Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 92 (1821. - 1840. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1877-1896
1840. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-07-28 21:10:26
Üzenet elküldve: 2023-07-28 21:10:26
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Rejtélyes igazságok//
* A trió talán a legjobb, talán a legrosszabb döntést hozza meg azzal, hogy nem próbálnak meg a négy fal között meghúzódni. Inkább úgy döntenek, hogy nekiveselkednek a tejfehér köddel körülölelt tájnak, ahogy továbbra sem hallanak semmilyen zajt, ami nem tőlük származik. Éppen ezért, zihálásuk, és a lépteik alatt megreccsenő ágdarabok, és egyéb, általában természetesnek tűnő zajok is most idegennek, fenyegetőnek hatnak. Mintha messziről hallani lehetne őket, és ez talán félelmet kelt bennük. Ennek ellenére hamarosan már a fák között sétálnak, igyekeznek arra menni, amerről jöttek, azonban a ködben nehéz mindez. Nem látni messzebb húsz-huszonöt lépésnél, és igencsak nehéz megkülönböztetni egymástól a fákat, vagy azt, hogy éppen ösvényen, vagy arról letérve sétálnak. *
* A trió talán a legjobb, talán a legrosszabb döntést hozza meg azzal, hogy nem próbálnak meg a négy fal között meghúzódni. Inkább úgy döntenek, hogy nekiveselkednek a tejfehér köddel körülölelt tájnak, ahogy továbbra sem hallanak semmilyen zajt, ami nem tőlük származik. Éppen ezért, zihálásuk, és a lépteik alatt megreccsenő ágdarabok, és egyéb, általában természetesnek tűnő zajok is most idegennek, fenyegetőnek hatnak. Mintha messziről hallani lehetne őket, és ez talán félelmet kelt bennük. Ennek ellenére hamarosan már a fák között sétálnak, igyekeznek arra menni, amerről jöttek, azonban a ködben nehéz mindez. Nem látni messzebb húsz-huszonöt lépésnél, és igencsak nehéz megkülönböztetni egymástól a fákat, vagy azt, hogy éppen ösvényen, vagy arról letérve sétálnak. *
1839. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-07-21 11:46:03
Üzenet elküldve: 2023-07-21 11:46:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 650
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 650
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Megfontolt
*Korán reggelt indult neki, összepakolta a jegyzeteket és kisétált egészen az ingovány széléig. Reményei szerint nem fárasztotta ki most se magát annyira, hogy ne sikerülne neki a varázslat, amit idefel használt. Ismét próbálja a szárnycsapásokat, hogy a levegőbe emelkedhessen és átszelhesse a mocsár bűzös vidékét. Amennyiben mégse jönne össze, úgy sajnos lassabban halad és morgósabb a kedve, dünnyög mindenféle szitkot arról, hogy ezt kapja az ember, ha nem reggelizik elég kiadósan, mindig is ezt mondta a nagyanyja.*
A varázsló szárnycsapásokra emlékeztető kézmozdulatokat tesz, melynek hatására a következő öt körben maximum két méter magasban képes lebegni, és a levegőben sétatempóban siklani, közlekedni.
A varázsló szárnycsapásokra emlékeztető kézmozdulatokat tesz, melynek hatására a következő öt körben maximum két méter magasban képes lebegni, és a levegőben sétatempóban siklani, közlekedni.
1838. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-07-20 20:52:27
Üzenet elküldve: 2023-07-20 20:52:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 650
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 650
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Megfontolt
//Mágustorony//
*~Bakker! Nem is emlékeztem, hogy itt ilyen cudar szagok vannak. ~ Fogja be az orrát, mindig csak egy kis levegőt eresztve be, hátha megszokja előbb vagy utóbb. Persze érzett már büdösebbet, de ez a szag most meglepetésszerűen érte, mintha csak az egyik bokor alól ugrott volna elő hirtelen. Más is előmászik a fejében, az a sok emlék, hogy mennyi sár tapadt a csizmája talpára, hogy azt mennyi idő volt otthon letakarítani és, hogy a ruháinak sem volt a kirándulás után elég egy mosás. Azok pedig aztán edzett darabok már. Ám volt előnyös oldala is a dupla mosásnak, más, régebbi foltok, amelyekről azt hitte már csak ecetes ollóval szedhetők ki, eltűntek.*
- De talán ezúttal nem kell úgy összekoszolnom magam. *Csillan meg valami remenyféle a szemeiben, még a gatyáját is felhúzza, hogy nekikészüljön a mutatványnak. Igen. Varázsolni fog.Megteszi a megfelelő dolgot, ami a jegyzetpapírra van írva, néhol még rajzolt is, hogy biztosan ne tévessze el a mozdulatokat. Amennyiben sikerül a varázslat, úgy örül, mint majom a farkincájának és a levegőben sétálva teszi meg az utat, ha nem, akkor káromkodva, sárban dagonyázva.*
A varázsló szárnycsapásokra emlékeztető kézmozdulatokat tesz, melynek hatására a következő öt körben maximum két méter magasban képes lebegni, és a levegőben sétatempóban siklani, közlekedni.
*~Bakker! Nem is emlékeztem, hogy itt ilyen cudar szagok vannak. ~ Fogja be az orrát, mindig csak egy kis levegőt eresztve be, hátha megszokja előbb vagy utóbb. Persze érzett már büdösebbet, de ez a szag most meglepetésszerűen érte, mintha csak az egyik bokor alól ugrott volna elő hirtelen. Más is előmászik a fejében, az a sok emlék, hogy mennyi sár tapadt a csizmája talpára, hogy azt mennyi idő volt otthon letakarítani és, hogy a ruháinak sem volt a kirándulás után elég egy mosás. Azok pedig aztán edzett darabok már. Ám volt előnyös oldala is a dupla mosásnak, más, régebbi foltok, amelyekről azt hitte már csak ecetes ollóval szedhetők ki, eltűntek.*
- De talán ezúttal nem kell úgy összekoszolnom magam. *Csillan meg valami remenyféle a szemeiben, még a gatyáját is felhúzza, hogy nekikészüljön a mutatványnak. Igen. Varázsolni fog.Megteszi a megfelelő dolgot, ami a jegyzetpapírra van írva, néhol még rajzolt is, hogy biztosan ne tévessze el a mozdulatokat. Amennyiben sikerül a varázslat, úgy örül, mint majom a farkincájának és a levegőben sétálva teszi meg az utat, ha nem, akkor káromkodva, sárban dagonyázva.*
A varázsló szárnycsapásokra emlékeztető kézmozdulatokat tesz, melynek hatására a következő öt körben maximum két méter magasban képes lebegni, és a levegőben sétatempóban siklani, közlekedni.
1837. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-07-12 23:11:43
Üzenet elküldve: 2023-07-12 23:11:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Rejtélyes igazságok//
*Valuryen nehezen tud dönteni hogy mitévő legyen. A logikájával nem túl sokra jut egyelőre, túl keveset tudnak - gyakorlatilag semmit. Nos persze azon kívül hogy egy nagyon ijesztő köd telepszik rájuk, és talán az ingovány, talán a sötétség oltár miatt, talán a rossz emlékek miatt de mindhárman olyan lelki állapotban lehetnek, hogy akárcsak egy egyszerű köd is ilyen hatással van rájuk. *
-Remek!
*Rikkantja el magát szarkasztikusan, mikor a kunyhó ajtaját bedeszkázva találják. Az ő fejében is az a gondolat suhanhat végig, hogy talán különféle módszerekkel megpróbálhatnák lebontani ezt az akadályt, de talán egyszerűbb és biztonságosabb ha mégiscsak inkább tovább mennek. Nos ez utóbbi hamarosan ki fog derülni.*
-Jó!
*Feleli hangosan, csak hogy megerősítse Krestvirt és Kilencediket abban, hogy ő is itt van még, nem vesztették el. Okos gondolat eltakarni az arcukat, hátha valami mérgező köd ez, szerencsére Valuryen palástja elég sok ruhaanyagot szolgáltat számára, azt könnyedén maga elé tudja hajtani.*
-Már nem lehet sok!
*Valuryen nehezen tud dönteni hogy mitévő legyen. A logikájával nem túl sokra jut egyelőre, túl keveset tudnak - gyakorlatilag semmit. Nos persze azon kívül hogy egy nagyon ijesztő köd telepszik rájuk, és talán az ingovány, talán a sötétség oltár miatt, talán a rossz emlékek miatt de mindhárman olyan lelki állapotban lehetnek, hogy akárcsak egy egyszerű köd is ilyen hatással van rájuk. *
-Remek!
*Rikkantja el magát szarkasztikusan, mikor a kunyhó ajtaját bedeszkázva találják. Az ő fejében is az a gondolat suhanhat végig, hogy talán különféle módszerekkel megpróbálhatnák lebontani ezt az akadályt, de talán egyszerűbb és biztonságosabb ha mégiscsak inkább tovább mennek. Nos ez utóbbi hamarosan ki fog derülni.*
-Jó!
*Feleli hangosan, csak hogy megerősítse Krestvirt és Kilencediket abban, hogy ő is itt van még, nem vesztették el. Okos gondolat eltakarni az arcukat, hátha valami mérgező köd ez, szerencsére Valuryen palástja elég sok ruhaanyagot szolgáltat számára, azt könnyedén maga elé tudja hajtani.*
-Már nem lehet sok!
1836. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-07-11 23:53:26
Üzenet elküldve: 2023-07-11 23:53:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
* Niagati, a varázsital hatása alatt állva, folytatja útját az ingoványos vidéken. Az eső könyörtelenül esik, és a talaj sáros, csúszós lesz a nedvességtől. Minden lépését meg kell mérnie, hogy ne süllyedjen mély sárba.
Az elhagyatott Karavánpihenő romjait maga mögött hagyva, Niagati elindul az ingoványos vidéken. Az út keskeny és ködös, a táj homályos és ijesztő. Az átható rothadás bűze kíséri lépteit, és a lány figyelme folyamatosan a tájra irányul. Próbálja megtalálni a legbiztonságosabb utat, de az ingoványos vidék minden irányából fenyegeti.
