Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 62 (1221. - 1240. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1240. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-03 19:54:51
Üzenet elküldve: 2025-12-03 19:54:51
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*Az ork bárdja oldalról érkezik, de Frandr'd pontos mozdulattal csúsztatja le a pengét a pajzsperemén. A visszalökés erejét kihasználja: előreront, pajzsával teljes testtel tolja meg a zöldbőrűt. Az ork hátraesik a sajátjai közé, a lendület visszalöki, és ez a rés Frandr'dnek elég. Egyetlen szúrással céloz a mellvérten hagyott nyílásra; a mögötte nyomuló orkok taszítják rá a pengére, amely mélyen talál.
Az ork összecsuklik. A helyén tátongó rés nyitva marad, s a harcos démoni üvöltését követően nem is néz ki úgy, hogy a támadóik terveznék összezárni.
Ekkor hallja meg a második üvöltést. Mélyebb, dühösebb, mint bármelyik a csatatéren. A vezéré. Néhány pillanat múlva a páncélos ork valóban átvág a saját sorain, félrelökve mindenkit, aki az útját állja. Az orkok sorai mögött áll meg. Talpa mellett még ég a tűz. Buzogányos kezét Franrd'd felé nyújtja, majd így szól.*
- Gyere, kicsiny emberke!
*A Frandr'd körül álló orkok továbbra sem zárják vissza a sort. Nem állnak az útjába. A kihívás egyértelmű. Amíg ő tartja magát ehhez, ők sem lépnek közbe.
Eközben a recés pengéjű ork újra támad. Thara hárítja a csapást, most már biztosabban, mint az előbb. A szikrák még el sem tűnnek, amikor az üvöltések mindkettejük figyelmét elvonják egy pillanatra. Az ork csak a szeme sarkával mozdul, de ez is elég.
Thara kilép, súlypontot vált, és a csapása mélyen belevág az ork oldalába. A zöldbőrű megrándul, megtántorodik, majd vért köhög a földre. Arca döbbent, tekintete csak most érti meg, mi történt vele.
Az erejéből azonban maradt még egyetlen mozdulatra. Felüvölt, meleg vért köpve a mélységi felé és teljes súlyával hozza le a fegyverét Thara irányába, utolsó csapásként.
A mester időben indul meg, és bár rúgása jó ütemű, az ork épp kitér előle. A következő pillanatban a csákány már lesújt. A penge Natu combjának oldalát horzsolja fel, éles fájdalom jelzi, hogy talált, de mélybe nem ment. A lába bírja tovább, s ezáltal ő is.
Az ork arcán önelégült vigyor jelenik meg, mintha csak azt képzelné, hogy ez bizony el is döntötte volna a harcot. Azonban a mester erről valószínűleg másképp vélekedik. A fájdalom mellett még teljesen harcképes viszonozhatja a támadást, és lemoshatja az önelégült vigyort, mielőtt az ork újra nekilendülne.
Ekkor az egész táborban egyetlen hang üti át a csata zaját. Rokharé. Az elfről nem mondható, hogy egy harsány alak lenne, éppen ezért figyelhet fel könnyedén bárki az üvöltésére.*
- Orkok! Mögöttetek, ti ostobák!
*A ritkán hallott kiáltás miatt, aki ösztönösen hátranéz, az a tábor túlsó felén, a törmelék és félhomály között, újabb orkok érkeznek. Gyorsan, rendezetlenül, de veszélyesen közel. Tíz körül lehetnek, és teljesen más irányból jönnek, mint eddig bárki.
Most már két oldalról zárul a harc. A következő percek mindenkitől gyors döntést követelnek.*
*Az ork bárdja oldalról érkezik, de Frandr'd pontos mozdulattal csúsztatja le a pengét a pajzsperemén. A visszalökés erejét kihasználja: előreront, pajzsával teljes testtel tolja meg a zöldbőrűt. Az ork hátraesik a sajátjai közé, a lendület visszalöki, és ez a rés Frandr'dnek elég. Egyetlen szúrással céloz a mellvérten hagyott nyílásra; a mögötte nyomuló orkok taszítják rá a pengére, amely mélyen talál.
Az ork összecsuklik. A helyén tátongó rés nyitva marad, s a harcos démoni üvöltését követően nem is néz ki úgy, hogy a támadóik terveznék összezárni.
Ekkor hallja meg a második üvöltést. Mélyebb, dühösebb, mint bármelyik a csatatéren. A vezéré. Néhány pillanat múlva a páncélos ork valóban átvág a saját sorain, félrelökve mindenkit, aki az útját állja. Az orkok sorai mögött áll meg. Talpa mellett még ég a tűz. Buzogányos kezét Franrd'd felé nyújtja, majd így szól.*
- Gyere, kicsiny emberke!
*A Frandr'd körül álló orkok továbbra sem zárják vissza a sort. Nem állnak az útjába. A kihívás egyértelmű. Amíg ő tartja magát ehhez, ők sem lépnek közbe.
Eközben a recés pengéjű ork újra támad. Thara hárítja a csapást, most már biztosabban, mint az előbb. A szikrák még el sem tűnnek, amikor az üvöltések mindkettejük figyelmét elvonják egy pillanatra. Az ork csak a szeme sarkával mozdul, de ez is elég.
Thara kilép, súlypontot vált, és a csapása mélyen belevág az ork oldalába. A zöldbőrű megrándul, megtántorodik, majd vért köhög a földre. Arca döbbent, tekintete csak most érti meg, mi történt vele.
Az erejéből azonban maradt még egyetlen mozdulatra. Felüvölt, meleg vért köpve a mélységi felé és teljes súlyával hozza le a fegyverét Thara irányába, utolsó csapásként.
A mester időben indul meg, és bár rúgása jó ütemű, az ork épp kitér előle. A következő pillanatban a csákány már lesújt. A penge Natu combjának oldalát horzsolja fel, éles fájdalom jelzi, hogy talált, de mélybe nem ment. A lába bírja tovább, s ezáltal ő is.
Az ork arcán önelégült vigyor jelenik meg, mintha csak azt képzelné, hogy ez bizony el is döntötte volna a harcot. Azonban a mester erről valószínűleg másképp vélekedik. A fájdalom mellett még teljesen harcképes viszonozhatja a támadást, és lemoshatja az önelégült vigyort, mielőtt az ork újra nekilendülne.
Ekkor az egész táborban egyetlen hang üti át a csata zaját. Rokharé. Az elfről nem mondható, hogy egy harsány alak lenne, éppen ezért figyelhet fel könnyedén bárki az üvöltésére.*
- Orkok! Mögöttetek, ti ostobák!
*A ritkán hallott kiáltás miatt, aki ösztönösen hátranéz, az a tábor túlsó felén, a törmelék és félhomály között, újabb orkok érkeznek. Gyorsan, rendezetlenül, de veszélyesen közel. Tíz körül lehetnek, és teljesen más irányból jönnek, mint eddig bárki.
Most már két oldalról zárul a harc. A következő percek mindenkitől gyors döntést követelnek.*
1239. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-03 14:15:40
Üzenet elküldve: 2025-12-03 14:15:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 388
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 388
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
- Fura név. *Nem bírja ki kommentálás nélkül, a halacskák legkisebb jeleit sem bírva észrevenni az őt cipelő jószágon. Biztos valami akkori környezeti összefüggés hozhatta meg az inspirációt, de valószínűleg nem kell túlgondolnia a szeretetteljes megnevezések valódi eredetét.* - De legalább az övé. *Melegen megpaskolja a nyakát.* - Köszi a fuvart, Halacska. *Többszörösen jobb élmény így utaznia, mint lábon, még a pocsolya-gödör-csapdák figyelésével is.*
- Igen, róla még emlékszem, még ha látni minden bizonnyal azóta sem volt élményem. Nem tudom milyen munkát végezhet a városban ami ennyire leköti, de nem vagyok rá féltékeny, ahogy arra a szülővárosi mérnökre sem. Tudod Luninari, néha igazán üresnek érzem a ligetet, még ha élvezem is a csöndjét. *Laurentitia múltjára pedig megkomolyodott arckifejezéssel, hozzászólás nélkül bólint csak; most nem akarja megbolygatni azt a darázsfészket, ami az egész artheniori lázadás lehetett, sikerült arról már eleget hablatyolnia azon a most egész távolinak tűnő csillagok estéjén.
Ami pedig saját verbális baklövését illeti, egy picit jobban elérzékenyült önreflektálásától, mint fél-elf barátjának mutatja. Egy kicsi utórezgés a múltból, és a jelen kialakult problémája: Szeret Luninarival a mágiával kapcsolatos dolgokról beszélni, mert nem csak hogy szereti, hanem ért is hozzá, legalábbis azt szereti elhitetni magával. Ez a tudás a szenvedélyével együtt sokszor képes felülírni pár alap fogalmat is, mint a vélemények és a nézőpontok, leszűkíti a világot körülötte egy távcsőre ahelyett, hogy a saját szemét használná, amit most nem vett időben észre. Ráadásul most hamarabb használta a nyelvét az eszénél, elfelejtette, hogy Luni milyen helyzetben volt, és van. Haragszik magára azért, mert saját hibás elgondolását nem csak hogy fentebb tartotta társánál, hanem még az övét is le próbálta alacsonyítani végül. Ez nem rá vall, és türelmet fog kelleni gyakorolnia, hogy ez még egyszer ne forduljon elő.
Úgyhogy nagyon is értékeli, hogy ugyanolyan derűvel és szóbőséggel folytatja a nyuszibajnok mondandóját, mintha mi sem történt volna.*
- Aha... *El kell nyomnia egy halk szipogást, mielőtt folytatja.* - Mondjuk tőle pont ki tudom nézni... de mindegy, köszönöm. Meg is akartam kérdezni valamit ezzel kapcsolatban még a Szarvasligetben is, de Callipeya nélkül akartam, úgyhogy inkább vártam. Picit beszéltem is vele régen: Amikor még a törzsetekkel éltetek, ugye papnak kellett volna felnőnöd, mint neki, és... *Itt egy pillanatra leblokkol; azon estéről a legtisztábban Callipeya szavaira emlékszik, ami a férjéről szólnak, és ha jól rémlik, nem is valami, amiről a fél-elf nagyon akarna beszélni. Ezt jobb, ha kihagyja.* - Na, a lényeg hogy a fejed fölött akarták eldönteni az életpályádat egy istenség miatt. És miután elmentetek, itt volt ez az egész káosz Sa'Tereth-el is, most meg Aleniával Eeyr... mondtad hogy azért is kezdtél el elementális mágiákat tanulni, hogy ne hozzájuk csatold magad, szabad legyél tőlük. De a te világnézetben "mik" ezek az istenségek? Valami egyéni moráltól független, fölöttünk álló jelenségek netalán? Mindezek után szerintem neked nagyobb jogod van kifejteni róluk a véleményed, mint mondjuk nekem vagy Intathnak. *Mardossa a kíváncsiság, hogy a volt papnő hiányában más lesz e társa véleménye, mint amit Adoaver az eddig hallottakból kigondolt. Biztos nem lehet ezt egyszerű neki megfogalmazni, miután mind pozitív és negatív irányba befolyásolva lett tőlük az élete, de pont emiatt fontos neki az, mit gondol; akármilyen magyarázatot fog kapni, annak lesz súlya is.*
- Ők? *Meglepődik az iránta érdeklődés iránt.* - Nos, amilyenek mind lenni szoktak: szigorúak. Míg kicsi voltam, addig otthoni oktatásban részesültem, volt benne jó is és rossz is. Ne értsd félre, nem rájuk próbálom kenni a viselkedésem, csak amikor éveket töltesz egy-két személlyel akivel a világról kell tanulnod, rád tud ragadni a személyiségükből egy vagy két dolog. Volt egy tündér akivel arcmagasságban voltam már gyerekként is, de azt a méretet kárpótolta a hangerejével; azóta is csöng néha a fülem, mióta egyszer dacból ráöltöttem a nyelvem. Tudod milyen lehetett, nem? Hasonló élményeik neked nem voltak? *Nem számított arra hogy egy ilyen ősrégi, de maradandó memóriát elő kelljen ásnia, de a régi élet nosztalgiája megmosolyogtatja. Egyszerűbb napok, annyi biztos. Hanem ez a régi emlék elindít benne egy gondolatlavinát:* ~ Hogyan is jutottam ide? ~ *Oda, ahol most van: Mágusként mágussal mágiát kergetni utazik egy mágiával létrehozott teremtmény mellett, egy biztonságot sosem garantáló láposban, messze otthonától.*
- Tudod Luni, nagyon szerencsés embernek mondhatom magam, mert nem volt "rossz" múltam, vagy akár rossz emlékszem róla. De mindig furcsán érzem magam tőle, mikor arra gondolok hogy mit hagytam hátra tudatosan. *Meg kell vakarnia a fejét, hogy kierőltesse a szavakat.* - Vagy talán csak az az egy-két rész zavar. Egy párszor már megemlítettem, hogy egy nemesi családból származok, csak nem születésből. Befogadott a város egyik legtehetősebb párja, Arinovere és Donivati Droverson, elfek mind a ketten, még mielőtt járni tudtam volna. Ők maguk mesélték hogy gyakorlatilag valaki letett engem a küszöbükhöz, egy kis kosárban és semmi mással, átmászva a kerítést és kikerülve az őröket valahogy. Szülőket vagy betolakodókat keresték, de se kép, se hang róluk. *Felvon egy sovány vállat.* - Amúgy is gondolkoztak egy gyereken, és nem zavarta őket a faji különbség, szóval úgy döntöttek, maradok. És nagyjából ennyi a legizgalmasabb rész, és még ez sem, nos, rossz, csak érdekes. Tanulékony voltam, könyvmoly, kevés baráttal, ami nem sokat változott, ahogy látod. Hozzád és Intath-hoz képest eddig aranyéletem volt, szóval ezért nem is nagyon mesélgetek róla. Többet érdemeltek annál. *Az ilyenek miatt nem kéne elfognia a szégyenérzetnek, de amikor eszébe jutnak a barátaival megtörtént tragédiák, nehéz néha nem ferde szemmel visszagondolnia mindenre, ami az ő szemszögéből rossz volt.
