Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 58 (1141. - 1160. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1877-1896
1160. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-19 22:23:52
Üzenet elküldve: 2020-03-19 22:23:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
* Próbálkozik, ő tényleg mindennel próbálkozik, de semmi sem sikerül. A kiáltásokra nem érkezik válasz, azt pedig nem tudja, hogy épp hol van. Vagy inkább, hogy ott van-e, ahol látja magát, vagy minden körülötte csak illúzió. Aztán hirtelen térdig besüpped. Hangosan felsikít önkéntelen reakcióképp, majd aztán úgy dönt, inkább nem izeg tovább. Bízik a többiekben, hogy képesek lesznek megmenteni. Vagy legalább megtalálni, hogy át tudja adni a lötyiket.
Ekkor a táj újból változni kezd. Figyeli az eseményeket, mi mást tehetne, elsétálni nem tud. Most már egészen biztos az illúzióban. Valamibe belesétált, amibe nem szabadott volna. Talán a gyerekek sem léteztek soha. *
~ De azért mégis remélem, hogy illúzió Laor és Alyo biztonságban megérkeztek az illúziótemplomba ~ * gondolja magában. Közben a házak tűnnek el. Kicsit közömbös irántuk, úgy kezeli őket, mint sárból gyúrt várakat, amiket elmos a víz. Addig, amíg nincs gyermek kinek szíve összevacsarodik az építmény ledőlése végett, addig nem zavarja a nőt. A kút azonban már kezd gyanús lenni. Először csak összevonja a szemöldökét. Nem tetszik neki. Azután a szél felkel, a kút felől apró, áttetsző darabkákat. Kikerekedik a szeme, próbálja úgy forgatni arcát, hogy ne érjenek hozzá a csillámló bigyók. Nem akarja a bőrén érezni őket, túlságosan jól tudja, hogy mik azok. Először küzd. Úgy fél percig. Hánykolódik és közben potyognak a könnyei. Utána fokozatosan lelassul, majd csak áll mereven. Hallgat. Hallgat és sír. De ez a vihar előtti csönd. *
- Gyere elő! - * kiált. Csak úgy a semmibe * - Nem ölhetsz meg csak úgy! Akármi is vagy, ha belelátsz a múltamba. Ha ki tudod szimatolni a legnagyobb félelmeim és fájdalmaim, akkor biztos vagyok benne, hogy van itt valaki aki élvezkedik a szenvedők arcán. Gyere elő te gyáva! - * Ez most tisztára olyan, mint a régi Crasaadi. Aki fenéken billentette a húgát, aki kiabált ha valami nem tetszett. *
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
* Próbálkozik, ő tényleg mindennel próbálkozik, de semmi sem sikerül. A kiáltásokra nem érkezik válasz, azt pedig nem tudja, hogy épp hol van. Vagy inkább, hogy ott van-e, ahol látja magát, vagy minden körülötte csak illúzió. Aztán hirtelen térdig besüpped. Hangosan felsikít önkéntelen reakcióképp, majd aztán úgy dönt, inkább nem izeg tovább. Bízik a többiekben, hogy képesek lesznek megmenteni. Vagy legalább megtalálni, hogy át tudja adni a lötyiket.
Ekkor a táj újból változni kezd. Figyeli az eseményeket, mi mást tehetne, elsétálni nem tud. Most már egészen biztos az illúzióban. Valamibe belesétált, amibe nem szabadott volna. Talán a gyerekek sem léteztek soha. *
~ De azért mégis remélem, hogy illúzió Laor és Alyo biztonságban megérkeztek az illúziótemplomba ~ * gondolja magában. Közben a házak tűnnek el. Kicsit közömbös irántuk, úgy kezeli őket, mint sárból gyúrt várakat, amiket elmos a víz. Addig, amíg nincs gyermek kinek szíve összevacsarodik az építmény ledőlése végett, addig nem zavarja a nőt. A kút azonban már kezd gyanús lenni. Először csak összevonja a szemöldökét. Nem tetszik neki. Azután a szél felkel, a kút felől apró, áttetsző darabkákat. Kikerekedik a szeme, próbálja úgy forgatni arcát, hogy ne érjenek hozzá a csillámló bigyók. Nem akarja a bőrén érezni őket, túlságosan jól tudja, hogy mik azok. Először küzd. Úgy fél percig. Hánykolódik és közben potyognak a könnyei. Utána fokozatosan lelassul, majd csak áll mereven. Hallgat. Hallgat és sír. De ez a vihar előtti csönd. *
- Gyere elő! - * kiált. Csak úgy a semmibe * - Nem ölhetsz meg csak úgy! Akármi is vagy, ha belelátsz a múltamba. Ha ki tudod szimatolni a legnagyobb félelmeim és fájdalmaim, akkor biztos vagyok benne, hogy van itt valaki aki élvezkedik a szenvedők arcán. Gyere elő te gyáva! - * Ez most tisztára olyan, mint a régi Crasaadi. Aki fenéken billentette a húgát, aki kiabált ha valami nem tetszett. *
1159. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-19 03:15:10
Üzenet elküldve: 2020-03-19 03:15:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Csendesen szemléli a jókora mént, miközben kezével megtörli ősz szakállát. Az út nagyobbik része már a hátuk mögött van, s még is, utazásának most jön még csak a java. Most fog csak igazán meredekké válni az a bizonyos kaptató, most jön majd csak eső után dér, ahogy északon mondják. A maradék ételt is a szájába kotorja az aprócska fatálból, majd komótosan feltápászkodik. Gépiesen lép a hátashoz és nyúl a kantárért, szemmel láthatóan gondolatai teljesen más vizeken hajóznak épp.*
"-Ez tűrhetetlen! Elődeink vérrel s vassal fizettek nevünkért, hogy van merszük?! Ez Eeyr megcsúfolása!
*A széles, faragott asztalt megannyi fehér köpeny veszi körbe, a szavakat pedig egyetértő morajlás, majd egy öblös puffanás követi. Egy ököl landol az asztalon, gazdája pedig dühödten pillant körbe a tekinteteken. Kezén acélkesztyű, benne pedig egy gyűrött pergament szorongat erőteljesen.*
-Nyugalom, Trulgen testvér. *Egy női orgánum csendül, a megannyi, fehérbe öltözött lovag pedig mind a hang irányába kapja fejét.* -Molthier testvérünk halála szörnyű tragédia. De nem a legrosszabb, mit az elmúlt években hallottunk. *A nő kedélyesen hunyorog a lovagra, miközben maga is asztalhoz lép. Ránézésre fiatal elf leány, még is, oly tisztelettel és szeretettel pillantanak rá a teremben tartózkodók, mintha csak az édesanyjuk lenne.
Mindenki pontosan tudja, miről is van szó. Nem tudták megvetni a lábuk a Kikötőben, ezért pedig borsos árat fizettek. A Fény Rendje délen csúfos véget ért, s mint mondják, ehhez is köze van annak, ki a küldöttük vérét vetette.*
-Az Úrnőnk templomát gyalázat érte, a szerzetesünk, ki elejét vehette volna e sok szörnyűségnek, egy hadúr tömlöcében várta ekkor végzetét. *Szenvtelen pillant a lovag kezében gyűrődő pergamenre, majd körbe az arcokon.*
-Sötétség gyűrűzik délen, s félek, nincs erejük megfékezni. Valakinek oda kell mennie. Talán többünknek is.
*Ajka aprócska mosolyra rándul, ahogy végignéz a lovagokon, szeme egy pillanatra sem rebben. Néma, síri csend honol a teremben, mindegyikük pontosan tudja, miféle feladat ez.*
-Majd én.
*Kimérten emelkedik fel az őszhajú lovag, ki eddig a sarokban ülve hallgatta az asztal körül állókat, s fejet hajtva fordul az elf leány felé.*"
"-Ez tűrhetetlen! Elődeink vérrel s vassal fizettek nevünkért, hogy van merszük?! Ez Eeyr megcsúfolása!
*A széles, faragott asztalt megannyi fehér köpeny veszi körbe, a szavakat pedig egyetértő morajlás, majd egy öblös puffanás követi. Egy ököl landol az asztalon, gazdája pedig dühödten pillant körbe a tekinteteken. Kezén acélkesztyű, benne pedig egy gyűrött pergament szorongat erőteljesen.*
-Nyugalom, Trulgen testvér. *Egy női orgánum csendül, a megannyi, fehérbe öltözött lovag pedig mind a hang irányába kapja fejét.* -Molthier testvérünk halála szörnyű tragédia. De nem a legrosszabb, mit az elmúlt években hallottunk. *A nő kedélyesen hunyorog a lovagra, miközben maga is asztalhoz lép. Ránézésre fiatal elf leány, még is, oly tisztelettel és szeretettel pillantanak rá a teremben tartózkodók, mintha csak az édesanyjuk lenne.
Mindenki pontosan tudja, miről is van szó. Nem tudták megvetni a lábuk a Kikötőben, ezért pedig borsos árat fizettek. A Fény Rendje délen csúfos véget ért, s mint mondják, ehhez is köze van annak, ki a küldöttük vérét vetette.*
-Az Úrnőnk templomát gyalázat érte, a szerzetesünk, ki elejét vehette volna e sok szörnyűségnek, egy hadúr tömlöcében várta ekkor végzetét. *Szenvtelen pillant a lovag kezében gyűrődő pergamenre, majd körbe az arcokon.*
-Sötétség gyűrűzik délen, s félek, nincs erejük megfékezni. Valakinek oda kell mennie. Talán többünknek is.
*Ajka aprócska mosolyra rándul, ahogy végignéz a lovagokon, szeme egy pillanatra sem rebben. Néma, síri csend honol a teremben, mindegyikük pontosan tudja, miféle feladat ez.*
-Majd én.
*Kimérten emelkedik fel az őszhajú lovag, ki eddig a sarokban ülve hallgatta az asztal körül állókat, s fejet hajtva fordul az elf leány felé.*"
1158. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-18 19:01:53
Üzenet elküldve: 2020-03-18 19:01:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
*Úgy érzi, hogy jó döntést hozott, de legalább a választható lehetőségek közül a legkevésbé rosszat sikerült megragadnia. Mert ugyan senki sem tekintene hősies tettként arra ha megküzdene egy gilisztával, mostani helyzetében ez nagyjából az öngyilkossággal lenne egyenlő. Mint ahogy az sem tűnik jó megoldásnak ha az üregben marad, és ezzel tulajdonképpen ki is fogyott a lehetőségekből. Ott ül tehát a giliszta orrán, és minden rendben is lenne ha a nyavalyás csúszómászó nem nyitná ki a száját. Amire Laor nem is gondolt. Mire bármit tehetne, már félig az eltátott szájban lóg, csak karjait kitárva próbálhat meg kívül maradni. Ha lenne ideje rá, annak is örülhetnek, hogy a gilisztának legalább fogai nincsenek. Próbál megtámaszkodni a féreg nem túl stabil testén, hogy felhúzódva elkerülje azt a nem kívánatos lehetőséget, hogy a giliszta elfogyassza. Hogy utána mi lesz ha ez sikerül, azt ebben a pillanatban még nem tudja. Talán terpeszben megtámaszkodhat a giliszta szája szélén? Kínjában el is vigyorodik, annyira szürreális az egész. Mert bár folyamatosan azt mantrázza magában, hogy ez nem a valóság, nagyon is valódinak tűnik felfalatásának réme. Ekkor azonban - végre! - mintha mellé szegődne a szerencse. Mintha valami változna, amit nem is tud meghatározni ebben a fura álomvilágban. Mintha elfordulna az üreg. Normális körülmények között ez aligha lenne lehetséges, de hol vannak itt normális körülmények? Amint azt érzi, hogy már nem függőlegesen haladnak, megpróbálja magát ellökni a gilisztától, talán odébb is gurul tőle az immár vízszintes járat alján, aztán megpróbál talpra ugrani és olyan gyorsan szaladni alkalmi ismerőse elől az üreg nyílása felé, ahogy csak tud. Forrón reméli, hogy az nem egy több száz láb magas meredély szélén nyílik a semmibe. Azért is igyekszik minél előbb elérni a járat végét, hogy ha mégis így lenne, nyerjen annyi előnyt a gilisztával szemben, hogy kifundálhasson valamit amivel megmenekülhet.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
*Úgy érzi, hogy jó döntést hozott, de legalább a választható lehetőségek közül a legkevésbé rosszat sikerült megragadnia. Mert ugyan senki sem tekintene hősies tettként arra ha megküzdene egy gilisztával, mostani helyzetében ez nagyjából az öngyilkossággal lenne egyenlő. Mint ahogy az sem tűnik jó megoldásnak ha az üregben marad, és ezzel tulajdonképpen ki is fogyott a lehetőségekből. Ott ül tehát a giliszta orrán, és minden rendben is lenne ha a nyavalyás csúszómászó nem nyitná ki a száját. Amire Laor nem is gondolt. Mire bármit tehetne, már félig az eltátott szájban lóg, csak karjait kitárva próbálhat meg kívül maradni. Ha lenne ideje rá, annak is örülhetnek, hogy a gilisztának legalább fogai nincsenek. Próbál megtámaszkodni a féreg nem túl stabil testén, hogy felhúzódva elkerülje azt a nem kívánatos lehetőséget, hogy a giliszta elfogyassza. Hogy utána mi lesz ha ez sikerül, azt ebben a pillanatban még nem tudja. Talán terpeszben megtámaszkodhat a giliszta szája szélén? Kínjában el is vigyorodik, annyira szürreális az egész. Mert bár folyamatosan azt mantrázza magában, hogy ez nem a valóság, nagyon is valódinak tűnik felfalatásának réme. Ekkor azonban - végre! - mintha mellé szegődne a szerencse. Mintha valami változna, amit nem is tud meghatározni ebben a fura álomvilágban. Mintha elfordulna az üreg. Normális körülmények között ez aligha lenne lehetséges, de hol vannak itt normális körülmények? Amint azt érzi, hogy már nem függőlegesen haladnak, megpróbálja magát ellökni a gilisztától, talán odébb is gurul tőle az immár vízszintes járat alján, aztán megpróbál talpra ugrani és olyan gyorsan szaladni alkalmi ismerőse elől az üreg nyílása felé, ahogy csak tud. Forrón reméli, hogy az nem egy több száz láb magas meredély szélén nyílik a semmibe. Azért is igyekszik minél előbb elérni a járat végét, hogy ha mégis így lenne, nyerjen annyi előnyt a gilisztával szemben, hogy kifundálhasson valamit amivel megmenekülhet.*
1157. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-16 08:41:09
Üzenet elküldve: 2020-03-16 08:41:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Igen papus, fasz vagy, mint mindig.
*Mondja Alyo sóhajjal. Syoud esetében igazából az lenne a furcsa, ha nem lenne fasz. Akkor valószínűleg őszintén meglepődne és igyekezne felébredni, mert az lenne az igazi rémálom. Bár ugye vannak mozzanatok, amik miatt rémesnek ígérkezik ez az egész.*
- Enissa, anyád picsáját enissa.
*Dohog még mindig és el is merengene a pohara fenekét bámulva, de Syoud már csak Syoud marad, így minden szépnek ígérkező terve borul. Sajnos szó szerint.*
- A faszom papus.
