Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 56 (1101. - 1120. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1120. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-10-05 12:47:51
Üzenet elküldve: 2025-10-05 12:47:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*Feszültséget hordoz magával a helyszín, és szintúgy a fejlemények, melyek miatt itt vannak. És mégis... Van valami békés, meghitt abban, ahogy a tábortűz mellett megvitatják a másnap teendőit. A veszély valós, és tán mindenkit nyomaszt, ám osztoznak a megoldásban is; egymásra vannak utalva. Hogy ez jó dolog-e, azt nehéz megválaszolni, de mégis van benne valami otthonos.
Thara szavaira csak biccent. Ez számára megmagyaráz pár dolgot.*
~Errefelé kevesebb az őrjárat, könnyebb megközelíteni a várost. Ha valaki a Torony felé akar menni, azt is elcsíphetik.~
*Nem osztja meg a gondolatait - nem gondolja, hogy azonnali relevanciájuk lenne. Inkább a vacsorával foglalja el magát. Ha már meleg a kolbász, akkor mindenki kap egy porciót - még azok is, akik nem kérik külön. Thara sem marad ki, habár odébbment, hogy az őrködésre keressen helyet; Frandr feltápászkodik, és visz neki az ételből, majd visszamegy a tűz mellé, hogy maga is egyen.*
-Legyen.
*Bólint rá ekkor már Natukoya szavaira. A pálinkát illető szavakra röviden elvigyorodik - akárhogy is, de helyén vannak az öreg prioritásai. Ezután viszont itt az ideje az alvásnak. Ő is úgy helyezkedik el, hogy pajzsa és fegyverei is karnyújtásnyira legyenek tőle.*
*Hiába a vacsora és a tűz melege, nehezen nyomja el az álom. Nem volt eddig igazán ideje arra, hogy feldolgozza a nap eseményeit. A Pihenő emléke újra friss; ahogy a homály újra meg újra elillan, a fejében összemosódik a jelen és a múlt.
Forgolódik, ki-kinyitja a szemét. Egyszer a barlang bejáratát keresi, mielőtt rájönne, hogy évek teltek el az ott töltött éjszaka óta. A tűz felé fordul, hátha a parazsak látványa segít az alvásban, ám gondolatai a mélységi szavai felé kalandoznak. A puszta nomádjai lemészárolva, máglyán elégetve... Vajon köztük van egykori otthona is?
A hazugság, hogy semmi sem köti már ahhoz a helyhez, most valahogy mezítelen. Vajon ha marad, otthona más utat talált volna? Széthúzás helyett egység, zsákmány helyett barátság, halál helyett élet?
Szeme a parazsat nézi, ám elméjében a parázs tűzvihar, mely felemészti szülőhelyét, és mindenkit, akit ismert. Mintha csak a lángok az ő húsát égetnék, de nem kiált fel, csak tűr. Ez a legkevesebb, amit megtehet. Talán más már nem is maradt neki.*
*Ha az őrködő páros felé néz, láthatják, ahogy a férfi forgolódik, nehezen találja meg az álom; idővel a tűz felé fordul, és úgy marad, habár teste feszült, mintha kényszertartásban lenne. A sötétben haja szénfeketének hat, melyen vöröses árnyalatok játszanak, de ez biztos csak a parazsak fényjátéka. És valóban, ahogy a tűz lelohad, úgy a színek váltakozása is megszűnni látszik, az alvó test ellazul; álmai kifürkészhetetlenek.*
~Támadás.~
*Thara kiáltása után nem kell külön ébresztgetni. A hangra mint egy feszültség alatt tartott ideg, olyan hirtelen mozdulattal lendül mozgásba. Oldalra gurul a tűzzel ellentétes irányban, térdét maga alá húzza, majd lendületből talpra ugrik, jobbjában fokosával; balja eközben már előrántotta seax tőrét a tokjából. Egy-két másodperc az egész, és mire tudata utoléri, addigra már alacsony, harcra kész pozícióban keresi az ellenséget.
Hajszíne pillanatok alatt váltott hirtelenszőkére a kiáltás után, ám ahogy szemével felméri a helyzetet, úgy lassacskán, fokozatosan újra sötétedni kezd.*
~Nem orkok.~
*A hosszú fület nem veszi észre, de ezt a tényt igen, ahogy azt is, hogy egyikük kezében sincs fegyver. Mégsem figyelmeztettek jelenlétükről; gyanús, baljóslatú.
A mélységi kérdez, és ezzel eszébe juttatja, hogy mi is volt a szó, amivel felriasztotta. "Vendégek". Úgy dönt, követi névleges vezetőjük példáját, és visszavesz kissé a fenyegető pózból.*
-A vendégjog mindenkit megillet.
*Morran fel.*
-Mindenkit, akinek vasa nem vért keres. Ha békével jöttök, akkor tiétek tüzünk melege; osztozhattok kenyerünkből és borunkból. Hírt hoztok, vagy pusztítást?
*Gondolkodás nélkül szólal meg, és szavait erősen színezik népe hagyományai. Szeme a prémeket viselő férfiét keresi; első körben tőle vár választ.*
*Feszültséget hordoz magával a helyszín, és szintúgy a fejlemények, melyek miatt itt vannak. És mégis... Van valami békés, meghitt abban, ahogy a tábortűz mellett megvitatják a másnap teendőit. A veszély valós, és tán mindenkit nyomaszt, ám osztoznak a megoldásban is; egymásra vannak utalva. Hogy ez jó dolog-e, azt nehéz megválaszolni, de mégis van benne valami otthonos.
Thara szavaira csak biccent. Ez számára megmagyaráz pár dolgot.*
~Errefelé kevesebb az őrjárat, könnyebb megközelíteni a várost. Ha valaki a Torony felé akar menni, azt is elcsíphetik.~
*Nem osztja meg a gondolatait - nem gondolja, hogy azonnali relevanciájuk lenne. Inkább a vacsorával foglalja el magát. Ha már meleg a kolbász, akkor mindenki kap egy porciót - még azok is, akik nem kérik külön. Thara sem marad ki, habár odébbment, hogy az őrködésre keressen helyet; Frandr feltápászkodik, és visz neki az ételből, majd visszamegy a tűz mellé, hogy maga is egyen.*
-Legyen.
*Bólint rá ekkor már Natukoya szavaira. A pálinkát illető szavakra röviden elvigyorodik - akárhogy is, de helyén vannak az öreg prioritásai. Ezután viszont itt az ideje az alvásnak. Ő is úgy helyezkedik el, hogy pajzsa és fegyverei is karnyújtásnyira legyenek tőle.*
*Hiába a vacsora és a tűz melege, nehezen nyomja el az álom. Nem volt eddig igazán ideje arra, hogy feldolgozza a nap eseményeit. A Pihenő emléke újra friss; ahogy a homály újra meg újra elillan, a fejében összemosódik a jelen és a múlt.
Forgolódik, ki-kinyitja a szemét. Egyszer a barlang bejáratát keresi, mielőtt rájönne, hogy évek teltek el az ott töltött éjszaka óta. A tűz felé fordul, hátha a parazsak látványa segít az alvásban, ám gondolatai a mélységi szavai felé kalandoznak. A puszta nomádjai lemészárolva, máglyán elégetve... Vajon köztük van egykori otthona is?
A hazugság, hogy semmi sem köti már ahhoz a helyhez, most valahogy mezítelen. Vajon ha marad, otthona más utat talált volna? Széthúzás helyett egység, zsákmány helyett barátság, halál helyett élet?
Szeme a parazsat nézi, ám elméjében a parázs tűzvihar, mely felemészti szülőhelyét, és mindenkit, akit ismert. Mintha csak a lángok az ő húsát égetnék, de nem kiált fel, csak tűr. Ez a legkevesebb, amit megtehet. Talán más már nem is maradt neki.*
*Ha az őrködő páros felé néz, láthatják, ahogy a férfi forgolódik, nehezen találja meg az álom; idővel a tűz felé fordul, és úgy marad, habár teste feszült, mintha kényszertartásban lenne. A sötétben haja szénfeketének hat, melyen vöröses árnyalatok játszanak, de ez biztos csak a parazsak fényjátéka. És valóban, ahogy a tűz lelohad, úgy a színek váltakozása is megszűnni látszik, az alvó test ellazul; álmai kifürkészhetetlenek.*
~Támadás.~
*Thara kiáltása után nem kell külön ébresztgetni. A hangra mint egy feszültség alatt tartott ideg, olyan hirtelen mozdulattal lendül mozgásba. Oldalra gurul a tűzzel ellentétes irányban, térdét maga alá húzza, majd lendületből talpra ugrik, jobbjában fokosával; balja eközben már előrántotta seax tőrét a tokjából. Egy-két másodperc az egész, és mire tudata utoléri, addigra már alacsony, harcra kész pozícióban keresi az ellenséget.
Hajszíne pillanatok alatt váltott hirtelenszőkére a kiáltás után, ám ahogy szemével felméri a helyzetet, úgy lassacskán, fokozatosan újra sötétedni kezd.*
~Nem orkok.~
*A hosszú fület nem veszi észre, de ezt a tényt igen, ahogy azt is, hogy egyikük kezében sincs fegyver. Mégsem figyelmeztettek jelenlétükről; gyanús, baljóslatú.
A mélységi kérdez, és ezzel eszébe juttatja, hogy mi is volt a szó, amivel felriasztotta. "Vendégek". Úgy dönt, követi névleges vezetőjük példáját, és visszavesz kissé a fenyegető pózból.*
-A vendégjog mindenkit megillet.
*Morran fel.*
-Mindenkit, akinek vasa nem vért keres. Ha békével jöttök, akkor tiétek tüzünk melege; osztozhattok kenyerünkből és borunkból. Hírt hoztok, vagy pusztítást?
*Gondolkodás nélkül szólal meg, és szavait erősen színezik népe hagyományai. Szeme a prémeket viselő férfiét keresi; első körben tőle vár választ.*
1119. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-10-05 05:41:13
Üzenet elküldve: 2025-10-05 05:41:13
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*Frandr kérdésére nem válaszol rögtön Thara. Mintha emlékezni próbálna, hogy mit mondott nekik a tanácsos.*
-Abban igazad van, hogy keresnek valamit. Egy tanácsos szerint viszont nem az ingoványban, hanem Artheniorban. Még egy orkot le is mészárolt az őrség. Ostoba fajankók. Kihallgatás helyett megölték.
*Rosszallóan ingatja a fejét azzal elindul helyet keresni magának. Egy vastag törzsű fát kiszemel. Megpróbálja megmászni, de mindhiába. Nincs olyan ága, ami alkalmassá tenné az őrködésre. Így marad, hogy a törzs mellett marad, aminek a vastagsága jó menedéket tud adni és még árnyékot is a tűztől, anélkül, hogy komolyabb távolságra kellene mennie a többiektől. Hiszen már így is messzebb őrködik a tűztől. Telik az idő. Az óriás és Thara maradtak őrségben, míg a többiek pihennek.
Az idő lassan telik. Thara ezzel párhuzamosan lesz egyre feszültebb. Hogy a sötétben lapuló orkok, wargok gondolata teszi ezt, vagy a vezetés terhe csak most kezd rajta úrrá lenni azt nem tudja. Lehet mind együtt. Feszülten figyeli a környezetét. Gyakran pillant a fatörzs mögül az alvó férfiakra, utána meg az őrködő óriásra. Még int is ilyenkor neki, hogy jelezze, ébren van.
Majd az éjszaka csendjében farkasüvöltés hallatszik. Thara a hang irányába fordítja rémült tekintetét. Ijedtsége hamar szertefoszlik. Farkasoktól nem fél. Ellenben a wargoktól. A farkas üvöltésre ismét a társaihoz fordul. A két férfi alszik, az óriásnak meg megint int, hogy minden rendben. Megint a fa árnyékába rejtőzik. Nem sokra rá neszt hall. Erre már szíve gyorsabban ver. Valami közelít feléjük. A hang irányában három alakot lát. Fegyveresek méghozzá. Az árnyak láttán gyökeret vernek lábai. Mit tegyen? Szóljon a többieknek, vagy hagyja a figyelmeztetést az öregre? Telnek a másodpercek, ami még jobb rálátást biztosít az alakokra. Megkönnyebbülésére nem orkok, viszont akkor banditáknak kell lenniük. A hirtelen jött veszélyben mintha megbénult volna. Másodpercekig csak áll és néz. Csak ő vette észre őket. Rajta áll, hogy mi fog történni. Tétovázása csak rontja az esélyüket. Ekkor egy furcsa dolgot lát rajtuk. Fegyvereik nincsenek a kezeik ügyében. Ez a látvány bátorsággal tölti el. Otthagyja rejtekét és a többieket figyelmezteti.*
-Vendégek!
*Kiáltja el magát, ami inkább az óriás figyelmeztetésére szolgál. Thara Frandrt ébreszti elsőnek, Raymondot Natukoyára hagyja. Tétovázásának következtében, ha a két férfi felkel, akkor jól láthatják az idegeneket.*
-Kik vagytok? A Romtáborból jöttök?
*Áll a csapat elé buzogánya helyett már a mesterkardja társaságában. A fegyvert védekezőn tatja maga mellett. Nem akarja az idegeneket provokálni.*
*Frandr kérdésére nem válaszol rögtön Thara. Mintha emlékezni próbálna, hogy mit mondott nekik a tanácsos.*
-Abban igazad van, hogy keresnek valamit. Egy tanácsos szerint viszont nem az ingoványban, hanem Artheniorban. Még egy orkot le is mészárolt az őrség. Ostoba fajankók. Kihallgatás helyett megölték.
*Rosszallóan ingatja a fejét azzal elindul helyet keresni magának. Egy vastag törzsű fát kiszemel. Megpróbálja megmászni, de mindhiába. Nincs olyan ága, ami alkalmassá tenné az őrködésre. Így marad, hogy a törzs mellett marad, aminek a vastagsága jó menedéket tud adni és még árnyékot is a tűztől, anélkül, hogy komolyabb távolságra kellene mennie a többiektől. Hiszen már így is messzebb őrködik a tűztől. Telik az idő. Az óriás és Thara maradtak őrségben, míg a többiek pihennek.
