Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 5 (81. - 100. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
100. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-12 22:12:39
Üzenet elküldve: 2020-04-12 22:12:39
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Kérdésére nem csak Quantall, hanem maga az érintett is válaszol... Meglepve kapja oda a tekintetét Frandr arcára és egy kicsit még el is mosolyodik a pillanatnyi megkönnyebbüléstől, bár fintorgós fizimiskáján ezt nehéz észrevenni.*
- Jó ötlet volt a kendő. - *Jegyzi meg Quantallnak, mert ha a férfinak ez nem jut eszébe, most mindannyian a mocsárban süllyednének, hogy majdan táplálhassák holttestükkel a gombákat, amik ilyen trükkösen ejtették őket foglyul...
Frandr sisakját tartja az egyik karjában, míg leguggol és szabad kezével benyúl a férfi mellett a mocsárba, de anélkül húzza vissza a kezét, hogy igazán próbálkozott volna. Belátja ugyanis, hogy ez csak időhúzás volna, vaktában nem fogja tudni megtalálni és kioldani a szíjakat, ha egyáltalán eléri őket anélkül, hogy túlságosan behajolna a mocsárba, amivel pedig megint azt kockáztatná, hogy a lába elhagyja a hidat. Ráadásul a páncélból kibújtatnia a férfit sem volna egy egyszerű mutatvány, ahhoz már túl mélyen van az ingoványban.*
- Nem fog menni. - *Állapítja meg részben Frandrnak címezve, részben Quantallnak, aki közben már a tündér kiszabadításán dolgozik.*
- Kitartás, kiszabadítjuk! - *Ígéri halkan a harcosnak, majd föláll és jobb híján csak figyel és őrzi a férfi sisakját.
Carsaadit közben sikeresen kiszabadítja a sötételf, de az öreg is kiveszi a részét a mentésből.
Voltaképpen mindenki teszi, amit csak tud, egyedül ő álldogál a híd végébe húzódva tétlenül.
Nehezére esik, hogy nem segíthet, főleg, hogy az erősnek épp nem mondható öreg úr és később talán még a tündér is nekifeszülnek a kötélnek... De túl veszélyes volna beszállnia, ezt a hidat mindenképpen meg kell őriznie, amíg mindenki biztonságban vissza nem tért rajta az útra.
Hallja, hogy közben Alyo és Laor is magukhoz térnek. A nő káromkodásától és feltételezhető kétségbeesésétől csak még rosszabbul érzi magát, amiért csak itt ácsorog.
De az igazsághoz hozzátartozik, hogy akad gondja ezen kívül is. Ami nem más, mint a rájuk ereszkedő sötétség...
Nagyon összpontosít, hogy azt a képzeletbeli védőfalat fönntartsa maga körül és tisztán tartsa az elméjét. Ami persze ezen a helyen még nehezebb, hiszen ami máskor csak az ő fejében létező képzelgés, az itt lehet valóság is, a sötétségben tényleg figyelheti őket valami ártó szándékkal.
Légzése nehezebb lesz és izzad, de egyelőre ez minden. Figyelmét igyekszik az egy csapatként dolgozó társaságon tartani... Egészen addig, míg az öreg nem figyelmezteti őket, hogy valami közeleg.
Akkor elfordul, abba az irányba, amerre a férfi mutatott. Így pedig a mocsár és a sötétség nyomasztó képe kerül szemei elé, miközben a feketeség mintha tovább sűrűsödne körülöttük.
Lefagy, ahogy bámul a semmibe, ahonnan lassan, a távolból kaffogást hallani, de ő annyi minden mást is hall és érez, hogy nem tudná megmondani, mi ebből a valóság.
Nagyon rossz időt választ arra, hogy szétessen, ám majdnem megtörténik és talán meg is fog, de most még visszahúzzák az öreg kiáltásai. Nem fordul hátra, tovább bámulja a sötétséget, miközben fennhangon kiált vissza ő is.*
- Mit akar most ezzel a hittel? Mit jelent ez? Miben higgyünk? - *Tőle szokatlan ingerültség vagy talán inkább kétségbeesés hallatszódhat a hangjában. Lehet az öreg csak egy egyszerű szófordulatot használ és bátorítja a csapatot, de Krestvirben most ebben a felfokozott állapotban Natalayda üzenetét idézi föl, amit Abogrtól hozott, aki szintén arra buzdította őket, hogy "higgyenek".
Fogalma sincs már, hol vannak és mi történik velük, ezért próbál értelmet találni ezekben szavakban és kiáltása után idegesen várja az öreg válaszát, mintha abban volna a megoldás mindenre.
Pedig nyilvánvalónak tűnik, hogy van most ennél sürgetőbb dolguk is.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*Kérdésére nem csak Quantall, hanem maga az érintett is válaszol... Meglepve kapja oda a tekintetét Frandr arcára és egy kicsit még el is mosolyodik a pillanatnyi megkönnyebbüléstől, bár fintorgós fizimiskáján ezt nehéz észrevenni.*
- Jó ötlet volt a kendő. - *Jegyzi meg Quantallnak, mert ha a férfinak ez nem jut eszébe, most mindannyian a mocsárban süllyednének, hogy majdan táplálhassák holttestükkel a gombákat, amik ilyen trükkösen ejtették őket foglyul...
Frandr sisakját tartja az egyik karjában, míg leguggol és szabad kezével benyúl a férfi mellett a mocsárba, de anélkül húzza vissza a kezét, hogy igazán próbálkozott volna. Belátja ugyanis, hogy ez csak időhúzás volna, vaktában nem fogja tudni megtalálni és kioldani a szíjakat, ha egyáltalán eléri őket anélkül, hogy túlságosan behajolna a mocsárba, amivel pedig megint azt kockáztatná, hogy a lába elhagyja a hidat. Ráadásul a páncélból kibújtatnia a férfit sem volna egy egyszerű mutatvány, ahhoz már túl mélyen van az ingoványban.*
- Nem fog menni. - *Állapítja meg részben Frandrnak címezve, részben Quantallnak, aki közben már a tündér kiszabadításán dolgozik.*
- Kitartás, kiszabadítjuk! - *Ígéri halkan a harcosnak, majd föláll és jobb híján csak figyel és őrzi a férfi sisakját.
Carsaadit közben sikeresen kiszabadítja a sötételf, de az öreg is kiveszi a részét a mentésből.
Voltaképpen mindenki teszi, amit csak tud, egyedül ő álldogál a híd végébe húzódva tétlenül.
Nehezére esik, hogy nem segíthet, főleg, hogy az erősnek épp nem mondható öreg úr és később talán még a tündér is nekifeszülnek a kötélnek... De túl veszélyes volna beszállnia, ezt a hidat mindenképpen meg kell őriznie, amíg mindenki biztonságban vissza nem tért rajta az útra.
Hallja, hogy közben Alyo és Laor is magukhoz térnek. A nő káromkodásától és feltételezhető kétségbeesésétől csak még rosszabbul érzi magát, amiért csak itt ácsorog.
De az igazsághoz hozzátartozik, hogy akad gondja ezen kívül is. Ami nem más, mint a rájuk ereszkedő sötétség...
Nagyon összpontosít, hogy azt a képzeletbeli védőfalat fönntartsa maga körül és tisztán tartsa az elméjét. Ami persze ezen a helyen még nehezebb, hiszen ami máskor csak az ő fejében létező képzelgés, az itt lehet valóság is, a sötétségben tényleg figyelheti őket valami ártó szándékkal.
Légzése nehezebb lesz és izzad, de egyelőre ez minden. Figyelmét igyekszik az egy csapatként dolgozó társaságon tartani... Egészen addig, míg az öreg nem figyelmezteti őket, hogy valami közeleg.
Akkor elfordul, abba az irányba, amerre a férfi mutatott. Így pedig a mocsár és a sötétség nyomasztó képe kerül szemei elé, miközben a feketeség mintha tovább sűrűsödne körülöttük.
Lefagy, ahogy bámul a semmibe, ahonnan lassan, a távolból kaffogást hallani, de ő annyi minden mást is hall és érez, hogy nem tudná megmondani, mi ebből a valóság.
Nagyon rossz időt választ arra, hogy szétessen, ám majdnem megtörténik és talán meg is fog, de most még visszahúzzák az öreg kiáltásai. Nem fordul hátra, tovább bámulja a sötétséget, miközben fennhangon kiált vissza ő is.*
- Mit akar most ezzel a hittel? Mit jelent ez? Miben higgyünk? - *Tőle szokatlan ingerültség vagy talán inkább kétségbeesés hallatszódhat a hangjában. Lehet az öreg csak egy egyszerű szófordulatot használ és bátorítja a csapatot, de Krestvirben most ebben a felfokozott állapotban Natalayda üzenetét idézi föl, amit Abogrtól hozott, aki szintén arra buzdította őket, hogy "higgyenek".
Fogalma sincs már, hol vannak és mi történik velük, ezért próbál értelmet találni ezekben szavakban és kiáltása után idegesen várja az öreg válaszát, mintha abban volna a megoldás mindenre.
Pedig nyilvánvalónak tűnik, hogy van most ennél sürgetőbb dolguk is.*
99. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-12 20:41:15
Üzenet elküldve: 2020-04-12 20:41:15
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*A társaság nagy része nem veszi észre, hisz külön álmot lát, külön életet él, de a nap végképp leköszönt a láthatáron, s utolsó sárga pislantásával kacsint a világra, mielőtt egy hatalmas ásítást követően legurul egy domboldalon, melynek alja a végtelenbe visz át, tán még azon is túl. A csillagok még nem pettyezik apró tüzüket az est egén, egyelőre csupán a nap nélküli fakó homály az, ami inkább úrrá lesz a tájon, s a hűvös, mely szinte azonnal megérkezik, amint a felette őrködő, tüzes őrszem pihenőre lép. Állathang nem sok akad, s, ami van, azt is hallhatták már korábban, az ingovány békavartyogástól hangos, lagymatag életterébe egyelőre ragadozó hordák, vagy más veszélyforrás nem hatol, mintha érezné, hogy pont elegendő ez, ami van, nem kell több... majd talán később.
Carsaadi, kinek lidércnyomása tetőpontján kötik arca elé a kendőt, s a sírás kellős közepén, mikor már azt gondolná, hogy nincs tovább, hirtelen mást is érezhet. Krestvir sikeres varázslata és az öreg segítségének köszönhetően Quantall eléri őt, nyugtató szavait hallhatja, majd érezheti, miként karjai alatt megragadják. A társaság jól választott, Riri már-már csaknem eltűnt végérvényesen. Ugyan nem kevés erőkifejtésbe telik, hogy megszabadítsák az őt foglyul ejtő mocsár rabságából, de mikor már az erejük végéhez érnek, egy velős cuppanással, akárha velős csontból szippantanák ki az értékes nedűt, az ingovány enged, s a nyakig sáros leány, végre megszabadul, s közben Frandrt is megszabadítják sisakjától. Épp, csak magához tér, tán már adják is tovább, legalábbis az öreg kiabálása eztán majd erre utal. Biztonságos helyre ültetik, kendővel az arcán, már nincs veszély.
Kuvik rikkant fel, mintha díjazná a páros sikerét, közben az öreg hátul halk üdvrivalgást hallat, s bőszen nevetgélve integet a többieknek:*
- Ez az! Ez már aztán csapatmunka! Ritkán látni ilyet! Most kösd rá gyorsan a kötelet, aztán gyere a hídon kislány! *Mutatja fel kezében a másik végét, s szól elismerően Quantalléknak, még füttyent is hozzá halkan.* No, most aztán! *hisz ez már gyerekjáték a mélységinek* Gyere! Gyere! *Kiáltja talán saját magának, majd a vénség, vékonyka karján vélhetően dagadó erekkel és vöröslő fejjel, szuszogva kezdi el a kötél segítségével kivonszolni a tündérlányt, ha az nem bírna járni, az immár stabil pontnak nevezhető varázshídon.*
- Ne félj leány! Higgy! *Kiáltja szájából tölcsért formálva, mielőtt tenyerébe köp, s elkezdi a dolgát végezni, ahogyan ígérte, nem csalatkoznak benne, bár öreg, azért a klíma jó hatással volt rá, igaz rendesen kifullad közben. Krestvirnek is figyelnie kell, a híd, abban a pillanatban eltűnik, amint lelép róla.*
- Tovább! Tovább! *Kiált biztatóan elhaló hangon az öreg, kezdi megszívlelni ezt a kis csapatot, még a végén bennük lesz minden reménye és véget vetnek ennek az őskáosznak. Alyo lusta szemhéja mozgásnak ered, mikor kábán feleszmél az álomból. Csalódás? Vagy megkönnyebbülés? Az érzéseket neki kell eldöntenie. Amit mindannyian tapasztalnak, hogy jó néhány fertályóra eltelt már, mióta megkezdték menetüket a mocsárban, s hogy lassan látszik a lehelet is, vékony gőzpárák repkednek az esti égbolt felé.*
- Igyekezzetek! *Kiált oda az öreg, s, ha Krestvir és Quantall hátrapillant, észreveheti, hogy nem véletlen mondja, tekintete immár, az úton lefektetett és betakart Carsaadin kívül, immár a láthatárt fürkészi gyanakvón.* Mindjárt itt vannak! *Egyre feszültebb a hangja és még hol van a vége?!
