Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 13 (241. - 260. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
260. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-20 23:33:02
Üzenet elküldve: 2020-06-20 23:33:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
* Az álom után csendes sötétség töltötte el éjjelét, s reggel kipihenten ül fel ágyában. Nagyot ásít, közben csak ráeszmél, hogy arra nem emlékszik, hogyan is került ide. Ásítás közben megáll. Pislog néhányat, feldolgozza a kapott adatokat, aztán zavartan konstatálja, hogy valószínűleg bealudt. Rögtön el is vörösödik fültőig, aztán magában megrója magát, hogy igazán lehetett volna annyi önuralma, hogy nem dől bele az ételbe hortyogni. Aztán végre körbetekint. A többiek már mozgolódnak, tesznek vesznek rendezkednek. Kicsit furcsa érzés keríti hatalmába. *
~ Ez volna akkor tényleg az utolsó napom? ~ *gondolkodik el. Legszívesebben elmenne egy sétára. Még egyszer, utoljára. Megnézne mindent magának, emlékébe vésné a zöld fákat, lombokat, virágokat, állatokat. Valahogy csak most érzi a súlyát, hogy milyen szép is lehet mindez, mikor már kezd kicsúszni a kezei közül. Bár mindig is tisztelte a természetet és kedvelte az állatokat, sétákra nem a szépség miatt járt feltétlen, hanem inkább, hogy magába forduljon gondolkodni. *
~ Anyuka sem lesz belőlem akkor. Nem leszek szerelmes már soha. Nem lesz párom vagy babóm ~ * jön fel benne a következő mélázás. Ez már inkább elszomorítja, de aztán hamar megrázza fejét.*
~ Neki sem volt. Én sem érdemlem meg. Pláne, hogy ő biztos sokkal előbb ment volna férjhez mint én. Odahaza is mindig megbámulta a vándorokat. Esett ki a szeme úgy. ~ * mosolyodik el az emlékre, aztán a szülei is eszébe ötlenek. *
~ Anyuka, apuka, testemmel már soha többet nem találkozhattok. Sajnálom, hogy búcsú nélkül mentem el, igazán rossz gyermek voltam, akit szülő soha nem érdemel. De ti lesztek az elsők akiket majd lelkem meglátogat s remélem ha úgy csókollak meg titeket érzitek ~ * sóhajt egyet halkan. Fél. Picit ő is fél a haláltól, de eltökélt. Ez az ár a többiek épségéért csekély és megfizethető. S ha már ez az utolsó napja, akkor azt boldogan kell eltöltenie. Halkan dúdol s énekelget, egy altatót amit még az anyukája énekelt. Így hozza rendbe magát, intézi el a dolgait, ágyaz be, s ha kell bármiben segít. Ha senkit nem zavar, s fojtja belé, akkor csak akkor hagyja abba, mikor Laor kezd beszélni. Az információra viszont zavartan nyög fel. *
- Én nem mehetek - * rázza a fejét * - Nekem a víz tornyába kell mennem. Csak oda - * suttogja az utolsó mondatot. Nem egészen mer a tegnap álmában felbukkanó öregre nézni, de csak egy pillanatra odasandít aztán vissza Laorra. *
* Az álom után csendes sötétség töltötte el éjjelét, s reggel kipihenten ül fel ágyában. Nagyot ásít, közben csak ráeszmél, hogy arra nem emlékszik, hogyan is került ide. Ásítás közben megáll. Pislog néhányat, feldolgozza a kapott adatokat, aztán zavartan konstatálja, hogy valószínűleg bealudt. Rögtön el is vörösödik fültőig, aztán magában megrója magát, hogy igazán lehetett volna annyi önuralma, hogy nem dől bele az ételbe hortyogni. Aztán végre körbetekint. A többiek már mozgolódnak, tesznek vesznek rendezkednek. Kicsit furcsa érzés keríti hatalmába. *
~ Ez volna akkor tényleg az utolsó napom? ~ *gondolkodik el. Legszívesebben elmenne egy sétára. Még egyszer, utoljára. Megnézne mindent magának, emlékébe vésné a zöld fákat, lombokat, virágokat, állatokat. Valahogy csak most érzi a súlyát, hogy milyen szép is lehet mindez, mikor már kezd kicsúszni a kezei közül. Bár mindig is tisztelte a természetet és kedvelte az állatokat, sétákra nem a szépség miatt járt feltétlen, hanem inkább, hogy magába forduljon gondolkodni. *
~ Anyuka sem lesz belőlem akkor. Nem leszek szerelmes már soha. Nem lesz párom vagy babóm ~ * jön fel benne a következő mélázás. Ez már inkább elszomorítja, de aztán hamar megrázza fejét.*
~ Neki sem volt. Én sem érdemlem meg. Pláne, hogy ő biztos sokkal előbb ment volna férjhez mint én. Odahaza is mindig megbámulta a vándorokat. Esett ki a szeme úgy. ~ * mosolyodik el az emlékre, aztán a szülei is eszébe ötlenek. *
~ Anyuka, apuka, testemmel már soha többet nem találkozhattok. Sajnálom, hogy búcsú nélkül mentem el, igazán rossz gyermek voltam, akit szülő soha nem érdemel. De ti lesztek az elsők akiket majd lelkem meglátogat s remélem ha úgy csókollak meg titeket érzitek ~ * sóhajt egyet halkan. Fél. Picit ő is fél a haláltól, de eltökélt. Ez az ár a többiek épségéért csekély és megfizethető. S ha már ez az utolsó napja, akkor azt boldogan kell eltöltenie. Halkan dúdol s énekelget, egy altatót amit még az anyukája énekelt. Így hozza rendbe magát, intézi el a dolgait, ágyaz be, s ha kell bármiben segít. Ha senkit nem zavar, s fojtja belé, akkor csak akkor hagyja abba, mikor Laor kezd beszélni. Az információra viszont zavartan nyög fel. *
- Én nem mehetek - * rázza a fejét * - Nekem a víz tornyába kell mennem. Csak oda - * suttogja az utolsó mondatot. Nem egészen mer a tegnap álmában felbukkanó öregre nézni, de csak egy pillanatra odasandít aztán vissza Laorra. *
259. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-20 16:45:51
Üzenet elküldve: 2020-06-20 16:45:51
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Egy ideig csak pajzsát szorongatva méregeti a szellemalakot, aki szemmel láthatóan nem óhajt támadni. Talán csak védelemre szolgál és semmi másra. Óvatosan hátrál néhány lépést, majd megfordul, hogy megkeresse a kezéből kicsavart szablyát. Megfordul, majd sűrűn hátrapislogva válla felett keresni kezdi a szablyát. Amennyiben megtalálja, úgy övéhez rögzíti, és megkísérel csak szimplán elsétálni a szellemalak mellett. Talán ha nem lép fel fenyegetőleg, amaz nem fogja útját állni. Hamarost kiderül. Annyit azonban lát, hogy Ordonok szorult helyzetbe kerül, így szapora léptekkel teszi meg mindezt, hogy lehetőleg oda érjen majd időben.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Egy ideig csak pajzsát szorongatva méregeti a szellemalakot, aki szemmel láthatóan nem óhajt támadni. Talán csak védelemre szolgál és semmi másra. Óvatosan hátrál néhány lépést, majd megfordul, hogy megkeresse a kezéből kicsavart szablyát. Megfordul, majd sűrűn hátrapislogva válla felett keresni kezdi a szablyát. Amennyiben megtalálja, úgy övéhez rögzíti, és megkísérel csak szimplán elsétálni a szellemalak mellett. Talán ha nem lép fel fenyegetőleg, amaz nem fogja útját állni. Hamarost kiderül. Annyit azonban lát, hogy Ordonok szorult helyzetbe kerül, így szapora léptekkel teszi meg mindezt, hogy lehetőleg oda érjen majd időben.*
258. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-16 19:29:08
Üzenet elküldve: 2020-06-16 19:29:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
- Elég legyen már a rébuszokból! *horkan fel félig dühösen, félig elkínzottan, de mindenképp remény nélkül. Megszokta már ugyanis, hogy a mágusnépség egyszerűen képtelen egyenesen beszélni. Példának okáért az egyik legnagyobb hiba amit az ember elkövethet az, ha egy varázsló hogyléte felől érdeklődik. Ilyenkor a mágus tekintete elréved és egy hosszú litánia következik, alkalmasint mágiaelméleti kérdésekkel teleszőtt feladvány, melyből a kitartó kérdező annyit hámozhat ki, hogy ha választ akar kapni a kérdésére, úgy el kell zarándokolnia Lanawin összes sarkába, évezredes rejtvényekről kell lerántania a leplet és néhány mocsári trollal is összeütközésbe kerülhet. Ami Laort illeti, ő egy ízben olyan varázstudóval is találkozott aki egy ilyen alkalommal sejtelmes szavaiba egy díjnyertes töltött dagadó receptet is kevert, kissé értelemzavaró módon. Érthető tehát a harcos csüggedése. Ezt csak erősítik Ezias szavai holmi féligazságokról, de leginkább a furcsán szomorú együttérző vagy megértő pillantástól hökken meg. Ahhoz viszont végképp nem érez erőt, hogy ennek okát - valószínűleg feleslegesen - firtatni kezdje. Inkább viszonylagos kényelembe helyezi magát az ajtó mellett és hallgatja a sötételf duruzsoló imáját. Arra gondol, hogy talán neki is fohásszal kéne fordulnia az egyetlen istenhez akiben valaha is hinni mert, akiről úgy hiszi, hogy maga valójában látta is. Aztán...
Aztán megint ott van a hajó orrában. Néz felfelé a folyón a város felé, hallja háta mögött a többiek beszélgetését. Már megint. De valami nem stimmel. Ha nem is emlékszik már minden részletre, de ilyen szavak biztos nem hangzottak el. Hátrafordul és most már ráébred, hogy ez nem a valóság. Dühösen veszi tudomásul, hogy újfent valami igézet hatása alá került. Arra nem is gondol álmában, hogy álmodik. El is indulna a beszélő felé, mert módfelett zavarja amit mond, már csak Lea halála miatt is. Mielőtt mozdulna megszólítják, oldalt pillant.*
- Te? *ugrik össze két szemöldöke* Nem megmondtam, hogy ne próbáld... várj!
*Mert bár ezt az álmot is a varázsló számlájára írja, de ha már így alakult, az imént hallottakról csak kifaggatná. Ebben a pillanatban változik az álom, és most már semmivel sem törődik csak azzal, hogy minél előbb Artheniorba érhessen. Muszáj. Nem késhet el.*
- Ébredj, Laor... itt az idő.
*Ha a lovát nem is fogja vissza, körülnéz, vajon honnan jöhetett a hang. És bármennyire is furcsa, valaki vagy valami meg is rázza a vágtató ló nyergében. Bár nem a legjobb lovas, de egy álomban minden megtörténhet. Az is, hogy elengedi a kantárt, jobb kezével hátranyúl a tőréért, bal kezét előrelendíti, hogy megragadhassa azt a valamit vagy valakit.
A következő pillanatban pedig ott van az ajtó mellett. Ha Alyo nem volt elég fürge vagy elővigyázatos, akkor bal kezének ujjai a torka köré fonódnak, a jobb kezében tartott tőr hegye pedig a hasának feszül.*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
- Mi van? *mordul alvástól vörös szemekkel, aztán elengedi a félvér torkát és visszacsúsztatja a tőrt hüvelyébe. Körülnéz a reggeli fényben és úgy gondolja, hogy ráér magának szemrehányást tenni azért, mert elnyomta az álom. Főleg úgy, hogy ebben is vendéglátóit sejti.*
- Csak nem álmodtál te is? *vigyorodik el végül nehézkesen, mert ugyan miből gondolhatná a félelf, hogy az a torony lesz a titok nyitja? De mivel jobb ötlete neki sincs, nem látja okát, hogy ne bólintson rá.*
- Készülődj! Hamarosan indulunk. Még valami! *nyúl Alyo keze után, ha az íjász máris indulna* Mennyit tudsz Amos Theniorról? Van valami fattya?
*Frandr már az ajtóban áll, Ezias is, Laor pedig hamar összeszedi magát. Ha lenne még aki nem ébredt fel, azokat többé-kevésbé kíméletesen felrázza. Amíg mindenki összekészülődik, ő is kisétál az ajtó elé, hogy megbizonyosodhasson felőle, hogy semmi veszély nem fenyegeti őket.*
- Minden rendben? *sandít a másik harcosra és ha ezt a kérdést megbeszélték, Ezias elé áll.*
- Remélem, hogy elvégezzük a dolgunk és remélem, hogy minél nagyobb számban térünk vissza. Ha pedig én is köztük leszek, úgy néhány kérdésemre válaszokat fogok várni. Válaszokat. Nem talányokat.
*Miután pedig mindenki útra készen áll, a többiek felé fordul.*
- Szép reggelünk van, nem igaz? Bár a tegnap történtek és kedves vendéglátóink néhány megjegyzése azt is sugallhatná, hogy ez az utolsó pirkadat amit látunk, Sa'Tereth tökeire mondom, hogy nem így lesz. Azt mondják *biccent fejével Ezias felé* hogy előttünk többen próbálkoztak és kudarcot vallottak, odavesztek. Csakhogy ők nem thargok voltak, Synmira mágusaival az oldalukon.
*Laor olvasatában Quantall is synmirai. Ha nincs is így, ilyen apróságokkal nem foglalkozik.*
- Nos, ennyit a lelkesítésről. *mosolyodik el* Indulás! A levegő tornyához megyünk. Kérdés, panasz, ellenvetés?
A hozzászólás írója (Laor Vylnis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.16 19:30:28
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
- Elég legyen már a rébuszokból! *horkan fel félig dühösen, félig elkínzottan, de mindenképp remény nélkül. Megszokta már ugyanis, hogy a mágusnépség egyszerűen képtelen egyenesen beszélni. Példának okáért az egyik legnagyobb hiba amit az ember elkövethet az, ha egy varázsló hogyléte felől érdeklődik. Ilyenkor a mágus tekintete elréved és egy hosszú litánia következik, alkalmasint mágiaelméleti kérdésekkel teleszőtt feladvány, melyből a kitartó kérdező annyit hámozhat ki, hogy ha választ akar kapni a kérdésére, úgy el kell zarándokolnia Lanawin összes sarkába, évezredes rejtvényekről kell lerántania a leplet és néhány mocsári trollal is összeütközésbe kerülhet. Ami Laort illeti, ő egy ízben olyan varázstudóval is találkozott aki egy ilyen alkalommal sejtelmes szavaiba egy díjnyertes töltött dagadó receptet is kevert, kissé értelemzavaró módon. Érthető tehát a harcos csüggedése. Ezt csak erősítik Ezias szavai holmi féligazságokról, de leginkább a furcsán szomorú együttérző vagy megértő pillantástól hökken meg. Ahhoz viszont végképp nem érez erőt, hogy ennek okát - valószínűleg feleslegesen - firtatni kezdje. Inkább viszonylagos kényelembe helyezi magát az ajtó mellett és hallgatja a sötételf duruzsoló imáját. Arra gondol, hogy talán neki is fohásszal kéne fordulnia az egyetlen istenhez akiben valaha is hinni mert, akiről úgy hiszi, hogy maga valójában látta is. Aztán...
Aztán megint ott van a hajó orrában. Néz felfelé a folyón a város felé, hallja háta mögött a többiek beszélgetését. Már megint. De valami nem stimmel. Ha nem is emlékszik már minden részletre, de ilyen szavak biztos nem hangzottak el. Hátrafordul és most már ráébred, hogy ez nem a valóság. Dühösen veszi tudomásul, hogy újfent valami igézet hatása alá került. Arra nem is gondol álmában, hogy álmodik. El is indulna a beszélő felé, mert módfelett zavarja amit mond, már csak Lea halála miatt is. Mielőtt mozdulna megszólítják, oldalt pillant.*
- Te? *ugrik össze két szemöldöke* Nem megmondtam, hogy ne próbáld... várj!
*Mert bár ezt az álmot is a varázsló számlájára írja, de ha már így alakult, az imént hallottakról csak kifaggatná. Ebben a pillanatban változik az álom, és most már semmivel sem törődik csak azzal, hogy minél előbb Artheniorba érhessen. Muszáj. Nem késhet el.*
- Ébredj, Laor... itt az idő.
*Ha a lovát nem is fogja vissza, körülnéz, vajon honnan jöhetett a hang. És bármennyire is furcsa, valaki vagy valami meg is rázza a vágtató ló nyergében. Bár nem a legjobb lovas, de egy álomban minden megtörténhet. Az is, hogy elengedi a kantárt, jobb kezével hátranyúl a tőréért, bal kezét előrelendíti, hogy megragadhassa azt a valamit vagy valakit.
A következő pillanatban pedig ott van az ajtó mellett. Ha Alyo nem volt elég fürge vagy elővigyázatos, akkor bal kezének ujjai a torka köré fonódnak, a jobb kezében tartott tőr hegye pedig a hasának feszül.*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
- Mi van? *mordul alvástól vörös szemekkel, aztán elengedi a félvér torkát és visszacsúsztatja a tőrt hüvelyébe. Körülnéz a reggeli fényben és úgy gondolja, hogy ráér magának szemrehányást tenni azért, mert elnyomta az álom. Főleg úgy, hogy ebben is vendéglátóit sejti.*
- Csak nem álmodtál te is? *vigyorodik el végül nehézkesen, mert ugyan miből gondolhatná a félelf, hogy az a torony lesz a titok nyitja? De mivel jobb ötlete neki sincs, nem látja okát, hogy ne bólintson rá.*
- Készülődj! Hamarosan indulunk. Még valami! *nyúl Alyo keze után, ha az íjász máris indulna* Mennyit tudsz Amos Theniorról? Van valami fattya?
*Frandr már az ajtóban áll, Ezias is, Laor pedig hamar összeszedi magát. Ha lenne még aki nem ébredt fel, azokat többé-kevésbé kíméletesen felrázza. Amíg mindenki összekészülődik, ő is kisétál az ajtó elé, hogy megbizonyosodhasson felőle, hogy semmi veszély nem fenyegeti őket.*
- Minden rendben? *sandít a másik harcosra és ha ezt a kérdést megbeszélték, Ezias elé áll.*
- Remélem, hogy elvégezzük a dolgunk és remélem, hogy minél nagyobb számban térünk vissza. Ha pedig én is köztük leszek, úgy néhány kérdésemre válaszokat fogok várni. Válaszokat. Nem talányokat.
*Miután pedig mindenki útra készen áll, a többiek felé fordul.*
- Szép reggelünk van, nem igaz? Bár a tegnap történtek és kedves vendéglátóink néhány megjegyzése azt is sugallhatná, hogy ez az utolsó pirkadat amit látunk, Sa'Tereth tökeire mondom, hogy nem így lesz. Azt mondják *biccent fejével Ezias felé* hogy előttünk többen próbálkoztak és kudarcot vallottak, odavesztek. Csakhogy ők nem thargok voltak, Synmira mágusaival az oldalukon.
*Laor olvasatában Quantall is synmirai. Ha nincs is így, ilyen apróságokkal nem foglalkozik.*
- Nos, ennyit a lelkesítésről. *mosolyodik el* Indulás! A levegő tornyához megyünk. Kérdés, panasz, ellenvetés?