A lány szíve lüktet, fáradtság és éhség gyötri. Az élelmiszerkészlete már teljesen elfogyott, és az ital is egyre kevesebb. Az általa megismert veszélyek mellett az éhínség is közbelép, és a lány mindinkább gyengül. A remény mégis fennmarad, hogy találkozhat valakivel, aki segítséget nyújt neki ezen az ellenséges vidéken.
Hosszú órák elteltével, amikor már kezd elfáradni, Niagati meglátja a távolban a Romtábor füstjét. A Romtábor, a törvényen kívüliek lakhelye, jelzi, hogy a lány közel van ahhoz a helyhez, ahol talán segítséget kaphat. A varázsital hatása még mindig tart, és a lány teste tele nyugtalansággal és dühvel.
Niagati óvatosan közeledik a Romtáborhoz. A feszült csendet csak az esőkopogás töri meg, ahogy a lány a romok között halad. Egy pillanatra úgy tűnik, hogy senki sincs a közelben, de hirtelen egy árnyék tűnik fel előtte.
Az árnyék lassan körülveszi Niagatit, és az árnyékból egy félelmetes alak válik ki. Egy bandita lép elő, kezében rozsdás karddal. A bandita kihívóan mosolyog, tudva, hogy meglepte az érkező lányt. *
– Nos, mit keresel itt, kislány? Ez nem olyan hely, ahol jótékony lélekre számíthatsz. * Mondja a haramia mogorván.
Niagati szíve gyorsabban kezd dobogni, de a varázsital hatása alatt állva, az agresszió és a bátorság felkavarja benne az ereket. Hirtelen kitör belőle a düh és az elszántság. *
– Elhaladtam már sokkal veszélyesebb helyeken, mint ez a Romtábor. Tartsd távol magad tőlem, vagy megtapasztalod az erőmet! * válaszolja Niagati határozottan, és tekintetében tűz lángol.
A férfi meglepetten néz Niagatira, de nem hagyja, hogy megfélemlítse. *
– Ez itt a mi területünk, kislány. Nincs helyed itt, és nincs védelmeződ, aki megvédhetne. * mondja gúnyosan.
Niagati remegve áll a bandita előtt, tudva, hogy nincs védelme. Az alak mogorva hangon folytatja a fenyegetéseit. *
– Mi a neved, kislány? * kérdezi a zsivány, miközben közelebb lép Niagatihoz.
A lány megpróbálja visszafogni a félelmét és határozottan válaszol. *
– Niagati vagyok * mondja reszelős hangon. * – Nem akarok problémát okozni. Csak élelmet és menedéket keresek.
* A másik gúnyosan felnevet. *
– Hát, Niagati, itt nem osztogatnak ételt és menedéket ingyen. Meg kell dolgoznod érte. Ha segíteni akarsz magadon, akkor bemutathatod az értékeidet. Add át mindenedet, és talán segítünk.
* A lány szemeiben könnyek gyűlnek össze, ahogy belátja, hogy még a Romtábor sem nyújt neki menedéket. Testileg és lelkileg megtört, az egyetlen reménye az volt, hogy itt találkozhat valakivel, aki segít neki. De most úgy tűnik, hogy egy újabb veszélybe került.
A bandita elégedetten mosolyogva figyeli Niagatit, majd hirtelen megindul felé, megpróbálva megragadni a lányt. Niagati kétségbeesetten hátrál, de fizikai gyengesége miatt nem tudja távol tartani a gazfickót.
Ahogy a férfi egyre közelebb ér, hirtelen egy másik alak jelenik meg mögötte. A második bandita mogorván néz a lányra, és csatlakozik a társához. *
– Mi történik itt? * kérdezi a második férfi. * – Kislány, miért merészkedsz a Romtáborba?
* A tündérlány reszelős hangon válaszol, folyamatosan próbálva visszafogni a félelmét. *
– Niagati vagyok. Élelmet és menedéket keresek. Megígérem, nem akarok problémát okozni. * mondja a lány.
A banditák könyörtelenül nevetni kezdenek, gúnyosan csúfolva Niagatit. *
– És azt hiszed, hogy az aranyad elég lesz? * kérdezi a második fickó. * – Itt nem ér semmit az arany, kislány.
* Niagati zsebéből előhúzza a 86 aranyat,
remélve, hogy ez segíthet. De a banditák csak elmosolyodnak és megrázzák a fejüket. *
– Ez nem ér semmit nekünk. * mondja az egyik. * – Készülj fel a következményekre!
* Niagati szíve a torkában dobog, ahogy a banditák feléje támadnak. Ő tehetetlenül hátrál, próbálva védekezni, de testi gyengesége miatt nem tudja elhárítani az ütéseket. A banditák erőszakkal fosztják meg Niagatit az aranyától és minden egyéb értéktől, amit nála találnak.
A lány a földre zuhan, megverve és megalázva. A banditák kuncorognak, majd magára hagyják a Romtáborban.
Niagati fájdalommal és keserűséggel teli szemekkel fekszik a sárban, a Romtábor szélsőséges helyzetében. Testén a zúzódások és sebek láthatóak, amelyeket a banditák okoztak neki. A teste megremeg és fájdalommal jár minden mozdulata. A testi kínok mellett a lelke is megtört, elveszítve a reményt és az erőt a további küzdelemhez. A lány megszorított ököllel a földbe markol, miközben könnyekben tör ki. Az éhség, az érzelmi megpróbáltatás és a testi fájdalom együttesen nyomják le, és a kilátástalanság érzése összetöri Niagati szívét.
Niagati a sáros talajon fekve próbálja összeszedni magát. Szemeiben a remény apró szikrája még ég, de a lány érezhetően legyőzöttnek tűnik. Az átható rothadás bűze és az eső folyamatosan lezúduló cseppek csak fokozzák a kilátástalanság érzését.
A Romtábor szűnni nem akaró zajai csak tovább gyötrik Niagatit. Az üvöltő szél, az emberek fenyegető kiáltásai a távolban, és a távoli fegyverek zaja mind arra emlékeztetik, hogy itt nincs helye, nincs menedéke. A lány magányosan küzd az ingoványos vidéken, mely tele van veszéllyel és kegyetlenséggel.
Niagati gyenge hangon felkiált az ég felé: *
– Miért kell ennyit szenvednem? Miért hozott ide a sors ilyen kegyetlen helyre?
* A kérdések visszhangot kapnak a csendes éjszakában, de nincs válasz, csak a vihar sötét morajlása. A lány magányosan marad, szenvedéseivel és sebeivel, a testi és lelki kimerültség örvényében. Az eső továbbra is zúdul, mint könnyek az égből, összhangban Niagati bánatával. Teste átfázott és gyenge, de még mindig ég benne a vágy, hogy találjon menedéket és megtalálja helyét a világban. A gyenge kis teste a sáros földben elmerülve teljesen kimerült. Niagati mozdulatlanul fekszik, sáros és védtelen. Az eső nem szűnik, tovább áztatva a testét, amely már semmi erőt nem tartogat. Fájdalmai és szenvedései továbbra is ott vannak, gyötörve minden porcikáját.
Órák telnek el, miközben Niagati még mindig a sáros földön fekszik. Az egész égboltot beterítő felhők miatt alig érzékelhető, de a nap is lemenőben van, még nagyobb sötétség lesz úrrá a vidéken. A testét áthatja a hideg és a nedvesség, de már nincs ereje, hogy megmozduljon. Minden mozdulata fájdalmas erőfeszítést igényelne, amit egyszerűen nem képes teljesíteni. Az eső tovább áztatja testét, megpecsételve a kilátástalanságot és a szenvedést.
A lány szemei már csak álmossággal és fáradtsággal néznek a távolba. A testében meglévő utolsó csepp erőt is felhasználta azért, hogy bátorságot mutasson a banditákkal szemben. Most azonban az egész teste megadja magát, az energiája kimerült.
Niagati lassan elmerül az álmosság ölében. Teste megadja magát a kimerültségtől, és az eső hangjára halkan zúgó látomások övezik. A gyenge teste ott marad a sáros földön, még egy ideig a szenvedés és a kilátástalanság fogságában. Az eső zúdul tovább, az idő pedig lassan múlik. Reménytelenül fekszik, hagyva, hogy az események következzenek, miközben az álom fátyla beborítja őt, ideiglenesen megkönnyítve a fájdalmat és a küzdelmet. *
Az elhagyatott Karavánpihenő romjait maga mögött hagyva, Niagati elindul az ingoványos vidéken. Az út keskeny és ködös, a táj homályos és ijesztő. Az átható rothadás bűze kíséri lépteit, és a lány figyelme folyamatosan a tájra irányul. Próbálja megtalálni a legbiztonságosabb utat, de az ingoványos vidék minden irányából fenyegeti.
A lány szíve lüktet, fáradtság és éhség gyötri. Az élelmiszerkészlete már teljesen elfogyott, és az ital is egyre kevesebb. Az általa megismert veszélyek mellett az éhínség is közbelép, és a lány mindinkább gyengül. A remény mégis fennmarad, hogy találkozhat valakivel, aki segítséget nyújt neki ezen az ellenséges vidéken.
Hosszú órák elteltével, amikor már kezd elfáradni, Niagati meglátja a távolban a Romtábor füstjét. A Romtábor, a törvényen kívüliek lakhelye, jelzi, hogy a lány közel van ahhoz a helyhez, ahol talán segítséget kaphat. A varázsital hatása még mindig tart, és a lány teste tele nyugtalansággal és dühvel.
Niagati óvatosan közeledik a Romtáborhoz. A feszült csendet csak az esőkopogás töri meg, ahogy a lány a romok között halad. Egy pillanatra úgy tűnik, hogy senki sincs a közelben, de hirtelen egy árnyék tűnik fel előtte.
