Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 82 (1621. - 1640. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1877-1896
1640. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-09 21:19:30
Üzenet elküldve: 2021-10-09 21:19:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
//Nievesha, Fänrírion, Pycta//
*Ha Nievesha megjegyzi a most hallottakat, később még jó hasznát veheti majd egy-egy helyzetben. A tanítás már most elkezdődött az erdő kincseinek megismerésével.
A mocsárban jól jön a lány segítsége a szánnál és a telivérnél. Éjvihar rosszul tűri a terhet és a lassú haladást, egyre idegesebben rángatja a hámot, ami a szánhoz rögzíti.*
- A sebekre az észak reménye a legjobb. Lombhullatók ágain él meg, türkizkék virág. Frissen is és szárítva is segíti a seb összehúzódását. *Magyarázza, ahogy épp kiszabadítja a szán egyik oldalát a mocsár szorításából.*
- Ha elérjük Erdőmélyét, keresek neked a tenyeredre. *Mondja szusszanva egyet a munka után.
Amikor aztán megtorpannak és Xauzur jelez, kénytelen Nieveshát Éjvihar mellé rendelni, hogy megnézhesse, kitől is jön a hang.
Míg odaér az irbisz tartja sakkban a sárba ragadt elfet, aztán megérkezik mögötte a páncélos próféta is. A kócos ifjú kezében ugyan tőr van, de nem tűnik veszélyesnek, ránézésre sem nagy kardforgató. Olyan, mintha eltévedt volna.*
- Eltévedtél? *Kérdi kurtán, köszönés nélkül, ahogy végignéz a hosszúéletűn. Fáradt és feszült is kissé, ami talán ebben a bizalmatlanságban csapódik le.*
- Menj vissza Nievhez. *Szól oda az irbisznek és Xauzur el is tűnik visszafelé a lányhoz a bokrok mögött, a csuhátlan csuhás pedig közelebb lépve mesterkardjával igyekszik egy csapással kiszabadítani az indák fogságából az elfet. Ha sikerült, visszalöki hüvelyébe a kardot a hátán.*
- Arthenior arra van. *Mutat dél felé nyílegyenesen és visszaindul Nieveshához. Nincs idejük kitérőkre, haladniuk kell Erdőmélye felé.*
//Nievesha, Fänrírion, Pycta//
*Ha Nievesha megjegyzi a most hallottakat, később még jó hasznát veheti majd egy-egy helyzetben. A tanítás már most elkezdődött az erdő kincseinek megismerésével.
A mocsárban jól jön a lány segítsége a szánnál és a telivérnél. Éjvihar rosszul tűri a terhet és a lassú haladást, egyre idegesebben rángatja a hámot, ami a szánhoz rögzíti.*
- A sebekre az észak reménye a legjobb. Lombhullatók ágain él meg, türkizkék virág. Frissen is és szárítva is segíti a seb összehúzódását. *Magyarázza, ahogy épp kiszabadítja a szán egyik oldalát a mocsár szorításából.*
- Ha elérjük Erdőmélyét, keresek neked a tenyeredre. *Mondja szusszanva egyet a munka után.
Amikor aztán megtorpannak és Xauzur jelez, kénytelen Nieveshát Éjvihar mellé rendelni, hogy megnézhesse, kitől is jön a hang.
Míg odaér az irbisz tartja sakkban a sárba ragadt elfet, aztán megérkezik mögötte a páncélos próféta is. A kócos ifjú kezében ugyan tőr van, de nem tűnik veszélyesnek, ránézésre sem nagy kardforgató. Olyan, mintha eltévedt volna.*
- Eltévedtél? *Kérdi kurtán, köszönés nélkül, ahogy végignéz a hosszúéletűn. Fáradt és feszült is kissé, ami talán ebben a bizalmatlanságban csapódik le.*
- Menj vissza Nievhez. *Szól oda az irbisznek és Xauzur el is tűnik visszafelé a lányhoz a bokrok mögött, a csuhátlan csuhás pedig közelebb lépve mesterkardjával igyekszik egy csapással kiszabadítani az indák fogságából az elfet. Ha sikerült, visszalöki hüvelyébe a kardot a hátán.*
- Arthenior arra van. *Mutat dél felé nyílegyenesen és visszaindul Nieveshához. Nincs idejük kitérőkre, haladniuk kell Erdőmélye felé.*
1639. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-09 13:27:31
Üzenet elküldve: 2021-10-09 13:27:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Nievesha, Pycta//
*Egyik pillanatban egy lányt lát a bokrokon túl, a következőben megjelenik egy ragadozó tekintet, veszélyesen közel hozzá. Rírion nem szeretné kipróbálni, hogy a tőr vagy az agyar nyer, mert utóbbiból kettő van, nem beszélve a nagy macskák gyorsaságáról, izomtömegéről, amivel egy elf nem igazán vetekedhet. Az íjért hátranyúlni már nem volna ideje ha bármi történik. Ha most tenné, az túl sok mozdulat, márpedig jobb most inkább szoborrá válni. Ha az irbisz nem éhes, vagy nen szimpatikus neki az elf hús, szerencséje is lehet. Fifti-fifti rá az esély. Ezt a lehetséges szerencsét nem szalasztaná el azzal, hogy gyors mozdulattal íjat ragad. Erőt vesz magán, hogy egy helyben maradjon, ne nagyon mozogjon. Talán az irbisz másfajta vacsorára vágyik és itt csak "szemléli a kínálatot". Eltelik egy pillanatnyi idő, a nagy macska nem támad rá. Feltűnik mögötte egy idegen és az első ami Rírion eszébe jut, hogy a gazdája. Ha szelídített az állat, akkor van csak igazán mázlija. Szinte látványosan lazulnak el a félelemtől megfeszített izmai egy mély levegő vétel kíséretében.*
- Adjon Eeyr jó napot! *A köszönés úgy jön, mint a megkönnyebbült kilégzés. Nem is gondolta át, vezette a megszokás. Csak ezután eszmél rá, hogy ha valóban barátságos akar lenni, akkor azt a tőrt, ami a kezében van, illene elrakni. Övébe tűzi, amúgy sem volt hasznára a gallyak ellen. ~ De hová lett a lány, virágból font ruhában? ~ Teszi fel a kérdést magának. Keresné is tekintetével, de még az irbisz és annak feltételezett gazdája köti le figyelmét.*
*Egyik pillanatban egy lányt lát a bokrokon túl, a következőben megjelenik egy ragadozó tekintet, veszélyesen közel hozzá. Rírion nem szeretné kipróbálni, hogy a tőr vagy az agyar nyer, mert utóbbiból kettő van, nem beszélve a nagy macskák gyorsaságáról, izomtömegéről, amivel egy elf nem igazán vetekedhet. Az íjért hátranyúlni már nem volna ideje ha bármi történik. Ha most tenné, az túl sok mozdulat, márpedig jobb most inkább szoborrá válni. Ha az irbisz nem éhes, vagy nen szimpatikus neki az elf hús, szerencséje is lehet. Fifti-fifti rá az esély. Ezt a lehetséges szerencsét nem szalasztaná el azzal, hogy gyors mozdulattal íjat ragad. Erőt vesz magán, hogy egy helyben maradjon, ne nagyon mozogjon. Talán az irbisz másfajta vacsorára vágyik és itt csak "szemléli a kínálatot". Eltelik egy pillanatnyi idő, a nagy macska nem támad rá. Feltűnik mögötte egy idegen és az első ami Rírion eszébe jut, hogy a gazdája. Ha szelídített az állat, akkor van csak igazán mázlija. Szinte látványosan lazulnak el a félelemtől megfeszített izmai egy mély levegő vétel kíséretében.*
- Adjon Eeyr jó napot! *A köszönés úgy jön, mint a megkönnyebbült kilégzés. Nem is gondolta át, vezette a megszokás. Csak ezután eszmél rá, hogy ha valóban barátságos akar lenni, akkor azt a tőrt, ami a kezében van, illene elrakni. Övébe tűzi, amúgy sem volt hasznára a gallyak ellen. ~ De hová lett a lány, virágból font ruhában? ~ Teszi fel a kérdést magának. Keresné is tekintetével, de még az irbisz és annak feltételezett gazdája köti le figyelmét.*
1638. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-09 11:21:47
Üzenet elküldve: 2021-10-09 11:21:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*A döbbent tekintet láttán úgy véli, megjegyzése célt ért, vagy valami olyasmi. Ijesztgetni, vagy fenyegetni nem akarta az ifjút, inkább csak egyszerű emberként felhívni a figyelmét a kimondott szavai súlyára. Bár feltételezi, vagyis nagyon reméli, hogy csak a keserűség és indulat beszélt a másikból és nem komolyan gondolta, de ellenkező esetben elég félelmetes vágyak volnának ezek rombolásról, ártó szándékról... Még nem túl távoliak az emlékei egy mágusról, aki hasonlóan öncélúan használta a hatalmát. Nem is volna nyugodt felőle, ha nem maga vágta volna át a torkát, s győződött volna meg így a haláláról.
Ahogy elkezd kimászni a félelem gödréből, kicsit lazul a tartása, több figyelmet szentel a környezetüknek is a gépies lépegetésen túl. Fázik a lába. Alighanem átázott a cipője... A tájat elég kaotikusnak látja, örül, hogy végül is talált tapasztalt vezetőt maguknak. Ugyan ha nagyon figyel, képes kivenni a járható utat, de egyáltalán nem biztos benne, hogy egyedül meglelné és nem csalná meg a szeme, rossz helyen feltételezve az ösvényt.
Megjegyzésére visszakérdezést kap válaszul, amit kétkedésnek vél, talán mert ő magában kételkedik.*
- Igen. A parancsnokom szerint lehet hozzá tehetségem. Én nem tudom, de meg szeretném próbálni. Egy társam azt mondta, kitartó tanulással igazából bárki képes lehet rá, csak nem mindenkinek éri meg, mert a legtöbbeknek tényleg túl sok tanulás volna. - *Magyarázza bizonytalanul. Kicsit tart a másik véleményétől, mert ahogy képzeli az eddigiek alapján, Adoaver egy tanult, olvasott ember, s ugyan az ifjú ezt nem tudhatja, de ő maga pedig még írni és olvasni is csak néhány hónapja tanult meg, s nem is megy még hibátlanul. Innen nézve elég nagyra törőek a tervei, vagy inkább nevetségesek...*
*A döbbent tekintet láttán úgy véli, megjegyzése célt ért, vagy valami olyasmi. Ijesztgetni, vagy fenyegetni nem akarta az ifjút, inkább csak egyszerű emberként felhívni a figyelmét a kimondott szavai súlyára. Bár feltételezi, vagyis nagyon reméli, hogy csak a keserűség és indulat beszélt a másikból és nem komolyan gondolta, de ellenkező esetben elég félelmetes vágyak volnának ezek rombolásról, ártó szándékról... Még nem túl távoliak az emlékei egy mágusról, aki hasonlóan öncélúan használta a hatalmát. Nem is volna nyugodt felőle, ha nem maga vágta volna át a torkát, s győződött volna meg így a haláláról.
Ahogy elkezd kimászni a félelem gödréből, kicsit lazul a tartása, több figyelmet szentel a környezetüknek is a gépies lépegetésen túl. Fázik a lába. Alighanem átázott a cipője... A tájat elég kaotikusnak látja, örül, hogy végül is talált tapasztalt vezetőt maguknak. Ugyan ha nagyon figyel, képes kivenni a járható utat, de egyáltalán nem biztos benne, hogy egyedül meglelné és nem csalná meg a szeme, rossz helyen feltételezve az ösvényt.
Megjegyzésére visszakérdezést kap válaszul, amit kétkedésnek vél, talán mert ő magában kételkedik.*
- Igen. A parancsnokom szerint lehet hozzá tehetségem. Én nem tudom, de meg szeretném próbálni. Egy társam azt mondta, kitartó tanulással igazából bárki képes lehet rá, csak nem mindenkinek éri meg, mert a legtöbbeknek tényleg túl sok tanulás volna. - *Magyarázza bizonytalanul. Kicsit tart a másik véleményétől, mert ahogy képzeli az eddigiek alapján, Adoaver egy tanult, olvasott ember, s ugyan az ifjú ezt nem tudhatja, de ő maga pedig még írni és olvasni is csak néhány hónapja tanult meg, s nem is megy még hibátlanul. Innen nézve elég nagyra törőek a tervei, vagy inkább nevetségesek...*
1637. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-09 10:09:05
Üzenet elküldve: 2021-10-09 10:09:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Hogy aztán szíves-lelkes csacsogása után féltett társának első szava az, hogy nem kéne neki ilyen szavakat cserélnie egy városőrrel, arra csak egy döbbent tekintettel tud felelni. Való igaz, egy katonával beszél most, még ha egy... ilyennel is, ki nagyjából az ő szintén állhat fizikai állóképesség szintjén. Főleg a mostani rosszullétszerűség után. Na nem mintha ő jobban teljesítene; kaptatnak már egy ideje az ingoványban, és a sok beszéd a sok mozgással együtt kezdi kiszívni belőle a levegőt; már nem kell direkt lassítania magán, hogy társa sebességével haladjon, ugyanis az lett az ő maximum teljesítménye is.