Az idő lassan telik. Thara ezzel párhuzamosan lesz egyre feszültebb. Hogy a sötétben lapuló orkok, wargok gondolata teszi ezt, vagy a vezetés terhe csak most kezd rajta úrrá lenni azt nem tudja. Lehet mind együtt. Feszülten figyeli a környezetét. Gyakran pillant a fatörzs mögül az alvó férfiakra, utána meg az őrködő óriásra. Még int is ilyenkor neki, hogy jelezze, ébren van.
Majd az éjszaka csendjében farkasüvöltés hallatszik. Thara a hang irányába fordítja rémült tekintetét. Ijedtsége hamar szertefoszlik. Farkasoktól nem fél. Ellenben a wargoktól. A farkas üvöltésre ismét a társaihoz fordul. A két férfi alszik, az óriásnak meg megint int, hogy minden rendben. Megint a fa árnyékába rejtőzik. Nem sokra rá neszt hall. Erre már szíve gyorsabban ver. Valami közelít feléjük. A hang irányában három alakot lát. Fegyveresek méghozzá. Az árnyak láttán gyökeret vernek lábai. Mit tegyen? Szóljon a többieknek, vagy hagyja a figyelmeztetést az öregre? Telnek a másodpercek, ami még jobb rálátást biztosít az alakokra. Megkönnyebbülésére nem orkok, viszont akkor banditáknak kell lenniük. A hirtelen jött veszélyben mintha megbénult volna. Másodpercekig csak áll és néz. Csak ő vette észre őket. Rajta áll, hogy mi fog történni. Tétovázása csak rontja az esélyüket. Ekkor egy furcsa dolgot lát rajtuk. Fegyvereik nincsenek a kezeik ügyében. Ez a látvány bátorsággal tölti el. Otthagyja rejtekét és a többieket figyelmezteti.*
-Vendégek!
*Kiáltja el magát, ami inkább az óriás figyelmeztetésére szolgál. Thara Frandrt ébreszti elsőnek, Raymondot Natukoyára hagyja. Tétovázásának következtében, ha a két férfi felkel, akkor jól láthatják az idegeneket.*
-Kik vagytok? A Romtáborból jöttök?
*Áll a csapat elé buzogánya helyett már a mesterkardja társaságában. A fegyvert védekezőn tatja maga mellett. Nem akarja az idegeneket provokálni.*
1118. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-10-04 12:18:21
Üzenet elküldve: 2025-10-04 12:18:21
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*A wargok nyomai ott motoszkálnak az emlékeikben, mégis: a tűz melletti vacsora meglepően csendes és békés. A parázs tompán világít, a láng alig kap magasra, s nem füstöl feleslegesen. A kenyér, a kolbász és a sajt földi egyszerűsége visszahozza a testbe az erőt. Az erdő körülöttük már-már gyanúsan némal, de ez most kivételesen a javukra válik, elvégre a csöndben messzire visz minden reccsenés, minden apró nesz. Ha valami közeledne, jó eséllyel meghallanák.
A tűz elcsendesedik, parázsa mélyvörösre sötétül. A táborhelyre ráborul az éjszaka. A köd itt a fák között már inkább fátyol, mint fullasztó lepel, a törzsek vonala elmosódik, a színek kihunynak, minden fekete és hamuszürke lesz.
Natu és Thara maradnak ébren. A sötételf előbb a fák között keres szemmagasságban biztos pontot, ahonnan rálátna a táborra. A környéket javarészt egyenes törzsű fenyők uralják, vastagabb, „ülős” ág alig akad, ha akarja, feljebb küzdheti magát, de a szúrós tűlevelektől és ragadós gyantától mentes kényelmes őrhelyet nem talál. Natu kissé arrébb, a tábor peremén áll meg, botjára támaszkodva a sötétet fürkészi. Lehelete párát rajzol a levegőbe.
A percek telnek, aztán negyedórák. A csend már-már kínzó. Egészen addig míg a fenyők teteje fölött, jóval távolabb, egyetlen irányból farkasvonyítás szakad fel. Nem hosszan s nem is közel mégis ezen az elhagyatottnak tűnő helyen, épp elég ahhoz, hogy a hideg futkosson a bátrabb kalandorok hátán is. Aztán ismét csend, olyan teljes, mintha a hang csak képzelet lett volna.
Itt döntés születhet: Natu és Thara felrázzák-e a többieket? Ér-e annyit egy kóbor farkas vonyítása? Ha igen, Raymond és Frandr'd épp csak megmoccan, félálomból visszabillenő tekintettel, amikor ezúttal már a közelben újabb neszek szűrődnek át a fák közül. A hangok rendkívül halkak, már-már az észrevehetetlenség határán billegnek, azonban a sötételf mégis felfigyel rájuk. Amennyiben a hang forrását keresné, a sötéthez szokott szemei hamar meg is lelik azt. A fák közt három alak bontakozik ki. Árnyékok előbb, körvonalak aztán a teljes alakjuk is. Felfegyverzett alakok, bőrpáncélokban. Lopakodva közelítenek, ám a nő szemét nem kerülik el.
A legelső alak vállban széles, hátán egy kétkezes fejsze. Ruházata egyszerű rengeteg állati prémmel kidekorálva. Távolról még akár Thargnak is tűnhet. A második karcsúbb, gyorsabb, hátán hosszú íj, s a fülek vonala a csuklya alatt is mintha hosszabb lenne, mint az embereknél szokott. Jó eséllyel egy elf. A harmadik hosszú fekete köpenyes alak, a két fa közt egy pillanatra oldalra fordul, és úgy látszik, csípőnél szíjazott kardot visel, de a markolat érintetlen, nem húzta elő. Egyikük sem. A dísztelen bőrvértjeik elnyelik a fényt, lépteik óvatosak. Azonban egyben maradnak. Nem kerítik körbe a tábort, csak közelítenek.
Ha Raymondot és Frandr'det felébresztették, most érnek épp annyira magukhoz, hogy a parázs fényében észrevegyék az idegeneket, ha nem, úgy Thara és Natu vállán marad a döntés terhe.*
*A wargok nyomai ott motoszkálnak az emlékeikben, mégis: a tűz melletti vacsora meglepően csendes és békés. A parázs tompán világít, a láng alig kap magasra, s nem füstöl feleslegesen. A kenyér, a kolbász és a sajt földi egyszerűsége visszahozza a testbe az erőt. Az erdő körülöttük már-már gyanúsan némal, de ez most kivételesen a javukra válik, elvégre a csöndben messzire visz minden reccsenés, minden apró nesz. Ha valami közeledne, jó eséllyel meghallanák.
A tűz elcsendesedik, parázsa mélyvörösre sötétül. A táborhelyre ráborul az éjszaka. A köd itt a fák között már inkább fátyol, mint fullasztó lepel, a törzsek vonala elmosódik, a színek kihunynak, minden fekete és hamuszürke lesz.
Natu és Thara maradnak ébren. A sötételf előbb a fák között keres szemmagasságban biztos pontot, ahonnan rálátna a táborra. A környéket javarészt egyenes törzsű fenyők uralják, vastagabb, „ülős” ág alig akad, ha akarja, feljebb küzdheti magát, de a szúrós tűlevelektől és ragadós gyantától mentes kényelmes őrhelyet nem talál. Natu kissé arrébb, a tábor peremén áll meg, botjára támaszkodva a sötétet fürkészi. Lehelete párát rajzol a levegőbe.
A percek telnek, aztán negyedórák. A csend már-már kínzó. Egészen addig míg a fenyők teteje fölött, jóval távolabb, egyetlen irányból farkasvonyítás szakad fel. Nem hosszan s nem is közel mégis ezen az elhagyatottnak tűnő helyen, épp elég ahhoz, hogy a hideg futkosson a bátrabb kalandorok hátán is. Aztán ismét csend, olyan teljes, mintha a hang csak képzelet lett volna.
Itt döntés születhet: Natu és Thara felrázzák-e a többieket? Ér-e annyit egy kóbor farkas vonyítása? Ha igen, Raymond és Frandr'd épp csak megmoccan, félálomból visszabillenő tekintettel, amikor ezúttal már a közelben újabb neszek szűrődnek át a fák közül. A hangok rendkívül halkak, már-már az észrevehetetlenség határán billegnek, azonban a sötételf mégis felfigyel rájuk. Amennyiben a hang forrását keresné, a sötéthez szokott szemei hamar meg is lelik azt. A fák közt három alak bontakozik ki. Árnyékok előbb, körvonalak aztán a teljes alakjuk is. Felfegyverzett alakok, bőrpáncélokban. Lopakodva közelítenek, ám a nő szemét nem kerülik el.
A legelső alak vállban széles, hátán egy kétkezes fejsze. Ruházata egyszerű rengeteg állati prémmel kidekorálva. Távolról még akár Thargnak is tűnhet. A második karcsúbb, gyorsabb, hátán hosszú íj, s a fülek vonala a csuklya alatt is mintha hosszabb lenne, mint az embereknél szokott. Jó eséllyel egy elf. A harmadik hosszú fekete köpenyes alak, a két fa közt egy pillanatra oldalra fordul, és úgy látszik, csípőnél szíjazott kardot visel, de a markolat érintetlen, nem húzta elő. Egyikük sem. A dísztelen bőrvértjeik elnyelik a fényt, lépteik óvatosak. Azonban egyben maradnak. Nem kerítik körbe a tábort, csak közelítenek.
Ha Raymondot és Frandr'det felébresztették, most érnek épp annyira magukhoz, hogy a parázs fényében észrevegyék az idegeneket, ha nem, úgy Thara és Natu vállán marad a döntés terhe.*
1117. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-10-02 21:19:56
Üzenet elküldve: 2025-10-02 21:19:56
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
* Csendben ül a tűz mellett, hallgatja a többiek szavait. A fáradtság ott ül a tagjaiban, minden mozdulatán érezni, hogy az elmúlt nap terhe alatt lassan roskadozik. Nem szól közbe azonnal, csak figyel, néha aprót biccent valamelyikük mondatára, de a szemei komorak, akár a parázs fölött gomolygó füst. Mikor Frandr a kenyeret, kolbászt és sajtot előveszi, Raymond csak röviden bólint, és ha engedi, elvesz egy-egy darabot. Nem mohón, nem nagy falatokban, hanem lassan, megfontoltan rág. Szinte olyan, mintha minden falatot külön meg kéne dolgoznia. A gyomra hálás az ételért, de a szemein látszik. Nem a jóllakottság, hanem az álmosság veszi lassan birtokába.*
– Kösz. * Mondja halkan Frandrnak, aztán a kenyérhéj utolsó darabját is a szájába tömi. A tűz melege jólesően simítja végig az arcát, ujjait. Egy pillanatra előrehajol, fejszéjét a kezébe veszi, markában tartja, mintha nélküle nem lenne nyugalma. Szemei még követik a lángok táncát, de a gondolatai már messze járnak. Hallja, amit Thara mond az őrségről, érti a szavait, de csak egy lassú biccentés a válasza. Hallja Natu viccelődéseit is, a pálinkáról, a wargokról. Halvány, alig észrevehető mosoly suhan át az arcán, aztán gyorsan el is tűnik. A fáradtság azonban erősebb, mint bármelyik szó. Raymond végül hátradől, a hátát a földön szétszórt kövekre, gyökerekre veti, és fejszéjét a mellkasán pihenteti. A markából nem engedi ki, mintha még álmában sem bízna abban, hogy nem kell majd használnia. Egy ideig még félálomban figyeli, ahogy Thara felmászik egy fára, vagy ahogy Natu támaszkodik a botjára. A lángok pattogása, a társak halk szavai összefolynak a ködös éjszakában. Aztán lassan, ahogy a parázs is elhalványul, a szemei is lehunyódnak. Még egyszer mélyet fújtat, a karja megszorul a fejsze nyelén, majd az álom magával húzza. Csendesen alszik el, ott a tűz mellett, társai őrző szeme alatt, a fáradtság és a bizonytalanság árnyékában.*
* Csendben ül a tűz mellett, hallgatja a többiek szavait. A fáradtság ott ül a tagjaiban, minden mozdulatán érezni, hogy az elmúlt nap terhe alatt lassan roskadozik. Nem szól közbe azonnal, csak figyel, néha aprót biccent valamelyikük mondatára, de a szemei komorak, akár a parázs fölött gomolygó füst. Mikor Frandr a kenyeret, kolbászt és sajtot előveszi, Raymond csak röviden bólint, és ha engedi, elvesz egy-egy darabot. Nem mohón, nem nagy falatokban, hanem lassan, megfontoltan rág. Szinte olyan, mintha minden falatot külön meg kéne dolgoznia. A gyomra hálás az ételért, de a szemein látszik. Nem a jóllakottság, hanem az álmosság veszi lassan birtokába.*
– Kösz. * Mondja halkan Frandrnak, aztán a kenyérhéj utolsó darabját is a szájába tömi. A tűz melege jólesően simítja végig az arcát, ujjait. Egy pillanatra előrehajol, fejszéjét a kezébe veszi, markában tartja, mintha nélküle nem lenne nyugalma. Szemei még követik a lángok táncát, de a gondolatai már messze járnak. Hallja, amit Thara mond az őrségről, érti a szavait, de csak egy lassú biccentés a válasza. Hallja Natu viccelődéseit is, a pálinkáról, a wargokról. Halvány, alig észrevehető mosoly suhan át az arcán, aztán gyorsan el is tűnik. A fáradtság azonban erősebb, mint bármelyik szó. Raymond végül hátradől, a hátát a földön szétszórt kövekre, gyökerekre veti, és fejszéjét a mellkasán pihenteti. A markából nem engedi ki, mintha még álmában sem bízna abban, hogy nem kell majd használnia. Egy ideig még félálomban figyeli, ahogy Thara felmászik egy fára, vagy ahogy Natu támaszkodik a botjára. A lángok pattogása, a társak halk szavai összefolynak a ködös éjszakában. Aztán lassan, ahogy a parázs is elhalványul, a szemei is lehunyódnak. Még egyszer mélyet fújtat, a karja megszorul a fejsze nyelén, majd az álom magával húzza. Csendesen alszik el, ott a tűz mellett, társai őrző szeme alatt, a fáradtság és a bizonytalanság árnyékában.*
1116. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-10-02 20:50:46
Üzenet elküldve: 2025-10-02 20:50:46
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*Natukoya nehezen tudja hová tenni a dolgokat. Mondjuk az is igaz, hogy a magvas gondolatok nem jellemzőek rá, ő inkább csak él a pillanatban, és igyekszik minél többet elvenni az életből, miközben ott segít ahol tud. Egyszerű részeges, s ez bizony nem olyan egyszerű helyzet. Ennek hangot is ad végül, hogy mindenki előadja a maga mondandóját.*
-Nem olyan egyszerű a helyzet. ~Legalábbis amíg így tekintünk rá.~ Legalábbis amíg így tekintünk rá. Mer' azért nem olyan bonyolult ám.
