Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 10 (181. - 200. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
200. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-20 11:23:08
Üzenet elküldve: 2020-05-20 11:23:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Maga a mágus is elámul, ahogy Eeyr ezüstösen fénylő hírnöke karddal a kezében, testet öltve megjelenik.
Ám csak pár lépést tehetnek: a két orkot nem tántorítja el a fénylő kerub, az ostobábbik neki támad a szellemalaknak, acsarogva végképp a vesztüket kívánva most már, társát biztatva.
A kutya és gazdája pedig megpróbálja kikerülni a fényharcost, és a fegyvertelen apóra támadni.
Ha ez sikerül, és nem hiúsul meg a gonosz támadás szándéka a kerub képezte védvonalon, Isqeha kihasználja az értékes pillanatokat, amit a közéjük magasodó fényalak okoz, és mélyen zsákjába nyúlva előrántja tarisznyájából a fegyverméreg fiolát, gyors mozdulattal feltépve és végigkenve a Vadhorgász ragacsos, mérgező kenőcsével hosszú vadászkésének élét, közben árgus szemmel figyelve a történéseket.
S ha az ork az apóra támad, nem rest társa védelmére kelni, és megpróbálja feltartóztatni a rövidkardjával támadó orkot, igyekezve elhárítani és megakasztani az érkező támadást a magasra emelt fénykarddal, főként ha az apónak meggyűlik a baja a gonosz mód rájuk uszított kutyával, amelyet Isqeha csak szánni tud.
De rögtön ezután rá is támad a zöldbőrűre, ha teheti, hosszúkésével a kardot tartó kézre csapva le, amilyen gyorsan csak bír, igyekezve megsebezni azt, ha csak egyetlen vágás erejéig!
S ha tud, a fénykarddal nem csak védekezik: keményen próbál lesújtani végül még azzal is, az íjész bal combjára irányítva oldalról egyetlen csapást, azon igyekezve, hogy a nála lévő, használatlan íját is tönkretegye ezzel.
Ám ha az ork nem tud átjutni a fényszolga védvonalán, Isqeha minden erejével azon van, hogy egyre távolabb kerüljenek mindketten a helytől, közben hátra-hátrapillantva, mire mennek azok ketten. Csak a kutya ellen védekezik késével, szánva eközben a jószágot, ha az fenyegetést jelentene számukra, és akadályozná őket az előrejutásban.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Maga a mágus is elámul, ahogy Eeyr ezüstösen fénylő hírnöke karddal a kezében, testet öltve megjelenik.
Ám csak pár lépést tehetnek: a két orkot nem tántorítja el a fénylő kerub, az ostobábbik neki támad a szellemalaknak, acsarogva végképp a vesztüket kívánva most már, társát biztatva.
A kutya és gazdája pedig megpróbálja kikerülni a fényharcost, és a fegyvertelen apóra támadni.
Ha ez sikerül, és nem hiúsul meg a gonosz támadás szándéka a kerub képezte védvonalon, Isqeha kihasználja az értékes pillanatokat, amit a közéjük magasodó fényalak okoz, és mélyen zsákjába nyúlva előrántja tarisznyájából a fegyverméreg fiolát, gyors mozdulattal feltépve és végigkenve a Vadhorgász ragacsos, mérgező kenőcsével hosszú vadászkésének élét, közben árgus szemmel figyelve a történéseket.
S ha az ork az apóra támad, nem rest társa védelmére kelni, és megpróbálja feltartóztatni a rövidkardjával támadó orkot, igyekezve elhárítani és megakasztani az érkező támadást a magasra emelt fénykarddal, főként ha az apónak meggyűlik a baja a gonosz mód rájuk uszított kutyával, amelyet Isqeha csak szánni tud.
De rögtön ezután rá is támad a zöldbőrűre, ha teheti, hosszúkésével a kardot tartó kézre csapva le, amilyen gyorsan csak bír, igyekezve megsebezni azt, ha csak egyetlen vágás erejéig!
S ha tud, a fénykarddal nem csak védekezik: keményen próbál lesújtani végül még azzal is, az íjész bal combjára irányítva oldalról egyetlen csapást, azon igyekezve, hogy a nála lévő, használatlan íját is tönkretegye ezzel.
Ám ha az ork nem tud átjutni a fényszolga védvonalán, Isqeha minden erejével azon van, hogy egyre távolabb kerüljenek mindketten a helytől, közben hátra-hátrapillantva, mire mennek azok ketten. Csak a kutya ellen védekezik késével, szánva eközben a jószágot, ha az fenyegetést jelentene számukra, és akadályozná őket az előrejutásban.*
199. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-19 13:15:34
Üzenet elküldve: 2020-05-19 13:15:34
Rang: Játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*A kerubi megjelenésére csak felsóhajt. három a kettő ellenben még elbírtak volna velük, de így már nem bízik a győzelemben. Mindenesetre követi a parancsot, megpróbál rátámadni Xungjaora. Lőni nem fog tudni, az öreg még túl közel van. Kutyája ezt látva ugyancsak felpattan és támadásba lendül, a kerubit megkerülve megpróbálja gazdája célpontját megmarni.
Ha ellenfele megpróbálnak elindulni az úton akkor ezt tükrözve ő is hátrál. Nem fogja hagyni, hogy csak úgy elmenjenek.*
- Sajnos ahogy társam említette: ezt nem ússzátok meg ilyen olcsón.
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*A kerubi megjelenésére csak felsóhajt. három a kettő ellenben még elbírtak volna velük, de így már nem bízik a győzelemben. Mindenesetre követi a parancsot, megpróbál rátámadni Xungjaora. Lőni nem fog tudni, az öreg még túl közel van. Kutyája ezt látva ugyancsak felpattan és támadásba lendül, a kerubit megkerülve megpróbálja gazdája célpontját megmarni.
Ha ellenfele megpróbálnak elindulni az úton akkor ezt tükrözve ő is hátrál. Nem fogja hagyni, hogy csak úgy elmenjenek.*
- Sajnos ahogy társam említette: ezt nem ússzátok meg ilyen olcsón.
198. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-18 18:09:34
Üzenet elküldve: 2020-05-18 18:09:34
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
- Nagyon nagy lehetett az a fáradság, ha azt láttatta velem, hogy hatalmas és éhes giliszta fején lovagolok.
*Természetesen visszafelesel, mert azt mégsem fogja elismerni, hogy Quantall bemutatkozása elkerülte a figyelmét. Ezzel együtt nem ellenséges, támadó élű a hangja, inkább csak finoman csipkelődő. A pihenésre való felhívásra is csak legyint egyet. Előbb a többiek. Mert akkorának még nem érzi a barátságot, hogy mindannyiuk egyszerre térjen nyugovóra itt. Talán az ezt követő magyarázat, de inkább tényleg a fáradtság felel azért, hogy Riri is a fokozatosság elvét követi és jó példával elől járva elsőnek biccent el. Laor amúgy sem a marcona harcos archetípusa, el is mosolyodik a látványra, aztán tőle telhető óvatossággal nyalábolja fel a tündért az asztal mellől, hogy a legközelebbi üres ágyba fektesse.*
- Ha jól értem *szólal meg közben, hangját ösztönösen halkabbra fogva* ez a Hóhér nem isten. De nem is ember.
*Megrántja a vállát.*
- Vagy elf, óriás, gnóm és a többi. De mégis természetfölötti dolgokra képes, még ha csak nagy nehézségek árán és korlátozottan is.
*Az ágyba feketei a tündért, aztán visszafordul a többiek felé, karjait összefonva mellkasa előtt.*
- Csak hallomásból ismerem a Mágustorony fura urát és amit tudok róla az sem sok, de első hallásra úgy tűnik nekem, mintha Abogr ellenpárja lenne. Akkor pedig vagy az ő, vagy az istenek segítségére lenne szükségünk. De talán őt nem érdekli annyira ez az egész, hogy személyesen tegyen valamit. Eeyr vagy Teysus inkább csak örülhet annak, ha valaki sikerrel lép fel Sa'Tereth konkurenciájaként, hiszen ezzel a sötét istent gyengíti. Ebben az esetben viszont azt kell mondanom, hogy Sa'Tereth-től remélhetnénk a legtöbbet. Persze ha úgy van ahogy mondod *néz az Ahroius nevezetűre* akkor ez csak elmélet. Bár nehezen fogom fel, hogy miként lehet olyan szeglete Lanawinnek, ahol valamely istennek ne lenne hatalma.
*Azután a tornyokról következő előadást hallgatja végig és bár már az elején lenne egy egyszerű és hatékony elképzelése arról, hogy miként semmisíthetnék meg őket, van egy olyan sanda gyanúja, hogy ez nem lesz ennyire könnyű. És valóban. De azért csak megkérdezi.*
- Ha már acél, sok acél kell ide... *szólal meg kis mosollyal* Akkor nem lehetne azokat a kristályokat egyszerűen összetörni? Frandr fokosa pont alkalmas lenne rá.
*De ezt csak valami tréfának szánta, talán a feszült hangulat enyhítésére, legyint is egyet. De továbbgondolja a dolgot.*
- Szóval azt mondod... *kezd neki újra lassan, mint aki épp most találja ki mit szeretne mondani* négy elem kell a rés nyitva tartásához. Bár mit sem értek a mágiához, de úgy tűnik logikusnak, hogy mind a négy elemnek szentelt az a Hóhér egy tornyot. A tűznek, a víznek, a földnek, a levegőnek. És ha mágia kell az elpusztításukhoz, akkor...
*Most már Krestvirre és a mélységire néz, mint mágiába jártasakra, hogy ők támasszák alá vagy cáfolják meg elméletét.*
- A víz kioltja a tüzet, a tűz párává, láthatatlanná teszi a vizet. A levegő, a szél elhordja a homokot, de a legnagyobb orkán is megakad a hegyen. Tűznek víz, víznek tűz. Levegőnek föld, földnek levegő.
*Kicsit elhallgat, mert úgy érzi, hogy olyasmibe kontárkodott bele amihez nem ért. Példának okáért ő sem örülne neki, ha a mágusok adnának tippeket hadi taktikára. Kicsit elhúzza a száját és furcsán bizonytalanul teszi fel a kérdést.*
- Ez működhet?
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
- Nagyon nagy lehetett az a fáradság, ha azt láttatta velem, hogy hatalmas és éhes giliszta fején lovagolok.
*Természetesen visszafelesel, mert azt mégsem fogja elismerni, hogy Quantall bemutatkozása elkerülte a figyelmét. Ezzel együtt nem ellenséges, támadó élű a hangja, inkább csak finoman csipkelődő. A pihenésre való felhívásra is csak legyint egyet. Előbb a többiek. Mert akkorának még nem érzi a barátságot, hogy mindannyiuk egyszerre térjen nyugovóra itt. Talán az ezt követő magyarázat, de inkább tényleg a fáradtság felel azért, hogy Riri is a fokozatosság elvét követi és jó példával elől járva elsőnek biccent el. Laor amúgy sem a marcona harcos archetípusa, el is mosolyodik a látványra, aztán tőle telhető óvatossággal nyalábolja fel a tündért az asztal mellől, hogy a legközelebbi üres ágyba fektesse.*
- Ha jól értem *szólal meg közben, hangját ösztönösen halkabbra fogva* ez a Hóhér nem isten. De nem is ember.
*Megrántja a vállát.*
- Vagy elf, óriás, gnóm és a többi. De mégis természetfölötti dolgokra képes, még ha csak nagy nehézségek árán és korlátozottan is.
*Az ágyba feketei a tündért, aztán visszafordul a többiek felé, karjait összefonva mellkasa előtt.*
- Csak hallomásból ismerem a Mágustorony fura urát és amit tudok róla az sem sok, de első hallásra úgy tűnik nekem, mintha Abogr ellenpárja lenne. Akkor pedig vagy az ő, vagy az istenek segítségére lenne szükségünk. De talán őt nem érdekli annyira ez az egész, hogy személyesen tegyen valamit. Eeyr vagy Teysus inkább csak örülhet annak, ha valaki sikerrel lép fel Sa'Tereth konkurenciájaként, hiszen ezzel a sötét istent gyengíti. Ebben az esetben viszont azt kell mondanom, hogy Sa'Tereth-től remélhetnénk a legtöbbet. Persze ha úgy van ahogy mondod *néz az Ahroius nevezetűre* akkor ez csak elmélet. Bár nehezen fogom fel, hogy miként lehet olyan szeglete Lanawinnek, ahol valamely istennek ne lenne hatalma.
*Azután a tornyokról következő előadást hallgatja végig és bár már az elején lenne egy egyszerű és hatékony elképzelése arról, hogy miként semmisíthetnék meg őket, van egy olyan sanda gyanúja, hogy ez nem lesz ennyire könnyű. És valóban. De azért csak megkérdezi.*
- Ha már acél, sok acél kell ide... *szólal meg kis mosollyal* Akkor nem lehetne azokat a kristályokat egyszerűen összetörni? Frandr fokosa pont alkalmas lenne rá.
*De ezt csak valami tréfának szánta, talán a feszült hangulat enyhítésére, legyint is egyet. De továbbgondolja a dolgot.*
- Szóval azt mondod... *kezd neki újra lassan, mint aki épp most találja ki mit szeretne mondani* négy elem kell a rés nyitva tartásához. Bár mit sem értek a mágiához, de úgy tűnik logikusnak, hogy mind a négy elemnek szentelt az a Hóhér egy tornyot. A tűznek, a víznek, a földnek, a levegőnek. És ha mágia kell az elpusztításukhoz, akkor...