De sorban ébrednek fel a többiek is. Alyo káromkodása immár rekedtesen és halkan hat, furcsán idegenül az egyre sötétedő estében. Laor kérdésére csupán a szántó-vető paraszt intése válaszol, s gondolatiban visszacsengve az egyetlen név, mit tán régen fontos lehetett, azonban mást már nem tapasztal. Hogy bánja-e, vagy sem, megemészti maga, annyi bizonyos, hogy miután a kendő az arca elé kerül, nem sokra rá, már kábán pisloghat az őt átölelő társaságra. Egyelőre azonban Frandr az, akin segíteni kell, bár pajzsos ötlete kiválónak bizonyult. A férfi lidércnyomásának engedve, beletörődve várja a sorsát. A sorsát, mely azonban most még nem jön el, még nem lehet így vége, egy ilyen harcos nem veszhet a mocsár fenekére, régmúlt idők szomorú emlékein merengve. Egy ilyen harcosnak harc közben kell elhullania, egyszerűen így van megírva, ennek így kell lennie, akár most, akár majd évek múltán egy későbbiben, de semmiképpen a természet lágy ölén. Kábán hallhatja Krestvir hangos tanakodását, s választ is adhat, miközben néhány centit ismét süllyed. Bárhogyan is döntenek, azt gyorsan kell, mert sokan vannak még hátra, idejükhöz képest nagyon sokan. Lassan elérkezik a szívtelen döntés ideje is, amikor talán választaniuk kell, azt pedig ki lesz, aki felvállalja?*
- Előbb a barbárt! Azt a pajzsosat! *Rivall előre az öreg, majd a lassan magához térő Ririre néz.* Ezt a kiművelt bagázst... ne agyaljatok már! Fogd, kislány és húzd, ha szólunk! *Nyomja a vélhetően meglepett Carsaadi kezébe a kötelet, miután leoldja róla, majd a hídra veti magát, közben arca elé rántja nyakában lévő kötött kendőjét, s sietősen halad előre, miközben a kötél végét viszi magával.*
- MOZOGJATOK! NEM A MOCSÁR AZ EGYETLEN ELLENFÉL, AZ ISTENEKRE! *S, valóban, mintha a sötét, most hatványozottan megnőne és két árnyalattal feketedne. A kuvik és a békák elhalkulnak, bár inkább megszűnésnek nevezhetnénk, csak a csapat zihálása és a magukhoz térő többi csapat zihálása hallatszik.*
- A barbárt, majd a harcost, aztán a lányt! Nincs idő! Higgyetek! Hinnetek kell! *Kiált fel végül, mígnem a hídra ér.*
- Hurkold rá és húzzuk ki őket, együttes erővel! *Dobja Quantall felé a kötél végét a sor legvégéről. Laor is süllyed egyet, fel kell tennie a kezét ösztönösen, szinte nyakát nyaldossa már, s ruházata alatt kétes elemek kezdenek mozgolódni. Annyi bizonyos, ha ezt megússzák, alapos vizsgálatnak kell magukat alávetni, ha nem akarnak vérszívóktól nyüzsgő vacsorává válni. Alyo sem sokat tehet, az élete, nem a saját kezében van, s Carsaadi, ki vélhetően nem a legerősebb a csapatban, egy szem magában, remélhetőleg kezében a kötéllel veheti fel a versenyt az éjszakával... s a hangokkal, mert mintha távoli morgások közelednének, olykor kurjantva és kaffogva.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.12 20:55:39
//A vulkánok hava, 6887, Oren este//
*A társaság nagy része nem veszi észre, hisz külön álmot lát, külön életet él, de a nap végképp leköszönt a láthatáron, s utolsó sárga pislantásával kacsint a világra, mielőtt egy hatalmas ásítást követően legurul egy domboldalon, melynek alja a végtelenbe visz át, tán még azon is túl. A csillagok még nem pettyezik apró tüzüket az est egén, egyelőre csupán a nap nélküli fakó homály az, ami inkább úrrá lesz a tájon, s a hűvös, mely szinte azonnal megérkezik, amint a felette őrködő, tüzes őrszem pihenőre lép. Állathang nem sok akad, s, ami van, azt is hallhatták már korábban, az ingovány békavartyogástól hangos, lagymatag életterébe egyelőre ragadozó hordák, vagy más veszélyforrás nem hatol, mintha érezné, hogy pont elegendő ez, ami van, nem kell több... majd talán később.
Carsaadi, kinek lidércnyomása tetőpontján kötik arca elé a kendőt, s a sírás kellős közepén, mikor már azt gondolná, hogy nincs tovább, hirtelen mást is érezhet. Krestvir sikeres varázslata és az öreg segítségének köszönhetően Quantall eléri őt, nyugtató szavait hallhatja, majd érezheti, miként karjai alatt megragadják. A társaság jól választott, Riri már-már csaknem eltűnt végérvényesen. Ugyan nem kevés erőkifejtésbe telik, hogy megszabadítsák az őt foglyul ejtő mocsár rabságából, de mikor már az erejük végéhez érnek, egy velős cuppanással, akárha velős csontból szippantanák ki az értékes nedűt, az ingovány enged, s a nyakig sáros leány, végre megszabadul, s közben Frandrt is megszabadítják sisakjától. Épp, csak magához tér, tán már adják is tovább, legalábbis az öreg kiabálása eztán majd erre utal. Biztonságos helyre ültetik, kendővel az arcán, már nincs veszély.
Kuvik rikkant fel, mintha díjazná a páros sikerét, közben az öreg hátul halk üdvrivalgást hallat, s bőszen nevetgélve integet a többieknek:*
- Ez az! Ez már aztán csapatmunka! Ritkán látni ilyet! Most kösd rá gyorsan a kötelet, aztán gyere a hídon kislány! *Mutatja fel kezében a másik végét, s szól elismerően Quantalléknak, még füttyent is hozzá halkan.* No, most aztán! *hisz ez már gyerekjáték a mélységinek* Gyere! Gyere! *Kiáltja talán saját magának, majd a vénség, vékonyka karján vélhetően dagadó erekkel és vöröslő fejjel, szuszogva kezdi el a kötél segítségével kivonszolni a tündérlányt, ha az nem bírna járni, az immár stabil pontnak nevezhető varázshídon.*
- Ne félj leány! Higgy! *Kiáltja szájából tölcsért formálva, mielőtt tenyerébe köp, s elkezdi a dolgát végezni, ahogyan ígérte, nem csalatkoznak benne, bár öreg, azért a klíma jó hatással volt rá, igaz rendesen kifullad közben. Krestvirnek is figyelnie kell, a híd, abban a pillanatban eltűnik, amint lelép róla.*
- Tovább! Tovább! *Kiált biztatóan elhaló hangon az öreg, kezdi megszívlelni ezt a kis csapatot, még a végén bennük lesz minden reménye és véget vetnek ennek az őskáosznak. Alyo lusta szemhéja mozgásnak ered, mikor kábán feleszmél az álomból. Csalódás? Vagy megkönnyebbülés? Az érzéseket neki kell eldöntenie. Amit mindannyian tapasztalnak, hogy jó néhány fertályóra eltelt már, mióta megkezdték menetüket a mocsárban, s hogy lassan látszik a lehelet is, vékony gőzpárák repkednek az esti égbolt felé.*
- Igyekezzetek! *Kiált oda az öreg, s, ha Krestvir és Quantall hátrapillant, észreveheti, hogy nem véletlen mondja, tekintete immár, az úton lefektetett és betakart Carsaadin kívül, immár a láthatárt fürkészi gyanakvón.* Mindjárt itt vannak! *Egyre feszültebb a hangja és még hol van a vége?!
De sorban ébrednek fel a többiek is. Alyo káromkodása immár rekedtesen és halkan hat, furcsán idegenül az egyre sötétedő estében. Laor kérdésére csupán a szántó-vető paraszt intése válaszol, s gondolatiban visszacsengve az egyetlen név, mit tán régen fontos lehetett, azonban mást már nem tapasztal. Hogy bánja-e, vagy sem, megemészti maga, annyi bizonyos, hogy miután a kendő az arca elé kerül, nem sokra rá, már kábán pisloghat az őt átölelő társaságra. Egyelőre azonban Frandr az, akin segíteni kell, bár pajzsos ötlete kiválónak bizonyult. A férfi lidércnyomásának engedve, beletörődve várja a sorsát. A sorsát, mely azonban most még nem jön el, még nem lehet így vége, egy ilyen harcos nem veszhet a mocsár fenekére, régmúlt idők szomorú emlékein merengve. Egy ilyen harcosnak harc közben kell elhullania, egyszerűen így van megírva, ennek így kell lennie, akár most, akár majd évek múltán egy későbbiben, de semmiképpen a természet lágy ölén. Kábán hallhatja Krestvir hangos tanakodását, s választ is adhat, miközben néhány centit ismét süllyed. Bárhogyan is döntenek, azt gyorsan kell, mert sokan vannak még hátra, idejükhöz képest nagyon sokan. Lassan elérkezik a szívtelen döntés ideje is, amikor talán választaniuk kell, azt pedig ki lesz, aki felvállalja?*
- Előbb a barbárt! Azt a pajzsosat! *Rivall előre az öreg, majd a lassan magához térő Ririre néz.* Ezt a kiművelt bagázst... ne agyaljatok már! Fogd, kislány és húzd, ha szólunk! *Nyomja a vélhetően meglepett Carsaadi kezébe a kötelet, miután leoldja róla, majd a hídra veti magát, közben arca elé rántja nyakában lévő kötött kendőjét, s sietősen halad előre, miközben a kötél végét viszi magával.*
- MOZOGJATOK! NEM A MOCSÁR AZ EGYETLEN ELLENFÉL, AZ ISTENEKRE! *S, valóban, mintha a sötét, most hatványozottan megnőne és két árnyalattal feketedne. A kuvik és a békák elhalkulnak, bár inkább megszűnésnek nevezhetnénk, csak a csapat zihálása és a magukhoz térő többi csapat zihálása hallatszik.*
- A barbárt, majd a harcost, aztán a lányt! Nincs idő! Higgyetek! Hinnetek kell! *Kiált fel végül, mígnem a hídra ér.*
- Hurkold rá és húzzuk ki őket, együttes erővel! *Dobja Quantall felé a kötél végét a sor legvégéről. Laor is süllyed egyet, fel kell tennie a kezét ösztönösen, szinte nyakát nyaldossa már, s ruházata alatt kétes elemek kezdenek mozgolódni. Annyi bizonyos, ha ezt megússzák, alapos vizsgálatnak kell magukat alávetni, ha nem akarnak vérszívóktól nyüzsgő vacsorává válni. Alyo sem sokat tehet, az élete, nem a saját kezében van, s Carsaadi, ki vélhetően nem a legerősebb a csapatban, egy szem magában, remélhetőleg kezében a kötéllel veheti fel a versenyt az éjszakával... s a hangokkal, mert mintha távoli morgások közelednének, olykor kurjantva és kaffogva.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.12 20:55:39
98. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-11 17:14:46
Üzenet elküldve: 2020-04-11 17:14:46
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Karheia örül a kedélyes csevegésnek, főleg amint Learon kitér idilli álmára, ami kicsit megnyugtatja őt, de nem felejt el tovább is éber lenni, és csak ellenőrző pillantások erejéig emeli tekintetét a kettősre, többnyire pedig lábai elé mered.*
- Bízom benne, hogy igazad van Learon.
*A Szellemek említése mindig mosolyt csal arcára, és nyugalmat kölcsönöz szívébe. Karheia maga is békés álmát nekik tudja be, és jó előjelnek veszi.
Learon feszültsége elkerüli figyelmét, mivel jobban el van azzal foglalva, hogy igyekezzen száraz, biztonságos útvonalat találni magának. Azt persze tudja, hogy a pásztormágus számára is tetszetős, aminek számtalanszor hangot adott már. Karheia viszont továbbra sem veszi komolyan ezt, saját magát sem tartja különlegesnek, így még inkább megdöbbenti a mostanság megnőtt udvarlóinak száma.*
- Nem annyira. Úgy hiszem a Szellemek külön utat szántak nekünk, hiába szeretjük egymást.
*Feleli röviden, hiszen elszomorítja ez a téma, amit ő maga hozott fel. Szerencséjére Glendron van olyan kedves kicsit beavatni hitébe, és szokásaiba, amik nagyon izgalmasak a barbár nő számára.*
- Szerpap, de izgalmas.
*Ízlelgeti a kifejezést, mire Learon egy kissé zavarba ejtő tréfával örvendezteti meg őket. Karheia ugyan mosolyog rajta, de aggódva fürkészi is Glendront, hogy amaz nem veszi e sértésnek a pásztormágus megjegyzését. Szerencsére nem, cserébe megejt egy viccnek szánt bókot, amitől zavarba jön.*
- Ajaj, öreg vagyok én már ezekhez!
*Jegyzi meg jókedvűen, hogy enyhítse saját szégyenlősségét. Persze szavai túlzóak, ugyan egy érett nő már, aki már megélt harminc esztendőt, de öregnek még talán nem nevezhető.
A szórakozás viszont hamar alább hagy, ami sejthető volt. Már azt is szerencsének tudhatták be, hogy ide fele úton nem történt semmi baj. Az aggasztó hangot meghallva rögvest megfordul tengelye körül, és rémült tekintetével a baj forrását keresi. Nem kell sokáig kutatnia. Már mozdul is, és tesz egy lépést előre, hogy Glendron segítségére siessen, de még talán éppen időben figyelmezteti elméje, hogy balgaság lenne elhamarkodottan cselekednie. Próbál higgadt maradni, ami nehezére esik, hiszen társai életét is éppen annyira félti, mint sajátját.*
- Sshh-shh, nyugodj meg kérlek.
*Igyekszik csitítani a fiút, kezeivel is lefelé mutató mozdulatokat téve.*
- Ne hirtelenkedj, azzal csak rontasz saját magadon. Kérlek, nyugodj meg!
*Hangjában egészen anyai jellegű aggodalom cseng. Elméjében sebesen kutat bármi ötletet keresve, egy igét, ami hasznos lehet, de főleg offenzív tűz varázslatai kifejezetten ártóak lennének ebben a helyzetben, és az ingoványban. Közelebb nem mer menni, még csak az kellene, hogy ő is elsüllyedjen, és abban is inkább több lenne a kár, mint a haszon. Segítségkérően Learonra emeli tekintetét.*
- Mit javasolsz? Tudsz bármit, ami segíthetne rajta?
*Hadarja el gyorsan, hiszen idejük nem sok van, gyorsan kell cselekedniük.*
*Karheia örül a kedélyes csevegésnek, főleg amint Learon kitér idilli álmára, ami kicsit megnyugtatja őt, de nem felejt el tovább is éber lenni, és csak ellenőrző pillantások erejéig emeli tekintetét a kettősre, többnyire pedig lábai elé mered.*
- Bízom benne, hogy igazad van Learon.
*A Szellemek említése mindig mosolyt csal arcára, és nyugalmat kölcsönöz szívébe. Karheia maga is békés álmát nekik tudja be, és jó előjelnek veszi.
Learon feszültsége elkerüli figyelmét, mivel jobban el van azzal foglalva, hogy igyekezzen száraz, biztonságos útvonalat találni magának. Azt persze tudja, hogy a pásztormágus számára is tetszetős, aminek számtalanszor hangot adott már. Karheia viszont továbbra sem veszi komolyan ezt, saját magát sem tartja különlegesnek, így még inkább megdöbbenti a mostanság megnőtt udvarlóinak száma.*
- Nem annyira. Úgy hiszem a Szellemek külön utat szántak nekünk, hiába szeretjük egymást.
*Feleli röviden, hiszen elszomorítja ez a téma, amit ő maga hozott fel. Szerencséjére Glendron van olyan kedves kicsit beavatni hitébe, és szokásaiba, amik nagyon izgalmasak a barbár nő számára.*
- Szerpap, de izgalmas.
