Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 12 (221. - 240. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
240. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-09 13:47:19
Üzenet elküldve: 2020-06-09 13:47:19
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
*Isqeha nagyot csalódik, hogy a lesben álló ork kivédi a mérgezett penge csapását. Érzi, ahogy a düh hullámként csap le rá, és aztán még sokkal magasabbra ágaskodik, amikor még bele is mar a rövidkardjával az oldalába az ork. Legszívesebben átadná magát a düh erejének! Nekirontana és ész nélkül kaszabolná, rikoltozva, a másikat!
~Nem! Nem teheted! Gondolkodj!!~ igyekszik az elméje erejével lehűteni magát, hiszen ez eddig sem vezetett eredményre, be kell lássa. ~Valahogy túl kell járnom az eszén!~ gondolja még mindig dühödten, ahogy a másik hirtelen Xungjao támadásától a földre kerül. ~Lehet hogy gyakorlottabb nálad a fegyverforgatásban, és lehet hogy erősebb nálad. De eszesebbnek nem eszesebb!!~ gondolja, és csellel próbálkozik.
Ordítva ront rá a szinte féltérden ülő ellenfelére, két kézre fogott, magasra emelt pengével, átadva magát egy pillanatra a düh szédítő erejének. Éppen csakhogy az utolsó pillanatban fogja vissza a pengét, amikor már, reményei szerint, a másik védekezésre emeli azt, óvva magát a lesújtó pengétől, és jobbjával átmarkolva a kardmarkolatot hirtelen alákanyarít. A másik szabaddá vált hónalját célozza az alulról felszökő íves vágással, aprót hátralépve, hogy helyet adjon a penge gonosz táncának, kihasználva a levegő város kardhegyének fesztávolságát.
S ha teheti, ezután a kutya ellen fordul.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
*Isqeha nagyot csalódik, hogy a lesben álló ork kivédi a mérgezett penge csapását. Érzi, ahogy a düh hullámként csap le rá, és aztán még sokkal magasabbra ágaskodik, amikor még bele is mar a rövidkardjával az oldalába az ork. Legszívesebben átadná magát a düh erejének! Nekirontana és ész nélkül kaszabolná, rikoltozva, a másikat!
~Nem! Nem teheted! Gondolkodj!!~ igyekszik az elméje erejével lehűteni magát, hiszen ez eddig sem vezetett eredményre, be kell lássa. ~Valahogy túl kell járnom az eszén!~ gondolja még mindig dühödten, ahogy a másik hirtelen Xungjao támadásától a földre kerül. ~Lehet hogy gyakorlottabb nálad a fegyverforgatásban, és lehet hogy erősebb nálad. De eszesebbnek nem eszesebb!!~ gondolja, és csellel próbálkozik.
Ordítva ront rá a szinte féltérden ülő ellenfelére, két kézre fogott, magasra emelt pengével, átadva magát egy pillanatra a düh szédítő erejének. Éppen csakhogy az utolsó pillanatban fogja vissza a pengét, amikor már, reményei szerint, a másik védekezésre emeli azt, óvva magát a lesújtó pengétől, és jobbjával átmarkolva a kardmarkolatot hirtelen alákanyarít. A másik szabaddá vált hónalját célozza az alulról felszökő íves vágással, aprót hátralépve, hogy helyet adjon a penge gonosz táncának, kihasználva a levegő város kardhegyének fesztávolságát.
S ha teheti, ezután a kutya ellen fordul.*
239. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-07 17:11:23
Üzenet elküldve: 2020-06-07 17:11:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*A csapásváltásból Ordonok jön ki jobban, de Xungjao tesz róla, hogy ez ne maradjon így sokáig. Asema ezt látva rávetődik az öregre és torkát próbálja tépni. Az íjász, immáron fél térden, megpróbál védekezni. Szemében az a legfontosabb, hogy a mérgezett pengével ne lehessen sikeres csapást bevinni, irányuljan az őreá vagy kutyájára. Saját pengéjét tehát védekezően tartja, készen arra, hogy ha kell kutyáját is védhesse. Eközben odakiált az ebnek is:* - Asema, vissza! *melyre kutyája gyorsan reagál s, amint sikeresen vagy sikertelen bevitt egy csapást, leugrik az öregről, hogy újra felvegyen egy tisztességes távolságot a mérgezett fegyvertől.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*A csapásváltásból Ordonok jön ki jobban, de Xungjao tesz róla, hogy ez ne maradjon így sokáig. Asema ezt látva rávetődik az öregre és torkát próbálja tépni. Az íjász, immáron fél térden, megpróbál védekezni. Szemében az a legfontosabb, hogy a mérgezett pengével ne lehessen sikeres csapást bevinni, irányuljan az őreá vagy kutyájára. Saját pengéjét tehát védekezően tartja, készen arra, hogy ha kell kutyáját is védhesse. Eközben odakiált az ebnek is:* - Asema, vissza! *melyre kutyája gyorsan reagál s, amint sikeresen vagy sikertelen bevitt egy csapást, leugrik az öregről, hogy újra felvegyen egy tisztességes távolságot a mérgezett fegyvertől.*
238. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-05 19:33:26
Üzenet elküldve: 2020-06-05 19:33:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Talán kicsit összekülönböztek a sötételffel bizonyos nézetkülönbségek okán, de harag vagy sértődés nincs. Ennek jeléül bólint egyet, aztán néha nagyokat pislogva hallgatja végig Quantall okfejtését. Tényleg igyekszik követni az általa magasröptűnek ítélt gondolatokat, de a végén csak elmosolyodik.*
- Attól tartok, hogy túlbecsülsz. Volt egy ötletem, elfogadom, hogy nem aratott osztatlan sikert. Hogy is tartja a mondás? Suszter maradjon a kaptafánál? Akkor viszont *teszi bal kezét kardja markolatára* én ebben bízom, és nem az istenekben vagy körmönfont tervekben.
*Mennyivel szebb és egyszerűbb is lenne, ha csak meg kéne keresni az ellenséget és felkoncolni. Azt persze tudja, hogy ilyen szerencséjük aligha lesz, ha pedig így van akkor valóban az lehet a leginkább célravezető, ha mindenki azt teszi amihez ért. A magafajtájától pedig ritkán várják el, hogy gondolkodjon.
Mostanra már benne járnak az éjszakában és a fáradság mindenkin kiütközik; talán ezért is mordulnak egyre gyakrabban egymásra. Most például Frandr ejt el egy megjegyzést amit Laor nem vesz jó néven.*
- Senki sem várja el, hogy távozz vagy meghalj.
*Igyekszik rövidre zárni ezt a vitát és mivel a harcos egyre kilátástalanabb küzdelmet folytat az álmossággal, most nem tér ki arra, hogy miként értette a felháborodást kiváltó megjegyzését. Ha kilátástalanná válna a helyzet, akkor ők maradnak hátra, hogy a harchoz nem értők számára egérutat nyerhessenek. Ahogy ilyenkor lenni szokott. És talán a fáradtság belőle sem a legjobbat hozza ki, hiszen mintha vendéglátóival is összerúgná a port. Első pillantásra úgy látszik, hogy az Ezias nevezetűnek van több esze aki a vitás kérdés elnapolását javasolja, amire Laor rá is bólintana, ám ekkor Ezias - legalábbis Laor nézőpontjából - hibát követ el. A tharg régimódi harcos, olyan aki a mágiát akkor is nehezen viseli el, ha a javát szolgálja. Hát ha még ellene próbálják fordítani. Már a mozdulat is gyanús és amikor érzi elhatalmasodni rajta azt, amit talán joggal érez varázslatnak, minden idegszálával küzdeni próbál ellene. Összecsikordulnak a fogai, tesz egy lépést a másik felé... aztán megint ott van azon az átokverte bárkán. A bárkán amiről úgy érzi, hogy csigalassúsággal vánszorog felfelé a folyón a város felé és benne pedig a tehetetlen düh és az aggodalmas kétségbeesés verekszik egymással. Az egész nem tart sokáig, kisvártatva ismét ott áll a szobában a megakadt mozdulattal és nem kell igazán jó emberismerőnek lenni hozzá, hogy a gyilkos indulatot ki lehessen olvasni a szeméből. Hiszen ha vannak olyan pillanatok az életében amiket semmi szín alatt nem akart volna ismét megtapasztalni, ez előkelő helyet foglal el köztük.*
- Ezt... soha többé! *erőltet magára nagy nehezen nyugalmat, aztán a többiekre néz. Alyo és Riri régen alszik, mostanra Frandr is elbiccentett. Tehát csak Quantall és Krestvir felé mordulhat egyet.*
- Aludjatok! Nektek *nyomja meg az első szót* mindenképp pihentnek kell lennetek.
*Ha minden úgy megy ahogy szerette volna és ha nem is négy- de hatszemközt marad vendéglátóival, odalép hozzájuk és mivel mostanra már lehiggadt valamelyest, indulat nélkül csóválja meg a fejét.*
- Egy szavatok sem hiszem. *szólal meg halkan, hogy lehetőség szerint a többiek ne hallják* Nem hiszem, hogy olyan fényes életetek lenne ebben az odúban, hogy egy vállrándítással lemondanátok a segítségről. Mivel pedig magatok mondtátok, hogy előttünk már sokan kudarcot vallottak és mivel, már megbocsássatok, azt sem hiszem, hogy tolonganának a jelentkezők, abban is kételkednem kell, hogy emberbaráti megfontolásból húztatok ki minket a szarból. Valamiért ti nem végezhetitek el a piszkos munkát. Hogy miért, az nem érdekel. Szükségetek van ránk, és ha el akarjuk végezni amiért jöttünk, nekünk is szükségünk van rátok.
*Keserűen elmosolyodik.*
- Hát, ez a helyzet, legalábbis az én olvasatomban. Ezért azt hiszem, hogy a legjobb amit tehetünk addig amíg sikerrel nem járunk vagy oda nem veszünk az, ha együttműködünk és nem hergeljük a másikat. Ezért most nagyon jól figyelj rám!
*Fordul Eziashoz.*
- Jól ismersz, bár nem tudom, hogy honnan és hogyan. Egyszer talán elmondod, nem számít. De így pontosan tudnod kell, hogy a jobbik felem meghalt ott, Arthenior nem létező falai alatt. Nem sok veszítenivalóm maradt. Tulajdonképpen semmi. Amikor nekivágtunk ennek az útnak volt egy olyan érzésem, hogy nem fogok visszatérni a Vashegyre. Ez az érzés pedig azóta csak erősödött. Ezért vedd ígéretnek amikor azt mondom, hogy ha még egyszer mágiát emelsz rám, megöllek. Hidd el, adott helyzetben egy tőr is lehet olyan gyors, mint egy bűvige. És legalább olyan halálos is. No de... *mosolyodik el megtévesztően könnyedén* egyikünk sem kívánja a másik halálát, nem igaz?
*Elnéz a többiek felé, és ebben a pillanatban nagyon irigyli őket gondtalannak tűnő álmukért.*
- Azt hiszem, hogy még nem mondtam köszönetet a vendégszeretetért.
*Bár a társait nézi, a pároshoz beszél akikhez visszafordulva meghajtja a fejét, aztán az ajtóhoz ballag. Mellette guggol le, ül a sarkára, hátát, tarkóját a falnak vetve. Pihenésnek egyelőre ez is megteszi. Később majd felrázza Frandrt, hogy ő is alhasson, de az még odébb van.*
A hozzászólás írója (Laor Vylnis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.05 19:42:29
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Talán kicsit összekülönböztek a sötételffel bizonyos nézetkülönbségek okán, de harag vagy sértődés nincs. Ennek jeléül bólint egyet, aztán néha nagyokat pislogva hallgatja végig Quantall okfejtését. Tényleg igyekszik követni az általa magasröptűnek ítélt gondolatokat, de a végén csak elmosolyodik.*
- Attól tartok, hogy túlbecsülsz. Volt egy ötletem, elfogadom, hogy nem aratott osztatlan sikert. Hogy is tartja a mondás? Suszter maradjon a kaptafánál? Akkor viszont *teszi bal kezét kardja markolatára* én ebben bízom, és nem az istenekben vagy körmönfont tervekben.
*Mennyivel szebb és egyszerűbb is lenne, ha csak meg kéne keresni az ellenséget és felkoncolni. Azt persze tudja, hogy ilyen szerencséjük aligha lesz, ha pedig így van akkor valóban az lehet a leginkább célravezető, ha mindenki azt teszi amihez ért. A magafajtájától pedig ritkán várják el, hogy gondolkodjon.
Mostanra már benne járnak az éjszakában és a fáradság mindenkin kiütközik; talán ezért is mordulnak egyre gyakrabban egymásra. Most például Frandr ejt el egy megjegyzést amit Laor nem vesz jó néven.*
- Senki sem várja el, hogy távozz vagy meghalj.
*Igyekszik rövidre zárni ezt a vitát és mivel a harcos egyre kilátástalanabb küzdelmet folytat az álmossággal, most nem tér ki arra, hogy miként értette a felháborodást kiváltó megjegyzését. Ha kilátástalanná válna a helyzet, akkor ők maradnak hátra, hogy a harchoz nem értők számára egérutat nyerhessenek. Ahogy ilyenkor lenni szokott. És talán a fáradtság belőle sem a legjobbat hozza ki, hiszen mintha vendéglátóival is összerúgná a port. Első pillantásra úgy látszik, hogy az Ezias nevezetűnek van több esze aki a vitás kérdés elnapolását javasolja, amire Laor rá is bólintana, ám ekkor Ezias - legalábbis Laor nézőpontjából - hibát követ el. A tharg régimódi harcos, olyan aki a mágiát akkor is nehezen viseli el, ha a javát szolgálja. Hát ha még ellene próbálják fordítani. Már a mozdulat is gyanús és amikor érzi elhatalmasodni rajta azt, amit talán joggal érez varázslatnak, minden idegszálával küzdeni próbál ellene. Összecsikordulnak a fogai, tesz egy lépést a másik felé... aztán megint ott van azon az átokverte bárkán. A bárkán amiről úgy érzi, hogy csigalassúsággal vánszorog felfelé a folyón a város felé és benne pedig a tehetetlen düh és az aggodalmas kétségbeesés verekszik egymással. Az egész nem tart sokáig, kisvártatva ismét ott áll a szobában a megakadt mozdulattal és nem kell igazán jó emberismerőnek lenni hozzá, hogy a gyilkos indulatot ki lehessen olvasni a szeméből. Hiszen ha vannak olyan pillanatok az életében amiket semmi szín alatt nem akart volna ismét megtapasztalni, ez előkelő helyet foglal el köztük.*
- Ezt... soha többé! *erőltet magára nagy nehezen nyugalmat, aztán a többiekre néz. Alyo és Riri régen alszik, mostanra Frandr is elbiccentett. Tehát csak Quantall és Krestvir felé mordulhat egyet.*
- Aludjatok! Nektek *nyomja meg az első szót* mindenképp pihentnek kell lennetek.
*Ha minden úgy megy ahogy szerette volna és ha nem is négy- de hatszemközt marad vendéglátóival, odalép hozzájuk és mivel mostanra már lehiggadt valamelyest, indulat nélkül csóválja meg a fejét.*
- Egy szavatok sem hiszem. *szólal meg halkan, hogy lehetőség szerint a többiek ne hallják* Nem hiszem, hogy olyan fényes életetek lenne ebben az odúban, hogy egy vállrándítással lemondanátok a segítségről. Mivel pedig magatok mondtátok, hogy előttünk már sokan kudarcot vallottak és mivel, már megbocsássatok, azt sem hiszem, hogy tolonganának a jelentkezők, abban is kételkednem kell, hogy emberbaráti megfontolásból húztatok ki minket a szarból. Valamiért ti nem végezhetitek el a piszkos munkát. Hogy miért, az nem érdekel. Szükségetek van ránk, és ha el akarjuk végezni amiért jöttünk, nekünk is szükségünk van rátok.
*Keserűen elmosolyodik.*
- Hát, ez a helyzet, legalábbis az én olvasatomban. Ezért azt hiszem, hogy a legjobb amit tehetünk addig amíg sikerrel nem járunk vagy oda nem veszünk az, ha együttműködünk és nem hergeljük a másikat. Ezért most nagyon jól figyelj rám!
*Fordul Eziashoz.*
- Jól ismersz, bár nem tudom, hogy honnan és hogyan. Egyszer talán elmondod, nem számít. De így pontosan tudnod kell, hogy a jobbik felem meghalt ott, Arthenior nem létező falai alatt. Nem sok veszítenivalóm maradt. Tulajdonképpen semmi. Amikor nekivágtunk ennek az útnak volt egy olyan érzésem, hogy nem fogok visszatérni a Vashegyre. Ez az érzés pedig azóta csak erősödött. Ezért vedd ígéretnek amikor azt mondom, hogy ha még egyszer mágiát emelsz rám, megöllek. Hidd el, adott helyzetben egy tőr is lehet olyan gyors, mint egy bűvige. És legalább olyan halálos is. No de... *mosolyodik el megtévesztően könnyedén* egyikünk sem kívánja a másik halálát, nem igaz?
