Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 7 (121. - 140. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
140. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-30 16:37:42
Üzenet elküldve: 2020-04-30 16:37:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A HÁROM orkra apadt négy muskétás, avagy//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Úgy tűnik, éppen egy könnyes búcsút zavar meg, mert a hústoronynak már csak a hátát látja elmenőben, és a szívélyes búcsúztatását hallgathatja meg.
A maradó kettő közül az elfajzott elffajzat némán támasztja a falat, szemernyi érdeklődést nem mutatva Grimor felbukkanása iránt.
A másik morog, és kiköp. Láthatóan nincs túl jó kedvében. ~Bizonyára az érzékeny búcsú viselte meg.~*
- Grimor. *tájékoztatja a névről a kíváncsi érdeklődésre, amit még anyja adományozott neki nem messze innét, valahol a táborban, és egy pillanatra kiveszi a csontdarabot a szájából. A helyőrség emlegetésére árnyék suhan át az arcán egy pillanat törtrészéig, és kutatóan néz a kis köpcösre. Aztán amikor az snagát említ, csak felsóhajt magában. Mindig idegesítették a törzsükből hirtelen a városba vagy épp ide a táborba keveredő hőzöngő mogyoróagyúak. Azt hiszik, a dolgok errefelé is úgy mennek, mint otthon a barlangban. De ez itt nem látszik annyira hülyének.*
- Gondoltam megnézem, van-e még itt valaki egyáltalán. *nézi meg magának jobban a kis heges pofájú tar fejét. Van rajta mit csodálni.*
- Nosztalgiából. *mondja egykedvűen.*
- A legtöbben a tavalyi terített asztal után *utal a menekülő nemesi szekerekre meg úri hordákra, akikből alaposan megszedték magukat a romtáboriak, el sem hive a rájuk zúduló szerencsét* - bevették magukat Sárvárosba. *teszi még hozzá.*
- De én jobban kedvelem ezt a helyet itt fenn északon. *mondja egykedvűen.*
- Mit akartok kezdeni magatokkal? Egyáltalán hogy kerültetek ide? Nem túl rég jöhettetek... *állapítja meg körülnézve, nem foglalkozva azzal, hogy Roshnek úgy kapaszkodik a szablyamarkolatába, mint egy szopós ork fattyú az anyja csecsébe. Grimor elég gyors ahhoz, hogy a tőrével megállítson minden hirtelen és felesleges mozdulatot. Különben sem akar harcolni. Inkább kíváncsi.*
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Úgy tűnik, éppen egy könnyes búcsút zavar meg, mert a hústoronynak már csak a hátát látja elmenőben, és a szívélyes búcsúztatását hallgathatja meg.
A maradó kettő közül az elfajzott elffajzat némán támasztja a falat, szemernyi érdeklődést nem mutatva Grimor felbukkanása iránt.
A másik morog, és kiköp. Láthatóan nincs túl jó kedvében. ~Bizonyára az érzékeny búcsú viselte meg.~*
- Grimor. *tájékoztatja a névről a kíváncsi érdeklődésre, amit még anyja adományozott neki nem messze innét, valahol a táborban, és egy pillanatra kiveszi a csontdarabot a szájából. A helyőrség emlegetésére árnyék suhan át az arcán egy pillanat törtrészéig, és kutatóan néz a kis köpcösre. Aztán amikor az snagát említ, csak felsóhajt magában. Mindig idegesítették a törzsükből hirtelen a városba vagy épp ide a táborba keveredő hőzöngő mogyoróagyúak. Azt hiszik, a dolgok errefelé is úgy mennek, mint otthon a barlangban. De ez itt nem látszik annyira hülyének.*
- Gondoltam megnézem, van-e még itt valaki egyáltalán. *nézi meg magának jobban a kis heges pofájú tar fejét. Van rajta mit csodálni.*
- Nosztalgiából. *mondja egykedvűen.*
- A legtöbben a tavalyi terített asztal után *utal a menekülő nemesi szekerekre meg úri hordákra, akikből alaposan megszedték magukat a romtáboriak, el sem hive a rájuk zúduló szerencsét* - bevették magukat Sárvárosba. *teszi még hozzá.*
- De én jobban kedvelem ezt a helyet itt fenn északon. *mondja egykedvűen.*
- Mit akartok kezdeni magatokkal? Egyáltalán hogy kerültetek ide? Nem túl rég jöhettetek... *állapítja meg körülnézve, nem foglalkozva azzal, hogy Roshnek úgy kapaszkodik a szablyamarkolatába, mint egy szopós ork fattyú az anyja csecsébe. Grimor elég gyors ahhoz, hogy a tőrével megállítson minden hirtelen és felesleges mozdulatot. Különben sem akar harcolni. Inkább kíváncsi.*
139. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-28 21:42:49
Üzenet elküldve: 2020-04-28 21:42:49
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A HÁROM ork, avagy//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
-Menj csak vissza az erdődbe, te nagy büdös gyökér! Gondold át a történteket, mielőtt értelmet verek a nagy, buta fejedbe!
*Ordítja, mikor a böhöm ork már tisztes távolban jár. Nem várt többet tőle. Mérete ellenére puhának tartotta, legalábbis mióta kiderült, miféle érzelmek fűzik az orkot az erdőhöz.*
-Ne is figyelj rá. *Dohogja Ordonoknak, majd nagyot köp maga mellé.* -Az effélék bokrokat szagolgatnak meg patkányokat simogatnak. Baromállatok.
*Ekkor jelenik meg jókora árnyékot vetve Grimor, alighanem magára vonva a kettős figyelmét.*
-Tévedt a rosseb. *Morogja, majd kiköp ismét, szemmel láthatóan nincs épp jókedvében. Bárhogy is, keze még ültében is a szablya markolatán matat, biztos ami biztos.*
-Te meg ki a jó franc vagy? Esküszöm, több ork lófrál itt szabadon, mint egész nyugatvégen. *Feldöcög halkan, miközben baljával ismét pofájához emeli az orkpálinkát.*
-Mi vagyunk a helyőrség. *Vigyorog sötéten a jövevényre, majd üdvözlően a magasba emeli a flaskát.* -És neked mi dolgod itt, snagä?
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
-Menj csak vissza az erdődbe, te nagy büdös gyökér! Gondold át a történteket, mielőtt értelmet verek a nagy, buta fejedbe!
*Ordítja, mikor a böhöm ork már tisztes távolban jár. Nem várt többet tőle. Mérete ellenére puhának tartotta, legalábbis mióta kiderült, miféle érzelmek fűzik az orkot az erdőhöz.*
-Ne is figyelj rá. *Dohogja Ordonoknak, majd nagyot köp maga mellé.* -Az effélék bokrokat szagolgatnak meg patkányokat simogatnak. Baromállatok.
*Ekkor jelenik meg jókora árnyékot vetve Grimor, alighanem magára vonva a kettős figyelmét.*
-Tévedt a rosseb. *Morogja, majd kiköp ismét, szemmel láthatóan nincs épp jókedvében. Bárhogy is, keze még ültében is a szablya markolatán matat, biztos ami biztos.*
-Te meg ki a jó franc vagy? Esküszöm, több ork lófrál itt szabadon, mint egész nyugatvégen. *Feldöcög halkan, miközben baljával ismét pofájához emeli az orkpálinkát.*
-Mi vagyunk a helyőrség. *Vigyorog sötéten a jövevényre, majd üdvözlően a magasba emeli a flaskát.* -És neked mi dolgod itt, snagä?
138. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-27 17:45:38
Üzenet elküldve: 2020-04-27 17:45:38
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Túl sok inger éri mindenfelől. A zajok, a szagok, a létező és nem létező veszély, társai küzdelme, kiáltásaik, utasításaik... Izzad és szédül, hiába igyekszik lelassítani légzését, a kendő alatt szinte fuldoklik.*
- Ne, ne, ne... - *Nyöszörgi, mikor Alyo elsüllyed. Egyáltalán nincs felkészülve rá, hogy bárkit is elveszítsen a csapatból, ez most eléggé egyértelművé válik.
Annyira azért még eszénél van, hogy ne lépjen le a hídról és taposson bele a mocsárba, az eltűnő test után kapva, de nem sokon múlik, hogy megfeledkezzen magáról.
Csendesen, zihálva sír, mikor látja, hogy mégis sikerül kihúzniuk Alyot. A nő ugyan innen nézve nem mozog, de legalább nem kell itt hagyniuk, még bízhat benne, hogy életben van.
Újabb kiáltások, ő pedig alig fogja fel, miről vitatkoznak. A morgásokat hallja és a fenyegető suttogásokat és kacajokat, melyek csak saját fejében léteznek.
Próbál túl látni a sötétségen és a ködön, észlelni a veszély forrását, de hasztalan...
Frandr lép hozzá és veszi el kezéből a felszerelését. Fölpillant rá, de mintha nem is őt látná, arca torznak látszik...
Sejti, hogy ez is csak az ő képzeletének műve, ezért próbálja figyelmen kívül hagyni és inkább a híd derengését nézni.
Annyit felfog, hogy a csapat elindul a hídon, ő pedig Frandr mögött haladva követi őket támolyogva. Kilencedik a jelek szerint megint homokba dugta a fejét, pontosabban csuklyába, elrejtőzve a veszélyben, pedig most szükség volna rá, hogy jelenlétével őrizze hordozója ép eszét.
Igaz, Krestvir maga is igyekszik ezen és mindent megtesz, hogy az őt körülvevő káoszból kiszűrje a lényeget.
Mielőtt a hídról lelépne, még ellenőrzi is, hogy mindenki lesétált-e róla, majd pedig még ez a holdfényből szőtt derengése is elveszik, ahogy a híd semmivé lesz.
Már nem is látja a többieket és nem csak a sötétség és a köd miatt, hanem mert annyira zavart.
El akarja űzni ezt a sötétséget és a veszélyérzetet. Nem tud másra gondolni...