*Ízlelgeti a kifejezést, mire Learon egy kissé zavarba ejtő tréfával örvendezteti meg őket. Karheia ugyan mosolyog rajta, de aggódva fürkészi is Glendront, hogy amaz nem veszi e sértésnek a pásztormágus megjegyzését. Szerencsére nem, cserébe megejt egy viccnek szánt bókot, amitől zavarba jön.*
- Ajaj, öreg vagyok én már ezekhez!
*Jegyzi meg jókedvűen, hogy enyhítse saját szégyenlősségét. Persze szavai túlzóak, ugyan egy érett nő már, aki már megélt harminc esztendőt, de öregnek még talán nem nevezhető.
A szórakozás viszont hamar alább hagy, ami sejthető volt. Már azt is szerencsének tudhatták be, hogy ide fele úton nem történt semmi baj. Az aggasztó hangot meghallva rögvest megfordul tengelye körül, és rémült tekintetével a baj forrását keresi. Nem kell sokáig kutatnia. Már mozdul is, és tesz egy lépést előre, hogy Glendron segítségére siessen, de még talán éppen időben figyelmezteti elméje, hogy balgaság lenne elhamarkodottan cselekednie. Próbál higgadt maradni, ami nehezére esik, hiszen társai életét is éppen annyira félti, mint sajátját.*
- Sshh-shh, nyugodj meg kérlek.
*Igyekszik csitítani a fiút, kezeivel is lefelé mutató mozdulatokat téve.*
- Ne hirtelenkedj, azzal csak rontasz saját magadon. Kérlek, nyugodj meg!
*Hangjában egészen anyai jellegű aggodalom cseng. Elméjében sebesen kutat bármi ötletet keresve, egy igét, ami hasznos lehet, de főleg offenzív tűz varázslatai kifejezetten ártóak lennének ebben a helyzetben, és az ingoványban. Közelebb nem mer menni, még csak az kellene, hogy ő is elsüllyedjen, és abban is inkább több lenne a kár, mint a haszon. Segítségkérően Learonra emeli tekintetét.*
- Mit javasolsz? Tudsz bármit, ami segíthetne rajta?
*Hadarja el gyorsan, hiszen idejük nem sok van, gyorsan kell cselekedniük.*
97. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-11 10:27:50
Üzenet elküldve: 2020-04-11 10:27:50
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*Ezúttal Karheia áll a csapat élére, a sort, Glendron zárja most is, ahogy elhagyják a Mágustorony környékét és megindulnak a lápvidék felé. Learon természetesen kap a szalonnából, szívesen ad mellé kenyeret is és egy kis frissen szedett medvehagymát. A pásztormágus újratölti kulacsát, így friss vize is lesz a mai útra.
Az ingoványt gyorsan elérik, az út onnan válik nehezebbé, hisz a mocsár folyton változó, bűzös miazmát eregető világában fontos, hogy óvatos és megfontolt legyen az utazó. Még akkor is, ha némi tapasztalattal rendelkezik már a vidéken. Sok rutinos, de nem elég alapos vándort nyelt már el a láp, ha nem volt kellőképpen körültekintő.
Glendron nem tudja, ki is lehet, az a Nozarin, de nem is kérdez rá. A lány álmok után említette a nevet, így biztosan köze lehet hozzá. Az pedig elég személyes. Learon is hozzáteszi a magáét az álmok kérdésében, de gesztusát Glendron nem láthatja, hisz mögötte sétál és nem is sejti a Nozarin név mögött megbújó dolgokat.
A kérdésre viszont, ami neki szól, mosolyogva válaszol.*
- Én diakónus vagyok Eeyr templomában, szerpap, ha úgy tetszik. *Pontosítja pozícióját. A kérdés második felére enyhe pírral az arcán válaszol.*
- A Fény Úrnője nem tiltja meg, hogy papjai vagy szolgálói ne szerethessenek szabadon. Bár az igaz, hogy hitünk gyakorlása mellett kevés időnk marad románcokra. *Nevet fel, ahogy kikerül egy egészen vizenyős szakaszt. Learon tréfája, mert reméli, hogy annak szánta, tiltakozó nevetést vált ki belőle.*
- Nade, Learon uram, hogy gondolod? *Önti szavakba ellenkezését.*
- Én a csinos lányokat szeretem, mint Karheia. *Tréfálkozik maga is, hisz meg kell hagyni, a barbár lány szemrevaló teremtés. Ha már Learon felvetette, hogy neki is lehet, olyan, aki tetszik.
De mielőtt bárki válaszolhatna, egy tompa cuppanásszerű hang hallatszik Karheia és Learon mögött és ha megfordulnak a hangra, akkor Glendront láthatják, ahogy derékig merült egy vizenyős talajrészen. A szilárdnak tetsző rész alatt viszont teljesen felázott a rothadásnak indult növényzet alatt a talaj és amikor a szerpap rálépett, a súlya alatt beszakadt és derékig merült a sűrű, mocsárszerű miazmában.*
- Az úrnő fényére, segítsetek! *Kiált oda a szerzetes elkerekedett szemekkel, ahogy lassú süllyedésbe kezd. Vadul csapkodni kezd, amitől még nagyobb részen szakítja fel a talaj vékony növényrétegét, csak rontva saját helyzetén.*
*Ezúttal Karheia áll a csapat élére, a sort, Glendron zárja most is, ahogy elhagyják a Mágustorony környékét és megindulnak a lápvidék felé. Learon természetesen kap a szalonnából, szívesen ad mellé kenyeret is és egy kis frissen szedett medvehagymát. A pásztormágus újratölti kulacsát, így friss vize is lesz a mai útra.
Az ingoványt gyorsan elérik, az út onnan válik nehezebbé, hisz a mocsár folyton változó, bűzös miazmát eregető világában fontos, hogy óvatos és megfontolt legyen az utazó. Még akkor is, ha némi tapasztalattal rendelkezik már a vidéken. Sok rutinos, de nem elég alapos vándort nyelt már el a láp, ha nem volt kellőképpen körültekintő.
Glendron nem tudja, ki is lehet, az a Nozarin, de nem is kérdez rá. A lány álmok után említette a nevet, így biztosan köze lehet hozzá. Az pedig elég személyes. Learon is hozzáteszi a magáét az álmok kérdésében, de gesztusát Glendron nem láthatja, hisz mögötte sétál és nem is sejti a Nozarin név mögött megbújó dolgokat.
A kérdésre viszont, ami neki szól, mosolyogva válaszol.*
- Én diakónus vagyok Eeyr templomában, szerpap, ha úgy tetszik. *Pontosítja pozícióját. A kérdés második felére enyhe pírral az arcán válaszol.*
- A Fény Úrnője nem tiltja meg, hogy papjai vagy szolgálói ne szerethessenek szabadon. Bár az igaz, hogy hitünk gyakorlása mellett kevés időnk marad románcokra. *Nevet fel, ahogy kikerül egy egészen vizenyős szakaszt. Learon tréfája, mert reméli, hogy annak szánta, tiltakozó nevetést vált ki belőle.*
- Nade, Learon uram, hogy gondolod? *Önti szavakba ellenkezését.*
- Én a csinos lányokat szeretem, mint Karheia. *Tréfálkozik maga is, hisz meg kell hagyni, a barbár lány szemrevaló teremtés. Ha már Learon felvetette, hogy neki is lehet, olyan, aki tetszik.
De mielőtt bárki válaszolhatna, egy tompa cuppanásszerű hang hallatszik Karheia és Learon mögött és ha megfordulnak a hangra, akkor Glendront láthatják, ahogy derékig merült egy vizenyős talajrészen. A szilárdnak tetsző rész alatt viszont teljesen felázott a rothadásnak indult növényzet alatt a talaj és amikor a szerpap rálépett, a súlya alatt beszakadt és derékig merült a sűrű, mocsárszerű miazmában.*
- Az úrnő fényére, segítsetek! *Kiált oda a szerzetes elkerekedett szemekkel, ahogy lassú süllyedésbe kezd. Vadul csapkodni kezd, amitől még nagyobb részen szakítja fel a talaj vékony növényrétegét, csak rontva saját helyzetén.*
96. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-10 16:43:49
Üzenet elküldve: 2020-04-10 16:43:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*Mikor látja a jó szalonnát Glendron kezében és az még ráadásul kínálja is, Learon úgy dönt, hogy végül mégiscsak kér belőle, de csak egy-két falatot.*
-Na jó! Törj belőle légyszíves, de csak az íze kedvéért! *A pásztor nem öli meg az állatait, de az is tény, hogy imádja a szalonnát és gyerekkorában amikor a szomszédtól vettek, mindig rájárt reggelente mielőtt kivitte volna a jószágokat a mezőre, de sosem evett belőle többet, mint ami jóllakásához feltétlen elég volt. Most pedig még annyit se eszik, csak egy egészen keveset. A jövőbeni étkezések miatt nem aggódik, hiszen több varázslata is van arra, hogy jóllakhasson. Persze lehet, hogy némi kenyeret még érdemes lett volna bepakolni, de már mindegy. A Sajt-mester a szalonna után jó nagyokat kortyol kulacsából, majd kiönti a benne lévő maradékot, hogy új, tiszta vízzel tölthesse teli, aztán már indulnak is visszafelé. Mivel később nem szeretne azzal törődni, hogy esetlegesen fázni fog, megpróbál magára varázsolni egyet a kedvenc mágiái közül, majd pedig szépen besorol Karheia után, aki átveszi időközben a vezetésüket.*
-Neked is? Én is egészen jót álmodtam! Láttam nagyanyámat álmomban, és az az asszony mindig jót akart nekem, szóval úgy érzem, hogy a Szelleme vigyázni fog ránk a küldetésünk alatt. ~Vagy legalábbis megpróbálja a tőle telhetően!~ *Aztán Nozarin kerül szóba, Rheia bikája, amire Learonnak észrevehetetlenül megrándul egy izom a szája sarkában. Persze csak számára nem észrevehető, de ha valaki nagyon fürkészi az arcát, megláthatja ezt az aprócska rándulást, de aztán ugyanúgy ahogy előbb, mosolyba változik a pásztor képe, mintha mi sem történt volna.*
-Szóval akkor még jól megvagytok? Nem is zavarja, hogy csak úgy eljöttél velem egy ilyen veszélyes kalandra? *Érdeklődik a pásztormágus kedvesen. A következő téma pedig Glendron szerelmi élete, ami Learont is egészen foglalkoztatja, hiszen olyan ő, mint valami pletykás vénasszony. Mindig kéretlen tanácsokat osztogat a szerelmeseknek, ami a legtöbbször jól szokott elsülni.*
-Biztosan neki is van olyan asszony, aki tetszik! Vagy férfi? *Neveti el magát, hiszen ki tudja a mai időkben. Amon Rhuadon is hallatszanak pletykák egy bizonyos hivatali személyről, aki férfiakat szeret, lehet, hogy a templomszolgáknál sincs másképpen.*
*Mikor látja a jó szalonnát Glendron kezében és az még ráadásul kínálja is, Learon úgy dönt, hogy végül mégiscsak kér belőle, de csak egy-két falatot.*
-Na jó! Törj belőle légyszíves, de csak az íze kedvéért! *A pásztor nem öli meg az állatait, de az is tény, hogy imádja a szalonnát és gyerekkorában amikor a szomszédtól vettek, mindig rájárt reggelente mielőtt kivitte volna a jószágokat a mezőre, de sosem evett belőle többet, mint ami jóllakásához feltétlen elég volt. Most pedig még annyit se eszik, csak egy egészen keveset. A jövőbeni étkezések miatt nem aggódik, hiszen több varázslata is van arra, hogy jóllakhasson. Persze lehet, hogy némi kenyeret még érdemes lett volna bepakolni, de már mindegy. A Sajt-mester a szalonna után jó nagyokat kortyol kulacsából, majd kiönti a benne lévő maradékot, hogy új, tiszta vízzel tölthesse teli, aztán már indulnak is visszafelé. Mivel később nem szeretne azzal törődni, hogy esetlegesen fázni fog, megpróbál magára varázsolni egyet a kedvenc mágiái közül, majd pedig szépen besorol Karheia után, aki átveszi időközben a vezetésüket.*
-Neked is? Én is egészen jót álmodtam! Láttam nagyanyámat álmomban, és az az asszony mindig jót akart nekem, szóval úgy érzem, hogy a Szelleme vigyázni fog ránk a küldetésünk alatt. ~Vagy legalábbis megpróbálja a tőle telhetően!~ *Aztán Nozarin kerül szóba, Rheia bikája, amire Learonnak észrevehetetlenül megrándul egy izom a szája sarkában. Persze csak számára nem észrevehető, de ha valaki nagyon fürkészi az arcát, megláthatja ezt az aprócska rándulást, de aztán ugyanúgy ahogy előbb, mosolyba változik a pásztor képe, mintha mi sem történt volna.*
-Szóval akkor még jól megvagytok? Nem is zavarja, hogy csak úgy eljöttél velem egy ilyen veszélyes kalandra? *Érdeklődik a pásztormágus kedvesen. A következő téma pedig Glendron szerelmi élete, ami Learont is egészen foglalkoztatja, hiszen olyan ő, mint valami pletykás vénasszony. Mindig kéretlen tanácsokat osztogat a szerelmeseknek, ami a legtöbbször jól szokott elsülni.*
-Biztosan neki is van olyan asszony, aki tetszik! Vagy férfi? *Neveti el magát, hiszen ki tudja a mai időkben. Amon Rhuadon is hallatszanak pletykák egy bizonyos hivatali személyről, aki férfiakat szeret, lehet, hogy a templomszolgáknál sincs másképpen.*
95. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-10 01:22:15
Üzenet elküldve: 2020-04-10 01:22:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Karheia ezúttal bátorkodik a csapat élére menni, lévén, hogy már nagy vonalakban ismeri az útvonalat. Persze óvatosan, mind saját épségét illetően, mind a többiekét, akiket gyakran keres tekintetével.*
- Szép álmom volt az este, úgy hiszem ez jó előjel.
*Töri meg végül a csendet. Valóban sokkal nyugodtabbnak tűnik, mint előző nap, bár továbbra is aggódó tekintettel figyel mindent, ennek ellenére a kedve szemmel láthatóan sokat javult.*
- Hüm, bárcsak itt lenne Nozarin is.
*Sóhajtja epekedve, és kissé meggondolatlanul, de már nem tudja megmásítani szavait, csupán abban bízik, hogy Learon nem veszi rossz néven.*
- Glendron, te egyébként Eeyr pap vagy, ugye? Az ilyen kiemelkedő hithű személyek szerethetnek szabadon, vagy minden időtöket, és figyelmeteket Eeyrnek szentelitek? Van bármi szabály, ami köt titeket?
