Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere (új) Wegtoreni Kalmár (új) Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 124 (2461. - 2480. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263
2480. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-02 06:09:31
Üzenet elküldve: 2025-06-02 06:09:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Kezdjük újra!//
*Figyelmesen hallgatja a másik elf szavait, amint ő az emlékeiről és annak hiányáról beszél. Még maga is elhúzza kicsit a száját. Olyanról már hallott, hogy a vénségek memóriája szitává válik. Elindulnak valahová, egy pillanattal később pedig azt sem tudják, miért. De az nem járja, hogy egy Szikra korú gyerek ne emlékezzen. Hiszen ha jobban belegondolunk, nincs is olyan sok mindenre emlékezni. Ám ahelyett, hogy elkezdené sajnálni új barátnőjét, biztatni próbálja.*
-Ne aggódj! Nekem is szoktat ki menni dolgok a fejemből. Aztán váratlanul újra beugranak.
*Sovány vigasz lehet így két év távlatából, de árvánknak egyelőre csak ennyi van a tarsolyában. Majd a másik otthonára terelődik a szó, ami szintén egy árvaház.*
-Szívesen megisemrném a barátaidat. Azt viszont nem ígérhetem, hogy maradok. Tudod, megszokam már a szabadságot.
*Kacsint. És ennyiben is hagyja a dolgot. Mikor viszont ismét említésre kerül a kutya, hirtelen megtorpan egy pillanatra. Már szinte észre sem vette, hogy a félelmetes négylábú is velük van. A felismerést azonban gyorsabban kezd doogni a szíve. Ismét elindul, hiszen ki tudja, milyen messze van még az a bizonyos kőtér és kénytelen elismerően bólintani.*
-Talán nem csak borzalmas és hasztalan dolgokra képesek ezek a jószágok.
*Pillant smaragdjaival a szőrös állatra. Ennél kedvesebben pedig még sosem nyilatkozott kutyáról.*
-Szakmát?
*Lepődöik meg őszintén a másik elf szavain.*
-Amióta az eszemet tudom, az árvaház konyhájában dolgoztam. Az ott szerzett tudással, bármelyik fogadóban, bármikor munkába tudnék állni.
*Ez persze ordas nagy túlzás. Hiszen egy árvaházban aligha fordulnak meg olyan finomságok, mint egy fogadóban szoktak. A fele kínálatról mégcsak nem is hallott, amit a Pegazus repertoárjában olvasott. A vörös ellenben elég magabiztos tud lenni, ha akar.*
-És te? Tet mit szeretnél csinálni? Miben vagy ügyes? Ugyanis azt érdemes erőltetni.
*Kérdezi kíváncsian. Aztán a alaposan meg is nézi magának a városőrőket.*
-Ja, hogy azok? Azokat érdemes elkerülni. Mondjuk nem is nagyon foglalkoznak a magunkfajtával, míg nem viselkedünk gyanúsan.
*Legyint a páncélosok irányába.*
-Ha pedig mondhatok ilyet, még a kutyáknál is hasztalanabbak. Szóval ne várj tőlük segítséget!
*Nem is nagyon jártatja tovább a száját. Helyette inkább a lépteit szaporázza. Már alig várja, hogy megtudhassa, mitől is olyan különleges ez a kőtér. Na meg persze, hogy miről lehet ott lemaradni, ami segíthet a gyűrű és Szikra anyukájának ügyében.*
*Figyelmesen hallgatja a másik elf szavait, amint ő az emlékeiről és annak hiányáról beszél. Még maga is elhúzza kicsit a száját. Olyanról már hallott, hogy a vénségek memóriája szitává válik. Elindulnak valahová, egy pillanattal később pedig azt sem tudják, miért. De az nem járja, hogy egy Szikra korú gyerek ne emlékezzen. Hiszen ha jobban belegondolunk, nincs is olyan sok mindenre emlékezni. Ám ahelyett, hogy elkezdené sajnálni új barátnőjét, biztatni próbálja.*
-Ne aggódj! Nekem is szoktat ki menni dolgok a fejemből. Aztán váratlanul újra beugranak.
*Sovány vigasz lehet így két év távlatából, de árvánknak egyelőre csak ennyi van a tarsolyában. Majd a másik otthonára terelődik a szó, ami szintén egy árvaház.*
-Szívesen megisemrném a barátaidat. Azt viszont nem ígérhetem, hogy maradok. Tudod, megszokam már a szabadságot.
*Kacsint. És ennyiben is hagyja a dolgot. Mikor viszont ismét említésre kerül a kutya, hirtelen megtorpan egy pillanatra. Már szinte észre sem vette, hogy a félelmetes négylábú is velük van. A felismerést azonban gyorsabban kezd doogni a szíve. Ismét elindul, hiszen ki tudja, milyen messze van még az a bizonyos kőtér és kénytelen elismerően bólintani.*
-Talán nem csak borzalmas és hasztalan dolgokra képesek ezek a jószágok.
*Pillant smaragdjaival a szőrös állatra. Ennél kedvesebben pedig még sosem nyilatkozott kutyáról.*
-Szakmát?
*Lepődöik meg őszintén a másik elf szavain.*
-Amióta az eszemet tudom, az árvaház konyhájában dolgoztam. Az ott szerzett tudással, bármelyik fogadóban, bármikor munkába tudnék állni.
*Ez persze ordas nagy túlzás. Hiszen egy árvaházban aligha fordulnak meg olyan finomságok, mint egy fogadóban szoktak. A fele kínálatról mégcsak nem is hallott, amit a Pegazus repertoárjában olvasott. A vörös ellenben elég magabiztos tud lenni, ha akar.*
-És te? Tet mit szeretnél csinálni? Miben vagy ügyes? Ugyanis azt érdemes erőltetni.
*Kérdezi kíváncsian. Aztán a alaposan meg is nézi magának a városőrőket.*
-Ja, hogy azok? Azokat érdemes elkerülni. Mondjuk nem is nagyon foglalkoznak a magunkfajtával, míg nem viselkedünk gyanúsan.
*Legyint a páncélosok irányába.*
-Ha pedig mondhatok ilyet, még a kutyáknál is hasztalanabbak. Szóval ne várj tőlük segítséget!
*Nem is nagyon jártatja tovább a száját. Helyette inkább a lépteit szaporázza. Már alig várja, hogy megtudhassa, mitől is olyan különleges ez a kőtér. Na meg persze, hogy miről lehet ott lemaradni, ami segíthet a gyűrű és Szikra anyukájának ügyében.*
2479. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-01 23:52:36
Üzenet elküldve: 2025-06-01 23:52:36
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Baljós kezdetek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Nem akarja megváltoztatni fivérét. Noha nem repes az örömtől a férfi által választott útnak, de elfogadja. Úgy hiszi, sőt biztos benne, hogy együtt tud vele élni. Aggódni persze fog érte, de segíteni is, amíg lehetőségei és lelkiismerete engedi. Éppen ezért nem zavarja semmi, ami a Sellőházzal kapcsolatos, sem az, hogy valószínűleg a törpével is igencsak rosszban sántikálnak. Igazán sosem akart ártani a fiúnak. Persze a sok rosszért cserébe ő maga is bosszút fogadott, tette ő is, amit akkor helyesnek vélt. Mára már sok mindent megbánt, de ahogy Lazziar is, ő is megtette azokat és ezt nem lehet egyszerűen félresöpörni. Az éppen elég, hogy nagyjából érett nőként ezeken felül tud emelkedni és a régi sérelmeket inkább eltemeti, hogy jól tele ültesse virágokkal. Láthatóan megmarad az összes, de a jelen legalább megszépíti és ő tökéletesen elégedett ezzel. Ezért jött vissza, ezért bújik most a másikhoz a dézsában és ezért reméli azt, hogy közösen most végre átélhetik mindazt, amire egy ideje már vágyhatnak. Szüksége van a bátyjára és úgy, amilyen valójában. Az a gaz, gonosz, piszkálódó fiú, aki valahol a lelkében kedves és törődő. Vele legalábbis az, s miért is akarna ennél többet?*
- Viszonylag gyors vagyok. Majd félreugrom.
*Nevet fel halkan, ahogy lopva azért a plafon felé sandít, hogy reped-e már.
Mikor kifejtik, hogy igaza van büszkén mosolyodik el. De arra már nem hagy időt, hogy szavakba is öntse azt, hogy nem olyan buta, mint sokan azt gondolják róla. Most sokkal inkább leköti a másik társasága. A gyomrába, ereibe, szívébe költöző sürgetés, a vágyódás, hogy a férfival legyen.
Apró csókot nyom a szája szélére, de mikor elhúzódna a karok közre fogják a testét. Nem tiltakozik, nem húzódik el. Miért is tenné, ha egyszer éppen erre vágyott már mióta. A szemeit lehunyva forr az ajkaira, gyengéden, de vágytól fűtve tapad az ajkaira. A vékony karok lassan fonódnak a nyaka köré, így testével teljes egészében simulva Ziar mellkasához. Hallja vérének dübörgését a fülében, érzi a türelmetlen vágyakozást minden porcikájában. Különös, még nem tapasztalt érzés ez, ami idegen a számára, ezért tart tőle egy kicsit. De tudja jól, hogy mostohája karjai között nem esik bántódása, így egy pillanatra sem fordul meg a fejében, hogy menekülőre fogja.*
//Baljós kezdetek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Nem akarja megváltoztatni fivérét. Noha nem repes az örömtől a férfi által választott útnak, de elfogadja. Úgy hiszi, sőt biztos benne, hogy együtt tud vele élni. Aggódni persze fog érte, de segíteni is, amíg lehetőségei és lelkiismerete engedi. Éppen ezért nem zavarja semmi, ami a Sellőházzal kapcsolatos, sem az, hogy valószínűleg a törpével is igencsak rosszban sántikálnak. Igazán sosem akart ártani a fiúnak. Persze a sok rosszért cserébe ő maga is bosszút fogadott, tette ő is, amit akkor helyesnek vélt. Mára már sok mindent megbánt, de ahogy Lazziar is, ő is megtette azokat és ezt nem lehet egyszerűen félresöpörni. Az éppen elég, hogy nagyjából érett nőként ezeken felül tud emelkedni és a régi sérelmeket inkább eltemeti, hogy jól tele ültesse virágokkal. Láthatóan megmarad az összes, de a jelen legalább megszépíti és ő tökéletesen elégedett ezzel. Ezért jött vissza, ezért bújik most a másikhoz a dézsában és ezért reméli azt, hogy közösen most végre átélhetik mindazt, amire egy ideje már vágyhatnak. Szüksége van a bátyjára és úgy, amilyen valójában. Az a gaz, gonosz, piszkálódó fiú, aki valahol a lelkében kedves és törődő. Vele legalábbis az, s miért is akarna ennél többet?*
- Viszonylag gyors vagyok. Majd félreugrom.
*Nevet fel halkan, ahogy lopva azért a plafon felé sandít, hogy reped-e már.
Mikor kifejtik, hogy igaza van büszkén mosolyodik el. De arra már nem hagy időt, hogy szavakba is öntse azt, hogy nem olyan buta, mint sokan azt gondolják róla. Most sokkal inkább leköti a másik társasága. A gyomrába, ereibe, szívébe költöző sürgetés, a vágyódás, hogy a férfival legyen.
Apró csókot nyom a szája szélére, de mikor elhúzódna a karok közre fogják a testét. Nem tiltakozik, nem húzódik el. Miért is tenné, ha egyszer éppen erre vágyott már mióta. A szemeit lehunyva forr az ajkaira, gyengéden, de vágytól fűtve tapad az ajkaira. A vékony karok lassan fonódnak a nyaka köré, így testével teljes egészében simulva Ziar mellkasához. Hallja vérének dübörgését a fülében, érzi a türelmetlen vágyakozást minden porcikájában. Különös, még nem tapasztalt érzés ez, ami idegen a számára, ezért tart tőle egy kicsit. De tudja jól, hogy mostohája karjai között nem esik bántódása, így egy pillanatra sem fordul meg a fejében, hogy menekülőre fogja.*
2478. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-01 22:57:37
Üzenet elküldve: 2025-06-01 22:57:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Esküszöm//
*Ahogy a véres keze Mai ujjai köré fonódik, és elhangzik az a pár, rövid varázsszó, ugyan semmiféle különlegességet nem érez, de egy valamit biztosan. Azt, hogy nem érzi a kudarc keserű ízét sem, ami akkor telepedett rá, mikor a Vérkertben istene elutasította őt és az akkor megkötni kívánt esküjüket. Ez most valami más, mégis, ha őszintén akar válaszolni, akkor az a helyes, ha nemmel felel Mai kérdésére. Lassan csóválni kezdi a fejét.*
- Nem, semmit nem érzek, de azt a rosszat sem, amit legutóbb. *Furcsa egy mágia az, melytől nem borul lángba semmi, nem őrül meg senki, csak végtelen csendben, láthatatlanul, mégis ellentmondást nem tűrően fejti ki a hatását.*
- Megnyugodtam, azt érzem. *Teszi hozzá a válaszához, miközben jólesően sóhajt fel, ahogy a hűsítő vízsugár először a tenyerében érzett, lüktető fájdalmat nyomja el, majd begyógyítja a sebet is, s talán nem is csak a fizikait, hanem a lelkén ejtett vágásokat is. Hálásan pislog Mai szemeibe, és nem is tudja hirtelen, hogy mit kezdjen azzal a végtelen csenddel, mi átvette a korábbi félelem helyét az elméjében. Csak beleburkolódzik a szoros ölelésbe, és ő is a karjai közé zárja a fél-elf lányt, és csak élvezi, hogy nem kell mondaniuk semmit. Észre sem veszi, hogy közben még a kezét is úgy tartja, hogy a korábban kifolyt, még meg nem alvadt vérével véletlenül se piszkolja össze Mai ruháját. Még Sa'Tereth sem tudhatja, mekkora fájdalmat okozna a fél-elf számára az, ha Nori tönkretenné azt a szép darabot.
A meghitt pillanatot egy a helyzethez egyáltalán nem illő kérdés töri meg, Nori meglepettsége pedig olyan bután ül ki az arcára, mintha épp valami nagyon tudományos dolgot próbálnának megértetni vele, de ő egy mukkot sem fog fel belőle.*
- Dehogy! Nem teszek veled ilyet, hisz szeretlek *érkezik felettébb gyorsan a válasz.* Inkább… inkább maradj itt velem éjszakára, és aludjunk együtt, egy ágyban úgy, ahogy régen! Nekem az… nagyon hiányzik. *Hogy a válasz a Vérkötelék nélkül is ez lett-e volna? Talán igen, talán nem, de ilyen határozottan még soha nem mondta azt Mainak, hogy szereti, az biztos.*
*Ahogy a véres keze Mai ujjai köré fonódik, és elhangzik az a pár, rövid varázsszó, ugyan semmiféle különlegességet nem érez, de egy valamit biztosan. Azt, hogy nem érzi a kudarc keserű ízét sem, ami akkor telepedett rá, mikor a Vérkertben istene elutasította őt és az akkor megkötni kívánt esküjüket. Ez most valami más, mégis, ha őszintén akar válaszolni, akkor az a helyes, ha nemmel felel Mai kérdésére. Lassan csóválni kezdi a fejét.*
- Nem, semmit nem érzek, de azt a rosszat sem, amit legutóbb. *Furcsa egy mágia az, melytől nem borul lángba semmi, nem őrül meg senki, csak végtelen csendben, láthatatlanul, mégis ellentmondást nem tűrően fejti ki a hatását.*
- Megnyugodtam, azt érzem. *Teszi hozzá a válaszához, miközben jólesően sóhajt fel, ahogy a hűsítő vízsugár először a tenyerében érzett, lüktető fájdalmat nyomja el, majd begyógyítja a sebet is, s talán nem is csak a fizikait, hanem a lelkén ejtett vágásokat is. Hálásan pislog Mai szemeibe, és nem is tudja hirtelen, hogy mit kezdjen azzal a végtelen csenddel, mi átvette a korábbi félelem helyét az elméjében. Csak beleburkolódzik a szoros ölelésbe, és ő is a karjai közé zárja a fél-elf lányt, és csak élvezi, hogy nem kell mondaniuk semmit. Észre sem veszi, hogy közben még a kezét is úgy tartja, hogy a korábban kifolyt, még meg nem alvadt vérével véletlenül se piszkolja össze Mai ruháját. Még Sa'Tereth sem tudhatja, mekkora fájdalmat okozna a fél-elf számára az, ha Nori tönkretenné azt a szép darabot.
