Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 15 (281. - 300. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
300. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-08-01 00:57:55
Üzenet elküldve: 2020-08-01 00:57:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Az indulatok nemigen akarnak csitulni. Valóban úgy tűnik, mintha egymás ellen fordultak volna, vádaskodnak, megkérdőjelezik egymás korábbi döntéseit... Ő pedig nem tud jól bánni az emberekkel, úgyhogy nem tudja, hogyan állíthatná meg ezt.*
- Nem fogunk. - *Szól csak ennyit halkan, mikor a tündér azt javasolja, hogy legközelebb hagyják őt egyedül meghalni.
Nagyon zavarja, hogy idáig jutottak, hiszen ilyen hangulatban csak még nehezebb lesz elindulni és összeszedettnek lenni. És az sem jó, ha valaki arra gondol, hogy cserben hagynák őt, ha bajban lenne... Ennél jobban kevés dolog űzheti el a reményt.
Mikor az íjásznő közbeszól, hirtelen nem is tudja, hogy kinek szól a fenyegetés, ezért fölpillant, hogy Alyo tekintetét keresse, mire rá kell döbbennie, hogy a nő őt nézi. Szóval tényleg hozzá beszél...
Krestvir nem tudja, hogyan kellene ezt lereagálnia. Ha példákat néz, akkor az ilyesmire hasonló módon szoktak válaszolni is tapasztalata szerint, de ez a lépés most nem tűnik helyénvalónak, mert akkor a vita csak folytatódik és fokozódik.
Zaxdorra gondol, aki nem fenyegetett, csak ütött. Ő magyarázta valahogy úgy, hogy azt azért tette, mert harcos. Talán az íjásznő sem akarná ezt igazán, ha tisztán tudna gondolkodni és nem volna ideges...
Úgy dönt, egyszerűen figyelmen kívül hagyja, s erre adódik is alkalma, mert fejtegetésére válasz érkezik Laortól, majd Quantalltól is. Azért a szeme sarkából figyel, hátha Alyo mégis úgy döntene, hogy beváltja a fenyegetését.
Az elhangzó véleményekkel az álmok kapcsán nem egészen ért egyet, de nem is érez már magában indíttatást, hogy erről vitatkozzon. Laor egészen jól forgatja a szavakat, Quantall meg nála is jobban, és nem gondolja, hogy meg tudná őket győzni a maga szegényes kifejezéstárával. Meg az időt sem szeretné ezzel húzni.*
- Azon kívül, hogy együtt erősebbek vagyunk és nagyobb biztonságban, más érvet nem tudok felhozni. - *Feleli Laornak, kivételesen még a szemébe is pillantva.*
- Ha ez nem elég, akkor én csak Kilencediket vinném magammal az első toronyhoz. Én tudok teleportálni a tornyok között. Ha sikerrel járok, rögtön csatlakozhatok a következőhöz, ha viszont van velem valaki, őt egyedül kellene hagynom, amit nem tennék. Szóval egyedül gyorsabb lehetek. - *Teszi hozzá. Bár ez még nem éppen egy átgondolt terv, közelebbről is látnia kell azokat a tornyokat.*
*Frandr példáját követve maga is arca elé húzza a rongydarabot, ám nem úgy tűnik, mintha ez segítene. A környezetük olyan összevisszaságban változik, hogy esélyük sincs megmondani, mi a valóság.
A keresztútnál egy gyermek alakja fogadja őket, aki gyanúsan szintén nem létezik, vagy nem ebben a formában...*
- Mind látjátok őt? Egy kisfiút, aki kígyókról és veszélyről beszél? - *Kérdi, hátha így kivédhetik a különféle látomásokat.*
- Figyeljetek hátra is! - *Szól még aztán, bár nagyon nem szeretne utasításokat osztogatni, csak figyelmeztető szándékkal beszél. Aggodalmat kelt benne, hogy a fiú mintha valaki másokhoz beszélne a hátuk mögött, ebben az esetben viszont a gyermek vagy legyen bármi is, őket akarja elintézni...*
- Ha veszélyes is, tovább fogunk menni, mert tovább kell mennünk. - *Mondja nem túl nagy meggyőződéssel a jelenésnek. Határozatlansága nem a célnak szól, sokkal inkább annak, hogy egy vélhetően látomáshoz beszél, talán fölöslegesen. Sajnos jó szándékot nem feltételez itt, csak ártatlanság álcáját fölvett gonoszt, ezért igyekszik kiugrasztani a nyulat a bokorból azzal, hogy nem mutat hajlandóságot a távozásra.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.08.01 01:01:24
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Az indulatok nemigen akarnak csitulni. Valóban úgy tűnik, mintha egymás ellen fordultak volna, vádaskodnak, megkérdőjelezik egymás korábbi döntéseit... Ő pedig nem tud jól bánni az emberekkel, úgyhogy nem tudja, hogyan állíthatná meg ezt.*
- Nem fogunk. - *Szól csak ennyit halkan, mikor a tündér azt javasolja, hogy legközelebb hagyják őt egyedül meghalni.
Nagyon zavarja, hogy idáig jutottak, hiszen ilyen hangulatban csak még nehezebb lesz elindulni és összeszedettnek lenni. És az sem jó, ha valaki arra gondol, hogy cserben hagynák őt, ha bajban lenne... Ennél jobban kevés dolog űzheti el a reményt.
Mikor az íjásznő közbeszól, hirtelen nem is tudja, hogy kinek szól a fenyegetés, ezért fölpillant, hogy Alyo tekintetét keresse, mire rá kell döbbennie, hogy a nő őt nézi. Szóval tényleg hozzá beszél...
Krestvir nem tudja, hogyan kellene ezt lereagálnia. Ha példákat néz, akkor az ilyesmire hasonló módon szoktak válaszolni is tapasztalata szerint, de ez a lépés most nem tűnik helyénvalónak, mert akkor a vita csak folytatódik és fokozódik.
Zaxdorra gondol, aki nem fenyegetett, csak ütött. Ő magyarázta valahogy úgy, hogy azt azért tette, mert harcos. Talán az íjásznő sem akarná ezt igazán, ha tisztán tudna gondolkodni és nem volna ideges...
Úgy dönt, egyszerűen figyelmen kívül hagyja, s erre adódik is alkalma, mert fejtegetésére válasz érkezik Laortól, majd Quantalltól is. Azért a szeme sarkából figyel, hátha Alyo mégis úgy döntene, hogy beváltja a fenyegetését.
Az elhangzó véleményekkel az álmok kapcsán nem egészen ért egyet, de nem is érez már magában indíttatást, hogy erről vitatkozzon. Laor egészen jól forgatja a szavakat, Quantall meg nála is jobban, és nem gondolja, hogy meg tudná őket győzni a maga szegényes kifejezéstárával. Meg az időt sem szeretné ezzel húzni.*
- Azon kívül, hogy együtt erősebbek vagyunk és nagyobb biztonságban, más érvet nem tudok felhozni. - *Feleli Laornak, kivételesen még a szemébe is pillantva.*
- Ha ez nem elég, akkor én csak Kilencediket vinném magammal az első toronyhoz. Én tudok teleportálni a tornyok között. Ha sikerrel járok, rögtön csatlakozhatok a következőhöz, ha viszont van velem valaki, őt egyedül kellene hagynom, amit nem tennék. Szóval egyedül gyorsabb lehetek. - *Teszi hozzá. Bár ez még nem éppen egy átgondolt terv, közelebbről is látnia kell azokat a tornyokat.*
*Frandr példáját követve maga is arca elé húzza a rongydarabot, ám nem úgy tűnik, mintha ez segítene. A környezetük olyan összevisszaságban változik, hogy esélyük sincs megmondani, mi a valóság.
A keresztútnál egy gyermek alakja fogadja őket, aki gyanúsan szintén nem létezik, vagy nem ebben a formában...*
- Mind látjátok őt? Egy kisfiút, aki kígyókról és veszélyről beszél? - *Kérdi, hátha így kivédhetik a különféle látomásokat.*
- Figyeljetek hátra is! - *Szól még aztán, bár nagyon nem szeretne utasításokat osztogatni, csak figyelmeztető szándékkal beszél. Aggodalmat kelt benne, hogy a fiú mintha valaki másokhoz beszélne a hátuk mögött, ebben az esetben viszont a gyermek vagy legyen bármi is, őket akarja elintézni...*
- Ha veszélyes is, tovább fogunk menni, mert tovább kell mennünk. - *Mondja nem túl nagy meggyőződéssel a jelenésnek. Határozatlansága nem a célnak szól, sokkal inkább annak, hogy egy vélhetően látomáshoz beszél, talán fölöslegesen. Sajnos jó szándékot nem feltételez itt, csak ártatlanság álcáját fölvett gonoszt, ezért igyekszik kiugrasztani a nyulat a bokorból azzal, hogy nem mutat hajlandóságot a távozásra.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.08.01 01:01:24
299. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-31 22:56:44
Üzenet elküldve: 2020-07-31 22:56:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Ingerült sóhaj hagyja el Frandr ajkait Riri kijelentésére. Máshogy nem is reagál a dologra, úgy van vele, hogy ha ez jött le a tündérnek abból, amit mondott, akkor nincs értelme szavakat intézni hozzá.
Azt, ahogy Laor reagál a harcos kijelentésére, még ennyire se reagálja le. Eleinte legalábbis, ám mikor már nem csak a káromkodásról van szó, már nem tudja megállni, hogy visszaszóljon.*
-Örülj te csak a gilisztádnak, amit azért szereztél, mert a mi bárgyú sárdagasztásunk annyira megtetszett, hogy csatlakozni akartál. Ha a kormos nincs, akkor még mindig a sarat dagasztanánk mindannyian, hat lábbal a föld alatt.
*A maga részéről elmondta a véleményét. A következő kérdésre rögtön válaszol.*
-Nem álmodtam semmit. De ha kaptam volna egy parancsot az álmomban, amit felkelés után követni tervezek, akkor legalább ennyit el is mondanék a többieknek. Nem vesztegetnék időt, és talán életeket titkolózással.
*Vet egy sokatmondó pillantást Riri felé, majd ejti a témát. Laor példájára csak egy halk, keserű nevetést hallat, hitetlenkedő pillantással kísérve. Ez az arckifejezés akkor sem távozik, amikor Laor kisebb beszédet tart a hadtéri tapasztalatairól. A legkevésbé sem idegen számára a dolog, hiszen élete jelentős részében a falva védelmét szervezte, irányította.
És pont ezért nem érti, hogy miért tolerálja amaz a titoktartást, a komoly hibákat, és miért dönt el élet-halál kérdéseket álmok alapján.
Végül eljutnak az indulásig, a haditerv is megvan, csak egy dolog hiányzik.*
-Jól jönnének azok az italok.
*Válaszol Riri kérdésére.*
-Kéne valami, ami gyógyítani tud, és pár olyan ital, ami segít jobban harcolni, illetve erősebbeket ütni.
*Sorolja fel gyorsan, hogy miknek venné hasznát.
A torony felé vezető úton igyekszik nem odafigyelni a változó tájra, az égboltra, ahol messze túl gyorsan halad a nap, a szekerekre, és az egyéb különösségekre.
Nemsokára odaérnek a keresztúthoz, ahol egy kisfiú fogadja őket. Rögtön a látomásában látott kislány jut eszébe... a gyerekkori Krestvir.*
-Látomás.
*Jelenti ki egyszerűen. Nem nyújt magyarázatot, kinézi a többiekből, hogy a tegnapi eseményekhez hozzá tudják kötni a dolgot. Ám teljesen biztos a dolgában.
A rongyot, ami tegnap megvédte a látomástól, és amit természetesen magával hozott, ismét az arca elé köti. Ha rövidesen nem tűnik el a gyerek, ténylegesen gyanakodni kezd, pajzsát felemelve és fokosát is készenlétben tartva.*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Ingerült sóhaj hagyja el Frandr ajkait Riri kijelentésére. Máshogy nem is reagál a dologra, úgy van vele, hogy ha ez jött le a tündérnek abból, amit mondott, akkor nincs értelme szavakat intézni hozzá.
Azt, ahogy Laor reagál a harcos kijelentésére, még ennyire se reagálja le. Eleinte legalábbis, ám mikor már nem csak a káromkodásról van szó, már nem tudja megállni, hogy visszaszóljon.*
-Örülj te csak a gilisztádnak, amit azért szereztél, mert a mi bárgyú sárdagasztásunk annyira megtetszett, hogy csatlakozni akartál. Ha a kormos nincs, akkor még mindig a sarat dagasztanánk mindannyian, hat lábbal a föld alatt.
*A maga részéről elmondta a véleményét. A következő kérdésre rögtön válaszol.*
-Nem álmodtam semmit. De ha kaptam volna egy parancsot az álmomban, amit felkelés után követni tervezek, akkor legalább ennyit el is mondanék a többieknek. Nem vesztegetnék időt, és talán életeket titkolózással.
*Vet egy sokatmondó pillantást Riri felé, majd ejti a témát. Laor példájára csak egy halk, keserű nevetést hallat, hitetlenkedő pillantással kísérve. Ez az arckifejezés akkor sem távozik, amikor Laor kisebb beszédet tart a hadtéri tapasztalatairól. A legkevésbé sem idegen számára a dolog, hiszen élete jelentős részében a falva védelmét szervezte, irányította.
És pont ezért nem érti, hogy miért tolerálja amaz a titoktartást, a komoly hibákat, és miért dönt el élet-halál kérdéseket álmok alapján.
Végül eljutnak az indulásig, a haditerv is megvan, csak egy dolog hiányzik.*
-Jól jönnének azok az italok.
