Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 30 (581. - 600. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
600. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-11-05 23:47:41
Üzenet elküldve: 2021-11-05 23:47:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Frandr, Quantall, Krestvir, Laor, Carsaadi//
//Fényár harmadik (utolsó) köre//
*Megbízik Krestvirben így gondolkodás nélkül ront a hídre a mágus után, csak egyszer sandít hátra, hogy megbizonyosodjon arról, Laor is követi őket.
A híd végénél amikor Krestvir kinyújtja felé karját ránéz a nőre, aztán biccentve előre masírozik szoknyája szegélyét fogva, hogy véletlenül se essen orra benne. Amikor lelép, máris megindul a páros felé. Valahol itt realizálódik benne, hogy csak ketten vannak.*
- Hol van.... - *nem tudja befejezni, a köd felemelkedésével elcsuklik hangja. Saját rémülete minden mást kizár fejéből. Próbál hátrálni valamerre Krestvir és Laor felé, de nem talál senkit, maga van, vagy ő sincs. Az az érzése elkéstek, ez pedig a halál kapuja. Minden olyan kusza és rettentő. Rémálom, ami túl eleven. Igyekezne szabadulni, behunyni szemét, de mintha szemhéja sem lenne, se teste, aztán mázsás súllyal rendelkezne. Az egész szörnyű.
Aztán valami megüti orrát. Rossz szag. Fintorogva prüszköl egyet. Legalább a teste egészen rendben, nem akar sem szétcsúszni sem összeállni. Próbálja lassacskán felfogni merre van. A manó hangja halkan cseng fülébe, Laor kérdése viszont elég gyorsan tudatosul benne. Hát persze, Alyo. Rémülten ül fel, hogy körbenézzen.*
- Ugye nem halt meg?
//Elveszve az időben...//
//Frandr, Quantall, Krestvir, Laor, Carsaadi//
//Fényár harmadik (utolsó) köre//
*Megbízik Krestvirben így gondolkodás nélkül ront a hídre a mágus után, csak egyszer sandít hátra, hogy megbizonyosodjon arról, Laor is követi őket.
A híd végénél amikor Krestvir kinyújtja felé karját ránéz a nőre, aztán biccentve előre masírozik szoknyája szegélyét fogva, hogy véletlenül se essen orra benne. Amikor lelép, máris megindul a páros felé. Valahol itt realizálódik benne, hogy csak ketten vannak.*
- Hol van.... - *nem tudja befejezni, a köd felemelkedésével elcsuklik hangja. Saját rémülete minden mást kizár fejéből. Próbál hátrálni valamerre Krestvir és Laor felé, de nem talál senkit, maga van, vagy ő sincs. Az az érzése elkéstek, ez pedig a halál kapuja. Minden olyan kusza és rettentő. Rémálom, ami túl eleven. Igyekezne szabadulni, behunyni szemét, de mintha szemhéja sem lenne, se teste, aztán mázsás súllyal rendelkezne. Az egész szörnyű.
Aztán valami megüti orrát. Rossz szag. Fintorogva prüszköl egyet. Legalább a teste egészen rendben, nem akar sem szétcsúszni sem összeállni. Próbálja lassacskán felfogni merre van. A manó hangja halkan cseng fülébe, Laor kérdése viszont elég gyorsan tudatosul benne. Hát persze, Alyo. Rémülten ül fel, hogy körbenézzen.*
- Ugye nem halt meg?
599. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-11-03 19:04:47
Üzenet elküldve: 2021-11-03 19:04:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
// Gombázás //
//A hozzászólás +16-os jelenteket tartalmaz//
* Elérkezik hát a pillanat, hogy eléri a mocsár szélét. Az eredmény továbbra is lehangoló, mivel útja során nem talált egyetlen darabot sem. Most pedig itt áll és néz maga elé. Aztán meg akad a szeme valamin.*
- Gombák!!!* Azok, ráadásul pont azok amik neki kellenek.*
- Igen! Azt hiszem tényleg azok, amik nekem kellenek.* Hirtelen feltámad a lelkesedés. Csakhogy ezek a gombák egy kis ingoványos sziget közepén ücsörögnek, onnan röhögnek a lány felé, aki keresné az utat hozzájuk. Az ám, de az út zárva van, hacsak nem óhajt úszni, de ő aztán néhány gomba miatt nem fog megmártózni a hideg saras tócsában. Egyszer már majdnem bele fulladt, szóval nem hiányzik neki ez, meg egy jó kis megfázás sem. Akárhogy is kerülgeti a szigetet, utat nem talál sajnos a túlpartra. Kiben nem menne fel a pumpa?*
- Hogy az a jó büdös gombás kurva anyátokat azt! Áhhhh!* Ordít, mert az ideg majd szét veti. A kosarát pedig szisztematikusan szétveri az egyik közeli görcsös faszerű akármin.*
- Nem, nem, neeem!!!* A rommá vert kosarat pedig ezután jól hozzá is vágja a gombákhoz, akiket nem érhet el, de még ez sem jön össze, mert gyenge, mint a harmat, így az csupán a posványban csobban.*
- Nem érdekel. Megyek innen a fenébe.* Nagy durcásan visszaindul hát a város irányába.*
//A hozzászólás +16-os jelenteket tartalmaz//
* Elérkezik hát a pillanat, hogy eléri a mocsár szélét. Az eredmény továbbra is lehangoló, mivel útja során nem talált egyetlen darabot sem. Most pedig itt áll és néz maga elé. Aztán meg akad a szeme valamin.*
- Gombák!!!* Azok, ráadásul pont azok amik neki kellenek.*
- Igen! Azt hiszem tényleg azok, amik nekem kellenek.* Hirtelen feltámad a lelkesedés. Csakhogy ezek a gombák egy kis ingoványos sziget közepén ücsörögnek, onnan röhögnek a lány felé, aki keresné az utat hozzájuk. Az ám, de az út zárva van, hacsak nem óhajt úszni, de ő aztán néhány gomba miatt nem fog megmártózni a hideg saras tócsában. Egyszer már majdnem bele fulladt, szóval nem hiányzik neki ez, meg egy jó kis megfázás sem. Akárhogy is kerülgeti a szigetet, utat nem talál sajnos a túlpartra. Kiben nem menne fel a pumpa?*
- Hogy az a jó büdös gombás kurva anyátokat azt! Áhhhh!* Ordít, mert az ideg majd szét veti. A kosarát pedig szisztematikusan szétveri az egyik közeli görcsös faszerű akármin.*
- Nem, nem, neeem!!!* A rommá vert kosarat pedig ezután jól hozzá is vágja a gombákhoz, akiket nem érhet el, de még ez sem jön össze, mert gyenge, mint a harmat, így az csupán a posványban csobban.*
- Nem érdekel. Megyek innen a fenébe.* Nagy durcásan visszaindul hát a város irányába.*
598. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-11-03 11:47:54
Üzenet elküldve: 2021-11-03 11:47:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
*A dolgok nem egészen úgy történnek, ahogyan eltervezte. Egy pillanatig sem gondolt rá, hogy a démonnal együtt lezuhanhat, úgy képzelte, hogy miután azt a mélybe taszította, akkor majd a híd maradékán felmászik. Ehhez képest a démonnal együtt zuhan. Fejében ekkor már két gondolat marad csupán, az egyik az, hogy a cél tulajdonképpen teljesült, mert az volt, hogy a démon ne jusson ki a szakadékból. A másik pedig az, hogy reméli, hogy futnak azok a bolondok és nem volt hiábavaló az áldozat, amit akaratlanul is meghozott.
Ezek után már nem igazán tudja, hogy mi történik, szó szerint elnyeli a sötétség. Mintha lebegne, aztán már az sem.
Mikor legközelebb eszmél, akkor már végképp elveszti a tér- és időbeli orientációját. Először az asztalt érzi meg maga alatt, kemény. Moccanna, de láncok fogják az asztalhoz. Előbb jobbra, majd balra kapja a fejét, nem elég a bilincs, de furcsa dolgok lógnak ki belőle. Szíve meglódul, teste kétségbeesett vergődésbe kezd, szabadulna, a hideg hangra pedig végképp próbálna elmenekülni.
Aztán már nem vergődik, gerince ívbe feszül a fájdalomtól. Üvölt.*
//Elveszve az időben...//
*A dolgok nem egészen úgy történnek, ahogyan eltervezte. Egy pillanatig sem gondolt rá, hogy a démonnal együtt lezuhanhat, úgy képzelte, hogy miután azt a mélybe taszította, akkor majd a híd maradékán felmászik. Ehhez képest a démonnal együtt zuhan. Fejében ekkor már két gondolat marad csupán, az egyik az, hogy a cél tulajdonképpen teljesült, mert az volt, hogy a démon ne jusson ki a szakadékból. A másik pedig az, hogy reméli, hogy futnak azok a bolondok és nem volt hiábavaló az áldozat, amit akaratlanul is meghozott.
Ezek után már nem igazán tudja, hogy mi történik, szó szerint elnyeli a sötétség. Mintha lebegne, aztán már az sem.
Mikor legközelebb eszmél, akkor már végképp elveszti a tér- és időbeli orientációját. Először az asztalt érzi meg maga alatt, kemény. Moccanna, de láncok fogják az asztalhoz. Előbb jobbra, majd balra kapja a fejét, nem elég a bilincs, de furcsa dolgok lógnak ki belőle. Szíve meglódul, teste kétségbeesett vergődésbe kezd, szabadulna, a hideg hangra pedig végképp próbálna elmenekülni.
Aztán már nem vergődik, gerince ívbe feszül a fájdalomtól. Üvölt.*
597. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-11-03 09:41:26
Üzenet elküldve: 2021-11-03 09:41:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Frandr, Quantall, Krestvir, Laor, Carsaadi//
//Fényár harmadik (utolsó) köre//
*Amikor Krestvir közli vele, hogy ha ő marad utolsónak annak kellemetlen következményei lesznek, nem berzenkedik tovább. Miután mindhárman sikeresen átértek a hídon, és válla mellett hátrasandítva meggyőződik róla, hogy az valóban semmivé vált azután, hogy a mágus levette róla a lábát, megenged magának egy kis sóhajt. Közhelyes, de lehet. hogy öreg már ő ennyi valószínűtlennek látszó dologhoz. Azt is szerencsének kell elkönyvelniük, hogy Frandr és a mélységi többé-kevésbé épségben visszajutottak. Viszont az, hogy ketten vannak az felvet egy újabb kérdést és attól tart, hogy a válasz nem lesz örömteli. Ezt azonban nincs ideje feltenni, mert érkezik az újabb meglepetés. Szürke köd hömpölyög körülöttük, szinte a semmiből érkezik, de ilyen apróságokon itt már fenn sem akad. Kardja után nyúl, mert bizonyos, hogy a sűrűsödő homály újabb rémségek előhírnöke. Lassú a mozdulat és meg is akad, mozdulni sem tud. A legrosszabb, hogy üvölteni sem a hirtelen rátörő fájdalomtól. Aztán semmi. Fekszik hanyatt valami nyúlósan nedves talajon, kifejezéstelen arccal pislog a seszínű égre. Nem egészen ilyenre számított. Fényárban úszó mezőkre várt, dicső harcokban elesett hősökre. Kell egy kis idő amíg felfogja, hogy él. Ebben segíthet Kilencedik méltatlankodása is, és Laor nehézkesen felkönyököl, végigpillant a körben heverőkön. Most már muszáj feltennie az imént elmaradt kérdést, Farndr a címzett.*
- Alyo?
