Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 6 (101. - 120. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
120. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-19 17:41:49
Üzenet elküldve: 2020-04-19 17:41:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//A Romtábor felé//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
* Lassan csak összeszedi magát a banda, hogy végre elhagyják az erdőt. A lebénult Roshnek is egyre jobban van. Feltehetően a kutya is hamarosan összekapja magát. Addig meg cipelje csak a városi. A kis patkány még szemtelenkedik is vele, amire rögvest visszavág.*
- Érdekes, hogy rám ugyan nem támadt semmit. Ha én nem megyek utánatok, akkor valószínűleg a ti meleg beleiteket falnák a kutyák.* Nem szalasztja el, hogy egy gúnyos vigyort ne ejtsen meg a kis takony felé. Útjuk úgy néz ki, hogy most már békésen telik. Beletelik egy kis idő, de aztán végül az erdő ritkulni kezd és helyét egy bűzös ingovány veszi át. Egykedvűen hallgatja a beszámolót arról, hogy hova a fenébe mennek. Greksar nem tud sokat a környékről. Viszonylag elszigetelten élt. Azok meg akiket letámadott nem igazán a helyi hírekről beszéltek neki. A környezet kedvére való. Nedves bűzös mocsár. Egy marék sárba is belekóstol az ork. A víz nagyon nem is zavarja, mivel nem visel olyan vasholmit, mint a vakarcs.*
- Azt mi van, ha már lakják?* Teszi fel a kérdést a nagydarab. Semmi kedve harcolni ma már. Éhes meg fáradt is. A druida követi szorosan Roshneket, mivel ahogy kinéz neki van helyismerete. Valahogy nehezen tudja elhinni, hogy egy ilyen helyen fognak meggazdagodni, de ez majd csak kiderül. Az óvatos lépkedéshez csak egy hozzáfűznivalója van.*
- Meg a vasruhájúakat is.* Utalva ezzel a vakarékra, bár kétli, hogy ez bekövetkezne. Ha elkezdene merülni, úgy is hamar kihúznák.*
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
* Lassan csak összeszedi magát a banda, hogy végre elhagyják az erdőt. A lebénult Roshnek is egyre jobban van. Feltehetően a kutya is hamarosan összekapja magát. Addig meg cipelje csak a városi. A kis patkány még szemtelenkedik is vele, amire rögvest visszavág.*
- Érdekes, hogy rám ugyan nem támadt semmit. Ha én nem megyek utánatok, akkor valószínűleg a ti meleg beleiteket falnák a kutyák.* Nem szalasztja el, hogy egy gúnyos vigyort ne ejtsen meg a kis takony felé. Útjuk úgy néz ki, hogy most már békésen telik. Beletelik egy kis idő, de aztán végül az erdő ritkulni kezd és helyét egy bűzös ingovány veszi át. Egykedvűen hallgatja a beszámolót arról, hogy hova a fenébe mennek. Greksar nem tud sokat a környékről. Viszonylag elszigetelten élt. Azok meg akiket letámadott nem igazán a helyi hírekről beszéltek neki. A környezet kedvére való. Nedves bűzös mocsár. Egy marék sárba is belekóstol az ork. A víz nagyon nem is zavarja, mivel nem visel olyan vasholmit, mint a vakarcs.*
- Azt mi van, ha már lakják?* Teszi fel a kérdést a nagydarab. Semmi kedve harcolni ma már. Éhes meg fáradt is. A druida követi szorosan Roshneket, mivel ahogy kinéz neki van helyismerete. Valahogy nehezen tudja elhinni, hogy egy ilyen helyen fognak meggazdagodni, de ez majd csak kiderül. Az óvatos lépkedéshez csak egy hozzáfűznivalója van.*
- Meg a vasruhájúakat is.* Utalva ezzel a vakarékra, bár kétli, hogy ez bekövetkezne. Ha elkezdene merülni, úgy is hamar kihúznák.*
119. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-19 11:43:28
Üzenet elküldve: 2020-04-19 11:43:28
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*A mocsárban nincsenek deszkák vagy farönkök. A láp bűzös miazmája mindent felzabál és elfolyósít, amiből kiveszik az élet. Így csak félig elrohadt-korhadt fadarabok és indák állnak Karheia rendelkezésére, hogy segítsen Learonnak a mentésben.
Előbb a lánynak tűnik fel a Learon körül fellazuló talaj megváltozása, így időben figyelmeztetheti a pásztormágust a kialakuló helyzetre. Az ötlete akár jó is lehet, kérdés, ebben a helyzetben mennyire ültethető át a gyakorlatba.
Learon mágiája egy olyan talajon, ami teljesen szilárd, tökéletes megoldást adhatott volna, de így, hogy szinte mindent átitat a talajt feláztató nedvesség, így csak részben hatásos. Karheia figyelmeztetése okán ő maga is láthatja a körülötte kialakuló talajkorong megmozdulását. A varázslata ezen a részen összetartja a talajt, de csak egy bizonyos határig, ám Glendron süllyedése így is megállt, ám egy újabb probléma lépett fel.
Karheia agya lázasan dolgozik, de elérhető közelségben semmi nincs, ami eleget tenne az elképzelésének, amikor Learon újabb mágiába fog, de előtte még előzékenyen szól társainak, nehogy az ijedelem újra fellángoljon.
A mágia sikerül és a mocsárból, a meglévő növények felől, de még a Glendron alól is, újabb növények, indák, lapulevelek kezdenek nőni, mintha életre kelne a természet, így a mocsárba ragadt férfi süllyedése teljesen megáll és a Learont körülvevő talajkorong sem mozdul tovább, mert a megjelenő növények összefogják a fellazult talajt.
Most már Karheiának is van lehetősége segíteni, persze nem árt még így is vigyázni, de most már közös erővel sikerül kiszabadítani Glendort szorult helyzetéből.
Amikor aztán a szerpap lihegve, fehér arccal, félig iszaposan-sárosan elterül Learon mellett a frissen sarjadt növények között, már mindenki biztonságban lehet.*
- Köszönöm. Köszönöm. *Lihegi a férfi és hálás pillantással fordul megmentői felé.*
- Eeyr áldjon benneteket. Megmentettétek az életem. *Mondja hálatelten.*
*A mocsárban nincsenek deszkák vagy farönkök. A láp bűzös miazmája mindent felzabál és elfolyósít, amiből kiveszik az élet. Így csak félig elrohadt-korhadt fadarabok és indák állnak Karheia rendelkezésére, hogy segítsen Learonnak a mentésben.
Előbb a lánynak tűnik fel a Learon körül fellazuló talaj megváltozása, így időben figyelmeztetheti a pásztormágust a kialakuló helyzetre. Az ötlete akár jó is lehet, kérdés, ebben a helyzetben mennyire ültethető át a gyakorlatba.
Learon mágiája egy olyan talajon, ami teljesen szilárd, tökéletes megoldást adhatott volna, de így, hogy szinte mindent átitat a talajt feláztató nedvesség, így csak részben hatásos. Karheia figyelmeztetése okán ő maga is láthatja a körülötte kialakuló talajkorong megmozdulását. A varázslata ezen a részen összetartja a talajt, de csak egy bizonyos határig, ám Glendron süllyedése így is megállt, ám egy újabb probléma lépett fel.
Karheia agya lázasan dolgozik, de elérhető közelségben semmi nincs, ami eleget tenne az elképzelésének, amikor Learon újabb mágiába fog, de előtte még előzékenyen szól társainak, nehogy az ijedelem újra fellángoljon.
A mágia sikerül és a mocsárból, a meglévő növények felől, de még a Glendron alól is, újabb növények, indák, lapulevelek kezdenek nőni, mintha életre kelne a természet, így a mocsárba ragadt férfi süllyedése teljesen megáll és a Learont körülvevő talajkorong sem mozdul tovább, mert a megjelenő növények összefogják a fellazult talajt.
Most már Karheiának is van lehetősége segíteni, persze nem árt még így is vigyázni, de most már közös erővel sikerül kiszabadítani Glendort szorult helyzetéből.
Amikor aztán a szerpap lihegve, fehér arccal, félig iszaposan-sárosan elterül Learon mellett a frissen sarjadt növények között, már mindenki biztonságban lehet.*
- Köszönöm. Köszönöm. *Lihegi a férfi és hálás pillantással fordul megmentői felé.*
- Eeyr áldjon benneteket. Megmentettétek az életem. *Mondja hálatelten.*
118. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-19 00:58:57
Üzenet elküldve: 2020-04-19 00:58:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Saját kiáltásaik a közeledő sötétségben. A tündér mosolyát nem tudja hova tenni. Hogy lehet őszintén mosolyogni egy ilyen helyzetben? Végül erőfeszítése sikerrel jár, de nem pihenhet meg. A magisztert talán már el is vesztették, a mélységi a többiekért küzd. A páncélos harcos esetében már az öreg, a tündérlány és az általa hozzá vágott üvegcse is segít. Tapasztalta már, hogy milyen hasznosak azok az italok. Hitere mintha megsokszorozódott volna az ereje. Szinte kicsattan. A remete szavai meglepik.*
~Abogr? Ki ez az öreg? Ismerte talán a...~
*Azt viszont még Quantall is felfogja, hogy ez nem a tökéletes alkalom a kérdezősködésre. A páncélos harcost igyekszik kihúzni. Közös próbálkozásuk pedig sikerrel jár. Persze ez még nem jelenti, hogy megpihenhetnek. A mélységi csomót bogoz, és mikor a csapatuk vezetője kijjebb lesz húzva akkor megköti a karja alatt ahogy a többieknél. Aztán jön megint az ahogy nekifeszül a kötélnek és próbálja kihúzni teljes testével. Az a varázslötty tényleg elképesztő. Viszont a helyzetük egyáltalán nem rózsás. Olyan nyílt célpontot nyújtanak, hogy abba belegondolni is rossz. A mélységi a torkában érzi a szívét dobogni, de csak a feladatra koncentrál. Mikor a csapat vezetője is kiszabadult megint elvégzi remélhetőleg utoljára a mutatványát azzal a kötéllel. Talán ha nem a hegyek közül származik ahol ez alapvető tudás akkor másképp alakul ez a kaland is. Mindegy ha sikerül kihúzni az íjásznőt annyira, hogy köré is megköthesse a kötelet most a többiekre bízza a húzást. Négyen elegeknek kell, hogy legyenek.*
-Húzzátok gyorsan!
*Rántja ki a sima kardját és áll a tündér mögé fedezve a csapatot. A sötét közel van és nem lehetnek óvatlanok. Ha valami most támadna rájuk azt megpróbálja feltartani. Ha nem kell és a többiek gond nélkül ki tudják húzni az íjászukat akkor a harcosokat előre engedi. Ez a mutatvány őt is eléggé lefárasztotta. Viszont még nincs ideje megpihenni. Csak talán a közvetlen közelében állók hallhatják halk suttogását a sötétségben.*
-Wylnurana segíts minket.
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán hárommal növeli az erőt a következő két körre.
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Saját kiáltásaik a közeledő sötétségben. A tündér mosolyát nem tudja hova tenni. Hogy lehet őszintén mosolyogni egy ilyen helyzetben? Végül erőfeszítése sikerrel jár, de nem pihenhet meg. A magisztert talán már el is vesztették, a mélységi a többiekért küzd. A páncélos harcos esetében már az öreg, a tündérlány és az általa hozzá vágott üvegcse is segít. Tapasztalta már, hogy milyen hasznosak azok az italok. Hitere mintha megsokszorozódott volna az ereje. Szinte kicsattan. A remete szavai meglepik.*
~Abogr? Ki ez az öreg? Ismerte talán a...~
*Azt viszont még Quantall is felfogja, hogy ez nem a tökéletes alkalom a kérdezősködésre. A páncélos harcost igyekszik kihúzni. Közös próbálkozásuk pedig sikerrel jár. Persze ez még nem jelenti, hogy megpihenhetnek. A mélységi csomót bogoz, és mikor a csapatuk vezetője kijjebb lesz húzva akkor megköti a karja alatt ahogy a többieknél. Aztán jön megint az ahogy nekifeszül a kötélnek és próbálja kihúzni teljes testével. Az a varázslötty tényleg elképesztő. Viszont a helyzetük egyáltalán nem rózsás. Olyan nyílt célpontot nyújtanak, hogy abba belegondolni is rossz. A mélységi a torkában érzi a szívét dobogni, de csak a feladatra koncentrál. Mikor a csapat vezetője is kiszabadult megint elvégzi remélhetőleg utoljára a mutatványát azzal a kötéllel. Talán ha nem a hegyek közül származik ahol ez alapvető tudás akkor másképp alakul ez a kaland is. Mindegy ha sikerül kihúzni az íjásznőt annyira, hogy köré is megköthesse a kötelet most a többiekre bízza a húzást. Négyen elegeknek kell, hogy legyenek.*
-Húzzátok gyorsan!
*Rántja ki a sima kardját és áll a tündér mögé fedezve a csapatot. A sötét közel van és nem lehetnek óvatlanok. Ha valami most támadna rájuk azt megpróbálja feltartani. Ha nem kell és a többiek gond nélkül ki tudják húzni az íjászukat akkor a harcosokat előre engedi. Ez a mutatvány őt is eléggé lefárasztotta. Viszont még nincs ideje megpihenni. Csak talán a közvetlen közelében állók hallhatják halk suttogását a sötétségben.*
-Wylnurana segíts minket.