*Elnéz a többiek felé, és ebben a pillanatban nagyon irigyli őket gondtalannak tűnő álmukért.*
- Azt hiszem, hogy még nem mondtam köszönetet a vendégszeretetért.
*Bár a társait nézi, a pároshoz beszél akikhez visszafordulva meghajtja a fejét, aztán az ajtóhoz ballag. Mellette guggol le, ül a sarkára, hátát, tarkóját a falnak vetve. Pihenésnek egyelőre ez is megteszi. Később majd felrázza Frandrt, hogy ő is alhasson, de az még odébb van.*
A hozzászólás írója (Laor Vylnis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.05 19:42:29
237. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-05 14:54:05
Üzenet elküldve: 2020-06-05 14:54:05
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*Laor elfogadja Quantall érvelését, ami Frandrben nem kelt ellenérzéseket, sőt. Számára egyszerre egy felfoghatatlan hatalmú gonosz kozmikus entitás bőven elég, nem kell még tetézni a dolgot.
A kormos ezután folytatja gondolatmenetét, és a tüzet nézve Frandr, aki, bár még ébren van, már egyre közelebb kerül az álomvilághoz, látni véli az általa leírt dolgokat. Égő városok, gonosz istenek szolgái, olyanok, amikkel a mai nap során találkozott, és még sok más, amit legrosszabb lázálmában sem tudna elképzelni.
Ahogy halad tovább a beszélgetés, ő egyre jobban belemélyed a csendes megfigyelő szerepébe. Ezt csak helyenként szakítja meg, ingerült, életunt kifejezésével. Vendéglátója arcára pillantva látja, hogy amaz nem cáfolja meg, amit mond.
Viszont az sem kerüli el a figyelmét, ahogy senki másnak sem, hogy az öregek közel sem mondanak el mindent nekik, és ami információt megosztanak velük, az ahhoz hasonló, mint Abogr végtelenül hasznos tanácsa, amiért Natalaydát keresztül szalajtotta a mocsáron, miután lusta volt lejönni a tornyából, hogy személyesen mondja el.
Laor múltjából valami fájdalmasra utalgatnak. Vezetőjük reakciójából, és abból, ahogy beszélnek az öregek, ezt nem nehéz leszűrni. És Frandr őszintén nem lenne meglepve, ha Laor megtenné, amit fontolgat. Nem arra néz éppen, és már kezd hozzászokni, hogy nincs mindennek értelme, amit az öregek mondanak, így ezek közé sorolja azt is, hogy négyszemközti beszélgetést emlegetnek.
Végül civil módon folytatódik a beszélgetés, ami persze a harcos szempontjából annyit jelent, hogy minél több információ hangzik el, annál kevesebbet tud ő értelmezni.
Quantall, bár kétségkívül ért ahhoz, amiről beszél, nem egyszerű harcosok által feldolgozható módon adja át mondanivalóját. Frandr nehezen tudná egy mondatban, vagy akár egy levegőre elmondható szövegben összefoglalni a sötételf mondanivalóját. Ám ez nem azért van, mert nem lehetne tömörebben átadni ezt az információmaszlagot, hanem azért, mert Frandrhoz szinte csak minden harmadik szó jut el egy idő után.
Krestvir és Laor mondanivalója emészthető, és az öregek hasznos információval toldják meg. Ám ez legkevésbé sem nyugtatja meg a harcost. A tűzbe nézve magát látja, ahogy akármilyen hosszan küzdi le az ellenséget, egy idő után messze túl sokan lesznek, és pusztán elsodorják.
Krestvir felveti, hogy elmehetnének, erősítésért, vagy erőforrásokért, esetleg, hogy a saját bőrüket mentsék. Frandrról senki sem mondhatja azt, hogy gyáva ember, ám megérti, miért veti fel a dolgot Krestvir. Több harcos, több mágus, több gyógyító... Nem hiszi, hogy elegen lennének a feladathoz.
Az öregek idővel kapcsolatos megjegyzésébe inkább nem gondol bele. Sőt, lassan már egyre kevesebb dolgot hall meg a beszélgetésből, és végül előrebukik a feje. Ám egy pillanattal később felpattan a szeme. Pillantása először értetlenül nézi Laort, ám mikor követi annak pillantását, pillanatok alatt olyan nézést produkál, ami a "Ha nem lennék holtfáradt, felpofoználak" és a "Tényleg ilyen hülye vagy?" közé illeszthető be. Haja több árnyalatot sötétedik hirtelen.
Ingerülten mordul fel, majd arckifejezéséhez illő hangszínnel felszólal.*
-Szólhattál volna már az elején, hogy cél nélküli halálért jöttünk ide. Ha bárkit hazaküldesz, a többieknek esélye sem marad. Se a sikerre, se a túlélésre, csak ezeknek
*mutat az ajtó felé*
-a gyarapítására. És én ennél értékesebb halált tervezek halni.
*Ezután visszafordul a tűz felé. Most már esélyesen nem fogja elnyomni az álom, csak majd akkor, amikor vége a beszélgetésnek, és a többiek is aludni készülődnek.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*Laor elfogadja Quantall érvelését, ami Frandrben nem kelt ellenérzéseket, sőt. Számára egyszerre egy felfoghatatlan hatalmú gonosz kozmikus entitás bőven elég, nem kell még tetézni a dolgot.
A kormos ezután folytatja gondolatmenetét, és a tüzet nézve Frandr, aki, bár még ébren van, már egyre közelebb kerül az álomvilághoz, látni véli az általa leírt dolgokat. Égő városok, gonosz istenek szolgái, olyanok, amikkel a mai nap során találkozott, és még sok más, amit legrosszabb lázálmában sem tudna elképzelni.
Ahogy halad tovább a beszélgetés, ő egyre jobban belemélyed a csendes megfigyelő szerepébe. Ezt csak helyenként szakítja meg, ingerült, életunt kifejezésével. Vendéglátója arcára pillantva látja, hogy amaz nem cáfolja meg, amit mond.
Viszont az sem kerüli el a figyelmét, ahogy senki másnak sem, hogy az öregek közel sem mondanak el mindent nekik, és ami információt megosztanak velük, az ahhoz hasonló, mint Abogr végtelenül hasznos tanácsa, amiért Natalaydát keresztül szalajtotta a mocsáron, miután lusta volt lejönni a tornyából, hogy személyesen mondja el.
Laor múltjából valami fájdalmasra utalgatnak. Vezetőjük reakciójából, és abból, ahogy beszélnek az öregek, ezt nem nehéz leszűrni. És Frandr őszintén nem lenne meglepve, ha Laor megtenné, amit fontolgat. Nem arra néz éppen, és már kezd hozzászokni, hogy nincs mindennek értelme, amit az öregek mondanak, így ezek közé sorolja azt is, hogy négyszemközti beszélgetést emlegetnek.
Végül civil módon folytatódik a beszélgetés, ami persze a harcos szempontjából annyit jelent, hogy minél több információ hangzik el, annál kevesebbet tud ő értelmezni.
Quantall, bár kétségkívül ért ahhoz, amiről beszél, nem egyszerű harcosok által feldolgozható módon adja át mondanivalóját. Frandr nehezen tudná egy mondatban, vagy akár egy levegőre elmondható szövegben összefoglalni a sötételf mondanivalóját. Ám ez nem azért van, mert nem lehetne tömörebben átadni ezt az információmaszlagot, hanem azért, mert Frandrhoz szinte csak minden harmadik szó jut el egy idő után.
Krestvir és Laor mondanivalója emészthető, és az öregek hasznos információval toldják meg. Ám ez legkevésbé sem nyugtatja meg a harcost. A tűzbe nézve magát látja, ahogy akármilyen hosszan küzdi le az ellenséget, egy idő után messze túl sokan lesznek, és pusztán elsodorják.
Krestvir felveti, hogy elmehetnének, erősítésért, vagy erőforrásokért, esetleg, hogy a saját bőrüket mentsék. Frandrról senki sem mondhatja azt, hogy gyáva ember, ám megérti, miért veti fel a dolgot Krestvir. Több harcos, több mágus, több gyógyító... Nem hiszi, hogy elegen lennének a feladathoz.
Az öregek idővel kapcsolatos megjegyzésébe inkább nem gondol bele. Sőt, lassan már egyre kevesebb dolgot hall meg a beszélgetésből, és végül előrebukik a feje. Ám egy pillanattal később felpattan a szeme. Pillantása először értetlenül nézi Laort, ám mikor követi annak pillantását, pillanatok alatt olyan nézést produkál, ami a "Ha nem lennék holtfáradt, felpofoználak" és a "Tényleg ilyen hülye vagy?" közé illeszthető be. Haja több árnyalatot sötétedik hirtelen.
Ingerülten mordul fel, majd arckifejezéséhez illő hangszínnel felszólal.*
-Szólhattál volna már az elején, hogy cél nélküli halálért jöttünk ide. Ha bárkit hazaküldesz, a többieknek esélye sem marad. Se a sikerre, se a túlélésre, csak ezeknek
*mutat az ajtó felé*
-a gyarapítására. És én ennél értékesebb halált tervezek halni.
*Ezután visszafordul a tűz felé. Most már esélyesen nem fogja elnyomni az álom, csak majd akkor, amikor vége a beszélgetésnek, és a többiek is aludni készülődnek.*
236. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-04 22:50:28
Üzenet elküldve: 2020-06-04 22:50:28
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
-Kibelezlek, te rohadt snäga! *Vicsorog a szellemalakra. Hogy ez valóban kivitelezhető-e, arról vannak kétségei, mindenesetre ha úgy hozza a sors, nem mulasztja el megkísérelni.
Védekezik, majd újra támad. Szablyájával csap előre, s mivelhogy az első kettő kísérlete elvásott a szellemalak védelmén, ezúttal a felsőtestét célozza meg a szablyával. Megpróbálja jó mélyen s minél gyorsabban felvágni a fénylő jelenést, egyáltalán nincs ínyére a jelenlegi helyzetük. Nincs ideje ellenőrizni, hogy Ordonok vajon hogy boldogul a kettőssel. Csak is dühvel vegyes gyilkos ösztön az, mi vezérli épp, s a szellemalak esetleges bevégzése biztos nem fogja csillapítani ezt az éhségét.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
-Kibelezlek, te rohadt snäga! *Vicsorog a szellemalakra. Hogy ez valóban kivitelezhető-e, arról vannak kétségei, mindenesetre ha úgy hozza a sors, nem mulasztja el megkísérelni.
Védekezik, majd újra támad. Szablyájával csap előre, s mivelhogy az első kettő kísérlete elvásott a szellemalak védelmén, ezúttal a felsőtestét célozza meg a szablyával. Megpróbálja jó mélyen s minél gyorsabban felvágni a fénylő jelenést, egyáltalán nincs ínyére a jelenlegi helyzetük. Nincs ideje ellenőrizni, hogy Ordonok vajon hogy boldogul a kettőssel. Csak is dühvel vegyes gyilkos ösztön az, mi vezérli épp, s a szellemalak esetleges bevégzése biztos nem fogja csillapítani ezt az éhségét.*
235. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-04 14:02:46
Üzenet elküldve: 2020-06-04 14:02:46
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
*A megidézett kerubi érezhetően gyorsabb, mint Roshnek ezt érezheti az ork, így a fénylő testű védelmező megelőzi őt és támadásba lendül. Derengő kardja meglódul és megpróbálja kiütni az ork kezéből a kardot, hogy ezzel tegye kevésbé ártalmassá. De támadása elvásik Roshnek pajzsán és így az ork támadhat rá. Ám a fejre-nyakra mért támadás elakad a kerubi fegyverén. A kerubinak nem sikerül lefegyvereznie az orkot és Roshnek sem tudja kideríteni, hogy sebezhető-e a megidézett lény.
Ordonok sikeresen észleli az Isqeha kardjára kerülő anyagot, amelyről tudhatja, hogy valami ártó matéria lehet, így megpróbálkozhat kibontakozni a harcból. De ez nagyban függ attól is, hogy Isqeha milyen hatékonysággal harcol ellene.
Asema a parancsra ugyancsak kibontakozik, de nem képes különbséget tenni veszélyes vagy kevésbé veszélyes támadás között, így az utolsó parancsnak megfelelően ("Vissza!") nem támad, csak biztos távolságból vicsorog ellenfeleikre. Talán csak akkor támadna, ha más parancsot kapna vagy életveszély fenyegetné gazdáját.
Ordonok dönthetne, hogy vagy hátrál és védekezik, így hatékonyabban védhetné magát vagy kevésbé figyel a védekezésre és az alkalmat keresve támadna az utána lépő Isqehára.
Isqeha bizonyul gyorsabbnak, így ő támadhat elsőként a visszavonulást kezdeményező orkra, méreggel bevont fegyvere Ordonok felé zúg. De az ork résen van, így a veszedelmes pengét sikerül elkerülnie és vissza is támadhat, bár a támadással így nem sikerülhet neki kibontakozni a harcból.
Ám erőfeszítései mégis eredménnyel végződnek, az utána lépő Isqeha védekezését kicselezve kardja végigszántja ellenfele bordáját oldalt, fájdalmas sebet ejtve Isqeha testén, mivel őt nem védi semmiféle páncél vagy vért. A seb fájdalmas és biztosan vérezni is fog, de nem teszi ártalmatlanná Isqehát, viszont a serpenyő nyelve újra megbillen az orkok felé.
Xangjao pillanatnyi nyugalmat lel, amikor Asema visszavonul. Ordonok és Iaqeha összecsapnak, a vén férfi még láthatja, hogy társa bekap egy sebet az ork kardjának nyomán. Terve akár be is válhat, ha sikerrel viszi végbe mozdulatait.
Xangjao pedig sikerrel oldja meg a próbát. Előbb egy mozdulattal kilépve Ordonok oldalába kerül, majd onnan egy sikeres támadással, amely bár nem okoz sérülést, mégis kibillenti egyensúlyából az Isqehát megsebző orkot, így Ordonokot kibillenti egyensúlyából a lökés és oldalra esik. Ugyan támadási és védekezési esélyei most nagyban korlátozottak, hisz szinte féltérden ül az út porában, de nem harcképtelen.
Asema, bár a méreg miatt nem támad Isqehára, látva gazdáját, nekiront Xangjaonak újra. A következő pillanatokban el is dől, sikerül-e megsebeznie a vén férfit.*
//Összefoglalás//
*A kerubinak nem sikerült elfegyvereznie Roshneket, ám az ork sem tudta dűlőre vinni támadását, így ott állóharc alakult ki kettőjük között.
Isqeha mérgezett pengéjét sikerrel kerülte el Ordonok, de az ork kardja végigszántja Isqeha bordáit, újabb sebbel gazdagítva a férfit.
Xangjai terve beválik, támadása végén Ordonok a földre kerül, ám nem harcképtelen, ahogy a megsebzett Isqeha sem. Asema pedig, gazdája vesztét látva ráront Xangjaora.*
//Dobások a kockagurítón!//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
*A megidézett kerubi érezhetően gyorsabb, mint Roshnek ezt érezheti az ork, így a fénylő testű védelmező megelőzi őt és támadásba lendül. Derengő kardja meglódul és megpróbálja kiütni az ork kezéből a kardot, hogy ezzel tegye kevésbé ártalmassá. De támadása elvásik Roshnek pajzsán és így az ork támadhat rá. Ám a fejre-nyakra mért támadás elakad a kerubi fegyverén. A kerubinak nem sikerül lefegyvereznie az orkot és Roshnek sem tudja kideríteni, hogy sebezhető-e a megidézett lény.
Ordonok sikeresen észleli az Isqeha kardjára kerülő anyagot, amelyről tudhatja, hogy valami ártó matéria lehet, így megpróbálkozhat kibontakozni a harcból. De ez nagyban függ attól is, hogy Isqeha milyen hatékonysággal harcol ellene.
Asema a parancsra ugyancsak kibontakozik, de nem képes különbséget tenni veszélyes vagy kevésbé veszélyes támadás között, így az utolsó parancsnak megfelelően ("Vissza!") nem támad, csak biztos távolságból vicsorog ellenfeleikre. Talán csak akkor támadna, ha más parancsot kapna vagy életveszély fenyegetné gazdáját.
Ordonok dönthetne, hogy vagy hátrál és védekezik, így hatékonyabban védhetné magát vagy kevésbé figyel a védekezésre és az alkalmat keresve támadna az utána lépő Isqehára.
Isqeha bizonyul gyorsabbnak, így ő támadhat elsőként a visszavonulást kezdeményező orkra, méreggel bevont fegyvere Ordonok felé zúg. De az ork résen van, így a veszedelmes pengét sikerül elkerülnie és vissza is támadhat, bár a támadással így nem sikerülhet neki kibontakozni a harcból.
