Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 21 (401. - 420. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
420. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-26 20:52:48
Üzenet elküldve: 2020-12-26 20:52:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vár állott, most kőhalom//
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél...
S ahogy az első pár komótos lépést megteszi, bőrsaruinak puha lépte máris megtorpan, ahogy a forduló légáram új szagot, méghozzá kétségkívül ragadozóét hozza felé. Warg megdermed, izmai megfeszülnek, s az íj idegére sebesen vesszőt helyezve, térdeit mélyen meghajtva szinte egészen a földre kushad, miközben pillantása éles fénnyel villanva fordul körbe, a szagot követve.
Négy-öt feszült szívdobbanás is beletelik, míg a folyó túlpartján kiszúrja a bokor tövén moccanó alakot - és még három, míg a helyzetet felmérve cselekvésre szánja magát. A leselkedő túl messze van, hogy arcvonásait kivegye, ám szagáról még a vízpermet fátylán át is minden kétséget kizáróan felismeri vértestvérét. Nagyobb darab, s talán idősebb is, mint maga - annál nagyobb ostobaság volna félelmet, behódolást mutatni felé, pláne, hogy amaz tán messze van, ám még jócskán lőtávon belül. Mindazonáltal a páncélos, ha az lett volna a szándéka, eddig is simán hátba támadhatta volna, ahogy most neki is inkább a vacsorán jár a feje, mintsem ismeretlen hímekkel állna le bunyózni...
Lassan emelkedik fel ismét, íját maga előtt keresztben, nyílheggyel a föld felé, készenlétben, ám nem fenyegetően tartva, miközben azonban eddig meggörnyedt tartásából egészen kiegyenesedik, s vállán-karján kígyózó tekintélyes izomzatát megfeszítve, mellét kidüllesztve, homlokát kissé előre ejtve vicsorog égő szemekkel a távoli ismeretlenre, öblös, mély, torokhangú morgást hallatva - amúgy üdvözlésképp. Támadó mozdulatot nem tesz, hisz nem is volna oka rá, ám tudja azt is, hogy ha a fajtája-beli félelmet szimatolna rajta, azzal máris kijelölné magát prédájául: úgyhogy kivár még jó pár szívdobbanást, mielőtt továbbra is a másikon tartva szemét, agyarait továbbra is kihívóan felé meresztve apró, megfontoltan araszoló léptekkel hátrálni kezd a mögötte susogó árnyas lombok hűse felé.*
//Az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra//
//Nyílt játék//
*Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél...
S ahogy az első pár komótos lépést megteszi, bőrsaruinak puha lépte máris megtorpan, ahogy a forduló légáram új szagot, méghozzá kétségkívül ragadozóét hozza felé. Warg megdermed, izmai megfeszülnek, s az íj idegére sebesen vesszőt helyezve, térdeit mélyen meghajtva szinte egészen a földre kushad, miközben pillantása éles fénnyel villanva fordul körbe, a szagot követve.
Négy-öt feszült szívdobbanás is beletelik, míg a folyó túlpartján kiszúrja a bokor tövén moccanó alakot - és még három, míg a helyzetet felmérve cselekvésre szánja magát. A leselkedő túl messze van, hogy arcvonásait kivegye, ám szagáról még a vízpermet fátylán át is minden kétséget kizáróan felismeri vértestvérét. Nagyobb darab, s talán idősebb is, mint maga - annál nagyobb ostobaság volna félelmet, behódolást mutatni felé, pláne, hogy amaz tán messze van, ám még jócskán lőtávon belül. Mindazonáltal a páncélos, ha az lett volna a szándéka, eddig is simán hátba támadhatta volna, ahogy most neki is inkább a vacsorán jár a feje, mintsem ismeretlen hímekkel állna le bunyózni...
Lassan emelkedik fel ismét, íját maga előtt keresztben, nyílheggyel a föld felé, készenlétben, ám nem fenyegetően tartva, miközben azonban eddig meggörnyedt tartásából egészen kiegyenesedik, s vállán-karján kígyózó tekintélyes izomzatát megfeszítve, mellét kidüllesztve, homlokát kissé előre ejtve vicsorog égő szemekkel a távoli ismeretlenre, öblös, mély, torokhangú morgást hallatva - amúgy üdvözlésképp. Támadó mozdulatot nem tesz, hisz nem is volna oka rá, ám tudja azt is, hogy ha a fajtája-beli félelmet szimatolna rajta, azzal máris kijelölné magát prédájául: úgyhogy kivár még jó pár szívdobbanást, mielőtt továbbra is a másikon tartva szemét, agyarait továbbra is kihívóan felé meresztve apró, megfontoltan araszoló léptekkel hátrálni kezd a mögötte susogó árnyas lombok hűse felé.*
419. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-26 15:51:33
Üzenet elküldve: 2020-12-26 15:51:33
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vár állott, most kőhalom - az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra, nyílt játék//
*Véletlen pillantja meg a vízbe gázolót, ahogy jómaga a délnek vezető, viszonylag biztonságosnak mondható karaván útra igyekszik kievickélni. Azonnal hátrébb húzódik, a magassás melletti csenevész galagonyabokor védelmébe, onnan figyeli a másikat. Erdőmélyének tart. Fajtárs. Grimor nem kifejezetten rózsás véleményét a saját fajtájáról nem erősítették meg a Romtábor mellett történtek sem. Így csak kíváncsian figyeli a másikat, ahogy az végül sikeresen partot ér. Amikor aztán a nála lévő fegyvert megfeszítve felajzza a túlparton, mielőtt eltűnne a fák lombkoronája alatt, önkéntelenül hátrébb lép, dobókése markolatáért nyúlva.
Talán ez az a pillanat, amikor, ha a másik szemfüles, észreveheti a leselkedőt.*
*Véletlen pillantja meg a vízbe gázolót, ahogy jómaga a délnek vezető, viszonylag biztonságosnak mondható karaván útra igyekszik kievickélni. Azonnal hátrébb húzódik, a magassás melletti csenevész galagonyabokor védelmébe, onnan figyeli a másikat. Erdőmélyének tart. Fajtárs. Grimor nem kifejezetten rózsás véleményét a saját fajtájáról nem erősítették meg a Romtábor mellett történtek sem. Így csak kíváncsian figyeli a másikat, ahogy az végül sikeresen partot ér. Amikor aztán a nála lévő fegyvert megfeszítve felajzza a túlparton, mielőtt eltűnne a fák lombkoronája alatt, önkéntelenül hátrébb lép, dobókése markolatáért nyúlva.
Talán ez az a pillanat, amikor, ha a másik szemfüles, észreveheti a leselkedőt.*
418. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-26 13:49:52
Üzenet elküldve: 2020-12-26 13:49:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vár állott, most kőhalom - az egykori karavánpihenőtől Dél-Nyugatra, nyílt játék//
//A reag (16+) témát tartalmaz//
*Üszkös romok, dűlt falak, por és elmúlás sanyarú szaga. Kiábrándító egy távlat.
Hát ezért került idáig? Ez lenne a neves Hold-pihenő, titkok és talányok, csodák és átkok misztikus kútfője? Vagy csak ő remélt túl sokat az érkezéstől? Mindegy. Bármi volt is egykor, az már rég az enyészeté, szimata most sem csalja meg. Még egyszer, utoljára az égre sandít, hátha legalább ott kiszúrja a szárnyas alakokat, hogy valamivel felderítse napját... ám ezt a koszlott romot, meg se lepi, a tollas cédák is messze kerülik. Ennyit róluk.
A folyó hangját követve baktat tovább -hogy az éjszakát a romok közt töltse, már a gondolattól is a hideg rázta- míg a hármas elágazásnál megállapodva úgy nem dönt, táborhelynek mára ez épp ideális lesz. A sziklás partfal mentén leereszkedve nemsokára alkalmas gázlót is talál, ahol méretes iszákját hamar a part menti kövek közé rejti, mielőtt szoknyáját fél kézzel felnyalábolva, íját-tegzét meg a másikkal magasra tartva, komótosan átlépdel a combját, sőt... nyaldosó jéghideg sodráson.
A túlparton csomózza csak ki íja viaszosvászon tokját, mely az esőtől és vízpermettől hivatott védeni azt (ahogy az apróbb szálú tüzelőnek is eszményi tárhely), majd a hozzá épp méretes, szép szál fegyvert felajzva mélyen magába szívja az alig száz lépésre már sűrülő erdő illatát. Tüzelő, hát persze, ám az se lenne utolsó, ha a száraz holdsajt mellé valami hús is jutna ma a tűzre...
Pupillái finoman összehúzódnak az árnyékban, míg sárga szemei élénk fénnyel faggatják a lombok és ágak moccanását, madarak rebbenését (~fészek tán?~), hallása a háta mögött zúgó vízáramról lassan az aljnövényzet zsizsegésére, a törzsek közt sziszegő szellő szavára fókuszál... Majd lassan, nagyon lassan, lomhának tetsző, ám termetéhez mérten mégis meglepően puha léptekkel beveszi magát a lombok közé.*
A hozzászólás írója (Ördögvigyor Warg) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.12.26 14:15:28
//A reag (16+) témát tartalmaz//
*Üszkös romok, dűlt falak, por és elmúlás sanyarú szaga. Kiábrándító egy távlat.
Hát ezért került idáig? Ez lenne a neves Hold-pihenő, titkok és talányok, csodák és átkok misztikus kútfője? Vagy csak ő remélt túl sokat az érkezéstől? Mindegy. Bármi volt is egykor, az már rég az enyészeté, szimata most sem csalja meg. Még egyszer, utoljára az égre sandít, hátha legalább ott kiszúrja a szárnyas alakokat, hogy valamivel felderítse napját... ám ezt a koszlott romot, meg se lepi, a tollas cédák is messze kerülik. Ennyit róluk.
A folyó hangját követve baktat tovább -hogy az éjszakát a romok közt töltse, már a gondolattól is a hideg rázta- míg a hármas elágazásnál megállapodva úgy nem dönt, táborhelynek mára ez épp ideális lesz. A sziklás partfal mentén leereszkedve nemsokára alkalmas gázlót is talál, ahol méretes iszákját hamar a part menti kövek közé rejti, mielőtt szoknyáját fél kézzel felnyalábolva, íját-tegzét meg a másikkal magasra tartva, komótosan átlépdel a combját, sőt... nyaldosó jéghideg sodráson.
A túlparton csomózza csak ki íja viaszosvászon tokját, mely az esőtől és vízpermettől hivatott védeni azt (ahogy az apróbb szálú tüzelőnek is eszményi tárhely), majd a hozzá épp méretes, szép szál fegyvert felajzva mélyen magába szívja az alig száz lépésre már sűrülő erdő illatát. Tüzelő, hát persze, ám az se lenne utolsó, ha a száraz holdsajt mellé valami hús is jutna ma a tűzre...
Pupillái finoman összehúzódnak az árnyékban, míg sárga szemei élénk fénnyel faggatják a lombok és ágak moccanását, madarak rebbenését (~fészek tán?~), hallása a háta mögött zúgó vízáramról lassan az aljnövényzet zsizsegésére, a törzsek közt sziszegő szellő szavára fókuszál... Majd lassan, nagyon lassan, lomhának tetsző, ám termetéhez mérten mégis meglepően puha léptekkel beveszi magát a lombok közé.*
A hozzászólás írója (Ördögvigyor Warg) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.12.26 14:15:28
417. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-21 21:56:16
Üzenet elküldve: 2020-12-21 21:56:16
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
//7//
//Krestvir és Frandr//
//3. A Tűz tornya//
//Ezüstlepel még 3 körig//
*Bizony határtalanul felfrissítő érzés Frandr számára ez a harc. Egy pár értékes, gyönyörű másodperc, amíg átadhatja magát a csata izgalmának, a kihívásnak, és a pusztítás örömének. Ám a számtalan csatát megélt veterán számára aligha egyedi érzés ez, egy lényeges kivétellel. Abban már most meglehetősen biztos, hogy ezeknek a lényeknek a halála nem okoz majd neki rémálmokat.
Egy szinte boldog, kielégült sóhajjal zárja le harcközbeni légzőgyakorlatát, ahogy fokosa a farkas gerincét éri. Ezután, rövid körbepillantást követően megjön az idő a döntésre. Két dolgot feltételez és remél, amikor meghozza ezt a döntést. Az egyik az, hogy ha utána még több farkas megjelenne, hozzá hasonlóan azokat is kint tartaná a torony forrósága.
A másik pedig az, hogy helyesen következtette ki, hogy Krestvir a Tűz Tornya felé vezető úton mit akart csinálni.
//1. A Föld tornya//
Visszaindul hát a keresztút felé. Ahogy odaér, röviden megáll, hogy arca elé köthesse a korábbi szövetdarabot, mely oly sokat segített a hallucinációk ellen.
Ezután már fordulna is célja felé, ám tekintete közben átsiklik a Víz tornyán.*
-Mi a vihar...
*Csak pár pillanatnyi napfény, mely Ririék tornyát világítja meg. Nincs ideje hosszas tűnődésre, első gondolata alapján pedig ez csak egy dolgot jelenthet.*
-Ennyit a sorrendről...
*Mordul fel magában, majd újra szaporázni kezdi a lépteit a Föld Tornya irányában. Távolról már látja is célpontját, mely sok szempontból hasonlít őrzőjére, Bhaarra. Ronda, méretes, büdös, és veszélyes. Úgy néz ki, mint amit egy vihar után a sárban játszó gyerek tapasztott össze, majd keresztelt el rövid gondolkodás után toronynak.
