Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 27 (521. - 540. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
540. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-07 13:27:40
Üzenet elküldve: 2021-10-07 13:27:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
*Nagyjából tudatában van annak, ami körülötte történik, de igyekszik nem foglalkozni többet a rázkódással, sikolyokkal és egyéb neszekkel a feltétlenül szükségesnél. Az ő fejében van értelme annak, amit tesz, sőt, a legjobb lehetőségnek látja. Nem hiszi ugyanis, hogy ekkora túlerővel szemben időben ki tudnának innen menekülni, főleg úgy, hogy ahogy ő tudja, a túloldalra átkelni sem tudnának csak úgy a roskadozó híd és a rajta alvó démon miatt. A visszavonulás hát időpazarlásnak, s pocsékolásnak tűnik. Bármit is kell tenni, hogy ezt a hasadást a világukon bezárják, azt nagy valószínűséggel idebent kell keresniük. S ha már elmenekülni nem tudnak innen a sok akadály miatt, hát azért kell megtenniük mindent, hogy itt sikerrel járjanak. Még ha ez a végüket is jelenti, legalább nem lesz oly hiábavaló, mintha futva érné el őket...
De ahhoz, hogy egyáltalán esélyük legyen, fényre lesz szükségük. Most ez a következő lépés, erre összpontosít.
Laor utasításai zavarják, látszódhat homloka ráncolásán, hogy igyekszik őt is kizárni. Közben fölfelé tartott tenyerében a virág már szemet bántó fényerővel világít, mire ő le is hunyja a magáét, így a villanás már csukott szemekkel éri. Ahogy a rájuk szakadó sötétség is...
Ha jobban meg nem zavarják, vagy odébb nem taszítják, a szemhéján táncoló fénynyomokra összpontosítva mormolja az igét, s ha van egy kis szerencséjük, nem rontja el, akkor pedig hamarosan ismét nappali világosság veheti majd őket körbe. Az más kérdés, hogy a látvány, ami körülöttük lesz, vélhetően nem a legmegnyugtatóbb környezet képét mutatja majd.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására nappali világosság gyúl ötven lépéses környezetében, amennyiben a sötétség nem mágiával keletkezett. A terület együtt mozog a varázslóval, hatóideje három kör.
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
*Nagyjából tudatában van annak, ami körülötte történik, de igyekszik nem foglalkozni többet a rázkódással, sikolyokkal és egyéb neszekkel a feltétlenül szükségesnél. Az ő fejében van értelme annak, amit tesz, sőt, a legjobb lehetőségnek látja. Nem hiszi ugyanis, hogy ekkora túlerővel szemben időben ki tudnának innen menekülni, főleg úgy, hogy ahogy ő tudja, a túloldalra átkelni sem tudnának csak úgy a roskadozó híd és a rajta alvó démon miatt. A visszavonulás hát időpazarlásnak, s pocsékolásnak tűnik. Bármit is kell tenni, hogy ezt a hasadást a világukon bezárják, azt nagy valószínűséggel idebent kell keresniük. S ha már elmenekülni nem tudnak innen a sok akadály miatt, hát azért kell megtenniük mindent, hogy itt sikerrel járjanak. Még ha ez a végüket is jelenti, legalább nem lesz oly hiábavaló, mintha futva érné el őket...
De ahhoz, hogy egyáltalán esélyük legyen, fényre lesz szükségük. Most ez a következő lépés, erre összpontosít.
Laor utasításai zavarják, látszódhat homloka ráncolásán, hogy igyekszik őt is kizárni. Közben fölfelé tartott tenyerében a virág már szemet bántó fényerővel világít, mire ő le is hunyja a magáét, így a villanás már csukott szemekkel éri. Ahogy a rájuk szakadó sötétség is...
Ha jobban meg nem zavarják, vagy odébb nem taszítják, a szemhéján táncoló fénynyomokra összpontosítva mormolja az igét, s ha van egy kis szerencséjük, nem rontja el, akkor pedig hamarosan ismét nappali világosság veheti majd őket körbe. Az más kérdés, hogy a látvány, ami körülöttük lesz, vélhetően nem a legmegnyugtatóbb környezet képét mutatja majd.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására nappali világosság gyúl ötven lépéses környezetében, amennyiben a sötétség nem mágiával keletkezett. A terület együtt mozog a varázslóval, hatóideje három kör.
539. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-07 12:40:39
Üzenet elküldve: 2021-10-07 12:40:39
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Akárhogy keresi, mindenütt csak vizenyős, süppedő talajt lát, ami azonnal átáztatná ruháját és zsákját, ha letelepedne. Közel áll hozzá, hogy ez se tartsa vissza, de az a hang, ami azt mondogatja neki, hogy csak képzeli a veszélyt, egyúttal arra is emlékezteti, hogy mennyire ostobán festhet most mások szemében, s ha leülne a sárba, csak még szánalmasabbnak látnák.
De ő le akar ülni, egy kis időt akar, mintha pusztán pihenőre volna szüksége! Az nem volna olyan feltűnő...
Akadozó légzéssel toporog, tovább keresve, mintha a kedvéért akár egy pad is megjelenhetne itt a mocsárban. Közben persze a veszély érzete is tovább kínozza, össze-összerezzen a kiáltásokra, majd mikor észleli, hogy a köpenyes elindult felé, rémülten pillant föl rá. Ahhoz nincs ereje, hogy elhátráljon, meg magától az ingoványtól is fél, úgyhogy nem mer sokat mozgolódni, nehogy vízbe csússzon. Így az érintés elől sem húzódik el időben, ahogy a férfi keze a vállára kerül, az arca felé nyúlót azonban már idegesen ellegyezgeti, ha teheti és a másik nem erőlteti a dolgot.
Nagyjából fölfogja, amit Adoaver mond, s látja is benne az észszerűséget, mert hát valóban nem talált ő sem megfelelő helyet a pihenőhöz. Még azt is érzékeli, hogy az ifjú kedves és gondoskodó éppen. De túlságosan össze van zavarodva, nem tudja, mire számítson tőle, bízhat-e benne.
Kissé meggörnyed, keresztbe fonja maga előtt karjait, két kezével a zsákja ellentétes oldalon lévő pántjaiba kapaszkodva, mintha ezzel a fizikai egyben tartással magát is egészben tudná tartani.
Aztán nagy nehezen levegőt vesz és tesz néhány lépést előre az úton. Iszonyú erőkifejtést igényel, de képes haladni. Majd fölemeli pillantását is, ám annyira nyomasztja az egyre sűrűbb köd, hogy indokolatlan félelme újabb hullámmal lepi meg.*
- Beszéljen. Kérem. - *Préseli ki magából, miközben rakja egymás után lábait, de mintha nagy szembe szélnek haladna, még a testtartása is hasonló. Kapaszkodót, támaszt azonban magától nem keres Adoavernél, helyette saját magát szorongatja.*
*Akárhogy keresi, mindenütt csak vizenyős, süppedő talajt lát, ami azonnal átáztatná ruháját és zsákját, ha letelepedne. Közel áll hozzá, hogy ez se tartsa vissza, de az a hang, ami azt mondogatja neki, hogy csak képzeli a veszélyt, egyúttal arra is emlékezteti, hogy mennyire ostobán festhet most mások szemében, s ha leülne a sárba, csak még szánalmasabbnak látnák.
De ő le akar ülni, egy kis időt akar, mintha pusztán pihenőre volna szüksége! Az nem volna olyan feltűnő...
Akadozó légzéssel toporog, tovább keresve, mintha a kedvéért akár egy pad is megjelenhetne itt a mocsárban. Közben persze a veszély érzete is tovább kínozza, össze-összerezzen a kiáltásokra, majd mikor észleli, hogy a köpenyes elindult felé, rémülten pillant föl rá. Ahhoz nincs ereje, hogy elhátráljon, meg magától az ingoványtól is fél, úgyhogy nem mer sokat mozgolódni, nehogy vízbe csússzon. Így az érintés elől sem húzódik el időben, ahogy a férfi keze a vállára kerül, az arca felé nyúlót azonban már idegesen ellegyezgeti, ha teheti és a másik nem erőlteti a dolgot.
Nagyjából fölfogja, amit Adoaver mond, s látja is benne az észszerűséget, mert hát valóban nem talált ő sem megfelelő helyet a pihenőhöz. Még azt is érzékeli, hogy az ifjú kedves és gondoskodó éppen. De túlságosan össze van zavarodva, nem tudja, mire számítson tőle, bízhat-e benne.
Kissé meggörnyed, keresztbe fonja maga előtt karjait, két kezével a zsákja ellentétes oldalon lévő pántjaiba kapaszkodva, mintha ezzel a fizikai egyben tartással magát is egészben tudná tartani.
Aztán nagy nehezen levegőt vesz és tesz néhány lépést előre az úton. Iszonyú erőkifejtést igényel, de képes haladni. Majd fölemeli pillantását is, ám annyira nyomasztja az egyre sűrűbb köd, hogy indokolatlan félelme újabb hullámmal lepi meg.*
- Beszéljen. Kérem. - *Préseli ki magából, miközben rakja egymás után lábait, de mintha nagy szembe szélnek haladna, még a testtartása is hasonló. Kapaszkodót, támaszt azonban magától nem keres Adoavernél, helyette saját magát szorongatja.*
538. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-07 12:00:17
Üzenet elküldve: 2021-10-07 12:00:17
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*A sikoly végigvág a hídon és az ott állókon. A készenlétben és a feszültségben remegő kéz azonban nem lankad, a veszély első jelére Frandr cselekedni készül és erre szólítja fel társait is. A kötél, hála a meggyengítésnek enged és a harcos felőli oldal tartást vesztve ereszkedik meg, féloldalra borítva a hidat.
Quantall, bár pihenni, gyógyulni szeretne, nem teheti meg, mert még itt vannak és a veszély egy szempillantás alatt tér vissza, múlik el a bizonytalan nyugalom a sikollyal és az ébredező démonnal együtt. Frandr szavára viszont nem késlekedik. A lábával nincs baj, de a rúgásoktól minden lüktetésre fájdalom hasít a vállába, ám elviselhető és kevéssel később, de neki is sikerül elintéznie a híd még tartó másik felét és ezzel az zuhanni kezd az egyik oldalon a mélybe, az ébredező Bhaarral együtt.
Alyo gondolatban máshol jár, de őt is visszarántja a démonsikoly, ami eléri őt és társait. A hídon szendergő démon ébredezni kezd és társai azonnal cselekszenek, így nem sokkal később a híd zuhanni kezd a másik oldal felé. Azt az oldalt senki sem vágta el, így a toronyfelőli oldalon még kitart a híd, a mélységbe zuhanó démon pedig feleszmélve kapaszkodik meg a hídban és csapódik így a szemközti falnak nagy csattanással.
A szemébe visszatér az értelem, gyorsan felfogja, hogy hova került, foggal-körömmel kapaszkodik a hídba és létraként használva elindul felfelé a torony bejáratához.