A meghitt pillanatot egy a helyzethez egyáltalán nem illő kérdés töri meg, Nori meglepettsége pedig olyan bután ül ki az arcára, mintha épp valami nagyon tudományos dolgot próbálnának megértetni vele, de ő egy mukkot sem fog fel belőle.*
- Dehogy! Nem teszek veled ilyet, hisz szeretlek *érkezik felettébb gyorsan a válasz.* Inkább… inkább maradj itt velem éjszakára, és aludjunk együtt, egy ágyban úgy, ahogy régen! Nekem az… nagyon hiányzik. *Hogy a válasz a Vérkötelék nélkül is ez lett-e volna? Talán igen, talán nem, de ilyen határozottan még soha nem mondta azt Mainak, hogy szereti, az biztos.*
2477. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-01 20:41:55
Üzenet elküldve: 2025-06-01 20:41:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Esküszöm//
*Egyre inkább kavarognak benne az érzések, így muszáj lesz minél előbb belekezdeni ebbe az egészbe, mert félő, hogy kiesik a magabiztos szerepéből és akkor már Nori sem lesz olyan készséges talán, mint eddig. Ha kiszagolja, hogy valójában fél, vagy hezitál, pontosan tudja, hogy mi történhet. Nem akar a másikkal játszadozni sem. Nem azért jött, hogy újra és újra elmondja húgának a sérelmeit, vagy még több terhet tegyen rá. Véget akar vetni ennek az egész tébolynak és végre úgy nézni rá, mint akkor, amikor mellé ült azon a padon. Talán sikerülhet. Ezért fogja ő is megígérni azt, amit. Ha megúszása is egy komolyabb eskütételnek, megérdemli végre a nyugalmat ezen a téren. Megérdemli végre Nori is, hogy saját démonjait elnémítva tudjon újra közel lenni a nővéréhez. Hogy legalább ebbe a kapcsolatba ne szólhasson bele a sérült lelke, vagy a rohadt istene.*
- Menni fog! *Jelenti ki, egy sokkal melegebb mosollyal az ajkán, mint ami eddig húzódott végig rajta. Őszintén reméli, hogy tényleg sikerülni fog a varázslat.
Nézi, ahogy megvágja magát a lány a pengével, egy pillanatra össze is rándulnak az izmai. Nem akarja, hogy fájjon a feketeségnek bármi is, de ez most szükséges. Figyeli a karmazsin cseppeket, ahogy szinte elvesznek az ében motívumokon. Határozottan nyújtja a kezét, s érzi tenyere bőrén a meleg nedvességet. Hátborzongató. Szükséges. Minden figyelme a testvéréé, kék szemeivel biztatja, hogy ügyesen helytáll és ismétli a szavakat, amiket korábban már Mai is felolvasott. Ha néhol meg is akad, bólint egyet, mintha csak dicsérne. Ő maga is megszólal, miután Nori levitte a hangsúlyt.*
- Esküszöm, hogy ezen ígéretünk előtti velem kapcsolatos tetteidért nem fordulok el tőled.
*A hegyes füleiben érzi a saját vérének zubogását. Fogalma sincs, hogy sikerült-e, vagy nem. Lehet ezt egyáltalán érezni? Bíznia kell a sikerben, vagy tesztelni azt? Nagyot sóhajt, majd mivel még mindig a kezében van a másiké, elmormol egy rövid igét, minek következtében, ha kavargó érzelmei most nem válnak ellenségévé, egy kis vízsugár mossa el amaz sérülését a tenyérről. Ha sikerül, ha nem, szorosan öleli magához Norit, és meg sem szólal néhány percig.*
- Köszönöm. *Mondja végül, majd mély levegőt vesz, s szaggatottan fújja ki.* - Érzel valamit? *Próbál kutatni harag után az elméjében, de mintha az is eltűnt volna. Hogy ez a mágia, vagy a megkönnyebbülés, maga sem tudja.*
- És most üss meg. *Jobb híján ezzel derülhet ki leghamarabb. Nori nem az, aki jelen helyzetben képes lenne játékba kezdeni és hazudna a sikerességről. Ha valamiben, ebben biztos.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására tenyeréből megfakadó vízsugár a közepes vagy gyengébb sérüléseket (max. 3. kategória) összeforrasztja. Rosszabb esetben egy fokkal csökkenti a súlyosságot.
*Egyre inkább kavarognak benne az érzések, így muszáj lesz minél előbb belekezdeni ebbe az egészbe, mert félő, hogy kiesik a magabiztos szerepéből és akkor már Nori sem lesz olyan készséges talán, mint eddig. Ha kiszagolja, hogy valójában fél, vagy hezitál, pontosan tudja, hogy mi történhet. Nem akar a másikkal játszadozni sem. Nem azért jött, hogy újra és újra elmondja húgának a sérelmeit, vagy még több terhet tegyen rá. Véget akar vetni ennek az egész tébolynak és végre úgy nézni rá, mint akkor, amikor mellé ült azon a padon. Talán sikerülhet. Ezért fogja ő is megígérni azt, amit. Ha megúszása is egy komolyabb eskütételnek, megérdemli végre a nyugalmat ezen a téren. Megérdemli végre Nori is, hogy saját démonjait elnémítva tudjon újra közel lenni a nővéréhez. Hogy legalább ebbe a kapcsolatba ne szólhasson bele a sérült lelke, vagy a rohadt istene.*
- Menni fog! *Jelenti ki, egy sokkal melegebb mosollyal az ajkán, mint ami eddig húzódott végig rajta. Őszintén reméli, hogy tényleg sikerülni fog a varázslat.
Nézi, ahogy megvágja magát a lány a pengével, egy pillanatra össze is rándulnak az izmai. Nem akarja, hogy fájjon a feketeségnek bármi is, de ez most szükséges. Figyeli a karmazsin cseppeket, ahogy szinte elvesznek az ében motívumokon. Határozottan nyújtja a kezét, s érzi tenyere bőrén a meleg nedvességet. Hátborzongató. Szükséges. Minden figyelme a testvéréé, kék szemeivel biztatja, hogy ügyesen helytáll és ismétli a szavakat, amiket korábban már Mai is felolvasott. Ha néhol meg is akad, bólint egyet, mintha csak dicsérne. Ő maga is megszólal, miután Nori levitte a hangsúlyt.*
- Esküszöm, hogy ezen ígéretünk előtti velem kapcsolatos tetteidért nem fordulok el tőled.
*A hegyes füleiben érzi a saját vérének zubogását. Fogalma sincs, hogy sikerült-e, vagy nem. Lehet ezt egyáltalán érezni? Bíznia kell a sikerben, vagy tesztelni azt? Nagyot sóhajt, majd mivel még mindig a kezében van a másiké, elmormol egy rövid igét, minek következtében, ha kavargó érzelmei most nem válnak ellenségévé, egy kis vízsugár mossa el amaz sérülését a tenyérről. Ha sikerül, ha nem, szorosan öleli magához Norit, és meg sem szólal néhány percig.*
- Köszönöm. *Mondja végül, majd mély levegőt vesz, s szaggatottan fújja ki.* - Érzel valamit? *Próbál kutatni harag után az elméjében, de mintha az is eltűnt volna. Hogy ez a mágia, vagy a megkönnyebbülés, maga sem tudja.*
- És most üss meg. *Jobb híján ezzel derülhet ki leghamarabb. Nori nem az, aki jelen helyzetben képes lenne játékba kezdeni és hazudna a sikerességről. Ha valamiben, ebben biztos.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására tenyeréből megfakadó vízsugár a közepes vagy gyengébb sérüléseket (max. 3. kategória) összeforrasztja. Rosszabb esetben egy fokkal csökkenti a súlyosságot.
2476. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-01 19:40:08
Üzenet elküldve: 2025-06-01 19:40:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Esküszöm//
*Lehet, hogy alapjaiban véve kissé egyoldalúnak kellene éreznie az eskü feltételeit, de az ő helyzetében mégsem az. Ugyan nem kap ígéretet még arra sem Maitól, hogy a jövőben nem fogja magára hagyni őt, de a tét most nem is az, hogy mit hoz a jövőjük, hanem hogy lesz-e egyáltalán közös jövőjük. Ha ennek az az ára, hogy meg kell ígérnie valamit, amit később képtelen lesz megszegni, akkor bármit meg fog ígérni. Feltétel nélkül.
Zseniális húzás Sa'terethet a saját mágiájával legyőzni, úgy, hogy mindeközben Nori sem fordul a saját istene ellen. Ez az érdem Mait dicséri, még akkor is, ha a feketeség nem látja a dolgok mögött húzódó, tűpontosan kifundált részletek tökéletességét. Ő csupán egyet akar, azt, hogy véget érjen a kettejük között hosszú hónapok óta húzódó harc, mert már mindkettőjük megszenvedte az árát.*
- Ha nem sikerül elsőre, van még olyan varázsitalom, ami segíthet… *Motyogja, miközben a lapon szereplő gyöngybetűkből formált szavakat ismételgeti magában újra és újra, mintha megtanulni próbálná a leírt szöveget. Mai kérése után hosszú másodpercekig még csend van, majd rászorít a tőrre, amivel most még eskü nélkül sincs esze ágában sem bántani Mait. Egy aprót bólint, leginkább magának, és egy határozott mozdulattal egy mélyebb vágást ejt keresztben, jobb tenyerének közepén. A fájdalomtól felnyüszít, reflexszerűen szorítja ökölbe a kezét, mely miatt a vér szépen, lassan elkezd lefolyni végig az alkarján s az arra festett árnymotívumon. Amint megszokta, hogy fáj, újra a papírra néz, és akadozva ugyan, de olvasni kezd. Minden egyes szót pont úgy, ahogy le van írva:*
„Megszeghetetlen esküt teszek, hogy sem testtel… sem eszközzel… sem fegyverrel… sem méreggel… sem varázslattal nem ártok Mai… Mai Fanesának, sem azoknak, kikhez szíve hűsége és szeretete köti őt. Ártásnak tekintem mindazt… Mindazt, mi fájdalmat, elme… zavart vagy… félelmet szül, akár szándékkal, akár tévedésből, akár szeretetből fakad. Nem bujtok fel másokat sem ily tettekre. Ha szíve hozzám is hű, magamra nem vonatkoznak e tilalmak.”
*Véráztatta tenyerét fájdalomtól nyöszörögve, de újra kinyitja, és Mai felé nyújtja, miközben mélyen a szemeibe néz. Nem várja már, hogy bármit mondjon, hogy cserébe ő is kapjon egy ígéretet. Ez most nem arról szól, hogy jól járjon, hanem arról, hogy ne veszítse el őt örökre. Keze remeg, de nem csak azért, mert fáj, hanem a kudarctól való félelem miatt is. Ha nem sikerül, vajon képes lesz újra megpróbálni? Vagy megtörik?
Reszketve sóhajt, majd végül néhány nem e világinak hangzó varázsszó után, ha az égiek is úgy akarják, már csak az van hátra, hogy megpecsételjék az esküt.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.01 19:40:26
A varázsló vérző tenyérrel egy másik személlyel kezet fog, melynek hatására a kézfogás előtt elmondott egyezségüktől egyikük sem képes eltérni. Mind a varázsló, mind a másik személy egyszerűen képtelen felrúgni vagy megszegni a megállapodást.
*Lehet, hogy alapjaiban véve kissé egyoldalúnak kellene éreznie az eskü feltételeit, de az ő helyzetében mégsem az. Ugyan nem kap ígéretet még arra sem Maitól, hogy a jövőben nem fogja magára hagyni őt, de a tét most nem is az, hogy mit hoz a jövőjük, hanem hogy lesz-e egyáltalán közös jövőjük. Ha ennek az az ára, hogy meg kell ígérnie valamit, amit később képtelen lesz megszegni, akkor bármit meg fog ígérni. Feltétel nélkül.
Zseniális húzás Sa'terethet a saját mágiájával legyőzni, úgy, hogy mindeközben Nori sem fordul a saját istene ellen. Ez az érdem Mait dicséri, még akkor is, ha a feketeség nem látja a dolgok mögött húzódó, tűpontosan kifundált részletek tökéletességét. Ő csupán egyet akar, azt, hogy véget érjen a kettejük között hosszú hónapok óta húzódó harc, mert már mindkettőjük megszenvedte az árát.*
- Ha nem sikerül elsőre, van még olyan varázsitalom, ami segíthet… *Motyogja, miközben a lapon szereplő gyöngybetűkből formált szavakat ismételgeti magában újra és újra, mintha megtanulni próbálná a leírt szöveget. Mai kérése után hosszú másodpercekig még csend van, majd rászorít a tőrre, amivel most még eskü nélkül sincs esze ágában sem bántani Mait. Egy aprót bólint, leginkább magának, és egy határozott mozdulattal egy mélyebb vágást ejt keresztben, jobb tenyerének közepén. A fájdalomtól felnyüszít, reflexszerűen szorítja ökölbe a kezét, mely miatt a vér szépen, lassan elkezd lefolyni végig az alkarján s az arra festett árnymotívumon. Amint megszokta, hogy fáj, újra a papírra néz, és akadozva ugyan, de olvasni kezd. Minden egyes szót pont úgy, ahogy le van írva:*
„Megszeghetetlen esküt teszek, hogy sem testtel… sem eszközzel… sem fegyverrel… sem méreggel… sem varázslattal nem ártok Mai… Mai Fanesának, sem azoknak, kikhez szíve hűsége és szeretete köti őt. Ártásnak tekintem mindazt… Mindazt, mi fájdalmat, elme… zavart vagy… félelmet szül, akár szándékkal, akár tévedésből, akár szeretetből fakad. Nem bujtok fel másokat sem ily tettekre. Ha szíve hozzám is hű, magamra nem vonatkoznak e tilalmak.”
*Véráztatta tenyerét fájdalomtól nyöszörögve, de újra kinyitja, és Mai felé nyújtja, miközben mélyen a szemeibe néz. Nem várja már, hogy bármit mondjon, hogy cserébe ő is kapjon egy ígéretet. Ez most nem arról szól, hogy jól járjon, hanem arról, hogy ne veszítse el őt örökre. Keze remeg, de nem csak azért, mert fáj, hanem a kudarctól való félelem miatt is. Ha nem sikerül, vajon képes lesz újra megpróbálni? Vagy megtörik?
Reszketve sóhajt, majd végül néhány nem e világinak hangzó varázsszó után, ha az égiek is úgy akarják, már csak az van hátra, hogy megpecsételjék az esküt.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.01 19:40:26
A varázsló vérző tenyérrel egy másik személlyel kezet fog, melynek hatására a kézfogás előtt elmondott egyezségüktől egyikük sem képes eltérni. Mind a varázsló, mind a másik személy egyszerűen képtelen felrúgni vagy megszegni a megállapodást.
2475. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-01 18:17:31
Üzenet elküldve: 2025-06-01 18:17:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Baljós kezdetek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Hangosan felnevet a másik őszinte reakcióján. Egy csepp sem igaz abból amit az előbb állított, de arra elég volt, hogy kedves mostoháját jól kirázza a hideg, a meleg fürdővíz ellenére is. Azonban nem kell tartania Rinének attól, ez a kellemetlen kép sokáig marad majd lelki szemei előtt. Mert most közösen végre valami sokkalta szebbet fognak alkotni. Lazziar reményei szerint legalább is.
Amennyire csak tud, Lazziar is igyekszik, a kissé szűkös kád ellenére, elernyedni amennyire lehet.
Kihasználva a helyzetét, végre megkaparinthatja azt amire oly régóta vágyott. Keze lassan kezdik feltérképezni az áhított idomokat. Amint a lány megrezzen érintésétől, egy pillanatra ő is elkapja a kezét, de ellenkezést nem látva tovább folytatja a felfedezést. Lágyan, gyengéden. Akkor áll meg csupán mikor a másik hangosan kimondja gondolatait.
Utálat és Gyűlölet. Két hasonló mégis más szó. Nem is igazán tudná megmagyarázni mit is az az igazi ellenszenves érzés amikor a lányt meglátva érzett, azon a bizonyos napon. A gyermeki fejében akkor sok minden átfutott, és az aki megvetésben nőtt fel, nem beleharap abba a kézbe is, ami gondoskodni szeretne felőle. Ezt a hibát elkövette Rine édesanyjával, és Rinével is. Pedig a lány tényleg csak beilleszkedni akart. Lazziar szemében viszont más játszódott le. Milyen botor is volt akkor.
Végre felfogta, és talán ebben a pillanatban esett le számára a tantusz igazán. Hogy mi mindenről tehetett akkor.
