Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere (új) Wegtoreni Kalmár Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 136 (2701. - 2720. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263
2720. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 23:05:40
Üzenet elküldve: 2025-08-18 23:05:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
- Hé, hé! Azért annyira azért ne szorosan! *Nyöszörgi, és kénytelen a kezével hátra kapni, hogy társa ne húzza túl szorosra a fűzőt rajta, de hát az ő hibája, hogy nem fogalmazta meg pontosan, mit jelent az, hogy „annál szorosabbra, mint gondolnád”. Honnan tudta volna, hogy a másik mit ért szoros alatt? Persze, mikor már rajta van a ruha, jót derül magában ezen, egyáltalán nem haragszik a fiúra. Ez pont olyan, hogy ő meg biztosan elvágta volna a kezét a páncél szélével, ha nem figyelmeztetik rá időben.*
- Az ilyesfajta segítséget bármikor szívesen elfogadom. *Mondja kedvesen talán Pashthra első bókjára, amit nem ignorál teljesen, legalábbis látszólag, mert valójában megjegyezte mindet, elraktározta, és majd a megfelelő pillanatban fel is fogja emlegetni vagy épp számon fogja kérni őket.
A ruha már rajta, és minden kényelmetlensége ellenére sokkal jobban érzi magát benne, mint pőrén. Néhány gyűrődést még kisimít rajta, mielőtt a fiú visszatérne hozzá az ajándékokkal, melyeket, miután meggyőződött róla, hogy tényleg neki szán, el is fogad, de a magyarázaton azért mosolyog egy jót.*
- Én akkor most azt hallottam, hogy azért szeretnéd nekem adni, mert így érzed helyesnek, és nekem szánod őket. *Amit Pashthra valójában mondott, az kissé úgy hangzik, mintha csak le akarná passzolni neki a számára haszontalan kacatokat, de szerencséjére Merlana érti, hogy ez nem más, mint egy butácska próbálkozás az udvarlásra és a kedveskedésre.
Egy muris ballépés, hogy az aranyat először nyakláncnak nézi, úgyhogy kissé bután is pislog, mikor a karját kinyújtva karkötőként kerül rá az ékszer, de csak nevet rajta. Nem baj, hogy hibázott, a tökéletes Merlana most alszik.*
- Én tudom, hogy rajtam van. *Még egy apró puszi is jár érte a lovagnak, majd nem sokkal később már a szobája ajtaját tárja szélesre maguknak. Belépve rajta Pashthra észreveheti, hogy az valamivel nagyobb, mint az övé, és a berendezés is sokkalta díszesebb és elegánsabb. A meglehetősen széles ágy szemben, a falnál helyezkedik el, a sarokban egy pipereasztal kapott helyet tükörrel, míg a többi fal mellett szekrények és fotelok vannak, középen pedig egy szép szőnyeg kapott helyet.
Merlana az éjjeliszekrényéhez siet, és elővesz belőle egy üvegcsét, amiből rögtön iszik is pár kortyot, hogy megakadályozza kis Pashthra világra jövetelét, majd mikor visszateszi, felcsillannak a szemei.*
- Ó, azt hiszem, nekem is van egy ajándékom a számodra. *Felegyenesedik és a fiú felé fordul, kezében egy üvegcsével, benne vörös színű folyadékkal.*
- Ezt egy alkimistától kaptam, de azt hiszem, hogy nálad lesz a legjobb helyen. *Odalépked Pashthra Shungo'rol elé, és a átnyújt neki 1 Lávavörös varázsitalt.
* A készítője szerint képes feljavítani a fegyvered hatékonyságát, néhány csapás erejéig akár az acélt is átvághatod vele. Fogadd el, kérlek! *Mosolyog kedvesen, majd kivárja, míg Pashthra megnézi magának az italt, de aztán mosolya gonoszkás vigyorra szélesedik.*
- Nos, melyik szobában szeretnél mellettem aludni? *Kérdez rá hirtelen. Kíváncsi, hogy csak a hencegés idejéig bátor-e a csatatéren kívül az ő lovagja, vagy komolyan is gondolja a szándékait.*
//Sub Rosa Panzió//
- Hé, hé! Azért annyira azért ne szorosan! *Nyöszörgi, és kénytelen a kezével hátra kapni, hogy társa ne húzza túl szorosra a fűzőt rajta, de hát az ő hibája, hogy nem fogalmazta meg pontosan, mit jelent az, hogy „annál szorosabbra, mint gondolnád”. Honnan tudta volna, hogy a másik mit ért szoros alatt? Persze, mikor már rajta van a ruha, jót derül magában ezen, egyáltalán nem haragszik a fiúra. Ez pont olyan, hogy ő meg biztosan elvágta volna a kezét a páncél szélével, ha nem figyelmeztetik rá időben.*
- Az ilyesfajta segítséget bármikor szívesen elfogadom. *Mondja kedvesen talán Pashthra első bókjára, amit nem ignorál teljesen, legalábbis látszólag, mert valójában megjegyezte mindet, elraktározta, és majd a megfelelő pillanatban fel is fogja emlegetni vagy épp számon fogja kérni őket.
A ruha már rajta, és minden kényelmetlensége ellenére sokkal jobban érzi magát benne, mint pőrén. Néhány gyűrődést még kisimít rajta, mielőtt a fiú visszatérne hozzá az ajándékokkal, melyeket, miután meggyőződött róla, hogy tényleg neki szán, el is fogad, de a magyarázaton azért mosolyog egy jót.*
- Én akkor most azt hallottam, hogy azért szeretnéd nekem adni, mert így érzed helyesnek, és nekem szánod őket. *Amit Pashthra valójában mondott, az kissé úgy hangzik, mintha csak le akarná passzolni neki a számára haszontalan kacatokat, de szerencséjére Merlana érti, hogy ez nem más, mint egy butácska próbálkozás az udvarlásra és a kedveskedésre.
Egy muris ballépés, hogy az aranyat először nyakláncnak nézi, úgyhogy kissé bután is pislog, mikor a karját kinyújtva karkötőként kerül rá az ékszer, de csak nevet rajta. Nem baj, hogy hibázott, a tökéletes Merlana most alszik.*
- Én tudom, hogy rajtam van. *Még egy apró puszi is jár érte a lovagnak, majd nem sokkal később már a szobája ajtaját tárja szélesre maguknak. Belépve rajta Pashthra észreveheti, hogy az valamivel nagyobb, mint az övé, és a berendezés is sokkalta díszesebb és elegánsabb. A meglehetősen széles ágy szemben, a falnál helyezkedik el, a sarokban egy pipereasztal kapott helyet tükörrel, míg a többi fal mellett szekrények és fotelok vannak, középen pedig egy szép szőnyeg kapott helyet.
Merlana az éjjeliszekrényéhez siet, és elővesz belőle egy üvegcsét, amiből rögtön iszik is pár kortyot, hogy megakadályozza kis Pashthra világra jövetelét, majd mikor visszateszi, felcsillannak a szemei.*
- Ó, azt hiszem, nekem is van egy ajándékom a számodra. *Felegyenesedik és a fiú felé fordul, kezében egy üvegcsével, benne vörös színű folyadékkal.*
- Ezt egy alkimistától kaptam, de azt hiszem, hogy nálad lesz a legjobb helyen. *Odalépked Pashthra Shungo'rol elé, és a átnyújt neki 1 Lávavörös varázsitalt.
* A készítője szerint képes feljavítani a fegyvered hatékonyságát, néhány csapás erejéig akár az acélt is átvághatod vele. Fogadd el, kérlek! *Mosolyog kedvesen, majd kivárja, míg Pashthra megnézi magának az italt, de aztán mosolya gonoszkás vigyorra szélesedik.*- Nos, melyik szobában szeretnél mellettem aludni? *Kérdez rá hirtelen. Kíváncsi, hogy csak a hencegés idejéig bátor-e a csatatéren kívül az ő lovagja, vagy komolyan is gondolja a szándékait.*
2719. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 22:20:43
Üzenet elküldve: 2025-08-18 22:20:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
* Végül a bárd úgy dönt, hogy jobban érzi magát a fűzőben, úgyhogy Pash sem ágál tovább ellene, helyette segíti feladni azt. Eleinte kicsit félve húzza meg a zsinórt, de ha Merlana rászól, hogy csinálja erősebben, akkor meghúzza teljes erőből, ezen ne múljon. Talán szólni kell neki, hogy a továbbiakat valahol a kettő között szorítsa, hogyha nem akarja, hogy újdonsült szeretője bordaroppanás közepette bénuljon le az éjszaka hátralévő részére. Még sose csinált ilyet, úgyhogy jól jön az útmutatás, és amúgy is sajnálná, ha elszakítaná a ránézésre drága, és egyébként szemének kedves ruhadarabot. *
- Ha szereted, hogy ölelnek, abban szívesen segítek. * Ajánlkozik öltöztetés közben, és megjegyzi magában, hogyha végül tényleg együtt alszanak majd, akkor úgy fog a nőhöz bújni, hogy a fűzőhöz hasonlóan ölelje, és biztonságot nyújtson neki. Természetesen a vörös ruha felvételében is segít, követ minden utasítást, ami elhangzik, mint egy jól idomított inas. A köszönet jól esik neki, de nem teljesen tudja hova tenni. Jó is, hogy inkább a holmik után kezd kutatni, ezzel el tudja rejteni zavartságát. *
- Nem olyan drága dolog. * Legyint a fiú, azoknak a magabiztosságával, akik nem ismerik a pénz értékének fogalmát. * És nem is a legszebb holmik. A mithril drágasága jobban illene hozzád, de a bőröd színéhez szerintem szebben társul az arany. És a ruhához is jobban illik. Nemes úrhölgy. * Mondja mosolyogva, ahogy sután bókolni próbál, mert úgy gondolja, hogy a pillanathoz illik a bók, és a kedveskedés. A növény kapcsán furán pislog, azt hitte, hogy egyszerűen csak vízbe kell tenni, de úgy tűnik, hogy a mai nap is hoz újdonságot, és új tudásokat. *
- Tényleg neked szeretném adni, én nem tudok vele mit kezdeni. Hiába iszom meg, nekem nem segít. * Csóválja a fejét, de úgy tűnik, mégis csak el kell hagyják a kellemes szobát, és követnie a bárdot. Csak előtte még a láncot kell feltegyék. A félrehúzott hajat látva egy puha csókot lehet először a fehér bőrre, majd megpróbálja feladni rá a nyakláncnak nézett aranyat, de be kell lássa, hogy nem fog sikerülni. Gondolkodik egy kicsit, és eszébe is jut, hogy hiszen ez nem nyakra való. *
- Elkérhetem a kezedet? * Teszi fel a kérdést, bele se gondolva, hogy akár félre is lehet érteni a kérdést. Ha Merlana felé nyújtja puha kis kacsóját, akkor kicsit feltolja rajta a vörös anyagot, és ezúttal sikeresen a karjára helyezi. *
- Kár, hogy a ruha eltakarja. * Jegyzi meg, és az átlag férfiakkal ellentétben ő most nem valami másra, hanem az ékszerre gondol. Ezek után boldogan hagyja, hogy a nő húzza magával, amúgy is érdekli, hogy hogyan élhet egy ilyen kifinomult virágszál. Csak az ajtóban torpan meg egy pillanatra, visszanézve a kardra, de nem engedi el Merlana kezét, hanem követi kifelé, hosszú évek óta először távolodva el méterekre a fegyvereitől. *
//Sub Rosa Panzió//
* Végül a bárd úgy dönt, hogy jobban érzi magát a fűzőben, úgyhogy Pash sem ágál tovább ellene, helyette segíti feladni azt. Eleinte kicsit félve húzza meg a zsinórt, de ha Merlana rászól, hogy csinálja erősebben, akkor meghúzza teljes erőből, ezen ne múljon. Talán szólni kell neki, hogy a továbbiakat valahol a kettő között szorítsa, hogyha nem akarja, hogy újdonsült szeretője bordaroppanás közepette bénuljon le az éjszaka hátralévő részére. Még sose csinált ilyet, úgyhogy jól jön az útmutatás, és amúgy is sajnálná, ha elszakítaná a ránézésre drága, és egyébként szemének kedves ruhadarabot. *
- Ha szereted, hogy ölelnek, abban szívesen segítek. * Ajánlkozik öltöztetés közben, és megjegyzi magában, hogyha végül tényleg együtt alszanak majd, akkor úgy fog a nőhöz bújni, hogy a fűzőhöz hasonlóan ölelje, és biztonságot nyújtson neki. Természetesen a vörös ruha felvételében is segít, követ minden utasítást, ami elhangzik, mint egy jól idomított inas. A köszönet jól esik neki, de nem teljesen tudja hova tenni. Jó is, hogy inkább a holmik után kezd kutatni, ezzel el tudja rejteni zavartságát. *
- Nem olyan drága dolog. * Legyint a fiú, azoknak a magabiztosságával, akik nem ismerik a pénz értékének fogalmát. * És nem is a legszebb holmik. A mithril drágasága jobban illene hozzád, de a bőröd színéhez szerintem szebben társul az arany. És a ruhához is jobban illik. Nemes úrhölgy. * Mondja mosolyogva, ahogy sután bókolni próbál, mert úgy gondolja, hogy a pillanathoz illik a bók, és a kedveskedés. A növény kapcsán furán pislog, azt hitte, hogy egyszerűen csak vízbe kell tenni, de úgy tűnik, hogy a mai nap is hoz újdonságot, és új tudásokat. *
- Tényleg neked szeretném adni, én nem tudok vele mit kezdeni. Hiába iszom meg, nekem nem segít. * Csóválja a fejét, de úgy tűnik, mégis csak el kell hagyják a kellemes szobát, és követnie a bárdot. Csak előtte még a láncot kell feltegyék. A félrehúzott hajat látva egy puha csókot lehet először a fehér bőrre, majd megpróbálja feladni rá a nyakláncnak nézett aranyat, de be kell lássa, hogy nem fog sikerülni. Gondolkodik egy kicsit, és eszébe is jut, hogy hiszen ez nem nyakra való. *
- Elkérhetem a kezedet? * Teszi fel a kérdést, bele se gondolva, hogy akár félre is lehet érteni a kérdést. Ha Merlana felé nyújtja puha kis kacsóját, akkor kicsit feltolja rajta a vörös anyagot, és ezúttal sikeresen a karjára helyezi. *
- Kár, hogy a ruha eltakarja. * Jegyzi meg, és az átlag férfiakkal ellentétben ő most nem valami másra, hanem az ékszerre gondol. Ezek után boldogan hagyja, hogy a nő húzza magával, amúgy is érdekli, hogy hogyan élhet egy ilyen kifinomult virágszál. Csak az ajtóban torpan meg egy pillanatra, visszanézve a kardra, de nem engedi el Merlana kezét, hanem követi kifelé, hosszú évek óta először távolodva el méterekre a fegyvereitől. *
2718. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 21:08:49
Üzenet elküldve: 2025-08-18 21:08:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*És meg is van. A szétázott meszeletlen vályogtéglákból sündisznó módjára állnak ki a szalmaszálak; ez adja a ház homlokzatát. Onnanstova a tető úgy néz ki, mint egy kalapáccsal bevert fej, gyönyörű ívvel hajlik befelé, s úgy tűnik, mintha a legelső szellőre megadnák magukat a korhadt gerendák, hogy az egész tákolmányt az épp bent tartózkodó nyakába zúdítsa.
