//Második szál//
//Owairat Rezidencia//
*Hogy napok teltek el, mióta itt járt arról fogalma sincs. Beteg kicsi elméje egészen másképp közvetíti a dolgokat. Ahogy ő látja kiugrott reggeli után a szegénynegyedbe, hogy holmijait összeszedje, és átköltöztesse végre új otthonába. Meglátogatta az ácsot, Vinát, és Marja nénit, mindtől begyűjtve a náluk őrzött holmikat. Az ácstól a kicsi kocsiját, Marjától a ruhaneműit, és rongybabáját. Kis barátnőjétől pedig még ajándékot is kapott. Rengeteg szép, színes löttyös üvegcsét. Nivere kisasszony biztosan örülni fog nekik, különösen a szép pirosaknak, és liláknak.
Ekképpen kocsiját jól megpakolva érkezett is vissza ebéd tájékon a hatalmas házhoz. (Egészen biztos ebéd tájéka lehet, mert igen éhesen korog gyomra.) A kertkaput hangosan löki be, és húzza maga után terhét a kockaköveken zörgő hangokat hallatva. Lépcsőt nem mászik a kordé, így azt leparkolja a főbejárat előtt, maga szökken fel a fokokon, és teljes, bár teljesen csekély súlyával kapaszkodik a kilincsbe. Az ajtó nem moccan. Bezárták. Furcsa. Pipiskedik, hogy elérje a csengő zsinórját, ránt is rajta kettőt, a biztonság kedvéért még kopog hármat, majd vár, de semmi.*
-Biztos megint mind a konyhában ülnek.
*Magyaráz megnyugtatóan a rakomány tetején helyet foglaló két rongybabának. És lép is vissza hozzájuk, hogy ezúttal az épületet megkerülve a hátsó ajtón próbálkozzon. Itt fut bele a kertészbe, kivel kölcsönösen meglepetten pislognak egymásra egy rövid ideig.*
-Csókolom Teonor bácsi.
*Tér magához előbb Gigi, elvégre neki nem olyan nagy a döbbenet, hogy a kertészt a kertben találja.*
-Szervusz Pihe.
*Köszönti a magas ember zavartan, és guggol le máris, hogy szemmagasságból vallassa a kicsit.*
-Nivere kisasszonnyal tértél vissza? Vagy a nagybátyád hozott? Hol a kíséret többi tagja? Nem is tudtunk az érkezésetekről. Szólni kell Hargának, hogy több ebéd kell.
*Kettőt pislog a kislány, majd igyekszik szép rendben, jól nevelten válaszokat adni.*
-Egyedül jöttem, és Al bácsinak mondtam, hogy ebédig elmaradok. Ne tessék aggódni nem eszek sokat. Nem kell rám külön főzni, beérem a süteménnyel is.
*Vágja ki mindezt olyan ábrázattal, mintha legalább a várost mentené meg valamely borzalmas szörny pusztító támadásától.*
-Al bácsi a konyhában van?
*Használja ki az alkalmat még a kertész zavartan pislog, hogy maga is kérdezzen.*
-Öhm. Nem.
*Dörmögi fojtott hangon a férfi, nem sokat értve a helyzetből, de előre tartva jelentős könnyáradattól.*
-Mindenki elutazott a birtokra.
*Három néma pislantás. Ennyi telik a kislánytól. Majd kissé összeszedve magát boncolgatja tovább a helyzetet, ahogy egy nyolc éveshez illik.*
-Ahol a lovacskák, meg kiscsibék, és kacsák is vannak?
*Tekintete inkább áhítatosan reménykedő, mint sírós, a sokat látott szolga csak vakar egyet állán, mielőtt felelne.*
-Oda.
-És kecskegidák, kutyusok, cicák, pillangók, bocik, kakasok, nyuszik, sólymok, csacsik?
*Hadarja egy szuszra, könyörtelenül.*
-Gondolom.
*Emelkedik fel a kertész, valami gyanúsat sejtve, de hangot nem akarva adni neki, és folytatja még mielőtt a kicsi felsorolná az összes ismert állatfajt.*
-Előkészítik a majort, sok a munka vele, aztán érted jönnek. Azt üzenik addig türelmesen várj itt, és készülj az utazásra. No, most menjél be, nyitva a konyha, Harga majd megetet, és elmagyaráz mindent.
*Fejét rázva fordul is el, nem hagyva több esélyt a kis cserfesnek. Magában sajnálja igazán, s fejébe nem férhet, miért hagyták az urak magára. A gyümölcsfák közül még vissza néz, és elégedetten nyugtázza, hogy a csöppség már a konyhaajtón tolja befelé pici, piros kocsiját, igen óvatos módon vigyázva a rakományra.*