De ami történt, az megtörtént. Kőbe van már vésve. A gondolat, ahogy leült fejében, úgy tova is szállt. Most nem akar ezzel foglalkozni, hisz most ez a pillanat számít és semmi más.
A gondolat menetben pillanatra elkomorult arc, hamar visszanyeri azt a arcán sokat nem látott kellemes mosolyt. Ez is a lány műve, hogy kihozza belőle ezt a jókisfiút. Ha a néhány évvel ezelőtti Lazziar ezt látná, felfordulna a gyomra. De a mostani, tán sosem volt boldogabb életében, mint most.
Csupán hallgat, ahogy a lány kiokítja hibáiról, és mire feleszmél a lány puha keze szorongatja meg arcát. Játékosan az elnyúló kéz után harap.*
-Óvatosan az ilyen kijelentésekkel, a végén még ránk szakad a plafon.
*Kacag fel röviden mondatát követően, majd elengedi karmaiból a lányt, hagyja amaz ügyeskedjen a fordulással. Bár szívesen elviselte volna a lány édes terhét magán.*
-Nos, megspórolhattam volna pár fejmosást, pofont, szórást, másnaposságot. Deeee igen. Valóban kalandosabb volt.
*Ismeri be végül egy túlzottan megjátszott gondolkodást kifejező arc kifejezéssel.*
-Igen. Most az egyszer igazad van. Rine.
*Mondja lágyan a lány szemeibe, szinte áhítozva, miután már az szembe fordult vele.
Ő is annyira feljebb helyezkedett, hogy a másiknak legyen elég helye térdepelni.
Az idő is mintha lelassulna számára ebben a pillanatban. Csak nézi azokat a gyönyörű, szinte lelkébe hatoló, kék szemeket. A törékeny hamvas bőrű pőre testet, annak szépen formált idomait.
Az ámulatot azonban, egy apró sóhaj szakítja félbe, és egy lágy csók szája szélén.
Topáz szemei nagy nyílnak hirtelen, nem mert meglepődött, majd lassan hunyja be azokat kiélvezve a rövid pillanatot, ameddig a csók tart. A fáradtnak tűnő sárga szemek akkor nyílnak ki újra, bennük lángoló vággyal, mikor a lány visszahajolna. Ekkor karjai ismét emelkednek, hogy gyorsan, de finoman a lányt karolják és húzzák magához közel.
Nem elég, többet akar. Ajkai a másikét éri, és forró édes csókot adva annak. Érezni akarja, ízlelni, és soha el nem engedni.*
//Baljós kezdetek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Hangosan felnevet a másik őszinte reakcióján. Egy csepp sem igaz abból amit az előbb állított, de arra elég volt, hogy kedves mostoháját jól kirázza a hideg, a meleg fürdővíz ellenére is. Azonban nem kell tartania Rinének attól, ez a kellemetlen kép sokáig marad majd lelki szemei előtt. Mert most közösen végre valami sokkalta szebbet fognak alkotni. Lazziar reményei szerint legalább is.
Amennyire csak tud, Lazziar is igyekszik, a kissé szűkös kád ellenére, elernyedni amennyire lehet.
Kihasználva a helyzetét, végre megkaparinthatja azt amire oly régóta vágyott. Keze lassan kezdik feltérképezni az áhított idomokat. Amint a lány megrezzen érintésétől, egy pillanatra ő is elkapja a kezét, de ellenkezést nem látva tovább folytatja a felfedezést. Lágyan, gyengéden. Akkor áll meg csupán mikor a másik hangosan kimondja gondolatait.
Utálat és Gyűlölet. Két hasonló mégis más szó. Nem is igazán tudná megmagyarázni mit is az az igazi ellenszenves érzés amikor a lányt meglátva érzett, azon a bizonyos napon. A gyermeki fejében akkor sok minden átfutott, és az aki megvetésben nőtt fel, nem beleharap abba a kézbe is, ami gondoskodni szeretne felőle. Ezt a hibát elkövette Rine édesanyjával, és Rinével is. Pedig a lány tényleg csak beilleszkedni akart. Lazziar szemében viszont más játszódott le. Milyen botor is volt akkor.
Végre felfogta, és talán ebben a pillanatban esett le számára a tantusz igazán. Hogy mi mindenről tehetett akkor.
De ami történt, az megtörtént. Kőbe van már vésve. A gondolat, ahogy leült fejében, úgy tova is szállt. Most nem akar ezzel foglalkozni, hisz most ez a pillanat számít és semmi más.
A gondolat menetben pillanatra elkomorult arc, hamar visszanyeri azt a arcán sokat nem látott kellemes mosolyt. Ez is a lány műve, hogy kihozza belőle ezt a jókisfiút. Ha a néhány évvel ezelőtti Lazziar ezt látná, felfordulna a gyomra. De a mostani, tán sosem volt boldogabb életében, mint most.
Csupán hallgat, ahogy a lány kiokítja hibáiról, és mire feleszmél a lány puha keze szorongatja meg arcát. Játékosan az elnyúló kéz után harap.*
-Óvatosan az ilyen kijelentésekkel, a végén még ránk szakad a plafon.
*Kacag fel röviden mondatát követően, majd elengedi karmaiból a lányt, hagyja amaz ügyeskedjen a fordulással. Bár szívesen elviselte volna a lány édes terhét magán.*
-Nos, megspórolhattam volna pár fejmosást, pofont, szórást, másnaposságot. Deeee igen. Valóban kalandosabb volt.
*Ismeri be végül egy túlzottan megjátszott gondolkodást kifejező arc kifejezéssel.*
-Igen. Most az egyszer igazad van. Rine.
*Mondja lágyan a lány szemeibe, szinte áhítozva, miután már az szembe fordult vele.
Ő is annyira feljebb helyezkedett, hogy a másiknak legyen elég helye térdepelni.
Az idő is mintha lelassulna számára ebben a pillanatban. Csak nézi azokat a gyönyörű, szinte lelkébe hatoló, kék szemeket. A törékeny hamvas bőrű pőre testet, annak szépen formált idomait.
Az ámulatot azonban, egy apró sóhaj szakítja félbe, és egy lágy csók szája szélén.
Topáz szemei nagy nyílnak hirtelen, nem mert meglepődött, majd lassan hunyja be azokat kiélvezve a rövid pillanatot, ameddig a csók tart. A fáradtnak tűnő sárga szemek akkor nyílnak ki újra, bennük lángoló vággyal, mikor a lány visszahajolna. Ekkor karjai ismét emelkednek, hogy gyorsan, de finoman a lányt karolják és húzzák magához közel.
Nem elég, többet akar. Ajkai a másikét éri, és forró édes csókot adva annak. Érezni akarja, ízlelni, és soha el nem engedni.*
2474. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-01 17:00:34
Üzenet elküldve: 2025-06-01 17:00:34
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Baljós kezdetek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
- Fúj.
*Jegyzi meg egyszerűen, miközben azt is érzi, hogy a karjai nem kellemes libabőrbe borulnak. Az a nyalás és a néni emlegetése olyan képet varázsol a szemei elé, ami kellemetlen és igen sokáig fog tartani, hogy elűzze a fejéből. Bár talán arra elég megfelelő információ, hogy azzal is piszkálhassa fivérét, ha jól esik. Szerencsére a mostani helyzetben ehhez semmi kedve sincs, így szót fogadva nem firtatja a dolgot.
Türelmesen és szemlesütve várja meg, amíg Lazziar elhelyezkedik mögötte. Akkor viszont már bátrabban simul a másik mellkasának. Kényelmesen, s valóban úgy, mintha nem ez lenne az első. Noha a fürdőházban akadt már alkalmuk arra, hogy kissé meghittebben élvezhessék egymás társaságát, az végül nem bontakozott ki így, mint ahogy most. Ezt pedig nem szeretné elrontani.
Jóleső sóhajjal hunyja le a szemeit, ahogy bőrén érzi az érintéseit. Noha aprót rezzen, mikor domborulatai ismét a tenyerek alá kerülnek, de egy pillanatra sem húzódik el vagy ágál ellene. A kékek csak akkor keresik fel újra fivérét, mikor megérkezik a kérdés.*
- Hogy mi? Az, hogy nem gyűlölsz.
*Válaszolja egyszerűen. Hisz akkor, amikor anyjával megérkeztek a lihanechi nemes otthonába nem ő volt az, aki elkezdett utálatoskodni. Nem ő nevezte Lazziart trónbitorlónak. Nem ő szaggatott meg szép ruhákat, tett békát a fürdővízbe. Csak próbált beilleszkedni egy új közegbe, illeni az új család képébe. Az idő végül valóban átfordította, s maga is felvette a kesztyűt. Gyűlölködni kezdett, mert azt hitte, hogy gyűlölik, s maga is minden lehetőséget megragadott arra, hogy borsot törjön fivére orra alá. Talán ezen segített a külön töltött idő. Talán valóban megértek annyira, hogy benőjön a fejük és rájöjjenek arra, hogy felesleges volt ártaniuk egymásnak, mert úgy sem értek vele sokat. Hisz mindketten elhagyták a lihanechi otthont, hogy helyet keressenek maguknak önálló lábakon. A végén az élet furcsa humorának köszönhetően végül csak összesodorta kettejük útját. Ezt egy pillanatra sem bánja. Egyedül csak azt, hogy túl csökönyösek voltak ahhoz, hogy ezt előrébb hozzák. Pedig mennyi fájdalomtól megkímélhették volna magukat.*
- Ki nem állhattalak, mert te is utáltál.
*Sóhajt fel halkan, ahogy az egyik kezét átölelve pillant át a plafonra. Végül viszont elmosolyodva keresi fel újra a másik arcát.*
- Szerencsére már nem fog rajtam a piszkálódásod, mert olyan kis jó fiú lettél.
*Vigyorodik el, ahogy felnyúlva csipkedi meg finoman az arcát, majd felnevetve húzza el a kezét. Azután vissza felülve ügyeskedik egy sort, hogy feltérdelve forduljon szembe mostohájával.*
- De végül jó volt az út így, nem? Kalandosabb.
*Mosolyodik el kedvesen, ahogy tenyereivel finoman a mellkasára simítgat.*
- Amúgy sem az számít, hogy hogyan jutottunk ide, ha már egyszer itt vagyunk, nem?
*Az arcát fürkészve billenti félre a fejét, amíg eltűnődve figyeli egy pár pillanatig. Végül pedig egy zavart szusszanást követően hajol hozzá, hogy egy óvatos csókot nyomjon a szája szélére.*
//Baljós kezdetek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
- Fúj.
*Jegyzi meg egyszerűen, miközben azt is érzi, hogy a karjai nem kellemes libabőrbe borulnak. Az a nyalás és a néni emlegetése olyan képet varázsol a szemei elé, ami kellemetlen és igen sokáig fog tartani, hogy elűzze a fejéből. Bár talán arra elég megfelelő információ, hogy azzal is piszkálhassa fivérét, ha jól esik. Szerencsére a mostani helyzetben ehhez semmi kedve sincs, így szót fogadva nem firtatja a dolgot.
Türelmesen és szemlesütve várja meg, amíg Lazziar elhelyezkedik mögötte. Akkor viszont már bátrabban simul a másik mellkasának. Kényelmesen, s valóban úgy, mintha nem ez lenne az első. Noha a fürdőházban akadt már alkalmuk arra, hogy kissé meghittebben élvezhessék egymás társaságát, az végül nem bontakozott ki így, mint ahogy most. Ezt pedig nem szeretné elrontani.
Jóleső sóhajjal hunyja le a szemeit, ahogy bőrén érzi az érintéseit. Noha aprót rezzen, mikor domborulatai ismét a tenyerek alá kerülnek, de egy pillanatra sem húzódik el vagy ágál ellene. A kékek csak akkor keresik fel újra fivérét, mikor megérkezik a kérdés.*
- Hogy mi? Az, hogy nem gyűlölsz.
*Válaszolja egyszerűen. Hisz akkor, amikor anyjával megérkeztek a lihanechi nemes otthonába nem ő volt az, aki elkezdett utálatoskodni. Nem ő nevezte Lazziart trónbitorlónak. Nem ő szaggatott meg szép ruhákat, tett békát a fürdővízbe. Csak próbált beilleszkedni egy új közegbe, illeni az új család képébe. Az idő végül valóban átfordította, s maga is felvette a kesztyűt. Gyűlölködni kezdett, mert azt hitte, hogy gyűlölik, s maga is minden lehetőséget megragadott arra, hogy borsot törjön fivére orra alá. Talán ezen segített a külön töltött idő. Talán valóban megértek annyira, hogy benőjön a fejük és rájöjjenek arra, hogy felesleges volt ártaniuk egymásnak, mert úgy sem értek vele sokat. Hisz mindketten elhagyták a lihanechi otthont, hogy helyet keressenek maguknak önálló lábakon. A végén az élet furcsa humorának köszönhetően végül csak összesodorta kettejük útját. Ezt egy pillanatra sem bánja. Egyedül csak azt, hogy túl csökönyösek voltak ahhoz, hogy ezt előrébb hozzák. Pedig mennyi fájdalomtól megkímélhették volna magukat.*
- Ki nem állhattalak, mert te is utáltál.
*Sóhajt fel halkan, ahogy az egyik kezét átölelve pillant át a plafonra. Végül viszont elmosolyodva keresi fel újra a másik arcát.*
- Szerencsére már nem fog rajtam a piszkálódásod, mert olyan kis jó fiú lettél.
*Vigyorodik el, ahogy felnyúlva csipkedi meg finoman az arcát, majd felnevetve húzza el a kezét. Azután vissza felülve ügyeskedik egy sort, hogy feltérdelve forduljon szembe mostohájával.*
- De végül jó volt az út így, nem? Kalandosabb.
*Mosolyodik el kedvesen, ahogy tenyereivel finoman a mellkasára simítgat.*
- Amúgy sem az számít, hogy hogyan jutottunk ide, ha már egyszer itt vagyunk, nem?
*Az arcát fürkészve billenti félre a fejét, amíg eltűnődve figyeli egy pár pillanatig. Végül pedig egy zavart szusszanást követően hajol hozzá, hogy egy óvatos csókot nyomjon a szája szélére.*
2473. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-01 16:41:28
Üzenet elküldve: 2025-06-01 16:41:28
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Szalad a ló, szalad a szó//
*Bosszús. Csak tudná, hogy ugyan mitől. Itt egy férfi, segített neki megfogni a lovat. A bajt inkább az okozza, hogy emellé köretnek megkapja ezt a színpadias körítést. Vagy inkább az, hogy valahol szórakoztatja az egész, ez pedig bizony egy cseppet sem tetszik neki. Megint oda kényszerül visszakanyarodni, hogy Aelthar megismerése is szórakoztató volt. Bosszantóan titokzatos, ami vonzotta, ahogyan itt ez a férfi is hasonló érzést kelt benne. Azt nem tudná még pontosítani, hogy mivel. A bosszantó az itt is biztos, de mellette az a szóba még nem önthető jelző, ami újból felkelti azt a fránya kíváncsiságát. Szíve szerint egyszerűen csak a kantárért kapna, de ahogy azt a másik az ujjaiba zárja, bizonyosan nem járna sikerrel a visszaszerzésében.*
- Ajándék? Na persze.
*Fújtat dacosan, szemeit pedig el is kapja a másikról, abban a pillanatban, ahogy összetalálkozik a sötét szemekkel.*
- Az én lovam jámbor volt.
*Kezd bele a magyarázatba, mindamellett, hogy nem is érti, hogy egyáltalán miért is magyarázkodik. De bosszantja, hogy fogalma sincs arról, a másik mit érthetett vadabb természetek alatt. De az biztos, hogy, ha ezzel a lóval nem bír, akkor azokkal sem lehet több a szerencséje.*
- Nem vagyok mogorva, makacs pedig végképp. Csak bosszús a ló miatt.
*Mordul halkan, de a megvillanó zöldekben bizony jól láthatóan gyűlik a vihar. Ad neki majd olyan verset, még ha rímelni sem fog.
A szavak úgy hálózzák be, hogy észre sem veszi. Míg az előbb vonakodott a séta és a bor miatt, most arra lesz figyelmes, hogy a lábai elnehezednek, mintha tovább állni sem akaródzna, a kissé megenyhült smaragdok pedig újból az ékesen szónokló arcát fürkészi. A fejében már alakul a terv, hogy milyen békés lehet egy kis kitérő az álomfűznél, vagy a holdudvaron, bár az csak éjszaka igazán szép. A templomban a koros könyvek és pergamenek közé veszni. Egy pohár bor pedig valóban tökéletes választás lehetne egy záráshoz. A gondolkodásba még alsó ajkának szélét is nekiáll rágcsálni, így szerencsére az apró, beleszúró fájdalom hamar visszazökkenti oda, ahol még határozottan állította, hogy ő soha többé nem fog senkivel sem iszogatni meg sétafikálni.