Az egyik oldalfala kincs, ami nincs, a másik középen hiányos, mint egy kikötői szajha fogazata. Egyedül talán a hátsó fal az, ami épnek mondható, azt még valahogy nem ette el a fene.
Ahogy összegörnyed, hogy beférjen az embereknek tervezett ajtón, kinyújtózik, mintha csak hazaért volna. Mondhatni ez igaz is, talán ez az egyetlenegy biztonságos bástya létezett számára az elmúlt hatokban, legalábbis biztonságosabb, mint a nyílt ég alatt aludni, vagy éppen közel a fajtáját megvető tömegekhez. Ebbe a házba nem jár senki, talán csak a macskák meghalni, annyira elhagyatott. Elvesztette egyetlen okát, a célját, amit szolgálnia kellett volna, így elhagyták, hogy az enyészeté legyen. Egy ok, amiért megveti a legtöbb hedonista népet ezen a világon.
Egy ork nem hagyja el ezeket. Megjavítja. Megbecsüli. Vagy ha minden menthetetlen, legalább tisztelettel elbúcsúzik tőle. Mondhatni, eltemeti.
Óvatosan lecsatolja magáról vértjét, azt gurtniba hajtja, és rögtönzött párnájára dőlve álomra hajtja fejét, buzogányát szorosan átölelve, hogy azonnal kéznél legyen, ha kell.*
Az egyik oldalfala kincs, ami nincs, a másik középen hiányos, mint egy kikötői szajha fogazata. Egyedül talán a hátsó fal az, ami épnek mondható, azt még valahogy nem ette el a fene.
Ahogy összegörnyed, hogy beférjen az embereknek tervezett ajtón, kinyújtózik, mintha csak hazaért volna. Mondhatni ez igaz is, talán ez az egyetlenegy biztonságos bástya létezett számára az elmúlt hatokban, legalábbis biztonságosabb, mint a nyílt ég alatt aludni, vagy éppen közel a fajtáját megvető tömegekhez. Ebbe a házba nem jár senki, talán csak a macskák meghalni, annyira elhagyatott. Elvesztette egyetlen okát, a célját, amit szolgálnia kellett volna, így elhagyták, hogy az enyészeté legyen. Egy ok, amiért megveti a legtöbb hedonista népet ezen a világon.
Egy ork nem hagyja el ezeket. Megjavítja. Megbecsüli. Vagy ha minden menthetetlen, legalább tisztelettel elbúcsúzik tőle. Mondhatni, eltemeti.
Óvatosan lecsatolja magáról vértjét, azt gurtniba hajtja, és rögtönzött párnájára dőlve álomra hajtja fejét, buzogányát szorosan átölelve, hogy azonnal kéznél legyen, ha kell.*
2717. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 21:03:13
Üzenet elküldve: 2025-08-18 21:03:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
- Köszönöm… *Mondja hálás mosollyal az arcán arra, hogy Pashthra nem akarja megváltoztatni őt. Milyen kár, hogy ez általában saját magára sem igaz, mert bizony ő is asszisztál ahhoz, hogy ketrecbe zárt madárként éljen, csupán azért, mert az a ketrec aranyból van és szép.*
- Felveszem, én tényleg szeretem. *Odalép a fiúhoz, és ha segít neki feladni rá a fűzőt, akkor hagyja. Elől bekapcsolja a kapcsokat, majd hátrapillant válla felett, hogy elmagyarázhassa, hogyan kell megkötni.*
- Fentről kezdd el meghúzni úgy, mintha csak a csizmádat fűznéd be, de mindegyik sorban sokkal szorosabbra húzd, mint amennyire elsőre gondolnád, mert akkor fog rendesen tartani! A végén pedig masnit köss rá, mert ha megcsomózod, akkor vagy örökre benne maradok vagy a kardoddal kell majd levágnod rólam! *Kuncogja, és a szavak mellett a kezeivel is segít, ha kell. Mozdulataiból látszik, hogy ő egyedül is játszi könnyedséggel meg tudná szorítani és kötni a zsinórokat, ha arra lenne szükség.
Öltözés közben hallgatja Pashthra szavait a páncélokkal kapcsolatban, mire újabb mosoly kúszik az arcára, bár ezt a fiú most nem láthatja.*
- Akkor egy kicsit tényleg más. Ez is kényelmetlen, és korlátoz a mozgásban, de én nagyon szeretem. Finom érzés, ahogy ölel. *Azzal pedig, hogy átkozott dolog minden kényszer, a fején találja a szöget. Legyen szó ruháról, valódi páncélról, vagy csak egy jelzőről, ami örökre megbélyegzi azt, akire ráaggatják, mind rohadt átkok, de ebbe ő már rég beletörődött. Már akkor, amikor nincstelenként szembesülnie kellett azzal, hogy legfeljebb rabszolgának fogadnák fel.
A fűző közben már rajta, a harisnya pedig le sem került róla, így már nincs más hátra, minthogy magára húzza a gyönyörű, vörös ruháját. Pashthra ebben is tud segíteni, ha akar, azzal, hogy tartja, míg a lány belelép a szoknyába, majd felhúzza magára, belebújtatja a karjait, és a szintén szűk felső részt begombolgatja. Miután elkészült, visszafordul a fiúhoz, átkarolja, és egy gyengéd csókot lehel az ajkaira.*
- Köszönöm, tényleg, hogy ilyen figyelmes vagy velem. Hálás vagyok érte. *Aztán elengedi őt, és érdeklődve pislog Pashthra-ra, ahogy a zsákjában kezd kutakodni, majd őszinte meglepettséggel emeli kékjeit a fiú szemeibe, ahogy meglátja az ajándékcsomagot, amivel elé áll.*
- Umm, biztos vagy benne? Ez így egyben hatalmas érték. *Bár őszinte, de nem úgy tűnik, mint aki zavarba jön az ajánlattól, és számára egyértelmű, hogy el fogja fogadni, ha már felajánlották neki, de azért kicsit még kéreti magát.*
- Amúgy igen, a Rhéa félelme az a növény, amiből az ital készül, de nekem van pálinka formájában is. Ha tényleg nekem szeretnéd adni ezt mind, akkor nem utasítom vissza, szívesen elfogadom, és ismételten csak annyit tudok mondani, hogy hálásan köszönöm. *Mosolyog. Nem illik nemet mondani az ajándékra, de egy aranyláncra amúgy is azonnal lecsapna, a rózsa a kedvenc virága, a Rhéa félelme pedig jól jön majd, ha új adagot kell kevertetnie Nestarral a bábafogóból.*
- Ezt pedig megihatnánk együtt, miközben átbeszélgetjük az éjszakát. Már ha nem alszol el. *Mutat a harsogóra kuncogva, hisz ez a különleges este megérdemli, hogy különleges ital mellett töltsék el egymás társaságában. Ha tényleg megkapja az ajándékokat, akkor újra megfordul, haját megemeli, hogy a nyakláncot Pashthra a nyakába tudja adni, végül pedig újra felé fordul.*
- Na, gyere! *Mondja mosolyogva, majd megragadja a kezét, és a saját szobája felé húzza a fiút. Hamarosan egy újabb álma teljesülhet Pashthra-nak.*
//Sub Rosa Panzió//
- Köszönöm… *Mondja hálás mosollyal az arcán arra, hogy Pashthra nem akarja megváltoztatni őt. Milyen kár, hogy ez általában saját magára sem igaz, mert bizony ő is asszisztál ahhoz, hogy ketrecbe zárt madárként éljen, csupán azért, mert az a ketrec aranyból van és szép.*
- Felveszem, én tényleg szeretem. *Odalép a fiúhoz, és ha segít neki feladni rá a fűzőt, akkor hagyja. Elől bekapcsolja a kapcsokat, majd hátrapillant válla felett, hogy elmagyarázhassa, hogyan kell megkötni.*
- Fentről kezdd el meghúzni úgy, mintha csak a csizmádat fűznéd be, de mindegyik sorban sokkal szorosabbra húzd, mint amennyire elsőre gondolnád, mert akkor fog rendesen tartani! A végén pedig masnit köss rá, mert ha megcsomózod, akkor vagy örökre benne maradok vagy a kardoddal kell majd levágnod rólam! *Kuncogja, és a szavak mellett a kezeivel is segít, ha kell. Mozdulataiból látszik, hogy ő egyedül is játszi könnyedséggel meg tudná szorítani és kötni a zsinórokat, ha arra lenne szükség.
Öltözés közben hallgatja Pashthra szavait a páncélokkal kapcsolatban, mire újabb mosoly kúszik az arcára, bár ezt a fiú most nem láthatja.*
- Akkor egy kicsit tényleg más. Ez is kényelmetlen, és korlátoz a mozgásban, de én nagyon szeretem. Finom érzés, ahogy ölel. *Azzal pedig, hogy átkozott dolog minden kényszer, a fején találja a szöget. Legyen szó ruháról, valódi páncélról, vagy csak egy jelzőről, ami örökre megbélyegzi azt, akire ráaggatják, mind rohadt átkok, de ebbe ő már rég beletörődött. Már akkor, amikor nincstelenként szembesülnie kellett azzal, hogy legfeljebb rabszolgának fogadnák fel.
A fűző közben már rajta, a harisnya pedig le sem került róla, így már nincs más hátra, minthogy magára húzza a gyönyörű, vörös ruháját. Pashthra ebben is tud segíteni, ha akar, azzal, hogy tartja, míg a lány belelép a szoknyába, majd felhúzza magára, belebújtatja a karjait, és a szintén szűk felső részt begombolgatja. Miután elkészült, visszafordul a fiúhoz, átkarolja, és egy gyengéd csókot lehel az ajkaira.*
- Köszönöm, tényleg, hogy ilyen figyelmes vagy velem. Hálás vagyok érte. *Aztán elengedi őt, és érdeklődve pislog Pashthra-ra, ahogy a zsákjában kezd kutakodni, majd őszinte meglepettséggel emeli kékjeit a fiú szemeibe, ahogy meglátja az ajándékcsomagot, amivel elé áll.*
- Umm, biztos vagy benne? Ez így egyben hatalmas érték. *Bár őszinte, de nem úgy tűnik, mint aki zavarba jön az ajánlattól, és számára egyértelmű, hogy el fogja fogadni, ha már felajánlották neki, de azért kicsit még kéreti magát.*
- Amúgy igen, a Rhéa félelme az a növény, amiből az ital készül, de nekem van pálinka formájában is. Ha tényleg nekem szeretnéd adni ezt mind, akkor nem utasítom vissza, szívesen elfogadom, és ismételten csak annyit tudok mondani, hogy hálásan köszönöm. *Mosolyog. Nem illik nemet mondani az ajándékra, de egy aranyláncra amúgy is azonnal lecsapna, a rózsa a kedvenc virága, a Rhéa félelme pedig jól jön majd, ha új adagot kell kevertetnie Nestarral a bábafogóból.*
- Ezt pedig megihatnánk együtt, miközben átbeszélgetjük az éjszakát. Már ha nem alszol el. *Mutat a harsogóra kuncogva, hisz ez a különleges este megérdemli, hogy különleges ital mellett töltsék el egymás társaságában. Ha tényleg megkapja az ajándékokat, akkor újra megfordul, haját megemeli, hogy a nyakláncot Pashthra a nyakába tudja adni, végül pedig újra felé fordul.*
- Na, gyere! *Mondja mosolyogva, majd megragadja a kezét, és a saját szobája felé húzza a fiút. Hamarosan egy újabb álma teljesülhet Pashthra-nak.*
2716. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 20:07:30
Üzenet elküldve: 2025-08-18 20:07:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
* Úgy tűnik, hogy be kell lássa, ezt a harcot most nem tudja megnyerni, de nem is úgy néz ki, mint aki küzdeni szeretne. Elfogadja, hogy Merlana úgy szereti magát, ha kifestheti, hogy jobb ettől a közérzete. Pashnak egyébként mindegy már, hogy a nő hogyan mutatkozik, és erre talán már a bárd is rájöhetett. Nem fogja belekényszeríteni semmibe, amibe nem akar belemenni, és nem fogja ráerőszakolni azt, hogy szerinte hogyan néz ki szépnek, hogy milyen megjelenést vár el tőle. *
- Hát, akkor bűn lenne megváltoztatni. Tudom, hogy milyen rossz, ha nem lehetünk azok, akik valójában vagyunk. * Felel a fiú, visszagondolva gyerekkorára, amikor minden vágya az volt, hogy a játékaival játszhasson, egyedül a szobájában, ehelyett nehéz fabotokkal kellett gyakorlatozzon, és súlyos hernyók nőttek a testén az ütések nyomán, ha valamit elrontott. Az értetlenséggel nem igazán tud mit kezdeni, nem érti, hogy mi olyan hihetetlen abban amit állít, de kezd rájönni, hogy házigazdája sokkal komplexebb személyiség, olyas valakit, akit nem érthet meg igazán, több mélységgel, mint amiben ő el tudna merülni. Magában el is kezdi raktározni ezeket a kis tudásdarabkákat, mint egy kirakóst, próbálja megfejteni a barna hajú szépséget. *
- Ha tényleg szeretnéd felvenni, akkor segítek benne. * Bólint végül, és felemeli a fűzőt, jelezve, hogy megadja magát, és tényleg az lesz, amit csak Merlana akar. * Viszont akkor nem teljesen igaz, hogy olyan lenne, mint egy páncél. Én utálom a páncélomat hordani. Kényelmetlen, súlyos, és korlátoz abban, hogy úgy mozogjak, ahogy szeretnék. Csak azért erőltetem magamra, mert akkor nagyobb esélyem van megélni a holnapot, vagy mint ma, mert könnyebb szállítani. Ha tehetném, soha többé nem venném fel. Átkozott dolog, minden páncél az.
* Nyílik meg hirtelen, ha már a páncélokról van szó. Végül mindegy számára, hogy Merlana hogyan öltözik fel, természetesen segít benne, mert élvezi a másik közelségét, jó érzés beszívni az illatát, és nem tagadja, szívesen ér hozzá csupasz bőréhez. Magára csak a nadrágot húzza fel, hogy azért ő se legyen teljesen csupasz, amennyiben nem érkezik rosszallás, és nem kényszerítik, hogy húzzon csizmát, és inget is. Szeret félmeztelenül, vagy meztelenül járni, sokkal természetesebb érzés, még ha nem is sokszor van rá alkalma. És csak akkor teszi, amikor igazán biztonságban érzi magát, ami még annál is ritkább. Talán ha háromszor fordul elő vele életében. *
- Várj csak! * Szól hirtelen, és a zsákjához lép. Rövid kutatás után elégedetten veszi elő az üvegcse Rhéa félelmét, az évtizedes harsogót, a rózsaolajat, és az arany karláncot. Boldog mosollyal viszi mindezt vissza a házigazdához. *
- Ezeket egy olyan valakinek vettem, aki nem érdemelte meg. Ha gondolod, nagyon örülnék neki, ha elfogadnád. * Int tekintetével az aranylánc felé. * Ez pedig szerintem pont az, amit inni szeretnél. A harsogó pedig állítólag az egyik legjobb ital, amit a városban venni lehet.