Lassan Halacskával már hozzászoknak az útviszonyokhoz, ami egy valamelyest megnövekedett sebességhez vezet, amit segít az is, hogy ennyi diskurzus után még maga a mocsár is apadni kezd. Nem tudja, mindennel fognak e végezni, mire elérik magát a tornyot is, de az sem baj ha marad témájuk a következő napokra, bár annak a hiánya sem szokott probléma lenni kettőjüknek.*
- Fura név. *Nem bírja ki kommentálás nélkül, a halacskák legkisebb jeleit sem bírva észrevenni az őt cipelő jószágon. Biztos valami akkori környezeti összefüggés hozhatta meg az inspirációt, de valószínűleg nem kell túlgondolnia a szeretetteljes megnevezések valódi eredetét.* - De legalább az övé. *Melegen megpaskolja a nyakát.* - Köszi a fuvart, Halacska. *Többszörösen jobb élmény így utaznia, mint lábon, még a pocsolya-gödör-csapdák figyelésével is.*
- Igen, róla még emlékszem, még ha látni minden bizonnyal azóta sem volt élményem. Nem tudom milyen munkát végezhet a városban ami ennyire leköti, de nem vagyok rá féltékeny, ahogy arra a szülővárosi mérnökre sem. Tudod Luninari, néha igazán üresnek érzem a ligetet, még ha élvezem is a csöndjét. *Laurentitia múltjára pedig megkomolyodott arckifejezéssel, hozzászólás nélkül bólint csak; most nem akarja megbolygatni azt a darázsfészket, ami az egész artheniori lázadás lehetett, sikerült arról már eleget hablatyolnia azon a most egész távolinak tűnő csillagok estéjén.
Ami pedig saját verbális baklövését illeti, egy picit jobban elérzékenyült önreflektálásától, mint fél-elf barátjának mutatja. Egy kicsi utórezgés a múltból, és a jelen kialakult problémája: Szeret Luninarival a mágiával kapcsolatos dolgokról beszélni, mert nem csak hogy szereti, hanem ért is hozzá, legalábbis azt szereti elhitetni magával. Ez a tudás a szenvedélyével együtt sokszor képes felülírni pár alap fogalmat is, mint a vélemények és a nézőpontok, leszűkíti a világot körülötte egy távcsőre ahelyett, hogy a saját szemét használná, amit most nem vett időben észre. Ráadásul most hamarabb használta a nyelvét az eszénél, elfelejtette, hogy Luni milyen helyzetben volt, és van. Haragszik magára azért, mert saját hibás elgondolását nem csak hogy fentebb tartotta társánál, hanem még az övét is le próbálta alacsonyítani végül. Ez nem rá vall, és türelmet fog kelleni gyakorolnia, hogy ez még egyszer ne forduljon elő.
Úgyhogy nagyon is értékeli, hogy ugyanolyan derűvel és szóbőséggel folytatja a nyuszibajnok mondandóját, mintha mi sem történt volna.*
- Aha... *El kell nyomnia egy halk szipogást, mielőtt folytatja.* - Mondjuk tőle pont ki tudom nézni... de mindegy, köszönöm. Meg is akartam kérdezni valamit ezzel kapcsolatban még a Szarvasligetben is, de Callipeya nélkül akartam, úgyhogy inkább vártam. Picit beszéltem is vele régen: Amikor még a törzsetekkel éltetek, ugye papnak kellett volna felnőnöd, mint neki, és... *Itt egy pillanatra leblokkol; azon estéről a legtisztábban Callipeya szavaira emlékszik, ami a férjéről szólnak, és ha jól rémlik, nem is valami, amiről a fél-elf nagyon akarna beszélni. Ezt jobb, ha kihagyja.* - Na, a lényeg hogy a fejed fölött akarták eldönteni az életpályádat egy istenség miatt. És miután elmentetek, itt volt ez az egész káosz Sa'Tereth-el is, most meg Aleniával Eeyr... mondtad hogy azért is kezdtél el elementális mágiákat tanulni, hogy ne hozzájuk csatold magad, szabad legyél tőlük. De a te világnézetben "mik" ezek az istenségek? Valami egyéni moráltól független, fölöttünk álló jelenségek netalán? Mindezek után szerintem neked nagyobb jogod van kifejteni róluk a véleményed, mint mondjuk nekem vagy Intathnak. *Mardossa a kíváncsiság, hogy a volt papnő hiányában más lesz e társa véleménye, mint amit Adoaver az eddig hallottakból kigondolt. Biztos nem lehet ezt egyszerű neki megfogalmazni, miután mind pozitív és negatív irányba befolyásolva lett tőlük az élete, de pont emiatt fontos neki az, mit gondol; akármilyen magyarázatot fog kapni, annak lesz súlya is.*
- Ők? *Meglepődik az iránta érdeklődés iránt.* - Nos, amilyenek mind lenni szoktak: szigorúak. Míg kicsi voltam, addig otthoni oktatásban részesültem, volt benne jó is és rossz is. Ne értsd félre, nem rájuk próbálom kenni a viselkedésem, csak amikor éveket töltesz egy-két személlyel akivel a világról kell tanulnod, rád tud ragadni a személyiségükből egy vagy két dolog. Volt egy tündér akivel arcmagasságban voltam már gyerekként is, de azt a méretet kárpótolta a hangerejével; azóta is csöng néha a fülem, mióta egyszer dacból ráöltöttem a nyelvem. Tudod milyen lehetett, nem? Hasonló élményeik neked nem voltak? *Nem számított arra hogy egy ilyen ősrégi, de maradandó memóriát elő kelljen ásnia, de a régi élet nosztalgiája megmosolyogtatja. Egyszerűbb napok, annyi biztos. Hanem ez a régi emlék elindít benne egy gondolatlavinát:* ~ Hogyan is jutottam ide? ~ *Oda, ahol most van: Mágusként mágussal mágiát kergetni utazik egy mágiával létrehozott teremtmény mellett, egy biztonságot sosem garantáló láposban, messze otthonától.*
- Tudod Luni, nagyon szerencsés embernek mondhatom magam, mert nem volt "rossz" múltam, vagy akár rossz emlékszem róla. De mindig furcsán érzem magam tőle, mikor arra gondolok hogy mit hagytam hátra tudatosan. *Meg kell vakarnia a fejét, hogy kierőltesse a szavakat.* - Vagy talán csak az az egy-két rész zavar. Egy párszor már megemlítettem, hogy egy nemesi családból származok, csak nem születésből. Befogadott a város egyik legtehetősebb párja, Arinovere és Donivati Droverson, elfek mind a ketten, még mielőtt járni tudtam volna. Ők maguk mesélték hogy gyakorlatilag valaki letett engem a küszöbükhöz, egy kis kosárban és semmi mással, átmászva a kerítést és kikerülve az őröket valahogy. Szülőket vagy betolakodókat keresték, de se kép, se hang róluk. *Felvon egy sovány vállat.* - Amúgy is gondolkoztak egy gyereken, és nem zavarta őket a faji különbség, szóval úgy döntöttek, maradok. És nagyjából ennyi a legizgalmasabb rész, és még ez sem, nos, rossz, csak érdekes. Tanulékony voltam, könyvmoly, kevés baráttal, ami nem sokat változott, ahogy látod. Hozzád és Intath-hoz képest eddig aranyéletem volt, szóval ezért nem is nagyon mesélgetek róla. Többet érdemeltek annál. *Az ilyenek miatt nem kéne elfognia a szégyenérzetnek, de amikor eszébe jutnak a barátaival megtörtént tragédiák, nehéz néha nem ferde szemmel visszagondolnia mindenre, ami az ő szemszögéből rossz volt.
Lassan Halacskával már hozzászoknak az útviszonyokhoz, ami egy valamelyest megnövekedett sebességhez vezet, amit segít az is, hogy ennyi diskurzus után még maga a mocsár is apadni kezd. Nem tudja, mindennel fognak e végezni, mire elérik magát a tornyot is, de az sem baj ha marad témájuk a következő napokra, bár annak a hiánya sem szokott probléma lenni kettőjüknek.*
1238. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-02 18:51:00
Üzenet elküldve: 2025-12-02 18:51:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Vér, láp és szív//
* Szótlan hallgatja a két nő beszélgetését, főleg azért, mert neki nincs sok hozzáfűzni valója. Se Norileina hangjaihoz, se a vérmágiához nem ért, még a mágiához is csak kotnyeleskedve, úgyhogy ez a terep idegen számára. Viszont az elejtett megjegyzésre nem állja meg, hogy ne rántsa meg a vállát. *
- Nem vettük el. Ott hagytad nálunk. * Jelenti ki az egyértelműt, emlékeztetve a feketeséget arra, hogy mi az, ami miatt a férfihoz került a szív. Ez egyben a fő indoka annak is, hogy miért nem szeretné visszaadni, és nem rest emlékeztetni rá a másikat, még ha lélekben fel is készül egy újabb hisztirohamra, amiért valaki fel meri hánytorgatni a múltat, és egy hibát. A továbbiakat viszont érdeklődve hallgatja, nem tudta, hogy az istenek mágiái ennyire hatással lehetnek egymásra. Ha másért nem, már csak azért is érdemes lehetne Eeyr tanait hallgatni, hogy Mai mellett ne csak egy árny, de fény is legyen, kiegyensúlyozva egymást. *
- Ez fontos információ. * Hümmög azért, mert ez bizony megváltoztatja Pash rossz érzéseit is. Így már rögtön csábítóbb a gondolat, hogy ne a hidegben és sötétben éjszakázzanak, folyton attól félve, hogy mikor ütnek rajtuk. Viszont nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy ha tényleg képesek az orkok felismerni a szív tartózkodási helyét, viszont a városban nem találják, akkor ha egyszer csak eltűnik, egyértelmű lesz, hogy hova is vitték. Bár ezek olyan dolgok, amik számára bizonyosak, nem biztos, hogy ezt az ellenségük is tudja. Nagyot sóhajt, mert a puha ágy, és Mai közelsége olyan érvek, amikkel nehéz vitatkozni, még akkor is, ha számtalan életről van szó. Inkább segít is befogni az állatokat, és maguk után kötni. Ha a többiek engedik, akkor az egyik ló Kolosz mögött köt ki, ha csak ideiglenesen is. Egyszerűbb így vinni őket, mintha hosszú sorban lennének befogva. *
- Szerintem fontos szólni neki, hogy az ellenség ismeri a szív hollétét, valami mágia folytán. És hogy a tanácsát kérjük, hogyan rejtsük el. És hogy szerintünk a városban nem biztonságos. Talán azt is hozzátenném, hogy ha tovább dugja homokba a fejét, akkor elvisszük a Vérkertbe, és hagyjuk, hogy Sa'tharet szolgálói azt csináljanak vele, amit akarnak. Csak motivációs jelleggel. * Foglalja össze a gondolatait a hóhajú harcos, de a megfogalmazás módját, és azt, hogy ebből mennyi az, amit Mai ténylegesen elmond, már a mágusra bízza. *
* Szótlan hallgatja a két nő beszélgetését, főleg azért, mert neki nincs sok hozzáfűzni valója. Se Norileina hangjaihoz, se a vérmágiához nem ért, még a mágiához is csak kotnyeleskedve, úgyhogy ez a terep idegen számára. Viszont az elejtett megjegyzésre nem állja meg, hogy ne rántsa meg a vállát. *
- Nem vettük el. Ott hagytad nálunk. * Jelenti ki az egyértelműt, emlékeztetve a feketeséget arra, hogy mi az, ami miatt a férfihoz került a szív. Ez egyben a fő indoka annak is, hogy miért nem szeretné visszaadni, és nem rest emlékeztetni rá a másikat, még ha lélekben fel is készül egy újabb hisztirohamra, amiért valaki fel meri hánytorgatni a múltat, és egy hibát. A továbbiakat viszont érdeklődve hallgatja, nem tudta, hogy az istenek mágiái ennyire hatással lehetnek egymásra. Ha másért nem, már csak azért is érdemes lehetne Eeyr tanait hallgatni, hogy Mai mellett ne csak egy árny, de fény is legyen, kiegyensúlyozva egymást. *
- Ez fontos információ. * Hümmög azért, mert ez bizony megváltoztatja Pash rossz érzéseit is. Így már rögtön csábítóbb a gondolat, hogy ne a hidegben és sötétben éjszakázzanak, folyton attól félve, hogy mikor ütnek rajtuk. Viszont nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy ha tényleg képesek az orkok felismerni a szív tartózkodási helyét, viszont a városban nem találják, akkor ha egyszer csak eltűnik, egyértelmű lesz, hogy hova is vitték. Bár ezek olyan dolgok, amik számára bizonyosak, nem biztos, hogy ezt az ellenségük is tudja. Nagyot sóhajt, mert a puha ágy, és Mai közelsége olyan érvek, amikkel nehéz vitatkozni, még akkor is, ha számtalan életről van szó. Inkább segít is befogni az állatokat, és maguk után kötni. Ha a többiek engedik, akkor az egyik ló Kolosz mögött köt ki, ha csak ideiglenesen is. Egyszerűbb így vinni őket, mintha hosszú sorban lennének befogva. *
- Szerintem fontos szólni neki, hogy az ellenség ismeri a szív hollétét, valami mágia folytán. És hogy a tanácsát kérjük, hogyan rejtsük el. És hogy szerintünk a városban nem biztonságos. Talán azt is hozzátenném, hogy ha tovább dugja homokba a fejét, akkor elvisszük a Vérkertbe, és hagyjuk, hogy Sa'tharet szolgálói azt csináljanak vele, amit akarnak. Csak motivációs jelleggel. * Foglalja össze a gondolatait a hóhajú harcos, de a megfogalmazás módját, és azt, hogy ebből mennyi az, amit Mai ténylegesen elmond, már a mágusra bízza. *
1237. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-02 17:51:51
Üzenet elküldve: 2025-12-02 17:51:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Vér, láp és szív//
- Csak azt, hogy a sámán tudta, hogy hol van a szív, és hogy vérmágia nyomán talált meg minket. *Válaszolja Mainak, miközben lassan mellette lovagolva hátrapillant a tőlük lemaradó Norennarra. Mai a szinte lehetetlent kéri a feketeségtől, pontosan visszaidézni valamit, amit neki mondtak, de ezúttal jól emlékszik Velar minden szavára.