*Barátságosan mosolyog a társaságra, a lassan éledező tűz mellett.*
-Wargok, mi? Hah.
*Keményen meghúzza a borát.*
-A wargnak is négy lába van, mégis megbotlik, hehhe. Szerintem ha nem frissek a nyomok, akkor céllal mentek valahová, meg amúgyis ki a fene kóborol az ingoyánba' csak úgy jókedviben. Senki. Na ugye. Tehát *megszívja az orrát* mentek valahová, céltudatosan, feltételezem a romtáborba, vagy eltévedtek Arthenior felé, mert ostoba orkok höhh.
*Halkan felröhög a dolgon, de azért kétli, hogy tényleg ez lenne a helyzet.*
-Nem hiszem, hogy ránk vadásznak, ebbe biztos vagyok. Aszondom aludjuk ki magunkat amíg lehet, aztán holnap tiszta fejjel meglássuk mit hozott az éjszaka. Meg aztán, ha fel kell őket gyújtani, van egy kis pálinkám.
*Kacsint Frandrra, majd rögtön fel is emeli a mutatóujját.*
-De azért csak óvatosan, ez a legvégső utáni eset. Többet ér, mint a vérem!
*Azzal pedig ő maga is beáll őrségbe, hisz mivel hangoztatta már hogy vállalja az elsőt, nem akar úgy tűnni, mint akinek büdös a munka. Úgyhogy a sötételf társaságával, ha más nem történik botjára támaszkodva kémleli a sötétséget, hátha idővel hozzászokik a szeme és többet fog látni. Azért a tűztől nem igazán megy messzebb, mint társa, jóllehet kevésbé járatos az ilyesmiben az öreg.*
*Natukoya nehezen tudja hová tenni a dolgokat. Mondjuk az is igaz, hogy a magvas gondolatok nem jellemzőek rá, ő inkább csak él a pillanatban, és igyekszik minél többet elvenni az életből, miközben ott segít ahol tud. Egyszerű részeges, s ez bizony nem olyan egyszerű helyzet. Ennek hangot is ad végül, hogy mindenki előadja a maga mondandóját.*
-Nem olyan egyszerű a helyzet. ~Legalábbis amíg így tekintünk rá.~ Legalábbis amíg így tekintünk rá. Mer' azért nem olyan bonyolult ám.
*Barátságosan mosolyog a társaságra, a lassan éledező tűz mellett.*
-Wargok, mi? Hah.
*Keményen meghúzza a borát.*
-A wargnak is négy lába van, mégis megbotlik, hehhe. Szerintem ha nem frissek a nyomok, akkor céllal mentek valahová, meg amúgyis ki a fene kóborol az ingoyánba' csak úgy jókedviben. Senki. Na ugye. Tehát *megszívja az orrát* mentek valahová, céltudatosan, feltételezem a romtáborba, vagy eltévedtek Arthenior felé, mert ostoba orkok höhh.
*Halkan felröhög a dolgon, de azért kétli, hogy tényleg ez lenne a helyzet.*
-Nem hiszem, hogy ránk vadásznak, ebbe biztos vagyok. Aszondom aludjuk ki magunkat amíg lehet, aztán holnap tiszta fejjel meglássuk mit hozott az éjszaka. Meg aztán, ha fel kell őket gyújtani, van egy kis pálinkám.
*Kacsint Frandrra, majd rögtön fel is emeli a mutatóujját.*
-De azért csak óvatosan, ez a legvégső utáni eset. Többet ér, mint a vérem!
*Azzal pedig ő maga is beáll őrségbe, hisz mivel hangoztatta már hogy vállalja az elsőt, nem akar úgy tűnni, mint akinek büdös a munka. Úgyhogy a sötételf társaságával, ha más nem történik botjára támaszkodva kémleli a sötétséget, hátha idővel hozzászokik a szeme és többet fog látni. Azért a tűztől nem igazán megy messzebb, mint társa, jóllehet kevésbé járatos az ilyesmiben az öreg.*
1115. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-29 17:31:27
Üzenet elküldve: 2025-09-29 17:31:27
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*Visszafelé menet nem talál semmit; nincsenek árulkodóan törött ágak, és a lábnyomokból sem sokat tud megállapítani. Kicsit sem érzi ettől jobban magát, és ezen a visszatérésüket követő beszélgetés sem javít sokat. A tűznek örül egyedül, és ez sem felhőtlen; gyanítja, hogy nem fogják sokáig égve hagyni.
Nem álldogál feleslegesen; miután elővett egy kis csomagot a táskájából, leül a tűz mellé ő is, Raymondtól nem messze. Sisakját leveszi, maga mellé rakja, így most először a többiek is láthatják ábrázatát. Fejszőrzete egyelőre nem hívja fel magára a figyelmet; a barna egyik kimondottan sötét árnyalata uralkodik rajta.
Hallgatja a beszélgetést, de közben egy bottal a tüzet is piszkálgatja; úgy próbálja elrendezni az ágakat, hogy abból kisebb, hosszabban égő láng legyen, olyan, ami után sokáig maradnak parazsak.*
-Jobb, mintha nem tudnánk.
*Válaszol ő is Natu kérdésére.*
-A wargoknak nem örülök. Erős az irhájuk, vastag a koponyájuk; a sodronyt átharapják, a fémlemezt behorpasztják. Cserébe viszont kurva sokat esznek, és nem könnyű dolog őket kordában tartani. Kétlem, hogy szívesen ülnek naphosszat egy bűzlő erődben.
*Ami persze újabb kérdéseket vet föl.*
-Tehát miért hozták őket ide? Itt nehezebb, kockázatosabb vadászni. Az utat wargok nélkül is tudják ellenőrizni. Keresnek valamit? Számítanak valamire? Vagy csak arra mennek, hogy elvágjanak minket Lihanechtől?
*A vége felé Thara felé néz, de tekintete nem kihívó, inkább csak kérdő. Amaz talán tud valamit, amit ő nem. Fontosnak találja tudni az orkok céljait, mert hogy van céljuk és tervük, az biztos. Ezeket ismerve sokkal hatékonyabban lehetne kereszbe tenni nekik.
Akárhogy is, de Thara idővel rátér a pihenés témájára. Nem tetszik neki a gondolat; nehezen védhető helyen vannak, és nem hiszi, hogy álmukból felkeltve jól tudnának védekezni. Hangot is ad a dolognak, miközben azzal foglalja el magát, hogy kicsomagolja a vacsorát. Kenyér, sajt, kolbász; több emberre elég.*
-A nyomok, amiket találtunk, pár naposak. De egyikünk sem nagy nyomolvasó, simán lehettek más nyomok, amiket nem ismertünk fel. Nem érezném magunkat biztonságban.
*Halkabban, tűnődve folytatja.*
-Főleg úgy nem, hogy nincs lándzsánk, nincs íjászunk, nincs pajzsfalunk. Ha pár warglovas ránk talál, szarban leszünk, ha nem vagyunk felkészülve.
*A tűzrakóhely kövein kolbászt melegít, majd a kenyeret kezdi el szeletelni. Ha elkészül, akkor ad belőle bárkinek, aki kér.*
-A legjobb az lenne, ha meg tudnánk gyújtani a dögöket. Nem félnek a tűztől, de ha ég a bundájuk, akkor simán levetik a lovasaikat. Szurok kéne, vagy olaj. Valami, ami könnyen ég, és fáklyák, amik ha kell, gyorsan lángra kapnak.
*Mormogva beszél, de elég hangosan, hogy a többiek érthessék a szavait.*
-A tüzet nem oltanám ki teljesen, de legjobb, ha fénye, lángja alig van. Ne rakjunk rá semmit, ami füstöl.
*A többiek dolga, hogy mit kezdenek a javaslataival. A maga részéről Thara után őrködik, ha eljutnak oda, egyébként pedig a vacsorát követően alváshoz készülődik, ha nem születik más döntés.*
*Visszafelé menet nem talál semmit; nincsenek árulkodóan törött ágak, és a lábnyomokból sem sokat tud megállapítani. Kicsit sem érzi ettől jobban magát, és ezen a visszatérésüket követő beszélgetés sem javít sokat. A tűznek örül egyedül, és ez sem felhőtlen; gyanítja, hogy nem fogják sokáig égve hagyni.
Nem álldogál feleslegesen; miután elővett egy kis csomagot a táskájából, leül a tűz mellé ő is, Raymondtól nem messze. Sisakját leveszi, maga mellé rakja, így most először a többiek is láthatják ábrázatát. Fejszőrzete egyelőre nem hívja fel magára a figyelmet; a barna egyik kimondottan sötét árnyalata uralkodik rajta.
Hallgatja a beszélgetést, de közben egy bottal a tüzet is piszkálgatja; úgy próbálja elrendezni az ágakat, hogy abból kisebb, hosszabban égő láng legyen, olyan, ami után sokáig maradnak parazsak.*
-Jobb, mintha nem tudnánk.
*Válaszol ő is Natu kérdésére.*
-A wargoknak nem örülök. Erős az irhájuk, vastag a koponyájuk; a sodronyt átharapják, a fémlemezt behorpasztják. Cserébe viszont kurva sokat esznek, és nem könnyű dolog őket kordában tartani. Kétlem, hogy szívesen ülnek naphosszat egy bűzlő erődben.
*Ami persze újabb kérdéseket vet föl.*
-Tehát miért hozták őket ide? Itt nehezebb, kockázatosabb vadászni. Az utat wargok nélkül is tudják ellenőrizni. Keresnek valamit? Számítanak valamire? Vagy csak arra mennek, hogy elvágjanak minket Lihanechtől?
*A vége felé Thara felé néz, de tekintete nem kihívó, inkább csak kérdő. Amaz talán tud valamit, amit ő nem. Fontosnak találja tudni az orkok céljait, mert hogy van céljuk és tervük, az biztos. Ezeket ismerve sokkal hatékonyabban lehetne kereszbe tenni nekik.
Akárhogy is, de Thara idővel rátér a pihenés témájára. Nem tetszik neki a gondolat; nehezen védhető helyen vannak, és nem hiszi, hogy álmukból felkeltve jól tudnának védekezni. Hangot is ad a dolognak, miközben azzal foglalja el magát, hogy kicsomagolja a vacsorát. Kenyér, sajt, kolbász; több emberre elég.*
-A nyomok, amiket találtunk, pár naposak. De egyikünk sem nagy nyomolvasó, simán lehettek más nyomok, amiket nem ismertünk fel. Nem érezném magunkat biztonságban.
*Halkabban, tűnődve folytatja.*
-Főleg úgy nem, hogy nincs lándzsánk, nincs íjászunk, nincs pajzsfalunk. Ha pár warglovas ránk talál, szarban leszünk, ha nem vagyunk felkészülve.
*A tűzrakóhely kövein kolbászt melegít, majd a kenyeret kezdi el szeletelni. Ha elkészül, akkor ad belőle bárkinek, aki kér.*
-A legjobb az lenne, ha meg tudnánk gyújtani a dögöket. Nem félnek a tűztől, de ha ég a bundájuk, akkor simán levetik a lovasaikat. Szurok kéne, vagy olaj. Valami, ami könnyen ég, és fáklyák, amik ha kell, gyorsan lángra kapnak.
*Mormogva beszél, de elég hangosan, hogy a többiek érthessék a szavait.*
-A tüzet nem oltanám ki teljesen, de legjobb, ha fénye, lángja alig van. Ne rakjunk rá semmit, ami füstöl.
*A többiek dolga, hogy mit kezdenek a javaslataival. A maga részéről Thara után őrködik, ha eljutnak oda, egyébként pedig a vacsorát követően alváshoz készülődik, ha nem születik más döntés.*
1114. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-29 12:51:02
Üzenet elküldve: 2025-09-29 12:51:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Romtábor vagy Ork-tábor? //
*Thara csendben marad. Hiába ő a vezető, most mégis azt tartja jónak ha nem beszél feleslegesen. Frandrral is csak annyit kommunikál ami feltétlenül szükséges. Különben csendben baktatnak vissza a táborhelyhez. Ott már a másik két férfi tüzet raktak. A gondolataiba merül. Hallgatja a többieket. Eddig különösebb terv nélkül indult neki mindennek. A szerencsére hagyatkozott. Amivel nincs baj ha nem ő az aki vezet. Csak most kezdi átérezni a döntéshozatal súlyát, mely a vezetők vállát nyomja. Ugyanígy érez együtt Norennarral. Habár a férfit inkább a körülmények tették vezérré, Thara maga vállalkozott erre a szerepre. Mégsem ezért ideges. Az öreg óriás ráérez a lényegre.*
-Nem jó.
*Mondja együtt Raymonddal, utána elhallgat. Hagyja, hogy a másik hagy fejezze be a mondatát. Ahogy újra csend ül a csapatra ő is megszólal.*
-Tehát ez nem jó hír, ebben egyet érthetünk. De ez még kevés bizonyíték arra, hogy biztosak legyünk a Romtábor sorsában.
