Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 51 (1001. - 1020. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1020. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-05 19:32:51
Üzenet elküldve: 2025-09-05 19:32:51
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Fapofával hallgatja végig a vitát, miközben ujjai lassan dobolnak a bárd markolatán. Nem szól közbe, nem vág vissza, csak engedi, hogy a többiek feszüljenek egymásnak. Szeme néha villan a mélységi felé, néha a páncélos harcosra siklik, de az óriás egyszerű kijelentésénél halkan felhorkant, mintha mulattatná a dolog. Amikor Thara megindul, először csak áll, látszólag közömbösen. Aztán egy mély sóhajt enged ki, és követi tekintetével a nő távolodó alakját. Végül egyetlen mozdulattal a vállára lendíti a csatabárdot, mintha eldöntötte volna, hogy ő is útra kel. Nem beszél, nem keres mentségeket. Csak elindul a nő nyomában.
Léptei tompán cuppannak a nedves talajban, acélkék szeme előre szegeződik. Nem hősöket keres, nem is bajtársakat. Csak csatát, amit megvívhat. Ha pedig az út oda vezet, ahol az orkok tanyáznak, akkor ott lesz, az első sorban. És bár száját nem nyitja ki, fejében már dübörög a gondolat.* ~Minden egyes ork, akit leterítek, egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy a puszta vérszagát végre elnyomja a csend.~ * Inkább a környezetre figyel. Hangokra, amik az ingoványosba furának tűnhetnek.*
*Fapofával hallgatja végig a vitát, miközben ujjai lassan dobolnak a bárd markolatán. Nem szól közbe, nem vág vissza, csak engedi, hogy a többiek feszüljenek egymásnak. Szeme néha villan a mélységi felé, néha a páncélos harcosra siklik, de az óriás egyszerű kijelentésénél halkan felhorkant, mintha mulattatná a dolog. Amikor Thara megindul, először csak áll, látszólag közömbösen. Aztán egy mély sóhajt enged ki, és követi tekintetével a nő távolodó alakját. Végül egyetlen mozdulattal a vállára lendíti a csatabárdot, mintha eldöntötte volna, hogy ő is útra kel. Nem beszél, nem keres mentségeket. Csak elindul a nő nyomában.
Léptei tompán cuppannak a nedves talajban, acélkék szeme előre szegeződik. Nem hősöket keres, nem is bajtársakat. Csak csatát, amit megvívhat. Ha pedig az út oda vezet, ahol az orkok tanyáznak, akkor ott lesz, az első sorban. És bár száját nem nyitja ki, fejében már dübörög a gondolat.* ~Minden egyes ork, akit leterítek, egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy a puszta vérszagát végre elnyomja a csend.~ * Inkább a környezetre figyel. Hangokra, amik az ingoványosba furának tűnhetnek.*
1019. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-04 21:28:23
Üzenet elküldve: 2025-09-04 21:28:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Natu mester egyszerű óriás. Ha szomorú vagy bánatos, iszik. Ha örül, iszik. Ha fél, iszik, de még ha valami forró ölű nőcskével hál, közben is bele-bele kortyol a butykosba. Így most, míg józan, ezek a magas röptű filozofikus gondolatok aligha tudják őt elérni, egyszerűen elméje ködén nem hatolnak át a gondolatok, az sűrűbb, mint maga az ingovány sajátja. Ahogy azonban a harcos férfi rábólint az általa kínált lőrére, rögtön felvidul az arca. Később azonban visszatér mélabús ábrázata, hiszen Thara nem fogadja el a gesztust, a másik harcos férfi pedig egyenesen kiönti a földre. ~Ez a Frandír nagy franc, hogy szarjon sünt! Megállj csak te taknyos orrú, míg alszol majd belefingok a sisakod alá, höhhö.~ Hagyja, hogy a többiek kibeszéljék egymást, nem kíván nagyon hozzászólni, van is véleménye meg nem is, kicsit mindegyik félnek megvan a maga igaza, ő már leginkább csak arra kíváncsi, hogy ha már ilyen messze eljött a városból, akkor vajon tényleg találnak-e itt orkokat? Vagy ingoványi kattogókat, hrutyutyukat, vagy bármi más mesebeli rémséget.*
-Én elkalapálok bárkit, aki túl közel merészkedik, Frandr'd uram, ennyit tudok vállalni.
*Azért nem hagy szó nélkül mindent, aztán ahogy végigpillant hármukon, hirtelen már csak ketten vannak, a sötételf nő ugyanis megindul.*
-Akko' menjünk, gondolom.
*Vonja meg a vállát, és elindul utána, mert most már hajtja a kíváncsisága is.*
-De több bort nem kaptok! Kár rátok pazarolni..
*Natu mester egyszerű óriás. Ha szomorú vagy bánatos, iszik. Ha örül, iszik. Ha fél, iszik, de még ha valami forró ölű nőcskével hál, közben is bele-bele kortyol a butykosba. Így most, míg józan, ezek a magas röptű filozofikus gondolatok aligha tudják őt elérni, egyszerűen elméje ködén nem hatolnak át a gondolatok, az sűrűbb, mint maga az ingovány sajátja. Ahogy azonban a harcos férfi rábólint az általa kínált lőrére, rögtön felvidul az arca. Később azonban visszatér mélabús ábrázata, hiszen Thara nem fogadja el a gesztust, a másik harcos férfi pedig egyenesen kiönti a földre. ~Ez a Frandír nagy franc, hogy szarjon sünt! Megállj csak te taknyos orrú, míg alszol majd belefingok a sisakod alá, höhhö.~ Hagyja, hogy a többiek kibeszéljék egymást, nem kíván nagyon hozzászólni, van is véleménye meg nem is, kicsit mindegyik félnek megvan a maga igaza, ő már leginkább csak arra kíváncsi, hogy ha már ilyen messze eljött a városból, akkor vajon tényleg találnak-e itt orkokat? Vagy ingoványi kattogókat, hrutyutyukat, vagy bármi más mesebeli rémséget.*
-Én elkalapálok bárkit, aki túl közel merészkedik, Frandr'd uram, ennyit tudok vállalni.
*Azért nem hagy szó nélkül mindent, aztán ahogy végigpillant hármukon, hirtelen már csak ketten vannak, a sötételf nő ugyanis megindul.*
-Akko' menjünk, gondolom.
*Vonja meg a vállát, és elindul utána, mert most már hajtja a kíváncsisága is.*
-De több bort nem kaptok! Kár rátok pazarolni..
1018. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-04 08:58:40
Üzenet elküldve: 2025-09-04 08:58:40
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Frandr hozzáállása az egészhez zavaró és dühítő. Tharát csak az állítja meg, hogy ez az a reakció amire mindenkitől számítana. Ellenben Frandr már mintha túl játszaná az egészet. Megértené ha megpróbálná lebeszélni őket az egészről, vagy bolondnak nevezné őt. Viszont nem ezt teszi. Már-már személyeskedik. Ami gyanút kelt Tharában. Olyat ami nem nyugtatja meg. A férfi reakcióit figyelve meg kell, hogy erősítse magában ezt az érzést. Ha nem hinne nekik, már rég tovább ment volna. Helyette itt van.
~Vagy egy beépített ork kém, vagy pedig egy romtábori bandita.~
A férfi vértezete túl szép ahhoz, hogy egy egyszerű banditát feltételezzen. Lehet, hogy egy vezér.
~Vagy csak egy bolond.~
Thara szánalommal nézi, ahogy az óriás italából a földre önt. Ő maga visszautasítja az italt.*
-A sorsunkért mi magunk felelünk. Ha te annyiban hagynád az egészet hát legyen.
*Kardját visszacsúsztatja a hüvelyébe, majd buzogányáért nyúl, miközben faképnél hagyja a férfit.*
-Inkább halok meg úgy, hogy megpróbálok hősködni mintsem, úgy hogy semmit sem teszek csak rimánkodok, hogy az egész felesleges.
*Viszont nem fecsérli tovább a drága időt. A lábnyomok alapján betudja tájolni, hogy körülbelül merre is kell elindulnia. Ezek alapján Frandrnek pontos irányt tud mutatni Arthenior felé.*
-Arra van Arthenior. Ott még biztonságos.
*Ennyit mond, azzal a köd felé mozdul, kezében a buzogánnyal, készen bármire, amit a köd neki kínálhat. Lassan megy, figyelve a lépteire. Így még ha a többiek követni akarják, még alakját követve utol tudják érni, hacsak nem tartottak amúgy is vele.*
*Frandr hozzáállása az egészhez zavaró és dühítő. Tharát csak az állítja meg, hogy ez az a reakció amire mindenkitől számítana. Ellenben Frandr már mintha túl játszaná az egészet. Megértené ha megpróbálná lebeszélni őket az egészről, vagy bolondnak nevezné őt. Viszont nem ezt teszi. Már-már személyeskedik. Ami gyanút kelt Tharában. Olyat ami nem nyugtatja meg. A férfi reakcióit figyelve meg kell, hogy erősítse magában ezt az érzést. Ha nem hinne nekik, már rég tovább ment volna. Helyette itt van.
~Vagy egy beépített ork kém, vagy pedig egy romtábori bandita.~
A férfi vértezete túl szép ahhoz, hogy egy egyszerű banditát feltételezzen. Lehet, hogy egy vezér.
~Vagy csak egy bolond.~
Thara szánalommal nézi, ahogy az óriás italából a földre önt. Ő maga visszautasítja az italt.*
-A sorsunkért mi magunk felelünk. Ha te annyiban hagynád az egészet hát legyen.
*Kardját visszacsúsztatja a hüvelyébe, majd buzogányáért nyúl, miközben faképnél hagyja a férfit.*
-Inkább halok meg úgy, hogy megpróbálok hősködni mintsem, úgy hogy semmit sem teszek csak rimánkodok, hogy az egész felesleges.
*Viszont nem fecsérli tovább a drága időt. A lábnyomok alapján betudja tájolni, hogy körülbelül merre is kell elindulnia. Ezek alapján Frandrnek pontos irányt tud mutatni Arthenior felé.*
-Arra van Arthenior. Ott még biztonságos.
*Ennyit mond, azzal a köd felé mozdul, kezében a buzogánnyal, készen bármire, amit a köd neki kínálhat. Lassan megy, figyelve a lépteire. Így még ha a többiek követni akarják, még alakját követve utol tudják érni, hacsak nem tartottak amúgy is vele.*
1017. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-03 17:57:19
Üzenet elküldve: 2025-09-03 17:57:19
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Kívülről nehéz bármit is megállapítani róla, ahogy hallgatja a többieket. Onnantól kezdve, hogy a mélységi megemlíti a máglyát, alig mozdul, hangot sem igen ad ki. Csak figyel, egyenletesen lélegzik. Az egyetlen hiba a képben örvénylő mellvértje.*
~Beszív. Kifúj.~
*A puszta ork irányítás alatt. A nomádok jelentős része halomra mészárolva. Velük talán - jó eséllyel - otthona is, hiszen ők helyhez voltak kötve. Falaik generációkon keresztül kitartottak, de egy ork légió ellen?*
~Beszív. Kifúj.~
*A kormos nem érti. Azt hiszi, egy történetben van. Azt hiszi, hogy csak azért, mert fontos dolog tanúja volt, már ő is fontos; hogy a nagy tétű történtek őt is naggyá teszik.*
~Beszív. Kifúj.~
*Jobban érdekli, hogy magasztosnak tűnjön, mint az, hogy a helyzetét kezelje. Idejött minden terv nélkül, és azt hiszi, majd a sors odaadja neki a győzelmet. Hogy az itteni találkozás valami felsőbb hatalom pártfogásának jele.*
~Beszív. Kifúj.~
*Ebben a pillanatban gyűlöli. Gyűlöli, mert semmi keresnivalója nincs itt. Gyűlöli, mert a sértődékenységét feladata fölé helyezi. Gyűlöli, mert az nem érzi át saját jelentéktelenségét.
Gyűlöli, mert nincs előtte senki más, akit gyűlölhet; mert gyűlölni akar valakit, bárkit; mert kellemesebb a gyűlölet, mint a tehetetlenség. A nyelőcsövét égető epe kiutat keres. Látótere vibrál, vörösen izzik.*
~BESZÍV. KIFÚJ.~
*Teázni? Megnyílni? Úgy tesz, mintha valami privilégium lenne a feladat. Frandr játszadozik a gondolattal, hogy fokosa egy könnyed suhintásával átéreztethesse Tharával a helyzetet.*
*Szemeket érez magán. Nem a jelenlévőkét; távoli szoborszemek ezek. Talán csak miattuk, és a csuklója körüli szorítás miatt képes visszafogni magát elég ideig, hogy kicsit kitisztuljon látása. Ahelyett, hogy rárontana a mélységire, csak közelebb lép hozzá. Ahelyett, hogy fokost ragadna, csak ökölbe szorítja kezét. Ahelyett, hogy üvöltene, elfojtott, valahol a torka mélyéről jövő hangon szólal meg. Az öreg óriás szavait követően teszi mindezt; mikor az butykosát kínálja, elfogadja, de nem iszik belőle.*
-A hősök semmit sem érnek. Ha a barátod elért valamit, azt nem jól hangzó mondatokkal és sejtelmeskedéssel tette, hanem azzal, hogy elvégezte a dolgát. Belehalt? Akkor a tiszteletére kiöntök egy kortyot, hogy a földben se legyen szomjas.
*Így is tesz; a butykost fejjel lefelé fordítva csak egy löttyintésnyit maga elé önt, majd visszanyújtja Natukoya felé, habár szemét egy pillanatra sem veszi el a mélységiről.*
-Ne az utolsó pillanatát próbáld utánozni. Ha az a célod, hogy bekerülj egy történetbe, menj haza, és fizess le egy bárdot. De ha tényleg érdekel az ork fenyegetés, akkor fogd fel: a sorsot kurvára nem érdekli, hogy sikerrel járunk-e, vagy sem.
*Egy mozdulattal felkapja maga mellől a pajzsát, majd körbenéz, újra szemügyre véve a többieket. Szavaiból egyértelmű lehet, hogy míg durván kritizálja Thara hozzáállását, a küldetést ugyanúgy magáénak érzi, mint itt mindenki más.*
-A páváskodással és sejtelmességgel semmit sem érünk. Inkább vegyük számon, hogy ki mire képes, aztán dolgozzunk ki egy stratégiát, amivel kihúzhatjuk magunkat a szarból. De ne itt tegyük. Napnyugta után veszélyes hely a Pihenő.
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.03 18:59:04
*Kívülről nehéz bármit is megállapítani róla, ahogy hallgatja a többieket. Onnantól kezdve, hogy a mélységi megemlíti a máglyát, alig mozdul, hangot sem igen ad ki. Csak figyel, egyenletesen lélegzik. Az egyetlen hiba a képben örvénylő mellvértje.*
~Beszív. Kifúj.~
*A puszta ork irányítás alatt. A nomádok jelentős része halomra mészárolva. Velük talán - jó eséllyel - otthona is, hiszen ők helyhez voltak kötve. Falaik generációkon keresztül kitartottak, de egy ork légió ellen?*
~Beszív. Kifúj.~
*A kormos nem érti. Azt hiszi, egy történetben van. Azt hiszi, hogy csak azért, mert fontos dolog tanúja volt, már ő is fontos; hogy a nagy tétű történtek őt is naggyá teszik.*
~Beszív. Kifúj.~
*Jobban érdekli, hogy magasztosnak tűnjön, mint az, hogy a helyzetét kezelje. Idejött minden terv nélkül, és azt hiszi, majd a sors odaadja neki a győzelmet. Hogy az itteni találkozás valami felsőbb hatalom pártfogásának jele.*
~Beszív. Kifúj.~
*Ebben a pillanatban gyűlöli. Gyűlöli, mert semmi keresnivalója nincs itt. Gyűlöli, mert a sértődékenységét feladata fölé helyezi. Gyűlöli, mert az nem érzi át saját jelentéktelenségét.
