//Családban marad//
*Úgy tűnik, hogy a felszíni számára veszélyes helyzetbe kerülő térd, nem éri el azt a hatást, amire a nőstény számított. Valami nagyobb meglepődöttséget várt, bár sejti, hogy aljas mozdulatára nem számított a másik fél, de ezt túl jól álcázza. Jobban szereti, ha kiülnek az arcokra az érzelmek, azokon jobbat mulat, bár még így is egészen szórakoztatónak tartja a helyzetet. Valószínűleg ezzel csak ő van így. Pimasz mosolya továbbra sem hagy alá, ahogy élvezettel figyeli a másik reakcióit. Egész bátor választ kap, egy pillanatra el is gondolkozik azon, hogy talán erősebben kellene Nazrat férfiasságára térdelnie. Végül inkább elveti ezt az ötletet. Lesz még alkalma kínozni a hímet, talán jobb is. A nyugodt szavak egész jól palástolják a férfi feltételezett aggodalmát. Hiába tűnik bármilyen higgadtnak is, az éjbőrű meg van győződve arról, hogy félti becses testrészét. Először csak felnevet, halkan, ám annál gúnyosabban, egyenesen a másik tekintetébe vigyorogva.*
- Ha egy teljes éve nem lettem volna férfival, akkor sem hangzana valami csábítóan ez az elképzelésed.. *veti oda végül, és a következő pillanatban már tovább is áll. Nem érdekli a válasz. Hegyes füleit még megüti valami morgolódás. Feltételezi, hogy nem épp dicsérik, de nem nagyon hatja meg a bátor, háta mögött elmotyogott szitkozódás. Az ilyesmit mindig is nagyra becsülte. Bár ha arcába mondta volna, kénytelen lenne valós fájdalmat okozni a sötét hajúnak. Persze nem azért nem teszi, mert annyira kedvelné a másikat, vagy gondot jelentene számára ez. De ma még szüksége van a hímre, még ha nem is bízik meg benne túlzottan.
A nap időközben már lebukott a horizonton, átadva őrhelyét a jóval kellemesebb világú holdnak. Még nincs túl sötét, ám szemeinek már is kellemesebb így, mint még pár órája. Csuklyáját lehajtja fejéről, felfedve arcát a hold lágy, ezüstös fényében. Így talán kellemesebb is, és nem is olyan feltűnő, vészjósló lénye, mint egy köpenyébe burkolózott alak az éjszakában. Hisz egy sötételf koránt sem meglepő napnyugta után. A legtöbben tudják, hogy fajtájuk ilyenkor érzi magát a legjobban. Lassú, kényelmes léptekkel halad el a kiszemelt ház előtt, ahová ma éjszaka betörnek. Arca egész meglepő mód nyugodtságot, szinte ártatlanságot sugároz. Lágy mosoly ül ajkain, miközben bámészkodva tekint végig az épületen pont úgy, mint ahogy az előzőn is tette. Mintha csak kései városnézésen járna. Pillantása azonban jóval több, mint egyszerű gyönyörködés. A házban tevékenykedőket figyeli, a felgyulladó fényeket, melyre ilyenkor már rászorulnak a vak, felszíni íriszek. Végigpillant az őrökön is, ahogy elsétál a kapu előtt. Ajkaira lágy mosoly ül ki, arra a néhány ártalmatlan pillanatra, ameddig őket szemléli. Ezután lélektükrei áttévednek a díszes kerítésre. Szinte már csodálva vizsgálják, mielőtt a következő házra siklanának át.*
- Szépen megmunkált, igaz? *pillant Nazratra barátságosan, remélve, hogy gyorsan leesik neki, hogy ez is csak színjátékának része. ~Nem lesz nehéz átjutni rajta. Amilyen giccses, olyan könnyen megmászható.~ Fogalmazódik meg benne megfigyelése. Lépéseik lassan elhalnak a homályba boruló utcán. Szép, íves kört szeretne megtenni 'esti sétájuk' során. Közben feltérképezi a közel eső házakat is. Úgy tűnik, sehol sem terveznek a közvetlen közelben bált, vagy hasonlókat. Az egyik udvarból nem régiben futott ki egy hintó, négy szép paripával. Ez csak a párosnak kedvez.
A hosszú séta végére a ház hátulsó oldalán kíván kilyukadni, ahol majd be akarnak jutni. Több mint másfél, talán két óra is eltelik, mire elérkeznek idáig. Majdnem az egész negyedet bejárták.*
- Remélem nem fáradtál el, mert még csak ez után jön a java! *vigyorogja Naznak. Pillantása egy sötét zugot keres, ahonnan szemmel tarthatják a házat, észrevétlenül. Amint megtalálja, el is indul annak irányába. Mielőtt behatolnának, szeretne megbizonyosodni arról, hogy már mindenki aludni tért. Ha ezzel megvannak, kivárja, ameddig az őrök eltűnnek a ház főbejáratának irányában.*
- Mehetünk? *pillant a férfire, és amint az igenlő választ ad, neki is vág, hogy átjusson a kerítésen. Csizmájának sarka hangtalanul érinti a kövezetet. Gyorsan körbepillant, majd ha minden adott, néhány könnyed mozdulattal felkapaszkodik a kerítésen. Lefelé már ugorva érkezik, talpának első részére, némán érintve a talajt, és már meg is iramodik az ajtó felé, szinte suhanva, mint a lágy szellő, vagy egy túlvilági lélek.*