//Elveszve az időben...//
//Frandr, Quantall, Krestvir, Laor, Carsaadi//
//Fényár harmadik (utolsó) köre//
*Amikor Krestvir közli vele, hogy ha ő marad utolsónak annak kellemetlen következményei lesznek, nem berzenkedik tovább. Miután mindhárman sikeresen átértek a hídon, és válla mellett hátrasandítva meggyőződik róla, hogy az valóban semmivé vált azután, hogy a mágus levette róla a lábát, megenged magának egy kis sóhajt. Közhelyes, de lehet. hogy öreg már ő ennyi valószínűtlennek látszó dologhoz. Azt is szerencsének kell elkönyvelniük, hogy Frandr és a mélységi többé-kevésbé épségben visszajutottak. Viszont az, hogy ketten vannak az felvet egy újabb kérdést és attól tart, hogy a válasz nem lesz örömteli. Ezt azonban nincs ideje feltenni, mert érkezik az újabb meglepetés. Szürke köd hömpölyög körülöttük, szinte a semmiből érkezik, de ilyen apróságokon itt már fenn sem akad. Kardja után nyúl, mert bizonyos, hogy a sűrűsödő homály újabb rémségek előhírnöke. Lassú a mozdulat és meg is akad, mozdulni sem tud. A legrosszabb, hogy üvölteni sem a hirtelen rátörő fájdalomtól. Aztán semmi. Fekszik hanyatt valami nyúlósan nedves talajon, kifejezéstelen arccal pislog a seszínű égre. Nem egészen ilyenre számított. Fényárban úszó mezőkre várt, dicső harcokban elesett hősökre. Kell egy kis idő amíg felfogja, hogy él. Ebben segíthet Kilencedik méltatlankodása is, és Laor nehézkesen felkönyököl, végigpillant a körben heverőkön. Most már muszáj feltennie az imént elmaradt kérdést, Farndr a címzett.*
- Alyo?
596. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-11-02 17:02:37
Üzenet elküldve: 2021-11-02 17:02:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Frandr, Quantall, Krestvir, Laor, Carsaadi//
//Fényár harmadik (utolsó) köre//
*Ismét küzdenie kell, hogy a mágia anyagát formázni tudja, s egyben tartani, de végül úgy látszik, mintha sikerrel járt volna, mert egy híd formálódik előttük. Azért még rettegve lép rá, s a torkába zuhan a gyomra az elgondolástól, hogy a következő pillanatban lezuhanhat. De nem teszi... Akkor talán használható a híd...
Nem néz már hátra, mert nem akarja az időt vesztegetni. Talán ha átgondolta volna, másképp dönt, de most már inkább csak menekül. Elindul hát át a hídon a túloldalra, s persze nem csak azért kell izgulniuk, hogy lehetséges, hogy a híd szertefoszlik a talpuk alatt, hanem egy rosszkor jött remegés is az életükbe kerülhet.
Szedi is a lábait, ahogy tudja, s csak a híd legvégénél áll meg, kissé oldalasan, hogy a mögötte érkezők le tudjanak lépni mellette a biztos talajra.
Egy ijedt pillantást vet Frandr és Quantall felé - egyelőre nem tudatosítva, hogy valaki hiányzik -, majd visszanéz, hogy lássa, Carsaadi és Laor is épségben átérnek-e.
Az utolsó lépéseknél karját is nyújtja az érkező tündérnek, de nem fogja őt meg, inkább csak biztosítani igyekezne, hogy ha netán éppen most csúszna meg, akkor készenlétben legyen, s elkaphassa őt.
Ebben a helyzetben talán Laor sem torpan meg már az utolsó lépéseknél, ha mégis így tenne, Krestvir gyorsan tájékoztatja.*
- Nem léphetek le. Eltűnik a híd. - *Ennyi talán elég lesz, s végül mind átérnek, akkor pedig Krestvir le is lép mindkét lábával a hídról, s az semmivé foszlik.
A következő az volna, hogy felméri, mindenki megvan-e, s tud-e szaladni, merthogy ha tényleg az történik most, amire gondol, és sikerrel jártak, akkor a rés alighanem be fog zárulni. Nekik pedig akkor ki kellene innen minél előbb jutniuk. Úgy nagyjából most.
Krestvir távolról sem hívő, most mégis az jut eszébe, hogy egy rajtuk kívül álló hatalomhoz kellene fordulniuk "csodáért": az Őrzőkre gondol. Azt mondták, valamilyen formában mindig velük lesznek. Akkor talán figyelnek, s most igazán szükségük volna a segítségre.
Ahogy pedig erre gondol, kétségbeesetten a megfelelő irányt keresve, amerre rohanhatnának, hogy innen kijussanak, hirtelen köd telepedik köréjük.
Rosszat sejt, s máris a társait keresné, húzódna hozzájuk közelebb, de előbb szippantja be őket a fényes semmi, mint hogy lépni tudna.
Van néhány varázslat, ami ki tudja rántani az anyagi lét megszokott érzéki tapasztalásaiból, ez az élmény ami rájuk vár mégis újszerű még a számára is.
Némelyik pillanatban azt hiszi, mind meghaltak, egy másikban, hogy épp a másik világhoz próbál alkalmazkodni a testük és az elméjük. Aztán meg azt, hogy igazából a kettő között rekedtek, s azért fordul így ki magából a világ, hogy igazán azt sem tudja felfogni, hogy hogyan fogja föl, hogy mi történik velük. Bár már ennek magának sincs értelme.
Aztán meg vannak pillanatok, amikor inkább nem akarna itt, vagy bárhol is lenni, csak szeretné, ha vége lenne végre.
De tényleg pillanatokról van szó? Van egyáltalán idő itt?*
- Huh... lehet, hogy világok utazója vagyok, de ilyen pocsék utazásom sem volt még! - *Panaszolja egy vékonyka hang az ingoványban. Kilencedik az, aki épp Krestvir nyaka mögül próbál kibújni és kiszabadítani a lány csuklyájába gabalyodott lábát.
Krestvir halvány derengést érzékel, a manó motozását, meg bűzös nedvességet a teste körül. Beletelik néhány pillanatba, mire rájön, hogy hunyva van a szeme, s azért nem lát. Utána meg, mikor felnyitja, az ég fehéres fényessége vakítja.
Nem mozdul még, Kilencedik mocorgása ellenére sem. Lassan szedegeti csak össze ép elméje darabkáit a furcsa "utazás" után. A mocsárban feküdni talán nem kényelmes, de föl sem fogja még, hogy hol van, s hogy vége van.*
//Elveszve az időben...//
//Frandr, Quantall, Krestvir, Laor, Carsaadi//
//Fényár harmadik (utolsó) köre//
*Ismét küzdenie kell, hogy a mágia anyagát formázni tudja, s egyben tartani, de végül úgy látszik, mintha sikerrel járt volna, mert egy híd formálódik előttük. Azért még rettegve lép rá, s a torkába zuhan a gyomra az elgondolástól, hogy a következő pillanatban lezuhanhat. De nem teszi... Akkor talán használható a híd...
Nem néz már hátra, mert nem akarja az időt vesztegetni. Talán ha átgondolta volna, másképp dönt, de most már inkább csak menekül. Elindul hát át a hídon a túloldalra, s persze nem csak azért kell izgulniuk, hogy lehetséges, hogy a híd szertefoszlik a talpuk alatt, hanem egy rosszkor jött remegés is az életükbe kerülhet.
Szedi is a lábait, ahogy tudja, s csak a híd legvégénél áll meg, kissé oldalasan, hogy a mögötte érkezők le tudjanak lépni mellette a biztos talajra.
Egy ijedt pillantást vet Frandr és Quantall felé - egyelőre nem tudatosítva, hogy valaki hiányzik -, majd visszanéz, hogy lássa, Carsaadi és Laor is épségben átérnek-e.
Az utolsó lépéseknél karját is nyújtja az érkező tündérnek, de nem fogja őt meg, inkább csak biztosítani igyekezne, hogy ha netán éppen most csúszna meg, akkor készenlétben legyen, s elkaphassa őt.
Ebben a helyzetben talán Laor sem torpan meg már az utolsó lépéseknél, ha mégis így tenne, Krestvir gyorsan tájékoztatja.*
- Nem léphetek le. Eltűnik a híd. - *Ennyi talán elég lesz, s végül mind átérnek, akkor pedig Krestvir le is lép mindkét lábával a hídról, s az semmivé foszlik.
A következő az volna, hogy felméri, mindenki megvan-e, s tud-e szaladni, merthogy ha tényleg az történik most, amire gondol, és sikerrel jártak, akkor a rés alighanem be fog zárulni. Nekik pedig akkor ki kellene innen minél előbb jutniuk. Úgy nagyjából most.
Krestvir távolról sem hívő, most mégis az jut eszébe, hogy egy rajtuk kívül álló hatalomhoz kellene fordulniuk "csodáért": az Őrzőkre gondol. Azt mondták, valamilyen formában mindig velük lesznek. Akkor talán figyelnek, s most igazán szükségük volna a segítségre.
Ahogy pedig erre gondol, kétségbeesetten a megfelelő irányt keresve, amerre rohanhatnának, hogy innen kijussanak, hirtelen köd telepedik köréjük.
Rosszat sejt, s máris a társait keresné, húzódna hozzájuk közelebb, de előbb szippantja be őket a fényes semmi, mint hogy lépni tudna.
Van néhány varázslat, ami ki tudja rántani az anyagi lét megszokott érzéki tapasztalásaiból, ez az élmény ami rájuk vár mégis újszerű még a számára is.
Némelyik pillanatban azt hiszi, mind meghaltak, egy másikban, hogy épp a másik világhoz próbál alkalmazkodni a testük és az elméjük. Aztán meg azt, hogy igazából a kettő között rekedtek, s azért fordul így ki magából a világ, hogy igazán azt sem tudja felfogni, hogy hogyan fogja föl, hogy mi történik velük. Bár már ennek magának sincs értelme.
Aztán meg vannak pillanatok, amikor inkább nem akarna itt, vagy bárhol is lenni, csak szeretné, ha vége lenne végre.
De tényleg pillanatokról van szó? Van egyáltalán idő itt?*
- Huh... lehet, hogy világok utazója vagyok, de ilyen pocsék utazásom sem volt még! - *Panaszolja egy vékonyka hang az ingoványban. Kilencedik az, aki épp Krestvir nyaka mögül próbál kibújni és kiszabadítani a lány csuklyájába gabalyodott lábát.
Krestvir halvány derengést érzékel, a manó motozását, meg bűzös nedvességet a teste körül. Beletelik néhány pillanatba, mire rájön, hogy hunyva van a szeme, s azért nem lát. Utána meg, mikor felnyitja, az ég fehéres fényessége vakítja.