Szinte önkéntelen kezd mormolásba, nem gondolja át igazán, hogy mit csinál.
Talán nagyot hibázik éppen, mert felfedi a mágikus képességét támadóik előtt és a fénnyel látványos céltáblát is csinál magukból és elvakítja társait...
Talán hasznukra válik a menekülésben ez a világosság és a nap fénye elűzi a sötétség teremtményeit...
Talán semleges lesz a varázslat hatása...
Talán nem is sikerül, mert zaklatott elméje nem képes ideszólítani maguk közé a távoli, elrejtőzött nap fényét.
Ha mégis sikerül, úgy bizonyára botladozó futtában születik meg a varázslat, ahogy az öreg kiabálását és társai neszeit követve megy, bármerre is szólítsák őt. Ha sikerül, fényár veszi őket körbe, egy elég nagy területen, melynek középpontja ő maga, s vele együtt mozog a bevilágított terep.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására nappali világosság gyúl ötven lépéses környezetében, amennyiben a sötétség nem mágiával keletkezett. A terület együtt mozog a varázslóval, hatóideje három kör.
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Túl sok inger éri mindenfelől. A zajok, a szagok, a létező és nem létező veszély, társai küzdelme, kiáltásaik, utasításaik... Izzad és szédül, hiába igyekszik lelassítani légzését, a kendő alatt szinte fuldoklik.*
- Ne, ne, ne... - *Nyöszörgi, mikor Alyo elsüllyed. Egyáltalán nincs felkészülve rá, hogy bárkit is elveszítsen a csapatból, ez most eléggé egyértelművé válik.
Annyira azért még eszénél van, hogy ne lépjen le a hídról és taposson bele a mocsárba, az eltűnő test után kapva, de nem sokon múlik, hogy megfeledkezzen magáról.
Csendesen, zihálva sír, mikor látja, hogy mégis sikerül kihúzniuk Alyot. A nő ugyan innen nézve nem mozog, de legalább nem kell itt hagyniuk, még bízhat benne, hogy életben van.
Újabb kiáltások, ő pedig alig fogja fel, miről vitatkoznak. A morgásokat hallja és a fenyegető suttogásokat és kacajokat, melyek csak saját fejében léteznek.
Próbál túl látni a sötétségen és a ködön, észlelni a veszély forrását, de hasztalan...
Frandr lép hozzá és veszi el kezéből a felszerelését. Fölpillant rá, de mintha nem is őt látná, arca torznak látszik...
Sejti, hogy ez is csak az ő képzeletének műve, ezért próbálja figyelmen kívül hagyni és inkább a híd derengését nézni.
Annyit felfog, hogy a csapat elindul a hídon, ő pedig Frandr mögött haladva követi őket támolyogva. Kilencedik a jelek szerint megint homokba dugta a fejét, pontosabban csuklyába, elrejtőzve a veszélyben, pedig most szükség volna rá, hogy jelenlétével őrizze hordozója ép eszét.
Igaz, Krestvir maga is igyekszik ezen és mindent megtesz, hogy az őt körülvevő káoszból kiszűrje a lényeget.
Mielőtt a hídról lelépne, még ellenőrzi is, hogy mindenki lesétált-e róla, majd pedig még ez a holdfényből szőtt derengése is elveszik, ahogy a híd semmivé lesz.
Már nem is látja a többieket és nem csak a sötétség és a köd miatt, hanem mert annyira zavart.
El akarja űzni ezt a sötétséget és a veszélyérzetet. Nem tud másra gondolni...
Szinte önkéntelen kezd mormolásba, nem gondolja át igazán, hogy mit csinál.
Talán nagyot hibázik éppen, mert felfedi a mágikus képességét támadóik előtt és a fénnyel látványos céltáblát is csinál magukból és elvakítja társait...
Talán hasznukra válik a menekülésben ez a világosság és a nap fénye elűzi a sötétség teremtményeit...
Talán semleges lesz a varázslat hatása...
Talán nem is sikerül, mert zaklatott elméje nem képes ideszólítani maguk közé a távoli, elrejtőzött nap fényét.
Ha mégis sikerül, úgy bizonyára botladozó futtában születik meg a varázslat, ahogy az öreg kiabálását és társai neszeit követve megy, bármerre is szólítsák őt. Ha sikerül, fényár veszi őket körbe, egy elég nagy területen, melynek középpontja ő maga, s vele együtt mozog a bevilágított terep.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására nappali világosság gyúl ötven lépéses környezetében, amennyiben a sötétség nem mágiával keletkezett. A terület együtt mozog a varázslóval, hatóideje három kör.
137. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-27 16:38:35
Üzenet elküldve: 2020-04-27 16:38:35
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Nol //
* Eyra megkönnyebbülten sóhajt fel, amiért Nol nem neheztel rá. Bár, lehetséges, hogy ez csak az imént lejátszódott jelenet miatt van. Ki tudja, milyen lesz a természete, amint lecsillapodnak a kedélyek.
Megfogja Nol hosszú íját, elképzelni sem tudja, mire készülhet most ez a sérült elf lány. Csak nézi, ahogy elkészíti az ideiglenes kötözést. *
~ Remélem, kibírja, míg találunk neki valami segítséget. ~
* Eyra úgy látja, Nol elég jól ismeri a környéket, vele ellentétben, ugyanis ő teljesen véletlenül keveredett erre a vidékre. Készségesen követi, hisz biztos benne, hogy ő teljesen eltévedne, így örömmel engedi előre Nolt, mivel nyilván azonnal el is süllyedne ezen az ingoványos területen. Nem is érti, hogyan kecmergett át rajta, mikor Erdőmélyén kötött ki.
Először kissé furcsának tartja Nol suttogását, aztán azonnal megérti, hogy miért beszél ilyen halkan. Hisz Erdőmélyén sem számítottak arra a bizonyos meglepetésre, most pedig végképp nem lenne jó összefutni olyan idegen lényekkel. *
- Rendben.
* Nem kell kétszer mondani neki, követi Nol utasításait, hisz most is ő jelenti számára az életet. Nol sérült lábbal nem biztos, hogy képes lenne őt kirángatni az ingoványból, így hát nem szeretne okot adni rá. *
- Sikerülni fog egyedül is?
* Nem akarja, hogy Nol azt higgye róla, mindent túl aggódik, de látja rajta, hogy nem egyszerű azzal a sérült lábbal mozogni. Ezen a vidéken pedig végzetes lehet egy rossz mozdulat is. De minden porcikájával azon van, hogy csakis Nol lábnyomaiban érintkezzenek a talajjal az ő talpai is. *
* Eyra megkönnyebbülten sóhajt fel, amiért Nol nem neheztel rá. Bár, lehetséges, hogy ez csak az imént lejátszódott jelenet miatt van. Ki tudja, milyen lesz a természete, amint lecsillapodnak a kedélyek.
Megfogja Nol hosszú íját, elképzelni sem tudja, mire készülhet most ez a sérült elf lány. Csak nézi, ahogy elkészíti az ideiglenes kötözést. *
~ Remélem, kibírja, míg találunk neki valami segítséget. ~
* Eyra úgy látja, Nol elég jól ismeri a környéket, vele ellentétben, ugyanis ő teljesen véletlenül keveredett erre a vidékre. Készségesen követi, hisz biztos benne, hogy ő teljesen eltévedne, így örömmel engedi előre Nolt, mivel nyilván azonnal el is süllyedne ezen az ingoványos területen. Nem is érti, hogyan kecmergett át rajta, mikor Erdőmélyén kötött ki.
Először kissé furcsának tartja Nol suttogását, aztán azonnal megérti, hogy miért beszél ilyen halkan. Hisz Erdőmélyén sem számítottak arra a bizonyos meglepetésre, most pedig végképp nem lenne jó összefutni olyan idegen lényekkel. *
- Rendben.
* Nem kell kétszer mondani neki, követi Nol utasításait, hisz most is ő jelenti számára az életet. Nol sérült lábbal nem biztos, hogy képes lenne őt kirángatni az ingoványból, így hát nem szeretne okot adni rá. *
- Sikerülni fog egyedül is?
* Nem akarja, hogy Nol azt higgye róla, mindent túl aggódik, de látja rajta, hogy nem egyszerű azzal a sérült lábbal mozogni. Ezen a vidéken pedig végzetes lehet egy rossz mozdulat is. De minden porcikájával azon van, hogy csakis Nol lábnyomaiban érintkezzenek a talajjal az ő talpai is. *
136. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-27 16:10:16
Üzenet elküldve: 2020-04-27 16:10:16
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Frandr már szinte nem is érzi, milyen fáradtak az izmai, mennyire fáj mindene az erőlködéstől, ami rossz jel, ugyanis tapasztalata szerint innentől kezdve már nincs sok ideje, mielőtt már nem sokra megy az akaraterejével, és nem bír tovább erőlködni.
Laort még sikerül kisegítenie magától, ám nem tudja, meddig számíthat még izmai együttműködésére. A reflexei is mintha kezdenének lelassulni, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy miközben Alyo felé fut, elkapja Riri italát. Megáll egy pillanatra, kihúzza a dugót, és már iszik is.
Azonnal érzékeli is a hatását. Olyan ez, mint a szomjhalál szélén álló embernek egy kulacsnyi víz, minden cseppje értékes, ám pár mégis lecsorog a szakállán. És, bár még mindig érzi, hogy fáradt, az ital értékes időt nyert neki, amiért hálás Ririnek.
Ez nem tart tovább pár másodpercnél, ám ez is sokat számít, ez is túl sok idő.
Alyo megtette, amit Frandr mondott neki, viszont ennek a harcos nem tud örülni. A lányból már csak a fejtetője látszik ki. Nincs idő finomkodásra, lovagiasságra, a hajánál fogva húzza, legalábbis addig, amíg a félelf válla ki nem emelkedik a mocsárból, onnantól kezdve már a karját használják kapaszkodónak.
