Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 2 (21. - 40. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
40. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-02-06 01:48:23
Üzenet elküldve: 2020-02-06 01:48:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
*Ugyan több mint jól érzi magát az erdőben, mégis emberekre vágyik. Beszélt szóra. Lüktetésre. Még ha lassabb ütemben is, mint a város forgataga. Vöröses barna haján igazít egyet, és akkorát füttyent hogy beleremegnek a bokrok. Sólyom, egy hetyke mélyrepüléssel közelíti meg a gazdáját. A feketés-barna madár, finoman landol a lány kitett alkarján. Szemük egymásba olvad. Enil ennyire még soha nem volt gyenge, mégis erős. Régi életéhez, és hitéhez, egyetlen dolog köti. Az egyetlen aki végig vele volt.*
-Hát barátom.
*Kezdi nehezen levegős, könnyű hangján.*
-Ez az idő.
*Mondja, és utoljára megsimogatja a puha tollakat. A kemény csőrt. Sólyom mindezt élvezi, nem is kicsit, ám ennek is, ahogy egyszer minden jónak, véget kell vetni.*
-Na. Eredj.
*Mondja, de nem adja meg a jelet arra, hogy a madár elmehessen, így az a sárga szemével nézi az arcon legördülő egyetlen könnycseppet.*
-Menj már!
*Förmed rá hangosan, és egyre kétségbe esettebben. Jelet nem ad a madár nem mozdul.*
-Szállj el! MENJ INNEN!
*Kiabál már sírva, de mintha hű társa érezné, hogy a másik nem áll készen a búcsúra, az marad némán, ahogy a sólymok szoktak. Az immár patakzó könnyek a lány szeméből, mintha követ gördítettek volna eléjük. A fájdalom maszkját etveszi a keserédes mosoly. A megnyugvás. Perce nem egy perc alatt. Egy fertály órát eltöltenek egymást nézve.*
-Ég veled barátom.
*Mondja a remegő hang, és már csak a röptében elejtett toll marad hátra az öreg madárból. Enil felveszi, és a mellére tűzi. Finoman megsimítja, és határozott tekintettel néz előre. Talán már nem kell annak lennie aki volt. Egy óra gyaloglással elérheti Az Arthenior környéki erdőket.*
-Hát barátom.
*Kezdi nehezen levegős, könnyű hangján.*
-Ez az idő.
*Mondja, és utoljára megsimogatja a puha tollakat. A kemény csőrt. Sólyom mindezt élvezi, nem is kicsit, ám ennek is, ahogy egyszer minden jónak, véget kell vetni.*
-Na. Eredj.
*Mondja, de nem adja meg a jelet arra, hogy a madár elmehessen, így az a sárga szemével nézi az arcon legördülő egyetlen könnycseppet.*
-Menj már!
*Förmed rá hangosan, és egyre kétségbe esettebben. Jelet nem ad a madár nem mozdul.*
-Szállj el! MENJ INNEN!
*Kiabál már sírva, de mintha hű társa érezné, hogy a másik nem áll készen a búcsúra, az marad némán, ahogy a sólymok szoktak. Az immár patakzó könnyek a lány szeméből, mintha követ gördítettek volna eléjük. A fájdalom maszkját etveszi a keserédes mosoly. A megnyugvás. Perce nem egy perc alatt. Egy fertály órát eltöltenek egymást nézve.*
-Ég veled barátom.
*Mondja a remegő hang, és már csak a röptében elejtett toll marad hátra az öreg madárból. Enil felveszi, és a mellére tűzi. Finoman megsimítja, és határozott tekintettel néz előre. Talán már nem kell annak lennie aki volt. Egy óra gyaloglással elérheti Az Arthenior környéki erdőket.*
39. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-02-05 18:56:53
Üzenet elküldve: 2020-02-05 18:56:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A gida, a vörösbegy, és egy holló//
*Gwaandril együtt érző szavai jól esnek, de igazán nincsen értelmük. Nem bánkódik ugyanis a jelen körülményekkel mégis elégedett.*
- Ne sajnáld, én sem teszem. Azt hiszem egy kicsit kilógtam közülük. *erre vállat von, mert már volt annyira régen ez, hogy elfelejtse az apró részleteket. Még az is lehet, hogy direkt szökött el, és nem volt semmi eltévedés. A nő nevére nemet int a fejével.*
- Sajnálom, de nem. Lehet azután csatlakozott hozzájuk, hogy én már nem voltam a törzsben. *mondja halkan. Mintha tényleg szánná bánná, hogy nem ismeri azt a nőt. De nyilvánvaló ez lehet, mert még csak a neve sem ismerős. Nagyon fontos részleteket Lisével sosem osztottak meg, szóval, ha valami titkos küldetésen volt a nő, akkor az lehet még a lehetőség. De mást nem tud így fejből mondani. Persze az egész biztos lényegtelen. Nem is érti, miért jár ezen ennyit az esze. Aztán rájön nem válaszolt egy kérdésre egyértelműen.*
- Hja, amúgy igen a törzsem ők voltak, de máshogy alakultak a dolgok. A thargok jobbra mentek én meg itt maradtam. *mondja, miközben igyekszik Gwaandril lábnyomaiba lépni, hogy nehogy ki kelljen menteni innen. *
- Segíteni nemes dolog, viszont miért ne lehetne belőle hasznod? Akik tehetősebbek, ha tőlük elfogadsz aranyat az szerintem egyáltalán nem baj. *feleli erre a saját véleményét. Aztán Fenyőt keresi szemével a madár látható távolságon van. Elmosolyodik, majd kérdésre érkezik egy szűkszavú válasz. Tudja, hagynia kéne, az ilyen egyszavas válaszok általában ezt jelentik. De nem tudja kihagyni.*
- Azt hittem azt mondod erre, hogy azért mert elf vagyok. Nem látod, hogy együtt rezdülök a természettel? *mondja nem nevet, de mosolyog, a hangján ezt Gwaandril érezheti is.*
*Gwaandril együtt érző szavai jól esnek, de igazán nincsen értelmük. Nem bánkódik ugyanis a jelen körülményekkel mégis elégedett.*
- Ne sajnáld, én sem teszem. Azt hiszem egy kicsit kilógtam közülük. *erre vállat von, mert már volt annyira régen ez, hogy elfelejtse az apró részleteket. Még az is lehet, hogy direkt szökött el, és nem volt semmi eltévedés. A nő nevére nemet int a fejével.*
- Sajnálom, de nem. Lehet azután csatlakozott hozzájuk, hogy én már nem voltam a törzsben. *mondja halkan. Mintha tényleg szánná bánná, hogy nem ismeri azt a nőt. De nyilvánvaló ez lehet, mert még csak a neve sem ismerős. Nagyon fontos részleteket Lisével sosem osztottak meg, szóval, ha valami titkos küldetésen volt a nő, akkor az lehet még a lehetőség. De mást nem tud így fejből mondani. Persze az egész biztos lényegtelen. Nem is érti, miért jár ezen ennyit az esze. Aztán rájön nem válaszolt egy kérdésre egyértelműen.*
- Hja, amúgy igen a törzsem ők voltak, de máshogy alakultak a dolgok. A thargok jobbra mentek én meg itt maradtam. *mondja, miközben igyekszik Gwaandril lábnyomaiba lépni, hogy nehogy ki kelljen menteni innen. *
- Segíteni nemes dolog, viszont miért ne lehetne belőle hasznod? Akik tehetősebbek, ha tőlük elfogadsz aranyat az szerintem egyáltalán nem baj. *feleli erre a saját véleményét. Aztán Fenyőt keresi szemével a madár látható távolságon van. Elmosolyodik, majd kérdésre érkezik egy szűkszavú válasz. Tudja, hagynia kéne, az ilyen egyszavas válaszok általában ezt jelentik. De nem tudja kihagyni.*
- Azt hittem azt mondod erre, hogy azért mert elf vagyok. Nem látod, hogy együtt rezdülök a természettel? *mondja nem nevet, de mosolyog, a hangján ezt Gwaandril érezheti is.*
38. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-02-04 23:27:21
Üzenet elküldve: 2020-02-04 23:27:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A gida, a vörösbegy, és egy holló//
*Figyelmesen hallgatja végig a leányt, s minden egyes szavát issza. Egy dolog mellett azonban Gwaandril sem tud elmenni, méghozzá, hogy Lisé barbár, legalábbis nomád sarj, így önkéntelenül is Karheiára, meg a thargokra asszociál. A Vashegy büszke népe azonnal egybe kötődik agyában Henna felmenőivel, s mikor szóra nyitja száját, akkor igyekszik úgy beszélni, hogy ezt, valamint együttérzését, ki is mutassa.*
-Sajnálom, hogy egyedül maradtál, hidd el, tökéletesen meg tudlak érteni. *Nagy levegőt vesz, hogy ezzel is éreztesse részvétét a vörhenyes szülei és népe iránt is. Kicsit újra hollóját keresi tekintetével, amikor pedig észleli, hogy Fenyő még mindig megvan, idejét látja előadni több, mint valószínűleg téves hipotézisét.*
-Bocsáss meg a kérdésért, főként, ha zavar, nem kötelező válaszolnod rá, csak érdeklődöm. Ismerek egy szilaj barbár asszonyt, aki hasonló háttérrel bírt, mint te. Esetleg nem ismered véletlenül Karheia Rhadogart, vagy te magad is tharg lennél? *Látszik rajta, hogy örülne egy igennek, nagyon is. Ő maga viszont nem hajlandó mesélni a saját múltjáról, sem Lombvár tragédiájáról, sem Mil'Ochassról, Dronrin miatt talán utóbbiról még kevésbé. Amíg őt nem kérdezik, ne is várja senki, hogy akárcsak példaként akármit felhozzon múltjából, s még akkor sem biztos, hogy hajlandó lenne beszélni, amennyiben faggatnák erről.*
-Igen, az. Bonyolult, de én szeretnék másokon segíteni, ha már nincs hasznom. *Keserédes mosoly, megint. Ezt alaposan belé verték az Ezer Levél Honában. Aztán jön egy kérdés, amire válaszolna is azonnal, de eszébe jut, hogy miért is ismerős neki a környék. ~ Nem, nem tudhat a menekülésemről. Még biztosan nem, nem itt. ~ Így csak magán marasztalja a természetellenes mosolyt, s szól.*
-Lényegtelen.
*Figyelmesen hallgatja végig a leányt, s minden egyes szavát issza. Egy dolog mellett azonban Gwaandril sem tud elmenni, méghozzá, hogy Lisé barbár, legalábbis nomád sarj, így önkéntelenül is Karheiára, meg a thargokra asszociál. A Vashegy büszke népe azonnal egybe kötődik agyában Henna felmenőivel, s mikor szóra nyitja száját, akkor igyekszik úgy beszélni, hogy ezt, valamint együttérzését, ki is mutassa.*
-Sajnálom, hogy egyedül maradtál, hidd el, tökéletesen meg tudlak érteni. *Nagy levegőt vesz, hogy ezzel is éreztesse részvétét a vörhenyes szülei és népe iránt is. Kicsit újra hollóját keresi tekintetével, amikor pedig észleli, hogy Fenyő még mindig megvan, idejét látja előadni több, mint valószínűleg téves hipotézisét.*
-Bocsáss meg a kérdésért, főként, ha zavar, nem kötelező válaszolnod rá, csak érdeklődöm. Ismerek egy szilaj barbár asszonyt, aki hasonló háttérrel bírt, mint te. Esetleg nem ismered véletlenül Karheia Rhadogart, vagy te magad is tharg lennél? *Látszik rajta, hogy örülne egy igennek, nagyon is. Ő maga viszont nem hajlandó mesélni a saját múltjáról, sem Lombvár tragédiájáról, sem Mil'Ochassról, Dronrin miatt talán utóbbiról még kevésbé. Amíg őt nem kérdezik, ne is várja senki, hogy akárcsak példaként akármit felhozzon múltjából, s még akkor sem biztos, hogy hajlandó lenne beszélni, amennyiben faggatnák erről.*
-Igen, az. Bonyolult, de én szeretnék másokon segíteni, ha már nincs hasznom. *Keserédes mosoly, megint. Ezt alaposan belé verték az Ezer Levél Honában. Aztán jön egy kérdés, amire válaszolna is azonnal, de eszébe jut, hogy miért is ismerős neki a környék. ~ Nem, nem tudhat a menekülésemről. Még biztosan nem, nem itt. ~ Így csak magán marasztalja a természetellenes mosolyt, s szól.*
-Lényegtelen.
37. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-02-04 21:50:35
Üzenet elküldve: 2020-02-04 21:50:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A gida, a vörösbegy, és egy holló//
*Persze, hogy úgy dönt követi az elfet. Hiszen aki útnak indult az Lisé, és nem az elf. Ha úgy tetszik az elf tart Lisével, csak most valamiért Gwaandril megy elől. Lisé vállat von, nem tud és igazán nem is akar ezután kutakodni. Az elf érdeklődik, merről jött.*
- Ez egy hosszú történet, és még meg sem születtem mikor kezdődött. *mondja mosolyogva. Amikor apja mesélte neki, hogy hogyan történt mindez mindig áhítattal, vegyes csodálattal hallgatta.*
- Fent magasról havasi hegyvidékekről vándorolt erre a törzsem. Anya már nem élt, és az apám egy kisebb lázadásban vesztette életét. Én a hosszú út alatt születtem meg. Sosem láttam azt a helyet, ahol az őseim éltek, úgy hogy számomra erre fele az erdőben van az otthon. ~Már ha van otthonom.~
*teszi hozzá gondolatai között. Ugyanis nem lelt ilyen békére. Amiről apja mesélt neki, hát lehet apja az anyja mellett érezte ezt, így ez a része Lisének nem is annyira érdekes. *
- Megtalálhattam volna a törzsemet, de nem akartam, tudod lemaradtam tőlük, vagyis hát igazán elbóklásztam másfele, és gondolom kerestek, de nem találtak így tovább álltak. *vállat von, ez már olyan régen volt, már legalább három nyarat búcsúztatott el azóta.~Meglehet, van az a már négy is.~ Villan át elméjén a szám. Úgy véli eleget mondott a szármázásáról, így nem ejt erről több szót. *
- Gyógyító szakma az nagyon szép, és hogy állatokkal foglalkoznál az még szebb. *kezd lelkesedni, Lisé mégse lehetne az. Habár ismeri a gyógynövényeket, és jó részét tudja is mire való. Valahogy sosem tudta sérüléseken vagy betegeken alkalmazni. Valahogy nem ismeri fel melyik seb milyen, mit tehet rá, ahogy betegségekkel is bajban van.*
- Igen érdemes lenne helyet találnod, ahol tudod fogadni a kis betegeidet. *ilyenkor Lisé mindig el kezd gondolkozni vajon mi képességei lehetnek neki. Mert az hogy boszorkánynak vallja magát, az még nem jelenti azt, hogy az is.*
- Persze nagyon vigyázok, igyekszem a lábnyomodba lépni.*mondja.*
- Gyakran jársz erre, hogy így ismered? *kérdezgeti, csak nem tud csendben lenni. Szóval ha Gwaandril szeretne egy kis némaságot, bizony rá kell szólni a vörösre.*
*Persze, hogy úgy dönt követi az elfet. Hiszen aki útnak indult az Lisé, és nem az elf. Ha úgy tetszik az elf tart Lisével, csak most valamiért Gwaandril megy elől. Lisé vállat von, nem tud és igazán nem is akar ezután kutakodni. Az elf érdeklődik, merről jött.*
- Ez egy hosszú történet, és még meg sem születtem mikor kezdődött. *mondja mosolyogva. Amikor apja mesélte neki, hogy hogyan történt mindez mindig áhítattal, vegyes csodálattal hallgatta.*
- Fent magasról havasi hegyvidékekről vándorolt erre a törzsem. Anya már nem élt, és az apám egy kisebb lázadásban vesztette életét. Én a hosszú út alatt születtem meg. Sosem láttam azt a helyet, ahol az őseim éltek, úgy hogy számomra erre fele az erdőben van az otthon. ~Már ha van otthonom.~
*teszi hozzá gondolatai között. Ugyanis nem lelt ilyen békére. Amiről apja mesélt neki, hát lehet apja az anyja mellett érezte ezt, így ez a része Lisének nem is annyira érdekes. *
- Megtalálhattam volna a törzsemet, de nem akartam, tudod lemaradtam tőlük, vagyis hát igazán elbóklásztam másfele, és gondolom kerestek, de nem találtak így tovább álltak. *vállat von, ez már olyan régen volt, már legalább három nyarat búcsúztatott el azóta.~Meglehet, van az a már négy is.~ Villan át elméjén a szám. Úgy véli eleget mondott a szármázásáról, így nem ejt erről több szót. *
- Gyógyító szakma az nagyon szép, és hogy állatokkal foglalkoznál az még szebb. *kezd lelkesedni, Lisé mégse lehetne az. Habár ismeri a gyógynövényeket, és jó részét tudja is mire való. Valahogy sosem tudta sérüléseken vagy betegeken alkalmazni. Valahogy nem ismeri fel melyik seb milyen, mit tehet rá, ahogy betegségekkel is bajban van.*
- Igen érdemes lenne helyet találnod, ahol tudod fogadni a kis betegeidet. *ilyenkor Lisé mindig el kezd gondolkozni vajon mi képességei lehetnek neki. Mert az hogy boszorkánynak vallja magát, az még nem jelenti azt, hogy az is.*
- Persze nagyon vigyázok, igyekszem a lábnyomodba lépni.*mondja.*
- Gyakran jársz erre, hogy így ismered? *kérdezgeti, csak nem tud csendben lenni. Szóval ha Gwaandril szeretne egy kis némaságot, bizony rá kell szólni a vörösre.*
36. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-02-04 14:09:13
Üzenet elküldve: 2020-02-04 14:09:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Leginkább a döbbenet az, amin nemigen tud úrrá lenni. Bármilyen másfajta hadjáratra fel lett volna készülve, annak valamennyi velejárójára: arra, hogy éhes, hogy szomjas, hogy kényelmetlen helyeken, netán sárban kell aludnia, hogy kialvatlan lesz, még arra is, hogy netán meghaljon... De ez valami egészen más, ez mágia és a mágiát nem érti. Látja, hogy körülötte furcsán viselkedik mindenki és nem tudja már, hogy mi valóságos és mi az ami csak egy árnykép?