A tüdejében lassan felgyülemlő szúró érzés lenyugtatja őt annyira, hogy ne folytassa gyűlölködő méregköpéseit; nagyokat fújtatva össze kell szednie magát, ahhoz pedig lepénylesőjét is csukva tartja legalább egy pár percig. Elthur láthatja rajta, hogy kiadta az ő részéről felgyűjt stresszt, le is kapcsol tőle. Emiatt aztán alig hallja meg a lány kijelentését később, kicsiket pislogva zombiként is forgatja fejét a hang irányába.*
- Hogy van e? Neked van e? *Nagy lassan feldolgozza fejében a kérdés mivoltját.* - Azt mondod, hogy akarsz varázsolni? *Részről fennhagyja a kérdést a levegőben, nem számítva arra, hogy kérdését most komolyan veszik. Inkább arra koncentrál, hogy ne a sárba köpje ki tüdejét, ugyanis a körülöttük lévő terület csak nem akar helyzetjavulást mutatni; ugyanolyan ködös, nedves, és halott, mint volt. Csak az idő vasfogától megkímélt útnak köszönhető, hogy még nem úsznak a mocsárban, és semmi nem támadta még meg őket. Még.*
*Hogy aztán szíves-lelkes csacsogása után féltett társának első szava az, hogy nem kéne neki ilyen szavakat cserélnie egy városőrrel, arra csak egy döbbent tekintettel tud felelni. Való igaz, egy katonával beszél most, még ha egy... ilyennel is, ki nagyjából az ő szintén állhat fizikai állóképesség szintjén. Főleg a mostani rosszullétszerűség után. Na nem mintha ő jobban teljesítene; kaptatnak már egy ideje az ingoványban, és a sok beszéd a sok mozgással együtt kezdi kiszívni belőle a levegőt; már nem kell direkt lassítania magán, hogy társa sebességével haladjon, ugyanis az lett az ő maximum teljesítménye is.
A tüdejében lassan felgyülemlő szúró érzés lenyugtatja őt annyira, hogy ne folytassa gyűlölködő méregköpéseit; nagyokat fújtatva össze kell szednie magát, ahhoz pedig lepénylesőjét is csukva tartja legalább egy pár percig. Elthur láthatja rajta, hogy kiadta az ő részéről felgyűjt stresszt, le is kapcsol tőle. Emiatt aztán alig hallja meg a lány kijelentését később, kicsiket pislogva zombiként is forgatja fejét a hang irányába.*
- Hogy van e? Neked van e? *Nagy lassan feldolgozza fejében a kérdés mivoltját.* - Azt mondod, hogy akarsz varázsolni? *Részről fennhagyja a kérdést a levegőben, nem számítva arra, hogy kérdését most komolyan veszik. Inkább arra koncentrál, hogy ne a sárba köpje ki tüdejét, ugyanis a körülöttük lévő terület csak nem akar helyzetjavulást mutatni; ugyanolyan ködös, nedves, és halott, mint volt. Csak az idő vasfogától megkímélt útnak köszönhető, hogy még nem úsznak a mocsárban, és semmi nem támadta még meg őket. Még.*
1636. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-09 10:07:19
Üzenet elküldve: 2021-10-09 10:07:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Szó sincs arról, hogy Niev nem örülne annak az ajándéknak, mert örül, csak nehezen mutatja ezt most ki, hiszen nemcsak fáradt, de szomorú is, hogy elhagyták az otthonukat. Különlegesnek érzi magát amiatt, amilyen a ruhája, de most ezt nem nagyon tudja kifejezésre juttatni, annyi bizonyos, hogy kár lenne, ha elmúlna.*
- Gnóm retek.
*Raktározza el bólintva az újabb nevet, bólint is hozzá, de köztük a telivér, talán nem is látják egymás vonásait, meg az ingoványhoz közeledve sokkal egészségesebb, ha mindenki a lába elé néz. Ettől függetlenül Niev bámészkodik, már legalábbis a lehetőségeihez mérten és mivel Pycta a vártnál lassabban halad, így előfordul, hogy lemarad kissé Nievtől és Xauzurtól. Persze ez nem tart sokáig, mert Niev mindig bevárja, ha pedig kell, akkor segít neki.*
- És a sebes tenyeremre mi lenne jó?
*Teszi fel egyszer a kérdés, mert az ásó kikezdte mindkét tenyerét és ahogy múlik az idő úgy bár a lüktetés fokozatosan csökken, de ott van egy nagyon kellemetlen, csípő érzés, ami viszont nem akar múlni. Időről időre megvizsgálja tenyereit, hátha történik valami változás, de nem. Tenyereivel van elfoglalva akkor is, mikor Xauzur elé áll. Majdnem átesik a morgó irbiszen, csak nehezen tud talpon maradni. De persze ért ő a szép "szóból", megtorpan, zavartan néz Pyctára. Az ő hallása nem olyan kifinomult, mint Xauzuré vagy Pyctáé, így nem igazán érti, hogy most mi is történik. Zavarát nem az a tény fokozza, hogy Pycta a kezébe adja a gyeplőt, hanem az az elf előhúzza a kardját. Niev megszeppenten áll, kezében a kantár és közben önmagát korholja, hogy mennyire figyelmetlen, hogy nem hallott meg valamit, amit rajta kívül mindenki.*
*Szó sincs arról, hogy Niev nem örülne annak az ajándéknak, mert örül, csak nehezen mutatja ezt most ki, hiszen nemcsak fáradt, de szomorú is, hogy elhagyták az otthonukat. Különlegesnek érzi magát amiatt, amilyen a ruhája, de most ezt nem nagyon tudja kifejezésre juttatni, annyi bizonyos, hogy kár lenne, ha elmúlna.*
- Gnóm retek.
*Raktározza el bólintva az újabb nevet, bólint is hozzá, de köztük a telivér, talán nem is látják egymás vonásait, meg az ingoványhoz közeledve sokkal egészségesebb, ha mindenki a lába elé néz. Ettől függetlenül Niev bámészkodik, már legalábbis a lehetőségeihez mérten és mivel Pycta a vártnál lassabban halad, így előfordul, hogy lemarad kissé Nievtől és Xauzurtól. Persze ez nem tart sokáig, mert Niev mindig bevárja, ha pedig kell, akkor segít neki.*
- És a sebes tenyeremre mi lenne jó?
*Teszi fel egyszer a kérdés, mert az ásó kikezdte mindkét tenyerét és ahogy múlik az idő úgy bár a lüktetés fokozatosan csökken, de ott van egy nagyon kellemetlen, csípő érzés, ami viszont nem akar múlni. Időről időre megvizsgálja tenyereit, hátha történik valami változás, de nem. Tenyereivel van elfoglalva akkor is, mikor Xauzur elé áll. Majdnem átesik a morgó irbiszen, csak nehezen tud talpon maradni. De persze ért ő a szép "szóból", megtorpan, zavartan néz Pyctára. Az ő hallása nem olyan kifinomult, mint Xauzuré vagy Pyctáé, így nem igazán érti, hogy most mi is történik. Zavarát nem az a tény fokozza, hogy Pycta a kezébe adja a gyeplőt, hanem az az elf előhúzza a kardját. Niev megszeppenten áll, kezében a kantár és közben önmagát korholja, hogy mennyire figyelmetlen, hogy nem hallott meg valamit, amit rajta kívül mindenki.*
1635. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-09 09:41:07
Üzenet elküldve: 2021-10-09 09:41:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Az az apró mosoly mindennél többet ér most, apró reménysugár a sötétségben, olyan fény, mint aminek erejével nemrég az Erdő Szíve ajándékozta meg az áldozat után. Az aranyszőrű telivért már olyan sokszor ígérte meg Nieveshának, hogy most már mindenképp be kell váltania az ígéretét. De be is fogja, csak jussanak el odáig.
Még az erdőben kérdezi az ezüstcsörgőről és magyarázza el neki, hogy mire jó a virág.*
- Nem tudom. *Válaszolja kurtán. Mert valóban nem tudja és kicsit elszomorító, hogy mintha Niev nem is örülne ennek a kegynek. Mert kegy ez, a Fákban Lakó érintése. A vállrándításnak tetsző mozdulat nagyon hasonlít valakiére, akit már nagyon hosszú ideje nem látott és akitől a lány örökölhette a tehetséget az ilyen érzelemkifejezésekre. Aenae arca, topáz szemei jelennek meg előtte, ahogy mosolyog rá.
A kérdés visszarántja a valóságba, Éjvihar másik oldaláról talán nem látszik zavart mosolya.*
- Az erdőben erre a legjobb a gnóm retek. A bokrok tövében vagy ott a föld alatt találod meg. Hasonló a retekhez, de inkább barnás, mint vöröses. Ha lereszeled és szeszbe áztatod, akkor tinktúra lesz belőle, de nyersen fogyasztva is jó a beteg, émelygő gyomorra. *Magyarázza az újabb erdei kincs használatát és hatását.
Idővel aztán elérik az ingovány határát, a bűzt és a kénszagot már messziről érezni, de mire odaérnek, már talán megszokják. Xauzur tüsszent csak párat megrázva fejét. Ez a mocsár tartja vissza Erdőmélye ragadozóit, hogy az Artheniort körülvevő erdőkre is kiterjesszék vadászterületüket és megvédi Erdőmélye nyugalmát a legtöbb behatolótól.*
- Erre. *Kanyarodik a megszokott útvonal felé, ahol akár lóval is át lehet kelni, nem beszélve most értékes rakományukról, a Szent Fáról. Nem kellene beragadniuk a szánnal. Nem először járja ezt a vidéket, de a mocsár folyton változik, így nem árt az óvatosság.
A csuhátlan csuhás Éjtépővel és a szánnal foglalkozik leginkább, hisz nehezebben megy, mint gondolta. A fát tartó szán folyton beleakad a kiálló gyökerekbe, indákba. Ám ha valaki, akkor az irbisz az, aki legelőször észreveheti a mocsár bűzös levegőjébe szórt szitkok hangját. Ő megy Nievesha mellett, bár a derekáig ér és rejtő színei miatt se könnyű észrevenni. Azonnal a lány lába elé kanyarodik és megpróbálja megállítani, miközben vészjósló morgásba kezd.
Talán ezt már észreveszi az erdőmélyi elf is és ezzel a hangok is eljutnak hozzá a sárgás levelű bokrok takarásából.*
- Niev, gyere ide és fogd meg a gyeplőt. *Utasítja visszafogott hangon lányt, majd ha megtette, akkor kivonja kardját és óvatosan kezdi el megközelíteni a hangok forrását. Az irbisz megindul előtte, így a nagymacska lehet az első, amit a mocsárba ragadt elf megpillanthat kilépni a bokrok takarásából, akit egy ütemmel később a páncélos próféta követ.*
- Hmm. *Hümment, amikor meglátja a kócos hajú bajbajutottat.*
*Az az apró mosoly mindennél többet ér most, apró reménysugár a sötétségben, olyan fény, mint aminek erejével nemrég az Erdő Szíve ajándékozta meg az áldozat után. Az aranyszőrű telivért már olyan sokszor ígérte meg Nieveshának, hogy most már mindenképp be kell váltania az ígéretét. De be is fogja, csak jussanak el odáig.
Még az erdőben kérdezi az ezüstcsörgőről és magyarázza el neki, hogy mire jó a virág.*
- Nem tudom. *Válaszolja kurtán. Mert valóban nem tudja és kicsit elszomorító, hogy mintha Niev nem is örülne ennek a kegynek. Mert kegy ez, a Fákban Lakó érintése. A vállrándításnak tetsző mozdulat nagyon hasonlít valakiére, akit már nagyon hosszú ideje nem látott és akitől a lány örökölhette a tehetséget az ilyen érzelemkifejezésekre. Aenae arca, topáz szemei jelennek meg előtte, ahogy mosolyog rá.
