Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 22 (421. - 440. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
440. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-01-10 12:50:17
Üzenet elküldve: 2021-01-10 12:50:17
Rang: Játékos
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Az ork valamit igen jól csinál, mert Avysa még csak bele sem szívott abba a pipába, de már alig tudja abbahagyni a mosolygást. Persze bőven lehet, hogy később még megbánja jelenlegi könnyelműséget, de most sokkal szórakoztatóbbnak találja társaságát, mintsem hogy félni tudna tőle. Könnyedén átjárja a jókedv, látszik, hogy fogékony rá, sőt szinte éhezik arra, hogy végre ne saját gondolatainak börtönében kelljen sínylődnie. *
- Káposztásokban Szunnyadó Vénséges Torzsa…*Ízlelgeti örömmel a szavakat, mint egy igazi műértő.* - Ez tetszik. Hozzá talán még én is intéznék egy gyors imát, ha nagy a baj… Bár lehet, csak süket fülekre találnék így, hogy nem birtoklom szent jelképét…*Teszi hozzá egy cinkos mosoly kíséretében, egészen addig a kénsárga szemeket fürkészve, míg a tekintélyes méretű füstgombolyag el nem rejti előle néhány pillanatra a másikat.
Ahogy az ételekre terelődik a szó, Avysa valóban nem nagyon kéreti magát. Rögtön felpattan és a két, célnak megfelelőnek ítélt bot birtokában hozzá is lát az ínycsiklandó illatokat árasztó doboz kipiszkálásához. Szeme sarkából persze észreveszi, hogy a szürke bőrű a folyó irányába indul, de most nem ér rá vele foglalkozni. Csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt, az pedig a mihamarabbi evés. Az egyik bottal kinyitja a ládikát, majd a kiszökő gőzt elhessegetve szemügyre veszi az összetöppedt gombákat. Köpönyege zsebéből egy alig kézfejnyi hosszúságú, bőrtokban pihenő kis kést varázsol elő, majd a legszemrevalóbb példányt felszúrja, s fújogatni kezdi, hogy mihamarabb megkóstolhassa.
Bár éhsége józan ítélőképességének nagy részétől megfosztotta, amikor már csak egy egészen apó mozdulat választja el attól, hogy megízlelhesse a pirult finomságot, keze megakad. Gyanakvó pillantással nézi meg kicsit közelebbről a gombát, majd az épp visszatérő Wargra tekint.*
- Nem mintha ne bíznék meg a gombaismeretedben, de… ugye nem fogok belehalni, vagy napokig hallucinálni, ha ezt most megeszem? *Lengeti meg a késhegyre tűzött eledelt, de igazából már azelőtt beleharap, hogy a hím válaszolhatna a kérdésre. Ha magának gyűjtötte, csak odafigyelt, mi kerül a kis dobozkába.*
- Mennyei… *Súgja lehunyt szemekkel, félig teli szájjal, mosolyogva, akár egy lenyűgözött kisgyerek. Annyi különbséggel, hogy ő sokkal inkább egy élete legszebb éveiben járó, fiatal nőnek tűnik.* - Már csak egy kis só hiányzik! *Fűzi hozzá, s nem is késlekedik; újból a nyeregtáskához lép, majd némi kotorászás után egy egészen apró erszényt vesz magához. Sietősen visszatelepszik a tűz mellé, majd a következő gombát már alaposan megsózva fogyasztja. Közben vet egy pillantást a friss vizet tartalmazó edényre is, amiből valószínűleg majd tea készül, de egy képzeletbeli vállrándításon kívül nem sokat törődik azzal, hogy ezek szerint lecsúszott a „lehetőségről”.
Amint Warg újból helyet foglal, a smaragdszín szemek is visszatérnek hozzá, figyelmesen követve, miben is mesterkedik épp a másik. A megjegyzésre jóízűen felnevet, de a hamarosan előkerülő vörös hajtásra egészen gyorsan elkomolyodik. Na persze nem rosszallóan, inkább úgy, mint akit lenyűgöz az elé táruló látvány. Csalafinta mosoly éled telt ajkainak sarkában, ahogy óvatos mozdulattal átveszi a szemlére kínált, nem mindennapi darabot, majd miután megcsodálta, s illatát is mélyen belélegezte, visszaadja tulajdonosának.*
- Vétek lenne ezt a kis nyalánkságot rájuk pazarolni… *Zöld szemei sokatmondóan csillannak, talán eszébe juthatott valami régi emlék az ork szavainak nyomán, de ezúttal sem érzi szükségét a mesélésnek.
A következő megjegyzésre kissé feljebb szalad a szemöldöke; komolyan elgondolkodik rajta, hogy csak neki ennyire huncut a fantáziája, vagy az ork tényleg épp arra utalgat, hogy az este folyamán még közelebbről is szeretné megismerni őt.*
- Mi mást akarnák? *Pillant a szürke bőrű felé kérdőn, még mindig somolyogva, mint akinek fogalma sincs, mire megy ki a játék.*
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Az ork valamit igen jól csinál, mert Avysa még csak bele sem szívott abba a pipába, de már alig tudja abbahagyni a mosolygást. Persze bőven lehet, hogy később még megbánja jelenlegi könnyelműséget, de most sokkal szórakoztatóbbnak találja társaságát, mintsem hogy félni tudna tőle. Könnyedén átjárja a jókedv, látszik, hogy fogékony rá, sőt szinte éhezik arra, hogy végre ne saját gondolatainak börtönében kelljen sínylődnie. *
- Káposztásokban Szunnyadó Vénséges Torzsa…*Ízlelgeti örömmel a szavakat, mint egy igazi műértő.* - Ez tetszik. Hozzá talán még én is intéznék egy gyors imát, ha nagy a baj… Bár lehet, csak süket fülekre találnék így, hogy nem birtoklom szent jelképét…*Teszi hozzá egy cinkos mosoly kíséretében, egészen addig a kénsárga szemeket fürkészve, míg a tekintélyes méretű füstgombolyag el nem rejti előle néhány pillanatra a másikat.
Ahogy az ételekre terelődik a szó, Avysa valóban nem nagyon kéreti magát. Rögtön felpattan és a két, célnak megfelelőnek ítélt bot birtokában hozzá is lát az ínycsiklandó illatokat árasztó doboz kipiszkálásához. Szeme sarkából persze észreveszi, hogy a szürke bőrű a folyó irányába indul, de most nem ér rá vele foglalkozni. Csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt, az pedig a mihamarabbi evés. Az egyik bottal kinyitja a ládikát, majd a kiszökő gőzt elhessegetve szemügyre veszi az összetöppedt gombákat. Köpönyege zsebéből egy alig kézfejnyi hosszúságú, bőrtokban pihenő kis kést varázsol elő, majd a legszemrevalóbb példányt felszúrja, s fújogatni kezdi, hogy mihamarabb megkóstolhassa.
Bár éhsége józan ítélőképességének nagy részétől megfosztotta, amikor már csak egy egészen apó mozdulat választja el attól, hogy megízlelhesse a pirult finomságot, keze megakad. Gyanakvó pillantással nézi meg kicsit közelebbről a gombát, majd az épp visszatérő Wargra tekint.*
- Nem mintha ne bíznék meg a gombaismeretedben, de… ugye nem fogok belehalni, vagy napokig hallucinálni, ha ezt most megeszem? *Lengeti meg a késhegyre tűzött eledelt, de igazából már azelőtt beleharap, hogy a hím válaszolhatna a kérdésre. Ha magának gyűjtötte, csak odafigyelt, mi kerül a kis dobozkába.*
- Mennyei… *Súgja lehunyt szemekkel, félig teli szájjal, mosolyogva, akár egy lenyűgözött kisgyerek. Annyi különbséggel, hogy ő sokkal inkább egy élete legszebb éveiben járó, fiatal nőnek tűnik.* - Már csak egy kis só hiányzik! *Fűzi hozzá, s nem is késlekedik; újból a nyeregtáskához lép, majd némi kotorászás után egy egészen apró erszényt vesz magához. Sietősen visszatelepszik a tűz mellé, majd a következő gombát már alaposan megsózva fogyasztja. Közben vet egy pillantást a friss vizet tartalmazó edényre is, amiből valószínűleg majd tea készül, de egy képzeletbeli vállrándításon kívül nem sokat törődik azzal, hogy ezek szerint lecsúszott a „lehetőségről”.
Amint Warg újból helyet foglal, a smaragdszín szemek is visszatérnek hozzá, figyelmesen követve, miben is mesterkedik épp a másik. A megjegyzésre jóízűen felnevet, de a hamarosan előkerülő vörös hajtásra egészen gyorsan elkomolyodik. Na persze nem rosszallóan, inkább úgy, mint akit lenyűgöz az elé táruló látvány. Csalafinta mosoly éled telt ajkainak sarkában, ahogy óvatos mozdulattal átveszi a szemlére kínált, nem mindennapi darabot, majd miután megcsodálta, s illatát is mélyen belélegezte, visszaadja tulajdonosának.*
- Vétek lenne ezt a kis nyalánkságot rájuk pazarolni… *Zöld szemei sokatmondóan csillannak, talán eszébe juthatott valami régi emlék az ork szavainak nyomán, de ezúttal sem érzi szükségét a mesélésnek.
A következő megjegyzésre kissé feljebb szalad a szemöldöke; komolyan elgondolkodik rajta, hogy csak neki ennyire huncut a fantáziája, vagy az ork tényleg épp arra utalgat, hogy az este folyamán még közelebbről is szeretné megismerni őt.*
- Mi mást akarnák? *Pillant a szürke bőrű felé kérdőn, még mindig somolyogva, mint akinek fogalma sincs, mire megy ki a játék.*
439. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-01-08 20:57:17
Üzenet elküldve: 2021-01-08 20:57:17
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A dacos élű mondatra csak egy fanyar mosollyal kísért halk mordulással felel, míg szemei egy pillanatra megértő hunyorra húzva fürkészik Avysa vonásait. Nem forszírozza a dolgot, hisz eleve valami hasonlóra számított: akit kényszer űz az útra, ritkán békél meg vele egyhamar. Az ilyen, szükségszerű és véletlen közösségek során aztán van, aki az alkalmat megragadva véget-nem-érő panasz-áradatra, keserves dühkitörésekre fakad, hogy a szívében sajgó űrt kiszellőztesse az éjszakának (mintha bizony ezt magában nem tehetné meg), míg mások, akárcsak ez a formás kis portéka előtte, büszkeségtől, hiúságtól, vagy ki tudja még, mitől hajtva, folyvást erőt próbálnak sajtolni a mellüket szorító, jogos vagy jogtalan sérelmek terhéből. Jó ideje kóborol már ő is, találkozott az útra frissen lépett, és évek, évtizedek óta azon tisztesen megőszült vándorral... És az okok? Nincsenek okok. Kinek kellenek okok, ha épp nyula sül a nyárson?*
- Talán a nagy Répahercegnek. *morran szikáran, komoran* Vagy a Káposztásokban Szunnyadó Vénséges Torzsának. Sosem tudhatod.
*Elszántan mered a tűzbe, karcos hangja alig hallik... míg meg nem bicsaklik torka, hogy köhögve-kuncogva szabadítsa a lángok fényébe a ki tudja mióta leszívott, s hősiesen tartogatott slukkot, tekintélyes szürke ködfelhőt szabadítva tüdejéből a hamar beállt est sötétjébe.*
- Egyél csak... *Tápászkodik fel aztán a lány elszántságát látva, s míg ő kipiszkálja a parázs közül a barnára párolódott-pirult, forró, édes-földes aromával gőzölgő gombákkal tömött ládikát, maga az egyik letisztított prémkabátot kapja marokra, amúgy konyharuha-gyanánt, hogy a szaftosra sült két májat, és összetöppedt vesécskéket lehúzza nyársukról. Aztán a belsőséges üstöt fél kézbe fogva lecammog vele a vízpartig a ropogó kavicságyon, jó nagyot lendít rajta, és tartalmát mind a sebes sodrú folyó közepéig fröcsköli: jobb az, ha valamivel alább eteti a maradék a csukákat, mint ha szaga az éjjel táborukhoz vonzana valami potyázó portyázót.
A tűz fénykörébe visszatérve aztán óvatosan a lángok közvetlen közelébe csúsztatja a friss vízzel félig mert edényt, majd felsőtestén körbetekerve, rétegekbe gyűrve ruhájának fölső hányadát batyujához sétál. Némi kotorászás után fordul csak vissza, hogy a ismét helyet foglaljon Avysával szemben, az üres, a másiknál valamivel kisebb rézedényt egyelőre lába mellé helyezve.*
- Szóval nem tudom, mit szívnak azok a 'toreni nagyurak, amikor épp nem egymás f... ülét... *Cinkosan villan szemében a tűz táncoló visszfénye, ahogy a vörösloboncúra sandít, majd a baljában hozott, jó kétarasznyi, vaskos ivótülök letapasztott száján megold egy kis csomót, hogy ujjai közé csippentve szépen tyúktojásnyivá összetömörült, rézvörös virágzat-csúcsot matasson elő, melynek súlyos, áthatóan kesernyés, gyantás aromája azonnal belengi a környéket, még a sülő hús illatán is túltéve. Amott, a csontszáraz sivatag peremén, amúgy egy ilyen bimbócskáért gond nélkül megadnak egy kisebb erszény aranyat...*
- ...de ha ezt megkóstolnák, úgy hangulatba jönnének, hogy a végén már az ereszen lógnának széles jókedvükben, abban egész biztos vagyok.