A hozzászólás írója (Laor Vylnis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.16 19:30:28
257. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-16 18:36:31
Üzenet elküldve: 2020-06-16 18:36:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Indulás a toronyba! //
* A lány még háromszor-négyszer kér útbaigazítást, míg eljut az ingoványig. Az út itt elnéptelenedik. Úgy tűnik magára lesz utalva. Igyekszik uralni a pánikot, egészen jól megbirkózik a feladattal, míg rá nem esteledik. Keres egy biztonságosnak tűnő földdarabot, közel az úthoz, hogy éjszakára tábort verjen. Az akadályon, amit előző este sikerrel vett, most elbukik. Képtelen tűzet gyújtani. Talán mert a gyújtós nem elég száraz, vagy a technikájával van baj. Hosszas küzdelem után lesújtottan huppan le tomporára. A csillagok már magasan járnak az égen, ha eddig nem járt sikerrel ezután sem fog. Egyébként is elfáradt. Két tenyerén a bőr vörös és máris megjelentek rajta az első vízhólyagok a sok csiszatolástól. Halkan szipog fájdalmas sebeit vizsgálgatva. Enni sincsen kedve, de erőt vesz magán és kivesz táskájából egy darab húst, amit aztán az örökkévalóságig rágcsál. Pokrócát leteríti a földre, zsákját a feje alá gyűri és maga köré tekeri köpenyét. Fázik és fél, de az álom idővel magával ragadja a fáradt gyermeket.*
A hozzászólás írója (Ruena Selwyeer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.16 18:38:19
* A lány még háromszor-négyszer kér útbaigazítást, míg eljut az ingoványig. Az út itt elnéptelenedik. Úgy tűnik magára lesz utalva. Igyekszik uralni a pánikot, egészen jól megbirkózik a feladattal, míg rá nem esteledik. Keres egy biztonságosnak tűnő földdarabot, közel az úthoz, hogy éjszakára tábort verjen. Az akadályon, amit előző este sikerrel vett, most elbukik. Képtelen tűzet gyújtani. Talán mert a gyújtós nem elég száraz, vagy a technikájával van baj. Hosszas küzdelem után lesújtottan huppan le tomporára. A csillagok már magasan járnak az égen, ha eddig nem járt sikerrel ezután sem fog. Egyébként is elfáradt. Két tenyerén a bőr vörös és máris megjelentek rajta az első vízhólyagok a sok csiszatolástól. Halkan szipog fájdalmas sebeit vizsgálgatva. Enni sincsen kedve, de erőt vesz magán és kivesz táskájából egy darab húst, amit aztán az örökkévalóságig rágcsál. Pokrócát leteríti a földre, zsákját a feje alá gyűri és maga köré tekeri köpenyét. Fázik és fél, de az álom idővel magával ragadja a fáradt gyermeket.*
A hozzászólás írója (Ruena Selwyeer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.16 18:38:19
256. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-15 17:54:54
Üzenet elküldve: 2020-06-15 17:54:54
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*Nem hiszi el, hogy nem bírja felnyitni azt az átkozott faládát. Két kezével és egész, förtelmes testtömegével feszíti alulról az alig látható kis fekete rést, ami a tetőt és a falat választja el, és mégis semmi. Kezén és karján már jól kiláthatóak az erek, és szürke arca már a piros egy sötétebb árnyalatába fordul át az erőlködéstől, miközben guggoló állásban morog, majd végül feladva kiadja a levegőt, lihegve. Arra meg bele sem akar gondolni, hogy ezidáig maga a láda egy szálkányit sem moccant. Hátra sem mer nézni, félvén lánynemű útitársa reakciójától. Már azon gondolkozik, hogy önnön öklével, esetleg a legközelebbi hegyes felülettel megpróbálja betörni a tetejét, de aztán elveti a dolgot; ha úgy tervezték, hogy ezt a hitvány faládát ne bírjon egy hozzá hasonló erővel rendelkező lény felnyitni puszta kézzel, akkor a további verziókra is gondolhattak. Legyőzve fordul el onnan, nem is vetve többé tekintetét abba az irányba.
Viszont Nawanthiri válasza ledöbbenti őt. Gyorsan megint csak a holtesten lévő, ocsmány testrész irányába fordítja fejét, és összerakja a kettőt.*
- Valami nem sikerülhetett olyan jól, mi? *dörmögi a nőnek is, magának is egyben. Meg kell hagyni, a fiola nem hazudhatott: a karra volt hatása, akármilyen irányba is szándékozott menni vele. Legalább már tudják, hogy mi okozta "azt". De további részletek nélkül még mindig a sötétben vándorolnak.
Megnyugodva bólint, mikor látja társát a pakolás segítésére érkezni, ő maga pedig saját gondolataiban kalandozik, mikor hallja amaz kijelentését. Dühös magára, amiért nem jött rá a jelképre azonnal, pedig ő már eleget is használta. Lehet, hogy az éjszaka sötétje és az álmosság játszik emlékezetével. Akkor még nyugodtan játszatnak, ugyanis továbbra sem szándékozik a nyomozás végeztével egy percet is tölteni ezen az istenverte tanyán, egy rothadó holttest és a körülötte lévő, nem is tőle származó vérnyomok kellemetlen társaságában.
Kissé csalódottan pillant tettük jutalmaként a kis tűzgyújtó kövecskére és annak párjára, de nem rest lenyúlni e jutalmakat, mikor deltás társa erre ösztönzi. Sok problémától menthette volna meg az elmúlt pár percben, és még sok mástól is fogja a hasonló kivitelezésű kalandokban, reméli. Már ha ezután lesz e kedve továbbiakra.
Műveletlenül hallgat, mikor Nawanthiri a különféle fensőbb lényekről kezd beszélni. Még nem járatos e föld hiteiben, és ő nem is az a pacák, akit ezt valaha is mélyebben érdekelte volna. De ha a jövőben több szektás-nem szektás porhüvely hullára fognak rátörni, amaz elhagyatott viskójában a földrajzi pokol kellős közepén, akkor elkezdi látogatni a különféle templomokat, amiket Arthenior több sarkában vélt látni. Társa hirtelen jött mozdulatait nem tudja mire vélni, lehet, hogy rájött valamire, amire ő nem. Addig is jobb lesz hasznossá tenni magát, mint például tenni valamit az átkozott rovarhad ellen. Esetleg felgyújtani ezt az egész lakást.*
*Nem hiszi el, hogy nem bírja felnyitni azt az átkozott faládát. Két kezével és egész, förtelmes testtömegével feszíti alulról az alig látható kis fekete rést, ami a tetőt és a falat választja el, és mégis semmi. Kezén és karján már jól kiláthatóak az erek, és szürke arca már a piros egy sötétebb árnyalatába fordul át az erőlködéstől, miközben guggoló állásban morog, majd végül feladva kiadja a levegőt, lihegve. Arra meg bele sem akar gondolni, hogy ezidáig maga a láda egy szálkányit sem moccant. Hátra sem mer nézni, félvén lánynemű útitársa reakciójától. Már azon gondolkozik, hogy önnön öklével, esetleg a legközelebbi hegyes felülettel megpróbálja betörni a tetejét, de aztán elveti a dolgot; ha úgy tervezték, hogy ezt a hitvány faládát ne bírjon egy hozzá hasonló erővel rendelkező lény felnyitni puszta kézzel, akkor a további verziókra is gondolhattak. Legyőzve fordul el onnan, nem is vetve többé tekintetét abba az irányba.
Viszont Nawanthiri válasza ledöbbenti őt. Gyorsan megint csak a holtesten lévő, ocsmány testrész irányába fordítja fejét, és összerakja a kettőt.*
- Valami nem sikerülhetett olyan jól, mi? *dörmögi a nőnek is, magának is egyben. Meg kell hagyni, a fiola nem hazudhatott: a karra volt hatása, akármilyen irányba is szándékozott menni vele. Legalább már tudják, hogy mi okozta "azt". De további részletek nélkül még mindig a sötétben vándorolnak.
Megnyugodva bólint, mikor látja társát a pakolás segítésére érkezni, ő maga pedig saját gondolataiban kalandozik, mikor hallja amaz kijelentését. Dühös magára, amiért nem jött rá a jelképre azonnal, pedig ő már eleget is használta. Lehet, hogy az éjszaka sötétje és az álmosság játszik emlékezetével. Akkor még nyugodtan játszatnak, ugyanis továbbra sem szándékozik a nyomozás végeztével egy percet is tölteni ezen az istenverte tanyán, egy rothadó holttest és a körülötte lévő, nem is tőle származó vérnyomok kellemetlen társaságában.
Kissé csalódottan pillant tettük jutalmaként a kis tűzgyújtó kövecskére és annak párjára, de nem rest lenyúlni e jutalmakat, mikor deltás társa erre ösztönzi. Sok problémától menthette volna meg az elmúlt pár percben, és még sok mástól is fogja a hasonló kivitelezésű kalandokban, reméli. Már ha ezután lesz e kedve továbbiakra.
Műveletlenül hallgat, mikor Nawanthiri a különféle fensőbb lényekről kezd beszélni. Még nem járatos e föld hiteiben, és ő nem is az a pacák, akit ezt valaha is mélyebben érdekelte volna. De ha a jövőben több szektás-nem szektás porhüvely hullára fognak rátörni, amaz elhagyatott viskójában a földrajzi pokol kellős közepén, akkor elkezdi látogatni a különféle templomokat, amiket Arthenior több sarkában vélt látni. Társa hirtelen jött mozdulatait nem tudja mire vélni, lehet, hogy rájött valamire, amire ő nem. Addig is jobb lesz hasznossá tenni magát, mint például tenni valamit az átkozott rovarhad ellen. Esetleg felgyújtani ezt az egész lakást.*
255. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-15 12:09:27
Üzenet elküldve: 2020-06-15 12:09:27
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Nem gyötörték rossz álmok, vagy legalábbis a szokásosnál rosszabbak nem. Kipihenten ébred, de félálomban hirtelen nem is tudja, hogy hol van, ezért hitelen ül fel és kell neki pár másodperc, hogy összeszedje magát. Legutoljára még a mocsár készült arra, hogy szolid böffentéssel elnyelje, ehhez képest mégis ágyban fekszik. Gyorsan felméri, hogy megvan-e mindene és csodálatos módon nemhogy nem csonkolódott a kis teste, de még csak ki sem rabolták, mert érzetre ugyanolyan súlyú az erszénye, mint annak előtte.
Mindentől függetlenül azért zsong a feje, körbenézve gyors fejszámolást végez és úgy ítéli meg, hogy mindenki megvan, akinek itt kell lennie. Ha Eziast fel is ismeri, ennek jelét nem adja, már ha a döbbenetesen világos szempár szúrós pillantása nem számít annak.
Minden tagja kissé zsibbadt, érzi is, mikor lábra áll, mert meg kell támaszkodjon, mintha ezer tűvel szurkálnák. Pillanatnyi megingás és nagyon rossz néven venné, ha bárki bármi megjegyzést tenne. Bár igazából nem törődik semmivel, mert tekintete Laort keresi, ha pedig megtalálja, akkor rögtön rá is veti magát, ha még nincs ébren akkor kíméletlenül felrázza.*
- Beszélnünk kell. Azonnal.
*Nem beszél túl hangosan, szavait leginkább csak Laornak szánja, hiszen ő a csapatuk parancsnoka. Ha övé a férfi teljes figyelme, akkor rögtön el is mondja.*
- Az hiszem, hogy a levegő tornyához kell mennünk.
*Nem mintha különösebben értené a lényeget, talán Laor sem fogja, de talán pont emiatt lehet meggyőző, hiszen honnét is tudhatna ilyet, ha nem valami vízióból? Alyo maga sincsen különösebben meggyőződve a dologról. A válla fölött hátrapillantva Eziasra pillant, mintha valami megerősítésre vágyna, kivéve persze ha az egész nem volt több valami hülye álomnál, amiről a mocsárban beszívott kóros miazmák tehetnek. Alyo egyébként hajlik erre, de mivel eleve sötétben tapogatóznak minden tekintetben, ezért az ő javaslata sem sokkal nagyobb baromság mint eleve az, hogy ide jöttek.*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Nem gyötörték rossz álmok, vagy legalábbis a szokásosnál rosszabbak nem. Kipihenten ébred, de félálomban hirtelen nem is tudja, hogy hol van, ezért hitelen ül fel és kell neki pár másodperc, hogy összeszedje magát. Legutoljára még a mocsár készült arra, hogy szolid böffentéssel elnyelje, ehhez képest mégis ágyban fekszik. Gyorsan felméri, hogy megvan-e mindene és csodálatos módon nemhogy nem csonkolódott a kis teste, de még csak ki sem rabolták, mert érzetre ugyanolyan súlyú az erszénye, mint annak előtte.
Mindentől függetlenül azért zsong a feje, körbenézve gyors fejszámolást végez és úgy ítéli meg, hogy mindenki megvan, akinek itt kell lennie. Ha Eziast fel is ismeri, ennek jelét nem adja, már ha a döbbenetesen világos szempár szúrós pillantása nem számít annak.
Minden tagja kissé zsibbadt, érzi is, mikor lábra áll, mert meg kell támaszkodjon, mintha ezer tűvel szurkálnák. Pillanatnyi megingás és nagyon rossz néven venné, ha bárki bármi megjegyzést tenne. Bár igazából nem törődik semmivel, mert tekintete Laort keresi, ha pedig megtalálja, akkor rögtön rá is veti magát, ha még nincs ébren akkor kíméletlenül felrázza.*
- Beszélnünk kell. Azonnal.
*Nem beszél túl hangosan, szavait leginkább csak Laornak szánja, hiszen ő a csapatuk parancsnoka. Ha övé a férfi teljes figyelme, akkor rögtön el is mondja.*
- Az hiszem, hogy a levegő tornyához kell mennünk.
*Nem mintha különösebben értené a lényeget, talán Laor sem fogja, de talán pont emiatt lehet meggyőző, hiszen honnét is tudhatna ilyet, ha nem valami vízióból? Alyo maga sincsen különösebben meggyőződve a dologról. A válla fölött hátrapillantva Eziasra pillant, mintha valami megerősítésre vágyna, kivéve persze ha az egész nem volt több valami hülye álomnál, amiről a mocsárban beszívott kóros miazmák tehetnek. Alyo egyébként hajlik erre, de mivel eleve sötétben tapogatóznak minden tekintetben, ezért az ő javaslata sem sokkal nagyobb baromság mint eleve az, hogy ide jöttek.*
254. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-15 08:08:40
Üzenet elküldve: 2020-06-15 08:08:40
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*Úgy tűnik, a medál tényleg a hintaszék oroszlánjának szeméből készült. De miért csonkítana meg valaki egy ilyen szép bútort, csak hogy legyen egy szép medálja, amit aztán a mocsár közepén úgysem mutat meg senkinek? Ezt a kérdést nem sikerül Nawanthirinek megválaszolni, már csak azért sem, mert egy bizonyos Ukrom nevű ork olyan hangosan küzd a ládával, hogy elvonja a figyelmét. Különös látvány ez. Az ember lánya azt gondolná, egy ilyen kis dibdáb fadobozt puszta kézzel összemorzsolna a szürkebőrű, ám a láda ellenáll.
Az elővigyázatos figyelmeztetést gyanúsan kifejezéstelen arccal hallgatja végig. Még a szemöldöke se rezdül tőle.*
- Egy kart. *feleli kurtán arra, hogy látott-e valamit az üvegen. Rögtön el is kalandozik a tekintete, amikor kimondja, mintha eszébe jutott volna valami. Már javában rendezik odébb a farakást, amikor kiszalad a száján:*
- Ez a nő nem lehet szektás. *odapillant az acélcsillagra a falon* Egy gonosz varázslónak nem iránytű lenne a falán...
- Ki mit talál: övé! *mosolyodik el, mikor a gyújtós alatt megtalálják a tűzszerszámokat* Most már neked is van mivel begyújtanod! *Aztán körbetekint a szobán. Olyan, mint egy összekevert kirakós, de a lánynak csak nem sikerül összeraknia a képet.*
~Nawanthirishardipandra, törd azt a buta fejedet!~
- Lehet, hogy nem is fekete varázsital volt, hanem megszáradt piros. *mondja tűnődve. Az a masszív jobbkéz igencsak erősnek tűnik.* Sa'Tereth az üresség, neki nem lehet egy iránytű a jelképe. Eeyr meg a nap, úgyhogy neki se. Teysusnak meg... *hirtelen elkerekednek a mandulaszemei. Odalép a hintaszékhez, és megpróbálja beleilleszteni a medál kék kövét az oroszlán üres szemgödrébe.*
*Úgy tűnik, a medál tényleg a hintaszék oroszlánjának szeméből készült. De miért csonkítana meg valaki egy ilyen szép bútort, csak hogy legyen egy szép medálja, amit aztán a mocsár közepén úgysem mutat meg senkinek? Ezt a kérdést nem sikerül Nawanthirinek megválaszolni, már csak azért sem, mert egy bizonyos Ukrom nevű ork olyan hangosan küzd a ládával, hogy elvonja a figyelmét. Különös látvány ez. Az ember lánya azt gondolná, egy ilyen kis dibdáb fadobozt puszta kézzel összemorzsolna a szürkebőrű, ám a láda ellenáll.
Az elővigyázatos figyelmeztetést gyanúsan kifejezéstelen arccal hallgatja végig. Még a szemöldöke se rezdül tőle.*
- Egy kart. *feleli kurtán arra, hogy látott-e valamit az üvegen. Rögtön el is kalandozik a tekintete, amikor kimondja, mintha eszébe jutott volna valami. Már javában rendezik odébb a farakást, amikor kiszalad a száján:*
- Ez a nő nem lehet szektás. *odapillant az acélcsillagra a falon* Egy gonosz varázslónak nem iránytű lenne a falán...
- Ki mit talál: övé! *mosolyodik el, mikor a gyújtós alatt megtalálják a tűzszerszámokat* Most már neked is van mivel begyújtanod! *Aztán körbetekint a szobán. Olyan, mint egy összekevert kirakós, de a lánynak csak nem sikerül összeraknia a képet.*
~Nawanthirishardipandra, törd azt a buta fejedet!~
- Lehet, hogy nem is fekete varázsital volt, hanem megszáradt piros. *mondja tűnődve. Az a masszív jobbkéz igencsak erősnek tűnik.* Sa'Tereth az üresség, neki nem lehet egy iránytű a jelképe. Eeyr meg a nap, úgyhogy neki se. Teysusnak meg... *hirtelen elkerekednek a mandulaszemei. Odalép a hintaszékhez, és megpróbálja beleilleszteni a medál kék kövét az oroszlán üres szemgödrébe.*
253. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-14 20:50:53
Üzenet elküldve: 2020-06-14 20:50:53
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Otthon Zarándokoknak//
*A fényben minden könnyebb lesz, két dolog marad csupán meglepően nehéz, ez pedig a sötét csillag jelentőségének meghatározása, és a láda felnyitása. Mert ugyan zár nincs rajta, Ukrom amúgy tetemes ereje még a megmozdítására sem alkalmas. A fa talán egy kicsit recseg, de ennyi, ez a dobozka nem nyílik. Talán jobb is, ha inkább a tetemet kutatja át. A fegyveren ő sem láthat semmi különlegeset. Egyszerű, ám díszes tőr, vérvörös színben játszó, aprócska ember, elf, talán valamiféle manó fejére emlékeztető markolatvéggel.
Hasonlóan kidolgozottak, ám egyértelműen oroszlánokat ábrázolnak a hintaszék kartámlái is. Nawanthiri ezeket nézheti át közelebbről, és nem is tart sokáig, hogy megtalálja az egyetlen hasonlatos tárgyat a szobában ezekhez a szemekhez. A szemek ugyanis pont úgy néznek ki, mint a brilliáns csiszolt kristály felülről. A színük talán kicsit másabb, de ez azonnal semmissé válik, ahogy a lány a karfa elé emeli a követ, ahogyan a fa átsejlik az ékszeren, úgy válik a kis zsinóron függő kő teljesen ugyanolyanná, mint a maradék három szem. És úgy tűnik bele is illik oda. A kérdés már csak az, hogy egy ilyen furcsa házban érdemes-e bármit is megmozgatni, vagy csak reggel az egész kunyhót a mocsárral egyenlővé tenni lenne a jobb ötlet?