Alyo remek helyzetben áll és csak neki van íja, a célpont tiszta, ha lőni akar rá, de ezzel azt is kockáztatja, hogy felhívja magukra a mászó Bhaar figyelmét.*
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár harmadik köre//
*Krestvir varázslata véget ér, a nyíló fényvirág eléri legvakítóbb állapotát, majd egy villanással kihuny. A korábbi fényvarázs ideje is lejárt, így hirtelen sötétségbe borul minden körülöttük a toronyban. A jégfal kitart, nem morajlik tovább, csak az állkapcsok ijesztő csattogása hallatszik a másik oldalról.
A medvemancsok között vergődő lények talán nem karok vagy a szorítás miatt szenvednek, a varázsló tudja, hogy mágiája kiűzné a gonosz entitásokat bárkiből, ám ők nincsenek senkiben, de ettől még nem kevésbé bírják ezt a fényt.
Figyelmezteti társait, hogy hamarosan sötétségbe borul minden, így nekik még lesz idejük cselekedni, mielőtt ez bekövetkezik. Pár szívdobbanás csupán, de az is valami. Viszont kétséges, hogy a lények barátságosak lesznek, hisz ez a varázslat csak a személyeket csillapítja le, a másvilági entitásokra nincs hatása, őket csak kiűzné a testből, amelybe bújtak.
Félig a két világ határán, összemosódva, talán nem kell tartaniuk attól, hogy ők barátságossá és jámborrá válnak, hisz bennük nem gyilokvágy, hanem a túlélés munkál. Krestvirre rászakad a sötétség. Ijesztő, dermesztő sötétség, de a varázsló már következő mágiájára készül, amire minden bizonnyal hatalmas szükség lesz.
Laor közben átértékeli magában a varázslókról alkotott elképzeléseit. Rá kell jönnie, hogy ösztönös ellenszenve ellenük talán alaptalan. De mint ahogy jó és gonosz kezében is ölhet kard, úgy a varázslatnak is lehet pozitív és negatív hatása a világra és a benne élőkre.
Aztán amikor a torony megremeg, távozásra szólítja fel társait, ám ő egészen mást kíván cselekedni. Látja még Krestvir koncentrációtól feszült arcát, Carsaadi alakját, aki egyelőre tétlen, de figyeli a körülötte zajló eseményeket, mielőtt biztosítaná őket, hogy követi majd a kettőst a torony bejárata felé.
Majd fordul a medvekarok között, a fényvirág fényétől vergődő alakok felé és egy ugrással a Taitos alakú előtt terembe, hogy mesterkardjával lecsapjon rá. Még elindítja a kardot, amikor a fényvirág egy villanással kihuny és lecsap rájuk a sötétség.
Érzi, hogy kardja áthatol valamin, valami puhán, de szíjasabb valamin, mint az emberi test. Kínnal terhes szisszenés fegyvere nyomán és csend.
Aztán arra, amerre a Kagaenae alakját felvevő entitást tudta, hirtelen felvillan valami. Mint amikor a test ereiben végigfut egy villanás, a test középpontjából kifelé halványan felvillan egy sárgás-vöröses fény, megfestve az ismeretlen lény karjait, lábait, emberére nem hasonlító fejét. Egy pillanat csak és újra minden a sötétbe vész, a csontvázak kattogása elhal. Halk kattogó hang kél nem messze tőle, hideg, vészjósló.
Valahol ott áll még Krestvir és Carsaadi is, ha nem hallgattak Laorra és indultak el kifelé, ahol még nem tudják, de a híd már leomlott a feléjük eső oldalra. A mesterkardot szorongató férfi harci kedve nem hunyt ki, az élniakarás ebben a kétirányú világban még lángol benne, biztosan nem ereszti le fegyverét. Főleg nem úgy, hogy egy pillanatra látta, mi áll a másik oldalán.
A két világ összemosódása újra megremeg, szívdobbanásnyi időre elválik egymástól a két világ, aki nem áll sötétségben egyszerre látja magát egymás mellett itt is és ott is. Az egyik világ az ingoványban van, a másik pedig kénköves, bűzös világban, a kárpiton túl.*
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*A sikoly végigvág a hídon és az ott állókon. A készenlétben és a feszültségben remegő kéz azonban nem lankad, a veszély első jelére Frandr cselekedni készül és erre szólítja fel társait is. A kötél, hála a meggyengítésnek enged és a harcos felőli oldal tartást vesztve ereszkedik meg, féloldalra borítva a hidat.
Quantall, bár pihenni, gyógyulni szeretne, nem teheti meg, mert még itt vannak és a veszély egy szempillantás alatt tér vissza, múlik el a bizonytalan nyugalom a sikollyal és az ébredező démonnal együtt. Frandr szavára viszont nem késlekedik. A lábával nincs baj, de a rúgásoktól minden lüktetésre fájdalom hasít a vállába, ám elviselhető és kevéssel később, de neki is sikerül elintéznie a híd még tartó másik felét és ezzel az zuhanni kezd az egyik oldalon a mélybe, az ébredező Bhaarral együtt.
Alyo gondolatban máshol jár, de őt is visszarántja a démonsikoly, ami eléri őt és társait. A hídon szendergő démon ébredezni kezd és társai azonnal cselekszenek, így nem sokkal később a híd zuhanni kezd a másik oldal felé. Azt az oldalt senki sem vágta el, így a toronyfelőli oldalon még kitart a híd, a mélységbe zuhanó démon pedig feleszmélve kapaszkodik meg a hídban és csapódik így a szemközti falnak nagy csattanással.
A szemébe visszatér az értelem, gyorsan felfogja, hogy hova került, foggal-körömmel kapaszkodik a hídba és létraként használva elindul felfelé a torony bejáratához.
Alyo remek helyzetben áll és csak neki van íja, a célpont tiszta, ha lőni akar rá, de ezzel azt is kockáztatja, hogy felhívja magukra a mászó Bhaar figyelmét.*
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár harmadik köre//
*Krestvir varázslata véget ér, a nyíló fényvirág eléri legvakítóbb állapotát, majd egy villanással kihuny. A korábbi fényvarázs ideje is lejárt, így hirtelen sötétségbe borul minden körülöttük a toronyban. A jégfal kitart, nem morajlik tovább, csak az állkapcsok ijesztő csattogása hallatszik a másik oldalról.
A medvemancsok között vergődő lények talán nem karok vagy a szorítás miatt szenvednek, a varázsló tudja, hogy mágiája kiűzné a gonosz entitásokat bárkiből, ám ők nincsenek senkiben, de ettől még nem kevésbé bírják ezt a fényt.
Figyelmezteti társait, hogy hamarosan sötétségbe borul minden, így nekik még lesz idejük cselekedni, mielőtt ez bekövetkezik. Pár szívdobbanás csupán, de az is valami. Viszont kétséges, hogy a lények barátságosak lesznek, hisz ez a varázslat csak a személyeket csillapítja le, a másvilági entitásokra nincs hatása, őket csak kiűzné a testből, amelybe bújtak.
Félig a két világ határán, összemosódva, talán nem kell tartaniuk attól, hogy ők barátságossá és jámborrá válnak, hisz bennük nem gyilokvágy, hanem a túlélés munkál. Krestvirre rászakad a sötétség. Ijesztő, dermesztő sötétség, de a varázsló már következő mágiájára készül, amire minden bizonnyal hatalmas szükség lesz.
Laor közben átértékeli magában a varázslókról alkotott elképzeléseit. Rá kell jönnie, hogy ösztönös ellenszenve ellenük talán alaptalan. De mint ahogy jó és gonosz kezében is ölhet kard, úgy a varázslatnak is lehet pozitív és negatív hatása a világra és a benne élőkre.
Aztán amikor a torony megremeg, távozásra szólítja fel társait, ám ő egészen mást kíván cselekedni. Látja még Krestvir koncentrációtól feszült arcát, Carsaadi alakját, aki egyelőre tétlen, de figyeli a körülötte zajló eseményeket, mielőtt biztosítaná őket, hogy követi majd a kettőst a torony bejárata felé.
Majd fordul a medvekarok között, a fényvirág fényétől vergődő alakok felé és egy ugrással a Taitos alakú előtt terembe, hogy mesterkardjával lecsapjon rá. Még elindítja a kardot, amikor a fényvirág egy villanással kihuny és lecsap rájuk a sötétség.
Érzi, hogy kardja áthatol valamin, valami puhán, de szíjasabb valamin, mint az emberi test. Kínnal terhes szisszenés fegyvere nyomán és csend.
Aztán arra, amerre a Kagaenae alakját felvevő entitást tudta, hirtelen felvillan valami. Mint amikor a test ereiben végigfut egy villanás, a test középpontjából kifelé halványan felvillan egy sárgás-vöröses fény, megfestve az ismeretlen lény karjait, lábait, emberére nem hasonlító fejét. Egy pillanat csak és újra minden a sötétbe vész, a csontvázak kattogása elhal. Halk kattogó hang kél nem messze tőle, hideg, vészjósló.
Valahol ott áll még Krestvir és Carsaadi is, ha nem hallgattak Laorra és indultak el kifelé, ahol még nem tudják, de a híd már leomlott a feléjük eső oldalra. A mesterkardot szorongató férfi harci kedve nem hunyt ki, az élniakarás ebben a kétirányú világban még lángol benne, biztosan nem ereszti le fegyverét. Főleg nem úgy, hogy egy pillanatra látta, mi áll a másik oldalán.
A két világ összemosódása újra megremeg, szívdobbanásnyi időre elválik egymástól a két világ, aki nem áll sötétségben egyszerre látja magát egymás mellett itt is és ott is. Az egyik világ az ingoványban van, a másik pedig kénköves, bűzös világban, a kárpiton túl.*
537. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-07 10:31:29
Üzenet elküldve: 2021-10-07 10:31:29
Rang: Játékos
IC üzenetek: 388
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 388
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Rosszabbá kezd válni az idő az elvártnál is. A lehűlő levegővel arányosan a köd egyre sűrűbbé kezd válni körülöttük, két kísérőjüket már nem is lehet látni, és közelebb kell húzódnia társához ahhoz, hogy őt se tévessze szem elől. De így is néha eltünedezik látóköréből, ha nagyobbat lép. Közel s távol mocsár, de ennek ellenére olyan halott csönd ül ki a környékre, hogy az kifejezetten hátborzongatóvá kezd válni számára. Rosszat sejt, amiért Elthur nem válaszol az elf kérdésére, és előbbi szégyenérzetét lenyelve igyekszik kikeresni a fehér világból a katonát. Egy kis idő után csak sikerrel jár, de amaz még nála is betegesebb arcától kis híján hátra hőköl. Mi történt?!
Először egy kis időre helyben kell tartania a futárokat.*
- Egy pillanatnyi türelmet, és mehetünk! *Kiáltja előre, ki a semmibe, reménykedve abban, hogy pár lábbal utána nem ér véget a világ, mint ahogy szeme tudatja most vele. Ezer bajt sejtve fordul vissza Elthurhoz, ki úgy néz ki mintha elkapott volna valamit. Csak ne legyen az ragadós.*
- Uramisten, jól van?! *Suttogja és lép hozzá, megtörve az eddigi mentális és etikai határokat, hogy jobban szemügyre tudja venni amazt. Kezét társa vállára teszi, és egy kis tétovázás után megpróbálja felemelni állát is, ha hagyja. Reméli, nem fog kelleni megtartania a katonát, mert nem úgy néz ki, mintha sokáig tudna állni. Most igyekszik szemkontaktust keresni és megtartani, hogy ellenőrizze, mennyire éber még a...lány, most már meg van rajta állapodva. Ez legalább megvan.*
- Nehéz a kérésem, de itt nem pihenhet meg, a nedves föld csak rontana a helyzeten; muszáj tovább mennünk. Ha nem bírja, használja a vállamat támaszként, és az ön tempójával haladunk.