*Válaszol Riri kérdésére.*
-Kéne valami, ami gyógyítani tud, és pár olyan ital, ami segít jobban harcolni, illetve erősebbeket ütni.
*Sorolja fel gyorsan, hogy miknek venné hasznát.
A torony felé vezető úton igyekszik nem odafigyelni a változó tájra, az égboltra, ahol messze túl gyorsan halad a nap, a szekerekre, és az egyéb különösségekre.
Nemsokára odaérnek a keresztúthoz, ahol egy kisfiú fogadja őket. Rögtön a látomásában látott kislány jut eszébe... a gyerekkori Krestvir.*
-Látomás.
*Jelenti ki egyszerűen. Nem nyújt magyarázatot, kinézi a többiekből, hogy a tegnapi eseményekhez hozzá tudják kötni a dolgot. Ám teljesen biztos a dolgában.
A rongyot, ami tegnap megvédte a látomástól, és amit természetesen magával hozott, ismét az arca elé köti. Ha rövidesen nem tűnik el a gyerek, ténylegesen gyanakodni kezd, pajzsát felemelve és fokosát is készenlétben tartva.*
298. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-31 22:05:02
Üzenet elküldve: 2020-07-31 22:05:02
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*A reggel. Parázzsal borított égalja, füstös felhőkkel ölelt színkavalkád. Csípős picit, de csak épp annyira, hogy elfelejtesse az éjszaka melegét. Az ajtó puffan mögöttük, nincs több válasz és kérdésre sincs több idő, vagy teljen itt bármi is, hívják bárhogyan is... akkor is sürget.
Keresztút. Egy szóösszetétel, mégis mennyi mindent jelenthet azoknak, kik most épp ezt tűzték ki célul, s meglepően rövid kaptató csupán az, mit le kell gyűrniük, hogy odáig eljussanak. Vannak, kik őrlődve lépdelnek, s vannak, kik szemüket a tájon nyugtatva feszülten figyelik annak változását. Mert a táj bizony változik, egyre jobban, s egyre követhetetlenebbül, ismét szokatlan formáját mutatja meg. Alakok tűnnek el képzeletbeli házakban, majd amorf szekerek száguldanak el mellettük, még az ostor pattanását is hallhatják. Előre nézve már látszik, hogy mi az, mit keresnek. Feketén csúcsozva ível felfelé, nyílegyenesen és magasba törően, akár egy néhai mesebeli torony, mellyel az emberek az istenek hatalmát akarták megérinteni. Más is változik, minden eges lépésnél magasabbra hág a nap az égen, majd elindul lefelé. Alig öt lépést tesznek meg, s máris kel fel a másik oldalon, akárha napok telnének el csupán néhány lépésnyi távolság után. Nem fáradnak el, csak kívül észlelik a világ és az idő elmúlását. Még mindig a mocsár veszi körül őket, csak egyetlen egyenes, valaha kövekkel kirakott út vezet előre, s már látni, hol ágazik el, hol talán saját útjaik is elválnak egymást. Laor sóhajtani kényszerül, s az iménti gondterheltséget hirtelen még nagyobb feszültség váltja fel. Figyelme nem lankad, de fárad... nem fizikailag, nem úgy érzi, bár, mikor önkéntelen arcát érinti meg, szakálla mintha hosszabb lenne, mint legutóbb. Vajon hány nap telhetett már el az elmúlt néhány fertályórában? Aztán megérkeznek, sőt, mi több, fogadóbizottság várja őket. A kisfiú, lábát lógázva ül egy nagy kövön, pontosan a keresztutak mellett, s érdeklődve figyeli az érkező társaságot. Ahogy fölé vetül esetleg az árnyék, vagy távolabb állna meg a csapat, lassan, nagyfiúsan elrúgja magát a sziklától és hátra tett kézzel felállva, sarkán hintázva szólal meg. Mögötte hatalmas tornyok sorakoznak, látszólag nem olyan messze.*
- Állj! *Teszi hirtelen előre a kezét.* Ne közelítsetek! Én ám egy hős vagyok! *Dülleszti ki mellét a társaságra, végigpillantva rajtuk egyesével.* Csak a kígyóktól félek egy picit. *Pillant zavartan a földre, majd megmerevedik.*
- De itt most nincs kígyó! Állj, mit akartok?! *Háborítja fel magát. Furcsa kép. A világ most kissé megnyugodott, s megszokott arcát mutatja, ellentétben a kisgyerekkel, aki valójában nagyon nem illik kantáros nadrágjával a képbe.*
- Maradjatok ott! Elintézem őket! *Kiált, de nem a társaságnak, inkább hátra valamerre, egy sűrű, kövekkel telerakott területre, ahol mintha sás surranna egy pillanatra.*
- Erre nem szabad menni... veszélyes... *makogja aztán, tágra nyílt tekintettel bámulva Frandr szakállát és haját.*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*A reggel. Parázzsal borított égalja, füstös felhőkkel ölelt színkavalkád. Csípős picit, de csak épp annyira, hogy elfelejtesse az éjszaka melegét. Az ajtó puffan mögöttük, nincs több válasz és kérdésre sincs több idő, vagy teljen itt bármi is, hívják bárhogyan is... akkor is sürget.
Keresztút. Egy szóösszetétel, mégis mennyi mindent jelenthet azoknak, kik most épp ezt tűzték ki célul, s meglepően rövid kaptató csupán az, mit le kell gyűrniük, hogy odáig eljussanak. Vannak, kik őrlődve lépdelnek, s vannak, kik szemüket a tájon nyugtatva feszülten figyelik annak változását. Mert a táj bizony változik, egyre jobban, s egyre követhetetlenebbül, ismét szokatlan formáját mutatja meg. Alakok tűnnek el képzeletbeli házakban, majd amorf szekerek száguldanak el mellettük, még az ostor pattanását is hallhatják. Előre nézve már látszik, hogy mi az, mit keresnek. Feketén csúcsozva ível felfelé, nyílegyenesen és magasba törően, akár egy néhai mesebeli torony, mellyel az emberek az istenek hatalmát akarták megérinteni. Más is változik, minden eges lépésnél magasabbra hág a nap az égen, majd elindul lefelé. Alig öt lépést tesznek meg, s máris kel fel a másik oldalon, akárha napok telnének el csupán néhány lépésnyi távolság után. Nem fáradnak el, csak kívül észlelik a világ és az idő elmúlását. Még mindig a mocsár veszi körül őket, csak egyetlen egyenes, valaha kövekkel kirakott út vezet előre, s már látni, hol ágazik el, hol talán saját útjaik is elválnak egymást. Laor sóhajtani kényszerül, s az iménti gondterheltséget hirtelen még nagyobb feszültség váltja fel. Figyelme nem lankad, de fárad... nem fizikailag, nem úgy érzi, bár, mikor önkéntelen arcát érinti meg, szakálla mintha hosszabb lenne, mint legutóbb. Vajon hány nap telhetett már el az elmúlt néhány fertályórában? Aztán megérkeznek, sőt, mi több, fogadóbizottság várja őket. A kisfiú, lábát lógázva ül egy nagy kövön, pontosan a keresztutak mellett, s érdeklődve figyeli az érkező társaságot. Ahogy fölé vetül esetleg az árnyék, vagy távolabb állna meg a csapat, lassan, nagyfiúsan elrúgja magát a sziklától és hátra tett kézzel felállva, sarkán hintázva szólal meg. Mögötte hatalmas tornyok sorakoznak, látszólag nem olyan messze.*
- Állj! *Teszi hirtelen előre a kezét.* Ne közelítsetek! Én ám egy hős vagyok! *Dülleszti ki mellét a társaságra, végigpillantva rajtuk egyesével.* Csak a kígyóktól félek egy picit. *Pillant zavartan a földre, majd megmerevedik.*
- De itt most nincs kígyó! Állj, mit akartok?! *Háborítja fel magát. Furcsa kép. A világ most kissé megnyugodott, s megszokott arcát mutatja, ellentétben a kisgyerekkel, aki valójában nagyon nem illik kantáros nadrágjával a képbe.*
- Maradjatok ott! Elintézem őket! *Kiált, de nem a társaságnak, inkább hátra valamerre, egy sűrű, kövekkel telerakott területre, ahol mintha sás surranna egy pillanatra.*
- Erre nem szabad menni... veszélyes... *makogja aztán, tágra nyílt tekintettel bámulva Frandr szakállát és haját.*
297. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-31 13:31:46
Üzenet elküldve: 2020-07-31 13:31:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Otthon Zarándokoknak//
*Nawanthiri még mindig bizalmatlan a kunyhó alatti helyiségben megbújó hang tulajdonosa iránt, de Ukron dönt és mászik lefelé. Leérve mindketten felmérhetik a szobát és a berendezést a kínpadhoz láncolt manóval.
A manó a banyára vonatkozó választ hallva könnyekben tör ki, keservesen zokogva próbálja feldolgozni, hogy talán a banya tényleg nem jön vissza többet.
Ha Nawanthiri a manó kínpadjához lép, láthatja, hogy a láncok kevés mozgásteret adtak neki. A láncok erősek és nincs rajtuk kulcslyuk, csak mágikusnak tűnő jelek, ám úgy tűnik, kulcs nélkül nem is lehet kinyitni.*
- Könyörgöm, engedjetek el. *Kérleli a manó a lányt és az orkot, még mindig nem tudott megnyugodni és talán azt sem hiszi, hogy a banya már nem fenyegeti.*
- Nem, nem a vérem. A lelkem, az érzéseim, a bennem lévő életet. *Szipogja és erőtlenül megrázza láncait.*
- Nem tudom, idelent nem látom a napfényt, de napok vagy hatok óta, nem tudom. Nem érzem már az idő múlását. *Hal el a hangja, láthatóan az, hogy rátaláltak és a banya talán tényleg halott, erővel ruházta fel, ami most múlóban van. Armarkhturt csuklóin a bilincs alatt régebbi hegek is vannak és egy-két friss horzsolás, ami alátámaszthatja, hogy tényleg régóta van leláncolva, de hogy miért, az egyelőre titok marad.*
*Nawanthiri még mindig bizalmatlan a kunyhó alatti helyiségben megbújó hang tulajdonosa iránt, de Ukron dönt és mászik lefelé. Leérve mindketten felmérhetik a szobát és a berendezést a kínpadhoz láncolt manóval.
A manó a banyára vonatkozó választ hallva könnyekben tör ki, keservesen zokogva próbálja feldolgozni, hogy talán a banya tényleg nem jön vissza többet.
Ha Nawanthiri a manó kínpadjához lép, láthatja, hogy a láncok kevés mozgásteret adtak neki. A láncok erősek és nincs rajtuk kulcslyuk, csak mágikusnak tűnő jelek, ám úgy tűnik, kulcs nélkül nem is lehet kinyitni.*
- Könyörgöm, engedjetek el. *Kérleli a manó a lányt és az orkot, még mindig nem tudott megnyugodni és talán azt sem hiszi, hogy a banya már nem fenyegeti.*
- Nem, nem a vérem. A lelkem, az érzéseim, a bennem lévő életet. *Szipogja és erőtlenül megrázza láncait.*
- Nem tudom, idelent nem látom a napfényt, de napok vagy hatok óta, nem tudom. Nem érzem már az idő múlását. *Hal el a hangja, láthatóan az, hogy rátaláltak és a banya talán tényleg halott, erővel ruházta fel, ami most múlóban van. Armarkhturt csuklóin a bilincs alatt régebbi hegek is vannak és egy-két friss horzsolás, ami alátámaszthatja, hogy tényleg régóta van leláncolva, de hogy miért, az egyelőre titok marad.*
296. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-30 15:51:15
Üzenet elküldve: 2020-07-30 15:51:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*Nem sok jóra számított, de ilyenre azért mégsem. A szeme tányér nagyságúra kerekedik, mikor megpillantja az ezidáig szárazon rimánkodó hang gazdáját, és ahogy agya feldolgozza, hogy amaz min is fekszik, rögtön köpik egyet nyugtalanságában. Egy bizonyos kínzókamrában lehetnek, kinek a lakója jelenleg nem tartózkodik itt. De várjunk csak, akkor a női holttest mégsem a ház tulajdonosa? Mi történt itt, az fenébe is!
Ahogy jobban körülnéz, egyre kevésbé tiszta számára a szoba szándéka. Ládák, üstök, asztalok, az az átkozott manó leláncolva... és hirtelen észbe kap. Akárki is a tettes, ide rejtette mindazt, amit a fönti lakásban túlságosan gyanút keltő lett volna tartani. A sok külön fölszerelés természete már felépítette Ukromban az alak származását, és az alacsony növésű fogoly következő mondata már kétségbevonhatatlanná tette a teóriáját.*
- Banya... *Motyogja, és jobban szemre veszi Armarkhturt, és a körülötte lévő hátborzongató szerkezetet. Bele sem mer gondolni, mennyi időt szenvedhetett végig már itt, ahogy végigméri a testnek csúfolt csonthalmazt. És mialatt a üvegcsékről a lepárlóra esik a pillantása, elsápad.*
- Leszívják... a véred? - *Szinte csak suttogva mondja ki ezen szavakat, de épp időben, mikor Nawanthiri leereszkedik hozzájuk. Amaz elég semlegesen reagál az új helyiségre, meg is lepi ez az orkot. Száját ellenkezésre nyitja, mikor a vasgyúró nő rögtön a manó megmentésére siet; még azt sem tudják, mivel tehetik meg ezt, és az utolsó dolog amit szeretne, hogy valami átkozott eszközt nem megfelelő módon használjanak, ezáltal berobbantva az egész pincét. De aztán gondolatmenete bent ragad Armarkhtur hozzászólásában.*
- Mikor ment el? - *Valami nincs rendjén, még ezen a rémálomszerű helyiségen túl is.* - Mióta vagy itt egyedül? Órák? Napok?
