Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 46 (901. - 920. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
920. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-29 19:15:02
Üzenet elküldve: 2025-06-29 19:15:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Ezt már jobban szereti. A szavai utáni bólogatást, vagy beletörődést. Nem akar borsot törni senki orra alá, de nem rohanhatnak a vesztükbe. Ha érzi, hogy tényleg nagy a baj, akkor majd újra tervez, de most megérdemli a válaszait a lány. Nem fog a végletekig elmenni azért, hogy megmaradjon neki az ékszer, talán, ha szembesül azzal, hogy van még emlék, ami fennmaradt a szüleiből, akkor könnyebben elengedi a csecsebecsét, amire annyira fáj a macska foga. Egyre rosszabb ötletnek tartja megtartani, pedig ő kardoskodik érte még most is. De nem hiheti Cilia, hogy nem tesz meg érte mindent. Viszont őszintének kell vele lennie.
Útjuk közben, ha csepeg is rájuk az eső -csak, hogy még idegesítőbb legyen a helyzetük-, közel hajol a lány füléhez.*
- Kincsem, megnézzük azt a helyet, de valamit muszáj mondanom. Tényleg lehet, hogy ez az ékszer bajt hoz. Nagyon nem szeretném, hogy emiatt történjen veled bármi is. Megígérem, hogy amit tudok megteszek, de van, ami felett nincs hatalmunk. Nagy vagy már, látod a helyzetet te is. Kérlek, hallgass rám majd. Jó? Kérlek!
*Megsimogatja a vállát, majd tovább vezeti Borsot, egészen addig, míg újra el nem érnek ahhoz a bizonyos részhez, ahol az volt a legnagyobb problémája tegnap, hogy majd koszos és vizes lesz. Milyen szép is volt akkor!
Leszáll a lóról, Nori is így tesz, s lesegíti Ciliát is. Nagyot sóhajt, a gondolatai kavalkádja miatt abban sem biztos, hogy újra sikerül neki a varázslat, de legfeljebb újra próbálja. *
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására a varázshasználótól kiindulva egy keskeny, íves, ezüst ragyogású híd keletkezik egy, maximum száz lépés távolságra lévő pontig, melyekre a varázslónak rá kell látnia. Csak gyalogosan lehet átkelni rajta. Hatása addig tart, míg a varázshasználó le nem lép róla.
*Ezt már jobban szereti. A szavai utáni bólogatást, vagy beletörődést. Nem akar borsot törni senki orra alá, de nem rohanhatnak a vesztükbe. Ha érzi, hogy tényleg nagy a baj, akkor majd újra tervez, de most megérdemli a válaszait a lány. Nem fog a végletekig elmenni azért, hogy megmaradjon neki az ékszer, talán, ha szembesül azzal, hogy van még emlék, ami fennmaradt a szüleiből, akkor könnyebben elengedi a csecsebecsét, amire annyira fáj a macska foga. Egyre rosszabb ötletnek tartja megtartani, pedig ő kardoskodik érte még most is. De nem hiheti Cilia, hogy nem tesz meg érte mindent. Viszont őszintének kell vele lennie.
Útjuk közben, ha csepeg is rájuk az eső -csak, hogy még idegesítőbb legyen a helyzetük-, közel hajol a lány füléhez.*
- Kincsem, megnézzük azt a helyet, de valamit muszáj mondanom. Tényleg lehet, hogy ez az ékszer bajt hoz. Nagyon nem szeretném, hogy emiatt történjen veled bármi is. Megígérem, hogy amit tudok megteszek, de van, ami felett nincs hatalmunk. Nagy vagy már, látod a helyzetet te is. Kérlek, hallgass rám majd. Jó? Kérlek!
*Megsimogatja a vállát, majd tovább vezeti Borsot, egészen addig, míg újra el nem érnek ahhoz a bizonyos részhez, ahol az volt a legnagyobb problémája tegnap, hogy majd koszos és vizes lesz. Milyen szép is volt akkor!
Leszáll a lóról, Nori is így tesz, s lesegíti Ciliát is. Nagyot sóhajt, a gondolatai kavalkádja miatt abban sem biztos, hogy újra sikerül neki a varázslat, de legfeljebb újra próbálja. *
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására a varázshasználótól kiindulva egy keskeny, íves, ezüst ragyogású híd keletkezik egy, maximum száz lépés távolságra lévő pontig, melyekre a varázslónak rá kell látnia. Csak gyalogosan lehet átkelni rajta. Hatása addig tart, míg a varázshasználó le nem lép róla.
919. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-29 18:53:13
Üzenet elküldve: 2025-06-29 18:53:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Talán a rengeteg Mai mellett töltött időnek hála valóban ragadt rá valami azzal kapcsolatban, hogy miként is kellene elérnie az akaratát másokkal szemben, de ő ezt képtelen tudatosan csinálni. Ösztönösen jönnek belőle a szavak, még ha kusza sorrendben is, és egy gyereket még csak-csak meg is tudna győzni az igazáról, de itt van Mai is. Egy mestert amúgy is ritkán szárnyal túl a tanítványa, de a feketeség még csak a kanyarban sincs fél-elf barátnője tudásához képest, aki rögtön átlát minden egyes szaván, és hamar elejét is veszi minden próbálkozásának.*
- Jó, menjünk oda *feleli más opció híján, többet már nem tehet. Társain múlik az ő sorsa is, de azt azért tényleg nagyon nehezen emészti meg, hogy az a kis vakarcs akarja „meglátni”, hogy mi legyen a medál sorsa. Egy olyan ékszer, mely minden bizonnyal az istenek érintését hordozza magán, a kezébe sem volna való, nemhogy a sajátjának tekintse, vagy bármiféle döntést hozzon róla.
Bárhogy is, ő most már tényleg teljesen tehetetlen. Nem maradt eszköze arra, hogy valahogy elérje, hogy hallgassanak rá, csak egy macskája van, akit nem lehet használni semmire, de legalább szőrös, puha és engedi magát dögönyözni.
A lóhoz viszi a négylábút, és újra belepakolja abba a zsákba, amiben eddig is utaztatta őt, majd maga is felszáll Árnyék hátára, de most nem ő vezeti a kis csapatot, hanem a sor végén kullog. Náluk a kulcs, náluk a döntés lehetősége, csak, ha baj lesz, ne nézzenek majd rá rémülten, mert amikor már az árnyak félig elnyelték őket, mert akkor már túl késő. Lepillant a karjára, melyen ugyan a ruhája hosszú ujja miatt nem látszik, de a fekete, árnyszerű tetoválás húzódik. Az a motívum is pontosan ugyanezt kívánja ábrázolni. Azt, hogy ha valaki egyszer elmerül a sötétségben, azon kétségtelenül örök nyomot is hagy. Nem szól, nem beszél, csak magában ízlelget ilyen és ehhez hasonló gondolatokat, míg a gázlóhoz nem érkeznek. Ekkor megáll, mert a megoldás már ismert. Le is száll a lóról, Mai mágikus hídján úgyis csak gyalog juthat át.*
*Talán a rengeteg Mai mellett töltött időnek hála valóban ragadt rá valami azzal kapcsolatban, hogy miként is kellene elérnie az akaratát másokkal szemben, de ő ezt képtelen tudatosan csinálni. Ösztönösen jönnek belőle a szavak, még ha kusza sorrendben is, és egy gyereket még csak-csak meg is tudna győzni az igazáról, de itt van Mai is. Egy mestert amúgy is ritkán szárnyal túl a tanítványa, de a feketeség még csak a kanyarban sincs fél-elf barátnője tudásához képest, aki rögtön átlát minden egyes szaván, és hamar elejét is veszi minden próbálkozásának.*
- Jó, menjünk oda *feleli más opció híján, többet már nem tehet. Társain múlik az ő sorsa is, de azt azért tényleg nagyon nehezen emészti meg, hogy az a kis vakarcs akarja „meglátni”, hogy mi legyen a medál sorsa. Egy olyan ékszer, mely minden bizonnyal az istenek érintését hordozza magán, a kezébe sem volna való, nemhogy a sajátjának tekintse, vagy bármiféle döntést hozzon róla.
Bárhogy is, ő most már tényleg teljesen tehetetlen. Nem maradt eszköze arra, hogy valahogy elérje, hogy hallgassanak rá, csak egy macskája van, akit nem lehet használni semmire, de legalább szőrös, puha és engedi magát dögönyözni.
A lóhoz viszi a négylábút, és újra belepakolja abba a zsákba, amiben eddig is utaztatta őt, majd maga is felszáll Árnyék hátára, de most nem ő vezeti a kis csapatot, hanem a sor végén kullog. Náluk a kulcs, náluk a döntés lehetősége, csak, ha baj lesz, ne nézzenek majd rá rémülten, mert amikor már az árnyak félig elnyelték őket, mert akkor már túl késő. Lepillant a karjára, melyen ugyan a ruhája hosszú ujja miatt nem látszik, de a fekete, árnyszerű tetoválás húzódik. Az a motívum is pontosan ugyanezt kívánja ábrázolni. Azt, hogy ha valaki egyszer elmerül a sötétségben, azon kétségtelenül örök nyomot is hagy. Nem szól, nem beszél, csak magában ízlelget ilyen és ehhez hasonló gondolatokat, míg a gázlóhoz nem érkeznek. Ekkor megáll, mert a megoldás már ismert. Le is száll a lóról, Mai mágikus hídján úgyis csak gyalog juthat át.*
918. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-29 18:30:56
Üzenet elküldve: 2025-06-29 18:30:56
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek útján//
*A fekete macska nem válaszol a felé intézett kérdésre; csak nagy szemeivel vizslatja Norit. A babusgatásra sem reagál, ám hagyja a dolgot, látszólag nincs ellenére. Kifejezte már ellenérzéseit, s nem úgy fest, hogy egyéb eszköz rejlik mancsai között, amivel befolyásolni tudná menetük irányát.
A kis társaság macskástul, mindenestül, nyugodt szívvel lóra kaphat és megindulhat a visszaúton. A haloványan szemerkélő eső hűvösen kopog vállukon és kobakukon. Legalább a szúnyoghad sem oly aktív most, mint az úton idefelé. Az ingovány nyomasztó képét hamar hátuk mögött tudják, nincs messze a karavánpihenő romjaitól. Rövidesen ismét a megduzzadt folyó partján állhatnak. Amennyiben nem akarnak belegázolni a heves áramlatú folyóvízbe, talán Mai kisegíti őket úgy, ahogy tette azt idefelé is. Csakis rajtuk múlik.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.29 18:31:59
*A fekete macska nem válaszol a felé intézett kérdésre; csak nagy szemeivel vizslatja Norit. A babusgatásra sem reagál, ám hagyja a dolgot, látszólag nincs ellenére. Kifejezte már ellenérzéseit, s nem úgy fest, hogy egyéb eszköz rejlik mancsai között, amivel befolyásolni tudná menetük irányát.
A kis társaság macskástul, mindenestül, nyugodt szívvel lóra kaphat és megindulhat a visszaúton. A haloványan szemerkélő eső hűvösen kopog vállukon és kobakukon. Legalább a szúnyoghad sem oly aktív most, mint az úton idefelé. Az ingovány nyomasztó képét hamar hátuk mögött tudják, nincs messze a karavánpihenő romjaitól. Rövidesen ismét a megduzzadt folyó partján állhatnak. Amennyiben nem akarnak belegázolni a heves áramlatú folyóvízbe, talán Mai kisegíti őket úgy, ahogy tette azt idefelé is. Csakis rajtuk múlik.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.29 18:31:59
917. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-29 18:12:51
Üzenet elküldve: 2025-06-29 18:12:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Jó kapcsolatot ápolt mindig is a környezetében lévő állatokkal. Különösen mostanság a rezidencián, mert ő az egyetlen aki hajlandó Anviel mellett elvégezni a piszkos munkát. Viszont ez a fekete macska, neki sem nyerte el tetszését. Ami hatalmas szó, az állatkedvelő Szikránál. Egy halkabb ijedt sóhaj hagyja el ajkait, amint meglátja a macska agresszív reakcióját. Szemmel követi merre halad. Nem is lepődik meg, hogy ismét Nori mellett talált menedéket.*
- Akkor pukkadj meg.
*Duzzog orra alatt a macska reakciója miatt. De ettől függetlenül nem gondolja meg magát. Akármennyire is szeretne már most menni a macska után, hogy a végére járjanak ennek a borzalomnak. Nem szaladhatnak vaktában. Legrosszabb esetben Norinak kell többet gyalogolnia, ha elkíséri őket Cilia házához. Nem is telik bele sok idő, hogy Nori a saját maga malmára hajtsa a vizet. Cilia felfigyel nevére, és hallgatja a feketeséget. Az ötletet hamar elültetve gondolataiban. Mert végre, nem erőszakkal próbálja megszerezni magának azt amit akar.
