Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 64 (1261. - 1280. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1280. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2026-01-06 20:45:22
Üzenet elküldve: 2026-01-06 20:45:22
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*A mesternek egészen megtetszik ez a név, amit a félreérthető tette nyomán kap a zsoldosok néhány tagjától. ~Orkevő.~ Széles vigyorral az arcán bólogat hozzá, a jövőben bizonyára így fog bemutatkozni. A kérdéseire senki sem felel, úgyhogy úgy van vele, hogy biztos nem olyan fontos ő, vagy más izgalmasabb dolgok kötik le a figyelmüket. Például az az ork, amelyik menekülés közben visszatámad arra a zsoldosra.*
-Szerencsétlen.
*Ismétli ő is Drohin szavait, és rosszallóan megrázza a fejét. Épp olyan pórul járt, mint akit vizelés közben kaptak el korábban a fal tetején. Azért olyan rettentő szomorúságot nem érez iránta, hisz nem is ismerte az óriás.*
-Azt ajánlom dalolj kicsi rigó, vagy téged is felzabállak.
*Kiáltja oda és közben öblösen röhög a legyőzöttre, neki egyébként nincs hozzá semmi kérdése, leginkább mert úgyse hinne neki mindegy mit mond. Meg aztán a közvetlen veszélynek úgy néz ki, hogy vége, újabb rohamtól aligha kell tartaniuk. De azért jobb a biztosra menni, úgyhogy elindul körbe nézni a csatatéren. Hogy maradt-e még éppen élő ork, netán a wargokból valamelyik túlélte-e. Jól jönne egy warg bunda a mesternek ebben a hidegben, meg az agyaraik is jó célt szolgálhatnának a jövőben, úgyhogy szemügyre veszi akad-e köztük amelyik felhasználható erre a célra. Már persze ha valaki nem csap le rájuk hamarabb. Az ork vallatását pedig a nála jóval tapasztaltabbakra bízza.*
*A mesternek egészen megtetszik ez a név, amit a félreérthető tette nyomán kap a zsoldosok néhány tagjától. ~Orkevő.~ Széles vigyorral az arcán bólogat hozzá, a jövőben bizonyára így fog bemutatkozni. A kérdéseire senki sem felel, úgyhogy úgy van vele, hogy biztos nem olyan fontos ő, vagy más izgalmasabb dolgok kötik le a figyelmüket. Például az az ork, amelyik menekülés közben visszatámad arra a zsoldosra.*
-Szerencsétlen.
*Ismétli ő is Drohin szavait, és rosszallóan megrázza a fejét. Épp olyan pórul járt, mint akit vizelés közben kaptak el korábban a fal tetején. Azért olyan rettentő szomorúságot nem érez iránta, hisz nem is ismerte az óriás.*
-Azt ajánlom dalolj kicsi rigó, vagy téged is felzabállak.
*Kiáltja oda és közben öblösen röhög a legyőzöttre, neki egyébként nincs hozzá semmi kérdése, leginkább mert úgyse hinne neki mindegy mit mond. Meg aztán a közvetlen veszélynek úgy néz ki, hogy vége, újabb rohamtól aligha kell tartaniuk. De azért jobb a biztosra menni, úgyhogy elindul körbe nézni a csatatéren. Hogy maradt-e még éppen élő ork, netán a wargokból valamelyik túlélte-e. Jól jönne egy warg bunda a mesternek ebben a hidegben, meg az agyaraik is jó célt szolgálhatnának a jövőben, úgyhogy szemügyre veszi akad-e köztük amelyik felhasználható erre a célra. Már persze ha valaki nem csap le rájuk hamarabb. Az ork vallatását pedig a nála jóval tapasztaltabbakra bízza.*
1279. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2026-01-06 13:32:45
Üzenet elküldve: 2026-01-06 13:32:45
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Az eseményeken már nem sokat segíthet. Ő maga sem számított az ork ravaszságára, de ha jobban belegondol ő is ezt csinálta volna. Pontról pontra, szóval megérti az orkot. Az ami majd később ez miatt jöhet, annak már nem biztos, hogy örülni fog. Frandr utasítására a férfi, ha rá néz, akkor láthat egy, "te nekem nem parancsolsz" nézést, de attól még elmegy a kötélért. Nem azért meg a férfi kérte, hanem hogy le tudják kötözni az orkot. Míg Frandr lefogja az orkot, addig Thara biztosan megkötözi. Azért amennyire tudja, átkutatja az orkot, ha hagyja vagy Frandr le tudja annyira fogni, hogy átkutassa más fegyver után. Kár lenne engedni még egy ilyen incidenst. Mire Drohin megérkezik már egy megkötözött ork várja és egy halott bajtársa. Thara szótlan. Frandr válaszát elegendőnek tartja. Vele együtt az orknak adott kérdéseket is. Legszívesebben wargfejet keresne magának, de kíváncsi az ork válaszaira. Pont ezért is van itt. Ha már a haldokló orktól sokat nem tudott meg, legalább is az orkokról, hátha ez a jómadár nagyobb segítségükre lesz.*
*Az eseményeken már nem sokat segíthet. Ő maga sem számított az ork ravaszságára, de ha jobban belegondol ő is ezt csinálta volna. Pontról pontra, szóval megérti az orkot. Az ami majd később ez miatt jöhet, annak már nem biztos, hogy örülni fog. Frandr utasítására a férfi, ha rá néz, akkor láthat egy, "te nekem nem parancsolsz" nézést, de attól még elmegy a kötélért. Nem azért meg a férfi kérte, hanem hogy le tudják kötözni az orkot. Míg Frandr lefogja az orkot, addig Thara biztosan megkötözi. Azért amennyire tudja, átkutatja az orkot, ha hagyja vagy Frandr le tudja annyira fogni, hogy átkutassa más fegyver után. Kár lenne engedni még egy ilyen incidenst. Mire Drohin megérkezik már egy megkötözött ork várja és egy halott bajtársa. Thara szótlan. Frandr válaszát elegendőnek tartja. Vele együtt az orknak adott kérdéseket is. Legszívesebben wargfejet keresne magának, de kíváncsi az ork válaszaira. Pont ezért is van itt. Ha már a haldokló orktól sokat nem tudott meg, legalább is az orkokról, hátha ez a jómadár nagyobb segítségükre lesz.*
1278. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2026-01-04 12:16:56
Üzenet elküldve: 2026-01-04 12:16:56
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Sem ott helyben, sem utólag nem tudja feldolgozni a történteket. Érzékszervei elárulják, kudarcot vallanak. Azt hiszi, közelebb van, mint valójában, mikor felkiált; úgy akarta időzíteni a dolgot, hogy alig legyen idő a kiáltás és a becsapódás között. Nem sikerül.
Tehetetlenül nézi végig, ahogy az ork, ki eddig fejvesztve menekült, most hirtelen a zsoldos felé néz, aki túl közel van, messze túl közel... késtávolságon belül, pedig kardja egyébként elég hosszú, hogy távol tartsa ellenfelét. És Frandr még mindig nincs ott; talán léptei lassultak?
Minden pillanat idegőrlő, minden pillanat egy évig tart, ahogy végignézi a csonttőr útját. Áthatol az mindenen; játszi könnyedséggel vágja át a bőrvértet, vagy talán áthatol egy résen a páncélban? A bordák sem állítják meg, utat talál, veszélyes magasságban.
És Frandr még mindig nincs ott, pedig tényleg azt hitte, jókor kiáltott, nem túl korán. Thara is emeli fegyverét, de a végkifejleten már nem változtat. Talán a sors is így akarta. Talán valaki behajtott egy tartozást; a zsoldos lelke az orkéért. Vagy talán csak véletlenek sokasága volt, és Frandr agya rendszert keres ott, ahol csak káosz van.*
*Mire eléri az orkot, már késő, túl késő, hogy bármin is változtasson. Földet sem ért, de már nyitja a száját, felüvölt.*
- FELCSER!
*De már nem számít. A zsoldoson most már senki sem segíthet; Frandr főleg nem, hisz az orkkal van elfoglalva.*
- Kötél. A zsákomban. Most.
*Parancsol Tharára. Hangja feszült, és korábbi terveivel ellentétben az orknak egy szót sem szól. Szíve szerint megölné, de értelmetlen pazarlás lenne. Ha végre kötélhez jut, akkor finomkodás nélkül kötözi hátra vele az ork kezeit. Eközben ha tudja, egy ronggyal kipeckeli az ork száját, hogy az ne tudja elharapni a saját nyelvét.
Talán ekkor ér oda Drohin és a többi zsoldos - vagy lehet, hogy ekkor még kézzel kell lefognia az orkot. Akárhogy is, a zsoldosvezér szavaira Frandr egy pillanatra lefagy. Hajszíne hirtelen feketével vegyülő, parázsló mélyvörös. Szeme, ahogy felnéz, könnyektől fénylik; arckifejezése torz, ádáz, gyűlölködő.
Egy pillanatra.*
~Beszív. Kifúj.~
*Mély levegő, egyszer, kétszer, háromszor. Aztán lassú, kimért, rekedtes szavakkal válaszol.*
- A sarokba szorított vad öl.
*Mellkasában ezer, meg ezer szó, érzés, gondolat, melyek küzdenek, hogy kitörhessenek. Bűntudat, szégyen, gyanakvás, hibáztatás. És Frandr nincs hozzászokva gondolatai leplezéséhez; hajszíne változásai végleg megnehezítették ezt. Ám most muszáj.*
- Eddig mi voltunk sarokba szorítva. Most ők. Mert nem hagytuk őket ledobni a fegyvert. Ettől féltem. Ezért kértem, hogy hagyjuk.
*És minden eddigi hősködésénél nehezebb, nagyobb személyes teljesítmény, hogy ennél többet nem mond. Elfojtja dühét, nem hibáztat, nem kérdez. Hangja fáradt, halk, fájdalommal teli. Hajszíne is már inkább szürke, mint vörös. Vállai megereszkednek. Mindig az utolsó halál fáj a legjobban; az, amit még megakadályozhatott volna.*
- Nézzük hát, mivel van dolgunk.
*Feltápászkodik, magával rángatva az eddigre remélhetőleg már hátraközötött kezű orkot. Nem megy messze, csak pár lépésnyivel, az ork vezér hullájához, ahol aztán térdre kényszeríti foglyát, majd ő maga is leül, egyenesen a vezér hullájára.*
- Egyezzünk meg valamiben. Én pontosan tudom, mit akarok tőled. Tudni akarom Salkhild sorsát, és hogy hova menekültek a puszta nomádjai. Ők *int a zsoldosok felé* mindezt magasról leszarják. Első körben őket kell meggyőznöd. Talán tudsz más portyázó csapatokról, vagy banditákról, kincsekről, faszom tudja.
*Itt mélyen az ork szemébe néz.*
- De egy dolgot megígérhetek. Ha nekik okozol csalódást, csak megkínoznak, megölnek. Viszont én pontosan tudom, hol van az Alvilág kapuja. Megjártam. Nincs messze.
*A többieknek feltűnhet, hogy minden szavát teljes meggyőződéssel mondja ki. Ködköpenye és a vállain derengő szemű rémfarkaskoponyák tanúskodnak szavai igazáról.*
- Ha hazudsz, ferdítesz, vagy akár csak egy sértés is elhagyja a szádat, személyesen rángatlak el oda, ahonnan még a te megfeketedett lelked sem tér vissza az őseidhez.
*Hangja egyenletes; nem hangos, de a teret betölti.*
- Most pedig háromra kiveszem a rongyot. Ne próbáld meg átharapni a nyelved; életben tudlak tartani. Tehát egy... kettő... három.
*Azzal úgy is tesz; háromra kirántja a rongyot, és innentől a pálya az orké, meg persze bárki másé, aki részt akar venni a vallatásban.*
*Sem ott helyben, sem utólag nem tudja feldolgozni a történteket. Érzékszervei elárulják, kudarcot vallanak. Azt hiszi, közelebb van, mint valójában, mikor felkiált; úgy akarta időzíteni a dolgot, hogy alig legyen idő a kiáltás és a becsapódás között. Nem sikerül.
Tehetetlenül nézi végig, ahogy az ork, ki eddig fejvesztve menekült, most hirtelen a zsoldos felé néz, aki túl közel van, messze túl közel... késtávolságon belül, pedig kardja egyébként elég hosszú, hogy távol tartsa ellenfelét. És Frandr még mindig nincs ott; talán léptei lassultak?
Minden pillanat idegőrlő, minden pillanat egy évig tart, ahogy végignézi a csonttőr útját. Áthatol az mindenen; játszi könnyedséggel vágja át a bőrvértet, vagy talán áthatol egy résen a páncélban? A bordák sem állítják meg, utat talál, veszélyes magasságban.
És Frandr még mindig nincs ott, pedig tényleg azt hitte, jókor kiáltott, nem túl korán. Thara is emeli fegyverét, de a végkifejleten már nem változtat. Talán a sors is így akarta. Talán valaki behajtott egy tartozást; a zsoldos lelke az orkéért. Vagy talán csak véletlenek sokasága volt, és Frandr agya rendszert keres ott, ahol csak káosz van.*
*Mire eléri az orkot, már késő, túl késő, hogy bármin is változtasson. Földet sem ért, de már nyitja a száját, felüvölt.*
- FELCSER!
*De már nem számít. A zsoldoson most már senki sem segíthet; Frandr főleg nem, hisz az orkkal van elfoglalva.*
- Kötél. A zsákomban. Most.
*Parancsol Tharára. Hangja feszült, és korábbi terveivel ellentétben az orknak egy szót sem szól. Szíve szerint megölné, de értelmetlen pazarlás lenne. Ha végre kötélhez jut, akkor finomkodás nélkül kötözi hátra vele az ork kezeit. Eközben ha tudja, egy ronggyal kipeckeli az ork száját, hogy az ne tudja elharapni a saját nyelvét.
Talán ekkor ér oda Drohin és a többi zsoldos - vagy lehet, hogy ekkor még kézzel kell lefognia az orkot. Akárhogy is, a zsoldosvezér szavaira Frandr egy pillanatra lefagy. Hajszíne hirtelen feketével vegyülő, parázsló mélyvörös. Szeme, ahogy felnéz, könnyektől fénylik; arckifejezése torz, ádáz, gyűlölködő.