*Most már Krestvirre és a mélységire néz, mint mágiába jártasakra, hogy ők támasszák alá vagy cáfolják meg elméletét.*
- A víz kioltja a tüzet, a tűz párává, láthatatlanná teszi a vizet. A levegő, a szél elhordja a homokot, de a legnagyobb orkán is megakad a hegyen. Tűznek víz, víznek tűz. Levegőnek föld, földnek levegő.
*Kicsit elhallgat, mert úgy érzi, hogy olyasmibe kontárkodott bele amihez nem ért. Példának okáért ő sem örülne neki, ha a mágusok adnának tippeket hadi taktikára. Kicsit elhúzza a száját és furcsán bizonytalanul teszi fel a kérdést.*
- Ez működhet?
197. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-18 07:54:38
Üzenet elküldve: 2020-05-18 07:54:38
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
- Illúzió vagy sem, leszarom, csak essünk már túl rajta.
*Eleve nem akart ide jönni, de ez volt a parancs, márpedig a parancs mindenek előtt.*
- Ja az vagyok, de a saját káprázatomban miért kéne meglepődnöm azon, hogy mindent tudsz rólam?
*Megrántja a vállát és lám, működik minden, ahogyan működnie kéne, fájdalom nélkül, így megkísérel felülni.*
- A tündérrel semmi bajom, sőt cuki. A kormos viszont kormos, mindig csak kormos marad.
*Forgatja a szemét, hiszen nem lehet igaz, hogy a saját víziójának meg kell magyaráznia, hogy miért rühelli a mélységieket. Talán ha Syoudnak a pecázás lett volna a hobbija, akkor Alyo is másként érezne. Ha pedig valóban meg kell halnia, mert mégsem csak egy rossz álom ez, akkor inkább a tündérért, mint egy ragyaverte sötételfért.
Minden különösebb étvágy nélkül kezd neki az evésnek. Bosszantó egy lázálom ez, de legalább a kenyérnek jó az íze.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
- Illúzió vagy sem, leszarom, csak essünk már túl rajta.
*Eleve nem akart ide jönni, de ez volt a parancs, márpedig a parancs mindenek előtt.*
- Ja az vagyok, de a saját káprázatomban miért kéne meglepődnöm azon, hogy mindent tudsz rólam?
*Megrántja a vállát és lám, működik minden, ahogyan működnie kéne, fájdalom nélkül, így megkísérel felülni.*
- A tündérrel semmi bajom, sőt cuki. A kormos viszont kormos, mindig csak kormos marad.
*Forgatja a szemét, hiszen nem lehet igaz, hogy a saját víziójának meg kell magyaráznia, hogy miért rühelli a mélységieket. Talán ha Syoudnak a pecázás lett volna a hobbija, akkor Alyo is másként érezne. Ha pedig valóban meg kell halnia, mert mégsem csak egy rossz álom ez, akkor inkább a tündérért, mint egy ragyaverte sötételfért.
Minden különösebb étvágy nélkül kezd neki az evésnek. Bosszantó egy lázálom ez, de legalább a kenyérnek jó az íze.*
196. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-17 22:35:27
Üzenet elküldve: 2020-05-17 22:35:27
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Erőt gyűjt, eszik, lélegzik, próbál felmelegedni. Másra az egykori pusztai harcos nem nagyon képes. Szerencsére viszont úgy tűnik, ma este már nem lesznek újabb megpróbáltatások.
Nem tűnik fel neki, ahogy Laor némán bátorítani próbálja Krestvirt, ahogy az sem, hogy a mágus bátorításra szorul. Bár Laorral egyetért abban, hogy nem mentek sokra a hely elpusztításával, az alapján, amit eddig mondtak vendéglátóik, inkább nem akar belegondolni, hogy most hol lennének, ha nem történt volna meg a dolog.
Evidensnek gondolta, hogy segíteni fognak az Őrzőknek, hiszen ezért vannak itt, bár indulásukkor még nem tudtak a dologról. Laor is úgy tűnik, hasonlóképp gondolkozik, és vezetőjükként eszerint hoz döntést.
Ezután Laor valami olyasmit említ meg, amire Frandr egyáltalán nem emlékszik, pedig a látomásában találkozott Ririvel, és tényleg egy gyereket kísért. A tündér kérdésére ő is válaszol rekedtes hangján.*
-Az én látomásomból ítélve... ott támadt minket ez az átkos látomás, ahol a legjobban fáj.
*Ezután egy darabig ismét csöndben marad. Elkerüli a figyelmét az, hogy Riri közben elalszik a székében, észre sem veszi a dolgot, amíg fel nem hívják rá a figyelmét, de az még odébb van. Laor ugyanis ismét csak él szokott gyanakvásának.
Ha Frandr nem lenne ilyen fáradt, és belegondolna a dologba, akkor eszébe jutna, hogy nem csak a mostani bemutatkozás miatt tudhatják a kormos nevét, hanem már korábban, mikor a sárral küzdöttek, a legtöbb, ha nem az összes név elhangzott.
Az öregek ismeretsége a manóval viszont legkevésbé sem tudja érdekelni őt, és úgy érzi, Laor is átrendezhetné a fontossági sorrendjét. Quantall kérdésével már inkább rátapint arra, amit Frandrt is érdekel. És vendéglátóik erre válaszolnak, meglehetősen hosszan.
Csak azért nem fájdul meg a feje a különböző létsíkok gondolatára, mert nem igazán gondol bele a dologba. Ezt részben a fáradtságának, részben pedig annak lehet tulajdonítani, hogy, mint kiderül, még csak nem azzal állnak szemben, amire eddig gondoltak.
Nem tudja, hogy csak a fáradtsága miatt nincs rá hatással az, ahogy körülírják a Hóhért, vagy azért, mert nem látja maga előtt a dolgot, és a pusztítás, amiről beszélnek, csak számára névtelen emberek kárára történt.
Mindenesetre azt tudja, hogy nem ezek miatt a tettek miatt küzd. Hanem azért, mert látta, hogy milyen legyőzhetetlenül erős még mindig ennek a serege azután az áldozat után, amit meghoztak az Őrzők, és még ki tudja ki más.
Ezután tér át Ahroius a hallucinációk mibenlétére. Egy gondolat kezd el motoszkálni Frandr fejében, de még nem tudja, hogy pontosan mi is az.
Mikor a tornyokról beszélnek vendéglátóik, már egyre inkább formálódik ez az ötlet, ám nincs igazán hozzászokva, hogy ilyenekről gondolkozik. Kezd picit felélénkülni, ahogy már valamennyire átmelegedett, a haja sem teljesen ősz már, pár szürkésbarna tinccsel találkozhat az alaposabb megfigyelő.
Ahogy elmondják, hogy mire is lesz szükség a tornyok elpusztításához, már egészen biztos a dolgában. Krestvir felteszi kérdéseit, ami tökéletes alkalom arra, hogy előhozakodjon gondolataival. Felszólal, picivel több erővel a hangjában, mint az előbb.*
-Akkor... az a torony, ami felé megindultunk, a tűz tornya kell, hogy legyen.
*Biccent Laor felé, hiszen ő említette meg, hogy "A tűz a kulcs".*
-Riri a hallucinációban hallhatta... egy faluban voltunk, amit valami démonlények támadtak meg. A torony helyén egy templom volt...
*Kis csönd, gondolatában újra folytatódik a tévképzet, ahol a haja kezdett visszabarnulni, ott most szénfekete tincsek keverednek az ősz hajba.*
-És... együtt voltunk ott. Ez megtörtént valamikor, nem?
*Túl sok minden összeáll, hogy ez csak a saját elméjének tévképzete legyen, és ahogy vendéglátóik mondták, ez nem csak egyszerű gombák dolga. Így tudni szeretné, hogy igaza van-e, hiszen akkor meg is van, mit kezdhetnek az egyik toronnyal.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Erőt gyűjt, eszik, lélegzik, próbál felmelegedni. Másra az egykori pusztai harcos nem nagyon képes. Szerencsére viszont úgy tűnik, ma este már nem lesznek újabb megpróbáltatások.
Nem tűnik fel neki, ahogy Laor némán bátorítani próbálja Krestvirt, ahogy az sem, hogy a mágus bátorításra szorul. Bár Laorral egyetért abban, hogy nem mentek sokra a hely elpusztításával, az alapján, amit eddig mondtak vendéglátóik, inkább nem akar belegondolni, hogy most hol lennének, ha nem történt volna meg a dolog.
Evidensnek gondolta, hogy segíteni fognak az Őrzőknek, hiszen ezért vannak itt, bár indulásukkor még nem tudtak a dologról. Laor is úgy tűnik, hasonlóképp gondolkozik, és vezetőjükként eszerint hoz döntést.
Ezután Laor valami olyasmit említ meg, amire Frandr egyáltalán nem emlékszik, pedig a látomásában találkozott Ririvel, és tényleg egy gyereket kísért. A tündér kérdésére ő is válaszol rekedtes hangján.*
-Az én látomásomból ítélve... ott támadt minket ez az átkos látomás, ahol a legjobban fáj.
*Ezután egy darabig ismét csöndben marad. Elkerüli a figyelmét az, hogy Riri közben elalszik a székében, észre sem veszi a dolgot, amíg fel nem hívják rá a figyelmét, de az még odébb van. Laor ugyanis ismét csak él szokott gyanakvásának.
Ha Frandr nem lenne ilyen fáradt, és belegondolna a dologba, akkor eszébe jutna, hogy nem csak a mostani bemutatkozás miatt tudhatják a kormos nevét, hanem már korábban, mikor a sárral küzdöttek, a legtöbb, ha nem az összes név elhangzott.
Az öregek ismeretsége a manóval viszont legkevésbé sem tudja érdekelni őt, és úgy érzi, Laor is átrendezhetné a fontossági sorrendjét. Quantall kérdésével már inkább rátapint arra, amit Frandrt is érdekel. És vendéglátóik erre válaszolnak, meglehetősen hosszan.
Csak azért nem fájdul meg a feje a különböző létsíkok gondolatára, mert nem igazán gondol bele a dologba. Ezt részben a fáradtságának, részben pedig annak lehet tulajdonítani, hogy, mint kiderül, még csak nem azzal állnak szemben, amire eddig gondoltak.
Nem tudja, hogy csak a fáradtsága miatt nincs rá hatással az, ahogy körülírják a Hóhért, vagy azért, mert nem látja maga előtt a dolgot, és a pusztítás, amiről beszélnek, csak számára névtelen emberek kárára történt.
Mindenesetre azt tudja, hogy nem ezek miatt a tettek miatt küzd. Hanem azért, mert látta, hogy milyen legyőzhetetlenül erős még mindig ennek a serege azután az áldozat után, amit meghoztak az Őrzők, és még ki tudja ki más.
Ezután tér át Ahroius a hallucinációk mibenlétére. Egy gondolat kezd el motoszkálni Frandr fejében, de még nem tudja, hogy pontosan mi is az.
Mikor a tornyokról beszélnek vendéglátóik, már egyre inkább formálódik ez az ötlet, ám nincs igazán hozzászokva, hogy ilyenekről gondolkozik. Kezd picit felélénkülni, ahogy már valamennyire átmelegedett, a haja sem teljesen ősz már, pár szürkésbarna tinccsel találkozhat az alaposabb megfigyelő.
Ahogy elmondják, hogy mire is lesz szükség a tornyok elpusztításához, már egészen biztos a dolgában. Krestvir felteszi kérdéseit, ami tökéletes alkalom arra, hogy előhozakodjon gondolataival. Felszólal, picivel több erővel a hangjában, mint az előbb.*
-Akkor... az a torony, ami felé megindultunk, a tűz tornya kell, hogy legyen.
*Biccent Laor felé, hiszen ő említette meg, hogy "A tűz a kulcs".*
-Riri a hallucinációban hallhatta... egy faluban voltunk, amit valami démonlények támadtak meg. A torony helyén egy templom volt...
*Kis csönd, gondolatában újra folytatódik a tévképzet, ahol a haja kezdett visszabarnulni, ott most szénfekete tincsek keverednek az ősz hajba.*
-És... együtt voltunk ott. Ez megtörtént valamikor, nem?
*Túl sok minden összeáll, hogy ez csak a saját elméjének tévképzete legyen, és ahogy vendéglátóik mondták, ez nem csak egyszerű gombák dolga. Így tudni szeretné, hogy igaza van-e, hiszen akkor meg is van, mit kezdhetnek az egyik toronnyal.*
195. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-17 19:26:40
Üzenet elküldve: 2020-05-17 19:26:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Laor bátorító érintését elsőre nem tudja hova rakni, össze is rezzen és az ekkor még arca elé kötött kendő mögött megrándulnak vonásai, mert éppen most nem számított ilyesmire. Aztán odakapja tekintetét a férfi arcára, s ugyan ekkor is kell még egy kis idő, hogy felfogja a helyzetet, a mosoly láttán megérti, hogy ez az érintés amolyan kedveskedés akart lenni, mint amilyen az ölelés is.