*Hangja összeszedett.*
-Az hogy nem friss nyomokról beszélünk lehetőséget ad arra, hogy itt kipihenjük magunkat. Nagy valószínűséggel nem kell tartanunk semmitől. Habár javaslom, hogy éjszakára oltsuk el a tüzet. Ne hívjuk fel magunkra feleslegesen a figyelmet. Ráadásul ha a szemünk hozzászokik a sötéthez, akkor jól láthatunk az éjszaka sötétjében.
*Tharának mondjuk ezzel semmi különösebb baja nincs.*
-Ki kell pihennünk magunkat. A holnapi nap lehet nem lesz ilyen békés. Kezdem az őrködést.
*Mondja feszültséggel a hangjában, amelyet a legnagyobb erőfeszítései árán sem tud elrejteni. Ezzel ha senki sem akar ellenkezni, vagy bármit hozzátenni, akkor nekikezd az őrködésnek.
Körülnéz. Egy olyan fát keres amire felmászva a magasból tarthatja szemmel a tábort. Ha talál ilyet, akkor megpróbál felmászni.
Ha nem jár sikerrel, akkor megszégyenülve marad a tűztől távolabb, legalább öt lépéses távot tart és leül egy fa tövébe. Lehetőleg elrejtve magát a bozótban.*
*Thara csendben marad. Hiába ő a vezető, most mégis azt tartja jónak ha nem beszél feleslegesen. Frandrral is csak annyit kommunikál ami feltétlenül szükséges. Különben csendben baktatnak vissza a táborhelyhez. Ott már a másik két férfi tüzet raktak. A gondolataiba merül. Hallgatja a többieket. Eddig különösebb terv nélkül indult neki mindennek. A szerencsére hagyatkozott. Amivel nincs baj ha nem ő az aki vezet. Csak most kezdi átérezni a döntéshozatal súlyát, mely a vezetők vállát nyomja. Ugyanígy érez együtt Norennarral. Habár a férfit inkább a körülmények tették vezérré, Thara maga vállalkozott erre a szerepre. Mégsem ezért ideges. Az öreg óriás ráérez a lényegre.*
-Nem jó.
*Mondja együtt Raymonddal, utána elhallgat. Hagyja, hogy a másik hagy fejezze be a mondatát. Ahogy újra csend ül a csapatra ő is megszólal.*
-Tehát ez nem jó hír, ebben egyet érthetünk. De ez még kevés bizonyíték arra, hogy biztosak legyünk a Romtábor sorsában.
*Hangja összeszedett.*
-Az hogy nem friss nyomokról beszélünk lehetőséget ad arra, hogy itt kipihenjük magunkat. Nagy valószínűséggel nem kell tartanunk semmitől. Habár javaslom, hogy éjszakára oltsuk el a tüzet. Ne hívjuk fel magunkra feleslegesen a figyelmet. Ráadásul ha a szemünk hozzászokik a sötéthez, akkor jól láthatunk az éjszaka sötétjében.
*Tharának mondjuk ezzel semmi különösebb baja nincs.*
-Ki kell pihennünk magunkat. A holnapi nap lehet nem lesz ilyen békés. Kezdem az őrködést.
*Mondja feszültséggel a hangjában, amelyet a legnagyobb erőfeszítései árán sem tud elrejteni. Ezzel ha senki sem akar ellenkezni, vagy bármit hozzátenni, akkor nekikezd az őrködésnek.
Körülnéz. Egy olyan fát keres amire felmászva a magasból tarthatja szemmel a tábort. Ha talál ilyet, akkor megpróbál felmászni.
Ha nem jár sikerrel, akkor megszégyenülve marad a tűztől távolabb, legalább öt lépéses távot tart és leül egy fa tövébe. Lehetőleg elrejtve magát a bozótban.*
1113. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-28 16:25:09
Üzenet elküldve: 2025-09-28 16:25:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
*Norennar nem tudja pontosan meghatározni, hogy melyik órában kelthették fel őt a feketeséget, csak arra emlékszik, hogy egy rezignált bólintással nyugtázta, majd figyelte ahogy a másik páros nyugovóra tér. Lassan felült és átült a tűz mellé. Finoman megrázta a feketeséget, hogy keljen vele, de azon túl nem fűzött hozzá semmit. Az éjszaka innentől eseménytelenül telt, legalábbis ami az őrséget illeti. Minden más, ami közte és a feketeség közt történt, maradjon az éjszaka na meg kettejük titka, már ha az alkohol nem áztatta el a történések emlékét.
A nap első sugarai rávetülnek a férfi szemhélyára. Nem alszik. Szemét lehunyva pihenteti, de nem engedi meg magának, hogy igazán elnyomja az álom. Őrsége hivatalosan még nem ért véget, ráadásul társa már rég megadta magát az álomnak. Oldalra fordulva pihen, karját a feje alá hajtja, hogy kényelmesebben tartsa magát a kövön. Mellette a feketeség mozdulatlanul fekszik, fejét az ő mellkasára döntve. Norennar érzi a lány lassú, egyenletes légzését, ahogy ritmusosan emelkedik és süllyed a mellkasa.
Aztán Nori mocorogni kezd. Majd, ha Norennar érzékei nem csalnak a lány fölé is kerekedik. Amikor a mélységi megérzi a feketeség leheletét az arcán, arcizmai szinte észrevehetetlenül megfeszülnek, állkapcsa alig láthatóan mozdul, de szemhéjai zárva maradnak. Hallva a lány megjegyzését Norennar haloványan elmosolyodik. Lustán, nyitja ki a szemeit, amelyek némileg elkerekednek, ahogy realizálja, mennyire közel van a feketeség arca az övéhez. A meglepettség azonban csak egy pillanatig tart. Helyét átveszi a szokásos nyugalom.*
- Csak pihentetem a szemeim. *Feleli hangjában nem kevés élccel, majd gúnyt némi felhanggal is megtámogatva hozzáteszi.* - Amúgy is vicces ezt pont attól hallani, aki elaludt az őrségben.
*Egyik kezét lassan a lány derekára teszi, enyhén meg is lapogatja, jelezve, hogy szeretne felkelni. Ha a feketeség engedi, Norennar egy lendületesebb mozdulattal felül. Hátát kiegyenesíti, kezeit a térdén pihenteti, majd nyújtózik egy nagyot. A gerincében roppanás fut végig, mire derekához nyúl és ujjbegyeivel óvatosan megnyomogatja. Ez már a második este egymás után, hogy nem ágyban aludt, és ezt minden porcikája látszólag örömmel adja a tudtára. Röviden körbenéz a táboron. A másik kettő már tesz-vesz a tűz körül, gyűjtöget vagy pakol. Nem akar lemaradni, ezért lassan feláll, és ahogy talpra kerül, egy nem túl látványos, de azért észlelhető, valamint számára, természetes mozdulattal megigazítja a nadrágjában duzzadó férfiasságát. Láthatólag nem zavartatja magát, s hát miért is tenné? Természetes reggelente az ilyesmi.
Visszapillant Norira, halvány mosoly kíséri a tekintetét.*
- Azért remélem, jól aludtál.
*A választ még megvárja, majd mikor meg is kapja, elindul Hamuhoz. Az egyik táskából elővesz némi élelmet, keményebb kenyérdarabot, szárított húst, tehát amit az egy napi hideg élelem csak nyújtani tud, aztán lassan, komótosan kezdi el rágni. Néhány falat után visszatér a tűzhöz, és meghúzza a Pashtól kapott kulacsot is. A hideg ital átjárja a száját, majd lecsorog a torkán, kellemesen ébresztve fel a testét. Lassan letörli a száját a kézfejével, aztán lerakja maga mellé a kulacsot.
Ezután nekiáll felölteni a páncélját. A régi brigantinjánál jóval komolyabb darab, így el is bíbelődik vele egy darabig. Előbb a vállára teríti, majd egyesével igazítja meg a pántokat. Előre hajol, hogy a mellrészt rögzítse, ujjai biztos mozdulatokkal csatolnak, húznak és igazítanak. A fém hideg érintése végigszalad a karján, miközben megfeszülnek az izmok a mozdulatokra. A vállszíjakat szorosra húzza, végül pedig felveszi a derékszíjat, és megszorítja rajta a csatot, ellenőrzi, hogy minden a helyén van-e. Egy pillanatra megáll, megigazítja a ruhát a nyakrésznél, majd a kardot is kézbe veszi, és a szíjat átveti a válla felett. Kicsit húz rajta, amíg meg nem érzi, hogy a kard szorosan ül a hátán.
Ahogy ezt teszi, szeme sarkából elkap egy mozdulatot. A másik páros viselkedése feltűnik neki, látja, ahogy kerülgetik egymást, és valami feszült játék zajlik köztük. A mélységi megenged magának egy kaján vigyort s szinte csak magának mormogja.*
- Nagyobb nőcsábász, mint hittem.
*Egy fáradt sóhajjal zárja a gondolatot, majd újra a tűz felé fordul. Még egyszer megigazítja hátán a kardot, ellenőrzi a szíj feszességét, aztán a lábát kissé szétvetve megáll. Egy pillanatig csak hagyja, hogy a reggeli fény elérje az arcát. Úgy érzi, készen áll az indulásra.*
*Norennar nem tudja pontosan meghatározni, hogy melyik órában kelthették fel őt a feketeséget, csak arra emlékszik, hogy egy rezignált bólintással nyugtázta, majd figyelte ahogy a másik páros nyugovóra tér. Lassan felült és átült a tűz mellé. Finoman megrázta a feketeséget, hogy keljen vele, de azon túl nem fűzött hozzá semmit. Az éjszaka innentől eseménytelenül telt, legalábbis ami az őrséget illeti. Minden más, ami közte és a feketeség közt történt, maradjon az éjszaka na meg kettejük titka, már ha az alkohol nem áztatta el a történések emlékét.
A nap első sugarai rávetülnek a férfi szemhélyára. Nem alszik. Szemét lehunyva pihenteti, de nem engedi meg magának, hogy igazán elnyomja az álom. Őrsége hivatalosan még nem ért véget, ráadásul társa már rég megadta magát az álomnak. Oldalra fordulva pihen, karját a feje alá hajtja, hogy kényelmesebben tartsa magát a kövön. Mellette a feketeség mozdulatlanul fekszik, fejét az ő mellkasára döntve. Norennar érzi a lány lassú, egyenletes légzését, ahogy ritmusosan emelkedik és süllyed a mellkasa.
Aztán Nori mocorogni kezd. Majd, ha Norennar érzékei nem csalnak a lány fölé is kerekedik. Amikor a mélységi megérzi a feketeség leheletét az arcán, arcizmai szinte észrevehetetlenül megfeszülnek, állkapcsa alig láthatóan mozdul, de szemhéjai zárva maradnak. Hallva a lány megjegyzését Norennar haloványan elmosolyodik. Lustán, nyitja ki a szemeit, amelyek némileg elkerekednek, ahogy realizálja, mennyire közel van a feketeség arca az övéhez. A meglepettség azonban csak egy pillanatig tart. Helyét átveszi a szokásos nyugalom.*
- Csak pihentetem a szemeim. *Feleli hangjában nem kevés élccel, majd gúnyt némi felhanggal is megtámogatva hozzáteszi.* - Amúgy is vicces ezt pont attól hallani, aki elaludt az őrségben.
*Egyik kezét lassan a lány derekára teszi, enyhén meg is lapogatja, jelezve, hogy szeretne felkelni. Ha a feketeség engedi, Norennar egy lendületesebb mozdulattal felül. Hátát kiegyenesíti, kezeit a térdén pihenteti, majd nyújtózik egy nagyot. A gerincében roppanás fut végig, mire derekához nyúl és ujjbegyeivel óvatosan megnyomogatja. Ez már a második este egymás után, hogy nem ágyban aludt, és ezt minden porcikája látszólag örömmel adja a tudtára. Röviden körbenéz a táboron. A másik kettő már tesz-vesz a tűz körül, gyűjtöget vagy pakol. Nem akar lemaradni, ezért lassan feláll, és ahogy talpra kerül, egy nem túl látványos, de azért észlelhető, valamint számára, természetes mozdulattal megigazítja a nadrágjában duzzadó férfiasságát. Láthatólag nem zavartatja magát, s hát miért is tenné? Természetes reggelente az ilyesmi.
Visszapillant Norira, halvány mosoly kíséri a tekintetét.*
- Azért remélem, jól aludtál.
*A választ még megvárja, majd mikor meg is kapja, elindul Hamuhoz. Az egyik táskából elővesz némi élelmet, keményebb kenyérdarabot, szárított húst, tehát amit az egy napi hideg élelem csak nyújtani tud, aztán lassan, komótosan kezdi el rágni. Néhány falat után visszatér a tűzhöz, és meghúzza a Pashtól kapott kulacsot is. A hideg ital átjárja a száját, majd lecsorog a torkán, kellemesen ébresztve fel a testét. Lassan letörli a száját a kézfejével, aztán lerakja maga mellé a kulacsot.
Ezután nekiáll felölteni a páncélját. A régi brigantinjánál jóval komolyabb darab, így el is bíbelődik vele egy darabig. Előbb a vállára teríti, majd egyesével igazítja meg a pántokat. Előre hajol, hogy a mellrészt rögzítse, ujjai biztos mozdulatokkal csatolnak, húznak és igazítanak. A fém hideg érintése végigszalad a karján, miközben megfeszülnek az izmok a mozdulatokra. A vállszíjakat szorosra húzza, végül pedig felveszi a derékszíjat, és megszorítja rajta a csatot, ellenőrzi, hogy minden a helyén van-e. Egy pillanatra megáll, megigazítja a ruhát a nyakrésznél, majd a kardot is kézbe veszi, és a szíjat átveti a válla felett. Kicsit húz rajta, amíg meg nem érzi, hogy a kard szorosan ül a hátán.
Ahogy ezt teszi, szeme sarkából elkap egy mozdulatot. A másik páros viselkedése feltűnik neki, látja, ahogy kerülgetik egymást, és valami feszült játék zajlik köztük. A mélységi megenged magának egy kaján vigyort s szinte csak magának mormogja.*
- Nagyobb nőcsábász, mint hittem.