* Láthatóan nagyon boldog, hogy ilyen dolgok vannak nála, és most megoszthatja ezeket mással. A rózsaolajra nem mond semmit, de azt is felajánlja, szégyenlősen. Neki nagyon tetszett az illata, de nem tudhatja, hogy a nőnek milyen ízlése van ilyen téren. *
//Sub Rosa Panzió//
* Úgy tűnik, hogy be kell lássa, ezt a harcot most nem tudja megnyerni, de nem is úgy néz ki, mint aki küzdeni szeretne. Elfogadja, hogy Merlana úgy szereti magát, ha kifestheti, hogy jobb ettől a közérzete. Pashnak egyébként mindegy már, hogy a nő hogyan mutatkozik, és erre talán már a bárd is rájöhetett. Nem fogja belekényszeríteni semmibe, amibe nem akar belemenni, és nem fogja ráerőszakolni azt, hogy szerinte hogyan néz ki szépnek, hogy milyen megjelenést vár el tőle. *
- Hát, akkor bűn lenne megváltoztatni. Tudom, hogy milyen rossz, ha nem lehetünk azok, akik valójában vagyunk. * Felel a fiú, visszagondolva gyerekkorára, amikor minden vágya az volt, hogy a játékaival játszhasson, egyedül a szobájában, ehelyett nehéz fabotokkal kellett gyakorlatozzon, és súlyos hernyók nőttek a testén az ütések nyomán, ha valamit elrontott. Az értetlenséggel nem igazán tud mit kezdeni, nem érti, hogy mi olyan hihetetlen abban amit állít, de kezd rájönni, hogy házigazdája sokkal komplexebb személyiség, olyas valakit, akit nem érthet meg igazán, több mélységgel, mint amiben ő el tudna merülni. Magában el is kezdi raktározni ezeket a kis tudásdarabkákat, mint egy kirakóst, próbálja megfejteni a barna hajú szépséget. *
- Ha tényleg szeretnéd felvenni, akkor segítek benne. * Bólint végül, és felemeli a fűzőt, jelezve, hogy megadja magát, és tényleg az lesz, amit csak Merlana akar. * Viszont akkor nem teljesen igaz, hogy olyan lenne, mint egy páncél. Én utálom a páncélomat hordani. Kényelmetlen, súlyos, és korlátoz abban, hogy úgy mozogjak, ahogy szeretnék. Csak azért erőltetem magamra, mert akkor nagyobb esélyem van megélni a holnapot, vagy mint ma, mert könnyebb szállítani. Ha tehetném, soha többé nem venném fel. Átkozott dolog, minden páncél az.
* Nyílik meg hirtelen, ha már a páncélokról van szó. Végül mindegy számára, hogy Merlana hogyan öltözik fel, természetesen segít benne, mert élvezi a másik közelségét, jó érzés beszívni az illatát, és nem tagadja, szívesen ér hozzá csupasz bőréhez. Magára csak a nadrágot húzza fel, hogy azért ő se legyen teljesen csupasz, amennyiben nem érkezik rosszallás, és nem kényszerítik, hogy húzzon csizmát, és inget is. Szeret félmeztelenül, vagy meztelenül járni, sokkal természetesebb érzés, még ha nem is sokszor van rá alkalma. És csak akkor teszi, amikor igazán biztonságban érzi magát, ami még annál is ritkább. Talán ha háromszor fordul elő vele életében. *
- Várj csak! * Szól hirtelen, és a zsákjához lép. Rövid kutatás után elégedetten veszi elő az üvegcse Rhéa félelmét, az évtizedes harsogót, a rózsaolajat, és az arany karláncot. Boldog mosollyal viszi mindezt vissza a házigazdához. *
- Ezeket egy olyan valakinek vettem, aki nem érdemelte meg. Ha gondolod, nagyon örülnék neki, ha elfogadnád. * Int tekintetével az aranylánc felé. * Ez pedig szerintem pont az, amit inni szeretnél. A harsogó pedig állítólag az egyik legjobb ital, amit a városban venni lehet.
* Láthatóan nagyon boldog, hogy ilyen dolgok vannak nála, és most megoszthatja ezeket mással. A rózsaolajra nem mond semmit, de azt is felajánlja, szégyenlősen. Neki nagyon tetszett az illata, de nem tudhatja, hogy a nőnek milyen ízlése van ilyen téren. *
2715. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 19:53:53
Üzenet elküldve: 2025-08-18 19:53:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
*Nem látványos ugyan, de erőteljesen küzd magában. Az új Merlana, aki azóta létezik, hogy elhatározta, híres énekes-, színésznő és tehetős polgár válik majd belőle, soha, de soha nem engedné, hogy csorbát szenvedjen a tökéletessége, ráadásul úgy, hogy azt mások is látják. Nem mások, hanem saját maga miatt. Ő már nem csak egy lány, hanem kisasszony, nem nő, hanem hölgy. Nappal és éjszaka is, a nap minden pillanatában. Szabad-e néha kibújni ebből a jelmezből? Szabad-e néha újra annak az ártatlan lánynak lenni, aki csak túlélni akart, és azt, hogy valaki önmagáért csodálja őt? Mindezt most megkaphatná, mégsem biztos benne, hogy helyes volna.*
- Nem, tényleg nem így alszom. *Akkor valóban nem, mikor egyedül hajtja álomra a fejét, de szeretői oldalán rendszeresen előfordul, hogy a gondosan elkészített cicoma maradványaival alszik el, reggel pedig, amikor felébred, már senki nincs mellette. Egyedül, magányosan ébred, ahol senki nem néz már rajta végig sem az elmosódott sminkjében, sem anélkül.
Hogy Pashthra szívesen aludna vele, arra egyelőre nem reagál, azonban értetlenül pislog a fiúra, mikor azt mondja neki, hogy azt csinál, amit akar. *
~Tényleg?~
*Rendkívül szokatlan a helyzet, és úgy is érzi magát, de legbelül tudja, hogy ez így helyes, és hálásnak kellene érte lennie, de olyan nehéz magára erőltetni, hogy sem a tökéletesség, sem a hibátlan kiszolgálás nem fontos ma este, pedig már tudhatná. Azok után, ami az ágyban történt, már tudhatná…*
- Nem az, de én nagyon szeretem. *Válaszolja a ruha kényelmét illetően.* Mondtam, hogy nekem az egy páncél. Nem csak a lovagi hacukád miatt mondtam viccből, hanem tényleg az. Megvédi azt a törékeny lányt a világtól, akit most annyira elő akarsz kapargatni. *Őszintén szól, és komolyan néz Pashthra szemeibe. Ma este nem kell félnie, s páncélra sincs szüksége, hisz van, aki megvédje, de vajon a lovagja csak a ház másik felében kártyázó démonoktól tudja megóvni, vagy a sajátjaitól is?
Sóhajt egyet, majd a fiú utolsó szavaira felbátorodva úgy dönt, hogy akkor a franc egye meg, ma bűnözni fog, és hagyja pihenni a tökéletes Merlanát.*
- Na jó. Nem vizet akarok, hanem van egy löttyöm, ami segít abban, hogy ne legyen kis Pashthra, de a szobámban van. Az kell. *Jelenti ki az ablak felé pillantva, majd elfordul, és lecsusszan az ágyról.*
- Velem jöhetsz érte, ha szeretnél. Aztán azt hiszem, ideje nekem is mesélnem egy kicsit a múltamról, mert megérdemled. Persze, csak, ha érdekel… Hogy a vörös ruhában, vagy abban, amiben a fogadóban voltam, nekem mindegy, de nem szeretnék meztelen maradni. *Ahogy aludni sem akar még, de erre a lány terveiből már Pashthra is rájöhetett.*
//Sub Rosa Panzió//
*Nem látványos ugyan, de erőteljesen küzd magában. Az új Merlana, aki azóta létezik, hogy elhatározta, híres énekes-, színésznő és tehetős polgár válik majd belőle, soha, de soha nem engedné, hogy csorbát szenvedjen a tökéletessége, ráadásul úgy, hogy azt mások is látják. Nem mások, hanem saját maga miatt. Ő már nem csak egy lány, hanem kisasszony, nem nő, hanem hölgy. Nappal és éjszaka is, a nap minden pillanatában. Szabad-e néha kibújni ebből a jelmezből? Szabad-e néha újra annak az ártatlan lánynak lenni, aki csak túlélni akart, és azt, hogy valaki önmagáért csodálja őt? Mindezt most megkaphatná, mégsem biztos benne, hogy helyes volna.*
- Nem, tényleg nem így alszom. *Akkor valóban nem, mikor egyedül hajtja álomra a fejét, de szeretői oldalán rendszeresen előfordul, hogy a gondosan elkészített cicoma maradványaival alszik el, reggel pedig, amikor felébred, már senki nincs mellette. Egyedül, magányosan ébred, ahol senki nem néz már rajta végig sem az elmosódott sminkjében, sem anélkül.
Hogy Pashthra szívesen aludna vele, arra egyelőre nem reagál, azonban értetlenül pislog a fiúra, mikor azt mondja neki, hogy azt csinál, amit akar. *
~Tényleg?~
*Rendkívül szokatlan a helyzet, és úgy is érzi magát, de legbelül tudja, hogy ez így helyes, és hálásnak kellene érte lennie, de olyan nehéz magára erőltetni, hogy sem a tökéletesség, sem a hibátlan kiszolgálás nem fontos ma este, pedig már tudhatná. Azok után, ami az ágyban történt, már tudhatná…*
- Nem az, de én nagyon szeretem. *Válaszolja a ruha kényelmét illetően.* Mondtam, hogy nekem az egy páncél. Nem csak a lovagi hacukád miatt mondtam viccből, hanem tényleg az. Megvédi azt a törékeny lányt a világtól, akit most annyira elő akarsz kapargatni. *Őszintén szól, és komolyan néz Pashthra szemeibe. Ma este nem kell félnie, s páncélra sincs szüksége, hisz van, aki megvédje, de vajon a lovagja csak a ház másik felében kártyázó démonoktól tudja megóvni, vagy a sajátjaitól is?
Sóhajt egyet, majd a fiú utolsó szavaira felbátorodva úgy dönt, hogy akkor a franc egye meg, ma bűnözni fog, és hagyja pihenni a tökéletes Merlanát.*
- Na jó. Nem vizet akarok, hanem van egy löttyöm, ami segít abban, hogy ne legyen kis Pashthra, de a szobámban van. Az kell. *Jelenti ki az ablak felé pillantva, majd elfordul, és lecsusszan az ágyról.*
- Velem jöhetsz érte, ha szeretnél. Aztán azt hiszem, ideje nekem is mesélnem egy kicsit a múltamról, mert megérdemled. Persze, csak, ha érdekel… Hogy a vörös ruhában, vagy abban, amiben a fogadóban voltam, nekem mindegy, de nem szeretnék meztelen maradni. *Ahogy aludni sem akar még, de erre a lány terveiből már Pashthra is rájöhetett.*
2714. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 18:58:22
Üzenet elküldve: 2025-08-18 18:58:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
* Jól esik neki így feküdni, és szívesen maradna is hozzábújva a másik testéhez, főleg, hogy fárasztó nap áll mögötte. Nagyon szívesen elaludna most, elvégre az ágy is kellemes, bár egyedül közel sem értékelné ennyire. Merlana szavai húzzák vissza a félálomból, amibe éppen belesüppedne, és nagyokat pislogva kényszeríti szemhéjait arra, hogy ne tapadjanak le. *
- Gondolom nem így alszol, kifestve. És én nagyon szívesen ébrednék melletted, aludnék veled, hiszen akkor tudlak a legjobban védeni, és mint őröd, kutya kötelességem a tökéletességre törekedni. * Játszadozik, bár ha tudná, hogy kérését a bárd parancsnak éli meg, akkor teljesen megváltozna, nem lenne ilyen szókimondó, és igyekeznek biztosítani arról, hogy semmi olyat nem kell tegyen, amihez nincs kedve, amit ő nem szeretne. Ha attól jobban érezné magát, Pash felől akár páncélban is alhatna, hét lakattal zárva az ajtaját, sőt, még a szekrényt is segítene elé húzni, mielőtt kimászik az ablakon. Nem akarja rákényszeríteni a társaságát, az akaratát a másikra, csak úgy érzi, hogy most végre őszintén kimondhat mindent, kérhet, de kész elfogadni, hogy a kéréseire nemet mondanak. *
- Merlana, azt csinálsz, amit csak szeretnél. Velem, magaddal, mindennel. * Mondja végül az engedélykérésre, még mindig úgy gondolja, hogy csak játszadoznak egymással, nem tartja komolynak a kérdést, és igyekszik felvenni ennek a játéknak a fonalát. *
- De ha szeretnéd, hozok én neked vizet, csak mondd meg, hogy merre találom. * Ajánlkozik, és a választól függően vagy elindul, úgy ahogy a világra jött, csupaszon, hogy vizet keressen, vagy az ágyról felkelve öltöztetni kezdi kedvesét. *
- Nem tűnik túl kényelmesnek. * Jegyzi meg a fűzőt nézve, azon gondolkodva, hogy ő se szívesen ölti magára a páncélt, csak akkor, ha muszáj. * Jobban érzed magad benne, vagy azért akarod felvenni, hogy engem lenyűgözz? Mert előttem nem kell megjátszanod magad, nem kell olyan ruhákat válassz, amikben nem érzed jól magad, csak azért, hogy a tekintetem vonzza. Komolyan gondoltam az előbb, amit mondtam. Gyönyörű vagy így is, szakadt ruhában is az lennél.