Így húzzák kifelé, miközben a háttérben valamik üvöltenek. Nem tudja megállapítani, hogy ezek az üvöltések ugyanazok-e, mint amiket a kutyaszerű dögöktől hallottak még a barlangban, nem is próbálja, fontosabb dolga van, nem segítene a figyelemelterelés.
Húzni kell Alyot, aztán már rohanna is védeni a csapatot, ám hallja az öreg kiáltását. Laorra néz, majd, ha az a következő két másodpercben nem jut döntésre, Frandr sajátot hoz, úgy dönt, bízik az öregben. Többnyire.*
-Vidd! Fedezem a hátunkat!
*Mondja Laornak, miközben felsegíti annak hátára az ájult íjászt. Vezetőjük valószínűleg nem annyira fáradt, mint ő, és alapból is jó erőben van, illetve nem is visel komolyabb páncélt. Frandr Riri italára is számít, így nem kétli, hogy a másik meg tud birkózni Alyo testsúlyával.
Ő maga pedig pontosan azt teszi, amit mondott. Ha a többiek is hallgatnak a remetére, ő velük halad, nem marad le, ám a csapat végén fut, készen arra, hogy bármit, ami üldözőbe venné őket félreüssön akár pajzsával, akár fokosa kalapácsfejével.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Frandr már szinte nem is érzi, milyen fáradtak az izmai, mennyire fáj mindene az erőlködéstől, ami rossz jel, ugyanis tapasztalata szerint innentől kezdve már nincs sok ideje, mielőtt már nem sokra megy az akaraterejével, és nem bír tovább erőlködni.
Laort még sikerül kisegítenie magától, ám nem tudja, meddig számíthat még izmai együttműködésére. A reflexei is mintha kezdenének lelassulni, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy miközben Alyo felé fut, elkapja Riri italát. Megáll egy pillanatra, kihúzza a dugót, és már iszik is.
Azonnal érzékeli is a hatását. Olyan ez, mint a szomjhalál szélén álló embernek egy kulacsnyi víz, minden cseppje értékes, ám pár mégis lecsorog a szakállán. És, bár még mindig érzi, hogy fáradt, az ital értékes időt nyert neki, amiért hálás Ririnek.
Ez nem tart tovább pár másodpercnél, ám ez is sokat számít, ez is túl sok idő.
Alyo megtette, amit Frandr mondott neki, viszont ennek a harcos nem tud örülni. A lányból már csak a fejtetője látszik ki. Nincs idő finomkodásra, lovagiasságra, a hajánál fogva húzza, legalábbis addig, amíg a félelf válla ki nem emelkedik a mocsárból, onnantól kezdve már a karját használják kapaszkodónak.
Így húzzák kifelé, miközben a háttérben valamik üvöltenek. Nem tudja megállapítani, hogy ezek az üvöltések ugyanazok-e, mint amiket a kutyaszerű dögöktől hallottak még a barlangban, nem is próbálja, fontosabb dolga van, nem segítene a figyelemelterelés.
Húzni kell Alyot, aztán már rohanna is védeni a csapatot, ám hallja az öreg kiáltását. Laorra néz, majd, ha az a következő két másodpercben nem jut döntésre, Frandr sajátot hoz, úgy dönt, bízik az öregben. Többnyire.*
-Vidd! Fedezem a hátunkat!
*Mondja Laornak, miközben felsegíti annak hátára az ájult íjászt. Vezetőjük valószínűleg nem annyira fáradt, mint ő, és alapból is jó erőben van, illetve nem is visel komolyabb páncélt. Frandr Riri italára is számít, így nem kétli, hogy a másik meg tud birkózni Alyo testsúlyával.
Ő maga pedig pontosan azt teszi, amit mondott. Ha a többiek is hallgatnak a remetére, ő velük halad, nem marad le, ám a csapat végén fut, készen arra, hogy bármit, ami üldözőbe venné őket félreüssön akár pajzsával, akár fokosa kalapácsfejével.*
135. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-27 15:12:52
Üzenet elküldve: 2020-04-27 15:12:52
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Krestvir szédül. A zaj, a sötét, az értelmetlen és beazonosíthatatlan hangok, a tudat, hogy lehet csak ő marad egyedül, s a többieket elnyeli a mocsár, miközben kétségbeesetten az nevét szólongatják. Frandr, aki talán attól tart, hogy frissen felidézett emlékeinek utolsó pillanataival távozik az élők sorából. Quantall, kinek ötletei erőteljesen hozzájárultak ahhoz, hogy egyáltalán a csapatnak sikerüljön _bármit_ megtenni az ingovány gőzös és mérges belsejében. Laor, kit meglepetés, meglepetés hátán ér... a giliszta, az üreg, a régi jó paraszt, az öreg, s a kéz, melynél jelenleg nincs is fontosabb tán a világon... ó, csak tudja eléggé szorítani azt a kezet! Alyo, önuralmának végéhez ért. Elérte a határt. Szemei kidüllednek, s míg lába a mászkos talajban mozog, akárha lebegne, addig torka szakadtából üvölt, s hangjára újabb hangok válaszolnak, persze sokkal gúnyosabbnak tűnnek. Aztán fogy a levegő, csak egyre fogy, s utolsó szusszanása is kiáltással távozik az éjben. Még érzi, amint szájába ömlik a sár, eltelíti, nyelvét nyomja, s kitölti, akár egy útba eső üreget. Carssaadi húz, veszettül húz, kezét szinte véresre vágja a kötél, de az ital erőt ad számára, s nem veszi észre. Gondolataiban egységesség és hit, erő, a kút immár csak távoli, kaotikus emlékszál, mely agyának kis szegletében gabalyodott össze, talán eltűnt örökre, vagy tán a kedvező pillanatra vár, hogy a csomót megoldják.*
- Húzd! Húzd! *Kiáltja ütemesen az öreg, s nyakán az erek dagadnak, szaggatott és olykor köhögős lélegzetvétele fehér pamacsokban szakítja félbe az éjt maga előtt, majd lassan beleolvad és eggyé válik vele. A meleget elszívja a sötét, apró harapásokkal fogyasztja el könnyedén az este hidege. "Wrauuuuuuuuuuuuur!" Sejlik fel közeledve... "wraaaauuuuuuuuurrrr!!" Sikolt a távoli éj, s a csillagok nem sejlenek fel, az égbolt fekete marad. Tompa loccsanással bújik elő a test a mélyből, Laort kínkeserves nyögések közepette rángatják ki, s míg Frandr kiált, addigra a csapat egységként kezd működni. Immár csak Alyo maradt. Csak a lány, akinek már csak haja terül az ingovány tetején, s lassan, de biztosan, akárha, egy tómélyi víznyelőbe, csusszan le biztosan, szinte hajszálanként. Csendes már. Nem kiált. Szemei csukva, legalábbis ez sejthető, mert látni, már nem látni. A bűz... ó, a bűz ne lenne oly kegyetlen, a nehéz, vaskos iszapszag, mi körbelengi ezt az elátkozott helyet! Frandr felé ital repül, melyet magabiztosan kap el, s hajthat le, hogy erőre kaphasson. Laor is kéri, s Ririnek erre is lesz lehetősége. A csapat lihegésébe már más lihegés is vegyül, körmök koppanása a sziklákon, lábak csusszanása a rönkökön, nehéz testek moccannak tova. Krestvir felveheti Frandr sisakját és pajzsát, s rögtön megérzi a kezére nehezedő súlyt, nem neki találták ki, de azért elbírja.