*Érdeklődik ő is, ha már úgyis ilyen hosszú útnak vágtak neki, így talán gyorsabban eltelik az idő, és egyébként sem árt összeszokniuk, ha már egymás segítségére vannak szorulva.*
*Karheia ezúttal bátorkodik a csapat élére menni, lévén, hogy már nagy vonalakban ismeri az útvonalat. Persze óvatosan, mind saját épségét illetően, mind a többiekét, akiket gyakran keres tekintetével.*
- Szép álmom volt az este, úgy hiszem ez jó előjel.
*Töri meg végül a csendet. Valóban sokkal nyugodtabbnak tűnik, mint előző nap, bár továbbra is aggódó tekintettel figyel mindent, ennek ellenére a kedve szemmel láthatóan sokat javult.*
- Hüm, bárcsak itt lenne Nozarin is.
*Sóhajtja epekedve, és kissé meggondolatlanul, de már nem tudja megmásítani szavait, csupán abban bízik, hogy Learon nem veszi rossz néven.*
- Glendron, te egyébként Eeyr pap vagy, ugye? Az ilyen kiemelkedő hithű személyek szerethetnek szabadon, vagy minden időtöket, és figyelmeteket Eeyrnek szentelitek? Van bármi szabály, ami köt titeket?
*Érdeklődik ő is, ha már úgyis ilyen hosszú útnak vágtak neki, így talán gyorsabban eltelik az idő, és egyébként sem árt összeszokniuk, ha már egymás segítségére vannak szorulva.*
94. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-09 22:25:33
Üzenet elküldve: 2020-04-09 22:25:33
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
* Az idegei lassan elszakadni látszódnak. Nem érti, mégis érti. Ez a gondolat pedig az őrületbe kergeti. Tudja, hogy az egész egyszerű látszat, mégsem szűnik meg. Hiszen már leleplezte,akkor miért nem tűnik el? A kántáló hangra csak a fejét rázza, a nyávogás viszont kijózanítóan hat, ilyenkor újra tud gondolni arra, hogy minden csak illúzió, nem az igazságot látja. Húga nem jött vissza okolni, vagy átrángatni őt a másvilágra. Az egész valami rossz dolog, ám nem a testvérétől való. Aztán újból jön a hibáztatás. *
- Nem, nem , nem igaz! - * ellenkezik. Fejét rázza, bár haja java része, már nem is ezüst, hanem barna. A sártól, portól, mocsári dolgoktól.
Valami érintésre lesz figyelmes. Egész háta libabőrös lesz. A levegő nehezebben jön, talán fulldoklik? *
~ Hát tényleg ennyi ~ * annyira lehetetlennek tűnik. Furcsa, azt hitte a halál pillanatában el tudja fogadni azt. Megbékél vele, behunyja a szemét, de nem, csak küzdene, s mégsem engedik.
Lábak jelennek meg. A kút kévéje pedig elveszik a semmibe. Zihálva pillant körbe, aztán fel. A többiek. De tényleg a többiek?*
- Ez...ez már a valóság? - * nyögi, amennyire a kendőn át megy neki. *
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
* Az idegei lassan elszakadni látszódnak. Nem érti, mégis érti. Ez a gondolat pedig az őrületbe kergeti. Tudja, hogy az egész egyszerű látszat, mégsem szűnik meg. Hiszen már leleplezte,akkor miért nem tűnik el? A kántáló hangra csak a fejét rázza, a nyávogás viszont kijózanítóan hat, ilyenkor újra tud gondolni arra, hogy minden csak illúzió, nem az igazságot látja. Húga nem jött vissza okolni, vagy átrángatni őt a másvilágra. Az egész valami rossz dolog, ám nem a testvérétől való. Aztán újból jön a hibáztatás. *
- Nem, nem , nem igaz! - * ellenkezik. Fejét rázza, bár haja java része, már nem is ezüst, hanem barna. A sártól, portól, mocsári dolgoktól.
Valami érintésre lesz figyelmes. Egész háta libabőrös lesz. A levegő nehezebben jön, talán fulldoklik? *
~ Hát tényleg ennyi ~ * annyira lehetetlennek tűnik. Furcsa, azt hitte a halál pillanatában el tudja fogadni azt. Megbékél vele, behunyja a szemét, de nem, csak küzdene, s mégsem engedik.
Lábak jelennek meg. A kút kévéje pedig elveszik a semmibe. Zihálva pillant körbe, aztán fel. A többiek. De tényleg a többiek?*
- Ez...ez már a valóság? - * nyögi, amennyire a kendőn át megy neki. *
93. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-09 16:14:02
Üzenet elküldve: 2020-04-09 16:14:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
*Az ingoványon keresztül vezet útja Ullamarnak. Rossz emlékek jutnak erről a helyről eszébe. Az istenek megjelenése talán itt okozta a legnagyobb a változást. Legalább is a forgalom tekintetében. Romtábor közel sem olyan színes és mozgalmas mint a Karavánpihenő volt egykoron. Talán jobb is. Orkunk most amúgy is a világ elöl menekül, nyugalmat keresve. ~Vagy talán kisebb kalandokat.~
Asema útjuk során mindig eltávolodott gazdájától, de most valami megfogta a környékben ami miatt karhossznál nem megy messzebbre. ~A Vérkert legalább tudjuk, hogy rosszabb.~*
Asema útjuk során mindig eltávolodott gazdájától, de most valami megfogta a környékben ami miatt karhossznál nem megy messzebbre. ~A Vérkert legalább tudjuk, hogy rosszabb.~*
92. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-08 17:21:53
Üzenet elküldve: 2020-04-08 17:21:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
*Az emberek általában félnek a különféle csúszómászóktól, elvégre nem egy közülük mérgével akár egy óriást is meg tud ölni. Félnek a nagyobb ragadozóktól is, hiszen nemcsak békés növényevő állatokat, de alkalmasint az elbóklászó vándorokat is zsákmánynak tekintik. Azonban még a legijedősebb lelkek vagy a gyermekek is legfeljebb undorodnak a gilisztától, amitől most Laor, a rettenthetetlen harcos igenis fél. Ez a giliszta ugyanis nem az a fajta amit folyóparti népek csalinak használnak, úgy néz ki, hogy ez meg akarja enni őt. És ebben a helyzetben valahogy csekély vigaszt nyújt az a tudat, hogy ez nem valóság, ugyanis nem akarja elmélete helyességét empirikus módszerekkel is próbára tenni. Ennek megfelelően mindent megtesz ennek elkerülésére, ami leginkább kétségbeesett kapálózásban nyilvánul meg. A szerencse vagy az istenek azonban mellé szegődnek és nem is sokat töpreng azon, hogy a világ majdnem a feje tetejére áll, minden erejével azon van, hogy minél messzebb kerüljön ettől a veszedelmes vadállattól. Futni próbál, lábait valami miatt nehéznek érzi, de nagy nehezen kievickél a járatból. Sóhajtana egy nagyot, de ebben a pillanatban elvágódik. Arra már nem jutott figyelme, hogy a lába elé is nézzen. Így aztán sarat köpködve kászálódik fel, valami illetlen dolgot morogva és körülnéz, hogy társait fellelje. Aztán csak néz. Ez nem az ingovány. Egy gondosan művelt földön áll, körülötte béke és nyugalom. Noha az előbb talán az égieknek köszönhette megmenekülését, most mégis azon van, hogy káromolja őket amiért még mindig packáznak vele, de torkán ragad a szó. Eltátott szájjal nézi a tanyát amit már réges rég nem látott, de mégis azonnal felismer. Ez a tanya nem létezhet már. Látta a romjait. Aztán dobban egy nagyot a szíve. Az az ember sem állhat ott, nem integethet felé. Tétován indul meg, és odaérve olyan szemekkel néz a másikra mintha kísértetet látna. Ebben ugyanis teljesen biztos.*
- Ki vagy te? *bukik ki akaratlanul is a száján a kérdés, noha egészen biztos a válaszban.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
*Az emberek általában félnek a különféle csúszómászóktól, elvégre nem egy közülük mérgével akár egy óriást is meg tud ölni. Félnek a nagyobb ragadozóktól is, hiszen nemcsak békés növényevő állatokat, de alkalmasint az elbóklászó vándorokat is zsákmánynak tekintik. Azonban még a legijedősebb lelkek vagy a gyermekek is legfeljebb undorodnak a gilisztától, amitől most Laor, a rettenthetetlen harcos igenis fél. Ez a giliszta ugyanis nem az a fajta amit folyóparti népek csalinak használnak, úgy néz ki, hogy ez meg akarja enni őt. És ebben a helyzetben valahogy csekély vigaszt nyújt az a tudat, hogy ez nem valóság, ugyanis nem akarja elmélete helyességét empirikus módszerekkel is próbára tenni. Ennek megfelelően mindent megtesz ennek elkerülésére, ami leginkább kétségbeesett kapálózásban nyilvánul meg. A szerencse vagy az istenek azonban mellé szegődnek és nem is sokat töpreng azon, hogy a világ majdnem a feje tetejére áll, minden erejével azon van, hogy minél messzebb kerüljön ettől a veszedelmes vadállattól. Futni próbál, lábait valami miatt nehéznek érzi, de nagy nehezen kievickél a járatból. Sóhajtana egy nagyot, de ebben a pillanatban elvágódik. Arra már nem jutott figyelme, hogy a lába elé is nézzen. Így aztán sarat köpködve kászálódik fel, valami illetlen dolgot morogva és körülnéz, hogy társait fellelje. Aztán csak néz. Ez nem az ingovány. Egy gondosan művelt földön áll, körülötte béke és nyugalom. Noha az előbb talán az égieknek köszönhette megmenekülését, most mégis azon van, hogy káromolja őket amiért még mindig packáznak vele, de torkán ragad a szó. Eltátott szájjal nézi a tanyát amit már réges rég nem látott, de mégis azonnal felismer. Ez a tanya nem létezhet már. Látta a romjait. Aztán dobban egy nagyot a szíve. Az az ember sem állhat ott, nem integethet felé. Tétován indul meg, és odaérve olyan szemekkel néz a másikra mintha kísértetet látna. Ebben ugyanis teljesen biztos.*
- Ki vagy te? *bukik ki akaratlanul is a száján a kérdés, noha egészen biztos a válaszban.*
91. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-07 18:39:07
Üzenet elküldve: 2020-04-07 18:39:07
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 425
OOC üzenetek: 101
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 425
OOC üzenetek: 101
Játékstílus: Vakmerő
//A lelketlen//
//Zárás//
*Nem teljesen érti, hogy mit jelent, hogy nagy a következmény. Meg, hogy mit kell tennie. De valahol jól esik neki, hogy láthatta az öccsét és ezzel a gondolattal issza ki a maradék vizet. Aztán minden összezavarodik. Az emlékképek és a hangok kavalkádja úgy támadnak rá mintha szét akarnák szedni. Mintha mint egy dinnyét akarnák szétrobbantani a fejét. Kezét a fülére tapasztja és kínlódik. Aztán minden elhallgat és csak a csend marad. Meg kell hagyni így még nem ébredt. Tényleg fogalma sincs, hogy hol van és mit keres itt. Egy történet jut eszébe amit egyszer egy törpe mesélt neki egy hasonló helyzetbe került fajtársról akire ruhátlanul talált rá két fehérnép és másnap masnit talált a hímtagján. Ezen fel is röhög, de már nem emlékszik hol is volt ez. Az ablakon kinézve meglepetten tapasztalja, hogy a Lihanech tavat látja. Akkor ez a mágus tornya kell, hogy legyen. Tényleg nagyon fura ez a reggel. Mindenesetre összeszedi magát, valami általa is érthetetlen okból megnézi az egyik széket majd elhagyja a tornyot. A lépcsőn lemenni elég ijesztő élmény. Aztán halad tovább az ingoványba a város felé. Nem tetszik neki, hogy nem is emlékszik mit akart itt. De lassan vadászidény úgyhogy jó lenne talán néhány csapdát beszerezni. Szörnyű szagok vannak itt még mindig.*
//Zárás//
*Nem teljesen érti, hogy mit jelent, hogy nagy a következmény. Meg, hogy mit kell tennie. De valahol jól esik neki, hogy láthatta az öccsét és ezzel a gondolattal issza ki a maradék vizet. Aztán minden összezavarodik. Az emlékképek és a hangok kavalkádja úgy támadnak rá mintha szét akarnák szedni. Mintha mint egy dinnyét akarnák szétrobbantani a fejét. Kezét a fülére tapasztja és kínlódik. Aztán minden elhallgat és csak a csend marad. Meg kell hagyni így még nem ébredt. Tényleg fogalma sincs, hogy hol van és mit keres itt. Egy történet jut eszébe amit egyszer egy törpe mesélt neki egy hasonló helyzetbe került fajtársról akire ruhátlanul talált rá két fehérnép és másnap masnit talált a hímtagján. Ezen fel is röhög, de már nem emlékszik hol is volt ez. Az ablakon kinézve meglepetten tapasztalja, hogy a Lihanech tavat látja. Akkor ez a mágus tornya kell, hogy legyen. Tényleg nagyon fura ez a reggel. Mindenesetre összeszedi magát, valami általa is érthetetlen okból megnézi az egyik széket majd elhagyja a tornyot. A lépcsőn lemenni elég ijesztő élmény. Aztán halad tovább az ingoványba a város felé. Nem tetszik neki, hogy nem is emlékszik mit akart itt. De lassan vadászidény úgyhogy jó lenne talán néhány csapdát beszerezni. Szörnyű szagok vannak itt még mindig.*
90. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-06 10:36:05
Üzenet elküldve: 2020-04-06 10:36:05
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alyo magához tér, de abban a pillanatban azt kívánja, hogy inkább ragadt volna egy hagymázas álomban Syoud társaságában. Mert Syoud esetében legalább tudja, hogy mire számíthat, ezzel szemben az igencsak vendégmarasztaló mocsárnál nem. Mármint azonkívül, hogy ha hamarosan nem vergődik valahogy ki innen, akkor tutira elnyeli egy lágy böffenés kíséretében. Mármint a mocsár böffen lágyat, nem Alyo.
Hogy mikor került a kendő az arca elé azt nem tudná visszaidézni, talán addig míg delirált? Karjait mikor emelte a feje fölé? Mindenesetre jó, hogy ott vannak, mert így talán megmarad belőle a kezében tartott íj, mikor ő maga már teljesen elsüllyedt.*
- Miafa...?