Cilia látszólagosan is elgondolkodik az ajánlaton. De mire bármit is mondhatna. Mai végül kimondja az ítéletet. Nem is baj. Jobb, hogy ő döntött helyette.*
- Igen. Menjünk haza előbb. Utána meglátom, mi legyen ezzel.
*Nézi tenyerében az amulettet egy pillanatra. Majd tenyerét összecsukva ismét elrejti. Mai következő szavára hallgatva bólint. Összeszedi a pokrócát, fejére emeli kis bőrsisakját. Fel ül Maival a lóra, és mutatja az irányt. Bármerre is legyen az. Ha a szekérhez képest volt elvezetni őket. Akkor hazáig is menni fog. A képek már kevésbé kuszák a fejében. A tájképre nagyjából is emlékszik. Egy kisebb mezőség, nem messze az erdőséggel. Egy falucska mellett. Nem hiszi, hogy nehéz lenne megtalálni.*
*Jó kapcsolatot ápolt mindig is a környezetében lévő állatokkal. Különösen mostanság a rezidencián, mert ő az egyetlen aki hajlandó Anviel mellett elvégezni a piszkos munkát. Viszont ez a fekete macska, neki sem nyerte el tetszését. Ami hatalmas szó, az állatkedvelő Szikránál. Egy halkabb ijedt sóhaj hagyja el ajkait, amint meglátja a macska agresszív reakcióját. Szemmel követi merre halad. Nem is lepődik meg, hogy ismét Nori mellett talált menedéket.*
- Akkor pukkadj meg.
*Duzzog orra alatt a macska reakciója miatt. De ettől függetlenül nem gondolja meg magát. Akármennyire is szeretne már most menni a macska után, hogy a végére járjanak ennek a borzalomnak. Nem szaladhatnak vaktában. Legrosszabb esetben Norinak kell többet gyalogolnia, ha elkíséri őket Cilia házához. Nem is telik bele sok idő, hogy Nori a saját maga malmára hajtsa a vizet. Cilia felfigyel nevére, és hallgatja a feketeséget. Az ötletet hamar elültetve gondolataiban. Mert végre, nem erőszakkal próbálja megszerezni magának azt amit akar.
Cilia látszólagosan is elgondolkodik az ajánlaton. De mire bármit is mondhatna. Mai végül kimondja az ítéletet. Nem is baj. Jobb, hogy ő döntött helyette.*
- Igen. Menjünk haza előbb. Utána meglátom, mi legyen ezzel.
*Nézi tenyerében az amulettet egy pillanatra. Majd tenyerét összecsukva ismét elrejti. Mai következő szavára hallgatva bólint. Összeszedi a pokrócát, fejére emeli kis bőrsisakját. Fel ül Maival a lóra, és mutatja az irányt. Bármerre is legyen az. Ha a szekérhez képest volt elvezetni őket. Akkor hazáig is menni fog. A képek már kevésbé kuszák a fejében. A tájképre nagyjából is emlékszik. Egy kisebb mezőség, nem messze az erdőséggel. Egy falucska mellett. Nem hiszi, hogy nehéz lenne megtalálni.*
916. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-29 17:55:02
Üzenet elküldve: 2025-06-29 17:55:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Egészen a mai napig azt hitte, hogy szereti az állatokat. Van is a rezidencián egy egész sereg belőlük, de ez itt kivívta az ellenszenvét azzal, hogy ráfújt az ő kincsére, na meg azzal is, hogy valószínű az általa legutáltabb istenség küldötte. Abszurd. Ha megkapja a medált, akkor annyi egy lehetséges örökségnek, de biztonságban maradnak. Ha nem kapja meg, akkor nem maradnak biztonságban, de kiderülhet egy, s más, ami tán jót tenne Cilia lelkének, vagy jövőjének. Jut is, marad is, ha elmennek a házba és legalább úgy tesznek, mintha bárkit is érdekelne az a rohadt Arctalan. Ha valamire jutnak, akkor eldöntheti, hogy inkább szabadulna-e a zafírtól, vagy ér annyit, hogy bajba kerülhetnek miatta. Merengéséből Nori szavai rántják ki, noha nem neki szólt. Az az aljas kis feketeség éppen eleget tanult már tőle, kezd egészen jól manipulálni másokat. Csakhogy itt van Mai, aki dönt. A kislány csak látszólag teheti ezt meg, a végszó úgyis az övé. Felsóhajt.*
- Ne nála próbálkozz. Nem adja ki a kezéből. És a házhoz megyünk, ha megfelel ennek a guvadt szemű dögnek is. Ha találunk valamit és van értelme, akkor beszélhetünk a hogyan továbbról. Induljunk, nemsokára leszakad az ég. *Feltekint a felhőkre, nem sejtet jót ez sem, főleg egy ilyen nehéz terepen. Gyorsan segít összepakolni mindent, amit kell, felőle útnak is eredhetnek. *
- Pattanj fel, Kincsem, próbálj meg vezetni minket.
*Eztán ő is felszáll Borsra, hogy nekiiramodhassanak újra az ismeretlennek. Hihetetlen, hogy egy macskától jobban tart, mint eddig bárkitől mástól. *
*Egészen a mai napig azt hitte, hogy szereti az állatokat. Van is a rezidencián egy egész sereg belőlük, de ez itt kivívta az ellenszenvét azzal, hogy ráfújt az ő kincsére, na meg azzal is, hogy valószínű az általa legutáltabb istenség küldötte. Abszurd. Ha megkapja a medált, akkor annyi egy lehetséges örökségnek, de biztonságban maradnak. Ha nem kapja meg, akkor nem maradnak biztonságban, de kiderülhet egy, s más, ami tán jót tenne Cilia lelkének, vagy jövőjének. Jut is, marad is, ha elmennek a házba és legalább úgy tesznek, mintha bárkit is érdekelne az a rohadt Arctalan. Ha valamire jutnak, akkor eldöntheti, hogy inkább szabadulna-e a zafírtól, vagy ér annyit, hogy bajba kerülhetnek miatta. Merengéséből Nori szavai rántják ki, noha nem neki szólt. Az az aljas kis feketeség éppen eleget tanult már tőle, kezd egészen jól manipulálni másokat. Csakhogy itt van Mai, aki dönt. A kislány csak látszólag teheti ezt meg, a végszó úgyis az övé. Felsóhajt.*
- Ne nála próbálkozz. Nem adja ki a kezéből. És a házhoz megyünk, ha megfelel ennek a guvadt szemű dögnek is. Ha találunk valamit és van értelme, akkor beszélhetünk a hogyan továbbról. Induljunk, nemsokára leszakad az ég. *Feltekint a felhőkre, nem sejtet jót ez sem, főleg egy ilyen nehéz terepen. Gyorsan segít összepakolni mindent, amit kell, felőle útnak is eredhetnek. *
- Pattanj fel, Kincsem, próbálj meg vezetni minket.
*Eztán ő is felszáll Borsra, hogy nekiiramodhassanak újra az ismeretlennek. Hihetetlen, hogy egy macskától jobban tart, mint eddig bárkitől mástól. *
915. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-29 17:08:28
Üzenet elküldve: 2025-06-29 17:08:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Erőltetett türelemmel figyeli a szürreális jelenetet. Azt, ahogy a macska tőle teljesen abszurd módon jelzi, hogy igényt tart a medálra, majd azt, ahogy Mai felébredve próbálja elhessegetni, de a cirmost ez egy cseppet sem érdekli, aztán pedig azt, ahogy Cilia jobb híján alkudozni próbál vele. Látja a rémületet is a tekintetében, mellyel őt találja meg, de hát magának köszönheti. Szörnyecske látványos reakciójából arra tud következtetni, hogy egyáltalán nem tetszik neki a válasz, melyet a kis feltől kap, aztán néhány pislogás után már azt veszi észre, hogy a macska már az ő lába mellett ólálkodik. Egy ideig csak nézi az állatot, majd gondol egyet és felnyalábolja, ölelgetni, simogatni kezdi.*
- Valójában ők is pontosan azt akarják, mint mi. Kideríteni, hogy mire jó az a nyaklánc. Vagy te tudod? Akkor áruld el nekünk! *Kezd beszélni a macskához, miközben taktikát vált. Már nem akarja mindenáron elvenni az amulettet a lánytól. Bárkinél is van, csak annyi a lényeg, hogy oda menjen vele, ahol annak a zafírköves medálnak lennie kell.*
- Cilia! *szólítja meg végül a lányt. Úgy dönt, hogy ő is megpróbál alkudozni vele, hátha neki több sikere lesz, mint egy macskának, aki csak bámulni, és most már követelni képes.*
- Felőlem lehet nálad, de akkor engedd, hogy oda menjünk vele, ahová Szörnyecske vezet minket! Lefogadom, hogy ő tudja, minek a kulcsa lehet. Azonban akár veszélybe is kerülhetsz. Biztos, hogy ezt akarod? *Ciliát kérdezi, de már Maira néz. Szemét húzás, de az általa oly nagyon féltett kislány biztonságát használja fel azért, hogy elérje, amit akar.*
- Ha odaadjátok a medált, elmegyek, és megkeresem, hogy mire jó, utána visszaadom nektek, és akkor ti hazamehettek, biztonságban lesztek. Ha nem adjátok, akkor kénytelenek lesztek velem jönni, vagy… nekem veletek. Ahhoz a házhoz. Hogy is mondtad? Ott talán találunk valami nyomot? Akkor induljunk, és megígérem, hogy nem hagyom Szörnyecskének se, hogy elvegye tőled a láncot. *Lenéz újra a macskára, akinek, ha addig még az ölében van, újra jól megdögönyözi a kis fejét.*
- Neked is jó így? Segítenek nekünk. *Érvelése most is rendszertelen, de azt talán érthetik mindketten, hogy két lehetőséget talál járható útnak. Vagy egyedül megy a medállal, vagy az marad Ciliánál, de akkor bármiről is van itt szó, abba ők is bele fognak keveredni.*
*Erőltetett türelemmel figyeli a szürreális jelenetet. Azt, ahogy a macska tőle teljesen abszurd módon jelzi, hogy igényt tart a medálra, majd azt, ahogy Mai felébredve próbálja elhessegetni, de a cirmost ez egy cseppet sem érdekli, aztán pedig azt, ahogy Cilia jobb híján alkudozni próbál vele. Látja a rémületet is a tekintetében, mellyel őt találja meg, de hát magának köszönheti. Szörnyecske látványos reakciójából arra tud következtetni, hogy egyáltalán nem tetszik neki a válasz, melyet a kis feltől kap, aztán néhány pislogás után már azt veszi észre, hogy a macska már az ő lába mellett ólálkodik. Egy ideig csak nézi az állatot, majd gondol egyet és felnyalábolja, ölelgetni, simogatni kezdi.*
- Valójában ők is pontosan azt akarják, mint mi. Kideríteni, hogy mire jó az a nyaklánc. Vagy te tudod? Akkor áruld el nekünk! *Kezd beszélni a macskához, miközben taktikát vált. Már nem akarja mindenáron elvenni az amulettet a lánytól. Bárkinél is van, csak annyi a lényeg, hogy oda menjen vele, ahol annak a zafírköves medálnak lennie kell.*
- Cilia! *szólítja meg végül a lányt. Úgy dönt, hogy ő is megpróbál alkudozni vele, hátha neki több sikere lesz, mint egy macskának, aki csak bámulni, és most már követelni képes.*
- Felőlem lehet nálad, de akkor engedd, hogy oda menjünk vele, ahová Szörnyecske vezet minket! Lefogadom, hogy ő tudja, minek a kulcsa lehet. Azonban akár veszélybe is kerülhetsz. Biztos, hogy ezt akarod? *Ciliát kérdezi, de már Maira néz. Szemét húzás, de az általa oly nagyon féltett kislány biztonságát használja fel azért, hogy elérje, amit akar.*
- Ha odaadjátok a medált, elmegyek, és megkeresem, hogy mire jó, utána visszaadom nektek, és akkor ti hazamehettek, biztonságban lesztek. Ha nem adjátok, akkor kénytelenek lesztek velem jönni, vagy… nekem veletek. Ahhoz a házhoz. Hogy is mondtad? Ott talán találunk valami nyomot? Akkor induljunk, és megígérem, hogy nem hagyom Szörnyecskének se, hogy elvegye tőled a láncot. *Lenéz újra a macskára, akinek, ha addig még az ölében van, újra jól megdögönyözi a kis fejét.*
- Neked is jó így? Segítenek nekünk. *Érvelése most is rendszertelen, de azt talán érthetik mindketten, hogy két lehetőséget talál járható útnak. Vagy egyedül megy a medállal, vagy az marad Ciliánál, de akkor bármiről is van itt szó, abba ők is bele fognak keveredni.*
914. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-29 15:06:55
Üzenet elküldve: 2025-06-29 15:06:55
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek útján//
*A fekete kis bestia a hessentésre nem moccan, Cilia kedves, ám elutasító válaszára viszont most először kimutatja érzelmeit. Kitátja száját, majd fajtájához híven nagyot fújtat a lány irányába. Végül elrebben, s megállapodik Nori lábai mellett. Megkerüli a lányt, majd szorosan mellette foglal helyet, sárga szemeit továbbra is Cilián tartva.
