Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 64 (1261. - 1280. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1877-1896
1280. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-17 16:25:21
Üzenet elküldve: 2020-05-17 16:25:21
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Talán nyugodt estének is nevezhetnénk, ha egyesek nem holtfáradtan, sarokban omlanának össze, vagy, ha nem tudnánk, hogy kint az éjszakában talán épp most is, szörnyű dolgok történnek. Az Őrzők szavait néma tisztelettel hallgatják a harcosok, kik talán még most sem fogták fel teljesen, hogy a kaland, mire vállalkoztak talán az utolsó. Persze nem biztos, hogy mindegyikük számára. Az is lehet, hogy felfogták, s lelkük utolsó pántokkal megerősített kis oszlopaiba kapaszkodva szívják magukba a tudást, mi segítségükre lehet. A fa tányérokban tompán puffan a fából készült kis kanál, halkan súrlódik a néhol kevéssé lecsiszolt aljzaton, a bor cseppen, s loccsan, az agyagból készült poharak kedvtelve csillannak meg a lengedező gyertyalángok kereszttüzében, néha roppan a fa a kandallóban. Kellemes meleg van, s pont ideális egy utolsó vacsorához minden tekintetben. Az Őrzők némán esznek, legalábbis addig, míg további kérdések hangoznak el, s öregedő, kissé vizenyősnek tűnő fáradt tekintetük mindenkin elidőzik mosolyogva. Minden egyes elhangzó kérdés után biccentve veszik azt tudomásul, jelezvén, hogy hallották, s a válasz készül, de az egységesség jegyében, mindenkinek megadatik a kérdezés joga a válaszok előtt. Quantall válasza előtt Ahroius mosolya szélesedik, s társa, a szakállas Ezias felé biccent.*
- Ő, Ezias mélységi, kint velem voltál, s nevét jegyezd meg, mert lobbanékony fajta. *Kuncog fel, mire Ezias felhördül a sarokban, a tűz mellett, hol időközben tanyát vert. A hördülés nem komoly, s a huncut tekintet, mellyel a fát nyaldosó lángokat figyeli, pipájával szája sarkába, sem ígér haragot. Ahroius tekintete Laort is figyelemmel kíséri, talán látja a férfi arcán a kétkedést, a haragot, a tehetetlenséget, mely ellen nem tud mit tenni. Érti kérdéseit, s a kissé felelősségre vonó hangnemet is, biccentéssel reagál, csak az utolsó mondatokra mosolyodik el ismét, megelőzve Quantall válaszát, előre reagál.*
- Hiszen most mutatkozott be nekünk, harcos. A fáradtság veszélyes dolog, s az ismeretlen olykor olyasmit is láttat, mi valójában nincs is ott. Csak a lelkünkben megnyugvó csend ereje az, mi a tisztánlátást segíti, mélyedj el, s pihenj, szükséged lesz rá... harcos. *Hangja kedves, semmi számon kérő nincs benne, talán egy ezeréves idős bölcseleteihez lehetne hasonlítani, ki már az idő vasfogának is rágós, ki már annyit élt, hogy a perlekedő mondatok csupán por a szélben, kinek az évszakok változása, akár perc az univerzumban.*
- Érthető a feddés. *szól ismét Laorhoz a félsikerre utalva* magam is így gondolom, de az Őrzők nem mindig volt aktív. Cselekményre általában cselekmény a válasz, s tettre tett. így voltunk mi is, s emberek egy elszigetelt csoportja életét tette rá, s kérték hozzá isteneik segítségét, idővel... közelebb is kerültek hozzájuk, de ez már egy másik történet. *Sóhajt fel, s Eziasra pillant, ki szintén ránéz, de nem szól, csak néhány perccel később.*
- A elején csak a karavánpihenő volt. Természetes gyűjtőpont, s adottságaiból, elhelyezkedéséből adódóan fogékony más létsíkok találkozására. *Kezdi mély hangon, pipáját pillanatra kivéve szájából.*
- Az első időkben a tornyok sem álltak még, a rést ismeretlen mágiával tartották fenn, de nem, mélységi... nem Sa'Thereth volt. *Csóválja meg fejét, s pipáját visszatéve a szájába fordul a tűz felé, s ismét a lángokban mélyed el.*
- A Hóhér... világi név egy ilyen entitásnak, de mi már megszoktuk. *Szól ismét Ahroius.* Az isteneknek, sőt, a félisteneknek is megvan a maguk konkurenciája ha szabad így fogalmaznom. Hóhér az. Egy konkurencia. Sa'Thereth konkurenciája. A sötétség világi térhódítása nem ismeretlen számotokra sem, de sötétség és sötétség között is van különbség. Míg Sa'thereth hideg logikája és fekete racionalitása csak olykor véresen operál, addig a Hóhér nem ilyen... kegyetlensége nem ismer határokat, s nem is baj, hogy a kis tündér elaludt... *fordul mosolyogva Carsaadi felé, kinek törékenynek tűnő, ápolt kobakja koppan az asztalon.*
- Mikor a tornyok megépültek, már nem volt szükség mágiára, a rés fizikailag biztosított volt. Áldozatok kellettek... rengeteg... áldozat. A vér energiája, az élet láthatatlan szövete táplálta azt, s mi Sa'Therethenk néhány véres kőszikla, vagy sorvadt növénnyel elegendő, annak a Hóhérnak gigantikus oltárban kellett megnyilvánulnia. Százak és százak tűntek el, vagy kényszerítették őket erőltetett menetre a tornyok felé, a sikolyok tudatunkba égtek, még most is hallom őket... *nehezedik el a hangja. Legyint.*
- Nincs ott már egy élő sem, csupán lelkül visszhangja bugyborékol a mocsárban. Halottak mind. *Csendesedik el, majd poharába kortyol.*
- "Van remény, van idő élni összefogásban keresni, sötéttől nem félni." *Hallik Ezias szava a kandalló mellől.*
- Jó ember volt, az Elsők egyike. Mélységi... az ingoványban, itt, a falak között az idő másképp működik, eltorzul, tekeredik, visszahajlik magába. Kivel beszéltél több, mint száz éves volt. Jó ember... jó ember volt valaha. *Megköszörüli torkát:*
- A csend békéje uralkodjék a homályon, vas akarattal, örök hittel! Van remény, van idő élni összefogásban keresni, sötéttől nem félni. Űzött vadban a gyengét keresni, s vadhatalomtól erejét elvenni. Életet az életnek, s halált a halálnak, míg végül csak a csend felel, csendes suttogását hallom... az Őrzők acéljával, vas akarattal, s mivé magam is váltam, magam mellett tenyerem szorítását keresve, egységben, a csend erejével, az Őrzők vagyunk. *Elhallgat, s megint csak Ahroius veszi át a szót.*
- Abogrnak kevés dolog van-e világon, mihez ne volna köze. Abogr a semmi és a minden, bár ember, ahhoz képest nagyon jól csinálja, amit csinál. *Mosolyodik el a kis öreg, kupája koppan az asztalon, míg Carsaadi békés szuszogását hallgatva merül el kis tündér békéjében merengve.*
- A tornyok által fenntartott résen, a démonok, s minden, mi nem evilágra való ki és be járnak, varázslónő. Démonoknak hívjuk őket, mert így egyszerű, de nincs rájuk megfelelő szó. Lehetnek gyermekek, kik élelemért könyörögnek, de lehetnek szörnyetegek is, kiknek látványa vért fagyaszt. A révület pusztán gomba volt, némi túlvilági erővel megspékelve, normál esetben csupán csápjaival hat, de ezek nem normális Kalaposok voltak. Itt semmi sem normális. *Rázza meg fejét, majd kényelmesebben helyezkedik el.*
- Jöjjön a lényeg, mire már többen is rákérdeztetek, a tornyok. Horgonypont, kapocs, kapu, háló... kinek, hogy tetszik. Csak egyesével pusztíthatóak el, a módja varázslat... de csak bizonyos varázslat. *Gondolkodik el.*
- Értelemszerűen próbálkoztunk, de soha nem voltunk elegen, s mára már csak ketten maradtunk. Föld, víz, tűz és levegő... a négy elem, mely szükséges a rés kordában tartására, s mely szükséges mindenhez e világon. Hittel nem sokra mentek, itt sem Eeyrnek, sem Sa'Therethnek, sem Teysusnak nincs hatalma. Csak az elemek és az acél... a sok acél, harcosok. *Utal az eljövendőre.*
- Az utolsó a levegő... *felkuncog* egy utolsó lehelet, ha úgy tetszik, kérlek bocsássatok meg bárdolatlan humoromért, de így képzelem el. Az erőfeszítés csúcspontja, a harc beteljesülése, s hogy utána mi lesz? Nem tudni, de a rés bezárul, s munkánk véget ér, bár őrszemek mindig kelleni fognak. Minden tornyot, egy bizonyos varázslat pusztít el, s a tetejére kell feljutni, hol tanulmányaink szerint kristályba ágyazott mágia őrzi a torony hatalmát. A tornyok elnevezéséből már tudni lehet, hogy miféle fajta mágiára lesz szükség, ámbátor más módszer, mi nem mágia, is lehet hatékony lesz, ezt nektek kell kiderítenetek. De minden egyes próbálkozás, mi balul sül el, végzetes következményekkel járhat, ami megnehezítheti dolgotokat. Hiszem, hogy alkalmasok vagytok, de nektek is hinnetek kell. És vigyétek a lányt is. Holnapra kutya baja sem lesz, erről kezeskedünk. *Biccent Alyo felé, s rajta is időzik egy kicsit tekintetével, majd felsóhajt.*
- Ha nincs több kérdés, pihenjetek, ki hol talál helyet. Ha van, akkor pedig tegyétek fel mihamarabb. Kilencedik pedig... nos régi ismerős *mosolyogva pillant fel, mikor a kis manó kidugja kobakját a csuklya alól, s vigyorogva kacsint egyet.*
- De ez már egy... másik történet, s másik világ. *Fáradtan köhög egyet.*
- Átkozott pipafüst, borzasztó szokás! *Pillant feddőn Eziasra, ki vállát megvonva pipázik tovább.*
//Alyo//
- Úgy... hát felkészültél. Jó. Így sokkal egyszerűbb lesz. *Biccent a szakállas, miközben pipájába szív.* Bár kétlem, hogy csupán a szellemek akarata miatt oly könnyedén eldobnád az életed, hiszen mint mondtad, lehet, hogy ez csupán egy illúzió, nem igaz? *Kuncog fel.*
- Ezias vagyok, az Őrzők egyike. *Mutatkozik be.* Te pedig Alyo, a Radogenek rendjéből, hányattatott életút, dacos tekintet, s vérből fakadó makacsság, aki még egy ork horda pofájába is szenvtelenül bír nevetni. *Kuncog tovább.* Pontosan ilyenre van szükségünk, már, ha nem sértelek meg. *Felkacag az utolsó megjegyzésre.*
- Ugyan, mi bajod a tündérrel és a mélységivel, hisz oly szenvedéllyel harcolnak melletted, mint múltadból sokan mások nem. Bár... a vér nem válik vízzé, s nem is baj. *Sóhajt fel, majd közelebb löki a butykost, s a kenyeret.*
- Egyél, ne makacskodj, kell az erőd.