A kérdés visszarántja a valóságba, Éjvihar másik oldaláról talán nem látszik zavart mosolya.*
- Az erdőben erre a legjobb a gnóm retek. A bokrok tövében vagy ott a föld alatt találod meg. Hasonló a retekhez, de inkább barnás, mint vöröses. Ha lereszeled és szeszbe áztatod, akkor tinktúra lesz belőle, de nyersen fogyasztva is jó a beteg, émelygő gyomorra. *Magyarázza az újabb erdei kincs használatát és hatását.
Idővel aztán elérik az ingovány határát, a bűzt és a kénszagot már messziről érezni, de mire odaérnek, már talán megszokják. Xauzur tüsszent csak párat megrázva fejét. Ez a mocsár tartja vissza Erdőmélye ragadozóit, hogy az Artheniort körülvevő erdőkre is kiterjesszék vadászterületüket és megvédi Erdőmélye nyugalmát a legtöbb behatolótól.*
- Erre. *Kanyarodik a megszokott útvonal felé, ahol akár lóval is át lehet kelni, nem beszélve most értékes rakományukról, a Szent Fáról. Nem kellene beragadniuk a szánnal. Nem először járja ezt a vidéket, de a mocsár folyton változik, így nem árt az óvatosság.
A csuhátlan csuhás Éjtépővel és a szánnal foglalkozik leginkább, hisz nehezebben megy, mint gondolta. A fát tartó szán folyton beleakad a kiálló gyökerekbe, indákba. Ám ha valaki, akkor az irbisz az, aki legelőször észreveheti a mocsár bűzös levegőjébe szórt szitkok hangját. Ő megy Nievesha mellett, bár a derekáig ér és rejtő színei miatt se könnyű észrevenni. Azonnal a lány lába elé kanyarodik és megpróbálja megállítani, miközben vészjósló morgásba kezd.
Talán ezt már észreveszi az erdőmélyi elf is és ezzel a hangok is eljutnak hozzá a sárgás levelű bokrok takarásából.*
- Niev, gyere ide és fogd meg a gyeplőt. *Utasítja visszafogott hangon lányt, majd ha megtette, akkor kivonja kardját és óvatosan kezdi el megközelíteni a hangok forrását. Az irbisz megindul előtte, így a nagymacska lehet az első, amit a mocsárba ragadt elf megpillanthat kilépni a bokrok takarásából, akit egy ütemmel később a páncélos próféta követ.*
- Hmm. *Hümment, amikor meglátja a kócos hajú bajbajutottat.*
1634. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-09 00:35:10
Üzenet elküldve: 2021-10-09 00:35:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Nievesha//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Az esztelen rohanás elmúlt, már békésen sétál. Kellemes időtöltésként szemléli a tájat, s nem siet megtudni, hol is van pontosan. Igazán nem sietős a dolga. Ma estére nem kért szállást sehol, a holnapot pihenésre szánta. Kevés holmija mind nála és nem bánja, ha szabad ég alatt éri az este. Mindezzel szemben jobban tette volna, ha mégis inkább előbb tájékozódik, mert ez a környék már nem a túrázók barátja. Megérzi, hogy rossz úton jár, vissza is fordulna, de akkor egy láthatatlan sár tenger magába húzza a fél lábát.*
- Ó, hogy Sa'Tereth vacsorázna meg kiskanállal! *Szidja a sarat. Ritkán veszi szájára a gonosz istenség nevét, de az biztos, hogy mindig káromkodás. Húzná ki a lábát, amit gallyak bilincselnek vissza, hogy ne feledkezhessen el könnyedén e mocsaras hely vendég szeretetéről.*
- Az áldóját ennek is! *Előveszi hosszú tőrjét, hogy azzal szabadítsa ki a lábát, csakhogy a tőr mégsem fejsze, ami könnyen vinné a kemény gallyakat, gyökereket.*
- Abba a mocskos, wegtoreni kaszával kigáncsolt, mágiával agyon sózott kurva é... *Szónokol ízesen de szava elakad, mikor a távolban mozgást lát. A növényzet résein meglát egy leányt, virágokból font ruhában. Elképzelni sem tudja, milyen sokáig tarthat elkészíteni egy ilyet, de még inkább nem érti, miért épp erre jött a lány, ily különleges öltözetben. A növényzet sűrű és Rírion még nem veheti észre, hogy az érkező nincs egyedül. Csak a kis hölgyet látja, és azt, hogy halló távolságon belül vannak egymáshoz. Meglehet, a lány hallotta túl őszinte véleményét. Ezt igazán nem akarta, még úgy sem, hogy keresetlen szavai nem az ifjú szépséget célozták.*
A hozzászólás írója (Fänrírion Scir'x) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.09 00:38:06
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Az esztelen rohanás elmúlt, már békésen sétál. Kellemes időtöltésként szemléli a tájat, s nem siet megtudni, hol is van pontosan. Igazán nem sietős a dolga. Ma estére nem kért szállást sehol, a holnapot pihenésre szánta. Kevés holmija mind nála és nem bánja, ha szabad ég alatt éri az este. Mindezzel szemben jobban tette volna, ha mégis inkább előbb tájékozódik, mert ez a környék már nem a túrázók barátja. Megérzi, hogy rossz úton jár, vissza is fordulna, de akkor egy láthatatlan sár tenger magába húzza a fél lábát.*
- Ó, hogy Sa'Tereth vacsorázna meg kiskanállal! *Szidja a sarat. Ritkán veszi szájára a gonosz istenség nevét, de az biztos, hogy mindig káromkodás. Húzná ki a lábát, amit gallyak bilincselnek vissza, hogy ne feledkezhessen el könnyedén e mocsaras hely vendég szeretetéről.*
- Az áldóját ennek is! *Előveszi hosszú tőrjét, hogy azzal szabadítsa ki a lábát, csakhogy a tőr mégsem fejsze, ami könnyen vinné a kemény gallyakat, gyökereket.*
- Abba a mocskos, wegtoreni kaszával kigáncsolt, mágiával agyon sózott kurva é... *Szónokol ízesen de szava elakad, mikor a távolban mozgást lát. A növényzet résein meglát egy leányt, virágokból font ruhában. Elképzelni sem tudja, milyen sokáig tarthat elkészíteni egy ilyet, de még inkább nem érti, miért épp erre jött a lány, ily különleges öltözetben. A növényzet sűrű és Rírion még nem veheti észre, hogy az érkező nincs egyedül. Csak a kis hölgyet látja, és azt, hogy halló távolságon belül vannak egymáshoz. Meglehet, a lány hallotta túl őszinte véleményét. Ezt igazán nem akarta, még úgy sem, hogy keresetlen szavai nem az ifjú szépséget célozták.*
A hozzászólás írója (Fänrírion Scir'x) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.09 00:38:06
1633. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-08 18:20:20
Üzenet elküldve: 2021-10-08 18:20:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Régebben - ami nem volt annyira régen, de most a régmúltnak tűnik - sokszor elképzelte azt az aranyos paripát. A szőre szikrázik a napfényben, a patája pedig a földön és nem is vágtat, hanem szint repül, de olyan gyorsan, mint a gondolat. Azóta valahogy nem tűnik reálisnak az, hogy elképzelhetetlenül gyors legyen, de talán a szőre még lehet szikrázó arany. De most ez a gondolat sem vidítja fel annyira, hogy egy halvány mosolynál többre teljen. Jelenleg úgy érzi, hogy csak az okoz neki örömöt, hogy ujjai hegyével időnként beletúr Xauzur szőrébe, a nagymacska lapockái között. Xauzurra valamivel örömtelibb mosolyt villant, azon emlékei előtt adózva ezzel, mikor még az irbisz el tudta vinni a hátán. Jó lenne, ha most is elvihetné, annyira fáradtnak érzi magát, még sosem volt ennyire fáradt.*
- Ezüstcsörgő.
*Ismétli a virág nevét, de azt már nem mondja Pycta után, hogy mire is jó a virág, de bólintással jelzi, hogy megjegyezte.*
- És ez örökre így marad?
*Kérdezi, miközben állát lebiccenti, vállát pedig felhúzza, emeli hozzá a karját is, mintha még nem nézte volna elégszer a ruháját és azokat az apró virágokat, amikből látszólag megszőtték. A végén előbb karját ejti vissza, majd vállát is leengedi, de az egész cselekvéssor egy vállrándítás hatását kelti.*
- Milyen növényt kell leszedni akkor, ha már fáj a hasam?
*Beszélgetés közben talán hamarabb telik az idő, meg gyorsabban fogy a távolság is, amit meg kell tenni. És fogy, mert közelednek az ingoványhoz, egyre sűrűsödik a mocsár szaga, ami miatt Niev az elején még fintorog - ráncolja az orrát -, de aztán az idő múlásával egészen megszokja és már nem is zavarja annyira. Tudja, hogy az ingovány veszélyes hely, eddig csak lóháton tette meg a rajta átvezető utat, kicsit félelmetesnek találja talajszintről.*
*Régebben - ami nem volt annyira régen, de most a régmúltnak tűnik - sokszor elképzelte azt az aranyos paripát. A szőre szikrázik a napfényben, a patája pedig a földön és nem is vágtat, hanem szint repül, de olyan gyorsan, mint a gondolat. Azóta valahogy nem tűnik reálisnak az, hogy elképzelhetetlenül gyors legyen, de talán a szőre még lehet szikrázó arany. De most ez a gondolat sem vidítja fel annyira, hogy egy halvány mosolynál többre teljen. Jelenleg úgy érzi, hogy csak az okoz neki örömöt, hogy ujjai hegyével időnként beletúr Xauzur szőrébe, a nagymacska lapockái között. Xauzurra valamivel örömtelibb mosolyt villant, azon emlékei előtt adózva ezzel, mikor még az irbisz el tudta vinni a hátán. Jó lenne, ha most is elvihetné, annyira fáradtnak érzi magát, még sosem volt ennyire fáradt.*
- Ezüstcsörgő.
*Ismétli a virág nevét, de azt már nem mondja Pycta után, hogy mire is jó a virág, de bólintással jelzi, hogy megjegyezte.*
- És ez örökre így marad?
*Kérdezi, miközben állát lebiccenti, vállát pedig felhúzza, emeli hozzá a karját is, mintha még nem nézte volna elégszer a ruháját és azokat az apró virágokat, amikből látszólag megszőtték. A végén előbb karját ejti vissza, majd vállát is leengedi, de az egész cselekvéssor egy vállrándítás hatását kelti.*
- Milyen növényt kell leszedni akkor, ha már fáj a hasam?
*Beszélgetés közben talán hamarabb telik az idő, meg gyorsabban fogy a távolság is, amit meg kell tenni. És fogy, mert közelednek az ingoványhoz, egyre sűrűsödik a mocsár szaga, ami miatt Niev az elején még fintorog - ráncolja az orrát -, de aztán az idő múlásával egészen megszokja és már nem is zavarja annyira. Tudja, hogy az ingovány veszélyes hely, eddig csak lóháton tette meg a rajta átvezető utat, kicsit félelmetesnek találja talajszintről.*
1632. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-08 17:26:35
Üzenet elküldve: 2021-10-08 17:26:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Szívja a fogát rendesen ahogy lüktet a fájdalom a karjában. Nagyon elege van már ebből az egészből. Sőt, nem akarja ez a hely egyáltalán, hogy könnyű dolguk legyen. Remek csapda volt állítva a démonnak, de az nem akarja megadni magát. Nem akar a mélybe zuhanni, sőt mászik fel. Hogy fegyvert idézzen a kezébe és azzal próbálkozzon, azt Quantall egyből ki is zárja a fájós kezével, viszont nem fog csak úgy tehetetlenül állni. Nem áll az íjászuk és a lény közé, de úgy helyezkedik, hogy ő is rálásson a démonra és az ép kezét felé nyújtja, hogy megpróbáljon egy varázslattal vagy a lánynak besegíteni vagy a démont valamennyire akadályozni akadályozni a mászásban.*
A varázsló egy határozott karlendítéssel rámutat egy célszemélyre, melynek hatására kis energialövedék indul meg az általa kijelölt célpontra, mely biztosan betalál. Ekkor komoly lassító, bénító hatása van (1. körben -2 gyorsaság és ügyesség; 2. körben -1 gyorsaság és ügyesség). A 2. körben való lassító és bénító hatás ideje kitolható: minden sötétség pont felhasználásával további két körig az áldozaton marad. Fény pontok felhasználásával a célpontok száma növelhető: minden fény pont után további egy célpontot eltalál a varázslat.