Az odavezető útról pedig természetesen a már megszokott rémfarkasok sem hiányoznak. Pár száz lépésen belül kerülve lassít a tempóján, és kényelmes, ám gyors sétatempóval halad tovább, miközben a fokosa fejét ütemesen és hangosan a pajzsához kezdi ütögetni.*
-Gyertek!
*Kiáltja el magát a dögök felé. Ha azok megindulnak felé, megáll, és rövid időre egy kézben fogva fokosát és pajzsát az oldalához nyúl Riri halványabb színű vörös főzetéért. Egy határozott mozdulattal leküldi az italt, majd harcállásba helyezkedik, érezve annak hatását.
Ha a lények egy helyben maradnának, akkor eredeti sebességével fut feléjük. Mindkét esetben úgy időzíti a bájitalt, hogy mire veszélyesen közel kerülne a dögökhöz, addigra már harcállásban, készen fogadhassa őket, ám az ital hatóidejéből ne veszítsen.
Amint elég közel kerül hozzájuk, egy támadással nyit. A legközelebbi rémfarkas koponyáját igyekszik bezúzni fokosa tompa felével, remélve, hogy az ital által adott erő hatékonyabbá teszi az esetleges becsapódást.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az erőt a következő két körre.
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
//7//
//Krestvir és Frandr//
//3. A Tűz tornya//
//Ezüstlepel még 3 körig//
*Bizony határtalanul felfrissítő érzés Frandr számára ez a harc. Egy pár értékes, gyönyörű másodperc, amíg átadhatja magát a csata izgalmának, a kihívásnak, és a pusztítás örömének. Ám a számtalan csatát megélt veterán számára aligha egyedi érzés ez, egy lényeges kivétellel. Abban már most meglehetősen biztos, hogy ezeknek a lényeknek a halála nem okoz majd neki rémálmokat.
Egy szinte boldog, kielégült sóhajjal zárja le harcközbeni légzőgyakorlatát, ahogy fokosa a farkas gerincét éri. Ezután, rövid körbepillantást követően megjön az idő a döntésre. Két dolgot feltételez és remél, amikor meghozza ezt a döntést. Az egyik az, hogy ha utána még több farkas megjelenne, hozzá hasonlóan azokat is kint tartaná a torony forrósága.
A másik pedig az, hogy helyesen következtette ki, hogy Krestvir a Tűz Tornya felé vezető úton mit akart csinálni.
//1. A Föld tornya//
Visszaindul hát a keresztút felé. Ahogy odaér, röviden megáll, hogy arca elé köthesse a korábbi szövetdarabot, mely oly sokat segített a hallucinációk ellen.
Ezután már fordulna is célja felé, ám tekintete közben átsiklik a Víz tornyán.*
-Mi a vihar...
*Csak pár pillanatnyi napfény, mely Ririék tornyát világítja meg. Nincs ideje hosszas tűnődésre, első gondolata alapján pedig ez csak egy dolgot jelenthet.*
-Ennyit a sorrendről...
*Mordul fel magában, majd újra szaporázni kezdi a lépteit a Föld Tornya irányában. Távolról már látja is célpontját, mely sok szempontból hasonlít őrzőjére, Bhaarra. Ronda, méretes, büdös, és veszélyes. Úgy néz ki, mint amit egy vihar után a sárban játszó gyerek tapasztott össze, majd keresztelt el rövid gondolkodás után toronynak.
Az odavezető útról pedig természetesen a már megszokott rémfarkasok sem hiányoznak. Pár száz lépésen belül kerülve lassít a tempóján, és kényelmes, ám gyors sétatempóval halad tovább, miközben a fokosa fejét ütemesen és hangosan a pajzsához kezdi ütögetni.*
-Gyertek!
*Kiáltja el magát a dögök felé. Ha azok megindulnak felé, megáll, és rövid időre egy kézben fogva fokosát és pajzsát az oldalához nyúl Riri halványabb színű vörös főzetéért. Egy határozott mozdulattal leküldi az italt, majd harcállásba helyezkedik, érezve annak hatását.
Ha a lények egy helyben maradnának, akkor eredeti sebességével fut feléjük. Mindkét esetben úgy időzíti a bájitalt, hogy mire veszélyesen közel kerülne a dögökhöz, addigra már harcállásban, készen fogadhassa őket, ám az ital hatóidejéből ne veszítsen.
Amint elég közel kerül hozzájuk, egy támadással nyit. A legközelebbi rémfarkas koponyáját igyekszik bezúzni fokosa tompa felével, remélve, hogy az ital által adott erő hatékonyabbá teszi az esetleges becsapódást.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az erőt a következő két körre.
416. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-21 21:07:20
Üzenet elküldve: 2020-12-21 21:07:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//7//
//Krestvir és Frandr//
//3. A Tűz tornya//
//Ezüstlepel még 3 körig//
*A varázslat óvón beburkolja, így legalább efelől megnyugszik. Egy pillanatnyi pihenőt is megenged magának az ige után, ám közben tudatosítja, hogy mekkora lett a csend. Ezt előbb nem tudja hova rakni, aztán rájön, hogy amit eddig hallhatott, az az odalent küzdő Frandr és a farkasok hangja volt.
De vajon mit jelent, hogy elcsitult a harc zaja?
Ijedt gondolataiból Kilencedik csacsogása rángatja ki. Össze is rezzen, mert nem számított rá. Aztán meg inkább megörül neki, hogy nincs egyedül, még akkor is, ha a manó ilyen korholón és lekicsinylőn beszél hozzá...
Nyomasztja Frandr sorsa és ez az egész küldetés, de Kilencedik gondtalan fecsegése pillanatnyi megkönnyebbülést hoz a szívébe. Itt, az izzó toronyban akad egy kis derű, ahogy a világban is... Ezekért érdemes legyőzni a félelmet és a kétségbeesést. Talán Frandr és a többiek már odavesztek, talán harcolnak még és teszik a dolgukat. Neki is tennie kell...
Nem válaszol a manónak, csak bámulja tovább a lángot, majd arca a kendő alatt a szokásos gunyoros kifejezésbe rendeződik, ami jelen pillanatban a kétkedését fejezi ki saját döntése felé.
Azért belekezd az igébe, s ha el nem rontja, úgy a markában tartott lángoló kristályt hamarosan törhetetlen jégburok veszi körül. Mivel természetes adottsága van az elemek megzabolázásához, így a burok nem lesz vastagabb, csupán akkorára növekedik, mint egy maroknyi hógolyó, vagyis ez esetben jéggömb. Mármint, ha a varázslat tényleg sikerül és fog is a kristályon.
A jégburokkal vízzel veszi körbe és a levegőtől is elzárja a tüzet. Bár ez aligha rendes tűz, első ötletként ez az ige jött és reménykedve figyeli a hatást, noha fogalma sincs, mire kellene számítania.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy kisebb (max. egy köbméteres) jégburkot hoz létre a kívánt tárgy köré, mely fizikailag nem eltörhető. Hatása három körig tart.
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//7//
//Krestvir és Frandr//
//3. A Tűz tornya//
//Ezüstlepel még 3 körig//
*A varázslat óvón beburkolja, így legalább efelől megnyugszik. Egy pillanatnyi pihenőt is megenged magának az ige után, ám közben tudatosítja, hogy mekkora lett a csend. Ezt előbb nem tudja hova rakni, aztán rájön, hogy amit eddig hallhatott, az az odalent küzdő Frandr és a farkasok hangja volt.
De vajon mit jelent, hogy elcsitult a harc zaja?
Ijedt gondolataiból Kilencedik csacsogása rángatja ki. Össze is rezzen, mert nem számított rá. Aztán meg inkább megörül neki, hogy nincs egyedül, még akkor is, ha a manó ilyen korholón és lekicsinylőn beszél hozzá...
Nyomasztja Frandr sorsa és ez az egész küldetés, de Kilencedik gondtalan fecsegése pillanatnyi megkönnyebbülést hoz a szívébe. Itt, az izzó toronyban akad egy kis derű, ahogy a világban is... Ezekért érdemes legyőzni a félelmet és a kétségbeesést. Talán Frandr és a többiek már odavesztek, talán harcolnak még és teszik a dolgukat. Neki is tennie kell...
Nem válaszol a manónak, csak bámulja tovább a lángot, majd arca a kendő alatt a szokásos gunyoros kifejezésbe rendeződik, ami jelen pillanatban a kétkedését fejezi ki saját döntése felé.
Azért belekezd az igébe, s ha el nem rontja, úgy a markában tartott lángoló kristályt hamarosan törhetetlen jégburok veszi körül. Mivel természetes adottsága van az elemek megzabolázásához, így a burok nem lesz vastagabb, csupán akkorára növekedik, mint egy maroknyi hógolyó, vagyis ez esetben jéggömb. Mármint, ha a varázslat tényleg sikerül és fog is a kristályon.
A jégburokkal vízzel veszi körbe és a levegőtől is elzárja a tüzet. Bár ez aligha rendes tűz, első ötletként ez az ige jött és reménykedve figyeli a hatást, noha fogalma sincs, mire kellene számítania.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy kisebb (max. egy köbméteres) jégburkot hoz létre a kívánt tárgy köré, mely fizikailag nem eltörhető. Hatása három körig tart.
415. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-21 20:10:42
Üzenet elküldve: 2020-12-21 20:10:42
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//7//
//Krestvir és Frandr//
//3. A Tűz tornya//
//Ezüstlepel még 3 körig//
*Csend. Szokatlan és parázstól sercegő, de csend. Talán ez az, mi a lányt legelőször megfoghatja, hisz eddig, ha távolról is, de zömmel csatazajt, morgást és acsarkodást hallhatott. Most viszont itt van, egy katlan kellős közepén, tenyerén egy apró kis tábortűzzel, mi érzetre közelében sincs annak, mit eddig a tűzről megtudhatott. Apró varázsa ismét kiteljesedik, s tovább védi úgy, ahogyan eddig tette. Forróságot nem, csupán csak hőt érez. A kristály szemrevételezése közben semmi különöset nem lát, s még, ha körbenéz is, akkor sem láthat további iránymutatást, mint amennyit eddig láthatott. A tenyerén lévő valami, csak kis tűz, a torony meg torony. A háta mögül felvartyogó hang, talán még ijesztő is lehet.*
- Na? Mit skubizol? *Előbb csak két lapát fül kandikál ki a csuklyából, aztán ráncos és petyhüdt bőrű arc, mint egy idős nagypapa, fáradtan ökölbe szorított keze. A két hatalmas pislogó szempártól eltekintve persze.*
- Még nem vagyunk otthon? *Ásít egy hatalmasat, Kilencedik, csak úgy csattan az állkapcsa. Krestvir megkönnyebbülhet, a manó bizony rendben van, legalábbis látszatra.*
- Mi az, na? Tűz? Minek fogdosod? *hitetlenkedik meglepetten* oltsd már el, nem igaz! *csóválja meg fejét* Apukád nem mondta, hogy a tűzzel nem lehet játszani? Te meg... te meg tartod itt, mint valami kukoricacsuhé babát. Fú, nem hiszem el, sokat kell még tanulnod! *Rángatja meg a csuklyát méltatlankodva, ha esetleg Krestvir eddig nem figyelt volna rá.
Frandr mindeközben élete egyik legnagyobb extázisát élheti át. A csata heve, az erő, a kard suhanása, a terjengő izzadtság, s a megkönnyebbült sóhaj, a siker után. Tudja. Persze, hogy tudja, hogy jelen pillanatban biztonságban van, hisz derékan megküzdötte azt, mit meg kellett. Helytállt, de nem iszik előre a medve bőrére. Egyetlen lépése talán a legfenköltebb, az összes eddiginél. Az előtte elfekvő vérfarkas ugyan morog, de izzó tekintetében már inkább a kegyelemdöfést várja, vagy legalábbis a kegyes halált. A farkas kába még az iménti pajzscsapástól, valójában, ha eszénél lenne, talán akkor is csupán hátrálni próbálna. Vélhetően kora reggel, mikor szokványos portyájára indult, erre nem számított. Megadóan sunyja le tekintetét, majd rándul egy utolsót, mikor a fokos oldalról, pontosan talál a választott helyre, aztán nem mozdul többé.
Frandr, ha akarna sem tudna jelenleg a toronyba lépni, de nem is ez a szándéka. Megnyugtatásául szolgálhat, hogy csatazajt nem hall, ahogyan sietős futást, vagy kiáltásokat sem, így joggal feltételezheti, hogy társa egyelőre boldogul. Kérdés persze, hogy a harcos hiánya, érezhető lesz-e majd? Hogy ez a döntése a későbbiekre mekkora kihatással van? Hogy szükséges rosz, avagy felesleges sietség volt csupán? Vagy csak egy cselekedet lesz, következmények nélkül.
