Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere Wegtoreni Kalmár (új) Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 155 (3081. - 3100. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263
3100. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-04 18:50:34
Üzenet elküldve: 2026-01-04 18:50:34
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
* Sose fog talán rájönni arra, hogy mi az, ami miatt ennyire kiegészíti őt a félvér, és ami miatt tűzbe menne érte, de talán ez pont így is van jól. Két léleknek nem kell tudnia, hogy mi az, ami összeköti őket, elég, ha az a kapocs olyan szoros, hogy ha akarnának se szabadulnának belőle. Most pedig éppen ez a kapocs az, ami kettejüket egymáshoz láncolja, hogy egymás tüzében égve élvezzék az életet és azt, hogy végre egymásra találtak. Pash pedig igyekszik kiélvezni minden percet, minden pillanatot, amíg ez a varázs tart kettejük között. Boldogan tesz eleget minden kimondott, és kimondatlan kérésnek, és amikor végre megnyugszik a két fiatal test, magában ismételten, már sokadszorra fogadalmat tesz, hogy ezt a fajta testedzést mindenféle futás és erőnléti gyakorlat fölött fogja végezni, mert érzi izmain és szapora légzésén, hogy megdolgozta keményen a szálkás testet. *
- Szeretlek. * Súgja ismét, amikor tekintetük egymásra talál, és keze ösztönösen mozdul, hogy szánkázni kezdjen a mellette pihenő holló fedetlen testén. Ha másból nem, ebből bizonyosan érezheti kedvese, hogy egyáltalán nem volt kényelmetlen a hóhajú számára a hév. *
- De ha Norileina hazatér, halkabbak kell legyünk. * Kuncog fel, mert a szomszédok ugyan nem érdeklik, de a feketeség, akivel vélhetően többet fog találkozni a következő hatokban, nem tűnt olyannak, mint aki csendben tűri az efféle koncertet. *
- Persze, hogy van. * Bólint a kérdésre, hiszen tüzes kardokkal se szakíthatná el senki Mai közeléből. *
- Odafelé menet kerülhetünk a templom felé? Csak hogy megbizonyosodjunk róla, hogy a városőrök nem gyújtották fel Eeyr oltárát a nagy keresés közben. * Tesz fel egy tétova kérdést, nem mintha korábbi kalandos útja óta tudná, hogy az említett hely útba esik, vagy kitérő. De abban bízik, hogy szerelme gyorsabb úton viszi majd oda, mint ahogy ő ment legutóbb. *
* Sose fog talán rájönni arra, hogy mi az, ami miatt ennyire kiegészíti őt a félvér, és ami miatt tűzbe menne érte, de talán ez pont így is van jól. Két léleknek nem kell tudnia, hogy mi az, ami összeköti őket, elég, ha az a kapocs olyan szoros, hogy ha akarnának se szabadulnának belőle. Most pedig éppen ez a kapocs az, ami kettejüket egymáshoz láncolja, hogy egymás tüzében égve élvezzék az életet és azt, hogy végre egymásra találtak. Pash pedig igyekszik kiélvezni minden percet, minden pillanatot, amíg ez a varázs tart kettejük között. Boldogan tesz eleget minden kimondott, és kimondatlan kérésnek, és amikor végre megnyugszik a két fiatal test, magában ismételten, már sokadszorra fogadalmat tesz, hogy ezt a fajta testedzést mindenféle futás és erőnléti gyakorlat fölött fogja végezni, mert érzi izmain és szapora légzésén, hogy megdolgozta keményen a szálkás testet. *
- Szeretlek. * Súgja ismét, amikor tekintetük egymásra talál, és keze ösztönösen mozdul, hogy szánkázni kezdjen a mellette pihenő holló fedetlen testén. Ha másból nem, ebből bizonyosan érezheti kedvese, hogy egyáltalán nem volt kényelmetlen a hóhajú számára a hév. *
- De ha Norileina hazatér, halkabbak kell legyünk. * Kuncog fel, mert a szomszédok ugyan nem érdeklik, de a feketeség, akivel vélhetően többet fog találkozni a következő hatokban, nem tűnt olyannak, mint aki csendben tűri az efféle koncertet. *
- Persze, hogy van. * Bólint a kérdésre, hiszen tüzes kardokkal se szakíthatná el senki Mai közeléből. *
- Odafelé menet kerülhetünk a templom felé? Csak hogy megbizonyosodjunk róla, hogy a városőrök nem gyújtották fel Eeyr oltárát a nagy keresés közben. * Tesz fel egy tétova kérdést, nem mintha korábbi kalandos útja óta tudná, hogy az említett hely útba esik, vagy kitérő. De abban bízik, hogy szerelme gyorsabb úton viszi majd oda, mint ahogy ő ment legutóbb. *
3099. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-04 16:26:03
Üzenet elküldve: 2026-01-04 16:26:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
*Vannak dolgok, amiket még Mai sem akar túlbeszélni, ami közben nem szeretne feltenni ezer kérdést, aztán a válaszokat fejteni meg. A nagy gondolkodóknak is kell némi szünet, amikor úgy pihennek meg, hogy a testüket adják elméjük helyett. Kellett már, hogy újra kedvese karjaiban tudja magát, hogy elfeledje sérelmét, na meg azt a rengeteg aggódást, amivel az elmúlt napok jártak és még járni is fognak. Mintha minden megvárná, mindent lehetne odázni, csupán a rátörő sürgető vágyat nem, amit addig hergel a vélt kép, hogy Pashthta felküzdi magát a legnagyobbakig, hogy ő maga is épp a legnagyobbá válik… a szajhák közül. Bár sokszor vágyik gyengéd érintésekre, most telhetetlenül lobog a lángja és erre talán a legmegfelelőbb partnert találta, mert mindenféle ágálás nélkül egyezik bele, hogy ő vegye el, amit most szeretne… s jutalma is igen nagy annak, ki érvényesülni hagyja a félelfet, ki nem bír kevert vérével. Noha a harcos fizikumra szükség van ahhoz, hogy eleget tegyen a nő elrebegett kéréseinek, pihenni is eleget hagyja kedvesét, mikor ő maga diktálja az iramot. Hogyha időközben nem állítják meg édes tombolásában, hát a szomszédok legnagyobb örömére - avagy bánatára -, most rágyújthatnak helyettük is a pipára, mikor végre csendesen omlik szerelme mellkasára és várja, hogy újból rendesen kapjon levegőt. Kissé csapzott-csatakos tincseket seper el szeme elől, ahogy végül felnéz, keresve a szép kék szemeket, majd szégyenlősen pillant félre, ahogy tudatosul, hogy talán egy leheletnyit hevesebb volt a megszokottnál. Belekuncog annak bőrébe, majd kisvártatva csak utat tör hozzá a hátrahagyott felelős felnőttélet.*
- Vissza kell mennem az árvaházba. Alighogy megérkeztem, máris eltűntem és… félbehagytam valamit. *Szavai közben cirógatni kezdi Pash mellkasát.* - Van kedved jönni? Úgyis… oda készültél, ha jól rémlik.
*Vannak dolgok, amiket még Mai sem akar túlbeszélni, ami közben nem szeretne feltenni ezer kérdést, aztán a válaszokat fejteni meg. A nagy gondolkodóknak is kell némi szünet, amikor úgy pihennek meg, hogy a testüket adják elméjük helyett. Kellett már, hogy újra kedvese karjaiban tudja magát, hogy elfeledje sérelmét, na meg azt a rengeteg aggódást, amivel az elmúlt napok jártak és még járni is fognak. Mintha minden megvárná, mindent lehetne odázni, csupán a rátörő sürgető vágyat nem, amit addig hergel a vélt kép, hogy Pashthta felküzdi magát a legnagyobbakig, hogy ő maga is épp a legnagyobbá válik… a szajhák közül. Bár sokszor vágyik gyengéd érintésekre, most telhetetlenül lobog a lángja és erre talán a legmegfelelőbb partnert találta, mert mindenféle ágálás nélkül egyezik bele, hogy ő vegye el, amit most szeretne… s jutalma is igen nagy annak, ki érvényesülni hagyja a félelfet, ki nem bír kevert vérével. Noha a harcos fizikumra szükség van ahhoz, hogy eleget tegyen a nő elrebegett kéréseinek, pihenni is eleget hagyja kedvesét, mikor ő maga diktálja az iramot. Hogyha időközben nem állítják meg édes tombolásában, hát a szomszédok legnagyobb örömére - avagy bánatára -, most rágyújthatnak helyettük is a pipára, mikor végre csendesen omlik szerelme mellkasára és várja, hogy újból rendesen kapjon levegőt. Kissé csapzott-csatakos tincseket seper el szeme elől, ahogy végül felnéz, keresve a szép kék szemeket, majd szégyenlősen pillant félre, ahogy tudatosul, hogy talán egy leheletnyit hevesebb volt a megszokottnál. Belekuncog annak bőrébe, majd kisvártatva csak utat tör hozzá a hátrahagyott felelős felnőttélet.*
- Vissza kell mennem az árvaházba. Alighogy megérkeztem, máris eltűntem és… félbehagytam valamit. *Szavai közben cirógatni kezdi Pash mellkasát.* - Van kedved jönni? Úgyis… oda készültél, ha jól rémlik.
3098. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-04 11:41:00
Üzenet elküldve: 2026-01-04 11:41:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
* A felelős felnőttek úgy tűnik, hogy megbeszélnek minden felnőtt témát, ami sürgetően fontos, és ahogy egymást csókolják, Pashthra egyre biztosabb benne, hogy Norileina tud magára vigyázni, és nem kell minél hamarabb hazasiessen. Jó helyen van ott, ahol van, még legalább néhány órán át, amíg maguknak tudhatják a házat, és azt csinálnak egymással, amit csak szeretnének. Pedig nem hangzik butaságnak a gondolat, hogy kedvese ambiciózus terveinek táptalajt adjanak, és a nő is ott üljön a gondolkodók között, hiszen ha valakiben, akkor benne feltétel nélkül bízik meg a hóhajú. Egyelőre viszont ez is várat magára, ahogy minden más is, mert hirtelen valami sokkal fontosabb dolguk akad. Ahogy egyre több ruhától szabadítja őt meg a nő, úgy mintha a lelkét is kevesebb teher nyomná, ami talán annak köszönhető, hogy agyából a vér máshová vándorol. És persze ő sem tétlenkedik, csókok ezreivel jelzi, hogy ő is kívánja ami következik, miközben igyekszik óvatos, de határozott mozdulatokkal megfosztani a félvért a finom szabású ruhától, ami oly komisz módon titkolja az alatta rejlő bájos testet. Bár már volt alkalma körbejárni a lakást, hagyja, hogy vezesse őt hollója, egészen az ágyig, és az elmúlt percekben ugyan próbálkozik feltérképezni, hogy mi járhat a másik fejében, és mire vágyhat most igazán, mire a hálószobába érnek, már egész biztos benne, hogy ezúttal a mágus akar irányítani, ezért hagyja is neki, hogy így tegyen. *
- Szerelmem. * Súgja, viszonozva az elhangzott szót, amit korábban az elf elejtett, hogyha bekerülnek a párnák közé, remélhetőleg már csupaszon, teljes testi valójukban, úgy, ahogy a természet megteremtette őket. Bár feszíti őt a vágy, hogy kényeztessen, hogy viszonozzon, ezúttal kicsit háttérbe szorul, és hagyja, hogy szebbik fele kibontakozzon, és nem nem nyomja őt el, nem kényszeríti rá saját szeretetét. Egyébként is, úgy véli, hogy lesz még bőven alkalma viszonozni, szeretni, és áldozattal hódolni a másik teste előtt. *
* A felelős felnőttek úgy tűnik, hogy megbeszélnek minden felnőtt témát, ami sürgetően fontos, és ahogy egymást csókolják, Pashthra egyre biztosabb benne, hogy Norileina tud magára vigyázni, és nem kell minél hamarabb hazasiessen. Jó helyen van ott, ahol van, még legalább néhány órán át, amíg maguknak tudhatják a házat, és azt csinálnak egymással, amit csak szeretnének. Pedig nem hangzik butaságnak a gondolat, hogy kedvese ambiciózus terveinek táptalajt adjanak, és a nő is ott üljön a gondolkodók között, hiszen ha valakiben, akkor benne feltétel nélkül bízik meg a hóhajú. Egyelőre viszont ez is várat magára, ahogy minden más is, mert hirtelen valami sokkal fontosabb dolguk akad. Ahogy egyre több ruhától szabadítja őt meg a nő, úgy mintha a lelkét is kevesebb teher nyomná, ami talán annak köszönhető, hogy agyából a vér máshová vándorol. És persze ő sem tétlenkedik, csókok ezreivel jelzi, hogy ő is kívánja ami következik, miközben igyekszik óvatos, de határozott mozdulatokkal megfosztani a félvért a finom szabású ruhától, ami oly komisz módon titkolja az alatta rejlő bájos testet. Bár már volt alkalma körbejárni a lakást, hagyja, hogy vezesse őt hollója, egészen az ágyig, és az elmúlt percekben ugyan próbálkozik feltérképezni, hogy mi járhat a másik fejében, és mire vágyhat most igazán, mire a hálószobába érnek, már egész biztos benne, hogy ezúttal a mágus akar irányítani, ezért hagyja is neki, hogy így tegyen. *
- Szerelmem. * Súgja, viszonozva az elhangzott szót, amit korábban az elf elejtett, hogyha bekerülnek a párnák közé, remélhetőleg már csupaszon, teljes testi valójukban, úgy, ahogy a természet megteremtette őket. Bár feszíti őt a vágy, hogy kényeztessen, hogy viszonozzon, ezúttal kicsit háttérbe szorul, és hagyja, hogy szebbik fele kibontakozzon, és nem nem nyomja őt el, nem kényszeríti rá saját szeretetét. Egyébként is, úgy véli, hogy lesz még bőven alkalma viszonozni, szeretni, és áldozattal hódolni a másik teste előtt. *
3097. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-04 08:58:52
Üzenet elküldve: 2026-01-04 08:58:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
*Felettébb tudatos és igen nehéz szép szavakkal levenni a lábáról, de Pashthrának ez játszi könnyedséggel megy. Hálásan csillannak a szemei, már most csókolná az ajkat, ami megható szavakat ejt ki, de van még miről beszélni és sajnos égetőbb témákról, mint a vágy, ami benne ébred. Bár ha még egy jól irányzott mondattal tovább szítja a tüzet, bizonyos lehet benne, hogy nem hangzik el az a sok szó a városról, Noriról, Norennarról, csak órák múltán… de elkanyarodnak, hiszen felelős felnőttek és képesek a mindenkit érintő dolgokba is belemélyedni, nem csak egymásba.*
- Kétlem, hogy figyelmen kívül hagynának valami ilyen fontosat. Vagy, hogyha igen, az nagy baj. Mindenesetre én várom a jelzést és ha valamit megtudok, már tudom, hogy érdekelni fogja őket is. *Bár valahol reméli, hogy beszélnek egymással azok, akik ezen üggyel mélyebben foglalkoznak, mint egy egyszerű „halandó” tud, de illúziói nincsenek. Próbálná levetni a felelősséget, de az nem hagyja magát… ráadásul szúrós, silány anyagú köpenyként hull a vállára. Csak szerelme az, aki tompítja az egészet, mi több, beférkőzik alá kedvességével.*
- Tudom, de Norit sem, míg hatokig nála volt. Biztosan figyelik, de nem feltétlenül a személyeket, hanem magát a varázstárgyat, annak mozgását. Ezért jó, ha elnyeli Eeyr fénye a vérmágiát. *Hirtelen undorra húzódik a szája, hogy ilyet kiejtett a száján. Eeyr tanait sem tartja sokra, hiszen van, mit úgy lehet forgatni, hogy a sötétség istenétől is aljasabb legyen, ráadásul kicicomázva. De megingatja a fejét és elünteti a fintort.* - De a városvezetésben kellenének legyenek nagy gondolkodók… addig lehet ezt csűrni, hogy megőrülünk a gondolatokba, nekik pedig már lehet, hogy rég több tudásuk van, csupán nem közlik velünk, miért is tennék? Ha volna több időm, talán közéjük próbálnék kerülni. *Hiszi, hogy jelenléte jót tenne a városnak, de nem tör nagy babérokra. Épp elég, hogy az árvákkal foglalatoskodik, bár mindenre talál időt, még arra is, amire lehetetlen.*
- Van mágiám, ami rásegít, hogy hazatérjen, ha úgy ítéljük, de nem szeretnék most jobban a fejébe mászni. *Mondd még ennyit, mert habár gyermekként kezeli, Norinak is fel kellene már nőnie és nem elszökni rögvest, ha gond éri. Vagy igen, de annak minden felelősségével. Szép álom, hogy egyszer Mai mentesül ezalól, bár időszakosan, főként, amikor Kedvese csókolja, minden alól mentesül. Szeretné őt is megfosztani a rá nehezedett terhektől, ilyen az esetleges páncélzat, vagy ing… nadrág. Persze gondolatai még nem olyan csendesek, mint kellene, ezért csacsogásba kezd, de keze nem áll meg. Övet bont, s egyre hevesebben ér bőrt az ajka. Ezt tetézi, ahogy a ranglétrát emlegeti a hóhajú. Ámbár elég egy mozdulat, hogy felhevüljön, de a tudat, hogy amaz feljebb emelkedhet és elképzeli őt a magaslat csúcsához közeledve, ki is oltja a beszélőkéjét. Sosem vallaná be hangosan, ő, ki a nemesi kúria tornyából önként ugrott le a köznép porába, hogy mennyire kedvére van a hatalom. De az afféle, amit elérnek, nem ami az ölbe hull. És a törtetés, az ambíciók hergeik. Érezheti is Pash, ahogy még hevesebbek a mozdulatok, még elszántabb, kéjvágyóbb a tekintet. Az ágyig már ruha nélkül szeretné elterelni a harcost, hogy felülkerekedhessen egy igazi kardforgatón. Kedve van irányítani, hogy hogyan is bánjanak azzal a fegyverrel.*