A lovakkal kapcsolatos rövid eszmecserébe nem szól bele, hagyja, hogy mágus barátnője ezt Pashthrával vitassa meg, de aztán, mikor újra a gyémántba zárt, dobogó szívre és a körülötte zajló történésekre terelődik a téma, nem tartja magában sem a véleményét, sem pedig azt, amiből a rendelkezésre álló információk alapján az ő értelmezése szerint jutni tudott. Egyértelműen vérmágiáról van szó, ha pedig arról van szó, akkor bárki bármennyire is ellenzi, a Vérkertbe kell menniük, és Sa'Terethtől magától kell segítséget kérniük. Az valahogy mindaddig elkerülte a társai figyelmét, hogy tulajdonképp az ő démona által került hozzá is a tárgy.
Az első meglepetés akkor éri, amikor Mai egyáltalán nem elutasítóan, sőt, egészen egyetértően reagál a sötét istennel kapcsolatos ötletére. Annak viszont már egyáltalán nem örül, hogy a máguslány továbbra is azt támogatja, hogy Pashthránál maradjon a szív, de nem is rendez jelenetet, lemondóan sóhajt csupán.*
- Nem tudom, hogy Yillith mennyire fog örülni neki, hogy elvettétek tőlem, de legyen. *Morogja, majd hallgatja Pashthra eszmefuttatását. A második meglepetés ekkor éri, mert végre ő sem úgy áll hozzá, mintha egy hülyével beszélgetne. Végre figyel rá, és komolyan is veszi. A harcos szavait hallva aztán látványosan elkomorodik, egy ideig a sarat bámulja, amiben Árnyék tapicskol, majd újra felemeli a fejét, és egy újabbat sóhajt.*
- Van egy sejtésem, ami talán válasz a kérdésedre, a legtöbb kérdésünkre. Arthenior Eeyr városa. *Szabályosan fáj neki kimondani a nevet, de mégsem érez már akkora gyűlöletet és félelmet az ellenséges isten iránt, mint korábban, míg a vipera a testében lakott.*
- Egyszer a tisztáson találkoztam egy rohadt boszorkánnyal. Nem tudom, mit művelt, de rendesen rettegtem tőle, egyszerűen menekülnöm kellett. Ezt súgta az ösztönöm. Talán Eeyr mágiája képes meggyengíteni a vérmágiát annyira, hogy ezért nem találtak meg minket az orkok a városban. Ez megmagyarázná azt is, hogy miért akarja a vén tata, hogy oda vigyük. Csak nem akarta kimondani, mert a mágusok az összes istent utálják, zárnak is előlünk egy csomó ajtót. *Végszóra meg is érkeznek a fejetlen bagázshoz, közülük is a sámánra pillant Nori, miközben a lovak továbbra is elvannak az út szélén, pontosan úgy, ahogy itt hagyták őket.*
- A két hat rengeteg idő. Legyen, de ha addig történik bármi, azonnal a Vérkertbe indulunk a szívvel. Mindig tudni akarom, hogy hol van! Így benne vagyok. *Válaszolja végül két társának, de arra már nem tud mit mondani, hogy pontosan mit is kéne üzenni a mágusnak.*
- Csak azt, hogy a sámán tudta, hogy hol van a szív, és hogy vérmágia nyomán talált meg minket. *Válaszolja Mainak, miközben lassan mellette lovagolva hátrapillant a tőlük lemaradó Norennarra. Mai a szinte lehetetlent kéri a feketeségtől, pontosan visszaidézni valamit, amit neki mondtak, de ezúttal jól emlékszik Velar minden szavára.
A lovakkal kapcsolatos rövid eszmecserébe nem szól bele, hagyja, hogy mágus barátnője ezt Pashthrával vitassa meg, de aztán, mikor újra a gyémántba zárt, dobogó szívre és a körülötte zajló történésekre terelődik a téma, nem tartja magában sem a véleményét, sem pedig azt, amiből a rendelkezésre álló információk alapján az ő értelmezése szerint jutni tudott. Egyértelműen vérmágiáról van szó, ha pedig arról van szó, akkor bárki bármennyire is ellenzi, a Vérkertbe kell menniük, és Sa'Terethtől magától kell segítséget kérniük. Az valahogy mindaddig elkerülte a társai figyelmét, hogy tulajdonképp az ő démona által került hozzá is a tárgy.
Az első meglepetés akkor éri, amikor Mai egyáltalán nem elutasítóan, sőt, egészen egyetértően reagál a sötét istennel kapcsolatos ötletére. Annak viszont már egyáltalán nem örül, hogy a máguslány továbbra is azt támogatja, hogy Pashthránál maradjon a szív, de nem is rendez jelenetet, lemondóan sóhajt csupán.*
- Nem tudom, hogy Yillith mennyire fog örülni neki, hogy elvettétek tőlem, de legyen. *Morogja, majd hallgatja Pashthra eszmefuttatását. A második meglepetés ekkor éri, mert végre ő sem úgy áll hozzá, mintha egy hülyével beszélgetne. Végre figyel rá, és komolyan is veszi. A harcos szavait hallva aztán látványosan elkomorodik, egy ideig a sarat bámulja, amiben Árnyék tapicskol, majd újra felemeli a fejét, és egy újabbat sóhajt.*
- Van egy sejtésem, ami talán válasz a kérdésedre, a legtöbb kérdésünkre. Arthenior Eeyr városa. *Szabályosan fáj neki kimondani a nevet, de mégsem érez már akkora gyűlöletet és félelmet az ellenséges isten iránt, mint korábban, míg a vipera a testében lakott.*
- Egyszer a tisztáson találkoztam egy rohadt boszorkánnyal. Nem tudom, mit művelt, de rendesen rettegtem tőle, egyszerűen menekülnöm kellett. Ezt súgta az ösztönöm. Talán Eeyr mágiája képes meggyengíteni a vérmágiát annyira, hogy ezért nem találtak meg minket az orkok a városban. Ez megmagyarázná azt is, hogy miért akarja a vén tata, hogy oda vigyük. Csak nem akarta kimondani, mert a mágusok az összes istent utálják, zárnak is előlünk egy csomó ajtót. *Végszóra meg is érkeznek a fejetlen bagázshoz, közülük is a sámánra pillant Nori, miközben a lovak továbbra is elvannak az út szélén, pontosan úgy, ahogy itt hagyták őket.*
- A két hat rengeteg idő. Legyen, de ha addig történik bármi, azonnal a Vérkertbe indulunk a szívvel. Mindig tudni akarom, hogy hol van! Így benne vagyok. *Válaszolja végül két társának, de arra már nem tud mit mondani, hogy pontosan mit is kéne üzenni a mágusnak.*
1236. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-02 17:10:58
Üzenet elküldve: 2025-12-02 17:10:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Vér, láp és szív//
*Most van itt az ideje ismét, hogy minden megfelelően legyen megrágva. Noha lehet ostobának nézni Norit a benne lakozó képzeletbeli barát miatt, Mai azért tudja, hogy amióta vele van, azóta sokkal könnyebben kezelhető a feketeség, ráadásul sokkal értelmesebb gondolatai is vannak. *
- Mit mondott pontosan Velar? *Kérdi, aztán majd dönt arról, hogy érdemes-e foglalkozni ezzel. De abban is dönt, hogy mi mással érdemes foglalkozni és az nem más, mint a lovak. Lehet tőle többet várni, lehet kevesebbet, de valamivel neki is be kell foltozni a lelkén esett sebeket. Habár nem látszik rajta, igencsak nagy szüksége van arra, hogy néhány elpusztított lélek után kettőt megmentsen. Egyébként is vitt már haza sánta szamarat, csak mert senkinek nem kellett, s Bors is ott öregedett volna meg a lovásznál, ha máson múlik. Annak persze örül, hogy húga is vele tart. Az ő fekete hátasáért is fél ház árát pengette ki, csak mert megsérült és máskülönben már halott volna. Ostobaság, meglehet. Mégis szükséges.
Kedvese sem hagyja cserben, s most először mosolyodik el hosszú idő után, hogy amaz is gondolt rájuk, de mégis a félvér volt neki az első. Már a kizsebelés utáni első. *
- Ramaty állapotban voltak és esélyük sem lenne, de a gyerekek örülni fognak neki. Megtaníthatok lovagolni néhányukat és mellé tanulnak némi gondoskodást, gondozást. Javukra fog válni. *Természetesen nem áll le, miközben beszél. Halad, mert ő is rettentően szeretne már visszajutni az árvaházba. Rettentően szeretne már Pashthrához bújni. És talán meginni egy üveg bort. Netán kettőt.*
- Erős volt a gyanúm, hogy vérmágia van az egész mögött, ezt mondtam már a toronyban is. Megtalálni is könnyebb annak segítségével. Nem tudom, Pash. Talán csak van, aki tudja mit kell keresni és van, aki nem. Baj akkor lesz, ha már mindenki tudni fogja. Egy mágusuknak annyi. Remélhetőleg nem vitatta meg sok másik kollégával. Mindenesetre végtelen időnk nincs, de egy kevés még van. *Felsóhajt. Abszurd a helyzet és ebből kellene nekik kihozni a legjobbat. Egy biztos, végtelenül fáradt és tehetetlen. Tán ezért nem veti el Nori ötletét.*
- Tudod, Nori, nem biztos, hogy butaság. Bár kissé félelmetes. Vigyük vissza, adjunk két hatot a Mesternek, amit megüzenek neki, addig figyelünk és kitaláljuk. Közösen óvjuk addig, rendben? Pash vigyáz rá ezt megígérhetem, a Polgárnegyedben pedig közel leszünk egymáshoz. Ha nem marad más lehetőségünk, akkor… talán... talán a Vérkert is egy megoldás.
*Maga sem hiszi el, hogy ezt mondja, viszont mindent meg kell rágni.
Végül meglátja a lovakat, s a sajátjáról úgy pattan le, mintha mindig is efféle akrobatikus gyakorlatsorokat űzött volna. A halottakat nem nézi át, ha már biztosította róla kedvese, hogy ő megtette.
Egy kis kedveskedés, simogatás, bátorítás után elrendezi a hátasokat, hogy aztán a kompániát követve tartsanak velük, s végre megközelítsék Artheniort. Remélhetőleg Norennart sem nyelte el a láp e fertályóra alatt.*
- Mit gondoltak, mit mondjak a Mesternek? *Belevonna mindenkit ebbe, nem szeretne önkényesen dönteni. Persze meg tudná tenni, hogy nekilát szavalni és kész, de kíváncsi a többiek gondolataira.*
*Most van itt az ideje ismét, hogy minden megfelelően legyen megrágva. Noha lehet ostobának nézni Norit a benne lakozó képzeletbeli barát miatt, Mai azért tudja, hogy amióta vele van, azóta sokkal könnyebben kezelhető a feketeség, ráadásul sokkal értelmesebb gondolatai is vannak. *
- Mit mondott pontosan Velar? *Kérdi, aztán majd dönt arról, hogy érdemes-e foglalkozni ezzel. De abban is dönt, hogy mi mással érdemes foglalkozni és az nem más, mint a lovak. Lehet tőle többet várni, lehet kevesebbet, de valamivel neki is be kell foltozni a lelkén esett sebeket. Habár nem látszik rajta, igencsak nagy szüksége van arra, hogy néhány elpusztított lélek után kettőt megmentsen. Egyébként is vitt már haza sánta szamarat, csak mert senkinek nem kellett, s Bors is ott öregedett volna meg a lovásznál, ha máson múlik. Annak persze örül, hogy húga is vele tart. Az ő fekete hátasáért is fél ház árát pengette ki, csak mert megsérült és máskülönben már halott volna. Ostobaság, meglehet. Mégis szükséges.