//Sub Rosa Panzió//
* Jól esik neki így feküdni, és szívesen maradna is hozzábújva a másik testéhez, főleg, hogy fárasztó nap áll mögötte. Nagyon szívesen elaludna most, elvégre az ágy is kellemes, bár egyedül közel sem értékelné ennyire. Merlana szavai húzzák vissza a félálomból, amibe éppen belesüppedne, és nagyokat pislogva kényszeríti szemhéjait arra, hogy ne tapadjanak le. *
- Gondolom nem így alszol, kifestve. És én nagyon szívesen ébrednék melletted, aludnék veled, hiszen akkor tudlak a legjobban védeni, és mint őröd, kutya kötelességem a tökéletességre törekedni. * Játszadozik, bár ha tudná, hogy kérését a bárd parancsnak éli meg, akkor teljesen megváltozna, nem lenne ilyen szókimondó, és igyekeznek biztosítani arról, hogy semmi olyat nem kell tegyen, amihez nincs kedve, amit ő nem szeretne. Ha attól jobban érezné magát, Pash felől akár páncélban is alhatna, hét lakattal zárva az ajtaját, sőt, még a szekrényt is segítene elé húzni, mielőtt kimászik az ablakon. Nem akarja rákényszeríteni a társaságát, az akaratát a másikra, csak úgy érzi, hogy most végre őszintén kimondhat mindent, kérhet, de kész elfogadni, hogy a kéréseire nemet mondanak. *
- Merlana, azt csinálsz, amit csak szeretnél. Velem, magaddal, mindennel. * Mondja végül az engedélykérésre, még mindig úgy gondolja, hogy csak játszadoznak egymással, nem tartja komolynak a kérdést, és igyekszik felvenni ennek a játéknak a fonalát. *
- De ha szeretnéd, hozok én neked vizet, csak mondd meg, hogy merre találom. * Ajánlkozik, és a választól függően vagy elindul, úgy ahogy a világra jött, csupaszon, hogy vizet keressen, vagy az ágyról felkelve öltöztetni kezdi kedvesét. *
- Nem tűnik túl kényelmesnek. * Jegyzi meg a fűzőt nézve, azon gondolkodva, hogy ő se szívesen ölti magára a páncélt, csak akkor, ha muszáj. * Jobban érzed magad benne, vagy azért akarod felvenni, hogy engem lenyűgözz? Mert előttem nem kell megjátszanod magad, nem kell olyan ruhákat válassz, amikben nem érzed jól magad, csak azért, hogy a tekintetem vonzza. Komolyan gondoltam az előbb, amit mondtam. Gyönyörű vagy így is, szakadt ruhában is az lennél.
2713. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 18:46:04
Üzenet elküldve: 2025-08-18 18:46:04
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
*Nem is gondol arra, hogy a sírás, mi ösztönös reakcióként tört ki belőle az átélt pillanatok miatt, ennyire félreérthetően zavarhatja össze társát, és hogy mindez milyen érzelmeket okoz az ő lelkében. Nem tehet róla, de legalább hamar megnyugtatja Pashthra-t, hogy nincs miért aggódnia, a könnyek nem a fájdalmát, hanem a boldogságát jelzik, ő pedig ennél jobban nem is csinálhatott volna semmit.
Őszinte jókedvvel fekszik most a fiú mellett, szemei már nem csak a könnytől, hanem a boldogságtól is csillognak. A bókra nem válaszol, csak elmosolyodik, s közben összekent szemfestékkel az arcán pislog a másikra, miközben várja, hogy ajkaik újra összeérjenek. Merlana egyik kezével átkarolja Pashthra nyakát, hogy ne akarjon túl hamar elhúzódni, de aztán engedi, hogy visszafeküdjön mellé, átkarolja, ő pedig kényelmesen elhelyezkedik hozzábújva. Így most jó. Biztonságban és szeretetben érzi magát, ennél nem is kell több.
Az elhangzó kérést hallva aztán kissé megijed. Fogalma sincs, hogy mióta megteheti, hogy sminkel, mikor mutatkozott bárki előtt festékek nélkül, és hirtelen Nelira szavai kezdenek csengeni a fülében. Vajon akkor is tetszeni fog, ha újra lovászfiúnak néz majd ki? Persze, soha nem nézett ki annak, és barátnője is csupán azért viccelődött vele, mert épp nadrágot viselt, de akkor is fél, hogy úgy már nem lenne elég vonzó a fiú számára, de a parancs az parancs.*
- Hát… ha tényleg ezt szeretnéd, akkor lemosom neked, és láthatsz úgy. *Még mindig erősen él benne, amit az elmúlt időszakban tanult. Kurtizánként engedelmesnek kell lennie, és eleget tenni partnere vágyainak, pont úgy, mint mikor Orthus Morthimer azt kéri tőle, hogy vetkőzzön meztelenre, még akkor is, ha ő egyáltalán nem szeretne, és kényelmetlenül érzi magát úgy. Ha pedig kuncsaftja úgy óhajtja, hogy ne legyen rajta festék, akkor nem lesz rajta.*
- De… a ruhát azért visszavehetem? *Kérdezi félénken, majd rájön, hogy az igazi érzéseinek nem szabad látszania. Gyorsan kapcsol, és magára is erőltet egy kis játékosságot.*
- Mármint, szomjas vagyok, a víz kint van, és a démonok előtt mégsem mutatkozhatok meztelenül, mert nem illik. *Mosolyodik el, és a földön heverő, vörös ruha felé pillant. Reméli, nem gyűrődött meg nagyon.*
- Talán segíthetnél is felvenni, úgyis azt mondtad, hogy kipróbálnád, milyen feladni rám a fűzőt. *Újabb mosoly, majd kissé mocorogni kezd, szeretne felkelni az ágyból, persze csak, ha Pashthra is megengedi neki.*
A hozzászólás írója (Merlana Naerice) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.18 18:47:02
//Sub Rosa Panzió//
*Nem is gondol arra, hogy a sírás, mi ösztönös reakcióként tört ki belőle az átélt pillanatok miatt, ennyire félreérthetően zavarhatja össze társát, és hogy mindez milyen érzelmeket okoz az ő lelkében. Nem tehet róla, de legalább hamar megnyugtatja Pashthra-t, hogy nincs miért aggódnia, a könnyek nem a fájdalmát, hanem a boldogságát jelzik, ő pedig ennél jobban nem is csinálhatott volna semmit.
Őszinte jókedvvel fekszik most a fiú mellett, szemei már nem csak a könnytől, hanem a boldogságtól is csillognak. A bókra nem válaszol, csak elmosolyodik, s közben összekent szemfestékkel az arcán pislog a másikra, miközben várja, hogy ajkaik újra összeérjenek. Merlana egyik kezével átkarolja Pashthra nyakát, hogy ne akarjon túl hamar elhúzódni, de aztán engedi, hogy visszafeküdjön mellé, átkarolja, ő pedig kényelmesen elhelyezkedik hozzábújva. Így most jó. Biztonságban és szeretetben érzi magát, ennél nem is kell több.
Az elhangzó kérést hallva aztán kissé megijed. Fogalma sincs, hogy mióta megteheti, hogy sminkel, mikor mutatkozott bárki előtt festékek nélkül, és hirtelen Nelira szavai kezdenek csengeni a fülében. Vajon akkor is tetszeni fog, ha újra lovászfiúnak néz majd ki? Persze, soha nem nézett ki annak, és barátnője is csupán azért viccelődött vele, mert épp nadrágot viselt, de akkor is fél, hogy úgy már nem lenne elég vonzó a fiú számára, de a parancs az parancs.*
- Hát… ha tényleg ezt szeretnéd, akkor lemosom neked, és láthatsz úgy. *Még mindig erősen él benne, amit az elmúlt időszakban tanult. Kurtizánként engedelmesnek kell lennie, és eleget tenni partnere vágyainak, pont úgy, mint mikor Orthus Morthimer azt kéri tőle, hogy vetkőzzön meztelenre, még akkor is, ha ő egyáltalán nem szeretne, és kényelmetlenül érzi magát úgy. Ha pedig kuncsaftja úgy óhajtja, hogy ne legyen rajta festék, akkor nem lesz rajta.*
- De… a ruhát azért visszavehetem? *Kérdezi félénken, majd rájön, hogy az igazi érzéseinek nem szabad látszania. Gyorsan kapcsol, és magára is erőltet egy kis játékosságot.*
- Mármint, szomjas vagyok, a víz kint van, és a démonok előtt mégsem mutatkozhatok meztelenül, mert nem illik. *Mosolyodik el, és a földön heverő, vörös ruha felé pillant. Reméli, nem gyűrődött meg nagyon.*
- Talán segíthetnél is felvenni, úgyis azt mondtad, hogy kipróbálnád, milyen feladni rám a fűzőt. *Újabb mosoly, majd kissé mocorogni kezd, szeretne felkelni az ágyból, persze csak, ha Pashthra is megengedi neki.*
A hozzászólás írója (Merlana Naerice) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.18 18:47:02
2712. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 17:00:31
Üzenet elküldve: 2025-08-18 17:00:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Simlis ügyek//
* Az üres szavak hidegen hagyják, ahogy az üres ígérgetés is. Pont annyira beszélhet bárki a nem létező aranyról, mint a törp. A mélységi nem új a szakmában, tudja, hogy csak az létezik, ami kézzel fogható, de inkább úgy dönt, hogy bele megy a játékba. Ha nem fizetik ki, majd megszerzi a jussát máshogy. Végül is, ha tényleg olyan fontos információkat kaphat, amit jó pénzért eladhat, akár még ez is lehet a fizetsége. *
- Az erszényed szívesen elfogadom, ha neked már nincs rá szükséged, de kezdem azt hinni, hogy sok beszédnek sok az alja. Folyamatosan jár a szád, de még nem hangzott el belőle semmi, ami nem üres ígéret. Úgyhogy még egy esélyt adok neked, hogy körítés, mézesmadzag, és mindenféle cukormáz nélkül elmondd, hogy mit akarsz, vagy megfordulok, és kisétálok az ajtón. Nem garantálom, hogy utána neked is lehetőséged lesz erre. * Fenyegeti meg ismét a törpét, ezzel próbál belőle kicsikarni végre valami konkrétumot, ami alapján ő is tud tervezni, és eldöntheti, hogy megéri az idejét, vagy csak vesztegetik egymásét. *
//Simlis ügyek//
* Az üres szavak hidegen hagyják, ahogy az üres ígérgetés is. Pont annyira beszélhet bárki a nem létező aranyról, mint a törp. A mélységi nem új a szakmában, tudja, hogy csak az létezik, ami kézzel fogható, de inkább úgy dönt, hogy bele megy a játékba. Ha nem fizetik ki, majd megszerzi a jussát máshogy. Végül is, ha tényleg olyan fontos információkat kaphat, amit jó pénzért eladhat, akár még ez is lehet a fizetsége. *
- Az erszényed szívesen elfogadom, ha neked már nincs rá szükséged, de kezdem azt hinni, hogy sok beszédnek sok az alja. Folyamatosan jár a szád, de még nem hangzott el belőle semmi, ami nem üres ígéret. Úgyhogy még egy esélyt adok neked, hogy körítés, mézesmadzag, és mindenféle cukormáz nélkül elmondd, hogy mit akarsz, vagy megfordulok, és kisétálok az ajtón. Nem garantálom, hogy utána neked is lehetőséged lesz erre. * Fenyegeti meg ismét a törpét, ezzel próbál belőle kicsikarni végre valami konkrétumot, ami alapján ő is tud tervezni, és eldöntheti, hogy megéri az idejét, vagy csak vesztegetik egymásét. *
2711. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 16:31:46
Üzenet elküldve: 2025-08-18 16:31:46
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
* Ha nem lenne ennyire bepánikolva, hogy valamit elrontott, hogy valami bajt csinált, akkor bizonyosan gyönyörködne a macskás nyújtózásban, inná szemeivel a másik látványát, pihentetné tekintetét a kerek dombokon, és a test egyéb részein. De sajnos túlzottan azzal van elfoglalva, hogy hogyan teheti jóvá amit csinált, és ezért nem élvezi ki igazán a pillanatot. Az először kapott válasz csak még jobban összezavarja, nem érti, hogy milyen gazfickókról van szó, hogyan kerültek azok ide, de azért szemmel megkeresi gyorsan a kardját, és örömmel nyugtatja meg a tény, hogy nincs messze, még a nagy bódulatban is volt annyi esze, hogy az ágy mellé támasztotta. Bármilyen gazfickó is lép be, ő bizony megküzd vele. De ekkor végre megnyugtatást hall, és mintha egy óriási szikla gördülne le a mellkasáról. Hirtelen roppant butának érzi magát, de ahogy már nem nyomja a bűntudat súlya, egyben sokkal kellemesebben is. *
- Gyönyörű vagy. * Nyugtatja meg a másikat, és ha lehetősége van rá, akkor megpróbál ismét egy csókot lopni, azzal nyomatékosítva szavait. Észre sem veszi, hogy mikor ült fel az ágyban, valószínűleg a gazfickók említésére tehette. Most azonban visszafekszik, jóleső érzéssel helyezkedik el Merlana mellett, és átkarolja az ágyban. *
- Szerintem arcfesték nélkül még szebb is, bár ebben nem lehetek biztos, de szívesen megnéznélek nélküle. Természetesen, mindenféle kence, cicoma, és hasonlók nélkül. Úgy, amilyen tényleg vagy. * Mondja még ki szívének vágyát, miközben megpróbál egy tincset félreigazítani a másik arcán, és most, kielégülve, hogy a bájital hatása is elmúlt, sem látja kevésbé szépnek a másikat. Az erős vonzalom még mindig ott van közöttük, talán erősebb is, mint eddig. Csak azt nem tudja, hogy miről beszéljen, hogy ne tűnjön úgy, mint egy ostoba fajankó, aki méltatlan a társaságra. A világ dolgaiban nem annyira jártas, a harcon kívül kevés dolgot ismer. Pedig szeretne mesélni, szeretne tovább beszélni, fenntartani az érdeklődést, bebiztosítani a társaságot. Félni kezd, hogy ha túl unalmas, akkor egyedül marad. Mégse jönnek a szavak a szájára. *
//Sub Rosa Panzió//
* Ha nem lenne ennyire bepánikolva, hogy valamit elrontott, hogy valami bajt csinált, akkor bizonyosan gyönyörködne a macskás nyújtózásban, inná szemeivel a másik látványát, pihentetné tekintetét a kerek dombokon, és a test egyéb részein. De sajnos túlzottan azzal van elfoglalva, hogy hogyan teheti jóvá amit csinált, és ezért nem élvezi ki igazán a pillanatot. Az először kapott válasz csak még jobban összezavarja, nem érti, hogy milyen gazfickókról van szó, hogyan kerültek azok ide, de azért szemmel megkeresi gyorsan a kardját, és örömmel nyugtatja meg a tény, hogy nincs messze, még a nagy bódulatban is volt annyi esze, hogy az ágy mellé támasztotta. Bármilyen gazfickó is lép be, ő bizony megküzd vele. De ekkor végre megnyugtatást hall, és mintha egy óriási szikla gördülne le a mellkasáról. Hirtelen roppant butának érzi magát, de ahogy már nem nyomja a bűntudat súlya, egyben sokkal kellemesebben is. *