*Felettébb tudatos és igen nehéz szép szavakkal levenni a lábáról, de Pashthrának ez játszi könnyedséggel megy. Hálásan csillannak a szemei, már most csókolná az ajkat, ami megható szavakat ejt ki, de van még miről beszélni és sajnos égetőbb témákról, mint a vágy, ami benne ébred. Bár ha még egy jól irányzott mondattal tovább szítja a tüzet, bizonyos lehet benne, hogy nem hangzik el az a sok szó a városról, Noriról, Norennarról, csak órák múltán… de elkanyarodnak, hiszen felelős felnőttek és képesek a mindenkit érintő dolgokba is belemélyedni, nem csak egymásba.*
- Kétlem, hogy figyelmen kívül hagynának valami ilyen fontosat. Vagy, hogyha igen, az nagy baj. Mindenesetre én várom a jelzést és ha valamit megtudok, már tudom, hogy érdekelni fogja őket is. *Bár valahol reméli, hogy beszélnek egymással azok, akik ezen üggyel mélyebben foglalkoznak, mint egy egyszerű „halandó” tud, de illúziói nincsenek. Próbálná levetni a felelősséget, de az nem hagyja magát… ráadásul szúrós, silány anyagú köpenyként hull a vállára. Csak szerelme az, aki tompítja az egészet, mi több, beférkőzik alá kedvességével.*
- Tudom, de Norit sem, míg hatokig nála volt. Biztosan figyelik, de nem feltétlenül a személyeket, hanem magát a varázstárgyat, annak mozgását. Ezért jó, ha elnyeli Eeyr fénye a vérmágiát. *Hirtelen undorra húzódik a szája, hogy ilyet kiejtett a száján. Eeyr tanait sem tartja sokra, hiszen van, mit úgy lehet forgatni, hogy a sötétség istenétől is aljasabb legyen, ráadásul kicicomázva. De megingatja a fejét és elünteti a fintort.* - De a városvezetésben kellenének legyenek nagy gondolkodók… addig lehet ezt csűrni, hogy megőrülünk a gondolatokba, nekik pedig már lehet, hogy rég több tudásuk van, csupán nem közlik velünk, miért is tennék? Ha volna több időm, talán közéjük próbálnék kerülni. *Hiszi, hogy jelenléte jót tenne a városnak, de nem tör nagy babérokra. Épp elég, hogy az árvákkal foglalatoskodik, bár mindenre talál időt, még arra is, amire lehetetlen.*
- Van mágiám, ami rásegít, hogy hazatérjen, ha úgy ítéljük, de nem szeretnék most jobban a fejébe mászni. *Mondd még ennyit, mert habár gyermekként kezeli, Norinak is fel kellene már nőnie és nem elszökni rögvest, ha gond éri. Vagy igen, de annak minden felelősségével. Szép álom, hogy egyszer Mai mentesül ezalól, bár időszakosan, főként, amikor Kedvese csókolja, minden alól mentesül. Szeretné őt is megfosztani a rá nehezedett terhektől, ilyen az esetleges páncélzat, vagy ing… nadrág. Persze gondolatai még nem olyan csendesek, mint kellene, ezért csacsogásba kezd, de keze nem áll meg. Övet bont, s egyre hevesebben ér bőrt az ajka. Ezt tetézi, ahogy a ranglétrát emlegeti a hóhajú. Ámbár elég egy mozdulat, hogy felhevüljön, de a tudat, hogy amaz feljebb emelkedhet és elképzeli őt a magaslat csúcsához közeledve, ki is oltja a beszélőkéjét. Sosem vallaná be hangosan, ő, ki a nemesi kúria tornyából önként ugrott le a köznép porába, hogy mennyire kedvére van a hatalom. De az afféle, amit elérnek, nem ami az ölbe hull. És a törtetés, az ambíciók hergeik. Érezheti is Pash, ahogy még hevesebbek a mozdulatok, még elszántabb, kéjvágyóbb a tekintet. Az ágyig már ruha nélkül szeretné elterelni a harcost, hogy felülkerekedhessen egy igazi kardforgatón. Kedve van irányítani, hogy hogyan is bánjanak azzal a fegyverrel.*
3096. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-04 00:45:37
Üzenet elküldve: 2026-01-04 00:45:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
* Örömmel veszi, hogy sikerül elsimítaniuk a nézeteltérés okozta kellemetlenséget, ami egy pillanatra megmutatta csúf orcáját, hogy belerondítson abba a rózsaszín, mámoros ködbe, amit a két fiatal érez. Persze kezdi sejteni, hogy nem maradhat örökre ilyen könnyed köztük a levegő, és lesznek még a jövőben nézeteltérések, amik csiszolásra szorulnak majd, de kezdi úgy érezni, hogy ez se feltétlen jelent problémát. Főleg, ha olyan könnyedén hagyják maguk mögött, mint most ezt. *
- Nekem pedig te vagy fontos. * Teszi még hozzá a miheztartás végett, bár elmondta az elmúlt pár percben többször, többféle módon, változatos szavakkal is. A kérdésre, hogy mennyire tudnak a mágusmesterről, csak egy keveset töpreng. *
- Elmondtam, hogy tud róla, és a válaszára várunk, de túlzottan nem érdekelte őket. Az egész beszélgetés csak addig tartott, amíg megtudták, hogy hol van, akkor rohantak is, ott hagyva csatot, papot. * Emlékszik vissza a beszélgetésre, ami nem is annyira volt beszélgetés, de kivallatásnak se nevezné. *
- Igazából, szörnyen gyors volt, és lényegre törő. Azt hiszem az első dolguk az, hogy biztonságban tudják a fegyvert, a többivel majd utána akarnak foglalkozni. * Teszi még hozzá, és mondja ki mindazt, amit a helyzetről gondol. Persze ha rajta múlik, ő szívesen segíti a várost is, megtesz mindent, hogy a városlakó polgárok biztonságban legyenek. Már ha bárki is szeretné még igénybe venni a szolgálatait. *
- A városőröket és a papot nem támadták meg orkok az úton, akik célzottan őket keresték. * Csóválja meg a fejét a hóhajú, emlékeztetve rá szerelmét, hogy a csapat, akikkel nem is olyan rég elbántak, direkt azon az útvonalon ment, mint ők, és nem tudhatják, hogy mennyire ismerik a személyleírásukat. *
- Remélem, hogy épségben hazaér. Ha az az ára, hogy cserébe leordítja a fejem, megéri. * Teszi még hozzá, és nem zárkózik el attól a gondolattól sem, hogy ketten felkerekednek, hogy megkeressék a feketeséget, na nem mintha tudnák, hogy merre keressék. De most sokkal fontosabb dolga van ennél, méghozzá az, hogy újra elkezdje felfedezni a tökéletes női testet, miközben lassú, érzelmes csókokban feledik el a világ összes baját. Vagyis, felednék, de Mai még újra kérdez. *
- Azt mondták, hogy öltsem magamra újra a vörös köpenyt, és hamar magasra lépkedhetek a ranglétrájukon. Holnap reggel várnak vissza a válasszal. * Teszi még hozzá, és ha lehetősége van rá, akkor igyekszik újra megízlelni a másik ajkait. Nem érdekli őt most se Hozier, se Laderer, csak az, hogy kicsit kiadják magukból a feszültséget, kicsit megnyugodjanak, és agyához el se jut az, hogy a félvér egy másik férfi nevét említi. *
* Örömmel veszi, hogy sikerül elsimítaniuk a nézeteltérés okozta kellemetlenséget, ami egy pillanatra megmutatta csúf orcáját, hogy belerondítson abba a rózsaszín, mámoros ködbe, amit a két fiatal érez. Persze kezdi sejteni, hogy nem maradhat örökre ilyen könnyed köztük a levegő, és lesznek még a jövőben nézeteltérések, amik csiszolásra szorulnak majd, de kezdi úgy érezni, hogy ez se feltétlen jelent problémát. Főleg, ha olyan könnyedén hagyják maguk mögött, mint most ezt. *
- Nekem pedig te vagy fontos. * Teszi még hozzá a miheztartás végett, bár elmondta az elmúlt pár percben többször, többféle módon, változatos szavakkal is. A kérdésre, hogy mennyire tudnak a mágusmesterről, csak egy keveset töpreng. *
- Elmondtam, hogy tud róla, és a válaszára várunk, de túlzottan nem érdekelte őket. Az egész beszélgetés csak addig tartott, amíg megtudták, hogy hol van, akkor rohantak is, ott hagyva csatot, papot. * Emlékszik vissza a beszélgetésre, ami nem is annyira volt beszélgetés, de kivallatásnak se nevezné. *
- Igazából, szörnyen gyors volt, és lényegre törő. Azt hiszem az első dolguk az, hogy biztonságban tudják a fegyvert, a többivel majd utána akarnak foglalkozni. * Teszi még hozzá, és mondja ki mindazt, amit a helyzetről gondol. Persze ha rajta múlik, ő szívesen segíti a várost is, megtesz mindent, hogy a városlakó polgárok biztonságban legyenek. Már ha bárki is szeretné még igénybe venni a szolgálatait. *
- A városőröket és a papot nem támadták meg orkok az úton, akik célzottan őket keresték. * Csóválja meg a fejét a hóhajú, emlékeztetve rá szerelmét, hogy a csapat, akikkel nem is olyan rég elbántak, direkt azon az útvonalon ment, mint ők, és nem tudhatják, hogy mennyire ismerik a személyleírásukat. *
- Remélem, hogy épségben hazaér. Ha az az ára, hogy cserébe leordítja a fejem, megéri. * Teszi még hozzá, és nem zárkózik el attól a gondolattól sem, hogy ketten felkerekednek, hogy megkeressék a feketeséget, na nem mintha tudnák, hogy merre keressék. De most sokkal fontosabb dolga van ennél, méghozzá az, hogy újra elkezdje felfedezni a tökéletes női testet, miközben lassú, érzelmes csókokban feledik el a világ összes baját. Vagyis, felednék, de Mai még újra kérdez. *
- Azt mondták, hogy öltsem magamra újra a vörös köpenyt, és hamar magasra lépkedhetek a ranglétrájukon. Holnap reggel várnak vissza a válasszal. * Teszi még hozzá, és ha lehetősége van rá, akkor igyekszik újra megízlelni a másik ajkait. Nem érdekli őt most se Hozier, se Laderer, csak az, hogy kicsit kiadják magukból a feszültséget, kicsit megnyugodjanak, és agyához el se jut az, hogy a félvér egy másik férfi nevét említi. *
3095. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-04 00:32:14
Üzenet elküldve: 2026-01-04 00:32:14
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
*Pashthra szavai egykettőre visszaköltöztetik szívébe a tavaszt. Persze csak a hóhajúval kapcsolatos érzései körül lebegnek virágszirmok és kellemes napfény, minden más most sokkal sötétebb és szürkébb. Rebbennek a jégkék szemek, hamar képes volna meghatódni, ha nem nyomná tényleg ezer súly a vállát. Nem felelősségnek nevezné most, sokkal inkább aggódásnak.*
- Rendben. *Sóhajtja fel mellkasából a megkönnyebbülést. * - És köszönöm. Nekem ez fontos. *Elmosolyodik, talán tőle szokatlanul szégyenlősen. Nem sokszor fordul elő, hogy az igényei teljesülnek, ő maga inkább másokén szokott dolgozni, hogy maradéktalanok legyenek.
Hogy mi véletlen, mi nem az, már talán mindegy is. Elrendeződni látszik a szív dolga, bár ettől még nem köszönné meg a mélységi közbenjárását. A felesleges aljasság számára csupán egy jellemrajz. Kár hát olyanokra gondolatot pazarolni, akik nem érdemlik meg, hogy egyáltalán valakinek eszébe jussanak. Vagy soha nem is jutottak, s épp ezért kényszerültek ocsmány húzások után önigazolást nyerni. Kár értük… sosem látják meg, amikor fordulna a sorsuk. *
- Jó gondolat volt… reméljük Arthenior vezetése legalább annyit izzad ezen a kérdéskörön, mint amennyit mi. Kérdeztek egyébként az útról? Tudják, hogy Abogr mester is kutat? *Kérdi őszinte érdeklődéssel. A zafír, mi jelezni fog még nála, s végtére is teljesült a feladat… a városban marad a fegyver. Kérdés, hogy vevők-e egymás véleményére a nagyok. Valahogy úgy érzi a félvér, hogy ennek koránt sincs vége, de nem szeret vészmadárkodni, így csendben marad…*
- Az olyanok, azok mi négyen vagyunk. Vagyis… hm… most már jó sokan mások is. *Vesz egy mély levegőt.* - De arra emlékezz, hogy ez a gyémánt már hatokkal ezelőtt megvolt és senki nem kerekedett fel érte. Talán nem ennyire egyszerű az egész. Talán jobb lenne, ha ennyire egyszerű lenne. *Nehéz mit mondani, de tény és való, hogy amit tudtak, azt megtették. És eztán is megfogják.*
- De hazahívtam, remélem bárhol is van, dacol egy keveset, aztán visszatér, hogy jól leordítson minket. Ha nem, hát fel kell kerekedjünk. *Jól esik neki, hogy Pash a szívén kezdi viselni Nori sorsát, az pedig még jobban esik, ahogy magához öleli és nem tartja szükségesnek a templomba rohanást. Elmerül a csókokban, keze önjáróként barangolja be a számára tökéletes testet, majd mikor már egészen felhevült, valamiért kérdezni támad kedve.*
- Azt mondtad munkát ajánlottak. Mifélét? Ott közöttük akár információd is mindig lehetne és… ó... *Kipirult orcáját kissé hátrébb vonja, majd tűnődve néz a kék szemekbe.* - Én pedig otthagytam Orivert… remélem feltalálja magát. *Nem számolt még be róla ugyan és a döbbenettől el is felejti közölni, hogy pontosan ki a jelzett férfi, de valójában ha már eddig várt… talán még várhat egy egészen keveset.*
*Pashthra szavai egykettőre visszaköltöztetik szívébe a tavaszt. Persze csak a hóhajúval kapcsolatos érzései körül lebegnek virágszirmok és kellemes napfény, minden más most sokkal sötétebb és szürkébb. Rebbennek a jégkék szemek, hamar képes volna meghatódni, ha nem nyomná tényleg ezer súly a vállát. Nem felelősségnek nevezné most, sokkal inkább aggódásnak.*
- Rendben. *Sóhajtja fel mellkasából a megkönnyebbülést. * - És köszönöm. Nekem ez fontos. *Elmosolyodik, talán tőle szokatlanul szégyenlősen. Nem sokszor fordul elő, hogy az igényei teljesülnek, ő maga inkább másokén szokott dolgozni, hogy maradéktalanok legyenek.
Hogy mi véletlen, mi nem az, már talán mindegy is. Elrendeződni látszik a szív dolga, bár ettől még nem köszönné meg a mélységi közbenjárását. A felesleges aljasság számára csupán egy jellemrajz. Kár hát olyanokra gondolatot pazarolni, akik nem érdemlik meg, hogy egyáltalán valakinek eszébe jussanak. Vagy soha nem is jutottak, s épp ezért kényszerültek ocsmány húzások után önigazolást nyerni. Kár értük… sosem látják meg, amikor fordulna a sorsuk. *
- Jó gondolat volt… reméljük Arthenior vezetése legalább annyit izzad ezen a kérdéskörön, mint amennyit mi. Kérdeztek egyébként az útról? Tudják, hogy Abogr mester is kutat? *Kérdi őszinte érdeklődéssel. A zafír, mi jelezni fog még nála, s végtére is teljesült a feladat… a városban marad a fegyver. Kérdés, hogy vevők-e egymás véleményére a nagyok. Valahogy úgy érzi a félvér, hogy ennek koránt sincs vége, de nem szeret vészmadárkodni, így csendben marad…*
- Az olyanok, azok mi négyen vagyunk. Vagyis… hm… most már jó sokan mások is. *Vesz egy mély levegőt.* - De arra emlékezz, hogy ez a gyémánt már hatokkal ezelőtt megvolt és senki nem kerekedett fel érte. Talán nem ennyire egyszerű az egész. Talán jobb lenne, ha ennyire egyszerű lenne. *Nehéz mit mondani, de tény és való, hogy amit tudtak, azt megtették. És eztán is megfogják.*
- De hazahívtam, remélem bárhol is van, dacol egy keveset, aztán visszatér, hogy jól leordítson minket. Ha nem, hát fel kell kerekedjünk. *Jól esik neki, hogy Pash a szívén kezdi viselni Nori sorsát, az pedig még jobban esik, ahogy magához öleli és nem tartja szükségesnek a templomba rohanást. Elmerül a csókokban, keze önjáróként barangolja be a számára tökéletes testet, majd mikor már egészen felhevült, valamiért kérdezni támad kedve.*
- Azt mondtad munkát ajánlottak. Mifélét? Ott közöttük akár információd is mindig lehetne és… ó... *Kipirult orcáját kissé hátrébb vonja, majd tűnődve néz a kék szemekbe.* - Én pedig otthagytam Orivert… remélem feltalálja magát. *Nem számolt még be róla ugyan és a döbbenettől el is felejti közölni, hogy pontosan ki a jelzett férfi, de valójában ha már eddig várt… talán még várhat egy egészen keveset.*
3094. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-03 21:38:25
Üzenet elküldve: 2026-01-03 21:38:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
- Sajnálom, hogyha megbántottalak. * Sóhajt végül a sóhajú, őszinte bűnbánattal az arcán, és szemeibe is keserűség költözik. * Azt hittem, hogy jól cselekszem azzal, hogy leveszem a válladról a terhet, hiszen a toronyban azt mutattad, hogy összeroskadsz alatta, túl sok van a válladon, és nem akartam még egy terhet oda tenni. Az egekre, hiszen egyedül viseled Norileina, az árvák, és a város sorsát, nem értem, hogy bírsz még mindig egyenesen állni ennyi súly alatt. Nem megkerülni akartalak, hanem megkímélni.