Ami Ukrom felfedezését illeti, az szerencsére nem fullad tragédiába. Néhány fadarabot, egy kis háncsot kell csak elpakolnia, és máris megtalálhatja azt, ami csillogott. Az eltávozott tűzszerszámait lepte el a farakás. Egy kis acél, némi kovakő, sőt, szenes tapló is akad ott. Ha be akarnak gyújtani esetleg éjszakára, amire amúgy kevés szükség lesz, hacsak nem tűzzel akarják az ajtóból visszafordítani a szúnyogokat, akkor ezzel megtehetik. Az ajtó azóta is ott van a sárba nedvesen belecuppanva, ahova kidőlt, zsanérjai üresen, Ukrom erejétől tépázva hevernek holtteste mellett, rajta pedig egy-két repedés, kitört szilánk ütött lukat. Kis munkával azonban esélyesen még menthető, már ha hőseink tényleg elfoglalják az egyre kevésbé hullaszagú kunyhót maguknak.*
*A fényben minden könnyebb lesz, két dolog marad csupán meglepően nehéz, ez pedig a sötét csillag jelentőségének meghatározása, és a láda felnyitása. Mert ugyan zár nincs rajta, Ukrom amúgy tetemes ereje még a megmozdítására sem alkalmas. A fa talán egy kicsit recseg, de ennyi, ez a dobozka nem nyílik. Talán jobb is, ha inkább a tetemet kutatja át. A fegyveren ő sem láthat semmi különlegeset. Egyszerű, ám díszes tőr, vérvörös színben játszó, aprócska ember, elf, talán valamiféle manó fejére emlékeztető markolatvéggel.
Hasonlóan kidolgozottak, ám egyértelműen oroszlánokat ábrázolnak a hintaszék kartámlái is. Nawanthiri ezeket nézheti át közelebbről, és nem is tart sokáig, hogy megtalálja az egyetlen hasonlatos tárgyat a szobában ezekhez a szemekhez. A szemek ugyanis pont úgy néznek ki, mint a brilliáns csiszolt kristály felülről. A színük talán kicsit másabb, de ez azonnal semmissé válik, ahogy a lány a karfa elé emeli a követ, ahogyan a fa átsejlik az ékszeren, úgy válik a kis zsinóron függő kő teljesen ugyanolyanná, mint a maradék három szem. És úgy tűnik bele is illik oda. A kérdés már csak az, hogy egy ilyen furcsa házban érdemes-e bármit is megmozgatni, vagy csak reggel az egész kunyhót a mocsárral egyenlővé tenni lenne a jobb ötlet?
Ami Ukrom felfedezését illeti, az szerencsére nem fullad tragédiába. Néhány fadarabot, egy kis háncsot kell csak elpakolnia, és máris megtalálhatja azt, ami csillogott. Az eltávozott tűzszerszámait lepte el a farakás. Egy kis acél, némi kovakő, sőt, szenes tapló is akad ott. Ha be akarnak gyújtani esetleg éjszakára, amire amúgy kevés szükség lesz, hacsak nem tűzzel akarják az ajtóból visszafordítani a szúnyogokat, akkor ezzel megtehetik. Az ajtó azóta is ott van a sárba nedvesen belecuppanva, ahova kidőlt, zsanérjai üresen, Ukrom erejétől tépázva hevernek holtteste mellett, rajta pedig egy-két repedés, kitört szilánk ütött lukat. Kis munkával azonban esélyesen még menthető, már ha hőseink tényleg elfoglalják az egyre kevésbé hullaszagú kunyhót maguknak.*
252. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-13 19:23:29
Üzenet elküldve: 2020-06-13 19:23:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*Ugyan figyeli még a beszélgetéseket, vagy éppen vitákat, de már inkább csak benyomások formálódnak benne, mintsem gondolatok. Megjegyzi, amit fáradt elméjével fontosnak vél, s az indulatos megnyilvánulásokra aggódva váltja pillantását az alakok között, de végül nem kell szólnia, vagy közbelépnie, s ez így van rendjén, különösen most. Egy kicsit elveszett a saját félelmeiben, ami nem éppen helyénvaló. Közvetve ő hozta ide a többieket, jogosan kérhetnék rajta számon a gyengeségét, de nem tud most így gondolkozni, pont azért, mert gyenge.
Mikor Quantall megszólítja, éppen a könnyeit törölgeti és kicsit értetlenül fordul a férfi felé, mert nehezen fogja föl a kérdést. Majd rájön, hogy miért a kérdés, de nem szégyelli el magát, csak bólint. Nincs ugyan jól, de nem olyan baja van, amin segíteni tudnának, úgyhogy inkább így felel, mert nem érdemes vele foglalkozniuk.
Majd összeszedi magát annyira, hogy kérdezni is tudjon, ám a továbbiakban sem hall semmi biztatót. Tényleg nem kerülhetik el, hogy a tornyokhoz kelljen menniük. Vagyis elkerülhetik, csak akkor nem biztos, hogy jön a helyükbe más, ki azt a rést bezárja, ez pedig a világukba kerülhet...
Laor utasítására igyekszik most már magában tartani kérdéseit és a félelmeit is fékezni, hogy aludni tudjon. Mert a harcosnak igaza van: még rosszabbak lesznek az esélyeik, ha holnap kimerült elmével és testtel indul el.
Azért akad valami halvány kis remény is, mikor Quantall hozzáfűzi a magáét Taitos átkához.*
- Azt hiszem, Eeyr papjai vizsgálták, de nem tudták, mit csináljanak vele. Most, mikor eljöttem, Taitos a templomba készült... Ha az nem segített, kérem, próbálja meg! - *Válaszol Quantallnak egy kicsit összeszedetlenül, inkább a férfi mellé nézve, mint rá, de a végén, a kérésnél fölpillant az arcára. Minden esélyt megragadna, szeretné, ha Quantall varázslata segítene mesterén. Barátján. Szerettén... Taitos nagyon fontos a számára, rá gondolva még most is képes tovább tekinteni a holnapnál és nem egyből temetni magukat. Ám hamar visszasüpped a rémképekbe, ahogy alváshoz készülődik.
Mikor a mélységi ismét megszólítja, egy pillanatig zavartan néz rá. Nem tudja, mit válaszoljon, csak sejti, hogy Quantall azt szeretné, hogy ő is megnyugodjon. Csakhogy...*
- Köszönöm, de én... nem vagyok hívő. - *Válaszolja, némileg zavarban, mert nem akarja megsérteni a férfit. Sajnos magában buta dolognak tartja az imát. Elhiszi, hogy azok az istennek vallott entitások meghallhatják és még válaszolhatnak is rá, de ő nem kér ebből a segítségből. Túl erős benne az ellenszenv. Ugyanakkor valahol irigyli Quantallt, hogy van egy kapaszkodója, amiben megnyugvást talál.
Ő enélkül hever le Kilencedik mellé, de Ahroius atyáskodása és várható válasza még ébren tartja. A férfi közeledése, legyen bármily kedves, kellemetlenül érinti. De aztán megérti a szándékát, meg hamar túl is lesznek rajta, úgyhogy kibékül a helyzettel és hálásan húzza magára a takarót, egyik csücskét a feje alá gyűrve. Kérdésére nem kap olyan választ, ami tényleges magyarázatként szolgálna a korábban elhangzottakra, de belenyugszik. És Quantall imáját hallgatva elalszik...
Reggel Ahroius ébreszti álmából. Az álomból, ami egészen jó érzéseket hagy benne, ahogy a férfi keltegető szavai is. Félig még amott jár fejben, így elsőre nem tűnik fel neki, hogy az öreg mondandója az álmára kapcsolódik.
Egyből felül és nekilát a készülődésnek. Tudatában van, hogy hová készülnek, de egyelőre kiegyensúlyozottabb mint a tegnap éjszaka. Jelenleg az a gondolat van a fejében, hogy tényleg nincs egyedül, s még ha kudarcot is vallanak, már eldöntötték, hogy vállalkoznak erre a küldetésre. Akkor pedig mindent meg kell tenniük, bíznia kell magukban.
Miután reggeli ügyes-bajos dolgait elintézte, esetleg némi kérdezősködés mellett, hogy mit hol tud megtenni, és mondhatni útra készen áll... akkor ismét rossz érzés költözik a gyomrába és elgyengülnek tagjai, amint nyílik az ajtó.
A tegnapi rémségeket látja odakint, a képzeletében legalábbis. Aztán hunyorogva pillant ki a valóságra... Vajon mi a tényleges helyzet odakint?
Visszafordul, Kilencediket nézi, akinek egy darabkát adott a már nem éppen friss útravalójából. Majd a hozzá közelebb lévő Őrzőhöz lép és halkan megszólítja, úgy igyekezve, hogy a manó ne hallhassa meg.*
- Tudják, mi történik Kilencedikkel, ha nem vagyok mellette? Életben maradhat nélkülem is? - *Kezd bele.*
- Itt maradhatna magukkal? Vigyáznának rá? Vagy hazajuttatnák Synmirára? - *Folytatja és reménykedve néz az Őrzőre, bár az arckifejezése még most is csalóka.
Belement, hogy a manó vele tarthasson, mert nem ismeri a mágiát, ami összefűzi őket. De az Őrzők talán ezt is tudják. És látva, hogy mennyire félt az apró lény, nem szeretné őt kitenni ennek, s főként nem akarja, hogy vele tartson, ha... ha kudarcot vallanának.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.13 19:26:55
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*Ugyan figyeli még a beszélgetéseket, vagy éppen vitákat, de már inkább csak benyomások formálódnak benne, mintsem gondolatok. Megjegyzi, amit fáradt elméjével fontosnak vél, s az indulatos megnyilvánulásokra aggódva váltja pillantását az alakok között, de végül nem kell szólnia, vagy közbelépnie, s ez így van rendjén, különösen most. Egy kicsit elveszett a saját félelmeiben, ami nem éppen helyénvaló. Közvetve ő hozta ide a többieket, jogosan kérhetnék rajta számon a gyengeségét, de nem tud most így gondolkozni, pont azért, mert gyenge.
Mikor Quantall megszólítja, éppen a könnyeit törölgeti és kicsit értetlenül fordul a férfi felé, mert nehezen fogja föl a kérdést. Majd rájön, hogy miért a kérdés, de nem szégyelli el magát, csak bólint. Nincs ugyan jól, de nem olyan baja van, amin segíteni tudnának, úgyhogy inkább így felel, mert nem érdemes vele foglalkozniuk.
Majd összeszedi magát annyira, hogy kérdezni is tudjon, ám a továbbiakban sem hall semmi biztatót. Tényleg nem kerülhetik el, hogy a tornyokhoz kelljen menniük. Vagyis elkerülhetik, csak akkor nem biztos, hogy jön a helyükbe más, ki azt a rést bezárja, ez pedig a világukba kerülhet...
Laor utasítására igyekszik most már magában tartani kérdéseit és a félelmeit is fékezni, hogy aludni tudjon. Mert a harcosnak igaza van: még rosszabbak lesznek az esélyeik, ha holnap kimerült elmével és testtel indul el.
Azért akad valami halvány kis remény is, mikor Quantall hozzáfűzi a magáét Taitos átkához.*
- Azt hiszem, Eeyr papjai vizsgálták, de nem tudták, mit csináljanak vele. Most, mikor eljöttem, Taitos a templomba készült... Ha az nem segített, kérem, próbálja meg! - *Válaszol Quantallnak egy kicsit összeszedetlenül, inkább a férfi mellé nézve, mint rá, de a végén, a kérésnél fölpillant az arcára. Minden esélyt megragadna, szeretné, ha Quantall varázslata segítene mesterén. Barátján. Szerettén... Taitos nagyon fontos a számára, rá gondolva még most is képes tovább tekinteni a holnapnál és nem egyből temetni magukat. Ám hamar visszasüpped a rémképekbe, ahogy alváshoz készülődik.
Mikor a mélységi ismét megszólítja, egy pillanatig zavartan néz rá. Nem tudja, mit válaszoljon, csak sejti, hogy Quantall azt szeretné, hogy ő is megnyugodjon. Csakhogy...*
- Köszönöm, de én... nem vagyok hívő. - *Válaszolja, némileg zavarban, mert nem akarja megsérteni a férfit. Sajnos magában buta dolognak tartja az imát. Elhiszi, hogy azok az istennek vallott entitások meghallhatják és még válaszolhatnak is rá, de ő nem kér ebből a segítségből. Túl erős benne az ellenszenv. Ugyanakkor valahol irigyli Quantallt, hogy van egy kapaszkodója, amiben megnyugvást talál.
Ő enélkül hever le Kilencedik mellé, de Ahroius atyáskodása és várható válasza még ébren tartja. A férfi közeledése, legyen bármily kedves, kellemetlenül érinti. De aztán megérti a szándékát, meg hamar túl is lesznek rajta, úgyhogy kibékül a helyzettel és hálásan húzza magára a takarót, egyik csücskét a feje alá gyűrve. Kérdésére nem kap olyan választ, ami tényleges magyarázatként szolgálna a korábban elhangzottakra, de belenyugszik. És Quantall imáját hallgatva elalszik...
Reggel Ahroius ébreszti álmából. Az álomból, ami egészen jó érzéseket hagy benne, ahogy a férfi keltegető szavai is. Félig még amott jár fejben, így elsőre nem tűnik fel neki, hogy az öreg mondandója az álmára kapcsolódik.
Egyből felül és nekilát a készülődésnek. Tudatában van, hogy hová készülnek, de egyelőre kiegyensúlyozottabb mint a tegnap éjszaka. Jelenleg az a gondolat van a fejében, hogy tényleg nincs egyedül, s még ha kudarcot is vallanak, már eldöntötték, hogy vállalkoznak erre a küldetésre. Akkor pedig mindent meg kell tenniük, bíznia kell magukban.
Miután reggeli ügyes-bajos dolgait elintézte, esetleg némi kérdezősködés mellett, hogy mit hol tud megtenni, és mondhatni útra készen áll... akkor ismét rossz érzés költözik a gyomrába és elgyengülnek tagjai, amint nyílik az ajtó.
A tegnapi rémségeket látja odakint, a képzeletében legalábbis. Aztán hunyorogva pillant ki a valóságra... Vajon mi a tényleges helyzet odakint?
Visszafordul, Kilencediket nézi, akinek egy darabkát adott a már nem éppen friss útravalójából. Majd a hozzá közelebb lévő Őrzőhöz lép és halkan megszólítja, úgy igyekezve, hogy a manó ne hallhassa meg.*
- Tudják, mi történik Kilencedikkel, ha nem vagyok mellette? Életben maradhat nélkülem is? - *Kezd bele.*
- Itt maradhatna magukkal? Vigyáznának rá? Vagy hazajuttatnák Synmirára? - *Folytatja és reménykedve néz az Őrzőre, bár az arckifejezése még most is csalóka.
Belement, hogy a manó vele tarthasson, mert nem ismeri a mágiát, ami összefűzi őket. De az Őrzők talán ezt is tudják. És látva, hogy mennyire félt az apró lény, nem szeretné őt kitenni ennek, s főként nem akarja, hogy vele tartson, ha... ha kudarcot vallanának.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.13 19:26:55
251. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-13 18:01:20
Üzenet elküldve: 2020-06-13 18:01:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*Kis munkával mégis sikerül annyi világossággal betölteni a kis otthont, hogy ők ketten bővebben körül tudjanak nézni. Miután a kis gyertyák begyújtásuk után megkezdték készítésük célját, a kezében maradt főforrást gyengéden az egyik szabad tálkára teszi. Mielőtt megint csak széjjelnézne, ő is megszemléli magának a csiszolt acélt, teljes pompájában.*
- Nem tudom. - *Feleli őszintén. Ukrom nem a szimbolizmusok orkja, és eddig nem is nagyon kellett bármilyen baljóslatúbb híveket valló csoporttal levét szűrnie. Reménykedik, hogy ez az állapot még megmarad.
A hintaszék hidegen hagyja még, nem holló ő, hogy bármi csillogó után kapjon azonnal, még ha az a dolog egy hiányzó kollekció része is. Viszont a zár nélküli láda hümmögő szemöldökráncolást vált ki belőle. Az embernek még ilyen, isten háta mögötti helyen is számítania kéne betörőre, ha más miatt nem is, akkor a pont a esélytelenség miatt. De legalább a dolgát megkönnyíti. Lassan fölnyitja a fadobozt, és körbematat benne, bármi összeesküvés-gyilkosság nyomát próbálván találni. Ha sikerrel jár, ha nem, nem emel ki belőle semmit, hanem visszafordul társa felé, aki ismét kérdéssel áll elébe.*
- Nem. *jön a tömör válasz, és ezzel be is fejezné, ha nem jutna eszébe egy elővigyázatos figyelmeztetés* És a helyedben nem is kérdeznék körbe nyíltan. A nyomokból ítélve szektás lehetett az asszony, azok figyelmét pedig a legkevésbé akarod fölkelteni. És a városőrökét sem, ha szerencséd van akkor csak elkobozzák és kikérdeznek. Keményen. Egyébként is, láttál valamit az üvegen? *feszült morgással végigméri ő is a tőrt, nem is marad reagálás nélkül. Az már biztos, nem egy átlagos halállal van dolguk, hiszen ilyen művelt markolatú pengét egy pár fennkölt városi hivatalnokokon kívül senki nem használ pusztán önvédelemre. Hacsak éppen nem egy volt hivatalnok holteste körül járkálnak* - Azt még véletlenül se tartsd meg. Vagy minél előbb eladod a városban, vagy beledobod a mocsárba. Amennyit tudunk, ez is okozhatta azt. *biccent az eldeformálódott testrészre. Az éjszaka kellős közepe ellenére minden porcikája ellenkezik az itt alvástól, felőle akár az ingovány süllyedő talaján is kereshetnek fekvőhelyet. Nem is kételkedik, hogy Nawanthiri egyet fog e ebben érteni.
Közben keresgélő szemével el is kapja a farakás mögötti csillogást. Ilyen kis rendellenességeket próbál találni morcos tekintete, és most sikerrel is jár. Megkoppintja izmos társa vállát, és fejével a gyújtós felé bök. El is indul oda, hogy a lány társaságával elrakosgassa az útban lévő kisebb akadályokat. Bármit találnak ott, mindössze segítségükre lehet, s ebben a pillanatban nincs kétsége afelől, hogy más rejtegetnivalót is meglelhetnek.*
*Kis munkával mégis sikerül annyi világossággal betölteni a kis otthont, hogy ők ketten bővebben körül tudjanak nézni. Miután a kis gyertyák begyújtásuk után megkezdték készítésük célját, a kezében maradt főforrást gyengéden az egyik szabad tálkára teszi. Mielőtt megint csak széjjelnézne, ő is megszemléli magának a csiszolt acélt, teljes pompájában.*
- Nem tudom. - *Feleli őszintén. Ukrom nem a szimbolizmusok orkja, és eddig nem is nagyon kellett bármilyen baljóslatúbb híveket valló csoporttal levét szűrnie. Reménykedik, hogy ez az állapot még megmarad.
A hintaszék hidegen hagyja még, nem holló ő, hogy bármi csillogó után kapjon azonnal, még ha az a dolog egy hiányzó kollekció része is. Viszont a zár nélküli láda hümmögő szemöldökráncolást vált ki belőle. Az embernek még ilyen, isten háta mögötti helyen is számítania kéne betörőre, ha más miatt nem is, akkor a pont a esélytelenség miatt. De legalább a dolgát megkönnyíti. Lassan fölnyitja a fadobozt, és körbematat benne, bármi összeesküvés-gyilkosság nyomát próbálván találni. Ha sikerrel jár, ha nem, nem emel ki belőle semmit, hanem visszafordul társa felé, aki ismét kérdéssel áll elébe.*
- Nem. *jön a tömör válasz, és ezzel be is fejezné, ha nem jutna eszébe egy elővigyázatos figyelmeztetés* És a helyedben nem is kérdeznék körbe nyíltan. A nyomokból ítélve szektás lehetett az asszony, azok figyelmét pedig a legkevésbé akarod fölkelteni. És a városőrökét sem, ha szerencséd van akkor csak elkobozzák és kikérdeznek. Keményen. Egyébként is, láttál valamit az üvegen? *feszült morgással végigméri ő is a tőrt, nem is marad reagálás nélkül. Az már biztos, nem egy átlagos halállal van dolguk, hiszen ilyen művelt markolatú pengét egy pár fennkölt városi hivatalnokokon kívül senki nem használ pusztán önvédelemre. Hacsak éppen nem egy volt hivatalnok holteste körül járkálnak* - Azt még véletlenül se tartsd meg. Vagy minél előbb eladod a városban, vagy beledobod a mocsárba. Amennyit tudunk, ez is okozhatta azt. *biccent az eldeformálódott testrészre. Az éjszaka kellős közepe ellenére minden porcikája ellenkezik az itt alvástól, felőle akár az ingovány süllyedő talaján is kereshetnek fekvőhelyet. Nem is kételkedik, hogy Nawanthiri egyet fog e ebben érteni.