Egy pillanatra.*
~Beszív. Kifúj.~
*Mély levegő, egyszer, kétszer, háromszor. Aztán lassú, kimért, rekedtes szavakkal válaszol.*
- A sarokba szorított vad öl.
*Mellkasában ezer, meg ezer szó, érzés, gondolat, melyek küzdenek, hogy kitörhessenek. Bűntudat, szégyen, gyanakvás, hibáztatás. És Frandr nincs hozzászokva gondolatai leplezéséhez; hajszíne változásai végleg megnehezítették ezt. Ám most muszáj.*
- Eddig mi voltunk sarokba szorítva. Most ők. Mert nem hagytuk őket ledobni a fegyvert. Ettől féltem. Ezért kértem, hogy hagyjuk.
*És minden eddigi hősködésénél nehezebb, nagyobb személyes teljesítmény, hogy ennél többet nem mond. Elfojtja dühét, nem hibáztat, nem kérdez. Hangja fáradt, halk, fájdalommal teli. Hajszíne is már inkább szürke, mint vörös. Vállai megereszkednek. Mindig az utolsó halál fáj a legjobban; az, amit még megakadályozhatott volna.*
- Nézzük hát, mivel van dolgunk.
*Feltápászkodik, magával rángatva az eddigre remélhetőleg már hátraközötött kezű orkot. Nem megy messze, csak pár lépésnyivel, az ork vezér hullájához, ahol aztán térdre kényszeríti foglyát, majd ő maga is leül, egyenesen a vezér hullájára.*
- Egyezzünk meg valamiben. Én pontosan tudom, mit akarok tőled. Tudni akarom Salkhild sorsát, és hogy hova menekültek a puszta nomádjai. Ők *int a zsoldosok felé* mindezt magasról leszarják. Első körben őket kell meggyőznöd. Talán tudsz más portyázó csapatokról, vagy banditákról, kincsekről, faszom tudja.
*Itt mélyen az ork szemébe néz.*
- De egy dolgot megígérhetek. Ha nekik okozol csalódást, csak megkínoznak, megölnek. Viszont én pontosan tudom, hol van az Alvilág kapuja. Megjártam. Nincs messze.
*A többieknek feltűnhet, hogy minden szavát teljes meggyőződéssel mondja ki. Ködköpenye és a vállain derengő szemű rémfarkaskoponyák tanúskodnak szavai igazáról.*
- Ha hazudsz, ferdítesz, vagy akár csak egy sértés is elhagyja a szádat, személyesen rángatlak el oda, ahonnan még a te megfeketedett lelked sem tér vissza az őseidhez.
*Hangja egyenletes; nem hangos, de a teret betölti.*
- Most pedig háromra kiveszem a rongyot. Ne próbáld meg átharapni a nyelved; életben tudlak tartani. Tehát egy... kettő... három.
*Azzal úgy is tesz; háromra kirántja a rongyot, és innentől a pálya az orké, meg persze bárki másé, aki részt akar venni a vallatásban.*
1277. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2026-01-03 14:22:32
Üzenet elküldve: 2026-01-03 14:22:32
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Frandr'd kiáltására ezúttal megtorpan a zsoldos. A penge félúton megáll, a mozdulat megszakad. Egy pillanatig úgy tűnik, nincs szükség közbelépésre. A zsoldos értetlenül pillant a feléjük közeledő harcosra, mintha csak most fogná fel, mit is kér tőle.
A zöldbőrűben azonban ebben a szempillantásban valami eltörik.
Az arca torz grimaszba rándul, és éles, sikító hanggal veti magát előre. Nem hátrál, nem menekül többé. Támad, még egyszer utoljára. A zsoldos késve reagál. Kardját még maga elé rántaná, de az ork már ott van rajta. Egy recés csonttőr villan, oldalról hatol be, bordák között. A zsoldos elveszti az egyensúlyát, a földre zuhan. Az ork ráveti magát, és vad, kontrollálatlan mozdulatokkal csépelni kezdi.
Ha a csapat valóban élve akarja a zöldbőrűt, Frandr'd érkezése döntő. Teljes lendülettel sodorja le az orkot az áldozatáról, a földre viszi, és a kezeit könnyedén hátra tudja fogni. A csonttőr kicsúszik a zöldbőrű markából, tompán koppan a sárban. Az ork még vergődik néhány pillanatig, hörög, feszül, majd végül elernyed. Feladja.
Akárhogy is, a zsoldos már nem él. Sem ital, sem varázslat nem segít rajta. Üveges tekintettel fekszik a földön, mozdulatlanul.
Amikor az amulett a nyakába kerül, különös enyhülés fut végig rajta. Az apróbb fájdalmak, zúzódások, a csata maradék sajgása tompul, mintha lecsúszna róla. Nem gyógyul, inkább csak mintha az érzékei tűrnék jobban a fájdalmat.
Ami a közbelépését illeti, nincs rá szükség. Legalábbis első látásra ezt hiheti, ám az ork jó eséllyel őt is meglepi. Ha meg is próbál közbelépni, már nincs kit megmenteni. A halál gyorsabb volt.
Eközben Natukoyánál egészen más jelenet zajlik. Amikor a legyőzött ork fölé hajol, és látszólag rácuppan a tetemre, egy rekedt törphang csendül fel mögüle.*
- Teysus punnyadt pöcsére, micsoda borzalom!
*Morogja a törpe, és két lépést hátrál az óriástól. Bár ő maga még tartja magát, néhány zsoldos már nem egészen. Egy-kettő undorodva fordul el, mások öklendeznek. Valaki félhangosan odaszól: „Orkevő.” A név megtapad, legalábbis erre a napra. A kis performansz elég undorító ahhoz, hogy senki ne figyeljen oda arra, amikor Natukoya eltünteti az ivókürtöt.
A végén a társaság a fogoly köré gyűlik. Nem sokkal később megjelenik Drohin is. Az Aranyujjú faarccal méri végig az élettelen testet a földön. Aztán felegyenesedik, és rideg tekintettel pillant Frandr'dre és a többiekre.*
- Szegény Wyyggen.
*Fejét lassan megrázza.*
- Melegen ajánlom, hogy megérje ez a mocsok az emberem halálát.
*Szavai nem hangosak, de súlyosak. A csata valóban véget ért. A következmények viszont most kezdődnek.*
*Frandr'd kiáltására ezúttal megtorpan a zsoldos. A penge félúton megáll, a mozdulat megszakad. Egy pillanatig úgy tűnik, nincs szükség közbelépésre. A zsoldos értetlenül pillant a feléjük közeledő harcosra, mintha csak most fogná fel, mit is kér tőle.
A zöldbőrűben azonban ebben a szempillantásban valami eltörik.
Az arca torz grimaszba rándul, és éles, sikító hanggal veti magát előre. Nem hátrál, nem menekül többé. Támad, még egyszer utoljára. A zsoldos késve reagál. Kardját még maga elé rántaná, de az ork már ott van rajta. Egy recés csonttőr villan, oldalról hatol be, bordák között. A zsoldos elveszti az egyensúlyát, a földre zuhan. Az ork ráveti magát, és vad, kontrollálatlan mozdulatokkal csépelni kezdi.
Ha a csapat valóban élve akarja a zöldbőrűt, Frandr'd érkezése döntő. Teljes lendülettel sodorja le az orkot az áldozatáról, a földre viszi, és a kezeit könnyedén hátra tudja fogni. A csonttőr kicsúszik a zöldbőrű markából, tompán koppan a sárban. Az ork még vergődik néhány pillanatig, hörög, feszül, majd végül elernyed. Feladja.
Akárhogy is, a zsoldos már nem él. Sem ital, sem varázslat nem segít rajta. Üveges tekintettel fekszik a földön, mozdulatlanul.
Amikor az amulett a nyakába kerül, különös enyhülés fut végig rajta. Az apróbb fájdalmak, zúzódások, a csata maradék sajgása tompul, mintha lecsúszna róla. Nem gyógyul, inkább csak mintha az érzékei tűrnék jobban a fájdalmat.
Ami a közbelépését illeti, nincs rá szükség. Legalábbis első látásra ezt hiheti, ám az ork jó eséllyel őt is meglepi. Ha meg is próbál közbelépni, már nincs kit megmenteni. A halál gyorsabb volt.
Eközben Natukoyánál egészen más jelenet zajlik. Amikor a legyőzött ork fölé hajol, és látszólag rácuppan a tetemre, egy rekedt törphang csendül fel mögüle.*
- Teysus punnyadt pöcsére, micsoda borzalom!
*Morogja a törpe, és két lépést hátrál az óriástól. Bár ő maga még tartja magát, néhány zsoldos már nem egészen. Egy-kettő undorodva fordul el, mások öklendeznek. Valaki félhangosan odaszól: „Orkevő.” A név megtapad, legalábbis erre a napra. A kis performansz elég undorító ahhoz, hogy senki ne figyeljen oda arra, amikor Natukoya eltünteti az ivókürtöt.
A végén a társaság a fogoly köré gyűlik. Nem sokkal később megjelenik Drohin is. Az Aranyujjú faarccal méri végig az élettelen testet a földön. Aztán felegyenesedik, és rideg tekintettel pillant Frandr'dre és a többiekre.*
- Szegény Wyyggen.
*Fejét lassan megrázza.*
- Melegen ajánlom, hogy megérje ez a mocsok az emberem halálát.
*Szavai nem hangosak, de súlyosak. A csata valóban véget ért. A következmények viszont most kezdődnek.*
1276. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-30 20:11:52
Üzenet elküldve: 2025-12-30 20:11:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Hát, ez az ork bizony úgy jár, ahogy kevesen szeretnének, még pedig betört koponyával a mester térdével való lehengerlő találkozás után. Őt már nem kell kikérdezni. Kicsit örül neki az óriás, mert már kezdett fáradni ebben a nagy küzdelemben, egy kocsmai bunyó az rendben van, de egy ilyen mondhatni erőd ostroma, még ha rozoga is ez az erőd, igencsak új élmény számára. Sokat kivesz belőle, és örül hogy vége van, na meg hogy túlélték, bár sajnos nem mindenki. Az orkokat nem sajnálja, minek jöttek ide? De Raymondot kicsit igen, igaz nem ismerte valami jól, de mégis együtt voltak a bajban. Ahogy a többi zsoldossal is, akik nem szúrták hátba őt az első adandó alkalommal. Az is meglehet, hogy ez az alkalom most fog eljönni, úgyhogy nem eresztheti le a védelmét mintha minden rendben lenne. A foglyokkal, már ha marad is egy, ő nem igazán foglalkozik, egyáltalán nem érdekli, hogy mi volt a céljuk vagy hogy miért pont ide jöttek, ő ennél sokkal egyszerűbb figura. A szerencsétlen tetemet azonban átkutatja, és úgy tűnik nem talál semmi érdekeset. Egy pillanatra eljátszik a gondolattal, hogy eltegye a fogakat, de aztán igencsak gusztustalannak titulálja úgyhogy ezt elveti. De leginkább a vér az, ami meglepi. Letérdel hát, közelebb hajol és megszagolja, mert nem hitte, hogy ennyire megsebezte volna ellenfelét, s az orra őt sosem csapná be. Ez bizony büdösnek büdös, de nem vér. Még közelebb hajol, és ujját belenyomja a folyadékba, hogy megkóstolhassa, majd csillogó szemekkel cuppan rá látszólag az ork tetemre. Bortól habzó szájjal emelkedik fel, és úgy röhög szétnézve a társaságra. Könnyen tűnhet úgy, hogy tényleg elment az esze, és lakmározik a halott ellenségből. Természetesen ha megtalálja az ital forrását, igyekszik ruhája alá rejteni, s csak később szándékozik alaposan megnézni magának, nehogy ezek a rosszarcúak megpróbálják meglopni. Ha mindezzel megvan lassan odasétál megmaradt társaihoz.*
-Jól vagytok? Micsoda diadal volt!
*Szemével pedig az aranyujjút igyekszik elkapni, hogy zengő hangján kérdezhessen tőle.*
-Tiszta a terep, főnök?
*Hát, ez az ork bizony úgy jár, ahogy kevesen szeretnének, még pedig betört koponyával a mester térdével való lehengerlő találkozás után. Őt már nem kell kikérdezni. Kicsit örül neki az óriás, mert már kezdett fáradni ebben a nagy küzdelemben, egy kocsmai bunyó az rendben van, de egy ilyen mondhatni erőd ostroma, még ha rozoga is ez az erőd, igencsak új élmény számára. Sokat kivesz belőle, és örül hogy vége van, na meg hogy túlélték, bár sajnos nem mindenki. Az orkokat nem sajnálja, minek jöttek ide? De Raymondot kicsit igen, igaz nem ismerte valami jól, de mégis együtt voltak a bajban. Ahogy a többi zsoldossal is, akik nem szúrták hátba őt az első adandó alkalommal. Az is meglehet, hogy ez az alkalom most fog eljönni, úgyhogy nem eresztheti le a védelmét mintha minden rendben lenne. A foglyokkal, már ha marad is egy, ő nem igazán foglalkozik, egyáltalán nem érdekli, hogy mi volt a céljuk vagy hogy miért pont ide jöttek, ő ennél sokkal egyszerűbb figura. A szerencsétlen tetemet azonban átkutatja, és úgy tűnik nem talál semmi érdekeset. Egy pillanatra eljátszik a gondolattal, hogy eltegye a fogakat, de aztán igencsak gusztustalannak titulálja úgyhogy ezt elveti. De leginkább a vér az, ami meglepi. Letérdel hát, közelebb hajol és megszagolja, mert nem hitte, hogy ennyire megsebezte volna ellenfelét, s az orra őt sosem csapná be. Ez bizony büdösnek büdös, de nem vér. Még közelebb hajol, és ujját belenyomja a folyadékba, hogy megkóstolhassa, majd csillogó szemekkel cuppan rá látszólag az ork tetemre. Bortól habzó szájjal emelkedik fel, és úgy röhög szétnézve a társaságra. Könnyen tűnhet úgy, hogy tényleg elment az esze, és lakmározik a halott ellenségből. Természetesen ha megtalálja az ital forrását, igyekszik ruhája alá rejteni, s csak később szándékozik alaposan megnézni magának, nehogy ezek a rosszarcúak megpróbálják meglopni. Ha mindezzel megvan lassan odasétál megmaradt társaihoz.*
-Jól vagytok? Micsoda diadal volt!
