Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 52 (1021. - 1040. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1040. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-15 20:38:23
Üzenet elküldve: 2025-09-15 20:38:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
* A tábor romjai között álló szobrok csodálatából egy kérdés zökkenti ki. Nem rezdül össze, pedig váratlanul éri a hirtelen hang. Helyette rögtön megperdül, sarkát a földön tartva, miközben keze a kardja markolatára csúszik. Önkéntelen mozdulat ez, ahogy jobb lábával előre csúszik a talajon, stabil pozíciót véve fel. Másoknak egy finom nyikkanás, talán egy aprócska ugrás lenne a válaszuk arra, ha megijednek, a harcosnak viszont az, hogy azonnal védekező állást vesz fel, felkészülve az esetleges támadásra. Olyan ösztön ez, amit ha akarna, se tudna már kiirtani magából, főleg egy ilyen helyen, ahol folyamatosan érzi azt a kellemetlen érzést, hogy veszély leselkedik rájuk. A levegő nehéz, mintha víz alatt kellene lélegezzen, és érzi, hogy nincs rá jó hatással a hely. Viszont tudatosulnak benne Mai szavai, ahogy ránéz, és arra, hogy egy kővel kezd ásni. Bólint a kérdésre, és kissé elpirulva közelebb siet, láthatóan szégyelli az előző önkéntelen cselekvését. *
- Várj egy pillanatot, kérlek. * Szól Mainak, amikor közelebb ér, és a fokost leveszi oldaláról. Néhány jól irányzott ütéssel kezdi el fellazítani a földet, mintha csak egy furcsa kapát használna, és ahogy végez, bólint a nő felé. *
- Most szerintem könnyebb lesz. * Jegyzi meg, és maga is keres egy laposabbnak tűnő követ, amivel a fellazított talajt odébb tudják húzni. Ahogy ezzel megvannak, újra a fokos kerül kézbe, és még egy réteget lazít meg az előzőhöz hasonlónak, ezúttal viszont nem kifelé ás, hanem a széléhez próbálja lapítani a talajt. Erős kezével ütögeti neki a földet a rögtönzött vályú oldalának, próbálja a lehető legkeményebbre dolgozni, bár tudja, hogy nem fog így se sokáig tartani ha megtöltik. *
- Valószínűleg el fog folyni a víz, de így legalább lesz annyi idejük, hogy igyanak belőle. Ha megkérhetlek rá, lehet, hogy lefekvés előtt még egyszer, és reggel is meg kellene tölteni. * Néz kedvesen a nőre, és megpróbálja a téglalap alapú gödör alját néhány kővel kitömni, ezzel is tovább csökkentve a szivárgás gyorsaságát. Ha ezek után Mai végez a varázslattal, hálásan néz rá, miközben ide vezeti Koloszt. Hagyja, hogy igyon belőle az állat, óvatosan paskolva meg a nyakán a páncélt. *
- Köszönjük. * Bólint a félelf felé hálásan, és a mögöttük pattogó tűzre néz, mielőtt az elhangzó kérdésre válaszolna. *
- Harcoltam már orkokkal, de nem mostanában. Én nem voltam Norennarral, hallomásból tudom, hogy mi készül. A kaszárnyából ismerjük egymást, gyakorlatozás során volt alkalmam vívni vele. Jól harcol. * Teszi még hozzá, és ezzel úgy érzi, hogy mindent elmondott a férfiról, teljes egészében leírta a lényét, a jellemét, azt, hogy milyen. Kevés ellenfélre mondta még azt, hogy jól harcol, egy kezén megszámolja, hogy mennyire. *
* A tábor romjai között álló szobrok csodálatából egy kérdés zökkenti ki. Nem rezdül össze, pedig váratlanul éri a hirtelen hang. Helyette rögtön megperdül, sarkát a földön tartva, miközben keze a kardja markolatára csúszik. Önkéntelen mozdulat ez, ahogy jobb lábával előre csúszik a talajon, stabil pozíciót véve fel. Másoknak egy finom nyikkanás, talán egy aprócska ugrás lenne a válaszuk arra, ha megijednek, a harcosnak viszont az, hogy azonnal védekező állást vesz fel, felkészülve az esetleges támadásra. Olyan ösztön ez, amit ha akarna, se tudna már kiirtani magából, főleg egy ilyen helyen, ahol folyamatosan érzi azt a kellemetlen érzést, hogy veszély leselkedik rájuk. A levegő nehéz, mintha víz alatt kellene lélegezzen, és érzi, hogy nincs rá jó hatással a hely. Viszont tudatosulnak benne Mai szavai, ahogy ránéz, és arra, hogy egy kővel kezd ásni. Bólint a kérdésre, és kissé elpirulva közelebb siet, láthatóan szégyelli az előző önkéntelen cselekvését. *
- Várj egy pillanatot, kérlek. * Szól Mainak, amikor közelebb ér, és a fokost leveszi oldaláról. Néhány jól irányzott ütéssel kezdi el fellazítani a földet, mintha csak egy furcsa kapát használna, és ahogy végez, bólint a nő felé. *
- Most szerintem könnyebb lesz. * Jegyzi meg, és maga is keres egy laposabbnak tűnő követ, amivel a fellazított talajt odébb tudják húzni. Ahogy ezzel megvannak, újra a fokos kerül kézbe, és még egy réteget lazít meg az előzőhöz hasonlónak, ezúttal viszont nem kifelé ás, hanem a széléhez próbálja lapítani a talajt. Erős kezével ütögeti neki a földet a rögtönzött vályú oldalának, próbálja a lehető legkeményebbre dolgozni, bár tudja, hogy nem fog így se sokáig tartani ha megtöltik. *
- Valószínűleg el fog folyni a víz, de így legalább lesz annyi idejük, hogy igyanak belőle. Ha megkérhetlek rá, lehet, hogy lefekvés előtt még egyszer, és reggel is meg kellene tölteni. * Néz kedvesen a nőre, és megpróbálja a téglalap alapú gödör alját néhány kővel kitömni, ezzel is tovább csökkentve a szivárgás gyorsaságát. Ha ezek után Mai végez a varázslattal, hálásan néz rá, miközben ide vezeti Koloszt. Hagyja, hogy igyon belőle az állat, óvatosan paskolva meg a nyakán a páncélt. *
- Köszönjük. * Bólint a félelf felé hálásan, és a mögöttük pattogó tűzre néz, mielőtt az elhangzó kérdésre válaszolna. *
- Harcoltam már orkokkal, de nem mostanában. Én nem voltam Norennarral, hallomásból tudom, hogy mi készül. A kaszárnyából ismerjük egymást, gyakorlatozás során volt alkalmam vívni vele. Jól harcol. * Teszi még hozzá, és ezzel úgy érzi, hogy mindent elmondott a férfiról, teljes egészében leírta a lényét, a jellemét, azt, hogy milyen. Kevés ellenfélre mondta még azt, hogy jól harcol, egy kezén megszámolja, hogy mennyire. *
1039. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-15 20:23:07
Üzenet elküldve: 2025-09-15 20:23:07
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
*A pihenőhely csendje lassan telepszik rájuk. A kövek közé befúj a hűvös szél, a romok árnyéka hosszabbra nyúlik, az obszidián szobor fekete felülete sápadtan veri vissza a halványuló fényt. A mocsár felől nedves, áporodott szag kúszik, amitől a levegő nehezebb lesz, és az ember önkéntelenül is mélyebbre húzza a vállát.
Norennar figyelme a tűz ügyében Norira terelődik. A válasz mögött felvillanó vigyorra ő maga is enged egy röpke mosolyt. Tekintete azonban még egy pillanatig a lányon marad, míg az elindul. Amikor Nori lehajol egy vastagabb ághoz, a mélységi pillantása akaratlanul is lejjebb siklik. Bár már volt szerencséje látni, amit a nadrág takar, az így sem hagyja a munka nehezét a mélységi emlékezetére. Ekkor eszmél rá önmagára, és hirtelen kínos torokköszörülést hallat, amit a közeli bokrok felé fordulva próbál álcázni, majd az ellenkező irányba indul. A gondolat, hogy talán valaki észrevette, bosszantja, ezért igyekszik elhessegetni: ~Gally, gally, még egy…~
Az első lendületben mindent felkap, ami a keze ügyébe kerül. Aztán, amikor már biztos benne, hogy senki sem figyel rá, a nedves, korhadt darabokat útközben elszórja, a szárazabbakat gondosan a karjába igazítja. A tenyerén por ül meg, a nedvesebb ágak nyomán pedig sármaszatok tapadnak az ujjai közé. Néha megáll, hogy jobban átrendezze a rakományt, majd újra elindul, figyelmesen kerülve a laza köveket és az aljnövényzetből kiálló gyökereket.
Mire visszaér, a kövekből kirakott kör készen várja a fát. Norennar a kupacot leteszi, majd megtörli a kezét a köpenye szélében. Figyelme a tábortűzhely mellett guggoló lányra terelődik. Állát vakargatva nézi, ahogy a meggyógyított ököl körül apró lángnyelvek bukkannak fel. A varázslat lassan megbízható tűzzé nő, a rőzse recsegve kap lángra, a füst vékony csíkban emelkedik a romok fölé. A szag hamar betölti a helyet: száraz ág, régi kéreg, füstölő gyanta illata.
Norennar tompán tapsolni kezd, de azonnal abbahagyja, mikor a zavarodott kérdés elhangzik. Szeme egy pillanatra lejjebb siklik a parázsra, majd vissza a lányra.*
- Pashthra. *Feleli egyszerűen, aztán egy kis szünet után, fáradt szemmel, száraz éllel hozzáteszi.* - „Én amúgy” micsoda?
*A következő pillanatban észreveszi, hogy Nori az ajkába harap. Szűkebbre vonja a szemét, majd a lány tekintetét keresi meg. Fél lépést közelebb húzódik, a láng fényében megcsillanó szeme egyenesen a nőét kutatja.*
- Nori, minden rendben?
*Kérdezi végül. Nem sürgeti a választ. Ha a lány vállat von, vagy elfordul, nem firtatja tovább. Csak bólint, és a tűz felé fordul. Egy hosszabb ágat arrébb tol, hogy jobban kapjon lángra, majd a kövek szélén térdre ereszkedik. A parázs lassan összeomlik, a láng pedig erősebben csap fel, miközben a romok árnyékai táncolva húzódnak vissza a sötétbe.*
*A pihenőhely csendje lassan telepszik rájuk. A kövek közé befúj a hűvös szél, a romok árnyéka hosszabbra nyúlik, az obszidián szobor fekete felülete sápadtan veri vissza a halványuló fényt. A mocsár felől nedves, áporodott szag kúszik, amitől a levegő nehezebb lesz, és az ember önkéntelenül is mélyebbre húzza a vállát.
Norennar figyelme a tűz ügyében Norira terelődik. A válasz mögött felvillanó vigyorra ő maga is enged egy röpke mosolyt. Tekintete azonban még egy pillanatig a lányon marad, míg az elindul. Amikor Nori lehajol egy vastagabb ághoz, a mélységi pillantása akaratlanul is lejjebb siklik. Bár már volt szerencséje látni, amit a nadrág takar, az így sem hagyja a munka nehezét a mélységi emlékezetére. Ekkor eszmél rá önmagára, és hirtelen kínos torokköszörülést hallat, amit a közeli bokrok felé fordulva próbál álcázni, majd az ellenkező irányba indul. A gondolat, hogy talán valaki észrevette, bosszantja, ezért igyekszik elhessegetni: ~Gally, gally, még egy…~
Az első lendületben mindent felkap, ami a keze ügyébe kerül. Aztán, amikor már biztos benne, hogy senki sem figyel rá, a nedves, korhadt darabokat útközben elszórja, a szárazabbakat gondosan a karjába igazítja. A tenyerén por ül meg, a nedvesebb ágak nyomán pedig sármaszatok tapadnak az ujjai közé. Néha megáll, hogy jobban átrendezze a rakományt, majd újra elindul, figyelmesen kerülve a laza köveket és az aljnövényzetből kiálló gyökereket.
Mire visszaér, a kövekből kirakott kör készen várja a fát. Norennar a kupacot leteszi, majd megtörli a kezét a köpenye szélében. Figyelme a tábortűzhely mellett guggoló lányra terelődik. Állát vakargatva nézi, ahogy a meggyógyított ököl körül apró lángnyelvek bukkannak fel. A varázslat lassan megbízható tűzzé nő, a rőzse recsegve kap lángra, a füst vékony csíkban emelkedik a romok fölé. A szag hamar betölti a helyet: száraz ág, régi kéreg, füstölő gyanta illata.
Norennar tompán tapsolni kezd, de azonnal abbahagyja, mikor a zavarodott kérdés elhangzik. Szeme egy pillanatra lejjebb siklik a parázsra, majd vissza a lányra.*
- Pashthra. *Feleli egyszerűen, aztán egy kis szünet után, fáradt szemmel, száraz éllel hozzáteszi.* - „Én amúgy” micsoda?
*A következő pillanatban észreveszi, hogy Nori az ajkába harap. Szűkebbre vonja a szemét, majd a lány tekintetét keresi meg. Fél lépést közelebb húzódik, a láng fényében megcsillanó szeme egyenesen a nőét kutatja.*
- Nori, minden rendben?