*Alyo nem sivítozik, hanem nemes egyszerűséggel megadja magát a gravitációnak és csúszik. Mikor már derékig áll a homokban, akkor úgy gondolja, hogy igazán ideje lenne felébredni: belecsíp hát a saját karjába.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Igen papus, fasz vagy, mint mindig.
*Mondja Alyo sóhajjal. Syoud esetében igazából az lenne a furcsa, ha nem lenne fasz. Akkor valószínűleg őszintén meglepődne és igyekezne felébredni, mert az lenne az igazi rémálom. Bár ugye vannak mozzanatok, amik miatt rémesnek ígérkezik ez az egész.*
- Enissa, anyád picsáját enissa.
*Dohog még mindig és el is merengene a pohara fenekét bámulva, de Syoud már csak Syoud marad, így minden szépnek ígérkező terve borul. Sajnos szó szerint.*
- A faszom papus.
*Alyo nem sivítozik, hanem nemes egyszerűséggel megadja magát a gravitációnak és csúszik. Mikor már derékig áll a homokban, akkor úgy gondolja, hogy igazán ideje lenne felébredni: belecsíp hát a saját karjába.*
1156. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-14 14:27:52
Üzenet elküldve: 2020-03-14 14:27:52
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*A csuhás nem lát a fejekbe, nem ismeri mások múltját és nem tud a gondolatokban olvasni, így Karheia megkeményedő vonásait sem tudja hova tenni. Mindenkinek megvan a saját szomorú története és múltja és így az is, amikor egy-egy dolog rosszabbul érinti.
Az ingoványban valóban nehezen jártak volna lóval, kevesen ismerik azokat az ösvényeket, amelyek alkalmasak arra, hogy hátassal épségben átjussanak a mocsáron. Glendron megtorpan, hisz úgy tűnik, változás lesz a tervben és mielőtt még Erdőmélyére mennének, meglátogatják a Mágustornyot.
Amikor Karheia őt is számításba veszi, mint szavazattal rendelkező útitársat, hárítón emeli fel kezeit maga elé.*
- Én rátok bíznám ezt a döntést. Csak kísérő vagyok. *Védekezik mosolyogva. Hasonlóan áll a Mágustoronyhoz, mint a lány. Sosem járt ott, így arra kellene bízni a vezetést, aki jártasabb ezeken az ösvényeken.
Az már biztos, hogy nem értenek közben egyet Learonnal a korábban kivesézésre kerülő témában, de a pásztormágus szavaira azért reflektálnia kell.*
- Ne ítélkezz, hogy ne ítéltess, Learon Derin. *Mondja mosollyal az arcán.*
- Vitázni két, egymásnak teljesen ellentétes elven, az az ostobaság. Mást nem tehetünk, mint békésen elfogadjuk, hogy különbözünk és nem "ostobázzuk" le a másikat, csak mert ő mást gondol vagy tesz, mint mi.
*Learon további szavait a kalandról nem veszi magára, Karheiának kell döntenie, hogy merre tovább, de úgy tűnik, a barbár lány nem bánja, ha kitérőt tesznek.
Aztán a pásztormágus áll az élre és kezdi el vezetni a lápvidéken át a triót a Mágustorony felé. Glendron pedig a sor végén haladva követi Karheiát.*
*A csuhás nem lát a fejekbe, nem ismeri mások múltját és nem tud a gondolatokban olvasni, így Karheia megkeményedő vonásait sem tudja hova tenni. Mindenkinek megvan a saját szomorú története és múltja és így az is, amikor egy-egy dolog rosszabbul érinti.
Az ingoványban valóban nehezen jártak volna lóval, kevesen ismerik azokat az ösvényeket, amelyek alkalmasak arra, hogy hátassal épségben átjussanak a mocsáron. Glendron megtorpan, hisz úgy tűnik, változás lesz a tervben és mielőtt még Erdőmélyére mennének, meglátogatják a Mágustornyot.
Amikor Karheia őt is számításba veszi, mint szavazattal rendelkező útitársat, hárítón emeli fel kezeit maga elé.*
- Én rátok bíznám ezt a döntést. Csak kísérő vagyok. *Védekezik mosolyogva. Hasonlóan áll a Mágustoronyhoz, mint a lány. Sosem járt ott, így arra kellene bízni a vezetést, aki jártasabb ezeken az ösvényeken.
Az már biztos, hogy nem értenek közben egyet Learonnal a korábban kivesézésre kerülő témában, de a pásztormágus szavaira azért reflektálnia kell.*
- Ne ítélkezz, hogy ne ítéltess, Learon Derin. *Mondja mosollyal az arcán.*
- Vitázni két, egymásnak teljesen ellentétes elven, az az ostobaság. Mást nem tehetünk, mint békésen elfogadjuk, hogy különbözünk és nem "ostobázzuk" le a másikat, csak mert ő mást gondol vagy tesz, mint mi.
*Learon további szavait a kalandról nem veszi magára, Karheiának kell döntenie, hogy merre tovább, de úgy tűnik, a barbár lány nem bánja, ha kitérőt tesznek.
Aztán a pásztormágus áll az élre és kezdi el vezetni a lápvidéken át a triót a Mágustorony felé. Glendron pedig a sor végén haladva követi Karheiát.*
1155. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-14 06:14:24
Üzenet elküldve: 2020-03-14 06:14:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*Nem igazán ért egyet a férfi szavaival. Szerinte egy növény és egy állat megevése nem ugyan az, főleg, ha azt úgy teszik, mint egyes nemesek a városban. Persze érti, hogy a csuhás mit is mond valójában, de még így sem tudja megérteni, hogy mások egyszerűen megölik a jószágaikat, miközben sokszor ott a bevetetlen föld vagy a közös használatú erdő.*
-Ebben azt hiszem nem fogunk egyetérteni. Számomra ilyen ostobaság miatt, mint hogy az ember jóllakjon, felesleges megölni egy állatot. Persze ha éhezés volna, az más helyzet, de ilyen békeidőben fel nem fogom! *Ő is tudja, hol lehetne belekötni mondataiba, de talán a vitát lezárják és nem mennek bele hosszabb elvi fejtegetésbe.*
-Sietünk, de van pár varázslat amire eddig nem volt időm és most szeretném megtanulni. *Persze lehet, hogy nem is fogja használni az út során, de jobb felkészülni mindenre.*
-Ha már úgyis gyalog megyünk! Nem akartam bemenni a toronyba, de így, hogy nem lóval vagyunk, szeretném ezt a kis kitérőt! *Redult és Csatanglovat nem vitte volna be az ingoványba, ha egy mód van rá. Persze ő maga már megtette az utat a hátasával is, de sosem tudta rávenni a buta lovat, hogy ne féljen az iszapos talajtól. Egy igazi hegyi állatot, aki sziklához és kemény földhöz van szokva, nehéz ilyesmire rávenni.*
-Akkor azt hiszem most nekem kéne előre menni. *Mondja ezt, és át is veszi a vezetést. ismeri már nagyon jól ezt az utat, de egy percig sem venné félvállról, hiszen az ingovány mindig változik és akármikor elnyelheti az embert, ha akarja.*
*Nem igazán ért egyet a férfi szavaival. Szerinte egy növény és egy állat megevése nem ugyan az, főleg, ha azt úgy teszik, mint egyes nemesek a városban. Persze érti, hogy a csuhás mit is mond valójában, de még így sem tudja megérteni, hogy mások egyszerűen megölik a jószágaikat, miközben sokszor ott a bevetetlen föld vagy a közös használatú erdő.*
-Ebben azt hiszem nem fogunk egyetérteni. Számomra ilyen ostobaság miatt, mint hogy az ember jóllakjon, felesleges megölni egy állatot. Persze ha éhezés volna, az más helyzet, de ilyen békeidőben fel nem fogom! *Ő is tudja, hol lehetne belekötni mondataiba, de talán a vitát lezárják és nem mennek bele hosszabb elvi fejtegetésbe.*
-Sietünk, de van pár varázslat amire eddig nem volt időm és most szeretném megtanulni. *Persze lehet, hogy nem is fogja használni az út során, de jobb felkészülni mindenre.*
-Ha már úgyis gyalog megyünk! Nem akartam bemenni a toronyba, de így, hogy nem lóval vagyunk, szeretném ezt a kis kitérőt! *Redult és Csatanglovat nem vitte volna be az ingoványba, ha egy mód van rá. Persze ő maga már megtette az utat a hátasával is, de sosem tudta rávenni a buta lovat, hogy ne féljen az iszapos talajtól. Egy igazi hegyi állatot, aki sziklához és kemény földhöz van szokva, nehéz ilyesmire rávenni.*
-Akkor azt hiszem most nekem kéne előre menni. *Mondja ezt, és át is veszi a vezetést. ismeri már nagyon jól ezt az utat, de egy percig sem venné félvállról, hiszen az ingovány mindig változik és akármikor elnyelheti az embert, ha akarja.*
1154. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-13 21:06:01
Üzenet elküldve: 2020-03-13 21:06:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
- Igen. - *Feleli határozottan Quantallnak, mert érte igazán szükségtelen aggódnia, a többiek nagyobb bajban vannak.
Aztán előadja az ötletét és varázsol, amit a titokzatos kis öreg kétkedéssel fogad, talán igaza is van, de...*
- Megpróbálom. - *Válaszolja egyszerűen, mert azzal nem lesznek előbbre, ha csak tanakodnak, hogy mit kellene csinálni és eszközökkel nem igazán vannak ellátva itt a mocsárban. Kilencedik képességeire pedig nem bízná a helyzet megoldását, mert túlságosan félti ahhoz a manót. Amilyen apró, az ingovány talaján kívül bármi más is könnyen elkaphatná...*
- Kilencedik! Kapaszkodj és tartsd elfedve az arcodat! - *Figyelmezteti még egyszer a manót, majd nagy levegőt vesz, óvatosan előredől és keresztben ráhasal a falra, törzsére helyezve a tömege nagy részét. A manónak hagy időt, hogy helyezkedjen, ha kell, megtámasztja őt a kezével, hogy a hátára segítse, vagy a vállára.
Aztán sűrűn mozgatni kezdi és lassan felfelé húzza az egyik lábfejét, ami végeredményben cuppogva szabadul ki a mocsárból, ő meg áll ott, mint egy sánta rókát játszó kölyök, égnek emelt lábbal, a jégfalon hasalva.
Ezt a lábát aztán átveti a falon, lovaglóülésben, miközben két karjával kétoldalt támasztja magát, nagyon óvatosan járva el. Majd pedig a korábbi módszerrel emezt a lábát is szabaddá teszi és végre felül, egészen mint egy lovon.
Szerencséjére a holdköpenye miatt csak kezein és a lábszára alsó részénél érzi a jég hidegét, de a sár már lassan ott is kérget képez, úgyhogy ez a legkisebb gondja.
Figyelme java része a szabadulást célozza, ám közben sem áll meg a tervezésben és most már kicsit bánja, hogy elkapkodta és az első ötletét valósította meg. De valamire ez is jó lesz és végső soron legalább magát kijuttatta a kalamajkából.
Tart néhány légvételnyi szünetet a művelet közben, mikor elfedi az arcát, de alapvetően igyekszik minél kevesebbet beszívni a gombák kipárolgásaiból.
Ameddig a fal elér, megközelíti Quantallékat, végigkúszva a falon. Ha a férfi teljesítette kérését és ellenőrizte, meddig lehet biztonságban elérni, akkor bátran mászik le, ha még nem volt alkalma, akkor kisebb lendülettel és nyújtózni fog a kötél, vagy segítő kezek után.
Szó mi szó, amennyiben sikeresen visszaér az útra, kicsit fellélegzik.*
- Szóval... van még valamije, vagy van valamijük, amivel eltakarhatnánk az arcukat? - *Kérdi, miközben kifújja magát, kérdését az öregnek és Quantallnak is címezve. Majd fölegyenesedik, későbbre hagyva a pihenőt. S bár gyanakvása még nem ült el, egy meghajlással köszönti az öreget, noha bemutatkozásra most nem pazarolja az időt és már fordul is vissza a csapat többi része felé.*
- Talán egy híddal többre mennénk, mint ezzel a fallal... Csinálhatok egy hidat. Először Laort és Frandr-t szabadíthatnánk ki. Ők ketten ki tudják segíteni Carsaadit, Laor pedig Frandrt, ő elég erős lehet hozzá, hogy kihúzza... - *Vázolja a tervét, de most még nem cselekszik, meghallgatja a véleményt, ha az elég gyorsan jön.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.13 22:48:06
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
- Igen. - *Feleli határozottan Quantallnak, mert érte igazán szükségtelen aggódnia, a többiek nagyobb bajban vannak.
Aztán előadja az ötletét és varázsol, amit a titokzatos kis öreg kétkedéssel fogad, talán igaza is van, de...*
- Megpróbálom. - *Válaszolja egyszerűen, mert azzal nem lesznek előbbre, ha csak tanakodnak, hogy mit kellene csinálni és eszközökkel nem igazán vannak ellátva itt a mocsárban. Kilencedik képességeire pedig nem bízná a helyzet megoldását, mert túlságosan félti ahhoz a manót. Amilyen apró, az ingovány talaján kívül bármi más is könnyen elkaphatná...*
- Kilencedik! Kapaszkodj és tartsd elfedve az arcodat! - *Figyelmezteti még egyszer a manót, majd nagy levegőt vesz, óvatosan előredől és keresztben ráhasal a falra, törzsére helyezve a tömege nagy részét. A manónak hagy időt, hogy helyezkedjen, ha kell, megtámasztja őt a kezével, hogy a hátára segítse, vagy a vállára.
Aztán sűrűn mozgatni kezdi és lassan felfelé húzza az egyik lábfejét, ami végeredményben cuppogva szabadul ki a mocsárból, ő meg áll ott, mint egy sánta rókát játszó kölyök, égnek emelt lábbal, a jégfalon hasalva.
Ezt a lábát aztán átveti a falon, lovaglóülésben, miközben két karjával kétoldalt támasztja magát, nagyon óvatosan járva el. Majd pedig a korábbi módszerrel emezt a lábát is szabaddá teszi és végre felül, egészen mint egy lovon.
Szerencséjére a holdköpenye miatt csak kezein és a lábszára alsó részénél érzi a jég hidegét, de a sár már lassan ott is kérget képez, úgyhogy ez a legkisebb gondja.
Figyelme java része a szabadulást célozza, ám közben sem áll meg a tervezésben és most már kicsit bánja, hogy elkapkodta és az első ötletét valósította meg. De valamire ez is jó lesz és végső soron legalább magát kijuttatta a kalamajkából.
Tart néhány légvételnyi szünetet a művelet közben, mikor elfedi az arcát, de alapvetően igyekszik minél kevesebbet beszívni a gombák kipárolgásaiból.
Ameddig a fal elér, megközelíti Quantallékat, végigkúszva a falon. Ha a férfi teljesítette kérését és ellenőrizte, meddig lehet biztonságban elérni, akkor bátran mászik le, ha még nem volt alkalma, akkor kisebb lendülettel és nyújtózni fog a kötél, vagy segítő kezek után.