Gyűlöli, mert nincs előtte senki más, akit gyűlölhet; mert gyűlölni akar valakit, bárkit; mert kellemesebb a gyűlölet, mint a tehetetlenség. A nyelőcsövét égető epe kiutat keres. Látótere vibrál, vörösen izzik.*
~BESZÍV. KIFÚJ.~
*Teázni? Megnyílni? Úgy tesz, mintha valami privilégium lenne a feladat. Frandr játszadozik a gondolattal, hogy fokosa egy könnyed suhintásával átéreztethesse Tharával a helyzetet.*
*Szemeket érez magán. Nem a jelenlévőkét; távoli szoborszemek ezek. Talán csak miattuk, és a csuklója körüli szorítás miatt képes visszafogni magát elég ideig, hogy kicsit kitisztuljon látása. Ahelyett, hogy rárontana a mélységire, csak közelebb lép hozzá. Ahelyett, hogy fokost ragadna, csak ökölbe szorítja kezét. Ahelyett, hogy üvöltene, elfojtott, valahol a torka mélyéről jövő hangon szólal meg. Az öreg óriás szavait követően teszi mindezt; mikor az butykosát kínálja, elfogadja, de nem iszik belőle.*
-A hősök semmit sem érnek. Ha a barátod elért valamit, azt nem jól hangzó mondatokkal és sejtelmeskedéssel tette, hanem azzal, hogy elvégezte a dolgát. Belehalt? Akkor a tiszteletére kiöntök egy kortyot, hogy a földben se legyen szomjas.
*Így is tesz; a butykost fejjel lefelé fordítva csak egy löttyintésnyit maga elé önt, majd visszanyújtja Natukoya felé, habár szemét egy pillanatra sem veszi el a mélységiről.*
-Ne az utolsó pillanatát próbáld utánozni. Ha az a célod, hogy bekerülj egy történetbe, menj haza, és fizess le egy bárdot. De ha tényleg érdekel az ork fenyegetés, akkor fogd fel: a sorsot kurvára nem érdekli, hogy sikerrel járunk-e, vagy sem.
*Egy mozdulattal felkapja maga mellől a pajzsát, majd körbenéz, újra szemügyre véve a többieket. Szavaiból egyértelmű lehet, hogy míg durván kritizálja Thara hozzáállását, a küldetést ugyanúgy magáénak érzi, mint itt mindenki más.*
-A páváskodással és sejtelmességgel semmit sem érünk. Inkább vegyük számon, hogy ki mire képes, aztán dolgozzunk ki egy stratégiát, amivel kihúzhatjuk magunkat a szarból. De ne itt tegyük. Napnyugta után veszélyes hely a Pihenő.
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.03 18:59:04
1016. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-03 01:01:33
Üzenet elküldve: 2025-09-03 01:01:33
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Ray kezdi komolyan venni a dolgokat, ahogy szépen kibontakozik a történet. A sötételf úgy tűnik, hogy nem várt segítséget kap. Legalábbis Raymondot meggyőzi az érvelésével. És hülye lenne kimaradni egy ilyen kis történetből. Az óriást nem kommentálja egészen addig, amíg ivásról nincs szó. Akkor bizony hevesen bólogat.*
-Ez a beszéd, koma! Az első kört én állom!
*Már-már megszólalna, a lényegre térve, mikor Frandr megjelenik valahonnan. A bemutatkozóra csak vigyorogva oldalra köp egyet.*
-Öcsi! Anyám se szeretett, majd valahogy túlélem ezt is. *A fejsze markolatán nyugtatja ujjait, a csatabárd feje lustán lóg a mocsár szürkés vizének közelében, miközben acélkék tekintetét a körülötte lévő alakokra emeli. A szavakat, a gúnyt, a dühöt hallgatja mozdulatlanul, akár egy szobor. Csak a vállán végiggördülő izom jelzi, hogy figyel. Morran végül, hangja mély, rekedtes, mintha a hideg és a doh füstje egyszerre tépné.*
-Én nem beszélgetni jöttem. Ha hőst keresel, nem itt fogod megtalálni. Mindenesetre.
*Folytatja, tekintetét a nő, az óriás és Frandr között váltogatva.*
-Igazából ráérek. Sehol egy ártatlan, megmentésre váró királylány. Sem egy koszos kocsma. Egyszóval szép nap ez a halálra. De *Néz Frandrra, majd komollyá válik a tekintete.* -Ha lehet, a szart hagyjuk ki. Elég nekem a sár és a vér. * Acélkék szeme újra Frandrra villan, de most valamivel kevésbé élesen.*
-Ha jössz, jössz. Ha nem, az is rendben. De amíg itt vagy, ne ellenséget láss bennem.
*Aztán igazából nem beszél többet. Hallgat, miközben a szavai elhalnak a ködben, de elméje már nem a beszélgetésre összpontosít. A csatabárd súlya a kezében megszokott biztonságot ad, a hideg acél hűvösen emlékezteti arra, mi vár rájuk odakint. Fejben számol. Tervez.
Nem egyszer látta őket közelről, nem egyszer állt már szemtől szembe velük. Gyorsak, mint a farkasok, de türelmetlenek. Mindig elsőnek rohannak, ha csatát szimatolnak, és mindig ugyanúgy hibáznak. Túlzott önbizalom. Túl nagy zaj. Ha az első hullámot megtöri, ha az élvonalat megtépázza, a többiek meginganak.
Tudja, hogy a wargok jelentik az első veszélyt. A szörnyek, amelyek hátán az ork harcosok vágódnak a sorok közé, gyorsak, alacsonyan támadnak; a torok, a láb mindig első célpontjuk. Egy jól irányzott bárdvágás a nyakra, aztán a lovas is elesik. Ha kettő-három összeomlik, a többiek már nem rohannak annyira vakon. Ujjai ösztönösen megfeszülnek a bárd nyelén, a fém alkarvédő halk csikorgással mozdul. Mély, csendes levegőt vesz, és hagyja, hogy a régi emlékek, a régi taktikák újra előtérbe kerüljenek. Ha harc lesz, az első vágás az övé lesz. Az első fej, ami a sárba zuhan, az orkokat emlékeztetni fogja arra, hogy a félelem még náluk is erősebb fegyver. Legalábbis ez a terv.*
*Ray kezdi komolyan venni a dolgokat, ahogy szépen kibontakozik a történet. A sötételf úgy tűnik, hogy nem várt segítséget kap. Legalábbis Raymondot meggyőzi az érvelésével. És hülye lenne kimaradni egy ilyen kis történetből. Az óriást nem kommentálja egészen addig, amíg ivásról nincs szó. Akkor bizony hevesen bólogat.*
-Ez a beszéd, koma! Az első kört én állom!
*Már-már megszólalna, a lényegre térve, mikor Frandr megjelenik valahonnan. A bemutatkozóra csak vigyorogva oldalra köp egyet.*
-Öcsi! Anyám se szeretett, majd valahogy túlélem ezt is. *A fejsze markolatán nyugtatja ujjait, a csatabárd feje lustán lóg a mocsár szürkés vizének közelében, miközben acélkék tekintetét a körülötte lévő alakokra emeli. A szavakat, a gúnyt, a dühöt hallgatja mozdulatlanul, akár egy szobor. Csak a vállán végiggördülő izom jelzi, hogy figyel. Morran végül, hangja mély, rekedtes, mintha a hideg és a doh füstje egyszerre tépné.*
-Én nem beszélgetni jöttem. Ha hőst keresel, nem itt fogod megtalálni. Mindenesetre.
*Folytatja, tekintetét a nő, az óriás és Frandr között váltogatva.*
-Igazából ráérek. Sehol egy ártatlan, megmentésre váró királylány. Sem egy koszos kocsma. Egyszóval szép nap ez a halálra. De *Néz Frandrra, majd komollyá válik a tekintete.* -Ha lehet, a szart hagyjuk ki. Elég nekem a sár és a vér. * Acélkék szeme újra Frandrra villan, de most valamivel kevésbé élesen.*
-Ha jössz, jössz. Ha nem, az is rendben. De amíg itt vagy, ne ellenséget láss bennem.
*Aztán igazából nem beszél többet. Hallgat, miközben a szavai elhalnak a ködben, de elméje már nem a beszélgetésre összpontosít. A csatabárd súlya a kezében megszokott biztonságot ad, a hideg acél hűvösen emlékezteti arra, mi vár rájuk odakint. Fejben számol. Tervez.
Nem egyszer látta őket közelről, nem egyszer állt már szemtől szembe velük. Gyorsak, mint a farkasok, de türelmetlenek. Mindig elsőnek rohannak, ha csatát szimatolnak, és mindig ugyanúgy hibáznak. Túlzott önbizalom. Túl nagy zaj. Ha az első hullámot megtöri, ha az élvonalat megtépázza, a többiek meginganak.
Tudja, hogy a wargok jelentik az első veszélyt. A szörnyek, amelyek hátán az ork harcosok vágódnak a sorok közé, gyorsak, alacsonyan támadnak; a torok, a láb mindig első célpontjuk. Egy jól irányzott bárdvágás a nyakra, aztán a lovas is elesik. Ha kettő-három összeomlik, a többiek már nem rohannak annyira vakon. Ujjai ösztönösen megfeszülnek a bárd nyelén, a fém alkarvédő halk csikorgással mozdul. Mély, csendes levegőt vesz, és hagyja, hogy a régi emlékek, a régi taktikák újra előtérbe kerüljenek. Ha harc lesz, az első vágás az övé lesz. Az első fej, ami a sárba zuhan, az orkokat emlékeztetni fogja arra, hogy a félelem még náluk is erősebb fegyver. Legalábbis ez a terv.*
1015. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-01 18:18:42
Üzenet elküldve: 2025-09-01 18:18:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Az események igencsak érdekes fordulatot vesznek, olyasmi fordulatot, amit nem láthat az óriás fia előre.*
-Mekkora fasza van itt mindenkinek, hogy így méregetitek. Hehhehh.
*Öblösen röhög az öreg, miközben cuppogtat párat a fogával, nem mintha a farkak emlegetése váltaná ki ezt a jellemző cselekedetet nála, sokkal inkább a szomjúsága.*
-A nagy elvek csak addig tartanak, amíg be nem húz neked egyet valaki, nem igaz? Az én ülepem pedig köszöni szépen jól megvan egyedül is.
*Mutat göcsörtös ujjával a fogaira, oda ahol a férfinak hiányzik pár. Aztán, mielőtt tovább zajlhatnának az események egy újabb ismeretlen bújik elő a köd öleléséből. ~Hát itt tényleg bármi megtörténhet!~ Ez ugyanis igazán fenyegető teremtésnek hat, ugyan a másik kettő is épp elég veszélyesnek tűnik, ez a fickó valahogy más. Talán csak a különleges páncélja, vagy a köpenye, vagy a köszöntés, melyet már hosszú ideje nem látott senkitől, vagy a úgy minden egyben. Kérdések sora záporozik a sötételf nőre, aki egyébként semmit nem tett ellenük, csak idejött az ingoványba, s rögtön mintha ő lenne felelős bármiért ami a pusztában történik. Nem is tudja a mester hová tenni ezt a dolgot, talán kicsit mindegyiküknél túlfeszül a húr az orkok hallatán, ez lehet az oka. Amit pedig Micarthara válaszol, tetszik is az öregnek, jót is kacag azon, hogy menjenek teázni az orkokkal.*
-Na gyerekek.
*Hangja a korábbiakhoz képest sokkal tekintélyt parancsolóbbnak hat, robusztus termetével pedig mindegyikük fölé magasodik ahogy kihúzza kicsit magát, egyik kezével még mindig a botjára támaszkodva.*
-Megegyezhetünk abban, hogy aki egy hordát toboroz, és halomra öli a népeket, legyen az bármilyen fajú, nem leszünk barátok. Na már most. Ha tényleg vannak itt orkok, én inkább tőlük kérdezném meg, hogy mi a hétszentség faszát művelnek.
*Furcsa vigyor ül ki a mester arcára, mintha nem csak annyi lenne benne, amennyit első ránézésre mutat.*
-Azt mondom igyuk meg, amit meg kell, aztán tegyük el azokat a farkakat a gatyánkba, és lépjünk tovább!
*Azzal remegő kézzel leveszi az egyik butykost a botról, majd keményen belekortyol. Mintha az élet italát húzta volna meg, úgy változik meg a testbeszéde, a járása, de még a szeme fénye is. Egészen élettel telinek tűnik, mintha fiatalodott volna vagy 30 esztendőt. Hosszú lábaival a nő felé lépdel, kezében kinyújtva a butykost, hogy megkínálja vele, aztán végig mind a hármukat, hisz a rituálé így teljes. Hogy aztán elfogadják-e, vagy tovább kakaskodnak az már csak rajtuk áll.*
-Borban az igazság, barátim!
*Az események igencsak érdekes fordulatot vesznek, olyasmi fordulatot, amit nem láthat az óriás fia előre.*
-Mekkora fasza van itt mindenkinek, hogy így méregetitek. Hehhehh.
*Öblösen röhög az öreg, miközben cuppogtat párat a fogával, nem mintha a farkak emlegetése váltaná ki ezt a jellemző cselekedetet nála, sokkal inkább a szomjúsága.*
-A nagy elvek csak addig tartanak, amíg be nem húz neked egyet valaki, nem igaz? Az én ülepem pedig köszöni szépen jól megvan egyedül is.
*Mutat göcsörtös ujjával a fogaira, oda ahol a férfinak hiányzik pár. Aztán, mielőtt tovább zajlhatnának az események egy újabb ismeretlen bújik elő a köd öleléséből. ~Hát itt tényleg bármi megtörténhet!~ Ez ugyanis igazán fenyegető teremtésnek hat, ugyan a másik kettő is épp elég veszélyesnek tűnik, ez a fickó valahogy más. Talán csak a különleges páncélja, vagy a köpenye, vagy a köszöntés, melyet már hosszú ideje nem látott senkitől, vagy a úgy minden egyben. Kérdések sora záporozik a sötételf nőre, aki egyébként semmit nem tett ellenük, csak idejött az ingoványba, s rögtön mintha ő lenne felelős bármiért ami a pusztában történik. Nem is tudja a mester hová tenni ezt a dolgot, talán kicsit mindegyiküknél túlfeszül a húr az orkok hallatán, ez lehet az oka. Amit pedig Micarthara válaszol, tetszik is az öregnek, jót is kacag azon, hogy menjenek teázni az orkokkal.*
-Na gyerekek.
*Hangja a korábbiakhoz képest sokkal tekintélyt parancsolóbbnak hat, robusztus termetével pedig mindegyikük fölé magasodik ahogy kihúzza kicsit magát, egyik kezével még mindig a botjára támaszkodva.*
-Megegyezhetünk abban, hogy aki egy hordát toboroz, és halomra öli a népeket, legyen az bármilyen fajú, nem leszünk barátok. Na már most. Ha tényleg vannak itt orkok, én inkább tőlük kérdezném meg, hogy mi a hétszentség faszát művelnek.
*Furcsa vigyor ül ki a mester arcára, mintha nem csak annyi lenne benne, amennyit első ránézésre mutat.*
-Azt mondom igyuk meg, amit meg kell, aztán tegyük el azokat a farkakat a gatyánkba, és lépjünk tovább!
*Azzal remegő kézzel leveszi az egyik butykost a botról, majd keményen belekortyol. Mintha az élet italát húzta volna meg, úgy változik meg a testbeszéde, a járása, de még a szeme fénye is. Egészen élettel telinek tűnik, mintha fiatalodott volna vagy 30 esztendőt. Hosszú lábaival a nő felé lépdel, kezében kinyújtva a butykost, hogy megkínálja vele, aztán végig mind a hármukat, hisz a rituálé így teljes. Hogy aztán elfogadják-e, vagy tovább kakaskodnak az már csak rajtuk áll.*
-Borban az igazság, barátim!
1014. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-31 15:18:50
Üzenet elküldve: 2025-08-31 15:18:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Raymond is bemutatkozik. Szavaira, fenyegetésére csak nyugodtan mosolyog.*
-Tedd azt. A csapattal akivel a pusztába mentünk már figyelmeztettük a Tanácsot, és a thargokat is.