A társaság most minden további nélkül eldöntheti, hogy merre és hogyan tovább. Az ingovány felett gomolygó felhők könnyű esőt ígérnek, ami nem könnyíti meg útjukat egyik irányba sem. Közel a folyó, de hogy Artheniorban mi várja őket, az homályba vész egyelőre. Egy dolog látszik biztosnak, hogy történetük talán sötétebb árnyalatot öltött, mint ahogy azt szerették volna.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.29 15:09:27
*A fekete kis bestia a hessentésre nem moccan, Cilia kedves, ám elutasító válaszára viszont most először kimutatja érzelmeit. Kitátja száját, majd fajtájához híven nagyot fújtat a lány irányába. Végül elrebben, s megállapodik Nori lábai mellett. Megkerüli a lányt, majd szorosan mellette foglal helyet, sárga szemeit továbbra is Cilián tartva.
A társaság most minden további nélkül eldöntheti, hogy merre és hogyan tovább. Az ingovány felett gomolygó felhők könnyű esőt ígérnek, ami nem könnyíti meg útjukat egyik irányba sem. Közel a folyó, de hogy Artheniorban mi várja őket, az homályba vész egyelőre. Egy dolog látszik biztosnak, hogy történetük talán sötétebb árnyalatot öltött, mint ahogy azt szerették volna.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.29 15:09:27
913. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-29 09:59:44
Üzenet elküldve: 2025-06-29 09:59:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Egy igazi komisz, nem is tudná tagadni. Viszont ártó szándékkal sosem bántana senkit.
Ahogy a kirakós darabjai egyre jobban helyre állnak. Cilia mozdulatai, beszéde is egyre összeszedettebb. Határozottabb mint amilyen szende szokott lenni, főleg a jég kékek tekintete alatt.
Mai válasza nem kegyetlen, maga az igazság az. Amit muszáj volt elmondani Cilianak. Akármennyire is küzdött. Arca enyhén torzul el, egy fájdalmas grimaszba. Szipog egy nagyot. Egyetlen egy nagy könnycsepp szalad le ismét arcán. Arckifejezését visszafogja, erősnek kell lennie. Majd nagyot sóhajtva bólint Mai szavára. Jobb ha most nem mond többet. Különben ismét eltörne a mécses. Magába folytja hát a fájdalmát, és oda bújik Maihoz, hogy végre mindketten aludni tudjanak.
Éjszakája ha nem is teljesen pihentető, de legalább kielégítő volt. Szemeit felnyitva a szunnyadó Mait pillantja meg. Fülét pedig a különböző állatok hangjai üti meg. Lassan kezd mocorgásba és körbe pillant. Mintha csak remélné nem itt van, és ez csak egy rossz álom. De sajnos nem. A reggeli hűvös idő amit arcán érez emlékezteti a csúf valóságra.
De mielőtt bármi mást is csinálhatna. Megpillantja a macskát. Ami hatalmas sárga szemével, őt bámulja, ismét.
Egy pillanatra hőköl hátra fejével meglepettségében. Fürkészni kezdi a macskát. Mégis mi lehet, vagy már tán felteheti magának a kérdést. Ki lehet? Nézi azokat a sárga szemeket, mintha próbálná kiolvasni mi állhat mögötte.
Tekintetét riadtan fordítja Nori felé. Még a kezében lévő medált is hirtelen mellkasához szorítja. Annyira elbambult a macskát nézve, nem is figyelt fel arra, hogy a nő már felébredt.
Pár pillanatra rá pedig már Mai is. Érzi is a nő érintését a hátán, ruháján keresztül.
Tekintete hamar visszaszökik a macskára, nem láthat benne haragot, inkább csak értetlenséget. Szerényen szól hozzá.*
- Előbb kiderítjük minek a kulcsa. Rendben?
*Ő is legszívesebben már hazamenne, hátra hagyva ezt a káoszt amibe belecsöppent. De ő is túlságosan kíváncsi miért vesztek oda a szülei, a megoldás pedig itt van néhány kilométerre csupán.*
*Egy igazi komisz, nem is tudná tagadni. Viszont ártó szándékkal sosem bántana senkit.
Ahogy a kirakós darabjai egyre jobban helyre állnak. Cilia mozdulatai, beszéde is egyre összeszedettebb. Határozottabb mint amilyen szende szokott lenni, főleg a jég kékek tekintete alatt.
Mai válasza nem kegyetlen, maga az igazság az. Amit muszáj volt elmondani Cilianak. Akármennyire is küzdött. Arca enyhén torzul el, egy fájdalmas grimaszba. Szipog egy nagyot. Egyetlen egy nagy könnycsepp szalad le ismét arcán. Arckifejezését visszafogja, erősnek kell lennie. Majd nagyot sóhajtva bólint Mai szavára. Jobb ha most nem mond többet. Különben ismét eltörne a mécses. Magába folytja hát a fájdalmát, és oda bújik Maihoz, hogy végre mindketten aludni tudjanak.
Éjszakája ha nem is teljesen pihentető, de legalább kielégítő volt. Szemeit felnyitva a szunnyadó Mait pillantja meg. Fülét pedig a különböző állatok hangjai üti meg. Lassan kezd mocorgásba és körbe pillant. Mintha csak remélné nem itt van, és ez csak egy rossz álom. De sajnos nem. A reggeli hűvös idő amit arcán érez emlékezteti a csúf valóságra.
De mielőtt bármi mást is csinálhatna. Megpillantja a macskát. Ami hatalmas sárga szemével, őt bámulja, ismét.
Egy pillanatra hőköl hátra fejével meglepettségében. Fürkészni kezdi a macskát. Mégis mi lehet, vagy már tán felteheti magának a kérdést. Ki lehet? Nézi azokat a sárga szemeket, mintha próbálná kiolvasni mi állhat mögötte.
Tekintetét riadtan fordítja Nori felé. Még a kezében lévő medált is hirtelen mellkasához szorítja. Annyira elbambult a macskát nézve, nem is figyelt fel arra, hogy a nő már felébredt.
Pár pillanatra rá pedig már Mai is. Érzi is a nő érintését a hátán, ruháján keresztül.
Tekintete hamar visszaszökik a macskára, nem láthat benne haragot, inkább csak értetlenséget. Szerényen szól hozzá.*
- Előbb kiderítjük minek a kulcsa. Rendben?
*Ő is legszívesebben már hazamenne, hátra hagyva ezt a káoszt amibe belecsöppent. De ő is túlságosan kíváncsi miért vesztek oda a szülei, a megoldás pedig itt van néhány kilométerre csupán.*
912. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-29 07:21:06
Üzenet elküldve: 2025-06-29 07:21:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*A lánynak jó gondolatai vannak a legtöbbször, még a csínytevései is olyanok, amiken igazándiból nevetnie kellene, de nem mindig teszi meg, mert még elfajulnak a dolgok. Most viszont egészen okos dolog tőle, hogy keressék meg a házat, ki tudja milyen feljegyzések vannak ott, na meg milyen értékek, ha már a család maga igen érdekes hivatást választott. Persze minden tudomása szerint legalább két esztendő telt el a baleset óta. Így hát jóra nem számít, egy talán használható házon kívül. *
- Megnézzük. *Mondja egy halvány mosollyal, ami hamar színtelenné válik. Csak a szemeiben látszódik a féltés és az együttérzés, ahogy újra válaszolnia kell egy nehéz kérdésre.* - Kincsem, nem lesznek ott. És kérlek ne nagy reményekkel menjünk oda, mert nem tudhatod mi történt a házzal az eltelt idő alatt. Ha most fáj is, hidd el, szükséged van rá, hogy tudd, mi történt. Talán találunk benne valamit, talán már más lakja. Erre készülj fel. De erős lány vagy és én végig melletted leszek. *S, ha kell visszaszerzi a jogos tulajdont, de nem szaladna így előre. Nyugtatólag megöleli a lányt, majd már csak a virradattal ébred, ami egyrészt igen felhős, kissé hűvös is, na meg… hátborzongató. Nem, nem a macska tűnik gyilkos szándékúnak, de a jelenet, amit lát, már teljességgel igazolja azt, amit eddig is sejtett. Persze Nori tudta, de ő többnyire amúgyis tudni vél dolgokat, amik nem léteznek, így nem az ő szavaira adna, hanem saját tapasztalásaira. Átfut az agyán, hogy ez már tényleg olyan dolog, amibe nekik halandóknak nem kéne belefolyni. Kit érdekel az a rohadt medál, ha talán valamelyik istenség - s ha Norit valaki így vezeti, az leginkább Sa'Tererth -, finoman jelzi, még elég kedves formában a szándékát. Zavartan pislog párat, majd megsimítja Cilia hátát, hogy tudja, felébredt ő is. *
- Hess!
*Mondja a cirmos felé, de hát valószínű semmit nem ér ezzel. Csak ő is finoman szeretné kideríteni, hogy mennyi esélyük van megtartani a zafír kulcsot. Már valójában tudja: semmi.*
*A lánynak jó gondolatai vannak a legtöbbször, még a csínytevései is olyanok, amiken igazándiból nevetnie kellene, de nem mindig teszi meg, mert még elfajulnak a dolgok. Most viszont egészen okos dolog tőle, hogy keressék meg a házat, ki tudja milyen feljegyzések vannak ott, na meg milyen értékek, ha már a család maga igen érdekes hivatást választott. Persze minden tudomása szerint legalább két esztendő telt el a baleset óta. Így hát jóra nem számít, egy talán használható házon kívül. *
- Megnézzük. *Mondja egy halvány mosollyal, ami hamar színtelenné válik. Csak a szemeiben látszódik a féltés és az együttérzés, ahogy újra válaszolnia kell egy nehéz kérdésre.* - Kincsem, nem lesznek ott. És kérlek ne nagy reményekkel menjünk oda, mert nem tudhatod mi történt a házzal az eltelt idő alatt. Ha most fáj is, hidd el, szükséged van rá, hogy tudd, mi történt. Talán találunk benne valamit, talán már más lakja. Erre készülj fel. De erős lány vagy és én végig melletted leszek. *S, ha kell visszaszerzi a jogos tulajdont, de nem szaladna így előre. Nyugtatólag megöleli a lányt, majd már csak a virradattal ébred, ami egyrészt igen felhős, kissé hűvös is, na meg… hátborzongató. Nem, nem a macska tűnik gyilkos szándékúnak, de a jelenet, amit lát, már teljességgel igazolja azt, amit eddig is sejtett. Persze Nori tudta, de ő többnyire amúgyis tudni vél dolgokat, amik nem léteznek, így nem az ő szavaira adna, hanem saját tapasztalásaira. Átfut az agyán, hogy ez már tényleg olyan dolog, amibe nekik halandóknak nem kéne belefolyni. Kit érdekel az a rohadt medál, ha talán valamelyik istenség - s ha Norit valaki így vezeti, az leginkább Sa'Tererth -, finoman jelzi, még elég kedves formában a szándékát. Zavartan pislog párat, majd megsimítja Cilia hátát, hogy tudja, felébredt ő is. *
- Hess!
*Mondja a cirmos felé, de hát valószínű semmit nem ér ezzel. Csak ő is finoman szeretné kideríteni, hogy mennyi esélyük van megtartani a zafír kulcsot. Már valójában tudja: semmi.*
911. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-28 22:46:44
Üzenet elküldve: 2025-06-28 22:46:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Bármennyire is küzd a saját testének határai ellen, végül nem tud felülkerekedni rajtuk, így hiába akar ébren maradni, őt is elnyomja az álom. Nem meglepő, hisz annyi minden történt. A hosszú, kimerítő út, a rengeteg inger, a látomás, a varázslatok mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy ne legyen képes ébren tölteni az éjszakát. Bár, miután nem akart elaludni, valójában nem is felébred, hanem felriad álmából. Szemei kipattannak, és rögtön a veszélyt kezdi fürkészni, de úgy tűnik, hogy nincs sehol semmi, ami ártani akarna neki, és ahogy elődugja az orrát a fal mögül, arról is megbizonyosodhat, hogy a társaival is minden rendben. Cilia már ébren, és Mai is mocorog már mellette.