*Elégedett mosollyal emeli "kincsét" a fény felé, szinte gyermeki örömmel gyönyörködve színében, formájában, és persze illatában, melyet hogy kellőképp kiélvezhessen, Avysa felé is odakínálja az alvadt vér és őszi kőrislomb színeiben játszó, száraz ördög-virágot, mielőtt nekilát, hogy némi, puszta markában összeropogtatott gyömbér-gyökér társaságában gondosan a neki kijelölt edénybe aprózza.*
- Viszont ha van pokrócod a nyereg alól, azt te is jobb, ha hozod. Hideg lesz az éjszaka, és én sem tudlak ám egész éjjel melengetni... *nem, ahogy a félvérre villantja szemeit megint, zsivány-élű, agyardíszes farkasvigyorral kísérve, abban semmi kétértelműség nincs* ...ha aludni is akarunk.
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A dacos élű mondatra csak egy fanyar mosollyal kísért halk mordulással felel, míg szemei egy pillanatra megértő hunyorra húzva fürkészik Avysa vonásait. Nem forszírozza a dolgot, hisz eleve valami hasonlóra számított: akit kényszer űz az útra, ritkán békél meg vele egyhamar. Az ilyen, szükségszerű és véletlen közösségek során aztán van, aki az alkalmat megragadva véget-nem-érő panasz-áradatra, keserves dühkitörésekre fakad, hogy a szívében sajgó űrt kiszellőztesse az éjszakának (mintha bizony ezt magában nem tehetné meg), míg mások, akárcsak ez a formás kis portéka előtte, büszkeségtől, hiúságtól, vagy ki tudja még, mitől hajtva, folyvást erőt próbálnak sajtolni a mellüket szorító, jogos vagy jogtalan sérelmek terhéből. Jó ideje kóborol már ő is, találkozott az útra frissen lépett, és évek, évtizedek óta azon tisztesen megőszült vándorral... És az okok? Nincsenek okok. Kinek kellenek okok, ha épp nyula sül a nyárson?*
- Talán a nagy Répahercegnek. *morran szikáran, komoran* Vagy a Káposztásokban Szunnyadó Vénséges Torzsának. Sosem tudhatod.
*Elszántan mered a tűzbe, karcos hangja alig hallik... míg meg nem bicsaklik torka, hogy köhögve-kuncogva szabadítsa a lángok fényébe a ki tudja mióta leszívott, s hősiesen tartogatott slukkot, tekintélyes szürke ködfelhőt szabadítva tüdejéből a hamar beállt est sötétjébe.*
- Egyél csak... *Tápászkodik fel aztán a lány elszántságát látva, s míg ő kipiszkálja a parázs közül a barnára párolódott-pirult, forró, édes-földes aromával gőzölgő gombákkal tömött ládikát, maga az egyik letisztított prémkabátot kapja marokra, amúgy konyharuha-gyanánt, hogy a szaftosra sült két májat, és összetöppedt vesécskéket lehúzza nyársukról. Aztán a belsőséges üstöt fél kézbe fogva lecammog vele a vízpartig a ropogó kavicságyon, jó nagyot lendít rajta, és tartalmát mind a sebes sodrú folyó közepéig fröcsköli: jobb az, ha valamivel alább eteti a maradék a csukákat, mint ha szaga az éjjel táborukhoz vonzana valami potyázó portyázót.
A tűz fénykörébe visszatérve aztán óvatosan a lángok közvetlen közelébe csúsztatja a friss vízzel félig mert edényt, majd felsőtestén körbetekerve, rétegekbe gyűrve ruhájának fölső hányadát batyujához sétál. Némi kotorászás után fordul csak vissza, hogy a ismét helyet foglaljon Avysával szemben, az üres, a másiknál valamivel kisebb rézedényt egyelőre lába mellé helyezve.*
- Szóval nem tudom, mit szívnak azok a 'toreni nagyurak, amikor épp nem egymás f... ülét... *Cinkosan villan szemében a tűz táncoló visszfénye, ahogy a vörösloboncúra sandít, majd a baljában hozott, jó kétarasznyi, vaskos ivótülök letapasztott száján megold egy kis csomót, hogy ujjai közé csippentve szépen tyúktojásnyivá összetömörült, rézvörös virágzat-csúcsot matasson elő, melynek súlyos, áthatóan kesernyés, gyantás aromája azonnal belengi a környéket, még a sülő hús illatán is túltéve. Amott, a csontszáraz sivatag peremén, amúgy egy ilyen bimbócskáért gond nélkül megadnak egy kisebb erszény aranyat...*
- ...de ha ezt megkóstolnák, úgy hangulatba jönnének, hogy a végén már az ereszen lógnának széles jókedvükben, abban egész biztos vagyok.
*Elégedett mosollyal emeli "kincsét" a fény felé, szinte gyermeki örömmel gyönyörködve színében, formájában, és persze illatában, melyet hogy kellőképp kiélvezhessen, Avysa felé is odakínálja az alvadt vér és őszi kőrislomb színeiben játszó, száraz ördög-virágot, mielőtt nekilát, hogy némi, puszta markában összeropogtatott gyömbér-gyökér társaságában gondosan a neki kijelölt edénybe aprózza.*
- Viszont ha van pokrócod a nyereg alól, azt te is jobb, ha hozod. Hideg lesz az éjszaka, és én sem tudlak ám egész éjjel melengetni... *nem, ahogy a félvérre villantja szemeit megint, zsivány-élű, agyardíszes farkasvigyorral kísérve, abban semmi kétértelműség nincs* ...ha aludni is akarunk.
438. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-01-07 19:50:10
Üzenet elküldve: 2021-01-07 19:50:10
Rang: Játékos
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*Halovány, mindenféle örömtől mentes mosoly fut át arcán a szürke bőrű válaszát hallva. A dallamos hangsúlyú szavak egy másik, meglepően hasonló rigmust juttatnak eszébe, de ő most valahogy nincs olyan hangulatban, hogy ezt a másikkal is megossza. A rákövetkező kérdés azonban érezhetően megmozgat valamit a lányban, legalábbis a smaragdszín szemekben csillanó indulat erről tanúskodik.*
- Honvágy? *Kacag fel röviden, halkan, mint aki nem is állhatna messzebb ettől a feltételezéstől. * - Minél távolabb kerülök attól a helytől, annál jobb. *Zárja rövidre a kérdést, bár kissé gondterhelt vonásai nem azt mutatják, hogy a felmerülő gondolatokat is ilyen könnyedén elhessegetné magától. Tekintetét még mindig a lángok között nyugtatja, nem keresi a másik pillantását, pedig érzi, hogy a sárga szemek újfent őt vizslatják. Ő viszont ennél mélyebben egyáltalán nem kívánja érinteni a témát, s ezt bizonyosan nem is nehéz kiolvasni testbeszédéből. Talán ezért is tér át a nyúllábak hasznosítási lehetőségeinek tárgyalására, egy kissé éles váltással.*
- Soha nem értettem az ilyen embereket. Mit várnak egy rágcsáló lábától? Ki vagy mi részesítené kegyeiben azokat, akiknél ott lapul egy szőrös kis tappancs? És miért pont őket? *Merül el a kérdés boncolgatásában mosolyogva, miközben tovább melengeti kezeit, s lábait a tűznél. Az ajánlatra újból felnevet, de végül csak legyint egyet; nyilvánvalóan nem tartozik a célközönséghez.
Ezután, ha csak Warg meg nem szólal, néhány percre kellemes csend ereszkedik közéjük, amit csak a tűz pattogása és a közeli folyó morajlása tör meg. A szegényes elemózsiát rejtő batyu akkor kerül elő, amikor hangosan korgó gyomra belerondít a természet eme lágy szinfóniájába.
Egyáltalán nem lepi meg, hogy az ork ezúttal is visszautasítja ajánlatát; a sülő hús illata mellett neki sincs túl sok gusztusa az almához, de a gyümölcs még így is feltűnő gyorsasággal fogy el kezéből.
A kínálásra láthatóan fellelkesül, bólint a gombára és a májra is, csak épp fogalma sincs hogyan is férjen hozzá az említett finomságokhoz. *
- Milyen figyelmes... * A finom kis utalásra ravaszdi mosoly jelenik meg ajkai szegletében, ahogy újból a kénsárga szemekbe pillant.* - Megkóstolom azt a gombát, utána hozok. *Közelebb mozdul a parázsban gőzölgő dobozkához, majd valami bot után néz, amivel kipiszkálhatná onnan.*
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*Halovány, mindenféle örömtől mentes mosoly fut át arcán a szürke bőrű válaszát hallva. A dallamos hangsúlyú szavak egy másik, meglepően hasonló rigmust juttatnak eszébe, de ő most valahogy nincs olyan hangulatban, hogy ezt a másikkal is megossza. A rákövetkező kérdés azonban érezhetően megmozgat valamit a lányban, legalábbis a smaragdszín szemekben csillanó indulat erről tanúskodik.*
- Honvágy? *Kacag fel röviden, halkan, mint aki nem is állhatna messzebb ettől a feltételezéstől. * - Minél távolabb kerülök attól a helytől, annál jobb. *Zárja rövidre a kérdést, bár kissé gondterhelt vonásai nem azt mutatják, hogy a felmerülő gondolatokat is ilyen könnyedén elhessegetné magától. Tekintetét még mindig a lángok között nyugtatja, nem keresi a másik pillantását, pedig érzi, hogy a sárga szemek újfent őt vizslatják. Ő viszont ennél mélyebben egyáltalán nem kívánja érinteni a témát, s ezt bizonyosan nem is nehéz kiolvasni testbeszédéből. Talán ezért is tér át a nyúllábak hasznosítási lehetőségeinek tárgyalására, egy kissé éles váltással.*
- Soha nem értettem az ilyen embereket. Mit várnak egy rágcsáló lábától? Ki vagy mi részesítené kegyeiben azokat, akiknél ott lapul egy szőrös kis tappancs? És miért pont őket? *Merül el a kérdés boncolgatásában mosolyogva, miközben tovább melengeti kezeit, s lábait a tűznél. Az ajánlatra újból felnevet, de végül csak legyint egyet; nyilvánvalóan nem tartozik a célközönséghez.
Ezután, ha csak Warg meg nem szólal, néhány percre kellemes csend ereszkedik közéjük, amit csak a tűz pattogása és a közeli folyó morajlása tör meg. A szegényes elemózsiát rejtő batyu akkor kerül elő, amikor hangosan korgó gyomra belerondít a természet eme lágy szinfóniájába.
Egyáltalán nem lepi meg, hogy az ork ezúttal is visszautasítja ajánlatát; a sülő hús illata mellett neki sincs túl sok gusztusa az almához, de a gyümölcs még így is feltűnő gyorsasággal fogy el kezéből.
A kínálásra láthatóan fellelkesül, bólint a gombára és a májra is, csak épp fogalma sincs hogyan is férjen hozzá az említett finomságokhoz. *
- Milyen figyelmes... * A finom kis utalásra ravaszdi mosoly jelenik meg ajkai szegletében, ahogy újból a kénsárga szemekbe pillant.* - Megkóstolom azt a gombát, utána hozok. *Közelebb mozdul a parázsban gőzölgő dobozkához, majd valami bot után néz, amivel kipiszkálhatná onnan.*
437. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-01-06 09:08:54
Üzenet elküldve: 2021-01-06 09:08:54
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Hazafelé //
*A tornyot elhagyva újra az ingoványon kell átkelniük. Arelow csendes marad, amit most Morzden sem tör meg. Inkább azon töpreng utazás közben, ami a toronyban történt. Ebből még a bűzös levegő sem tudja kirántani. Azon gondolkodik, hogy mit csinálhatott volna másként. Számtalan hasonló kérdésen mereng el, míg lassan, de biztosan kiérnek az ingoványból egy kicsit biztonságosabb területre. Csóka hűségesen viszi őket a mocsaras területeken, pedig ez nem lehet könnyű teljes páncélzatban. Némán ücsörög tovább és a tájat kezdi el nézni, s talán ez pozitív irányba tereli borús gondolatait.*
*A tornyot elhagyva újra az ingoványon kell átkelniük. Arelow csendes marad, amit most Morzden sem tör meg. Inkább azon töpreng utazás közben, ami a toronyban történt. Ebből még a bűzös levegő sem tudja kirántani. Azon gondolkodik, hogy mit csinálhatott volna másként. Számtalan hasonló kérdésen mereng el, míg lassan, de biztosan kiérnek az ingoványból egy kicsit biztonságosabb területre. Csóka hűségesen viszi őket a mocsaras területeken, pedig ez nem lehet könnyű teljes páncélzatban. Némán ücsörög tovább és a tájat kezdi el nézni, s talán ez pozitív irányba tereli borús gondolatait.*
436. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-01-04 20:59:00
Üzenet elküldve: 2021-01-04 20:59:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
- Szándékon csakis addig úr a kényszer / míg meg nem tagadod... *Hangja, mint sziklák tompa roppanása, halkan felel az elrévedő szavakra. Fel sem néz a bontásból, ajka is alig moccan, mintha csak pipája szárát rágcsálná, ám a szavak furcsa, dallamos hangsúlya, idegen ritmusa eltéveszthetetlen: mintha csak verset, vagy valami bárdnótát idézne. Tűnődve morran aztán, széles orrlikain és szájsarkán halvány füstöt szűrve, majd tovább hallgatva folytatja munkáját.*
- Csak nem honvágyad van, kiscsillag? *Fordulnak a lány felé szemei mégis, ahogy az első lekapart bőrt maga mellé ejti; hangjában, félmosolyában elérthetetlen az irónia. Nem fixírozza soká a félvért, ám a lángok közt menedéket kereső pillantás nem kerüli el figyelmét, még ha tekintete tovább is kalandozik Avysa alakján, karcsú combján leszaladva (sőt, el is időzve) a nehéz nyeregtáskáig, mintha azt találgatná, mit is rejthet... olyan sok mindent biztos nem.