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Szívja a fogát rendesen ahogy lüktet a fájdalom a karjában. Nagyon elege van már ebből az egészből. Sőt, nem akarja ez a hely egyáltalán, hogy könnyű dolguk legyen. Remek csapda volt állítva a démonnak, de az nem akarja megadni magát. Nem akar a mélybe zuhanni, sőt mászik fel. Hogy fegyvert idézzen a kezébe és azzal próbálkozzon, azt Quantall egyből ki is zárja a fájós kezével, viszont nem fog csak úgy tehetetlenül állni. Nem áll az íjászuk és a lény közé, de úgy helyezkedik, hogy ő is rálásson a démonra és az ép kezét felé nyújtja, hogy megpróbáljon egy varázslattal vagy a lánynak besegíteni vagy a démont valamennyire akadályozni akadályozni a mászásban.*
A varázsló egy határozott karlendítéssel rámutat egy célszemélyre, melynek hatására kis energialövedék indul meg az általa kijelölt célpontra, mely biztosan betalál. Ekkor komoly lassító, bénító hatása van (1. körben -2 gyorsaság és ügyesség; 2. körben -1 gyorsaság és ügyesség). A 2. körben való lassító és bénító hatás ideje kitolható: minden sötétség pont felhasználásával további két körig az áldozaton marad. Fény pontok felhasználásával a célpontok száma növelhető: minden fény pont után további egy célpontot eltalál a varázslat.
1631. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-08 15:16:31
Üzenet elküldve: 2021-10-08 15:16:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Arra már egész korán rájön, hogy a másik félreértette a kérdését, mert valami teljesen másról kezd beszélni, de így legalább most erről a könyvtárgyújtogatós esetről is többet hallhat. Igazából ő megint csak arról érdeklődött, hogy Adoaver előbbi megtorpanása és furcsa arckifejezése, tekintete ezek miatt a kétségek és félelmek miatt volt-e, amiket az imént felsorolt. Merthogy erre az ijesztő megnyilvánulásra még mindig nem kapott magyarázatot. De nem szakítja félbe az ifjú szóáradatát. Talán lehetősége sem volna rá, amennyire amaz belelendül.
Nehezen érti meg ennyiből, hogy mi is volt az voltaképpen, ami ennyire ellenszenvessé tette Adoaver számára az otthonát. Valami olyasmit vesz ki, hogy esetleg lenézőek lehettek vele szemben? Nem biztos benne. De az indulatosság elég nyilvánvaló és elsöprő. Egy kicsit vissza is hozza a szívdobogását, de sikerül lenyugodnia, mert az ifjú eddig nem bántotta, s jelét sem mutatta ilyen szándéknak, inkább mintha támogatni kívánná, a közelében maradt és látszólag aggódón fordult felé. A férfi haragja nem felé irányul.*
- Nem kellene ilyeneket mondania. Főleg nem egy idegennek. Vagy egy városőrnek... - *Mondja a másik kifakadása után olyan gyengén, mint egy ágyban fekvő beteg, szavaiba mégis csordul némi élénkség, ami a helyzet iróniájának köszönhető. Egyrészt hogy az ifjú pont egy városőrnek beszél rongálásról, villámok idézéséről, másrészt hogy ez a városőr éppen egy kis ijedtségtől van letaglózva értelmetlenül, szóval nem egészen a törvények nagy és hősies betartatója, aki akadályt jelenthetne e tetteknek.*
- Én is tanulni akarok. Kideríteni, hogy van-e... affinitásom. - *Szólal meg aztán később, mintegy mellékesen, mert tényleg nem is tudja, ez érdekelheti-e a másikat. De talán kicsit más fényt ad néhány dolognak.*
*Arra már egész korán rájön, hogy a másik félreértette a kérdését, mert valami teljesen másról kezd beszélni, de így legalább most erről a könyvtárgyújtogatós esetről is többet hallhat. Igazából ő megint csak arról érdeklődött, hogy Adoaver előbbi megtorpanása és furcsa arckifejezése, tekintete ezek miatt a kétségek és félelmek miatt volt-e, amiket az imént felsorolt. Merthogy erre az ijesztő megnyilvánulásra még mindig nem kapott magyarázatot. De nem szakítja félbe az ifjú szóáradatát. Talán lehetősége sem volna rá, amennyire amaz belelendül.
Nehezen érti meg ennyiből, hogy mi is volt az voltaképpen, ami ennyire ellenszenvessé tette Adoaver számára az otthonát. Valami olyasmit vesz ki, hogy esetleg lenézőek lehettek vele szemben? Nem biztos benne. De az indulatosság elég nyilvánvaló és elsöprő. Egy kicsit vissza is hozza a szívdobogását, de sikerül lenyugodnia, mert az ifjú eddig nem bántotta, s jelét sem mutatta ilyen szándéknak, inkább mintha támogatni kívánná, a közelében maradt és látszólag aggódón fordult felé. A férfi haragja nem felé irányul.*
- Nem kellene ilyeneket mondania. Főleg nem egy idegennek. Vagy egy városőrnek... - *Mondja a másik kifakadása után olyan gyengén, mint egy ágyban fekvő beteg, szavaiba mégis csordul némi élénkség, ami a helyzet iróniájának köszönhető. Egyrészt hogy az ifjú pont egy városőrnek beszél rongálásról, villámok idézéséről, másrészt hogy ez a városőr éppen egy kis ijedtségtől van letaglózva értelmetlenül, szóval nem egészen a törvények nagy és hősies betartatója, aki akadályt jelenthetne e tetteknek.*
- Én is tanulni akarok. Kideríteni, hogy van-e... affinitásom. - *Szólal meg aztán később, mintegy mellékesen, mert tényleg nem is tudja, ez érdekelheti-e a másikat. De talán kicsit más fényt ad néhány dolognak.*
1630. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-07 23:36:13
Üzenet elküldve: 2021-10-07 23:36:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*A séta, figyelem és feldúlt beszéd együtt nem tesz jót Adoaver önuralmának, ahogy hirtelen ingerülten lerántja magáról a csuklyát, miután azt tapasztalja, hogy nehezen tudja figyelni társát, mivel az korlátozza látóterét. Ahogy látja, hogy két kísérőjük a józan ésszel jövő biztonság kedvéért hagyják hogy egy pillanatra beérjék őket, csak türelmetlenül előre int kezével: igen, még élnek, nem, nem kell megállniuk. Csak minél előbb ki innen.
Szónoklata utáni szünetben egy ideig csöndben baktat, arra gondolva, mennyire most benedvesítené torkát. Továbbra is Elthur szomszédjaként helyezkedik az úton, egyik szeme rajta, másik az előttük lévő földön. Nem hívő ő, de csendben imádkozik hogy ezután a pokoli környék után le tudjanak pihenni, és össze tudja társa szedni magát annyira, hogy ő legalább a toronyig még élő útitárssal jusson el. De amaz megint kérdésekkel jön, ami érthető is, viszont megint csak kényes pontokon járnak; Adoaver fejét rázza, végül úgy felel.*
- Nem, de még mennyire, hogy nem! Még véletlenül sem égetnék meg egy olyan helyet, inkább a halál! De amilyen formában használták, vagy úgy mondjam nem használták az ott lévő tudást, nem hoztam nagy változást! Egy felborult gyertya a porszedőben, ennyi voltam ott. ÉN jobban sajnálom ami történt mint a könyvtár tulajdonosa, és az mond valamit, amikor még elf sem vagyok! És hogy miért akarok mágus lenni?! *Néz jóformán kétségbeesetten társára, mint aki azt kérdezi, miért kék az ég és miért zöld a fű.* - Tudja a f- *Idejében megállítja magát, és remegő hanggal, egy mélyet sóhajt.* - Ha már a legkisebb remény is felpislákolt arra, hogy egy mentséggel elhagyjam azt a ...helyet, miért ne egy jó okkal menjek el? Vagyok annyira ésszerű, hogy kihasználjam ezt a kis affinitást, már legyen is belőlem valami. Amúgy is, nem mindenkinek adatik meg ez az áldás; mit szólnának azok a nincstelenek és elnyomottak, ha valaki, aki képes lenne földeket mozgatni, csak a lábát lógatná egész életében? *Mosolyog szomorúan, a legkisebb életöröm sincs benne.* - És... nem tudom, őszintén nem tudom. Megmentem a világot, vagy megrongálok még egy középületet. Amelyikkel jobban fogom érezni magam. Talán csak megtanulok villámot idézni, és megkönnyítem vele a dolgom. Több értelemben.
*A séta, figyelem és feldúlt beszéd együtt nem tesz jót Adoaver önuralmának, ahogy hirtelen ingerülten lerántja magáról a csuklyát, miután azt tapasztalja, hogy nehezen tudja figyelni társát, mivel az korlátozza látóterét. Ahogy látja, hogy két kísérőjük a józan ésszel jövő biztonság kedvéért hagyják hogy egy pillanatra beérjék őket, csak türelmetlenül előre int kezével: igen, még élnek, nem, nem kell megállniuk. Csak minél előbb ki innen.
Szónoklata utáni szünetben egy ideig csöndben baktat, arra gondolva, mennyire most benedvesítené torkát. Továbbra is Elthur szomszédjaként helyezkedik az úton, egyik szeme rajta, másik az előttük lévő földön. Nem hívő ő, de csendben imádkozik hogy ezután a pokoli környék után le tudjanak pihenni, és össze tudja társa szedni magát annyira, hogy ő legalább a toronyig még élő útitárssal jusson el. De amaz megint kérdésekkel jön, ami érthető is, viszont megint csak kényes pontokon járnak; Adoaver fejét rázza, végül úgy felel.*
- Nem, de még mennyire, hogy nem! Még véletlenül sem égetnék meg egy olyan helyet, inkább a halál! De amilyen formában használták, vagy úgy mondjam nem használták az ott lévő tudást, nem hoztam nagy változást! Egy felborult gyertya a porszedőben, ennyi voltam ott. ÉN jobban sajnálom ami történt mint a könyvtár tulajdonosa, és az mond valamit, amikor még elf sem vagyok! És hogy miért akarok mágus lenni?! *Néz jóformán kétségbeesetten társára, mint aki azt kérdezi, miért kék az ég és miért zöld a fű.* - Tudja a f- *Idejében megállítja magát, és remegő hanggal, egy mélyet sóhajt.* - Ha már a legkisebb remény is felpislákolt arra, hogy egy mentséggel elhagyjam azt a ...helyet, miért ne egy jó okkal menjek el? Vagyok annyira ésszerű, hogy kihasználjam ezt a kis affinitást, már legyen is belőlem valami. Amúgy is, nem mindenkinek adatik meg ez az áldás; mit szólnának azok a nincstelenek és elnyomottak, ha valaki, aki képes lenne földeket mozgatni, csak a lábát lógatná egész életében? *Mosolyog szomorúan, a legkisebb életöröm sincs benne.* - És... nem tudom, őszintén nem tudom. Megmentem a világot, vagy megrongálok még egy középületet. Amelyikkel jobban fogom érezni magam. Talán csak megtanulok villámot idézni, és megkönnyítem vele a dolgom. Több értelemben.
1629. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-07 17:52:12
Üzenet elküldve: 2021-10-07 17:52:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*A másik valóban nem láthat rajta semmi sérülést, ami indokolná az állapotát, mégis egyértelműen látszik, hogy nincs teljesen rendben. Talán még lázasnak tűnhet leghamarabb, amilyen sápadt és izzadt, meg a tekintete is zavart.
Pedig erről sincs szó. Nem testi betegség kínozza, a lelke, vagy épp az elméje az, ami sérült. Adoaver furcsa, ijesztő viselkedése nem is egészében oka, inkább kiváltója volt a jelenlegi állapotának. Garsin biztonságérzete a múltjában történtek miatt nagyon törékeny, s most ugyan vállalkozott erre az útra, de talán túl korai volt még, főként idegenek társaságában. Már magában ez az ismeretlen terep is félelmet keltett benne, de míg mindenki nyugodt volt, ő is nyugodt tudott maradni. Ám Adoaver ezt törte meg. Elkezdett kiszámíthatatlanul viselkedni, rémületet, vagy épp dühöt mutatni? Garsin nem is tudja, mi volt az az ifjú arcán... De megijesztette. És ennyivel talán vége is lehetett volna, ha kap valami magyarázatot. A köpenyes azonban meghagyta a bizonytalanságban, őt pedig ezért beszippantotta a saját képzelete, ami a kérdések helyét veszélyérzettel töltötte meg. Ami szintén nem egy egészséges reakció, egy stabilabb ember talán csak bosszankodott volna, vagy ráhagyja a másikra...
Az egyetlen jó hír, hogy Garsin részben tisztában van a saját gyengeségével, ezért harcol is érte, hogy kimásszon ebből a letaglózó félelemérzetből, ami mint egy roham szorongatja a mellkasát. Szégyenli magát, nem akarja, hogy ilyen állapotban lássák, azt meg főleg utálja, hogy ez a körülmény tehetetlenségre kárhoztatja. Pontosan ezért nem akarta hordani az egyenruhát. Milyen dolog az, hogy egy városőr a veszélyhelyzetben magába roskad?! Vagy csak veszélyt képzelve... Neki a védelmet és segítséget kellene nyújtania!