*Nem sok jóra számított, de ilyenre azért mégsem. A szeme tányér nagyságúra kerekedik, mikor megpillantja az ezidáig szárazon rimánkodó hang gazdáját, és ahogy agya feldolgozza, hogy amaz min is fekszik, rögtön köpik egyet nyugtalanságában. Egy bizonyos kínzókamrában lehetnek, kinek a lakója jelenleg nem tartózkodik itt. De várjunk csak, akkor a női holttest mégsem a ház tulajdonosa? Mi történt itt, az fenébe is!
Ahogy jobban körülnéz, egyre kevésbé tiszta számára a szoba szándéka. Ládák, üstök, asztalok, az az átkozott manó leláncolva... és hirtelen észbe kap. Akárki is a tettes, ide rejtette mindazt, amit a fönti lakásban túlságosan gyanút keltő lett volna tartani. A sok külön fölszerelés természete már felépítette Ukromban az alak származását, és az alacsony növésű fogoly következő mondata már kétségbevonhatatlanná tette a teóriáját.*
- Banya... *Motyogja, és jobban szemre veszi Armarkhturt, és a körülötte lévő hátborzongató szerkezetet. Bele sem mer gondolni, mennyi időt szenvedhetett végig már itt, ahogy végigméri a testnek csúfolt csonthalmazt. És mialatt a üvegcsékről a lepárlóra esik a pillantása, elsápad.*
- Leszívják... a véred? - *Szinte csak suttogva mondja ki ezen szavakat, de épp időben, mikor Nawanthiri leereszkedik hozzájuk. Amaz elég semlegesen reagál az új helyiségre, meg is lepi ez az orkot. Száját ellenkezésre nyitja, mikor a vasgyúró nő rögtön a manó megmentésére siet; még azt sem tudják, mivel tehetik meg ezt, és az utolsó dolog amit szeretne, hogy valami átkozott eszközt nem megfelelő módon használjanak, ezáltal berobbantva az egész pincét. De aztán gondolatmenete bent ragad Armarkhtur hozzászólásában.*
- Mikor ment el? - *Valami nincs rendjén, még ezen a rémálomszerű helyiségen túl is.* - Mióta vagy itt egyedül? Órák? Napok?
295. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-30 10:59:22
Üzenet elküldve: 2020-07-30 10:59:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*Annak a kevésnek az alapján, amennyit tud, a lány egyáltalán nem biztos benne, hogy Armarkhtur nem vacsoracsalogatónak zörgeti a láncait. Vagy hogy nincs más is a pincében a síró hang gazdáján kívül.*
~Vagy hogy...~
*...sorolná még tovább gondolatban, ám Ukrom arra jut, hogy óvatoskodással itt már nem sokra mennek, és nekivág a létrának. Nawanthiri keze még sután felemelkedik, hogy visszatartsa a szürkebőrűt, de nem éri el időben. Amikor meg már derékig az aknában áll, a lány már inkább arra figyel, mi történik a pincében, nehogy a zsoldos valami olyasmibe faroljon bele, amibe nem kéne. Nem is indul el utána. Ha Ukrom mászás közben felnéz, csak int neki, hogy menjen tovább nyugodtan.
A felgyulladó fények láttán Nawanthirishardipandra szemei összeszűkülnek, és felkészül, hogy ha az orkot megtámadják, nyakába ugorjon a vonatkozó támadónak. Már ha van neki nyaka. Ukrom azonban baj nélkül leér, körbenéz, és látványosan nem akarja senki megenni.*
- Hmpf... *kommentálja összehúzott szemöldökkel, mert még mindig nem tetszik neki ez az egész, de aztán gyorsan lemászik ő is. És meglátja a SZÖRNYET. Nyel egy nagyot.*
- A banya nem fog visszajönni. *biztosítja a lelkifurdalása által engedett legmegnyugtatóbb hangon a manót, miközben odasiet hozzá. Ha meg lehet oldani kulcs nélkül, rögvest ki is szabadítja Armarkhturt.* Nem lesz semmi baj. *ereszt meg felé egy félszeg mosolyt is. Ha nem tudja kiszabadítani a manót, megfelelő nyitóeszköz után néz, és megkérdezi róla a foglyot is, hátha tud segíteni.*
*Annak a kevésnek az alapján, amennyit tud, a lány egyáltalán nem biztos benne, hogy Armarkhtur nem vacsoracsalogatónak zörgeti a láncait. Vagy hogy nincs más is a pincében a síró hang gazdáján kívül.*
~Vagy hogy...~
*...sorolná még tovább gondolatban, ám Ukrom arra jut, hogy óvatoskodással itt már nem sokra mennek, és nekivág a létrának. Nawanthiri keze még sután felemelkedik, hogy visszatartsa a szürkebőrűt, de nem éri el időben. Amikor meg már derékig az aknában áll, a lány már inkább arra figyel, mi történik a pincében, nehogy a zsoldos valami olyasmibe faroljon bele, amibe nem kéne. Nem is indul el utána. Ha Ukrom mászás közben felnéz, csak int neki, hogy menjen tovább nyugodtan.
A felgyulladó fények láttán Nawanthirishardipandra szemei összeszűkülnek, és felkészül, hogy ha az orkot megtámadják, nyakába ugorjon a vonatkozó támadónak. Már ha van neki nyaka. Ukrom azonban baj nélkül leér, körbenéz, és látványosan nem akarja senki megenni.*
- Hmpf... *kommentálja összehúzott szemöldökkel, mert még mindig nem tetszik neki ez az egész, de aztán gyorsan lemászik ő is. És meglátja a SZÖRNYET. Nyel egy nagyot.*
- A banya nem fog visszajönni. *biztosítja a lelkifurdalása által engedett legmegnyugtatóbb hangon a manót, miközben odasiet hozzá. Ha meg lehet oldani kulcs nélkül, rögvest ki is szabadítja Armarkhturt.* Nem lesz semmi baj. *ereszt meg felé egy félszeg mosolyt is. Ha nem tudja kiszabadítani a manót, megfelelő nyitóeszköz után néz, és megkérdezi róla a foglyot is, hátha tud segíteni.*
294. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-29 14:18:34
Üzenet elküldve: 2020-07-29 14:18:34
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Otthon Zarándokoknak//
*Nawanthiri beles a lábából nyíló lejárón, amennyire óvatossága engedi és a tapasztaltakat halkan megosztja Ukronnal. Korábban a lány egyértelműen azt mondta a lent lévő ismeretlen lénynek, hogy rágyújtják a kunyhót, így az ork nyugtatása nem igazán jár sikerrel. Urkon jobban bízik a lent lévőben, de Nawanthiriben azért vannak kétségek.
Odalentről közben folytatódik a sirám, erőtlen, kétségbeesett hangon.*
- Kérlek, kérlek, az istenekre! Szabadítsatok ki! *Rimánkodik a vékony hang.
A lánynak van egy ötlete, hogyan tudnának biztonságosabban még információt gyűjteni az alattuk lévő helyiségről, de Ukron átveszi az irányítást és rövid párbeszéd után elindul lefelé a ládából nyíló lejáróba.
A létra biztonságosnak tűnik első lépésre és érzésre. A falhoz rögzítették és még az ork súlyára sem nyikordul fel, amikor ráhelyezi azt. Derékig leereszkedik és biztató mosolyt villant társára, odalent valamilyen fényforrás gyúl, ami elsőre ijesztő lehet, de mire lejjebb ér, láthatja, hogy csak a falakon lévő mágikus fényforrások burája mögött ragyog fel a fény. Valószínűleg azért, mert valaki belépett a helyiségbe.*
- Itt vagyok! Itt vagyok! *Nyögi elhaló hangon az ismeretlen és ha Ukron a hang irányába néz, valóban a létrától balra, a fal mellett egy kínpadnak tetsző asztalon egy leláncolt manót pillanthat meg. A kínpad mellett közvetlen egy hordóféle dolog, amolyan "lepárló" szerkezet áll vékony vaslábakon, kacskaringós üvegcsövek indulnak belőle a manó felé, hogy egy, a manó egész testére ráhajtható, ugyancsak üveg szerkezetben végződjenek, ami most felnyitva áll a fal mellett.
Innen már, a felragyogó fényben tökéletesen láthatják a teljes szobát, ami méretre akkora lehet, mint a felső kunyhó. A kínpad mellett a sarokban egy jókora üst, látszólag üres, a létrától jobbra egy szekrény csukott ajtókkal, tetején egy kisebb üsttel, a fal és a szekrény között három seprű hanyagul a saroknak támasztva az egyik fényforrás alatt. A seprűkkel átellenes sarokban egy kisebb üstszerűség, az is üresnek tetszik, a szoba közepén egy asztal, rajtuk négy fémláda, kulcslyuk vagy lakat nincs rajtuk, fedelük lezárva, a fémen mágikusnak tűnő rajzolatok. Az asztal mögött, a seprű és az üst közötti falon, a ládákat tartó asztal mögött egy kerek asztalon egy koponya ül és vigyorog a betérőkre fehér halál-vigyorral, a szemei helyén négy kulcslyuk szerű mélyedés, bennük egy-egy csontvégű kulccsal.
A kínpadra láncolt manó rossz bőrben van. Sovány és erőtlen, ruhái rongyosak és koszlottak. Füle ernyedten lóg, vizenyős szemei alatt fekete karikák, a csontjai szinte átszúrják fakó, pergamenszerű bőrét. Kínzásnak nincs nyoma rajta, de a "lepárló", amely a kínpad mellet áll, nem sejtet sok jót.
Nawanthiri és Ukron ebbe a helyiségbe mászik tehát le. Idelent csend van, csak Armarkhtur nyögése és halk sírása hallatszik.*
- Engedjetek el kérlek, mielőtt a banya visszajön. *Néz könnyes szemmel a létra mellett állókra könyörgőn.*
*Nawanthiri beles a lábából nyíló lejárón, amennyire óvatossága engedi és a tapasztaltakat halkan megosztja Ukronnal. Korábban a lány egyértelműen azt mondta a lent lévő ismeretlen lénynek, hogy rágyújtják a kunyhót, így az ork nyugtatása nem igazán jár sikerrel. Urkon jobban bízik a lent lévőben, de Nawanthiriben azért vannak kétségek.
Odalentről közben folytatódik a sirám, erőtlen, kétségbeesett hangon.*
- Kérlek, kérlek, az istenekre! Szabadítsatok ki! *Rimánkodik a vékony hang.
A lánynak van egy ötlete, hogyan tudnának biztonságosabban még információt gyűjteni az alattuk lévő helyiségről, de Ukron átveszi az irányítást és rövid párbeszéd után elindul lefelé a ládából nyíló lejáróba.
A létra biztonságosnak tűnik első lépésre és érzésre. A falhoz rögzítették és még az ork súlyára sem nyikordul fel, amikor ráhelyezi azt. Derékig leereszkedik és biztató mosolyt villant társára, odalent valamilyen fényforrás gyúl, ami elsőre ijesztő lehet, de mire lejjebb ér, láthatja, hogy csak a falakon lévő mágikus fényforrások burája mögött ragyog fel a fény. Valószínűleg azért, mert valaki belépett a helyiségbe.*
- Itt vagyok! Itt vagyok! *Nyögi elhaló hangon az ismeretlen és ha Ukron a hang irányába néz, valóban a létrától balra, a fal mellett egy kínpadnak tetsző asztalon egy leláncolt manót pillanthat meg. A kínpad mellett közvetlen egy hordóféle dolog, amolyan "lepárló" szerkezet áll vékony vaslábakon, kacskaringós üvegcsövek indulnak belőle a manó felé, hogy egy, a manó egész testére ráhajtható, ugyancsak üveg szerkezetben végződjenek, ami most felnyitva áll a fal mellett.
Innen már, a felragyogó fényben tökéletesen láthatják a teljes szobát, ami méretre akkora lehet, mint a felső kunyhó. A kínpad mellett a sarokban egy jókora üst, látszólag üres, a létrától jobbra egy szekrény csukott ajtókkal, tetején egy kisebb üsttel, a fal és a szekrény között három seprű hanyagul a saroknak támasztva az egyik fényforrás alatt. A seprűkkel átellenes sarokban egy kisebb üstszerűség, az is üresnek tetszik, a szoba közepén egy asztal, rajtuk négy fémláda, kulcslyuk vagy lakat nincs rajtuk, fedelük lezárva, a fémen mágikusnak tűnő rajzolatok. Az asztal mögött, a seprű és az üst közötti falon, a ládákat tartó asztal mögött egy kerek asztalon egy koponya ül és vigyorog a betérőkre fehér halál-vigyorral, a szemei helyén négy kulcslyuk szerű mélyedés, bennük egy-egy csontvégű kulccsal.
A kínpadra láncolt manó rossz bőrben van. Sovány és erőtlen, ruhái rongyosak és koszlottak. Füle ernyedten lóg, vizenyős szemei alatt fekete karikák, a csontjai szinte átszúrják fakó, pergamenszerű bőrét. Kínzásnak nincs nyoma rajta, de a "lepárló", amely a kínpad mellet áll, nem sejtet sok jót.