A Föld Tornya. Eddig ismeretlen és felépítése tán a homályba vész. Egyedül vág hát neki az útnak, tudván, illetve sejtvén, hogy az egyetlen, ahová még nem juthatott el egy csapat sem, hisz beszélték. Messziről látszik a szinte sárból tapasztatott, tufának tűnő, megkövesedett alakzat, mit talán az itteniek nem is hívtak mindig toronynak, jóllehet olyan, mintha ősidők óta itt állna már. Talán sivatagi tájakon látható, hasonló sárból, homokból, agyagból és trágyából gyúrt elegyből képzett építmény. A környezete kopár, mögötte már a vizes és süppetegnek tűnő veszélyes ingovány, csupán az út vezet oda, körülötte semmi már. Eltekintve attól a három farkastól, mi tanyát vert a kapujában. Ez a kisebbik gond. A hatalmas "várárkon" átívelő keskeny lenyitott kapu nem sok biztonságérzetet ad, főként, hogy az árokban nincs sok víz, csupán gyanúsan mozgó felszínű sekély, kiterjedt pocsolya és kiálló hegyes cölöpök, mohától és nyálkától vastagon borítva.*
//Alyo és Quantall//
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 4//
//Vért, még 10 körig//
*A jó, öreg Quantall, - bár minden bizonyára magára venné, ha valaki hasonló jelzőkkel illetné - nem hazudtolja meg önmagát. Más, hasonló helyzetben talán nem emlékeit venné elő, vagy filozofikus, ne adja ég, materialista szemléletmódokat szemezgetne, de Quantall más. Racionalitása tartotta életben, s gondolkodás az, mi ebben a harcban is előre vitte mindig. Hát ne vegyük el tőle a gondolatok érdemét, mert mindig mindennek meg van a maga helye, ezeknek is itt, jelen helyzetben. Halk mormogás vegyül a fogak csattogásába, a két meredő kard aprón kileng, hogy míves indát rajzoljon a levegőbe fénnyel, s mintha az idő lassulna, míg veszélyesen hegyes fogak közelednek a legelérhetőbb testrészéig, addig ezüstös felületű páncél formálódik testére szabottan. A harapó farkas, azonban lendületét már nem tudja visszafogni, s állkapcsa a mélységi bokájára záródik, mélyen fúródva bőrébe, sérülést okozva. Ebben a pillanatban a vért is megjelenik, a farkas pofáját részeként olvasztva magába, fokozatosan, de gyorsan összezárulva. Azt a részt, mi kint maradt lehasítva arról, ami bent, fogakkal együtt Quantall lábában. A mélységit fájdalom borítja el, aztán forróság, de szerencséje van. A vérzés nem tud megindulni a seb útját elzáró fogak miatt. Ettől függetlenül hátra esik, derekát a lépcsőben megütve, de csak horzsolásokat szenved ettől. A további négy farkas megtorpan, látva társuk hihetetlen és borzasztóan meglepő halálát. Quantall felkészülhet. Ebben a pillanatban érzékeli szeme sarkából a fényt. A fényt, mely minden eddiginél erősebb, még talán attól is, mint a templomban tapasztalt.
Alyo szemei előtt egy megterített asztal, frissen sült őz, és Rel'eael combjai. Talán semmi sem lenne jobb attól, ha csak arról kellene döntenie, vajon melyikbe harapjon bele jó szívvel először? Bizonyára a kóstoló döntene, de nem most. Az elkerekedett tekintetű lány, talán meglátva a szikrát Alyo szemében utoljára még bátorítóan bólint.*
- Életeddel kell fizess... fizess meg hát vele... *Az a rohadék! Itt lóg, de még nem átall kacsintani is, kis szaros! Merthogy ez történik, mielőtt a két kéz enged, s a lány határozottan indul meg lefelé, valami ismeretlen mélység felé. Alyo lerogyna, de nem tud. A szél, mi újult erővel indul be, gyakorlatilag kénye kedve szerint rakosgatja ide-oda a likacsos torony tetején, néha vészes közelségbe sodorva őt, a meredély széléhez. Aztán jön a fény. Erőteljes, sugárzó, mindent elborító, vakító, Alyo feje köré, apró kis kör alakot rajzolva, mint valami égi tünemény. Relnek biztosan tetszene, gondolhatná, de sokkal lenyűgözőbbnek tűnhet az ingovány egyszerű alakja, mely hirtelen tűnik fel a torony alatt, közel, s távol egyaránt. Békák brekegnek fel, valahol hal cuppan bele az iszapba, a távolban egy egyszerű, de annál félelmetesebb sas vijjog fel. Aztán megint minden ködbe vész, s ideje észhez térni. A szél eláll, s nincs többé, csak mi eddig is a likakon befújt. Alyo rögtön meghallja a farkasok morgását, mik gyanúsan közelinek tűnhetnek. Közelebb kúszhat, s a torony tetejének bejáratán lent a csigalépcsőn, Quantallt láthatja meg hátán, előtte a négy farkassal.*
//Laor, Carsaadi//
//2. A Víz tornya//
//Ormik//
*A sikoly meglepő módon nem annyira bántó, nem annyira fájdalmas. Ha Carsaadi a kút mélyére néz a zuhanó test után, talán nem merne rá megesküdni, de úgy tűnik, mintha a lány mosolyogna, mintha a zuhanás jó érzéssel töltené el, megnyugvással... szeretettel. Ahogyan két igaz testvér tud nézni a másikra. A tündér érzéseit előre nem lehet megmondani, de mindenféleképpen hatása alá kerül. Öszeszedettnek érzi magát, azt érzi, hogy ez volt a helyes cselekedet, hogy ez volt az egyetlen cselekedet... azt érzi lelkének felét küldte testvére után, akármilyen hihetetlenül is hangzik ez, de megérte. Nem lát szárnyat a kezében, csupán két puha bőrű, selymes tenyeret, mely egy picit koszos ugyan, de mégis az övé. Csak később veszi észre tűnődése közben a fényt. A fényt, mely egyre erősödik mögötte, olyannyira, hogy szembe fordulva már nagyon vakító lenne, mintha száz nap gyúlt volna az égen egyszerre. De Carsaadi jobban aggódhat a hang miatt, ami alapján csak sejtheti mi történhetett.
Laor egy pillanatnyi istenhozzád után indul meg robogva. Tüdeje szúr, harcedzett teste megfáradt, de kettesével szedheti a lépcsőfokokat Ormik után. Zihálva, izzadtan, szinte elcsigázva iramodik meg felfelé, mindig a lény egy kis darabját látva a fordulóban. Hangját hallani, süvölt és ordít, de nem rémisztően, sokkal inkább kétségbeesetten és félve. Laor ekkor láthatja meg az egyre fényesedő külvilágot, a fényt, mely fentről jön, Riri felől, hogy aztán végül mindketten felérjenek.
Ormik abban a pillanatban robban fel, amint kiér a torony tetejére és Carsaadi is megláthatja. Előbb csak lassul, Laornak van lehetősége megmártani benne tőrét, mely mellől szisszenve párolog el a víz. Aztán fújódni kezd, alakja, mi eddig sem volt arányos, még amorffabb lesz. Aztán robban fel. Laort a légnyomás leteríti lábáról, Carsaadi a mögötte lévő falnak préselődik, majd mindkettejüket tiszta vízpermet lepi el, mintha egy gőzfürdőben mártóztak volna meg az imént. A fény Carsaadi mögül erősödik, s az egyik kis ablakon a napfény világítja meg a torony belsejét. Csak egy pillanatra láthatják meg az ingovány eredeti, s így egészen csodásnak, varázslatosnak tűnő egyszerű magányát. Aztán a köd és a felhők ismét leülnek, de a torony csendes és üres marad. Csak két kalandor halk zihálása hallik. Az egyiké kicsit öregesebb és megfáradt. A másiké üde pillangószárnyak pihegő verdesésének tűnhet.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.12.21 20:19:43
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//7//
//Krestvir és Frandr//
//3. A Tűz tornya//
//Ezüstlepel még 3 körig//
*Csend. Szokatlan és parázstól sercegő, de csend. Talán ez az, mi a lányt legelőször megfoghatja, hisz eddig, ha távolról is, de zömmel csatazajt, morgást és acsarkodást hallhatott. Most viszont itt van, egy katlan kellős közepén, tenyerén egy apró kis tábortűzzel, mi érzetre közelében sincs annak, mit eddig a tűzről megtudhatott. Apró varázsa ismét kiteljesedik, s tovább védi úgy, ahogyan eddig tette. Forróságot nem, csupán csak hőt érez. A kristály szemrevételezése közben semmi különöset nem lát, s még, ha körbenéz is, akkor sem láthat további iránymutatást, mint amennyit eddig láthatott. A tenyerén lévő valami, csak kis tűz, a torony meg torony. A háta mögül felvartyogó hang, talán még ijesztő is lehet.*
- Na? Mit skubizol? *Előbb csak két lapát fül kandikál ki a csuklyából, aztán ráncos és petyhüdt bőrű arc, mint egy idős nagypapa, fáradtan ökölbe szorított keze. A két hatalmas pislogó szempártól eltekintve persze.*
- Még nem vagyunk otthon? *Ásít egy hatalmasat, Kilencedik, csak úgy csattan az állkapcsa. Krestvir megkönnyebbülhet, a manó bizony rendben van, legalábbis látszatra.*
- Mi az, na? Tűz? Minek fogdosod? *hitetlenkedik meglepetten* oltsd már el, nem igaz! *csóválja meg fejét* Apukád nem mondta, hogy a tűzzel nem lehet játszani? Te meg... te meg tartod itt, mint valami kukoricacsuhé babát. Fú, nem hiszem el, sokat kell még tanulnod! *Rángatja meg a csuklyát méltatlankodva, ha esetleg Krestvir eddig nem figyelt volna rá.
Frandr mindeközben élete egyik legnagyobb extázisát élheti át. A csata heve, az erő, a kard suhanása, a terjengő izzadtság, s a megkönnyebbült sóhaj, a siker után. Tudja. Persze, hogy tudja, hogy jelen pillanatban biztonságban van, hisz derékan megküzdötte azt, mit meg kellett. Helytállt, de nem iszik előre a medve bőrére. Egyetlen lépése talán a legfenköltebb, az összes eddiginél. Az előtte elfekvő vérfarkas ugyan morog, de izzó tekintetében már inkább a kegyelemdöfést várja, vagy legalábbis a kegyes halált. A farkas kába még az iménti pajzscsapástól, valójában, ha eszénél lenne, talán akkor is csupán hátrálni próbálna. Vélhetően kora reggel, mikor szokványos portyájára indult, erre nem számított. Megadóan sunyja le tekintetét, majd rándul egy utolsót, mikor a fokos oldalról, pontosan talál a választott helyre, aztán nem mozdul többé.
Frandr, ha akarna sem tudna jelenleg a toronyba lépni, de nem is ez a szándéka. Megnyugtatásául szolgálhat, hogy csatazajt nem hall, ahogyan sietős futást, vagy kiáltásokat sem, így joggal feltételezheti, hogy társa egyelőre boldogul. Kérdés persze, hogy a harcos hiánya, érezhető lesz-e majd? Hogy ez a döntése a későbbiekre mekkora kihatással van? Hogy szükséges rosz, avagy felesleges sietség volt csupán? Vagy csak egy cselekedet lesz, következmények nélkül.
A Föld Tornya. Eddig ismeretlen és felépítése tán a homályba vész. Egyedül vág hát neki az útnak, tudván, illetve sejtvén, hogy az egyetlen, ahová még nem juthatott el egy csapat sem, hisz beszélték. Messziről látszik a szinte sárból tapasztatott, tufának tűnő, megkövesedett alakzat, mit talán az itteniek nem is hívtak mindig toronynak, jóllehet olyan, mintha ősidők óta itt állna már. Talán sivatagi tájakon látható, hasonló sárból, homokból, agyagból és trágyából gyúrt elegyből képzett építmény. A környezete kopár, mögötte már a vizes és süppetegnek tűnő veszélyes ingovány, csupán az út vezet oda, körülötte semmi már. Eltekintve attól a három farkastól, mi tanyát vert a kapujában. Ez a kisebbik gond. A hatalmas "várárkon" átívelő keskeny lenyitott kapu nem sok biztonságérzetet ad, főként, hogy az árokban nincs sok víz, csupán gyanúsan mozgó felszínű sekély, kiterjedt pocsolya és kiálló hegyes cölöpök, mohától és nyálkától vastagon borítva.*
//Alyo és Quantall//
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 4//
//Vért, még 10 körig//
*A jó, öreg Quantall, - bár minden bizonyára magára venné, ha valaki hasonló jelzőkkel illetné - nem hazudtolja meg önmagát. Más, hasonló helyzetben talán nem emlékeit venné elő, vagy filozofikus, ne adja ég, materialista szemléletmódokat szemezgetne, de Quantall más. Racionalitása tartotta életben, s gondolkodás az, mi ebben a harcban is előre vitte mindig. Hát ne vegyük el tőle a gondolatok érdemét, mert mindig mindennek meg van a maga helye, ezeknek is itt, jelen helyzetben. Halk mormogás vegyül a fogak csattogásába, a két meredő kard aprón kileng, hogy míves indát rajzoljon a levegőbe fénnyel, s mintha az idő lassulna, míg veszélyesen hegyes fogak közelednek a legelérhetőbb testrészéig, addig ezüstös felületű páncél formálódik testére szabottan. A harapó farkas, azonban lendületét már nem tudja visszafogni, s állkapcsa a mélységi bokájára záródik, mélyen fúródva bőrébe, sérülést okozva. Ebben a pillanatban a vért is megjelenik, a farkas pofáját részeként olvasztva magába, fokozatosan, de gyorsan összezárulva. Azt a részt, mi kint maradt lehasítva arról, ami bent, fogakkal együtt Quantall lábában. A mélységit fájdalom borítja el, aztán forróság, de szerencséje van. A vérzés nem tud megindulni a seb útját elzáró fogak miatt. Ettől függetlenül hátra esik, derekát a lépcsőben megütve, de csak horzsolásokat szenved ettől. A további négy farkas megtorpan, látva társuk hihetetlen és borzasztóan meglepő halálát. Quantall felkészülhet. Ebben a pillanatban érzékeli szeme sarkából a fényt. A fényt, mely minden eddiginél erősebb, még talán attól is, mint a templomban tapasztalt.