A kérdésre aztán maga is félresandít a kupacnyi tappancsra, úgy vonva meg vállát, mint akit rajtakaptak.*
- Sóban szépen megszárad. Vásárosok, bugrisok megveszik... Játéknak, talizmánnak. Addig se megy kárba. *Nem egy üzleti mesterterv, ezt tudja ő is, sok gondja még sincs arra a kis mellékesre, pláne ahhoz mérten, amennyi készpénzt ő nagy ritkán forgat. A kihagyott lehetőség viszont későn ködlik fel előtte, egy pillanatra meg is szakíva a nedves bőr kaparászásának monoton folyamatát.*
- Ha tetszik, vegyél egyet! *sandít a lányra ravaszkásan, agyarai tövében ismét avval a kaján-ironikus mosoly-félével* Szerencsét hoz!
*A szűkös kis úti elemózsiából való kínálást inkább gesztusként értékeli, az apró kést vezető mancsának üteme meg sem akad, csak ujjaival legyint arra az almára. Ha választani lehet, ő mindenképp marad a friss zsákmánynál.*
- Az a holdsajt jó lesz még egy hét múlva is, ha messze mész... ha más nem, csalinak. Azokkal meg még két hét múlva is megdobálhatod a kóbor dögöket. *sandít bizalmatlanul az akár parittyába is fogható pogácsákra, majd rosszallását leginkább csak hangjában érvényesítve, a lehető legelemibb természetességgel kezdi kínálni a lányt, a késheggyel mutatva mindennek a helyét, a parázsban gőzölgő dobozkától a nyárson át a zsákja mellett támaszkodó másik rézedényig* Ha éhes vagy, edd a gombát, meg a máj is jó már. A húsnak kell még kevés... Ha hozol vizet, tea is lesz, hogy ne kaparja a torkod.
*Az utóbbi kijelentésnél sárgán villanó szemei ismét megtalálják Avysa méregzöldjeit, s ha immár nem is bujkáló, széles farkasvigyora nem volna elég, apró pipájának egy délceg füstgomolyt útnak eresztő pöffentésével ad nyomatékot szavainak.*
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
- Szándékon csakis addig úr a kényszer / míg meg nem tagadod... *Hangja, mint sziklák tompa roppanása, halkan felel az elrévedő szavakra. Fel sem néz a bontásból, ajka is alig moccan, mintha csak pipája szárát rágcsálná, ám a szavak furcsa, dallamos hangsúlya, idegen ritmusa eltéveszthetetlen: mintha csak verset, vagy valami bárdnótát idézne. Tűnődve morran aztán, széles orrlikain és szájsarkán halvány füstöt szűrve, majd tovább hallgatva folytatja munkáját.*
- Csak nem honvágyad van, kiscsillag? *Fordulnak a lány felé szemei mégis, ahogy az első lekapart bőrt maga mellé ejti; hangjában, félmosolyában elérthetetlen az irónia. Nem fixírozza soká a félvért, ám a lángok közt menedéket kereső pillantás nem kerüli el figyelmét, még ha tekintete tovább is kalandozik Avysa alakján, karcsú combján leszaladva (sőt, el is időzve) a nehéz nyeregtáskáig, mintha azt találgatná, mit is rejthet... olyan sok mindent biztos nem.
A kérdésre aztán maga is félresandít a kupacnyi tappancsra, úgy vonva meg vállát, mint akit rajtakaptak.*
- Sóban szépen megszárad. Vásárosok, bugrisok megveszik... Játéknak, talizmánnak. Addig se megy kárba. *Nem egy üzleti mesterterv, ezt tudja ő is, sok gondja még sincs arra a kis mellékesre, pláne ahhoz mérten, amennyi készpénzt ő nagy ritkán forgat. A kihagyott lehetőség viszont későn ködlik fel előtte, egy pillanatra meg is szakíva a nedves bőr kaparászásának monoton folyamatát.*
- Ha tetszik, vegyél egyet! *sandít a lányra ravaszkásan, agyarai tövében ismét avval a kaján-ironikus mosoly-félével* Szerencsét hoz!
*A szűkös kis úti elemózsiából való kínálást inkább gesztusként értékeli, az apró kést vezető mancsának üteme meg sem akad, csak ujjaival legyint arra az almára. Ha választani lehet, ő mindenképp marad a friss zsákmánynál.*
- Az a holdsajt jó lesz még egy hét múlva is, ha messze mész... ha más nem, csalinak. Azokkal meg még két hét múlva is megdobálhatod a kóbor dögöket. *sandít bizalmatlanul az akár parittyába is fogható pogácsákra, majd rosszallását leginkább csak hangjában érvényesítve, a lehető legelemibb természetességgel kezdi kínálni a lányt, a késheggyel mutatva mindennek a helyét, a parázsban gőzölgő dobozkától a nyárson át a zsákja mellett támaszkodó másik rézedényig* Ha éhes vagy, edd a gombát, meg a máj is jó már. A húsnak kell még kevés... Ha hozol vizet, tea is lesz, hogy ne kaparja a torkod.
*Az utóbbi kijelentésnél sárgán villanó szemei ismét megtalálják Avysa méregzöldjeit, s ha immár nem is bujkáló, széles farkasvigyora nem volna elég, apró pipájának egy délceg füstgomolyt útnak eresztő pöffentésével ad nyomatékot szavainak.*
435. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-01-04 14:54:20
Üzenet elküldve: 2021-01-04 14:54:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Hazafelé //
* Végeztek a toronynál, szóval most már indulhatnak vissza a város irányába. A ködlépcsők most sem tűnnek el lábaik alól, így aztán sikeresen földet is érnek. Arelow füttyent Csókának, mire az állat nem túlságosan lelkesen, de azért feléjük kezd el ballagni. Felrakj a kis gnómot, hogy aztán ő maga is nyeregbe szálljon. Nem kell sok és máris a mocsárban vannak megint. A bűzös levegő mintha csak visszavárta volna őket. Szeretetteljesen öleli őket körbe. A páncélos némán ül a nyeregben, ha nem szólnak hozzá, akkor ő sem szól. Morzden megszokhatta már, hogy a férfi eléggé csendes típus. Annyira nem rajong az ingoványért sem, mert lova meg páncélja tiszta sár lesz tőle. Most meg még hideg is van. Egyszerűen szeretne már Artheniorban lenni. Az utat, vagyis azt ami az útból megmaradt azt követik. Lassan, de biztosan kezd szilárdulni a talaj a lábuk alatt. Hamarosan már kényelmesebb terepre érnek.*
* Végeztek a toronynál, szóval most már indulhatnak vissza a város irányába. A ködlépcsők most sem tűnnek el lábaik alól, így aztán sikeresen földet is érnek. Arelow füttyent Csókának, mire az állat nem túlságosan lelkesen, de azért feléjük kezd el ballagni. Felrakj a kis gnómot, hogy aztán ő maga is nyeregbe szálljon. Nem kell sok és máris a mocsárban vannak megint. A bűzös levegő mintha csak visszavárta volna őket. Szeretetteljesen öleli őket körbe. A páncélos némán ül a nyeregben, ha nem szólnak hozzá, akkor ő sem szól. Morzden megszokhatta már, hogy a férfi eléggé csendes típus. Annyira nem rajong az ingoványért sem, mert lova meg páncélja tiszta sár lesz tőle. Most meg még hideg is van. Egyszerűen szeretne már Artheniorban lenni. Az utat, vagyis azt ami az útból megmaradt azt követik. Lassan, de biztosan kezd szilárdulni a talaj a lábuk alatt. Hamarosan már kényelmesebb terepre érnek.*
434. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-01-03 17:20:15
Üzenet elküldve: 2021-01-03 17:20:15
Rang: Játékos
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*A gunyoros mosoly után nem nagyon számít már válaszra, így enyhén meglepetten pillant újból a szürke bőrűre, amikor az mégis csak elárul magáról egy aprócska részletet. Persze olyat, amivel a lány még akkor sem tudna mit kezdeni, ha akarna. Azonban jelenleg egészen könnyedén ki tud békülni a gondolattal, hogy hanyagolják a felesleges beszédet. Éhes, kimerült, s hiába ül már-már túlságosan is közel a tűzhöz, tagjait még mindig jegesnek érzi.
A következő megállapításra fáradtan (vagy talán inkább fásultan?) mosolyodik el, tekintete pedig újból elvész a lángok között. Most rajta a sor, hogy néhány hosszúra nyúló pillanat erejéig késlekedjen a válasszal.*
- Néha igen messzire szólít a kényszer...*Halkan formálja a szavakat, mintha inkább magának szánná őket, de az éjszaka csendjében bizonyosan eljutnak Warghoz is. Aztán, mint aki mély álomból ébred, hirtelenjében észbe kap, s valami egészen másról kezd beszélni, de zöld szemeiből még sokáig nem tűnik el a furcsa, egészen oda nem illő komorság.*
- Azokkal mihez kezdesz? *Bök fejével a nyúllábak felé, melyek még mindig érintetlenül várakoznak a kövek között. Az ork munkáját elnézve kétli, hogy azokat csak úgy hagyná kárba veszni. Nem mintha túlságosan érdekelné a sorsuk, de erős késztetést érez rá, hogy témát váltson, ha már fáradtságában sikerült ilyen szépen elszólnia magát. Persze bőven meglehet, hogy csak ő gondolja túl a dolgot, a sárga szemű pedig ugyanolyan könnyedén engedi majd el füle mellett korábbi megjegyzését, mint ahogy esetlen kis ajánlatával tette, de az ördög sosem alszik.
Valamivel később a lábai mellé fektetett nyeregtáskában kezd kotorászni; egy kisebb batyuból előkerül némi tisztított holdsajt, két alma és pár szem sziklák keménységével vetekedő pogácsa is. Az egyik almához rögtön hozzálát, mivel az egész napos éhezést már kezdi nagyon rosszul viselni, a többit pedig hangosan ropogtatva kínálja fel a másiknak, egy félreérthetetlen kézmozdulat kíséretében. Nem sok, de legalább valamit ő is felajánlhat az eddig igencsak önzetlennek tűnő orknak.*
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*A gunyoros mosoly után nem nagyon számít már válaszra, így enyhén meglepetten pillant újból a szürke bőrűre, amikor az mégis csak elárul magáról egy aprócska részletet. Persze olyat, amivel a lány még akkor sem tudna mit kezdeni, ha akarna. Azonban jelenleg egészen könnyedén ki tud békülni a gondolattal, hogy hanyagolják a felesleges beszédet. Éhes, kimerült, s hiába ül már-már túlságosan is közel a tűzhöz, tagjait még mindig jegesnek érzi.
A következő megállapításra fáradtan (vagy talán inkább fásultan?) mosolyodik el, tekintete pedig újból elvész a lángok között. Most rajta a sor, hogy néhány hosszúra nyúló pillanat erejéig késlekedjen a válasszal.*
- Néha igen messzire szólít a kényszer...*Halkan formálja a szavakat, mintha inkább magának szánná őket, de az éjszaka csendjében bizonyosan eljutnak Warghoz is. Aztán, mint aki mély álomból ébred, hirtelenjében észbe kap, s valami egészen másról kezd beszélni, de zöld szemeiből még sokáig nem tűnik el a furcsa, egészen oda nem illő komorság.*
- Azokkal mihez kezdesz? *Bök fejével a nyúllábak felé, melyek még mindig érintetlenül várakoznak a kövek között. Az ork munkáját elnézve kétli, hogy azokat csak úgy hagyná kárba veszni. Nem mintha túlságosan érdekelné a sorsuk, de erős késztetést érez rá, hogy témát váltson, ha már fáradtságában sikerült ilyen szépen elszólnia magát. Persze bőven meglehet, hogy csak ő gondolja túl a dolgot, a sárga szemű pedig ugyanolyan könnyedén engedi majd el füle mellett korábbi megjegyzését, mint ahogy esetlen kis ajánlatával tette, de az ördög sosem alszik.
Valamivel később a lábai mellé fektetett nyeregtáskában kezd kotorászni; egy kisebb batyuból előkerül némi tisztított holdsajt, két alma és pár szem sziklák keménységével vetekedő pogácsa is. Az egyik almához rögtön hozzálát, mivel az egész napos éhezést már kezdi nagyon rosszul viselni, a többit pedig hangosan ropogtatva kínálja fel a másiknak, egy félreérthetetlen kézmozdulat kíséretében. Nem sok, de legalább valamit ő is felajánlhat az eddig igencsak önzetlennek tűnő orknak.*
433. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-01-03 14:22:50
Üzenet elküldve: 2021-01-03 14:22:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*Magában valami halk, egyszerű, torokhangú dallamot dúdolva hegyez ki három nyársat, monoton, komótos mozdulatokkal simítva kését az öles botok végeire: kettő közt csak annyi szünetet tart, míg egy, a tábortűzből felcsippentett darab parázzsal ismét izzásba hozza pipáját. Aztán a hegyes ágakat félrerakva felkel, és a partfal mellől két, egyenként is tekintélyes méretű sziklát ragadva bal- és jobb mancsába, felállítja azokat a tűz két oldalán, az egyiket épp a tenyerét melengető lány mellett helyezve el. A kérdésre aztán lassan fordul felé, szemöldökét kissé megemelve, arcán féloldalt gunyoros mosollyal, mint akinek végképp semmi indíttatása nincs üres udvariaskodásokba belemenni. Vissza is cammog szépen, szótlanul a tábortűz másik oldalára, ahol nekilát külön-külön a hegyezett ágakra húzni a két nyulat.*
- Északi. *Mordul aztán egykedvűen, még eligazítva a boton az egyik állatot, mielőtt társát is kezelésbe veszi.*
- Te is messze kerültél a wegtoreni uraidtól, pedig nem tűnsz vándor szerzetnek.