* Fakad ki halkan szomorúan, hiszen ő tényleg csak jót akart, de úgy tűnik, hogy ezt jelenleg csak ő látja. Viszont mégis be kell lássa, hogy még ha jóindulattal is van kikövezve, a bántáshoz vezető útra lépett, ezt pedig őszintén megbánta. *
- Legközelebb nem teszek ilyet. Ha kettőnkről van szó, együtt hozzuk majd meg a döntéseket. Rendben? * Teszi még hozzá, és az utolsó szót már keserédes félmosollyal mondja, remélve, hogy maguk között tudják hagyni ezt a kis félreértést. Főleg, mert jól esnek neki a félvér szavai, amivel az eszét dicséri, még ha nem is hiszi el, hogy őszintén gondolja. Ő maga nem tartja magát túl jó eszűnek, főleg, hogy most is csak elrontott valamit, amin segíteni akart. *
- Nem tudom, hogy utánam, vagy véletlenül találkoztunk. * Meséli őszintén, majd ahogy visszagondol, megcsóválja a fejét. *
- Nem, meglepődött, hogy ott talált. Szerintem azt hitte, hogy nem leszek ott. És igen, az a pap, akinél a szívet hagytam, megáldotta a kardom. Egy misét vezényelt a templomban, amikor bementem, és két igen kitűnő kard lógott az oldalán. Ebből gondoltam, hogy nála jó helyen lesz a fegyver. Úgy beszélt, mint aki az Arctalan igaz ellensége, és már volt dolga vele, szóval biztos vagyok benne, hogy nála biztonságban van, amit hagytam. Meg egy rakat arany is, amivel a templomot támogattam, amiért megáldotta a kardom. * Számol be mindenről egy levegővel, eléggé ki is fullad a végére. *
- De azt tudják, hogy nála volt utoljára, ezért ha nem találják, olyanokat fognak keresni, akiktől megtudhatják, hogy hol van. * Sóhajt ismét, egyre gondterheltebben. Bár alig ismeri, és neki nem is jelent sokat, de egyre inkább aggódni kezd a feketeség miatt, csupán azért, mert kedvesének sokat jelent. És az ő biztonságáért bizony nem felel sem a Mágusmester, sem a városvezetés, sem Eeyr. Az ő biztonsága az ő felelősségük, és csak remélni tudja, hogy szerelmének üzenete épségben találja. *
- Igazad lehet. Jobb, ha kivárjuk, hogy mi lesz a következő lépésük. Ha szükségük van rám, úgyis tudják, hogy hol találjanak. Ha az árvaházban kerestek, akkor valószínűleg erről a helyről is tudnak. * Mondja megfáradtan, ahogy ujjaik összefonódnak, és újra közel húzza magához párját, hogy ölelésben és csókban feledkezzenek meg a felelősségről, ha csak egy pillanatra is. *
- Sajnálom, hogyha megbántottalak. * Sóhajt végül a sóhajú, őszinte bűnbánattal az arcán, és szemeibe is keserűség költözik. * Azt hittem, hogy jól cselekszem azzal, hogy leveszem a válladról a terhet, hiszen a toronyban azt mutattad, hogy összeroskadsz alatta, túl sok van a válladon, és nem akartam még egy terhet oda tenni. Az egekre, hiszen egyedül viseled Norileina, az árvák, és a város sorsát, nem értem, hogy bírsz még mindig egyenesen állni ennyi súly alatt. Nem megkerülni akartalak, hanem megkímélni.
* Fakad ki halkan szomorúan, hiszen ő tényleg csak jót akart, de úgy tűnik, hogy ezt jelenleg csak ő látja. Viszont mégis be kell lássa, hogy még ha jóindulattal is van kikövezve, a bántáshoz vezető útra lépett, ezt pedig őszintén megbánta. *
- Legközelebb nem teszek ilyet. Ha kettőnkről van szó, együtt hozzuk majd meg a döntéseket. Rendben? * Teszi még hozzá, és az utolsó szót már keserédes félmosollyal mondja, remélve, hogy maguk között tudják hagyni ezt a kis félreértést. Főleg, mert jól esnek neki a félvér szavai, amivel az eszét dicséri, még ha nem is hiszi el, hogy őszintén gondolja. Ő maga nem tartja magát túl jó eszűnek, főleg, hogy most is csak elrontott valamit, amin segíteni akart. *
- Nem tudom, hogy utánam, vagy véletlenül találkoztunk. * Meséli őszintén, majd ahogy visszagondol, megcsóválja a fejét. *
- Nem, meglepődött, hogy ott talált. Szerintem azt hitte, hogy nem leszek ott. És igen, az a pap, akinél a szívet hagytam, megáldotta a kardom. Egy misét vezényelt a templomban, amikor bementem, és két igen kitűnő kard lógott az oldalán. Ebből gondoltam, hogy nála jó helyen lesz a fegyver. Úgy beszélt, mint aki az Arctalan igaz ellensége, és már volt dolga vele, szóval biztos vagyok benne, hogy nála biztonságban van, amit hagytam. Meg egy rakat arany is, amivel a templomot támogattam, amiért megáldotta a kardom. * Számol be mindenről egy levegővel, eléggé ki is fullad a végére. *
- De azt tudják, hogy nála volt utoljára, ezért ha nem találják, olyanokat fognak keresni, akiktől megtudhatják, hogy hol van. * Sóhajt ismét, egyre gondterheltebben. Bár alig ismeri, és neki nem is jelent sokat, de egyre inkább aggódni kezd a feketeség miatt, csupán azért, mert kedvesének sokat jelent. És az ő biztonságáért bizony nem felel sem a Mágusmester, sem a városvezetés, sem Eeyr. Az ő biztonsága az ő felelősségük, és csak remélni tudja, hogy szerelmének üzenete épségben találja. *
- Igazad lehet. Jobb, ha kivárjuk, hogy mi lesz a következő lépésük. Ha szükségük van rám, úgyis tudják, hogy hol találjanak. Ha az árvaházban kerestek, akkor valószínűleg erről a helyről is tudnak. * Mondja megfáradtan, ahogy ujjaik összefonódnak, és újra közel húzza magához párját, hogy ölelésben és csókban feledkezzenek meg a felelősségről, ha csak egy pillanatra is. *
3093. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-03 17:15:35
Üzenet elküldve: 2026-01-03 17:15:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
*Egy leheletnyit enyhül a tekintete, ahogy a hóhajú édesen közli vele, hogy nemet mondani is képtelen volna a félvérnek. Tényleg szereti, ha igaza van, azt pedig főleg, amikor ezt mások is belátják, de sosem megdönthetetlen. Ha jobbat mondanak, hát az őt is arra kényszeríti, hogy tovább gondolkodjon és ráleljen a megfelelő megoldásra. Viszont a körötte élők megszoktatták vele, hogy az övé kell legyen a döntő szó, s neki kell helyrehozni mindent, amit más elront. Felüdülés volna pedig, ha olykor hallana okosságokat. Pashthra gondolata pedig Eeyr templomáról igen eszes megoldás, csupán azt sajnálja, hogy így megkerülte.*
- Édes vagy. De ha csak mert nem tudnál nemet mondani, inkább megkerülsz, hogy biztosan ne tegyem, akkor ez *mutat maguk közé, oda vissza lengetve mutatóujját* - szomorú véget fog érni, mert egyikünk sem fogja magát biztonságban érezni. *Tudja, hogy Norennarról és a tanács dolgáról volt szó, de nem csupán az forog a fejében, így hát átvezeti saját magukra. Hogy is bírná ki? Majd szétfeszíti.* - Hidd el, meggyőzhető vagyok. És ha ilyen elmés megoldások lapulnak benned, hát csak az elképzelhetetlennél is többre foglak tartani.
*Megingatja a fejét, majd idegesen szusszan egyet.*
- Norileinától lehet tartani, de csak eggyel többször kellett volna megsimogatnia és önként adja neki a szívet… feltéve, ha nem hagyja el előtte. Talán csak ezért nem azzal lépett le. *Itt már köpi a szavakat, igen mocskos dolognak tartja, amit vele tett. Mert valójában senkinek nem tartozott semmivel, de Nori lelke már most romokban, ha pedig megtudja a feltételezésüket, hát talán jobb, ha amaz a Templomban marad, mert Sa'Tereth összes átka le fog rá sújtani. Bár Mai szívesen végignézné egy kupa borral a kezében.*
- Utánad ment a Templomba? *Van az a pont, amikor már minden gyanús, s talán ezért nem kell árulónak állni, főleg nem úgy, hogy az kiderül, hiszen már a lélegzetvételének szabályosságában sem lehet ezentúl hinni. *
- Megáldották a kardod…? Amit te bűvöltél meg, azt tették maradandóvá? *E nehéz témák közepette nem rest büszkének lenni szíve választottjára, s ennek csillogó szemei, na meg elvékonyodó, csodálattal teli hangja adja a jelét, de ha nem volna elég, hát eltávolodik a biztonságot nyújtó asztaltól és egy apró csókot lehelne a hóhajú ajkára. Persze hamar visszatalál a benne tomboló feszültségéhez, s fel-alá járkálva küldi el üzenetét a húgának.*
- Az orkok a szívet követik, nem Norit. *Mondja keserű szájízzel.* - De ha nem Norennarral van, márpedig vele nem láttad, akkor valamelyik sötétség oltárnál, gondolom. *Most már teljességgel megenyhülve néz Pashthrára, ahogy ráeszmél, hogy nem is olyan egyszerű dolog az a felelősség.*
- Szerelmem! *Először ejti ki a szót, s észre sem veszi.* - Már tudja, Abogr mester. Tudja Eeyr egy papja. Tudja a városvezetés. Ha eddig a mi felelősségünk is volt, már átvették azok, akik nagyobb erőket tudnak nálunk mozgatni. Nekünk maradni kell továbbra is résen, de valójában… talán nem baj, hogy így alakult. *Fáradtan sóhajt fel.* - Szeretnék hinni benne, hogy lesz megoldás. És hirtelen… de legalább jól döntöttél. *Nyúl a harcos keze után, hogy összekulcsolhassák ujjaikat.* - Ha mindent elmondtál nekik, minden bizonnyal már ott vannak és félek, hogy csak gyanút ébresztenél bennük azzal, hogy megjelensz. De ha úgy gondolod, hogy érdemes menni, akkor veled tartok.
*Egy leheletnyit enyhül a tekintete, ahogy a hóhajú édesen közli vele, hogy nemet mondani is képtelen volna a félvérnek. Tényleg szereti, ha igaza van, azt pedig főleg, amikor ezt mások is belátják, de sosem megdönthetetlen. Ha jobbat mondanak, hát az őt is arra kényszeríti, hogy tovább gondolkodjon és ráleljen a megfelelő megoldásra. Viszont a körötte élők megszoktatták vele, hogy az övé kell legyen a döntő szó, s neki kell helyrehozni mindent, amit más elront. Felüdülés volna pedig, ha olykor hallana okosságokat. Pashthra gondolata pedig Eeyr templomáról igen eszes megoldás, csupán azt sajnálja, hogy így megkerülte.*
- Édes vagy. De ha csak mert nem tudnál nemet mondani, inkább megkerülsz, hogy biztosan ne tegyem, akkor ez *mutat maguk közé, oda vissza lengetve mutatóujját* - szomorú véget fog érni, mert egyikünk sem fogja magát biztonságban érezni. *Tudja, hogy Norennarról és a tanács dolgáról volt szó, de nem csupán az forog a fejében, így hát átvezeti saját magukra. Hogy is bírná ki? Majd szétfeszíti.* - Hidd el, meggyőzhető vagyok. És ha ilyen elmés megoldások lapulnak benned, hát csak az elképzelhetetlennél is többre foglak tartani.
*Megingatja a fejét, majd idegesen szusszan egyet.*
- Norileinától lehet tartani, de csak eggyel többször kellett volna megsimogatnia és önként adja neki a szívet… feltéve, ha nem hagyja el előtte. Talán csak ezért nem azzal lépett le. *Itt már köpi a szavakat, igen mocskos dolognak tartja, amit vele tett. Mert valójában senkinek nem tartozott semmivel, de Nori lelke már most romokban, ha pedig megtudja a feltételezésüket, hát talán jobb, ha amaz a Templomban marad, mert Sa'Tereth összes átka le fog rá sújtani. Bár Mai szívesen végignézné egy kupa borral a kezében.*
- Utánad ment a Templomba? *Van az a pont, amikor már minden gyanús, s talán ezért nem kell árulónak állni, főleg nem úgy, hogy az kiderül, hiszen már a lélegzetvételének szabályosságában sem lehet ezentúl hinni. *
- Megáldották a kardod…? Amit te bűvöltél meg, azt tették maradandóvá? *E nehéz témák közepette nem rest büszkének lenni szíve választottjára, s ennek csillogó szemei, na meg elvékonyodó, csodálattal teli hangja adja a jelét, de ha nem volna elég, hát eltávolodik a biztonságot nyújtó asztaltól és egy apró csókot lehelne a hóhajú ajkára. Persze hamar visszatalál a benne tomboló feszültségéhez, s fel-alá járkálva küldi el üzenetét a húgának.*
- Az orkok a szívet követik, nem Norit. *Mondja keserű szájízzel.* - De ha nem Norennarral van, márpedig vele nem láttad, akkor valamelyik sötétség oltárnál, gondolom. *Most már teljességgel megenyhülve néz Pashthrára, ahogy ráeszmél, hogy nem is olyan egyszerű dolog az a felelősség.*
- Szerelmem! *Először ejti ki a szót, s észre sem veszi.* - Már tudja, Abogr mester. Tudja Eeyr egy papja. Tudja a városvezetés. Ha eddig a mi felelősségünk is volt, már átvették azok, akik nagyobb erőket tudnak nálunk mozgatni. Nekünk maradni kell továbbra is résen, de valójában… talán nem baj, hogy így alakult. *Fáradtan sóhajt fel.* - Szeretnék hinni benne, hogy lesz megoldás. És hirtelen… de legalább jól döntöttél. *Nyúl a harcos keze után, hogy összekulcsolhassák ujjaikat.* - Ha mindent elmondtál nekik, minden bizonnyal már ott vannak és félek, hogy csak gyanút ébresztenél bennük azzal, hogy megjelensz. De ha úgy gondolod, hogy érdemes menni, akkor veled tartok.
3092. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-03 12:00:20
Üzenet elküldve: 2026-01-03 12:00:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
* Pashthra számára az érzelmek, az érzések, és az, hogy tartozik valahova, valakihez, mind olyan dolgok, amiket alig ismer. Eddigi élete során alig volt alkalma ezeket kiismerni, főleg a másik nem rejtelmes és tekervényes agyműködését, hiszen egész életében csak egy nő volt, aki huzamosabb ideig közel engedte magához, és ő is csak kihasználta a fiút, érzelmeket és érzéseket nem táplált irányába, csak a testét élvezte, és azt, hogy a hóhajú odaadóan csüng minden szaván, első kérésére ugrik, és mindent úgy tesz, ahogy Latamie azt elképzeli. Talán ha Mai beszélne a benne kavargó érzésekről, a gondolatainak hangot adna, akkor a harcos tanulhatna belőlük, jobban megismernék egymást, és közelebb lépnének ahhoz, hogy valóban egységet alkossanak. Azonban, mint mindig, úgy most is hallgatnak a hóhajú körül. Ő pedig tanácstalanul áll az egész vihar közepén, értetlenkedve, és egyáltalán nem érzi azt, hogy amit tett, magyarázatra szorulna, vagy bántó lett volna. Ezt erősítik meg a nő szavai is, mielőtt kisétálna a szobából, hiszen amit mond, az a fiatal számára egyértelműen jelzi, hogy jó döntést hozott, csak a kivitelezésen kell még mit csiszolni.
Szótlan, tétlen módon várja meg, hogy visszaérjen a mágus, és a mélységiről beszéljenek. *
- Én sem értem. * Sóhajt mélyet, őszintén. * Bár én elleneztem volna, de mint a mágustoronyban, úgy most is meggyőztetek volna. Neked nem tudnék nemet mondani.
* Mosolyodik el halovány, keserédes módon, ahogy a jégkék íriszeket keresi tekintetével. A további beszámolók azonban még jobban összekavarják a dolgokat. Érthetetlennek tartja a férfi cselekedetét annak fényében, amit hall. *
- Talán attól tartott, hogy Norileina haragjában elvarázsolja? * Teszi fel a kérdést, persze nem azért, hogy mosdassa az orgyilkost, csupán így próbál racionalitást találni a tetteiben. *
- Az is lehet, hogy pénzt, vagy befolyást akart. * Bólint, és közben próbál felidézni mindent, amit Norennarral kapcsolatban tud. Pörgeti az agyában az emlékeket, az elhangzott beszélgetéseket. *
- Azért nem értem, mert amikor először találkoztunk, és mélyebben beszélgettünk, amikor arról beszéltem, hogy nem bízom a tanácsban, hogy korrupt, kapzsi szemétládáknak tartom őket, látszólag egyet értett velem. * Csóválja a fejét, és gondolkodás közben a tarkóját vakarássza. *
- Az a szemét disznó, amikor összefutottam vele a templomban, jelét se adta, hogy mit tett. Úgy köszöntött, mintha nem történt volna semmi. Én meg bemutattam őt annak az Eeyr papnak, akinél a szív van, aki megáldotta a fegyverem. A rohadék. * Sziszeg mérgesen, ahogy eszébe jut a templom. Ha Nor ott színt vallott volna, és elmondta, hogy mit tett, megbocsátott volna neki, ha magyarázatot tud adni a tetteire. Az, hogy úgy tett, mintha nem történt volna semmi, az viszont egyértelműen jelzi, hogy szándékosan a hátuk mögött cselekedett. Erre pedig nincs mentség. *
- Norileina meg tudja védeni magát, nem? * Teszi fel a kérdést, és közben idegesen kezd el járkálni a szobában, ahogy egyre jobban feszíti őt belülről a feszültség, és a tehetetlenség. Nem veszi észre, hogy szerelme megváltozik, elszántabbnak tűnik, és tűz gyullad a szemében, ahogy a szeretteit veszélyben sejti. Pedig bizonyosan imponálna a férfinak. *
- Nincs valami mód, hogy megtaláljuk? Az orkok úgy tudják, nála volt utoljára a szív. Mindünk közül ő van a legnagyobb veszélyben. * Gondolkodik tovább hangosan, azt remélve, hogy kedvese tudja, hová is mehetett a feketeség. *
- Ha ide jön őrjöngeni, minden oka meglesz rá. * Sóhajt végül, miután az üzenet elküldésre kerül. Eszében sincs mentségeket keresni azért, amit tett. *
- Talán hibáztam, és túl hamar cselekedtem. Nem való nekem ez az egész felelősség dolog. * Teszi még hozzá megfáradva, és szívesen leülne, mert úgy érzi, hogy a lábai kezdenek elgyengülni, de inkább kihúzza magát, és erővel veszi vissza a teste felett az irányítást. *
- Lehet az egyikünknek a templomba kellene mennie. A parancsnok szerint ott nincs biztonságban a fegyver.