Az árnyék lassan körülveszi Niagatit, és az árnyékból egy félelmetes alak válik ki. Egy bandita lép elő, kezében rozsdás karddal. A bandita kihívóan mosolyog, tudva, hogy meglepte az érkező lányt. *
– Nos, mit keresel itt, kislány? Ez nem olyan hely, ahol jótékony lélekre számíthatsz. * Mondja a haramia mogorván.
Niagati szíve gyorsabban kezd dobogni, de a varázsital hatása alatt állva, az agresszió és a bátorság felkavarja benne az ereket. Hirtelen kitör belőle a düh és az elszántság. *
– Elhaladtam már sokkal veszélyesebb helyeken, mint ez a Romtábor. Tartsd távol magad tőlem, vagy megtapasztalod az erőmet! * válaszolja Niagati határozottan, és tekintetében tűz lángol.
A férfi meglepetten néz Niagatira, de nem hagyja, hogy megfélemlítse. *
– Ez itt a mi területünk, kislány. Nincs helyed itt, és nincs védelmeződ, aki megvédhetne. * mondja gúnyosan.
Niagati remegve áll a bandita előtt, tudva, hogy nincs védelme. Az alak mogorva hangon folytatja a fenyegetéseit. *
– Mi a neved, kislány? * kérdezi a zsivány, miközben közelebb lép Niagatihoz.
A lány megpróbálja visszafogni a félelmét és határozottan válaszol. *
– Niagati vagyok * mondja reszelős hangon. * – Nem akarok problémát okozni. Csak élelmet és menedéket keresek.
* A másik gúnyosan felnevet. *
– Hát, Niagati, itt nem osztogatnak ételt és menedéket ingyen. Meg kell dolgoznod érte. Ha segíteni akarsz magadon, akkor bemutathatod az értékeidet. Add át mindenedet, és talán segítünk.
* A lány szemeiben könnyek gyűlnek össze, ahogy belátja, hogy még a Romtábor sem nyújt neki menedéket. Testileg és lelkileg megtört, az egyetlen reménye az volt, hogy itt találkozhat valakivel, aki segít neki. De most úgy tűnik, hogy egy újabb veszélybe került.
A bandita elégedetten mosolyogva figyeli Niagatit, majd hirtelen megindul felé, megpróbálva megragadni a lányt. Niagati kétségbeesetten hátrál, de fizikai gyengesége miatt nem tudja távol tartani a gazfickót.
Ahogy a férfi egyre közelebb ér, hirtelen egy másik alak jelenik meg mögötte. A második bandita mogorván néz a lányra, és csatlakozik a társához. *
– Mi történik itt? * kérdezi a második férfi. * – Kislány, miért merészkedsz a Romtáborba?
* A tündérlány reszelős hangon válaszol, folyamatosan próbálva visszafogni a félelmét. *
– Niagati vagyok. Élelmet és menedéket keresek. Megígérem, nem akarok problémát okozni. * mondja a lány.
A banditák könyörtelenül nevetni kezdenek, gúnyosan csúfolva Niagatit. *
– És azt hiszed, hogy az aranyad elég lesz? * kérdezi a második fickó. * – Itt nem ér semmit az arany, kislány.
* Niagati zsebéből előhúzza a 86 aranyat,
remélve, hogy ez segíthet. De a banditák csak elmosolyodnak és megrázzák a fejüket. *– Ez nem ér semmit nekünk. * mondja az egyik. * – Készülj fel a következményekre!
* Niagati szíve a torkában dobog, ahogy a banditák feléje támadnak. Ő tehetetlenül hátrál, próbálva védekezni, de testi gyengesége miatt nem tudja elhárítani az ütéseket. A banditák erőszakkal fosztják meg Niagatit az aranyától és minden egyéb értéktől, amit nála találnak.
A lány a földre zuhan, megverve és megalázva. A banditák kuncorognak, majd magára hagyják a Romtáborban.
Niagati fájdalommal és keserűséggel teli szemekkel fekszik a sárban, a Romtábor szélsőséges helyzetében. Testén a zúzódások és sebek láthatóak, amelyeket a banditák okoztak neki. A teste megremeg és fájdalommal jár minden mozdulata. A testi kínok mellett a lelke is megtört, elveszítve a reményt és az erőt a további küzdelemhez. A lány megszorított ököllel a földbe markol, miközben könnyekben tör ki. Az éhség, az érzelmi megpróbáltatás és a testi fájdalom együttesen nyomják le, és a kilátástalanság érzése összetöri Niagati szívét.
Niagati a sáros talajon fekve próbálja összeszedni magát. Szemeiben a remény apró szikrája még ég, de a lány érezhetően legyőzöttnek tűnik. Az átható rothadás bűze és az eső folyamatosan lezúduló cseppek csak fokozzák a kilátástalanság érzését.
A Romtábor szűnni nem akaró zajai csak tovább gyötrik Niagatit. Az üvöltő szél, az emberek fenyegető kiáltásai a távolban, és a távoli fegyverek zaja mind arra emlékeztetik, hogy itt nincs helye, nincs menedéke. A lány magányosan küzd az ingoványos vidéken, mely tele van veszéllyel és kegyetlenséggel.
Niagati gyenge hangon felkiált az ég felé: *
– Miért kell ennyit szenvednem? Miért hozott ide a sors ilyen kegyetlen helyre?
* A kérdések visszhangot kapnak a csendes éjszakában, de nincs válasz, csak a vihar sötét morajlása. A lány magányosan marad, szenvedéseivel és sebeivel, a testi és lelki kimerültség örvényében. Az eső továbbra is zúdul, mint könnyek az égből, összhangban Niagati bánatával. Teste átfázott és gyenge, de még mindig ég benne a vágy, hogy találjon menedéket és megtalálja helyét a világban. A gyenge kis teste a sáros földben elmerülve teljesen kimerült. Niagati mozdulatlanul fekszik, sáros és védtelen. Az eső nem szűnik, tovább áztatva a testét, amely már semmi erőt nem tartogat. Fájdalmai és szenvedései továbbra is ott vannak, gyötörve minden porcikáját.
Órák telnek el, miközben Niagati még mindig a sáros földön fekszik. Az egész égboltot beterítő felhők miatt alig érzékelhető, de a nap is lemenőben van, még nagyobb sötétség lesz úrrá a vidéken. A testét áthatja a hideg és a nedvesség, de már nincs ereje, hogy megmozduljon. Minden mozdulata fájdalmas erőfeszítést igényelne, amit egyszerűen nem képes teljesíteni. Az eső tovább áztatja testét, megpecsételve a kilátástalanságot és a szenvedést.
A lány szemei már csak álmossággal és fáradtsággal néznek a távolba. A testében meglévő utolsó csepp erőt is felhasználta azért, hogy bátorságot mutasson a banditákkal szemben. Most azonban az egész teste megadja magát, az energiája kimerült.
Niagati lassan elmerül az álmosság ölében. Teste megadja magát a kimerültségtől, és az eső hangjára halkan zúgó látomások övezik. A gyenge teste ott marad a sáros földön, még egy ideig a szenvedés és a kilátástalanság fogságában. Az eső zúdul tovább, az idő pedig lassan múlik. Reménytelenül fekszik, hagyva, hogy az események következzenek, miközben az álom fátyla beborítja őt, ideiglenesen megkönnyítve a fájdalmat és a küzdelmet. *
1835. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-07-04 20:56:31
Üzenet elküldve: 2023-07-04 20:56:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Rejtélyes igazságok//
*Az események szerencsétlen összejátszódása miatt már átlépte azt a határt, mikor Valuryen megjegyzése még képes volna megnyugtatni. Továbbra sem teljes meggyőződése, hogy visszakerültek abba a másik világba, de elég erős benne a kétségbeesés, hogy ez legyen a jelenlegi valósága.
Aztán mikor elérnek a kunyhóhoz, s az is egészen más képet fest, mint amilyen állapotban az emlékei szerint lennie kellene, már nehéz is volna vele elhitetni, hogy nem a félelme vált valóra. Hiszen a múlt és jelen között ugráló helyszínek, a torzuló tér ugyancsak a szakadás jelei voltak.
Látható megdöbbenéssel torpan meg és bámul az épületre, aminek rozoga, leszakadt nyílászárókkal kellene rendelkeznie, most mégis deszkák zárják el előlük a befelé vezető utat. Az biztos, hogy itt menedéket most nem találnak. De ki tudja, amúgy is biztonságos volna-e egy változékony helyiségben meghúzódni...
Meglehet, vizsgálódna még itt, ha nem hajtaná egy kényszerítő erejű érzés épphogy távolabb innen. Valuryen válaszát nem firtatja, csak továbbra is az alkarjába kapaszkodva vonná magával.*
- Próbáljunk kijutni innen! - *Szól, és jobb ötlet híján arrafelé indul el, amerről jöttek és ahol még minden rendben volt... nos... a világgal. Onnan talán majd ki tudják kerülni ezt a területet.*
- Tegyetek valamit az orrotok és szátok elé! - *Figyelmeztet, s míg ő maga a zsebkendőjét veszi elő, Kilencedik az ő csuklyáját húzza az arca elé.*
*Az események szerencsétlen összejátszódása miatt már átlépte azt a határt, mikor Valuryen megjegyzése még képes volna megnyugtatni. Továbbra sem teljes meggyőződése, hogy visszakerültek abba a másik világba, de elég erős benne a kétségbeesés, hogy ez legyen a jelenlegi valósága.
Aztán mikor elérnek a kunyhóhoz, s az is egészen más képet fest, mint amilyen állapotban az emlékei szerint lennie kellene, már nehéz is volna vele elhitetni, hogy nem a félelme vált valóra. Hiszen a múlt és jelen között ugráló helyszínek, a torzuló tér ugyancsak a szakadás jelei voltak.
Látható megdöbbenéssel torpan meg és bámul az épületre, aminek rozoga, leszakadt nyílászárókkal kellene rendelkeznie, most mégis deszkák zárják el előlük a befelé vezető utat. Az biztos, hogy itt menedéket most nem találnak. De ki tudja, amúgy is biztonságos volna-e egy változékony helyiségben meghúzódni...