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Talán nyugodt estének is nevezhetnénk, ha egyesek nem holtfáradtan, sarokban omlanának össze, vagy, ha nem tudnánk, hogy kint az éjszakában talán épp most is, szörnyű dolgok történnek. Az Őrzők szavait néma tisztelettel hallgatják a harcosok, kik talán még most sem fogták fel teljesen, hogy a kaland, mire vállalkoztak talán az utolsó. Persze nem biztos, hogy mindegyikük számára. Az is lehet, hogy felfogták, s lelkük utolsó pántokkal megerősített kis oszlopaiba kapaszkodva szívják magukba a tudást, mi segítségükre lehet. A fa tányérokban tompán puffan a fából készült kis kanál, halkan súrlódik a néhol kevéssé lecsiszolt aljzaton, a bor cseppen, s loccsan, az agyagból készült poharak kedvtelve csillannak meg a lengedező gyertyalángok kereszttüzében, néha roppan a fa a kandallóban. Kellemes meleg van, s pont ideális egy utolsó vacsorához minden tekintetben. Az Őrzők némán esznek, legalábbis addig, míg további kérdések hangoznak el, s öregedő, kissé vizenyősnek tűnő fáradt tekintetük mindenkin elidőzik mosolyogva. Minden egyes elhangzó kérdés után biccentve veszik azt tudomásul, jelezvén, hogy hallották, s a válasz készül, de az egységesség jegyében, mindenkinek megadatik a kérdezés joga a válaszok előtt. Quantall válasza előtt Ahroius mosolya szélesedik, s társa, a szakállas Ezias felé biccent.*
- Ő, Ezias mélységi, kint velem voltál, s nevét jegyezd meg, mert lobbanékony fajta. *Kuncog fel, mire Ezias felhördül a sarokban, a tűz mellett, hol időközben tanyát vert. A hördülés nem komoly, s a huncut tekintet, mellyel a fát nyaldosó lángokat figyeli, pipájával szája sarkába, sem ígér haragot. Ahroius tekintete Laort is figyelemmel kíséri, talán látja a férfi arcán a kétkedést, a haragot, a tehetetlenséget, mely ellen nem tud mit tenni. Érti kérdéseit, s a kissé felelősségre vonó hangnemet is, biccentéssel reagál, csak az utolsó mondatokra mosolyodik el ismét, megelőzve Quantall válaszát, előre reagál.*
- Hiszen most mutatkozott be nekünk, harcos. A fáradtság veszélyes dolog, s az ismeretlen olykor olyasmit is láttat, mi valójában nincs is ott. Csak a lelkünkben megnyugvó csend ereje az, mi a tisztánlátást segíti, mélyedj el, s pihenj, szükséged lesz rá... harcos. *Hangja kedves, semmi számon kérő nincs benne, talán egy ezeréves idős bölcseleteihez lehetne hasonlítani, ki már az idő vasfogának is rágós, ki már annyit élt, hogy a perlekedő mondatok csupán por a szélben, kinek az évszakok változása, akár perc az univerzumban.*
- Érthető a feddés. *szól ismét Laorhoz a félsikerre utalva* magam is így gondolom, de az Őrzők nem mindig volt aktív. Cselekményre általában cselekmény a válasz, s tettre tett. így voltunk mi is, s emberek egy elszigetelt csoportja életét tette rá, s kérték hozzá isteneik segítségét, idővel... közelebb is kerültek hozzájuk, de ez már egy másik történet. *Sóhajt fel, s Eziasra pillant, ki szintén ránéz, de nem szól, csak néhány perccel később.*
- A elején csak a karavánpihenő volt. Természetes gyűjtőpont, s adottságaiból, elhelyezkedéséből adódóan fogékony más létsíkok találkozására. *Kezdi mély hangon, pipáját pillanatra kivéve szájából.*
- Az első időkben a tornyok sem álltak még, a rést ismeretlen mágiával tartották fenn, de nem, mélységi... nem Sa'Thereth volt. *Csóválja meg fejét, s pipáját visszatéve a szájába fordul a tűz felé, s ismét a lángokban mélyed el.*
- A Hóhér... világi név egy ilyen entitásnak, de mi már megszoktuk. *Szól ismét Ahroius.* Az isteneknek, sőt, a félisteneknek is megvan a maguk konkurenciája ha szabad így fogalmaznom. Hóhér az. Egy konkurencia. Sa'Thereth konkurenciája. A sötétség világi térhódítása nem ismeretlen számotokra sem, de sötétség és sötétség között is van különbség. Míg Sa'thereth hideg logikája és fekete racionalitása csak olykor véresen operál, addig a Hóhér nem ilyen... kegyetlensége nem ismer határokat, s nem is baj, hogy a kis tündér elaludt... *fordul mosolyogva Carsaadi felé, kinek törékenynek tűnő, ápolt kobakja koppan az asztalon.*
- Mikor a tornyok megépültek, már nem volt szükség mágiára, a rés fizikailag biztosított volt. Áldozatok kellettek... rengeteg... áldozat. A vér energiája, az élet láthatatlan szövete táplálta azt, s mi Sa'Therethenk néhány véres kőszikla, vagy sorvadt növénnyel elegendő, annak a Hóhérnak gigantikus oltárban kellett megnyilvánulnia. Százak és százak tűntek el, vagy kényszerítették őket erőltetett menetre a tornyok felé, a sikolyok tudatunkba égtek, még most is hallom őket... *nehezedik el a hangja. Legyint.*
- Nincs ott már egy élő sem, csupán lelkül visszhangja bugyborékol a mocsárban. Halottak mind. *Csendesedik el, majd poharába kortyol.*
- "Van remény, van idő élni összefogásban keresni, sötéttől nem félni." *Hallik Ezias szava a kandalló mellől.*
- Jó ember volt, az Elsők egyike. Mélységi... az ingoványban, itt, a falak között az idő másképp működik, eltorzul, tekeredik, visszahajlik magába. Kivel beszéltél több, mint száz éves volt. Jó ember... jó ember volt valaha. *Megköszörüli torkát:*
- A csend békéje uralkodjék a homályon, vas akarattal, örök hittel! Van remény, van idő élni összefogásban keresni, sötéttől nem félni. Űzött vadban a gyengét keresni, s vadhatalomtól erejét elvenni. Életet az életnek, s halált a halálnak, míg végül csak a csend felel, csendes suttogását hallom... az Őrzők acéljával, vas akarattal, s mivé magam is váltam, magam mellett tenyerem szorítását keresve, egységben, a csend erejével, az Őrzők vagyunk. *Elhallgat, s megint csak Ahroius veszi át a szót.*
- Abogrnak kevés dolog van-e világon, mihez ne volna köze. Abogr a semmi és a minden, bár ember, ahhoz képest nagyon jól csinálja, amit csinál. *Mosolyodik el a kis öreg, kupája koppan az asztalon, míg Carsaadi békés szuszogását hallgatva merül el kis tündér békéjében merengve.*
- A tornyok által fenntartott résen, a démonok, s minden, mi nem evilágra való ki és be járnak, varázslónő. Démonoknak hívjuk őket, mert így egyszerű, de nincs rájuk megfelelő szó. Lehetnek gyermekek, kik élelemért könyörögnek, de lehetnek szörnyetegek is, kiknek látványa vért fagyaszt. A révület pusztán gomba volt, némi túlvilági erővel megspékelve, normál esetben csupán csápjaival hat, de ezek nem normális Kalaposok voltak. Itt semmi sem normális. *Rázza meg fejét, majd kényelmesebben helyezkedik el.*
- Jöjjön a lényeg, mire már többen is rákérdeztetek, a tornyok. Horgonypont, kapocs, kapu, háló... kinek, hogy tetszik. Csak egyesével pusztíthatóak el, a módja varázslat... de csak bizonyos varázslat. *Gondolkodik el.*
- Értelemszerűen próbálkoztunk, de soha nem voltunk elegen, s mára már csak ketten maradtunk. Föld, víz, tűz és levegő... a négy elem, mely szükséges a rés kordában tartására, s mely szükséges mindenhez e világon. Hittel nem sokra mentek, itt sem Eeyrnek, sem Sa'Therethnek, sem Teysusnak nincs hatalma. Csak az elemek és az acél... a sok acél, harcosok. *Utal az eljövendőre.*
- Az utolsó a levegő... *felkuncog* egy utolsó lehelet, ha úgy tetszik, kérlek bocsássatok meg bárdolatlan humoromért, de így képzelem el. Az erőfeszítés csúcspontja, a harc beteljesülése, s hogy utána mi lesz? Nem tudni, de a rés bezárul, s munkánk véget ér, bár őrszemek mindig kelleni fognak. Minden tornyot, egy bizonyos varázslat pusztít el, s a tetejére kell feljutni, hol tanulmányaink szerint kristályba ágyazott mágia őrzi a torony hatalmát. A tornyok elnevezéséből már tudni lehet, hogy miféle fajta mágiára lesz szükség, ámbátor más módszer, mi nem mágia, is lehet hatékony lesz, ezt nektek kell kiderítenetek. De minden egyes próbálkozás, mi balul sül el, végzetes következményekkel járhat, ami megnehezítheti dolgotokat. Hiszem, hogy alkalmasok vagytok, de nektek is hinnetek kell. És vigyétek a lányt is. Holnapra kutya baja sem lesz, erről kezeskedünk. *Biccent Alyo felé, s rajta is időzik egy kicsit tekintetével, majd felsóhajt.*
- Ha nincs több kérdés, pihenjetek, ki hol talál helyet. Ha van, akkor pedig tegyétek fel mihamarabb. Kilencedik pedig... nos régi ismerős *mosolyogva pillant fel, mikor a kis manó kidugja kobakját a csuklya alól, s vigyorogva kacsint egyet.*
- De ez már egy... másik történet, s másik világ. *Fáradtan köhög egyet.*
- Átkozott pipafüst, borzasztó szokás! *Pillant feddőn Eziasra, ki vállát megvonva pipázik tovább.*
//Alyo//
- Úgy... hát felkészültél. Jó. Így sokkal egyszerűbb lesz. *Biccent a szakállas, miközben pipájába szív.* Bár kétlem, hogy csupán a szellemek akarata miatt oly könnyedén eldobnád az életed, hiszen mint mondtad, lehet, hogy ez csupán egy illúzió, nem igaz? *Kuncog fel.*
- Ezias vagyok, az Őrzők egyike. *Mutatkozik be.* Te pedig Alyo, a Radogenek rendjéből, hányattatott életút, dacos tekintet, s vérből fakadó makacsság, aki még egy ork horda pofájába is szenvtelenül bír nevetni. *Kuncog tovább.* Pontosan ilyenre van szükségünk, már, ha nem sértelek meg. *Felkacag az utolsó megjegyzésre.*
- Ugyan, mi bajod a tündérrel és a mélységivel, hisz oly szenvedéllyel harcolnak melletted, mint múltadból sokan mások nem. Bár... a vér nem válik vízzé, s nem is baj. *Sóhajt fel, majd közelebb löki a butykost, s a kenyeret.*
- Egyél, ne makacskodj, kell az erőd.
1279. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-17 15:58:39
Üzenet elküldve: 2020-05-17 15:58:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Egy ideig elnézi a furcsa szellemalakot, mi helyzetéből ítélve alighanem arra hivatott, hogy távol tartsa őket megidézőjétől. Ám Roshnek, a vámszedő aligha engedheti meg, hogy első kuncsaftjai fizetés nélkül keljenek át az Ingoványon.*
-Most már nem lesz elég az arany, hallod?!
*Ordít a kettős után, majd furcsa, ezüstös alak ide vagy oda, megindul, igyekezvén elkerülni a szellemalakot.*
-Eressz egy nyilat utánuk, Ordonok, ezek innen már nem mennek sehova.
*Préseli ki fogai között, s magasra emeli a pajzsát, ha a kerubi támadni óhajtana. Még ha rá is támad a lény, a nyíl útját aligha akadályozhatja, legalábbis az ő így gondolkodik. Futni kezd, már ha tud, s ha a lény kardja a magasba emelkedik, hát védekezik és szablyájával visszatámad, szokás szerint nyak felé csapva, már ha a lény bír ilyennel. Egy biztos, ha a mágus vagy az öreg a keze közé kerül, egy erszény már nem fogja megmenteni őket.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Egy ideig elnézi a furcsa szellemalakot, mi helyzetéből ítélve alighanem arra hivatott, hogy távol tartsa őket megidézőjétől. Ám Roshnek, a vámszedő aligha engedheti meg, hogy első kuncsaftjai fizetés nélkül keljenek át az Ingoványon.*
-Most már nem lesz elég az arany, hallod?!
*Ordít a kettős után, majd furcsa, ezüstös alak ide vagy oda, megindul, igyekezvén elkerülni a szellemalakot.*
-Eressz egy nyilat utánuk, Ordonok, ezek innen már nem mennek sehova.
*Préseli ki fogai között, s magasra emeli a pajzsát, ha a kerubi támadni óhajtana. Még ha rá is támad a lény, a nyíl útját aligha akadályozhatja, legalábbis az ő így gondolkodik. Futni kezd, már ha tud, s ha a lény kardja a magasba emelkedik, hát védekezik és szablyájával visszatámad, szokás szerint nyak felé csapva, már ha a lény bír ilyennel. Egy biztos, ha a mágus vagy az öreg a keze közé kerül, egy erszény már nem fogja megmenteni őket.*
1278. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-15 14:51:42
Üzenet elküldve: 2020-05-15 14:51:42
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*A harc helyszíne egyik pillanatról a másikra változik a béke és a nyugalom burkává, az alatta álló, a levegőben úszó fényjelenségekkel körülvettek lelkébe pedig ez az érzés költözik rövid időre.
Roshnek karjában, a pajzs alatt még érzi a fájdalom lüktetését, másnapra bizonyosan kékes-lilás zúzódás fogja mutatni a találat helyét, de most ez is csak múló kellemetlenség.
Az észérvek kerülnek az erőszak elé. Vajon érdemes a csillogó aranyakért harcolni, sérülni, talán meghalni is? De ez a kérdés mindkét oldal felteheti magának. Roshnek nézőpontjából, ahogy mondja, valóban csak teszi a dolgát, de kérdés, hogy Isqeha és Xangjao mennyire érzi ezt át.
Ha Ordonok fel is ismeri a varázslatot, amelyet Isqeha alkalmaz, a hatása alól nem tudja kivonni magát, így ő is megnyugszik arra a rövid időre, míg az kitart. Asemán is úrrá lesz a béke, nem kíván már a vénnek tetsző férfire rontani.
Valójában nem Isqeha veszi át az uralmat Roshnek felett, hanem a varázslata, de a célját eléri, a harc megszakad, a mágiának pedig maga is részese. A nyakán szerzett se kínját még érzi, csak a vérzés enyhül, ha teljesen el nem is áll.
Rövid fohászára ezüstös alak anyagiasul az orkok és közöttük, túlvilági szépségű arcán nyugalom honol, nincs szükség szavakra, hogy tudja, mi történik a négyes között. Páncélja is ezüst fényű, ahogy a kezében tartott, dísztelen hosszúkard is. Alkarvédőin cirkalmas díszítések, palástja hószín és ezüstösen csillog. Nem mozdul egyelőre, csak strázsál a négyes között félúton, amikor Isqeha, megpróbálva magával vonni Xangjaot, elindulnak eredeti céljuk felé.
A levegőben úszó fényjátékot lassan elfújja a szél vagy feloldódnak a levegőben és ezzel a hatása is elmúlik. A burok már nem kényszeríti békére és nyugalomra egyik felet sem, ám egy ezüstösen félnyő kerubi harcos is csatlakozott. Egyelőre csak kivont fénylő karddal áll, mögötte Isqeha és Xangjao kezd távolodni, de még nincsenek elérhetetlen távolságban, pár lépést tettek csak meg.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*A harc helyszíne egyik pillanatról a másikra változik a béke és a nyugalom burkává, az alatta álló, a levegőben úszó fényjelenségekkel körülvettek lelkébe pedig ez az érzés költözik rövid időre.