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán hárommal növeli az erőt a következő két körre.
117. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-18 17:55:09
Üzenet elküldve: 2020-04-18 17:55:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Épp csak átfut az agyán a gondolat, hogy ennyi volt. Mégis ilyen dicstelen módon fog elpusztulni, ám ekkor szinte isteni csoda történik. Valaki megragadja a fogódzó után kapkodó kezét. Ebben a pillanatban nem is törődik vele, hogy ki az, csak igyekszik erősen megkapaszkodni a segítő kézben. Csak utána látja meg, hogy a kimerültnek látszó Frandr az. Valami torz mosoly jelenik meg az arcán, bár ez nem látszódhat a kendő miatt. Egyelőre nem a megkönnyebbülés varázsolta ez oda, hiszen még csak azt sikerült megakadályozni, hogy végleg elmerüljön a mocsárban. Aztán lassan egyre kijjebb kerül a vendégmarasztaló ingovány talajából és kisvártatva mások is érkeznek, hogy segítségére legyenek. Köztük egy öregember akit nem tud hova tenni, de ezzel van ideje legkevésbé foglalkozni. Egyelőre négykézláb állva kapkod levegő után, és lassacskán a hangok is eljutnak a tudatáig. Ezek pedig nem megnyugtatók. Vészjósló és kétségbeesett ordítások keverednek egymással. Ahogy igyekszik felmérni a helyzetet felismeri, hogy az utóbbi Alyotól ered és így már Frandrnak sem kell sokáig noszogatnia. Botladozó léptekkel követi a harcost, hogy a süllyedő íjászhoz érve megragadhassa annak másik karját és minden erejét megfeszítve igyekezzek kihúzni a csapdájából. Arra nem nagyon jut ereje, hogy ő is csendre utasítsa és sok kedvet sem érez hozzá. Tökéletesen meg tudja érteni a kétségbeesett félvért. Ha sikerül is kirángatni Alyot a mocsárból, nem marad pátyolgatni hiszen azok az üvöltések amik nem túl barátságosak, már aggasztóan közelről érkeznek. Igyekszik Frandr mellé és kardja után kap. Ha van olyan szerencséje, hogy az nem ragadt bele az ingoványba elő is rántja és igyekszik úgy helyezkedni, hogy mellette álló társát és a mögötte lévőket is védeni tudja szükség esetén.*
- Riri! *köhög hátra a válla felett rekedtesen* Ha van valamid, amitől új erőre kaphatok, annak most nagy hasznát tudnám venni.
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Épp csak átfut az agyán a gondolat, hogy ennyi volt. Mégis ilyen dicstelen módon fog elpusztulni, ám ekkor szinte isteni csoda történik. Valaki megragadja a fogódzó után kapkodó kezét. Ebben a pillanatban nem is törődik vele, hogy ki az, csak igyekszik erősen megkapaszkodni a segítő kézben. Csak utána látja meg, hogy a kimerültnek látszó Frandr az. Valami torz mosoly jelenik meg az arcán, bár ez nem látszódhat a kendő miatt. Egyelőre nem a megkönnyebbülés varázsolta ez oda, hiszen még csak azt sikerült megakadályozni, hogy végleg elmerüljön a mocsárban. Aztán lassan egyre kijjebb kerül a vendégmarasztaló ingovány talajából és kisvártatva mások is érkeznek, hogy segítségére legyenek. Köztük egy öregember akit nem tud hova tenni, de ezzel van ideje legkevésbé foglalkozni. Egyelőre négykézláb állva kapkod levegő után, és lassacskán a hangok is eljutnak a tudatáig. Ezek pedig nem megnyugtatók. Vészjósló és kétségbeesett ordítások keverednek egymással. Ahogy igyekszik felmérni a helyzetet felismeri, hogy az utóbbi Alyotól ered és így már Frandrnak sem kell sokáig noszogatnia. Botladozó léptekkel követi a harcost, hogy a süllyedő íjászhoz érve megragadhassa annak másik karját és minden erejét megfeszítve igyekezzek kihúzni a csapdájából. Arra nem nagyon jut ereje, hogy ő is csendre utasítsa és sok kedvet sem érez hozzá. Tökéletesen meg tudja érteni a kétségbeesett félvért. Ha sikerül is kirángatni Alyot a mocsárból, nem marad pátyolgatni hiszen azok az üvöltések amik nem túl barátságosak, már aggasztóan közelről érkeznek. Igyekszik Frandr mellé és kardja után kap. Ha van olyan szerencséje, hogy az nem ragadt bele az ingoványba elő is rántja és igyekszik úgy helyezkedni, hogy mellette álló társát és a mögötte lévőket is védeni tudja szükség esetén.*
- Riri! *köhög hátra a válla felett rekedtesen* Ha van valamid, amitől új erőre kaphatok, annak most nagy hasznát tudnám venni.
116. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-18 15:24:55
Üzenet elküldve: 2020-04-18 15:24:55
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Romtábor felé//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
-Csak a feketeseggű isten tudhatja. *Dohogja Ordonok kérdésére, lapos pillantást vetve az orkra szeme sarkából.* -A fenevadak talán tettek róla.
*A kutya miatt nem aggódna az ork helyében. Őt is megvágta az a valami, hamar talpra állt. Ez a szerencséje.
Lassan maguk mögött hagyják az erdőt, a tájat pedig felváltva az ingovány undok látványa, mi szép lassan teljesen keblére öleli a szekérvájta utat lábuk alatt.*
-Hálát, mi? *Vigyorog a nagydarab orkra sötéten.* -Nem lennél ilyen hálás, ha valamelyik ordas most a meleg beleid falná épp.
*Lassan elérik a gázlót, a folyó látványára pedig Roshnek hirtelen megtorpan.*
-Tudom, hova tartunk. Biztos hallottátok má', mi történt ebben a rothadt városban.
*Fordul hátra a válla felett a másik kettőhöz, majd megszaporázza lépteit és belegázol a hűvös vízbe.*
-Nincsenek má' őrjáratok, meg szararcú vörösköpenyesek. Tábor viszont van. Magunkféléknek.
*Ahogy partot ér, megrázza magát, s a vasalt bakancsról is leveri a vizet egy arra alkalmas kövön, már amennyire ez lehetséges.*
-A Romtábor a mi helyünk. Nincs messze az úttól, könnyen szemmel tarthatjuk onnét az egész környéket. Megszedjük magunkat.
*Bólogat serényen, miközben letér az útról.*
-Nézzétek, hová léptek, ez az Ingovány, még ha nem is a legrosszabb része. Elnyeli a hülyéket.
*Ugyan helyismerete nincs túl sok, de járt már e vidéken. Ahogy a Romtábor sem lesz ismeretlen búvóhely számára.*
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
-Csak a feketeseggű isten tudhatja. *Dohogja Ordonok kérdésére, lapos pillantást vetve az orkra szeme sarkából.* -A fenevadak talán tettek róla.
*A kutya miatt nem aggódna az ork helyében. Őt is megvágta az a valami, hamar talpra állt. Ez a szerencséje.
Lassan maguk mögött hagyják az erdőt, a tájat pedig felváltva az ingovány undok látványa, mi szép lassan teljesen keblére öleli a szekérvájta utat lábuk alatt.*
-Hálát, mi? *Vigyorog a nagydarab orkra sötéten.* -Nem lennél ilyen hálás, ha valamelyik ordas most a meleg beleid falná épp.
*Lassan elérik a gázlót, a folyó látványára pedig Roshnek hirtelen megtorpan.*
-Tudom, hova tartunk. Biztos hallottátok má', mi történt ebben a rothadt városban.
*Fordul hátra a válla felett a másik kettőhöz, majd megszaporázza lépteit és belegázol a hűvös vízbe.*
-Nincsenek má' őrjáratok, meg szararcú vörösköpenyesek. Tábor viszont van. Magunkféléknek.
*Ahogy partot ér, megrázza magát, s a vasalt bakancsról is leveri a vizet egy arra alkalmas kövön, már amennyire ez lehetséges.*
-A Romtábor a mi helyünk. Nincs messze az úttól, könnyen szemmel tarthatjuk onnét az egész környéket. Megszedjük magunkat.
*Bólogat serényen, miközben letér az útról.*
-Nézzétek, hová léptek, ez az Ingovány, még ha nem is a legrosszabb része. Elnyeli a hülyéket.
*Ugyan helyismerete nincs túl sok, de járt már e vidéken. Ahogy a Romtábor sem lesz ismeretlen búvóhely számára.*
115. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-18 15:10:16
Üzenet elküldve: 2020-04-18 15:10:16
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*Learont továbbra sem hagyja cserben a mágia, de a környezet és a talaj sokkal inkább. Hiába az elmozdíthatatlan láb, ha a föld egyszerűen eltűnik a csizmája talpa alól.*
-Wojest, most segíts meg, ha akarsz! *Dörmögi az orra alatt, majd felméri helyzetét egy pillanat alatt és látja, ahogy Rheia is próbálkozik a maga módszerével. A pásztormágus kezdi elveszíteni a türelmét és csak pörgeti agyában a varázslatokat, amiket megtanult.* ~Miért nem tanultam meg a mocsári vájárt, te jó ég?~ *Korholja magát, de még erre sincs nagyon ideje, hiszen a talaj kezd széttöredezni körülöttük. Utolsó ötlete az, hogyha nincs szilárd talaj, akkor majd csinál magának valami ahhoz hasonlót, méghozzá mágiával. Olvasta egy könyvben még a toronyban régebben, hogy valaki indákat varázsolt a talpa alá és azon mászott ki egy barlangból. A történet elég hihetetlen volt, de így belegondolva jobb, mintha egyszerűen hagyná a szerpapot veszni. Mindent meg kell próbálniuk, hogyha már elfogadta, hogy eljöjjön vele a férfi.* ~Tudtam, hogy bajba fog kerülni! Tudtam!~ *Terve az, hogy ő is valami ilyesmivel próbálkozik és legrosszabb esetben majd a mocsár indái megfogják Glendront vagy Learon lábát míg kihúzza a mocsárból a férfit. Elkezd varázsolni. Ha nem sikerül a varázslat, akkor pedig még mindig megpróbálkozhat azzal, hogy négykézlábra ereszkedik és próbál úgy keresni valami biztos pontot, mielőtt őt is elnyelné a mocsár.*
-Készüljetek! Varázsolok ide növényeket! *Szól a társainak, hogy azokat ne érje váratlanul és ijesztően a dolog, hiszen félő, hogy akkor még nagyobb csapkodás lenne a végén. Mágikus képességeit csak addig próbálja használni, amíg érzi, hogy kellően biztossá nem válik a talaj a lába alatt és készül arra is, hogyha bármi balul ütne ki, azonnal megszüntesse a mágiát.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására a következő néhány másodpercre a növényzet szapora burjánzása lesz úrrá harminc lépés körzetben.
*Learont továbbra sem hagyja cserben a mágia, de a környezet és a talaj sokkal inkább. Hiába az elmozdíthatatlan láb, ha a föld egyszerűen eltűnik a csizmája talpa alól.*
-Wojest, most segíts meg, ha akarsz! *Dörmögi az orra alatt, majd felméri helyzetét egy pillanat alatt és látja, ahogy Rheia is próbálkozik a maga módszerével. A pásztormágus kezdi elveszíteni a türelmét és csak pörgeti agyában a varázslatokat, amiket megtanult.* ~Miért nem tanultam meg a mocsári vájárt, te jó ég?~ *Korholja magát, de még erre sincs nagyon ideje, hiszen a talaj kezd széttöredezni körülöttük. Utolsó ötlete az, hogyha nincs szilárd talaj, akkor majd csinál magának valami ahhoz hasonlót, méghozzá mágiával. Olvasta egy könyvben még a toronyban régebben, hogy valaki indákat varázsolt a talpa alá és azon mászott ki egy barlangból. A történet elég hihetetlen volt, de így belegondolva jobb, mintha egyszerűen hagyná a szerpapot veszni. Mindent meg kell próbálniuk, hogyha már elfogadta, hogy eljöjjön vele a férfi.* ~Tudtam, hogy bajba fog kerülni! Tudtam!~ *Terve az, hogy ő is valami ilyesmivel próbálkozik és legrosszabb esetben majd a mocsár indái megfogják Glendront vagy Learon lábát míg kihúzza a mocsárból a férfit. Elkezd varázsolni. Ha nem sikerül a varázslat, akkor pedig még mindig megpróbálkozhat azzal, hogy négykézlábra ereszkedik és próbál úgy keresni valami biztos pontot, mielőtt őt is elnyelné a mocsár.*
-Készüljetek! Varázsolok ide növényeket! *Szól a társainak, hogy azokat ne érje váratlanul és ijesztően a dolog, hiszen félő, hogy akkor még nagyobb csapkodás lenne a végén. Mágikus képességeit csak addig próbálja használni, amíg érzi, hogy kellően biztossá nem válik a talaj a lába alatt és készül arra is, hogyha bármi balul ütne ki, azonnal megszüntesse a mágiát.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására a következő néhány másodpercre a növényzet szapora burjánzása lesz úrrá harminc lépés körzetben.
114. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-18 13:31:40
Üzenet elküldve: 2020-04-18 13:31:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren este//
*Ririt kihúzták, és, miután a lány visszaáll a lábára, Frandr tanácsát is megfogadja. Egy ital Quantallnak, és egy saját magának.
Eközben az öreg is beszél, úgy tűnik, sokkal optimistább a csapatnál, minden apró sikernek örülve. Krestvir még mindig le van fagyva, az sem zökkenti ki, hogy kiderül: az öreg és Abogr ismerik egymást.
És az öreg szájából ez a sablonos mondat, hogy higgyenek, amiben csak tudnak, hihetőbbnek, értékesebbnek hangzik, mint amit Abogr mondott. Hiszen a remete számottevő segítséget nyújt, itt van mellettük, itt izzad, hogy kihúzza őket a mocsárból. Nem csak egy arctalan valaki egy mágustorony tetején, aki csak közhelyekkel küldözget embereket a mocsárba.
És, akármilyen furcsának is tűnik a dolog, Frandr elkezdi megfogadni valamennyire a tanácsot. Hisz abban, hogy ha mindent megtesz, amit tud, és még úgy is kudarcot vall, akkor nem marad szégyenben.
Hisz abban, hogy ez a lehetetlen helyzet sem más fajta lehetetlen, mint az, hogy évtizedekig, generációkon át életben maradt, segített életben tartani a falvát a pusztán. Hisz abban, hogy semmivel nem néz most szembe, amivel más alakban, máshol, máskor már ne küzdött volna meg.
Így amikor kihúzzák, akkor izmai tiltakozása ellenére feláll, és nekiáll segíteni a többieknek.
Körülnézve látja Laort, ahogy kapaszkodót keres, miközben már szinte teljesen elsüllyedt, és ösztönösen ugrik segíteni a férfinak. Megragadva annak karját jelentős erőfeszítés árán kihúzza őt annyira, hogy Quantall ráhurkolhassa a kötelet, majd, a többiek húzása mellett a hídra segíti vezetőjüket.*
-Gyorsan, segíts kihúzni Alyot!
*Mondja Laornak, ahogy izmai kollektív tiltakozása ellenére odamegy az félelfhez. Megragadja annak egyik kezét, és int Laornak, hogy fogja meg a másikat.*
-Húzd! QUANTALL, SEGÍTS A KÖTÉLLEL! Riri, nekem is szükségem lenne erőre!
*Üvölti hátra a válla fölött, miközben próbálja kihúzni az iszapba ragadt íjászt.*
-ELHALLGATNÁL VÉGRE?
*Próbálja csöndre inteni Alyot, messze túlkiabálva azt. Már amúgy is elég nehéz segíteni a nőn, nem kell ehhez még az is, hogy az folyamatosan torkaszakadtából üvöltsön.
Krestvir úgy tűnik, sikeresen leküzdötte a belső démonait, ami szerencsés, mert kezd egyértelművé válni, hogy hamarosan külső ellenségekkel is kell foglalkozniuk.
De nem foglalkozhat az üvöltésekkel, addig nem, amíg Alyot nem húzták ki. Ha viszont ez sikerül, akkor már siet is. Krestvirtől elveszi a sisakját és felveszi azt, ügyelve, hogy a kendő a helyén maradjon, majd a pajzsát is elveszi.
És már siet is oda, ahol a híd érinti a stabil talajt. Védekező állásban beáll Riri, és a vonyító valamik közé. Fokosa már a kezében, készen, hogy csapást indítson bármi felé, ami megjelenik.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.18 13:37:32
//A vulkánok hava, 6887. Oren este//
*Ririt kihúzták, és, miután a lány visszaáll a lábára, Frandr tanácsát is megfogadja. Egy ital Quantallnak, és egy saját magának.
Eközben az öreg is beszél, úgy tűnik, sokkal optimistább a csapatnál, minden apró sikernek örülve. Krestvir még mindig le van fagyva, az sem zökkenti ki, hogy kiderül: az öreg és Abogr ismerik egymást.
És az öreg szájából ez a sablonos mondat, hogy higgyenek, amiben csak tudnak, hihetőbbnek, értékesebbnek hangzik, mint amit Abogr mondott. Hiszen a remete számottevő segítséget nyújt, itt van mellettük, itt izzad, hogy kihúzza őket a mocsárból. Nem csak egy arctalan valaki egy mágustorony tetején, aki csak közhelyekkel küldözget embereket a mocsárba.
És, akármilyen furcsának is tűnik a dolog, Frandr elkezdi megfogadni valamennyire a tanácsot. Hisz abban, hogy ha mindent megtesz, amit tud, és még úgy is kudarcot vall, akkor nem marad szégyenben.
Hisz abban, hogy ez a lehetetlen helyzet sem más fajta lehetetlen, mint az, hogy évtizedekig, generációkon át életben maradt, segített életben tartani a falvát a pusztán. Hisz abban, hogy semmivel nem néz most szembe, amivel más alakban, máshol, máskor már ne küzdött volna meg.
Így amikor kihúzzák, akkor izmai tiltakozása ellenére feláll, és nekiáll segíteni a többieknek.
Körülnézve látja Laort, ahogy kapaszkodót keres, miközben már szinte teljesen elsüllyedt, és ösztönösen ugrik segíteni a férfinak. Megragadva annak karját jelentős erőfeszítés árán kihúzza őt annyira, hogy Quantall ráhurkolhassa a kötelet, majd, a többiek húzása mellett a hídra segíti vezetőjüket.*
-Gyorsan, segíts kihúzni Alyot!
*Mondja Laornak, ahogy izmai kollektív tiltakozása ellenére odamegy az félelfhez. Megragadja annak egyik kezét, és int Laornak, hogy fogja meg a másikat.*
-Húzd! QUANTALL, SEGÍTS A KÖTÉLLEL! Riri, nekem is szükségem lenne erőre!
*Üvölti hátra a válla fölött, miközben próbálja kihúzni az iszapba ragadt íjászt.*
-ELHALLGATNÁL VÉGRE?
*Próbálja csöndre inteni Alyot, messze túlkiabálva azt. Már amúgy is elég nehéz segíteni a nőn, nem kell ehhez még az is, hogy az folyamatosan torkaszakadtából üvöltsön.
Krestvir úgy tűnik, sikeresen leküzdötte a belső démonait, ami szerencsés, mert kezd egyértelművé válni, hogy hamarosan külső ellenségekkel is kell foglalkozniuk.
De nem foglalkozhat az üvöltésekkel, addig nem, amíg Alyot nem húzták ki. Ha viszont ez sikerül, akkor már siet is. Krestvirtől elveszi a sisakját és felveszi azt, ügyelve, hogy a kendő a helyén maradjon, majd a pajzsát is elveszi.
És már siet is oda, ahol a híd érinti a stabil talajt. Védekező állásban beáll Riri, és a vonyító valamik közé. Fokosa már a kezében, készen, hogy csapást indítson bármi felé, ami megjelenik.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.18 13:37:32
113. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-18 12:28:35
Üzenet elküldve: 2020-04-18 12:28:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Üvöltések érkeznek mindenfelől. Némelyik csak a fejében létezik és a sötétség hozza elő őket, mások a mocsárból a többiek számára is hallhatóak, s mint ismeretlen fenyegetés közelednek. De ordítanak a csapat tagjai is, a süllyedő Alyo, az őt észre téríteni próbáló Frandr és Quantall, de még az öreg is.
Ő meg már zihál és tekintetét rémülten kapkodja a sötét, ködben úszó táj foltjaira. Ha nem volna kezében Frandr sisakja, talán még a fülét is betapasztaná és szemeit lehunyva próbálná meg kizárni a világot mint egy rémült kisgyerek.
Ettől félt, erre figyelmeztette Laort azon az éjszakán, még a Mágustoronynál: hogy nem lesznek biztos helyen, mikor besötétedik és ő cserben hagyja őket, mert nem sikerül uralkodnia magán.
Krestvir egyébként sem egy harcedzett valaki, talán ez a harmadik alkalom, hogy éles helyzetben kell helyt állnia és az első eset, hogy mindezt sötétben. Az elméje mindene, amije van és a mágia tudományának elsajátítása során szerzett önuralma és képessége, hogy koncentráljon, kizárva a külső, zavaró ingereket. Most mégis cserben hagyja ez a tudás, olyan sok az üvöltés, hogy a saját belső hangját sem hallja, nem tud megnyugodni.
Csak tompán fogja fel a kiáltások értelmét, nem tudja, hogyan másszon ki ebből és mit tegyen. Majd utoljára érkezik Carsaadi figyelmeztető kiáltása és ez valamit kibillent benne a jó irányba, ami aztán a többiek szavait is a helyükre teszi a fejében.
Megszületik benne a gondolat, hogy most az sem számít, hogy ő a nem létező fenyegetést érzékeli, pont azért, mert abban ott lehet a valóságos is. Most van oka félni de nem tehetetlen, mint máskor, mikor csak a képzelete játszik vele és láthatatlan ellenséggel küzd. Itt most van valami, amit a többiek is észlelnek, tehát jó eséllyel valóságos, ami ellen lehet harcolni, amit fel lehet tartóztatni.
Persze a lelkiállapotán ez a felismerés sem segít, még mindig pánikol és csak egy biztonságos, lámpás fénnyel bevilágított helyre vágyik, de tudatosul benne, hogy most nincs megkötve a keze, nem kell egyszerűen csak átszenvednie ezt az időszakot, hanem tehet ellene. Sőt, kell is, mert ez itt most a valóság és a többiek is veszélyben vannak.
Félelemtől gémberedve visszafordul, s látja, hogy épp Frandr-t húzzák ki sikeresen a mocsárból. Ez a haladás is visszaad valamennyit a lélekjelenlétébe.
Valamennyire összeszedi magát és mikor a férfi leteszi a pajzsát, ő fölveszi és a sisakkal együtt igyekszik egyik karjában megtartani ezeket, hogy a másik keze szabad legyen, ha varázsolni kellene.
Tovább haladnak a hídon Laor és Alyo felé, ezáltal közelebb kerülnek az úthoz is. Ő sem marad a híd végében, de azért egy-két lépés távolságra megáll a többiektől, nehogy a kiszabadító művelet során véletlenül lelökjék őt a hídról.*
- Alyo! Siessetek! - *Sürgeti a többieket és figyelmezteti őket, hogy a nő mindjárt teljesen elsüllyed. Kétségbeesetten pörgeti fejében a varázslatait, hogy mivel tudna innen segíteni, de nem akad egy épkézláb gondolata sem. Közben a vonyítások csak közelebb jöttek, ezért jobb tenyerét kitárva tartva kapkodja a fejét, próbálván felkészülni, ha gyorsan kellene közbelépnie. Az a baj, hogy kezd kimerülni, ezért fölösleges varázslatokat sem mer megkockáztatni. Még azt sem tudja megállapítani, pontosan honnan jön a fenyegetés, de ő mindenhonnan érzi. Érzi és nem látja. Mert a képzelgései még mindig gyötrik - noha hősiesen állja őket -, úgyhogy a szeme volna az, amire támaszkodnia kellene, de a rossz látási viszonyok ezt sem teszik egyszerűvé.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Üvöltések érkeznek mindenfelől. Némelyik csak a fejében létezik és a sötétség hozza elő őket, mások a mocsárból a többiek számára is hallhatóak, s mint ismeretlen fenyegetés közelednek. De ordítanak a csapat tagjai is, a süllyedő Alyo, az őt észre téríteni próbáló Frandr és Quantall, de még az öreg is.
Ő meg már zihál és tekintetét rémülten kapkodja a sötét, ködben úszó táj foltjaira. Ha nem volna kezében Frandr sisakja, talán még a fülét is betapasztaná és szemeit lehunyva próbálná meg kizárni a világot mint egy rémült kisgyerek.
Ettől félt, erre figyelmeztette Laort azon az éjszakán, még a Mágustoronynál: hogy nem lesznek biztos helyen, mikor besötétedik és ő cserben hagyja őket, mert nem sikerül uralkodnia magán.
Krestvir egyébként sem egy harcedzett valaki, talán ez a harmadik alkalom, hogy éles helyzetben kell helyt állnia és az első eset, hogy mindezt sötétben. Az elméje mindene, amije van és a mágia tudományának elsajátítása során szerzett önuralma és képessége, hogy koncentráljon, kizárva a külső, zavaró ingereket. Most mégis cserben hagyja ez a tudás, olyan sok az üvöltés, hogy a saját belső hangját sem hallja, nem tud megnyugodni.
Csak tompán fogja fel a kiáltások értelmét, nem tudja, hogyan másszon ki ebből és mit tegyen. Majd utoljára érkezik Carsaadi figyelmeztető kiáltása és ez valamit kibillent benne a jó irányba, ami aztán a többiek szavait is a helyükre teszi a fejében.
Megszületik benne a gondolat, hogy most az sem számít, hogy ő a nem létező fenyegetést érzékeli, pont azért, mert abban ott lehet a valóságos is. Most van oka félni de nem tehetetlen, mint máskor, mikor csak a képzelete játszik vele és láthatatlan ellenséggel küzd. Itt most van valami, amit a többiek is észlelnek, tehát jó eséllyel valóságos, ami ellen lehet harcolni, amit fel lehet tartóztatni.