Alyo szemei előtt egy megterített asztal, frissen sült őz, és Rel'eael combjai. Talán semmi sem lenne jobb attól, ha csak arról kellene döntenie, vajon melyikbe harapjon bele jó szívvel először? Bizonyára a kóstoló döntene, de nem most. Az elkerekedett tekintetű lány, talán meglátva a szikrát Alyo szemében utoljára még bátorítóan bólint.*
- Életeddel kell fizess... fizess meg hát vele... *Az a rohadék! Itt lóg, de még nem átall kacsintani is, kis szaros! Merthogy ez történik, mielőtt a két kéz enged, s a lány határozottan indul meg lefelé, valami ismeretlen mélység felé. Alyo lerogyna, de nem tud. A szél, mi újult erővel indul be, gyakorlatilag kénye kedve szerint rakosgatja ide-oda a likacsos torony tetején, néha vészes közelségbe sodorva őt, a meredély széléhez. Aztán jön a fény. Erőteljes, sugárzó, mindent elborító, vakító, Alyo feje köré, apró kis kör alakot rajzolva, mint valami égi tünemény. Relnek biztosan tetszene, gondolhatná, de sokkal lenyűgözőbbnek tűnhet az ingovány egyszerű alakja, mely hirtelen tűnik fel a torony alatt, közel, s távol egyaránt. Békák brekegnek fel, valahol hal cuppan bele az iszapba, a távolban egy egyszerű, de annál félelmetesebb sas vijjog fel. Aztán megint minden ködbe vész, s ideje észhez térni. A szél eláll, s nincs többé, csak mi eddig is a likakon befújt. Alyo rögtön meghallja a farkasok morgását, mik gyanúsan közelinek tűnhetnek. Közelebb kúszhat, s a torony tetejének bejáratán lent a csigalépcsőn, Quantallt láthatja meg hátán, előtte a négy farkassal.*
//Laor, Carsaadi//
//2. A Víz tornya//
//Ormik//
*A sikoly meglepő módon nem annyira bántó, nem annyira fájdalmas. Ha Carsaadi a kút mélyére néz a zuhanó test után, talán nem merne rá megesküdni, de úgy tűnik, mintha a lány mosolyogna, mintha a zuhanás jó érzéssel töltené el, megnyugvással... szeretettel. Ahogyan két igaz testvér tud nézni a másikra. A tündér érzéseit előre nem lehet megmondani, de mindenféleképpen hatása alá kerül. Öszeszedettnek érzi magát, azt érzi, hogy ez volt a helyes cselekedet, hogy ez volt az egyetlen cselekedet... azt érzi lelkének felét küldte testvére után, akármilyen hihetetlenül is hangzik ez, de megérte. Nem lát szárnyat a kezében, csupán két puha bőrű, selymes tenyeret, mely egy picit koszos ugyan, de mégis az övé. Csak később veszi észre tűnődése közben a fényt. A fényt, mely egyre erősödik mögötte, olyannyira, hogy szembe fordulva már nagyon vakító lenne, mintha száz nap gyúlt volna az égen egyszerre. De Carsaadi jobban aggódhat a hang miatt, ami alapján csak sejtheti mi történhetett.
Laor egy pillanatnyi istenhozzád után indul meg robogva. Tüdeje szúr, harcedzett teste megfáradt, de kettesével szedheti a lépcsőfokokat Ormik után. Zihálva, izzadtan, szinte elcsigázva iramodik meg felfelé, mindig a lény egy kis darabját látva a fordulóban. Hangját hallani, süvölt és ordít, de nem rémisztően, sokkal inkább kétségbeesetten és félve. Laor ekkor láthatja meg az egyre fényesedő külvilágot, a fényt, mely fentről jön, Riri felől, hogy aztán végül mindketten felérjenek.
Ormik abban a pillanatban robban fel, amint kiér a torony tetejére és Carsaadi is megláthatja. Előbb csak lassul, Laornak van lehetősége megmártani benne tőrét, mely mellől szisszenve párolog el a víz. Aztán fújódni kezd, alakja, mi eddig sem volt arányos, még amorffabb lesz. Aztán robban fel. Laort a légnyomás leteríti lábáról, Carsaadi a mögötte lévő falnak préselődik, majd mindkettejüket tiszta vízpermet lepi el, mintha egy gőzfürdőben mártóztak volna meg az imént. A fény Carsaadi mögül erősödik, s az egyik kis ablakon a napfény világítja meg a torony belsejét. Csak egy pillanatra láthatják meg az ingovány eredeti, s így egészen csodásnak, varázslatosnak tűnő egyszerű magányát. Aztán a köd és a felhők ismét leülnek, de a torony csendes és üres marad. Csak két kalandor halk zihálása hallik. Az egyiké kicsit öregesebb és megfáradt. A másiké üde pillangószárnyak pihegő verdesésének tűnhet.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.12.21 20:19:43
414. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-21 18:30:50
Üzenet elküldve: 2020-12-21 18:30:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Alyo és Quantall//
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 5//
*Pontos tényeket lehet nem is tudna a mélységi, de talán ha nem épp démonok szorongatnák valamilyen tudományos tényt elő tudna venni mint például, hogy a meleg levegő miképp mozgat papírlapokat vagy hasonlókat. Amiből következtetést nem tudna igazán levonni hisz nem jártas a témában csak tájékozott és tudja, hogy van ilyen. Egy szebb világban talán épp ezt magyarázza valamelyik kollégának és hosszasan diskurálnak a jelenségről. Most csak megelégszik vele, hogy az a kéz eltűnt róla. A forró hőhullám, ami a lábát érte, épp annyira volt kellemes mint amennyire ijesztő. Viszont pihenni nincs nagyon idő. A félvér ordibál és a farkasok úgy néz ki felértek. Mármint még nem hisz a lépcsőn vannak. Ha úgy saccolja, hogy még van ideje akkor mielőtt elérnének akkor próbálkozik meg a varázslatával az égnek szegezve a kezét. Ha úgy érzi, hogy nem akkor igyekezve elállva a dögök útját, próbálja őket a lépcsőn tartani és széles csapásokkal megőrizni egy nagyobb számára biztonságos távot köztük. Ha itt lenne a bátyja ő valószínűleg könnyebben elbírna ezzel a helyzettel. Quantall-al ellentétben ő valódi lovagi képzésben részesült és napi rendszerességgel edz is, nem csak az alapokkal ismertették meg és néha ha eszébe jut átgyakorolja azt. Ha korábban nem sikerült akkor ha úgy érzi sikerült a távot kialakítani akkor sütné el a varázslatát. Azt a fényvértet próbálja magára ölteni amivel már próbálkozott az előző napi menekülés alkalmával. A tüskéssel ami reményei szerint egyrészt megvédheti őt a harapások ellen másrészt kellemetlenséget is okozhat a farkasoknak abban az esetben ha azoknak az állkapcsa a mágikus fémen csattanna.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfele nyúl mindkét kezével, melynek hatására fényből tetszőleges vértet formáz testére, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A felszerelés nem átadható.
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 5//
*Pontos tényeket lehet nem is tudna a mélységi, de talán ha nem épp démonok szorongatnák valamilyen tudományos tényt elő tudna venni mint például, hogy a meleg levegő miképp mozgat papírlapokat vagy hasonlókat. Amiből következtetést nem tudna igazán levonni hisz nem jártas a témában csak tájékozott és tudja, hogy van ilyen. Egy szebb világban talán épp ezt magyarázza valamelyik kollégának és hosszasan diskurálnak a jelenségről. Most csak megelégszik vele, hogy az a kéz eltűnt róla. A forró hőhullám, ami a lábát érte, épp annyira volt kellemes mint amennyire ijesztő. Viszont pihenni nincs nagyon idő. A félvér ordibál és a farkasok úgy néz ki felértek. Mármint még nem hisz a lépcsőn vannak. Ha úgy saccolja, hogy még van ideje akkor mielőtt elérnének akkor próbálkozik meg a varázslatával az égnek szegezve a kezét. Ha úgy érzi, hogy nem akkor igyekezve elállva a dögök útját, próbálja őket a lépcsőn tartani és széles csapásokkal megőrizni egy nagyobb számára biztonságos távot köztük. Ha itt lenne a bátyja ő valószínűleg könnyebben elbírna ezzel a helyzettel. Quantall-al ellentétben ő valódi lovagi képzésben részesült és napi rendszerességgel edz is, nem csak az alapokkal ismertették meg és néha ha eszébe jut átgyakorolja azt. Ha korábban nem sikerült akkor ha úgy érzi sikerült a távot kialakítani akkor sütné el a varázslatát. Azt a fényvértet próbálja magára ölteni amivel már próbálkozott az előző napi menekülés alkalmával. A tüskéssel ami reményei szerint egyrészt megvédheti őt a harapások ellen másrészt kellemetlenséget is okozhat a farkasoknak abban az esetben ha azoknak az állkapcsa a mágikus fémen csattanna.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfele nyúl mindkét kezével, melynek hatására fényből tetszőleges vértet formáz testére, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A felszerelés nem átadható.
413. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-21 17:35:35
Üzenet elküldve: 2020-12-21 17:35:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//11//
//Laor, Carsaadi//
//2. A Víz tornya//
//Ormik, 1//
*Bár a mágusok képességeire mindig is bizalmatlanul tekintett, azt már egészen ifjú korában megtanulta, hogy az alkimisták tudománya aranyat ér a harcos számára. Nincs másként most sem. Az ital hatása azonnal érezhető, és talán ennek is köszönhető, hogy két farkast üt egy csapással. Ez a fejlemény némileg meg is lepi. Eddig azt is nagy szerencseként kellett elkönyvelnie, ha errefelé olyan lény került elé akinek egyáltalán árthatott a pengéjével. Túl sokáig nem tud örülni kis sikerének, mert a vízből gyúrt lény mintha feldühödne a farkasok balszerencséjén, mert rohamra indul. Laornak pedig csak annyi ideje van, hogy védekezőn maga elé lendítse a kardját. Ami persze csak amolyan reflexszerű mozdulat, hiszen ha gondolkozna rajta rájönne, hogy sok hasznát nem veszi. Aztán úgy érzi, mintha nyakon öntötték volna egy vödör vízzel, egy jókora vödör vízzel és csuromvizesen pislog kissé értetlenül a sebesült farkasra. Forrón reméli, hogy a fenevad elbizonytalanodott a sebétől és nem tervez újabb támadást, mert mostanra rájött, hogy Ormiknak nem ő az elsődleges célpont. Muszáj kockáztatnia, így ha nem is örömmel, de hátat fordít a farkasnak és ahogy csak bírja, rohan a víziszörny és Riri után.*
- Megállj, hogy a jó kurva...
*Talán egy barbár harcostól nem ezt várná el az ismeretlen, de Laor nem a mocskos szájáról híres. Most is csak a düh és az elkeseredés hozza ki belőle ezt, no meg azt, hogy ha sikerül utolérnie a vízlényt, akkor a következő cselekedete az lesz, hogy a tőrét vágja Ormik hátába, már amennyiben beszélhetünk az esetében ilyen testrészről. Abban bízik, hogy a Krestvír által a tőr pengéjébe bűvöl tűzből még maradt valami és ennek Ormik nem fog örülni.*
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//11//
//Laor, Carsaadi//
//2. A Víz tornya//
//Ormik, 1//
*Bár a mágusok képességeire mindig is bizalmatlanul tekintett, azt már egészen ifjú korában megtanulta, hogy az alkimisták tudománya aranyat ér a harcos számára. Nincs másként most sem. Az ital hatása azonnal érezhető, és talán ennek is köszönhető, hogy két farkast üt egy csapással. Ez a fejlemény némileg meg is lepi. Eddig azt is nagy szerencseként kellett elkönyvelnie, ha errefelé olyan lény került elé akinek egyáltalán árthatott a pengéjével. Túl sokáig nem tud örülni kis sikerének, mert a vízből gyúrt lény mintha feldühödne a farkasok balszerencséjén, mert rohamra indul. Laornak pedig csak annyi ideje van, hogy védekezőn maga elé lendítse a kardját. Ami persze csak amolyan reflexszerű mozdulat, hiszen ha gondolkozna rajta rájönne, hogy sok hasznát nem veszi. Aztán úgy érzi, mintha nyakon öntötték volna egy vödör vízzel, egy jókora vödör vízzel és csuromvizesen pislog kissé értetlenül a sebesült farkasra. Forrón reméli, hogy a fenevad elbizonytalanodott a sebétől és nem tervez újabb támadást, mert mostanra rájött, hogy Ormiknak nem ő az elsődleges célpont. Muszáj kockáztatnia, így ha nem is örömmel, de hátat fordít a farkasnak és ahogy csak bírja, rohan a víziszörny és Riri után.*
- Megállj, hogy a jó kurva...
*Talán egy barbár harcostól nem ezt várná el az ismeretlen, de Laor nem a mocskos szájáról híres. Most is csak a düh és az elkeseredés hozza ki belőle ezt, no meg azt, hogy ha sikerül utolérnie a vízlényt, akkor a következő cselekedete az lesz, hogy a tőrét vágja Ormik hátába, már amennyiben beszélhetünk az esetében ilyen testrészről. Abban bízik, hogy a Krestvír által a tőr pengéjébe bűvöl tűzből még maradt valami és ennek Ormik nem fog örülni.*
412. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-19 21:19:54
Üzenet elküldve: 2020-12-19 21:19:54
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Niev a fejét csóválja és ciccent arra, hogy Pycta türelmes, szerinte semmi értelme nincsen a türelemnek, attól nem kapja meg hamarabb, azt, amire vágyik. Persze a türelmetlenségtől sem, de azzal legalább le tudja foglalni magát, hogy zizeg.*
- Milyen teát főzzek neked? Hoztunk egyáltalán teát? De apa, ott, ahova megyünk tüzet kell rakni? Nyársra fogunk mókust tűzni és azt megenni? Nem akarok mókust enni, az annnnyííííra cukíííí!