*Mondja nyugodt hangon, a Tanács szót enyhe undorral.*
-Ezek az orkok nem békések. De legyél a vendégem és próbáld meg meghívni őket egy teára. A nomádokból máglyát raktak és elégették őket. Lehet te szerencsésebb leszel.
*Mondja gúnyosan, viszont hangjában nem humor, hanem komolyság lapul, mintha pontosan tudná miről beszél. A köd rejtett személye sem sokáig marad csendben. Thara örül annak, hogy nem egy ork, ellenben ahogy kinyitja a száját a férfi, már inkább egy orkra cserélné le.*
-Nem Frandr. Én nem vagyok hős. Hathúros Strat, ő viszont igen! Életét adta, hogy a csapattal elhozzuk a vészjósló híreket. Nem tudjuk, hogy mi történt vele. De azok az orkok ellen nincs menekvés.
*Frandr nem ijeszti meg a Tharát. Szavai inkább feldühítik.*
-Igen láttam azt az erődöt. A wargokon lovagló orkokat, a máglyát ahol elégették a nomádokat.
*A férfi tudatlansága dühíti, az egyetlen ami meggátolja, hogy ordibáljon az éppen annak a reakciója. Hiszen a Tanácsházán ő is pont ilyen reakciót várt, mégsem ezt kapták. Helyette egy sokkal félelmetesebb dolgot, tagadást. A Tanácsot figyelmezették, ők mégis csak tréfának gondolták az egészet. Kardja markolatát erősen szorítja.*
-Nem tudom, hogy mit akarnak. Kérdezd meg tőlük. Menj Raymonddal és teázzatok az orkokkal, talán majd megnyílnak nektek. Ha nem ők nyitnak fel titeket.
*Ezek után még ha kellene el is kísérné őket oda és könyörögne az orkoknak, hogy csak azután öljék meg miután látta Frnadr fejét lehullani.*
-Nem tudom, hogy mit találunk a Romtáborban. Nagyon remélem csak banditákat.
*Hangjából kivehetik, hogy tényleg ebben reménykedik.*
-Nem kötelező jönnötök. Semmi nem biztos. Az is lehet, hogy csak romokat találunk. De inkább találjunk azt, mint egy ork előőrsöt.
*Eddig csak az öreg óriás az aki nem húzta fel. Még Raymonddal is ki tudna jönni. Ellenben Frandr nem keltett jó benyomást. De ki tudja? Lehet majd ez a kaland összekovácsolja őket. A legutóbb is ez történt. Miért ne történhetne meg újra.*
-Ha hajt a kíváncsiság, vagy a tettvágy, akkor szívesen veszem a segítségeteket. Máskülönben arra van Arthenior.
*Mutat kardjával ahonnan jött, vagyis ahonnan gondolja, hogy jött. A ködben és a beszédje hevességében már abban sem biztos, hogy tudja-e merre jutna ki innen.*
*Raymond is bemutatkozik. Szavaira, fenyegetésére csak nyugodtan mosolyog.*
-Tedd azt. A csapattal akivel a pusztába mentünk már figyelmeztettük a Tanácsot, és a thargokat is.
*Mondja nyugodt hangon, a Tanács szót enyhe undorral.*
-Ezek az orkok nem békések. De legyél a vendégem és próbáld meg meghívni őket egy teára. A nomádokból máglyát raktak és elégették őket. Lehet te szerencsésebb leszel.
*Mondja gúnyosan, viszont hangjában nem humor, hanem komolyság lapul, mintha pontosan tudná miről beszél. A köd rejtett személye sem sokáig marad csendben. Thara örül annak, hogy nem egy ork, ellenben ahogy kinyitja a száját a férfi, már inkább egy orkra cserélné le.*
-Nem Frandr. Én nem vagyok hős. Hathúros Strat, ő viszont igen! Életét adta, hogy a csapattal elhozzuk a vészjósló híreket. Nem tudjuk, hogy mi történt vele. De azok az orkok ellen nincs menekvés.
*Frandr nem ijeszti meg a Tharát. Szavai inkább feldühítik.*
-Igen láttam azt az erődöt. A wargokon lovagló orkokat, a máglyát ahol elégették a nomádokat.
*A férfi tudatlansága dühíti, az egyetlen ami meggátolja, hogy ordibáljon az éppen annak a reakciója. Hiszen a Tanácsházán ő is pont ilyen reakciót várt, mégsem ezt kapták. Helyette egy sokkal félelmetesebb dolgot, tagadást. A Tanácsot figyelmezették, ők mégis csak tréfának gondolták az egészet. Kardja markolatát erősen szorítja.*
-Nem tudom, hogy mit akarnak. Kérdezd meg tőlük. Menj Raymonddal és teázzatok az orkokkal, talán majd megnyílnak nektek. Ha nem ők nyitnak fel titeket.
*Ezek után még ha kellene el is kísérné őket oda és könyörögne az orkoknak, hogy csak azután öljék meg miután látta Frnadr fejét lehullani.*
-Nem tudom, hogy mit találunk a Romtáborban. Nagyon remélem csak banditákat.
*Hangjából kivehetik, hogy tényleg ebben reménykedik.*
-Nem kötelező jönnötök. Semmi nem biztos. Az is lehet, hogy csak romokat találunk. De inkább találjunk azt, mint egy ork előőrsöt.
*Eddig csak az öreg óriás az aki nem húzta fel. Még Raymonddal is ki tudna jönni. Ellenben Frandr nem keltett jó benyomást. De ki tudja? Lehet majd ez a kaland összekovácsolja őket. A legutóbb is ez történt. Miért ne történhetne meg újra.*
-Ha hajt a kíváncsiság, vagy a tettvágy, akkor szívesen veszem a segítségeteket. Máskülönben arra van Arthenior.
*Mutat kardjával ahonnan jött, vagyis ahonnan gondolja, hogy jött. A ködben és a beszédje hevességében már abban sem biztos, hogy tudja-e merre jutna ki innen.*
1013. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-31 15:02:01
Üzenet elküldve: 2025-08-31 15:02:01
Rang: Játékos
IC üzenetek: 485
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 485
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Beszerző körút//
*Először az ingoványba érkeznek meg, igyekeznek annak is a biztonságosabb, jobban feltérképezett részén maradni. Ugyan nemrég mikor a mágustoronyban járt már nagyjából kiismerte az útvonalakat, sosem lehetnek elég óvatosak. Ezért is , ha teheti inkább nem egyedül utazik.*
-Itt jó is lesz ha megállunk, csak ne kóboroljunk messzire. Fogjuk ami kell és húzzunk a picsába, világos?
-Mint a nap, uram. Magam is egyetértek. Nem szivesen várnám meg, hogy itt érjen minket az éjszaka.
*Szerencsére a kocsis véleménye sem tér el Merchenétől, így remélhetőleg gyorsan végeznek majd.*
*Először az ingoványba érkeznek meg, igyekeznek annak is a biztonságosabb, jobban feltérképezett részén maradni. Ugyan nemrég mikor a mágustoronyban járt már nagyjából kiismerte az útvonalakat, sosem lehetnek elég óvatosak. Ezért is , ha teheti inkább nem egyedül utazik.*
-Itt jó is lesz ha megállunk, csak ne kóboroljunk messzire. Fogjuk ami kell és húzzunk a picsába, világos?
-Mint a nap, uram. Magam is egyetértek. Nem szivesen várnám meg, hogy itt érjen minket az éjszaka.
*Szerencsére a kocsis véleménye sem tér el Merchenétől, így remélhetőleg gyorsan végeznek majd.*
1012. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-30 19:53:02
Üzenet elküldve: 2025-08-30 19:53:02
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Nem kell sok időt töltenie a toronyban. Hamar eléri azt amit szeretett volna. Habár még messze van bármitől is, akkor is sokat halad előre egy nagyon hosszú és rögös úton.
Csakhamar újra az ingovány vendége lesz megint. Viszont most egyedül vág neki az útnak, ahogy eddig is. Frandr egy érdekes találkozó volt neki, ami talán felnyitotta szemeit, talán nem. A találkozó eredményei csak a jövőben lesznek észlelhetők. Most más utat választ és nem megy el a karavánpihenőhöz. Helyette egy másik, jól kitaposott utat választ.*
Csakhamar újra az ingovány vendége lesz megint. Viszont most egyedül vág neki az útnak, ahogy eddig is. Frandr egy érdekes találkozó volt neki, ami talán felnyitotta szemeit, talán nem. A találkozó eredményei csak a jövőben lesznek észlelhetők. Most más utat választ és nem megy el a karavánpihenőhöz. Helyette egy másik, jól kitaposott utat választ.*
1011. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-29 19:52:11
Üzenet elküldve: 2025-08-29 19:52:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Onnan, ahol van, még testvonásokat is nehéz beazonosítani. Arckifejezések, páncélok, ruházat, bőrszín? Esélye sincs ezeket látni, hacsak közelebb nem megy. Csak hangokból tájékozódik, és halványan kivehető sziluettekből; beletelik pár szóváltásba, mire a kettőt össze tudja kötni.
Lassacskán körvonalazódik benne a helyzet. Egy magas, békés, jókedvű óriás - ~olyan, mint az összes, egészen addig, amíg egyszer csak nem~ -, egy gyanakvó férfi, egy magabiztos nő. Eddig jut, aztán a beszélgetés hirtelen új medret talál.*
~Hogy mi a kurva élet?~
*Eleinte csak hitetlenkedik. Mióta eszét tudja, a puszta orkjai ugyanannyit küzdöttek egymással, mint a nomádokkal, vagy Frandr szülőhelyével. Hogy egy egységes hordává verődjenek össze?*
~Lehetetlen. Nem hagynák nekik, előbb vadásznák le őket az utolsó klánig.~
*A nő téved, vagy hazudik. Ha csak egy őrjárattal találkozott, biztos bekajálta egy szürkebőrű hazugságát.*
~És amúgy is, ha igazat beszél, ki a faszomat érdekel, hogy mi lett az orkok sólymával?~
*És mégis. Akármennyire is badarságnak akarja gondolni a kormos mondanivalóját, motoszkál fejében egy nemrég hallott pletyka egy kürtszóról, melyet a hegységtől keletre mindenki hallott. Akarja, de nem tudja azonnal elvetni az elhangzott szavakat, még ha Thara hanghordozása kimondottan csábítóvá is teszi ezt.*
~Ilyen álszenten csak papok és csalók beszélnek.~
*Ha már papoknál tartanak, az idegen harcos szavai is megérnek egy misét. Persze, persze, léteznek "civilizált" orkok, ahogy háziasított wargok is. De ha tényleg a pusztán fegyverkezik belőlük több ezer, bizonyára majd pont Raymond védelmére fognak vágyni.*
~Eleget hallottam.~
*Az összegyűlt hármas hirtelen hangra lehet figyelmes. Cuppogás, fémes hangok, pár reccsenés. Halkabban beszélgetnek, így aki ért hozzá, felismerheti a sodronypáncél jellegzetes csörgését. Nem kell sok, hogy már kivehető legyen a hangok forrása is. Legtöbb körben legalább átlagos magasságú, ám itt mindenkinél alacsonyabb az alak, ki zölden derengő vállvasaival, ködköpenyével és szürkén kavargó mellvértjével együtt sajátos hatást kelthet. Arcvonásai rejtve vannak; csak a sisak szemnyílásain keresztül lehet kivenni az érkező éles pillantását. Baljában egy méretes, vízcsepp alakú fapajzs, jobbja az övéről lógó fokosát fogja, ám egyiket sem tartja harcra kész pozícióban.
Érces hangját sisakja kissé torzítja, ám szavai még így is könnyen kivehetőek.*
-Frandr'd Gruad. Ha jól gondolom, te engem piszkosul nem fogsz szeretni.
*Mutatkozik be először Raymondnak, és a többit már csak fejben teszi hozzá.*
~Ilyen fizimiskával ekkora faszságokat mondani...~
*Az óriás felé fordulva egy pillanatra lábának támasztja pajzsát, és elveszi kezét az övétől. Főhajtás, melyet egy különös kézmozdulat kísér - Natu mester talán felismerheti Wegtoren szűkszavú óriásai sajátos, tisztelettudó köszönését.
Ezután a mélységi felé fordul. Alkarjával a pajzsa peremére támaszkodik, miközben alaposabban felméri a nőt. Pár hosszúra nyúló másodperc nem elég arra, hogy különösebben felülírja az első benyomást, melyet a nő hangja tett rajta. Lehet, hogy annak már mindegy; kialakult a sötételfről egy véleménye, és ezen nehéz lesz változtatni.*
-Uzsonna.
*Mondja végül, majd oldalra biccenti a fejét, és pontosít.*
-Nem, talán ebéd.
*Meglehet, hogy ekkorra már számos értetlen pillantás övezi, ám nem zavarja a dolog, és amit ezután mond, az valószínűleg egy-két dolgot meg is magyaráz.*
-Ha pusztai ork lennék, már most csak egy dolgon gondolkoznék. Mekkora fazék kell, hogy szépen, egyenletesen megfőzzelek benne?
*A mélységi kardjára bök.*
-Az, ott? Trófea. Kis szerencsével egy mutatós sebhely. A sisakod meg legfeljebb sátordísz.
~Ki a faszom olyan hülye, hogy ilyen könnyen megmarkolható fogást adjon az ellenségnek?~
*Ha nem lett volna az álszent hangnem, és az önelégült szóválasztás, amivel Thara harcba hívta a jelenlévőket, sokkal kevésbé ellenszenvezne iránta. Talán modora sem lenne ennyire érdes.*
-Hősnek hiszed magad? Magasztos harcosnak, akiről majd jól megemlékeznek? Felejtsd el. Az orkokkal harcolni mocskos feladat, nincs benne semmi dicsőség. Csak vér, könnyek, és szarszag. Legyél öngyilkos, ha az az álmod, de ha másokat is belerángatsz a dologba, ne legyenek tévképzeteid.
*Ha valaki a jelenlévők közül mestere az emberismeretnek, feltűnhet neki, hogy mintha lenne valami begyakorolt ebben a beszédben. Nem először mondja el, még ha a szavak változóak is.*
-Most pedig mondd. Te is láttad ezt a bizonyos erődöt? Honnan tudod, hányan vannak - megszámoltad? Mik a céljaik? Tud az orkokról bárki más is? És miért gondolod, hogy pont a Romtáborban lennének?
*A témaváltás hirtelen, és ez valahol szándékos is. Nem tudja, a mélységi hazudik-e, és a váratlan kérdésekre talán kevesebb ideje lehet kitalálni valami hihetőt.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.29 20:53:47
*Onnan, ahol van, még testvonásokat is nehéz beazonosítani. Arckifejezések, páncélok, ruházat, bőrszín? Esélye sincs ezeket látni, hacsak közelebb nem megy. Csak hangokból tájékozódik, és halványan kivehető sziluettekből; beletelik pár szóváltásba, mire a kettőt össze tudja kötni.