- Gyönyörű vagy. * Nyugtatja meg a másikat, és ha lehetősége van rá, akkor megpróbál ismét egy csókot lopni, azzal nyomatékosítva szavait. Észre sem veszi, hogy mikor ült fel az ágyban, valószínűleg a gazfickók említésére tehette. Most azonban visszafekszik, jóleső érzéssel helyezkedik el Merlana mellett, és átkarolja az ágyban. *
- Szerintem arcfesték nélkül még szebb is, bár ebben nem lehetek biztos, de szívesen megnéznélek nélküle. Természetesen, mindenféle kence, cicoma, és hasonlók nélkül. Úgy, amilyen tényleg vagy. * Mondja még ki szívének vágyát, miközben megpróbál egy tincset félreigazítani a másik arcán, és most, kielégülve, hogy a bájital hatása is elmúlt, sem látja kevésbé szépnek a másikat. Az erős vonzalom még mindig ott van közöttük, talán erősebb is, mint eddig. Csak azt nem tudja, hogy miről beszéljen, hogy ne tűnjön úgy, mint egy ostoba fajankó, aki méltatlan a társaságra. A világ dolgaiban nem annyira jártas, a harcon kívül kevés dolgot ismer. Pedig szeretne mesélni, szeretne tovább beszélni, fenntartani az érdeklődést, bebiztosítani a társaságot. Félni kezd, hogy ha túl unalmas, akkor egyedül marad. Mégse jönnek a szavak a szájára. *
2710. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 16:17:51
Üzenet elküldve: 2025-08-18 16:17:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
*Hosszú percekig mozdulatlanul pihen a fiú mellkasán, nem szól egy szót sem, csak halk szipogása hallatszik, miközben könnycseppek gördülnek le az arcáról, és folynak egyenesen Pashthra mellkasára, így szegény jogosan gondolhatja, hogy valami baj van a lánnyal, pedig, ha tudná, hogy mennyire nincs…
Az elhangzott kérdésekre kezd csak mocorogni, legurul a férfi mellkasáról, és a hátán fekve kezd hosszasan nyújtózkodni, mint egy magát jól kipihent macska. Hajtincseit félresöpri az arca elől, majd egy végtelenül boldog mosollyal pillant rá a mellette fekvőre, majd néhány másodperccel később dallamos nevetése zengi be a szobát.*
- Kár, hogy most nem látod az arcod. Úgy nézel rám, mintha harmadszor is találkoztál volna azzal a gazfickóval, vagy ha megöltél volna egyet, és utólag jöttél volna rá, hogy nem is volt bűnöző. *Lehet, hogy a megszokotthoz képest kissé logikátlanul, össze-vissza beszél, de az átélt örömmámor okán talán elnézhető neki, Pashthra viszont továbbra sem kapott választ a riadt kérdéseire, de ami késik, nem múlik.*
- Minden a legnagyobb rendben. *Sóhajt fel jólesően. Remélhetőleg még a kezdődő szívinfarktus kialakulása előtt megnyugtatja Pashthra-t, miközben elkezdi letörölgetni a könnycseppeket az arcáról. Persze ezzel együtt az elmosódott fekete festéket is még jobban elkeni, de perpillanat ez most eszébe sem jut.*
- Ezek örömkönnyek. Azért sírok, mert boldog vagyok. *Kezdi ecsetelni furcsa reakciójának okát.* Megleptél. Valami olyat adtál nekem, amiről már kezdtem elfelejteni, hogy akár nekem is járhat, és hogy bárkitől is megkaphatom még valaha. *Ártatlanul és most először talán gyengén pislog fel a másikra, aki végre megbizonyosodhat arról, hogy semmi rosszat nem tett, sőt, épp ellenkezőleg. Sokkal többet adott a kékszemű szépségnek, mint amit valaha elvárt volna tőle.*
- Borzalmasan nézhetek ki… *Nevet fel végül újra, mikor rájön végre, hogy az elmosódott festék és az összekócolódott haja miatt mennyire kontrasztos lehet most a kép azzal, amikor legtökéletesebb formájában sasszézott be a szoba ajtaja elé, de nem bánja. Egyetlen percet sem bán, minden egyes pillanat megérte.*
//Sub Rosa Panzió//
*Hosszú percekig mozdulatlanul pihen a fiú mellkasán, nem szól egy szót sem, csak halk szipogása hallatszik, miközben könnycseppek gördülnek le az arcáról, és folynak egyenesen Pashthra mellkasára, így szegény jogosan gondolhatja, hogy valami baj van a lánnyal, pedig, ha tudná, hogy mennyire nincs…
Az elhangzott kérdésekre kezd csak mocorogni, legurul a férfi mellkasáról, és a hátán fekve kezd hosszasan nyújtózkodni, mint egy magát jól kipihent macska. Hajtincseit félresöpri az arca elől, majd egy végtelenül boldog mosollyal pillant rá a mellette fekvőre, majd néhány másodperccel később dallamos nevetése zengi be a szobát.*
- Kár, hogy most nem látod az arcod. Úgy nézel rám, mintha harmadszor is találkoztál volna azzal a gazfickóval, vagy ha megöltél volna egyet, és utólag jöttél volna rá, hogy nem is volt bűnöző. *Lehet, hogy a megszokotthoz képest kissé logikátlanul, össze-vissza beszél, de az átélt örömmámor okán talán elnézhető neki, Pashthra viszont továbbra sem kapott választ a riadt kérdéseire, de ami késik, nem múlik.*
- Minden a legnagyobb rendben. *Sóhajt fel jólesően. Remélhetőleg még a kezdődő szívinfarktus kialakulása előtt megnyugtatja Pashthra-t, miközben elkezdi letörölgetni a könnycseppeket az arcáról. Persze ezzel együtt az elmosódott fekete festéket is még jobban elkeni, de perpillanat ez most eszébe sem jut.*
- Ezek örömkönnyek. Azért sírok, mert boldog vagyok. *Kezdi ecsetelni furcsa reakciójának okát.* Megleptél. Valami olyat adtál nekem, amiről már kezdtem elfelejteni, hogy akár nekem is járhat, és hogy bárkitől is megkaphatom még valaha. *Ártatlanul és most először talán gyengén pislog fel a másikra, aki végre megbizonyosodhat arról, hogy semmi rosszat nem tett, sőt, épp ellenkezőleg. Sokkal többet adott a kékszemű szépségnek, mint amit valaha elvárt volna tőle.*
- Borzalmasan nézhetek ki… *Nevet fel végül újra, mikor rájön végre, hogy az elmosódott festék és az összekócolódott haja miatt mennyire kontrasztos lehet most a kép azzal, amikor legtökéletesebb formájában sasszézott be a szoba ajtaja elé, de nem bánja. Egyetlen percet sem bán, minden egyes pillanat megérte.*
2709. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 16:06:21
Üzenet elküldve: 2025-08-18 16:06:21
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Ahogy Norennar visszakérdez először csak egy apró, játékosnak is mondható mosollyal vonja meg a vállait, de a végén egy hosszú sóhaj után bólint. De nem firtatja, nem részletezi a jeleket, amiből kiolvassa, hogy van elég történet most a férfi háta mögött. De még küzd és bírja, hogy ne kérdezzen bele. Úgy is eljön az ideje. Talán hamarabb is, mint szeretné. Addig pedig kiélvezi a viszontlátás örömét, még, ha a búcsú óta most azért nem teltek el évek. Mégis már az a kósza, jelentéktelennek tűnő érintéstől is belebizsereg az ujja, ahogy a poharat átnyújtja. Mint mikor elbújtak a világ elől egy kicsit ott a Pegazus csendes szobájában.
Amíg a férfi a vizet kortyolja elszakítja róla a tekintetét. Mintha attól tartana, hogy, ha túl sokáig nézi, akkor kiderül, hogy ismét csak álom az egész és hamarosan magányában ébred meg újra. Ujjai a szék háttámlájára siklanak és úgy figyeli a bútordarabot, mintha komoly fejtörést okozna számára, hogy most betolja-e jobban az asztal alá, vagy inkább húzza ki, talán leülhetne vagy éppen a férfit kéne hellyel kínálnia. Végül egy halkabb fújtatás után inkább elhúzza róla a kezét, a sárga pillantások pedig nyomban Norennarra szegeződnek, amint mozdul.
Teste megfeszül a hirtelen ölelésben, szinte ösztönösen szívja vissza a levegőt, ahogy Norennar karjai köré fonódnak. Egy pillanatra úgy áll a karjai között, mint aki nem tudja, mit kezdjen a szorítással. Pedig nem volt olyan rég, s mégis, mintha megint fakult volna az, hogy milyen érzés valakihez közel tartozni. Aztán lassan kiengedi magából a feszültséget, mintha a férfi karjai magukhoz vonnák a benne rekedt bizonytalanságokat. Keze tétován mozdul, előbb csak a férfi mellkasát érinti, majd végül átöleli őt, erősebben, mint amennyire először mert volna. A szavak súlya a fülében lüktet, egyszerre fáj és gyógyít. Szemeit lehunyja, homlokát óvatosan a férfi vállára hajtja. Érezni akarja a melegét, a valóságát, hogy tényleg itt van. Hangja halk, szinte alig hallható, mikor végül rekedten megszólal.*
- Azt hittem... attól féltem... Fogalmam sincs mit hittem.
*A szavai lassan halnak el, a vége pedig már szinte csak sóhajként szabadul ki belőle. Az ajkait inkább összepréseli, majd a fejét megingatva temeti arcát a mellkasába. Egy pillanatra megszorítja őt, mintha attól félne, hogy a férfi tényleg szertefoszlik, ha nem tartja elég erősen. A mécsesek lángja lassan táncol a falakon, árnyékokat rajzolva, mikor pedig újra felpillant Norennarra, az arcán már egy halovány mosoly játszik. Kissé keserű, de megkönnyebbült, valódi.*
- Te is hiányoztál.
*Nyúl fel, hogy finoman az arcára simítson, miközben a szorítás is enyhül. Végül egy aprót ellép hátra.*
- Na, de ne ácsorogj. Ülj csak le és... mesélj.
*Mutat az asztal alá tolt székre, amíg maga sarkon fordul és az ágya szélére ülve pillant vissza a férfira. Most már hagyja, hogy a férfi meséljen, ha jónak látja. De továbbra sem hajtja a kíváncsiság, nem siettet. Kiélvezi, hogy Norennar újból mellette van. Ki tudja most mennyi időt kapnak.*
*Ahogy Norennar visszakérdez először csak egy apró, játékosnak is mondható mosollyal vonja meg a vállait, de a végén egy hosszú sóhaj után bólint. De nem firtatja, nem részletezi a jeleket, amiből kiolvassa, hogy van elég történet most a férfi háta mögött. De még küzd és bírja, hogy ne kérdezzen bele. Úgy is eljön az ideje. Talán hamarabb is, mint szeretné. Addig pedig kiélvezi a viszontlátás örömét, még, ha a búcsú óta most azért nem teltek el évek. Mégis már az a kósza, jelentéktelennek tűnő érintéstől is belebizsereg az ujja, ahogy a poharat átnyújtja. Mint mikor elbújtak a világ elől egy kicsit ott a Pegazus csendes szobájában.
Amíg a férfi a vizet kortyolja elszakítja róla a tekintetét. Mintha attól tartana, hogy, ha túl sokáig nézi, akkor kiderül, hogy ismét csak álom az egész és hamarosan magányában ébred meg újra. Ujjai a szék háttámlájára siklanak és úgy figyeli a bútordarabot, mintha komoly fejtörést okozna számára, hogy most betolja-e jobban az asztal alá, vagy inkább húzza ki, talán leülhetne vagy éppen a férfit kéne hellyel kínálnia. Végül egy halkabb fújtatás után inkább elhúzza róla a kezét, a sárga pillantások pedig nyomban Norennarra szegeződnek, amint mozdul.
Teste megfeszül a hirtelen ölelésben, szinte ösztönösen szívja vissza a levegőt, ahogy Norennar karjai köré fonódnak. Egy pillanatra úgy áll a karjai között, mint aki nem tudja, mit kezdjen a szorítással. Pedig nem volt olyan rég, s mégis, mintha megint fakult volna az, hogy milyen érzés valakihez közel tartozni. Aztán lassan kiengedi magából a feszültséget, mintha a férfi karjai magukhoz vonnák a benne rekedt bizonytalanságokat. Keze tétován mozdul, előbb csak a férfi mellkasát érinti, majd végül átöleli őt, erősebben, mint amennyire először mert volna. A szavak súlya a fülében lüktet, egyszerre fáj és gyógyít. Szemeit lehunyja, homlokát óvatosan a férfi vállára hajtja. Érezni akarja a melegét, a valóságát, hogy tényleg itt van. Hangja halk, szinte alig hallható, mikor végül rekedten megszólal.*
- Azt hittem... attól féltem... Fogalmam sincs mit hittem.
*A szavai lassan halnak el, a vége pedig már szinte csak sóhajként szabadul ki belőle. Az ajkait inkább összepréseli, majd a fejét megingatva temeti arcát a mellkasába. Egy pillanatra megszorítja őt, mintha attól félne, hogy a férfi tényleg szertefoszlik, ha nem tartja elég erősen. A mécsesek lángja lassan táncol a falakon, árnyékokat rajzolva, mikor pedig újra felpillant Norennarra, az arcán már egy halovány mosoly játszik. Kissé keserű, de megkönnyebbült, valódi.*
- Te is hiányoztál.
*Nyúl fel, hogy finoman az arcára simítson, miközben a szorítás is enyhül. Végül egy aprót ellép hátra.*
- Na, de ne ácsorogj. Ülj csak le és... mesélj.
*Mutat az asztal alá tolt székre, amíg maga sarkon fordul és az ágya szélére ülve pillant vissza a férfira. Most már hagyja, hogy a férfi meséljen, ha jónak látja. De továbbra sem hajtja a kíváncsiság, nem siettet. Kiélvezi, hogy Norennar újból mellette van. Ki tudja most mennyi időt kapnak.*
2708. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 14:36:48
Üzenet elküldve: 2025-08-18 14:36:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Simlis ügyek//
* Szeme se rebben a törpnek a hallottakra. Bár bosszantja, hogy a mélységi arca, mint egy köbe vésett maszk, semmit nem tud kiolvasni abból, amit a felszínre vetít. Ez nem csak, hogy nem töri le, de még csak fokozza a lelkesedését. Még nem tudja miben jó a mélységi, de megvan benne a veszély ígérete, ami könnyen gazemberré torzíthatja. Persze, ha már nem az. *
- Talán az hiszed, hogy a törpék erszénye sekélyebb, mint a bányáik mélye? A kincs a végén mindig ahhoz kerül, aki rászolgál.
* Nincs hiány pénzből. Ha most kirabolná, biztos megélhetne a vagyonából néhány hónapig. Talán nincs annyija, mint a tanácsnak, de épp elegendővel rendelkezik, hogy felkavarja az állóvizet. Bár pénzből akkor jó, ha minél több van, erről később gondoskodni fog. Tisztában van vele, hogy a labda az ő oldalán van. Most neki kéne valamilyen összeggel hadonásznia a másik orra előtt, de még nem tudja miért fizetne. *
- Vagy talán bizonyítékot szeretnél? Vegyem elő az erszényem, hátha elteheted emlékbe, mint valami kompenzáció a drága időd pocsékolásáért?