*Könnyen elterelődnek a gondolatai arról, hogy Pycta kopasz feje meg fog fázni.*
- És mikor végzünk? Sokáig fog tartani? Milyen dolgod van? Gyerekek is ott lehetnek?
*Fejét egészen Pycta mellkasának hajtja, hogy fel tudjon rá nézni, bár így jobbára csak az elf állát látja, de annyi baj legyen.*
- De, hát persze, hogy a barátja vagyok. Xauzur a legeslegjobb barátom ám! Meg fogja mutatni a feleségét meg a gyerekeit, ugye? A pici Xauzurok sokkal cukibbak, mint a mókusok! Picike, szőrös kis gombócok! Ugye?
*Lelkendezik felfelé nézve, tapsikolva, majd utolsó mozzanatként az irbisz felé integetve.*
- De apa! Meg fogsz fázni, ha leszállsz és már nem melegítelek.
*Hiszen ugye azért nem ült Xauzur hátára, hogy melegítse Pyctát, erre az leszáll. Niev hangjában van némi pukkancsság és szemrehányás, de végül is sóhajjal elfogadja a dolgot. Szájacskáját azonban dacosan szorítja össze.*
- Itt mindig ilyen büdös van?
*Niev a fejét csóválja és ciccent arra, hogy Pycta türelmes, szerinte semmi értelme nincsen a türelemnek, attól nem kapja meg hamarabb, azt, amire vágyik. Persze a türelmetlenségtől sem, de azzal legalább le tudja foglalni magát, hogy zizeg.*
- Milyen teát főzzek neked? Hoztunk egyáltalán teát? De apa, ott, ahova megyünk tüzet kell rakni? Nyársra fogunk mókust tűzni és azt megenni? Nem akarok mókust enni, az annnnyííííra cukíííí!
*Könnyen elterelődnek a gondolatai arról, hogy Pycta kopasz feje meg fog fázni.*
- És mikor végzünk? Sokáig fog tartani? Milyen dolgod van? Gyerekek is ott lehetnek?
*Fejét egészen Pycta mellkasának hajtja, hogy fel tudjon rá nézni, bár így jobbára csak az elf állát látja, de annyi baj legyen.*
- De, hát persze, hogy a barátja vagyok. Xauzur a legeslegjobb barátom ám! Meg fogja mutatni a feleségét meg a gyerekeit, ugye? A pici Xauzurok sokkal cukibbak, mint a mókusok! Picike, szőrös kis gombócok! Ugye?
*Lelkendezik felfelé nézve, tapsikolva, majd utolsó mozzanatként az irbisz felé integetve.*
- De apa! Meg fogsz fázni, ha leszállsz és már nem melegítelek.
*Hiszen ugye azért nem ült Xauzur hátára, hogy melegítse Pyctát, erre az leszáll. Niev hangjában van némi pukkancsság és szemrehányás, de végül is sóhajjal elfogadja a dolgot. Szájacskáját azonban dacosan szorítja össze.*
- Itt mindig ilyen büdös van?
411. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-19 19:37:54
Üzenet elküldve: 2020-12-19 19:37:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//11//
//Alyo és Quantall//
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 5//
*Alyo gondolatainak nagy részét az tölti ki, hogy szeretne otthon lenni. Éppen valami levadászott őzet vacsorázna Rellel, utána pedig magával vonszolná az ágyba. Avagy az étkezőasztalnál nyalifaliznának. Waldrannak meg egészen biztosan a kezébe fogja adni a golyóit. Persze nem tud túl sokáig háborítatlanul Waldran golyóinak letekerésére koncentrálni, mert éppen mindenféle rémségek törnek az életére, meg a szél is ugye, ráadásul ez a rendkívüli módon ismerős kislány is ott van, aki valahogy nehezebb, mint számított rá.*
- Mi a faszról beszélsz?!
*Kérdezi hitetlenkedve, de valami furcsa kis hang a fejében azt diktálja, hogy eressze el.*
- APÁD NEM FOG ÖRÜLNI!
*Kiabálja a kislány után, maga sem tudja, hogy milyen megfontolásból, majd lerogyik a fal tövébe, egy szélvédettebb zugba. Egy lélegzetnyit szusszannia kell, aztán igyekszik Qantallhoz négykézlábazni és úgy helyezkedni, hogy tiszta célpont legyen a támadó farkas, ha pedig megadatik a tiszta célpont, akkor gondolkodás nélkül beleereszt egy nyílvesszőt.*
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//11//
//Alyo és Quantall//
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 5//
*Alyo gondolatainak nagy részét az tölti ki, hogy szeretne otthon lenni. Éppen valami levadászott őzet vacsorázna Rellel, utána pedig magával vonszolná az ágyba. Avagy az étkezőasztalnál nyalifaliznának. Waldrannak meg egészen biztosan a kezébe fogja adni a golyóit. Persze nem tud túl sokáig háborítatlanul Waldran golyóinak letekerésére koncentrálni, mert éppen mindenféle rémségek törnek az életére, meg a szél is ugye, ráadásul ez a rendkívüli módon ismerős kislány is ott van, aki valahogy nehezebb, mint számított rá.*
- Mi a faszról beszélsz?!
*Kérdezi hitetlenkedve, de valami furcsa kis hang a fejében azt diktálja, hogy eressze el.*
- APÁD NEM FOG ÖRÜLNI!
*Kiabálja a kislány után, maga sem tudja, hogy milyen megfontolásból, majd lerogyik a fal tövébe, egy szélvédettebb zugba. Egy lélegzetnyit szusszannia kell, aztán igyekszik Qantallhoz négykézlábazni és úgy helyezkedni, hogy tiszta célpont legyen a támadó farkas, ha pedig megadatik a tiszta célpont, akkor gondolkodás nélkül beleereszt egy nyílvesszőt.*
410. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-19 15:08:36
Üzenet elküldve: 2020-12-19 15:08:36
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Laor, Carsaadi//
//2. A Víz tornya//
//Ormik, 1//
* Furcsa a tündér számára a saját kezét megfogni, de mégse az övét. Nem is igazán érti, hova megy a másik, sőt egy pillanatig elgondolkodik, hogy talán vissza kellene tartania, de ha a múltból merít az illúzió akkor nem szabadna meghalnia, hiszen azt az eseményt túlélte. *
- Már semmit sem tehetsz - * próbálta tovább, de fizikailag mégis kezeskedett neki. Annyira szomorúnak tűnt, annyira elhagyatottnak, azt hitte, hogy vissza tudja majd rántani a kisebbik önmagát, ha túl mélyre merészkedne. Nos ebben sajnos tévedett. A keze végül nembírta, és hiába kérlelte a másikat, hogy forduljon vissza amaz nem akart. Végül nem bírta tovább és kicsúszott a kezéből. Egy hosszú sikoly, aztán néma csend. *
- Talán így kellett volna - * suttogta maga elé halkan. Milyen megnyugtató lett volna. Lenéz kezeire, egy pillanattal ezelőtt önmagát tartotta vele, most meg még a szárny sem maradt a kezében, ami régen igen. Talán ez a különbség a valóság és a látkép között. Most nem gondolkodhat a múlton. Össze kell szednie magát a többiekért. De hagyta elveszni önmagát. Akkor most veszített?
Furcsa hangot hall mögüle, mint valami kürt. Laornak nincs kürtje, de másnak se. Lassan megfordul, a lépcső felől víz csobogását hallja. Elkerekedik a szeme. Túljutott Laoron? Akkor Laor? Hátrál a kút faláig és próbál gondolkodni, mit tehetne. *
//2. A Víz tornya//
//Ormik, 1//
* Furcsa a tündér számára a saját kezét megfogni, de mégse az övét. Nem is igazán érti, hova megy a másik, sőt egy pillanatig elgondolkodik, hogy talán vissza kellene tartania, de ha a múltból merít az illúzió akkor nem szabadna meghalnia, hiszen azt az eseményt túlélte. *
- Már semmit sem tehetsz - * próbálta tovább, de fizikailag mégis kezeskedett neki. Annyira szomorúnak tűnt, annyira elhagyatottnak, azt hitte, hogy vissza tudja majd rántani a kisebbik önmagát, ha túl mélyre merészkedne. Nos ebben sajnos tévedett. A keze végül nembírta, és hiába kérlelte a másikat, hogy forduljon vissza amaz nem akart. Végül nem bírta tovább és kicsúszott a kezéből. Egy hosszú sikoly, aztán néma csend. *
- Talán így kellett volna - * suttogta maga elé halkan. Milyen megnyugtató lett volna. Lenéz kezeire, egy pillanattal ezelőtt önmagát tartotta vele, most meg még a szárny sem maradt a kezében, ami régen igen. Talán ez a különbség a valóság és a látkép között. Most nem gondolkodhat a múlton. Össze kell szednie magát a többiekért. De hagyta elveszni önmagát. Akkor most veszített?
Furcsa hangot hall mögüle, mint valami kürt. Laornak nincs kürtje, de másnak se. Lassan megfordul, a lépcső felől víz csobogását hallja. Elkerekedik a szeme. Túljutott Laoron? Akkor Laor? Hátrál a kút faláig és próbál gondolkodni, mit tehetne. *
409. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-17 16:31:22
Üzenet elküldve: 2020-12-17 16:31:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
- Én attól még türelmes leszek. *Válaszol mosolyogva a toppantó Nievesha válaszára. A nyafogásra egyáltalán nem figyel, hisz ha figyelmet párosít mellé, akkor azzal csak erősíteni fogja a lányban, hogy azzal mindent el lehet érni. Látja a kislányon, hogy valamin nagyon töri a fejét és végül ki is bújik a szög a zsákból.*
- Igazad van, de ha megfáznék, akkor majd főzöl nekem teát. Igaz? *Mondja már a nyeregben ülve.*
- Köszönöm, kincsem. *Öleli meg az előtte ülő Nievet, ahogy rákanyarodnak az ingovány felé vezetű ösvényre. A kérdésözönt a megszokott türelemmel hallgatja végig és igyekszik őszintén és kedvesen válaszolni minden kérdésre.*
- Amikor végzünk. Apának el kell intéznie egy dolgot. *Ezt már kicsit halkabban ejti ki és úgy érzi, egy újabb ölelésre is szükség van. De inkább neki, mint a kislánynak.*
- Erdőmélye az ingovány után terül el. Nem olyan sokat. Egerészölyv. *Folytatja a válaszokat és sárga tekintete követi a szürke ég előtt szálló ragadozómadarat.*
- Xauzur? *Csodálkozik rá széles mosollyal.*
- Vannak. Például te is a barátja vagy, nem? *Az irbisz, mintha értené, visszanéz rájuk. Ő már messziről érzi a lápvidék szagát és bár biztosan nem tetszik neki, nem fog visszafordulni, hisz mögötte a valódi otthona várja.*
- Nincs felesége és gyermekei sincsenek. *Válaszol az utolsó kérdésekre is.*
- De ha ott leszünk, lehet megismer valakit. *Teszi hozzá.
Lassan az erdő átadja helyét a mocsárnak. A környezet megváltozik, egyre kietlenebbe és barátságtalanabb lesz.*
- Kincsem, most le kell szállnom, de te maradhatsz Éjvihar hátán. Én majd kantáron vezetem át a lápon. Figyelj nagyon. *Emeli át a lábát a nyereg mögött és száll le egy szárazabb földdarabon. Ilyenkor a hidegtől biztonságosabb a járás, de nem bízná el magát. Xauzur előtte halad, így talán nem lepheti meg semmi és senki, de azért az erdőmélyi elf is figyel a környezetére és Nieveshára is, ahogy átkelnek a mocsáron Erdőmélye felé.*
- Én attól még türelmes leszek. *Válaszol mosolyogva a toppantó Nievesha válaszára. A nyafogásra egyáltalán nem figyel, hisz ha figyelmet párosít mellé, akkor azzal csak erősíteni fogja a lányban, hogy azzal mindent el lehet érni. Látja a kislányon, hogy valamin nagyon töri a fejét és végül ki is bújik a szög a zsákból.*
- Igazad van, de ha megfáznék, akkor majd főzöl nekem teát. Igaz? *Mondja már a nyeregben ülve.*
- Köszönöm, kincsem. *Öleli meg az előtte ülő Nievet, ahogy rákanyarodnak az ingovány felé vezetű ösvényre. A kérdésözönt a megszokott türelemmel hallgatja végig és igyekszik őszintén és kedvesen válaszolni minden kérdésre.*
- Amikor végzünk. Apának el kell intéznie egy dolgot. *Ezt már kicsit halkabban ejti ki és úgy érzi, egy újabb ölelésre is szükség van. De inkább neki, mint a kislánynak.*
- Erdőmélye az ingovány után terül el. Nem olyan sokat. Egerészölyv. *Folytatja a válaszokat és sárga tekintete követi a szürke ég előtt szálló ragadozómadarat.*
- Xauzur? *Csodálkozik rá széles mosollyal.*
- Vannak. Például te is a barátja vagy, nem? *Az irbisz, mintha értené, visszanéz rájuk. Ő már messziről érzi a lápvidék szagát és bár biztosan nem tetszik neki, nem fog visszafordulni, hisz mögötte a valódi otthona várja.*
- Nincs felesége és gyermekei sincsenek. *Válaszol az utolsó kérdésekre is.*
- De ha ott leszünk, lehet megismer valakit. *Teszi hozzá.