*Szemével pedig az aranyujjút igyekszik elkapni, hogy zengő hangján kérdezhessen tőle.*
-Tiszta a terep, főnök?
1275. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-30 14:37:13
Üzenet elküldve: 2025-12-30 14:37:13
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Thara biztonságban átkutathatja az ork vezért testét. Frandr szavaira a zsoldosok nem hallgatnak, viszont meglepődve tapasztalja, hogy az orkok igen. Ami nagy hiba a részükről, de ezzel most Thara nem foglalkozik. A vérrel áztatott sárba térdel és nekilát a kutatásnak. Tekintete végigfut az ork sebein.*
-Frandr jól elintézett.
*Bólogat nem tetszését kifejezve, de azt is nagyon jól tudja, hogy a fordított eset sem lenne szebb látvány. Kezei ügyesen mozognak a vértezeten, hogy eltávolítva azokat könnyebben hozzáférjen az értékes dolgokhoz. Elsőnek egy zsíros rongy kerül elő, amit vérfoltok borítanak.*
-Érdekes. Vajon a te véred van rajta?
*Nem tudja miért de elteszi a vászondarabot. Talán még hasznát veheti.
A másik dolog egy érdekes amulett. Formázása nem kifinomult, de ha jól veszi ki egy wargot ábrázol. Ahogy megemelné a medált, meglepődve tapasztalja, hogy sokkal nehezebb. Nem vészes, csak egy medáltól nem várna ekkora tömeget. Ezzel máris felkeltette az érdeklődését. Ujjai végig simulnak a zsinóron és óvatosan eltávolítja a halott vezér nyakáról az ékszert. Kezében még egyszer megforgatja, közelebbről is szemügyre veszi, majd a saját nyakába helyezi. Szeme még megakad egy kürtön. Jó öreg és gyakran használt darabnak látszik. Legszívesebben megfújná, de nem tartja jó ötletnek. Ha egy vezérnél van egy kürt, az egyértelmű mire szolgál. Most nyertek meg egy csatát, még az kellene, hogy többen jöjjenek, már ha még vannak orkok. A további keresgélés nem hoz nagyobb sikert. Az aranyat a sajátjaiéhoz dobja. A warg fogakat is egy darabik nézi.*
-Szereted a wargokat mi?
*Mondja félmosollyal a száján a holttestnek, majd az erszényt és a benne lévő fogakat is elteszi. Többet sajnos nem talált. Még féltérdre ereszkedve van, de már a csatateret figyeli. A harc helyét a mészárlás veszi át. Orkok hullanak, akik a megadták magukat, annak reményében, hogy élhetnek, de a zsoldosok máshogy döntenek. Fejét csóválva áll fel, veszi kezébe a kardját mikor észreveszi az orkot üldöző zsoldost és hallja Frandr hangját is. Kardját vissza akarta tenni az övére, de úgy tűnik, hogy még használnia kell. A zsoldos kardja és Frandr is egyszerre mozdulnak. Thara amilyen gyorsan csak tud közelebb lép és kardjával állja a zsoldos pengéjének útját. Ha sikeresen hárít a két kard éles hangon érnek egymáshoz.*
-Ő a mi fogjunk.
*Mondja a zsoldosnak, de nem fenyegetően. Sőt. Kifejezetten nyugodtan, még magát is meglepi. Egy tényt közöl vele.*
-Lenne hozzá pár kérdésünk.
*Ezt már az orkhoz fordulva mondja, de tájékoztatva a zsoldost is.*
*Thara biztonságban átkutathatja az ork vezért testét. Frandr szavaira a zsoldosok nem hallgatnak, viszont meglepődve tapasztalja, hogy az orkok igen. Ami nagy hiba a részükről, de ezzel most Thara nem foglalkozik. A vérrel áztatott sárba térdel és nekilát a kutatásnak. Tekintete végigfut az ork sebein.*
-Frandr jól elintézett.
*Bólogat nem tetszését kifejezve, de azt is nagyon jól tudja, hogy a fordított eset sem lenne szebb látvány. Kezei ügyesen mozognak a vértezeten, hogy eltávolítva azokat könnyebben hozzáférjen az értékes dolgokhoz. Elsőnek egy zsíros rongy kerül elő, amit vérfoltok borítanak.*
-Érdekes. Vajon a te véred van rajta?
*Nem tudja miért de elteszi a vászondarabot. Talán még hasznát veheti.
A másik dolog egy érdekes amulett. Formázása nem kifinomult, de ha jól veszi ki egy wargot ábrázol. Ahogy megemelné a medált, meglepődve tapasztalja, hogy sokkal nehezebb. Nem vészes, csak egy medáltól nem várna ekkora tömeget. Ezzel máris felkeltette az érdeklődését. Ujjai végig simulnak a zsinóron és óvatosan eltávolítja a halott vezér nyakáról az ékszert. Kezében még egyszer megforgatja, közelebbről is szemügyre veszi, majd a saját nyakába helyezi. Szeme még megakad egy kürtön. Jó öreg és gyakran használt darabnak látszik. Legszívesebben megfújná, de nem tartja jó ötletnek. Ha egy vezérnél van egy kürt, az egyértelmű mire szolgál. Most nyertek meg egy csatát, még az kellene, hogy többen jöjjenek, már ha még vannak orkok. A további keresgélés nem hoz nagyobb sikert. Az aranyat a sajátjaiéhoz dobja. A warg fogakat is egy darabik nézi.*
-Szereted a wargokat mi?
*Mondja félmosollyal a száján a holttestnek, majd az erszényt és a benne lévő fogakat is elteszi. Többet sajnos nem talált. Még féltérdre ereszkedve van, de már a csatateret figyeli. A harc helyét a mészárlás veszi át. Orkok hullanak, akik a megadták magukat, annak reményében, hogy élhetnek, de a zsoldosok máshogy döntenek. Fejét csóválva áll fel, veszi kezébe a kardját mikor észreveszi az orkot üldöző zsoldost és hallja Frandr hangját is. Kardját vissza akarta tenni az övére, de úgy tűnik, hogy még használnia kell. A zsoldos kardja és Frandr is egyszerre mozdulnak. Thara amilyen gyorsan csak tud közelebb lép és kardjával állja a zsoldos pengéjének útját. Ha sikeresen hárít a két kard éles hangon érnek egymáshoz.*
-Ő a mi fogjunk.
*Mondja a zsoldosnak, de nem fenyegetően. Sőt. Kifejezetten nyugodtan, még magát is meglepi. Egy tényt közöl vele.*
-Lenne hozzá pár kérdésünk.
*Ezt már az orkhoz fordulva mondja, de tájékoztatva a zsoldost is.*
1274. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-29 22:39:20
Üzenet elküldve: 2025-12-29 22:39:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Próbálja elejét venni a mészárlásnak. Tán maga sem tudja, mi ezzel a célja: kegyelem, hogy megtarthasson még egy kicsit emberségéből? Vagy csak az égető tudat, hogy szüksége van egy fogolyra, akitől megtudhatja otthona sorsát? Mindkettő?
Akárhogy is, arckifejezésével együtt hajszíne is elsötétül, ahogy látja, hogy a zsoldosokat kiáltása kicsit sem mozgatta meg. Nem a megfelelő szavak, nem a megfelelő szájból. Fájóan ismerős érzés, hisz nem egyszer vallott már ilyen téren kudarcot.
Tudja, hogy miben jó. Tudja, hogy mire született. Az ork vezér fejéhez vágta, hogy az csak a pusztításhoz ért...*
~De különbözik tőlem bármiben is?~
*Szeretné azt hinni, hogy igen. Ég benne a bizonyítási vágy, ám ahogy újabb megmentésre szoruló élet kerül elé, igyekezetei ismét elégtelenek. A zsoldos sebei nem zárulnak össze, és ez nem olyan sérülés, amivel túlélné Wegtorenig. Brynda végül megmenti, de ha lehet, Frandr ezzel csak még tehetetlenebbnek érzi magát.
Körülnézve megpillantja Tharát, ahogy épp kifosztja a vezér hulláját, ám valami mást is észrevesz. Egy menekülő ork, aki felé épp egy zsoldos tart, felemelt pengével.
Nem gondolkozik, nem hezitál. Lép egyet, kettőt, aztán már rohan, teljes sebességgel dübörög az ork felé. Ha Thara felnéz, láthatja a kétségbeesést a harcos arcán. Talán elég gyors lesz. Talán nem. Talán azon múlik, hogy a mélységi segít-e.*
- Állj! Ő az enyém!
*Kiált fel - ezúttal nem az egész Romtábort akarja betölteni hangjával, szavaival csak a zsoldost célozza. Erre több kommunikációra pedig már nem is marad ideje; ha akarna, se tudna lelassítani. Egy megállíthatatlannak tűnő ütközési pályán áll az orkkal, és hacsak a sors - vagy valaki más jelenlévő - máshogy nem dönt, teljes lendülettel kapja el a menekülő zöldbőrűt oldalról-mögülről.
Ezzel ha minden jól megy, kilöki az orkot a vágás útjából anélkül, hogy az a vágás őt találná el - legalábbis olyan helyen, ahol nem védi páncél. Siker esetén a következő prioritás az ork ártalmatlanítása; azonnal hátra akarja fogni annak mindkét kezét, hogy amaz ne tehesse meg vele azt, amit ő az ork vezérrel.*
- Ha elkapnak téged, megölnek, mint egy kutyát. Ha vár rád bárki is otthon, tedd pontosan azt, amit mondok, és talán még láthatod őket élve.
*Sziszegi az ork fülébe, ha eljutott idáig. Eddigre remélhetőleg már Thara is becsatlakozott a fogolyejtésbe. Persze arra is kimondottan kíváncsi, hogy társa mit talált az ork vezérnél, de most első sorban a segíségére van szüksége.*
*Próbálja elejét venni a mészárlásnak. Tán maga sem tudja, mi ezzel a célja: kegyelem, hogy megtarthasson még egy kicsit emberségéből? Vagy csak az égető tudat, hogy szüksége van egy fogolyra, akitől megtudhatja otthona sorsát? Mindkettő?
Akárhogy is, arckifejezésével együtt hajszíne is elsötétül, ahogy látja, hogy a zsoldosokat kiáltása kicsit sem mozgatta meg. Nem a megfelelő szavak, nem a megfelelő szájból. Fájóan ismerős érzés, hisz nem egyszer vallott már ilyen téren kudarcot.
Tudja, hogy miben jó. Tudja, hogy mire született. Az ork vezér fejéhez vágta, hogy az csak a pusztításhoz ért...*
~De különbözik tőlem bármiben is?~
*Szeretné azt hinni, hogy igen. Ég benne a bizonyítási vágy, ám ahogy újabb megmentésre szoruló élet kerül elé, igyekezetei ismét elégtelenek. A zsoldos sebei nem zárulnak össze, és ez nem olyan sérülés, amivel túlélné Wegtorenig. Brynda végül megmenti, de ha lehet, Frandr ezzel csak még tehetetlenebbnek érzi magát.
Körülnézve megpillantja Tharát, ahogy épp kifosztja a vezér hulláját, ám valami mást is észrevesz. Egy menekülő ork, aki felé épp egy zsoldos tart, felemelt pengével.
Nem gondolkozik, nem hezitál. Lép egyet, kettőt, aztán már rohan, teljes sebességgel dübörög az ork felé. Ha Thara felnéz, láthatja a kétségbeesést a harcos arcán. Talán elég gyors lesz. Talán nem. Talán azon múlik, hogy a mélységi segít-e.*
- Állj! Ő az enyém!
*Kiált fel - ezúttal nem az egész Romtábort akarja betölteni hangjával, szavaival csak a zsoldost célozza. Erre több kommunikációra pedig már nem is marad ideje; ha akarna, se tudna lelassítani. Egy megállíthatatlannak tűnő ütközési pályán áll az orkkal, és hacsak a sors - vagy valaki más jelenlévő - máshogy nem dönt, teljes lendülettel kapja el a menekülő zöldbőrűt oldalról-mögülről.
Ezzel ha minden jól megy, kilöki az orkot a vágás útjából anélkül, hogy az a vágás őt találná el - legalábbis olyan helyen, ahol nem védi páncél. Siker esetén a következő prioritás az ork ártalmatlanítása; azonnal hátra akarja fogni annak mindkét kezét, hogy amaz ne tehesse meg vele azt, amit ő az ork vezérrel.*
- Ha elkapnak téged, megölnek, mint egy kutyát. Ha vár rád bárki is otthon, tedd pontosan azt, amit mondok, és talán még láthatod őket élve.
*Sziszegi az ork fülébe, ha eljutott idáig. Eddigre remélhetőleg már Thara is becsatlakozott a fogolyejtésbe. Persze arra is kimondottan kíváncsi, hogy társa mit talált az ork vezérnél, de most első sorban a segíségére van szüksége.*
1273. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-29 21:00:47
Üzenet elküldve: 2025-12-29 21:00:47
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Frandr'd ordítására mindössze néhány zsoldos kapja oda a fejét, de láthatóan ők sem törődnek az utasítással. Módszeresen irtják tovább az orkokat. Nincs párbaj, nincs szóváltás: a menekülőket hátba vágják, a földre esetteket leszúrják, aki felnéz, annak a torkát vágják el. A pengék gyorsan dolgoznak, gyakorlott kézben. Néhány ork megérti a parancsot, fegyvert dob, térdre rogy, de mire a kezei a tarkójához érnének, már utoléri őket a zsoldosok csapása. Látszólag Drohin sem utasítja megállja az embereit. A falon bukkan fel az Aranyujjú és ott csípőre tett kézzel, széles, önelégült vigyorral a képén figyeli a csatateret.