* Pashthra számára az érzelmek, az érzések, és az, hogy tartozik valahova, valakihez, mind olyan dolgok, amiket alig ismer. Eddigi élete során alig volt alkalma ezeket kiismerni, főleg a másik nem rejtelmes és tekervényes agyműködését, hiszen egész életében csak egy nő volt, aki huzamosabb ideig közel engedte magához, és ő is csak kihasználta a fiút, érzelmeket és érzéseket nem táplált irányába, csak a testét élvezte, és azt, hogy a hóhajú odaadóan csüng minden szaván, első kérésére ugrik, és mindent úgy tesz, ahogy Latamie azt elképzeli. Talán ha Mai beszélne a benne kavargó érzésekről, a gondolatainak hangot adna, akkor a harcos tanulhatna belőlük, jobban megismernék egymást, és közelebb lépnének ahhoz, hogy valóban egységet alkossanak. Azonban, mint mindig, úgy most is hallgatnak a hóhajú körül. Ő pedig tanácstalanul áll az egész vihar közepén, értetlenkedve, és egyáltalán nem érzi azt, hogy amit tett, magyarázatra szorulna, vagy bántó lett volna. Ezt erősítik meg a nő szavai is, mielőtt kisétálna a szobából, hiszen amit mond, az a fiatal számára egyértelműen jelzi, hogy jó döntést hozott, csak a kivitelezésen kell még mit csiszolni.
Szótlan, tétlen módon várja meg, hogy visszaérjen a mágus, és a mélységiről beszéljenek. *
- Én sem értem. * Sóhajt mélyet, őszintén. * Bár én elleneztem volna, de mint a mágustoronyban, úgy most is meggyőztetek volna. Neked nem tudnék nemet mondani.
* Mosolyodik el halovány, keserédes módon, ahogy a jégkék íriszeket keresi tekintetével. A további beszámolók azonban még jobban összekavarják a dolgokat. Érthetetlennek tartja a férfi cselekedetét annak fényében, amit hall. *
- Talán attól tartott, hogy Norileina haragjában elvarázsolja? * Teszi fel a kérdést, persze nem azért, hogy mosdassa az orgyilkost, csupán így próbál racionalitást találni a tetteiben. *
- Az is lehet, hogy pénzt, vagy befolyást akart. * Bólint, és közben próbál felidézni mindent, amit Norennarral kapcsolatban tud. Pörgeti az agyában az emlékeket, az elhangzott beszélgetéseket. *
- Azért nem értem, mert amikor először találkoztunk, és mélyebben beszélgettünk, amikor arról beszéltem, hogy nem bízom a tanácsban, hogy korrupt, kapzsi szemétládáknak tartom őket, látszólag egyet értett velem. * Csóválja a fejét, és gondolkodás közben a tarkóját vakarássza. *
- Az a szemét disznó, amikor összefutottam vele a templomban, jelét se adta, hogy mit tett. Úgy köszöntött, mintha nem történt volna semmi. Én meg bemutattam őt annak az Eeyr papnak, akinél a szív van, aki megáldotta a fegyverem. A rohadék. * Sziszeg mérgesen, ahogy eszébe jut a templom. Ha Nor ott színt vallott volna, és elmondta, hogy mit tett, megbocsátott volna neki, ha magyarázatot tud adni a tetteire. Az, hogy úgy tett, mintha nem történt volna semmi, az viszont egyértelműen jelzi, hogy szándékosan a hátuk mögött cselekedett. Erre pedig nincs mentség. *
- Norileina meg tudja védeni magát, nem? * Teszi fel a kérdést, és közben idegesen kezd el járkálni a szobában, ahogy egyre jobban feszíti őt belülről a feszültség, és a tehetetlenség. Nem veszi észre, hogy szerelme megváltozik, elszántabbnak tűnik, és tűz gyullad a szemében, ahogy a szeretteit veszélyben sejti. Pedig bizonyosan imponálna a férfinak. *
- Nincs valami mód, hogy megtaláljuk? Az orkok úgy tudják, nála volt utoljára a szív. Mindünk közül ő van a legnagyobb veszélyben. * Gondolkodik tovább hangosan, azt remélve, hogy kedvese tudja, hová is mehetett a feketeség. *
- Ha ide jön őrjöngeni, minden oka meglesz rá. * Sóhajt végül, miután az üzenet elküldésre kerül. Eszében sincs mentségeket keresni azért, amit tett. *
- Talán hibáztam, és túl hamar cselekedtem. Nem való nekem ez az egész felelősség dolog. * Teszi még hozzá megfáradva, és szívesen leülne, mert úgy érzi, hogy a lábai kezdenek elgyengülni, de inkább kihúzza magát, és erővel veszi vissza a teste felett az irányítást. *
- Lehet az egyikünknek a templomba kellene mennie. A parancsnok szerint ott nincs biztonságban a fegyver.
3091. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-02 23:12:11
Üzenet elküldve: 2026-01-02 23:12:11
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
//Zárás//
*Egy olyan érzés kezdi hatalmába keríteni, ami akkor kerülgette amikor apjával élt. Egy szoros, erős és átvághatatlan húrok. Ami nyaka körül szépen lassan szorul, ahogy az idő homokja lassan pereg saját kis homokórájában. Teljes szívéből gyűlölte. A tehetetlenség érzése. Hiába Rine jelenléte, egyre jobban érzi menekülnie kell. Innen el bárhova. Talán még ahhoz a vörös törpéhez is, hogy csak tudtára adja tervei rendbe mennek. Hogy aztán egy semmirekellő bandával kártyázza el az éjszakát.*
- Már miért ne? Mit jelent az a nő hozzád képest?
*Tör ki magából egy pillanatra a férfi. Ám ökle hangosan csattan utána a mögötte lévő falon aminek támaszkodik.
Ám Rinére terelődik a szó, és annak szerepére édesapja életében. Még szép, hogy a kedvence volt. Az öreg akár a kertben álló kútba ugrott volna. Csak azért, hogy megnevettesse nevelő anyját és a lányát. Egy igazi bohóc volt az öreg csak azért a két nő kedvéért. Mind amellett, hogy lassan törekedett fel a Lihanechi ranglistán. Szépen lassan, kereskedőről kereskedőről nyelte be a piac egy nagy részét. És Rine még most sem érti a saját szerepét. Hogy akár képes lenne azt a férfit az ujja köré csavarni puszta szavával. Legszívesebben a lányt használná apja ellen. Ha nem lenne tisztában azzal a rengeteg sok lánccal ami a lány köré szorulna ha amaz megtenné.*
- Abban biztos lehetsz. Téged tárt karokkal várna még ennek ellenére is.
*Rázza meg rosszallóan a fejét. Mennyivel is egyszerűbb lenne fülüket farkukat behúzva visszakönyörögni magukat apuci életébe. A fényűzésbe. Bálokba és egyebekbe. Mind abba amit ő tiszta szívből meg vet. Jól láthatóan fő a saját levében. És abban a veszett helyzetben amiben most találta magát.
Ujjai amik lassan nyúltak el a falon, most szüntelenül járnak egy gyors ritmusra járva a falon. Mint aki az őrület szélére keveredett a helyzete. Hiába a viccelődés a kedves szavak. Számára egyre jobban kilátástalan a helyzet. És Rine hívogatása sem esik igazán ínyére.*
- Tudod mit? Én inkább járok egyet.
*Húzza száját egy fájdalmas félmosolyra. Majd ajkaiba harapva rázza meg fejét. Valószínűleg még ezt is megbánja. Már előre is sejti. De érzi, hogy friss levegőre van szüksége. És arra, hogy most ne lássa Rinét. A lány mindig is "rossz" hatással volt elméjére. Mert folyton folyvást az ajkain csüngene. Mennyivel is egyszerűbb lenne az életük. Ha csak megfognák sátorfájukat, és elmennének valahova. Akár Wegtorenbe is! Bárhová, csak innen el. Mindenféle szó nélkül, ismét felveszi bakancsát és kabátját. Az ajtót kinyitja ám mielőtt még bevágná maga mögött Rinéhez vissza szól.*
- Hamarosan érkezem. Sajnálom.
*Mondja csendesen. Majd csak az ajtó csapódása hallatszik maga mögött. Ő pedig sietős léptekkel igyekszik valahova. Bármerre. Csak innen el. Mindentől el. Járnia kell egy keveset amíg elméje ki nem tisztul és képes lesz tisztán gondolkodni. Haragtól és vágytól mentesen. Amit már ő maga is tud egy igazi csoda lenne ha megtörténne. Ám ki tudja, lehet történnek még csodák.*
//Glynmaris lak//
//Zárás//
*Egy olyan érzés kezdi hatalmába keríteni, ami akkor kerülgette amikor apjával élt. Egy szoros, erős és átvághatatlan húrok. Ami nyaka körül szépen lassan szorul, ahogy az idő homokja lassan pereg saját kis homokórájában. Teljes szívéből gyűlölte. A tehetetlenség érzése. Hiába Rine jelenléte, egyre jobban érzi menekülnie kell. Innen el bárhova. Talán még ahhoz a vörös törpéhez is, hogy csak tudtára adja tervei rendbe mennek. Hogy aztán egy semmirekellő bandával kártyázza el az éjszakát.*
- Már miért ne? Mit jelent az a nő hozzád képest?
*Tör ki magából egy pillanatra a férfi. Ám ökle hangosan csattan utána a mögötte lévő falon aminek támaszkodik.
Ám Rinére terelődik a szó, és annak szerepére édesapja életében. Még szép, hogy a kedvence volt. Az öreg akár a kertben álló kútba ugrott volna. Csak azért, hogy megnevettesse nevelő anyját és a lányát. Egy igazi bohóc volt az öreg csak azért a két nő kedvéért. Mind amellett, hogy lassan törekedett fel a Lihanechi ranglistán. Szépen lassan, kereskedőről kereskedőről nyelte be a piac egy nagy részét. És Rine még most sem érti a saját szerepét. Hogy akár képes lenne azt a férfit az ujja köré csavarni puszta szavával. Legszívesebben a lányt használná apja ellen. Ha nem lenne tisztában azzal a rengeteg sok lánccal ami a lány köré szorulna ha amaz megtenné.*
- Abban biztos lehetsz. Téged tárt karokkal várna még ennek ellenére is.
*Rázza meg rosszallóan a fejét. Mennyivel is egyszerűbb lenne fülüket farkukat behúzva visszakönyörögni magukat apuci életébe. A fényűzésbe. Bálokba és egyebekbe. Mind abba amit ő tiszta szívből meg vet. Jól láthatóan fő a saját levében. És abban a veszett helyzetben amiben most találta magát.
Ujjai amik lassan nyúltak el a falon, most szüntelenül járnak egy gyors ritmusra járva a falon. Mint aki az őrület szélére keveredett a helyzete. Hiába a viccelődés a kedves szavak. Számára egyre jobban kilátástalan a helyzet. És Rine hívogatása sem esik igazán ínyére.*
- Tudod mit? Én inkább járok egyet.
*Húzza száját egy fájdalmas félmosolyra. Majd ajkaiba harapva rázza meg fejét. Valószínűleg még ezt is megbánja. Már előre is sejti. De érzi, hogy friss levegőre van szüksége. És arra, hogy most ne lássa Rinét. A lány mindig is "rossz" hatással volt elméjére. Mert folyton folyvást az ajkain csüngene. Mennyivel is egyszerűbb lenne az életük. Ha csak megfognák sátorfájukat, és elmennének valahova. Akár Wegtorenbe is! Bárhová, csak innen el. Mindenféle szó nélkül, ismét felveszi bakancsát és kabátját. Az ajtót kinyitja ám mielőtt még bevágná maga mögött Rinéhez vissza szól.*
- Hamarosan érkezem. Sajnálom.
*Mondja csendesen. Majd csak az ajtó csapódása hallatszik maga mögött. Ő pedig sietős léptekkel igyekszik valahova. Bármerre. Csak innen el. Mindentől el. Járnia kell egy keveset amíg elméje ki nem tisztul és képes lesz tisztán gondolkodni. Haragtól és vágytól mentesen. Amit már ő maga is tud egy igazi csoda lenne ha megtörténne. Ám ki tudja, lehet történnek még csodák.*
3090. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-02 19:26:40
Üzenet elküldve: 2026-01-02 19:26:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
*Olcsó magyarázatnak hat, amit a hóhajú mond, pedig szeretne neki hinni. Egyszerűen csak döntött, elfeledve azt, hogy ez mások ügye is, nem csak az övé. Hirtelenkedéséért aligha szeretne megorrolni rá, de nehéz elvonatkoztatni. Eszébe jutnak Cilia szavai: elnézést könnyebb kérni, mint engedélyt. Bár nem gyerekcsíny és még csak bűnbánást sem vár a nő. Kissé mélyebb dolog az, amit hitt, hogy van közöttük, de úgy fest ábrándozás csupán, hogy valakivel egységet alkothat. És ha még gondolatokat is tudna olvasni… talán máris visszavonulna abba a régi jó dacos életébe, amibe férfi a lábát nem tehette be soha. Azoknak legalább volt okuk félreismerni, mert nem engedte közel egyiket sem.*
- Egyetértettem volna veled, Pashthra. *Ennyit mond még, mielőtt kisétál és cseppet sem viharzik, hogy megnézze húgát, hogy rendben van-e. Hogy nem találja ott, még plusz súlyok a mellkasára, s ez érezhető is, mikor visszalép.*
- Ha az aljasság mellé ész is jutott valakinek… *Fájóan mosolyodik el, majd ingatja meg a fejét.* - az igen veszélyes. Csak tudod, nem értem. Nincs értelme. *Újra csak az asztalnak dől, szemeiben látszik, hogy nekikeseredett. De próbálja kompenzálni arcvonásainak keménységével.*
- Az indulásunkat megelőzően mondtam Norennar előtt, hogy azon is gondolkodtam, hogy a városnak adjuk és derítsék ki ők, hogy mi ez. Egyetlen… egyetlen szó nélkül hagyott és jó ötletnek tartotta a Mágustornyot. Mit akart…? Elismerést a várostól? Befolyást? Pont úgy tűnik, mint akit az ilyen nem érdekel. És a húgom, Pash? *Hangja megremeg, hirtelen vesz nagy levegőt, hogy eltüntesse belőle a reszketést.* - Olyan elkeseredett, hogy azt hiszi, hogy egy szóval, hogy „barátság” megfoghat valakit, de akinek nem jelentenek a kötelékek semmit, annak a szó sem. *Újabb mély levegő, igyekszik megnyugtatni magát, mert a hangja a szokottnál erőteljesebb, s nem kedveli, ha nincs rajta az a hűvös páncél, amit akkor ölt fel, ha nem szeretne gyengének látszódni.*
- Fordítsa csak. *Eddig nem látott, sötét mosoly húzódik végig Mai ajkán. Csak akkor ébred fel benne az ösztön, ami most ébredezni kezd benne, ha a szeretteit bántják, vagy sodorják bajba. Ha még tetézné a mélységi a gondot, hát magára vessen. Mit sem ér a félvér ellen a penge, ha már az álmaiban elkezdi formálni annak szabadakaratát.*
- Egyébként már színt vallottál. Ettől többet nem akarhatnak tőled. Te mondtad, még munkát is ajánlottak. És egyébként is az én ötletem volt az egész. Szívesen mesélek a tanácsnak. *És a félvér bizony elő tudja adni magát úgy, ahogyan a mélységi biztos nem. Bár biztos sok ragadt rá a fajtársai sajátos miliőjéből, mégsem segíti úgy Artheniort, mint Mai, aki harmincegy terhet vett le a városról.*
- Üzennem kell Norinak. Talán őt keresi.
*Azzal a konyha felé irányul, de nem suttog, nem zárja ki Pasht, mindössze könnyebb fel alá járkálva gondolkodnia, de még szavalnia is.*
- „Nori! A szív már nincs a birtokunkban, nincs többé ráhatásunk. A várost úgy tűnik, hogy mégis érdekli a fegyver sorsa. Maradj távol Norennartól, amíg ezt meg nem beszéljük, csak ennyit kérek. Gyere haza mielőbb! Mai”
*Azzal, ha elég koncentrált mindehhez, akkor mágikus úton remélhetőleg hamarost megtalálja a lányt a hír, s talán haragjában meg sem áll feléjük, de legalább őket nem bánthatja. Hogy jó ötlet volt-e kérdéses, de megelőzné, hogy még egyszer bedőljön a sötételfnek.*
- Tudnia kell. *Mondja, még mielőtt Pash egyáltalán megdorgálhatná ezért.* - Megígértem, hogy tudni fogja, mi van a szívvel és ha ide jön őrjöngeni, akkor minket nem bánthat, de időben tudom lenyugtatni.
A varázsló elszavalja mondanivalóját, melynek hatására azt egy általa ismert célszemélyhez juttatják el a légáramlatok. Az információ egy átlagos ló vágtájának sebességével mozog.