Nem tudni ki indul Alyoért, ki nyúl érte, ki ragadja meg először, valahogy... valahogyan lelassul minden, csak a morgás és az üvöltés marad. Alyonak már ez sem. Ürességet érez, iszapot a szájában, a mellkasában, a tüdejében, Alyo számára eltűnt az élet, belül meghalt. Azonban valójában ez nincs így, hajánál fogva ragadhatják meg, s ránthatják ki onnan, de ezt nem veszi észre. Kötelet hurkolhatnak rá, kirángathatják. Aki ebben nem vesz részt, alakzatba áll, s készül, itallal, vagy anélkül. Az öreg azonban felülírhatja a számításaikat:*
- Ne! Nincs esély! Éjszaka nincs! Gyertek! Hozzátok a lányt! *Máris elhajítja a kötelet a kezéből, s szinte fulladozva indul meg befelé, mélyen a falon túl, a másik oldalra.*
- Erre! Erre, kövessétek a hangom! *Egy állkapocs csattan valahol, közvetlenül Riri mellett a sásban, majd kezdetét veszi a zörgés. Alyo öntudatlan, sok sarat nyelt, elkábult, légzése ki-kimarad olykor, számára a világ csak egy fejezet könyvéből, ami most szépen becsukódik. Szemei zárva, az öreg pedig veszettül integet, s hívja a többieket.*
- Ne harcoljatok! Még ne! *Kiáltja kétségbeesetten, s térdére támaszkodva pihen meg.* Mélységi! Mondd nekik! *A csapat választás előtt áll. Megbíznak az öregben, ki eddig is segítőnek tűnt, avagy felveszik a harcot az ismeretlennel, mely kapcsán csupán sejtéseik lehetnek, kérdés persze, hogy mi az, amiben jelenleg teljesen biztosak? Talán a szag. Talán, hogy fájóak az emlékek. Talán, hogy pengeélen táncolnak, vagy, hogy bármelyik pillanatban lehetnek akár csak eggyel is kevesebben... vagy csak abban, hogy a sötét rossz, fáj a világtalanság... vagy a tudatban, hogy hinniük kell, egymásban, saját erejükben, gondolataik erejében, egyetlen izzadságcseppben, mi legördül halántékokról hűvösen.*
//Alyo//
*Hátán fekszik, s nem mozdul, vagy legalábbis, ha próbál fájdalom önti el testét.*
- Mit csinálsz, kicsi lány? *Hangzik fel egy öblös, reszelős, mély férfi hang az egyik sötét sarokból, majd parázs villan fel, s halk cuppanásokkal világlik fel egy pipa csutora, halványan megvilágítva egy alak arcát, de nem felismerhetően. Ha Alyo végül körbe néz, egy barlangot láthat, melynek közepén apró tűz lobog. A többiek sehol, csak ez a hang, majd halk köhintés az első pöfékeléstől, aztán erőteljes, vad dohányfüst illata lengi be a helyet. Halk sóhaj.*
- Mindjárt meghalsz, tudsz róla? *Szomorú kuncogás, akár csak egy vicc hangzott volna el.*
- Ó, basszki... pedig milyen fiatal vagy még! Dacos, felelőtlen, nagy pofájú... és még folytathatnám, de kinek van az megírva, hogy becsmérlések közepette töltse el az utolsó perceit, nem igaz? *Ismét kuncogás, kicsit talán vidámabb, majd egy pöccintéssel repül az eddig kézben tartott parázsló fadarab a kis tábortűz belsejébe.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Krestvir szédül. A zaj, a sötét, az értelmetlen és beazonosíthatatlan hangok, a tudat, hogy lehet csak ő marad egyedül, s a többieket elnyeli a mocsár, miközben kétségbeesetten az nevét szólongatják. Frandr, aki talán attól tart, hogy frissen felidézett emlékeinek utolsó pillanataival távozik az élők sorából. Quantall, kinek ötletei erőteljesen hozzájárultak ahhoz, hogy egyáltalán a csapatnak sikerüljön _bármit_ megtenni az ingovány gőzös és mérges belsejében. Laor, kit meglepetés, meglepetés hátán ér... a giliszta, az üreg, a régi jó paraszt, az öreg, s a kéz, melynél jelenleg nincs is fontosabb tán a világon... ó, csak tudja eléggé szorítani azt a kezet! Alyo, önuralmának végéhez ért. Elérte a határt. Szemei kidüllednek, s míg lába a mászkos talajban mozog, akárha lebegne, addig torka szakadtából üvölt, s hangjára újabb hangok válaszolnak, persze sokkal gúnyosabbnak tűnnek. Aztán fogy a levegő, csak egyre fogy, s utolsó szusszanása is kiáltással távozik az éjben. Még érzi, amint szájába ömlik a sár, eltelíti, nyelvét nyomja, s kitölti, akár egy útba eső üreget. Carssaadi húz, veszettül húz, kezét szinte véresre vágja a kötél, de az ital erőt ad számára, s nem veszi észre. Gondolataiban egységesség és hit, erő, a kút immár csak távoli, kaotikus emlékszál, mely agyának kis szegletében gabalyodott össze, talán eltűnt örökre, vagy tán a kedvező pillanatra vár, hogy a csomót megoldják.*
- Húzd! Húzd! *Kiáltja ütemesen az öreg, s nyakán az erek dagadnak, szaggatott és olykor köhögős lélegzetvétele fehér pamacsokban szakítja félbe az éjt maga előtt, majd lassan beleolvad és eggyé válik vele. A meleget elszívja a sötét, apró harapásokkal fogyasztja el könnyedén az este hidege. "Wrauuuuuuuuuuuuur!" Sejlik fel közeledve... "wraaaauuuuuuuuurrrr!!" Sikolt a távoli éj, s a csillagok nem sejlenek fel, az égbolt fekete marad. Tompa loccsanással bújik elő a test a mélyből, Laort kínkeserves nyögések közepette rángatják ki, s míg Frandr kiált, addigra a csapat egységként kezd működni. Immár csak Alyo maradt. Csak a lány, akinek már csak haja terül az ingovány tetején, s lassan, de biztosan, akárha, egy tómélyi víznyelőbe, csusszan le biztosan, szinte hajszálanként. Csendes már. Nem kiált. Szemei csukva, legalábbis ez sejthető, mert látni, már nem látni. A bűz... ó, a bűz ne lenne oly kegyetlen, a nehéz, vaskos iszapszag, mi körbelengi ezt az elátkozott helyet! Frandr felé ital repül, melyet magabiztosan kap el, s hajthat le, hogy erőre kaphasson. Laor is kéri, s Ririnek erre is lesz lehetősége. A csapat lihegésébe már más lihegés is vegyül, körmök koppanása a sziklákon, lábak csusszanása a rönkökön, nehéz testek moccannak tova. Krestvir felveheti Frandr sisakját és pajzsát, s rögtön megérzi a kezére nehezedő súlyt, nem neki találták ki, de azért elbírja.
Nem tudni ki indul Alyoért, ki nyúl érte, ki ragadja meg először, valahogy... valahogyan lelassul minden, csak a morgás és az üvöltés marad. Alyonak már ez sem. Ürességet érez, iszapot a szájában, a mellkasában, a tüdejében, Alyo számára eltűnt az élet, belül meghalt. Azonban valójában ez nincs így, hajánál fogva ragadhatják meg, s ránthatják ki onnan, de ezt nem veszi észre. Kötelet hurkolhatnak rá, kirángathatják. Aki ebben nem vesz részt, alakzatba áll, s készül, itallal, vagy anélkül. Az öreg azonban felülírhatja a számításaikat:*
- Ne! Nincs esély! Éjszaka nincs! Gyertek! Hozzátok a lányt! *Máris elhajítja a kötelet a kezéből, s szinte fulladozva indul meg befelé, mélyen a falon túl, a másik oldalra.*
- Erre! Erre, kövessétek a hangom! *Egy állkapocs csattan valahol, közvetlenül Riri mellett a sásban, majd kezdetét veszi a zörgés. Alyo öntudatlan, sok sarat nyelt, elkábult, légzése ki-kimarad olykor, számára a világ csak egy fejezet könyvéből, ami most szépen becsukódik. Szemei zárva, az öreg pedig veszettül integet, s hívja a többieket.*
- Ne harcoljatok! Még ne! *Kiáltja kétségbeesetten, s térdére támaszkodva pihen meg.* Mélységi! Mondd nekik! *A csapat választás előtt áll. Megbíznak az öregben, ki eddig is segítőnek tűnt, avagy felveszik a harcot az ismeretlennel, mely kapcsán csupán sejtéseik lehetnek, kérdés persze, hogy mi az, amiben jelenleg teljesen biztosak? Talán a szag. Talán, hogy fájóak az emlékek. Talán, hogy pengeélen táncolnak, vagy, hogy bármelyik pillanatban lehetnek akár csak eggyel is kevesebben... vagy csak abban, hogy a sötét rossz, fáj a világtalanság... vagy a tudatban, hogy hinniük kell, egymásban, saját erejükben, gondolataik erejében, egyetlen izzadságcseppben, mi legördül halántékokról hűvösen.*
//Alyo//
*Hátán fekszik, s nem mozdul, vagy legalábbis, ha próbál fájdalom önti el testét.*
- Mit csinálsz, kicsi lány? *Hangzik fel egy öblös, reszelős, mély férfi hang az egyik sötét sarokból, majd parázs villan fel, s halk cuppanásokkal világlik fel egy pipa csutora, halványan megvilágítva egy alak arcát, de nem felismerhetően. Ha Alyo végül körbe néz, egy barlangot láthat, melynek közepén apró tűz lobog. A többiek sehol, csak ez a hang, majd halk köhintés az első pöfékeléstől, aztán erőteljes, vad dohányfüst illata lengi be a helyet. Halk sóhaj.*
- Mindjárt meghalsz, tudsz róla? *Szomorú kuncogás, akár csak egy vicc hangzott volna el.*
- Ó, basszki... pedig milyen fiatal vagy még! Dacos, felelőtlen, nagy pofájú... és még folytathatnám, de kinek van az megírva, hogy becsmérlések közepette töltse el az utolsó perceit, nem igaz? *Ismét kuncogás, kicsit talán vidámabb, majd egy pöccintéssel repül az eddig kézben tartott parázsló fadarab a kis tábortűz belsejébe.*
134. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-27 13:06:59
Üzenet elküldve: 2020-04-27 13:06:59
Rang: Játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
// A négy muskétás avagy //
*Szinte meglepetésként érik a felkelő nap sugarai. Azt hitte az éjszaka tovább fog tartani. Nem sikerült kipihennie magát, egész este forgolódott. Vele együtt végre Asema is felébred. A kutya egy nagy ásítás keretein belül kimászik a hátizsákból. Megszagolja a megperzselt szőrt oldalán, majd mintha mi sem történt volna, elindul a romokat szaglászni.
Greksar távozására csak biccent, ő aztán nem fogja megállítani.*
- Északról a hegyekből, de már jó ideje Arthenior környékén éjszakázok. *válaszol Roshnek kérdésére röviden.
Nemsokára egy újabb kétméteres ork üti fel a fejét aki barátságosan üdvözli őket. Ullamart a felbukkanása halálosan nem érdekli, továbbra is némán támasztja a hátát a falnak.
~Majd Roshnek, a "Rettegett" kezd vele valamit.~*
A hozzászólás írója (Ordonok Ullamar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.27 13:07:29
*Szinte meglepetésként érik a felkelő nap sugarai. Azt hitte az éjszaka tovább fog tartani. Nem sikerült kipihennie magát, egész este forgolódott. Vele együtt végre Asema is felébred. A kutya egy nagy ásítás keretein belül kimászik a hátizsákból. Megszagolja a megperzselt szőrt oldalán, majd mintha mi sem történt volna, elindul a romokat szaglászni.
Greksar távozására csak biccent, ő aztán nem fogja megállítani.*
- Északról a hegyekből, de már jó ideje Arthenior környékén éjszakázok. *válaszol Roshnek kérdésére röviden.
Nemsokára egy újabb kétméteres ork üti fel a fejét aki barátságosan üdvözli őket. Ullamart a felbukkanása halálosan nem érdekli, továbbra is némán támasztja a hátát a falnak.
~Majd Roshnek, a "Rettegett" kezd vele valamit.~*
A hozzászólás írója (Ordonok Ullamar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.27 13:07:29
133. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-26 15:11:18
Üzenet elküldve: 2020-04-26 15:11:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Eyra//
- Nem haragszom.