Most megint mérges, hogy hagyta magát egy pillanatra elcsábulni. Ezt hamar orvosolni kell, éppen ezért sürgeti meg magát, hogy visszaszerezze a kantárt és vele a kolbásztölteléket. A véletlennek titulált érintésre csak aprót rándul, de nem kapja el kezét kényeskedve. Viszont a józan észt magába erőszakolva ő maga igyekszik semmi mögöttes tartalmat, semmi futólag tett ígéretet belegondolni. Előző nap naivkodott eleget.*
- Jó, talán nem lesz belőle kolbász.
*Sóhajt fel halkan, a továbbira pedig aprót von a vállain.*
- A többi most azt hiszem, hogy ezen a tarka szörnyetegen fog múlni.
*Szeme sarkából az említettre pillant, az újabb megjegyzésre viszont sóhajtva forgatja meg a szemeit.*
- A lovagiasságod még nem bizonyítja egy apró jótett. Csak azt, hogy nem vagy menthetetlen.
*Töri meg az illúziót, de pár pillanat múlva a lelkiismeret arra kötelezi, hogy ezt gyorsan javítsa, bármennyire is jólesik a pillanatban undokoskodni.*
- De már most kedvesebb voltál, mint a sok megkeseredett városi, akik között ugyan így elvágtázott ez a démon.
*Bök fejével a ló irányába, majd futólag hátrapillant a piac felé, ahonnan végig szerencsétlenkedte vele az utat egészen addig, amíg amaz ki nem szabadult, újdonsült gazdasszonyát közelebbről megismertetve a kövezett úttal.
A továbbiakra csak rábólint, egészen addig, amíg arról nem esik szó, hogy szép lenne. Akkor már lesütött szemekkel szorít kissé a kantárra, az állat pedig mintha megérezné azt, hogy gazdája ismét vesztett nyugodtságából, aprót ránt a fején. Szerencsére ez most a közelében sincs annak, amihez a piactól volt szerencséje. Inkább csak arra elég, hogy észhez térve kapja fel a fejét és komolyan vegye a férfi szavait, hogy vigyázzon. Vesz egy mélyebb levegőt, majd az idegen után pillantva húzza el a száját. Szinte észre sem veszi, hogy a nyomát követve tesz egy kósza lépést, miközben az ujjai ismét görcsösen kezdik markolni a kantárt.*
- Te nem idevalósi vagy, igaz?
*Valószínűleg fel sem kellett volna tennie a kérdést. Ugyan úgy kirí a tömegből, mint Aelthar is. Ami pedig nem hatköznapi, ami más, talán még különleges is, ahhoz mérten, amit itt megszokott a városban, az kíváncsivá teszi.*
*Bosszús. Csak tudná, hogy ugyan mitől. Itt egy férfi, segített neki megfogni a lovat. A bajt inkább az okozza, hogy emellé köretnek megkapja ezt a színpadias körítést. Vagy inkább az, hogy valahol szórakoztatja az egész, ez pedig bizony egy cseppet sem tetszik neki. Megint oda kényszerül visszakanyarodni, hogy Aelthar megismerése is szórakoztató volt. Bosszantóan titokzatos, ami vonzotta, ahogyan itt ez a férfi is hasonló érzést kelt benne. Azt nem tudná még pontosítani, hogy mivel. A bosszantó az itt is biztos, de mellette az a szóba még nem önthető jelző, ami újból felkelti azt a fránya kíváncsiságát. Szíve szerint egyszerűen csak a kantárért kapna, de ahogy azt a másik az ujjaiba zárja, bizonyosan nem járna sikerrel a visszaszerzésében.*
- Ajándék? Na persze.
*Fújtat dacosan, szemeit pedig el is kapja a másikról, abban a pillanatban, ahogy összetalálkozik a sötét szemekkel.*
- Az én lovam jámbor volt.
*Kezd bele a magyarázatba, mindamellett, hogy nem is érti, hogy egyáltalán miért is magyarázkodik. De bosszantja, hogy fogalma sincs arról, a másik mit érthetett vadabb természetek alatt. De az biztos, hogy, ha ezzel a lóval nem bír, akkor azokkal sem lehet több a szerencséje.*
- Nem vagyok mogorva, makacs pedig végképp. Csak bosszús a ló miatt.
*Mordul halkan, de a megvillanó zöldekben bizony jól láthatóan gyűlik a vihar. Ad neki majd olyan verset, még ha rímelni sem fog.
A szavak úgy hálózzák be, hogy észre sem veszi. Míg az előbb vonakodott a séta és a bor miatt, most arra lesz figyelmes, hogy a lábai elnehezednek, mintha tovább állni sem akaródzna, a kissé megenyhült smaragdok pedig újból az ékesen szónokló arcát fürkészi. A fejében már alakul a terv, hogy milyen békés lehet egy kis kitérő az álomfűznél, vagy a holdudvaron, bár az csak éjszaka igazán szép. A templomban a koros könyvek és pergamenek közé veszni. Egy pohár bor pedig valóban tökéletes választás lehetne egy záráshoz. A gondolkodásba még alsó ajkának szélét is nekiáll rágcsálni, így szerencsére az apró, beleszúró fájdalom hamar visszazökkenti oda, ahol még határozottan állította, hogy ő soha többé nem fog senkivel sem iszogatni meg sétafikálni.
Most megint mérges, hogy hagyta magát egy pillanatra elcsábulni. Ezt hamar orvosolni kell, éppen ezért sürgeti meg magát, hogy visszaszerezze a kantárt és vele a kolbásztölteléket. A véletlennek titulált érintésre csak aprót rándul, de nem kapja el kezét kényeskedve. Viszont a józan észt magába erőszakolva ő maga igyekszik semmi mögöttes tartalmat, semmi futólag tett ígéretet belegondolni. Előző nap naivkodott eleget.*
- Jó, talán nem lesz belőle kolbász.
*Sóhajt fel halkan, a továbbira pedig aprót von a vállain.*
- A többi most azt hiszem, hogy ezen a tarka szörnyetegen fog múlni.
*Szeme sarkából az említettre pillant, az újabb megjegyzésre viszont sóhajtva forgatja meg a szemeit.*
- A lovagiasságod még nem bizonyítja egy apró jótett. Csak azt, hogy nem vagy menthetetlen.
*Töri meg az illúziót, de pár pillanat múlva a lelkiismeret arra kötelezi, hogy ezt gyorsan javítsa, bármennyire is jólesik a pillanatban undokoskodni.*
- De már most kedvesebb voltál, mint a sok megkeseredett városi, akik között ugyan így elvágtázott ez a démon.
*Bök fejével a ló irányába, majd futólag hátrapillant a piac felé, ahonnan végig szerencsétlenkedte vele az utat egészen addig, amíg amaz ki nem szabadult, újdonsült gazdasszonyát közelebbről megismertetve a kövezett úttal.
A továbbiakra csak rábólint, egészen addig, amíg arról nem esik szó, hogy szép lenne. Akkor már lesütött szemekkel szorít kissé a kantárra, az állat pedig mintha megérezné azt, hogy gazdája ismét vesztett nyugodtságából, aprót ránt a fején. Szerencsére ez most a közelében sincs annak, amihez a piactól volt szerencséje. Inkább csak arra elég, hogy észhez térve kapja fel a fejét és komolyan vegye a férfi szavait, hogy vigyázzon. Vesz egy mélyebb levegőt, majd az idegen után pillantva húzza el a száját. Szinte észre sem veszi, hogy a nyomát követve tesz egy kósza lépést, miközben az ujjai ismét görcsösen kezdik markolni a kantárt.*
- Te nem idevalósi vagy, igaz?
*Valószínűleg fel sem kellett volna tennie a kérdést. Ugyan úgy kirí a tömegből, mint Aelthar is. Ami pedig nem hatköznapi, ami más, talán még különleges is, ahhoz mérten, amit itt megszokott a városban, az kíváncsivá teszi.*
2472. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-01 15:59:56
Üzenet elküldve: 2025-06-01 15:59:56
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Szalad a ló, szalad a szó//
* Ó, micsoda kiszámíthatatlan fordulat! A férfi pillantása a lány arcát fürkészi, ahogy az megpróbálja magát tartani. A mogorva vonások, a feszes, dacos testtartás és a hűvös szavak… hát persze, ez csak még vonzóbbá teszi a játékot. Malquar nem mozdul, a kantárt még mindig nem engedi, mintha az ujjai a bőrszíjba kapaszkodva a beszélgetést is tartanák. És milyen remekül illik hozzá ez a kis teátrális vonakodás! *
– Jókor, jó helyen…
* Hangja szórakozottan dallamos, mintha minden szónak íze volna. *
– Hát igen, az élet apró kegyetlenségei… és ajándékai.
* Egy pillanatra a lány szemébe néz, aztán halkan nevetgél. *
– Azt mondod, nem ilyen állatokhoz vagy szokva? Nos, remélem, hogy más téren több szerencséd van a vadabb természetekkel.
* Bök oda egy pajkos félmosollyal, amelyben ott a csipkelődés, de mégsem komoly gúnyolódás.
A lány dacos nyakmerevítése, a karok összefonása mintha csak egy kihívás lenne. A férfi kicsit közelebb lép, szeme sarkában ott a huncut szikra, amit láthatóan képtelen eltüntetni. *
– Nem vagy bárd?
* Kérdezi lágy iróniával, mint akit épp most ért a legnagyobb csalódás az életben. *
– Pedig milyen szépen illett volna hozzád a lant és a vers!
* Fejét kissé oldalra billenti, mintha a lányt akarná még jobban megvizsgálni.*
– De ne aggódj, nekem nem kell ékes szólam. Bőven elég ez a mogorva sóhaj, ez a makacs vonakodás.
* A hangja halkabbá válik, ahogy folytatja. *
– A bor… a séta… persze, ne kapkodjunk. Ezek a jó dolgok csak akkor jöjjenek, amikor mindketten akarjuk. Most még… nos, most talán tényleg nem alkalmas.
* Megvonja a vállát, és egy szórakozott mosollyal biccent a másik felé.
Amikor nyúl a kantárért, a Malquar egy pillanatra mintha elgondolkodna. Aztán, ahelyett hogy rögtön átadná, még egy röpke másodpercre megtartja, csak azután engedi el. Ujja végigsimít a bőrszíjon, majd ahogy elengedi, a lány kezét is eléri a mozdulat, nem markolja meg, de épphogy hozzáér, mintha csak egy véletlen érintés volna. Szemtelen kis apróság, de mégis olyan, mintha egy egész ígéret lenne abban a futó pillanatban. *
– Vigyázz a lóra. Meg… magadra is.
* Teszi hozzá, immár kicsit komolyabban.*
– Nem mindenki olyan lovagias, mint én.
* Egy szemtelen félmosoly kíséri a szavait, de ott van benne a figyelmeztetés is, ami most mégsem tűnik fenyegetőnek. *
– Talán egyszer majd a bor is eljön. Vagy a séta.
* Vállat von, és hátrébb lép. *
– De most, a tartozást elengedem. Egyelőre.
* És ezzel a férfi lassan ellép, még egyszer visszanézve. *
- Vigyázz magadra, kisasszony! Te… nos, te túl szép vagy ahhoz, hogy ne vedd ezt komolyan.
* Azzal a férfi hátrébb húzódik, de a kacsintása ott marad még egy utolsó, szemtelen búcsúval. A kantár már a lány kezében. *
* Ó, micsoda kiszámíthatatlan fordulat! A férfi pillantása a lány arcát fürkészi, ahogy az megpróbálja magát tartani. A mogorva vonások, a feszes, dacos testtartás és a hűvös szavak… hát persze, ez csak még vonzóbbá teszi a játékot. Malquar nem mozdul, a kantárt még mindig nem engedi, mintha az ujjai a bőrszíjba kapaszkodva a beszélgetést is tartanák. És milyen remekül illik hozzá ez a kis teátrális vonakodás! *
– Jókor, jó helyen…
* Hangja szórakozottan dallamos, mintha minden szónak íze volna. *
– Hát igen, az élet apró kegyetlenségei… és ajándékai.
* Egy pillanatra a lány szemébe néz, aztán halkan nevetgél. *
– Azt mondod, nem ilyen állatokhoz vagy szokva? Nos, remélem, hogy más téren több szerencséd van a vadabb természetekkel.
* Bök oda egy pajkos félmosollyal, amelyben ott a csipkelődés, de mégsem komoly gúnyolódás.
A lány dacos nyakmerevítése, a karok összefonása mintha csak egy kihívás lenne. A férfi kicsit közelebb lép, szeme sarkában ott a huncut szikra, amit láthatóan képtelen eltüntetni. *
– Nem vagy bárd?
* Kérdezi lágy iróniával, mint akit épp most ért a legnagyobb csalódás az életben. *
– Pedig milyen szépen illett volna hozzád a lant és a vers!
* Fejét kissé oldalra billenti, mintha a lányt akarná még jobban megvizsgálni.*
– De ne aggódj, nekem nem kell ékes szólam. Bőven elég ez a mogorva sóhaj, ez a makacs vonakodás.
* A hangja halkabbá válik, ahogy folytatja. *
– A bor… a séta… persze, ne kapkodjunk. Ezek a jó dolgok csak akkor jöjjenek, amikor mindketten akarjuk. Most még… nos, most talán tényleg nem alkalmas.
* Megvonja a vállát, és egy szórakozott mosollyal biccent a másik felé.
Amikor nyúl a kantárért, a Malquar egy pillanatra mintha elgondolkodna. Aztán, ahelyett hogy rögtön átadná, még egy röpke másodpercre megtartja, csak azután engedi el. Ujja végigsimít a bőrszíjon, majd ahogy elengedi, a lány kezét is eléri a mozdulat, nem markolja meg, de épphogy hozzáér, mintha csak egy véletlen érintés volna. Szemtelen kis apróság, de mégis olyan, mintha egy egész ígéret lenne abban a futó pillanatban. *
– Vigyázz a lóra. Meg… magadra is.
* Teszi hozzá, immár kicsit komolyabban.*
– Nem mindenki olyan lovagias, mint én.
* Egy szemtelen félmosoly kíséri a szavait, de ott van benne a figyelmeztetés is, ami most mégsem tűnik fenyegetőnek. *
– Talán egyszer majd a bor is eljön. Vagy a séta.
* Vállat von, és hátrébb lép. *
– De most, a tartozást elengedem. Egyelőre.
* És ezzel a férfi lassan ellép, még egyszer visszanézve. *
- Vigyázz magadra, kisasszony! Te… nos, te túl szép vagy ahhoz, hogy ne vedd ezt komolyan.
* Azzal a férfi hátrébb húzódik, de a kacsintása ott marad még egy utolsó, szemtelen búcsúval. A kantár már a lány kezében. *
2471. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-01 14:13:23
Üzenet elküldve: 2025-06-01 14:13:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Szalad a ló, szalad a szó//
*Egyik szemöldöke kissé megemelkedik a visszakérdés hallatán. Tartozás hát. Tudja jól, hogy sok esetben a legkisebb szívesség sincs ingyen. Bár az már kérdéses, hogy ugyan mivel is törleszthetné ezt a tartozást, mert az aranyat mostanában szűkösen mérik odahaza. Ha az apja megtudja a lovat valószínűleg nem fog az örömtől repesni, de szüksége van az állatra. Túl kényelmes ahhoz, hogy gyalog induljon útra.*
- Az.
*Végül kurtán rábiccent, miközben szemei lepillantanak a kantárra, amit most szorosabban fognak közre az idegen ujjak.
Hallgatja a férfit, a száját pedig kissé elhúzza. Mindig is nehezen állta meg, hogy érzelmei és gondolatai kiüljenek az arcára. Ez most sincs másként. A kérdés már csak az, hogy a szájhúzás annak szól, hogy az állatot még nem szerezte vissza, miközben pedig menne a dolgára, vagy ezt a színpadiasságot inkább ripacsságnak titulálja magában. Bizonyára valahol szórakoztató lenne, ha nem még mindig szaporán szuszogna a levegőért és nem azon dolgozna, hogy ne görnyedjen meg az oldalát szurkáló kellemetlen fájdalomtól, amit a jószág utáni sietség okozott. Azt már próbálja figyelmen kívül hagyni, hogy az egyik térde is csíp, valószínűleg felhorzsolta.