Lassan az erdő átadja helyét a mocsárnak. A környezet megváltozik, egyre kietlenebbe és barátságtalanabb lesz.*
- Kincsem, most le kell szállnom, de te maradhatsz Éjvihar hátán. Én majd kantáron vezetem át a lápon. Figyelj nagyon. *Emeli át a lábát a nyereg mögött és száll le egy szárazabb földdarabon. Ilyenkor a hidegtől biztonságosabb a járás, de nem bízná el magát. Xauzur előtte halad, így talán nem lepheti meg semmi és senki, de azért az erdőmélyi elf is figyel a környezetére és Nieveshára is, ahogy átkelnek a mocsáron Erdőmélye felé.*
408. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-15 22:37:49
Üzenet elküldve: 2020-12-15 22:37:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//11//
//Krestvir és Frandr//
//3. A Tűz tornya//
//Ezüstlepel még 1 körig//
//1//
*Vizsgálódása eredményeképpen megállapíthatja, hogy ez a lángszerű valami bizonyos módon mégiscsak hasonlít egy kristályra. Még a markába is tudja fogni.
Mivel a holdfényburok védi, nem tudja, hogy egyébként égetné-e a kezét ez a valami. Ránézésre olyan kis semmiségnek tűnik... Akárha egy egyszerű kalapáccsal szét lehetne törni. De vajon mi lehet a tényleges megoldás az elpusztítására?
Töprengése közben eszébe jut, hogy hamarosan lejárhat a védelmező varázslata. Márpedig ennél még egy kicsivel több időre lehet szüksége...
Kénytelen újra bemondani az igét, s remélhetőleg sikerrel is jár, mert most ez a kudarc hiányzik a legkevésbé.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázslót és a vele közvetlen érintkezésben lévő társait ezüstös derengő ragyogás fonja körbe, megvédve őket tűztől vagy forróságtól. Hatása maximum három körig tart, vagy az érintkezés megszakadásáig.
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//11//
//Krestvir és Frandr//
//3. A Tűz tornya//
//Ezüstlepel még 1 körig//
//1//
*Vizsgálódása eredményeképpen megállapíthatja, hogy ez a lángszerű valami bizonyos módon mégiscsak hasonlít egy kristályra. Még a markába is tudja fogni.
Mivel a holdfényburok védi, nem tudja, hogy egyébként égetné-e a kezét ez a valami. Ránézésre olyan kis semmiségnek tűnik... Akárha egy egyszerű kalapáccsal szét lehetne törni. De vajon mi lehet a tényleges megoldás az elpusztítására?
Töprengése közben eszébe jut, hogy hamarosan lejárhat a védelmező varázslata. Márpedig ennél még egy kicsivel több időre lehet szüksége...
Kénytelen újra bemondani az igét, s remélhetőleg sikerrel is jár, mert most ez a kudarc hiányzik a legkevésbé.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázslót és a vele közvetlen érintkezésben lévő társait ezüstös derengő ragyogás fonja körbe, megvédve őket tűztől vagy forróságtól. Hatása maximum három körig tart, vagy az érintkezés megszakadásáig.
407. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-15 20:55:48
Üzenet elküldve: 2020-12-15 20:55:48
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
//11//
//Krestvir és Frandr//
//3. A Tűz tornya//
//Ezüstlepel még 1 körig//
//1//
*Megrántja a fokost, és az folytatja az útját, ismét találkozva azzal a döggel, mely ebben a csatában az első állomás szerepét töltötte be. Tapasztalat előjogán ismét csak a baltafej követeli magának a dicsőséget, ahogy út közben könnyed mozdulattal a célpont felé fordul, távol tartva a fokos átellenes oldalán levő, zúzásra alkalmas riválisát. Ismerős a terep, így, kis segítséggel forgatója részéről, befejezi, amit elkezdett.
Ahogy az arcától a kézfejéig mindent eláztat a forró vér, már egyértelmű a vigyor Frandr arcán. Haja is arany színben pompázik, már ott, ahol nem szennyezik be halott ellenségének életnedvei. Színtiszta műélvezet néznie a fokosát, ami elhanyagolható mértékű útbaigazítással pontosan tudja a szerepét, és mesteri módon játssza el azt.
Ám nem áll meg a színdarab, a történetszálak ahogy lendületet kapnak, a rendező odafigyelését alig igénylik. Így emlékezteti őt jelenlétére egy hangos, fájdalmasnak hangzó, ám zenei minőségű koppanással egy másik gyakran figyelmen kívül hagyott szereplő a pajzsa személyében.
Átadva magát a harc örömének Frandr öblös nevetést hallat, ahogy látja az utolsó élő farkas tántorgását. Vigyora kirakatba helyezi fogsorát, amit részben vörösre festett az előző dög vére, és ha nem lenne ennyire elmélyedve a műélvezetben, biztosan jobban zavarná a folyadék savanyú, undorító íze.
Ám jelenleg csak az érdekli, hogy méltó lezárást kapjon a színdarab eme jelenete, így gyors lépéssel a rémfarkas oldalához kerül, és útjára engedi magasban tartott fokosát, melynek zúzófejével a korábbihoz hasonló módon a dög gerincét célozza meg, körülbelül ugyanott, ahol először, hasonló eredményben reménykedve.
Amennyiben ez sikerül, azonnal körülnéz, hogy érkezik-e további bestia. Ha tiszta a terep, akkor rövid pillantást vet a Tűz Tornya felé, és röviden hezitál. Végül oldalra fordítja a fejét, vöröset kiköp, majd sietősen elindul a keresztút felé.*
~Remélem, tudja, hogy mit csinál. A Föld Tornyánál már szükség lesz rám.~
*Gondolja futás közben, ahogy igyekszik felmérni a távolságot a legnyugatabbi torony felé. Haja ekkorra már tisztán barna, távozott belőle az arany szín, és bár adrenalin továbbra is az ereiben pumpál, gondolatai tiszták és stratégikusak.*
//Elveszve az időben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
//11//
//Krestvir és Frandr//
//3. A Tűz tornya//
//Ezüstlepel még 1 körig//
//1//
*Megrántja a fokost, és az folytatja az útját, ismét találkozva azzal a döggel, mely ebben a csatában az első állomás szerepét töltötte be. Tapasztalat előjogán ismét csak a baltafej követeli magának a dicsőséget, ahogy út közben könnyed mozdulattal a célpont felé fordul, távol tartva a fokos átellenes oldalán levő, zúzásra alkalmas riválisát. Ismerős a terep, így, kis segítséggel forgatója részéről, befejezi, amit elkezdett.
Ahogy az arcától a kézfejéig mindent eláztat a forró vér, már egyértelmű a vigyor Frandr arcán. Haja is arany színben pompázik, már ott, ahol nem szennyezik be halott ellenségének életnedvei. Színtiszta műélvezet néznie a fokosát, ami elhanyagolható mértékű útbaigazítással pontosan tudja a szerepét, és mesteri módon játssza el azt.
Ám nem áll meg a színdarab, a történetszálak ahogy lendületet kapnak, a rendező odafigyelését alig igénylik. Így emlékezteti őt jelenlétére egy hangos, fájdalmasnak hangzó, ám zenei minőségű koppanással egy másik gyakran figyelmen kívül hagyott szereplő a pajzsa személyében.
Átadva magát a harc örömének Frandr öblös nevetést hallat, ahogy látja az utolsó élő farkas tántorgását. Vigyora kirakatba helyezi fogsorát, amit részben vörösre festett az előző dög vére, és ha nem lenne ennyire elmélyedve a műélvezetben, biztosan jobban zavarná a folyadék savanyú, undorító íze.
Ám jelenleg csak az érdekli, hogy méltó lezárást kapjon a színdarab eme jelenete, így gyors lépéssel a rémfarkas oldalához kerül, és útjára engedi magasban tartott fokosát, melynek zúzófejével a korábbihoz hasonló módon a dög gerincét célozza meg, körülbelül ugyanott, ahol először, hasonló eredményben reménykedve.
Amennyiben ez sikerül, azonnal körülnéz, hogy érkezik-e további bestia. Ha tiszta a terep, akkor rövid pillantást vet a Tűz Tornya felé, és röviden hezitál. Végül oldalra fordítja a fejét, vöröset kiköp, majd sietősen elindul a keresztút felé.*
~Remélem, tudja, hogy mit csinál. A Föld Tornyánál már szükség lesz rám.~
*Gondolja futás közben, ahogy igyekszik felmérni a távolságot a legnyugatabbi torony felé. Haja ekkorra már tisztán barna, távozott belőle az arany szín, és bár adrenalin továbbra is az ereiben pumpál, gondolatai tiszták és stratégikusak.*
406. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-15 19:48:47
Üzenet elküldve: 2020-12-15 19:48:47
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//11//
//Krestvir és Frandr//
//3. A Tűz tornya//
//Ezüstlepel még 1 körig//
//1//
*Krestvir nem szokványos körülmények között, de szokványos toronyfőt találhat, már ha persze a berendezések teljes hiányát annak lehet venni. A középütt lobogó kis tűz nem változik akkor sem, amikor közelebb lép, jobban nem ontja magából a hőt, mint a falak, vagy a lépcső tette. Hogy ez, leple, vagy esetleg azért van így, mert a kis tűz jobbára nem forró, nem lehet egelőre tudni. Ahogy közelebb hajol, még mindig csak tűznek látja, azonban, mikor tenyerét alácsúsztatja, már másabb dolgokat tapasztalhat. Egyrészt nem égeti meg a kezét, másrészt pedig a tűznek "súlya" van, nem is olyan kicsi. Ettől függetlenül persze elemelheti, s kezében tarthatja meg, az illúzió nem változik, azonban érzetre már inkább egy tűz képében tetszelgő kristályról beszélhetünk. Sem az illúzió forrását nem látja, sem mást, a kristály egyszerűen nem kapcsolódik semmivel és senkivel, csak mintha érezhetően vibrálna picit kezében, ütemesen, akár a szívdobogás.
Frnadr elmondhat magában egy halk szitkot, majd aztá rögtön elborítja a fájdalom. Váratlanul nem éri, gyakorlatilag ugyanolyan erős, mint a másik harapás volt, egy ilyen férfiembert azonban ez inkább felbosszant, mint megtántorít. Persze a zúzódást majd érdemes lesz megnézni, de nem most. Most erre nincs idő. A fájdalom mellett dönt, jobban fogalmazva, inkább a halál elkerülése mellett, hiszen egy, a torkának ugró fogakkal teli száj, több veszélyt rejt, mint védett lábszárát csócsáló másik.
Lendíti felfelé a fegyvert, nem sokon múlik, ugyanis éle a szörnyeteg bundájában majdhogynem elakad felfelé menet, egy pillanatra meg is bicsaklik az eddig biztos kéz. Az ijedtség nem tart sokáig, ugyanis a nehéz fokos teszi a dolgát... a fakras torkába hatolva, mintha bugyborékolva kiáltana, mielőtt megindul az iszamos vér, mi eláztatja Frandr kezét. Úgy nyaklik össze, ahogyan ugrott felfelé, de ezúttal már holtan. A fegyver Frandr kezében marad, s immár csupán egy ellenféllel kellene szembenéznie, kinek fején azonban a pajzs lekerekített pereme koppan. Nem olyan erővel, mintha csak ebbe vinné minden energiáját, de nem is csupán simításnak hat. A farkas azonnal elengedi az addig szorított bokát, s máris tartózkodóbb lenne, teljesen érthető módon igyekszik meg hátrálni, legalább, amíg összeszedi magát. Azonban ez még idő, bőségesen elegendő egy újabb támadás kivitelezésére Frandr részéről.*
//Alyo és Quantall//
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 5//
*Barna hajába lágyan is kaphatna, de cibálja azt, a formás ajkak közt szokványos szitkozódás csúszik ki, mely így, a szélben hátradobott lengedező hajjal, még akár erotikusnak is mondható lenne... de ebbena helyzetben kevéssé lehet elképzelni rosszabb romantikát. Van ideje, Quantallt figyelmeztetni, jóllehet felfelé menet már ő is megérzi a szélfútta likakon az orkán erejét. A haj lengése, s a káromkodás mellett immár négykézlábra ereszkedve próbálja elérni. Immár a második is kiugrik, csak a kislány pillant hátra, majd egy kedélyes szemöldökrángás közepette indul meg lefelé, de megakadályozzák ebenne. A kéz apró, de Alyo gyorsasága és ügyessége a szituációhoz pont megfelelő, így vasmarokkal szorítja meg a kezet, majd szinte azonnal éles rántást érez a vállában. A gyermek pihekönnyű, a gravitáció azonban lehúzza, Alyo akaratlanul is felkiált, majd közvetlenül eztán kénytelen elviselni a nyüsszögést:*
- Mit csinálsz... engedj! Megvédjük! *Hangzik az ijedt kiáltozás, s egy újabb rántást érez, ahogyan a lány hintázni kezd kezében. Ebben a pillanatban ugrik ki a válla. Szemei könnybe lábadnak, de tudja még tartani.*
- Nem ismersz meg? Meg kell halnom... életeddel kell fizetned, hát nem emlékszel? Engedd hát el...