*Szakad ki belőle egy nagyon jogos kérdés, egyébként kezd egy kicsit pánikba esni és mivel annyira idegen tőle ez az érzés, ezért aztán még inkább bepánikol. No annyira azért nem, hogy ficeregni kezdjen, vagy rúgkapálni, de annyira igen, hogy rákezdjen az ordibálásra és az ordítva káromkodásra.*
- A kurva életére nem húztok már ki innen?! A kurva, kibaszott életbe már.
*Hogy mások nálánál mélyebbre süppedtek? Nos egyelőre nemigen lát mást, csak a saját mellét nyaldosó ingoványt.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alyo magához tér, de abban a pillanatban azt kívánja, hogy inkább ragadt volna egy hagymázas álomban Syoud társaságában. Mert Syoud esetében legalább tudja, hogy mire számíthat, ezzel szemben az igencsak vendégmarasztaló mocsárnál nem. Mármint azonkívül, hogy ha hamarosan nem vergődik valahogy ki innen, akkor tutira elnyeli egy lágy böffenés kíséretében. Mármint a mocsár böffen lágyat, nem Alyo.
Hogy mikor került a kendő az arca elé azt nem tudná visszaidézni, talán addig míg delirált? Karjait mikor emelte a feje fölé? Mindenesetre jó, hogy ott vannak, mert így talán megmarad belőle a kezében tartott íj, mikor ő maga már teljesen elsüllyedt.*
- Miafa...?
*Szakad ki belőle egy nagyon jogos kérdés, egyébként kezd egy kicsit pánikba esni és mivel annyira idegen tőle ez az érzés, ezért aztán még inkább bepánikol. No annyira azért nem, hogy ficeregni kezdjen, vagy rúgkapálni, de annyira igen, hogy rákezdjen az ordibálásra és az ordítva káromkodásra.*
- A kurva életére nem húztok már ki innen?! A kurva, kibaszott életbe már.
*Hogy mások nálánál mélyebbre süppedtek? Nos egyelőre nemigen lát mást, csak a saját mellét nyaldosó ingoványt.*
89. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-03 17:09:10
Üzenet elküldve: 2020-04-03 17:09:10
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Magányosan //
* Szerencséjére nem kell sokáig ebben a bozótosban mozognia. Eléri a szélét, viszont itt szörnyű szag csapja meg érzékeny orrát. *
~ Mi ez a rettenetes, rothadó bűz? ~
* Azon tanakodik, hogyan is mászhatna ki ebből a csávából. *
~ Talán jobban jártam volna, ha maradok a városban, ahol még esetleg tájékozódni is lehetne. ~
* Eyra igazán veszélyesnek ítéli meg ezt a vidéket is. Egy rossz mozdulat és az enyészetté válhat szegény. Igyekszik, hogy a megfelelő helyen érje talpa a talajt, mert hamar felfedezi a látóhatára küszöbén a biztonságot nyújtó fákat. *
~ Habár, nagyon remélem, hogy legalább ott kiismerem majd magam. Hisz azt sem tudom már, merre járok. ~
* Eyra nem szeretne kétségbeesni, összeszedi magát, aztán óvatosan lépked tovább. *
~ Sok mindenen mentem már keresztül, ez meg sem kottyan nekem. Ha eddig eljutottam, akkor már kivárom, mi lesz ebből a barangolásból. ~
* Azzal folytatja magányos útját. *
* Szerencséjére nem kell sokáig ebben a bozótosban mozognia. Eléri a szélét, viszont itt szörnyű szag csapja meg érzékeny orrát. *
~ Mi ez a rettenetes, rothadó bűz? ~
* Azon tanakodik, hogyan is mászhatna ki ebből a csávából. *
~ Talán jobban jártam volna, ha maradok a városban, ahol még esetleg tájékozódni is lehetne. ~
* Eyra igazán veszélyesnek ítéli meg ezt a vidéket is. Egy rossz mozdulat és az enyészetté válhat szegény. Igyekszik, hogy a megfelelő helyen érje talpa a talajt, mert hamar felfedezi a látóhatára küszöbén a biztonságot nyújtó fákat. *
~ Habár, nagyon remélem, hogy legalább ott kiismerem majd magam. Hisz azt sem tudom már, merre járok. ~
* Eyra nem szeretne kétségbeesni, összeszedi magát, aztán óvatosan lépked tovább. *
~ Sok mindenen mentem már keresztül, ez meg sem kottyan nekem. Ha eddig eljutottam, akkor már kivárom, mi lesz ebből a barangolásból. ~
* Azzal folytatja magányos útját. *
88. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-04-02 17:51:41
Üzenet elküldve: 2020-04-02 17:51:41
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
*A mélységiekről általában elmondható, hogy durva erőszakos alakok akik irányításmániásak és leginkább saját félelmeik irányítják őket. Némi paranoia természetesen Quantall-ra is jellemző, de a durva irányításmánia... Nos... Az öreg végül nem törődik a dologgal ás a manó sértettségére is ő enged.*
-Bocsánat.
*Mondjuk majmot nem sokat látott és azok is általában ketrecekben voltak szóval nem tudja, hogy egy majom tudna-e ekkorát ugrani. Mindenesetre sikerül megoldást találniuk még ha elég érdekesen is néznek ki. Persze jelen helyzetben nem is az a lényeg hanem, hogy a magiszter terve bevált és kijutottak a partra biztonságban. Az öregnek hála megfelelő mennyiségű kendőt is sikerül szerezniük és ahogy Taitos mester tanítványától elvárható Krestvir magiszter könnyedén megoldja a helyzetet. Hogy a zsákra mi szükség, azt a mélységi mágus nem teljesen érti, de azért elveszi, azt is és pár pillanatnyi elismerő vizsgálódás után követi a lányt a hídra és amit kell segít. Például a maszkok felkötésében. A magyarázatra szintén pár pillanat késés után, de értőn bólintott.*
-Értem. Erre tényleg vigyázni kell.
~Szóval a varázslat időkorláta vagy egy elég hosszú idő vagy az míg a magiszter a hídon áll. Tényleg kellemetlen volna ha leesne.~
*A mélységi megragadja a tündérlány ruháit és megpróbál annak hóna alatt átnyúlva jó fogást találni rajta. Akit ha közben magához tér megszólítja.*
-Nyugodjon meg! Kihúzom csak kapaszkodjon belém!
*Ezzel reméli, hogy a faji előnye ismét segítségére lesz és sikerül. A közben kapott kérdésen nem gondolkozik sokat.*
-Az is lehúzza. Harminc kiló, sárban sokkal több. Most az élet a fontos nincs idő mással törődni.
*Sejti mennyibe kerülhet az a felszerelés és hogy jelen helyzetben nem is lesz túl kellemes a másiknak anélkül egy ilyen elátkozott helyen, de most az a fő, hogy túlélje.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
*A mélységiekről általában elmondható, hogy durva erőszakos alakok akik irányításmániásak és leginkább saját félelmeik irányítják őket. Némi paranoia természetesen Quantall-ra is jellemző, de a durva irányításmánia... Nos... Az öreg végül nem törődik a dologgal ás a manó sértettségére is ő enged.*
-Bocsánat.
*Mondjuk majmot nem sokat látott és azok is általában ketrecekben voltak szóval nem tudja, hogy egy majom tudna-e ekkorát ugrani. Mindenesetre sikerül megoldást találniuk még ha elég érdekesen is néznek ki. Persze jelen helyzetben nem is az a lényeg hanem, hogy a magiszter terve bevált és kijutottak a partra biztonságban. Az öregnek hála megfelelő mennyiségű kendőt is sikerül szerezniük és ahogy Taitos mester tanítványától elvárható Krestvir magiszter könnyedén megoldja a helyzetet. Hogy a zsákra mi szükség, azt a mélységi mágus nem teljesen érti, de azért elveszi, azt is és pár pillanatnyi elismerő vizsgálódás után követi a lányt a hídra és amit kell segít. Például a maszkok felkötésében. A magyarázatra szintén pár pillanat késés után, de értőn bólintott.*
-Értem. Erre tényleg vigyázni kell.
~Szóval a varázslat időkorláta vagy egy elég hosszú idő vagy az míg a magiszter a hídon áll. Tényleg kellemetlen volna ha leesne.~
*A mélységi megragadja a tündérlány ruháit és megpróbál annak hóna alatt átnyúlva jó fogást találni rajta. Akit ha közben magához tér megszólítja.*
-Nyugodjon meg! Kihúzom csak kapaszkodjon belém!
*Ezzel reméli, hogy a faji előnye ismét segítségére lesz és sikerül. A közben kapott kérdésen nem gondolkozik sokat.*
-Az is lehúzza. Harminc kiló, sárban sokkal több. Most az élet a fontos nincs idő mással törődni.
*Sejti mennyibe kerülhet az a felszerelés és hogy jelen helyzetben nem is lesz túl kellemes a másiknak anélkül egy ilyen elátkozott helyen, de most az a fő, hogy túlélje.*
87. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-29 23:53:16
Üzenet elküldve: 2020-03-29 23:53:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
*Jó sok ideje már, hogy elindult valamerre is.
Most érzi úgy, hogy lépnie kell. A kíváncsiság felemészti belülről, az hajtja lábait is. Látnia kell, ki is ő.
Régóta beszélni akart már a sötétség istenével, pontosabban "istenével", ahogy Leilith gondolkodik róla, és most határozta el magát, miszerint ezt meg is fogja tenni. Az entitások közötti párharcnak hála a távolságok már nem távolságok ebben a furcsa anyagi világban, így sokkal könnyebben tudja venni az utat, mint annak idején. Útvonalát jól megválasztva, gyalogszerrel indult, és kisvártatva rá fog lépni a Kikötői erdőség ösvényére. A cél már nagyon közel van.
Mosoly villan arcán, s egy pillanatra macskaszemek szikráznak fel.*
Most érzi úgy, hogy lépnie kell. A kíváncsiság felemészti belülről, az hajtja lábait is. Látnia kell, ki is ő.
Régóta beszélni akart már a sötétség istenével, pontosabban "istenével", ahogy Leilith gondolkodik róla, és most határozta el magát, miszerint ezt meg is fogja tenni. Az entitások közötti párharcnak hála a távolságok már nem távolságok ebben a furcsa anyagi világban, így sokkal könnyebben tudja venni az utat, mint annak idején. Útvonalát jól megválasztva, gyalogszerrel indult, és kisvártatva rá fog lépni a Kikötői erdőség ösvényére. A cél már nagyon közel van.
Mosoly villan arcán, s egy pillanatra macskaszemek szikráznak fel.*
86. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-29 17:49:57
Üzenet elküldve: 2020-03-29 17:49:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
*A pajzzsal magán sikerült valamennyit segítenie, ám a fiát, feleségét akkor sem tudná megmenteni, ha épp nem omlana össze. Így csak tehetetlenül nézi, ahogy mindent körülötte elnyel a sár, mintha itt se lett volna semmi, csak ő marad, ahogy a pajzsába kapaszkodva próbál nem elsüllyedni.
Már nem ismételgeti a mantrát, nincs már értelme. Teljesen mindegy, hogy ez a valóság, vagy sem. Ha nem ez lenne az alapvető ösztöne, kétli, hogy annyira erőlködne, hogy a felszínen maradjon.
Valójában annyira az sem érdekli, hogy mi lesz, ha majd elfogy az erő a karjában, és a sárba süllyed. Még a saját tévképzetében sem volt képes arra, hogy megmentse a családját... lehet, hogy nem sok veszne el ebből a világból, ha meghalna.
Hirtelen valami húzást érez a fején, majd egy láthatatlan kéz leveszi a sisakját. Ösztönösen is arra fordítja a fejét, amerre eltűnt a sisak, pislog párat, hunyorít, keresi a távolban a délibábot, valamit, ami a világhoz köti, valamit, amit van értelme észrevennie.
Az a láthatatlan erő újra visszatér, egy durva szövetkendőt kötöz az arca elé. Frandr megpróbál erőt meríteni a tényből, hogy mintha a valódi világban a többiek rendben lennének, biztonságban, és ez a szövetkendő is biztos jelent valamit, jó valamire...
Mélyeket lélegez, hogy lenyugtassa magát, és ennek köszönhetően hamarosan rá is jön, hogy miért kellett a kendő. Először homályosan, aztán egyre élesebben kezdi látni a valódi világot, ahogy kiszabadul a látomásból. Rátör egy köhögőroham, ám gyorsan alábbhagy.
Látóterébe először Quantall és Krestvir kerül. Utóbbinál ott van a sisakja is, úgy tűnik, ő kötözte oda a kendőt. Utána Ririt látja meg, aki arca előtt hozzá hasonlóan egy kendő van. Nála nincs pajzs, vagy bármi, amivel fent tarthatná magát, így a tündér továbbra is süllyed.
Szerencsére Krestvirék is tisztában vannak ezzel, így az alkimista kiszabadításával foglalkoznak.*
-A páncélom rám van szíjazva.
*Mondja hozzá képest halkan, színtelen hangon, ám nincs elég zaj, hogy a mágikus hídon állók ne hallják meg.
A páncél levétele nehéznek bizonyulna, ám megoldható, ha szükségesnek ítélik.
Balra fordítva a fejét Frandr meglátja a többieket. Laor nincs olyan mélyre süllyedve, mint ő, vagy Riri ám látható módon vezérük is a mocsár csapdájába esett.
Nem messze tőle ott van Alyo is. Az íjászról sem hiányzik a rongy, és ő is süllyed a sárban.
Ezután egy olyan arcot lát meg, ami egyáltalán nem ismerős. Nem tudja, honnan jött az öreg, de gyanítja, hogy ő segített nekik. Mindenesetre egészen addig, amíg Frandr nem jut ki a sárból, ezek közül neki nem sok minden számít, hiszen egyelőre az egyetlen dolog, amire képes, az az, hogy nem engedi el a pajzsát, és várja, hogy a többiek segítsenek neki.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
*A pajzzsal magán sikerült valamennyit segítenie, ám a fiát, feleségét akkor sem tudná megmenteni, ha épp nem omlana össze. Így csak tehetetlenül nézi, ahogy mindent körülötte elnyel a sár, mintha itt se lett volna semmi, csak ő marad, ahogy a pajzsába kapaszkodva próbál nem elsüllyedni.
Már nem ismételgeti a mantrát, nincs már értelme. Teljesen mindegy, hogy ez a valóság, vagy sem. Ha nem ez lenne az alapvető ösztöne, kétli, hogy annyira erőlködne, hogy a felszínen maradjon.
Valójában annyira az sem érdekli, hogy mi lesz, ha majd elfogy az erő a karjában, és a sárba süllyed. Még a saját tévképzetében sem volt képes arra, hogy megmentse a családját... lehet, hogy nem sok veszne el ebből a világból, ha meghalna.