*Megmenekültek, de továbbra is veszélyes vidéken járnak. Szó szerint ingoványos talajon. Nem nagyon van ereje beszélni, most ezért fogalmaz ilyen szűkszavúan. Ha végre biztonságba lesznek, majd mindent megbeszélnek. Nollironak eszébe jut valami, és egy pillanatra kibontakozik Eyra támogató fogásából.*
- Segíts egy kicsit, kérlek! Fogd meg ezt!
*Ha a másik elfogadja, kezébe nyomja hosszú íját egy pillanatra, majd hosszú tőrét elővéve lehasítja kabátja ujját. A tőrt visszateszi annak rendeltetésszerű helyére, majd a rongydarabot combjára kötözi, hogy az szépen elszorítsa a sebet. Úgy érzi, ezzel a megoldással, és az Erdőszellemtől kapott segítő testnedvekkel már képes lesz elverekedni magát az erdő szélén lévő fogadóig. Ha emlékezete nem csal, nincs is messze a Taverna. Tudja, hogy merre a legrövidebb, viszont a lápvidéken muszáj lesz külön haladniuk, összekapaszkodva ugyanis sokkal nagyobb eséllyel süppednek a mocsárba. Visszaveszi íját, majd hangját lehalkítva szólal meg.*
- Arra menjünk!
*Átveszi az irányítást és óvatosan elindul a szántóföldek irányába. Ismer egy ösvényt, ahol egészen közel maradhatnak a szárazföldhöz, és viszonylag sok szilárd talajrész áll rendelkezésükre. Előremegy, és mutatja az utat.*
- Próbálj meg odalépni, ahova én is.
*Továbbra is nagyon halkan beszél, és sérült lábát ugyanúgy igyekszik kímélni. Fáradt ugyan, de érzékszervei újra kiélesednek attól, hogy ismét feladattal találja magát szemben.*
- Nem haragszom.
*Megmenekültek, de továbbra is veszélyes vidéken járnak. Szó szerint ingoványos talajon. Nem nagyon van ereje beszélni, most ezért fogalmaz ilyen szűkszavúan. Ha végre biztonságba lesznek, majd mindent megbeszélnek. Nollironak eszébe jut valami, és egy pillanatra kibontakozik Eyra támogató fogásából.*
- Segíts egy kicsit, kérlek! Fogd meg ezt!
*Ha a másik elfogadja, kezébe nyomja hosszú íját egy pillanatra, majd hosszú tőrét elővéve lehasítja kabátja ujját. A tőrt visszateszi annak rendeltetésszerű helyére, majd a rongydarabot combjára kötözi, hogy az szépen elszorítsa a sebet. Úgy érzi, ezzel a megoldással, és az Erdőszellemtől kapott segítő testnedvekkel már képes lesz elverekedni magát az erdő szélén lévő fogadóig. Ha emlékezete nem csal, nincs is messze a Taverna. Tudja, hogy merre a legrövidebb, viszont a lápvidéken muszáj lesz külön haladniuk, összekapaszkodva ugyanis sokkal nagyobb eséllyel süppednek a mocsárba. Visszaveszi íját, majd hangját lehalkítva szólal meg.*
- Arra menjünk!
*Átveszi az irányítást és óvatosan elindul a szántóföldek irányába. Ismer egy ösvényt, ahol egészen közel maradhatnak a szárazföldhöz, és viszonylag sok szilárd talajrész áll rendelkezésükre. Előremegy, és mutatja az utat.*
- Próbálj meg odalépni, ahova én is.
*Továbbra is nagyon halkan beszél, és sérült lábát ugyanúgy igyekszik kímélni. Fáradt ugyan, de érzékszervei újra kiélesednek attól, hogy ismét feladattal találja magát szemben.*
132. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-25 16:21:43
Üzenet elküldve: 2020-04-25 16:21:43
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// A négy muskétás avagy //
*Grimor estébe nyúlóan gyalogol, és csak pár órát alszik az éjszakában az út mellett egy biztonságosnak ítélt fa alatt, egy zsombékos szigeten. A nap épp hogy feszegetni kezdi a posvány fölött a látóhatárt, amikor újra megindul, jócskán kilépve, hogy még korán reggel a táborba érjen. Ősz óta nem járt itt. ~Ha hinni lehet Quinn-nek, a télen senki nem lakta a tábort, és a régiek közül tényleg mindenki Sárvárosba húzódott.~ gondolja, de azért kíváncsi.
No ha kíváncsi, az első jelek arra mutatnak, hogy Grimor régi cimborájának igaza volt. Nincs füst, a tábor messziről kihaltnak és halottnak látszik. ~Túl jó dolgunk lett.~ állapítja meg vigyorogva magában az ork, ahogy begyalogol a táborba.
Nem kell sokat mászkáljon, amikor beszédfoszlányok ütik meg a fülét. ~Nocsak!~ vált csendesebbra a járása, és majdnem nesztelenül közelebb húzódik a hang forrása felé az üres, lakatlan bodegák, téltépte sátrak és a sziklák takarásában. ~Orkok.~ állapítja meg, ahogy meglátja a háromtagú bandát. Úgy dönt, miért is lenne félnivalója, szót kell értsen velük. Na meg hát Grimor nem ijedős fajta, főként nem fajtársak esetében. Így aztán nyíltan előlép, ha eddig nem vette valamelyik nagyeszű észre, hogy szívélyesen üdvözölje a kedves vendégeket:*
- Hát ti? *kérdezi, közben a fogát piszkálgatva egy kizárólag erre a célra magánál tartott hegyes csontdarabkával.*
- Eltévedtetek? *bámul egyikről a másikra, jól megnézve magának az agyaras hústornyot, a kis köpcös egérfülűt meg a harmadikat, amelyik úgy néz ki, mintha valami elvetélt mágus egy elfet akart volna keresztezni egy orkfattyúval, aztán a végén ez sült ki belőle.*
*Grimor estébe nyúlóan gyalogol, és csak pár órát alszik az éjszakában az út mellett egy biztonságosnak ítélt fa alatt, egy zsombékos szigeten. A nap épp hogy feszegetni kezdi a posvány fölött a látóhatárt, amikor újra megindul, jócskán kilépve, hogy még korán reggel a táborba érjen. Ősz óta nem járt itt. ~Ha hinni lehet Quinn-nek, a télen senki nem lakta a tábort, és a régiek közül tényleg mindenki Sárvárosba húzódott.~ gondolja, de azért kíváncsi.
No ha kíváncsi, az első jelek arra mutatnak, hogy Grimor régi cimborájának igaza volt. Nincs füst, a tábor messziről kihaltnak és halottnak látszik. ~Túl jó dolgunk lett.~ állapítja meg vigyorogva magában az ork, ahogy begyalogol a táborba.
Nem kell sokat mászkáljon, amikor beszédfoszlányok ütik meg a fülét. ~Nocsak!~ vált csendesebbra a járása, és majdnem nesztelenül közelebb húzódik a hang forrása felé az üres, lakatlan bodegák, téltépte sátrak és a sziklák takarásában. ~Orkok.~ állapítja meg, ahogy meglátja a háromtagú bandát. Úgy dönt, miért is lenne félnivalója, szót kell értsen velük. Na meg hát Grimor nem ijedős fajta, főként nem fajtársak esetében. Így aztán nyíltan előlép, ha eddig nem vette valamelyik nagyeszű észre, hogy szívélyesen üdvözölje a kedves vendégeket:*
- Hát ti? *kérdezi, közben a fogát piszkálgatva egy kizárólag erre a célra magánál tartott hegyes csontdarabkával.*
- Eltévedtetek? *bámul egyikről a másikra, jól megnézve magának az agyaras hústornyot, a kis köpcös egérfülűt meg a harmadikat, amelyik úgy néz ki, mintha valami elvetélt mágus egy elfet akart volna keresztezni egy orkfattyúval, aztán a végén ez sült ki belőle.*
131. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-24 21:35:52
Üzenet elküldve: 2020-04-24 21:35:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
//Másnap//
* Másnap reggel az behemót kissé morcosan ébred. Egykedvűen hallgatja Roshnek sületlenségeit. A tegnapi után már nagyon nincs kedve tovább szórakozni.*
- Csinálj, amit akarsz. Én nekem elég volt. Én visszatérek egy csöndes erdőbe, hogy átgondoljam a történteket. Remélem összejön az amit tervezel.* Tovább nem is méltatja őket. Biccent mind a kettejüknek és távozik a romok közül. Úti célja a várost körülvevő erdőségek egyike. Ott békében meghúzhatja magát. Hiába is próbálnak meg az eszére szavakkal hatni. Ő tántoríthatatlan.*
//Másnap//
* Másnap reggel az behemót kissé morcosan ébred. Egykedvűen hallgatja Roshnek sületlenségeit. A tegnapi után már nagyon nincs kedve tovább szórakozni.*
- Csinálj, amit akarsz. Én nekem elég volt. Én visszatérek egy csöndes erdőbe, hogy átgondoljam a történteket. Remélem összejön az amit tervezel.* Tovább nem is méltatja őket. Biccent mind a kettejüknek és távozik a romok közül. Úti célja a várost körülvevő erdőségek egyike. Ott békében meghúzhatja magát. Hiába is próbálnak meg az eszére szavakkal hatni. Ő tántoríthatatlan.*
130. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-24 00:06:28
Üzenet elküldve: 2020-04-24 00:06:28
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
//Másnap//
-Mondok én valamit. *Szólal meg, miközben némi rőzsét dob a tűzre. Az ingoványban fából nem sokat találni, de cserjék, bokrok akadnak szép számmal, még ha némelyikkel igen csak meg kell harcolni.*
-Csak egy út visz keresztül ezen az átkozott ingoványon. Bárki... Bárki! *Emeli fel göcsörtös mutatóujját, szavait alátámasztandó.* -Erre vetődik, hát alaposan megsarcoljuk. Az emberek előbb-utóbb hozzászoknak majd, hogy itt vámot kell fizetni.