*Nincsenek pontos kutatások a levegő és a forróság, vagy magma hatásáról, azonban látványnak nem utolsó, ahogyan a bokájára kulcsolódó kéz szisszenve illan el, akárha ott sem lett volna. A kard erejének forróságát lábán érzi, de egyéb hatással nem jár. A pillanatnyi megtorpanás azonban kapásból öt farkassal hozza össze, melyek közül a lépcsőn, egymás mellett igaz csupán "másfél" fér el, ebből azonban egy, azonnal támad. Addigra Quantall azonban már két karddal állhat ellen.*
//Laor, Carsaadi//
//2. A Víz tornya//
//Ormik, 1//
*Riri végül szembesül a valósággal, s korábban átélt élménye egy újabb perspektívából jelenik meg számára. Önnön magát láthatja, amint közös húguk után léphet... illúzió talán? Vagy ez a valóság? Nem tudni pontosan, de amint a kezet megérinti, immár meggyőződhet annak fizikai valójával, vagy legalábbis azt érzi, hogy tényleg egy hűvös kezet foghat.*
- De... *csuklik el a hang* utána kell mennem... *Kissé sírásra görbült száj, s meglepően őszinte és tiszta tekintet Carsaadi minden szépségével kísérve, pedig még csak gyermek. Lelke tisztasága zonban már most érződik rajta. A kezek összeszorulnak, s a lány ereszkedni kezd, a kút azonban nyirkos és hideg, Carsaadi pedig nem erejéről híres, valójában talán soha nem vett még részt efféle megpróbáltatásban. Nem tudja sokáig tartani. Valójában az egész nem tart túl sokáig. Csak egy apró távolodó sikoly, mi mintha soha nem érne véget, aztn elhal az is. Carsaadi fiatalabb énje a kútba zuhan, húga után. Talán furcsa, de Riri megkönnyebbülést érezhet egy pillanatra, míg meg nem hallja azt az átható barbár kürt üvöltést, s a sebes folyó hangját a lépcső felől.
Laor karja biztossággal emeli meg az üvegcsét ajkai felé, azonnal eltelíti az erő, mit az ital ád. Carsaadi és egyéb alkimisták körül kószáló gondolatai kellő optimizmust adnak számára, még a páratlan mellékhatásokat is - mely idevezető útja során kísérte - jobbára leküzdi. A harcos magához méltó védekezést választ: a támadást. Kevés ideje van, a hely sem túl nagy, azonban ugyanez a két farkasra is igaz. Gyorsasága elegendő az apó, kitérő mozdulat kivitelezéséhez, majd ezt követően, vagy ezzel párhuzamosan kardja is megindul. A torkának ugró farkas gyomrán szinte azonnal végigszánt a felfelé ívelő kard, érdekes módon, azt meg sem érzi, hogy közben mr a másik torkában is elakad és felhasítja. Valószínűleg, miután kettőt pislant, csak akkor látja meg, hogy két farkasból az egyik szűkölve hátrál vissza, míg a másik, lába előtt néhány arasszal, nyelvét kilógatva szájából prüszköl csak csendesen. Szokatlanul gyors vég egy ekkora bestiának, de a harcos képességei sem most keletkeztek, ahogyan az ital hatása is érződik. A másik farkas a hasán sérült, belei ugyan nem omlottak a földre, azonban egyelőre nem támad és vérzik. Ormik hirtelen fuvallattal süvölt fel, akár egy messziföldről jött barbár kürtje, Laor felkészülhet a legrosszabbra, mikor eindul felé, azonban... nedves placcsanást érezhet, valamint, hogy egyszerűen átsétálnak rajta. Ormik célpontja ezúttal nem ő volt, ugyanis az éteri lény, a lépcsőn indul el felfelé, akár az özönvíz.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.12.15 20:07:14
//Elveszve az időben...//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//11//
//Krestvir és Frandr//
//3. A Tűz tornya//
//Ezüstlepel még 1 körig//
//1//
*Krestvir nem szokványos körülmények között, de szokványos toronyfőt találhat, már ha persze a berendezések teljes hiányát annak lehet venni. A középütt lobogó kis tűz nem változik akkor sem, amikor közelebb lép, jobban nem ontja magából a hőt, mint a falak, vagy a lépcső tette. Hogy ez, leple, vagy esetleg azért van így, mert a kis tűz jobbára nem forró, nem lehet egelőre tudni. Ahogy közelebb hajol, még mindig csak tűznek látja, azonban, mikor tenyerét alácsúsztatja, már másabb dolgokat tapasztalhat. Egyrészt nem égeti meg a kezét, másrészt pedig a tűznek "súlya" van, nem is olyan kicsi. Ettől függetlenül persze elemelheti, s kezében tarthatja meg, az illúzió nem változik, azonban érzetre már inkább egy tűz képében tetszelgő kristályról beszélhetünk. Sem az illúzió forrását nem látja, sem mást, a kristály egyszerűen nem kapcsolódik semmivel és senkivel, csak mintha érezhetően vibrálna picit kezében, ütemesen, akár a szívdobogás.
Frnadr elmondhat magában egy halk szitkot, majd aztá rögtön elborítja a fájdalom. Váratlanul nem éri, gyakorlatilag ugyanolyan erős, mint a másik harapás volt, egy ilyen férfiembert azonban ez inkább felbosszant, mint megtántorít. Persze a zúzódást majd érdemes lesz megnézni, de nem most. Most erre nincs idő. A fájdalom mellett dönt, jobban fogalmazva, inkább a halál elkerülése mellett, hiszen egy, a torkának ugró fogakkal teli száj, több veszélyt rejt, mint védett lábszárát csócsáló másik.
Lendíti felfelé a fegyvert, nem sokon múlik, ugyanis éle a szörnyeteg bundájában majdhogynem elakad felfelé menet, egy pillanatra meg is bicsaklik az eddig biztos kéz. Az ijedtség nem tart sokáig, ugyanis a nehéz fokos teszi a dolgát... a fakras torkába hatolva, mintha bugyborékolva kiáltana, mielőtt megindul az iszamos vér, mi eláztatja Frandr kezét. Úgy nyaklik össze, ahogyan ugrott felfelé, de ezúttal már holtan. A fegyver Frandr kezében marad, s immár csupán egy ellenféllel kellene szembenéznie, kinek fején azonban a pajzs lekerekített pereme koppan. Nem olyan erővel, mintha csak ebbe vinné minden energiáját, de nem is csupán simításnak hat. A farkas azonnal elengedi az addig szorított bokát, s máris tartózkodóbb lenne, teljesen érthető módon igyekszik meg hátrálni, legalább, amíg összeszedi magát. Azonban ez még idő, bőségesen elegendő egy újabb támadás kivitelezésére Frandr részéről.*
//Alyo és Quantall//
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 5//
*Barna hajába lágyan is kaphatna, de cibálja azt, a formás ajkak közt szokványos szitkozódás csúszik ki, mely így, a szélben hátradobott lengedező hajjal, még akár erotikusnak is mondható lenne... de ebbena helyzetben kevéssé lehet elképzelni rosszabb romantikát. Van ideje, Quantallt figyelmeztetni, jóllehet felfelé menet már ő is megérzi a szélfútta likakon az orkán erejét. A haj lengése, s a káromkodás mellett immár négykézlábra ereszkedve próbálja elérni. Immár a második is kiugrik, csak a kislány pillant hátra, majd egy kedélyes szemöldökrángás közepette indul meg lefelé, de megakadályozzák ebenne. A kéz apró, de Alyo gyorsasága és ügyessége a szituációhoz pont megfelelő, így vasmarokkal szorítja meg a kezet, majd szinte azonnal éles rántást érez a vállában. A gyermek pihekönnyű, a gravitáció azonban lehúzza, Alyo akaratlanul is felkiált, majd közvetlenül eztán kénytelen elviselni a nyüsszögést:*
- Mit csinálsz... engedj! Megvédjük! *Hangzik az ijedt kiáltozás, s egy újabb rántást érez, ahogyan a lány hintázni kezd kezében. Ebben a pillanatban ugrik ki a válla. Szemei könnybe lábadnak, de tudja még tartani.*
- Nem ismersz meg? Meg kell halnom... életeddel kell fizetned, hát nem emlékszel? Engedd hát el...
*Nincsenek pontos kutatások a levegő és a forróság, vagy magma hatásáról, azonban látványnak nem utolsó, ahogyan a bokájára kulcsolódó kéz szisszenve illan el, akárha ott sem lett volna. A kard erejének forróságát lábán érzi, de egyéb hatással nem jár. A pillanatnyi megtorpanás azonban kapásból öt farkassal hozza össze, melyek közül a lépcsőn, egymás mellett igaz csupán "másfél" fér el, ebből azonban egy, azonnal támad. Addigra Quantall azonban már két karddal állhat ellen.*
//Laor, Carsaadi//
//2. A Víz tornya//
//Ormik, 1//
*Riri végül szembesül a valósággal, s korábban átélt élménye egy újabb perspektívából jelenik meg számára. Önnön magát láthatja, amint közös húguk után léphet... illúzió talán? Vagy ez a valóság? Nem tudni pontosan, de amint a kezet megérinti, immár meggyőződhet annak fizikai valójával, vagy legalábbis azt érzi, hogy tényleg egy hűvös kezet foghat.*
- De... *csuklik el a hang* utána kell mennem... *Kissé sírásra görbült száj, s meglepően őszinte és tiszta tekintet Carsaadi minden szépségével kísérve, pedig még csak gyermek. Lelke tisztasága zonban már most érződik rajta. A kezek összeszorulnak, s a lány ereszkedni kezd, a kút azonban nyirkos és hideg, Carsaadi pedig nem erejéről híres, valójában talán soha nem vett még részt efféle megpróbáltatásban. Nem tudja sokáig tartani. Valójában az egész nem tart túl sokáig. Csak egy apró távolodó sikoly, mi mintha soha nem érne véget, aztn elhal az is. Carsaadi fiatalabb énje a kútba zuhan, húga után. Talán furcsa, de Riri megkönnyebbülést érezhet egy pillanatra, míg meg nem hallja azt az átható barbár kürt üvöltést, s a sebes folyó hangját a lépcső felől.