Nawanthiri és Ukron ebbe a helyiségbe mászik tehát le. Idelent csend van, csak Armarkhtur nyögése és halk sírása hallatszik.*
- Engedjetek el kérlek, mielőtt a banya visszajön. *Néz könnyes szemmel a létra mellett állókra könyörgőn.*
293. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-29 09:35:33
Üzenet elküldve: 2020-07-29 09:35:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*Egyre inkább csak nyugtalansággal tölti el a "fogoly" sipákolása. A kétségbeesettnek hangzó sírások szünetei közt az ork szívesen félbeszakítaná őt egy követelőző kéréssel, miszerint nyugodjon meg, ahogy kérte. Hisz az előbb ígérte meg, hogy megmentik. Ha esetleg a magát Amarkhturnak hívó fogolynak nincsenek gondolatolvasói képességei, akkor nincs oka az ellenkezőjét hinni. Karba font kézzel, elégedetten bólint, ahogy Nawanthiri leírja neki a fáklya által kirajzolódott környezetet. Majd tovább hallgatja az ismeretlen segélykiáltásait, magabiztos hangon válaszol is rá.*
- Nem gyújtunk fel! Kellett a fény, hogy tudjuk, hova megyünk! Ahogy ígértem, indulunk is, maradj egy helyen! *Bár a láncok csörgéséből hallja, hogy túl sok helyre amúgy se tudna rohangálni. Halkan tudatja is ezt társával.
Amaz ötletét hallva félredöntött fejjel elgondolkodik. Az utóbbi információ által nincs szükségük a hajmeresztő hang gazdájától félni, hacsak amaz nem valami brilliáns, elterelő trükként használja őket, ravaszul csörgetve a fogva tartás bizonyítékait szabad kezeivel. De most csak túlgondolják a helyzetet. Még ha beleegyezne is a kérésbe, az izmos asszonyság nem fog tudni olyan mélyre jutni, hogy kielégítően többet tudjanak majd látni a meglepően szélesnek levázolt helyiségből. Meg kell kockáztatniuk a leereszkedést.*
- Nem szükséges. *Rázza a fejét.* - Túl mélyen van az alja, nem jutnál sokáig. Az ismeretlen pedig láncon van, és ha itt nem látod, akkor elég messze a létrától ahhoz, hogy ne tudjon ártani ott nekünk. Hanem csapdák miatt legyünk résen. Lemászunk. *Dönti el. Határozott léptekkel elindul a lejárat felé, és úgyszintén lenéz az aljára, hogy megerősítse a Nawanthiri által hallottakat. Majd megfogja a létra első fokát, hogy ellenőrizze annak erősségét. Végül nem túl kecses mozdulatokkal elhelyezi lábait az egyik alsóbb fokon, hogy válltól lefelé elnyelje őt a mélység. Ha még nincs tele a teste nyilakkal, akkor vet egy megnyugtató pillantást a lánykára, maga felé biccent, és mászni kezd. Ha elérte azt a bizonyos távolságot, ahol már társa is el tud kezdeni ereszkedni, akkor megáll, bevárja őt, és folytatja útját, egészen addig, amíg az utolsó fokot is meg nem tapossa lábával. Ha már a lenti helyiségben van, és nem holtan, akkor egy lépéssel félreáll, hogy társa is le tudjon érni, és körülnéz.*
*Egyre inkább csak nyugtalansággal tölti el a "fogoly" sipákolása. A kétségbeesettnek hangzó sírások szünetei közt az ork szívesen félbeszakítaná őt egy követelőző kéréssel, miszerint nyugodjon meg, ahogy kérte. Hisz az előbb ígérte meg, hogy megmentik. Ha esetleg a magát Amarkhturnak hívó fogolynak nincsenek gondolatolvasói képességei, akkor nincs oka az ellenkezőjét hinni. Karba font kézzel, elégedetten bólint, ahogy Nawanthiri leírja neki a fáklya által kirajzolódott környezetet. Majd tovább hallgatja az ismeretlen segélykiáltásait, magabiztos hangon válaszol is rá.*
- Nem gyújtunk fel! Kellett a fény, hogy tudjuk, hova megyünk! Ahogy ígértem, indulunk is, maradj egy helyen! *Bár a láncok csörgéséből hallja, hogy túl sok helyre amúgy se tudna rohangálni. Halkan tudatja is ezt társával.
Amaz ötletét hallva félredöntött fejjel elgondolkodik. Az utóbbi információ által nincs szükségük a hajmeresztő hang gazdájától félni, hacsak amaz nem valami brilliáns, elterelő trükként használja őket, ravaszul csörgetve a fogva tartás bizonyítékait szabad kezeivel. De most csak túlgondolják a helyzetet. Még ha beleegyezne is a kérésbe, az izmos asszonyság nem fog tudni olyan mélyre jutni, hogy kielégítően többet tudjanak majd látni a meglepően szélesnek levázolt helyiségből. Meg kell kockáztatniuk a leereszkedést.*
- Nem szükséges. *Rázza a fejét.* - Túl mélyen van az alja, nem jutnál sokáig. Az ismeretlen pedig láncon van, és ha itt nem látod, akkor elég messze a létrától ahhoz, hogy ne tudjon ártani ott nekünk. Hanem csapdák miatt legyünk résen. Lemászunk. *Dönti el. Határozott léptekkel elindul a lejárat felé, és úgyszintén lenéz az aljára, hogy megerősítse a Nawanthiri által hallottakat. Majd megfogja a létra első fokát, hogy ellenőrizze annak erősségét. Végül nem túl kecses mozdulatokkal elhelyezi lábait az egyik alsóbb fokon, hogy válltól lefelé elnyelje őt a mélység. Ha még nincs tele a teste nyilakkal, akkor vet egy megnyugtató pillantást a lánykára, maga felé biccent, és mászni kezd. Ha elérte azt a bizonyos távolságot, ahol már társa is el tud kezdeni ereszkedni, akkor megáll, bevárja őt, és folytatja útját, egészen addig, amíg az utolsó fokot is meg nem tapossa lábával. Ha már a lenti helyiségben van, és nem holtan, akkor egy lépéssel félreáll, hogy társa is le tudjon érni, és körülnéz.*
292. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-29 07:39:03
Üzenet elküldve: 2020-07-29 07:39:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Otthon Zarándokoknak//
*Halvány mosoly játszik a szája szélén, amíg fáklyakészítés közben hallgatja az orkot. Olyan profin lefoglalja a hang titokzatos gazdáját, hogy még egy nevet is kihúz belőle.*
~Bezzeg lapítottál, amíg ki nem nyitottuk a ládát...~
*Nem úgy tűnik, mintha Nawanthirit meghatná a nagy sírás-rívás. Akit megkínoztak, utána meg még legalább egy hatot étlen-szomjan tölt egy pincében, aligha rimánkodik úgy, mint ez az Armarkhtur - inkább örülhet, ha meg tud egyáltalán szólalni. A lány Ukromra pillant, hátha le tudja olvasni az arcáról, mit gondol, mialatt szóval tartja a "foglyot". Aztán a holttestre meg a padlóra száradt vérfoltra vándorol a tekintete.*
~A test az ajtónak dőlt, mielőtt bejöttünk. Ablak nincsen. Ha ezt az asszonyt tényleg megölte valaki, a ládán keresztül kellett távoznia...~
- Lent kőpadló van. *ezt már azután súgja a szürkebőrűnek, hogy ledobta a fáklyát a ládába* Jobbra szekrény, középen asztal. A hang balról jön, de nem látom kitől. *kérdőn néz a szürkebőrűre, hogy most akkor mi legyen. Akármelyikük mászik le a létrán, kockáztatja, hogy Armarkhtur esetleg nem az, akinek mondja magát, és kiharap belőle egy darabot. Valamit viszont kéne vele kezdeni, mert a másik lehetőség az, hogy továbbállnak, ami így fáradtan, az éjszaka sötétjében nem tűnik valami jó ötletnek.*
- Kézen állva körülnézek. *suttogja Ukromnak hirtelen elhatározással* Megfognád a lábam? Aztán kihúzol, ha baj van. *Ha az ork rábólint, Nawanthirishardipandra lerakja a tőrét meg a kalapját a láda mellé, és fejjel előre elkezd bemászni a ládába, kezeivel szedve a létrafokokat. Mivel a kunyhóban amúgy sincs nagy világosság, valószínűleg gyorsan hozzászokik a szeme a pince homályához. Annyira mászik csak le, amennyi elég a körbenézéshez, és ügyel rá, hogy Ukrom legalább a térdeit át tudja fogni.*
*Halvány mosoly játszik a szája szélén, amíg fáklyakészítés közben hallgatja az orkot. Olyan profin lefoglalja a hang titokzatos gazdáját, hogy még egy nevet is kihúz belőle.*
~Bezzeg lapítottál, amíg ki nem nyitottuk a ládát...~
*Nem úgy tűnik, mintha Nawanthirit meghatná a nagy sírás-rívás. Akit megkínoztak, utána meg még legalább egy hatot étlen-szomjan tölt egy pincében, aligha rimánkodik úgy, mint ez az Armarkhtur - inkább örülhet, ha meg tud egyáltalán szólalni. A lány Ukromra pillant, hátha le tudja olvasni az arcáról, mit gondol, mialatt szóval tartja a "foglyot". Aztán a holttestre meg a padlóra száradt vérfoltra vándorol a tekintete.*
~A test az ajtónak dőlt, mielőtt bejöttünk. Ablak nincsen. Ha ezt az asszonyt tényleg megölte valaki, a ládán keresztül kellett távoznia...~
- Lent kőpadló van. *ezt már azután súgja a szürkebőrűnek, hogy ledobta a fáklyát a ládába* Jobbra szekrény, középen asztal. A hang balról jön, de nem látom kitől. *kérdőn néz a szürkebőrűre, hogy most akkor mi legyen. Akármelyikük mászik le a létrán, kockáztatja, hogy Armarkhtur esetleg nem az, akinek mondja magát, és kiharap belőle egy darabot. Valamit viszont kéne vele kezdeni, mert a másik lehetőség az, hogy továbbállnak, ami így fáradtan, az éjszaka sötétjében nem tűnik valami jó ötletnek.*
- Kézen állva körülnézek. *suttogja Ukromnak hirtelen elhatározással* Megfognád a lábam? Aztán kihúzol, ha baj van. *Ha az ork rábólint, Nawanthirishardipandra lerakja a tőrét meg a kalapját a láda mellé, és fejjel előre elkezd bemászni a ládába, kezeivel szedve a létrafokokat. Mivel a kunyhóban amúgy sincs nagy világosság, valószínűleg gyorsan hozzászokik a szeme a pince homályához. Annyira mászik csak le, amennyi elég a körbenézéshez, és ügyel rá, hogy Ukrom legalább a térdeit át tudja fogni.*
291. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-27 23:22:22
Üzenet elküldve: 2020-07-27 23:22:22
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Otthon Zarándokoknak//
- Neheheeee, ne hagyjatohokk iiiitt! *Sipítja lentről a vékony hang. Sírós, elhaló és kétségbeesett az a hang és amikor meghallja Nawanthiri szavait, keserves sírásba kezd, amit olykor-olykor megszakít egy kis rimánkodás.*
- Nem lehettek ilyen kegyetlenek! Segítsetek! Ne hagyjatok itt! *Siránkozik a hang lentről egyre elhalóbban.
Míg Nawanthiri a rögtönzött fáklyával dolgozik, Ukron szóval tartja a titokzatos hang gazdáját.*
- A nevem Armarkhtur, fogoly vagyok, megkínoztak és ha nem segítetek, itt halok meg! *Válaszol a vékony, sírós hang gazdája lentről, mire a lány elkészül és lehajítja a fáklyát a ládából nyíló lejáratba.
Odalent párat koppan a fáklya, de szerencsére nem alszik ki. Ha Armarkhtur lenéz a fáklya után, egy másik helyiséget láthat az alatt, amelyikben épp állnak. A talaj kő, a falnál a létra áll, mellette jobbra egy szekrény, fából. A hang a fal mellől jön, balról, de a fáklya fénye nem világítja meg és onnan fentől még nem is látni. A helyiség közepe felé, mintha egy asztal állna, de a többi a sötétbe veszik.*
- Neeee! Ne gyújtsatok feeeel! Segítseteheheteeek! *Siránkozik tovább a hang és mintha láncok csörgését lehetne kivenni a zajok közül.*
- Neheheeee, ne hagyjatohokk iiiitt! *Sipítja lentről a vékony hang. Sírós, elhaló és kétségbeesett az a hang és amikor meghallja Nawanthiri szavait, keserves sírásba kezd, amit olykor-olykor megszakít egy kis rimánkodás.*
- Nem lehettek ilyen kegyetlenek! Segítsetek! Ne hagyjatok itt! *Siránkozik a hang lentről egyre elhalóbban.
Míg Nawanthiri a rögtönzött fáklyával dolgozik, Ukron szóval tartja a titokzatos hang gazdáját.*
- A nevem Armarkhtur, fogoly vagyok, megkínoztak és ha nem segítetek, itt halok meg! *Válaszol a vékony, sírós hang gazdája lentről, mire a lány elkészül és lehajítja a fáklyát a ládából nyíló lejáratba.