Ám erőfeszítései mégis eredménnyel végződnek, az utána lépő Isqeha védekezését kicselezve kardja végigszántja ellenfele bordáját oldalt, fájdalmas sebet ejtve Isqeha testén, mivel őt nem védi semmiféle páncél vagy vért. A seb fájdalmas és biztosan vérezni is fog, de nem teszi ártalmatlanná Isqehát, viszont a serpenyő nyelve újra megbillen az orkok felé.
Xangjao pillanatnyi nyugalmat lel, amikor Asema visszavonul. Ordonok és Iaqeha összecsapnak, a vén férfi még láthatja, hogy társa bekap egy sebet az ork kardjának nyomán. Terve akár be is válhat, ha sikerrel viszi végbe mozdulatait.
Xangjao pedig sikerrel oldja meg a próbát. Előbb egy mozdulattal kilépve Ordonok oldalába kerül, majd onnan egy sikeres támadással, amely bár nem okoz sérülést, mégis kibillenti egyensúlyából az Isqehát megsebző orkot, így Ordonokot kibillenti egyensúlyából a lökés és oldalra esik. Ugyan támadási és védekezési esélyei most nagyban korlátozottak, hisz szinte féltérden ül az út porában, de nem harcképtelen.
Asema, bár a méreg miatt nem támad Isqehára, látva gazdáját, nekiront Xangjaonak újra. A következő pillanatokban el is dől, sikerül-e megsebeznie a vén férfit.*
//Összefoglalás//
*A kerubinak nem sikerült elfegyvereznie Roshneket, ám az ork sem tudta dűlőre vinni támadását, így ott állóharc alakult ki kettőjük között.
Isqeha mérgezett pengéjét sikerrel kerülte el Ordonok, de az ork kardja végigszántja Isqeha bordáit, újabb sebbel gazdagítva a férfit.
Xangjai terve beválik, támadása végén Ordonok a földre kerül, ám nem harcképtelen, ahogy a megsebzett Isqeha sem. Asema pedig, gazdája vesztét látva ráront Xangjaora.*
//Dobások a kockagurítón!//
234. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-03 22:58:08
Üzenet elküldve: 2020-06-03 22:58:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*Hálás a tűzre vetett hasábért, a lángok föléledő fényéért, mert lassan egyedül ez tartja benne a lelket. A két férfi vitáját az istenekről némán hallgatja, de nagyjából osztja a mélységi véleményét. Ugyan egyik istenséggel sem szövetkezne, ha egy mód van rá, de Sa'Tereth volna az utolsó, akihez fordulna. Persze a többi sem sokkal jobb. Elég csak Teysus kis játszadozására gondolni, ami javarészt az artheniori lázadás okozója is volt...
Quantall fejtegetése eléggé leterheli, főként mikor azt kezdi ecsetelni, hogyan kutatják ki a sötét erők a lélek gyengeségeit, hogy aztán kihasználják... Valami ilyesmire számít ugyanis holnap is és nem tudja kiverni a fejéből azt a borzalmat, amivel odakint találkoztak és ami talán még mindig az ajtó előtt ólálkodik.
Rettenetesen fél. A sötétségtől, a jelentől, a holnaptól és a saját gyengeségeitől. Nem akar itt lenni, nem akarja ezt az egészet, nem tudja elhinni, hogy sikerrel járhatnak. Ő maga nem járhat sikerrel, ő ehhez kevés... Igaz, nem is egyedül kell mennie, de ez is nyomasztja. Amiért nem tud hinni a sikerükben, mást sem lát maga előtt csak azt, hogy elveszíti őket. A másik kép pedig az, hogy visszavonulnak, de akkor meg ez az átjáró marad nyitva és a förtelem éri utol őket, talán csak kicsit később...
Megdörgöli a szemét, mert az arcán csiklandós érzést keltenek az akarata ellenére kibukó könnyei. Szipog egy keveset és igyekszik összeszedni magát, hogy kérdezni tudjon.
Azt nem tudja, Laorral mi történik, Ezias mutogatását egyszerű gesztikulációnak, lendületes testbeszédnek véli.
Majd az ő kérdései kerülnek terítékre...
Mikor a férfi az ő gyerekkorát említi, természetesen fölkapja a tekintetét és megdobban a szíve az izgatottságtól. A múltja titka talán itt hever előtte, az Őrzők őt is ismernék?
Türtőzteti azonban kíváncsiságát, mert ennél fontosabb megbeszélnivalóik is vannak.
Végighallgatva, hogy miféle akadályok várhatnak majd rájuk, letesz arról a gondolatról, ami már régóta foglalkoztatta, csak a félelem miatt fölvetni sem merte. Azt tervezte ugyanis, hogy egyedül megy a tornyokhoz, ehhez a megfelelő előkészületeket is megtette. Ezért ásott kis medret reggel a sziklánál, ami a vizet összegyűjti, ezért gyűjtött kavicsokat a tó partján...
Mégsem érez megkönnyebbülést, hogy ettől a tehertől megszabadult és nem egyedül kell mennie. Jelenlegi helyzetükben aligha van, mi felderíthetné a kedvét.
Az elmondottak alapján van esélyük kijutni innen, de csak megfutamodás gyanánt. Ha küldetésüket teljesíteni akarják, akkor nincs értelme visszafordulni, mert nem tudni, hova térne vissza, s mennyi idő telne el itt, míg a csapattól leválva ellátmányt vagy támogatást hoz...
Azért ez is egy újabb kő a gyomrába. Mi van, ha a kinti világ is megváltozik és tényleg évtizedek vagy századok telnek el, mire kijutnak innen? Ha kijutnak...*
- Nem lehetne teljesen elzárni ezt a területet? Hogy se ki, se be ne lehessen járni? Nem lehet ezt a védelmet örökké fenntartani? - *Sejti, hogy butaságot kérdez, mert ha volna ilyen megoldás, akkor nyilván már eszközölték volna... de muszáj kérdeznie. Talán a menekülőutat keresi. Nem mintha olyan biztonságosnak érezné, hogy rés van a világukon, az onnan jövő lényeket föltartóztató mágikus védelem ide, vagy oda... De minden lehetőséget igyekszik fölmérni.
A fényvirág varázslattal kapcsolatban nem kap biztató választ, s ezt meg is jegyzi magának. Ami jobban elkeseríti, az az, hogy Taitos átkában sem tudnak neki segíteni.
Csalódottan babrál a kezeivel, nem vigasztalja, hogy az Őrzők ilyen nagy bizalmat fektetnek beléjük a tornyokkal kapcsolatban. Azért elméjében elraktároz mindent, amit megtudtak.
Fáradt már ő is. Laor megjegyzését nem tudja hova tenni, vagy értelmezni. Kik nem maradnak itt, és mit akar ez jelenteni? Netán egyeseket haza akar küldeni a férfi?
De nem kérdez most rá, a tervezés további része marad a holnapra, mert a csapat egy része már álomba is merült, értelmetlen volna a megbeszélés.
Lefekszik Kilencedik mellé, mert annyira kimerült, hogy a pihenésre való vágya a bizalmatlanságnak nem hagyott helyet, s eszébe sem jut, hogy idebent is őrködniük kellene.*
- Az én múltamat is ismerik? - *Kérdezi még utoljára, a két férfira pillantva. Feltűnt neki, hogy a nevével kapcsolatos kérdésére nem válaszoltak... Bármilyen rövid válaszba belenyugszik azonban, aztán már megpróbál aludni. A fáradtság vélhetően meg is teszi a dolgát, jóllehet a rettegéstől zaklatott, s az is kétséges, hogy álmai mennyire lesznek békések.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.03 23:02:47
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*Hálás a tűzre vetett hasábért, a lángok föléledő fényéért, mert lassan egyedül ez tartja benne a lelket. A két férfi vitáját az istenekről némán hallgatja, de nagyjából osztja a mélységi véleményét. Ugyan egyik istenséggel sem szövetkezne, ha egy mód van rá, de Sa'Tereth volna az utolsó, akihez fordulna. Persze a többi sem sokkal jobb. Elég csak Teysus kis játszadozására gondolni, ami javarészt az artheniori lázadás okozója is volt...
Quantall fejtegetése eléggé leterheli, főként mikor azt kezdi ecsetelni, hogyan kutatják ki a sötét erők a lélek gyengeségeit, hogy aztán kihasználják... Valami ilyesmire számít ugyanis holnap is és nem tudja kiverni a fejéből azt a borzalmat, amivel odakint találkoztak és ami talán még mindig az ajtó előtt ólálkodik.
Rettenetesen fél. A sötétségtől, a jelentől, a holnaptól és a saját gyengeségeitől. Nem akar itt lenni, nem akarja ezt az egészet, nem tudja elhinni, hogy sikerrel járhatnak. Ő maga nem járhat sikerrel, ő ehhez kevés... Igaz, nem is egyedül kell mennie, de ez is nyomasztja. Amiért nem tud hinni a sikerükben, mást sem lát maga előtt csak azt, hogy elveszíti őket. A másik kép pedig az, hogy visszavonulnak, de akkor meg ez az átjáró marad nyitva és a förtelem éri utol őket, talán csak kicsit később...
Megdörgöli a szemét, mert az arcán csiklandós érzést keltenek az akarata ellenére kibukó könnyei. Szipog egy keveset és igyekszik összeszedni magát, hogy kérdezni tudjon.
Azt nem tudja, Laorral mi történik, Ezias mutogatását egyszerű gesztikulációnak, lendületes testbeszédnek véli.
Majd az ő kérdései kerülnek terítékre...
Mikor a férfi az ő gyerekkorát említi, természetesen fölkapja a tekintetét és megdobban a szíve az izgatottságtól. A múltja titka talán itt hever előtte, az Őrzők őt is ismernék?
Türtőzteti azonban kíváncsiságát, mert ennél fontosabb megbeszélnivalóik is vannak.
Végighallgatva, hogy miféle akadályok várhatnak majd rájuk, letesz arról a gondolatról, ami már régóta foglalkoztatta, csak a félelem miatt fölvetni sem merte. Azt tervezte ugyanis, hogy egyedül megy a tornyokhoz, ehhez a megfelelő előkészületeket is megtette. Ezért ásott kis medret reggel a sziklánál, ami a vizet összegyűjti, ezért gyűjtött kavicsokat a tó partján...
Mégsem érez megkönnyebbülést, hogy ettől a tehertől megszabadult és nem egyedül kell mennie. Jelenlegi helyzetükben aligha van, mi felderíthetné a kedvét.
Az elmondottak alapján van esélyük kijutni innen, de csak megfutamodás gyanánt. Ha küldetésüket teljesíteni akarják, akkor nincs értelme visszafordulni, mert nem tudni, hova térne vissza, s mennyi idő telne el itt, míg a csapattól leválva ellátmányt vagy támogatást hoz...
Azért ez is egy újabb kő a gyomrába. Mi van, ha a kinti világ is megváltozik és tényleg évtizedek vagy századok telnek el, mire kijutnak innen? Ha kijutnak...*
- Nem lehetne teljesen elzárni ezt a területet? Hogy se ki, se be ne lehessen járni? Nem lehet ezt a védelmet örökké fenntartani? - *Sejti, hogy butaságot kérdez, mert ha volna ilyen megoldás, akkor nyilván már eszközölték volna... de muszáj kérdeznie. Talán a menekülőutat keresi. Nem mintha olyan biztonságosnak érezné, hogy rés van a világukon, az onnan jövő lényeket föltartóztató mágikus védelem ide, vagy oda... De minden lehetőséget igyekszik fölmérni.
A fényvirág varázslattal kapcsolatban nem kap biztató választ, s ezt meg is jegyzi magának. Ami jobban elkeseríti, az az, hogy Taitos átkában sem tudnak neki segíteni.
Csalódottan babrál a kezeivel, nem vigasztalja, hogy az Őrzők ilyen nagy bizalmat fektetnek beléjük a tornyokkal kapcsolatban. Azért elméjében elraktároz mindent, amit megtudtak.
Fáradt már ő is. Laor megjegyzését nem tudja hova tenni, vagy értelmezni. Kik nem maradnak itt, és mit akar ez jelenteni? Netán egyeseket haza akar küldeni a férfi?
De nem kérdez most rá, a tervezés további része marad a holnapra, mert a csapat egy része már álomba is merült, értelmetlen volna a megbeszélés.
Lefekszik Kilencedik mellé, mert annyira kimerült, hogy a pihenésre való vágya a bizalmatlanságnak nem hagyott helyet, s eszébe sem jut, hogy idebent is őrködniük kellene.*
- Az én múltamat is ismerik? - *Kérdezi még utoljára, a két férfira pillantva. Feltűnt neki, hogy a nevével kapcsolatos kérdésére nem válaszoltak... Bármilyen rövid válaszba belenyugszik azonban, aztán már megpróbál aludni. A fáradtság vélhetően meg is teszi a dolgát, jóllehet a rettegéstől zaklatott, s az is kétséges, hogy álmai mennyire lesznek békések.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.03 23:02:47
233. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-03 21:06:01
Üzenet elküldve: 2020-06-03 21:06:01
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
//Carsaadi//
*Egy apró vízcsepp pottyan valahol a távolban a barlang padozatán összegyűlt kis tócsába, s halkan puttyan, majd nem sokra rá követi egy másik is. Hűvös, kissé talán fémes illata van, a minden bizonnyal ásványokban gazdag nedvességnek, egészen kitisztítja a tüdőt a falak sótartalma, kellemes itt üldögélni és beszélgetni. Egy kissé talán zavaró lehet a tiszta illatba bekúszó, öblös dohányfüst szaga, de különösebben ne zavarja az összképet:*
- Fehér Mareriries, kinek hatalmas szárnyai úgy szelték a levegőt, hogy a nagyobb sasok is irigyelték. *Mesél halkan, reszelős hangon.* A Gondoskodó, kinek mentalitása tán tiédhez hasonlatos, kicsi tündér... elvonultan élt, s az erdő állatai vették körül, kik meggyászolták, mikor elment. Az Őrült Mareiis, az ősi múltból, ki varázslatra fogékony elméjét a tűz szolgálatába vetette, távoli rokonod ő is, bizony! *Fejtegeti tovább, aztán csak legyint.*
- Mára semmik, csupán emlékük teszi színesebbé a múlt szürke ködét. *Lágyul mosolya, miközben aztán a lányt hallgatja, nincs ellenére, hogy közelebb jöjjön, s, hogy kezét megszorítsa. Erős tartású, de meglehetősen vén és eres kezet érezhet a tündér, melyben ugyan akad még a régmúlt energiájából, de érezhetően fogyóban, most sokkal inkább Ezias, a bölcs bácsi, ahogyan a tündér is nevezte.*
- Úgy hát... *Bólint.* Nem csalódtam benned, kis Carsaadi, Mareriries lánya. *Emeli fel kezét, s érdes hüvelykujjával simít végig a leány arcán.*
- Sok minden függ, sok mindentől kedvesem. Olykor a halál a születés, s a születés a halál, váltva kergetik egymást, utolérni nem fogják sohasem. *Sóhajtva ereszkedik meg válla.*
- Nem beszélhetsz róla senkinek, ami álmot láttál, s nem mondhatod, hogy mire készülsz. Sokféle jövőt látok, sokféle végkifejlettel, előre megmondani a holtbiztost, nehézkesen lehet, s jós nem vagyok, hogy jóslatokba bocsátkozzam, elégedj hát meg ennyivel kedvesem, de segíthetsz, ó nagyon is segíthetsz! A tiéd a Víz tornya, bárhogy győzködjenek, máshová ne, csak oda menj. *Fejezi be mondandóját, s ismét maga elé meredve pipájába szív.*
- Hamarosan felébredsz, Carsaadi, egyél, s igyál, holnap nem lesz rá gondod. Már felkészültél. *Mosolyodik el utoljára, s lassan, kissé nyögve feláll.*
- Van-e még kérdésed, leány, mielőtt megébredsz?