Egyetlen furcsaságra lehet csupán figyelmes, arra, hogy míg Mai ugyanúgy, ahogy ő, még csak próbálja kiverni az álmot a szeméből, a macskája a már teljesen ébre Ciliát bámulja, és teljesen hihetetlen módon mancsát tartja felé, mintha csak kérni akarna tőle valamit. Sok különös dolgot művelt már az az állat, de ez a mozdulat akkor is túl idegen még tőle is. Olyan… emberi. Gyanúsan figyeli a jelenetet, hosszú ideig nem szól egy szót sem, végül kezeit összefonja maga előtt, hátát pedig a falnak veti, s így figyeli tovább, hogy mi fog történni. Közben mindehhez csupán a következőt fűzi hozzá Ciliára pillantva.*
- Tudod, hogy mit akar. *Nem fog újra vitába szállni sem Ciliával, sem pedig Maival a medál sorsát illetően. Szerinte az istenek pontosan tudják, hogy mi legyen a sorsa. Már az is az ő hatalmuknak lehet köszönhető, hogy egyáltalán megtalálták, és előbb vagy utóbb úgyis érvényesíteni fogják az akaratukat, ha akarják, ha nem. Neki, még ha nehéz is, csak türelmesen ki kell várni.*
*Bármennyire is küzd a saját testének határai ellen, végül nem tud felülkerekedni rajtuk, így hiába akar ébren maradni, őt is elnyomja az álom. Nem meglepő, hisz annyi minden történt. A hosszú, kimerítő út, a rengeteg inger, a látomás, a varázslatok mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy ne legyen képes ébren tölteni az éjszakát. Bár, miután nem akart elaludni, valójában nem is felébred, hanem felriad álmából. Szemei kipattannak, és rögtön a veszélyt kezdi fürkészni, de úgy tűnik, hogy nincs sehol semmi, ami ártani akarna neki, és ahogy elődugja az orrát a fal mögül, arról is megbizonyosodhat, hogy a társaival is minden rendben. Cilia már ébren, és Mai is mocorog már mellette.
Egyetlen furcsaságra lehet csupán figyelmes, arra, hogy míg Mai ugyanúgy, ahogy ő, még csak próbálja kiverni az álmot a szeméből, a macskája a már teljesen ébre Ciliát bámulja, és teljesen hihetetlen módon mancsát tartja felé, mintha csak kérni akarna tőle valamit. Sok különös dolgot művelt már az az állat, de ez a mozdulat akkor is túl idegen még tőle is. Olyan… emberi. Gyanúsan figyeli a jelenetet, hosszú ideig nem szól egy szót sem, végül kezeit összefonja maga előtt, hátát pedig a falnak veti, s így figyeli tovább, hogy mi fog történni. Közben mindehhez csupán a következőt fűzi hozzá Ciliára pillantva.*
- Tudod, hogy mit akar. *Nem fog újra vitába szállni sem Ciliával, sem pedig Maival a medál sorsát illetően. Szerinte az istenek pontosan tudják, hogy mi legyen a sorsa. Már az is az ő hatalmuknak lehet köszönhető, hogy egyáltalán megtalálták, és előbb vagy utóbb úgyis érvényesíteni fogják az akaratukat, ha akarják, ha nem. Neki, még ha nehéz is, csak türelmesen ki kell várni.*
910. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-28 22:03:27
Üzenet elküldve: 2025-06-28 22:03:27
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek útján//
*A kimerültség végül az egész társaságon úrrá lesz. Úgy, ahogy vannak, a ropogó tűz mellett, kutyástul-macskástul elnyomja őket a buzgóság.
Legelőször Cilia ébred a társaságból. Mai még horpaszt mellette. A tűz már régen kihunyt, kissé hűvös is a kora reggel. Az ég felettük felhős, a napkorong csak átpislogni tud az ingovány felett húzódó miazmán. A vidéket továbbra is betölti a békák, rovarok és madarak sajátos muzsikájának kavalkádja.
Ami azonban a fiatal elflánynak először szembe ötölhet, az a fekete macska, ami most közvetlen közelről szemléli őt guvadó szemeivel. Ücsörög, csak a farka jár mögötte érdeklődve. A lehető legmeglepőbb módot választja szándéka kifejezésére: Felemeli aprócska mancsát, majd Cilia felé fordítja. Sárga tekintetével a lányt fürkészi, aki rögtön kitalálhatja a négylábú szándékát: a medált kéri.
Mai és Nori is felébredni látszik a mocorgásra. A fekete macska meg sem rezdül, továbbra is mancsát tartja, körmeit gondosan visszahúzva.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.28 22:31:32
*A kimerültség végül az egész társaságon úrrá lesz. Úgy, ahogy vannak, a ropogó tűz mellett, kutyástul-macskástul elnyomja őket a buzgóság.
Legelőször Cilia ébred a társaságból. Mai még horpaszt mellette. A tűz már régen kihunyt, kissé hűvös is a kora reggel. Az ég felettük felhős, a napkorong csak átpislogni tud az ingovány felett húzódó miazmán. A vidéket továbbra is betölti a békák, rovarok és madarak sajátos muzsikájának kavalkádja.
Ami azonban a fiatal elflánynak először szembe ötölhet, az a fekete macska, ami most közvetlen közelről szemléli őt guvadó szemeivel. Ücsörög, csak a farka jár mögötte érdeklődve. A lehető legmeglepőbb módot választja szándéka kifejezésére: Felemeli aprócska mancsát, majd Cilia felé fordítja. Sárga tekintetével a lányt fürkészi, aki rögtön kitalálhatja a négylábú szándékát: a medált kéri.
Mai és Nori is felébredni látszik a mocorgásra. A fekete macska meg sem rezdül, továbbra is mancsát tartja, körmeit gondosan visszahúzva.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.28 22:31:32
909. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-28 15:32:39
Üzenet elküldve: 2025-06-28 15:32:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Nosztalgikus érzés számára újra a vadonban aludni. Igaz, a tábortűz, a pokróc, és a társaság, mind luxusnak számít ahhoz képest amiben élni kellett az erdőben. Ott csak Deres vastag bundája adott neki elég meleget, hogy átvészelje a hideg éjszakákat.
Most sincs egyedül, Mai továbbra is mellette van. Amiért hálás. Kimondhatatlanul. Az érzés azonban továbbra is furcsa. Most már számára is, hogy anyjának szólította őt. Valójában pedig, nem is áll ez messzire a valóságtól. Most, hogy már emlékei vannak anyjáról, haloványan. Talán okkal érezte azokat a kötelékeket amik most fűzik hozzá a jég kék szeműhöz. Sokban hasonlít rá, a gondoskodás és a dorgálást legalább úgy kapja tőle, mint édesanyjától. Tán csak a tudás, amit átad neki változott meg csupán az emlékek hatására. Egyre több Eeyrel kapcsolatos tanítás villan fel haloványan emlékeiben. Miképp tekintsen másokra és, hogy hogyan viselkedjen velük. Viszont ezek még mind kuszák. Eddig az üresség uralkodott benne. Most viszont olyan, mintha egy tömeg szeretne bemenni egyszerre egy apró ajtón. Idő még amíg minden a helyére kerül. Szerencse, hogy a hosszú életűek közé tartozik, így ezzel talán nem lesz probléma.
Nori sértettsége nem érdekli, dacoljon, ahogy csak szeretne. Felnőtt, jobban is megfogalmazhatta volna mit akart tőle, talán még boldogan segített volna. Mert aki fontos Mainak, az neki is. De így csupán olaj volt a tűzre, akaratossága. Remélhetőleg a másnap majd elsimítja a kedélyeket. Hogy tiszta lappal tudják kezdeni a kutatást.
Szemeit a mellé közel húzódó Maira emeli. Láthatja benne az a szikrát ami általában látható. Egy apró kis reménysugár ebben a sötét időben. Honvágya mintha most igazi otthona felé húzza őt mintsem az árvaházba. Mit sem sejtve, annak látványa csak jobban elszomorítaná őt. Naivan mintha reménykedne abban, szülei ott várják őt. És a balesetben csak a hintó és a ló veszett oda. Butaság ez. Biztosan. De valamiért kis szíve reménykedik, hogy igaz.*
- Emlékszem a házra, a szép kertre elől, és hátul is volt. Fonott kerítés veszi körbe, a kapujánál pedig egy nagy körte fa áll. Egy kisebb falu szélén áll. Öhm. A város felé kell mennünk. Utána pedig. Öhm az erdőség felé, de van egy mező is arra ahol a földművelők dolgoztak.
*Hadar, izgatottan magyaráz, mert úgy kotorászik fejében, hogy emlékeiben meglelje az utat amik most kuszábbak mint valaha. Ha most indulnának el lehet egész nap keresniük kellene a helyet.
Amint kimondja a szavakat, eszébe is jut miért is szeretne hazamenni. Ahol már senki sem várja.*
- Mai. Ők nem lesznek ott igaz?
*Hangjában ismét érezhető a fájdalom, de most már küzd ellene. Nem fogja hagyni, hogy a sírás kerülgesse.
Alakuljon a beszélgetés bárhogyan is. Végül, ő maga sem fog fenn maradni. Fáradt, kimerült. Az alvás Mai kezeiben hamar el fogják nyomni. Hiszen egyedüli vigasza jelenleg nevelője. Pár perc elteltével Mai hallhatja a békés szuszogást. Meglepetésére amúgy, Cilia végre, úgy alszik mint egy darab kő.*
*Nosztalgikus érzés számára újra a vadonban aludni. Igaz, a tábortűz, a pokróc, és a társaság, mind luxusnak számít ahhoz képest amiben élni kellett az erdőben. Ott csak Deres vastag bundája adott neki elég meleget, hogy átvészelje a hideg éjszakákat.
Most sincs egyedül, Mai továbbra is mellette van. Amiért hálás. Kimondhatatlanul. Az érzés azonban továbbra is furcsa. Most már számára is, hogy anyjának szólította őt. Valójában pedig, nem is áll ez messzire a valóságtól. Most, hogy már emlékei vannak anyjáról, haloványan. Talán okkal érezte azokat a kötelékeket amik most fűzik hozzá a jég kék szeműhöz. Sokban hasonlít rá, a gondoskodás és a dorgálást legalább úgy kapja tőle, mint édesanyjától. Tán csak a tudás, amit átad neki változott meg csupán az emlékek hatására. Egyre több Eeyrel kapcsolatos tanítás villan fel haloványan emlékeiben. Miképp tekintsen másokra és, hogy hogyan viselkedjen velük. Viszont ezek még mind kuszák. Eddig az üresség uralkodott benne. Most viszont olyan, mintha egy tömeg szeretne bemenni egyszerre egy apró ajtón. Idő még amíg minden a helyére kerül. Szerencse, hogy a hosszú életűek közé tartozik, így ezzel talán nem lesz probléma.
Nori sértettsége nem érdekli, dacoljon, ahogy csak szeretne. Felnőtt, jobban is megfogalmazhatta volna mit akart tőle, talán még boldogan segített volna. Mert aki fontos Mainak, az neki is. De így csupán olaj volt a tűzre, akaratossága. Remélhetőleg a másnap majd elsimítja a kedélyeket. Hogy tiszta lappal tudják kezdeni a kutatást.
Szemeit a mellé közel húzódó Maira emeli. Láthatja benne az a szikrát ami általában látható. Egy apró kis reménysugár ebben a sötét időben. Honvágya mintha most igazi otthona felé húzza őt mintsem az árvaházba. Mit sem sejtve, annak látványa csak jobban elszomorítaná őt. Naivan mintha reménykedne abban, szülei ott várják őt. És a balesetben csak a hintó és a ló veszett oda. Butaság ez. Biztosan. De valamiért kis szíve reménykedik, hogy igaz.*
- Emlékszem a házra, a szép kertre elől, és hátul is volt. Fonott kerítés veszi körbe, a kapujánál pedig egy nagy körte fa áll. Egy kisebb falu szélén áll. Öhm. A város felé kell mennünk. Utána pedig. Öhm az erdőség felé, de van egy mező is arra ahol a földművelők dolgoztak.
*Hadar, izgatottan magyaráz, mert úgy kotorászik fejében, hogy emlékeiben meglelje az utat amik most kuszábbak mint valaha. Ha most indulnának el lehet egész nap keresniük kellene a helyet.
Amint kimondja a szavakat, eszébe is jut miért is szeretne hazamenni. Ahol már senki sem várja.*
- Mai. Ők nem lesznek ott igaz?
*Hangjában ismét érezhető a fájdalom, de most már küzd ellene. Nem fogja hagyni, hogy a sírás kerülgesse.
Alakuljon a beszélgetés bárhogyan is. Végül, ő maga sem fog fenn maradni. Fáradt, kimerült. Az alvás Mai kezeiben hamar el fogják nyomni. Hiszen egyedüli vigasza jelenleg nevelője. Pár perc elteltével Mai hallhatja a békés szuszogást. Meglepetésére amúgy, Cilia végre, úgy alszik mint egy darab kő.*
908. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-28 14:49:17
Üzenet elküldve: 2025-06-28 14:49:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*A karavánpihenő békés, csupán hármójuk hangulata nem az. Fortyog benne is a düh, hogy húga arra sem képes, hogy legalább azokat a pillanatokat békén hagyja, amik amúgyis igen sötétek. Folyton tetézi a rosszat. Cilia most, ha nem is vágyik babusgatásra, megérdemli a figyelmet, de nem azt a faját, amit a feketeség szentel neki. Békén kellene hagyni, legalább egy éjjelt hadd rágja át magát a saját gondolatain. De nem. Mérgez. Az első perctől kezdve, hogy megismerte ez van. A kötelék ugyan eltüntette az ezt megelőző adagot, de most újra belefecskendezte az ereibe, s mivel tisztábban is lát már vele kapcsolatban, egyszerűen képtelen csak legyinteni, hogy „ő ilyen”. A saját bőre, ha nem is érdekli, a lányé igen. Meg szeretné védeni a világ összes bajától, mégis olyasvalakit hozott ide mellé védelemül, aki többet árt, mint használ. A macska más. Akarata van. Nélküle Nori sem tudna semmit. Nem tesz hozzá jókedvéhez a tudat. De most Cilia a fontos és hogy végre megpihenhetnek. A tűz ropog, az éj megérkezik a holdakkal együtt, ami ad némi világos ragyogást a tűz mellé. Az ételek is elfogynak. Még amolyan idilli állapot is lehetne, ha nem fertőzné annyi gond.
