//A Lorwor-ház – Álarcosbálra invitálva//
- Talán igaza van. *Hangja tűnődő, tekintete is elréved egy pillanatra. Magában a férfi szavait fontolgatja, de bármennyire is szeretne, nem tud vele teljes mértékben egyetérteni. Ő sohasem tudná elengedni az apját, hisz az emlékei azok, amelyek még a józanság talajához kötik. Ha eleresztené mindezeket, teljesen elmerülne lelkének sötétjében. Nem mintha ez ellenére lenne, sőt. Sokkal inkább rejtőzne tulajdon világába, ahol maradéktalan biztonság öleli őt körbe. Többször eljátszott már a gondolattal, azonban ebbe kíméletlenül rondított bele a valóság. Az évek teltek, és a lány szíve fokozatosan megfagyott. A jó öreg ketyegő a helyén van még, s talán működne is, ha lenne valaki, aki felolvasztja. Annyi bizonyos, hogy egyénisége már sosem lesz a régi. Többé nem lesz és nem is akar az a jóhiszemű, derűs kislány lenni, aki apja halála előtt volt. Az idő vasfoga olyan visszavonhatatlan nyomokat ejtett jellemén, amelyek bizonyára visszafordíthatatlanok.*
- Meglepődne, ha nemet mondanék? *Fordítja visszájára a kérdést. Halkan beszél, de hangjából így is tisztán kivehető a kihívó él. Ajkain kacér mosoly feszül, tekintetében játékos fények villannak. Tovább hallgatja a férfi szavait, s szemöldökei csodálkozásának jeleként feljebb emelkednek. Nem hitte volna, hogy létezik olyan ember, ki hasonlóan gondolkodik, mint ő, ám azt még kevésbé, hogy eme illető az előkelőségek sorait gyarapítja.*
- A világ közel sem tökéletes. Ám ez így van rendjén. Hol maradna a kaland s a kihívás, ha minden hibátlan lenne? Szörnyen egyhangú volna! *Villantja ki fogait.* A pénz csupán egy eszköz a boldogság elérésére. Nem állítom, hogy a vagyon egyáltalán nem boldogít, ám nem kizárólag abban keresendők az örömök. *Kettejük közül mindig is nővére volt a pénzéhesebb. Ainay csak akkor tartott valakit egyenrangú félnek, ha a személy tekintélyesebb vagyonnal rendelkezett. A középréteggel nem törődött, a szegénynegyed lakosait pedig egyenesen lenézte származásuk miatt. Szentül hitt abban, hogy egy ember csak akkor ér valamit, ha tehetős. Atyjuk halálakor minden vágya teljesült, mikor a családi vagyon kezelése rá szállt. Nariát ennél sokkal kevésbé érdekelte a pénz. Nem foglalkozott a hatalommal, és a kapcsolatok építgetésével. Ám ahogy tudatosult benne, hogy nővére nem tekinti másnak, mint egy akadálynak, ki elállja a hatalomhoz vezető utat, haragra gerjedt. Bosszúvágyának lángjait tovább fűtötte Ainay viselkedése, amivel semmibe vette húga létezését is. Tudta, hogy csakis egy módon kerekedhet fölé: ha ő maga szerzi meg azt a hatalmat, melyre nővére oly áhítattal vágyott.
Látja Reavher arcán a gonosz mosolyt, melyet Ainay felé küld, s ennek hatására az ő ajkaira is hasonló vigyor kúszik. A férfivel ellentétben neki esze ágában sincs ezt leplezni. Pillantását Reavher és a nővére között jártatja, hogy végül a férfi vonásain állapodjon meg. Nem bámulja intenzíven, inkább csak békésen szemléli. Ha a férfi netán észrevenné ezt, és ránéz, akkor sem fordítja el fejét, hanem állja a másik tekintetét.*
- Ugyan, kérem, mire is célozhatnék? *Ölt ártatlan arckifejezést Ainay, ám húgára vetett pillantása ellentmond szavainak. Ajkaira valódi mosoly kerül a férfi mondatainak nyomán. Naria nem is emlékszik, mikor látott nővére arcán igazi örömöt. Persze, vendégeikre gyakran mosolyog, de azok aligha nevezhetők szívből jövőnek.*
- Ön rendkívül előrelátó, s ez dicséretes. Családjának bizonyára nagy szüksége lehet ezekben a nehéz időkben egy támaszra. *Mosolyog együtt érzőn. Kivételesen ez is őszinte tőle, hisz mikor édesapja eltávozott, ő vállalta magára eme feladatot.