Egy pillanattal később arra jut, hogy nem próbálja megfejteni, hogy mi igazi és mi nem igazi, meghallja a nevét, Laorra pillant és bólint. Bár megfogalmazódik benne az a kérdés, hogy honnét fogja tudni, hogy sikerül-e a varázs? Értetlensége most Laorra irányul, aki mellé egyébként az utasításnak megfelelően fel is zárkózik. Döbbenetesen világos tekintete idegesen pásztázza a környéket. Több évnyi berögződés az, amivel szinte önkénytelenül, rövid célzás után útnak indítja a nyilat.*
- Kurva, kibaszott életbe már...
*Hangzik el a kissé emelkedett hangú káromkodás, miközben újabb vesszőt illeszt az idegre. Nincs róla teljesen meggyőződve, hogy nem egy illúziót próbál-e újfent lelőni, mindenesetre kicsit reméli, hogy az a kúszó, mocsári ocsmányság valódi. Közben meg cseppet hisztérikusan röhög: a helyzeten meg önmagán, hogy nem épp azért fohászkodik, hogy csak káprázat legyen a lény.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Leginkább a döbbenet az, amin nemigen tud úrrá lenni. Bármilyen másfajta hadjáratra fel lett volna készülve, annak valamennyi velejárójára: arra, hogy éhes, hogy szomjas, hogy kényelmetlen helyeken, netán sárban kell aludnia, hogy kialvatlan lesz, még arra is, hogy netán meghaljon... De ez valami egészen más, ez mágia és a mágiát nem érti. Látja, hogy körülötte furcsán viselkedik mindenki és nem tudja már, hogy mi valóságos és mi az ami csak egy árnykép?
Egy pillanattal később arra jut, hogy nem próbálja megfejteni, hogy mi igazi és mi nem igazi, meghallja a nevét, Laorra pillant és bólint. Bár megfogalmazódik benne az a kérdés, hogy honnét fogja tudni, hogy sikerül-e a varázs? Értetlensége most Laorra irányul, aki mellé egyébként az utasításnak megfelelően fel is zárkózik. Döbbenetesen világos tekintete idegesen pásztázza a környéket. Több évnyi berögződés az, amivel szinte önkénytelenül, rövid célzás után útnak indítja a nyilat.*
- Kurva, kibaszott életbe már...
*Hangzik el a kissé emelkedett hangú káromkodás, miközben újabb vesszőt illeszt az idegre. Nincs róla teljesen meggyőződve, hogy nem egy illúziót próbál-e újfent lelőni, mindenesetre kicsit reméli, hogy az a kúszó, mocsári ocsmányság valódi. Közben meg cseppet hisztérikusan röhög: a helyzeten meg önmagán, hogy nem épp azért fohászkodik, hogy csak káprázat legyen a lény.*
35. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-02-03 20:36:50
Üzenet elküldve: 2020-02-03 20:36:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A gida, a vörösbegy, és egy holló//
*Elindulnak hát, lassan pedig a lápvidékre érnek, amennyiben Lisé úgy dönt, hogy követi. Egy eléggé kellemetlen területre téved a beszélgetés Gwaandril számára, egy darabig nem is tud válaszolni rá, inkább nézi a szállingózó Fenyőt, s összeszedi magát, hogy rendesen tudjon válaszolni. Vajon elmondja őszintén a történteket? Mil'Ochassban is elítélték, amikor származásáról, vagy otthonáról beszélt. Csak Dran, Thim, meg Rheia nem fogadta negatívan. ~ Kezdem azt hinni, hogy ez inkább átok, mint áldás. Az emberek képtelenek feldolgozni azt, ha valaki valaminek született. ~ Inkább hagyja ennyiben, egy mosoly keretében.*
-Felesleges elmondanom, nem hiszem, hogy annyit számítana. Inkább mesélj, te honnan jöttél? *Valóban kíváncsi erre, hiszen ha az eddigi ismeretségeire gondol, se thargnak, se Morlának, se lihanechinek nem illik be a nő, bár talán a legutóbbihoz áll még legközelebb. ~ Csak nem elf. ~ Állapítja meg, aztán ideje válaszra is nyitni a száját.*
-Igen, valóban nagyon hatásosak tudnak lenni, legfőképpen felületi hegekre, de sajnos csak aktuális sebekre alkalmazható. Szeretnék majd állatorvos lenni, rendelőt is építeni, de ahhoz majd érdemes lehetne egy helyet is találnom, ahol letelepedhetek. *Már ezzel is többet mondott el, mint szeretett volna. Nem taglalja tovább a témát, bár ő úgy érzi, talán kellene. A cuppogós mocsárban közben egyensúlyozik is, csak ritkán pillant fel a hollóra, azért persze Liséhez szól, nehogy baja essen közben.*
-Itt nagyon vigyázz, veszélyes ez a hely, nem feltétlenül tudnálak megmenteni, ha megcsúszol.
*Elindulnak hát, lassan pedig a lápvidékre érnek, amennyiben Lisé úgy dönt, hogy követi. Egy eléggé kellemetlen területre téved a beszélgetés Gwaandril számára, egy darabig nem is tud válaszolni rá, inkább nézi a szállingózó Fenyőt, s összeszedi magát, hogy rendesen tudjon válaszolni. Vajon elmondja őszintén a történteket? Mil'Ochassban is elítélték, amikor származásáról, vagy otthonáról beszélt. Csak Dran, Thim, meg Rheia nem fogadta negatívan. ~ Kezdem azt hinni, hogy ez inkább átok, mint áldás. Az emberek képtelenek feldolgozni azt, ha valaki valaminek született. ~ Inkább hagyja ennyiben, egy mosoly keretében.*
-Felesleges elmondanom, nem hiszem, hogy annyit számítana. Inkább mesélj, te honnan jöttél? *Valóban kíváncsi erre, hiszen ha az eddigi ismeretségeire gondol, se thargnak, se Morlának, se lihanechinek nem illik be a nő, bár talán a legutóbbihoz áll még legközelebb. ~ Csak nem elf. ~ Állapítja meg, aztán ideje válaszra is nyitni a száját.*
-Igen, valóban nagyon hatásosak tudnak lenni, legfőképpen felületi hegekre, de sajnos csak aktuális sebekre alkalmazható. Szeretnék majd állatorvos lenni, rendelőt is építeni, de ahhoz majd érdemes lehetne egy helyet is találnom, ahol letelepedhetek. *Már ezzel is többet mondott el, mint szeretett volna. Nem taglalja tovább a témát, bár ő úgy érzi, talán kellene. A cuppogós mocsárban közben egyensúlyozik is, csak ritkán pillant fel a hollóra, azért persze Liséhez szól, nehogy baja essen közben.*
-Itt nagyon vigyázz, veszélyes ez a hely, nem feltétlenül tudnálak megmenteni, ha megcsúszol.
34. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-02-01 00:35:49
Üzenet elküldve: 2020-02-01 00:35:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
*A helyzetük minél pontosabb ismerete a túlélésük záloga lehet. Ezért igyekszik már jó ideje Quantall megismerni Satereth és az istenek dolgait. Egyelőre viszont túl sok hasznát nem sikerült a tudásának vennie. Most se úgy néz ki, hogy tudni fogja mi történik. Az bizonyos, hogy most jönnek a kaotikus dolgok amik során a gyors gondolkozás, az összefogás és a szerencse kell, hogy élve túléljék a helyzetet. Hasonló gondolatok futnak át az agyán mint Krestvir magiszternek. A tündér és a harcos valami mágia hatása alá kerülhetett. Ekkor érkezik a hang aminek az irányába kapja a fejét és nem mozdulva odaszól.*
-Ki az? Mutasd magad!
*Hangja határozottan csattan. Bár a helyzet elég zavaros, de nem fél. Ha Satereth maga lépne is ki eléjük még vele is így nézne szembe. Hogy mi a teendő ilyenkor azzal tisztában van hisz maga írta le. Menekülni vagy imádkozni. De az ő helyzetük még nem olyan rossz. A csapat vezetője ha kiadja a parancsait akkor bólint.*
-Nekem koncentráció nélkül is megy hasonló varázslat. Megpróbálom a tündérről eloszlatni a mágiát.
*Majd elkezd motyogni és a két látszólag elbűvölt felé néz. Remélni meri, hogy sikerül amit akar, de ha nem abból is nyerhetnek információkat. Az is gyanús, hogy őket a fekete torony hívja őt pedig másik oldalról szólítja valaki. Talán szét akarják választani őket amit ha megtennének biztos végük lenne. A fegyverét nem engedi el és továbbra is igyekszik haladni a többiekkel és figyelni.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a kiválasztott és látott élőlényről eltűnik minden varázslat hatása, ami pillanatnyilag hat rá. Egy fény pont felhasználásával kizárólag a negatív hatású, egy sötétség pont felhasználásával pedig kizárólag a pozitív hatású mágiák semlegesíthetőek, pont használata nélkül minden semlegesítődik. Fény és sötétség pont együttes felhasználásával egy látott tárgyról tüntethető el minden mágia (áldás is), kivéve az oltárokról.
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
*A helyzetük minél pontosabb ismerete a túlélésük záloga lehet. Ezért igyekszik már jó ideje Quantall megismerni Satereth és az istenek dolgait. Egyelőre viszont túl sok hasznát nem sikerült a tudásának vennie. Most se úgy néz ki, hogy tudni fogja mi történik. Az bizonyos, hogy most jönnek a kaotikus dolgok amik során a gyors gondolkozás, az összefogás és a szerencse kell, hogy élve túléljék a helyzetet. Hasonló gondolatok futnak át az agyán mint Krestvir magiszternek. A tündér és a harcos valami mágia hatása alá kerülhetett. Ekkor érkezik a hang aminek az irányába kapja a fejét és nem mozdulva odaszól.*
-Ki az? Mutasd magad!
*Hangja határozottan csattan. Bár a helyzet elég zavaros, de nem fél. Ha Satereth maga lépne is ki eléjük még vele is így nézne szembe. Hogy mi a teendő ilyenkor azzal tisztában van hisz maga írta le. Menekülni vagy imádkozni. De az ő helyzetük még nem olyan rossz. A csapat vezetője ha kiadja a parancsait akkor bólint.*
-Nekem koncentráció nélkül is megy hasonló varázslat. Megpróbálom a tündérről eloszlatni a mágiát.
*Majd elkezd motyogni és a két látszólag elbűvölt felé néz. Remélni meri, hogy sikerül amit akar, de ha nem abból is nyerhetnek információkat. Az is gyanús, hogy őket a fekete torony hívja őt pedig másik oldalról szólítja valaki. Talán szét akarják választani őket amit ha megtennének biztos végük lenne. A fegyverét nem engedi el és továbbra is igyekszik haladni a többiekkel és figyelni.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a kiválasztott és látott élőlényről eltűnik minden varázslat hatása, ami pillanatnyilag hat rá. Egy fény pont felhasználásával kizárólag a negatív hatású, egy sötétség pont felhasználásával pedig kizárólag a pozitív hatású mágiák semlegesíthetőek, pont használata nélkül minden semlegesítődik. Fény és sötétség pont együttes felhasználásával egy látott tárgyról tüntethető el minden mágia (áldás is), kivéve az oltárokról.
33. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-01-29 23:35:19
Üzenet elküldve: 2020-01-29 23:35:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
*Frandr elindul az elkószáló tündér után, Laor pedig valahol annak is örülni tud, hogy egyelőre csak Ririnek ment el az esze. Aztán valami nagyon furcsa történik. A harcos is, a tündér is megy tovább egészen addig, míg a mágus által hirtelen felrántott mágikus falba nem ütköznek. Ha még sokáig időznek ezen a vidéken, Laor azon sem fog meglepődni ha egyszerűen szertefoszlanak rajta, mint az imént az a dög. De egyelőre nem ez történik, bár ami igen, az sem kevésbé hajmeresztő. Ahogy nekiütköznek a falnak, nem pattannak le róla, nem próbálják kikerülni, de vissza sem fordulnak. Mennének tovább mint akiket megbabonáztak, de a fal nem engedi. Ennek az az eredménye, hogy egy helyben dagasztják lábaikkal az ingovány miazmás talaját. Laor pedig, ahogy a többiek felé fordul, szinte érzi, hogy őszül a haja. Kilencedik ezt az alkalmat ragadja meg arra, hogy felfrissítse emlékezetüket, miszerint mindannyian itt fognak pusztulni, Laor pedig olyan szemekkel mered rá, hogy azokból világosan kiolvasható: még egy mukkanás és kirángatja rejtekhelyéről és átharapja a torkát. Hogy fokozni lehessen a fokozhatatlant, nevetést hall. Krestvir nevet. Ettől valahogy még jobban megrémül, mint imént a szörnytől. Még csak mosolyogni sem látta eddig a mágust, nemhogy nevetni hallotta volna.
