Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 63 (1241. - 1260. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1260. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-21 18:13:14
Üzenet elküldve: 2025-12-21 18:13:14
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Frandr'd terve bár beválik, nem hoz olyan osztatlan sikert mint amekkorát várt. A vezér kezében Frandr'd kardja előreszúr. A penge nem talál fogást a páncélján: oldalirányban csúszik el a lemezeken, szikrák pattannak szét, fém csikorog a fém ellen. A hegye azonban két lemez közé akad. Nem mélyen, nem is sebezi meg a harcost, viszont kaphat egy újabb ízelítőt az ork vezér irdatlan erejéből, ugyanis ennyi is elégnek bizonyul, hogy némileg kibillentse a harcost az egyensúlyából és ez befolyásolja a következő támadását is. A buzogánycsapás ezért nem tisztán érkezik: alámegy, és csak a vezér vállvértjét találja el, tompa, mély csattanással.
A reakció azonnali. A vezér felüvölt, fájdalomtól és dühtől egyszerre. Úgy tűnik a fegyvercsere szerencsésnek bizonyult ugyanis a vezér buzogánya már jóval effektívebb páncél ellen, mint a harcos kardja. Frandr'dnek viszont nincs ideje élvezni a pillanatot. A kard kicsúszik a vezér kezéből, és újra a földön koppan. A következő mozdulat már puszta erő: az ork elengedi a fegyvert, és kézzel ront rá, hogy megragadja, letaszítsa, a földre vigye. A távolság eltűnik. Hacsak Frandr'd ki nem eszel valamit gyorsan, ez a párbaj hamar ökölharccá válhat.*
*Thara támadása pontosan úgy sikerül, ahogy eltervezte. Mesterkardja egyetlen, tiszta ívben mozdul. Az ork nyaka nem állítja meg, de még csak nem is lassítja a vágást. A fej végleg elválik a testtől, ami ez után még egy bizonytalan lépést tesz, majd összerogy, miközben a kobakja lustán gurul odébb, majd beragad az iszamós földbe.
Akár egy újabb darab is lehetne a mélységi trófeagyűjteményébe, ha lenne most idő ilyesmivel foglalkozni. Hragar felé indul. A nő megérkezése döntőnek bizonyul, hátulról éri el kiszemelt célpontját, és az ork a következő pillanatban holtan rogy össze.
Ez a mozdulat kettős hatással jár a nagydarab harcos számára, ugyanis az egyik ork elugrik Hragar mellől s a mélységire ront. A zöldbőrű alacsonyabb, csontosabb alkatú, a páncélja hiányos, a vállán szakadt bőr, a karján régi hegek. Rövid nyelű fejszét tart, a pengéje csorbult, de gyors. Egy szisszenéssel lendül meg, oldalról támad, fejszéje lapos ívben érkezik.*
*Natukoya szavai nem érik el a céljukat. Rokhar meg sem mozdul. A csuklya alól kivillanó szempárban nem enyhülés, hanem fokozódó harag ég. Ujjai még erősebben szorulnak a kés markolatára, az éle vértől sötét.*
- Ha segíteni akarsz a társaidon, te nyamvadt óriás, akkor húzd vissza nagy segged az orkok közé, és halj úgy, ahogy éltél! *Veti oda ridegen.* - Már így is többet kaptatok, mint amennyit érdemeltetek... Erről a szekérről pedig csak a főnök engedélyével viszel el bármit is!
*Hangja meglehetőst fenyegető. Nem igényel különösebb emberismeretet látni, hogy ha kell akkor meg is öli az óriást. A csata zaja körülöttük tovább tombol, de kettejük között a tér megfeszül. Itt most dönteni kéne.*
*Frandr'd terve bár beválik, nem hoz olyan osztatlan sikert mint amekkorát várt. A vezér kezében Frandr'd kardja előreszúr. A penge nem talál fogást a páncélján: oldalirányban csúszik el a lemezeken, szikrák pattannak szét, fém csikorog a fém ellen. A hegye azonban két lemez közé akad. Nem mélyen, nem is sebezi meg a harcost, viszont kaphat egy újabb ízelítőt az ork vezér irdatlan erejéből, ugyanis ennyi is elégnek bizonyul, hogy némileg kibillentse a harcost az egyensúlyából és ez befolyásolja a következő támadását is. A buzogánycsapás ezért nem tisztán érkezik: alámegy, és csak a vezér vállvértjét találja el, tompa, mély csattanással.
A reakció azonnali. A vezér felüvölt, fájdalomtól és dühtől egyszerre. Úgy tűnik a fegyvercsere szerencsésnek bizonyult ugyanis a vezér buzogánya már jóval effektívebb páncél ellen, mint a harcos kardja. Frandr'dnek viszont nincs ideje élvezni a pillanatot. A kard kicsúszik a vezér kezéből, és újra a földön koppan. A következő mozdulat már puszta erő: az ork elengedi a fegyvert, és kézzel ront rá, hogy megragadja, letaszítsa, a földre vigye. A távolság eltűnik. Hacsak Frandr'd ki nem eszel valamit gyorsan, ez a párbaj hamar ökölharccá válhat.*
*Thara támadása pontosan úgy sikerül, ahogy eltervezte. Mesterkardja egyetlen, tiszta ívben mozdul. Az ork nyaka nem állítja meg, de még csak nem is lassítja a vágást. A fej végleg elválik a testtől, ami ez után még egy bizonytalan lépést tesz, majd összerogy, miközben a kobakja lustán gurul odébb, majd beragad az iszamós földbe.
Akár egy újabb darab is lehetne a mélységi trófeagyűjteményébe, ha lenne most idő ilyesmivel foglalkozni. Hragar felé indul. A nő megérkezése döntőnek bizonyul, hátulról éri el kiszemelt célpontját, és az ork a következő pillanatban holtan rogy össze.
Ez a mozdulat kettős hatással jár a nagydarab harcos számára, ugyanis az egyik ork elugrik Hragar mellől s a mélységire ront. A zöldbőrű alacsonyabb, csontosabb alkatú, a páncélja hiányos, a vállán szakadt bőr, a karján régi hegek. Rövid nyelű fejszét tart, a pengéje csorbult, de gyors. Egy szisszenéssel lendül meg, oldalról támad, fejszéje lapos ívben érkezik.*
*Natukoya szavai nem érik el a céljukat. Rokhar meg sem mozdul. A csuklya alól kivillanó szempárban nem enyhülés, hanem fokozódó harag ég. Ujjai még erősebben szorulnak a kés markolatára, az éle vértől sötét.*
- Ha segíteni akarsz a társaidon, te nyamvadt óriás, akkor húzd vissza nagy segged az orkok közé, és halj úgy, ahogy éltél! *Veti oda ridegen.* - Már így is többet kaptatok, mint amennyit érdemeltetek... Erről a szekérről pedig csak a főnök engedélyével viszel el bármit is!
*Hangja meglehetőst fenyegető. Nem igényel különösebb emberismeretet látni, hogy ha kell akkor meg is öli az óriást. A csata zaja körülöttük tovább tombol, de kettejük között a tér megfeszül. Itt most dönteni kéne.*
1259. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-21 04:11:00
Üzenet elküldve: 2025-12-21 04:11:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Natukoya sikeresen kitér a repülő pajzs elől, ami eleve egy roppant félelmetes veszedelemnek tűnt, az pedig csak a ráadás hogy lángolt is mellé. De ahogy ezen túl van, rögtön újabb csapás éri, társuk ugyanis ott fekszik a földön egy warggal betakarózva, s aligha a jó meleg bundája miatt. Csak egy másodpercet szán rá, elvégre mégiscsak hatalmas ütközet zajlik, elmotyog valamit az orra alatt majd folytatja útját a kocsi felé, mikor is az a tenyérbemászó hosszúéletű áll elébe.*
-A dolgomra kisfiú, és neked is azt ajánlom. Nézz már szét , ez egy kibaszott mészárszék! Miért nem lősz ki néhány csicsás nyilat amit a fajtád úgy szeret, én meg megnézem hátha akad még abból a robbanó löttyből, hogy ne vesszünk mind ide!
*Azt hallhatja Rokhar a mester hangján, hogy nem igazán próbálja fenyegetni, vagy becsapni, netán trükközni vele, egyszerűen csak mintha elmondaná a tényeket. Persze szeme megakad a kezében szorongatott késen, és kezd elfogyni a türelme, főleg a helyzetre való tekintettel.*
-Vagy most akarsz leszúrni a korábbi miatt? Essünk túl rajta fiacskám, de ne rabold az időmet, a társaim éppen haldokolnak, és ha van itt bármi ami segíthet én megszerzem.
*Igyekszik keményen a másik szemébe nézni, hogy amaz lássa a mester eltökéltségét. Kettős érzése van, egyrészt reméli, hogy belátó lesz és hagyja hogy megnézze a szekeret hasznos holmik után, másrészt viszont igazán szeretné pofán gyűrni ezt a titokzatoskodó zsoldosbetyárt.*
*Natukoya sikeresen kitér a repülő pajzs elől, ami eleve egy roppant félelmetes veszedelemnek tűnt, az pedig csak a ráadás hogy lángolt is mellé. De ahogy ezen túl van, rögtön újabb csapás éri, társuk ugyanis ott fekszik a földön egy warggal betakarózva, s aligha a jó meleg bundája miatt. Csak egy másodpercet szán rá, elvégre mégiscsak hatalmas ütközet zajlik, elmotyog valamit az orra alatt majd folytatja útját a kocsi felé, mikor is az a tenyérbemászó hosszúéletű áll elébe.*
-A dolgomra kisfiú, és neked is azt ajánlom. Nézz már szét , ez egy kibaszott mészárszék! Miért nem lősz ki néhány csicsás nyilat amit a fajtád úgy szeret, én meg megnézem hátha akad még abból a robbanó löttyből, hogy ne vesszünk mind ide!
*Azt hallhatja Rokhar a mester hangján, hogy nem igazán próbálja fenyegetni, vagy becsapni, netán trükközni vele, egyszerűen csak mintha elmondaná a tényeket. Persze szeme megakad a kezében szorongatott késen, és kezd elfogyni a türelme, főleg a helyzetre való tekintettel.*
-Vagy most akarsz leszúrni a korábbi miatt? Essünk túl rajta fiacskám, de ne rabold az időmet, a társaim éppen haldokolnak, és ha van itt bármi ami segíthet én megszerzem.
*Igyekszik keményen a másik szemébe nézni, hogy amaz lássa a mester eltökéltségét. Kettős érzése van, egyrészt reméli, hogy belátó lesz és hagyja hogy megnézze a szekeret hasznos holmik után, másrészt viszont igazán szeretné pofán gyűrni ezt a titokzatoskodó zsoldosbetyárt.*
1258. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-20 06:29:11
Üzenet elküldve: 2025-12-20 06:29:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Thara terve félig-meddig beválik. A lényeg, hogy sikerül a ritmusából kilendíteni az orkot. Az ork nehéz fegyverzete és a sár együttese nyit meg előtte egy olyan utat amit bolond lenne kihagyni. Ezért nem is teszi. Azonnal a támadásba lendül, kihasználva az ork védelmén megnyílt rést. Az ellenfele nyaka felé célozza támadását. Első célja, hogy elválassza az ork fejét a testétől, de már egy mély vágásnak is örülne, ahonnan az orknak már csak másodpercei lennének a végső álomig. Ha sikeres a támadás, lehetősége van körülnézni. Egyikük már elesett, de a többiek még állják a sarat. A legnehezebb dolga Hragarnak van. A másik zsoldos is szenved ellenfelével. Ha sikerült legyűrnie ellenfelét, akkor Hragar felé veszi az irányt. Azt támadná, aki oldalról szorongatja Hragart. Azt az ellenfelet nagyjából hátba tudná támadni, vagy oldalba. A lényeg, hogy meglepetésként érje, hogy sok esélye se legyen a védekezésre, vagy ha mégis, akkor lépéshátrányba kerüljön, így tehermentesítve Hragart.*
*Thara terve félig-meddig beválik. A lényeg, hogy sikerül a ritmusából kilendíteni az orkot. Az ork nehéz fegyverzete és a sár együttese nyit meg előtte egy olyan utat amit bolond lenne kihagyni. Ezért nem is teszi. Azonnal a támadásba lendül, kihasználva az ork védelmén megnyílt rést. Az ellenfele nyaka felé célozza támadását. Első célja, hogy elválassza az ork fejét a testétől, de már egy mély vágásnak is örülne, ahonnan az orknak már csak másodpercei lennének a végső álomig. Ha sikeres a támadás, lehetősége van körülnézni. Egyikük már elesett, de a többiek még állják a sarat. A legnehezebb dolga Hragarnak van. A másik zsoldos is szenved ellenfelével. Ha sikerült legyűrnie ellenfelét, akkor Hragar felé veszi az irányt. Azt támadná, aki oldalról szorongatja Hragart. Azt az ellenfelet nagyjából hátba tudná támadni, vagy oldalba. A lényeg, hogy meglepetésként érje, hogy sok esélye se legyen a védekezésre, vagy ha mégis, akkor lépéshátrányba kerüljön, így tehermentesítve Hragart.*
1257. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-18 23:30:31
Üzenet elküldve: 2025-12-18 23:30:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Ha lenne ideje, Frandr most átkozná magát; olyan csatát kezdett, amiből nincs kiút. Csak az maradt, hogy öljenek, amíg meg nem halnak egy céltalan csatában, a semmi közepén. Talán emiatt olyan keserű a harc levegője. Ám ahogy hallja az ork vezér szavait, megvetése méltóbb célpontot talál.
Egy vezető, akitől népe nem kap mást, mint értelmetlen, üres halált. Kevés dolog van a világon, amit jobban utálna ennél; tudja, hisz ebben rejlik legmélyebb szégyene. A vele szemben vigyorgó zöldbőrű csapdába vezette klánja harcosait, feláldozta őket háborújában a világ ellen.
Hirtelen élesen felnevet, és ahogy korábbi szavaiból, úgy ebből is ki lehet venni megvetését.*
- És bazdmeg, hallgattatok rá? Tényleg csak ennyit ér a népetek? Ahol mi építünk, ti romboltok, mint egy gyerek, aki szülei figyelmét követeli.
*Nem vár választ, támad, ám pajzsa is, buzogánya is csak a levegőt szelik, és már jön is a válaszcsapás... a mellkasa felé? Nem áll meg gondolkodni, hogy az ork mégis mire számít, mert ő maga pontosan tudja: nincs veszélyben a szúrástól. Kardja nem a legjobb minőségű acél, nem páncéltörő fegyver, és alakja még a sodronyon sem vinné keresztül, nemhogy egy mágiával kovácsolt lemezvérten.
Balra-előre lép úgy, hogy a szúrás oldalirányban vásson el mellvértjén; lépésével egyidőben lendül buzogánya is, egyenesen az ork védtelen arca felé. Célja az, hogy az ork - ki, ha tényleg a páncélján akart áttörni támadásával, most remélhetőleg egy kritikus pillanatig saját lendülete ellen küzd - ne tudjon védekezni a csapás ellen.
Amennyiben sikeresen betalál a buzogányfej, úgy a becsapódás erejében Frandr lépése is benne van; látni, hogy mihamarább véget akar vetni ennek a párbajnak.*
*Ha lenne ideje, Frandr most átkozná magát; olyan csatát kezdett, amiből nincs kiút. Csak az maradt, hogy öljenek, amíg meg nem halnak egy céltalan csatában, a semmi közepén. Talán emiatt olyan keserű a harc levegője. Ám ahogy hallja az ork vezér szavait, megvetése méltóbb célpontot talál.
Egy vezető, akitől népe nem kap mást, mint értelmetlen, üres halált. Kevés dolog van a világon, amit jobban utálna ennél; tudja, hisz ebben rejlik legmélyebb szégyene. A vele szemben vigyorgó zöldbőrű csapdába vezette klánja harcosait, feláldozta őket háborújában a világ ellen.
Hirtelen élesen felnevet, és ahogy korábbi szavaiból, úgy ebből is ki lehet venni megvetését.*
- És bazdmeg, hallgattatok rá? Tényleg csak ennyit ér a népetek? Ahol mi építünk, ti romboltok, mint egy gyerek, aki szülei figyelmét követeli.