Ezek az önostorozó gondolatok is fejébe jönnek természetesen most is, ami nem segít abban, hogy jobban érezze magát, mert hirtelen megint elkezdi még a puszta létjogosultságát is megkérdőjelezni.
Szorosabban öleli magát. Szúr a szíve és hevesen veri a mellkasát. Összpontosítással próbálja lassítani és mellé lélegezni, közben pedig nem elsírni magát.
Mikor Adoaver ismét megérinti a vállát, majd a saját vállára mutogat, értetlenül, s kissé riadtan fordul felé. Látszódhat rajta, hogy még azt is nehezen tudja, hol van, nem még hogy megértsen ilyen néma jelzéseket. Hamar el is fordul és a pocsolyákat nézi a lába előtt tovább, nagy erőt fektetve abba, hogy haladjon.
Lassan a vezetőik alakja kibontakozik a ködben, s mikor látják, hogy párosuk fölzárkózott hozzájuk, ők is megindulnak ismét. Látszólag nem vették észre, hogy bármi gond volna, vagy csak nem foglalkoznak vele.
Garsin beszédre kéri a köpenyest, amiben ott van az a vágy is, hogy egyszerűen csak tereljék a figyelmét, de valójában inkább most is még a korábban elmulasztott magyarázatot kéri.
Az ifjú pedig beszélni kezd. És ahogy mondja és mondja, Garsin számára úgy lesz egyre könnyebb. Valaki más kétségeiről, félelmeiről hallani most a szabadulást jelenti a sajátjaiból. Apránként elkezd nem magára és befelé figyelni, hanem Adoaver gondjaira, szavaira. A mellkasát szorongató érzés enyhül, a légzés könnyebb lesz és a tagjaiba is elkezd visszaszivárogni az erő. Lassacskán megnyugszik, anélkül, hogy észrevenné, persze ahhoz még több idő kell, hogy a görcs benne teljesen föloldódjon.
Most csak hallgat és elmerül valaki más életében. Nem ért mindent, amiről az ifjú beszél, de a lényeget leszűri. Az indulata megint lehetne akár ijesztő is, de furcsa módon Garsint most nem rémíti meg, érzi, hogy ez most nem felé irányul. Inkább átérzi ezt a dühöt, a tehetetlenség érzetét, a bizonyításvágyat, a sikertelenségek fájdalmát... És csatlakozik Adoaver érzéseihez, noha ő maga ritkán meri vagy tudja ezeket így kifejezni és kiengedni.*
- Ennek van köze ahhoz, ami... ami ott történt? Ahogy nézett... - *Nehezen beszél még, levegőtlenül, de az ifjú fölfigyelhet rá, hogy mintha jobban volna, a léptei is könnyebbek.*
- Miért akar mágus lenni? - *Kérdi később, ha módjában áll. De aztán úgy érzi, pontosítania kell, mert igazából nem erre kíváncsi.*
- Mit fog csinálni, ha tud már varázsolni? Mihez akar kezdeni vele?
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.07 17:57:14
*A másik valóban nem láthat rajta semmi sérülést, ami indokolná az állapotát, mégis egyértelműen látszik, hogy nincs teljesen rendben. Talán még lázasnak tűnhet leghamarabb, amilyen sápadt és izzadt, meg a tekintete is zavart.
Pedig erről sincs szó. Nem testi betegség kínozza, a lelke, vagy épp az elméje az, ami sérült. Adoaver furcsa, ijesztő viselkedése nem is egészében oka, inkább kiváltója volt a jelenlegi állapotának. Garsin biztonságérzete a múltjában történtek miatt nagyon törékeny, s most ugyan vállalkozott erre az útra, de talán túl korai volt még, főként idegenek társaságában. Már magában ez az ismeretlen terep is félelmet keltett benne, de míg mindenki nyugodt volt, ő is nyugodt tudott maradni. Ám Adoaver ezt törte meg. Elkezdett kiszámíthatatlanul viselkedni, rémületet, vagy épp dühöt mutatni? Garsin nem is tudja, mi volt az az ifjú arcán... De megijesztette. És ennyivel talán vége is lehetett volna, ha kap valami magyarázatot. A köpenyes azonban meghagyta a bizonytalanságban, őt pedig ezért beszippantotta a saját képzelete, ami a kérdések helyét veszélyérzettel töltötte meg. Ami szintén nem egy egészséges reakció, egy stabilabb ember talán csak bosszankodott volna, vagy ráhagyja a másikra...
Az egyetlen jó hír, hogy Garsin részben tisztában van a saját gyengeségével, ezért harcol is érte, hogy kimásszon ebből a letaglózó félelemérzetből, ami mint egy roham szorongatja a mellkasát. Szégyenli magát, nem akarja, hogy ilyen állapotban lássák, azt meg főleg utálja, hogy ez a körülmény tehetetlenségre kárhoztatja. Pontosan ezért nem akarta hordani az egyenruhát. Milyen dolog az, hogy egy városőr a veszélyhelyzetben magába roskad?! Vagy csak veszélyt képzelve... Neki a védelmet és segítséget kellene nyújtania!
Ezek az önostorozó gondolatok is fejébe jönnek természetesen most is, ami nem segít abban, hogy jobban érezze magát, mert hirtelen megint elkezdi még a puszta létjogosultságát is megkérdőjelezni.
Szorosabban öleli magát. Szúr a szíve és hevesen veri a mellkasát. Összpontosítással próbálja lassítani és mellé lélegezni, közben pedig nem elsírni magát.
Mikor Adoaver ismét megérinti a vállát, majd a saját vállára mutogat, értetlenül, s kissé riadtan fordul felé. Látszódhat rajta, hogy még azt is nehezen tudja, hol van, nem még hogy megértsen ilyen néma jelzéseket. Hamar el is fordul és a pocsolyákat nézi a lába előtt tovább, nagy erőt fektetve abba, hogy haladjon.
Lassan a vezetőik alakja kibontakozik a ködben, s mikor látják, hogy párosuk fölzárkózott hozzájuk, ők is megindulnak ismét. Látszólag nem vették észre, hogy bármi gond volna, vagy csak nem foglalkoznak vele.
Garsin beszédre kéri a köpenyest, amiben ott van az a vágy is, hogy egyszerűen csak tereljék a figyelmét, de valójában inkább most is még a korábban elmulasztott magyarázatot kéri.
Az ifjú pedig beszélni kezd. És ahogy mondja és mondja, Garsin számára úgy lesz egyre könnyebb. Valaki más kétségeiről, félelmeiről hallani most a szabadulást jelenti a sajátjaiból. Apránként elkezd nem magára és befelé figyelni, hanem Adoaver gondjaira, szavaira. A mellkasát szorongató érzés enyhül, a légzés könnyebb lesz és a tagjaiba is elkezd visszaszivárogni az erő. Lassacskán megnyugszik, anélkül, hogy észrevenné, persze ahhoz még több idő kell, hogy a görcs benne teljesen föloldódjon.
Most csak hallgat és elmerül valaki más életében. Nem ért mindent, amiről az ifjú beszél, de a lényeget leszűri. Az indulata megint lehetne akár ijesztő is, de furcsa módon Garsint most nem rémíti meg, érzi, hogy ez most nem felé irányul. Inkább átérzi ezt a dühöt, a tehetetlenség érzetét, a bizonyításvágyat, a sikertelenségek fájdalmát... És csatlakozik Adoaver érzéseihez, noha ő maga ritkán meri vagy tudja ezeket így kifejezni és kiengedni.*
- Ennek van köze ahhoz, ami... ami ott történt? Ahogy nézett... - *Nehezen beszél még, levegőtlenül, de az ifjú fölfigyelhet rá, hogy mintha jobban volna, a léptei is könnyebbek.*
- Miért akar mágus lenni? - *Kérdi később, ha módjában áll. De aztán úgy érzi, pontosítania kell, mert igazából nem erre kíváncsi.*
- Mit fog csinálni, ha tud már varázsolni? Mihez akar kezdeni vele?
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.07 17:57:14
1628. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-07 17:00:13
Üzenet elküldve: 2021-10-07 17:00:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A penge villan, teszi a dolgát, és elpattintja a kötelet. A másik kötél is hasonló sorsra jut, és eközben Quantall is teszi a maga dolgát, így alig pár másodperc alatt végeznek is a dolgukkal. Már épp megnyugodna, hiszen nem repül feléjük köpet, mikor rájön, hogy még nem jutottak ki a mélyvízből. Bhaar ugyanis nem olyan előzékeny, hogy udvariasan a mélybe zuhanjon, hanem makacsul kapaszkodik a hídba, sőt, valahogy még azt is sikerül elérnie, hogy mikor a sziklafalnak csapódik a híd, ő ne fejjel lefelé lógjon róla.*
-A kurva életbe... Öljétek meg, mielőtt felér!
*Minden bizonnyal nélküle is eljutottak volna odáig, hogy ez a cél, sőt, Alyo már most lövésre készen áll. Viszont itt most egyedül Frandr eszköztárában nincs semmi, ami elérheti Bhaart, így jelen helyzetben teljes mértékben tehetetlennek érzi magát. Muszáj bíznia abban, hogy Quantall és a félelf el tudják intézni a démonfajzatot, ő pedig addig csak azzal tudja hasznossá tenni magát, hogy biztosítja, hogy nem üthet rajtuk egy falkányi kóbor rémfarkas.*
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A penge villan, teszi a dolgát, és elpattintja a kötelet. A másik kötél is hasonló sorsra jut, és eközben Quantall is teszi a maga dolgát, így alig pár másodperc alatt végeznek is a dolgukkal. Már épp megnyugodna, hiszen nem repül feléjük köpet, mikor rájön, hogy még nem jutottak ki a mélyvízből. Bhaar ugyanis nem olyan előzékeny, hogy udvariasan a mélybe zuhanjon, hanem makacsul kapaszkodik a hídba, sőt, valahogy még azt is sikerül elérnie, hogy mikor a sziklafalnak csapódik a híd, ő ne fejjel lefelé lógjon róla.*
-A kurva életbe... Öljétek meg, mielőtt felér!
*Minden bizonnyal nélküle is eljutottak volna odáig, hogy ez a cél, sőt, Alyo már most lövésre készen áll. Viszont itt most egyedül Frandr eszköztárában nincs semmi, ami elérheti Bhaart, így jelen helyzetben teljes mértékben tehetetlennek érzi magát. Muszáj bíznia abban, hogy Quantall és a félelf el tudják intézni a démonfajzatot, ő pedig addig csak azzal tudja hasznossá tenni magát, hogy biztosítja, hogy nem üthet rajtuk egy falkányi kóbor rémfarkas.*
1627. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-07 15:59:52
Üzenet elküldve: 2021-10-07 15:59:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
//A hozzászólás 16+ szavakat tartalmaz!//
*Hagyja, hogy társa ellegyintse a kezét; legalább még olyan formában magánál van, ezt elégedetten észleli. Tekintete ide-oda mozog, keresve rosszullétnek vagy visszatérő betegségnek bármi nyomát a lányon, de nem orvos ő, s még annyi tapasztalata sincs ezen ágon, mint egy gyakornoknak. Tehetetlenségében fogait csikorgatja, miközben aggódva figyeli, ahogy társa állapota nemhogy javulna, de mintha éppen hogy csak foggal-körömmel kapaszkodna az elők világába. Önnön hátán verejtékezik a víz, ahogy látja őt alig pár lépést haladni, és fél ahhoz, hogy még egyszer hozzáérjen. Alig pár órája még vígan ragyogott felettük a nap, nem hűlt le még annyira a levegő, hogy ennyire kikezdje őt, és militarista munkáját beleszámítva erősebbnek is gondolja amaz immunrendszerét. A levegőben sem terjeng semmi azon az átkozott ködön kívül, s még semmi olyan láposba nem léphettek, ahol valami elkapta a lábát és megharaphatta. De így pár lépésnél többet nem hagyhatja egyedül menni! Mit tegyen?!