*Rosszabbá kezd válni az idő az elvártnál is. A lehűlő levegővel arányosan a köd egyre sűrűbbé kezd válni körülöttük, két kísérőjüket már nem is lehet látni, és közelebb kell húzódnia társához ahhoz, hogy őt se tévessze szem elől. De így is néha eltünedezik látóköréből, ha nagyobbat lép. Közel s távol mocsár, de ennek ellenére olyan halott csönd ül ki a környékre, hogy az kifejezetten hátborzongatóvá kezd válni számára. Rosszat sejt, amiért Elthur nem válaszol az elf kérdésére, és előbbi szégyenérzetét lenyelve igyekszik kikeresni a fehér világból a katonát. Egy kis idő után csak sikerrel jár, de amaz még nála is betegesebb arcától kis híján hátra hőköl. Mi történt?!
Először egy kis időre helyben kell tartania a futárokat.*
- Egy pillanatnyi türelmet, és mehetünk! *Kiáltja előre, ki a semmibe, reménykedve abban, hogy pár lábbal utána nem ér véget a világ, mint ahogy szeme tudatja most vele. Ezer bajt sejtve fordul vissza Elthurhoz, ki úgy néz ki mintha elkapott volna valamit. Csak ne legyen az ragadós.*
- Uramisten, jól van?! *Suttogja és lép hozzá, megtörve az eddigi mentális és etikai határokat, hogy jobban szemügyre tudja venni amazt. Kezét társa vállára teszi, és egy kis tétovázás után megpróbálja felemelni állát is, ha hagyja. Reméli, nem fog kelleni megtartania a katonát, mert nem úgy néz ki, mintha sokáig tudna állni. Most igyekszik szemkontaktust keresni és megtartani, hogy ellenőrizze, mennyire éber még a...lány, most már meg van rajta állapodva. Ez legalább megvan.*
- Nehéz a kérésem, de itt nem pihenhet meg, a nedves föld csak rontana a helyzeten; muszáj tovább mennünk. Ha nem bírja, használja a vállamat támaszként, és az ön tempójával haladunk.
536. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-06 22:51:31
Üzenet elküldve: 2021-10-06 22:51:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*A férfi végre megáll és visszafordul felé. Ám hallgatása és furcsa arckifejezései, remegő szája nem éppen adnak okot a megnyugvásra. Talán mást is megijesztene az ifjú szokatlan viselkedése, de az is lehet, hogy csak ő fogadja ennyire rosszul, mert túlságosan érzékeny. Ezt alighanem pusztán egy külső szemlélő tudná megmondani...
Mikor aztán Adoaver megszólal, s szinte könyörög, hogy szót se ejtsenek erről, Garsinra ez a kérlelés is hatással van, megsajnálja a másikat, ám annyira beleveszett már a helyzet kétségeibe, hogy túl sok kérdés kavarog benne és egyre erősebben uralkodik el rajta a veszélyérzet.
Hallja aztán továbbra is, amiket a másik mond, de mindig tompábban.*
- Pihenő kell? - *Hangzik föl a kiáltás Sillamalam felől, de Garsin épp csak odakapja a tekintetét. Aztán pedig idegesen jár körbe pillantása a ködös tájon és talán a bűz, vagy a pára teszi, de egyre nehezebben kap levegőt. Közben pedig azt várja, hogy majd a sásból rájuk tör valami, vagy Adoaver, vagy a két elf akar mindjárt ártani neki. És hirtelen csapdában érzi magát a semmi közepén, segítség nélkül.
Tagjait ólomsúlyúnak véli és azt hiszi, hogy a zsákot sem bírja tovább tartani, de hát mégis csak talpon marad még. Ám sápad és izzad, fáj a mellkasa.
Ismeri ezt az érzést, azzal is tisztában van, hogy nem teljesen indokolt, ezért igyekszik küzdeni ellene, de nehéz észérvekkel győzködnie magát, miközben az agya az is, ami becsapja őt és a fenyegetettség érzetét kelti benne.
Annyi lélekjelenléte van még, hogy ne kezdjen sírni vagy roskadjon össze. Nem akar gyengének, vagy bolondnak tűnni. Így még egy-egy lépést is tesz, utána azonban meg kell álljon. Kétségbeesetten keres egy száraz foltot, hogy leüljön, meg a hangját is igyekszik megtalálni, hogy azt mondhassa, elfáradt... Szeretne egy kis időt nyerni.
Legalábbis az egyik oldala... A másiknak még mindig azt parancsolják rossz berögződések, hogy meneküljön, mert veszélyben van és nem bízhat meg útitársaiban. Tudat és tudattalan harcol benne, s bár előbbi győzhetne, a testi reakciói akkor is ellehetetlenítik, hogy erős maradjon.
Hova... hova üljön? Csak akad itt egy szárazabb rész!*
*A férfi végre megáll és visszafordul felé. Ám hallgatása és furcsa arckifejezései, remegő szája nem éppen adnak okot a megnyugvásra. Talán mást is megijesztene az ifjú szokatlan viselkedése, de az is lehet, hogy csak ő fogadja ennyire rosszul, mert túlságosan érzékeny. Ezt alighanem pusztán egy külső szemlélő tudná megmondani...
Mikor aztán Adoaver megszólal, s szinte könyörög, hogy szót se ejtsenek erről, Garsinra ez a kérlelés is hatással van, megsajnálja a másikat, ám annyira beleveszett már a helyzet kétségeibe, hogy túl sok kérdés kavarog benne és egyre erősebben uralkodik el rajta a veszélyérzet.
Hallja aztán továbbra is, amiket a másik mond, de mindig tompábban.*
- Pihenő kell? - *Hangzik föl a kiáltás Sillamalam felől, de Garsin épp csak odakapja a tekintetét. Aztán pedig idegesen jár körbe pillantása a ködös tájon és talán a bűz, vagy a pára teszi, de egyre nehezebben kap levegőt. Közben pedig azt várja, hogy majd a sásból rájuk tör valami, vagy Adoaver, vagy a két elf akar mindjárt ártani neki. És hirtelen csapdában érzi magát a semmi közepén, segítség nélkül.
Tagjait ólomsúlyúnak véli és azt hiszi, hogy a zsákot sem bírja tovább tartani, de hát mégis csak talpon marad még. Ám sápad és izzad, fáj a mellkasa.
Ismeri ezt az érzést, azzal is tisztában van, hogy nem teljesen indokolt, ezért igyekszik küzdeni ellene, de nehéz észérvekkel győzködnie magát, miközben az agya az is, ami becsapja őt és a fenyegetettség érzetét kelti benne.
Annyi lélekjelenléte van még, hogy ne kezdjen sírni vagy roskadjon össze. Nem akar gyengének, vagy bolondnak tűnni. Így még egy-egy lépést is tesz, utána azonban meg kell álljon. Kétségbeesetten keres egy száraz foltot, hogy leüljön, meg a hangját is igyekszik megtalálni, hogy azt mondhassa, elfáradt... Szeretne egy kis időt nyerni.
Legalábbis az egyik oldala... A másiknak még mindig azt parancsolják rossz berögződések, hogy meneküljön, mert veszélyben van és nem bízhat meg útitársaiban. Tudat és tudattalan harcol benne, s bár előbbi győzhetne, a testi reakciói akkor is ellehetetlenítik, hogy erős maradjon.
Hova... hova üljön? Csak akad itt egy szárazabb rész!*
535. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-06 21:50:39
Üzenet elküldve: 2021-10-06 21:50:39
Rang: Játékos
IC üzenetek: 388
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 388
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Számított, de akkor sem várta szívesen ezt a választ, ahogy társa is láthatja, hogy rendkívül kényelmetlenül érzi most magát bőrében: erős muszájból hozzá fordulva kerüli Elthur tekintetét, és bár nehéz látni, karjával vállát vakargatja, és köpenye nyakát igazgatja tehetetlenségében. Szája széle föl-alá ugrik, válogatva a használandó arckifejezések közül, de egyiken sem képes megállapodni, és olyan sokáig halogat megszólalni, amennyire csak tud.*
- Semmi! Semmi nem volt az előbb, esküszöm! Nagyon Kérem, menjünk tovább, nem méltó ezt tárgyra hozni. Tényleg. *Kérleli, nem sok híján könyörgi a tovább haladást Adoaver. Akárhogy is igyekszik elkerülni, egyszer csak elkapja a másik tekintetét, ami nemcsak irtózatosan nehézzé teszi visszanyert higgadtsága fenntartását, hanem még váratlan szégyenérzettel is nyomja le. Talán amaz testbeszédéből, de érzékeli, nem csak ő ijedhetett meg.*
- Bízzon meg bennem, amilyen nehéz is most. Nem akartam, és nem akarok ártani magának, ha amiatt kérdez. És tényleg gyorsítsunk, mert megint moshatom ki ezt a nyamvadt köpenyt a levegőtől!
*Számított, de akkor sem várta szívesen ezt a választ, ahogy társa is láthatja, hogy rendkívül kényelmetlenül érzi most magát bőrében: erős muszájból hozzá fordulva kerüli Elthur tekintetét, és bár nehéz látni, karjával vállát vakargatja, és köpenye nyakát igazgatja tehetetlenségében. Szája széle föl-alá ugrik, válogatva a használandó arckifejezések közül, de egyiken sem képes megállapodni, és olyan sokáig halogat megszólalni, amennyire csak tud.*
- Semmi! Semmi nem volt az előbb, esküszöm! Nagyon Kérem, menjünk tovább, nem méltó ezt tárgyra hozni. Tényleg. *Kérleli, nem sok híján könyörgi a tovább haladást Adoaver. Akárhogy is igyekszik elkerülni, egyszer csak elkapja a másik tekintetét, ami nemcsak irtózatosan nehézzé teszi visszanyert higgadtsága fenntartását, hanem még váratlan szégyenérzettel is nyomja le. Talán amaz testbeszédéből, de érzékeli, nem csak ő ijedhetett meg.*
- Bízzon meg bennem, amilyen nehéz is most. Nem akartam, és nem akarok ártani magának, ha amiatt kérdez. És tényleg gyorsítsunk, mert megint moshatom ki ezt a nyamvadt köpenyt a levegőtől!
534. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-06 21:06:39
Üzenet elküldve: 2021-10-06 21:06:39
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*A hideg? Nem érti ezt a furcsa választ és természetesen meg sem nyugtatja. Lépeget a tócsákat kerülgető köpenyes után, de tartja a távolságot, viszont közben megállítani is szeretné.