//Alyo//
*Látszólag mulattatja, sőt kedvére van a lány szemforgatása és dacossága, mintha saját lányát látná benne, ha volt egyáltalán, legalábbis szemeinek csillogása régmúlt fiatalságát idézik fel.*
- Kedves lány vagy te, bár jól titkolod! *Göcög fel ismét.* Bizony, a levegő tornya. *Bólint ráerősítésképpen, majd meglepetten pillant fel két füstölés között.*
- Tán te is előre látod a jövőt? Vagy jól titkolod? *Hunyorog gyanakvóan, aztán elneveti magát.*
- Nem beszélhetsz senkinek az álmodról, így van, úgy látszik, ez valami íratlan szabály lehet. *Vonja meg a vállát.*
- Bár nem szeretem a titkokat magam sem, de ennek így kell lennie. *Sóhajt fel.* Egyébiránt ne érezd fenyegetőnek... hiszen már találkoztunk sőt... az is lehet ugyanezeket a kérdéseket már fel is tetted nekem, vagy rosszul emlékeznék? *Kacsint a lányra, s hirtelen fodrozódni kezd alakja, Alyonak tán hunyorognia kell, mintha egy utolsókat pislákoló gyertya fényébe borulna minden. Aztán hullámozni kezd a barlang fala, a tábortűz, az étel, Alyo kezében, s minden más, mi körbeveszi, a látomás, vagy vízió, úgy látszik eltűnőben, Alyo hamarosan felébred, s abban az ágyban találja magát, ahová a többiek lefektették. Fájdalma nincs, sőt, kifejezetten energikusnak érzi magát.*
//Krestvir, Laor, Quantall, Frandr//
*A tűz lassan leég, ezért Ezias gondosan helyez rá egy hasábot, közben szelíd tekintettel pillant a nem messze mellette elgondolkodó Frandrra, a harcosra. Megjegyzésének élét érzi, ahogyan igazságát is, ezért némán bólint csupán. Nem tudni, hogy hány, meg hány csatát élhetett meg már az öreg, minden bizonnyal nem egyet, s nem is kettőt. Arcára világok harcának redői húzódnak, s rajzolnak idős ábrát, akár egy festmény, mely időtlen, s melyen a múlt és jövő színei átmenetet képeznek. Halkan felsóhajt, elébb Laor és Quantall csendes okfejtését, halk disputáját, fejtegetését hallgatja végig, akár csak társa, nem szól közbe, kizárólag, mikor egyenesen neki szegezik a kérdést. Függetlenül Ahroius tiltakozásától beszélni kezd:*
- Négyszemközt harcos... négyszemközt. *Mondja halkan, s hirtelen Laor homlokára mutat. A férfi, egy pillanatra megszédül, a szoba elhomályosodik:*
- Minden összefügg mindennel, fiam, ne rám légy haraggal! *Reszelős hangján szólal meg, s dús szemöldök alatti szúrós tekintete Laor szemeibe mélyed, s a világ eltorzul, majd megjelenik...*
//Laor//
*Elnéz felfelé a folyón amerre Arteniort véli és úgy érzi, hogy a szíve ki akar ugrani a mellkasából. Visszafordul tanácstalanul a többiekhez, aztán ismét előre bámul. Nagyon, de nagyon úgy érzi, hogy már ott kéne lennie, tennie kéne valamit, csak így tudná elűzni ezt az érzést. Bal kezével letámaszkodik a korlátra, elkeskenyülő szájjal mered előre, jobb keze pedig ökölbe szorul. Észre sem veszi, hogy körmei saját tenyerébe vájnak, és ujjai közül vér serken...*
//Krestvir, Laor, Quantall, Frandr//
- Hogy kegyetlen játékot űz a sors, s néha az emlékek hiányának fájdalma jobb, mint maga az emlék. *Laor ismét a szobában találja magát, ugyan még bizonytalan, meglepett, de régi ereje visszatér, csak a szokványos fáradtságot érzi. Időközben Krestvir is kérdez, s a közjáték miatt Quantall fejtegetésének kérdései kissé később kerülnek megválaszolásra, melyet Ahroius jelez is neki. Ezias, Ahroiusra néz, a lány elhangzó kérdése után. Ahroius nem rest válaszolni:*
- Jól mondod, Krestvir, mindig is okos voltál, s alaposan figyelsz, koncentrálsz! Akár csak gyermekként. *Mosolyodik el sejtelmesen, tenyerébe rejtve ajkait.* Az acél a védelem ellen kell, számos ellen érkezik, s minden egyes elrontott próbálkozás után számuk megkétszereződik. Ha sokat hibáztok, végtelen sereggel nézhettek szembe. *Sötétül el tekintete, s vált kissé nehézkesebbre hangja.*
- Akár az eddigi próbálkozók... láthattátok az eredményt. *Pillant a gondosan zárt ajtó felé.*
- Visszafordulhattok. *Adja meg az egyszerű választ.* A varázst megszüntethetjük, s az út szabaddá válik, a karavánpihenő romjain továbbra is pusztulás és halál vár mindenkire, aki szándékosan, vagy szándék nélkül betévedne. Persze, mi igyekszünk megmenteni azokat, akik hagyják. *Megdörgöli halántékát, látszik, hogy fáradt már, de igyekszik minden kérdésre pontosan válaszolni.* AZ idő? Ha telik egyáltalán, lehet gyorsabb, lehet lassabb, lehet már hónapok óta úton vagytok, az is lehet, hogy évtizedek teltek el, Krestvir. Sok mindentől függ, sok minden. *Mondja ki a végső szót, mely végeredményben mindent és semmit is jelent egyszerre.*
- Á, a fényvarázs, szép ötlet, de el kell szomorítsalak. Ezek a lények nem élők, soha nem is voltak azok, sajnos nincs mit kiűzni belőlük. A megoldást tudni fogjátok idővel, legalábbis remélem, ha elég kitartóak vagytok. Sajnos ez idővel változott, az is lehet, hogy nem is egyszer. *A következő kérdésre azonban összevonja szemöldökét, majd Eziasra is pillant, aki fejét csóválja.*
- Halál-bélyeg? Fekete pont... ez érdekes... *Gondolkodik el egy pillanatra, majd felkapva ismét tekintetét nemet int.* Nem segíthetünk. Ebben nem. *Csóválja meg fejét.* A tornyok esetében viszont... lehet a legegyszerűbb gondolat, vagy tett a megfelelő, de lehet, hogy egy bonyolult ellen varázs. *Krestvir felé hajol, s elmosolyodik, majd a többiekre néz.* Hiszem, hogy megfejtitek a feladványt.
*Időközben Frandrt elnyomja a buzgóság, feje lassan bukik előre, s régi harcosok módjára, kik, mint a végtelen pusztán, pislákoló tábortűz előtt, alszanak el, mikor őrségváltás jön. De csak egy pillanatra, hisz az ilyen harcosok mindig készen állnak, az öreg szelíd pillantása ismét Frandrra vetül.*
- Segíteni fogunk, Vezér, segítünk. *Szólal meg csendesen a tűz előtt.* Amikor kellünk ott leszünk, soha nem tudhatjátok, hogy honnan jön valójában segítség. *Nem néz fel, szinte magának mondja, s mégis Laornak és Quantallnak egyaránt válaszol, bár közülük az egyikük, talán kis kitérője után már nem is annyira érzi fontosnak ezen kérdés megválaszolását.*
- Okfejtésed többnyire helyes volt, mélységi. *Bólint elismerően átvéve a szót Ahroius.* Mi sokféle utat járunk. *Mosolyodik el.* Sokfelé és sokszor, sok időben, talán mióta világ a világ. *Kuncog fel fáradtan, szemeit megdörzsölve.* S, hogy Sa'Thereth segítségét miért ne kérjétek? *Megvonja a vállát, s a tűzbe réved, költői kérdés ide, vagy oda.* Mert már megtettétek egyszer, s nem lett jó vége, erre jó, ha emlékeztek, holnap is. *Vékonnyá válnak ajkai, mikor összeszorítja azokat.*
- Javaslom, elég a kérdésekből... *Áll fel, kissé nyújtózva egyet.* Aludjatok... holnap... majd holnap.
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
//Carsaadi//
*Egy apró vízcsepp pottyan valahol a távolban a barlang padozatán összegyűlt kis tócsába, s halkan puttyan, majd nem sokra rá követi egy másik is. Hűvös, kissé talán fémes illata van, a minden bizonnyal ásványokban gazdag nedvességnek, egészen kitisztítja a tüdőt a falak sótartalma, kellemes itt üldögélni és beszélgetni. Egy kissé talán zavaró lehet a tiszta illatba bekúszó, öblös dohányfüst szaga, de különösebben ne zavarja az összképet:*
- Fehér Mareriries, kinek hatalmas szárnyai úgy szelték a levegőt, hogy a nagyobb sasok is irigyelték. *Mesél halkan, reszelős hangon.* A Gondoskodó, kinek mentalitása tán tiédhez hasonlatos, kicsi tündér... elvonultan élt, s az erdő állatai vették körül, kik meggyászolták, mikor elment. Az Őrült Mareiis, az ősi múltból, ki varázslatra fogékony elméjét a tűz szolgálatába vetette, távoli rokonod ő is, bizony! *Fejtegeti tovább, aztán csak legyint.*
- Mára semmik, csupán emlékük teszi színesebbé a múlt szürke ködét. *Lágyul mosolya, miközben aztán a lányt hallgatja, nincs ellenére, hogy közelebb jöjjön, s, hogy kezét megszorítsa. Erős tartású, de meglehetősen vén és eres kezet érezhet a tündér, melyben ugyan akad még a régmúlt energiájából, de érezhetően fogyóban, most sokkal inkább Ezias, a bölcs bácsi, ahogyan a tündér is nevezte.*
- Úgy hát... *Bólint.* Nem csalódtam benned, kis Carsaadi, Mareriries lánya. *Emeli fel kezét, s érdes hüvelykujjával simít végig a leány arcán.*
- Sok minden függ, sok mindentől kedvesem. Olykor a halál a születés, s a születés a halál, váltva kergetik egymást, utolérni nem fogják sohasem. *Sóhajtva ereszkedik meg válla.*
- Nem beszélhetsz róla senkinek, ami álmot láttál, s nem mondhatod, hogy mire készülsz. Sokféle jövőt látok, sokféle végkifejlettel, előre megmondani a holtbiztost, nehézkesen lehet, s jós nem vagyok, hogy jóslatokba bocsátkozzam, elégedj hát meg ennyivel kedvesem, de segíthetsz, ó nagyon is segíthetsz! A tiéd a Víz tornya, bárhogy győzködjenek, máshová ne, csak oda menj. *Fejezi be mondandóját, s ismét maga elé meredve pipájába szív.*
- Hamarosan felébredsz, Carsaadi, egyél, s igyál, holnap nem lesz rá gondod. Már felkészültél. *Mosolyodik el utoljára, s lassan, kissé nyögve feláll.*
- Van-e még kérdésed, leány, mielőtt megébredsz?
//Alyo//
*Látszólag mulattatja, sőt kedvére van a lány szemforgatása és dacossága, mintha saját lányát látná benne, ha volt egyáltalán, legalábbis szemeinek csillogása régmúlt fiatalságát idézik fel.*
- Kedves lány vagy te, bár jól titkolod! *Göcög fel ismét.* Bizony, a levegő tornya. *Bólint ráerősítésképpen, majd meglepetten pillant fel két füstölés között.*
- Tán te is előre látod a jövőt? Vagy jól titkolod? *Hunyorog gyanakvóan, aztán elneveti magát.*
- Nem beszélhetsz senkinek az álmodról, így van, úgy látszik, ez valami íratlan szabály lehet. *Vonja meg a vállát.*
- Bár nem szeretem a titkokat magam sem, de ennek így kell lennie. *Sóhajt fel.* Egyébiránt ne érezd fenyegetőnek... hiszen már találkoztunk sőt... az is lehet ugyanezeket a kérdéseket már fel is tetted nekem, vagy rosszul emlékeznék? *Kacsint a lányra, s hirtelen fodrozódni kezd alakja, Alyonak tán hunyorognia kell, mintha egy utolsókat pislákoló gyertya fényébe borulna minden. Aztán hullámozni kezd a barlang fala, a tábortűz, az étel, Alyo kezében, s minden más, mi körbeveszi, a látomás, vagy vízió, úgy látszik eltűnőben, Alyo hamarosan felébred, s abban az ágyban találja magát, ahová a többiek lefektették. Fájdalma nincs, sőt, kifejezetten energikusnak érzi magát.*
//Krestvir, Laor, Quantall, Frandr//
*A tűz lassan leég, ezért Ezias gondosan helyez rá egy hasábot, közben szelíd tekintettel pillant a nem messze mellette elgondolkodó Frandrra, a harcosra. Megjegyzésének élét érzi, ahogyan igazságát is, ezért némán bólint csupán. Nem tudni, hogy hány, meg hány csatát élhetett meg már az öreg, minden bizonnyal nem egyet, s nem is kettőt. Arcára világok harcának redői húzódnak, s rajzolnak idős ábrát, akár egy festmény, mely időtlen, s melyen a múlt és jövő színei átmenetet képeznek. Halkan felsóhajt, elébb Laor és Quantall csendes okfejtését, halk disputáját, fejtegetését hallgatja végig, akár csak társa, nem szól közbe, kizárólag, mikor egyenesen neki szegezik a kérdést. Függetlenül Ahroius tiltakozásától beszélni kezd:*
- Négyszemközt harcos... négyszemközt. *Mondja halkan, s hirtelen Laor homlokára mutat. A férfi, egy pillanatra megszédül, a szoba elhomályosodik:*
- Minden összefügg mindennel, fiam, ne rám légy haraggal! *Reszelős hangján szólal meg, s dús szemöldök alatti szúrós tekintete Laor szemeibe mélyed, s a világ eltorzul, majd megjelenik...*
//Laor//
*Elnéz felfelé a folyón amerre Arteniort véli és úgy érzi, hogy a szíve ki akar ugrani a mellkasából. Visszafordul tanácstalanul a többiekhez, aztán ismét előre bámul. Nagyon, de nagyon úgy érzi, hogy már ott kéne lennie, tennie kéne valamit, csak így tudná elűzni ezt az érzést. Bal kezével letámaszkodik a korlátra, elkeskenyülő szájjal mered előre, jobb keze pedig ökölbe szorul. Észre sem veszi, hogy körmei saját tenyerébe vájnak, és ujjai közül vér serken...*
//Krestvir, Laor, Quantall, Frandr//
- Hogy kegyetlen játékot űz a sors, s néha az emlékek hiányának fájdalma jobb, mint maga az emlék. *Laor ismét a szobában találja magát, ugyan még bizonytalan, meglepett, de régi ereje visszatér, csak a szokványos fáradtságot érzi. Időközben Krestvir is kérdez, s a közjáték miatt Quantall fejtegetésének kérdései kissé később kerülnek megválaszolásra, melyet Ahroius jelez is neki. Ezias, Ahroiusra néz, a lány elhangzó kérdése után. Ahroius nem rest válaszolni:*
- Jól mondod, Krestvir, mindig is okos voltál, s alaposan figyelsz, koncentrálsz! Akár csak gyermekként. *Mosolyodik el sejtelmesen, tenyerébe rejtve ajkait.* Az acél a védelem ellen kell, számos ellen érkezik, s minden egyes elrontott próbálkozás után számuk megkétszereződik. Ha sokat hibáztok, végtelen sereggel nézhettek szembe. *Sötétül el tekintete, s vált kissé nehézkesebbre hangja.*
- Akár az eddigi próbálkozók... láthattátok az eredményt. *Pillant a gondosan zárt ajtó felé.*
- Visszafordulhattok. *Adja meg az egyszerű választ.* A varázst megszüntethetjük, s az út szabaddá válik, a karavánpihenő romjain továbbra is pusztulás és halál vár mindenkire, aki szándékosan, vagy szándék nélkül betévedne. Persze, mi igyekszünk megmenteni azokat, akik hagyják. *Megdörgöli halántékát, látszik, hogy fáradt már, de igyekszik minden kérdésre pontosan válaszolni.* AZ idő? Ha telik egyáltalán, lehet gyorsabb, lehet lassabb, lehet már hónapok óta úton vagytok, az is lehet, hogy évtizedek teltek el, Krestvir. Sok mindentől függ, sok minden. *Mondja ki a végső szót, mely végeredményben mindent és semmit is jelent egyszerre.*
- Á, a fényvarázs, szép ötlet, de el kell szomorítsalak. Ezek a lények nem élők, soha nem is voltak azok, sajnos nincs mit kiűzni belőlük. A megoldást tudni fogjátok idővel, legalábbis remélem, ha elég kitartóak vagytok. Sajnos ez idővel változott, az is lehet, hogy nem is egyszer. *A következő kérdésre azonban összevonja szemöldökét, majd Eziasra is pillant, aki fejét csóválja.*
- Halál-bélyeg? Fekete pont... ez érdekes... *Gondolkodik el egy pillanatra, majd felkapva ismét tekintetét nemet int.* Nem segíthetünk. Ebben nem. *Csóválja meg fejét.* A tornyok esetében viszont... lehet a legegyszerűbb gondolat, vagy tett a megfelelő, de lehet, hogy egy bonyolult ellen varázs. *Krestvir felé hajol, s elmosolyodik, majd a többiekre néz.* Hiszem, hogy megfejtitek a feladványt.