Persze a lelkiállapotán ez a felismerés sem segít, még mindig pánikol és csak egy biztonságos, lámpás fénnyel bevilágított helyre vágyik, de tudatosul benne, hogy most nincs megkötve a keze, nem kell egyszerűen csak átszenvednie ezt az időszakot, hanem tehet ellene. Sőt, kell is, mert ez itt most a valóság és a többiek is veszélyben vannak.
Félelemtől gémberedve visszafordul, s látja, hogy épp Frandr-t húzzák ki sikeresen a mocsárból. Ez a haladás is visszaad valamennyit a lélekjelenlétébe.
Valamennyire összeszedi magát és mikor a férfi leteszi a pajzsát, ő fölveszi és a sisakkal együtt igyekszik egyik karjában megtartani ezeket, hogy a másik keze szabad legyen, ha varázsolni kellene.
Tovább haladnak a hídon Laor és Alyo felé, ezáltal közelebb kerülnek az úthoz is. Ő sem marad a híd végében, de azért egy-két lépés távolságra megáll a többiektől, nehogy a kiszabadító művelet során véletlenül lelökjék őt a hídról.*
- Alyo! Siessetek! - *Sürgeti a többieket és figyelmezteti őket, hogy a nő mindjárt teljesen elsüllyed. Kétségbeesetten pörgeti fejében a varázslatait, hogy mivel tudna innen segíteni, de nem akad egy épkézláb gondolata sem. Közben a vonyítások csak közelebb jöttek, ezért jobb tenyerét kitárva tartva kapkodja a fejét, próbálván felkészülni, ha gyorsan kellene közbelépnie. Az a baj, hogy kezd kimerülni, ezért fölösleges varázslatokat sem mer megkockáztatni. Még azt sem tudja megállapítani, pontosan honnan jön a fenyegetés, de ő mindenhonnan érzi. Érzi és nem látja. Mert a képzelgései még mindig gyötrik - noha hősiesen állja őket -, úgyhogy a szeme volna az, amire támaszkodnia kellene, de a rossz látási viszonyok ezt sem teszik egyszerűvé.*
112. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-17 22:02:55
Üzenet elküldve: 2020-04-17 22:02:55
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*S, jő az este, amint jönnie is kell, mondhatnánk, hogy meg van írva bár csupán ismeretlen erők játéka ez, s jele annak, hogy fordul az idő, fordul a perc, s fordul a lélek, melynek csupán a társaság ad erőt. Felhangzik olykor persze egy-egy ordítás, szimatolás a sötétben, egy felszakadó sóhaj, mi már inkább nyögésként hat a hidegedő mocsár vizében süppedve, de a társak még megvannak, s küzdenek. Valójában ez a lényeg. A kitartás és a küzdelem.*
- Héj, kislány! *Mosolyog az apóka Riri köszöntésére, s hogy humorral üsse el a komolyabb pillanatokat, megjegyzi.* Ez aztán alapos fürdés volt, de remélem, legalább jól aludtál. *Szélesedik aprót a mosoly, aztán az az igazi öreges kuncogás váltja fel, örömteli, s szabad, mint, ki már mindent elért az életben, s az apró örömökben leli kedvét, mint egy kis tündér szemének huncut szeglete, vagy vékonyka hangja. Aztán megindul, át a hídon, meglepő fiatalos fürgeséggel, csak néha apró nyögdécselése szakítja meg ezt a lendületet, majd Frandr kiváló ötlete és kiáltása.*
- Ez igen, tündér, kiváló ötlet! *Örömmel nyugtázza, hogy a lány magához tér, s ámuldozó tekintettel nézi a meglepő pontossággal helyére juttatott üvegcséket.*
- Telitalálat! Pont a közepibe! *Kiált fel a levegőbe öklözve, s szaladva tovább közben, még akkor is, mikor a lány figyelmeztetésére, maga is körbetekint, s a mosoly lehervad ajkáról. A sötét pedig jő... jő megállíthatatlanul. Már a tarkójukba liheg, már a nyakig merült Laor fülébe zúg hangtalanul, s az ordító Alyo szájába néz, szemtelenül vigyorogva rajta, hogy aztán forró leheletként távozzon ismét.*
- Ne adjátok fel! *Biztatja az imént sikereket elért Quantallt, ráerősítve szavaira, hiszen Krestviren látszik, hogy ismeretlen démonaival küzd.*
- Bízz, varázslóleány! Bízz! Hát Aborg komám nem izente meg nektek?! Magatokban, ki másban?? A küldetésben, a társaitokban, bennem, s mindenben, mibe csak kapaszkodni tudtok! *Hördül fel az öreg, de tekintete immár a horizontot fürkészi, miközben hagyja, hogy a kötelet kezéből kivéve Frandr köré hurkolják.*
- Krestvir! *Kiált az öreg is, de nyakán már feszülnek az inak, akár a sötét leple a tájra. Hirtelen a motoszkálás megszűnik, csupán erőlködésük hangja csendül fel, majd vonyítás, nem egy... hanem sok. Aztán jön a köd. Párás, fagyos, nehéz, mintha az a sok lehelet, mi eddig az ég fel tört, most mindenáron vissza akarna furakodni jól megérdemelt helyére.*
- Húzd! Húzd! *Mondja szinte csak úgy magának is, de mindenki kap egy-egy bátorító pillantást, Carsaadi is, kinek az italtól acélozódnak meg izai, s tündérfeletti erőre tesz szert, végül Frandr cuppanva szabadul meg a mocsárból, még csizmája is megmarad.
Laor mindeközben lassan megadja magát, jóllehet nem tehet mást, csak süllyedni a végtelenbe. Egyszer a falusi öregek azt mesélték, ha a futóhomok elkapja az embert, az alját kell keresni, az stabil. A mocsár, legalábbis ez a mocsár nem ilyen. Lába alatt nem érez szilárd talajt, lengeni sem tud, csupán az iszap jótékony húzását érzi, s, hogy hamarosan elér a vég... az, mit harcos nem kíván, valóban. Keze kétségbeesetten keres kapaszkodó után, de nem lel egy jó ideig. Azonban mikor már elveszítené hitét, mi oly fontos, hirtelen mégis megragadhat valamit. Frandr. A harcos keze úgy csapódik Laor segítséget kereső másikéba, mint, ahogyan a nehezített végű, elhajított kötél kulcsolódik a fa ágára. A férfi elkapta őt, s máris felfelé tornássza. Frandr fáradt, s a rátapadt iszap, csak jobban nehezíti páncélját, lába olykor megcsúszik a hídon, s egyszer le is ül, mikor a talaj kiszalad alóla, de tartja magát. Társainak, s az öregnek van lehetősége Laor mellkasa köré hurkolni a kötelet, míg Frandr tartja őt. Lassan ki is húzzák, már csak Alyo maradt... azonban a lány, őrült pillanatai között jócskán lesüllyedt, szájába tolul a sár, csak arcának felfelé fordításával juthat levegőhöz, s azt is az üvöltésre fordítja. Játszi kedvességgel érkezik rá a válasz üvöltés messziről, mintha csak együtt énekelnék az éjszaka kánonját. Csupán néhány perce van már, félő, hogy ide a gyorsaság kevés lesz.
Carsaadi húz, ahogyan csak tud, kötelet markol, s korábban makulátlan ruházatát sár borítja. A vonyítást egyre közelebből és közelebbről hallja, mintha már háta mögött szaladnának, az érzés egyre erőteljesebb és ijesztőbb, így egyedül a ködös sötétben, a romok között.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.17 22:40:36
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*S, jő az este, amint jönnie is kell, mondhatnánk, hogy meg van írva bár csupán ismeretlen erők játéka ez, s jele annak, hogy fordul az idő, fordul a perc, s fordul a lélek, melynek csupán a társaság ad erőt. Felhangzik olykor persze egy-egy ordítás, szimatolás a sötétben, egy felszakadó sóhaj, mi már inkább nyögésként hat a hidegedő mocsár vizében süppedve, de a társak még megvannak, s küzdenek. Valójában ez a lényeg. A kitartás és a küzdelem.*
- Héj, kislány! *Mosolyog az apóka Riri köszöntésére, s hogy humorral üsse el a komolyabb pillanatokat, megjegyzi.* Ez aztán alapos fürdés volt, de remélem, legalább jól aludtál. *Szélesedik aprót a mosoly, aztán az az igazi öreges kuncogás váltja fel, örömteli, s szabad, mint, ki már mindent elért az életben, s az apró örömökben leli kedvét, mint egy kis tündér szemének huncut szeglete, vagy vékonyka hangja. Aztán megindul, át a hídon, meglepő fiatalos fürgeséggel, csak néha apró nyögdécselése szakítja meg ezt a lendületet, majd Frandr kiváló ötlete és kiáltása.*
- Ez igen, tündér, kiváló ötlet! *Örömmel nyugtázza, hogy a lány magához tér, s ámuldozó tekintettel nézi a meglepő pontossággal helyére juttatott üvegcséket.*
- Telitalálat! Pont a közepibe! *Kiált fel a levegőbe öklözve, s szaladva tovább közben, még akkor is, mikor a lány figyelmeztetésére, maga is körbetekint, s a mosoly lehervad ajkáról. A sötét pedig jő... jő megállíthatatlanul. Már a tarkójukba liheg, már a nyakig merült Laor fülébe zúg hangtalanul, s az ordító Alyo szájába néz, szemtelenül vigyorogva rajta, hogy aztán forró leheletként távozzon ismét.*
- Ne adjátok fel! *Biztatja az imént sikereket elért Quantallt, ráerősítve szavaira, hiszen Krestviren látszik, hogy ismeretlen démonaival küzd.*
- Bízz, varázslóleány! Bízz! Hát Aborg komám nem izente meg nektek?! Magatokban, ki másban?? A küldetésben, a társaitokban, bennem, s mindenben, mibe csak kapaszkodni tudtok! *Hördül fel az öreg, de tekintete immár a horizontot fürkészi, miközben hagyja, hogy a kötelet kezéből kivéve Frandr köré hurkolják.*
- Krestvir! *Kiált az öreg is, de nyakán már feszülnek az inak, akár a sötét leple a tájra. Hirtelen a motoszkálás megszűnik, csupán erőlködésük hangja csendül fel, majd vonyítás, nem egy... hanem sok. Aztán jön a köd. Párás, fagyos, nehéz, mintha az a sok lehelet, mi eddig az ég fel tört, most mindenáron vissza akarna furakodni jól megérdemelt helyére.*
- Húzd! Húzd! *Mondja szinte csak úgy magának is, de mindenki kap egy-egy bátorító pillantást, Carsaadi is, kinek az italtól acélozódnak meg izai, s tündérfeletti erőre tesz szert, végül Frandr cuppanva szabadul meg a mocsárból, még csizmája is megmarad.
Laor mindeközben lassan megadja magát, jóllehet nem tehet mást, csak süllyedni a végtelenbe. Egyszer a falusi öregek azt mesélték, ha a futóhomok elkapja az embert, az alját kell keresni, az stabil. A mocsár, legalábbis ez a mocsár nem ilyen. Lába alatt nem érez szilárd talajt, lengeni sem tud, csupán az iszap jótékony húzását érzi, s, hogy hamarosan elér a vég... az, mit harcos nem kíván, valóban. Keze kétségbeesetten keres kapaszkodó után, de nem lel egy jó ideig. Azonban mikor már elveszítené hitét, mi oly fontos, hirtelen mégis megragadhat valamit. Frandr. A harcos keze úgy csapódik Laor segítséget kereső másikéba, mint, ahogyan a nehezített végű, elhajított kötél kulcsolódik a fa ágára. A férfi elkapta őt, s máris felfelé tornássza. Frandr fáradt, s a rátapadt iszap, csak jobban nehezíti páncélját, lába olykor megcsúszik a hídon, s egyszer le is ül, mikor a talaj kiszalad alóla, de tartja magát. Társainak, s az öregnek van lehetősége Laor mellkasa köré hurkolni a kötelet, míg Frandr tartja őt. Lassan ki is húzzák, már csak Alyo maradt... azonban a lány, őrült pillanatai között jócskán lesüllyedt, szájába tolul a sár, csak arcának felfelé fordításával juthat levegőhöz, s azt is az üvöltésre fordítja. Játszi kedvességgel érkezik rá a válasz üvöltés messziről, mintha csak együtt énekelnék az éjszaka kánonját. Csupán néhány perce van már, félő, hogy ide a gyorsaság kevés lesz.
Carsaadi húz, ahogyan csak tud, kötelet markol, s korábban makulátlan ruházatát sár borítja. A vonyítást egyre közelebből és közelebbről hallja, mintha már háta mögött szaladnának, az érzés egyre erőteljesebb és ijesztőbb, így egyedül a ködös sötétben, a romok között.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.17 22:40:36
111. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-17 20:35:09
Üzenet elküldve: 2020-04-17 20:35:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
* Kicsit olyan, mintha egy álomból ébredne fel. Abból a mély fajtából, ahogy az ember lánya még egy picit álom és valóság között mozog. Quantall hangjára felnéz, nem felel, de látszik, hogy mosolyog és nagyon hálás. Próbál segíteni a kiszabadításában, de valószínűleg nem tud más tenni, mint hagyni, hogy cibálják. Mindene sáros. Majdnem egészen elsüllyedt benne. Kicsit fáj ugyan, de nem szól összeszorított szájjal hagyja.