*A harmadik nyársra a rézedényből előkotort májakat és veséket fűzi föl, takaros kis sorban, hogy a tűz fölé, az imént kihelyezek sziklákra támassza végül őket a már ott nyújtózó nyuszik mellé. Eztán maga elé húzza a belsőséges tálat, és az eddig félrehajtott nyúlprémeket ölébe véve kis késével gondosan nekilát belső oldalukról a többi hulladék közé kaparni a még rajtuk megtapadt kevéske maradék húst, zsírt, miegyebet, ami a bőrök kikészítéséhez később csak útban lenne; ritkán pillant csak föl a kezét-lábát melengető félvérre.*
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*Magában valami halk, egyszerű, torokhangú dallamot dúdolva hegyez ki három nyársat, monoton, komótos mozdulatokkal simítva kését az öles botok végeire: kettő közt csak annyi szünetet tart, míg egy, a tábortűzből felcsippentett darab parázzsal ismét izzásba hozza pipáját. Aztán a hegyes ágakat félrerakva felkel, és a partfal mellől két, egyenként is tekintélyes méretű sziklát ragadva bal- és jobb mancsába, felállítja azokat a tűz két oldalán, az egyiket épp a tenyerét melengető lány mellett helyezve el. A kérdésre aztán lassan fordul felé, szemöldökét kissé megemelve, arcán féloldalt gunyoros mosollyal, mint akinek végképp semmi indíttatása nincs üres udvariaskodásokba belemenni. Vissza is cammog szépen, szótlanul a tábortűz másik oldalára, ahol nekilát külön-külön a hegyezett ágakra húzni a két nyulat.*
- Északi. *Mordul aztán egykedvűen, még eligazítva a boton az egyik állatot, mielőtt társát is kezelésbe veszi.*
- Te is messze kerültél a wegtoreni uraidtól, pedig nem tűnsz vándor szerzetnek.
*A harmadik nyársra a rézedényből előkotort májakat és veséket fűzi föl, takaros kis sorban, hogy a tűz fölé, az imént kihelyezek sziklákra támassza végül őket a már ott nyújtózó nyuszik mellé. Eztán maga elé húzza a belsőséges tálat, és az eddig félrehajtott nyúlprémeket ölébe véve kis késével gondosan nekilát belső oldalukról a többi hulladék közé kaparni a még rajtuk megtapadt kevéske maradék húst, zsírt, miegyebet, ami a bőrök kikészítéséhez később csak útban lenne; ritkán pillant csak föl a kezét-lábát melengető félvérre.*
432. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-01-02 21:44:42
Üzenet elküldve: 2021-01-02 21:44:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*Kezdi úgy érezni, hogy merészsége ezúttal megtérülni látszik. Tulajdonképp azon kívül nem is kellett sok, s lám, pattogó tűz várja egy dió illatú füstöt eregető ork szakáccsal, aki olybá tűnik, ért a dolgához. Neki legalábbis se tapasztalata, se gusztusa nem lenne a nyulak előkészítéséhez. Egyébként sem tartoznak kedvenc csemegéi közé a hosszúfülűek, de már túlságosan rég evett ahhoz húst, hogy ez bármitől is visszatartsa. Persze azért igyekszik nem elbízni magát, hisz a szürke bőrű még tartogathat meglepetéseket bőven, de ilyen fogadtatás mellett kifejezetten nehéz dolga van.
Az újbóli, zavarba ejtően közeli megmérettetést is rezzenéstelen arccal, enyhén felszegett állal - hisz csak így pillanthat a kénsárga szemekbe - és telt ajkainak sarkában megbúvó, cinkos mosollyal fogadja. Még akkor is, ha azt a farkas-mosolyt elnézve azért átfut agyán néhány kellemetlenebb gondolat "házigazdájának" természetét illetően. Hallott már korábban emberevő okokról, s ha csak mese volt is, a legtöbb ilyen történetnek azért akad némi igazságtartalma, ezt pedig nem árt észben tartania.
A hívogató szavakra újból szélesedik mosolya, neki is lát, hogy leszerszámozza idegesen toporgó lovát. Közben persze végig halkan beszél hozzá, simogatja, próbálja nyugtatni, a nyeregtáskából még egy alma is előkerül számára.
Egy szűk fertályóra is beletelik, mire mindentől megszabadítja, s talán kicsit old az egész állatot átjáró feszültségen. Édes persze ezután sem a tűz felé indul, hanem pontosan az ellenkező irányba, de azért nem kóricál túl messze gazdájától.
Miután a lószerszámokat a sziklás part egy esővédettnek tűnő zugába rejtette, végre Avysa is a tűz felé veszi lépteit, kezében a láthatóan súlyos nyeregtáskával, ami tulajdonképp összes ingóságát tartalmazza. Egy nagyobb kőre ül le, a lángokhoz jóval közelebb, mint a nyársakkal foglalatoskodó orkhoz. A táskát lábaihoz fekteti, majd a tűz felé nyújtja kezeit, hogy jéghideg ujjai kissé felmelegedhessenek. Vet egy pillantást a takaros kis halomba gyűjtött nyúllábakra, a rézüst tartalmára is, de végül a szürke bőrűn köt ki a tekintete.*
- Warg... *Ízlelgeti a nevet, miközben tulajdonosát fürkészi.* - Na és mi szél hozott ide, a senki földjére? *Teszi fel a két vándor találkozásakor szinte elmaradhatatlan kérdést. Ugyan nem biztos benne, hogy választ is fog kapni, de egy próbát megér.*
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*Kezdi úgy érezni, hogy merészsége ezúttal megtérülni látszik. Tulajdonképp azon kívül nem is kellett sok, s lám, pattogó tűz várja egy dió illatú füstöt eregető ork szakáccsal, aki olybá tűnik, ért a dolgához. Neki legalábbis se tapasztalata, se gusztusa nem lenne a nyulak előkészítéséhez. Egyébként sem tartoznak kedvenc csemegéi közé a hosszúfülűek, de már túlságosan rég evett ahhoz húst, hogy ez bármitől is visszatartsa. Persze azért igyekszik nem elbízni magát, hisz a szürke bőrű még tartogathat meglepetéseket bőven, de ilyen fogadtatás mellett kifejezetten nehéz dolga van.
Az újbóli, zavarba ejtően közeli megmérettetést is rezzenéstelen arccal, enyhén felszegett állal - hisz csak így pillanthat a kénsárga szemekbe - és telt ajkainak sarkában megbúvó, cinkos mosollyal fogadja. Még akkor is, ha azt a farkas-mosolyt elnézve azért átfut agyán néhány kellemetlenebb gondolat "házigazdájának" természetét illetően. Hallott már korábban emberevő okokról, s ha csak mese volt is, a legtöbb ilyen történetnek azért akad némi igazságtartalma, ezt pedig nem árt észben tartania.
A hívogató szavakra újból szélesedik mosolya, neki is lát, hogy leszerszámozza idegesen toporgó lovát. Közben persze végig halkan beszél hozzá, simogatja, próbálja nyugtatni, a nyeregtáskából még egy alma is előkerül számára.
Egy szűk fertályóra is beletelik, mire mindentől megszabadítja, s talán kicsit old az egész állatot átjáró feszültségen. Édes persze ezután sem a tűz felé indul, hanem pontosan az ellenkező irányba, de azért nem kóricál túl messze gazdájától.
Miután a lószerszámokat a sziklás part egy esővédettnek tűnő zugába rejtette, végre Avysa is a tűz felé veszi lépteit, kezében a láthatóan súlyos nyeregtáskával, ami tulajdonképp összes ingóságát tartalmazza. Egy nagyobb kőre ül le, a lángokhoz jóval közelebb, mint a nyársakkal foglalatoskodó orkhoz. A táskát lábaihoz fekteti, majd a tűz felé nyújtja kezeit, hogy jéghideg ujjai kissé felmelegedhessenek. Vet egy pillantást a takaros kis halomba gyűjtött nyúllábakra, a rézüst tartalmára is, de végül a szürke bőrűn köt ki a tekintete.*
- Warg... *Ízlelgeti a nevet, miközben tulajdonosát fürkészi.* - Na és mi szél hozott ide, a senki földjére? *Teszi fel a két vándor találkozásakor szinte elmaradhatatlan kérdést. Ugyan nem biztos benne, hogy választ is fog kapni, de egy próbát megér.*
431. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-01-02 13:14:39
Üzenet elküldve: 2021-01-02 13:14:39
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Ahogy lépésről lépésre közelít a lányhoz, szemei veszedelmes, kihívó tűzzel ostromolják-szítják-delejezik a sápadt félvér tekintetében lobbanó smaragdos lángocskákat, éhesen követve azok színe-változását, és a halovány, szeplős-fitos arcocskára kiülő érzelmek játékát. Hisz az elnyújtott, kényesebb lelkek számára tán brutálisnak vagy kegyetlennek is betudható gesztussal, ami a nyúl amúgy természetes és szükségszerű nyúzását illeti, célja épp az, hogy a talán kényes vagy ijedős (az ő vackára legalábbis semmiképp nem méltó) partnert a lehető leghamarabb visszatántorítsa... Ám az Avysa pillantásában tükröződő elragadtatás határozottan tetszik neki.*
- Helyes. *-mordul aztán halkan, puhán, mikor a zöld szemek riadt pillantása megtalálja az ő, lépésnyi közelről jó másfél-két fejjel a lány fölé magasodó, sárgán izzó tekintetét. Száján elégedett farkas-mosoly bomlik, ahogy közvetlen közelről ismét végigméri a vörös loboncú jövevényt, az ujjai közt lengetett erszényt tökéletesen figyelmen kívül hagyva, csupán egy apró szájmozdulattal lefújva egy felső ajkára ragadt finom csomónyi nyúlpihét.*
- Gyere, melegedj meg... a lovadat viszont jobb, ha még itt leszereled, mert nem leszünk jóban.
*Pillantása nem, csupán szemöldöke int a gazdája mögé idegesen húzódó deres felé, majd sarkon fordulva indul is vissza a tűz felé.*
- Warg vagyok. *-felel még a kérdésre félvállról, majd míg a táborhoz sétál, a lekabátlanított nyúl lábai végéről, tappancsait egyenként szájához emelve leroppantja maradék bocskorait is; a négy, babonásabb lelkek által szerencsehozónak hitt szőrös kis csonkot a kövek közé gyűjtve későbbre. Mire Avysa csatlakozik hozzá, a másik tapsit is szépen levetkőzteti és kizsigereli, a beleket egy zsákjából előrángatott, nagyjából emberfejnyi rézüstbe gyűjtve, majd nekilát, hogy mancsaiban szinte komikusan aprónak tetsző, vaskos, hosszú, görbe élű kis késével (melyet szemre mintha egy elnyűtt lópatkóból kalapált volna ki egy élelmes kovács) nyársakat faragjon a tüzelő két, alkalmasnak tűnő ágából.*
A hozzászólás írója (Ördögvigyor Warg) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.01.02 13:27:35
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Ahogy lépésről lépésre közelít a lányhoz, szemei veszedelmes, kihívó tűzzel ostromolják-szítják-delejezik a sápadt félvér tekintetében lobbanó smaragdos lángocskákat, éhesen követve azok színe-változását, és a halovány, szeplős-fitos arcocskára kiülő érzelmek játékát. Hisz az elnyújtott, kényesebb lelkek számára tán brutálisnak vagy kegyetlennek is betudható gesztussal, ami a nyúl amúgy természetes és szükségszerű nyúzását illeti, célja épp az, hogy a talán kényes vagy ijedős (az ő vackára legalábbis semmiképp nem méltó) partnert a lehető leghamarabb visszatántorítsa... Ám az Avysa pillantásában tükröződő elragadtatás határozottan tetszik neki.*
- Helyes. *-mordul aztán halkan, puhán, mikor a zöld szemek riadt pillantása megtalálja az ő, lépésnyi közelről jó másfél-két fejjel a lány fölé magasodó, sárgán izzó tekintetét. Száján elégedett farkas-mosoly bomlik, ahogy közvetlen közelről ismét végigméri a vörös loboncú jövevényt, az ujjai közt lengetett erszényt tökéletesen figyelmen kívül hagyva, csupán egy apró szájmozdulattal lefújva egy felső ajkára ragadt finom csomónyi nyúlpihét.*
- Gyere, melegedj meg... a lovadat viszont jobb, ha még itt leszereled, mert nem leszünk jóban.
*Pillantása nem, csupán szemöldöke int a gazdája mögé idegesen húzódó deres felé, majd sarkon fordulva indul is vissza a tűz felé.*
- Warg vagyok. *-felel még a kérdésre félvállról, majd míg a táborhoz sétál, a lekabátlanított nyúl lábai végéről, tappancsait egyenként szájához emelve leroppantja maradék bocskorait is; a négy, babonásabb lelkek által szerencsehozónak hitt szőrös kis csonkot a kövek közé gyűjtve későbbre. Mire Avysa csatlakozik hozzá, a másik tapsit is szépen levetkőzteti és kizsigereli, a beleket egy zsákjából előrángatott, nagyjából emberfejnyi rézüstbe gyűjtve, majd nekilát, hogy mancsaiban szinte komikusan aprónak tetsző, vaskos, hosszú, görbe élű kis késével (melyet szemre mintha egy elnyűtt lópatkóból kalapált volna ki egy élelmes kovács) nyársakat faragjon a tüzelő két, alkalmasnak tűnő ágából.*
A hozzászólás írója (Ördögvigyor Warg) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.01.02 13:27:35
430. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-01-02 00:47:07
Üzenet elküldve: 2021-01-02 00:47:07
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//7//
//Laor, Carsaadi//
//2. A Víz tornya//
//Ormik//
* Az amit odalenn lát először megriasztja, hiszen kit ne rémítene önmaga halott teste, de utána valamiféle nyugalom árasztja el. Ott vannak lenn mind a ketten, ahogy mindig is történnie kellett volna. Elmosolyodik, ahogy lenéz a kezére. Nincs ott a szárny. De az emlék ott van, s ez valahogy segít neki elengedni a traumát amit annyi éven keresztül magában hordozott. A fény amit nem is egészen emlékszik mióta lát szeme sarkából, most végképp magára vonta a lány figyelmét. Az ablak felé fordulva megláthat egy másik világot. A mocsár eredeti kinézetét. Ajkai elnyílnak a meglepetéstől. Legszívesebben órákig nézegetni, azonban a lépcső felől jövő hangok nem engedik ezt.