* Fonja össze a kezét maga előtt. Néhány pillanatig figyeli a másikat, hagyja, hogy hagy mondja a magáét, ha szeretné, ha nem akkor nem. Mások előbb a munka nehézségéről érdeklődnének. Elvégre bárki, aki a törp elé járul tudhatja, hogy nem jótékonysági szervezetet készülnek vezetni. *
- A teljesítményed dönt, az arany pedig követni fog. De ha valami konkrétumot szeretnél, akkor hallgatlak. Szerinted mennyit érsz?
//Simlis ügyek//
* Szeme se rebben a törpnek a hallottakra. Bár bosszantja, hogy a mélységi arca, mint egy köbe vésett maszk, semmit nem tud kiolvasni abból, amit a felszínre vetít. Ez nem csak, hogy nem töri le, de még csak fokozza a lelkesedését. Még nem tudja miben jó a mélységi, de megvan benne a veszély ígérete, ami könnyen gazemberré torzíthatja. Persze, ha már nem az. *
- Talán az hiszed, hogy a törpék erszénye sekélyebb, mint a bányáik mélye? A kincs a végén mindig ahhoz kerül, aki rászolgál.
* Nincs hiány pénzből. Ha most kirabolná, biztos megélhetne a vagyonából néhány hónapig. Talán nincs annyija, mint a tanácsnak, de épp elegendővel rendelkezik, hogy felkavarja az állóvizet. Bár pénzből akkor jó, ha minél több van, erről később gondoskodni fog. Tisztában van vele, hogy a labda az ő oldalán van. Most neki kéne valamilyen összeggel hadonásznia a másik orra előtt, de még nem tudja miért fizetne. *
- Vagy talán bizonyítékot szeretnél? Vegyem elő az erszényem, hátha elteheted emlékbe, mint valami kompenzáció a drága időd pocsékolásáért?
* Fonja össze a kezét maga előtt. Néhány pillanatig figyeli a másikat, hagyja, hogy hagy mondja a magáét, ha szeretné, ha nem akkor nem. Mások előbb a munka nehézségéről érdeklődnének. Elvégre bárki, aki a törp elé járul tudhatja, hogy nem jótékonysági szervezetet készülnek vezetni. *
- A teljesítményed dönt, az arany pedig követni fog. De ha valami konkrétumot szeretnél, akkor hallgatlak. Szerinted mennyit érsz?
2707. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 13:31:10
Üzenet elküldve: 2025-08-18 13:31:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Simlis ügyek//
* A törp korábban kell felkeljen ahhoz, hogy egy olyan személy álcáján lásson át, mint a mélységi. Hosszú évek alatt építette fel álcáját, a maszkot, amit most is hord. Nem látszik az arcán semmilyen érzelem, csak olyan, amit ő maga akar láttatni. Persze vannak olyan jó emberismerők, akik ellen ez talán kevés lenne, de Wrojth nem ilyen. *
- Ha te azt hiszed, hogy ebben a világban létezik barátság, testvéri szeretet, vagy hitvesi bizalom, akkor attól félek, hogy kár rád az időmet vesztegetnem. Vagy befejezed a játszadozást, vagy már itt sem vagyok. * Feleli nyugodtan hangot, éreztetve, hogy kezd elfogyni a türelme. Na nem mintha bosszantaná őt a másik, inkább kezdi az egész találkozót időpocsékolásnak érezni. Szerencsére erre úgy tűnik, hogy nem kerül sor, mert végre kezdi komolyan venni a helyzetet az alacsony termetű fickó is. Elégedettség sem látszik a mélységi arcán, pedig nem bánja, hogy végre komolyan kezdenek beszélni. *
- Miből gondolod, hogy meg tudsz fizetni? Egyáltalán, mennyi az annyi? * Teszi fel a kérdést, és árulkodó lehet, hogy nem a munkáról, vagy annak nehézségéről kérdez, hanem egyből a fizetség kerül terítékre. Nem érdeklik olyan semmitmondó bemondások, mint a korábbi, hogy együtt uralkodhatnak, és hasonlók. Őt az arany érdekli, ami a kezében van, nem egy üres ígéret, és el is költheti bármire. Ígéretekből kapott már épp eleget ahhoz, hogy ne bízzon vakon ezekben. *
//Simlis ügyek//
* A törp korábban kell felkeljen ahhoz, hogy egy olyan személy álcáján lásson át, mint a mélységi. Hosszú évek alatt építette fel álcáját, a maszkot, amit most is hord. Nem látszik az arcán semmilyen érzelem, csak olyan, amit ő maga akar láttatni. Persze vannak olyan jó emberismerők, akik ellen ez talán kevés lenne, de Wrojth nem ilyen. *
- Ha te azt hiszed, hogy ebben a világban létezik barátság, testvéri szeretet, vagy hitvesi bizalom, akkor attól félek, hogy kár rád az időmet vesztegetnem. Vagy befejezed a játszadozást, vagy már itt sem vagyok. * Feleli nyugodtan hangot, éreztetve, hogy kezd elfogyni a türelme. Na nem mintha bosszantaná őt a másik, inkább kezdi az egész találkozót időpocsékolásnak érezni. Szerencsére erre úgy tűnik, hogy nem kerül sor, mert végre kezdi komolyan venni a helyzetet az alacsony termetű fickó is. Elégedettség sem látszik a mélységi arcán, pedig nem bánja, hogy végre komolyan kezdenek beszélni. *
- Miből gondolod, hogy meg tudsz fizetni? Egyáltalán, mennyi az annyi? * Teszi fel a kérdést, és árulkodó lehet, hogy nem a munkáról, vagy annak nehézségéről kérdez, hanem egyből a fizetség kerül terítékre. Nem érdeklik olyan semmitmondó bemondások, mint a korábbi, hogy együtt uralkodhatnak, és hasonlók. Őt az arany érdekli, ami a kezében van, nem egy üres ígéret, és el is költheti bármire. Ígéretekből kapott már épp eleget ahhoz, hogy ne bízzon vakon ezekben. *
2706. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 13:06:42
Üzenet elküldve: 2025-08-18 13:06:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Norennar arca megrándul, mikor meghallja a nő halk megjegyzését. A szemöldöke lassan vonódik fel, pillantása egy pillanatra a padlóra siklik, majd vissza rá. Mélyet sóhajt, mintha ezzel a levegővel együtt akarna valamit kiereszteni magából, amit régóta cipelt. A mécsesek reszkető fénye árnyékokat rajzol arcára, kiemelve a fáradtságot, amit már hiába próbálna elrejteni.*
- Nem hazudtam. Neked felesleges lenne. Úgyis átlátsz rajtam.
*Mondja végül, rekedten, minden fölösleges díszítés nélkül.
A csendet a szoba apró neszei töltik ki: a láng sercegése, a víz halk mozdulása a korsóban. A nő szavai ismét elérik, most már róla szólnak, arról, hogy mennyire megviseltnek tűnik. Norennar szája sarkában lassan, szinte akaratlanul mozdul meg az izmok játéka, és egy fanyar félmosoly húzódik az arcára.*
- Ennyire látszik?
*Kérdezi halkan, s közben megvonja a vállát, mintha nem tudná eldönteni, bosszankodjon vagy inkább beletörődjön, hogy nem tud rejtőzni előle.
Egy hosszú pillanatig tartja a tekintetét. Sárgás fény csillan a nő szemeiben, Norennar pedig nem fordítja el a sajátját, inkább úgy mered vissza, mintha kapaszkodót keresne. Végül a nő mozdul, elindul az asztalhoz, ő pedig csendben figyeli minden rezdülését. A lépteit, ahogy a padló alig hallhatóan nyekken alatta, a kezét, ahogy a korsóért nyúl. Látja, ahogy a víz megtölti a csorba poharat, apró hullámokat keltve, amelyek visszatükrözik a mécses fényét.
Mikor felé nyújtja a poharat, Norennar átveszi. Ujjai röviden a nő bőréhez érnek, s ez a pillanat szokatlanul hosszúnak tűnik, mielőtt elengedné. A férfi lefelé pillant, a pohár peremén megcsillanó fényre, majd a folyadék fodrozódására. Egy ideig csak nézi, mintha valamiféle választ keresne benne, aztán lassan ajkához emeli, és kortyol belőle. A víz hűvössége szétárad benne, de a torkában ott marad a szorítás.
Pár lépést tesz, megkerüli a nőt, mintha ösztönösen akarná kikerülni a közvetlen közelség feszültségét. Az asztalhoz érve a poharat óvatosan visszahelyezi a korsó mellé. Ujjai még egy pillanatig a pohár szélén pihennek, aztán lassan elhúzza a kezét, mintha ezzel a mozdulattal zárna le valamit. Amikor megfordul, már szemben találja magát vele újra.
Egy ideig nem szól. A szeme végigfut a nőn, megáll az arcán, a még mindig nedves tincseken, amelyek árnyékot vetnek a bőrére. Az ajka vékony vonallá préselődik, ahogy visszatart valamit, majd végül lép egyet. Határozottan, mintha most döntött volna el valamit, előtte terem, és magához öleli. Karjai erősen fonódnak köré, szorítása nem engedékeny, hanem biztos, mintha attól félne, hogy ha lazít, újra eltűnik a karjaiból.
Közel hajol a füléhez, szinte súgva ejti ki a szavakat, rekedten, de tisztán.*
- Hiányoztál.
*Szemeit lehunyja, ahogy szorosan tartja, a nő illata, a mécsesek fénye és a csend egyetlen, megfogható pillanattá áll össze. Nem engedi el azonnal, hagyja, hogy a kimondott szó súlya rájuk telepedjen, és abban az ölelésben keresi meg a bizonyosságot, hogy tényleg itt van, tényleg vele.*
*Norennar arca megrándul, mikor meghallja a nő halk megjegyzését. A szemöldöke lassan vonódik fel, pillantása egy pillanatra a padlóra siklik, majd vissza rá. Mélyet sóhajt, mintha ezzel a levegővel együtt akarna valamit kiereszteni magából, amit régóta cipelt. A mécsesek reszkető fénye árnyékokat rajzol arcára, kiemelve a fáradtságot, amit már hiába próbálna elrejteni.*
- Nem hazudtam. Neked felesleges lenne. Úgyis átlátsz rajtam.
*Mondja végül, rekedten, minden fölösleges díszítés nélkül.
A csendet a szoba apró neszei töltik ki: a láng sercegése, a víz halk mozdulása a korsóban. A nő szavai ismét elérik, most már róla szólnak, arról, hogy mennyire megviseltnek tűnik. Norennar szája sarkában lassan, szinte akaratlanul mozdul meg az izmok játéka, és egy fanyar félmosoly húzódik az arcára.*
- Ennyire látszik?
*Kérdezi halkan, s közben megvonja a vállát, mintha nem tudná eldönteni, bosszankodjon vagy inkább beletörődjön, hogy nem tud rejtőzni előle.
Egy hosszú pillanatig tartja a tekintetét. Sárgás fény csillan a nő szemeiben, Norennar pedig nem fordítja el a sajátját, inkább úgy mered vissza, mintha kapaszkodót keresne. Végül a nő mozdul, elindul az asztalhoz, ő pedig csendben figyeli minden rezdülését. A lépteit, ahogy a padló alig hallhatóan nyekken alatta, a kezét, ahogy a korsóért nyúl. Látja, ahogy a víz megtölti a csorba poharat, apró hullámokat keltve, amelyek visszatükrözik a mécses fényét.
Mikor felé nyújtja a poharat, Norennar átveszi. Ujjai röviden a nő bőréhez érnek, s ez a pillanat szokatlanul hosszúnak tűnik, mielőtt elengedné. A férfi lefelé pillant, a pohár peremén megcsillanó fényre, majd a folyadék fodrozódására. Egy ideig csak nézi, mintha valamiféle választ keresne benne, aztán lassan ajkához emeli, és kortyol belőle. A víz hűvössége szétárad benne, de a torkában ott marad a szorítás.
Pár lépést tesz, megkerüli a nőt, mintha ösztönösen akarná kikerülni a közvetlen közelség feszültségét. Az asztalhoz érve a poharat óvatosan visszahelyezi a korsó mellé. Ujjai még egy pillanatig a pohár szélén pihennek, aztán lassan elhúzza a kezét, mintha ezzel a mozdulattal zárna le valamit. Amikor megfordul, már szemben találja magát vele újra.
Egy ideig nem szól. A szeme végigfut a nőn, megáll az arcán, a még mindig nedves tincseken, amelyek árnyékot vetnek a bőrére. Az ajka vékony vonallá préselődik, ahogy visszatart valamit, majd végül lép egyet. Határozottan, mintha most döntött volna el valamit, előtte terem, és magához öleli. Karjai erősen fonódnak köré, szorítása nem engedékeny, hanem biztos, mintha attól félne, hogy ha lazít, újra eltűnik a karjaiból.
Közel hajol a füléhez, szinte súgva ejti ki a szavakat, rekedten, de tisztán.*
- Hiányoztál.