*Időközben Frandrt elnyomja a buzgóság, feje lassan bukik előre, s régi harcosok módjára, kik, mint a végtelen pusztán, pislákoló tábortűz előtt, alszanak el, mikor őrségváltás jön. De csak egy pillanatra, hisz az ilyen harcosok mindig készen állnak, az öreg szelíd pillantása ismét Frandrra vetül.*
- Segíteni fogunk, Vezér, segítünk. *Szólal meg csendesen a tűz előtt.* Amikor kellünk ott leszünk, soha nem tudhatjátok, hogy honnan jön valójában segítség. *Nem néz fel, szinte magának mondja, s mégis Laornak és Quantallnak egyaránt válaszol, bár közülük az egyikük, talán kis kitérője után már nem is annyira érzi fontosnak ezen kérdés megválaszolását.*
- Okfejtésed többnyire helyes volt, mélységi. *Bólint elismerően átvéve a szót Ahroius.* Mi sokféle utat járunk. *Mosolyodik el.* Sokfelé és sokszor, sok időben, talán mióta világ a világ. *Kuncog fel fáradtan, szemeit megdörzsölve.* S, hogy Sa'Thereth segítségét miért ne kérjétek? *Megvonja a vállát, s a tűzbe réved, költői kérdés ide, vagy oda.* Mert már megtettétek egyszer, s nem lett jó vége, erre jó, ha emlékeztek, holnap is. *Vékonnyá válnak ajkai, mikor összeszorítja azokat.*
- Javaslom, elég a kérdésekből... *Áll fel, kissé nyújtózva egyet.* Aludjatok... holnap... majd holnap.
232. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-01 18:27:27
Üzenet elküldve: 2020-06-01 18:27:27
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*A sötétben kitágulnak az ork pupillái, ahogy nyugtalanul mozgatja ide-oda fejét, lassan felismerve a kunyhó hétköznapi berendezéseit. Akárhogy is, eddig semmi természetelleneset nem vesz észre, még a romlott étel szaga is csak enyhén irritálja szaglószervét. Az eleinte sötétben rejtőzködő, gyanús vonalak most átlagos tárgyakként rajzolódnak ki számára, de ez csak tovább zavarja amúgy is felhős hangulatát. Rendes otthonnak is gondolná Ukrom, ha nem látta volna az iménti holttestet.
- Nem. *rázná is fejét válaszához, de tudja, hogy ebben a fényforrásban nem lenne sok értelme. Várjunk csak, hát fényforrás. Az kéne ide. Igaza van Nawanthirinek.*
A tőle legközelebbi falat célozva mind szemét, mind tapintását használva próbál egy gyertyát szerezni. De ha még sikerrel is jár, azon fog főni az agya, hogy a mécsesnek találjon valamiféle gyújtóforrást. Az őrajta lévő fölszerelés egyike sem jó erre, úgyhogy Tekintetét a kijárathoz véve meg próbálja keresni útitársa tekintetét.*
- Gondolom, neked sincs olajat. Ha tudsz, a ház körül szerezz valamit. Addig is.. - *Visszafordítja fejét a sötétségbe, ahol még mindig az ismeretlen egy része fogadja. Remélhetőleg már nem sokáig.
Addig is a teljes házat átjárja, saroktól sarokig. Kezével próbálja kitapintani az útját, fegyverét most visszatéve helyére. Most nem tudná használni, főleg ilyen kis helyiségben. A falakat is megpróbálja szemügyre venni, hátha valami rajtuk lelhető jel tartalmazza válaszukat.*
*A sötétben kitágulnak az ork pupillái, ahogy nyugtalanul mozgatja ide-oda fejét, lassan felismerve a kunyhó hétköznapi berendezéseit. Akárhogy is, eddig semmi természetelleneset nem vesz észre, még a romlott étel szaga is csak enyhén irritálja szaglószervét. Az eleinte sötétben rejtőzködő, gyanús vonalak most átlagos tárgyakként rajzolódnak ki számára, de ez csak tovább zavarja amúgy is felhős hangulatát. Rendes otthonnak is gondolná Ukrom, ha nem látta volna az iménti holttestet.
- Nem. *rázná is fejét válaszához, de tudja, hogy ebben a fényforrásban nem lenne sok értelme. Várjunk csak, hát fényforrás. Az kéne ide. Igaza van Nawanthirinek.*
A tőle legközelebbi falat célozva mind szemét, mind tapintását használva próbál egy gyertyát szerezni. De ha még sikerrel is jár, azon fog főni az agya, hogy a mécsesnek találjon valamiféle gyújtóforrást. Az őrajta lévő fölszerelés egyike sem jó erre, úgyhogy Tekintetét a kijárathoz véve meg próbálja keresni útitársa tekintetét.*
- Gondolom, neked sincs olajat. Ha tudsz, a ház körül szerezz valamit. Addig is.. - *Visszafordítja fejét a sötétségbe, ahol még mindig az ismeretlen egy része fogadja. Remélhetőleg már nem sokáig.
Addig is a teljes házat átjárja, saroktól sarokig. Kezével próbálja kitapintani az útját, fegyverét most visszatéve helyére. Most nem tudná használni, főleg ilyen kis helyiségben. A falakat is megpróbálja szemügyre venni, hátha valami rajtuk lelhető jel tartalmazza válaszukat.*
231. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-01 17:11:14
Üzenet elküldve: 2020-06-01 17:11:14
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*A tűz kellemesen serceg a kandallóban, a tányérok már üresek ahogy a bögrékben lévő tea is már elfogyott egy ideje. Nem meglepő, hogy másokat vonzz az ágy. Az lenne a természetes ha a mélységi is érzékelné saját kimerültségét, de nem így van. Figyelmesen hallgatja az elhangzott válaszokat. Hall olyanokat amiket sejtett és olyat is amivel már tisztában volt. Hallott már a fekete mágusokról akik a tudásuk és a gonoszságuk miatt vesztik el emberi valójukat. Hogy az istenek pedig néha úgy viszonyulnak egymáshoz mint az egyszerű halandók csak az ő vitáik komolyabb következményekkel járnak szintén nem volt újdonság a mélységi mágus számára. Úgy tűnik történetével és a karján lévő szimbólumokkal sikerült megtalálnia azokat akiket nem lep meg vele sőt akik talán őt tudnák meglepni ha elmondanák mi is az. Eddig egy törpe volt, aki felismerte már istennője jeleit, de az Őrzők Qantall szerint többet is tudnak róla. Ami további kérdéseket is felvet benne. A kérdésekre pedig már kész válasszal áll elő.*
-Sa'tereth-nek nem ez volna az első világ amit felfal. Máshonnan jött ahol már ő uralkodik. Eddig úgy gondoltam, hogy ez is csak egy falat lenne számára. Egy meghódítandó terület majd tovább állna. Tévedtem?*Néz az öregekre mielőtt folytatná.*Teysus-t és a céljait nem ismerem, Eeyr-ről azt tudom, hogy mikor volt birtokomban egy könyv, ami nagyon sokat ért neki akkor nem az erőszakhoz nyúlt, hogy elvegye és meg is adta a lehetőséget, hogy megtartsam magamnak annak ellenére, hogy a háborúban az ő esélyei sokat csökkentek volna úgy. De az elsődleges amiért én őt támogatom és szövetségesnek tartom az-az, hogy az ellentéte Sa'tereth és mint most kiderült a Hóhér is. A legfőbb különbség az istenek közt, hogy miképp szólnak bele a világba. Beköltöznek egy templomba és naiv, jámbor híveket gyűjtenek azért, hogy segítség az embereket és küzdjenek az ellenségével, ami a hívek érdeke is, de békésen teszik ezt, vagy sötét módszerekkel háborút szítanak, hogy mindent felemésszenek. Ezt a harcot Sa'tereth és a Hóhér kezdeményezte itt Lanawin földjén. Városokat tettek tönkre és több ezer ember halt meg a hibájukból. Az istenek számomra szövetségesek akik ezt a háborút talán segítik túlélni és visszaverni. Van akinek a gondolkodása szimpatikus és van akinek örök hálával tartozom, de én, azt gondolom, hogy a halandók életébe komolyabban beleszólni és főleg vitáikba minket bevonni semmi joguk. Ha a halandók egymást akarják ölni megtehetik, de nálunk sokkal hatalmasabb lények akikhez képes mi csak hangyák vagyunk ne játszanak az velünk. Azoktól meg kell védenünk magunkat. Elnézést, hogy kicsit hosszan fejtettem ki a véleményem.
*A tharg vezér ötletét önmagához képest elég nyíltan és nyersen szólta le. Harag ebből nem lett és a harcos szinte kedélyesen kérdezett vissza. Úgy tűnik az őszinteség jó megoldás volt. A mélységi bólint.*
-Elnézést.
*Az következő gondolatmenetre is csak komoly tekintettel koncentrál.*
-Abban nem vagyok biztos, hogy ne lehetne képes kényszeríteni. Nem tudom, pontosan mit láttak a társaid abban az álomban, de ha jól értem főleg az alkimista kisasszony*Néz az ágyban szundikáló tündérre.*már kezdi felfogni, hogy a mostani ellenség más. Ha olyanokkal kerül szembe akinek a lelke gyenge megtöri és átformálja. Ezek olyan praktikák amik korábban ha voltak is jelen a világunkban, hála az égnek már réges rég kivesztek. Belelátnak a lelkedbe és ami a legfontosabb számodra, azt ragadják meg. Mikor pedig felmerül benned a kérdés, hogy mi okod küzdeni, ha amiért addig harcoltál már szinte nem is ér semmit vagy úgy érzed a céljaid csak ábrándok voltak már az övék vagy. Onnantól a sötét isten úgy mozgat mint egy bábot. És valóban míg elég ügyesnek ígérkezel addig talán, azt is hiheted, hogy saját akaratodból te magad küzdesz érte. Hogy rád és a tudásodra van szüksége, de elég csak egy hiba és elbuktál. Oda lesz nem csak az életed, de minden más is. Létezésed onnantól nem áll másból minthogy érzések és gondolatok nélkül gázolj át mindenen. Azon is, ami valamikor fontos volt neked. Korábbi urad, a szeretteid, gyermekek nevetése, a rád bízott társaid, a napsütés, egy kupa hideg sör többé nem jelent semmit. Csak az ellenállhatatlan késztetés mozgat, hogy a téged irányító akaratra hallgass. Ez a tanaiban nincs benne. Ott talán csak a szerencsésebbek jól hangzó kifejezéseket kapnak, mint kiemelkedettség, hatalom, egy új világ és hasonlók, de láttam már mit tesz a saját szolgáival a sötét isten. Az ő világában olyannak aki él vagy akit nem ő irányít és akiben szabad akarat él nincs helye.
*A vendéglátójuk is hozzászól a dologhoz amit szintén komoly tekintettel hallgat a mágus, de a most elhangzottak már más szintűek mint amiről itt szó van. Rébuszok és filozófiai feltevések. Ha több világ van és van ahol ezek az istenek nem bukkantak fel Lanawin földjén az ottani Quantall talán hosszasan kitárgyalná ezt a témát, de az itt lévő nem él a lehetőséggel.*
-Ezek a gondolatok és lehetőségek túlmutatnak rajtam. Jól mondta tudásom is véges ahhoz, hogy mindent megérthessek. Amit viszont látok, hogy a gonosszal szövetkezni még annál is rosszabb mint szembeszállni vele. Ami, viszont muszáj ahhoz, hogy mások maguk dönthessenek az életükről amihez születésüknél fogva joguk van. Valamikor az én tekintetem is az ismeretlent kereste és kutatni vágytam világ meg nem ismerhető titkait, de míg az általam ismert világ, mások játszótere a benne élőkkel együtt addig, ezt nem tehetem meg. Csak, azt hogy igyekszem mindent megtudni és mindent megtenni, hogy ne borítson be mindent a sötétség akkor is ha önmagamról és ellenségeimről is főként csak annyit tudok amennyit éppen fel sikerül fedni. Jó lenne ha egy nap mégis a világunk megismerése elég elérhető lenne ahhoz, hogy az időt arra szánja valaki és ne a megmentésére kelljen. Jó lenne ha egy nap lefolytathatnánk ezt a beszélgetést, de mi most a jelenben vagyunk és itt igyekszünk életben maradni. Abból ítélve, hogy önök itt élnek, javítsanak ki ha tévedek, de úgy látom önök is ezt az utat járják? Akkor viszont kérdésük komolynak volt szánva vagy csak hallani szerették volna az okokat is miért nem javallott Sa'tereth átkozott segítségét kérni?
*Udvarias mosoly és olyan tekintet mely szinte átfúrja az öreget hátha az által még többet meg sikerül tudnia ugyanis bár segít nekik, de Quantall biztos benne, hogy napokig lehetne még hallgatni ha tényleg mindent el szeretne mondani amit érdemes lehet tudniuk. Krestvir magiszter sokkal gyakorlatiasabb kérdéseket tesz fel és nem csak reflektál az elhangzottakra mint a mélységi teszi. A válaszok pedig ahogy egy mindentudó mágusmesterhez illik homályosak és alig mondanak valamit. Az első torony helyével tisztában lesznek legalább. A furcsa küllemű harcos is hozzá szól a témához. A kérdése pedig nagyon érdekes, de a rá érkező válasz még érdekesebb. Ugyanis a kis látszólag nehezen érthető beszélgetés során a két öreg nem ért valamiben egyet. Hogy pontosan miről van szó arról Quantall-nak sejtése éppen, hogy van, de csak bizonytalan. A vezetőjüknek viszont úgy tűnik nincs annyira kedve a rébuszokhoz főleg ha ő is meg van említve. Egyelőre a mágus csak hallgat és figyel mi lesz ebből. Majd ismét visszatérnek a tornyokra látszólag már lezárva a témát, de Krestvir magiszter tovább üti a vasat reménykedve benne, hogy ha elég gyakran kérdez rá a homályos részletekre mindent elmondanak neki. Szép remény bár a mélységi meglepődne ha tényleg így történne. Nem ez a szokása a mágusoknak. Inkább, hogy pont annyit fedjenek fel amit tudni kell ahhoz, hogy a végső nagy célt elérhessék. Bár az ő tudása nagyon kevés, de hasonlóképp gondolkozik mostanában. Arra, hogy mit jelent, hogy élők nem jutnak ki innen a vezetőjükben fellobban az tűz és pont az a fajta amire szükségük lesz. Jelenleg nem áll jól a mélységinek nem a mosoly az enyhén megszállott tekintet mellé, mégis szélesen elterül a fáradt ábrázatán.*
-Helyes. Erre a tűzre szükségünk lesz holnap csak egy valamit tennék hozzá. Senki nem fog itt maradni. Aki, meghalni megy a holtak birodalmába az megkapja amire vágyott.
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*A tűz kellemesen serceg a kandallóban, a tányérok már üresek ahogy a bögrékben lévő tea is már elfogyott egy ideje. Nem meglepő, hogy másokat vonzz az ágy. Az lenne a természetes ha a mélységi is érzékelné saját kimerültségét, de nem így van. Figyelmesen hallgatja az elhangzott válaszokat. Hall olyanokat amiket sejtett és olyat is amivel már tisztában volt. Hallott már a fekete mágusokról akik a tudásuk és a gonoszságuk miatt vesztik el emberi valójukat. Hogy az istenek pedig néha úgy viszonyulnak egymáshoz mint az egyszerű halandók csak az ő vitáik komolyabb következményekkel járnak szintén nem volt újdonság a mélységi mágus számára. Úgy tűnik történetével és a karján lévő szimbólumokkal sikerült megtalálnia azokat akiket nem lep meg vele sőt akik talán őt tudnák meglepni ha elmondanák mi is az. Eddig egy törpe volt, aki felismerte már istennője jeleit, de az Őrzők Qantall szerint többet is tudnak róla. Ami további kérdéseket is felvet benne. A kérdésekre pedig már kész válasszal áll elő.*
-Sa'tereth-nek nem ez volna az első világ amit felfal. Máshonnan jött ahol már ő uralkodik. Eddig úgy gondoltam, hogy ez is csak egy falat lenne számára. Egy meghódítandó terület majd tovább állna. Tévedtem?*Néz az öregekre mielőtt folytatná.*Teysus-t és a céljait nem ismerem, Eeyr-ről azt tudom, hogy mikor volt birtokomban egy könyv, ami nagyon sokat ért neki akkor nem az erőszakhoz nyúlt, hogy elvegye és meg is adta a lehetőséget, hogy megtartsam magamnak annak ellenére, hogy a háborúban az ő esélyei sokat csökkentek volna úgy. De az elsődleges amiért én őt támogatom és szövetségesnek tartom az-az, hogy az ellentéte Sa'tereth és mint most kiderült a Hóhér is. A legfőbb különbség az istenek közt, hogy miképp szólnak bele a világba. Beköltöznek egy templomba és naiv, jámbor híveket gyűjtenek azért, hogy segítség az embereket és küzdjenek az ellenségével, ami a hívek érdeke is, de békésen teszik ezt, vagy sötét módszerekkel háborút szítanak, hogy mindent felemésszenek. Ezt a harcot Sa'tereth és a Hóhér kezdeményezte itt Lanawin földjén. Városokat tettek tönkre és több ezer ember halt meg a hibájukból. Az istenek számomra szövetségesek akik ezt a háborút talán segítik túlélni és visszaverni. Van akinek a gondolkodása szimpatikus és van akinek örök hálával tartozom, de én, azt gondolom, hogy a halandók életébe komolyabban beleszólni és főleg vitáikba minket bevonni semmi joguk. Ha a halandók egymást akarják ölni megtehetik, de nálunk sokkal hatalmasabb lények akikhez képes mi csak hangyák vagyunk ne játszanak az velünk. Azoktól meg kell védenünk magunkat. Elnézést, hogy kicsit hosszan fejtettem ki a véleményem.