Aztán végre szabadul. Megmozgatja lábujját, bokáját, térdét. Olyan jó érzés. Végül nagy nehezen a hídra kerül, a kötél pedig a derekára. A hang az egyedüli ami arra készteti, hogy megdöbbenve feltekintsen. Ő ezt nem ismeri. Ez valaki új. Zavartan Quantallra néz, majd Krestvirre, aztán aztán csak elindul, ha más miatt nem is, azért mert az öreg jól megrántja, onnantól azért próbál menni a saját lábán is. A biztatás sokat segít, még ha ismeretlen is a forrás,egyre ügyesebben halad előre. Odaát egy öreg várja, akire zavartan rá is mosolyog. *
- Jó..jó napot - * köszön illendően mielőtt engedné, hogy betakarják. Lefeküdni ugyan nem szeretne, azt tisztelettel elutasítja, de azért leülni picit jól esik neki.
Ki is tuja fújni magát, kicsit el is mosolyodik az öreg lelkesedén. Aranyos bácsinak tűnik, aztán mikor épp feláll nyomják a kezébe a kötelet. *
- legyen óvatkos! - * kiált utána aggódóan. Közben hallja Frandr hangját is a felszólításról. Azonnal cselekszik letép oldaláról 1 Korallvörös varázsitalt és azonnal Quantall Ackumien Galanodel felé hajítja.
. Ezután kicsit tétovázik, de levesz övéről még egy piros italt és szépen lehúzza az egészet.
Ha kell húz, minden erejét beleadva, azonban néha hátra-hátrales, mert hall valamit, valami ijesztőt. *
- SIESSETEK, VALAMI JÖN! - * figyelmezteti a többeket. *
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az erőt a következő két körre.
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
* Kicsit olyan, mintha egy álomból ébredne fel. Abból a mély fajtából, ahogy az ember lánya még egy picit álom és valóság között mozog. Quantall hangjára felnéz, nem felel, de látszik, hogy mosolyog és nagyon hálás. Próbál segíteni a kiszabadításában, de valószínűleg nem tud más tenni, mint hagyni, hogy cibálják. Mindene sáros. Majdnem egészen elsüllyedt benne. Kicsit fáj ugyan, de nem szól összeszorított szájjal hagyja.
Aztán végre szabadul. Megmozgatja lábujját, bokáját, térdét. Olyan jó érzés. Végül nagy nehezen a hídra kerül, a kötél pedig a derekára. A hang az egyedüli ami arra készteti, hogy megdöbbenve feltekintsen. Ő ezt nem ismeri. Ez valaki új. Zavartan Quantallra néz, majd Krestvirre, aztán aztán csak elindul, ha más miatt nem is, azért mert az öreg jól megrántja, onnantól azért próbál menni a saját lábán is. A biztatás sokat segít, még ha ismeretlen is a forrás,egyre ügyesebben halad előre. Odaát egy öreg várja, akire zavartan rá is mosolyog. *
- Jó..jó napot - * köszön illendően mielőtt engedné, hogy betakarják. Lefeküdni ugyan nem szeretne, azt tisztelettel elutasítja, de azért leülni picit jól esik neki.
Ki is tuja fújni magát, kicsit el is mosolyodik az öreg lelkesedén. Aranyos bácsinak tűnik, aztán mikor épp feláll nyomják a kezébe a kötelet. *
- legyen óvatkos! - * kiált utána aggódóan. Közben hallja Frandr hangját is a felszólításról. Azonnal cselekszik letép oldaláról 1 Korallvörös varázsitalt és azonnal Quantall Ackumien Galanodel felé hajítja.
. Ezután kicsit tétovázik, de levesz övéről még egy piros italt és szépen lehúzza az egészet. Ha kell húz, minden erejét beleadva, azonban néha hátra-hátrales, mert hall valamit, valami ijesztőt. *
- SIESSETEK, VALAMI JÖN! - * figyelmezteti a többeket. *
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az erőt a következő két körre.
110. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-17 18:54:04
Üzenet elküldve: 2020-04-17 18:54:04
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Karheia majdnem megkönnyebbül ahogy látni véli Glendron helyzetének megtorpanását. Persze ez még távol van a győzelemtől, hiszen a neheze az, hogy ki is húzzák belőle a szerpapot, és az ingovány nem úgy tűnik mintha szeretne megválni tőle. Karheia még egy pár pillanatig bármiféle hasznos ige után kutat elméje eldugott szegleteiben is, végül teljesen feladja szegényes tudása újra és újra végigpörgetését.
Gyakorlatiasabb megoldást próbál találni, amit csak környezetétől remélhet, hiszen semmi olyannal nem rendelkeznek, ami többet érne mint eddigi próbálkozásaik. Tekintete vagy szilárd objektumokat keres amikbe akár megkapaszkodhatva megpróbálhatna segíteni kihúzni a férfiakat, vagy ennél egyszerűbbet, és ha esetleg nagyobb farönköt vagy laposabb deszkaszerűséget találhatna az már nagy előrelépés lenne.*
- Learon, óvatosan!
*Szól hirtelen a pásztormágusra, és reméli, hogy ezzel megállítja annak próbálkozását.*
- Szerintem próbálj meg négykézláb ereszkedni, hogy a súlyod elterüljön.
*Karheia nem tartja magát túl okos asszonynak, csak igyekszik megtenni minden tőle telhetőt. Két dologból tud kiindulni, azok egyike sem fogható egy ilyen tapasztaláshoz, hiszen mindig gondosan elkerülte a mocsaras vidékeket. De a talaj fellazulása arra emlékezteti, amikor időnként befagyott az aprócska tó falujuk közelében. Amikor a botor gyermekek óvatlanok voltak és mentésükre siettek mindig négykézláb, vagy hason csúszva tették, hogy ne repedjen tovább a jég. Reméli, hogy a vékony és törékeny száraz réteg ilyen téren hasonlóan reagál majd.*
- Megpróbálok keresni valamit, amire felfektethetjük, mint a szekerek kerekeit.
*Tájékoztatja a mágust, és ha az nem is, de ő megkísérli súlyát inkább négy végtagján eloszlatni semmint kettőn. Kezeivel így legalább van alkalma az előtte elterülő területet megvizsgálgatni. Nem merészkedik messzire, mert nincs idejük rá, ezért ha nem lel semmit, és nem süllyed el, akkor feladja.
Végső esetben megpróbálhatnak láncot alkotni, hogy kihúzzák egymást, de nem szeretné ha erre sor kerülne, mert egymaga biztos nem bírná el kettejüket.*
~ Szellemek, most ne hagyjatok el minket! ~
*Karheia majdnem megkönnyebbül ahogy látni véli Glendron helyzetének megtorpanását. Persze ez még távol van a győzelemtől, hiszen a neheze az, hogy ki is húzzák belőle a szerpapot, és az ingovány nem úgy tűnik mintha szeretne megválni tőle. Karheia még egy pár pillanatig bármiféle hasznos ige után kutat elméje eldugott szegleteiben is, végül teljesen feladja szegényes tudása újra és újra végigpörgetését.
Gyakorlatiasabb megoldást próbál találni, amit csak környezetétől remélhet, hiszen semmi olyannal nem rendelkeznek, ami többet érne mint eddigi próbálkozásaik. Tekintete vagy szilárd objektumokat keres amikbe akár megkapaszkodhatva megpróbálhatna segíteni kihúzni a férfiakat, vagy ennél egyszerűbbet, és ha esetleg nagyobb farönköt vagy laposabb deszkaszerűséget találhatna az már nagy előrelépés lenne.*
- Learon, óvatosan!
*Szól hirtelen a pásztormágusra, és reméli, hogy ezzel megállítja annak próbálkozását.*
- Szerintem próbálj meg négykézláb ereszkedni, hogy a súlyod elterüljön.
*Karheia nem tartja magát túl okos asszonynak, csak igyekszik megtenni minden tőle telhetőt. Két dologból tud kiindulni, azok egyike sem fogható egy ilyen tapasztaláshoz, hiszen mindig gondosan elkerülte a mocsaras vidékeket. De a talaj fellazulása arra emlékezteti, amikor időnként befagyott az aprócska tó falujuk közelében. Amikor a botor gyermekek óvatlanok voltak és mentésükre siettek mindig négykézláb, vagy hason csúszva tették, hogy ne repedjen tovább a jég. Reméli, hogy a vékony és törékeny száraz réteg ilyen téren hasonlóan reagál majd.*
- Megpróbálok keresni valamit, amire felfektethetjük, mint a szekerek kerekeit.
*Tájékoztatja a mágust, és ha az nem is, de ő megkísérli súlyát inkább négy végtagján eloszlatni semmint kettőn. Kezeivel így legalább van alkalma az előtte elterülő területet megvizsgálgatni. Nem merészkedik messzire, mert nincs idejük rá, ezért ha nem lel semmit, és nem süllyed el, akkor feladja.
Végső esetben megpróbálhatnak láncot alkotni, hogy kihúzzák egymást, de nem szeretné ha erre sor kerülne, mert egymaga biztos nem bírná el kettejüket.*
~ Szellemek, most ne hagyjatok el minket! ~
109. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-17 16:06:54
Üzenet elküldve: 2020-04-17 16:06:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Kérdésére nem kap választ, ami persze mindegy is. Tudja azt ő. És ez az a pillanat amikor egyáltalán nem törődik vele, hogy ez csak káprázat avagy valóság. Ha előbbi, akkor reméli, hogy sokáig, még nagyon sokáig fog tartani. El is is indul a tanyaház felé. Illetve elindulna, de mintha a lábai nem engedelmeskednének. Mintha valami miazmás, ragacsos anyag foglyai lennének. Rémülten pillant az integető felé mintha attól tartana, hogy többé nem láthatja. Összeszorítja a szemeit, erőt vesz, hogy léphessen egyet. Nem sikerül és amikor újból kinyitja a szemeit, sötét van. Pont mikor a nyugati horizont mögött végképp kihunyt a fény. Ami viszont nincs, az a csend. Kiabálást hall és kicsit zavarodottan kapkodja ide-oda a fejét. Krestvirt látja és a sötételfet. Hall egy ismeretlen hangot utasításokat osztogatni. És valami kétségbeesett kiabálást. Frandr is lehetne az, hiszen eléggé szorult helyzetben látja, de ez Alyo. Sietne is a segítségére, de észre kell vegye, hogy ő is alaposan belesüppedt az ingoványba. Tehát visszatért a valóságba, és ezt ebben a pillanatban őszintén sajnálja. Próbál kikecmeregni, de lassan az állát nyaldossa a mocsár bűzös vize. Felszegi a fejét, hogy lehetőség szerint minél tovább kapjon levegőt és kezeit igyekszik a felszín fölött tartani, hogy valami szilárd kapaszkodóra találhasson, legyen az egy gyökér, egy nehéz, stabil szikla, bármi. Próbálja leküzdeni az ösztönt, hogy lábával is rásegítsen, mert valahol, valamikor azt hallotta, hogy ha kapálózik valaki, úgy még hamarabb elnyeli az ingovány. Most pedig két dologban bízhat: vagy talál valamit amiben megkapaszkodhat és maradt annyi ereje, hogy valamelyest ki tudja húzni magát a lápból, vagy a többiek sietnek a segítségére. Ellenkező esetben nem pont olyan véget fog érni, mint amilyet bármi harcos elképzel magának.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Kérdésére nem kap választ, ami persze mindegy is. Tudja azt ő. És ez az a pillanat amikor egyáltalán nem törődik vele, hogy ez csak káprázat avagy valóság. Ha előbbi, akkor reméli, hogy sokáig, még nagyon sokáig fog tartani. El is is indul a tanyaház felé. Illetve elindulna, de mintha a lábai nem engedelmeskednének. Mintha valami miazmás, ragacsos anyag foglyai lennének. Rémülten pillant az integető felé mintha attól tartana, hogy többé nem láthatja. Összeszorítja a szemeit, erőt vesz, hogy léphessen egyet. Nem sikerül és amikor újból kinyitja a szemeit, sötét van. Pont mikor a nyugati horizont mögött végképp kihunyt a fény. Ami viszont nincs, az a csend. Kiabálást hall és kicsit zavarodottan kapkodja ide-oda a fejét. Krestvirt látja és a sötételfet. Hall egy ismeretlen hangot utasításokat osztogatni. És valami kétségbeesett kiabálást. Frandr is lehetne az, hiszen eléggé szorult helyzetben látja, de ez Alyo. Sietne is a segítségére, de észre kell vegye, hogy ő is alaposan belesüppedt az ingoványba. Tehát visszatért a valóságba, és ezt ebben a pillanatban őszintén sajnálja. Próbál kikecmeregni, de lassan az állát nyaldossa a mocsár bűzös vize. Felszegi a fejét, hogy lehetőség szerint minél tovább kapjon levegőt és kezeit igyekszik a felszín fölött tartani, hogy valami szilárd kapaszkodóra találhasson, legyen az egy gyökér, egy nehéz, stabil szikla, bármi. Próbálja leküzdeni az ösztönt, hogy lábával is rásegítsen, mert valahol, valamikor azt hallotta, hogy ha kapálózik valaki, úgy még hamarabb elnyeli az ingovány. Most pedig két dologban bízhat: vagy talál valamit amiben megkapaszkodhat és maradt annyi ereje, hogy valamelyest ki tudja húzni magát a lápból, vagy a többiek sietnek a segítségére. Ellenkező esetben nem pont olyan véget fog érni, mint amilyet bármi harcos elképzel magának.*
108. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-17 11:25:47
Üzenet elküldve: 2020-04-17 11:25:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Alyora nem jellemző az, hogy pánikba esik. Vérbeli tharg, vérbeli barbár, vérbeli harcos, ennek okán mindig tudja, hogy mit kell tennie. Egyetlen egy alkalom volt az életében, mikor teljesen kilátástalannak érezte a helyzetét, Kagan lázadásának éjjelén, mikor a Grobakpárti csikaszok csapatostól támadtak édesanyjára és rá. Régen nem jutott már ez eszébe, de most mégis elméjébe tolul minden emlék, valamennyi pofon és ökölcsapás, saját hangját hallja a fejében, ahogyan azért fohászkodott, hogy meghaljon, de legalább eszméletét veszítse és akkor talán nem ég az agyába az összes arca. Ugyanazt a szorítást érzi a mellkasában, csak most senki nem térdel addig a kulcscsontján, hogy az elreccsenjen- Ha Waldran nincs, akkor tényleg ott lelte volna a halálát, meggyalázva, összetörve, felismerhetetlenre vert arccal. És a kör be is zárult, hiszen Waldran volt az, aki ide küldte őket, őt pedig Waldran miatt hamarosan egy cuppanással elnyeli a mocsár. Ezek fényében pedig teljesen normális, hogy pánikban van, nem bőg ugyan, de artikulálatlanul üvölt és addig egészen biztosan üvölteni is fog, amíg tényleg ki nem húzzák, vagy el nem süllyed teljesen.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Alyora nem jellemző az, hogy pánikba esik. Vérbeli tharg, vérbeli barbár, vérbeli harcos, ennek okán mindig tudja, hogy mit kell tennie. Egyetlen egy alkalom volt az életében, mikor teljesen kilátástalannak érezte a helyzetét, Kagan lázadásának éjjelén, mikor a Grobakpárti csikaszok csapatostól támadtak édesanyjára és rá. Régen nem jutott már ez eszébe, de most mégis elméjébe tolul minden emlék, valamennyi pofon és ökölcsapás, saját hangját hallja a fejében, ahogyan azért fohászkodott, hogy meghaljon, de legalább eszméletét veszítse és akkor talán nem ég az agyába az összes arca. Ugyanazt a szorítást érzi a mellkasában, csak most senki nem térdel addig a kulcscsontján, hogy az elreccsenjen- Ha Waldran nincs, akkor tényleg ott lelte volna a halálát, meggyalázva, összetörve, felismerhetetlenre vert arccal. És a kör be is zárult, hiszen Waldran volt az, aki ide küldte őket, őt pedig Waldran miatt hamarosan egy cuppanással elnyeli a mocsár. Ezek fényében pedig teljesen normális, hogy pánikban van, nem bőg ugyan, de artikulálatlanul üvölt és addig egészen biztosan üvölteni is fog, amíg tényleg ki nem húzzák, vagy el nem süllyed teljesen.*
107. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-16 14:36:36
Üzenet elküldve: 2020-04-16 14:36:36
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
*A nedves talaj mostanra már teljesen átáztatta cipőit. ~ Hiába a bejáratott karavánút, az időjáráson nem lehet változtatni. Mondjuk ez még mindig jobb, mintha nyakig süppedtem volna benne. ~ Az ingoványból egy buborék bukkan elő, de amilyen hamar jött, úgy el is tűnik, keserű, sötét felhőt hagyva maga után, amely lassanként elenyészik a levegőben. Ahogy Cerberum egyre közelebb ér a Mágustorony lépcsőihez, azon kapja magát, hogy égető, szúró fájdalmat érez szemeiben. Olyannyira lefoglalta őt az építményben való gyönyörködés, hogy még pislogni is elfelejtett. ~Ámulatba ejtő!~ Nem tehet róla, mikor erre gondol ajkai akaratlanul is szelíd, gyermeki mosolyra húzódnak. ~Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hatalmas lesz.~ Az oldalán függő barna bőrtokhoz nyúl, és előveszi belőle apja fekete kalandozókönyvét. Felnyitja azt, a szél könnyeden süvít végig a megkopott, öreg oldalakon, egész fejezeteket lapozva át. Cerberum ujjával megálljt parancsol a zabolátlan oldalaknak, és megfontolt, mégis óvatos mozdulatokkal keresi a Mágustorony rajzát szeretett könyvében. Mikor megtalálja, rábök ugyanazon ujjával, amelyiket eddig is előszeretettel használta, és percekig csak áll ott, tekintetét egyszer a toronyra, másszor a róla készült rajzra veti. ~Igen, ez mindenképp az.~ Kissé megcirógatja újszülötteket megszégyenítően puha állát a nagy merengés közepette. ~De valahogy más. Mintha a rajzon rövidebb lépcső szerepelne. És határozottan talajon van!~ Így tipródik, gondolataiba merülve. ~Nos, mindegy is! Azt hiszem, nem tudhatom igazán, míg be nem lépek a toronyba.~ Azzal könyvét óvatosan visszateszi bőrtokjába, botját könnyeden leakasztja hátáról, és megindul a Mágustorony lépcsőjének legalacsonyabb foka felé. Cipőinek idegőrlő cuppogása eszébe juttatja, hogy fázik, és ettől megborzong.*
106. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-15 21:09:49
Üzenet elküldve: 2020-04-15 21:09:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Quantall nekifeszül és bár fajtája kevés haszna között ott van, hogy erősebb az átlagnál, de még így is megszenved vele, hogy a kis tündért kihúzza a sárból. Izmai megfeszülnek és felnyög.*
-Az. Mindjárt kihúzlak!
*Ígéri. Tényleg komolyan is gondolja és magát is igyekszik erről meggyőznie. El is kezd lihegni, de sikerrel jár. A többiek meg nem segítenek túl sokat. Krestvir magiszter a legrosszabbat teszi amit ebben a helyzetben tehet, ahogy a tharg íjásznő is.*
-Mindjárt! Ha tud kapaszkodjon a hídba és ne rugdosson senki mert csak ront a helyzetén.
*Közli miközben a kötelet igyekszik a barbár harcos köré tekerni. Ez nem lesz könnyű. Kell majd az öreg segítsége aki valamilyen érkező ellenség miatt tart. A mélységinek semmi oka kétségbe vonni a remete szavait. Igyekszik sietni. A magiszternek odaszól.*
-Túléljük! Csak erre figyeljen és ne ijedjen meg a sötéttől. Foglalja a gondolatait mert úgy marad tiszta a feje.
*Tapasztalatból beszél. Természetesen ostobaságnak gondolták mikor Abogr mester üzente és ha Quantall mondta volna akkor se veszik komolyan, de Satereth ellen nem csak erővel kell küzdeni, mert a lélek is veszélybe kerülhet. Az elme is merülhet el bűzös fekete mocsarakban nem csak a test. Az öreg és a tündér varázsitalának segítségével feszül neki újra a kötélnek és próbálja kihúzni a harcost is. Az ő segítsége tényleg jól fog jönni a többiek kihúzásánál.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Quantall nekifeszül és bár fajtája kevés haszna között ott van, hogy erősebb az átlagnál, de még így is megszenved vele, hogy a kis tündért kihúzza a sárból. Izmai megfeszülnek és felnyög.*
-Az. Mindjárt kihúzlak!
*Ígéri. Tényleg komolyan is gondolja és magát is igyekszik erről meggyőznie. El is kezd lihegni, de sikerrel jár. A többiek meg nem segítenek túl sokat. Krestvir magiszter a legrosszabbat teszi amit ebben a helyzetben tehet, ahogy a tharg íjásznő is.*
-Mindjárt! Ha tud kapaszkodjon a hídba és ne rugdosson senki mert csak ront a helyzetén.
*Közli miközben a kötelet igyekszik a barbár harcos köré tekerni. Ez nem lesz könnyű. Kell majd az öreg segítsége aki valamilyen érkező ellenség miatt tart. A mélységinek semmi oka kétségbe vonni a remete szavait. Igyekszik sietni. A magiszternek odaszól.*
-Túléljük! Csak erre figyeljen és ne ijedjen meg a sötéttől. Foglalja a gondolatait mert úgy marad tiszta a feje.
*Tapasztalatból beszél. Természetesen ostobaságnak gondolták mikor Abogr mester üzente és ha Quantall mondta volna akkor se veszik komolyan, de Satereth ellen nem csak erővel kell küzdeni, mert a lélek is veszélybe kerülhet. Az elme is merülhet el bűzös fekete mocsarakban nem csak a test. Az öreg és a tündér varázsitalának segítségével feszül neki újra a kötélnek és próbálja kihúzni a harcost is. Az ő segítsége tényleg jól fog jönni a többiek kihúzásánál.*
105. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-15 16:59:08
Üzenet elküldve: 2020-04-15 16:59:08
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*A könnyed, fesztelen beszélgetésből gyorsan válik veszélyes helyzet. Glendron egy szerencsétlen vagy figyelmetlen lépés után derékig merül az iszapos talajba, amely a vékony talajréteg alatt bújt meg észrevétlen. Tapasztalatlan lápjáró könnyedén kerülhet ilyen bajba ismeretlen terepen, de a szerpapnak szerencséje van, mert két társa is akad.
Karheia azonnal nyugtatni próbálja az ijedt szerzetest, szavaira visszafogja egy kicsit a kapálózást, de nehéz nyugodtnak maradni, ha derékig már elmerült az ember fia.
Bűzös miazmát böffent fel a mocsár, az elmúlás keserédes szaga tölti be a levegőt ott, ahol felszakadt a láp bőrnek tetsző vékony sárgás-zöldes felszíne. A lány Learon segítségét is kéri és a férfi meg is indul, szavai talán a kelleténél durvábbak, mint az egy társtól elvárná az ember, de most az illemnél fontosabb a gyors és hatékony cselekvés.
Teljesen szilárd talajt talán nem is lelni a mocsárban, de olyat, amit annak gondol, igen. Lábát megvetve kezd a varázslatba, ami sikerül is. Lábbelije talpig süllyed a növényzettel és rothadó avarral fedett sárba, de nem tovább. A botjának végét nyújtja át a köztük fennálló távolságon és miután Glendor elkapja azt, a süllyedése lassul, majd megáll.
A szerzetes nekikezdi felhúzni magát a bot végén, de a mocsár ragaszkodón tartja, nem eresztené a prédáját. Learon körül pedig fél-egy méteres körzetben megrepedezni látszik a szilárdnak hitt terület. Olyan, mintha egy nagy növénykorongon állna, ahogy vékony repedések jelennek meg körülötte. A mágia bár biztosan tartja, de a mocsár vizenyős talaja megadni készül magát a Learon és Glendrol között fennálló erőknek.*
*A könnyed, fesztelen beszélgetésből gyorsan válik veszélyes helyzet. Glendron egy szerencsétlen vagy figyelmetlen lépés után derékig merül az iszapos talajba, amely a vékony talajréteg alatt bújt meg észrevétlen. Tapasztalatlan lápjáró könnyedén kerülhet ilyen bajba ismeretlen terepen, de a szerpapnak szerencséje van, mert két társa is akad.
Karheia azonnal nyugtatni próbálja az ijedt szerzetest, szavaira visszafogja egy kicsit a kapálózást, de nehéz nyugodtnak maradni, ha derékig már elmerült az ember fia.
Bűzös miazmát böffent fel a mocsár, az elmúlás keserédes szaga tölti be a levegőt ott, ahol felszakadt a láp bőrnek tetsző vékony sárgás-zöldes felszíne. A lány Learon segítségét is kéri és a férfi meg is indul, szavai talán a kelleténél durvábbak, mint az egy társtól elvárná az ember, de most az illemnél fontosabb a gyors és hatékony cselekvés.
Teljesen szilárd talajt talán nem is lelni a mocsárban, de olyat, amit annak gondol, igen. Lábát megvetve kezd a varázslatba, ami sikerül is. Lábbelije talpig süllyed a növényzettel és rothadó avarral fedett sárba, de nem tovább. A botjának végét nyújtja át a köztük fennálló távolságon és miután Glendor elkapja azt, a süllyedése lassul, majd megáll.
A szerzetes nekikezdi felhúzni magát a bot végén, de a mocsár ragaszkodón tartja, nem eresztené a prédáját. Learon körül pedig fél-egy méteres körzetben megrepedezni látszik a szilárdnak hitt terület. Olyan, mintha egy nagy növénykorongon állna, ahogy vékony repedések jelennek meg körülötte. A mágia bár biztosan tartja, de a mocsár vizenyős talaja megadni készül magát a Learon és Glendrol között fennálló erőknek.*
104. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-14 23:44:26
Üzenet elküldve: 2020-04-14 23:44:26
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Irány a Kikötő//
*Így hogy Rhule-lal van nem fél semmiféle zsoldostól. Bár azért ha egyedül találkozna vele, és mondjuk, nem lenne ráírva, hogy: Zsoldos vagyok! Aztán mégis kiderülne, hogy az lehet, megijedne. És rémesen összefüggéstelenül beszélne Rhule-nak.