Ügyetlenül tocsog a zsombékokon és idegesen szívja be kapkodva az egyre nehezebb és bűzösebb mocsári levegőt. Látja, hogy közben a két elf is megállt amott, távolabb. Talán a terep nehezedése miatt, talán mert észrevették, hogy elmaradtak, talán mert a köd miatt a látási viszonyok is egyre gyatrábbak...
Garsin már most nehezen veszi ki az utat a vizenyős talajon, s jelenlegi bizonytalanságában ezt is elég rosszul viseli. Mikor pedig Adoaver ismét megszólal, s egyszerűen mintha figyelmen kívül akarná hagyni az előbb történteket, ő képtelen ennyivel megnyugodni, s megengedni ezt.*
- Nem. Várjon! Kérem... Magyarázza el, mi volt ez az előbb! - *Hangja előbb egész parancsoló, aztán megenyhül, s már inkább kér. Egyúttal meg is áll, mint ki nem hajlandó innen továbbmenni, míg választ nem kapott. Ha Adoaver felé fordul, nem egy bátor, követelőző katonát láthat, inkább egy elbizonytalanodott, rémült embert. Igazán nem a városőrök mintapéldánya.
Pedig Garsin belül nagyon próbál bátor lenni és nem szétesni, de muszáj magyarázatot találnia, hogy újra bízni tudjon.*
*A hideg? Nem érti ezt a furcsa választ és természetesen meg sem nyugtatja. Lépeget a tócsákat kerülgető köpenyes után, de tartja a távolságot, viszont közben megállítani is szeretné.
Ügyetlenül tocsog a zsombékokon és idegesen szívja be kapkodva az egyre nehezebb és bűzösebb mocsári levegőt. Látja, hogy közben a két elf is megállt amott, távolabb. Talán a terep nehezedése miatt, talán mert észrevették, hogy elmaradtak, talán mert a köd miatt a látási viszonyok is egyre gyatrábbak...
Garsin már most nehezen veszi ki az utat a vizenyős talajon, s jelenlegi bizonytalanságában ezt is elég rosszul viseli. Mikor pedig Adoaver ismét megszólal, s egyszerűen mintha figyelmen kívül akarná hagyni az előbb történteket, ő képtelen ennyivel megnyugodni, s megengedni ezt.*
- Nem. Várjon! Kérem... Magyarázza el, mi volt ez az előbb! - *Hangja előbb egész parancsoló, aztán megenyhül, s már inkább kér. Egyúttal meg is áll, mint ki nem hajlandó innen továbbmenni, míg választ nem kapott. Ha Adoaver felé fordul, nem egy bátor, követelőző katonát láthat, inkább egy elbizonytalanodott, rémült embert. Igazán nem a városőrök mintapéldánya.
Pedig Garsin belül nagyon próbál bátor lenni és nem szétesni, de muszáj magyarázatot találnia, hogy újra bízni tudjon.*
533. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-06 20:43:09
Üzenet elküldve: 2021-10-06 20:43:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 388
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 388
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*A kérdő szavakra nem azonnal felel, meg kell nyugtatnia magát, mivel a hirtelen levegőbe röppenő szívverései nem sok jót ígér neki, ha nem tesz úgy. Egy ideig mélyen veszi a levegőt, igyekezve legalább egy lépéssel társa előtt haladni, miközben bal kezét kicsusszantja a köpenyujjból, hogy amaz ne lássa, ahogy megveregeti önnön mellkasát.*
~ Nem, te hatökör, nem olvasnak az elmédben, szedd össze magad. ~ *Saját magát ijesztette csak meg, és reakciója nyomós okból aggaszthatta Elthurt. Ennyit a békés útról.*
- Minden rendben, csak a hideg. Haladjunk. *Morogja, valamelyest lassítva lépteiből, hogy igazat adjunk magyarázata legalább első felének. Tudja, hogy ennél többet kéne felelnie a teljes bizalom visszaállítására, de jelenleg ez jutott csak eszébe. Továbbra sem próbál társára nézni.
Most amúgy is az utat kell stírölniük; tucatjával vannak jelen az oly sokat átkozott sártócsák és néhol zöld trutymó, ami régen növény lehetett; még a tiszta felület is csúszóssá válik az ember számára. A levegő is olyan párás, hogy szinte már facsarni lehet belőle a vizet. Útszélén fekszenek az ingovány undorító és rejtélyes vizei is; keskeny folyóktól akkora tavakig, amiknek másik végét szemmel már nem is látja innen. A nád is kezd megszokott növényzetté válni, ahogy a hozzácsapódó élővilág. Száraz szigetet csak elvétve látni, már amit szemmel észrevesz, amit nem segít, hogy még a köd is lassan kezdi körül venni őket, ahogy tovább haladnak. Remek.*
- Nem fog kelleni letérnünk az útról. Gyorsíthatunk. *Ajánlja föl, nyugodtabban a kis szünet után. Csodálkozna, ha ezt a katona elutasítaná, hacsak nem élvezi a város-méretű szutyokvilág látványát.*
*A kérdő szavakra nem azonnal felel, meg kell nyugtatnia magát, mivel a hirtelen levegőbe röppenő szívverései nem sok jót ígér neki, ha nem tesz úgy. Egy ideig mélyen veszi a levegőt, igyekezve legalább egy lépéssel társa előtt haladni, miközben bal kezét kicsusszantja a köpenyujjból, hogy amaz ne lássa, ahogy megveregeti önnön mellkasát.*
~ Nem, te hatökör, nem olvasnak az elmédben, szedd össze magad. ~ *Saját magát ijesztette csak meg, és reakciója nyomós okból aggaszthatta Elthurt. Ennyit a békés útról.*
- Minden rendben, csak a hideg. Haladjunk. *Morogja, valamelyest lassítva lépteiből, hogy igazat adjunk magyarázata legalább első felének. Tudja, hogy ennél többet kéne felelnie a teljes bizalom visszaállítására, de jelenleg ez jutott csak eszébe. Továbbra sem próbál társára nézni.
Most amúgy is az utat kell stírölniük; tucatjával vannak jelen az oly sokat átkozott sártócsák és néhol zöld trutymó, ami régen növény lehetett; még a tiszta felület is csúszóssá válik az ember számára. A levegő is olyan párás, hogy szinte már facsarni lehet belőle a vizet. Útszélén fekszenek az ingovány undorító és rejtélyes vizei is; keskeny folyóktól akkora tavakig, amiknek másik végét szemmel már nem is látja innen. A nád is kezd megszokott növényzetté válni, ahogy a hozzácsapódó élővilág. Száraz szigetet csak elvétve látni, már amit szemmel észrevesz, amit nem segít, hogy még a köd is lassan kezdi körül venni őket, ahogy tovább haladnak. Remek.*
- Nem fog kelleni letérnünk az útról. Gyorsíthatunk. *Ajánlja föl, nyugodtabban a kis szünet után. Csodálkozna, ha ezt a katona elutasítaná, hacsak nem élvezi a város-méretű szutyokvilág látványát.*
532. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-10-05 12:14:23
Üzenet elküldve: 2021-10-05 12:14:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Beszéd közben nem igazán néz a másikra, az utat figyeli, meg a saját szavait, keresve a megfelelőeket a tapasztalatai leírására. Így valóban csak egy-két lépés után torpan meg, mikor észreveszi, hogy az eddig mellette "lebegő" köpeny eltűnt a szeme sarkából.
Visszafordul, majd pedig valami egészen félelmetes élményben lehet része. A sápadt arc, a rá meredő szemek... Az ő lélegzete is elakad, mert nem tudja hova tenni ezt a viselkedést. Majd kissé késve a háta mögé is elnéz, hátha az ifjú nem is őt nézi, hanem mögötte lát valami fenyegetőt. De hát ott - eltekintve az egyre sűrűsödő ködtől és a még láthatáron belül lévő vezetőiktől - nem lát semmit, ami fölkeltené a figyelmét, s főként nem olyasmit, ami indokolná ezt az eszelős, vagy rémült tekintetet Adoaver arcán.
Visszafordul hozzá, de akkor meg a köpenyes mintha magához térne, hirtelen nekiindul.
Garsin kicsit megijed, mert úgy tűnik, mintha az ifjú neki akarna rontani, ezért sietősen tér ki az útjából, s még karjait is készíti maga elé védekezőn. Ám Adoaver egyszerűen elsétál mellette, s csak csörtet tovább előre.
Teljesen összezavarja ez a különös viselkedés. Nyugtalanná teszi. Olyannyira, hogy még a kését is kitapogatja, de elő még nem veszi.*
- Mi a baj? - *Erőlteti ki magából a kérdést végül ideges hangon, ami így már-már lányosan elvékonyodik, jóllehet eddig sem volt éppen férfias, inkább csak olyan semleges, mint a kinézete.
Lassú, tétovázó léptekkel követi a másikat, de tartja a távolságot. Tekintete oda-odaröppen a két elf felé aggódón. Tényleg tudni szeretné, mi folyik itt. Vagy csak fölöslegesen ijedezik, a saját bizonytalansága és bizalmatlansága áldozata ismét? A szíve már hevesen ver, mint rendre ilyenkor és leizzad a veszélyérzettől, de most is próbál uralkodni magán.*
*Beszéd közben nem igazán néz a másikra, az utat figyeli, meg a saját szavait, keresve a megfelelőeket a tapasztalatai leírására. Így valóban csak egy-két lépés után torpan meg, mikor észreveszi, hogy az eddig mellette "lebegő" köpeny eltűnt a szeme sarkából.
Visszafordul, majd pedig valami egészen félelmetes élményben lehet része. A sápadt arc, a rá meredő szemek... Az ő lélegzete is elakad, mert nem tudja hova tenni ezt a viselkedést. Majd kissé késve a háta mögé is elnéz, hátha az ifjú nem is őt nézi, hanem mögötte lát valami fenyegetőt. De hát ott - eltekintve az egyre sűrűsödő ködtől és a még láthatáron belül lévő vezetőiktől - nem lát semmit, ami fölkeltené a figyelmét, s főként nem olyasmit, ami indokolná ezt az eszelős, vagy rémült tekintetet Adoaver arcán.
Visszafordul hozzá, de akkor meg a köpenyes mintha magához térne, hirtelen nekiindul.
Garsin kicsit megijed, mert úgy tűnik, mintha az ifjú neki akarna rontani, ezért sietősen tér ki az útjából, s még karjait is készíti maga elé védekezőn. Ám Adoaver egyszerűen elsétál mellette, s csak csörtet tovább előre.
Teljesen összezavarja ez a különös viselkedés. Nyugtalanná teszi. Olyannyira, hogy még a kését is kitapogatja, de elő még nem veszi.*
- Mi a baj? - *Erőlteti ki magából a kérdést végül ideges hangon, ami így már-már lányosan elvékonyodik, jóllehet eddig sem volt éppen férfias, inkább csak olyan semleges, mint a kinézete.