Ha Frandr'd ezek után is kitart a gyógyítás mellett, talál is magának egy sebesült zsoldost. Csúnya szúrt seb a hasán, és egy otromba vágás az arcán, de még szuszog. Talán menthető. Kicsit rá kell segítenie, hogy a szerencsétlen megigya a varázsital maradékát. A zsoldosnak ettől látszólag mindkét sebe gyógyulni kezd, ám a folyamat félúton megáll. Közel sem elég ahhoz, hogy megmentse az életét.*
- Állj félre te mamlasz!
*Csattan fel mögüle az éles női hang. Ha hátrapillant ismerős arcot láthat. Brynda az. Teste több részét is alvadt vér fedi azonban a nőn egyetlen heg sincs. Ha Frandr'd nem tágít a nőt megpróbálja félretúrni őt, majd az övén lévő táskából egy zöld löttyöt tartalmazó üvegcsét vesz elő és leönti a másik zsoldos torkán, amitől annak teljesen begyógyulnak a sebei.*
- Nem kell ide se szesz, se kötszer.
*Mondja a nő vigyorogva majd tovább is áll a következő sérültet keresve.*
*Thara a vezér holtteste fölé lép. A test már hűl, a páncél alól áradó szag keveredik vérrel, izzadtsággal, füsttel. Gyorsan, rutinos mozdulatokkal lát hozzá az átkutatáshoz.
A zöldbőrűnél nincs térkép, nincs írás, nincs semmi, ami tudatos tervezésre vagy bonyolultabb parancsokra utalna. Amit talál, az inkább beszédes, mint informatív.
Egy zsíros rongy kerül elő, vérrel átitatva, régi és friss foltok keverednek rajta. A vezér nyakában vastag zsinóron lóg egy vas amulett. Torz vargfejet ábrázol, durván kovácsolt, aránytalan formákkal. Nem szép darab. Nem is igényes. Mégis… van benne valami. Nem ragyog, nem pulzál, de a kéz alatt nehéznek érződik, mintha nem csak a vas súlya húzná lefelé. Thara nem tudná megmondani miért, de ösztönösen érzi: ez több egyszerű dísznél.
A páncél alól előkerül egy kopott fújókürt is. Nem nagy, nem díszes, a széle repedezett, sokszor használhatták. Nem az a fajta hangszer, amit messzire visz a hangja, inkább jelzésre való. Közelieknek. Gyülekezőre.
A többi holmi prózaibb. Egy durva bőrerszény, benne harminc arany, többféle veret, összeválogatva. Mellette warg fogak, kifúrt, megcsiszolt darabok, trófeák vagy fizetőeszköz egyaránt lehetnek. Az egyik oldalt egy agyagflaska lapul: erős szagú ork pálinka, sűrű, maró illattal.
Ennyi az egész. Nincs több nyom. Nincs több magyarázat.
Ahogy Thara felegyenesedik, a tekintete már nem a holttesten időzik. A csata hangja megváltozott. Nem ütközet zajlik többé, hanem üldözés. Mészárlás. Egy zsoldos a közelében épp egy menekülő orkot készül levágni. A penge már emelkedik.
Ha a mélységi közbe akar lépni, jobb ha gyorsan cselekedik.*
*Natukoyának nem volt szerencséje. Az ork nyaka, amit éppen fejbe térdelt hangos reccsenéssel törik el s fordul ki a rúgás nyomán, és mivel hányás közben történt az eset, így a mester csizmájára is kerül némi a vöröses gyomortartalomból. Nos így járt. Az ork is meg ő is. Nincs mit tenni minthogy átkutatja a tetemet és az óriás így is tesz. Eleinte nem tűnik nagy fogásnak, elvégre mindössze egy rozsdás tőrt, némi szárított ismeretlen eredetű húst, na meg 3 aranyérmét talál. Ha kicsit tüzetesebben átnézni a tetemet, akkor akár még egy emberi fogakból szőtt nyakláncot is meglel korán kimúlt ellenfele egyik zsebében. Ami azonban igazán szemet szúrhat a mesternek az az, hogy az ork vérzik, méghozzá nem is akárhogy. Szinte dől a vére, mintha csak artériát ért volna egy vágás. Ami felettébb furcsa, mert nem ütött rajta nyílt sebet, mégis a vöröses folyadék áramlik a tetem oldalából. Ha a mester az eddigieknél is alaposabban szemügyre veszi a jelenséget, láthatja, a folyadék nem a zöldbőrűből árad, hanem az oldalán lévő ivókürtből. Ami még inkább furcsa, hogy az Eeyrért sem akar elapadni.*
*Frandr'd ordítására mindössze néhány zsoldos kapja oda a fejét, de láthatóan ők sem törődnek az utasítással. Módszeresen irtják tovább az orkokat. Nincs párbaj, nincs szóváltás: a menekülőket hátba vágják, a földre esetteket leszúrják, aki felnéz, annak a torkát vágják el. A pengék gyorsan dolgoznak, gyakorlott kézben. Néhány ork megérti a parancsot, fegyvert dob, térdre rogy, de mire a kezei a tarkójához érnének, már utoléri őket a zsoldosok csapása. Látszólag Drohin sem utasítja megállja az embereit. A falon bukkan fel az Aranyujjú és ott csípőre tett kézzel, széles, önelégült vigyorral a képén figyeli a csatateret.
Ha Frandr'd ezek után is kitart a gyógyítás mellett, talál is magának egy sebesült zsoldost. Csúnya szúrt seb a hasán, és egy otromba vágás az arcán, de még szuszog. Talán menthető. Kicsit rá kell segítenie, hogy a szerencsétlen megigya a varázsital maradékát. A zsoldosnak ettől látszólag mindkét sebe gyógyulni kezd, ám a folyamat félúton megáll. Közel sem elég ahhoz, hogy megmentse az életét.*
- Állj félre te mamlasz!
*Csattan fel mögüle az éles női hang. Ha hátrapillant ismerős arcot láthat. Brynda az. Teste több részét is alvadt vér fedi azonban a nőn egyetlen heg sincs. Ha Frandr'd nem tágít a nőt megpróbálja félretúrni őt, majd az övén lévő táskából egy zöld löttyöt tartalmazó üvegcsét vesz elő és leönti a másik zsoldos torkán, amitől annak teljesen begyógyulnak a sebei.*
- Nem kell ide se szesz, se kötszer.
*Mondja a nő vigyorogva majd tovább is áll a következő sérültet keresve.*
*Thara a vezér holtteste fölé lép. A test már hűl, a páncél alól áradó szag keveredik vérrel, izzadtsággal, füsttel. Gyorsan, rutinos mozdulatokkal lát hozzá az átkutatáshoz.
A zöldbőrűnél nincs térkép, nincs írás, nincs semmi, ami tudatos tervezésre vagy bonyolultabb parancsokra utalna. Amit talál, az inkább beszédes, mint informatív.
Egy zsíros rongy kerül elő, vérrel átitatva, régi és friss foltok keverednek rajta. A vezér nyakában vastag zsinóron lóg egy vas amulett. Torz vargfejet ábrázol, durván kovácsolt, aránytalan formákkal. Nem szép darab. Nem is igényes. Mégis… van benne valami. Nem ragyog, nem pulzál, de a kéz alatt nehéznek érződik, mintha nem csak a vas súlya húzná lefelé. Thara nem tudná megmondani miért, de ösztönösen érzi: ez több egyszerű dísznél.
A páncél alól előkerül egy kopott fújókürt is. Nem nagy, nem díszes, a széle repedezett, sokszor használhatták. Nem az a fajta hangszer, amit messzire visz a hangja, inkább jelzésre való. Közelieknek. Gyülekezőre.
A többi holmi prózaibb. Egy durva bőrerszény, benne harminc arany, többféle veret, összeválogatva. Mellette warg fogak, kifúrt, megcsiszolt darabok, trófeák vagy fizetőeszköz egyaránt lehetnek. Az egyik oldalt egy agyagflaska lapul: erős szagú ork pálinka, sűrű, maró illattal.
Ennyi az egész. Nincs több nyom. Nincs több magyarázat.
Ahogy Thara felegyenesedik, a tekintete már nem a holttesten időzik. A csata hangja megváltozott. Nem ütközet zajlik többé, hanem üldözés. Mészárlás. Egy zsoldos a közelében épp egy menekülő orkot készül levágni. A penge már emelkedik.
Ha a mélységi közbe akar lépni, jobb ha gyorsan cselekedik.*
*Natukoyának nem volt szerencséje. Az ork nyaka, amit éppen fejbe térdelt hangos reccsenéssel törik el s fordul ki a rúgás nyomán, és mivel hányás közben történt az eset, így a mester csizmájára is kerül némi a vöröses gyomortartalomból. Nos így járt. Az ork is meg ő is. Nincs mit tenni minthogy átkutatja a tetemet és az óriás így is tesz. Eleinte nem tűnik nagy fogásnak, elvégre mindössze egy rozsdás tőrt, némi szárított ismeretlen eredetű húst, na meg 3 aranyérmét talál. Ha kicsit tüzetesebben átnézni a tetemet, akkor akár még egy emberi fogakból szőtt nyakláncot is meglel korán kimúlt ellenfele egyik zsebében. Ami azonban igazán szemet szúrhat a mesternek az az, hogy az ork vérzik, méghozzá nem is akárhogy. Szinte dől a vére, mintha csak artériát ért volna egy vágás. Ami felettébb furcsa, mert nem ütött rajta nyílt sebet, mégis a vöröses folyadék áramlik a tetem oldalából. Ha a mester az eddigieknél is alaposabban szemügyre veszi a jelenséget, láthatja, a folyadék nem a zöldbőrűből árad, hanem az oldalán lévő ivókürtből. Ami még inkább furcsa, hogy az Eeyrért sem akar elapadni.*
1272. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-29 20:32:09
Üzenet elküldve: 2025-12-29 20:32:09
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Nyílt //
*A túlpart ahová érkezik már egy ingoványos vidékre emlékezet inkább, mint egy erdőre. Ez már nem az az erdő, amit ismer, hanem kusza, vizes, szivárgó világ. Mindenhol apró erek és csermelyek futnak szét a lába alatt, és a puha föld minden lépésnél próbára teszi a türelmét. A rothadás bűze sűrűn ül meg a levegőben, a köddel összekeveredve egyfajta áthatolhatatlan párát von köré, és hiába jó a szeme, a tájékozódás itt nem a messzeségről szól, hanem a következő biztos talajdarabról. De az idő is előre haladt, így ahogy a nap lebukik, a látási viszonyok is egyre romlanak. Így nem rohan túlságosan, mert este nem sok értelme lenne. Letör magának egy ágdarabot és ezzel tapogatja a talajt maga előtt, és csak akkor teszi rá a súlyát, ha meggyőződik, hogy biztonságos. Néha egy-egy sás vagy nádsziget kínál rövid pihenőt, máskor bokáig csúszik a bűzös iszapba, és ilyenkor azonnal visszább húzza a lépést, nehogy a föld hirtelen mélyebb legyen, mint amilyennek tűnik. Az északi rész felé nem húzódik, mert azt tapasztalja, hogy ott a láp alattomosabb, és a tó felől érkező pára még inkább elnyeli a tájat. Inkább dél felé tart, ahol a szárazabb sávok néha engednek egy-egy biztosabb kerülőt. Hamarosan rálel egy látszólag jól bejáratott karavánút nyomaira. Legalább is úgy gondolja, hogy az lehet. Itt a talaj itt keményebb, a csapások összefogottabbak, és a sárban nemcsak vadnyomok, hanem régi paták és csizmák lenyomatai is felvillannak. Nem bízza magát teljesen az útra, mégis megkönnyebbül, hogy van rend a földben. A csendet továbbra is tartja, ahogy a Rengeteg tanítja. Nem zajol, nem ad ki felesleges hangot. Már igencsak sötétbe révedt, de a hold fénye némileg segíti. A sárban végül megtalálja azt, amit keres. Egy durvább taposást, szélesebb lenyomatokat, szétszórt, sietős nyomokat, amelyek nem illenek sem a karavánok rendjéhez, sem az ide tévedők lépteihez. Olyan nyomokat talál, mint amiket követett az erdőben, amikről úgy véli orkok hagyhatták. A csapások a karavánút irányába húznak, majd onnan kifelé, mintha valaki tudatosan tartana a biztosabb talaj felé. Itharvyn követi őket, és ahogy a mocsár lassan enged, a levegő is változik, s már egyre kevesebb a bűz, több a szél, a föld pedig emelkedni kezd. A köd is kezd ritkulni, és a távolban rendezettebb táj jelei bukkannak elő, szélesebb, járhatóbb út, ritkásabb növényzet, majd a termőföldek felől érkező ismeretlen, emberi rend. Az elf megáll egy pillanatra egy alacsonyabb dombhajlatnál, és a nyomokat nézi, amelyek nem visszafordulnak, hanem tovább vezetnek. Arrafelé tartanak, amerre a karavánút fut, s amelyen egyre több oda tartó nyomot vél felfedezni. Számításai szerint valami nagyobb közösség lakhat ott, mert sok nyom kezd azon irányba futni. Nem mondja ki hangosan, mégis egyértelmű, a jelek a nagy város irányába húzzák. A következő lépésekkel már a város környéke felé halad, készen arra, hogy a mocsár után végre közelebbről is szembenézzen a külvilág rendjével.*
*A túlpart ahová érkezik már egy ingoványos vidékre emlékezet inkább, mint egy erdőre. Ez már nem az az erdő, amit ismer, hanem kusza, vizes, szivárgó világ. Mindenhol apró erek és csermelyek futnak szét a lába alatt, és a puha föld minden lépésnél próbára teszi a türelmét. A rothadás bűze sűrűn ül meg a levegőben, a köddel összekeveredve egyfajta áthatolhatatlan párát von köré, és hiába jó a szeme, a tájékozódás itt nem a messzeségről szól, hanem a következő biztos talajdarabról. De az idő is előre haladt, így ahogy a nap lebukik, a látási viszonyok is egyre romlanak. Így nem rohan túlságosan, mert este nem sok értelme lenne. Letör magának egy ágdarabot és ezzel tapogatja a talajt maga előtt, és csak akkor teszi rá a súlyát, ha meggyőződik, hogy biztonságos. Néha egy-egy sás vagy nádsziget kínál rövid pihenőt, máskor bokáig csúszik a bűzös iszapba, és ilyenkor azonnal visszább húzza a lépést, nehogy a föld hirtelen mélyebb legyen, mint amilyennek tűnik. Az északi rész felé nem húzódik, mert azt tapasztalja, hogy ott a láp alattomosabb, és a tó felől érkező pára még inkább elnyeli a tájat. Inkább dél felé tart, ahol a szárazabb sávok néha engednek egy-egy biztosabb kerülőt. Hamarosan rálel egy látszólag jól bejáratott karavánút nyomaira. Legalább is úgy gondolja, hogy az lehet. Itt a talaj itt keményebb, a csapások összefogottabbak, és a sárban nemcsak vadnyomok, hanem régi paták és csizmák lenyomatai is felvillannak. Nem bízza magát teljesen az útra, mégis megkönnyebbül, hogy van rend a földben. A csendet továbbra is tartja, ahogy a Rengeteg tanítja. Nem zajol, nem ad ki felesleges hangot. Már igencsak sötétbe révedt, de a hold fénye némileg segíti. A sárban végül megtalálja azt, amit keres. Egy durvább taposást, szélesebb lenyomatokat, szétszórt, sietős nyomokat, amelyek nem illenek sem a karavánok rendjéhez, sem az ide tévedők lépteihez. Olyan nyomokat talál, mint amiket követett az erdőben, amikről úgy véli orkok hagyhatták. A csapások a karavánút irányába húznak, majd onnan kifelé, mintha valaki tudatosan tartana a biztosabb talaj felé. Itharvyn követi őket, és ahogy a mocsár lassan enged, a levegő is változik, s már egyre kevesebb a bűz, több a szél, a föld pedig emelkedni kezd. A köd is kezd ritkulni, és a távolban rendezettebb táj jelei bukkannak elő, szélesebb, járhatóbb út, ritkásabb növényzet, majd a termőföldek felől érkező ismeretlen, emberi rend. Az elf megáll egy pillanatra egy alacsonyabb dombhajlatnál, és a nyomokat nézi, amelyek nem visszafordulnak, hanem tovább vezetnek. Arrafelé tartanak, amerre a karavánút fut, s amelyen egyre több oda tartó nyomot vél felfedezni. Számításai szerint valami nagyobb közösség lakhat ott, mert sok nyom kezd azon irányba futni. Nem mondja ki hangosan, mégis egyértelmű, a jelek a nagy város irányába húzzák. A következő lépésekkel már a város környéke felé halad, készen arra, hogy a mocsár után végre közelebbről is szembenézzen a külvilág rendjével.*
1271. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-27 01:54:08
Üzenet elküldve: 2025-12-27 01:54:08
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*A mester minden maradék erejét összeszedi, és akár egy ló, mikor nem elég finoman közelítik a tomporát, úgy rúgja meg a felé rohamozó orkot. A hatás nem marad el, és a bőven részeg öreg képére kaján vigyor ül ki, éppen csak nem nevet ahogy ellenfele vért köhög fel és úgy vergődik a földön. Úgy látja nem igazán harcképes, úgyhogy közelebb lép hozzá, és közben körbe néz a táboron, vagy legalábbis ami maradt belőle. Úgy néz ki, hogy végre elfogyott az orkok harci kedve, aki maradt az menekül. Tharáék hősiesen elbántak a hátukba érkezőekkel, Frandr'd pedig diadalittasan áll a vezér teteme felett, immáron őszes hajával. Nagyot sóhajt, tekintete pedig visszatér a korábbi ellenfelére, akinek igyekszik keményen a fejébe térdelni. Ahogy pedig mozdul, akkor hallja csak a nomád kiáltását, de akkor már késő, ha minden jól megy a térd találkozik a szépségesnek aligha mondható arcszerkezettel. Tán ha szerencséje van az orknak túlélheti a dolgot, Natukoya megelégszik azzal, ha harcképtelen marad, nem egy kifejezetten gyilkos alkat.*
-Hoppá.