Más esetben talán megpróbálná valahogy viszonozni a gesztust, most azonban túlságosan zavart, hogy ilyenekre gondoljon. Nem véletlenül hiszik róla azt a legtöbben, hogy terhére van a társaság, hiszen testbeszéde, vagy épp annak hiánya megelőzi a tényleges érzései kialakulását. De tudni kell, hogy valójában értékeli Laor kedvességét magában. Kicsit emlékezteti rá, hogy ezeknek az "idegeneknek" azért mégiscsak számít valamit, törődnek vele.
Sok a külső inger és sok a gondolat a fejében. Kénytelen szűrni és megregulázni ezeket. Frandr páncéljának koppanása, a férfi mellkasából áradó fény, a tea, a pipafüst és az étel szaga, íze, Carsaadi imádkozása, majd később asztalra bukó teste... a sok kérdés és indulat, érzelmek, melyeket nem tud értelmezni...
Minden árad felé és ő mindent felfog, észlel, de el is csendesíti, ami nem a célt szolgálja most.
Szótlanul fogyasztja az ételt, s nyújt belőle Kilencediknek is. Mikor végzett, a tálat maga mellé teszi.
Hosszúra nyúlik a Két Őrző válasza, sokat és sok dologról beszélnek. Sajnos néhol olyan rigmusokat mondogatnak, amikből nehezen veszi ki a lényeget és az értelmet. Megjegyzi magának a szöveget, bár nem biztos benne, hogy ez fontos, vagy sem, s hogy mit jelentenek ezek a sorok.
A történelem is rejthet magában fontos tudnivalókat, de a leginkább mégiscsak az érdekli, amit ő kap válaszul a kérdéseire.
Egyébként egy kicsit furcsának találhatják viselkedését, ha figyeli őt valaki. Ültében a kezeit rázza, vagy vonalakat rajzol maga elé a levegőbe, miközben rebeg a szája.
Kilencedik már láthatta így, miközben tanult, neki talán nem szokatlan ez, de külső szemlélő joggal hihetné azt, hogy meggárgyult. Persze, talán egy varázslónak éppen elnézik, ha furán viselkedik...
A hallottakból részletes jegyzetek, feltételezések, képek és jelenetek, következtetések és tények formálódnak és elevenednek meg előtte, ezeket dolgozza fel ilyen sajátos módon.
Mikor pedig kérdezésre buzdítják őket, készen is áll, hogy feltegye a sajátjait.
Kilencedik története most is kívül reked a rostán, pedig más esetben bizonyosan nagy kíváncsisággal faggatózna erről is.*
- Én kérdeznék... - *Jelzi, hogy magára vonja a figyelmet, miközben egyik kezével még mindig "zongorázik" maga előtt.*
- Hány torony van összesen? Mintha hármat láttam volna... Ennyi van? - *Kezdi az első ponttal, majd folytatja, ha választ kapott.*
- Milyen varázslat kell a tornyok elpusztításához? Az elemeket említették... tűz, víz, föld, levegő... Ezt értsem úgy, hogy az egyik torony elpusztításához tűz mágia, egy másikéhoz víz, a harmadikhoz pedig föld mágia kell? Maga a rés bezárásához pedig... egy utolsó lehelet? Vagyis egy áldozat, halál? Vagy más fedett ez a szimbólum és levegő mágia kell oda? - *Kérdez, pontosítást várva, jól értelmezte-e az elhangzottakat. Most teljesen higgadt és hideg, annak ellenére, hogy milyen súlyú dolgokról beszél.*
- Honnan tudják, mi kell a tornyok elpusztításához? És mi honnan fogjuk ismerni a torony nevét?
- Mi vár ránk a tornyoknál? Mi emésztette fel azt a sokaságot, akiket a tornyokhoz kényszerítettek?
- Maguk is velünk tartanak? Mely mágiaágban jártasak? - *Áll meg ennél a pontnál és keze is megáll a levegőben. Most csak vár, válaszokra.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Laor bátorító érintését elsőre nem tudja hova rakni, össze is rezzen és az ekkor még arca elé kötött kendő mögött megrándulnak vonásai, mert éppen most nem számított ilyesmire. Aztán odakapja tekintetét a férfi arcára, s ugyan ekkor is kell még egy kis idő, hogy felfogja a helyzetet, a mosoly láttán megérti, hogy ez az érintés amolyan kedveskedés akart lenni, mint amilyen az ölelés is.
Más esetben talán megpróbálná valahogy viszonozni a gesztust, most azonban túlságosan zavart, hogy ilyenekre gondoljon. Nem véletlenül hiszik róla azt a legtöbben, hogy terhére van a társaság, hiszen testbeszéde, vagy épp annak hiánya megelőzi a tényleges érzései kialakulását. De tudni kell, hogy valójában értékeli Laor kedvességét magában. Kicsit emlékezteti rá, hogy ezeknek az "idegeneknek" azért mégiscsak számít valamit, törődnek vele.
Sok a külső inger és sok a gondolat a fejében. Kénytelen szűrni és megregulázni ezeket. Frandr páncéljának koppanása, a férfi mellkasából áradó fény, a tea, a pipafüst és az étel szaga, íze, Carsaadi imádkozása, majd később asztalra bukó teste... a sok kérdés és indulat, érzelmek, melyeket nem tud értelmezni...
Minden árad felé és ő mindent felfog, észlel, de el is csendesíti, ami nem a célt szolgálja most.
Szótlanul fogyasztja az ételt, s nyújt belőle Kilencediknek is. Mikor végzett, a tálat maga mellé teszi.
Hosszúra nyúlik a Két Őrző válasza, sokat és sok dologról beszélnek. Sajnos néhol olyan rigmusokat mondogatnak, amikből nehezen veszi ki a lényeget és az értelmet. Megjegyzi magának a szöveget, bár nem biztos benne, hogy ez fontos, vagy sem, s hogy mit jelentenek ezek a sorok.
A történelem is rejthet magában fontos tudnivalókat, de a leginkább mégiscsak az érdekli, amit ő kap válaszul a kérdéseire.
Egyébként egy kicsit furcsának találhatják viselkedését, ha figyeli őt valaki. Ültében a kezeit rázza, vagy vonalakat rajzol maga elé a levegőbe, miközben rebeg a szája.
Kilencedik már láthatta így, miközben tanult, neki talán nem szokatlan ez, de külső szemlélő joggal hihetné azt, hogy meggárgyult. Persze, talán egy varázslónak éppen elnézik, ha furán viselkedik...
A hallottakból részletes jegyzetek, feltételezések, képek és jelenetek, következtetések és tények formálódnak és elevenednek meg előtte, ezeket dolgozza fel ilyen sajátos módon.
Mikor pedig kérdezésre buzdítják őket, készen is áll, hogy feltegye a sajátjait.
Kilencedik története most is kívül reked a rostán, pedig más esetben bizonyosan nagy kíváncsisággal faggatózna erről is.*
- Én kérdeznék... - *Jelzi, hogy magára vonja a figyelmet, miközben egyik kezével még mindig "zongorázik" maga előtt.*
- Hány torony van összesen? Mintha hármat láttam volna... Ennyi van? - *Kezdi az első ponttal, majd folytatja, ha választ kapott.*
- Milyen varázslat kell a tornyok elpusztításához? Az elemeket említették... tűz, víz, föld, levegő... Ezt értsem úgy, hogy az egyik torony elpusztításához tűz mágia, egy másikéhoz víz, a harmadikhoz pedig föld mágia kell? Maga a rés bezárásához pedig... egy utolsó lehelet? Vagyis egy áldozat, halál? Vagy más fedett ez a szimbólum és levegő mágia kell oda? - *Kérdez, pontosítást várva, jól értelmezte-e az elhangzottakat. Most teljesen higgadt és hideg, annak ellenére, hogy milyen súlyú dolgokról beszél.*
- Honnan tudják, mi kell a tornyok elpusztításához? És mi honnan fogjuk ismerni a torony nevét?
- Mi vár ránk a tornyoknál? Mi emésztette fel azt a sokaságot, akiket a tornyokhoz kényszerítettek?
- Maguk is velünk tartanak? Mely mágiaágban jártasak? - *Áll meg ennél a pontnál és keze is megáll a levegőben. Most csak vár, válaszokra.*
194. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-17 16:25:21
Üzenet elküldve: 2020-05-17 16:25:21
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Talán nyugodt estének is nevezhetnénk, ha egyesek nem holtfáradtan, sarokban omlanának össze, vagy, ha nem tudnánk, hogy kint az éjszakában talán épp most is, szörnyű dolgok történnek. Az Őrzők szavait néma tisztelettel hallgatják a harcosok, kik talán még most sem fogták fel teljesen, hogy a kaland, mire vállalkoztak talán az utolsó. Persze nem biztos, hogy mindegyikük számára. Az is lehet, hogy felfogták, s lelkük utolsó pántokkal megerősített kis oszlopaiba kapaszkodva szívják magukba a tudást, mi segítségükre lehet. A fa tányérokban tompán puffan a fából készült kis kanál, halkan súrlódik a néhol kevéssé lecsiszolt aljzaton, a bor cseppen, s loccsan, az agyagból készült poharak kedvtelve csillannak meg a lengedező gyertyalángok kereszttüzében, néha roppan a fa a kandallóban. Kellemes meleg van, s pont ideális egy utolsó vacsorához minden tekintetben. Az Őrzők némán esznek, legalábbis addig, míg további kérdések hangoznak el, s öregedő, kissé vizenyősnek tűnő fáradt tekintetük mindenkin elidőzik mosolyogva. Minden egyes elhangzó kérdés után biccentve veszik azt tudomásul, jelezvén, hogy hallották, s a válasz készül, de az egységesség jegyében, mindenkinek megadatik a kérdezés joga a válaszok előtt. Quantall válasza előtt Ahroius mosolya szélesedik, s társa, a szakállas Ezias felé biccent.*
- Ő, Ezias mélységi, kint velem voltál, s nevét jegyezd meg, mert lobbanékony fajta. *Kuncog fel, mire Ezias felhördül a sarokban, a tűz mellett, hol időközben tanyát vert. A hördülés nem komoly, s a huncut tekintet, mellyel a fát nyaldosó lángokat figyeli, pipájával szája sarkába, sem ígér haragot. Ahroius tekintete Laort is figyelemmel kíséri, talán látja a férfi arcán a kétkedést, a haragot, a tehetetlenséget, mely ellen nem tud mit tenni. Érti kérdéseit, s a kissé felelősségre vonó hangnemet is, biccentéssel reagál, csak az utolsó mondatokra mosolyodik el ismét, megelőzve Quantall válaszát, előre reagál.*
- Hiszen most mutatkozott be nekünk, harcos. A fáradtság veszélyes dolog, s az ismeretlen olykor olyasmit is láttat, mi valójában nincs is ott. Csak a lelkünkben megnyugvó csend ereje az, mi a tisztánlátást segíti, mélyedj el, s pihenj, szükséged lesz rá... harcos. *Hangja kedves, semmi számon kérő nincs benne, talán egy ezeréves idős bölcseleteihez lehetne hasonlítani, ki már az idő vasfogának is rágós, ki már annyit élt, hogy a perlekedő mondatok csupán por a szélben, kinek az évszakok változása, akár perc az univerzumban.*
- Érthető a feddés. *szól ismét Laorhoz a félsikerre utalva* magam is így gondolom, de az Őrzők nem mindig volt aktív. Cselekményre általában cselekmény a válasz, s tettre tett. így voltunk mi is, s emberek egy elszigetelt csoportja életét tette rá, s kérték hozzá isteneik segítségét, idővel... közelebb is kerültek hozzájuk, de ez már egy másik történet. *Sóhajt fel, s Eziasra pillant, ki szintén ránéz, de nem szól, csak néhány perccel később.*
- A elején csak a karavánpihenő volt. Természetes gyűjtőpont, s adottságaiból, elhelyezkedéséből adódóan fogékony más létsíkok találkozására. *Kezdi mély hangon, pipáját pillanatra kivéve szájából.*
- Az első időkben a tornyok sem álltak még, a rést ismeretlen mágiával tartották fenn, de nem, mélységi... nem Sa'Thereth volt. *Csóválja meg fejét, s pipáját visszatéve a szájába fordul a tűz felé, s ismét a lángokban mélyed el.*
- A Hóhér... világi név egy ilyen entitásnak, de mi már megszoktuk. *Szól ismét Ahroius.* Az isteneknek, sőt, a félisteneknek is megvan a maguk konkurenciája ha szabad így fogalmaznom. Hóhér az. Egy konkurencia. Sa'Thereth konkurenciája. A sötétség világi térhódítása nem ismeretlen számotokra sem, de sötétség és sötétség között is van különbség. Míg Sa'thereth hideg logikája és fekete racionalitása csak olykor véresen operál, addig a Hóhér nem ilyen... kegyetlensége nem ismer határokat, s nem is baj, hogy a kis tündér elaludt... *fordul mosolyogva Carsaadi felé, kinek törékenynek tűnő, ápolt kobakja koppan az asztalon.*
- Mikor a tornyok megépültek, már nem volt szükség mágiára, a rés fizikailag biztosított volt. Áldozatok kellettek... rengeteg... áldozat. A vér energiája, az élet láthatatlan szövete táplálta azt, s mi Sa'Therethenk néhány véres kőszikla, vagy sorvadt növénnyel elegendő, annak a Hóhérnak gigantikus oltárban kellett megnyilvánulnia. Százak és százak tűntek el, vagy kényszerítették őket erőltetett menetre a tornyok felé, a sikolyok tudatunkba égtek, még most is hallom őket... *nehezedik el a hangja. Legyint.*
- Nincs ott már egy élő sem, csupán lelkül visszhangja bugyborékol a mocsárban. Halottak mind. *Csendesedik el, majd poharába kortyol.*
- "Van remény, van idő élni összefogásban keresni, sötéttől nem félni." *Hallik Ezias szava a kandalló mellől.*
- Jó ember volt, az Elsők egyike. Mélységi... az ingoványban, itt, a falak között az idő másképp működik, eltorzul, tekeredik, visszahajlik magába. Kivel beszéltél több, mint száz éves volt. Jó ember... jó ember volt valaha. *Megköszörüli torkát:*
- A csend békéje uralkodjék a homályon, vas akarattal, örök hittel! Van remény, van idő élni összefogásban keresni, sötéttől nem félni. Űzött vadban a gyengét keresni, s vadhatalomtól erejét elvenni. Életet az életnek, s halált a halálnak, míg végül csak a csend felel, csendes suttogását hallom... az Őrzők acéljával, vas akarattal, s mivé magam is váltam, magam mellett tenyerem szorítását keresve, egységben, a csend erejével, az Őrzők vagyunk. *Elhallgat, s megint csak Ahroius veszi át a szót.*