*Egy fáradt sóhajjal zárja a gondolatot, majd újra a tűz felé fordul. Még egyszer megigazítja hátán a kardot, ellenőrzi a szíj feszességét, aztán a lábát kissé szétvetve megáll. Egy pillanatig csak hagyja, hogy a reggeli fény elérje az arcát. Úgy érzi, készen áll az indulásra.*
1112. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-28 14:30:20
Üzenet elküldve: 2025-09-28 14:30:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
*Nem emlékszik már rá, hogy mikor és hogyan került Norennar közelébe, de arra ébred, hogy nem Mai, hanem a sötételf az, aki mellett gombócként fekszik, és feje búbja éppen, hogy csak hozzáér a férfi mellkasához. Laposakat pislogva ül fel, és támasztja meg magát a kezein, miközben szépen lassan körbenézve rájön arra, hogy hol van, és mi is történik vele pontosan. Az éjszaka hidegebb lehetett a kelleténél, és mostanra már a tűz is teljesen kialudt, talán ez volt az oka, amiért gyakorlatilag odabújt a férfi mellé. Arra még emlékszik, hogy valamikor, a fene tudja, hogy pontosan mikor Pashthra felébresztette őket, hogy ideje őrséget cserélniük, de hogy mikor aludtak el újra, arról már halvány fogalma sincs. Azt illetően is homályosak az emlékei, hogy mi történt az őrködésük alatt, de az bizonyára az alkohol hibája, amiből még akkor is fogyott bőven -legalábbis általa-, amikor csak ketten voltak ébren.
A mellette, ekkor még alvó Norennarra pillant, és közben próbálja a rakoncátlan, fekete tincseit félresöpörni az arca elől, hogy lássa is a mélységit. Hosszú másodpercekig csak bámulja őt, majd gondol egyet, és még közelebb mászik hozzá. Oldalról, négykézláb magasodik fölé, és egészen közelről figyeli, ahogy a férfi egyenletesen szuszogva alszik.
Pashthrát már látta fel-alá járkálni, és Mai sincs a kialudt tábortűz körül, így biztos benne, hogy már mindketten ébren vannak, ahogy ő is. Most már csak Norennar az, akit vissza kell hozni az álomvilágból.*
- Hé, ne aludj! *Szólal meg viszonylag hangosan. Ha a hangjára Norennar kinyitja a szemeit, akkor a feketével kipingált, kíváncsi pofit pillanthatja meg, talán a kényelmesnek mondható közelségnél sokkal közelebb a saját arcához, ahogy pislog rá.*
*Nem emlékszik már rá, hogy mikor és hogyan került Norennar közelébe, de arra ébred, hogy nem Mai, hanem a sötételf az, aki mellett gombócként fekszik, és feje búbja éppen, hogy csak hozzáér a férfi mellkasához. Laposakat pislogva ül fel, és támasztja meg magát a kezein, miközben szépen lassan körbenézve rájön arra, hogy hol van, és mi is történik vele pontosan. Az éjszaka hidegebb lehetett a kelleténél, és mostanra már a tűz is teljesen kialudt, talán ez volt az oka, amiért gyakorlatilag odabújt a férfi mellé. Arra még emlékszik, hogy valamikor, a fene tudja, hogy pontosan mikor Pashthra felébresztette őket, hogy ideje őrséget cserélniük, de hogy mikor aludtak el újra, arról már halvány fogalma sincs. Azt illetően is homályosak az emlékei, hogy mi történt az őrködésük alatt, de az bizonyára az alkohol hibája, amiből még akkor is fogyott bőven -legalábbis általa-, amikor csak ketten voltak ébren.
A mellette, ekkor még alvó Norennarra pillant, és közben próbálja a rakoncátlan, fekete tincseit félresöpörni az arca elől, hogy lássa is a mélységit. Hosszú másodpercekig csak bámulja őt, majd gondol egyet, és még közelebb mászik hozzá. Oldalról, négykézláb magasodik fölé, és egészen közelről figyeli, ahogy a férfi egyenletesen szuszogva alszik.
Pashthrát már látta fel-alá járkálni, és Mai sincs a kialudt tábortűz körül, így biztos benne, hogy már mindketten ébren vannak, ahogy ő is. Most már csak Norennar az, akit vissza kell hozni az álomvilágból.*
- Hé, ne aludj! *Szólal meg viszonylag hangosan. Ha a hangjára Norennar kinyitja a szemeit, akkor a feketével kipingált, kíváncsi pofit pillanthatja meg, talán a kényelmesnek mondható közelségnél sokkal közelebb a saját arcához, ahogy pislog rá.*
1111. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-28 12:35:53
Üzenet elküldve: 2025-09-28 12:35:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
* Már ébredezik, amikor hirtelen egész testében megfeszül. Először arra a tényre, hogy finom, kerek fenék dörgölőzik hozzá. Nem sokkal később érzi a vékony ujjakat, amik végig szántanak férfiasságán. Maival ellentétben ő gyorsan tér magához, és tudatában is van annak, hogy mi történik, hogy ki fekszik mellette. Ezért fojtja vissza még lélegzetét is, és nem mer megmozdulni, bármennyire is szeretne. Hirtelen semmit sem akar jobban, mint magához húzni, és megcsókolni, de szerencsére ennél több esze van. Úgy tesz, mint aki alszik, mint aki észre se veszi, ami történik, hacsak nem árulta el magát korábbi rezdülésével. Hagyja, hogy kimásszon mellőle a félvér, egyelőre nem követi. Azért se, mert nem akarja mindenkinek megmutatni, hogy mekkora ékkel áldotta meg a sors. Lassú, mély lélegzetekkel nyugtatja magát, és próbálja kiverni a gondolatot a fejéből, bár tudja, hogy sokkal gyorsabban menne, ha könnyítene magán. El is játszik a gondolattal, hogy eloson a bokorba, mintha csak a szükség hívná. De körülötte már bontják a tábort, úgyhogy végül úgy dönt, az lesz a legjobb, ha úgy tesz, mintha mi sem történne. Úgyhogy feszülő árboccal bújik ki a takaró alól, és kezd úgy tenni-venni, mintha mi sem lenne természetesebb. A legegyszerűbb, ha a munka tereli el a figyelmét. A legrosszabb, hogy nem tudja, hogy az éjszakai emlékek tényleg megtörténtek, vagy csak álmodta őket. Az alkohol befolyása összezavarja emlékeit. *
* Már ébredezik, amikor hirtelen egész testében megfeszül. Először arra a tényre, hogy finom, kerek fenék dörgölőzik hozzá. Nem sokkal később érzi a vékony ujjakat, amik végig szántanak férfiasságán. Maival ellentétben ő gyorsan tér magához, és tudatában is van annak, hogy mi történik, hogy ki fekszik mellette. Ezért fojtja vissza még lélegzetét is, és nem mer megmozdulni, bármennyire is szeretne. Hirtelen semmit sem akar jobban, mint magához húzni, és megcsókolni, de szerencsére ennél több esze van. Úgy tesz, mint aki alszik, mint aki észre se veszi, ami történik, hacsak nem árulta el magát korábbi rezdülésével. Hagyja, hogy kimásszon mellőle a félvér, egyelőre nem követi. Azért se, mert nem akarja mindenkinek megmutatni, hogy mekkora ékkel áldotta meg a sors. Lassú, mély lélegzetekkel nyugtatja magát, és próbálja kiverni a gondolatot a fejéből, bár tudja, hogy sokkal gyorsabban menne, ha könnyítene magán. El is játszik a gondolattal, hogy eloson a bokorba, mintha csak a szükség hívná. De körülötte már bontják a tábort, úgyhogy végül úgy dönt, az lesz a legjobb, ha úgy tesz, mintha mi sem történne. Úgyhogy feszülő árboccal bújik ki a takaró alól, és kezd úgy tenni-venni, mintha mi sem lenne természetesebb. A legegyszerűbb, ha a munka tereli el a figyelmét. A legrosszabb, hogy nem tudja, hogy az éjszakai emlékek tényleg megtörténtek, vagy csak álmodta őket. Az alkohol befolyása összezavarja emlékeit. *
1110. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-28 11:20:07
Üzenet elküldve: 2025-09-28 11:20:07
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
*A virradattal ébred mindig, lelje az bárhol. Épphogy világosodik az ég alja, máris fájdalmasan nyílik ki a szeme. Ég, szúr, mintha ezer apró üvegszilánk volna beleszórva, de valahogy mégis kényelmes és meleg van. Vissza is hunyja, mintha szabadna tovább aludni, mikor hegyes füleibe kúszik bele a szuszogás. Összevonja a szemöldökét, még nem érte el a tudat. Erős kart érez, mely átfonódik vékonyka vonalain. Grael. Megnyugodva dörgölődzik hozzá, s öleli szorosabban. Fel sem tűnik, hogy amaz vékonyabb, mint a szeretett férfi. Érzi a bőrébe fúródó ágaskodást, s még mindig lehunyt pillákkal, de már vágyódó mosollyal érinti az éket, melyet ugyan nadrág fed, de úgy simít rajta végig, mintha alig várná, hogy lassan kibújtassa rejtekhelyéről, s méltó módon ébressze. De valami más. Újra szétválnak a pillák, hószín tincseket lát. Megdermed a mozdulat, hirtelen ereszti el, s érzi, ahogy veszettül ver a szíve. Milyen rettentő kínos. ~Ó, baszd meg!~ Magában kiált, majd próbál úgy tenni, mintha az egész meg sem történt volna. Külső szemeknek tán fel sem tűnhet e közjáték. Még néhány pillanatra elmereng. Mi történt az előző éjjel? Hogy ivott, nem kérdés, enyhén lüktető feje, s a kissé maródott gyomra elárulja. Elgémberedett tagjait próbálja megnyújtani, miközben ég az arca, mi vörös színben pompázik az iménti hibájától. Mély levegőt vesz, s lassan fújja ki. Töltődnek az emlékképek. Hosszú beszélgetés a ropogó tűztől távol, a romoknak dőlve. Mágiáról való diskurzus, holdfényben megcsillanó medál, amit mutat és fecseg. Halk nevetés, pálinkaízű száj. Mindössze fáztak, ezért bújtak össze a pokróc alatt. Így aludt volna húgával is, ha mellette éri az álom. Megnyugszik. Nem történt egyéb.
Felül, rá sem mer nézni Pashthrára, inkább a párost keresi, kiket leváltottak, istenek tudják mikor. Nem akar beszélgetni. Nem úgy, mint az előző éjjel. Dolguk van. Lassan, de határozottan igyekszik Borshoz, majd készül el, s megpróbálkozik egy varázslattal, hogy az állatok ihassanak a maradék út előtt. Abban sem lehet biztos, hogy ilyen kótyagosan sikerülni fog, de ha így is van, kibírják az utat. Már nincs sok.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.28 11:20:29
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására az általa megérintett tereptárgyból gyenge ér kezd csordogálni, kevés, de tiszta, iható vizet szolgáltatva.
*A virradattal ébred mindig, lelje az bárhol. Épphogy világosodik az ég alja, máris fájdalmasan nyílik ki a szeme. Ég, szúr, mintha ezer apró üvegszilánk volna beleszórva, de valahogy mégis kényelmes és meleg van. Vissza is hunyja, mintha szabadna tovább aludni, mikor hegyes füleibe kúszik bele a szuszogás. Összevonja a szemöldökét, még nem érte el a tudat. Erős kart érez, mely átfonódik vékonyka vonalain. Grael. Megnyugodva dörgölődzik hozzá, s öleli szorosabban. Fel sem tűnik, hogy amaz vékonyabb, mint a szeretett férfi. Érzi a bőrébe fúródó ágaskodást, s még mindig lehunyt pillákkal, de már vágyódó mosollyal érinti az éket, melyet ugyan nadrág fed, de úgy simít rajta végig, mintha alig várná, hogy lassan kibújtassa rejtekhelyéről, s méltó módon ébressze. De valami más. Újra szétválnak a pillák, hószín tincseket lát. Megdermed a mozdulat, hirtelen ereszti el, s érzi, ahogy veszettül ver a szíve. Milyen rettentő kínos. ~Ó, baszd meg!~ Magában kiált, majd próbál úgy tenni, mintha az egész meg sem történt volna. Külső szemeknek tán fel sem tűnhet e közjáték. Még néhány pillanatra elmereng. Mi történt az előző éjjel? Hogy ivott, nem kérdés, enyhén lüktető feje, s a kissé maródott gyomra elárulja. Elgémberedett tagjait próbálja megnyújtani, miközben ég az arca, mi vörös színben pompázik az iménti hibájától. Mély levegőt vesz, s lassan fújja ki. Töltődnek az emlékképek. Hosszú beszélgetés a ropogó tűztől távol, a romoknak dőlve. Mágiáról való diskurzus, holdfényben megcsillanó medál, amit mutat és fecseg. Halk nevetés, pálinkaízű száj. Mindössze fáztak, ezért bújtak össze a pokróc alatt. Így aludt volna húgával is, ha mellette éri az álom. Megnyugszik. Nem történt egyéb.
Felül, rá sem mer nézni Pashthrára, inkább a párost keresi, kiket leváltottak, istenek tudják mikor. Nem akar beszélgetni. Nem úgy, mint az előző éjjel. Dolguk van. Lassan, de határozottan igyekszik Borshoz, majd készül el, s megpróbálkozik egy varázslattal, hogy az állatok ihassanak a maradék út előtt. Abban sem lehet biztos, hogy ilyen kótyagosan sikerülni fog, de ha így is van, kibírják az utat. Már nincs sok.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.28 11:20:29
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására az általa megérintett tereptárgyból gyenge ér kezd csordogálni, kevés, de tiszta, iható vizet szolgáltatva.