Elthur kérése, amit elsőnek egyszerű időmulasztásnak is értelmezhet bárki, máshogy hangzik Adoaver számára; nem csak a hangját akarja hallani, van egy sejtése. A következőre határozza el magát: a katona jobb oldalához hajol, és ujjával megkoccintja a lány karját. Saját jobb vállára mutat, arra ösztönzi, hogy rátámaszkodjon, gyorsabban tudjanak haladni, s kiérni innen. Függetlenül az eredménytől, beszélni kezd:*
- Nem vagyok magabiztos. Félek és nem tudom merre tartsak ha ez sem jön be, ha nem találok egy olyan helyet, ahol végre tudok kezdeni magammal valamit. *Hangja fájdalommal és fáradtsággal teli, nincs semmi helye annak az energikus önmagának, ami eddig volt.* - Egy kékvérű taknyos vagyok egy olyan pozícióból, amiért mások öltek volna, és öltek is! Le akarok tenni valamit az asztalra, hogy ne azok a toronyfalak falak között legyenek a legbüszkébb emlékeim, de ezt hogyan érjem el, ha még egy rohadt embert sem tudok elérni már hetek óta?! Linanechben annyira fönn hordják az orrukat, hogy még a falat sem látják tőle, aminek nekimennek! Inkább homokba dugják a fejüket, minthogy bármit elismerjenek maguk körül! Nem akarok én ott se mágus lenni, se cipész, se semmi! És mégis, most úgy nyakig vagyok a szarban, hogy harmadszorra próbálok megtenni egy veszélyes utat három vadidegennel, egy szürreális helyre, aminek az öregembere nemhogy alig látott, de azt sem biztos, tanít e! Aztán meg olyan drágán, hogy dobhatom is le magam onnan! Nagyon megérte eldobni az egész aranyutas életemet! *A sáros földnek és a ködnek meséli ezt, miközben a fülében dobogó vértől már saját lépéseit sem hallja. Az indulat majdnem megfosztja látásától, szinte nem is igyekszik kikerülni a pocsolyákat, köpenye alsó része jól meg is ázik bennük. De Elthur mellől még egy centivel sem távolodik, hozzá igazítja az ő lépéseit, és bármelyik pillanatban készen áll támasztani őt.*
//A hozzászólás 16+ szavakat tartalmaz!//
*Hagyja, hogy társa ellegyintse a kezét; legalább még olyan formában magánál van, ezt elégedetten észleli. Tekintete ide-oda mozog, keresve rosszullétnek vagy visszatérő betegségnek bármi nyomát a lányon, de nem orvos ő, s még annyi tapasztalata sincs ezen ágon, mint egy gyakornoknak. Tehetetlenségében fogait csikorgatja, miközben aggódva figyeli, ahogy társa állapota nemhogy javulna, de mintha éppen hogy csak foggal-körömmel kapaszkodna az elők világába. Önnön hátán verejtékezik a víz, ahogy látja őt alig pár lépést haladni, és fél ahhoz, hogy még egyszer hozzáérjen. Alig pár órája még vígan ragyogott felettük a nap, nem hűlt le még annyira a levegő, hogy ennyire kikezdje őt, és militarista munkáját beleszámítva erősebbnek is gondolja amaz immunrendszerét. A levegőben sem terjeng semmi azon az átkozott ködön kívül, s még semmi olyan láposba nem léphettek, ahol valami elkapta a lábát és megharaphatta. De így pár lépésnél többet nem hagyhatja egyedül menni! Mit tegyen?!
Elthur kérése, amit elsőnek egyszerű időmulasztásnak is értelmezhet bárki, máshogy hangzik Adoaver számára; nem csak a hangját akarja hallani, van egy sejtése. A következőre határozza el magát: a katona jobb oldalához hajol, és ujjával megkoccintja a lány karját. Saját jobb vállára mutat, arra ösztönzi, hogy rátámaszkodjon, gyorsabban tudjanak haladni, s kiérni innen. Függetlenül az eredménytől, beszélni kezd:*
- Nem vagyok magabiztos. Félek és nem tudom merre tartsak ha ez sem jön be, ha nem találok egy olyan helyet, ahol végre tudok kezdeni magammal valamit. *Hangja fájdalommal és fáradtsággal teli, nincs semmi helye annak az energikus önmagának, ami eddig volt.* - Egy kékvérű taknyos vagyok egy olyan pozícióból, amiért mások öltek volna, és öltek is! Le akarok tenni valamit az asztalra, hogy ne azok a toronyfalak falak között legyenek a legbüszkébb emlékeim, de ezt hogyan érjem el, ha még egy rohadt embert sem tudok elérni már hetek óta?! Linanechben annyira fönn hordják az orrukat, hogy még a falat sem látják tőle, aminek nekimennek! Inkább homokba dugják a fejüket, minthogy bármit elismerjenek maguk körül! Nem akarok én ott se mágus lenni, se cipész, se semmi! És mégis, most úgy nyakig vagyok a szarban, hogy harmadszorra próbálok megtenni egy veszélyes utat három vadidegennel, egy szürreális helyre, aminek az öregembere nemhogy alig látott, de azt sem biztos, tanít e! Aztán meg olyan drágán, hogy dobhatom is le magam onnan! Nagyon megérte eldobni az egész aranyutas életemet! *A sáros földnek és a ködnek meséli ezt, miközben a fülében dobogó vértől már saját lépéseit sem hallja. Az indulat majdnem megfosztja látásától, szinte nem is igyekszik kikerülni a pocsolyákat, köpenye alsó része jól meg is ázik bennük. De Elthur mellől még egy centivel sem távolodik, hozzá igazítja az ő lépéseit, és bármelyik pillanatban készen áll támasztani őt.*
1626. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-07 13:27:40
Üzenet elküldve: 2021-10-07 13:27:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
*Nagyjából tudatában van annak, ami körülötte történik, de igyekszik nem foglalkozni többet a rázkódással, sikolyokkal és egyéb neszekkel a feltétlenül szükségesnél. Az ő fejében van értelme annak, amit tesz, sőt, a legjobb lehetőségnek látja. Nem hiszi ugyanis, hogy ekkora túlerővel szemben időben ki tudnának innen menekülni, főleg úgy, hogy ahogy ő tudja, a túloldalra átkelni sem tudnának csak úgy a roskadozó híd és a rajta alvó démon miatt. A visszavonulás hát időpazarlásnak, s pocsékolásnak tűnik. Bármit is kell tenni, hogy ezt a hasadást a világukon bezárják, azt nagy valószínűséggel idebent kell keresniük. S ha már elmenekülni nem tudnak innen a sok akadály miatt, hát azért kell megtenniük mindent, hogy itt sikerrel járjanak. Még ha ez a végüket is jelenti, legalább nem lesz oly hiábavaló, mintha futva érné el őket...
De ahhoz, hogy egyáltalán esélyük legyen, fényre lesz szükségük. Most ez a következő lépés, erre összpontosít.
Laor utasításai zavarják, látszódhat homloka ráncolásán, hogy igyekszik őt is kizárni. Közben fölfelé tartott tenyerében a virág már szemet bántó fényerővel világít, mire ő le is hunyja a magáét, így a villanás már csukott szemekkel éri. Ahogy a rájuk szakadó sötétség is...
Ha jobban meg nem zavarják, vagy odébb nem taszítják, a szemhéján táncoló fénynyomokra összpontosítva mormolja az igét, s ha van egy kis szerencséjük, nem rontja el, akkor pedig hamarosan ismét nappali világosság veheti majd őket körbe. Az más kérdés, hogy a látvány, ami körülöttük lesz, vélhetően nem a legmegnyugtatóbb környezet képét mutatja majd.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására nappali világosság gyúl ötven lépéses környezetében, amennyiben a sötétség nem mágiával keletkezett. A terület együtt mozog a varázslóval, hatóideje három kör.
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
*Nagyjából tudatában van annak, ami körülötte történik, de igyekszik nem foglalkozni többet a rázkódással, sikolyokkal és egyéb neszekkel a feltétlenül szükségesnél. Az ő fejében van értelme annak, amit tesz, sőt, a legjobb lehetőségnek látja. Nem hiszi ugyanis, hogy ekkora túlerővel szemben időben ki tudnának innen menekülni, főleg úgy, hogy ahogy ő tudja, a túloldalra átkelni sem tudnának csak úgy a roskadozó híd és a rajta alvó démon miatt. A visszavonulás hát időpazarlásnak, s pocsékolásnak tűnik. Bármit is kell tenni, hogy ezt a hasadást a világukon bezárják, azt nagy valószínűséggel idebent kell keresniük. S ha már elmenekülni nem tudnak innen a sok akadály miatt, hát azért kell megtenniük mindent, hogy itt sikerrel járjanak. Még ha ez a végüket is jelenti, legalább nem lesz oly hiábavaló, mintha futva érné el őket...
De ahhoz, hogy egyáltalán esélyük legyen, fényre lesz szükségük. Most ez a következő lépés, erre összpontosít.
Laor utasításai zavarják, látszódhat homloka ráncolásán, hogy igyekszik őt is kizárni. Közben fölfelé tartott tenyerében a virág már szemet bántó fényerővel világít, mire ő le is hunyja a magáét, így a villanás már csukott szemekkel éri. Ahogy a rájuk szakadó sötétség is...
Ha jobban meg nem zavarják, vagy odébb nem taszítják, a szemhéján táncoló fénynyomokra összpontosítva mormolja az igét, s ha van egy kis szerencséjük, nem rontja el, akkor pedig hamarosan ismét nappali világosság veheti majd őket körbe. Az más kérdés, hogy a látvány, ami körülöttük lesz, vélhetően nem a legmegnyugtatóbb környezet képét mutatja majd.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására nappali világosság gyúl ötven lépéses környezetében, amennyiben a sötétség nem mágiával keletkezett. A terület együtt mozog a varázslóval, hatóideje három kör.
1625. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-07 12:40:39
Üzenet elküldve: 2021-10-07 12:40:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Akárhogy keresi, mindenütt csak vizenyős, süppedő talajt lát, ami azonnal átáztatná ruháját és zsákját, ha letelepedne. Közel áll hozzá, hogy ez se tartsa vissza, de az a hang, ami azt mondogatja neki, hogy csak képzeli a veszélyt, egyúttal arra is emlékezteti, hogy mennyire ostobán festhet most mások szemében, s ha leülne a sárba, csak még szánalmasabbnak látnák.
De ő le akar ülni, egy kis időt akar, mintha pusztán pihenőre volna szüksége! Az nem volna olyan feltűnő...
Akadozó légzéssel toporog, tovább keresve, mintha a kedvéért akár egy pad is megjelenhetne itt a mocsárban. Közben persze a veszély érzete is tovább kínozza, össze-összerezzen a kiáltásokra, majd mikor észleli, hogy a köpenyes elindult felé, rémülten pillant föl rá. Ahhoz nincs ereje, hogy elhátráljon, meg magától az ingoványtól is fél, úgyhogy nem mer sokat mozgolódni, nehogy vízbe csússzon. Így az érintés elől sem húzódik el időben, ahogy a férfi keze a vállára kerül, az arca felé nyúlót azonban már idegesen ellegyezgeti, ha teheti és a másik nem erőlteti a dolgot.
Nagyjából fölfogja, amit Adoaver mond, s látja is benne az észszerűséget, mert hát valóban nem talált ő sem megfelelő helyet a pihenőhöz. Még azt is érzékeli, hogy az ifjú kedves és gondoskodó éppen. De túlságosan össze van zavarodva, nem tudja, mire számítson tőle, bízhat-e benne.
Kissé meggörnyed, keresztbe fonja maga előtt karjait, két kezével a zsákja ellentétes oldalon lévő pántjaiba kapaszkodva, mintha ezzel a fizikai egyben tartással magát is egészben tudná tartani.
Aztán nagy nehezen levegőt vesz és tesz néhány lépést előre az úton. Iszonyú erőkifejtést igényel, de képes haladni. Majd fölemeli pillantását is, ám annyira nyomasztja az egyre sűrűbb köd, hogy indokolatlan félelme újabb hullámmal lepi meg.*
- Beszéljen. Kérem. - *Préseli ki magából, miközben rakja egymás után lábait, de mintha nagy szembe szélnek haladna, még a testtartása is hasonló. Kapaszkodót, támaszt azonban magától nem keres Adoavernél, helyette saját magát szorongatja.*
*Akárhogy keresi, mindenütt csak vizenyős, süppedő talajt lát, ami azonnal átáztatná ruháját és zsákját, ha letelepedne. Közel áll hozzá, hogy ez se tartsa vissza, de az a hang, ami azt mondogatja neki, hogy csak képzeli a veszélyt, egyúttal arra is emlékezteti, hogy mennyire ostobán festhet most mások szemében, s ha leülne a sárba, csak még szánalmasabbnak látnák.
De ő le akar ülni, egy kis időt akar, mintha pusztán pihenőre volna szüksége! Az nem volna olyan feltűnő...