*A tharg vezér ötletét önmagához képest elég nyíltan és nyersen szólta le. Harag ebből nem lett és a harcos szinte kedélyesen kérdezett vissza. Úgy tűnik az őszinteség jó megoldás volt. A mélységi bólint.*
-Elnézést.
*Az következő gondolatmenetre is csak komoly tekintettel koncentrál.*
-Abban nem vagyok biztos, hogy ne lehetne képes kényszeríteni. Nem tudom, pontosan mit láttak a társaid abban az álomban, de ha jól értem főleg az alkimista kisasszony*Néz az ágyban szundikáló tündérre.*már kezdi felfogni, hogy a mostani ellenség más. Ha olyanokkal kerül szembe akinek a lelke gyenge megtöri és átformálja. Ezek olyan praktikák amik korábban ha voltak is jelen a világunkban, hála az égnek már réges rég kivesztek. Belelátnak a lelkedbe és ami a legfontosabb számodra, azt ragadják meg. Mikor pedig felmerül benned a kérdés, hogy mi okod küzdeni, ha amiért addig harcoltál már szinte nem is ér semmit vagy úgy érzed a céljaid csak ábrándok voltak már az övék vagy. Onnantól a sötét isten úgy mozgat mint egy bábot. És valóban míg elég ügyesnek ígérkezel addig talán, azt is hiheted, hogy saját akaratodból te magad küzdesz érte. Hogy rád és a tudásodra van szüksége, de elég csak egy hiba és elbuktál. Oda lesz nem csak az életed, de minden más is. Létezésed onnantól nem áll másból minthogy érzések és gondolatok nélkül gázolj át mindenen. Azon is, ami valamikor fontos volt neked. Korábbi urad, a szeretteid, gyermekek nevetése, a rád bízott társaid, a napsütés, egy kupa hideg sör többé nem jelent semmit. Csak az ellenállhatatlan késztetés mozgat, hogy a téged irányító akaratra hallgass. Ez a tanaiban nincs benne. Ott talán csak a szerencsésebbek jól hangzó kifejezéseket kapnak, mint kiemelkedettség, hatalom, egy új világ és hasonlók, de láttam már mit tesz a saját szolgáival a sötét isten. Az ő világában olyannak aki él vagy akit nem ő irányít és akiben szabad akarat él nincs helye.
*A vendéglátójuk is hozzászól a dologhoz amit szintén komoly tekintettel hallgat a mágus, de a most elhangzottak már más szintűek mint amiről itt szó van. Rébuszok és filozófiai feltevések. Ha több világ van és van ahol ezek az istenek nem bukkantak fel Lanawin földjén az ottani Quantall talán hosszasan kitárgyalná ezt a témát, de az itt lévő nem él a lehetőséggel.*
-Ezek a gondolatok és lehetőségek túlmutatnak rajtam. Jól mondta tudásom is véges ahhoz, hogy mindent megérthessek. Amit viszont látok, hogy a gonosszal szövetkezni még annál is rosszabb mint szembeszállni vele. Ami, viszont muszáj ahhoz, hogy mások maguk dönthessenek az életükről amihez születésüknél fogva joguk van. Valamikor az én tekintetem is az ismeretlent kereste és kutatni vágytam világ meg nem ismerhető titkait, de míg az általam ismert világ, mások játszótere a benne élőkkel együtt addig, ezt nem tehetem meg. Csak, azt hogy igyekszem mindent megtudni és mindent megtenni, hogy ne borítson be mindent a sötétség akkor is ha önmagamról és ellenségeimről is főként csak annyit tudok amennyit éppen fel sikerül fedni. Jó lenne ha egy nap mégis a világunk megismerése elég elérhető lenne ahhoz, hogy az időt arra szánja valaki és ne a megmentésére kelljen. Jó lenne ha egy nap lefolytathatnánk ezt a beszélgetést, de mi most a jelenben vagyunk és itt igyekszünk életben maradni. Abból ítélve, hogy önök itt élnek, javítsanak ki ha tévedek, de úgy látom önök is ezt az utat járják? Akkor viszont kérdésük komolynak volt szánva vagy csak hallani szerették volna az okokat is miért nem javallott Sa'tereth átkozott segítségét kérni?
*Udvarias mosoly és olyan tekintet mely szinte átfúrja az öreget hátha az által még többet meg sikerül tudnia ugyanis bár segít nekik, de Quantall biztos benne, hogy napokig lehetne még hallgatni ha tényleg mindent el szeretne mondani amit érdemes lehet tudniuk. Krestvir magiszter sokkal gyakorlatiasabb kérdéseket tesz fel és nem csak reflektál az elhangzottakra mint a mélységi teszi. A válaszok pedig ahogy egy mindentudó mágusmesterhez illik homályosak és alig mondanak valamit. Az első torony helyével tisztában lesznek legalább. A furcsa küllemű harcos is hozzá szól a témához. A kérdése pedig nagyon érdekes, de a rá érkező válasz még érdekesebb. Ugyanis a kis látszólag nehezen érthető beszélgetés során a két öreg nem ért valamiben egyet. Hogy pontosan miről van szó arról Quantall-nak sejtése éppen, hogy van, de csak bizonytalan. A vezetőjüknek viszont úgy tűnik nincs annyira kedve a rébuszokhoz főleg ha ő is meg van említve. Egyelőre a mágus csak hallgat és figyel mi lesz ebből. Majd ismét visszatérnek a tornyokra látszólag már lezárva a témát, de Krestvir magiszter tovább üti a vasat reménykedve benne, hogy ha elég gyakran kérdez rá a homályos részletekre mindent elmondanak neki. Szép remény bár a mélységi meglepődne ha tényleg így történne. Nem ez a szokása a mágusoknak. Inkább, hogy pont annyit fedjenek fel amit tudni kell ahhoz, hogy a végső nagy célt elérhessék. Bár az ő tudása nagyon kevés, de hasonlóképp gondolkozik mostanában. Arra, hogy mit jelent, hogy élők nem jutnak ki innen a vezetőjükben fellobban az tűz és pont az a fajta amire szükségük lesz. Jelenleg nem áll jól a mélységinek nem a mosoly az enyhén megszállott tekintet mellé, mégis szélesen elterül a fáradt ábrázatán.*
-Helyes. Erre a tűzre szükségünk lesz holnap csak egy valamit tennék hozzá. Senki nem fog itt maradni. Aki, meghalni megy a holtak birodalmába az megkapja amire vágyott.
230. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-06-01 09:45:21
Üzenet elküldve: 2020-06-01 09:45:21
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*Ahogy megy ki belőle az ijedtség, úgy sorolja egyre halkabban, mit lát, hogy végül már éppen csak motyog maga elé. Megnézi kis fekete üvegcsét, amit az ork a hulla mellett talált. Óvatosan beleszagol. Meglögyböli, van-e benne valami, és ha igen, akkor egy kicsit önt belőle a tetem ép bal kezére, csak hogy lássa, történik-e valami.
A tőrt megvizsgálva összeráncolja a szemöldökét. Megnézi az apró fegyver pengéjét még egyszer, van-e rajta vér. Ha nincs, visszafordítja a tekintetét a holttestre. A szemét végigjártatja a nő hatalmasra dagadt kezén, a karján, amíg eljut a vicsorba fagyott arcig. Aztán gondol egyet, és óvatosan átfordítja a hullát a másik oldalára, hátha ott sérült meg.*
- Találtál valamit? *kérdi közben Ukromot. A kis tőrnek alányúl a saját fegyverével, és ráhelyezi a holttestre, hogy ne lépjenek rá. Odateszi mellé a fekete fiolát is, utána pedig megnézi magának azokat a vérfoltokat: mennyi van, mekkorák és hova vezetnek.* Egy kis fény jól jönne...
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.01 11:00:23
*Ahogy megy ki belőle az ijedtség, úgy sorolja egyre halkabban, mit lát, hogy végül már éppen csak motyog maga elé. Megnézi kis fekete üvegcsét, amit az ork a hulla mellett talált. Óvatosan beleszagol. Meglögyböli, van-e benne valami, és ha igen, akkor egy kicsit önt belőle a tetem ép bal kezére, csak hogy lássa, történik-e valami.
A tőrt megvizsgálva összeráncolja a szemöldökét. Megnézi az apró fegyver pengéjét még egyszer, van-e rajta vér. Ha nincs, visszafordítja a tekintetét a holttestre. A szemét végigjártatja a nő hatalmasra dagadt kezén, a karján, amíg eljut a vicsorba fagyott arcig. Aztán gondol egyet, és óvatosan átfordítja a hullát a másik oldalára, hátha ott sérült meg.*
- Találtál valamit? *kérdi közben Ukromot. A kis tőrnek alányúl a saját fegyverével, és ráhelyezi a holttestre, hogy ne lépjenek rá. Odateszi mellé a fekete fiolát is, utána pedig megnézi magának azokat a vérfoltokat: mennyi van, mekkorák és hova vezetnek.* Egy kis fény jól jönne...
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.01 11:00:23
229. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-31 16:27:36
Üzenet elküldve: 2020-05-31 16:27:36
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Otthon Zarándokoknak//
*A kicsapódó tetem és kiáradó szag átvészelése után a csapat kicsi nézelődésbe is kezdhet, már amennyire a fények, illetve azok hiánya engedi.
Nawanthiri közelebbről is megnézheti a nőt. Arcán egy vicsorgó kifejezés fagyott az öröklétbe, koráról sokat elmondani a hulla alapján nem lehet, ám egyértelmű, hogy füle kerek. A nyaklánc köve kékes, brilliáns csiszolású, hideg fém foglalattal erősítették a bőrre. A nő jobb kezén az erek, illetve azok maradványai puffadtabbak, de ezen túl mást nem lehet rajta látni így. A kezében ragadt tőrt pedig meglepő erővel szorítja még így holtában is, azonban ezt egy élőnek nem lehet kihívás felülmúlni. Ukrom eközben fülel. Békák hangja, mocsári madarak rikoltásai szakítják meg az esti rovardalt, mást sem látni, sem hallani nem lehet. A szél egy pillanatra feltámad, befúj a házba is, ezzel kitódítva az oda begyűlt állott levegőt, de egyben higítja is azt.
A kipattintott tőr markolata díszes, aprócska, szarvas emberfej jellegű markolatgombbal és vöröses bőrrel díszített. Ukrom eközben az éjszaka gyér fényeinél láthat két dolgot is csillanni a házon belül, az egyik közvetlenül a tetem mellett, a másik bentebb, a fal mellett, valahol térdmagasságban. Az elhunyt mellett egy aprócska fekete üvegcse csillan, talán ez okozhatta halálát? Ki tudja, ilyen távolról talán nem is lehet megmondani.
Odabent az ajtóval szemben néhány mozdulatlan vonal kezd körvonalazódni a sötétben, többnyire szögletesek térd, és az orknak vállmagasságban jelennek meg, így esélyesen bútorok, vagy talán a gyilkos is szögletes? Az odaszáradt vér tócsáját ugyanis eddig semmi sem magyarázza. Ukrom belépése után azonban semmi furcsa nem történik. Kiderül, hogy a jobb falnál csillogó valami egy dézsa. Felette többnyire leégett gyertyák sora, onnan bentebb, az ajtóval szemközti falnál egy szék féleség, mellette egy nagyobb doboz, bentebb lépve pedig valamiféle tűzhely és farakás, végezetül a bejárat melletti fal mellett egy szépen bevetett ágy. Sehol egy gyilkos, minden nagyjából rendben, a tűzhelyen még egy fazék is áll, mostanra hideg, a benne fellelhető valami megromlott, szaga kicsit másképp csavarja az ork kifinomult orrát, mint a hulla illata. A részletek azonban a sötétségbe vesznek, talán a gyertyák egyike, vagy egy saját fényforrás segíthet a helyzeten, a pallosnak azonban hasznát így elsőre nem veheti, a kunyhó kihaltnak tűnik.*
*A kicsapódó tetem és kiáradó szag átvészelése után a csapat kicsi nézelődésbe is kezdhet, már amennyire a fények, illetve azok hiánya engedi.
Nawanthiri közelebbről is megnézheti a nőt. Arcán egy vicsorgó kifejezés fagyott az öröklétbe, koráról sokat elmondani a hulla alapján nem lehet, ám egyértelmű, hogy füle kerek. A nyaklánc köve kékes, brilliáns csiszolású, hideg fém foglalattal erősítették a bőrre. A nő jobb kezén az erek, illetve azok maradványai puffadtabbak, de ezen túl mást nem lehet rajta látni így. A kezében ragadt tőrt pedig meglepő erővel szorítja még így holtában is, azonban ezt egy élőnek nem lehet kihívás felülmúlni. Ukrom eközben fülel. Békák hangja, mocsári madarak rikoltásai szakítják meg az esti rovardalt, mást sem látni, sem hallani nem lehet. A szél egy pillanatra feltámad, befúj a házba is, ezzel kitódítva az oda begyűlt állott levegőt, de egyben higítja is azt.
A kipattintott tőr markolata díszes, aprócska, szarvas emberfej jellegű markolatgombbal és vöröses bőrrel díszített. Ukrom eközben az éjszaka gyér fényeinél láthat két dolgot is csillanni a házon belül, az egyik közvetlenül a tetem mellett, a másik bentebb, a fal mellett, valahol térdmagasságban. Az elhunyt mellett egy aprócska fekete üvegcse csillan, talán ez okozhatta halálát? Ki tudja, ilyen távolról talán nem is lehet megmondani.