Hirtelen valami húzást érez a fején, majd egy láthatatlan kéz leveszi a sisakját. Ösztönösen is arra fordítja a fejét, amerre eltűnt a sisak, pislog párat, hunyorít, keresi a távolban a délibábot, valamit, ami a világhoz köti, valamit, amit van értelme észrevennie.
Az a láthatatlan erő újra visszatér, egy durva szövetkendőt kötöz az arca elé. Frandr megpróbál erőt meríteni a tényből, hogy mintha a valódi világban a többiek rendben lennének, biztonságban, és ez a szövetkendő is biztos jelent valamit, jó valamire...
Mélyeket lélegez, hogy lenyugtassa magát, és ennek köszönhetően hamarosan rá is jön, hogy miért kellett a kendő. Először homályosan, aztán egyre élesebben kezdi látni a valódi világot, ahogy kiszabadul a látomásból. Rátör egy köhögőroham, ám gyorsan alábbhagy.
Látóterébe először Quantall és Krestvir kerül. Utóbbinál ott van a sisakja is, úgy tűnik, ő kötözte oda a kendőt. Utána Ririt látja meg, aki arca előtt hozzá hasonlóan egy kendő van. Nála nincs pajzs, vagy bármi, amivel fent tarthatná magát, így a tündér továbbra is süllyed.
Szerencsére Krestvirék is tisztában vannak ezzel, így az alkimista kiszabadításával foglalkoznak.*
-A páncélom rám van szíjazva.
*Mondja hozzá képest halkan, színtelen hangon, ám nincs elég zaj, hogy a mágikus hídon állók ne hallják meg.
A páncél levétele nehéznek bizonyulna, ám megoldható, ha szükségesnek ítélik.
Balra fordítva a fejét Frandr meglátja a többieket. Laor nincs olyan mélyre süllyedve, mint ő, vagy Riri ám látható módon vezérük is a mocsár csapdájába esett.
Nem messze tőle ott van Alyo is. Az íjászról sem hiányzik a rongy, és ő is süllyed a sárban.
Ezután egy olyan arcot lát meg, ami egyáltalán nem ismerős. Nem tudja, honnan jött az öreg, de gyanítja, hogy ő segített nekik. Mindenesetre egészen addig, amíg Frandr nem jut ki a sárból, ezek közül neki nem sok minden számít, hiszen egyelőre az egyetlen dolog, amire képes, az az, hogy nem engedi el a pajzsát, és várja, hogy a többiek segítsenek neki.*
85. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-29 12:36:40
Üzenet elküldve: 2020-03-29 12:36:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
*Hallja Kilencediket, csak éppen jelenleg nem sok ügyet vet rá, amíg nem arról van szó, hogy le akar esni a hátáról. A humorérzéke szünetel, mert azért kétségkívül izgul, hogy sikerül-e kikapaszkodnia a mocsárból. De... sikerül. Ami nagy megkönnyebbülés.
Az öreg dicséretére biccent, de most ezzel sem tud sokat foglalkozni. Miután mind Quantall, mind az idegen jó ötletnek találják a hidat, marad is ennél a megoldásnál. Ám előbb még összeszedi az alkalmasnak tűnő rongydarabokat és a köpenye zsebébe gyűri őket. Nem akar belegondolni, hogy honnan származnak ezek és milyen helyeket járhattak már meg, a lényeg, hogy a céljukat kiszolgálják.*
- Köszönjük a segítségét! - *Hajt fejet az öregnek, s korábbi gyanakvását még inkább elaltatja.
Egyet kiválaszt a rongyokból, azt a saját arca elé köti, egy kisebbet pedig Kilencediknek ad át, ha a manó elfogadja.
Majd szembefordul a csapat süllyedő tagjaival, oldalaz kicsit, hogy megfelelő legyen a szög a varázslathoz, aztán varázsigét mormolva a talajra helyezi jobb lábfejét, mire az alól kiindulva egy ezüstös fényű híd ölt alakot, ha minden igaz.
S ahogy az előbb a jégfalat a süppedők háta mögött, most a hidat közvetlenül előttük igyekszik megalkotni, hogy Quantallal akár át is ölelhessék a csapattagokat, vagy ők megkapaszkodhassanak a fénylő hídtestben.
A híd ívét alacsonyra, csaknem egyenesre alkotja, épp csak a talaj egyenetlenségein ível át.
Ha a csapattagok nincsenek is egy vonalban, a legnagyobb veszélyben lévő Frandrhoz és Carsaadihoz helyezi legközelebb a hidat, ami egy kicsit még rajtuk is túl halad, hogy legyen elég mozgásterük, ha kellene.
Amennyiben minden terv szerint alakul a varázslattal, úgy habozás nélkül halad előre. A kötél kezelését Quantallra hagyja.
Menet közben megáll Alyonál - akinek ébredezése elkerülte a figyelmét - és Laornál, hogy egy-egy kendőt az arcuk elé kössön, amennyiben eléri őket, vagy legalább egyiküket a hídról. Ha ez nem lehetséges, akkor azonnal halad tovább Carsaadihoz és Frandrhoz.
Az ő arcukat is elfedi egy kendővel, miközben meglepődik az arckifejezésükön. Gyanítja, hogy lidérces látomásaik lehetnek, ami miatt elszomorodik, de most nincs idő a sajnálkozásra, inkább mielőbb ki kell őket szabadítaniuk ebből. Épp csak egy lopott, önkéntelen arcsimítással igyekszik őket vigasztalni, míg fölhelyezi a kendőt. Persze, Frandr fejét előbb ki kell ehhez szabadítania a sisakból, amit óvatosan meg is tesz. Majd, ha sikeresen véghezvitte tervét, Quantallra pillant, amennyiben a férfi vele tartott.*
- Óvatosnak kell lennem, ha véletlenül lelépek, vagy lecsúszok a hídról, miközben próbáljuk őket kihúzni, eltűnik a híd. Próbálja előbb egyedül a tündért kiszedni!
Talán csinálhatnék még egy hidat a hátuk mögé, akkor két oldalról meg tudnának ők is támaszkodni és kisegíteni magukat. Frandról leoldjam a páncélt, hogy könnyebb legyen? - *Gondolkodik kivételesen hangosan, mert szüksége van rá, hogy az ötleteit megvitassa a férfival, nem szeretne elhamarkodottan cselekedni és butaságot csinálni.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.29 14:47:40
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására a varázshasználótól kiindulva egy keskeny, íves, ezüst ragyogású híd keletkezik egy, maximum száz lépés távolságra lévő pontig, melyekre a varázslónak rá kell látnia. Csak gyalogosan lehet átkelni rajta. Hatása addig tart, míg a varázshasználó le nem lép róla.
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
*Hallja Kilencediket, csak éppen jelenleg nem sok ügyet vet rá, amíg nem arról van szó, hogy le akar esni a hátáról. A humorérzéke szünetel, mert azért kétségkívül izgul, hogy sikerül-e kikapaszkodnia a mocsárból. De... sikerül. Ami nagy megkönnyebbülés.
Az öreg dicséretére biccent, de most ezzel sem tud sokat foglalkozni. Miután mind Quantall, mind az idegen jó ötletnek találják a hidat, marad is ennél a megoldásnál. Ám előbb még összeszedi az alkalmasnak tűnő rongydarabokat és a köpenye zsebébe gyűri őket. Nem akar belegondolni, hogy honnan származnak ezek és milyen helyeket járhattak már meg, a lényeg, hogy a céljukat kiszolgálják.*
- Köszönjük a segítségét! - *Hajt fejet az öregnek, s korábbi gyanakvását még inkább elaltatja.
Egyet kiválaszt a rongyokból, azt a saját arca elé köti, egy kisebbet pedig Kilencediknek ad át, ha a manó elfogadja.
Majd szembefordul a csapat süllyedő tagjaival, oldalaz kicsit, hogy megfelelő legyen a szög a varázslathoz, aztán varázsigét mormolva a talajra helyezi jobb lábfejét, mire az alól kiindulva egy ezüstös fényű híd ölt alakot, ha minden igaz.
S ahogy az előbb a jégfalat a süppedők háta mögött, most a hidat közvetlenül előttük igyekszik megalkotni, hogy Quantallal akár át is ölelhessék a csapattagokat, vagy ők megkapaszkodhassanak a fénylő hídtestben.
A híd ívét alacsonyra, csaknem egyenesre alkotja, épp csak a talaj egyenetlenségein ível át.
Ha a csapattagok nincsenek is egy vonalban, a legnagyobb veszélyben lévő Frandrhoz és Carsaadihoz helyezi legközelebb a hidat, ami egy kicsit még rajtuk is túl halad, hogy legyen elég mozgásterük, ha kellene.
Amennyiben minden terv szerint alakul a varázslattal, úgy habozás nélkül halad előre. A kötél kezelését Quantallra hagyja.
Menet közben megáll Alyonál - akinek ébredezése elkerülte a figyelmét - és Laornál, hogy egy-egy kendőt az arcuk elé kössön, amennyiben eléri őket, vagy legalább egyiküket a hídról. Ha ez nem lehetséges, akkor azonnal halad tovább Carsaadihoz és Frandrhoz.
Az ő arcukat is elfedi egy kendővel, miközben meglepődik az arckifejezésükön. Gyanítja, hogy lidérces látomásaik lehetnek, ami miatt elszomorodik, de most nincs idő a sajnálkozásra, inkább mielőbb ki kell őket szabadítaniuk ebből. Épp csak egy lopott, önkéntelen arcsimítással igyekszik őket vigasztalni, míg fölhelyezi a kendőt. Persze, Frandr fejét előbb ki kell ehhez szabadítania a sisakból, amit óvatosan meg is tesz. Majd, ha sikeresen véghezvitte tervét, Quantallra pillant, amennyiben a férfi vele tartott.*
- Óvatosnak kell lennem, ha véletlenül lelépek, vagy lecsúszok a hídról, miközben próbáljuk őket kihúzni, eltűnik a híd. Próbálja előbb egyedül a tündért kiszedni!
Talán csinálhatnék még egy hidat a hátuk mögé, akkor két oldalról meg tudnának ők is támaszkodni és kisegíteni magukat. Frandról leoldjam a páncélt, hogy könnyebb legyen? - *Gondolkodik kivételesen hangosan, mert szüksége van rá, hogy az ötleteit megvitassa a férfival, nem szeretne elhamarkodottan cselekedni és butaságot csinálni.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.29 14:47:40
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására a varázshasználótól kiindulva egy keskeny, íves, ezüst ragyogású híd keletkezik egy, maximum száz lépés távolságra lévő pontig, melyekre a varázslónak rá kell látnia. Csak gyalogosan lehet átkelni rajta. Hatása addig tart, míg a varázshasználó le nem lép róla.
84. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-29 11:25:53
Üzenet elküldve: 2020-03-29 11:25:53
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
//Carsaadi//
*Lehet a lány teljesen reménytelennek érzi helyzetét, s azt gondolja, hogy semmi sem sikerül neki. De mi van akkor, ha csupán egyetlen megoldás létezik, s ő azt a megoldást megtalálta? Talán reményt meríthetne abból, hogy egyáltalán még életben marad, miközben hangosan felsikolt a lába alatt megnyíló föld látványára és érzetére. Lassan ereszkedik lefelé, akárha egy kötélen függne, min, mindig engednének néhány hüvelyket, s a szél által felkapott tollpihék lengik körbe arcát, s néhány könnyei nedvessége miatt oda is tapad. A kiáltására nem érkezik felelet, talán a szél támad fel jobban, s még több tollal borítja be a megváltozott tájat, mi lassan már olyan mennyiségben érkezik, akárha hideg évszakban hózivatar támadt volna, persze lehet a lány még nem is látott hasonlót. Ismét kiált, s ismét a kavargó tengerbe ágyazott némaság, meg a kút és csorba kávája, mi támpontot nyújthat. Hirtelen éles visítás szakítja félbe a csendet:*
- A te hibád! *Majd keserves sírás, aztán megint kavalkád. A sírásból aztán keserves nyávogás lesz, minta egy kiscica szenvedne valahol. Carsaadi időközben még mélyebbre süpped, s könnyi lassan a talajra pottyannak. Minden összedőlni látszik, múlt, jelen, s nem létező jövő, teljesen elveszíti kapcsolatát a valósággal. Egyik pillanatban feltörő emlékei hatására rázza a zokogás, másikban a felfedezett illúzió tényén kacag fel dühösen, mintha nem foglalkozna a világgal. Saját hangját hallja és a macskanyávogást, majd ismét kiáltást:*
- Atehibádatehibádatehibádatehibád!!!!!