*Kérdezi végül. Nem sürgeti a választ. Ha a lány vállat von, vagy elfordul, nem firtatja tovább. Csak bólint, és a tűz felé fordul. Egy hosszabb ágat arrébb tol, hogy jobban kapjon lángra, majd a kövek szélén térdre ereszkedik. A parázs lassan összeomlik, a láng pedig erősebben csap fel, miközben a romok árnyékai táncolva húzódnak vissza a sötétbe.*
1038. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-15 18:58:45
Üzenet elküldve: 2025-09-15 18:58:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
*Valóban szembetűnő lehet, hogy mennyivel nyugodtabb, amióta nem a vérből és negatív érzelmekből táplálkozó vipera élősködik a testében, hanem Velar egyengeti a gondolatait, de az is kétségtelen, hogy van még hová fejlődnie. Több dologra ugyanis továbbra is képtelen egyszerre jól odafigyelni, ebből adódik, hogy a fehérhajú harcos kérdését meg sem hallja, mert közben már a fát kezdte el gyűjteni a tábortűzhöz. Norennar hamar felbukkan mellette, hangjára felegyenesedik, még egy halvány, de sokatmondó mosolyt is megejt, ahogy rápillant.*
- Már miért, ne lenne? Nem gondolhatod, hogy csak egy hülye pipát tudok meggyújtani! *Egyfajta „na majd meglátod” vigyor húzódik ajakira, majd ő is tovább indul, hogy a Norennarral ellentétes irányban keressen tüzelőt. Bakancsa alatt recsegnek-ropognak az ágak, néhol valami loccsan, ahogy egy sáros pocsolyába lép, de ez egyáltalán nem zavarja. Mire visszaér az addigra már kövekkel kirakott tűzgyújtóhelyhez, kezeiben egy egész ölnyi tűzifa van, mely kiegészítve azzal a mennyiséggel, amit időközben a mélységi is találhatott, már bőven elég lehet ahhoz, hogy tartós tábortüzet gyújthassanak.*
- Na, nézd! Mutatom. *Invitálja magához Norennart, hogy bemutassa a tűzgyújtó képességeit. Leguggol, majd ezúttal nem egyetlen ujját emeli a magasba, mint amikor a pipát akarta meggyújtani, hanem a mostanra már teljesen begyógyult, jobb kezét szorítja ökölbe. Ha a mágia szellemei nem babrálnak ki vele, akkor hamarosan apró lángocskák kezdenek cikázni a kézfeje körül, melynek segítségével könnyedén lángra lobbanthatja az összehordott fát. Ha mégsem jön össze, akkor tovább kell próbálkoznia, de bárhogy is alakul, a művelet közben felpillant Norennarra.*
- Te, amúgy… Hogy is hívják a barátodat? Elfelejtettem. *Azt tudja, hogy bemutatkozott nekik, de egyszerűen nem is elfelejtette, hanem nem jegyezte meg a nevét, mert helyette azzal volt elfoglalva, hogy megsértődjön azért, mert kioktatta őt arról, hogy sérült kézzel nehéz harcolni.
Az ártatlan kérdés után aztán újra eszébe jut az átok, de ahelyett, hogy erről beszélne, ajkaiba harap, hogy magában tudja tartani a kimondani kívánt szavakat. Van nála valami, amivel jóvá tehetné a hibáját, de ahhoz előbb nyíltan be kellene ismernie, hogy szerinte is igazságtalan volt a felé barátságosan viszonyuló Norennarral.*
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
*Valóban szembetűnő lehet, hogy mennyivel nyugodtabb, amióta nem a vérből és negatív érzelmekből táplálkozó vipera élősködik a testében, hanem Velar egyengeti a gondolatait, de az is kétségtelen, hogy van még hová fejlődnie. Több dologra ugyanis továbbra is képtelen egyszerre jól odafigyelni, ebből adódik, hogy a fehérhajú harcos kérdését meg sem hallja, mert közben már a fát kezdte el gyűjteni a tábortűzhöz. Norennar hamar felbukkan mellette, hangjára felegyenesedik, még egy halvány, de sokatmondó mosolyt is megejt, ahogy rápillant.*
- Már miért, ne lenne? Nem gondolhatod, hogy csak egy hülye pipát tudok meggyújtani! *Egyfajta „na majd meglátod” vigyor húzódik ajakira, majd ő is tovább indul, hogy a Norennarral ellentétes irányban keressen tüzelőt. Bakancsa alatt recsegnek-ropognak az ágak, néhol valami loccsan, ahogy egy sáros pocsolyába lép, de ez egyáltalán nem zavarja. Mire visszaér az addigra már kövekkel kirakott tűzgyújtóhelyhez, kezeiben egy egész ölnyi tűzifa van, mely kiegészítve azzal a mennyiséggel, amit időközben a mélységi is találhatott, már bőven elég lehet ahhoz, hogy tartós tábortüzet gyújthassanak.*
- Na, nézd! Mutatom. *Invitálja magához Norennart, hogy bemutassa a tűzgyújtó képességeit. Leguggol, majd ezúttal nem egyetlen ujját emeli a magasba, mint amikor a pipát akarta meggyújtani, hanem a mostanra már teljesen begyógyult, jobb kezét szorítja ökölbe. Ha a mágia szellemei nem babrálnak ki vele, akkor hamarosan apró lángocskák kezdenek cikázni a kézfeje körül, melynek segítségével könnyedén lángra lobbanthatja az összehordott fát. Ha mégsem jön össze, akkor tovább kell próbálkoznia, de bárhogy is alakul, a művelet közben felpillant Norennarra.*
- Te, amúgy… Hogy is hívják a barátodat? Elfelejtettem. *Azt tudja, hogy bemutatkozott nekik, de egyszerűen nem is elfelejtette, hanem nem jegyezte meg a nevét, mert helyette azzal volt elfoglalva, hogy megsértődjön azért, mert kioktatta őt arról, hogy sérült kézzel nehéz harcolni.
Az ártatlan kérdés után aztán újra eszébe jut az átok, de ahelyett, hogy erről beszélne, ajkaiba harap, hogy magában tudja tartani a kimondani kívánt szavakat. Van nála valami, amivel jóvá tehetné a hibáját, de ahhoz előbb nyíltan be kellene ismernie, hogy szerinte is igazságtalan volt a felé barátságosan viszonyuló Norennarral.*
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
1037. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-15 17:25:06
Üzenet elküldve: 2025-09-15 17:25:06
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
*Egyetlen szó nélkül hallgat rá mindenki, s nem következik be, amit gondolt. Egyetlen kelletlen horkantás, vagy fejcsóválás, annyi sincs, még Norileina sem sérelmez semmit, pedig drága vére igen hisztérikus tud lenni attól is, ha nem a megfelelő irányból fúj a szél. Egy pillanatig csak nézi őt, miután leszállt Borsról, s megnyújtóztatta tagjait. Békésebb, mint szokott, s bár tudja, hogy más entitás cserélt benne helyet a régivel, még újdonság most is, hogy nem olyan rettentően szeszélyes. Újdonság a mélységi is, akit - még ha túl is gondolja -, mintha mágnes húzná húgához. Pedig itt van egy másik ismerős is, akivel szót válthatna, amaz mégis megy utána, s együtt keresik a tűzrakáshoz szükséges gallyakat. Nem tud még mosolyogni a képen, mert jobban félti a csalódástól a féltestvérét, mint attól, hogy elkapják az orkok. Előbb nézi ki belőle, hogy lecsavar egy zöldbőrűt a földre, minthogy még egy csalódást a mostani ép elméje túléljen. Fel is sóhajt, s észreveszi, hogy míg azok gyűjtögetni indulnak, ő csak áll és mered előre, Pashthra pedig valahol ottmaradt a közelében. Az ötlete jó, majd ő besegít, de előtte kiköti Borsot. Ahogy nézi az állatot, elfojt egy nevetést. A sok gyönyörű hátas között az ő feketéje tényleg úgy fest, mint egy ostoba kistestvér, aki mellett ha elmegy a báty, minduntalan borzol egyet a haján. Szereti azt az állatot, s nem is ő lett volna, ha nem efféle kusza sörényűt választ, aki senki másnak nem kellett volna.
Egy romos oszlopmaradványhoz lép, minek tövénél a kavicsos földet már kikezdte az idő, s enyhén be van süppedve a talaj. Egy nagyobb széles kővel kezd el tovább ásni, hogy a majd belecsorgó vizet ott tudják összegyűjteni az állatoknak, hiszen másféle itatót most aligha találnak.*
- Segítesz Pashthra?
*Töri meg az újból beállt csendet, s bár egyedül is boldogulna, kedve van megszólítani a férfit, hátha amaz is hasznosnak érzi majd magát. Ha segít, ha nem, ő a dolga végeztével megpróbálkozik a varázslattal, ami ha jól sikerül, akkor hamarost megoldja a lovak itatásának problémáját. Ha nem, hát majd újból megpróbálkozik.*
- Te is Norennarral harcoltál, ugye? *Pillant, már sokkalta enyhültebb vonásokkal a másik felé.* - Hallani mindenféle mendemondát az orkokról, de valójában még nem találkoztam olyannal, aki testközelből látta ennek az egésznek a kezdetét.
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására az általa megérintett tereptárgyból gyenge ér kezd csordogálni, kevés, de tiszta, iható vizet szolgáltatva.
*Egyetlen szó nélkül hallgat rá mindenki, s nem következik be, amit gondolt. Egyetlen kelletlen horkantás, vagy fejcsóválás, annyi sincs, még Norileina sem sérelmez semmit, pedig drága vére igen hisztérikus tud lenni attól is, ha nem a megfelelő irányból fúj a szél. Egy pillanatig csak nézi őt, miután leszállt Borsról, s megnyújtóztatta tagjait. Békésebb, mint szokott, s bár tudja, hogy más entitás cserélt benne helyet a régivel, még újdonság most is, hogy nem olyan rettentően szeszélyes. Újdonság a mélységi is, akit - még ha túl is gondolja -, mintha mágnes húzná húgához. Pedig itt van egy másik ismerős is, akivel szót válthatna, amaz mégis megy utána, s együtt keresik a tűzrakáshoz szükséges gallyakat. Nem tud még mosolyogni a képen, mert jobban félti a csalódástól a féltestvérét, mint attól, hogy elkapják az orkok. Előbb nézi ki belőle, hogy lecsavar egy zöldbőrűt a földre, minthogy még egy csalódást a mostani ép elméje túléljen. Fel is sóhajt, s észreveszi, hogy míg azok gyűjtögetni indulnak, ő csak áll és mered előre, Pashthra pedig valahol ottmaradt a közelében. Az ötlete jó, majd ő besegít, de előtte kiköti Borsot. Ahogy nézi az állatot, elfojt egy nevetést. A sok gyönyörű hátas között az ő feketéje tényleg úgy fest, mint egy ostoba kistestvér, aki mellett ha elmegy a báty, minduntalan borzol egyet a haján. Szereti azt az állatot, s nem is ő lett volna, ha nem efféle kusza sörényűt választ, aki senki másnak nem kellett volna.
Egy romos oszlopmaradványhoz lép, minek tövénél a kavicsos földet már kikezdte az idő, s enyhén be van süppedve a talaj. Egy nagyobb széles kővel kezd el tovább ásni, hogy a majd belecsorgó vizet ott tudják összegyűjteni az állatoknak, hiszen másféle itatót most aligha találnak.*
- Segítesz Pashthra?
*Töri meg az újból beállt csendet, s bár egyedül is boldogulna, kedve van megszólítani a férfit, hátha amaz is hasznosnak érzi majd magát. Ha segít, ha nem, ő a dolga végeztével megpróbálkozik a varázslattal, ami ha jól sikerül, akkor hamarost megoldja a lovak itatásának problémáját. Ha nem, hát majd újból megpróbálkozik.*
- Te is Norennarral harcoltál, ugye? *Pillant, már sokkalta enyhültebb vonásokkal a másik felé.* - Hallani mindenféle mendemondát az orkokról, de valójában még nem találkoztam olyannal, aki testközelből látta ennek az egésznek a kezdetét.
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására az általa megérintett tereptárgyból gyenge ér kezd csordogálni, kevés, de tiszta, iható vizet szolgáltatva.
1036. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-15 09:48:31
Üzenet elküldve: 2025-09-15 09:48:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
* Gondolataiból egy női hang szakítja ki, és ekkor Pash elcsodálkozik azon, hogy a kis csapatban a második helyre került. Meg volt győződve róla, hogy ő zárta a sort, de láthatóan valami komoly erő dolgozik a háttérben, ami tréfát űz elméjével. Vagy csak ennyire elbambult. Komolyabban nem gondolkodik el ezen a dolgon, helyette arra alkalmas helyet keres a lovának, ahova kikötheti. Reméli, hogy talál egy füves placcot, ahol eszegethet az állat, és közben ostorozza önmagát, amiért nem készült fel rá, hogy táborozni fognak. Megtöri hát ő is a csendet. *
- Az állatoknak vízre lesz szükségük, de nálam nincs annyi, hogy a lovaknak elég legyen. Tud valamelyikőtök vizet csinálni? * Néz a nőkre, főleg arra, amelyik látszólag a reggel folyamán lecsókolt egy kéményt belülről, hiszen tőle korábban látott már hasonlót. Mármint vízfakasztást, nem csókolózást. Nem tudja, hogy az mennyire iható az, amivel a sebét gyógyította be, de ha fogadnia kellene, a mocsárban bármit találnának, rosszabbul járnának vele a paripák. A pihenő romja érdekes, bár járt már erre, a közepén fekvő szoborcsoportot még nem látta korábban, és ez most leköti a figyelmét is. Mivel ketten is elindulnak fát gyűjteni, nem csatlakozik hozzájuk, inkább vállalja az őrködést, és mivel itt marad, közelebbről is meg tudja szemlélni az obszidiánt. Karját kardja markolatán pihentetve lép közelebb, és veszi szemügyre az életnagyságú emlékeket. A fekete kő valamiért egyszerre sugall erőt, és veszélyt, és nem mer hozzáérni, bármennyire is szeretne. Ha a fél-elf vele maradt, bár a harcos nem kezdeményez beszélgetést, ha mégis kérdés érkezne felé, arra szívesen felel. Ezen kívül is folyamatosan fülel, hiszen őrként ez a feladata. Nem tudja lerázni magáról egyébként sem azt a tényt, hogy be van feszülve, izmai készek arra, hogy bármikor lendüljenek, és azonnal ugorjon, guruljon, támadjon, ahogy a helyzet azt megkívánja. Valamiért rossz hatással van rá a hely, rossz előérzete van tőle. Túl sok irányból, és túl könnyen támadható, védeni nagyon kellemetlen lenne, ha itt ütnének rajtuk útonállók. *
* Gondolataiból egy női hang szakítja ki, és ekkor Pash elcsodálkozik azon, hogy a kis csapatban a második helyre került. Meg volt győződve róla, hogy ő zárta a sort, de láthatóan valami komoly erő dolgozik a háttérben, ami tréfát űz elméjével. Vagy csak ennyire elbambult. Komolyabban nem gondolkodik el ezen a dolgon, helyette arra alkalmas helyet keres a lovának, ahova kikötheti. Reméli, hogy talál egy füves placcot, ahol eszegethet az állat, és közben ostorozza önmagát, amiért nem készült fel rá, hogy táborozni fognak. Megtöri hát ő is a csendet. *
- Az állatoknak vízre lesz szükségük, de nálam nincs annyi, hogy a lovaknak elég legyen. Tud valamelyikőtök vizet csinálni? * Néz a nőkre, főleg arra, amelyik látszólag a reggel folyamán lecsókolt egy kéményt belülről, hiszen tőle korábban látott már hasonlót. Mármint vízfakasztást, nem csókolózást. Nem tudja, hogy az mennyire iható az, amivel a sebét gyógyította be, de ha fogadnia kellene, a mocsárban bármit találnának, rosszabbul járnának vele a paripák. A pihenő romja érdekes, bár járt már erre, a közepén fekvő szoborcsoportot még nem látta korábban, és ez most leköti a figyelmét is. Mivel ketten is elindulnak fát gyűjteni, nem csatlakozik hozzájuk, inkább vállalja az őrködést, és mivel itt marad, közelebbről is meg tudja szemlélni az obszidiánt. Karját kardja markolatán pihentetve lép közelebb, és veszi szemügyre az életnagyságú emlékeket. A fekete kő valamiért egyszerre sugall erőt, és veszélyt, és nem mer hozzáérni, bármennyire is szeretne. Ha a fél-elf vele maradt, bár a harcos nem kezdeményez beszélgetést, ha mégis kérdés érkezne felé, arra szívesen felel. Ezen kívül is folyamatosan fülel, hiszen őrként ez a feladata. Nem tudja lerázni magáról egyébként sem azt a tényt, hogy be van feszülve, izmai készek arra, hogy bármikor lendüljenek, és azonnal ugorjon, guruljon, támadjon, ahogy a helyzet azt megkívánja. Valamiért rossz hatással van rá a hely, rossz előérzete van tőle. Túl sok irányból, és túl könnyen támadható, védeni nagyon kellemetlen lenne, ha itt ütnének rajtuk útonállók. *
1035. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-15 09:13:52
Üzenet elküldve: 2025-09-15 09:13:52
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Romtábor vagy Ork-tábor? //
*A mocsár lassan elmarad mögöttük. A talaj szinte teljesen megszilárdul, és a csizmák alatt már nem cuppog az iszap, hanem kemény, tömör földet taposnak. A fű egyre sűrűbben nő, előbb csak szálanként, majd bokrosabb foltokban. A fák is sűrűbben állnak ezen a vidéken, vastagabb törzsek sorfala kíséri útjukat, s a köd mintha nehezebben hatolna át a zöld lombkoronák között.