Szó mi szó, amennyiben sikeresen visszaér az útra, kicsit fellélegzik.*
- Szóval... van még valamije, vagy van valamijük, amivel eltakarhatnánk az arcukat? - *Kérdi, miközben kifújja magát, kérdését az öregnek és Quantallnak is címezve. Majd fölegyenesedik, későbbre hagyva a pihenőt. S bár gyanakvása még nem ült el, egy meghajlással köszönti az öreget, noha bemutatkozásra most nem pazarolja az időt és már fordul is vissza a csapat többi része felé.*
- Talán egy híddal többre mennénk, mint ezzel a fallal... Csinálhatok egy hidat. Először Laort és Frandr-t szabadíthatnánk ki. Ők ketten ki tudják segíteni Carsaadit, Laor pedig Frandrt, ő elég erős lehet hozzá, hogy kihúzza... - *Vázolja a tervét, de most még nem cselekszik, meghallgatja a véleményt, ha az elég gyorsan jön.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.13 22:48:06
1153. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-11 21:34:47
Üzenet elküldve: 2020-03-11 21:34:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kiált a fiának, ám elkésett. Vagy nem is tudja, hogy számított-e bármit, hogy hol volt a fia, a lényeg az, hogy most már ő is süllyed.*
~Csak a fejed szüleménye, nem igazi, gondolkodj!~
*Próbálja magát lehiggasztani, hogy tisztán láthassa a helyzetet. Bár minél többet gondolkozik, annál logikusabb, annál inkább igaznak tűnik ez a tény, mégis nehéz elvonatkozatnia attól, ami a szeme előtt zajlik, amit hall a fülével.
Próbálja ezt kizárni, elképzelni magát a mocsárban, lassan derékig süllyedve a sárba.*
~Nem a valóság! Nem a valóság! Nem a valóság!~
*Mantrázza magában, ahogy a pajzsával igyekszik lelassítani a süllyedését. Haja folyamatosan váltja színét, többnyire halvány, fakó színű, ám fel-felvillan benne egy vakító fehér tincs, vagy felparázslik a szakálla vörösesfeketén egy pillanatra, hogy aztán átadja helyét a megfáradt szürkének.*
~NEM a valóság! NEM A VALÓSÁG!~
-Nem a valóság!
*Mondja ki végül, halkan, aztán már nem csak a fejében ismételgeti a mondatot. Ez az egyetlen cérnaszál, az egy dolog, amivel megtarthatja józan gondolkodását, amivel kordában tarthatja a pánikot.*
~Talán megszabadítani magam mindentől, ami lehúz? Vagy...~
*Egyre nehezebb figyelmen kívül hagynia fia kiáltásait, sírását, és ahogy felnéz, a látványtól megrándul. Mintha megnyílt volna a föld a háza alatt, ahol a felesége is van.
Már nem képes semmire, csak arra, hogy a pajzzsal próbálja fenntartani magát, miközben ismétli magának a mantrát, teljes testével remegve, a hajának -és érzelmeinek- szabad utat hagyva.*
-Ne..nem a valóság, n-nem a valóság, nem a valóság...
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kiált a fiának, ám elkésett. Vagy nem is tudja, hogy számított-e bármit, hogy hol volt a fia, a lényeg az, hogy most már ő is süllyed.*
~Csak a fejed szüleménye, nem igazi, gondolkodj!~
*Próbálja magát lehiggasztani, hogy tisztán láthassa a helyzetet. Bár minél többet gondolkozik, annál logikusabb, annál inkább igaznak tűnik ez a tény, mégis nehéz elvonatkozatnia attól, ami a szeme előtt zajlik, amit hall a fülével.
Próbálja ezt kizárni, elképzelni magát a mocsárban, lassan derékig süllyedve a sárba.*
~Nem a valóság! Nem a valóság! Nem a valóság!~
*Mantrázza magában, ahogy a pajzsával igyekszik lelassítani a süllyedését. Haja folyamatosan váltja színét, többnyire halvány, fakó színű, ám fel-felvillan benne egy vakító fehér tincs, vagy felparázslik a szakálla vörösesfeketén egy pillanatra, hogy aztán átadja helyét a megfáradt szürkének.*
~NEM a valóság! NEM A VALÓSÁG!~
-Nem a valóság!
*Mondja ki végül, halkan, aztán már nem csak a fejében ismételgeti a mondatot. Ez az egyetlen cérnaszál, az egy dolog, amivel megtarthatja józan gondolkodását, amivel kordában tarthatja a pánikot.*
~Talán megszabadítani magam mindentől, ami lehúz? Vagy...~
*Egyre nehezebb figyelmen kívül hagynia fia kiáltásait, sírását, és ahogy felnéz, a látványtól megrándul. Mintha megnyílt volna a föld a háza alatt, ahol a felesége is van.
Már nem képes semmire, csak arra, hogy a pajzzsal próbálja fenntartani magát, miközben ismétli magának a mantrát, teljes testével remegve, a hajának -és érzelmeinek- szabad utat hagyva.*
-Ne..nem a valóság, n-nem a valóság, nem a valóság...
1152. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-11 20:11:53
Üzenet elküldve: 2020-03-11 20:11:53
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Carsaadi//
*Kezd rájönni, hogy sorsa, legalábbis jelenleg, megpecsételődött. Furcsa dolog így, egy kihalt falucskában, a puszta földbe süllyedni, s a homokszemek, mintha egymással kergetőznének, lassan, örvényszerűen szippantják egyre lejjebb és lejjebb. Hangja bátortalanul hangzik fel, de nem érkezik rá válasz. Sőt, mintha még nyomasztóbbá hangsúlyozná így ki a némaságot. Ahogyan körbenéz, csupán azt látja, mit eddig is. Nem tudja megítélni, hogy a talaj süppedése vajon egy, vagy két lábbal arrébb már megszűnik-e, így a bájitalokat sehová sem tudja biztonságba helyezni. Nem messze, a távolban látni kőhalmokat, de megfordulhat a fejében, hogy az is csupán csak látszat. Az egyik aprónak mondható mozdulatnál, térdéig süpped a talajba, s immár csak bokából tudja lábfejeit forgatni, így is egyensúlyozása kapcsán szükséges a legtöbb erőt kifejtenie. Hirtelen megváltozik a táj, s a legtöbb ház, sarkuknál fogva dől meg, viszonylag hangos robajjal, majd végignézheti, ahogyan lassan előbb a legközelebbi ház, majd az azt követő, s szépen sorban az összes süllyedni kezd. Az elején csupán a küszöb tűnik el, majd a föld eléri az ablakok alját, aztán tetejét, míg végül a homlokzat oldalán hömpölyög. Amikor az utolsó kémények is eltűnnek csupán egyetlen építmény marad épen, mely eddig a kertek dudvájában tűnt el. Egy kút, veder nélkül. Hirtelen szél támad, s a kút kávájáról apró áttetsző anyagdarabokat kezd sodorni, melyek Carsaadi arca előtt tűnnek fel, némelyik megérintve azt.*
//Frandr//
*Kiáltására a kisfiú összerezzen, majd futásból hirtelen tétova léptekre vált.*
- A... A-pa? *Kérdezi meglepetten, s keze lassan szájához ér, immár sétál, s eddigi gyors közeledése bizonytalanná válik.*
- A-pa? Nem mehetek... nem mehetek oda hozzád? Szeretnék. *Kijelentése egyszerű, s kérlelő, balja elindul előre, mintha nyúlna valamiért, az apjáért, s lassan visszahanyatlik, s hüppögni kezd.*
- Apát akarom! *Kiált fel dacosan, s toppant egyet, s szinte azonnal süllyed boáig a talajba ő is. Ijedten néz körbe lába körül.*
- APPAAA! MI EZ?! *Kiált fel, patakzó könnyeitől nedves arcbőrrel, s csillogó szemekkel. Frandr sejteni vél valamit, s mozgásában megáll, addigra térdig süpped a talajba. Gondolatai vadul cikáznak, akár a derengő fa körül rajzó timorenek, megoldást keres, s hamarosan talál is. Pajzsa kéznél van, hiszen a valóságban azt sohasem vetette le, így könnyedén eléri, némi keresgélés után, szellemkezei, sejteni vélik azt hátán. Leveheti, bár ismét aprót süpped a mocsárban, s közben végignézi, amint fia immár derékig süllyedve üvölt a futóhomokban. A pajzsot maga elé teheti a földre, s a kiterjedt felület egy időre meggátolja süllyedését, ha megkapaszkodik benne. Hirtelen változik a táj, s a ház, ahová felesége sétált be, minden előzmény nélkül megbillen, mintha a talaj nyílt volna meg jobb sarka alatt. Lassan az is süllyedni kezd, mint minden, mit Frandr valaha tiszta szívből szeretett.*
//Laor//
*A szuszakolás, tülekedés, nyomulás valóban meglehetősen groteszk látvány lehet, főleg egy apró méretűre zsugorodott ember szemszögéből. Laor ötletelésből vélhetően kitűnőre vizsgázna, hiszen egyrészt megőrzi öntudatát, s bátorságát, másrészt, megoldást megoldásra halmozva gondolkodik. Mindeközben a gyűrűsférgek legnagyobbika szinte már orra előtt forgolódik, néhány göröngyöt ízlelgetve, mi épp az imént potyogott az üregbe, s ösztökélve még inkább arra, hogy felfelé induljon el. S, bár dobok dübörgése nem hallik, valóban ideillene, s Laor kampóval sem rendelkezik, az ötlete végeredményben jó. Szerencsére kardja, légyen akár kriszkés, hüvelyében marad, s nem piszkálódik, mert azzal értékes időt veszíthetne el. Az utolsó pillanatban lép, s a giliszta végeredményesen, egy utolsót perisztál testén és felfelé indul el, lassúnak mondható sebességgel. Laor a fején ül. Nem tudni, mennyire nevezhető méltóságteljesnek ez a jógapozíció, ahogyan azt sem, vajon... hirtelen változik valami... de nem a táj. A kuncogó Laor eddig fremen... frenetikusan érezhette magát, azonban a giliszta felfelé is aktív, a lefelé hulló göröngyöket élvezettel falná, hisz friss, nedves földet érez fejével, azonban, amint száját tátja, Laor derékig tűnik el abban. Cuppogást érezhet lábán, s derekán, szinte centiméterről centiméterre csúszik lefelé, félő, hogy mire felérnének, addigra a gyűrűsféreg eleségévé válik. Lába levegőben leng, mégis, mintha akadályba ütközne minduntalan, jóllehet, az nem a giliszta teste, sokkal inkább, valami ragacsos és nyúlós földnek érződik. Mintha kezdene magához térni, az üreg mosódni kezd, s a tenyere, mintha nem függőlegesen oldalt érezné az üreg falát, hanem alatta, vízszintesen. Mintha fordulna a világ.*
//Alyo//
- Én az álmodban is fasz vagyok! *Mutat a lányra.* Ezt ne feledd! Syoud vagyok, nem valami átkozott tündérke. *Sziszegi, majd a pult végébe vágja a cserépkorsót, mit eddig tisztogatott. Darabokra törik, s mintha megremegne a kocsma fala is. Alyo megjegyzésére aztán széles vigyorra húzódik szája, csak tekintete marad hideg, s vállát vonja meg. Majd a következő megjegyzésre még inkább vigyorogni kezd, s ami még ijesztőbb, hogy immár szeme is vidám, ami pedig olyannyira valóban nem jellemző a jó öreg Syoudra.*
- Én tudjam? A te hallucinációd. *Vállát vonja, s Alyonak ebben a pillanatban, talán világosabbá válik jelenlegi helyzete. Főként, mikor Syoud nemes egyszerűséggel a pult végébe sétál, s továbbra is vigyorogva emeli meg... az egészet... s vele billen a kocsma is, a korsók, tányérok, s minden, mi szabadodon áll a polcokon indul meg jobbra, s törnek meg a földön. Alyo is csúszni kezd, egyre távolodik apjától, mígnem a ház falának ütközik, amin keresztül homok törik be, s derékig ellepi a lányt.*
- Innod kellett volna még. Egy kocsmában az a szokás! *Röhög fel a férfi.*
//Krestvir, Quantall//
- Mmmm... helyes! *Motyogja, majd vágja ki a szót Krestvirnek, az apóka, lassan bólogatva, aztán, mintha fejben helyzetüket értékelné. Fejét ingatja meg.*
- Mert figyeltél volna rám? Rám soha nem figyel senki, mert töpörödött és öreg vagyok. *Csattan fel mérgesen, immár Quantallra figyelve.* Te már csak tudod milyen, mikor kiközösítenek, nem? *Vág vissza élesen, majd szigorú tekintete hirtelen enyhül meg.*
- No, jól van. *Sóhajt fel. Krestvir és Quantall időközben szintén felmérheti helyzetüket, ami nem tűnik túl rózsásnak, hiszen a csapat több, mint fele, kézzel elérhetetlen távolságban, derékig süllyedt már a mocsárba, s még mindig nem tűnik úgy, mintha maguknál lennének. Bár Frandr tesz egy tétova mozdulatot, mivel pajzsát leveszi, s maga elé teszi, de innen látható, hogy a süllyedést, ez csupán lassítja.*
- A manó! *Folytatja közben az öreg.*
- Éééén?! *Vartyog fel hirtelen Kilencedik, s csak fejét dugja ki Krestvir csuklyája alól. *Nagyon büdi van! *Látszik, amint két ujjával orrát csippenti össze.*
- Te, te! Tán csak tudsz ugrani akkorákat, hogy a kötelet ráhurkold a süllyedőkre, nem? Kis akrobata lehetsz, füleiddel egyensúlyozol! *Tódítja az öreg, miközben heherészve, amolyan vénül kuncogni kezd. Persze Kilencedik sértődötten húzza fel az orrát, aztán gyorsan ismét befogja.*
- Ez az ötletem, mélységi. Itt a kötél, fogd. *Nyújtja Quantall felé. Majd inkább már Krestvirt nézi kíváncsi tekintettel. Recsegés, ropogás hallik, s a lány keze hirtelen kékül el, majd előremutató ujjaiból előbb apró jégszilánkok, majd egyre nagyobb és több darabka kezd összeállni, fokozatosan épül fel egy fal, mi csupán Alyo mellett, Laorig ér el. Frandr és Carsaadi még néhány lépésre van.*
- Az se rossz. *Hümmög az öreg.* Kérdés persze, hogy a feneked, meg a hasad mit szól hozzá leány? Máris olvad, félő fekve kerülsz a mocsárba, de te tudod. *Vonja meg a vállát.* Bár... a fene tudja, én már csak öreg habókos vénség vagyok. Ejjj... *Hümmögve csóválja fejét, majd kezébe ejti állát, mintha gondolkodna, aztán kezét tárja szét, hátha akad még ötlet, vagy varázslat.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Carsaadi//