Lassú, tétovázó léptekkel követi a másikat, de tartja a távolságot. Tekintete oda-odaröppen a két elf felé aggódón. Tényleg tudni szeretné, mi folyik itt. Vagy csak fölöslegesen ijedezik, a saját bizonytalansága és bizalmatlansága áldozata ismét? A szíve már hevesen ver, mint rendre ilyenkor és leizzad a veszélyérzettől, de most is próbál uralkodni magán.*
531. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-09-29 18:12:54
Üzenet elküldve: 2021-09-29 18:12:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár harmadik köre//
*Muszáj lesz felülvizsgálnia a varázslókkal szembeni ellenérzéseit. Krestvir trükkjei nélkül sokkal nehezebb dolguk lenne, ha egyáltalán boldogulnának. Úgy látszik, hogy nem lehet mindent acéllal és erővel megoldani. Persze az egyszeri fegyverforgató rendszerint ellenséges katonákkal, esetleg nagyon is e világi szörnyekkel akad össze és nem túlvilágról, vagy fene tudja honnan jött rémségekkel. Laor azon most nem is töpreng el, hogy ez vele is így volt egészen addig, míg a Vashegyre nem érkezett. Azóta keveredett istenek játékába - igen kicsi gyalogként - egyiküket látta (legalábbis ő így hiszi), most pedig démonokat szemlél undorodó arckifejezéssel. Ha csak pár pillanat is telt el amióta a vonagló lényekre mered, óráknak érzi és úgy tűnik számára, hogy olyan sebesen mozdul, mint egy melaszba ragadt légy. Hiszen démonokat ölni jöttek ide, és épp itt van kettő. Egy lépésig jut amikor felhangzik Krestvir figyelmeztetése.
~Nyavalyás mágusok!~
Ennyit bizonyos előítéletek revideálásáról, legalábbis egyelőre. A synmirai varázslata a lehető legrosszabb pillanatban fog szerte foszlani, márpedig vaksötétben nincs sok kedve démonokkal verekedni. Bár sok választása nem lesz. Mivel az előbbi mozdulat következtében a többiek előtt áll, félig hátrafordul. Végignéz a máguson és a tündéren és ebben a pillanatban valóban iszonyú öregnek érzi magát. Félmosolyra húzódik a szája, mert valamiért nevetségesnek érzi azt a gondolatot ami ki tudja honnan ötlött az elméjébe: Fussatok, bolondok!*
- Kifelé! *elfintorodik ahogy a torony rázkódni kezd, mintha szét akarna hullani. Eggyel több ok, hogy ne időzzenek itt sokáig.*
- Szedjétek a lábatok, jövök mögöttetek!
*Ha társai megindulnak, gyorsan visszafordul a démonok felé, mintha helyzetüket akarná megjegyezni. Tulajdonképpen így is van. És amíg van egy ki fény, mozdul is. De ezúttal ugrik. Először a Taitos-ra hajazó démonnal akar végezni. Arról persze nem tud, hogy a fény kihunyásával együtt harciassága is elillan. De talán akkor sem cselekedne másként ha tudná.*
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár harmadik köre//
*Muszáj lesz felülvizsgálnia a varázslókkal szembeni ellenérzéseit. Krestvir trükkjei nélkül sokkal nehezebb dolguk lenne, ha egyáltalán boldogulnának. Úgy látszik, hogy nem lehet mindent acéllal és erővel megoldani. Persze az egyszeri fegyverforgató rendszerint ellenséges katonákkal, esetleg nagyon is e világi szörnyekkel akad össze és nem túlvilágról, vagy fene tudja honnan jött rémségekkel. Laor azon most nem is töpreng el, hogy ez vele is így volt egészen addig, míg a Vashegyre nem érkezett. Azóta keveredett istenek játékába - igen kicsi gyalogként - egyiküket látta (legalábbis ő így hiszi), most pedig démonokat szemlél undorodó arckifejezéssel. Ha csak pár pillanat is telt el amióta a vonagló lényekre mered, óráknak érzi és úgy tűnik számára, hogy olyan sebesen mozdul, mint egy melaszba ragadt légy. Hiszen démonokat ölni jöttek ide, és épp itt van kettő. Egy lépésig jut amikor felhangzik Krestvir figyelmeztetése.
~Nyavalyás mágusok!~
Ennyit bizonyos előítéletek revideálásáról, legalábbis egyelőre. A synmirai varázslata a lehető legrosszabb pillanatban fog szerte foszlani, márpedig vaksötétben nincs sok kedve démonokkal verekedni. Bár sok választása nem lesz. Mivel az előbbi mozdulat következtében a többiek előtt áll, félig hátrafordul. Végignéz a máguson és a tündéren és ebben a pillanatban valóban iszonyú öregnek érzi magát. Félmosolyra húzódik a szája, mert valamiért nevetségesnek érzi azt a gondolatot ami ki tudja honnan ötlött az elméjébe: Fussatok, bolondok!*
- Kifelé! *elfintorodik ahogy a torony rázkódni kezd, mintha szét akarna hullani. Eggyel több ok, hogy ne időzzenek itt sokáig.*
- Szedjétek a lábatok, jövök mögöttetek!
*Ha társai megindulnak, gyorsan visszafordul a démonok felé, mintha helyzetüket akarná megjegyezni. Tulajdonképpen így is van. És amíg van egy ki fény, mozdul is. De ezúttal ugrik. Először a Taitos-ra hajazó démonnal akar végezni. Arról persze nem tud, hogy a fény kihunyásával együtt harciassága is elillan. De talán akkor sem cselekedne másként ha tudná.*
530. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-09-28 14:12:10
Üzenet elküldve: 2021-09-28 14:12:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Alyo gondolatainak egy része az otthona, a saját ágya körül forog. Talán Rel is ott lesz. Mennyire jó lenne már otthon lenni. Relt már nagyon szeretné látni, de Waldran iránti dühe nemigen csillapodott az utóbbi időben, tervei szerint leszereli róla a családi ékszert és a szájába tömi, mielőtt a fejét lándzsára tűzi. Jó, a lándzsa talán tényleg túlzás lenne, de hogy nem lesz különösebben kedves vele, az is biztos.
A másik kettő beszélgetésére nemigen figyel, a démonjuk kérdésére nem tud válaszolni, nem nagyon tudja ugyanis, hogy mit látott, beszélni róla nem akar. Döbbenetesen világos tekintete a hídon függ, és az azon heverő lényen. Szürreális helyzet, de mióta elindultak azóta minden szürreális volt, ezen már meg sem lepődik. Aztán megremeg a talaj a lába alatt. Lepillant a társaira, aztán a hídra és a lényre. Nyílvessző illeszt az idegre, felveszi a lövéshez legoptimálisabb testhelyzetet.*
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Alyo gondolatainak egy része az otthona, a saját ágya körül forog. Talán Rel is ott lesz. Mennyire jó lenne már otthon lenni. Relt már nagyon szeretné látni, de Waldran iránti dühe nemigen csillapodott az utóbbi időben, tervei szerint leszereli róla a családi ékszert és a szájába tömi, mielőtt a fejét lándzsára tűzi. Jó, a lándzsa talán tényleg túlzás lenne, de hogy nem lesz különösebben kedves vele, az is biztos.
A másik kettő beszélgetésére nemigen figyel, a démonjuk kérdésére nem tud válaszolni, nem nagyon tudja ugyanis, hogy mit látott, beszélni róla nem akar. Döbbenetesen világos tekintete a hídon függ, és az azon heverő lényen. Szürreális helyzet, de mióta elindultak azóta minden szürreális volt, ezen már meg sem lepődik. Aztán megremeg a talaj a lába alatt. Lepillant a társaira, aztán a hídra és a lényre. Nyílvessző illeszt az idegre, felveszi a lövéshez legoptimálisabb testhelyzetet.*
529. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-09-23 11:53:43
Üzenet elküldve: 2021-09-23 11:53:43
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*A keze állapota kimondottan kellemetlen. Bár javult, de továbbra is érzi, hogy nem jó. Reméli a többiek sietnek majd és nem kerülnek további veszélybe mert nem nagyon tud majd mit segíteni nekik. És örülne ha minél előbb rendesen elláthatná magát. A kérdésre a démonjukkal kapcsolatban az íjászra néz.*
-Azt, nem én intéztem.
*Nem tud róla, hogy a félvér se. Lassan telik az idő. A hídon horkoló démon feje akárhányszor lejjebb bukik mindig kihagy egyet a szíve. A lelkesedése ez iránt a küldetés iránt ismét elmúlt. Pihenni szeretne jó messzire ettől az egésztől. Vagy legalább kevésbé fájdalmas és mocskos és idegőrlő módon küzdeni Satereth ellen. Végül nem is a savas nyál ami felébreszti Bhaar-t hanem valami túlvilági sikoly a toronyból.*
~Remélem ez nem, azt jelenti, hogy baj van.~
*Mármint a bentiek számára. Kint ugyanis lehet, hogy baj van. A harcosnak nem kell kétszer kérnie őt. A szögeket nekiáll ő is kirúgni. A lábával éppen semmi baja nincs. Reményei szerint nem okozhat ez gondot neki.*
A hozzászólás írója (Quantall Ackumien Galanodel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.09.23 12:50:35
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*A keze állapota kimondottan kellemetlen. Bár javult, de továbbra is érzi, hogy nem jó. Reméli a többiek sietnek majd és nem kerülnek további veszélybe mert nem nagyon tud majd mit segíteni nekik. És örülne ha minél előbb rendesen elláthatná magát. A kérdésre a démonjukkal kapcsolatban az íjászra néz.*
-Azt, nem én intéztem.
*Nem tud róla, hogy a félvér se. Lassan telik az idő. A hídon horkoló démon feje akárhányszor lejjebb bukik mindig kihagy egyet a szíve. A lelkesedése ez iránt a küldetés iránt ismét elmúlt. Pihenni szeretne jó messzire ettől az egésztől. Vagy legalább kevésbé fájdalmas és mocskos és idegőrlő módon küzdeni Satereth ellen. Végül nem is a savas nyál ami felébreszti Bhaar-t hanem valami túlvilági sikoly a toronyból.*
~Remélem ez nem, azt jelenti, hogy baj van.~
*Mármint a bentiek számára. Kint ugyanis lehet, hogy baj van. A harcosnak nem kell kétszer kérnie őt. A szögeket nekiáll ő is kirúgni. A lábával éppen semmi baja nincs. Reményei szerint nem okozhat ez gondot neki.*
A hozzászólás írója (Quantall Ackumien Galanodel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.09.23 12:50:35
528. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-09-20 19:20:05
Üzenet elküldve: 2021-09-20 19:20:05
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár harmadik köre//
*A fényvirág szirmot bont tenyerében, amit mély légvétellel vesz tudomásul, mert ha meg nem is nyugszik, de innen kezdve már nem kell teljes elméjével kapaszkodnia a varázslatba, az már magától növekedik tovább, s ez megkönnyebbülés, bár némi összpontosítást továbbra is igényel tőle.
A pulzáló fényben pedig a körülöttük lévő világ is megelevenedik, vagy épp megtöredezik, összemosódik egy másikkal, s megmutatja valódi arcát is...
A csattogó hangokra, a szilánkos töredezésre a jégfal felé pillant, majd rögtön át a másik oldalra, hol nem zárja el semmi torlasz tőlük a csontvázakat.
Hát tényleg élőholtak!