~Neki is elment az esze? Ó, Waldran, azok a remek ötleteid!~
Nagyobb gond ennél, hogy abból az irányból is kuncogásokat hall, ahol az övéi közül senki sem lehet. Megperdül, maga elé lendíti a kardját és két kézzel fogva rá a markolatra, vicsorogva mered a hangok irányába. De nem lát semmit. Pontosabban a tájat látja amit valami oknál fogva úgy lát, mintha hullámozna, mint a tenger. Ezt megerősítendő sirályok rikoltozását is hallani vélni. Aztán hirtelen megszűnnek a látomások, legalábbis ami Laort illeti. Aki úgy érzi itt az ideje, hogy ő is valami furcsát műveljen. Bal kézzel istenesen arcul csapja saját magát. Egyelőre nem tébolyodott meg, éppen ezt akarja bizonyítani magának. Illetve azt, hogy nem álmodik. Mivel a pofon után ég az arca arra jut, hogy egyikről sincs szó.*
- Itt vagyok. *hördül fel rekedten a mágus szavaira* Én itt már semminek sem hiszek.
*Krestvir mellé oldalaz a környezetüket kémlelve és csak bólint a varázsló újabb ötletére, forrón remélve, hogy az beválik.*
- Alyo! *vet egy gyors pillantást az íjász felé amíg Krestvir varázsol* Mellém! Ha ez a varázslat nem sikerül, megpróbáljuk visszahozni őket. Te hozod a tündért.
*Ha a varázsló végzett, folytatja.*
- Krestvir, Quantall! Ha így lesz, gyertek mögöttünk.
*Kínos mosolyra húzza a száját, ami inkább hat egy torz vicsornak.*
- Óvatosan.
*Ezután pedig, ha már Krestvir mellett áll, nem esik nehezére, hogy könyökével megbökje a varázsló csuklyáját, benne a manóval.*
- Hé, te! Ne most hallgass! Gyere elő és mondd, mit látsz!
*Ugyanis Kilencedik korábbi megjegyzéséből úgy hiszi, hogy a manó képes meglátni valamiféle harmadik szemével az esetlegesen rájuk leselkedő veszélyt.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
*Frandr elindul az elkószáló tündér után, Laor pedig valahol annak is örülni tud, hogy egyelőre csak Ririnek ment el az esze. Aztán valami nagyon furcsa történik. A harcos is, a tündér is megy tovább egészen addig, míg a mágus által hirtelen felrántott mágikus falba nem ütköznek. Ha még sokáig időznek ezen a vidéken, Laor azon sem fog meglepődni ha egyszerűen szertefoszlanak rajta, mint az imént az a dög. De egyelőre nem ez történik, bár ami igen, az sem kevésbé hajmeresztő. Ahogy nekiütköznek a falnak, nem pattannak le róla, nem próbálják kikerülni, de vissza sem fordulnak. Mennének tovább mint akiket megbabonáztak, de a fal nem engedi. Ennek az az eredménye, hogy egy helyben dagasztják lábaikkal az ingovány miazmás talaját. Laor pedig, ahogy a többiek felé fordul, szinte érzi, hogy őszül a haja. Kilencedik ezt az alkalmat ragadja meg arra, hogy felfrissítse emlékezetüket, miszerint mindannyian itt fognak pusztulni, Laor pedig olyan szemekkel mered rá, hogy azokból világosan kiolvasható: még egy mukkanás és kirángatja rejtekhelyéről és átharapja a torkát. Hogy fokozni lehessen a fokozhatatlant, nevetést hall. Krestvir nevet. Ettől valahogy még jobban megrémül, mint imént a szörnytől. Még csak mosolyogni sem látta eddig a mágust, nemhogy nevetni hallotta volna.
~Neki is elment az esze? Ó, Waldran, azok a remek ötleteid!~
Nagyobb gond ennél, hogy abból az irányból is kuncogásokat hall, ahol az övéi közül senki sem lehet. Megperdül, maga elé lendíti a kardját és két kézzel fogva rá a markolatra, vicsorogva mered a hangok irányába. De nem lát semmit. Pontosabban a tájat látja amit valami oknál fogva úgy lát, mintha hullámozna, mint a tenger. Ezt megerősítendő sirályok rikoltozását is hallani vélni. Aztán hirtelen megszűnnek a látomások, legalábbis ami Laort illeti. Aki úgy érzi itt az ideje, hogy ő is valami furcsát műveljen. Bal kézzel istenesen arcul csapja saját magát. Egyelőre nem tébolyodott meg, éppen ezt akarja bizonyítani magának. Illetve azt, hogy nem álmodik. Mivel a pofon után ég az arca arra jut, hogy egyikről sincs szó.*
- Itt vagyok. *hördül fel rekedten a mágus szavaira* Én itt már semminek sem hiszek.
*Krestvir mellé oldalaz a környezetüket kémlelve és csak bólint a varázsló újabb ötletére, forrón remélve, hogy az beválik.*
- Alyo! *vet egy gyors pillantást az íjász felé amíg Krestvir varázsol* Mellém! Ha ez a varázslat nem sikerül, megpróbáljuk visszahozni őket. Te hozod a tündért.
*Ha a varázsló végzett, folytatja.*
- Krestvir, Quantall! Ha így lesz, gyertek mögöttünk.
*Kínos mosolyra húzza a száját, ami inkább hat egy torz vicsornak.*
- Óvatosan.
*Ezután pedig, ha már Krestvir mellett áll, nem esik nehezére, hogy könyökével megbökje a varázsló csuklyáját, benne a manóval.*
- Hé, te! Ne most hallgass! Gyere elő és mondd, mit látsz!
*Ugyanis Kilencedik korábbi megjegyzéséből úgy hiszi, hogy a manó képes meglátni valamiféle harmadik szemével az esetlegesen rájuk leselkedő veszélyt.*
32. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-01-29 22:27:00
Üzenet elküldve: 2020-01-29 22:27:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Bár a lények eltűntek, Frandr továbbra is feszült, nem érzi úgy, hogy bárminek is vége lenne. Kapkodja a fejét, hiszen ha valami mozog a szeme sarkában, az ellenség, felé érkező fegyver, nyílvessző... de amit a szeme sarkában lát, az a szeme sarkában is marad.
Ririvel ellentétben, aki viszont céltudatosan indul meg az egyik torony felé. A harcos már hangokat is hall, és a mögötte még csak most veszik észre, hogy Riri futásnak eredt.
Nem tud arra fókuszálni, hogy mi is lehet ez a hely, pár szófoszlányt elcsíp, de csak később rakja össze a jelentésüket. Még így sem tudja, mit érthet Krestvir az alatt, hogy "több világ összeolvadása".
A fal megkönnyíti a dolgát, de ahogy eléri Ririt, hirtelen megváltozik a környezete. Riri, akinek eddig a karját fogta, most nincs mellette. Helyette van egy nagyobb falu, ami mintha támadás alatt állna. Menekülő emberek, halálsikolyok, vészharang... Ismerős a jelenet, hiszen mielőtt nyugatra jött volna, kis túlzással így nézett ki egy átlagos hétfője. Két jelentős különbséggel.
Az egyik az, hogy míg korábban banditák ellen védte falvát, vagy fosztogató nomádok szemelték ki otthonát célpontjukként, most valami túlméretezett meztelencsigaszerűségek okoznak káoszt.
A mellette felhangzó kiáltások is ismerősek, hiszen ilyen és hasonló parancsokat többször hallott az életében.
De a második különbség már nagyobb problémát vet fel. Amennyire látja, egyedül van itt harcosként. Nem lát senki mást, aki megpróbálná visszatartani a férgeket. Így az egyetlen lehetősége, ami nem teljesen biztos, hogy céltalan öngyilkosság, az az, hogy fedezi Riri menekülését a templomba.
Első ellenfele meg is van. Az egyik amorf izé látható módon kiszemelte őt áldozatául, és kinézetét meghazudtoló gyorsasággal közeledik felé. Frandr már rántja is ki a kardját, hogy a megfelelő pillanatban oldalra ugorhasson, és megpróbálhassa a földhöz szögezni a lényt vele.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Bár a lények eltűntek, Frandr továbbra is feszült, nem érzi úgy, hogy bárminek is vége lenne. Kapkodja a fejét, hiszen ha valami mozog a szeme sarkában, az ellenség, felé érkező fegyver, nyílvessző... de amit a szeme sarkában lát, az a szeme sarkában is marad.
Ririvel ellentétben, aki viszont céltudatosan indul meg az egyik torony felé. A harcos már hangokat is hall, és a mögötte még csak most veszik észre, hogy Riri futásnak eredt.
Nem tud arra fókuszálni, hogy mi is lehet ez a hely, pár szófoszlányt elcsíp, de csak később rakja össze a jelentésüket. Még így sem tudja, mit érthet Krestvir az alatt, hogy "több világ összeolvadása".
A fal megkönnyíti a dolgát, de ahogy eléri Ririt, hirtelen megváltozik a környezete. Riri, akinek eddig a karját fogta, most nincs mellette. Helyette van egy nagyobb falu, ami mintha támadás alatt állna. Menekülő emberek, halálsikolyok, vészharang... Ismerős a jelenet, hiszen mielőtt nyugatra jött volna, kis túlzással így nézett ki egy átlagos hétfője. Két jelentős különbséggel.
Az egyik az, hogy míg korábban banditák ellen védte falvát, vagy fosztogató nomádok szemelték ki otthonát célpontjukként, most valami túlméretezett meztelencsigaszerűségek okoznak káoszt.
A mellette felhangzó kiáltások is ismerősek, hiszen ilyen és hasonló parancsokat többször hallott az életében.
De a második különbség már nagyobb problémát vet fel. Amennyire látja, egyedül van itt harcosként. Nem lát senki mást, aki megpróbálná visszatartani a férgeket. Így az egyetlen lehetősége, ami nem teljesen biztos, hogy céltalan öngyilkosság, az az, hogy fedezi Riri menekülését a templomba.
Első ellenfele meg is van. Az egyik amorf izé látható módon kiszemelte őt áldozatául, és kinézetét meghazudtoló gyorsasággal közeledik felé. Frandr már rántja is ki a kardját, hogy a megfelelő pillanatban oldalra ugorhasson, és megpróbálhassa a földhöz szögezni a lényt vele.*
31. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-01-29 21:29:48
Üzenet elküldve: 2020-01-29 21:29:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
*Figyelnek rá, miközben megosztja elméletét, ezt mutatja, hogy érkezik rá válasz. Először a reszkető Kilencediktől, akire nem tud haragudni. A manó mintha náluk még többet is érzékelne abból, ami körülöttük zajlik, de láthatóan annyira fél, hogy még beszélni sem képes rendesen és eddig sem tudott belőle kiszedni semmi hasznosat, ezért hagyja őt elbújni. Egy kicsit hiányolja a csuklyája menedékét, amit a manó elfoglal előle, de így legalább szélesebb a látótere, ami jelenleg fontos.
Laor újabb érdekes részlettel egészíti ki a feltételezések sorát. Hogy a múltban lennének? Esetleg a jövőben? Akár az is lehet, ez magyarázná, hogy miért vannak jelen azok a sötét tornyok, vagy oszlopok mindkét tájon... Bár akkor már inkább a jövő lehet... Vagy a múltban is léteztek itt tornyok? De akkor a jelenben, a kráterek között nem kellene őket látniuk, különben volt egy kiesett időszak, amikor nem léteztek...
Ám ő alapvetően még mindig azt gondolja, hogy egy teljesen másik világ az, amit látnak időnként. Az a furcsa idegen, akivel Worenthel és Taitosal ittjártukkor találkoztak, ezt mondta. És maga a kámzsa mögé rejtőző alak sem tűnt egészen emberinek... Hogy igazat mondott-e, az más kérdés. Ő hitt neki. És még mindig hisz... Ezért osztja Quantall aggodalmait és egyetért vele, hogy ezt a helyzetet meg kell szüntetniük. Vagy legalábbis ő meg szeretné próbálni, mert bár pillanatnyilag nagyon fél, attól még jobban, hogy az egész világuk ilyenné válhat...*
- Múlt, jövő, illúzió, egy teljesen másik világ... Nem tudom. - *Rázza meg a fejét.*
- De azok a tornyok... Mindig látszanak. Arra mehetünk tovább! - *Válaszol egyúttal Laornak is, mutatva kezével az irányt, mert az a benyomása, hogy a férfi azt hiszi, le akar térni az ösvényről, de a tornyok és az ösvény iránya valójában megegyezik. Közben a férfi arcára pillant, mert elbizonytalanodik, hogy a többiek látják-e azt a négy sötétlő tornyot.
De mielőtt ezt megállapíthatná, az események újabb fordulatot vesznek...
Varázslatával sikeresen állítja meg a tündérlányt és Frandr is gyorsan mozdul, hogy visszahúzza. Csakhogy valami történik velük. Mintha bennragadtak volna valami mókuskerékben és már nem is köztük járnának, csak lépegetnek előre rendületlenül...
Krestvir fölnevet, ami valószínűleg nagyon nem illik a körülményekhez, de egyszerűen fölszakad belőle. Talán a szorult helyzet hat rá így, talán másról van szó, de ahogy nézi az egy helyben lépegetőket, elemi erővel tör rá a nevethetnék.
Túl sokáig ugyan nem tart, utána kezét szájára tapasztja és még maga is meglepődik rajta, hogy mit csinál, ennek itt most nincs helye... Aztán visszazuhan a köd rettegésébe.
Körbefordul, hogy a csapat közelben maradt tagjaira nézzen.*
- Még velem vagytok? Hallotok? - *Kérdezi, mert főleg Quantall tekintete elrévedezőnek tűnik. Ha látja, hogy rá néznek, akkor folytatja. A fal még ki kell tartson egy darabig, így mer néhány szót váltani.*
- Talán valami illúzió ejtette őket rabul... Megpróbálom Frandr elméjét kitisztítani, ő visszahozhatja Carsaadit. De koncentrálnom kell rá... Maradjatok a közelben! Ne higgyetek a szemeteknek! - *Ad néhány utasítást és ismerteti, hogy mire készül, de cselekedni csak akkor fog, ha úgy látja, megértették őt. És nincs ellenvéleményük, persze...
Akkor Frandr-re szegezi tekintetét és megpróbálkozik a varázslattal. Vagy két világ között jár a harcos és a tündér, vagy illúzió áldozatai, ahogy Quantall sejtette. Vagy egészen más történik... De egy kísérletet megér a dolog.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a célpont tudata köré egy erős védőfalat húz fel, ezzel megakadályozva mások támadását a célpont elméje ellen. A varázsló ellen nincs hatása, sőt, ha az elmezár előtt került fel a célpontra, akkor ez utóbbi is hatástalan. A hatás maradandó, amíg a mágus koncentrál, és a célpont látótávolságban van.
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
*Figyelnek rá, miközben megosztja elméletét, ezt mutatja, hogy érkezik rá válasz. Először a reszkető Kilencediktől, akire nem tud haragudni. A manó mintha náluk még többet is érzékelne abból, ami körülöttük zajlik, de láthatóan annyira fél, hogy még beszélni sem képes rendesen és eddig sem tudott belőle kiszedni semmi hasznosat, ezért hagyja őt elbújni. Egy kicsit hiányolja a csuklyája menedékét, amit a manó elfoglal előle, de így legalább szélesebb a látótere, ami jelenleg fontos.
Laor újabb érdekes részlettel egészíti ki a feltételezések sorát. Hogy a múltban lennének? Esetleg a jövőben? Akár az is lehet, ez magyarázná, hogy miért vannak jelen azok a sötét tornyok, vagy oszlopok mindkét tájon... Bár akkor már inkább a jövő lehet... Vagy a múltban is léteztek itt tornyok? De akkor a jelenben, a kráterek között nem kellene őket látniuk, különben volt egy kiesett időszak, amikor nem léteztek...