Ahogy haladnak, a táj egyre barátságosabbnak tűnik az ingoványhoz képest: a gyökerek kapaszkodnak a földbe, a fatörzsek stabil falat alkotnak, a sűrű aljnövényzet pedig rejteket adhat. A szürke fátyol ugyan még mindig ott ül a levegőben, de itt kevésbé sűrű, inkább fátyolos, mintsem fojtogató. A madarak némasága ugyan tart, de a környék nyugalma valami ősi erőt sugall, mintha a fák maguk is védelmezni próbálnák az erre vetődő vándort.
Az út mentén néhány kő, farönk és kidőlt ág olyan módon hever, hogy természetes menedéknek tűnhetnek. Nem sok, de elég ahhoz, hogy egy kis csoport pihenőt tarthasson, és ne legyen teljesen kitéve a ködnek. A talaj szárazabb, a fű között itt-ott moha zöldje dereng. Egy elhagyatott tűzrakóhely nyomait is megtalálják. Kormos kövek, hamu maradványa, melyet a szél és az idő már szétzilált. Úgy fest, mások is megálltak itt, talán vándorok, talán kereskedők, vagy valami egészen más.
Ha táborhelyet keresnek, ez a hely biztonságosnak tűnik. Legalábbis biztonságosabbnak, mint az eddigi ingoványos mocsár, ahol minden lépés egy újabb fenyegetés volt. Az este lassan teljesen rájuk telepszik, és a ködön át csak annyit látnak, itt talán végre megpihenhetnek, ha bíznak annyira a helyben, hogy letáborozzanak.*
*A mocsár lassan elmarad mögöttük. A talaj szinte teljesen megszilárdul, és a csizmák alatt már nem cuppog az iszap, hanem kemény, tömör földet taposnak. A fű egyre sűrűbben nő, előbb csak szálanként, majd bokrosabb foltokban. A fák is sűrűbben állnak ezen a vidéken, vastagabb törzsek sorfala kíséri útjukat, s a köd mintha nehezebben hatolna át a zöld lombkoronák között.
Ahogy haladnak, a táj egyre barátságosabbnak tűnik az ingoványhoz képest: a gyökerek kapaszkodnak a földbe, a fatörzsek stabil falat alkotnak, a sűrű aljnövényzet pedig rejteket adhat. A szürke fátyol ugyan még mindig ott ül a levegőben, de itt kevésbé sűrű, inkább fátyolos, mintsem fojtogató. A madarak némasága ugyan tart, de a környék nyugalma valami ősi erőt sugall, mintha a fák maguk is védelmezni próbálnák az erre vetődő vándort.
Az út mentén néhány kő, farönk és kidőlt ág olyan módon hever, hogy természetes menedéknek tűnhetnek. Nem sok, de elég ahhoz, hogy egy kis csoport pihenőt tarthasson, és ne legyen teljesen kitéve a ködnek. A talaj szárazabb, a fű között itt-ott moha zöldje dereng. Egy elhagyatott tűzrakóhely nyomait is megtalálják. Kormos kövek, hamu maradványa, melyet a szél és az idő már szétzilált. Úgy fest, mások is megálltak itt, talán vándorok, talán kereskedők, vagy valami egészen más.
Ha táborhelyet keresnek, ez a hely biztonságosnak tűnik. Legalábbis biztonságosabbnak, mint az eddigi ingoványos mocsár, ahol minden lépés egy újabb fenyegetés volt. Az este lassan teljesen rájuk telepszik, és a ködön át csak annyit látnak, itt talán végre megpihenhetnek, ha bíznak annyira a helyben, hogy letáborozzanak.*
1034. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-15 08:52:47
Üzenet elküldve: 2025-09-15 08:52:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
*A menet sokáig némán halad előre. A lovak patái ütemesen koppannak a földön, a lassú baktatásba néha belevegyül egy-egy horkantás, prüszkölés vagy varjú károgás. Norennar eleinte hagyja, hogy Hamu maga válassza meg a ritmust, aztán egyszer csak észreveszi, hogy a sor élére került. A felismerés apró feszültséget kelt benne. Ösztönösen összébb húzza a nyakát, mintha el akarná kerülni a hátába fúródó pillantásokat. Az orra alatt morran valamit, amit a ló füle mögött senki más nem hallhat. A szél az arcába fúj némi port, ő pedig hunyorogva figyeli az utat előre, míg a többiek követik.
Amikor a félvér szavai elhangzanak az est leszálltáról és az ingovány veszélyéről, oldalra fordítja a fejét. Csak annyira, hogy a szeme sarkából lássa, ki szólt. Egy rövid bólintással adja tudtára, hogy egyetért. Ezután Hamu kantárját enyhén megrántva közelebb vezeti a lovat egy terebélyes fához, amelynek törzse elég vastag ahhoz, hogy ki tudja kötni hozzá a jószágot. Lesiklik a nyeregből, csizmája tompán puffan a talajon. Megsimítja a ló oldalát, tenyere alatt megfeszül az izom, Hamu pedig mélyen fújtat, mintha megértette volna, hogy most pihenő következik. Norennar a kantár szárát biztosan köti a törzs köré, majd ellenőrzi a csomót. Csak ezután fordul vissza a társai felé.
Nori ajánlatát hallva a tűzrakást illetően, Norennar figyelmesen pillant rá, majd bólint egyet a lány felé mintegy jelezve, hogy segít neki. Nem tétlenkedik, először Hamu oldaláról leveszi a számszeríjat. A szíjat átveti a vállán, majd szorosabbra húzza, hogy ne csúszkáljon rajta. Egy pillanatra ellenőrzi a feszességet, majd a kezét végighúzza a fegyver fa részén, mielőtt elindulna. Néhány lépés után már Nori mellett van. A nőre pillant, majd megszólal, hangja halkan, de kissé élcelődve csendül.*
- Felajánlanám, hogy megrakom és meggyújtom a tüzet, de ha jól sejtem erre is van valami hókusz-pókusz a tarsolyotokban, igaz?
*A szavai után egy rövid félmosoly villan az arcán, de hamar el is tűnik, ahogy tekintete a környéket pásztázza. Megindul, hogy fát keressen, közben figyel, hallgatózik. A környék békésnek tűnik, de a megszokás szerint nem bízza magát az első benyomásokra. A levegő hűvösebb, a fűszálak között neszezés fut végig, talán egy apró állat, semmi több. Norennar mégis úgy mozog, hogy a keze bármikor a vállán függő számszeríjhoz nyúlhasson, készen arra, hogy ha kell, nyilat röpítsen bármilyen nem várt vendég szemei közé, vagy friss húst szerezzen a vacsorához.*
*A menet sokáig némán halad előre. A lovak patái ütemesen koppannak a földön, a lassú baktatásba néha belevegyül egy-egy horkantás, prüszkölés vagy varjú károgás. Norennar eleinte hagyja, hogy Hamu maga válassza meg a ritmust, aztán egyszer csak észreveszi, hogy a sor élére került. A felismerés apró feszültséget kelt benne. Ösztönösen összébb húzza a nyakát, mintha el akarná kerülni a hátába fúródó pillantásokat. Az orra alatt morran valamit, amit a ló füle mögött senki más nem hallhat. A szél az arcába fúj némi port, ő pedig hunyorogva figyeli az utat előre, míg a többiek követik.
Amikor a félvér szavai elhangzanak az est leszálltáról és az ingovány veszélyéről, oldalra fordítja a fejét. Csak annyira, hogy a szeme sarkából lássa, ki szólt. Egy rövid bólintással adja tudtára, hogy egyetért. Ezután Hamu kantárját enyhén megrántva közelebb vezeti a lovat egy terebélyes fához, amelynek törzse elég vastag ahhoz, hogy ki tudja kötni hozzá a jószágot. Lesiklik a nyeregből, csizmája tompán puffan a talajon. Megsimítja a ló oldalát, tenyere alatt megfeszül az izom, Hamu pedig mélyen fújtat, mintha megértette volna, hogy most pihenő következik. Norennar a kantár szárát biztosan köti a törzs köré, majd ellenőrzi a csomót. Csak ezután fordul vissza a társai felé.
Nori ajánlatát hallva a tűzrakást illetően, Norennar figyelmesen pillant rá, majd bólint egyet a lány felé mintegy jelezve, hogy segít neki. Nem tétlenkedik, először Hamu oldaláról leveszi a számszeríjat. A szíjat átveti a vállán, majd szorosabbra húzza, hogy ne csúszkáljon rajta. Egy pillanatra ellenőrzi a feszességet, majd a kezét végighúzza a fegyver fa részén, mielőtt elindulna. Néhány lépés után már Nori mellett van. A nőre pillant, majd megszólal, hangja halkan, de kissé élcelődve csendül.*
- Felajánlanám, hogy megrakom és meggyújtom a tüzet, de ha jól sejtem erre is van valami hókusz-pókusz a tarsolyotokban, igaz?