*Kezd rájönni, hogy sorsa, legalábbis jelenleg, megpecsételődött. Furcsa dolog így, egy kihalt falucskában, a puszta földbe süllyedni, s a homokszemek, mintha egymással kergetőznének, lassan, örvényszerűen szippantják egyre lejjebb és lejjebb. Hangja bátortalanul hangzik fel, de nem érkezik rá válasz. Sőt, mintha még nyomasztóbbá hangsúlyozná így ki a némaságot. Ahogyan körbenéz, csupán azt látja, mit eddig is. Nem tudja megítélni, hogy a talaj süppedése vajon egy, vagy két lábbal arrébb már megszűnik-e, így a bájitalokat sehová sem tudja biztonságba helyezni. Nem messze, a távolban látni kőhalmokat, de megfordulhat a fejében, hogy az is csupán csak látszat. Az egyik aprónak mondható mozdulatnál, térdéig süpped a talajba, s immár csak bokából tudja lábfejeit forgatni, így is egyensúlyozása kapcsán szükséges a legtöbb erőt kifejtenie. Hirtelen megváltozik a táj, s a legtöbb ház, sarkuknál fogva dől meg, viszonylag hangos robajjal, majd végignézheti, ahogyan lassan előbb a legközelebbi ház, majd az azt követő, s szépen sorban az összes süllyedni kezd. Az elején csupán a küszöb tűnik el, majd a föld eléri az ablakok alját, aztán tetejét, míg végül a homlokzat oldalán hömpölyög. Amikor az utolsó kémények is eltűnnek csupán egyetlen építmény marad épen, mely eddig a kertek dudvájában tűnt el. Egy kút, veder nélkül. Hirtelen szél támad, s a kút kávájáról apró áttetsző anyagdarabokat kezd sodorni, melyek Carsaadi arca előtt tűnnek fel, némelyik megérintve azt.*
//Frandr//
*Kiáltására a kisfiú összerezzen, majd futásból hirtelen tétova léptekre vált.*
- A... A-pa? *Kérdezi meglepetten, s keze lassan szájához ér, immár sétál, s eddigi gyors közeledése bizonytalanná válik.*
- A-pa? Nem mehetek... nem mehetek oda hozzád? Szeretnék. *Kijelentése egyszerű, s kérlelő, balja elindul előre, mintha nyúlna valamiért, az apjáért, s lassan visszahanyatlik, s hüppögni kezd.*
- Apát akarom! *Kiált fel dacosan, s toppant egyet, s szinte azonnal süllyed boáig a talajba ő is. Ijedten néz körbe lába körül.*
- APPAAA! MI EZ?! *Kiált fel, patakzó könnyeitől nedves arcbőrrel, s csillogó szemekkel. Frandr sejteni vél valamit, s mozgásában megáll, addigra térdig süpped a talajba. Gondolatai vadul cikáznak, akár a derengő fa körül rajzó timorenek, megoldást keres, s hamarosan talál is. Pajzsa kéznél van, hiszen a valóságban azt sohasem vetette le, így könnyedén eléri, némi keresgélés után, szellemkezei, sejteni vélik azt hátán. Leveheti, bár ismét aprót süpped a mocsárban, s közben végignézi, amint fia immár derékig süllyedve üvölt a futóhomokban. A pajzsot maga elé teheti a földre, s a kiterjedt felület egy időre meggátolja süllyedését, ha megkapaszkodik benne. Hirtelen változik a táj, s a ház, ahová felesége sétált be, minden előzmény nélkül megbillen, mintha a talaj nyílt volna meg jobb sarka alatt. Lassan az is süllyedni kezd, mint minden, mit Frandr valaha tiszta szívből szeretett.*
//Laor//
*A szuszakolás, tülekedés, nyomulás valóban meglehetősen groteszk látvány lehet, főleg egy apró méretűre zsugorodott ember szemszögéből. Laor ötletelésből vélhetően kitűnőre vizsgázna, hiszen egyrészt megőrzi öntudatát, s bátorságát, másrészt, megoldást megoldásra halmozva gondolkodik. Mindeközben a gyűrűsférgek legnagyobbika szinte már orra előtt forgolódik, néhány göröngyöt ízlelgetve, mi épp az imént potyogott az üregbe, s ösztökélve még inkább arra, hogy felfelé induljon el. S, bár dobok dübörgése nem hallik, valóban ideillene, s Laor kampóval sem rendelkezik, az ötlete végeredményben jó. Szerencsére kardja, légyen akár kriszkés, hüvelyében marad, s nem piszkálódik, mert azzal értékes időt veszíthetne el. Az utolsó pillanatban lép, s a giliszta végeredményesen, egy utolsót perisztál testén és felfelé indul el, lassúnak mondható sebességgel. Laor a fején ül. Nem tudni, mennyire nevezhető méltóságteljesnek ez a jógapozíció, ahogyan azt sem, vajon... hirtelen változik valami... de nem a táj. A kuncogó Laor eddig fremen... frenetikusan érezhette magát, azonban a giliszta felfelé is aktív, a lefelé hulló göröngyöket élvezettel falná, hisz friss, nedves földet érez fejével, azonban, amint száját tátja, Laor derékig tűnik el abban. Cuppogást érezhet lábán, s derekán, szinte centiméterről centiméterre csúszik lefelé, félő, hogy mire felérnének, addigra a gyűrűsféreg eleségévé válik. Lába levegőben leng, mégis, mintha akadályba ütközne minduntalan, jóllehet, az nem a giliszta teste, sokkal inkább, valami ragacsos és nyúlós földnek érződik. Mintha kezdene magához térni, az üreg mosódni kezd, s a tenyere, mintha nem függőlegesen oldalt érezné az üreg falát, hanem alatta, vízszintesen. Mintha fordulna a világ.*
//Alyo//
- Én az álmodban is fasz vagyok! *Mutat a lányra.* Ezt ne feledd! Syoud vagyok, nem valami átkozott tündérke. *Sziszegi, majd a pult végébe vágja a cserépkorsót, mit eddig tisztogatott. Darabokra törik, s mintha megremegne a kocsma fala is. Alyo megjegyzésére aztán széles vigyorra húzódik szája, csak tekintete marad hideg, s vállát vonja meg. Majd a következő megjegyzésre még inkább vigyorogni kezd, s ami még ijesztőbb, hogy immár szeme is vidám, ami pedig olyannyira valóban nem jellemző a jó öreg Syoudra.*
- Én tudjam? A te hallucinációd. *Vállát vonja, s Alyonak ebben a pillanatban, talán világosabbá válik jelenlegi helyzete. Főként, mikor Syoud nemes egyszerűséggel a pult végébe sétál, s továbbra is vigyorogva emeli meg... az egészet... s vele billen a kocsma is, a korsók, tányérok, s minden, mi szabadodon áll a polcokon indul meg jobbra, s törnek meg a földön. Alyo is csúszni kezd, egyre távolodik apjától, mígnem a ház falának ütközik, amin keresztül homok törik be, s derékig ellepi a lányt.*
- Innod kellett volna még. Egy kocsmában az a szokás! *Röhög fel a férfi.*
//Krestvir, Quantall//
- Mmmm... helyes! *Motyogja, majd vágja ki a szót Krestvirnek, az apóka, lassan bólogatva, aztán, mintha fejben helyzetüket értékelné. Fejét ingatja meg.*
- Mert figyeltél volna rám? Rám soha nem figyel senki, mert töpörödött és öreg vagyok. *Csattan fel mérgesen, immár Quantallra figyelve.* Te már csak tudod milyen, mikor kiközösítenek, nem? *Vág vissza élesen, majd szigorú tekintete hirtelen enyhül meg.*
- No, jól van. *Sóhajt fel. Krestvir és Quantall időközben szintén felmérheti helyzetüket, ami nem tűnik túl rózsásnak, hiszen a csapat több, mint fele, kézzel elérhetetlen távolságban, derékig süllyedt már a mocsárba, s még mindig nem tűnik úgy, mintha maguknál lennének. Bár Frandr tesz egy tétova mozdulatot, mivel pajzsát leveszi, s maga elé teszi, de innen látható, hogy a süllyedést, ez csupán lassítja.*
- A manó! *Folytatja közben az öreg.*
- Éééén?! *Vartyog fel hirtelen Kilencedik, s csak fejét dugja ki Krestvir csuklyája alól. *Nagyon büdi van! *Látszik, amint két ujjával orrát csippenti össze.*
- Te, te! Tán csak tudsz ugrani akkorákat, hogy a kötelet ráhurkold a süllyedőkre, nem? Kis akrobata lehetsz, füleiddel egyensúlyozol! *Tódítja az öreg, miközben heherészve, amolyan vénül kuncogni kezd. Persze Kilencedik sértődötten húzza fel az orrát, aztán gyorsan ismét befogja.*
- Ez az ötletem, mélységi. Itt a kötél, fogd. *Nyújtja Quantall felé. Majd inkább már Krestvirt nézi kíváncsi tekintettel. Recsegés, ropogás hallik, s a lány keze hirtelen kékül el, majd előremutató ujjaiból előbb apró jégszilánkok, majd egyre nagyobb és több darabka kezd összeállni, fokozatosan épül fel egy fal, mi csupán Alyo mellett, Laorig ér el. Frandr és Carsaadi még néhány lépésre van.*
- Az se rossz. *Hümmög az öreg.* Kérdés persze, hogy a feneked, meg a hasad mit szól hozzá leány? Máris olvad, félő fekve kerülsz a mocsárba, de te tudod. *Vonja meg a vállát.* Bár... a fene tudja, én már csak öreg habókos vénség vagyok. Ejjj... *Hümmögve csóválja fejét, majd kezébe ejti állát, mintha gondolkodna, aztán kezét tárja szét, hátha akad még ötlet, vagy varázslat.*
1151. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-10 21:13:53
Üzenet elküldve: 2020-03-10 21:13:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
* Nem is érti, hogy miben kezd ennyire megfájdulni a lába, de már mázsásnak érzi minden léptét, mígnem a földhöz ragad. Próbál tovább haladni de nem tud. Nem érti, azt azonban kezdi sejteni, hogy itt nincs minden rendben, sőt, talán az itt, nem is ott van ahol ő gondolja, hogy van. Először Frandr nevét kiabálja, de utána a másik öt útitársa nevét is felsorolja, hátha több szerencsével jár, azonban nincs válasz. Mintha egyedül lenne az egész világon. De ez lehetetlen, nemrég még itt voltak, Frandr legalábbis itt volt, de Laor sem engedné, hogy magára maradjon. Talán Quantall se meg Alyo se. Esetleg Krestvir se. Tehetetlennek érzi magát, aztán hirtelen jó sokat csúszik be a földbe, egészen bokáig. Felsikít, a neveket megpróbálja újra elsorolni, majd csak hüppögve hozzáteszi. *
- Valaki? - * de nincs ott senki. Ha pedig továbbra se lesz senki, őt el fogja nyelni a talaj. *
~ Valahogy ki kell mentenem a bájitalokat, hátha azokat megtalálják és használni tudják ~ * néz körül, de semmit sem lát amire biztonságban rátehetné. *
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
* Nem is érti, hogy miben kezd ennyire megfájdulni a lába, de már mázsásnak érzi minden léptét, mígnem a földhöz ragad. Próbál tovább haladni de nem tud. Nem érti, azt azonban kezdi sejteni, hogy itt nincs minden rendben, sőt, talán az itt, nem is ott van ahol ő gondolja, hogy van. Először Frandr nevét kiabálja, de utána a másik öt útitársa nevét is felsorolja, hátha több szerencsével jár, azonban nincs válasz. Mintha egyedül lenne az egész világon. De ez lehetetlen, nemrég még itt voltak, Frandr legalábbis itt volt, de Laor sem engedné, hogy magára maradjon. Talán Quantall se meg Alyo se. Esetleg Krestvir se. Tehetetlennek érzi magát, aztán hirtelen jó sokat csúszik be a földbe, egészen bokáig. Felsikít, a neveket megpróbálja újra elsorolni, majd csak hüppögve hozzáteszi. *
- Valaki? - * de nincs ott senki. Ha pedig továbbra se lesz senki, őt el fogja nyelni a talaj. *
~ Valahogy ki kell mentenem a bájitalokat, hátha azokat megtalálják és használni tudják ~ * néz körül, de semmit sem lát amire biztonságban rátehetné. *
1150. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-09 20:31:52
Üzenet elküldve: 2020-03-09 20:31:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
- Azért ez nem minden esetben igaz.
*Kissé megkeményednek vonásai, ahogy felelevenedik pár kép előtte a sáros, hideg táborról, azokból az időkből, amikor jobb híján valóban a füvet tépkedte és rágcsálta, amikor éppen nem figyelték őt. Karheia állkapcsa megfeszül emiatt.
A hús témáját illetően nem kívánja tovább folytatni a vitát, mert nincs semmi különösebb mondanivalója ezzel kapcsolatban, és véletlenül sem azért, mert szívére vette volna az ellenkező véleményt, vagy félrefordítása miatti kijavítást. Egyszerűen ő maga csak úgy véli, hogy ez a dolgok menete, az élet rendje, és bár nem lát semmi rosszat abban, hogy Learon ennyire óvja és tiszteli az életet, ám nem lát kivetnivalót az ellenkezőjével sem. Persze amennyiben nem céltalan mészárlásról van szó.*
- Megint túlzóak a szavaid, Learon.
*Jegyzi meg alázatosan, fejét lejjebb hajtva, ugyan nem pirulva el, mint korábban - bár feltehetően ezt sem látnák társai - de még mindig nehezen kezelve az elismerő szavakat.*
- Milyen szerencse, hogy végül nem hoztuk a lovakat.
*Mondja, ahogy lassan megérkeznek a taszító, és baljóslatú ingoványhoz, ahol jócskán oda kell figyelniük, hogy milyen útvonalat választanak. Az meglepi, hogy Learon a sietség után most mégis szeretne egy kitérőt tenni, ez megtorpanásra készteti. Megfordul, hogy a többiekkel szembe kerüljön.*
- Valójában nekem mindegy. De persze az sem elhanyagolható, hogy újdonsült kísérőnknek ez mennyire jelentene gondot.
*Valamiért rossz érzés kezdi eltölteni az egész kereséssel kapcsolatban. Olyan nehézkesen indul útjuk, hogy rögtön azt sejti a Szellemek valamit a tudtukra kívánnak adni. Persze nem fog senkit cserben hagyni, ám tagadhatatlanul szöget üt a fejében, hogy ez a rossz előérzet mit jelenthet valójában.*
- Átadnám a vezetést. Még nem volt szerencsém a Mágustoronynál járni.
*Amennyiben Glendron valóban rájuk hagyja a döntést, és nem emel szót a röpke kitérő ellen, úgy Karheia is csendesen elfogadja ezt, nem úgy mint korábban a pásztormágus döntését.*
- Azért ez nem minden esetben igaz.
*Kissé megkeményednek vonásai, ahogy felelevenedik pár kép előtte a sáros, hideg táborról, azokból az időkből, amikor jobb híján valóban a füvet tépkedte és rágcsálta, amikor éppen nem figyelték őt. Karheia állkapcsa megfeszül emiatt.
A hús témáját illetően nem kívánja tovább folytatni a vitát, mert nincs semmi különösebb mondanivalója ezzel kapcsolatban, és véletlenül sem azért, mert szívére vette volna az ellenkező véleményt, vagy félrefordítása miatti kijavítást. Egyszerűen ő maga csak úgy véli, hogy ez a dolgok menete, az élet rendje, és bár nem lát semmi rosszat abban, hogy Learon ennyire óvja és tiszteli az életet, ám nem lát kivetnivalót az ellenkezőjével sem. Persze amennyiben nem céltalan mészárlásról van szó.*
- Megint túlzóak a szavaid, Learon.