*Nem vár választ, támad, ám pajzsa is, buzogánya is csak a levegőt szelik, és már jön is a válaszcsapás... a mellkasa felé? Nem áll meg gondolkodni, hogy az ork mégis mire számít, mert ő maga pontosan tudja: nincs veszélyben a szúrástól. Kardja nem a legjobb minőségű acél, nem páncéltörő fegyver, és alakja még a sodronyon sem vinné keresztül, nemhogy egy mágiával kovácsolt lemezvérten.
Balra-előre lép úgy, hogy a szúrás oldalirányban vásson el mellvértjén; lépésével egyidőben lendül buzogánya is, egyenesen az ork védtelen arca felé. Célja az, hogy az ork - ki, ha tényleg a páncélján akart áttörni támadásával, most remélhetőleg egy kritikus pillanatig saját lendülete ellen küzd - ne tudjon védekezni a csapás ellen.
Amennyiben sikeresen betalál a buzogányfej, úgy a becsapódás erejében Frandr lépése is benne van; látni, hogy mihamarább véget akar vetni ennek a párbajnak.*
1256. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-18 20:41:32
Üzenet elküldve: 2025-12-18 20:41:32
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Az ork vezér köp egyet Frandr'd szavai után. A nyál sötét csíkot húz a földön, mielőtt eltűnik a sárban. A vigyor cserébe nem tűnik el az arcáról, sőt, szélesebbre nyílik, ahogy széttárja karjait, mintha az egész öldöklést magához ölelné.*
- Ha mi el is vérzünk ma, nemsokára ti is követtek majd bennünket.
*A hangja mély, rekedt, és nem sürget. Inkább kijelent. Aztán felmordul, és a morgás lassan kuncogásba fordul.*
- A kürt szólott. És azt mondta: halál rátok, elfajzatokra!
*Frandr'd észreveszi, amit a vigyor mögött nehezebb lenne elsőre meglátni. A vezérnek nem tetszik a helyzet. A csapda túl jól zárult. Nincs hátrálás, nincs újrarendeződés. Innen nincs kiút. Csak az, amit maga előtt lát. És pontosan ettől veszélyesebb most, mint korábban. A sarokba szorított vad nem mérlegel. Csak öl.
A csata még mindig tart körülöttük, de a párbaj ritmusa más. A zaj tompul, mintha a világ kissé hátrébb lépett volna. A fémcsattanások, kiáltások, hörgések ott vannak, de nem nyomulnak közéjük. Itt minden mozdulat külön súlyt kap.
Frandr'd nem vár csodát. Pajzsával kezdi a támadást, s nem sokkal később a buzogány is lendül már, de a vezér nem várja tétlenül, hogy akár csak egyik csapás is célt érjen. Egy rövid, nyers lépés oldalra, nem szép, nem elegáns, de épp elégnek bizonyul. A pajzs a levegőt találja csupán, a buzogány súlya pedig ott csapódik le, ahol az ork már nincs.
A vezér törzse hátrahajlik, a feje elfordul, a csapás elmegy felette. Közel van. Túl közel. Frandr'd szinte érzi az ork leheletét, a vas és izzadtság szagát.
A következő pillanatban az ork visszatámad. Nem habozik, nem méri fel. Kardja előreszúr, alulról, egyenes vonalban, a harcos közepe felé. Közben ordít, nem közös nyelven, nem is olyat, amit a harcos valaha hallott volna. Valamiféle csatakiáltás. Elvégre a többi ork pillanatokkal később szintén ezt visszhangozza.*
*Thara oldalán a helyzet feszesebbé válik. Az ork fejszéje újra lesújt, tompa ívben, vállból indítva. Thara hárítja az ütést, a fém csattan, a karja beleremeg, de mélységi állja a sarat. Vissza is támad, nem túl becsületes, de mélységihez illő módon azonban ez a manőver korántsem annyira sikeres, mint a Mesteré korábbról, ugyanis némileg célt téveszt és az ork csípőjét találja el, mindenesetre hatásosnak bizonyul. A zöldbőrű egy fél lépést botlik a sárban, pajzsa lejjebb csúszik, a fejsze súlya elhúzza az oldalát. Csak egy lélegzetnyi időre, de rés nyílik rajta. Egyetlen tiszta lehetőség. Nem marad nyitva sokáig. Ha a mélységi él a lehetőséggel, egyetlen jól irányzott csapással könnyen az ork életét veheti.
Hogy él-e a lehetőséggel vagy sem, az csakis rajta áll, mindenesetre, ha oldalra pillant szeme sarkából aggasztó látvány fogadhatja. A lándzsás zsoldos a földön fekszik, a lándzsa kicsúszott a kezéből, a mellkasa alatt sötét folt terjed. Már nem mozdul. Hragart eközben már hárman szorítják, egyikük oldalról, kettő elölről, váltva csapnak rá. A nagy darab férfi még áll, hol fejszéjével, hol pedig alkarvédőjével próbálva hárítani a csapásokat, de minden ütésnél hátrébb szorul egy arasznyit. A rapíros zsoldos külön harcol. Hiába az ügyes mozdulatok, láthatóan nem képes szabadulni ő sem ellenfele szorításából, aki egy hosszú loboncos hajú zöldbőrű, egy kisebb fejszével az egyik és egy recés tőrrel a másik kezében.*
*Natukoya bukfencével könnyedén elkerüli a felé repülő, még mindig lángoló pajzsot. Ahogy talpra áll, rögtön látja, mennyire szerencsés volt a mozdulat. Három ork is vad tekintettel feszül neki a zsoldosok csatasorának, végig az óriás figyelve. Nyilván nem vették jó néven, hogy az megzavarta a vezérük párbaját. A mester egyetlen szerencséje, hogy a csatasorban általa hagyott űrt, a zsoldosok hamar összezárták, ám ez is csak annak köszönhető, hogy a zöldbőrűek jobban fogyatkoznak, mint hőseink.
A mester a szó szerint emberfeletti magasságából meglehetőst átlátja a helyzetet. A kompánia szedett-vedettnek tűnik, de harcolni azt tudnak. Mocskosul. Azonban az orkok sem adják könnyen magukat. Elvégre tisztában vannak vele, hogy itt bizony vagy győznek, vagy meghalnak. Nincs visszaút. Viszont a mester még valamit észrevehet, ha elég alaposan néz körbe. Az egyik warg teteme alatt egy ismerős arcot vélhet felfedezni. Bajtársuk Raymond az. Arca fehér. Tekintete üveges. Nem kell felcsernek lenni, hogy levonja az egyértelmű következtetést. Halott.
Amikor a mester a megrakott szekér felé indul, az útja hirtelen elzárul. Rokhar lép elé. Szinte a semmiből bukkan fel az alacsony elffajzat. Kezében véres kés, a tekintete éles, egyenesen fenyegető.*
- Hová-hová, nagyfiú?
*Kérdezi az elf gúnyosan, szinte mit sem törődve a közelükben zajló csatával.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.18 20:42:14
*Az ork vezér köp egyet Frandr'd szavai után. A nyál sötét csíkot húz a földön, mielőtt eltűnik a sárban. A vigyor cserébe nem tűnik el az arcáról, sőt, szélesebbre nyílik, ahogy széttárja karjait, mintha az egész öldöklést magához ölelné.*
- Ha mi el is vérzünk ma, nemsokára ti is követtek majd bennünket.
*A hangja mély, rekedt, és nem sürget. Inkább kijelent. Aztán felmordul, és a morgás lassan kuncogásba fordul.*
- A kürt szólott. És azt mondta: halál rátok, elfajzatokra!
*Frandr'd észreveszi, amit a vigyor mögött nehezebb lenne elsőre meglátni. A vezérnek nem tetszik a helyzet. A csapda túl jól zárult. Nincs hátrálás, nincs újrarendeződés. Innen nincs kiút. Csak az, amit maga előtt lát. És pontosan ettől veszélyesebb most, mint korábban. A sarokba szorított vad nem mérlegel. Csak öl.
A csata még mindig tart körülöttük, de a párbaj ritmusa más. A zaj tompul, mintha a világ kissé hátrébb lépett volna. A fémcsattanások, kiáltások, hörgések ott vannak, de nem nyomulnak közéjük. Itt minden mozdulat külön súlyt kap.
Frandr'd nem vár csodát. Pajzsával kezdi a támadást, s nem sokkal később a buzogány is lendül már, de a vezér nem várja tétlenül, hogy akár csak egyik csapás is célt érjen. Egy rövid, nyers lépés oldalra, nem szép, nem elegáns, de épp elégnek bizonyul. A pajzs a levegőt találja csupán, a buzogány súlya pedig ott csapódik le, ahol az ork már nincs.
A vezér törzse hátrahajlik, a feje elfordul, a csapás elmegy felette. Közel van. Túl közel. Frandr'd szinte érzi az ork leheletét, a vas és izzadtság szagát.
A következő pillanatban az ork visszatámad. Nem habozik, nem méri fel. Kardja előreszúr, alulról, egyenes vonalban, a harcos közepe felé. Közben ordít, nem közös nyelven, nem is olyat, amit a harcos valaha hallott volna. Valamiféle csatakiáltás. Elvégre a többi ork pillanatokkal később szintén ezt visszhangozza.*
*Thara oldalán a helyzet feszesebbé válik. Az ork fejszéje újra lesújt, tompa ívben, vállból indítva. Thara hárítja az ütést, a fém csattan, a karja beleremeg, de mélységi állja a sarat. Vissza is támad, nem túl becsületes, de mélységihez illő módon azonban ez a manőver korántsem annyira sikeres, mint a Mesteré korábbról, ugyanis némileg célt téveszt és az ork csípőjét találja el, mindenesetre hatásosnak bizonyul. A zöldbőrű egy fél lépést botlik a sárban, pajzsa lejjebb csúszik, a fejsze súlya elhúzza az oldalát. Csak egy lélegzetnyi időre, de rés nyílik rajta. Egyetlen tiszta lehetőség. Nem marad nyitva sokáig. Ha a mélységi él a lehetőséggel, egyetlen jól irányzott csapással könnyen az ork életét veheti.
Hogy él-e a lehetőséggel vagy sem, az csakis rajta áll, mindenesetre, ha oldalra pillant szeme sarkából aggasztó látvány fogadhatja. A lándzsás zsoldos a földön fekszik, a lándzsa kicsúszott a kezéből, a mellkasa alatt sötét folt terjed. Már nem mozdul. Hragart eközben már hárman szorítják, egyikük oldalról, kettő elölről, váltva csapnak rá. A nagy darab férfi még áll, hol fejszéjével, hol pedig alkarvédőjével próbálva hárítani a csapásokat, de minden ütésnél hátrébb szorul egy arasznyit. A rapíros zsoldos külön harcol. Hiába az ügyes mozdulatok, láthatóan nem képes szabadulni ő sem ellenfele szorításából, aki egy hosszú loboncos hajú zöldbőrű, egy kisebb fejszével az egyik és egy recés tőrrel a másik kezében.*
*Natukoya bukfencével könnyedén elkerüli a felé repülő, még mindig lángoló pajzsot. Ahogy talpra áll, rögtön látja, mennyire szerencsés volt a mozdulat. Három ork is vad tekintettel feszül neki a zsoldosok csatasorának, végig az óriás figyelve. Nyilván nem vették jó néven, hogy az megzavarta a vezérük párbaját. A mester egyetlen szerencséje, hogy a csatasorban általa hagyott űrt, a zsoldosok hamar összezárták, ám ez is csak annak köszönhető, hogy a zöldbőrűek jobban fogyatkoznak, mint hőseink.
A mester a szó szerint emberfeletti magasságából meglehetőst átlátja a helyzetet. A kompánia szedett-vedettnek tűnik, de harcolni azt tudnak. Mocskosul. Azonban az orkok sem adják könnyen magukat. Elvégre tisztában vannak vele, hogy itt bizony vagy győznek, vagy meghalnak. Nincs visszaút. Viszont a mester még valamit észrevehet, ha elég alaposan néz körbe. Az egyik warg teteme alatt egy ismerős arcot vélhet felfedezni. Bajtársuk Raymond az. Arca fehér. Tekintete üveges. Nem kell felcsernek lenni, hogy levonja az egyértelmű következtetést. Halott.
Amikor a mester a megrakott szekér felé indul, az útja hirtelen elzárul. Rokhar lép elé. Szinte a semmiből bukkan fel az alacsony elffajzat. Kezében véres kés, a tekintete éles, egyenesen fenyegető.*
- Hová-hová, nagyfiú?
*Kérdezi az elf gúnyosan, szinte mit sem törődve a közelükben zajló csatával.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.18 20:42:14
1255. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-17 20:10:02
Üzenet elküldve: 2025-12-17 20:10:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
-Ijjjj!
*Összehúzza a szemöldökét, amint látja hogy a dobása milyen ívet ír le, és hogy merre is fog landolni, illetve hogy hogyan fog landolni. Szegény Frandr'd koma is kap belőle, pedig isten látja a mester lelkét nem oda szánta. Ezen viszont már kár aggodalmaskodni, legalábbis a pajzsát elvesztette az a nagy böhöm ork, ami most felé repül, akár egy nehéz kő, ki tudja hol áll meg, s kit hogyan talál meg? Natukoyát biztosan nem ha rajta múlik, ugyanis hatalmas testével odébb bukfencezik, igyekszik kikerülni a veszedelmet. Ha ez sikerül neki, szétnéz a csatatéren, és látja hogy viszonylag jól állnak az orkok ellen, persze a szó helyzetre vetített értelmében, ugyanis nem kifejezetten jó dolog az életért hadakozni egy rakás békafejűvel. De tartják magukat. Attól fél viszont, hogy ez nem fog így maradni, és mivel jelenleg van egy kis mozgástere az jut eszébe, hogy hátha akad még abból a varázslöttyből a szekéren, csak azok a zsiványok direkt nem adták nekik oda mindet. Ezen felbuzdulva el is indul a szekérhez, hogy alaposan megnézze mit talál ott.*
-Ijjjj!
*Összehúzza a szemöldökét, amint látja hogy a dobása milyen ívet ír le, és hogy merre is fog landolni, illetve hogy hogyan fog landolni. Szegény Frandr'd koma is kap belőle, pedig isten látja a mester lelkét nem oda szánta. Ezen viszont már kár aggodalmaskodni, legalábbis a pajzsát elvesztette az a nagy böhöm ork, ami most felé repül, akár egy nehéz kő, ki tudja hol áll meg, s kit hogyan talál meg? Natukoyát biztosan nem ha rajta múlik, ugyanis hatalmas testével odébb bukfencezik, igyekszik kikerülni a veszedelmet. Ha ez sikerül neki, szétnéz a csatatéren, és látja hogy viszonylag jól állnak az orkok ellen, persze a szó helyzetre vetített értelmében, ugyanis nem kifejezetten jó dolog az életért hadakozni egy rakás békafejűvel. De tartják magukat. Attól fél viszont, hogy ez nem fog így maradni, és mivel jelenleg van egy kis mozgástere az jut eszébe, hogy hátha akad még abból a varázslöttyből a szekéren, csak azok a zsiványok direkt nem adták nekik oda mindet. Ezen felbuzdulva el is indul a szekérhez, hogy alaposan megnézze mit talál ott.*
1254. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-15 16:58:44
Üzenet elküldve: 2025-12-15 16:58:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Hragar első csapását siker koronázza. Thara mosollyal nyugtázza a látottakat, még mielőtt ő maga is támadásba lendülne. Csapása célt ér, de az ork pajzzsal védekezett, azt meg kardja nem képes átütni. Talán ha Thara erősebb lenne, vagy a buzogánnyal ütött volna. Csapása nem ért el semmit, viszont a küzdelmet elkezdte. Erre számítani lehet a párviadal során. Figyelve ellenfele mozdulataira kardjával azonnal védekezik. Ahogy kardja csattan a pajzson, rögtön vissza is húzza, egyenesen a fejsze útjába. Közben ha sikeresen védi a támadást és fel tudj tartani az ork fegyvert tartó karját, akkor lábát is bevonja az ütközetbe. Ha az ork nem védi ágyékát semmi páncél, akkor arra célozza a rúgást, máskülönben inkább a térd felé céloz remélve, hogy ki tudja zökkenteni, vagy le tudja gyengíteni az ellenfelét, hogy egy egyenletes vágással tudja egy jobb világra küldeni az ellenfelét.*
*Hragar első csapását siker koronázza. Thara mosollyal nyugtázza a látottakat, még mielőtt ő maga is támadásba lendülne. Csapása célt ér, de az ork pajzzsal védekezett, azt meg kardja nem képes átütni. Talán ha Thara erősebb lenne, vagy a buzogánnyal ütött volna. Csapása nem ért el semmit, viszont a küzdelmet elkezdte. Erre számítani lehet a párviadal során. Figyelve ellenfele mozdulataira kardjával azonnal védekezik. Ahogy kardja csattan a pajzson, rögtön vissza is húzza, egyenesen a fejsze útjába. Közben ha sikeresen védi a támadást és fel tudj tartani az ork fegyvert tartó karját, akkor lábát is bevonja az ütközetbe. Ha az ork nem védi ágyékát semmi páncél, akkor arra célozza a rúgást, máskülönben inkább a térd felé céloz remélve, hogy ki tudja zökkenteni, vagy le tudja gyengíteni az ellenfelét, hogy egy egyenletes vágással tudja egy jobb világra küldeni az ellenfelét.*
1253. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-13 16:05:52
Üzenet elküldve: 2025-12-13 16:05:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Csak egy tompa morranás jelzi fájdalmát, ahogy becsapódik combjába a fegyver nyele. Nem volt kellemes, talán felkiáltott volna, ha váratlanul éri, ám felkészült; nem uralkodik el rajta a dolog, nem hátráltatja abban, hogy összemérje erejét az ork vezérével.