Roshnek karjában, a pajzs alatt még érzi a fájdalom lüktetését, másnapra bizonyosan kékes-lilás zúzódás fogja mutatni a találat helyét, de most ez is csak múló kellemetlenség.
Az észérvek kerülnek az erőszak elé. Vajon érdemes a csillogó aranyakért harcolni, sérülni, talán meghalni is? De ez a kérdés mindkét oldal felteheti magának. Roshnek nézőpontjából, ahogy mondja, valóban csak teszi a dolgát, de kérdés, hogy Isqeha és Xangjao mennyire érzi ezt át.
Ha Ordonok fel is ismeri a varázslatot, amelyet Isqeha alkalmaz, a hatása alól nem tudja kivonni magát, így ő is megnyugszik arra a rövid időre, míg az kitart. Asemán is úrrá lesz a béke, nem kíván már a vénnek tetsző férfire rontani.
Valójában nem Isqeha veszi át az uralmat Roshnek felett, hanem a varázslata, de a célját eléri, a harc megszakad, a mágiának pedig maga is részese. A nyakán szerzett se kínját még érzi, csak a vérzés enyhül, ha teljesen el nem is áll.
Rövid fohászára ezüstös alak anyagiasul az orkok és közöttük, túlvilági szépségű arcán nyugalom honol, nincs szükség szavakra, hogy tudja, mi történik a négyes között. Páncélja is ezüst fényű, ahogy a kezében tartott, dísztelen hosszúkard is. Alkarvédőin cirkalmas díszítések, palástja hószín és ezüstösen csillog. Nem mozdul egyelőre, csak strázsál a négyes között félúton, amikor Isqeha, megpróbálva magával vonni Xangjaot, elindulnak eredeti céljuk felé.
A levegőben úszó fényjátékot lassan elfújja a szél vagy feloldódnak a levegőben és ezzel a hatása is elmúlik. A burok már nem kényszeríti békére és nyugalomra egyik felet sem, ám egy ezüstösen félnyő kerubi harcos is csatlakozott. Egyelőre csak kivont fénylő karddal áll, mögötte Isqeha és Xangjao kezd távolodni, de még nincsenek elérhetetlen távolságban, pár lépést tettek csak meg.*
1277. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-13 22:51:59
Üzenet elküldve: 2020-05-13 22:51:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
* Riri megkönnyebbül, amikor kiderül, Alyo él. Mélyet sóhajt, ajkára halovány mosoly ül. A mellette lévő Krestvir is hasonlóan megkönnyebbül, bár ő sokkal rémültebb mint a tündér. Ez még Laornak is feltűnik, aki megveregeti a nő vállát. Riri aggódó tekintettel néz rá, aztán Laorra is, mintha csak ki akarná mutatni, hogy ő is hasonlóan félti Krestvirt. Megölelné, de tudja, hogy azt nem annyira szereti a másik. Ott marad, amíg legalább az arcáról le nem törli Alyo a sarat, utána ül csak át az asztalhoz. Ezután javarészt csak hallgat, mert az összes kérdés ami érdekli fel lesz téve előbb vagy utóbb. Kivéve egyet. Amikor Laor arról beszél, révület lett úrrá rajtuk a tündérlány illedelmesen hozzászól. *
- A tornyok felől segélykérő hangokat hallottam. Gyerekekét, akiket épp lemészároltak. Hallottam a sikolyokat, a vér fröccsenését a padlón. Létezhet, hogy ott van valaki, vagy csak kihasználták a gyengeségem? - * kérdez rá halkan. Ha bárki ott ragadt segíteni kell rajta, pláne, ha gyermekek. *
- Köszönöm, nem kell ám sokat - * küld szelíd mosolyt Krestvir felé, aki szed mindenkinek az ételből. Reméli, hogy tényleg kis adagot kap. Elvégre bőven van még éhes száj, akikre ráfér az étek, ő pedig amúgy is kicsi, a gyomrával együtt. Megfogja a kanalat, magában néhány perces imában köszöni meg Eeyernek a mai napot. Azt, hogy még élnek, mindannyian. Azt, hogy ideküldte nekik az öreget, aki segített rajtuk, a meleg ételt, a biztonságos menedéket. Illetve erőt és oltalmat kér a másnapra, hogy csatájuk sikeres legyen. Csak ezek után fog bele az evésbe. Az első falatok után tűnik csak fel, hogy voltaképp egyben éhes, de mégsem. Furcsa összhatás. Nem sikerül túl sokat magához vennie, talán a feléig jut, meg mart néhányat a karéj végéből. Az adrenalin is kezd kiszállni testéből, a bájital, már nem is hat. Minden porcikája elnehezül, végtagjai ólomsúlyúvá változnak. Aztán pislog egy hosszút, és talán csúszik lefelé a széken, vagy dől oldalra? Mintha valami óriásnyúl próbálna ébren maradni. Néha dőlöngél, aztán nagyokat pislog, ahogy a szemhéjával küzd. Közben a padlóig leérő ezüst tincsei lassan átveszik az irányítást, már mindenhol tincsek szöknek álmos arcocskájába, mígnem ha nem történik valami időbe, halk szusszanással elalszik a széken, remélve, hogy ott is marad.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
* Riri megkönnyebbül, amikor kiderül, Alyo él. Mélyet sóhajt, ajkára halovány mosoly ül. A mellette lévő Krestvir is hasonlóan megkönnyebbül, bár ő sokkal rémültebb mint a tündér. Ez még Laornak is feltűnik, aki megveregeti a nő vállát. Riri aggódó tekintettel néz rá, aztán Laorra is, mintha csak ki akarná mutatni, hogy ő is hasonlóan félti Krestvirt. Megölelné, de tudja, hogy azt nem annyira szereti a másik. Ott marad, amíg legalább az arcáról le nem törli Alyo a sarat, utána ül csak át az asztalhoz. Ezután javarészt csak hallgat, mert az összes kérdés ami érdekli fel lesz téve előbb vagy utóbb. Kivéve egyet. Amikor Laor arról beszél, révület lett úrrá rajtuk a tündérlány illedelmesen hozzászól. *
- A tornyok felől segélykérő hangokat hallottam. Gyerekekét, akiket épp lemészároltak. Hallottam a sikolyokat, a vér fröccsenését a padlón. Létezhet, hogy ott van valaki, vagy csak kihasználták a gyengeségem? - * kérdez rá halkan. Ha bárki ott ragadt segíteni kell rajta, pláne, ha gyermekek. *
- Köszönöm, nem kell ám sokat - * küld szelíd mosolyt Krestvir felé, aki szed mindenkinek az ételből. Reméli, hogy tényleg kis adagot kap. Elvégre bőven van még éhes száj, akikre ráfér az étek, ő pedig amúgy is kicsi, a gyomrával együtt. Megfogja a kanalat, magában néhány perces imában köszöni meg Eeyernek a mai napot. Azt, hogy még élnek, mindannyian. Azt, hogy ideküldte nekik az öreget, aki segített rajtuk, a meleg ételt, a biztonságos menedéket. Illetve erőt és oltalmat kér a másnapra, hogy csatájuk sikeres legyen. Csak ezek után fog bele az evésbe. Az első falatok után tűnik csak fel, hogy voltaképp egyben éhes, de mégsem. Furcsa összhatás. Nem sikerül túl sokat magához vennie, talán a feléig jut, meg mart néhányat a karéj végéből. Az adrenalin is kezd kiszállni testéből, a bájital, már nem is hat. Minden porcikája elnehezül, végtagjai ólomsúlyúvá változnak. Aztán pislog egy hosszút, és talán csúszik lefelé a széken, vagy dől oldalra? Mintha valami óriásnyúl próbálna ébren maradni. Néha dőlöngél, aztán nagyokat pislog, ahogy a szemhéjával küzd. Közben a padlóig leérő ezüst tincsei lassan átveszik az irányítást, már mindenhol tincsek szöknek álmos arcocskájába, mígnem ha nem történik valami időbe, halk szusszanással elalszik a széken, remélve, hogy ott is marad.*
1276. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-13 15:22:39
Üzenet elküldve: 2020-05-13 15:22:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
* Az ork újból támad, de ezt is sikerül elkerülnie az öreg apókának valahogy. Már mozdulna is, hogy vissza vágjon, amikor megjelennek a táncoló fények. Rögvest elveti támadó szándékait és megtorpan. Hátrébb is lép egyet. Hirtelen mindenki teljesen nyugodttá válik. Egyedül a karjában fityegő nyíl zavarja ezt az állapotot, amit most ki is húzna onnan, nagyot szisszenve.*
- Semmi baj! Barátok között néha megesik egy kis civakodás.* Vélekedik, bár kétli, hogy ha észnél lenne is így gondolná. Ritka békés ember alapjáraton is az öreg, de ennyire azért mégsem. Most mindenki csak bárgyú mosollyal a képén ácsorog és várja, hogy történjen valami. Isq mozdul felé és ő engedelmesen indulna is vele, mert a nézeteltérésük a primitívekkel már megoldódott.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
* Az ork újból támad, de ezt is sikerül elkerülnie az öreg apókának valahogy. Már mozdulna is, hogy vissza vágjon, amikor megjelennek a táncoló fények. Rögvest elveti támadó szándékait és megtorpan. Hátrébb is lép egyet. Hirtelen mindenki teljesen nyugodttá válik. Egyedül a karjában fityegő nyíl zavarja ezt az állapotot, amit most ki is húzna onnan, nagyot szisszenve.*
- Semmi baj! Barátok között néha megesik egy kis civakodás.* Vélekedik, bár kétli, hogy ha észnél lenne is így gondolná. Ritka békés ember alapjáraton is az öreg, de ennyire azért mégsem. Most mindenki csak bárgyú mosollyal a képén ácsorog és várja, hogy történjen valami. Isq mozdul felé és ő engedelmesen indulna is vele, mert a nézeteltérésük a primitívekkel már megoldódott.*
1275. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-13 13:41:27
Üzenet elküldve: 2020-05-13 13:41:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Érzi, ahogy lassan sikerül átvennie az uralmat a talán ha mogyorónyi ésszel megáldott szürkebőrű elméje fölött, és a harc így egy szusszanásnyi időre abbamaradhat, mert a társa is leereszti a kardját.
De dűlőre nem fognak jutni, úgy tűnik, mert Isqeha büszkesége biztos nem engedi, hogy még arannyal is jutalmazza ezt a szerinte olyannyira alávaló útszéli rablást! ~Ó Eeyr az égben!~ forgatja a szemét, és nem tudva, sírjon vagy nevessen, ahogy az ork nagyot szív a taknyán, apró szemeivel rábámulva, és egyre azt magyarázza, hogy ő igazán csak a dolgát végzi, és csak némi aranyat szeretne.
A nyakán lévő seb első, meglepetés fájdalma szerencsére valamelyest enyhül, és a vérzés is mintha csitulni kezdene.*
- Mennünk kell. Utunkra kell eressz! *ismétli meg nyugodtan, és magában fohászkodni kezd. Eeyr egyik védőszellemét hívja segítségül, hogy végre tovább indulhassanak! S ha az isten megsegíti, és szolgáját elküldi a segedelmükre, Isqeha egyszerűen elindul, míg felocsúdnak, magával rántva az apót, bízva abban, hogy nem tudják ebben megakadályozni, bárhogy szeretnék, és otthagyja a két martalócot az úton: viaskodjanak csak a védőkerubbal, hátha megjutalmazza őket a végén arannyal.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy ezüstös fényű, kardot hordozó szellemalak jelenik meg előtte, és siet a varázsló segítségére. A kerubi NJK-nak számít, nem szolga, és nem lehet utasítani. Megsegíti a veszélybe került varázshasználót, de nem öl, alapvetően jó és könyörületes. Ha a közvetlen veszély elmúlik, a szellem szertefoszlik.
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Érzi, ahogy lassan sikerül átvennie az uralmat a talán ha mogyorónyi ésszel megáldott szürkebőrű elméje fölött, és a harc így egy szusszanásnyi időre abbamaradhat, mert a társa is leereszti a kardját.
De dűlőre nem fognak jutni, úgy tűnik, mert Isqeha büszkesége biztos nem engedi, hogy még arannyal is jutalmazza ezt a szerinte olyannyira alávaló útszéli rablást! ~Ó Eeyr az égben!~ forgatja a szemét, és nem tudva, sírjon vagy nevessen, ahogy az ork nagyot szív a taknyán, apró szemeivel rábámulva, és egyre azt magyarázza, hogy ő igazán csak a dolgát végzi, és csak némi aranyat szeretne.
A nyakán lévő seb első, meglepetés fájdalma szerencsére valamelyest enyhül, és a vérzés is mintha csitulni kezdene.*
- Mennünk kell. Utunkra kell eressz! *ismétli meg nyugodtan, és magában fohászkodni kezd. Eeyr egyik védőszellemét hívja segítségül, hogy végre tovább indulhassanak! S ha az isten megsegíti, és szolgáját elküldi a segedelmükre, Isqeha egyszerűen elindul, míg felocsúdnak, magával rántva az apót, bízva abban, hogy nem tudják ebben megakadályozni, bárhogy szeretnék, és otthagyja a két martalócot az úton: viaskodjanak csak a védőkerubbal, hátha megjutalmazza őket a végén arannyal.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy ezüstös fényű, kardot hordozó szellemalak jelenik meg előtte, és siet a varázsló segítségére. A kerubi NJK-nak számít, nem szolga, és nem lehet utasítani. Megsegíti a veszélybe került varázshasználót, de nem öl, alapvetően jó és könyörületes. Ha a közvetlen veszély elmúlik, a szellem szertefoszlik.