Lassacskán körvonalazódik benne a helyzet. Egy magas, békés, jókedvű óriás - ~olyan, mint az összes, egészen addig, amíg egyszer csak nem~ -, egy gyanakvó férfi, egy magabiztos nő. Eddig jut, aztán a beszélgetés hirtelen új medret talál.*
~Hogy mi a kurva élet?~
*Eleinte csak hitetlenkedik. Mióta eszét tudja, a puszta orkjai ugyanannyit küzdöttek egymással, mint a nomádokkal, vagy Frandr szülőhelyével. Hogy egy egységes hordává verődjenek össze?*
~Lehetetlen. Nem hagynák nekik, előbb vadásznák le őket az utolsó klánig.~
*A nő téved, vagy hazudik. Ha csak egy őrjárattal találkozott, biztos bekajálta egy szürkebőrű hazugságát.*
~És amúgy is, ha igazat beszél, ki a faszomat érdekel, hogy mi lett az orkok sólymával?~
*És mégis. Akármennyire is badarságnak akarja gondolni a kormos mondanivalóját, motoszkál fejében egy nemrég hallott pletyka egy kürtszóról, melyet a hegységtől keletre mindenki hallott. Akarja, de nem tudja azonnal elvetni az elhangzott szavakat, még ha Thara hanghordozása kimondottan csábítóvá is teszi ezt.*
~Ilyen álszenten csak papok és csalók beszélnek.~
*Ha már papoknál tartanak, az idegen harcos szavai is megérnek egy misét. Persze, persze, léteznek "civilizált" orkok, ahogy háziasított wargok is. De ha tényleg a pusztán fegyverkezik belőlük több ezer, bizonyára majd pont Raymond védelmére fognak vágyni.*
~Eleget hallottam.~
*Az összegyűlt hármas hirtelen hangra lehet figyelmes. Cuppogás, fémes hangok, pár reccsenés. Halkabban beszélgetnek, így aki ért hozzá, felismerheti a sodronypáncél jellegzetes csörgését. Nem kell sok, hogy már kivehető legyen a hangok forrása is. Legtöbb körben legalább átlagos magasságú, ám itt mindenkinél alacsonyabb az alak, ki zölden derengő vállvasaival, ködköpenyével és szürkén kavargó mellvértjével együtt sajátos hatást kelthet. Arcvonásai rejtve vannak; csak a sisak szemnyílásain keresztül lehet kivenni az érkező éles pillantását. Baljában egy méretes, vízcsepp alakú fapajzs, jobbja az övéről lógó fokosát fogja, ám egyiket sem tartja harcra kész pozícióban.
Érces hangját sisakja kissé torzítja, ám szavai még így is könnyen kivehetőek.*
-Frandr'd Gruad. Ha jól gondolom, te engem piszkosul nem fogsz szeretni.
*Mutatkozik be először Raymondnak, és a többit már csak fejben teszi hozzá.*
~Ilyen fizimiskával ekkora faszságokat mondani...~
*Az óriás felé fordulva egy pillanatra lábának támasztja pajzsát, és elveszi kezét az övétől. Főhajtás, melyet egy különös kézmozdulat kísér - Natu mester talán felismerheti Wegtoren szűkszavú óriásai sajátos, tisztelettudó köszönését.
Ezután a mélységi felé fordul. Alkarjával a pajzsa peremére támaszkodik, miközben alaposabban felméri a nőt. Pár hosszúra nyúló másodperc nem elég arra, hogy különösebben felülírja az első benyomást, melyet a nő hangja tett rajta. Lehet, hogy annak már mindegy; kialakult a sötételfről egy véleménye, és ezen nehéz lesz változtatni.*
-Uzsonna.
*Mondja végül, majd oldalra biccenti a fejét, és pontosít.*
-Nem, talán ebéd.
*Meglehet, hogy ekkorra már számos értetlen pillantás övezi, ám nem zavarja a dolog, és amit ezután mond, az valószínűleg egy-két dolgot meg is magyaráz.*
-Ha pusztai ork lennék, már most csak egy dolgon gondolkoznék. Mekkora fazék kell, hogy szépen, egyenletesen megfőzzelek benne?
*A mélységi kardjára bök.*
-Az, ott? Trófea. Kis szerencsével egy mutatós sebhely. A sisakod meg legfeljebb sátordísz.
~Ki a faszom olyan hülye, hogy ilyen könnyen megmarkolható fogást adjon az ellenségnek?~
*Ha nem lett volna az álszent hangnem, és az önelégült szóválasztás, amivel Thara harcba hívta a jelenlévőket, sokkal kevésbé ellenszenvezne iránta. Talán modora sem lenne ennyire érdes.*
-Hősnek hiszed magad? Magasztos harcosnak, akiről majd jól megemlékeznek? Felejtsd el. Az orkokkal harcolni mocskos feladat, nincs benne semmi dicsőség. Csak vér, könnyek, és szarszag. Legyél öngyilkos, ha az az álmod, de ha másokat is belerángatsz a dologba, ne legyenek tévképzeteid.
*Ha valaki a jelenlévők közül mestere az emberismeretnek, feltűnhet neki, hogy mintha lenne valami begyakorolt ebben a beszédben. Nem először mondja el, még ha a szavak változóak is.*
-Most pedig mondd. Te is láttad ezt a bizonyos erődöt? Honnan tudod, hányan vannak - megszámoltad? Mik a céljaik? Tud az orkokról bárki más is? És miért gondolod, hogy pont a Romtáborban lennének?
*A témaváltás hirtelen, és ez valahol szándékos is. Nem tudja, a mélységi hazudik-e, és a váratlan kérdésekre talán kevesebb ideje lehet kitalálni valami hihetőt.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.29 20:53:47
1010. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-29 10:44:30
Üzenet elküldve: 2025-08-29 10:44:30
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
* Az időjárás szeszélyes, ahogy az ingovány is. Ahogy bújik elő a nap úgy tűnik el a köd és tisztul a láthatár. Néhol a szél kap bele a levegőbe felforgatva a légkört. Ray lassan emelkedik ki, vállán a pajzs, kezében a harci fejsze súlyos nyugalommal pihen. Szeme a mélységire villan, de tekintete nem támadó: inkább méricskélő, bizalmatlan, ugyanakkor tisztázni akaró. A nő szavai, a vigyor és a hangjában csengő önelégültség nem hagyják hidegen. Lépése megáll, a fejszét félig ereszti, de közel sem annyira, hogy békés szándékot sugalljon teljesen. Pillantása nem rebben, a szürke szempár élesen szegeződik a mélységire. Hangja hidegen tárgyilagos, de mögötte ott feszül a kimondatlan kétely.*
-Nem minden ork ellenség! Ahogy ez elmondható a sötételfekről is. Rajtad tartom a szemem mélységi.
– Ha igaz, amit mondasz, és több ezren vannak odakint, akkor minden jel, minden üzenet számít. A fenyegetést fel kell ismerni. De ha nem igaz, én magam adlak át a város őrségnek akár élve, akár holtan.
*Raymond körbenéz a ködben, mintha maga is sejtené, hogy nincsenek teljesen egyedül. Hangja csendesebbre vált, szinte suttogásra.
A fejsze élén megcsillan valami fény, de a férfi még mindig nyugodt. Arcán nincsen indulatos vonás, inkább a katonák higgadt szigorúsága, akiknek minden mozdulatot, minden döntést a túlélés határoz meg.*
– Ha együtt kell mennünk, akkor előbb tudni akarom, ki az, akinek a hátát fedeznem kell.
- A nevem Raymond. És piszkosul nem szeretem ha valaki rasszista. * Köp egy nagyot oldalra. Majd végignéz az óriáson, hallgatja lassú, vontatott beszédét, majd lassan biccent, miközben a fejszét és pajzsot még mindig kézben tartja. Tekintete Natu felé fordul, de szeme sarkából végigpásztázza Micartharát is, aki a magyarázatot adja.*
Natu… * Szava nyugodt, de érezni lehet a tekintetében az óvatos kíváncsiságot.* – Nem gond, hogy a fegyvereket nélkülözöd, de én nem védem a nagy hátsód melák! * Vigyorog, de az élőholtak elleni csatából megvillanik meg egy emlék. Egyik foga hiányzik. A férfi megfontoltan lép előrébb, minden mozdulatát a talaj egyenetlenségeihez igazítva. Pajzsát enyhén maga elé emeli, fejszéje markolatát szorítja, de a testtartása már kevésbé feszültséggel teli: úgy érzi, hogy jelenleg itt harc nem vár rájuk. A sötételf és az óriás nyugalma, a beszédük és a mozdulataik jelei annak, hogy egyelőre nincs szükség azonnali támadásra.
Léptei halk cuppanásokkal jelzik haladását a sárban, miközben lassan közelebb kerül a pároshoz. Tekintete még mindig a sötételfre és az óriásra szegeződik, figyelve minden apró mozdulatukat, minden szót, minden rezdülést, ami esetleg jelezheti a szándékot vagy veszélyt.
Azonban a férfi tudata nem teljes: a távolabb, a köd sűrűjében bujkáló alakot még nem vette észre. A nádas rejti a másik árnyékát, s Raymond minden figyelme ellenére csak a közelükben lévőket tudja mérlegelni. Ez a látszólagos nyugalom még csalóka lehet, de a férfi nem siet: a tapasztalata azt súgja, hogy jobb előbb mérlegelni, mielőtt a fegyvert forgatná.Ahogy közelebb lép, a sár cuppanása és a nád recsegése közben Raymond arca nyugodt, acélkék szeme éberen pásztáz, kész minden eshetőségre, még ha most a harc gondolata távolinak is tűnik. Minden lépésével egyre közelebb kerül, de a távolban bujkáló ismeretlen még rejtve marad a figyelme elől.*
A hozzászólás írója (Tretfil Raymond) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.29 10:47:15
* Az időjárás szeszélyes, ahogy az ingovány is. Ahogy bújik elő a nap úgy tűnik el a köd és tisztul a láthatár. Néhol a szél kap bele a levegőbe felforgatva a légkört. Ray lassan emelkedik ki, vállán a pajzs, kezében a harci fejsze súlyos nyugalommal pihen. Szeme a mélységire villan, de tekintete nem támadó: inkább méricskélő, bizalmatlan, ugyanakkor tisztázni akaró. A nő szavai, a vigyor és a hangjában csengő önelégültség nem hagyják hidegen. Lépése megáll, a fejszét félig ereszti, de közel sem annyira, hogy békés szándékot sugalljon teljesen. Pillantása nem rebben, a szürke szempár élesen szegeződik a mélységire. Hangja hidegen tárgyilagos, de mögötte ott feszül a kimondatlan kétely.*
-Nem minden ork ellenség! Ahogy ez elmondható a sötételfekről is. Rajtad tartom a szemem mélységi.
– Ha igaz, amit mondasz, és több ezren vannak odakint, akkor minden jel, minden üzenet számít. A fenyegetést fel kell ismerni. De ha nem igaz, én magam adlak át a város őrségnek akár élve, akár holtan.
*Raymond körbenéz a ködben, mintha maga is sejtené, hogy nincsenek teljesen egyedül. Hangja csendesebbre vált, szinte suttogásra.
A fejsze élén megcsillan valami fény, de a férfi még mindig nyugodt. Arcán nincsen indulatos vonás, inkább a katonák higgadt szigorúsága, akiknek minden mozdulatot, minden döntést a túlélés határoz meg.*
– Ha együtt kell mennünk, akkor előbb tudni akarom, ki az, akinek a hátát fedeznem kell.
- A nevem Raymond. És piszkosul nem szeretem ha valaki rasszista. * Köp egy nagyot oldalra. Majd végignéz az óriáson, hallgatja lassú, vontatott beszédét, majd lassan biccent, miközben a fejszét és pajzsot még mindig kézben tartja. Tekintete Natu felé fordul, de szeme sarkából végigpásztázza Micartharát is, aki a magyarázatot adja.*
Natu… * Szava nyugodt, de érezni lehet a tekintetében az óvatos kíváncsiságot.* – Nem gond, hogy a fegyvereket nélkülözöd, de én nem védem a nagy hátsód melák! * Vigyorog, de az élőholtak elleni csatából megvillanik meg egy emlék. Egyik foga hiányzik. A férfi megfontoltan lép előrébb, minden mozdulatát a talaj egyenetlenségeihez igazítva. Pajzsát enyhén maga elé emeli, fejszéje markolatát szorítja, de a testtartása már kevésbé feszültséggel teli: úgy érzi, hogy jelenleg itt harc nem vár rájuk. A sötételf és az óriás nyugalma, a beszédük és a mozdulataik jelei annak, hogy egyelőre nincs szükség azonnali támadásra.
Léptei halk cuppanásokkal jelzik haladását a sárban, miközben lassan közelebb kerül a pároshoz. Tekintete még mindig a sötételfre és az óriásra szegeződik, figyelve minden apró mozdulatukat, minden szót, minden rezdülést, ami esetleg jelezheti a szándékot vagy veszélyt.
Azonban a férfi tudata nem teljes: a távolabb, a köd sűrűjében bujkáló alakot még nem vette észre. A nádas rejti a másik árnyékát, s Raymond minden figyelme ellenére csak a közelükben lévőket tudja mérlegelni. Ez a látszólagos nyugalom még csalóka lehet, de a férfi nem siet: a tapasztalata azt súgja, hogy jobb előbb mérlegelni, mielőtt a fegyvert forgatná.Ahogy közelebb lép, a sár cuppanása és a nád recsegése közben Raymond arca nyugodt, acélkék szeme éberen pásztáz, kész minden eshetőségre, még ha most a harc gondolata távolinak is tűnik. Minden lépésével egyre közelebb kerül, de a távolban bujkáló ismeretlen még rejtve marad a figyelme elől.*
A hozzászólás írója (Tretfil Raymond) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.29 10:47:15
1009. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-29 09:30:18
Üzenet elküldve: 2025-08-29 09:30:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*A mester nem igazán gondolja, hogy az ingovány olyan rossz lenne, mint azt sokan pletykálják. Vannak sokkal rosszabb helyek is, bár lehet hogy eddig csak mindig szerencséje volt. Az sokkal jobban zavarja, hogy az út pora kellemetlenül kaparja a torkát. Jó ideje nem volt lehetősége melengetni lelkét és testét valami jóféle szexszel.*
-Szervusz! Én Natu meszer vagyok.
*Mutatkozik be ő is, kínzóan lassú beszéddel, de ez már csak a korral jár. Száját cuppogtatja párszor, mielőtt felelne.*
-Ugyan. Minden hely veszélyes, ha nem figyel az óriás. A fegyverek meg olyan élesek, akinél fegyver van az mindig bajba keveredik.
*Széles mosoly ül ki fáradt szemei alá.*
-Ahogy te sem, fiacskám.
*Feleli, és megnézi magának a színre lépő férfit. Jól megtermett fickó az egyszer biztos, bár Natukoya pocsék emberismerő, így túl sok mindent nem is mer feltételezni róla azon kívül, amit szemével egyértelműen látszik. Jól felfegyverzett, marcona alak. Azt az igényét, hogy tudni akarja kivel jár egy földön teljesen jogosnak tartja, ezért nem is veszi zokon a kérdést. Azonban az ork fejet nem tudja hová tenni.*
-Ork fejet? Elégettél egy ork fejet?
*Néz kerdőn Micartharára, aki hamar el is magyarázza a dolgokat. Ő nem kapott semmiféle tanácsot úgyhogy igazat beszélhet.*
-Oké, tehát orkok vannak a pusztában. Kellemetlenül hangzik.
*Megvakarja a szakállát, mintha csak azt hallotta volna, hogy valaki megfázott egy kicsit.*
-Egy ork fejet?
*Kérdezi még egyszer, mert nehezen tudja töltenni magát a dolgon.*
-Nincs más dolgom, úgyhogy miért ne.
*Vonja meg végül a vállát. Éppen ugyanúgy felderítheti a romokat, mintha bármi mást csinálna helyette.*
-Kifőztél egy ork fejet?
*A mester nem igazán gondolja, hogy az ingovány olyan rossz lenne, mint azt sokan pletykálják. Vannak sokkal rosszabb helyek is, bár lehet hogy eddig csak mindig szerencséje volt. Az sokkal jobban zavarja, hogy az út pora kellemetlenül kaparja a torkát. Jó ideje nem volt lehetősége melengetni lelkét és testét valami jóféle szexszel.*
-Szervusz! Én Natu meszer vagyok.
*Mutatkozik be ő is, kínzóan lassú beszéddel, de ez már csak a korral jár. Száját cuppogtatja párszor, mielőtt felelne.*
-Ugyan. Minden hely veszélyes, ha nem figyel az óriás. A fegyverek meg olyan élesek, akinél fegyver van az mindig bajba keveredik.
*Széles mosoly ül ki fáradt szemei alá.*
-Ahogy te sem, fiacskám.