Nem mozdul még, Kilencedik mocorgása ellenére sem. Lassan szedegeti csak össze ép elméje darabkáit a furcsa "utazás" után. A mocsárban feküdni talán nem kényelmes, de föl sem fogja még, hogy hol van, s hogy vége van.*
595. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-11-02 15:40:44
Üzenet elküldve: 2021-11-02 15:40:44
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Frandr, Quantall, Krestvir, Laor, Carsaadi//
//Fényár harmadik (utolsó) köre//
*Krestvir támogatásának és Laor intelligens harcmodorának hála a démont sikerül legyűrni. Akár könnyűnek is lehetne mondani a győzelmet, de a mágiával támogatott, bájitallal erősített fegyverforgató a mesterkarddal gyilkos páros és a siker kulcsa. A lényeg, hogy a lelassult, menekülő démon nem ússza meg és elpusztul. Pusztulásával a torony is megrázkódik, Bhaarnak talán még nem is sikerült teljesen felépülnie a meredély alján ahova Alyo rántotta magával és a fényár, amely előtör a toronyból, az utolsó álló épület pusztulását sejteti.
A varázsló a kijárat felé terelné a csapatot, ahol mindhárman szembesülhetnek azzal a ténnyel, hogy híd már nem várja ott őket. Krestvir újra mágiáját hívja segítségül és ezüstös hidat hívna elő, hogy épségben átjussnak.
A keskeny hídon egyszerre egy áthaladó tud mozogni, ketten nem férnek el egymás mellett, így libasorban kellene haladniuk. Krestvir most is érzi, hogy a mágia újra, ezúttal mintha erősebben akarna kiszabadulni az akarata alól, de ezúttal is sikerül fókuszba kapnia. Talán minden varázslata mostantól nehezebb és ezzel kockázatosabb is lesz. A fényhíd szélén apró tüskék látszanak, nem olyan sima, mint lennie kellene, de a haladást ez nem nehezíti.
Laor látását is elhomályosítja egy pillanatra a toronyból felszökő fényár, de aztán Krestvir hangját követve eljut a kapuhoz, ahol a varázsló véghezviszi a varázslatot és hidat alkot a két part között.
Carsaadi kissé elveszve, de követi a többieket kifelé az összeomlani látszó toronyból. Kivette a részét maga is a harcból, most pedig menekülniük kell.
A szakadék szélénél előbb Krestvir lép a hídra, hogy ellenőrizze, biztonságos-e. Ám rá kell jönnie, hisz ismeri a mágiát, hogy ha leveszi a lábát a hídról, hogy előreengedje társait, akkor az azonnal szerte is foszlik. Van lehetősége és helye előreengedni őket, ám Laor utolsónak maradna, hogy védje a hátukat. De ez a túloldal és a nem is olyan távoli jövő problémája. Indulniuk kell, mert egyelőre a torony remeg és hullik darabjaira. De ha a keskeny híd is remegni kezd, akkor minden ügyességükre szükségük lesz, hogy ne zuhanjanak a mélybe.
A túlparton magányosan álló Frandr és Quantall megpillanthatják a toronyból kilövellő fényárt és nem sokra rá a kapujában megjelenő hármast. A mélységi ugyan nem tudja tartani az egyensúlyát és elesik, de az újra a vállába nyilalló fájdalmon kívül nagyobb baja nem esik.
Úgy tűnik, odaát mind megvannak és épségben. Mielőtt elgondolkodhatnának, hogy hogyan jutnak át, mágikus híd ível át a szakadék felett, amin nem veszélytelen az átjutás. Főleg ebben a folyton remegő, kettéváló világban.
A két összemosódó világ, démoni és a valós, berzenkedni látszik egymás ellen. Egyik sem való a másikba és míg a tornyok mágikus ereje összekötötte őket, most a kötés megszűnésével kiveti az egyik a másikat magából.
A csapatnak igyekeznie kell, ha nem kívánnak a démoni világban maradni, hisz kevés esélyük lenne ezek között a lények között.
Krestvirnek előre kell engednie társait, még az ez ellen esetleg berzenkedő Laort is, hisz utolsóként kell lelépnie a fényhíról. Szerencséjükre a világok épp nem rázkódnak, így biztonságosan átérhetnek a másik oldalra, ahol a ketten várják őket. Ahogy átértek, feltűnhet, hogy Alyo nincs ott.
Nincs sok idő gondolkodni, mert ezúttal a világok újra megremegnek, a semmiből köd száll le, úgy folyja körbe őket, mintha folyadékból lenne és zárja magába az egész csapatot. A szürke ködön át is vakítja őket a fény, ami valahonnan (talán mindenhonnan) árad.
A világ kifordul magából, a fent lesz lent, a kint lesz bent, a fekete a fény és a világosság a sötétség. A kettősség szinte széttép mindenkit, fáj az élet, mind a halált, a feledést kívánják egyetlen szívdobbanás alatt. Aztán jön a némasággal keveredő semmi. Üres nihil veszi körbe őket, már ha ilyen létezik.
A következő pillanatban pedig a mocsárban találják magukat. Mind az iszapos vízben fekszenek, az ingovány mizamás, nehéz levegője tolakodik a tüdejükbe. Ismerős terület, biztosan nem a démoni világ része, hanem ahonnan elindultak. Nincsenek öregek, nincs kunyhó és nincsenek tornyok, ahogy démonok sem. Talán sikerült bezárni az átjárót, elhárították a veszélyt?*
//Alyo//
*A zuhanás utáni sötétség ugyan időtlennek tűnt, de aztán arra eszmél, hogy ki tudja nyitni a szemét. Különös helyen van, egy barlangszerűségben, ami ugyanúgy lehet a szakadék alján, mint valahol máshol.
A kezein és a lábain különleges bilincsek vannak és egy asztalon fekszik. Mindkét karjának vénájába szúrva egy-egy vaskosabb, csőszerű dolgon át fekete anyag áramlik a testébe.*
- Ahhoz, hogy itt maradhass, le kellett csapolnom a véred. Különben elpusztulnál pillanatok alatt. *A hang rekedtes és furcsa zöngéktől terhes, érzéketlenül hideg. Ha oldalra néz, a falnál álló asztalszerű tárgy előtt fekete, szakadt csuhába öltözött alak áll egy labornak tetsző alkalmatosság felett. Az asztal mellett több démoni test hever, egyáltalán nem humanoid alkatok, de élettelenek, az biztos.*
- Meglátjuk, túléled-e? *Fordul a csuhás Alyo felé, de az arca helyén csak hömpölygő feketeséget lát, amelyben két kéken izzó szempár figyel áthatón.*
- Ha túléled, szolgálni fogsz. *Teszi hozzá és ekkor a félvér testébe olyan fájdalom mar, ami semmihez sem fogható. A vére elkeveredik a démoni folyadékkal, amitől a kín végigver minden idegsejtjén.*
//Elveszve az időben...//
//Frandr, Quantall, Krestvir, Laor, Carsaadi//
//Fényár harmadik (utolsó) köre//
*Krestvir támogatásának és Laor intelligens harcmodorának hála a démont sikerül legyűrni. Akár könnyűnek is lehetne mondani a győzelmet, de a mágiával támogatott, bájitallal erősített fegyverforgató a mesterkarddal gyilkos páros és a siker kulcsa. A lényeg, hogy a lelassult, menekülő démon nem ússza meg és elpusztul. Pusztulásával a torony is megrázkódik, Bhaarnak talán még nem is sikerült teljesen felépülnie a meredély alján ahova Alyo rántotta magával és a fényár, amely előtör a toronyból, az utolsó álló épület pusztulását sejteti.
A varázsló a kijárat felé terelné a csapatot, ahol mindhárman szembesülhetnek azzal a ténnyel, hogy híd már nem várja ott őket. Krestvir újra mágiáját hívja segítségül és ezüstös hidat hívna elő, hogy épségben átjussnak.
A keskeny hídon egyszerre egy áthaladó tud mozogni, ketten nem férnek el egymás mellett, így libasorban kellene haladniuk. Krestvir most is érzi, hogy a mágia újra, ezúttal mintha erősebben akarna kiszabadulni az akarata alól, de ezúttal is sikerül fókuszba kapnia. Talán minden varázslata mostantól nehezebb és ezzel kockázatosabb is lesz. A fényhíd szélén apró tüskék látszanak, nem olyan sima, mint lennie kellene, de a haladást ez nem nehezíti.
Laor látását is elhomályosítja egy pillanatra a toronyból felszökő fényár, de aztán Krestvir hangját követve eljut a kapuhoz, ahol a varázsló véghezviszi a varázslatot és hidat alkot a két part között.
Carsaadi kissé elveszve, de követi a többieket kifelé az összeomlani látszó toronyból. Kivette a részét maga is a harcból, most pedig menekülniük kell.
A szakadék szélénél előbb Krestvir lép a hídra, hogy ellenőrizze, biztonságos-e. Ám rá kell jönnie, hisz ismeri a mágiát, hogy ha leveszi a lábát a hídról, hogy előreengedje társait, akkor az azonnal szerte is foszlik. Van lehetősége és helye előreengedni őket, ám Laor utolsónak maradna, hogy védje a hátukat. De ez a túloldal és a nem is olyan távoli jövő problémája. Indulniuk kell, mert egyelőre a torony remeg és hullik darabjaira. De ha a keskeny híd is remegni kezd, akkor minden ügyességükre szükségük lesz, hogy ne zuhanjanak a mélybe.
A túlparton magányosan álló Frandr és Quantall megpillanthatják a toronyból kilövellő fényárt és nem sokra rá a kapujában megjelenő hármast. A mélységi ugyan nem tudja tartani az egyensúlyát és elesik, de az újra a vállába nyilalló fájdalmon kívül nagyobb baja nem esik.
Úgy tűnik, odaát mind megvannak és épségben. Mielőtt elgondolkodhatnának, hogy hogyan jutnak át, mágikus híd ível át a szakadék felett, amin nem veszélytelen az átjutás. Főleg ebben a folyton remegő, kettéváló világban.
A két összemosódó világ, démoni és a valós, berzenkedni látszik egymás ellen. Egyik sem való a másikba és míg a tornyok mágikus ereje összekötötte őket, most a kötés megszűnésével kiveti az egyik a másikat magából.
A csapatnak igyekeznie kell, ha nem kívánnak a démoni világban maradni, hisz kevés esélyük lenne ezek között a lények között.
Krestvirnek előre kell engednie társait, még az ez ellen esetleg berzenkedő Laort is, hisz utolsóként kell lelépnie a fényhíról. Szerencséjükre a világok épp nem rázkódnak, így biztonságosan átérhetnek a másik oldalra, ahol a ketten várják őket. Ahogy átértek, feltűnhet, hogy Alyo nincs ott.
Nincs sok idő gondolkodni, mert ezúttal a világok újra megremegnek, a semmiből köd száll le, úgy folyja körbe őket, mintha folyadékból lenne és zárja magába az egész csapatot. A szürke ködön át is vakítja őket a fény, ami valahonnan (talán mindenhonnan) árad.
A világ kifordul magából, a fent lesz lent, a kint lesz bent, a fekete a fény és a világosság a sötétség. A kettősség szinte széttép mindenkit, fáj az élet, mind a halált, a feledést kívánják egyetlen szívdobbanás alatt. Aztán jön a némasággal keveredő semmi. Üres nihil veszi körbe őket, már ha ilyen létezik.