*Olcsó magyarázatnak hat, amit a hóhajú mond, pedig szeretne neki hinni. Egyszerűen csak döntött, elfeledve azt, hogy ez mások ügye is, nem csak az övé. Hirtelenkedéséért aligha szeretne megorrolni rá, de nehéz elvonatkoztatni. Eszébe jutnak Cilia szavai: elnézést könnyebb kérni, mint engedélyt. Bár nem gyerekcsíny és még csak bűnbánást sem vár a nő. Kissé mélyebb dolog az, amit hitt, hogy van közöttük, de úgy fest ábrándozás csupán, hogy valakivel egységet alkothat. És ha még gondolatokat is tudna olvasni… talán máris visszavonulna abba a régi jó dacos életébe, amibe férfi a lábát nem tehette be soha. Azoknak legalább volt okuk félreismerni, mert nem engedte közel egyiket sem.*
- Egyetértettem volna veled, Pashthra. *Ennyit mond még, mielőtt kisétál és cseppet sem viharzik, hogy megnézze húgát, hogy rendben van-e. Hogy nem találja ott, még plusz súlyok a mellkasára, s ez érezhető is, mikor visszalép.*
- Ha az aljasság mellé ész is jutott valakinek… *Fájóan mosolyodik el, majd ingatja meg a fejét.* - az igen veszélyes. Csak tudod, nem értem. Nincs értelme. *Újra csak az asztalnak dől, szemeiben látszik, hogy nekikeseredett. De próbálja kompenzálni arcvonásainak keménységével.*
- Az indulásunkat megelőzően mondtam Norennar előtt, hogy azon is gondolkodtam, hogy a városnak adjuk és derítsék ki ők, hogy mi ez. Egyetlen… egyetlen szó nélkül hagyott és jó ötletnek tartotta a Mágustornyot. Mit akart…? Elismerést a várostól? Befolyást? Pont úgy tűnik, mint akit az ilyen nem érdekel. És a húgom, Pash? *Hangja megremeg, hirtelen vesz nagy levegőt, hogy eltüntesse belőle a reszketést.* - Olyan elkeseredett, hogy azt hiszi, hogy egy szóval, hogy „barátság” megfoghat valakit, de akinek nem jelentenek a kötelékek semmit, annak a szó sem. *Újabb mély levegő, igyekszik megnyugtatni magát, mert a hangja a szokottnál erőteljesebb, s nem kedveli, ha nincs rajta az a hűvös páncél, amit akkor ölt fel, ha nem szeretne gyengének látszódni.*
- Fordítsa csak. *Eddig nem látott, sötét mosoly húzódik végig Mai ajkán. Csak akkor ébred fel benne az ösztön, ami most ébredezni kezd benne, ha a szeretteit bántják, vagy sodorják bajba. Ha még tetézné a mélységi a gondot, hát magára vessen. Mit sem ér a félvér ellen a penge, ha már az álmaiban elkezdi formálni annak szabadakaratát.*
- Egyébként már színt vallottál. Ettől többet nem akarhatnak tőled. Te mondtad, még munkát is ajánlottak. És egyébként is az én ötletem volt az egész. Szívesen mesélek a tanácsnak. *És a félvér bizony elő tudja adni magát úgy, ahogyan a mélységi biztos nem. Bár biztos sok ragadt rá a fajtársai sajátos miliőjéből, mégsem segíti úgy Artheniort, mint Mai, aki harmincegy terhet vett le a városról.*
- Üzennem kell Norinak. Talán őt keresi.
*Azzal a konyha felé irányul, de nem suttog, nem zárja ki Pasht, mindössze könnyebb fel alá járkálva gondolkodnia, de még szavalnia is.*
- „Nori! A szív már nincs a birtokunkban, nincs többé ráhatásunk. A várost úgy tűnik, hogy mégis érdekli a fegyver sorsa. Maradj távol Norennartól, amíg ezt meg nem beszéljük, csak ennyit kérek. Gyere haza mielőbb! Mai”
*Azzal, ha elég koncentrált mindehhez, akkor mágikus úton remélhetőleg hamarost megtalálja a lányt a hír, s talán haragjában meg sem áll feléjük, de legalább őket nem bánthatja. Hogy jó ötlet volt-e kérdéses, de megelőzné, hogy még egyszer bedőljön a sötételfnek.*
- Tudnia kell. *Mondja, még mielőtt Pash egyáltalán megdorgálhatná ezért.* - Megígértem, hogy tudni fogja, mi van a szívvel és ha ide jön őrjöngeni, akkor minket nem bánthat, de időben tudom lenyugtatni.
A varázsló elszavalja mondanivalóját, melynek hatására azt egy általa ismert célszemélyhez juttatják el a légáramlatok. Az információ egy átlagos ló vágtájának sebességével mozog.
3089. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-02 16:55:01
Üzenet elküldve: 2026-01-02 16:55:01
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
* Látja a másikban bekövetkező változást, viszont nem tudja, hogy mindez ellene irányul. Arra gondol, hogy Norennar az, akiben mindketten csalódtak, és akit mindketten gyanúsítanak. Mégis, az elhangzó apró vád megveti benne a kételkedés csíráját, és mélyet sóhajt. Nem akarja megbántani a másikat, és magát sem akarja mosdatni hazug szavakkal, úgyhogy végül komoran csóválja meg a fejét. *
- Nem tudjuk, hogy mi ez pontosan, ahogyan azt sem, hogy mik a jó döntések. A toronyban elmondtam, hogy én nem akarom a városba visszahozni, de mindhárman kardoskodtatok amellett, hogy így tegyünk, és én elfogadtam. Te hoztad meg ezt a döntést, és vállaltad vele a felelősséget, ami úgy tűnt, hogy legbelül felemészt. * Kezd bele a magyarázatba, és szavait nem próbálja mézes mázzal bevonva előadni, vagy túlzottan kiszínezni, hogy ezzel csökkentse a kettejük közötti szakadékot. *
- Úgy gondoltam, hogy annyival tartozok neked, hogy meghozok egy döntést én, ami engem terhel. * Sóhajt még egy mélyet, és részéről sokkal többet nem tud elmondani arról, hogy miért cselekedett úgy, ahogy. Kicsit kettős érzései vannak a mágus kapcsán, aki maga akar meghozni minden döntést, de a felelősséget viszont nem kívánja magára vállalni. Ezeknek viszont nem ad szót, megtartja magának, ahogy próbálja magában felmérni a helyzetet, és azt, hogy hányadán is állnak egymással mindezek után. Viszont ő nem megy a kiviharzó nő után, hagyja, hogy magában maradjon néhány másodpercet, és vissza se térjen, ha nem akar. Szerencsére viszont Mai visszajön, és ugyan ott találja a hóhajú harcost, ugyan abban a pozícióban, ahogy hagyta. Az újra elhangzó szavakra viszont megkeményedik az arca, és megfeszülnek az izmai. *
- Nem tudom. * Mondja egyszerűen, és őszintén. * Nem ismerem teljesen Norennart, vagy azt, hogy mik a tervei. Engem azért hívott, hogy tartsak veletek, mert megígérte Norileinának, hogy nem tesz kárt a fegyverben, valószínűleg ugyan olyan esküvel, mint ami őt köti, hogy ne bánthassa a szeretteidet. Azt kérte, hogy ha úgy alakul a helyzet, akkor én pusztítsam el. Szóval már akkor is terveket szövögetett, mielőtt elindultunk volna. Ha tényleg ő árulta el a városnak, hogy hol van a szív, akkor nem tudhatjuk, hogy ki mindenkinek mondta még el, és hogy mit tervez a továbbiakban. * Sóhajt mélyet, ahogy egyre inkább tisztázódik benne a férfi áruló és számító jelleme. *
- Legutóbb őt is a templomban láttam. Talán még mindig ott van. * Teszi még hozzá, és hirtelen arra gondol, hogy a bérgyilkost ha ott találják a városőrök, negédes hazugságai még jobban felkeverhetik a szálakat. *
- Ha az őrök is oda mentek, akkor lehet, hogy ott találják. Még az is lehet, hogy ellenünk fordítja őket.
* Látja a másikban bekövetkező változást, viszont nem tudja, hogy mindez ellene irányul. Arra gondol, hogy Norennar az, akiben mindketten csalódtak, és akit mindketten gyanúsítanak. Mégis, az elhangzó apró vád megveti benne a kételkedés csíráját, és mélyet sóhajt. Nem akarja megbántani a másikat, és magát sem akarja mosdatni hazug szavakkal, úgyhogy végül komoran csóválja meg a fejét. *
- Nem tudjuk, hogy mi ez pontosan, ahogyan azt sem, hogy mik a jó döntések. A toronyban elmondtam, hogy én nem akarom a városba visszahozni, de mindhárman kardoskodtatok amellett, hogy így tegyünk, és én elfogadtam. Te hoztad meg ezt a döntést, és vállaltad vele a felelősséget, ami úgy tűnt, hogy legbelül felemészt. * Kezd bele a magyarázatba, és szavait nem próbálja mézes mázzal bevonva előadni, vagy túlzottan kiszínezni, hogy ezzel csökkentse a kettejük közötti szakadékot. *
- Úgy gondoltam, hogy annyival tartozok neked, hogy meghozok egy döntést én, ami engem terhel. * Sóhajt még egy mélyet, és részéről sokkal többet nem tud elmondani arról, hogy miért cselekedett úgy, ahogy. Kicsit kettős érzései vannak a mágus kapcsán, aki maga akar meghozni minden döntést, de a felelősséget viszont nem kívánja magára vállalni. Ezeknek viszont nem ad szót, megtartja magának, ahogy próbálja magában felmérni a helyzetet, és azt, hogy hányadán is állnak egymással mindezek után. Viszont ő nem megy a kiviharzó nő után, hagyja, hogy magában maradjon néhány másodpercet, és vissza se térjen, ha nem akar. Szerencsére viszont Mai visszajön, és ugyan ott találja a hóhajú harcost, ugyan abban a pozícióban, ahogy hagyta. Az újra elhangzó szavakra viszont megkeményedik az arca, és megfeszülnek az izmai. *
- Nem tudom. * Mondja egyszerűen, és őszintén. * Nem ismerem teljesen Norennart, vagy azt, hogy mik a tervei. Engem azért hívott, hogy tartsak veletek, mert megígérte Norileinának, hogy nem tesz kárt a fegyverben, valószínűleg ugyan olyan esküvel, mint ami őt köti, hogy ne bánthassa a szeretteidet. Azt kérte, hogy ha úgy alakul a helyzet, akkor én pusztítsam el. Szóval már akkor is terveket szövögetett, mielőtt elindultunk volna. Ha tényleg ő árulta el a városnak, hogy hol van a szív, akkor nem tudhatjuk, hogy ki mindenkinek mondta még el, és hogy mit tervez a továbbiakban. * Sóhajt mélyet, ahogy egyre inkább tisztázódik benne a férfi áruló és számító jelleme. *
- Legutóbb őt is a templomban láttam. Talán még mindig ott van. * Teszi még hozzá, és hirtelen arra gondol, hogy a bérgyilkost ha ott találják a városőrök, negédes hazugságai még jobban felkeverhetik a szálakat. *
- Ha az őrök is oda mentek, akkor lehet, hogy ott találják. Még az is lehet, hogy ellenünk fordítja őket.
3088. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-02 16:31:04
Üzenet elküldve: 2026-01-02 16:31:04
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
*Látni, hogy szóra nyílna dús ajka, de máris összezárja. Talán csak azért állít valótlant a kedvese, mert vannak még figyelő szemek, s fülek köröttük. Egy fontos munka felajánlásához még el is tudna képzelni némi díszkíséretet, de azt kevésbé, hogy az árvaházát is majdnem feldúlták csupán azért, hogy előkerítsék a hóhajút, ki szinte lesepri magáról az aggódását is. Csalódottan tekint maga mellé, ha már az ölelése és ezernyi apró csókja nem váltott ki egy mosolynál többet a hóhajúból, de van fontosabb dolog is annál, mintsem örülniük egymásnak. Ahogy félrepillant látja meg a másik lenyomatait a szobán. Halovány mosollyal nyugtázza, de aztán visszapillant annak lélektükreibe és hallgatni kezdi a mesét.*
- Hogy… micsoda? *A kérdés inkább költői, s meg is állja, hogy ne ő szaporítsa anélkül a szót, hogy igazi tudomása lenne bármiről. Felsejlik néhány arc, többek között Norileináé, de ő nem járult volna hivatásosok, vag tanácsosok elé efféle információval. Norira, s az ő bánatára gondolva pedig, hogy milyen rútul otthagyta őt a mélységi „barátja” egyszeriben megszilárdulnak a vonásai. Haragos, bosszút latolgató cukormázként köt rá rosszallása. Az sem segít, amivel a hóhajú folytatja a mesét. Hátrálni kezd, s két kezével az asztallapnak támaszkodik maga mögött, onnan figyeli tovább az arcot, majd a földet. Akkor pillant csak fel újra, mikor amaz szájából elhangzik, hogy még munkát is ajánlottak neki. Ez érdekli momentán a legkevésbé. Pontosan tudja, hogy volt már szolgálatban a férfi, hiszen ő emlékszik arra is, amiről beszélgettek a Mágustoronyban.
Finoman harap rá alsó ajkára, ahogy gondolkodóba esik. Hogy Maiba ragadjon a szó, olyasmi, ami elképzelhetetlennek tűnik, mégsem kívánja kiereszteni a hangját, amíg nem tud olyat mondani, amivel nem teszi rögvest tönkre azt a szépet, ami elméletileg Pashthra és közte alakul. Merthogy árulásnak érződik, hogy egyszerűen csak elvitte a szívet úgy, hogy mindezt a háta mögött eszelte ki. Nyelnie kell egyet, hogy csalódottságát eltüntesse, de nem tudja. Egyenesen a gyomráig csorog, görcsös húzást hagyva az úton, míg leér.*
- Alighogy Artheniorba tettük a lábunkat, máris kevésbé fontos, hogy beavass a döntéseidbe. *Halkan szólal meg végül, beletörődött-fájdalmas rosszallással hangjában. Elindul a belsőkert ajtajának irányába, majd ki is nyitja azt. Arcába tolul a hideg, de mégis jól esik neki. Néhány lépés csak, hogy be tudjon nyitni Norileinához, a másodperc töredéke alatt eszmél rá, hogy az macskástul tűnt el. Ha követi Pashthra, hát követi, ha nem, nélküle is megteszi ezt a röpke kitérőt, hogy aztán újra a közösnek vélt lakásban találja magát.*
- Fél délután Norennarról sírt, hogy faképnél hagyta, de azelőtt még meg is bántotta, sőt félt tőle, hogy megöli. Bajban lehet a húgom? *Hidegen szól a kérdés, nem rejti véka alá, hogy kit gyanusít, s még mi mást is néz ki a jelzett férfiből. Össze kell illesztenie a képet, amik most kissé széttördelődtek, na meg úrrá lenni az érzésen, ami most szakadékot képzett közte és a hóhajú között. Bár teljesen jó döntésnek érzi, fáj, hogy így kihagyta belőle és nem tud rögvest úgy tenni, mintha ez rendben lenne.*
*Látni, hogy szóra nyílna dús ajka, de máris összezárja. Talán csak azért állít valótlant a kedvese, mert vannak még figyelő szemek, s fülek köröttük. Egy fontos munka felajánlásához még el is tudna képzelni némi díszkíséretet, de azt kevésbé, hogy az árvaházát is majdnem feldúlták csupán azért, hogy előkerítsék a hóhajút, ki szinte lesepri magáról az aggódását is. Csalódottan tekint maga mellé, ha már az ölelése és ezernyi apró csókja nem váltott ki egy mosolynál többet a hóhajúból, de van fontosabb dolog is annál, mintsem örülniük egymásnak. Ahogy félrepillant látja meg a másik lenyomatait a szobán. Halovány mosollyal nyugtázza, de aztán visszapillant annak lélektükreibe és hallgatni kezdi a mesét.*
- Hogy… micsoda? *A kérdés inkább költői, s meg is állja, hogy ne ő szaporítsa anélkül a szót, hogy igazi tudomása lenne bármiről. Felsejlik néhány arc, többek között Norileináé, de ő nem járult volna hivatásosok, vag tanácsosok elé efféle információval. Norira, s az ő bánatára gondolva pedig, hogy milyen rútul otthagyta őt a mélységi „barátja” egyszeriben megszilárdulnak a vonásai. Haragos, bosszút latolgató cukormázként köt rá rosszallása. Az sem segít, amivel a hóhajú folytatja a mesét. Hátrálni kezd, s két kezével az asztallapnak támaszkodik maga mögött, onnan figyeli tovább az arcot, majd a földet. Akkor pillant csak fel újra, mikor amaz szájából elhangzik, hogy még munkát is ajánlottak neki. Ez érdekli momentán a legkevésbé. Pontosan tudja, hogy volt már szolgálatban a férfi, hiszen ő emlékszik arra is, amiről beszélgettek a Mágustoronyban.
Finoman harap rá alsó ajkára, ahogy gondolkodóba esik. Hogy Maiba ragadjon a szó, olyasmi, ami elképzelhetetlennek tűnik, mégsem kívánja kiereszteni a hangját, amíg nem tud olyat mondani, amivel nem teszi rögvest tönkre azt a szépet, ami elméletileg Pashthra és közte alakul. Merthogy árulásnak érződik, hogy egyszerűen csak elvitte a szívet úgy, hogy mindezt a háta mögött eszelte ki. Nyelnie kell egyet, hogy csalódottságát eltüntesse, de nem tudja. Egyenesen a gyomráig csorog, görcsös húzást hagyva az úton, míg leér.*
- Alighogy Artheniorba tettük a lábunkat, máris kevésbé fontos, hogy beavass a döntéseidbe. *Halkan szólal meg végül, beletörődött-fájdalmas rosszallással hangjában. Elindul a belsőkert ajtajának irányába, majd ki is nyitja azt. Arcába tolul a hideg, de mégis jól esik neki. Néhány lépés csak, hogy be tudjon nyitni Norileinához, a másodperc töredéke alatt eszmél rá, hogy az macskástul tűnt el. Ha követi Pashthra, hát követi, ha nem, nélküle is megteszi ezt a röpke kitérőt, hogy aztán újra a közösnek vélt lakásban találja magát.*
- Fél délután Norennarról sírt, hogy faképnél hagyta, de azelőtt még meg is bántotta, sőt félt tőle, hogy megöli. Bajban lehet a húgom? *Hidegen szól a kérdés, nem rejti véka alá, hogy kit gyanusít, s még mi mást is néz ki a jelzett férfiből. Össze kell illesztenie a képet, amik most kissé széttördelődtek, na meg úrrá lenni az érzésen, ami most szakadékot képzett közte és a hóhajú között. Bár teljesen jó döntésnek érzi, fáj, hogy így kihagyta belőle és nem tud rögvest úgy tenni, mintha ez rendben lenne.*
3087. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-02 15:29:40
Üzenet elküldve: 2026-01-02 15:29:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
* Pashthra agyában nem játszódnak le olyan romantikus, szerelmes képsorok, mint amiket a mágus elméje létrehoz. Persze ő is örül neki, hogy látja a nőt, és az ő szíve is boldogan dobban, viszont se kreativitása, se érzelmi intelligenciája nem elég fejlett ahhoz, hogy kellőképpen érzelegve áldozzon ennek a pillanatnak. Hagyja, hogy Mai végigsimítson az arcán, karja ölelésre nyúl, és magához szorítja a nőt, na nem azért, mert olyan rossz lett volna nélküle, csak örül a közelségének. Magába szívja a másik illatát, ahogy nyakába fújja a levegőt, és érzi, hogy a vágy újra kezdi hatalmába keríteni. Jó is, hogy elindulnak végre haza, ahol lesz sok minden, amit megbeszélhetnek - lesz, amit szavakkal, és lesz, amit tettekkel. *
- Persze, hogy jól vagyok. Munkát ajánlottak. * Válaszol a kérdésre, tekintetén látszik, hogy nem teljesen érti, miért is aggódott érte a másik - persze ehhez hozzá tartozik az is, hogy eddigi élete során nem sokan aggódtak érte valaha. Nem hazudik, de nem is mond el mindent, épp annyit, amennyit a baka füle nem baj, ha meghall - lévén lehet, hogy nem sokára ő is azzá lesz.