Ám ő alapvetően még mindig azt gondolja, hogy egy teljesen másik világ az, amit látnak időnként. Az a furcsa idegen, akivel Worenthel és Taitosal ittjártukkor találkoztak, ezt mondta. És maga a kámzsa mögé rejtőző alak sem tűnt egészen emberinek... Hogy igazat mondott-e, az más kérdés. Ő hitt neki. És még mindig hisz... Ezért osztja Quantall aggodalmait és egyetért vele, hogy ezt a helyzetet meg kell szüntetniük. Vagy legalábbis ő meg szeretné próbálni, mert bár pillanatnyilag nagyon fél, attól még jobban, hogy az egész világuk ilyenné válhat...*
- Múlt, jövő, illúzió, egy teljesen másik világ... Nem tudom. - *Rázza meg a fejét.*
- De azok a tornyok... Mindig látszanak. Arra mehetünk tovább! - *Válaszol egyúttal Laornak is, mutatva kezével az irányt, mert az a benyomása, hogy a férfi azt hiszi, le akar térni az ösvényről, de a tornyok és az ösvény iránya valójában megegyezik. Közben a férfi arcára pillant, mert elbizonytalanodik, hogy a többiek látják-e azt a négy sötétlő tornyot.
De mielőtt ezt megállapíthatná, az események újabb fordulatot vesznek...
Varázslatával sikeresen állítja meg a tündérlányt és Frandr is gyorsan mozdul, hogy visszahúzza. Csakhogy valami történik velük. Mintha bennragadtak volna valami mókuskerékben és már nem is köztük járnának, csak lépegetnek előre rendületlenül...
Krestvir fölnevet, ami valószínűleg nagyon nem illik a körülményekhez, de egyszerűen fölszakad belőle. Talán a szorult helyzet hat rá így, talán másról van szó, de ahogy nézi az egy helyben lépegetőket, elemi erővel tör rá a nevethetnék.
Túl sokáig ugyan nem tart, utána kezét szájára tapasztja és még maga is meglepődik rajta, hogy mit csinál, ennek itt most nincs helye... Aztán visszazuhan a köd rettegésébe.
Körbefordul, hogy a csapat közelben maradt tagjaira nézzen.*
- Még velem vagytok? Hallotok? - *Kérdezi, mert főleg Quantall tekintete elrévedezőnek tűnik. Ha látja, hogy rá néznek, akkor folytatja. A fal még ki kell tartson egy darabig, így mer néhány szót váltani.*
- Talán valami illúzió ejtette őket rabul... Megpróbálom Frandr elméjét kitisztítani, ő visszahozhatja Carsaadit. De koncentrálnom kell rá... Maradjatok a közelben! Ne higgyetek a szemeteknek! - *Ad néhány utasítást és ismerteti, hogy mire készül, de cselekedni csak akkor fog, ha úgy látja, megértették őt. És nincs ellenvéleményük, persze...
Akkor Frandr-re szegezi tekintetét és megpróbálkozik a varázslattal. Vagy két világ között jár a harcos és a tündér, vagy illúzió áldozatai, ahogy Quantall sejtette. Vagy egészen más történik... De egy kísérletet megér a dolog.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a célpont tudata köré egy erős védőfalat húz fel, ezzel megakadályozva mások támadását a célpont elméje ellen. A varázsló ellen nincs hatása, sőt, ha az elmezár előtt került fel a célpontra, akkor ez utóbbi is hatástalan. A hatás maradandó, amíg a mágus koncentrál, és a célpont látótávolságban van.
30. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-01-29 19:12:43
Üzenet elküldve: 2020-01-29 19:12:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
* Megadja magát a hangoknak. De hogyne adná meg, ha így könyörögnek neki? Oly kétségbeesett az összes, hallani, hogy szenvednek. Ha Riri bármit is tud tenni, akkor azt végbe akarja vinni. Ahogy fut, hirtelen a köd más alakot mintáz meg. Egy pillanatra megtorpan, körbenéz. Egy falut lát, templommal a közepén. Valahol még szépnek is találná, ha a sok ember nem volna akkor pánikban. Mindenki menekül. A gyermekek derekát súrolva rohannak el mellette, egyiknek megsimítja szőke hajacskáját, majd arra észlel, hogy saját karján is gyermek ül. Végigcirógatja arcocskáját, talán kislány. Olyan kerek a feje, mint azoknak szokás. Elbabázna ha lehet, azonban meglátja, mi elől fut mindenki a templomba. A lény megrettenti a lányt. Rút, otromba és gonosz. Elkezd hát futni, hogy a csemcsemőt biztonságba tudja vinni. Ekkor találkozik szembe Frandrel. *
- Segíts a harcosoknak, azok az izék az egész falut felemésztik, nekem a templomba kell mennem! - * kiált rá a férfira, hogy áttudja törni a sok rémült hangot maguk körül. *
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
* Megadja magát a hangoknak. De hogyne adná meg, ha így könyörögnek neki? Oly kétségbeesett az összes, hallani, hogy szenvednek. Ha Riri bármit is tud tenni, akkor azt végbe akarja vinni. Ahogy fut, hirtelen a köd más alakot mintáz meg. Egy pillanatra megtorpan, körbenéz. Egy falut lát, templommal a közepén. Valahol még szépnek is találná, ha a sok ember nem volna akkor pánikban. Mindenki menekül. A gyermekek derekát súrolva rohannak el mellette, egyiknek megsimítja szőke hajacskáját, majd arra észlel, hogy saját karján is gyermek ül. Végigcirógatja arcocskáját, talán kislány. Olyan kerek a feje, mint azoknak szokás. Elbabázna ha lehet, azonban meglátja, mi elől fut mindenki a templomba. A lény megrettenti a lányt. Rút, otromba és gonosz. Elkezd hát futni, hogy a csemcsemőt biztonságba tudja vinni. Ekkor találkozik szembe Frandrel. *
- Segíts a harcosoknak, azok az izék az egész falut felemésztik, nekem a templomba kell mennem! - * kiált rá a férfira, hogy áttudja törni a sok rémült hangot maguk körül. *
29. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-01-29 18:23:06
Üzenet elküldve: 2020-01-29 18:23:06
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ó, Carssadi, törékeny apróság, s szívében mégis mennyi aggodalom, szeretet és féltés elfér, tán húsz emberével is vetekszik. Zavartan pillant fel, fejére szorított keze nem állja útját a fájdalomnak, mit tán csak lelkében érez. A sikolyok oly kegyetlenek, oly elkeseredettek, főleg a gyermekeké, kik a hangok alapján tömegével hullanak, vagy legalábbis borzasztó kínokat állnak ki ott, az égbolt felé magasodó fekete tornyokban. Lába szándékosan indul, elébb néhány aprót tipeg bizonytalanul, aztán önkéntelen is futni kezd, mely kapcsán az eddig változatlan, kikövezett útról is letér.*
- Carsaadi! Segíts! Itt vagyunk! *Apró, cincogó hang, mintha kisegér szólna, pedig csak egy, úgy tán ha hat éves kislány hangja lehet.* Ne bánts! Menj innen! *Hisztérikus zokogás, amiről Riri bizonyosan tudja, hogy nem neki címezték. A mellette rohanni látszó táj elmosódik, s a köd ismét változik, immár egy takaros és nyüzsgő falu képét mutatja, középütt, pont az egyik fekete torony helyén egy csodálatos templommal. Bár nem áll meg, mégis megcsodálhatja azt, mígnem oldalról ismét sikolyokat hall, szörcsögést és csoszogást, akárha ezer meztelen csiga húzná magát előre tülekedve a földön. Van, mikor cuppan is, olyankor általában felsikolt egy ember, vagy nő, vagy férfi. S, azok a harangok. Szüntelen zúgnak, jaj, borzasztó hangosan.*
- Mindenki a toronyba! Mindenki a toronyba! *Elhomályosodik látása, de még időben észreveszi a férfit, ki a falusiaknak integet.* A gyerekeket! Hozzátok a gyerekeket, meg kell védenünk őket! A tűz a kulcs... a tűz a... *Az immár falusiakkal rohanó Carsaadi, karjában egy még szinte csecsemő gyermekkel, még éppen látja, ahogy a nyálkás lény, lusta loccsanással mászik fel a férfi testére, alig nagyobb egy kutyánál, azonban mégis ledönti lábáról. A látvány leírhatatlan, s karjaiban a gyermek keserves sírásba kezd, midőn a férfi életéért könyörög, hogy aztán felnyitott gyomorral nézze végig, miként lakmároznak belőle, kedélyesen, csámcsogva. A harangok, azok az átkozott harangok elemi erővel dongnak.
Krestvir a futtában elkiáltott instrukciók tükrében méri fel a helyzetet, s tán elégedett, hogy a varázsfal tekintetében döntése jónak bizonyult. Az időtartamot jól becsülte fel, s mikor hirtelen eltűnik minden, mi őket fenyegette, még akkor is áll, délcegen, csak olykor pattannak le mágikus szikrák róla.*
- Na-nagy kop-koponya va-vagy... -Vartyogja vacogva a manó.* Ör... Hörülökh, ho-hogy, vé-vé-végre rá-hrájöttél... *Nyögi ki végre, majd duzzogva húzza össze magát, de egy pillanattal később, meglepően tisztán és hangosan megszólal.*
- Én megmondtam. Itt halunk meg mind. *Aztán már nem beszél, Krestvir akárhogy szólongatja, végleg behúzódik vackába és némaságba burkolózik. Krestvirnek van ideje felmérni az állandóan változó környezetük néhány biztos pontját. Négy setét torony, délcegen és peckesen, sem ablak, sem ajtó nem látszik rajta, csúcsuk a ködös égbe fúródik, de sebet nem ejt rajta, fekete. Oly fekete, mint a korom, mint a csillagok és holdak nélküli éjszaka, emellett mást is észrevehet. Nem töri a fényt, matt, s ha sokáig nézi az ember, mintha a tájba olvadna, persze ez olykor így is történik. Gyerekzsivajt hall oldalról, mire fejét elkaphatja, de mire odanéz már nincs ott semmi, csupán a mocskos, kráterekkel és romokkal borított föld. Carsaadi hirtelen megindulását, talán egy leheletnyivel később veszi észre emiatt, mint kellene, így a tündért fizikailag már nem éri el, persze nem csügged, s szemeit hunyorítva, ajkai máris igéket formálnak, majd a lány felé mutató kezéből ismét előtörnek a mágikus szikrák, egyenesen a földbe, hogy Carsaadi előtt ismét előbukkanjanak a földből, immár fal formájában.
A csapatot meglepő látvány érheti, ugyanis a tündér nem áll meg, jóllehet eléri a falat. Öntudatlan állapotban próbálja folyton megkerülni, szerencsére ezt a mágikus képződmény nem engedi.
Frandr igyekszik megbirkózni érzelmeivel és magával a látvánnyal is, mi valójában talán leírhatatlan. Ő is hangokat hall, olykor szeme sarkából hirtelen mozgásokat észlel, hol jobbról, hol balról, hol a felülről, s minduntalan fejét kell kapkodnia, azonban mire odanéz, már nincs ott semmi, csak a sűrű köd. Nyelnie kell, mellkasára ólom súly nehezedik, egyik pillanatban azt érzi nem kap levegőt, a másikban, hogy veder számra nyeli azt. Ebben a sokszor elkeseredett pillanatban ismét mozgást észlel, azonban ez már a mellette elfutó Carsaadi, ki az útról letérve cikázik a bizonytalan talajon, kráterek és gödrök között. Kiáltásaira Riri nem reagál, s Farndr is láthatja, hogy a fal, mit Krestvir emelt, csupán pillanatnyi akadály, de nem állítja meg a lányt. Kezei lassan elérik karját, s megragadja azt... de szavai már másképp szólnak...
- MENEKÜLJETEK!! *Hall egy kiáltást közvetlenül a füle mellől. Odapillantva egy férfit lát hátulról, valamint a karjában egy csecsemő forma gyermekkel közeledő, futó, rémült tekintetű Carsaadit.*
- A GYEREKEKET! VIGYÉTEK A GYEREKEKET! *Ismét kiáltás, majd tompa csosszanás és fújtatás. A lények, mik oldalról közelednek, amorf, alaktalan és ruganyos bőrű szerveseknek tűnnek, s testük elejéről lecsüngő csápjukon lévő gubók akárha szemeik lennének. Jókor veszi észre, ugyanis az egyikük éppen rámereszti mindkettőt, majd egy lágy szlorpanással kezd felé csusszanni, meglepően gyorsan.
Laor keze lustán, mégis feszülten jár tarkóján. Tekintetén értetlenség, talán kis bizonytalanság látszik. Mestere kardjának, s örökérvény veteránként már jócskán bizonyított, tapasztalata és harcban szerzett jártassága, jócskán hozzájárulnak a csapat sikeréhez... de ez? Ezzel nehezen tud mit kezdeni, ami érthető, nem is véletlen hát, hogy gyorsan merített Krestvir és saját eszmefuttatásába maga is belezavarodik kissé... aztán hirtelen kacagást hall. Nem egyet, sokat. Majd ismét csend. Az alaktalan táj hullámzik mellette, mintha csendes szél ringatná az óceán vizét, hogy végre elaludjon. Sirályokat is hall a magasból, de minden mindig hirtelen csendesedik el, aztán már tapasztalja, mi Frandral és Carsaadival történik. Úgy az úttól tizenöt méterre akad meg a páros, kik nem térnek vissza, sokkal inkább mindenki, nem csak Laor, úgy láthatja, hogy valamifajta révületbe estek, s mindkettő lába úgy jár a csúszós földön, mintha sietnének valahová, holott, Krestvir mágikus fala miatt csupán egy helyben lépdelnek. Mielőtt ismét megvakarhatná tarkóját, a hallomások megszűnnek, s a beálló néma ködszürke csendben, csupán Frandr és Carsaadi nyöszörgése hallik. Az egyikük tán, mintha azt suttogná: "Meneküljetek! Vigyétek a gyerekeket! A tűz a kulcs..."
Nem lehet tudni, hogy Quantall csak magát nyugtatja-e, vagy általában véve érzi indokoltnak, hogy saját maga megnyugtatására próbál észérveket gyártani arra, amire jelenleg nagyon nehéz, vagy szinte egyáltalán nem is lehet. Hiába néz körbe, s hiába figyel meg mindent alaposan, a táj attól még az és ami, ami eddig volt. Lába szilárd talajt tapod, ennyi biztos, de más egyáltalán nem. Az okfejtéséről nem lehet tudni, hogy mennyire pontos és helyes, vagy, hogy annak igazságtartalma mennyiben fedi a valóságot. A tornyokat maga is látja, miképpen azt is, ami Frandral és Ririvel hirtelen történik, Krestvir fala előtt. Talán Laor viselkedése is feltűnik majd neki, de egyvalami biztosan. Hangot hall, az út, Ririékkel ellentétes, másik oldaláról.*
- Gyere ide. *Meglepően tiszta, éles, egykedvű férfihang, mi nem ismétlődik meg. Nem érez késztetést, vagy bármi húzást, ami arrafelé irányítaná, csak hallja, mit hallania kell: "Gyere ide."
