//Dalisa Khil//
-Hát, nem is tudom.
*Fejét vakargatva néz a lány szemébe.*
-Az is lehet, hogy már otthon kaparja az ajtót. De először nézzük meg itt, hátha megvárt minket.
*Arcát az ég felé emelve, a főtér közepe felé fordul. Száját kitátva, fennhangon kiált egyet. Férfias, friss hangja van. Nem túl mély, inkább olyan frissítően dallamos csengésű. Talán pont ez az, ami olyan szemtelenül sárossá teszi őt.*
-Fair! Cic-cic. Fair!
*Mivel a hívásra nem érkezik semmilyen reakció, Sei nem kiabál többet. Mosolyogva a lány felé fordul.*
-Hát, úgy látszik, már elindult hazafelé. Induljunk el mi is, aztán majd még útközben megnézzük egy pár helyen.
*Így is lett. Miközben a gazdag negyed felé haladnak, Korren, számtalan helyen szólongatja az állatot, és nem feszélyezve magát, többször is be les, egy-egy hordó, láda, sőt még pár koldus mögé is, hol guggolva, hol négykézláb-as helyzetben. Közben szüntelenül a macska nevét mantrázva, mintha csak egy varázsige lenne, amely távol tartja a tarháló szegényeket. Bizonyára az is, hiszen ezek a szerencsétlen emberek, teljesen biztosak abban, hogy Sei-t megszállta valami kórság, és nincs ki mind a négy kereke. Ezért aztán meg sem kísérelnek a közelébe menni. Pedig jól ismerik őt, de ha egyszer meg van tébolyodva, inkább jobbnak látják nem zavarni. Valóban érdekes látványt nyújt, de inkább komikus, mint kétségbe ejtő, úgy hogy talán még Dalisa sem fogja faképnél hagyni, a szegénynegyed közepén. A gazdag negyedbe érve, Sei egy fokkal kultúraltábra veszi a figurát. Kezeit a háta mögé csapja, s peckes léptekkel halad végig az utcán.*
-Á-há! Hát ott van a kis csirkefogó. Fair! Fair!
*Egy szép fehér falú ház felé veszi az irányt, melynek kapualjában nyaldossa magát, az említett bestia. Korren megragadva a lány kezét, gyorsan a házhoz rohan, lobogóként húzva maga után fehér vászonkabátját, ami nem kevésszer csaphatta arcon a mögötte futót. A kapuhoz érve, Sei elengedi Dalisa kezét, és felemeli a földről, az ilyedt állatot. Hát igen. Nem sokszor látunk magunk felé csörtetni, egy nálunk tízszer nagyobb vadbarmot.*
-Te! Te kandúrok gyöngye.
*Tartja a magasba Fair-t. Széles vigyorral lóbálja a levegőben, pontosan jól tudva, hogy ez mennyire kellemetlen ez az állatnak.*
-Ha még egyszer elkóborolsz, hát én kitekerem a nyakadat. Ha-ha.
*Szeretett házi kedvencét hóna alá csapva, megborzolja fején a szőrt, majd a mellette álló lány kezébe nyomja.*
-Megfognád egy pillanatra kérlek, Kedves? Csak míg kinyitom a kaput.
*Kabátja zsebéből egy súlyos kulcscsomót előhúzva, nyílásra bírja a kaput, s elvéve Fair-t leereszti a földre, mire az rögtön besiet a kertbe, és eltűnik egy bokor mögött. A kert helység, elég kicsi, de takaros. Közepében hatalmas almafával, körben pár bokorral, és sok színes virággal. Innen egy díszes ajtó vezet be a házba. A falak mindenhol fehérre mázolva, pár kép és szobor díszítésével. A hatalmas tereket, kisebb-nagyobb boltívek választják el egymástól, és csak a személyesebb szobákat, -mint a fürdő, és a háló- határolja ajtó. Ettől még világosabbnak tűnik minden. A három lakószoba, a fölső szinten van, egy fürdővel. Az alsó szinten, ahol most vannak, egy étkező, konyha, még egy fürdő, és egy nappali társalgó található.*
-Megérkeztünk. Remélem, tetszik. Nem túl nagy szám, de otthonos. Kérsz egy almát vacsoráig?
*Az étkezőt, a konyhától elválasztó pulthoz lépve, levesz egyet az ott lévő kosárnyi almakupac tetejéről, és a lány felé nyújtja.*
-A kinti fáról való. Jó édes, és lédús.
*Egybe maga is beleharap.*
A hozzászólás írója (Korren Sei) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.10.16 20:33:22