Odabent az ajtóval szemben néhány mozdulatlan vonal kezd körvonalazódni a sötétben, többnyire szögletesek térd, és az orknak vállmagasságban jelennek meg, így esélyesen bútorok, vagy talán a gyilkos is szögletes? Az odaszáradt vér tócsáját ugyanis eddig semmi sem magyarázza. Ukrom belépése után azonban semmi furcsa nem történik. Kiderül, hogy a jobb falnál csillogó valami egy dézsa. Felette többnyire leégett gyertyák sora, onnan bentebb, az ajtóval szemközti falnál egy szék féleség, mellette egy nagyobb doboz, bentebb lépve pedig valamiféle tűzhely és farakás, végezetül a bejárat melletti fal mellett egy szépen bevetett ágy. Sehol egy gyilkos, minden nagyjából rendben, a tűzhelyen még egy fazék is áll, mostanra hideg, a benne fellelhető valami megromlott, szaga kicsit másképp csavarja az ork kifinomult orrát, mint a hulla illata. A részletek azonban a sötétségbe vesznek, talán a gyertyák egyike, vagy egy saját fényforrás segíthet a helyzeten, a pallosnak azonban hasznát így elsőre nem veheti, a kunyhó kihaltnak tűnik.*
228. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-31 09:21:08
Üzenet elküldve: 2020-05-31 09:21:08
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
//Porral kezdődött minden...//
*Felhő. Tünékeny és változékony, olykor kecses, olykor pedig elterülő, s olyan, mintha az egész eget akarná uralni a nap elől. Szépséges játék az övék, egyben sokszor világot befolyásoló. Szemeit lehunyva húzza fel magát az utolsó néhány lábon, az emelkedő a vége felé sokkal inkább hegyoromnak tűnik, mint kitaposott ösvénynek, a távolban hatalmas erdőség terül, hová még le kell ereszkedni. Kiegyenesedik, s kezével érinti az égboltot, szemeit lehunyva a magasztost képzeli el, bár tudja, ezt valójában nem lehetséges.*
- Ihs, mely az eredet és a végzet volt, mikor a horizont elmosódott, s a föld az eget érte végtelen. *Szemeit kinyitja.* Maillon az Első, a Kezdet, változtatott ezen, midőn végzetéül az Ihst választotta. *Szigorú tekintettel idéz a Tkht'terből, legvégül nyelve hegyét nyújtja ki, hogy érezze a felhő súlyát, s kezével szertartásos mozdulatokat tesz.* így rendeltetett. *Fővetéssel kezdte meg útját, s most főhajtással éri el a választó pontot.*
- Es' ahrobal, te mahtiak ves ges! *Mélyen csengő hangja visszaverődik az oromról.* A homok tánca kiszámíthatatlan a szélben. *Utolsót kóstol az égből, majd továbbindul, s útját a kiterjedt rengeteg felé veszi. Léptét nem töri meg szikla, nem töri meg megáradt patak, lendületét nem befolyásolja szél, melyet olykor megölel, olykor pedig magával ragad. Kitartása megkérdőjelezhetetlen, mert Ihs'Maillon, az Egyetlen ereje buzog éltető nedvében. Az apró népek tanyáit hamar maga mögött hagyja, s bár a vastag gyökereken való ereszkedés megterhelő, óvatossága végül szilárd talajjal lába alatt ajándékozza meg. A Néma, csendben halad, száját nem hagyja már el szó, mely kilétét fedhetné fel. A hely, ahol most jár igencsak veszélyes, elhagyatott és sűrű, a természet uradalma szemmel látható, így alkalmazkodik hát, mert így kell lennie, s mert az Ihs vezeti útján. Arca rezzenéstelen, s fókuszált, dús szemöldöke alatt megülő szigorú tekintete felkészültséget és tudatot ígér, hisz jó ideje úton van már. Fáradtság nem feszélyezi még akkor sem, mikor először érzi meg az ingovány tartós és homályos bűzét. Az apró tábortűz, melyet összekészít, éppen csak arra jó, hogy egy kissé megszárítkozzon, jóformán arcát burkolja csak be fényével. A mindenható, az Első, régen távozott már a horizontról, s most ereje teljében van, hátát a sötétnek támasztja, kezével apró hullámot formál maga elé, majd néhány szem datolyát vesz a szájába, s az iszapba markol, majd tenyerét felfelé fordítva helyezkedik el.*
- Omot, Ihs tokh'ver tán! Vigasztalanok, kikkel a por ereje nincs! *Ajka lágy mosollyal néz körbe a világon, de szemei hidegek.* Ihs'Maillon nem ejtett könnyet a fáért, az Árnyékért, csak a célja volt fontos, hisz így született a világ, s csak így maradhat fenn... *Tekintete oldalra mozdul, mintha mozgást látna, ami aztán elhal. Az éjszaka megkezdi uralmát, s D'or halkan sóhajtva köszönti érkeztét.*
//Porral kezdődött minden...//
*Felhő. Tünékeny és változékony, olykor kecses, olykor pedig elterülő, s olyan, mintha az egész eget akarná uralni a nap elől. Szépséges játék az övék, egyben sokszor világot befolyásoló. Szemeit lehunyva húzza fel magát az utolsó néhány lábon, az emelkedő a vége felé sokkal inkább hegyoromnak tűnik, mint kitaposott ösvénynek, a távolban hatalmas erdőség terül, hová még le kell ereszkedni. Kiegyenesedik, s kezével érinti az égboltot, szemeit lehunyva a magasztost képzeli el, bár tudja, ezt valójában nem lehetséges.*
- Ihs, mely az eredet és a végzet volt, mikor a horizont elmosódott, s a föld az eget érte végtelen. *Szemeit kinyitja.* Maillon az Első, a Kezdet, változtatott ezen, midőn végzetéül az Ihst választotta. *Szigorú tekintettel idéz a Tkht'terből, legvégül nyelve hegyét nyújtja ki, hogy érezze a felhő súlyát, s kezével szertartásos mozdulatokat tesz.* így rendeltetett. *Fővetéssel kezdte meg útját, s most főhajtással éri el a választó pontot.*
- Es' ahrobal, te mahtiak ves ges! *Mélyen csengő hangja visszaverődik az oromról.* A homok tánca kiszámíthatatlan a szélben. *Utolsót kóstol az égből, majd továbbindul, s útját a kiterjedt rengeteg felé veszi. Léptét nem töri meg szikla, nem töri meg megáradt patak, lendületét nem befolyásolja szél, melyet olykor megölel, olykor pedig magával ragad. Kitartása megkérdőjelezhetetlen, mert Ihs'Maillon, az Egyetlen ereje buzog éltető nedvében. Az apró népek tanyáit hamar maga mögött hagyja, s bár a vastag gyökereken való ereszkedés megterhelő, óvatossága végül szilárd talajjal lába alatt ajándékozza meg. A Néma, csendben halad, száját nem hagyja már el szó, mely kilétét fedhetné fel. A hely, ahol most jár igencsak veszélyes, elhagyatott és sűrű, a természet uradalma szemmel látható, így alkalmazkodik hát, mert így kell lennie, s mert az Ihs vezeti útján. Arca rezzenéstelen, s fókuszált, dús szemöldöke alatt megülő szigorú tekintete felkészültséget és tudatot ígér, hisz jó ideje úton van már. Fáradtság nem feszélyezi még akkor sem, mikor először érzi meg az ingovány tartós és homályos bűzét. Az apró tábortűz, melyet összekészít, éppen csak arra jó, hogy egy kissé megszárítkozzon, jóformán arcát burkolja csak be fényével. A mindenható, az Első, régen távozott már a horizontról, s most ereje teljében van, hátát a sötétnek támasztja, kezével apró hullámot formál maga elé, majd néhány szem datolyát vesz a szájába, s az iszapba markol, majd tenyerét felfelé fordítva helyezkedik el.*
- Omot, Ihs tokh'ver tán! Vigasztalanok, kikkel a por ereje nincs! *Ajka lágy mosollyal néz körbe a világon, de szemei hidegek.* Ihs'Maillon nem ejtett könnyet a fáért, az Árnyékért, csak a célja volt fontos, hisz így született a világ, s csak így maradhat fenn... *Tekintete oldalra mozdul, mintha mozgást látna, ami aztán elhal. Az éjszaka megkezdi uralmát, s D'or halkan sóhajtva köszönti érkeztét.*
227. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-30 09:08:07
Üzenet elküldve: 2020-05-30 09:08:07
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*Alyo a szemét forgatja, sosem szeretett igazán moralizálni, meg magas filozófiai eszmecserékbe bonyolódni, de ez a kenetteljes fickó folyamatosan ezt nyomatja. Döbbenetesen világos szemeit forgatva lassan eszik.*
- Anyám bőre sötét volt, mint az éjszaka, és Syoud betintázva kormosnak nézte. De nem is értem, hogy miért magyarázom ezt a saját víziómnak. Egyáltalán miért sérteget a saját vízióm azzal, hogy kormos lennék?!
*Bosszankodva fúj egyet. Nagyon szeretne máshol lenni és nagyon szeretné nyakon verni Waldrant amiatt, hogy ide küldte.*
- Levegő tornya. Jó.
*Mondja minden különösebb meggyőződés nélkül. Waldran bűnhődni fog, ha túléli. Ha pedig nem, akkor Alyo nagyon reméli, hogy elemészti majd a férfit a bűntudat.*
- Van kérdésem. Nincs semmi kitétel? Hogy ha elmondom másnak, akkor eleve kudarc? Semmi ilyesmi, amitől csak még fenyegetőbb az egész látomás?
*Pikírt, mint mindig. Még saját magával szemben is, a saját víziójában.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren éjjel//
*Alyo a szemét forgatja, sosem szeretett igazán moralizálni, meg magas filozófiai eszmecserékbe bonyolódni, de ez a kenetteljes fickó folyamatosan ezt nyomatja. Döbbenetesen világos szemeit forgatva lassan eszik.*
- Anyám bőre sötét volt, mint az éjszaka, és Syoud betintázva kormosnak nézte. De nem is értem, hogy miért magyarázom ezt a saját víziómnak. Egyáltalán miért sérteget a saját vízióm azzal, hogy kormos lennék?!
*Bosszankodva fúj egyet. Nagyon szeretne máshol lenni és nagyon szeretné nyakon verni Waldrant amiatt, hogy ide küldte.*
- Levegő tornya. Jó.
*Mondja minden különösebb meggyőződés nélkül. Waldran bűnhődni fog, ha túléli. Ha pedig nem, akkor Alyo nagyon reméli, hogy elemészti majd a férfit a bűntudat.*
- Van kérdésem. Nincs semmi kitétel? Hogy ha elmondom másnak, akkor eleve kudarc? Semmi ilyesmi, amitől csak még fenyegetőbb az egész látomás?
*Pikírt, mint mindig. Még saját magával szemben is, a saját víziójában.*
226. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-29 11:31:21
Üzenet elküldve: 2020-05-29 11:31:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
* A kutya támad, de az öreg férfinek megint csak sikerül hárítania és aztán visszatámadnia. A kutya újra megsérül, de még talpon marad. Viszont gazdája visszahívja a mérgezett fegyver láttán. Itt az alkalom, hogy visszavágjanak hát nekik. A kutya egyelőre passzívan arra vár, hogy Isq lecsapjon, bár ezt ők nem tudhatják. Xung Ordonok oldalához kerül, hogy onnan támadhasson majd. Terve igencsak egyszerű. Amint a martalóc és társa keresztezik a pengéjüket ő oldalról nekik ront ellenfelének azzal a szándékkal, hogy felborítsa. Ha sikerülne felborítania a az orkot, akkor máris tetemes előnyre tudnának szert tenni. Talán rátudnák venni a páncélost is arra, hogy fegyvereiket hátrahagyva távozzanak.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
* A kutya támad, de az öreg férfinek megint csak sikerül hárítania és aztán visszatámadnia. A kutya újra megsérül, de még talpon marad. Viszont gazdája visszahívja a mérgezett fegyver láttán. Itt az alkalom, hogy visszavágjanak hát nekik. A kutya egyelőre passzívan arra vár, hogy Isq lecsapjon, bár ezt ők nem tudhatják. Xung Ordonok oldalához kerül, hogy onnan támadhasson majd. Terve igencsak egyszerű. Amint a martalóc és társa keresztezik a pengéjüket ő oldalról nekik ront ellenfelének azzal a szándékkal, hogy felborítsa. Ha sikerülne felborítania a az orkot, akkor máris tetemes előnyre tudnának szert tenni. Talán rátudnák venni a páncélost is arra, hogy fegyvereiket hátrahagyva távozzanak.*
225. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-28 16:33:06
Üzenet elküldve: 2020-05-28 16:33:06
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
*A mágusnak döntenie kell, de az idő, ami rendelkezésére áll, olyan kevés! Isqeha hagyja hát a kését, nincs már ideje újra kipattintani azt. Megpróbálja a kezében lévő méreggel átitatni a fénylő mesterkard élét, bízva abban, hogy sikerül a művelet: még sohasem csinált ilyet!
De aztán már védekeznie is kell vele a gyorsan érkező támadás ellen: magasra emelve védi ki vele az apóra érkező csapást.*
- Hála néked, Fény és teremtés istene! *mormolja önkéntelenül, és hiába hátrál el a méreg miatt az ork, Isq utánalép és lesújtana rá, ha eléri őt a karddal.*
- Nyeljen hát el a sötétség, örökre és visszavonhatatlanul! *mond kemény átkot rá, bizony komolyan gondolva a dolgot.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
*A mágusnak döntenie kell, de az idő, ami rendelkezésére áll, olyan kevés! Isqeha hagyja hát a kését, nincs már ideje újra kipattintani azt. Megpróbálja a kezében lévő méreggel átitatni a fénylő mesterkard élét, bízva abban, hogy sikerül a művelet: még sohasem csinált ilyet!
De aztán már védekeznie is kell vele a gyorsan érkező támadás ellen: magasra emelve védi ki vele az apóra érkező csapást.*
- Hála néked, Fény és teremtés istene! *mormolja önkéntelenül, és hiába hátrál el a méreg miatt az ork, Isq utánalép és lesújtana rá, ha eléri őt a karddal.*
- Nyeljen hát el a sötétség, örökre és visszavonhatatlanul! *mond kemény átkot rá, bizony komolyan gondolva a dolgot.*
224. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-28 09:31:42
Üzenet elküldve: 2020-05-28 09:31:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*Ha nem távolodott volna már amúgy is tisztes távolságot a bejárattól, annak ajtajának kirúgása végezteként, akkor az onnan kibámészkodó, oszlott test látványára hátrahőkölt volna elképedésében. De így is csendesen szórja a szitokszavakat, miközben azonnal kihúzza hátán lévő tokjából pallosát, készen arra, hogy a legközelebbi idegen mellkasát átszúrja vele. Vagy az említett testét. Még nem döntötte el.
Ösztönei magukból kikelve ordítják, hogy minél előbb hagyják el a helyszínt, még a kis körülnézést is mellőzve. Miközben Nawanthiri a pórul járt tetemet tanulmányozza, ő maga bástyaőrként veti tekintetét a ház sötét belsejére, megpróbálván bármi tárgyat, kelléket, esetleg további holtestet beazonosítani. De a fenébe, már amúgy is körbevette őket az éj árnyéka, és a kunyhó belseje a holdfény hiányában üres térként hat rájuk, még ilyen távolságból is.
A bűz most az, ami a legkevésbé zavarja őt.*
- Állati méreg nem hagy ilyen nyomokat. *veti ő is tekintetét a női halottra, annak természetellenesen felduzzadt karjára, és a körülötte lévő vérfoltokra. Vasgyúró társa kérdésére csak fejét rázza. A nyakláncot látva azt gondolja, hogy ajándék, esetleg nemesi származásról tanúskodhat. Meg is osztja e teóriát a lánykával. Agyában csak úgy forognak a kerekek.
Észre is veszi a kis fiolát, nem győz érte nyúlni, el is bukik majdnem. De ebben a fényerőben, na meg feldúlt állapotában nem tudja rendesen kivenni, hogy valóban van e benne valami folyadék, ami több mint sűrű mocsári víz, vagy csak a képzelete játszik vele, így hát társának adja feszélyezett tekintettel. Hátha ő tudni fog valamit.
Morog. Legalább mielőtt elhúzzák a csíkot, benéznek. De itt aludni biztos nem fognak. Magabiztosságot tettetve megcsapja a maga előtt lévő földet fegyverével, és átlépve a hullát, szép lassan átmegy a küszöbön. Tekintete ide-oda dobálódzik, megpróbál bármi berendezést, esetleg halálra utaló nyomot kivenni. Pallosát most csapásra készen tartja, szájon át lélegezve, hogy a bűz ne terelje el túlzottan gondolatát.*
~ Egy kis túra a vidék legveszélyesebb erdejében, az kellet neked, te hisztis barom. ~ *hordja el magát, miközben lába elé is néz. Az utolsó dolog ami kell neki, hogy esetleg kiszáradt vértócsákban lépjen valamire. Vagy valamibe.*
*Ha nem távolodott volna már amúgy is tisztes távolságot a bejárattól, annak ajtajának kirúgása végezteként, akkor az onnan kibámészkodó, oszlott test látványára hátrahőkölt volna elképedésében. De így is csendesen szórja a szitokszavakat, miközben azonnal kihúzza hátán lévő tokjából pallosát, készen arra, hogy a legközelebbi idegen mellkasát átszúrja vele. Vagy az említett testét. Még nem döntötte el.
Ösztönei magukból kikelve ordítják, hogy minél előbb hagyják el a helyszínt, még a kis körülnézést is mellőzve. Miközben Nawanthiri a pórul járt tetemet tanulmányozza, ő maga bástyaőrként veti tekintetét a ház sötét belsejére, megpróbálván bármi tárgyat, kelléket, esetleg további holtestet beazonosítani. De a fenébe, már amúgy is körbevette őket az éj árnyéka, és a kunyhó belseje a holdfény hiányában üres térként hat rájuk, még ilyen távolságból is.
A bűz most az, ami a legkevésbé zavarja őt.*
- Állati méreg nem hagy ilyen nyomokat. *veti ő is tekintetét a női halottra, annak természetellenesen felduzzadt karjára, és a körülötte lévő vérfoltokra. Vasgyúró társa kérdésére csak fejét rázza. A nyakláncot látva azt gondolja, hogy ajándék, esetleg nemesi származásról tanúskodhat. Meg is osztja e teóriát a lánykával. Agyában csak úgy forognak a kerekek.
Észre is veszi a kis fiolát, nem győz érte nyúlni, el is bukik majdnem. De ebben a fényerőben, na meg feldúlt állapotában nem tudja rendesen kivenni, hogy valóban van e benne valami folyadék, ami több mint sűrű mocsári víz, vagy csak a képzelete játszik vele, így hát társának adja feszélyezett tekintettel. Hátha ő tudni fog valamit.
Morog. Legalább mielőtt elhúzzák a csíkot, benéznek. De itt aludni biztos nem fognak. Magabiztosságot tettetve megcsapja a maga előtt lévő földet fegyverével, és átlépve a hullát, szép lassan átmegy a küszöbön. Tekintete ide-oda dobálódzik, megpróbál bármi berendezést, esetleg halálra utaló nyomot kivenni. Pallosát most csapásra készen tartja, szájon át lélegezve, hogy a bűz ne terelje el túlzottan gondolatát.*
~ Egy kis túra a vidék legveszélyesebb erdejében, az kellet neked, te hisztis barom. ~ *hordja el magát, miközben lába elé is néz. Az utolsó dolog ami kell neki, hogy esetleg kiszáradt vértócsákban lépjen valamire. Vagy valamibe.*
223. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-28 08:16:24
Üzenet elküldve: 2020-05-28 08:16:24
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
- Honnan tudod? *szól vissza ennek az örökké gyanakvó orknak fojtott hangon* Te mit szólnál, ha két fegyveres csak úgy benyitna hozzád egyik este? *A szerszámok, meg az élethez szükséges más dolgok hiánya úgy látszik, nem zavarja. Igaz, nem is köszön vissza neki senki.