Akadozó légzéssel toporog, tovább keresve, mintha a kedvéért akár egy pad is megjelenhetne itt a mocsárban. Közben persze a veszély érzete is tovább kínozza, össze-összerezzen a kiáltásokra, majd mikor észleli, hogy a köpenyes elindult felé, rémülten pillant föl rá. Ahhoz nincs ereje, hogy elhátráljon, meg magától az ingoványtól is fél, úgyhogy nem mer sokat mozgolódni, nehogy vízbe csússzon. Így az érintés elől sem húzódik el időben, ahogy a férfi keze a vállára kerül, az arca felé nyúlót azonban már idegesen ellegyezgeti, ha teheti és a másik nem erőlteti a dolgot.
Nagyjából fölfogja, amit Adoaver mond, s látja is benne az észszerűséget, mert hát valóban nem talált ő sem megfelelő helyet a pihenőhöz. Még azt is érzékeli, hogy az ifjú kedves és gondoskodó éppen. De túlságosan össze van zavarodva, nem tudja, mire számítson tőle, bízhat-e benne.
Kissé meggörnyed, keresztbe fonja maga előtt karjait, két kezével a zsákja ellentétes oldalon lévő pántjaiba kapaszkodva, mintha ezzel a fizikai egyben tartással magát is egészben tudná tartani.
Aztán nagy nehezen levegőt vesz és tesz néhány lépést előre az úton. Iszonyú erőkifejtést igényel, de képes haladni. Majd fölemeli pillantását is, ám annyira nyomasztja az egyre sűrűbb köd, hogy indokolatlan félelme újabb hullámmal lepi meg.*
- Beszéljen. Kérem. - *Préseli ki magából, miközben rakja egymás után lábait, de mintha nagy szembe szélnek haladna, még a testtartása is hasonló. Kapaszkodót, támaszt azonban magától nem keres Adoavernél, helyette saját magát szorongatja.*
1624. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-07 12:00:17
Üzenet elküldve: 2021-10-07 12:00:17
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*A sikoly végigvág a hídon és az ott állókon. A készenlétben és a feszültségben remegő kéz azonban nem lankad, a veszély első jelére Frandr cselekedni készül és erre szólítja fel társait is. A kötél, hála a meggyengítésnek enged és a harcos felőli oldal tartást vesztve ereszkedik meg, féloldalra borítva a hidat.
Quantall, bár pihenni, gyógyulni szeretne, nem teheti meg, mert még itt vannak és a veszély egy szempillantás alatt tér vissza, múlik el a bizonytalan nyugalom a sikollyal és az ébredező démonnal együtt. Frandr szavára viszont nem késlekedik. A lábával nincs baj, de a rúgásoktól minden lüktetésre fájdalom hasít a vállába, ám elviselhető és kevéssel később, de neki is sikerül elintéznie a híd még tartó másik felét és ezzel az zuhanni kezd az egyik oldalon a mélybe, az ébredező Bhaarral együtt.
Alyo gondolatban máshol jár, de őt is visszarántja a démonsikoly, ami eléri őt és társait. A hídon szendergő démon ébredezni kezd és társai azonnal cselekszenek, így nem sokkal később a híd zuhanni kezd a másik oldal felé. Azt az oldalt senki sem vágta el, így a toronyfelőli oldalon még kitart a híd, a mélységbe zuhanó démon pedig feleszmélve kapaszkodik meg a hídban és csapódik így a szemközti falnak nagy csattanással.
A szemébe visszatér az értelem, gyorsan felfogja, hogy hova került, foggal-körömmel kapaszkodik a hídba és létraként használva elindul felfelé a torony bejáratához.
Alyo remek helyzetben áll és csak neki van íja, a célpont tiszta, ha lőni akar rá, de ezzel azt is kockáztatja, hogy felhívja magukra a mászó Bhaar figyelmét.*
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár harmadik köre//
*Krestvir varázslata véget ér, a nyíló fényvirág eléri legvakítóbb állapotát, majd egy villanással kihuny. A korábbi fényvarázs ideje is lejárt, így hirtelen sötétségbe borul minden körülöttük a toronyban. A jégfal kitart, nem morajlik tovább, csak az állkapcsok ijesztő csattogása hallatszik a másik oldalról.
A medvemancsok között vergődő lények talán nem karok vagy a szorítás miatt szenvednek, a varázsló tudja, hogy mágiája kiűzné a gonosz entitásokat bárkiből, ám ők nincsenek senkiben, de ettől még nem kevésbé bírják ezt a fényt.
Figyelmezteti társait, hogy hamarosan sötétségbe borul minden, így nekik még lesz idejük cselekedni, mielőtt ez bekövetkezik. Pár szívdobbanás csupán, de az is valami. Viszont kétséges, hogy a lények barátságosak lesznek, hisz ez a varázslat csak a személyeket csillapítja le, a másvilági entitásokra nincs hatása, őket csak kiűzné a testből, amelybe bújtak.
Félig a két világ határán, összemosódva, talán nem kell tartaniuk attól, hogy ők barátságossá és jámborrá válnak, hisz bennük nem gyilokvágy, hanem a túlélés munkál. Krestvirre rászakad a sötétség. Ijesztő, dermesztő sötétség, de a varázsló már következő mágiájára készül, amire minden bizonnyal hatalmas szükség lesz.
Laor közben átértékeli magában a varázslókról alkotott elképzeléseit. Rá kell jönnie, hogy ösztönös ellenszenve ellenük talán alaptalan. De mint ahogy jó és gonosz kezében is ölhet kard, úgy a varázslatnak is lehet pozitív és negatív hatása a világra és a benne élőkre.
Aztán amikor a torony megremeg, távozásra szólítja fel társait, ám ő egészen mást kíván cselekedni. Látja még Krestvir koncentrációtól feszült arcát, Carsaadi alakját, aki egyelőre tétlen, de figyeli a körülötte zajló eseményeket, mielőtt biztosítaná őket, hogy követi majd a kettőst a torony bejárata felé.
Majd fordul a medvekarok között, a fényvirág fényétől vergődő alakok felé és egy ugrással a Taitos alakú előtt terembe, hogy mesterkardjával lecsapjon rá. Még elindítja a kardot, amikor a fényvirág egy villanással kihuny és lecsap rájuk a sötétség.
Érzi, hogy kardja áthatol valamin, valami puhán, de szíjasabb valamin, mint az emberi test. Kínnal terhes szisszenés fegyvere nyomán és csend.
Aztán arra, amerre a Kagaenae alakját felvevő entitást tudta, hirtelen felvillan valami. Mint amikor a test ereiben végigfut egy villanás, a test középpontjából kifelé halványan felvillan egy sárgás-vöröses fény, megfestve az ismeretlen lény karjait, lábait, emberére nem hasonlító fejét. Egy pillanat csak és újra minden a sötétbe vész, a csontvázak kattogása elhal. Halk kattogó hang kél nem messze tőle, hideg, vészjósló.
Valahol ott áll még Krestvir és Carsaadi is, ha nem hallgattak Laorra és indultak el kifelé, ahol még nem tudják, de a híd már leomlott a feléjük eső oldalra. A mesterkardot szorongató férfi harci kedve nem hunyt ki, az élniakarás ebben a kétirányú világban még lángol benne, biztosan nem ereszti le fegyverét. Főleg nem úgy, hogy egy pillanatra látta, mi áll a másik oldalán.
A két világ összemosódása újra megremeg, szívdobbanásnyi időre elválik egymástól a két világ, aki nem áll sötétségben egyszerre látja magát egymás mellett itt is és ott is. Az egyik világ az ingoványban van, a másik pedig kénköves, bűzös világban, a kárpiton túl.*
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*A sikoly végigvág a hídon és az ott állókon. A készenlétben és a feszültségben remegő kéz azonban nem lankad, a veszély első jelére Frandr cselekedni készül és erre szólítja fel társait is. A kötél, hála a meggyengítésnek enged és a harcos felőli oldal tartást vesztve ereszkedik meg, féloldalra borítva a hidat.
Quantall, bár pihenni, gyógyulni szeretne, nem teheti meg, mert még itt vannak és a veszély egy szempillantás alatt tér vissza, múlik el a bizonytalan nyugalom a sikollyal és az ébredező démonnal együtt. Frandr szavára viszont nem késlekedik. A lábával nincs baj, de a rúgásoktól minden lüktetésre fájdalom hasít a vállába, ám elviselhető és kevéssel később, de neki is sikerül elintéznie a híd még tartó másik felét és ezzel az zuhanni kezd az egyik oldalon a mélybe, az ébredező Bhaarral együtt.
Alyo gondolatban máshol jár, de őt is visszarántja a démonsikoly, ami eléri őt és társait. A hídon szendergő démon ébredezni kezd és társai azonnal cselekszenek, így nem sokkal később a híd zuhanni kezd a másik oldal felé. Azt az oldalt senki sem vágta el, így a toronyfelőli oldalon még kitart a híd, a mélységbe zuhanó démon pedig feleszmélve kapaszkodik meg a hídban és csapódik így a szemközti falnak nagy csattanással.
A szemébe visszatér az értelem, gyorsan felfogja, hogy hova került, foggal-körömmel kapaszkodik a hídba és létraként használva elindul felfelé a torony bejáratához.
Alyo remek helyzetben áll és csak neki van íja, a célpont tiszta, ha lőni akar rá, de ezzel azt is kockáztatja, hogy felhívja magukra a mászó Bhaar figyelmét.*
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár harmadik köre//
*Krestvir varázslata véget ér, a nyíló fényvirág eléri legvakítóbb állapotát, majd egy villanással kihuny. A korábbi fényvarázs ideje is lejárt, így hirtelen sötétségbe borul minden körülöttük a toronyban. A jégfal kitart, nem morajlik tovább, csak az állkapcsok ijesztő csattogása hallatszik a másik oldalról.
A medvemancsok között vergődő lények talán nem karok vagy a szorítás miatt szenvednek, a varázsló tudja, hogy mágiája kiűzné a gonosz entitásokat bárkiből, ám ők nincsenek senkiben, de ettől még nem kevésbé bírják ezt a fényt.
Figyelmezteti társait, hogy hamarosan sötétségbe borul minden, így nekik még lesz idejük cselekedni, mielőtt ez bekövetkezik. Pár szívdobbanás csupán, de az is valami. Viszont kétséges, hogy a lények barátságosak lesznek, hisz ez a varázslat csak a személyeket csillapítja le, a másvilági entitásokra nincs hatása, őket csak kiűzné a testből, amelybe bújtak.
Félig a két világ határán, összemosódva, talán nem kell tartaniuk attól, hogy ők barátságossá és jámborrá válnak, hisz bennük nem gyilokvágy, hanem a túlélés munkál. Krestvirre rászakad a sötétség. Ijesztő, dermesztő sötétség, de a varázsló már következő mágiájára készül, amire minden bizonnyal hatalmas szükség lesz.
Laor közben átértékeli magában a varázslókról alkotott elképzeléseit. Rá kell jönnie, hogy ösztönös ellenszenve ellenük talán alaptalan. De mint ahogy jó és gonosz kezében is ölhet kard, úgy a varázslatnak is lehet pozitív és negatív hatása a világra és a benne élőkre.
Aztán amikor a torony megremeg, távozásra szólítja fel társait, ám ő egészen mást kíván cselekedni. Látja még Krestvir koncentrációtól feszült arcát, Carsaadi alakját, aki egyelőre tétlen, de figyeli a körülötte zajló eseményeket, mielőtt biztosítaná őket, hogy követi majd a kettőst a torony bejárata felé.
Majd fordul a medvekarok között, a fényvirág fényétől vergődő alakok felé és egy ugrással a Taitos alakú előtt terembe, hogy mesterkardjával lecsapjon rá. Még elindítja a kardot, amikor a fényvirág egy villanással kihuny és lecsap rájuk a sötétség.
Érzi, hogy kardja áthatol valamin, valami puhán, de szíjasabb valamin, mint az emberi test. Kínnal terhes szisszenés fegyvere nyomán és csend.
Aztán arra, amerre a Kagaenae alakját felvevő entitást tudta, hirtelen felvillan valami. Mint amikor a test ereiben végigfut egy villanás, a test középpontjából kifelé halványan felvillan egy sárgás-vöröses fény, megfestve az ismeretlen lény karjait, lábait, emberére nem hasonlító fejét. Egy pillanat csak és újra minden a sötétbe vész, a csontvázak kattogása elhal. Halk kattogó hang kél nem messze tőle, hideg, vészjósló.
Valahol ott áll még Krestvir és Carsaadi is, ha nem hallgattak Laorra és indultak el kifelé, ahol még nem tudják, de a híd már leomlott a feléjük eső oldalra. A mesterkardot szorongató férfi harci kedve nem hunyt ki, az élniakarás ebben a kétirányú világban még lángol benne, biztosan nem ereszti le fegyverét. Főleg nem úgy, hogy egy pillanatra látta, mi áll a másik oldalán.