*A szavai után egy rövid félmosoly villan az arcán, de hamar el is tűnik, ahogy tekintete a környéket pásztázza. Megindul, hogy fát keressen, közben figyel, hallgatózik. A környék békésnek tűnik, de a megszokás szerint nem bízza magát az első benyomásokra. A levegő hűvösebb, a fűszálak között neszezés fut végig, talán egy apró állat, semmi több. Norennar mégis úgy mozog, hogy a keze bármikor a vállán függő számszeríjhoz nyúlhasson, készen arra, hogy ha kell, nyilat röpítsen bármilyen nem várt vendég szemei közé, vagy friss húst szerezzen a vacsorához.*
1033. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-14 22:57:12
Üzenet elküldve: 2025-09-14 22:57:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
*Fogalma sincs, hogy mikor került a menet leghátuljára, de nincs vele különösebb problémája, legalább neki mégsem kell különösen figyelnie az útra, elég, ha követi a többieket. Észreveszi ugyan, mikor Mai hátranéz rá, de ahelyett, hogy viszonozná a mosolyát, hirtelen csak pislogni tud párat, ahogy megtalálja őt a kék szempár. Igazából szívesen megtörné valamivel a csendet, de nem tudja. Nincs tele az elméje felesleges gondolatokkal, melyekből furcsa kapcsolatokat képezve hajmeresztő dolgokat fogalmazhatna meg. Egyetlenegy valami jár a fejében csupán a gyémánttömbön kívül, a Norennarra kivetett átok. Nem tudja, hogy bűntudatról van szó, de rosszul érzi magát amiatt, hogy megtette vele. Hisz már anélkül is barátok voltak. ~Ugye?~
Már a mocsár bejáratának közelében járnak, mikor a néma csendet nőtársa hangja töri meg azzal a javaslattal, hogy sötétedés előtt ne próbáljanak meg átvágni az ingoványon. Nincs ellenvetése, nem is szól miatta egy szót sem. Egyszerűen csak megállítja a lovát, mikor a régi, Hold Karavánpihenő romjaihoz érnek, ami azóta is itt áll, mióta legutóbb erre jártak. Nem szökött el.*
- Jól van! Ügyes vagy. *Simogatja meg Árnyék hátát, mikor a ló röviden felnyerít, ahogy leszáll róla, mintha csak beszélgetni próbálna gazdájával, Nori pedig őszinte szeretettel viszonyul az állathoz, talán őszintébbel, mint bárki máshoz.*
- Ha majd lesz tüzünk, kapsz enni is. *Szól még hátasához, majd a számára nem is olyan kicsi csapata felé fordul, s végignéz rajtuk. Kissé talán megszeppenve érzi magát, de nem tudná megmagyarázni, hogy miért, talán csak rég volt már része ekkora társaságban úgy, hogy mégis ennyire nyugodt körülöttük minden.*
- Ha segítetek fát és köveket gyűjteni, akkor megoldom a tüzet. *Vállalja magára a feladatot, miután az előbbi ígérete miatt nem csak melegedni akar mellette, hanem parazsat is szeretne lopni belőle. Hogy mit kellene megvitatniuk Mai szerint, azzal egyelőre még nem is törődik, hisz nem hangzottak el még kérdések, melyekre válaszolnia kéne, de ezúttal van egy olyan sejtése, hogy nem is neki fog majd a legtöbb szólni. Vagy csak reméli, hogy nem neki fog. Mindenesetre ő elindul, hogy elkezdjen összerakni valami tábortűz félét.*
*Fogalma sincs, hogy mikor került a menet leghátuljára, de nincs vele különösebb problémája, legalább neki mégsem kell különösen figyelnie az útra, elég, ha követi a többieket. Észreveszi ugyan, mikor Mai hátranéz rá, de ahelyett, hogy viszonozná a mosolyát, hirtelen csak pislogni tud párat, ahogy megtalálja őt a kék szempár. Igazából szívesen megtörné valamivel a csendet, de nem tudja. Nincs tele az elméje felesleges gondolatokkal, melyekből furcsa kapcsolatokat képezve hajmeresztő dolgokat fogalmazhatna meg. Egyetlenegy valami jár a fejében csupán a gyémánttömbön kívül, a Norennarra kivetett átok. Nem tudja, hogy bűntudatról van szó, de rosszul érzi magát amiatt, hogy megtette vele. Hisz már anélkül is barátok voltak. ~Ugye?~
Már a mocsár bejáratának közelében járnak, mikor a néma csendet nőtársa hangja töri meg azzal a javaslattal, hogy sötétedés előtt ne próbáljanak meg átvágni az ingoványon. Nincs ellenvetése, nem is szól miatta egy szót sem. Egyszerűen csak megállítja a lovát, mikor a régi, Hold Karavánpihenő romjaihoz érnek, ami azóta is itt áll, mióta legutóbb erre jártak. Nem szökött el.*
- Jól van! Ügyes vagy. *Simogatja meg Árnyék hátát, mikor a ló röviden felnyerít, ahogy leszáll róla, mintha csak beszélgetni próbálna gazdájával, Nori pedig őszinte szeretettel viszonyul az állathoz, talán őszintébbel, mint bárki máshoz.*
- Ha majd lesz tüzünk, kapsz enni is. *Szól még hátasához, majd a számára nem is olyan kicsi csapata felé fordul, s végignéz rajtuk. Kissé talán megszeppenve érzi magát, de nem tudná megmagyarázni, hogy miért, talán csak rég volt már része ekkora társaságban úgy, hogy mégis ennyire nyugodt körülöttük minden.*
- Ha segítetek fát és köveket gyűjteni, akkor megoldom a tüzet. *Vállalja magára a feladatot, miután az előbbi ígérete miatt nem csak melegedni akar mellette, hanem parazsat is szeretne lopni belőle. Hogy mit kellene megvitatniuk Mai szerint, azzal egyelőre még nem is törődik, hisz nem hangzottak el még kérdések, melyekre válaszolnia kéne, de ezúttal van egy olyan sejtése, hogy nem is neki fog majd a legtöbb szólni. Vagy csak reméli, hogy nem neki fog. Mindenesetre ő elindul, hogy elkezdjen összerakni valami tábortűz félét.*
1032. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-14 22:07:42
Üzenet elküldve: 2025-09-14 22:07:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya és a két másik//
*A menetelésük különösen unalmas. A város már maguk mögött, de az út még hosszú előre, s az égre tekintve is egyre biztosabbá válik, hogy csakhamar be is szürkül. Felsóhajt, majd lopva néz hátra Norira. Ha észreveszi a pillantását, csak egy mosolyt enged meg, majd vissza is fordul előre. Baktatnak. Túl lassú a tempó, pedig szívesen vágtázna, hiszen akkor talán volna olyan gyors, hogy lehagyná a gondolatait is, amik zaklatják. Már éppen eleget agyalt és virrasztott, s bár közelednek a célhoz, kedve volna teljesen lecsendesíteni az elméjét. Ehelyett a két férfi tarkóját vizslatja, éppen kiét látja. Mindegyiken elmélkedik egy keveset, mintha ennyiből bármit is meg lehetne állapítani. Persze sokat mond a felszerelés, a testtartás, de még a szótlanság is, viszont nem látja arcuk rezdülését, fogalma sincs, hogy valóban megbízhat-e bennük. Egy biztos; ők sem tűnnek úgy, mint akik felettébb jól érzik magukat az összeverbuválódott társaságban. Telnek a végtelennek tűnő percek, az ég még sötétebb színre vált. Birizgálja a fantáziáját, a sok meg nem fejtett kérdés. Ott a mélységi, aki a húgát védi és Pashtra, aki valószínűleg egy szavára ugrott a sötételfnek. Mintha egy lánc lenne, de nem ér körbe. Szívesen változtatna ezen, hiszen a közös céljuk elég fontos. Még mielőtt az ingovány kellős közepén találnák magukat szólal meg. Bár talán senkinek nem fog tetszeni, ő mégis úgy dönt, hogy megszakítja a csendet és az érzetet, hogy olyan idegen ez az egész.*
- Ránk fog esteledni. Beljebb menni nem lesz biztonságos, még napközben sem az.
*Higgyék kényesnek, mit bánja ő.*
- Táborozzunk le. Volna mit megvitatni, még a Mágustorony előtt. Ott már nem lesz mód arra, hogy ne halljon minket senki.
*Olyan hirtelen indultak neki, hogy valójában semmit nem beszéltek meg azon túl, hogy egy hozzáértő kezébe adják a gyémánttömböt. Nem tudja, hogy honnan tudják egyáltalán a fegyver létezését, hogy mi történt velük ott az orkok között, vagy hogy milyen volt testközelből látni a veszélyt. Hogy megeredjen a nyelvük, vagy mindenki jobban érezze magát, arra természetesen kellő mennyiségű alkohol is van nála, s ha nem lenne elég, akkor ott az ördögvigyor is. Kérdezhetnék, hogy egy útra miért hozott több italt, mint bármi mást, de előre sejtette, hogy szüksége lehet rá, bár csak arra gondolt, hogy Norival kettesben ünnepel majd, vagy éppen isznak egy utolsót, a majd remélhetőleg megkapott információk miatt. *
*A menetelésük különösen unalmas. A város már maguk mögött, de az út még hosszú előre, s az égre tekintve is egyre biztosabbá válik, hogy csakhamar be is szürkül. Felsóhajt, majd lopva néz hátra Norira. Ha észreveszi a pillantását, csak egy mosolyt enged meg, majd vissza is fordul előre. Baktatnak. Túl lassú a tempó, pedig szívesen vágtázna, hiszen akkor talán volna olyan gyors, hogy lehagyná a gondolatait is, amik zaklatják. Már éppen eleget agyalt és virrasztott, s bár közelednek a célhoz, kedve volna teljesen lecsendesíteni az elméjét. Ehelyett a két férfi tarkóját vizslatja, éppen kiét látja. Mindegyiken elmélkedik egy keveset, mintha ennyiből bármit is meg lehetne állapítani. Persze sokat mond a felszerelés, a testtartás, de még a szótlanság is, viszont nem látja arcuk rezdülését, fogalma sincs, hogy valóban megbízhat-e bennük. Egy biztos; ők sem tűnnek úgy, mint akik felettébb jól érzik magukat az összeverbuválódott társaságban. Telnek a végtelennek tűnő percek, az ég még sötétebb színre vált. Birizgálja a fantáziáját, a sok meg nem fejtett kérdés. Ott a mélységi, aki a húgát védi és Pashtra, aki valószínűleg egy szavára ugrott a sötételfnek. Mintha egy lánc lenne, de nem ér körbe. Szívesen változtatna ezen, hiszen a közös céljuk elég fontos. Még mielőtt az ingovány kellős közepén találnák magukat szólal meg. Bár talán senkinek nem fog tetszeni, ő mégis úgy dönt, hogy megszakítja a csendet és az érzetet, hogy olyan idegen ez az egész.*
- Ránk fog esteledni. Beljebb menni nem lesz biztonságos, még napközben sem az.
*Higgyék kényesnek, mit bánja ő.*
- Táborozzunk le. Volna mit megvitatni, még a Mágustorony előtt. Ott már nem lesz mód arra, hogy ne halljon minket senki.
*Olyan hirtelen indultak neki, hogy valójában semmit nem beszéltek meg azon túl, hogy egy hozzáértő kezébe adják a gyémánttömböt. Nem tudja, hogy honnan tudják egyáltalán a fegyver létezését, hogy mi történt velük ott az orkok között, vagy hogy milyen volt testközelből látni a veszélyt. Hogy megeredjen a nyelvük, vagy mindenki jobban érezze magát, arra természetesen kellő mennyiségű alkohol is van nála, s ha nem lenne elég, akkor ott az ördögvigyor is. Kérdezhetnék, hogy egy útra miért hozott több italt, mint bármi mást, de előre sejtette, hogy szüksége lehet rá, bár csak arra gondolt, hogy Norival kettesben ünnepel majd, vagy éppen isznak egy utolsót, a majd remélhetőleg megkapott információk miatt. *
1031. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-13 14:47:54
Üzenet elküldve: 2025-09-13 14:47:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*Figyelmesen hallgatja végig a mélységi magyarázatát. Az természetesen továbbra is személyeskedik, de a pusztai harcos ezt fel sem veszi. Nem rejti véka alá a tényt, hogy nem különösebben érdekli Thara véleménye; annál inkább az, hogy maga a terv életképes-e.*
~Egyszerű. Kevés lépéses.~
*A terv alapvonásaival egyetért, és ezt biccentéssel is jelzi. Viszont nem ő az, aki először válaszol; az óriás szavaiban is van értelem, de Raymond fojtott szavai azok, amiket igazán komolyan vesz. Nem követi el azt az amatőr hibát, hogy rögtön látványosan körülnézne, és nagyon reméli, hogy a többiek is természetesen tudnak viselkedni.
Inkább visszagondol eddigi beszélgetésükre. Mikor kezdtek fojtott hangon beszélni? Említettek már orkokat, vagy a Romtábort emelt hangon? Nem hinné. Egy jó ideje talán csak az óriás és jómaga beszéltek elég hangosan, hogy szavaikat a ködben rejtőzködve is ki lehessen venni, és közülük is inkább Frandr okozhatott csak gyanút.
Talán öntudatlanul is összezárt a csapat; senki sem akar egyedül maradni a ködben, főleg, ha ott tényleg követi őket valaki. Így a fojtott hangerő is elég lehetne, és mégis hangosabban szólal meg a szükségesnél. Nem kiabál; inkább Natukoya hangerejét másolja.*
-Nem rossz terv. Este előtt már úgysem érünk el a Mágustoronyhoz, Abogr pedig csak reggeltől fogad majd minket, akármilyen fontos is ez a kürtszó.
*Kopp-kopp. Halkan, de a kis csapatuk számára kivehető módon kopog gyors egymásutánban kettőt ujjaival pajzsán, miközben Raymondot nézve enyhén biccent. Wegtorenben tanulta ezt a trükköt; olyan dologra utal vissza, amiről társai egyértelműen tudhatják, hogy hamis, ám egy esetleges hallgatózó számára hihetőnek tűnhet.*
-A tűzrakással egyetértek.
*Kopp.*
-Bár itt csak nedves tüzifát fogunk találni, annak pedig nagyobb a füstje, mint a lángja. A fény még hagyján, de a füst minden szarságot idevonzhat.
*Kopp.*
-Ezt azért inkább elkerülném.
*Kopp-kopp. És itt a maga részéről véget is ér a mondanivalója. Eddig nem sok időt hagyott a közbevágásra; most dől el, hogy társainak sikerült-e rájönnie, mit csinál. A kód semennyivel sem bonyolultabb, mint egy kártyacsel; sőt, pontosan onnan vette át.
Natukoya talán ismerheti, ha elég időt tölt ivókban. Raymond megfontolt alaknak tűnik, aki gondolkozik, mielőtt megszólalna. Ismét csak a forróvérű mélységi az, akiben kevésbé bízik, de reménykedik egy kellemes meglepetésben.
Akárhogy is, a továbbiakban jobban odafigyel. Amennyire teheti, nem forgatja a fejét többet a normálisnál, ám szeme hosszabban elidőzik, és nem hagyja figyelmen kívül a látótere sarkában észlelt mozgolódást sem. Természetesen fülelni is fülel, ám sisakjának köszönhetően aligha ő lesz az első, aki bármit is meghall; ebben társaira kell támaszkodnia.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.13 14:56:30
*Figyelmesen hallgatja végig a mélységi magyarázatát. Az természetesen továbbra is személyeskedik, de a pusztai harcos ezt fel sem veszi. Nem rejti véka alá a tényt, hogy nem különösebben érdekli Thara véleménye; annál inkább az, hogy maga a terv életképes-e.*
~Egyszerű. Kevés lépéses.~
*A terv alapvonásaival egyetért, és ezt biccentéssel is jelzi. Viszont nem ő az, aki először válaszol; az óriás szavaiban is van értelem, de Raymond fojtott szavai azok, amiket igazán komolyan vesz. Nem követi el azt az amatőr hibát, hogy rögtön látványosan körülnézne, és nagyon reméli, hogy a többiek is természetesen tudnak viselkedni.
Inkább visszagondol eddigi beszélgetésükre. Mikor kezdtek fojtott hangon beszélni? Említettek már orkokat, vagy a Romtábort emelt hangon? Nem hinné. Egy jó ideje talán csak az óriás és jómaga beszéltek elég hangosan, hogy szavaikat a ködben rejtőzködve is ki lehessen venni, és közülük is inkább Frandr okozhatott csak gyanút.
Talán öntudatlanul is összezárt a csapat; senki sem akar egyedül maradni a ködben, főleg, ha ott tényleg követi őket valaki. Így a fojtott hangerő is elég lehetne, és mégis hangosabban szólal meg a szükségesnél. Nem kiabál; inkább Natukoya hangerejét másolja.*
-Nem rossz terv. Este előtt már úgysem érünk el a Mágustoronyhoz, Abogr pedig csak reggeltől fogad majd minket, akármilyen fontos is ez a kürtszó.
*Kopp-kopp. Halkan, de a kis csapatuk számára kivehető módon kopog gyors egymásutánban kettőt ujjaival pajzsán, miközben Raymondot nézve enyhén biccent. Wegtorenben tanulta ezt a trükköt; olyan dologra utal vissza, amiről társai egyértelműen tudhatják, hogy hamis, ám egy esetleges hallgatózó számára hihetőnek tűnhet.*
-A tűzrakással egyetértek.
*Kopp.*
-Bár itt csak nedves tüzifát fogunk találni, annak pedig nagyobb a füstje, mint a lángja. A fény még hagyján, de a füst minden szarságot idevonzhat.
*Kopp.*
-Ezt azért inkább elkerülném.
*Kopp-kopp. És itt a maga részéről véget is ér a mondanivalója. Eddig nem sok időt hagyott a közbevágásra; most dől el, hogy társainak sikerült-e rájönnie, mit csinál. A kód semennyivel sem bonyolultabb, mint egy kártyacsel; sőt, pontosan onnan vette át.