Közben keresgélő szemével el is kapja a farakás mögötti csillogást. Ilyen kis rendellenességeket próbál találni morcos tekintete, és most sikerrel is jár. Megkoppintja izmos társa vállát, és fejével a gyújtós felé bök. El is indul oda, hogy a lány társaságával elrakosgassa az útban lévő kisebb akadályokat. Bármit találnak ott, mindössze segítségükre lehet, s ebben a pillanatban nincs kétsége afelől, hogy más rejtegetnivalót is meglelhetnek.*
250. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-13 18:00:59
Üzenet elküldve: 2020-06-13 18:00:59
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
//Roshnek és a kerubi//
*Roshnek átkai hatástalanul vesznek el a csatazajban, ahogy acél acélnak ütődik. A szellemalak érzelemmentes arcán semmiféle gesztus nem látható mialatt küzdenek. Talán csak leheletnyi szomorúság csillan a kéken derengő szemekben, hogy harcolnia kell.
Az orknak most sikerül megelőznie a támadásban a kerubit, szablyája lyukat keres a küldött védelmén, hogy megsebezze felsőtestét. Ám ezúttal sem sikerül megtalálni a védelem ellenszerét, Roshnek pengéje elvásik a szellemalak pengéjén. Az ork érezheti, hogy a kerubi képzett lehet a fegyverforgatásban, ha ilyen hatékonyan képes kivédeni a támadásait. Cselre vagy furfangra lehet szüksége, hogy legyőzhesse, mert úgy tűnik, egy az egyben nem képes sebet ejteni rajta, hogy végre kiderüljön, vérzik-e a mágikus küldött.
A kerubi ellentámadásba megy át, újra azon ügyködik, hogy lefegyverezze az orkot és így tegye ártalmatlanná. Egy csuklómozdulattal nyúl a penge alá, hogy egy határozott mozdulattal csavarjon egyet Roshnek pengéjén. Az ork érzi, hogy a szablya markolata kifordul a kezéből és ujjai elengedik az eddig szorított fegyvert. Az egész elképzelhetetlennek tűnik, hisz talán ilyen még nem esett meg vele, de most mégis szinte lassítva látja, ahogy a szablya egy fénylő ívet írva le berepül az út melletti bokrok közé és eltűnik az aljnövényzetben.
A kerubi nem támad újra fegyvertelenné vált ellenfelére, hanem továbbra is harcra készen áll Roshnek előtt. Láthatóan nem célja, hogy öljön, hanem, hogy segítse megidézőjét.*
//Ordonok, Isqeha, Xangjai és Asema//
*Ordonok csak egy pillanatig örülhet, hogy sikeresen sebet ejt Isqeha oldalán, mert érkezik Xangjao, aki egy mesterien kivitelezett támadással ledönti őt a lábáról és az ork a következő pillanatban féltérden találja magát támadói előtt. Asema a gazdájával történteket látva azonnal a védelmére kel, Xangjao felé kap. Ordonoknak elég gondja van, hogy védekezzen, figyelmezze a kutyáját és még védhesse őt is.
Isqeha és Xangjao is gyorsabbnak bizonyul ezúttal, így először övék a cselekvés joga. Isqeha magasra emeli két kézzel tartott fegyverét, látszólag, hogy elégtételt vegyen az őt megsebző Ordonokon.
Az ork láthatja a lecsapó pengét, de kiszolgáltatott helyzetében nehezebben védekezik és a megidézett kard hegye hirtelen irányt változtatva csúszik be saját fegyvere alá és döfi át bőrvértjét. Isqehának nem sokon múlt, hogy bedöfjön a bőrvért által védtelenül hagyott részen a hónalj alatt. Ám így visszaadta a kéretlen kölcsönt, kardjának hegye áthatol Ordonok vértjén és felsérti a bőrét és ezzel célhoz juttatja a rákent mérget.
Xangjao a sikeres feldöntési kísérlet után nem állhat meg, mert a kutya, talán épp a gazdáját ért támadás miatt, nekiugrik a vénnek tűnő embernek, de ő képes megelőzni egy támadással. Xangjaonak sikerül megütnie a kutyát, bár ki nem üti, de így eltéríti a támadás elől, amikor Ordonok visszahívja Asemát. Az eb visszavonulva ugat és acsarkodik Xangjaora, láthatóan védené gazdáját, de tőle más parancsot kapott.
Ordonoknak elég baja van, nem tudja egyszerre magát vagy kutyáját védeni és a sikeresen bevitt támadás miatt más gondja is adódik.
A pengére kent méreg a sebbe jutva szinte azonnal érezteti a hatását. Bár az ork erős állóképessége miatt enyhébb hatás lép fel, de Ordonok máris érzi, hogy hátrányosabb helyzete még hátrányosabbá válik. Kábaság keríti hatalmába és bár a penge nem fordul ki a kezéből, de mozgása kissé szétesik.*
//Összefoglalás//
*Roshnek támadása sikertelen, de a kerubi egy lefegyverzéssel kirepíti kezéből a szablyát az út melletti bokrokba, a fegyver eltűnik a szeme elől. Nem harcképtelen, csak egyik szablyáját vesztette el.
Ordonok nem képes felállni, mert Isqeha tovább támadja, csele után sikeresen sebzi meg és juttatja a pengére kent mérget a sebbe.
Asema megtámadná Xangjaot, aki egy ütéssel veri vissza a támadást és az ebet Ordonok visszahívja. Isqeha és Xangjao további támadásai a következőkben következhetnek be.
Ordonok érzi is a méreg hatását ahogy a véráramba kerül. Kábaságot érez, mozdulatai darabossá válnak, de nem harcképtelen, csak azon kívül, hogy féltérden van, még kiszolgáltatottabb helyzetbe került.*
//Dobások a kockadobón!
Magyarázat:
Kezdeményezések: első Roshnek a kerubi előtt, kerubi véd és visszatámad, sikeres támadás, sikeres fegyverforgatás próba - lefegyverzés - Roshnek nem tud támadni a fegyverével.
Isqeha támadás - sikeres, fegyverforgatás próba sikertelen - Ordonok vértje felfogja a sebzés egy részét, de nem teljesen - sebzés nem kiemelkedő - méreg a sebbe jut.
Ordonok védekezett, nincs támadás.
Xangjao megelőzi Asemát - sikeres támadás, Ordonok visszahívja a kutyát - nincs támadás.
Ordonok sikeres állóképesség próba - kábaság, nem egyensúlyvesztés - de mivel sikeres támadást kapott, nem tud felállni.//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
//Roshnek és a kerubi//
*Roshnek átkai hatástalanul vesznek el a csatazajban, ahogy acél acélnak ütődik. A szellemalak érzelemmentes arcán semmiféle gesztus nem látható mialatt küzdenek. Talán csak leheletnyi szomorúság csillan a kéken derengő szemekben, hogy harcolnia kell.
Az orknak most sikerül megelőznie a támadásban a kerubit, szablyája lyukat keres a küldött védelmén, hogy megsebezze felsőtestét. Ám ezúttal sem sikerül megtalálni a védelem ellenszerét, Roshnek pengéje elvásik a szellemalak pengéjén. Az ork érezheti, hogy a kerubi képzett lehet a fegyverforgatásban, ha ilyen hatékonyan képes kivédeni a támadásait. Cselre vagy furfangra lehet szüksége, hogy legyőzhesse, mert úgy tűnik, egy az egyben nem képes sebet ejteni rajta, hogy végre kiderüljön, vérzik-e a mágikus küldött.
A kerubi ellentámadásba megy át, újra azon ügyködik, hogy lefegyverezze az orkot és így tegye ártalmatlanná. Egy csuklómozdulattal nyúl a penge alá, hogy egy határozott mozdulattal csavarjon egyet Roshnek pengéjén. Az ork érzi, hogy a szablya markolata kifordul a kezéből és ujjai elengedik az eddig szorított fegyvert. Az egész elképzelhetetlennek tűnik, hisz talán ilyen még nem esett meg vele, de most mégis szinte lassítva látja, ahogy a szablya egy fénylő ívet írva le berepül az út melletti bokrok közé és eltűnik az aljnövényzetben.
A kerubi nem támad újra fegyvertelenné vált ellenfelére, hanem továbbra is harcra készen áll Roshnek előtt. Láthatóan nem célja, hogy öljön, hanem, hogy segítse megidézőjét.*
//Ordonok, Isqeha, Xangjai és Asema//
*Ordonok csak egy pillanatig örülhet, hogy sikeresen sebet ejt Isqeha oldalán, mert érkezik Xangjao, aki egy mesterien kivitelezett támadással ledönti őt a lábáról és az ork a következő pillanatban féltérden találja magát támadói előtt. Asema a gazdájával történteket látva azonnal a védelmére kel, Xangjao felé kap. Ordonoknak elég gondja van, hogy védekezzen, figyelmezze a kutyáját és még védhesse őt is.
Isqeha és Xangjao is gyorsabbnak bizonyul ezúttal, így először övék a cselekvés joga. Isqeha magasra emeli két kézzel tartott fegyverét, látszólag, hogy elégtételt vegyen az őt megsebző Ordonokon.
Az ork láthatja a lecsapó pengét, de kiszolgáltatott helyzetében nehezebben védekezik és a megidézett kard hegye hirtelen irányt változtatva csúszik be saját fegyvere alá és döfi át bőrvértjét. Isqehának nem sokon múlt, hogy bedöfjön a bőrvért által védtelenül hagyott részen a hónalj alatt. Ám így visszaadta a kéretlen kölcsönt, kardjának hegye áthatol Ordonok vértjén és felsérti a bőrét és ezzel célhoz juttatja a rákent mérget.
Xangjao a sikeres feldöntési kísérlet után nem állhat meg, mert a kutya, talán épp a gazdáját ért támadás miatt, nekiugrik a vénnek tűnő embernek, de ő képes megelőzni egy támadással. Xangjaonak sikerül megütnie a kutyát, bár ki nem üti, de így eltéríti a támadás elől, amikor Ordonok visszahívja Asemát. Az eb visszavonulva ugat és acsarkodik Xangjaora, láthatóan védené gazdáját, de tőle más parancsot kapott.
Ordonoknak elég baja van, nem tudja egyszerre magát vagy kutyáját védeni és a sikeresen bevitt támadás miatt más gondja is adódik.
A pengére kent méreg a sebbe jutva szinte azonnal érezteti a hatását. Bár az ork erős állóképessége miatt enyhébb hatás lép fel, de Ordonok máris érzi, hogy hátrányosabb helyzete még hátrányosabbá válik. Kábaság keríti hatalmába és bár a penge nem fordul ki a kezéből, de mozgása kissé szétesik.*
//Összefoglalás//
*Roshnek támadása sikertelen, de a kerubi egy lefegyverzéssel kirepíti kezéből a szablyát az út melletti bokrokba, a fegyver eltűnik a szeme elől. Nem harcképtelen, csak egyik szablyáját vesztette el.
Ordonok nem képes felállni, mert Isqeha tovább támadja, csele után sikeresen sebzi meg és juttatja a pengére kent mérget a sebbe.
Asema megtámadná Xangjaot, aki egy ütéssel veri vissza a támadást és az ebet Ordonok visszahívja. Isqeha és Xangjao további támadásai a következőkben következhetnek be.
Ordonok érzi is a méreg hatását ahogy a véráramba kerül. Kábaságot érez, mozdulatai darabossá válnak, de nem harcképtelen, csak azon kívül, hogy féltérden van, még kiszolgáltatottabb helyzetbe került.*
//Dobások a kockadobón!
Magyarázat:
Kezdeményezések: első Roshnek a kerubi előtt, kerubi véd és visszatámad, sikeres támadás, sikeres fegyverforgatás próba - lefegyverzés - Roshnek nem tud támadni a fegyverével.
Isqeha támadás - sikeres, fegyverforgatás próba sikertelen - Ordonok vértje felfogja a sebzés egy részét, de nem teljesen - sebzés nem kiemelkedő - méreg a sebbe jut.
Ordonok védekezett, nincs támadás.
Xangjao megelőzi Asemát - sikeres támadás, Ordonok visszahívja a kutyát - nincs támadás.
Ordonok sikeres állóképesség próba - kábaság, nem egyensúlyvesztés - de mivel sikeres támadást kapott, nem tud felállni.//
249. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-13 17:06:51
Üzenet elküldve: 2020-06-13 17:06:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Frandr bólint az öreg kijelentésére. Ugyanabban a pozícióban van, amiben elaludt, a falnak támaszkodva a tűz mellett. Kivételesen nyugodt éjszakája volt, pedig az ajtót ostromló horda és az előző nap erre egyáltalán nem adott okot.
Már nem is tudja, mióta nem volt egy rémálomtól mentes éjszakája, így nagyon meglepi, hogy pont most volt ebben változás. De ahogy belegondol, hogy mi fog következni, valahogy nem tud örülni a nyugodt éjszakának.
Komor arckifejezéssel, gépies mozdulatokkal nyúl a páncéljáért, majd kezdi el magára csatolni azt. Mikor ezzel végzett, fegyverzetét kezdi el átellenőrizni.
Teljesen tisztában van azzal, hogy semmi praktikus értelme nincs annak, amit csinál, de nem is azért csinálja. Pótcselekvés inkább, ami megnyugtatja csata előtt. Elülteti benne a tudatot, hogy bízhat a felszerelésében, emiatt már nem kell aggódnia.
Ám ez nem jelenti azt, hogy nem keres valós problémákat a felszerelésében, és a gyakori és régóta tartó használat miatt talál is bőven. A sisakján több horpadás is található, szem- és orrvédője már több éve letört.
Brigantinján is láthatóak a foltozások, a deformációk, a horpadások, amikkel még a pusztán a kovács halála után nem tudtak mit kezdeni. Lábszárvédőjén új horpadás van, amit még két nappal ezelőtt okozott az egyik dög...
Új problémát nem talál, és ahogy a többiek végeznek a készülődéssel, úgy ő is feltápászkodik, és némán felsorakozik az ajtó elé. Jobb keze a fokosa markolatán, balja a pajzsát tartja. Haját a sisakja takarja, ám szakálla sötéten tükrözi hangulatát.
Mikor az öregek kinyitják az ajtót, ő elsőként lép ki rajta, ám megáll, körülnéz, és közben ha a többiek bent még kérdeznek, a beszélgetést is hallgatja. Ő maga egy szót sem szól, csak a mocsarat pásztázza szemével, a tornyokat és az esti horda esetleges visszamaradt képviselőit keresi, várva, hogy Laor kiadja a parancsot az indulásra.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.13 17:11:58
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Frandr bólint az öreg kijelentésére. Ugyanabban a pozícióban van, amiben elaludt, a falnak támaszkodva a tűz mellett. Kivételesen nyugodt éjszakája volt, pedig az ajtót ostromló horda és az előző nap erre egyáltalán nem adott okot.
Már nem is tudja, mióta nem volt egy rémálomtól mentes éjszakája, így nagyon meglepi, hogy pont most volt ebben változás. De ahogy belegondol, hogy mi fog következni, valahogy nem tud örülni a nyugodt éjszakának.
Komor arckifejezéssel, gépies mozdulatokkal nyúl a páncéljáért, majd kezdi el magára csatolni azt. Mikor ezzel végzett, fegyverzetét kezdi el átellenőrizni.
Teljesen tisztában van azzal, hogy semmi praktikus értelme nincs annak, amit csinál, de nem is azért csinálja. Pótcselekvés inkább, ami megnyugtatja csata előtt. Elülteti benne a tudatot, hogy bízhat a felszerelésében, emiatt már nem kell aggódnia.
Ám ez nem jelenti azt, hogy nem keres valós problémákat a felszerelésében, és a gyakori és régóta tartó használat miatt talál is bőven. A sisakján több horpadás is található, szem- és orrvédője már több éve letört.
Brigantinján is láthatóak a foltozások, a deformációk, a horpadások, amikkel még a pusztán a kovács halála után nem tudtak mit kezdeni. Lábszárvédőjén új horpadás van, amit még két nappal ezelőtt okozott az egyik dög...
Új problémát nem talál, és ahogy a többiek végeznek a készülődéssel, úgy ő is feltápászkodik, és némán felsorakozik az ajtó elé. Jobb keze a fokosa markolatán, balja a pajzsát tartja. Haját a sisakja takarja, ám szakálla sötéten tükrözi hangulatát.