Épp csak, hogy megfordul, a szörny fel is tűnik. Még megijedni sincs igazán ideje, az az izé felrobban. A nyomástól a tündér a falnak vágódik, halkan nyöszörögve. Laor előbb tápászkodik fel, mint ő, így tud segíteni Ririnek, aki hálásan fogadja el a feléje nyújtott kezeket. Leporolja magát, kezeit, egy pillanat nézegetés után köpönyegébe dörgöli. *
- Azt...azt hiszem igen - * feleli, kissé bizonytalanul az elején. Furcsa, hogy úgy tűnik vége. *
- A kútban, velem együtt. Vagyis a másommal, a másik énemmel...nem is egészen értem, de azt hiszem valamilyen formában feláldoztam magam - * próbálja felvilágosítani a férfit, de igazán ő maga sem érti. *
- Amit mondtak álmomban, hogy meg kell halnom, talán ez volt az. * Furcsa, de valahol örül, hogy nem kellett tényleg meghalnia. A többiekért habozás nélkül megtette volna, de így kapott esélyt, hogy még több emberen segítsen, testvére helyett is. *
- És most? Merre? - * néz rá kérdőn. Elvégre itt, mégse maradhatnak. *
//Elveszve az időben...//
//7//
//Laor, Carsaadi//
//2. A Víz tornya//
//Ormik//
* Az amit odalenn lát először megriasztja, hiszen kit ne rémítene önmaga halott teste, de utána valamiféle nyugalom árasztja el. Ott vannak lenn mind a ketten, ahogy mindig is történnie kellett volna. Elmosolyodik, ahogy lenéz a kezére. Nincs ott a szárny. De az emlék ott van, s ez valahogy segít neki elengedni a traumát amit annyi éven keresztül magában hordozott. A fény amit nem is egészen emlékszik mióta lát szeme sarkából, most végképp magára vonta a lány figyelmét. Az ablak felé fordulva megláthat egy másik világot. A mocsár eredeti kinézetét. Ajkai elnyílnak a meglepetéstől. Legszívesebben órákig nézegetni, azonban a lépcső felől jövő hangok nem engedik ezt.
Épp csak, hogy megfordul, a szörny fel is tűnik. Még megijedni sincs igazán ideje, az az izé felrobban. A nyomástól a tündér a falnak vágódik, halkan nyöszörögve. Laor előbb tápászkodik fel, mint ő, így tud segíteni Ririnek, aki hálásan fogadja el a feléje nyújtott kezeket. Leporolja magát, kezeit, egy pillanat nézegetés után köpönyegébe dörgöli. *
- Azt...azt hiszem igen - * feleli, kissé bizonytalanul az elején. Furcsa, hogy úgy tűnik vége. *
- A kútban, velem együtt. Vagyis a másommal, a másik énemmel...nem is egészen értem, de azt hiszem valamilyen formában feláldoztam magam - * próbálja felvilágosítani a férfit, de igazán ő maga sem érti. *
- Amit mondtak álmomban, hogy meg kell halnom, talán ez volt az. * Furcsa, de valahol örül, hogy nem kellett tényleg meghalnia. A többiekért habozás nélkül megtette volna, de így kapott esélyt, hogy még több emberen segítsen, testvére helyett is. *
- És most? Merre? - * néz rá kérdőn. Elvégre itt, mégse maradhatnak. *
429. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-31 14:02:48
Üzenet elküldve: 2020-12-31 14:02:48
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//7//
//Laor, Carsaadi//
//2. A Víz tornya//
//Ormik//
*Rohan, persze, hogy rohan felfelé. Legalábbis így érzi, bár ha kívülről volna lehetősége figyelni magát alighanem azon értetlenkedne, hogy mi ez a csigalassú mászás? Mint ahogy a tekintélyes szakállt sem értené és azt sem, hogy ennek az öregembernek mégis mi köze van hozzá? De erre most nincs mód, úgyhogy igyekszik a lény után, és valami furcsa módon külön erőt vagy elszántságot ad neki, hogy éppen látja Ormikot a fordulókban. A hangja is másnak tűnik. Laor, ha ifjabb éveiben járna még, elégedetten konstatálná, hogy tőle retteg a lény, és előle menekül. Sajnos manapság már nem ennyire naiv, és komolyan tart attól, hogy odafent valami még rosszabb várja őket, amitől egy ilyen démon is fél. Felérve aztán nem sokat teketóriázik amikor Ormik mögé ér, és ebben a pillanatban meg van győződve róla, hogy ez okozza a másik vesztét. Mint amikor egy túlságosan megtöltött, feszülő tömlőt szúrnak fel, csak itt akkor az erő, hogy hanyatt is dönti. Nehézkesen próbál feltápászkodni, kardjára támaszkodva, és ha sikerül, Ririnek is segítő kezet nyújt.*
- Minden rendben? *gyanakodva néz körül* Miről feledkeztünk meg?
*Tudniillik nem igazán hiszi el, hogy ezzel megpróbáltatásaik ebben az átkos toronyban véget értek, és az sem lepné meg, ha az elunná évszázados fennállását és ezt a pillanatot választaná, hogy összeomoljon.*
- Hol a másik tündér?
*Elvégre Riri a másik apróság után szalad fel a lépcsőn, ám annak mintha nyoma veszett volna. Persze ezen lepődik meg legkevésbé.*
//Elveszve az időben...//
//7//
//Laor, Carsaadi//
//2. A Víz tornya//
//Ormik//
*Rohan, persze, hogy rohan felfelé. Legalábbis így érzi, bár ha kívülről volna lehetősége figyelni magát alighanem azon értetlenkedne, hogy mi ez a csigalassú mászás? Mint ahogy a tekintélyes szakállt sem értené és azt sem, hogy ennek az öregembernek mégis mi köze van hozzá? De erre most nincs mód, úgyhogy igyekszik a lény után, és valami furcsa módon külön erőt vagy elszántságot ad neki, hogy éppen látja Ormikot a fordulókban. A hangja is másnak tűnik. Laor, ha ifjabb éveiben járna még, elégedetten konstatálná, hogy tőle retteg a lény, és előle menekül. Sajnos manapság már nem ennyire naiv, és komolyan tart attól, hogy odafent valami még rosszabb várja őket, amitől egy ilyen démon is fél. Felérve aztán nem sokat teketóriázik amikor Ormik mögé ér, és ebben a pillanatban meg van győződve róla, hogy ez okozza a másik vesztét. Mint amikor egy túlságosan megtöltött, feszülő tömlőt szúrnak fel, csak itt akkor az erő, hogy hanyatt is dönti. Nehézkesen próbál feltápászkodni, kardjára támaszkodva, és ha sikerül, Ririnek is segítő kezet nyújt.*
- Minden rendben? *gyanakodva néz körül* Miről feledkeztünk meg?
*Tudniillik nem igazán hiszi el, hogy ezzel megpróbáltatásaik ebben az átkos toronyban véget értek, és az sem lepné meg, ha az elunná évszázados fennállását és ezt a pillanatot választaná, hogy összeomoljon.*
- Hol a másik tündér?
*Elvégre Riri a másik apróság után szalad fel a lépcsőn, ám annak mintha nyoma veszett volna. Persze ezen lepődik meg legkevésbé.*
428. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-30 19:08:41
Üzenet elküldve: 2020-12-30 19:08:41
Rang: Játékos
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Édes okos és jól nevelt, gazdája által kifejezetten nagy becsben tartott hátas, de úgy tűnik, az ork jelenlétét nem viseli túl jól. A mordulásra először hátrál egy-két lépést, erre késztetve a szárat kezében fogó Avysát is, de aztán csak füleit hátraszegve figyeli az idegent. Nem az a fajta, aki magára hagyná egyetlen emberét a bajban. A vörös hajú persze érzi, hogy lova egyáltalán nincs megbékélve a helyzettel, de jelenleg nem sok mindent tehet azon túl, hogy finom, lassú mozdulatokkal simogatni kezdi az állat orrát. Kicsit közelebb hajolva talán súg is valamit a fülébe, amitől Édes valamelyest megnyugszik, de pillantása hamar visszatalál a kénsárga szemekhez.
Ugyan a mosoly, ami első reakciója volt szavai szándékosnak tűnő félreértésére, már rég tovatűnt, zöld szemei még mindig árulkodnak róla. Az ork vizslató tekintetét is jól tűri, vagy legalábbis semmi jelét nem adja annak, hogy az a néhány pillanat esetleg kellemetlenül érintené. Inkább ő is alaposabban szemügyre veszi a közelről csak még nagyobbnak tűnő hímet, különös figyelmet szentelve az agyarainak.*
- Én dohányt is szeretek mellé szívni, kevésbé kaparja a torkom... De te tudod. *Mosolyodik el újból sokat sejtetően a kérdésre, miközben végigjátssza ujjain a még mindig magasba emelt erszény zsinegjét. Persze ha a másik ezután sem kíván élni a lehetőséggel, hamarosan visszasüllyeszti a szütyőt bokáig érő fekete köpönyegének egyik zsebébe, miközben már azon töri a fejét, hogy mi egyebet ajánlhatna az orknak, aki lassan, de biztosan közelít párosuk felé.
A nyúl megnyúzása és a hozzá párosuló tekintet, mely még véletlenül sem engedi az ő zöldjeit másfelé kalandozni, rövid úton feledtet minden "tervet", ami eddig a lány fejében motoszkált. Lovát simogató keze is megakad, ahogy szinte megbabonázva figyeli a jelenetet, arcán olyan kifejezéssel, mint akinek nagyon tetszik, amit lát, csak épp fogalma sincs arról, mi is az. Mosolya lassan érő, de szemei annál kíváncsibban és merészebben csillognak, ahogy a sárga szemeket fürkészik.
Mikor már talán csak karnyújtásnyi távolság választja el kettejüket, "végre valahára" Avysának is eszébe jut egy kicsit megrémülni. Persze nem látványosan, a mindent rejtő mosoly ezúttal is jól jön, de zöld szemeiből - sok minden más mellett - a félelem is kiolvasható néhány pillanat erejéig.*
- Nagyon... örülnék. *Mosolyodik el megkönnyebbülten az ajánlat hallatán. Ijedelemnek már nyoma sincs (könnyen jött, könnyen ment), a lóorr-simogatást is folytatja.* - Azt gondolnám, hogy rettentő nagy szerencsém van ezzel az orkkal... Mi a neved?
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Édes okos és jól nevelt, gazdája által kifejezetten nagy becsben tartott hátas, de úgy tűnik, az ork jelenlétét nem viseli túl jól. A mordulásra először hátrál egy-két lépést, erre késztetve a szárat kezében fogó Avysát is, de aztán csak füleit hátraszegve figyeli az idegent. Nem az a fajta, aki magára hagyná egyetlen emberét a bajban. A vörös hajú persze érzi, hogy lova egyáltalán nincs megbékélve a helyzettel, de jelenleg nem sok mindent tehet azon túl, hogy finom, lassú mozdulatokkal simogatni kezdi az állat orrát. Kicsit közelebb hajolva talán súg is valamit a fülébe, amitől Édes valamelyest megnyugszik, de pillantása hamar visszatalál a kénsárga szemekhez.
Ugyan a mosoly, ami első reakciója volt szavai szándékosnak tűnő félreértésére, már rég tovatűnt, zöld szemei még mindig árulkodnak róla. Az ork vizslató tekintetét is jól tűri, vagy legalábbis semmi jelét nem adja annak, hogy az a néhány pillanat esetleg kellemetlenül érintené. Inkább ő is alaposabban szemügyre veszi a közelről csak még nagyobbnak tűnő hímet, különös figyelmet szentelve az agyarainak.*
- Én dohányt is szeretek mellé szívni, kevésbé kaparja a torkom... De te tudod. *Mosolyodik el újból sokat sejtetően a kérdésre, miközben végigjátssza ujjain a még mindig magasba emelt erszény zsinegjét. Persze ha a másik ezután sem kíván élni a lehetőséggel, hamarosan visszasüllyeszti a szütyőt bokáig érő fekete köpönyegének egyik zsebébe, miközben már azon töri a fejét, hogy mi egyebet ajánlhatna az orknak, aki lassan, de biztosan közelít párosuk felé.
A nyúl megnyúzása és a hozzá párosuló tekintet, mely még véletlenül sem engedi az ő zöldjeit másfelé kalandozni, rövid úton feledtet minden "tervet", ami eddig a lány fejében motoszkált. Lovát simogató keze is megakad, ahogy szinte megbabonázva figyeli a jelenetet, arcán olyan kifejezéssel, mint akinek nagyon tetszik, amit lát, csak épp fogalma sincs arról, mi is az. Mosolya lassan érő, de szemei annál kíváncsibban és merészebben csillognak, ahogy a sárga szemeket fürkészik.