*Szemeit lehunyja, ahogy szorosan tartja, a nő illata, a mécsesek fénye és a csend egyetlen, megfogható pillanattá áll össze. Nem engedi el azonnal, hagyja, hogy a kimondott szó súlya rájuk telepedjen, és abban az ölelésben keresi meg a bizonyosságot, hogy tényleg itt van, tényleg vele.*
2705. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 12:43:11
Üzenet elküldve: 2025-08-18 12:43:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
* Jóleső érzéssel engedi el magát a kényelmes ágyon, bár jelen helyzetben az sem zavarná, ha a padlón feküdnének. Talán csak Merlanát féltené, hogy neki biztos kényelmetlen. Az élmény még mindig hatással van rá, mellkasa szaporán mozog, az egyébként sem túl kényelmes párna talán zavarja is a bárdot, ezt nem tudhatja. Ő nem tartja önmagát túl kényelmesnek, de valamiért Daesys is mindig szeretett rajta feküdni. Pedig a zsírréteg hiányában az izmok kemények, na nem annyira, mint egy kő, de nagyon messze állnak a puha párnáktól. A mindig pedáns, rendre és tisztaságra hajlamos harcos szobájában most szanaszét hevernek a félredobott ruhadarabok, de valahogy ez sem érdekli. Kell neki néhány pillanat, miközben a másik hátát simogatja, hogy kiürüljenek az agyából a hormonok, csillapodjon a dobhártyáját sértő szívdobogása, és eljusson a tudatáig a szipogó hang. *
- Minden rendben? * Kérdezi halkan, és rögtön a legrosszabbra gondol, hogy túl durva volt, fájdalmat okozott, és ez bizony keserű tőrként mar a szívébe. Nem akarta megsebezni újdonsült kedvesét, minden erejével azon volt, hogy örömet okozzon neki. *
- Túl durva voltam? Ne haragudj, elveszítettem az eszem... sajnálom. * Nyögi ki a szavakat, amik nehezen jönnek, mert olyan érzés, mintha gombóc nőne a torkában. Ostorozza magát, hogy ennyire a vágyainak rabja volt, amire nem mentség az sem, hogy régóta nem érezte nő társaságát. Ha tehetné, visszamenne az időben, és újra próbálkozna, sokkal több figyelmet szentelve a másiknak, és jobban fegyelmezve önmagát. Tehetetlen érzése dühvel tölti el, mérges magára, legszívesebben a fejét verné a falba. Az is megfordul a fejében, hogy inkább mégis a Pegazusban tölti az éjszakát, ott, ahol nem árthat másoknak, nem bánthat meg senkit. A keserű érzésektől neki is könny szökik a szemébe, bár még nem csordulnak ki, csak gyülekeznek ott ádáz módon, várva arra, hogy utat törjenek maguknak. *
//Sub Rosa Panzió//
* Jóleső érzéssel engedi el magát a kényelmes ágyon, bár jelen helyzetben az sem zavarná, ha a padlón feküdnének. Talán csak Merlanát féltené, hogy neki biztos kényelmetlen. Az élmény még mindig hatással van rá, mellkasa szaporán mozog, az egyébként sem túl kényelmes párna talán zavarja is a bárdot, ezt nem tudhatja. Ő nem tartja önmagát túl kényelmesnek, de valamiért Daesys is mindig szeretett rajta feküdni. Pedig a zsírréteg hiányában az izmok kemények, na nem annyira, mint egy kő, de nagyon messze állnak a puha párnáktól. A mindig pedáns, rendre és tisztaságra hajlamos harcos szobájában most szanaszét hevernek a félredobott ruhadarabok, de valahogy ez sem érdekli. Kell neki néhány pillanat, miközben a másik hátát simogatja, hogy kiürüljenek az agyából a hormonok, csillapodjon a dobhártyáját sértő szívdobogása, és eljusson a tudatáig a szipogó hang. *
- Minden rendben? * Kérdezi halkan, és rögtön a legrosszabbra gondol, hogy túl durva volt, fájdalmat okozott, és ez bizony keserű tőrként mar a szívébe. Nem akarta megsebezni újdonsült kedvesét, minden erejével azon volt, hogy örömet okozzon neki. *
- Túl durva voltam? Ne haragudj, elveszítettem az eszem... sajnálom. * Nyögi ki a szavakat, amik nehezen jönnek, mert olyan érzés, mintha gombóc nőne a torkában. Ostorozza magát, hogy ennyire a vágyainak rabja volt, amire nem mentség az sem, hogy régóta nem érezte nő társaságát. Ha tehetné, visszamenne az időben, és újra próbálkozna, sokkal több figyelmet szentelve a másiknak, és jobban fegyelmezve önmagát. Tehetetlen érzése dühvel tölti el, mérges magára, legszívesebben a fejét verné a falba. Az is megfordul a fejében, hogy inkább mégis a Pegazusban tölti az éjszakát, ott, ahol nem árthat másoknak, nem bánthat meg senkit. A keserű érzésektől neki is könny szökik a szemébe, bár még nem csordulnak ki, csak gyülekeznek ott ádáz módon, várva arra, hogy utat törjenek maguknak. *
2704. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 10:22:48
Üzenet elküldve: 2025-08-18 10:22:48
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
*Elégedett lehet. Már másodszor mondja a fiú szemébe, hogy hazudott neki, de ő mégsem akar menekülni előle. Úgy tűnik, azzal, hogy saját, legszebb valóját adta neki ajándékba, végleg megszerezte magának. A szoba csendjét csak az ő, csilingelő hangja járja be, választ egy szót, még annyit se kap, de szerencsére a lány pontosan tudja, hogy mi ennek az oka. Sarokba szorította, megbabonázta és legyőzte a harcost, aki talán bátrabb a legbátrabbaknál is. Ám nem karddal tette mindezt, hanem szavakkal, mosollyal, kedvességgel és figyelemmel, azonban ez a csata más volt, mint amikhez a hóhajú férfi szokhatott. Itt a vesztes nem fizet megfizethetetlen árat a vereségért. Kellemes és felettébb édes lesz számára az a csapda, amibe önként sétált bele.
Szavakból nem kell már több, beszélnek helyettük a tetteik. Karjait már-már őrjítő lassan és gyengéden fonja a másik nyaka köré, miközben egészen közel húzódik hozzá, és csak azt várja, hogy társa is elhiggye végre, most már mindent szabad. Hamarosan már a hátán érzi a kezeket, cipője sarka pedig koppan egyet, ahogy meglepettségében egyet előre kell lépnie, mikor partnere szorosan magához húzza. Elégedetten mosolyodik el, miközben édesen a fiú kékjeibe nézve pislog, mielőtt percekre elveszne a hosszú, finom csókok sorában. Keze lejjebb csúszik, hogy a selyeming puha anyagán keresztül simítson végig azon az izmos háton, amit látott már ruha nélkül is, de meg még nem érinthette. Mikor Pashthra megpróbálja megszabadítani elegáns öltözékétől, az első próbálkozásra hirtelen megállítja a kezeit. Egy szívdobbanásnyi pillanat csak, míg a fiú nem tudhatja, hogy ezt most miért tette. Gonoszkás mosolya elárulja, hogy csak az időt húzza. Kikövetel magának még néhány extra csókot, simogatást, miután végül hagyja, hogy levegye róla a mutatós, olykor mégis kényelmetlen „páncélt”, miközben ő is igyekszik megszabadítani a fiút a ruháitól. A fűzővel sincs nehéz dolga, hisz nem csomóra, hanem gondosan megkötött masnira van kötve, így elég csak meghúzni a megfelelő zsinórt, és a fűző máris engedni kezd a szorításából. Hamarosan lekerül róla minden darab, talán csak a finom anyagú harisnyák és azok tartója marad rajta, ha nem szabadítja meg Pashthra azoktól is. Ott áll a fiú előtt, gyönyörű, pőre valójában. Fiatal, szinte makulátlan testét csupán néhány régi, apró, alig látszó heg csúfítja, melyek a kikötői élet okán elkerülhetetlenek voltak. Pashthra izmos testét addigra már hasonlóan, zavaró ruhadarabok nélkül fedezheti fel, puha tenyerével vándorolva rajta. Elejt még egy utolsó, játékos mosolyt, mielőtt az ágyban kötnének ki, de felkészült arra, hogy vágyainak kielégítésére használja őt a férfi, míg ő mindent meg fog tenni, hogy minden lehetséges módon elvezesse őt a gyönyör álmaiba, ám őszinte meglepettségére ez a szeánsz máshogy alakul. Az ugyan jóleső, de követelőző csókok közben talán még nem érzi, de utána elképedve tapasztalja, hogy ezúttal ő nem csak egy eszköz az ágyban, hanem egy igazi társ, akire odafigyelnek, akinek azt akarják, hogy jó legyen, akit szeretnek. Nem érti mi történik, de hamar elveszik a kéj csodálatos mélyeiben. Hangos sóhajok és dallamosnak talán nem mondható, de őszinte éneke jelzi, hogy valami olyasmi történik most vele, amit talán még soha nem tapasztalt. Ez az érzés mindeközben a legjobbat hozza ki a lányból, így társa sem panaszkodhat, csodás élményben lehet része, míg végül a beteljesülés után Merlana pihegve nem fekszik a mellkasán szótlanul, csendben, miközben hosszú, barna haja szinte takaróként terül el a fiú testén.
Pashthra arra lehet figyelmes, hogy a lány halkan szipog, és ha jobban megnézi, akkor láthatja, hogy sír is. Nem szomorúság, nem fájdalom miatt, sokkal inkább azért, mert annyira intenzív volt az egész, amit átélt, és annyira boldog miatta, hogy valaki végre őt is meglátta a saját vágyainak tengerében, de nem hagyta megfulladni, hogy egyelőre a lelke még képtelen feldolgozni, hogy mi is történt.*
//Sub Rosa Panzió//
*Elégedett lehet. Már másodszor mondja a fiú szemébe, hogy hazudott neki, de ő mégsem akar menekülni előle. Úgy tűnik, azzal, hogy saját, legszebb valóját adta neki ajándékba, végleg megszerezte magának. A szoba csendjét csak az ő, csilingelő hangja járja be, választ egy szót, még annyit se kap, de szerencsére a lány pontosan tudja, hogy mi ennek az oka. Sarokba szorította, megbabonázta és legyőzte a harcost, aki talán bátrabb a legbátrabbaknál is. Ám nem karddal tette mindezt, hanem szavakkal, mosollyal, kedvességgel és figyelemmel, azonban ez a csata más volt, mint amikhez a hóhajú férfi szokhatott. Itt a vesztes nem fizet megfizethetetlen árat a vereségért. Kellemes és felettébb édes lesz számára az a csapda, amibe önként sétált bele.
Szavakból nem kell már több, beszélnek helyettük a tetteik. Karjait már-már őrjítő lassan és gyengéden fonja a másik nyaka köré, miközben egészen közel húzódik hozzá, és csak azt várja, hogy társa is elhiggye végre, most már mindent szabad. Hamarosan már a hátán érzi a kezeket, cipője sarka pedig koppan egyet, ahogy meglepettségében egyet előre kell lépnie, mikor partnere szorosan magához húzza. Elégedetten mosolyodik el, miközben édesen a fiú kékjeibe nézve pislog, mielőtt percekre elveszne a hosszú, finom csókok sorában. Keze lejjebb csúszik, hogy a selyeming puha anyagán keresztül simítson végig azon az izmos háton, amit látott már ruha nélkül is, de meg még nem érinthette. Mikor Pashthra megpróbálja megszabadítani elegáns öltözékétől, az első próbálkozásra hirtelen megállítja a kezeit. Egy szívdobbanásnyi pillanat csak, míg a fiú nem tudhatja, hogy ezt most miért tette. Gonoszkás mosolya elárulja, hogy csak az időt húzza. Kikövetel magának még néhány extra csókot, simogatást, miután végül hagyja, hogy levegye róla a mutatós, olykor mégis kényelmetlen „páncélt”, miközben ő is igyekszik megszabadítani a fiút a ruháitól. A fűzővel sincs nehéz dolga, hisz nem csomóra, hanem gondosan megkötött masnira van kötve, így elég csak meghúzni a megfelelő zsinórt, és a fűző máris engedni kezd a szorításából. Hamarosan lekerül róla minden darab, talán csak a finom anyagú harisnyák és azok tartója marad rajta, ha nem szabadítja meg Pashthra azoktól is. Ott áll a fiú előtt, gyönyörű, pőre valójában. Fiatal, szinte makulátlan testét csupán néhány régi, apró, alig látszó heg csúfítja, melyek a kikötői élet okán elkerülhetetlenek voltak. Pashthra izmos testét addigra már hasonlóan, zavaró ruhadarabok nélkül fedezheti fel, puha tenyerével vándorolva rajta. Elejt még egy utolsó, játékos mosolyt, mielőtt az ágyban kötnének ki, de felkészült arra, hogy vágyainak kielégítésére használja őt a férfi, míg ő mindent meg fog tenni, hogy minden lehetséges módon elvezesse őt a gyönyör álmaiba, ám őszinte meglepettségére ez a szeánsz máshogy alakul. Az ugyan jóleső, de követelőző csókok közben talán még nem érzi, de utána elképedve tapasztalja, hogy ezúttal ő nem csak egy eszköz az ágyban, hanem egy igazi társ, akire odafigyelnek, akinek azt akarják, hogy jó legyen, akit szeretnek. Nem érti mi történik, de hamar elveszik a kéj csodálatos mélyeiben. Hangos sóhajok és dallamosnak talán nem mondható, de őszinte éneke jelzi, hogy valami olyasmi történik most vele, amit talán még soha nem tapasztalt. Ez az érzés mindeközben a legjobbat hozza ki a lányból, így társa sem panaszkodhat, csodás élményben lehet része, míg végül a beteljesülés után Merlana pihegve nem fekszik a mellkasán szótlanul, csendben, miközben hosszú, barna haja szinte takaróként terül el a fiú testén.
Pashthra arra lehet figyelmes, hogy a lány halkan szipog, és ha jobban megnézi, akkor láthatja, hogy sír is. Nem szomorúság, nem fájdalom miatt, sokkal inkább azért, mert annyira intenzív volt az egész, amit átélt, és annyira boldog miatta, hogy valaki végre őt is meglátta a saját vágyainak tengerében, de nem hagyta megfulladni, hogy egyelőre a lelke még képtelen feldolgozni, hogy mi is történt.*
2703. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 10:07:16
Üzenet elküldve: 2025-08-18 10:07:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Simlis ügyek//
* Szándékosan használ rossz szavakat. Kíváncsi a mélységi határaira és gondolataira. Mikor máskor tudná kideríteni, mint amikor nem értenek egyet? Elvégre az a legjobb pillanat, amikor csakúgy ömlenek a szavak megállás nélkül. A közös cél nem teszi őket baráttá, de még csak nem is társsá. Sokkal inkább bajtárs, jobb szavakkal mérve, cinkostárs, akik csak a maguk érdekeit nézik. Nem kell mások lelki világát megvédeni, nem kell egymásra figyelniük. Aki útközben lemarad, azt lehagyhatják, ilyen egyszerű. *
- Óóó. Semmi barát? Testvér? Barátnő?
* Még mindig csak játszadozik. Tapogatózik a sötétben, ha így jobban hangzik. Fogást keres a mélységin és ha kicsit is meginog valamelyik szó hallatán, azt észreveszi. Észre kell vennie, különben hiába hozta fel a témát, bár nem ez lenne az első, hogy messziről elkerüli a törpöt a nyilvánvaló. A kölyök jelzőre megemeli egyik szemöldökét. Ha valamire, erre nem számított, bár a méreg helyett, amit éreznie kéne, ahelyett csak nevethetnéke támad. Bármennyire is próbálja elnyomni, annál erősebben fog kitörni belőle. Végül valahol az árulás körül szakad el a cérna és nevet fel, de nem jókedvében, nem. Ez olyasfajta, mint akit valamin rajtakaptak, mint aki eddig a csillagokat is lehazudta és csak most húzzák ki alóla a széket. Örül, végre nem kell megjátszani valakit, aki valójában nem ő. *
- Úgy ahogy mondod hamvas.
* Mondja miután végre ereje lesz abbahagyni a nevetést, majd azzal a lendülettel folytatja is. *
- Bizalom? Hűség? Milyen jól is hangzik a városi kutyák szájából nemde? Látom az évek nem puhítottak el. Pontosan ugyanaz a mocskos féreg vagy, aki annak idején is voltál. Vedd ezt bóknak kölyök.
* Erősen megtolja a kölyök szót, közben ha a mondata kiváltaná a férfi élesebb oldalát, kezével csak legyint az irányába. *
- Amíg elintézed a rád szabott munkát, addig az csinálsz, amit csak szeretnél. Nem mintha bárki képes lenne megállítani.