Zilált és kissé talán mogorva most az arca, a méregetésre mégis úgy húzza ki magát, mint valami új nemes Selyemrévből. Pedig már távolabb nem is állhatna tőle.
Amint a sorolgatás megkezdődik a szemöldökök kissé elképedt arccal szaladnak ismét feljebb. Mosoly. Na persze. A köszönöm egy olyan illedelmes alap dolga a hálálkodásnak, hogy abban valóban nem fog megrokkanni. De egy mosolyért még talán egy zsák arany is kevés lenne.
A végére már homlokráncolva mered ismét a kantárra, majd egy hosszú sóhajt követően szemei feljebb merészkednek az idegen arcára. Markáns vonások, napbarnított bőr, az öltözködése sem olyan, mint amit itt a városban megszokott, ám látott már hasonlót. Az ízlését számba véve jóképű. Na jóképűséggel éppen most faragott rá rendesen, ennek gondolata pedig ismét sértettséget szül az arcára. Ajka kissé megrándul, de köze sincs ahhoz, hogy az mosolyba forduljon.*
- Először is köszönöm. Hálás vagyok, hogy jókor voltál a jó helyen.
*Szegi fel végül a fejét, miközben mellei előtt összefonja a karjait.*
- Azt meg tudom ígérni, hogy óvatosabb leszek, de nem ilyen állatokhoz vagyok szokva.
*Na persze, mert eddig helyette idomították az állatokat. Neki már csak annyi volt a dolga, hogy a nyeregben tetszelegjen.*
- Sajnálatomra nem vagyok bárd, hogy illőn szavakba öntsem eme hőstettet.
*Sóhajt fel színpadiasan, mintha valóban bánná a dolgot. Kár, hogy az egész keserűvé válik a hangjába csempészett gúnytól.*
- A séta, a bor kérdése már bonyolultabb.
*Tűnődést mímelve ingatja meg kissé a fejét. Bonyolultabb a fenéket. Semmi kedve hozzá azok után, ahogy a tegnap estéje alakult. Pedig mennyire ráférne már egy gondtalan kikapcsolódás, de amennyire nem bízott eddig sem másokban, a tegnapi próbálkozásának a kudarca csak megerősítette abban, hogy valóban nem szabad ilyen naivságot művelnie.*
- Egyszer talán. De most, ha megbocsájt, nem tartanám fel.
*Leengedi a karjait, majd tesz egy lépést a férfi felé, hogy a kantárért nyúljon.*
*Egyik szemöldöke kissé megemelkedik a visszakérdés hallatán. Tartozás hát. Tudja jól, hogy sok esetben a legkisebb szívesség sincs ingyen. Bár az már kérdéses, hogy ugyan mivel is törleszthetné ezt a tartozást, mert az aranyat mostanában szűkösen mérik odahaza. Ha az apja megtudja a lovat valószínűleg nem fog az örömtől repesni, de szüksége van az állatra. Túl kényelmes ahhoz, hogy gyalog induljon útra.*
- Az.
*Végül kurtán rábiccent, miközben szemei lepillantanak a kantárra, amit most szorosabban fognak közre az idegen ujjak.
Hallgatja a férfit, a száját pedig kissé elhúzza. Mindig is nehezen állta meg, hogy érzelmei és gondolatai kiüljenek az arcára. Ez most sincs másként. A kérdés már csak az, hogy a szájhúzás annak szól, hogy az állatot még nem szerezte vissza, miközben pedig menne a dolgára, vagy ezt a színpadiasságot inkább ripacsságnak titulálja magában. Bizonyára valahol szórakoztató lenne, ha nem még mindig szaporán szuszogna a levegőért és nem azon dolgozna, hogy ne görnyedjen meg az oldalát szurkáló kellemetlen fájdalomtól, amit a jószág utáni sietség okozott. Azt már próbálja figyelmen kívül hagyni, hogy az egyik térde is csíp, valószínűleg felhorzsolta.
Zilált és kissé talán mogorva most az arca, a méregetésre mégis úgy húzza ki magát, mint valami új nemes Selyemrévből. Pedig már távolabb nem is állhatna tőle.
Amint a sorolgatás megkezdődik a szemöldökök kissé elképedt arccal szaladnak ismét feljebb. Mosoly. Na persze. A köszönöm egy olyan illedelmes alap dolga a hálálkodásnak, hogy abban valóban nem fog megrokkanni. De egy mosolyért még talán egy zsák arany is kevés lenne.
A végére már homlokráncolva mered ismét a kantárra, majd egy hosszú sóhajt követően szemei feljebb merészkednek az idegen arcára. Markáns vonások, napbarnított bőr, az öltözködése sem olyan, mint amit itt a városban megszokott, ám látott már hasonlót. Az ízlését számba véve jóképű. Na jóképűséggel éppen most faragott rá rendesen, ennek gondolata pedig ismét sértettséget szül az arcára. Ajka kissé megrándul, de köze sincs ahhoz, hogy az mosolyba forduljon.*
- Először is köszönöm. Hálás vagyok, hogy jókor voltál a jó helyen.
*Szegi fel végül a fejét, miközben mellei előtt összefonja a karjait.*
- Azt meg tudom ígérni, hogy óvatosabb leszek, de nem ilyen állatokhoz vagyok szokva.
*Na persze, mert eddig helyette idomították az állatokat. Neki már csak annyi volt a dolga, hogy a nyeregben tetszelegjen.*
- Sajnálatomra nem vagyok bárd, hogy illőn szavakba öntsem eme hőstettet.
*Sóhajt fel színpadiasan, mintha valóban bánná a dolgot. Kár, hogy az egész keserűvé válik a hangjába csempészett gúnytól.*
- A séta, a bor kérdése már bonyolultabb.
*Tűnődést mímelve ingatja meg kissé a fejét. Bonyolultabb a fenéket. Semmi kedve hozzá azok után, ahogy a tegnap estéje alakult. Pedig mennyire ráférne már egy gondtalan kikapcsolódás, de amennyire nem bízott eddig sem másokban, a tegnapi próbálkozásának a kudarca csak megerősítette abban, hogy valóban nem szabad ilyen naivságot művelnie.*
- Egyszer talán. De most, ha megbocsájt, nem tartanám fel.
*Leengedi a karjait, majd tesz egy lépést a férfi felé, hogy a kantárért nyúljon.*
2470. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-01 12:23:08
Üzenet elküldve: 2025-06-01 12:23:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Esküszöm//
*Végigmondja a sorait, majd a húga kezébe adja a pergament. A látszat talán az, hogy rettentő magabiztos, de belül a düh mellé ezen a ponton belekeveredik újfent a végtelen szeretete a lány iránt. Nem volna nehéz megingani. Történhet bármi, kezdi úgy hinni, hogy sosem tudná magára hagyni a másikat. Még akkor sem, ha minduntalan azt harsogja magában, hogy márpedig megteszi. Tényleg elege van ebből az egészből. Nem akar több meglepetést, nem akar félni, nem akar neheztelni a testvérére, hiszen pontosan tudja, hogy miken ment keresztül, ráadásul az ő családja miatt. Bár ez még mindig nem jogosítja fel arra a feketeséget, hogy alkalomadtán Maira olvasson egy átkot.*
- A lehetőséged akkor is megvan. *Nyílna újra a szája, hogy magyarázatokba kezdjen. Hogy még ő fejtse ki, hogy miért teszi ezt a lánnyal, holott egyértelmű. Kezd feléledni a bűntudata, mert olyannak hat a jelen helyzet, mintha még ő bántaná Norit, pedig ezzel csak magát védi. De az nem olyan megszokott dolog, mintha mást óvna… *
- Köszönöm. *Egy pillanatra enyhül csak a szemeinek jegessége, majd visszaerőlteti a hidegséget. Nem eshet ki a szerepből, bár már talán mindegy is. Meg fogja kapni, amit akar, csak ne lennének ott a gondolatok, amik miatt képes hezitálni.*
- Persze. *És reméli, hogy nem a szívében landol a penge. Szerencse, hogy ez az első gondolata, mert így hamar ráébred, hogy miért is csinálja ezt az egészet, miért követeli az esküt. Hogy többé ne az legyen az első automatikus gondolata, hogy a feketeség mivel árthat…*
- Hogy nem fordulok el tőled azért, amit a múltban tettél velem.
*A hangsúly a múlton van. A jelen és a jövő természetesen más tészta, de van miért megbocsátania tényleg, hogyha ezt az áldozatot meghozza a lány. *
- Kérlek, kezdj bele.
*Végigmondja a sorait, majd a húga kezébe adja a pergament. A látszat talán az, hogy rettentő magabiztos, de belül a düh mellé ezen a ponton belekeveredik újfent a végtelen szeretete a lány iránt. Nem volna nehéz megingani. Történhet bármi, kezdi úgy hinni, hogy sosem tudná magára hagyni a másikat. Még akkor sem, ha minduntalan azt harsogja magában, hogy márpedig megteszi. Tényleg elege van ebből az egészből. Nem akar több meglepetést, nem akar félni, nem akar neheztelni a testvérére, hiszen pontosan tudja, hogy miken ment keresztül, ráadásul az ő családja miatt. Bár ez még mindig nem jogosítja fel arra a feketeséget, hogy alkalomadtán Maira olvasson egy átkot.*
- A lehetőséged akkor is megvan. *Nyílna újra a szája, hogy magyarázatokba kezdjen. Hogy még ő fejtse ki, hogy miért teszi ezt a lánnyal, holott egyértelmű. Kezd feléledni a bűntudata, mert olyannak hat a jelen helyzet, mintha még ő bántaná Norit, pedig ezzel csak magát védi. De az nem olyan megszokott dolog, mintha mást óvna… *
- Köszönöm. *Egy pillanatra enyhül csak a szemeinek jegessége, majd visszaerőlteti a hidegséget. Nem eshet ki a szerepből, bár már talán mindegy is. Meg fogja kapni, amit akar, csak ne lennének ott a gondolatok, amik miatt képes hezitálni.*
- Persze. *És reméli, hogy nem a szívében landol a penge. Szerencse, hogy ez az első gondolata, mert így hamar ráébred, hogy miért is csinálja ezt az egészet, miért követeli az esküt. Hogy többé ne az legyen az első automatikus gondolata, hogy a feketeség mivel árthat…*
- Hogy nem fordulok el tőled azért, amit a múltban tettél velem.
*A hangsúly a múlton van. A jelen és a jövő természetesen más tészta, de van miért megbocsátania tényleg, hogyha ezt az áldozatot meghozza a lány. *
- Kérlek, kezdj bele.
2469. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-01 12:08:30
Üzenet elküldve: 2025-06-01 12:08:30
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Baljós kezdetek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Mondhatni azt, mások idegszálainak apró, lassú és fájdalmas csipkedése húzogatása a specialitása. Amit jobban szeret, mint bármelyik más bódító nedű vagy szer. Mámorítóbb bármelyik ördögvigyornál az, amint látja a vörösödő fejeket. Igazi tiszta komédia. Ezért is imádta Rinét ugratni szüntelen Lihanechi házukban. Mert a lány mindig szórakoztatóan, legalább is számára, reagált csínytevéseire. Legyen az egy levágott baba fej, egy béka a kádban, egy pók a párnák között, vagy épp a kedvenc könyvének megrongálása a nevelőjük által főzött friss lekvárral. Bármi ami eszébe jutott, csak, hogy megnehezítse a trónbitorló helyzetét. Micsoda szép emlékek. Amik a mostani viszonylatban nézve, kezdenek, igen furcsa módon, számára is kellemetlenek lenni. Mert egy furcsa kezdeményezés ami szívében kezd megformálódni, arra készteti őt. Az összes szóban forgó gonosz tettet, jóvá tegye. A mostani, apró érintésekkel, kedves szavakkal, vagy csókokkal. Igen, ezek az apró piszkálódások, inkább tűnnek szórakozásnak mintsem való sértésnek. Ami valóban lenyűgözi őt, hogy húgocskája, elég szépen megélezte a nyelvét az idők alatt. Ami büszkeséggel tölti el őt. Valamelyest ez az ő érdeme. Neki legalább is úgy tűnik.*
-Valamit lehet tisztára nyaltam a konyhás néninek, de szerintem ne firtassuk.
*Hajol közelebb sanda mosolyával a másikhoz, amint az hátra dönti kobakját. Amit ki is használ arra, hogy egy apró csókot leheljen a fehér hajú szépségre. Ami így csak egy tökéletesebb felvezetése volt az általa eltervezett csiklandozó hadjáratra. Sokkal jobban hat az édes szavak és cselekedetek után.
Elégedett mosollyal tisztázza Rine szavait. Gonosz lenne? Lehet, sőt biztosan. Elkönyveli ezt hát egy dicséretnek magában. Elmerül röviden az ölelésben, míg kezeivel így gyengéden vígig simít a másik kárt ét bőrén, ahol megcsiklandozta. Viszont ezalatt nem rest végig simítani a másik domborulatain se. Biztosra vélheti a másik, ez nem a véletlen műve. Pusztán Lazziar jelenleg kerülgeti mint macska a forrókását. Nem sieti el, kiélvezi az együttlétük minden apró pillanatát. Mintha nem lenne holnap.
Ellép hát a kádtól megszabadul ruháitól. Nem zavartatja magát, hogy Rine őt. Nem szegeli enyhén fakó bőrét, és a sebhelyeket amiket az idő alatt szerzett. Amúgy is, látta már azokat Rine a múltkori alkalommal. Viszont, a megfordulás az ami kissé számára is nehéz, mintha az ő arcára is kiülne a pír. Ez más, szívét szorongatja valami ismeretlen, valami ami mély elégedettséggel tölti el, mégis félelemmel, mámorral talán. Az öröm ami átszalad fején, olyannyira édes, mint az a rettegés, ami arra emlékezteti, vigyáznia kell, ne veszítse el azt ami most a kezeibe hullott. Nem tudja, pontosan mi is az amit most érez, de élvezi, jobban mint bármit.
Elhelyezkedik hát Rine mögött a kádba, kilógatva lábait a széles terpesszel a vízből, így van helyük csupán. Élvezi, ahogy a másik csupasz bőre hozzásimul. Át is karolja őt amennyire tudja. Kiélvezi a másik puha bőrét tenyere alatt, ahogy a lány az ő kezét is cirógatja. Meleg párás levegőben érződő édes bőrének illatát. Bódító, és részegítő mint az a bor, amit most vett selyemrévben. Mégsem mérhető össze a kettő épésszel. Teste eszerint válaszol is a másik közellétére. Kezei lassan simulnak végig a lány hasán feljebb domborulataira, vagy épp combbelsőjének vonalain.*
-Mert ki nem állhattál engem. Mond mi változott?
*Hajol közelebb a másik füléhez lágyan duruzsolva, amit utána nem rest egy apró csókkal jutalmazni.
Azonban valóban mi változott? Fogalma sincs, talán mindig is így éreztek, csak féltek. A szülőktől, a külvilágtól. Vagy épp pont egymástól. Most viszont végre ledobva félelmüket és hátra hagyva ostoba gátlásaikat, megtehetik azt amire lehetséges azóta vágytak, mióta megpillantották egymást.*
//Baljós kezdetek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Mondhatni azt, mások idegszálainak apró, lassú és fájdalmas csipkedése húzogatása a specialitása. Amit jobban szeret, mint bármelyik más bódító nedű vagy szer. Mámorítóbb bármelyik ördögvigyornál az, amint látja a vörösödő fejeket. Igazi tiszta komédia. Ezért is imádta Rinét ugratni szüntelen Lihanechi házukban. Mert a lány mindig szórakoztatóan, legalább is számára, reagált csínytevéseire. Legyen az egy levágott baba fej, egy béka a kádban, egy pók a párnák között, vagy épp a kedvenc könyvének megrongálása a nevelőjük által főzött friss lekvárral. Bármi ami eszébe jutott, csak, hogy megnehezítse a trónbitorló helyzetét. Micsoda szép emlékek. Amik a mostani viszonylatban nézve, kezdenek, igen furcsa módon, számára is kellemetlenek lenni. Mert egy furcsa kezdeményezés ami szívében kezd megformálódni, arra készteti őt. Az összes szóban forgó gonosz tettet, jóvá tegye. A mostani, apró érintésekkel, kedves szavakkal, vagy csókokkal. Igen, ezek az apró piszkálódások, inkább tűnnek szórakozásnak mintsem való sértésnek. Ami valóban lenyűgözi őt, hogy húgocskája, elég szépen megélezte a nyelvét az idők alatt. Ami büszkeséggel tölti el őt. Valamelyest ez az ő érdeme. Neki legalább is úgy tűnik.*
-Valamit lehet tisztára nyaltam a konyhás néninek, de szerintem ne firtassuk.