Mikor az öregek kinyitják az ajtót, ő elsőként lép ki rajta, ám megáll, körülnéz, és közben ha a többiek bent még kérdeznek, a beszélgetést is hallgatja. Ő maga egy szót sem szól, csak a mocsarat pásztázza szemével, a tornyokat és az esti horda esetleges visszamaradt képviselőit keresi, várva, hogy Laor kiadja a parancsot az indulásra.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.13 17:11:58
248. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-13 16:11:13
Üzenet elküldve: 2020-06-13 16:11:13
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*Ismét pattan egy rég kialudt fahasáb a kandallóban, a szobában egyre kevesebb fény jut ahhoz hogy egymás mimikáját kellően felmérjék, s viszonyítsanak hozzá. Az iménti disputa kezd feszültebbé válni, örök igazságok, vagy rövid életű hazugságok hangoznak el, de ezt eldönteni már nem lehet. Laor, ki a mágia iránt mindig is érzékenyebb volt, mint társai, joggal háborodik fel a feltörő emlékek hatására, melyeknek bár rengeteg mondanivalójuk van, a módszer nincs ínyére, s a felmordulására Ezias csak fáradtan teszi fel két kezét. Befejezte. Az apró konfliktusok, de még a nagyobb összetűzések is a tanácstalanság és a gerjesztett félelem folytatásai, mindkettő egyenesen aránylik a másikhoz, azonban időben vissza tudják fogni magukat, s az öregek sem terveznek vitát nyitni, vagy megvétózni bármelyikük véleményét. Jobban teszik, vannak csaták, melyeket mindenkinek magának kell megvívni. Frandr bágyadt tekintettel nyeri vissza lassan erejét, s bár húzza az álmok hálója, úgy reppen ki belőle az éjszaka, akár egy tétova pillangó, a cseresznyefa virágjáról. Egy pillanat, s már elveszik a vágy. Persze, ha végképp csend lesz, erőt vesz rajta is az álom, ki tudja hány órája talpalnak már az ingoványban, s megvívtak számos csatát tudván, hogy a legnagyobb még előttük áll.*
- Az Őrzők nem vágyják a fényes életet. *Szólal meg csendesen Ahroius.* Életünket tettük mások életének védelmére, ennél nagyobb dicsőség nem kell. *Aprón megvonja vállát, majd Eziasra tekint, ki maga elé meredve szívja meg rég kialudt pipáját, hogy aztán elégedetlenül koppanjon maga mellett. Térdére támaszkodik.* Mert mi nem tudjuk, Laor... azért mert mi nem tudjuk. *Jegyzi meg szomorúan, s legyint rá egyet, gondolván higgyenek, amit akarnak. Apró mosoly ül arcára.*
- Van, mikor minden tettünk ellenére, az ember az, ki nagyobb problémát okoz, magára hívva a sorsot... megtudod, hamarosan megtudod, harcos. *Egészíti ki, s feltápászkodva az odú másik felébe indul, hogy nyugovóra térjen. Csak az ajtóból fordul vissza:*
- Jól tudom, fiam, pontosan tudom... de nem ismered, csak a fél igazságot, a kérdés, hogy az egész, vajon mit tenne veled? *Valóban szomorú. Szemei egészen ellágyulnak, mikor beszél, s bár minden bizonnyal nagyobb értetlenséget okoz a férfinak, mint előtte volt, nem beszél tovább. Aznap éjjel nem jön már elő többé. Quantall mindeközben tovább folytatja fejtegetését, ahogyan Krestvir démonaival küzd, utat engedve könnyeinek, nehéz percek ezek, a mélységi suta vigasztalása azonban talál célba talál.*
- Nem a mágia a lényeg, Quantall. *Szól közbe Ahroius, ki még velük van.* Az akarat és a hit a lényeg, a mágia csupán az eszköz. Természet adta energiáink minden bizonnyal elegendőek lennének a kapu bezárására, de nem lehet, hogy csak mi akarjuk ezt, nem lehet! Másnak is akarnia kell, s tenni érte, csak így figyelnek fel az istenek, ki elfordultak-e világtól. *Magyarázza csendesen a megmagyarázhatatlant.* Mi az Őrzők vagyunk... *felsóhajt, majd Ezias után pillant, s miután meggyőződik arról, hogy nincs köztük, közelebb húzódik* sorsokat befolyásolunk, megváltoztatjuk az idő vonalát... néha a jó, néha a rossz irányba kell lendülnie, soha nincs tökéletes rend, vagy tökéletes káosz. Mindkettőben csak egy hatalom érvényesülne egy kézben, az pedig sohasem jó, Quantall. *Arcán az látszik, hogy ezt nem értheti meg valójában senki sem, talán még az sem, ki egész életét ebben élte le.* Életünket erre tettük... hidd el, nagyon hosszú volt, s még talán lesz is, ha úgy akarják. *Legyint.* Csak... bízzatok bennünk, és higgyetek, sohasem voltatok egyedül. *Megdörgöli halántékát, majd a lányra figyel, ki immár talán megnyugodott, némán rázza meg fejét.*
- A fizikai határ, ide nem elég, s az, mely mágiával tartja benn őket, nem tart vissza senki betérőt, az a mi dolgunk volna, bár sokszor kudarcot vallottunk. *Ismeri el, kissé fátyolosodó tekintettel, látszólag nehéz erről beszélni, ki tudja hány halált láthatott már.*
- És szívesen harcos, megtisztelő volt veletek egy éjszakát beszélgetni, s meg... megismerni benneteket. *Pillant fel a büszkén és gondterhelten falhoz térdepelő Laorra, majd végigvezeti tekintetét az alváshoz készülődő Krestviren, az imára vonuló Quantallon, s a tűz mellett ülő Frandron, az alvó Alyon.*
- Aludjatok, harcosok... *mosolyodik el aztán, s az álmosan, szipogva motyogó Krestvirhez lép, vállára takarót terít szelíden.* már igen, Krestvir, már igen. *Kacsint a lányra, s mellé ül. Őrizni tervezi álmát látszólag, bár tudja, ezen harcosoknak álmát hiába őrzi, van, amit nem tud elkerülni egyikük sem. A mosoly hamar lehervad ajkáról, s gondterhelten mered maga elé.*
//Laor álma//
*Nem veszi észre mikor nyomja el az álom, de egy idő után, ott a fal mellett, mintha nem érezne ingerültséget, gondokat, kellemes nyugalom szállja meg, s egyik pillanatról a másikra azt gondolja, itt nem érheti baj. Elalszik...
...A félelf úgy dönt, hogy utána jár a kérdésnek, és amíg Ziát faggatja, Laor a hajó orrába sétál. Ott pedig valami megmagyarázhatatlan okból késztetést érez rá, hogy karjait széttárva feküdjön neki a szélnek, hagyja, hogy a fuvallat belecsimpaszkodjon hajába és ruhájába, és szinte már hallaná is, hogy egy női kobzos tragikusan véget ért szerelemről dalol. Épp elvigyorodna a bolond gondolat hatására, amikor hirtelen valami nagyon nyomasztó érzés keríti hatalmába. Elnéz felfelé a folyón amerre Arteniort véli és úgy érzi, hogy a szíve ki akar ugrani a mellkasából. Visszafordul tanácstalanul a többiekhez, aztán ismét előre bámul. Nagyon, de nagyon úgy érzi, hogy már ott kéne lennie, tennie kéne valamit, csak így tudná elűzni ezt az érzést. Bal kezével letámaszkodik a korlátra, elkeskenyülő szájjal mered előre, jobb keze pedig ökölbe szorul. Észre sem veszi, hogy körmei saját tenyerébe vájnak, és ujjai közül vér serken... *
- Igen... Ziana. *Hangzik fel nem messze mögötte, hol a lány és a félvér beszélgetett az imént. Hátrafordul, de csak homályos foltokat lát.*
- Úgy van, ha ezt megteszed, sok minden megváltozik. *Őrült kuncogás, s az egyik beszélgető homályos foltja kissé megrázkódik.*
- Ne emlékezzek rá... *Ismerős hang... ~ Ziana? De... miért ilyen szokatlanul bizonytalan?! ~ Az álom kissé torzul, ugrik a kép elméjében.*
- Fogd fel játéknak... Teysus játékának. Vicces nem? Az egyensúly nevében... *Von vállat a talán Zianával szemben álló folt, s megint horkantva felkuncog, alig bírja tovább mondani.* Amos... Amos az apám szét fog robbanni... *a hang torzul* ezeket a kurva Teysus bélyegeket is alig tudták leszedni rólam* szóval csináld! Ez az utasításom... robbantsd fel az egészet... égjen porig, *üvölteni kezd* HASADJON SZÉT!! HULLJANAK AZ ELFEK, TÖRPÉK, TÜNDÉREK... MINDENKI!! MINDENKI PUSZTULJON! *Lecsendesedik kissé.*
- Vesszen... Arthenior... *Laor megszédül, s a hajókorlátot még inkább megragadja, nem veszi észre, hogy a fa lassan forgácsolódik keze alatt, a dezertőrök harca lassan a feledés homályába vész.*
- Laor... *Csendes, fiatalos hang mellette.* Laor... *ismétli meg határozottabban, míg a férfi oldalra nem néz, s meg nem látja a dús szakállú férfit.*
- Ezias... *emeli mellkasára kezét a férfi, majd szomorúan elmosolyodik.* Gyűlölni fogsz ezért, Laor, most még nem, most még össze vagy zavarodva... NE! Ne nézz oda, ne lásd... FELEJTS! És ne aggódj, Zianáról gondoskodunk... *Apró érintés csupán a homlokán...
Még a gázló környékén elhagyta a dezertőrök hajóját. A kapitány valami olyasmiről beszélt, hogy az alacsony vízállás miatt várakozniuk kéne, de erre képtelen volt. Az a nyomasztó érzés, ami először a hajókorlát mellett ácsorogva kerítette hatalmába, többször is visszatért, egyre erősebben. Noha eddigi élete során soha nem voltak úgynevezett megérzései, de most képtelen volt szabadulni a gondolattól, hogy ha tovább tétlenkedik akkor valami szörnyű dolog történhet. Tehát addig erősködött míg lovával együtt partra nem tették. Most pedig már a szántóföldeken át, tulajdonképpen toronyiránt vágtat a város felé. Megteheti. Mostanra elég jó lovas lett belőle, de ez a thargok között nem is csoda. Ráhajol a hátas nyakára, vicsorogva mered előre és lóról is, lovasáról is csak úgy szakad a verejték. És még ezt a tempót is lassúnak érzi, tovább hajszolja szerencsétlen párát. Csak már lenne Artheniorban! Persze a városban nem lesz egyszerű megtalálnia Leát, de ezzel ráér foglalkozni, ha már végre megérkezett...*
- Ébredj, Laor... itt az idő. *Ahroius szomorú tekintete kisöpri szeméből az álmot, lábai elmacskásodtak a fal tövében, orrában meggyűlik az odú odvas, nehézkes illata.*
//Quantall álma//
*Az ima oly könnyeden hangzik ajkairól, mint talán még soha nem tapasztalta. Megnyugvást hoz, a feszültség elillan, akár a hajnali pára földek felett, nem kell sok, s máris az igazak álmát alussza...
Temetési menet. Túl hosszú ideje gyalogolnak már, túl sok idő... túl sok a fájdalom túl...
...hideg a föld, de Quantall nem érzi. Oly távolinak tűnik minden, nem hall csatazajt, de még a szél fúvása sem zavarja. Az ő arca nem pirosodik a fagytól, inkább tovább mélyül a színe. Gondolatok nem kínozzák, inkább afféle nyugalomnak nevezhető az állapot, mint egy hosszú vándorút után az első fogadó a kietlen pusztán. Csendes, hívogató és kedves.*
- Kelj... *Egyetlen szó csak először, mélán és tompán, mintha csak egy gödörből szólna.* Kelj... *Ismétlődik meg hirtelen a hang, mit már jobban hall, s mintha az a valaki erőteljesebben próbálkozna. Olybá tűnik, mintha mozgást érezne batyujában, vagy szütyőjében, mintha egy apró nyúl próbálkozna töretlen kibújni onnan.*
- Kelj fel, Quantall!!! *Hirtelen a mozgás alábbhagy, s rubintvörös, majd kék színben játszó fényfolt tűnik fel pont ott, ahol egy bizonyos könyvet tárol. Mást is érez a mélységi, mert teste erőre kap, s a fájdalma megszűnik, szemei még csukva ugyan, mert kecsegtető a pihenés, de egyáltalán nem érzi magát fáradtnak, sőt meggyőződése, hogy sebe behegedt.*
- Még nincs vége, neked nincs! *Hangzik fel a könyv.* Segítettem, most indulj, szükség van rád!
*Majd fény és mintha visszatérne belé az élet. Fáradtan motyogja maga elé.*
-Te vagy az? A látnok?
*Még a nevét se tudja szegény embernek... Ahogy, azt sem, hogy mi történt vele. Csak annyit, hogy a lelkét egy kőbe zárta, de erről egy félistennő se tudott semmit. Álmában mosolyodik el, s önkéntelenül veszi elő hátizsákjából a könyvet, mintha nem egy csata kellős közepén feküdne éppen. Elvégre ez egy álom, ugyan mi baj történhet:*
- Ahroius... *motyogja maga elé a borítót végig simítva.*
- Kelj fel! *Hangzik hirtelen, s vállára idősödő kéz nehezedik, mely gyengéden megrázza.*
- Kelj fel, Quantall, itt az idő... *Ahroius áll felette, s az odú nehézkes, kissé vizenyős, dohos illatával telik meg tüdeje. Indulni kell.*
//Krestvir álma//
*Nyugalom szállja meg, Ahroius utolsó szavai persze megint nem voltak egyértelműek, de mintha ez nem jelentene semmit, a feszültség elillan, többé, legalábbis ezen az éjszakán nem érez már félelmet, azonban, ahogy álomba merül, ez az érzés sokkal inkább vált át kissé zaklatottá...
- Gyere! Gyere! *A fiú, akit követett nem volt ismerős, sem közelről, sem távolról. S, hogy mi volt a késztetés, hogy követnie kellett? Azt sem tudja megmagyarázni, de a sűrű erdő egyre inkább aggasztja.*
- Gyere, gyere! *Kiált ismét a gyermek, s válla felett a mögötte igyekvő lányra kacag, ki sok mindent megélt már, pedig még csak gyermek ő is. Aztán hirtelen megállnak, majd a kisfiú, kit eddig sietős léptekkel összezavarodva követett maga elé mered a fűbe.*
- Nézd... *nyújtja előre kezét, egy apró kőhalomra mutatva.* nézd...
*A fák gyűrűjében egy magányos sírkő, s ő mögötte.
Krestvir Drelm… ez a felirat volt a kőbe vésve, ez a két szó - alighanem név – ismétlődik csak a fejében emlék gyanánt, miközben csörtet át az erdőn, ki tudja, hová…*
- Ez legyen. Szép név! *Bólogat bőszen a gyermek, szutykos arcát kézfejével törli végig.*
- De még a tiédet sem tudom... *szólítja meg álmában a fiút zavarodottan.*
- Ahroius... de sokan csak Ahrnak hívnak. *Szívja meg orrát, s von vállat.* Máskor is eljössz velem játszani? Játszhatunk névtalálósdit, egy csomó ilyen van errefelé! *Kacag fel aztán... elmosódik, ugrik az álom, s régen látott ismerős emléke tolódik fel.
...Kerüli Taitos tekintetét, és elzárkózva karba fonja a kezeit. Nem tudja, mit válaszoljon. De nem mer őszintének lenni...*
- Krestvir Drelm! - *böki ki végül, talán túlságosan is hirtelen, mert eszébe jut a felirat a sírkőről, és kap rajta, hogy azt mondja, mint saját nevét.*
- Mondd, nem tarthatnék veletek?... Szólnál az érdekemben a csapatod vezetőjénél? *kér, vagy inkább kérlel…* - Nem akarok egyedül itt maradni. *Szomorodik el.*
- Ébredj, Krestvir, nem vagy egyedül! Itt az idő... *Ahroius öregedő, s vizenyős tekintete mosolyog felette, nyúzott arcán az idősökre jellemző bölcs, gyermekek iránt érzett szeretet rajzolódik ki.*
//Frandr álma//
*A férfi nem álmodik. Éjszakája üres, de nyugalommal teljes. Sok mindent megélt már, sok mindenen keresztül ment, s álomtalan álmában mégis felidéződik az mi jó, s mi rossz is volt. A család. A család a legfontosabb mind felett... Az érzés hatalmába keríti, s bár a harcosok nem sírnak, talán álmában mégis lehet egy kicsit, itt nem bántja érte senki, itt nem fogják kinevetni. Közelebb húzódik a tűzhöz, közelebb, míg még kellemes meleget áraszt, s az éjszaka legvégén, mégis felesége arca tűnik fel lelki szemei előtt mosolyogva.*
- Frandr... szeretett harcosom... *elhomályosul a kép.* Ébred, Frandr... itt az idő... indulni kell... *Az álomba hirtelen kúszik be az idősödő férfi hang, s mikor szemét nyitja, szakállas vénembert lát maga előtt, haloványan mosolyogva.*
- Indulni kell... *ismétli meg, majd odébb áll, s az asztalon tesz rendet.*
*A reggel nem madárcsicsergéssel, vagy virágillattal teli. Nem is várja őket megterített asztal, vagy forrón gőzölgő tea. Csupán egy reggel, valakinek lehet, hogy az utolsó. Talán vállat von az élet a sorsra, vagy a sors forgatja a szemét az életre, ki tudja? Istenek játéka ez, ahogyan minden az. Örök bábjátékos az élet, mindig is az volt, most miért legyen más? Carsaadi és Alo is kipihenten ébred, egyikük sem érez fájdalmat, vagy egyéb problémát, úgy látszik a hosszú alvás az elgyötört testbe energiát adott... meg persze elültetett gondolatokat, melyek kinyilatkoztatása hamarosan eljő. A szótlan készülődést követően, kissé bántó a fény, ahogyan Ezias az ajtót megnyitja, s csak némán biccent mindenkinek egyet egyet. A búcsú rövid és szomorúnak mondható, bár lenne, ami optimizmussal tölt el mindenkit... ó bár lenne olyan... de az élet kegyetlen.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*Ismét pattan egy rég kialudt fahasáb a kandallóban, a szobában egyre kevesebb fény jut ahhoz hogy egymás mimikáját kellően felmérjék, s viszonyítsanak hozzá. Az iménti disputa kezd feszültebbé válni, örök igazságok, vagy rövid életű hazugságok hangoznak el, de ezt eldönteni már nem lehet. Laor, ki a mágia iránt mindig is érzékenyebb volt, mint társai, joggal háborodik fel a feltörő emlékek hatására, melyeknek bár rengeteg mondanivalójuk van, a módszer nincs ínyére, s a felmordulására Ezias csak fáradtan teszi fel két kezét. Befejezte. Az apró konfliktusok, de még a nagyobb összetűzések is a tanácstalanság és a gerjesztett félelem folytatásai, mindkettő egyenesen aránylik a másikhoz, azonban időben vissza tudják fogni magukat, s az öregek sem terveznek vitát nyitni, vagy megvétózni bármelyikük véleményét. Jobban teszik, vannak csaták, melyeket mindenkinek magának kell megvívni. Frandr bágyadt tekintettel nyeri vissza lassan erejét, s bár húzza az álmok hálója, úgy reppen ki belőle az éjszaka, akár egy tétova pillangó, a cseresznyefa virágjáról. Egy pillanat, s már elveszik a vágy. Persze, ha végképp csend lesz, erőt vesz rajta is az álom, ki tudja hány órája talpalnak már az ingoványban, s megvívtak számos csatát tudván, hogy a legnagyobb még előttük áll.*
- Az Őrzők nem vágyják a fényes életet. *Szólal meg csendesen Ahroius.* Életünket tettük mások életének védelmére, ennél nagyobb dicsőség nem kell. *Aprón megvonja vállát, majd Eziasra tekint, ki maga elé meredve szívja meg rég kialudt pipáját, hogy aztán elégedetlenül koppanjon maga mellett. Térdére támaszkodik.* Mert mi nem tudjuk, Laor... azért mert mi nem tudjuk. *Jegyzi meg szomorúan, s legyint rá egyet, gondolván higgyenek, amit akarnak. Apró mosoly ül arcára.*
- Van, mikor minden tettünk ellenére, az ember az, ki nagyobb problémát okoz, magára hívva a sorsot... megtudod, hamarosan megtudod, harcos. *Egészíti ki, s feltápászkodva az odú másik felébe indul, hogy nyugovóra térjen. Csak az ajtóból fordul vissza:*
- Jól tudom, fiam, pontosan tudom... de nem ismered, csak a fél igazságot, a kérdés, hogy az egész, vajon mit tenne veled? *Valóban szomorú. Szemei egészen ellágyulnak, mikor beszél, s bár minden bizonnyal nagyobb értetlenséget okoz a férfinak, mint előtte volt, nem beszél tovább. Aznap éjjel nem jön már elő többé. Quantall mindeközben tovább folytatja fejtegetését, ahogyan Krestvir démonaival küzd, utat engedve könnyeinek, nehéz percek ezek, a mélységi suta vigasztalása azonban talál célba talál.*
- Nem a mágia a lényeg, Quantall. *Szól közbe Ahroius, ki még velük van.* Az akarat és a hit a lényeg, a mágia csupán az eszköz. Természet adta energiáink minden bizonnyal elegendőek lennének a kapu bezárására, de nem lehet, hogy csak mi akarjuk ezt, nem lehet! Másnak is akarnia kell, s tenni érte, csak így figyelnek fel az istenek, ki elfordultak-e világtól. *Magyarázza csendesen a megmagyarázhatatlant.* Mi az Őrzők vagyunk... *felsóhajt, majd Ezias után pillant, s miután meggyőződik arról, hogy nincs köztük, közelebb húzódik* sorsokat befolyásolunk, megváltoztatjuk az idő vonalát... néha a jó, néha a rossz irányba kell lendülnie, soha nincs tökéletes rend, vagy tökéletes káosz. Mindkettőben csak egy hatalom érvényesülne egy kézben, az pedig sohasem jó, Quantall. *Arcán az látszik, hogy ezt nem értheti meg valójában senki sem, talán még az sem, ki egész életét ebben élte le.* Életünket erre tettük... hidd el, nagyon hosszú volt, s még talán lesz is, ha úgy akarják. *Legyint.* Csak... bízzatok bennünk, és higgyetek, sohasem voltatok egyedül. *Megdörgöli halántékát, majd a lányra figyel, ki immár talán megnyugodott, némán rázza meg fejét.*
- A fizikai határ, ide nem elég, s az, mely mágiával tartja benn őket, nem tart vissza senki betérőt, az a mi dolgunk volna, bár sokszor kudarcot vallottunk. *Ismeri el, kissé fátyolosodó tekintettel, látszólag nehéz erről beszélni, ki tudja hány halált láthatott már.*
- És szívesen harcos, megtisztelő volt veletek egy éjszakát beszélgetni, s meg... megismerni benneteket. *Pillant fel a büszkén és gondterhelten falhoz térdepelő Laorra, majd végigvezeti tekintetét az alváshoz készülődő Krestviren, az imára vonuló Quantallon, s a tűz mellett ülő Frandron, az alvó Alyon.*
- Aludjatok, harcosok... *mosolyodik el aztán, s az álmosan, szipogva motyogó Krestvirhez lép, vállára takarót terít szelíden.* már igen, Krestvir, már igen. *Kacsint a lányra, s mellé ül. Őrizni tervezi álmát látszólag, bár tudja, ezen harcosoknak álmát hiába őrzi, van, amit nem tud elkerülni egyikük sem. A mosoly hamar lehervad ajkáról, s gondterhelten mered maga elé.*
//Laor álma//
*Nem veszi észre mikor nyomja el az álom, de egy idő után, ott a fal mellett, mintha nem érezne ingerültséget, gondokat, kellemes nyugalom szállja meg, s egyik pillanatról a másikra azt gondolja, itt nem érheti baj. Elalszik...