*Egy hosszabb ággal némileg megkotorja a tűzrakót, majd a fellobbanó lángokba hajítja a gallyat. Végigsimít tenyerével kopasz homlokán és Ordonokhoz fordul.*
-Jól tetted, hogy segítetté'. Meglátod, meg lesz a hasznod belőle. Ezt én mondom neked, Wulgron fia, Roshnek. A Rettegett! *Bővíti címei számát eggyel, miközben előkotor számtalan belső zsebe egyikéből egy rágcsálóféleséget, s bedobja a lángok közé. Nem telik el néhány perc, s már kaparja is ki onnan, hogy egy kezei közé szorítva az állatot jókorát haraphasson belőle.*
-Jó lenne néhány warg... Te ork! Ismered e a vidéket? Merre lehet itt wargot venni? *Fordul megint csak Ordonok felé, ezúttal telepofával. Kisebb nehézségek árán lenyeli a falatot, s ezúttal egy flaskát húz elő valahonnét. Nagyot húz belőle, majd Greksar felé hajítja és jóleső sóhaj kíséretében megtörli száját.*
-Orkpálinka. Attól a mélységitől vettem el. Valami hülye neve volt... Shanduul. Szegény fickó, a hágóig bírta a sebével. Ott kellett hagyni.
*Horkan fel hangosan Greksarra sandítva, elvégre közös ismerősről van szó.*
-Te honnét jössz, ficsúr? *Kúszik tekintete a csapat legújabb tagjára, ismét csak pofája elé emelve a húscafatot.*
//Másnap//
-Mondok én valamit. *Szólal meg, miközben némi rőzsét dob a tűzre. Az ingoványban fából nem sokat találni, de cserjék, bokrok akadnak szép számmal, még ha némelyikkel igen csak meg kell harcolni.*
-Csak egy út visz keresztül ezen az átkozott ingoványon. Bárki... Bárki! *Emeli fel göcsörtös mutatóujját, szavait alátámasztandó.* -Erre vetődik, hát alaposan megsarcoljuk. Az emberek előbb-utóbb hozzászoknak majd, hogy itt vámot kell fizetni.
*Egy hosszabb ággal némileg megkotorja a tűzrakót, majd a fellobbanó lángokba hajítja a gallyat. Végigsimít tenyerével kopasz homlokán és Ordonokhoz fordul.*
-Jól tetted, hogy segítetté'. Meglátod, meg lesz a hasznod belőle. Ezt én mondom neked, Wulgron fia, Roshnek. A Rettegett! *Bővíti címei számát eggyel, miközben előkotor számtalan belső zsebe egyikéből egy rágcsálóféleséget, s bedobja a lángok közé. Nem telik el néhány perc, s már kaparja is ki onnan, hogy egy kezei közé szorítva az állatot jókorát haraphasson belőle.*
-Jó lenne néhány warg... Te ork! Ismered e a vidéket? Merre lehet itt wargot venni? *Fordul megint csak Ordonok felé, ezúttal telepofával. Kisebb nehézségek árán lenyeli a falatot, s ezúttal egy flaskát húz elő valahonnét. Nagyot húz belőle, majd Greksar felé hajítja és jóleső sóhaj kíséretében megtörli száját.*
-Orkpálinka. Attól a mélységitől vettem el. Valami hülye neve volt... Shanduul. Szegény fickó, a hágóig bírta a sebével. Ott kellett hagyni.
*Horkan fel hangosan Greksarra sandítva, elvégre közös ismerősről van szó.*
-Te honnét jössz, ficsúr? *Kúszik tekintete a csapat legújabb tagjára, ismét csak pofája elé emelve a húscafatot.*
129. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-23 14:44:34
Üzenet elküldve: 2020-04-23 14:44:34
Rang: Játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*A válaszra csak gyanakodva felhúzza a szemöldökét, majd annyiban hagyja. Nem nagyon érdekli őt, hogy miért fogták el őket.*
- Ah, most bandita vagyok. *mondja csak úgy magában. Azt gondolta, hogy nem sok jóban sántikál a másik kettő, de nem gondolta volna, hogy ilyen hamar bele is keveredik. Volt ő már a rendszer másik oldalán is, mint a Városőrség talpnyalója. Az emlékre csak elmosolyodik.
Asemát lefekteti maga mellé és köpenyével betakarja, majd ő maga is nekitámasztja hátát a falnak, s lassan elalszik.*
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*A válaszra csak gyanakodva felhúzza a szemöldökét, majd annyiban hagyja. Nem nagyon érdekli őt, hogy miért fogták el őket.*
- Ah, most bandita vagyok. *mondja csak úgy magában. Azt gondolta, hogy nem sok jóban sántikál a másik kettő, de nem gondolta volna, hogy ilyen hamar bele is keveredik. Volt ő már a rendszer másik oldalán is, mint a Városőrség talpnyalója. Az emlékre csak elmosolyodik.
Asemát lefekteti maga mellé és köpenyével betakarja, majd ő maga is nekitámasztja hátát a falnak, s lassan elalszik.*
128. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-23 14:42:59
Üzenet elküldve: 2020-04-23 14:42:59
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*Karheia törekvése nem hiábavaló, csak nem áll olyan eszköz a rendelkezésére, amivel kivehetné a részét a mentésből, így Learonra és a mágiájára marad a nagyobb rész.
A növények gyors burjánzásával Glendron megmenekülni látszik, így Learon, Karheia hathatós segítségével sikeresen kiszabadítja a mocsár fogságából a szerpapot. A diakónus csak kurtán, remegő kezekkel bólint a lány szavaira, miszerint nagy szerencséjük, hogy Learon itt volt és varázslataival kisegítette a bajból.*
- Hogyne volna nagy dolog. *Hálálkodik Glendron, hisz valóban az életét köszönheti a jó mágiákat használó férfinak. Kicsit szégyenli magát, hogy ilyen bajba került, de nem mondható gyakorlott iszap-járónak és azért is szégyelli magát, hogy vele esett meg a dolog. Jobb lett volna, ha senki sem kerül ilyen bajba.
A javaslatra, hogy jó volna megmosdania és megtisztítani a ruháit, végignéz magán.*
- Igazad van, de előbb jussunk ki innen és amint lehet, megteszem.
*Az indulást sürgető szavakra kurtán bólint és óvatosan elindul a kettős mögött, ezúttal minden lépését kétszer meggondolva és leellenőrizve.*
- Igen, az ijedtségen kívül jól vagyok. *Néz végig magán halovány mosollyal, s bár tiszta iszap és miazma, de nem tűnik úgy, hogy megsebesült volna.*
- Ha kijutottunk és meg tudunk mosakodni, majd megvizsgálom magam. *Mondja még.
Ha a hármas már nem áll meg, akkor nem történik újabb probléma a haladás során és lassan az iszap átadja helyét az erdőnek. Átérnek Erdőmélye erdeibe, ahol a nap sugarai szinte alig jutnak át a lombkoronán, a zabolázatlan, tökéletes vadonjába.*
*Karheia törekvése nem hiábavaló, csak nem áll olyan eszköz a rendelkezésére, amivel kivehetné a részét a mentésből, így Learonra és a mágiájára marad a nagyobb rész.
A növények gyors burjánzásával Glendron megmenekülni látszik, így Learon, Karheia hathatós segítségével sikeresen kiszabadítja a mocsár fogságából a szerpapot. A diakónus csak kurtán, remegő kezekkel bólint a lány szavaira, miszerint nagy szerencséjük, hogy Learon itt volt és varázslataival kisegítette a bajból.*
- Hogyne volna nagy dolog. *Hálálkodik Glendron, hisz valóban az életét köszönheti a jó mágiákat használó férfinak. Kicsit szégyenli magát, hogy ilyen bajba került, de nem mondható gyakorlott iszap-járónak és azért is szégyelli magát, hogy vele esett meg a dolog. Jobb lett volna, ha senki sem kerül ilyen bajba.
A javaslatra, hogy jó volna megmosdania és megtisztítani a ruháit, végignéz magán.*
- Igazad van, de előbb jussunk ki innen és amint lehet, megteszem.
*Az indulást sürgető szavakra kurtán bólint és óvatosan elindul a kettős mögött, ezúttal minden lépését kétszer meggondolva és leellenőrizve.*
- Igen, az ijedtségen kívül jól vagyok. *Néz végig magán halovány mosollyal, s bár tiszta iszap és miazma, de nem tűnik úgy, hogy megsebesült volna.*
- Ha kijutottunk és meg tudunk mosakodni, majd megvizsgálom magam. *Mondja még.
Ha a hármas már nem áll meg, akkor nem történik újabb probléma a haladás során és lassan az iszap átadja helyét az erdőnek. Átérnek Erdőmélye erdeibe, ahol a nap sugarai szinte alig jutnak át a lombkoronán, a zabolázatlan, tökéletes vadonjába.*
127. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-22 16:13:38
Üzenet elküldve: 2020-04-22 16:13:38
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
* Néha nagyon is meglepi Greket, hogy a kis patkány milyen vérszomjas is. Az óriás sokkal nyugodtabb, mint a kis tacskó. Egykedvűen hallgatja a beszélgetést. Csak bólogat rá, amikor Roshnek valami nagy igazságot mond a menekülésükről. Mondjuk elég röviden és lényegre törően magyarázza el neki a dolgot. Hamarosan feltűnnek a romos falak. Tűznek nyoma sincs. Valószínűleg a kereskedő karavánok mostanság már jó messzire kerülik ezt a helyet. A három orknak remek pihenő hely lehet ez éjszakára. A kis taknyos tervei most a legkevésbé sem foglalkoztatják. Talán a legbölcsebb megszólalása a napról az utolsó mondata.*
- Úgy legyen!* Helyesel a druida is és el is nyúlik a földön. A gyomra korog, de a fáradsága most erősebb, ezért hamar el fog szundítani.*
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
* Néha nagyon is meglepi Greket, hogy a kis patkány milyen vérszomjas is. Az óriás sokkal nyugodtabb, mint a kis tacskó. Egykedvűen hallgatja a beszélgetést. Csak bólogat rá, amikor Roshnek valami nagy igazságot mond a menekülésükről. Mondjuk elég röviden és lényegre törően magyarázza el neki a dolgot. Hamarosan feltűnnek a romos falak. Tűznek nyoma sincs. Valószínűleg a kereskedő karavánok mostanság már jó messzire kerülik ezt a helyet. A három orknak remek pihenő hely lehet ez éjszakára. A kis taknyos tervei most a legkevésbé sem foglalkoztatják. Talán a legbölcsebb megszólalása a napról az utolsó mondata.*
- Úgy legyen!* Helyesel a druida is és el is nyúlik a földön. A gyomra korog, de a fáradsága most erősebb, ezért hamar el fog szundítani.*
126. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-21 14:40:10
Üzenet elküldve: 2020-04-21 14:40:10
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
-Akkor majd azt is megbánják, hogy megszülettek. *Vicsorog vissza a behemótra, miközben feljebb ráncigálja hátán a pajzsot. Persze a választ leginkább vehemenciája szüli, pontosan tudja, a Romtáborban megszálló haramiák csak ritkán esnek egymás torkának. Sőt, gyakorta összeállnak, még ha csak rövid időre is.