Odalent párat koppan a fáklya, de szerencsére nem alszik ki. Ha Armarkhtur lenéz a fáklya után, egy másik helyiséget láthat az alatt, amelyikben épp állnak. A talaj kő, a falnál a létra áll, mellette jobbra egy szekrény, fából. A hang a fal mellől jön, balról, de a fáklya fénye nem világítja meg és onnan fentől még nem is látni. A helyiség közepe felé, mintha egy asztal állna, de a többi a sötétbe veszik.*
- Neeee! Ne gyújtsatok feeeel! Segítseteheheteeek! *Siránkozik tovább a hang és mintha láncok csörgését lehetne kivenni a zajok közül.*
290. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-27 04:34:56
Üzenet elküldve: 2020-07-27 04:34:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Az érdekes hajú tharg harcos szavaival részben egyet ért, de a modorával nagyon nem. Valahogy sose tudta megérteni az ilyet. Itt vannak a halál birodalmában, csak egymásra számíthatnak, ha rosszul döntenek mind meghalnak vagy rosszabb és így se lehet normálisan megbeszélni valamit. De ez eléggé úgy néz ki, hogy általános. Talán tényleg túlbecsülte a thargokat vagy az új fajta háborúhoz képtelenek alkalmazkodni. Mindenesetre a tündérlány szavai hallatán egy nagyon hosszú és megfáradt sóhaj hagyja el a mélységi száját. Tényleg feleslegesen beszélt volna? A vezetőjük szavaira pedig bólint. és közli a tényt a tegnapi tettéről.*
-Mérlegeltem a helyzetet mielőtt cselekedtem volna és állapítottam meg, hogy nem mágia volt. A probléma meg nem az, hogy a kisasszony sodort minket veszélybe hanem, hogy a hibából nem lett tanulva. Azért kerültünk bajba mert meggondolatlan döntés lett hozva és nem csapatként dolgozott együtt ez a társaság. De úgy éltük túl, hogy összedolgoztunk. A tudásom és a speciális tapasztalataim miatt kérték, hogy segítsek önöknek én pedig eljöttem mert a feladat fontos lehet egész lanawin számára és mert személyesen a thargokkal is szimpatizálok. Mikor, azt mondom, hogy ha teheti akkor egyedül senki ne nézzen szembe a halál urának játékával akkor a tudásom és a speciális tapasztalatom szól. És ezek mondatják velem, azt is, hogy aki meghalni jött ide az otthon tegye és ne a halál urának területén. Bár tündér vagy tharg szövetséges még nem próbált megölni. Izgalmas változatosság lenne.
*Az íjászhölgy gesztusait a mélységi nem tudja értelmezni, de a szavaiból leszűri, hogy nem kedveli és van egy elég erős megérzése, hogy nem csak a szofisztikált kifejezései nem tetszenek a nőnek. Nem nagyon foglalkozik vele csak közli neki az egyértelmű tényt.*
-A modorom nélkül már nem élnék.
*A mélységi a felszínen aki uramnak és kisasszonynak hívja a felszínieket általában tovább él mint aki egy fegyvert babusgatva odaszólongatna másoknak. A vendéglátóik szavai mindenesetre megzavarják. Tegnap tényleg határozottabban jelölték ki az útjukat. És nem is szóltak arról, hogy a mocsár változna.*
~Más világok lennének? Segítenének? Nyomok? Miért?~
*Ez azért kezd elég zavarossá válni számára. És bár bízik azért a két öregben hisz kevésbé csavaros úton már végezhettek volna velük, de furcsának találja a dolgot. Ahogy az álmokat is. Amik lehet tényleg fontosak voltak. Eszébe is jut a sajátja. Az íjásznő pedig valamiért be akarja törni Krestvir magiszter orrát. Úgy néz ki a csapat tényleg előbb öli meg magát minthogy egy ellenséget is látna. Quantall kezdi úgy érezni, hogy rosszul döntött mikor idejött. Még az orkok is közelebb álltak egy csapathoz mint a thargok. Mindenesetre az álmokkal kapcsolatban a vezetőjükkel egyetért.*
-A világ jóval több mint a logika vagy látható világ által elénk tárt tudás. A gyerekmesék, legendák, játékok és babonák mögött ősi elfeledett tudás rejtőzhet. Az álmok és jövendölések nem lebecsülendők. Viszont érdemes szem előtt tartani, azt is, hogy ki, mi, hol és mikor mondta. Van különbség aközött, hogy otthon a kandalló vagy tábortűz melegénél elszenderedve kap tanácsot az ember vagy egy sötét démonokkal teli elátkozott helyen és az se mindegy, hogy egy múltbéli ismerős, egy mitikus lény vagy egy beszélő csikóbőrös kulacs szólít meg. Arról nem is beszélve, hogy az üzenet maga se mindegy. Racionális álmokat követni, de meg kell fontolni melyiket.
*Véleményét elmondta a parancsot teljesíti. Vagyis a felszerelését már összepakolta és indulásra kész.*
~Megérte egyáltalán eljönnöm? Ezek magukat vagy egymást hamarabb ölik meg minthogy elérnék a tornyot.~
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Az érdekes hajú tharg harcos szavaival részben egyet ért, de a modorával nagyon nem. Valahogy sose tudta megérteni az ilyet. Itt vannak a halál birodalmában, csak egymásra számíthatnak, ha rosszul döntenek mind meghalnak vagy rosszabb és így se lehet normálisan megbeszélni valamit. De ez eléggé úgy néz ki, hogy általános. Talán tényleg túlbecsülte a thargokat vagy az új fajta háborúhoz képtelenek alkalmazkodni. Mindenesetre a tündérlány szavai hallatán egy nagyon hosszú és megfáradt sóhaj hagyja el a mélységi száját. Tényleg feleslegesen beszélt volna? A vezetőjük szavaira pedig bólint. és közli a tényt a tegnapi tettéről.*
-Mérlegeltem a helyzetet mielőtt cselekedtem volna és állapítottam meg, hogy nem mágia volt. A probléma meg nem az, hogy a kisasszony sodort minket veszélybe hanem, hogy a hibából nem lett tanulva. Azért kerültünk bajba mert meggondolatlan döntés lett hozva és nem csapatként dolgozott együtt ez a társaság. De úgy éltük túl, hogy összedolgoztunk. A tudásom és a speciális tapasztalataim miatt kérték, hogy segítsek önöknek én pedig eljöttem mert a feladat fontos lehet egész lanawin számára és mert személyesen a thargokkal is szimpatizálok. Mikor, azt mondom, hogy ha teheti akkor egyedül senki ne nézzen szembe a halál urának játékával akkor a tudásom és a speciális tapasztalatom szól. És ezek mondatják velem, azt is, hogy aki meghalni jött ide az otthon tegye és ne a halál urának területén. Bár tündér vagy tharg szövetséges még nem próbált megölni. Izgalmas változatosság lenne.
*Az íjászhölgy gesztusait a mélységi nem tudja értelmezni, de a szavaiból leszűri, hogy nem kedveli és van egy elég erős megérzése, hogy nem csak a szofisztikált kifejezései nem tetszenek a nőnek. Nem nagyon foglalkozik vele csak közli neki az egyértelmű tényt.*
-A modorom nélkül már nem élnék.
*A mélységi a felszínen aki uramnak és kisasszonynak hívja a felszínieket általában tovább él mint aki egy fegyvert babusgatva odaszólongatna másoknak. A vendéglátóik szavai mindenesetre megzavarják. Tegnap tényleg határozottabban jelölték ki az útjukat. És nem is szóltak arról, hogy a mocsár változna.*
~Más világok lennének? Segítenének? Nyomok? Miért?~
*Ez azért kezd elég zavarossá válni számára. És bár bízik azért a két öregben hisz kevésbé csavaros úton már végezhettek volna velük, de furcsának találja a dolgot. Ahogy az álmokat is. Amik lehet tényleg fontosak voltak. Eszébe is jut a sajátja. Az íjásznő pedig valamiért be akarja törni Krestvir magiszter orrát. Úgy néz ki a csapat tényleg előbb öli meg magát minthogy egy ellenséget is látna. Quantall kezdi úgy érezni, hogy rosszul döntött mikor idejött. Még az orkok is közelebb álltak egy csapathoz mint a thargok. Mindenesetre az álmokkal kapcsolatban a vezetőjükkel egyetért.*
-A világ jóval több mint a logika vagy látható világ által elénk tárt tudás. A gyerekmesék, legendák, játékok és babonák mögött ősi elfeledett tudás rejtőzhet. Az álmok és jövendölések nem lebecsülendők. Viszont érdemes szem előtt tartani, azt is, hogy ki, mi, hol és mikor mondta. Van különbség aközött, hogy otthon a kandalló vagy tábortűz melegénél elszenderedve kap tanácsot az ember vagy egy sötét démonokkal teli elátkozott helyen és az se mindegy, hogy egy múltbéli ismerős, egy mitikus lény vagy egy beszélő csikóbőrös kulacs szólít meg. Arról nem is beszélve, hogy az üzenet maga se mindegy. Racionális álmokat követni, de meg kell fontolni melyiket.
*Véleményét elmondta a parancsot teljesíti. Vagyis a felszerelését már összepakolta és indulásra kész.*
~Megérte egyáltalán eljönnöm? Ezek magukat vagy egymást hamarabb ölik meg minthogy elérnék a tornyot.~
289. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-26 15:10:01
Üzenet elküldve: 2020-07-26 15:10:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
* Riri meglepődik, hogy Frandr, talán picit meg is rémül. De nem róhatja fel a katonának a dolgot. Ilyenkor mindenki feszült. Ha attól jobb lenne a férfinak ha megüti a tündér azt sem bánná. Ezután jön a mélységi is. Neki tényleg igaza van. Riri tehet a tegnapi dolgokról, azért mert naiv volt. Mert jobban féltett másokat, mint a csapatát. Ez nem fordulhat elő többet.*
- Igazatok van. Ha legközelebb ilyen történik, kérlek hagyjatok meghalni egyedül - * suttogja halkan, lesütött szemekkel. Nincs miért védenie őt, se Laornak se Alyonak. Igaza van a nagy többségnek, nem túl hasznos tagja a csapatnak, de szeretne megvédeni mindenkit, s nem akarja, hogy az egész arról szóljon, hogy őt védik.
Alyo nem reagál a kérdéseire, de sejti, hogy ő is hasonlót látott álmába mint ő. Ami azt jelenti, hogy valahogy Alyo helyét is át kell vennie, mert a lány élete is nagy veszélyben van. Nem tudja pontosan mi tévő legyen. Krestvir és Frandr érvei arról, hogy az álom hamis lehet teljesen jogosak. Őrlődik a döntések között, hogy arra hallgasson amit tegnap látott, vagy arra, amit a többiek mondanak.
Szerencséjére nem kell azonnal választania a keresztútig mind együtt mennek. Biccent s ha a többiek elindulnak ő is szedi a sátorfáját, búcsút int az öregeknek és elindul. *
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
* Riri meglepődik, hogy Frandr, talán picit meg is rémül. De nem róhatja fel a katonának a dolgot. Ilyenkor mindenki feszült. Ha attól jobb lenne a férfinak ha megüti a tündér azt sem bánná. Ezután jön a mélységi is. Neki tényleg igaza van. Riri tehet a tegnapi dolgokról, azért mert naiv volt. Mert jobban féltett másokat, mint a csapatát. Ez nem fordulhat elő többet.*
- Igazatok van. Ha legközelebb ilyen történik, kérlek hagyjatok meghalni egyedül - * suttogja halkan, lesütött szemekkel. Nincs miért védenie őt, se Laornak se Alyonak. Igaza van a nagy többségnek, nem túl hasznos tagja a csapatnak, de szeretne megvédeni mindenkit, s nem akarja, hogy az egész arról szóljon, hogy őt védik.
Alyo nem reagál a kérdéseire, de sejti, hogy ő is hasonlót látott álmába mint ő. Ami azt jelenti, hogy valahogy Alyo helyét is át kell vennie, mert a lány élete is nagy veszélyben van. Nem tudja pontosan mi tévő legyen. Krestvir és Frandr érvei arról, hogy az álom hamis lehet teljesen jogosak. Őrlődik a döntések között, hogy arra hallgasson amit tegnap látott, vagy arra, amit a többiek mondanak.
Szerencséjére nem kell azonnal választania a keresztútig mind együtt mennek. Biccent s ha a többiek elindulnak ő is szedi a sátorfáját, búcsút int az öregeknek és elindul. *
288. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-20 08:28:08
Üzenet elküldve: 2020-07-20 08:28:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Alyo nagyon sok mindent nem szeret. Például nagyon nem szeret itt lenni. Egyébként alapvetően békés személyiség, barbárhoz mérten meg egyenesen pacifista, de most mégis érzi, hogy a gondolat a bal könyökéből indul ki. A könyöke mozdul, így keze végigsimíthat egy nyílvesszője tollán, ezeket könnyen eléri az övén lévő tegezben. Ha valaki látja, akkor észreveheti, hogy a gondolat cseppet sem ideges, még csak nem is fenyegető, csak egy harcos becézi a fegyverét. Szíve szerint lelőné a kormost, ehhez már az is pont elég indok, hogy amaz kormos, de ez ráadásul még pofázik is.*
- Nem mondták még soha, hogy kibaszottul modoros vagy?
*Forgatja a szemét, ujjai még mindig a tollakon járnak. Frandr szavaira szintén a szemforgatás a válasz, bár a férfi nagyon rázza a pofonfát, azzal, ahogyan Ririvel beszél. Egy cuki tündérrel! Hogy lehet ilyen hangot megütni egy cuki tündérrel szemben? És akkor még ott van Krestvir is.*
- Egy harmadik lehetőség, cicamica, hogy beverem a pofád.
*Válaszolja Alyo Krestvir szavaira, a tőle elvárható legnagyobb nyájassággal.*
- Nálatok még Syoud is jobb társaság. Bah!
*Laor újabb monológjának már csak a felét hallgatja meg, részéről inkább távozik a helyiségből, mielőtt a könyökéből kiinduló gondolat testet öltene és tényleg lelőne mindenkit, aki pillanatnyilag idegesíti.*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Alyo nagyon sok mindent nem szeret. Például nagyon nem szeret itt lenni. Egyébként alapvetően békés személyiség, barbárhoz mérten meg egyenesen pacifista, de most mégis érzi, hogy a gondolat a bal könyökéből indul ki. A könyöke mozdul, így keze végigsimíthat egy nyílvesszője tollán, ezeket könnyen eléri az övén lévő tegezben. Ha valaki látja, akkor észreveheti, hogy a gondolat cseppet sem ideges, még csak nem is fenyegető, csak egy harcos becézi a fegyverét. Szíve szerint lelőné a kormost, ehhez már az is pont elég indok, hogy amaz kormos, de ez ráadásul még pofázik is.*
- Nem mondták még soha, hogy kibaszottul modoros vagy?