A levél küldési ötletére Rhule csak a nevét mondja ki. Már kezdi sejteni mi, jön. Le fogja szidni, de mégsem történik semmi ilyen. Egyszerűen csak megenyhül a fiú arca. Ennek örül. Most nincsen ereje egy veszekedéshez, vagy civódáshoz, vagy amit szoktak csinálni ilyenkor.
A vágtázás, ami neki némileg lassabb, mint Rhule-nak, jól esik. De sajnálja, hogy nem engedheti teljesen. Viszont a fejére tett megjegyzése inkább őszintén csúszott, ki mint vádló akart lenni vele.*
- Jaj, nem a te hibád. Én öntöttem ki a sört, és én is csúsztam meg rajta. *mondja. Nehogy emiatt most rosszul érezze magát Rhulci.*
- Nem, de a vágtázás nem esett jól azt hiszem. Majd elmúlik, mire odaérünk. * teszi hozzá, majd meghallgatja Rhule gyerekkorának egy részletét. Irigyli, hogy őt gyerekként elvitték a kikötőbe. Az apja a lányát sosem vitte el. Ezért kicsit soha nem fogja magát rosszul érezni, hogy elszökött. Mert minden jó, amit szeretett volna, azt nem engedték. Már csak azt nem tudta sosem kitalálni miért?*
- Ahogy mesélsz a gyerekkorodról, boldog lehettél. *állapítja meg. Reméli nem értette félre Rhulet, így ha igen akkor legközelebb inkább magának tartja meg az ilyen megjegyzéseit. Az ingoványon átkelve viszont figyeli a meszességet, amerre a fiú mutat. Látja az erdő körvonalait, és kíváncsi arra is. Látni akar mindent. *
- És az fontos, hogy kinek a kezében vannak azok a birtokok? *kérdezi ebben most tudatlan, hát mert mit felelhetne rá. Számára a mostani felállás is jó. Az egy hete esett változások se mondanak neki semmi újat, vagy régit.
Aztán a kérdésre elgondolkodik, na nem a legjobb barát személyén. Hanem hogy tényleg igaz-e, hogy mindent elmond az emberről. Vagy sokat.*
- Egy pár évvel idősebb volt nálam. És nagyon sok mindenben hasonlóan nézett ki hozzád. Egy fiú, az egyetlen, akit nem tudtam megverni. *mondja akkor nem tudott volna erről így beszélni, mert zavarta. Ahogy most is zavarja.*
- Így békejobbot ajánlottam neki, és ő meg elfogadta. *ezzel nagyjából rá is jön, mennyire fájó emlék ez is. Talán arcára is kiül ez egy pillanatra, de igyekszik inkább közömbösnek tűnni.*
- És neked? *kérdezi meg Rhule-t erről, még mielőtt belemélyedne ebbe az egész legjobb barát személyének a feszegetésébe.*
*Így hogy Rhule-lal van nem fél semmiféle zsoldostól. Bár azért ha egyedül találkozna vele, és mondjuk, nem lenne ráírva, hogy: Zsoldos vagyok! Aztán mégis kiderülne, hogy az lehet, megijedne. És rémesen összefüggéstelenül beszélne Rhule-nak.
A levél küldési ötletére Rhule csak a nevét mondja ki. Már kezdi sejteni mi, jön. Le fogja szidni, de mégsem történik semmi ilyen. Egyszerűen csak megenyhül a fiú arca. Ennek örül. Most nincsen ereje egy veszekedéshez, vagy civódáshoz, vagy amit szoktak csinálni ilyenkor.
A vágtázás, ami neki némileg lassabb, mint Rhule-nak, jól esik. De sajnálja, hogy nem engedheti teljesen. Viszont a fejére tett megjegyzése inkább őszintén csúszott, ki mint vádló akart lenni vele.*
- Jaj, nem a te hibád. Én öntöttem ki a sört, és én is csúsztam meg rajta. *mondja. Nehogy emiatt most rosszul érezze magát Rhulci.*
- Nem, de a vágtázás nem esett jól azt hiszem. Majd elmúlik, mire odaérünk. * teszi hozzá, majd meghallgatja Rhule gyerekkorának egy részletét. Irigyli, hogy őt gyerekként elvitték a kikötőbe. Az apja a lányát sosem vitte el. Ezért kicsit soha nem fogja magát rosszul érezni, hogy elszökött. Mert minden jó, amit szeretett volna, azt nem engedték. Már csak azt nem tudta sosem kitalálni miért?*
- Ahogy mesélsz a gyerekkorodról, boldog lehettél. *állapítja meg. Reméli nem értette félre Rhulet, így ha igen akkor legközelebb inkább magának tartja meg az ilyen megjegyzéseit. Az ingoványon átkelve viszont figyeli a meszességet, amerre a fiú mutat. Látja az erdő körvonalait, és kíváncsi arra is. Látni akar mindent. *
- És az fontos, hogy kinek a kezében vannak azok a birtokok? *kérdezi ebben most tudatlan, hát mert mit felelhetne rá. Számára a mostani felállás is jó. Az egy hete esett változások se mondanak neki semmi újat, vagy régit.
Aztán a kérdésre elgondolkodik, na nem a legjobb barát személyén. Hanem hogy tényleg igaz-e, hogy mindent elmond az emberről. Vagy sokat.*
- Egy pár évvel idősebb volt nálam. És nagyon sok mindenben hasonlóan nézett ki hozzád. Egy fiú, az egyetlen, akit nem tudtam megverni. *mondja akkor nem tudott volna erről így beszélni, mert zavarta. Ahogy most is zavarja.*
- Így békejobbot ajánlottam neki, és ő meg elfogadta. *ezzel nagyjából rá is jön, mennyire fájó emlék ez is. Talán arcára is kiül ez egy pillanatra, de igyekszik inkább közömbösnek tűnni.*
- És neked? *kérdezi meg Rhule-t erről, még mielőtt belemélyedne ebbe az egész legjobb barát személyének a feszegetésébe.*
103. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-14 22:32:27
Üzenet elküldve: 2020-04-14 22:32:27
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Irány a Kikötő//
* Elgondolkodik a zsoldosok és a kikötői népség összehasonlításán.*
- Tudod, a kikötőbe is lehetnek zsoldosok.* mondja ezt olyan hanglejtésben, mintha a zsoldosok helyettesítőszó lenne a mumusra.* Csak viccelek.* rázza meg a fejét és komolyan folytatja.* Majd meglátod a saját szemeddel, ha odaértünk, hogy mire gondoltam, nehéz ezt elmagyarázni. Jobb erről is első kézből leszűrni az információt, mint oly sok minden más esetében.* vélekedik, majd átlendülnek a levél témájára.*
- Meira.*fordul felé feddőn, de a lány mosolyát látva visszaszív mindent, amit mondani akart. Úgy érzi a másik is csak kínjában mond ilyeneket, ő pedig már volt hasonló helyzetben, úgyhogy jelen pillanatban az együttérzést és a megértést gyakorolója.
A menetszél elsodorja egy időre minden aggodalmát, olyan felszabadult, amilyennek Meira eddig még nem láthatta. A mámorító érzés gyorsan tovaszáll, ahogy visszatér a valóságba.*
- Sajnálom.* kér elnézést ismét a Meira fejét ért sérülés miatt.*
~Mégis meg kellene nézetni?~
- Rosszabb?*ül ki aggodalom szürke szemébe.*
- Gyerekként csak egyszer. Apámnak voltak arra üzleti ügyei, de fivérem volt az első szülött, őt készítette fel a feladatra, hogy a család fejévé váljon egy napon és átvegye az üzleti ügyek irányítását is.* ritkán volt alkalmuk a testvéreknek együtt lenni.* Nekem más feladatot szánt.* mosolyodik el keserűen.* Egyszer mégis magával hozott, nem tudom miért.* biccenti oldalra most is értetlenkedve a fejét.* Kimentünk a dokkokhoz, ott tárgyalt egy kapitánnyal. Hatalmas ember volt, olyan ébenfekete bőrrel, amilyet azóta sem láttam. Olyan hét -nyolc éves lehettem, már nem emlékszem tisztán.* mosolyodik el maga elé képzelve a nyurga kisfiút, aki egykoron volt.* Legközelebb már kamasz voltam, amikor idejöttem. Szöktem igazából. * zárja is rövidre, arról, hogy mi járatban volt itt nem szívesen dicsekedne a lánynak.*
* Rhule is meg van elégedve a névválasztással, visszaveszi a kulacsot, majd elteszi és elindul könnyű ügetésben.*
- Átkelünk az ingoványon, nem olyan vészes, mint ahogy hangzik, mert nem hagyjuk el az utat. Aztán elmegyünk végig a szántóföldek mellett, utána át az erdőn. Látod.* mutat előre* Az a sötét derengés a horizonton a kikötői erdősség. Míg odáig elérünk számos kisebb-nagyobb birtok mellett fogunk elhaladni, amikről már magam se tudom jelenleg milyen kézben lehetnek.* Az ingovány nyomasztó vidékét igyekszik gyorsan maga mögött tudni, így itt ismét kicsit erősebb tempót diktál. Csak akkor vesz vissza, mikor feltűnnek az első zöldellő búzamezők. Az út forgalmas, sokszor jönnek szembe árut szállító szekerek, vagy hozzájuk hasonló utazók. Rhule nem siet beszélgetést kezdeményezni, de Meira kérdéseire - már ha akadnak - legjobb tudása szerint felel.*
- Ki volt a legjobb barátod odahaza? Azt mondják az ilyesmi sokat elmond az emberről.* tesz fel aztán egy kérdést ő maga a gázló felé közeledve.*
* Elgondolkodik a zsoldosok és a kikötői népség összehasonlításán.*
- Tudod, a kikötőbe is lehetnek zsoldosok.* mondja ezt olyan hanglejtésben, mintha a zsoldosok helyettesítőszó lenne a mumusra.* Csak viccelek.* rázza meg a fejét és komolyan folytatja.* Majd meglátod a saját szemeddel, ha odaértünk, hogy mire gondoltam, nehéz ezt elmagyarázni. Jobb erről is első kézből leszűrni az információt, mint oly sok minden más esetében.* vélekedik, majd átlendülnek a levél témájára.*
- Meira.*fordul felé feddőn, de a lány mosolyát látva visszaszív mindent, amit mondani akart. Úgy érzi a másik is csak kínjában mond ilyeneket, ő pedig már volt hasonló helyzetben, úgyhogy jelen pillanatban az együttérzést és a megértést gyakorolója.