Meglehet, vizsgálódna még itt, ha nem hajtaná egy kényszerítő erejű érzés épphogy távolabb innen. Valuryen válaszát nem firtatja, csak továbbra is az alkarjába kapaszkodva vonná magával.*
- Próbáljunk kijutni innen! - *Szól, és jobb ötlet híján arrafelé indul el, amerről jöttek és ahol még minden rendben volt... nos... a világgal. Onnan talán majd ki tudják kerülni ezt a területet.*
- Tegyetek valamit az orrotok és szátok elé! - *Figyelmeztet, s míg ő maga a zsebkendőjét veszi elő, Kilencedik az ő csuklyáját húzza az arca elé.*
1834. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-07-04 14:06:30
Üzenet elküldve: 2023-07-04 14:06:30
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Rejtélyes igazságok//
* A kunyhó közelről megnézve, talán máshogy néz ki, mint korábban. Bármit is láttak ezelőtt, most egy roskadozó viskó, viszont ablakai, és ajtajai mind be vannak deszkázva, és ami talán még furcsább, hogy kívülről. A rozsdás szögek, amik a korhadó fát tartják, itt-ott hiányosak már ugyan, de azt mindketten látják, hogy egy átlagos embernek nem kevés idejébe, és megfelelő szerszámokba kerülne az, hogy az ajtón, vagy az ablakokon bejuthasson. És talán pont ez az, amiből egyre kevesebb van, már ha tényleg veszélyeket rejt a köd. A hármas - még kilences is - valamiféle késztetést érez, hogy mielőbb induljon tovább, próbáljon meg kiutat találni a ködből, az ingoványosból. Talán ha elérik az utat, akkor biztonságban lesznek. *
* A kunyhó közelről megnézve, talán máshogy néz ki, mint korábban. Bármit is láttak ezelőtt, most egy roskadozó viskó, viszont ablakai, és ajtajai mind be vannak deszkázva, és ami talán még furcsább, hogy kívülről. A rozsdás szögek, amik a korhadó fát tartják, itt-ott hiányosak már ugyan, de azt mindketten látják, hogy egy átlagos embernek nem kevés idejébe, és megfelelő szerszámokba kerülne az, hogy az ajtón, vagy az ablakokon bejuthasson. És talán pont ez az, amiből egyre kevesebb van, már ha tényleg veszélyeket rejt a köd. A hármas - még kilences is - valamiféle késztetést érez, hogy mielőbb induljon tovább, próbáljon meg kiutat találni a ködből, az ingoványosból. Talán ha elérik az utat, akkor biztonságban lesznek. *
1833. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-06-29 22:08:08
Üzenet elküldve: 2023-06-29 22:08:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Rejtélyes igazságok//
*Valuryen szavaira nem érkezik válasz, és a köd sem tűnik el varázslatos módon. Azonban nem is rosszabbodik a helyzet, és semmi egyéb hangot sem hallanak, sem lépteket, sem morgásokat, sem semmit.*
-Talán mégiscsak egy nagyon ijesztő de természetes köd. De azért ne kockáztassunk.
*Persze az ő lába is jár, és követi Krestvtirt be a kunyhóba. Ha nem nyílna az ajtaja, megpróbálja erővel működésre bírni a talán régóta elhagyatott és rozsdás szegélyeket.*
-Senkit. Csak egy megérzés volt.
*Nem alkalmas az idő hogy elmagyarázza Krestvirnek hogy mit és miért gondolt korábban, talán ha nyugodtabb lesz minden majd elmeséli.*
*Valuryen szavaira nem érkezik válasz, és a köd sem tűnik el varázslatos módon. Azonban nem is rosszabbodik a helyzet, és semmi egyéb hangot sem hallanak, sem lépteket, sem morgásokat, sem semmit.*
-Talán mégiscsak egy nagyon ijesztő de természetes köd. De azért ne kockáztassunk.
*Persze az ő lába is jár, és követi Krestvtirt be a kunyhóba. Ha nem nyílna az ajtaja, megpróbálja erővel működésre bírni a talán régóta elhagyatott és rozsdás szegélyeket.*
-Senkit. Csak egy megérzés volt.
*Nem alkalmas az idő hogy elmagyarázza Krestvirnek hogy mit és miért gondolt korábban, talán ha nyugodtabb lesz minden majd elmeséli.*
1832. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-06-29 21:09:16
Üzenet elküldve: 2023-06-29 21:09:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Rejtélyes igazságok//
*Sietős léptekkel és még szaporább légzéssel halad és húzza magával az elfet a kunyhó felé. Úgy hiszi, nincs vesztegetni való idejük.
Valuryen kiáltására megijed és hátranéz rá, ekkor látja, hogy már nyitva a szeme, de azért el nem engedi őt, nem kívánja elveszíteni itt a ködben.
A léptei viszik tovább, s mivel azt gondolja, a férfi bizonyára látott valakit, ő is keres valami emberszerű alakot a nagy fehérségben, sikertelen.*
- Mit látsz? - *Kérdi sürgetőn, meg nem állva. Ha szerencsésen elérik a kunyhót, akkor pedig különösebb habozás nélkül térne be oda, s csak az ajtón belépve néz majd körül. Pókok, pókhálók nem riasztják, remélhetőleg más pedig nem lapul az oly kihaltnak tűnő romos építményben, és megfelelő menedéket lelnek benne.*
*Sietős léptekkel és még szaporább légzéssel halad és húzza magával az elfet a kunyhó felé. Úgy hiszi, nincs vesztegetni való idejük.
Valuryen kiáltására megijed és hátranéz rá, ekkor látja, hogy már nyitva a szeme, de azért el nem engedi őt, nem kívánja elveszíteni itt a ködben.
A léptei viszik tovább, s mivel azt gondolja, a férfi bizonyára látott valakit, ő is keres valami emberszerű alakot a nagy fehérségben, sikertelen.*
- Mit látsz? - *Kérdi sürgetőn, meg nem állva. Ha szerencsésen elérik a kunyhót, akkor pedig különösebb habozás nélkül térne be oda, s csak az ajtón belépve néz majd körül. Pókok, pókhálók nem riasztják, remélhetőleg más pedig nem lapul az oly kihaltnak tűnő romos építményben, és megfelelő menedéket lelnek benne.*
1831. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-06-29 20:12:50
Üzenet elküldve: 2023-06-29 20:12:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
-Szötymedék egy vidék ez te.
*Hatalmasat köp a földre, igazi mély váladék ez, tán a talpából jön ha nem mélyebbről. Nem szereti ezt az ingoványt, de hát lehet-e érte hibáztatni az egyszerű törpét? Aliga. Senki nem szereti ezt a vidéket. Grorin végig vigyáz rá, hogy csakis a kitaposott ösvényen járjon ami viszi az egyik irányba, de igazából amilyen magabiztosan indult neki korábban az útnak, most annyira elbizonytalanodik hogy merre is kéne mennie. Meg hogy egyáltalán hol van most? Ez a fránya köd sem tesz jót a gyatra tájékozódási képességeinek, úgyhogy leginkább csak egyik lábát teszi a másik után. Aztán mikor valami fás környéket lát kirajzolódni a szeme előtt akkor úgy gondolja, hogy rossz helyen nem lehet, hisz térképe ugyan nincs, de elmondták neki otthon hogy egy nagy erdőt keressen és onnan nem fog tudni eltévedni.*
-Olyan sok erdő meg nem lehet itt ugye? UGYE?
*Próbálja mókásra fogni a dolgot de ha őszinte akarna lenni magával, akkor az lenne. Az igazság pedig nem más, mint hogy istenesen be van szarva.*
*Hatalmasat köp a földre, igazi mély váladék ez, tán a talpából jön ha nem mélyebbről. Nem szereti ezt az ingoványt, de hát lehet-e érte hibáztatni az egyszerű törpét? Aliga. Senki nem szereti ezt a vidéket. Grorin végig vigyáz rá, hogy csakis a kitaposott ösvényen járjon ami viszi az egyik irányba, de igazából amilyen magabiztosan indult neki korábban az útnak, most annyira elbizonytalanodik hogy merre is kéne mennie. Meg hogy egyáltalán hol van most? Ez a fránya köd sem tesz jót a gyatra tájékozódási képességeinek, úgyhogy leginkább csak egyik lábát teszi a másik után. Aztán mikor valami fás környéket lát kirajzolódni a szeme előtt akkor úgy gondolja, hogy rossz helyen nem lehet, hisz térképe ugyan nincs, de elmondták neki otthon hogy egy nagy erdőt keressen és onnan nem fog tudni eltévedni.*
-Olyan sok erdő meg nem lehet itt ugye? UGYE?
*Próbálja mókásra fogni a dolgot de ha őszinte akarna lenni magával, akkor az lenne. Az igazság pedig nem más, mint hogy istenesen be van szarva.*
1830. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-06-26 17:45:32
Üzenet elküldve: 2023-06-26 17:45:32
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Rejtélyes igazságok//
* A ködnek, ahogy a legtöbb természeti jelenségnek, megvan az a bosszantó tulajdonsága, hogy bármennyire is kiabálnak hozzá, nem felel. Így tesz most Valuryen szavaira is, némán lengi körbe a párost, és látszólag nem érdekli, hogy békével, vagy ártó szándékkal közelednek felé. Ugyan olyan egyhangúsággal öleli magához őket, mint egy anya az újszülött gyermekét. De ezt teszi a tájjal is, és talán a legfurcsább dolog az egészben, hogy nem csak a köd, de semmi más sem felel az elf szavaira. A korábbi üvöltést nem követi újabb, ahogy csaholást sem hallani, továbbra is csak egymást, és Kilencediket hallják. *
* A ködnek, ahogy a legtöbb természeti jelenségnek, megvan az a bosszantó tulajdonsága, hogy bármennyire is kiabálnak hozzá, nem felel. Így tesz most Valuryen szavaira is, némán lengi körbe a párost, és látszólag nem érdekli, hogy békével, vagy ártó szándékkal közelednek felé. Ugyan olyan egyhangúsággal öleli magához őket, mint egy anya az újszülött gyermekét. De ezt teszi a tájjal is, és talán a legfurcsább dolog az egészben, hogy nem csak a köd, de semmi más sem felel az elf szavaira. A korábbi üvöltést nem követi újabb, ahogy csaholást sem hallani, továbbra is csak egymást, és Kilencediket hallják. *
1829. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-06-24 01:49:06
Üzenet elküldve: 2023-06-24 01:49:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Rejtélyes igazságok//
*Kicsit feldobja a szellemét, hogy legalább Kilencedikre némileg tud hatni, s ha csak pillanatnyi hatás is ugyan, némi felszabadultságot hoz neki. Ezáltal pedig a hosszúéletűnek is.*
-Valóban? Elnézést.