- Abogrnak kevés dolog van-e világon, mihez ne volna köze. Abogr a semmi és a minden, bár ember, ahhoz képest nagyon jól csinálja, amit csinál. *Mosolyodik el a kis öreg, kupája koppan az asztalon, míg Carsaadi békés szuszogását hallgatva merül el kis tündér békéjében merengve.*
- A tornyok által fenntartott résen, a démonok, s minden, mi nem evilágra való ki és be járnak, varázslónő. Démonoknak hívjuk őket, mert így egyszerű, de nincs rájuk megfelelő szó. Lehetnek gyermekek, kik élelemért könyörögnek, de lehetnek szörnyetegek is, kiknek látványa vért fagyaszt. A révület pusztán gomba volt, némi túlvilági erővel megspékelve, normál esetben csupán csápjaival hat, de ezek nem normális Kalaposok voltak. Itt semmi sem normális. *Rázza meg fejét, majd kényelmesebben helyezkedik el.*
- Jöjjön a lényeg, mire már többen is rákérdeztetek, a tornyok. Horgonypont, kapocs, kapu, háló... kinek, hogy tetszik. Csak egyesével pusztíthatóak el, a módja varázslat... de csak bizonyos varázslat. *Gondolkodik el.*
- Értelemszerűen próbálkoztunk, de soha nem voltunk elegen, s mára már csak ketten maradtunk. Föld, víz, tűz és levegő... a négy elem, mely szükséges a rés kordában tartására, s mely szükséges mindenhez e világon. Hittel nem sokra mentek, itt sem Eeyrnek, sem Sa'Therethnek, sem Teysusnak nincs hatalma. Csak az elemek és az acél... a sok acél, harcosok. *Utal az eljövendőre.*
- Az utolsó a levegő... *felkuncog* egy utolsó lehelet, ha úgy tetszik, kérlek bocsássatok meg bárdolatlan humoromért, de így képzelem el. Az erőfeszítés csúcspontja, a harc beteljesülése, s hogy utána mi lesz? Nem tudni, de a rés bezárul, s munkánk véget ér, bár őrszemek mindig kelleni fognak. Minden tornyot, egy bizonyos varázslat pusztít el, s a tetejére kell feljutni, hol tanulmányaink szerint kristályba ágyazott mágia őrzi a torony hatalmát. A tornyok elnevezéséből már tudni lehet, hogy miféle fajta mágiára lesz szükség, ámbátor más módszer, mi nem mágia, is lehet hatékony lesz, ezt nektek kell kiderítenetek. De minden egyes próbálkozás, mi balul sül el, végzetes következményekkel járhat, ami megnehezítheti dolgotokat. Hiszem, hogy alkalmasok vagytok, de nektek is hinnetek kell. És vigyétek a lányt is. Holnapra kutya baja sem lesz, erről kezeskedünk. *Biccent Alyo felé, s rajta is időzik egy kicsit tekintetével, majd felsóhajt.*
- Ha nincs több kérdés, pihenjetek, ki hol talál helyet. Ha van, akkor pedig tegyétek fel mihamarabb. Kilencedik pedig... nos régi ismerős *mosolyogva pillant fel, mikor a kis manó kidugja kobakját a csuklya alól, s vigyorogva kacsint egyet.*
- De ez már egy... másik történet, s másik világ. *Fáradtan köhög egyet.*
- Átkozott pipafüst, borzasztó szokás! *Pillant feddőn Eziasra, ki vállát megvonva pipázik tovább.*
//Alyo//
- Úgy... hát felkészültél. Jó. Így sokkal egyszerűbb lesz. *Biccent a szakállas, miközben pipájába szív.* Bár kétlem, hogy csupán a szellemek akarata miatt oly könnyedén eldobnád az életed, hiszen mint mondtad, lehet, hogy ez csupán egy illúzió, nem igaz? *Kuncog fel.*
- Ezias vagyok, az Őrzők egyike. *Mutatkozik be.* Te pedig Alyo, a Radogenek rendjéből, hányattatott életút, dacos tekintet, s vérből fakadó makacsság, aki még egy ork horda pofájába is szenvtelenül bír nevetni. *Kuncog tovább.* Pontosan ilyenre van szükségünk, már, ha nem sértelek meg. *Felkacag az utolsó megjegyzésre.*
- Ugyan, mi bajod a tündérrel és a mélységivel, hisz oly szenvedéllyel harcolnak melletted, mint múltadból sokan mások nem. Bár... a vér nem válik vízzé, s nem is baj. *Sóhajt fel, majd közelebb löki a butykost, s a kenyeret.*
- Egyél, ne makacskodj, kell az erőd.
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Talán nyugodt estének is nevezhetnénk, ha egyesek nem holtfáradtan, sarokban omlanának össze, vagy, ha nem tudnánk, hogy kint az éjszakában talán épp most is, szörnyű dolgok történnek. Az Őrzők szavait néma tisztelettel hallgatják a harcosok, kik talán még most sem fogták fel teljesen, hogy a kaland, mire vállalkoztak talán az utolsó. Persze nem biztos, hogy mindegyikük számára. Az is lehet, hogy felfogták, s lelkük utolsó pántokkal megerősített kis oszlopaiba kapaszkodva szívják magukba a tudást, mi segítségükre lehet. A fa tányérokban tompán puffan a fából készült kis kanál, halkan súrlódik a néhol kevéssé lecsiszolt aljzaton, a bor cseppen, s loccsan, az agyagból készült poharak kedvtelve csillannak meg a lengedező gyertyalángok kereszttüzében, néha roppan a fa a kandallóban. Kellemes meleg van, s pont ideális egy utolsó vacsorához minden tekintetben. Az Őrzők némán esznek, legalábbis addig, míg további kérdések hangoznak el, s öregedő, kissé vizenyősnek tűnő fáradt tekintetük mindenkin elidőzik mosolyogva. Minden egyes elhangzó kérdés után biccentve veszik azt tudomásul, jelezvén, hogy hallották, s a válasz készül, de az egységesség jegyében, mindenkinek megadatik a kérdezés joga a válaszok előtt. Quantall válasza előtt Ahroius mosolya szélesedik, s társa, a szakállas Ezias felé biccent.*
- Ő, Ezias mélységi, kint velem voltál, s nevét jegyezd meg, mert lobbanékony fajta. *Kuncog fel, mire Ezias felhördül a sarokban, a tűz mellett, hol időközben tanyát vert. A hördülés nem komoly, s a huncut tekintet, mellyel a fát nyaldosó lángokat figyeli, pipájával szája sarkába, sem ígér haragot. Ahroius tekintete Laort is figyelemmel kíséri, talán látja a férfi arcán a kétkedést, a haragot, a tehetetlenséget, mely ellen nem tud mit tenni. Érti kérdéseit, s a kissé felelősségre vonó hangnemet is, biccentéssel reagál, csak az utolsó mondatokra mosolyodik el ismét, megelőzve Quantall válaszát, előre reagál.*
- Hiszen most mutatkozott be nekünk, harcos. A fáradtság veszélyes dolog, s az ismeretlen olykor olyasmit is láttat, mi valójában nincs is ott. Csak a lelkünkben megnyugvó csend ereje az, mi a tisztánlátást segíti, mélyedj el, s pihenj, szükséged lesz rá... harcos. *Hangja kedves, semmi számon kérő nincs benne, talán egy ezeréves idős bölcseleteihez lehetne hasonlítani, ki már az idő vasfogának is rágós, ki már annyit élt, hogy a perlekedő mondatok csupán por a szélben, kinek az évszakok változása, akár perc az univerzumban.*
- Érthető a feddés. *szól ismét Laorhoz a félsikerre utalva* magam is így gondolom, de az Őrzők nem mindig volt aktív. Cselekményre általában cselekmény a válasz, s tettre tett. így voltunk mi is, s emberek egy elszigetelt csoportja életét tette rá, s kérték hozzá isteneik segítségét, idővel... közelebb is kerültek hozzájuk, de ez már egy másik történet. *Sóhajt fel, s Eziasra pillant, ki szintén ránéz, de nem szól, csak néhány perccel később.*
- A elején csak a karavánpihenő volt. Természetes gyűjtőpont, s adottságaiból, elhelyezkedéséből adódóan fogékony más létsíkok találkozására. *Kezdi mély hangon, pipáját pillanatra kivéve szájából.*
- Az első időkben a tornyok sem álltak még, a rést ismeretlen mágiával tartották fenn, de nem, mélységi... nem Sa'Thereth volt. *Csóválja meg fejét, s pipáját visszatéve a szájába fordul a tűz felé, s ismét a lángokban mélyed el.*
- A Hóhér... világi név egy ilyen entitásnak, de mi már megszoktuk. *Szól ismét Ahroius.* Az isteneknek, sőt, a félisteneknek is megvan a maguk konkurenciája ha szabad így fogalmaznom. Hóhér az. Egy konkurencia. Sa'Thereth konkurenciája. A sötétség világi térhódítása nem ismeretlen számotokra sem, de sötétség és sötétség között is van különbség. Míg Sa'thereth hideg logikája és fekete racionalitása csak olykor véresen operál, addig a Hóhér nem ilyen... kegyetlensége nem ismer határokat, s nem is baj, hogy a kis tündér elaludt... *fordul mosolyogva Carsaadi felé, kinek törékenynek tűnő, ápolt kobakja koppan az asztalon.*
- Mikor a tornyok megépültek, már nem volt szükség mágiára, a rés fizikailag biztosított volt. Áldozatok kellettek... rengeteg... áldozat. A vér energiája, az élet láthatatlan szövete táplálta azt, s mi Sa'Therethenk néhány véres kőszikla, vagy sorvadt növénnyel elegendő, annak a Hóhérnak gigantikus oltárban kellett megnyilvánulnia. Százak és százak tűntek el, vagy kényszerítették őket erőltetett menetre a tornyok felé, a sikolyok tudatunkba égtek, még most is hallom őket... *nehezedik el a hangja. Legyint.*
- Nincs ott már egy élő sem, csupán lelkül visszhangja bugyborékol a mocsárban. Halottak mind. *Csendesedik el, majd poharába kortyol.*
- "Van remény, van idő élni összefogásban keresni, sötéttől nem félni." *Hallik Ezias szava a kandalló mellől.*
- Jó ember volt, az Elsők egyike. Mélységi... az ingoványban, itt, a falak között az idő másképp működik, eltorzul, tekeredik, visszahajlik magába. Kivel beszéltél több, mint száz éves volt. Jó ember... jó ember volt valaha. *Megköszörüli torkát:*
- A csend békéje uralkodjék a homályon, vas akarattal, örök hittel! Van remény, van idő élni összefogásban keresni, sötéttől nem félni. Űzött vadban a gyengét keresni, s vadhatalomtól erejét elvenni. Életet az életnek, s halált a halálnak, míg végül csak a csend felel, csendes suttogását hallom... az Őrzők acéljával, vas akarattal, s mivé magam is váltam, magam mellett tenyerem szorítását keresve, egységben, a csend erejével, az Őrzők vagyunk. *Elhallgat, s megint csak Ahroius veszi át a szót.*
- Abogrnak kevés dolog van-e világon, mihez ne volna köze. Abogr a semmi és a minden, bár ember, ahhoz képest nagyon jól csinálja, amit csinál. *Mosolyodik el a kis öreg, kupája koppan az asztalon, míg Carsaadi békés szuszogását hallgatva merül el kis tündér békéjében merengve.*
- A tornyok által fenntartott résen, a démonok, s minden, mi nem evilágra való ki és be járnak, varázslónő. Démonoknak hívjuk őket, mert így egyszerű, de nincs rájuk megfelelő szó. Lehetnek gyermekek, kik élelemért könyörögnek, de lehetnek szörnyetegek is, kiknek látványa vért fagyaszt. A révület pusztán gomba volt, némi túlvilági erővel megspékelve, normál esetben csupán csápjaival hat, de ezek nem normális Kalaposok voltak. Itt semmi sem normális. *Rázza meg fejét, majd kényelmesebben helyezkedik el.*
- Jöjjön a lényeg, mire már többen is rákérdeztetek, a tornyok. Horgonypont, kapocs, kapu, háló... kinek, hogy tetszik. Csak egyesével pusztíthatóak el, a módja varázslat... de csak bizonyos varázslat. *Gondolkodik el.*
- Értelemszerűen próbálkoztunk, de soha nem voltunk elegen, s mára már csak ketten maradtunk. Föld, víz, tűz és levegő... a négy elem, mely szükséges a rés kordában tartására, s mely szükséges mindenhez e világon. Hittel nem sokra mentek, itt sem Eeyrnek, sem Sa'Therethnek, sem Teysusnak nincs hatalma. Csak az elemek és az acél... a sok acél, harcosok. *Utal az eljövendőre.*
- Az utolsó a levegő... *felkuncog* egy utolsó lehelet, ha úgy tetszik, kérlek bocsássatok meg bárdolatlan humoromért, de így képzelem el. Az erőfeszítés csúcspontja, a harc beteljesülése, s hogy utána mi lesz? Nem tudni, de a rés bezárul, s munkánk véget ér, bár őrszemek mindig kelleni fognak. Minden tornyot, egy bizonyos varázslat pusztít el, s a tetejére kell feljutni, hol tanulmányaink szerint kristályba ágyazott mágia őrzi a torony hatalmát. A tornyok elnevezéséből már tudni lehet, hogy miféle fajta mágiára lesz szükség, ámbátor más módszer, mi nem mágia, is lehet hatékony lesz, ezt nektek kell kiderítenetek. De minden egyes próbálkozás, mi balul sül el, végzetes következményekkel járhat, ami megnehezítheti dolgotokat. Hiszem, hogy alkalmasok vagytok, de nektek is hinnetek kell. És vigyétek a lányt is. Holnapra kutya baja sem lesz, erről kezeskedünk. *Biccent Alyo felé, s rajta is időzik egy kicsit tekintetével, majd felsóhajt.*
- Ha nincs több kérdés, pihenjetek, ki hol talál helyet. Ha van, akkor pedig tegyétek fel mihamarabb. Kilencedik pedig... nos régi ismerős *mosolyogva pillant fel, mikor a kis manó kidugja kobakját a csuklya alól, s vigyorogva kacsint egyet.*
- De ez már egy... másik történet, s másik világ. *Fáradtan köhög egyet.*
- Átkozott pipafüst, borzasztó szokás! *Pillant feddőn Eziasra, ki vállát megvonva pipázik tovább.*
//Alyo//
- Úgy... hát felkészültél. Jó. Így sokkal egyszerűbb lesz. *Biccent a szakállas, miközben pipájába szív.* Bár kétlem, hogy csupán a szellemek akarata miatt oly könnyedén eldobnád az életed, hiszen mint mondtad, lehet, hogy ez csupán egy illúzió, nem igaz? *Kuncog fel.*
- Ezias vagyok, az Őrzők egyike. *Mutatkozik be.* Te pedig Alyo, a Radogenek rendjéből, hányattatott életút, dacos tekintet, s vérből fakadó makacsság, aki még egy ork horda pofájába is szenvtelenül bír nevetni. *Kuncog tovább.* Pontosan ilyenre van szükségünk, már, ha nem sértelek meg. *Felkacag az utolsó megjegyzésre.*
- Ugyan, mi bajod a tündérrel és a mélységivel, hisz oly szenvedéllyel harcolnak melletted, mint múltadból sokan mások nem. Bár... a vér nem válik vízzé, s nem is baj. *Sóhajt fel, majd közelebb löki a butykost, s a kenyeret.*
- Egyél, ne makacskodj, kell az erőd.
193. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-17 15:58:39
Üzenet elküldve: 2020-05-17 15:58:39
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Egy ideig elnézi a furcsa szellemalakot, mi helyzetéből ítélve alighanem arra hivatott, hogy távol tartsa őket megidézőjétől. Ám Roshnek, a vámszedő aligha engedheti meg, hogy első kuncsaftjai fizetés nélkül keljenek át az Ingoványon.*
-Most már nem lesz elég az arany, hallod?!
*Ordít a kettős után, majd furcsa, ezüstös alak ide vagy oda, megindul, igyekezvén elkerülni a szellemalakot.*
-Eressz egy nyilat utánuk, Ordonok, ezek innen már nem mennek sehova.
*Préseli ki fogai között, s magasra emeli a pajzsát, ha a kerubi támadni óhajtana. Még ha rá is támad a lény, a nyíl útját aligha akadályozhatja, legalábbis az ő így gondolkodik. Futni kezd, már ha tud, s ha a lény kardja a magasba emelkedik, hát védekezik és szablyájával visszatámad, szokás szerint nyak felé csapva, már ha a lény bír ilyennel. Egy biztos, ha a mágus vagy az öreg a keze közé kerül, egy erszény már nem fogja megmenteni őket.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Egy ideig elnézi a furcsa szellemalakot, mi helyzetéből ítélve alighanem arra hivatott, hogy távol tartsa őket megidézőjétől. Ám Roshnek, a vámszedő aligha engedheti meg, hogy első kuncsaftjai fizetés nélkül keljenek át az Ingoványon.*
-Most már nem lesz elég az arany, hallod?!
*Ordít a kettős után, majd furcsa, ezüstös alak ide vagy oda, megindul, igyekezvén elkerülni a szellemalakot.*
-Eressz egy nyilat utánuk, Ordonok, ezek innen már nem mennek sehova.
*Préseli ki fogai között, s magasra emeli a pajzsát, ha a kerubi támadni óhajtana. Még ha rá is támad a lény, a nyíl útját aligha akadályozhatja, legalábbis az ő így gondolkodik. Futni kezd, már ha tud, s ha a lény kardja a magasba emelkedik, hát védekezik és szablyájával visszatámad, szokás szerint nyak felé csapva, már ha a lény bír ilyennel. Egy biztos, ha a mágus vagy az öreg a keze közé kerül, egy erszény már nem fogja megmenteni őket.*
192. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-15 14:51:42
Üzenet elküldve: 2020-05-15 14:51:42
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*A harc helyszíne egyik pillanatról a másikra változik a béke és a nyugalom burkává, az alatta álló, a levegőben úszó fényjelenségekkel körülvettek lelkébe pedig ez az érzés költözik rövid időre.
Roshnek karjában, a pajzs alatt még érzi a fájdalom lüktetését, másnapra bizonyosan kékes-lilás zúzódás fogja mutatni a találat helyét, de most ez is csak múló kellemetlenség.
Az észérvek kerülnek az erőszak elé. Vajon érdemes a csillogó aranyakért harcolni, sérülni, talán meghalni is? De ez a kérdés mindkét oldal felteheti magának. Roshnek nézőpontjából, ahogy mondja, valóban csak teszi a dolgát, de kérdés, hogy Isqeha és Xangjao mennyire érzi ezt át.
Ha Ordonok fel is ismeri a varázslatot, amelyet Isqeha alkalmaz, a hatása alól nem tudja kivonni magát, így ő is megnyugszik arra a rövid időre, míg az kitart. Asemán is úrrá lesz a béke, nem kíván már a vénnek tetsző férfire rontani.
Valójában nem Isqeha veszi át az uralmat Roshnek felett, hanem a varázslata, de a célját eléri, a harc megszakad, a mágiának pedig maga is részese. A nyakán szerzett se kínját még érzi, csak a vérzés enyhül, ha teljesen el nem is áll.
Rövid fohászára ezüstös alak anyagiasul az orkok és közöttük, túlvilági szépségű arcán nyugalom honol, nincs szükség szavakra, hogy tudja, mi történik a négyes között. Páncélja is ezüst fényű, ahogy a kezében tartott, dísztelen hosszúkard is. Alkarvédőin cirkalmas díszítések, palástja hószín és ezüstösen csillog. Nem mozdul egyelőre, csak strázsál a négyes között félúton, amikor Isqeha, megpróbálva magával vonni Xangjaot, elindulnak eredeti céljuk felé.
A levegőben úszó fényjátékot lassan elfújja a szél vagy feloldódnak a levegőben és ezzel a hatása is elmúlik. A burok már nem kényszeríti békére és nyugalomra egyik felet sem, ám egy ezüstösen félnyő kerubi harcos is csatlakozott. Egyelőre csak kivont fénylő karddal áll, mögötte Isqeha és Xangjao kezd távolodni, de még nincsenek elérhetetlen távolságban, pár lépést tettek csak meg.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*A harc helyszíne egyik pillanatról a másikra változik a béke és a nyugalom burkává, az alatta álló, a levegőben úszó fényjelenségekkel körülvettek lelkébe pedig ez az érzés költözik rövid időre.
Roshnek karjában, a pajzs alatt még érzi a fájdalom lüktetését, másnapra bizonyosan kékes-lilás zúzódás fogja mutatni a találat helyét, de most ez is csak múló kellemetlenség.
Az észérvek kerülnek az erőszak elé. Vajon érdemes a csillogó aranyakért harcolni, sérülni, talán meghalni is? De ez a kérdés mindkét oldal felteheti magának. Roshnek nézőpontjából, ahogy mondja, valóban csak teszi a dolgát, de kérdés, hogy Isqeha és Xangjao mennyire érzi ezt át.
Ha Ordonok fel is ismeri a varázslatot, amelyet Isqeha alkalmaz, a hatása alól nem tudja kivonni magát, így ő is megnyugszik arra a rövid időre, míg az kitart. Asemán is úrrá lesz a béke, nem kíván már a vénnek tetsző férfire rontani.
Valójában nem Isqeha veszi át az uralmat Roshnek felett, hanem a varázslata, de a célját eléri, a harc megszakad, a mágiának pedig maga is részese. A nyakán szerzett se kínját még érzi, csak a vérzés enyhül, ha teljesen el nem is áll.
Rövid fohászára ezüstös alak anyagiasul az orkok és közöttük, túlvilági szépségű arcán nyugalom honol, nincs szükség szavakra, hogy tudja, mi történik a négyes között. Páncélja is ezüst fényű, ahogy a kezében tartott, dísztelen hosszúkard is. Alkarvédőin cirkalmas díszítések, palástja hószín és ezüstösen csillog. Nem mozdul egyelőre, csak strázsál a négyes között félúton, amikor Isqeha, megpróbálva magával vonni Xangjaot, elindulnak eredeti céljuk felé.