Talán nyerne is, de nem csak erőről szól a dolog, és a nagydarab dög láthatólag tapasztalt harcos. Így tehát Frandr hamarosan a földön találja magát, kezében a buzogánnyal, de nem épp előnyös helyzetben.
Ekkor érkezik Natukoya. Beletelik pár értékes töredékmásodpercbe felfogni a figyelmeztetést, ám így sem sikerül időben elkerülnie a lángoló folyadékot. Látja, hogy cserébe az ork elveszíti pajzsát, és egy pillanatra mintha csatakedve is lankadna kissé. Így hát Frandrnek van ideje feltápászkodni, és ha tudja, közben jobbjával valamennyire ki is oltja a nadrágján égő lángokat. Csizmája vastag bőr, amiatt nem aggódik*
- Eljött az orkok ideje.
*Fejével a csata felé biccent.*
- S lám, mily dicső.
*Mély hangja maga a keserű, fáradt gúny. Nem a szavak mestere, ám a harcosokkal, vezetőkkel mindig is szót értett. Sejti hát, hogy valamennyire az ork is átéli, amit ő. Halálhörgések, szagok. Ember, vagy zöldbőrű, mind összeszarja magát, ahogy meghal; vérrel, vassal, izzadtsággal keveredve ez adja meg a csataterek sajátos aromáját.
Nem, nem hinné, hogy ellenfele élvezi, ami itt történik, akárhogy is vigyorog. A pusztán ennyi halál után már az egyik oldal rég visszavonult, vagy megtört volna. Életek, melyek az ork vezérre lettek bízva. A klánja tagjai.
Nem számít a meglepetés erejére, mikor végül támadásba lendül. Pajzsával az ork által felvett kardot célozza, hogy kiüsse azt az útból; ugyanezt a lendületet kihasználva eközben buzogányát az ork feje felé lendíti. Sisakkal, vagy anélkül, ha betalál, kétli, hogy az ellenfele talpon marad. A vezér - és csakis ő - eközben ha figyel, csak egy dolgot hall még a sodronymaszkos sisak irányából.*
- Küzdjünk hát, mi, klánjaink gyilkosai.
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.13 16:15:21
*Csak egy tompa morranás jelzi fájdalmát, ahogy becsapódik combjába a fegyver nyele. Nem volt kellemes, talán felkiáltott volna, ha váratlanul éri, ám felkészült; nem uralkodik el rajta a dolog, nem hátráltatja abban, hogy összemérje erejét az ork vezérével.
Talán nyerne is, de nem csak erőről szól a dolog, és a nagydarab dög láthatólag tapasztalt harcos. Így tehát Frandr hamarosan a földön találja magát, kezében a buzogánnyal, de nem épp előnyös helyzetben.
Ekkor érkezik Natukoya. Beletelik pár értékes töredékmásodpercbe felfogni a figyelmeztetést, ám így sem sikerül időben elkerülnie a lángoló folyadékot. Látja, hogy cserébe az ork elveszíti pajzsát, és egy pillanatra mintha csatakedve is lankadna kissé. Így hát Frandrnek van ideje feltápászkodni, és ha tudja, közben jobbjával valamennyire ki is oltja a nadrágján égő lángokat. Csizmája vastag bőr, amiatt nem aggódik*
- Eljött az orkok ideje.
*Fejével a csata felé biccent.*
- S lám, mily dicső.
*Mély hangja maga a keserű, fáradt gúny. Nem a szavak mestere, ám a harcosokkal, vezetőkkel mindig is szót értett. Sejti hát, hogy valamennyire az ork is átéli, amit ő. Halálhörgések, szagok. Ember, vagy zöldbőrű, mind összeszarja magát, ahogy meghal; vérrel, vassal, izzadtsággal keveredve ez adja meg a csataterek sajátos aromáját.
Nem, nem hinné, hogy ellenfele élvezi, ami itt történik, akárhogy is vigyorog. A pusztán ennyi halál után már az egyik oldal rég visszavonult, vagy megtört volna. Életek, melyek az ork vezérre lettek bízva. A klánja tagjai.
Nem számít a meglepetés erejére, mikor végül támadásba lendül. Pajzsával az ork által felvett kardot célozza, hogy kiüsse azt az útból; ugyanezt a lendületet kihasználva eközben buzogányát az ork feje felé lendíti. Sisakkal, vagy anélkül, ha betalál, kétli, hogy az ellenfele talpon marad. A vezér - és csakis ő - eközben ha figyel, csak egy dolgot hall még a sodronymaszkos sisak irányából.*
- Küzdjünk hát, mi, klánjaink gyilkosai.
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.13 16:15:21
1252. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-13 14:36:31
Üzenet elküldve: 2025-12-13 14:36:31
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Romtábor – Ork-tábor?//
*A csata lassan maga alá gyűri a tábort. A talaj csúszóssá válik a sártól és a vértől, egyre több test hever mozdulatlanul, mások még ránganak, hörögnek, mielőtt végleg elcsendesednének. A zaj állandó: fém csattan fémnek, fájdalomtól torz hangok keverednek az ordításokkal. A csatasor inkább kezd egyfajta húsdarálóvá válni.
Frandr'd a vezér közelében marad. Nem hátrál ki a csapás elől. Egy fél lépéssel beljebb zár, hagyja, hogy a buzogány feje túlfusson rajta. A nyele találja el. Az ütés keményebb, mint amire számíthatott: erős fájdalom fut végig az oldalán, fel a vállába, egészen a mellkasáig. Azonban hála az emberfeletti állóképességének, talpon marad.
Kardját elengedi, s a penge egy tompa puffanással áll bele a nedves földbe. Szabad keze már a buzogány nyelén van, ujjai ráfeszülnek, és kifelé rántja, hogy kifeszítse az ork karját. A vezér ellenáll, izmai megfeszülnek, s a két titán összeméri erejét. A mozdulat egy pillanatra megtorpan. Láthatóan ő sem csakis kizárólag az erejének és termetének köszönheti a vezéri szerepét. Amikor a zöldbőrű felismeri a szándékot, inkább elengedi a fegyvert, és hátra rántja a kezét. A pajzs pereme így is az ork vezér alkarvédőjén csattan, de a páncél fogja az ütést, így jelentős kárt nem tesz.
Válasz nem késik. A vezér nem suhint, nem keres rést. Pajzzsal támad, teljes felülettel, teljes testével tolva előre. A súly és az erő együtt dolgozik. Frandr'd hátralendül, elveszti az egyensúlyát, és a hátára esik. Ha a buzogányhoz ragaszkodik, az a kezében marad, de a föld keményen fogadja.
Thara eközben a többiekkel együtt rohamra indul. Mielőtt saját ellenfelét elérné, a szeme sarkából látja, ahogy a nagy darab zsoldos betör az orkok közé, és egyetlen csapással leválasztja az egyik fejét. A másik két zsoldos is harcban van már: az egyik lándzsával küzd, mozgása nyers, inkább egy talán túl sokat látott parasztfiúnak tűnik, mintsem katonának. A másik rapírt forgat, kopasz, sovány alak, sunyi, takarékos mozdulatokkal. Mindketten bőrpáncélt viselnek.
Thara ellenfele ekkor kerül elé. Középmagas, zömök ork, kopott fapajzzsal és rövid nyelű fejszével. A páncélja foltozott, de rendben tartott. Mozgása gyakorlott, nem kifinomult, de magabiztos. Thara csapása nem jut át. A pajzs elnyeli az ütést, a fa tompán dörren. Az ork azonnal visszatámad, fejszéje oldalról érkezik, lendületből, minden különösebb csel nélkül.
Natu mester egészen más képet mutat. A csata kellős közepén, mindenkinél magasabban, megáll egy pillanatra és inni kezd. A látvány önmagában is abszurd. Néhány magabiztosabb zsoldos még ebben a helyzetben is félmosollyal pillant felé. Összességében elmondható, hogy a mester nem csupán a saját szomjúságán javított, de a morálon is.
Ami a „csodafegyvert” illeti. Az óriásnak nem kerül különösebben sok idejébe vagy erőfeszítésébe találni egy égő fáklyát, amivel meggyújtja az üvegcséje gyutacsát, majd lendít. A palack szép ívben repül. Hogy Frandr'd hallja-e a figyelmeztetést, rajta múlik. Az üvegcséje azonban célba ér.
Nem egészen úgy, ahogy azt a mester tervezte. Az üveg az ork vezér pajzsán csapódik szét. A lángoló folyadék végigfolyik a zöldbőrű kezén. A vezér azonnal elhajítja a pajzsot az óriás irányába, majd lehajol, és Frandr'd kardjáért nyúl és kihúzza azt a földből.
A robbanás Frandr'det sem hagyja érintetlenül. Lángoló folyadék fröccsen a csizmájára és a nadrágjára. Egyelőre nem éget, nem terjed, de ha így marad, az állapot könnyen megváltozhat.
Frandr'd közben még arra is felfigyelhet, hogy a vezér egyelőre nem mutatja szándékát annak, hogy támadni szeretne. Vigyora visszatér a sebhelyekkel barázdált képére, azonban már korántsem annyira magabiztos, mint a párbaj elején. Hagyja, hogy Frandr'd rendezze sorait, illetve azt is, hogy ezúttal ő támadjon először.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.13 16:04:58
*A csata lassan maga alá gyűri a tábort. A talaj csúszóssá válik a sártól és a vértől, egyre több test hever mozdulatlanul, mások még ránganak, hörögnek, mielőtt végleg elcsendesednének. A zaj állandó: fém csattan fémnek, fájdalomtól torz hangok keverednek az ordításokkal. A csatasor inkább kezd egyfajta húsdarálóvá válni.
Frandr'd a vezér közelében marad. Nem hátrál ki a csapás elől. Egy fél lépéssel beljebb zár, hagyja, hogy a buzogány feje túlfusson rajta. A nyele találja el. Az ütés keményebb, mint amire számíthatott: erős fájdalom fut végig az oldalán, fel a vállába, egészen a mellkasáig. Azonban hála az emberfeletti állóképességének, talpon marad.
Kardját elengedi, s a penge egy tompa puffanással áll bele a nedves földbe. Szabad keze már a buzogány nyelén van, ujjai ráfeszülnek, és kifelé rántja, hogy kifeszítse az ork karját. A vezér ellenáll, izmai megfeszülnek, s a két titán összeméri erejét. A mozdulat egy pillanatra megtorpan. Láthatóan ő sem csakis kizárólag az erejének és termetének köszönheti a vezéri szerepét. Amikor a zöldbőrű felismeri a szándékot, inkább elengedi a fegyvert, és hátra rántja a kezét. A pajzs pereme így is az ork vezér alkarvédőjén csattan, de a páncél fogja az ütést, így jelentős kárt nem tesz.
Válasz nem késik. A vezér nem suhint, nem keres rést. Pajzzsal támad, teljes felülettel, teljes testével tolva előre. A súly és az erő együtt dolgozik. Frandr'd hátralendül, elveszti az egyensúlyát, és a hátára esik. Ha a buzogányhoz ragaszkodik, az a kezében marad, de a föld keményen fogadja.
Thara eközben a többiekkel együtt rohamra indul. Mielőtt saját ellenfelét elérné, a szeme sarkából látja, ahogy a nagy darab zsoldos betör az orkok közé, és egyetlen csapással leválasztja az egyik fejét. A másik két zsoldos is harcban van már: az egyik lándzsával küzd, mozgása nyers, inkább egy talán túl sokat látott parasztfiúnak tűnik, mintsem katonának. A másik rapírt forgat, kopasz, sovány alak, sunyi, takarékos mozdulatokkal. Mindketten bőrpáncélt viselnek.
Thara ellenfele ekkor kerül elé. Középmagas, zömök ork, kopott fapajzzsal és rövid nyelű fejszével. A páncélja foltozott, de rendben tartott. Mozgása gyakorlott, nem kifinomult, de magabiztos. Thara csapása nem jut át. A pajzs elnyeli az ütést, a fa tompán dörren. Az ork azonnal visszatámad, fejszéje oldalról érkezik, lendületből, minden különösebb csel nélkül.
Natu mester egészen más képet mutat. A csata kellős közepén, mindenkinél magasabban, megáll egy pillanatra és inni kezd. A látvány önmagában is abszurd. Néhány magabiztosabb zsoldos még ebben a helyzetben is félmosollyal pillant felé. Összességében elmondható, hogy a mester nem csupán a saját szomjúságán javított, de a morálon is.
Ami a „csodafegyvert” illeti. Az óriásnak nem kerül különösebben sok idejébe vagy erőfeszítésébe találni egy égő fáklyát, amivel meggyújtja az üvegcséje gyutacsát, majd lendít. A palack szép ívben repül. Hogy Frandr'd hallja-e a figyelmeztetést, rajta múlik. Az üvegcséje azonban célba ér.
Nem egészen úgy, ahogy azt a mester tervezte. Az üveg az ork vezér pajzsán csapódik szét. A lángoló folyadék végigfolyik a zöldbőrű kezén. A vezér azonnal elhajítja a pajzsot az óriás irányába, majd lehajol, és Frandr'd kardjáért nyúl és kihúzza azt a földből.
A robbanás Frandr'det sem hagyja érintetlenül. Lángoló folyadék fröccsen a csizmájára és a nadrágjára. Egyelőre nem éget, nem terjed, de ha így marad, az állapot könnyen megváltozhat.