*Mondja kurtán Krestvirnek, jóllehet az elemi mágiára vonatkozó tudása közel sincs olyan magas szinten mint társának, és ezt bölcsen be is látja. A dolgok viszont hamar romlani kezdenek. A varázslata ugyan sikerül, és úgy látszik hogy a támasza is hamar felfogja hogy mire is gondolt Valuryen amikor azt kérte tőle amit. Úgyhogy van pár lélegzetvételnyi ideje arra koncentrálni mielőtt a farkas vonyítása félbeszakítaná azt. Krestvir rántására rögtön kinyitja a szemét és már magától követi őt, azonban az agytekervényei iszonyatos sebességgel pörögnek. ~Egy farkas üvöltése csak akkor hallgathat el így, ha valami... valami megszakította benne. De ez a köddel nem áll össze. Nem tudok elképzelni olyan lényt mely elragadna egy farkast, de rájuk nem lenne fenyegető. A varázslatból nem éreztem hogy lenne a közelben bárki vagy bármi ilyen szándékkal. Ami csak két dolgot jelenthet, vagy Sa'Tereth bosszújának áldozatai, és az a szándéka hogy engem hagy utoljára, ami elég valószínűtlen. Ha lettek is volna a közelben szolgái, túl messzire menekültek volna hogy ilyen haamr visszatérjenek, s ha ilyen erősek lennének aligha hagyták volna hogy zavartalanul elpusztítsam az oltárt. A másik lehetőség az az, hogy mégis csak visszakerültünk abba a fátyolos másik világba, és Krestvirék küldetése sikertelen volt, netán valami csakis csak a másik kettőt akarja felfalni. De az nem. Annak nem lenne semmi értelme. És mi van ha...?~ Valuryen mély levegőt vesz, és ahogy a torkán kifér - lévén nem tudja hogy ha van is aki meghallja szavait az milyen messze lehet - kiáltani kezd.*
-Békével szeretnénk áthaladni, nem jelentünk veszélyt! Csak engedj utunkra és ha rajtunk múlik többé nem találkozunk, ígérem!
*Elképzelhető hogy Kilencedik és Krestvir szemében ismét csak olyat tesz az elf, aminek talán semmi értelme, ő mégis erre a következtetésre jut. Könnyen lehet, hogy valaki csak rájuk akar ijeszteni, s mivel a lányban ilyen erősen él a nemrég történtek borzalma így az ő félelmeiből és negatív gondolataiból táplálkozva teremti köréjük ezt a fullasztó légkört. Persze könnyen meglehet hogy téves következtéseket von le, egy próbát mindenképp megér, másfelől pedig a szája mellett a lába is jár.*
*Kicsit feldobja a szellemét, hogy legalább Kilencedikre némileg tud hatni, s ha csak pillanatnyi hatás is ugyan, némi felszabadultságot hoz neki. Ezáltal pedig a hosszúéletűnek is.*
-Valóban? Elnézést.
*Mondja kurtán Krestvirnek, jóllehet az elemi mágiára vonatkozó tudása közel sincs olyan magas szinten mint társának, és ezt bölcsen be is látja. A dolgok viszont hamar romlani kezdenek. A varázslata ugyan sikerül, és úgy látszik hogy a támasza is hamar felfogja hogy mire is gondolt Valuryen amikor azt kérte tőle amit. Úgyhogy van pár lélegzetvételnyi ideje arra koncentrálni mielőtt a farkas vonyítása félbeszakítaná azt. Krestvir rántására rögtön kinyitja a szemét és már magától követi őt, azonban az agytekervényei iszonyatos sebességgel pörögnek. ~Egy farkas üvöltése csak akkor hallgathat el így, ha valami... valami megszakította benne. De ez a köddel nem áll össze. Nem tudok elképzelni olyan lényt mely elragadna egy farkast, de rájuk nem lenne fenyegető. A varázslatból nem éreztem hogy lenne a közelben bárki vagy bármi ilyen szándékkal. Ami csak két dolgot jelenthet, vagy Sa'Tereth bosszújának áldozatai, és az a szándéka hogy engem hagy utoljára, ami elég valószínűtlen. Ha lettek is volna a közelben szolgái, túl messzire menekültek volna hogy ilyen haamr visszatérjenek, s ha ilyen erősek lennének aligha hagyták volna hogy zavartalanul elpusztítsam az oltárt. A másik lehetőség az az, hogy mégis csak visszakerültünk abba a fátyolos másik világba, és Krestvirék küldetése sikertelen volt, netán valami csakis csak a másik kettőt akarja felfalni. De az nem. Annak nem lenne semmi értelme. És mi van ha...?~ Valuryen mély levegőt vesz, és ahogy a torkán kifér - lévén nem tudja hogy ha van is aki meghallja szavait az milyen messze lehet - kiáltani kezd.*
-Békével szeretnénk áthaladni, nem jelentünk veszélyt! Csak engedj utunkra és ha rajtunk múlik többé nem találkozunk, ígérem!
*Elképzelhető hogy Kilencedik és Krestvir szemében ismét csak olyat tesz az elf, aminek talán semmi értelme, ő mégis erre a következtetésre jut. Könnyen lehet, hogy valaki csak rájuk akar ijeszteni, s mivel a lányban ilyen erősen él a nemrég történtek borzalma így az ő félelmeiből és negatív gondolataiból táplálkozva teremti köréjük ezt a fullasztó légkört. Persze könnyen meglehet hogy téves következtéseket von le, egy próbát mindenképp megér, másfelől pedig a szája mellett a lába is jár.*
1828. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-06-24 00:18:23
Üzenet elküldve: 2023-06-24 00:18:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Rejtélyes igazságok//
*Más esetben bizonyára fennakadna a szófordulaton, miszerint ők itt "rontják a levegőt", most csak elfogadja az elf beleegyezését a továbbállásba, szeretne innen mielőbb messzire kerülni.
Ám a természet (vagy bármi is) másképp "gondolja" a terveket.*
- Van. Víz mágia... - *Feleli Valuryen kétkedő fölvetésére a köd mágikus eredetét illetően. S noha ő nem egy másik mágus mesterkedésétől tartott, most már ez is ott motoszkál a fejében.
De a lényeg mégiscsak az, hogy az elf, ha nem is biztos benne, hogy a köd nem természetes jelenség, paranoiás ostobaságnak sem ítéli a kérdését. Amit lehet, hogy igazából jobban tenne, mert így csak táplálja és támogatja Krestvir formálódó rögeszmés félelmét; ugyanakkor az is lehet, hogy később még áldani fogják a gyanakvásukat.
Azért Krestvir még így is bizonytalan marad a saját ítéletében, hátha épp csak ő ültette a bogarat most a férfi fülébe. Úgy pedig egy egyszerű köd miatt óvatoskodnak. Ám végül meggyőzi magát róla, hogy az ingoványban az egyszerű köd is lehet végzetes, főként ha az ilyen gyorsan sűrűsödik. Valóban jobb lesz az ismerős terepen maradni, bárhogy legyen is.*
- Jó. - *Egyezik hát bele kurtán. Aztán az újabb javaslatra nem érkezik válaszolni, mert Kilencediké a szó, majd az elf már kezdi is az igét, s nem kívánja megzavarni.*
- Csak aki szeretne tűpárna lenni! - *Feleli a manó vigyorogva, magát kihúzva, s szinte nem is látni, mikor kerül a kezébe az egyik kése, amit játékosan megpörget ujjai között.
Pedig Valuryen bátorítására neki is szüksége van. Mielőtt a férfi hozzá szólt volna, megpiszkálva a büszkeségét, az ő testbeszédén is látni lehetett az aggodalmat.
Krestvir nem érti azonnal, hogy mit szeretne tőle az elf, de mire amaz a varázsige végére ér, már fölfogja, mit várnak tőle. Úgyhogy kezét a hunyt szemű Valuryen alkarjáért nyújtja, amit végül belekapaszkodás helyett rémülten megránt, mikor fölhangzik a farkasvonyítás.
Nem tudja még, hogy az elf mit tudott meg varázslata által, de őszintén meg is feledkezik róla. Az újabb vészes emlékű darabka - a farkasüvöltés - a köddel együtt már túl sok, nem képes hirtelen megfelelően mérlegelni. Jelenleg már meggyőződése, hogy a küldetésük az átjáró bezárásával sikertelen volt, s most ismét itt vannak ebben a köd lepte "köztes térben" a két világ összetalálkozásánál, s a hang amit hallottak az egyik élőholt rémfarkas vonyítása.*
- Gyorsan! Fedezékbe! - *Mondja idegességtől fojtott hangon, de szavánál előbb érkezik az újabb rántás, amivel immár vonszolni igyekszik magával Valuryent. Jobb ötlet híján a már korábban javasolt kunyhó felé, amit talán már nem is látnak, de elég biztos az irányában.*
*Más esetben bizonyára fennakadna a szófordulaton, miszerint ők itt "rontják a levegőt", most csak elfogadja az elf beleegyezését a továbbállásba, szeretne innen mielőbb messzire kerülni.
Ám a természet (vagy bármi is) másképp "gondolja" a terveket.*
- Van. Víz mágia... - *Feleli Valuryen kétkedő fölvetésére a köd mágikus eredetét illetően. S noha ő nem egy másik mágus mesterkedésétől tartott, most már ez is ott motoszkál a fejében.