A levegőben úszó fényjátékot lassan elfújja a szél vagy feloldódnak a levegőben és ezzel a hatása is elmúlik. A burok már nem kényszeríti békére és nyugalomra egyik felet sem, ám egy ezüstösen félnyő kerubi harcos is csatlakozott. Egyelőre csak kivont fénylő karddal áll, mögötte Isqeha és Xangjao kezd távolodni, de még nincsenek elérhetetlen távolságban, pár lépést tettek csak meg.*
191. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-13 22:51:59
Üzenet elküldve: 2020-05-13 22:51:59
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
* Riri megkönnyebbül, amikor kiderül, Alyo él. Mélyet sóhajt, ajkára halovány mosoly ül. A mellette lévő Krestvir is hasonlóan megkönnyebbül, bár ő sokkal rémültebb mint a tündér. Ez még Laornak is feltűnik, aki megveregeti a nő vállát. Riri aggódó tekintettel néz rá, aztán Laorra is, mintha csak ki akarná mutatni, hogy ő is hasonlóan félti Krestvirt. Megölelné, de tudja, hogy azt nem annyira szereti a másik. Ott marad, amíg legalább az arcáról le nem törli Alyo a sarat, utána ül csak át az asztalhoz. Ezután javarészt csak hallgat, mert az összes kérdés ami érdekli fel lesz téve előbb vagy utóbb. Kivéve egyet. Amikor Laor arról beszél, révület lett úrrá rajtuk a tündérlány illedelmesen hozzászól. *
- A tornyok felől segélykérő hangokat hallottam. Gyerekekét, akiket épp lemészároltak. Hallottam a sikolyokat, a vér fröccsenését a padlón. Létezhet, hogy ott van valaki, vagy csak kihasználták a gyengeségem? - * kérdez rá halkan. Ha bárki ott ragadt segíteni kell rajta, pláne, ha gyermekek. *
- Köszönöm, nem kell ám sokat - * küld szelíd mosolyt Krestvir felé, aki szed mindenkinek az ételből. Reméli, hogy tényleg kis adagot kap. Elvégre bőven van még éhes száj, akikre ráfér az étek, ő pedig amúgy is kicsi, a gyomrával együtt. Megfogja a kanalat, magában néhány perces imában köszöni meg Eeyernek a mai napot. Azt, hogy még élnek, mindannyian. Azt, hogy ideküldte nekik az öreget, aki segített rajtuk, a meleg ételt, a biztonságos menedéket. Illetve erőt és oltalmat kér a másnapra, hogy csatájuk sikeres legyen. Csak ezek után fog bele az evésbe. Az első falatok után tűnik csak fel, hogy voltaképp egyben éhes, de mégsem. Furcsa összhatás. Nem sikerül túl sokat magához vennie, talán a feléig jut, meg mart néhányat a karéj végéből. Az adrenalin is kezd kiszállni testéből, a bájital, már nem is hat. Minden porcikája elnehezül, végtagjai ólomsúlyúvá változnak. Aztán pislog egy hosszút, és talán csúszik lefelé a széken, vagy dől oldalra? Mintha valami óriásnyúl próbálna ébren maradni. Néha dőlöngél, aztán nagyokat pislog, ahogy a szemhéjával küzd. Közben a padlóig leérő ezüst tincsei lassan átveszik az irányítást, már mindenhol tincsek szöknek álmos arcocskájába, mígnem ha nem történik valami időbe, halk szusszanással elalszik a széken, remélve, hogy ott is marad.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
* Riri megkönnyebbül, amikor kiderül, Alyo él. Mélyet sóhajt, ajkára halovány mosoly ül. A mellette lévő Krestvir is hasonlóan megkönnyebbül, bár ő sokkal rémültebb mint a tündér. Ez még Laornak is feltűnik, aki megveregeti a nő vállát. Riri aggódó tekintettel néz rá, aztán Laorra is, mintha csak ki akarná mutatni, hogy ő is hasonlóan félti Krestvirt. Megölelné, de tudja, hogy azt nem annyira szereti a másik. Ott marad, amíg legalább az arcáról le nem törli Alyo a sarat, utána ül csak át az asztalhoz. Ezután javarészt csak hallgat, mert az összes kérdés ami érdekli fel lesz téve előbb vagy utóbb. Kivéve egyet. Amikor Laor arról beszél, révület lett úrrá rajtuk a tündérlány illedelmesen hozzászól. *
- A tornyok felől segélykérő hangokat hallottam. Gyerekekét, akiket épp lemészároltak. Hallottam a sikolyokat, a vér fröccsenését a padlón. Létezhet, hogy ott van valaki, vagy csak kihasználták a gyengeségem? - * kérdez rá halkan. Ha bárki ott ragadt segíteni kell rajta, pláne, ha gyermekek. *
- Köszönöm, nem kell ám sokat - * küld szelíd mosolyt Krestvir felé, aki szed mindenkinek az ételből. Reméli, hogy tényleg kis adagot kap. Elvégre bőven van még éhes száj, akikre ráfér az étek, ő pedig amúgy is kicsi, a gyomrával együtt. Megfogja a kanalat, magában néhány perces imában köszöni meg Eeyernek a mai napot. Azt, hogy még élnek, mindannyian. Azt, hogy ideküldte nekik az öreget, aki segített rajtuk, a meleg ételt, a biztonságos menedéket. Illetve erőt és oltalmat kér a másnapra, hogy csatájuk sikeres legyen. Csak ezek után fog bele az evésbe. Az első falatok után tűnik csak fel, hogy voltaképp egyben éhes, de mégsem. Furcsa összhatás. Nem sikerül túl sokat magához vennie, talán a feléig jut, meg mart néhányat a karéj végéből. Az adrenalin is kezd kiszállni testéből, a bájital, már nem is hat. Minden porcikája elnehezül, végtagjai ólomsúlyúvá változnak. Aztán pislog egy hosszút, és talán csúszik lefelé a széken, vagy dől oldalra? Mintha valami óriásnyúl próbálna ébren maradni. Néha dőlöngél, aztán nagyokat pislog, ahogy a szemhéjával küzd. Közben a padlóig leérő ezüst tincsei lassan átveszik az irányítást, már mindenhol tincsek szöknek álmos arcocskájába, mígnem ha nem történik valami időbe, halk szusszanással elalszik a széken, remélve, hogy ott is marad.*
190. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-13 15:22:39
Üzenet elküldve: 2020-05-13 15:22:39
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
* Az ork újból támad, de ezt is sikerül elkerülnie az öreg apókának valahogy. Már mozdulna is, hogy vissza vágjon, amikor megjelennek a táncoló fények. Rögvest elveti támadó szándékait és megtorpan. Hátrébb is lép egyet. Hirtelen mindenki teljesen nyugodttá válik. Egyedül a karjában fityegő nyíl zavarja ezt az állapotot, amit most ki is húzna onnan, nagyot szisszenve.*
- Semmi baj! Barátok között néha megesik egy kis civakodás.* Vélekedik, bár kétli, hogy ha észnél lenne is így gondolná. Ritka békés ember alapjáraton is az öreg, de ennyire azért mégsem. Most mindenki csak bárgyú mosollyal a képén ácsorog és várja, hogy történjen valami. Isq mozdul felé és ő engedelmesen indulna is vele, mert a nézeteltérésük a primitívekkel már megoldódott.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
* Az ork újból támad, de ezt is sikerül elkerülnie az öreg apókának valahogy. Már mozdulna is, hogy vissza vágjon, amikor megjelennek a táncoló fények. Rögvest elveti támadó szándékait és megtorpan. Hátrébb is lép egyet. Hirtelen mindenki teljesen nyugodttá válik. Egyedül a karjában fityegő nyíl zavarja ezt az állapotot, amit most ki is húzna onnan, nagyot szisszenve.*
- Semmi baj! Barátok között néha megesik egy kis civakodás.* Vélekedik, bár kétli, hogy ha észnél lenne is így gondolná. Ritka békés ember alapjáraton is az öreg, de ennyire azért mégsem. Most mindenki csak bárgyú mosollyal a képén ácsorog és várja, hogy történjen valami. Isq mozdul felé és ő engedelmesen indulna is vele, mert a nézeteltérésük a primitívekkel már megoldódott.*
189. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-13 13:41:27
Üzenet elküldve: 2020-05-13 13:41:27
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Érzi, ahogy lassan sikerül átvennie az uralmat a talán ha mogyorónyi ésszel megáldott szürkebőrű elméje fölött, és a harc így egy szusszanásnyi időre abbamaradhat, mert a társa is leereszti a kardját.
De dűlőre nem fognak jutni, úgy tűnik, mert Isqeha büszkesége biztos nem engedi, hogy még arannyal is jutalmazza ezt a szerinte olyannyira alávaló útszéli rablást! ~Ó Eeyr az égben!~ forgatja a szemét, és nem tudva, sírjon vagy nevessen, ahogy az ork nagyot szív a taknyán, apró szemeivel rábámulva, és egyre azt magyarázza, hogy ő igazán csak a dolgát végzi, és csak némi aranyat szeretne.
A nyakán lévő seb első, meglepetés fájdalma szerencsére valamelyest enyhül, és a vérzés is mintha csitulni kezdene.*
- Mennünk kell. Utunkra kell eressz! *ismétli meg nyugodtan, és magában fohászkodni kezd. Eeyr egyik védőszellemét hívja segítségül, hogy végre tovább indulhassanak! S ha az isten megsegíti, és szolgáját elküldi a segedelmükre, Isqeha egyszerűen elindul, míg felocsúdnak, magával rántva az apót, bízva abban, hogy nem tudják ebben megakadályozni, bárhogy szeretnék, és otthagyja a két martalócot az úton: viaskodjanak csak a védőkerubbal, hátha megjutalmazza őket a végén arannyal.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy ezüstös fényű, kardot hordozó szellemalak jelenik meg előtte, és siet a varázsló segítségére. A kerubi NJK-nak számít, nem szolga, és nem lehet utasítani. Megsegíti a veszélybe került varázshasználót, de nem öl, alapvetően jó és könyörületes. Ha a közvetlen veszély elmúlik, a szellem szertefoszlik.
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Érzi, ahogy lassan sikerül átvennie az uralmat a talán ha mogyorónyi ésszel megáldott szürkebőrű elméje fölött, és a harc így egy szusszanásnyi időre abbamaradhat, mert a társa is leereszti a kardját.
De dűlőre nem fognak jutni, úgy tűnik, mert Isqeha büszkesége biztos nem engedi, hogy még arannyal is jutalmazza ezt a szerinte olyannyira alávaló útszéli rablást! ~Ó Eeyr az égben!~ forgatja a szemét, és nem tudva, sírjon vagy nevessen, ahogy az ork nagyot szív a taknyán, apró szemeivel rábámulva, és egyre azt magyarázza, hogy ő igazán csak a dolgát végzi, és csak némi aranyat szeretne.
A nyakán lévő seb első, meglepetés fájdalma szerencsére valamelyest enyhül, és a vérzés is mintha csitulni kezdene.*
- Mennünk kell. Utunkra kell eressz! *ismétli meg nyugodtan, és magában fohászkodni kezd. Eeyr egyik védőszellemét hívja segítségül, hogy végre tovább indulhassanak! S ha az isten megsegíti, és szolgáját elküldi a segedelmükre, Isqeha egyszerűen elindul, míg felocsúdnak, magával rántva az apót, bízva abban, hogy nem tudják ebben megakadályozni, bárhogy szeretnék, és otthagyja a két martalócot az úton: viaskodjanak csak a védőkerubbal, hátha megjutalmazza őket a végén arannyal.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy ezüstös fényű, kardot hordozó szellemalak jelenik meg előtte, és siet a varázsló segítségére. A kerubi NJK-nak számít, nem szolga, és nem lehet utasítani. Megsegíti a veszélybe került varázshasználót, de nem öl, alapvetően jó és könyörületes. Ha a közvetlen veszély elmúlik, a szellem szertefoszlik.
188. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-13 10:34:19
Üzenet elküldve: 2020-05-13 10:34:19
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
*Hallott bizonyos szóbeszédeket az ingoványról, így most ezeket eszébe vésve halad tovább a bejárt karavánúton. Azért a szemének nem szabhat semmi gátat, így most nézelődik. Jobbra, balra is tekergeti a fejét, és nézi a tájat errefelé. Érdekesnek találja, hiszen eddig már nem merészkedett el. Mindig is a biztonságos Arthenior városában maradt, és ha kilépett a karavánútra, akkor északra indult Lihanech felé. Egy-egy nádszigetet látva legszívesebben odamenne és megnézné, hogy mi motozhat ott. Mégsem teszi, hiszen könnyen lehet, hogy a jól látható út oda veszélyesebb, mint amilyennek tűnik. Elveszni pedig nem igazán szeretne, főleg most hogy megtalálta a célját. Így halad tovább, és amerre halad, nem ált sehol egy nagyobb fát vagy bármi, ami árnyékot adhatna. Kíváncsi lenne, tényleg élnek-e erre felé remeték, vagy mocsári trollok. Persze nem igazán akarja kideríteni, így inkább marad az úton a biztonságban. Egyik lépést a másik után teszi meg, ahogy egyre közelebb jut a céljához. Mivel nem sok minden takarja el a szeme elől, így tulajdonképpen látja hova tart. A torony, ahol elementáris mágiát tanulhat. Az oly régóta vágyott ágat, mely az egész családját meghatározta. El is gondolkozik rajta, hogy kell-e egyáltalán követnie a családi hagyományokat és ne válasszon egy másfajta mágiaágat. Lehet, meglepetést okozhatna szüleinek, már ha másra van affinitása.*
187. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-13 02:36:19
Üzenet elküldve: 2020-05-13 02:36:19
Rang: Játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Az öreg továbbra is könnyen elkerüli Ordonok támadásait, de visszaütni már nem tud, hála Isqeha varázslatának. Odapillantva orkunk rögtön rájön mit művel a férfi, felismeri a varázslatot. Ellenállni sajnos így sem tud. Leereszti a kardját ahogy elméje megnyugszik. Asema ahogy felállt úgy ki is dől, hátára fordulva várja, hogy a hozzá legközelebb álló megvakarja a hasát.
~ Azért ez egy enyhe túlzás. ~ pillant lenézően az eb felé, majd annyiban hagyja, nem tud vele mit kezdeni. Inkább azon morfondírozik vajon Isqeha fenn tudja-e tartani ezt a varázslatot, ugyanúgy mint akinél legutóbb látta. Ha igen, akkor így lesznek még egy darabig.
Társa szavaira csak némán bólint. Tudja, hogy most a varázslat manipulálja a nyelvét, így nem is érdekli túlzottan, hogy mit mond.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Az öreg továbbra is könnyen elkerüli Ordonok támadásait, de visszaütni már nem tud, hála Isqeha varázslatának. Odapillantva orkunk rögtön rájön mit művel a férfi, felismeri a varázslatot. Ellenállni sajnos így sem tud. Leereszti a kardját ahogy elméje megnyugszik. Asema ahogy felállt úgy ki is dől, hátára fordulva várja, hogy a hozzá legközelebb álló megvakarja a hasát.
~ Azért ez egy enyhe túlzás. ~ pillant lenézően az eb felé, majd annyiban hagyja, nem tud vele mit kezdeni. Inkább azon morfondírozik vajon Isqeha fenn tudja-e tartani ezt a varázslatot, ugyanúgy mint akinél legutóbb látta. Ha igen, akkor így lesznek még egy darabig.
Társa szavaira csak némán bólint. Tudja, hogy most a varázslat manipulálja a nyelvét, így nem is érdekli túlzottan, hogy mit mond.*
186. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-12 20:01:44
Üzenet elküldve: 2020-05-12 20:01:44
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Nagyot szusszan, mikor megérzi a különös változást. Nem fűlik már a foga a harchoz. Annyi vért ontott már élete során, ha ma elmarad, már igazán nem tesz semmit.
Leengedi maga mellé a szablyát, majd megfáradt sóhaj kíséretében emeli apró szemeit Isqehára.*
-Ugyan, cimbora. Csak némi aranyra van szükségünk. Bizton csilingel nálad néhány. Ezé' nem érdemes kajabálni. Sem meghalni.
*Nagyot szippant taknyán, majd megereszt egy joviális vigyort Isqeha felé. Kifejezetten felszabadultnak érzi magát, már nyomát sem érzi az agyát elöntő vérgőznek. Mintha kicserélték volna.*
-No. Mink igazán nem akarunk itt gyilkolászni, elhiheted. Tesszük a dolgunk csak.