*Hajol közelebb sanda mosolyával a másikhoz, amint az hátra dönti kobakját. Amit ki is használ arra, hogy egy apró csókot leheljen a fehér hajú szépségre. Ami így csak egy tökéletesebb felvezetése volt az általa eltervezett csiklandozó hadjáratra. Sokkal jobban hat az édes szavak és cselekedetek után.
Elégedett mosollyal tisztázza Rine szavait. Gonosz lenne? Lehet, sőt biztosan. Elkönyveli ezt hát egy dicséretnek magában. Elmerül röviden az ölelésben, míg kezeivel így gyengéden vígig simít a másik kárt ét bőrén, ahol megcsiklandozta. Viszont ezalatt nem rest végig simítani a másik domborulatain se. Biztosra vélheti a másik, ez nem a véletlen műve. Pusztán Lazziar jelenleg kerülgeti mint macska a forrókását. Nem sieti el, kiélvezi az együttlétük minden apró pillanatát. Mintha nem lenne holnap.
Ellép hát a kádtól megszabadul ruháitól. Nem zavartatja magát, hogy Rine őt. Nem szegeli enyhén fakó bőrét, és a sebhelyeket amiket az idő alatt szerzett. Amúgy is, látta már azokat Rine a múltkori alkalommal. Viszont, a megfordulás az ami kissé számára is nehéz, mintha az ő arcára is kiülne a pír. Ez más, szívét szorongatja valami ismeretlen, valami ami mély elégedettséggel tölti el, mégis félelemmel, mámorral talán. Az öröm ami átszalad fején, olyannyira édes, mint az a rettegés, ami arra emlékezteti, vigyáznia kell, ne veszítse el azt ami most a kezeibe hullott. Nem tudja, pontosan mi is az amit most érez, de élvezi, jobban mint bármit.
Elhelyezkedik hát Rine mögött a kádba, kilógatva lábait a széles terpesszel a vízből, így van helyük csupán. Élvezi, ahogy a másik csupasz bőre hozzásimul. Át is karolja őt amennyire tudja. Kiélvezi a másik puha bőrét tenyere alatt, ahogy a lány az ő kezét is cirógatja. Meleg párás levegőben érződő édes bőrének illatát. Bódító, és részegítő mint az a bor, amit most vett selyemrévben. Mégsem mérhető össze a kettő épésszel. Teste eszerint válaszol is a másik közellétére. Kezei lassan simulnak végig a lány hasán feljebb domborulataira, vagy épp combbelsőjének vonalain.*
-Mert ki nem állhattál engem. Mond mi változott?
*Hajol közelebb a másik füléhez lágyan duruzsolva, amit utána nem rest egy apró csókkal jutalmazni.
Azonban valóban mi változott? Fogalma sincs, talán mindig is így éreztek, csak féltek. A szülőktől, a külvilágtól. Vagy épp pont egymástól. Most viszont végre ledobva félelmüket és hátra hagyva ostoba gátlásaikat, megtehetik azt amire lehetséges azóta vágytak, mióta megpillantották egymást.*
2468. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-01 11:48:21
Üzenet elküldve: 2025-06-01 11:48:21
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Szalad a ló, szalad a szó//
* A férfi szeme megvillan, ahogy a lány végre mellé lép. Egy szórakozott félmosollyal, mintha éppen csak egy karcos dallamot fütyörészne a bajsza alatt, végigméri a lányt. A csinos, makrancos kis haragpírt, amit az előbb még a ló kergetett az arcára, úgy veszi, mimtha kifejezetten neki szólna. *
– Tartozás?
* Kérdezi, felvonva az egyik szemöldökét, és a kantárt szorító keze mintha még szorosabban ragadná a bőrszíjat, jelezve, hogy egyelőre nem ereszti. *
– Imádom a tartozásokat, kisasszony. Főleg, ha ilyen szépen és hivatalosan vannak bejelentve. Szinte ünnepnapnak érzem a mai napot.
* Mondja, miközben egy hányaveti mozdulattal odébb igazítja a laza ing nyakát, mintha épp az lenne a legnagyobb gondja ebben a zűrzavaros találkozásban.
A ló még egyszer megpróbálja elrántani a fejét, de a férfi csak erősebben fogja a kantárt, a másik kezével viszont a lány felé int, mintha csak egy árus bódéjából kínálná a portékát. *
– Lássuk csak…
* Folytatja elmélyülten, ahogy a lányt méregeti.*
– Mivel tartozik? Ó, a lista hosszú és… igazán élvezetes lehet! Kezdjük talán egy köszönömmel, egy mosollyal.
* Emeli fel a kezét, mintha csak egy képzeletbeli pergament görgetne szét. *
– És ha nem bánja, egy ígérettel is. Például, hogy legközelebb jobban vigyáz a kisasszony és a… kolbász alapanyag.
* Színpadiasan megköszörüli a torkát. *
– De ha már így alakult, talán egy történettel is kárpótolhatna. Egy történettel, amiben én vagyok a hős, akinek a vitézi dicsőségét az ön hálája övezi. Micsoda szerencsés véletlen!
* A férfi végre közelebb hajol a lányhoz, de csak annyira, hogy ne tűnjön tolakodónak, csupán a szavai legyenek azok. *
– De tudja mit?
* Folytatja huncut vigyorral. * – Mivel én vagyok az, aki a lovát megfékezte, legyen ez a tartozás egy egészen… különleges ügy. Talán egy közös séta a városban. Vagy.
* És itt a hangja csöndesebb, de még mindig játékos. *
– Egy pohár bor egy este, ahol még véletlenül sem említi a kolbásztémát. Hogyha már tartozás, hát legyen az olyan, amit mindketten élvezünk.
* A férfi még mindig nem adja át a kantárt. Várja a választ. És ahogy a lányra sandít, a szeme sarkában ott a vigyor. Igen, tartozás, de nem szabad elhamarkodni az ilyet. Fontos felmérni, hogy az illető egyáltalán miben is tudna a hasznára válni. *
* A férfi szeme megvillan, ahogy a lány végre mellé lép. Egy szórakozott félmosollyal, mintha éppen csak egy karcos dallamot fütyörészne a bajsza alatt, végigméri a lányt. A csinos, makrancos kis haragpírt, amit az előbb még a ló kergetett az arcára, úgy veszi, mimtha kifejezetten neki szólna. *
– Tartozás?
* Kérdezi, felvonva az egyik szemöldökét, és a kantárt szorító keze mintha még szorosabban ragadná a bőrszíjat, jelezve, hogy egyelőre nem ereszti. *
– Imádom a tartozásokat, kisasszony. Főleg, ha ilyen szépen és hivatalosan vannak bejelentve. Szinte ünnepnapnak érzem a mai napot.
* Mondja, miközben egy hányaveti mozdulattal odébb igazítja a laza ing nyakát, mintha épp az lenne a legnagyobb gondja ebben a zűrzavaros találkozásban.
A ló még egyszer megpróbálja elrántani a fejét, de a férfi csak erősebben fogja a kantárt, a másik kezével viszont a lány felé int, mintha csak egy árus bódéjából kínálná a portékát. *
– Lássuk csak…
* Folytatja elmélyülten, ahogy a lányt méregeti.*
– Mivel tartozik? Ó, a lista hosszú és… igazán élvezetes lehet! Kezdjük talán egy köszönömmel, egy mosollyal.
* Emeli fel a kezét, mintha csak egy képzeletbeli pergament görgetne szét. *
– És ha nem bánja, egy ígérettel is. Például, hogy legközelebb jobban vigyáz a kisasszony és a… kolbász alapanyag.
* Színpadiasan megköszörüli a torkát. *
– De ha már így alakult, talán egy történettel is kárpótolhatna. Egy történettel, amiben én vagyok a hős, akinek a vitézi dicsőségét az ön hálája övezi. Micsoda szerencsés véletlen!
* A férfi végre közelebb hajol a lányhoz, de csak annyira, hogy ne tűnjön tolakodónak, csupán a szavai legyenek azok. *
– De tudja mit?
* Folytatja huncut vigyorral. * – Mivel én vagyok az, aki a lovát megfékezte, legyen ez a tartozás egy egészen… különleges ügy. Talán egy közös séta a városban. Vagy.
* És itt a hangja csöndesebb, de még mindig játékos. *
– Egy pohár bor egy este, ahol még véletlenül sem említi a kolbásztémát. Hogyha már tartozás, hát legyen az olyan, amit mindketten élvezünk.
* A férfi még mindig nem adja át a kantárt. Várja a választ. És ahogy a lányra sandít, a szeme sarkában ott a vigyor. Igen, tartozás, de nem szabad elhamarkodni az ilyet. Fontos felmérni, hogy az illető egyáltalán miben is tudna a hasznára válni. *
2467. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-01 11:41:33
Üzenet elküldve: 2025-06-01 11:41:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
//Kezdjük újra!//
*Egy határozott bólintással könyveli el a másik szavát, amint amaz ráeszmél, az ügy, amiért idejött létfontosságú.*
-Régen történt, azt hiszem két éve. Nem emlékszem pontosan. Sok mindenre nem emlékszem.
*Mondja határozatlanul, kissé elszontyolodva. Most ő érzi azt a szégyent amit a másik feltételezése miatt. Csak számára emlékeinek hiánya okozza ezt. Hogy ennyi mindent nem tud, a mai napig, sokszor tölti el őt efféle kellemetlen érzelmekkel, mint a szégyen.
Azonban erre most nincs idő, megrázza a szőke tincseket, és már az utat mutatva folytatja az utat. Még van messze a cél, amit most kitűzött.*
-Akkor te is árva vagy, mint mi. Ha szeretnéd eljöhetsz hozzánk, megismerheted Mait. Nagyon kedves. Nekem olyan ő mint az anyukám. Meg a többieket is.
*Válaszolja nagy lelkesedéssel, amennyire zavarta őt a tömeg, kezdi megkedvelni a zsivajt a ház falain belül. Bár mindent a maga idejében, ha túl sok gyermek veszi őt körbe, attól még a mai napig is képes megszeppenni és visszavonulni saját kis kertjébe.*
-Nemrég sokan lettünk. "Szájkevés" kisasszonyé az árvaház, tőle kaptam az Aranyszarvas nevet. Szikrát meg Alesiantól, egy tündér barátomtól.
*Mesél közben szüntelen, ha elkapja őt a hév, és talál egy jó hallgatót, a szőkeség bizony tud ám fecsegni akár a semmiről is. Majd visszatérve a másik utazási praktikáira, hozzáfűzi ahhoz is gondolatait.*
-Én Deres orrát követtem. *Mutat a mellette lépdelő nagy kutyára.* Ő tudta hol az enni, én meg megszereztem.
*Bólogat ismét nagyokat.*
-Mit szeretnél csinálni? Nekünk Mai azt tanítja, hogy legyünk szorgosak, tanuljunk valamilyen "szakmát"? *Ízlelgeti a számára még idegen szavakat amiket tanított neki nevelője* -Hogy utána tudjunk magunkról gondoskodni.
*A láncosokra rátérve, pedig szemei fürkészni kezdik a lassan kihaló utcákat, hogy találjon egy párosan közlekedő városőr csapatot. Ez is csak arra emlékezteti őt, hogy sietniük kell, mert a kereskedők bizony lassan behúzzák a portékájukat.*
-Azok ott.
*Mutat az egyik utca végén elsiető lándzsás páncélos alakokra, akik Arthenior színeit viselik magukon.*
-Az egyik olyan, hozta haza Mharassit, mert azt hitte ellopta a gyűrűt ami nálam van.
*Majd le is engedi karjait amint a másik megpillantja azokat. Lépteit azonban most megszaporázza, és int a másiknak is.*
-Siessünk mert lehet lemaradunk. Gyere, erre!
*Int Ynairanak, de nem is vár sokat, szökellő gyors léptekkel kezd el haladni a piactér irányába.*
*Egy határozott bólintással könyveli el a másik szavát, amint amaz ráeszmél, az ügy, amiért idejött létfontosságú.*
-Régen történt, azt hiszem két éve. Nem emlékszem pontosan. Sok mindenre nem emlékszem.
*Mondja határozatlanul, kissé elszontyolodva. Most ő érzi azt a szégyent amit a másik feltételezése miatt. Csak számára emlékeinek hiánya okozza ezt. Hogy ennyi mindent nem tud, a mai napig, sokszor tölti el őt efféle kellemetlen érzelmekkel, mint a szégyen.
Azonban erre most nincs idő, megrázza a szőke tincseket, és már az utat mutatva folytatja az utat. Még van messze a cél, amit most kitűzött.*
-Akkor te is árva vagy, mint mi. Ha szeretnéd eljöhetsz hozzánk, megismerheted Mait. Nagyon kedves. Nekem olyan ő mint az anyukám. Meg a többieket is.
*Válaszolja nagy lelkesedéssel, amennyire zavarta őt a tömeg, kezdi megkedvelni a zsivajt a ház falain belül. Bár mindent a maga idejében, ha túl sok gyermek veszi őt körbe, attól még a mai napig is képes megszeppenni és visszavonulni saját kis kertjébe.*
-Nemrég sokan lettünk. "Szájkevés" kisasszonyé az árvaház, tőle kaptam az Aranyszarvas nevet. Szikrát meg Alesiantól, egy tündér barátomtól.
*Mesél közben szüntelen, ha elkapja őt a hév, és talál egy jó hallgatót, a szőkeség bizony tud ám fecsegni akár a semmiről is. Majd visszatérve a másik utazási praktikáira, hozzáfűzi ahhoz is gondolatait.*
-Én Deres orrát követtem. *Mutat a mellette lépdelő nagy kutyára.* Ő tudta hol az enni, én meg megszereztem.
*Bólogat ismét nagyokat.*
-Mit szeretnél csinálni? Nekünk Mai azt tanítja, hogy legyünk szorgosak, tanuljunk valamilyen "szakmát"? *Ízlelgeti a számára még idegen szavakat amiket tanított neki nevelője* -Hogy utána tudjunk magunkról gondoskodni.
*A láncosokra rátérve, pedig szemei fürkészni kezdik a lassan kihaló utcákat, hogy találjon egy párosan közlekedő városőr csapatot. Ez is csak arra emlékezteti őt, hogy sietniük kell, mert a kereskedők bizony lassan behúzzák a portékájukat.*
-Azok ott.
*Mutat az egyik utca végén elsiető lándzsás páncélos alakokra, akik Arthenior színeit viselik magukon.*
-Az egyik olyan, hozta haza Mharassit, mert azt hitte ellopta a gyűrűt ami nálam van.
*Majd le is engedi karjait amint a másik megpillantja azokat. Lépteit azonban most megszaporázza, és int a másiknak is.*
-Siessünk mert lehet lemaradunk. Gyere, erre!
*Int Ynairanak, de nem is vár sokat, szökellő gyors léptekkel kezd el haladni a piactér irányába.*
2466. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-31 23:26:24
Üzenet elküldve: 2025-05-31 23:26:24
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Baljós kezdetek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
- Sajnálod. Na persze.
*Kuncog fel halkan, miközben megingatja a fejét. Ismeri jól a bátyját. Tudja, hogy bőségesen élvezi azt, ha piszkálhatja a húgát. De az élet érdekes fordulata most az, hogy egyáltalán nem bánja. Nincs ellenére, sőt valahol még élvezi is. Lazziar nem bántó. Nem olyan, mint akkor régen. Most nem uszulnak egymásnak, mint két ölni akaró megveszett kutya. Most csak piszkálódnak, mert mókás, mert jól érzik magukat a másik társaságában. Ez pedig egyre inkább megnyugtatja, egyre jobban veszik ki belőle a feszültség. Bár az is igaz, hogy ehhez jócskán hozzátesz a finom masszírozás is.*
- De sejtem a Sellőházban nem a mosogatási képességeiddel büszkélkedtél.
*Sandít lopva hátra, de ajkain mosoly játszik, szemei sem szigorúak, hanem pajkosan csillognak. Nem ejtették a fejére. Jól tudja, hogy oda a legtöbben nem azért mennek, hogy finom ételeket kóstoljanak és jó italokat hörpintsenek fel. De az igazat megvallva nem bánja, nem zavarja. Persze ezt nem fogja Lazziar orrára kötni, mert a végén még túlságosan elbízza magát.