1274. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-13 10:34:19
Üzenet elküldve: 2020-05-13 10:34:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
*Hallott bizonyos szóbeszédeket az ingoványról, így most ezeket eszébe vésve halad tovább a bejárt karavánúton. Azért a szemének nem szabhat semmi gátat, így most nézelődik. Jobbra, balra is tekergeti a fejét, és nézi a tájat errefelé. Érdekesnek találja, hiszen eddig már nem merészkedett el. Mindig is a biztonságos Arthenior városában maradt, és ha kilépett a karavánútra, akkor északra indult Lihanech felé. Egy-egy nádszigetet látva legszívesebben odamenne és megnézné, hogy mi motozhat ott. Mégsem teszi, hiszen könnyen lehet, hogy a jól látható út oda veszélyesebb, mint amilyennek tűnik. Elveszni pedig nem igazán szeretne, főleg most hogy megtalálta a célját. Így halad tovább, és amerre halad, nem ált sehol egy nagyobb fát vagy bármi, ami árnyékot adhatna. Kíváncsi lenne, tényleg élnek-e erre felé remeték, vagy mocsári trollok. Persze nem igazán akarja kideríteni, így inkább marad az úton a biztonságban. Egyik lépést a másik után teszi meg, ahogy egyre közelebb jut a céljához. Mivel nem sok minden takarja el a szeme elől, így tulajdonképpen látja hova tart. A torony, ahol elementáris mágiát tanulhat. Az oly régóta vágyott ágat, mely az egész családját meghatározta. El is gondolkozik rajta, hogy kell-e egyáltalán követnie a családi hagyományokat és ne válasszon egy másfajta mágiaágat. Lehet, meglepetést okozhatna szüleinek, már ha másra van affinitása.*
1273. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-13 02:36:19
Üzenet elküldve: 2020-05-13 02:36:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Az öreg továbbra is könnyen elkerüli Ordonok támadásait, de visszaütni már nem tud, hála Isqeha varázslatának. Odapillantva orkunk rögtön rájön mit művel a férfi, felismeri a varázslatot. Ellenállni sajnos így sem tud. Leereszti a kardját ahogy elméje megnyugszik. Asema ahogy felállt úgy ki is dől, hátára fordulva várja, hogy a hozzá legközelebb álló megvakarja a hasát.
~ Azért ez egy enyhe túlzás. ~ pillant lenézően az eb felé, majd annyiban hagyja, nem tud vele mit kezdeni. Inkább azon morfondírozik vajon Isqeha fenn tudja-e tartani ezt a varázslatot, ugyanúgy mint akinél legutóbb látta. Ha igen, akkor így lesznek még egy darabig.
Társa szavaira csak némán bólint. Tudja, hogy most a varázslat manipulálja a nyelvét, így nem is érdekli túlzottan, hogy mit mond.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Az öreg továbbra is könnyen elkerüli Ordonok támadásait, de visszaütni már nem tud, hála Isqeha varázslatának. Odapillantva orkunk rögtön rájön mit művel a férfi, felismeri a varázslatot. Ellenállni sajnos így sem tud. Leereszti a kardját ahogy elméje megnyugszik. Asema ahogy felállt úgy ki is dől, hátára fordulva várja, hogy a hozzá legközelebb álló megvakarja a hasát.
~ Azért ez egy enyhe túlzás. ~ pillant lenézően az eb felé, majd annyiban hagyja, nem tud vele mit kezdeni. Inkább azon morfondírozik vajon Isqeha fenn tudja-e tartani ezt a varázslatot, ugyanúgy mint akinél legutóbb látta. Ha igen, akkor így lesznek még egy darabig.
Társa szavaira csak némán bólint. Tudja, hogy most a varázslat manipulálja a nyelvét, így nem is érdekli túlzottan, hogy mit mond.*
1272. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-12 20:01:44
Üzenet elküldve: 2020-05-12 20:01:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Nagyot szusszan, mikor megérzi a különös változást. Nem fűlik már a foga a harchoz. Annyi vért ontott már élete során, ha ma elmarad, már igazán nem tesz semmit.
Leengedi maga mellé a szablyát, majd megfáradt sóhaj kíséretében emeli apró szemeit Isqehára.*
-Ugyan, cimbora. Csak némi aranyra van szükségünk. Bizton csilingel nálad néhány. Ezé' nem érdemes kajabálni. Sem meghalni.
*Nagyot szippant taknyán, majd megereszt egy joviális vigyort Isqeha felé. Kifejezetten felszabadultnak érzi magát, már nyomát sem érzi az agyát elöntő vérgőznek. Mintha kicserélték volna.*
-No. Mink igazán nem akarunk itt gyilkolászni, elhiheted. Tesszük a dolgunk csak.
*Ereszt el egy vigyort Ordonok felé is, de tekintetét csakhamar visszafüggeszti a kettősre.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Nagyot szusszan, mikor megérzi a különös változást. Nem fűlik már a foga a harchoz. Annyi vért ontott már élete során, ha ma elmarad, már igazán nem tesz semmit.
Leengedi maga mellé a szablyát, majd megfáradt sóhaj kíséretében emeli apró szemeit Isqehára.*
-Ugyan, cimbora. Csak némi aranyra van szükségünk. Bizton csilingel nálad néhány. Ezé' nem érdemes kajabálni. Sem meghalni.
*Nagyot szippant taknyán, majd megereszt egy joviális vigyort Isqeha felé. Kifejezetten felszabadultnak érzi magát, már nyomát sem érzi az agyát elöntő vérgőznek. Mintha kicserélték volna.*
-No. Mink igazán nem akarunk itt gyilkolászni, elhiheted. Tesszük a dolgunk csak.
*Ereszt el egy vigyort Ordonok felé is, de tekintetét csakhamar visszafüggeszti a kettősre.*
1271. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-12 13:46:21
Üzenet elküldve: 2020-05-12 13:46:21
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
//Roshnek vs Isqeha//
*Roshnek sikeres vágása örömmel tölti el az orkot, majd amikor teheti, elhátrálva szablyáról pajzsra vált bal kezében. Amikor a szíjakba dugja karját, a fájdalom újra fellángol sérült karjában, de utána az ereiben lüktető vér és a harc érzete tompítja a kínt és támadásba lendülhet. Láthatja, hogy ellenfele is taktikát vált, kihasználva a pajzsra cserélést, furcsa, leginkább táncra hajazó mozdulatokat tesz, mielőtt szablyája összecsókolózhatna a fényből szőtt karddal. Az első támadás az orké, ám Isqeha sikeresen hárítja el a támadást, érezhetően ezúttal csak a védekezéssel törődve.
Mert a következő pillanatban, talán a korábban látott különös mozdulatoknak köszönhetően, ezüstös fények manifesztálódnak a harcolók körül. A folyton változó, hipnotikus táncú fényjelenségek hatására Roshnek elméjére egy pillanat alatt béke és nyugalom telepedik, kiszorítva az ölés iránti vágyat és az ellenfél elpusztítására való törekvést.
Roshnek hallja Isqeha elmondott szavait és a nyugalom és béke fényein át nem is gondol most arra, hogy tovább harcoljon a férfivel.*
//Ordonok vs Xangjao//
*A rövid, verbális csörtét Ordonok és Xangjao között, a valódi támadás váltja fel és az orknak még van ideje egyet támadni, mielőtt Isqeha mágiája életre kel. Az ork taktikája jó, de a vénnek látszó férfi nem sokkal, de elkerüli a felé sújtó pengét.
Xangjao is támadásba lendülne, de ekkor éri Isqeha varázslata, ami alól ő sem vonhatja ki magát.
Ordonok, a kutyája és a a ráncos arcú férfi lelkét is nyugalom és béke szállja meg, eszük ágában sincs most folytatni a harcot, bármennyire is belelovalták már magukat a küzdelembe. Így Xangjao sem tudja véghezvinni a közelkerülést, de még ha sikerült is volna, biztosan visszalép, hisz a béke törékeny burája alatt egyetlen férfi sem akar olyan közel lenni egy másikhoz. Asema is felkelt már, kótyagos kissé, de rá is hat a mágia.
Mindketten hallhatják Isqeha szavait, rövid idejük van kommunikálni, mert a nyugalom burka törékeny és hamarosan le is foszlik, hogy újra az ösztönös viselkedés vegye át az irányítást és az események további alakítását. Isqeha érezheti, hogy a nyakán szerzett seb vérzése enyhül, de még nem szűnt meg.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
//Roshnek vs Isqeha//
*Roshnek sikeres vágása örömmel tölti el az orkot, majd amikor teheti, elhátrálva szablyáról pajzsra vált bal kezében. Amikor a szíjakba dugja karját, a fájdalom újra fellángol sérült karjában, de utána az ereiben lüktető vér és a harc érzete tompítja a kínt és támadásba lendülhet. Láthatja, hogy ellenfele is taktikát vált, kihasználva a pajzsra cserélést, furcsa, leginkább táncra hajazó mozdulatokat tesz, mielőtt szablyája összecsókolózhatna a fényből szőtt karddal. Az első támadás az orké, ám Isqeha sikeresen hárítja el a támadást, érezhetően ezúttal csak a védekezéssel törődve.
Mert a következő pillanatban, talán a korábban látott különös mozdulatoknak köszönhetően, ezüstös fények manifesztálódnak a harcolók körül. A folyton változó, hipnotikus táncú fényjelenségek hatására Roshnek elméjére egy pillanat alatt béke és nyugalom telepedik, kiszorítva az ölés iránti vágyat és az ellenfél elpusztítására való törekvést.
Roshnek hallja Isqeha elmondott szavait és a nyugalom és béke fényein át nem is gondol most arra, hogy tovább harcoljon a férfivel.*
//Ordonok vs Xangjao//
*A rövid, verbális csörtét Ordonok és Xangjao között, a valódi támadás váltja fel és az orknak még van ideje egyet támadni, mielőtt Isqeha mágiája életre kel. Az ork taktikája jó, de a vénnek látszó férfi nem sokkal, de elkerüli a felé sújtó pengét.
Xangjao is támadásba lendülne, de ekkor éri Isqeha varázslata, ami alól ő sem vonhatja ki magát.
Ordonok, a kutyája és a a ráncos arcú férfi lelkét is nyugalom és béke szállja meg, eszük ágában sincs most folytatni a harcot, bármennyire is belelovalták már magukat a küzdelembe. Így Xangjao sem tudja véghezvinni a közelkerülést, de még ha sikerült is volna, biztosan visszalép, hisz a béke törékeny burája alatt egyetlen férfi sem akar olyan közel lenni egy másikhoz. Asema is felkelt már, kótyagos kissé, de rá is hat a mágia.
Mindketten hallhatják Isqeha szavait, rövid idejük van kommunikálni, mert a nyugalom burka törékeny és hamarosan le is foszlik, hogy újra az ösztönös viselkedés vegye át az irányítást és az események további alakítását. Isqeha érezheti, hogy a nyakán szerzett seb vérzése enyhül, de még nem szűnt meg.*
1270. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-12 06:27:52
Üzenet elküldve: 2020-05-12 06:27:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Quantall tekintete fürkészőn nézi az öregeket. Bizalmát már elnyerték. Megmentették őket párszor. Bár nem szívesen szólalt volna meg, de voltak kérdései és társai stílusa egyáltalán nem túl diplomatikus. Amit jól ábrázol az is, hogy még a bemutatkozás is kimaradt. Vendéglátóik egyre titokzatosabbak. A kínált helyet a mélységi elfogadja. Olyan gépiesnek érzi a mozgását. Az, hogy az íjásznő jobban lesz, megnyugtatja őt is. Az állapotának leírását pedig pontosan érti. És végignézve a társain ők is kezdenek rájönni. Hogy mi lehetett az ami velük történt arról a mélységi mágusnak fogalma sincs, de úgy néznek ki mintha egy kicsit megtapasztalták volna Satereth rideg, érzelemmentes gonoszságát. A két öreg pedig elkezd mesélni. Quantall figyelmesen hallgat. A kapott teát egy biccentéssel megköszöni, de nem iszik bele csak a kezét melegíti vele. Bár mint mindig most is szerényen mutatkozott be, de sokat tud. Eleget ahhoz, hogy az öregek szavait talán jobban értse, mint a többiek. Az Őrző kifejezés hallatán pedig egyből a karavánpihenő őre jut eszébe. Hogy, kik ezek ketten arról fogalma sincs, de egy kis sejtése már támadt arról, hogy milyen erőt is képviselhetnek és saját helye a világban még lejjebb került. Beleiszik a teába és rájön, hogy mennyire szomjas is volt. Ezek szerint minden sejtése igaz volt. És végre látja mi is történt. Nagyot sóhajt. Még akkor is csak némán figyel mikor az ételt eléjük teszik. Az illatok már hatással vannak rá és gyomra nagyot kordul. El is kezdd enni. Lassan minden kérdésükre megtudja a válaszokat. A többiek pedig felteszik a kérdéseiket. Hogy a tharg vezető továbbra is küzd ezért a célért megnyugtatja. A csapat nem néz ki túl jól, de ha végig szeretnék csinálni, még ha nem is fogják fe,l mi történik itt akkor is szükség van rájuk. Bár, hogy képesek-e rá abban Quantall se bízik teljesen. A számonkérésre nyugodtan válaszol.*
-Mikor jöttek az illúziók akkor hallottam Ezias úr hangját, ahogy magához hívott. Először csapdának véltem, de mikor kendőt kötöttem az arcom elé akkor is hallottam. Nélküle nem sikerült volna segíteni magukon. És bocsánat, de ha jól értem*Néz az öregre, aki eddig beszélt.*Azok a tornyok utat nyitnak abba a világba ahonnan Sa'tereth származik. Onnan hozza át a seregét amivel célja minden élet kiirtása vagy átformálása olyan lényekké akik fölött képes úgy uralkodni, hogy ne legyenek képesek vele ellenkezni. Ezt a sereget pedig önök Védők zárják el a világtól.