*Ereszt el egy vigyort Ordonok felé is, de tekintetét csakhamar visszafüggeszti a kettősre.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
*Nagyot szusszan, mikor megérzi a különös változást. Nem fűlik már a foga a harchoz. Annyi vért ontott már élete során, ha ma elmarad, már igazán nem tesz semmit.
Leengedi maga mellé a szablyát, majd megfáradt sóhaj kíséretében emeli apró szemeit Isqehára.*
-Ugyan, cimbora. Csak némi aranyra van szükségünk. Bizton csilingel nálad néhány. Ezé' nem érdemes kajabálni. Sem meghalni.
*Nagyot szippant taknyán, majd megereszt egy joviális vigyort Isqeha felé. Kifejezetten felszabadultnak érzi magát, már nyomát sem érzi az agyát elöntő vérgőznek. Mintha kicserélték volna.*
-No. Mink igazán nem akarunk itt gyilkolászni, elhiheted. Tesszük a dolgunk csak.
*Ereszt el egy vigyort Ordonok felé is, de tekintetét csakhamar visszafüggeszti a kettősre.*
185. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-12 13:46:21
Üzenet elküldve: 2020-05-12 13:46:21
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
//Roshnek vs Isqeha//
*Roshnek sikeres vágása örömmel tölti el az orkot, majd amikor teheti, elhátrálva szablyáról pajzsra vált bal kezében. Amikor a szíjakba dugja karját, a fájdalom újra fellángol sérült karjában, de utána az ereiben lüktető vér és a harc érzete tompítja a kínt és támadásba lendülhet. Láthatja, hogy ellenfele is taktikát vált, kihasználva a pajzsra cserélést, furcsa, leginkább táncra hajazó mozdulatokat tesz, mielőtt szablyája összecsókolózhatna a fényből szőtt karddal. Az első támadás az orké, ám Isqeha sikeresen hárítja el a támadást, érezhetően ezúttal csak a védekezéssel törődve.
Mert a következő pillanatban, talán a korábban látott különös mozdulatoknak köszönhetően, ezüstös fények manifesztálódnak a harcolók körül. A folyton változó, hipnotikus táncú fényjelenségek hatására Roshnek elméjére egy pillanat alatt béke és nyugalom telepedik, kiszorítva az ölés iránti vágyat és az ellenfél elpusztítására való törekvést.
Roshnek hallja Isqeha elmondott szavait és a nyugalom és béke fényein át nem is gondol most arra, hogy tovább harcoljon a férfivel.*
//Ordonok vs Xangjao//
*A rövid, verbális csörtét Ordonok és Xangjao között, a valódi támadás váltja fel és az orknak még van ideje egyet támadni, mielőtt Isqeha mágiája életre kel. Az ork taktikája jó, de a vénnek látszó férfi nem sokkal, de elkerüli a felé sújtó pengét.
Xangjao is támadásba lendülne, de ekkor éri Isqeha varázslata, ami alól ő sem vonhatja ki magát.
Ordonok, a kutyája és a a ráncos arcú férfi lelkét is nyugalom és béke szállja meg, eszük ágában sincs most folytatni a harcot, bármennyire is belelovalták már magukat a küzdelembe. Így Xangjao sem tudja véghezvinni a közelkerülést, de még ha sikerült is volna, biztosan visszalép, hisz a béke törékeny burája alatt egyetlen férfi sem akar olyan közel lenni egy másikhoz. Asema is felkelt már, kótyagos kissé, de rá is hat a mágia.
Mindketten hallhatják Isqeha szavait, rövid idejük van kommunikálni, mert a nyugalom burka törékeny és hamarosan le is foszlik, hogy újra az ösztönös viselkedés vegye át az irányítást és az események további alakítását. Isqeha érezheti, hogy a nyakán szerzett seb vérzése enyhül, de még nem szűnt meg.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
//Roshnek vs Isqeha//
*Roshnek sikeres vágása örömmel tölti el az orkot, majd amikor teheti, elhátrálva szablyáról pajzsra vált bal kezében. Amikor a szíjakba dugja karját, a fájdalom újra fellángol sérült karjában, de utána az ereiben lüktető vér és a harc érzete tompítja a kínt és támadásba lendülhet. Láthatja, hogy ellenfele is taktikát vált, kihasználva a pajzsra cserélést, furcsa, leginkább táncra hajazó mozdulatokat tesz, mielőtt szablyája összecsókolózhatna a fényből szőtt karddal. Az első támadás az orké, ám Isqeha sikeresen hárítja el a támadást, érezhetően ezúttal csak a védekezéssel törődve.
Mert a következő pillanatban, talán a korábban látott különös mozdulatoknak köszönhetően, ezüstös fények manifesztálódnak a harcolók körül. A folyton változó, hipnotikus táncú fényjelenségek hatására Roshnek elméjére egy pillanat alatt béke és nyugalom telepedik, kiszorítva az ölés iránti vágyat és az ellenfél elpusztítására való törekvést.
Roshnek hallja Isqeha elmondott szavait és a nyugalom és béke fényein át nem is gondol most arra, hogy tovább harcoljon a férfivel.*
//Ordonok vs Xangjao//
*A rövid, verbális csörtét Ordonok és Xangjao között, a valódi támadás váltja fel és az orknak még van ideje egyet támadni, mielőtt Isqeha mágiája életre kel. Az ork taktikája jó, de a vénnek látszó férfi nem sokkal, de elkerüli a felé sújtó pengét.
Xangjao is támadásba lendülne, de ekkor éri Isqeha varázslata, ami alól ő sem vonhatja ki magát.
Ordonok, a kutyája és a a ráncos arcú férfi lelkét is nyugalom és béke szállja meg, eszük ágában sincs most folytatni a harcot, bármennyire is belelovalták már magukat a küzdelembe. Így Xangjao sem tudja véghezvinni a közelkerülést, de még ha sikerült is volna, biztosan visszalép, hisz a béke törékeny burája alatt egyetlen férfi sem akar olyan közel lenni egy másikhoz. Asema is felkelt már, kótyagos kissé, de rá is hat a mágia.
Mindketten hallhatják Isqeha szavait, rövid idejük van kommunikálni, mert a nyugalom burka törékeny és hamarosan le is foszlik, hogy újra az ösztönös viselkedés vegye át az irányítást és az események további alakítását. Isqeha érezheti, hogy a nyakán szerzett seb vérzése enyhül, de még nem szűnt meg.*
184. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-12 06:27:52
Üzenet elküldve: 2020-05-12 06:27:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Quantall tekintete fürkészőn nézi az öregeket. Bizalmát már elnyerték. Megmentették őket párszor. Bár nem szívesen szólalt volna meg, de voltak kérdései és társai stílusa egyáltalán nem túl diplomatikus. Amit jól ábrázol az is, hogy még a bemutatkozás is kimaradt. Vendéglátóik egyre titokzatosabbak. A kínált helyet a mélységi elfogadja. Olyan gépiesnek érzi a mozgását. Az, hogy az íjásznő jobban lesz, megnyugtatja őt is. Az állapotának leírását pedig pontosan érti. És végignézve a társain ők is kezdenek rájönni. Hogy mi lehetett az ami velük történt arról a mélységi mágusnak fogalma sincs, de úgy néznek ki mintha egy kicsit megtapasztalták volna Satereth rideg, érzelemmentes gonoszságát. A két öreg pedig elkezd mesélni. Quantall figyelmesen hallgat. A kapott teát egy biccentéssel megköszöni, de nem iszik bele csak a kezét melegíti vele. Bár mint mindig most is szerényen mutatkozott be, de sokat tud. Eleget ahhoz, hogy az öregek szavait talán jobban értse, mint a többiek. Az Őrző kifejezés hallatán pedig egyből a karavánpihenő őre jut eszébe. Hogy, kik ezek ketten arról fogalma sincs, de egy kis sejtése már támadt arról, hogy milyen erőt is képviselhetnek és saját helye a világban még lejjebb került. Beleiszik a teába és rájön, hogy mennyire szomjas is volt. Ezek szerint minden sejtése igaz volt. És végre látja mi is történt. Nagyot sóhajt. Még akkor is csak némán figyel mikor az ételt eléjük teszik. Az illatok már hatással vannak rá és gyomra nagyot kordul. El is kezdd enni. Lassan minden kérdésükre megtudja a válaszokat. A többiek pedig felteszik a kérdéseiket. Hogy a tharg vezető továbbra is küzd ezért a célért megnyugtatja. A csapat nem néz ki túl jól, de ha végig szeretnék csinálni, még ha nem is fogják fe,l mi történik itt akkor is szükség van rájuk. Bár, hogy képesek-e rá abban Quantall se bízik teljesen. A számonkérésre nyugodtan válaszol.*
-Mikor jöttek az illúziók akkor hallottam Ezias úr hangját, ahogy magához hívott. Először csapdának véltem, de mikor kendőt kötöttem az arcom elé akkor is hallottam. Nélküle nem sikerült volna segíteni magukon. És bocsánat, de ha jól értem*Néz az öregre, aki eddig beszélt.*Azok a tornyok utat nyitnak abba a világba ahonnan Sa'tereth származik. Onnan hozza át a seregét amivel célja minden élet kiirtása vagy átformálása olyan lényekké akik fölött képes úgy uralkodni, hogy ne legyenek képesek vele ellenkezni. Ezt a sereget pedig önök Védők zárják el a világtól.
*A megerősítést vagy cáfolást türelmesen kivárja és a lényegre tér.*
-Akkor a tornyokat miképp pusztíthatnánk el és mi gátolná meg a halál istenét, hogy újabb ilyen tornyokat emeljen? Ezen kívül miért csak sötétben támadnak a démonok? És...bocsássanak meg a személyes kérdésemért, de mikor az első ostromot visszavertük a karaván pihenőben. Volt ott egy entitás. Egy viharlényhez hasonló telepatikus képességekkel, aki feláldozta magát mindenkiért. Tőle hallottam először, hogy*Kicsit elgondolkozik, majd szó szerint idézi a nem egyszer leírt sort.*"Van remény, van idő élni összefogásban keresni, sötéttől nem félni." Jól sejtem, hogy a Karavánpihenő Őrének köze volt önökhöz Őrzőkhöz és Abogr mesterhez is?
*Kortyol a kihűlt teájába és néz kíváncsian a két öregre.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Quantall tekintete fürkészőn nézi az öregeket. Bizalmát már elnyerték. Megmentették őket párszor. Bár nem szívesen szólalt volna meg, de voltak kérdései és társai stílusa egyáltalán nem túl diplomatikus. Amit jól ábrázol az is, hogy még a bemutatkozás is kimaradt. Vendéglátóik egyre titokzatosabbak. A kínált helyet a mélységi elfogadja. Olyan gépiesnek érzi a mozgását. Az, hogy az íjásznő jobban lesz, megnyugtatja őt is. Az állapotának leírását pedig pontosan érti. És végignézve a társain ők is kezdenek rájönni. Hogy mi lehetett az ami velük történt arról a mélységi mágusnak fogalma sincs, de úgy néznek ki mintha egy kicsit megtapasztalták volna Satereth rideg, érzelemmentes gonoszságát. A két öreg pedig elkezd mesélni. Quantall figyelmesen hallgat. A kapott teát egy biccentéssel megköszöni, de nem iszik bele csak a kezét melegíti vele. Bár mint mindig most is szerényen mutatkozott be, de sokat tud. Eleget ahhoz, hogy az öregek szavait talán jobban értse, mint a többiek. Az Őrző kifejezés hallatán pedig egyből a karavánpihenő őre jut eszébe. Hogy, kik ezek ketten arról fogalma sincs, de egy kis sejtése már támadt arról, hogy milyen erőt is képviselhetnek és saját helye a világban még lejjebb került. Beleiszik a teába és rájön, hogy mennyire szomjas is volt. Ezek szerint minden sejtése igaz volt. És végre látja mi is történt. Nagyot sóhajt. Még akkor is csak némán figyel mikor az ételt eléjük teszik. Az illatok már hatással vannak rá és gyomra nagyot kordul. El is kezdd enni. Lassan minden kérdésükre megtudja a válaszokat. A többiek pedig felteszik a kérdéseiket. Hogy a tharg vezető továbbra is küzd ezért a célért megnyugtatja. A csapat nem néz ki túl jól, de ha végig szeretnék csinálni, még ha nem is fogják fe,l mi történik itt akkor is szükség van rájuk. Bár, hogy képesek-e rá abban Quantall se bízik teljesen. A számonkérésre nyugodtan válaszol.*
-Mikor jöttek az illúziók akkor hallottam Ezias úr hangját, ahogy magához hívott. Először csapdának véltem, de mikor kendőt kötöttem az arcom elé akkor is hallottam. Nélküle nem sikerült volna segíteni magukon. És bocsánat, de ha jól értem*Néz az öregre, aki eddig beszélt.*Azok a tornyok utat nyitnak abba a világba ahonnan Sa'tereth származik. Onnan hozza át a seregét amivel célja minden élet kiirtása vagy átformálása olyan lényekké akik fölött képes úgy uralkodni, hogy ne legyenek képesek vele ellenkezni. Ezt a sereget pedig önök Védők zárják el a világtól.