Már ez magában elég félelmetes, hogy kimeredő szemekkel bámulja őket, de aztán sikerül elfordítania tekintetét a gondolatra, hogy vajon a medveszerű domborművek markában mit találhat?!
És... nos... amit ott talál, az még a képzeletét is felülmúlja.
Ugyanakkor össze is zavarodik a vergődő rémségeket látva. Mintha ők is szenvednének. Vagy csak megjátsszák, nem tudva, hogy már igaz valójukat látják?*
- Készüljetek! A villanás után sötét lesz! - *Erőlteti ki magából a figyelmeztetést. Csak ennyit, és nem többet, miközben megigézetten bámulja tovább a két menekülni próbáló alakot.
A sikolyukra összerezzen és kis híja, hogy nem kezd hátrálásba, vagy veszíti el a fejét. Csak a máguselme összeszedettsége óvja meg a széteséstől és vezeti sikerre abban, hogy újabb képzeletbeli védfalat húzzon az elméje köré, s tovább állja a sarat. Pillanatnyi megtörése viszont meglátszik az arcán végigcsorgó könnycsíkban, mit a rémület hozott elő.
Talán mondhatna többet is társainak. Vagy maga cselekedhetne. Lehet ugyanis, hogy a villanás után nem csak a sötétség miatt lesznek harcképtelenek, hanem mert a virág fénye békét hoz rájuk és lecsillapítja őket, s elfelejtik, hogy támadniuk kellene, mert veszélyben vannak. Az egyetlen reményük, hogy ha a varázslat rájuk hat, akkor a rémségekre is fog...
Ő mindenesetre most nem tesz többet. Nem javasolja, hogy támadjanak, amíg lehet, viszont akadályozni sem fog már senkit, ha nekiindulna a medvék szorongatta lények felé. Ráhagyja a többiekre a döntést.
Az a helyzet, hogy fogalma sincs, mi fog történni, de még abban sem biztos, amit most lát. Kicsit elengedi az egészet, már csak azért is, mert rögtön a következő varázslatra kell készülnie, és elnyomnia a saját rémületét, hogy erre képes legyen. Hamarosan teljes sötétségben lesznek, rémségekkel körülvéve, neki pedig így kellene összpontosítania egy bonyolultabb igére és a varázslat életre hívására. Bízik benne, hogy a virág nem feledteti el vele ezt a szándékot is...*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.09.20 19:27:27
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár harmadik köre//
*A fényvirág szirmot bont tenyerében, amit mély légvétellel vesz tudomásul, mert ha meg nem is nyugszik, de innen kezdve már nem kell teljes elméjével kapaszkodnia a varázslatba, az már magától növekedik tovább, s ez megkönnyebbülés, bár némi összpontosítást továbbra is igényel tőle.
A pulzáló fényben pedig a körülöttük lévő világ is megelevenedik, vagy épp megtöredezik, összemosódik egy másikkal, s megmutatja valódi arcát is...
A csattogó hangokra, a szilánkos töredezésre a jégfal felé pillant, majd rögtön át a másik oldalra, hol nem zárja el semmi torlasz tőlük a csontvázakat.
Hát tényleg élőholtak!
Már ez magában elég félelmetes, hogy kimeredő szemekkel bámulja őket, de aztán sikerül elfordítania tekintetét a gondolatra, hogy vajon a medveszerű domborművek markában mit találhat?!
És... nos... amit ott talál, az még a képzeletét is felülmúlja.
Ugyanakkor össze is zavarodik a vergődő rémségeket látva. Mintha ők is szenvednének. Vagy csak megjátsszák, nem tudva, hogy már igaz valójukat látják?*
- Készüljetek! A villanás után sötét lesz! - *Erőlteti ki magából a figyelmeztetést. Csak ennyit, és nem többet, miközben megigézetten bámulja tovább a két menekülni próbáló alakot.
A sikolyukra összerezzen és kis híja, hogy nem kezd hátrálásba, vagy veszíti el a fejét. Csak a máguselme összeszedettsége óvja meg a széteséstől és vezeti sikerre abban, hogy újabb képzeletbeli védfalat húzzon az elméje köré, s tovább állja a sarat. Pillanatnyi megtörése viszont meglátszik az arcán végigcsorgó könnycsíkban, mit a rémület hozott elő.
Talán mondhatna többet is társainak. Vagy maga cselekedhetne. Lehet ugyanis, hogy a villanás után nem csak a sötétség miatt lesznek harcképtelenek, hanem mert a virág fénye békét hoz rájuk és lecsillapítja őket, s elfelejtik, hogy támadniuk kellene, mert veszélyben vannak. Az egyetlen reményük, hogy ha a varázslat rájuk hat, akkor a rémségekre is fog...
Ő mindenesetre most nem tesz többet. Nem javasolja, hogy támadjanak, amíg lehet, viszont akadályozni sem fog már senkit, ha nekiindulna a medvék szorongatta lények felé. Ráhagyja a többiekre a döntést.
Az a helyzet, hogy fogalma sincs, mi fog történni, de még abban sem biztos, amit most lát. Kicsit elengedi az egészet, már csak azért is, mert rögtön a következő varázslatra kell készülnie, és elnyomnia a saját rémületét, hogy erre képes legyen. Hamarosan teljes sötétségben lesznek, rémségekkel körülvéve, neki pedig így kellene összpontosítania egy bonyolultabb igére és a varázslat életre hívására. Bízik benne, hogy a virág nem feledteti el vele ezt a szándékot is...*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.09.20 19:27:27
527. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-09-20 18:28:37
Üzenet elküldve: 2021-09-20 18:28:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Minden harcos ismeri azt az érzést, mikor egy harc közben szívdobbanásonként méri az időt, és minden két szívdobbanás közben annyi dolog megtörténhet, amit kristálytisztán érzékel... Szintén ismerős lehet számukra, hogy ez mind mennyire összemosódik a harc után, és akár egy órás csatából is csak részletekre lehet emlékezni.
Ez viszont most más. Nem pumpál az adrenalin, nem dübörög a fülében a vér, hanem csak vár... A kardot tartó keze lüktet, nem hagyják magukat elfelejteni a Szorthhal való találkozás következményeképp keletkezett hólyagok, melyeket már maga sem tudja, milyen régen szerzett.
Csak vár, és figyel, nem tudja, milyen sokáig. Bhaar még nem zuhant át a hídon, és a toronyból sem hallott csatazajt, így feltételezi, hogy annyi idő azért még nem telhetett el, de ideérte óta nem nagyon bízik az időérzékében.
Először a lábában érzi a remegést, aztán már a hídon is látja.*
-Készüljetek.
*Morran fel, de alig van alkalma ezt kimondani, mert szinte rögtön ezután jön a hangos sikoly bentről. Nem várja meg Bhaar reakcióját, feltételezi, hogy az erre fel fog ébredni, és így már azonnal suhint is a meggyengített kötél felé kardjával.*
-Segíts a híddal!
*Szól oda Quantallnak, miközben egy széles lépéssel a másik kötél mellé próbál jutni, hogy aztán azt is az elsőhöz hasonló módon intézze el. Ha minden igaz, még két méretes, korábban meglazított szög van hátra, így amennyiben a köteleket sikeresen elvágta, egy erős rúgással próbálja elintézni az egyiket, bízva abban, hogy a többiek közül valaki megteszi ugyanezt a másikkal is... már ha szükség van erre, és az eddigiek miatt nem pihen már a mélyben a démonfajzat.
Arra, ahogy a valóság megváltozik, egyelőre még nincs is alkalma figyelni, most csak annyi érdekli, hogy ne adjon alkalmat Bhaarnak egy újabb köpésre.*
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Minden harcos ismeri azt az érzést, mikor egy harc közben szívdobbanásonként méri az időt, és minden két szívdobbanás közben annyi dolog megtörténhet, amit kristálytisztán érzékel... Szintén ismerős lehet számukra, hogy ez mind mennyire összemosódik a harc után, és akár egy órás csatából is csak részletekre lehet emlékezni.
Ez viszont most más. Nem pumpál az adrenalin, nem dübörög a fülében a vér, hanem csak vár... A kardot tartó keze lüktet, nem hagyják magukat elfelejteni a Szorthhal való találkozás következményeképp keletkezett hólyagok, melyeket már maga sem tudja, milyen régen szerzett.
Csak vár, és figyel, nem tudja, milyen sokáig. Bhaar még nem zuhant át a hídon, és a toronyból sem hallott csatazajt, így feltételezi, hogy annyi idő azért még nem telhetett el, de ideérte óta nem nagyon bízik az időérzékében.
Először a lábában érzi a remegést, aztán már a hídon is látja.*
-Készüljetek.
*Morran fel, de alig van alkalma ezt kimondani, mert szinte rögtön ezután jön a hangos sikoly bentről. Nem várja meg Bhaar reakcióját, feltételezi, hogy az erre fel fog ébredni, és így már azonnal suhint is a meggyengített kötél felé kardjával.*
-Segíts a híddal!
*Szól oda Quantallnak, miközben egy széles lépéssel a másik kötél mellé próbál jutni, hogy aztán azt is az elsőhöz hasonló módon intézze el. Ha minden igaz, még két méretes, korábban meglazított szög van hátra, így amennyiben a köteleket sikeresen elvágta, egy erős rúgással próbálja elintézni az egyiket, bízva abban, hogy a többiek közül valaki megteszi ugyanezt a másikkal is... már ha szükség van erre, és az eddigiek miatt nem pihen már a mélyben a démonfajzat.
Arra, ahogy a valóság megváltozik, egyelőre még nincs is alkalma figyelni, most csak annyi érdekli, hogy ne adjon alkalmat Bhaarnak egy újabb köpésre.*
526. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-09-20 16:36:23
Üzenet elküldve: 2021-09-20 16:36:23
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*A szakadék felett átívelő híd anyaga minden savas nyálcseppel gyengébb lesz, míg a feje át nem bukik a lyukon, de Bhaaron egyelőre még nem látszik, hogy ébredezne. De mindhárom kalandor számára egyértelmű, hogy egy idő után, ha nem a démontól vagy tőlük, de a híd meg fogja adni magát és a mélységbe zuhan.
Alyo, a sérült Quantall és Frandr a hídon készenlétben állnak, de csak a másodpercek peregnek az idő homokóráján, kínzó bizonytalansággal. A démon nem mozog, kimerült, de nem tehetetlen. A saját nyála marta lyukon át néz a szakadékban tátongó mélységbe, a nyála már oda hullik, nem veszélyezteti a híd szerkezetét, de ettől még ott van és senki sem tudhatja, mikor ébred fel. De biztosan nem lesz boldog, ha ez megtörténik. Talán jobb lenne most kezdeni vele valamit, amíg még alélt.*
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár harmadik köre//
*A toronyban közben Krestvir döntésre jut és bár az Őrzők másképp beszéltek, mégis megpróbálkozik egy varázslattal. Előtte még figyelmezteti társait, de aztán erejét fókuszba állítva, létrehozza a mágiát. Laorral megegyeztek abban, hogy egyelőre nem ártanak a medvealakok szorításában vergődő, keservesen nyögő alakoknak, akikben Taitosra és Kagaenaere ismertek. Sokszor megtévesztette már őket idebent a szemük, démoni illúziók, talmi látomások ostromolták elméjük védműveit, de Krestvir nem vállalja a kockázatot és mielőtt Laorra bízná a megoldást, megpróbálkozik egy varázslattal. Carsaadi egyelőre tétlen szemlélője az eseményeknek, a döntéseket most a varázslónőre és a kardforgatóra bízza.