Natukoya talán ismerheti, ha elég időt tölt ivókban. Raymond megfontolt alaknak tűnik, aki gondolkozik, mielőtt megszólalna. Ismét csak a forróvérű mélységi az, akiben kevésbé bízik, de reménykedik egy kellemes meglepetésben.
Akárhogy is, a továbbiakban jobban odafigyel. Amennyire teheti, nem forgatja a fejét többet a normálisnál, ám szeme hosszabban elidőzik, és nem hagyja figyelmen kívül a látótere sarkában észlelt mozgolódást sem. Természetesen fülelni is fülel, ám sisakjának köszönhetően aligha ő lesz az első, aki bármit is meghall; ebben társaira kell támaszkodnia.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.13 14:56:30
1030. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-11 21:13:54
Üzenet elküldve: 2025-09-11 21:13:54
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
// Romtábor vagy Ork-tábor? //
* Többiek mögött halad, a sor végén. Léptei nehezek, a sár cuppog a csizmája alatt, de érzi, hogy a talaj már szilárdabb, mint eddig. Ennek örül, könnyebb így mozogni, ha kell majd. Mégis feszülten figyel, mert a csend túl nagy körülöttük. Olyan, mintha a mocsár minden zajt elnyelne, és ez rossz érzéssel tölti el. Előrehajol kissé, hogy közelebb legyen a társaihoz, de nem kiabál, csak mély, morgó hangon szólal meg.*
- Szerintem nem lesz szükség tűzre. Túl nagy a csend. Ez rohadtul nem jó. Vagy valaki követ minket, vagy ki akar nyírni. Egy őrszem hamar visszatér pár tucat orkkal.* Mondja egyszerűen, vagy inkább morogja. Érzi, hogy a páncél egyre nehezebb rajta. Vállát húzza, lábát fáradtan emeli, de nem akar lassítani. Figyel a levegővételre. Belégzés, kilégzés. Újra és újra, lassan, egyenletesen. Tudja, ha hagyja, hogy kifulladjon, akkor gyorsabban kimerülne. A köd mintha az elmét is elhomályosítaná, furcsa hangokat hoz a mocsár. Mintha valami suttogna a sárból. Raymond próbál nem figyelni rá. Nem szabad engednie a félelemnek. A ritmust tartja. Lépés, levegő. Lépés, levegő. Így nem adja át magát a hely szorongató hangulatának. Csak előre kell mennie.*
- Kiérhetnénk végre erről a dögtelepről.
* Többiek mögött halad, a sor végén. Léptei nehezek, a sár cuppog a csizmája alatt, de érzi, hogy a talaj már szilárdabb, mint eddig. Ennek örül, könnyebb így mozogni, ha kell majd. Mégis feszülten figyel, mert a csend túl nagy körülöttük. Olyan, mintha a mocsár minden zajt elnyelne, és ez rossz érzéssel tölti el. Előrehajol kissé, hogy közelebb legyen a társaihoz, de nem kiabál, csak mély, morgó hangon szólal meg.*
- Szerintem nem lesz szükség tűzre. Túl nagy a csend. Ez rohadtul nem jó. Vagy valaki követ minket, vagy ki akar nyírni. Egy őrszem hamar visszatér pár tucat orkkal.* Mondja egyszerűen, vagy inkább morogja. Érzi, hogy a páncél egyre nehezebb rajta. Vállát húzza, lábát fáradtan emeli, de nem akar lassítani. Figyel a levegővételre. Belégzés, kilégzés. Újra és újra, lassan, egyenletesen. Tudja, ha hagyja, hogy kifulladjon, akkor gyorsabban kimerülne. A köd mintha az elmét is elhomályosítaná, furcsa hangokat hoz a mocsár. Mintha valami suttogna a sárból. Raymond próbál nem figyelni rá. Nem szabad engednie a félelemnek. A ritmust tartja. Lépés, levegő. Lépés, levegő. Így nem adja át magát a hely szorongató hangulatának. Csak előre kell mennie.*
- Kiérhetnénk végre erről a dögtelepről.
1029. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-11 20:18:03
Üzenet elküldve: 2025-09-11 20:18:03
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
// Romtábor vagy Ork-tábor? //
*Mivel Natukoya egyetlen forrása arról, hogy itt, vagy akár a pusztában orkok egész hada lófrálna a sötételftől származik, ezért némileg kételkedik a dologban. Persze nem hiszi hogy csak úgy itt unalmában bandukolna az ingoványban, de míg a saját szemével nem látja addig akármicsoda is lehet a dolog mögött. Éppen ezért túlságosan nem aggódik, vagy fél, ennek okán abszolút nem foglalkozik vele, hogy ki láthatja vagy hallhatja őket, vagy hogy a szagukat megérzik-e. Ebben a mocsárban amúgyis minden rohadt büdös. Frandr szavain elgondolkozik, de továbbra is úgy van vele, hogy amíg csak kóvályognak mint madárszar a levegőben a sűrű köd közepette, addig kár bármiféle terv, hisz akár már egy ork tábor közepén is lehetnének akkor se vennék észre. Azt azonban észreveszi, hogy lába alatt a talaj valahogy egyre könnyebb, kevésbé latyakos amiért igazán hálás az összes istennek. Meg is áll egy kicsit szusszanni.*
-Nem értek az ilyesmihez, de az biztos hogy éjszaka nem vándorolnék össze-vissza az ingoványba, a tűz jó ötletnek tűnik. Egyébként is sajog a derekam.
*Meg is töri a hátát egy kicsit, ez a sok nyamvadt séta a nyamvadt mocsárban nem igazán kellemes elfoglaltság.*
-Meg tán aludnék is egy keveset, ha nem érünk hamarabb oda ahová tartunk.
*Mivel Natukoya egyetlen forrása arról, hogy itt, vagy akár a pusztában orkok egész hada lófrálna a sötételftől származik, ezért némileg kételkedik a dologban. Persze nem hiszi hogy csak úgy itt unalmában bandukolna az ingoványban, de míg a saját szemével nem látja addig akármicsoda is lehet a dolog mögött. Éppen ezért túlságosan nem aggódik, vagy fél, ennek okán abszolút nem foglalkozik vele, hogy ki láthatja vagy hallhatja őket, vagy hogy a szagukat megérzik-e. Ebben a mocsárban amúgyis minden rohadt büdös. Frandr szavain elgondolkozik, de továbbra is úgy van vele, hogy amíg csak kóvályognak mint madárszar a levegőben a sűrű köd közepette, addig kár bármiféle terv, hisz akár már egy ork tábor közepén is lehetnének akkor se vennék észre. Azt azonban észreveszi, hogy lába alatt a talaj valahogy egyre könnyebb, kevésbé latyakos amiért igazán hálás az összes istennek. Meg is áll egy kicsit szusszanni.*
-Nem értek az ilyesmihez, de az biztos hogy éjszaka nem vándorolnék össze-vissza az ingoványba, a tűz jó ötletnek tűnik. Egyébként is sajog a derekam.
*Meg is töri a hátát egy kicsit, ez a sok nyamvadt séta a nyamvadt mocsárban nem igazán kellemes elfoglaltság.*
-Meg tán aludnék is egy keveset, ha nem érünk hamarabb oda ahová tartunk.
1028. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-11 11:46:55
Üzenet elküldve: 2025-09-11 11:46:55
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Romtábor vagy Ork-tábor? //
*Frandr követi parancsát és ő nézi meg közelebbről a szekeret. A férfi jelzésére óvatosan, de elindul ő is a szekérhez. Semmi hasznos nem kerül birtokukba. Támadás sem éri őket, szóval minden jó. Biztonságban akkor sem érzi magukat. Tovább haladnak. Felesleges volna több időt a szekérnél pazarolni. A köd párás, nyirkos levegőt hoz magával. Ez magában még az ingovány tulajdonsága is lehet. Küldetés tudata hozta ide, anélkül, hogy komolyabban felkészült volna arra, ami itt várhatja. Magáért még nem is lenne kár, de még három élet van mellette. Frnadr szavait ki kell, hogy verje a fejéből. Mintha a férfi szánt szándékkal azon lenne, hogy magabiztosságát kérdőjelezze meg. A férfi kinézete még egy szellemhez is illene. Az a ködköpeny még rá is erősít erre a megérzésre.
~Lehet az ingovány egy próbatétele lenne? Lehet itt mindenki az?~
Megrázza a fejét. Ha már meg akar bolondulni, azt lehetőleg ne most csinálja.
A lábuk alatt a talaj egyre biztosabbá válik, már nem az iszap cuppog a csizmájuk alatt, hanem kavicsok csikorognak. El sem tudja mondani, hogy ez mennyire megkönnyebbülést okoz. A különböző hangokra odafigyel, készülve, hogy bármikor használja a buzogányát.
~Terv?~
Frandr szavain el kell, hogy gondolkozzon. A tervezés ebben a szakaszban talán már felesleges, inkább az improvizálást választaná. Viszont ha a férfinak terv kell, akkor kap egy tervet.*
-Ha már a Romtábor közelében leszünk, valahol távol tüzet rakunk. Az este beálltával jó rejtekünk lesz és bárki is legyen az erődben, az ki fog jönni, hogy megnézze, hogy pontosan mi is az a fény amit látnak.
Már ha felszáll a köd, persze.
*Dühösen néz az őket körbefonó ködre.*
-Gondolom nem kell elmondanom, hogy ha a köd nem száll fel, akkor hogyan tudnánk a legjobban kicsalogatni egy őrjáratot.
*Néz kérdőn, az idegein táncoló férfinak.*
-Ha olyan nagyszájú vagy, akár önként is jelentkezhetsz majd.
*Gúnyos mosolyra húzódik a szája. Folytatják útjukat, remélhetőleg egyre közelebb kerülve az erődhöz. Amennyire lehet, ő maga az út szélén gyalogol.*
*Frandr követi parancsát és ő nézi meg közelebbről a szekeret. A férfi jelzésére óvatosan, de elindul ő is a szekérhez. Semmi hasznos nem kerül birtokukba. Támadás sem éri őket, szóval minden jó. Biztonságban akkor sem érzi magukat. Tovább haladnak. Felesleges volna több időt a szekérnél pazarolni. A köd párás, nyirkos levegőt hoz magával. Ez magában még az ingovány tulajdonsága is lehet. Küldetés tudata hozta ide, anélkül, hogy komolyabban felkészült volna arra, ami itt várhatja. Magáért még nem is lenne kár, de még három élet van mellette. Frnadr szavait ki kell, hogy verje a fejéből. Mintha a férfi szánt szándékkal azon lenne, hogy magabiztosságát kérdőjelezze meg. A férfi kinézete még egy szellemhez is illene. Az a ködköpeny még rá is erősít erre a megérzésre.
~Lehet az ingovány egy próbatétele lenne? Lehet itt mindenki az?~
Megrázza a fejét. Ha már meg akar bolondulni, azt lehetőleg ne most csinálja.
A lábuk alatt a talaj egyre biztosabbá válik, már nem az iszap cuppog a csizmájuk alatt, hanem kavicsok csikorognak. El sem tudja mondani, hogy ez mennyire megkönnyebbülést okoz. A különböző hangokra odafigyel, készülve, hogy bármikor használja a buzogányát.
~Terv?~
Frandr szavain el kell, hogy gondolkozzon. A tervezés ebben a szakaszban talán már felesleges, inkább az improvizálást választaná. Viszont ha a férfinak terv kell, akkor kap egy tervet.*
-Ha már a Romtábor közelében leszünk, valahol távol tüzet rakunk. Az este beálltával jó rejtekünk lesz és bárki is legyen az erődben, az ki fog jönni, hogy megnézze, hogy pontosan mi is az a fény amit látnak.
Már ha felszáll a köd, persze.
*Dühösen néz az őket körbefonó ködre.*
-Gondolom nem kell elmondanom, hogy ha a köd nem száll fel, akkor hogyan tudnánk a legjobban kicsalogatni egy őrjáratot.
*Néz kérdőn, az idegein táncoló férfinak.*
-Ha olyan nagyszájú vagy, akár önként is jelentkezhetsz majd.
*Gúnyos mosolyra húzódik a szája. Folytatják útjukat, remélhetőleg egyre közelebb kerülve az erődhöz. Amennyire lehet, ő maga az út szélén gyalogol.*
1027. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-10 09:50:07
Üzenet elküldve: 2025-09-10 09:50:07
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Romtábor vagy Ork-tábor? //
*A ködben az idő érzékelése teljesen más, mint a város falai között. A pillanatok végtelenre nyúlnak, s a szürkeség egyformává teszi minden lépésüket. A világ leszűkül, néhány lépésnyi talaj, a saját lélegzetük ritmusa és a tompa, nyirkos szag. Mintha maga az ingovány tartaná őket markában, s nem engedné tovább.
A fáradtság lassan rátelepszik mindenkire. A fegyverek nehezebbeknek tűnnek, a sodrony hűvöse jobban harap a bőrbe, a talaj minden egyes lépéssel újabb erőt szív ki a lábakból. Azonban bátor hőseink jól állják a sarat. Szó szerint. A köd olykor megnyílik, mintha valamit mutatni akarna, majd visszazárul, mielőtt igazán megpillanthatnák. A távolban hol varjak kárognak fel, hol békák brekegése hallatszik, de mindkettő olyan hirtelen hallgat el, hogy könnyen tűnhet csapdának. Egy korhadó fatörzs recsegése a közelben úgy hangzik, mintha egy súlyosabb test mozdult volna meg, de semmi nem követi.
A neszek után rendre csend áll be. A szívbajosabbaknak minden második perc egy kísértetjárás: mintha árnyak suhannának a ködben, mintha valami követné őket, de soha sincs bizonyíték. Csak a saját csizmák csobbanása és az iszapba merülő buborékok kísérik útjukat.
Újabb félóra, majd még egy telik el, s a köd immár mély szürkeségbe fordul, az este lassan megérkezik, bár a nap fénye még mindig áthatol a sűrű ködön. A levegő hűvösebb, a mocsárszag erősebb. Cserébe viszont egyre több horhadó fát látnak az út mentén, illetve a talaj valamivel keményebbre vált, apróbb kavicsok roppannak a csizmák alatt. Az út, melyet követnek, mintha lassan kifutna valahova, de hogy hova, még nem látják.