De a lényeg mégiscsak az, hogy az elf, ha nem is biztos benne, hogy a köd nem természetes jelenség, paranoiás ostobaságnak sem ítéli a kérdését. Amit lehet, hogy igazából jobban tenne, mert így csak táplálja és támogatja Krestvir formálódó rögeszmés félelmét; ugyanakkor az is lehet, hogy később még áldani fogják a gyanakvásukat.
Azért Krestvir még így is bizonytalan marad a saját ítéletében, hátha épp csak ő ültette a bogarat most a férfi fülébe. Úgy pedig egy egyszerű köd miatt óvatoskodnak. Ám végül meggyőzi magát róla, hogy az ingoványban az egyszerű köd is lehet végzetes, főként ha az ilyen gyorsan sűrűsödik. Valóban jobb lesz az ismerős terepen maradni, bárhogy legyen is.*
- Jó. - *Egyezik hát bele kurtán. Aztán az újabb javaslatra nem érkezik válaszolni, mert Kilencediké a szó, majd az elf már kezdi is az igét, s nem kívánja megzavarni.*
- Csak aki szeretne tűpárna lenni! - *Feleli a manó vigyorogva, magát kihúzva, s szinte nem is látni, mikor kerül a kezébe az egyik kése, amit játékosan megpörget ujjai között.
Pedig Valuryen bátorítására neki is szüksége van. Mielőtt a férfi hozzá szólt volna, megpiszkálva a büszkeségét, az ő testbeszédén is látni lehetett az aggodalmat.
Krestvir nem érti azonnal, hogy mit szeretne tőle az elf, de mire amaz a varázsige végére ér, már fölfogja, mit várnak tőle. Úgyhogy kezét a hunyt szemű Valuryen alkarjáért nyújtja, amit végül belekapaszkodás helyett rémülten megránt, mikor fölhangzik a farkasvonyítás.
Nem tudja még, hogy az elf mit tudott meg varázslata által, de őszintén meg is feledkezik róla. Az újabb vészes emlékű darabka - a farkasüvöltés - a köddel együtt már túl sok, nem képes hirtelen megfelelően mérlegelni. Jelenleg már meggyőződése, hogy a küldetésük az átjáró bezárásával sikertelen volt, s most ismét itt vannak ebben a köd lepte "köztes térben" a két világ összetalálkozásánál, s a hang amit hallottak az egyik élőholt rémfarkas vonyítása.*
- Gyorsan! Fedezékbe! - *Mondja idegességtől fojtott hangon, de szavánál előbb érkezik az újabb rántás, amivel immár vonszolni igyekszik magával Valuryent. Jobb ötlet híján a már korábban javasolt kunyhó felé, amit talán már nem is látnak, de elég biztos az irányában.*
1827. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-06-23 22:47:54
Üzenet elküldve: 2023-06-23 22:47:54
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Rejtélyes igazságok//
* A köd szépen húzódik lefelé, egyre jobban ölelje körbe a hármast, akik beszélgetéssel próbálják oldani a feszültséget. Talán nem segít a ruhájuk alá beférkőző hideg, a nedves párától átázott göncök egyre kevésbé tartják a testhőt. A távolból farkasvonyítást hallani, az egyetlen hangot, ami megtöri ezt a csöndet, és akár meg is nyugtathatná hőseinket, de természetellenesen hamar abbamarad, mintha félúton rácsuktak volna egy vaskos kaput, ami kizár minden hangot, vagy éppen a hang forrását oltották volna ki egy határozott, gyors mozdulattal. Ahogy a köd egyre több mindent takar, és a fákat is takarásába öleli, azoknak sziluettje óhatatlanul is sírboltok képére emlékezteti a jelenlévőket, és koncentrálniuk kell, hogy lássák a látomás mögötti valóságot. Valuryen varázslattal próbálkozik, és sikerrel is jár, azonban semmilyen maga felé irányuló ártó szándékot nem érez. Persze azt ő is tudja, hogy csak a személye ellen irányuló szándékot érzi, Krestvirt és Kilencest nem tudja megvédeni ezzel. Eszébe juthat, hogy önző dolog amit csinál, de ha akarja, meg tudja magyarázni magának, hogy miért is szolgálja ezzel a csapat érdekeit, és nem csak a sajátját. Már ha akarja. *
* A köd szépen húzódik lefelé, egyre jobban ölelje körbe a hármast, akik beszélgetéssel próbálják oldani a feszültséget. Talán nem segít a ruhájuk alá beférkőző hideg, a nedves párától átázott göncök egyre kevésbé tartják a testhőt. A távolból farkasvonyítást hallani, az egyetlen hangot, ami megtöri ezt a csöndet, és akár meg is nyugtathatná hőseinket, de természetellenesen hamar abbamarad, mintha félúton rácsuktak volna egy vaskos kaput, ami kizár minden hangot, vagy éppen a hang forrását oltották volna ki egy határozott, gyors mozdulattal. Ahogy a köd egyre több mindent takar, és a fákat is takarásába öleli, azoknak sziluettje óhatatlanul is sírboltok képére emlékezteti a jelenlévőket, és koncentrálniuk kell, hogy lássák a látomás mögötti valóságot. Valuryen varázslattal próbálkozik, és sikerrel is jár, azonban semmilyen maga felé irányuló ártó szándékot nem érez. Persze azt ő is tudja, hogy csak a személye ellen irányuló szándékot érzi, Krestvirt és Kilencest nem tudja megvédeni ezzel. Eszébe juthat, hogy önző dolog amit csinál, de ha akarja, meg tudja magyarázni magának, hogy miért is szolgálja ezzel a csapat érdekeit, és nem csak a sajátját. Már ha akarja. *
1826. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-06-23 17:31:08
Üzenet elküldve: 2023-06-23 17:31:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Rejtélyes igazságok//
*Érezhető a feszültség ami körülöleli a triót, de az elf igyekszik oldani ezt ahogy csak erejéből telik. Hisz legjobb tudomása szerint maga az oltár elpusztult, s ezt a saját szemei is megerősítik. Kár lenne hát ezt firtatnia.*
-Az nekem sem tetszett.
*Feleli Kilencedik szavaira egy aprócska mosollyal.*
-De szerencsére már elmúlt.
*A hang legalábbis biztosan. Nem kéri számon Krestvirt, nem is érzi hogy rá vagy ellene irányulna ez az aura, főleg annak tudatában hogy min mentek keresztül korábban ketten. És az csak az, amit elmeséltek neki, ki tudja mi minden történt még ott a másik oldalon?*
-Menjünk. Ne rontsuk itt a levegőt tovább.
*Szinte rögtön válaszol, hogy ne hagyjon kétséget a másikban. Azonban a leereszkedő köd valóban bajlósan hat. Éppen most.*
-Őszintén nem tudom. Bár.. Egyszerű ködnek tűnik, és olyan mágiáról sem hallottam még hogy valaki csak úgy tudna ködöt idézni.
*Úgy érzi most nem lenne helyénvaló hogy füllentsen annak érdekében, hogy megnyugtassa a párost és saját magát, hisz lehet hogy tényleg nem természetes. És ki tudja mi bujkál a ködben? ~Talán maga Sa'Tereth akarja ránk szabadítani haragját?~*
-Maradjunk közel és induljunk el, akárhogy is legyen, itt nem maradhatunk.
*Csak egy pillanatot gondolkozik el.*
-Menjünk a kunyhó felé vissza, ha még sűrűbb lenne a köd oda behúzódhatunk, és ha bármi fenyegetést észlelnénk, akkor könnyebben is meg tudjuk védeni magunkat. Jó?
*Kérdezi, és lassú léptekkel elindul Krestvir felé. Azért nem tudja megállni, hogy az örök optimizmusa ne törjön elő. No meg egy ötlet.*
-Ha vezetsz, megpróbálhatom az előző varázslatot mint a szobroknál, hogy megérezzem hogy ellenséges szándék irányul-e ránk. De biztosan semmi ilyesmi nem lesz. Meg aztán ki merne packázni a hatalmas Kilencedikkel, nem igaz?
*Hisz amíg a varázslatra koncentrál, folyamatosan tud érzékelni, ha pedig Krestvir vezeti őt nem kell kinyitnia a szemét, amúgysem látna túl sokat ebben a ködben.*
A varázsló becsukja a szemét, és elmormol egy rövid igét, melynek hatására bármely harminc lépésnél közelebb található élőlény ellenséges vagy ártó szándékát megérzi annak mértéke vagy forrása nélkül, ha az a varázshasználó felé irányul. Az érzékelés megszűnik, amint a mágus kinyitja a szemét.
*Érezhető a feszültség ami körülöleli a triót, de az elf igyekszik oldani ezt ahogy csak erejéből telik. Hisz legjobb tudomása szerint maga az oltár elpusztult, s ezt a saját szemei is megerősítik. Kár lenne hát ezt firtatnia.*
-Az nekem sem tetszett.
*Feleli Kilencedik szavaira egy aprócska mosollyal.*
-De szerencsére már elmúlt.
*A hang legalábbis biztosan. Nem kéri számon Krestvirt, nem is érzi hogy rá vagy ellene irányulna ez az aura, főleg annak tudatában hogy min mentek keresztül korábban ketten. És az csak az, amit elmeséltek neki, ki tudja mi minden történt még ott a másik oldalon?*
-Menjünk. Ne rontsuk itt a levegőt tovább.
*Szinte rögtön válaszol, hogy ne hagyjon kétséget a másikban. Azonban a leereszkedő köd valóban bajlósan hat. Éppen most.*
-Őszintén nem tudom. Bár.. Egyszerű ködnek tűnik, és olyan mágiáról sem hallottam még hogy valaki csak úgy tudna ködöt idézni.
*Úgy érzi most nem lenne helyénvaló hogy füllentsen annak érdekében, hogy megnyugtassa a párost és saját magát, hisz lehet hogy tényleg nem természetes. És ki tudja mi bujkál a ködben? ~Talán maga Sa'Tereth akarja ránk szabadítani haragját?~*
-Maradjunk közel és induljunk el, akárhogy is legyen, itt nem maradhatunk.