Több ideje amúgy sincs ilyeneken tűnődni, mert bátyja galádul csap le rá. A csikizés ellen pedig mást nem tud tenni, mint kapálódzik, valóban fröcsköl a víz, a leányzó pedig hangos nevetéssel igyekszik menekülőre fogni. Sikertelenül. Szerencsére a kínzás nem tart sokáig, de a végére akkor is pihegve kuncog fel.*
- Gonosz vagy.
*Motyogja, de a hangja vidáman cseng, nincs benne egy szemernyi sértettség sem. Most még azon sem erőlködik, hogy azért egy kis haragot megjátsszon. A mosoly viszont zavart szuszanásba fordul, ahogy Lazziar átkarolva simít át domborulatain. Nem gondolkodik azon, hogy véletlen volt-e vagy sem, elhúzódni sem húzódik el. Helyette halovány mosollyal bújik arcával a másikéhoz.
A parancsszóra cselekszik is és a lábait felhúzva fészkelődik előrébb, hogy helyet hagyjon a dézsában. Miközben Ziar megszabadul a ruháitól szinte pislogás nélkül követi végig. Tekintetét csak akkor kapja el, mikor fivére visszafordul. Az ajkát beharapva süti le a szemeit, amíg a férfi bemászik mögé, de onnantól már kényelmesen helyezkedik el a lábai között, nekidőlve hátával a mellkasának.*
- Tökéletes.
*Mosolyodik el elégedetten, miközben a hasát cirógató kézre cirógat. Végül mindkét keze átsimít a két térdre, amin mutatóujjaival szórakozottan kezd köröket rajzolgatni.*
- Nem is értem, hogy eddig ezt miért nem csináltuk.
*Vigyorodik el halványan, ahogy hátra billenti a fejét, hogy fivére arcára nézhessen. Dehogy nem érti. Eddig azt táplálták saját magukba, hogy ez rossz, ezt nem szabad. Pedig aztán semmi bűnt nem követnek el, hiszen az, hogy egymást testvérként emlegetik az nem takar semmi vérségi köteléket. Most igazán szerencsésnek érzi, hogy így idősebb korára ezt már egészen jól el is tudja fogadni. Persze furcsa. Furcsa az, hogy meztelenül van ennyire közel a másikhoz, furcsa, hogy nem küzd az ellen, hogy a térdet cirógató kezek átsimítsanak a combjaira. De a fürdőház óta tudja jól, hogy erre vágyik. Hogy Lazziar közelében lehessen. Akkor megijedt, de most bátor akar lenni. Nem akarja megint bántani fivérét azzal, hogy elmenekül.*
//Baljós kezdetek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
- Sajnálod. Na persze.
*Kuncog fel halkan, miközben megingatja a fejét. Ismeri jól a bátyját. Tudja, hogy bőségesen élvezi azt, ha piszkálhatja a húgát. De az élet érdekes fordulata most az, hogy egyáltalán nem bánja. Nincs ellenére, sőt valahol még élvezi is. Lazziar nem bántó. Nem olyan, mint akkor régen. Most nem uszulnak egymásnak, mint két ölni akaró megveszett kutya. Most csak piszkálódnak, mert mókás, mert jól érzik magukat a másik társaságában. Ez pedig egyre inkább megnyugtatja, egyre jobban veszik ki belőle a feszültség. Bár az is igaz, hogy ehhez jócskán hozzátesz a finom masszírozás is.*
- De sejtem a Sellőházban nem a mosogatási képességeiddel büszkélkedtél.
*Sandít lopva hátra, de ajkain mosoly játszik, szemei sem szigorúak, hanem pajkosan csillognak. Nem ejtették a fejére. Jól tudja, hogy oda a legtöbben nem azért mennek, hogy finom ételeket kóstoljanak és jó italokat hörpintsenek fel. De az igazat megvallva nem bánja, nem zavarja. Persze ezt nem fogja Lazziar orrára kötni, mert a végén még túlságosan elbízza magát.
Több ideje amúgy sincs ilyeneken tűnődni, mert bátyja galádul csap le rá. A csikizés ellen pedig mást nem tud tenni, mint kapálódzik, valóban fröcsköl a víz, a leányzó pedig hangos nevetéssel igyekszik menekülőre fogni. Sikertelenül. Szerencsére a kínzás nem tart sokáig, de a végére akkor is pihegve kuncog fel.*
- Gonosz vagy.
*Motyogja, de a hangja vidáman cseng, nincs benne egy szemernyi sértettség sem. Most még azon sem erőlködik, hogy azért egy kis haragot megjátsszon. A mosoly viszont zavart szuszanásba fordul, ahogy Lazziar átkarolva simít át domborulatain. Nem gondolkodik azon, hogy véletlen volt-e vagy sem, elhúzódni sem húzódik el. Helyette halovány mosollyal bújik arcával a másikéhoz.
A parancsszóra cselekszik is és a lábait felhúzva fészkelődik előrébb, hogy helyet hagyjon a dézsában. Miközben Ziar megszabadul a ruháitól szinte pislogás nélkül követi végig. Tekintetét csak akkor kapja el, mikor fivére visszafordul. Az ajkát beharapva süti le a szemeit, amíg a férfi bemászik mögé, de onnantól már kényelmesen helyezkedik el a lábai között, nekidőlve hátával a mellkasának.*
- Tökéletes.
*Mosolyodik el elégedetten, miközben a hasát cirógató kézre cirógat. Végül mindkét keze átsimít a két térdre, amin mutatóujjaival szórakozottan kezd köröket rajzolgatni.*
- Nem is értem, hogy eddig ezt miért nem csináltuk.
*Vigyorodik el halványan, ahogy hátra billenti a fejét, hogy fivére arcára nézhessen. Dehogy nem érti. Eddig azt táplálták saját magukba, hogy ez rossz, ezt nem szabad. Pedig aztán semmi bűnt nem követnek el, hiszen az, hogy egymást testvérként emlegetik az nem takar semmi vérségi köteléket. Most igazán szerencsésnek érzi, hogy így idősebb korára ezt már egészen jól el is tudja fogadni. Persze furcsa. Furcsa az, hogy meztelenül van ennyire közel a másikhoz, furcsa, hogy nem küzd az ellen, hogy a térdet cirógató kezek átsimítsanak a combjaira. De a fürdőház óta tudja jól, hogy erre vágyik. Hogy Lazziar közelében lehessen. Akkor megijedt, de most bátor akar lenni. Nem akarja megint bántani fivérét azzal, hogy elmenekül.*
2465. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-31 16:45:20
Üzenet elküldve: 2025-05-31 16:45:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Esküszöm//
*Mai határozottsága mellett az asztalon koppanó tőr is sokat nyom a latba, minek következtében Nori végül abbahagyja a siránkozást, és nem folytatja tovább a szokásos önsajnálatát. Mégis az érdem inkább a lányé, mert rájött végre arra, hogy ha nem kér tőle, hanem súlyos következményeket belengetve döntéshelyzet elé állítja őt, akkor valóban jól kezelhető, főleg, ha a tét az, hogy tartozhat-e valahová. Erre jött rá korábban a fekete tündér is, kinek akkoriban Nori akár önként vált volna a rabszolgájává is.
Ez a helyzet most más, mégis hasonló. Természetfeletti erők által megpecsételve fog hűséget fogadni, ha nem is Mainak magának, de a neki tett eskünek mindenképp. Csakhogy annyi minden rossz történt az elmúlt időszakban, hogy már nem bízik magában, sem abban, hogy ezt képes volna nem elrontani, de Mai erről is könnyedén meggyőzi.*
- Jó *bólint aprót. Látványos, ahogy igazi kezesbáránnyá változik a fekete kis démon, miközben tekintetével követi Mai kezét, ahogy a tőrért nyúl. Furcsán, mégis ijesztően mutat a kezében a fegyver. Egy papírlap kerül elő, melyet a fél-elf jelentőségteljesen, lassan hajtogat szét, majd olvasni kezdi a tartalmát. Nori teljes figyelemmel hallgatja, de nem biztos benne, hogy a számára furcsán választékos nyelvezete miatt minden egyes szót jól ért, de talán pont ez volt a cél. A lényeg átjön, nem bánthatja többet Mait, és ezzel egyet is tud érteni, ő is ezt szeretné.*
- Érthető *újra bólint, de most már határozottan.* De én soha nem foglak utálni téged. *A lap az esküvel közben a kezébe kerül, rajta a betűk, melyek jelentés nélküli rajzok helyett most már értelmet tartalmazó jelekké formálódnak az ő fejében is.*
- Meg. Megteszem… neked. *Egy pillanatig sem kérdéses a válasza, s nem csak amiatt, mert akkor vele mehet a kalandra, melynek Szörnyecske a hírnöke, és a bizonyítéka, hogy köze van hozzá és az istenéhez is, hanem azért is, mert szeretné, ha véget érne a közte és Mai között zajló, örökké tartó háború.*
- Elkérhetem? *Nyúl a tőrért, s közben újra felnéz a papírból a kékekre.* És… mi lesz a te részeddel? A Vérkötelék során neked is meg kell fogadnod valamit, kölcsönösnek kell lennie. *Kérdezi kíváncsian. Mai kiváltságos helyzetben van, mert Nori nem fog tőle követelni semmit, az ő esküjét is a maga kívánsága szerint formálhatja meg.*
*Mai határozottsága mellett az asztalon koppanó tőr is sokat nyom a latba, minek következtében Nori végül abbahagyja a siránkozást, és nem folytatja tovább a szokásos önsajnálatát. Mégis az érdem inkább a lányé, mert rájött végre arra, hogy ha nem kér tőle, hanem súlyos következményeket belengetve döntéshelyzet elé állítja őt, akkor valóban jól kezelhető, főleg, ha a tét az, hogy tartozhat-e valahová. Erre jött rá korábban a fekete tündér is, kinek akkoriban Nori akár önként vált volna a rabszolgájává is.
Ez a helyzet most más, mégis hasonló. Természetfeletti erők által megpecsételve fog hűséget fogadni, ha nem is Mainak magának, de a neki tett eskünek mindenképp. Csakhogy annyi minden rossz történt az elmúlt időszakban, hogy már nem bízik magában, sem abban, hogy ezt képes volna nem elrontani, de Mai erről is könnyedén meggyőzi.*
- Jó *bólint aprót. Látványos, ahogy igazi kezesbáránnyá változik a fekete kis démon, miközben tekintetével követi Mai kezét, ahogy a tőrért nyúl. Furcsán, mégis ijesztően mutat a kezében a fegyver. Egy papírlap kerül elő, melyet a fél-elf jelentőségteljesen, lassan hajtogat szét, majd olvasni kezdi a tartalmát. Nori teljes figyelemmel hallgatja, de nem biztos benne, hogy a számára furcsán választékos nyelvezete miatt minden egyes szót jól ért, de talán pont ez volt a cél. A lényeg átjön, nem bánthatja többet Mait, és ezzel egyet is tud érteni, ő is ezt szeretné.*
- Érthető *újra bólint, de most már határozottan.* De én soha nem foglak utálni téged. *A lap az esküvel közben a kezébe kerül, rajta a betűk, melyek jelentés nélküli rajzok helyett most már értelmet tartalmazó jelekké formálódnak az ő fejében is.*
- Meg. Megteszem… neked. *Egy pillanatig sem kérdéses a válasza, s nem csak amiatt, mert akkor vele mehet a kalandra, melynek Szörnyecske a hírnöke, és a bizonyítéka, hogy köze van hozzá és az istenéhez is, hanem azért is, mert szeretné, ha véget érne a közte és Mai között zajló, örökké tartó háború.*
- Elkérhetem? *Nyúl a tőrért, s közben újra felnéz a papírból a kékekre.* És… mi lesz a te részeddel? A Vérkötelék során neked is meg kell fogadnod valamit, kölcsönösnek kell lennie. *Kérdezi kíváncsian. Mai kiváltságos helyzetben van, mert Nori nem fog tőle követelni semmit, az ő esküjét is a maga kívánsága szerint formálhatja meg.*
2464. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-31 14:11:56
Üzenet elküldve: 2025-05-31 14:11:56
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Esküszöm//
*Nem akarja hallani az önsajnáltatást. Mindig ugyanazok a körök. Tesz ellene valamit a lány, aztán babusgatni kell, hogy nem „nincsen semmi baj”. Holott van. Mai pedig szeret önként belesétálni, de most, hogy már másoknak is kárt okozhat a kötelék, ami a húga és közötte van, megálljt kell parancsolnia ennek. Próbálta szelíd mágiával terelgetni a lányt. Próbálta szavakkal, tettekkel. Semmi nem segített, a vége talán rosszabb lett, mint azt elképzelni tudta. Ha aznap a rezidenciára megy, annak beláthatatlanok lettek volna a következményei. Ha már szerencsésnek bizonyult a szerencsétlenségben, elejét kell vennie a továbbiaknak.
A lány nem folytatja tovább a bugyuta siránkozását. Csak hitetlenkedve mered rá és nem érti. Aztán kételkedik saját magában. Ismeri már annyira a félvér a húgát, hogy csak határozottságot kell mímelni és kezesbáránnyá változik Nori.*
- Akkor újra próbálod.
*Újra hűvös, de elégedett mosolyra húzódik az ajka. A penge után nyúl, most azon simít végig. Mindig is idegen lesz a tapintása, ő nem egy harcos. Talán most lesz rajta először vér és utoljára. Kissé elgondolkodik. Nála van a kis pergamenlap, amire felvéste a sorokat. Ha eddig biztos volt magában, nem most fog megingani. A táskájába nyúl, hogy elővegye. Lassan hajtja szét, majd a papír mögül újra a barna szemekbe néz.*
- „Megszeghetetlen esküt teszek, hogy sem testtel, sem eszközzel, sem fegyverrel, sem méreggel, sem varázslattal nem ártok Mai Fanesának, sem azoknak, kikhez szíve hűsége és szeretete köti őt. Ártásnak tekintem mindazt, mi fájdalmat, elmezavart vagy félelmet szül, akár szándékkal, akár tévedésből, akár szeretetből fakad. Nem bujtok fel másokat sem ily tettekre. Ha szíve hozzám is hű, magamra nem vonatkoznak e tilalmak.”
*Pillanatnyi szünetet hagy, hogy megemészthesse a lány.*
- Magadat bánthatod, nem érdekel. És nem veszem el tőled a gondolataid. Megbánthatsz, sértegethetsz, utálhatsz, de soha többé nem okozhatsz szenvedést. Sem nekem, sem azoknak, akik számomra fontosak. Érthető?
*Átnyújtja Nori kezébe a lapot. Jóvoltából már tud olvasni és annyiszor teszi ezt meg most, amennyiszer akarja.*
- Ha ezt megteszed értem, akkor eljöhetsz velünk… kirándulni. *Igen furcsán hangzik a szó, de pontosít.* - Megkeressük a helyet, amit Szikra lát a fejében, amihez szerinted köze van az istenednek. És persze akkor nem kell magadra hagyjalak, csak mert meggondolatlanul cselekszel olykor. Eskü fog kötni, nem térít el a viperád, sem semmi. Megmaradhatunk egymásnak.
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.05.31 14:39:05
*Nem akarja hallani az önsajnáltatást. Mindig ugyanazok a körök. Tesz ellene valamit a lány, aztán babusgatni kell, hogy nem „nincsen semmi baj”. Holott van. Mai pedig szeret önként belesétálni, de most, hogy már másoknak is kárt okozhat a kötelék, ami a húga és közötte van, megálljt kell parancsolnia ennek. Próbálta szelíd mágiával terelgetni a lányt. Próbálta szavakkal, tettekkel. Semmi nem segített, a vége talán rosszabb lett, mint azt elképzelni tudta. Ha aznap a rezidenciára megy, annak beláthatatlanok lettek volna a következményei. Ha már szerencsésnek bizonyult a szerencsétlenségben, elejét kell vennie a továbbiaknak.
A lány nem folytatja tovább a bugyuta siránkozását. Csak hitetlenkedve mered rá és nem érti. Aztán kételkedik saját magában. Ismeri már annyira a félvér a húgát, hogy csak határozottságot kell mímelni és kezesbáránnyá változik Nori.*
- Akkor újra próbálod.