Ha becsléseik igaznak bizonyulnak, s miért ne bizonyulnának annak, akkor már legfeljebb csak egy órára lehetnek a Romtábortól. A köd mögött talán már ott magasodik a paliszád, de addig a világ továbbra is csak szürke, nedves és bizonytalan. Az este előtti utolsó szakaszra készülnek.*
*A ködben az idő érzékelése teljesen más, mint a város falai között. A pillanatok végtelenre nyúlnak, s a szürkeség egyformává teszi minden lépésüket. A világ leszűkül, néhány lépésnyi talaj, a saját lélegzetük ritmusa és a tompa, nyirkos szag. Mintha maga az ingovány tartaná őket markában, s nem engedné tovább.
A fáradtság lassan rátelepszik mindenkire. A fegyverek nehezebbeknek tűnnek, a sodrony hűvöse jobban harap a bőrbe, a talaj minden egyes lépéssel újabb erőt szív ki a lábakból. Azonban bátor hőseink jól állják a sarat. Szó szerint. A köd olykor megnyílik, mintha valamit mutatni akarna, majd visszazárul, mielőtt igazán megpillanthatnák. A távolban hol varjak kárognak fel, hol békák brekegése hallatszik, de mindkettő olyan hirtelen hallgat el, hogy könnyen tűnhet csapdának. Egy korhadó fatörzs recsegése a közelben úgy hangzik, mintha egy súlyosabb test mozdult volna meg, de semmi nem követi.
A neszek után rendre csend áll be. A szívbajosabbaknak minden második perc egy kísértetjárás: mintha árnyak suhannának a ködben, mintha valami követné őket, de soha sincs bizonyíték. Csak a saját csizmák csobbanása és az iszapba merülő buborékok kísérik útjukat.
Újabb félóra, majd még egy telik el, s a köd immár mély szürkeségbe fordul, az este lassan megérkezik, bár a nap fénye még mindig áthatol a sűrű ködön. A levegő hűvösebb, a mocsárszag erősebb. Cserébe viszont egyre több horhadó fát látnak az út mentén, illetve a talaj valamivel keményebbre vált, apróbb kavicsok roppannak a csizmák alatt. Az út, melyet követnek, mintha lassan kifutna valahova, de hogy hova, még nem látják.
Ha becsléseik igaznak bizonyulnak, s miért ne bizonyulnának annak, akkor már legfeljebb csak egy órára lehetnek a Romtábortól. A köd mögött talán már ott magasodik a paliszád, de addig a világ továbbra is csak szürke, nedves és bizonytalan. Az este előtti utolsó szakaszra készülnek.*
1026. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-09 11:10:51
Üzenet elküldve: 2025-09-09 11:10:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor vagy Ork-tábor?//
*Köd. Fullasztó, nyirkos, áthatolhatatlan; egybeolvad a tájjal, és szintúgy Frandr köpenyével. Ahogy csökken a látótér, úgy csökken a hangerő is, hisz muszáj, hogy közelebb maradjanak egymáshoz. Ha más nem, ő mindenképp lassít, hogy Treftilt se hagyják hátra.
Kellemes meglepetés, hogy Thara panasz nélkül követi tanácsát. Talán mégis van rá esélye, hogy szót értsen a mélységivel... vagy mégsem.*
~Akkor az a terv, hogy majd minden csata végén valaki jól feláldozza magát? Bazdmeg, ez hogy maradt ilyen sokáig életben?~
*Nem válaszol rögtön. Ritkán gondolja végig szavait, mielőtt kimondaná őket, ám most így tesz. Akármennyire is adja magát egy erős odaszólás, szem előtt kell tartania, hogy mit akar elérni. Így pedig bőven van ideje végighallgatni Natu mester szavait. Azokra már könnyebben válaszolna, ám egyelőre csak egy finom főhajtással nyugtázza egyetértését.
Csobbanás. Megrezzen, a hang forrása felé néz, ám ahogy eddig, úgy most sem lát támadást; csak haladnak tovább az ismeretlen felé.
Szekér. Az ingoványban nehéz megállapítani, milyen öreg, ám az biztos, hogy nem mostani. Thara néma utasítását követve közelebb megy, megvizsgálja. Pengenyomokat, nyílhegyeket keres, és közben vigyáz arra is, hogy ne találkozzon össze véletlenül valami csúszómászóval, mi menedékként használja a roncsot.
Időről időre felnéz, pásztázza a környéket. Ő nem vár percekig, már hamarabb int a többieknek, hogy jöhetnek. Szinte esélytelen, hogy itt van még, ami ezt csinálta.*
-Semmi.
*Morran halkan, ahogy társai közelebb érnek. Még egy rövid darabig guggol a rozsdás sisak mellett; tűnődik, ki is viselhette. Majd ha mindenki megelégedett, ő maga is továbbindul.*
-Innen már nem lehet messze a kereskedőút.
*Ha nem tévedtek el nagyon, szavait rövidesen a valóságnak is igazolnia kell; ez esetben végre olyan talajon haladhatnak tovább, ahol már sem az iszaptól, sem az irányvesztéstől nem kell túlságosan tartaniuk. Csak ekkor tér vissza a korábbi témára.*
-Fogadj meg egy tanácsot valakitől, aki túl sok hőst temetett el idő előtt.
*Hangja halk, nincs benne támadó él, de egyértelműen Tharának szól.*
-Tartozol a halottaidnak azzal, hogy elgondolkozol, mit tehettél volna másképp; hogyan kerülheted el a következő áldozatot.
*Érzi a válláról lógó dárdák súlyát, és a kötélét, mi táskájában lapul. Ha nála lett volna, mikor legutóbb volt itt, tán mind túlélték volna a Pihenőt.*
-Egy terv is csak erre jó. Nem vagyunk összeszokva, de amíg tudjuk, mit fog csinálni a másik, és egyikünk sem kezd magánakcióba, addig csak az ellenségnek okozhatunk meglepetést. Az jó, ha rugalmasak vagyunk, és ha a terv egyszerű, átlátható.
*Biccent újra Natukoya felé, majd tovább beszél. Hangja a szükségesnél semennyivel sem hangosabb.*
-Valljuk be. Egyikünk sem jeleskedik az osonásban, főleg nem ennyi páncéllal. Egy őrjáraton talán rajtaüthetünk, de ha elég közel megyünk a Romtáborhoz, hogy azt ebben a ködben is ki lehessen venni, akkor észre leszünk véve.
*Vár egy kicsit, hátha kap egy ellenérvet, ám akárhogy is, rövidesen folytatja.*
-Kivárhatjuk, hátha feloszlik a köd. Megpróbálhatunk kicsalogatni egy osztagot. Kereshetünk tappancsnyomokat is. Az is lehet, hogy majd akkor döntünk, ha ott vagyunk, de ott már saját magunkat is könnyedén felfedhetjük a beszéddel. De legyen legalább valami elképzelésünk.
*Rövid szünet, egy sóhaj, majd folytatja, és itt már újra közvetlenül a mélységihez beszél.*
-A fejedben gondolj rólam, amit akarsz. Tőlem még hihetsz gyávának is; bevallom, nem nagyon érdekel, és ez gondolom kölcsönös. De ennyihez ragaszkodok.
*Utal vissza előző szavaira, ám aztán mégis megismétli alaptézisét.*
-Akár vezető akarsz lenni, akár belekényszerültél a pozícióba, a legfontosabb dolog ugyanaz. Mindig. Legyen. Terved.
~Vagy legalább tegyél úgy, mintha lenne.~
*Köd. Fullasztó, nyirkos, áthatolhatatlan; egybeolvad a tájjal, és szintúgy Frandr köpenyével. Ahogy csökken a látótér, úgy csökken a hangerő is, hisz muszáj, hogy közelebb maradjanak egymáshoz. Ha más nem, ő mindenképp lassít, hogy Treftilt se hagyják hátra.
Kellemes meglepetés, hogy Thara panasz nélkül követi tanácsát. Talán mégis van rá esélye, hogy szót értsen a mélységivel... vagy mégsem.*
~Akkor az a terv, hogy majd minden csata végén valaki jól feláldozza magát? Bazdmeg, ez hogy maradt ilyen sokáig életben?~
*Nem válaszol rögtön. Ritkán gondolja végig szavait, mielőtt kimondaná őket, ám most így tesz. Akármennyire is adja magát egy erős odaszólás, szem előtt kell tartania, hogy mit akar elérni. Így pedig bőven van ideje végighallgatni Natu mester szavait. Azokra már könnyebben válaszolna, ám egyelőre csak egy finom főhajtással nyugtázza egyetértését.
Csobbanás. Megrezzen, a hang forrása felé néz, ám ahogy eddig, úgy most sem lát támadást; csak haladnak tovább az ismeretlen felé.
Szekér. Az ingoványban nehéz megállapítani, milyen öreg, ám az biztos, hogy nem mostani. Thara néma utasítását követve közelebb megy, megvizsgálja. Pengenyomokat, nyílhegyeket keres, és közben vigyáz arra is, hogy ne találkozzon össze véletlenül valami csúszómászóval, mi menedékként használja a roncsot.
Időről időre felnéz, pásztázza a környéket. Ő nem vár percekig, már hamarabb int a többieknek, hogy jöhetnek. Szinte esélytelen, hogy itt van még, ami ezt csinálta.*
-Semmi.
*Morran halkan, ahogy társai közelebb érnek. Még egy rövid darabig guggol a rozsdás sisak mellett; tűnődik, ki is viselhette. Majd ha mindenki megelégedett, ő maga is továbbindul.*
-Innen már nem lehet messze a kereskedőút.
*Ha nem tévedtek el nagyon, szavait rövidesen a valóságnak is igazolnia kell; ez esetben végre olyan talajon haladhatnak tovább, ahol már sem az iszaptól, sem az irányvesztéstől nem kell túlságosan tartaniuk. Csak ekkor tér vissza a korábbi témára.*
-Fogadj meg egy tanácsot valakitől, aki túl sok hőst temetett el idő előtt.
*Hangja halk, nincs benne támadó él, de egyértelműen Tharának szól.*
-Tartozol a halottaidnak azzal, hogy elgondolkozol, mit tehettél volna másképp; hogyan kerülheted el a következő áldozatot.
*Érzi a válláról lógó dárdák súlyát, és a kötélét, mi táskájában lapul. Ha nála lett volna, mikor legutóbb volt itt, tán mind túlélték volna a Pihenőt.*
-Egy terv is csak erre jó. Nem vagyunk összeszokva, de amíg tudjuk, mit fog csinálni a másik, és egyikünk sem kezd magánakcióba, addig csak az ellenségnek okozhatunk meglepetést. Az jó, ha rugalmasak vagyunk, és ha a terv egyszerű, átlátható.
*Biccent újra Natukoya felé, majd tovább beszél. Hangja a szükségesnél semennyivel sem hangosabb.*
-Valljuk be. Egyikünk sem jeleskedik az osonásban, főleg nem ennyi páncéllal. Egy őrjáraton talán rajtaüthetünk, de ha elég közel megyünk a Romtáborhoz, hogy azt ebben a ködben is ki lehessen venni, akkor észre leszünk véve.
*Vár egy kicsit, hátha kap egy ellenérvet, ám akárhogy is, rövidesen folytatja.*
-Kivárhatjuk, hátha feloszlik a köd. Megpróbálhatunk kicsalogatni egy osztagot. Kereshetünk tappancsnyomokat is. Az is lehet, hogy majd akkor döntünk, ha ott vagyunk, de ott már saját magunkat is könnyedén felfedhetjük a beszéddel. De legyen legalább valami elképzelésünk.
*Rövid szünet, egy sóhaj, majd folytatja, és itt már újra közvetlenül a mélységihez beszél.*
-A fejedben gondolj rólam, amit akarsz. Tőlem még hihetsz gyávának is; bevallom, nem nagyon érdekel, és ez gondolom kölcsönös. De ennyihez ragaszkodok.
*Utal vissza előző szavaira, ám aztán mégis megismétli alaptézisét.*
-Akár vezető akarsz lenni, akár belekényszerültél a pozícióba, a legfontosabb dolog ugyanaz. Mindig. Legyen. Terved.
~Vagy legalább tegyél úgy, mintha lenne.~
1025. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-09 07:52:31
Üzenet elküldve: 2025-09-09 07:52:31
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor vagy Ork-tábor?//
*Odanyúl a nyakához, és leoldja a kendőt. A szövet nedves a ködtől, de még erős. Gondosan a bárd nyeléhez köti, hogy a markolat ne csússzon ki a kezéből, ha harcra kerül a sor. Ahogy meghúzza a csomót, megnyugszik. Legalább egy dolog biztosan a helyén lesz.
Frandr tanácsát követve leguggol, és maroknyi sarat vesz fel a földről. A hideg, ragacsos masszát először a karjára keni, majd a mellkasára, végül az arcára is. A sár bűze kellemetlen, de tudja, hogy elrejti a szagot, és segít beleolvadni az ingovány világába. Közben szótlan marad, csak a lélegzete hallatszik, ahogy lassan dolgozik a testén. Amikor továbbhalad, tekintete megakad a régi szekér maradványain. A kerekek félig a sárba süppedve merednek az ég felé, a fa elkorhadt, a láda kifordulva hever. Elidőzik a látványon. Bár a szekér üres és régóta ott állhat, mégis megnyugtatja a gondolat hogy talán egyszer valakit itt kiraboltak. De az már régen volt. Talán valaki megmenekült. Talán. Megszorítja a bárd nyelét, érzi az alkarjaiban az izmok feszülését. Szemei a ködbe révednek, és fejben újra átgondolja az orkok elleni küzdelem fogásait. Tudja, hová kell sújtani. Az ízületekhez, a térdhez, a nyakhoz. Ismeri a gyenge pontokat, és most minden idegszálával arra készül, hogy ha eljön a pillanat, ne habozzon. A sár és a fojtogató köd közepette is érzi, hogy készen kell állnia.
S aztán újra elindul, csendben, szívósan, mindig előre nézve. Lassan halad. A vért nehéz, a terep szintén. Zavarja legszívesebben levenné. Ezért kicsit lemarad de igyekszik annyira közel maradni, hogy a többieket lássa.*
*Odanyúl a nyakához, és leoldja a kendőt. A szövet nedves a ködtől, de még erős. Gondosan a bárd nyeléhez köti, hogy a markolat ne csússzon ki a kezéből, ha harcra kerül a sor. Ahogy meghúzza a csomót, megnyugszik. Legalább egy dolog biztosan a helyén lesz.