Alyo csapat iránti elkötelezettsége, még hangos zsörtölődése és elégedetlenkedése ellenére is töretlen. Arcára hasonló értetlenség ül, mi talán mindenki arcán látható. Pontosan látja, hogy Frandr Riri után ered, s látja Krestvir felemelkedő falát is, majd azt, hogy a páros, akár, mint valami fura gnóm szerkezetek, egy helyben járnak. Értetlensége immár egyre nagyobbra és nagyobbra nőhet, szinte fejét rázná, csak takarodjanak a zavaró gondolatok. Felfigyelhet arra is, hogy Laor és Quantall, tán fejüket kapkodják, mintha zajlana köröttük valami, s talán hűvös, kívülálló és idegenkedő természete az, ami az úton mélán Laor felé közeledő, szinte az út színébe olvadó, némán tekergőző mocsári teremtményt, mely szinte kéjesen várja az első marást, mit megejthet bárkin.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ó, Carssadi, törékeny apróság, s szívében mégis mennyi aggodalom, szeretet és féltés elfér, tán húsz emberével is vetekszik. Zavartan pillant fel, fejére szorított keze nem állja útját a fájdalomnak, mit tán csak lelkében érez. A sikolyok oly kegyetlenek, oly elkeseredettek, főleg a gyermekeké, kik a hangok alapján tömegével hullanak, vagy legalábbis borzasztó kínokat állnak ki ott, az égbolt felé magasodó fekete tornyokban. Lába szándékosan indul, elébb néhány aprót tipeg bizonytalanul, aztán önkéntelen is futni kezd, mely kapcsán az eddig változatlan, kikövezett útról is letér.*
- Carsaadi! Segíts! Itt vagyunk! *Apró, cincogó hang, mintha kisegér szólna, pedig csak egy, úgy tán ha hat éves kislány hangja lehet.* Ne bánts! Menj innen! *Hisztérikus zokogás, amiről Riri bizonyosan tudja, hogy nem neki címezték. A mellette rohanni látszó táj elmosódik, s a köd ismét változik, immár egy takaros és nyüzsgő falu képét mutatja, középütt, pont az egyik fekete torony helyén egy csodálatos templommal. Bár nem áll meg, mégis megcsodálhatja azt, mígnem oldalról ismét sikolyokat hall, szörcsögést és csoszogást, akárha ezer meztelen csiga húzná magát előre tülekedve a földön. Van, mikor cuppan is, olyankor általában felsikolt egy ember, vagy nő, vagy férfi. S, azok a harangok. Szüntelen zúgnak, jaj, borzasztó hangosan.*
- Mindenki a toronyba! Mindenki a toronyba! *Elhomályosodik látása, de még időben észreveszi a férfit, ki a falusiaknak integet.* A gyerekeket! Hozzátok a gyerekeket, meg kell védenünk őket! A tűz a kulcs... a tűz a... *Az immár falusiakkal rohanó Carsaadi, karjában egy még szinte csecsemő gyermekkel, még éppen látja, ahogy a nyálkás lény, lusta loccsanással mászik fel a férfi testére, alig nagyobb egy kutyánál, azonban mégis ledönti lábáról. A látvány leírhatatlan, s karjaiban a gyermek keserves sírásba kezd, midőn a férfi életéért könyörög, hogy aztán felnyitott gyomorral nézze végig, miként lakmároznak belőle, kedélyesen, csámcsogva. A harangok, azok az átkozott harangok elemi erővel dongnak.
Krestvir a futtában elkiáltott instrukciók tükrében méri fel a helyzetet, s tán elégedett, hogy a varázsfal tekintetében döntése jónak bizonyult. Az időtartamot jól becsülte fel, s mikor hirtelen eltűnik minden, mi őket fenyegette, még akkor is áll, délcegen, csak olykor pattannak le mágikus szikrák róla.*
- Na-nagy kop-koponya va-vagy... -Vartyogja vacogva a manó.* Ör... Hörülökh, ho-hogy, vé-vé-végre rá-hrájöttél... *Nyögi ki végre, majd duzzogva húzza össze magát, de egy pillanattal később, meglepően tisztán és hangosan megszólal.*
- Én megmondtam. Itt halunk meg mind. *Aztán már nem beszél, Krestvir akárhogy szólongatja, végleg behúzódik vackába és némaságba burkolózik. Krestvirnek van ideje felmérni az állandóan változó környezetük néhány biztos pontját. Négy setét torony, délcegen és peckesen, sem ablak, sem ajtó nem látszik rajta, csúcsuk a ködös égbe fúródik, de sebet nem ejt rajta, fekete. Oly fekete, mint a korom, mint a csillagok és holdak nélküli éjszaka, emellett mást is észrevehet. Nem töri a fényt, matt, s ha sokáig nézi az ember, mintha a tájba olvadna, persze ez olykor így is történik. Gyerekzsivajt hall oldalról, mire fejét elkaphatja, de mire odanéz már nincs ott semmi, csupán a mocskos, kráterekkel és romokkal borított föld. Carsaadi hirtelen megindulását, talán egy leheletnyivel később veszi észre emiatt, mint kellene, így a tündért fizikailag már nem éri el, persze nem csügged, s szemeit hunyorítva, ajkai máris igéket formálnak, majd a lány felé mutató kezéből ismét előtörnek a mágikus szikrák, egyenesen a földbe, hogy Carsaadi előtt ismét előbukkanjanak a földből, immár fal formájában.
A csapatot meglepő látvány érheti, ugyanis a tündér nem áll meg, jóllehet eléri a falat. Öntudatlan állapotban próbálja folyton megkerülni, szerencsére ezt a mágikus képződmény nem engedi.
Frandr igyekszik megbirkózni érzelmeivel és magával a látvánnyal is, mi valójában talán leírhatatlan. Ő is hangokat hall, olykor szeme sarkából hirtelen mozgásokat észlel, hol jobbról, hol balról, hol a felülről, s minduntalan fejét kell kapkodnia, azonban mire odanéz, már nincs ott semmi, csak a sűrű köd. Nyelnie kell, mellkasára ólom súly nehezedik, egyik pillanatban azt érzi nem kap levegőt, a másikban, hogy veder számra nyeli azt. Ebben a sokszor elkeseredett pillanatban ismét mozgást észlel, azonban ez már a mellette elfutó Carsaadi, ki az útról letérve cikázik a bizonytalan talajon, kráterek és gödrök között. Kiáltásaira Riri nem reagál, s Farndr is láthatja, hogy a fal, mit Krestvir emelt, csupán pillanatnyi akadály, de nem állítja meg a lányt. Kezei lassan elérik karját, s megragadja azt... de szavai már másképp szólnak...
- MENEKÜLJETEK!! *Hall egy kiáltást közvetlenül a füle mellől. Odapillantva egy férfit lát hátulról, valamint a karjában egy csecsemő forma gyermekkel közeledő, futó, rémült tekintetű Carsaadit.*
- A GYEREKEKET! VIGYÉTEK A GYEREKEKET! *Ismét kiáltás, majd tompa csosszanás és fújtatás. A lények, mik oldalról közelednek, amorf, alaktalan és ruganyos bőrű szerveseknek tűnnek, s testük elejéről lecsüngő csápjukon lévő gubók akárha szemeik lennének. Jókor veszi észre, ugyanis az egyikük éppen rámereszti mindkettőt, majd egy lágy szlorpanással kezd felé csusszanni, meglepően gyorsan.
Laor keze lustán, mégis feszülten jár tarkóján. Tekintetén értetlenség, talán kis bizonytalanság látszik. Mestere kardjának, s örökérvény veteránként már jócskán bizonyított, tapasztalata és harcban szerzett jártassága, jócskán hozzájárulnak a csapat sikeréhez... de ez? Ezzel nehezen tud mit kezdeni, ami érthető, nem is véletlen hát, hogy gyorsan merített Krestvir és saját eszmefuttatásába maga is belezavarodik kissé... aztán hirtelen kacagást hall. Nem egyet, sokat. Majd ismét csend. Az alaktalan táj hullámzik mellette, mintha csendes szél ringatná az óceán vizét, hogy végre elaludjon. Sirályokat is hall a magasból, de minden mindig hirtelen csendesedik el, aztán már tapasztalja, mi Frandral és Carsaadival történik. Úgy az úttól tizenöt méterre akad meg a páros, kik nem térnek vissza, sokkal inkább mindenki, nem csak Laor, úgy láthatja, hogy valamifajta révületbe estek, s mindkettő lába úgy jár a csúszós földön, mintha sietnének valahová, holott, Krestvir mágikus fala miatt csupán egy helyben lépdelnek. Mielőtt ismét megvakarhatná tarkóját, a hallomások megszűnnek, s a beálló néma ködszürke csendben, csupán Frandr és Carsaadi nyöszörgése hallik. Az egyikük tán, mintha azt suttogná: "Meneküljetek! Vigyétek a gyerekeket! A tűz a kulcs..."
Nem lehet tudni, hogy Quantall csak magát nyugtatja-e, vagy általában véve érzi indokoltnak, hogy saját maga megnyugtatására próbál észérveket gyártani arra, amire jelenleg nagyon nehéz, vagy szinte egyáltalán nem is lehet. Hiába néz körbe, s hiába figyel meg mindent alaposan, a táj attól még az és ami, ami eddig volt. Lába szilárd talajt tapod, ennyi biztos, de más egyáltalán nem. Az okfejtéséről nem lehet tudni, hogy mennyire pontos és helyes, vagy, hogy annak igazságtartalma mennyiben fedi a valóságot. A tornyokat maga is látja, miképpen azt is, ami Frandral és Ririvel hirtelen történik, Krestvir fala előtt. Talán Laor viselkedése is feltűnik majd neki, de egyvalami biztosan. Hangot hall, az út, Ririékkel ellentétes, másik oldaláról.*
- Gyere ide. *Meglepően tiszta, éles, egykedvű férfihang, mi nem ismétlődik meg. Nem érez késztetést, vagy bármi húzást, ami arrafelé irányítaná, csak hallja, mit hallania kell: "Gyere ide."
Alyo csapat iránti elkötelezettsége, még hangos zsörtölődése és elégedetlenkedése ellenére is töretlen. Arcára hasonló értetlenség ül, mi talán mindenki arcán látható. Pontosan látja, hogy Frandr Riri után ered, s látja Krestvir felemelkedő falát is, majd azt, hogy a páros, akár, mint valami fura gnóm szerkezetek, egy helyben járnak. Értetlensége immár egyre nagyobbra és nagyobbra nőhet, szinte fejét rázná, csak takarodjanak a zavaró gondolatok. Felfigyelhet arra is, hogy Laor és Quantall, tán fejüket kapkodják, mintha zajlana köröttük valami, s talán hűvös, kívülálló és idegenkedő természete az, ami az úton mélán Laor felé közeledő, szinte az út színébe olvadó, némán tekergőző mocsári teremtményt, mely szinte kéjesen várja az első marást, mit megejthet bárkin.*
28. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-01-29 08:43:45
Üzenet elküldve: 2020-01-29 08:43:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ritkán esik meg Alyoval az, hogy lefagyjon. Utoljára talán csak akkor fordult elő vele, mikor Aoneer elillant a kocsmából, otthagyva őt egy tucat vérre és nemi erőszakra szomjazó martalóccal. És akkor is hamarabb eszmélt, mint most. Bamba arccal néz a nyílvesszője után. Kresi magyarázatát hallja ugyan, de valahogy nem jut el az agyáig, de amúgy sem érti ő a varázslat mibenlétét, számára csak az a döbbenet, hogy tökéletes lövése céltalan volt, nyílvesszője elvesztegetett.*
- Mi a picsa?!
*Ezalatt nyilvánvaló, hogy nem figyel Ririre, aki egyből elmászkál. Alyo magában még azon ajvékol, hogy mennyire gyűlöli ezt a helyet, Waldrant aki ide küldte őket, Laort aki bekopogott hozzá a kis csapatával és a folyton károgó manót.
Nincs olyan körülmény, ami kicsit is lenyugtatná a gyilkos hangulatát, amit csak fokoz az, ami történik. Ha tündért begyűjti Frandr, akkor neki nincs dolga vele, vagyis jó esetben nincsen, merthogy figyelmét nem fogja elkerülni az a levegőben megrekedő pofon. Alyo is meglepődik önmagán, de ösztönös a mozdulat amivel ezúttal már Laorra célná, és ha a férfi megütötné Ririt, akkor Alyo megspékelné egy nyílvesszővel Laort, de mivel a pofon elmarad, így a szemkilövés is. Valamit mormol az orra alatt, de nem érthetik a többiek.*
- Maradj mellettem, világos?!
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ritkán esik meg Alyoval az, hogy lefagyjon. Utoljára talán csak akkor fordult elő vele, mikor Aoneer elillant a kocsmából, otthagyva őt egy tucat vérre és nemi erőszakra szomjazó martalóccal. És akkor is hamarabb eszmélt, mint most. Bamba arccal néz a nyílvesszője után. Kresi magyarázatát hallja ugyan, de valahogy nem jut el az agyáig, de amúgy sem érti ő a varázslat mibenlétét, számára csak az a döbbenet, hogy tökéletes lövése céltalan volt, nyílvesszője elvesztegetett.*
- Mi a picsa?!
*Ezalatt nyilvánvaló, hogy nem figyel Ririre, aki egyből elmászkál. Alyo magában még azon ajvékol, hogy mennyire gyűlöli ezt a helyet, Waldrant aki ide küldte őket, Laort aki bekopogott hozzá a kis csapatával és a folyton károgó manót.
Nincs olyan körülmény, ami kicsit is lenyugtatná a gyilkos hangulatát, amit csak fokoz az, ami történik. Ha tündért begyűjti Frandr, akkor neki nincs dolga vele, vagyis jó esetben nincsen, merthogy figyelmét nem fogja elkerülni az a levegőben megrekedő pofon. Alyo is meglepődik önmagán, de ösztönös a mozdulat amivel ezúttal már Laorra célná, és ha a férfi megütötné Ririt, akkor Alyo megspékelné egy nyílvesszővel Laort, de mivel a pofon elmarad, így a szemkilövés is. Valamit mormol az orra alatt, de nem érthetik a többiek.*
- Maradj mellettem, világos?!
27. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-01-28 23:27:57
Üzenet elküldve: 2020-01-28 23:27:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
*Quantall mozdul és az íjásznő bár megelőzi, de a saját varázslatát azért útnak indítja. Fel van készülve rá, hogy most harc lesz. Furcsán hangzó kiáltásokkal, sérülésekkel, vérrel félelemmel, de csalódnia kell. Az ő szeme is elkerekedik.*
~Ez illúzió. Hold karavánpihenő, illúziók... Gyanús.~
*Annak örülne, hogy nincs harc, de ez arra is utalhat, hogy valaki már tudja, hogy itt vannak. Persze számíthattak erre, de akkor se hangzik túl jól. Krestvir magiszter és a vezetőjük is nekiállnak ötletelni és meglepő módon mindketten értelmes elképzeléseket mondanak. A nagy Taitos mester tanítványától nem is lehet mást várni, de egy harcostól ez meglepő. Fegyverét békésen maga mellett tartva szabad kezével az állát vakargatja.*
-Ezek érdekes ötletek. Én egyszerű víziónak gondoltam amit vagy valaki bájolt ránk vagy a hely egyik átka, de ezek tényleg érdekes elképzelések. A két úgynevezett idővonal esetében felmerül a kérdés, hogy ki, miként és milyen célból tüntette el a törmeléket hiszen régen nem így nézett ki a karavánpihenő. Egyáltalán, hogy melyik a múlt amit látunk tájat és milyen régre mutat vissza. Krestvir magiszter elképzelése viszont egyenesen hátborzongató. Két világ találkozására ugyanis van elképzelésem, hogy mi értelme lehet. Köztudott, hogy az istenek egy vagy több másik világból származnak. Mivel ismerik egymást így valószínűsíthetőleg egy világból. Ahol Satereth-nek több szolgája vagy komolyabb forrásai lehetnek. Ha ez igaz akkor a kapu bezárása létkérdés lehet az egész lanawini élővilág szempontjából. Ne vonjunk le előre következtetéseket, de az biztos, hogy ennek utána kell járnunk. Ez nagyon fontos.