Mikor már talán csak karnyújtásnyi távolság választja el kettejüket, "végre valahára" Avysának is eszébe jut egy kicsit megrémülni. Persze nem látványosan, a mindent rejtő mosoly ezúttal is jól jön, de zöld szemeiből - sok minden más mellett - a félelem is kiolvasható néhány pillanat erejéig.*
- Nagyon... örülnék. *Mosolyodik el megkönnyebbülten az ajánlat hallatán. Ijedelemnek már nyoma sincs (könnyen jött, könnyen ment), a lóorr-simogatást is folytatja.* - Azt gondolnám, hogy rettentő nagy szerencsém van ezzel az orkkal... Mi a neved?
427. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-30 15:58:35
Üzenet elküldve: 2020-12-30 15:58:35
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A pattogó lángok nevelgetése már nem igényel sok munkát, úgyhogy a partfalban nyíló szűk, sziklás odúból zsákja is hamar előkerül. Warg csak ekkor figyel fel a kopott sziklafalba karmolt jelekre, egyszerű, ám hontalan vándorok számára igen hasznos úti-ábrákra, melyek itt a tavaszi, hirtelen áradások veszélyére, a szomszédos erdő elf fennhatóságára (lám, jól beszélt a turgan), és valamivel feljebb a folyón egy könnyű élelmet ígérő lazaclépcsőre hívja fel a hevenyészett, szálkás rúna-félék értő olvasójának figyelmét. Mire a félvér mögé ér (a szagát most a tűz és pipája füstjétől nem érzi, ám a hátasa patái alatt ropogó kavicságy nyöszörgése még a lány csizmasarkainak csikordulásától is messzebbre hallik), ő a lángok mellett guggolva épp végez az összegyűjtött gombák egy ütött-kopott, lyukacsos fedelű fémszelencébe való elrendezésével, amit kis aprítókését övébe dugva gondosan lezár és a tűz mellé helyez, hogy nekiláthasson a nyulaknak is... ekkor szólítja meg az ismeretlen, új jövevény.
A lány hangjára komótosan felemelkedik, a grabancánál megragadott tapsifülest combja mellé engedve, előbb csak válla fölött pillantva a vöröskére, s csak eztán fordulva lassan felé, miközben fejét kissé megemeli, és hosszan, jól hallhatóan (netán túl is játszva?) a levegőbe szimatol.*
- Magácskának is.
*Érdes mordulása a visszafogott hangerő ellenére is elég, hogy ha nem különlegesen bátor, botor, vagy öntudatlan szolgává alázott lény, Édes azonmód megtorpanjon, ám a sárga szemek kíváncsi villanása, és az ork agyarainak tövébe kunkorodó, ravaszkás-gunyoros félmosoly némileg árnyalhatják az első benyomást a hátasánál nyilván pár fokkal intelligensebb Avysa számára - aki azonban teljes joggal érezheti magát az alatt a néhány lassú lépés alatt igen alaposan végigmustrálva.*
- Ja, hogy ez... *csippenti szájsarkából jobb mancsába a tajtékpipát, hogy a szárára hurkolt vékony szíjat nyakába kanyarítsa, míg társalognak. Ahogy a lány megtorpan, és előadja ajánlatát, arca ismét elkomorul, s vállai is kissé megemelkednek, ahogy határozott, kimért léptekkel a félvér felé indul, színleg rá sem hederítve a mögötte békétlenkedő deresre. Vad fénnyel lobbanó szemei most határozottan a filigrán félvér pillantását keresik, kihívóan tán, vagy csak reakciójára ügyelve, ahogy egyre közelebb ér...*
- Ugyan mihez kezdjek én egy erszénnyel? *reccsen hangja halkan, talányosan, tűnődve, majd Avysa tekintetét továbbra sem eresztve két lépés közt megemeli az eddig baljában lógó nyulat, puhán pelyhes hátára harap a gerince fölött, majd a felszakadt bőrt mancsaival kétfelől megmarkolva, elnyújtott, nedvesen hasadó hangtól kísérve lehúzza róla bundáját feje- és farka irányába, mintha csak szőrös kis ködmönből, és a hozzá való nadrágból bújtatná ki a sápadt, rózsaszín húsú hosszúfülűt.*
- Mit szólnál inkább, ha a tüzemhez jönnél az éjszakára... *itt szemöldöke kissé megemelkedik, tán már túlságosan, kényelmetlen közelről morogva le a hozzá képest legalábbis igencsak apró termetű lányra, szájsarkába mégis mintha visszatérne valami komisz kis árnyék, tán élét véve fenyegető fellépésének* ...és talán nem csak a nyúlból, de a pipámból is kaphatsz?
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A pattogó lángok nevelgetése már nem igényel sok munkát, úgyhogy a partfalban nyíló szűk, sziklás odúból zsákja is hamar előkerül. Warg csak ekkor figyel fel a kopott sziklafalba karmolt jelekre, egyszerű, ám hontalan vándorok számára igen hasznos úti-ábrákra, melyek itt a tavaszi, hirtelen áradások veszélyére, a szomszédos erdő elf fennhatóságára (lám, jól beszélt a turgan), és valamivel feljebb a folyón egy könnyű élelmet ígérő lazaclépcsőre hívja fel a hevenyészett, szálkás rúna-félék értő olvasójának figyelmét. Mire a félvér mögé ér (a szagát most a tűz és pipája füstjétől nem érzi, ám a hátasa patái alatt ropogó kavicságy nyöszörgése még a lány csizmasarkainak csikordulásától is messzebbre hallik), ő a lángok mellett guggolva épp végez az összegyűjtött gombák egy ütött-kopott, lyukacsos fedelű fémszelencébe való elrendezésével, amit kis aprítókését övébe dugva gondosan lezár és a tűz mellé helyez, hogy nekiláthasson a nyulaknak is... ekkor szólítja meg az ismeretlen, új jövevény.
A lány hangjára komótosan felemelkedik, a grabancánál megragadott tapsifülest combja mellé engedve, előbb csak válla fölött pillantva a vöröskére, s csak eztán fordulva lassan felé, miközben fejét kissé megemeli, és hosszan, jól hallhatóan (netán túl is játszva?) a levegőbe szimatol.*
- Magácskának is.
*Érdes mordulása a visszafogott hangerő ellenére is elég, hogy ha nem különlegesen bátor, botor, vagy öntudatlan szolgává alázott lény, Édes azonmód megtorpanjon, ám a sárga szemek kíváncsi villanása, és az ork agyarainak tövébe kunkorodó, ravaszkás-gunyoros félmosoly némileg árnyalhatják az első benyomást a hátasánál nyilván pár fokkal intelligensebb Avysa számára - aki azonban teljes joggal érezheti magát az alatt a néhány lassú lépés alatt igen alaposan végigmustrálva.*
- Ja, hogy ez... *csippenti szájsarkából jobb mancsába a tajtékpipát, hogy a szárára hurkolt vékony szíjat nyakába kanyarítsa, míg társalognak. Ahogy a lány megtorpan, és előadja ajánlatát, arca ismét elkomorul, s vállai is kissé megemelkednek, ahogy határozott, kimért léptekkel a félvér felé indul, színleg rá sem hederítve a mögötte békétlenkedő deresre. Vad fénnyel lobbanó szemei most határozottan a filigrán félvér pillantását keresik, kihívóan tán, vagy csak reakciójára ügyelve, ahogy egyre közelebb ér...*
- Ugyan mihez kezdjek én egy erszénnyel? *reccsen hangja halkan, talányosan, tűnődve, majd Avysa tekintetét továbbra sem eresztve két lépés közt megemeli az eddig baljában lógó nyulat, puhán pelyhes hátára harap a gerince fölött, majd a felszakadt bőrt mancsaival kétfelől megmarkolva, elnyújtott, nedvesen hasadó hangtól kísérve lehúzza róla bundáját feje- és farka irányába, mintha csak szőrös kis ködmönből, és a hozzá való nadrágból bújtatná ki a sápadt, rózsaszín húsú hosszúfülűt.*
- Mit szólnál inkább, ha a tüzemhez jönnél az éjszakára... *itt szemöldöke kissé megemelkedik, tán már túlságosan, kényelmetlen közelről morogva le a hozzá képest legalábbis igencsak apró termetű lányra, szájsarkába mégis mintha visszatérne valami komisz kis árnyék, tán élét véve fenyegető fellépésének* ...és talán nem csak a nyúlból, de a pipámból is kaphatsz?
426. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-30 13:19:21
Üzenet elküldve: 2020-12-30 13:19:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//7//
//Alyo és Quantall//
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 4//
//Vért, még 10 körig//
*Elszámolta magát. Harc közben varázsolni nem épp a legegyszerűbb dolog. Sokkal nagyobb az esélye, hogy elront valamit. Például most ha gyorsítana vagy megbicsaklana a nyelve nem jönne létre a varázslata és páncél nélkül nézne szembe azokkal. Így se elég gyors. Nagyon az eszénél kell lennie, hogy befejezze a varázslatát miközben éles fájdalom hasít a combjába és a farkas súlya nagy erővel a lépcsőnek taszítja. Bár a páncélban nem látszik, de pár könnycseppet kicsalt belőle a dolog. És abból, hogy továbbra is ott marad a fájdalom a combjában tudja, hogy ez a harc neki már ebből a helyzetből fog csak menni. Dühösen megmarkolja fegyverei markolatát és bár érzékeli, hogy mögüle valami fény árad, de azzal most nem foglalkozik. Amennyire tud felül, artikulálatlan szinte állatias hangon amiben minden érzelme benne van ráordít az előtte lévő négy farkasra és nekik szegezi a kardjait felkészülve rá, hogy ha azok támadnának akkor feléjük vágjon vagy döfjön. Tisztában van a helyzetével, de nem tervezi feladni. Ha a túlerő legyűri akkor is küzd és ha magával tud vinni valamennyit megteszi. Hogy ezeknek a foga átviszi-e a páncélját, azt nem tudja, de ha négyen összefognak ellene és megcibálják az biztos az ő útjának végét jelenti majd. A combja fáj, de amennyire csak tudja, azt is próbálja kizárni most az elméjéből. Csak a harc. Nem eshet össze. Küzdeni kell még.*
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//7//
//Alyo és Quantall//
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 4//
//Vért, még 10 körig//
*Elszámolta magát. Harc közben varázsolni nem épp a legegyszerűbb dolog. Sokkal nagyobb az esélye, hogy elront valamit. Például most ha gyorsítana vagy megbicsaklana a nyelve nem jönne létre a varázslata és páncél nélkül nézne szembe azokkal. Így se elég gyors. Nagyon az eszénél kell lennie, hogy befejezze a varázslatát miközben éles fájdalom hasít a combjába és a farkas súlya nagy erővel a lépcsőnek taszítja. Bár a páncélban nem látszik, de pár könnycseppet kicsalt belőle a dolog. És abból, hogy továbbra is ott marad a fájdalom a combjában tudja, hogy ez a harc neki már ebből a helyzetből fog csak menni. Dühösen megmarkolja fegyverei markolatát és bár érzékeli, hogy mögüle valami fény árad, de azzal most nem foglalkozik. Amennyire tud felül, artikulálatlan szinte állatias hangon amiben minden érzelme benne van ráordít az előtte lévő négy farkasra és nekik szegezi a kardjait felkészülve rá, hogy ha azok támadnának akkor feléjük vágjon vagy döfjön. Tisztában van a helyzetével, de nem tervezi feladni. Ha a túlerő legyűri akkor is küzd és ha magával tud vinni valamennyit megteszi. Hogy ezeknek a foga átviszi-e a páncélját, azt nem tudja, de ha négyen összefognak ellene és megcibálják az biztos az ő útjának végét jelenti majd. A combja fáj, de amennyire csak tudja, azt is próbálja kizárni most az elméjéből. Csak a harc. Nem eshet össze. Küzdeni kell még.*
425. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-30 10:28:08
Üzenet elküldve: 2020-12-30 10:28:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//7//
//Alyo és Quantall//
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 4//
//Vért, még 10 körig//
*Alyo szemei döbbenetesen világos színűek, hisz szivárványhártyájának színe csak pár árnyalattal sötétebb, mint a szeme fehérje, csak ponttá szűkült pupillája sötétlik. Tekintete igen kifejező, a kezében tartott kislány is sok mindent kiolvashat belőle, értetlenséget éppen úgy, mint haragot. Dühös a világra, Waldranra, Laorra, a kormosra, a toronyra, erre az illúzió-gyerekre. Talán csak a tündérre nem. Vajon mi lehet a tündérrel? Mivel kideríteni ezt nem tudja, ezért inkább arra koncentrál, hogy a szél ne sodorja le. Arról megbizonyosodhat, hogy a mélységi valamiféle páncélt varázsol magára, ezért Alyo úgy dönt, hogy később foglalkozik a farkasok és a mélységi problémájával.
Kicsit szürreális az egész szituáció, mintha kívülről látná önmagát, ráadásul mozdulatai is olyan lassúnak tűnnek, mintha valami érzelmes zenét is hallana. Szinte idilli, már ha az ilyesmire lehet ezt mondani. Az idillt pedig nyilván megtörik saját szavai.*
- Ez meg mi a picsa?!
*Szavai is mintha lassítva hagynák el a száját, lassítva nyúl a dologért a feje fölött, nem mintha az ilyen fény-izéket meg lehetne fogni, de ő mégis úgy érzi, hogy próbálkoznia kell.*
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//7//
//Alyo és Quantall//
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 4//
//Vért, még 10 körig//
*Alyo szemei döbbenetesen világos színűek, hisz szivárványhártyájának színe csak pár árnyalattal sötétebb, mint a szeme fehérje, csak ponttá szűkült pupillája sötétlik. Tekintete igen kifejező, a kezében tartott kislány is sok mindent kiolvashat belőle, értetlenséget éppen úgy, mint haragot. Dühös a világra, Waldranra, Laorra, a kormosra, a toronyra, erre az illúzió-gyerekre. Talán csak a tündérre nem. Vajon mi lehet a tündérrel? Mivel kideríteni ezt nem tudja, ezért inkább arra koncentrál, hogy a szél ne sodorja le. Arról megbizonyosodhat, hogy a mélységi valamiféle páncélt varázsol magára, ezért Alyo úgy dönt, hogy később foglalkozik a farkasok és a mélységi problémájával.