Frandr tanácsát követve leguggol, és maroknyi sarat vesz fel a földről. A hideg, ragacsos masszát először a karjára keni, majd a mellkasára, végül az arcára is. A sár bűze kellemetlen, de tudja, hogy elrejti a szagot, és segít beleolvadni az ingovány világába. Közben szótlan marad, csak a lélegzete hallatszik, ahogy lassan dolgozik a testén. Amikor továbbhalad, tekintete megakad a régi szekér maradványain. A kerekek félig a sárba süppedve merednek az ég felé, a fa elkorhadt, a láda kifordulva hever. Elidőzik a látványon. Bár a szekér üres és régóta ott állhat, mégis megnyugtatja a gondolat hogy talán egyszer valakit itt kiraboltak. De az már régen volt. Talán valaki megmenekült. Talán. Megszorítja a bárd nyelét, érzi az alkarjaiban az izmok feszülését. Szemei a ködbe révednek, és fejben újra átgondolja az orkok elleni küzdelem fogásait. Tudja, hová kell sújtani. Az ízületekhez, a térdhez, a nyakhoz. Ismeri a gyenge pontokat, és most minden idegszálával arra készül, hogy ha eljön a pillanat, ne habozzon. A sár és a fojtogató köd közepette is érzi, hogy készen kell állnia.
S aztán újra elindul, csendben, szívósan, mindig előre nézve. Lassan halad. A vért nehéz, a terep szintén. Zavarja legszívesebben levenné. Ezért kicsit lemarad de igyekszik annyira közel maradni, hogy a többieket lássa.*
1024. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-08 22:33:05
Üzenet elküldve: 2025-09-08 22:33:05
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor vagy Ork-tábor?//
*Úgy látszik, ha nem is egészen sikerül mindenben megegyezniük, azt talán mindannyian belátják, hogy egyelőre egymásra vannak utalva, és már csak maga a lehetőség is, hogy itt orkok tanyáznak, elég erős feltételezés ahhoz, hogy összetartsanak. Az ingovány méltó híréhez, nem kíméli őket, mocskos egy hely, ködös, szinte harapni lehet a levegőt. Nem kedveli a mester ezt a környezetet, de mit van mit tenni, innen visszafordulni kár volna, meg aztán akkor sosem tudná kielégíteni kíváncsiságát.*
-A mesterem mindig azt mondta, hogy a tervek csak addig tartanak, amíg nem találkozol szembe az ellenséggel.
*Teszi hozzá halkan Natukoya.*
-De azért nem árt, ha nem fejjel rohanunk a falnak, ebben igazad van fiam. Bár amíg semmit nem tudunk, csak megyünk itt a vakvilágba kár lenne messzemenő gondolatokba bocsátkozni, előbb lássunk valamit, bármit.
*Bosszúsan lép egy nagyot hogy kikerüljön egy nagyobb víztömeget, de ezzel éppen a következőbe trappol bele, így bosszúsága még inkább csak nő. A maga részéről követi Tharát, bár ő nem igazán figyel oda rá, hogy túlságosan halk próbáljon lenni, inkább csak az a célja, hogy ne bukjon orra. Mikor amaz jelez, hogy tiszta a terep az elhagyatott szekérnél, akkor odacammog, majd egy finom bólintással mutatja, hogy neki rendben van az az irány. A rozsdás sisakot azért felveszi csak úgy kíváncsiságból, hogy megnézze magának, és elgondolkozzon rajta, hogy vajon ki hordhatta, mi történhetett vele? Tetszik neki, olyan mint egy kavics egy gyermek zsebében, úgyhogy a hóna alá csapja, majd ha már nem lesz rá szüksége elhajítja valahol.*
*Úgy látszik, ha nem is egészen sikerül mindenben megegyezniük, azt talán mindannyian belátják, hogy egyelőre egymásra vannak utalva, és már csak maga a lehetőség is, hogy itt orkok tanyáznak, elég erős feltételezés ahhoz, hogy összetartsanak. Az ingovány méltó híréhez, nem kíméli őket, mocskos egy hely, ködös, szinte harapni lehet a levegőt. Nem kedveli a mester ezt a környezetet, de mit van mit tenni, innen visszafordulni kár volna, meg aztán akkor sosem tudná kielégíteni kíváncsiságát.*
-A mesterem mindig azt mondta, hogy a tervek csak addig tartanak, amíg nem találkozol szembe az ellenséggel.
*Teszi hozzá halkan Natukoya.*
-De azért nem árt, ha nem fejjel rohanunk a falnak, ebben igazad van fiam. Bár amíg semmit nem tudunk, csak megyünk itt a vakvilágba kár lenne messzemenő gondolatokba bocsátkozni, előbb lássunk valamit, bármit.
*Bosszúsan lép egy nagyot hogy kikerüljön egy nagyobb víztömeget, de ezzel éppen a következőbe trappol bele, így bosszúsága még inkább csak nő. A maga részéről követi Tharát, bár ő nem igazán figyel oda rá, hogy túlságosan halk próbáljon lenni, inkább csak az a célja, hogy ne bukjon orra. Mikor amaz jelez, hogy tiszta a terep az elhagyatott szekérnél, akkor odacammog, majd egy finom bólintással mutatja, hogy neki rendben van az az irány. A rozsdás sisakot azért felveszi csak úgy kíváncsiságból, hogy megnézze magának, és elgondolkozzon rajta, hogy vajon ki hordhatta, mi történhetett vele? Tetszik neki, olyan mint egy kavics egy gyermek zsebében, úgyhogy a hóna alá csapja, majd ha már nem lesz rá szüksége elhajítja valahol.*
1023. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-07 08:20:19
Üzenet elküldve: 2025-09-07 08:20:19
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor vagy Ork-tábor?//
*A köd sokat elrejt a tájból és sokat belőlük is. Az arca elé kötött ruhadarab enyhíti az ingovány bűzét. Abba viszont bele sem gondolt, hogy mi van a sajátjukkal. Frandr ellenségeskedése az irányába bosszantja, a legszívesebben elküldte volna Artheniora. Még aranyat is adott volna neki, hogy rendelhessen egy pohár tejet. Annyit nyavalyog, mint egy nemes nő. Sőt! Még kisfiúkat is látott bátrabban viselkedni. Persze azok rövid életük miatt még nem félnek semmitől. Az tudatlanság bátorít. Micartharát viszont nem tudatlanság bátorítja, hanem a tettvágy. Látta mi vár rájuk. A saját részét már megtette, de nem fog tétlenül várni. A város tanácsa tud az orkokról, a thargokat is figyelmeztette. Jelenleg ez az egyetlen egy hely, ami nyugtalanítja. Mármint az, hogy pontosan mit találnak a táborban. Nagy levegőt vesz. Fél. De hogy pontosan mitől? Az egy jó kérdés. Legyen bármi a Romtáborban, biztos nem egy jó italozás fogja őket köszönteni. Habár az meglepné. Valószínű el sem hinné.
Csendben szelik a ködöt, mikor Frandr hangja szólal meg. Ha nem elől menne akkor láthatja, hogy forgatja a szemeit. Persze igazat kell adnia a férfinak. Igen leleményes ötlettel áll elő. Kelletlenül, de ő is bemocskolja magát az iszappal. A további kérdéseivel viszont kezd Thara agyára menni. Mintha nem mondta volna el, hogy miért és mit akar csinálni a Romtábornál. Vagy Frandr nem is volt ott? Az ingovány már most el kezd játszani az elméjével? Mindegy is. Az iszapba mocskolódás jó ötlet volt, ezt elismeri.
~De hogy nem tudna csendben maradni! Akkor minek a szag elnyomása? Vagy a wargok süketek?~
Bárhogy is, nem ostromra készülnek, ez inkább egy felderítő feladat.*
-Felderítünk, nem ostromlunk. A feladatát meg mindenki tudni fogja.
*Mondja röviden. Ha a pusztában sikerült egy pár órás ismeretség után egy hat fős ork csapatot legyűrniük, akkor az itteni tapasztaltabb tagokkal ez sokkal egyszerűbb lesz. Mármint Raymond és Frandr láthatóan tapasztalt harcosok. Ennél több nem is kell. Meg lehet nem is fog kelleni. Annak meg hogy Enna nem jött éppen örül.
Iszapos kezét megtörli a nadrágjában. Az iszap homok szemcséi jó tapadást biztosítanak, az izzadt tenyerének, habár a száraz homok sokkal jobb lenne.
Nem tudja, hogy mennyi ideje menetelnek. Egy idő után már csak a csizmák nedves talajba merülését és szabadulását számolja. A távolban egy elhagyatott szekér tűnik fel. Ahogy meglátja szorosabbra fogja kezében a buzogányt.
~Csapda lenne vagy csak egy emlék?~
Egy közeli vékony fához siet, hogy az adjon valamiféle menedéket. Nem meri megközelíteni a szekeret. Körbe néz. Hallgat. Ha a többiek látják, akkor csendre inti őket.
~Terv kell Frandr? Most mutasd meg a hasznodat.~
Frandrre mutat, utána a szekérre, jelezve neki, hogy nézze meg közelebbről. Ha az nemmel válaszol, akkor ő vállalja a nemes feladatot, jelezve a többieknek, hogy legyenek készen.
Ha Tharának kell elindulnia, akkor azt megpróbálja minél csendesebben megtenni. Persze sok sikert nem lát rá, de megpróbálkozik. Közben magabiztosan markolja a buzogányt, csatára készen. Lassan mozog. Talán két percbe is beletelik, míg odaér. Még ha a többiek siettetnék is, akkor sem fog gyorsabban menni. Közelebb érve megpróbál úgy helyezkedni, hogy a szekért védelemként használhassa. Térdel az iszapban.
~Ó, hogy miért vagyok ilyen magas?~
Mérgelődik magában. A szekér így sok védelmet nem ad. Feszülten figyel minden egyes hangra. Három vagy öt perc elteltével int a többieknek, hogy jöhetnek, ha azok már el nem indultak és nincsenek mellette, hogy furcsán nézzenek rá, komikus akciója láttán.*
-Semmi hasznos nincs itt. Hacsak valakinek nem kell egy fél pár csizma.
*Mondja halkan. A sisakra oda sem figyel. Látni látja, csak nem foglalkozik vele. Azt a társaira hagyja. Inkább nyomok után kutat, kevés sikerrel. A talajban kisebb lábnyomokat talál, de a talaj könnyen formálható. Idővel az ő lábnyomaikat is feltölti az iszap, visszanyerve régi alakját. Megnézi a szekér merre áll és az alapján próbál valamilyen utat keresni.*
-Menjünk arra.
*Mutat amerre a szekér eleje néz. Hátha arra találnak valamilyen elhagyott utat. Persze a többiek javaslatát is várja. Kivéve Frandrt. Tőle megint csak nyavalygást vár.*
*A köd sokat elrejt a tájból és sokat belőlük is. Az arca elé kötött ruhadarab enyhíti az ingovány bűzét. Abba viszont bele sem gondolt, hogy mi van a sajátjukkal. Frandr ellenségeskedése az irányába bosszantja, a legszívesebben elküldte volna Artheniora. Még aranyat is adott volna neki, hogy rendelhessen egy pohár tejet. Annyit nyavalyog, mint egy nemes nő. Sőt! Még kisfiúkat is látott bátrabban viselkedni. Persze azok rövid életük miatt még nem félnek semmitől. Az tudatlanság bátorít. Micartharát viszont nem tudatlanság bátorítja, hanem a tettvágy. Látta mi vár rájuk. A saját részét már megtette, de nem fog tétlenül várni. A város tanácsa tud az orkokról, a thargokat is figyelmeztette. Jelenleg ez az egyetlen egy hely, ami nyugtalanítja. Mármint az, hogy pontosan mit találnak a táborban. Nagy levegőt vesz. Fél. De hogy pontosan mitől? Az egy jó kérdés. Legyen bármi a Romtáborban, biztos nem egy jó italozás fogja őket köszönteni. Habár az meglepné. Valószínű el sem hinné.
Csendben szelik a ködöt, mikor Frandr hangja szólal meg. Ha nem elől menne akkor láthatja, hogy forgatja a szemeit. Persze igazat kell adnia a férfinak. Igen leleményes ötlettel áll elő. Kelletlenül, de ő is bemocskolja magát az iszappal. A további kérdéseivel viszont kezd Thara agyára menni. Mintha nem mondta volna el, hogy miért és mit akar csinálni a Romtábornál. Vagy Frandr nem is volt ott? Az ingovány már most el kezd játszani az elméjével? Mindegy is. Az iszapba mocskolódás jó ötlet volt, ezt elismeri.
~De hogy nem tudna csendben maradni! Akkor minek a szag elnyomása? Vagy a wargok süketek?~
Bárhogy is, nem ostromra készülnek, ez inkább egy felderítő feladat.*
-Felderítünk, nem ostromlunk. A feladatát meg mindenki tudni fogja.
*Mondja röviden. Ha a pusztában sikerült egy pár órás ismeretség után egy hat fős ork csapatot legyűrniük, akkor az itteni tapasztaltabb tagokkal ez sokkal egyszerűbb lesz. Mármint Raymond és Frandr láthatóan tapasztalt harcosok. Ennél több nem is kell. Meg lehet nem is fog kelleni. Annak meg hogy Enna nem jött éppen örül.
Iszapos kezét megtörli a nadrágjában. Az iszap homok szemcséi jó tapadást biztosítanak, az izzadt tenyerének, habár a száraz homok sokkal jobb lenne.
Nem tudja, hogy mennyi ideje menetelnek. Egy idő után már csak a csizmák nedves talajba merülését és szabadulását számolja. A távolban egy elhagyatott szekér tűnik fel. Ahogy meglátja szorosabbra fogja kezében a buzogányt.
~Csapda lenne vagy csak egy emlék?~
Egy közeli vékony fához siet, hogy az adjon valamiféle menedéket. Nem meri megközelíteni a szekeret. Körbe néz. Hallgat. Ha a többiek látják, akkor csendre inti őket.
~Terv kell Frandr? Most mutasd meg a hasznodat.~
Frandrre mutat, utána a szekérre, jelezve neki, hogy nézze meg közelebbről. Ha az nemmel válaszol, akkor ő vállalja a nemes feladatot, jelezve a többieknek, hogy legyenek készen.
Ha Tharának kell elindulnia, akkor azt megpróbálja minél csendesebben megtenni. Persze sok sikert nem lát rá, de megpróbálkozik. Közben magabiztosan markolja a buzogányt, csatára készen. Lassan mozog. Talán két percbe is beletelik, míg odaér. Még ha a többiek siettetnék is, akkor sem fog gyorsabban menni. Közelebb érve megpróbál úgy helyezkedni, hogy a szekért védelemként használhassa. Térdel az iszapban.