*Forgatja a szemét, ujjai még mindig a tollakon járnak. Frandr szavaira szintén a szemforgatás a válasz, bár a férfi nagyon rázza a pofonfát, azzal, ahogyan Ririvel beszél. Egy cuki tündérrel! Hogy lehet ilyen hangot megütni egy cuki tündérrel szemben? És akkor még ott van Krestvir is.*
- Egy harmadik lehetőség, cicamica, hogy beverem a pofád.
*Válaszolja Alyo Krestvir szavaira, a tőle elvárható legnagyobb nyájassággal.*
- Nálatok még Syoud is jobb társaság. Bah!
*Laor újabb monológjának már csak a felét hallgatja meg, részéről inkább távozik a helyiségből, mielőtt a könyökéből kiinduló gondolat testet öltene és tényleg lelőne mindenkit, aki pillanatnyilag idegesíti.*
287. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-16 13:25:12
Üzenet elküldve: 2020-07-16 13:25:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomát vesztve//
//Zárás//
*Nem is igazán érti már ezt és egyszerűen csak felhúzta magát azokon a szavakon, amiket Glendron neki címez. Már egyértelműen sértegetve érzi magát és ha ilyenek Eeyr szolgálói, akkor ő bizony egy percig sem akar az lenni.*
-Szóval nem használhatom a nevemet és a címeimet magamra, értem én! *Ezt azonban már egyértelműen csak úgy magának mondja, mert gyakorlatilag távolodnak egymástól. Glendron az erdő felé, Learon pedig vissza a városba, ahonnan elindult.*
-Én csak annyit mondok neked, hogy legyen könnyű utad és járj szerencsével! Vigyázz magadra vagy vigyázzon rád az istened. A viszont látásra!
*Ezzel távozik is erdőmélyéről, és viszonylagosan gyorsan eléri a lápot, ahol gondosan ügyel rá, hogy a már megszokott, jól ismert útvonalon haladjon el. Látja még elhaladva azt a részt, ahol varázslatával kimenekítette rögtönzött útitársukat a kalamajkából és arra gondol, hogyha talán nem hallgat Karheiára és nem egyezik bele, hogy a férfit is magukkal hozzák, még mindig útban lenne és talán közös nevezőre jutnának majd ott a céljukon Wojesttel, de ez így, ebben a formában már nem fog megvalósulni. Talán majd egyszer újra megjelenik számára a félisten és akkor többet megtudhat róla. Annyi bizonyos, hogy hiányos ismereteinek egy része kipótlódott, most már biztosan tudja, hogy melyik isten is patronálja és ő melyikben bízhat, ha egyáltalán még fordulnia kell ezekhez a lényekhez. Számára az a következtetés, mialatt lehiggad és átjut a mocsáron, hogy talán Glendron is félreérti isteneinek a tanítását.* ~Ki tudja mit hoz a jövő! Az biztos, hogy legközelebb, ha az őseimhez szólok, egy pár mondatban Eeyr kegyeibe is beajánlom őket, baj nem lehet belőle!~ *Learon nem lesz az istenek szolgája, de elvitathatatlanul Eeyr a leginkább szimpatikus neki az összes közül.*
//Zárás//
*Nem is igazán érti már ezt és egyszerűen csak felhúzta magát azokon a szavakon, amiket Glendron neki címez. Már egyértelműen sértegetve érzi magát és ha ilyenek Eeyr szolgálói, akkor ő bizony egy percig sem akar az lenni.*
-Szóval nem használhatom a nevemet és a címeimet magamra, értem én! *Ezt azonban már egyértelműen csak úgy magának mondja, mert gyakorlatilag távolodnak egymástól. Glendron az erdő felé, Learon pedig vissza a városba, ahonnan elindult.*
-Én csak annyit mondok neked, hogy legyen könnyű utad és járj szerencsével! Vigyázz magadra vagy vigyázzon rád az istened. A viszont látásra!
*Ezzel távozik is erdőmélyéről, és viszonylagosan gyorsan eléri a lápot, ahol gondosan ügyel rá, hogy a már megszokott, jól ismert útvonalon haladjon el. Látja még elhaladva azt a részt, ahol varázslatával kimenekítette rögtönzött útitársukat a kalamajkából és arra gondol, hogyha talán nem hallgat Karheiára és nem egyezik bele, hogy a férfit is magukkal hozzák, még mindig útban lenne és talán közös nevezőre jutnának majd ott a céljukon Wojesttel, de ez így, ebben a formában már nem fog megvalósulni. Talán majd egyszer újra megjelenik számára a félisten és akkor többet megtudhat róla. Annyi bizonyos, hogy hiányos ismereteinek egy része kipótlódott, most már biztosan tudja, hogy melyik isten is patronálja és ő melyikben bízhat, ha egyáltalán még fordulnia kell ezekhez a lényekhez. Számára az a következtetés, mialatt lehiggad és átjut a mocsáron, hogy talán Glendron is félreérti isteneinek a tanítását.* ~Ki tudja mit hoz a jövő! Az biztos, hogy legközelebb, ha az őseimhez szólok, egy pár mondatban Eeyr kegyeibe is beajánlom őket, baj nem lehet belőle!~ *Learon nem lesz az istenek szolgája, de elvitathatatlanul Eeyr a leginkább szimpatikus neki az összes közül.*
286. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-15 20:19:48
Üzenet elküldve: 2020-07-15 20:19:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//Zárás//
* A kisebbik ork fegyvere hatástalanná válik, amikor társa bevonja azt mágikus jéggel. Ordonok bölcsen megadja magát, bár az íjától még így sem hajlandó megválni. Az öreget nem hatja meg az megmérgezett ork látványa. Nem is olyan régen még a vérét akarta venni. Most meg szánalmasan hátrál el a biztonságba. Ilyenkor jogosan ötlik fel a gondolat bárki fejében, hogy érdemes-e az ilyet elengedni. Na persze talán annak a kettőnek malaca van, mert Xung apó egy elég békés szerzetes. Társát is elég jó szándékú egyénnek ismerte meg. Ettől függetlenül az átélt kis kalandjuk óvatosságra inti őket. Nem is kell hát kétszer mondani a szerzetesnek, hogy vegye fel azt a kardot.*
- Ez csak természetes.* Kapja fel a másik kezébe a kardot, mivel karja még most is fáj a nyíl miatt. Botját is előkeríti, de félszemmel a távolodó orkokat lesi. Isqhea fegyvere közben semmivé foszlik, ahogyan az ezüst színű testőrük is. Az apóka nagyot néz, amikor az újabb varázslat hatására egy híd jelenik meg előttük. Csak biccent a a férfi szavaira és követi a hídra. Ha elérik azt a tornyot, akkor majd kezd valamit a sebével is. Egyelőre szeretne minél messzebb kerülni ettől a helytől.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//Zárás//
* A kisebbik ork fegyvere hatástalanná válik, amikor társa bevonja azt mágikus jéggel. Ordonok bölcsen megadja magát, bár az íjától még így sem hajlandó megválni. Az öreget nem hatja meg az megmérgezett ork látványa. Nem is olyan régen még a vérét akarta venni. Most meg szánalmasan hátrál el a biztonságba. Ilyenkor jogosan ötlik fel a gondolat bárki fejében, hogy érdemes-e az ilyet elengedni. Na persze talán annak a kettőnek malaca van, mert Xung apó egy elég békés szerzetes. Társát is elég jó szándékú egyénnek ismerte meg. Ettől függetlenül az átélt kis kalandjuk óvatosságra inti őket. Nem is kell hát kétszer mondani a szerzetesnek, hogy vegye fel azt a kardot.*
- Ez csak természetes.* Kapja fel a másik kezébe a kardot, mivel karja még most is fáj a nyíl miatt. Botját is előkeríti, de félszemmel a távolodó orkokat lesi. Isqhea fegyvere közben semmivé foszlik, ahogyan az ezüst színű testőrük is. Az apóka nagyot néz, amikor az újabb varázslat hatására egy híd jelenik meg előttük. Csak biccent a a férfi szavaira és követi a hídra. Ha elérik azt a tornyot, akkor majd kezd valamit a sebével is. Egyelőre szeretne minél messzebb kerülni ettől a helytől.*
285. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-15 19:59:48
Üzenet elküldve: 2020-07-15 19:59:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
- Vigyázz a szádra!
*Még csak a hangját sem emeli fel, egyszerűen Frandr és Riri közé áll amikor a harcos a tündér felé lép. Látszik rajta, hogy mondana még valamit, de a mélységi is felcsatlakozik a tharg harcos mellé, legalábbis szóban. Laor pedig fáradtan sóhajt egyet, pedig reggel van.*
- Azt mondjátok? *hunyorog az ember-sötételf párosra, aztán megvonja a vállát* Rendben, tegyük fel, hogy így volt. Riri szeleburdiságában, naivságtól vezérelve, vagy bármi okból elcsámborgott és veszélybe sodort minket.
Te viszont, barátom... *bök Frandr szakállára* Elindultál, hogy visszahozd. Ahogy a felelősség súlyát érző és értő férfihez illik. És visszahoztad? Nem. Az utolsó emlékem az, hogy ott taposod mellette a sarat, valami bárgyú kifejezéssel a képeden. Pontosabban nem is ez az utolsó emlékem, hanem az, hogy valami túlméretezett giliszta fején lovagolok, aztán hadakozok vele. Fogalmam sincs, hogy mit csinálhattam valójában *ez utóbbi szót nyomja meg* de azt hiszem, hogy sokkal mulatságosabb lehetett a látvány, mint amilyennek én éreztem.
És te? *néz a mélységire* Mágus vagy, nem? Csettintettél tán és szertefoszlott az igézet?
*Persze a kérdésben már benne van a válasz is, úgyhogy legyint egyet.*
- Igen, biztos megtettél minden tőled telhetőt.
*Körbenéz a társaságon és bár semmi kedve újabb szónoklatot tartani, de úgy érzi, hogy néhány dolgot helyre kell tennie. Vagy legalábbis helyes megvilágításba helyezni azokat. Vagy csak elmondani a véleményét ahelyett, hogy betörne pár orrot.*
- Tgnap talán mindannyiunknak voltak észszerűtlen pillanatai, melyekről aligha mi tehetünk. Ezért nem is lehet hibáztatni senkit. Ami pedig az álmokat illeti... ha nem tévedek, mindannyian álmodtunk. Nem tévedek, ugye?
*Itt megtévesztően szelíden mosolyog vendéglátóikra, ugyanis az a sziklaszilárd meggyőződése, hogy ők vastagon benne vannak a dologban.*
- Nekem nem egy pillanat volt az életemben amiket semmi szín alatt nem akartam volna újra átélni. Az én álmom az egyik ilyenhez kapcsolódott, valakihez aki... *megint legyint egyet* mindegy. A lényeg az, hogy ha az a valaki azt mondja az álmomban, hogy menjek - mit tudom én - a Mocsárvár tornyához, akkor oda megyek. Lehet, hogy nem racionális dolog álmokat követni, de nézzetek körül! Mi logikus itt?
*Most már Krestvirhez beszél, hiszen a mágus is azon van, hogy az álmokra hallgatni ostobaság.*
- Tudom, hogy nektek, mágusoknak, a logika nagyon fontos és rosszul érzitek magatok ha valami olyasmivel találkoztok ami ezzel szembe megy. Egy hadvezér pontosan így érezhet. Csatatervet készít, megtervezi a hadműveleteket, igyekszik mindent kiszámítani. De mindig előfordulhat, hogy az ellenség olyasmit lép, amit nem látott előre. Akkor pedig rögtönöznie kell. Hátrébb vonja valamelyik szárnyat, hogy fedezze a fenyegetett egységeket, beveti a tartalékot, esetleg taktikai visszavonulásra utasít. Ha jól dönt, csatát nyerhet. Ha nem, akkor örülhet ha életben marad.
*Most már csak Krestvirhez beszél, mert ha van valaki a társaságban akivel a parancsnoklás kérdéséről hajlandó vitába szállni, az a synmirai mágus.*
- Legyen úgy ahogy mondod, a keresztútig együtt maradunk. *kicsit elmosolyodik* Úgysem tehetnénk mást. Ha addig történik valami ami azt indokolja, hogy együtt maradjunk vagy fel tudsz hozni valamit ami e mellett szól, akkor így lesz. Ha nem, akkor szétválunk. Utóbbi esetben akik végeztek a saját tornyukkal, a hozzájuk legközelebbihez mennek, hogy segítsenek. Utána pedig visszatérünk ide.
*Fújtat egyet, és ezúttal nem teszi hozzá, hogy "megfelel így?" Arra gondol, hogy katonákkal mennyivel könnyebb dolga lenne. Akkor nem kéne mindenkit egyesével győzködnie, csak kiadnia a parancsot. Most viszont biztos benne, hogy lesz még ellenvetés, észrevétel, óhaj-sóhaj.*
- Most viszont mindenki szedje a cuccát! Indulunk a keresztútig.
*Biccent egyet nem túl barátságtalanul a vendéglátóiknak és neki is vághatnak az útnak.*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
- Vigyázz a szádra!
*Még csak a hangját sem emeli fel, egyszerűen Frandr és Riri közé áll amikor a harcos a tündér felé lép. Látszik rajta, hogy mondana még valamit, de a mélységi is felcsatlakozik a tharg harcos mellé, legalábbis szóban. Laor pedig fáradtan sóhajt egyet, pedig reggel van.*
- Azt mondjátok? *hunyorog az ember-sötételf párosra, aztán megvonja a vállát* Rendben, tegyük fel, hogy így volt. Riri szeleburdiságában, naivságtól vezérelve, vagy bármi okból elcsámborgott és veszélybe sodort minket.