Kedvese sem hagyja cserben, s most először mosolyodik el hosszú idő után, hogy amaz is gondolt rájuk, de mégis a félvér volt neki az első. Már a kizsebelés utáni első. *
- Ramaty állapotban voltak és esélyük sem lenne, de a gyerekek örülni fognak neki. Megtaníthatok lovagolni néhányukat és mellé tanulnak némi gondoskodást, gondozást. Javukra fog válni. *Természetesen nem áll le, miközben beszél. Halad, mert ő is rettentően szeretne már visszajutni az árvaházba. Rettentően szeretne már Pashthrához bújni. És talán meginni egy üveg bort. Netán kettőt.*
- Erős volt a gyanúm, hogy vérmágia van az egész mögött, ezt mondtam már a toronyban is. Megtalálni is könnyebb annak segítségével. Nem tudom, Pash. Talán csak van, aki tudja mit kell keresni és van, aki nem. Baj akkor lesz, ha már mindenki tudni fogja. Egy mágusuknak annyi. Remélhetőleg nem vitatta meg sok másik kollégával. Mindenesetre végtelen időnk nincs, de egy kevés még van. *Felsóhajt. Abszurd a helyzet és ebből kellene nekik kihozni a legjobbat. Egy biztos, végtelenül fáradt és tehetetlen. Tán ezért nem veti el Nori ötletét.*
- Tudod, Nori, nem biztos, hogy butaság. Bár kissé félelmetes. Vigyük vissza, adjunk két hatot a Mesternek, amit megüzenek neki, addig figyelünk és kitaláljuk. Közösen óvjuk addig, rendben? Pash vigyáz rá ezt megígérhetem, a Polgárnegyedben pedig közel leszünk egymáshoz. Ha nem marad más lehetőségünk, akkor… talán... talán a Vérkert is egy megoldás.
*Maga sem hiszi el, hogy ezt mondja, viszont mindent meg kell rágni.
Végül meglátja a lovakat, s a sajátjáról úgy pattan le, mintha mindig is efféle akrobatikus gyakorlatsorokat űzött volna. A halottakat nem nézi át, ha már biztosította róla kedvese, hogy ő megtette.
Egy kis kedveskedés, simogatás, bátorítás után elrendezi a hátasokat, hogy aztán a kompániát követve tartsanak velük, s végre megközelítsék Artheniort. Remélhetőleg Norennart sem nyelte el a láp e fertályóra alatt.*
- Mit gondoltak, mit mondjak a Mesternek? *Belevonna mindenkit ebbe, nem szeretne önkényesen dönteni. Persze meg tudná tenni, hogy nekilát szavalni és kész, de kíváncsi a többiek gondolataira.*
1235. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-02 13:12:10
Üzenet elküldve: 2025-12-02 13:12:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Berendezkedés//
*A kitaposott ösvény az ingoványba vezeti őket. Termete miatt lába könnyedén süllyed az iszapba. Hiába a kitaposott ösvény, az út nincs kiépítve. Még arra is fogadni merne, hogy volt, csak elnyelte az ingovány. Színvonalasabb helyet is választhattak volna tábornak, vagy olyat ami könnyebben elérhető. De akkor nem is volnának biztonságban. Nem csak a horda orkjaitól, hanem a többi nép haragjától is. A természet védi őket, még akkor is ha ellenük fordulhat.
~Fel kellene keresni egy sámánt.~
Kár hogy az egyetlen hely ahol biztosan találna sámánt az pont a légió. Néha-néha elgondolkodik, hogy vajon mi történik, most Akaaruushhal és a légióval. Mit csinálhattak a falu felégetése után? Bárcsak tudná a válaszokat! Gondolataiból Yar javaslata zökkenti ki.*
-Remek ötlet. Az áruk biztos nem lesz olcsó, hacsak nem levágni akarod őket. Ilyen helyre szívós és erős ló kell. Azoknak meg borsos áruk van.
*Mondja Yarnak. Közben haladnak tovább Arthenior felé.*
*A kitaposott ösvény az ingoványba vezeti őket. Termete miatt lába könnyedén süllyed az iszapba. Hiába a kitaposott ösvény, az út nincs kiépítve. Még arra is fogadni merne, hogy volt, csak elnyelte az ingovány. Színvonalasabb helyet is választhattak volna tábornak, vagy olyat ami könnyebben elérhető. De akkor nem is volnának biztonságban. Nem csak a horda orkjaitól, hanem a többi nép haragjától is. A természet védi őket, még akkor is ha ellenük fordulhat.
~Fel kellene keresni egy sámánt.~
Kár hogy az egyetlen hely ahol biztosan találna sámánt az pont a légió. Néha-néha elgondolkodik, hogy vajon mi történik, most Akaaruushhal és a légióval. Mit csinálhattak a falu felégetése után? Bárcsak tudná a válaszokat! Gondolataiból Yar javaslata zökkenti ki.*
-Remek ötlet. Az áruk biztos nem lesz olcsó, hacsak nem levágni akarod őket. Ilyen helyre szívós és erős ló kell. Azoknak meg borsos áruk van.
*Mondja Yarnak. Közben haladnak tovább Arthenior felé.*
1234. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-01 22:43:19
Üzenet elküldve: 2025-12-01 22:43:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Vér, láp és szív//
* Pashthra elmondja, amit el akar mondani, és valahol megerősítést is nyernek a szavai, hiszen Norileina ismét az egyik képzeletbeli hangjáról beszél. Nem tudja, hogy mennyire számolja ezt bele az észérvek közé, de örül neki, hogy ha más nem is, legalább valaki egyetért vele. A lovak említésére viszont megnyugtatóan fordítja kékjeit kedvese felé. *
- Az út mellett hagytuk őket, ahol békésen legeltek. Ha jól tanítottak, akkor ott lesznek, amikor visszamegyünk. Viszont az biztos, hogy szomjasak, az alapján, hogy mennyire túlhajtották őket. Ha nem találjuk meg őket, akkor a víz szagát kell kövessük. * Okoskodik, hiszen egész életében volt lova, gyerekkorától kezdve tanult bánni velük, épp ezért ismeri a természetüket is. Ha szerencséjük van, akkor a rákezdő eső szépen feltöltött egy pocsolyát, és mire visszaérnek, már kellően szomj oltott állatokat találnak, de ezt innen nem tudná megmondani. *
- Ha nem aggódtam volna érted, akkor hoztam volna őket. * Teszi még hozzá halkan, Mainak címezve a szavait, de nem biztos benne, hogy meghallja a mágus. Az se zavarja, ha csak magának mondja el. A lényeg, hogy mindenki rendben van, és az állatokból is megmentettek annyit, amennyit tudtak. *
- Ha tudják, hogy hol van, akkor hogy nem vették el korábban a városban? Amikor nálatok volt. Ennek így nincs értelme. * Jelenti ki a hóhajú harcos, majd gyorsan hozzáteszi még azt, amit fontosnak tart. Kezdi kiismerni Norileinát, és nem akar vele összeveszni. *
- Nem azt mondom, hogy nem igaz, amit mondasz. Csak nem értem az orkok gondolkodását. Ha én lennék a helyükben, akkor biztos, hogy akkor támadnék, amikor azt hisszük, hogy biztonságban van. Még amikor a városban volt, mielőtt tudtuk, hogy mi ez. Miért nem támadtak akkor? Érthetetlen. * Gondolkodik, nem törődve azzal, hogy lassan maguk mögött hagyják a mélységit, aki úgy dönt, hogy nem tart a csapattal. *
- Az, hogy szólsz Abogrnak, jó ötlet. Új információ, ami fontos lehet, és minél többen tudják, annál jobb. Viszont az orkoknál nem volt semmi érdekes, már átkutattam őket. * Teszi még hozzá, mert nem akarja az idejüket vesztegetni azzal, hogy ismét kirámolják a halottakat. *
* Pashthra elmondja, amit el akar mondani, és valahol megerősítést is nyernek a szavai, hiszen Norileina ismét az egyik képzeletbeli hangjáról beszél. Nem tudja, hogy mennyire számolja ezt bele az észérvek közé, de örül neki, hogy ha más nem is, legalább valaki egyetért vele. A lovak említésére viszont megnyugtatóan fordítja kékjeit kedvese felé. *
- Az út mellett hagytuk őket, ahol békésen legeltek. Ha jól tanítottak, akkor ott lesznek, amikor visszamegyünk. Viszont az biztos, hogy szomjasak, az alapján, hogy mennyire túlhajtották őket. Ha nem találjuk meg őket, akkor a víz szagát kell kövessük. * Okoskodik, hiszen egész életében volt lova, gyerekkorától kezdve tanult bánni velük, épp ezért ismeri a természetüket is. Ha szerencséjük van, akkor a rákezdő eső szépen feltöltött egy pocsolyát, és mire visszaérnek, már kellően szomj oltott állatokat találnak, de ezt innen nem tudná megmondani. *
- Ha nem aggódtam volna érted, akkor hoztam volna őket. * Teszi még hozzá halkan, Mainak címezve a szavait, de nem biztos benne, hogy meghallja a mágus. Az se zavarja, ha csak magának mondja el. A lényeg, hogy mindenki rendben van, és az állatokból is megmentettek annyit, amennyit tudtak. *
- Ha tudják, hogy hol van, akkor hogy nem vették el korábban a városban? Amikor nálatok volt. Ennek így nincs értelme. * Jelenti ki a hóhajú harcos, majd gyorsan hozzáteszi még azt, amit fontosnak tart. Kezdi kiismerni Norileinát, és nem akar vele összeveszni. *
- Nem azt mondom, hogy nem igaz, amit mondasz. Csak nem értem az orkok gondolkodását. Ha én lennék a helyükben, akkor biztos, hogy akkor támadnék, amikor azt hisszük, hogy biztonságban van. Még amikor a városban volt, mielőtt tudtuk, hogy mi ez. Miért nem támadtak akkor? Érthetetlen. * Gondolkodik, nem törődve azzal, hogy lassan maguk mögött hagyják a mélységit, aki úgy dönt, hogy nem tart a csapattal. *
- Az, hogy szólsz Abogrnak, jó ötlet. Új információ, ami fontos lehet, és minél többen tudják, annál jobb. Viszont az orkoknál nem volt semmi érdekes, már átkutattam őket. * Teszi még hozzá, mert nem akarja az idejüket vesztegetni azzal, hogy ismét kirámolják a halottakat. *
1233. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-01 22:18:27
Üzenet elküldve: 2025-12-01 22:18:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Vér, láp és szív//
*Norennar már fordítaná Hamut a város felé, amikor meghallja Mai kijelentését. A mélységi megtorpan, értetlenül néz a félvérre, de nem szól. Nem ösztökéli a lovát, csak nézi, ahogy Mai és Nori visszaindulnak. Ő egy helyben marad, tekintete lassan vált az egyik irányról a másikra, mérlegelve, merre induljon, vagy hogy egyáltalán elinduljon-e már.*
- Egy mágustól, nem várnék ekkora ostobaságot.
*Morogja az orra alatt. Zsebébe nyúl, a pipájáért, bár nem veszi elő, csupán ujjával végig simít a felületén. Újra a távolodókra pillant. Fogait összeszorítja. Oly egyszerű lenne a döntés, ha nem lenne az az átkozott szív. Egy pillanatig sem kéne gondolkoznia. Így viszont… Hangosan felsóhajt. Ujjai tompa ritmust kezdenek verni a pipa felületén, míg végül ráfonódnak és megszorítják azt.
Továbbra sem indul el, csak némán figyel, kifejezéstelen arccal.*
*Norennar már fordítaná Hamut a város felé, amikor meghallja Mai kijelentését. A mélységi megtorpan, értetlenül néz a félvérre, de nem szól. Nem ösztökéli a lovát, csak nézi, ahogy Mai és Nori visszaindulnak. Ő egy helyben marad, tekintete lassan vált az egyik irányról a másikra, mérlegelve, merre induljon, vagy hogy egyáltalán elinduljon-e már.*
- Egy mágustól, nem várnék ekkora ostobaságot.
*Morogja az orra alatt. Zsebébe nyúl, a pipájáért, bár nem veszi elő, csupán ujjával végig simít a felületén. Újra a távolodókra pillant. Fogait összeszorítja. Oly egyszerű lenne a döntés, ha nem lenne az az átkozott szív. Egy pillanatig sem kéne gondolkoznia. Így viszont… Hangosan felsóhajt. Ujjai tompa ritmust kezdenek verni a pipa felületén, míg végül ráfonódnak és megszorítják azt.