...A félelf úgy dönt, hogy utána jár a kérdésnek, és amíg Ziát faggatja, Laor a hajó orrába sétál. Ott pedig valami megmagyarázhatatlan okból késztetést érez rá, hogy karjait széttárva feküdjön neki a szélnek, hagyja, hogy a fuvallat belecsimpaszkodjon hajába és ruhájába, és szinte már hallaná is, hogy egy női kobzos tragikusan véget ért szerelemről dalol. Épp elvigyorodna a bolond gondolat hatására, amikor hirtelen valami nagyon nyomasztó érzés keríti hatalmába. Elnéz felfelé a folyón amerre Arteniort véli és úgy érzi, hogy a szíve ki akar ugrani a mellkasából. Visszafordul tanácstalanul a többiekhez, aztán ismét előre bámul. Nagyon, de nagyon úgy érzi, hogy már ott kéne lennie, tennie kéne valamit, csak így tudná elűzni ezt az érzést. Bal kezével letámaszkodik a korlátra, elkeskenyülő szájjal mered előre, jobb keze pedig ökölbe szorul. Észre sem veszi, hogy körmei saját tenyerébe vájnak, és ujjai közül vér serken... *
- Igen... Ziana. *Hangzik fel nem messze mögötte, hol a lány és a félvér beszélgetett az imént. Hátrafordul, de csak homályos foltokat lát.*
- Úgy van, ha ezt megteszed, sok minden megváltozik. *Őrült kuncogás, s az egyik beszélgető homályos foltja kissé megrázkódik.*
- Ne emlékezzek rá... *Ismerős hang... ~ Ziana? De... miért ilyen szokatlanul bizonytalan?! ~ Az álom kissé torzul, ugrik a kép elméjében.*
- Fogd fel játéknak... Teysus játékának. Vicces nem? Az egyensúly nevében... *Von vállat a talán Zianával szemben álló folt, s megint horkantva felkuncog, alig bírja tovább mondani.* Amos... Amos az apám szét fog robbanni... *a hang torzul* ezeket a kurva Teysus bélyegeket is alig tudták leszedni rólam* szóval csináld! Ez az utasításom... robbantsd fel az egészet... égjen porig, *üvölteni kezd* HASADJON SZÉT!! HULLJANAK AZ ELFEK, TÖRPÉK, TÜNDÉREK... MINDENKI!! MINDENKI PUSZTULJON! *Lecsendesedik kissé.*
- Vesszen... Arthenior... *Laor megszédül, s a hajókorlátot még inkább megragadja, nem veszi észre, hogy a fa lassan forgácsolódik keze alatt, a dezertőrök harca lassan a feledés homályába vész.*
- Laor... *Csendes, fiatalos hang mellette.* Laor... *ismétli meg határozottabban, míg a férfi oldalra nem néz, s meg nem látja a dús szakállú férfit.*
- Ezias... *emeli mellkasára kezét a férfi, majd szomorúan elmosolyodik.* Gyűlölni fogsz ezért, Laor, most még nem, most még össze vagy zavarodva... NE! Ne nézz oda, ne lásd... FELEJTS! És ne aggódj, Zianáról gondoskodunk... *Apró érintés csupán a homlokán...
Még a gázló környékén elhagyta a dezertőrök hajóját. A kapitány valami olyasmiről beszélt, hogy az alacsony vízállás miatt várakozniuk kéne, de erre képtelen volt. Az a nyomasztó érzés, ami először a hajókorlát mellett ácsorogva kerítette hatalmába, többször is visszatért, egyre erősebben. Noha eddigi élete során soha nem voltak úgynevezett megérzései, de most képtelen volt szabadulni a gondolattól, hogy ha tovább tétlenkedik akkor valami szörnyű dolog történhet. Tehát addig erősködött míg lovával együtt partra nem tették. Most pedig már a szántóföldeken át, tulajdonképpen toronyiránt vágtat a város felé. Megteheti. Mostanra elég jó lovas lett belőle, de ez a thargok között nem is csoda. Ráhajol a hátas nyakára, vicsorogva mered előre és lóról is, lovasáról is csak úgy szakad a verejték. És még ezt a tempót is lassúnak érzi, tovább hajszolja szerencsétlen párát. Csak már lenne Artheniorban! Persze a városban nem lesz egyszerű megtalálnia Leát, de ezzel ráér foglalkozni, ha már végre megérkezett...*
- Ébredj, Laor... itt az idő. *Ahroius szomorú tekintete kisöpri szeméből az álmot, lábai elmacskásodtak a fal tövében, orrában meggyűlik az odú odvas, nehézkes illata.*
//Quantall álma//
*Az ima oly könnyeden hangzik ajkairól, mint talán még soha nem tapasztalta. Megnyugvást hoz, a feszültség elillan, akár a hajnali pára földek felett, nem kell sok, s máris az igazak álmát alussza...
Temetési menet. Túl hosszú ideje gyalogolnak már, túl sok idő... túl sok a fájdalom túl...
...hideg a föld, de Quantall nem érzi. Oly távolinak tűnik minden, nem hall csatazajt, de még a szél fúvása sem zavarja. Az ő arca nem pirosodik a fagytól, inkább tovább mélyül a színe. Gondolatok nem kínozzák, inkább afféle nyugalomnak nevezhető az állapot, mint egy hosszú vándorút után az első fogadó a kietlen pusztán. Csendes, hívogató és kedves.*
- Kelj... *Egyetlen szó csak először, mélán és tompán, mintha csak egy gödörből szólna.* Kelj... *Ismétlődik meg hirtelen a hang, mit már jobban hall, s mintha az a valaki erőteljesebben próbálkozna. Olybá tűnik, mintha mozgást érezne batyujában, vagy szütyőjében, mintha egy apró nyúl próbálkozna töretlen kibújni onnan.*
- Kelj fel, Quantall!!! *Hirtelen a mozgás alábbhagy, s rubintvörös, majd kék színben játszó fényfolt tűnik fel pont ott, ahol egy bizonyos könyvet tárol. Mást is érez a mélységi, mert teste erőre kap, s a fájdalma megszűnik, szemei még csukva ugyan, mert kecsegtető a pihenés, de egyáltalán nem érzi magát fáradtnak, sőt meggyőződése, hogy sebe behegedt.*
- Még nincs vége, neked nincs! *Hangzik fel a könyv.* Segítettem, most indulj, szükség van rád!
*Majd fény és mintha visszatérne belé az élet. Fáradtan motyogja maga elé.*
-Te vagy az? A látnok?
*Még a nevét se tudja szegény embernek... Ahogy, azt sem, hogy mi történt vele. Csak annyit, hogy a lelkét egy kőbe zárta, de erről egy félistennő se tudott semmit. Álmában mosolyodik el, s önkéntelenül veszi elő hátizsákjából a könyvet, mintha nem egy csata kellős közepén feküdne éppen. Elvégre ez egy álom, ugyan mi baj történhet:*
- Ahroius... *motyogja maga elé a borítót végig simítva.*
- Kelj fel! *Hangzik hirtelen, s vállára idősödő kéz nehezedik, mely gyengéden megrázza.*
- Kelj fel, Quantall, itt az idő... *Ahroius áll felette, s az odú nehézkes, kissé vizenyős, dohos illatával telik meg tüdeje. Indulni kell.*
//Krestvir álma//
*Nyugalom szállja meg, Ahroius utolsó szavai persze megint nem voltak egyértelműek, de mintha ez nem jelentene semmit, a feszültség elillan, többé, legalábbis ezen az éjszakán nem érez már félelmet, azonban, ahogy álomba merül, ez az érzés sokkal inkább vált át kissé zaklatottá...
- Gyere! Gyere! *A fiú, akit követett nem volt ismerős, sem közelről, sem távolról. S, hogy mi volt a késztetés, hogy követnie kellett? Azt sem tudja megmagyarázni, de a sűrű erdő egyre inkább aggasztja.*
- Gyere, gyere! *Kiált ismét a gyermek, s válla felett a mögötte igyekvő lányra kacag, ki sok mindent megélt már, pedig még csak gyermek ő is. Aztán hirtelen megállnak, majd a kisfiú, kit eddig sietős léptekkel összezavarodva követett maga elé mered a fűbe.*
- Nézd... *nyújtja előre kezét, egy apró kőhalomra mutatva.* nézd...
*A fák gyűrűjében egy magányos sírkő, s ő mögötte.
Krestvir Drelm… ez a felirat volt a kőbe vésve, ez a két szó - alighanem név – ismétlődik csak a fejében emlék gyanánt, miközben csörtet át az erdőn, ki tudja, hová…*
- Ez legyen. Szép név! *Bólogat bőszen a gyermek, szutykos arcát kézfejével törli végig.*
- De még a tiédet sem tudom... *szólítja meg álmában a fiút zavarodottan.*
- Ahroius... de sokan csak Ahrnak hívnak. *Szívja meg orrát, s von vállat.* Máskor is eljössz velem játszani? Játszhatunk névtalálósdit, egy csomó ilyen van errefelé! *Kacag fel aztán... elmosódik, ugrik az álom, s régen látott ismerős emléke tolódik fel.
...Kerüli Taitos tekintetét, és elzárkózva karba fonja a kezeit. Nem tudja, mit válaszoljon. De nem mer őszintének lenni...*
- Krestvir Drelm! - *böki ki végül, talán túlságosan is hirtelen, mert eszébe jut a felirat a sírkőről, és kap rajta, hogy azt mondja, mint saját nevét.*
- Mondd, nem tarthatnék veletek?... Szólnál az érdekemben a csapatod vezetőjénél? *kér, vagy inkább kérlel…* - Nem akarok egyedül itt maradni. *Szomorodik el.*
- Ébredj, Krestvir, nem vagy egyedül! Itt az idő... *Ahroius öregedő, s vizenyős tekintete mosolyog felette, nyúzott arcán az idősökre jellemző bölcs, gyermekek iránt érzett szeretet rajzolódik ki.*
//Frandr álma//
*A férfi nem álmodik. Éjszakája üres, de nyugalommal teljes. Sok mindent megélt már, sok mindenen keresztül ment, s álomtalan álmában mégis felidéződik az mi jó, s mi rossz is volt. A család. A család a legfontosabb mind felett... Az érzés hatalmába keríti, s bár a harcosok nem sírnak, talán álmában mégis lehet egy kicsit, itt nem bántja érte senki, itt nem fogják kinevetni. Közelebb húzódik a tűzhöz, közelebb, míg még kellemes meleget áraszt, s az éjszaka legvégén, mégis felesége arca tűnik fel lelki szemei előtt mosolyogva.*
- Frandr... szeretett harcosom... *elhomályosul a kép.* Ébred, Frandr... itt az idő... indulni kell... *Az álomba hirtelen kúszik be az idősödő férfi hang, s mikor szemét nyitja, szakállas vénembert lát maga előtt, haloványan mosolyogva.*
- Indulni kell... *ismétli meg, majd odébb áll, s az asztalon tesz rendet.*
*A reggel nem madárcsicsergéssel, vagy virágillattal teli. Nem is várja őket megterített asztal, vagy forrón gőzölgő tea. Csupán egy reggel, valakinek lehet, hogy az utolsó. Talán vállat von az élet a sorsra, vagy a sors forgatja a szemét az életre, ki tudja? Istenek játéka ez, ahogyan minden az. Örök bábjátékos az élet, mindig is az volt, most miért legyen más? Carsaadi és Alo is kipihenten ébred, egyikük sem érez fájdalmat, vagy egyéb problémát, úgy látszik a hosszú alvás az elgyötört testbe energiát adott... meg persze elültetett gondolatokat, melyek kinyilatkoztatása hamarosan eljő. A szótlan készülődést követően, kissé bántó a fény, ahogyan Ezias az ajtót megnyitja, s csak némán biccent mindenkinek egyet egyet. A búcsú rövid és szomorúnak mondható, bár lenne, ami optimizmussal tölt el mindenkit... ó bár lenne olyan... de az élet kegyetlen.*
247. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-13 14:24:29
Üzenet elküldve: 2020-06-13 14:24:29
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*Hallgatja az ork teóriáit, amíg a gyertyákat meggyújtják. Jobbára csak hümmög rajtuk, mert olyan keveset tudnak, hogy bármelyik igaz lehet. A saját ötleteivel emiatt nem is hozakodik elő, de bólint, hogy persze, marad Ukrommal, ha nem talál a hullán újabb nyomot.
Amikor az első gyertya felfénylik, gyorsan magának is gyújt egyet, aztán visszacsúsztatja a zsebébe a fenőkövet. Három kis tálkát is talál a gyertyáknak, így már az egész kunyhót be tudják világítani, és még a kezüket sem égeti meg a viasz. Magában a szobában két dolog vonja magára a figyelmét: a nyolcágú csillag meg a díszes hintaszék.*
- Hát az meg minek a jelképe lehet? *bök állával a csillagra* Olyan, mint egy iránytű.
*Közben odalépdel a bronzos árnyalatú hintaszékhez. Nagyon szép darab! Az egész napi kutyagolás után nagy kedve volna beleülni, aztán hintázás közben elmesélné ennek a marcona szürkebőrűnek a világszép Kis Kabóca történetét, akibe egy kancellár meg egy tábornok is beleszeretett, ő pedig a vesztét okozta mind a kettőnek. Mikor idáig jut gondolatban, arra lesz figyelmes, hogy...*
~... neked hiányzik az egyik szemed!~
*Mered a karfába faragott oroszlánra, és már siet is vissza a holttesthez. Egyrészt megvizsgálja még egyszer, most már gyertyalángnál. Sérülést így sem talál rajta. Se a felpuffadt kézen, se az apró tőrön nincs vérnyom, még a markolatán sem. Másrészt megnézi az üvegcsét: megtalálja rajt a kar formájú rajzot. Bedugaszolva zsebre teszi. Harmadrészt magához veszi a medált az asszony nyakából, és összehasonlítja a belefoglalt kék követ az oroszlánok szemeivel, hátha összetartoznak.*
- Te Ukrom! *kérdi közben az orkot* Nem tudod, mire valók a fekete varázsitalok?
*Hallgatja az ork teóriáit, amíg a gyertyákat meggyújtják. Jobbára csak hümmög rajtuk, mert olyan keveset tudnak, hogy bármelyik igaz lehet. A saját ötleteivel emiatt nem is hozakodik elő, de bólint, hogy persze, marad Ukrommal, ha nem talál a hullán újabb nyomot.
Amikor az első gyertya felfénylik, gyorsan magának is gyújt egyet, aztán visszacsúsztatja a zsebébe a fenőkövet. Három kis tálkát is talál a gyertyáknak, így már az egész kunyhót be tudják világítani, és még a kezüket sem égeti meg a viasz. Magában a szobában két dolog vonja magára a figyelmét: a nyolcágú csillag meg a díszes hintaszék.*
- Hát az meg minek a jelképe lehet? *bök állával a csillagra* Olyan, mint egy iránytű.
*Közben odalépdel a bronzos árnyalatú hintaszékhez. Nagyon szép darab! Az egész napi kutyagolás után nagy kedve volna beleülni, aztán hintázás közben elmesélné ennek a marcona szürkebőrűnek a világszép Kis Kabóca történetét, akibe egy kancellár meg egy tábornok is beleszeretett, ő pedig a vesztét okozta mind a kettőnek. Mikor idáig jut gondolatban, arra lesz figyelmes, hogy...*
~... neked hiányzik az egyik szemed!~
*Mered a karfába faragott oroszlánra, és már siet is vissza a holttesthez. Egyrészt megvizsgálja még egyszer, most már gyertyalángnál. Sérülést így sem talál rajta. Se a felpuffadt kézen, se az apró tőrön nincs vérnyom, még a markolatán sem. Másrészt megnézi az üvegcsét: megtalálja rajt a kar formájú rajzot. Bedugaszolva zsebre teszi. Harmadrészt magához veszi a medált az asszony nyakából, és összehasonlítja a belefoglalt kék követ az oroszlánok szemeivel, hátha összetartoznak.*
- Te Ukrom! *kérdi közben az orkot* Nem tudod, mire valók a fekete varázsitalok?
246. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-13 08:08:06
Üzenet elküldve: 2020-06-13 08:08:06
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Otthon Zarándokoknak//
*A dagadt kéz olyan, mintha valaki másról szakították volna le és úgy varrták volna a nőhöz, noha ilyen illesztésnek nyoma nincs, mégis ezt a benyomást keltheti. A bőr rajta kissé petyhüdt, de sebnek, szúrásnak nincs nyoma ismét, és ezt a hamarosan felgyulladó fények mellett is nyugtázhatja a lány. A fenőkő és az acél lassan szikrákat vet, amiből a gyertyák segítségével a kis kunyhó felkutatói újabb és újabb lángokat éleszthetnek. A fények egyre jobban bevilágítják a kunyhót és annak szája, ajtaja, akár egy fénybogarat nyelt kutya szája, úgy világlik fel az estében. A világ hirtelen megtelik színekkel. Az asszony ruházata, a falak, az ágy, a döngölt föld padló, mind-mind a sötét törött színeiben játszanak. Még a gyertyák is drapposak, sárgásak. A láda szintúgy barnás, mellette a hintaszék kicsit talán a bronzra hajazóbb árnyalatban tündököl, de még mindig fából van. Karfájának elején két oroszlánt formált a faragó, ez tűnik az egyetlen értéknek a szobában, azonban ezen oroszlánfejek kék csillogó szemei közül is hiányzik egy. A ládán emellett nincs zár. A gyertyák feletti nyolcágú csillag sötét acél fényben pompázik, tökéletes csiszolású, kicsit kirí a környezetéből. A fény azonban felfed még valamit. A ház több pontján itt-ott gyertyák vannak elhelyezve még, így talán ezeket meggyújtva Ukrom is újra két szabad kézzel rendelkezhet, de nagyjából három egyszerű fa és agyag edényke található még a tűzhely mellett, ha helyet keresnének a gyertyáknak.
Ami a holttestet illeti, sokkal több új információt nem nyernek a fényben sem. A nő teste sértetlen, orrából sem folyik ki száradt vér csíkja, az tőr is tiszta, acél színben játszik, kivéve markolatát, mi vérvörös, kis szemrevételezés után azonban az igazságról Nawanthiri is megbizonyosodhat, ez bizony így készült. Ami az üvegcsét illeti, dugója kicsit bentebb gurulva most már megtalálható a földön. Alja meg van feketedve, és az üvegen egy aprócska még a sötét színénél is feketébb tinta rajzolat található, ez kis szemlélődés után egyértelműen kivehető kart formáz.