1109. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-28 07:22:09
Üzenet elküldve: 2025-09-28 07:22:09
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*Natu szavai közben Ray lassan emeli fel a fejét. Hallgatja az öreg panaszkodását, majd a nevetését is. Szemei összeszűkülnek, de ezúttal nem haragból, hanem mintha mérlegelne. Mikor Natu megjegyzi, hogy a segge bepenészedik ebben a nyálkás időben, Raymond száján halvány, rövid mosoly fut át. Ritka dolog tőle, de az öreg szókimondása kicsalja belőle.*
-Legalább a szád nem penészedik be! Jó, hogy szóval tartod magad.
*Mondja félig tréfásan, félig komolyan. Amint visszaérnek a fával, Ray leül a tűzhöz, majd hallgatja Frandr szavait. Nem lepődik meg. Nyakában lüktető ér elárulja, hogy nem hagyja hidegen a hír. Karját keresztbe fonja mellkasán, ujjai dobolnak a karpánton, mintha mérlegelne.*
-Warglovasok, mi? *Egy rövid fújtatás után oldalra pillant a többiekre, majd vissza Frandra.*
-Akkor nincs mese. Ha warg van, ott orkok is vannak. És előbb-utóbb velünk is találkozni akarnak majd.
*Tenyerét a tűz felé tartja, így melegedve és szárítva kezét a nedvességtől. Lassan kifújja a levegőt. Biccent Frandr felé, jelezve, hogy érti és elfogadja a szavait. Aztán csendben marad, szemei a ködben keresik az ellenséget, mintha máris várná, mikor bukkan elő a veszély. De mikor Natu véleményezi a hírt, és a wargokról kezd káromkodni, és halkan sóhajt. A férfi bizonytalan kérdésére ezúttal nem csak rideg válasszal él, hanem megengedi magának, hogy kimondja, pontosan amit gondol.*
-Nem jó hír, öreg. De nem is a legrosszabb. Te legalább nem szaladsz hanyatt, ha meghallod a nevüket. Ez több, mint amit sok mástól láttam. *Szemei újra a ködbe fordulnak, és a mosoly ugyan eltűnik, de arcán ott marad a nyugodt határozottság. Tenyerét még közelebb nyújtja a lánghoz, mintha abból merítene erőt.*
-A jó hír csak annyi, hogy most már tudjuk, mire számítsunk. Ja és nem frissek a nyomok. *Teszi hozzá végül, majd elhallgat.*
*Natu szavai közben Ray lassan emeli fel a fejét. Hallgatja az öreg panaszkodását, majd a nevetését is. Szemei összeszűkülnek, de ezúttal nem haragból, hanem mintha mérlegelne. Mikor Natu megjegyzi, hogy a segge bepenészedik ebben a nyálkás időben, Raymond száján halvány, rövid mosoly fut át. Ritka dolog tőle, de az öreg szókimondása kicsalja belőle.*
-Legalább a szád nem penészedik be! Jó, hogy szóval tartod magad.
*Mondja félig tréfásan, félig komolyan. Amint visszaérnek a fával, Ray leül a tűzhöz, majd hallgatja Frandr szavait. Nem lepődik meg. Nyakában lüktető ér elárulja, hogy nem hagyja hidegen a hír. Karját keresztbe fonja mellkasán, ujjai dobolnak a karpánton, mintha mérlegelne.*
-Warglovasok, mi? *Egy rövid fújtatás után oldalra pillant a többiekre, majd vissza Frandra.*
-Akkor nincs mese. Ha warg van, ott orkok is vannak. És előbb-utóbb velünk is találkozni akarnak majd.
*Tenyerét a tűz felé tartja, így melegedve és szárítva kezét a nedvességtől. Lassan kifújja a levegőt. Biccent Frandr felé, jelezve, hogy érti és elfogadja a szavait. Aztán csendben marad, szemei a ködben keresik az ellenséget, mintha máris várná, mikor bukkan elő a veszély. De mikor Natu véleményezi a hírt, és a wargokról kezd káromkodni, és halkan sóhajt. A férfi bizonytalan kérdésére ezúttal nem csak rideg válasszal él, hanem megengedi magának, hogy kimondja, pontosan amit gondol.*
-Nem jó hír, öreg. De nem is a legrosszabb. Te legalább nem szaladsz hanyatt, ha meghallod a nevüket. Ez több, mint amit sok mástól láttam. *Szemei újra a ködbe fordulnak, és a mosoly ugyan eltűnik, de arcán ott marad a nyugodt határozottság. Tenyerét még közelebb nyújtja a lánghoz, mintha abból merítene erőt.*
-A jó hír csak annyi, hogy most már tudjuk, mire számítsunk. Ja és nem frissek a nyomok. *Teszi hozzá végül, majd elhallgat.*
1108. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-28 01:25:41
Üzenet elküldve: 2025-09-28 01:25:41
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
-Négy kéz jobb mint kettő, nem igaz pajtás? Na keressünk valami éghetőt, mert bepenészedik a seggem ebben a nyálkás időben.
*Felröhög egy kicsit, reméli hogy a marcona férfi nem veszi rossz néven a segítségét a gyűjtögetésben. Eddig ő a legszimpatikusabb az öreg számára, hisz ő volt az egyetlen, aki nem pocsékolta el és nem is utasította vissza az italát. Ez pedig már önmagában összeköti őket ebben a zord környezetben. Sokáig kell keresgélnie, hogy találjon pár valóban éghetőnek nevezhető darabot ahhoz a bizonyos tűzhöz.*
-Azért remélem nem futunk bele túl sok orkba.
*Jegyzi meg csak úgy halkan az orra alatt, no nem mintha félne, egyszerűen csak nyűgnek gondolja a dolgokat. Miután sikerül elég fát gyűjteniük visszaindul a tűzrakóhelyhez, eleve nem ment túl messze ahogy azt a többiek kérték, úgyhogy ez nem tart sokáig. Ott meg aztán nekilát hogy meggyújtja a tüzet és végre egy kis lelket varázsoljon ebbe a bagázsba. Épp azon morfondírozik, hogy valami jó kis részeges történettel rabolja el a szíveket, de Frandr szavai élesen vágnak bele a ködbe. A mester szája akaratlanul is grimaszba fordul.*
-Wargok mi? A kurva anyjukat a wargoknak, egyszer majdnem megharapott egy, pedig azon még ork se volt.
*Mert a fejében ugye az ivókban hallott mesék és legendák nyomán úgy képzeli, hogy ezeken ork is ül, nem csak úgy magukban az ingoványban bóklászik pár warg.*
-Akkor... Jó nyomon járunk, ugye? Végül is ez jó hír.
*Egy kicsit elgondolkozik azért a dolgon, hogy aztán kissé bizonytalanul ismételje meg, ezúttal sokkal inkább kérdésként.*
-Ez jó hír?
-Négy kéz jobb mint kettő, nem igaz pajtás? Na keressünk valami éghetőt, mert bepenészedik a seggem ebben a nyálkás időben.
*Felröhög egy kicsit, reméli hogy a marcona férfi nem veszi rossz néven a segítségét a gyűjtögetésben. Eddig ő a legszimpatikusabb az öreg számára, hisz ő volt az egyetlen, aki nem pocsékolta el és nem is utasította vissza az italát. Ez pedig már önmagában összeköti őket ebben a zord környezetben. Sokáig kell keresgélnie, hogy találjon pár valóban éghetőnek nevezhető darabot ahhoz a bizonyos tűzhöz.*
-Azért remélem nem futunk bele túl sok orkba.
*Jegyzi meg csak úgy halkan az orra alatt, no nem mintha félne, egyszerűen csak nyűgnek gondolja a dolgokat. Miután sikerül elég fát gyűjteniük visszaindul a tűzrakóhelyhez, eleve nem ment túl messze ahogy azt a többiek kérték, úgyhogy ez nem tart sokáig. Ott meg aztán nekilát hogy meggyújtja a tüzet és végre egy kis lelket varázsoljon ebbe a bagázsba. Épp azon morfondírozik, hogy valami jó kis részeges történettel rabolja el a szíveket, de Frandr szavai élesen vágnak bele a ködbe. A mester szája akaratlanul is grimaszba fordul.*
-Wargok mi? A kurva anyjukat a wargoknak, egyszer majdnem megharapott egy, pedig azon még ork se volt.
*Mert a fejében ugye az ivókban hallott mesék és legendák nyomán úgy képzeli, hogy ezeken ork is ül, nem csak úgy magukban az ingoványban bóklászik pár warg.*
-Akkor... Jó nyomon járunk, ugye? Végül is ez jó hír.
*Egy kicsit elgondolkozik azért a dolgon, hogy aztán kissé bizonytalanul ismételje meg, ezúttal sokkal inkább kérdésként.*
-Ez jó hír?
1107. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-28 00:23:53
Üzenet elküldve: 2025-09-28 00:23:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
*Norennar figyelmesen hallgatja a félvér szavait, ahogy a varázslatról beszél. Nem szakítja félbe, de amikor elhangzik a figyelmeztetés az apró, ezüstösen fénylő gömbökről, lassan felsóhajt. Tekintetét a nőre emeli, fáradt, de szemtelen fény villan a szemében. Komótos mozdulattal felemeli mindkét kezét, tenyérrel előre, mintha megadását jelezné. A szája sarkában pimasz félmosoly jelenik meg.*
- Megfogtál.
*Dünnyögi, a hangja egyszerre laza és gunyoros. Persze a gesztus nem valódi megadás. Fejében megannyi stratégiát kezd kidolgozni arra, hogy miképp játszaná ki az említett bűbájt, mikor volna alkalmas pillanat, milyen módszerrel lehetne elkerülni a lebegő gömböket. Nem azért, mert vágyna a nő vérét ontani, inkább ösztönösen keresi a réseket minden helyzetben. Ez egyfajta szakmai ártalom a részéről.
Ahogy az amulettek szóba kerülnek, tekintete szinte azonnal visszatér Maihoz. Az előbbi érdeklődéshez most valódi kíváncsiság társul. A szavai alatt enyhén előrehajol, a tekintete egy pillanatra se mozdul el a félvérről. A gondolat, hogy létezik valami, ami kitolja a test határait, határozottan felcsigázza a mélységit. Halk, alig hallható mormogás bukik ki belőle, inkább magának, mint a társaságnak.*
- Lenyűgöző…
*Megjegyzést nem fűz hozzá, de arcán egyértelmű, hogy elraktározta a hallottakat. Valami ilyesmit ő is szeretne megszerezni, ha alkalma vagy lehetősége adódik rá. Bár, ha nem is, akkor valószínűleg megteremti majd azt.
Amikor az alvás kerül szóba, Norennar pillantása Norira siklik. A feketeség arca már ellazult, szemhéjai lassan lehunyódnak, mozdulatai egyre lassabbak. Arról nem is beszélve, hogy kiterült, mint akit leütöttek. Nem tűnik úgy, hogy sokáig bírná még ébren. A mélységi szeme sarkából egy rövid ideig még figyeli, majd óhatatlanul ő is elnyújt egy halk ásítást. Ujjait a szája elé emeli, illendően leplezve a kelletlen a mozdulatot. Köpenyét szorosabban maga köré húzza, a lángok felé fordulva, hogy még kapjon egy kis meleget, mielőtt pihenésre dőlne.
Pashthra szávaira az őrködésről ismét felfigyel. A javaslat logikus, így bólint is rá, de nem fűz hozzá külön megjegyzést. Ha az őrség kezdetét illetően rá esne a választás, vonakodás nélkül vállalná, csak egy vállrándítással nyugtázná a dolgot. Ha másokra hárul, akkor sem ellenkezik. Mindenesetre bár nem érez a félvér iránt ellenszevet, mégis szívesebben állna párban a feketeséggel. Őt meg valószínűleg még Sa'Tereth se tudná rákényszeríteni arra, hogy elkezdje az őrséget. Szóval, ha senki nem ellenkezik, a mélységi kényelmesebben elhelyezkedik, egyik karját a feje alá hajtja, és köpenyébe burkolózva engedi, hogy a fáradtság lassan maga alá gyűrje. Tekintete még egy pillanatig a parázsra tapad, aztán szemei lecsukódnak, és csendben marad a tűz körül.*
*Norennar figyelmesen hallgatja a félvér szavait, ahogy a varázslatról beszél. Nem szakítja félbe, de amikor elhangzik a figyelmeztetés az apró, ezüstösen fénylő gömbökről, lassan felsóhajt. Tekintetét a nőre emeli, fáradt, de szemtelen fény villan a szemében. Komótos mozdulattal felemeli mindkét kezét, tenyérrel előre, mintha megadását jelezné. A szája sarkában pimasz félmosoly jelenik meg.*
- Megfogtál.
*Dünnyögi, a hangja egyszerre laza és gunyoros. Persze a gesztus nem valódi megadás. Fejében megannyi stratégiát kezd kidolgozni arra, hogy miképp játszaná ki az említett bűbájt, mikor volna alkalmas pillanat, milyen módszerrel lehetne elkerülni a lebegő gömböket. Nem azért, mert vágyna a nő vérét ontani, inkább ösztönösen keresi a réseket minden helyzetben. Ez egyfajta szakmai ártalom a részéről.
Ahogy az amulettek szóba kerülnek, tekintete szinte azonnal visszatér Maihoz. Az előbbi érdeklődéshez most valódi kíváncsiság társul. A szavai alatt enyhén előrehajol, a tekintete egy pillanatra se mozdul el a félvérről. A gondolat, hogy létezik valami, ami kitolja a test határait, határozottan felcsigázza a mélységit. Halk, alig hallható mormogás bukik ki belőle, inkább magának, mint a társaságnak.*
- Lenyűgöző…
*Megjegyzést nem fűz hozzá, de arcán egyértelmű, hogy elraktározta a hallottakat. Valami ilyesmit ő is szeretne megszerezni, ha alkalma vagy lehetősége adódik rá. Bár, ha nem is, akkor valószínűleg megteremti majd azt.