Továbbra sem indul el, csak némán figyel, kifejezéstelen arccal.*
1232. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-01 20:13:32
Üzenet elküldve: 2025-12-01 20:13:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*A csata elkezdődött, és keményebb mint azt bárki óriás fia gondolhatta volna. Az ork azonban, amelyik a mester elé került bizony pórul jár, ugyanis az italtól megrészegült mester megvilágosodik és olyan mozdulattal teríti le a vadat, amit még ő maga sem látott előre jönni! Ezen jót derül és fel is kurjant örömében, ám az nem igazán tart sokáig, hiszen egy újabb mamlasz kerül elé, és láthatóan nem igazán beszélgetni akar vele. ~Fene ezekbe!~ Gondolja és csak egy pillanatra fagy belé a reggeli kása, mikor meghallja Frandr'd üvöltését, bár sajnos nem igazán engedheti meg magának, hogy megnézze hogy állnak társai, mert maga elé kell koncentrálnia. Az egyik hátránya, ha olyan erős valaki mint Natukoya, hogy általában kevésbé gyors, így meg kell válogatnia a mozdulatait. Ha van lehetősége, hogy a csákányost hamarabb elérje, mint ahogy ő tenné ugyanezt, úgy megpróbálja mellkason rúgni, hogy távolságot és időt nyerjen jobban átnézni a harcteret és a társai állapotát. Persze ha az ork gyorsabb nála, úgy kénytelen kitérni és csak utána lesz képes egy újabb támadásra. Akárhogy is, a célja hogy ha csak pár másodpercig is, de nyerjen egy kis teret magának hogy lássa mi folyik körülötte.*
*A csata elkezdődött, és keményebb mint azt bárki óriás fia gondolhatta volna. Az ork azonban, amelyik a mester elé került bizony pórul jár, ugyanis az italtól megrészegült mester megvilágosodik és olyan mozdulattal teríti le a vadat, amit még ő maga sem látott előre jönni! Ezen jót derül és fel is kurjant örömében, ám az nem igazán tart sokáig, hiszen egy újabb mamlasz kerül elé, és láthatóan nem igazán beszélgetni akar vele. ~Fene ezekbe!~ Gondolja és csak egy pillanatra fagy belé a reggeli kása, mikor meghallja Frandr'd üvöltését, bár sajnos nem igazán engedheti meg magának, hogy megnézze hogy állnak társai, mert maga elé kell koncentrálnia. Az egyik hátránya, ha olyan erős valaki mint Natukoya, hogy általában kevésbé gyors, így meg kell válogatnia a mozdulatait. Ha van lehetősége, hogy a csákányost hamarabb elérje, mint ahogy ő tenné ugyanezt, úgy megpróbálja mellkason rúgni, hogy távolságot és időt nyerjen jobban átnézni a harcteret és a társai állapotát. Persze ha az ork gyorsabb nála, úgy kénytelen kitérni és csak utána lesz képes egy újabb támadásra. Akárhogy is, a célja hogy ha csak pár másodpercig is, de nyerjen egy kis teret magának hogy lássa mi folyik körülötte.*
1231. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-01 19:39:24
Üzenet elküldve: 2025-12-01 19:39:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Vér, láp és szív//
*Amint megpillantja a nádasból előbukkanó Mait és Norennart, először a fülsiketítő kiáltozást hagyja abba, majd amint van ideje végigtekinteni rajtuk, és megállapítani, hogy kutya bajuk, megenged magának egy megkönnyebbült mosolyt. Norennar a nemtetszését fejezi ki a hangoskodás iránt, míg Mai nyugtatgatja őt, és elmondja, hogy az ork halott. Ekkor elismerően pillant a sötételf felé. Mindegyiküknek jutott hát legalább egy levágott fej, kivéve barátnőjének, de nélküle egészen biztosan nem lett volna ilyen könnyű dolguk. Azon pedig továbbra sincs ideje gondolkodni, hogy újra gyilkossá vált, sőt, épp nem is érdekli ez az aprócska tény. Norennar menni akar, Pashthra pedig vele egyetértésben szólal meg.*
- Velar is ezt mondta… *Mormogja sértetten, mert Pashthra részéről eddig is úgy tűnt, mintha hülyének nézné és ignorálná, mikor a lelkében lakó lélekről és annak szavairól beszél.
Amint Norennar megfordítja hamuszürke paripáját, már fel is készül rá, hogy Árnyék hátán kövesse őt, ám ekkor a társaság Mai meglepően határozott hangját hallhatja, aki az ellenkező irányba akar menni, vissza a lovakért.*
- Ó, a lovak… *Ahogy rájuk gondol, azonnal felvillan az elméjében a kép Árnyékról is, ahogy rohan a vesztébe, a lupusfulgurok pedig utána, de csodával határos módon most mégis itt ülhet a hátán. Előre is dől, hogy kicsikét megsimogassa az állatot. Érzéseinek köszönhetően nem is kérdés, hogy ő most Maival tart, egyébként is, ha négyesével jönnek az orkok, bármennyivel el fognak tudni bánni. Így hát a félvér lánynak nem kell magában beszélnie, a feketeség mellette, lépésben lovagolva egészen biztosan meghallgatja őt. Tőle szokatlanul csendesen hallgatja végig Mait, majd mikor befejezi a mondandóját, szóra nyitja ajkait, de még jó néhány, hosszú másodperc eltelik, mire ténylegesen meg is szólal.*
- Vérmágia. Olyan, mint az enyém. Ez egészen biztos. Vérmágiával találtak most meg minket, és hiába öltük meg őket, mindig tudni fogják, hogy hol van a szív. Velar is megerősítette mindezt. *Ha Pashthra nem is, abban azért bízik, hogy Mai hinni fog neki, hisz vele volt már alkalma nyugodtan leülni, és beszélni a Yillithtől kapott entitásról, aki olykor beszél hozzá, és védi az elméjét a széthullástól is.*
- Én támogatom az ötleted. Bolond az a vén mágus, de hatalma az van bőven. Beszélj vele, ha tudsz, de ha nem segít, bármennyire is utálni fogod az ötletemet, a Vérkertbe kell vinnünk a szívet! Ha vérmágia áll a mögött, hogy az orkok meg tudják találni, akkor vérmágiával van a legnagyobb esélyünk elrejteni is. Sa'Tereth félistene adta nekem, és a Vérkertben lakik egy másik, Khunezk. Ha Yillith nem is, ő talán hajlandó segíteni nekünk. Umm, és ha már vérmágia… Szerintem továbbra is nálam volna a legjobb helyen az az izé, nem Pashthránál. *Sandít a hóhajú harcos felé, ha közben velük tartott, majd Maira irányítja a tekintetét, mert ha valaki meg tudja győzni a harcost arról, hogy adja vissza neki, az ő.
Mindeközben és annak ellenére, amit elmondott, persze még átkutathatják a sámánt és sorba köthetik a lovakat is, neki nincs ellenére, és a további veszélytől sem tart most úgy, mint társai.*
*Amint megpillantja a nádasból előbukkanó Mait és Norennart, először a fülsiketítő kiáltozást hagyja abba, majd amint van ideje végigtekinteni rajtuk, és megállapítani, hogy kutya bajuk, megenged magának egy megkönnyebbült mosolyt. Norennar a nemtetszését fejezi ki a hangoskodás iránt, míg Mai nyugtatgatja őt, és elmondja, hogy az ork halott. Ekkor elismerően pillant a sötételf felé. Mindegyiküknek jutott hát legalább egy levágott fej, kivéve barátnőjének, de nélküle egészen biztosan nem lett volna ilyen könnyű dolguk. Azon pedig továbbra sincs ideje gondolkodni, hogy újra gyilkossá vált, sőt, épp nem is érdekli ez az aprócska tény. Norennar menni akar, Pashthra pedig vele egyetértésben szólal meg.*
- Velar is ezt mondta… *Mormogja sértetten, mert Pashthra részéről eddig is úgy tűnt, mintha hülyének nézné és ignorálná, mikor a lelkében lakó lélekről és annak szavairól beszél.
Amint Norennar megfordítja hamuszürke paripáját, már fel is készül rá, hogy Árnyék hátán kövesse őt, ám ekkor a társaság Mai meglepően határozott hangját hallhatja, aki az ellenkező irányba akar menni, vissza a lovakért.*
- Ó, a lovak… *Ahogy rájuk gondol, azonnal felvillan az elméjében a kép Árnyékról is, ahogy rohan a vesztébe, a lupusfulgurok pedig utána, de csodával határos módon most mégis itt ülhet a hátán. Előre is dől, hogy kicsikét megsimogassa az állatot. Érzéseinek köszönhetően nem is kérdés, hogy ő most Maival tart, egyébként is, ha négyesével jönnek az orkok, bármennyivel el fognak tudni bánni. Így hát a félvér lánynak nem kell magában beszélnie, a feketeség mellette, lépésben lovagolva egészen biztosan meghallgatja őt. Tőle szokatlanul csendesen hallgatja végig Mait, majd mikor befejezi a mondandóját, szóra nyitja ajkait, de még jó néhány, hosszú másodperc eltelik, mire ténylegesen meg is szólal.*
- Vérmágia. Olyan, mint az enyém. Ez egészen biztos. Vérmágiával találtak most meg minket, és hiába öltük meg őket, mindig tudni fogják, hogy hol van a szív. Velar is megerősítette mindezt. *Ha Pashthra nem is, abban azért bízik, hogy Mai hinni fog neki, hisz vele volt már alkalma nyugodtan leülni, és beszélni a Yillithtől kapott entitásról, aki olykor beszél hozzá, és védi az elméjét a széthullástól is.*
- Én támogatom az ötleted. Bolond az a vén mágus, de hatalma az van bőven. Beszélj vele, ha tudsz, de ha nem segít, bármennyire is utálni fogod az ötletemet, a Vérkertbe kell vinnünk a szívet! Ha vérmágia áll a mögött, hogy az orkok meg tudják találni, akkor vérmágiával van a legnagyobb esélyünk elrejteni is. Sa'Tereth félistene adta nekem, és a Vérkertben lakik egy másik, Khunezk. Ha Yillith nem is, ő talán hajlandó segíteni nekünk. Umm, és ha már vérmágia… Szerintem továbbra is nálam volna a legjobb helyen az az izé, nem Pashthránál. *Sandít a hóhajú harcos felé, ha közben velük tartott, majd Maira irányítja a tekintetét, mert ha valaki meg tudja győzni a harcost arról, hogy adja vissza neki, az ő.
Mindeközben és annak ellenére, amit elmondott, persze még átkutathatják a sámánt és sorba köthetik a lovakat is, neki nincs ellenére, és a további veszélytől sem tart most úgy, mint társai.*
1230. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-01 19:02:35
Üzenet elküldve: 2025-12-01 19:02:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Vér, láp és szív//
*Norennar olybá tűnik, jobban szokva van a harchoz, s meg sem inog érzelmileg túlságosan attól, ami történt. Ezt Mai már nem mondhatja el magáról, neki nem jutott még e szerepből és ha valaki megkérdezné tőle, hát inkább maradna kizárólag az árvaház vezetésénél, mint annál, hogy orkokat igézzen meg, fejvesztésük reményében. Persze már-már kötelességnek érzi, hogy megvédje a szívet, s vele együtt sokakat, ezért pedig nem nagy ár az, mi történt, ő maga mégis küzd. Természetes, hogy arra gondol, hogy a többieknek bajuk lehet. A félvér folyton gondoskodik, s ezzel együtt jár némi aggódás is, főként, hogy ez számára idegen terep. Nem nagyon tud más fejével gondolkodni, most legalábbis biztos nem. Nem tudja, hogy amazok már oltárkészítőben, ork-zsebmetszésekben vannak. Talán a legjobb, ha meg sem tudja, hogy amíg őt - akit a legjobban megvisel az életek kioltása – küldte bele egy újabb harcba, s ezzel együtt újabb keserűségbe Kedvese, addig ők mit is műveltek.
Hogy hullanak az esőcseppek, most nem zavarja. Hogy haja kifogásolható lesz, öltözete szintén, s Borsról is több sarat kell majd levakarni, az sem. Mintha víz alá merült volna, feje annyira tompa, hosszúkás fülei pedig nem engedik be teljességgel a külső neszeket. Hálás ugyan Norennarnak, hogy megzabolázza hátasa lépteit, de ez már ki nem mondja. Az elméjében lévő homályba tör bele Norileina hangja, s szerte is foszlik. A pillantása mégsem rá vetül, hanem Pashthrára, majd megkönnyebbülten szakad fel belőle a sóhaj, hogy rendben van. Mindenki rendben van. Csak a lovak nincsenek. Ketten már biztosan halottak, vagy közeleg értük a vég, a maradék kettőt nem hagyhatja. Ugyan árvaházat vezet, de van ott hely az efféle hontalan lényeknek is.*
- Minden rendben, Nori. Norennar el...kapta. *Bár senki nem kérdezte, hozzá intézi a szavakat, ha már annyi madárka rebbent szét a kiáltásától. *
- Rendben, haladjunk. Vissza oda, ahonnan jöttünk. *Mintha sértett él lenne a hangjában, de még nem annak szól, amit nem is tud. Ez annak szól, hogy sorsukra hagytak két barna hátast.* - Ugyanis elhagytátok a két lovat.
*Mit sem törődve senkivel, ő bizony el is indul, hogy a lényeket megszerezze. Szépen egymás mögé fogja őket kötni, vagy valami ilyesmi, mert ezt még nem gondolta át… aztán mehetnek a városba. Csakhogy ezzel is gondja van. Viszont ötlete van, s úgy dönt, hogy némi csend után felvázolja. Annak, aki esetleg követte. Ha senki, hát az itteni élővilág csak nem nézi ostobának, mert magában beszél.*
- Azon tűnődtem, hogy mágiával küldenék egy üzenetet a Mesternek. Más a dolgok fekvése így, hogy voltak már, kik megtaláltak minket. Nem tudnak ugyan hírt vinni, de nem szívesen tartanám a városban sokáig a fegyvert. Mágiával találták meg, ebben biztos vagyok. Az, akit elaltattam, az lehetett. Át kellene nézni, mi volt nála, hátha utal valami arra, hogy miféle mágiát űz. De… eddig is a a városban volt, hatokig, mégsem jött érte senki, így nem aggódok túlzón, de sokáig nem várhatunk a Mesterre. Szóval. Küldenék neki egy üzenetet, ami lassan bár, de elér hozzá. Két ötletem van. Vagy a kettő együtt. Egyik, hogy megadunk egy időpontot, amíg óvjuk a városban a tömböt, s ha nem jelez, elvisszük onnan. Hogy hová, kiötöljük. A másik, hogy kérek rá tőle egy védelmi bűbájt. Csak ismer valamit, ami elnyeli a mágiát, ami miatt nem érzik meg. Nem tudom. Bár azzal együtt eltüntetni volna a legszerencsésebb. *Talán sokat beszél, de legalább gondolkodik, s nem azon, hogy már most hányak vére hullott.*
*Norennar olybá tűnik, jobban szokva van a harchoz, s meg sem inog érzelmileg túlságosan attól, ami történt. Ezt Mai már nem mondhatja el magáról, neki nem jutott még e szerepből és ha valaki megkérdezné tőle, hát inkább maradna kizárólag az árvaház vezetésénél, mint annál, hogy orkokat igézzen meg, fejvesztésük reményében. Persze már-már kötelességnek érzi, hogy megvédje a szívet, s vele együtt sokakat, ezért pedig nem nagy ár az, mi történt, ő maga mégis küzd. Természetes, hogy arra gondol, hogy a többieknek bajuk lehet. A félvér folyton gondoskodik, s ezzel együtt jár némi aggódás is, főként, hogy ez számára idegen terep. Nem nagyon tud más fejével gondolkodni, most legalábbis biztos nem. Nem tudja, hogy amazok már oltárkészítőben, ork-zsebmetszésekben vannak. Talán a legjobb, ha meg sem tudja, hogy amíg őt - akit a legjobban megvisel az életek kioltása – küldte bele egy újabb harcba, s ezzel együtt újabb keserűségbe Kedvese, addig ők mit is műveltek.