Krestvir a magasba emeli a karját, tenyeréből egyre növekvő, pulzáló fényvirág nyílik ki és vonja éles fénybe a torony sötét belsejét, túlvilágítva a fényvarázst is, amiről a mágus tudja, hogy hamarosan kihuny.
A hatás sem marad el, de ezt csak a toronyban lévők érezheti igazán, a hídon állók túl messze vannak a mágia epicentrumától.
A Krestvir tenyerében szirmot bontó virág fokozatosan erősödő fénnyel von be mindent odabent. A csontvázak nem démonok, bár gonoszak, de nincsenek senkibe zárva, így nem üzethetnek el. A jégfal mögöttiek állkapcsa összecsattan, vérfagyasztó aláfestést adva a továbbiaknak. A medvék szorításában vergődő alakok bőre alatt vörösessárga fény gyúlik és akik rájuk néznek, megláthatják valódi alakjukat. A bőr alatt, mintha csak valami ruha volna, elkínzott, csontos arcok jelennek meg, a ruhán-bőrön is átviláglik természetellenesen elnyúlt végtagjaik, démoni alkatuk, tekintetükben démonláng lobban, ahogy fájdalmasan vergődnek a kőkarok szorításában.
Ők sem valakibe zárt démonok, hanem valódi alakjukat elrejtő, illúzió mögé bújó förmedvények. A torony is megremegni látszik, a jégfalról leszakad pár jégcsap, hideg ködöt izzad a mágiával létrehozott torlasz.
Húsz lépés sugarú körben összemosódik a világ, a Taitos és Kagaenae képében kínlódó alakok szája elnyílik, fülrepesztő démonsikoly ver végig mindenkin odabent végigszáguldva kifelé. Aki csak teheti, befogná a fülét, a sikoly messzire száll, éteren és dimenziókon át lehet hallani talán.*
//Mindenki//
*A megremegő toronnyal a híd is megremeg, ezt a kint állók is érezhetik. Bhaart is eléri a sikoly, bár itt kint nem olyan fülsértő, legfeljebb felettébb kellemetlen. A démon ébredezni kezd, megrázza a fejét bávatagon és elkezdi kihúzni a fejét a savas nyál marta lyukból, lassan, de biztosan. Még láthatóan kába, talán azt sem tudja, hol van.
A torony, még a híd egy része is a fény hatására is megváltozik, mintha az is illúzió volna, pedig ott van, csak másképp. Kicsit kint, kicsit bent. A két világ határán, elmosódva, illúzióba vonva, amit most Krestvir varázslata megbolygatott. Mert elűzni nem tudja azt, ami ott van. Bár a torony nem él, semmiféle elemét nem képezi a lét, mégis a kárpitnak ezen az oldalán rendelkezik az élet bizonyos részeivel, fizikai elemekkel, hisz másképp nem lehetne itt.
Két világ, összemosódott káosz a lét és a nemlét határán. A Krestvir tenyerében nyíló fényvirág tovább nyílik és világít, erős világosságba vonva a torony belsejét.*
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*A szakadék felett átívelő híd anyaga minden savas nyálcseppel gyengébb lesz, míg a feje át nem bukik a lyukon, de Bhaaron egyelőre még nem látszik, hogy ébredezne. De mindhárom kalandor számára egyértelmű, hogy egy idő után, ha nem a démontól vagy tőlük, de a híd meg fogja adni magát és a mélységbe zuhan.
Alyo, a sérült Quantall és Frandr a hídon készenlétben állnak, de csak a másodpercek peregnek az idő homokóráján, kínzó bizonytalansággal. A démon nem mozog, kimerült, de nem tehetetlen. A saját nyála marta lyukon át néz a szakadékban tátongó mélységbe, a nyála már oda hullik, nem veszélyezteti a híd szerkezetét, de ettől még ott van és senki sem tudhatja, mikor ébred fel. De biztosan nem lesz boldog, ha ez megtörténik. Talán jobb lenne most kezdeni vele valamit, amíg még alélt.*
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár harmadik köre//
*A toronyban közben Krestvir döntésre jut és bár az Őrzők másképp beszéltek, mégis megpróbálkozik egy varázslattal. Előtte még figyelmezteti társait, de aztán erejét fókuszba állítva, létrehozza a mágiát. Laorral megegyeztek abban, hogy egyelőre nem ártanak a medvealakok szorításában vergődő, keservesen nyögő alakoknak, akikben Taitosra és Kagaenaere ismertek. Sokszor megtévesztette már őket idebent a szemük, démoni illúziók, talmi látomások ostromolták elméjük védműveit, de Krestvir nem vállalja a kockázatot és mielőtt Laorra bízná a megoldást, megpróbálkozik egy varázslattal. Carsaadi egyelőre tétlen szemlélője az eseményeknek, a döntéseket most a varázslónőre és a kardforgatóra bízza.
Krestvir a magasba emeli a karját, tenyeréből egyre növekvő, pulzáló fényvirág nyílik ki és vonja éles fénybe a torony sötét belsejét, túlvilágítva a fényvarázst is, amiről a mágus tudja, hogy hamarosan kihuny.
A hatás sem marad el, de ezt csak a toronyban lévők érezheti igazán, a hídon állók túl messze vannak a mágia epicentrumától.
A Krestvir tenyerében szirmot bontó virág fokozatosan erősödő fénnyel von be mindent odabent. A csontvázak nem démonok, bár gonoszak, de nincsenek senkibe zárva, így nem üzethetnek el. A jégfal mögöttiek állkapcsa összecsattan, vérfagyasztó aláfestést adva a továbbiaknak. A medvék szorításában vergődő alakok bőre alatt vörösessárga fény gyúlik és akik rájuk néznek, megláthatják valódi alakjukat. A bőr alatt, mintha csak valami ruha volna, elkínzott, csontos arcok jelennek meg, a ruhán-bőrön is átviláglik természetellenesen elnyúlt végtagjaik, démoni alkatuk, tekintetükben démonláng lobban, ahogy fájdalmasan vergődnek a kőkarok szorításában.
Ők sem valakibe zárt démonok, hanem valódi alakjukat elrejtő, illúzió mögé bújó förmedvények. A torony is megremegni látszik, a jégfalról leszakad pár jégcsap, hideg ködöt izzad a mágiával létrehozott torlasz.
Húsz lépés sugarú körben összemosódik a világ, a Taitos és Kagaenae képében kínlódó alakok szája elnyílik, fülrepesztő démonsikoly ver végig mindenkin odabent végigszáguldva kifelé. Aki csak teheti, befogná a fülét, a sikoly messzire száll, éteren és dimenziókon át lehet hallani talán.*
//Mindenki//
*A megremegő toronnyal a híd is megremeg, ezt a kint állók is érezhetik. Bhaart is eléri a sikoly, bár itt kint nem olyan fülsértő, legfeljebb felettébb kellemetlen. A démon ébredezni kezd, megrázza a fejét bávatagon és elkezdi kihúzni a fejét a savas nyál marta lyukból, lassan, de biztosan. Még láthatóan kába, talán azt sem tudja, hol van.
A torony, még a híd egy része is a fény hatására is megváltozik, mintha az is illúzió volna, pedig ott van, csak másképp. Kicsit kint, kicsit bent. A két világ határán, elmosódva, illúzióba vonva, amit most Krestvir varázslata megbolygatott. Mert elűzni nem tudja azt, ami ott van. Bár a torony nem él, semmiféle elemét nem képezi a lét, mégis a kárpitnak ezen az oldalán rendelkezik az élet bizonyos részeivel, fizikai elemekkel, hisz másképp nem lehetne itt.
Két világ, összemosódott káosz a lét és a nemlét határán. A Krestvir tenyerében nyíló fényvirág tovább nyílik és világít, erős világosságba vonva a torony belsejét.*
525. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-09-09 23:58:23
Üzenet elküldve: 2021-09-09 23:58:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
*Nem volt biztos a dolgában, de hisz ki tudna bármit is százszázalékosan kijelenteni, ha ennyire elevenen sírnak az ellenkezőjét bizonygatva? A férfinak nem is volt elég a bizonytalan motyogás, és Krestvir válasza sem térítette jobb belátásra, elindult a foglyok felé. A tündér rémülten nézett utána, aggódva próbált valamit összehozni fejében, amik elegendő érvek lennének a megállításra, míg a varázslólánynak ez egy egyszerű kézmozdulatába telt. Riri megnyugodva sóhajtott, ahogy Laor megállt. Féltette a férfit, jobban, mint azokat akik idegenek és nem is egészen biztos abban, hogy valódiak.
A kérdésekre készségesen válaszolt, de különben csendben volt, s út közbe keze a tőrre fonódott. Nem tudott már ő sem jobb ötletet mint erőszakkal rángatni ki onnan a bajbajutottakat, ha a varázsló terve nem jön be. A kijelentésre, miszerint ne nézzen oda elfordította tekintetét oldalra, a falat nézte, ami elválasztotta őket a csontvázaktól. A villanáskor a szemét is behunyja, biztos ami biztos, s csak félve nyitja ki, hogy megnézze mi történt. *
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
*Nem volt biztos a dolgában, de hisz ki tudna bármit is százszázalékosan kijelenteni, ha ennyire elevenen sírnak az ellenkezőjét bizonygatva? A férfinak nem is volt elég a bizonytalan motyogás, és Krestvir válasza sem térítette jobb belátásra, elindult a foglyok felé. A tündér rémülten nézett utána, aggódva próbált valamit összehozni fejében, amik elegendő érvek lennének a megállításra, míg a varázslólánynak ez egy egyszerű kézmozdulatába telt. Riri megnyugodva sóhajtott, ahogy Laor megállt. Féltette a férfit, jobban, mint azokat akik idegenek és nem is egészen biztos abban, hogy valódiak.
A kérdésekre készségesen válaszolt, de különben csendben volt, s út közbe keze a tőrre fonódott. Nem tudott már ő sem jobb ötletet mint erőszakkal rángatni ki onnan a bajbajutottakat, ha a varázsló terve nem jön be. A kijelentésre, miszerint ne nézzen oda elfordította tekintetét oldalra, a falat nézte, ami elválasztotta őket a csontvázaktól. A villanáskor a szemét is behunyja, biztos ami biztos, s csak félve nyitja ki, hogy megnézze mi történt. *
524. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-09-07 09:48:12
Üzenet elküldve: 2021-09-07 09:48:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
*A józan ész azt diktálja, hogy ezen a helyen ne nagyon higgyenek a szemüknek, de Laorban csak ott motoszkál a gondolat, hogy mi van akkor ha ez mégsem csak szemfényvesztés? Kicsi az esélye, de ha erről lenne szó akkor nem maradhat tétlen. Kis tétovázása annak tudható be, hogy a tündér illúziónak véli a látottakat, még ha nem is tűnik határozottnak. Riri határozatlansága és Krestvir nemleges válasza végül elegendő hozzá, hogy fegyverrel a kezében induljon a medveszerű lények felé. Pontosabban indulna, de valaki megragadja az ingujját. Ingerülten kapja fejét a mágus felé, de azzal a lendülettel úrrá is lesz dühén. Krestvir eddigi ötletei, praktikái hasznosnak bizonyultak és abban is igaza lehet, hogy nem kell fejjel menni a falnak. Viszont még mindig ott van az az eshetőség, hogy valóban a synmirai mestermágus és Kagan lánya szorul segítségre.*
- Csináld! *szólal meg amikor világos lesz, hogy Krestvir újabb varázslaton töri a fejét* De ha ez sem segít, megpróbáljuk az én módszeremmel.