*Csak egy pillanatot gondolkozik el.*
-Menjünk a kunyhó felé vissza, ha még sűrűbb lenne a köd oda behúzódhatunk, és ha bármi fenyegetést észlelnénk, akkor könnyebben is meg tudjuk védeni magunkat. Jó?
*Kérdezi, és lassú léptekkel elindul Krestvir felé. Azért nem tudja megállni, hogy az örök optimizmusa ne törjön elő. No meg egy ötlet.*
-Ha vezetsz, megpróbálhatom az előző varázslatot mint a szobroknál, hogy megérezzem hogy ellenséges szándék irányul-e ránk. De biztosan semmi ilyesmi nem lesz. Meg aztán ki merne packázni a hatalmas Kilencedikkel, nem igaz?
*Hisz amíg a varázslatra koncentrál, folyamatosan tud érzékelni, ha pedig Krestvir vezeti őt nem kell kinyitnia a szemét, amúgysem látna túl sokat ebben a ködben.*
A varázsló becsukja a szemét, és elmormol egy rövid igét, melynek hatására bármely harminc lépésnél közelebb található élőlény ellenséges vagy ártó szándékát megérzi annak mértéke vagy forrása nélkül, ha az a varázshasználó felé irányul. Az érzékelés megszűnik, amint a mágus kinyitja a szemét.
1825. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-06-22 22:55:57
Üzenet elküldve: 2023-06-22 22:55:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Rejtélyes igazságok//
*Nem néz Valuryenre, mikor a férfi feléjük fordul, s hozzájuk kezd beszélni, csak nyakát húzza hirtelen beljebb a szokványos, mégis szokatlan hangerővel felcsendülő szavakra.
Tekintete még mindig a környéken jár körbe, vissza-visszatérve a megsemmisült oltár helyéhez és a kunyhóhoz, de mindenfelé nézelődik gyanakvón és nyugtalanul.
Ennek ellenére figyel, s felfogja az elf szavait, majd pedig az utóbb érkező kérdő hangvétel már arra is ösztökéli, hogy pillantását a férfi felé vezesse, azonban látni lehet rajta, hogy távol áll még a lehiggadástól és nem képes egy beszélgetésre összpontosítani.
Egy zavart biccentéssel azért felel, majd ismét idegesen néz körbe.*
- Nem tetszett az a sikoltozás. - *Kotyog közbe Kilencedik, elszontyolodott beismeréssel, ám rá érzékelhetően jobban hatottak Valuryen szavai: oldódik a testtartása, kihúzza magát, hátrahúzott fülei kezdenek visszaegyenesedni.
Közben a nagy csöndben és eseménytelenségben Krestvirben is megszületik a gondolat, hogy talán csak a saját szorongása játszik vele, s hiteti el vele, hogy itt valami furcsa. Végül is az elf valóban nyugodtnak tűnik, s magabiztosnak a saját mágiájában és annak hatásában...
Így bár rossz érzése nem szűnik, igyekszik azt elnyomni magában és visszatérni az élet rendes medrébe a feszült készültség helyett. Tudatosan lazítja el vállait, majd fordul az elf felé, ellenállva a késztetésnek, hogy továbbra is a környezetüket pásztázza.*
- Ha végeztünk, menjünk. - *Szól kurtán, nem utasítóan, de az érezhető, hogy ez határozottan az, amit szeretne.
Akár továbbhaladnak, akár körülnéznek még a környéken, hamarosan elég nehézzé válik figyelmen kívül hagyni a rájuk ereszkedő ködöt. Ami természetesen ismét csak rossz emlékeket idéz Krestvirben, de ezt is igyekszik elhessegetni magától józan ésszel.
Hiszen az átjáró bezárult, ez a köd nem több, mint egy egyszerű időjárási jelenség. - Ezt a gondolatot ismételgeti legalábbis magában, de ahogy a köd sűrűsödik, úgy gyarapodik a szorongása is, míg végül nem tudja magában tartani...*
- Szerinted ez természetes?... Ez a köd. - *Szegezi Valuryennek a kérdést. Valamennyire szégyenli magát, amiért egy kis köd képes őt megijeszteni, de hajlandó ezt fölfedni, mert épp nagy szükségét érzi annak, hogy valaki, aki nem élte át azt, amit ő, megerősítse abban, hogy ez a köd csak az, aminek látszik: köd.*
*Nem néz Valuryenre, mikor a férfi feléjük fordul, s hozzájuk kezd beszélni, csak nyakát húzza hirtelen beljebb a szokványos, mégis szokatlan hangerővel felcsendülő szavakra.
Tekintete még mindig a környéken jár körbe, vissza-visszatérve a megsemmisült oltár helyéhez és a kunyhóhoz, de mindenfelé nézelődik gyanakvón és nyugtalanul.
Ennek ellenére figyel, s felfogja az elf szavait, majd pedig az utóbb érkező kérdő hangvétel már arra is ösztökéli, hogy pillantását a férfi felé vezesse, azonban látni lehet rajta, hogy távol áll még a lehiggadástól és nem képes egy beszélgetésre összpontosítani.
Egy zavart biccentéssel azért felel, majd ismét idegesen néz körbe.*
- Nem tetszett az a sikoltozás. - *Kotyog közbe Kilencedik, elszontyolodott beismeréssel, ám rá érzékelhetően jobban hatottak Valuryen szavai: oldódik a testtartása, kihúzza magát, hátrahúzott fülei kezdenek visszaegyenesedni.
Közben a nagy csöndben és eseménytelenségben Krestvirben is megszületik a gondolat, hogy talán csak a saját szorongása játszik vele, s hiteti el vele, hogy itt valami furcsa. Végül is az elf valóban nyugodtnak tűnik, s magabiztosnak a saját mágiájában és annak hatásában...
Így bár rossz érzése nem szűnik, igyekszik azt elnyomni magában és visszatérni az élet rendes medrébe a feszült készültség helyett. Tudatosan lazítja el vállait, majd fordul az elf felé, ellenállva a késztetésnek, hogy továbbra is a környezetüket pásztázza.*
- Ha végeztünk, menjünk. - *Szól kurtán, nem utasítóan, de az érezhető, hogy ez határozottan az, amit szeretne.
Akár továbbhaladnak, akár körülnéznek még a környéken, hamarosan elég nehézzé válik figyelmen kívül hagyni a rájuk ereszkedő ködöt. Ami természetesen ismét csak rossz emlékeket idéz Krestvirben, de ezt is igyekszik elhessegetni magától józan ésszel.
Hiszen az átjáró bezárult, ez a köd nem több, mint egy egyszerű időjárási jelenség. - Ezt a gondolatot ismételgeti legalábbis magában, de ahogy a köd sűrűsödik, úgy gyarapodik a szorongása is, míg végül nem tudja magában tartani...*
- Szerinted ez természetes?... Ez a köd. - *Szegezi Valuryennek a kérdést. Valamennyire szégyenli magát, amiért egy kis köd képes őt megijeszteni, de hajlandó ezt fölfedni, mert épp nagy szükségét érzi annak, hogy valaki, aki nem élte át azt, amit ő, megerősítse abban, hogy ez a köd csak az, aminek látszik: köd.*
1824. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-06-22 20:52:13
Üzenet elküldve: 2023-06-22 20:52:13
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Rejtélyes igazságok//
* Valuryen a tőle megszokott hangerővel szólal meg, de most mégis mintha hangosabb lenne, mint megszokták. A hirtelen beállt csendben minden jobban hallatszódik, a saját lélegzetvételük is, de még a szívük dobogása is olyan, hogy úgy érzik, a másik is biztos hallja. Mintha hirtelen hűlni kezdene a levegő, lassan pára ereszkedik alá, és enyhe köd kezdi körbe ölelni őket, aminek hála a környező táj szépen elkezd beleolvadni a tejfehér egyhangúságba. Még mindig nem hallanak semmit, egymáson kívül, azonban a köd szűrni kezdi a napot is, és szép lassan szürkületi félhomályban találják magukat. Természetesen mindez nem pillanatok alatt történik, addig a páros beszélgethet, vagy ha akar, haladhat is az ingoványban, de alig négy fertályórán belül teljesen beáll a fent vázolt állapot. *
* Valuryen a tőle megszokott hangerővel szólal meg, de most mégis mintha hangosabb lenne, mint megszokták. A hirtelen beállt csendben minden jobban hallatszódik, a saját lélegzetvételük is, de még a szívük dobogása is olyan, hogy úgy érzik, a másik is biztos hallja. Mintha hirtelen hűlni kezdene a levegő, lassan pára ereszkedik alá, és enyhe köd kezdi körbe ölelni őket, aminek hála a környező táj szépen elkezd beleolvadni a tejfehér egyhangúságba. Még mindig nem hallanak semmit, egymáson kívül, azonban a köd szűrni kezdi a napot is, és szép lassan szürkületi félhomályban találják magukat. Természetesen mindez nem pillanatok alatt történik, addig a páros beszélgethet, vagy ha akar, haladhat is az ingoványban, de alig négy fertályórán belül teljesen beáll a fent vázolt állapot. *
1823. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-06-21 20:39:01
Üzenet elküldve: 2023-06-21 20:39:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Rejtélyes igazságok//
*Valuryen élete folyamatos bizonytalanság, kételkedés minden lépésében. Kételkedés az életében, kételkedés abban amit a saját szemével lát, a két kezével érint, a bőrén a nap melege. De nem úgy most, ebben a szent pillanatban. Szüntelen kavargó gondolatai mintha most mind összefognának és egyetlen egyszerű de annál nemesebb célra fókuszálnak. A nyugalom az a furcsa, számára ismeretlen érzés ami áthatja egész testét. Kezével az ég felé áll és mormol, tán ő maga sem tudná megmondani pontosan milyen szavakat is formál, talán maga Eeyr adja szájába a hangokat. Mindenesetre az első reccsenésre megrezzen akár egy vadnyúl, de ahogy rájön hogy mi is történik átadja magát az érzésnek és rendületlenül folytatja a varázslatot. Krestvir testének nehezét is alig-alig érzi a hátán, szeretné megnyugtatni, szeretné megvédeni de tudja jól hogy most nem teheti ezt meg. Egészen addig folytatja míg írmagja sem marad annak a fertőnek, mit egyesek oltárként emlegetnek. Aztán leengedi kezét és nagyot sóhajt.*
-Vége van.