A következő pillanatban pedig a mocsárban találják magukat. Mind az iszapos vízben fekszenek, az ingovány mizamás, nehéz levegője tolakodik a tüdejükbe. Ismerős terület, biztosan nem a démoni világ része, hanem ahonnan elindultak. Nincsenek öregek, nincs kunyhó és nincsenek tornyok, ahogy démonok sem. Talán sikerült bezárni az átjárót, elhárították a veszélyt?*
//Alyo//
*A zuhanás utáni sötétség ugyan időtlennek tűnt, de aztán arra eszmél, hogy ki tudja nyitni a szemét. Különös helyen van, egy barlangszerűségben, ami ugyanúgy lehet a szakadék alján, mint valahol máshol.
A kezein és a lábain különleges bilincsek vannak és egy asztalon fekszik. Mindkét karjának vénájába szúrva egy-egy vaskosabb, csőszerű dolgon át fekete anyag áramlik a testébe.*
- Ahhoz, hogy itt maradhass, le kellett csapolnom a véred. Különben elpusztulnál pillanatok alatt. *A hang rekedtes és furcsa zöngéktől terhes, érzéketlenül hideg. Ha oldalra néz, a falnál álló asztalszerű tárgy előtt fekete, szakadt csuhába öltözött alak áll egy labornak tetsző alkalmatosság felett. Az asztal mellett több démoni test hever, egyáltalán nem humanoid alkatok, de élettelenek, az biztos.*
- Meglátjuk, túléled-e? *Fordul a csuhás Alyo felé, de az arca helyén csak hömpölygő feketeséget lát, amelyben két kéken izzó szempár figyel áthatón.*
- Ha túléled, szolgálni fogsz. *Teszi hozzá és ekkor a félvér testébe olyan fájdalom mar, ami semmihez sem fogható. A vére elkeveredik a démoni folyadékkal, amitől a kín végigver minden idegsejtjén.*
594. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-11-01 18:28:54
Üzenet elküldve: 2021-11-01 18:28:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
// Gombázás //
* Visszafelé bukdácsol a mocsaras úton. Még nem adta fel, hogy meglelje azt a gombát, de a tűrőképessége már kezd a végére járni. Hiába nézi, hiába kutatja, eddig semmi haszna ennek az egésznek.*
- Ilyen nincs! Esküszöm, hogy itt röhögnek rajtam valahol. Mocskos galambgomba!* Fortyog, még jó, hogy itt nem hallja senki. Figyelme is biztosan megtört a lelkesedéssel együtt. Elvégre nem így tervezte a napját.*
~ Legalább nem feleslegesen jöttem. Visszafelé benézek majd a ligetbe a kölyök miatt. Remélhetőleg egy kosár gombával. ~* Megacélozza hát magát és megpróbálja még alaposabban megvizsgálni a környezetében lévő lehetséges lelőhelyeket, ahol akadnak is gombák, csak nem azok a gombák. A toronyban történt pihenés is mostanra már a múlté. Így nem folytathatja már sokáig ezt a kis túrát. Gyomra is lázadozni kezd, elvégre már eltelt pár óra. Legalább már a mocsár szélén van.*
- Még egyszer körbenézek, aztán ha semmi, akkor ott egye meg a fene!
* Visszafelé bukdácsol a mocsaras úton. Még nem adta fel, hogy meglelje azt a gombát, de a tűrőképessége már kezd a végére járni. Hiába nézi, hiába kutatja, eddig semmi haszna ennek az egésznek.*
- Ilyen nincs! Esküszöm, hogy itt röhögnek rajtam valahol. Mocskos galambgomba!* Fortyog, még jó, hogy itt nem hallja senki. Figyelme is biztosan megtört a lelkesedéssel együtt. Elvégre nem így tervezte a napját.*
~ Legalább nem feleslegesen jöttem. Visszafelé benézek majd a ligetbe a kölyök miatt. Remélhetőleg egy kosár gombával. ~* Megacélozza hát magát és megpróbálja még alaposabban megvizsgálni a környezetében lévő lehetséges lelőhelyeket, ahol akadnak is gombák, csak nem azok a gombák. A toronyban történt pihenés is mostanra már a múlté. Így nem folytathatja már sokáig ezt a kis túrát. Gyomra is lázadozni kezd, elvégre már eltelt pár óra. Legalább már a mocsár szélén van.*
- Még egyszer körbenézek, aztán ha semmi, akkor ott egye meg a fene!
593. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-31 20:05:16
Üzenet elküldve: 2021-10-31 20:05:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Valószínűleg ha nem épp azzal lenne elfoglalva, hogy a logikát megkeresse vagy ebben a helyben vagy az elmúlt pár pillanatban vagy az elmúlt pár napban, esetleg nem a mostani hanem egy még otthoni vagy frissen otthonról elbocsájtott énje lenne itt akkor szívesen vizsgálgatná az elé táruló, nem sok mágus által megfigyelhető látványt. Esetleg elgondolkozna annak lényegén. Így viszont csak néz maga elé és arra lesz figyelmes, hogy a lába alól kicsusszan a talaj és a fejének becsapódását csak félig tudja tompítani, majd szabályosan felnyüszít mikor a sérült keze is megismerkedik a földdel. Nem úgy néz ki mint az aranypáncélos lovag, aki megmentette a templomot a démonoktól.*
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Valószínűleg ha nem épp azzal lenne elfoglalva, hogy a logikát megkeresse vagy ebben a helyben vagy az elmúlt pár pillanatban vagy az elmúlt pár napban, esetleg nem a mostani hanem egy még otthoni vagy frissen otthonról elbocsájtott énje lenne itt akkor szívesen vizsgálgatná az elé táruló, nem sok mágus által megfigyelhető látványt. Esetleg elgondolkozna annak lényegén. Így viszont csak néz maga elé és arra lesz figyelmes, hogy a lába alól kicsusszan a talaj és a fejének becsapódását csak félig tudja tompítani, majd szabályosan felnyüszít mikor a sérült keze is megismerkedik a földdel. Nem úgy néz ki mint az aranypáncélos lovag, aki megmentette a templomot a démonoktól.*
592. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-29 18:14:56
Üzenet elküldve: 2021-10-29 18:14:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
// Gombázás //
* Nimeril folytatja a keresést rendületlenül. Bolyong a mocsárban, de soha nem megy túlságosan messzire az út szélétől. Eltévedni sincs túlságosan nagy kedve. Ebben a ködös útvesztőben nem nehéz eltévelyedni. Az idő pedig elég hűvös éjszakánként, hogy problémás legyen a dolog. Abban viszont biztos, hogy ha eltévelyedne, akkor találna gombát zsákszámra, csak akkor nem tudna velük már mit kezdeni.*
- Kezd fogyni a türelmem.* Morogja, miközben továbbra is a tönköket pásztázza a vörös kalapok után. Szinte megörül, amikor megpillant egy ilyen vörös kalapot, de aztán rá kell jönnie, hogy ez nem az a gomba. Mérgében majdnem felrúgja, de mégsem tesz ilyet, mert az nem lenne etikus dolog. Viszont mostanra már eléggé elveszítette a türelmét. Már haza felé kezd el ballagni miközben keresgél.*
- Jó lesz most már hazafelé indulni. Még arra felé keresgélhetek.* Ezt logikusnak találja, szóval így is tesz. A figyelme már kopott, de azért még most is árgus szemekkel pásztázza a kritikus pontokat, ahol esélyes lehet gombát találni.*
* Nimeril folytatja a keresést rendületlenül. Bolyong a mocsárban, de soha nem megy túlságosan messzire az út szélétől. Eltévedni sincs túlságosan nagy kedve. Ebben a ködös útvesztőben nem nehéz eltévelyedni. Az idő pedig elég hűvös éjszakánként, hogy problémás legyen a dolog. Abban viszont biztos, hogy ha eltévelyedne, akkor találna gombát zsákszámra, csak akkor nem tudna velük már mit kezdeni.*
- Kezd fogyni a türelmem.* Morogja, miközben továbbra is a tönköket pásztázza a vörös kalapok után. Szinte megörül, amikor megpillant egy ilyen vörös kalapot, de aztán rá kell jönnie, hogy ez nem az a gomba. Mérgében majdnem felrúgja, de mégsem tesz ilyet, mert az nem lenne etikus dolog. Viszont mostanra már eléggé elveszítette a türelmét. Már haza felé kezd el ballagni miközben keresgél.*
- Jó lesz most már hazafelé indulni. Még arra felé keresgélhetek.* Ezt logikusnak találja, szóval így is tesz. A figyelme már kopott, de azért még most is árgus szemekkel pásztázza a kritikus pontokat, ahol esélyes lehet gombát találni.*
591. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-29 02:17:46
Üzenet elküldve: 2021-10-29 02:17:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
* Krestvir biztonságosabb helyre húzza a kis tündért, aki készségesen követi, csak tekintete marad végig Laoron. Az eseményeket első sorból, de csak megfigyelőként szemléli, ugyan szurkol a férfinak, de túl sok mindent nem tesz, s mikor a katona hátrafordul azzal a vigyorral Riri mosolyogva elindulna felé, bár ő sem tudja miért. Csak az öröm jött ki rajta, úgy érezte vége, legyőzték az ellenséget és megszabadultak az utolsó démonoktól is, ezt pedig egy nyakba ugrással megünnepelni egyáltalán nem lenne túlzás. Az első lépésnél azonban az egész szerkezet beremeg. A lányka rémülten sikkant fel, automatikusan összegörnyed kicsi kezecskéit szürke haja felé emeli, amibe már rég belepottyant néhány aprócska vakolat darabka. A fény sem segít azon, hogy úgy érezze biztosan tudna állni a lábán, egyik kezét hamar szeme elé is kapja, s így is marad, amíg a varázslónő el nem kapja csuklóját, hogy kifelé húzza. Először meghökken és Laor után próbál kutatni tekintetével, de látása nem javul, közben pedig nincs ereje ellenállni, így bukdácsolva Krestvir után ő is elhagyja az épületet ha semmi sem hullik a fejére. Odakinn lassan élesedik a kép, s a híd hiányát ő is észreveszi, meg a mormogást is, amiből sejti, hogy nemsokára úgyis lesz valami, s ha megkapja az engedélyt fel is lép a hídra, hogy minél előbb elmehessen a torony közeléből. *
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
* Krestvir biztonságosabb helyre húzza a kis tündért, aki készségesen követi, csak tekintete marad végig Laoron. Az eseményeket első sorból, de csak megfigyelőként szemléli, ugyan szurkol a férfinak, de túl sok mindent nem tesz, s mikor a katona hátrafordul azzal a vigyorral Riri mosolyogva elindulna felé, bár ő sem tudja miért. Csak az öröm jött ki rajta, úgy érezte vége, legyőzték az ellenséget és megszabadultak az utolsó démonoktól is, ezt pedig egy nyakba ugrással megünnepelni egyáltalán nem lenne túlzás. Az első lépésnél azonban az egész szerkezet beremeg. A lányka rémülten sikkant fel, automatikusan összegörnyed kicsi kezecskéit szürke haja felé emeli, amibe már rég belepottyant néhány aprócska vakolat darabka. A fény sem segít azon, hogy úgy érezze biztosan tudna állni a lábán, egyik kezét hamar szeme elé is kapja, s így is marad, amíg a varázslónő el nem kapja csuklóját, hogy kifelé húzza. Először meghökken és Laor után próbál kutatni tekintetével, de látása nem javul, közben pedig nincs ereje ellenállni, így bukdácsolva Krestvir után ő is elhagyja az épületet ha semmi sem hullik a fejére. Odakinn lassan élesedik a kép, s a híd hiányát ő is észreveszi, meg a mormogást is, amiből sejti, hogy nemsokára úgyis lesz valami, s ha megkapja az engedélyt fel is lép a hídra, hogy minél előbb elmehessen a torony közeléből. *
590. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-28 21:43:41
Üzenet elküldve: 2021-10-28 21:43:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*A horizont még mindig üres, üres, üres... de hirtelen rázkódni kezd a föld, mintha történt volna valami. Habár tudatosan nem jut eszébe, hogy tennie kéne bármit is ez ellen, a sok évtizedes harci képzés elég önállósággal látta el izmait, hogy azok maguktól is stabilabb állásba helyezkedjenek.