Te viszont, barátom... *bök Frandr szakállára* Elindultál, hogy visszahozd. Ahogy a felelősség súlyát érző és értő férfihez illik. És visszahoztad? Nem. Az utolsó emlékem az, hogy ott taposod mellette a sarat, valami bárgyú kifejezéssel a képeden. Pontosabban nem is ez az utolsó emlékem, hanem az, hogy valami túlméretezett giliszta fején lovagolok, aztán hadakozok vele. Fogalmam sincs, hogy mit csinálhattam valójában *ez utóbbi szót nyomja meg* de azt hiszem, hogy sokkal mulatságosabb lehetett a látvány, mint amilyennek én éreztem.
És te? *néz a mélységire* Mágus vagy, nem? Csettintettél tán és szertefoszlott az igézet?
*Persze a kérdésben már benne van a válasz is, úgyhogy legyint egyet.*
- Igen, biztos megtettél minden tőled telhetőt.
*Körbenéz a társaságon és bár semmi kedve újabb szónoklatot tartani, de úgy érzi, hogy néhány dolgot helyre kell tennie. Vagy legalábbis helyes megvilágításba helyezni azokat. Vagy csak elmondani a véleményét ahelyett, hogy betörne pár orrot.*
- Tgnap talán mindannyiunknak voltak észszerűtlen pillanatai, melyekről aligha mi tehetünk. Ezért nem is lehet hibáztatni senkit. Ami pedig az álmokat illeti... ha nem tévedek, mindannyian álmodtunk. Nem tévedek, ugye?
*Itt megtévesztően szelíden mosolyog vendéglátóikra, ugyanis az a sziklaszilárd meggyőződése, hogy ők vastagon benne vannak a dologban.*
- Nekem nem egy pillanat volt az életemben amiket semmi szín alatt nem akartam volna újra átélni. Az én álmom az egyik ilyenhez kapcsolódott, valakihez aki... *megint legyint egyet* mindegy. A lényeg az, hogy ha az a valaki azt mondja az álmomban, hogy menjek - mit tudom én - a Mocsárvár tornyához, akkor oda megyek. Lehet, hogy nem racionális dolog álmokat követni, de nézzetek körül! Mi logikus itt?
*Most már Krestvirhez beszél, hiszen a mágus is azon van, hogy az álmokra hallgatni ostobaság.*
- Tudom, hogy nektek, mágusoknak, a logika nagyon fontos és rosszul érzitek magatok ha valami olyasmivel találkoztok ami ezzel szembe megy. Egy hadvezér pontosan így érezhet. Csatatervet készít, megtervezi a hadműveleteket, igyekszik mindent kiszámítani. De mindig előfordulhat, hogy az ellenség olyasmit lép, amit nem látott előre. Akkor pedig rögtönöznie kell. Hátrébb vonja valamelyik szárnyat, hogy fedezze a fenyegetett egységeket, beveti a tartalékot, esetleg taktikai visszavonulásra utasít. Ha jól dönt, csatát nyerhet. Ha nem, akkor örülhet ha életben marad.
*Most már csak Krestvirhez beszél, mert ha van valaki a társaságban akivel a parancsnoklás kérdéséről hajlandó vitába szállni, az a synmirai mágus.*
- Legyen úgy ahogy mondod, a keresztútig együtt maradunk. *kicsit elmosolyodik* Úgysem tehetnénk mást. Ha addig történik valami ami azt indokolja, hogy együtt maradjunk vagy fel tudsz hozni valamit ami e mellett szól, akkor így lesz. Ha nem, akkor szétválunk. Utóbbi esetben akik végeztek a saját tornyukkal, a hozzájuk legközelebbihez mennek, hogy segítsenek. Utána pedig visszatérünk ide.
*Fújtat egyet, és ezúttal nem teszi hozzá, hogy "megfelel így?" Arra gondol, hogy katonákkal mennyivel könnyebb dolga lenne. Akkor nem kéne mindenkit egyesével győzködnie, csak kiadnia a parancsot. Most viszont biztos benne, hogy lesz még ellenvetés, észrevétel, óhaj-sóhaj.*
- Most viszont mindenki szedje a cuccát! Indulunk a keresztútig.
*Biccent egyet nem túl barátságtalanul a vendéglátóiknak és neki is vághatnak az útnak.*
284. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-15 17:55:20
Üzenet elküldve: 2020-07-15 17:55:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//Zárás//
*Ordonok nem halandó lepakolni mindent, csak hátrálni kezd, bár a kardját azt leteszi a földre elébük.
Isq nem tudná bántani a kutyát, ám ha az ork hajlandó lett volna mindent lepakolni, biztosan adott volna neki a nála lévő ellenméregből.
Bár az is biztos, hogy megesketi Eeyr szolgájának színe előtt, hogy soha többé nem támad rá védtelenekre.
Így csak a szemével kíséri a lassan elhátráló íjászt, Eeyr kegyelmére bízva azt. ~Talán túléli, talán nem.~
Nem tudja, miért is titulálja szentfazéknak őt, de nem is érdekli. Abban igaza van, hogy sosem támadna meg egy fegyvertelent.
Csak reméli, hogy a társának is megvan a magához való esze, és végre hagyják őket békén elmenni.*
- Hozd magaddal a kardját, apó! *néz fel a védelmezőn eléjük álló, felmagasodó kerubra, és szívére téve a kezét meghajtja a fejét Eeyr védőszelleme előtt.
Aztán, megvárva, amíg a két útonállónak felcsapott ork elindul a másik irányba, lassan elengedi az addig erősen szorított, de lassan semmivé enyésző mesterkard markolatát.
A következő pillanatban maga a másik világból segítségükre érkezett kerub is eltűnik egy ezüstös derengéssel.*
- Menjünk. *mondja Isq, és megindul a Toronyhoz vezető úton, maga elé mormolva egy igét, hogy felgyorsítsa az útjukat.*
- Talán most már háborítatlanul odaérünk.
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására a varázshasználótól kiindulva egy keskeny, íves, ezüst ragyogású híd keletkezik egy, maximum száz lépés távolságra lévő pontig, melyekre a varázslónak rá kell látnia. Csak gyalogosan lehet átkelni rajta. Hatása addig tart, míg a varázshasználó le nem lép róla.
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//Zárás//
*Ordonok nem halandó lepakolni mindent, csak hátrálni kezd, bár a kardját azt leteszi a földre elébük.
Isq nem tudná bántani a kutyát, ám ha az ork hajlandó lett volna mindent lepakolni, biztosan adott volna neki a nála lévő ellenméregből.
Bár az is biztos, hogy megesketi Eeyr szolgájának színe előtt, hogy soha többé nem támad rá védtelenekre.
Így csak a szemével kíséri a lassan elhátráló íjászt, Eeyr kegyelmére bízva azt. ~Talán túléli, talán nem.~
Nem tudja, miért is titulálja szentfazéknak őt, de nem is érdekli. Abban igaza van, hogy sosem támadna meg egy fegyvertelent.
Csak reméli, hogy a társának is megvan a magához való esze, és végre hagyják őket békén elmenni.*
- Hozd magaddal a kardját, apó! *néz fel a védelmezőn eléjük álló, felmagasodó kerubra, és szívére téve a kezét meghajtja a fejét Eeyr védőszelleme előtt.
Aztán, megvárva, amíg a két útonállónak felcsapott ork elindul a másik irányba, lassan elengedi az addig erősen szorított, de lassan semmivé enyésző mesterkard markolatát.
A következő pillanatban maga a másik világból segítségükre érkezett kerub is eltűnik egy ezüstös derengéssel.*
- Menjünk. *mondja Isq, és megindul a Toronyhoz vezető úton, maga elé mormolva egy igét, hogy felgyorsítsa az útjukat.*
- Talán most már háborítatlanul odaérünk.
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására a varázshasználótól kiindulva egy keskeny, íves, ezüst ragyogású híd keletkezik egy, maximum száz lépés távolságra lévő pontig, melyekre a varázslónak rá kell látnia. Csak gyalogosan lehet átkelni rajta. Hatása addig tart, míg a varázshasználó le nem lép róla.
283. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-14 13:31:54
Üzenet elküldve: 2020-07-14 13:31:54
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Toronyiránt, de orkok az úton//
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//Zárás//
*Roshnek fegyverét az aljnövényzet között vaskos jégburok veszi körül, így hasztalanságát látva vicsorogva felhagy a mozdulattal és kiegyenesedik. Ordonok ugyan leteszi a fegyverét, de nem hajlandó levenni a vértjét, csak óvatosan felegyenesedik és elhátrálásba kezdve Asemával Isqehától.
Isqeha láthatja, hogy fél kézzel az íj is hatástalan fegyver és ha engedi, az ork és a vicsorgó kutya öt-hat lépéssel elhátrál tőlük.*
- Elég volt, menjetek békével. *Mondja Ordonok fájdalmas arccal, zsibbadt karjából érdekes módon a fájdalom képes eljutni a tudatáig.*
- Egy ilyen szentfazék biztosan nem bántana egy fegyvertelent. *Teszi még hozzá, bár fogalma sem lehet arról, hogy Isqeha vagy Xangjao miben hisz.
Roshnek távolabb van, bár közte és a többiek között ott áll a kerubi, így inkább hátrálni kezd, hogy magát biztonságban tudja, hátrahagyva fegyverét.
Ordonok is igyekszik minél nagyobb távolságot felvenni Isqehától és Xangjaótól, akiknek így szabaddá válik a további út. A kerubi figyelve mindkét orkra odasétál a kettőshöz, védelmezőn állva meg előttük, ő nem állítja meg Ordonokot a távozásban.
Ha mindkét ork szabadon távozott, akkor még egy pillantással Isqeha felé fordul, fejével biccent az ezüstös derengés és dolga végezetten feloldódik a semmiben, visszatérve saját síkjára. A következő pillanatban pedig Isqeha kezében ugyancsak semmivé foszlik a mesterkard. Épp időben ért véget a mágia, amikor már elmúlt a közvetlen veszély.*
//Roshnek, Ordonok, Isqeha, Xungjao és a kerubi//
//Zárás//
*Roshnek fegyverét az aljnövényzet között vaskos jégburok veszi körül, így hasztalanságát látva vicsorogva felhagy a mozdulattal és kiegyenesedik. Ordonok ugyan leteszi a fegyverét, de nem hajlandó levenni a vértjét, csak óvatosan felegyenesedik és elhátrálásba kezdve Asemával Isqehától.
Isqeha láthatja, hogy fél kézzel az íj is hatástalan fegyver és ha engedi, az ork és a vicsorgó kutya öt-hat lépéssel elhátrál tőlük.*
- Elég volt, menjetek békével. *Mondja Ordonok fájdalmas arccal, zsibbadt karjából érdekes módon a fájdalom képes eljutni a tudatáig.*
- Egy ilyen szentfazék biztosan nem bántana egy fegyvertelent. *Teszi még hozzá, bár fogalma sem lehet arról, hogy Isqeha vagy Xangjao miben hisz.
Roshnek távolabb van, bár közte és a többiek között ott áll a kerubi, így inkább hátrálni kezd, hogy magát biztonságban tudja, hátrahagyva fegyverét.
Ordonok is igyekszik minél nagyobb távolságot felvenni Isqehától és Xangjaótól, akiknek így szabaddá válik a további út. A kerubi figyelve mindkét orkra odasétál a kettőshöz, védelmezőn állva meg előttük, ő nem állítja meg Ordonokot a távozásban.
Ha mindkét ork szabadon távozott, akkor még egy pillantással Isqeha felé fordul, fejével biccent az ezüstös derengés és dolga végezetten feloldódik a semmiben, visszatérve saját síkjára. A következő pillanatban pedig Isqeha kezében ugyancsak semmivé foszlik a mesterkard. Épp időben ért véget a mágia, amikor már elmúlt a közvetlen veszély.*
282. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-12 22:19:36
Üzenet elküldve: 2020-07-12 22:19:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Kezdi nagyon kellemetlenül érezni magát, ahogy a halmozódó félreértésekkel és egyet nem értésekkel a feszültség is növekedik. Néhányszor szeretne közbeszólni, főképp akkor, mikor Laor megkérdőjelezi, hogy ő miért szeretne a tűz tornyához menni... De nem találja meg a hangját hirtelen, meg a megfelelő időt sem találja meg, hogy közbeszóljon, mert szó szót követ, s mire levegőt venne és rászánná magát, már valaki más beszél. Nem igazán tudja kezelni sem a csoportban történő beszélgetést, sem az indulatokat.
Testbeszéde is árulkodik róla, hogy hogyan érzi magát. Karjait védekezőn összefonja maga előtt, fejét lehajtja és csak úgy pillant föl a csuklya alól az éppen beszélőre, miközben néha kihúzza magát, ahogy alkalmat lát, hogy válaszoljon Laor kérdésére, de aztán vissza is esnek vállai, mikor megint késve próbál belépni...
Közben kezd az a benyomása lenni, hogy valami történhetett itt az éjszaka, amiből kimaradt. Vagy mégis még az este is látomás volt, ezért mindenki másképp emlékszik? Ettől a gondolattól nagyon nyugtalan lesz, mert ez a bizonytalanság már őrjítő. Akár most, ebben a pillanatban is lehet, hogy nem a valóságot látják...
Igyekszik egyben maradni, miközben már Quantallt hallgatja. Örül, mert maga nem tudná így megfogalmazni a gondolatait, a férfi viszont elmondja a java részét annak, amit ő is vél a helyzettel kapcsolatban.