Cilia mellé telepszik és próbálja mutatni minden moccanásával, hogy vele van. Nori sem vonult el teljesen, de jobb most, hogy hangtalanságba burkolódzik, bár nem tudja, hogy csak a kérésének eleget téve, vagy amúgysincs beszédes kedvében.
A jégkékek mindig olvadva nézik a leányt, bármi dúl is benne. Mikor megszólal sincs másként.*
- Ó, a házatok. *Elgondolkodik kissé. Annyira azért most nem az érdekli, hogy mi minek a kulcsa, sokkal inkább az, hogy van némi öröksége a gyereknek, ami, ha nem az enyészeté az eltelt idő óta, akkor igencsak jól jöhet majd később a számára. Nem buta gondolat, hogy megnézzék, bár más terve volt, de azt el lehet halasztani.*
- Remek ötlet, Kincsem. Menjünk el reggel és keressük meg, azért jöttünk, hogy minél többre jussunk. Mire emlékszel? Tudod talán az utat, vagy csak ködösen? *Ezzel próbálkozik kiszedni azt is, hogy hogyan áll az emlékezéssel. Rövidesen persze fontosabbnak látja, hogy nyugovóra térjenek. A lányhoz bújik, az az első, hogy ő elaludjon. Bár szívesen varázsolna most maga köré őrző kis gömböcöket, félő, hogy a mostani álmai miatt nem lesz túl nyugodt a kis elf és még sérelmeznék a fények. Nem túl kényelmes itt és az álom sem telepedik rá egyszerűen. Nem is szeretne igazán aludni, nem olyan hely ez, ahol igazán beleereszkedne, de persze némileg sikerül neki.*
*A karavánpihenő békés, csupán hármójuk hangulata nem az. Fortyog benne is a düh, hogy húga arra sem képes, hogy legalább azokat a pillanatokat békén hagyja, amik amúgyis igen sötétek. Folyton tetézi a rosszat. Cilia most, ha nem is vágyik babusgatásra, megérdemli a figyelmet, de nem azt a faját, amit a feketeség szentel neki. Békén kellene hagyni, legalább egy éjjelt hadd rágja át magát a saját gondolatain. De nem. Mérgez. Az első perctől kezdve, hogy megismerte ez van. A kötelék ugyan eltüntette az ezt megelőző adagot, de most újra belefecskendezte az ereibe, s mivel tisztábban is lát már vele kapcsolatban, egyszerűen képtelen csak legyinteni, hogy „ő ilyen”. A saját bőre, ha nem is érdekli, a lányé igen. Meg szeretné védeni a világ összes bajától, mégis olyasvalakit hozott ide mellé védelemül, aki többet árt, mint használ. A macska más. Akarata van. Nélküle Nori sem tudna semmit. Nem tesz hozzá jókedvéhez a tudat. De most Cilia a fontos és hogy végre megpihenhetnek. A tűz ropog, az éj megérkezik a holdakkal együtt, ami ad némi világos ragyogást a tűz mellé. Az ételek is elfogynak. Még amolyan idilli állapot is lehetne, ha nem fertőzné annyi gond.
Cilia mellé telepszik és próbálja mutatni minden moccanásával, hogy vele van. Nori sem vonult el teljesen, de jobb most, hogy hangtalanságba burkolódzik, bár nem tudja, hogy csak a kérésének eleget téve, vagy amúgysincs beszédes kedvében.
A jégkékek mindig olvadva nézik a leányt, bármi dúl is benne. Mikor megszólal sincs másként.*
- Ó, a házatok. *Elgondolkodik kissé. Annyira azért most nem az érdekli, hogy mi minek a kulcsa, sokkal inkább az, hogy van némi öröksége a gyereknek, ami, ha nem az enyészeté az eltelt idő óta, akkor igencsak jól jöhet majd később a számára. Nem buta gondolat, hogy megnézzék, bár más terve volt, de azt el lehet halasztani.*
- Remek ötlet, Kincsem. Menjünk el reggel és keressük meg, azért jöttünk, hogy minél többre jussunk. Mire emlékszel? Tudod talán az utat, vagy csak ködösen? *Ezzel próbálkozik kiszedni azt is, hogy hogyan áll az emlékezéssel. Rövidesen persze fontosabbnak látja, hogy nyugovóra térjenek. A lányhoz bújik, az az első, hogy ő elaludjon. Bár szívesen varázsolna most maga köré őrző kis gömböcöket, félő, hogy a mostani álmai miatt nem lesz túl nyugodt a kis elf és még sérelmeznék a fények. Nem túl kényelmes itt és az álom sem telepedik rá egyszerűen. Nem is szeretne igazán aludni, nem olyan hely ez, ahol igazán beleereszkedne, de persze némileg sikerül neki.*
907. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-27 23:10:34
Üzenet elküldve: 2025-06-27 23:10:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Igazságtalannak érzi, ahogy bánnak vele. Persze, ő nem veszi észre, hogy a szavak, melyeket használ, túl erősek és az időzítése is végtelenül rossz, de Mai hideg megszólalásai és Cilia haragos tekintete egyértelművé teszi a számára, hogy nem kívánják most az ő társaságát.
Legalább míg tüzet rak, és jár a keze, addig valami eltereli a gondolatait erről az egészről… áh, dehogy tereli. Nem akarta ő ellopni azt a kurva medált, csak addig kell neki, míg rájön a látomásának nyitjára, és arra, hogy miképp kapcsolódik ehhez az egészhez a furcsa macskája, aki egyértelműen neki akar valamit mutatni, aztán felőle azt csinál vele a lány, amit akar.
Azt egyáltalán nem tervezi szemrehányni nekik, hogy a meleg is csak neki köszönhető volna, miért is tenné? Mai ugyanúgy meg tudná csinálni. Nem akart ő semmi rosszat, mégis bántják. Ezt érzi, mert nem tudja, hogy az empátia teljes hiánya mekkora baj is valójában. Még egyszer megpróbál beszélni a lányokkal, de ugyanazt kapja. Rideg válaszokat és ellenszenves pillantásokat. Tehetetlenül nézi őket, majd végül csak ennyit felel Mai javaslatára.*
- Nem hagylak itt titeket a sötétben. *Több szóra most nem futja, csak arra, hogy néhány rövid másodpercig még ott álljon, de aztán hátat fordít, kettesben hagyja Mait és Ciliát, és az egyik közeli fal mögött húzza meg magát, ahol még érzi valamelyest a tűz melegét, de nincs szem előtt. Ha nem kíváncsiak rá, akkor ő sem akar velük lenni. Leül a földre, és ő is eszik valamit, ami talán nem túl finom, ám mégis jól fog esni, mielőtt az éhség kínzó fenyegetéssé válna. Aludni azonban egyelőre még nem tervez. Felnéz a holdakra, melyek hiába világítanak olyan büszkén, szerinte nem teszik kevésbé veszélyessé a környéket. Ha ő ébren marad, akkor legalább Mai és Cilia nyugodtan aludhatnak, gondolja, de valószínű, hogy előbb vagy utóbb így magányosan őt is el fogja nyomni az álom. Neki most nincs társasága, még a macskája is inkább a szunyókálást választotta ahelyett, hogy vele legyen, pedig most talán még örülne is, ha úgy bámulná azokkal a gülü szemeivel, mint eddig.
Egyébként nem ül messze a párostól, alig néhány méterre van tőlük a fal, így tisztán és érthetően hall minden egyes szót, ami elhangzik közöttük. Azt, hogy Mai mennyire odaadóan képes gondoskodni a kislányról, és azt is, hogy az ő apja házában talán nyomra bukkanhatnak, mely számára jó hír is lehetne, mégsem megy oda újra hozzájuk. Nem akarja újra látni azt, ahogy az a két megvető szempár néz rá, ahogy szerinte nem is érdemli meg. Vagy csak egyszerűen bocsánatot kéne kérnie… ám ez a lehetőség ezúttal sem fordul meg a fejében.*
Elfogyasztott egy nagy adag Vándorebédet, éhségét és szomját oltva, valamint begyógyítva elfogyasztójának első és második kategóriájú sérüléseit.
*Igazságtalannak érzi, ahogy bánnak vele. Persze, ő nem veszi észre, hogy a szavak, melyeket használ, túl erősek és az időzítése is végtelenül rossz, de Mai hideg megszólalásai és Cilia haragos tekintete egyértelművé teszi a számára, hogy nem kívánják most az ő társaságát.
Legalább míg tüzet rak, és jár a keze, addig valami eltereli a gondolatait erről az egészről… áh, dehogy tereli. Nem akarta ő ellopni azt a kurva medált, csak addig kell neki, míg rájön a látomásának nyitjára, és arra, hogy miképp kapcsolódik ehhez az egészhez a furcsa macskája, aki egyértelműen neki akar valamit mutatni, aztán felőle azt csinál vele a lány, amit akar.
Azt egyáltalán nem tervezi szemrehányni nekik, hogy a meleg is csak neki köszönhető volna, miért is tenné? Mai ugyanúgy meg tudná csinálni. Nem akart ő semmi rosszat, mégis bántják. Ezt érzi, mert nem tudja, hogy az empátia teljes hiánya mekkora baj is valójában. Még egyszer megpróbál beszélni a lányokkal, de ugyanazt kapja. Rideg válaszokat és ellenszenves pillantásokat. Tehetetlenül nézi őket, majd végül csak ennyit felel Mai javaslatára.*
- Nem hagylak itt titeket a sötétben. *Több szóra most nem futja, csak arra, hogy néhány rövid másodpercig még ott álljon, de aztán hátat fordít, kettesben hagyja Mait és Ciliát, és az egyik közeli fal mögött húzza meg magát, ahol még érzi valamelyest a tűz melegét, de nincs szem előtt. Ha nem kíváncsiak rá, akkor ő sem akar velük lenni. Leül a földre, és ő is eszik valamit, ami talán nem túl finom, ám mégis jól fog esni, mielőtt az éhség kínzó fenyegetéssé válna. Aludni azonban egyelőre még nem tervez. Felnéz a holdakra, melyek hiába világítanak olyan büszkén, szerinte nem teszik kevésbé veszélyessé a környéket. Ha ő ébren marad, akkor legalább Mai és Cilia nyugodtan aludhatnak, gondolja, de valószínű, hogy előbb vagy utóbb így magányosan őt is el fogja nyomni az álom. Neki most nincs társasága, még a macskája is inkább a szunyókálást választotta ahelyett, hogy vele legyen, pedig most talán még örülne is, ha úgy bámulná azokkal a gülü szemeivel, mint eddig.
Egyébként nem ül messze a párostól, alig néhány méterre van tőlük a fal, így tisztán és érthetően hall minden egyes szót, ami elhangzik közöttük. Azt, hogy Mai mennyire odaadóan képes gondoskodni a kislányról, és azt is, hogy az ő apja házában talán nyomra bukkanhatnak, mely számára jó hír is lehetne, mégsem megy oda újra hozzájuk. Nem akarja újra látni azt, ahogy az a két megvető szempár néz rá, ahogy szerinte nem is érdemli meg. Vagy csak egyszerűen bocsánatot kéne kérnie… ám ez a lehetőség ezúttal sem fordul meg a fejében.*
Elfogyasztott egy nagy adag Vándorebédet, éhségét és szomját oltva, valamint begyógyítva elfogyasztójának első és második kategóriájú sérüléseit.
906. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-27 21:49:28
Üzenet elküldve: 2025-06-27 21:49:28
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek útján//
*A sötétség ugyan rátelepszik az ingoványra, de az égbolt tiszta. Mindkét hold az égen jár; az egyik a horizont tetején ücsörög, a nagyobbik pedig épp a fejük felett pihen, mintha csak őket kukkolná. Utóbbira természetesen ők is rálátnak a ropogó, meleget árasztó tűz mellől.
Noha az ingovány hangjai baljósak, nem úgy néz ki, hogy a közelükben bármi vagy bárki ólálkodna. Épp ellenkezőleg; a karavánpihenő kihaltabb, mint bármelyik más szeglete a lápnak.
Szóváltás ide vagy oda, a céljuk nagyon úgy fest, ugyanaz; kideríteni, minek a kulcsa a kék kővel ellátott medál. Furcsa helyzet, de az egyetlen, aki nagy valószínűséggel válasszal szolgálhatna, néma.