Naria nem szól bele a beszélgetésbe, ezt általában nővérére szokta bízni. Mindig megvan a véleménye a dolgokról, de megtanulta már, hogy legtöbbször előnyösebb ezt megtartania magának.
Amikor a férfi felemelkedik az asztal mellől, ők maguk is felállnak.*
- Mily’ sajnálatos, hogy ilyen hamar távoznia kell! Azonban nem is olyan sokára ismét szerencsénk lesz Önhöz. *Ainay hangja szívélyesen csendül. Naria egykedvűen húzza a száját, hisz a férfi távozása számára azt is jelenti, hogy nővérétől egy perc nyugta sem lesz. Ám hamarosan már egy mosoly álarca mögé rejti kellemetlen érzéseit.*
- Én hasonlóképp. Afelől biztosíthatom, számomra lenne öröm, ha mihamarabb viszontláthatnám. *Feleli, miközben ajkai elragadó mosolyra hajlanak. A kézcsók hatására orcáján enyhe pír jelenik meg, amely remekül kiegészíti vállára omló vörös tincseit. Az őr szavaira nővérével egyszerre kapják fejüket az ablak felé, bizonyosságot szerezve a strázsa szavainak igazáról. Naria még akkor is az ablaküvegen szánkázó esőcseppeket figyeli, mikor Ainay a vendéghez fordul.*
- Határtalan örömünkre szolgálna! Jöjjön, a szalonban sokkal kényelmesebb. *Invitálja a férfit, s ha Reavher eleget tesz a kérésnek, elkezdi vezetni őket az emlegetett szalon felé. Naria tőlük kissé lemaradva indul meg. Néhány kanyargós folyosón kell átvágniuk, aztán már meg is érkeznek. Naria rossz előérzettel veszi szemügyre az ajtót, s abban a pillanatban ötlik eszébe a helyiség, mikor nővére a kilincset lenyomva feltárja a szobát.*
- Intézkedem a tea dolgában, addig helyezze kényelembe magát! *Azzal Ainay el is tűnik a konyha felé vezető úton. A lány egy pillanatig tétovázik, mielőtt belépne a helyiségbe, de végül a vendégeket előre engedve ő is átlépi a küszöböt. Odabent a kandallóban vidáman ropogó tűz, és a falra erősített tartókba helyezett fáklyák szolgáltatják a világítást. A lángok remegő fénye árnyékot vet a szoba sötétkék tapétájára, valamint a könyvekkel megrakott polcokra. Egy kanapé, és két fotel az, ahol helyet foglalhatnak a betévedők; az ülőalkalmatosságok egészen sötétszürke színűek, ám a gyér világításban feketének tűnhetnek. Mégis az egész berendezésben a legfeltűnőbb lehet a számtalan portré, mely a falakon függ. Nagyon sok kép ábrázol távoli rokonokat, akikről Naria is csak szüleitől hallott. Azonban olyan is akad, amelyeken ők maguk szerepelnek. Tekintetét egyből a családjukat ábrázoló festmény vonzza. Odalép a képhez, egészen közelről szemlélve, mintha akkor látná életében először. Pedig már annyiszor megnézte, hogy emlékezetből is felidézhetné. Édesapja nem kifejezetten vonzó férfi, markáns arcélének s hideg, zöld szemeinek összképét alig lágyítja a jól fésült, szőkésbarna haj. Magas, nyúlánk alkattal áldotta meg a sors. A képen jobb kezével az akkor még tizenhat éves Nariát öleli magához, bal kezét felesége derekán pihenteti. A nő gyönyörű. A mélyzöld ruha, melyet fekete kabátkával és fekete kalappal visel, kitűnően illik meseszép arcát keretező, vöröslő hajzuhatagához. Naria tőle örökölte minden külső jegyét, kivéve smaragdzöld szempárját. A festményen is megmutatkozik a megdöbbentő hasonlóság. Ainay inkább apjuk külsejére hajaz szőke hajával, és sudár termetével, ez már a kép készültekor is látható volt. Ahogy a négy, idegennek tetsző alakot szemléli, teljesen elveszik a múltban, és meg is feledkezik látogatójukról. Ám hamar észbe kap, s félig a férfi felé fordulva rámosolyog.*
- Látja, ő itt az atyám, Dareth. Habár tudom, hogy a festményen ez nem látszódik, de nagyon szeretett nevetni. Ő pedig az édesanyám, Riveri. Érdekből házasodtak, de a körülmények összekovácsolták őket. *Az emlékek hatására ábrándozó kifejezés ül arcára. Ezúttal tekintetét nem homályosítja könnyfátyol, valamiféle szokatlan nosztalgiával hagyja elméjébe tolulni emlékfoszlányok sokaságát.*