*Mormogja azért az orra alatt, mert ha hamarabb hallja a parancsot bizonyára gyengébben rúg, de ezen már aligha változtathat. Ha sikerül hatástalanítani az orkot - vagy így vagy úgy - azért csak áttúrja ellenfele zsebeit, hátha talál nála valami érdekeset. Aztán maga is hozzálát ahhoz, hogy akik szerencsétlenebbül jártak a csatamezőn azoknak segítő kezet nyújtson. Kötszerrel nem igazán tud szolgálni, ellenben a maradék pálinkáját felajánlja a nemes ügy érdekében, így végképp megszabadulva az italos készletétel, nagy szomorúságára.*
*A mester minden maradék erejét összeszedi, és akár egy ló, mikor nem elég finoman közelítik a tomporát, úgy rúgja meg a felé rohamozó orkot. A hatás nem marad el, és a bőven részeg öreg képére kaján vigyor ül ki, éppen csak nem nevet ahogy ellenfele vért köhög fel és úgy vergődik a földön. Úgy látja nem igazán harcképes, úgyhogy közelebb lép hozzá, és közben körbe néz a táboron, vagy legalábbis ami maradt belőle. Úgy néz ki, hogy végre elfogyott az orkok harci kedve, aki maradt az menekül. Tharáék hősiesen elbántak a hátukba érkezőekkel, Frandr'd pedig diadalittasan áll a vezér teteme felett, immáron őszes hajával. Nagyot sóhajt, tekintete pedig visszatér a korábbi ellenfelére, akinek igyekszik keményen a fejébe térdelni. Ahogy pedig mozdul, akkor hallja csak a nomád kiáltását, de akkor már késő, ha minden jól megy a térd találkozik a szépségesnek aligha mondható arcszerkezettel. Tán ha szerencséje van az orknak túlélheti a dolgot, Natukoya megelégszik azzal, ha harcképtelen marad, nem egy kifejezetten gyilkos alkat.*
-Hoppá.
*Mormogja azért az orra alatt, mert ha hamarabb hallja a parancsot bizonyára gyengébben rúg, de ezen már aligha változtathat. Ha sikerül hatástalanítani az orkot - vagy így vagy úgy - azért csak áttúrja ellenfele zsebeit, hátha talál nála valami érdekeset. Aztán maga is hozzálát ahhoz, hogy akik szerencsétlenebbül jártak a csatamezőn azoknak segítő kezet nyújtson. Kötszerrel nem igazán tud szolgálni, ellenben a maradék pálinkáját felajánlja a nemes ügy érdekében, így végképp megszabadulva az italos készletétel, nagy szomorúságára.*
1270. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-26 17:19:24
Üzenet elküldve: 2025-12-26 17:19:24
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Az ork megpróbálna jóvátételt venni, ha tudna. Gyenge és súlyosan sebesült. Hallható hangján, hogy a vére a testén felül is ugyanúgy szétfolyt mint ahogy a testén kívül. Az ork még ezt a pár szót is nagy erőfeszítésekkel tudja csak kimondani.
~Kürtszó, hívás.~
Ezen sokat nem kell gondolkoznia. Mindenki hallotta és Thara már az eredetében is biztos. Mármint csak annyiban, hogy egy ork gyülekezőt jelzett.
~Szekér és ajándék?~
Ennyi volna hát a nagy cél? Egyszerű fosztogató orkok, akik megtámadtak egy karavánt, hogy a vezérüknek adják? A zsoldosvezér meséje ezzel igazat nyert.*
-Drohin hát igazat mondott.
*Mondja már csak magának. Az ork kilehelte lelkét. Thara óvatosan lehúzza az ork szemhéjait.*
-Nyugodj békében.
*Mondja, mintha nem azok közt lenne, aki az orkokat mészárolta. Amit viszont az ork mond valahogy nem kerek neki. Túlságosan egyszerű.
~Tényleg csak egy rajtaütés lett volna?~
Egyszerűen nem akarja elhinni, hogy ennyi lenne a megoldás.
~Mi lehet azon a szekéren? Ez lenne az ok amiért a zsoldosok nem akarnak minket a szekér közelébe engedni?~
Cikázó gondolataiból Frandr kiáltása zökkenti ki. Ahogy látja sikerült a vezért legyűrnie, aminek meg is lett a maga eredménye. Az orkok mintha visszavonulásba kezdenének. Thara kételkedik abban, hogy lenne olyan ork aki megadná magát, de hátha van olyan szerencséjük. Ő maga kimarad a harcokból. Hacsak nem gondolja úgy egy ork, hogy rávetné magát. Amire van is esély, mivel Thara a vezér holtteste felé veszi az irányt, hogy átkutassa. Nem csak feltétlenül értékeket keres, ami talán van is egy ork vezérnél, hanem valami nyomát annak, hogy pontosan miért is vannak itt. Nem bízik benne, de hátha talál valami papírfecnit, térképet, akármit. Közben pedig figyel is, hátha egy ork szeretne csatlakozni hozzá.*
*Az ork megpróbálna jóvátételt venni, ha tudna. Gyenge és súlyosan sebesült. Hallható hangján, hogy a vére a testén felül is ugyanúgy szétfolyt mint ahogy a testén kívül. Az ork még ezt a pár szót is nagy erőfeszítésekkel tudja csak kimondani.
~Kürtszó, hívás.~
Ezen sokat nem kell gondolkoznia. Mindenki hallotta és Thara már az eredetében is biztos. Mármint csak annyiban, hogy egy ork gyülekezőt jelzett.
~Szekér és ajándék?~
Ennyi volna hát a nagy cél? Egyszerű fosztogató orkok, akik megtámadtak egy karavánt, hogy a vezérüknek adják? A zsoldosvezér meséje ezzel igazat nyert.*
-Drohin hát igazat mondott.
*Mondja már csak magának. Az ork kilehelte lelkét. Thara óvatosan lehúzza az ork szemhéjait.*
-Nyugodj békében.
*Mondja, mintha nem azok közt lenne, aki az orkokat mészárolta. Amit viszont az ork mond valahogy nem kerek neki. Túlságosan egyszerű.
~Tényleg csak egy rajtaütés lett volna?~
Egyszerűen nem akarja elhinni, hogy ennyi lenne a megoldás.
~Mi lehet azon a szekéren? Ez lenne az ok amiért a zsoldosok nem akarnak minket a szekér közelébe engedni?~
Cikázó gondolataiból Frandr kiáltása zökkenti ki. Ahogy látja sikerült a vezért legyűrnie, aminek meg is lett a maga eredménye. Az orkok mintha visszavonulásba kezdenének. Thara kételkedik abban, hogy lenne olyan ork aki megadná magát, de hátha van olyan szerencséjük. Ő maga kimarad a harcokból. Hacsak nem gondolja úgy egy ork, hogy rávetné magát. Amire van is esély, mivel Thara a vezér holtteste felé veszi az irányt, hogy átkutassa. Nem csak feltétlenül értékeket keres, ami talán van is egy ork vezérnél, hanem valami nyomát annak, hogy pontosan miért is vannak itt. Nem bízik benne, de hátha talál valami papírfecnit, térképet, akármit. Közben pedig figyel is, hátha egy ork szeretne csatlakozni hozzá.*
1269. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-26 16:10:26
Üzenet elküldve: 2025-12-26 16:10:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*...negyedszer, ötödszor, hatodszor, amíg a vezér torka már cafatokban lóg, és Frandr sisakját elönti a vér. Az ork meginog, rázuhan, de a harcos szinte még lélegezni is elfelejt. Lelöki magáról a mázsás zöldbőrűt, hogy aztán fölé kerülve még egy utolsó alkalommal tövig merítse pengéjét ellenfele agyüregében annak szájpadlásán keresztül.
Csak ezután tör rá a számtalan inger, amit pár másodpercre félresodort, hogy fölékerekedhessen testei korlátainak. Légszomja hirtelen tűrhetetlen, mély levegőt próbál venni, hogy teletöltse tüdejét, és elüldözze látóköre széleiről a terjedő sötétséget. Köhögőroham lesz a dologból, a fojtogatás által meggyötört légcsöve nem bírja a hirtelen terhelést.
Izmai is ekkor mondják föl a szolgálatot, fájdalmasan zuhan vissza a halott ork testére. Iszonyúan sajog a combja és csípője ott, ahol szándékosan felfogta a buzogány nyelét. Kell pár másodperc, amíg felépül ebből az állapotból; ha lenne ork a táborban, akik a vezérüket akarják megbosszulni, most (viszonylag) könnyű préda lenne.*
- Minden...
*Ahogy lassan, fájdalmasan, pajzsára támaszkodva föláll, kiabálni próbál, de száján csak egy rekedt suttogás jön ki. Lerántja sisakját; aki akarja, könnyen megfigyelheti, hogy hajkoronája - ahol nem festette át az ork vére - szürke, akárcsak egy aggastyáné. A következő mozdulatban már egy övéről leoldott, sötétzöld üvegcsét emel szájához.
Miközben iszik, mintha a szeme sarkából látna valamit. Egy tündért, aki szomorú szemekkel figyeli a mészárlást. Ez az ital is az ő keze munkája; az ital és az emlék egyszerre adnak időt a második próbálkozáshoz.*
- HAGYJATOK ÉLETBEN MINDEN ZÖLDBŐRŰT, AKI ELDOBJA A FEGYVERÉT, ÉS KEZEIT A TARKÓJÁRA HELYEZI! AMELYIK MOZDUL, PUSZTULJON!
*Üvölt fel, és ezúttal tisztán zendül a hangja, melyet a Romtáborban mindenhol hallani.*
~Sajnálom, Maeriries. Csak egy esélyt adhatok.~
*Szemeivel Drohinéit keresi. Ismét csak tőle vár beleegyezést, és segítséget a győzelem utáni feltakarításban. Ha sikerül felvenni a szemkontaktust, jelentékteljesen pillant a sebesült zsoldosokra.
Az üzenet egyértelmű: "A mészárlásra nincs idő. Előbb foglalkozzunk a sajátjainkkal."*
*A következő pár percben - hacsak nem tartóztatják valamilyen okból -pontosan így is tesz. Ha van, aki segítsen, maga mellé vesz pár zsoldost, akikkel együtt átkutatják a csatateret, még élő, de komolyan sérült társaik után kutatva. Amennyiben tudja, Bryndát is bevonja, hisz a tűzmágus a sebek kiégetésében sokat segíthet.*
- Tiszta kötszert és szeszt!