*A megerősítést vagy cáfolást türelmesen kivárja és a lényegre tér.*
-Akkor a tornyokat miképp pusztíthatnánk el és mi gátolná meg a halál istenét, hogy újabb ilyen tornyokat emeljen? Ezen kívül miért csak sötétben támadnak a démonok? És...bocsássanak meg a személyes kérdésemért, de mikor az első ostromot visszavertük a karaván pihenőben. Volt ott egy entitás. Egy viharlényhez hasonló telepatikus képességekkel, aki feláldozta magát mindenkiért. Tőle hallottam először, hogy*Kicsit elgondolkozik, majd szó szerint idézi a nem egyszer leírt sort.*"Van remény, van idő élni összefogásban keresni, sötéttől nem félni." Jól sejtem, hogy a Karavánpihenő Őrének köze volt önökhöz Őrzőkhöz és Abogr mesterhez is?
*Kortyol a kihűlt teájába és néz kíváncsian a két öregre.*
183. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-11 19:36:36
Üzenet elküldve: 2020-05-11 19:36:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Krestvir is készen áll, hogy saját praktikáival erősítse meg az ajtót, de az öreg szerint erre nem lesz szükség. Erős alkotmány, ki fogja bírni a rohamokat. Laor egyelőre nem érzi úgy, hogy meg kéne bíznia újdonsült ismerőseikben, de mégsem állhat pirkadatig az ajtó előtt, kivont karddal, mint egy eleven tilalomfa. És valóban úgy néz ki, hogy a vaskos ajtó kitart. Helyére löki a kardját és körülnéz a társaságon, melynek tagjait alaposan megviselték a történtek. Frandr épp nehézkes mozdulatokkal hámozza le magáról a vértet, és esze ágában sincs neheztelni rá azért, hogy egyelőre az evésnek nagyobb figyelmet szentel, mint a társalgásnak. Azokban a vasakban nem lehetett fáklyásmenet a mocsáron keresztül vezető út. Riri és Krestvir Alyo ágya mellé telepednek és míg a tündér gondoskodó viselkedése a megszokott, addig a mágusé már korántsem. Elgondolkodik rajta, hogy a jól bevált módszerrel rántsa ki letargiájából, azaz istenesen felképelje és a képébe üvöltse, hogy szedje össze magát, mert így nincs hasznukra, de másként dönt. Odasétál mellé és megszorítja a vállát. Ha Krestvir felpillant, bátorítóan bólint egyet, kicsit még el is mosolyodik. Közben van érkezése a két idegen beszámolóját is hallgatni. Az kiderül, hogy miért vannak itt, ha az nem is, hogy ennek mi az oka. De nem lehet mindent egyszerre.*
- Szóval ezek miatt *biccent fejével a bejárat felé* pusztult el a Karavánpihenő. Illetve ezért pusztítottátok el. Hm, attól tartok, hogy ebben az esetben a félsiker kifejezés is erős túlzás lenne.
*Az ő olvasatában a pipás elbeszélése annyit tesz, hogy valamiféle mágiával próbálkoztak. A mágia iránt pedig vannak ellenérzései. Hogy igaza lehet azt csak erősíti az a megjegyzés, hogy tőlük várnak segítséget.*
- Alighanem azok a démonok amik miatt itt vagyunk. *szólal meg Krestvir kérdésére, aztán egy félmosollyal vállat von. Érzi, hogy ennek sok értelme nem volt, ezzel nem jutottak közelebb a megoldáshoz.*
- De ti biztosan tudjátok erre is a választ. *fordul vissza vendéglátóikhoz és egészen barátságos, mondhatni hálás főhajtással veszi el a felkínált ételt. Csak most veszi észre, hogy mennyire éhes.*
- Egymásra vagyunk utalva, számíthattok a segítségünkre. *túr bele az étekbe az evőeszközbe és megakad a mozdulat. Furcsa arckifejezéssel pillant fel.*
- Van itt valami... azt mondtad, hogy Tisztítással, robbantással próbálkoztatok. Hiába. Akkor viszont nem értem...
*Pár pillanatig összevont szemöldökkel mered maga elé, mint aki emlékezni próbál és nehezére esik. Alighanem az a nyavalyás látomásnak az emléke nehezíti a dolgát.*
- Amíg az ingoványon vágtunk át, egymás után valami révület lett úrrá rajtunk. Először rajtuk, *mutat a tündérre és a harcosra* utána rajtam is, de a sorrendre nem emlékszem pontosan. Viszont amíg tudtam magamról úgy hallottam, hogy Riri valami olyasmit dünnyögött az igézet hatása alatt, hogy "a tűz a kulcs". Mond ez nektek valamit?
*Most már csak belekanalaz az ételbe és elégedetten bólint. Nagyon ízletes. Más kérdés, hogy ebben a pillanatban valószínűleg a párolt orkbelsőséget is ínyencfalatnak tartaná. De nem tud gondtalanul falatozni, most furcsállva, mondhatni gyanakodva néz az öregre.*
- Ismered a manót?
*Elvégre nevén szólította, aztán kanalát a tálba löki és gúnyosan szólal meg, a sötételfhez intézve szavait.*
- Mikor terveztél beavatni minket barátságotok természetébe?
*Ha a mélységi nevét is tudják, ismerniük kell egymást. Akkor pedig egy adag bizalmatlanságot megspórolhattak volna.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Krestvir is készen áll, hogy saját praktikáival erősítse meg az ajtót, de az öreg szerint erre nem lesz szükség. Erős alkotmány, ki fogja bírni a rohamokat. Laor egyelőre nem érzi úgy, hogy meg kéne bíznia újdonsült ismerőseikben, de mégsem állhat pirkadatig az ajtó előtt, kivont karddal, mint egy eleven tilalomfa. És valóban úgy néz ki, hogy a vaskos ajtó kitart. Helyére löki a kardját és körülnéz a társaságon, melynek tagjait alaposan megviselték a történtek. Frandr épp nehézkes mozdulatokkal hámozza le magáról a vértet, és esze ágában sincs neheztelni rá azért, hogy egyelőre az evésnek nagyobb figyelmet szentel, mint a társalgásnak. Azokban a vasakban nem lehetett fáklyásmenet a mocsáron keresztül vezető út. Riri és Krestvir Alyo ágya mellé telepednek és míg a tündér gondoskodó viselkedése a megszokott, addig a mágusé már korántsem. Elgondolkodik rajta, hogy a jól bevált módszerrel rántsa ki letargiájából, azaz istenesen felképelje és a képébe üvöltse, hogy szedje össze magát, mert így nincs hasznukra, de másként dönt. Odasétál mellé és megszorítja a vállát. Ha Krestvir felpillant, bátorítóan bólint egyet, kicsit még el is mosolyodik. Közben van érkezése a két idegen beszámolóját is hallgatni. Az kiderül, hogy miért vannak itt, ha az nem is, hogy ennek mi az oka. De nem lehet mindent egyszerre.*
- Szóval ezek miatt *biccent fejével a bejárat felé* pusztult el a Karavánpihenő. Illetve ezért pusztítottátok el. Hm, attól tartok, hogy ebben az esetben a félsiker kifejezés is erős túlzás lenne.
*Az ő olvasatában a pipás elbeszélése annyit tesz, hogy valamiféle mágiával próbálkoztak. A mágia iránt pedig vannak ellenérzései. Hogy igaza lehet azt csak erősíti az a megjegyzés, hogy tőlük várnak segítséget.*
- Alighanem azok a démonok amik miatt itt vagyunk. *szólal meg Krestvir kérdésére, aztán egy félmosollyal vállat von. Érzi, hogy ennek sok értelme nem volt, ezzel nem jutottak közelebb a megoldáshoz.*
- De ti biztosan tudjátok erre is a választ. *fordul vissza vendéglátóikhoz és egészen barátságos, mondhatni hálás főhajtással veszi el a felkínált ételt. Csak most veszi észre, hogy mennyire éhes.*
- Egymásra vagyunk utalva, számíthattok a segítségünkre. *túr bele az étekbe az evőeszközbe és megakad a mozdulat. Furcsa arckifejezéssel pillant fel.*
- Van itt valami... azt mondtad, hogy Tisztítással, robbantással próbálkoztatok. Hiába. Akkor viszont nem értem...
*Pár pillanatig összevont szemöldökkel mered maga elé, mint aki emlékezni próbál és nehezére esik. Alighanem az a nyavalyás látomásnak az emléke nehezíti a dolgát.*
- Amíg az ingoványon vágtunk át, egymás után valami révület lett úrrá rajtunk. Először rajtuk, *mutat a tündérre és a harcosra* utána rajtam is, de a sorrendre nem emlékszem pontosan. Viszont amíg tudtam magamról úgy hallottam, hogy Riri valami olyasmit dünnyögött az igézet hatása alatt, hogy "a tűz a kulcs". Mond ez nektek valamit?
*Most már csak belekanalaz az ételbe és elégedetten bólint. Nagyon ízletes. Más kérdés, hogy ebben a pillanatban valószínűleg a párolt orkbelsőséget is ínyencfalatnak tartaná. De nem tud gondtalanul falatozni, most furcsállva, mondhatni gyanakodva néz az öregre.*
- Ismered a manót?
*Elvégre nevén szólította, aztán kanalát a tálba löki és gúnyosan szólal meg, a sötételfhez intézve szavait.*
- Mikor terveztél beavatni minket barátságotok természetébe?
*Ha a mélységi nevét is tudják, ismerniük kell egymást. Akkor pedig egy adag bizalmatlanságot megspórolhattak volna.*
182. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-11 11:42:41
Üzenet elküldve: 2020-05-11 11:42:41
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
* Sajnos nem sikerül megsebesítenie az orkot, de legalább ő is sértetlenül úszta meg ezúttal. Megpróbál hát észérvekkel hatni az orkra, de ezeknek a primitív lényeknek az agya nem képes befogadni az ilyesmit. A kapott válaszra nem reagál semmit. Igazából nem is várt volna semmi többet. Inkább új taktikát választ a támadásra. Célja az, hogy a másikhoz olyan közel jusson amennyire csak lehet. Ha testközelben lenne, akkor a karddal nem tudna úgy csapkodni Ordonok. Ha sikerül közel kerülnie, akkor lefejelné és utána megpróbálná feldönteni a melákot.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao//
* Sajnos nem sikerül megsebesítenie az orkot, de legalább ő is sértetlenül úszta meg ezúttal. Megpróbál hát észérvekkel hatni az orkra, de ezeknek a primitív lényeknek az agya nem képes befogadni az ilyesmit. A kapott válaszra nem reagál semmit. Igazából nem is várt volna semmi többet. Inkább új taktikát választ a támadásra. Célja az, hogy a másikhoz olyan közel jusson amennyire csak lehet. Ha testközelben lenne, akkor a karddal nem tudna úgy csapkodni Ordonok. Ha sikerül közel kerülnie, akkor lefejelné és utána megpróbálná feldönteni a melákot.*
181. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-05-11 10:56:35
Üzenet elküldve: 2020-05-11 10:56:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Az előbb még fájt, mikor mozgott, vagyis mozogni próbált és mivel önmagának nem az ellensége, ezért már nem is próbálkozik a dologgal, emiatt nem nyúl a butykosért, pedig milyen jól esne egy korty ital! Végre kimoshatná a szájából a sár ízét. A kenyér illata megtölti az orrát, de azért sem mozdul. Egyrészt az iménti fájdalom, másrészt pedig vonakodik elfogadni egy idegentől bármit is. Az étvágyát pedig rögtön el is veszi a hozzá intézett, megannyi mély, filozófiai kérdés.*
- Nem számít. Ez volt a parancs. Ha pedig a szellemek úgy akarják, hogy meghaljak, akkor meghalok.
*Nem mintha különösebben vágyna a halálra, de mikor olyasmivel kínálják az ember lányát, hogy meg fog halni, akkor akaratlanul is elgondolkodik azon, hogy ki mindenkivel találkozhatna végre. Aoneerrel, vagy az édesanyjával.*
- De inkább a tünci, mint a kormos helyett.
*Syoud többéves hobbitevékenysége nyilván nyomott hagyott Alyon is, de hát ebből sosem csinált titkot, miért épp halálában tenné?*
A hozzászólás írója (Alyosra Radogen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.11 11:01:33
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Az előbb még fájt, mikor mozgott, vagyis mozogni próbált és mivel önmagának nem az ellensége, ezért már nem is próbálkozik a dologgal, emiatt nem nyúl a butykosért, pedig milyen jól esne egy korty ital! Végre kimoshatná a szájából a sár ízét. A kenyér illata megtölti az orrát, de azért sem mozdul. Egyrészt az iménti fájdalom, másrészt pedig vonakodik elfogadni egy idegentől bármit is. Az étvágyát pedig rögtön el is veszi a hozzá intézett, megannyi mély, filozófiai kérdés.*
- Nem számít. Ez volt a parancs. Ha pedig a szellemek úgy akarják, hogy meghaljak, akkor meghalok.
*Nem mintha különösebben vágyna a halálra, de mikor olyasmivel kínálják az ember lányát, hogy meg fog halni, akkor akaratlanul is elgondolkodik azon, hogy ki mindenkivel találkozhatna végre. Aoneerrel, vagy az édesanyjával.*
- De inkább a tünci, mint a kormos helyett.
*Syoud többéves hobbitevékenysége nyilván nyomott hagyott Alyon is, de hát ebből sosem csinált titkot, miért épp halálában tenné?*
A hozzászólás írója (Alyosra Radogen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.11 11:01:33
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319