A Nori mellé csapódott, fekete macska tekintete sűrűn jár. A beszélőket figyeli. Nem moccan, csupán az ébenhajú emberleány mellett ücsörög. Végül nagy sokára hatalmasat nyújtózik, majd összekucorodva álomra hajtja fejét.
Az éjjel nem fog megoldást hozni problémáikra, ez mindnyájan tudják. A legjobb tehát átvészelni.*
*A sötétség ugyan rátelepszik az ingoványra, de az égbolt tiszta. Mindkét hold az égen jár; az egyik a horizont tetején ücsörög, a nagyobbik pedig épp a fejük felett pihen, mintha csak őket kukkolná. Utóbbira természetesen ők is rálátnak a ropogó, meleget árasztó tűz mellől.
Noha az ingovány hangjai baljósak, nem úgy néz ki, hogy a közelükben bármi vagy bárki ólálkodna. Épp ellenkezőleg; a karavánpihenő kihaltabb, mint bármelyik más szeglete a lápnak.
Szóváltás ide vagy oda, a céljuk nagyon úgy fest, ugyanaz; kideríteni, minek a kulcsa a kék kővel ellátott medál. Furcsa helyzet, de az egyetlen, aki nagy valószínűséggel válasszal szolgálhatna, néma.
A Nori mellé csapódott, fekete macska tekintete sűrűn jár. A beszélőket figyeli. Nem moccan, csupán az ébenhajú emberleány mellett ücsörög. Végül nagy sokára hatalmasat nyújtózik, majd összekucorodva álomra hajtja fejét.
Az éjjel nem fog megoldást hozni problémáikra, ez mindnyájan tudják. A legjobb tehát átvészelni.*
905. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-27 21:19:10
Üzenet elküldve: 2025-06-27 21:19:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Egy apró kis csillag erejével fénylik az a pillanat amikor Maival egymásra tekintenek. Cilia szemében mintha minden hirtelen értelmet nyert volna. Ezt tisztán ki tudja olvasni a nő benne. Bár igaz, az az értelem sötét emlékeket rejt magában. De legalább az övé.
Nevét érő dicséret, halvány vigaszt nyújt számára ebben a szomorú pillanatban. De egy apró mosolyt azért csal az arcára. Ami sajnos hamar el is illan Nori önző viselkedése miatt.
Egymásra sziszegnek, fújnak. Mint egy csapat kóbor macska, amik megtalálták a halász kosarából kiesett halat. Borzasztó civakodás, egy olyan dologért, amiről azt sem tudják mi lehet. Főleg egy olyan helyen és időben, amivel akár az életükkel is fizethetnek. A kétlábúak, amit most már tud pontosan, embereknek hívják, viselkedése ilyen volt és ilyen is lesz. A kapzsiság, az önös érdekek, sokszor többet érnek számukra bármi másnál. Elfelejtik azt is, aki a szerettük. Szomorú.
Szitok szaváért nem kap dorgálást Maitól, mondjuk nem is igazán érdekelné ebben az adott pillanatban. Viszont annak örül, hogy hasonlóan mint ő, sértő szavakkal illető Norit. Amiért hálás nevelője felé.
Nori viszont húzza jelenlegi idegszálait. Fogait csikorgatja, és kezével Mai kezét szorongatja dühében. Fogalma sincs mit mondjon, fortyog benne a harag. Legszívesebben felkapna egy vaskos botot a földről és jól fejbe koppintaná a feketeséget hátha helyre jön az esze. Pont úgy, ahogy egyik árvaházi lakóval is tette. De itt biztos nem bánkódna áldozata miatt.
Viszont tudja nem teheti meg. Mai számára, ez a nő valamiért fontos. Annyiban hagyja, de meg nem bocsátott a feketeségnek. Hangosan kifújja a levegőt orrán mint egy dühös bika, hogy valahogy kezelje a helyzetet.
A civakodás után, lóháton távoznak a szívszorongató helyről. Visszatérve így a karaván pihenőre. Amit a mocsár a múlt darabjaként őrzött meg magában, lassan morzsolgatva falait, letűnt idők momentumaként. Egy kisebb fedetlen helységben találnak menedéket. Amit látszólag más is használt nem is oly régen. Cilia továbbra is Mai mellett lépdel, szúrós tekintetét pedig néha Norira szegezi. Nem bízik benne egyáltalán. A medált azóta is kezében szorongatja, és el nem fogja engedni.
Miért is tenné. Most már, hogy visszakapta énjének egy nagyobb darabját. A fájdalom amit az emlékezés okoz, semmi ahhoz képest amin most át ment. Persze nem kellemes. Viszont az ár amit most fizet érte most már csekély. Felidéz magában minden pillanatot amire csak képes az amulettel kapcsolatban. De csak az jut eszébe ami eddig is. Apjánál volt, és el akarta juttatni valahova. Talán az az indok amit hallott, hogy egy beteg barátját látogatják meg csupán hazugság volt? De miért tette volna ezt vele? Most már biztosan nem derül ki. Ettől függetlenül a gondolat nem hagyja nyugodni.
Megérkezve a helységbe, keres magának egy nagyobb követ, fatörmeléket. Ami nem ázott meg a mocsár vizétől és leül rá. Kezében az amulettet ismét forgatja, elejét hátulját alaposan megnézve. Lehajtott fejjel, összefont haja pedig lelóg feje mellől. Láthatólag erősen töri fejét, amit meg is vakar néha néha, ahogy szokott. Mai szavai ekkor érik el hegyes füleit.*
- Tessék? Rendben, fogok.
*Zárja rövidre, majd vissza is fordul, hogy az amulettet bámulja. Továbbra sincs étvágya, bár érzi, hogy kezd fáradni. Talán a dac, és a gyász ami még mozgatja szegényt.*
- Meg is fogom tartani!
*Vágja rá Nori szavára gondolkodás nélkül. Hangja a nő irányába továbbra is haraggal teli. Viszont Mai szava, a kutatásról ad neki egy ötletet. Ami lassan ki is formálódik fejében.*
- Igen itt van.
*Le is veszi a hátán lévő kis táskát, amit a lóról való leszállásnál magához vett. Majd kotorni kezd benne. Ha Mai mellette áll, meg is csaphatja orrát az orvosi növények illata. A pokróc mellett, ő is kiveszi a vándorebédes üvegcsét. Kibontja és meg is issza. Nem a legfinomabb étel a földön. Ő mégis kedveli a nyers, földes, friss izét amit a gombákból nyer.*
- Jól vagyok Mai. Köszönöm.
*Próbálja megnyugtatni nevelőjét, de sajnos hangja és azóta is vörös árnyalatú szeme továbbra is ellene játszik. Viszont az ötlet, ami gyökeret vert fejében, mostanra kibontakozott fejében. Amiért zöld szeme hirtelen reményteli ragyogásban tör ki. Mint aki megvilágosodott.*
- A házunk! Mai, Édesapám lehet hagyott hátra feljegyzést. Lehet ő tudta mit nyit. És és, itt van azt hiszem nem messze!
*Még nem tiszta pontosan a kép, hol is van a ház, de másnapra biztos képes összeszednie magát annyira emlékezzen.*
Elfogyasztott egy nagy adag Vándorebédet, éhségét és szomját oltva, valamint begyógyítva elfogyasztójának első és második kategóriájú sérüléseit.
*Egy apró kis csillag erejével fénylik az a pillanat amikor Maival egymásra tekintenek. Cilia szemében mintha minden hirtelen értelmet nyert volna. Ezt tisztán ki tudja olvasni a nő benne. Bár igaz, az az értelem sötét emlékeket rejt magában. De legalább az övé.
Nevét érő dicséret, halvány vigaszt nyújt számára ebben a szomorú pillanatban. De egy apró mosolyt azért csal az arcára. Ami sajnos hamar el is illan Nori önző viselkedése miatt.
Egymásra sziszegnek, fújnak. Mint egy csapat kóbor macska, amik megtalálták a halász kosarából kiesett halat. Borzasztó civakodás, egy olyan dologért, amiről azt sem tudják mi lehet. Főleg egy olyan helyen és időben, amivel akár az életükkel is fizethetnek. A kétlábúak, amit most már tud pontosan, embereknek hívják, viselkedése ilyen volt és ilyen is lesz. A kapzsiság, az önös érdekek, sokszor többet érnek számukra bármi másnál. Elfelejtik azt is, aki a szerettük. Szomorú.
Szitok szaváért nem kap dorgálást Maitól, mondjuk nem is igazán érdekelné ebben az adott pillanatban. Viszont annak örül, hogy hasonlóan mint ő, sértő szavakkal illető Norit. Amiért hálás nevelője felé.
Nori viszont húzza jelenlegi idegszálait. Fogait csikorgatja, és kezével Mai kezét szorongatja dühében. Fogalma sincs mit mondjon, fortyog benne a harag. Legszívesebben felkapna egy vaskos botot a földről és jól fejbe koppintaná a feketeséget hátha helyre jön az esze. Pont úgy, ahogy egyik árvaházi lakóval is tette. De itt biztos nem bánkódna áldozata miatt.
Viszont tudja nem teheti meg. Mai számára, ez a nő valamiért fontos. Annyiban hagyja, de meg nem bocsátott a feketeségnek. Hangosan kifújja a levegőt orrán mint egy dühös bika, hogy valahogy kezelje a helyzetet.
A civakodás után, lóháton távoznak a szívszorongató helyről. Visszatérve így a karaván pihenőre. Amit a mocsár a múlt darabjaként őrzött meg magában, lassan morzsolgatva falait, letűnt idők momentumaként. Egy kisebb fedetlen helységben találnak menedéket. Amit látszólag más is használt nem is oly régen. Cilia továbbra is Mai mellett lépdel, szúrós tekintetét pedig néha Norira szegezi. Nem bízik benne egyáltalán. A medált azóta is kezében szorongatja, és el nem fogja engedni.
Miért is tenné. Most már, hogy visszakapta énjének egy nagyobb darabját. A fájdalom amit az emlékezés okoz, semmi ahhoz képest amin most át ment. Persze nem kellemes. Viszont az ár amit most fizet érte most már csekély. Felidéz magában minden pillanatot amire csak képes az amulettel kapcsolatban. De csak az jut eszébe ami eddig is. Apjánál volt, és el akarta juttatni valahova. Talán az az indok amit hallott, hogy egy beteg barátját látogatják meg csupán hazugság volt? De miért tette volna ezt vele? Most már biztosan nem derül ki. Ettől függetlenül a gondolat nem hagyja nyugodni.
Megérkezve a helységbe, keres magának egy nagyobb követ, fatörmeléket. Ami nem ázott meg a mocsár vizétől és leül rá. Kezében az amulettet ismét forgatja, elejét hátulját alaposan megnézve. Lehajtott fejjel, összefont haja pedig lelóg feje mellől. Láthatólag erősen töri fejét, amit meg is vakar néha néha, ahogy szokott. Mai szavai ekkor érik el hegyes füleit.*
- Tessék? Rendben, fogok.
*Zárja rövidre, majd vissza is fordul, hogy az amulettet bámulja. Továbbra sincs étvágya, bár érzi, hogy kezd fáradni. Talán a dac, és a gyász ami még mozgatja szegényt.*
- Meg is fogom tartani!
*Vágja rá Nori szavára gondolkodás nélkül. Hangja a nő irányába továbbra is haraggal teli. Viszont Mai szava, a kutatásról ad neki egy ötletet. Ami lassan ki is formálódik fejében.*
- Igen itt van.
*Le is veszi a hátán lévő kis táskát, amit a lóról való leszállásnál magához vett. Majd kotorni kezd benne. Ha Mai mellette áll, meg is csaphatja orrát az orvosi növények illata. A pokróc mellett, ő is kiveszi a vándorebédes üvegcsét. Kibontja és meg is issza. Nem a legfinomabb étel a földön. Ő mégis kedveli a nyers, földes, friss izét amit a gombákból nyer.*
- Jól vagyok Mai. Köszönöm.
*Próbálja megnyugtatni nevelőjét, de sajnos hangja és azóta is vörös árnyalatú szeme továbbra is ellene játszik. Viszont az ötlet, ami gyökeret vert fejében, mostanra kibontakozott fejében. Amiért zöld szeme hirtelen reményteli ragyogásban tör ki. Mint aki megvilágosodott.*
- A házunk! Mai, Édesapám lehet hagyott hátra feljegyzést. Lehet ő tudta mit nyit. És és, itt van azt hiszem nem messze!
*Még nem tiszta pontosan a kép, hol is van a ház, de másnapra biztos képes összeszednie magát annyira emlékezzen.*
Elfogyasztott egy nagy adag Vándorebédet, éhségét és szomját oltva, valamint begyógyítva elfogyasztójának első és második kategóriájú sérüléseit.
904. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-27 18:26:14
Üzenet elküldve: 2025-06-27 18:26:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Végigsimít az elf arcán és egy pillanatra elfeledi, hogy milyen szituációban is van. Bár tudná mennyi mindenre és mire emlékezett vissza a kis Kincse. A nevét már tudja, annyi bizonyos, Mai pedig meghatódva néz felé.*
- Gyönyörű neved van, Cilia!
*De nem tarthat sokáig az érzés, ami hirtelenjében rátelepedett. Norileina mindig tesz róla. Az esküjüket jól fogalmazta meg. A feketeség nem tudja őket bántani, de egy pillanatra megfordul a fejében, hogy erre egyébként ténylegesen képes volna, ha nem gondolkodott volna ennyire előre. Mai pedig képtelen neheztelni a régmúlt tettei miatt, viszont a kézfogásuktól kezdve, egészen nyugodtan megorrolhat újra a lányra. De ez valami más. Eddig is tudta, hogy végtelenül önző Nori. Eddig is tudta, hogy semmi empátia nem szorult belé, viszont, amit most hall tőle, az megforgatja a gyomrát. Egy pontig kiábrándultan pislog rá, miközben magához húzza a lányt, aki a saját nyelvén szitkozódik. Megérti. Egyetlen leheletnyi dorgálást sem kap most, hiszen ha Mait olyan fából faragták volna, ettől milliószor durvább szidalmak hagynák el a száját. Végighordozza a jégkék szemeket a sötétruhás alakon, majd megingatja a fejét.*
- Szánalmas vagy.
*Nos, nem egy jó példa a gyerek felé, de momentán cseppet sem érdekli. Ha nem esteledne rájuk, nem is követné másodmagával a húgát, egyszerűen csak más utat választana. Nem jó ómen a macska figyelme sem. Egyre inkább azt érzi, hogy ezt az estét nem kellene egymással tölteniük, de most nem teheti meg, hogy kettesben marad Ciliával egy ilyen helyen. Bár, már nem tudja mi volna a rosszabb…
Nem segít a fahordásban. Higgye csak Nori, hogy miatta van meleg is, mert ő itt van és a két kezével, na meg a mágiájával megdolgozik érte. Cili felé figyel.*
- Egyél, jó? Hosszú volt az út, szeretném, ha lenne a holnapi útra is erőd. Elviszlek valahova. *Ha kell ő maga is belakmározik abból az undorító vándorebédből, csak a gyerek ne korgó gyomorral vészelje át az estét. Nem nagyon fog választási lehetőséget hagyni, de kedvesen kezdi. Kelletlen bár, de ő is elfogyasztja a fiolába zárt undormányt. De csak is az ő kedvéért, hogy motiválja. Később, mikor Nori ismét megszólal, felé fordul.*
- Ha annyira érdekel kezdj el kutatni, ha van értelme, talán megkapod. Ha ő is úgy akarja.
*Mondja a maga kimért módján. Sosem érzett még ekkora ellenszenvet a másik iránt.*
- Talán inkább ma ne beszélj többet. Túl sok szenny hagyja el a szádat. Nincs erre most szükség.
*Ingatja meg a fejét, majd újra a leánnyal foglalkozik.*
- Hoztál pokrócot, azt mondtad. Terítsük le, azon kényelmesebb. Ha szomjas is vagy, szólj, ha bármit szeretnél csak mondjad. Itt vagyok veled, jó?
*Nem kíván tényleg társalogni már a féltestvérével, egyszerűen rázza tőle a hideg. A cirmostól is. Hogy aludni nem fog tudni, szinte biztos, de már most nagyon szeretné, hogy reggel legyen.*
Elfogyasztott egy nagy adag Vándorebédet, éhségét és szomját oltva, valamint begyógyítva elfogyasztójának első és második kategóriájú sérüléseit.
*Végigsimít az elf arcán és egy pillanatra elfeledi, hogy milyen szituációban is van. Bár tudná mennyi mindenre és mire emlékezett vissza a kis Kincse. A nevét már tudja, annyi bizonyos, Mai pedig meghatódva néz felé.*
- Gyönyörű neved van, Cilia!
*De nem tarthat sokáig az érzés, ami hirtelenjében rátelepedett. Norileina mindig tesz róla. Az esküjüket jól fogalmazta meg. A feketeség nem tudja őket bántani, de egy pillanatra megfordul a fejében, hogy erre egyébként ténylegesen képes volna, ha nem gondolkodott volna ennyire előre. Mai pedig képtelen neheztelni a régmúlt tettei miatt, viszont a kézfogásuktól kezdve, egészen nyugodtan megorrolhat újra a lányra. De ez valami más. Eddig is tudta, hogy végtelenül önző Nori. Eddig is tudta, hogy semmi empátia nem szorult belé, viszont, amit most hall tőle, az megforgatja a gyomrát. Egy pontig kiábrándultan pislog rá, miközben magához húzza a lányt, aki a saját nyelvén szitkozódik. Megérti. Egyetlen leheletnyi dorgálást sem kap most, hiszen ha Mait olyan fából faragták volna, ettől milliószor durvább szidalmak hagynák el a száját. Végighordozza a jégkék szemeket a sötétruhás alakon, majd megingatja a fejét.*
- Szánalmas vagy.
*Nos, nem egy jó példa a gyerek felé, de momentán cseppet sem érdekli. Ha nem esteledne rájuk, nem is követné másodmagával a húgát, egyszerűen csak más utat választana. Nem jó ómen a macska figyelme sem. Egyre inkább azt érzi, hogy ezt az estét nem kellene egymással tölteniük, de most nem teheti meg, hogy kettesben marad Ciliával egy ilyen helyen. Bár, már nem tudja mi volna a rosszabb…
Nem segít a fahordásban. Higgye csak Nori, hogy miatta van meleg is, mert ő itt van és a két kezével, na meg a mágiájával megdolgozik érte. Cili felé figyel.*
- Egyél, jó? Hosszú volt az út, szeretném, ha lenne a holnapi útra is erőd. Elviszlek valahova. *Ha kell ő maga is belakmározik abból az undorító vándorebédből, csak a gyerek ne korgó gyomorral vészelje át az estét. Nem nagyon fog választási lehetőséget hagyni, de kedvesen kezdi. Kelletlen bár, de ő is elfogyasztja a fiolába zárt undormányt. De csak is az ő kedvéért, hogy motiválja. Később, mikor Nori ismét megszólal, felé fordul.*
- Ha annyira érdekel kezdj el kutatni, ha van értelme, talán megkapod. Ha ő is úgy akarja.
*Mondja a maga kimért módján. Sosem érzett még ekkora ellenszenvet a másik iránt.*
- Talán inkább ma ne beszélj többet. Túl sok szenny hagyja el a szádat. Nincs erre most szükség.
*Ingatja meg a fejét, majd újra a leánnyal foglalkozik.*
- Hoztál pokrócot, azt mondtad. Terítsük le, azon kényelmesebb. Ha szomjas is vagy, szólj, ha bármit szeretnél csak mondjad. Itt vagyok veled, jó?
*Nem kíván tényleg társalogni már a féltestvérével, egyszerűen rázza tőle a hideg. A cirmostól is. Hogy aludni nem fog tudni, szinte biztos, de már most nagyon szeretné, hogy reggel legyen.*
Elfogyasztott egy nagy adag Vándorebédet, éhségét és szomját oltva, valamint begyógyítva elfogyasztójának első és második kategóriájú sérüléseit.
903. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-27 16:22:06
Üzenet elküldve: 2025-06-27 16:22:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Döbbenten veszi tudomásul, hogy társai nem fogadják el azt, hogy a kék köves amulett most már hozzá tartozik. Tény, hogy abból a hintóból került elő, ami a lány szüleinek kínkeserves halálát okozta, de attól még igenis az ő érdeme, hogy egyáltalán most náluk lehet az ékszer.*
- A macska engem vezetett el hozzá, nem őt *morogja. Az ork meg valamiért szintén meg akarta kaparintani magának. Szívesen Mai fejéhez vágná ezt is, de sikerül türtőztetnie magát, azonban csak addig, míg a fél-elf határozottan le nem korholja őt.*
- Akkor újra elmondom *sziszegi.* Nélkülem nem lenne most nálatok az a medál. Azt sem tudnátok, hogy a csontváznál volt, azt meg főleg nem, hogy a hintóból próbálta kihalászni. Ezt NEKEM köszönhetitek. Vagy talán ő mászott volna be érte a lápba és vette volna el a hullától? *biccent Szikra… Cilia felé, akinek a szavai, melyekből egy mukkot sem ért, de azt érzi, hogy nem kedvesek, csak olaj a tűzre. A választ meg sem várva ül fel lovára, és a Karavánpihenőig vezető úton egy szót sem szól többet. Magában dühöng, mert normális esetben ilyenkor már átkokat szórna, de most képtelen rá.
Mire odaérnek a romokhoz, már jócskán besötétedik, ám a feketeség ekkor kezdi elemében érezni magát. Nem fél az éjszakától, sem a furcsa, ijesztő zajoktól. Lepattan Árnyékról, és Szörnyecskét is szabadon engedi a zsákból, most már kiugorhat, ha akar. Talán csak emiatt tűnik olyan furcsán zaklatottnak szerencsétlen…*
- Itt jó lesz *szólal meg hosszú idő után először, majd munkához is lát. Elkezdi a tűzrakó mellől összeszedni a fát, és rárakni a kupacra. Ha ebben a többiek segítenek neki, annak csak örül, de aztán leguggol hozzá, hogy ismét varázserejét használva tüzet gyújtson -ha sikerül-.*
- Felőlem megtarthatja a medált *tér végül vissza a rövid csend után a kényes témára. Maihoz szól, de természetesen Ciliára gondol a szavaival.* Ha előtte hagyjátok, hogy kiderítsem, mire való. Az ork határozottan azt mondta, hogy egy kulcs. Én csak azt akarom tudni, hogy mihez. Ahelyett, hogy akadályoztok ebben, inkább segíthetnétek. *pillant most ismét Cilia irányába. Nem kezdi faggatni, hogy beszéljen, valamelyest azért hatott rá Mai dorgálása, de valójában persze azt akarja, hogy csicseregjen arról, amit tud.*
- Egyáltalán nem biztos, hogy a hintóban utazók voltak a jogos tulajdonosai. Talán pont ezért ért ilyen véget… *Empátia továbbra sem szorult belé sok, és szavait, ahogy sosem, most sem gondolja át igazán…*
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
*Döbbenten veszi tudomásul, hogy társai nem fogadják el azt, hogy a kék köves amulett most már hozzá tartozik. Tény, hogy abból a hintóból került elő, ami a lány szüleinek kínkeserves halálát okozta, de attól még igenis az ő érdeme, hogy egyáltalán most náluk lehet az ékszer.*
- A macska engem vezetett el hozzá, nem őt *morogja. Az ork meg valamiért szintén meg akarta kaparintani magának. Szívesen Mai fejéhez vágná ezt is, de sikerül türtőztetnie magát, azonban csak addig, míg a fél-elf határozottan le nem korholja őt.*
- Akkor újra elmondom *sziszegi.* Nélkülem nem lenne most nálatok az a medál. Azt sem tudnátok, hogy a csontváznál volt, azt meg főleg nem, hogy a hintóból próbálta kihalászni. Ezt NEKEM köszönhetitek. Vagy talán ő mászott volna be érte a lápba és vette volna el a hullától? *biccent Szikra… Cilia felé, akinek a szavai, melyekből egy mukkot sem ért, de azt érzi, hogy nem kedvesek, csak olaj a tűzre. A választ meg sem várva ül fel lovára, és a Karavánpihenőig vezető úton egy szót sem szól többet. Magában dühöng, mert normális esetben ilyenkor már átkokat szórna, de most képtelen rá.
Mire odaérnek a romokhoz, már jócskán besötétedik, ám a feketeség ekkor kezdi elemében érezni magát. Nem fél az éjszakától, sem a furcsa, ijesztő zajoktól. Lepattan Árnyékról, és Szörnyecskét is szabadon engedi a zsákból, most már kiugorhat, ha akar. Talán csak emiatt tűnik olyan furcsán zaklatottnak szerencsétlen…*
- Itt jó lesz *szólal meg hosszú idő után először, majd munkához is lát. Elkezdi a tűzrakó mellől összeszedni a fát, és rárakni a kupacra. Ha ebben a többiek segítenek neki, annak csak örül, de aztán leguggol hozzá, hogy ismét varázserejét használva tüzet gyújtson -ha sikerül-.*
- Felőlem megtarthatja a medált *tér végül vissza a rövid csend után a kényes témára. Maihoz szól, de természetesen Ciliára gondol a szavaival.* Ha előtte hagyjátok, hogy kiderítsem, mire való. Az ork határozottan azt mondta, hogy egy kulcs. Én csak azt akarom tudni, hogy mihez. Ahelyett, hogy akadályoztok ebben, inkább segíthetnétek. *pillant most ismét Cilia irányába. Nem kezdi faggatni, hogy beszéljen, valamelyest azért hatott rá Mai dorgálása, de valójában persze azt akarja, hogy csicseregjen arról, amit tud.*
- Egyáltalán nem biztos, hogy a hintóban utazók voltak a jogos tulajdonosai. Talán pont ezért ért ilyen véget… *Empátia továbbra sem szorult belé sok, és szavait, ahogy sosem, most sem gondolja át igazán…*
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
902. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-26 23:40:36
Üzenet elküldve: 2025-06-26 23:40:36
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek útján//
*Mire eljutnak az egykori karavánpihenő romjaihoz, körülöttük sötétségbe borul az ingovány. Szerencse, hogy időben elérték e helyet, mert ha most indulnának útnak, már az orrukig sem látnának.