A néma lépdelés közben, amíg a nő otthona felé tartanak, ujjai akaratlanul is utat törnek maguknak a vékony, nem fegyverforgatáshoz szokott ujjak közé. Meg akarja fogni a másik kezét, így jelezve, hogy nem kell féljen, itt van mellette, és minden korábbi aggódás felesleges volt. Érzi, hogy a másikban ezernyi kérdés dübörög, de egyelőre egyikük sem töri meg a csendet, már csak azért sem, mert szerencsétlen dolog lenne az utcán beszélni olyan dolgokról, amikről még otthon is inkább csak suttogni kellene. Ahogy beérnek, hagyja, hogy a nő bentebb vezesse, a szobába, ahová a hóhajú harcos már lepakolt, és ahogy felszerelése szépen elrendezve sorakozik a fal mellett. *
- Nem kell aggódj értem, meg tudom védeni magam. * Igyekszik megnyugtatni a nőt először is, egy mosollyal az arcán. Eszébe jut, hogy ő talán nem is tudja, hogy egykori városőr volt. Nem emlékszik már pontosan, hogy mi mindenről beszélgettek a toronyban, az emlékek összemosódnak, és leginkább a másik teste, és hangja az, ami mély nyomot hagyott benne. Érthető is talán, hiszen többet baszéltek, mint beszéltek. *
- Tudták valahonnan, hogy nálam van a szív. Nem nálunk, hanem nálam. Nem tudom, hogy kitől. * Kezdi a beszámolót, és bár nem mondja ki, ott van benne a gyanú, hogy csak egy valaki volt tisztában azzal, hogy a hóhajú rakta el a fegyvert, és az a valaki nem várta meg őket, amikor a lovakért mentek vissza. Egyelőre nem akar alaptalanul gyanúsítgatni, de tekintve, hogy pont a mélységi volt az, aki az orkokról először beszélt a tanácsnak, nem tűnik nehéznek megfejteni ezt a rejtélyt. *
- Ezt akarták megszerezni. Elmondtam nekik, hogy elrejtettem, hogy Eeyr egyik harcos papjánál van a templomban. Azért indultam az Árvaházba, hogy neked is elmondjam, hogy ott hagytam. Úgy éreztem, hogy ott lesz a legnagyobb biztonságban, már ha igaz a sejtésünk, és valóban vérmágiával keresik. A kapitány nem osztotta ezt a véleményemet, úgyhogy elindultak, hogy megszerezzék. * Kezdi el a beszámolót, és közben bűnbánóan néz a szép rendezett kuplerájra, amit hagyott, aztán vissza a mágusra. Reméli, hogy nem bánja majd a másik, amiért már ilyen otthonosan érezte magát, és berendezkedett. *
- Ezen kívül munkát ajánlottak, hogy öltsem fel újra a vörös köpenyt. Csak ennyiről beszéltünk. * Számol be mindenről, ami történt, amíg szerelme odakint várakozott. *
* Pashthra agyában nem játszódnak le olyan romantikus, szerelmes képsorok, mint amiket a mágus elméje létrehoz. Persze ő is örül neki, hogy látja a nőt, és az ő szíve is boldogan dobban, viszont se kreativitása, se érzelmi intelligenciája nem elég fejlett ahhoz, hogy kellőképpen érzelegve áldozzon ennek a pillanatnak. Hagyja, hogy Mai végigsimítson az arcán, karja ölelésre nyúl, és magához szorítja a nőt, na nem azért, mert olyan rossz lett volna nélküle, csak örül a közelségének. Magába szívja a másik illatát, ahogy nyakába fújja a levegőt, és érzi, hogy a vágy újra kezdi hatalmába keríteni. Jó is, hogy elindulnak végre haza, ahol lesz sok minden, amit megbeszélhetnek - lesz, amit szavakkal, és lesz, amit tettekkel. *
- Persze, hogy jól vagyok. Munkát ajánlottak. * Válaszol a kérdésre, tekintetén látszik, hogy nem teljesen érti, miért is aggódott érte a másik - persze ehhez hozzá tartozik az is, hogy eddigi élete során nem sokan aggódtak érte valaha. Nem hazudik, de nem is mond el mindent, épp annyit, amennyit a baka füle nem baj, ha meghall - lévén lehet, hogy nem sokára ő is azzá lesz.
A néma lépdelés közben, amíg a nő otthona felé tartanak, ujjai akaratlanul is utat törnek maguknak a vékony, nem fegyverforgatáshoz szokott ujjak közé. Meg akarja fogni a másik kezét, így jelezve, hogy nem kell féljen, itt van mellette, és minden korábbi aggódás felesleges volt. Érzi, hogy a másikban ezernyi kérdés dübörög, de egyelőre egyikük sem töri meg a csendet, már csak azért sem, mert szerencsétlen dolog lenne az utcán beszélni olyan dolgokról, amikről még otthon is inkább csak suttogni kellene. Ahogy beérnek, hagyja, hogy a nő bentebb vezesse, a szobába, ahová a hóhajú harcos már lepakolt, és ahogy felszerelése szépen elrendezve sorakozik a fal mellett. *
- Nem kell aggódj értem, meg tudom védeni magam. * Igyekszik megnyugtatni a nőt először is, egy mosollyal az arcán. Eszébe jut, hogy ő talán nem is tudja, hogy egykori városőr volt. Nem emlékszik már pontosan, hogy mi mindenről beszélgettek a toronyban, az emlékek összemosódnak, és leginkább a másik teste, és hangja az, ami mély nyomot hagyott benne. Érthető is talán, hiszen többet baszéltek, mint beszéltek. *
- Tudták valahonnan, hogy nálam van a szív. Nem nálunk, hanem nálam. Nem tudom, hogy kitől. * Kezdi a beszámolót, és bár nem mondja ki, ott van benne a gyanú, hogy csak egy valaki volt tisztában azzal, hogy a hóhajú rakta el a fegyvert, és az a valaki nem várta meg őket, amikor a lovakért mentek vissza. Egyelőre nem akar alaptalanul gyanúsítgatni, de tekintve, hogy pont a mélységi volt az, aki az orkokról először beszélt a tanácsnak, nem tűnik nehéznek megfejteni ezt a rejtélyt. *
- Ezt akarták megszerezni. Elmondtam nekik, hogy elrejtettem, hogy Eeyr egyik harcos papjánál van a templomban. Azért indultam az Árvaházba, hogy neked is elmondjam, hogy ott hagytam. Úgy éreztem, hogy ott lesz a legnagyobb biztonságban, már ha igaz a sejtésünk, és valóban vérmágiával keresik. A kapitány nem osztotta ezt a véleményemet, úgyhogy elindultak, hogy megszerezzék. * Kezdi el a beszámolót, és közben bűnbánóan néz a szép rendezett kuplerájra, amit hagyott, aztán vissza a mágusra. Reméli, hogy nem bánja majd a másik, amiért már ilyen otthonosan érezte magát, és berendezkedett. *
- Ezen kívül munkát ajánlottak, hogy öltsem fel újra a vörös köpenyt. Csak ennyiről beszéltünk. * Számol be mindenről, ami történt, amíg szerelme odakint várakozott. *
3086. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-01-01 17:09:32
Üzenet elküldve: 2026-01-01 17:09:32
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Szívügyek//
*Lelassul az idő, ahogy a hóhajút nézi, mikor felé közeledik a férfivel. Romantikus jelenetnek ható képsorok is lehetnének, ahogy a szíve heves dobbanásai jelzi, hogy mennyire vágyja már, hogy újra a harcos közelében lehessen, de valahogy nem csak az az epedő érzet lesz rajta úrrá, ami minden más gondolatot kitöröl az elméjéből. Mi több, gondolatok garmadája tölti meg amúgy sem üres fejét, közben pedig hosszú füleiben érzi zubogni a vért. Igyekszik beinni annak minden vonalát, hogy esett-e bántódása, vagy netán csak a kedve csorbult, de nem vél felfedezni semmi egetrengetőt. Pashthra láthatóan ép, Mai viszont sokkal rosszabbul van, mint az látszik. Nem foglalkozva tovább a bakával, kit eddig szédíteni próbált lép még néhányat, majd egy biccentéssel köszön el Pash kísérőjétől. Keze rögvest emelkedik, s a tökéletes arcot simítja végig, majd a szemekbe tekintve igyekszik megnyugvást keresni.*
- Jól vagy? *Mit sem törődik hirtelen azzal, hogy amaz halomra gyilkolt-e népeket, vagy netán felgyújtott egynehány falvat, esetleg szűzleányokat adott el kétes munkára, s most megengednek számára egy búcsúzást, mielőtt végleg elzárják tőle. Nem mintha kinézné belőle, de ha úgy lenne is az az első, hogy végre hallja annak ajkai közül kiszűrődni, hogy jól van.*
- Persze, menjünk haza.
*Bár szeretne faggatózni, jól tudja, hogy nem most van itt a megfelelő idő, így hát megszaporázza lépteit, s talán kifele menet egyetlen tenyér sem tapad rá, hogy megnézzék mit visz innen ki, ha már be nem hozott semmit, amit egyébként bárki láthatott volna a ruhája szűkössége miatt.
Nagylassan nyugszik csak meg, hiszen a léptei közben tudatosul, hogy ha távozhattak a létesítményből, akkor nem fogják ott szerelmét. Szerelmét. Merthogy ha a szó el is hangzott tőle, hogy hogyan érez a harcos iránt, ezekben a várakozással teli nehéz percekben kristályosodott ki, hogy lélegezni sem akar nélküle. Eltekint egy keresztutca irányába, ahol ezt valami módon annak is a tudtára kell adja, aki amarra lakik.
Igyekszik csendben lépkedni, pedig már szakadna fel az ezernyi kérdés, de amíg nem jutnak be a kis kuckójukba, ahol végre úgy ölelheti, ahogy nem szégyelli, addig ez nem történik meg.
Kisvártatva viszont határozottan nyílik az ajtó, hogy végre beléphessenek rajta, majd ahogy zárul, azonnal meg is teszi, amit annyira szeretett volna. Magához öleli a hóhajút és ezernyi finom csókkal illeti annak arcát, ajkát, ahol éri, már ha hagyja. Úgy szakad fel tüdejéből egy sóhaj, hogy szinte belesajdul.*
- Mi történt, Pash? Nem bántottak, ugye? Aggódtam. Annyira aggódtam. *Észbe kap, hogy tán nem a konyhában kellene ácsorogniuk, így kézen fogja vezeti beljebb kedvesét.*
*Lelassul az idő, ahogy a hóhajút nézi, mikor felé közeledik a férfivel. Romantikus jelenetnek ható képsorok is lehetnének, ahogy a szíve heves dobbanásai jelzi, hogy mennyire vágyja már, hogy újra a harcos közelében lehessen, de valahogy nem csak az az epedő érzet lesz rajta úrrá, ami minden más gondolatot kitöröl az elméjéből. Mi több, gondolatok garmadája tölti meg amúgy sem üres fejét, közben pedig hosszú füleiben érzi zubogni a vért. Igyekszik beinni annak minden vonalát, hogy esett-e bántódása, vagy netán csak a kedve csorbult, de nem vél felfedezni semmi egetrengetőt. Pashthra láthatóan ép, Mai viszont sokkal rosszabbul van, mint az látszik. Nem foglalkozva tovább a bakával, kit eddig szédíteni próbált lép még néhányat, majd egy biccentéssel köszön el Pash kísérőjétől. Keze rögvest emelkedik, s a tökéletes arcot simítja végig, majd a szemekbe tekintve igyekszik megnyugvást keresni.*
- Jól vagy? *Mit sem törődik hirtelen azzal, hogy amaz halomra gyilkolt-e népeket, vagy netán felgyújtott egynehány falvat, esetleg szűzleányokat adott el kétes munkára, s most megengednek számára egy búcsúzást, mielőtt végleg elzárják tőle. Nem mintha kinézné belőle, de ha úgy lenne is az az első, hogy végre hallja annak ajkai közül kiszűrődni, hogy jól van.*
- Persze, menjünk haza.
*Bár szeretne faggatózni, jól tudja, hogy nem most van itt a megfelelő idő, így hát megszaporázza lépteit, s talán kifele menet egyetlen tenyér sem tapad rá, hogy megnézzék mit visz innen ki, ha már be nem hozott semmit, amit egyébként bárki láthatott volna a ruhája szűkössége miatt.
Nagylassan nyugszik csak meg, hiszen a léptei közben tudatosul, hogy ha távozhattak a létesítményből, akkor nem fogják ott szerelmét. Szerelmét. Merthogy ha a szó el is hangzott tőle, hogy hogyan érez a harcos iránt, ezekben a várakozással teli nehéz percekben kristályosodott ki, hogy lélegezni sem akar nélküle. Eltekint egy keresztutca irányába, ahol ezt valami módon annak is a tudtára kell adja, aki amarra lakik.
Igyekszik csendben lépkedni, pedig már szakadna fel az ezernyi kérdés, de amíg nem jutnak be a kis kuckójukba, ahol végre úgy ölelheti, ahogy nem szégyelli, addig ez nem történik meg.
Kisvártatva viszont határozottan nyílik az ajtó, hogy végre beléphessenek rajta, majd ahogy zárul, azonnal meg is teszi, amit annyira szeretett volna. Magához öleli a hóhajút és ezernyi finom csókkal illeti annak arcát, ajkát, ahol éri, már ha hagyja. Úgy szakad fel tüdejéből egy sóhaj, hogy szinte belesajdul.*
- Mi történt, Pash? Nem bántottak, ugye? Aggódtam. Annyira aggódtam. *Észbe kap, hogy tán nem a konyhában kellene ácsorogniuk, így kézen fogja vezeti beljebb kedvesét.*
3085. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-27 19:08:48
Üzenet elküldve: 2025-12-27 19:08:48
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Kocsis a kocsihoz//
//Sub Rosa Panzió//
*Hamar bizonyossá válik, hogy bár átkozottul jó érzés egy igazi hintó tulajdonosának lenni, de ha neki kell azt vezetnie, akkor hosszútávon sem kényelmes, sem pedig biztonságos nem lesz. Az első gondolata persze az, hogy Weyric Haldrannt, a panzió komornyikját bízza meg azzal, hogy olykor furikázza őt keresztül a városon a járgánnyal, de hamar rájön, hogy ezek után ő olyannyira nem szeretne soha többé gyalogolni, hogy jobban teszi, ha valakit főállásban foglalkoztat ezzel. Egyébként is, a lovak sem fogják ellátni magukat, akik ráadásul már hárman vannak, és az sem túl szerencsés, ha az ő gondozásuk is Miradeára vagy Weyricre hárul.
Meg is hirdeti az állást, és pár nap, illetve néhány jelentkező után meg is találja a megfelelő kocsist Javrek Karvel személyében. Javrek egy középmagas ember férfi széles vállakkal, kissé szögletes arccal. Haja sötétbarna, melyet többnyire egészen rövidre vágva hord. Öltözete strapabíró anyagokból készült, általában inget, bőrmellényt és nadrágot, valamint hidegebb időben posztókabátot és kesztyűt visel. Nem az a beszédes fajta, legalábbis nem emberek közelében, de aki hajlandó megfigyelni őt az állatok, főleg a lovak társaságában, az felfigyelhet rá, hogy velük sokkal szívesebben társalog. Emellett természetesen a hintót is kiválóan vezeti, és ha kell, illedelmes és udvarias is tud lenni, a fő szempontok pedig Merlanának pont ezek voltak, így esett rá a választása.
Első munkanapján örömmel üdvözli a férfit, és hogy rögtön jó benyomást költsön, rögtön fizetéselőleggel várja, így azonnal 50 arany üti Javrek Karvel markát.
Ezt követően körbevezeti őt a panzióban, megmutatja neki a főbb helyiségeket, köztük az ő lakrészét és persze az istállót is, majd, ha mindent megbeszéltek, már csak annyi marad hátra, hogy sok sikert kívánjon újdonsült kocsisának az új munkahelyén.*
//Sub Rosa Panzió//
*Hamar bizonyossá válik, hogy bár átkozottul jó érzés egy igazi hintó tulajdonosának lenni, de ha neki kell azt vezetnie, akkor hosszútávon sem kényelmes, sem pedig biztonságos nem lesz. Az első gondolata persze az, hogy Weyric Haldrannt, a panzió komornyikját bízza meg azzal, hogy olykor furikázza őt keresztül a városon a járgánnyal, de hamar rájön, hogy ezek után ő olyannyira nem szeretne soha többé gyalogolni, hogy jobban teszi, ha valakit főállásban foglalkoztat ezzel. Egyébként is, a lovak sem fogják ellátni magukat, akik ráadásul már hárman vannak, és az sem túl szerencsés, ha az ő gondozásuk is Miradeára vagy Weyricre hárul.