*Jegyzi meg alázatosan, fejét lejjebb hajtva, ugyan nem pirulva el, mint korábban - bár feltehetően ezt sem látnák társai - de még mindig nehezen kezelve az elismerő szavakat.*
- Milyen szerencse, hogy végül nem hoztuk a lovakat.
*Mondja, ahogy lassan megérkeznek a taszító, és baljóslatú ingoványhoz, ahol jócskán oda kell figyelniük, hogy milyen útvonalat választanak. Az meglepi, hogy Learon a sietség után most mégis szeretne egy kitérőt tenni, ez megtorpanásra készteti. Megfordul, hogy a többiekkel szembe kerüljön.*
- Valójában nekem mindegy. De persze az sem elhanyagolható, hogy újdonsült kísérőnknek ez mennyire jelentene gondot.
*Valamiért rossz érzés kezdi eltölteni az egész kereséssel kapcsolatban. Olyan nehézkesen indul útjuk, hogy rögtön azt sejti a Szellemek valamit a tudtukra kívánnak adni. Persze nem fog senkit cserben hagyni, ám tagadhatatlanul szöget üt a fejében, hogy ez a rossz előérzet mit jelenthet valójában.*
- Átadnám a vezetést. Még nem volt szerencsém a Mágustoronynál járni.
*Amennyiben Glendron valóban rájuk hagyja a döntést, és nem emel szót a röpke kitérő ellen, úgy Karheia is csendesen elfogadja ezt, nem úgy mint korábban a pásztormágus döntését.*
1149. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-09 19:16:45
Üzenet elküldve: 2020-03-09 19:16:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
*Bár tudja, de legalábbis sejti, hogy ez nem valóság, mégis elámul kicsit azon, hogy az egyébként minden bizonnyal hajszálvékony gyökérszálakat milyen vaskosnak látja. Ha lenne érzéke az elvont dolgokhoz, biztosan lamentálna azon, hogy milyen is lehet hangyának lenni egy nyüzsgő piacon, toporgó csizmák között és alkalmasint azok talpai alatt. De inkább a problémára próbál összpontosítani.
Az hamar világossá válik, hogy a közeledő valami határozottan nem Aoneer. Kell pár pillanat amíg felismeri, hogy nem valami ismeretlen szörnyeteggel akadt össze, hiszen eddig nem szánt időt a gyűrűsférgek beható vizsgálatára. Most viszont muszáj lesz kicsit foglalkozni vele. Sőt, tulajdonképpen lehetőséget is láthat újdonsült ismerőse felbukkanásában. Hiszen, mint próbálkozásából kiderült, önerőből aligha juthat ki az üregből. Talán a giliszta segítségére lesz, ha sikerül valahogy meglovagolnia. Itt - ha megnyúznák akkor sem tudná megmondani, hogy miért - egy különös kép villan az elméjébe. Egy kietlen sivatagban van, ahol a homok alatt hatalmas férgek élnek, ő pedig épp az egyik hátán áll, egy csáklyát a féreg bőre alá vágva utazik annak hátán, miközben szemei ragyogó kéken kémlelik a horizontot. Azonban álmodozásra sincs idő. Talán ha kardja hegyével megpiszkálná a giliszta orrát (abban sem biztos, hogy van-e orra, de úgy tűnik, hogy nincs) akkor visszakozásra késztethetné, hiszen a giliszták inkább összehúzzák magukat a támadásra, mintsem agresszívvá válnának. Ezzel azonban kijutásának esélyét is nagyban csökkentené. Gyorsan körülnéz, de úgy fest, hogy a járat átmérője és a gilisztáé nagyjából megegyezik. Ha tehát a hátán próbálna kijutni, inkább csak a földbe passzírozódna bele. Egy hirtelen támadt ötlet hatására gyorsan mozdul. A függőleges kürtőbe kapaszkodik fel pár lépésnyit, erősen megragadva egy masszívabbnak látszó gyökérdarabot. Azzal számol, hogy ha a giliszta elindul felfelé, egyszerűen ráül az orrára (vagy annak helyére) abban bízva, hogy oly apró és könnyű, hogy a gilisztának nem fog feltűnni a plusz teher és szépen kitolja a felszínre.*
- Na, mozogj már! *szuszogja kapaszkodás közben. Szeretne minél hamarabb kijutni, mert időközben felülről potyogni kezd a sáros föld. Lehajtja a fejét amivel azt éri el, hogy az áldás a nyakába hull. De az még mindig jobb, mint ha a szemébe kapná. Lehet, hogy beomlik a járat? Eggyel több ok, hogy ne akarjon sokáig itt időzni. Semmi kedve fél markényi sárban megfulladni.*
- Olyan lassú vagy, mint egy... egy csiga.
*Bármilyen bizarr is a helyzet, önkéntelenül is kuncogni kezd. Ugyanis már azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a giliszta önérzetesen kikéri magának ezt a sértést.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
*Bár tudja, de legalábbis sejti, hogy ez nem valóság, mégis elámul kicsit azon, hogy az egyébként minden bizonnyal hajszálvékony gyökérszálakat milyen vaskosnak látja. Ha lenne érzéke az elvont dolgokhoz, biztosan lamentálna azon, hogy milyen is lehet hangyának lenni egy nyüzsgő piacon, toporgó csizmák között és alkalmasint azok talpai alatt. De inkább a problémára próbál összpontosítani.
Az hamar világossá válik, hogy a közeledő valami határozottan nem Aoneer. Kell pár pillanat amíg felismeri, hogy nem valami ismeretlen szörnyeteggel akadt össze, hiszen eddig nem szánt időt a gyűrűsférgek beható vizsgálatára. Most viszont muszáj lesz kicsit foglalkozni vele. Sőt, tulajdonképpen lehetőséget is láthat újdonsült ismerőse felbukkanásában. Hiszen, mint próbálkozásából kiderült, önerőből aligha juthat ki az üregből. Talán a giliszta segítségére lesz, ha sikerül valahogy meglovagolnia. Itt - ha megnyúznák akkor sem tudná megmondani, hogy miért - egy különös kép villan az elméjébe. Egy kietlen sivatagban van, ahol a homok alatt hatalmas férgek élnek, ő pedig épp az egyik hátán áll, egy csáklyát a féreg bőre alá vágva utazik annak hátán, miközben szemei ragyogó kéken kémlelik a horizontot. Azonban álmodozásra sincs idő. Talán ha kardja hegyével megpiszkálná a giliszta orrát (abban sem biztos, hogy van-e orra, de úgy tűnik, hogy nincs) akkor visszakozásra késztethetné, hiszen a giliszták inkább összehúzzák magukat a támadásra, mintsem agresszívvá válnának. Ezzel azonban kijutásának esélyét is nagyban csökkentené. Gyorsan körülnéz, de úgy fest, hogy a járat átmérője és a gilisztáé nagyjából megegyezik. Ha tehát a hátán próbálna kijutni, inkább csak a földbe passzírozódna bele. Egy hirtelen támadt ötlet hatására gyorsan mozdul. A függőleges kürtőbe kapaszkodik fel pár lépésnyit, erősen megragadva egy masszívabbnak látszó gyökérdarabot. Azzal számol, hogy ha a giliszta elindul felfelé, egyszerűen ráül az orrára (vagy annak helyére) abban bízva, hogy oly apró és könnyű, hogy a gilisztának nem fog feltűnni a plusz teher és szépen kitolja a felszínre.*
- Na, mozogj már! *szuszogja kapaszkodás közben. Szeretne minél hamarabb kijutni, mert időközben felülről potyogni kezd a sáros föld. Lehajtja a fejét amivel azt éri el, hogy az áldás a nyakába hull. De az még mindig jobb, mint ha a szemébe kapná. Lehet, hogy beomlik a járat? Eggyel több ok, hogy ne akarjon sokáig itt időzni. Semmi kedve fél markényi sárban megfulladni.*
- Olyan lassú vagy, mint egy... egy csiga.
*Bármilyen bizarr is a helyzet, önkéntelenül is kuncogni kezd. Ugyanis már azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a giliszta önérzetesen kikéri magának ezt a sértést.*
1148. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-07 14:01:08
Üzenet elküldve: 2020-03-07 14:01:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
*A kioktatást mint egy rossz diák lehajtott fejjel fogadja.*
-Hát ha elmondja mit akar nem lett volna olyan gyanús.
*Érkezik a bizonytalan válasz. Azért, azt leszűrte, hogy az idegen nem akar rosszat és nem szívesen veszítené el a szövetségest akit talált. A dobása nem sokat ér. Viszont meg is jelenik a megmentő nem túl dicső alakban. Mármint azért nem nézi le az öreget, de a hangja alapján mást gondolt. Egy fiatalabbnak talán jobban is örült volna, de az öreg tapasztalatai is jól fognak jönni. Ránézésre azon se lepődne meg ha a másik itt élne. A kérdésre, hogy tud-e lasszót dobni válaszolna, de megelőzi az öreg szerencsére. A fiatal mágus ugyanis hosszabban fejtette volna ki a dolgot. A következő utasításra is csak kérdőn néz.*
-De, hogy szedjem ki? Nem érem el. Mi jutott az eszébe?
*Kérdezi meg ugyanis mintha a manóról eszébe jutott volna valami. Neki tényleg nincs sok ötlete. Ami volt, azt már elsütötte. És gyorsan kéne tenni valamit. Szerencsére Krestvir magiszter észhez tért.*
-Jól van?
*Érkezik az aggódó kérdés ami mutatja is, hogy a mélységi most talán nincs a helyzet magaslatán. A magiszter tanácsára tanáccsal válaszol.*
-Maradj úgy és ne mozogj! Kitalálunk valamit.
*Talán túl naiv, de ha az öreg ártani akart volna nekik akkor nem jön le és segít. Inkább tűnik egy kis bolondnak mint veszélynek. Ha a magiszter varázslata sikerül akkor azért valamennyire megkönnyebbül a mélységi. Időt nyerhetnek amire szükségük is van. A kötélen és a palánkhídon kívül más ötlete továbbra se támadt.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
*A kioktatást mint egy rossz diák lehajtott fejjel fogadja.*
-Hát ha elmondja mit akar nem lett volna olyan gyanús.
*Érkezik a bizonytalan válasz. Azért, azt leszűrte, hogy az idegen nem akar rosszat és nem szívesen veszítené el a szövetségest akit talált. A dobása nem sokat ér. Viszont meg is jelenik a megmentő nem túl dicső alakban. Mármint azért nem nézi le az öreget, de a hangja alapján mást gondolt. Egy fiatalabbnak talán jobban is örült volna, de az öreg tapasztalatai is jól fognak jönni. Ránézésre azon se lepődne meg ha a másik itt élne. A kérdésre, hogy tud-e lasszót dobni válaszolna, de megelőzi az öreg szerencsére. A fiatal mágus ugyanis hosszabban fejtette volna ki a dolgot. A következő utasításra is csak kérdőn néz.*
-De, hogy szedjem ki? Nem érem el. Mi jutott az eszébe?
*Kérdezi meg ugyanis mintha a manóról eszébe jutott volna valami. Neki tényleg nincs sok ötlete. Ami volt, azt már elsütötte. És gyorsan kéne tenni valamit. Szerencsére Krestvir magiszter észhez tért.*
-Jól van?
*Érkezik az aggódó kérdés ami mutatja is, hogy a mélységi most talán nincs a helyzet magaslatán. A magiszter tanácsára tanáccsal válaszol.*
-Maradj úgy és ne mozogj! Kitalálunk valamit.
*Talán túl naiv, de ha az öreg ártani akart volna nekik akkor nem jön le és segít. Inkább tűnik egy kis bolondnak mint veszélynek. Ha a magiszter varázslata sikerül akkor azért valamennyire megkönnyebbül a mélységi. Időt nyerhetnek amire szükségük is van. A kötélen és a palánkhídon kívül más ötlete továbbra se támadt.*
1147. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-06 09:15:25
Üzenet elküldve: 2020-03-06 09:15:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alyo könnyed mozdulattal kapja el a poharat és egy hajtásra kiissza a tartalmát.*
- Papus-papus, döglötten is muszáj ekkora fasznak lenned? Meg hát az én álmom, nem? Akkor legyél már egy kicsit kedvesebb.
*Rázza Alyo a fejét, közben pedig forgatja döbbenetesen világos színű szemeit.*
- Enissa? Ne keverj össze Rellel, mert egyrészt cseppet sem hasonlítunk, másrészt az még tőled is beteges lenne.
*Alyo most valahogy úgy van vele, hogy nem idegesíti Syoud, hanem mulattatja. Kicsit talán szomorú, hogy meghalt, de azért annyira nem, mert sosem volt valami jó apja. Mindent összevetve Rel is jobban járt, hogy Syoudot elvitte a fene.
Ekkor valami igazán furcsa történik. Olyasmi amit sosem tapasztalt azelőtt.*
- Ne basszál fel, papi. Te is tudod, hogy nem tudok berúgni...
*Vagy legalábbis sosem sikerült még annyit innia. A piától annyit hugyozik, mint egy ló, kicsit ugyan vidám lesz, de aztán hamarabb elfárad, minthogy berúgjon. De talán ilyesmi lehet a részegség érzése.*
- Mi a picsa történik papus?!
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alyo könnyed mozdulattal kapja el a poharat és egy hajtásra kiissza a tartalmát.*
- Papus-papus, döglötten is muszáj ekkora fasznak lenned? Meg hát az én álmom, nem? Akkor legyél már egy kicsit kedvesebb.
*Rázza Alyo a fejét, közben pedig forgatja döbbenetesen világos színű szemeit.*
- Enissa? Ne keverj össze Rellel, mert egyrészt cseppet sem hasonlítunk, másrészt az még tőled is beteges lenne.
*Alyo most valahogy úgy van vele, hogy nem idegesíti Syoud, hanem mulattatja. Kicsit talán szomorú, hogy meghalt, de azért annyira nem, mert sosem volt valami jó apja. Mindent összevetve Rel is jobban járt, hogy Syoudot elvitte a fene.
Ekkor valami igazán furcsa történik. Olyasmi amit sosem tapasztalt azelőtt.*
- Ne basszál fel, papi. Te is tudod, hogy nem tudok berúgni...
*Vagy legalábbis sosem sikerült még annyit innia. A piától annyit hugyozik, mint egy ló, kicsit ugyan vidám lesz, de aztán hamarabb elfárad, minthogy berúgjon. De talán ilyesmi lehet a részegség érzése.*
- Mi a picsa történik papus?!
1146. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-05 22:10:11
Üzenet elküldve: 2020-03-05 22:10:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
*Arra a csípésre éppen szüksége van, segít összpontosítania, eltereli figyelmét a köré gyűlő sötétségről. Szinte már el is felejtette, hogy a hallucinált ágyékkötős férfin kívül van más társasága is.
Lazít a húzáson és inkább az anyag hosszából vesz föl, hogy Kilencediket ne szorítsa a köpeny.*
- Bújj vissza! Takard el a szád és az orrod! - *Szól a manónak, s talán ennek is köszönhető, hogy majdnem orra bukik, míg őt figyelmezteti.
Épp csak nem teszi le a kezét, még előbb visszanyeri egyensúlyát, de eddigre a kép is tisztul és megérti, miért érezte olyan nehéznek a lábát. Hálás, amiért nem hasalt el, akkor még nehezebb volna szabadulni.