Mélyebb következtetések levonásával nem vesztegeti az energiáját, végtére is most épp számára minden értelmetlen... Mégis, miután még egyszer végigpásztázta a horizontot, és azt tapasztalja, hogy az továbbra is üres, visszatekint a torony felé... na persze nem kíváncsiságból, vagy érdeklődésből, pusztán megszokásból.
A kapun kirohanó alakok valószínűleg a társai. Egyikük - mit számít, melyik - egy fényes hidat is idéz. Semmi olyan nem történik viszont, mellyel ő tudna bármit is kezdeni... továbbra is tehetetlen, így egyszerűen csak visszafordul a horizont felé.
A többiek esélyesen előbb fókuszálnak a menekülésre és Alyo hiányára, mint Frandr viselkedésére, ám még így is hamar rájöhetnek, hogy nincs rendben valami a harcossal. Ekkorra már hozzászokhattak, hogy nem titkolja reakcióit, és érzelmeit testbeszédén túl hajkoronája is egy pillantás árán el tudja árulni.
Ám, habár más esetben a megkönnyebbülés, vagy épp az aggodalom könnyedén szőkés, vagy fehéres fejszőrzetet kölcsönözne neki, ez most nem így van... hiszen nem érzi egyik érzelmet sem, vagy ha igen, akkor valami olyan helyen tartja őket, ahol a hajszínét irányító mágia sem fér hozzájuk.
Haja és szakálla így marad egyszerű, "normális" fakóbarna... A pusztai harcos pedig csak figyeli tovább a horizontot.*
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*A horizont még mindig üres, üres, üres... de hirtelen rázkódni kezd a föld, mintha történt volna valami. Habár tudatosan nem jut eszébe, hogy tennie kéne bármit is ez ellen, a sok évtizedes harci képzés elég önállósággal látta el izmait, hogy azok maguktól is stabilabb állásba helyezkedjenek.
Mélyebb következtetések levonásával nem vesztegeti az energiáját, végtére is most épp számára minden értelmetlen... Mégis, miután még egyszer végigpásztázta a horizontot, és azt tapasztalja, hogy az továbbra is üres, visszatekint a torony felé... na persze nem kíváncsiságból, vagy érdeklődésből, pusztán megszokásból.
A kapun kirohanó alakok valószínűleg a társai. Egyikük - mit számít, melyik - egy fényes hidat is idéz. Semmi olyan nem történik viszont, mellyel ő tudna bármit is kezdeni... továbbra is tehetetlen, így egyszerűen csak visszafordul a horizont felé.
A többiek esélyesen előbb fókuszálnak a menekülésre és Alyo hiányára, mint Frandr viselkedésére, ám még így is hamar rájöhetnek, hogy nincs rendben valami a harcossal. Ekkorra már hozzászokhattak, hogy nem titkolja reakcióit, és érzelmeit testbeszédén túl hajkoronája is egy pillantás árán el tudja árulni.
Ám, habár más esetben a megkönnyebbülés, vagy épp az aggodalom könnyedén szőkés, vagy fehéres fejszőrzetet kölcsönözne neki, ez most nem így van... hiszen nem érzi egyik érzelmet sem, vagy ha igen, akkor valami olyan helyen tartja őket, ahol a hajszínét irányító mágia sem fér hozzájuk.
Haja és szakálla így marad egyszerű, "normális" fakóbarna... A pusztai harcos pedig csak figyeli tovább a horizontot.*
589. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-28 10:27:31
Üzenet elküldve: 2021-10-28 10:27:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
*Amikor a rémség egy melaszba ragadt bogár fürgeségével fordul felé és hasonló lomhasággal próbál védekezni, már sejti, hogy neki áll a zászló. De erre azért nem számított. Az alkimista főzete, a mágus varázslata és az artheniori mesterkovácsok remeke mind hozzátett a dologhoz és Laor kissé meghökkenve nézi a szinte kettészelt ellenfelét. De sokat biztos nem fog bánkódni a dolgon. Szív egyet az orrán, a többiek felé fordul és arcán egy pimasz kifejezés dereng fel, mintha csak azt akarná sugallani, hogy ez piskóta volt. De úgy tűnik, hogy az égiek nem szívlelik az ilyen nyegleséget, mert szinte azonnal megrázkódik a torony és vakító fényesség támad. Próbál talpon maradni és szabad kezét védekezően emeli szemei elé.*
- Hát persze... *morogja indignálódva, de legszívesebben üvöltene, mert tele van a hócipője a meglepetésekkel. Wegtoren környékén, ahonnan származik, az említett lábbeli helyett egy sokkal rusztikusabb kifejezést használnak, de ennek most nincs jelentősége. Krestvir kiáltását hallja és félig vaksin kezd botorkálni a hang irányába. Mire beéri társait látása valamelyest kitisztulhat és sok noszogatásra nincs szüksége, hogy szedje a lábát. Épp elegendő ok erre az omladozó, minden ízében reszkető és darabjaira hulló építmény. Mikor a többiek után kiér a szabadba láthatja, hogy talán az iménti földindulás hatására a híd a mélybe omlott. Szemeit az ég felé fordítja, tiszteletlenül még bólint is egyet. Nem igazán számított másra. De ha az istenek nem is segítik túlságosan őket, még mindig itt van a varázsló akiről ebben a pillanatban úgy gondolja, hogy megéri saját súlyát aranyban. Csak int egyet és - mintha mi sem lenne természetesebb - egy híd jelentik meg előttük. Furcsán derengő, ezüstösen csillogó, mágia szülte ív, de mégis híd. Ezúttal már semmi ellenérzése nincs, de legalábbis könnyedén küzdi le és Krestvir és Riri után igyekszik gyorsan átkelni a meredély túlpartjára. A híd végén aztán újabb verbális vagy fizikai lökésre lesz szüksége. Úgy tartja helyesnek, hogy a sor végén haladjon, de arról nem tud, hogy ha Krestvir előtte lép le a hídról, akkor újabb kellemetlen meglepetésben lehet része.*
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
*Amikor a rémség egy melaszba ragadt bogár fürgeségével fordul felé és hasonló lomhasággal próbál védekezni, már sejti, hogy neki áll a zászló. De erre azért nem számított. Az alkimista főzete, a mágus varázslata és az artheniori mesterkovácsok remeke mind hozzátett a dologhoz és Laor kissé meghökkenve nézi a szinte kettészelt ellenfelét. De sokat biztos nem fog bánkódni a dolgon. Szív egyet az orrán, a többiek felé fordul és arcán egy pimasz kifejezés dereng fel, mintha csak azt akarná sugallani, hogy ez piskóta volt. De úgy tűnik, hogy az égiek nem szívlelik az ilyen nyegleséget, mert szinte azonnal megrázkódik a torony és vakító fényesség támad. Próbál talpon maradni és szabad kezét védekezően emeli szemei elé.*
- Hát persze... *morogja indignálódva, de legszívesebben üvöltene, mert tele van a hócipője a meglepetésekkel. Wegtoren környékén, ahonnan származik, az említett lábbeli helyett egy sokkal rusztikusabb kifejezést használnak, de ennek most nincs jelentősége. Krestvir kiáltását hallja és félig vaksin kezd botorkálni a hang irányába. Mire beéri társait látása valamelyest kitisztulhat és sok noszogatásra nincs szüksége, hogy szedje a lábát. Épp elegendő ok erre az omladozó, minden ízében reszkető és darabjaira hulló építmény. Mikor a többiek után kiér a szabadba láthatja, hogy talán az iménti földindulás hatására a híd a mélybe omlott. Szemeit az ég felé fordítja, tiszteletlenül még bólint is egyet. Nem igazán számított másra. De ha az istenek nem is segítik túlságosan őket, még mindig itt van a varázsló akiről ebben a pillanatban úgy gondolja, hogy megéri saját súlyát aranyban. Csak int egyet és - mintha mi sem lenne természetesebb - egy híd jelentik meg előttük. Furcsán derengő, ezüstösen csillogó, mágia szülte ív, de mégis híd. Ezúttal már semmi ellenérzése nincs, de legalábbis könnyedén küzdi le és Krestvir és Riri után igyekszik gyorsan átkelni a meredély túlpartjára. A híd végén aztán újabb verbális vagy fizikai lökésre lesz szüksége. Úgy tartja helyesnek, hogy a sor végén haladjon, de arról nem tud, hogy ha Krestvir előtte lép le a hídról, akkor újabb kellemetlen meglepetésben lehet része.*
588. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-26 21:57:10
Üzenet elküldve: 2021-10-26 21:57:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
// Gombázás //
* Nimeril kellően kipihente fáradalmait, szóval újfent nyakába veszi a lábai. Elhagyja tornyot, hogy megint a bűzös, hideg, ködös mocsárba térjen vissza.*
- Na gombák, most aztán ide gyertek nekem!* Megint csak keresi őket, szinte minden gyökér, meg fa alá, mellé benéz, hogy hátha megakadna a tekintette azon a pirosas kalapon, amit keres. Most még lelkes, ahogy a friss erő átjárja, de a hely könnyen elszívja a lelkesedést meg az erőt is. Jó volna már találni valami, hogy végre visszatérhessen a városba. Lenne még mit csinálnia, főleg, ha megtalálja azt, amiért ide jött. Ha hívő lenne biztosan imádkozna, de nem hívő, így aztán nem is tesz ilyesmit. Elvégre egyik isten sem fogja a kezébe nyomni azt a fránya gombát. Ez a munka rá marad, így hát csatangol még, hátha akad itt valami a horgára. Sajnos viszont a szerencse nem az ő pártját fogja, így aztán az a kosár még most is teljesen üres.*
- A jó ég áldaná meg azt a gombát, hát nem igaz, hogy egy darabot sem találok itt belőle. Pedig elvileg itt kéne, hogy legyen.* Morog az orra alatt, de hát nincs mit tenni, ez van. Keresi tovább őket, csak ennyit tehet.*
* Nimeril kellően kipihente fáradalmait, szóval újfent nyakába veszi a lábai. Elhagyja tornyot, hogy megint a bűzös, hideg, ködös mocsárba térjen vissza.*
- Na gombák, most aztán ide gyertek nekem!* Megint csak keresi őket, szinte minden gyökér, meg fa alá, mellé benéz, hogy hátha megakadna a tekintette azon a pirosas kalapon, amit keres. Most még lelkes, ahogy a friss erő átjárja, de a hely könnyen elszívja a lelkesedést meg az erőt is. Jó volna már találni valami, hogy végre visszatérhessen a városba. Lenne még mit csinálnia, főleg, ha megtalálja azt, amiért ide jött. Ha hívő lenne biztosan imádkozna, de nem hívő, így aztán nem is tesz ilyesmit. Elvégre egyik isten sem fogja a kezébe nyomni azt a fránya gombát. Ez a munka rá marad, így hát csatangol még, hátha akad itt valami a horgára. Sajnos viszont a szerencse nem az ő pártját fogja, így aztán az a kosár még most is teljesen üres.*
- A jó ég áldaná meg azt a gombát, hát nem igaz, hogy egy darabot sem találok itt belőle. Pedig elvileg itt kéne, hogy legyen.* Morog az orra alatt, de hát nincs mit tenni, ez van. Keresi tovább őket, csak ennyit tehet.*
587. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-26 20:20:32
Üzenet elküldve: 2021-10-26 20:20:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
*Valami nincs rendben... Persze, itt leginkább semmi sincs rendben, de ahogy az igét szavalja és próbálja uralma alá hajtani a környezetükben lévő mágikus erőt, az csak nehezen engedelmeskedik, mintha egy megvadult lovat igyekezne menetirányban tartani, s közben magát sem megsebezni, vagy leesni a hátáról.