*A megerősítést vagy cáfolást türelmesen kivárja és a lényegre tér.*
-Akkor a tornyokat miképp pusztíthatnánk el és mi gátolná meg a halál istenét, hogy újabb ilyen tornyokat emeljen? Ezen kívül miért csak sötétben támadnak a démonok? És...bocsássanak meg a személyes kérdésemért, de mikor az első ostromot visszavertük a karaván pihenőben. Volt ott egy entitás. Egy viharlényhez hasonló telepatikus képességekkel, aki feláldozta magát mindenkiért. Tőle hallottam először, hogy*Kicsit elgondolkozik, majd szó szerint idézi a nem egyszer leírt sort.*"Van remény, van idő élni összefogásban keresni, sötéttől nem félni." Jól sejtem, hogy a Karavánpihenő Őrének köze volt önökhöz Őrzőkhöz és Abogr mesterhez is?
*Kortyol a kihűlt teájába és néz kíváncsian a két öregre.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Quantall tekintete fürkészőn nézi az öregeket. Bizalmát már elnyerték. Megmentették őket párszor. Bár nem szívesen szólalt volna meg, de voltak kérdései és társai stílusa egyáltalán nem túl diplomatikus. Amit jól ábrázol az is, hogy még a bemutatkozás is kimaradt. Vendéglátóik egyre titokzatosabbak. A kínált helyet a mélységi elfogadja. Olyan gépiesnek érzi a mozgását. Az, hogy az íjásznő jobban lesz, megnyugtatja őt is. Az állapotának leírását pedig pontosan érti. És végignézve a társain ők is kezdenek rájönni. Hogy mi lehetett az ami velük történt arról a mélységi mágusnak fogalma sincs, de úgy néznek ki mintha egy kicsit megtapasztalták volna Satereth rideg, érzelemmentes gonoszságát. A két öreg pedig elkezd mesélni. Quantall figyelmesen hallgat. A kapott teát egy biccentéssel megköszöni, de nem iszik bele csak a kezét melegíti vele. Bár mint mindig most is szerényen mutatkozott be, de sokat tud. Eleget ahhoz, hogy az öregek szavait talán jobban értse, mint a többiek. Az Őrző kifejezés hallatán pedig egyből a karavánpihenő őre jut eszébe. Hogy, kik ezek ketten arról fogalma sincs, de egy kis sejtése már támadt arról, hogy milyen erőt is képviselhetnek és saját helye a világban még lejjebb került. Beleiszik a teába és rájön, hogy mennyire szomjas is volt. Ezek szerint minden sejtése igaz volt. És végre látja mi is történt. Nagyot sóhajt. Még akkor is csak némán figyel mikor az ételt eléjük teszik. Az illatok már hatással vannak rá és gyomra nagyot kordul. El is kezdd enni. Lassan minden kérdésükre megtudja a válaszokat. A többiek pedig felteszik a kérdéseiket. Hogy a tharg vezető továbbra is küzd ezért a célért megnyugtatja. A csapat nem néz ki túl jól, de ha végig szeretnék csinálni, még ha nem is fogják fe,l mi történik itt akkor is szükség van rájuk. Bár, hogy képesek-e rá abban Quantall se bízik teljesen. A számonkérésre nyugodtan válaszol.*
-Mikor jöttek az illúziók akkor hallottam Ezias úr hangját, ahogy magához hívott. Először csapdának véltem, de mikor kendőt kötöttem az arcom elé akkor is hallottam. Nélküle nem sikerült volna segíteni magukon. És bocsánat, de ha jól értem*Néz az öregre, aki eddig beszélt.*Azok a tornyok utat nyitnak abba a világba ahonnan Sa'tereth származik. Onnan hozza át a seregét amivel célja minden élet kiirtása vagy átformálása olyan lényekké akik fölött képes úgy uralkodni, hogy ne legyenek képesek vele ellenkezni. Ezt a sereget pedig önök Védők zárják el a világtól.
*A megerősítést vagy cáfolást türelmesen kivárja és a lényegre tér.*
-Akkor a tornyokat miképp pusztíthatnánk el és mi gátolná meg a halál istenét, hogy újabb ilyen tornyokat emeljen? Ezen kívül miért csak sötétben támadnak a démonok? És...bocsássanak meg a személyes kérdésemért, de mikor az első ostromot visszavertük a karaván pihenőben. Volt ott egy entitás. Egy viharlényhez hasonló telepatikus képességekkel, aki feláldozta magát mindenkiért. Tőle hallottam először, hogy*Kicsit elgondolkozik, majd szó szerint idézi a nem egyszer leírt sort.*"Van remény, van idő élni összefogásban keresni, sötéttől nem félni." Jól sejtem, hogy a Karavánpihenő Őrének köze volt önökhöz Őrzőkhöz és Abogr mesterhez is?
*Kortyol a kihűlt teájába és néz kíváncsian a két öregre.*
1269. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-11 19:36:36
Üzenet elküldve: 2020-05-11 19:36:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Krestvir is készen áll, hogy saját praktikáival erősítse meg az ajtót, de az öreg szerint erre nem lesz szükség. Erős alkotmány, ki fogja bírni a rohamokat. Laor egyelőre nem érzi úgy, hogy meg kéne bíznia újdonsült ismerőseikben, de mégsem állhat pirkadatig az ajtó előtt, kivont karddal, mint egy eleven tilalomfa. És valóban úgy néz ki, hogy a vaskos ajtó kitart. Helyére löki a kardját és körülnéz a társaságon, melynek tagjait alaposan megviselték a történtek. Frandr épp nehézkes mozdulatokkal hámozza le magáról a vértet, és esze ágában sincs neheztelni rá azért, hogy egyelőre az evésnek nagyobb figyelmet szentel, mint a társalgásnak. Azokban a vasakban nem lehetett fáklyásmenet a mocsáron keresztül vezető út. Riri és Krestvir Alyo ágya mellé telepednek és míg a tündér gondoskodó viselkedése a megszokott, addig a mágusé már korántsem. Elgondolkodik rajta, hogy a jól bevált módszerrel rántsa ki letargiájából, azaz istenesen felképelje és a képébe üvöltse, hogy szedje össze magát, mert így nincs hasznukra, de másként dönt. Odasétál mellé és megszorítja a vállát. Ha Krestvir felpillant, bátorítóan bólint egyet, kicsit még el is mosolyodik. Közben van érkezése a két idegen beszámolóját is hallgatni. Az kiderül, hogy miért vannak itt, ha az nem is, hogy ennek mi az oka. De nem lehet mindent egyszerre.*
- Szóval ezek miatt *biccent fejével a bejárat felé* pusztult el a Karavánpihenő. Illetve ezért pusztítottátok el. Hm, attól tartok, hogy ebben az esetben a félsiker kifejezés is erős túlzás lenne.
*Az ő olvasatában a pipás elbeszélése annyit tesz, hogy valamiféle mágiával próbálkoztak. A mágia iránt pedig vannak ellenérzései. Hogy igaza lehet azt csak erősíti az a megjegyzés, hogy tőlük várnak segítséget.*
- Alighanem azok a démonok amik miatt itt vagyunk. *szólal meg Krestvir kérdésére, aztán egy félmosollyal vállat von. Érzi, hogy ennek sok értelme nem volt, ezzel nem jutottak közelebb a megoldáshoz.*
- De ti biztosan tudjátok erre is a választ. *fordul vissza vendéglátóikhoz és egészen barátságos, mondhatni hálás főhajtással veszi el a felkínált ételt. Csak most veszi észre, hogy mennyire éhes.*
- Egymásra vagyunk utalva, számíthattok a segítségünkre. *túr bele az étekbe az evőeszközbe és megakad a mozdulat. Furcsa arckifejezéssel pillant fel.*
- Van itt valami... azt mondtad, hogy Tisztítással, robbantással próbálkoztatok. Hiába. Akkor viszont nem értem...
*Pár pillanatig összevont szemöldökkel mered maga elé, mint aki emlékezni próbál és nehezére esik. Alighanem az a nyavalyás látomásnak az emléke nehezíti a dolgát.*
- Amíg az ingoványon vágtunk át, egymás után valami révület lett úrrá rajtunk. Először rajtuk, *mutat a tündérre és a harcosra* utána rajtam is, de a sorrendre nem emlékszem pontosan. Viszont amíg tudtam magamról úgy hallottam, hogy Riri valami olyasmit dünnyögött az igézet hatása alatt, hogy "a tűz a kulcs". Mond ez nektek valamit?
*Most már csak belekanalaz az ételbe és elégedetten bólint. Nagyon ízletes. Más kérdés, hogy ebben a pillanatban valószínűleg a párolt orkbelsőséget is ínyencfalatnak tartaná. De nem tud gondtalanul falatozni, most furcsállva, mondhatni gyanakodva néz az öregre.*
- Ismered a manót?
*Elvégre nevén szólította, aztán kanalát a tálba löki és gúnyosan szólal meg, a sötételfhez intézve szavait.*
- Mikor terveztél beavatni minket barátságotok természetébe?
*Ha a mélységi nevét is tudják, ismerniük kell egymást. Akkor pedig egy adag bizalmatlanságot megspórolhattak volna.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Krestvir is készen áll, hogy saját praktikáival erősítse meg az ajtót, de az öreg szerint erre nem lesz szükség. Erős alkotmány, ki fogja bírni a rohamokat. Laor egyelőre nem érzi úgy, hogy meg kéne bíznia újdonsült ismerőseikben, de mégsem állhat pirkadatig az ajtó előtt, kivont karddal, mint egy eleven tilalomfa. És valóban úgy néz ki, hogy a vaskos ajtó kitart. Helyére löki a kardját és körülnéz a társaságon, melynek tagjait alaposan megviselték a történtek. Frandr épp nehézkes mozdulatokkal hámozza le magáról a vértet, és esze ágában sincs neheztelni rá azért, hogy egyelőre az evésnek nagyobb figyelmet szentel, mint a társalgásnak. Azokban a vasakban nem lehetett fáklyásmenet a mocsáron keresztül vezető út. Riri és Krestvir Alyo ágya mellé telepednek és míg a tündér gondoskodó viselkedése a megszokott, addig a mágusé már korántsem. Elgondolkodik rajta, hogy a jól bevált módszerrel rántsa ki letargiájából, azaz istenesen felképelje és a képébe üvöltse, hogy szedje össze magát, mert így nincs hasznukra, de másként dönt. Odasétál mellé és megszorítja a vállát. Ha Krestvir felpillant, bátorítóan bólint egyet, kicsit még el is mosolyodik. Közben van érkezése a két idegen beszámolóját is hallgatni. Az kiderül, hogy miért vannak itt, ha az nem is, hogy ennek mi az oka. De nem lehet mindent egyszerre.*
- Szóval ezek miatt *biccent fejével a bejárat felé* pusztult el a Karavánpihenő. Illetve ezért pusztítottátok el. Hm, attól tartok, hogy ebben az esetben a félsiker kifejezés is erős túlzás lenne.
*Az ő olvasatában a pipás elbeszélése annyit tesz, hogy valamiféle mágiával próbálkoztak. A mágia iránt pedig vannak ellenérzései. Hogy igaza lehet azt csak erősíti az a megjegyzés, hogy tőlük várnak segítséget.*
- Alighanem azok a démonok amik miatt itt vagyunk. *szólal meg Krestvir kérdésére, aztán egy félmosollyal vállat von. Érzi, hogy ennek sok értelme nem volt, ezzel nem jutottak közelebb a megoldáshoz.*
- De ti biztosan tudjátok erre is a választ. *fordul vissza vendéglátóikhoz és egészen barátságos, mondhatni hálás főhajtással veszi el a felkínált ételt. Csak most veszi észre, hogy mennyire éhes.*
- Egymásra vagyunk utalva, számíthattok a segítségünkre. *túr bele az étekbe az evőeszközbe és megakad a mozdulat. Furcsa arckifejezéssel pillant fel.*
- Van itt valami... azt mondtad, hogy Tisztítással, robbantással próbálkoztatok. Hiába. Akkor viszont nem értem...
*Pár pillanatig összevont szemöldökkel mered maga elé, mint aki emlékezni próbál és nehezére esik. Alighanem az a nyavalyás látomásnak az emléke nehezíti a dolgát.*
- Amíg az ingoványon vágtunk át, egymás után valami révület lett úrrá rajtunk. Először rajtuk, *mutat a tündérre és a harcosra* utána rajtam is, de a sorrendre nem emlékszem pontosan. Viszont amíg tudtam magamról úgy hallottam, hogy Riri valami olyasmit dünnyögött az igézet hatása alatt, hogy "a tűz a kulcs". Mond ez nektek valamit?
*Most már csak belekanalaz az ételbe és elégedetten bólint. Nagyon ízletes. Más kérdés, hogy ebben a pillanatban valószínűleg a párolt orkbelsőséget is ínyencfalatnak tartaná. De nem tud gondtalanul falatozni, most furcsállva, mondhatni gyanakodva néz az öregre.*
- Ismered a manót?
*Elvégre nevén szólította, aztán kanalát a tálba löki és gúnyosan szólal meg, a sötételfhez intézve szavait.*
- Mikor terveztél beavatni minket barátságotok természetébe?