*Morran fel, bárki is az első, aki segíteni próbál. Módszeresen próbál megmenteni bárkit, aki menthető; a varázsitallal - melynek igyekezett csak felét-harmadát meginni - is igyekszik könnyíteni a sebeken, ahol sürgős.
Nem felcser, nem orvos, ám sok csatateret megélt, és az elsősegélyhez ért. Ha jelen van bárki, aki jobban ért a munkához, mint ő, szívesen átadja az irányítást. Egyéb esetben tömören, ellentmondást nem tűrő hangon irányítja a munkát, vagy ha kell, egyedül próbálja menteni az életeket akkor is, ha a végére már könyékig véresen teszi ezt.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.26 16:13:28
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második, harmadik és negyedik fokozatú sebesüléseket, továbbá a hétfokú skálán eggyel növeli az állóképességet a következő két körre.
*...negyedszer, ötödszor, hatodszor, amíg a vezér torka már cafatokban lóg, és Frandr sisakját elönti a vér. Az ork meginog, rázuhan, de a harcos szinte még lélegezni is elfelejt. Lelöki magáról a mázsás zöldbőrűt, hogy aztán fölé kerülve még egy utolsó alkalommal tövig merítse pengéjét ellenfele agyüregében annak szájpadlásán keresztül.
Csak ezután tör rá a számtalan inger, amit pár másodpercre félresodort, hogy fölékerekedhessen testei korlátainak. Légszomja hirtelen tűrhetetlen, mély levegőt próbál venni, hogy teletöltse tüdejét, és elüldözze látóköre széleiről a terjedő sötétséget. Köhögőroham lesz a dologból, a fojtogatás által meggyötört légcsöve nem bírja a hirtelen terhelést.
Izmai is ekkor mondják föl a szolgálatot, fájdalmasan zuhan vissza a halott ork testére. Iszonyúan sajog a combja és csípője ott, ahol szándékosan felfogta a buzogány nyelét. Kell pár másodperc, amíg felépül ebből az állapotból; ha lenne ork a táborban, akik a vezérüket akarják megbosszulni, most (viszonylag) könnyű préda lenne.*
- Minden...
*Ahogy lassan, fájdalmasan, pajzsára támaszkodva föláll, kiabálni próbál, de száján csak egy rekedt suttogás jön ki. Lerántja sisakját; aki akarja, könnyen megfigyelheti, hogy hajkoronája - ahol nem festette át az ork vére - szürke, akárcsak egy aggastyáné. A következő mozdulatban már egy övéről leoldott, sötétzöld üvegcsét emel szájához.
Miközben iszik, mintha a szeme sarkából látna valamit. Egy tündért, aki szomorú szemekkel figyeli a mészárlást. Ez az ital is az ő keze munkája; az ital és az emlék egyszerre adnak időt a második próbálkozáshoz.*
- HAGYJATOK ÉLETBEN MINDEN ZÖLDBŐRŰT, AKI ELDOBJA A FEGYVERÉT, ÉS KEZEIT A TARKÓJÁRA HELYEZI! AMELYIK MOZDUL, PUSZTULJON!
*Üvölt fel, és ezúttal tisztán zendül a hangja, melyet a Romtáborban mindenhol hallani.*
~Sajnálom, Maeriries. Csak egy esélyt adhatok.~
*Szemeivel Drohinéit keresi. Ismét csak tőle vár beleegyezést, és segítséget a győzelem utáni feltakarításban. Ha sikerül felvenni a szemkontaktust, jelentékteljesen pillant a sebesült zsoldosokra.
Az üzenet egyértelmű: "A mészárlásra nincs idő. Előbb foglalkozzunk a sajátjainkkal."*
*A következő pár percben - hacsak nem tartóztatják valamilyen okból -pontosan így is tesz. Ha van, aki segítsen, maga mellé vesz pár zsoldost, akikkel együtt átkutatják a csatateret, még élő, de komolyan sérült társaik után kutatva. Amennyiben tudja, Bryndát is bevonja, hisz a tűzmágus a sebek kiégetésében sokat segíthet.*
- Tiszta kötszert és szeszt!
*Morran fel, bárki is az első, aki segíteni próbál. Módszeresen próbál megmenteni bárkit, aki menthető; a varázsitallal - melynek igyekezett csak felét-harmadát meginni - is igyekszik könnyíteni a sebeken, ahol sürgős.
Nem felcser, nem orvos, ám sok csatateret megélt, és az elsősegélyhez ért. Ha jelen van bárki, aki jobban ért a munkához, mint ő, szívesen átadja az irányítást. Egyéb esetben tömören, ellentmondást nem tűrő hangon irányítja a munkát, vagy ha kell, egyedül próbálja menteni az életeket akkor is, ha a végére már könyékig véresen teszi ezt.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.26 16:13:28
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második, harmadik és negyedik fokozatú sebesüléseket, továbbá a hétfokú skálán eggyel növeli az állóképességet a következő két körre.
1268. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-26 12:35:15
Üzenet elküldve: 2025-12-26 12:35:15
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Frandr'd látótere beszűkül. Az ork vezér súlya ránehezedik, a térde a csípőjén, a teste fölé tornyosul. A szorítás feszes, könyörtelen. A levegő útja egyre keskenyebb, a páncél pereme a kulcscsontjába mar. A zaj eltűnik. Csak a vér dübörgése marad a fülében.
Ennek ellenére az első szúrás precíz marad. Rövid, feszes mozdulat, alulról, a torok és az állkapocs találkozásához. Az ork túl későn veszi sézre. Csak, amikor a penge már bent van. A szemei kidüllednek, a pupillák megrándulnak, de nem kap a nyakához. Nem enged. A szorítás még erősebbé válik. Frandr'd érzi, ahogy a nyaka fájdalmasan feszül, már nem csupán a fulladás veszélye áll fenn, hanem a törésé is.
Azonban egyikük sem áll meg.
A második szúrás mélyebbre megy. Nedves hang kíséri. A negyediknél az ork teste megremeg. A kezek végre veszítenek az erejükből. Előbb csak annyit, hogy Frandr'd újra levegőhöz jut. Aztán többet. A szorítás enged. A vezér tekintete elhomályosul, az üvöltés elmarad, helyét egy rekedt, üres hang veszi át.
A test végül megroggyan. A súly ráesik Frandr'dre, majd oldalra csúszik. Az ork vezér élettelen teste a sárban landol. Vége.*
*Thara lassan közelít a sebesült orkhoz. A zöldbőrű ádáz tekintettel figyeli, ajkai véres mosolyra húzódnak. Kétségbeesetten nyúlna a fegyveréért, de a nő egyetlen mozdulattal arrébb rúgja azt. Amikor átkutatja, az ork próbálna fogást találni rajta. Az ujjai azonban erőtlenek. Leperegnek a páncélról, a ruháról, mintha nem találnának kapaszkodót a világon. Köhög. Hörög. Amikor Thara megszólal, az ork kiköp. Vért.*
- Hívás… *Nyögi.* - Kürt… *Köhög, a hang sípolóvá válik.* - Azt… azt hittük könnyű prédák… *Mély, szaggatott lélegzet.* - A szekér… ajándék a vezérnek… tévedtünk.
*A mondat végére már nincs hang. A mellkas még emelkedik egyet, aztán megáll. A zöldbőrű elernyed. Meghalt.*
*Natukoya mozdulata időben érkezik. Az ork lendületét használja ellene. A rúgás keményen, pontosan csapódik a hasába, még mielőtt a fegyver elérné az óriást. A zöldbőrű hátrarepül, a hátára zuhan. Vergődik, próbálna felkelni, de csak féltérdre jut. A következő pillanatban előrehajol, és hányni kezd. Szájából vöröses massza, húscafatokkal keverve fröccsen a sárba. Nem támad tovább, legalábbis egyelőre.*
*A vezér halálával az orkok megtörnek. A falon lévők levetik magukat, inkább törött csontokkal menekülnek, mintsem a pengék elé kerüljenek. A földön lévők rést keresnek, másznak, futnak, ki merre lát. A zsoldosok nem kegyelmeznek. Ez már nem csata. Ez mészárlás. És perceken belül véget ér.*
*Frandr'd látótere beszűkül. Az ork vezér súlya ránehezedik, a térde a csípőjén, a teste fölé tornyosul. A szorítás feszes, könyörtelen. A levegő útja egyre keskenyebb, a páncél pereme a kulcscsontjába mar. A zaj eltűnik. Csak a vér dübörgése marad a fülében.
Ennek ellenére az első szúrás precíz marad. Rövid, feszes mozdulat, alulról, a torok és az állkapocs találkozásához. Az ork túl későn veszi sézre. Csak, amikor a penge már bent van. A szemei kidüllednek, a pupillák megrándulnak, de nem kap a nyakához. Nem enged. A szorítás még erősebbé válik. Frandr'd érzi, ahogy a nyaka fájdalmasan feszül, már nem csupán a fulladás veszélye áll fenn, hanem a törésé is.
Azonban egyikük sem áll meg.
A második szúrás mélyebbre megy. Nedves hang kíséri. A negyediknél az ork teste megremeg. A kezek végre veszítenek az erejükből. Előbb csak annyit, hogy Frandr'd újra levegőhöz jut. Aztán többet. A szorítás enged. A vezér tekintete elhomályosul, az üvöltés elmarad, helyét egy rekedt, üres hang veszi át.
A test végül megroggyan. A súly ráesik Frandr'dre, majd oldalra csúszik. Az ork vezér élettelen teste a sárban landol. Vége.*
*Thara lassan közelít a sebesült orkhoz. A zöldbőrű ádáz tekintettel figyeli, ajkai véres mosolyra húzódnak. Kétségbeesetten nyúlna a fegyveréért, de a nő egyetlen mozdulattal arrébb rúgja azt. Amikor átkutatja, az ork próbálna fogást találni rajta. Az ujjai azonban erőtlenek. Leperegnek a páncélról, a ruháról, mintha nem találnának kapaszkodót a világon. Köhög. Hörög. Amikor Thara megszólal, az ork kiköp. Vért.*
- Hívás… *Nyögi.* - Kürt… *Köhög, a hang sípolóvá válik.* - Azt… azt hittük könnyű prédák… *Mély, szaggatott lélegzet.* - A szekér… ajándék a vezérnek… tévedtünk.
*A mondat végére már nincs hang. A mellkas még emelkedik egyet, aztán megáll. A zöldbőrű elernyed. Meghalt.*
*Natukoya mozdulata időben érkezik. Az ork lendületét használja ellene. A rúgás keményen, pontosan csapódik a hasába, még mielőtt a fegyver elérné az óriást. A zöldbőrű hátrarepül, a hátára zuhan. Vergődik, próbálna felkelni, de csak féltérdre jut. A következő pillanatban előrehajol, és hányni kezd. Szájából vöröses massza, húscafatokkal keverve fröccsen a sárba. Nem támad tovább, legalábbis egyelőre.*
*A vezér halálával az orkok megtörnek. A falon lévők levetik magukat, inkább törött csontokkal menekülnek, mintsem a pengék elé kerüljenek. A földön lévők rést keresnek, másznak, futnak, ki merre lát. A zsoldosok nem kegyelmeznek. Ez már nem csata. Ez mészárlás. És perceken belül véget ér.*
1267. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-26 10:01:23
Üzenet elküldve: 2025-12-26 10:01:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*A mester szétnéz és látja, hogy hogyan allnak. Nem jó, de nem is tragikus. Ellenfélért pedig úgy látszik, hogy nem.kell sorbaálnia, akad még bőven twnnivaló. Rögtön két ork is előkerül a csatasorból, akik vadul rohamoznak felé. ~Remek!~ Gondolja magában, és azon tanakodik a pillanqt törtrésze alatt, hogy milyen technikával próbáljon egyszerre kettőt leteríteni, azonban ssmmi hasznosra nem jut. Szerencséjére a törpe éppen jókor van jó helyen, hogy kisegítse az óriást. Eddig is szimpatikus volt neki, de ezután a szívébe zárja őt. Maga sem akar haszontalan maradni, így a felé robogó orkot szemeli ki, és az ő lendületét igyekszik kihasználni. Egyszerűen azt tervezi, hogy a megfelelő pillanatban előrelép, és keményen gyomron rúgja a magas orkot. Bízik benne, hogy hamarabb tudja elérni őt, mint fordítva. Persze bármi megtörtémhet, ezért készen áll rá, hogyha olyan balszerencsés lenne, hogy terve nem válik be, úgy ki tudjon térni a megtorlás elől.*
*A mester szétnéz és látja, hogy hogyan allnak. Nem jó, de nem is tragikus. Ellenfélért pedig úgy látszik, hogy nem.kell sorbaálnia, akad még bőven twnnivaló. Rögtön két ork is előkerül a csatasorból, akik vadul rohamoznak felé. ~Remek!~ Gondolja magában, és azon tanakodik a pillanqt törtrésze alatt, hogy milyen technikával próbáljon egyszerre kettőt leteríteni, azonban ssmmi hasznosra nem jut. Szerencséjére a törpe éppen jókor van jó helyen, hogy kisegítse az óriást. Eddig is szimpatikus volt neki, de ezután a szívébe zárja őt. Maga sem akar haszontalan maradni, így a felé robogó orkot szemeli ki, és az ő lendületét igyekszik kihasználni. Egyszerűen azt tervezi, hogy a megfelelő pillanatban előrelép, és keményen gyomron rúgja a magas orkot. Bízik benne, hogy hamarabb tudja elérni őt, mint fordítva. Persze bármi megtörtémhet, ezért készen áll rá, hogyha olyan balszerencsés lenne, hogy terve nem válik be, úgy ki tudjon térni a megtorlás elől.*
1266. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-26 08:02:28
Üzenet elküldve: 2025-12-26 08:02:28
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Thara kemény sisakja megfelelő védelmet nyújt és jó támadó eszköz is. Ez a mostani tette is bebizonyítja. Az ork hátrál, fájdalmat érezhet, méghozzá nem kellemeset. Thara már készülne is a támadásra. Igen meglepődik mikor az ork feje elválik a testétől. Még szerencse, hogy már nem maradt ellenfél, mert akkor könnyen Thara is az ork sorsára jutna. Hragar arca amit következőnek lát és az ami miatt visszatér a jelenbe. Ahogy körülnéz, az orkokat itt legyőzték. Hragar felé bólint és aztán a férfi visszatér a csatába. Thara viszont marad. Körbenéz a csatatéren. Ahogy leveszi jól állnak. Kivéve Frandrt. Thara viszont nem aggódik érte. Tapasztalt fickóról beszélünk. Meg sokat nem tudna segíteni, habár megpróbálhatná. Ellenben valami sokkal jobban érdekli. A még élő ork a földön. A sebe végzetes, nem tud rajta segíteni. Viszont még él. Nem lehet biztos benne, hogy sikerül foglyot ejteniük. Abban sem biztos, hogy egyáltalán valakinek az eszében van-e. Jelenleg senki sem fenyegeti, szóval inkább a kíváncsiságát akarja kielégíteni. Végül is épp azért jött ide. Túl sok kérdése van, amire lehet nem is kap választ, de megpróbálja. Megbizonyosodik róla, hogy egyetlen ork sem közelít felé és a sebesült zöldbőrű felé veszi az irányt. Az ork keze ügyéből és annak közeléből minden fegyvert arrébb rúg. Magát az orkot is felszínesen, de átkutatja bármilyen fegyverért. Féltérdre ereszkedik és türelmetlenül kezdi faggatni az orkot.*
-Mit kerestek itt? Mi van itt ami olyan fontos?