Fáradt, ez tény. A teste és az elméje is, de leginkább ez utóbbi. Túl sokat varázsolt rövid idő alatt, s nem is a legkönnyebb varázslatok közül. Szóval betudhatná ennek is a dolgot, ám érzi, hogy talán más is közrejátszik itt. S persze mi másra is gondolhatna, mint erre a töredezettségre, ami egy ideje már egyre intenzívebben nyilvánul meg körülöttük?
Krestvir csak remélni meri, hogy ez, ha bajt is jelez, de egyúttal annak is jele, hogy közel járnak ahhoz, hogy a két világ közti szakadást bezárják. Végtére is az utolsó "horgonypontnál" járnak, az utolsó torony utolsó kristályát, vagy épp nyitját kutatják itt... Vajon tényleg a két szívüknek kedves embernek álcázott lényt kellett megölniük, az volt itt a torony pusztulásának kulcsa? Vagy tovább kellene még keresniük?
Az ige végül sikerülni látszik, s ahogy a démoni lény látszatra elgyengül, ő maga is kimerülten esik kissé összébb tartásában. Ijesztő volt ez, ami történt. Egy pillanatra azt hitte, nem hogy nem fog sikerülni, de valami még külön rosszul is fog elsülni. Igyekszik nem túlgondolni és idegeskedni, mert egyelőre nem eshet szét, ezért a többiekkel sem osztja meg a tapasztalatát, na meg idő sincs most erre... de kissé elveszíti bizalmát a saját varázsképességében.
Pillanatnyi megingása után azonban kapja is oda tekintetét Laorra.*
- Most! Kerüld meg a falat! Támadd! Most! - *Kiáltja sürgetően, különösebb magyarázkodás nélkül. Tekintve, hogy a lény alig mozog, nem kezd fejtegetésbe a fal működéséről. De a férfi talán az ő utasítása nélkül is menne...
Nem szívesen nézi a pusztítást, ám most fejét sem fordítaná el, mert fontosnak érzi, hogy lássa, mi történik. A harcos kardja pedig játszi könnyedséggel hasítja ketté a lényt. Szinte már túl könnyen megy...
Aztán jön a rázkódás és a két világ már csaknem fájdalmasan és szédítően ugrál, vagy inkább ők maguk ugrálnak a kettő között?
Ez vajon a sikert jelzi? Krestvir nem tudja, de előbb a feltörő fény vakítja el, majd azt is hallja - aztán pedig érzi is - hogy a mennyezet a fejük fölött omladozni kezdett. Azt pedig nem volna jó megvárni, míg a cseppkövek is rájuk zuhannak...
Még a ragyogástól vakon nyúl ismét a tündérért, s ha módjában áll, ezúttal is húzza magával a kijárat felé.*
- Laor! Erre! Erre! - *Üvölti, mert nem tudja, a férfi mennyit lát belőlük a fényességtől, vagy hogy mennyire veszítette el a tájékozódási képességét ebben a káoszban. Hátra azonban nem fordul, hogy ellenőrizze, a harcos követi-e őket, csak Carsaadit húzná, akár erővel is, ahogy tőle kitelik. Azt érzi, hogy Kilencedik ott ül egy csuklyájába bújt púpként a nyakánál, akit szívesen venne karba kivételesen, hogy jobban óvja a potyogó törmeléktől, de túlságosan szűkében vannak az időnek.
Ha a kijáratig legalább épségben eljutnak, ott valószínűleg szembesül vele, hogy a híd leszakadt, de különösebben nem méri fel a terepet, már a varázslatra összpontosít. A korábbi varázslatnál tapasztaltak még idegesebbe teszik, ezért itt a szakadéktól igyekezne távol tartani a tündért - ha ugyan tényleg sikerült magával húznia -, nehogy egy sikertelen varázslat esetén egy szertefoszló hídra rohanjon. Persze akár ő maga is honnan tudhatná biztosra, hogy nem fog szertefoszlani?
Megfeszített összpontosítással igyekszik elnyomni a külvilág ingereit, majd egy gyors kézmozdulattal int a túloldal felé, ahol mintha két alakot is látna, de most csak a varázslatra koncentrál. Ha úgy találja, sikerrel járt, elsőként teszi másik lábát is a mágikus hídra, hogy lássa, biztonságosnak tűnik-e, addig feltartott karjával igyekszik a többiek útját állni.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.26 20:21:39
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására a varázshasználótól kiindulva egy keskeny, íves, ezüst ragyogású híd keletkezik egy, maximum száz lépés távolságra lévő pontig, melyekre a varázslónak rá kell látnia. Csak gyalogosan lehet átkelni rajta. Hatása addig tart, míg a varázshasználó le nem lép róla.
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
*Valami nincs rendben... Persze, itt leginkább semmi sincs rendben, de ahogy az igét szavalja és próbálja uralma alá hajtani a környezetükben lévő mágikus erőt, az csak nehezen engedelmeskedik, mintha egy megvadult lovat igyekezne menetirányban tartani, s közben magát sem megsebezni, vagy leesni a hátáról.
Fáradt, ez tény. A teste és az elméje is, de leginkább ez utóbbi. Túl sokat varázsolt rövid idő alatt, s nem is a legkönnyebb varázslatok közül. Szóval betudhatná ennek is a dolgot, ám érzi, hogy talán más is közrejátszik itt. S persze mi másra is gondolhatna, mint erre a töredezettségre, ami egy ideje már egyre intenzívebben nyilvánul meg körülöttük?
Krestvir csak remélni meri, hogy ez, ha bajt is jelez, de egyúttal annak is jele, hogy közel járnak ahhoz, hogy a két világ közti szakadást bezárják. Végtére is az utolsó "horgonypontnál" járnak, az utolsó torony utolsó kristályát, vagy épp nyitját kutatják itt... Vajon tényleg a két szívüknek kedves embernek álcázott lényt kellett megölniük, az volt itt a torony pusztulásának kulcsa? Vagy tovább kellene még keresniük?
Az ige végül sikerülni látszik, s ahogy a démoni lény látszatra elgyengül, ő maga is kimerülten esik kissé összébb tartásában. Ijesztő volt ez, ami történt. Egy pillanatra azt hitte, nem hogy nem fog sikerülni, de valami még külön rosszul is fog elsülni. Igyekszik nem túlgondolni és idegeskedni, mert egyelőre nem eshet szét, ezért a többiekkel sem osztja meg a tapasztalatát, na meg idő sincs most erre... de kissé elveszíti bizalmát a saját varázsképességében.
Pillanatnyi megingása után azonban kapja is oda tekintetét Laorra.*
- Most! Kerüld meg a falat! Támadd! Most! - *Kiáltja sürgetően, különösebb magyarázkodás nélkül. Tekintve, hogy a lény alig mozog, nem kezd fejtegetésbe a fal működéséről. De a férfi talán az ő utasítása nélkül is menne...
Nem szívesen nézi a pusztítást, ám most fejét sem fordítaná el, mert fontosnak érzi, hogy lássa, mi történik. A harcos kardja pedig játszi könnyedséggel hasítja ketté a lényt. Szinte már túl könnyen megy...
Aztán jön a rázkódás és a két világ már csaknem fájdalmasan és szédítően ugrál, vagy inkább ők maguk ugrálnak a kettő között?
Ez vajon a sikert jelzi? Krestvir nem tudja, de előbb a feltörő fény vakítja el, majd azt is hallja - aztán pedig érzi is - hogy a mennyezet a fejük fölött omladozni kezdett. Azt pedig nem volna jó megvárni, míg a cseppkövek is rájuk zuhannak...
Még a ragyogástól vakon nyúl ismét a tündérért, s ha módjában áll, ezúttal is húzza magával a kijárat felé.*
- Laor! Erre! Erre! - *Üvölti, mert nem tudja, a férfi mennyit lát belőlük a fényességtől, vagy hogy mennyire veszítette el a tájékozódási képességét ebben a káoszban. Hátra azonban nem fordul, hogy ellenőrizze, a harcos követi-e őket, csak Carsaadit húzná, akár erővel is, ahogy tőle kitelik. Azt érzi, hogy Kilencedik ott ül egy csuklyájába bújt púpként a nyakánál, akit szívesen venne karba kivételesen, hogy jobban óvja a potyogó törmeléktől, de túlságosan szűkében vannak az időnek.
Ha a kijáratig legalább épségben eljutnak, ott valószínűleg szembesül vele, hogy a híd leszakadt, de különösebben nem méri fel a terepet, már a varázslatra összpontosít. A korábbi varázslatnál tapasztaltak még idegesebbe teszik, ezért itt a szakadéktól igyekezne távol tartani a tündért - ha ugyan tényleg sikerült magával húznia -, nehogy egy sikertelen varázslat esetén egy szertefoszló hídra rohanjon. Persze akár ő maga is honnan tudhatná biztosra, hogy nem fog szertefoszlani?
Megfeszített összpontosítással igyekszik elnyomni a külvilág ingereit, majd egy gyors kézmozdulattal int a túloldal felé, ahol mintha két alakot is látna, de most csak a varázslatra koncentrál. Ha úgy találja, sikerrel járt, elsőként teszi másik lábát is a mágikus hídra, hogy lássa, biztonságosnak tűnik-e, addig feltartott karjával igyekszik a többiek útját állni.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.26 20:21:39
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására a varázshasználótól kiindulva egy keskeny, íves, ezüst ragyogású híd keletkezik egy, maximum száz lépés távolságra lévő pontig, melyekre a varázslónak rá kell látnia. Csak gyalogosan lehet átkelni rajta. Hatása addig tart, míg a varázshasználó le nem lép róla.
586. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-26 19:54:03
Üzenet elküldve: 2021-10-26 19:54:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
// Gombázás //
* Nimeril folytatja a gombázást. Beljebb merészkedik a mocsárba a mágusnak tornya felé. A nyirkos, bűzös, hűvös levegőt lassan kezdi megszokni.*
- Remélem nem botlok trollokba, banditákba vagy egyéb szörnyűségekbe. Csak a pár vacak gomba kéne.* Cipője máris nehéz a sártól és ettől sajnos egy ideig nem fog tudni megszabadulni még egy jó darabig. Menet közben továbbra is benéz minden ígéretesebb törzs alá, mellé, köré.*
- Addig haza nem megyek, amíg ezt a gombát be nem gyűjtöm. A végén még szégyenben maradok a gnóm előtt. Lennie kell itt biztosan.* Gomba az van is, de sajnos eddig csak olyat talált, ami számára haszontalan és a legtöbb esetben ismeretlen. Már majdnem a Mágustoronynál jár és még mindig semmi.*
- Azt hiszem kicsit pihennem is kéne.* Ezen gondolattól fűtve indul el a közeli toronyhoz. Elvégre elég sokat jött már így is idáig.*
* Nimeril folytatja a gombázást. Beljebb merészkedik a mocsárba a mágusnak tornya felé. A nyirkos, bűzös, hűvös levegőt lassan kezdi megszokni.*
- Remélem nem botlok trollokba, banditákba vagy egyéb szörnyűségekbe. Csak a pár vacak gomba kéne.* Cipője máris nehéz a sártól és ettől sajnos egy ideig nem fog tudni megszabadulni még egy jó darabig. Menet közben továbbra is benéz minden ígéretesebb törzs alá, mellé, köré.*
- Addig haza nem megyek, amíg ezt a gombát be nem gyűjtöm. A végén még szégyenben maradok a gnóm előtt. Lennie kell itt biztosan.* Gomba az van is, de sajnos eddig csak olyat talált, ami számára haszontalan és a legtöbb esetben ismeretlen. Már majdnem a Mágustoronynál jár és még mindig semmi.*
- Azt hiszem kicsit pihennem is kéne.* Ezen gondolattól fűtve indul el a közeli toronyhoz. Elvégre elég sokat jött már így is idáig.*
585. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-26 18:08:53
Üzenet elküldve: 2021-10-26 18:08:53
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Vannak dolgok, amelyek a legkeményebb harcosokat is megtörik. Lassan, de biztosan, mint ahogy az ér medret vág a sziklába. Idővel kialakítja magának az utat és eléri a célját.
Valami ilyesmi játszódhat le Frandr-ban is. Szinte még hallja is, ahogy az utolsó szál elpattan benne, rezignáltsága, kiürültsége mások számára még nem egyértelmű, de ha ezt túlélik, akik közelről ismerték őt, biztosan rájöhetnek, hogy valami megváltozott a férfiban.
Quantall sem viseli jobban Alyo áldozatát, aminek talán csak ő látta az értelmét. És nem is tudják, mennyire egyet éreznek, legfeljebb más okokból.
A sebeket valóban nem csak a testen lehet ejteni, hanem a lelkeken is és azok általában sokkal nehezebben gyógyulnak be, mint fizikai társaik. Sokszor egyáltalán nem gyógyulnak be és fekélyként árasztják el a lelket mérgükkel. Megesik, hogy ez öli meg a harcosokat, nem egy seb. És talán ez a rosszabb.*
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
*Laor és Krestvir között lejátszódik egy kis metakommunikáció, de ebben a különös, kettős világban, ahol a torony és az egész mindenség remeg felettük, nehéz érthetően átadni másiknak, amit szeretnének.
Aztán a varázsló társát próbálná elvonni a mágiával idézett fal síkjának a démonnal átellenes oldalára. Ha Carsaadi hagyja magát, akkor menni is fog és így akár biztonságban is lehetnek a tőlük elszeparált lénytől. Krestvir ezután újabb mágiát hívna életre, olyat, amellyel már korábban próbálkozott a hídon Bhaarnál. Ám amikor a két világ össze (vagy szét?) csúszik, akkor érzi, hogy az akarata alá hajtott mana másképp mozog, mint azt kívánná. Berzenkedik, ki akarna törni és ki tudja mennyin múlik, hogy valóban nem történik meg. Hogy milyen hatása lenne, ha megtörténne, nem tudni, ám most a varázslat sikerül.
A kántálással együtt a démon a fal mögött hirtelen felgyorsul, talán maga sincs tudatában, de ha tehetné és a varázslat engedné, megkerülné a falat. Ám ez nem lehetséges, a lény mozgásával a fal is felgyorsul, leköveti célpontját. A démon sikolt tehetetlen dühében, de nem tud átlépni a fal síkján attól, karmai hatástalan vájnak a mágia szülte akadályba.
De alighogy Krestvir belekezdett a kántálásba, szinte azonnal abbahagyja és ezzel a varázslat utóhatása lép életbe. A démon, ellentétben korábbi gyorsaságával, lelassul, mintha elfáradt volna. Még az üvöltése is ezt jelzi, ahogy most dühös-fáradtan sikolt. De ez a lény nem ájul el, mint Bhaar, hanem mozgásban marad, igyekezne eltávolodni a faltól, de a mozdulatai lassúak, fáradtak.
Laor bár védelemben van, nincs tudomása a fal mozgásának természetével és erről még Krestvir sem világosítja fel. Viszont amikor a démon távolodik, a fal nem mozdul előle, ám síkban eltolódik arra, amerre a lény mozog, így elkerül a férfi elől.
Laor bár nem Lihanech-i Mágiaelméltei Páholy magisztere, de eszes férfi, azonnal feltűnik neki, hogy a fal mozgása nem őt követi, hanem a lényt és csak abban a síkban, amelyben létrehozták, mert amint a démon elmozdul, mintha vájatban húznák, a fal is mozog vele. Így elmozdul előle, mert a démon úgy tűnik, felismerte hátrányát és most szabadulna a helyzetből.
Laornak így van lehetőség felé mozdulni, pár széles lépéssel beérni és lesújtani rá. A démon észlelve a veszélyt természetesen védekezne, de Krestvir mágiájától lelassulva-fáradtan emeli a mesterkard útjába hosszúkarmos karját.
A mesterpenge varázsos acélja viszont úgy hasítja a démon testét, mint forró kés a vajat és a kardforgató szinte egy vágással kettészeli a gyakorlatilag védekezésképtelen ellenfelet. Amikor az acél a démoni testbe vág, a torony hatalmasat rándul, a két világ reszket.*
//Mindenki//
*A leszakadt híd másik oldalán is látni, ahogy a toronyból hatalmas fénypászma vetül a néma, fekete ég(?) felé, a torony és a szikla, amire az épület épült, hatalmasat rándul. A két világ reszketve berzenkedik a másik ellen. Frandr-nak és Quantallnak meg kell vetnie a lábát, ha nem akarnak a talajra kerülni.
A tornyon belül Krestvir, Carsaadi és Laor tekintete elhomályosul a fénytől, ami a toronyból feltörve az ég felé vág. Félő az épületet ledönti a rázkódás, kövek hullanak az égből vagy inkább a toronyból. Menni kell, mind érzik, mielőtt a két világ kitaszíttatik egymásból.
A tornyok pusztulásával a démonok is eltűntek és ez volt az utolsó, a kapocs elszakadt, a lánc megfeszülve pattant el. Egyik világnak sincs keresnivalója a másikban.*
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Vannak dolgok, amelyek a legkeményebb harcosokat is megtörik. Lassan, de biztosan, mint ahogy az ér medret vág a sziklába. Idővel kialakítja magának az utat és eléri a célját.
Valami ilyesmi játszódhat le Frandr-ban is. Szinte még hallja is, ahogy az utolsó szál elpattan benne, rezignáltsága, kiürültsége mások számára még nem egyértelmű, de ha ezt túlélik, akik közelről ismerték őt, biztosan rájöhetnek, hogy valami megváltozott a férfiban.
Quantall sem viseli jobban Alyo áldozatát, aminek talán csak ő látta az értelmét. És nem is tudják, mennyire egyet éreznek, legfeljebb más okokból.
A sebeket valóban nem csak a testen lehet ejteni, hanem a lelkeken is és azok általában sokkal nehezebben gyógyulnak be, mint fizikai társaik. Sokszor egyáltalán nem gyógyulnak be és fekélyként árasztják el a lelket mérgükkel. Megesik, hogy ez öli meg a harcosokat, nem egy seb. És talán ez a rosszabb.*
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
*Laor és Krestvir között lejátszódik egy kis metakommunikáció, de ebben a különös, kettős világban, ahol a torony és az egész mindenség remeg felettük, nehéz érthetően átadni másiknak, amit szeretnének.
Aztán a varázsló társát próbálná elvonni a mágiával idézett fal síkjának a démonnal átellenes oldalára. Ha Carsaadi hagyja magát, akkor menni is fog és így akár biztonságban is lehetnek a tőlük elszeparált lénytől. Krestvir ezután újabb mágiát hívna életre, olyat, amellyel már korábban próbálkozott a hídon Bhaarnál. Ám amikor a két világ össze (vagy szét?) csúszik, akkor érzi, hogy az akarata alá hajtott mana másképp mozog, mint azt kívánná. Berzenkedik, ki akarna törni és ki tudja mennyin múlik, hogy valóban nem történik meg. Hogy milyen hatása lenne, ha megtörténne, nem tudni, ám most a varázslat sikerül.
A kántálással együtt a démon a fal mögött hirtelen felgyorsul, talán maga sincs tudatában, de ha tehetné és a varázslat engedné, megkerülné a falat. Ám ez nem lehetséges, a lény mozgásával a fal is felgyorsul, leköveti célpontját. A démon sikolt tehetetlen dühében, de nem tud átlépni a fal síkján attól, karmai hatástalan vájnak a mágia szülte akadályba.
De alighogy Krestvir belekezdett a kántálásba, szinte azonnal abbahagyja és ezzel a varázslat utóhatása lép életbe. A démon, ellentétben korábbi gyorsaságával, lelassul, mintha elfáradt volna. Még az üvöltése is ezt jelzi, ahogy most dühös-fáradtan sikolt. De ez a lény nem ájul el, mint Bhaar, hanem mozgásban marad, igyekezne eltávolodni a faltól, de a mozdulatai lassúak, fáradtak.
Laor bár védelemben van, nincs tudomása a fal mozgásának természetével és erről még Krestvir sem világosítja fel. Viszont amikor a démon távolodik, a fal nem mozdul előle, ám síkban eltolódik arra, amerre a lény mozog, így elkerül a férfi elől.
Laor bár nem Lihanech-i Mágiaelméltei Páholy magisztere, de eszes férfi, azonnal feltűnik neki, hogy a fal mozgása nem őt követi, hanem a lényt és csak abban a síkban, amelyben létrehozták, mert amint a démon elmozdul, mintha vájatban húznák, a fal is mozog vele. Így elmozdul előle, mert a démon úgy tűnik, felismerte hátrányát és most szabadulna a helyzetből.
Laornak így van lehetőség felé mozdulni, pár széles lépéssel beérni és lesújtani rá. A démon észlelve a veszélyt természetesen védekezne, de Krestvir mágiájától lelassulva-fáradtan emeli a mesterkard útjába hosszúkarmos karját.
A mesterpenge varázsos acélja viszont úgy hasítja a démon testét, mint forró kés a vajat és a kardforgató szinte egy vágással kettészeli a gyakorlatilag védekezésképtelen ellenfelet. Amikor az acél a démoni testbe vág, a torony hatalmasat rándul, a két világ reszket.*
//Mindenki//
*A leszakadt híd másik oldalán is látni, ahogy a toronyból hatalmas fénypászma vetül a néma, fekete ég(?) felé, a torony és a szikla, amire az épület épült, hatalmasat rándul. A két világ reszketve berzenkedik a másik ellen. Frandr-nak és Quantallnak meg kell vetnie a lábát, ha nem akarnak a talajra kerülni.