*Feleli, és megnézi magának a színre lépő férfit. Jól megtermett fickó az egyszer biztos, bár Natukoya pocsék emberismerő, így túl sok mindent nem is mer feltételezni róla azon kívül, amit szemével egyértelműen látszik. Jól felfegyverzett, marcona alak. Azt az igényét, hogy tudni akarja kivel jár egy földön teljesen jogosnak tartja, ezért nem is veszi zokon a kérdést. Azonban az ork fejet nem tudja hová tenni.*
-Ork fejet? Elégettél egy ork fejet?
*Néz kerdőn Micartharára, aki hamar el is magyarázza a dolgokat. Ő nem kapott semmiféle tanácsot úgyhogy igazat beszélhet.*
-Oké, tehát orkok vannak a pusztában. Kellemetlenül hangzik.
*Megvakarja a szakállát, mintha csak azt hallotta volna, hogy valaki megfázott egy kicsit.*
-Egy ork fejet?
*Kérdezi még egyszer, mert nehezen tudja töltenni magát a dolgon.*
-Nincs más dolgom, úgyhogy miért ne.
*Vonja meg végül a vállát. Éppen ugyanúgy felderítheti a romokat, mintha bármi mást csinálna helyette.*
-Kifőztél egy ork fejet?
1008. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-29 05:37:16
Üzenet elküldve: 2025-08-29 05:37:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Bolondság-e, hogy egyedül lépett be az ingovány bizonytalan talajára? Első társa, aki vele tartott volna inkább más feladatok után ment. Megérti. A pusztai események mindenkit meggyőztek arról, hogy harci felkészültségük távol áll az orkokétól. Talán bölcsebb lett volna, ha Micarthara is ezt az utat választja. Figyelmeztették Artheniort, habár hogy ők hogyan cselekedtek azt nem tudja. Rövid ideig tartózkodott a városban, de ő nem hallott semmit az orkokról. Az egyetlen ami megnyugtatja, hogy a Vashegy sokkal komolyabban vette a híreket. Ezért hagyta ott őket bármilyen félelem nélkül. Meg ezért sem fél ő sem az ingoványban egyedül. Bármi is történjen, elvégezte a rá maradt feladatát. De nem lesz olyan bolond, hogy tétlenül üljön. Még ha a saját gyanúját is kell megcáfolnia, akkor sem bízza a véletlenre az orkokat.
Megpróbálja emlékezete mélyéről feleleveníteni a Romtábor helyét. A karavánpihenő a legjobb kiinduló pont innen. Ha jól emlékszik a a tavat említették. Valahol ott kell keresgélni. Vagy innen északra? Talán jobb ha marad az első és egyelőre biztonságosabb emlékénél. Közben fülét nagy morajlás üti meg. Kezét a mesterkardja markolatán pihenteti, ahogy az óriás közelít. Látva, hogy nem jelent veszélyt, megnyugszik. Ellenben amit mond, az összezavarja, habár ha jól észleli, még így is Thara az aki összeszedettebb mint az óriás.*
-Micarthara.
*Mutatkozik be mély, nőies hangján. Ahogy végignéz a férfin kíváncsian emelkednek meg szemöldökei.
~Fegyverek nélkül?~*
-Nem biztonságos az ingovány ilyen gyér fegyverzetben.
*Mondja monoton hangján Thara. Különös szerzetnek találja az óriást. Ellenben még különösebbnek találja a leszálló ködöt. Mikor ő érkezett ennek még nyoma sem volt. Gyanakodva néz maga köré. Erről nem szóltak semmit a kereskedők. Kardja előkerül hüvelyéből, mely egy nem hétköznapi fegyver.*
-Öreg...
*A mondandóját nem tudja befejezni, mert egy újabb alak jelenik meg. Sziluettje óvatosan lép ki a ködből. Ez a látvány már ismerősebb, vagyis inkább szívesebben látja. Felkészült harcos áll előtte.
A férfi szavai arról győzik meg a mélységit, hogy nem akar nekik ártani. Habár ameddig nem teszi el a férfi a fegyvereit, addig Thara is készenlétben áll.*
-Csak nehogy sokat is vegyen el.
*Mondja, ahogy körbenéz újra a leszállt ködön.
~Ki ellen állunk?~ Thara a saját részéről tudja a választ. Tretfil szavai meggyőzik valamiben Tharát, mégpedig abban, hogy jól tette, hogy a thargokat is figyelmeztette. Öntelt vigyor kúszik a nő arcára.*
-Tehát a Tanács még nem mondott semmit.
*Halk kuncogás hagyja el száját. Közben a kardja pengéjét bámulja. Abban látja meg a a zöld pontokat, meg a hozzájuk tartozó sötét alakot. A köd jó rejtekhelynek bizonyul. Ugyanazzal az öntelt vigyorral néz vissza Trtefilre, amellyel a pengéjét nézte.*
-A pusztában egy ork erőd van, benne nem száz orkkal, hanem több ezerrel és higgy nekem nem jó szándékkal jöttek. A fej amit láttál az egyik őrjáratuk tagjáé. Még egy sólyma is volt. Azt az egyik társam lelőtte és vacsorára megettük.
*Mondja vigyorogva. Az utolsó részt mondjuk kitalálta, de így sokkal jobban hangzik.*
-Azért vagyok itt, hogy megbizonyosodjak, hogy a Romtábor nem ugyanezen orkok egyik áldozata.
*Hangosabban beszél, hogy az árnyak közt bujkáló alak is hallja amit mond. Hogy a véletlen, hogy máris két segítő alakot küld neki az ég azt nem tudja. De örül neki.*
-És ebből már ti sem vagytok kivételek.
*Néz a két férfira. Hangja magasztos és úgy hangzanak, mintha egy próféta szólna belőle.*
-Együtt fogunk meggyőződni, hogy mi ez a mocsár ork mentes-e.
*Bolondság-e, hogy egyedül lépett be az ingovány bizonytalan talajára? Első társa, aki vele tartott volna inkább más feladatok után ment. Megérti. A pusztai események mindenkit meggyőztek arról, hogy harci felkészültségük távol áll az orkokétól. Talán bölcsebb lett volna, ha Micarthara is ezt az utat választja. Figyelmeztették Artheniort, habár hogy ők hogyan cselekedtek azt nem tudja. Rövid ideig tartózkodott a városban, de ő nem hallott semmit az orkokról. Az egyetlen ami megnyugtatja, hogy a Vashegy sokkal komolyabban vette a híreket. Ezért hagyta ott őket bármilyen félelem nélkül. Meg ezért sem fél ő sem az ingoványban egyedül. Bármi is történjen, elvégezte a rá maradt feladatát. De nem lesz olyan bolond, hogy tétlenül üljön. Még ha a saját gyanúját is kell megcáfolnia, akkor sem bízza a véletlenre az orkokat.
Megpróbálja emlékezete mélyéről feleleveníteni a Romtábor helyét. A karavánpihenő a legjobb kiinduló pont innen. Ha jól emlékszik a a tavat említették. Valahol ott kell keresgélni. Vagy innen északra? Talán jobb ha marad az első és egyelőre biztonságosabb emlékénél. Közben fülét nagy morajlás üti meg. Kezét a mesterkardja markolatán pihenteti, ahogy az óriás közelít. Látva, hogy nem jelent veszélyt, megnyugszik. Ellenben amit mond, az összezavarja, habár ha jól észleli, még így is Thara az aki összeszedettebb mint az óriás.*
-Micarthara.
*Mutatkozik be mély, nőies hangján. Ahogy végignéz a férfin kíváncsian emelkednek meg szemöldökei.
~Fegyverek nélkül?~*
-Nem biztonságos az ingovány ilyen gyér fegyverzetben.
*Mondja monoton hangján Thara. Különös szerzetnek találja az óriást. Ellenben még különösebbnek találja a leszálló ködöt. Mikor ő érkezett ennek még nyoma sem volt. Gyanakodva néz maga köré. Erről nem szóltak semmit a kereskedők. Kardja előkerül hüvelyéből, mely egy nem hétköznapi fegyver.*
-Öreg...
*A mondandóját nem tudja befejezni, mert egy újabb alak jelenik meg. Sziluettje óvatosan lép ki a ködből. Ez a látvány már ismerősebb, vagyis inkább szívesebben látja. Felkészült harcos áll előtte.
A férfi szavai arról győzik meg a mélységit, hogy nem akar nekik ártani. Habár ameddig nem teszi el a férfi a fegyvereit, addig Thara is készenlétben áll.*
-Csak nehogy sokat is vegyen el.
*Mondja, ahogy körbenéz újra a leszállt ködön.
~Ki ellen állunk?~ Thara a saját részéről tudja a választ. Tretfil szavai meggyőzik valamiben Tharát, mégpedig abban, hogy jól tette, hogy a thargokat is figyelmeztette. Öntelt vigyor kúszik a nő arcára.*
-Tehát a Tanács még nem mondott semmit.
*Halk kuncogás hagyja el száját. Közben a kardja pengéjét bámulja. Abban látja meg a a zöld pontokat, meg a hozzájuk tartozó sötét alakot. A köd jó rejtekhelynek bizonyul. Ugyanazzal az öntelt vigyorral néz vissza Trtefilre, amellyel a pengéjét nézte.*
-A pusztában egy ork erőd van, benne nem száz orkkal, hanem több ezerrel és higgy nekem nem jó szándékkal jöttek. A fej amit láttál az egyik őrjáratuk tagjáé. Még egy sólyma is volt. Azt az egyik társam lelőtte és vacsorára megettük.
*Mondja vigyorogva. Az utolsó részt mondjuk kitalálta, de így sokkal jobban hangzik.*
-Azért vagyok itt, hogy megbizonyosodjak, hogy a Romtábor nem ugyanezen orkok egyik áldozata.
*Hangosabban beszél, hogy az árnyak közt bujkáló alak is hallja amit mond. Hogy a véletlen, hogy máris két segítő alakot küld neki az ég azt nem tudja. De örül neki.*
-És ebből már ti sem vagytok kivételek.
*Néz a két férfira. Hangja magasztos és úgy hangzanak, mintha egy próféta szólna belőle.*
-Együtt fogunk meggyőződni, hogy mi ez a mocsár ork mentes-e.
1007. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-28 21:29:00
Üzenet elküldve: 2025-08-28 21:29:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
//Zárás//
-Hmpf.
*Csak egy sokféleképpen értelmezhető morranással jelzi az elf felé, hogy hallotta szavait. Nincs erős véleménye az árakról, és az a gondolat sem nyomasztotta annyira, hogy útitársa megsértődött volna a mestermágust illető szavain.*
-A cimboráinak egy csettintéssel sikerült egy tucat.
*Osztja meg véleményét a szobros ötletről. A Keleti Pusztaság gazdasága - már amennyire lehet ilyenről beszélni - inkább épül az azonnal hasznosítható cseretárgyakra, egyezményekre és ígéretekre, mint számosítható pénzmennyiségekre. Volt már ideje beleszokni a nyugati viszonyokba, ám erős túlzás lenne azt állítani, hogy gyakorlottan navigálná az aranyérmék világát, és így spekulálni sem nagyon tud Abogr költségvetéséről.
Ezután már nem beszélgetnek túl sokat; a Lihanechi tavat is csendben érik el. A távolban ott lebeg a torony, ám ahogy szemlére veszi, nem érzi magában azt a nagy vágyat, hogy közelebb menjen.*
-Biztonságos utazást.
*Viszonozza az elköszönést, aztán egyiküket erre, másikukat amarra viszi dolguk. Nem különösebben foglalja le gondolatait az elf személye; abból, ami a Pihenő romjai között elhangzott, vajmi kevés szólt igazán Henadrynának. Nem érzi úgy, hogy bármivel is tartoznának egymásnak, és ez részéről így rendjén is van.*
//Romtábor//
*A kereskedőút visszafelé is ad némi biztonságérzetet. Biztonságos? Nem, távolról sem - de legalább van ideje figyelni az őt körülvevő veszélyekre, nem kell folyton a lába elé nézni. Gyorsabban halad, mint idefelé; napnyugta előtt ki akar érni a mocsárból, és míg ez aligha embert próbáló feladat, a kényelmes bandukolással már kockáztatná, hogy a lápban érje a homály.*
~Köd.~
*Több órája gyalogol már, és míg megesett, hogy egy-egy inger emlékeket hozott a felszínre, nagyrészt zavartalanul szelte át az ingoványt. Messzire ellátott, az eget is könnyedén figyelhette. Már-már merte remélni, hogy további incidens nélkül eléri a Pihenő romjait, hogy aztán azokat nagy ívben megkerülve maga mögött hagyhassa a mocsarat... de nem.*
~Köd. A kurva életbe.~
*A nap ereszkedésével sűrűsödik a miazma, és rövidesen már nehéz egy tucat lépésnél messzebbre látni, és amit lát, abban sem bízhat. Változékony, mintha több valóság fedné egymást... kunyhó, barlang, tátongó száj...*
-Szssz!
*Fájdalom; a vér fémes íze. Azon kapja magát, hogy erőből ráharap alsó ajkára, és az érzés visszahozza a jelenbe, felszisszen. Nem, nem változik a táj. A köd határánál levő tereptárgyakat nehéz beazonosítani, de ebben nincs semmi rendkívüli; úgy viselkednek, ahogy kell. A szeme sarkában játszó képek, melyek eltűnnek, ha egyenesen rájuk néz, csupán elméje szüleményei.
Pár percig még halad tovább úgy, ahogy eddig, de feszült, és minden pillanatban úgy érzi, rá fog rontani valami a ködből; inkább megáll, és tesz róla, hogy felkészültebb legyen.
Előbb sisakját veszi fel, aztán utazóköpenyét száműzi hátizsákjába. Némileg hezitál, mielőtt kinyitná vállvasai reteszeit; mikor ezt megteszi, előtör belőlük ködköpenye. Valahogy így nagyobb biztonságban érzi magát, mintha ő is a köd része lenne. Arra nem gondol, hogy kívülről esélyesen pontosan így is fest.
Végül pajzsát is kezébe veszi, hiszen ha rajtaütnek, nem lesz ideje ezzel bajlódni. Ezzel végezvén újra magabiztosabb léptekkel halad tovább; szeme a ködöt pásztázza, jobbja a fokosa nyakán pihen.*
"...ál el? ...te voltál?"
*Épp a Pihenő szélét követve igyekszik újra eljutni a kereskedőúthoz, mely a környéken több helyen is megszakad, mikor eléri füleit egy távoli hang. Nehezen állapítja meg, hogy merről; ebben sem sisakja, sem a köd nem segítenek. Mégsem hiszi, hogy a pihenő mélye lenne a forrás, így ahelyett, hogy nagy ívben elkerülné, inkább úgy dönt, hogy tájékozódik.*
"...egyedül."
*Lassacskán már több hangot is ki tud venni, és ahogy a ködöt figyeli, feltűnik neki pár nehezen kivehető folt - két kisebb, egy nagyobb -, melyek a hangok alapján elfszabásúak lehetnek.*
~Csapda?~
*A szavak nem arra utalnak, hogy azok ismerik egymást. Mégsem megy közelebb; inkább hagyja, hogy elfedje a köd, és kissé köpenyét is maga köré tekeri, hogy ebben segítsen. Nem csap zajt, nem mozdul; ha valakinek feltűnik valami, az talán csak pár halványan derengő zöld pont lehet a köd mélyén, és esetleg egy sötétebb sziluett.*
~Mégis ismerik egymást? Valami céllal vannak itt?~
*Mély hang beszél, és az akcentus halványan ismerős. Azt tárgyalja, hogy kivel vannak, ki ellen... nem úgy hangzik, mintha csak átutazóban lennének. Tényleg lehet, hogy a többiek is csak most találkoztak össze? Nagy véletlen lenne.*
~Egy időben még minden rendben volt, világok és világok találkoztak itt...~
*Nem lép közelebb; inkább hallgatózik. Orkfej? Érdekli őt is a válasz, és szeretné megérteni a helyzetet, mielőtt ő maga is részévé válik. Kivár.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.28 21:43:07
//Zárás//
-Hmpf.