*Ha a mélységi nevét is tudják, ismerniük kell egymást. Akkor pedig egy adag bizalmatlanságot megspórolhattak volna.*
1268. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-11 11:42:41
Üzenet elküldve: 2020-05-11 11:42:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
* Sajnos nem sikerül megsebesítenie az orkot, de legalább ő is sértetlenül úszta meg ezúttal. Megpróbál hát észérvekkel hatni az orkra, de ezeknek a primitív lényeknek az agya nem képes befogadni az ilyesmit. A kapott válaszra nem reagál semmit. Igazából nem is várt volna semmi többet. Inkább új taktikát választ a támadásra. Célja az, hogy a másikhoz olyan közel jusson amennyire csak lehet. Ha testközelben lenne, akkor a karddal nem tudna úgy csapkodni Ordonok. Ha sikerül közel kerülnie, akkor lefejelné és utána megpróbálná feldönteni a melákot.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
* Sajnos nem sikerül megsebesítenie az orkot, de legalább ő is sértetlenül úszta meg ezúttal. Megpróbál hát észérvekkel hatni az orkra, de ezeknek a primitív lényeknek az agya nem képes befogadni az ilyesmit. A kapott válaszra nem reagál semmit. Igazából nem is várt volna semmi többet. Inkább új taktikát választ a támadásra. Célja az, hogy a másikhoz olyan közel jusson amennyire csak lehet. Ha testközelben lenne, akkor a karddal nem tudna úgy csapkodni Ordonok. Ha sikerül közel kerülnie, akkor lefejelné és utána megpróbálná feldönteni a melákot.*
1267. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-11 10:56:35
Üzenet elküldve: 2020-05-11 10:56:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Az előbb még fájt, mikor mozgott, vagyis mozogni próbált és mivel önmagának nem az ellensége, ezért már nem is próbálkozik a dologgal, emiatt nem nyúl a butykosért, pedig milyen jól esne egy korty ital! Végre kimoshatná a szájából a sár ízét. A kenyér illata megtölti az orrát, de azért sem mozdul. Egyrészt az iménti fájdalom, másrészt pedig vonakodik elfogadni egy idegentől bármit is. Az étvágyát pedig rögtön el is veszi a hozzá intézett, megannyi mély, filozófiai kérdés.*
- Nem számít. Ez volt a parancs. Ha pedig a szellemek úgy akarják, hogy meghaljak, akkor meghalok.
*Nem mintha különösebben vágyna a halálra, de mikor olyasmivel kínálják az ember lányát, hogy meg fog halni, akkor akaratlanul is elgondolkodik azon, hogy ki mindenkivel találkozhatna végre. Aoneerrel, vagy az édesanyjával.*
- De inkább a tünci, mint a kormos helyett.
*Syoud többéves hobbitevékenysége nyilván nyomott hagyott Alyon is, de hát ebből sosem csinált titkot, miért épp halálában tenné?*
A hozzászólás írója (Alyosra Radogen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.11 11:01:33
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Az előbb még fájt, mikor mozgott, vagyis mozogni próbált és mivel önmagának nem az ellensége, ezért már nem is próbálkozik a dologgal, emiatt nem nyúl a butykosért, pedig milyen jól esne egy korty ital! Végre kimoshatná a szájából a sár ízét. A kenyér illata megtölti az orrát, de azért sem mozdul. Egyrészt az iménti fájdalom, másrészt pedig vonakodik elfogadni egy idegentől bármit is. Az étvágyát pedig rögtön el is veszi a hozzá intézett, megannyi mély, filozófiai kérdés.*
- Nem számít. Ez volt a parancs. Ha pedig a szellemek úgy akarják, hogy meghaljak, akkor meghalok.
*Nem mintha különösebben vágyna a halálra, de mikor olyasmivel kínálják az ember lányát, hogy meg fog halni, akkor akaratlanul is elgondolkodik azon, hogy ki mindenkivel találkozhatna végre. Aoneerrel, vagy az édesanyjával.*
- De inkább a tünci, mint a kormos helyett.
*Syoud többéves hobbitevékenysége nyilván nyomott hagyott Alyon is, de hát ebből sosem csinált titkot, miért épp halálában tenné?*
A hozzászólás írója (Alyosra Radogen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.11 11:01:33
1266. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-11 08:58:31
Üzenet elküldve: 2020-05-11 08:58:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Isqeha a nyakához kap, ahogy a szablya végigszánt rajta, vérző sebet ejtve. Elég! Hát itt fog elpusztulni az út porában egy ostoba, aljanép ork kezétől? És még az apó élete is az ő lelkén szárad?? Még jobban felhorgad benne a düh, de magára is haragszik: miért kellett leállnia ezzel az útonállóval?
De túlságosan jól tudja jól a választ: ostoba módon a hősiességét akarta fitogtatni!
Így hát kihasználja az időt, amíg az ork a pajzsával bíbelődik, és elhátrál. Most az elméjére próbál meg hatni, mozdulatai támadás helyett erre fókuszálnak. A fénykarddal csupán védekezik, ha kell, addig, amíg, Isq ebben reménykedik, kitisztul az elméje a bolondnak és társának is.*
- A sötétség démonai mindenhol a világunk ellen törnek, és te békés vándorokra támadsz??!
- Önként nem kapod meg tőlünk, amit kívánsz! Eresszetek minket utunkra!
- Mindenképp azt akarod, hogy megöljelek néhány arany miatt, ostoba? *próbál időt nyerni, de őt már valóban nem feszíti az ölés vágya. Szégyelli, hogy gyógyító létére képes volt annyira elveszíteni az előbb a fejét.*
A varázsló táncszerű mozdulatokat tesz, melynek hatására ezüstös fényű jelenségek manifesztálódnak a varázsló húsz lépéses körzetében. Ezek táncjátéka békét és nyugalmat szül még a legforrongóbb hangulat közepette is. Hatása az elmondást követő körben érvényesül és azt követően már nincs közvetlen befolyása a dolgok további alakulásában.
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Isqeha a nyakához kap, ahogy a szablya végigszánt rajta, vérző sebet ejtve. Elég! Hát itt fog elpusztulni az út porában egy ostoba, aljanép ork kezétől? És még az apó élete is az ő lelkén szárad?? Még jobban felhorgad benne a düh, de magára is haragszik: miért kellett leállnia ezzel az útonállóval?
De túlságosan jól tudja jól a választ: ostoba módon a hősiességét akarta fitogtatni!
Így hát kihasználja az időt, amíg az ork a pajzsával bíbelődik, és elhátrál. Most az elméjére próbál meg hatni, mozdulatai támadás helyett erre fókuszálnak. A fénykarddal csupán védekezik, ha kell, addig, amíg, Isq ebben reménykedik, kitisztul az elméje a bolondnak és társának is.*
- A sötétség démonai mindenhol a világunk ellen törnek, és te békés vándorokra támadsz??!
- Önként nem kapod meg tőlünk, amit kívánsz! Eresszetek minket utunkra!
- Mindenképp azt akarod, hogy megöljelek néhány arany miatt, ostoba? *próbál időt nyerni, de őt már valóban nem feszíti az ölés vágya. Szégyelli, hogy gyógyító létére képes volt annyira elveszíteni az előbb a fejét.*
A varázsló táncszerű mozdulatokat tesz, melynek hatására ezüstös fényű jelenségek manifesztálódnak a varázsló húsz lépéses körzetében. Ezek táncjátéka békét és nyugalmat szül még a legforrongóbb hangulat közepette is. Hatása az elmondást követő körben érvényesül és azt követően már nincs közvetlen befolyása a dolgok további alakulásában.
1265. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-11 08:26:01
Üzenet elküldve: 2020-05-11 08:26:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Egy pillanatig úgy tűnik, Laor időt talál arra, hogy kiosszon egy pofont az öregnek, ám szerencsére végül ez ellen dönt. Ez azért jó, mert Frandr-nek úgy tűnik, Krestvirrel is kell foglalkoznia, aki úgy tűnik, lefagyott.
Ám ahogy ő megindul, a mágusnő is hasonlóan tesz. Az általa okozott fény egyértelművé teszi, hogy nincs más választásuk, mint rohanni, és ezt mindenki felfogja, senki sem marad hátra. Quantall páncélja is vajmi keveset érhet, Riri jól időzített itala viszont áldás, Laor és Alyo miatt pillanatnyilag nem kell aggódni.
Mikor aztán mindannyian bejutnak, és az ajtót is bereteszelik, egyelőre csak hamis biztonságnak érződik a vaskos faalkalmatosság. Krestvir ajánlatát mégis elutasítja az öregember, és Frandrben nincs elég erő, hogy vitassa a dolgot.
Már a falnak van roskadva, mikor rájön, hogy Alyo állapota valószínűleg továbbra is válságos. Ám elegen vannak ott a többiek közül, hogy ne pont rá legyen szükség. Vendéglátóik is megerősítik, hogy élni fog az íjász.
Más esetben elmosolyodna Riri udvariasságát, ahogy jó estét kíván, de most annyi sincs benne, hogy tudatosítsa magában a dolgot.
Valamennyire csodálja, hogy a többiek még bírják erővel, bár ha jobban belegondolna, lenne azért értelem a dologban. Az elsők között volt, akit foglyul ejtett a mocsár, hosszú percekig masírozott a sűrű sárban.
Ezután a pajzsába kapaszkodva küzdött a láp marasztaló hatása ellen, nem csak a saját, de a páncéla súlyát is fenntartva. Ereje sem olyan, mint régen, alkoholizmusa hatásai látszanak rajta. És küzdőképességén persze az sem sokat segít, hogy emlékeztetőt kapott: még saját tévképzetében is képtelen megvédeni bármit is, nem hogy a családját.
Az eredménye ennek egy összeroskadt ember, ami külsőleg könnyen kinéz annyinak, mint vendéglátóik.
Bár felfogja a körülötte folyó beszélgetést, és még be is csatlakozik, csak azért érdekli a dolog, mert tudja, hogy érdekelnie kéne, mert ráerőlteti magát a dologra, elnyomja a belül növekvő apátiáját.
Miközben az szakállas teát tesz föl, és figyelmeztet, hogy a holnapi nap is csak nehézségeket fog hozni. Ez a pusztai harcosban a meglepetés szikráját sem tudja kelteni, hiszen kezdettől fogva egyértelműnek gondolta a dolgot.
Ahogy vendéglátóik válaszolnak kérdéseikre, Frandr azt veszi észre, hogy kezei elkezdtek vándorolni páncélja csatjai felé. Úgy érzi, nem tud rendesen lélegezni, a védelmező réteg mintha megakadályozná ebben, bár nincs olyan helyen behorpadva, hogy ennek valóságalapja legyen.
Mégis, miközben az öreg azt kommentálja, hogy a pestis ellenére még eljöttek démont ölni, a többiek egy koppanást hallhatnak, ahogy a Frandr mellkasát takaró brigantint a földre helyezi a rongy mellé, amit arcára kötöttek.
Az alatta levő ruházat csurom nedves, hideg verejték borítja, és könnyen észrevehető, bár a ruhán keresztül halványabb, sárgás fény szűrődik át rajta: Frandr kísérlete, hogy a sokkon keresztül is érezzen valamiféle hőt.
Maga a harcos nem zavartatja magát, a lábszárvédőivel folytatja a dolgot. Ahogy a horpadt vaslemez is csatlakozik a mellvérthez, veszi csak észre, hogy mennyire nyomta eddig sípcsontját a deformáció, amit még tegnap okozott a kutyaalakú dög.
Az előttük próbálkozókkal kapcsolatos kérdésére nem túl biztató választ kap, de mellé egy reménymorzsát is. Úgy tűnik, nekik már kezükben lesz valami információ, ami másoknak még nem volt meg, amivel olyan emberek, akik már számtalan embert láttak kudarcot vallani, úgy tűnik, Frandrékba mégis hitet fektetnek.
Bemutatkoznak, különös mottóval kísérve a dolgot, amit Frandr nem tud hova tenni, de nem is nagyon akar. A lényeget leszűri: vendéglátóik a világ elől zárnak el, rejtenek el egy veszélyes, általuk sem értett dolgot.
Egy pillanat töredékéig eszébe jut, hogy ha ők véletlen összetalálkoztak ilyen emberekkel, akkor világszerte még hány hasonló hely lehet, ami elől így védik a világot, hasonló mottókkal... Talán egy titokzatos Alapítvány, ami világszerte pont ezt hajtja végre.
Ám amilyen gyorsan jött ez a gondolat, olyan gyorsan is tűnik el, mintha ott sem lett volna. Vendéglátóik a hely történelmét mesélik el. És Frandr tökéletesen érti, hogy lehetett egy ilyen boldog, tiszta helyből ez a borzalmak tanyája. Főleg azután, hogy látta, mivel szemben kellett volna megvédeniük a helyet a katonáknak.
És azt is érti, hogy a sírrablók, kalandorok, ugyanúgy, mint a hősök, mágusok hogy eshettek el a megfelelő segítség nélkül.
Kis szünet van a magyarázatban, ahogy elkészül a vacsora és a tea is. Krestvir előzékeny módon mindenkinek szed, és ki is osztja a forró ételt, amiért Frandr köszönetet mormol a lánynak.
Az ízeket is csak tompán érzi, ám a jóleső forróságnak nagyon örül. Szétterjed a meleg a testében, komfortérzetet adva. És közben vendéglátóik a tornyokról kezdenek el beszélni.
Krestvir rögtön rá is kérdez a dologra, és ugyanazt kérdezi, mint ami Frandr nyelve hegyén volt már.
Így egy szót sem szól, hallgatja a többiek beszélgetését, halkan falatozva, ahogy lassan kezd visszatérni belé az erő.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Egy pillanatig úgy tűnik, Laor időt talál arra, hogy kiosszon egy pofont az öregnek, ám szerencsére végül ez ellen dönt. Ez azért jó, mert Frandr-nek úgy tűnik, Krestvirrel is kell foglalkoznia, aki úgy tűnik, lefagyott.