*Nem tudja, hogy pontosan mit is kérdezzen. Közben fülel és hallgatja a csatateret. Még hátra-hátra pillantgat, nehogy meglepetésként egy ork az ő fejét csapja le.*
-Kerestek valamit?
*Az orknak már nincs sok ideje, ahogy neki sem. Még ha a csata jól is áll, nem tehetik meg, hogy sokáig egy ember híján is legyenek.*
*Thara kemény sisakja megfelelő védelmet nyújt és jó támadó eszköz is. Ez a mostani tette is bebizonyítja. Az ork hátrál, fájdalmat érezhet, méghozzá nem kellemeset. Thara már készülne is a támadásra. Igen meglepődik mikor az ork feje elválik a testétől. Még szerencse, hogy már nem maradt ellenfél, mert akkor könnyen Thara is az ork sorsára jutna. Hragar arca amit következőnek lát és az ami miatt visszatér a jelenbe. Ahogy körülnéz, az orkokat itt legyőzték. Hragar felé bólint és aztán a férfi visszatér a csatába. Thara viszont marad. Körbenéz a csatatéren. Ahogy leveszi jól állnak. Kivéve Frandrt. Thara viszont nem aggódik érte. Tapasztalt fickóról beszélünk. Meg sokat nem tudna segíteni, habár megpróbálhatná. Ellenben valami sokkal jobban érdekli. A még élő ork a földön. A sebe végzetes, nem tud rajta segíteni. Viszont még él. Nem lehet biztos benne, hogy sikerül foglyot ejteniük. Abban sem biztos, hogy egyáltalán valakinek az eszében van-e. Jelenleg senki sem fenyegeti, szóval inkább a kíváncsiságát akarja kielégíteni. Végül is épp azért jött ide. Túl sok kérdése van, amire lehet nem is kap választ, de megpróbálja. Megbizonyosodik róla, hogy egyetlen ork sem közelít felé és a sebesült zöldbőrű felé veszi az irányt. Az ork keze ügyéből és annak közeléből minden fegyvert arrébb rúg. Magát az orkot is felszínesen, de átkutatja bármilyen fegyverért. Féltérdre ereszkedik és türelmetlenül kezdi faggatni az orkot.*
-Mit kerestek itt? Mi van itt ami olyan fontos?
*Nem tudja, hogy pontosan mit is kérdezzen. Közben fülel és hallgatja a csatateret. Még hátra-hátra pillantgat, nehogy meglepetésként egy ork az ő fejét csapja le.*
-Kerestek valamit?
*Az orknak már nincs sok ideje, ahogy neki sem. Még ha a csata jól is áll, nem tehetik meg, hogy sokáig egy ember híján is legyenek.*
1265. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-25 20:41:57
Üzenet elküldve: 2025-12-25 20:41:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
//Aktív képességhasználat - Vérszomj//
*Egy pillanat alatt fordul meg Frandrrel a világ. Túlságosan a pajzsára támaszkodott, és újra alábecsülte a zöldbőrűt, így rövid úton a földön találja magát. Jobbja üres; balja még rosszabb, hisz szíjakkal van rögzítve pajzsához, és míg normális esetben ki tudná bujtatni belőlük, jelen helyzetben erre nincs idő.
Alig szippant be fél tüdőnyi levegőt földre érés után, mielőtt megérezné azt az ismerős nyomást a nyakán, és egy pillanatra átveszi az irányítást a pánik. Próbálkozik a levegővétellel az őt fojtogató kezek ellenére is, jobbja a sarat markolássza, egész testével befeszül az ork alatt. Ujjai hegyével megtalálja a buzogány nyelét, de épp, hogy csak túl távol van, próbálja közelebb hozni...
Ám ahogy az ellensége közelebb hajol, és megvillantja tépőfogait, a felszínre hoz benne egy emléket. A rémfarkasok, akik a Föld Tornyán kívül a földre vitték; egy pillanat, ahol könnyedén meghalhatott volna, csak mert...
Csak mert...*
~Mert nem volt nálam semmi, amivel testközelből is ölhetek.~
*Fut át a fején a gondolat, és jobbja azonnal felhagy eddigi próbálkozásaival. Derekához kap, ahol sikeresen kitapint egy ismerős markolatot. Egy vadásztőr, amit pontosan ilyen helyzetekre szerzett. Egy vadásztőr, ami most sokkal hasznosabb lehet, mint a buzogány.
A háttérbe szorul minden inger, ami most csak hátráltatná. Nem érez légszomjat, fájdalmat, fáradtságot; nem gondol a kudarc lehetőségére, nem félti az életét. Csak két dolog számít, két dolog érdekli: a jobbjában szorított markolat, és a rajta térdeplő ork.*
*Az ork kezdheti azt hinni, hogy nyert; Frandr nem kapálózik, teste nem olyan feszült, mint egy pillanattal ezelőtt. Talán csak egy villanás figyelmezteti, ahogy a pusztai harcos keze hirtelen, precíz mozdulattal indítja meg a tőrt felé.
A cél egy pont ott, ahol az ork torka és az állkapcsa találkoznak, a harapásnyomos nyakvért fölött. Minden megmaradt erejével próbálja átdöfni az ork puha szövetén vadásztőrét, mely elég hosszú, hogy ha célt ér, akár a vezér agyát is megcsiklandozza. És nem áll meg. Szúr újra, meg újra, egyszer, kétszer, háromszor...*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.25 20:44:30
//Aktív képességhasználat - Vérszomj//
*Egy pillanat alatt fordul meg Frandrrel a világ. Túlságosan a pajzsára támaszkodott, és újra alábecsülte a zöldbőrűt, így rövid úton a földön találja magát. Jobbja üres; balja még rosszabb, hisz szíjakkal van rögzítve pajzsához, és míg normális esetben ki tudná bujtatni belőlük, jelen helyzetben erre nincs idő.
Alig szippant be fél tüdőnyi levegőt földre érés után, mielőtt megérezné azt az ismerős nyomást a nyakán, és egy pillanatra átveszi az irányítást a pánik. Próbálkozik a levegővétellel az őt fojtogató kezek ellenére is, jobbja a sarat markolássza, egész testével befeszül az ork alatt. Ujjai hegyével megtalálja a buzogány nyelét, de épp, hogy csak túl távol van, próbálja közelebb hozni...
Ám ahogy az ellensége közelebb hajol, és megvillantja tépőfogait, a felszínre hoz benne egy emléket. A rémfarkasok, akik a Föld Tornyán kívül a földre vitték; egy pillanat, ahol könnyedén meghalhatott volna, csak mert...
Csak mert...*
~Mert nem volt nálam semmi, amivel testközelből is ölhetek.~
*Fut át a fején a gondolat, és jobbja azonnal felhagy eddigi próbálkozásaival. Derekához kap, ahol sikeresen kitapint egy ismerős markolatot. Egy vadásztőr, amit pontosan ilyen helyzetekre szerzett. Egy vadásztőr, ami most sokkal hasznosabb lehet, mint a buzogány.
A háttérbe szorul minden inger, ami most csak hátráltatná. Nem érez légszomjat, fájdalmat, fáradtságot; nem gondol a kudarc lehetőségére, nem félti az életét. Csak két dolog számít, két dolog érdekli: a jobbjában szorított markolat, és a rajta térdeplő ork.*
*Az ork kezdheti azt hinni, hogy nyert; Frandr nem kapálózik, teste nem olyan feszült, mint egy pillanattal ezelőtt. Talán csak egy villanás figyelmezteti, ahogy a pusztai harcos keze hirtelen, precíz mozdulattal indítja meg a tőrt felé.
A cél egy pont ott, ahol az ork torka és az állkapcsa találkoznak, a harapásnyomos nyakvért fölött. Minden megmaradt erejével próbálja átdöfni az ork puha szövetén vadásztőrét, mely elég hosszú, hogy ha célt ér, akár a vezér agyát is megcsiklandozza. És nem áll meg. Szúr újra, meg újra, egyszer, kétszer, háromszor...*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.25 20:44:30
1264. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-25 17:57:46
Üzenet elküldve: 2025-12-25 17:57:46
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Az ork vezér végül nem próbálja áttörni Frandr'd megkerüli. Egy rövid, nyers mozdulat, alacsonyan, testtel dolgozva. A pajzs peremét félreüti, a lendület belefordul Frandr'd oldalába. A harcos lába megcsúszik a felázott talajon, a következő pillanatban már a föld kemény ütését érzi a hátán.
A buzogány kicsúszik a kezéből. Nem repül messzire. Tompa puffanással ér földet, ott marad mellette, a jobb keze közelében.
Az ork nem hagy időt. Rázuhan. A súlya fullasztó, a térde Frandr'd csípőjén, a teste fölé tornyosul. Két nagy, kérges kéz fonódik a harcos nyaka köré. Páncél ide vagy oda, a szorítás könyörtelen. Frandr'd érzi, ahogy a levegő útja szűkül. A világ nem sötétül el rögtön, előbb tompul. A zaj háttérbe szorul, csak a saját lélegzete marad, rövid, szaggatott hangokban.
Az ork arca közel van. Fogai kivillannak.
Azonban nem feltétlen jött még el a harcos végnapja. Frandr'd, ujjheggyel, vakon, a sárban tapogatva érdekes „felfedezésre” lehet figyelmes. Hideg vas. Ismerős forma. A buzogány nyele. Ott van. Elérhető.*
*Thara oldalán a küzdelem más ritmusban fut. Az ork fejszéje lendül, Thara hárít, mit a fémek éles csattanása kísér. Aztán a távolság megszűnik kettejük közt, s sisakja az ork orrát éri. Tompa reccsenés és hangos morgás jelzi, hogy ez bizony eltört. A zöldbőrű egy lépést hátrál, ösztönösen a vérző arcához kap. A keze mögött vicsorog, fájdalomtól és dühtől torz arccal.
A vicsor ott marad.
Ugyanabban a pillanatban a feje és a karja külön irányba indul, ahogy Hragar fejszéje egyetlen egy csapással vágja át mindkettőt. A test térdre rogy, majd eldől, a sár elnyeli.
A tetem mögött ott fetreng a nagydarab harcos legutóbbi ellenfele. A másik ork mellkasán egy ocsmány seb tátong. A zöldbőrű fuldoklik a saját vérében, még él, de már nem sokáig. Hragar nem időzik. Egy rövid köszönetteljes bólintás a nő felé, aztán visszafordul a csatába. Közben az övéhez nyúl. Egy zöld színű fiola kerül a kezébe, amelyből kiharapja a dugot, félre köpi, majd megissza az üveg tartalmát. A több apróbb sebből vérző harcosról pedig fokozatosan eltűnik minden friss heg.
A rapíros zsoldost Thara nem látja. Az ellenfele viszont halott.
Van egy lélegzetnyi ideje körbenézni. Az orkok már az utolsókat rúgják. A zsoldosok alakzata szétesett, kisebb csoportokban számolják fel a maradék ellenállást. A földön nem kevés sajátjuk is fekszik.
A falon viszont még nem ennyire eldőlt a harc. Három zöldbőrű küzd az íjászokkal és nem tudni hány próbál még közülük feljutni a cölöpfalra. Akárhogy is, nem sok az esély arra, hogy onnan megfordíthatják a harc kimenetelét.*
*Natukoya is látja, hogy a helyzet javult. Nem jó. De jobb. Dolog akad még a tábor körül bőven és keresnie sem kell sokáig. Egy gerely süvít el a feje mellett. Olyan közel, hogy szinte megérzi a levegő vágását. Nem kell sokáig kutatni az elkövető után. Két ork rohamoz felé, ordítva, vak dühvel.
A kettőből viszont hamar egy lesz, ugyanis az egyik sátor foszlott vászna mögül előlép az ütött-kopott nehézpáncélos törp. A buzogánya alacsonyan csap le. A zöldbőrű térde szinte oldalra fordul a csapástól. Az ork üvöltve zuhan el.
A másik nem áll meg.
Magasabb, mint a legtöbb. Vállán rozsdás láncingdarabok, alatta csupasz, sebhelyes bőr. A sisak hiányzik, a haja csapzott, a szeme véreres. Egy rövid nyelű bárdot szorít, a pengéje recés, mintha csontot is vágott volna már. Ordítva ront Natukoyára.*
*Az ork vezér végül nem próbálja áttörni Frandr'd megkerüli. Egy rövid, nyers mozdulat, alacsonyan, testtel dolgozva. A pajzs peremét félreüti, a lendület belefordul Frandr'd oldalába. A harcos lába megcsúszik a felázott talajon, a következő pillanatban már a föld kemény ütését érzi a hátán.
A buzogány kicsúszik a kezéből. Nem repül messzire. Tompa puffanással ér földet, ott marad mellette, a jobb keze közelében.