~Ó, hogy miért vagyok ilyen magas?~
Mérgelődik magában. A szekér így sok védelmet nem ad. Feszülten figyel minden egyes hangra. Három vagy öt perc elteltével int a többieknek, hogy jöhetnek, ha azok már el nem indultak és nincsenek mellette, hogy furcsán nézzenek rá, komikus akciója láttán.*
-Semmi hasznos nincs itt. Hacsak valakinek nem kell egy fél pár csizma.
*Mondja halkan. A sisakra oda sem figyel. Látni látja, csak nem foglalkozik vele. Azt a társaira hagyja. Inkább nyomok után kutat, kevés sikerrel. A talajban kisebb lábnyomokat talál, de a talaj könnyen formálható. Idővel az ő lábnyomaikat is feltölti az iszap, visszanyerve régi alakját. Megnézi a szekér merre áll és az alapján próbál valamilyen utat keresni.*
-Menjünk arra.
*Mutat amerre a szekér eleje néz. Hátha arra találnak valamilyen elhagyott utat. Persze a többiek javaslatát is várja. Kivéve Frandrt. Tőle megint csak nyavalygást vár.*
1022. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-06 12:33:04
Üzenet elküldve: 2025-09-06 12:33:04
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Romtábor vagy Ork-tábor?//
*A viták elcsitulnak, a döntés megszületett: elindulnak. A romok lassan maradnak mögöttük, és a talaj minden lépéssel süppedősebb, nyirkosabb lesz. Az ingovány úgy zárul köréjük, mintha maga a föld akarná visszatartani őket. A fűcsomók közül apró víztükrök csillannak elő, de alig különböztethetők meg a szürke mocsártól. A levegő nehéz, a sár cuppogva szívja a lábbeliket, s a fém fegyverek minden rezdülése tompán cseng.
Ahogy mélyebbre hatolnak, a sápadt fátyol mind sűrűbbé válik, s hamarosan minden irányból rájuk telepszik. A látótávolság egyre zsugorodik végül jó, ha tíz lépésnyit látnak tisztán. Ám egy dologban biztosak lehetnek. A köd legalább annyire elrejti az ő jelenlétük, mint bármi másét.
A madarak némák. Egyedül egy-egy kósza varjú károgása töri meg hangosan a ingovány neszeit. Időről időre valami csobban a távolban, mintha egy súlyos test bukott volna a vízbe. Talán csak egy ág esett bele, talán egy állat, de a köd miatt nem látni, mi az. A hang viszont sokáig kísért, amíg a párás levegő el nem nyeli.
A nedvesség lassan átitat mindent: a sodrony és a páncél hidegen feszül a testen, a szövetek átveszik a köd nyirkosságát. Az ujjak között megül a pára, a fegyverek markolata csúszósabb, mint máskor. A szag is megváltozik: a mocsár rothadó növényekkel, állati maradványokkal teli lehelete szinte észrevétlenül húzódik a bőrük alá.
Egy helyen egy régi szekér maradványára bukkannak. A fa elkorhadt, a küllők félig a sárba merülve meredeznek az ég felé. A láda, amit egykor szállíthatott, szétnyílt: belsejében csupán foszló vászon és egy fél pár csizma maradt. Senki nem törődött vele évek óta, mégis úgy hat, mintha gazdája csak egy pillanatra tette volna le.
Pár lépéssel odébb egy rozsdás sisak fekszik a sárban. A vas féloldalasan mered ki az iszapból, benne sötét víz áll.
Ahogy tovább haladnak, a köd egyre sűrűbb, előre, hátra, mindenütt ugyanaz a tejfehér semmi. A menetelés lassú és nyomasztó, s a köd úgy záródik össze körülöttük, mintha soha nem is akarná visszaengedni őket a tisztább levegőre.*
*A viták elcsitulnak, a döntés megszületett: elindulnak. A romok lassan maradnak mögöttük, és a talaj minden lépéssel süppedősebb, nyirkosabb lesz. Az ingovány úgy zárul köréjük, mintha maga a föld akarná visszatartani őket. A fűcsomók közül apró víztükrök csillannak elő, de alig különböztethetők meg a szürke mocsártól. A levegő nehéz, a sár cuppogva szívja a lábbeliket, s a fém fegyverek minden rezdülése tompán cseng.
Ahogy mélyebbre hatolnak, a sápadt fátyol mind sűrűbbé válik, s hamarosan minden irányból rájuk telepszik. A látótávolság egyre zsugorodik végül jó, ha tíz lépésnyit látnak tisztán. Ám egy dologban biztosak lehetnek. A köd legalább annyire elrejti az ő jelenlétük, mint bármi másét.
A madarak némák. Egyedül egy-egy kósza varjú károgása töri meg hangosan a ingovány neszeit. Időről időre valami csobban a távolban, mintha egy súlyos test bukott volna a vízbe. Talán csak egy ág esett bele, talán egy állat, de a köd miatt nem látni, mi az. A hang viszont sokáig kísért, amíg a párás levegő el nem nyeli.
A nedvesség lassan átitat mindent: a sodrony és a páncél hidegen feszül a testen, a szövetek átveszik a köd nyirkosságát. Az ujjak között megül a pára, a fegyverek markolata csúszósabb, mint máskor. A szag is megváltozik: a mocsár rothadó növényekkel, állati maradványokkal teli lehelete szinte észrevétlenül húzódik a bőrük alá.
Egy helyen egy régi szekér maradványára bukkannak. A fa elkorhadt, a küllők félig a sárba merülve meredeznek az ég felé. A láda, amit egykor szállíthatott, szétnyílt: belsejében csupán foszló vászon és egy fél pár csizma maradt. Senki nem törődött vele évek óta, mégis úgy hat, mintha gazdája csak egy pillanatra tette volna le.
Pár lépéssel odébb egy rozsdás sisak fekszik a sárban. A vas féloldalasan mered ki az iszapból, benne sötét víz áll.
Ahogy tovább haladnak, a köd egyre sűrűbb, előre, hátra, mindenütt ugyanaz a tejfehér semmi. A menetelés lassú és nyomasztó, s a köd úgy záródik össze körülöttük, mintha soha nem is akarná visszaengedni őket a tisztább levegőre.*
1021. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-09-06 00:50:41
Üzenet elküldve: 2025-09-06 00:50:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Treftil sóhajának mintegy visszhangjaként hangzik fel Frandr sajátja. Nem reagálja le a nő szavait, sem azt, ahogy Artheniorba küldi. Ha az szánt szándékkal félre akarja érteni szavait csak azért, hogy gyávaságnak fessen be minden őt ért kritikát, tegye csak nyugodtan. Rájön ugyanis, hogy Micathara tényleg jelentéktelen. Csak egy tejfelesszájú kölyök, kire szemellenzőt helyez hőskomplexusa. Nem egy ilyet ismert már; nem egy ilyenből faragott kompetens harcost.
Nem tudja, itt van-e ilyen célja. Nem lenne nehéz megmutatnia a mélységinek, milyen messzire is van saját tudása egy rendes fegyverforgatóéval, ám a helyzeten ez nem segítene, sokkal inkább rontana. Így egyelőre hagyja, hogy az úgy érezze, győzött, és leküzdötte a vezetői szerepét ért kihívásokat. Majd a valóság úgyis megmutatja, hányadán állnak.*
~Nem fog sokáig tartani. Főleg, ha tényleg orkok vannak a Romtáborban.~
*Kell pár perc, hogy felmérje helyzetét és erőforrásaikat. Egy részeges óriás, aki látszólag puszta kézzel harcol. Pár évvel ezelőtt kiröhögte volna a koncepciót, ám Wegtoren környékén nem egy hasonló stílusú harcossal találkozott - a részeges részt leszámítva. A maga részéről köszöni szépen, marad a fegyvereknél, de felismeri, hogy puszta kézzel is célt lehet érni egy csatában, még ha sokkal nehezebb is a dolog.
Raymondon nem kell sokat gondolkozni. Csatabárd - ~minek rá két fej? Dupla annyi súly, alig bármi haszon ~ -, pajzs, nehézvért. Nem lehet az osonás mestere, és a mozgékony csatározásban is aligha fog jeleskedni, ám bizonyára kitartóan fogja majd fel az ütéseket, még ha valamilyen megmagyarázhatatlan okból sisakot nem is visel.
Tharától nem számít sokra, ám annak fegyvere ütőképes tényezővé teheti a csatatéren. Személyisége viszont inkább lesz veszélyes saját magukra, mint az ellenségre. Nincs mit tenni; a helyzet adott, ki kell hozni belőle a legtöbbet.
Jó pár percig sétál szó nélkül a többiek után; időről időre megáll, lehajol, valamit felvesz a földről, aztán halad tovább. Még nincsenek ott, ahol újrakezdődik a kereskedőút, mikor végül megszólal.*
-Ha tényleg orkok és wargok vannak a Romtáborban, messziről meg fogják érezni a szagunkat, és a fényesre sikált páncél sem fog sokat segíteni a rejtőzködésben.
*Emeli fel a hangját, hogy a kormos is hallja.*
-Egy kis iszap mindenképp megkönnyítené a rejtőzködést, többel pedig be tudnánk olvadni a mocsárba. Jobb, ha a mocsártól bűzlünk, mint ha a városi szagoktól, vagy, teszem fel, levágott orkfejektől tennénk.
*Beszéde könnyed. Ártatlan javaslatok ezek, és ha emlékeztetőül szolgálnak Thara számára, hogy minden hozzáértés vagy terv nélkül indult el? Az természetesen csak mellékhatás.
Ha a többiek felé néznek, észrevehetik, hogy szavaihoz hűen páncélját éppen vékonyan befedi sárral. Nem használ sokat, épp csak eleget, hogy kevésbé legyen fényes a vért; csak a rémfarkaskoponyák derengő szemeit tapasztja be vastagabb réteggel, hogy elrejtse a zöld derengést.*
-Persze ahogy mondtam, hasznos lenne egy életképes stratégia. Ahhoz pedig tudni kéne, hogy pontosan mi a célunk, mennyi információval tervezünk megelégedni, szükség esetén hogyan akarunk visszavonulni, egy harcban melyikünk milyen szerepet tölt be, és ilyenek. Tapasztalatból mondom, hogy a hősi ambíciók és az önfeláldozási szándék együtt is kevés szokott lenni.
*Treftil sóhajának mintegy visszhangjaként hangzik fel Frandr sajátja. Nem reagálja le a nő szavait, sem azt, ahogy Artheniorba küldi. Ha az szánt szándékkal félre akarja érteni szavait csak azért, hogy gyávaságnak fessen be minden őt ért kritikát, tegye csak nyugodtan. Rájön ugyanis, hogy Micathara tényleg jelentéktelen. Csak egy tejfelesszájú kölyök, kire szemellenzőt helyez hőskomplexusa. Nem egy ilyet ismert már; nem egy ilyenből faragott kompetens harcost.
Nem tudja, itt van-e ilyen célja. Nem lenne nehéz megmutatnia a mélységinek, milyen messzire is van saját tudása egy rendes fegyverforgatóéval, ám a helyzeten ez nem segítene, sokkal inkább rontana. Így egyelőre hagyja, hogy az úgy érezze, győzött, és leküzdötte a vezetői szerepét ért kihívásokat. Majd a valóság úgyis megmutatja, hányadán állnak.*
~Nem fog sokáig tartani. Főleg, ha tényleg orkok vannak a Romtáborban.~
*Kell pár perc, hogy felmérje helyzetét és erőforrásaikat. Egy részeges óriás, aki látszólag puszta kézzel harcol. Pár évvel ezelőtt kiröhögte volna a koncepciót, ám Wegtoren környékén nem egy hasonló stílusú harcossal találkozott - a részeges részt leszámítva. A maga részéről köszöni szépen, marad a fegyvereknél, de felismeri, hogy puszta kézzel is célt lehet érni egy csatában, még ha sokkal nehezebb is a dolog.
Raymondon nem kell sokat gondolkozni. Csatabárd - ~minek rá két fej? Dupla annyi súly, alig bármi haszon ~ -, pajzs, nehézvért. Nem lehet az osonás mestere, és a mozgékony csatározásban is aligha fog jeleskedni, ám bizonyára kitartóan fogja majd fel az ütéseket, még ha valamilyen megmagyarázhatatlan okból sisakot nem is visel.
Tharától nem számít sokra, ám annak fegyvere ütőképes tényezővé teheti a csatatéren. Személyisége viszont inkább lesz veszélyes saját magukra, mint az ellenségre. Nincs mit tenni; a helyzet adott, ki kell hozni belőle a legtöbbet.
Jó pár percig sétál szó nélkül a többiek után; időről időre megáll, lehajol, valamit felvesz a földről, aztán halad tovább. Még nincsenek ott, ahol újrakezdődik a kereskedőút, mikor végül megszólal.*
-Ha tényleg orkok és wargok vannak a Romtáborban, messziről meg fogják érezni a szagunkat, és a fényesre sikált páncél sem fog sokat segíteni a rejtőzködésben.
*Emeli fel a hangját, hogy a kormos is hallja.*
-Egy kis iszap mindenképp megkönnyítené a rejtőzködést, többel pedig be tudnánk olvadni a mocsárba. Jobb, ha a mocsártól bűzlünk, mint ha a városi szagoktól, vagy, teszem fel, levágott orkfejektől tennénk.
*Beszéde könnyed. Ártatlan javaslatok ezek, és ha emlékeztetőül szolgálnak Thara számára, hogy minden hozzáértés vagy terv nélkül indult el? Az természetesen csak mellékhatás.
Ha a többiek felé néznek, észrevehetik, hogy szavaihoz hűen páncélját éppen vékonyan befedi sárral. Nem használ sokat, épp csak eleget, hogy kevésbé legyen fényes a vért; csak a rémfarkaskoponyák derengő szemeit tapasztja be vastagabb réteggel, hogy elrejtse a zöld derengést.*
-Persze ahogy mondtam, hasznos lenne egy életképes stratégia. Ahhoz pedig tudni kéne, hogy pontosan mi a célunk, mennyi információval tervezünk megelégedni, szükség esetén hogyan akarunk visszavonulni, egy harcban melyikünk milyen szerepet tölt be, és ilyenek. Tapasztalatból mondom, hogy a hősi ambíciók és az önfeláldozási szándék együtt is kevés szokott lenni.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319