Frandr'd közben még arra is felfigyelhet, hogy a vezér egyelőre nem mutatja szándékát annak, hogy támadni szeretne. Vigyora visszatér a sebhelyekkel barázdált képére, azonban már korántsem annyira magabiztos, mint a párbaj elején. Hagyja, hogy Frandr'd rendezze sorait, illetve azt is, hogy ezúttal ő támadjon először.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.13 16:04:58
1251. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-13 00:39:05
Üzenet elküldve: 2025-12-13 00:39:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
*Elsődleges feladata, hogy védő köpenyét magára öltse, ugyanis kevés veszélyesebb ellenfele van a semmi közepén, mint a fagy maga. A jeges szelek könnyedén szipkázzák el az életerejét és kedvét, szerencsére a saját öltözékére sem lehet panasz. Még nem tart ott, hogy minden problémáját kötelezően mágiával próbálja megoldani, főleg, hogy még mindig bizonytalan a sikerességében. Ahogy munkássága elején is, több száz próbálkozás szükséges ahhoz, hogy magabiztosan merjen olyat állítani, hogy valamire képes vagy nem képes. Egyelőre úgy reméli, hogy a gyenge és egyszerű varázslatokat már nem hibázhatja el, de ebbe kényelmesebben kapaszkodhatott, amikor teljesen tét nélkül történt. Most próbára is teszi, a rövid igét el is mormolja és reményei szerint a hideg már a múlt problémája lesz. Ezen útját is megpróbálhatná lerövidíteni, de a mocsártól a város felé vezető útig az idő relatíve rövid. De ami számára a jelentősebb veszély, hogy ha alig látja a horizonton, ahova érkezik akar, kellemetlen meglepetésekben lehet része. Nehéz megmondani, hogy van a kijelölt út a messzeségben és a szilárdabbá fagyott talajban sem bízik annyira, hogy bárhova a teljes súlyát helyezze. De a város irányába visszafele örömmel gyakorolja ezt a mágiát. A mágikus tartalékait nem egészen emésztené fel, hisz aztán lehet, tényleg szüksége van valamiféle védelemre, ha tényleg bajba kerül, de úgy tűnik, hogy a háború híre a helyi zavargásokat háttérbe szorította és legalább is az északi oldalon, kevesebb rossz hírt hallott. Vagy csak lehet elnyomták a figyelemreméltóbb pletykák.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
1250. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-11 20:14:02
Üzenet elküldve: 2025-12-11 20:14:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*A mester terve sajnos nem igazán jön be, ezek az orkok még egy jó, tisztességes bunyót sem tisztelnek, pusztán ölni akarnak akár egy sebzett vadkan. Ez föl is bosszantja a öreget, elvégre ez a dolog számára szent, s így igazán a lelkébe tipornak. Arcát elönti a vér, szemöldöke ráncokba fordul, s olyan erővel és pontossággal rúgja meg az előtte álló ellenséget, hogy e föld valószínűleg megmenekül attól, hogy az utódjai is tapossák majd. Büszkén húzza ki magát, miután ez a vakarék is elterül, és felkészülten várja a következőt aki elébe mer állni, de rettentő meglepetésére nem érkezik senki, legalábbis egyelőre. Úgy látszik vagy pont elfogytak az orkok, vagy csak úgy forogta ki magát a hadszíntér, hogy éppen mindenki el van foglalva valakivel. ~Isteni szerencse!~ Gondolja magában, két dolog miatt is. Egyrészt most van ideje gyorsan körbe pillantani társain, másrészt suttyomban ihat egy korty bort, nehogy kiszáradjon. A helyzet nem túl rózsás, a hátukba újabb ellenség érkezik, s bár Thara és a zsoldosok igencsak megbízható bajtársaknak bizonyulnak, előttük is rengetegen vannak még. Frandr'd pedig a hatalmas orkkal hadakozik, és csak idő kérdése, hogy a többi vérszomjas békafejű mikor unja meg és döfi hátba a nomád harcost. Legalábbis Natu szerint, a korábbiakból kiindulva. Ezért esze ágában sincs tisztességesen kivárni a végét, eszébe jut, hogy övéhez gondosan odakötötte a csodaszert amit a többiek kotyvasztottak, és igencsak hatékonyan írtja az ellenséget. Fáklyát keres, vagy bármit ami ég, hogy meggyújthassa a kanócot. Ha ez sikerül, igyekszik minél közelebb jutni a párbajozókhoz, és az ork vezér pofáját célozza meg. Figyelmeztetni akarja társát, de úgy hogy lehetőleg az ellenség ne tudjon róla, úgyhogy egy korábban a harcostól hallott kifejezést igyekszik használni, bár fogalma sincs a jelentéséről. Így alakul, hogy mielőtt dobna, odakiált.*
-Tirak kandúr, cimbora!
*Majd elhajítja az övegcsét.*
*A mester terve sajnos nem igazán jön be, ezek az orkok még egy jó, tisztességes bunyót sem tisztelnek, pusztán ölni akarnak akár egy sebzett vadkan. Ez föl is bosszantja a öreget, elvégre ez a dolog számára szent, s így igazán a lelkébe tipornak. Arcát elönti a vér, szemöldöke ráncokba fordul, s olyan erővel és pontossággal rúgja meg az előtte álló ellenséget, hogy e föld valószínűleg megmenekül attól, hogy az utódjai is tapossák majd. Büszkén húzza ki magát, miután ez a vakarék is elterül, és felkészülten várja a következőt aki elébe mer állni, de rettentő meglepetésére nem érkezik senki, legalábbis egyelőre. Úgy látszik vagy pont elfogytak az orkok, vagy csak úgy forogta ki magát a hadszíntér, hogy éppen mindenki el van foglalva valakivel. ~Isteni szerencse!~ Gondolja magában, két dolog miatt is. Egyrészt most van ideje gyorsan körbe pillantani társain, másrészt suttyomban ihat egy korty bort, nehogy kiszáradjon. A helyzet nem túl rózsás, a hátukba újabb ellenség érkezik, s bár Thara és a zsoldosok igencsak megbízható bajtársaknak bizonyulnak, előttük is rengetegen vannak még. Frandr'd pedig a hatalmas orkkal hadakozik, és csak idő kérdése, hogy a többi vérszomjas békafejű mikor unja meg és döfi hátba a nomád harcost. Legalábbis Natu szerint, a korábbiakból kiindulva. Ezért esze ágában sincs tisztességesen kivárni a végét, eszébe jut, hogy övéhez gondosan odakötötte a csodaszert amit a többiek kotyvasztottak, és igencsak hatékonyan írtja az ellenséget. Fáklyát keres, vagy bármit ami ég, hogy meggyújthassa a kanócot. Ha ez sikerül, igyekszik minél közelebb jutni a párbajozókhoz, és az ork vezér pofáját célozza meg. Figyelmeztetni akarja társát, de úgy hogy lehetőleg az ellenség ne tudjon róla, úgyhogy egy korábban a harcostól hallott kifejezést igyekszik használni, bár fogalma sincs a jelentéséről. Így alakul, hogy mielőtt dobna, odakiált.*
-Tirak kandúr, cimbora!
*Majd elhajítja az övegcsét.*
1249. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-11 17:43:06
Üzenet elküldve: 2025-12-11 17:43:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Párbaja nem húzódik tovább. A sérült ork gyenge csapását könnyedén hárítja. Ezzel véget ért a párbajuk. Véget vetne az ork szenvedéseinek, de komolyabb dolgok szólítják. Habozás nélkül csatlakozik a védelemhez, ami a hátukba törő orkok feltartóztatására verbuválódott gyorsan össze. Négyen állnak szemben az érkező ellenfelekkel. Hragar kezében megpillantja a csodafegyverüket. Halvány mosoly kúszik az arcára. Már-már sajnálattal néz vissza a rohamozó orkokra. Hragar magabiztosan hajítja a flaskát az orkok felé. Az egyiknek nem sok esélye maradt arra, hogy reagáljon. A tüzes flaska a képébe robban. Thara nem szívesen lenne a helyében.
A flaska még két ellenfelüket küldi a földre. Szemei gyorsan végigfut a maradék orkon.
~Hatan jönnek.~
Állapítja meg és készenlétbe helyezkedik. Hragar után ő is megindul. Ő csendesen, habár még ha üvöltene is, azt a férfi hangja elnyomná. Thara kezében biztosan foglya kardját, ahogy közelít az orkokhoz. Kiszemeli az egyik szélső orkot és felé irányítja a támadását. Ahogy közelebb ér, az ork oldala felé suhintja kardját, várva a becsapódást a vértbe vagy, ha az ork védekezik, akkor a fegyverébe.*
*Párbaja nem húzódik tovább. A sérült ork gyenge csapását könnyedén hárítja. Ezzel véget ért a párbajuk. Véget vetne az ork szenvedéseinek, de komolyabb dolgok szólítják. Habozás nélkül csatlakozik a védelemhez, ami a hátukba törő orkok feltartóztatására verbuválódott gyorsan össze. Négyen állnak szemben az érkező ellenfelekkel. Hragar kezében megpillantja a csodafegyverüket. Halvány mosoly kúszik az arcára. Már-már sajnálattal néz vissza a rohamozó orkokra. Hragar magabiztosan hajítja a flaskát az orkok felé. Az egyiknek nem sok esélye maradt arra, hogy reagáljon. A tüzes flaska a képébe robban. Thara nem szívesen lenne a helyében.
A flaska még két ellenfelüket küldi a földre. Szemei gyorsan végigfut a maradék orkon.
~Hatan jönnek.~
Állapítja meg és készenlétbe helyezkedik. Hragar után ő is megindul. Ő csendesen, habár még ha üvöltene is, azt a férfi hangja elnyomná. Thara kezében biztosan foglya kardját, ahogy közelít az orkokhoz. Kiszemeli az egyik szélső orkot és felé irányítja a támadását. Ahogy közelebb ér, az ork oldala felé suhintja kardját, várva a becsapódást a vértbe vagy, ha az ork védekezik, akkor a fegyverébe.*
1248. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-09 21:01:29
Üzenet elküldve: 2025-12-09 21:01:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor – Ork-tábor?//
*Az ork szavai nem nyűgözik le. Ilyen, és hasonló csatakiáltásokat már évtizedekkel ezelőtt is hallott, ám mit sem változtattak azon, hogy a zöldbőrűek semmi maradandót nem építettek az évezredek során. Amit időközben lát az ork páncélzatán, az nem bátorítja fel különösebben. Az ízületeket sodrony fedi, és kardja nem arra van kitalálva, hogy megtalálja az utat a láncszemek között.
Elméje már dolgozik is a stratégián. Izommemóriából hárítja a csapást, és ahogy az ork mögé kerül, a térdhajlattal próbálkozik, de hiába. Ami fontosabb, az az, hogy meglehetősen előnyös pozíciót szerzett magának; továbbra is az ork védelmén belül van, konkrétan nincs köztük távolság, ez pedig rengeteg lehetőséget ad.
Látszólag ezt a zöldbőrű is felismeri, ám míg söprő csapásával bizonyára hátrálásra akarja késztetni ellenfelét, Frandr ennek pont az ellenkezőjét teszi. Beleáll a csapásba, úgy, hogy a buzogány feje túlnyúljon rajta, és csak a nyele találja el - bizonyára lesz egy ronda zúzódása, de ilyen harcban a hasonlót meg sem érzi. Eközben elengedi kardja markolatát, hagyja, hogy az a földre hulljon, és felszabadított kezével a buzogány nyelét próbálja megragadni, hogy aztán határozott mozdulattal fel- és kifelé rántsa azt, el az ork testétől. Célja kifeszíteni az ork karját teste és a buzogányt tartó keze között.
Eközben pedig már mozdul is az eddigre magasra emelt pajzsa, hogy aztán teljes erőből lesújtson peremével a buzogányt tartó karra, csonttörő szándékkal. Ha sikerült megragadni a buzogányt, úgy kimondottan fájdalmas helyen találhat be a sok kilós eszköz, mely becsapódásához Frandr emberfeletti ereje is hozzátesz. Ám ha nem sikerül a csonttörés, úgy sincs szándékában elengedni a buzogányt, főleg nem azután, hogy megszabadult saját fegyverétől.*
*Az ork szavai nem nyűgözik le. Ilyen, és hasonló csatakiáltásokat már évtizedekkel ezelőtt is hallott, ám mit sem változtattak azon, hogy a zöldbőrűek semmi maradandót nem építettek az évezredek során. Amit időközben lát az ork páncélzatán, az nem bátorítja fel különösebben. Az ízületeket sodrony fedi, és kardja nem arra van kitalálva, hogy megtalálja az utat a láncszemek között.
Elméje már dolgozik is a stratégián. Izommemóriából hárítja a csapást, és ahogy az ork mögé kerül, a térdhajlattal próbálkozik, de hiába. Ami fontosabb, az az, hogy meglehetősen előnyös pozíciót szerzett magának; továbbra is az ork védelmén belül van, konkrétan nincs köztük távolság, ez pedig rengeteg lehetőséget ad.
Látszólag ezt a zöldbőrű is felismeri, ám míg söprő csapásával bizonyára hátrálásra akarja késztetni ellenfelét, Frandr ennek pont az ellenkezőjét teszi. Beleáll a csapásba, úgy, hogy a buzogány feje túlnyúljon rajta, és csak a nyele találja el - bizonyára lesz egy ronda zúzódása, de ilyen harcban a hasonlót meg sem érzi. Eközben elengedi kardja markolatát, hagyja, hogy az a földre hulljon, és felszabadított kezével a buzogány nyelét próbálja megragadni, hogy aztán határozott mozdulattal fel- és kifelé rántsa azt, el az ork testétől. Célja kifeszíteni az ork karját teste és a buzogányt tartó keze között.
Eközben pedig már mozdul is az eddigre magasra emelt pajzsa, hogy aztán teljes erőből lesújtson peremével a buzogányt tartó karra, csonttörő szándékkal. Ha sikerült megragadni a buzogányt, úgy kimondottan fájdalmas helyen találhat be a sok kilós eszköz, mely becsapódásához Frandr emberfeletti ereje is hozzátesz. Ám ha nem sikerül a csonttörés, úgy sincs szándékában elengedni a buzogányt, főleg nem azután, hogy megszabadult saját fegyverétől.*
1247. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-09 18:36:15
Üzenet elküldve: 2025-12-09 18:36:15
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Romtábor – Ork-tábor?//
*A páncélos ork meg sem rezzen, amikor Frandr'd közelebb lép. A vezér testét vastag, sötét vaslemezek borítják, a széleken szegecsekkel. A vállvédők alatt sodrony csillan, a mellvért széles, bordázott darab, amely ráfeszül a mellkasára. A nyakát keskeny, harapásnyomokkal tarkított nyakvért takarja. A buzogányos kézen durva, szegecselt csatakesztyű feszül: nem szabad kéz, nem puha célpont. A páncél ott is véd, ahol az ember elvárná, és ott is, ahol nem.
A vezér csak végigméri, és Frandr'd első szavaira úgy nevet fel, mintha semmit sem hallott volna még, ami ennyire mulatságos.*
- Haldokló? Nem. *Feleli öblös, rekedt hangon.* - Az emberek korának vége. Eljött az orkok ideje.
*A mondat végén lendül is a buzogány. Nem figyelmeztetés ez, nem próba: teljes erőből csap, ahogy egy rombolásra született lény csapni tud. A levegőt leszorítja maga körül, a fegyver röpte szinte süvít. Frandr'd jól érzi, hogy ezt a csapást bizony valóban nem kéne teljesen a pajzsával felfogni. Pajzsa peremére vezeti a csapást, nem szemből, hanem csúsztatva. A becsapódás még így is beleráz a karjába, mint egy villámcsapás. Viszont a harcos nem engedi, hogy ez megtörje a lendületét. Lép is tovább, szorosan az ork védelmébe.
Kardja a térdhajlatot célozza. A vágás pontos, jó szögben érkezik, de a vezér sem lassú: lábát hirtelen visszarántja, és a buzogányos kéz áttolódik a test előtt. Nem hárít, nem blokkol, egyszerűen odatolja a fegyver súlyát, mint egy mozgó falat. A vágás vasnak csapódik, és nem ér húsig. Az ork megtorpan, majd oldalról kísérel meg új csapást. Alacsonyabb, söprésre emlékeztető mozdulat, derékmagasságban.*
*Thara közben hárít még egy támadást. Már nem nehéz, az ork karja remeg, a csapás lomhább, mint az előzőek. Nem több, mint egy utolsó dühödt próbálkozás. A penge lassan érkezik, Thara könnyedén vezeti félre. A támadó térdre rogy. A seb olyan mély, hogy a zöld bőr alatt bordák villannak elő. Még próbálna ütni, de a fegyver csak tompán koppan a földön, és az ork eldől.
Ezzel figyelmét oda is szentelheti az őket hátba támadó orkoknak. Három zsoldos csatlakozik hozzá, közülük csak a nagy darab Hragart ismeri fel. A férfi nyugodtan, magabiztosan áll a négy fős csapat élére kétkezes csatabárját baljában szorongatva. Csak ekkor tűnik fel Tharának, hogy a háta mögött tartja szabad kezét, benne egy lángoló kanócú üvegcsével.