Kicsit szürreális az egész szituáció, mintha kívülről látná önmagát, ráadásul mozdulatai is olyan lassúnak tűnnek, mintha valami érzelmes zenét is hallana. Szinte idilli, már ha az ilyesmire lehet ezt mondani. Az idillt pedig nyilván megtörik saját szavai.*
- Ez meg mi a picsa?!
*Szavai is mintha lassítva hagynák el a száját, lassítva nyúl a dologért a feje fölött, nem mintha az ilyen fény-izéket meg lehetne fogni, de ő mégis úgy érzi, hogy próbálkoznia kell.*
424. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-28 21:19:18
Üzenet elküldve: 2020-12-28 21:19:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*Amint sikerül valamelyest kihevernie mohóságának következményeit, kicsit feljebb támaszkodik Édesen, s most első ízben szemügyre veszi a környéket. Ha valami vagy valaki meg akarta volna ölni őt vagy a lovát, valószínűleg már megtette volna, hisz percek óta álldogálnak a nyílt partszakaszon, így nem aggódja túl a dolgot.
Amikor szeme sarkából elkapja a mozgást, először csak azt gondolja, egy nagyobb hal vetett tajtékot a vízen. Második pillantásra viszont már korántsem tűnik olyan ártatlan találkozásnak ez a természettel, mint elsőre gondolta. Ösztönösen Édes takarásába fordul, majd néhány percig szinte mozdulatlanná dermedve figyeli a tisztes távolban partot érő alakot. Nem mintha bármiféle védelmet remélne lovának árnyékától, hisz amúgy is nagyjából biztosra veheti, hogy a másik már régen kiszúrta. Ez a felismerés persze egyben azt is jelentené, hogy a nálánál jóval nagyobb termetű idegen nem kíván foglalkozni szerény személyével, de ennyire nem szereti túlgondolni a dolgokat. Eszébe jut az is, hogy a leghelyesebb és legbiztonságosabb döntés az volna, ha most azonnal elindulna az ellenkező irányba, és nem bolygatná azt, akiről semmit nem tud, de ezt a lehetőséget is hamar elveti. Túlságosan is kíváncsi ahhoz, hogy ilyen egyszerűen feladja.
Néhány tétova lépéssel kezd, zöld szemeit le sem véve a távolban tevékenykedő alakról. Még maga sem tudja, hogyan tovább, ha egyszer látótávolságba ér, de léptei egyre magabiztosabban viszik előre. Édest száron vezeti maga mellett; ő már nem tűnik olyan nyugodtnak, mint gazdája, akinek esze ágában sincs intő jelként felfogni lova apró ellenszegüléseit.
Nagyjából 15-20 lépésnyire áll meg az orktól, kinek természetesen továbbra is minden mozdulatát lesi. Bár ilyen távolságból ezt valószínűleg a másik nem láthatja, hangján talán érezheti, hogy a nő mosolyog.*
- Csodás illata van. *Tesz néhány lassú lépést az idegen felé, ha nem vél rajta felfedezni ártó szándékot. Röviden a tűzgödörre, majd nyulak felé pillant, de tekintete hamar visszatalál a másikéhoz.*
- Azt mondják, annak a dohánynak nincs párja, amit a wegtoreni nagyurak tömnek a pipájukba. Ha a tüzedhez engedsz az éjszakára... és azokból is jut nekem valami a belsőségeken és a csontokon kívül... *Int fejével a nyulak felé* Ezt neked adom. *Köpönyege zsebéből tömött szütyőt húz elő, s mutat fel az orknak. Mosolya töretlen, pedig nem éppen a legkényelmesebb érzés, hogy mindent egy kártyára tett fel.*
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*Amint sikerül valamelyest kihevernie mohóságának következményeit, kicsit feljebb támaszkodik Édesen, s most első ízben szemügyre veszi a környéket. Ha valami vagy valaki meg akarta volna ölni őt vagy a lovát, valószínűleg már megtette volna, hisz percek óta álldogálnak a nyílt partszakaszon, így nem aggódja túl a dolgot.
Amikor szeme sarkából elkapja a mozgást, először csak azt gondolja, egy nagyobb hal vetett tajtékot a vízen. Második pillantásra viszont már korántsem tűnik olyan ártatlan találkozásnak ez a természettel, mint elsőre gondolta. Ösztönösen Édes takarásába fordul, majd néhány percig szinte mozdulatlanná dermedve figyeli a tisztes távolban partot érő alakot. Nem mintha bármiféle védelmet remélne lovának árnyékától, hisz amúgy is nagyjából biztosra veheti, hogy a másik már régen kiszúrta. Ez a felismerés persze egyben azt is jelentené, hogy a nálánál jóval nagyobb termetű idegen nem kíván foglalkozni szerény személyével, de ennyire nem szereti túlgondolni a dolgokat. Eszébe jut az is, hogy a leghelyesebb és legbiztonságosabb döntés az volna, ha most azonnal elindulna az ellenkező irányba, és nem bolygatná azt, akiről semmit nem tud, de ezt a lehetőséget is hamar elveti. Túlságosan is kíváncsi ahhoz, hogy ilyen egyszerűen feladja.
Néhány tétova lépéssel kezd, zöld szemeit le sem véve a távolban tevékenykedő alakról. Még maga sem tudja, hogyan tovább, ha egyszer látótávolságba ér, de léptei egyre magabiztosabban viszik előre. Édest száron vezeti maga mellett; ő már nem tűnik olyan nyugodtnak, mint gazdája, akinek esze ágában sincs intő jelként felfogni lova apró ellenszegüléseit.
Nagyjából 15-20 lépésnyire áll meg az orktól, kinek természetesen továbbra is minden mozdulatát lesi. Bár ilyen távolságból ezt valószínűleg a másik nem láthatja, hangján talán érezheti, hogy a nő mosolyog.*
- Csodás illata van. *Tesz néhány lassú lépést az idegen felé, ha nem vél rajta felfedezni ártó szándékot. Röviden a tűzgödörre, majd nyulak felé pillant, de tekintete hamar visszatalál a másikéhoz.*
- Azt mondják, annak a dohánynak nincs párja, amit a wegtoreni nagyurak tömnek a pipájukba. Ha a tüzedhez engedsz az éjszakára... és azokból is jut nekem valami a belsőségeken és a csontokon kívül... *Int fejével a nyulak felé* Ezt neked adom. *Köpönyege zsebéből tömött szütyőt húz elő, s mutat fel az orknak. Mosolya töretlen, pedig nem éppen a legkényelmesebb érzés, hogy mindent egy kártyára tett fel.*
423. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-27 20:44:54
Üzenet elküldve: 2020-12-27 20:44:54
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
- Úgy mondod, mintha ez valaha is megállított volna egy szabadon születettet... *reccsen hangja a másik intésére válaszul, tán elhamarkodottan, talán kérkedve; mindenesetre ahogy az idősebb hím felemelt karjai láttán az ő izmainak feszültsége is megenyhült kissé, hüvelyknyi agyarai tövén is már kevésbé a vetélytársnak szánt vicsor, mintsem valami cinkos mosoly-féle görbül szájsarkába. Többet nem szól, csupán az eddig készenlétben tartott vesszőt csúsztatja vissza a sebtiben derekára kötött tegezbe, majd még jobbjának ujját szája elé emelve inti csöndre a vízhez ereszkedőt, mielőtt végleg beveszi magát a lombok közé. Eleget acsarogtak már így is, hogy a közeli madarakat legalábbis bizton felriasszák - csupán arra ügyel, hogy egy óvatlan pillantással vagy fejmozdulattal rá ne vezesse a közeledőt, hol is rejtette a part menti sziklák alá motyóját.
Persze ostobaság volna a tapasztalt hím szavát elengedni füle mellett, még ha eleve nem is tervezte túl mélyen az erdőbe venni magát. Hisz a nap már bőven túl jár delelőjén, és neki még tüze sem lobog: ám a figyelmeztetés nyomán most pláne gondot fordít arra, hogy a lehető legcsöndesebben, legóvatosabban osonva-lopakodva portyázzon az ismeretlen vadonban, első sorban most is szimatára, mintsem szeme világára hagyatkozva. Két-három óra is eltelik, míg egy-egy fa tövén, cserjék boga közt hosszú percekre meglapulva, a lombok közt kísértő szellő fordulását, levelek táncát figyelve körbecserkész az erdőszélen, az útjába akadó elhullott gallyak, ágak, száraz bogak, ehetőnek tűnő bogyók és gombák helyét elhaladtában előbb csak emlékezetébe próbálván vésni, hogy majd visszafelé összegyűjthesse őket...
Alkonyodni fog már, mire csörtető lépteit (ha volt épp türelme, szándéka kivárni) Grimor is meghallhatja a túlparton, ahogy a fák közt hangos trappolással, fennhangon dúdolva visszatér a folyóparthoz. Szerencséje volt talán... a két megtermett, nyíltól átjárt véknyú, törött nyakú, bokájuknál holtukban bőrzsinórral egymáshoz fűzött baknyúlnak, kik most nyakába vetve, csupasz mellét szivárgó vérükkel maszatolva himbálnak léptei ütemére, annál kevesebb.
Íját vállára fűzte, hogy fél kezével annak megtömött tokját, és a szoknyája máskor felsőtestét körülkerítő harmadából formált batyut tudja marokra fogni, míg szabad baljával előbb az ágakat söpri el útjából, majd a vízbe gázolva egyensúlyát igyekszik a sodrás ellenében kompenzálni. Keserves-lassan avászkodik így át a túlpartra, most valóban -tudja ő is- ideális célpontot nyújtva bárkinek, ki életére törne: ennek megfelelően dörmögő dala is újra elhalkul, és maga elől szabályos időközönként fel is pillant, végigvizslatva a folyó mentén. A tőle párszáz lépésre itató lány és lova fel is tűnik neki, hisz érkezésük nem épp a lediszkrétebb, ám az is szemmel látható, hogy kisebb bajuk is nagyobb annál, mint hogy épp az ő kárára legyenek... Úgyhogy továbbra is komótosan, fel-felnézve, fogát a dermesztően incselkedő fodrok ellenében össze-összeszorítva folytatja útját, mire végre elégedett, diadalittas mosollyal a köves-sziklás partra cuppog, ahol holmiját hagyta.
A nyulak hangos nyekkenéssel fognak fövenyt, melléjük zörögve hull a rögtönzött batyu szárazan pergő, gombás-gallyas-kérges tartalma, Warg pedig nyugodt, rutinos, szinte rituális összeszedettséggel áll neki tűzgödröt kaparni az agyagos talajba, majd szikrát pattintván tábortüzet rakni - melynek első gyermeklángjával az övtarsolyából megtömött kurta, csontcsutorás tajtékpipát is megkínálja, hogy azt szájsarkába szorítva, hasas, diószagú füstpamacsokat eregetve, kedélyes dudorászás közepette fogjon zsákmányának feldolgozásába.*
A hozzászólás írója (Ördögvigyor Warg) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.12.27 20:52:06
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
- Úgy mondod, mintha ez valaha is megállított volna egy szabadon születettet... *reccsen hangja a másik intésére válaszul, tán elhamarkodottan, talán kérkedve; mindenesetre ahogy az idősebb hím felemelt karjai láttán az ő izmainak feszültsége is megenyhült kissé, hüvelyknyi agyarai tövén is már kevésbé a vetélytársnak szánt vicsor, mintsem valami cinkos mosoly-féle görbül szájsarkába. Többet nem szól, csupán az eddig készenlétben tartott vesszőt csúsztatja vissza a sebtiben derekára kötött tegezbe, majd még jobbjának ujját szája elé emelve inti csöndre a vízhez ereszkedőt, mielőtt végleg beveszi magát a lombok közé. Eleget acsarogtak már így is, hogy a közeli madarakat legalábbis bizton felriasszák - csupán arra ügyel, hogy egy óvatlan pillantással vagy fejmozdulattal rá ne vezesse a közeledőt, hol is rejtette a part menti sziklák alá motyóját.
Persze ostobaság volna a tapasztalt hím szavát elengedni füle mellett, még ha eleve nem is tervezte túl mélyen az erdőbe venni magát. Hisz a nap már bőven túl jár delelőjén, és neki még tüze sem lobog: ám a figyelmeztetés nyomán most pláne gondot fordít arra, hogy a lehető legcsöndesebben, legóvatosabban osonva-lopakodva portyázzon az ismeretlen vadonban, első sorban most is szimatára, mintsem szeme világára hagyatkozva. Két-három óra is eltelik, míg egy-egy fa tövén, cserjék boga közt hosszú percekre meglapulva, a lombok közt kísértő szellő fordulását, levelek táncát figyelve körbecserkész az erdőszélen, az útjába akadó elhullott gallyak, ágak, száraz bogak, ehetőnek tűnő bogyók és gombák helyét elhaladtában előbb csak emlékezetébe próbálván vésni, hogy majd visszafelé összegyűjthesse őket...
Alkonyodni fog már, mire csörtető lépteit (ha volt épp türelme, szándéka kivárni) Grimor is meghallhatja a túlparton, ahogy a fák közt hangos trappolással, fennhangon dúdolva visszatér a folyóparthoz. Szerencséje volt talán... a két megtermett, nyíltól átjárt véknyú, törött nyakú, bokájuknál holtukban bőrzsinórral egymáshoz fűzött baknyúlnak, kik most nyakába vetve, csupasz mellét szivárgó vérükkel maszatolva himbálnak léptei ütemére, annál kevesebb.