Közben egy idegen hangot is hall és azt hiszi, megint csak képzelődik, de ahogy hátrafordul, Quantallt pillantja meg. Akkor pedig gyorsan visszanéz oda, ahol a többiek tapossák az ingoványos talajt és rendkívül megkönnyebbül, hogy Carsaadi és Frandr még ugyanott vannak, noha a fal már eltűnt.
Amennyire baj, hogy besüllyedtek, akkora segítség is, hogy a mocsár tartóztatja őket.
És itt vannak a többiek is. Láthatóan nincsenek maguknál, de itt vannak...
Mindezt néhány pillanat alatt állapítja meg, majd már kapja is vissza fejét Quantall és az idegen felé.
Ez már a valóság kell legyen! A férfinak igaza lehetett, a levegőben van valami.
De ki ez az öreg?
Meglepetten mered rá, mikor előbukkan, s hiába hallja őt, s fogja fel szavait, s tudatosítja látszólagos segítő szándékát, nem tud megbízni benne...*
- Quantall... - *Szól oda fennhangon, egy pillanatra leengedve a köpeny védelmét. Aztán elhallgat, mert nem is tudja, mit akar mondani.
Csak figyelmeztetni akarta a férfit, de nyilván ő is látja az öreget, hisz amaz hozzá beszél és... rá kell jönnie, hogy igazából akkor sincs sok választása, ha nem bízik az idegenben.*
- Igen, észnél. - *Feleli tömören, biccentve. Majd egy köpeny mögötti légvételt követően még hozzáteszi...*
- Quantall, légy óvatos! - *Szánja ezt tényleges óva intésnek, hogy a férfi legyen résen, tartsa szemmel az öreget. Ki ugyan nem fejti, mert nem akar nyíltan az idegen ellen szólni, de a másiknak talán egyértelmű, mire céloz.
Nem érti, mit akar az idegen Kilencediktől, mindenesetre felméri, hogy fegyver van-e nála látható helyen.
Közben tudomásul veszi a sürgetést is, s mivel egyetért, hogy sietniük kellene, gyanakvását félretéve igyekszik erre a megoldandó problémára összpontosítani: valahogy mindannyiuknak vissza kellene jutni az útra.
Odapillant a hozzá hasonlóan, ám kissé már mélyebben besüppedt négyesre és feszült gondolkodásba kezd.
Ott van a kötél, de azzal is nehezen fogják ezt megoldani, főleg, hogy úgy kellene kihúzniuk a többieket, hogy azok nincsenek maguknál, így segíteni sem tudnak a saját kiszabadításukban.
Mit lehetne tenni? Talán valami varázslattal?
Valami olyan kellene, amivel magát is ki tudja szabadítani, el tud jutni a többiekhez, eltakarhatja az arcukat és ők is ki tudnak kapaszkodni...
Támad egy ötlete, ezért kapkodva fordul oda Quantallhoz. Vesz egy mély levegőt, majd ezzel a tartalékkal igyekszik elhadarni a tervét.*
- Van egy ötletem! - *Levegővétel, majd folytatja.*
- Készítek ide egy alacsony falat, azon el tudok jutni hozzájuk. Eltakarom az arcukat, hátha akkor ők is magukhoz térnek. - *Levegővétel.*
- És akkor fölkapaszkodhatnak a falra... Meddig tudsz eljönni anélkül, hogy elsüppedj? Van nálad még valami? Nálam csak egy zsebkendő van. - *Visszafedi az arcát, levegőt vesz, közben pedig elő is keríti az említett zsebkendőt. Az arca elé kötni nem tudja, de arra jó lesz, hogy valaki másét időlegesen befedje, ha ott tartja a kezét.
Ha választ kapott, és nincs ellenvetés, úgy int is kezével. A fal közvetlenül Frandr és Carsaadi mögül indul, tőlük alig karnyújtásnyira, hogy egy fél lépést téve hátrafelé akár fel is ülhetnének rá, vagyis ez esetben könyökölhetnének, merthogy be vannak süppedve a talajba. Ugyanígy folytatódik, Laorhoz és Alyohoz szoros közelségben és halad el hozzá, egészen míg el nem éri a tíz lépés hosszúságot.
Embernyi magasság helyett csupán úgy deréknyi magasságúra alkotja a jégfalat, hogy könnyedén át tudja majd vetni rajta a lábát, úgy megülve rajta, mint egy lovon, hogy aztán így csússzon-kússzon el egészen Frandrékig.
Persze ehhez az is kell, hogy a varázslat ténylegesen sikerüljön, hogy a fal hossza elérje őt (egyébként újabban varázsolni fog, hogy kipótolja a maradék távolságot), illetve hogy a falra rádőlve, abban megkapaszkodva ki tudja szabadítani a lábait és fel is tudjon ülni rá...*
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására embernyi magas, tíz lépés hosszú, derékvastagságú jégfal jön létre. Szilárdsága, olvadékonysága életszerű kereteken belül mozog. Hatása maradandó.
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
*Arra a csípésre éppen szüksége van, segít összpontosítania, eltereli figyelmét a köré gyűlő sötétségről. Szinte már el is felejtette, hogy a hallucinált ágyékkötős férfin kívül van más társasága is.
Lazít a húzáson és inkább az anyag hosszából vesz föl, hogy Kilencediket ne szorítsa a köpeny.*
- Bújj vissza! Takard el a szád és az orrod! - *Szól a manónak, s talán ennek is köszönhető, hogy majdnem orra bukik, míg őt figyelmezteti.
Épp csak nem teszi le a kezét, még előbb visszanyeri egyensúlyát, de eddigre a kép is tisztul és megérti, miért érezte olyan nehéznek a lábát. Hálás, amiért nem hasalt el, akkor még nehezebb volna szabadulni.
Közben egy idegen hangot is hall és azt hiszi, megint csak képzelődik, de ahogy hátrafordul, Quantallt pillantja meg. Akkor pedig gyorsan visszanéz oda, ahol a többiek tapossák az ingoványos talajt és rendkívül megkönnyebbül, hogy Carsaadi és Frandr még ugyanott vannak, noha a fal már eltűnt.
Amennyire baj, hogy besüllyedtek, akkora segítség is, hogy a mocsár tartóztatja őket.
És itt vannak a többiek is. Láthatóan nincsenek maguknál, de itt vannak...
Mindezt néhány pillanat alatt állapítja meg, majd már kapja is vissza fejét Quantall és az idegen felé.
Ez már a valóság kell legyen! A férfinak igaza lehetett, a levegőben van valami.
De ki ez az öreg?
Meglepetten mered rá, mikor előbukkan, s hiába hallja őt, s fogja fel szavait, s tudatosítja látszólagos segítő szándékát, nem tud megbízni benne...*
- Quantall... - *Szól oda fennhangon, egy pillanatra leengedve a köpeny védelmét. Aztán elhallgat, mert nem is tudja, mit akar mondani.
Csak figyelmeztetni akarta a férfit, de nyilván ő is látja az öreget, hisz amaz hozzá beszél és... rá kell jönnie, hogy igazából akkor sincs sok választása, ha nem bízik az idegenben.*
- Igen, észnél. - *Feleli tömören, biccentve. Majd egy köpeny mögötti légvételt követően még hozzáteszi...*
- Quantall, légy óvatos! - *Szánja ezt tényleges óva intésnek, hogy a férfi legyen résen, tartsa szemmel az öreget. Ki ugyan nem fejti, mert nem akar nyíltan az idegen ellen szólni, de a másiknak talán egyértelmű, mire céloz.
Nem érti, mit akar az idegen Kilencediktől, mindenesetre felméri, hogy fegyver van-e nála látható helyen.
Közben tudomásul veszi a sürgetést is, s mivel egyetért, hogy sietniük kellene, gyanakvását félretéve igyekszik erre a megoldandó problémára összpontosítani: valahogy mindannyiuknak vissza kellene jutni az útra.
Odapillant a hozzá hasonlóan, ám kissé már mélyebben besüppedt négyesre és feszült gondolkodásba kezd.
Ott van a kötél, de azzal is nehezen fogják ezt megoldani, főleg, hogy úgy kellene kihúzniuk a többieket, hogy azok nincsenek maguknál, így segíteni sem tudnak a saját kiszabadításukban.
Mit lehetne tenni? Talán valami varázslattal?
Valami olyan kellene, amivel magát is ki tudja szabadítani, el tud jutni a többiekhez, eltakarhatja az arcukat és ők is ki tudnak kapaszkodni...
Támad egy ötlete, ezért kapkodva fordul oda Quantallhoz. Vesz egy mély levegőt, majd ezzel a tartalékkal igyekszik elhadarni a tervét.*
- Van egy ötletem! - *Levegővétel, majd folytatja.*
- Készítek ide egy alacsony falat, azon el tudok jutni hozzájuk. Eltakarom az arcukat, hátha akkor ők is magukhoz térnek. - *Levegővétel.*
- És akkor fölkapaszkodhatnak a falra... Meddig tudsz eljönni anélkül, hogy elsüppedj? Van nálad még valami? Nálam csak egy zsebkendő van. - *Visszafedi az arcát, levegőt vesz, közben pedig elő is keríti az említett zsebkendőt. Az arca elé kötni nem tudja, de arra jó lesz, hogy valaki másét időlegesen befedje, ha ott tartja a kezét.
Ha választ kapott, és nincs ellenvetés, úgy int is kezével. A fal közvetlenül Frandr és Carsaadi mögül indul, tőlük alig karnyújtásnyira, hogy egy fél lépést téve hátrafelé akár fel is ülhetnének rá, vagyis ez esetben könyökölhetnének, merthogy be vannak süppedve a talajba. Ugyanígy folytatódik, Laorhoz és Alyohoz szoros közelségben és halad el hozzá, egészen míg el nem éri a tíz lépés hosszúságot.
Embernyi magasság helyett csupán úgy deréknyi magasságúra alkotja a jégfalat, hogy könnyedén át tudja majd vetni rajta a lábát, úgy megülve rajta, mint egy lovon, hogy aztán így csússzon-kússzon el egészen Frandrékig.
Persze ehhez az is kell, hogy a varázslat ténylegesen sikerüljön, hogy a fal hossza elérje őt (egyébként újabban varázsolni fog, hogy kipótolja a maradék távolságot), illetve hogy a falra rádőlve, abban megkapaszkodva ki tudja szabadítani a lábait és fel is tudjon ülni rá...*
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására embernyi magas, tíz lépés hosszú, derékvastagságú jégfal jön létre. Szilárdsága, olvadékonysága életszerű kereteken belül mozog. Hatása maradandó.
1145. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-05 21:12:06
Üzenet elküldve: 2020-03-05 21:12:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Eléggé egyértelmű, hogy a harcos nem gondolkozik tisztán. Nehéz is lenne, hiszen több tényező is befolyásolja, hogy észreveszi-e, hogy ez az egész dolog nem áll össze.
Egy olyan ember, aki alapból sem mestere a gondolkodás művészetének, bekerült egy olyan szituációba, amiben semmi tapasztalata nincs, hogy aztán szembesüljön a fájdalmas múlttal.
Ám még ilyen szituációban is elég csak egy szikra, hogy, bár az emlék- és érzelemáradatot már semmi sem állíthatja meg, újra józanul láthassa a helyzetet.
Ez a szikra viszont egy darabig még várat magára. Ahogy a családja felé halad, nem törődve a fáradsággal, a fia is elkezd futni felé. Energikus, vidám, örömteli gyerek emléke él a fejében, és nem is különbözik ettől az, amit a szeme előtt lát.
A felesége a háttérben van, sír, felé néz... Lelkében erős, stabil személyiség, ám valahogy sosem vesztette el a reményt, és azon kevés emberek közé tartozott, akik ténylegesen szerették az életet, úgy, hogy közben látták, elsőkézből tapasztalták annak minden borzalmát.
Sírni is csak akkor sírt, mikor másoknak már kiszáradtak a könnycsatornái, ám az örömkönnyek mindig más kategóriába tartoztak. Szinte már túlságosan is úgy néz ki minden, mint egy mindennap a régi életében.
Nem lehet megmondani, hogy az a bizonyos szikra ennek hatására gyújt aprócska fényt ott, ahol általában a józan ész lakozik, vagy attól, hogy még akkor sem változik a jelenet, mikor Frandr térdéig a földben találja magát.
Szürreális élmény, ahogy a fiú tovább fut, ugyanazzal a már jól ismert mosollyal az arcán, ahogy a felesége lassan eltűnik, visszamegy a házba, enni invitálja őket...*
-Állj meg!
*Kiált oda a fiának, azzal a hangsúllyal, amit már húsz éve nem használt. Bár nem volt egy kifejezetten szófogadó gyerek, hamar megtanulta, hogy ez a hangsúly vészhelyzetet jelent.
De ekkorra már Frandr sejti is, hogy valószínűleg nem futóhomokban süllyed, és nem sokat számít, hogy a fia hova lép.
A szeme elé sejlik a kép, ahogy Riri szinte üres tekintettel fut a sárban a torony felé, majd Frandr utána ugrik, és... és egy olyan eseménysorozat következik, ami önmagában minden logikával szembemegy.
Szinte látja is magát, ahogy Riri mellett dagasztja a sarat, ami addig ér, amíg lenézve a futóhomokot látja. És szembesül azzal is, hogy valószínűleg elméje, vagy a hely szüleménye a családja is, akikkel most egyesült csak újra.
Ezek a felismerések olyan sokkhatást hoznak, ami Frandr jelenlegi állapotában már soknak bizonyulnak. Így azt teszi, amit mindig mindennel, ami hátráltatja az azonnali célja elérésében: kizárja.
Kívülről csak annyit lehet látni, hogy a haja fokozatosan egy fakó, semmilyen színt vesz fel.
A légzése is jelentősen lelassul, már nem kapkodja a levegőt. Megpróbál teljes mozdulatlanságot erőltetni magára, legalábbis az altestére. A sárral nem sok tapasztalata van, és arról is csak beszéltek neki, hogy a futóhomokot hogy lehet túlélni.
Mivel gyanítja, hogy nem ura a valódi cselekedeteinek, így akármennyire reménytelennek is tűnik a dolog, megpróbálja megállítani süllyedését. Elvileg egy bizonyos ponton túl nem kéne süllyednie. Körülnézve megpróbálja elérni a valószínűleg még közelben levő pajzsát, hogy azt laposan maga elé helyezve valamiféle szilárd kapaszkodót kapjon, ám tisztában van vele, hogy ezzel nem sokra megy, ha nem talál valamilyen módot, hogy a valóságban is mozdulatlanná dermedjen.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Eléggé egyértelmű, hogy a harcos nem gondolkozik tisztán. Nehéz is lenne, hiszen több tényező is befolyásolja, hogy észreveszi-e, hogy ez az egész dolog nem áll össze.
Egy olyan ember, aki alapból sem mestere a gondolkodás művészetének, bekerült egy olyan szituációba, amiben semmi tapasztalata nincs, hogy aztán szembesüljön a fájdalmas múlttal.
Ám még ilyen szituációban is elég csak egy szikra, hogy, bár az emlék- és érzelemáradatot már semmi sem állíthatja meg, újra józanul láthassa a helyzetet.