Hogy hullanak az esőcseppek, most nem zavarja. Hogy haja kifogásolható lesz, öltözete szintén, s Borsról is több sarat kell majd levakarni, az sem. Mintha víz alá merült volna, feje annyira tompa, hosszúkás fülei pedig nem engedik be teljességgel a külső neszeket. Hálás ugyan Norennarnak, hogy megzabolázza hátasa lépteit, de ez már ki nem mondja. Az elméjében lévő homályba tör bele Norileina hangja, s szerte is foszlik. A pillantása mégsem rá vetül, hanem Pashthrára, majd megkönnyebbülten szakad fel belőle a sóhaj, hogy rendben van. Mindenki rendben van. Csak a lovak nincsenek. Ketten már biztosan halottak, vagy közeleg értük a vég, a maradék kettőt nem hagyhatja. Ugyan árvaházat vezet, de van ott hely az efféle hontalan lényeknek is.*
- Minden rendben, Nori. Norennar el...kapta. *Bár senki nem kérdezte, hozzá intézi a szavakat, ha már annyi madárka rebbent szét a kiáltásától. *
- Rendben, haladjunk. Vissza oda, ahonnan jöttünk. *Mintha sértett él lenne a hangjában, de még nem annak szól, amit nem is tud. Ez annak szól, hogy sorsukra hagytak két barna hátast.* - Ugyanis elhagytátok a két lovat.
*Mit sem törődve senkivel, ő bizony el is indul, hogy a lényeket megszerezze. Szépen egymás mögé fogja őket kötni, vagy valami ilyesmi, mert ezt még nem gondolta át… aztán mehetnek a városba. Csakhogy ezzel is gondja van. Viszont ötlete van, s úgy dönt, hogy némi csend után felvázolja. Annak, aki esetleg követte. Ha senki, hát az itteni élővilág csak nem nézi ostobának, mert magában beszél.*
- Azon tűnődtem, hogy mágiával küldenék egy üzenetet a Mesternek. Más a dolgok fekvése így, hogy voltak már, kik megtaláltak minket. Nem tudnak ugyan hírt vinni, de nem szívesen tartanám a városban sokáig a fegyvert. Mágiával találták meg, ebben biztos vagyok. Az, akit elaltattam, az lehetett. Át kellene nézni, mi volt nála, hátha utal valami arra, hogy miféle mágiát űz. De… eddig is a a városban volt, hatokig, mégsem jött érte senki, így nem aggódok túlzón, de sokáig nem várhatunk a Mesterre. Szóval. Küldenék neki egy üzenetet, ami lassan bár, de elér hozzá. Két ötletem van. Vagy a kettő együtt. Egyik, hogy megadunk egy időpontot, amíg óvjuk a városban a tömböt, s ha nem jelez, elvisszük onnan. Hogy hová, kiötöljük. A másik, hogy kérek rá tőle egy védelmi bűbájt. Csak ismer valamit, ami elnyeli a mágiát, ami miatt nem érzik meg. Nem tudom. Bár azzal együtt eltüntetni volna a legszerencsésebb. *Talán sokat beszél, de legalább gondolkodik, s nem azon, hogy már most hányak vére hullott.*
1229. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-01 18:04:08
Üzenet elküldve: 2025-12-01 18:04:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*Környezete lángokban áll, de ebből alig érzékel valamit. Inkább csak felfogja a zűrzavart, de nem tud vele foglalkozni. Leköti őt egyetlen ellenfele, aki kíméletlen gyorsasággal kényszeríti védekezésre. Eddig állja a sarat. Amire különben büszke is lehetne, ha az lenne a cél, hogy húzza az időt, viszont ebben az esetben ez nem a legjobb stratégia. Még a földre nem került, a talpán védekezhet. Valamit találnia kell, hogy kizökkentse ellenfelét. Egy kockázatos terv jut eszébe. A csatatér viszont nem marad eseménytelen. Számára a legfontosabb Frandr. Az ő üvöltése lehet az, ami kihúzhatja a bajból. Tharát is meglepetésként éri, de nem teheti meg, hogy most lefagyjon. Ha ellenfelét megzavarja és ez miatt kiesik a támadás ritmusából, azonnal támad. Minden erejét beveti a csapásba. A férfi fegyvert forgató oldalát célozza, hogy még ha védekezne is, talán tud akkora erővel ütni, hogy az ellenfele a saját pengéjét érezhesse meg.*
*Környezete lángokban áll, de ebből alig érzékel valamit. Inkább csak felfogja a zűrzavart, de nem tud vele foglalkozni. Leköti őt egyetlen ellenfele, aki kíméletlen gyorsasággal kényszeríti védekezésre. Eddig állja a sarat. Amire különben büszke is lehetne, ha az lenne a cél, hogy húzza az időt, viszont ebben az esetben ez nem a legjobb stratégia. Még a földre nem került, a talpán védekezhet. Valamit találnia kell, hogy kizökkentse ellenfelét. Egy kockázatos terv jut eszébe. A csatatér viszont nem marad eseménytelen. Számára a legfontosabb Frandr. Az ő üvöltése lehet az, ami kihúzhatja a bajból. Tharát is meglepetésként éri, de nem teheti meg, hogy most lefagyjon. Ha ellenfelét megzavarja és ez miatt kiesik a támadás ritmusából, azonnal támad. Minden erejét beveti a csapásba. A férfi fegyvert forgató oldalát célozza, hogy még ha védekezne is, talán tud akkora erővel ütni, hogy az ellenfele a saját pengéjét érezhesse meg.*
1228. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-01 17:45:10
Üzenet elküldve: 2025-12-01 17:45:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Kicsit arrébb irányítja a holdnyulat, hogy Adoaver meg tudja kerülni, aztán miután már újra egyenesen és eltökélten mennek céljuk felé inkább mellé, mint mögé sorol be, már csak azért is, mert neki mindegy, hogy hol megy, közben pedig nem is szeretne az egész út hátralévő részében végig a fiú hátának beszélni.
Ennek ellenére hiába van biztonságban saját hátasán, mégiscsak a mocsárban járnak, ezért ösztönösen is úgy figyel, vagy legalább majdnem úgy, mintha neki is óvakodnia kellene a mélyebb pocsolyáktól és a sártól. Fülel is persze, hátha szokatlan, nem ideillő hangot hall.
Mindez még természetesen nem akadályozza meg abban, hogy elgondolkodjon Adoaver lovát érintő kérdésén, ami valószínűleg a legegyszerűbb kérdés, amit az útjuk folyamán kapott, mégis talán most kell a legerősebben erőltetnie az emlékezetét. Furcsának találja, hogy milyen távolinak tűnik most az a nap, amikor Szarvasliget megvásárlása után Lau, Viel és ő visszamentek Artheniorba, hogy megvásárolják maradék pénzükből a legszükségesebbeket, pedig annyira nagyon régen biztosan nem lehetett, mint amilyen távolinak most innen a mocsárból tűnik.*
- Ó, Halacska, ha jól emlékszem. Sőt, biztosan így hívják. *mondja és látni is véli, ahogyan az állat sötét szemében a felismerés fénye csillan, amint meghallja a nevét.*
- Szerintem őt még Lau nevezte el. Vagy Viel, utóbbi rá is vallhat. Nem a legtipikusabb tündérlány az biztos, de van annyira játékos szerintem, hogy hasonló nevet adjon egy lónak. Ha meg Lau volt, akkor ki tudja, hogy miért ezt a nevet találta ki, de illik hozzá szerintem is.
*Szorosan persze nem tartozik a tárgyhoz, mégis úgy érzi, hogy ha már barátnőit is megemlítette nem árt legalább kicsit mesélnie róluk, csak hogy ne lógjanak a neveik minden kontextus nélkül a levegőben, bár mivel Laurentitia nélkül sohasem jöhetett volna létre Szarvasliget, egészen biztos abban, hogy Adoavernek valamikor már legkevesebb említés szintjén találkoznia kellett legalább a nevével, akár Intath szájából, akár az övéből.*
- Szerintem meséltem már Lauról. Annál a háznál dolgozott Artheniorban, ami befogadott. Együtt menekültünk el Artheniorból a lázadás éjszakáján miután tulajdonképen megmentette az életemet. Viellel később találkoztunk, már visszafelé. *egyszerűsíti le durván a történetet, amit már csak azért sem azért sem akar túl hosszúra nyújtani, mert egy részről nem biztos benne, hogy Adoavert érdekelnék annak a legapróbb részletei, amikor ő csak egy ló nevét kérdezte éppen, más részről pedig azért is, mert ezek között a részletek között számtalan olyan esemény is akad, amit most nem szívesen elevenítene fel.*
- Miután mi így hárman, és még néhányan a pénzünket összedobva megvásároltuk ligetet, Lauval és Viellel mentünk vissza a piacra Artheniorba, hogy megvegyük a legszükségesebbeket, így Halacskát is, akin most ülsz. *mosolyog végül, csak ezek után komolyodik meg ismét az arca, ahogyan átgondolja mindazt, ami már jó pár árnyalattal bonyolultabb annál a kérdésnél, miszerint, hogyan hívnak egy lovat, főleg, hogy bár örül neki, hogy Adoaver értékelte a viccét, de a bús hang és a bocsánatkérés meglepi, utóbbit nem is tudja mire vélni hirtelen. Egy kis nézetkülönbség még nem a világvége. Lehet, hogy a fiú sokkal érzékenyebbnek gondolja, mint amennyire valójában? Vagy éppen régebben ennyitől tényleg elkedvetlenedett volna, és csak a legutóbbi hatok eseményei tették ilyen téren nagyvonalúvá? Hirtelen nem is tudja a választ, ugyanakkor szerinte, ha valamivel nem lehet vádolni az éppen az, hogy valaha is azonnal megsértődött volna akkor, hogyha valaki valamiről valaha is más véleményen volt, mint ő.*
- Ugyan-ugyan. Nem szükséges bocsánatot kérned! *rázza meg a fejét, ezek után pedig azon gondolkodik egy darabig, hogy kimondja-e az első gondolatokat, amelyek most felmerülnek benne. Végül persze úgy dönt, hogy igen, mert talán a másik is örülni fog neki, hogyha kimondva is hallja azt, hogy mennyire bízik benne.*
- Ami azt illeti, nem nagyon hiszem, hogy valaha is képes lennél kihozni a sodromból, akár szándékosan, akár véletlenül. De még, ha igen… nos veled ellentétben volt már olyan eset, amikor Intathra például nagyon mérges voltam és haragudtam, de nem hiszem, hogy hosszú távon képes lennék haragot tartani egy barátommal, még akkor sem, ha valaki nem kér bocsánatot. De neked felesleges. Semmi rosszat nem mondtál szerintem, mindenben pedig nem érthetünk egyet. Más részről pedig én is nagyon sokáig pont olyan voltam, mint most te. Talán most is. Csak azért járok nem csak szó szerint, hanem átvitt értelemben is kicsit a föld felett, mert nemrég láttam a barátnőm karját visszanőni a helyére, miközben éreztem magam mellett egy istennő megnyugtató jelenlétét. Ha minden vágyam az lenne, hogy pesszimista maradjak, ami mindig is voltam, szerintem ezek után, ha akarnám sem tudnám nem kicsit optimistábban szemlélni a világot és a jövőt, lehet most csak ez beszél belőlem. Ettől még teljesen megértem az óvatosságodat is, meg azt is, hogy zavar a bizonytalanság. Igazából általában engem is, csak éppen ebben a kérdésben valahogy nem tudott akkor sem és most sem. Azok az idegen mágusok sem tudtak a nevemen kívül többet rólam az előtt, hogy nekem adták volna ezt az egyedi varázslatot. De értem mi zavar persze. Jobb tudni legalább valamit azokról, akik nagy hatalmat birtokolnak, csakhogy ők nem tűntek egyáltalán veszélyesnek és ellenségesnek. Meg aztán…
*Itt kicsit megint el kell hallgatnia, hogy folytassa a mondatot. Bár végighallgatta azt a keveset, amit Adoaver a torony nagymesteréről tudott mondani neki, és mindezt értékes információként raktározta el magában, nem érzi túl sokkal okosabbnak magát. Igaz ő maga még ennyit sem tudott, pedig az elhangzottak nyilván közismert tények, azoknak legalábbis, aki valamelyik nagyvárosban nőttek fel, vagyis éppen nem neki, szóval úgy ítéli meg, hogy számára még ez a kevés információ is hasznos. Ki tudja, egyszer még talán majd beszélnie kell a mesterrel személyesen, akkor pedig esélyes, hogy nem fog ártani, ha nem nulláról kezdi majd el a vele való társalgást, és legalább az alapokkal tisztában lesz az életével kapcsolatban.*
- Azok alapján, amit meséltél, - és azt köszönöm, mert én még ennyit sem tudtam! – Abogr mester is elég rejtélyes egy alak, mégis majd minden elemi mágus hozzá jár tanulni. Viszont, hogy a torony lehet, hogy arannyal működik *nevet fel ezen röviden* ez jó, ez tetszik. Az biztos, hogy tényleg sok mindent megmagyarázna. Sőt, szinte mindent.