*Csak egy sokféleképpen értelmezhető morranással jelzi az elf felé, hogy hallotta szavait. Nincs erős véleménye az árakról, és az a gondolat sem nyomasztotta annyira, hogy útitársa megsértődött volna a mestermágust illető szavain.*
-A cimboráinak egy csettintéssel sikerült egy tucat.
*Osztja meg véleményét a szobros ötletről. A Keleti Pusztaság gazdasága - már amennyire lehet ilyenről beszélni - inkább épül az azonnal hasznosítható cseretárgyakra, egyezményekre és ígéretekre, mint számosítható pénzmennyiségekre. Volt már ideje beleszokni a nyugati viszonyokba, ám erős túlzás lenne azt állítani, hogy gyakorlottan navigálná az aranyérmék világát, és így spekulálni sem nagyon tud Abogr költségvetéséről.
Ezután már nem beszélgetnek túl sokat; a Lihanechi tavat is csendben érik el. A távolban ott lebeg a torony, ám ahogy szemlére veszi, nem érzi magában azt a nagy vágyat, hogy közelebb menjen.*
-Biztonságos utazást.
*Viszonozza az elköszönést, aztán egyiküket erre, másikukat amarra viszi dolguk. Nem különösebben foglalja le gondolatait az elf személye; abból, ami a Pihenő romjai között elhangzott, vajmi kevés szólt igazán Henadrynának. Nem érzi úgy, hogy bármivel is tartoznának egymásnak, és ez részéről így rendjén is van.*
//Romtábor//
*A kereskedőút visszafelé is ad némi biztonságérzetet. Biztonságos? Nem, távolról sem - de legalább van ideje figyelni az őt körülvevő veszélyekre, nem kell folyton a lába elé nézni. Gyorsabban halad, mint idefelé; napnyugta előtt ki akar érni a mocsárból, és míg ez aligha embert próbáló feladat, a kényelmes bandukolással már kockáztatná, hogy a lápban érje a homály.*
~Köd.~
*Több órája gyalogol már, és míg megesett, hogy egy-egy inger emlékeket hozott a felszínre, nagyrészt zavartalanul szelte át az ingoványt. Messzire ellátott, az eget is könnyedén figyelhette. Már-már merte remélni, hogy további incidens nélkül eléri a Pihenő romjait, hogy aztán azokat nagy ívben megkerülve maga mögött hagyhassa a mocsarat... de nem.*
~Köd. A kurva életbe.~
*A nap ereszkedésével sűrűsödik a miazma, és rövidesen már nehéz egy tucat lépésnél messzebbre látni, és amit lát, abban sem bízhat. Változékony, mintha több valóság fedné egymást... kunyhó, barlang, tátongó száj...*
-Szssz!
*Fájdalom; a vér fémes íze. Azon kapja magát, hogy erőből ráharap alsó ajkára, és az érzés visszahozza a jelenbe, felszisszen. Nem, nem változik a táj. A köd határánál levő tereptárgyakat nehéz beazonosítani, de ebben nincs semmi rendkívüli; úgy viselkednek, ahogy kell. A szeme sarkában játszó képek, melyek eltűnnek, ha egyenesen rájuk néz, csupán elméje szüleményei.
Pár percig még halad tovább úgy, ahogy eddig, de feszült, és minden pillanatban úgy érzi, rá fog rontani valami a ködből; inkább megáll, és tesz róla, hogy felkészültebb legyen.
Előbb sisakját veszi fel, aztán utazóköpenyét száműzi hátizsákjába. Némileg hezitál, mielőtt kinyitná vállvasai reteszeit; mikor ezt megteszi, előtör belőlük ködköpenye. Valahogy így nagyobb biztonságban érzi magát, mintha ő is a köd része lenne. Arra nem gondol, hogy kívülről esélyesen pontosan így is fest.
Végül pajzsát is kezébe veszi, hiszen ha rajtaütnek, nem lesz ideje ezzel bajlódni. Ezzel végezvén újra magabiztosabb léptekkel halad tovább; szeme a ködöt pásztázza, jobbja a fokosa nyakán pihen.*
"...ál el? ...te voltál?"
*Épp a Pihenő szélét követve igyekszik újra eljutni a kereskedőúthoz, mely a környéken több helyen is megszakad, mikor eléri füleit egy távoli hang. Nehezen állapítja meg, hogy merről; ebben sem sisakja, sem a köd nem segítenek. Mégsem hiszi, hogy a pihenő mélye lenne a forrás, így ahelyett, hogy nagy ívben elkerülné, inkább úgy dönt, hogy tájékozódik.*
"...egyedül."
*Lassacskán már több hangot is ki tud venni, és ahogy a ködöt figyeli, feltűnik neki pár nehezen kivehető folt - két kisebb, egy nagyobb -, melyek a hangok alapján elfszabásúak lehetnek.*
~Csapda?~
*A szavak nem arra utalnak, hogy azok ismerik egymást. Mégsem megy közelebb; inkább hagyja, hogy elfedje a köd, és kissé köpenyét is maga köré tekeri, hogy ebben segítsen. Nem csap zajt, nem mozdul; ha valakinek feltűnik valami, az talán csak pár halványan derengő zöld pont lehet a köd mélyén, és esetleg egy sötétebb sziluett.*
~Mégis ismerik egymást? Valami céllal vannak itt?~
*Mély hang beszél, és az akcentus halványan ismerős. Azt tárgyalja, hogy kivel vannak, ki ellen... nem úgy hangzik, mintha csak átutazóban lennének. Tényleg lehet, hogy a többiek is csak most találkoztak össze? Nagy véletlen lenne.*
~Egy időben még minden rendben volt, világok és világok találkoztak itt...~
*Nem lép közelebb; inkább hallgatózik. Orkfej? Érdekli őt is a válasz, és szeretné megérteni a helyzetet, mielőtt ő maga is részévé válik. Kivár.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.28 21:43:07
1006. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-28 17:32:02
Üzenet elküldve: 2025-08-28 17:32:02
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*A láp szélén, ahol a föld még bizonytalanul, de tartja az embert, lassú léptekkel tűnik fel egy alak. Magas, erős testalkata már messziről megkülönbözteti a szokványos vándoroktól, s a fák között csillanó acélfény is elárulja, hogy nem puszta utazóról van szó. Tretfil Raymond az, aki a sűrű nádas felől érkezik, kezében a súlyos kétélű csatabárddal, jobbján az északi körpajzzsal, melyen a régi harcok nyomai szürke foltként rajzolódnak ki.
Léptei lassúak, megfontoltak, minden talajérintés előtt próbálja kitapogatni, mennyire szilárd a föld. Tudja, hogy itt egyetlen rossz mozdulat is elég ahhoz, hogy a bűzös iszap elnyelje. Nem először jár mocsárban, de az Ingovány híre túlszárnyalja bármelyik lápét, ahol eddig megfordult. A rothadás szaga, a nyúlós köd és a víz alól felszálló miazma mindent betölt, s ő a kendője alól szűri be a levegőt.
Acélkék szeme körbejár a tájon. Nem véletlenül jött ide – követett valakit. Micartharat, a magas sötételf nőt, akinek mozdulataiban és tekintetében Raymond egyszerre talált gyanús ridegséget és baljós fegyelmet. Követte már az országút porában, az erdők peremén, s most ide vezette az útja az ingoványba. Tudta, hogy veszélyes vállalkozás, mégis elindult.
Egy idő után azonban furcsa nesz üti meg fülét: a nád között egy rekedt, mély hang morajlik, mintha valaki kurjantana. Raymond megtorpan, fél térdre ereszkedik, s a pajzsát kissé megemeli maga elé. Fülel, de a köd elnyeli a hang irányát. Csak annyit érzékel, hogy valahol előtte, nem túl messze, más is járja az ingoványt.
Megkerüli a mélyebben álló vizet, s közben gondolatai vissza-visszatérnek a sötételf nőhöz.*
~Miért jön ide egyedül? Miért hoz egy tűzben égetett ork koponyát? Miféle ügyek kötik ide? ~
*A kérdések ott zsongnak benne, s bár nem szokása mások dolgában vájkálni, valami ösztön hajtja: tudnia kell, mire készül a nő.
Aztán egyszer csak feltűnik előtte két alak. Az egyik a sötételf nő – magas, karcsú, mégis erőt sugárzó. Páncélja sötéten csillog, arcát ruha fedi, szeme sárgán villan, ahogy körbetekint. Mellette egy óriás görnyed, Natukoya, kinek bizonytalan léptei és lomha tartása szinte ellentmond méretein. Botját szorongatja, és éppen valami ügyetlen kérdést motyog a nő felé.
Raymond a fák között marad, pajzsát a teste elé tartva. Megfigyel, mint mindig. Nem rohan oda, nem mutatkozik meg rögtön – az ő módszere a türelem. Egy ideig csupán hallgatja őket. Az óriás hangja mély és bosszús, a nő hűvös és nyugodt. A szavaikból nem ért meg mindent a távolság miatt, de világos, hogy nem rég találkoztak, és egyikük sem teljesen érti a másikat.
Raymond szíve lassan, de erőteljesen dobban. Itt most három idegen útja keresztezi egymást, s az Ingovány nem kegyelmez azoknak, akik rosszul választják meg a szövetségeseiket.
Előrelép. A nád recseg, a sár cuppan a csizmája alatt. Nem siet, hagyja, hogy léptei hangja bejelentse érkezését. A ködön át magas árnyék rajzolódik ki, fejsze és pajzs sziluettje kíséri. A sötételf és az óriás felé tart.Amikor közelebb ér, végre megszólal. Hangja mély, érdes, ahogy a kendő mögül kiszűrődik.*
– Nem vagytok egyedül.
*Szemei Micartharát keresik először. Tekintete mogorva, bizalmatlan, de nem fenyegető – inkább vizsgálódó, mintha mérlegelné, mennyit ér a nő szövetségben vagy ellenfélként. Aztán pillantása az óriásra vándorol, s a szemöldöke alól nézi végig a nagy, de bizonytalan alakot.*
– Furcsa társaság gyűlt itt össze. Egy mocsár nem szokott ilyen… sokat adni egyszerre.
* A szavai nyersek, de nem támadóak. Inkább jelzés: tudja, hogy mindketten itt vannak, és ő maga sem titkolózik tovább.
Raymond lassan leengedi a csatabárdot a kezében, de nem ereszti. A fegyver súlya természetes kiegészítője alakjának, mint a pajzs a karján. Közelebb lép, ám tisztes távolságban marad, hogy a másik kettő is érezze: nem jött ostromolni, de a harcra mindig kész.
A köd közéjük telepszik, a rothadás szaga minden szót kísér. Három idegen, három történet találkozik az Ingovány szívében, ahol minden lépés végzetes lehet. Raymond szemében mégis ott villan az elszántság: ha a sors ide vezette, hát tudni akarja, miért.*
– Nem azért jöttem, hogy a nyakatokra lépjek. De ha már az Ingovány így összehozott bennünket… talán jó, ha tudjuk, ki mellett állunk, és ki ellen.
*Szavai egyszerre ajánlat és fenyegetés: a mocsárban a magány végzetes lehet, de rossz szövetség is gyors halált hoz. Raymond figyel, várja a reakciót – a sötét szemek villanását, az óriás lassú válaszát –, miközben fejszéje és pajzsa készenlétben marad. Lassan közelít, tekintete végig a sötételfen nyugszik. Pajzsa a jobb karján, fejszéje a bal kezében, de most nem támadólag tartja – inkább mint aki készen áll, ha a helyzet úgy kívánja. Léptei komolyak, a mocsár cuppog minden mozdulatánál, de őt nem zökkenti ki. Megáll pár lépésnyire, és kissé félrebillentett fejjel méri végig a nőt, mintha apró részletekből próbálná összerakni, miféle játékot űzhet.*
– Láttam a füstöt. * Hangja mély, rekedt, de nem ellenséges, inkább nyers kíváncsisággal telített. *
– Az orkfejet… miért égetted el?
– És még valami. *Megtorpan, szavai előtt rövid szünetet hagy, mintha a súlyt mérné.*
Mi a szándékod itt, az Ingoványban?
*Karját kissé megfeszíti, ahogy ránehezedik a pajzs szélére, de testtartása nyugodt. Nem az a fajta ember, aki ok nélkül fegyvert emelne, de minden rezdülése arról árulkodik: egy rossz szó is elég, hogy azonnal váltson. Tekintetében nincs vadság – inkább szigorú éberség, amit hosszú évek szokása csiszolt ennyire feszessé.*
– Csak tudni akarom, kivel járok egy földön. *Teszi hozzá szárazon, és várja a választ, mozdulatlanul, akár egy szobor.*
*A láp szélén, ahol a föld még bizonytalanul, de tartja az embert, lassú léptekkel tűnik fel egy alak. Magas, erős testalkata már messziről megkülönbözteti a szokványos vándoroktól, s a fák között csillanó acélfény is elárulja, hogy nem puszta utazóról van szó. Tretfil Raymond az, aki a sűrű nádas felől érkezik, kezében a súlyos kétélű csatabárddal, jobbján az északi körpajzzsal, melyen a régi harcok nyomai szürke foltként rajzolódnak ki.
Léptei lassúak, megfontoltak, minden talajérintés előtt próbálja kitapogatni, mennyire szilárd a föld. Tudja, hogy itt egyetlen rossz mozdulat is elég ahhoz, hogy a bűzös iszap elnyelje. Nem először jár mocsárban, de az Ingovány híre túlszárnyalja bármelyik lápét, ahol eddig megfordult. A rothadás szaga, a nyúlós köd és a víz alól felszálló miazma mindent betölt, s ő a kendője alól szűri be a levegőt.
Acélkék szeme körbejár a tájon. Nem véletlenül jött ide – követett valakit. Micartharat, a magas sötételf nőt, akinek mozdulataiban és tekintetében Raymond egyszerre talált gyanús ridegséget és baljós fegyelmet. Követte már az országút porában, az erdők peremén, s most ide vezette az útja az ingoványba. Tudta, hogy veszélyes vállalkozás, mégis elindult.
Egy idő után azonban furcsa nesz üti meg fülét: a nád között egy rekedt, mély hang morajlik, mintha valaki kurjantana. Raymond megtorpan, fél térdre ereszkedik, s a pajzsát kissé megemeli maga elé. Fülel, de a köd elnyeli a hang irányát. Csak annyit érzékel, hogy valahol előtte, nem túl messze, más is járja az ingoványt.
Megkerüli a mélyebben álló vizet, s közben gondolatai vissza-visszatérnek a sötételf nőhöz.*
~Miért jön ide egyedül? Miért hoz egy tűzben égetett ork koponyát? Miféle ügyek kötik ide? ~
*A kérdések ott zsongnak benne, s bár nem szokása mások dolgában vájkálni, valami ösztön hajtja: tudnia kell, mire készül a nő.
Aztán egyszer csak feltűnik előtte két alak. Az egyik a sötételf nő – magas, karcsú, mégis erőt sugárzó. Páncélja sötéten csillog, arcát ruha fedi, szeme sárgán villan, ahogy körbetekint. Mellette egy óriás görnyed, Natukoya, kinek bizonytalan léptei és lomha tartása szinte ellentmond méretein. Botját szorongatja, és éppen valami ügyetlen kérdést motyog a nő felé.
Raymond a fák között marad, pajzsát a teste elé tartva. Megfigyel, mint mindig. Nem rohan oda, nem mutatkozik meg rögtön – az ő módszere a türelem. Egy ideig csupán hallgatja őket. Az óriás hangja mély és bosszús, a nő hűvös és nyugodt. A szavaikból nem ért meg mindent a távolság miatt, de világos, hogy nem rég találkoztak, és egyikük sem teljesen érti a másikat.
Raymond szíve lassan, de erőteljesen dobban. Itt most három idegen útja keresztezi egymást, s az Ingovány nem kegyelmez azoknak, akik rosszul választják meg a szövetségeseiket.