Meg is hirdeti az állást, és pár nap, illetve néhány jelentkező után meg is találja a megfelelő kocsist Javrek Karvel személyében. Javrek egy középmagas ember férfi széles vállakkal, kissé szögletes arccal. Haja sötétbarna, melyet többnyire egészen rövidre vágva hord. Öltözete strapabíró anyagokból készült, általában inget, bőrmellényt és nadrágot, valamint hidegebb időben posztókabátot és kesztyűt visel. Nem az a beszédes fajta, legalábbis nem emberek közelében, de aki hajlandó megfigyelni őt az állatok, főleg a lovak társaságában, az felfigyelhet rá, hogy velük sokkal szívesebben társalog. Emellett természetesen a hintót is kiválóan vezeti, és ha kell, illedelmes és udvarias is tud lenni, a fő szempontok pedig Merlanának pont ezek voltak, így esett rá a választása.
Első munkanapján örömmel üdvözli a férfit, és hogy rögtön jó benyomást költsön, rögtön fizetéselőleggel várja, így azonnal 50 arany üti Javrek Karvel markát.
Ezt követően körbevezeti őt a panzióban, megmutatja neki a főbb helyiségeket, köztük az ő lakrészét és persze az istállót is, majd, ha mindent megbeszéltek, már csak annyi marad hátra, hogy sok sikert kívánjon újdonsült kocsisának az új munkahelyén.*
3084. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-27 14:30:44
Üzenet elküldve: 2025-12-27 14:30:44
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
*Ahogy Lazziar szavait hallgatja figyelmes és egy szót sem szól közbe. Figyeli az arcát, ahogy a fejében kanyargó gondolatokra minduntalan ráncok jelennek meg a homlokán. Tudja, hogy igyekszik valamit kitalálni, amivel elégedett lehet ő és a húga is, de legbelül úgy érzi, hogy ez az egész történet már alaposan el van cseszve. Már inkább beletörődne mindenbe, elfogadna mindent, csak, hogy vége szakadjon ennek a beszélgetésnek. De mikor elhangzik az özvegy szerepe a gyomra nyomban görcsbe fordul. Nem ismeri a nőt, talán igazán sosem fogja. Mégis saját naivságából fakadóan nem tudja máshogy elképzelni, mint egy gyönyörű és ártatlan lányt, akit szintén akarata ellenére készülnek belerángatni egy játszmába. Hogyan fogadhatna el egy olyan eshetőséget, ahol elvesznek egy ártatlan életet? Lazziar szinte leolvashatja elkomorodó arcáról a gondolatokat, miszerint ez a lehetőség számára eddig a legpocsékabb, amit hallott. Bár valószínűleg arra is csak nem tetszőn húzná a száját, ha arról lenne szó, hogy a törpe cinkosát kéne kecskék hulláján feláldozni, hogy együtt maradhassanak. Pedig nyíltan hajlandó felvállalni, hogy Wrojth aztán nem a szíve csücske, de a halálát neki sem kívánná soha. Amivel vissza is kanyarodik ahhoz, hogy borzalmasan naiv. De nem tudna nyugodtan élni egy életet, ahol közvetve akár, de vér tapad a kezeihez.*
- Ne beszélj butaságokat.
*Dünnyögi inkább az orra alatt, ahogy a konyhába érkezik. Szemezget a teával, de továbbra sem bír felé nyúlni. Az apró gőzcsík még szálldogál a csészékből, kellemesen meleg lehet, ezt a fűkeveréket pedig különösen kedveli, most mégis csak a gyomra fordul meg, ahogy rápillant. A benne ülő görcs pedig csak erősödik, ahogy Lazziar az apjukat emlegeti.*
- Voltam.
*Horkan fel halkan, ahogy inkább visszatér fivéréhez, a teákat érintetlenül hagyva.*
- De attól, hogy eljöttem, hogy azóta sem jelentkeztem...
*Von aprót a vállain, majd az ajtófélfának dőlve, keresztbe font karokkal kezdi ismét mostohája arcát fürkészni.*
- Kétlem, hogy a kedvenc gyermek szerepét a magaménak tudhatom. Bár talán megérné hazamenni, hátha az én életemet is egy csettintésre elrendezné és akkor nem kéne feleslegesen a fejünket törni olyanon, amin már úgy sem változtathatunk.
*Mormogja feszülten, de pár pillanattal később egy hosszú sóhajjal enyhül meg.*
- Lazziar én nem haragszom. Nem is fogok. De minden, ami eddig felötlött bennünk az nem élet. Az csak túlélés. Neked is és nekem is.
*Valóban sok volt egyszerre a beszéd egy olyan problémáról, amire jó megoldást próbálnak keresni, de csak falakba ütköznek. Főleg úgy, hogy felbukkanó, kósza kis ötleteik a legtöbbször ütköznek egymással. Lazziarral ellentétben ő sosem lenne képes a tudattal élni, hogy egy ártatlan az életét veszítette miattuk. Abban is biztos, hogy fivére ugyan úgy a kínokat járná meg, ha húga éppen ezért, egy tökéletes álcáért más férfi karjaiba menekülne. Eddig bármi, ami az eszükbe jutott csak azzal végződik, hogy egyikőjüknek áldozatot kell hoznia. Ő sem akarja elveszíteni a bátyját, de vértócsákon keresztül gázolva képtelen lenne vele maradni. Újból felsóhajt, miközben egy pillanatra lehunyja a szemeit, hogy ezt az egészet egy időre inkább kiűzze a fejéből. Mikor pedig újból felpillant, mintha csak a másik fejébe látna.*
- Nem megyünk ki a piacra? Itthon csak bor van meg tea.
*Erőltet magára egy mosolyt, miközben ellöki magát az ajtóból. Ha Lazziar beleegyezik, akkor pedig meg is indul a szobája felé, hogy a hálóruhát lecserélje.*
//Glynmaris lak//
*Ahogy Lazziar szavait hallgatja figyelmes és egy szót sem szól közbe. Figyeli az arcát, ahogy a fejében kanyargó gondolatokra minduntalan ráncok jelennek meg a homlokán. Tudja, hogy igyekszik valamit kitalálni, amivel elégedett lehet ő és a húga is, de legbelül úgy érzi, hogy ez az egész történet már alaposan el van cseszve. Már inkább beletörődne mindenbe, elfogadna mindent, csak, hogy vége szakadjon ennek a beszélgetésnek. De mikor elhangzik az özvegy szerepe a gyomra nyomban görcsbe fordul. Nem ismeri a nőt, talán igazán sosem fogja. Mégis saját naivságából fakadóan nem tudja máshogy elképzelni, mint egy gyönyörű és ártatlan lányt, akit szintén akarata ellenére készülnek belerángatni egy játszmába. Hogyan fogadhatna el egy olyan eshetőséget, ahol elvesznek egy ártatlan életet? Lazziar szinte leolvashatja elkomorodó arcáról a gondolatokat, miszerint ez a lehetőség számára eddig a legpocsékabb, amit hallott. Bár valószínűleg arra is csak nem tetszőn húzná a száját, ha arról lenne szó, hogy a törpe cinkosát kéne kecskék hulláján feláldozni, hogy együtt maradhassanak. Pedig nyíltan hajlandó felvállalni, hogy Wrojth aztán nem a szíve csücske, de a halálát neki sem kívánná soha. Amivel vissza is kanyarodik ahhoz, hogy borzalmasan naiv. De nem tudna nyugodtan élni egy életet, ahol közvetve akár, de vér tapad a kezeihez.*
- Ne beszélj butaságokat.
*Dünnyögi inkább az orra alatt, ahogy a konyhába érkezik. Szemezget a teával, de továbbra sem bír felé nyúlni. Az apró gőzcsík még szálldogál a csészékből, kellemesen meleg lehet, ezt a fűkeveréket pedig különösen kedveli, most mégis csak a gyomra fordul meg, ahogy rápillant. A benne ülő görcs pedig csak erősödik, ahogy Lazziar az apjukat emlegeti.*
- Voltam.
*Horkan fel halkan, ahogy inkább visszatér fivéréhez, a teákat érintetlenül hagyva.*
- De attól, hogy eljöttem, hogy azóta sem jelentkeztem...
*Von aprót a vállain, majd az ajtófélfának dőlve, keresztbe font karokkal kezdi ismét mostohája arcát fürkészni.*
- Kétlem, hogy a kedvenc gyermek szerepét a magaménak tudhatom. Bár talán megérné hazamenni, hátha az én életemet is egy csettintésre elrendezné és akkor nem kéne feleslegesen a fejünket törni olyanon, amin már úgy sem változtathatunk.
*Mormogja feszülten, de pár pillanattal később egy hosszú sóhajjal enyhül meg.*
- Lazziar én nem haragszom. Nem is fogok. De minden, ami eddig felötlött bennünk az nem élet. Az csak túlélés. Neked is és nekem is.
*Valóban sok volt egyszerre a beszéd egy olyan problémáról, amire jó megoldást próbálnak keresni, de csak falakba ütköznek. Főleg úgy, hogy felbukkanó, kósza kis ötleteik a legtöbbször ütköznek egymással. Lazziarral ellentétben ő sosem lenne képes a tudattal élni, hogy egy ártatlan az életét veszítette miattuk. Abban is biztos, hogy fivére ugyan úgy a kínokat járná meg, ha húga éppen ezért, egy tökéletes álcáért más férfi karjaiba menekülne. Eddig bármi, ami az eszükbe jutott csak azzal végződik, hogy egyikőjüknek áldozatot kell hoznia. Ő sem akarja elveszíteni a bátyját, de vértócsákon keresztül gázolva képtelen lenne vele maradni. Újból felsóhajt, miközben egy pillanatra lehunyja a szemeit, hogy ezt az egészet egy időre inkább kiűzze a fejéből. Mikor pedig újból felpillant, mintha csak a másik fejébe látna.*
- Nem megyünk ki a piacra? Itthon csak bor van meg tea.
*Erőltet magára egy mosolyt, miközben ellöki magát az ajtóból. Ha Lazziar beleegyezik, akkor pedig meg is indul a szobája felé, hogy a hálóruhát lecserélje.*
3083. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-26 15:23:48
Üzenet elküldve: 2025-12-26 15:23:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
*Hüvelykujja lágyan simít végig a lány arcán, amikor annak arcát tartja. A mozdulat pedig végül folytatódik abban, hogy teljes tenyerével simít végig annak arcán. Hiába a másik érintése a csuklóján. Kivonja lassan belőle magát és eltávolodik kissé a lánytól, hogy vállát megvesse a falon. Úgy hallgatja végi a lány mondani valóját. Türelmes, ám amit Rine kezd a fejébe várni mint ötlet és tény nem tetszik neki. Ám meg tudja érteni. Miféle életet tudna neki biztosítani. Még ha be is kerülne a kúriára. Mit mondhatna? Hogy ő a könyvelője? Aki a számlázással foglalkozik ha az üzlet beindul? Vagy ő lesz a főnökasszony egy üzlethelységben ami majd a piactéren fog nyílni? Ötleti vannak, de mi fog végül végbe menni az más kérdés. Ami viszont rosszabb képet vet fel gondolatai közt. Az nem más mint a tudat. Hogy egy másik nővel kell majd estéit eltölteni. Miközben Rine egy másik szobában kucorog egyedül. Vagy rosszabb esetben valami jött ment férfival akit csak azért fogadott fel, hogy ne keltsen feltűnést Aleniának. Bármelyik is lenne kivitelezhető. A gyomra forog tőle.*
- Ne siess ennyire előre.
*Mondja hűvös hangon. És elmered a szoba egyik pontjára. Ám tekintete sokkal távolabbra nyúlik. Olyan távlatokba, ahol sötét tervei honolnak. Ahol a vér, a bosszú, az ármány nem holmi félelmet keltő gondolat.*
- Mint mondtam már erre is van ötletem.
*Arca rezzenéstelen. Rideg és számító. Majd egy röpke felhökkenés után újra megszólal.*
- Mit gondolsz, jól állna az özvegy szerep?
*Fordul Rine irányába, ezzel felvázolva egyik ördögi ötletét szerelmének. Elvégre egy apró megcsúszást még megtudnak talán egymásnak bocsátani. Az az egy év az életükből semmit sem jelentene a másik százat elnézve amit együtt tölthetnek. Elvégre is, csak egy örökösre van szüksége, semmi másra.*
- Nem is tudom mit szólna az öreg, ha megtudná itt vagy Artheniorban. Lehet hanyatt homlok sietne hozzád, hogy a keblére öleljen. Elvégre mindig is a kedvence voltál.
*Folytatja a könnyedebb beszédet. Talán jobb is ha hátra hagyják ezt a borzasztó ötletet ám Rine csak tetézi azzal, hogy Ő már házasodna valakivel, csak hogy ne legyen neki útban. Lazziar sejti, hogy nem tudná elviselni ha más akár egy ujjal is hozzá érne Rinéhez. És tudja, hogy pont ezt várja el Rinétől. Kezei ökölbe szorulnak. Ezt a tervet nem tudja végrehajtani úgy, hogy ne hozzon valamilyen áldozatot. Bár remélte, hogy ez pont nem Rine lesz akit hátra kell hagynia.*
- A fenébe is.
*Sziszegi fogai között, a fejét rázva. Hiába a finom tea illata amit a lány készített. Ő maga sem tud most ránézni. Valami erősebb kellene annál, és a fenébe is. Csak bor van itthon.*
//Glynmaris lak//
*Hüvelykujja lágyan simít végig a lány arcán, amikor annak arcát tartja. A mozdulat pedig végül folytatódik abban, hogy teljes tenyerével simít végig annak arcán. Hiába a másik érintése a csuklóján. Kivonja lassan belőle magát és eltávolodik kissé a lánytól, hogy vállát megvesse a falon. Úgy hallgatja végi a lány mondani valóját. Türelmes, ám amit Rine kezd a fejébe várni mint ötlet és tény nem tetszik neki. Ám meg tudja érteni. Miféle életet tudna neki biztosítani. Még ha be is kerülne a kúriára. Mit mondhatna? Hogy ő a könyvelője? Aki a számlázással foglalkozik ha az üzlet beindul? Vagy ő lesz a főnökasszony egy üzlethelységben ami majd a piactéren fog nyílni? Ötleti vannak, de mi fog végül végbe menni az más kérdés. Ami viszont rosszabb képet vet fel gondolatai közt. Az nem más mint a tudat. Hogy egy másik nővel kell majd estéit eltölteni. Miközben Rine egy másik szobában kucorog egyedül. Vagy rosszabb esetben valami jött ment férfival akit csak azért fogadott fel, hogy ne keltsen feltűnést Aleniának. Bármelyik is lenne kivitelezhető. A gyomra forog tőle.*
- Ne siess ennyire előre.
*Mondja hűvös hangon. És elmered a szoba egyik pontjára. Ám tekintete sokkal távolabbra nyúlik. Olyan távlatokba, ahol sötét tervei honolnak. Ahol a vér, a bosszú, az ármány nem holmi félelmet keltő gondolat.*
- Mint mondtam már erre is van ötletem.
*Arca rezzenéstelen. Rideg és számító. Majd egy röpke felhökkenés után újra megszólal.*
- Mit gondolsz, jól állna az özvegy szerep?
*Fordul Rine irányába, ezzel felvázolva egyik ördögi ötletét szerelmének. Elvégre egy apró megcsúszást még megtudnak talán egymásnak bocsátani. Az az egy év az életükből semmit sem jelentene a másik százat elnézve amit együtt tölthetnek. Elvégre is, csak egy örökösre van szüksége, semmi másra.*
- Nem is tudom mit szólna az öreg, ha megtudná itt vagy Artheniorban. Lehet hanyatt homlok sietne hozzád, hogy a keblére öleljen. Elvégre mindig is a kedvence voltál.
*Folytatja a könnyedebb beszédet. Talán jobb is ha hátra hagyják ezt a borzasztó ötletet ám Rine csak tetézi azzal, hogy Ő már házasodna valakivel, csak hogy ne legyen neki útban. Lazziar sejti, hogy nem tudná elviselni ha más akár egy ujjal is hozzá érne Rinéhez. És tudja, hogy pont ezt várja el Rinétől. Kezei ökölbe szorulnak. Ezt a tervet nem tudja végrehajtani úgy, hogy ne hozzon valamilyen áldozatot. Bár remélte, hogy ez pont nem Rine lesz akit hátra kell hagynia.*
- A fenébe is.
*Sziszegi fogai között, a fejét rázva. Hiába a finom tea illata amit a lány készített. Ő maga sem tud most ránézni. Valami erősebb kellene annál, és a fenébe is. Csak bor van itthon.*
3082. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-26 12:04:03
Üzenet elküldve: 2025-12-26 12:04:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
//Mikor két ösvény újra egybefut//
//Zárás//
*Most már ő maga is tudja, hogy "asszonykához" illő feladatait rendesen elhanyagolta a közelmúltban Trylnort illetően. Túlságosan magába volt fordulva ahhoz, hogy észre vegye a saját problémáján kívül másoknak is vannak. Elfoglalta magát olyanokkal amik tán valóban fontos teendők mint a tanulás vagy akár az elesettek segítése a romvárosban. De a legfontosabban elfelejtette. A saját szeretteit, akik valóban ott állnának mellette amikor a világ darabokra esik. Hiába, mások szemében a szálkát magáéban a gerendát se. Na de nem a hibák keresését illetően. Mások bajait akarta megoldani, hogy ezzel sajátját oldja meg. Vagy talán csak ignorálja. A legjobbakkal is előfordulhat, hát még olyan fiatal lánnyal mint Cilia. Sok mindent kell még megtanulnia. Hiába hiszi azt, hogy sokat tud.
Ám egy érdekesebb fordulat kerül terítékre. Drága "nevelőapja" miben létét tárgyalják épp egymás között. Trylnornak is bármiféle terve van vele kapcsolatban. Nem az érdeke az ami kevés azt illetően. Nem szeretné, hogy az ő körözése bármi nemű bajt okozna Trylnornak. Így is megütheti a bokáját, pusztán azért mert egy körözött személlyel társalog az utca közepén. Ahelyett, hogy már bevitte volna a kaszárnyába.*
- Trylnor kérlek. Nem szeretném, hogy miattam bajod essen.