//Simlis ügyek//
* Szándékosan használ rossz szavakat. Kíváncsi a mélységi határaira és gondolataira. Mikor máskor tudná kideríteni, mint amikor nem értenek egyet? Elvégre az a legjobb pillanat, amikor csakúgy ömlenek a szavak megállás nélkül. A közös cél nem teszi őket baráttá, de még csak nem is társsá. Sokkal inkább bajtárs, jobb szavakkal mérve, cinkostárs, akik csak a maguk érdekeit nézik. Nem kell mások lelki világát megvédeni, nem kell egymásra figyelniük. Aki útközben lemarad, azt lehagyhatják, ilyen egyszerű. *
- Óóó. Semmi barát? Testvér? Barátnő?
* Még mindig csak játszadozik. Tapogatózik a sötétben, ha így jobban hangzik. Fogást keres a mélységin és ha kicsit is meginog valamelyik szó hallatán, azt észreveszi. Észre kell vennie, különben hiába hozta fel a témát, bár nem ez lenne az első, hogy messziről elkerüli a törpöt a nyilvánvaló. A kölyök jelzőre megemeli egyik szemöldökét. Ha valamire, erre nem számított, bár a méreg helyett, amit éreznie kéne, ahelyett csak nevethetnéke támad. Bármennyire is próbálja elnyomni, annál erősebben fog kitörni belőle. Végül valahol az árulás körül szakad el a cérna és nevet fel, de nem jókedvében, nem. Ez olyasfajta, mint akit valamin rajtakaptak, mint aki eddig a csillagokat is lehazudta és csak most húzzák ki alóla a széket. Örül, végre nem kell megjátszani valakit, aki valójában nem ő. *
- Úgy ahogy mondod hamvas.
* Mondja miután végre ereje lesz abbahagyni a nevetést, majd azzal a lendülettel folytatja is. *
- Bizalom? Hűség? Milyen jól is hangzik a városi kutyák szájából nemde? Látom az évek nem puhítottak el. Pontosan ugyanaz a mocskos féreg vagy, aki annak idején is voltál. Vedd ezt bóknak kölyök.
* Erősen megtolja a kölyök szót, közben ha a mondata kiváltaná a férfi élesebb oldalát, kezével csak legyint az irányába. *
- Amíg elintézed a rád szabott munkát, addig az csinálsz, amit csak szeretnél. Nem mintha bárki képes lenne megállítani.
2702. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 09:10:18
Üzenet elküldve: 2025-08-18 09:10:18
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Thea megáll az ajtó mellett, ujja végig simít a fán, ahol az imént még a zárat fordította. Nem siet válaszolni, tekintete egy pillanatra a padlóra siklik, majd vissza Norennarra. Tart őszintén bevallani, hogy a férfi intelme mélyen megült benne. Olyan mélyen, hogy most magát meghazudtolva hajlandó volt szót fogadni, még, ha csak ilyen egyszerűnek tűnő dologban is. Norennar távozása után rögtön az első éjszakán úgy feküdt le, mint mindig. Nem zárta kulcsra az ajtót, feleslegesnek tartotta. De képtelen volt elaludni, az aggodalom egyre jobban rátelepedett, így végül a zár kattant, az ajtó bezárult. Azóta pedig minden nap ilyen hűséges szófogadással végzi ezt a műveletet. Noha az álom így is gyakran kerüli, érzi is magán. De nem telt el úgy nap, hogy ne akörül forgott volna minden gondolata, hogy mi lehet a férfival. A legrémisztőbb pedig az, hogy talán sosem jut el hozzá a híre, ha… Összepréseli az ajkait. A mécsesek fényében a szeme aranyszínben villan, de a pillantásában fáradtság ül. Amikor megszólal, a hangja halk, de nem hideg, inkább keserédes, mint aki nem tudja, sírjon-e vagy mosolyogjon.*
- Még mindig szépen hazudsz.
*Szólal meg halkan, ajkán halvány, szinte önironikus mosollyal. Finoman megrázza a fejét, nedves tincsek tapadnak az arcához, egyik kezével ösztönösen arrébb simítja őket. Aztán közelebb lép egy lépéssel, a mécsesfényben figyeli a férfit. Tekintete lassan végigfut rajta, végül megáll a szemén. Szavai pedig inkább csengenek aggodalommal, mint gúnnyal.*
- Te viszont... fáradtnak tűnsz.
*Hangjában ott bujkál a szemrehányás, de mögötte ott a törődés is. Mintha minden kimondott szóval próbálná palástolni, mennyire féltette a távollétében.
Még egy leheletnyi ideig tartja Norennar tekintetét, mielőtt elfordulna. Halk, suhanó léptekkel kerüli ki a férfit, mintha kerülni akarná a közelséget, pedig minden mozdulatában ott van a feszültség. Megérintené, kérdezne, kíváncsiskodna, de fél attól, amit hallhat. Amióta a kürtszó elült nem hallott róla semmit. Őszintén, került is minden lehetőséget, hogy hírek érjenek el hozzá. A pletykálkodó vénasszonyoktól így is éppen elég sok riasztó ötletet hallott kint az utcán.
Az asztalhoz lép, ujjai megérintik a korsót, s a víz halkan csobban, ahogy a csorba poharat megtölti. A mécsesek reszkető fénye megcsillan a felszínen, apró hullámokat rajzolva a pohárba. Lassan megfordul, a poharat két kézzel fogva, mintha ezzel is biztosabban akarná tartani, nehogy kilöttyenjen belőle a víz. Léptei óvatosak, miközben Norennarhoz sétál, s amikor elé ér odanyújtja a poharat. Tekintetében ott bujkál a kérdés, de nem hang formájában, csak az apró rezdülésekben, a mozdulat tétovaságában. A poharat nyújtva inkább a törődését kínálja fel, mint lehetőséget a válaszokra, a gondolatban már százszor megfogalmazott, de még ki nem mondott kérdésekre. Amíg Norennar elveszi, ő szótlanul marad, s csak a mécsesek pislákoló fényében fürkészi az arcát. Nem faggat, mintha minden kimondatlan perc ajándék volna, amellyel kicsit még elodázhatja az igazságot, amitől tart.*
*Thea megáll az ajtó mellett, ujja végig simít a fán, ahol az imént még a zárat fordította. Nem siet válaszolni, tekintete egy pillanatra a padlóra siklik, majd vissza Norennarra. Tart őszintén bevallani, hogy a férfi intelme mélyen megült benne. Olyan mélyen, hogy most magát meghazudtolva hajlandó volt szót fogadni, még, ha csak ilyen egyszerűnek tűnő dologban is. Norennar távozása után rögtön az első éjszakán úgy feküdt le, mint mindig. Nem zárta kulcsra az ajtót, feleslegesnek tartotta. De képtelen volt elaludni, az aggodalom egyre jobban rátelepedett, így végül a zár kattant, az ajtó bezárult. Azóta pedig minden nap ilyen hűséges szófogadással végzi ezt a műveletet. Noha az álom így is gyakran kerüli, érzi is magán. De nem telt el úgy nap, hogy ne akörül forgott volna minden gondolata, hogy mi lehet a férfival. A legrémisztőbb pedig az, hogy talán sosem jut el hozzá a híre, ha… Összepréseli az ajkait. A mécsesek fényében a szeme aranyszínben villan, de a pillantásában fáradtság ül. Amikor megszólal, a hangja halk, de nem hideg, inkább keserédes, mint aki nem tudja, sírjon-e vagy mosolyogjon.*
- Még mindig szépen hazudsz.
*Szólal meg halkan, ajkán halvány, szinte önironikus mosollyal. Finoman megrázza a fejét, nedves tincsek tapadnak az arcához, egyik kezével ösztönösen arrébb simítja őket. Aztán közelebb lép egy lépéssel, a mécsesfényben figyeli a férfit. Tekintete lassan végigfut rajta, végül megáll a szemén. Szavai pedig inkább csengenek aggodalommal, mint gúnnyal.*
- Te viszont... fáradtnak tűnsz.
*Hangjában ott bujkál a szemrehányás, de mögötte ott a törődés is. Mintha minden kimondott szóval próbálná palástolni, mennyire féltette a távollétében.
Még egy leheletnyi ideig tartja Norennar tekintetét, mielőtt elfordulna. Halk, suhanó léptekkel kerüli ki a férfit, mintha kerülni akarná a közelséget, pedig minden mozdulatában ott van a feszültség. Megérintené, kérdezne, kíváncsiskodna, de fél attól, amit hallhat. Amióta a kürtszó elült nem hallott róla semmit. Őszintén, került is minden lehetőséget, hogy hírek érjenek el hozzá. A pletykálkodó vénasszonyoktól így is éppen elég sok riasztó ötletet hallott kint az utcán.
Az asztalhoz lép, ujjai megérintik a korsót, s a víz halkan csobban, ahogy a csorba poharat megtölti. A mécsesek reszkető fénye megcsillan a felszínen, apró hullámokat rajzolva a pohárba. Lassan megfordul, a poharat két kézzel fogva, mintha ezzel is biztosabban akarná tartani, nehogy kilöttyenjen belőle a víz. Léptei óvatosak, miközben Norennarhoz sétál, s amikor elé ér odanyújtja a poharat. Tekintetében ott bujkál a kérdés, de nem hang formájában, csak az apró rezdülésekben, a mozdulat tétovaságában. A poharat nyújtva inkább a törődését kínálja fel, mint lehetőséget a válaszokra, a gondolatban már százszor megfogalmazott, de még ki nem mondott kérdésekre. Amíg Norennar elveszi, ő szótlanul marad, s csak a mécsesek pislákoló fényében fürkészi az arcát. Nem faggat, mintha minden kimondatlan perc ajándék volna, amellyel kicsit még elodázhatja az igazságot, amitől tart.*
2701. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 07:51:24
Üzenet elküldve: 2025-08-18 07:51:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*A kopogás után a csend visszahull az utcára. Norennar némán vár, s a ház mögül csak a város tompa zajai szűrődnek át: kocsikerék nyikorgása, kiáltások, kutyaugatás. Sokáig semmi mozdulat odabentről, végül megvakarja a tarkóját, ujjaival lassan végighúzva a hajtöveken, aztán nagyot sóhajt. Épp akkor hallja meg a zár halk kattanását. Elégedetten fújja ki a levegőt, arca megfeszül, majd lazul.
Az ajtó előbb csak résnyire tárul, a félhomályból egy pillantás villan rá. A mécsesek fénye reszket a sárga íriszekben. Norennar egy hosszú pillanatig csak nézi a rés mögül kibontakozó alakot. Nem szól, tekintete végigfut a nedves tincseken, a vállra tapadó anyagon, a mozdulatokon, amelyek egyszerre óvatosak és tétovák. Gyönyörűnek találja.
Végül megszólal, hangja halk, kissé rekedtes.*
- Igen... Igen, én vagyok az.
*Az ajtó szélesebbre nyílik, helyet engedve. Norennar tétován átlép a küszöbön. Léptei nesztelenül koppannak a padlón, s mikor beljebb ér, megáll. A félhomályos szoba egyszerű: az asztalon egy váza friss vízzel, benne vadvirágok, mellette egy kancsó, csorba pohár. Apró részletek, melyek arról árulkodnak, hogy valaki igyekezett életet vinni a ridegségbe.
Norennar beljebb lépve hallja, ahogy a zár ismét halkan kattan mögötte. Egy pillanatra hátrapillant az ajtóra, aztán vissza Theára. Szemöldöke alig észrevehetően megemelkedik, miközben megjegyzi, félhangosan, inkább csak kettőjük közé szánva a szót:*
- Látom, most már tényleg zárod az ajtót.
*Ahogy elhangzik a mondat, arca rezzenéstelen marad, mégis van benne valami apró elismerés, s talán egy leheletnyi megkönnyebbülés. Aztán ismét a nőre emeli a tekintetét.
Norennar hallja, ahogy a nő valamit kínál neki, s csak bólint. Arca rezzenéstelen, de szemein átsuhan az a fajta figyelem, amely nem szokott engedni a felszínnek. Lassan fordul felé, egy darabig némán nézi őt, mintha szavak helyett keresné a bizonyosságot, hogy valóban előtte áll.*
- Jól nézel ki.
*Mondja végül. Száján halovány mosoly jelenik meg, nem több egy apró rándulásnál, de ott van benne az őszinteség. Tekintete megenyhül, és a mécsesek lángja is mintha lassabban remegne körülöttük.*
*A kopogás után a csend visszahull az utcára. Norennar némán vár, s a ház mögül csak a város tompa zajai szűrődnek át: kocsikerék nyikorgása, kiáltások, kutyaugatás. Sokáig semmi mozdulat odabentről, végül megvakarja a tarkóját, ujjaival lassan végighúzva a hajtöveken, aztán nagyot sóhajt. Épp akkor hallja meg a zár halk kattanását. Elégedetten fújja ki a levegőt, arca megfeszül, majd lazul.
Az ajtó előbb csak résnyire tárul, a félhomályból egy pillantás villan rá. A mécsesek fénye reszket a sárga íriszekben. Norennar egy hosszú pillanatig csak nézi a rés mögül kibontakozó alakot. Nem szól, tekintete végigfut a nedves tincseken, a vállra tapadó anyagon, a mozdulatokon, amelyek egyszerre óvatosak és tétovák. Gyönyörűnek találja.
Végül megszólal, hangja halk, kissé rekedtes.*
- Igen... Igen, én vagyok az.
*Az ajtó szélesebbre nyílik, helyet engedve. Norennar tétován átlép a küszöbön. Léptei nesztelenül koppannak a padlón, s mikor beljebb ér, megáll. A félhomályos szoba egyszerű: az asztalon egy váza friss vízzel, benne vadvirágok, mellette egy kancsó, csorba pohár. Apró részletek, melyek arról árulkodnak, hogy valaki igyekezett életet vinni a ridegségbe.
Norennar beljebb lépve hallja, ahogy a zár ismét halkan kattan mögötte. Egy pillanatra hátrapillant az ajtóra, aztán vissza Theára. Szemöldöke alig észrevehetően megemelkedik, miközben megjegyzi, félhangosan, inkább csak kettőjük közé szánva a szót:*
- Látom, most már tényleg zárod az ajtót.
*Ahogy elhangzik a mondat, arca rezzenéstelen marad, mégis van benne valami apró elismerés, s talán egy leheletnyi megkönnyebbülés. Aztán ismét a nőre emeli a tekintetét.
Norennar hallja, ahogy a nő valamit kínál neki, s csak bólint. Arca rezzenéstelen, de szemein átsuhan az a fajta figyelem, amely nem szokott engedni a felszínnek. Lassan fordul felé, egy darabig némán nézi őt, mintha szavak helyett keresné a bizonyosságot, hogy valóban előtte áll.*
- Jól nézel ki.
*Mondja végül. Száján halovány mosoly jelenik meg, nem több egy apró rándulásnál, de ott van benne az őszinteség. Tekintete megenyhül, és a mécsesek lángja is mintha lassabban remegne körülöttük.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263