Amikor az alvás kerül szóba, Norennar pillantása Norira siklik. A feketeség arca már ellazult, szemhéjai lassan lehunyódnak, mozdulatai egyre lassabbak. Arról nem is beszélve, hogy kiterült, mint akit leütöttek. Nem tűnik úgy, hogy sokáig bírná még ébren. A mélységi szeme sarkából egy rövid ideig még figyeli, majd óhatatlanul ő is elnyújt egy halk ásítást. Ujjait a szája elé emeli, illendően leplezve a kelletlen a mozdulatot. Köpenyét szorosabban maga köré húzza, a lángok felé fordulva, hogy még kapjon egy kis meleget, mielőtt pihenésre dőlne.
Pashthra szávaira az őrködésről ismét felfigyel. A javaslat logikus, így bólint is rá, de nem fűz hozzá külön megjegyzést. Ha az őrség kezdetét illetően rá esne a választás, vonakodás nélkül vállalná, csak egy vállrándítással nyugtázná a dolgot. Ha másokra hárul, akkor sem ellenkezik. Mindenesetre bár nem érez a félvér iránt ellenszevet, mégis szívesebben állna párban a feketeséggel. Őt meg valószínűleg még Sa'Tereth se tudná rákényszeríteni arra, hogy elkezdje az őrséget. Szóval, ha senki nem ellenkezik, a mélységi kényelmesebben elhelyezkedik, egyik karját a feje alá hajtja, és köpenyébe burkolózva engedi, hogy a fáradtság lassan maga alá gyűrje. Tekintete még egy pillanatig a parázsra tapad, aztán szemei lecsukódnak, és csendben marad a tűz körül.*
1106. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-27 19:22:57
Üzenet elküldve: 2025-09-27 19:22:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Talán két éjszaka telt el, mióta maga mögött hagyta Hagrart, és az új csapatot. Nem elszakadni akart tőlük, sokkal inkább egyféle előörsnek számított, aki társainak felderíti a terepet. Annyit járta már keresztbe-kasul a környező vidéket, hogy java részét egészen türhetően ismeri. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a többieknél jobban. Inkább csak azt jelenti, hogy megbízták eme fontos feladattal, míg ők hátramaradva bevárnak mindenkit, akit csak lehet.
Nem fut, még csak nem is kocog, de azért eléggé határozott tempóban halad előre, s mire a Nap eléri a délutánt az égen, eléri Erdőmélye szegélyét, éppen csak elhaladva az Ingoványos vidék pereménél.*
Nem fut, még csak nem is kocog, de azért eléggé határozott tempóban halad előre, s mire a Nap eléri a délutánt az égen, eléri Erdőmélye szegélyét, éppen csak elhaladva az Ingoványos vidék pereménél.*
1105. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-27 17:29:56
Üzenet elküldve: 2025-09-27 17:29:56
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
- Azok a holdgömbök nagyon félelmetesek. *Akkor csatlakozik vissza Mai és Norennar beszélgetésébe, mikor szóba kerülnek azok az ezüstösen derengő, lebegő gombócok, melyeket már egyszer látott a fél-elf lány körül. Úgy meg is ijedt tőlük, hogy már a közös szobájuk ajtajából is visszafordult inkább, és helyette a Mágustorony egyik folyosóján, az asztalra borulva aludta át az éjszakát, bezárva egy akkor bizony ketrecnek érződő, szoros fűzőbe. Az biztos, hogy a gömbök közelébe nem akart menni. Szavai már viszonylag halkan szólnak, és a szemét sem nyitja ki csupán annak kedvéért, hogy beszéljen. A tűz közelében, a földön fekve, betakarózva a puha, fekete köpenyével most kényelmesen érzi magát olyannyira, hogy tényleg el tudna aludni. Valószínűleg csak idő kérdése, és el is fog. Szereti állandóan az alkohol témájával nyüstölni Mait, holott az elmúlt időszakban ő maga tömte tele magát annyi különböző szerrel, hogy azt a kevéske pálinkát már egyáltalán nem kívánta a szervezete.
Épp pislog párat, mikor Mai rápillant, így azt pont észreveszi, viszonozza is egy apró, álmos mosollyal meg egy jó nagy ásítással.*
- Jó, te kezded. *Mormogja még Pashthrának az őrködésről szóló ötlete elhangzásakor, hisz aki azt kívánja másoknak, hogy ne aludjon, maradjon az ébren. Ó, és egészen biztosan nem ő lesz a párja, mert mindenki láthatja, hogy ő már alszik. A hangja is csak illúzió, képzelődnek a többiek.*
- Te amúgy is mágus is vagy most már, Mai megtanított. Kettőt érsz egyszerre… *Bezzeg félálomban igencsak jól vág az esze, meg működik a képzelőereje is, bár az is tény, hogy valódi értéket nem tesz hozzá a beszélgetéshez. Meg úgy már semmit se. Ásít még egy párat, majd valóban elnyomja az álom, és fel sem ébred addig, míg valaki nem kelti fel azért, hogy mégis kivegye a részét a csapatmunkából, vagy épp bármi más miatt.*
- Azok a holdgömbök nagyon félelmetesek. *Akkor csatlakozik vissza Mai és Norennar beszélgetésébe, mikor szóba kerülnek azok az ezüstösen derengő, lebegő gombócok, melyeket már egyszer látott a fél-elf lány körül. Úgy meg is ijedt tőlük, hogy már a közös szobájuk ajtajából is visszafordult inkább, és helyette a Mágustorony egyik folyosóján, az asztalra borulva aludta át az éjszakát, bezárva egy akkor bizony ketrecnek érződő, szoros fűzőbe. Az biztos, hogy a gömbök közelébe nem akart menni. Szavai már viszonylag halkan szólnak, és a szemét sem nyitja ki csupán annak kedvéért, hogy beszéljen. A tűz közelében, a földön fekve, betakarózva a puha, fekete köpenyével most kényelmesen érzi magát olyannyira, hogy tényleg el tudna aludni. Valószínűleg csak idő kérdése, és el is fog. Szereti állandóan az alkohol témájával nyüstölni Mait, holott az elmúlt időszakban ő maga tömte tele magát annyi különböző szerrel, hogy azt a kevéske pálinkát már egyáltalán nem kívánta a szervezete.
Épp pislog párat, mikor Mai rápillant, így azt pont észreveszi, viszonozza is egy apró, álmos mosollyal meg egy jó nagy ásítással.*
- Jó, te kezded. *Mormogja még Pashthrának az őrködésről szóló ötlete elhangzásakor, hisz aki azt kívánja másoknak, hogy ne aludjon, maradjon az ébren. Ó, és egészen biztosan nem ő lesz a párja, mert mindenki láthatja, hogy ő már alszik. A hangja is csak illúzió, képzelődnek a többiek.*
- Te amúgy is mágus is vagy most már, Mai megtanított. Kettőt érsz egyszerre… *Bezzeg félálomban igencsak jól vág az esze, meg működik a képzelőereje is, bár az is tény, hogy valódi értéket nem tesz hozzá a beszélgetéshez. Meg úgy már semmit se. Ásít még egy párat, majd valóban elnyomja az álom, és fel sem ébred addig, míg valaki nem kelti fel azért, hogy mégis kivegye a részét a csapatmunkából, vagy épp bármi más miatt.*
1104. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-27 16:27:51
Üzenet elküldve: 2025-09-27 16:27:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
* Dolga végeztével a fiú valamivel fáradtabban tér vissza, mintha csak most tudatosulna igazán testében az egész napos használat. Ha belegondol, se éjszaka, se délelőtt nem pihent túl sokat, Merlana tett róla, hogy edzésben maradjon. Ehhez hozzá jön a reggeli futás és gyakorlatozás, majd az egész délutáni lovaglás, kész csoda, hogy még talpon van. Na persze tudja jól, hogy vannak még tartalékai, amiket elé tud szedni, ha a szükség úgy hozza. Mégis, mivel eddigi beszélgetésük során nem tapasztalt semmi gyanúsat, kezd megnyugodni, és már nem érzi magát annyira feszélyezve. *
- Nem rossz ötlet. * Feleli a félelf szavaira, ahogy visszatér, batyuval a kezében. Megborzong a hideg acél érintésére, ahogy hasához érinti ujjait, és belátja, hogy ha nem akar kékre fagyni reggelre, célszerű lesz páncél nélkül aludjon. Kényelmesebb is sokkal, és talán a többieket se fogja zavarni az egész estés lánc csörgéssel. Szó nélkül kezd kibújni belőle, és az alatta hordott nehéz ruhaanyagból. A tűz játékosan festi meg izmait, de nem áll meg, hagyni, hogy bárki kigyönyörködje magát benne. Inkább a batyuban kutat, és kihúzza garbóját, meg az inget, amit annyira szeret, és ebbe öltözik át, felkészülve az alváshoz. Dolga végeztével az acél és a posztó a batyuban köt ki, és ennek támasztja neki a fokost is, viszont a kard még mindig karnyújtásnyi távolságra marad. *
- A legjobb az lenne, ha párban őrködnénk, akkor kisebb az esélye, hogy valaki elalszik. Ha rajtam múlna, egy mágus és egy harcos lenne mindig ébren. * Néz Maira és Norennarra, de ha senki nem akar rajta kívül őrködni, akkor elfogadja azt a tényt, hogy ma este nem alszik. *
* Dolga végeztével a fiú valamivel fáradtabban tér vissza, mintha csak most tudatosulna igazán testében az egész napos használat. Ha belegondol, se éjszaka, se délelőtt nem pihent túl sokat, Merlana tett róla, hogy edzésben maradjon. Ehhez hozzá jön a reggeli futás és gyakorlatozás, majd az egész délutáni lovaglás, kész csoda, hogy még talpon van. Na persze tudja jól, hogy vannak még tartalékai, amiket elé tud szedni, ha a szükség úgy hozza. Mégis, mivel eddigi beszélgetésük során nem tapasztalt semmi gyanúsat, kezd megnyugodni, és már nem érzi magát annyira feszélyezve. *
- Nem rossz ötlet. * Feleli a félelf szavaira, ahogy visszatér, batyuval a kezében. Megborzong a hideg acél érintésére, ahogy hasához érinti ujjait, és belátja, hogy ha nem akar kékre fagyni reggelre, célszerű lesz páncél nélkül aludjon. Kényelmesebb is sokkal, és talán a többieket se fogja zavarni az egész estés lánc csörgéssel. Szó nélkül kezd kibújni belőle, és az alatta hordott nehéz ruhaanyagból. A tűz játékosan festi meg izmait, de nem áll meg, hagyni, hogy bárki kigyönyörködje magát benne. Inkább a batyuban kutat, és kihúzza garbóját, meg az inget, amit annyira szeret, és ebbe öltözik át, felkészülve az alváshoz. Dolga végeztével az acél és a posztó a batyuban köt ki, és ennek támasztja neki a fokost is, viszont a kard még mindig karnyújtásnyi távolságra marad. *
- A legjobb az lenne, ha párban őrködnénk, akkor kisebb az esélye, hogy valaki elalszik. Ha rajtam múlna, egy mágus és egy harcos lenne mindig ébren. * Néz Maira és Norennarra, de ha senki nem akar rajta kívül őrködni, akkor elfogadja azt a tényt, hogy ma este nem alszik. *
1103. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-27 14:29:04
Üzenet elküldve: 2025-09-27 14:29:04
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
*Pislog kettőt-hármat, majd bólint egyet kimérten.*
- Mhm, ő. *Mondja a névre, aztán kissé elmereng, hogy vajon tényleg miért ajánlhatott bárki számára olyasmit, ami minden bizonnyal nem ér semmit. Bár, ha mesteremberek képesek és megalkotják, akkor valami haszna tán csak van.*
- Minden bizonnyal azért, mert nem tudtam szinte megemelni sem a fémeseket. *Sok mindenről tud amolyan professzionálisan beszélni, nos a páncélok és fegyverzet az nem ilyen.* - Vagy csak jót mulatott ezen… hiányosságomon. *Megvonja a vállát, teljes tudatában van erőtlenségének. Épp ezért kell esze legyen, na meg művelnie a mágiát. Szavai talán túlzók, de magán hordani biztosan nem tudott volna semmit, ami hosszútávon nehéz számára.
A két harcosnak jó csontot dobott, szeret megtudni más álláspontokat, na meg meggyőződni arról, hogy igaza van. Márpedig igaza van.*
- Álmomban? Ez édes. *Gúnyos mosolyt villant, de csak tréfálkozik.*- Azért, ha apró ezüst gömböket vélsz felfedezi a pihegő testem felett, javaslom, ne közelíts meg ártó szándékkal. Ahogyan mást se. *Mert, mint mindenre, erre is van varázslat.* - De természetesen érthető, amit mondasz. És… okos.
*Újra Pashthrára néz, kedvesen mosolyogva kérdez. Lassan veszi el csak apró tenyerét a hóhajú combjáról, nem sejti, hogy ezzel bármi zavart okozhat. Azért sem tűnik fel neki, mert valahogy természetessé vált a közelsége.*
- Az amulettek csodálatosak. Mármint nem a szépségére gondolok, bár az sem utolsó. De hogy egyszerűen csak magadon hordod és nem emészti fel az energiád, mégis használ… bárcsak tudnék erre igét. *Elhúzza a száját, majd Norira tekint. Végtére is az ő ajándéka is egy ilyen ékszer. De a lány, már ki is van terülve. A fiú pedig elment mellőle. Hirtelen megborzong mindkettő hiányától, mintha eddig melegítették volna. *
- Csak bátran. *Mondja Norennarnak, talán megkésve. Szemeivel Pashthrát keresi, majd ismét húgára néz.* - Talán itt az ideje az alvásnak? *Kérdi halkan a semmibe, s a megcsappant tartalmú pálinkásüvegre fonja ujjait, hogy aztán újra beleihasson.*
*Pislog kettőt-hármat, majd bólint egyet kimérten.*
- Mhm, ő. *Mondja a névre, aztán kissé elmereng, hogy vajon tényleg miért ajánlhatott bárki számára olyasmit, ami minden bizonnyal nem ér semmit. Bár, ha mesteremberek képesek és megalkotják, akkor valami haszna tán csak van.*
- Minden bizonnyal azért, mert nem tudtam szinte megemelni sem a fémeseket. *Sok mindenről tud amolyan professzionálisan beszélni, nos a páncélok és fegyverzet az nem ilyen.* - Vagy csak jót mulatott ezen… hiányosságomon. *Megvonja a vállát, teljes tudatában van erőtlenségének. Épp ezért kell esze legyen, na meg művelnie a mágiát. Szavai talán túlzók, de magán hordani biztosan nem tudott volna semmit, ami hosszútávon nehéz számára.