*Nézz kérlelően a fiúra csillogó zöld szemeivel. Hangja is féltő akár egy aggódó anyának.*
- Csak légy óvatos rendben?
*Látja a határozottságot a fiún, és most nem is érzi azt, hogy képes lenne ezt az ötletet kiverni a fejéből bármi is fogalmazódott meg abban.
Tán jobb is, hogy elmerül az ő kis történetében. Mert már régnek érződik az, még ha isten igazán jó pár hata történt meg az esemény. Így jobban érezte bővebben elmondani a történteket Trylnornak mintsem, hogy már tudja a nevét. Ettől függetlenül könnyebbnek érződik a lelke. Hiányzott neki is ez a pillanat. Egy megértő, hallgató fül. A kedves szavak pedig csak cseresznye az egész torta tetején.
Cilia arcára kiül egy szende mosoly egy adag arcpírral együtt. A dorgálás ellenére is. Arra csak beleegyezően bólint párat.*
- Igyekszem. Én is büszke vagyok rád. Minden városőrnek olyannak kéne lennie mint te.
*Mondja végül röviden és szelíden a fiú szemeiben elmélyülve. Mert látja a megtorpanást. Ez út kettéválik előttük. Hisz a balra vezető a kaszárnya irányába vezet, míg a másik a templomhoz. Sajnálja, hogy ez az kis idő ilyen hamar eltelt. De örül annak, hogy a lelküket terhelő mérget képesek voltak hátra hagyni.*
- Tudom amit tett arra nincs bocsánat. De tudom, hogy van benne jó. Csak adj neki esélyt. És ha úgy alakulna szólok, ígérem.
*Graelt illetően neki is meg van a maga véleménye a férfiról. De hiszi, hogy ha a férfi igazán akar, akkor képes lenne a jó úton járni. Pusztán a megfelelő erő kell hozzá. Ami Maiban biztosan rejlik. Legalább is ő tisztán hiszi.
Trylnor egy apró lépést tesz felé, amire Cilia is megtorpan. Nem ijedtség. Pusztán nem szeretne elmozdulni kis hercege mellől. Látszik rajta, nem szeretne búcsúzkodni, annak ellenére, hogy tudja muszáj. Azok a mélybarna szemek pedig csak vizslatják őt, ismételten belepírul kis arca.
Trylnor végül egy hirtelen mozdulatban tör ki felé, hogy szorosan átkarolja. Vékony karjai hasonlóan mint a fiúé. Erősen rászorulnak a másikra. Végre. A távolság végre úgy tűnik megszűnt közöttük.*
- Kelatkor. Szólni fogok. Te is vigyázz magadra.
*Engedi ki végül nehezen öleléséből a fiút. Egy ideig csak áll. Nézi, ahogy sietős léptekkel szalad el a másik irányba. Ha esetleg a fiú hátra is néz. Akkor int is neki hevesen párat. Majd a fiú teljesen elvegyül a sétáló népek között.
Cilia sóhajt egy nagyot. Már most érzi ez a néhány nap hosszúra fog nyúlni a várakozás miatt. De meg fogja érni.*
- Gyere Deres menjünk.
*Szólal fel végül kutyájának, aki pusztán értetlenül nézi, hogy Trylnor nem tart velük haza. Végül a parancsszóra engedelmeskedve halad gazdája mellett komótos léptekkel.*
//Zárás//
*Most már ő maga is tudja, hogy "asszonykához" illő feladatait rendesen elhanyagolta a közelmúltban Trylnort illetően. Túlságosan magába volt fordulva ahhoz, hogy észre vegye a saját problémáján kívül másoknak is vannak. Elfoglalta magát olyanokkal amik tán valóban fontos teendők mint a tanulás vagy akár az elesettek segítése a romvárosban. De a legfontosabban elfelejtette. A saját szeretteit, akik valóban ott állnának mellette amikor a világ darabokra esik. Hiába, mások szemében a szálkát magáéban a gerendát se. Na de nem a hibák keresését illetően. Mások bajait akarta megoldani, hogy ezzel sajátját oldja meg. Vagy talán csak ignorálja. A legjobbakkal is előfordulhat, hát még olyan fiatal lánnyal mint Cilia. Sok mindent kell még megtanulnia. Hiába hiszi azt, hogy sokat tud.
Ám egy érdekesebb fordulat kerül terítékre. Drága "nevelőapja" miben létét tárgyalják épp egymás között. Trylnornak is bármiféle terve van vele kapcsolatban. Nem az érdeke az ami kevés azt illetően. Nem szeretné, hogy az ő körözése bármi nemű bajt okozna Trylnornak. Így is megütheti a bokáját, pusztán azért mert egy körözött személlyel társalog az utca közepén. Ahelyett, hogy már bevitte volna a kaszárnyába.*
- Trylnor kérlek. Nem szeretném, hogy miattam bajod essen.
*Nézz kérlelően a fiúra csillogó zöld szemeivel. Hangja is féltő akár egy aggódó anyának.*
- Csak légy óvatos rendben?
*Látja a határozottságot a fiún, és most nem is érzi azt, hogy képes lenne ezt az ötletet kiverni a fejéből bármi is fogalmazódott meg abban.
Tán jobb is, hogy elmerül az ő kis történetében. Mert már régnek érződik az, még ha isten igazán jó pár hata történt meg az esemény. Így jobban érezte bővebben elmondani a történteket Trylnornak mintsem, hogy már tudja a nevét. Ettől függetlenül könnyebbnek érződik a lelke. Hiányzott neki is ez a pillanat. Egy megértő, hallgató fül. A kedves szavak pedig csak cseresznye az egész torta tetején.
Cilia arcára kiül egy szende mosoly egy adag arcpírral együtt. A dorgálás ellenére is. Arra csak beleegyezően bólint párat.*
- Igyekszem. Én is büszke vagyok rád. Minden városőrnek olyannak kéne lennie mint te.
*Mondja végül röviden és szelíden a fiú szemeiben elmélyülve. Mert látja a megtorpanást. Ez út kettéválik előttük. Hisz a balra vezető a kaszárnya irányába vezet, míg a másik a templomhoz. Sajnálja, hogy ez az kis idő ilyen hamar eltelt. De örül annak, hogy a lelküket terhelő mérget képesek voltak hátra hagyni.*
- Tudom amit tett arra nincs bocsánat. De tudom, hogy van benne jó. Csak adj neki esélyt. És ha úgy alakulna szólok, ígérem.
*Graelt illetően neki is meg van a maga véleménye a férfiról. De hiszi, hogy ha a férfi igazán akar, akkor képes lenne a jó úton járni. Pusztán a megfelelő erő kell hozzá. Ami Maiban biztosan rejlik. Legalább is ő tisztán hiszi.
Trylnor egy apró lépést tesz felé, amire Cilia is megtorpan. Nem ijedtség. Pusztán nem szeretne elmozdulni kis hercege mellől. Látszik rajta, nem szeretne búcsúzkodni, annak ellenére, hogy tudja muszáj. Azok a mélybarna szemek pedig csak vizslatják őt, ismételten belepírul kis arca.
Trylnor végül egy hirtelen mozdulatban tör ki felé, hogy szorosan átkarolja. Vékony karjai hasonlóan mint a fiúé. Erősen rászorulnak a másikra. Végre. A távolság végre úgy tűnik megszűnt közöttük.*
- Kelatkor. Szólni fogok. Te is vigyázz magadra.
*Engedi ki végül nehezen öleléséből a fiút. Egy ideig csak áll. Nézi, ahogy sietős léptekkel szalad el a másik irányba. Ha esetleg a fiú hátra is néz. Akkor int is neki hevesen párat. Majd a fiú teljesen elvegyül a sétáló népek között.
Cilia sóhajt egy nagyot. Már most érzi ez a néhány nap hosszúra fog nyúlni a várakozás miatt. De meg fogja érni.*
- Gyere Deres menjünk.
*Szólal fel végül kutyájának, aki pusztán értetlenül nézi, hogy Trylnor nem tart velük haza. Végül a parancsszóra engedelmeskedve halad gazdája mellett komótos léptekkel.*
3081. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-25 20:18:43
Üzenet elküldve: 2025-12-25 20:18:43
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
*Nem húzódik el amikor Lazziar az arcához ér. Engedi, hogy maga felé fordítsa még akkor is, ha most nehéz és fájdalmas a topáz szemekbe pillantania. Figyelmesen hallgat minden egyes szót és minden erejével igyekszik, hogy véletlenül se szóljon közbe, mert fél, hogy valami olyasmi hagyná el meggondolatlanul az ajkait, amit később csak megbánna. Ahogy hallgat, lassan minden darab a helyére kerül abban a képben, amit az elmúlt napokban csak homályosan látott. Apjuk. Az, hogy halottnak hiszi a lányát. A terv, ami úgy néz ki, hogy túl nőtt azon, hogy egyetlen ember képes legyen megállítani. Még akkor is, ha a szíve mélyén, a legszívesebben térdre borulva esedezne, hogy ne hagyja el a bátyja. Tudnia kellett volna, hogy az ő életük sosem fog úgy működni és kiteljesedni egymással, ahogy végre igazán szeretnék. Talán valahol mindig is tudta, csak túl makacs volt ahhoz, hogy beismerje.
Amikor Lazziar arról beszél, hogy talál neki helyet, az ajkai aprót rándulnak. Nem nevezhető mosolynak, inkább valami hálafélét hordoz magában.*
- Tudom, hogy komolyan gondolod. Azt is tudom, hogy valóban megtennéd.
*Szólal meg végül halkan, de közben egy rövid lélegzetvételnyi idő erejéig most elkerüli az átható pillantásokat, amíg a falon lógó kabátra pillant, aminek zsebében eddig lapult a levél, ami egy pillanat alatt pecsételte meg a jövőjüket.*
- De... *Sóhajt fel hosszan, ahogy végül nehézkesen, de visszapillant fivérére.* Nem akarok elhelyezve lenni, mint egy teher. Mint valami, ami útban van. Ez fontos, hogy most megértsd.
*Amikor mostohája hangja megkeményedik, amikor ígéretet tesz, a keze azonnal mozdul, ujjai pedig finoman fonódnak a férfi csuklójára. Nem szorít, csak puhán fogja, mintha ezzel készülne elnyelni valamennyit fivére feltörő indulataiból.*
- Ha elmész és ezt végigcsinálod én támogatlak és egy pillanatig sem fogok neheztelni miatta. De ne ígérj olyasmit, amiről egyikőnk sem tudja, hogy hogyan tartható meg.
*Az arcát fürkészve egy pillanatra maga elé képzeli ezt az életet. Azt, amitől fél. Ahol a napokat Lazziar nélkül kell élnie. Halkan felsóhajt, miközben végül visszahúzza a kezét és kibújva a gyengéd érintésből, lassan feláll a karosszékből.*
- Az ötlet jó. Kapóra is jön. És szeretném, ha valahogy melletted lehetnék az úton, még, ha ez azzal is jár, hogy újra csupán csak a húgod leszek. Ha nem láthatlak minden nap, de legalább nem kell titokban élnem ahhoz, hogy láthassalak.
*Pillant el a konyha felé, miközben háttal állva igyekszik úgy beszélni, mintha minden szót komolyan gondolna. Pedig most nehezebben mondja ki őket, mint eddig bármit, de eszében sincs útjába állni egy lehetőségnek, ami már közelebb lehet, mint egy karnyújtás. Nehéz lesz, de évekig élt egy szerepet, ahol ő volt az idegesítő húgocska, miközben legbelül azon őrlődött, hogy végre szembe merjen nézni azokkal az érzésekkel, amik minduntalan kísértették és megannyi álmatlan éjszaka okozói voltak. Azok, ahol a legfontosabb volt számára a mostohája.*
- Ha apánk halottnak hisz az pedig félig nyert ügy.
*Erőltet magára valamivel vidámabb hangot, ahogy újból fivéréhez fordul. Az arcán is megjelenik egy tompa mosoly, ami hiába, de nem fénylik az alatta megbújó, mellkasát szorongató fájdalomtól.*
- Nem kell pökhendi nemes férgekkel bájolognom, ha én nem akarom úgy.
*Vonja meg a vállait egyszerűen, a vidámságot pedig hamarosan felváltja ismét az elkomolyodó hangnem.*
- De azt nem ígérhetem meg, hogy képes leszek ezt egyedül végigcsinálni. Hogy minden napom úgy teljen, hogy ott vagy valahol a közelemben, de mégsem velem.
*Sóhajt fel hosszan, ahogy lesüti a szemeit.*
- Nem akarok egy másik férfi karjaiba ugrani, de... nem ígérhetem meg, hogy minden eltervezett részleted szárba szökkenését úgy nézzem végig, hogy valahol hátul vagyok titokban. Egy férjezett húg, aki pedig csak a fivérét akarja látni, annyira nem jelenthet nagy veszélyt.
*Vonja meg végül a vállait, ahogy inkább sarkon fordul és a konyhába igyekszik. A tea már biztos jó. Bár kétli, hogy akár egy kortyot is képes volna most leerőszakolni a torkán. Ahhoz először a benne növekvő gombóccal kell megküzdenie.*
//Glynmaris lak//
*Nem húzódik el amikor Lazziar az arcához ér. Engedi, hogy maga felé fordítsa még akkor is, ha most nehéz és fájdalmas a topáz szemekbe pillantania. Figyelmesen hallgat minden egyes szót és minden erejével igyekszik, hogy véletlenül se szóljon közbe, mert fél, hogy valami olyasmi hagyná el meggondolatlanul az ajkait, amit később csak megbánna. Ahogy hallgat, lassan minden darab a helyére kerül abban a képben, amit az elmúlt napokban csak homályosan látott. Apjuk. Az, hogy halottnak hiszi a lányát. A terv, ami úgy néz ki, hogy túl nőtt azon, hogy egyetlen ember képes legyen megállítani. Még akkor is, ha a szíve mélyén, a legszívesebben térdre borulva esedezne, hogy ne hagyja el a bátyja. Tudnia kellett volna, hogy az ő életük sosem fog úgy működni és kiteljesedni egymással, ahogy végre igazán szeretnék. Talán valahol mindig is tudta, csak túl makacs volt ahhoz, hogy beismerje.
Amikor Lazziar arról beszél, hogy talál neki helyet, az ajkai aprót rándulnak. Nem nevezhető mosolynak, inkább valami hálafélét hordoz magában.*
- Tudom, hogy komolyan gondolod. Azt is tudom, hogy valóban megtennéd.
*Szólal meg végül halkan, de közben egy rövid lélegzetvételnyi idő erejéig most elkerüli az átható pillantásokat, amíg a falon lógó kabátra pillant, aminek zsebében eddig lapult a levél, ami egy pillanat alatt pecsételte meg a jövőjüket.*
- De... *Sóhajt fel hosszan, ahogy végül nehézkesen, de visszapillant fivérére.* Nem akarok elhelyezve lenni, mint egy teher. Mint valami, ami útban van. Ez fontos, hogy most megértsd.
*Amikor mostohája hangja megkeményedik, amikor ígéretet tesz, a keze azonnal mozdul, ujjai pedig finoman fonódnak a férfi csuklójára. Nem szorít, csak puhán fogja, mintha ezzel készülne elnyelni valamennyit fivére feltörő indulataiból.*
- Ha elmész és ezt végigcsinálod én támogatlak és egy pillanatig sem fogok neheztelni miatta. De ne ígérj olyasmit, amiről egyikőnk sem tudja, hogy hogyan tartható meg.
*Az arcát fürkészve egy pillanatra maga elé képzeli ezt az életet. Azt, amitől fél. Ahol a napokat Lazziar nélkül kell élnie. Halkan felsóhajt, miközben végül visszahúzza a kezét és kibújva a gyengéd érintésből, lassan feláll a karosszékből.*
- Az ötlet jó. Kapóra is jön. És szeretném, ha valahogy melletted lehetnék az úton, még, ha ez azzal is jár, hogy újra csupán csak a húgod leszek. Ha nem láthatlak minden nap, de legalább nem kell titokban élnem ahhoz, hogy láthassalak.
*Pillant el a konyha felé, miközben háttal állva igyekszik úgy beszélni, mintha minden szót komolyan gondolna. Pedig most nehezebben mondja ki őket, mint eddig bármit, de eszében sincs útjába állni egy lehetőségnek, ami már közelebb lehet, mint egy karnyújtás. Nehéz lesz, de évekig élt egy szerepet, ahol ő volt az idegesítő húgocska, miközben legbelül azon őrlődött, hogy végre szembe merjen nézni azokkal az érzésekkel, amik minduntalan kísértették és megannyi álmatlan éjszaka okozói voltak. Azok, ahol a legfontosabb volt számára a mostohája.*
- Ha apánk halottnak hisz az pedig félig nyert ügy.
*Erőltet magára valamivel vidámabb hangot, ahogy újból fivéréhez fordul. Az arcán is megjelenik egy tompa mosoly, ami hiába, de nem fénylik az alatta megbújó, mellkasát szorongató fájdalomtól.*
- Nem kell pökhendi nemes férgekkel bájolognom, ha én nem akarom úgy.
*Vonja meg a vállait egyszerűen, a vidámságot pedig hamarosan felváltja ismét az elkomolyodó hangnem.*
- De azt nem ígérhetem meg, hogy képes leszek ezt egyedül végigcsinálni. Hogy minden napom úgy teljen, hogy ott vagy valahol a közelemben, de mégsem velem.
*Sóhajt fel hosszan, ahogy lesüti a szemeit.*
- Nem akarok egy másik férfi karjaiba ugrani, de... nem ígérhetem meg, hogy minden eltervezett részleted szárba szökkenését úgy nézzem végig, hogy valahol hátul vagyok titokban. Egy férjezett húg, aki pedig csak a fivérét akarja látni, annyira nem jelenthet nagy veszélyt.
*Vonja meg végül a vállait, ahogy inkább sarkon fordul és a konyhába igyekszik. A tea már biztos jó. Bár kétli, hogy akár egy kortyot is képes volna most leerőszakolni a torkán. Ahhoz először a benne növekvő gombóccal kell megküzdenie.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263