Ám ahogy ő megindul, a mágusnő is hasonlóan tesz. Az általa okozott fény egyértelművé teszi, hogy nincs más választásuk, mint rohanni, és ezt mindenki felfogja, senki sem marad hátra. Quantall páncélja is vajmi keveset érhet, Riri jól időzített itala viszont áldás, Laor és Alyo miatt pillanatnyilag nem kell aggódni.
Mikor aztán mindannyian bejutnak, és az ajtót is bereteszelik, egyelőre csak hamis biztonságnak érződik a vaskos faalkalmatosság. Krestvir ajánlatát mégis elutasítja az öregember, és Frandrben nincs elég erő, hogy vitassa a dolgot.
Már a falnak van roskadva, mikor rájön, hogy Alyo állapota valószínűleg továbbra is válságos. Ám elegen vannak ott a többiek közül, hogy ne pont rá legyen szükség. Vendéglátóik is megerősítik, hogy élni fog az íjász.
Más esetben elmosolyodna Riri udvariasságát, ahogy jó estét kíván, de most annyi sincs benne, hogy tudatosítsa magában a dolgot.
Valamennyire csodálja, hogy a többiek még bírják erővel, bár ha jobban belegondolna, lenne azért értelem a dologban. Az elsők között volt, akit foglyul ejtett a mocsár, hosszú percekig masírozott a sűrű sárban.
Ezután a pajzsába kapaszkodva küzdött a láp marasztaló hatása ellen, nem csak a saját, de a páncéla súlyát is fenntartva. Ereje sem olyan, mint régen, alkoholizmusa hatásai látszanak rajta. És küzdőképességén persze az sem sokat segít, hogy emlékeztetőt kapott: még saját tévképzetében is képtelen megvédeni bármit is, nem hogy a családját.
Az eredménye ennek egy összeroskadt ember, ami külsőleg könnyen kinéz annyinak, mint vendéglátóik.
Bár felfogja a körülötte folyó beszélgetést, és még be is csatlakozik, csak azért érdekli a dolog, mert tudja, hogy érdekelnie kéne, mert ráerőlteti magát a dologra, elnyomja a belül növekvő apátiáját.
Miközben az szakállas teát tesz föl, és figyelmeztet, hogy a holnapi nap is csak nehézségeket fog hozni. Ez a pusztai harcosban a meglepetés szikráját sem tudja kelteni, hiszen kezdettől fogva egyértelműnek gondolta a dolgot.
Ahogy vendéglátóik válaszolnak kérdéseikre, Frandr azt veszi észre, hogy kezei elkezdtek vándorolni páncélja csatjai felé. Úgy érzi, nem tud rendesen lélegezni, a védelmező réteg mintha megakadályozná ebben, bár nincs olyan helyen behorpadva, hogy ennek valóságalapja legyen.
Mégis, miközben az öreg azt kommentálja, hogy a pestis ellenére még eljöttek démont ölni, a többiek egy koppanást hallhatnak, ahogy a Frandr mellkasát takaró brigantint a földre helyezi a rongy mellé, amit arcára kötöttek.
Az alatta levő ruházat csurom nedves, hideg verejték borítja, és könnyen észrevehető, bár a ruhán keresztül halványabb, sárgás fény szűrődik át rajta: Frandr kísérlete, hogy a sokkon keresztül is érezzen valamiféle hőt.
Maga a harcos nem zavartatja magát, a lábszárvédőivel folytatja a dolgot. Ahogy a horpadt vaslemez is csatlakozik a mellvérthez, veszi csak észre, hogy mennyire nyomta eddig sípcsontját a deformáció, amit még tegnap okozott a kutyaalakú dög.
Az előttük próbálkozókkal kapcsolatos kérdésére nem túl biztató választ kap, de mellé egy reménymorzsát is. Úgy tűnik, nekik már kezükben lesz valami információ, ami másoknak még nem volt meg, amivel olyan emberek, akik már számtalan embert láttak kudarcot vallani, úgy tűnik, Frandrékba mégis hitet fektetnek.
Bemutatkoznak, különös mottóval kísérve a dolgot, amit Frandr nem tud hova tenni, de nem is nagyon akar. A lényeget leszűri: vendéglátóik a világ elől zárnak el, rejtenek el egy veszélyes, általuk sem értett dolgot.
Egy pillanat töredékéig eszébe jut, hogy ha ők véletlen összetalálkoztak ilyen emberekkel, akkor világszerte még hány hasonló hely lehet, ami elől így védik a világot, hasonló mottókkal... Talán egy titokzatos Alapítvány, ami világszerte pont ezt hajtja végre.
Ám amilyen gyorsan jött ez a gondolat, olyan gyorsan is tűnik el, mintha ott sem lett volna. Vendéglátóik a hely történelmét mesélik el. És Frandr tökéletesen érti, hogy lehetett egy ilyen boldog, tiszta helyből ez a borzalmak tanyája. Főleg azután, hogy látta, mivel szemben kellett volna megvédeniük a helyet a katonáknak.
És azt is érti, hogy a sírrablók, kalandorok, ugyanúgy, mint a hősök, mágusok hogy eshettek el a megfelelő segítség nélkül.
Kis szünet van a magyarázatban, ahogy elkészül a vacsora és a tea is. Krestvir előzékeny módon mindenkinek szed, és ki is osztja a forró ételt, amiért Frandr köszönetet mormol a lánynak.
Az ízeket is csak tompán érzi, ám a jóleső forróságnak nagyon örül. Szétterjed a meleg a testében, komfortérzetet adva. És közben vendéglátóik a tornyokról kezdenek el beszélni.
Krestvir rögtön rá is kérdez a dologra, és ugyanazt kérdezi, mint ami Frandr nyelve hegyén volt már.
Így egy szót sem szól, hallgatja a többiek beszélgetését, halkan falatozva, ahogy lassan kezd visszatérni belé az erő.*
1264. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-11 02:30:20
Üzenet elküldve: 2020-05-11 02:30:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Ellenfele megpróbál egyszerre több frontra is figyelni, valamint szavakkal őket eltántorítani. Sajnos ez Ordonok Ullamar esetében nem fog működni, ő is volt már hasonló helyzetben és az akkor őt kirabolni akaróknak ő is hasonló szavakat intézett.*
- Akkor sajnos a semmiért fog folyni a véred. *vonja meg vállát.* De ha itt és most levetkőztök seggpucérra akkor talán elengedünk. *ajánlja fel vigyorogva. Persze tudja, hogy úgyse tennének így, ezért az előző taktikát követve továbbra is Xungjao jobb oldalát támadja. Közben fél szemével figyeli, Asema feltápászkodott-e már.*
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Ellenfele megpróbál egyszerre több frontra is figyelni, valamint szavakkal őket eltántorítani. Sajnos ez Ordonok Ullamar esetében nem fog működni, ő is volt már hasonló helyzetben és az akkor őt kirabolni akaróknak ő is hasonló szavakat intézett.*
- Akkor sajnos a semmiért fog folyni a véred. *vonja meg vállát.* De ha itt és most levetkőztök seggpucérra akkor talán elengedünk. *ajánlja fel vigyorogva. Persze tudja, hogy úgyse tennének így, ezért az előző taktikát követve továbbra is Xungjao jobb oldalát támadja. Közben fél szemével figyeli, Asema feltápászkodott-e már.*
1263. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-10 22:28:31
Üzenet elküldve: 2020-05-10 22:28:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Sötét vigyor terül szét arcán, ahogy érzi, támadása sikeres volt. A félelmet keresi ellenfele tekintetében, de akár megtalálja, akár nem, a küzdelmet folytatnia kell.
Hátrébb szökken kettőt, ha módja van rá, s a szablyát sérült kezéből a földre ejtve pajzsot húz elő. Talán ennek több haszna lesz, így, hogy ellenfele felszántotta karját.
Amennyiben a fél-elf támad, úgy védekezik, ha tud, magasra emelve a pajzsot. Ahogy ellenfele mozdulata végbe ment, már támad is vissza, a szablyával ismét csak Isqeha nyakát véve célba. Feltett szándéka leválasztani ellenfele fejét testétől, hogy amaz majd fej nélkül álljon hőn szeretett istennője elé, legalábbis ez az ork elgondolása.*
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Sötét vigyor terül szét arcán, ahogy érzi, támadása sikeres volt. A félelmet keresi ellenfele tekintetében, de akár megtalálja, akár nem, a küzdelmet folytatnia kell.
Hátrébb szökken kettőt, ha módja van rá, s a szablyát sérült kezéből a földre ejtve pajzsot húz elő. Talán ennek több haszna lesz, így, hogy ellenfele felszántotta karját.
Amennyiben a fél-elf támad, úgy védekezik, ha tud, magasra emelve a pajzsot. Ahogy ellenfele mozdulata végbe ment, már támad is vissza, a szablyával ismét csak Isqeha nyakát véve célba. Feltett szándéka leválasztani ellenfele fejét testétől, hogy amaz majd fej nélkül álljon hőn szeretett istennője elé, legalábbis ez az ork elgondolása.*
1262. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-10 22:14:35
Üzenet elküldve: 2020-05-10 22:14:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Figyeli még egy ideig az ajtót, de végül az öreg szavai és kuncogós nyugalma meggyőzik róla, hogy biztonságban vannak. Mágiát, vagy egyéb védelmet sejt a dologban, már csak abból következtetve, hogy a jelek szerint nem átmeneti menedék ez, hanem egy otthon, ami pedig még mindig nincs feldúlva a körülmények dacára...
Kezét leengedi, majd rövidesen Alyo mellé érkezik, Carsaadival együtt.
Hihetetlenül megkönnyebbül, miután meggyőződött róla, hogy a nő lélegzik és életben van. Anélkül, hogy észrevenné, még néhány halk, szaggatott, zokogásszerű sóhaj is fölszakad belőle, miközben köpenye nagyjából tiszta belső felével óvatosan igyekszik megtisztítani a nő arcát.
Elsősorban Kagan utasítására vannak itt, de a hadúr tőle szerzett tudomást az itteni helyzetről és az istenek játszadozásai mellett az ő unszolásának is volt benne szerepe, hogy végül úgy döntött, csapatot küld az itteni helyzet felderítésére. Ekképpen pedig érez magában egyfajta felelősséget ez iránt a csapat iránt. Na meg ott van a bűntudat is... A gondolat miatt, amit már jó ideje félve kerülget, pedig ha nem volna gyáva, talán nem is kellett volna veszélybe sodornia senkit.
Ezért hullik le róla akkora teher most, hogy látja, nem kell felelnie az íjásznő kihunyt életéért.
Carsaadi felvetésére a fejét rázza, de addig már nem jut el, hogy szavakkal fejezze ki véleményét, mert egyik vendéglátójuk megelőzi, s ez összecseng azzal, amit ő gondolt. Ha a tündér kap rongyot, rá bízza Alyo tisztogatását, maga pedig leül a közelben és Kilencediknek szentel egy kis figyelmet.
Bizonyos szinten bánja, hogy magával hozta a manót, hiszen rengeteg veszély és félelem érte, de közben valahogy szüksége is van rá. Nem ismeri őt régebb óta mint a csapat többi tagját, ám talán a csillag mágiája miatt, de közelebb érzi őt magához. Annyira közel, hogy az vetekszik azzal, ami Taitoshoz fűzi. Egy ilyen személyt maga mellett tudni pedig önző módon jól esik most a sok többé-kevésbé idegen között. Főleg ilyen időkben, mikor Ezias az eljövendő napot még nehezebbnek jósolja, pedig már a mai is megviselte őket...
Persze Krestvir még mindig Krestvir marad, így érzéseit mindössze egy esetlen mozdulattal fejezné ki, a manó fejére téve a kezét, mintegy bátorító szándékkal... de még ez is elmarad, mikor Ahroius megszólítja Kilencediket.
A kis öreg már beszélt korábban is a manóval, miközben őket segítette, ebben nem volna semmi meglepő. Ám most úgy szól hozzá és olyasmiket mond, mintha nála többet tudna az apró lényről.
Oldalra sandít, Kilencedik arcára, de a manó szót fogad és néma marad, jóllehet eddig is titokzatos volt, ha faggatni próbálta. Nem is próbálkozik most többet kihúzni sem belőle, sem az öregből ezzel kapcsolatban, mert ez a téma most sokadlagos.
Mindössze kezét süllyeszti a zsebébe és tapogatja ki a kis kockát, amit előző este kapott a manótól. A stációkat ugyanis magában értelmezi, s arra a következtetésre jut, hogy Kilencedik fejlődését a nála megjelenő varázslatos tárgyak jelenthetik. Ha pedig így van, akkor most járhat a második szakaszban. Előbb a kések, majd a kocka... Vajon mit tudhat ez a kocka?
Gondolatai hamar más irányba terelődnek, mert a kocka mellett kitapogatja a kavicsokat is, amiket még a tó partján gyűjtött, s ezzel ismét visszakanyarodik a félve került ötletéhez. Amit most már meg is őriz elméjében, próbálja magában megtalálni a bátorságot hozzá, csakhogy nem igazán leli...
Alig marad, ki ne intézne kérdést vendéglátóikhoz, s ők szerencsére nem is maradnak adósaik a válaszokkal.
Míg a két titokzatos férfit hallgatja, borús hangulata nem száll el, hisz a téma sem könnyed, csak még mélyebben rántja be őket a veszélyek ígéretébe. Reszketése azonban csillapodik, és a feje is hűvösebb lesz, illőbb egy mágushoz.