Amint a hátukba kerülő orkok elég közel érnek, Hragar vesz egy mély levegőt, elengedi fejszéjét, mely úgy zuhan a földre, hogy az el sem dől. Izmai megfeszülnek, s az egész testét igénybe véve a lendülethez, elhajítja a flaskát. Az üvegcse az élen haladó ork arcának csapódik, s valóságosan belerobban a képébe. Nyomban lángra is kap, bár ez a halott zöldbőrűt aligha érdekelheti már. A lángokból azonban kijár még három társának is. Láthatóan nem olyan eltökéltek, mint a frontvonalban harcoló társaik, ugyanis ezek a földre vetik magukat, és eszeveszetten próbálják elfojtani a tüzet. A maradék hat azonban nem lassul. Tovább rohamoznak, Hragar pedig nem várja meg őket, felkapja a földről csatabárdját és ő is rohamra indul, egy hangos szinte gyomorból jövő üvöltést követően.*
*A mester szavai bár nagyot szólnak a táborban, de hatásuk nincs. Egy ork se figyel rá sőt, a csákányos még csak hátra sem pillant. Nem érdekli sem párbaj, sem alku, sem fogadás. Csak ölni akar.
Fel is bőszíti a rikoltás: egy mély hörgéssel ront előre, a csákányt nem is hátrahúzza, hanem nyersen, szinte oldalról lendíti Natu feje felé. Nincs benne se taktika se technika, csak a nyers düh és erő. A csákány dolgosabbik vége akár el is érné a mester koponyáját. Viszont az óriás ezt nem várja meg. Nem gondolkodik, csak cselekszik. Alacsonyan, gyorsan rúg, nem a mellkasra, nem a karra, hanem pontosan oda, ahová egy férfi sem szeretné, hogy rúgjanak. A csizma orra tompán csattan az ork lágyékban.
A zöldbőrű megmerevedik, kezéből kihull a csákány, torkából pedig kislányos nyekkenés tör elő. Habzó szájjal dől oldalra akár egy kivágott fa. Ez a manőver már úgy tűnik sikeresnek bizonyul, ugyanis nem érkezik a helyére másik. Senki sem lép elő. Úgy tűnik kellően elrettentő volt ez az aljas mozdulat.
Ez pedig kiváló alkalom arra, hogy az óriás megragadja a kezdeményezést.*
*A páncélos ork meg sem rezzen, amikor Frandr'd közelebb lép. A vezér testét vastag, sötét vaslemezek borítják, a széleken szegecsekkel. A vállvédők alatt sodrony csillan, a mellvért széles, bordázott darab, amely ráfeszül a mellkasára. A nyakát keskeny, harapásnyomokkal tarkított nyakvért takarja. A buzogányos kézen durva, szegecselt csatakesztyű feszül: nem szabad kéz, nem puha célpont. A páncél ott is véd, ahol az ember elvárná, és ott is, ahol nem.
A vezér csak végigméri, és Frandr'd első szavaira úgy nevet fel, mintha semmit sem hallott volna még, ami ennyire mulatságos.*
- Haldokló? Nem. *Feleli öblös, rekedt hangon.* - Az emberek korának vége. Eljött az orkok ideje.
*A mondat végén lendül is a buzogány. Nem figyelmeztetés ez, nem próba: teljes erőből csap, ahogy egy rombolásra született lény csapni tud. A levegőt leszorítja maga körül, a fegyver röpte szinte süvít. Frandr'd jól érzi, hogy ezt a csapást bizony valóban nem kéne teljesen a pajzsával felfogni. Pajzsa peremére vezeti a csapást, nem szemből, hanem csúsztatva. A becsapódás még így is beleráz a karjába, mint egy villámcsapás. Viszont a harcos nem engedi, hogy ez megtörje a lendületét. Lép is tovább, szorosan az ork védelmébe.
Kardja a térdhajlatot célozza. A vágás pontos, jó szögben érkezik, de a vezér sem lassú: lábát hirtelen visszarántja, és a buzogányos kéz áttolódik a test előtt. Nem hárít, nem blokkol, egyszerűen odatolja a fegyver súlyát, mint egy mozgó falat. A vágás vasnak csapódik, és nem ér húsig. Az ork megtorpan, majd oldalról kísérel meg új csapást. Alacsonyabb, söprésre emlékeztető mozdulat, derékmagasságban.*
*Thara közben hárít még egy támadást. Már nem nehéz, az ork karja remeg, a csapás lomhább, mint az előzőek. Nem több, mint egy utolsó dühödt próbálkozás. A penge lassan érkezik, Thara könnyedén vezeti félre. A támadó térdre rogy. A seb olyan mély, hogy a zöld bőr alatt bordák villannak elő. Még próbálna ütni, de a fegyver csak tompán koppan a földön, és az ork eldől.
Ezzel figyelmét oda is szentelheti az őket hátba támadó orkoknak. Három zsoldos csatlakozik hozzá, közülük csak a nagy darab Hragart ismeri fel. A férfi nyugodtan, magabiztosan áll a négy fős csapat élére kétkezes csatabárját baljában szorongatva. Csak ekkor tűnik fel Tharának, hogy a háta mögött tartja szabad kezét, benne egy lángoló kanócú üvegcsével.
Amint a hátukba kerülő orkok elég közel érnek, Hragar vesz egy mély levegőt, elengedi fejszéjét, mely úgy zuhan a földre, hogy az el sem dől. Izmai megfeszülnek, s az egész testét igénybe véve a lendülethez, elhajítja a flaskát. Az üvegcse az élen haladó ork arcának csapódik, s valóságosan belerobban a képébe. Nyomban lángra is kap, bár ez a halott zöldbőrűt aligha érdekelheti már. A lángokból azonban kijár még három társának is. Láthatóan nem olyan eltökéltek, mint a frontvonalban harcoló társaik, ugyanis ezek a földre vetik magukat, és eszeveszetten próbálják elfojtani a tüzet. A maradék hat azonban nem lassul. Tovább rohamoznak, Hragar pedig nem várja meg őket, felkapja a földről csatabárdját és ő is rohamra indul, egy hangos szinte gyomorból jövő üvöltést követően.*
*A mester szavai bár nagyot szólnak a táborban, de hatásuk nincs. Egy ork se figyel rá sőt, a csákányos még csak hátra sem pillant. Nem érdekli sem párbaj, sem alku, sem fogadás. Csak ölni akar.
Fel is bőszíti a rikoltás: egy mély hörgéssel ront előre, a csákányt nem is hátrahúzza, hanem nyersen, szinte oldalról lendíti Natu feje felé. Nincs benne se taktika se technika, csak a nyers düh és erő. A csákány dolgosabbik vége akár el is érné a mester koponyáját. Viszont az óriás ezt nem várja meg. Nem gondolkodik, csak cselekszik. Alacsonyan, gyorsan rúg, nem a mellkasra, nem a karra, hanem pontosan oda, ahová egy férfi sem szeretné, hogy rúgjanak. A csizma orra tompán csattan az ork lágyékban.
A zöldbőrű megmerevedik, kezéből kihull a csákány, torkából pedig kislányos nyekkenés tör elő. Habzó szájjal dől oldalra akár egy kivágott fa. Ez a manőver már úgy tűnik sikeresnek bizonyul, ugyanis nem érkezik a helyére másik. Senki sem lép elő. Úgy tűnik kellően elrettentő volt ez az aljas mozdulat.
Ez pedig kiváló alkalom arra, hogy az óriás megragadja a kezdeményezést.*
1246. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-09 16:56:23
Üzenet elküldve: 2025-12-09 16:56:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
*Végül meggondolja magát, amennyiben a hidegtől félnie se kell és az út is rövidebb, mint gondolná. A köpenye meglepően hasznos a deres idő kivédésére a tó felé az út erős ívben kerüli mind az erdő belsejét, mind pedig a folyó másik oldalát, így részleges biztonságban is érzi magát. A varázslások maguk is meghozták a kedvét, hogy többet tudjon és a város közelének nyugta eszébe is juttatta, hogy mennyire több ideje is van, ha ad magának. Valamint elfogadta, hogy Valuryent már megtalálni nem fogja, csak reméli, hogy nyugodalommal érte el a célját. Télen még több kedve is van a lápos környéken mászkálni, a talaj ha csúszósabb is, de a fagyos időben megszilárdul, kevésbé kellemetlenné téve és a rovarok is szépen elfagynak, hogy ne zavartassák az útjában. Ettől függetlenül, hiányolni fogja a biztos utat, amin keresztül érkezett még és hiányolja az elkopott ismereteit, amivel könnyedén tisztítani tudná a csizmáját. Út közben viszont még triviális koncentrációs és egyszerűbb praktikákat kíván gyakorolni, de nem épp tisztes módon. Így meg is iszik egy kisebb mágikus potencianövelőt, hogy a jövőbeli gyakorlását megdobja egy kevéssel. Majdnem örömmel menekül messze Arthenior nyűgeitől és bajaitól, de tudja, hogy nem maradhat távol sokáig, vissza is kell térnie. De már nem is emlékszik, hogy mikor volt ideje kimenni és ténylegesen mágiát tanulni, főleg amióta már ehhez komoly mentális kapacitást kell kifejtenie már sokkal szerényebb szellemi képességeivel. A torony képe még a nehezebb látási viszonyok között is közeledik a számára, így megnyugszik, hogy kényelmesen helyen pihenhet, a visszautat már csak másnap fogja megtenni.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli a gyorsaságot a következő két körre.
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli a gyorsaságot a következő két körre.
1245. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-07 20:14:37
Üzenet elküldve: 2025-12-07 20:14:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*A mester igyekszik némi időt nyerni magának, hogy jobban beláthassa a csatateret, azonban elmélete úgy jár, ahogy az elméletek gyakran szoktak. Dugába dől, mikor egy hatalmas ork az életét akarja venni.*
-A kurva anyádat!
*Kiáltja, ahogy a fegyver végigszántja combját. A fájdalom bosszantó, s ugyan jól bírja az ilyesmit, igazán felbőszíti őt. Sziszeg és hörög, ereiben pedig szinte lángol a vér, főleg ahogy az alkohol is végzi a dolgát, amit egész reggel tisztességes adagokban vedelt. Talán ez is enyhít a fájdalomérzetén. Mielőtt azonban támadásba lendülhetne észleli a Frandr'd körül zajló felfordulást, és hogy tényleg az lesz, amire korábban csak gondolni mert, mégpedig hogy magán a vezéren vehet elégtételt a megtermett, veterán harcos. Közben pedig újabb orkok érkeznek egyenesen a hátukba, pont ahová kívánja az összeset. Ismét felsziszeg, mert nem tudja vajon meddig tudja tartani Thara és a zsoldosok az újabb frontot. Hiába harcedzettek, a túlerő mégiscsak túlerő, ehhez nem kell túl eszesnek lennie. Egyvalamit viszont megtanult a számtalan kocsmai verekedése alkalmával, ami nem más, minthogy mindenki imádja nézni a bunyót. Fel is ötlik benne a gondolat, hogy talán előnyükre fordíthatja a helyzetet, még akkor is ha ehhez más farkával kell vernie a csalánt.*
-Viadal! PÁRBAJ!
*Kiáltja olyan hangosan, hogy biztos meghallja mindenki, igyekszik kihasználni méreteit és hangjának erejét.*
-Nézzétek! Én az emberre fogadok! Biztos legyőzi a rusnya pofájú vezéreteket! Ha ő nyer, mi elmegyünk, ha nem akkor megadjuk magunkat! Ha csak nem félsz, te ork!
*Nem mintha bízna az orkokban, de ha legalább egy kicsit is összezavarodnak, még ha nem is menne bele a játékba, neki már az is jó. Úgy hallotta, hogy ezek a népek amúgy is szeretik a dicső harcokat meg a becsületet, egy próbát megér a mestertől. Azért persze nem felejti el, hogy vele szemben is van egy nyomorult belőlük, ha mégsem mennének bele a játékba igyekszik jól tökön rúgni.*
*A mester igyekszik némi időt nyerni magának, hogy jobban beláthassa a csatateret, azonban elmélete úgy jár, ahogy az elméletek gyakran szoktak. Dugába dől, mikor egy hatalmas ork az életét akarja venni.*
-A kurva anyádat!
*Kiáltja, ahogy a fegyver végigszántja combját. A fájdalom bosszantó, s ugyan jól bírja az ilyesmit, igazán felbőszíti őt. Sziszeg és hörög, ereiben pedig szinte lángol a vér, főleg ahogy az alkohol is végzi a dolgát, amit egész reggel tisztességes adagokban vedelt. Talán ez is enyhít a fájdalomérzetén. Mielőtt azonban támadásba lendülhetne észleli a Frandr'd körül zajló felfordulást, és hogy tényleg az lesz, amire korábban csak gondolni mert, mégpedig hogy magán a vezéren vehet elégtételt a megtermett, veterán harcos. Közben pedig újabb orkok érkeznek egyenesen a hátukba, pont ahová kívánja az összeset. Ismét felsziszeg, mert nem tudja vajon meddig tudja tartani Thara és a zsoldosok az újabb frontot. Hiába harcedzettek, a túlerő mégiscsak túlerő, ehhez nem kell túl eszesnek lennie. Egyvalamit viszont megtanult a számtalan kocsmai verekedése alkalmával, ami nem más, minthogy mindenki imádja nézni a bunyót. Fel is ötlik benne a gondolat, hogy talán előnyükre fordíthatja a helyzetet, még akkor is ha ehhez más farkával kell vernie a csalánt.*
-Viadal! PÁRBAJ!
*Kiáltja olyan hangosan, hogy biztos meghallja mindenki, igyekszik kihasználni méreteit és hangjának erejét.*
-Nézzétek! Én az emberre fogadok! Biztos legyőzi a rusnya pofájú vezéreteket! Ha ő nyer, mi elmegyünk, ha nem akkor megadjuk magunkat! Ha csak nem félsz, te ork!
*Nem mintha bízna az orkokban, de ha legalább egy kicsit is összezavarodnak, még ha nem is menne bele a játékba, neki már az is jó. Úgy hallotta, hogy ezek a népek amúgy is szeretik a dicső harcokat meg a becsületet, egy próbát megér a mestertől. Azért persze nem felejti el, hogy vele szemben is van egy nyomorult belőlük, ha mégsem mennének bele a játékba igyekszik jól tökön rúgni.*
1244. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-07 18:30:04
Üzenet elküldve: 2025-12-07 18:30:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*Hogy hova tűnt az a fajta kezdeményezőképesség, ami még a pusztában jellemezte, nem tudja. Lehet az orkok létszámának a tudatában már mélyen legbelül fel is adta a harcot. Tulajdonképpen ez az egész helyzet a logika és érzelmek párbaja. Hagyja magát, vagy küzdjön. Ostobaság volna több ezer ork ellen menni. A logika azt súgja felesleges volna küzdeni. Meneküljön és bújjon el. Így legalább élhet. Viszont nem akar ilyen életet. Meg ők sincsenek egyedül. A thargok rögtön hittek az ő és Enna szavának. A csapat is harcol. Még ha nem is nyerte el Frandr a tetszését, be kell látnia, hogy tapasztalt harcos. Aki soha nem adná fel. Így ő sem teheti. Az ad neki erőt, ami az orkoknak is. Az összetartás. Tudja, ha együtt küzdenek, akkor van remény.
Thara új erőre kap. Ez az új erő gyorsabbá, kifinomultabbá teszi mozdulatait. Ügyesen hárítja az ork támadásait. A végén vissza is képes támadni, megsebezve az ellenfelét. Az ork felüvölt, amelyre Thara visszaüvöltene, ha nem köpne vért felé a másik. Thara arcát elönti a düh, de ezt az energiát nem támadásra, hanem védekezésre kell, hogy használja. Kardjának sima részével hárítja az ütést, és félre is lép közben, ha tud. Csatájuk közben az egyik zsoldos hangját hallja.
~Még több?~
Hitetlenkedik. Ha a sebesült ork nem tartja fel, akkor a zsoldosokhoz csatlakozva próbálja a hátukba kerülőket feltartóztatni.*
*Hogy hova tűnt az a fajta kezdeményezőképesség, ami még a pusztában jellemezte, nem tudja. Lehet az orkok létszámának a tudatában már mélyen legbelül fel is adta a harcot. Tulajdonképpen ez az egész helyzet a logika és érzelmek párbaja. Hagyja magát, vagy küzdjön. Ostobaság volna több ezer ork ellen menni. A logika azt súgja felesleges volna küzdeni. Meneküljön és bújjon el. Így legalább élhet. Viszont nem akar ilyen életet. Meg ők sincsenek egyedül. A thargok rögtön hittek az ő és Enna szavának. A csapat is harcol. Még ha nem is nyerte el Frandr a tetszését, be kell látnia, hogy tapasztalt harcos. Aki soha nem adná fel. Így ő sem teheti. Az ad neki erőt, ami az orkoknak is. Az összetartás. Tudja, ha együtt küzdenek, akkor van remény.