A menetszél elsodorja egy időre minden aggodalmát, olyan felszabadult, amilyennek Meira eddig még nem láthatta. A mámorító érzés gyorsan tovaszáll, ahogy visszatér a valóságba.*
- Sajnálom.* kér elnézést ismét a Meira fejét ért sérülés miatt.*
~Mégis meg kellene nézetni?~
- Rosszabb?*ül ki aggodalom szürke szemébe.*
- Gyerekként csak egyszer. Apámnak voltak arra üzleti ügyei, de fivérem volt az első szülött, őt készítette fel a feladatra, hogy a család fejévé váljon egy napon és átvegye az üzleti ügyek irányítását is.* ritkán volt alkalmuk a testvéreknek együtt lenni.* Nekem más feladatot szánt.* mosolyodik el keserűen.* Egyszer mégis magával hozott, nem tudom miért.* biccenti oldalra most is értetlenkedve a fejét.* Kimentünk a dokkokhoz, ott tárgyalt egy kapitánnyal. Hatalmas ember volt, olyan ébenfekete bőrrel, amilyet azóta sem láttam. Olyan hét -nyolc éves lehettem, már nem emlékszem tisztán.* mosolyodik el maga elé képzelve a nyurga kisfiút, aki egykoron volt.* Legközelebb már kamasz voltam, amikor idejöttem. Szöktem igazából. * zárja is rövidre, arról, hogy mi járatban volt itt nem szívesen dicsekedne a lánynak.*
* Rhule is meg van elégedve a névválasztással, visszaveszi a kulacsot, majd elteszi és elindul könnyű ügetésben.*
- Átkelünk az ingoványon, nem olyan vészes, mint ahogy hangzik, mert nem hagyjuk el az utat. Aztán elmegyünk végig a szántóföldek mellett, utána át az erdőn. Látod.* mutat előre* Az a sötét derengés a horizonton a kikötői erdősség. Míg odáig elérünk számos kisebb-nagyobb birtok mellett fogunk elhaladni, amikről már magam se tudom jelenleg milyen kézben lehetnek.* Az ingovány nyomasztó vidékét igyekszik gyorsan maga mögött tudni, így itt ismét kicsit erősebb tempót diktál. Csak akkor vesz vissza, mikor feltűnnek az első zöldellő búzamezők. Az út forgalmas, sokszor jönnek szembe árut szállító szekerek, vagy hozzájuk hasonló utazók. Rhule nem siet beszélgetést kezdeményezni, de Meira kérdéseire - már ha akadnak - legjobb tudása szerint felel.*
- Ki volt a legjobb barátod odahaza? Azt mondják az ilyesmi sokat elmond az emberről.* tesz fel aztán egy kérdést ő maga a gázló felé közeledve.*
102. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-14 06:30:01
Üzenet elküldve: 2020-04-14 06:30:01
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*A medvehagymával nagyon jól esik a reggeli, és Learonnak az a gondolata támad, hogyha kiérnek majd az ingoványból, szed egy kicsit ebből is, meg mindenféle más növényből is, és estére valami salátát eszik majd a farkas főztje mellé, hogy ne legyen mindig ugyanolyan hiszen, ha több napot lesznek az erdőben, akkor bizony meg fog esni vele, hogy a legfinomabb bográcsétel is veszít varázsából. Ezután Rheia szerelmi életének története kissé szomorúbb irányba vált, pedig Learon emlékszik, hogy mikor a csillaghulláson beszélgettek róla, még tökéletes volt velük minden. A pásztormágus érzékeli, hogy ez egy kényes téma, amiről a lány nem szeretne most beszélni, ezért csak támogató szavakat fűz hozzá.*
-Ha szeretnél beszélgetni ezzel kapcsolatban, én mindig itt leszek neked! *Simít végig a lány vállán, hogy szavai még hatásosabbak legyenek. Glendron is elmondja saját szerelmi életét, ami igazából jelenleg nincs is, és csak annyit mond el, hogy az olyanokat szereti, mint Karheia.*
-Hát persze! Hiszen Rheia az egyik leggyönyörűbb nő, akit ismerek! *Kacag a dolgon.*
-Persze, hogy az ilyeneket szereted! Hát ki nem? *Nevetgél a diakónus szavain, bár érzékeli, hogy ez azért kicsit több lehet annál, minthogy a Rheia-fajta lányok a zsánere.* ~Biztos, hogy több ez annál és tetszik neki Rheia! Vigyáznom kell szegény lányra, még a végén ez a kicsapongó pap összetöri a szívét!~ *Pedig tudja jól, hogy a lánynak annál több esze van, hogy bármit akarjon útitársuktól, még ilyenkor is, amikor szomorú Nozarin miatt. Aztán egyszer csak egy vészjósló hangot hall maga mögött, rögtön rá pedig a szerpapjuk kiáltozását, aki láthatóan nem egy gyakori mocsárba járó, hiszen még a legkisebbek is tudják a környéken, hogy a kapálózás a legnagyobb ostobaság, amit csak tehetnek ilyenkor. Rheia rögtön megpróbálja lenyugtatni, amihez Learon is csatlakozik egy mondat erejéig.*
-Ne kapálózzál már az istenit, mert még ma az istenednél leszel, ha nem nyugszol meg! *Szól oda nyugodt hangon, de kissé feddőn is, miközben szemével és lábával egy biztos pontot keres. Olyat, ami teljesen szilárd, és meg tudja vetni rajta a lábát. Ha talál ilyet, azonnal varázsol és ha sikeres, akkor botját nyújtja be a diakónusnak.*
-Kapaszkodj meg benne! Kihúzlak! *Ha a varázslat nem sikerül, akkor Rheia kezébe nyomja a botot és szól neki, hogy húzza ki Glendront, ő meg közben megtartja a lány lábát. Tudja, hogy Rheia is erős, de nem biztos benne, hogy két ember súlyát képes lenne megtartani és lehet, hogy mindannyian a lápba zuhannának.*
A varázsló lábát erősen a földbe nyomja, melynek hatására rendkívüli erővel tudja megvetni azt a talajon, szinte teljesen elmozdíthatatlanná téve őt állóhelyéről. Hatása addig tart, míg a mágus önszántából el nem mozdul.
*A medvehagymával nagyon jól esik a reggeli, és Learonnak az a gondolata támad, hogyha kiérnek majd az ingoványból, szed egy kicsit ebből is, meg mindenféle más növényből is, és estére valami salátát eszik majd a farkas főztje mellé, hogy ne legyen mindig ugyanolyan hiszen, ha több napot lesznek az erdőben, akkor bizony meg fog esni vele, hogy a legfinomabb bográcsétel is veszít varázsából. Ezután Rheia szerelmi életének története kissé szomorúbb irányba vált, pedig Learon emlékszik, hogy mikor a csillaghulláson beszélgettek róla, még tökéletes volt velük minden. A pásztormágus érzékeli, hogy ez egy kényes téma, amiről a lány nem szeretne most beszélni, ezért csak támogató szavakat fűz hozzá.*
-Ha szeretnél beszélgetni ezzel kapcsolatban, én mindig itt leszek neked! *Simít végig a lány vállán, hogy szavai még hatásosabbak legyenek. Glendron is elmondja saját szerelmi életét, ami igazából jelenleg nincs is, és csak annyit mond el, hogy az olyanokat szereti, mint Karheia.*
-Hát persze! Hiszen Rheia az egyik leggyönyörűbb nő, akit ismerek! *Kacag a dolgon.*
-Persze, hogy az ilyeneket szereted! Hát ki nem? *Nevetgél a diakónus szavain, bár érzékeli, hogy ez azért kicsit több lehet annál, minthogy a Rheia-fajta lányok a zsánere.* ~Biztos, hogy több ez annál és tetszik neki Rheia! Vigyáznom kell szegény lányra, még a végén ez a kicsapongó pap összetöri a szívét!~ *Pedig tudja jól, hogy a lánynak annál több esze van, hogy bármit akarjon útitársuktól, még ilyenkor is, amikor szomorú Nozarin miatt. Aztán egyszer csak egy vészjósló hangot hall maga mögött, rögtön rá pedig a szerpapjuk kiáltozását, aki láthatóan nem egy gyakori mocsárba járó, hiszen még a legkisebbek is tudják a környéken, hogy a kapálózás a legnagyobb ostobaság, amit csak tehetnek ilyenkor. Rheia rögtön megpróbálja lenyugtatni, amihez Learon is csatlakozik egy mondat erejéig.*
-Ne kapálózzál már az istenit, mert még ma az istenednél leszel, ha nem nyugszol meg! *Szól oda nyugodt hangon, de kissé feddőn is, miközben szemével és lábával egy biztos pontot keres. Olyat, ami teljesen szilárd, és meg tudja vetni rajta a lábát. Ha talál ilyet, azonnal varázsol és ha sikeres, akkor botját nyújtja be a diakónusnak.*
-Kapaszkodj meg benne! Kihúzlak! *Ha a varázslat nem sikerül, akkor Rheia kezébe nyomja a botot és szól neki, hogy húzza ki Glendront, ő meg közben megtartja a lány lábát. Tudja, hogy Rheia is erős, de nem biztos benne, hogy két ember súlyát képes lenne megtartani és lehet, hogy mindannyian a lápba zuhannának.*
A varázsló lábát erősen a földbe nyomja, melynek hatására rendkívüli erővel tudja megvetni azt a talajon, szinte teljesen elmozdíthatatlanná téve őt állóhelyéről. Hatása addig tart, míg a mágus önszántából el nem mozdul.
101. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-13 20:15:17
Üzenet elküldve: 2020-04-13 20:15:17
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Visszatért a valódi világba, látja maga körül, hogy mi történik. Ugyan nem sokat tehet, hiszen az ingovány vendégmarasztaló hatása azzal kombinálva, hogy kezd kifáradni, nem ad neki sok mozgásteret.
Quantallnak szerencsére nincs igaza, hozzáköltött egy jó tíz kilót a valósághoz, ám a páncél így is problémát jelenthet. Krestvirnek eltart pár másodpercig rájönni, hogy a sáron keresztül nem fogja tudni eltávolítani a páncélt.
Közben a többiek is éledeznek. Oda se kell néznie, hogy hallja Alyo hangos káromkodását, és Ririt is látja, ahogy hat rajta a kendő. Fogalma sincs, hogy ki az az öregember, aki üvöltözik, de egyértelműen azon ügyködik, hogy nekik segítsen.
Bár látomása belátható időre garantáltan el fogja látni rémálmokkal és álmatlan éjszakákkal, nem engedi, hogy ez most haszontalanná tegye őt. Nem engedheti.
Ahogy látja, hogy Riri kiszabadul, picit megkönnyebbül. Aztán eszébe jut valami, és felkiált.*
-Riri! Azt az erősítő italt, Quantallnak, meg saját magadnak!
*Első kézből tapasztalta, milyen hasznos lehet az az ital, és látván, hogy Krestviréknek mekkora nehézséget okozott már Ririt is kihúzni, tudja, hogy szükségük lesz rá.
Mikor az öreg őt jelöli meg a következő célpontként, akit ki kell húzni, Frandr majdnem kinyitja a száját, hogy tiltakozzon, ám be kell látnia, hogy még úgy is, hogy a pajzsa segít, ijesztően gyorsan süllyed, és csak pazarolná az időt.
Egyet kell értenie az öregemberrel. Még így, tompult érzékekkel is tudja, hogy akkor sem lenne értelme itt időzniük, ha nem fenyegetné őket a mocsárba fulladás. Ráadásul kezd beesteledni, pedig esküdni mert volna, hogy nem telt el annyi idő, ami ezt indokolná.
Ha odajutnak hozzá, megkísérli megkönnyíteni a dolgukat, felemelve először az egyik, majd a másik karját, hogy mellkasa köré hurkolhassák a kötelet.
Közben már előre próbál erőt gyűjteni, mert ha az öregnek igaza van, akkor lehet, hogy harcra fog kerülni a sor. És még ha nem is, meg fog próbálni segíteni a többiek kihúzásában, ha ő kiszabadul.
Mikor Krestvir lefagy, Frandr türelme is elveszik. Őt személy szerint nem érdekli, hogy miben kéne hinniük, viszont az igen, hogy Krestvir ezzel ne most pazarolja az időt.*
-KRESTVIR! Ne most! Inkább figyelj, hogy jön-e valami, és tartsd távol, ha igen!
*Üvölt fel. Ha ráhurkolták a kötelet, és elkezdik húzni, megkísérel párhuzamosan mozogva a kötél húzásával felkapaszkodni a varázshídra. Amennyiben sikerül ez, visszanyúl a pajzsáért, stabil talajra helyezi azt, majd megpróbál segíteni Laor kihúzásában.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Visszatért a valódi világba, látja maga körül, hogy mi történik. Ugyan nem sokat tehet, hiszen az ingovány vendégmarasztaló hatása azzal kombinálva, hogy kezd kifáradni, nem ad neki sok mozgásteret.
Quantallnak szerencsére nincs igaza, hozzáköltött egy jó tíz kilót a valósághoz, ám a páncél így is problémát jelenthet. Krestvirnek eltart pár másodpercig rájönni, hogy a sáron keresztül nem fogja tudni eltávolítani a páncélt.
Közben a többiek is éledeznek. Oda se kell néznie, hogy hallja Alyo hangos káromkodását, és Ririt is látja, ahogy hat rajta a kendő. Fogalma sincs, hogy ki az az öregember, aki üvöltözik, de egyértelműen azon ügyködik, hogy nekik segítsen.
Bár látomása belátható időre garantáltan el fogja látni rémálmokkal és álmatlan éjszakákkal, nem engedi, hogy ez most haszontalanná tegye őt. Nem engedheti.
Ahogy látja, hogy Riri kiszabadul, picit megkönnyebbül. Aztán eszébe jut valami, és felkiált.*
-Riri! Azt az erősítő italt, Quantallnak, meg saját magadnak!
*Első kézből tapasztalta, milyen hasznos lehet az az ital, és látván, hogy Krestviréknek mekkora nehézséget okozott már Ririt is kihúzni, tudja, hogy szükségük lesz rá.
Mikor az öreg őt jelöli meg a következő célpontként, akit ki kell húzni, Frandr majdnem kinyitja a száját, hogy tiltakozzon, ám be kell látnia, hogy még úgy is, hogy a pajzsa segít, ijesztően gyorsan süllyed, és csak pazarolná az időt.
Egyet kell értenie az öregemberrel. Még így, tompult érzékekkel is tudja, hogy akkor sem lenne értelme itt időzniük, ha nem fenyegetné őket a mocsárba fulladás. Ráadásul kezd beesteledni, pedig esküdni mert volna, hogy nem telt el annyi idő, ami ezt indokolná.
Ha odajutnak hozzá, megkísérli megkönnyíteni a dolgukat, felemelve először az egyik, majd a másik karját, hogy mellkasa köré hurkolhassák a kötelet.
Közben már előre próbál erőt gyűjteni, mert ha az öregnek igaza van, akkor lehet, hogy harcra fog kerülni a sor. És még ha nem is, meg fog próbálni segíteni a többiek kihúzásában, ha ő kiszabadul.
Mikor Krestvir lefagy, Frandr türelme is elveszik. Őt személy szerint nem érdekli, hogy miben kéne hinniük, viszont az igen, hogy Krestvir ezzel ne most pazarolja az időt.*
-KRESTVIR! Ne most! Inkább figyelj, hogy jön-e valami, és tartsd távol, ha igen!
*Üvölt fel. Ha ráhurkolták a kötelet, és elkezdik húzni, megkísérel párhuzamosan mozogva a kötél húzásával felkapaszkodni a varázshídra. Amennyiben sikerül ez, visszanyúl a pajzsáért, stabil talajra helyezi azt, majd megpróbál segíteni Laor kihúzásában.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319