Laor karja biztossággal emeli meg az üvegcsét ajkai felé, azonnal eltelíti az erő, mit az ital ád. Carsaadi és egyéb alkimisták körül kószáló gondolatai kellő optimizmust adnak számára, még a páratlan mellékhatásokat is - mely idevezető útja során kísérte - jobbára leküzdi. A harcos magához méltó védekezést választ: a támadást. Kevés ideje van, a hely sem túl nagy, azonban ugyanez a két farkasra is igaz. Gyorsasága elegendő az apó, kitérő mozdulat kivitelezéséhez, majd ezt követően, vagy ezzel párhuzamosan kardja is megindul. A torkának ugró farkas gyomrán szinte azonnal végigszánt a felfelé ívelő kard, érdekes módon, azt meg sem érzi, hogy közben mr a másik torkában is elakad és felhasítja. Valószínűleg, miután kettőt pislant, csak akkor látja meg, hogy két farkasból az egyik szűkölve hátrál vissza, míg a másik, lába előtt néhány arasszal, nyelvét kilógatva szájából prüszköl csak csendesen. Szokatlanul gyors vég egy ekkora bestiának, de a harcos képességei sem most keletkeztek, ahogyan az ital hatása is érződik. A másik farkas a hasán sérült, belei ugyan nem omlottak a földre, azonban egyelőre nem támad és vérzik. Ormik hirtelen fuvallattal süvölt fel, akár egy messziföldről jött barbár kürtje, Laor felkészülhet a legrosszabbra, mikor eindul felé, azonban... nedves placcsanást érezhet, valamint, hogy egyszerűen átsétálnak rajta. Ormik célpontja ezúttal nem ő volt, ugyanis az éteri lény, a lépcsőn indul el felfelé, akár az özönvíz.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.12.15 20:07:14
405. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-15 07:46:19
Üzenet elküldve: 2020-12-15 07:46:19
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Út a toronyhoz //
*Mire komolyabban rátérnek az ork kérdésre, addigra már el is érik az ingoványos terület határát. Az erdő lassan eltűnik, és bugyogó mocsár látványa tárul eléjük, melyben a lélegzetvétel elég kellemetlen a bűzlő szagok miatt. Meglepődik, hogy Arelow az apóval ért egyet az okok veszélyességét tekintve. Ha lovagja mondja, akkor elhiszi, hogy tényleg veszélyes fajról van szó.*
- Ha te mondod, akkor elhiszem. Pirtianesben katonaként nem engedték meg nekik a durva kihágásokat, de ezek szerint csoportosan veszélyesek lehetnek. *Ezt jól megjegyezi magának, s azt is, amit Arelow az orkok Artheniori megérkezéséről említ.*
- Ezt a történetet én is hallottam. Az ork háborúk. *Helyeslően bólogat, hiszen így megvilágítva már teljesen jogos a lovag tanácsa.*
- Majd óvatos leszek velük. *Megfogadja a másik tanácsát és ezt a leckét jól megtanulja, hogy ha ilyen helyzetbe kerül, akkor tudja, hogy mire számíthat az orkok részéről. Azt viszont megerősíti lovagja, hogy az ingovány mindenféle pletyka mellett is veszélyes hely. Csóka léptei is kezdenek egyre megfontoltabbak lenni, amint befelé haladnak a mocsárba. Lenézve a talajra nem szívesen próbálkozna itt gyalogolni. Biztonságérzetet ad neki, hogy a magas csataménről tekinthet le a nem túl biztató tájra.*
- A sisakod felfog valamit a büdösből? *Kíváncsian kérdezi meg lovagját, miközben saját orrát próbálja a felsőjével eltakarni, hogy az valamit tompítson a kellemetlen szagokon.*
*Mire komolyabban rátérnek az ork kérdésre, addigra már el is érik az ingoványos terület határát. Az erdő lassan eltűnik, és bugyogó mocsár látványa tárul eléjük, melyben a lélegzetvétel elég kellemetlen a bűzlő szagok miatt. Meglepődik, hogy Arelow az apóval ért egyet az okok veszélyességét tekintve. Ha lovagja mondja, akkor elhiszi, hogy tényleg veszélyes fajról van szó.*
- Ha te mondod, akkor elhiszem. Pirtianesben katonaként nem engedték meg nekik a durva kihágásokat, de ezek szerint csoportosan veszélyesek lehetnek. *Ezt jól megjegyezi magának, s azt is, amit Arelow az orkok Artheniori megérkezéséről említ.*
- Ezt a történetet én is hallottam. Az ork háborúk. *Helyeslően bólogat, hiszen így megvilágítva már teljesen jogos a lovag tanácsa.*
- Majd óvatos leszek velük. *Megfogadja a másik tanácsát és ezt a leckét jól megtanulja, hogy ha ilyen helyzetbe kerül, akkor tudja, hogy mire számíthat az orkok részéről. Azt viszont megerősíti lovagja, hogy az ingovány mindenféle pletyka mellett is veszélyes hely. Csóka léptei is kezdenek egyre megfontoltabbak lenni, amint befelé haladnak a mocsárba. Lenézve a talajra nem szívesen próbálkozna itt gyalogolni. Biztonságérzetet ad neki, hogy a magas csataménről tekinthet le a nem túl biztató tájra.*
- A sisakod felfog valamit a büdösből? *Kíváncsian kérdezi meg lovagját, miközben saját orrát próbálja a felsőjével eltakarni, hogy az valamit tompítson a kellemetlen szagokon.*
404. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-14 15:35:48
Üzenet elküldve: 2020-12-14 15:35:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Út a toronyhoz //
* Az orkos téma most egy időre biztosan leköti őket. Mire Morzden a kérdéséhez jut, már majdnem az ingoványt tapossák. Ám mire Arelow is össze szedi a gondolatait, már be is érnek az emlegetett helyszínre.*
- Ne légy naiv! Az orkok pont olyan veszélyesek, amilyennek leírta az apó. Az, hogy találkozik egy pár nem túl agresszívvel az ember nem jelenti azt, hogy mind jó lenne. Nekem semmi bajom velük, mert nem egyszer harcoltam is az oldalukon, mert zsoldosként alkalmazták őket. Viszont tény, hogy eléggé vérszomjas népség. Artheniort is feldúlták, amikor megérkeztek erre a földre. A pusztán mai napig vannak vad törzsek és rengeteg bandita bujkál a hegyekben meg az ilyen mocsaras vidékeken. Minden orkot jó fenntartással kezelni.* Ez jó kis lecke a kölyöknek, mert ő már látta, hogy milyen egy felbőszült ork.*
- Én nem találkoztam senkivel, de fő az óvatosság. Már csak maga a mocsár is okozhat meglepetéseket, anélkül, hogy összefutnánk bárkivel. Szóval igen a válasz. Veszélyes ez a hely.* Csóka is óvatosabban lépked mióta beértek ide. Nem szívesen van itt, de Arelow nem engedi, hogy ő diktáljon. Tartatja vele az irányt a torony felé. Szeretne mihamarább oda érni, hogy megehessék a reggelijüket. Amúgy a környék ebben az évszakban jóval kihaltabb, mint amikor legutóbb járt erre. A rovarok meg a békák most csöndben vannak. Csak a víz bugyog fel néha. A ködös, fojtogató levegő viszont továbbra is állandó vendégük. Őt nem zavarja a hűvösebb idő.*
* Az orkos téma most egy időre biztosan leköti őket. Mire Morzden a kérdéséhez jut, már majdnem az ingoványt tapossák. Ám mire Arelow is össze szedi a gondolatait, már be is érnek az emlegetett helyszínre.*
- Ne légy naiv! Az orkok pont olyan veszélyesek, amilyennek leírta az apó. Az, hogy találkozik egy pár nem túl agresszívvel az ember nem jelenti azt, hogy mind jó lenne. Nekem semmi bajom velük, mert nem egyszer harcoltam is az oldalukon, mert zsoldosként alkalmazták őket. Viszont tény, hogy eléggé vérszomjas népség. Artheniort is feldúlták, amikor megérkeztek erre a földre. A pusztán mai napig vannak vad törzsek és rengeteg bandita bujkál a hegyekben meg az ilyen mocsaras vidékeken. Minden orkot jó fenntartással kezelni.* Ez jó kis lecke a kölyöknek, mert ő már látta, hogy milyen egy felbőszült ork.*
- Én nem találkoztam senkivel, de fő az óvatosság. Már csak maga a mocsár is okozhat meglepetéseket, anélkül, hogy összefutnánk bárkivel. Szóval igen a válasz. Veszélyes ez a hely.* Csóka is óvatosabban lépked mióta beértek ide. Nem szívesen van itt, de Arelow nem engedi, hogy ő diktáljon. Tartatja vele az irányt a torony felé. Szeretne mihamarább oda érni, hogy megehessék a reggelijüket. Amúgy a környék ebben az évszakban jóval kihaltabb, mint amikor legutóbb járt erre. A rovarok meg a békák most csöndben vannak. Csak a víz bugyog fel néha. A ködös, fojtogató levegő viszont továbbra is állandó vendégük. Őt nem zavarja a hűvösebb idő.*
403. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-06 21:46:58
Üzenet elküldve: 2020-12-06 21:46:58
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//14//
//Laor, Carsaadi//
//2. A Víz tornya//
//Ormik, 2//
*Felfelé haladva egyszer sem áll meg, csak mikor Laor italt kér tőle. Ezt hamar a férfi felé dobja, hogy biztos megkapja az italt, s egy pillanatra elmereng, hogy vajon a többiekkel mi lehet? Szükségük lett volna italra, vagy megvannak anélkül is? Frandr vitt magával néhányat,hátha azoknak majd jó hasznát veszi.
Amint felér elkerekedik a szeme, bár igazán nem is lehetett másra számítani, ott a kút. Az a sorsokat eldöntő kút, ami azon a végzetes napon sok mindentől megfosztotta a tündérlányt. Nagyot nyel,s elindul feléje. Először azt hiszi az a síró gyermek a húga, de ahogy közelebb ér, s a hangját illetve szavait is meghallja rájön, hogy önmagával került szembe. *
- Nem hiszem, hogy jó ötlet... - * motyogja fejét rázva, de végül sóhajt egy nagyot. Ebben a teremben másfelé nem tud menni, viszont valamit itt kell csinálnia, tehát nem tehet semmi mást, minthogy kövesse önmagát. Először körbenéz valami után, amihez rögzíteni tudná magát, kötél helyett jó a palást, vagy az öve, amin az italok lógnak, de egy egyszerű szoba sima falakkal nem képes jó rögzítőhelyet kínálni, így hát biztosíték nélkül megfogja a másik karját és csak reménykedni tud, hogy nem húzza magával.*
//Elveszve az időben...//
//14//
//Laor, Carsaadi//
//2. A Víz tornya//
//Ormik, 2//
*Felfelé haladva egyszer sem áll meg, csak mikor Laor italt kér tőle. Ezt hamar a férfi felé dobja, hogy biztos megkapja az italt, s egy pillanatra elmereng, hogy vajon a többiekkel mi lehet? Szükségük lett volna italra, vagy megvannak anélkül is? Frandr vitt magával néhányat,hátha azoknak majd jó hasznát veszi.
Amint felér elkerekedik a szeme, bár igazán nem is lehetett másra számítani, ott a kút. Az a sorsokat eldöntő kút, ami azon a végzetes napon sok mindentől megfosztotta a tündérlányt. Nagyot nyel,s elindul feléje. Először azt hiszi az a síró gyermek a húga, de ahogy közelebb ér, s a hangját illetve szavait is meghallja rájön, hogy önmagával került szembe. *
- Nem hiszem, hogy jó ötlet... - * motyogja fejét rázva, de végül sóhajt egy nagyot. Ebben a teremben másfelé nem tud menni, viszont valamit itt kell csinálnia, tehát nem tehet semmi mást, minthogy kövesse önmagát. Először körbenéz valami után, amihez rögzíteni tudná magát, kötél helyett jó a palást, vagy az öve, amin az italok lógnak, de egy egyszerű szoba sima falakkal nem képes jó rögzítőhelyet kínálni, így hát biztosíték nélkül megfogja a másik karját és csak reménykedni tud, hogy nem húzza magával.*
402. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-05 22:10:28
Üzenet elküldve: 2020-12-05 22:10:28
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Alyo és Quantall//
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 5//
*Amennyire csak tud igyekszik kapaszkodni ha van mibe és ellenállni a folyamatos széllökéseknek úgyhogy nem kell figyelmeztetni. Onnan leesni egyenlő lenne a biztos halállal. Alaposan leizzad mire felér és szinte meg akar fagyni az agya attól ahogy az izzadt haját az erős szél hátrafújja. Ez a hely tényleg a túlvilághoz tartozhat. Viszont komolyabban elgondolkozni most nincs idő. Felérve szétnéz és megállapítja, hogy nem lát elpusztítandó kristályt. Viszont az ajtót igen, ami mögött ott lehet és valami kirepült. Hogy ez jó vagy nem, azt a fiú nem tudja, de a szél őt is elkapja és a falhoz löki amihez érve nagyot nyög. Szerencse, hogy magát nem nyársalta fel a kardjával. A kutyák csaholása egyre közelebb van. A félvérre ordít.*
-Tovább kell menni!
*A hirtelen fájdalomra lenéz és gondolkozás nélkül megpróbál az elbűvölt fegyverével az anyagtalan kézbe beledöfni. Valamit talán hallott már a melegről és a levegőről, de nem tudná akkor és ott visszamondani. Csak ösztönből cselekszik és már rántja is elő a másik kardját.*
-Menj!
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 5//
*Amennyire csak tud igyekszik kapaszkodni ha van mibe és ellenállni a folyamatos széllökéseknek úgyhogy nem kell figyelmeztetni. Onnan leesni egyenlő lenne a biztos halállal. Alaposan leizzad mire felér és szinte meg akar fagyni az agya attól ahogy az izzadt haját az erős szél hátrafújja. Ez a hely tényleg a túlvilághoz tartozhat. Viszont komolyabban elgondolkozni most nincs idő. Felérve szétnéz és megállapítja, hogy nem lát elpusztítandó kristályt. Viszont az ajtót igen, ami mögött ott lehet és valami kirepült. Hogy ez jó vagy nem, azt a fiú nem tudja, de a szél őt is elkapja és a falhoz löki amihez érve nagyot nyög. Szerencse, hogy magát nem nyársalta fel a kardjával. A kutyák csaholása egyre közelebb van. A félvérre ordít.*
-Tovább kell menni!
*A hirtelen fájdalomra lenéz és gondolkozás nélkül megpróbál az elbűvölt fegyverével az anyagtalan kézbe beledöfni. Valamit talán hallott már a melegről és a levegőről, de nem tudná akkor és ott visszamondani. Csak ösztönből cselekszik és már rántja is elő a másik kardját.*
-Menj!
401. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-12-01 09:41:20
Üzenet elküldve: 2020-12-01 09:41:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Alyo és Quantall//
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 5//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kínkeserves már feljutni is, de odafent gyakorlatilag egyből nyekken, ahogyan a szél ledönti a lábáról.*
- A kurva életbe már.
*Hogy valójában a falhoz csapja-e a szél, vagy csak képzeli, azt nehéz lenne megmondani, mindenesetre nyekken egyet.*
- Vigyázz kormos, nagy a szél...
*Kiált hátra, négykézláb áll a falmaradék tövében, viszonylagos biztonságban. Tátott szájjal figyeli a gyerekeket.*
- Mi a picsa?!
*Mereszti a szemét, ahogyan ugrálni kezdenek a gyerekek lefelé.*
- Hé, várj!
*Igyekszik eljutni az ismerősnek tűnő leány felé, négykézláb akarja leküzdeni ezt a távolságot, néha hátrapillant, hogy Quantallnak sikerült-e feljutnia, de összességében a gyerekek jobban érdeklik, mint a sötételf. Döbbenetesen világos tekintete jórészt az ismerősnek tűnő leányon függ, annyi kérdése lenne. És tervei szerint elkapja a leányt és mindet fel is teszi neki. Ha nem is sikerül odaérni hozzá, hát menet közben fel is teszi rögtön az elsőt.*
- Anyád tudja, hogy itt vagy?!
//4. A Levegő tornya//
//Gormogon, 5//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kínkeserves már feljutni is, de odafent gyakorlatilag egyből nyekken, ahogyan a szél ledönti a lábáról.*
- A kurva életbe már.
*Hogy valójában a falhoz csapja-e a szél, vagy csak képzeli, azt nehéz lenne megmondani, mindenesetre nyekken egyet.*
- Vigyázz kormos, nagy a szél...
*Kiált hátra, négykézláb áll a falmaradék tövében, viszonylagos biztonságban. Tátott szájjal figyeli a gyerekeket.*
- Mi a picsa?!
*Mereszti a szemét, ahogyan ugrálni kezdenek a gyerekek lefelé.*
- Hé, várj!
*Igyekszik eljutni az ismerősnek tűnő leány felé, négykézláb akarja leküzdeni ezt a távolságot, néha hátrapillant, hogy Quantallnak sikerült-e feljutnia, de összességében a gyerekek jobban érdeklik, mint a sötételf. Döbbenetesen világos tekintete jórészt az ismerősnek tűnő leányon függ, annyi kérdése lenne. És tervei szerint elkapja a leányt és mindet fel is teszi neki. Ha nem is sikerül odaérni hozzá, hát menet közben fel is teszi rögtön az elsőt.*
- Anyád tudja, hogy itt vagy?!
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319