Thara új erőre kap. Ez az új erő gyorsabbá, kifinomultabbá teszi mozdulatait. Ügyesen hárítja az ork támadásait. A végén vissza is képes támadni, megsebezve az ellenfelét. Az ork felüvölt, amelyre Thara visszaüvöltene, ha nem köpne vért felé a másik. Thara arcát elönti a düh, de ezt az energiát nem támadásra, hanem védekezésre kell, hogy használja. Kardjának sima részével hárítja az ütést, és félre is lép közben, ha tud. Csatájuk közben az egyik zsoldos hangját hallja.
~Még több?~
Hitetlenkedik. Ha a sebesült ork nem tartja fel, akkor a zsoldosokhoz csatlakozva próbálja a hátukba kerülőket feltartóztatni.*
1243. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-06 22:04:10
Üzenet elküldve: 2025-12-06 22:04:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*Ahogy kardja belemélyed az ork mellkasába, számít egy érzésre. Forróság, öröm, hogy a világon eggyel kevesebb zöldbőrű van... és valóban, érez valamennyi elégtételt. Eltávolított maga elől egy akadályt, megszüntetett egy fenyegetést. Ám ami leginkább uralkodik rajta, az a türelmetlenség. Ölt már rosszabbat.*
~Minden, amit ismersz... mindenki, akit szerettél...~
*Szorosabban markolja kardját, és elüvölti magát; hamarosan érkezik is a válasz. Örül neki, és nem csak azért, mert a párbajnak taktikai haszna lehet, ha meg tudja törni az orkok morálját rajta keresztül. Nem, ami számára fontosabb, az ez: íme, valaki, akit gyűlölhet. Tisztán, borzongatóan.
Mégis, mielőtt megkezdődhetne a párbaj, Rokhar hangja csendül. Frandr nem néz hátra; nem teheti, így nem tudja, hány orkról van szó, és azt sem, hogyan juttotak be. Így muszáj kockáztania.*
- Thara, intézd a legjobbjankkal!
*Delegálnia kell; nem lehet két helyen egyszerre, és csak Thara van elég közel, hogy biztosan hallja. Ezen kívül Thara volt az, aki megérdeklődte Drohintól, hogy kik a zsoldoscsapat elit tagjai. Ezután már minden figyelme az ork vezéré.*
~Nehéz lesz felnyitni.~
*Ha tudja, megállapítja, hogy az ízületeket fedi-e sodrony, valamint hogy a termetes ork visel-e nyakvértet. A buzogányt tartó kéz is érdekli, hisz ha az ork nem visel csatakesztyűt, akkor keresztvas híján támadható célpont az is.
Mindezt viszont nem mozdulatlanul teszi, és nem is szótlanul. Lassú, kimért léptekkel közelíti meg ellenfelét, és közben újra felcsendül sisakja által torzított hangja.*
- Jöjj hát, haldokló nép fattya. Tiéd az első csapás. Enyém lesz az utolsó.
*Szavaihoz híven hagyja, hogy az ork elsőként lendítse fegyverét; kicsit arra is számít, hogy szavai feldühítik azt. Ha lendül felé a fegyver, célja első sorban a hárítás - nem akarja a pajzsán felfogni a csapás teljes erejét, inkább továbbirányítaná a lendületet egy biztonságos irányba.
Eközben lábai sem restek; egy gyors lépéssel igyekszik az ork védelmén belülre kerülni, annak buzogányos oldalán, hogy aztán kardjával annak térdhajlatát célozza meg egy gyors vágással; tudja, sokszor a páncélok hátulról közel sem annyira védenek, mint elülről.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.06 22:26:58
*Ahogy kardja belemélyed az ork mellkasába, számít egy érzésre. Forróság, öröm, hogy a világon eggyel kevesebb zöldbőrű van... és valóban, érez valamennyi elégtételt. Eltávolított maga elől egy akadályt, megszüntetett egy fenyegetést. Ám ami leginkább uralkodik rajta, az a türelmetlenség. Ölt már rosszabbat.*
~Minden, amit ismersz... mindenki, akit szerettél...~
*Szorosabban markolja kardját, és elüvölti magát; hamarosan érkezik is a válasz. Örül neki, és nem csak azért, mert a párbajnak taktikai haszna lehet, ha meg tudja törni az orkok morálját rajta keresztül. Nem, ami számára fontosabb, az ez: íme, valaki, akit gyűlölhet. Tisztán, borzongatóan.
Mégis, mielőtt megkezdődhetne a párbaj, Rokhar hangja csendül. Frandr nem néz hátra; nem teheti, így nem tudja, hány orkról van szó, és azt sem, hogyan juttotak be. Így muszáj kockáztania.*
- Thara, intézd a legjobbjankkal!
*Delegálnia kell; nem lehet két helyen egyszerre, és csak Thara van elég közel, hogy biztosan hallja. Ezen kívül Thara volt az, aki megérdeklődte Drohintól, hogy kik a zsoldoscsapat elit tagjai. Ezután már minden figyelme az ork vezéré.*
~Nehéz lesz felnyitni.~
*Ha tudja, megállapítja, hogy az ízületeket fedi-e sodrony, valamint hogy a termetes ork visel-e nyakvértet. A buzogányt tartó kéz is érdekli, hisz ha az ork nem visel csatakesztyűt, akkor keresztvas híján támadható célpont az is.
Mindezt viszont nem mozdulatlanul teszi, és nem is szótlanul. Lassú, kimért léptekkel közelíti meg ellenfelét, és közben újra felcsendül sisakja által torzított hangja.*
- Jöjj hát, haldokló nép fattya. Tiéd az első csapás. Enyém lesz az utolsó.
*Szavaihoz híven hagyja, hogy az ork elsőként lendítse fegyverét; kicsit arra is számít, hogy szavai feldühítik azt. Ha lendül felé a fegyver, célja első sorban a hárítás - nem akarja a pajzsán felfogni a csapás teljes erejét, inkább továbbirányítaná a lendületet egy biztonságos irányba.
Eközben lábai sem restek; egy gyors lépéssel igyekszik az ork védelmén belülre kerülni, annak buzogányos oldalán, hogy aztán kardjával annak térdhajlatát célozza meg egy gyors vágással; tudja, sokszor a páncélok hátulról közel sem annyira védenek, mint elülről.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.06 22:26:58
1242. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-05 14:01:58
Üzenet elküldve: 2025-12-05 14:01:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 388
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 388
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Ugyan nem ez volt az első alkalom, amikor lihanechi idejéről beszélt, de ezeket a nagyon is kényes részleteket eddig nem hozta elő. És most hogy megtette, valami egészen egyéni érzés tölti el, mintha hét lakat alatt őrzött titkokat csacsogott volna ki. Ez talán azzal magyarázható, hogy az eddigi témákkal ellentétben ebben olyan személyes érzései is benne vannak, amiket még soha nem osztott meg másokkal. Eléggé viszályosak ahhoz, hogy ha a fél-elfen kívül mások kérdeztek volna erre, akkor valószínűleg hazudott volna az egészről.
És bár a fél-elf szimpátiája felmelengeti a szívét, hirtelen meg kell ráznia a fejét, mint aki nem volt teljesen őszinte.* - Nem volt az olyan... egyszerű. *Motyog a szavakkal, hallatszik hogy valóban küszködik a megfelelőt megtalálni a helyzete leírásához. De már eldöntötte, hogy ennyi idő és iránta öntött bizalom után legalább azt megérdemli Luninari, hogy az ő szemszögét is hallja, legyen az akármilyen önző és hálátlan.* - Egy kis időt veletek kellett töltsem hogy rájöjjek valamire. Befogadtak és felneveltek, sőt, még szerettek is, de nem az a feltétel nélküli szeretet volt. Hogy is mondjam... hidegebbek voltak. Távoliak. Voltak elvárásaik, amikkel mindig küzdöttem hogy megfeleljek, több-kevesebb sikerrel. Viselkedjek így, tanuljam meg azt. Beszélj hozzám egyenes gerinccel, felhajtott fejjel. Hajolj meg a vendégek előtt, maradj csöndben amíg nálunk vannak. Ritkán büntettek meg, de ritkán is mosolyogtak, akármit csináltam. Tudod, mint amikor kihúztad valakinél a pipát, és a lehető legjobb formádat kelljen hoznod, hogy visszahozd a beléd tett bizalmat? Ez volt egész végig, reggeltől estig. Lehet hogy azért, mert befogadott voltam, de nem lett testvérem az alatt a sok év alatt sem, szóval nem vagyok abban biztos. *Most hogy ezt is kiadja magából, nyel egy nagyot, és felsóhajt.* - Tudom hogy nagyon hálátlannak hangzottam most, és én tényleg, tényleg szeretem őket, de egyáltalán nem tudnám őket és engem elképzelni úgy, mint téged és Callipeyát. *Na, végül csak kibökte. Ez a benntartott irigység szavakba öntve rosszabbul hangzik neki mint bármilyen sértés, de úgy érzi, mintha valami nehéz súlyt vettek volna le a válláról, mintha ez a mocsári levegő engedett volna a tüdejének.
És ahogy sejtette, Luninál sem voltak olyan egyszerűek a dolgok otthon.* - Sokba belé nevelik, hogy tiszteljék az idősöket, de összekeverik hogy mit jelent a tisztelet és mit az alázatosság. *Bólint megértően, de amit a "vénekről" hall, illetve nem hall, attól megugrik a szemöldöke. Még soha nem hallotta Luninarit bárkikről így beszélni. Mit tehettek vele ezek az elfek? Megkérdezni ugyan nem fogja, de ez a rossz benyomás nem fog hamar elmenni. Még ezt elfeledve is zavartan vakargatja a tarkóját, legalábbis vakargatná, ha nem a gyeplőbe kapaszkodna; nem lehetetlen, hogy saját kottájából téphetett ki egy-két oldalt és helyettesítette társa néhol hézagos múltját, most érzi igazán hogy az a csillagok éjszakája nem tegnap volt, kieshetett egy-két dolog. Ahogy mondatelemzési képessége is most alulmarad, a szóvicc ezúttal átrepül agya fölött, valószínűleg le van terhelve az utóbbi fontos tárgyak feldolgozásával.*
- Várjunk, azért mert félvér voltál? *Az új információ döbbenettel és egy maroknyi dühvvel is elönti, már majdnem rávágna egy miértet ha nem jönne közvetlenül utána a tömör, nyers magyarázat: 'Otthon ez volt a természetes.' Köpnivalóan keserű ízt hagy ez a szájában, főleg mert nem ismeretlen számára ez a fogalom. Megszorul a gyeplő a kezében, de lenyeli a csípőből kigondolt válaszát, ehelyett ennyit ígér:*
- Ilyesmi miatt nem kell többet aggódnod. *Érződik még az a visszatartott harag, de addig jobb míg erről a részletről tovább haladnak.
Ha barátja úgy gondolta, elemzésével csalódást fog neki akárhogyan okozni, akkor kellemeset csalódhat saját jóslata sikertelenségén. Adoaver éppenséggel rendkívül elégedett azzal amit hall, bár az nehezen látszódhat lótávról, és ezekben a nyirkos látási viszonyokban. Ugyan nem az a fajta elégedettség, mintha egy vitázó fél szövetségesre talált volna, hanem mint egy tanár, akit büszkeség tölt el, hogy diákja megáll a lábán a vizsga alatt.*
- Szerénységeddel ellentmondva irigylésre méltó intelligencia van benned, Luni. *Mondja a nyilvánvalót, de most inkább kerülgeti a forró kását. Hogy kifejtse, mennyire ért egyet vagy sem a hallottakkal, arra még ez a maradék úti táv hossza sem lenne elég idő, és lassan már kezd fájni a torka a még szokottnál is hosszabb időtöltésüktől.* - Láthatnának egyszer Arthenior tanácsházában, és ezt nem sértésből mondom. De hogy a legőszintébben válaszoljak: Nem tudom. Callipeyát már biztos idegesítettem ezekkel a kérdésekkel, de a mai nap, én már csak a tényszerűség miatt is csak a megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokkal tudok felelni. De azok is olyan kevesek, hogy egy kézzel meg tudom őket számolni: Az istenségek szinte felfoghatatlan mágikus hatalommal bíró létezések. Kettő közülük megidézve lett "ide", egy pedig a harc után jött magától, hogy mindhárom honnan, arról fogalmunk sincs. Képesek hatalmukból a velük kapcsolatot létesítő "halandóknak" átadni, cserébe elvárják tőlük hogy kövessenek egy bizonyos dogmát, ami szerint ezek az istenségek akarják hogy éljük az életünket. Harcoltak egymással, amiből kigondolható, hogy nem mindenhatóak, és vannak vágyaik, céljaik is. Hogy ezekből a tényekből mennyit lehet megválaszolni a tengernyi kérdések közül? Nem. Tudom. *Ahogy azt sem tudja, meddig fog ez az átkozott ingovány tartani, mert már nagyon kezd elege lenni a letargikus látképből, ahogy a hátsója is elkezd fájdulni már a nyergen. De legalább a fény az alagút végén, hogy egyre inkább szilárdabbnak lehet érezni a talajt, és mintha a levegő is elviselhetőbb lenne. Hamarosan kint kéne lenniük.*
*Ugyan nem ez volt az első alkalom, amikor lihanechi idejéről beszélt, de ezeket a nagyon is kényes részleteket eddig nem hozta elő. És most hogy megtette, valami egészen egyéni érzés tölti el, mintha hét lakat alatt őrzött titkokat csacsogott volna ki. Ez talán azzal magyarázható, hogy az eddigi témákkal ellentétben ebben olyan személyes érzései is benne vannak, amiket még soha nem osztott meg másokkal. Eléggé viszályosak ahhoz, hogy ha a fél-elfen kívül mások kérdeztek volna erre, akkor valószínűleg hazudott volna az egészről.
És bár a fél-elf szimpátiája felmelengeti a szívét, hirtelen meg kell ráznia a fejét, mint aki nem volt teljesen őszinte.* - Nem volt az olyan... egyszerű. *Motyog a szavakkal, hallatszik hogy valóban küszködik a megfelelőt megtalálni a helyzete leírásához. De már eldöntötte, hogy ennyi idő és iránta öntött bizalom után legalább azt megérdemli Luninari, hogy az ő szemszögét is hallja, legyen az akármilyen önző és hálátlan.* - Egy kis időt veletek kellett töltsem hogy rájöjjek valamire. Befogadtak és felneveltek, sőt, még szerettek is, de nem az a feltétel nélküli szeretet volt. Hogy is mondjam... hidegebbek voltak. Távoliak. Voltak elvárásaik, amikkel mindig küzdöttem hogy megfeleljek, több-kevesebb sikerrel. Viselkedjek így, tanuljam meg azt. Beszélj hozzám egyenes gerinccel, felhajtott fejjel. Hajolj meg a vendégek előtt, maradj csöndben amíg nálunk vannak. Ritkán büntettek meg, de ritkán is mosolyogtak, akármit csináltam. Tudod, mint amikor kihúztad valakinél a pipát, és a lehető legjobb formádat kelljen hoznod, hogy visszahozd a beléd tett bizalmat? Ez volt egész végig, reggeltől estig. Lehet hogy azért, mert befogadott voltam, de nem lett testvérem az alatt a sok év alatt sem, szóval nem vagyok abban biztos. *Most hogy ezt is kiadja magából, nyel egy nagyot, és felsóhajt.* - Tudom hogy nagyon hálátlannak hangzottam most, és én tényleg, tényleg szeretem őket, de egyáltalán nem tudnám őket és engem elképzelni úgy, mint téged és Callipeyát. *Na, végül csak kibökte. Ez a benntartott irigység szavakba öntve rosszabbul hangzik neki mint bármilyen sértés, de úgy érzi, mintha valami nehéz súlyt vettek volna le a válláról, mintha ez a mocsári levegő engedett volna a tüdejének.