*Miután felveszik az óvatos, de egyenletes tempót és rendesen haladnak előre a torony irányába azonban benne is felmerül egy kérdés, amire szívesen kapna választ.*
- Milyenek, vagy kik voltak ezek a tanárok, akiket említettél? *kérdi kíváncsian.* Igazából azon kívül, amit eddig elmeséltél magadról, meg, mint ahogyan eddig személyesen megismertelek ligetben nem sokat tudok rólad. Csak volt közöttük valaki, akire szívesen emlékszel vissza. Ha van kedved mesélhetnél róluk kicsit ameddig kiérünk a toronyhoz. Persze semmi gond, ha nincs. *siet hozzátenni.*
- Nekem is rengeteg olyan emlékem van, amiről nem beszélek, ha nem muszáj. És persze sok elf, akiről szintén. Szerintem ez természetes. Főleg most. Úgy értem, hogy bárkik és bárhányan vannak is a múltunkban, akikről nem beszélünk szívesen, legalább már mind a ketten eljutottunk odáig, hogy végre szabadok vagyunk tőlük és nem többek rossz emlékeknél.
*Keserű is lehetne ezek után a mondatok után, de inkább mosolyog újra. Nem tudja, hogy kívülről és Adoavernek milyennek látszik ez a mosoly, de az biztos, hogy saját magát mindenképpen boldognak érzi már csak ettől a gondolattól is.
Mindezek után a fiú bármit mond, igyekszik továbbra is válaszolni és az útra is figyelni egyszerre, ahogyan eddig, hamarosan pedig minden bizonnyal a mocsárnak vége, akkor pedig feltűnik előttük a Mágustorony, sokkal-sokkal, szinte már kifejezhetetlenül sokkal hamarabb, mint amekkora utat megtettek idáig külön-külön, vagy együtt, akár lelkileg, akár térben, akár pedig időben.
Annyi „ha odaérünk végre” kezdetű mondata lenne, de egyelőre babonából inkább mindegyiket megtartja magának.*
*Kicsit arrébb irányítja a holdnyulat, hogy Adoaver meg tudja kerülni, aztán miután már újra egyenesen és eltökélten mennek céljuk felé inkább mellé, mint mögé sorol be, már csak azért is, mert neki mindegy, hogy hol megy, közben pedig nem is szeretne az egész út hátralévő részében végig a fiú hátának beszélni.
Ennek ellenére hiába van biztonságban saját hátasán, mégiscsak a mocsárban járnak, ezért ösztönösen is úgy figyel, vagy legalább majdnem úgy, mintha neki is óvakodnia kellene a mélyebb pocsolyáktól és a sártól. Fülel is persze, hátha szokatlan, nem ideillő hangot hall.
Mindez még természetesen nem akadályozza meg abban, hogy elgondolkodjon Adoaver lovát érintő kérdésén, ami valószínűleg a legegyszerűbb kérdés, amit az útjuk folyamán kapott, mégis talán most kell a legerősebben erőltetnie az emlékezetét. Furcsának találja, hogy milyen távolinak tűnik most az a nap, amikor Szarvasliget megvásárlása után Lau, Viel és ő visszamentek Artheniorba, hogy megvásárolják maradék pénzükből a legszükségesebbeket, pedig annyira nagyon régen biztosan nem lehetett, mint amilyen távolinak most innen a mocsárból tűnik.*
- Ó, Halacska, ha jól emlékszem. Sőt, biztosan így hívják. *mondja és látni is véli, ahogyan az állat sötét szemében a felismerés fénye csillan, amint meghallja a nevét.*
- Szerintem őt még Lau nevezte el. Vagy Viel, utóbbi rá is vallhat. Nem a legtipikusabb tündérlány az biztos, de van annyira játékos szerintem, hogy hasonló nevet adjon egy lónak. Ha meg Lau volt, akkor ki tudja, hogy miért ezt a nevet találta ki, de illik hozzá szerintem is.
*Szorosan persze nem tartozik a tárgyhoz, mégis úgy érzi, hogy ha már barátnőit is megemlítette nem árt legalább kicsit mesélnie róluk, csak hogy ne lógjanak a neveik minden kontextus nélkül a levegőben, bár mivel Laurentitia nélkül sohasem jöhetett volna létre Szarvasliget, egészen biztos abban, hogy Adoavernek valamikor már legkevesebb említés szintjén találkoznia kellett legalább a nevével, akár Intath szájából, akár az övéből.*
- Szerintem meséltem már Lauról. Annál a háznál dolgozott Artheniorban, ami befogadott. Együtt menekültünk el Artheniorból a lázadás éjszakáján miután tulajdonképen megmentette az életemet. Viellel később találkoztunk, már visszafelé. *egyszerűsíti le durván a történetet, amit már csak azért sem azért sem akar túl hosszúra nyújtani, mert egy részről nem biztos benne, hogy Adoavert érdekelnék annak a legapróbb részletei, amikor ő csak egy ló nevét kérdezte éppen, más részről pedig azért is, mert ezek között a részletek között számtalan olyan esemény is akad, amit most nem szívesen elevenítene fel.*
- Miután mi így hárman, és még néhányan a pénzünket összedobva megvásároltuk ligetet, Lauval és Viellel mentünk vissza a piacra Artheniorba, hogy megvegyük a legszükségesebbeket, így Halacskát is, akin most ülsz. *mosolyog végül, csak ezek után komolyodik meg ismét az arca, ahogyan átgondolja mindazt, ami már jó pár árnyalattal bonyolultabb annál a kérdésnél, miszerint, hogyan hívnak egy lovat, főleg, hogy bár örül neki, hogy Adoaver értékelte a viccét, de a bús hang és a bocsánatkérés meglepi, utóbbit nem is tudja mire vélni hirtelen. Egy kis nézetkülönbség még nem a világvége. Lehet, hogy a fiú sokkal érzékenyebbnek gondolja, mint amennyire valójában? Vagy éppen régebben ennyitől tényleg elkedvetlenedett volna, és csak a legutóbbi hatok eseményei tették ilyen téren nagyvonalúvá? Hirtelen nem is tudja a választ, ugyanakkor szerinte, ha valamivel nem lehet vádolni az éppen az, hogy valaha is azonnal megsértődött volna akkor, hogyha valaki valamiről valaha is más véleményen volt, mint ő.*
- Ugyan-ugyan. Nem szükséges bocsánatot kérned! *rázza meg a fejét, ezek után pedig azon gondolkodik egy darabig, hogy kimondja-e az első gondolatokat, amelyek most felmerülnek benne. Végül persze úgy dönt, hogy igen, mert talán a másik is örülni fog neki, hogyha kimondva is hallja azt, hogy mennyire bízik benne.*
- Ami azt illeti, nem nagyon hiszem, hogy valaha is képes lennél kihozni a sodromból, akár szándékosan, akár véletlenül. De még, ha igen… nos veled ellentétben volt már olyan eset, amikor Intathra például nagyon mérges voltam és haragudtam, de nem hiszem, hogy hosszú távon képes lennék haragot tartani egy barátommal, még akkor sem, ha valaki nem kér bocsánatot. De neked felesleges. Semmi rosszat nem mondtál szerintem, mindenben pedig nem érthetünk egyet. Más részről pedig én is nagyon sokáig pont olyan voltam, mint most te. Talán most is. Csak azért járok nem csak szó szerint, hanem átvitt értelemben is kicsit a föld felett, mert nemrég láttam a barátnőm karját visszanőni a helyére, miközben éreztem magam mellett egy istennő megnyugtató jelenlétét. Ha minden vágyam az lenne, hogy pesszimista maradjak, ami mindig is voltam, szerintem ezek után, ha akarnám sem tudnám nem kicsit optimistábban szemlélni a világot és a jövőt, lehet most csak ez beszél belőlem. Ettől még teljesen megértem az óvatosságodat is, meg azt is, hogy zavar a bizonytalanság. Igazából általában engem is, csak éppen ebben a kérdésben valahogy nem tudott akkor sem és most sem. Azok az idegen mágusok sem tudtak a nevemen kívül többet rólam az előtt, hogy nekem adták volna ezt az egyedi varázslatot. De értem mi zavar persze. Jobb tudni legalább valamit azokról, akik nagy hatalmat birtokolnak, csakhogy ők nem tűntek egyáltalán veszélyesnek és ellenségesnek. Meg aztán…
*Itt kicsit megint el kell hallgatnia, hogy folytassa a mondatot. Bár végighallgatta azt a keveset, amit Adoaver a torony nagymesteréről tudott mondani neki, és mindezt értékes információként raktározta el magában, nem érzi túl sokkal okosabbnak magát. Igaz ő maga még ennyit sem tudott, pedig az elhangzottak nyilván közismert tények, azoknak legalábbis, aki valamelyik nagyvárosban nőttek fel, vagyis éppen nem neki, szóval úgy ítéli meg, hogy számára még ez a kevés információ is hasznos. Ki tudja, egyszer még talán majd beszélnie kell a mesterrel személyesen, akkor pedig esélyes, hogy nem fog ártani, ha nem nulláról kezdi majd el a vele való társalgást, és legalább az alapokkal tisztában lesz az életével kapcsolatban.*
- Azok alapján, amit meséltél, - és azt köszönöm, mert én még ennyit sem tudtam! – Abogr mester is elég rejtélyes egy alak, mégis majd minden elemi mágus hozzá jár tanulni. Viszont, hogy a torony lehet, hogy arannyal működik *nevet fel ezen röviden* ez jó, ez tetszik. Az biztos, hogy tényleg sok mindent megmagyarázna. Sőt, szinte mindent.
*Miután felveszik az óvatos, de egyenletes tempót és rendesen haladnak előre a torony irányába azonban benne is felmerül egy kérdés, amire szívesen kapna választ.*
- Milyenek, vagy kik voltak ezek a tanárok, akiket említettél? *kérdi kíváncsian.* Igazából azon kívül, amit eddig elmeséltél magadról, meg, mint ahogyan eddig személyesen megismertelek ligetben nem sokat tudok rólad. Csak volt közöttük valaki, akire szívesen emlékszel vissza. Ha van kedved mesélhetnél róluk kicsit ameddig kiérünk a toronyhoz. Persze semmi gond, ha nincs. *siet hozzátenni.*
- Nekem is rengeteg olyan emlékem van, amiről nem beszélek, ha nem muszáj. És persze sok elf, akiről szintén. Szerintem ez természetes. Főleg most. Úgy értem, hogy bárkik és bárhányan vannak is a múltunkban, akikről nem beszélünk szívesen, legalább már mind a ketten eljutottunk odáig, hogy végre szabadok vagyunk tőlük és nem többek rossz emlékeknél.
*Keserű is lehetne ezek után a mondatok után, de inkább mosolyog újra. Nem tudja, hogy kívülről és Adoavernek milyennek látszik ez a mosoly, de az biztos, hogy saját magát mindenképpen boldognak érzi már csak ettől a gondolattól is.
Mindezek után a fiú bármit mond, igyekszik továbbra is válaszolni és az útra is figyelni egyszerre, ahogyan eddig, hamarosan pedig minden bizonnyal a mocsárnak vége, akkor pedig feltűnik előttük a Mágustorony, sokkal-sokkal, szinte már kifejezhetetlenül sokkal hamarabb, mint amekkora utat megtettek idáig külön-külön, vagy együtt, akár lelkileg, akár térben, akár pedig időben.
Annyi „ha odaérünk végre” kezdetű mondata lenne, de egyelőre babonából inkább mindegyiket megtartja magának.*
1227. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-12-01 12:41:48
Üzenet elküldve: 2025-12-01 12:41:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*Fények, szagok, csatazaj, gondolatok. A helyzet ingerdús, sok információt kell feldolgoznia egyszerre, és ha fiatalabb, tapasztalatlanabb lenne, könnyedén eltemethetné mindez a racionalitást. Ám több évtizede csinálja ezt; tudja, miként rendezze gondolatait, hogyan lássa át helyzetét, miként bízzon ösztöneiben anélkül, hogy azok eluralkodjanak rajta. Nem hatodik - vagy akárhanyadik - érzék ez, csupán a többi érzék együttműködése, rendszerezése. Segít ebben az adrenalin, a tapasztalat, és a több ezerszer begyakorolt mozdulatok.
Látja, miként közelít a bárd kardjához, és ösztönből fordít fegyverén, hogy a lap lapot érjen, ne a fegyverélt csorbítsa. Felfogja időközben azt is, hogy Thara mellette nehéz helyzetben van; azt is, hogy a csatasor egyelőre tart, de ki tudja, meddig. Olyan helyzetben vannak most, ami ha nem változik, lassan felőrli mindkét oldalt, és ezt nem engedhetik meg.*
~Lendület.~
*Eddig tartogatta energiáját, ám most hirtelen mozgásba lendül. Pajzzsal előre ront ellenfelébe úgy, hogy ha a bárd be is talál, az rossz szögben történjen; vállvértjéről, vagy pajzsa pereméről csússzon le hatástalanul a penge. A mozdulatnak nem csak a védekezés a célja; látja, hogy az ork még nem nyerte vissza teljesen egyensúlyát, és ezt kihasználva érkező társai egyikébe akarja lökni ellenfelét.