Mikor a szürkebőrű int, hogy álljon félre, szó nélkül helyet ad neki. Amaz lenyújt, helyezkedik, lendül, rúg. A mozdulataiból ajtók tucatjain kiérlelt, józan rutin sugárzik. Nawanthirishardipandra csodálattal adózik a hozzáértés minden fajtájának, és ez alól az Ukrom-féle ajtóberúgás sem kivétel!
Aztán halkan felsikkant, szabad kezét a szája elé kapva. Látott már néhány hullát, de most nem volt felkészülve rá. Lehunyja a szemét, és ösztönösen vesz egy mély levegőt, hogy a feje kitisztuljon. Ekkor ér oda hozzá a dögszag. Összeszorítja a fogát a saját ostobaságán.*
- Fekete ing, földszínű szoknya. Cipő nincs. A haj vastag szálú, fekete, koszos. *kezdi el csöndesen sorolni a szeme elé táruló tényeket, miközben a holttesthez lép* Nő, talán középkorú. A szemek üvegesek. Az orr kampós, elkezdett rohadni, de csak kicsit. *leguggol, és a tőre pengéjével finoman megemeli a halott nyakláncát, hogy jobban meg tudja nézni* Kék kő a nyakban. *Ha van valami faragás a kövön, esetleg értékesnek tűnik, azt is szóvá teszi, de a láncot nem veszi el. Amíg beszél, érzi, ahogy hullámokban megy ki belőle az ijedtség.* Óriási jobbkéz.
~Megmarta volna valami...?~
*Megnézi, hogy a méretén kívül van-e más furcsa rajta, aztán a saját tőrével kipattintja belőle a fegyvert.*
- Kis tőr. *megvizsgálja, pontosan hogy néz ki, és van-e rajta bárhol vér, de kézzel nem nyúl ehhez sem. Körbepillant.* Nincsen rajta seb. Körülötte vérfoltok. *Ekkor egy pillanatra kiesik a koncentrációból a kunyhóból áradó borzalmas szag miatt. Érzi, ahogy elindul a gyomra fölfelé, de még idejében visszanyeli.* De akkor honnan jött a vér? *kérdi rekedtes hangon az orkot. Aztán lassan a kunyhó belseje felé fordítja a tekintetét...*
- Honnan tudod? *szól vissza ennek az örökké gyanakvó orknak fojtott hangon* Te mit szólnál, ha két fegyveres csak úgy benyitna hozzád egyik este? *A szerszámok, meg az élethez szükséges más dolgok hiánya úgy látszik, nem zavarja. Igaz, nem is köszön vissza neki senki.
Mikor a szürkebőrű int, hogy álljon félre, szó nélkül helyet ad neki. Amaz lenyújt, helyezkedik, lendül, rúg. A mozdulataiból ajtók tucatjain kiérlelt, józan rutin sugárzik. Nawanthirishardipandra csodálattal adózik a hozzáértés minden fajtájának, és ez alól az Ukrom-féle ajtóberúgás sem kivétel!
Aztán halkan felsikkant, szabad kezét a szája elé kapva. Látott már néhány hullát, de most nem volt felkészülve rá. Lehunyja a szemét, és ösztönösen vesz egy mély levegőt, hogy a feje kitisztuljon. Ekkor ér oda hozzá a dögszag. Összeszorítja a fogát a saját ostobaságán.*
- Fekete ing, földszínű szoknya. Cipő nincs. A haj vastag szálú, fekete, koszos. *kezdi el csöndesen sorolni a szeme elé táruló tényeket, miközben a holttesthez lép* Nő, talán középkorú. A szemek üvegesek. Az orr kampós, elkezdett rohadni, de csak kicsit. *leguggol, és a tőre pengéjével finoman megemeli a halott nyakláncát, hogy jobban meg tudja nézni* Kék kő a nyakban. *Ha van valami faragás a kövön, esetleg értékesnek tűnik, azt is szóvá teszi, de a láncot nem veszi el. Amíg beszél, érzi, ahogy hullámokban megy ki belőle az ijedtség.* Óriási jobbkéz.
~Megmarta volna valami...?~
*Megnézi, hogy a méretén kívül van-e más furcsa rajta, aztán a saját tőrével kipattintja belőle a fegyvert.*
- Kis tőr. *megvizsgálja, pontosan hogy néz ki, és van-e rajta bárhol vér, de kézzel nem nyúl ehhez sem. Körbepillant.* Nincsen rajta seb. Körülötte vérfoltok. *Ekkor egy pillanatra kiesik a koncentrációból a kunyhóból áradó borzalmas szag miatt. Érzi, ahogy elindul a gyomra fölfelé, de még idejében visszanyeli.* De akkor honnan jött a vér? *kérdi rekedtes hangon az orkot. Aztán lassan a kunyhó belseje felé fordítja a tekintetét...*
222. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-27 17:58:53
Üzenet elküldve: 2020-05-27 17:58:53
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Otthon Zarándokoknak//
*A szilárd talaj és a többé-kevésbé vízhatlan tető igazi kincsként hathat az ingoványban, főleg ilyenkor, mikor a szúnyogok már kikeltek a posványos tócsákból, és az éjszaka is fenyegetően hull le a tájra. A kunyhó, amit hőseink találnak, bizony egy nyugodt éjszaka ígéretével kecsegtet, már ha be tudnak jutni. Ukromnak nem tart sokból kimozdítania az amúgy is rozoga ajtót, és ekkor bizony fény derülhet a berahadás okára is. Be sem kell nézniük, máris kiderülhet, hogy ez a közelmúltban még bizony lakott ház volt, ugyanis az uszadékfából gyalult ajtó ravatalán egy hulla gördül ki eléjük. Szemgolyói ködösek, a bűz pedig, mi körüllengi átható. Oszlásnak mostanság indulhatott, így talán egy hatja ha halott lehet. Haja akár a fekete szalmaszál, orra valamikor kampós lehetett, ruházata pedig egy egyszerű fekete ingből és földszín szoknyából áll, nyakában kék köves bőrlánc pihen. Körülötte vérfoltok, hogy honnan kerültek oda, rejtély, a halott ugyanis sértetlennek tűnik. Egyedül kezeivel van egy kis gond, az egyik egyszerű, megszokott női kéz, mely illik egy hozzá hasonló emberhez, vagy félvérhez, ugyanakkor jobbja, melyben egy apró tőrt szorongat, bizony vastagabb, mint az orké. Bentről kellemes hőmérsékletű, de émelyítően állott levegő ömlik ki. Akár maradnak éjszakára, akár nem, szellőztetniük kell. Az ajtón túl sötétség fogadja a párost, a hulla mellett egy sötét üvegcse gördül végig a döngölt föld padlón, jobbra tőle pedig egy nagyobb dézsa csillan, de mélyebbre innen kintről nem látnak még be, mivel ablak az tényleg nincs a kis kunyhón.*
*A szilárd talaj és a többé-kevésbé vízhatlan tető igazi kincsként hathat az ingoványban, főleg ilyenkor, mikor a szúnyogok már kikeltek a posványos tócsákból, és az éjszaka is fenyegetően hull le a tájra. A kunyhó, amit hőseink találnak, bizony egy nyugodt éjszaka ígéretével kecsegtet, már ha be tudnak jutni. Ukromnak nem tart sokból kimozdítania az amúgy is rozoga ajtót, és ekkor bizony fény derülhet a berahadás okára is. Be sem kell nézniük, máris kiderülhet, hogy ez a közelmúltban még bizony lakott ház volt, ugyanis az uszadékfából gyalult ajtó ravatalán egy hulla gördül ki eléjük. Szemgolyói ködösek, a bűz pedig, mi körüllengi átható. Oszlásnak mostanság indulhatott, így talán egy hatja ha halott lehet. Haja akár a fekete szalmaszál, orra valamikor kampós lehetett, ruházata pedig egy egyszerű fekete ingből és földszín szoknyából áll, nyakában kék köves bőrlánc pihen. Körülötte vérfoltok, hogy honnan kerültek oda, rejtély, a halott ugyanis sértetlennek tűnik. Egyedül kezeivel van egy kis gond, az egyik egyszerű, megszokott női kéz, mely illik egy hozzá hasonló emberhez, vagy félvérhez, ugyanakkor jobbja, melyben egy apró tőrt szorongat, bizony vastagabb, mint az orké. Bentről kellemes hőmérsékletű, de émelyítően állott levegő ömlik ki. Akár maradnak éjszakára, akár nem, szellőztetniük kell. Az ajtón túl sötétség fogadja a párost, a hulla mellett egy sötét üvegcse gördül végig a döngölt föld padlón, jobbra tőle pedig egy nagyobb dézsa csillan, de mélyebbre innen kintről nem látnak még be, mivel ablak az tényleg nincs a kis kunyhón.*
221. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-26 18:30:00
Üzenet elküldve: 2020-05-26 18:30:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
- Baromság? *kérdez vissza egy kicsit szórakozottan Quantall megjegyzésére, ahogy ellép Riri ágyától* Meglehet. Én persze nem vagyok olyan kiművelt fő, mint itt sokan, de úgy hiszem, hogy egyetlen isten sem kényszeríthet rá halandót, hogy imáival, áldozataival hódoljon neki. Meg kell nyernie valamivel. Az isteneknek szüksége van ránk, különben nem lehetnének azok amik. Azt viszont elfogadom, hogy te többet tudsz nálam a sötét istenről. Én csak harcoltam ellene, sohasem érdekeltek igazán a tanai. De úgy tudom, hogy a három "nagy" isten közül ő az egyetlen aki kifejezetten elvárja híveitől, hogy használják az eszüket.
*Ebben a helyzetben szerencse, hogy Laor nem az a fajta aki körömszakadtáig ragaszkodik egy elképzeléshez és mivel ötlete nem aratott osztatlan örömet, hajlandó elengedni azt. Aztán karba tett kézzel bámul a tűzbe és hallgatja a további eszmefuttatásokat. Csak a két szemöldöke közötti árok mélyül el kissé. A végén aztán csak azért nem rúgja fel az előtte álló asztalt, mert szorult belé némi jóérzés. Nem tudja, hogy Krestvir fejében is hasonló gondolatok motoszkálnak, de határozottan kezdi úgy érezni, hogy alkalmasint nemcsak az istenek játszadoznak velük, de ezúttal vendéglátóik is. Ugyan nem született tharg, de elég rég él köztük hozzá, hogy ezeket ne rébuszoknak tekintse, hanem az északi népre általánosságban jellemző üldözési mániával szándékos ködösítésnek.*
- Azt hallottam, hogy ezt egy olyan fejedelem mondta, akit a saját barátai mészároltak le.
*Morogja maga elé, megfeledkezve arról, hogy az öreg ezzel tulajdonképpen az ő elképzelését védi Quantall támadásával szemben. Azonban az Ezias nevű mindent elkövet annak érdekében, hogy egy szemernyit ne legyen rokonszenves Laor szemében.*
- Mit tudok én? *emeli rá a pillantását, lassan és halkan szűrve a szavakat. Az ő olvasatában a csend, de főleg az üresség attól a pillanattól nyert kézzel fogható értelmet, hogy meglátta Leát azon az istenek verte hordágyon. Márpedig olyan nincs, hogy eltűrje azt, hogy az ő emlékét bárki is erre a nyomorúságos helyre citálja. Tesz is egy lépést előre, de aztán megáll az asztal előtt és két öklével letámaszkodva rá néz a másik oldalán ülőkre.*
- Ha jól értettem az eddigieket, sem a Mágustorony urára, sem az istenekre nem számíthatunk és ti sem tarthattok velünk. A tüzet a víz oltja ki, de lehet, hogy láng a láng ellen hatásosabb. Acélra is szükség lesz majd... valami ellen. *hunyorít egyet* De legalább a sorrendet tudjuk. A semminél ez is több, még ha úgy fest, hogy terveket aligha készíthetünk és rögtönöznünk kell majd.
*Mivel ebben a pillanatban sokat nem tud hozzátenni a dologhoz és szemrehányással teli van a padlás, inkább elhallgat és figyeli Krestvir kérdéseit. Nagy részét persze nem érti, de az egyik után elfordul az ágyak felé, ahol a félvér és a tündér alszik és őket nézve felel a mágusnak.*
- Ti nem fogtok itt maradni.
*Merésznek tűnik egy ilyen kijelentés ebben a helyzetben, de valahogy mélységes meggyőződés cseng a hangjában. Alyo felé komoly adóssága van, adott esetben egy nagy hatalmú mágusra inkább szüksége van a Vashegynek, mint egy tucat kardforgatóra akiket könnyebb pótolni, Riri pedig... ő Riri. Ez nagyjából azt is jelenti, hogy magában a másik harcost is veszteséglistára tette saját maga mellett, Quantallal pedig még mindig nem tudja, hogyan áll. Az is igaz, hogy nem lenne végtelenül elkeseredve, ha rejtélyes vendéglátóik tévednének és valamennyien visszatérhetnének a Vashegyre.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
- Baromság? *kérdez vissza egy kicsit szórakozottan Quantall megjegyzésére, ahogy ellép Riri ágyától* Meglehet. Én persze nem vagyok olyan kiművelt fő, mint itt sokan, de úgy hiszem, hogy egyetlen isten sem kényszeríthet rá halandót, hogy imáival, áldozataival hódoljon neki. Meg kell nyernie valamivel. Az isteneknek szüksége van ránk, különben nem lehetnének azok amik. Azt viszont elfogadom, hogy te többet tudsz nálam a sötét istenről. Én csak harcoltam ellene, sohasem érdekeltek igazán a tanai. De úgy tudom, hogy a három "nagy" isten közül ő az egyetlen aki kifejezetten elvárja híveitől, hogy használják az eszüket.
*Ebben a helyzetben szerencse, hogy Laor nem az a fajta aki körömszakadtáig ragaszkodik egy elképzeléshez és mivel ötlete nem aratott osztatlan örömet, hajlandó elengedni azt. Aztán karba tett kézzel bámul a tűzbe és hallgatja a további eszmefuttatásokat. Csak a két szemöldöke közötti árok mélyül el kissé. A végén aztán csak azért nem rúgja fel az előtte álló asztalt, mert szorult belé némi jóérzés. Nem tudja, hogy Krestvir fejében is hasonló gondolatok motoszkálnak, de határozottan kezdi úgy érezni, hogy alkalmasint nemcsak az istenek játszadoznak velük, de ezúttal vendéglátóik is. Ugyan nem született tharg, de elég rég él köztük hozzá, hogy ezeket ne rébuszoknak tekintse, hanem az északi népre általánosságban jellemző üldözési mániával szándékos ködösítésnek.*
- Azt hallottam, hogy ezt egy olyan fejedelem mondta, akit a saját barátai mészároltak le.
*Morogja maga elé, megfeledkezve arról, hogy az öreg ezzel tulajdonképpen az ő elképzelését védi Quantall támadásával szemben. Azonban az Ezias nevű mindent elkövet annak érdekében, hogy egy szemernyit ne legyen rokonszenves Laor szemében.*
- Mit tudok én? *emeli rá a pillantását, lassan és halkan szűrve a szavakat. Az ő olvasatában a csend, de főleg az üresség attól a pillanattól nyert kézzel fogható értelmet, hogy meglátta Leát azon az istenek verte hordágyon. Márpedig olyan nincs, hogy eltűrje azt, hogy az ő emlékét bárki is erre a nyomorúságos helyre citálja. Tesz is egy lépést előre, de aztán megáll az asztal előtt és két öklével letámaszkodva rá néz a másik oldalán ülőkre.*
- Ha jól értettem az eddigieket, sem a Mágustorony urára, sem az istenekre nem számíthatunk és ti sem tarthattok velünk. A tüzet a víz oltja ki, de lehet, hogy láng a láng ellen hatásosabb. Acélra is szükség lesz majd... valami ellen. *hunyorít egyet* De legalább a sorrendet tudjuk. A semminél ez is több, még ha úgy fest, hogy terveket aligha készíthetünk és rögtönöznünk kell majd.
*Mivel ebben a pillanatban sokat nem tud hozzátenni a dologhoz és szemrehányással teli van a padlás, inkább elhallgat és figyeli Krestvir kérdéseit. Nagy részét persze nem érti, de az egyik után elfordul az ágyak felé, ahol a félvér és a tündér alszik és őket nézve felel a mágusnak.*
- Ti nem fogtok itt maradni.
*Merésznek tűnik egy ilyen kijelentés ebben a helyzetben, de valahogy mélységes meggyőződés cseng a hangjában. Alyo felé komoly adóssága van, adott esetben egy nagy hatalmú mágusra inkább szüksége van a Vashegynek, mint egy tucat kardforgatóra akiket könnyebb pótolni, Riri pedig... ő Riri. Ez nagyjából azt is jelenti, hogy magában a másik harcost is veszteséglistára tette saját maga mellett, Quantallal pedig még mindig nem tudja, hogyan áll. Az is igaz, hogy nem lenne végtelenül elkeseredve, ha rejtélyes vendéglátóik tévednének és valamennyien visszatérhetnének a Vashegyre.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319