És ahogy sejtette, Luninál sem voltak olyan egyszerűek a dolgok otthon.* - Sokba belé nevelik, hogy tiszteljék az idősöket, de összekeverik hogy mit jelent a tisztelet és mit az alázatosság. *Bólint megértően, de amit a "vénekről" hall, illetve nem hall, attól megugrik a szemöldöke. Még soha nem hallotta Luninarit bárkikről így beszélni. Mit tehettek vele ezek az elfek? Megkérdezni ugyan nem fogja, de ez a rossz benyomás nem fog hamar elmenni. Még ezt elfeledve is zavartan vakargatja a tarkóját, legalábbis vakargatná, ha nem a gyeplőbe kapaszkodna; nem lehetetlen, hogy saját kottájából téphetett ki egy-két oldalt és helyettesítette társa néhol hézagos múltját, most érzi igazán hogy az a csillagok éjszakája nem tegnap volt, kieshetett egy-két dolog. Ahogy mondatelemzési képessége is most alulmarad, a szóvicc ezúttal átrepül agya fölött, valószínűleg le van terhelve az utóbbi fontos tárgyak feldolgozásával.*
- Várjunk, azért mert félvér voltál? *Az új információ döbbenettel és egy maroknyi dühvvel is elönti, már majdnem rávágna egy miértet ha nem jönne közvetlenül utána a tömör, nyers magyarázat: 'Otthon ez volt a természetes.' Köpnivalóan keserű ízt hagy ez a szájában, főleg mert nem ismeretlen számára ez a fogalom. Megszorul a gyeplő a kezében, de lenyeli a csípőből kigondolt válaszát, ehelyett ennyit ígér:*
- Ilyesmi miatt nem kell többet aggódnod. *Érződik még az a visszatartott harag, de addig jobb míg erről a részletről tovább haladnak.
Ha barátja úgy gondolta, elemzésével csalódást fog neki akárhogyan okozni, akkor kellemeset csalódhat saját jóslata sikertelenségén. Adoaver éppenséggel rendkívül elégedett azzal amit hall, bár az nehezen látszódhat lótávról, és ezekben a nyirkos látási viszonyokban. Ugyan nem az a fajta elégedettség, mintha egy vitázó fél szövetségesre talált volna, hanem mint egy tanár, akit büszkeség tölt el, hogy diákja megáll a lábán a vizsga alatt.*
- Szerénységeddel ellentmondva irigylésre méltó intelligencia van benned, Luni. *Mondja a nyilvánvalót, de most inkább kerülgeti a forró kását. Hogy kifejtse, mennyire ért egyet vagy sem a hallottakkal, arra még ez a maradék úti táv hossza sem lenne elég idő, és lassan már kezd fájni a torka a még szokottnál is hosszabb időtöltésüktől.* - Láthatnának egyszer Arthenior tanácsházában, és ezt nem sértésből mondom. De hogy a legőszintébben válaszoljak: Nem tudom. Callipeyát már biztos idegesítettem ezekkel a kérdésekkel, de a mai nap, én már csak a tényszerűség miatt is csak a megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokkal tudok felelni. De azok is olyan kevesek, hogy egy kézzel meg tudom őket számolni: Az istenségek szinte felfoghatatlan mágikus hatalommal bíró létezések. Kettő közülük megidézve lett "ide", egy pedig a harc után jött magától, hogy mindhárom honnan, arról fogalmunk sincs. Képesek hatalmukból a velük kapcsolatot létesítő "halandóknak" átadni, cserébe elvárják tőlük hogy kövessenek egy bizonyos dogmát, ami szerint ezek az istenségek akarják hogy éljük az életünket. Harcoltak egymással, amiből kigondolható, hogy nem mindenhatóak, és vannak vágyaik, céljaik is. Hogy ezekből a tényekből mennyit lehet megválaszolni a tengernyi kérdések közül? Nem. Tudom. *Ahogy azt sem tudja, meddig fog ez az átkozott ingovány tartani, mert már nagyon kezd elege lenni a letargikus látképből, ahogy a hátsója is elkezd fájdulni már a nyergen. De legalább a fény az alagút végén, hogy egyre inkább szilárdabbnak lehet érezni a talajt, és mintha a levegő is elviselhetőbb lenne. Hamarosan kint kéne lenniük.*
1241. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-04 16:09:11
Üzenet elküldve: 2025-12-04 16:09:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Örül, hogy tudnak egy kicsit gyorsabban haladni, de fő a biztonság, az, hogy egyáltalán elérjék a céljukat, meg persze, hogy onnan majd vissza is tudjanak térni. A maga részéről biztosan nem fogja sürgetni sem Adoavert sem pedig Halacskát, főleg, hogy annak ellenére eléggé belemerültek ebbe a beszélgetésbe, hogy mindketten figyelnek az útra.
Szerencsére az idő is megy, és kicsit mintha tényleg tisztulna már körülöttük a levegő, Halacska lépései alapján pedig szilárdulna a talaj. Ha lassú fokozatossággal is, de csak változik körülöttük a táj, talán már tényleg nincsen túl messze tőlük a Mágustorony.
Miközben rendültlenül haladnak, eleinte csak egy-egy szóval, vagy bólintással jelzi, hogy figyel, és arcán reméli látszik, hogy szándékozik válaszolni, inkább csak azért hallgat újra, mert túl sok minden merül fel egyszerre, és rengeteg olyasmi, amire bármennyire is szeret beszélni, nem képes csak úgy csípőből választ adni. Egy-két téma és kérdés mindenképpen igényli nem csak azt, hogy egyáltalán megeméssze a fiútól hallottakat, hanem, hogy el is gondolkodjon a jelentőségükön, vagy Adoaver újabb kérdésein.
Itt van példának okáért rögtön az, amit a fiatal mágus éppen utoljára mondott saját örökbefogadásának körülményeiről.*
- Értem. Ezt nem gondoltam volna. És azért annyira nem is hangzik jól, sőt, sajnálom! Ugyanakkor szerencsére jó küszöb elé raktak le ezek szerint, és persze nem csak a véren múlik a család, sőt, a szeretet és a gondoskodás többet ér szerintem, szóval, ha tényleg saját fiukként neveltek fel, akkor még mindig ez a legjobb, ami történhetett talán.
*Ugyan „talán”-t mond, de, ha jobban belegondol akkor szinte hihetetlen a gondolat, hogy akit eddig „igazi” nemesnek hitt végezhette volna egy akár ahhoz hasonló árvaházban is, mint ahonnan nem sokkal több mint alig egy hattal korábban jöttek el Niával.
Próbál megértően és kedvesen mosolyogni, miközben reméli, hogy nem hangzott túl érzékeletlenül, amit mondott, ugyanakkor még kis gondolkodás után sem pontosan tudja, hogy mit mondhatna hasonlóra még. Adoaveren múlik igazából, hogy elhagyott gyermeknek érzi-e inkább magát, vagy egy olyan embernek, aki szerető családban nőtt fel, ő pedig mindenképpen az utóbbiban reménykedik, és ezt is tartja valószínűnek a tanárairól meséltek ellenére is.
Szívesen kérdezne még erről, de ezeket a kérdéseket nem meri feltenni csak úgy, nehogy olyan lelki sebeket tépjen fel, amilyeneket semmiképpen nem szeretne feltépni.
Haraggal váltak el vajon, vagy szeretettel búcsúztak egymástól ideiglenesen? Megszökött otthonról esetleg? Egyáltalán élnek még a szülei?
Csupa olyan kérdés ez, amit legalább annyira szívesen tenne fel, mint amennyire attól fél, hogy felesleges fájdalmat okoz velük.
Eközben különös módon valahogyan megnyugtatja az, hogy barátja nem vér szerinti nemes, hanem „csak” örökbe lett fogadva, méghozzá elfek által. Nem mintha utóbbi számítana, nála biztosan nem, hiszen neki is úgy lehet csak saját gyereke majd egyszer, hogyha örökbe fogad valakit, azt ellenben, hogy hova tud vezetni az „igazi” arisztokrácia és a nép közötti ellentét, már a mai napon is talán többet emlegette, mint amennyit kellett volna. Az eddig tapasztaltak alapján nem igazán tartja jó ötletnek, - ebben még Aleniával sem tudott egyetérteni, - hogy legyenek olyanok, akik a többiektől megkülönböztetve önmagukat nemesnek nevezik, sőt rosszabb esetben még annak is gondolják.*
- Amúgy persze, van hasonló emlékem, mint a te kedves tündér tanárod. Nem is értem, hogy az ilyenek miért akarnak tanítani egyáltalán. A saját nagyszüleimtől sem kaptam túl sok kedvességet, legfeljebb nagyon ritkán, még akkor sem, ha anya néha veszekedett is velük emiatt. Meg aztán ott voltak a vének, ők voltak a mi közösségünk igazi vezetői. Álomban se jöjjenek elő!
*Ezt inkább ki sem fejti, úgy érzi, hogy félig-meddig felesleges, még akkor is, ha némi magyarázattal tartozna ezzel kapcsolatban. Annyi fontosabb kérdés felmerült viszont, hogy itt és most sajnálna rájuk hosszas mondatokat vesztegetni.*
- Papnő viszont sohasem lehettem volna, de nem is akartam az lenni. *mosolyodik el halványan, és ez a mosoly ezúttal nem szomorkás, inkább talán csak kicsit szórakozott, de hogy kívülről milyennek látszik arról persze fogalma sincsen.
Ahogyan azt többször említette, nem szívesen emlékszik vissza a gyerekkorára, de hogyha nem konkrét emlékeket kell felelevenítenie, akkor semmi akadálya nincsen annak, hogy beszéljen róla.*
- Nem tudom, hogy mit beszéltél erről anyával, de valószínűleg vagy ő nem fogalmazott pontosan, vagy te értettél valamit félre. Bármelyik történt, nem csoda, annyira nagyon más a két világ ahonnan jöttünk, hiába van mindkettő ezen a világon. *neveti el magát kicsit saját újabb szerinte nagyon rossz szóvicce után, amit mégsem tudott kihagyni.*
- Tudod az elfek, akiket megismertem, amióta eljöttem otthonról, teljesen mások, mint anyát kivéve az otthoniak voltak, de hát az emberek is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy téged is egy elf pár fogadott örökbe. És hát Niának, Launak, Intnek sem számított soha, hogy félvér vagyok, de otthon ez nagyon nem volt mindegy. Kizárt, hogy egy félvérből valaha is papnő lehetett volna, vagy bárki, akinek a közösség életében fontos szerepe van, és akár szakrális, akár erkölcsi, akár valóságos hatalma. Tudom, hogy ez hülyeségnek hangzik, ha egy városban nősz fel, de otthon ez volt a természetes. Nem tudom mi lett volna belőlem, ha ott maradok, jó eséllyel semmi és senki, csak egy vénlány, aki az anyjával él, mert nem kérték volna meg a kezemet úgy, hogy tudják rólam, hogy nem tudok életet adni egy gyermeknek.
*Reméli, hogy Adoaver nem jön zavarba a kicsit személyesebb témától, de hát eddig is eléggé intim dolgokról beszéltek, ha pedig már kérdezett, mindez hozzátartozik a teljes történethez. A tilalomfákon túli világban lehet nem számít, hogy valaki „csak” félig elf, most már ő sem érzi ettől kevesebbnek magát, sőt, biztos benne, hogy akad néhány fél-elf, akit akár tiszta vérűnek nézne bárki, pusztán a külseje alapján, de szinte mérget merne venni arra is, hogy még ebben az egykori otthonához képest toleráns és felvilágosult világban is akadnak olyanok, akiknél szempont az, hogy olyan lányt vegyenek el, aki képes arra, mint a félvéreken kívül majdnem minden másik lány.*
- Előbb-utóbb úgy is el kellett volna jönnöm, és persze innen visszagondolva sokkal jobb, hogy ez előbb és nem utóbb történt. Talán neked is, nem tudom, de ez a lényeg szerintem. Hogy megtettük, és megpróbáltuk, amit lehetett. Persze, meghatároz a múltunk, mégsem hiszem, hogy ahhoz kellene viszonyítani magunkat, hogy kinek volt rosszabb régen. Ha ezen múlna, lehet, hogy Intathal egyikünk sem vitázhatna, de még én sem Aleniával, mert mégsem az én ujjam és karom lett levágva – szerencsére.
*Az jut eszébe, hogy bizarr módon ez még csak a beszélgetés könnyebbik fele volt, mert eddig legalább tényszerű dolgokról beszéltek. A szakralitás és a kézzelfoghatatlan ellenben papnő édesanyja ellenére sem éppen számára kézreeső témák.*
- Ami magukat az isteneket illeti, félek tőle, hogy nagy csalódást fogok a válaszommal okozni neked. Eleve, amit feltettél, szerintem túl jó kérdés ahhoz, hogy egyszerűen, akár ellentmondásoktól mentesen tudjak válaszolni rájuk, főleg, hogy anyával ellentétben én nem vagyok papnő, sosem merültem el a témában túl mélyen sem, de hát természetesen ragadt rám elég sok minden az évek alatt. De a legegyszerűbb azt mondanom, hogy fogalmam sincs, noha a moráltól semmiképpen sem lehetnek függetlenek szerintem az istenségek, az újak legalábbis semmiképpen nem. Mert mi odahaza az ősi isteneket imádtuk, a természet mögött álló és azt mozgató isteneket és istennőket, nekik áldoztunk, és azt hiszem, hogy ők valamennyire valóban a mi erkölcseink felett állnak, és tényleg annyira mások hozzánk képest, mint hozzánk képest az állatok. Mi halandók leginkább a hasznosság alapján ítéljük meg azt, hogy melyik istenség jó és melyik rossz, és az alapján, hogy számunkra melyik hasznos és melyik ártalmas. A viharra, hidegre és a sötétre például hajlamosak vagyunk ártalmasként, a fényre, melegre, szélcsendre pedig hasznosként gondolni, de ahhoz, hogy a természet és így az élet egyensúlya fennmaradjon, hogy maga az élet fennmaradjon a világon valójában szükség van mindegyikre. Int tiltakozott a gondolat ellen, ha jól emlékszem, amikor szóba került, de hát, ha anya kimegy reggel a kertbe, megöl két tyúkot, megkopasztja és kibelezi őket, majd az egyikből levest főz, a másikból pedig pörköltet csinál, akkor valószínűleg az fog történni, hogy Intath, te és én megköszönjük neki a finom ebédet. A tyúkok ellenben, ha beszélni tudnának, gondolom azt mondanák rá, hogy a halál istene tombolt közöttük. Aztán meg máskor, amikor éhesek, de nem ettek már egy ideje csak port, magasztalnák őt, amiért megetette őket és életadónak tekintenének rá. Szerintem ez anya hitének a mélyebb értelme, hogy a természetfelettinek megvan a sötét és a fényes oldala is, ugyanakkor az élet fennmaradása szempontjából szükséges mind a kettő, ezért az igazi isteneket nem lehet beleerőltetni a jó és a rossz kategóriába, legfeljebb csak, ha nagyon akarjuk, viszont nélkülük nem lenne élet, így mi sem. Ezek mellett az isteneknek lehetnek számunkra teljesen ismeretlen szempontjaik, amiket nem érthetünk, ahogyan a tyúkok sem értenék azt, hogy kettő közülük azért lett megölve, hogy mi négyen jót beszélgethessünk egy finom ebéd mellett. Ugyanakkor ez is bonyolult kérdés, mert egy istenség jó eséllyel mégiscsak közelebb áll hozzánk, mint mi az állatokhoz. Nos… nem véletlenül nem vonzott soha a papnői pálya igazán, bár bevallom, hogy az ünnepekre és szertartásokra való felkészülést és magukat a rituálékat szerettem. *nevet fel röviden, aztán szokása szerint elkomolyodik újra a feltett kérdés komolyságához méltón.*
- Az új istenháromsággal viszont már egészen más a helyzet szerintem. Szerintem az ő tetteik már sokkal inkább értelmezhetőek a mi erkölcsünk szerint. Nagyon közhelyesen és leegyszerűsítve, a mi nézőpontunkból Eeyr mindenképpen a jó, Sa'tereth pedig gonosz, Teysusba pedig körülbelül mindkét oldal hívei azt látnak bele, amit akarnak, így közülük nem nehéz választani, azt hiszem. Előbb el tudok képzelni egy gonoszság, mint egy jóság nélküli világot. Előbbi örökké fennmaradhat, utóbbi ellenben önmagát irtaná ki. Ráadásul… a lázadás éjszakáján Alenia életét Eeyr papjai mentették meg, aztán pedig az istennő szakrális mágiájának köszönhetőn nőtt vissza a karja. És éreztem is a közvetlen közelemben Eeyr jelenlétét, csodálatos volt, kedves és megnyugtató. Hasonló istennőt tudnék követni, és, ha nem mágus akarnák lenni meg is tenném talán. Ugyanakkor olyan téren valóban független akarok lenni tőlük, hogy a saját erőmre támaszkodva akarok varázsolni. Nem Eeyr tehet róla, de ennyivel mindenképpen tartozom magamnak. Nem látok ellentmondást abban, hogy kedvelek egy istennőt, ugyanakkor nem rendelem alá teljesen magamat az akaratának és az elveinek, és nem hagyom behatárolni a mágiámat sem általa. De, hogy az új istenek micsodák lehetnek, hát erről körülbelül annyi fogalmam van, mint bárki másnak. Más létsíkról jöttek ide? Igazi istenek? Akár azt is el tudom képzelni, hogy mindhárman valaha hozzánk hasonló halandók voltak, akik a mágiának egy olyan szintjét érték el, amely istenné emelte őket. Sőt… egy igaz hívő talán zokon venné ezt, de köszönhetően annak, hogy a közelmúltban tűntek fel mind a hárman, nem voltak itt a történelem kezdeteitől, talán utóbbi a legvalószínűbb. Feltételezem, hogy szerinted is. Vagy tévednék?