Előrelép. A nád recseg, a sár cuppan a csizmája alatt. Nem siet, hagyja, hogy léptei hangja bejelentse érkezését. A ködön át magas árnyék rajzolódik ki, fejsze és pajzs sziluettje kíséri. A sötételf és az óriás felé tart.Amikor közelebb ér, végre megszólal. Hangja mély, érdes, ahogy a kendő mögül kiszűrődik.*
– Nem vagytok egyedül.
*Szemei Micartharát keresik először. Tekintete mogorva, bizalmatlan, de nem fenyegető – inkább vizsgálódó, mintha mérlegelné, mennyit ér a nő szövetségben vagy ellenfélként. Aztán pillantása az óriásra vándorol, s a szemöldöke alól nézi végig a nagy, de bizonytalan alakot.*
– Furcsa társaság gyűlt itt össze. Egy mocsár nem szokott ilyen… sokat adni egyszerre.
* A szavai nyersek, de nem támadóak. Inkább jelzés: tudja, hogy mindketten itt vannak, és ő maga sem titkolózik tovább.
Raymond lassan leengedi a csatabárdot a kezében, de nem ereszti. A fegyver súlya természetes kiegészítője alakjának, mint a pajzs a karján. Közelebb lép, ám tisztes távolságban marad, hogy a másik kettő is érezze: nem jött ostromolni, de a harcra mindig kész.
A köd közéjük telepszik, a rothadás szaga minden szót kísér. Három idegen, három történet találkozik az Ingovány szívében, ahol minden lépés végzetes lehet. Raymond szemében mégis ott villan az elszántság: ha a sors ide vezette, hát tudni akarja, miért.*
– Nem azért jöttem, hogy a nyakatokra lépjek. De ha már az Ingovány így összehozott bennünket… talán jó, ha tudjuk, ki mellett állunk, és ki ellen.
*Szavai egyszerre ajánlat és fenyegetés: a mocsárban a magány végzetes lehet, de rossz szövetség is gyors halált hoz. Raymond figyel, várja a reakciót – a sötét szemek villanását, az óriás lassú válaszát –, miközben fejszéje és pajzsa készenlétben marad. Lassan közelít, tekintete végig a sötételfen nyugszik. Pajzsa a jobb karján, fejszéje a bal kezében, de most nem támadólag tartja – inkább mint aki készen áll, ha a helyzet úgy kívánja. Léptei komolyak, a mocsár cuppog minden mozdulatánál, de őt nem zökkenti ki. Megáll pár lépésnyire, és kissé félrebillentett fejjel méri végig a nőt, mintha apró részletekből próbálná összerakni, miféle játékot űzhet.*
– Láttam a füstöt. * Hangja mély, rekedt, de nem ellenséges, inkább nyers kíváncsisággal telített. *
– Az orkfejet… miért égetted el?
– És még valami. *Megtorpan, szavai előtt rövid szünetet hagy, mintha a súlyt mérné.*
Mi a szándékod itt, az Ingoványban?
*Karját kissé megfeszíti, ahogy ránehezedik a pajzs szélére, de testtartása nyugodt. Nem az a fajta ember, aki ok nélkül fegyvert emelne, de minden rezdülése arról árulkodik: egy rossz szó is elég, hogy azonnal váltson. Tekintetében nincs vadság – inkább szigorú éberség, amit hosszú évek szokása csiszolt ennyire feszessé.*
– Csak tudni akarom, kivel járok egy földön. *Teszi hozzá szárazon, és várja a választ, mozdulatlanul, akár egy szobor.*
1005. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-28 15:37:21
Üzenet elküldve: 2025-08-28 15:37:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Fáradhatatlanul cammog egyre csak egyre, bár mivel a sötételf szerzett egy lovat valahonnan így csak később tudja beérni valószínűleg. El is veszti a nyomát, hisz nem igazán jó nyomkereső, de az ingoványt bizony tudja hol van, s ez már elég neki kiindulási pontként. Itt meg már csak a régi táborra tud gondolni, mert úgy mondta a Pegazusban a nő, hogy olyan kereskedő féle. ~Lehet itt is van egy kereskedelmi útvonal?~ Ha szerencséje van, megtalálja Micartharát, akinek már jó messziről kurjantgatni kezd, miközben erősen szorongatja botját.*
-Hé te! Minek szaladtál el?
*Hangja bosszús, de csak addig amíg meg nem látja, hogy ez igazából egy teljesen másik sötételf, mint akivel iszogatni készült a Pegazusban.*
-Hát te meg ki vagy ? Vagy te végig te voltál?
*Nagyot hümmóg, mert ez a kérdés meghaladja agyi kapacitását, úgyhogy inkabb csak úgy dönt, hogy megpihen egy kicsit és kifújja magát.*
-Azt hittem előlem menekülsz, elnézést. Bizony a lónak négy lába van, mégis megbotlik néha.
*Fáradhatatlanul cammog egyre csak egyre, bár mivel a sötételf szerzett egy lovat valahonnan így csak később tudja beérni valószínűleg. El is veszti a nyomát, hisz nem igazán jó nyomkereső, de az ingoványt bizony tudja hol van, s ez már elég neki kiindulási pontként. Itt meg már csak a régi táborra tud gondolni, mert úgy mondta a Pegazusban a nő, hogy olyan kereskedő féle. ~Lehet itt is van egy kereskedelmi útvonal?~ Ha szerencséje van, megtalálja Micartharát, akinek már jó messziről kurjantgatni kezd, miközben erősen szorongatja botját.*
-Hé te! Minek szaladtál el?
*Hangja bosszús, de csak addig amíg meg nem látja, hogy ez igazából egy teljesen másik sötételf, mint akivel iszogatni készült a Pegazusban.*
-Hát te meg ki vagy ? Vagy te végig te voltál?
*Nagyot hümmóg, mert ez a kérdés meghaladja agyi kapacitását, úgyhogy inkabb csak úgy dönt, hogy megpihen egy kicsit és kifújja magát.*
-Azt hittem előlem menekülsz, elnézést. Bizony a lónak négy lába van, mégis megbotlik néha.
1004. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-28 09:30:57
Üzenet elküldve: 2025-08-28 09:30:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Az ingoványhoz közeledve még a biztonságosabb vidékeken egy tanyára bízza Thara lovát. Ha esetleg nem térne vissza, akkor megtarthatják.
Gyalog érkezik meg az ingoványba. Emlékei szerint túl sokszor nem járt erre. Ha tehette inkább elkerülte ezt a helyet épp a rossz híre miatt. Léptei óvatosak, nehogy már ideje korán itt lelje a halál. A szagra ami itt uralkodik, viszont nem számított. Nagy sajnálatára hátizsákja nem tartalmaz felesleges ruhadarabot. Így marad az, hogy abból az ingből kell levágnia egy nagyobb amit éppen hord. Még szerencse, hogy jóval dereka aljáig ér a ruhadarab így nem fog különösebb problémát okozni annak hiánya. Arca elé köti, ami enyhíti a szagokat.
Első kiinduló pontja a karavánpihenő. Onnan tudja, hogy merre kell mennie, ha a nem téved. Az utat követve biztonságban el tud jutni a Hold karavánpihenő romjaihoz.*
-Na innen merre is?
*Teszi derekára a kezét. Érdekes, hogy egyedülléte nem veszi bátorságát a feladat elvégzésének. Pedig nagy fába karja verni a fejszéjét.*
*Az ingoványhoz közeledve még a biztonságosabb vidékeken egy tanyára bízza Thara lovát. Ha esetleg nem térne vissza, akkor megtarthatják.
Gyalog érkezik meg az ingoványba. Emlékei szerint túl sokszor nem járt erre. Ha tehette inkább elkerülte ezt a helyet épp a rossz híre miatt. Léptei óvatosak, nehogy már ideje korán itt lelje a halál. A szagra ami itt uralkodik, viszont nem számított. Nagy sajnálatára hátizsákja nem tartalmaz felesleges ruhadarabot. Így marad az, hogy abból az ingből kell levágnia egy nagyobb amit éppen hord. Még szerencse, hogy jóval dereka aljáig ér a ruhadarab így nem fog különösebb problémát okozni annak hiánya. Arca elé köti, ami enyhíti a szagokat.
Első kiinduló pontja a karavánpihenő. Onnan tudja, hogy merre kell mennie, ha a nem téved. Az utat követve biztonságban el tud jutni a Hold karavánpihenő romjaihoz.*
-Na innen merre is?
*Teszi derekára a kezét. Érdekes, hogy egyedülléte nem veszi bátorságát a feladat elvégzésének. Pedig nagy fába karja verni a fejszéjét.*
1003. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-25 11:33:30
Üzenet elküldve: 2025-08-25 11:33:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Hogy Henadrynában milyen gondolatok futnak át, arról sejtése sincs. Talán csak a végén, a szeme sarkából veszi észre, ahogy amaz megrázza magát, de jelenleg nincs olyan mentális állapotban, hogy ezt értelmezni tudja, vagy akár különösebb jelentőséget tulajdonítson neki.
Fáradt. Habár kétségkívül fontos volt, hogy megtörténjen, sokat vett ki belőle a Karavánpihenőhöz tett látogatása. Sok minden hangzott el, amin később, más körülmények között még biztos el fog gondolkozni... de csak később.
Most inkább a jelennel akar foglalkozni. Egyszerűbb, kevésbé fájdalmas figyelmét annak szentelni, hogy elkísérje az elfet, és biztonságosan átjusson a mocsáron; részben ezért is ajánlotta fel társaságát az útra.
Bólintással nyugtázza, ahogy az elfogadja ajánlatát, majd egy darabig csöndben gyalogolnak; üdvös dolog maguk mögött hagyni a Karavánpihenő romjait, és Frandr számára is könnyebbé válik összeszedni magát, mikor már nem érzi maga körül az átkos hely jelenlétét.
Haja lassacskán visszaszíneződik egy szürkésbarna árnyalatba - talán ez a természetes színe? Lehet, hogy már a mágiától függetlenül is őszülésnek indult volna haja, ám az is lehet, hogy csak érzelmi fáradtságát tükrözik a szürkésebb szálak. Akárhogy is, árgus szemekkel figyeli az őket körülvevő ingoványt; fenyegetések, a helyhez nem illő elemek után kutat, jobbját az övéről lógó fokosán nyugtatja.
Még pár száz méter választja el őket attól, hogy elérjék a kereskedő utat, mely nagyban meg fogja könnyíteni az utazást, mikor Henadryna megszólal. Valamelyest már azelőtt sejtése támadhat a férfi Abogr-t illető véleményéről, hogy az megszólalna, hiszen hajszíne pillanatok alatt több árnyalatot sötétedik, és tekintete sem épp derűs.*
-Személyesen nem.
~Puhapöcsű, gyáva vénember.~
-Mielőtt a Pihenő felé indultunk volna, a tornya lábánál táboroztunk le. Felküldtünk...
~Nateya? Nata... Natala...~
-...valakit, aki később nem tartott velünk, hogy kérje az öreg segítségét, vagy legalább szerezzen tőle valami hasznos tudást. Tudod, milyen határtalanul fontos üzenettel szalajtotta utánunk, át az Ingoványon, ahol közben minket majdnem megölt egy hurrikán és egy falka rémfarkas?
*Nehéz nem kihallani hangjából a szarkazmust.*
-"Hinnünk kell". Ez volt olyan nagyon fontos, hogy majdnem a halálába küldött érte egy embert. Annyira persze azért nem lehetett elengedhetetlen a tudás, mert hiába tudott rólunk, és volt közel egy napja leküldeni valakit a tornyából az üzenettel, amíg még az aljánál táboroztunk, nem tette.
*Sokéves sérelem ez már, és így hangja sem annyira éles, amilyen egykor lehetett volna. Nem is hergeli fel magát a dolgon, csak a mestermágusról alkotott képét színezte be az esemény maradandóan.*
-Persze biztos vagyok benne, hogy ha akarná, egy csettintéssel kasztrálna, növesztené be az összes körmöm, cserélné meg a számat a segglyukammal és varázsolna el meztelenül a Világválasztó legmagasabb csúcsára. De a szememben ő csak egy hasznavehetetlen szar, aki elfelejtette, milyen embernek lenni.
*Csak így utólag jut eszébe, hogy Henadryna lehet, hogy mélyen tiszteli a torony mestermágusát, vagy akár még személyes kapcsolatot is ápol vele. Nem az a fajta, aki emiatt visszatartotta volna véleményét, de talán finomabban fogalmazott volna, ha ez hamarabb eszébe jut.*
-Miért, te ismered? Meg amúgy milyen hely belülről a mágustorony?
*Hogy Henadrynában milyen gondolatok futnak át, arról sejtése sincs. Talán csak a végén, a szeme sarkából veszi észre, ahogy amaz megrázza magát, de jelenleg nincs olyan mentális állapotban, hogy ezt értelmezni tudja, vagy akár különösebb jelentőséget tulajdonítson neki.
Fáradt. Habár kétségkívül fontos volt, hogy megtörténjen, sokat vett ki belőle a Karavánpihenőhöz tett látogatása. Sok minden hangzott el, amin később, más körülmények között még biztos el fog gondolkozni... de csak később.
Most inkább a jelennel akar foglalkozni. Egyszerűbb, kevésbé fájdalmas figyelmét annak szentelni, hogy elkísérje az elfet, és biztonságosan átjusson a mocsáron; részben ezért is ajánlotta fel társaságát az útra.
Bólintással nyugtázza, ahogy az elfogadja ajánlatát, majd egy darabig csöndben gyalogolnak; üdvös dolog maguk mögött hagyni a Karavánpihenő romjait, és Frandr számára is könnyebbé válik összeszedni magát, mikor már nem érzi maga körül az átkos hely jelenlétét.
Haja lassacskán visszaszíneződik egy szürkésbarna árnyalatba - talán ez a természetes színe? Lehet, hogy már a mágiától függetlenül is őszülésnek indult volna haja, ám az is lehet, hogy csak érzelmi fáradtságát tükrözik a szürkésebb szálak. Akárhogy is, árgus szemekkel figyeli az őket körülvevő ingoványt; fenyegetések, a helyhez nem illő elemek után kutat, jobbját az övéről lógó fokosán nyugtatja.
Még pár száz méter választja el őket attól, hogy elérjék a kereskedő utat, mely nagyban meg fogja könnyíteni az utazást, mikor Henadryna megszólal. Valamelyest már azelőtt sejtése támadhat a férfi Abogr-t illető véleményéről, hogy az megszólalna, hiszen hajszíne pillanatok alatt több árnyalatot sötétedik, és tekintete sem épp derűs.*
-Személyesen nem.
~Puhapöcsű, gyáva vénember.~
-Mielőtt a Pihenő felé indultunk volna, a tornya lábánál táboroztunk le. Felküldtünk...
~Nateya? Nata... Natala...~
-...valakit, aki később nem tartott velünk, hogy kérje az öreg segítségét, vagy legalább szerezzen tőle valami hasznos tudást. Tudod, milyen határtalanul fontos üzenettel szalajtotta utánunk, át az Ingoványon, ahol közben minket majdnem megölt egy hurrikán és egy falka rémfarkas?
*Nehéz nem kihallani hangjából a szarkazmust.*
-"Hinnünk kell". Ez volt olyan nagyon fontos, hogy majdnem a halálába küldött érte egy embert. Annyira persze azért nem lehetett elengedhetetlen a tudás, mert hiába tudott rólunk, és volt közel egy napja leküldeni valakit a tornyából az üzenettel, amíg még az aljánál táboroztunk, nem tette.
*Sokéves sérelem ez már, és így hangja sem annyira éles, amilyen egykor lehetett volna. Nem is hergeli fel magát a dolgon, csak a mestermágusról alkotott képét színezte be az esemény maradandóan.*
-Persze biztos vagyok benne, hogy ha akarná, egy csettintéssel kasztrálna, növesztené be az összes körmöm, cserélné meg a számat a segglyukammal és varázsolna el meztelenül a Világválasztó legmagasabb csúcsára. De a szememben ő csak egy hasznavehetetlen szar, aki elfelejtette, milyen embernek lenni.