Még egy dolog szokatlan lehet a házban, és ezt a csapat orkabbik tagja veheti észre. A farakás mögött, némi gyújtós alatt ugyanis csillan valami, amit eddig lehetetlen lett volna észrevenni a fák szétkotrása nélkül.*
*A dagadt kéz olyan, mintha valaki másról szakították volna le és úgy varrták volna a nőhöz, noha ilyen illesztésnek nyoma nincs, mégis ezt a benyomást keltheti. A bőr rajta kissé petyhüdt, de sebnek, szúrásnak nincs nyoma ismét, és ezt a hamarosan felgyulladó fények mellett is nyugtázhatja a lány. A fenőkő és az acél lassan szikrákat vet, amiből a gyertyák segítségével a kis kunyhó felkutatói újabb és újabb lángokat éleszthetnek. A fények egyre jobban bevilágítják a kunyhót és annak szája, ajtaja, akár egy fénybogarat nyelt kutya szája, úgy világlik fel az estében. A világ hirtelen megtelik színekkel. Az asszony ruházata, a falak, az ágy, a döngölt föld padló, mind-mind a sötét törött színeiben játszanak. Még a gyertyák is drapposak, sárgásak. A láda szintúgy barnás, mellette a hintaszék kicsit talán a bronzra hajazóbb árnyalatban tündököl, de még mindig fából van. Karfájának elején két oroszlánt formált a faragó, ez tűnik az egyetlen értéknek a szobában, azonban ezen oroszlánfejek kék csillogó szemei közül is hiányzik egy. A ládán emellett nincs zár. A gyertyák feletti nyolcágú csillag sötét acél fényben pompázik, tökéletes csiszolású, kicsit kirí a környezetéből. A fény azonban felfed még valamit. A ház több pontján itt-ott gyertyák vannak elhelyezve még, így talán ezeket meggyújtva Ukrom is újra két szabad kézzel rendelkezhet, de nagyjából három egyszerű fa és agyag edényke található még a tűzhely mellett, ha helyet keresnének a gyertyáknak.
Ami a holttestet illeti, sokkal több új információt nem nyernek a fényben sem. A nő teste sértetlen, orrából sem folyik ki száradt vér csíkja, az tőr is tiszta, acél színben játszik, kivéve markolatát, mi vérvörös, kis szemrevételezés után azonban az igazságról Nawanthiri is megbizonyosodhat, ez bizony így készült. Ami az üvegcsét illeti, dugója kicsit bentebb gurulva most már megtalálható a földön. Alja meg van feketedve, és az üvegen egy aprócska még a sötét színénél is feketébb tinta rajzolat található, ez kis szemlélődés után egyértelműen kivehető kart formáz.
Még egy dolog szokatlan lehet a házban, és ezt a csapat orkabbik tagja veheti észre. A farakás mögött, némi gyújtós alatt ugyanis csillan valami, amit eddig lehetetlen lett volna észrevenni a fák szétkotrása nélkül.*
245. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-12 08:43:32
Üzenet elküldve: 2020-06-12 08:43:32
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*A kunyhó alapos átnézése előtti aggodalma, miszerint bármi ráugorhat az első sarokból, most irritációba csap át, ugyanis nemcsak gyümölcstelen és értelmetlen eddig kutakodása, hanem ami titkot még rejthet e rég lélektelen fahalmaz, az bármi fényforrás híján rejtve is marad előle. Azon kis nyomokból amit eddig észrevesz, azt lehet kigondolni, hogy dulakodásnak nincsen nyoma e szerény kis otthonban. Valószínűleg csak a nő lehetett itt az egyetlen lélek. De ha való igaz, hogy azon a borzalmasan eldeformálódott testrészen kívül nem látszódik több fizikai seb a holttesten, akkor Ukromnak eddig három teóriája van. Az első, hogy ami méreg okozhatta a mutációt (abból jöhetett a vérzés is), az az üvegcséből jött. Az esetleg vérhányást is eredményezett a duzzadással együtt, megmagyarázná a tócsákat, még ha az elhelyezkedésüket nem is. A második az természetesen bármiféle mágia vádolása. A harmadik, amiben eddig a legjobban hisz, hogy volt egy második személy is ebben a lakásban, tőle származhatnak a vérnyomok, ha a hullán valóban nem lehet fölfedezni sebhelyeket. E gondolatokat természetesen nem felejti el megosztani Nawanthirival, miközben segítségért bandukol oda hozzá. Bólintással megköszönve várja meg az áldott szikrát, azon gondolkozik, hogy kérjen e vasgyúró társától egy saját kovakövet. Sokat segítene útjában, annyi szent. De persze, büszkesége megint győzedelmeskedik józan esze fölött, így csöndben marad. Imént szerzett kanócát most kissé sietve viszi vissza a házba, tekintetével keresve tisztességes tartótálat. Ha más nincs, akkor megpróbálja stabilan rátenni azokra a fémszálak egyikére, amikkel majdnem kilyukasztatta szemét, valami csoda, hogy kezét sem sebezte meg velük.*
- Ha így nem derítesz ki többet a sebből, akkor maradj velem. Négy szem többet lát. - *Tanácsolja. Mindenesetre ha van még valami kis rejtett zug a házban, amit az árnyékok eddig sikeresen elrejtettek, most nem maradnak sokáig pillantás nélkül, dönti el magában. Így is a kelleténél több idő töltenek itt.*
*A kunyhó alapos átnézése előtti aggodalma, miszerint bármi ráugorhat az első sarokból, most irritációba csap át, ugyanis nemcsak gyümölcstelen és értelmetlen eddig kutakodása, hanem ami titkot még rejthet e rég lélektelen fahalmaz, az bármi fényforrás híján rejtve is marad előle. Azon kis nyomokból amit eddig észrevesz, azt lehet kigondolni, hogy dulakodásnak nincsen nyoma e szerény kis otthonban. Valószínűleg csak a nő lehetett itt az egyetlen lélek. De ha való igaz, hogy azon a borzalmasan eldeformálódott testrészen kívül nem látszódik több fizikai seb a holttesten, akkor Ukromnak eddig három teóriája van. Az első, hogy ami méreg okozhatta a mutációt (abból jöhetett a vérzés is), az az üvegcséből jött. Az esetleg vérhányást is eredményezett a duzzadással együtt, megmagyarázná a tócsákat, még ha az elhelyezkedésüket nem is. A második az természetesen bármiféle mágia vádolása. A harmadik, amiben eddig a legjobban hisz, hogy volt egy második személy is ebben a lakásban, tőle származhatnak a vérnyomok, ha a hullán valóban nem lehet fölfedezni sebhelyeket. E gondolatokat természetesen nem felejti el megosztani Nawanthirival, miközben segítségért bandukol oda hozzá. Bólintással megköszönve várja meg az áldott szikrát, azon gondolkozik, hogy kérjen e vasgyúró társától egy saját kovakövet. Sokat segítene útjában, annyi szent. De persze, büszkesége megint győzedelmeskedik józan esze fölött, így csöndben marad. Imént szerzett kanócát most kissé sietve viszi vissza a házba, tekintetével keresve tisztességes tartótálat. Ha más nincs, akkor megpróbálja stabilan rátenni azokra a fémszálak egyikére, amikkel majdnem kilyukasztatta szemét, valami csoda, hogy kezét sem sebezte meg velük.*
- Ha így nem derítesz ki többet a sebből, akkor maradj velem. Négy szem többet lát. - *Tanácsolja. Mindenesetre ha van még valami kis rejtett zug a házban, amit az árnyékok eddig sikeresen elrejtettek, most nem maradnak sokáig pillantás nélkül, dönti el magában. Így is a kelleténél több idő töltenek itt.*
244. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-11 19:45:02
Üzenet elküldve: 2020-06-11 19:45:02
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
~A vér nem lehet az övé... ~
*Tekint végig a hulla másik oldalán, ami szintén sértetlen.*
~... de a támadójáé sem lehet, mert a tőr nem véres. Lehet, hogy van egy másik fegyver is valahol?~
*Annyira belemerül a tűnődésbe, hogy elfeledkezik a dögszagról. Forgatja a kis fekete üvegcsét az ujjai között.*
~Neked meg mi közöd lehet az egészhez? Talán te folyattad ki a vért? Valahogy csak odakerültél emellé a szegény asszony mellé, és a dugód is kiugrott.~
*Még egyszer megnézi magának azt az óriásira dagadt jobbkezet. Soha nem látott még ilyen sebet.*
~Be lett volna kenve méreggel a tőr markolata? Nem, ez butaság... varázslat lett volna?~
*Eddig jut a tanakodásban, mikor rájön, hogy az egyre mélyülő homályban nem sokat fog tudni kideríteni, és kérdez rá az orknál, talált-e valamit.*
- Olajam nincs, de van egy fenőkövem. *elő is halássza a zsebéből* Ez kova. Tedd csak alá a gyertyádat... *ha Ukrom így tesz, a lány a tőrével szikrát csihol a fenőkőből, és némi ügyeskedéssel, fújdogálással meggyújtja a gyertyát. Aztán még egy párat, csak a biztonság kedvéért, és miközben körülnéz a kunyhóban, keres nekik valami tartót.*
~A vér nem lehet az övé... ~
*Tekint végig a hulla másik oldalán, ami szintén sértetlen.*
~... de a támadójáé sem lehet, mert a tőr nem véres. Lehet, hogy van egy másik fegyver is valahol?~
*Annyira belemerül a tűnődésbe, hogy elfeledkezik a dögszagról. Forgatja a kis fekete üvegcsét az ujjai között.*
~Neked meg mi közöd lehet az egészhez? Talán te folyattad ki a vért? Valahogy csak odakerültél emellé a szegény asszony mellé, és a dugód is kiugrott.~
*Még egyszer megnézi magának azt az óriásira dagadt jobbkezet. Soha nem látott még ilyen sebet.*
~Be lett volna kenve méreggel a tőr markolata? Nem, ez butaság... varázslat lett volna?~
*Eddig jut a tanakodásban, mikor rájön, hogy az egyre mélyülő homályban nem sokat fog tudni kideríteni, és kérdez rá az orknál, talált-e valamit.*
- Olajam nincs, de van egy fenőkövem. *elő is halássza a zsebéből* Ez kova. Tedd csak alá a gyertyádat... *ha Ukrom így tesz, a lány a tőrével szikrát csihol a fenőkőből, és némi ügyeskedéssel, fújdogálással meggyújtja a gyertyát. Aztán még egy párat, csak a biztonság kedvéért, és miközben körülnéz a kunyhóban, keres nekik valami tartót.*
243. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-11 15:45:07
Üzenet elküldve: 2020-06-11 15:45:07
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Elég késő van. Bár a mélységi érthetően beszélni, talán a téma komolysága vagy az, hogy szavakkal nem lehet elmondani csak megtapasztalni, de úgy néz ki, hogy nem ment át amit akart. Ettől nem lesz haragos vagy nézi le a tharg vezetőt megelégszik annak a hozzáállásával. A mélységi mágus egy barátságosnak szánt mosollyal bólint.*
-Míg a célunk azonos és mindenki támogatja a másikat elég lesz a penge és az akarat is uram.
*Magabiztos szavak. Pedig maga is tudja, hogy nem lesz ez egyáltalán ilyen könnyű. Sőt! Ha mindent jól csinálnak akkor is csak kis esélyük lesz arra, hogy túléljék. Azt, pedig, hogy mind épségben hazajutnak csodának tartaná. Ezért is jött el, hogy növelje az esélyt. Meg mert Naty, azt szerette volna. És igaza volt. Neki itt a helye. Az egyetlen ébren maradt nő könnyeit látva azért odafordul hozzá.*
-Jól van Krestvir magiszter?
*Nem akarta azért összetörni a csapat önbizalmát, de tudniuk kellett mégis mi az ami vár rájuk holnap. Nincs is sok tapasztalata a nőkkel főleg ha sírnak úgyhogy zavarba is jön tőle, hogy esetleg az ő hibája. Ahhoz se tud a továbbiakban hozzászólni ahogy vezetőjük szavai vitát generál a két fáradt harcos közt. Hát remélhetőleg holnapra kicsit össze sikerül szednie magát a csapatnak mert nagyon úgy néz ki, hogy nem kell sok a csapatnak, hogy szétessen. Az öreg Ezias úr is tesz még a dologra. Ahhoz hogy egy ismeretlen mágia gyanakvást keltsen valakiben nem kell tudatlannak lenni a témában. A mélységi is megfeszül a székében. Nem szívesen emelne fegyvert a két öreg ellen ugyanis úgy érzi nem sokat érne vele. A tharg vezetőjük nem ilyen nyugodtan fogadja a dolgot amire természetesen minden oka megvan. Viszont szerencsére tettlegességig nem fajul el a dolog. Az öregek válaszolnak Krestvir magiszter kérdéseire és úgy néz ki ismerik őt is. Quantall szinte kezdi már természetesnek venni, hogy nem lehetne meglepni ezeket az öregeket. Célja ezért is az, hogy minél többet megtudjon az öregektől. A filozófiai fejtegetések, a bizonytalan félmondatod, lehetséges hazugságok nem érdeklik. Arra, hogy visszafordulhatnak a többiekre néz akik ébren maradtak. Ha így akarnának tenni némi csalódást okozna neki, de egyedül maga se vállalkozna erre a feladatra. Viszont úgy néz ki van lehetőségük visszavonulni. A további kérdésekről mint kiderül nem válik a hasznukra majd az a különleges varázslat amit a magiszter ismer és Taitos mester átkára se tudnak megoldást ami Quantall számára is újdonság.*
-Teysus mágiával próbálkoztak már? Az úron akivel idefele találkoztunk és akit elkísértünk a piacra is még a karavánpihenő ostromából maradt átok volt és sikerült eltüntetnem róla. De akár egy Eeyr oltár közelében is lehet eltűnik róla.
*Mondjuk ezek elég egyértelmű dolgok. Valószínűleg próbálták már. Az, hogy azért fognak nekik segíteni az öregek megnyugtatja a mélységit. Eddigi tapasztalatai szerint tényleg úgy lesz ahogy mondták. Pont mikor szükségük lesz rá akkor jelennek meg. Saját fejtegetése pedig úgy néz ki, hogy igaznak tűnt. Vagy csak, azt mondják. Hogy sokkal többet tudnak nála az öregek és a tudásuk szinte már emberfeletti, azt sejti a mélységi, de lehetségesnek tartja, hogy néhány dologban azért túloztak. A Sa'tereth-ről való kérdésére viszont olyan választ kap amit megért és amivel elégedett. Mondjuk azért elgondolkozik rajta.*
~Mikor kérték korábban? A legendára utal, a csonttemetőre vagy valami másra? Kikötőben? Most a templomban?~
*Krestvir magiszter még folytatja a kérdéseket. Amit jól is tesz. Bár maga se látja be, de tény hogy már pihenniük kéne. Amit az Ahorius úr is kifejt majd kevésbé kedves módon a tharg vezetőjük is. A parancsokat sose szerette az egykori mélységi nemes. Ezért is nem nevezheti már magát nemesnek. Viszont most bólint. Feláll és elindulna az egyik prém felé, de előbb még megszólítja a másik aludni parancsoltat is.*
-Krestvir magiszter! Nem tudom, hogy viszonyul az istenekhez, de én leginkább Wylnurana istennőt tisztelem. Egyszer láttam és hozzám is szólt. Ő jót akar a halandóknak és egyszer már küzdött Sa'tereth szolgáival. Ha szeretne csatlakozhat az esti imámhoz. Nekem megnyugvást szokott hozni.
*Ha a lány nem fogadja el nincs belőle sértődés, de a fiú úgy érezte szüksége lenne valamire. Ha elfogadja akkor ahogy szokta a szütyőjébe nyúl és az egyik úrnőtől kapott az ő arcát ábrázoló érmét a kezébe véve, azokat imára kulcsolja.*
-Ez egy legendás törp pap imája, aki hosszú útja során szintén sok démonnal, szörnyeteggel és szektával nézett szembe. Nem egyszer az én népem is nehezítette az útját.
*Persze ha a lány nem tart vele akkor ezt nem mondja el csak nekikezd magában fennhangon elmormolni az imáját.*
-Ragyogó arcú tűzistennő, ó fenséges sárga sas,
ki a végtelen égen örök időkön lebegsz e világ fölött,
és aranyszárnyad alatt melengeted
a mi földi életünket,
Quantall Ackumien Galanodel köszönt,
egyedül híved az éjszaka papjai közt,
Quantall Ackumien Galanodel köszönt,
nem térdre borulva,
mert gyáva kisisten az, ki a térdre vigyáz,
Quantall Ackumien Galanodel állva köszönt,
mint férfi a férfiak istennőjét,
és tévedt Mélységért sóhajt Tehozzád.
Mert Quantall Ackumien Galanodel sorsa, hogy lásson
és rád merevülő részeg szemmel
álljon a vakság bús kapujában,
hol a halál és hazugság tornyai árnyékozzák,
és hittel kiáltva kiáltsa Lanawinnak
nevedet, ó Szép, ó Szép, ó örökkön Szép,
ó Nagy és Egyetlen,
Úrnő, aki jó vagy és élet és csók és szerelem vagy,
de Lanawin még nem ismer Téged.
Imé,
e földön az éjszaka papjai dívnak,
a téboly zordon mágusai.
Ők az iszonyat lárváit orozták
isteneik fejére,
a rémület rőt színű álmait,
állatok idétlen mását,
miktől dermed a forró ér és szűköl az elijedt lélek,
és kipüffedt, tohonya szájuk
az áldozatot lesi gyilkos örömmel,
mert Áldozat az ő vágyuk, óhajuk, kéjük.
Ha karjuk van: arra, hogy fojtson,
ha lábuk van: arra, hogy tiporjon,
ha foguk van: arra, hogy marcangoljon.
Ős poklos pokoli éjszakán
a Halálnak eladták drága, szép világodat,
a tavaszt,
a rügyet,
a csókot,
a fénylő szemeket.
Úrnő, aki jó vagy és élet és csók és szerelem vagy,
az ő nevük: Öldöklés,
az ő nevük: Siralom,
az ő nevük: Dögvész,
az ő nevük: Átok.
Úrnő, aki jó vagy, ők rontani lettek:
az olajas korsót ők felfordítják,
az ígérő magvat ők szétmorzsolják,
és emberi szívek duzzadt tömlejéből
vörös tivornyát laknak a szentséges szent itallal,
a Vérrel.
Ők letépik a jegyes melléről
a vőlegény bíboros száját,
a sírva kiáltó gyermek elől
ők halni ragadják az erős apát,
az ifjat ők kerítik Halál-rimának,
és kezük ácsolja az özvegyi ágyat.
Ők halmokat emelnek
kimeredt, bűzös holttetemekből,
és megtiporják a Reménység sűrű vetését.
Harsonásai ők az ölő Halálnak,
meghirdetik őt
mezőkön és végig a városokon,
és rikoltó kürtjük elveri az álmot,
az édes, a könnyű és ittas álmot,
mely aranyos tüzedből ránk verődött,
és tele van írva igéző képeiddel,
ó Élet!
Úrnő, aki nagy vagy és Egyetlen,
ezért van-e élet?
ezért van-e lélek a testben?
ezért süt-e arcod a tengerekre?
és szégyen-e hát a halandó lét?
Ó Wylnurana, dicső úrnőm,
add nékik anyai lelked.
Mert némberek ők, dühös asszonyi párák,
az erős szelídség éneke nékik
idegen ének.
Világosítsd meg e szomorú, tévedt Mélységet,
Wylnurana, te Nagy és Egyetlen.
Mily szép a Te arcod
és bölcs a Te igéd,
ó gyönyörű vándor!
Nem értik-e hát e tömlöctartók:
mily édes a tej s a lecsorduló méz,
mily szent a hűvös ital hév nyárban,
s az érett gyümölcsnek bőre alatt hogy lüktet a titkok vére
mily teljes csodákkal az élet kútja,
és szédítő mély az ezüst-tükör,
amelybe törp fej hajol,
mily szent az anyának altató melle,
a terített asztalnak tiszta áldozatja,
s a tekercsek mellett éjszakázó mécses.
Az élet titka nagyobb a halál titkánál,
ha szép a halál: az élet festi,
és erős a lélek, mely hazajött a haláltól.