Az ork nem hagy időt. Rázuhan. A súlya fullasztó, a térde Frandr'd csípőjén, a teste fölé tornyosul. Két nagy, kérges kéz fonódik a harcos nyaka köré. Páncél ide vagy oda, a szorítás könyörtelen. Frandr'd érzi, ahogy a levegő útja szűkül. A világ nem sötétül el rögtön, előbb tompul. A zaj háttérbe szorul, csak a saját lélegzete marad, rövid, szaggatott hangokban.
Az ork arca közel van. Fogai kivillannak.
Azonban nem feltétlen jött még el a harcos végnapja. Frandr'd, ujjheggyel, vakon, a sárban tapogatva érdekes „felfedezésre” lehet figyelmes. Hideg vas. Ismerős forma. A buzogány nyele. Ott van. Elérhető.*
*Thara oldalán a küzdelem más ritmusban fut. Az ork fejszéje lendül, Thara hárít, mit a fémek éles csattanása kísér. Aztán a távolság megszűnik kettejük közt, s sisakja az ork orrát éri. Tompa reccsenés és hangos morgás jelzi, hogy ez bizony eltört. A zöldbőrű egy lépést hátrál, ösztönösen a vérző arcához kap. A keze mögött vicsorog, fájdalomtól és dühtől torz arccal.
A vicsor ott marad.
Ugyanabban a pillanatban a feje és a karja külön irányba indul, ahogy Hragar fejszéje egyetlen egy csapással vágja át mindkettőt. A test térdre rogy, majd eldől, a sár elnyeli.
A tetem mögött ott fetreng a nagydarab harcos legutóbbi ellenfele. A másik ork mellkasán egy ocsmány seb tátong. A zöldbőrű fuldoklik a saját vérében, még él, de már nem sokáig. Hragar nem időzik. Egy rövid köszönetteljes bólintás a nő felé, aztán visszafordul a csatába. Közben az övéhez nyúl. Egy zöld színű fiola kerül a kezébe, amelyből kiharapja a dugot, félre köpi, majd megissza az üveg tartalmát. A több apróbb sebből vérző harcosról pedig fokozatosan eltűnik minden friss heg.
A rapíros zsoldost Thara nem látja. Az ellenfele viszont halott.
Van egy lélegzetnyi ideje körbenézni. Az orkok már az utolsókat rúgják. A zsoldosok alakzata szétesett, kisebb csoportokban számolják fel a maradék ellenállást. A földön nem kevés sajátjuk is fekszik.
A falon viszont még nem ennyire eldőlt a harc. Három zöldbőrű küzd az íjászokkal és nem tudni hány próbál még közülük feljutni a cölöpfalra. Akárhogy is, nem sok az esély arra, hogy onnan megfordíthatják a harc kimenetelét.*
*Natukoya is látja, hogy a helyzet javult. Nem jó. De jobb. Dolog akad még a tábor körül bőven és keresnie sem kell sokáig. Egy gerely süvít el a feje mellett. Olyan közel, hogy szinte megérzi a levegő vágását. Nem kell sokáig kutatni az elkövető után. Két ork rohamoz felé, ordítva, vak dühvel.
A kettőből viszont hamar egy lesz, ugyanis az egyik sátor foszlott vászna mögül előlép az ütött-kopott nehézpáncélos törp. A buzogánya alacsonyan csap le. A zöldbőrű térde szinte oldalra fordul a csapástól. Az ork üvöltve zuhan el.
A másik nem áll meg.
Magasabb, mint a legtöbb. Vállán rozsdás láncingdarabok, alatta csupasz, sebhelyes bőr. A sisak hiányzik, a haja csapzott, a szeme véreres. Egy rövid nyelű bárdot szorít, a pengéje recés, mintha csontot is vágott volna már. Ordítva ront Natukoyára.*
1263. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-24 10:01:01
Üzenet elküldve: 2025-12-24 10:01:01
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Natukoya csak egy rövidebb ideig hallgat csendben, úgy látszik itt most nem.járt sikerrel. Az is átfut az agyán, hogy egyszerűen seggre ültesse ezt az elfet, de elveti ezt a gondolatot, az tényleg nem hiányzik hogy az orkok mellé még a zsoldosokkal is harcolnia kelljen. Nagyot sóhajt, majd előveszi a borosüvegét.*
-Tyúkok ülnek rajta mi?
*Mormogja, megrázza a fejét és lehajtja az utolsó cseppig az italt, majd az üres üveget különösebb célzás nélkül behajintja az orkok sokasága felé.*
-Baszd meg a szekeredet. Ha túléled még számolunk.
*Kiköp a földre, majd több időt nem.veszteget erre az alakra, nagy testét kihasználva igyekszik lendületet venni és futni kezd. Úgy látja, hogy Thara és a nagy harcos derekasan állják a sarat a korábban rútul hátulról támadó orkok ellen, így ő talán már fölösleges is lenne. Azonban a másik oldalt, ahol Frandr'd is küzd meglehet nem ennyire jó a helyzet. Neki konkrétan nem igen tud aegíteni, de a hozzá közelebb eső zsoldosoknak talán igen, akik éppen próbálják a békafejűeket legyűrni. Nekiiramodása után igyekszik ellenséget találni, s ha sikerül, úgy hatalmas lendületét épp csak egy pillanatra akasztaná meg, hogy megtámaszkodhasson egyik lábán, hogy aztán a másikkal pusztító erejű rugással rombolhassa le a szerencsétlen áldozat testét.*
*Natukoya csak egy rövidebb ideig hallgat csendben, úgy látszik itt most nem.járt sikerrel. Az is átfut az agyán, hogy egyszerűen seggre ültesse ezt az elfet, de elveti ezt a gondolatot, az tényleg nem hiányzik hogy az orkok mellé még a zsoldosokkal is harcolnia kelljen. Nagyot sóhajt, majd előveszi a borosüvegét.*
-Tyúkok ülnek rajta mi?
*Mormogja, megrázza a fejét és lehajtja az utolsó cseppig az italt, majd az üres üveget különösebb célzás nélkül behajintja az orkok sokasága felé.*
-Baszd meg a szekeredet. Ha túléled még számolunk.
*Kiköp a földre, majd több időt nem.veszteget erre az alakra, nagy testét kihasználva igyekszik lendületet venni és futni kezd. Úgy látja, hogy Thara és a nagy harcos derekasan állják a sarat a korábban rútul hátulról támadó orkok ellen, így ő talán már fölösleges is lenne. Azonban a másik oldalt, ahol Frandr'd is küzd meglehet nem ennyire jó a helyzet. Neki konkrétan nem igen tud aegíteni, de a hozzá közelebb eső zsoldosoknak talán igen, akik éppen próbálják a békafejűeket legyűrni. Nekiiramodása után igyekszik ellenséget találni, s ha sikerül, úgy hatalmas lendületét épp csak egy pillanatra akasztaná meg, hogy megtámaszkodhasson egyik lábán, hogy aztán a másikkal pusztító erejű rugással rombolhassa le a szerencsétlen áldozat testét.*
1262. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-24 05:09:31
Üzenet elküldve: 2025-12-24 05:09:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Ellenfele hamar fej nélkül végzi. Diadalát nem tudja sokáig élvezni viszont. Azonnal Hragar segítségére siet. Meglepetés szerű támadása siker koronázza. A zsoldos fellélegezhet abból a szempontból, hogy nem kell három ellenfél ellen harcolnia. A csata tovább folytatódik. Thara hamar egy új ellenfelet kap. Támadása után védekezésre kell megint szorítkoznia. Az orkon gyorsan végigszalad szeme. Hiányos páncélzat, a karját szabadon hagyta. Még hegek is látszódnak rajta. Thara közelebb akar jutni az ellenfeléhez. Az ork fegyvere is ezt teszi lehetővé, ami sok veszélyt is tartogat, de minden ösztöne ellenére Thara csökkenti a távolságot kettejük között, kardját védekezőn állítja a fejsze útjába. Ha a támadást sikeresen fel sikerül fogni, akkor ő lendül támadásba. Ha sikeresen közelebb került az orkhoz és kardja sikeresen feltartja a fejsze csapását, akkor hirtelen még közelebb nyomul és, sisakja védelmében és erejében bízva, megpróbálja lefejelni az orkot, így utat adva magának, hogy kezdeményezhessen.*
*Ellenfele hamar fej nélkül végzi. Diadalát nem tudja sokáig élvezni viszont. Azonnal Hragar segítségére siet. Meglepetés szerű támadása siker koronázza. A zsoldos fellélegezhet abból a szempontból, hogy nem kell három ellenfél ellen harcolnia. A csata tovább folytatódik. Thara hamar egy új ellenfelet kap. Támadása után védekezésre kell megint szorítkoznia. Az orkon gyorsan végigszalad szeme. Hiányos páncélzat, a karját szabadon hagyta. Még hegek is látszódnak rajta. Thara közelebb akar jutni az ellenfeléhez. Az ork fegyvere is ezt teszi lehetővé, ami sok veszélyt is tartogat, de minden ösztöne ellenére Thara csökkenti a távolságot kettejük között, kardját védekezőn állítja a fejsze útjába. Ha a támadást sikeresen fel sikerül fogni, akkor ő lendül támadásba. Ha sikeresen közelebb került az orkhoz és kardja sikeresen feltartja a fejsze csapását, akkor hirtelen még közelebb nyomul és, sisakja védelmében és erejében bízva, megpróbálja lefejelni az orkot, így utat adva magának, hogy kezdeményezhessen.*
1261. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-21 21:05:35
Üzenet elküldve: 2025-12-21 21:05:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Frandr kezdi elveszíteni türelmét. A párbajban nyerésre áll - vagy legalábbis nagy szarvashiba kell hozzá, hogy veszítsen. Amennyire meg tudja állapítani, a csata is jól áll; ha így haladnak tovább, idővel nyerni fognak. Ám jól tudja: az ilyen és hasonló "diadalok" nem egy ígéretes hadvezért törtek már meg.
Az igazság az, hogy fárad. Minden halálhörgés, minden haldokló zsoldos, aki utolsó pillanatban az anyjáért kiált, újabb és újabb ólomsúlyként lógnak válláról. Véget akar vetni az öldöklésnek, ám ezt csak a vezér halálával kísérelheti meg.
És a vezér még él. Újabb ok, hogy gyűlölje, és ez a gyűlölet minden sikertelen csapással egyre erősebb. Alig bár, de az ork ismét elkerüli a halált, habár fegyverét elveszíti - hogy szándékosan, vagy a becsapódás hatására, azt hirtelen nem tudja megállapítani. Sürgősebb dolga van, a vezér ugyanis megindul felé, és rögtön látni, hogy mi a célja.
Mielőtt bármi is tudatosulna benne, a teste már reagál, pár pillanat alatt végrehajtva egy több ezerszer begyakorolt mozdulatsort. Jobb lábával hátralép, szélesebb, alacsony, megtévesztően stabil terpeszbe. Bal lábával eközben megtámasztja a pajzsát, melynek alja a földön pihen.
Az egész tartás az egyensúlyt szolgálja; minden azon van, hogy ne lehessen lendületből feldönteni, és a pajzs is elég stabilan álljon, hogy ne lehessen azt a szélénél megragadni, és azon keresztül kibillenteni Frandrt. Eközben a buzogányt tartó keze hátul van, ügyel rá, hogy az ork azt se tudja megragadni.
Ennél többre aligha van ideje, mielőtt elérné az ork. Ha nem sikerül lendületből leteríteni, akkor sem támad azonnal. Vár egy kicsit a megfelelő pillanatra, majd amennyire lehet, villámgyorsasággal sújt le a buzogánnyal ugyanabból az irányból, ahova az előző csapás betalált. Az elsődleges célpont ismét csak az ork feje, de direkt úgy céloz, hogy ha ismét csak félremegy a csapás, akkor a már sérült vállal találkozzon a buzogányfej.*
*Frandr kezdi elveszíteni türelmét. A párbajban nyerésre áll - vagy legalábbis nagy szarvashiba kell hozzá, hogy veszítsen. Amennyire meg tudja állapítani, a csata is jól áll; ha így haladnak tovább, idővel nyerni fognak. Ám jól tudja: az ilyen és hasonló "diadalok" nem egy ígéretes hadvezért törtek már meg.
Az igazság az, hogy fárad. Minden halálhörgés, minden haldokló zsoldos, aki utolsó pillanatban az anyjáért kiált, újabb és újabb ólomsúlyként lógnak válláról. Véget akar vetni az öldöklésnek, ám ezt csak a vezér halálával kísérelheti meg.
És a vezér még él. Újabb ok, hogy gyűlölje, és ez a gyűlölet minden sikertelen csapással egyre erősebb. Alig bár, de az ork ismét elkerüli a halált, habár fegyverét elveszíti - hogy szándékosan, vagy a becsapódás hatására, azt hirtelen nem tudja megállapítani. Sürgősebb dolga van, a vezér ugyanis megindul felé, és rögtön látni, hogy mi a célja.
Mielőtt bármi is tudatosulna benne, a teste már reagál, pár pillanat alatt végrehajtva egy több ezerszer begyakorolt mozdulatsort. Jobb lábával hátralép, szélesebb, alacsony, megtévesztően stabil terpeszbe. Bal lábával eközben megtámasztja a pajzsát, melynek alja a földön pihen.
Az egész tartás az egyensúlyt szolgálja; minden azon van, hogy ne lehessen lendületből feldönteni, és a pajzs is elég stabilan álljon, hogy ne lehessen azt a szélénél megragadni, és azon keresztül kibillenteni Frandrt. Eközben a buzogányt tartó keze hátul van, ügyel rá, hogy az ork azt se tudja megragadni.
Ennél többre aligha van ideje, mielőtt elérné az ork. Ha nem sikerül lendületből leteríteni, akkor sem támad azonnal. Vár egy kicsit a megfelelő pillanatra, majd amennyire lehet, villámgyorsasággal sújt le a buzogánnyal ugyanabból az irányból, ahova az előző csapás betalált. Az elsődleges célpont ismét csak az ork feje, de direkt úgy céloz, hogy ha ismét csak félremegy a csapás, akkor a már sérült vállal találkozzon a buzogányfej.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319