A két harcosnak jó csontot dobott, szeret megtudni más álláspontokat, na meg meggyőződni arról, hogy igaza van. Márpedig igaza van.*
- Álmomban? Ez édes. *Gúnyos mosolyt villant, de csak tréfálkozik.*- Azért, ha apró ezüst gömböket vélsz felfedezi a pihegő testem felett, javaslom, ne közelíts meg ártó szándékkal. Ahogyan mást se. *Mert, mint mindenre, erre is van varázslat.* - De természetesen érthető, amit mondasz. És… okos.
*Újra Pashthrára néz, kedvesen mosolyogva kérdez. Lassan veszi el csak apró tenyerét a hóhajú combjáról, nem sejti, hogy ezzel bármi zavart okozhat. Azért sem tűnik fel neki, mert valahogy természetessé vált a közelsége.*
- Az amulettek csodálatosak. Mármint nem a szépségére gondolok, bár az sem utolsó. De hogy egyszerűen csak magadon hordod és nem emészti fel az energiád, mégis használ… bárcsak tudnék erre igét. *Elhúzza a száját, majd Norira tekint. Végtére is az ő ajándéka is egy ilyen ékszer. De a lány, már ki is van terülve. A fiú pedig elment mellőle. Hirtelen megborzong mindkettő hiányától, mintha eddig melegítették volna. *
- Csak bátran. *Mondja Norennarnak, talán megkésve. Szemeivel Pashthrát keresi, majd ismét húgára néz.* - Talán itt az ideje az alvásnak? *Kérdi halkan a semmibe, s a megcsappant tartalmú pálinkásüvegre fonja ujjait, hogy aztán újra beleihasson.*
1102. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-27 13:57:31
Üzenet elküldve: 2025-09-27 13:57:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
*Norennar sokáig nem szól, csak ül a tűz peremén, és a parázs mozgását figyeli. Végül előrehajol, egyik térdét felhúzza, a botot, amivel eddig a tüzet igazgatta, keresztben a combjára fekteti. Mikor a félvér rákérdez, hogy kellett-e már a módszeréhez folyamodnia, röviden bólint. Nem magyarázza túl, a mozdulat elég egyértelmű. Pashthra példáját hallgatva a lázadásból Norennar felvonja a szemöldökét, a fiúra néz, és nyersen kérdez vissza.*
- Ki beszélt itt nyílt küzdelemről?
*A kérdés nem gúnyos, inkább tárgyszerű. A tekintete aztán visszacsúszik a tűzre, a bot hegyével arrébb húz egy izzó ággöböt, hogy jobban kapjon levegőt a parázs.
A fiú amulettekről szóló mondata láthatóan felkelti a mélységi érdeklődését. Szinte csillogó szemekkel pillant a fiúra és hallgatja. Végül azonban nem kérdez vissza, csak elraktározza magának az információt. Közben ismét odébb pöccint két izzó darabot.
A félvér megjegyzésére némileg csodálkozva pillant Maira. Nem gondolta volna, hogy egy sötételfből ennyien kinéznének egy tisztességes harcot. Norennar bólint.*
- Valóban. Normál esetben tényleg ezen múlna. Ahogy normál esetben valóban nem nézném ki belőled, hogy egy legyintéssel megdermesztesz. *Egy pillanatra elhallgat, mintha mérlegelne, mit és mennyit mondjon el. Végül folytatja.* - Ezért is kerülöm a normál eseteket. Egy jó vadász előbb kiismeri a prédáját, és akkor csap le, amikor az a legkiszolgáltatottabb helyzetben van. Éppen ezért, ha meg akarnálak ölni, nem most tenném, amikor a leginkább számítasz rá. Tán álmodban vágnám el a torkod, vagy amikor épp engedelmeskedsz a természet hívó szavának. *Ismét hátradől, visszavesz a hangjából.* - Persze egy mágus még ilyenkor is veszélyes préda. Ezért sem szokásom figyelembe venni az „Élve vagy holtan!” felszólítás első felét. Zöldfülűként egyszer megpróbáltam élve elkapni egy mágust. Meg is égettem magam.
* Norennar lassan kihúzza a botot a tűzből. A végén füstölgő faszilánkok halványan izzanak, mielőtt végleg kialudnának. A mélységi hanyagul maga mellé ejti az ágat, úgy, hogy ne zavarja a többieket, és visszafordul a társaság felé. A félvértől érkező felajánlást hallva ismételten felvonja a szemöldökét, majd némileg hunyorogva vizslatja Mai arcát, mintha csak próbálná megállapítani, hogy az valóban komolyan gondolja-e, amit mondott. Ha komolyan hihet a nőnek, akkor Norennar akaratlanul is felfedezi a hasonlóságot közte és egy hasonlóan önzetlen ismerőse közt. A gondolat pedig szintén akaratlanul egy halovány mosolyt is csempész az arcára.*
- Szavadon foglak.
*Mondja végül, majd aprót bólint hozzá, aztán visszanyúl a botért, és hosszában széthúzza a tűz alját, hogy a frissen dobott ág is rendesen meggyúljon. A fiú csípős megjegyzése megüti fülét. Szeme sarkából odanéz a fiúra, a pillantása szúrós, de rövid. Szót nem pazarol rá, csak megforgatja a szemeit.*
*Norennar sokáig nem szól, csak ül a tűz peremén, és a parázs mozgását figyeli. Végül előrehajol, egyik térdét felhúzza, a botot, amivel eddig a tüzet igazgatta, keresztben a combjára fekteti. Mikor a félvér rákérdez, hogy kellett-e már a módszeréhez folyamodnia, röviden bólint. Nem magyarázza túl, a mozdulat elég egyértelmű. Pashthra példáját hallgatva a lázadásból Norennar felvonja a szemöldökét, a fiúra néz, és nyersen kérdez vissza.*
- Ki beszélt itt nyílt küzdelemről?
*A kérdés nem gúnyos, inkább tárgyszerű. A tekintete aztán visszacsúszik a tűzre, a bot hegyével arrébb húz egy izzó ággöböt, hogy jobban kapjon levegőt a parázs.
A fiú amulettekről szóló mondata láthatóan felkelti a mélységi érdeklődését. Szinte csillogó szemekkel pillant a fiúra és hallgatja. Végül azonban nem kérdez vissza, csak elraktározza magának az információt. Közben ismét odébb pöccint két izzó darabot.
A félvér megjegyzésére némileg csodálkozva pillant Maira. Nem gondolta volna, hogy egy sötételfből ennyien kinéznének egy tisztességes harcot. Norennar bólint.*
- Valóban. Normál esetben tényleg ezen múlna. Ahogy normál esetben valóban nem nézném ki belőled, hogy egy legyintéssel megdermesztesz. *Egy pillanatra elhallgat, mintha mérlegelne, mit és mennyit mondjon el. Végül folytatja.* - Ezért is kerülöm a normál eseteket. Egy jó vadász előbb kiismeri a prédáját, és akkor csap le, amikor az a legkiszolgáltatottabb helyzetben van. Éppen ezért, ha meg akarnálak ölni, nem most tenném, amikor a leginkább számítasz rá. Tán álmodban vágnám el a torkod, vagy amikor épp engedelmeskedsz a természet hívó szavának. *Ismét hátradől, visszavesz a hangjából.* - Persze egy mágus még ilyenkor is veszélyes préda. Ezért sem szokásom figyelembe venni az „Élve vagy holtan!” felszólítás első felét. Zöldfülűként egyszer megpróbáltam élve elkapni egy mágust. Meg is égettem magam.
* Norennar lassan kihúzza a botot a tűzből. A végén füstölgő faszilánkok halványan izzanak, mielőtt végleg kialudnának. A mélységi hanyagul maga mellé ejti az ágat, úgy, hogy ne zavarja a többieket, és visszafordul a társaság felé. A félvértől érkező felajánlást hallva ismételten felvonja a szemöldökét, majd némileg hunyorogva vizslatja Mai arcát, mintha csak próbálná megállapítani, hogy az valóban komolyan gondolja-e, amit mondott. Ha komolyan hihet a nőnek, akkor Norennar akaratlanul is felfedezi a hasonlóságot közte és egy hasonlóan önzetlen ismerőse közt. A gondolat pedig szintén akaratlanul egy halovány mosolyt is csempész az arcára.*
- Szavadon foglak.
*Mondja végül, majd aprót bólint hozzá, aztán visszanyúl a botért, és hosszában széthúzza a tűz alját, hogy a frissen dobott ág is rendesen meggyúljon. A fiú csípős megjegyzése megüti fülét. Szeme sarkából odanéz a fiúra, a pillantása szúrós, de rövid. Szót nem pazarol rá, csak megforgatja a szemeit.*
1101. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-26 20:58:05
Üzenet elküldve: 2025-09-26 20:58:05
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*Thara nem akadékoskodik, vele tart a felderítőkörúton. Frandr a maga részéről csendben dolgozik; kerüli a felesleges csevegést, kézjelekkel kommunikál, a nehéz terepet és esetlegesen veszélyes tereptárgyakat jelzi csak a másiknak.
Így találják meg végül a csapást, és azokat a bizonyos lábnyomokat. A szürkületben nem bízik annyira a látásában, így egy intéssel idehívja Micatharát; kérdően mutat a nyomra. Megvan a maga véleménye, de tudni akarja, hogy amaz is hasonlóan gondolja-e.
És valóban; így, vagy úgy, de mindketten ugyanazt látják. A maga részéről csak most nyertek hitelt a kormos korábbi szavai, miszerint orkok járják a Pusztát, és a Romtábort is elfoglalhatták. Testbeszéde nem sokat árul el. Talán csak a feszült válltartás és a pár másodpercre ökölbe szorított kezek jelezhetik, hogy nem közömbös számára a hír.*
-Igen.
*Jön az egyszerű válasz. Nem kell attól tartani, hogy rögtön a nyomok után indul; inkább Tharából nézte volna ki ezt, de úgy tűnik, egy kevéske életösztön szorult belé is.*
~Warglovasok. Felderítők, vagy portyázók. Kerülték a kereskedőutat.~
*Összegzi magában. Szeme a nyomokat fürkészi, majd az aljnövényzeten is átfut. Gyanús magasságban levő törött ágakat keres, amik igazolhatnák, hogy valaki lovagolt a wargon; esetlegesen ha tudja, a nyomok mélységéből és pozíciójából próbálja kiokoskodni, hogy mennyire sietősen haladt a warg. Tudja viszont, hogy nem nagy nyomolvasó, így nem veszteget túl sok időt; rövidesen kiegyenesedik és biccentéssel jelzi, hogy indulhatnak.
A visszaút gyorsabb, de semennyivel sem kevésbé alapos; figyel, hátha lát valamit, amit idefele nem vettek észre. Ilyen hiányában viszont hamarosan visszaérnek a táborhoz.*
-Wargnyomok. Nem frissek, a Romtábor felé mutatnak.
*Jelenti ki tömören, majd átadja Tharának a szót; elméletileg ő a vezetőjük, biztos tud ezzel is kezdeni valamit. A holmijához sétál, és zsákjában kezd el kotorászni, hagyva, hogy a többiek megvitassák a dolgot. Biztos benne, hogy lesz majd mire reagálni, és nem fog sokáig csöndben maradni.*
*Thara nem akadékoskodik, vele tart a felderítőkörúton. Frandr a maga részéről csendben dolgozik; kerüli a felesleges csevegést, kézjelekkel kommunikál, a nehéz terepet és esetlegesen veszélyes tereptárgyakat jelzi csak a másiknak.
Így találják meg végül a csapást, és azokat a bizonyos lábnyomokat. A szürkületben nem bízik annyira a látásában, így egy intéssel idehívja Micatharát; kérdően mutat a nyomra. Megvan a maga véleménye, de tudni akarja, hogy amaz is hasonlóan gondolja-e.
És valóban; így, vagy úgy, de mindketten ugyanazt látják. A maga részéről csak most nyertek hitelt a kormos korábbi szavai, miszerint orkok járják a Pusztát, és a Romtábort is elfoglalhatták. Testbeszéde nem sokat árul el. Talán csak a feszült válltartás és a pár másodpercre ökölbe szorított kezek jelezhetik, hogy nem közömbös számára a hír.*
-Igen.
*Jön az egyszerű válasz. Nem kell attól tartani, hogy rögtön a nyomok után indul; inkább Tharából nézte volna ki ezt, de úgy tűnik, egy kevéske életösztön szorult belé is.*
~Warglovasok. Felderítők, vagy portyázók. Kerülték a kereskedőutat.~
*Összegzi magában. Szeme a nyomokat fürkészi, majd az aljnövényzeten is átfut. Gyanús magasságban levő törött ágakat keres, amik igazolhatnák, hogy valaki lovagolt a wargon; esetlegesen ha tudja, a nyomok mélységéből és pozíciójából próbálja kiokoskodni, hogy mennyire sietősen haladt a warg. Tudja viszont, hogy nem nagy nyomolvasó, így nem veszteget túl sok időt; rövidesen kiegyenesedik és biccentéssel jelzi, hogy indulhatnak.
A visszaút gyorsabb, de semennyivel sem kevésbé alapos; figyel, hátha lát valamit, amit idefele nem vettek észre. Ilyen hiányában viszont hamarosan visszaérnek a táborhoz.*
-Wargnyomok. Nem frissek, a Romtábor felé mutatnak.
*Jelenti ki tömören, majd átadja Tharának a szót; elméletileg ő a vezetőjük, biztos tud ezzel is kezdeni valamit. A holmijához sétál, és zsákjában kezd el kotorászni, hagyva, hogy a többiek megvitassák a dolgot. Biztos benne, hogy lesz majd mire reagálni, és nem fog sokáig csöndben maradni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319