*Végezetül ő tett fel olyan kérdést, amire lehet nem egyszerű egy mondatban válaszolni, aztán pedig ki tudja. Lehet téved, mert Adoavernek az övénél sokkal határozottabb véleménye van, talán majd kiderül, azt viszont mindenképpen viccesnek tartja, hogy az elemi mágia szentélye felé tartva, és annak már majdnem közvetlen közelében valahogy úgy alakult, hogy éppen az istenekről sikerült végül beszélgetniük.
Édesanyja biztos jelnek tartaná ezt, ő viszont vicces, bár nem teljesen véletlen véletlenként értékeli.*
*Örül, hogy tudnak egy kicsit gyorsabban haladni, de fő a biztonság, az, hogy egyáltalán elérjék a céljukat, meg persze, hogy onnan majd vissza is tudjanak térni. A maga részéről biztosan nem fogja sürgetni sem Adoavert sem pedig Halacskát, főleg, hogy annak ellenére eléggé belemerültek ebbe a beszélgetésbe, hogy mindketten figyelnek az útra.
Szerencsére az idő is megy, és kicsit mintha tényleg tisztulna már körülöttük a levegő, Halacska lépései alapján pedig szilárdulna a talaj. Ha lassú fokozatossággal is, de csak változik körülöttük a táj, talán már tényleg nincsen túl messze tőlük a Mágustorony.
Miközben rendültlenül haladnak, eleinte csak egy-egy szóval, vagy bólintással jelzi, hogy figyel, és arcán reméli látszik, hogy szándékozik válaszolni, inkább csak azért hallgat újra, mert túl sok minden merül fel egyszerre, és rengeteg olyasmi, amire bármennyire is szeret beszélni, nem képes csak úgy csípőből választ adni. Egy-két téma és kérdés mindenképpen igényli nem csak azt, hogy egyáltalán megeméssze a fiútól hallottakat, hanem, hogy el is gondolkodjon a jelentőségükön, vagy Adoaver újabb kérdésein.
Itt van példának okáért rögtön az, amit a fiatal mágus éppen utoljára mondott saját örökbefogadásának körülményeiről.*
- Értem. Ezt nem gondoltam volna. És azért annyira nem is hangzik jól, sőt, sajnálom! Ugyanakkor szerencsére jó küszöb elé raktak le ezek szerint, és persze nem csak a véren múlik a család, sőt, a szeretet és a gondoskodás többet ér szerintem, szóval, ha tényleg saját fiukként neveltek fel, akkor még mindig ez a legjobb, ami történhetett talán.
*Ugyan „talán”-t mond, de, ha jobban belegondol akkor szinte hihetetlen a gondolat, hogy akit eddig „igazi” nemesnek hitt végezhette volna egy akár ahhoz hasonló árvaházban is, mint ahonnan nem sokkal több mint alig egy hattal korábban jöttek el Niával.
Próbál megértően és kedvesen mosolyogni, miközben reméli, hogy nem hangzott túl érzékeletlenül, amit mondott, ugyanakkor még kis gondolkodás után sem pontosan tudja, hogy mit mondhatna hasonlóra még. Adoaveren múlik igazából, hogy elhagyott gyermeknek érzi-e inkább magát, vagy egy olyan embernek, aki szerető családban nőtt fel, ő pedig mindenképpen az utóbbiban reménykedik, és ezt is tartja valószínűnek a tanárairól meséltek ellenére is.
Szívesen kérdezne még erről, de ezeket a kérdéseket nem meri feltenni csak úgy, nehogy olyan lelki sebeket tépjen fel, amilyeneket semmiképpen nem szeretne feltépni.
Haraggal váltak el vajon, vagy szeretettel búcsúztak egymástól ideiglenesen? Megszökött otthonról esetleg? Egyáltalán élnek még a szülei?
Csupa olyan kérdés ez, amit legalább annyira szívesen tenne fel, mint amennyire attól fél, hogy felesleges fájdalmat okoz velük.
Eközben különös módon valahogyan megnyugtatja az, hogy barátja nem vér szerinti nemes, hanem „csak” örökbe lett fogadva, méghozzá elfek által. Nem mintha utóbbi számítana, nála biztosan nem, hiszen neki is úgy lehet csak saját gyereke majd egyszer, hogyha örökbe fogad valakit, azt ellenben, hogy hova tud vezetni az „igazi” arisztokrácia és a nép közötti ellentét, már a mai napon is talán többet emlegette, mint amennyit kellett volna. Az eddig tapasztaltak alapján nem igazán tartja jó ötletnek, - ebben még Aleniával sem tudott egyetérteni, - hogy legyenek olyanok, akik a többiektől megkülönböztetve önmagukat nemesnek nevezik, sőt rosszabb esetben még annak is gondolják.*
- Amúgy persze, van hasonló emlékem, mint a te kedves tündér tanárod. Nem is értem, hogy az ilyenek miért akarnak tanítani egyáltalán. A saját nagyszüleimtől sem kaptam túl sok kedvességet, legfeljebb nagyon ritkán, még akkor sem, ha anya néha veszekedett is velük emiatt. Meg aztán ott voltak a vének, ők voltak a mi közösségünk igazi vezetői. Álomban se jöjjenek elő!
*Ezt inkább ki sem fejti, úgy érzi, hogy félig-meddig felesleges, még akkor is, ha némi magyarázattal tartozna ezzel kapcsolatban. Annyi fontosabb kérdés felmerült viszont, hogy itt és most sajnálna rájuk hosszas mondatokat vesztegetni.*
- Papnő viszont sohasem lehettem volna, de nem is akartam az lenni. *mosolyodik el halványan, és ez a mosoly ezúttal nem szomorkás, inkább talán csak kicsit szórakozott, de hogy kívülről milyennek látszik arról persze fogalma sincsen.
Ahogyan azt többször említette, nem szívesen emlékszik vissza a gyerekkorára, de hogyha nem konkrét emlékeket kell felelevenítenie, akkor semmi akadálya nincsen annak, hogy beszéljen róla.*
- Nem tudom, hogy mit beszéltél erről anyával, de valószínűleg vagy ő nem fogalmazott pontosan, vagy te értettél valamit félre. Bármelyik történt, nem csoda, annyira nagyon más a két világ ahonnan jöttünk, hiába van mindkettő ezen a világon. *neveti el magát kicsit saját újabb szerinte nagyon rossz szóvicce után, amit mégsem tudott kihagyni.*
- Tudod az elfek, akiket megismertem, amióta eljöttem otthonról, teljesen mások, mint anyát kivéve az otthoniak voltak, de hát az emberek is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy téged is egy elf pár fogadott örökbe. És hát Niának, Launak, Intnek sem számított soha, hogy félvér vagyok, de otthon ez nagyon nem volt mindegy. Kizárt, hogy egy félvérből valaha is papnő lehetett volna, vagy bárki, akinek a közösség életében fontos szerepe van, és akár szakrális, akár erkölcsi, akár valóságos hatalma. Tudom, hogy ez hülyeségnek hangzik, ha egy városban nősz fel, de otthon ez volt a természetes. Nem tudom mi lett volna belőlem, ha ott maradok, jó eséllyel semmi és senki, csak egy vénlány, aki az anyjával él, mert nem kérték volna meg a kezemet úgy, hogy tudják rólam, hogy nem tudok életet adni egy gyermeknek.
*Reméli, hogy Adoaver nem jön zavarba a kicsit személyesebb témától, de hát eddig is eléggé intim dolgokról beszéltek, ha pedig már kérdezett, mindez hozzátartozik a teljes történethez. A tilalomfákon túli világban lehet nem számít, hogy valaki „csak” félig elf, most már ő sem érzi ettől kevesebbnek magát, sőt, biztos benne, hogy akad néhány fél-elf, akit akár tiszta vérűnek nézne bárki, pusztán a külseje alapján, de szinte mérget merne venni arra is, hogy még ebben az egykori otthonához képest toleráns és felvilágosult világban is akadnak olyanok, akiknél szempont az, hogy olyan lányt vegyenek el, aki képes arra, mint a félvéreken kívül majdnem minden másik lány.*
- Előbb-utóbb úgy is el kellett volna jönnöm, és persze innen visszagondolva sokkal jobb, hogy ez előbb és nem utóbb történt. Talán neked is, nem tudom, de ez a lényeg szerintem. Hogy megtettük, és megpróbáltuk, amit lehetett. Persze, meghatároz a múltunk, mégsem hiszem, hogy ahhoz kellene viszonyítani magunkat, hogy kinek volt rosszabb régen. Ha ezen múlna, lehet, hogy Intathal egyikünk sem vitázhatna, de még én sem Aleniával, mert mégsem az én ujjam és karom lett levágva – szerencsére.
*Az jut eszébe, hogy bizarr módon ez még csak a beszélgetés könnyebbik fele volt, mert eddig legalább tényszerű dolgokról beszéltek. A szakralitás és a kézzelfoghatatlan ellenben papnő édesanyja ellenére sem éppen számára kézreeső témák.*
- Ami magukat az isteneket illeti, félek tőle, hogy nagy csalódást fogok a válaszommal okozni neked. Eleve, amit feltettél, szerintem túl jó kérdés ahhoz, hogy egyszerűen, akár ellentmondásoktól mentesen tudjak válaszolni rájuk, főleg, hogy anyával ellentétben én nem vagyok papnő, sosem merültem el a témában túl mélyen sem, de hát természetesen ragadt rám elég sok minden az évek alatt. De a legegyszerűbb azt mondanom, hogy fogalmam sincs, noha a moráltól semmiképpen sem lehetnek függetlenek szerintem az istenségek, az újak legalábbis semmiképpen nem. Mert mi odahaza az ősi isteneket imádtuk, a természet mögött álló és azt mozgató isteneket és istennőket, nekik áldoztunk, és azt hiszem, hogy ők valamennyire valóban a mi erkölcseink felett állnak, és tényleg annyira mások hozzánk képest, mint hozzánk képest az állatok. Mi halandók leginkább a hasznosság alapján ítéljük meg azt, hogy melyik istenség jó és melyik rossz, és az alapján, hogy számunkra melyik hasznos és melyik ártalmas. A viharra, hidegre és a sötétre például hajlamosak vagyunk ártalmasként, a fényre, melegre, szélcsendre pedig hasznosként gondolni, de ahhoz, hogy a természet és így az élet egyensúlya fennmaradjon, hogy maga az élet fennmaradjon a világon valójában szükség van mindegyikre. Int tiltakozott a gondolat ellen, ha jól emlékszem, amikor szóba került, de hát, ha anya kimegy reggel a kertbe, megöl két tyúkot, megkopasztja és kibelezi őket, majd az egyikből levest főz, a másikból pedig pörköltet csinál, akkor valószínűleg az fog történni, hogy Intath, te és én megköszönjük neki a finom ebédet. A tyúkok ellenben, ha beszélni tudnának, gondolom azt mondanák rá, hogy a halál istene tombolt közöttük. Aztán meg máskor, amikor éhesek, de nem ettek már egy ideje csak port, magasztalnák őt, amiért megetette őket és életadónak tekintenének rá. Szerintem ez anya hitének a mélyebb értelme, hogy a természetfelettinek megvan a sötét és a fényes oldala is, ugyanakkor az élet fennmaradása szempontjából szükséges mind a kettő, ezért az igazi isteneket nem lehet beleerőltetni a jó és a rossz kategóriába, legfeljebb csak, ha nagyon akarjuk, viszont nélkülük nem lenne élet, így mi sem. Ezek mellett az isteneknek lehetnek számunkra teljesen ismeretlen szempontjaik, amiket nem érthetünk, ahogyan a tyúkok sem értenék azt, hogy kettő közülük azért lett megölve, hogy mi négyen jót beszélgethessünk egy finom ebéd mellett. Ugyanakkor ez is bonyolult kérdés, mert egy istenség jó eséllyel mégiscsak közelebb áll hozzánk, mint mi az állatokhoz. Nos… nem véletlenül nem vonzott soha a papnői pálya igazán, bár bevallom, hogy az ünnepekre és szertartásokra való felkészülést és magukat a rituálékat szerettem. *nevet fel röviden, aztán szokása szerint elkomolyodik újra a feltett kérdés komolyságához méltón.*
- Az új istenháromsággal viszont már egészen más a helyzet szerintem. Szerintem az ő tetteik már sokkal inkább értelmezhetőek a mi erkölcsünk szerint. Nagyon közhelyesen és leegyszerűsítve, a mi nézőpontunkból Eeyr mindenképpen a jó, Sa'tereth pedig gonosz, Teysusba pedig körülbelül mindkét oldal hívei azt látnak bele, amit akarnak, így közülük nem nehéz választani, azt hiszem. Előbb el tudok képzelni egy gonoszság, mint egy jóság nélküli világot. Előbbi örökké fennmaradhat, utóbbi ellenben önmagát irtaná ki. Ráadásul… a lázadás éjszakáján Alenia életét Eeyr papjai mentették meg, aztán pedig az istennő szakrális mágiájának köszönhetőn nőtt vissza a karja. És éreztem is a közvetlen közelemben Eeyr jelenlétét, csodálatos volt, kedves és megnyugtató. Hasonló istennőt tudnék követni, és, ha nem mágus akarnák lenni meg is tenném talán. Ugyanakkor olyan téren valóban független akarok lenni tőlük, hogy a saját erőmre támaszkodva akarok varázsolni. Nem Eeyr tehet róla, de ennyivel mindenképpen tartozom magamnak. Nem látok ellentmondást abban, hogy kedvelek egy istennőt, ugyanakkor nem rendelem alá teljesen magamat az akaratának és az elveinek, és nem hagyom behatárolni a mágiámat sem általa. De, hogy az új istenek micsodák lehetnek, hát erről körülbelül annyi fogalmam van, mint bárki másnak. Más létsíkról jöttek ide? Igazi istenek? Akár azt is el tudom képzelni, hogy mindhárman valaha hozzánk hasonló halandók voltak, akik a mágiának egy olyan szintjét érték el, amely istenné emelte őket. Sőt… egy igaz hívő talán zokon venné ezt, de köszönhetően annak, hogy a közelmúltban tűntek fel mind a hárman, nem voltak itt a történelem kezdeteitől, talán utóbbi a legvalószínűbb. Feltételezem, hogy szerinted is. Vagy tévednék?
*Végezetül ő tett fel olyan kérdést, amire lehet nem egyszerű egy mondatban válaszolni, aztán pedig ki tudja. Lehet téved, mert Adoavernek az övénél sokkal határozottabb véleménye van, talán majd kiderül, azt viszont mindenképpen viccesnek tartja, hogy az elemi mágia szentélye felé tartva, és annak már majdnem közvetlen közelében valahogy úgy alakult, hogy éppen az istenekről sikerült végül beszélgetniük.
Édesanyja biztos jelnek tartaná ezt, ő viszont vicces, bár nem teljesen véletlen véletlenként értékeli.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319