*Krestvirre néz és igyekszik a saját szemeibe visszacsempészni a korábbi gondtalanság szikráját.*
-Semmi baj, végleg megsemmisült. Már nem érzem a jelenlétét sem. A jövőben erre tévedők nagyobb biztonságban lesznek.
*Megenged magának egy lassú mosolyt.*
-Azért ijesztő volt mi? Még sosem csináltam ilyet, kicsit engem is meglepett ez az... erő.
*Valuryen élete folyamatos bizonytalanság, kételkedés minden lépésében. Kételkedés az életében, kételkedés abban amit a saját szemével lát, a két kezével érint, a bőrén a nap melege. De nem úgy most, ebben a szent pillanatban. Szüntelen kavargó gondolatai mintha most mind összefognának és egyetlen egyszerű de annál nemesebb célra fókuszálnak. A nyugalom az a furcsa, számára ismeretlen érzés ami áthatja egész testét. Kezével az ég felé áll és mormol, tán ő maga sem tudná megmondani pontosan milyen szavakat is formál, talán maga Eeyr adja szájába a hangokat. Mindenesetre az első reccsenésre megrezzen akár egy vadnyúl, de ahogy rájön hogy mi is történik átadja magát az érzésnek és rendületlenül folytatja a varázslatot. Krestvir testének nehezét is alig-alig érzi a hátán, szeretné megnyugtatni, szeretné megvédeni de tudja jól hogy most nem teheti ezt meg. Egészen addig folytatja míg írmagja sem marad annak a fertőnek, mit egyesek oltárként emlegetnek. Aztán leengedi kezét és nagyot sóhajt.*
-Vége van.
*Krestvirre néz és igyekszik a saját szemeibe visszacsempészni a korábbi gondtalanság szikráját.*
-Semmi baj, végleg megsemmisült. Már nem érzem a jelenlétét sem. A jövőben erre tévedők nagyobb biztonságban lesznek.
*Megenged magának egy lassú mosolyt.*
-Azért ijesztő volt mi? Még sosem csináltam ilyet, kicsit engem is meglepett ez az... erő.
1822. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-06-20 22:43:48
Üzenet elküldve: 2023-06-20 22:43:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Rejtélyes igazságok//
*Nem sokkal később már a manónak sincs annyi kedve a tréfához; mintha megérezné az elkomorodó hangulatot.
Krestvir fejet hajt az elf újabb hálálkodására, majd figyeli őt, ahogy belekezd a varázslatba. Azonban figyelme hamar áttér a környezetükre, őrködik, s csak a szeme sarkából lesi olykor Valuryent, a kantálás hangjára hagyatkozva sejti csupán, hogy mikor érhet az ige végére a férfi.
Nem is tudja, mire számít, talán épp valami hasonlóra, mint ami történik, mégis meghűl az ereiben a vér, amikor a rémisztő hangzavar kezdetét veszi. Idegesen kapkodja a fejét, ellenséget keresve, míg egy lépéssel úgy fordul, hogy háttal helyezkedjen az elfnek, s ketten nagyobb teret láthassanak be. Ám a hang forrása elég egyértelmű, így jobb belátása ellenére mégis újra és újra odanéz, miközben igyekszik olvasni Valuryen testbeszédét is: vajon ő helyénvalónak gondolja, ami történik, vagy valami balul sült el?
Kilencedik hasonlóan rémülten bámul a szétporladó oltár felé, miközben kis kezei görcsösen szorongatják Krestvir köpönyegét, épp csak nem bújik ismét a csuklya alá.
A lányt e hangok kísértetiesen emlékeztetik arra az alaktalan, hatalmas rettenetre, leírhatatlan masszára, ami az ingoványból emelkedett ki és üldözte őket sötétedéskor, s amitől csak az Őrzők kunyhója óvta meg őket végül.
Mire a hang elhallgat, s rájuk ereszkedik az a furcsa, néma csönd, érzi, hogy jeges veríték csorog végig a tarkóján, s egy pillanat elteltével már azt is tudatosítja, hogy az a kapkodó hang, amit mégis hall, a saját lélegzete.
Úgy tűnik, vége van, bármi is történt. A baljós csöndben mégsem mer megszólalni, vagy megkönnyebbülni. Vár. Figyel. Készül.*
*Nem sokkal később már a manónak sincs annyi kedve a tréfához; mintha megérezné az elkomorodó hangulatot.
Krestvir fejet hajt az elf újabb hálálkodására, majd figyeli őt, ahogy belekezd a varázslatba. Azonban figyelme hamar áttér a környezetükre, őrködik, s csak a szeme sarkából lesi olykor Valuryent, a kantálás hangjára hagyatkozva sejti csupán, hogy mikor érhet az ige végére a férfi.
Nem is tudja, mire számít, talán épp valami hasonlóra, mint ami történik, mégis meghűl az ereiben a vér, amikor a rémisztő hangzavar kezdetét veszi. Idegesen kapkodja a fejét, ellenséget keresve, míg egy lépéssel úgy fordul, hogy háttal helyezkedjen az elfnek, s ketten nagyobb teret láthassanak be. Ám a hang forrása elég egyértelmű, így jobb belátása ellenére mégis újra és újra odanéz, miközben igyekszik olvasni Valuryen testbeszédét is: vajon ő helyénvalónak gondolja, ami történik, vagy valami balul sült el?
Kilencedik hasonlóan rémülten bámul a szétporladó oltár felé, miközben kis kezei görcsösen szorongatják Krestvir köpönyegét, épp csak nem bújik ismét a csuklya alá.
A lányt e hangok kísértetiesen emlékeztetik arra az alaktalan, hatalmas rettenetre, leírhatatlan masszára, ami az ingoványból emelkedett ki és üldözte őket sötétedéskor, s amitől csak az Őrzők kunyhója óvta meg őket végül.
Mire a hang elhallgat, s rájuk ereszkedik az a furcsa, néma csönd, érzi, hogy jeges veríték csorog végig a tarkóján, s egy pillanat elteltével már azt is tudatosítja, hogy az a kapkodó hang, amit mégis hall, a saját lélegzete.
Úgy tűnik, vége van, bármi is történt. A baljós csöndben mégsem mer megszólalni, vagy megkönnyebbülni. Vár. Figyel. Készül.*
1821. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2023-06-20 10:16:32
Üzenet elküldve: 2023-06-20 10:16:32
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Rejtélyes igazságok//
* Ahogy Valuryen a varázslat végére ér, a hármas recsegő hangot hall, és vérfagyasztó, síron túli sikoltást. Mintha ezernyi férfi és nő suttogna valahol, de csak foszlányokat értenek, szavakat nem tudnak kivenni belőle - vagy olyan nyelven beszélnek, amin nem beszélnek, vagy pedig olyan gyorsan és úgy elmosódik, hogy ezért nem értik. Az ég továbbra is változatlan, nincsen drámai esőfelhő, ahogy villám sem cikázik át felettük, viszont a recsegő hang egyre erősödik, és hirtelen olyan hangos lesz, mintha csak a közvetlen közelükben csapott volna le egy villám. A mennydörgés szerű hanggal ketté hasad az oltár, a hirtelen támadt szél felkapja a port és a törmelékek kisebb darabjait, és elfelé viszi a csapattól. Az oltár egyre csak reped, törik, és ahogy minél kisebb darabokra szakad, úgy halkul a recsegő hang is. Amikor pedig már nincs ökölnél nagyobb kődarab, ami egyben maradt volna belőle, a hang teljesen elhalkul, ahogy a suttogás és a sikoltozás is. Hirtelen néma csend száll az oltár rombolókra. Az ingovány általános zajából semmit nem hallani, nincsen semmilyen állat hang, még a szitakötők sem repkednek. A szél is eláll, a falevelek sem mozdulnak. Még a lélegzetvétel is hangosnak tűnik ebben a szinte légüres térben, ebben a tökéletes csöndben. Az hallhat ilyet, akit tökéletesen szigetelt szobába zárnak. *
* Ahogy Valuryen a varázslat végére ér, a hármas recsegő hangot hall, és vérfagyasztó, síron túli sikoltást. Mintha ezernyi férfi és nő suttogna valahol, de csak foszlányokat értenek, szavakat nem tudnak kivenni belőle - vagy olyan nyelven beszélnek, amin nem beszélnek, vagy pedig olyan gyorsan és úgy elmosódik, hogy ezért nem értik. Az ég továbbra is változatlan, nincsen drámai esőfelhő, ahogy villám sem cikázik át felettük, viszont a recsegő hang egyre erősödik, és hirtelen olyan hangos lesz, mintha csak a közvetlen közelükben csapott volna le egy villám. A mennydörgés szerű hanggal ketté hasad az oltár, a hirtelen támadt szél felkapja a port és a törmelékek kisebb darabjait, és elfelé viszi a csapattól. Az oltár egyre csak reped, törik, és ahogy minél kisebb darabokra szakad, úgy halkul a recsegő hang is. Amikor pedig már nincs ökölnél nagyobb kődarab, ami egyben maradt volna belőle, a hang teljesen elhalkul, ahogy a suttogás és a sikoltozás is. Hirtelen néma csend száll az oltár rombolókra. Az ingovány általános zajából semmit nem hallani, nincsen semmilyen állat hang, még a szitakötők sem repkednek. A szél is eláll, a falevelek sem mozdulnak. Még a lélegzetvétel is hangosnak tűnik ebben a szinte légüres térben, ebben a tökéletes csöndben. Az hallhat ilyet, akit tökéletesen szigetelt szobába zárnak. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1877-1896