Nem értik-e hát a zordon mágusok:
mily büszke az égbevesző tekintet,
mily gazdag a szív, amely ád,
mily isteni az halandó,
az örök Társtalan,
mert nincsen társa e büszkeségben:
az ő szeme lát a szemen túl,
az ő keze a Magvető áldott két keze,
az ő keze az Építőnek bátor két keze.
Az Élet remeklő mívese ő.
Világosítsd meg e szomorú Mélységet,
és add ó Úrnő,
hogy a föld legyen élet földje.
Röpüljön a szárny, mert röpülni termett,
szüljön a lélek, mert szülni termett,
daloljon a boldog, mert dalolni termett.
A vizek csobogjanak, a nyár ragyogjon,
s a szíveket derítse lányok tánca.
És törp az törpét megismerje,
tűz a tűz felé lobogjon csókra,
a fájdalom illatos fűszerszámát
ne nyújtsa kéz, mely tisztátalan,
és meg ne gyalázzák útonállók
a mély szemű Szenvedés szűzi testét,
a Te fényed beszüremkedjék
e homályos, árva kamarákba,
sok életet adj, ó Wylnurana, sok életet adj,
és mezőt, mezőt a Magvetőknek!
Quantall Ackumien Galanodel kérlel,
egyedül híved az éjszaka papjai közt,
a vakság bús kapujában,
hol a halál és hazugság tornyai árnyékozzák,
kérlel, rád merevülő részeg szemmel,
ki a végtelen űrben örök időkön
a világ fölött lebegsz,
ragyogó arcú tűzisten,
ó fenséges sárga sas.
*Miután elmondta akkor fekszik le az egyik kevésbé poros prémre és próbál meg elaludni ami meglepően gyorsan meg is történik vele. Bár nem vette észre, de fáradtabb volt mint hitte volna.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Elég késő van. Bár a mélységi érthetően beszélni, talán a téma komolysága vagy az, hogy szavakkal nem lehet elmondani csak megtapasztalni, de úgy néz ki, hogy nem ment át amit akart. Ettől nem lesz haragos vagy nézi le a tharg vezetőt megelégszik annak a hozzáállásával. A mélységi mágus egy barátságosnak szánt mosollyal bólint.*
-Míg a célunk azonos és mindenki támogatja a másikat elég lesz a penge és az akarat is uram.
*Magabiztos szavak. Pedig maga is tudja, hogy nem lesz ez egyáltalán ilyen könnyű. Sőt! Ha mindent jól csinálnak akkor is csak kis esélyük lesz arra, hogy túléljék. Azt, pedig, hogy mind épségben hazajutnak csodának tartaná. Ezért is jött el, hogy növelje az esélyt. Meg mert Naty, azt szerette volna. És igaza volt. Neki itt a helye. Az egyetlen ébren maradt nő könnyeit látva azért odafordul hozzá.*
-Jól van Krestvir magiszter?
*Nem akarta azért összetörni a csapat önbizalmát, de tudniuk kellett mégis mi az ami vár rájuk holnap. Nincs is sok tapasztalata a nőkkel főleg ha sírnak úgyhogy zavarba is jön tőle, hogy esetleg az ő hibája. Ahhoz se tud a továbbiakban hozzászólni ahogy vezetőjük szavai vitát generál a két fáradt harcos közt. Hát remélhetőleg holnapra kicsit össze sikerül szednie magát a csapatnak mert nagyon úgy néz ki, hogy nem kell sok a csapatnak, hogy szétessen. Az öreg Ezias úr is tesz még a dologra. Ahhoz hogy egy ismeretlen mágia gyanakvást keltsen valakiben nem kell tudatlannak lenni a témában. A mélységi is megfeszül a székében. Nem szívesen emelne fegyvert a két öreg ellen ugyanis úgy érzi nem sokat érne vele. A tharg vezetőjük nem ilyen nyugodtan fogadja a dolgot amire természetesen minden oka megvan. Viszont szerencsére tettlegességig nem fajul el a dolog. Az öregek válaszolnak Krestvir magiszter kérdéseire és úgy néz ki ismerik őt is. Quantall szinte kezdi már természetesnek venni, hogy nem lehetne meglepni ezeket az öregeket. Célja ezért is az, hogy minél többet megtudjon az öregektől. A filozófiai fejtegetések, a bizonytalan félmondatod, lehetséges hazugságok nem érdeklik. Arra, hogy visszafordulhatnak a többiekre néz akik ébren maradtak. Ha így akarnának tenni némi csalódást okozna neki, de egyedül maga se vállalkozna erre a feladatra. Viszont úgy néz ki van lehetőségük visszavonulni. A további kérdésekről mint kiderül nem válik a hasznukra majd az a különleges varázslat amit a magiszter ismer és Taitos mester átkára se tudnak megoldást ami Quantall számára is újdonság.*
-Teysus mágiával próbálkoztak már? Az úron akivel idefele találkoztunk és akit elkísértünk a piacra is még a karavánpihenő ostromából maradt átok volt és sikerült eltüntetnem róla. De akár egy Eeyr oltár közelében is lehet eltűnik róla.
*Mondjuk ezek elég egyértelmű dolgok. Valószínűleg próbálták már. Az, hogy azért fognak nekik segíteni az öregek megnyugtatja a mélységit. Eddigi tapasztalatai szerint tényleg úgy lesz ahogy mondták. Pont mikor szükségük lesz rá akkor jelennek meg. Saját fejtegetése pedig úgy néz ki, hogy igaznak tűnt. Vagy csak, azt mondják. Hogy sokkal többet tudnak nála az öregek és a tudásuk szinte már emberfeletti, azt sejti a mélységi, de lehetségesnek tartja, hogy néhány dologban azért túloztak. A Sa'tereth-ről való kérdésére viszont olyan választ kap amit megért és amivel elégedett. Mondjuk azért elgondolkozik rajta.*
~Mikor kérték korábban? A legendára utal, a csonttemetőre vagy valami másra? Kikötőben? Most a templomban?~
*Krestvir magiszter még folytatja a kérdéseket. Amit jól is tesz. Bár maga se látja be, de tény hogy már pihenniük kéne. Amit az Ahorius úr is kifejt majd kevésbé kedves módon a tharg vezetőjük is. A parancsokat sose szerette az egykori mélységi nemes. Ezért is nem nevezheti már magát nemesnek. Viszont most bólint. Feláll és elindulna az egyik prém felé, de előbb még megszólítja a másik aludni parancsoltat is.*
-Krestvir magiszter! Nem tudom, hogy viszonyul az istenekhez, de én leginkább Wylnurana istennőt tisztelem. Egyszer láttam és hozzám is szólt. Ő jót akar a halandóknak és egyszer már küzdött Sa'tereth szolgáival. Ha szeretne csatlakozhat az esti imámhoz. Nekem megnyugvást szokott hozni.
*Ha a lány nem fogadja el nincs belőle sértődés, de a fiú úgy érezte szüksége lenne valamire. Ha elfogadja akkor ahogy szokta a szütyőjébe nyúl és az egyik úrnőtől kapott az ő arcát ábrázoló érmét a kezébe véve, azokat imára kulcsolja.*
-Ez egy legendás törp pap imája, aki hosszú útja során szintén sok démonnal, szörnyeteggel és szektával nézett szembe. Nem egyszer az én népem is nehezítette az útját.
*Persze ha a lány nem tart vele akkor ezt nem mondja el csak nekikezd magában fennhangon elmormolni az imáját.*
-Ragyogó arcú tűzistennő, ó fenséges sárga sas,
ki a végtelen égen örök időkön lebegsz e világ fölött,
és aranyszárnyad alatt melengeted
a mi földi életünket,
Quantall Ackumien Galanodel köszönt,
egyedül híved az éjszaka papjai közt,
Quantall Ackumien Galanodel köszönt,
nem térdre borulva,
mert gyáva kisisten az, ki a térdre vigyáz,
Quantall Ackumien Galanodel állva köszönt,
mint férfi a férfiak istennőjét,
és tévedt Mélységért sóhajt Tehozzád.
Mert Quantall Ackumien Galanodel sorsa, hogy lásson
és rád merevülő részeg szemmel
álljon a vakság bús kapujában,
hol a halál és hazugság tornyai árnyékozzák,
és hittel kiáltva kiáltsa Lanawinnak
nevedet, ó Szép, ó Szép, ó örökkön Szép,
ó Nagy és Egyetlen,
Úrnő, aki jó vagy és élet és csók és szerelem vagy,
de Lanawin még nem ismer Téged.
Imé,
e földön az éjszaka papjai dívnak,
a téboly zordon mágusai.
Ők az iszonyat lárváit orozták
isteneik fejére,
a rémület rőt színű álmait,
állatok idétlen mását,
miktől dermed a forró ér és szűköl az elijedt lélek,
és kipüffedt, tohonya szájuk
az áldozatot lesi gyilkos örömmel,
mert Áldozat az ő vágyuk, óhajuk, kéjük.
Ha karjuk van: arra, hogy fojtson,
ha lábuk van: arra, hogy tiporjon,
ha foguk van: arra, hogy marcangoljon.
Ős poklos pokoli éjszakán
a Halálnak eladták drága, szép világodat,
a tavaszt,
a rügyet,
a csókot,
a fénylő szemeket.
Úrnő, aki jó vagy és élet és csók és szerelem vagy,
az ő nevük: Öldöklés,
az ő nevük: Siralom,
az ő nevük: Dögvész,
az ő nevük: Átok.
Úrnő, aki jó vagy, ők rontani lettek:
az olajas korsót ők felfordítják,
az ígérő magvat ők szétmorzsolják,
és emberi szívek duzzadt tömlejéből
vörös tivornyát laknak a szentséges szent itallal,
a Vérrel.
Ők letépik a jegyes melléről
a vőlegény bíboros száját,
a sírva kiáltó gyermek elől
ők halni ragadják az erős apát,
az ifjat ők kerítik Halál-rimának,
és kezük ácsolja az özvegyi ágyat.
Ők halmokat emelnek
kimeredt, bűzös holttetemekből,
és megtiporják a Reménység sűrű vetését.
Harsonásai ők az ölő Halálnak,
meghirdetik őt
mezőkön és végig a városokon,
és rikoltó kürtjük elveri az álmot,
az édes, a könnyű és ittas álmot,
mely aranyos tüzedből ránk verődött,
és tele van írva igéző képeiddel,
ó Élet!
Úrnő, aki nagy vagy és Egyetlen,
ezért van-e élet?
ezért van-e lélek a testben?
ezért süt-e arcod a tengerekre?
és szégyen-e hát a halandó lét?
Ó Wylnurana, dicső úrnőm,
add nékik anyai lelked.
Mert némberek ők, dühös asszonyi párák,
az erős szelídség éneke nékik
idegen ének.
Világosítsd meg e szomorú, tévedt Mélységet,
Wylnurana, te Nagy és Egyetlen.
Mily szép a Te arcod
és bölcs a Te igéd,
ó gyönyörű vándor!
Nem értik-e hát e tömlöctartók:
mily édes a tej s a lecsorduló méz,
mily szent a hűvös ital hév nyárban,
s az érett gyümölcsnek bőre alatt hogy lüktet a titkok vére
mily teljes csodákkal az élet kútja,
és szédítő mély az ezüst-tükör,
amelybe törp fej hajol,
mily szent az anyának altató melle,
a terített asztalnak tiszta áldozatja,
s a tekercsek mellett éjszakázó mécses.
Az élet titka nagyobb a halál titkánál,
ha szép a halál: az élet festi,
és erős a lélek, mely hazajött a haláltól.
Nem értik-e hát a zordon mágusok:
mily büszke az égbevesző tekintet,
mily gazdag a szív, amely ád,
mily isteni az halandó,
az örök Társtalan,
mert nincsen társa e büszkeségben:
az ő szeme lát a szemen túl,
az ő keze a Magvető áldott két keze,
az ő keze az Építőnek bátor két keze.
Az Élet remeklő mívese ő.
Világosítsd meg e szomorú Mélységet,
és add ó Úrnő,
hogy a föld legyen élet földje.
Röpüljön a szárny, mert röpülni termett,
szüljön a lélek, mert szülni termett,
daloljon a boldog, mert dalolni termett.
A vizek csobogjanak, a nyár ragyogjon,
s a szíveket derítse lányok tánca.
És törp az törpét megismerje,
tűz a tűz felé lobogjon csókra,
a fájdalom illatos fűszerszámát
ne nyújtsa kéz, mely tisztátalan,
és meg ne gyalázzák útonállók
a mély szemű Szenvedés szűzi testét,
a Te fényed beszüremkedjék
e homályos, árva kamarákba,
sok életet adj, ó Wylnurana, sok életet adj,
és mezőt, mezőt a Magvetőknek!
Quantall Ackumien Galanodel kérlel,
egyedül híved az éjszaka papjai közt,
a vakság bús kapujában,
hol a halál és hazugság tornyai árnyékozzák,
kérlel, rád merevülő részeg szemmel,
ki a végtelen űrben örök időkön
a világ fölött lebegsz,
ragyogó arcú tűzisten,
ó fenséges sárga sas.
*Miután elmondta akkor fekszik le az egyik kevésbé poros prémre és próbál meg elaludni ami meglepően gyorsan meg is történik vele. Bár nem vette észre, de fáradtabb volt mint hitte volna.*
242. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-11 09:31:21
Üzenet elküldve: 2020-06-11 09:31:21
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Otthon Zarándokoknak//
*Nawanthiri és Ukrom kutakodásai folytatódnak. Az ork végigtapogatja ismét a falakat, ismét minden bútort jól megnézhet, amit így sötétben, tapintással ki tud venni. Gyertyát szereznie nem nehéz, nem is mécsesek, mind inkább félig le és összeégett rudak fogadják a bejárattól jobbra eső falon, ezekből könnyedén törhet, és származásából adódóan a kanóc elpattintásával sem lehet baja. Ha folytatja a keresgélést rögtön a gyertyák felett találhat is valamit, ez pedig a falra három ponton felszegelt fém, éles végű hűvös nyolcágú csillag formájában jelenik meg, ez alatt helyezkednek el ugyanis a gyertyák Ukromnak köldök magasságban.
Nawanthiri közben átfordítja a nő holttestét, és inkább a gyilkosság nyomaira kezd el figyelmet fordítani. Valami hiányzik, leginkább egy seb, de a nő hátsó oldala is sértetlen, csupán a holt szag és a ruhájának ebbe a részébe gyűlt valamikori salak szaga lesz erősebb ismét. A halott körül a vérfoltok rendezetlenek, de leginkább a fal sarkánál gyűlnek, és egy, némi le-leszakadás mellett egyetlen komolyabb odaszáradt tócsát alkotnak. Mennyiségre azonban ez nem olyan nagy, talán az egész ha kettő, legfeljebb három kupa vér lehet. Még ha a nő vérzett is, elég valószínű, hogy ekkora vérzésbe nem halt bele, és ezt a lány is tudhatja. A tőrön sincs vér, bár ezt így a sötétben nem lehet teljesen biztosra menni. Az üvegcse maga üres, talán egy hörpintésnyi valami lehetett benne, a teteje, dugója pedig teljesen hiányzik.
Ukrom további kutakodásai során így fénytelen nem nagyon vehet észre mást. Az ágy rendezett, talán kicsit gyűrött, és üresnek tűnik, a láda maga nem nyílik, és kulcslyuk sincs nagyon rajta, ez talán az egyedüli furcsa dolog. Úgy tűnik a kis kunyhó a sötétben leginkább kérdéseket rejt, és válaszokból keveset. A békadal egyre hangosabban csap fel a környéken, az éjszaka úgy tűnik itt is inkább a vadaké.*
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2020.06.11 16:56:07, a következő indokkal:
*Nawanthiri és Ukrom kutakodásai folytatódnak. Az ork végigtapogatja ismét a falakat, ismét minden bútort jól megnézhet, amit így sötétben, tapintással ki tud venni. Gyertyát szereznie nem nehéz, nem is mécsesek, mind inkább félig le és összeégett rudak fogadják a bejárattól jobbra eső falon, ezekből könnyedén törhet, és származásából adódóan a kanóc elpattintásával sem lehet baja. Ha folytatja a keresgélést rögtön a gyertyák felett találhat is valamit, ez pedig a falra három ponton felszegelt fém, éles végű hűvös nyolcágú csillag formájában jelenik meg, ez alatt helyezkednek el ugyanis a gyertyák Ukromnak köldök magasságban.
Nawanthiri közben átfordítja a nő holttestét, és inkább a gyilkosság nyomaira kezd el figyelmet fordítani. Valami hiányzik, leginkább egy seb, de a nő hátsó oldala is sértetlen, csupán a holt szag és a ruhájának ebbe a részébe gyűlt valamikori salak szaga lesz erősebb ismét. A halott körül a vérfoltok rendezetlenek, de leginkább a fal sarkánál gyűlnek, és egy, némi le-leszakadás mellett egyetlen komolyabb odaszáradt tócsát alkotnak. Mennyiségre azonban ez nem olyan nagy, talán az egész ha kettő, legfeljebb három kupa vér lehet. Még ha a nő vérzett is, elég valószínű, hogy ekkora vérzésbe nem halt bele, és ezt a lány is tudhatja. A tőrön sincs vér, bár ezt így a sötétben nem lehet teljesen biztosra menni. Az üvegcse maga üres, talán egy hörpintésnyi valami lehetett benne, a teteje, dugója pedig teljesen hiányzik.
Ukrom további kutakodásai során így fénytelen nem nagyon vehet észre mást. Az ágy rendezett, talán kicsit gyűrött, és üresnek tűnik, a láda maga nem nyílik, és kulcslyuk sincs nagyon rajta, ez talán az egyedüli furcsa dolog. Úgy tűnik a kis kunyhó a sötétben leginkább kérdéseket rejt, és válaszokból keveset. A békadal egyre hangosabban csap fel a környéken, az éjszaka úgy tűnik itt is inkább a vadaké.*
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2020.06.11 16:56:07, a következő indokkal:
241. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-10 14:44:05
Üzenet elküldve: 2020-06-10 14:44:05
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
* Az öreg igyekszik az ork oldalába kerülni, amíg az Isqheával harcol. Sajnos nem olyan gyorsan tudja ezt megtenni, így társa bekap egy találatot, de úgy tűnik, hogy ettől függetlenül még tudja folytatni a harcot. Látszatra mondjuk eléggé paprikásnak tűnik, de ez érthető is lenne a jelen helyzetben. Na, de mindegy is ez most, mert Xung apó az ork mellé kerül és aztán jól fel is dönti. Ha nem is teljesen tette harcképtelenné, de legalább jócskán hátrányba taszította. Sajnos az a kutya megint rátámad, így nem tudja folytatni az ork szorongatását. A támadó ebet igyekszik kupán vágni, hogy végre megszabadúlhasson tőle és az ellenfelére koncentrálhasson. Ha esetleg a kutya megmarná, de nem olyan vészes, akkor amint visszamenekült az állat az orkot támadná meg. Ha még mindig féltérden van, akkor egy fejrúgást próbálna meg bevinni.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
* Az öreg igyekszik az ork oldalába kerülni, amíg az Isqheával harcol. Sajnos nem olyan gyorsan tudja ezt megtenni, így társa bekap egy találatot, de úgy tűnik, hogy ettől függetlenül még tudja folytatni a harcot. Látszatra mondjuk eléggé paprikásnak tűnik, de ez érthető is lenne a jelen helyzetben. Na, de mindegy is ez most, mert Xung apó az ork mellé kerül és aztán jól fel is dönti. Ha nem is teljesen tette harcképtelenné, de legalább jócskán hátrányba taszította. Sajnos az a kutya megint rátámad, így nem tudja folytatni az ork szorongatását. A támadó ebet igyekszik kupán vágni, hogy végre megszabadúlhasson tőle és az ellenfelére koncentrálhasson. Ha esetleg a kutya megmarná, de nem olyan vészes, akkor amint visszamenekült az állat az orkot támadná meg. Ha még mindig féltérden van, akkor egy fejrúgást próbálna meg bevinni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319