//Játék a tűzzel//
*Ő is furcsán néz Mai-ra, mikor azt mondja neki, hogy mindig a könnyebb utat választja. Nem azért, mert nem hiszi el, hogy nem mindig az a helyes döntés, hanem mert ő úgy érzi, hogy így is sokszor túl nehéz az életében minden.*
- Hümm. Nem tudom. Majd meglátjuk. *Szeretné befogadni, amit mondani akarnak neki ezért is válaszol most csak ennyit. A többit elraktározza, aztán vagy emlékszik majd rá később is, vagy nem, de itt és most nem akar vitatkozni a lánnyal. Majd a toronyban, biztonságban megpróbálja kiönteni neki a lelkét, ahogy kéri.
Árnyék patái közben már tocsognak a sárban, ahogy a végtelen pusztát felváltja a baljós kiállású, mocsaras vidék. Az a környezet, ahol valamiért mindig úgy érzi, mintha hazaért volna, pedig a hely kicsit sem bizalomgerjesztő. Haladnak tovább, s ő kíváncsian kérdez, őszintén érdekli, hogy Mai vajon ismeri-e a megoldást azokra a kacifántos feladványokra, melyek megfogalmazódnak az ő kis kobakjában.*
- Mivel? *Bután pislog, mikor végül egy kérdést kap válaszul, közben megállítja a lovat. Már el is felejtette, hogy milyen gondolatok szüleményeiként formálódtak az előbbi mondatai. Így felettébb nehéz lesz elmondani, hogy mire is gondolt pontosan.*
- Umm… izé. Arra, hogy… arra… Nem tudom, ne haragudj, elfelejtettem! *Szégyelli magát, és látszik az arcán, ahogy erőlködik, hogy eszébe jussanak az emlékképek. S hirtelen be is villan egy előtte, egy félelmetes. A förtelemről. Szemei ijedten tágulnak ki, ide-oda járnak, majd végül Mai kékjeiben keresik a védelmet.*
- Ó! A förtelem egy ronda, sápadt alak, és visít. Jó közelről néz rám mindig. Nem sétál, hanem megjelenik, egyszer csak ott van. Azt jelzi nekem, hogy nem vagyok jó helyen, és meneküljek, gyorsan. *Valóságosnak látja azt a képet, amit a furcsán működő agya formál a félelemről. Ami másnak ösztönös érzés az életben maradáshoz, az neki egy kín is egyben, mert ébren lát rémálmokat.*
- Őt soha nem keresem, de sokszor megtalálom. Hogy lehet valami jó, ami ennyire ijesztő? *Igen, arról van szó, hogy fél a félelemtől. Közben leszáll a lóról. Bakancsát egyből beborítja a víz és a sár, de nem foglalkozik vele. Elkezd a környéken nézelődni, kutatni.*
- Ha látsz különlegesnek tűnő növényeket, akkor ne hagyd ott őket! Errefelé találhatunk olyanokat, amelyek jól jöhetnek. *Talán kielégítő magyarázatot nem adott, hogy miért kell az ingovány közepén megállni, de majd a természet megmagyarázza, ha megtalálta a kincseit.*