//Frandr//
*Sok elkeseredett kísérletet tesz arra, hogy végre rendezze elméjét, s mit lát, csupán illúzióra fogja, de ez nagyon nehéz. Ez egyrészt az illúzió tényétől, valamint elátkozott, süllyedő helyzetétől is függ, karjai szinte remegnek már az erőlködéstől, bár igaz, hogy kitartott pajzsa rendkívüli segítséget jelent, mondhatjuk úgy is, hogy kapaszkodót ebben a kavalkádban. Frandr felnézhet, s mindent láthat. A sarkából kifordult világot, az ordító fiát, s, hogy minden, mire valaha emlékezett, s minden, mit talán valaha szeretett, minden, minek maradványai lelkében kísértették, vagy lapultak meg elnyomva lassan belecsusszannak a sáros talajba, mocskosak és nedvesek lesznek, kínzó cuppogással tűnnek el végleg, akárha soha nem lettek volna. Egy utolsó kiáltást hall még végül, aztán már csak maga marad a légüres pusztaságban pajzsán támaszkodva, izzadtan és koszosan. Nem a valóság... de számít ez valamit most már? A kérdés elméjében lebeghet, s ismét körbenézhet. A messzi távolban a horizont csatlakozik a földhöz és fordítva. Egyetlen bokor, vagy fa sem zavarja, csak a kiszáradt, szikes, fehér, töredezett pusztaság, s ő a közepén, erőlködve. Semmi nem maradt.*
//Laor//
*Az ásításhoz hasonlatos szájmozgásra nem számít, pedig olyannyira nem is tűnik hirtelennek a mozdulat, legalábbis így utólag. Szerencséjére hamar reagál, s mondhatni, az ajkak peremében még éppen meg tudja vetni karjait, miképp, ha akarja lábát is szélesebbre tárhatja, bár az arcára kiülő vigyor teljesen érthető. Minden külső szemlélődőnek meglehetősen komikus látványt nyújthat, ellentétben vele, aki máris érezni kezdi, ahogyan a giliszta többször egymás után gyorsan nyelni próbál, s belerázkódik a furcsa akadályra ajkában. Mielőtt azonban még száját megpróbálná összecsukni érkezik a változás, s a világ kibillen addigi tengelyéről. Mi az imént még függőleges volt, az most vízszintes, így Laor is egy gyomorforgató és émelygésre késztető fordulat után hirtelen két kézzel támaszthatja meg magát az alá került nedves talajon. Egy undorító, száraz, földes cuppanás közepette csusszan ki hirtelen, a megnövekedett lendülettől átbucskázva vállán, azonban hamar fel tud pattanni. Furcsa, de a giliszta vagy nem észlelte, vagy nem tulajdonít a hirtelen változásnak jelentőséget, csupán lusta mozdulattal zárja össze száját, s csusszan tovább abba az irányba, mely felé a kijáratot sejti. Laor futásnak eredhet, bár tény, hogy lábát szokatlanul fáradtnak és elnehezültnek érzi, azonban a kijárat felől áradó fény erővel töltheti el, s kedve szerinti gyorsasággal indulhat el az irányába, hogy végül egy hatalmas sóhajjal érkezzen ki rajta... s rögtön nagyjából egy három öklömnyi földes göröngyben botoljon el szerencsétlenül. A földet érés, ha egyáltalán ilyen történik csak rajta áll, az már hamarost kiderül, hogy ezúttal egy szántóföldre érkezett, melynek végén, mintha egy tanya állna, s a tanya előtt egy egyszerű ruhában vasvillázó ember, ki bátortalanul int felé. ~ Nona... ~*
//Alyo//
*Eldől, mint egy zsák, s hagyja magát az eseményekkel sodródni. Alyo természete talán ilyen, hirtelen, de legyinteni tud a világra, miképp most az illúzióra is. Körötte tárgyak, asztalok, székek csúsznak el villámgyorsan és hatalmas robajjal, a pulton lévő korsók, poharak, üvegek óriási csörömpöléssel érkeznek meg a padlóra, hogy szilánkosra törve folytassák útjukat a nő mellett. Ha felpillant csupán Syoud vigyorgó arcát láthatja, s egy apró intést, mintha a férfi elköszönne tőle, utána már csak a csattanás, ahogyan a falnak ér, majd a beömlő homok, ami elborítja. Hirtelen cselekszik, jóllehet az is előfordulhat, hogy alaposan végiggondolta azt, mert az őt érő fájdalom szinte azonnal elvágja ezt a világot, s ismét az ingoványban találja magát. Fél füllel, mintha Krestvir és Quantall hangját hallaná. Nagyjából sejti honnan jöhet a hang, így akaratlanul is odapillant, láthatja a hatalmas kiterjedésű jégfalat karnyújtásnyira tőle. Kezét kinyújthatja, hogy megérintse, azonban azt is tapasztalja, hogy lassan mellig ér már a mocsárban, majd hirtelen megint eltűnik az ingovány, s csak Syoud vigyorgó pofája, valamint a homokkal teli ivó marad.*
//Krestvir, Quantall//
- Mindegy. *legyint az öreg Quantallnak motyogására és kissé bizonytalan kijelentésére. A manóval kapcsolatos elgondolására már nem is reagál, mert Krestvir talán hárít, erre a nyakában terpeszkedő vartyogó lény is ráerősít:*
- Nem is akartam volna ugrálni, nem vagyok majom, jóóó? *Néz feddőn Quantallra és az öregre is egyaránt, mintha már az elképzelés is sértő volna, hogy ő kötéllel a kezében ugrálgasson egyik szerzet fejétől a másikig. Pedig csak fél. Ez az igazság, így mikor Krestvir kapaszkodásra szólítja fel, azonnal így is cselekszik.*
- Oké! *Jelenti ki, s ahogyan kérték tőle jó erősen megkapaszkodik Krestvir nyakában. Mindeközben a hármas tekintetével kísérheti, ahogyan lassan csusszannak egyre mélyebbre társaik, már igazán nincs sok idejük, mielőtt már késő lesz, igyekezniük kell. Nem tudni, hogy Alyo feleszmélését ki, vagy kik veszik észre, ez attól függ, arra néznek-e éppen, mindenesetre megláthatják, amint a lány feléjük fordul kába tekintetével egy pillanatra. Krestvir máris cselekvésre szánja el magát, s a száját takaró biztonságban, erővel ki tudja cuppantani lábát a mocsárból. A technika kétségkívül érdekes és még az öreget is megmosolyogtatja, persze ezt a lány nem láthatja.*
- Furán nézünk ki... muszáj ezt? *Persze a manó sem hagyja szó nélkül.* Olyan, mintha a pacikám lennél! *Kezd izegni mozogni, mint, aki még úgy is próbál gyerekesen helyezkedni, mintha csak játszanának és lányon lovagolna. Az olvadó jégfalon elég nehéz a kapaszkodás, de az iszap sokat segít a dolgon, így a lány kijjebb csusszanhat, majd végre szilárd talajt érezhet lába alatt.*
- Na, ügyes voltál. *Szól elismerően az öreg, miután Quantall megejti megjegyzését.* És az ötlet is jó. *Bólint elismerően a híd kapcsán.* Végre elkezdtetek gondolkodni... *motyogja, mielőtt a lány kérdésére válaszolna, idegesítő, ahogyan amolyan öregesen mindent száz mérföldről közelít meg.* ezek a mai fiatalok, mind olyan hirtelenek, olyan gyorsan akarnak és mindent egyszerre! *Csóválja meg fejét tűnődve.* Tudnátok hányan vesztek már oda emiatt a gomba miatt. A legtöbb, mikor meglátott le akart szúrni, ezért is bújtam el. *Sóhajt fel, aztán Krestvirre pillant.*
- Hogy mit kérdeztél? Oh! Persze! Mindig van nálam. *Lobogtatja meg sajátját nyakában, hiszen ő sem kerülheti el a kábulatot, ha úgy akad. Visszalép a bucka mögé, s egy tarisznyából számos anyagdarabot vesz elő. Néhányuk kisebb, mint az jó lenne, de jó pár akad, melynek mérete megfelelő.* Ezt is vidd! *Szórja ki végül az összes rongyot, s nyújtja át a zsákot némi tanakodás után Quantallnak.* Segít, hogy ne csússz, jó durva anyagból szőtték. *Magyarázza meg, s tekintetét kissé kétkedőn az olvadó jégfalra fordítja.*
- A híd jó ötlet, tényleg. De javaslom örömködés helyett tényleg igyekezzetek, mert nagyon süllyednek már, a jég pedig olvad, több lehetőség nem lesz és mindjárt itt az este. *pillant helyeslőn Quantallra.* Itt a kötél is, elég hosszú lesz. *Biccent a földre maga mellé.* A végét hagyjátok itt, segítek. *Sóhajt fel, mintha nélküle a fiatalság már nem boldogulna. Valójában lehet alapvető természete ilyen, emellett egy kicsit a társaságnak is örül.*
//A vulkánok hava, 6887, Oren estefelé//
//Carsaadi//
*Lehet a lány teljesen reménytelennek érzi helyzetét, s azt gondolja, hogy semmi sem sikerül neki. De mi van akkor, ha csupán egyetlen megoldás létezik, s ő azt a megoldást megtalálta? Talán reményt meríthetne abból, hogy egyáltalán még életben marad, miközben hangosan felsikolt a lába alatt megnyíló föld látványára és érzetére. Lassan ereszkedik lefelé, akárha egy kötélen függne, min, mindig engednének néhány hüvelyket, s a szél által felkapott tollpihék lengik körbe arcát, s néhány könnyei nedvessége miatt oda is tapad. A kiáltására nem érkezik felelet, talán a szél támad fel jobban, s még több tollal borítja be a megváltozott tájat, mi lassan már olyan mennyiségben érkezik, akárha hideg évszakban hózivatar támadt volna, persze lehet a lány még nem is látott hasonlót. Ismét kiált, s ismét a kavargó tengerbe ágyazott némaság, meg a kút és csorba kávája, mi támpontot nyújthat. Hirtelen éles visítás szakítja félbe a csendet:*
- A te hibád! *Majd keserves sírás, aztán megint kavalkád. A sírásból aztán keserves nyávogás lesz, minta egy kiscica szenvedne valahol. Carsaadi időközben még mélyebbre süpped, s könnyi lassan a talajra pottyannak. Minden összedőlni látszik, múlt, jelen, s nem létező jövő, teljesen elveszíti kapcsolatát a valósággal. Egyik pillanatban feltörő emlékei hatására rázza a zokogás, másikban a felfedezett illúzió tényén kacag fel dühösen, mintha nem foglalkozna a világgal. Saját hangját hallja és a macskanyávogást, majd ismét kiáltást:*
- Atehibádatehibádatehibádatehibád!!!!!
//Frandr//
*Sok elkeseredett kísérletet tesz arra, hogy végre rendezze elméjét, s mit lát, csupán illúzióra fogja, de ez nagyon nehéz. Ez egyrészt az illúzió tényétől, valamint elátkozott, süllyedő helyzetétől is függ, karjai szinte remegnek már az erőlködéstől, bár igaz, hogy kitartott pajzsa rendkívüli segítséget jelent, mondhatjuk úgy is, hogy kapaszkodót ebben a kavalkádban. Frandr felnézhet, s mindent láthat. A sarkából kifordult világot, az ordító fiát, s, hogy minden, mire valaha emlékezett, s minden, mit talán valaha szeretett, minden, minek maradványai lelkében kísértették, vagy lapultak meg elnyomva lassan belecsusszannak a sáros talajba, mocskosak és nedvesek lesznek, kínzó cuppogással tűnnek el végleg, akárha soha nem lettek volna. Egy utolsó kiáltást hall még végül, aztán már csak maga marad a légüres pusztaságban pajzsán támaszkodva, izzadtan és koszosan. Nem a valóság... de számít ez valamit most már? A kérdés elméjében lebeghet, s ismét körbenézhet. A messzi távolban a horizont csatlakozik a földhöz és fordítva. Egyetlen bokor, vagy fa sem zavarja, csak a kiszáradt, szikes, fehér, töredezett pusztaság, s ő a közepén, erőlködve. Semmi nem maradt.*
//Laor//
*Az ásításhoz hasonlatos szájmozgásra nem számít, pedig olyannyira nem is tűnik hirtelennek a mozdulat, legalábbis így utólag. Szerencséjére hamar reagál, s mondhatni, az ajkak peremében még éppen meg tudja vetni karjait, miképp, ha akarja lábát is szélesebbre tárhatja, bár az arcára kiülő vigyor teljesen érthető. Minden külső szemlélődőnek meglehetősen komikus látványt nyújthat, ellentétben vele, aki máris érezni kezdi, ahogyan a giliszta többször egymás után gyorsan nyelni próbál, s belerázkódik a furcsa akadályra ajkában. Mielőtt azonban még száját megpróbálná összecsukni érkezik a változás, s a világ kibillen addigi tengelyéről. Mi az imént még függőleges volt, az most vízszintes, így Laor is egy gyomorforgató és émelygésre késztető fordulat után hirtelen két kézzel támaszthatja meg magát az alá került nedves talajon. Egy undorító, száraz, földes cuppanás közepette csusszan ki hirtelen, a megnövekedett lendülettől átbucskázva vállán, azonban hamar fel tud pattanni. Furcsa, de a giliszta vagy nem észlelte, vagy nem tulajdonít a hirtelen változásnak jelentőséget, csupán lusta mozdulattal zárja össze száját, s csusszan tovább abba az irányba, mely felé a kijáratot sejti. Laor futásnak eredhet, bár tény, hogy lábát szokatlanul fáradtnak és elnehezültnek érzi, azonban a kijárat felől áradó fény erővel töltheti el, s kedve szerinti gyorsasággal indulhat el az irányába, hogy végül egy hatalmas sóhajjal érkezzen ki rajta... s rögtön nagyjából egy három öklömnyi földes göröngyben botoljon el szerencsétlenül. A földet érés, ha egyáltalán ilyen történik csak rajta áll, az már hamarost kiderül, hogy ezúttal egy szántóföldre érkezett, melynek végén, mintha egy tanya állna, s a tanya előtt egy egyszerű ruhában vasvillázó ember, ki bátortalanul int felé. ~ Nona... ~*
//Alyo//
*Eldől, mint egy zsák, s hagyja magát az eseményekkel sodródni. Alyo természete talán ilyen, hirtelen, de legyinteni tud a világra, miképp most az illúzióra is. Körötte tárgyak, asztalok, székek csúsznak el villámgyorsan és hatalmas robajjal, a pulton lévő korsók, poharak, üvegek óriási csörömpöléssel érkeznek meg a padlóra, hogy szilánkosra törve folytassák útjukat a nő mellett. Ha felpillant csupán Syoud vigyorgó arcát láthatja, s egy apró intést, mintha a férfi elköszönne tőle, utána már csak a csattanás, ahogyan a falnak ér, majd a beömlő homok, ami elborítja. Hirtelen cselekszik, jóllehet az is előfordulhat, hogy alaposan végiggondolta azt, mert az őt érő fájdalom szinte azonnal elvágja ezt a világot, s ismét az ingoványban találja magát. Fél füllel, mintha Krestvir és Quantall hangját hallaná. Nagyjából sejti honnan jöhet a hang, így akaratlanul is odapillant, láthatja a hatalmas kiterjedésű jégfalat karnyújtásnyira tőle. Kezét kinyújthatja, hogy megérintse, azonban azt is tapasztalja, hogy lassan mellig ér már a mocsárban, majd hirtelen megint eltűnik az ingovány, s csak Syoud vigyorgó pofája, valamint a homokkal teli ivó marad.*
//Krestvir, Quantall//
- Mindegy. *legyint az öreg Quantallnak motyogására és kissé bizonytalan kijelentésére. A manóval kapcsolatos elgondolására már nem is reagál, mert Krestvir talán hárít, erre a nyakában terpeszkedő vartyogó lény is ráerősít:*
- Nem is akartam volna ugrálni, nem vagyok majom, jóóó? *Néz feddőn Quantallra és az öregre is egyaránt, mintha már az elképzelés is sértő volna, hogy ő kötéllel a kezében ugrálgasson egyik szerzet fejétől a másikig. Pedig csak fél. Ez az igazság, így mikor Krestvir kapaszkodásra szólítja fel, azonnal így is cselekszik.*
- Oké! *Jelenti ki, s ahogyan kérték tőle jó erősen megkapaszkodik Krestvir nyakában. Mindeközben a hármas tekintetével kísérheti, ahogyan lassan csusszannak egyre mélyebbre társaik, már igazán nincs sok idejük, mielőtt már késő lesz, igyekezniük kell. Nem tudni, hogy Alyo feleszmélését ki, vagy kik veszik észre, ez attól függ, arra néznek-e éppen, mindenesetre megláthatják, amint a lány feléjük fordul kába tekintetével egy pillanatra. Krestvir máris cselekvésre szánja el magát, s a száját takaró biztonságban, erővel ki tudja cuppantani lábát a mocsárból. A technika kétségkívül érdekes és még az öreget is megmosolyogtatja, persze ezt a lány nem láthatja.*
- Furán nézünk ki... muszáj ezt? *Persze a manó sem hagyja szó nélkül.* Olyan, mintha a pacikám lennél! *Kezd izegni mozogni, mint, aki még úgy is próbál gyerekesen helyezkedni, mintha csak játszanának és lányon lovagolna. Az olvadó jégfalon elég nehéz a kapaszkodás, de az iszap sokat segít a dolgon, így a lány kijjebb csusszanhat, majd végre szilárd talajt érezhet lába alatt.*
- Na, ügyes voltál. *Szól elismerően az öreg, miután Quantall megejti megjegyzését.* És az ötlet is jó. *Bólint elismerően a híd kapcsán.* Végre elkezdtetek gondolkodni... *motyogja, mielőtt a lány kérdésére válaszolna, idegesítő, ahogyan amolyan öregesen mindent száz mérföldről közelít meg.* ezek a mai fiatalok, mind olyan hirtelenek, olyan gyorsan akarnak és mindent egyszerre! *Csóválja meg fejét tűnődve.* Tudnátok hányan vesztek már oda emiatt a gomba miatt. A legtöbb, mikor meglátott le akart szúrni, ezért is bújtam el. *Sóhajt fel, aztán Krestvirre pillant.*
- Hogy mit kérdeztél? Oh! Persze! Mindig van nálam. *Lobogtatja meg sajátját nyakában, hiszen ő sem kerülheti el a kábulatot, ha úgy akad. Visszalép a bucka mögé, s egy tarisznyából számos anyagdarabot vesz elő. Néhányuk kisebb, mint az jó lenne, de jó pár akad, melynek mérete megfelelő.* Ezt is vidd! *Szórja ki végül az összes rongyot, s nyújtja át a zsákot némi tanakodás után Quantallnak.* Segít, hogy ne csússz, jó durva anyagból szőtték. *Magyarázza meg, s tekintetét kissé kétkedőn az olvadó jégfalra fordítja.*
- A híd jó ötlet, tényleg. De javaslom örömködés helyett tényleg igyekezzetek, mert nagyon süllyednek már, a jég pedig olvad, több lehetőség nem lesz és mindjárt itt az este. *pillant helyeslőn Quantallra.* Itt a kötél is, elég hosszú lesz. *Biccent a földre maga mellé.* A végét hagyjátok itt, segítek. *Sóhajt fel, mintha nélküle a fiatalság már nem boldogulna. Valójában lehet alapvető természete ilyen, emellett egy kicsit a társaságnak is örül.*
83. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-28 00:08:41
Üzenet elküldve: 2020-03-28 00:08:41
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Útban a kovácshoz //
*Érzékeli a zöldbőrű, hogy a talaj kezd szilárdulni, és hiányolja a lovag lábának léptenkénti cuppogását.*
-A guruló dobozon való utazásra még Pénzt is költene Bokta.