Ő maga is fáradt már, ugyanakkor megverekszik a helyért, ha úgy hozza a sors. Egy lépésnél sem kíván többet mozogni a kelleténél a mai nap hátralévő részében.*
-Megléptünk. *Feleli kurtán Ordonok kérdésére, majd egy pillanatnyi szünet után folytatja.* -Pirtianesben hidegebb a cellasor, mint a halál, az étel pedig nem különb attól, amit a kutyáknak adnak odakünn. Ott a tábor.
*Mutat göcsörtös mutatóujjával a néhány száz lépésre magasodó, romos falak felé, majd megszaporázza lépteit. Első pillantásra lakatlannak tűnik, s másodikra is. Ő nem is teketóriázik sokat, hátát a hűvös kőfalnak vetve ledobja cókmókját maga mellé, majd nagyot sóhajt.*
-Mondtam én, hogy jó ez. Látod innét a déli utat, van időd elébük vágni. És elébük is vágok, afelől ne legyen kétséged. *Hogy kihez szól az üzenet, az már nem derül ki, mert az ork nagyot nyújtózik, majd lehunyja szemeit.*
-Elébb szundíjunk, aztán majd pofázunk.
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
-Akkor majd azt is megbánják, hogy megszülettek. *Vicsorog vissza a behemótra, miközben feljebb ráncigálja hátán a pajzsot. Persze a választ leginkább vehemenciája szüli, pontosan tudja, a Romtáborban megszálló haramiák csak ritkán esnek egymás torkának. Sőt, gyakorta összeállnak, még ha csak rövid időre is.
Ő maga is fáradt már, ugyanakkor megverekszik a helyért, ha úgy hozza a sors. Egy lépésnél sem kíván többet mozogni a kelleténél a mai nap hátralévő részében.*
-Megléptünk. *Feleli kurtán Ordonok kérdésére, majd egy pillanatnyi szünet után folytatja.* -Pirtianesben hidegebb a cellasor, mint a halál, az étel pedig nem különb attól, amit a kutyáknak adnak odakünn. Ott a tábor.
*Mutat göcsörtös mutatóujjával a néhány száz lépésre magasodó, romos falak felé, majd megszaporázza lépteit. Első pillantásra lakatlannak tűnik, s másodikra is. Ő nem is teketóriázik sokat, hátát a hűvös kőfalnak vetve ledobja cókmókját maga mellé, majd nagyot sóhajt.*
-Mondtam én, hogy jó ez. Látod innét a déli utat, van időd elébük vágni. És elébük is vágok, afelől ne legyen kétséged. *Hogy kihez szól az üzenet, az már nem derül ki, mert az ork nagyot nyújtózik, majd lehunyja szemeit.*
-Elébb szundíjunk, aztán majd pofázunk.
125. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-21 09:20:29
Üzenet elküldve: 2020-04-21 09:20:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*Karheia keresése eredménytelen, így Learon ötletén van a sor, hogy megvalósításra kerüljön. Hiába érzi kockázatosnak, a többi ötlete csak még rosszabb ennél, így utolsó megoldásként a varázslás mellett dönt és indák, növények tucatjait varázsolja elő a láp földjéből, hogy azok segítségéül siessenek a bajban. Ötlete beválik, és először csak azt érzi, hogy a talpa alatt széteső föld szilárdabb lesz, nem repedezik többé, majd pedig Glendron süllyedése is megállni látszik, majd ténylegesen véget ér.*
-Mondtam én, hogy a nagyi megóv minket! *Ejti le kissé elfáradva maga mellé a kezeit, miután kiszedték az iszapból a férfit. Aztán tenyereit maga elé tartja, elhárítva a sok köszöngetést.*
-Ugyan már! Nem olyan nagy dolog! *Vakarja meg végül szakállát. Más esetben nagyon jól esne neki a sok kedves szó, de jelen esetben tényleg nem érzi indokoltnak.*
-Csak tettem, amit tenni kellett! Más is ugyan ezt csinálta volna! Biztos vagyok benne, hogyha én süllyedek, te is ugyanúgy megmentesz! *Próbálja kimagyarázni magát, mert hiába szereti, ha dagad a mája, egy társának megmentése más helyzet, mintha mondjuk ételt adni egy éhezőnek.*
-Azonban a ruhádat valahogy meg kéne szárítani, vagy letisztítani vagy én nem tudom, *Erre viszont nem támad ötlete, mert hiába nagy mágus ő, a ruháit Fortas-asszony szokta szárogatni egy zsinegen a ház előtt.*
-Na mindegy. Ha kijutunk a mocsárból majd megmosakszunk! *Vázolja a helyzetet, majd egy pár perces pihenő után újra indulást javasol.*
-Menjünk, mielőtt még megint beszakad valaki alatt ez a pusztulat! Figyeljetek nagyon, és óvatosan lépkedjetek, egymás mögött haladjunk! *Próbál logikus utasításokat adni, de igyekszik, hogy ne úgy hangozzon, mintha valami parancs lenne.*
-Egyébként jól vagy Glendron, nem vágtad meg, vagy akár karcoltad meg magad? Mert ha igen, azt jobb lenne minél hamarabb ellátni. Ki tudja mire képes ez a bűzlő rothadás, ha bejut egy sebbe!
*Karheia keresése eredménytelen, így Learon ötletén van a sor, hogy megvalósításra kerüljön. Hiába érzi kockázatosnak, a többi ötlete csak még rosszabb ennél, így utolsó megoldásként a varázslás mellett dönt és indák, növények tucatjait varázsolja elő a láp földjéből, hogy azok segítségéül siessenek a bajban. Ötlete beválik, és először csak azt érzi, hogy a talpa alatt széteső föld szilárdabb lesz, nem repedezik többé, majd pedig Glendron süllyedése is megállni látszik, majd ténylegesen véget ér.*
-Mondtam én, hogy a nagyi megóv minket! *Ejti le kissé elfáradva maga mellé a kezeit, miután kiszedték az iszapból a férfit. Aztán tenyereit maga elé tartja, elhárítva a sok köszöngetést.*
-Ugyan már! Nem olyan nagy dolog! *Vakarja meg végül szakállát. Más esetben nagyon jól esne neki a sok kedves szó, de jelen esetben tényleg nem érzi indokoltnak.*
-Csak tettem, amit tenni kellett! Más is ugyan ezt csinálta volna! Biztos vagyok benne, hogyha én süllyedek, te is ugyanúgy megmentesz! *Próbálja kimagyarázni magát, mert hiába szereti, ha dagad a mája, egy társának megmentése más helyzet, mintha mondjuk ételt adni egy éhezőnek.*
-Azonban a ruhádat valahogy meg kéne szárítani, vagy letisztítani vagy én nem tudom, *Erre viszont nem támad ötlete, mert hiába nagy mágus ő, a ruháit Fortas-asszony szokta szárogatni egy zsinegen a ház előtt.*
-Na mindegy. Ha kijutunk a mocsárból majd megmosakszunk! *Vázolja a helyzetet, majd egy pár perces pihenő után újra indulást javasol.*
-Menjünk, mielőtt még megint beszakad valaki alatt ez a pusztulat! Figyeljetek nagyon, és óvatosan lépkedjetek, egymás mögött haladjunk! *Próbál logikus utasításokat adni, de igyekszik, hogy ne úgy hangozzon, mintha valami parancs lenne.*
-Egyébként jól vagy Glendron, nem vágtad meg, vagy akár karcoltad meg magad? Mert ha igen, azt jobb lenne minél hamarabb ellátni. Ki tudja mire képes ez a bűzlő rothadás, ha bejut egy sebbe!
124. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-20 23:53:26
Üzenet elküldve: 2020-04-20 23:53:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Sajnos minden törekvése teljesen hiábavaló, hiszen a vidék kopár, még egy ócska fadarabot sem talál. Szégyelli magát, hogy többet nem tud tenni, de szerencséjére nincs egyedül és Learon a szorult helyzetben egy hasznos mágiával tud előállni. Karheia persze mozdulni sem mer a figyelmeztetés után, csak azt követően, hogy a növényekkel beborított iszapos talajt látja már. Nagyon megörül neki.*
- Fantasztikus vagy Learon!
*Teszi hozzá örömtelien, és nagyon óvatosan megy közelebb a pásztormágushoz, hogy derekát megfogva segíthessen neki kihúzni a szerpapot, ha erre szükség van és még nem tette meg.