E romokat már felszabadították ugyan a sötétség istenének fennhatósága alól, de a vaskos falak nem kevésbé hatnak nyomasztóan. Tetejük nincs, de a falak takarásában nincsenek szem előtt, még akkor sem, ha tüzet raknak. Nyugodt szívvel tábort verhetnek itt, a hely üresnek tűnik. Olyannyira, hogy még egy régen kihűlt tűzrakó is fogadja őket, mellette pedig ott pihen a fel nem használt rőzse.
A mocsár sötétségét megtöltik a furcsa, éjjeli állatok hangjai. Undok loccsanások, huhogás, sőt, a messzeségből mintha egy emberi kurjantás hangja is elérne fülükig.
Amennyiben Cilia felidézi legutolsó emlékét apjáról, eszébe ötölhet, hogy valami medál miatt indultak neki a végzetes útnak. Minél előbb túlakart rajta adni atyja. Hogy kinek és miért, ez már homályba vész. Ha tudta is az elf férfi, mi az a medál, azt egészen biztosa nem kötötte fiatal leánya orrára.
A fekete macska közben élénkebb, mint valaha. Sűrűn tekintget ki a zsákból, hol Norira, hol Ciliára. Persze a leány csak azóta került figyelme középpontjába, mióta nála van a medál. Kivárni látszik, de Nori érezheti rajta a feszültséget.
Nem ettek, nem ittak, s kellően fáradtak is a hosszú út után. Van idejük azonban végre megpihenni, s minta szúnyog sem lenne annyi, mióta megérkeztek a karavánpihenő romjai közé.*
*Mire eljutnak az egykori karavánpihenő romjaihoz, körülöttük sötétségbe borul az ingovány. Szerencse, hogy időben elérték e helyet, mert ha most indulnának útnak, már az orrukig sem látnának.
E romokat már felszabadították ugyan a sötétség istenének fennhatósága alól, de a vaskos falak nem kevésbé hatnak nyomasztóan. Tetejük nincs, de a falak takarásában nincsenek szem előtt, még akkor sem, ha tüzet raknak. Nyugodt szívvel tábort verhetnek itt, a hely üresnek tűnik. Olyannyira, hogy még egy régen kihűlt tűzrakó is fogadja őket, mellette pedig ott pihen a fel nem használt rőzse.
A mocsár sötétségét megtöltik a furcsa, éjjeli állatok hangjai. Undok loccsanások, huhogás, sőt, a messzeségből mintha egy emberi kurjantás hangja is elérne fülükig.
Amennyiben Cilia felidézi legutolsó emlékét apjáról, eszébe ötölhet, hogy valami medál miatt indultak neki a végzetes útnak. Minél előbb túlakart rajta adni atyja. Hogy kinek és miért, ez már homályba vész. Ha tudta is az elf férfi, mi az a medál, azt egészen biztosa nem kötötte fiatal leánya orrára.
A fekete macska közben élénkebb, mint valaha. Sűrűn tekintget ki a zsákból, hol Norira, hol Ciliára. Persze a leány csak azóta került figyelme középpontjába, mióta nála van a medál. Kivárni látszik, de Nori érezheti rajta a feszültséget.
Nem ettek, nem ittak, s kellően fáradtak is a hosszú út után. Van idejük azonban végre megpihenni, s minta szúnyog sem lenne annyi, mióta megérkeztek a karavánpihenő romjai közé.*
901. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-06-25 19:26:10
Üzenet elküldve: 2025-06-25 19:26:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek útján//
*Összekaparja széthullott önmagát, már amennyire képes. Elereszti Mait erős szorításából, már ha lehet annak mondani. De el nem engedi végleg. Kezét fogja, mint egy utolsó apró cérnaszálat, ami itt tartja őt. Azok az örömtől csillogó zöldek, most vérvörösen égnek a fájdalomtól. Még egy ideig meredten nézi a szenes maradványait a hintónak. Ami oly sok szép emléket rejt magában. Amik még eltemetve vannak saját fejében. Lassan majd előkeríti mindet. Pusztán reméli, hogy addig nem kopnak meg, annyira, hogy felismerhetetlenek legyenek.
Kegyetlen egy állapot, amiben most érzi magát. Mintha két világ csapott volna össze benne. A múlt és a jelen, mi igaz és mi nem. Az eddigi emlékek amik elbújtak benne, most feltörve, helyet próbálnak keresni. Azok között, amik elfoglalták jogos helyüket.
Nem hiába kellett neki egy kis idő, amíg a gyász után újra képes, igazán felfogni mi is történik körülötte. Most már tisztán érti és hallja amit drága nevelője és a feketeség beszél egymás között.
A kék köves medál. Amit úgy követel magának mint egy hullarabló aki most ásta fel első sírját. Egy keselyű ami a mócsingokért vijjog a másik fajtársára. Undorító, és ez egy olyan érzés amit ritkán érzett. Valami mintha megváltozott volna benne. Különös mégis ismerős érzés. Hunyorogva nézi csupán a feketeséget, mondana valamit de képtelen még a szavakat megtalálni. Ekkor Mai vág vissza, Szikra pártját fogva. Becenevét hallva közbe szól.*
- Cilia. A nevem Cilia.
*Mondja szelíden és szomorkásan Mainak, kijavítva megszólítását. Nem mintha zavarná őt a Szikra kifejezés. Viszont örül, hogy végre visszakapta azt amit elvesztett. Önmagát, legalább egy kis darabját belőle. Tekintetét is felemeli a nőre. Majd az amulettre amit ők egymás között átváltottak. Emlékszik a medálra, legalább is annyira, hogy látta apjánál. Többet egyelőre nem tudna mondani, ahhoz még túlságosan is kavarognak fejében az emlékek.*
- Igen. Ők már úgy sincsenek itt.
*Mondja ki nehézkesen, csalódottan. Mást remélt. Valami nyomot, amin tovább haladhatnának. Vagy bármi máson, ami csak jelet adhatna arra, hogy a családja nem veszett el. Élnek valahol, elveszve, messze innen. Az elérhetetlen, most még rosszabbá vált, semmivé.
Kis vigasz számára, hogy az amulett legalább megmaradt. Jelentsen az bármit is. Kézbe véve, ráveti tekintetét, lassan forgatja azt. Mintha jelentene számára valamit. Egy régmúlt élet apró darabja. Mit jelenthet vajon? És miért ennyire fontos? Miért volt ez apjánál? Gondolkodik rajta, tán talál a fejében lévő zavarban valamit.
Elmerengéséből a feketeség szigorú hangja töri ki. Felemelve tekintetét látja a barna íriszeket amik őt vizslatják.*
- Hallgass kérész!
*Sziszegi megvetően anyanyelvén, elfül Nori irányába. Ösztönösen fakad ki belőle a szó, amiért tudná édesanyja megdorgálná rendesen. Mert gúnynévként használták az elf gyermekek az emberek felé, akik fele annyit nem élnek mint ők. A gyász ami elöntötte, bőven fakasztott benne dühöt is. Nori önző viselkedése pedig tökéletes célpont erre, hogy valahogyan ki adja magából fájdalmat.*
- Köszönöm. Nem vagyok most éhes.
*Hangja Mai felé, szelídebb. De cseppet sem érezhető nyugodtnak. Hogy tudna most ételre gondolni. Kis gyomra jelenleg görcsben áll attól amin keresztül ment. Talán ha sikerül lepihenniük, képes lesz magához venni valamit. De most képtelen lenne bármire is ránézni.
Az amulettet nem hajlandó visszaadni Norinak, ahogy Mai is mondta, ezt ő illeti. Ez az ő öröksége, bármi is legyen ez. Remélhetőleg hamar eszébe jut, bármilyen emlék az amulettről hátha említette neki édesapja.
Addig is viszont, követi Mait, felpattan vele majd a lóra. Egy utolsó pillantással elbúcsúzik szüleitől, akiknek a mocsár lett a nyughelyük.*
*Összekaparja széthullott önmagát, már amennyire képes. Elereszti Mait erős szorításából, már ha lehet annak mondani. De el nem engedi végleg. Kezét fogja, mint egy utolsó apró cérnaszálat, ami itt tartja őt. Azok az örömtől csillogó zöldek, most vérvörösen égnek a fájdalomtól. Még egy ideig meredten nézi a szenes maradványait a hintónak. Ami oly sok szép emléket rejt magában. Amik még eltemetve vannak saját fejében. Lassan majd előkeríti mindet. Pusztán reméli, hogy addig nem kopnak meg, annyira, hogy felismerhetetlenek legyenek.
Kegyetlen egy állapot, amiben most érzi magát. Mintha két világ csapott volna össze benne. A múlt és a jelen, mi igaz és mi nem. Az eddigi emlékek amik elbújtak benne, most feltörve, helyet próbálnak keresni. Azok között, amik elfoglalták jogos helyüket.
Nem hiába kellett neki egy kis idő, amíg a gyász után újra képes, igazán felfogni mi is történik körülötte. Most már tisztán érti és hallja amit drága nevelője és a feketeség beszél egymás között.
A kék köves medál. Amit úgy követel magának mint egy hullarabló aki most ásta fel első sírját. Egy keselyű ami a mócsingokért vijjog a másik fajtársára. Undorító, és ez egy olyan érzés amit ritkán érzett. Valami mintha megváltozott volna benne. Különös mégis ismerős érzés. Hunyorogva nézi csupán a feketeséget, mondana valamit de képtelen még a szavakat megtalálni. Ekkor Mai vág vissza, Szikra pártját fogva. Becenevét hallva közbe szól.*
- Cilia. A nevem Cilia.
*Mondja szelíden és szomorkásan Mainak, kijavítva megszólítását. Nem mintha zavarná őt a Szikra kifejezés. Viszont örül, hogy végre visszakapta azt amit elvesztett. Önmagát, legalább egy kis darabját belőle. Tekintetét is felemeli a nőre. Majd az amulettre amit ők egymás között átváltottak. Emlékszik a medálra, legalább is annyira, hogy látta apjánál. Többet egyelőre nem tudna mondani, ahhoz még túlságosan is kavarognak fejében az emlékek.*
- Igen. Ők már úgy sincsenek itt.
*Mondja ki nehézkesen, csalódottan. Mást remélt. Valami nyomot, amin tovább haladhatnának. Vagy bármi máson, ami csak jelet adhatna arra, hogy a családja nem veszett el. Élnek valahol, elveszve, messze innen. Az elérhetetlen, most még rosszabbá vált, semmivé.
Kis vigasz számára, hogy az amulett legalább megmaradt. Jelentsen az bármit is. Kézbe véve, ráveti tekintetét, lassan forgatja azt. Mintha jelentene számára valamit. Egy régmúlt élet apró darabja. Mit jelenthet vajon? És miért ennyire fontos? Miért volt ez apjánál? Gondolkodik rajta, tán talál a fejében lévő zavarban valamit.
Elmerengéséből a feketeség szigorú hangja töri ki. Felemelve tekintetét látja a barna íriszeket amik őt vizslatják.*
- Hallgass kérész!
*Sziszegi megvetően anyanyelvén, elfül Nori irányába. Ösztönösen fakad ki belőle a szó, amiért tudná édesanyja megdorgálná rendesen. Mert gúnynévként használták az elf gyermekek az emberek felé, akik fele annyit nem élnek mint ők. A gyász ami elöntötte, bőven fakasztott benne dühöt is. Nori önző viselkedése pedig tökéletes célpont erre, hogy valahogyan ki adja magából fájdalmat.*
- Köszönöm. Nem vagyok most éhes.
*Hangja Mai felé, szelídebb. De cseppet sem érezhető nyugodtnak. Hogy tudna most ételre gondolni. Kis gyomra jelenleg görcsben áll attól amin keresztül ment. Talán ha sikerül lepihenniük, képes lesz magához venni valamit. De most képtelen lenne bármire is ránézni.
Az amulettet nem hajlandó visszaadni Norinak, ahogy Mai is mondta, ezt ő illeti. Ez az ő öröksége, bármi is legyen ez. Remélhetőleg hamar eszébe jut, bármilyen emlék az amulettről hátha említette neki édesapja.
Addig is viszont, követi Mait, felpattan vele majd a lóra. Egy utolsó pillantással elbúcsúzik szüleitől, akiknek a mocsár lett a nyughelyük.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319