Az öregek közbeszólása és válasza azonban még okoz egy kis zavart.*
- Tegnap még nem ezt mondták... - *Jegyzi meg feléjük fordulva halkan, de azért hallhatóan. Aztán lesüti a szemét, mert nincs joga számonkérni a magyarázatot hallva, de valójában csalódott. Az éjszakai beszélgetésből kevés konkrétumot tudott kihámozni, de a tornyok elhelyezkedését és a sorrendet, amiben be kell őket venniük, biztosnak hitte. Erre most kiderül, hogy még ezt sem tudják. Vagyis jóformán olyan tudatlanul kell indulniuk, ahogy egyébként is tették volna...
Hogy az Őrzőkre számíthatnak, az most sovány vigasznak tűnik, de ha már ennyire sulykolják beléjük, ő is igyekszik táplálni magában azt a hitet és legfőképpen a bizalmat.
Frandr figyelmeztetésére ő is a távoli tájra pillant, hogy lássa, miről beszél a férfi, majd pedig Laor felé fordul, az utasítását és a döntését várva. Azért most Frandr után talál egy szusszanásnyi időt és bátorságot is, hogy szóljon.*
- Út közben is meg tudjuk beszélni. - *Kezd bele, az egykor talán rendes út maradványain végigtekintve, ameddig a szeme ellát, s ameddig egy irányba vezet az. Ezek szerint az első szakaszt mindenképpen együtt teszik majd meg...*
- De szerintem is együtt kellene maradnunk. - *Itt Alyohoz és Carsaadihoz fordul.*
- Ha csak egy álom vagy látomás miatt gondoljátok, hogy másfelé kellene mennetek, abban nem kellene bíznotok és vakon hinnetek. Babonaság azt gondolni, hogy egy álom a jövőt jelzi, az csak az elménk játéka. Tegnap sok élmény ért minket és az éjszakai beszélgetésünk is hatással lehetett az álmainkra... Egy másik lehetőség, hogy egy mágus üzent álmok által, de ez megint csak lehet ártó szándékú. - *Teszi hozzá a teljesség kedvéért, mert ismert ilyen varázslat is. Tekintve, hogy a két nő aludt, mikor a tornyokról és azok neveiről beszéltek, két dolgot tart lehetségesnek. Az egyik, hogy álmodtak, s álmaikba beszüremlett, amit hallottak, ők pedig vannak olyan babonásak, hogy ezt készpénznek vegyék. A másik, hogy míg ők, akik később feküdtek, aludtak, addig a két nővel egy másik beszélgetés zajlott le, s nekik mást mondtak az Őrzők. El is pillant az öregek arcára, de sajnos maga is tudja, hogy nem elég jó emberismerő ahhoz, hogy ebből bármit is le tudjon szűrni.
Mindenesetre, ha döntés születik és elindulnak végül, akkor egy meghajlással búcsúzik az Őrzőktől, utoljára kifejezve háláját, amit szóban már többször is megtett...*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
*Kezdi nagyon kellemetlenül érezni magát, ahogy a halmozódó félreértésekkel és egyet nem értésekkel a feszültség is növekedik. Néhányszor szeretne közbeszólni, főképp akkor, mikor Laor megkérdőjelezi, hogy ő miért szeretne a tűz tornyához menni... De nem találja meg a hangját hirtelen, meg a megfelelő időt sem találja meg, hogy közbeszóljon, mert szó szót követ, s mire levegőt venne és rászánná magát, már valaki más beszél. Nem igazán tudja kezelni sem a csoportban történő beszélgetést, sem az indulatokat.
Testbeszéde is árulkodik róla, hogy hogyan érzi magát. Karjait védekezőn összefonja maga előtt, fejét lehajtja és csak úgy pillant föl a csuklya alól az éppen beszélőre, miközben néha kihúzza magát, ahogy alkalmat lát, hogy válaszoljon Laor kérdésére, de aztán vissza is esnek vállai, mikor megint késve próbál belépni...
Közben kezd az a benyomása lenni, hogy valami történhetett itt az éjszaka, amiből kimaradt. Vagy mégis még az este is látomás volt, ezért mindenki másképp emlékszik? Ettől a gondolattól nagyon nyugtalan lesz, mert ez a bizonytalanság már őrjítő. Akár most, ebben a pillanatban is lehet, hogy nem a valóságot látják...
Igyekszik egyben maradni, miközben már Quantallt hallgatja. Örül, mert maga nem tudná így megfogalmazni a gondolatait, a férfi viszont elmondja a java részét annak, amit ő is vél a helyzettel kapcsolatban.
Az öregek közbeszólása és válasza azonban még okoz egy kis zavart.*
- Tegnap még nem ezt mondták... - *Jegyzi meg feléjük fordulva halkan, de azért hallhatóan. Aztán lesüti a szemét, mert nincs joga számonkérni a magyarázatot hallva, de valójában csalódott. Az éjszakai beszélgetésből kevés konkrétumot tudott kihámozni, de a tornyok elhelyezkedését és a sorrendet, amiben be kell őket venniük, biztosnak hitte. Erre most kiderül, hogy még ezt sem tudják. Vagyis jóformán olyan tudatlanul kell indulniuk, ahogy egyébként is tették volna...
Hogy az Őrzőkre számíthatnak, az most sovány vigasznak tűnik, de ha már ennyire sulykolják beléjük, ő is igyekszik táplálni magában azt a hitet és legfőképpen a bizalmat.
Frandr figyelmeztetésére ő is a távoli tájra pillant, hogy lássa, miről beszél a férfi, majd pedig Laor felé fordul, az utasítását és a döntését várva. Azért most Frandr után talál egy szusszanásnyi időt és bátorságot is, hogy szóljon.*
- Út közben is meg tudjuk beszélni. - *Kezd bele, az egykor talán rendes út maradványain végigtekintve, ameddig a szeme ellát, s ameddig egy irányba vezet az. Ezek szerint az első szakaszt mindenképpen együtt teszik majd meg...*
- De szerintem is együtt kellene maradnunk. - *Itt Alyohoz és Carsaadihoz fordul.*
- Ha csak egy álom vagy látomás miatt gondoljátok, hogy másfelé kellene mennetek, abban nem kellene bíznotok és vakon hinnetek. Babonaság azt gondolni, hogy egy álom a jövőt jelzi, az csak az elménk játéka. Tegnap sok élmény ért minket és az éjszakai beszélgetésünk is hatással lehetett az álmainkra... Egy másik lehetőség, hogy egy mágus üzent álmok által, de ez megint csak lehet ártó szándékú. - *Teszi hozzá a teljesség kedvéért, mert ismert ilyen varázslat is. Tekintve, hogy a két nő aludt, mikor a tornyokról és azok neveiről beszéltek, két dolgot tart lehetségesnek. Az egyik, hogy álmodtak, s álmaikba beszüremlett, amit hallottak, ők pedig vannak olyan babonásak, hogy ezt készpénznek vegyék. A másik, hogy míg ők, akik később feküdtek, aludtak, addig a két nővel egy másik beszélgetés zajlott le, s nekik mást mondtak az Őrzők. El is pillant az öregek arcára, de sajnos maga is tudja, hogy nem elég jó emberismerő ahhoz, hogy ebből bármit is le tudjon szűrni.
Mindenesetre, ha döntés születik és elindulnak végül, akkor egy meghajlással búcsúzik az Őrzőktől, utoljára kifejezve háláját, amit szóban már többször is megtett...*
281. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2020-07-12 20:51:13
Üzenet elküldve: 2020-07-12 20:51:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Frandrben erős a vágy, hogy körbesétáljon, és felpofozzon pár embert. Erős, és egyre erősebb, hiszen ahogy halad a beszélgetés, úgy jönnek fel újabb és újabb ordas baromságok, olyan javaslatok, amiknek sem az eredetét, sem a célját nem érti.
Krestvir kijelentését még érti is, hiszen tegnap este most már ő is emlékszik, hogy a tűz tornyával kezdték az öregek a felsorolást. És bár a harcos nem érti, hogy mit számít a dolog, esélyesen fontos, hiszen vendéglátóik egyébként nem tulajdonítottak volna neki ekkora jelentőséget.
Viszont Alyo és Riri megszólalásaival már nagyobb a probléma. Mikor a tündér azt mondja, titokban kell tartania, hogy honnan jött az információ, tesz egy fenyegető lépést felé, ám megállítja magát, mielőtt visszakézből arcon vágná.*
-Nem mondhatod el?
*Sziszegi.*
-És ki mondta ezt neked? Valami kibaszott látomás? Mert azokról tegnap már megtudtuk, mennyire megbízhatóak. Vagy a vendéglátóink?
*Folytatja gúnyos hangnemben, az utolsó résznél az öregekre pillantva. Ám mielőtt még többet mondhatna, Laor félbeszakítja a beszélgetést, javaslatot téve. Ő maga visszatér a bejárathoz, a táj fürkészéséhez. Ha nem tenne így, valószínűleg most már tényleg gazdagodna egy-egy zúzódással Alyo és Riri is.
Vezetőjük javaslatára csak bólint, értelmesnek gondolja a felvetést. Ezután csendül fel a kormos hangja, aminek hatására már ösztönösen felkészül egy hosszú monológra, egy mágiaelméleti tézis bőbeszédű előadására, ám kellemesen csalódnia kell.
Gyakorlatilag azt hallja Quantalltól, amit ő is gondol. Riri felelőtlensége olyan tényező, amivel nem akar számolni, és a naivitása miatt fulladtak a mocsárba majdnem.
Az öregek ekkor hozzászólnak a témához, és a harcosban megerősödik az érzés, hogy ők kavarják a szart, hiszen hozzá sem szólnak ahhoz, hogy Riri és Alyo miért mondják, amit mondanak.
Mikor aztán azok végeztek a mondandójukkal, újra rajta a sor, hogy beszéljen.*
-Tegnap majdnem a mocsárba fulladtunk egy rakás tévkép miatt, most pedig úgy tűnik, valami álmok miatt fogjuk emészthető falatokra osztani a csapatot. Tudni fogják a többiek, ha mi végeztünk a tűz tornyával?
*Látszik, hogy beletörődött a dologba, és Laor javaslatát tartja a legkevésbé rossz választásnak. Az öregekhez is intéz egy kérdést, majd Krestvirhez fordult.*
-Ha megvan az első torony, sietnünk kell a Föld tornyához. Most pedig jó lenne indulnunk. Ismét változik a táj.
*Jelenti be sötéten azt, amit ha kilépnek a kunyhóból, a többiek is könnyedén láthatnak.*
//A vulkánok hava, 6887, Willor reggel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Frandrben erős a vágy, hogy körbesétáljon, és felpofozzon pár embert. Erős, és egyre erősebb, hiszen ahogy halad a beszélgetés, úgy jönnek fel újabb és újabb ordas baromságok, olyan javaslatok, amiknek sem az eredetét, sem a célját nem érti.
Krestvir kijelentését még érti is, hiszen tegnap este most már ő is emlékszik, hogy a tűz tornyával kezdték az öregek a felsorolást. És bár a harcos nem érti, hogy mit számít a dolog, esélyesen fontos, hiszen vendéglátóik egyébként nem tulajdonítottak volna neki ekkora jelentőséget.
Viszont Alyo és Riri megszólalásaival már nagyobb a probléma. Mikor a tündér azt mondja, titokban kell tartania, hogy honnan jött az információ, tesz egy fenyegető lépést felé, ám megállítja magát, mielőtt visszakézből arcon vágná.*
-Nem mondhatod el?
*Sziszegi.*
-És ki mondta ezt neked? Valami kibaszott látomás? Mert azokról tegnap már megtudtuk, mennyire megbízhatóak. Vagy a vendéglátóink?
*Folytatja gúnyos hangnemben, az utolsó résznél az öregekre pillantva. Ám mielőtt még többet mondhatna, Laor félbeszakítja a beszélgetést, javaslatot téve. Ő maga visszatér a bejárathoz, a táj fürkészéséhez. Ha nem tenne így, valószínűleg most már tényleg gazdagodna egy-egy zúzódással Alyo és Riri is.
Vezetőjük javaslatára csak bólint, értelmesnek gondolja a felvetést. Ezután csendül fel a kormos hangja, aminek hatására már ösztönösen felkészül egy hosszú monológra, egy mágiaelméleti tézis bőbeszédű előadására, ám kellemesen csalódnia kell.
Gyakorlatilag azt hallja Quantalltól, amit ő is gondol. Riri felelőtlensége olyan tényező, amivel nem akar számolni, és a naivitása miatt fulladtak a mocsárba majdnem.
Az öregek ekkor hozzászólnak a témához, és a harcosban megerősödik az érzés, hogy ők kavarják a szart, hiszen hozzá sem szólnak ahhoz, hogy Riri és Alyo miért mondják, amit mondanak.
Mikor aztán azok végeztek a mondandójukkal, újra rajta a sor, hogy beszéljen.*
-Tegnap majdnem a mocsárba fulladtunk egy rakás tévkép miatt, most pedig úgy tűnik, valami álmok miatt fogjuk emészthető falatokra osztani a csapatot. Tudni fogják a többiek, ha mi végeztünk a tűz tornyával?
*Látszik, hogy beletörődött a dologba, és Laor javaslatát tartja a legkevésbé rossz választásnak. Az öregekhez is intéz egy kérdést, majd Krestvirhez fordult.*
-Ha megvan az első torony, sietnünk kell a Föld tornyához. Most pedig jó lenne indulnunk. Ismét változik a táj.
*Jelenti be sötéten azt, amit ha kilépnek a kunyhóból, a többiek is könnyedén láthatnak.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319