Íját vállára fűzte, hogy fél kezével annak megtömött tokját, és a szoknyája máskor felsőtestét körülkerítő harmadából formált batyut tudja marokra fogni, míg szabad baljával előbb az ágakat söpri el útjából, majd a vízbe gázolva egyensúlyát igyekszik a sodrás ellenében kompenzálni. Keserves-lassan avászkodik így át a túlpartra, most valóban -tudja ő is- ideális célpontot nyújtva bárkinek, ki életére törne: ennek megfelelően dörmögő dala is újra elhalkul, és maga elől szabályos időközönként fel is pillant, végigvizslatva a folyó mentén. A tőle párszáz lépésre itató lány és lova fel is tűnik neki, hisz érkezésük nem épp a lediszkrétebb, ám az is szemmel látható, hogy kisebb bajuk is nagyobb annál, mint hogy épp az ő kárára legyenek... Úgyhogy továbbra is komótosan, fel-felnézve, fogát a dermesztően incselkedő fodrok ellenében össze-összeszorítva folytatja útját, mire végre elégedett, diadalittas mosollyal a köves-sziklás partra cuppog, ahol holmiját hagyta.
A nyulak hangos nyekkenéssel fognak fövenyt, melléjük zörögve hull a rögtönzött batyu szárazan pergő, gombás-gallyas-kérges tartalma, Warg pedig nyugodt, rutinos, szinte rituális összeszedettséggel áll neki tűzgödröt kaparni az agyagos talajba, majd szikrát pattintván tábortüzet rakni - melynek első gyermeklángjával az övtarsolyából megtömött kurta, csontcsutorás tajtékpipát is megkínálja, hogy azt szájsarkába szorítva, hasas, diószagú füstpamacsokat eregetve, kedélyes dudorászás közepette fogjon zsákmányának feldolgozásába.*
A hozzászólás írója (Ördögvigyor Warg) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.12.27 20:52:06
422. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-27 20:25:20
Üzenet elküldve: 2020-12-27 20:25:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Hosszú és fárasztó nap áll mögötte, ahogy lova mögött is. Nincs is szíve már tovább terhelni a megfáradt állatot saját súlyával, így csak lassan baktatnak egymás mellett az egyre sűrűsödő éjszakában. Történt már vele néhányszor ilyesmi, így nem rémül meg annak lehetőségétől, hogy talán a vadonban kell éjszakáznia, de azért nincs ínyére a gondolat. Túlságosan is csípős a levegő ahhoz, hogy jóízűen tudjon aludni a szabadban, és az ajkai is cserepesre száradtak már a szomjúságtól. Lelki szemei előtt néhány pillanatra feldereng egy forró fürdő és egy puha párnákkal tömött ágy, némi édes gyümölcsborral egy palackban, de hamar elhessegeti a gondolatot, hisz ma már bizonyosan nem jut el a toronyig. Na meg ki tudja, talán nincsenek is puha párnák és finom gyümölcsborok ott, ahová igyekszik. Inkább próbál az útra figyelni, hisz egyszerűnek nem éppen nevezhető a terep.
Ahogy megpillantja a távolban csillanó vizet, nyel egy szárazat, majd rögtön a folyó felé veszi az irányt.*
- Gyere, Édes! Itt van az a rohadt folyó! *Kiált hátra örömmel. A hívásra lova is megszaporázza kissé a lépteit, hisz talán már két napja is van annak, hogy utoljára friss vizet találtak. Ebbe a "rohadt" folyóba pedig már délelőtt bele kellett volna botlaniuk a térkép szerint, amit az a szemtelen kereskedő sózott rá Avysára.
Az utolsó pár lépést már futva teszi meg a folyóig, mindenfajta elővigyázatosság nélkül, egyáltalán nem törődve azzal, van e még valaki a környéken. Vörös fürtjeit hátraveti, két tenyeréből ivóalkalmatosságot formáz, majd annyi vizet dönt magába, amennyit csak bír. Mivel a mértékletesség soha nem tartozott az erősségei közé, kicsit többet is iszik a kelleténél. Ahogy feláll, már érzi, hogy jó része visszakívánkozik az elfogyasztott mennyiségnek, hisz gyomra egészen összeszűkült az étlen-szomjan töltött hosszú órák alatt. Lova után nyúl, hogy egy kicsit megtámaszkodhasson, és legyűrje a gyomra irányából érkező késztetéseket.*
- Bassza meg… *Nyekergi halkan, homlokát a még mindig lehajtott fejjel ivó ló vállának támasztva. Lehunyja a szemeit néhány pillanatra, azt remélve, hogy hamarosan jobb lesz, de a nyelőcsövét kaparászó érzés nehezen múlik. Talán ezért is lehet, hogy még mindig teljesen süket a környezet neszeire, pedig jól tudja, hogy ez akár az életébe is kerülhet.*
A hozzászólást Lámpás (Moderátor) módosította, ekkor: 2020.12.27 21:54:01, a következő indokkal:
Kérésre.
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Hosszú és fárasztó nap áll mögötte, ahogy lova mögött is. Nincs is szíve már tovább terhelni a megfáradt állatot saját súlyával, így csak lassan baktatnak egymás mellett az egyre sűrűsödő éjszakában. Történt már vele néhányszor ilyesmi, így nem rémül meg annak lehetőségétől, hogy talán a vadonban kell éjszakáznia, de azért nincs ínyére a gondolat. Túlságosan is csípős a levegő ahhoz, hogy jóízűen tudjon aludni a szabadban, és az ajkai is cserepesre száradtak már a szomjúságtól. Lelki szemei előtt néhány pillanatra feldereng egy forró fürdő és egy puha párnákkal tömött ágy, némi édes gyümölcsborral egy palackban, de hamar elhessegeti a gondolatot, hisz ma már bizonyosan nem jut el a toronyig. Na meg ki tudja, talán nincsenek is puha párnák és finom gyümölcsborok ott, ahová igyekszik. Inkább próbál az útra figyelni, hisz egyszerűnek nem éppen nevezhető a terep.
Ahogy megpillantja a távolban csillanó vizet, nyel egy szárazat, majd rögtön a folyó felé veszi az irányt.*
- Gyere, Édes! Itt van az a rohadt folyó! *Kiált hátra örömmel. A hívásra lova is megszaporázza kissé a lépteit, hisz talán már két napja is van annak, hogy utoljára friss vizet találtak. Ebbe a "rohadt" folyóba pedig már délelőtt bele kellett volna botlaniuk a térkép szerint, amit az a szemtelen kereskedő sózott rá Avysára.
Az utolsó pár lépést már futva teszi meg a folyóig, mindenfajta elővigyázatosság nélkül, egyáltalán nem törődve azzal, van e még valaki a környéken. Vörös fürtjeit hátraveti, két tenyeréből ivóalkalmatosságot formáz, majd annyi vizet dönt magába, amennyit csak bír. Mivel a mértékletesség soha nem tartozott az erősségei közé, kicsit többet is iszik a kelleténél. Ahogy feláll, már érzi, hogy jó része visszakívánkozik az elfogyasztott mennyiségnek, hisz gyomra egészen összeszűkült az étlen-szomjan töltött hosszú órák alatt. Lova után nyúl, hogy egy kicsit megtámaszkodhasson, és legyűrje a gyomra irányából érkező késztetéseket.*
- Bassza meg… *Nyekergi halkan, homlokát a még mindig lehajtott fejjel ivó ló vállának támasztva. Lehunyja a szemeit néhány pillanatra, azt remélve, hogy hamarosan jobb lesz, de a nyelőcsövét kaparászó érzés nehezen múlik. Talán ezért is lehet, hogy még mindig teljesen süket a környezet neszeire, pedig jól tudja, hogy ez akár az életébe is kerülhet.*
A hozzászólást Lámpás (Moderátor) módosította, ekkor: 2020.12.27 21:54:01, a következő indokkal:
Kérésre.
421. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-27 12:56:08
Üzenet elküldve: 2020-12-27 12:56:08
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*Óvatlan mozdulata, s talán a forduló széljárás az, mi elárulja a leselkedőt. Grimor áll moccanatlan, míg amaz kutatón körbe les. Kivár, de a kénsárga, vizslató szemek kiszúrják, nincs kétség efelől. De a fiatal erdőjáró ork nem mutat ellenséges szándékot.
Grimor csendben figyeli, ahogy a nyílvessző hegye tüntetőleg a föld felé fordul. De nincs kétsége afelől, hogy ha akarná, a másik néhány pislantásnyi idő alatt képes lenne útjára küldeni azt a vesszőt. Más dolog, hogy eltalálná-e a folyó túloldaláról. Grimor azonban nem egy megrögzött szerencsejátékos. Ha az idő elütése céljából szívesen és gyakran kártyázik is, az a fajta játékos, aki jobb szereti bebiztosítani magát. Így vagy úgy. Ebben a helyzetben pedig esze ágában sincs fogadást kötni saját magával a folyó túloldalán lévő ork célzó képességeire, majd megbizonyosodni arról.
Így elengedi tőre markolatát, és a föld felé fordított vessző gesztusára válaszképpen a békés szándék ősi jelével: a pillanatra lassan magasba emelt, kifordított, üres tenyérrel válaszol. Persze ahogy a másiknak, neki is ott vannak készenlétben a fegyverei. Bár az íj kétségkívül hatásosabb távolsági fegyver. ~Amíg van távolság.~ horkan fel magában Grimor.
Az öblös, mély horkantásra azzal a Grimor-féle, felhúzott ínyű vicsorítással válaszol, ami akár a védjegye is lehetne, kimutatva sárgás fogait, és amit akár mosolygásnak is lehetne venni, ha nem egy orktól származna, és amit olyannyira sikerült már tökélyre fejlesztenie az alvilág legkülönfélébb egyedeivel való helyzetgyakorlatai révén.
Azon tanakodik, szóljon-e a másiknak. Végül is amaz talán tudja, mit csinál. Mindenesetre egy figyelmeztetést megejt, dönt. A többi igazán nem az ő dolga. Ha az erdő szelleme szőröstől bőröstől felfalja is vacsorára az Erdőmélyén vadászni kívánó orkot (Grimor hallott már nem egy efféle rémtörténetet), hát maga rohant a vesztébe.*
- Annak az erdőnek az ura nem igazán kedveli a magunkfajtát! Én a helyedben nem vadásznék arra! *morran jól hallható, öblös hangon, ami átvisz a víz felett is, ahogy lesétál a partig. Csak nem oly botor a másik, hogy ok nélkül rálőjön. Bár a leckét így is feladta neki, jól tudja: az ork hím láthatóan fiatal és büszke. Sosem hagyná, hogy gyávának gondolja bárki. Valószínű esze ágában sem lesz Grimorra hallgatnia.*
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*Óvatlan mozdulata, s talán a forduló széljárás az, mi elárulja a leselkedőt. Grimor áll moccanatlan, míg amaz kutatón körbe les. Kivár, de a kénsárga, vizslató szemek kiszúrják, nincs kétség efelől. De a fiatal erdőjáró ork nem mutat ellenséges szándékot.
Grimor csendben figyeli, ahogy a nyílvessző hegye tüntetőleg a föld felé fordul. De nincs kétsége afelől, hogy ha akarná, a másik néhány pislantásnyi idő alatt képes lenne útjára küldeni azt a vesszőt. Más dolog, hogy eltalálná-e a folyó túloldaláról. Grimor azonban nem egy megrögzött szerencsejátékos. Ha az idő elütése céljából szívesen és gyakran kártyázik is, az a fajta játékos, aki jobb szereti bebiztosítani magát. Így vagy úgy. Ebben a helyzetben pedig esze ágában sincs fogadást kötni saját magával a folyó túloldalán lévő ork célzó képességeire, majd megbizonyosodni arról.
Így elengedi tőre markolatát, és a föld felé fordított vessző gesztusára válaszképpen a békés szándék ősi jelével: a pillanatra lassan magasba emelt, kifordított, üres tenyérrel válaszol. Persze ahogy a másiknak, neki is ott vannak készenlétben a fegyverei. Bár az íj kétségkívül hatásosabb távolsági fegyver. ~Amíg van távolság.~ horkan fel magában Grimor.
Az öblös, mély horkantásra azzal a Grimor-féle, felhúzott ínyű vicsorítással válaszol, ami akár a védjegye is lehetne, kimutatva sárgás fogait, és amit akár mosolygásnak is lehetne venni, ha nem egy orktól származna, és amit olyannyira sikerült már tökélyre fejlesztenie az alvilág legkülönfélébb egyedeivel való helyzetgyakorlatai révén.
Azon tanakodik, szóljon-e a másiknak. Végül is amaz talán tudja, mit csinál. Mindenesetre egy figyelmeztetést megejt, dönt. A többi igazán nem az ő dolga. Ha az erdő szelleme szőröstől bőröstől felfalja is vacsorára az Erdőmélyén vadászni kívánó orkot (Grimor hallott már nem egy efféle rémtörténetet), hát maga rohant a vesztébe.*
- Annak az erdőnek az ura nem igazán kedveli a magunkfajtát! Én a helyedben nem vadásznék arra! *morran jól hallható, öblös hangon, ami átvisz a víz felett is, ahogy lesétál a partig. Csak nem oly botor a másik, hogy ok nélkül rálőjön. Bár a leckét így is feladta neki, jól tudja: az ork hím láthatóan fiatal és büszke. Sosem hagyná, hogy gyávának gondolja bárki. Valószínű esze ágában sem lesz Grimorra hallgatnia.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319