*Mered maga elé és nem sok jót sugall a tekintete. Mondjuk mióta ismeri őt a társaság akárhányszor került szóba a halál istene a mélységi ábrázata egyből elsötétült. De Krestvir magiszter elképzelése és az ahogy ő továbbgondolta úgy szorítja görcsbe a gyomrát mint még soha semmi. Ha igaza van akkor tényleg ők az egyetlenek akik képesek lehetnek a világot megmenteni a szinte biztos pusztulástól. A tündérlány elkószálására a többiek reakcióiból jön rá és kapja fel a fejét. Elhúzza a száját. Ez nem jó. A szétválás sehogy se jó. Figyeli a környezetüket felkészülve valami rosszra. Ez könnyen lehetne figyelemelterelés is. A másik magiszter gyorsan reagál.*
~Felesleges mágiapocséklás. Összeszedettebbnek kéne lennünk.~
*Ha sikerül elkapni a kislányt és visszavonszolni a csapathoz akkor a vezetőjük reakciójával Quantall tökéletesen elégedett. Amit mond abban igaza van és a fenyegetés is lehetne rosszabb. Ilyen helyzeteben a többieket veszélybe sodró egyének kivégzése is elfogadott. Hogy csak megkötözve vinnék tovább magukkal még kegyes döntés is. A mélységi csak szótlanul figyel mi lesz akkor és ha tovább haladnak akkor követi a többieket.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
*Quantall mozdul és az íjásznő bár megelőzi, de a saját varázslatát azért útnak indítja. Fel van készülve rá, hogy most harc lesz. Furcsán hangzó kiáltásokkal, sérülésekkel, vérrel félelemmel, de csalódnia kell. Az ő szeme is elkerekedik.*
~Ez illúzió. Hold karavánpihenő, illúziók... Gyanús.~
*Annak örülne, hogy nincs harc, de ez arra is utalhat, hogy valaki már tudja, hogy itt vannak. Persze számíthattak erre, de akkor se hangzik túl jól. Krestvir magiszter és a vezetőjük is nekiállnak ötletelni és meglepő módon mindketten értelmes elképzeléseket mondanak. A nagy Taitos mester tanítványától nem is lehet mást várni, de egy harcostól ez meglepő. Fegyverét békésen maga mellett tartva szabad kezével az állát vakargatja.*
-Ezek érdekes ötletek. Én egyszerű víziónak gondoltam amit vagy valaki bájolt ránk vagy a hely egyik átka, de ezek tényleg érdekes elképzelések. A két úgynevezett idővonal esetében felmerül a kérdés, hogy ki, miként és milyen célból tüntette el a törmeléket hiszen régen nem így nézett ki a karavánpihenő. Egyáltalán, hogy melyik a múlt amit látunk tájat és milyen régre mutat vissza. Krestvir magiszter elképzelése viszont egyenesen hátborzongató. Két világ találkozására ugyanis van elképzelésem, hogy mi értelme lehet. Köztudott, hogy az istenek egy vagy több másik világból származnak. Mivel ismerik egymást így valószínűsíthetőleg egy világból. Ahol Satereth-nek több szolgája vagy komolyabb forrásai lehetnek. Ha ez igaz akkor a kapu bezárása létkérdés lehet az egész lanawini élővilág szempontjából. Ne vonjunk le előre következtetéseket, de az biztos, hogy ennek utána kell járnunk. Ez nagyon fontos.
*Mered maga elé és nem sok jót sugall a tekintete. Mondjuk mióta ismeri őt a társaság akárhányszor került szóba a halál istene a mélységi ábrázata egyből elsötétült. De Krestvir magiszter elképzelése és az ahogy ő továbbgondolta úgy szorítja görcsbe a gyomrát mint még soha semmi. Ha igaza van akkor tényleg ők az egyetlenek akik képesek lehetnek a világot megmenteni a szinte biztos pusztulástól. A tündérlány elkószálására a többiek reakcióiból jön rá és kapja fel a fejét. Elhúzza a száját. Ez nem jó. A szétválás sehogy se jó. Figyeli a környezetüket felkészülve valami rosszra. Ez könnyen lehetne figyelemelterelés is. A másik magiszter gyorsan reagál.*
~Felesleges mágiapocséklás. Összeszedettebbnek kéne lennünk.~
*Ha sikerül elkapni a kislányt és visszavonszolni a csapathoz akkor a vezetőjük reakciójával Quantall tökéletesen elégedett. Amit mond abban igaza van és a fenyegetés is lehetne rosszabb. Ilyen helyzeteben a többieket veszélybe sodró egyének kivégzése is elfogadott. Hogy csak megkötözve vinnék tovább magukkal még kegyes döntés is. A mélységi csak szótlanul figyel mi lesz akkor és ha tovább haladnak akkor követi a többieket.*
26. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-01-28 19:49:22
Üzenet elküldve: 2020-01-28 19:49:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
*Ha lenne rá ideje, elégedetten állapítaná meg, hogy a csapat tagjai fegyelmezetten viselkednek és helyesen cselekszenek. Frandr mellett az első sorban találja magát, hogy védhessék a varázslókat míg azok mágikus praktikáikkal sietnek a segítségükre. Mivel Riri ebben a pillanatban kívül esik látómezején nem veszi észre, hogy a tündér ledermed. Ha látná is, akkor a rájuk rontó iszonyat számlájára írná a dolgot. Később persze senkinek nem vallaná be, legfeljebb komoly mennyiségű alkohol elfogyasztása után, hogy most neki is megremeg kicsit a térde. Eleddig úgy hitte, hogy a legszörnyűbb dolog amit valaha látott Sa'Tereth kis háziállata volt, az az emberi testrészekből összerótt óriási pók amivel a Vashegy környéki erdőben akadtak össze és ami kis híján meg is ölte. De most jobban felkészültek, mint akkor. Hallja az ideg pendülését ahogy Alyo útnak indítja a nyílvesszőt és látja azt a lilásan villodzó energialövedéket amit Quantall bocsátott útjára, majd kis szikrázással Krestvir is óvó falat emel eléjük. És ez az a pillanat amikor megbánja, hogy Kilencediknél érdeklődött. Nem mondhatni, hogy a manó szavai megnyugtatnák, mert valamiért úgy érzi, hogy Krestvir társának megérzései nem csalnak. Aztán csak a szemei kerekednek el, ahogy mind a nyílvessző, mint a mágikus lövedék úgy hatol át a szörnyetegen, mintha csak káprázat lenne. Most már csak a falban bízhatna, de alighanem az sem jelent majd akadályt a rohamozó lénynek. Ujjai megszorulnak a kardja markolatán. Most már csak ebben bízhat. Egy artheniori penge pedig mégiscsak artheniori penge. Aztán... semmi. A szörny a fal előtt vagy a falnak csapódva válik semmivé, Laor pedig kapkodja a fejét, mint egy tiszta életű szerzetes a Sellőházban. Körülnéz, de sehol nem látja a dögöt, csak Frandr valószínűleg hasonlóan értetlen képét. Kicsit széttárja a karjait mintha magyarázatra várna és bár úgy hiszi, hogy ilyesmit nem kaphat, Krestvir előáll egy teóriával.*
- Hogy micsoda?
*Bal kezével megvakarja a tarkóját és összehúzott szemöldökkel mered a mágusra. Harcos elméjétől távol állnak az elvont dolgok.*
- Úgy érted, hogy a múlt és a jelen egyszerre van itt, ezen a helyen? És ha elér minket, a múltban rekedünk?
*Ezt egy kicsit nehezére esik felfogni, de annyit azért megért, hogy ez nem lenne túl jó dolog. El is néz a Krestvir által jelzett irányba és próbálja kitalálni, hogy mik lehetnek azok az állandónak látszó valamik amikre a synmirai mágus gondolt.*
- Mi a...
*Ez nem a látottaknak szólt, hanem annak, hogy Riri gondol egyet és lábait sebesen kapkodva futásnak ered. Mivel Frandr gyorsabban reagál az események ilyetén alakulására és a tündér után ered, ő marad ahol van. Nem tudhatja, hogy a következő pillanatban nem éri őket valami újabb kellemetlen meglepetés és mivel az íjászokat nem feltétlenül tartja igazi harcosoknak úgy dönt, hogy marad a két varázsló mellett. Ha pedig Frandr elcsípte a tündért - esetleg Krestvir újabb varázslata állította meg - és visszahozta hozzájuk, ezúttal igazán haragosan mered Ririre. Balja meg is rebben, (jobb kezében még mindig a kardját tartja) hogy a következő pillanatban felképelje a tündért, már csak miheztartás végett is. Aztán megakad a mozdulat és a pofonból sem lesz semmi.*
- Most nagyon jól figyelj rám! *sziszegi a tündérnek* Ezen az átkos helyen talán minden göröngy, minden bokor mögött les ránk valami ami a vérünket kívánja. Erősnek kell maradnunk, nem adhatunk esélyt erre. Azt szokták mondani, hogy minden lánc csak annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme. Márpedig ha ilyet találok ebben a láncban, azt ki fogom vágni onnan. Tehát ha nem akarod, hogy lábaid összekötözve cipeljelek innentől a hátamon, akkor nem csinálsz több ostobaságot. Rendben? Egyáltalán, hova akartál menni?
*Megvárja a választ, utána fordul vissza Krestvir felé.*
- Ha a saját megérzéseimre hallgatok *nyomja meg a saját szót* azt mondom, hogy megyünk tovább és az eredeti célunkra koncentrálunk. Olyan gyorsan hagyjuk magunk mögött ezt a nyavalyás vidéket ahogy csak lehet.
*Sóhajt egyet.*
- De lehet, hogy neked van igazad. Megnézzük amit látni szeretnél, hogy kideríthess valamit. Délidőig kapsz erre lehetőséget, utána megyünk tovább. Megfelel így?
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
*Ha lenne rá ideje, elégedetten állapítaná meg, hogy a csapat tagjai fegyelmezetten viselkednek és helyesen cselekszenek. Frandr mellett az első sorban találja magát, hogy védhessék a varázslókat míg azok mágikus praktikáikkal sietnek a segítségükre. Mivel Riri ebben a pillanatban kívül esik látómezején nem veszi észre, hogy a tündér ledermed. Ha látná is, akkor a rájuk rontó iszonyat számlájára írná a dolgot. Később persze senkinek nem vallaná be, legfeljebb komoly mennyiségű alkohol elfogyasztása után, hogy most neki is megremeg kicsit a térde. Eleddig úgy hitte, hogy a legszörnyűbb dolog amit valaha látott Sa'Tereth kis háziállata volt, az az emberi testrészekből összerótt óriási pók amivel a Vashegy környéki erdőben akadtak össze és ami kis híján meg is ölte. De most jobban felkészültek, mint akkor. Hallja az ideg pendülését ahogy Alyo útnak indítja a nyílvesszőt és látja azt a lilásan villodzó energialövedéket amit Quantall bocsátott útjára, majd kis szikrázással Krestvir is óvó falat emel eléjük. És ez az a pillanat amikor megbánja, hogy Kilencediknél érdeklődött. Nem mondhatni, hogy a manó szavai megnyugtatnák, mert valamiért úgy érzi, hogy Krestvir társának megérzései nem csalnak. Aztán csak a szemei kerekednek el, ahogy mind a nyílvessző, mint a mágikus lövedék úgy hatol át a szörnyetegen, mintha csak káprázat lenne. Most már csak a falban bízhatna, de alighanem az sem jelent majd akadályt a rohamozó lénynek. Ujjai megszorulnak a kardja markolatán. Most már csak ebben bízhat. Egy artheniori penge pedig mégiscsak artheniori penge. Aztán... semmi. A szörny a fal előtt vagy a falnak csapódva válik semmivé, Laor pedig kapkodja a fejét, mint egy tiszta életű szerzetes a Sellőházban. Körülnéz, de sehol nem látja a dögöt, csak Frandr valószínűleg hasonlóan értetlen képét. Kicsit széttárja a karjait mintha magyarázatra várna és bár úgy hiszi, hogy ilyesmit nem kaphat, Krestvir előáll egy teóriával.*
- Hogy micsoda?
*Bal kezével megvakarja a tarkóját és összehúzott szemöldökkel mered a mágusra. Harcos elméjétől távol állnak az elvont dolgok.*
- Úgy érted, hogy a múlt és a jelen egyszerre van itt, ezen a helyen? És ha elér minket, a múltban rekedünk?
*Ezt egy kicsit nehezére esik felfogni, de annyit azért megért, hogy ez nem lenne túl jó dolog. El is néz a Krestvir által jelzett irányba és próbálja kitalálni, hogy mik lehetnek azok az állandónak látszó valamik amikre a synmirai mágus gondolt.*
- Mi a...
*Ez nem a látottaknak szólt, hanem annak, hogy Riri gondol egyet és lábait sebesen kapkodva futásnak ered. Mivel Frandr gyorsabban reagál az események ilyetén alakulására és a tündér után ered, ő marad ahol van. Nem tudhatja, hogy a következő pillanatban nem éri őket valami újabb kellemetlen meglepetés és mivel az íjászokat nem feltétlenül tartja igazi harcosoknak úgy dönt, hogy marad a két varázsló mellett. Ha pedig Frandr elcsípte a tündért - esetleg Krestvir újabb varázslata állította meg - és visszahozta hozzájuk, ezúttal igazán haragosan mered Ririre. Balja meg is rebben, (jobb kezében még mindig a kardját tartja) hogy a következő pillanatban felképelje a tündért, már csak miheztartás végett is. Aztán megakad a mozdulat és a pofonból sem lesz semmi.*
- Most nagyon jól figyelj rám! *sziszegi a tündérnek* Ezen az átkos helyen talán minden göröngy, minden bokor mögött les ránk valami ami a vérünket kívánja. Erősnek kell maradnunk, nem adhatunk esélyt erre. Azt szokták mondani, hogy minden lánc csak annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme. Márpedig ha ilyet találok ebben a láncban, azt ki fogom vágni onnan. Tehát ha nem akarod, hogy lábaid összekötözve cipeljelek innentől a hátamon, akkor nem csinálsz több ostobaságot. Rendben? Egyáltalán, hova akartál menni?
*Megvárja a választ, utána fordul vissza Krestvir felé.*
- Ha a saját megérzéseimre hallgatok *nyomja meg a saját szót* azt mondom, hogy megyünk tovább és az eredeti célunkra koncentrálunk. Olyan gyorsan hagyjuk magunk mögött ezt a nyavalyás vidéket ahogy csak lehet.
*Sóhajt egyet.*
- De lehet, hogy neked van igazad. Megnézzük amit látni szeretnél, hogy kideríthess valamit. Délidőig kapsz erre lehetőséget, utána megyünk tovább. Megfelel így?
25. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-01-28 14:57:38
Üzenet elküldve: 2020-01-28 14:57:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Frandr már nem keres értelmet abban, amit Kilencedik motyog. Biztos fontos, de inkább bízna a saját érzékszerveiben. A többiek látható módon próbálkoznak, de nem lehet sok hasznos információt kinyerni a manóból, aki népmeseszerűen ellentmondásosan beszél.
Minden tompának tűnik, nehéz leírni az érzést. A levegő is valahogy nehezebbnek érződik Frandr számára.