*Ha másra nem is, ehhez hasonló dolgokra még talán költene a zöldbőrű is. Már sejti az ork is, hogy nincs sok hátra ebből a mocsárból, a talaj szinte már teljesen szilárd, vége a sárpálcázásnak, és több félig meddig elmerült tárgyat se lát már.*
-Hamarosan a te terepedre érünk úgy látja Bokta.
*Egy pár száz méter után teljesen megváltozik a környezet, mintha elvágták volna, hatalmas nagy fény, szinte bántja az ember szemét, Bokta sem kivétel ez alól, aki vöröses szemeit eltakarva felmordul.*
-Mintha egy barlang kivezető járatán sütne be a nap!
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2020.04.06 22:03:52, a következő indokkal:
Múlt idő használata.
*Érzékeli a zöldbőrű, hogy a talaj kezd szilárdulni, és hiányolja a lovag lábának léptenkénti cuppogását.*
-A guruló dobozon való utazásra még Pénzt is költene Bokta.
*Ha másra nem is, ehhez hasonló dolgokra még talán költene a zöldbőrű is. Már sejti az ork is, hogy nincs sok hátra ebből a mocsárból, a talaj szinte már teljesen szilárd, vége a sárpálcázásnak, és több félig meddig elmerült tárgyat se lát már.*
-Hamarosan a te terepedre érünk úgy látja Bokta.
*Egy pár száz méter után teljesen megváltozik a környezet, mintha elvágták volna, hatalmas nagy fény, szinte bántja az ember szemét, Bokta sem kivétel ez alól, aki vöröses szemeit eltakarva felmordul.*
-Mintha egy barlang kivezető járatán sütne be a nap!
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2020.04.06 22:03:52, a következő indokkal:
Múlt idő használata.
82. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-26 21:23:23
Üzenet elküldve: 2020-03-26 21:23:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Útban a kovácshoz //
* Arelownak fel se tűnt még, hogy a másiknak nem igazi a haja. Mondjuk nem is nagyon nézegette a másik fejét. Na meg úgy is van vele, hogy az ork haj az biztosan más, mint a többi haj. A lósörény pontosan olyan, mint amilyet ő elképzelt egy zöldbőrűnek. Érdeklődve hallgatja Bokta esetét az akasztófával. Vigyorra görbül a szája a páncél alatt. És ezt még tetézi az is, amikor pofán csapja magát az agyaras.*
- Érdekes történet ez. Roppantul érdekes.* Türtőzteti magát, hogy ne röhögjön fel. A fejében lejátszódik a jelenet, ami igazán mókásnak tűnik. Mikor elérik az ösvényt bólint, hogy szerinte is az az irány, ahova menniük kell. Így hát útjuk most már az ösvényen folytatódik. Ez valamivel szárazabb, így a cuppogás abbamarad. Érdekes hallgatni, hogy miként csatlakozott társa egy faluhoz.*
- Szóval innen ered a neved? Ez de érdekes.* Mondja neki. Van egy olyan érzése viszont, hogy nem a neve vagy a szellem mivolta miatt nem szeretik Boktát sehol. Elég maga a tény, hogy ork. Mondjuk nem csodálkozik rajta, mert az orkok híresen kegyetlenek.*
- Igazán kellemes élmény, főleg ha már nagyon fáradt vagy.* Valójában, úgy gondolja, hogy nincs ebben semmi különös, de nem szeretne illúzió romboló lenni.*
- Hát az volt, de rengeteg tapasztalatra meg tudásra tettem ott szert.* Közben egyre szilárdabb lesz a talaj a lábuk alatt. Bokta előtt nemsokára szétnyílik a rekettyés és eléjük tárul, majd a torony. Viszont a vakító napfénytől egyelőre nem láthatnak belőle semmit.*
* Arelownak fel se tűnt még, hogy a másiknak nem igazi a haja. Mondjuk nem is nagyon nézegette a másik fejét. Na meg úgy is van vele, hogy az ork haj az biztosan más, mint a többi haj. A lósörény pontosan olyan, mint amilyet ő elképzelt egy zöldbőrűnek. Érdeklődve hallgatja Bokta esetét az akasztófával. Vigyorra görbül a szája a páncél alatt. És ezt még tetézi az is, amikor pofán csapja magát az agyaras.*
- Érdekes történet ez. Roppantul érdekes.* Türtőzteti magát, hogy ne röhögjön fel. A fejében lejátszódik a jelenet, ami igazán mókásnak tűnik. Mikor elérik az ösvényt bólint, hogy szerinte is az az irány, ahova menniük kell. Így hát útjuk most már az ösvényen folytatódik. Ez valamivel szárazabb, így a cuppogás abbamarad. Érdekes hallgatni, hogy miként csatlakozott társa egy faluhoz.*
- Szóval innen ered a neved? Ez de érdekes.* Mondja neki. Van egy olyan érzése viszont, hogy nem a neve vagy a szellem mivolta miatt nem szeretik Boktát sehol. Elég maga a tény, hogy ork. Mondjuk nem csodálkozik rajta, mert az orkok híresen kegyetlenek.*
- Igazán kellemes élmény, főleg ha már nagyon fáradt vagy.* Valójában, úgy gondolja, hogy nincs ebben semmi különös, de nem szeretne illúzió romboló lenni.*
- Hát az volt, de rengeteg tapasztalatra meg tudásra tettem ott szert.* Közben egyre szilárdabb lesz a talaj a lábuk alatt. Bokta előtt nemsokára szétnyílik a rekettyés és eléjük tárul, majd a torony. Viszont a vakító napfénytől egyelőre nem láthatnak belőle semmit.*
81. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-03-25 15:26:37
Üzenet elküldve: 2020-03-25 15:26:37
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Útban a kovácshoz //
*Hamis lófarok haját kicsit megigazgatja monstrum majd fél vállról hátra tekint a vasbőrűre.*
-Boktának nem sok emléke van, de az első emléke talán az, hogy egy fa emelvényen áll, kötél a nyakában ami egy fa állványra volt rögzítve.
*Egy szúnyog csípte meg az ork arcát, azt lecsapva pofon vágja magát.*
-A fa emelvény egyszer csak megnyílt Bokta talpa alatt, és az emelvényen keresztül a földre esett, eltörvén az állványt amire a kötél volt kötve.
*Sóhajt egy nagyot a zöldbőrű.*
-Kellemetlen volt, szóval Bokta nagyon dühös lett és az állványból darabokat tört le amiket a körülötte állókhoz vágott. Bokta megkergette őket, különösen a csuhást aki azt mondta, hogy Bokta betegség ami erre a világra szükségtelen. Szóval Bokta bebizonyította, hogy mennyire be is tudja tölteni a betegség szerepét, kelés volt a lelkükben, féreg a világuk fájában és egy vágás az életük artériáján. Ez volt az első próba.
*Ahogy bandukolt elöl az ork meglátta az ösvényt, Aerlowra tekintett kérdően és mi után jelzett, hogy az a helyes út, ismét elindultak.*
-A csuhás folyton folyvást egy a halál utáni jobb életről hadovált, szinte biztatva az öngyilkos megmozdulásokra az embereket, Bokta erősebb volt náluk, de ekkor még nem volt neve. A nevet ki kellett érdemelni, Boktának egy kis faluban sikerült ez végül, Bokta segített a falu lakóknak falakat emelni, köveket cipelni, és kívül tartani azt ami nem oda való, kevesen voltak és erősek! A falu vezetője egy a környéken élő szellemnek hitt, akit Boktának neveztek, úgy hitték, hogy az ő természetbarát zöld szellemük távol tartja azt ami romlottságot hoz.
*Még egy kicsit mereng magában a zöldbőrű majd újra megszólal.*
-Szóval a Bokta név állítólag egy zöld szellemhez tartozott, de ez mostanra megváltozott. Persze a legtöbb helyen nem szerették a szellemeket, és most sem szeretik, így Boktát kitaszították talán ezért nem kedvelik őt fajtársai se.
*Mikor meghallotta, hogy Aerlow már több guruló ládán is utazott felcsillan a szeme.*
-Úúúúúhh! Bokta is szeretne nagyon utazni majd egyen! Varázslatos lehet!
*Végighallgatva Aerlow próbáit, kicsit furcsának találja őket.*
-Akkor az eleje kicsit vontatott lehetett, de az jó, hogy egy olyan utat járhattál be amit egy kicsit már megismerhettél mástól, olyan mintha tapasztalt lettél volna már a legelején. Ez tetszik!
A hozzászólás írója (Bokta A Kitaszított) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.25 15:28:45
*Hamis lófarok haját kicsit megigazgatja monstrum majd fél vállról hátra tekint a vasbőrűre.*
-Boktának nem sok emléke van, de az első emléke talán az, hogy egy fa emelvényen áll, kötél a nyakában ami egy fa állványra volt rögzítve.
*Egy szúnyog csípte meg az ork arcát, azt lecsapva pofon vágja magát.*
-A fa emelvény egyszer csak megnyílt Bokta talpa alatt, és az emelvényen keresztül a földre esett, eltörvén az állványt amire a kötél volt kötve.
*Sóhajt egy nagyot a zöldbőrű.*
-Kellemetlen volt, szóval Bokta nagyon dühös lett és az állványból darabokat tört le amiket a körülötte állókhoz vágott. Bokta megkergette őket, különösen a csuhást aki azt mondta, hogy Bokta betegség ami erre a világra szükségtelen. Szóval Bokta bebizonyította, hogy mennyire be is tudja tölteni a betegség szerepét, kelés volt a lelkükben, féreg a világuk fájában és egy vágás az életük artériáján. Ez volt az első próba.
*Ahogy bandukolt elöl az ork meglátta az ösvényt, Aerlowra tekintett kérdően és mi után jelzett, hogy az a helyes út, ismét elindultak.*
-A csuhás folyton folyvást egy a halál utáni jobb életről hadovált, szinte biztatva az öngyilkos megmozdulásokra az embereket, Bokta erősebb volt náluk, de ekkor még nem volt neve. A nevet ki kellett érdemelni, Boktának egy kis faluban sikerült ez végül, Bokta segített a falu lakóknak falakat emelni, köveket cipelni, és kívül tartani azt ami nem oda való, kevesen voltak és erősek! A falu vezetője egy a környéken élő szellemnek hitt, akit Boktának neveztek, úgy hitték, hogy az ő természetbarát zöld szellemük távol tartja azt ami romlottságot hoz.
*Még egy kicsit mereng magában a zöldbőrű majd újra megszólal.*
-Szóval a Bokta név állítólag egy zöld szellemhez tartozott, de ez mostanra megváltozott. Persze a legtöbb helyen nem szerették a szellemeket, és most sem szeretik, így Boktát kitaszították talán ezért nem kedvelik őt fajtársai se.
*Mikor meghallotta, hogy Aerlow már több guruló ládán is utazott felcsillan a szeme.*
-Úúúúúhh! Bokta is szeretne nagyon utazni majd egyen! Varázslatos lehet!
*Végighallgatva Aerlow próbáit, kicsit furcsának találja őket.*
-Akkor az eleje kicsit vontatott lehetett, de az jó, hogy egy olyan utat járhattál be amit egy kicsit már megismerhettél mástól, olyan mintha tapasztalt lettél volna már a legelején. Ez tetszik!
A hozzászólás írója (Bokta A Kitaszított) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.25 15:28:45
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319