*Újra hűvös, de elégedett mosolyra húzódik az ajka. A penge után nyúl, most azon simít végig. Mindig is idegen lesz a tapintása, ő nem egy harcos. Talán most lesz rajta először vér és utoljára. Kissé elgondolkodik. Nála van a kis pergamenlap, amire felvéste a sorokat. Ha eddig biztos volt magában, nem most fog megingani. A táskájába nyúl, hogy elővegye. Lassan hajtja szét, majd a papír mögül újra a barna szemekbe néz.*
- „Megszeghetetlen esküt teszek, hogy sem testtel, sem eszközzel, sem fegyverrel, sem méreggel, sem varázslattal nem ártok Mai Fanesának, sem azoknak, kikhez szíve hűsége és szeretete köti őt. Ártásnak tekintem mindazt, mi fájdalmat, elmezavart vagy félelmet szül, akár szándékkal, akár tévedésből, akár szeretetből fakad. Nem bujtok fel másokat sem ily tettekre. Ha szíve hozzám is hű, magamra nem vonatkoznak e tilalmak.”
*Pillanatnyi szünetet hagy, hogy megemészthesse a lány.*
- Magadat bánthatod, nem érdekel. És nem veszem el tőled a gondolataid. Megbánthatsz, sértegethetsz, utálhatsz, de soha többé nem okozhatsz szenvedést. Sem nekem, sem azoknak, akik számomra fontosak. Érthető?
*Átnyújtja Nori kezébe a lapot. Jóvoltából már tud olvasni és annyiszor teszi ezt meg most, amennyiszer akarja.*
- Ha ezt megteszed értem, akkor eljöhetsz velünk… kirándulni. *Igen furcsán hangzik a szó, de pontosít.* - Megkeressük a helyet, amit Szikra lát a fejében, amihez szerinted köze van az istenednek. És persze akkor nem kell magadra hagyjalak, csak mert meggondolatlanul cselekszel olykor. Eskü fog kötni, nem térít el a viperád, sem semmi. Megmaradhatunk egymásnak.
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.05.31 14:39:05
2463. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-31 13:38:41
Üzenet elküldve: 2025-05-31 13:38:41
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Szalad a ló, szalad a szó//
*Miközben az macskakövet kényszerül közelebbről szemügyre venni egy villanás erejéig átfut a fejében, hogy hagyja a lovat a fenébe. Azután jön a keserű valóság, hogy elmúltak azok az idők, hogy a két szép smaragd szempár szempillájának megrebegtetésére az apjától kapna helyette akár hármat is, ami sokkal kezesebb, mint emez. Sőt, mi több, ha azzal állít haza, hogy egy kisebb vagyont elköltött az állatra és még csak arra sem volt képes, hogy azzal együtt térjen haza, akkor a vékony kis nyak előfordulhat, hogy meg lesz szorongatva. Koros az apja, de jó erőben van még, úgyhogy kénytelen ezzel az eshetőséggel számolni. Így kelletlenül, de összeszedi magát a kőről, futtában leporolja a ruháját, fájó szívvel, de azzal most nem is törődve, hogy a térdénél megszakadt az anyag. Helyette inkább megiramodik az állat után, már amennyire azt a gebe kis lábaival tudja. Ez inkább néz ki kislányos, sértett trappolásnak, mintsem a futás bármelyik elfogadott verziójának.
Az egyetlen szerencse a szerencsétlenségében, hogy hamarosan már úgy látja, hogy az állat meg is fékezte magát. Amint pedig közelebb ér jól látja, hogy mindez a ló akarata ellenére történik, ugyanis a kantár vége erős markok fogságába esett. Az akaratos állat tánca miatt először nem látja a magában hirtelen hőssé avanzsált férfit, de a kolbász alapanyag lassan nyugodni látszik, így végre a férfit is megpillanthatja.
Óvatosan és ügyelve lépdel közelebb. Na nem azért, mert az idegentől tartana. Inkább a ló az, akit most nem szeretne újból felhergelni, hogy esetlegesen hőse is az ő sorsára jusson és a köveket kelljen közelebbről megtekintenie.*
- Korai még múltként beszélni róla.
*Dünnyögi a választ, bár igen, valószínűleg nem fogja kolbászként végezni a tarka jószág. Ismételten, akkor valószínűleg ő is ráfaragna apjánál.*
- Ügyes fogás. Hálás vagyok érte.
*Szemmel tartja egy ideig a lovat, amíg közelebb nem ér. Ahogy viszont megáll mellettük először a kantárt markoló kezet figyeli, majd lassan a hozzá tartozó férfi arcára pillant. Ám egyelőre még eszében sincs a kantárt elvenni.*
- Mivel tartozom?
*Miközben az macskakövet kényszerül közelebbről szemügyre venni egy villanás erejéig átfut a fejében, hogy hagyja a lovat a fenébe. Azután jön a keserű valóság, hogy elmúltak azok az idők, hogy a két szép smaragd szempár szempillájának megrebegtetésére az apjától kapna helyette akár hármat is, ami sokkal kezesebb, mint emez. Sőt, mi több, ha azzal állít haza, hogy egy kisebb vagyont elköltött az állatra és még csak arra sem volt képes, hogy azzal együtt térjen haza, akkor a vékony kis nyak előfordulhat, hogy meg lesz szorongatva. Koros az apja, de jó erőben van még, úgyhogy kénytelen ezzel az eshetőséggel számolni. Így kelletlenül, de összeszedi magát a kőről, futtában leporolja a ruháját, fájó szívvel, de azzal most nem is törődve, hogy a térdénél megszakadt az anyag. Helyette inkább megiramodik az állat után, már amennyire azt a gebe kis lábaival tudja. Ez inkább néz ki kislányos, sértett trappolásnak, mintsem a futás bármelyik elfogadott verziójának.
Az egyetlen szerencse a szerencsétlenségében, hogy hamarosan már úgy látja, hogy az állat meg is fékezte magát. Amint pedig közelebb ér jól látja, hogy mindez a ló akarata ellenére történik, ugyanis a kantár vége erős markok fogságába esett. Az akaratos állat tánca miatt először nem látja a magában hirtelen hőssé avanzsált férfit, de a kolbász alapanyag lassan nyugodni látszik, így végre a férfit is megpillanthatja.
Óvatosan és ügyelve lépdel közelebb. Na nem azért, mert az idegentől tartana. Inkább a ló az, akit most nem szeretne újból felhergelni, hogy esetlegesen hőse is az ő sorsára jusson és a köveket kelljen közelebbről megtekintenie.*
- Korai még múltként beszélni róla.
*Dünnyögi a választ, bár igen, valószínűleg nem fogja kolbászként végezni a tarka jószág. Ismételten, akkor valószínűleg ő is ráfaragna apjánál.*
- Ügyes fogás. Hálás vagyok érte.
*Szemmel tartja egy ideig a lovat, amíg közelebb nem ér. Ahogy viszont megáll mellettük először a kantárt markoló kezet figyeli, majd lassan a hozzá tartozó férfi arcára pillant. Ám egyelőre még eszében sincs a kantárt elvenni.*
- Mivel tartozom?
2462. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-31 12:09:23
Üzenet elküldve: 2025-05-31 12:09:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Esküszöm//
*Furcsa mókuskerék az, melynek csapdájába saját magát ejtette bele. Önként fogadta el a karkötőt a démontól, és vele együtt a halhatatlanságot, s talán, ha most máshogy döntene, úgy, hogy többé nincs már rá szüksége, ugyanúgy önként szabadulhatna meg tőle, de nem meri levenni. Fél a következményektől, fél az istene haragjától, attól, hogy elveszi tőle még azt az egyetlen, nyomorúságos életét is, mely a vipera „áldása” nélkül jutott neki. Így hát inkább táplálja a szörnyeteget a bőre alatt, legyen bármi is az ára. Sa'Tereth játszik vele, de ő nem hajlandó elismerni.*
- Akkor nem mondok semmit. *Törődik bele most abba, hogy Mainak legyen igaza. Nem próbálja megvédeni magát tovább, és megmagyarázni sem akarja a tettét, hisz érzi, hogy nincs értelme. A fél-elf haragja ellen ő most nem harcolhat, csak olyan lenne, mint olaj a tűzre.
A gondolatai megpróbálják a helyes útra, a józan ész felé terelni, ennek ellenére ő mégis csak beszél, beszél és tovább beszél addig, míg Mai hangja sziszegve csendre nem parancsolja. Ekkor elhallgat, és csak kikerekedett szemekkel pislog a másikra. Nem tudja, hogy mire kellene most számítania, de arra biztosan nem gondolna, ami végül elhangzik. Mai most először azt kéri tőle, hogy használja a vérmágiát.*
- Tessék? *Kérdezi hitetlenkedve, miközben karjait összefonja maga előtt, mintha csak bezárkózna a saját testébe. Hidegzuhanyként éri a kérés, és persze rögtön azokat a képeket kezdi újra átélni a képzeletében, melyek akkor történtek, amikor legutóbb próbálkozott a Vérkötelékkel. Sa'Tereth elutasította az áldozatát, ő pedig egy darab, haszontalan szarnak érezte magát a sárban, csontok közt térdelve.*
- De… mi lesz, ha most sem sikerül? *Nem ellenkezik a kérés ellen, egyszerűen csak nem bízik magában. Egy újabb átok lehet az, mi mégis megmenti kettejük kapcsolatát, ráadásul rajta múlik minden. Hatalmas teher, de ő tényleg meg akarja védeni Mait bármitől, de vajon képes rá? Reméli, de a félelem, mi átveszi az uralmat elméje felett, egyre inkább tükröződni kezd a szemeiben.*
*Furcsa mókuskerék az, melynek csapdájába saját magát ejtette bele. Önként fogadta el a karkötőt a démontól, és vele együtt a halhatatlanságot, s talán, ha most máshogy döntene, úgy, hogy többé nincs már rá szüksége, ugyanúgy önként szabadulhatna meg tőle, de nem meri levenni. Fél a következményektől, fél az istene haragjától, attól, hogy elveszi tőle még azt az egyetlen, nyomorúságos életét is, mely a vipera „áldása” nélkül jutott neki. Így hát inkább táplálja a szörnyeteget a bőre alatt, legyen bármi is az ára. Sa'Tereth játszik vele, de ő nem hajlandó elismerni.*
- Akkor nem mondok semmit. *Törődik bele most abba, hogy Mainak legyen igaza. Nem próbálja megvédeni magát tovább, és megmagyarázni sem akarja a tettét, hisz érzi, hogy nincs értelme. A fél-elf haragja ellen ő most nem harcolhat, csak olyan lenne, mint olaj a tűzre.
A gondolatai megpróbálják a helyes útra, a józan ész felé terelni, ennek ellenére ő mégis csak beszél, beszél és tovább beszél addig, míg Mai hangja sziszegve csendre nem parancsolja. Ekkor elhallgat, és csak kikerekedett szemekkel pislog a másikra. Nem tudja, hogy mire kellene most számítania, de arra biztosan nem gondolna, ami végül elhangzik. Mai most először azt kéri tőle, hogy használja a vérmágiát.*
- Tessék? *Kérdezi hitetlenkedve, miközben karjait összefonja maga előtt, mintha csak bezárkózna a saját testébe. Hidegzuhanyként éri a kérés, és persze rögtön azokat a képeket kezdi újra átélni a képzeletében, melyek akkor történtek, amikor legutóbb próbálkozott a Vérkötelékkel. Sa'Tereth elutasította az áldozatát, ő pedig egy darab, haszontalan szarnak érezte magát a sárban, csontok közt térdelve.*
- De… mi lesz, ha most sem sikerül? *Nem ellenkezik a kérés ellen, egyszerűen csak nem bízik magában. Egy újabb átok lehet az, mi mégis megmenti kettejük kapcsolatát, ráadásul rajta múlik minden. Hatalmas teher, de ő tényleg meg akarja védeni Mait bármitől, de vajon képes rá? Reméli, de a félelem, mi átveszi az uralmat elméje felett, egyre inkább tükröződni kezd a szemeiben.*
2461. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-31 07:47:27
Üzenet elküldve: 2025-05-31 07:47:27
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Esküszöm//
*A másik szemeit követi kékjeivel, ahogy a karkötőre tekint. Összepréseli a fogait, ahogy eszébe jut, hogy azzal a régi esküvel mit ígért volna meg a lánynak. Képes egyáltalán a feketeség annyira koncentrálni, hogy most ne baltázza el az igét? A vipera sosem lakik jól… és mégsem szaggatja le magáról azt az átokverte ékszert. Kezdi elengedni a kényszert, hogy jobb felé terelje a húgát. Próbálkozott mágiával, odaadással, ajándékkal… semmi nem használt. Sosem vesz jelnek semmit, talán itt az ideje útjára engedni tényleg a testvérét, de magát akkor is védenie kell tőle. Ezt sem tehetné meg, ha az a hajdani varázslat sikerül. Ezerszer okosabbnak kell hát lennie. De mérgezi őt is a harag, ahogy most sem történik más, minthogy magát sajnáltatja Nori. Sosem létezik más, csak ő, ő és ő.*
- Nem tévednél, ha meghallanád, amit mondok. Mondtam, hogy nem akarom a mágiád. Te ennek ellenére mégis újra megátkoztál, mert azt hitted, te jobban tudod. Nem érdekel az oka, az akaratom ellenére csináltad.
*Mond csak ennyit. Nem érdekli, hogy hány rossz döntést hoz meg a húga saját magával kapcsolatban, már tényleg nem. De ne siránkozzon, ha azért haragszanak rá, mert kifejezett kérés ellenére sem volt képes betartani egyetlen dolgot.*
- Fejezd már be! *Sziszegi a fogai között, mindent el fog rontani ő maga is, ha hagyja, hogy ez az örökké védelmező önsajnálat most meghassa és előrántsa belőle azt a mély szeretetet és segíteni vágyást.*
- Imént említettem, hogy nem kértem a mágiád és mégis megkaptam. Hát most kérem. Az én szabályaim szerint. *Az övére csatolt tőrhöz nyúl és az asztalra dobja. Sosem szerette annyira, hogy óvja a pengét. De a varázslathoz vér kell. Szerencsére nem az övé.*
- A Vérköteléket akarom. Hogy soha többé ne bánthass az akaratom ellenére. Akkor tudok melletted lenni olyan nyugodtsággal, hogy ne kelljen tőled tartanom. Akkor nem szólhat közbe a viperád éhsége, és a te téveszméid. Akkor betarthatod azt, amit ígértél nekem, hogy meg fogsz védeni. Mert most szükséges volna.
*A másik szemeit követi kékjeivel, ahogy a karkötőre tekint. Összepréseli a fogait, ahogy eszébe jut, hogy azzal a régi esküvel mit ígért volna meg a lánynak. Képes egyáltalán a feketeség annyira koncentrálni, hogy most ne baltázza el az igét? A vipera sosem lakik jól… és mégsem szaggatja le magáról azt az átokverte ékszert. Kezdi elengedni a kényszert, hogy jobb felé terelje a húgát. Próbálkozott mágiával, odaadással, ajándékkal… semmi nem használt. Sosem vesz jelnek semmit, talán itt az ideje útjára engedni tényleg a testvérét, de magát akkor is védenie kell tőle. Ezt sem tehetné meg, ha az a hajdani varázslat sikerül. Ezerszer okosabbnak kell hát lennie. De mérgezi őt is a harag, ahogy most sem történik más, minthogy magát sajnáltatja Nori. Sosem létezik más, csak ő, ő és ő.*
- Nem tévednél, ha meghallanád, amit mondok. Mondtam, hogy nem akarom a mágiád. Te ennek ellenére mégis újra megátkoztál, mert azt hitted, te jobban tudod. Nem érdekel az oka, az akaratom ellenére csináltad.
*Mond csak ennyit. Nem érdekli, hogy hány rossz döntést hoz meg a húga saját magával kapcsolatban, már tényleg nem. De ne siránkozzon, ha azért haragszanak rá, mert kifejezett kérés ellenére sem volt képes betartani egyetlen dolgot.*
- Fejezd már be! *Sziszegi a fogai között, mindent el fog rontani ő maga is, ha hagyja, hogy ez az örökké védelmező önsajnálat most meghassa és előrántsa belőle azt a mély szeretetet és segíteni vágyást.*
- Imént említettem, hogy nem kértem a mágiád és mégis megkaptam. Hát most kérem. Az én szabályaim szerint. *Az övére csatolt tőrhöz nyúl és az asztalra dobja. Sosem szerette annyira, hogy óvja a pengét. De a varázslathoz vér kell. Szerencsére nem az övé.*
- A Vérköteléket akarom. Hogy soha többé ne bánthass az akaratom ellenére. Akkor tudok melletted lenni olyan nyugodtsággal, hogy ne kelljen tőled tartanom. Akkor nem szólhat közbe a viperád éhsége, és a te téveszméid. Akkor betarthatod azt, amit ígértél nekem, hogy meg fogsz védeni. Mert most szükséges volna.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263