Ekkor jelennek meg a démonszerűségek, de körülöttük sem úgy örvénylik a köd, ahogy elvárná az ember. Frandr már ugrik is, a csapat és a közeledő lény közé, pajzsát kitartja. Szinte már most érzi a vállában a lökést, amit az ütközés okozni fog, alig hallja a hátulról jövő kiáltásokat. A lényt jobban látja már, és gyorsan arra jut, hogy bármi is az, nem a barátjuk. Megpróbálja a lábával minél jobban kitámasztani magát, hogy az ütközés ne sodorja el, de... semmi.
A fal ott marad, de a lényeknek nyoma sincs. A ködben egy picivel távolabb puffan Alyo nyila, Quantall mágiája villan, de egyiküket sem fogja fel a két taszító micsoda. Frandr rögtön hátranéz, hátha átmentek rajta a szörnyek, és mögötte jelentek meg, de ott is csak a többieket látja.
Már épp újra előre nézne, hátha újra megjelennek a démonok, vagy más veszély érkezik, de észreveszi Ririt, ahogy mereven áll, majd elkezd futni az egyik oszlopszerűség irányába.*
-A rohadt...
*Útközben visszabújtatva fokosát az övébe, elkezd rohanni a tündér után, Krestvirt is meghallja, és ő is az alkimista után kiált, picit kevésbé elegánsan.*
-Mi ütött beléd?
*Hirtelen Krestvir mágiája nyomán egy fal jelenik meg Riri előtt, ami valószínűleg meglehetősen megkönnyíti, hogy Frandr elkapja a tündérlányt.
Ha más nem áll az útjába, és utoléri a tündért, nem feltétlenül gyengéden megragadja a lány karját.*
-Meg akarsz halni? Hova rohansz?
*Erőlködnie kell, hogy ezeket a szavakat normális hangerőn mondja kiabálás helyett.
Visszaviszi a lányt a csapathoz, reményei szerint ebben Riri is közreműködik. De amíg nincs valaki más, akire rábízhatja a lányt, addig vasmarokkal (de szándéka szerint nem fájdalmasan) fogja a karját.
Laorhoz érve elengedi Ririt, de ha az ismét nekiindul, már ugrik is, hogy megállítsa.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Frandr már nem keres értelmet abban, amit Kilencedik motyog. Biztos fontos, de inkább bízna a saját érzékszerveiben. A többiek látható módon próbálkoznak, de nem lehet sok hasznos információt kinyerni a manóból, aki népmeseszerűen ellentmondásosan beszél.
Minden tompának tűnik, nehéz leírni az érzést. A levegő is valahogy nehezebbnek érződik Frandr számára.
Ekkor jelennek meg a démonszerűségek, de körülöttük sem úgy örvénylik a köd, ahogy elvárná az ember. Frandr már ugrik is, a csapat és a közeledő lény közé, pajzsát kitartja. Szinte már most érzi a vállában a lökést, amit az ütközés okozni fog, alig hallja a hátulról jövő kiáltásokat. A lényt jobban látja már, és gyorsan arra jut, hogy bármi is az, nem a barátjuk. Megpróbálja a lábával minél jobban kitámasztani magát, hogy az ütközés ne sodorja el, de... semmi.
A fal ott marad, de a lényeknek nyoma sincs. A ködben egy picivel távolabb puffan Alyo nyila, Quantall mágiája villan, de egyiküket sem fogja fel a két taszító micsoda. Frandr rögtön hátranéz, hátha átmentek rajta a szörnyek, és mögötte jelentek meg, de ott is csak a többieket látja.
Már épp újra előre nézne, hátha újra megjelennek a démonok, vagy más veszély érkezik, de észreveszi Ririt, ahogy mereven áll, majd elkezd futni az egyik oszlopszerűség irányába.*
-A rohadt...
*Útközben visszabújtatva fokosát az övébe, elkezd rohanni a tündér után, Krestvirt is meghallja, és ő is az alkimista után kiált, picit kevésbé elegánsan.*
-Mi ütött beléd?
*Hirtelen Krestvir mágiája nyomán egy fal jelenik meg Riri előtt, ami valószínűleg meglehetősen megkönnyíti, hogy Frandr elkapja a tündérlányt.
Ha más nem áll az útjába, és utoléri a tündért, nem feltétlenül gyengéden megragadja a lány karját.*
-Meg akarsz halni? Hova rohansz?
*Erőlködnie kell, hogy ezeket a szavakat normális hangerőn mondja kiabálás helyett.
Visszaviszi a lányt a csapathoz, reményei szerint ebben Riri is közreműködik. De amíg nincs valaki más, akire rábízhatja a lányt, addig vasmarokkal (de szándéka szerint nem fájdalmasan) fogja a karját.
Laorhoz érve elengedi Ririt, de ha az ismét nekiindul, már ugrik is, hogy megállítsa.*
24. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-01-27 23:49:50
Üzenet elküldve: 2020-01-27 23:49:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
*Kilencedik zavaros vartyogása megrémíti, igazából ő is azt kívánja, hogy bár hallgatna inkább a manó! Hiába a figyelmeztetése, ha hasznát nem látják, mert nem tudják meg a veszélynek sem a helyét, sem a forrását, s így csak toporognak a nagy kaotikus, fenyegető semmiben.
Aztán, ahogy a manó félősen hozzábújik, ébred benne valami olyan érzés is, amit együttérzésnek lehetne nevezni. Megsajnálja az apró lényt és bátorítóan a hátára tenné a kezét, ám az események ezután felgyorsulnak. De még mennyire, hogy felgyorsulnak!
A csapat szinte egyszerre mozdul és cselekszik...
A varázslata sikerült, ezt érzi és látja, így viszonylagos biztonságban érzi magukat egy időre a nagyobb lénytől.*
- Néhány percig. - *Feleli Laornak sebtében. Hallja közben az utasításokat is, s már azon van, hogy figyelmeztesse a többieket, hogy a falon csak mágia haladhat át, de ezzel egyrészt már elkésett, mert a nyílvessző s Quantall varázslata is hamarabb kel útra... másrészt közben a lények is elérnek hozzájuk, becsapódnak a falba, majd... eltűnnek.
Krestvir döbbenten áll és bámul, majd mikor nagyjából magához tér, sietősen körbenéz, hogy a táj most vajon mely arcát mutatja, s vajon lát-e újabb veszélyt?
Pillanatnyilag mozgást nem észlel, ennek ellenére nem tud megnyugodni és ezen a manó sem segít. Viszont egy gondolat és a sejtései tovább erősödnek benne.*
- Sajnálom, nem lehet... - *Válaszolja halkan a manónak, bár ő maga is reszket és nem akar itt lenni.*
- Azt hiszem, már nem az ingoványban járunk. Nem csak ott. - *Folytatja már hangosabban.*
- Félek, hogy itt már elkéstünk, a két világ itt már egybeolvadt. Talán ezért látjuk egyszer a Karavánpihenő romjait, máskor pedig ezt a másik tájat. Nem tudom, mit tudunk itt tenni, de én tovább mennék, hogy többet fedezzünk föl. Sajnálom, de én is csak találgatok. Viszont ha nem teszünk semmit, lehet, hogy ez a szakadás tovább fog növekedni... és akkor hiába megyünk haza, egyszer minket is elér. - *Osztja meg gondolatait a többiekkel, ha van, aki figyeljen rá.*
- Azok a sötétlő valamik a távolban... azok állandónak tűnnek. Ha oda eljutunk, talán többet fogunk tudni. - *Veti fel, tovább gyarapítva a "talánok" számát beszédében. Igaz, nem is indultak el nagyobb háttérrel, mert senki nem volt még, aki beszámolhatott volna az itteni eseményekről, pont ezért jöttek felderíteni, hogy ismereteket szerezzenek erről a helyről. Ennek ellenére roppant aggasztó a teljes ismeretlenbe menni, ráadásul még az érzékeikben sem bízhatnak...
Ő nem észleli a tündér furcsa viselkedését, mivel a lány mögötte van. Szavaira viszont fölfigyel, majd pedig azt is látja, hogy nekiindul.*
- Várj! Együtt kell maradnunk! - *Nem tudhatja, hogy a tündér nem csak az ő szavai miatt lelkesedett be annyira, hogy máris rohanvást vesse magát a ködbe, de van egy sejtése, hogy nem erről van szó. Talán látott valamit?
Akárhogy is legyen, ha így folytatja, ők nem sokáig fogják őt látni, mert elveszik szemük elől a ködben!
Mivel az sem volna jó, ha Carsaadit kergetve ő is elszakadna a csapattól, vagy bárki más, vagy az ösvényt veszítenék el... más megoldást választ.
Újabb falat emel, ezúttal a lány elé, hátha ezzel megtorpanásra készteti, mellette meg bízik benne, hogy valaki elkapja és visszahúzza közéjük.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy csak mágiával áthatolható fal jelenik meg a célpont előtt. Ha megpróbálja kikerülni, a fal követi a mozgását. A varázslat öt körig tart.
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
*Kilencedik zavaros vartyogása megrémíti, igazából ő is azt kívánja, hogy bár hallgatna inkább a manó! Hiába a figyelmeztetése, ha hasznát nem látják, mert nem tudják meg a veszélynek sem a helyét, sem a forrását, s így csak toporognak a nagy kaotikus, fenyegető semmiben.
Aztán, ahogy a manó félősen hozzábújik, ébred benne valami olyan érzés is, amit együttérzésnek lehetne nevezni. Megsajnálja az apró lényt és bátorítóan a hátára tenné a kezét, ám az események ezután felgyorsulnak. De még mennyire, hogy felgyorsulnak!
A csapat szinte egyszerre mozdul és cselekszik...
A varázslata sikerült, ezt érzi és látja, így viszonylagos biztonságban érzi magukat egy időre a nagyobb lénytől.*
- Néhány percig. - *Feleli Laornak sebtében. Hallja közben az utasításokat is, s már azon van, hogy figyelmeztesse a többieket, hogy a falon csak mágia haladhat át, de ezzel egyrészt már elkésett, mert a nyílvessző s Quantall varázslata is hamarabb kel útra... másrészt közben a lények is elérnek hozzájuk, becsapódnak a falba, majd... eltűnnek.
Krestvir döbbenten áll és bámul, majd mikor nagyjából magához tér, sietősen körbenéz, hogy a táj most vajon mely arcát mutatja, s vajon lát-e újabb veszélyt?
Pillanatnyilag mozgást nem észlel, ennek ellenére nem tud megnyugodni és ezen a manó sem segít. Viszont egy gondolat és a sejtései tovább erősödnek benne.*
- Sajnálom, nem lehet... - *Válaszolja halkan a manónak, bár ő maga is reszket és nem akar itt lenni.*
- Azt hiszem, már nem az ingoványban járunk. Nem csak ott. - *Folytatja már hangosabban.*
- Félek, hogy itt már elkéstünk, a két világ itt már egybeolvadt. Talán ezért látjuk egyszer a Karavánpihenő romjait, máskor pedig ezt a másik tájat. Nem tudom, mit tudunk itt tenni, de én tovább mennék, hogy többet fedezzünk föl. Sajnálom, de én is csak találgatok. Viszont ha nem teszünk semmit, lehet, hogy ez a szakadás tovább fog növekedni... és akkor hiába megyünk haza, egyszer minket is elér. - *Osztja meg gondolatait a többiekkel, ha van, aki figyeljen rá.*
- Azok a sötétlő valamik a távolban... azok állandónak tűnnek. Ha oda eljutunk, talán többet fogunk tudni. - *Veti fel, tovább gyarapítva a "talánok" számát beszédében. Igaz, nem is indultak el nagyobb háttérrel, mert senki nem volt még, aki beszámolhatott volna az itteni eseményekről, pont ezért jöttek felderíteni, hogy ismereteket szerezzenek erről a helyről. Ennek ellenére roppant aggasztó a teljes ismeretlenbe menni, ráadásul még az érzékeikben sem bízhatnak...
Ő nem észleli a tündér furcsa viselkedését, mivel a lány mögötte van. Szavaira viszont fölfigyel, majd pedig azt is látja, hogy nekiindul.*
- Várj! Együtt kell maradnunk! - *Nem tudhatja, hogy a tündér nem csak az ő szavai miatt lelkesedett be annyira, hogy máris rohanvást vesse magát a ködbe, de van egy sejtése, hogy nem erről van szó. Talán látott valamit?
Akárhogy is legyen, ha így folytatja, ők nem sokáig fogják őt látni, mert elveszik szemük elől a ködben!
Mivel az sem volna jó, ha Carsaadit kergetve ő is elszakadna a csapattól, vagy bárki más, vagy az ösvényt veszítenék el... más megoldást választ.
Újabb falat emel, ezúttal a lány elé, hátha ezzel megtorpanásra készteti, mellette meg bízik benne, hogy valaki elkapja és visszahúzza közéjük.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy csak mágiával áthatolható fal jelenik meg a célpont előtt. Ha megpróbálja kikerülni, a fal követi a mozgását. A varázslat öt körig tart.
23. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-01-27 21:56:15
Üzenet elküldve: 2020-01-27 21:56:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* A tündér nem tud foglalkozni azzal, amivel a többiek. Nem tud aggódni a menekülőért vagy azért, hogy a szörny rémült pofájával mindenkit bekebelez. Sőt, észre sem veszi őket. Nem is, inkább elfelejtette őket, hiszen egyszer már látta őket, csak valahogy minden más fontosabb lett tőlük. Az összes gyerkőc és csecsemő, akik a toronyban sírtak.
Egyelőre nem tudja eldönteni, hogy csapda, vagy tényleg foglyok. Elvégre aki bajban van, az csak távolról kiabál, nem mászik be a fejébe. Ezzel próbál ellenállni. Ezt mondogatja magának.
Hátrál pár lépést, amikor Alyo beáll elé. Alig érzékeli, csak, hogy picit hátrább kell mennie, nehogy letapossák. A keze ekkor lehullik az üvegekről.
Legszívesebben segítségért kiáltana, de úgy érzi a szája most alkalmatlan a beszédre. A hangok egyre akaratosabbakká vállnak. Hangosabbá, követelőzőbbé, fájdalmasabbá.
Ujjai lassan közelítenek füleihez. Nem egészen tudja, hogy jó ötlet-e befogni, vagy ha befogja nem fog-e instant felrobbanni a feje a sok hangtól. Aztán hirtelen lehullik a keze az oldalához. *
- Oda kell mennem - * nem lehet tudni, hogy ezt hangosan kimondja, suttogja, üvölti, motyogja. A lábai azonban elindulnak és futva veszi az irányt a tornyok felé. *
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* A tündér nem tud foglalkozni azzal, amivel a többiek. Nem tud aggódni a menekülőért vagy azért, hogy a szörny rémült pofájával mindenkit bekebelez. Sőt, észre sem veszi őket. Nem is, inkább elfelejtette őket, hiszen egyszer már látta őket, csak valahogy minden más fontosabb lett tőlük. Az összes gyerkőc és csecsemő, akik a toronyban sírtak.
Egyelőre nem tudja eldönteni, hogy csapda, vagy tényleg foglyok. Elvégre aki bajban van, az csak távolról kiabál, nem mászik be a fejébe. Ezzel próbál ellenállni. Ezt mondogatja magának.
Hátrál pár lépést, amikor Alyo beáll elé. Alig érzékeli, csak, hogy picit hátrább kell mennie, nehogy letapossák. A keze ekkor lehullik az üvegekről.
Legszívesebben segítségért kiáltana, de úgy érzi a szája most alkalmatlan a beszédre. A hangok egyre akaratosabbakká vállnak. Hangosabbá, követelőzőbbé, fájdalmasabbá.