Ez a szikra viszont egy darabig még várat magára. Ahogy a családja felé halad, nem törődve a fáradsággal, a fia is elkezd futni felé. Energikus, vidám, örömteli gyerek emléke él a fejében, és nem is különbözik ettől az, amit a szeme előtt lát.
A felesége a háttérben van, sír, felé néz... Lelkében erős, stabil személyiség, ám valahogy sosem vesztette el a reményt, és azon kevés emberek közé tartozott, akik ténylegesen szerették az életet, úgy, hogy közben látták, elsőkézből tapasztalták annak minden borzalmát.
Sírni is csak akkor sírt, mikor másoknak már kiszáradtak a könnycsatornái, ám az örömkönnyek mindig más kategóriába tartoztak. Szinte már túlságosan is úgy néz ki minden, mint egy mindennap a régi életében.
Nem lehet megmondani, hogy az a bizonyos szikra ennek hatására gyújt aprócska fényt ott, ahol általában a józan ész lakozik, vagy attól, hogy még akkor sem változik a jelenet, mikor Frandr térdéig a földben találja magát.
Szürreális élmény, ahogy a fiú tovább fut, ugyanazzal a már jól ismert mosollyal az arcán, ahogy a felesége lassan eltűnik, visszamegy a házba, enni invitálja őket...*
-Állj meg!
*Kiált oda a fiának, azzal a hangsúllyal, amit már húsz éve nem használt. Bár nem volt egy kifejezetten szófogadó gyerek, hamar megtanulta, hogy ez a hangsúly vészhelyzetet jelent.
De ekkorra már Frandr sejti is, hogy valószínűleg nem futóhomokban süllyed, és nem sokat számít, hogy a fia hova lép.
A szeme elé sejlik a kép, ahogy Riri szinte üres tekintettel fut a sárban a torony felé, majd Frandr utána ugrik, és... és egy olyan eseménysorozat következik, ami önmagában minden logikával szembemegy.
Szinte látja is magát, ahogy Riri mellett dagasztja a sarat, ami addig ér, amíg lenézve a futóhomokot látja. És szembesül azzal is, hogy valószínűleg elméje, vagy a hely szüleménye a családja is, akikkel most egyesült csak újra.
Ezek a felismerések olyan sokkhatást hoznak, ami Frandr jelenlegi állapotában már soknak bizonyulnak. Így azt teszi, amit mindig mindennel, ami hátráltatja az azonnali célja elérésében: kizárja.
Kívülről csak annyit lehet látni, hogy a haja fokozatosan egy fakó, semmilyen színt vesz fel.
A légzése is jelentősen lelassul, már nem kapkodja a levegőt. Megpróbál teljes mozdulatlanságot erőltetni magára, legalábbis az altestére. A sárral nem sok tapasztalata van, és arról is csak beszéltek neki, hogy a futóhomokot hogy lehet túlélni.
Mivel gyanítja, hogy nem ura a valódi cselekedeteinek, így akármennyire reménytelennek is tűnik a dolog, megpróbálja megállítani süllyedését. Elvileg egy bizonyos ponton túl nem kéne süllyednie. Körülnézve megpróbálja elérni a valószínűleg még közelben levő pajzsát, hogy azt laposan maga elé helyezve valamiféle szilárd kapaszkodót kapjon, ám tisztában van vele, hogy ezzel nem sokra megy, ha nem talál valamilyen módot, hogy a valóságban is mozdulatlanná dermedjen.*
1144. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-05 19:37:29
Üzenet elküldve: 2020-03-05 19:37:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
*Néhány nap elteltével, miután már minden haja szála az égnek áll, úgy dönt, hogy még nem áll készen arra, hogy eltemesse magát egy kupac könyv alá. ~Ehhez én még fiatal vagyok. A tündér azt hiszi, hogy a fajtörténetek olvasmánya száraz…~ Emlegeti fel magában és pufog, miközben félig a terepre is figyel. Nagy indulatos léptekkel trappol a fűcsomókon, mert azok legalább biztos pontnak számítanak egy ilyen ingoványos terepen. A büdös facsarja az orrát, ken is bele valami citrusos olajat, hátha azzal majd nem fog egy óra elteltével már émelyegni. Na meg aztán itt a semmi közepén sehol egy vendéglátóhely, ahol rendes ételt tudna venni a megfáradt könyvmoly. ~Muszáj a városig caplatnom egy rendes ebédért? Nem vagyok én szerzetes, hogy annyiból megéljek, mint egy kismadár.~ Már az is eszébe jutott, mert gondolkodási idő, az itt is bőven akad, hogy szándékosan helyezkedik el ennyire kint a semmi közepén a torony, mint egy vándorút, amelynek a végén a jutalom a tudás. Mint egy esti mesében, tanulság, jutalom, de az út oda kihívásokkal van kikövezve.*
1143. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-05 18:39:45
Üzenet elküldve: 2020-03-05 18:39:45
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Carsaadi//
*Carsaadi lába már-már fájdalmasan nehezül, mintha hatalmas túrán lenne túl, emelni sem bírja, csak alig-alig mozdul, mintha odakötött volna a talajhoz. Gondolatban feltett kérdésére választ nem kap, ám, gyanakodni kezdhet, s sejtheti, hogy amit lát, az nem feltétlenül az igaz valóság. Futásnak eredne... de nem tud, mintha egy borzasztó álomban lenne, hol menekülnie kell, de egyszerűen képtelen rá. Kimelegszik az erőlködéstől, s halk sikolyokra, kiáltására futja, Frandr után, amire nem igazán jön válasz. Még mindig úgy érzi, hogy az egész világegyetemben ő maradt volna egyedül, ami kissé nyomaszthatja. Hirtelen mozgást észlel közvetlenül a lába alól. Árnyalatnyit besüpped a homokos talaj, majd hirtelen bokáig csusszan a résbe, úgy, hogy még haja is nekilendül.*
//Frandr//
*Csicsergés hangzik fel, s a ház mögül, mely előtt felesége és gyermeke áll, apró madárraj reppen fel cikázva. A kertben, melynek földje ugyan egy távoli pusztaság néhol megszáradt képét mutatja, gazdag növényzet és pillangók keringenek, de a kisgyermeknek most ez a legkevesebb. Anyja ruháját húzogatja, ki könnyektől csillogó szemekkel súgja csak neki:*
- Persze... menj csak, kincsem! *Mosolyodik el, s öklét szájára szorítva néz fel, félszegen.*
- Apaaaaaaaa! *Azonnal futásnak ered, ahogyan csak apró, pici lábai bírják, az első néhány lépés után elhasal, de boldogan pattan fel, s fut tovább.*
- Apaaaaaaa! *Kiált ismét, s levegőbe pattan, hogy átugorjon egy számára hatalmasnak tűnő, valójában csenevész ágat.*
- Apaaaaaaa! Hát visszatértél!!!! *Egy apró könnycsepp az ő szemében is megjelenik, s egyre csak közelebb közelebb ér, kis kezeit hatalmas ölelésre tárja, s már majdnem ott van... már... már majdnem ott van...
Frandr hirtelen neszezést érez lábánál... nem tud megmozdulni... a pusztai homok megindul lefelé, akárha örvény szippantaná. Látja gyermekét, s látja a síró asszonyt is a távolban, s érzi, ahogyan süllyed.*
- Apaaaa! *Gyermeki kacaj, s az a vékony, kis hang, a ház mögül tűző nap, a madárcsicsergés , s a pillangók kergetőzése, minden... minden olyan tökéletesnek tűnik, talán túlságosan is az.*
- Gyere be, férjem! *Int a nő, s nevetve, mintha nem venné észre Frandr süllyedését, megfordul, s elindul befelé a házba.* Siessetek, még meleg az étel... *Tenyerébe kuncog, majd szemét törli meg. Frandr, már térdig süllyed, s a gyermeke még mindig közeledik, töretlen hévvel, pedig lassan boldogan mosolygó arca oly magasan lesz, mint Frandré.*
//Laor//
*A férfi sejti, hogy valami nincs rendben. Egyszerű, hétköznapi fickó, racionális gondolkodással. Általában azon dolgokat részesítheti előnyben, melyekre könnyedén magyarázatot találhat, egyébiránt hamar felbosszantja magát rajta, ha nem, vagy legalábbis nem tulajdonít neki jelentőséget. Nevetése tompán szól az üregben, s mintha a súrlódás gyorsabban közeledne. Ahogy körbenéz, megállapíthatja az eddigieket, s azt is, hogy mérhetetlenül apróra zsugorodott, akár egy gyermekhangya. Sok hatalmasnak tűnő gyökérzet nyúlik ki az üreg száján felfelé, azokon akár még fel is kapaszkodhatna, de szárnya, az bizony nem nőtt. Biztonságosnak tűnik a felfelé kapaszkodás, bár jó néhány göröngy megindul lába alatt, s az egyik ilyen gyökér, ki is szakad a földből, pedig pillekönnyű lehet, aztán a visszafordulás mellett dönt. Időben. Az üreg mélyén tátongó barlangszerű nyílásban, egy csápszerű valami jelenik meg, ami fejszerűen mozog le, s föl. A csáp végén, kiválóan látszik, amint olykor megnyílik, majd bezáródik, földes és sötét rózsaszín... akár egy hatalmas izomköteg. Laor felismerheti. Annyi különbséggel, hogy ezúttal nem eső után kerüli meg talpával, amint a földön tekergődzik. Földigiliszta. Gigantikus. Látszólag nem veszi észre a férfit, így egyelőre biztonságban van, kérdésére sem kap választ, csak, ami látszik... és az nem Aoneer. A tekergőző giliszta, élvezettel nyújtózkodik, s furakodik egyre közelebb és közelebb, láthatóan felfelé igyekezne, de teste elfoglalja az egész rést, amiben jelenleg Laor, hátát a falnak támasztva figyel. Hirtelen a férfi fejének egy mászkos göröngy csapódik, mintha felülről, dobálnák. Nem fáj, de azért igencsak kellemetlen.*
//Krestvir, Quantall//
*Meghallja Quantall kiáltását, s hangosan kifejtett gondolatait lassan meg is fogadja. Ahogy körbenéz, a táj homályosodik, s elcsíp még, egy kósza intést az ágyékkötős alaktól, ki mintha csupán bólintana, könyvét becsukja, s a mögötte lévő sátorba távozik, de úgy, mintha lelassult volna a történés, mint mintha megfagyott volna az idő eme kis szeglete, melybe Krestvir szorult. Ideges mozdulatokkal igazgatja meg szája előtt köpenyének azon részét, s hirtelen méltatlankodó vartyogást hall hátulról.*
- Naaaa... Feszíted... ! *Érez egy apró csípést tarkóján, mígnem a pusztában, kínlódva próbál előrefelé haladni, tapogatózva. Nem ütközik semminek és senkinek, kezei vakon kalimpálnak előtte, s amint lábát emelné, szinte orra esik, mert elveszíti egyensúlyát. A lába nem mozdul, azonban kis idő elteltével már látja is, hogy miért. Ismét az ingoványban van, letért az útról, mely eddig előttük húzódott, s lába alatt a föld cuppogva, büffentve nyílik meg, s szívja lefelé minden egyes apró mozdulatnál. Akkor is, amikor visszafelé próbál evickélni, csupán néhány apró lépést tud megtenni, s hasonlóan jár, de közelebb jutott. Immár Quantallhoz szólhat és láthatja is, ha körbenéz, feltéve, ha fent hagyja védelmét.*
*A légutait eltakaró rongy védelmében Quantall szabadon mozoghat, s tervezhet, mit szeretne, miközben hallgathatja az idegesítő buckalakó morgását, majd dicséretét is.*
- Aztán honnan a csudából szerezzek én neked bármiféle palánkhidat?! *Méltatlankodik a hang.* Ha már először is rám hallgattál volna, mikor szóltam, nem lenne ez, errefelé nincs ilyen gomba. Nem nagy a hatótávja, de arra bizony tele van vele a láp. Ezen az oldalon kell haladjatok, itt tán nem is olyan süppedős. *Mormogja, majd hallhatóan felfelé tápászkodik, s ruházatát porolja. Quantall mindeközben talál egy hatalmas, mászkos göröngyöt, s Laor felé dobhatja, ki még nem távolodott el annyira az úttól, de bőszen dagaszt, akárcsak Krestvir, akin láthatja, hogy szája elé húzza köpenyét és tekintetébe visszaköltözik az értelem. Csak a manó méltatlankodik nyakában.*
- Nyah! *Szólal meg a dobás után a hang, közvetlenül Quantall mögül, s ha lenéz, egy apókát láthat meg, egyszerű, rongyos öltözékben, s kötéllel hóna alatt.*
- Hallod, tudtam, hogy ez lesz, mikor már elmerészkedtetek idáig. *Csóválja meg fejét, miközben a kötelet Quantallnak adja.*
- Szerintem a kicsivel, meg azzal a melákkal kezdd! Lassan derékig állnak az ingoványban. Tudsz lasszót dobni? *Kérdezi karba font kézzel.* Gondolom nem. *Meg sem várja a válasz.*
- Akkor szedd ki a fekete hajú lányt. Hé! Te észnél vagy már??! *Szól Krestvirhez, aztán mégis Quantall felé fordul.* Hmmm... mélységi! Talán az a kis manó tudna segíteni... *Gondolkodik hangosan felsóhajtva, mint, aki azt gondolja, hogy erre ők ketten, mármint a gondolkodásra, amúgy sem lennének képesek.*
- Csak siessetek, mindjárt itt az este.
//Alyo//
-Helyes! De ne szájalj, mert pofán váglak! *Fenyegeti meg, csak úgy tessék lássék, de komor képére hideg mosoly ül ki, s lassan elindul a pulttól Alyo elé, majd a poharat laza mozdulattal csúsztatja a lány felé, aki vagy elkapja azt, vagy nem.*
- Grrr... most, hogy mondod meg kéne fürdenem... ez a néhány utolsó szuka, igencsak nedves volt. *Rázza meg magát elkínzottan, s mélyen ülő szemeit Alyora emeli.*
- Honnan a picsából tudjam, mi vagyok én álomfejtő, enissa? *Unottan támasztja meg állát könyökölve, s maga is kiissza a saját poharát, anélkül, hogy koccintana, vagy bármi, majd belehajítja a mosódézsába.*
- Amilyen béna vagy, nem csodálnám, ha mindjárt elpatkolnál. *Tölt felsóhajtva még egyet, s Alyonak is kínálja, ki, ha odatartja, hát még egy löket poharában landol. Mindeközben lágy imbolygásnak indul alatta a kocsma padlója, majd aprónként süllyedni kezd. Syoud felállva rázza meg a fejét, s cinikusan jegyzi meg, miközben ismét poharat kezd törölni.*
- Máris bebasztál... hát ez nagyszerű.