*A mágus instrukcióinak megfelelően nem felé, hanem a medvék felé néz és úgy igyekszik helyezkedni, hogy adott esetben védeni tudja a varázslót és az alkimistát. Csak szeme sarkáig ér el a mágia keltette fény, ami a tündér arcát és a kezében tartott tőrt is megvilágítja. Az pedig valószínűleg nem az alkalomhoz illő, hogy erre kicsit elmosolyodik. Nem egy harcedzett férfiról feltételezné, hogy sokkal kevesebbtől is fejvesztve szaladna neki a vakvilágnak, a tündér pedig - bár biztosan fél - fegyver után nyúl. Mindenképp elismerésre méltó. Még akkor is, ha komolyabb harcértéket valószínűleg nem képvisel.*
//Elveszve az időben...//
//Krestvir, Laor, Carsaadi//
//1. A Föld tornya//
//Fényár második köre//
*A józan ész azt diktálja, hogy ezen a helyen ne nagyon higgyenek a szemüknek, de Laorban csak ott motoszkál a gondolat, hogy mi van akkor ha ez mégsem csak szemfényvesztés? Kicsi az esélye, de ha erről lenne szó akkor nem maradhat tétlen. Kis tétovázása annak tudható be, hogy a tündér illúziónak véli a látottakat, még ha nem is tűnik határozottnak. Riri határozatlansága és Krestvir nemleges válasza végül elegendő hozzá, hogy fegyverrel a kezében induljon a medveszerű lények felé. Pontosabban indulna, de valaki megragadja az ingujját. Ingerülten kapja fejét a mágus felé, de azzal a lendülettel úrrá is lesz dühén. Krestvir eddigi ötletei, praktikái hasznosnak bizonyultak és abban is igaza lehet, hogy nem kell fejjel menni a falnak. Viszont még mindig ott van az az eshetőség, hogy valóban a synmirai mestermágus és Kagan lánya szorul segítségre.*
- Csináld! *szólal meg amikor világos lesz, hogy Krestvir újabb varázslaton töri a fejét* De ha ez sem segít, megpróbáljuk az én módszeremmel.
*A mágus instrukcióinak megfelelően nem felé, hanem a medvék felé néz és úgy igyekszik helyezkedni, hogy adott esetben védeni tudja a varázslót és az alkimistát. Csak szeme sarkáig ér el a mágia keltette fény, ami a tündér arcát és a kezében tartott tőrt is megvilágítja. Az pedig valószínűleg nem az alkalomhoz illő, hogy erre kicsit elmosolyodik. Nem egy harcedzett férfiról feltételezné, hogy sokkal kevesebbtől is fejvesztve szaladna neki a vakvilágnak, a tündér pedig - bár biztosan fél - fegyver után nyúl. Mindenképp elismerésre méltó. Még akkor is, ha komolyabb harcértéket valószínűleg nem képvisel.*
523. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-08-19 13:31:24
Üzenet elküldve: 2021-08-19 13:31:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
// Vissza a városba //
* Nimeril eleget tanult ez alatt a rövid idő alatt is. Ideje hát visszaindulni a többiekkel. Legközelebb még több tudást fog magáévá tenni az biztos. Hasznosítani fogja Nestar mester tudását is, csak ahhoz ő még nem elég képzet.*
~ Egy olyan kék italnak jó hasznát venném. Azzal áthidalhatnám a korlátaimat. ~* Gondolatai e körül forognak, ahogy visszatér a táborba. Még egy darabig sétálgat, mert az élővilág rendkívül érdekfeszítő, de most meg kell állnia azt, hogy ne kezdjen el bogarakat meg füveket gyűjtögetni. Végül a szúnyogok áradata kényszeríti vissza a tűz mellé. A füst távol tartja ezeket a vérszívókat, így aztán már nyugodtan pihenhet.*
~ Holnap visszatérek a Szarvasligetbe, ahol minden elkezdődött. ~* Szép és kevésbé szép emléki is vannak arról a helyről. Egy része örül, hogy visszatérhet, amíg a másik borzong, hogy újra látnia kell talán a dokit.*
- A nyomorult!* Sziszegi halkan, ahogy rágondol. Ezek a gondolatok gyötrik elalvás előtt, de végül csak elnyomja az álom. Reggel elég korán kelnek fel, így aztán kicsit fáradt.*
* Nimeril eleget tanult ez alatt a rövid idő alatt is. Ideje hát visszaindulni a többiekkel. Legközelebb még több tudást fog magáévá tenni az biztos. Hasznosítani fogja Nestar mester tudását is, csak ahhoz ő még nem elég képzet.*
~ Egy olyan kék italnak jó hasznát venném. Azzal áthidalhatnám a korlátaimat. ~* Gondolatai e körül forognak, ahogy visszatér a táborba. Még egy darabig sétálgat, mert az élővilág rendkívül érdekfeszítő, de most meg kell állnia azt, hogy ne kezdjen el bogarakat meg füveket gyűjtögetni. Végül a szúnyogok áradata kényszeríti vissza a tűz mellé. A füst távol tartja ezeket a vérszívókat, így aztán már nyugodtan pihenhet.*
~ Holnap visszatérek a Szarvasligetbe, ahol minden elkezdődött. ~* Szép és kevésbé szép emléki is vannak arról a helyről. Egy része örül, hogy visszatérhet, amíg a másik borzong, hogy újra látnia kell talán a dokit.*
- A nyomorult!* Sziszegi halkan, ahogy rágondol. Ezek a gondolatok gyötrik elalvás előtt, de végül csak elnyomja az álom. Reggel elég korán kelnek fel, így aztán kicsit fáradt.*
522. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-08-16 13:32:51
Üzenet elküldve: 2021-08-16 13:32:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Quantallt elnézve úgy tűnik, egyedül kell majd elbánnia a híddal, a sötételf biztos fontosabbnak tart valami mást annál, hogy elbánjanak Bhaarral, mielőtt még leköphetné őket. Ha jól tippel, már egy kötél elvágása után sem lesz elég stabil a híd, hogy Bhaar pontosan köphessen, így annyira nem aggódik a dolog miatt, de azért mégsem veszi jó néven, hogy amaz ennyire a saját útját járja.
Alyonak meg kivételesen úgy tűnik, nincs megjegyzése, csöndben várják, hogy történik-e valami. A démon némileg komikus látványt nyújt, ahogy félig lelóg a hídról. Amíg nem támadják őket hátba, addig tarthatónak tűnik ez az állapot.
Továbbra is csapásra készen tartja kardját, amibe kezd picit belefáradni a karja. Időnként azért hátra-hátrapillant, hiszen elég hulla van már itt, hogy egy falka rémfarkas megérezhesse a vérszagot, és valahogy nem akar bízni abban, hogy megelégednének fajtársaik hulláival.*
//Elveszve az időben...//
//Alyo, Frandr és Quantall//
//1. A Föld tornya//
*Quantallt elnézve úgy tűnik, egyedül kell majd elbánnia a híddal, a sötételf biztos fontosabbnak tart valami mást annál, hogy elbánjanak Bhaarral, mielőtt még leköphetné őket. Ha jól tippel, már egy kötél elvágása után sem lesz elég stabil a híd, hogy Bhaar pontosan köphessen, így annyira nem aggódik a dolog miatt, de azért mégsem veszi jó néven, hogy amaz ennyire a saját útját járja.
Alyonak meg kivételesen úgy tűnik, nincs megjegyzése, csöndben várják, hogy történik-e valami. A démon némileg komikus látványt nyújt, ahogy félig lelóg a hídról. Amíg nem támadják őket hátba, addig tarthatónak tűnik ez az állapot.
Továbbra is csapásra készen tartja kardját, amibe kezd picit belefáradni a karja. Időnként azért hátra-hátrapillant, hiszen elég hulla van már itt, hogy egy falka rémfarkas megérezhesse a vérszagot, és valahogy nem akar bízni abban, hogy megelégednének fajtársaik hulláival.*
521. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2021-08-13 21:28:00
Üzenet elküldve: 2021-08-13 21:28:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 756
OOC üzenetek: 520
Játékstílus: Megfontolt
// Vissza a városba //
* Büdös, párás és visszataszító. Ez az ingovány, ahol majdnem ott is hagyta a fogát. Emlékszik még a Merulonnal történt utazásra. Minden baj ott kezdete ez volt. Azóta több, mint két év eltelt és ez alatt az idő alatt ő is sokat változott. Már nem az a naiv kislány, aki régen volt. Rengeteg tapasztalatot szerzet, amit mondjuk szívesen kihagyott volna, de ezen már változtatni nem lehet. Elmúlt az az időszak is. Most egy ígéretes jövő várja, teli munkával. Amúgy a terep miatt nehezen haladnak. Jó ideje mennek már, amikor végre megállítják a menetet. Egy szárazabb földnyelven ütnek tábort éjszakára. Ugyan még van hátra a napból, de már nem éri meg tovább haladni, legalábbis a vezető szerint. Érdekes információ, hogy a közelben van híres lebegő torony is, aminél már járt korábban. Néhányan úgy is döntenek, hogy kimennek oda még megnézni.*
- Én is mennék.* Csatlakozik Nimeril is, mert felettébb kíváncsi, hogy mennyit fejlődött azóta, hogy itt járt.*
* Büdös, párás és visszataszító. Ez az ingovány, ahol majdnem ott is hagyta a fogát. Emlékszik még a Merulonnal történt utazásra. Minden baj ott kezdete ez volt. Azóta több, mint két év eltelt és ez alatt az idő alatt ő is sokat változott. Már nem az a naiv kislány, aki régen volt. Rengeteg tapasztalatot szerzet, amit mondjuk szívesen kihagyott volna, de ezen már változtatni nem lehet. Elmúlt az az időszak is. Most egy ígéretes jövő várja, teli munkával. Amúgy a terep miatt nehezen haladnak. Jó ideje mennek már, amikor végre megállítják a menetet. Egy szárazabb földnyelven ütnek tábort éjszakára. Ugyan még van hátra a napból, de már nem éri meg tovább haladni, legalábbis a vezető szerint. Érdekes információ, hogy a közelben van híres lebegő torony is, aminél már járt korábban. Néhányan úgy is döntenek, hogy kimennek oda még megnézni.*
- Én is mennék.* Csatlakozik Nimeril is, mert felettébb kíváncsi, hogy mennyit fejlődött azóta, hogy itt járt.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319