Erősen figyel, de el kell ismerni, az ismereteken túl izgalmat és érdekességet is nyújt az elhangzó beszéd. Kár, hogy nem egy békés, esti rémmese ez, hanem a valóság... Noha a tábortűz hangulata itt is megvan a kandallóban ropogó tűzzel, a bográcsban rotyogó étellel, minek illata egy kis színt visz az arcába, és a gőzölgő teával, ami épp csak elkészült...
Körülnéz társain, de végül nem várja, hogy mozduljanak, maga vállalkozik a szolgálatra.
Ahogy föláll, megérzi, hogy sajog a fájós térde, pedig eddig elkerülte figyelmét. Nyilván az izgalom miatt...
Tölt a csuprokba mindenkinek az italból és csendesen szétosztja. Végül magának is vesz és visszaül korábbi helyére. Nem iszik még és Kilencediknek sem kínálja, forró ahhoz a tea. Kezeit melegíti és a gőzt lélegzi be, egy kis vigaszt keresve a sötétségben. S ha már sötétség... A varázslatát is oszlatja, így marad a tűz és a gyertyák fénye. Most már képes elviselni és jobb ez így, hogy felkészülten vált meg a világosságtól, mintha hirtelen szűnt volna meg, a hatóidő lejártával.
Elhangzik sok meglepő dolog is, a két férfi rendkívül jól tájékozott, ahhoz képest, hogy hol élnek. Persze, Abogr barátairól (?) lévén szó, ez talán érthető. Felfogni ugyan nehéz, mert ahogy a torony mestere is egészen más szinten van, mint egy egyszerű ember, vélhetően vendéglátóik sem maradnak el sokban tőle. Különleges történet lehet az övék, hogy miként lettek ők Az Őrzők.
A legvégén mégsem erről faggatja őket...
Nem áll fel az ételből szedni, meghagyja az elsőbbséget másnak, a beszélgetés most jobban leköti, s mivel vendéglátóik a jelek szerint elmondtak mindent, amit akartak, most bátorkodik kérdezni.*
- Kik azok az ők? Kik jönnek át? És mi volna az az utolsó láncszem, amivel sikerrel járhatunk? Hogyan zárhatjuk be azt a rést?... - *Ez az, ami a legjobban érdekli, annyira, hogy még tekintetét is a két férfin tartja, a választ várva feszülten. Úgy hiszi, ezen múlik minden...*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Figyeli még egy ideig az ajtót, de végül az öreg szavai és kuncogós nyugalma meggyőzik róla, hogy biztonságban vannak. Mágiát, vagy egyéb védelmet sejt a dologban, már csak abból következtetve, hogy a jelek szerint nem átmeneti menedék ez, hanem egy otthon, ami pedig még mindig nincs feldúlva a körülmények dacára...
Kezét leengedi, majd rövidesen Alyo mellé érkezik, Carsaadival együtt.
Hihetetlenül megkönnyebbül, miután meggyőződött róla, hogy a nő lélegzik és életben van. Anélkül, hogy észrevenné, még néhány halk, szaggatott, zokogásszerű sóhaj is fölszakad belőle, miközben köpenye nagyjából tiszta belső felével óvatosan igyekszik megtisztítani a nő arcát.
Elsősorban Kagan utasítására vannak itt, de a hadúr tőle szerzett tudomást az itteni helyzetről és az istenek játszadozásai mellett az ő unszolásának is volt benne szerepe, hogy végül úgy döntött, csapatot küld az itteni helyzet felderítésére. Ekképpen pedig érez magában egyfajta felelősséget ez iránt a csapat iránt. Na meg ott van a bűntudat is... A gondolat miatt, amit már jó ideje félve kerülget, pedig ha nem volna gyáva, talán nem is kellett volna veszélybe sodornia senkit.
Ezért hullik le róla akkora teher most, hogy látja, nem kell felelnie az íjásznő kihunyt életéért.
Carsaadi felvetésére a fejét rázza, de addig már nem jut el, hogy szavakkal fejezze ki véleményét, mert egyik vendéglátójuk megelőzi, s ez összecseng azzal, amit ő gondolt. Ha a tündér kap rongyot, rá bízza Alyo tisztogatását, maga pedig leül a közelben és Kilencediknek szentel egy kis figyelmet.
Bizonyos szinten bánja, hogy magával hozta a manót, hiszen rengeteg veszély és félelem érte, de közben valahogy szüksége is van rá. Nem ismeri őt régebb óta mint a csapat többi tagját, ám talán a csillag mágiája miatt, de közelebb érzi őt magához. Annyira közel, hogy az vetekszik azzal, ami Taitoshoz fűzi. Egy ilyen személyt maga mellett tudni pedig önző módon jól esik most a sok többé-kevésbé idegen között. Főleg ilyen időkben, mikor Ezias az eljövendő napot még nehezebbnek jósolja, pedig már a mai is megviselte őket...
Persze Krestvir még mindig Krestvir marad, így érzéseit mindössze egy esetlen mozdulattal fejezné ki, a manó fejére téve a kezét, mintegy bátorító szándékkal... de még ez is elmarad, mikor Ahroius megszólítja Kilencediket.
A kis öreg már beszélt korábban is a manóval, miközben őket segítette, ebben nem volna semmi meglepő. Ám most úgy szól hozzá és olyasmiket mond, mintha nála többet tudna az apró lényről.
Oldalra sandít, Kilencedik arcára, de a manó szót fogad és néma marad, jóllehet eddig is titokzatos volt, ha faggatni próbálta. Nem is próbálkozik most többet kihúzni sem belőle, sem az öregből ezzel kapcsolatban, mert ez a téma most sokadlagos.
Mindössze kezét süllyeszti a zsebébe és tapogatja ki a kis kockát, amit előző este kapott a manótól. A stációkat ugyanis magában értelmezi, s arra a következtetésre jut, hogy Kilencedik fejlődését a nála megjelenő varázslatos tárgyak jelenthetik. Ha pedig így van, akkor most járhat a második szakaszban. Előbb a kések, majd a kocka... Vajon mit tudhat ez a kocka?
Gondolatai hamar más irányba terelődnek, mert a kocka mellett kitapogatja a kavicsokat is, amiket még a tó partján gyűjtött, s ezzel ismét visszakanyarodik a félve került ötletéhez. Amit most már meg is őriz elméjében, próbálja magában megtalálni a bátorságot hozzá, csakhogy nem igazán leli...
Alig marad, ki ne intézne kérdést vendéglátóikhoz, s ők szerencsére nem is maradnak adósaik a válaszokkal.
Míg a két titokzatos férfit hallgatja, borús hangulata nem száll el, hisz a téma sem könnyed, csak még mélyebben rántja be őket a veszélyek ígéretébe. Reszketése azonban csillapodik, és a feje is hűvösebb lesz, illőbb egy mágushoz.
Erősen figyel, de el kell ismerni, az ismereteken túl izgalmat és érdekességet is nyújt az elhangzó beszéd. Kár, hogy nem egy békés, esti rémmese ez, hanem a valóság... Noha a tábortűz hangulata itt is megvan a kandallóban ropogó tűzzel, a bográcsban rotyogó étellel, minek illata egy kis színt visz az arcába, és a gőzölgő teával, ami épp csak elkészült...
Körülnéz társain, de végül nem várja, hogy mozduljanak, maga vállalkozik a szolgálatra.
Ahogy föláll, megérzi, hogy sajog a fájós térde, pedig eddig elkerülte figyelmét. Nyilván az izgalom miatt...
Tölt a csuprokba mindenkinek az italból és csendesen szétosztja. Végül magának is vesz és visszaül korábbi helyére. Nem iszik még és Kilencediknek sem kínálja, forró ahhoz a tea. Kezeit melegíti és a gőzt lélegzi be, egy kis vigaszt keresve a sötétségben. S ha már sötétség... A varázslatát is oszlatja, így marad a tűz és a gyertyák fénye. Most már képes elviselni és jobb ez így, hogy felkészülten vált meg a világosságtól, mintha hirtelen szűnt volna meg, a hatóidő lejártával.
Elhangzik sok meglepő dolog is, a két férfi rendkívül jól tájékozott, ahhoz képest, hogy hol élnek. Persze, Abogr barátairól (?) lévén szó, ez talán érthető. Felfogni ugyan nehéz, mert ahogy a torony mestere is egészen más szinten van, mint egy egyszerű ember, vélhetően vendéglátóik sem maradnak el sokban tőle. Különleges történet lehet az övék, hogy miként lettek ők Az Őrzők.
A legvégén mégsem erről faggatja őket...
Nem áll fel az ételből szedni, meghagyja az elsőbbséget másnak, a beszélgetés most jobban leköti, s mivel vendéglátóik a jelek szerint elmondtak mindent, amit akartak, most bátorkodik kérdezni.*
- Kik azok az ők? Kik jönnek át? És mi volna az az utolsó láncszem, amivel sikerrel járhatunk? Hogyan zárhatjuk be azt a rést?... - *Ez az, ami a legjobban érdekli, annyira, hogy még tekintetét is a két férfin tartja, a választ várva feszülten. Úgy hiszi, ezen múlik minden...*
1261. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-10 21:16:27
Üzenet elküldve: 2020-05-10 21:16:27
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
//Roshnek vs Isqeha//
*A Roshnek alkarját érő vágás biztosítja felőle, hogy a fegyver nem szemfényvesztés. Talán a korábbi sérülés miatt lehet, de ezúttal is megelőzi ellenfele, így Isqeháé az első támadás joga. Az ork vérszomjas harcba kezdene, hogy ne érezzen fájdalmat, fáradtságot, így a bal karjából lüktető kínt is, de valamiért nem sikerül elérnie az ezt elősegítő állapotot, különös ereje most úgy tűnik, cserbenhagyja.
Isqeha kardja lesújt, de ezúttal a fényből font acélt eltéríti az ork szablyája és Roshnek visszatámad, pengéje ellenfele nyaka felé repül. Megkerüli Isqeha védekezését és végigszánt a nyakán oldalt, fájdalmas és vérző sebet hagyva maga után, amikor Isqeha kipattintja tőrét és egy szúrással indít hasonló területre, mint korábban az ork. De a sérülése és a fájdalom őt is hátráltatja, ezt tisztán érzi. Ám a tőrrel leadott támadás is elvásik Roshnek védekezésén. A sérülések területén kiegyenlítődik a helyzet.*
//Ordonok vs Xangjao//
*Ordonoknak valóban nem sikerül a második lövés, ami egy új élmény, de nem tudja, mi okozhatta. Látja, ahogy a kutyáját félresöpri egy ütéssel a vénnek látszó férfi, aki nem úgy mozog, ahogy az öregek szoktak. Az ork fegyvert ránt, félredobva az íját, hogy azzal fogadhassa Xangjao támadását, de gyorsabbnak bizonyul, így az első támadás joga az övé.
Xangajo úgy tűnik, pusztakézzel is sikeresen veszi fel a harcot az ork ellen, nem testtel vagy acéllal, egy sikeres mozdulattal kerüli el a pengét és Ordonok feje felé lendül az ökle. De az ütés elkerüli az ork arcát. Egyiküknek sem sikerül találatot bevinnie. Xangjao szavakkal is igyekszik rávenni ellenfelét a továbbállásra, de ki tudja, hallgatnak-e az orkok a jó szóra.
Ordonok kutyája egyelőre még nem szedte össze magát eléggé ahhoz, hogy támadjon, de hamarosan újra képes lesz segíteni a gazdáját.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
//Roshnek vs Isqeha//
*A Roshnek alkarját érő vágás biztosítja felőle, hogy a fegyver nem szemfényvesztés. Talán a korábbi sérülés miatt lehet, de ezúttal is megelőzi ellenfele, így Isqeháé az első támadás joga. Az ork vérszomjas harcba kezdene, hogy ne érezzen fájdalmat, fáradtságot, így a bal karjából lüktető kínt is, de valamiért nem sikerül elérnie az ezt elősegítő állapotot, különös ereje most úgy tűnik, cserbenhagyja.
Isqeha kardja lesújt, de ezúttal a fényből font acélt eltéríti az ork szablyája és Roshnek visszatámad, pengéje ellenfele nyaka felé repül. Megkerüli Isqeha védekezését és végigszánt a nyakán oldalt, fájdalmas és vérző sebet hagyva maga után, amikor Isqeha kipattintja tőrét és egy szúrással indít hasonló területre, mint korábban az ork. De a sérülése és a fájdalom őt is hátráltatja, ezt tisztán érzi. Ám a tőrrel leadott támadás is elvásik Roshnek védekezésén. A sérülések területén kiegyenlítődik a helyzet.*
//Ordonok vs Xangjao//
*Ordonoknak valóban nem sikerül a második lövés, ami egy új élmény, de nem tudja, mi okozhatta. Látja, ahogy a kutyáját félresöpri egy ütéssel a vénnek látszó férfi, aki nem úgy mozog, ahogy az öregek szoktak. Az ork fegyvert ránt, félredobva az íját, hogy azzal fogadhassa Xangjao támadását, de gyorsabbnak bizonyul, így az első támadás joga az övé.
Xangajo úgy tűnik, pusztakézzel is sikeresen veszi fel a harcot az ork ellen, nem testtel vagy acéllal, egy sikeres mozdulattal kerüli el a pengét és Ordonok feje felé lendül az ökle. De az ütés elkerüli az ork arcát. Egyiküknek sem sikerül találatot bevinnie. Xangjao szavakkal is igyekszik rávenni ellenfelét a továbbállásra, de ki tudja, hallgatnak-e az orkok a jó szóra.
Ordonok kutyája egyelőre még nem szedte össze magát eléggé ahhoz, hogy támadjon, de hamarosan újra képes lesz segíteni a gazdáját.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1877-1896