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.05 18:40:14
//A vulkánok hava, 6887. Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Carsaadi//
*Carsaadi lába már-már fájdalmasan nehezül, mintha hatalmas túrán lenne túl, emelni sem bírja, csak alig-alig mozdul, mintha odakötött volna a talajhoz. Gondolatban feltett kérdésére választ nem kap, ám, gyanakodni kezdhet, s sejtheti, hogy amit lát, az nem feltétlenül az igaz valóság. Futásnak eredne... de nem tud, mintha egy borzasztó álomban lenne, hol menekülnie kell, de egyszerűen képtelen rá. Kimelegszik az erőlködéstől, s halk sikolyokra, kiáltására futja, Frandr után, amire nem igazán jön válasz. Még mindig úgy érzi, hogy az egész világegyetemben ő maradt volna egyedül, ami kissé nyomaszthatja. Hirtelen mozgást észlel közvetlenül a lába alól. Árnyalatnyit besüpped a homokos talaj, majd hirtelen bokáig csusszan a résbe, úgy, hogy még haja is nekilendül.*
//Frandr//
*Csicsergés hangzik fel, s a ház mögül, mely előtt felesége és gyermeke áll, apró madárraj reppen fel cikázva. A kertben, melynek földje ugyan egy távoli pusztaság néhol megszáradt képét mutatja, gazdag növényzet és pillangók keringenek, de a kisgyermeknek most ez a legkevesebb. Anyja ruháját húzogatja, ki könnyektől csillogó szemekkel súgja csak neki:*
- Persze... menj csak, kincsem! *Mosolyodik el, s öklét szájára szorítva néz fel, félszegen.*
- Apaaaaaaaa! *Azonnal futásnak ered, ahogyan csak apró, pici lábai bírják, az első néhány lépés után elhasal, de boldogan pattan fel, s fut tovább.*
- Apaaaaaaa! *Kiált ismét, s levegőbe pattan, hogy átugorjon egy számára hatalmasnak tűnő, valójában csenevész ágat.*
- Apaaaaaaa! Hát visszatértél!!!! *Egy apró könnycsepp az ő szemében is megjelenik, s egyre csak közelebb közelebb ér, kis kezeit hatalmas ölelésre tárja, s már majdnem ott van... már... már majdnem ott van...
Frandr hirtelen neszezést érez lábánál... nem tud megmozdulni... a pusztai homok megindul lefelé, akárha örvény szippantaná. Látja gyermekét, s látja a síró asszonyt is a távolban, s érzi, ahogyan süllyed.*
- Apaaaa! *Gyermeki kacaj, s az a vékony, kis hang, a ház mögül tűző nap, a madárcsicsergés , s a pillangók kergetőzése, minden... minden olyan tökéletesnek tűnik, talán túlságosan is az.*
- Gyere be, férjem! *Int a nő, s nevetve, mintha nem venné észre Frandr süllyedését, megfordul, s elindul befelé a házba.* Siessetek, még meleg az étel... *Tenyerébe kuncog, majd szemét törli meg. Frandr, már térdig süllyed, s a gyermeke még mindig közeledik, töretlen hévvel, pedig lassan boldogan mosolygó arca oly magasan lesz, mint Frandré.*
//Laor//
*A férfi sejti, hogy valami nincs rendben. Egyszerű, hétköznapi fickó, racionális gondolkodással. Általában azon dolgokat részesítheti előnyben, melyekre könnyedén magyarázatot találhat, egyébiránt hamar felbosszantja magát rajta, ha nem, vagy legalábbis nem tulajdonít neki jelentőséget. Nevetése tompán szól az üregben, s mintha a súrlódás gyorsabban közeledne. Ahogy körbenéz, megállapíthatja az eddigieket, s azt is, hogy mérhetetlenül apróra zsugorodott, akár egy gyermekhangya. Sok hatalmasnak tűnő gyökérzet nyúlik ki az üreg száján felfelé, azokon akár még fel is kapaszkodhatna, de szárnya, az bizony nem nőtt. Biztonságosnak tűnik a felfelé kapaszkodás, bár jó néhány göröngy megindul lába alatt, s az egyik ilyen gyökér, ki is szakad a földből, pedig pillekönnyű lehet, aztán a visszafordulás mellett dönt. Időben. Az üreg mélyén tátongó barlangszerű nyílásban, egy csápszerű valami jelenik meg, ami fejszerűen mozog le, s föl. A csáp végén, kiválóan látszik, amint olykor megnyílik, majd bezáródik, földes és sötét rózsaszín... akár egy hatalmas izomköteg. Laor felismerheti. Annyi különbséggel, hogy ezúttal nem eső után kerüli meg talpával, amint a földön tekergődzik. Földigiliszta. Gigantikus. Látszólag nem veszi észre a férfit, így egyelőre biztonságban van, kérdésére sem kap választ, csak, ami látszik... és az nem Aoneer. A tekergőző giliszta, élvezettel nyújtózkodik, s furakodik egyre közelebb és közelebb, láthatóan felfelé igyekezne, de teste elfoglalja az egész rést, amiben jelenleg Laor, hátát a falnak támasztva figyel. Hirtelen a férfi fejének egy mászkos göröngy csapódik, mintha felülről, dobálnák. Nem fáj, de azért igencsak kellemetlen.*
//Krestvir, Quantall//
*Meghallja Quantall kiáltását, s hangosan kifejtett gondolatait lassan meg is fogadja. Ahogy körbenéz, a táj homályosodik, s elcsíp még, egy kósza intést az ágyékkötős alaktól, ki mintha csupán bólintana, könyvét becsukja, s a mögötte lévő sátorba távozik, de úgy, mintha lelassult volna a történés, mint mintha megfagyott volna az idő eme kis szeglete, melybe Krestvir szorult. Ideges mozdulatokkal igazgatja meg szája előtt köpenyének azon részét, s hirtelen méltatlankodó vartyogást hall hátulról.*
- Naaaa... Feszíted... ! *Érez egy apró csípést tarkóján, mígnem a pusztában, kínlódva próbál előrefelé haladni, tapogatózva. Nem ütközik semminek és senkinek, kezei vakon kalimpálnak előtte, s amint lábát emelné, szinte orra esik, mert elveszíti egyensúlyát. A lába nem mozdul, azonban kis idő elteltével már látja is, hogy miért. Ismét az ingoványban van, letért az útról, mely eddig előttük húzódott, s lába alatt a föld cuppogva, büffentve nyílik meg, s szívja lefelé minden egyes apró mozdulatnál. Akkor is, amikor visszafelé próbál evickélni, csupán néhány apró lépést tud megtenni, s hasonlóan jár, de közelebb jutott. Immár Quantallhoz szólhat és láthatja is, ha körbenéz, feltéve, ha fent hagyja védelmét.*
*A légutait eltakaró rongy védelmében Quantall szabadon mozoghat, s tervezhet, mit szeretne, miközben hallgathatja az idegesítő buckalakó morgását, majd dicséretét is.*
- Aztán honnan a csudából szerezzek én neked bármiféle palánkhidat?! *Méltatlankodik a hang.* Ha már először is rám hallgattál volna, mikor szóltam, nem lenne ez, errefelé nincs ilyen gomba. Nem nagy a hatótávja, de arra bizony tele van vele a láp. Ezen az oldalon kell haladjatok, itt tán nem is olyan süppedős. *Mormogja, majd hallhatóan felfelé tápászkodik, s ruházatát porolja. Quantall mindeközben talál egy hatalmas, mászkos göröngyöt, s Laor felé dobhatja, ki még nem távolodott el annyira az úttól, de bőszen dagaszt, akárcsak Krestvir, akin láthatja, hogy szája elé húzza köpenyét és tekintetébe visszaköltözik az értelem. Csak a manó méltatlankodik nyakában.*
- Nyah! *Szólal meg a dobás után a hang, közvetlenül Quantall mögül, s ha lenéz, egy apókát láthat meg, egyszerű, rongyos öltözékben, s kötéllel hóna alatt.*
- Hallod, tudtam, hogy ez lesz, mikor már elmerészkedtetek idáig. *Csóválja meg fejét, miközben a kötelet Quantallnak adja.*
- Szerintem a kicsivel, meg azzal a melákkal kezdd! Lassan derékig állnak az ingoványban. Tudsz lasszót dobni? *Kérdezi karba font kézzel.* Gondolom nem. *Meg sem várja a válasz.*
- Akkor szedd ki a fekete hajú lányt. Hé! Te észnél vagy már??! *Szól Krestvirhez, aztán mégis Quantall felé fordul.* Hmmm... mélységi! Talán az a kis manó tudna segíteni... *Gondolkodik hangosan felsóhajtva, mint, aki azt gondolja, hogy erre ők ketten, mármint a gondolkodásra, amúgy sem lennének képesek.*
- Csak siessetek, mindjárt itt az este.
//Alyo//
-Helyes! De ne szájalj, mert pofán váglak! *Fenyegeti meg, csak úgy tessék lássék, de komor képére hideg mosoly ül ki, s lassan elindul a pulttól Alyo elé, majd a poharat laza mozdulattal csúsztatja a lány felé, aki vagy elkapja azt, vagy nem.*
- Grrr... most, hogy mondod meg kéne fürdenem... ez a néhány utolsó szuka, igencsak nedves volt. *Rázza meg magát elkínzottan, s mélyen ülő szemeit Alyora emeli.*
- Honnan a picsából tudjam, mi vagyok én álomfejtő, enissa? *Unottan támasztja meg állát könyökölve, s maga is kiissza a saját poharát, anélkül, hogy koccintana, vagy bármi, majd belehajítja a mosódézsába.*
- Amilyen béna vagy, nem csodálnám, ha mindjárt elpatkolnál. *Tölt felsóhajtva még egyet, s Alyonak is kínálja, ki, ha odatartja, hát még egy löket poharában landol. Mindeközben lágy imbolygásnak indul alatta a kocsma padlója, majd aprónként süllyedni kezd. Syoud felállva rázza meg a fejét, s cinikusan jegyzi meg, miközben ismét poharat kezd törölni.*
- Máris bebasztál... hát ez nagyszerű.
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.05 18:40:14
1142. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-04 13:28:29
Üzenet elküldve: 2020-03-04 13:28:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
*Látja az általa rajzolt térképen, hogy itt ismét változni fog a vidék, de az sosem gondolta volna, hogy egy ilyen helyre is elviszi az élet egyszer. ~Fúj! Mi lehet ez a szag? Nem, nem is akarom tudni! ~ Lép át nagyon óvatosan egy döglött állatra hasonlító, éppen lebomlás szélén álló növénykupac. Ha felemelné, minden bizonnyal élőlények százai tárulnának a szeme elé, de ő ilyen látványtól inkább megkímélnél magát. Csak szépen lábujjhegyen lép, minden mozdulatot elsőre megfontolva, míg csak nem megrezzen az egyik bokor, tőle nem messze. Erre már ugrik is, és szalad, az kéne még, hogy itt hagyja a fogát egy ilyen kis jelentéktelennek tűnő helyen, ahol egyik élő rokona sem keresné soha. Hallotta ám a rémtörténeteket, hogy az iszap lovastól elnyeli az óvatlanokat válogatás nélkül és onnan aztán arannyal már ki nem vásárolja senki magát, még a piszkosul gazdag se. ~Én úgy is kis falat lennék. Csak bőr van rajtam szinte. ~ De egy óvatlan lépés és máris a fenekét találja a sáros földön.*
-ÁH! *Rá is fog azonnal a szájára, az kéne még, hogy a kiáltására idecsődüljenek az éhes vadak. Gyorsan feláll, kicsit megpaskolja a fájó részt, majd kapkodja a lábait, hogy minél hamarabb kiérjen ebből a bűzös mocsárból, lehetőleg egy darabban. Közben a táskáját markolja, meg azt az egy darab biztos pontot, ami még tartja benne a lelket, meg a hitet, hogy ő bizony nem tévedt el, pont arra tart, amerre kell. Mert amíg pontosan tudja, hol is van éppen, addig semmi ok a pánikra. Mindig lesz valahol, ez megkérdőjelezhetetlen, de csak akkor elégedett, ha tudja is mi merre hány méter.*
-ÁH! *Rá is fog azonnal a szájára, az kéne még, hogy a kiáltására idecsődüljenek az éhes vadak. Gyorsan feláll, kicsit megpaskolja a fájó részt, majd kapkodja a lábait, hogy minél hamarabb kiérjen ebből a bűzös mocsárból, lehetőleg egy darabban. Közben a táskáját markolja, meg azt az egy darab biztos pontot, ami még tartja benne a lelket, meg a hitet, hogy ő bizony nem tévedt el, pont arra tart, amerre kell. Mert amíg pontosan tudja, hol is van éppen, addig semmi ok a pánikra. Mindig lesz valahol, ez megkérdőjelezhetetlen, de csak akkor elégedett, ha tudja is mi merre hány méter.*
1141. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-02 13:55:41
Üzenet elküldve: 2020-03-02 13:55:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kicsit meglepődik, mikor nem ott találja magát, ahol az imént volt. Lehetne ennél kínosabb helyeken is, bár a legutóbbi kocsmázós élménye nem volt épp Lanawin köldöke. És mindent összevetve a mostani sem ígérkezik kéjutazásnak, hiszen a pult túlsó oldalán Syoudot, az ő drágalátos édesapját pillantja meg.*
- Jajj papus, milyen kérdés ez?! Szenilisedsz, vagy mi van?! Persze, hogy iszom.
*Le is telepszik a pult mellé, íját a pultra teszi.*
- Gondoltam, hogy elvitt a fene. Valami kormos szukát pocsíkoltál éppen, mi?
*Fejét csóválja, mivel Syoudot ismerve ez nagyon is reális halálnem, ezúttal elhagyta a fene nagy szerencséje és az a kurva nem volt egyedül.*
- Tudod kurva nagy mákod van, hogy megdöglöttél, mert Rel megölt volna, ha összetöröd a szívét, meg ha rákensz valami kormos kórságot. Olyan jó nő az. Bár totál buggyant, mert annyira odavan érted. Na lökd a piát papus! Aztán mondd csak, én is halott vagyok? Vagy valami hülye álom ez?
*Alyo egészen csevegőre vette a figurát, indulás óta most először van jó kedve. Ha pedig Syoud jókedvre deríti, akkor az nem lehet más, csak egy lázálom.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kicsit meglepődik, mikor nem ott találja magát, ahol az imént volt. Lehetne ennél kínosabb helyeken is, bár a legutóbbi kocsmázós élménye nem volt épp Lanawin köldöke. És mindent összevetve a mostani sem ígérkezik kéjutazásnak, hiszen a pult túlsó oldalán Syoudot, az ő drágalátos édesapját pillantja meg.*
- Jajj papus, milyen kérdés ez?! Szenilisedsz, vagy mi van?! Persze, hogy iszom.
*Le is telepszik a pult mellé, íját a pultra teszi.*
- Gondoltam, hogy elvitt a fene. Valami kormos szukát pocsíkoltál éppen, mi?
*Fejét csóválja, mivel Syoudot ismerve ez nagyon is reális halálnem, ezúttal elhagyta a fene nagy szerencséje és az a kurva nem volt egyedül.*
- Tudod kurva nagy mákod van, hogy megdöglöttél, mert Rel megölt volna, ha összetöröd a szívét, meg ha rákensz valami kormos kórságot. Olyan jó nő az. Bár totál buggyant, mert annyira odavan érted. Na lökd a piát papus! Aztán mondd csak, én is halott vagyok? Vagy valami hülye álom ez?
*Alyo egészen csevegőre vette a figurát, indulás óta most először van jó kedve. Ha pedig Syoud jókedvre deríti, akkor az nem lehet más, csak egy lázálom.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1877-1896