A tornyon belül Krestvir, Carsaadi és Laor tekintete elhomályosul a fénytől, ami a toronyból feltörve az ég felé vág. Félő az épületet ledönti a rázkódás, kövek hullanak az égből vagy inkább a toronyból. Menni kell, mind érzik, mielőtt a két világ kitaszíttatik egymásból.
A tornyok pusztulásával a démonok is eltűntek és ez volt az utolsó, a kapocs elszakadt, a lánc megfeszülve pattant el. Egyik világnak sincs keresnivalója a másikban.*
584. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-25 17:21:22
Üzenet elküldve: 2021-10-25 17:21:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
// Gombázás //
* Lassan, de biztosan maga mögött hagyja várost övező területeket. Nem csak a táj változik meg, hanem a talaj is. A már jól ismert vizenyős talaj, ami oly mocskosul megnehezíti a járást. Ráragad a cipőre is, hogy még a nap végén a szoba padlózatáról is lehessen felseperni. A nedves köd pedig megüli az embert, szinte rácsimpaszkodik a vállaira. Ezért is lenne jó ezt a gombát mihamarabb megtalálni, hogy aztán mehessen innen hazafelé. Neki is lát hát keresgélni.*
- Vöröses kalap, vöröses kalap. Van egy pár ilyen itt.* Nézelődik a lány, mert valóban akadnak itt gombák, de nem olyan, amilyet ő keres most. Sajnos viszont egyelőre nem találja a keresett gombát.*
- Talán beljebb kéne mennem.* Morfondírozik magában miközben megindul a mágustorony irányába. A korhadt tönköket figyeli meg a legjobban, elvégre ezek a gombák nagyon kedvelik ezeket a halott fákat. Milyen kár, hogy nem ezeket a fatörzseket kedvelik, mert itt ugyan nincs egy darab se, vagy csak ő ilyen vaksi és nem látja őket. Ez is benne van a pakliban, de a lényeg, hogy a kosár még egyelőre üres.*
* Lassan, de biztosan maga mögött hagyja várost övező területeket. Nem csak a táj változik meg, hanem a talaj is. A már jól ismert vizenyős talaj, ami oly mocskosul megnehezíti a járást. Ráragad a cipőre is, hogy még a nap végén a szoba padlózatáról is lehessen felseperni. A nedves köd pedig megüli az embert, szinte rácsimpaszkodik a vállaira. Ezért is lenne jó ezt a gombát mihamarabb megtalálni, hogy aztán mehessen innen hazafelé. Neki is lát hát keresgélni.*
- Vöröses kalap, vöröses kalap. Van egy pár ilyen itt.* Nézelődik a lány, mert valóban akadnak itt gombák, de nem olyan, amilyet ő keres most. Sajnos viszont egyelőre nem találja a keresett gombát.*
- Talán beljebb kéne mennem.* Morfondírozik magában miközben megindul a mágustorony irányába. A korhadt tönköket figyeli meg a legjobban, elvégre ezek a gombák nagyon kedvelik ezeket a halott fákat. Milyen kár, hogy nem ezeket a fatörzseket kedvelik, mert itt ugyan nincs egy darab se, vagy csak ő ilyen vaksi és nem látja őket. Ez is benne van a pakliban, de a lényeg, hogy a kosár még egyelőre üres.*
583. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-21 11:16:40
Üzenet elküldve: 2021-10-21 11:16:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Minden bizonnyal a tharg harcos az akit szerencsésebben viselt meg a történés. De csak azért mert az ő apátia segíti, hogy csak a fontos dolgokkal foglalkozzon és ne terelje el a figyelmét semmi. A mélységi viszont ha egy horda démonfarkas is rontana rájuk még, azt se venné talán észre. Teljesen megakadt fejben. Ha az arcára néznek látszik is rajta az elveszettség ahogy próbál értelmet találni ebben a lehetetlen őrült világban. Az újabb illúzió, ami lehet nem is illúzió hanem a valóság se ragadja ki ebből az állapotból. A satereth-el vívott harc az élők lelkén is sebeket szokott hagyni. Valószínűleg ha egyszer élve hazajutnak, a közöny ha elmúlik még marad valami utóhatása ennek a kalandnak bennük. És nem csak a mélységi mágus keze amit most lenne is lehetősége elkezdeni gyógyítani ha eszébe jutna.*
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Minden bizonnyal a tharg harcos az akit szerencsésebben viselt meg a történés. De csak azért mert az ő apátia segíti, hogy csak a fontos dolgokkal foglalkozzon és ne terelje el a figyelmét semmi. A mélységi viszont ha egy horda démonfarkas is rontana rájuk még, azt se venné talán észre. Teljesen megakadt fejben. Ha az arcára néznek látszik is rajta az elveszettség ahogy próbál értelmet találni ebben a lehetetlen őrült világban. Az újabb illúzió, ami lehet nem is illúzió hanem a valóság se ragadja ki ebből az állapotból. A satereth-el vívott harc az élők lelkén is sebeket szokott hagyni. Valószínűleg ha egyszer élve hazajutnak, a közöny ha elmúlik még marad valami utóhatása ennek a kalandnak bennük. És nem csak a mélységi mágus keze amit most lenne is lehetősége elkezdeni gyógyítani ha eszébe jutna.*
582. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-20 14:06:05
Üzenet elküldve: 2021-10-20 14:06:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Onnantól kezdve, hogy felnézett a mélyből, eltemeti mélyen magában a megrökönyödöttségét, az összezavartságát, valamint még számos más dolgot, aminek most már nincs relevanciája. Mit számít, hogy Alyo látszólag minden ok nélkül dobta el az életét? Hol fontos, hogy az idő többé nem úgy működik, mint eddig, és a világ szabályait eltörölte valami, véletlenszerűen összekerve azokat egy másik világéval? Miért érné meg azon tűnődni, hogy valami rejtélyes mágia miatt végig kellett néznie egy család halálát, mikor már évekkel ezelőtt megfosztotta az arcuk emlékétől is az idő?
Alyo halála bizony csak az utolsó szalmaszál, de az eddigiekkel együttvéve eljuttatta most egy olyan pontra, hogy többé a Quantall által emlegetett kérdések sem érdeklik. A horizontot figyeli csupán, szemeivel fürkészi azután is, hogy egyértelművé válik, hogy nem jelenik majd meg új rémfarkas.
Ahogy a világ kettészakad, egy másodpercre visszanéz a torony felé, majd újra a horizontot kezdi szemlélni, látván, hogy a valóságok újraegyesültek. Nem érdekli különösebben, hogy mi is okozhatta ezt, hiszen ebben az ingoványban most vesztette el értelmét számára az ok és okozat, a tett és következmény, a miért és hogyan fogalma. Csak a horizont, a nevetés, az üvöltés és a csönd számítanak.*
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Onnantól kezdve, hogy felnézett a mélyből, eltemeti mélyen magában a megrökönyödöttségét, az összezavartságát, valamint még számos más dolgot, aminek most már nincs relevanciája. Mit számít, hogy Alyo látszólag minden ok nélkül dobta el az életét? Hol fontos, hogy az idő többé nem úgy működik, mint eddig, és a világ szabályait eltörölte valami, véletlenszerűen összekerve azokat egy másik világéval? Miért érné meg azon tűnődni, hogy valami rejtélyes mágia miatt végig kellett néznie egy család halálát, mikor már évekkel ezelőtt megfosztotta az arcuk emlékétől is az idő?
Alyo halála bizony csak az utolsó szalmaszál, de az eddigiekkel együttvéve eljuttatta most egy olyan pontra, hogy többé a Quantall által emlegetett kérdések sem érdeklik. A horizontot figyeli csupán, szemeivel fürkészi azután is, hogy egyértelművé válik, hogy nem jelenik majd meg új rémfarkas.
Ahogy a világ kettészakad, egy másodpercre visszanéz a torony felé, majd újra a horizontot kezdi szemlélni, látván, hogy a valóságok újraegyesültek. Nem érdekli különösebben, hogy mi is okozhatta ezt, hiszen ebben az ingoványban most vesztette el értelmét számára az ok és okozat, a tett és következmény, a miért és hogyan fogalma. Csak a horizont, a nevetés, az üvöltés és a csönd számítanak.*
581. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-20 13:33:32
Üzenet elküldve: 2021-10-20 13:33:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
*Sajnos Laor nem a Lihanech-i Mágiaelméltei Páholy magisztere, így fogalma sincs a szörnyeteg elé bűvölt fal természetéről. Igyekezne is megkerülni ha ismerné, és legfeljebb akkor lenne gond ha ellenfele ismét szembe próbálna fordulni vele. De Krestvir továbbra sem tétlen és Ririt próbálja biztos helyre vinni, bár Laor szerint még mindig az lenne a leghelyesebb ha minél előbb távoznának innen. Arra már nincs ideje, hogy ennek hangot is adjon, mert a mágus egy rövid kántálás után pár gyors szóban felvilágosítja, hogy ő megkerülheti a falat és reményei szerint a rémség az újabb mágikus praktikától lényegesen elgyengülhetett és bizonyára fürgeségéből is sokat veszíthetett. Laor pedig most határozottan nem vicsorog, hanem vigyorog. Ennek a varázslónak mágikus hatalmán túl nem kevés esze van, hogy a ravaszságáról most ne is essék szó. Egyre inkább kedvére való. Most viszont gyorsan mozdul, igyekszik a fal mögé jutni. Amennyiben sikerrel jár, nem vesz vissza a lendületből. Akár kifejtette hatását a varázslat és a rém elgyengült, mint egy gyermek, akár nem, újból nekihuzakodik. Nem cifrázza, nem lovag ő, hogy adjon a fineszre. Egy egyszerű, de alkalomadtán hatásos harántvágással próbálkozik.*
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
*Sajnos Laor nem a Lihanech-i Mágiaelméltei Páholy magisztere, így fogalma sincs a szörnyeteg elé bűvölt fal természetéről. Igyekezne is megkerülni ha ismerné, és legfeljebb akkor lenne gond ha ellenfele ismét szembe próbálna fordulni vele. De Krestvir továbbra sem tétlen és Ririt próbálja biztos helyre vinni, bár Laor szerint még mindig az lenne a leghelyesebb ha minél előbb távoznának innen. Arra már nincs ideje, hogy ennek hangot is adjon, mert a mágus egy rövid kántálás után pár gyors szóban felvilágosítja, hogy ő megkerülheti a falat és reményei szerint a rémség az újabb mágikus praktikától lényegesen elgyengülhetett és bizonyára fürgeségéből is sokat veszíthetett. Laor pedig most határozottan nem vicsorog, hanem vigyorog. Ennek a varázslónak mágikus hatalmán túl nem kevés esze van, hogy a ravaszságáról most ne is essék szó. Egyre inkább kedvére való. Most viszont gyorsan mozdul, igyekszik a fal mögé jutni. Amennyiben sikerrel jár, nem vesz vissza a lendületből. Akár kifejtette hatását a varázslat és a rém elgyengült, mint egy gyermek, akár nem, újból nekihuzakodik. Nem cifrázza, nem lovag ő, hogy adjon a fineszre. Egy egyszerű, de alkalomadtán hatásos harántvágással próbálkozik.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319