A két világ összemosódása újra megremeg, szívdobbanásnyi időre elválik egymástól a két világ, aki nem áll sötétségben egyszerre látja magát egymás mellett itt is és ott is. Az egyik világ az ingoványban van, a másik pedig kénköves, bűzös világban, a kárpiton túl.*
1623. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-07 10:31:29
Üzenet elküldve: 2021-10-07 10:31:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Rosszabbá kezd válni az idő az elvártnál is. A lehűlő levegővel arányosan a köd egyre sűrűbbé kezd válni körülöttük, két kísérőjüket már nem is lehet látni, és közelebb kell húzódnia társához ahhoz, hogy őt se tévessze szem elől. De így is néha eltünedezik látóköréből, ha nagyobbat lép. Közel s távol mocsár, de ennek ellenére olyan halott csönd ül ki a környékre, hogy az kifejezetten hátborzongatóvá kezd válni számára. Rosszat sejt, amiért Elthur nem válaszol az elf kérdésére, és előbbi szégyenérzetét lenyelve igyekszik kikeresni a fehér világból a katonát. Egy kis idő után csak sikerrel jár, de amaz még nála is betegesebb arcától kis híján hátra hőköl. Mi történt?!
Először egy kis időre helyben kell tartania a futárokat.*
- Egy pillanatnyi türelmet, és mehetünk! *Kiáltja előre, ki a semmibe, reménykedve abban, hogy pár lábbal utána nem ér véget a világ, mint ahogy szeme tudatja most vele. Ezer bajt sejtve fordul vissza Elthurhoz, ki úgy néz ki mintha elkapott volna valamit. Csak ne legyen az ragadós.*
- Uramisten, jól van?! *Suttogja és lép hozzá, megtörve az eddigi mentális és etikai határokat, hogy jobban szemügyre tudja venni amazt. Kezét társa vállára teszi, és egy kis tétovázás után megpróbálja felemelni állát is, ha hagyja. Reméli, nem fog kelleni megtartania a katonát, mert nem úgy néz ki, mintha sokáig tudna állni. Most igyekszik szemkontaktust keresni és megtartani, hogy ellenőrizze, mennyire éber még a...lány, most már meg van rajta állapodva. Ez legalább megvan.*
- Nehéz a kérésem, de itt nem pihenhet meg, a nedves föld csak rontana a helyzeten; muszáj tovább mennünk. Ha nem bírja, használja a vállamat támaszként, és az ön tempójával haladunk.
*Rosszabbá kezd válni az idő az elvártnál is. A lehűlő levegővel arányosan a köd egyre sűrűbbé kezd válni körülöttük, két kísérőjüket már nem is lehet látni, és közelebb kell húzódnia társához ahhoz, hogy őt se tévessze szem elől. De így is néha eltünedezik látóköréből, ha nagyobbat lép. Közel s távol mocsár, de ennek ellenére olyan halott csönd ül ki a környékre, hogy az kifejezetten hátborzongatóvá kezd válni számára. Rosszat sejt, amiért Elthur nem válaszol az elf kérdésére, és előbbi szégyenérzetét lenyelve igyekszik kikeresni a fehér világból a katonát. Egy kis idő után csak sikerrel jár, de amaz még nála is betegesebb arcától kis híján hátra hőköl. Mi történt?!
Először egy kis időre helyben kell tartania a futárokat.*
- Egy pillanatnyi türelmet, és mehetünk! *Kiáltja előre, ki a semmibe, reménykedve abban, hogy pár lábbal utána nem ér véget a világ, mint ahogy szeme tudatja most vele. Ezer bajt sejtve fordul vissza Elthurhoz, ki úgy néz ki mintha elkapott volna valamit. Csak ne legyen az ragadós.*
- Uramisten, jól van?! *Suttogja és lép hozzá, megtörve az eddigi mentális és etikai határokat, hogy jobban szemügyre tudja venni amazt. Kezét társa vállára teszi, és egy kis tétovázás után megpróbálja felemelni állát is, ha hagyja. Reméli, nem fog kelleni megtartania a katonát, mert nem úgy néz ki, mintha sokáig tudna állni. Most igyekszik szemkontaktust keresni és megtartani, hogy ellenőrizze, mennyire éber még a...lány, most már meg van rajta állapodva. Ez legalább megvan.*
- Nehéz a kérésem, de itt nem pihenhet meg, a nedves föld csak rontana a helyzeten; muszáj tovább mennünk. Ha nem bírja, használja a vállamat támaszként, és az ön tempójával haladunk.
1622. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-06 22:51:31
Üzenet elküldve: 2021-10-06 22:51:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*A férfi végre megáll és visszafordul felé. Ám hallgatása és furcsa arckifejezései, remegő szája nem éppen adnak okot a megnyugvásra. Talán mást is megijesztene az ifjú szokatlan viselkedése, de az is lehet, hogy csak ő fogadja ennyire rosszul, mert túlságosan érzékeny. Ezt alighanem pusztán egy külső szemlélő tudná megmondani...
Mikor aztán Adoaver megszólal, s szinte könyörög, hogy szót se ejtsenek erről, Garsinra ez a kérlelés is hatással van, megsajnálja a másikat, ám annyira beleveszett már a helyzet kétségeibe, hogy túl sok kérdés kavarog benne és egyre erősebben uralkodik el rajta a veszélyérzet.
Hallja aztán továbbra is, amiket a másik mond, de mindig tompábban.*
- Pihenő kell? - *Hangzik föl a kiáltás Sillamalam felől, de Garsin épp csak odakapja a tekintetét. Aztán pedig idegesen jár körbe pillantása a ködös tájon és talán a bűz, vagy a pára teszi, de egyre nehezebben kap levegőt. Közben pedig azt várja, hogy majd a sásból rájuk tör valami, vagy Adoaver, vagy a két elf akar mindjárt ártani neki. És hirtelen csapdában érzi magát a semmi közepén, segítség nélkül.
Tagjait ólomsúlyúnak véli és azt hiszi, hogy a zsákot sem bírja tovább tartani, de hát mégis csak talpon marad még. Ám sápad és izzad, fáj a mellkasa.
Ismeri ezt az érzést, azzal is tisztában van, hogy nem teljesen indokolt, ezért igyekszik küzdeni ellene, de nehéz észérvekkel győzködnie magát, miközben az agya az is, ami becsapja őt és a fenyegetettség érzetét kelti benne.
Annyi lélekjelenléte van még, hogy ne kezdjen sírni vagy roskadjon össze. Nem akar gyengének, vagy bolondnak tűnni. Így még egy-egy lépést is tesz, utána azonban meg kell álljon. Kétségbeesetten keres egy száraz foltot, hogy leüljön, meg a hangját is igyekszik megtalálni, hogy azt mondhassa, elfáradt... Szeretne egy kis időt nyerni.
Legalábbis az egyik oldala... A másiknak még mindig azt parancsolják rossz berögződések, hogy meneküljön, mert veszélyben van és nem bízhat meg útitársaiban. Tudat és tudattalan harcol benne, s bár előbbi győzhetne, a testi reakciói akkor is ellehetetlenítik, hogy erős maradjon.
Hova... hova üljön? Csak akad itt egy szárazabb rész!*
*A férfi végre megáll és visszafordul felé. Ám hallgatása és furcsa arckifejezései, remegő szája nem éppen adnak okot a megnyugvásra. Talán mást is megijesztene az ifjú szokatlan viselkedése, de az is lehet, hogy csak ő fogadja ennyire rosszul, mert túlságosan érzékeny. Ezt alighanem pusztán egy külső szemlélő tudná megmondani...
Mikor aztán Adoaver megszólal, s szinte könyörög, hogy szót se ejtsenek erről, Garsinra ez a kérlelés is hatással van, megsajnálja a másikat, ám annyira beleveszett már a helyzet kétségeibe, hogy túl sok kérdés kavarog benne és egyre erősebben uralkodik el rajta a veszélyérzet.
Hallja aztán továbbra is, amiket a másik mond, de mindig tompábban.*
- Pihenő kell? - *Hangzik föl a kiáltás Sillamalam felől, de Garsin épp csak odakapja a tekintetét. Aztán pedig idegesen jár körbe pillantása a ködös tájon és talán a bűz, vagy a pára teszi, de egyre nehezebben kap levegőt. Közben pedig azt várja, hogy majd a sásból rájuk tör valami, vagy Adoaver, vagy a két elf akar mindjárt ártani neki. És hirtelen csapdában érzi magát a semmi közepén, segítség nélkül.
Tagjait ólomsúlyúnak véli és azt hiszi, hogy a zsákot sem bírja tovább tartani, de hát mégis csak talpon marad még. Ám sápad és izzad, fáj a mellkasa.
Ismeri ezt az érzést, azzal is tisztában van, hogy nem teljesen indokolt, ezért igyekszik küzdeni ellene, de nehéz észérvekkel győzködnie magát, miközben az agya az is, ami becsapja őt és a fenyegetettség érzetét kelti benne.
Annyi lélekjelenléte van még, hogy ne kezdjen sírni vagy roskadjon össze. Nem akar gyengének, vagy bolondnak tűnni. Így még egy-egy lépést is tesz, utána azonban meg kell álljon. Kétségbeesetten keres egy száraz foltot, hogy leüljön, meg a hangját is igyekszik megtalálni, hogy azt mondhassa, elfáradt... Szeretne egy kis időt nyerni.
Legalábbis az egyik oldala... A másiknak még mindig azt parancsolják rossz berögződések, hogy meneküljön, mert veszélyben van és nem bízhat meg útitársaiban. Tudat és tudattalan harcol benne, s bár előbbi győzhetne, a testi reakciói akkor is ellehetetlenítik, hogy erős maradjon.
Hova... hova üljön? Csak akad itt egy szárazabb rész!*
1621. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-06 21:50:39
Üzenet elküldve: 2021-10-06 21:50:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Számított, de akkor sem várta szívesen ezt a választ, ahogy társa is láthatja, hogy rendkívül kényelmetlenül érzi most magát bőrében: erős muszájból hozzá fordulva kerüli Elthur tekintetét, és bár nehéz látni, karjával vállát vakargatja, és köpenye nyakát igazgatja tehetetlenségében. Szája széle föl-alá ugrik, válogatva a használandó arckifejezések közül, de egyiken sem képes megállapodni, és olyan sokáig halogat megszólalni, amennyire csak tud.*
- Semmi! Semmi nem volt az előbb, esküszöm! Nagyon Kérem, menjünk tovább, nem méltó ezt tárgyra hozni. Tényleg. *Kérleli, nem sok híján könyörgi a tovább haladást Adoaver. Akárhogy is igyekszik elkerülni, egyszer csak elkapja a másik tekintetét, ami nemcsak irtózatosan nehézzé teszi visszanyert higgadtsága fenntartását, hanem még váratlan szégyenérzettel is nyomja le. Talán amaz testbeszédéből, de érzékeli, nem csak ő ijedhetett meg.*
- Bízzon meg bennem, amilyen nehéz is most. Nem akartam, és nem akarok ártani magának, ha amiatt kérdez. És tényleg gyorsítsunk, mert megint moshatom ki ezt a nyamvadt köpenyt a levegőtől!
*Számított, de akkor sem várta szívesen ezt a választ, ahogy társa is láthatja, hogy rendkívül kényelmetlenül érzi most magát bőrében: erős muszájból hozzá fordulva kerüli Elthur tekintetét, és bár nehéz látni, karjával vállát vakargatja, és köpenye nyakát igazgatja tehetetlenségében. Szája széle föl-alá ugrik, válogatva a használandó arckifejezések közül, de egyiken sem képes megállapodni, és olyan sokáig halogat megszólalni, amennyire csak tud.*
- Semmi! Semmi nem volt az előbb, esküszöm! Nagyon Kérem, menjünk tovább, nem méltó ezt tárgyra hozni. Tényleg. *Kérleli, nem sok híján könyörgi a tovább haladást Adoaver. Akárhogy is igyekszik elkerülni, egyszer csak elkapja a másik tekintetét, ami nemcsak irtózatosan nehézzé teszi visszanyert higgadtsága fenntartását, hanem még váratlan szégyenérzettel is nyomja le. Talán amaz testbeszédéből, de érzékeli, nem csak ő ijedhetett meg.*
- Bízzon meg bennem, amilyen nehéz is most. Nem akartam, és nem akarok ártani magának, ha amiatt kérdez. És tényleg gyorsítsunk, mert megint moshatom ki ezt a nyamvadt köpenyt a levegőtől!
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1877-1896