*Csak így utólag jut eszébe, hogy Henadryna lehet, hogy mélyen tiszteli a torony mestermágusát, vagy akár még személyes kapcsolatot is ápol vele. Nem az a fajta, aki emiatt visszatartotta volna véleményét, de talán finomabban fogalmazott volna, ha ez hamarabb eszébe jut.*
-Miért, te ismered? Meg amúgy milyen hely belülről a mágustorony?
1002. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-25 09:13:49
Üzenet elküldve: 2025-08-25 09:13:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Hena nem is sejti, hogy kérdése milyen súllyal van a férfira. Kétli, hogy a további szavait hallotta vagy ha hallotta is Frandr, akkor megétette volna azokat. Mindig meglepi magát, hogy mennyire közönyös tud lenni mások problémái iránt. Lehet, ha egy ilyen áldozat, esemény átélője lenne, akkor másmilyen ember lenne. Habár lehet, hogy még inkább olyan emberré válna, aki tesz mások érzelmeire.
Bárcsak tudná mi történt itt! Nem a tagja akarna lenni, inkább az eseményekbe szeretne belelátni, mágiákat megismerni. Kíváncsisága az ami hajtja. A férfi pedig egy olyan eseményre hívta fel a figyelmét, amiről nem is tudott. Olyannak érzi magát, mint egy toronyba zárt hölgy, aki teljesen elvan zárva a külvilágtól.
~Megint csak magamra gondolok.~
Most dühe inkább maga ellen irányul. Frandr konkrétan megpróbálja összeszedni magát, erre Hena továbbra is csak magára gondol. Nem tud mit tenni ellene. Ő ilyen. Egyszer talán ő is megismeri ezt az érzést.
~Vagy már ismerem?~ Most a férfi zavarja össze Henát, pedig semmit sem mond. Ezek szerint nem csak az alkata törékeny, de az elméje is? Megrázza fejét. Jobb ha ezeket a gondolatokat elhessegeti. Közben a férfi is túlteszi magát saját nehézségein. Lehet, hogy jobban hasonlítanak egymásra, csak mind a ketten másmilyenné váltak egy veszteségtől.*
-Velem tarthatsz, nyugodtan. Utazni jobb társaságban.
*Mondja mosolyogva, majd elindul a torony irányába.*
-Volt már szerencséd az öreg mesterhez, Abogrhoz?
*Kérdezi menetelés közben a férfitól, hogy megtörje a csendet.*
*Hena nem is sejti, hogy kérdése milyen súllyal van a férfira. Kétli, hogy a további szavait hallotta vagy ha hallotta is Frandr, akkor megétette volna azokat. Mindig meglepi magát, hogy mennyire közönyös tud lenni mások problémái iránt. Lehet, ha egy ilyen áldozat, esemény átélője lenne, akkor másmilyen ember lenne. Habár lehet, hogy még inkább olyan emberré válna, aki tesz mások érzelmeire.
Bárcsak tudná mi történt itt! Nem a tagja akarna lenni, inkább az eseményekbe szeretne belelátni, mágiákat megismerni. Kíváncsisága az ami hajtja. A férfi pedig egy olyan eseményre hívta fel a figyelmét, amiről nem is tudott. Olyannak érzi magát, mint egy toronyba zárt hölgy, aki teljesen elvan zárva a külvilágtól.
~Megint csak magamra gondolok.~
Most dühe inkább maga ellen irányul. Frandr konkrétan megpróbálja összeszedni magát, erre Hena továbbra is csak magára gondol. Nem tud mit tenni ellene. Ő ilyen. Egyszer talán ő is megismeri ezt az érzést.
~Vagy már ismerem?~ Most a férfi zavarja össze Henát, pedig semmit sem mond. Ezek szerint nem csak az alkata törékeny, de az elméje is? Megrázza fejét. Jobb ha ezeket a gondolatokat elhessegeti. Közben a férfi is túlteszi magát saját nehézségein. Lehet, hogy jobban hasonlítanak egymásra, csak mind a ketten másmilyenné váltak egy veszteségtől.*
-Velem tarthatsz, nyugodtan. Utazni jobb társaságban.
*Mondja mosolyogva, majd elindul a torony irányába.*
-Volt már szerencséd az öreg mesterhez, Abogrhoz?
*Kérdezi menetelés közben a férfitól, hogy megtörje a csendet.*
1001. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-24 21:40:38
Üzenet elküldve: 2025-08-24 21:40:38
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Kimondottan szerencsés dolog, hogy Henadryna szánalmát nem fogja fel Frandr. Csak olaj lenne a tűzön, és Frandr esélyesen előbb venné sértésnek, mint szimpátiának. És ami még fontosabb, nem úgy érzi, hogy ami most történik, az róla szólna. Nem akarja, hogy róla szóljon, hiszen ő itt csak egy pajzs volt, aki védte a küldetés fontosabb tagjait - sikerrel, sikertelenül. Ha beletört volna a feladatba, úgy csak azt tette volna, amit egy pajzsnak tennie kell. Ám nem úgy történtek a dolgok, ahogy kellett volna.
Kicsit szédül, de hamar elmúlik. Nem volt semmi átgondolt szavaiban, sem abban, ahogy előadta őket. Csak azt akarta, hogy legalább egy valakivel sikerüljön megértetni, hogy kik révén állhatnak most itt élve. Hogy kicsit visszanyerje valóságérzetét, és elhitesse magával: ami itt történt, megtörtént, nem csak egy lázálom volt, ám valóságos az azóta eltelt idő is.
Mikor Hena arról beszél, mások is hoznak áldozatot, Frandr arcán enyhe megrökönyödést vélhet felfedezni, melyet rövidesen kezd újra felváltani a düh.*
~És?~
*Nem érti, hogy jön ide az, hogy mások, máshol mennyit áldoztak fel. Tudja, hogyne tudná, de miért is fontos ez most? Semmit sem csökkent az itt elkövetett tettek jelentőségén az, hogy mások, máshol is tettek hasonlókat. És habár pár perces ismeretségükben először lát is valami érzelmet, reakciót Henadryna arcán, valahogy nem annak a típusnak tűnik, aki az általa felemlegetett többi áldozatnak megadná azt a tiszteletet és elismerést, amit az ittenieknek nem.
Épp nyitná a száját, hogy szavat adjon gondolatainak, ám amaz megelőzi, és kérdése betalál - talán jobban, mint egy ideje bármi, és ezt kívülről is könnyen látni lehet. Haja, mely ezelőtt kezdett megint parázslani, elveszíti színe nagy részét, újra fakószürkévé válik, és szeme egy darabig saját szobrát fürkészi.*
~Volt.~
*Az elf esélyesen nem is tudja, hogy míg esélyesen a kérdés maga is reakciót provokált volna, ez az egy szó - "volt" - az, ami Frandrben megakaszt minden korábbi gondolatmenetet.
Azért jött ide, hogy letudja tartozásait, és úgy hitte, ezt teszi. Ám most rájön, hogy ha ennyiben hagyta volna a dolgot, akkor feladata befejezetlenül marad.*
~Ki vagy? Ismerlek még egyáltalán?~
*Kósza kérdés, melyet a szobor felé intéz. Az hiába pontatlan, sok olyan részlet van rajta, ami elgondolkoztatja. Vértje, az a sokat foltozott pusztai acél, melyet ócskavasként adott el a Vashegy kovácsiainak; az az átszellemült arckifejezés, ahogy hosszú ideje először belső konfliktus nélkül tudta átélni a harc örömét.
Nem ismer magára.*
*Mikor megszólal, hangja halk, rekedtes, és érezni benne, hogy fogalma sincs, gondolatmenete merre fogja vinni.*
-Rég gondoltam már rá. Ő is magára. Eddigre már rég elveszített mindent, ami azzá tette, aki.
*Szeme előtt egy ház, amit elnyel a futóhomok; egy véres szoba, két mozdulatlan test. Egy falu, ami mögötte egyre kisebbé válik, majd idővel elnyeli a horizont.*
-Itt még talán kicsit megint ismerte magát. Volt egy feladata, volt, akit megvédjen. Enélkül nem jutott volna el idáig, nem küzdött volna meg mindennel, ami szembeszállt vele. Valamit visszakapott, aztán újra elszalasztotta.
*Nem a szavak embere; nem csoda, hogy mikor beszél, az ilyen sutára sikerül. Nem tudja, hogy tudná úgy megmagyarázni saját magát, hogy amaz is értse.*
-Milyen ember? Magától, magában semmilyen. Nyugatra, aztán még nyugatabbra ment,
~menekült~
-habár a válasz mindig is Keleten volt. Visszajött,
~visszaküldték~
-hogy lerója tartozásait. Megteszi, vagy belehal a próbálkozásba.
*Nem az a fajta ember, aki valaha is harmadik személyben beszélt volna magáról, legalábbis ilyen komoly pillanatban semmiképp sem. Mégis, most valahogy így könnyebben jön a beszéd. A szobor segít ebben.
Elapadnak a szavak, és Frandr hirtelen elfordul a szobor felől. Hátizsákja egyik szíját válláról lecsúsztatja, hogy hozzáférhessen annak tartalmához. Azt a törött nyílvesszőt húzza elő, amit az átjáró bezárulása után talált meg magánál - nem tudja, még akkor maradt-e nála, mikor az első éjszaka húzta ki őket a rémfarkasok testéből, vagy azok közül tette el öntudatlanul, amiket Alyo önfeláldozása előtt maga mellé dobott.
Akárhogy is, de most különösebb szertartás nélkül a félvér szobra alapzatához helyezi azt, majd Henadryna felé fordul. Arckifejezésén könnyen megállapítható, hogy nem szeretné folytatni a korábbi témát, ami persze semmiben sem akadályozza meg az elfet.*
-Azt mondtad, hogy a Mágustoronyba készülsz? Ha gondolod, elkísérlek. Megnézném magamnak megint azt a helyet.
~Tartozom Abogrnak egy gyomrossal.~
*Ez utóbbit nem gondolja komolyan, még akkor sem, ha annak haszontalan tanácsa miatt nem zárta különösen szívébe a mestermágust. Jó is, hiszen ha ezt a tartozást megpróbálná leróni, aligha élne hosszú életet.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.24 21:46:26
*Kimondottan szerencsés dolog, hogy Henadryna szánalmát nem fogja fel Frandr. Csak olaj lenne a tűzön, és Frandr esélyesen előbb venné sértésnek, mint szimpátiának. És ami még fontosabb, nem úgy érzi, hogy ami most történik, az róla szólna. Nem akarja, hogy róla szóljon, hiszen ő itt csak egy pajzs volt, aki védte a küldetés fontosabb tagjait - sikerrel, sikertelenül. Ha beletört volna a feladatba, úgy csak azt tette volna, amit egy pajzsnak tennie kell. Ám nem úgy történtek a dolgok, ahogy kellett volna.
Kicsit szédül, de hamar elmúlik. Nem volt semmi átgondolt szavaiban, sem abban, ahogy előadta őket. Csak azt akarta, hogy legalább egy valakivel sikerüljön megértetni, hogy kik révén állhatnak most itt élve. Hogy kicsit visszanyerje valóságérzetét, és elhitesse magával: ami itt történt, megtörtént, nem csak egy lázálom volt, ám valóságos az azóta eltelt idő is.
Mikor Hena arról beszél, mások is hoznak áldozatot, Frandr arcán enyhe megrökönyödést vélhet felfedezni, melyet rövidesen kezd újra felváltani a düh.*
~És?~
*Nem érti, hogy jön ide az, hogy mások, máshol mennyit áldoztak fel. Tudja, hogyne tudná, de miért is fontos ez most? Semmit sem csökkent az itt elkövetett tettek jelentőségén az, hogy mások, máshol is tettek hasonlókat. És habár pár perces ismeretségükben először lát is valami érzelmet, reakciót Henadryna arcán, valahogy nem annak a típusnak tűnik, aki az általa felemlegetett többi áldozatnak megadná azt a tiszteletet és elismerést, amit az ittenieknek nem.
Épp nyitná a száját, hogy szavat adjon gondolatainak, ám amaz megelőzi, és kérdése betalál - talán jobban, mint egy ideje bármi, és ezt kívülről is könnyen látni lehet. Haja, mely ezelőtt kezdett megint parázslani, elveszíti színe nagy részét, újra fakószürkévé válik, és szeme egy darabig saját szobrát fürkészi.*
~Volt.~
*Az elf esélyesen nem is tudja, hogy míg esélyesen a kérdés maga is reakciót provokált volna, ez az egy szó - "volt" - az, ami Frandrben megakaszt minden korábbi gondolatmenetet.
Azért jött ide, hogy letudja tartozásait, és úgy hitte, ezt teszi. Ám most rájön, hogy ha ennyiben hagyta volna a dolgot, akkor feladata befejezetlenül marad.*
~Ki vagy? Ismerlek még egyáltalán?~
*Kósza kérdés, melyet a szobor felé intéz. Az hiába pontatlan, sok olyan részlet van rajta, ami elgondolkoztatja. Vértje, az a sokat foltozott pusztai acél, melyet ócskavasként adott el a Vashegy kovácsiainak; az az átszellemült arckifejezés, ahogy hosszú ideje először belső konfliktus nélkül tudta átélni a harc örömét.
Nem ismer magára.*
*Mikor megszólal, hangja halk, rekedtes, és érezni benne, hogy fogalma sincs, gondolatmenete merre fogja vinni.*
-Rég gondoltam már rá. Ő is magára. Eddigre már rég elveszített mindent, ami azzá tette, aki.
*Szeme előtt egy ház, amit elnyel a futóhomok; egy véres szoba, két mozdulatlan test. Egy falu, ami mögötte egyre kisebbé válik, majd idővel elnyeli a horizont.*
-Itt még talán kicsit megint ismerte magát. Volt egy feladata, volt, akit megvédjen. Enélkül nem jutott volna el idáig, nem küzdött volna meg mindennel, ami szembeszállt vele. Valamit visszakapott, aztán újra elszalasztotta.
*Nem a szavak embere; nem csoda, hogy mikor beszél, az ilyen sutára sikerül. Nem tudja, hogy tudná úgy megmagyarázni saját magát, hogy amaz is értse.*
-Milyen ember? Magától, magában semmilyen. Nyugatra, aztán még nyugatabbra ment,
~menekült~
-habár a válasz mindig is Keleten volt. Visszajött,
~visszaküldték~
-hogy lerója tartozásait. Megteszi, vagy belehal a próbálkozásba.
*Nem az a fajta ember, aki valaha is harmadik személyben beszélt volna magáról, legalábbis ilyen komoly pillanatban semmiképp sem. Mégis, most valahogy így könnyebben jön a beszéd. A szobor segít ebben.
Elapadnak a szavak, és Frandr hirtelen elfordul a szobor felől. Hátizsákja egyik szíját válláról lecsúsztatja, hogy hozzáférhessen annak tartalmához. Azt a törött nyílvesszőt húzza elő, amit az átjáró bezárulása után talált meg magánál - nem tudja, még akkor maradt-e nála, mikor az első éjszaka húzta ki őket a rémfarkasok testéből, vagy azok közül tette el öntudatlanul, amiket Alyo önfeláldozása előtt maga mellé dobott.
Akárhogy is, de most különösebb szertartás nélkül a félvér szobra alapzatához helyezi azt, majd Henadryna felé fordul. Arckifejezésén könnyen megállapítható, hogy nem szeretné folytatni a korábbi témát, ami persze semmiben sem akadályozza meg az elfet.*
-Azt mondtad, hogy a Mágustoronyba készülsz? Ha gondolod, elkísérlek. Megnézném magamnak megint azt a helyet.
~Tartozom Abogrnak egy gyomrossal.~
*Ez utóbbit nem gondolja komolyan, még akkor sem, ha annak haszontalan tanácsa miatt nem zárta különösen szívébe a mestermágust. Jó is, hiszen ha ezt a tartozást megpróbálná leróni, aligha élne hosszú életet.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.24 21:46:26
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319