Ujjai lassan közelítenek füleihez. Nem egészen tudja, hogy jó ötlet-e befogni, vagy ha befogja nem fog-e instant felrobbanni a feje a sok hangtól. Aztán hirtelen lehullik a keze az oldalához. *
- Oda kell mennem - * nem lehet tudni, hogy ezt hangosan kimondja, suttogja, üvölti, motyogja. A lábai azonban elindulnak és futva veszi az irányt a tornyok felé. *
22. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-01-27 19:51:56
Üzenet elküldve: 2020-01-27 19:51:56
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Mi... mindenki és senki... *Vartyogja a manó ijedten a Laortól felcsattanó kérdésre, majd Krestvir köpenye alá bújik.* Maga a halál. *Jegyzi meg hallhatóan, már a ruházat takarásában, aztán hangját sem lehet hallani, csak a fokozatosan és gyorsuló ritmusban emelkedő csuklyát, ahogy rémülten veszi a levegőt. Aztán a harcos felkiált, s megállásra szólítja fel a közeledőket... de semmi nem történik, még csak meg sem rezdülnek, pedig a ködben csattan Laor hangja, mint a korbács. Igazából ez is furcsa... mintha a terület határai nem engednék tovább a kiáltást. Mintha bura alatt lennének.
Vészterhes tempóban közeledik, üldöző és üldözött egyaránt, váltva harsan fel artikulálatlan üvöltés, sikoly és velőtrázó hörgés. Nem lehet megállapítani, hogy férfitől, nőtől, gyermektől vagy felnőttől származik. A köd, szinte már teljes egészében leszállt, tejfehér, sűrű, szinte kedve támadna az embernek kanállal megkavarni, hogy legalább egy kis örvényt nyerhessen, s a járaton át, messzebbre láthasson. A csapatnak annyi szerencséje van, hogy a köd nem állandó, sőt, igazából nem is valódi köde hasonlít, hanem, mintha változó anyag burkolná be a térséget, mi valamilyen erő miatt folyton alakot vált és formálódik. Már mindenkinek feltűnik a táj változó jellege, hol romok, vagy barlangok voltak, most ismét jurták, sőt, néhány kőből épült ház is feltűnik, majd szemlátomást ismét az enyészeté lesz, egyszerűen füstté válik, miből, ismét valami új keletkezik. Fandr ennek hangot is ad, meglepett tekintetét le sem veszi az észleltekről, nem meglepetés a feszültség és a cinizmus, mi hangjából kiérződik, senki sem örülne, ha hirtelen a semmiből tátongó üregek nyílnának meg, nem messze lábaiktól. Pillanatnyi merengését, aztán hirtelen szakítja meg előbb a hang, aztán az események. Tán ő reagál legelőször, s Alyo a jelzésre szintén reagál. Mire felajzott íját használhatná, a varázslónő sem tétlen. A koncentráció kiül szemére, s a merev ködfátylat, hirtelen felcsapó mágikus kisülések töltik meg. A pattogó szikrából, hamarosan egy fal emelkedik fel, elzárva a feléjük futók útját. Alyonak sikerül oldalt lépni, s a nyílvessző sebesen repül az idegről, halk pendüléssel. Mindeközben a lény és üldözöttje már vészes közelségbe ér, csak néhány lépésre a faltól. A menekülő persze cikázik, többször feltekint a csapat irányába, de vagy a rémület, vagy más miatt, mintha nem is látná, mi zajlik előtte, szakadatlan üvölt. Fandr körülbelül talán ekkor reagál, s felejtve mindent ugrik a lény elé. Már innen látszik, hogy hozzá képest terjedelmes nagyságú. Szemei, melyből akad néhány, mélyen ülnek. A nyakán ásító üreg, szája, tele óriási fogakkal, természet adta módon vélhetően fizikailag becsukhatatlanul. Szagát nem érezni, talán távol van, de szinte biztos, hogy rothadóan penetráns bűzt áraszt. Fandrnak, tekintettel arra, hogy előrébb helyezkedik el, sikerül a csapat elé vetnie magát, s pajzsát megtámaszthatja a földön. A becsapódás szinte bizonyosan pillanatokon belül bekövetkezik. Quantall sem tétlen, kardjának elővételében és a varázslat elsütésében semmi sem akadályozza. A látnok könyve ezúttal hallgat, mint a sír, nem látja el jó tanácsokkal, így sem gondolataiban, sem pedig terveiben nem tudja megerősíteni. Ismét felhangzik Laor hangja, ki közben megfelelően helyezkedik, de változást nem ér el. Carsaadi azonnal felfigyel a folytonos gyereksírásra. Fejében szinte százszorosan hallható, egészen pici csecsemők és fiatalabb korú, siheder gyerekeké. Egy idő után szinte már csak ezt hallja, s semmi mást. Laor, Krestvir, Fandr, Alyo hangja nem jut el hozzá, megkövülten áll, s a távolba figyel. Azt érzi, mintha húzná magával a hang:*
- Ments meg, Carsaadi... ments meg bennünket! *A hívás a távol elhelyezkedő tornyokból szól keservesen. A tornyokból, melyek egyetlen állandó pontjait képzik az egész miazmának. A késztetés oly erős, hogy önkéntelenül tesz feléjük néhány lépést, mindeközben végighallgatja egy gyermek fülsértő halálát, s utolsó lélegzését.
Aztán bekövetkezik. Nincs csattanás, nincs kiáltás. Csak csend van. Alyo kilőtt nyílvesszője úgy repül át a lényen, mintha ott sem lenne, s nem töri meg lendületét. Quantall kezéből előpattanó mágikus lövedékek lilás színnel írják le útjukat, nyílegyenesen a mocskos teremtmény felé, majd hatolnak át rajta, Alyo nyílvesszejéhez hasonlóan, hogy mögötte apró kis gödrökben durranjanak szét. Fandr, az utolsó pillanatban észleli, hogy már bizony nagy a baj, előbb az üldözött, aztán a lény csapódik elemi erővel a falnak és... nem történik semmi. Nincs pukkanás, vagy üvöltés, semmi nincs. A táj visszaáll eredeti állapotába, már, ha van ilyen. A sikolyoknak vége, csend lesz. A mágikus fal áll, üldöző és üldözött, mintha sohasem lett volna. Egyedül Riri érzi úgy, mintha szétrobbanna a feje, bár már csend van, még mindig gyermeksírást hall, s ellenállhatatlan erővel húzza a hang a tornyok irányába.*
- Én megmondtam... *Hangzik hirtelen a manó hangja.* Minden van... és semmi sincs... menjünk haza... haza akarok menni!
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.01.27 19:57:14
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Mi... mindenki és senki... *Vartyogja a manó ijedten a Laortól felcsattanó kérdésre, majd Krestvir köpenye alá bújik.* Maga a halál. *Jegyzi meg hallhatóan, már a ruházat takarásában, aztán hangját sem lehet hallani, csak a fokozatosan és gyorsuló ritmusban emelkedő csuklyát, ahogy rémülten veszi a levegőt. Aztán a harcos felkiált, s megállásra szólítja fel a közeledőket... de semmi nem történik, még csak meg sem rezdülnek, pedig a ködben csattan Laor hangja, mint a korbács. Igazából ez is furcsa... mintha a terület határai nem engednék tovább a kiáltást. Mintha bura alatt lennének.
Vészterhes tempóban közeledik, üldöző és üldözött egyaránt, váltva harsan fel artikulálatlan üvöltés, sikoly és velőtrázó hörgés. Nem lehet megállapítani, hogy férfitől, nőtől, gyermektől vagy felnőttől származik. A köd, szinte már teljes egészében leszállt, tejfehér, sűrű, szinte kedve támadna az embernek kanállal megkavarni, hogy legalább egy kis örvényt nyerhessen, s a járaton át, messzebbre láthasson. A csapatnak annyi szerencséje van, hogy a köd nem állandó, sőt, igazából nem is valódi köde hasonlít, hanem, mintha változó anyag burkolná be a térséget, mi valamilyen erő miatt folyton alakot vált és formálódik. Már mindenkinek feltűnik a táj változó jellege, hol romok, vagy barlangok voltak, most ismét jurták, sőt, néhány kőből épült ház is feltűnik, majd szemlátomást ismét az enyészeté lesz, egyszerűen füstté válik, miből, ismét valami új keletkezik. Fandr ennek hangot is ad, meglepett tekintetét le sem veszi az észleltekről, nem meglepetés a feszültség és a cinizmus, mi hangjából kiérződik, senki sem örülne, ha hirtelen a semmiből tátongó üregek nyílnának meg, nem messze lábaiktól. Pillanatnyi merengését, aztán hirtelen szakítja meg előbb a hang, aztán az események. Tán ő reagál legelőször, s Alyo a jelzésre szintén reagál. Mire felajzott íját használhatná, a varázslónő sem tétlen. A koncentráció kiül szemére, s a merev ködfátylat, hirtelen felcsapó mágikus kisülések töltik meg. A pattogó szikrából, hamarosan egy fal emelkedik fel, elzárva a feléjük futók útját. Alyonak sikerül oldalt lépni, s a nyílvessző sebesen repül az idegről, halk pendüléssel. Mindeközben a lény és üldözöttje már vészes közelségbe ér, csak néhány lépésre a faltól. A menekülő persze cikázik, többször feltekint a csapat irányába, de vagy a rémület, vagy más miatt, mintha nem is látná, mi zajlik előtte, szakadatlan üvölt. Fandr körülbelül talán ekkor reagál, s felejtve mindent ugrik a lény elé. Már innen látszik, hogy hozzá képest terjedelmes nagyságú. Szemei, melyből akad néhány, mélyen ülnek. A nyakán ásító üreg, szája, tele óriási fogakkal, természet adta módon vélhetően fizikailag becsukhatatlanul. Szagát nem érezni, talán távol van, de szinte biztos, hogy rothadóan penetráns bűzt áraszt. Fandrnak, tekintettel arra, hogy előrébb helyezkedik el, sikerül a csapat elé vetnie magát, s pajzsát megtámaszthatja a földön. A becsapódás szinte bizonyosan pillanatokon belül bekövetkezik. Quantall sem tétlen, kardjának elővételében és a varázslat elsütésében semmi sem akadályozza. A látnok könyve ezúttal hallgat, mint a sír, nem látja el jó tanácsokkal, így sem gondolataiban, sem pedig terveiben nem tudja megerősíteni. Ismét felhangzik Laor hangja, ki közben megfelelően helyezkedik, de változást nem ér el. Carsaadi azonnal felfigyel a folytonos gyereksírásra. Fejében szinte százszorosan hallható, egészen pici csecsemők és fiatalabb korú, siheder gyerekeké. Egy idő után szinte már csak ezt hallja, s semmi mást. Laor, Krestvir, Fandr, Alyo hangja nem jut el hozzá, megkövülten áll, s a távolba figyel. Azt érzi, mintha húzná magával a hang:*
- Ments meg, Carsaadi... ments meg bennünket! *A hívás a távol elhelyezkedő tornyokból szól keservesen. A tornyokból, melyek egyetlen állandó pontjait képzik az egész miazmának. A késztetés oly erős, hogy önkéntelenül tesz feléjük néhány lépést, mindeközben végighallgatja egy gyermek fülsértő halálát, s utolsó lélegzését.
Aztán bekövetkezik. Nincs csattanás, nincs kiáltás. Csak csend van. Alyo kilőtt nyílvesszője úgy repül át a lényen, mintha ott sem lenne, s nem töri meg lendületét. Quantall kezéből előpattanó mágikus lövedékek lilás színnel írják le útjukat, nyílegyenesen a mocskos teremtmény felé, majd hatolnak át rajta, Alyo nyílvesszejéhez hasonlóan, hogy mögötte apró kis gödrökben durranjanak szét. Fandr, az utolsó pillanatban észleli, hogy már bizony nagy a baj, előbb az üldözött, aztán a lény csapódik elemi erővel a falnak és... nem történik semmi. Nincs pukkanás, vagy üvöltés, semmi nincs. A táj visszaáll eredeti állapotába, már, ha van ilyen. A sikolyoknak vége, csend lesz. A mágikus fal áll, üldöző és üldözött, mintha sohasem lett volna. Egyedül Riri érzi úgy, mintha szétrobbanna a feje, bár már csend van, még mindig gyermeksírást hall, s ellenállhatatlan erővel húzza a hang a tornyok irányába.*
- Én megmondtam... *Hangzik hirtelen a manó hangja.* Minden van... és semmi sincs... menjünk haza... haza akarok menni!
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.01.27 19:57:14
21. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-01-27 13:31:20
Üzenet elküldve: 2020-01-27 13:31:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Sok mindent lehet Alyora mondani, de azt nem, hogy gyáva volna, mert nem az. Viszont szereti ismerni az ellenségét, az pedig csukott szemmel is tudta, hogy hová kell lőnie, hol van rés a Thargodrym páncélon. De most fogalma sincsen, hogy mivel is állnak szemben, a varázslatot meg aztán pláne nem szenvedheti. Jobban szereti az olyan ellenséget, akit simán orrba tud gyűrni, ha úgy van, vagy megkéselni, lenyilazni. Szóval Alyo a gyilkolás hagyományos formáit részesíti előnyben, azokat amikben nincsen semmi varázslat, semmi misztikum, semmi iszonyat. Merthogy ez a táj több, mint iszonyatos.
De iszonyatos Krestvir manója is, Alyonak kedve lenne kitekerni a nyakát, valahányszor kinyitja a csöppnyi manószáját. Iszonyatosan demoralizálóan hat Alyora, meg ugye az ő morálja eleve nem döntött csúcsokat. Valamit mormol az orra alatt ennek kapcsán, de nem érteni. Meg egy pillanattal később már amúgy is mással kell foglalkoznia, mint a manó károgása.
Nem reagál az elhangzó szavakra, talán csak egy szinte észrevehetetlen bólintással. Viszont határozott lépéssel lép a tündér elé.*
- Maradj mögöttem.
*Még ki sem tudja feszíteni az íját, mikor valamelyik mágus már falat teremt köztük meg aközött az ótvarosan undorító izé között. Alyo oldalt sasszézik, hogy rálásson az izére, majd útjára is engedi a vesszőt.*
//A vulkánok hava, 6887. Oren reggele//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Sok mindent lehet Alyora mondani, de azt nem, hogy gyáva volna, mert nem az. Viszont szereti ismerni az ellenségét, az pedig csukott szemmel is tudta, hogy hová kell lőnie, hol van rés a Thargodrym páncélon. De most fogalma sincsen, hogy mivel is állnak szemben, a varázslatot meg aztán pláne nem szenvedheti. Jobban szereti az olyan ellenséget, akit simán orrba tud gyűrni, ha úgy van, vagy megkéselni, lenyilazni. Szóval Alyo a gyilkolás hagyományos formáit részesíti előnyben, azokat amikben nincsen semmi varázslat, semmi misztikum, semmi iszonyat. Merthogy ez a táj több, mint iszonyatos.
De iszonyatos Krestvir manója is, Alyonak kedve lenne kitekerni a nyakát, valahányszor kinyitja a csöppnyi manószáját. Iszonyatosan demoralizálóan hat Alyora, meg ugye az ő morálja eleve nem döntött csúcsokat. Valamit mormol az orra alatt ennek kapcsán, de nem érteni. Meg egy pillanattal később már amúgy is mással kell foglalkoznia, mint a manó károgása.
Nem reagál az elhangzó szavakra, talán csak egy szinte észrevehetetlen bólintással. Viszont határozott lépéssel lép a tündér elé.*
- Maradj mögöttem.
*Még ki sem tudja feszíteni az íját, mikor valamelyik mágus már falat teremt köztük meg aközött az ótvarosan undorító izé között. Alyo oldalt sasszézik, hogy rálásson az izére, majd útjára is engedi a vesszőt.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319