Végül bajbajutott társuk sikeresen kiszabadul, aminek Karheia kimondhatatlanul örül. Izgalomtól remegő keze is rövidesen lecsillapodik, és lehajol, hogy segítsen Glendronnak felállni. A számtalan köszönetre csupán némán mosolyog, hiszen az érdem a legkisebb mértékben sem az övé, jóformán semmi értékelhetőt nem tett társukért, akkor is ha szeretett volna. Kicsit el is szégyelli emiatt magát.*
- A Szellemeknek hála, hogy Learon itt volt.
*Jegyzi meg csendesen, és ha mindenki kifújja magát aggódva és kissé sürgetően pillant rájuk. Ezek után semmi kedve tovább itt lenni, csupán minél hamarabb szeretné a bűzös, ingatag vidéket elhagyni, de természetesen a két férfit nem fogja túlzottan nyaggatni, hagyja, hogy fújjanak párat a hirtelen jött riadalom után.*
A hozzászólás írója (Karheia Rhagodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.20 23:55:32
*Sajnos minden törekvése teljesen hiábavaló, hiszen a vidék kopár, még egy ócska fadarabot sem talál. Szégyelli magát, hogy többet nem tud tenni, de szerencséjére nincs egyedül és Learon a szorult helyzetben egy hasznos mágiával tud előállni. Karheia persze mozdulni sem mer a figyelmeztetés után, csak azt követően, hogy a növényekkel beborított iszapos talajt látja már. Nagyon megörül neki.*
- Fantasztikus vagy Learon!
*Teszi hozzá örömtelien, és nagyon óvatosan megy közelebb a pásztormágushoz, hogy derekát megfogva segíthessen neki kihúzni a szerpapot, ha erre szükség van és még nem tette meg.
Végül bajbajutott társuk sikeresen kiszabadul, aminek Karheia kimondhatatlanul örül. Izgalomtól remegő keze is rövidesen lecsillapodik, és lehajol, hogy segítsen Glendronnak felállni. A számtalan köszönetre csupán némán mosolyog, hiszen az érdem a legkisebb mértékben sem az övé, jóformán semmi értékelhetőt nem tett társukért, akkor is ha szeretett volna. Kicsit el is szégyelli emiatt magát.*
- A Szellemeknek hála, hogy Learon itt volt.
*Jegyzi meg csendesen, és ha mindenki kifújja magát aggódva és kissé sürgetően pillant rájuk. Ezek után semmi kedve tovább itt lenni, csupán minél hamarabb szeretné a bűzös, ingatag vidéket elhagyni, de természetesen a két férfit nem fogja túlzottan nyaggatni, hagyja, hogy fújjanak párat a hirtelen jött riadalom után.*
A hozzászólás írója (Karheia Rhagodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.20 23:55:32
123. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-20 23:39:41
Üzenet elküldve: 2020-04-20 23:39:41
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
- Remélem jobban fogok holnap este - * felel szelíden mosolyogva, mielőtt kicsit lepihenne. De sokáig nincs lazsálás, ugyanis hamarosan már az ő kezébe kerül a kötél. Miután megivott egy vérvörös varázsitalt, mintha valami óriási erő lenne úrrá rajta. Úgy érzi, most még Frandrt is megemelné félkézzel. Jó lehet ebben téved, de az érzés más néha mint a valóság.
Szurkol a többieknek, hanggal biztatja őket, s amikor kell, akkor húzza a kötelet. Minden erejét beleadja, s próbálja kizárni a hangokat, ami mögüle jönnek. Mintha egyre sötétebb lenne, homályosabb is a táj, mint néhány pillanattal ezelőtt. Esetleg csak a szeme káprázik, s ezer éve ilyen minden? Hallja a többiek hangját, mégis kicsit kezdi egyedül érezni magát. Egy kötél a semmibe előtte, háta mögül acsargó állathangok, s különben csak ők. Rémisztő, de Riri tudja, hogy ha most elveszti a fejét, az a többiekkel szemben lesz kitolás, tehát mindent kizárva csak húz. Ha rá is támad valami, legalább tudja figyelmeztetni őket, újfent, hogy valami már nagyon közel van. *
- Máris dobom! - * kiált, mikor meghallja Frand hangját, a keze még szavánál is gyorsabb, mire a mondatot befejezi, addigra kezét el is hagyja az 1 Korallvörös varázsital s szép ívben repül Frandr'd Gruad feje felé.
.
Ha minden rendben megy, hamarosan rohanó lépteket hall maga felé, s megérkezik Frandr. Mosolyogva fogadja. Azután remélhetőleg érkezik Laor is, majd a csapat további tagjai is.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
- Remélem jobban fogok holnap este - * felel szelíden mosolyogva, mielőtt kicsit lepihenne. De sokáig nincs lazsálás, ugyanis hamarosan már az ő kezébe kerül a kötél. Miután megivott egy vérvörös varázsitalt, mintha valami óriási erő lenne úrrá rajta. Úgy érzi, most még Frandrt is megemelné félkézzel. Jó lehet ebben téved, de az érzés más néha mint a valóság.
Szurkol a többieknek, hanggal biztatja őket, s amikor kell, akkor húzza a kötelet. Minden erejét beleadja, s próbálja kizárni a hangokat, ami mögüle jönnek. Mintha egyre sötétebb lenne, homályosabb is a táj, mint néhány pillanattal ezelőtt. Esetleg csak a szeme káprázik, s ezer éve ilyen minden? Hallja a többiek hangját, mégis kicsit kezdi egyedül érezni magát. Egy kötél a semmibe előtte, háta mögül acsargó állathangok, s különben csak ők. Rémisztő, de Riri tudja, hogy ha most elveszti a fejét, az a többiekkel szemben lesz kitolás, tehát mindent kizárva csak húz. Ha rá is támad valami, legalább tudja figyelmeztetni őket, újfent, hogy valami már nagyon közel van. *
- Máris dobom! - * kiált, mikor meghallja Frand hangját, a keze még szavánál is gyorsabb, mire a mondatot befejezi, addigra kezét el is hagyja az 1 Korallvörös varázsital s szép ívben repül Frandr'd Gruad feje felé.
. Ha minden rendben megy, hamarosan rohanó lépteket hall maga felé, s megérkezik Frandr. Mosolyogva fogadja. Azután remélhetőleg érkezik Laor is, majd a csapat további tagjai is.*
122. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-20 15:20:59
Üzenet elküldve: 2020-04-20 15:20:59
Rang: Játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//A Romtábor felé//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Több néma könnycseppett is elejt amikor látja, hogy kutyája jól van. Nem akarta elveszíteni. Ellenben úgy látszik cipelni kell. Hátáról leveszi táskáját és örömmel tapasztalja, hogy kutyája könnyen és kényelmesen belefér. Feje ugyan kilóg felül, de ez nem zavarja. Legalább kap levegőt. Némán követi a két másik orkot.
A Romtábor hallatán csak némán biccent. Ismeri a helyet. Még a Karavánpihenőre is emlékszik.
A mocsárba kissé nehezen lépked és legalább kétszer annyira kell figyelnie mint Greksarnak vagy Roshneknek, hisz ő egy 50 kilós súlyt is cipel magával. Jobb kezével még erősen tartja is a táskát.
Figyel, hogy mindig csak oda lépjen ahová már más is lépett. Nem maga miatt, hanem Asema miatt. Eszméletlen állapotában nehezen tudna kimászni az sárból.*
- És hogy sikerült ekkora szarba kerülnötök? A hangokból ítélve nem egy ember akarta a halálotok.
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Több néma könnycseppett is elejt amikor látja, hogy kutyája jól van. Nem akarta elveszíteni. Ellenben úgy látszik cipelni kell. Hátáról leveszi táskáját és örömmel tapasztalja, hogy kutyája könnyen és kényelmesen belefér. Feje ugyan kilóg felül, de ez nem zavarja. Legalább kap levegőt. Némán követi a két másik orkot.
A Romtábor hallatán csak némán biccent. Ismeri a helyet. Még a Karavánpihenőre is emlékszik.
A mocsárba kissé nehezen lépked és legalább kétszer annyira kell figyelnie mint Greksarnak vagy Roshneknek, hisz ő egy 50 kilós súlyt is cipel magával. Jobb kezével még erősen tartja is a táskát.
Figyel, hogy mindig csak oda lépjen ahová már más is lépett. Nem maga miatt, hanem Asema miatt. Eszméletlen állapotában nehezen tudna kimászni az sárból.*
- És hogy sikerült ekkora szarba kerülnötök? A hangokból ítélve nem egy ember akarta a halálotok.
121. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-19 19:29:40
Üzenet elküldve: 2020-04-19 19:29:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Alyo tehetetlen dühöt érez, tehetetlen dühében pedig nem tud mást csinálni, mint üvölteni, vagy addig míg bereked, vagy pedig addig, amíg kénytelen becsukni a száját, ha nem akarja, hogy telemenjen a szája is sárral. Nem, mintha ebben a pillanatban már ne lenne mindegy, hogy most fullad-e meg nyitott szájjal, vagy egy pillanattal később csukott szájjal.
Egy idő után elhallgat, vajon azért, mert a tüdeje már megtelt szmötyivel, vagy pedig azért, mert megadta magát a sorsának. Ha ki is húzzák a mocsárból, akkor sem mozdul, kimeredt szemekkel néz csak. És a szemei mintha könnyesek lennének. Ezt persze letagadná.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Alyo tehetetlen dühöt érez, tehetetlen dühében pedig nem tud mást csinálni, mint üvölteni, vagy addig míg bereked, vagy pedig addig, amíg kénytelen becsukni a száját, ha nem akarja, hogy telemenjen a szája is sárral. Nem, mintha ebben a pillanatban már ne lenne mindegy, hogy most fullad-e meg nyitott szájjal, vagy egy pillanattal később csukott szájjal.
Egy idő után elhallgat, vajon azért, mert a tüdeje már megtelt szmötyivel, vagy pedig azért, mert megadta magát a sorsának. Ha ki is húzzák a mocsárból, akkor sem mozdul, kimeredt szemekkel néz csak. És a szemei mintha könnyesek lennének. Ezt persze letagadná.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319