Ha ez sikerül, ezúttal nem hagy semmit a véletlenre. Kinéz magának egy rést az ork mellvértjében, és úgy pozicionálja kardja szúrását, hogy a hátulról érkező orkok lendületükkel felnyársalják pengéjén barátjukat.
Szinte rögtön ezután - akárhogy is alakult a dolog -, artikulálatlan üvöltés hagyja el torkát. Tüdeje elég erős, hogy az ork vezérrel is felvegye a versenyt, ám míg amaz inkább egy vadállatra emlékeztetett, az ő hangjának démoni csengése van. Úgy üvölt, ahogy évekkel ezelőtt Bhaar tette a Karavánpihenő Romjai között; jól ismeri a hangot, mely gyakorta álmából riasztja fel.
Célja az, hogy túlvilági hatást keltsen, és ebben segíti ködköpenye, derengő szemű vállvasai és viharos színű mellvértje is, melyből hirtelen sárgás fény tör el, megvilágítva az előtte levő zöldbőrűeket. Magára akarja vonni az orkok figyelmét; demoralizálni akarja őket, hogy minél hamarabb véget vessen a csatának, és megkönnyítse a zsoldosok és társai dolgát. Nem elégszik meg a véres, lassú, drága győzelemmel; tudja, a legtöbb csata nem akkor ér véget, ha az egyik fél teljesen megsemmisül, hanem akkor, ha megtörik a moráljuk. Ezt próbálja most siettetni.*
*Fények, szagok, csatazaj, gondolatok. A helyzet ingerdús, sok információt kell feldolgoznia egyszerre, és ha fiatalabb, tapasztalatlanabb lenne, könnyedén eltemethetné mindez a racionalitást. Ám több évtizede csinálja ezt; tudja, miként rendezze gondolatait, hogyan lássa át helyzetét, miként bízzon ösztöneiben anélkül, hogy azok eluralkodjanak rajta. Nem hatodik - vagy akárhanyadik - érzék ez, csupán a többi érzék együttműködése, rendszerezése. Segít ebben az adrenalin, a tapasztalat, és a több ezerszer begyakorolt mozdulatok.
Látja, miként közelít a bárd kardjához, és ösztönből fordít fegyverén, hogy a lap lapot érjen, ne a fegyverélt csorbítsa. Felfogja időközben azt is, hogy Thara mellette nehéz helyzetben van; azt is, hogy a csatasor egyelőre tart, de ki tudja, meddig. Olyan helyzetben vannak most, ami ha nem változik, lassan felőrli mindkét oldalt, és ezt nem engedhetik meg.*
~Lendület.~
*Eddig tartogatta energiáját, ám most hirtelen mozgásba lendül. Pajzzsal előre ront ellenfelébe úgy, hogy ha a bárd be is talál, az rossz szögben történjen; vállvértjéről, vagy pajzsa pereméről csússzon le hatástalanul a penge. A mozdulatnak nem csak a védekezés a célja; látja, hogy az ork még nem nyerte vissza teljesen egyensúlyát, és ezt kihasználva érkező társai egyikébe akarja lökni ellenfelét.
Ha ez sikerül, ezúttal nem hagy semmit a véletlenre. Kinéz magának egy rést az ork mellvértjében, és úgy pozicionálja kardja szúrását, hogy a hátulról érkező orkok lendületükkel felnyársalják pengéjén barátjukat.
Szinte rögtön ezután - akárhogy is alakult a dolog -, artikulálatlan üvöltés hagyja el torkát. Tüdeje elég erős, hogy az ork vezérrel is felvegye a versenyt, ám míg amaz inkább egy vadállatra emlékeztetett, az ő hangjának démoni csengése van. Úgy üvölt, ahogy évekkel ezelőtt Bhaar tette a Karavánpihenő Romjai között; jól ismeri a hangot, mely gyakorta álmából riasztja fel.
Célja az, hogy túlvilági hatást keltsen, és ebben segíti ködköpenye, derengő szemű vállvasai és viharos színű mellvértje is, melyből hirtelen sárgás fény tör el, megvilágítva az előtte levő zöldbőrűeket. Magára akarja vonni az orkok figyelmét; demoralizálni akarja őket, hogy minél hamarabb véget vessen a csatának, és megkönnyítse a zsoldosok és társai dolgát. Nem elégszik meg a véres, lassú, drága győzelemmel; tudja, a legtöbb csata nem akkor ér véget, ha az egyik fél teljesen megsemmisül, hanem akkor, ha megtörik a moráljuk. Ezt próbálja most siettetni.*
1226. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-11-30 22:33:14
Üzenet elküldve: 2025-11-30 22:33:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Vér, láp és szív//
//Ez már a hanyadik fejlécünk? /o\//
* A feketeség kérdésére némasággal válaszol, de nem is kell rá semmit mondjon, mert hamarost meglátják a párost. Egyébként se tudna mit mondani, mert ő is annyit lát, mint amaz, a vérfoltokat, amiket követnek. Nagyot dobban a szíve, amikor meglátja a mágust, épen és sértetlenül, mert azért valamennyire mégis aggódott érte. Bocsánatkérő félmosollyal fogadja, amikor újra egymásba futnak. A mélységi szavaira megcsóválja a fejét. *
- A vezérük azt mondta, hogy tudják, hogy hol keressék a szívet, és azt, hogy nálunk van. Szóval mindegy, hogy kiabálunk vagy sem, mert tudják, hogy itt vagyunk. Haladni kellene tovább, mielőtt újra rajtunk ütnek, ahogy te is mondod. * Teszi még hozzá, egyetértve Norennarral. Ha tehetné, ő is maga mögött hagyná a holttesteket minél előbb, ahogy az ég felé fordítja a fejét, és az esőre néz. *
- Az eső jó, elmossa a nyomainkat. Viszont célszerű lehet nem az úton menni, ahol egyértelmű a haladási irányunk. Még ha lassabb is. * Mondja még el azt, ami az eszébe jut. *
//Ez már a hanyadik fejlécünk? /o\//
* A feketeség kérdésére némasággal válaszol, de nem is kell rá semmit mondjon, mert hamarost meglátják a párost. Egyébként se tudna mit mondani, mert ő is annyit lát, mint amaz, a vérfoltokat, amiket követnek. Nagyot dobban a szíve, amikor meglátja a mágust, épen és sértetlenül, mert azért valamennyire mégis aggódott érte. Bocsánatkérő félmosollyal fogadja, amikor újra egymásba futnak. A mélységi szavaira megcsóválja a fejét. *
- A vezérük azt mondta, hogy tudják, hogy hol keressék a szívet, és azt, hogy nálunk van. Szóval mindegy, hogy kiabálunk vagy sem, mert tudják, hogy itt vagyunk. Haladni kellene tovább, mielőtt újra rajtunk ütnek, ahogy te is mondod. * Teszi még hozzá, egyetértve Norennarral. Ha tehetné, ő is maga mögött hagyná a holttesteket minél előbb, ahogy az ég felé fordítja a fejét, és az esőre néz. *
- Az eső jó, elmossa a nyomainkat. Viszont célszerű lehet nem az úton menni, ahol egyértelmű a haladási irányunk. Még ha lassabb is. * Mondja még el azt, ami az eszébe jut. *
1225. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-11-30 22:18:06
Üzenet elküldve: 2025-11-30 22:18:06
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Romtábor, vagy Ork-tábor?//
*A füst, az égett szőr és a kiömlött párlat szaga keveredik, a zaj pedig egyre sűrűbb: acél csattan, orkok ordítanak, zsoldosok morognak, a föld pedig mintha minden lépéstől vibrálna.
Frandr'd könnyedén fogja fel az ork első csapását: pajzsa tompa, de biztos ívben vezeti félre a bárdot, mintha csak megszokott gyakorlati mozdulat lenne számára. A visszatámadás már keményebb munka. Kardja gyorsan talál utat az ork védelme felé, ám a zöldbőrű az utolsó pillanatban reagál. Felemelve tartott bárdja lapjával, egy nyers, erőből végrehajtott mozdulattal ütközteti el Frandr'd pengéjét, a fém élesen csattan, majd a támadás ereje miatt egy fél lépést hátrál is, hogy visszanyerje az egyensúlyt.
Ez a hátrálás azonban semmi olyat nem árul el, amit egy ork gyengeségnek érezne. Sőt, az arcán önelégült vigyor húzódik végig, mintha külön élvezné, hogy a harcos csapása épphogy nem talált. A bárd már mozdul is felé újra, a zöldbőrű kész újra lesújtani, még nagyobb erővel.
Bár ellenfele leköti Frandr'd figyelmét, még láthat annyit, hogy az ork mögött már ott lihegnek a következő zöldbőrűek, szinte a vállára tapadva. Külön íjászsor nem maradt, legalábbis közelben biztosan nem, de a falon túlra úgysem lát ki most. Hogy T'Harun követte-e a parancsot, az ebből a pozícióból kideríthetetlen. A bárdos ork önelégült vigyora mostanra teljesen szétnyílt az arcán, már-már groteszk és rémisztő látványt nyújtva.
Thara oldalán a csata jóval szűkebben lüktet. A recés pengéjű, fekete festéses ork sorra küldi a támadásokat, és Tharának minden figyelmére szüksége van, hogy egyiket a másik után hárítsa. Két csapást sikeresen kivéd, a fegyverek találkozásakor szikrák szöknek szét közöttük, de az ork nem lassul, nem gondolkodik, nem figyel kiutat. Támadni készül újra, változatlan vehemenciával. A helyzet gyorsan állóképességpróbává válhat, ha Thara nem tud kilépni a puszta védekezés ritmusából.
Natu másfajta harcot vív. A levegőben terjengő alkohol a fejébe száll, és a saját bőre alatt is érzi a forrósodó lüktetést. Mintha nem egyedül mozogna: mintha valaki, vagy valami, tán egy isteni erő, vagy az ősök szellemei vezetnék a mozdulatait, és a teste engedelmesen követi. A széles vállú ork kampós pengéje elsuhan mellette, Natu pedig úgy szédül ki előle, mintha előre tudná, honnan érkezik a csapás. A lendületből aztán előrehajol, és olyan erővel fejel az ork arcába, hogy a zöldbőrű csonttól csattanva terül el a földön, teljes tehetetlenséggel.
A helyére azonban már érkezik is a következő. Egy kopasz, félszemű ork lép be a résbe, kezében rozsdás csákány. Nem szól, csak előreemeli a szerszám nyelét, és egyértelmű szándékkal indul meg a részeges mester felé.*
*A füst, az égett szőr és a kiömlött párlat szaga keveredik, a zaj pedig egyre sűrűbb: acél csattan, orkok ordítanak, zsoldosok morognak, a föld pedig mintha minden lépéstől vibrálna.
Frandr'd könnyedén fogja fel az ork első csapását: pajzsa tompa, de biztos ívben vezeti félre a bárdot, mintha csak megszokott gyakorlati mozdulat lenne számára. A visszatámadás már keményebb munka. Kardja gyorsan talál utat az ork védelme felé, ám a zöldbőrű az utolsó pillanatban reagál. Felemelve tartott bárdja lapjával, egy nyers, erőből végrehajtott mozdulattal ütközteti el Frandr'd pengéjét, a fém élesen csattan, majd a támadás ereje miatt egy fél lépést hátrál is, hogy visszanyerje az egyensúlyt.
Ez a hátrálás azonban semmi olyat nem árul el, amit egy ork gyengeségnek érezne. Sőt, az arcán önelégült vigyor húzódik végig, mintha külön élvezné, hogy a harcos csapása épphogy nem talált. A bárd már mozdul is felé újra, a zöldbőrű kész újra lesújtani, még nagyobb erővel.
Bár ellenfele leköti Frandr'd figyelmét, még láthat annyit, hogy az ork mögött már ott lihegnek a következő zöldbőrűek, szinte a vállára tapadva. Külön íjászsor nem maradt, legalábbis közelben biztosan nem, de a falon túlra úgysem lát ki most. Hogy T'Harun követte-e a parancsot, az ebből a pozícióból kideríthetetlen. A bárdos ork önelégült vigyora mostanra teljesen szétnyílt az arcán, már-már groteszk és rémisztő látványt nyújtva.
Thara oldalán a csata jóval szűkebben lüktet. A recés pengéjű, fekete festéses ork sorra küldi a támadásokat, és Tharának minden figyelmére szüksége van, hogy egyiket a másik után hárítsa. Két csapást sikeresen kivéd, a fegyverek találkozásakor szikrák szöknek szét közöttük, de az ork nem lassul, nem gondolkodik, nem figyel kiutat. Támadni készül újra, változatlan vehemenciával. A helyzet gyorsan állóképességpróbává válhat, ha Thara nem tud kilépni a puszta védekezés ritmusából.
Natu másfajta harcot vív. A levegőben terjengő alkohol a fejébe száll, és a saját bőre alatt is érzi a forrósodó lüktetést. Mintha nem egyedül mozogna: mintha valaki, vagy valami, tán egy isteni erő, vagy az ősök szellemei vezetnék a mozdulatait, és a teste engedelmesen követi. A széles vállú ork kampós pengéje elsuhan mellette, Natu pedig úgy szédül ki előle, mintha előre tudná, honnan érkezik a csapás. A lendületből aztán előrehajol, és olyan erővel fejel az ork arcába, hogy a zöldbőrű csonttól csattanva terül el a földön, teljes tehetetlenséggel.
A helyére azonban már érkezik is a következő. Egy kopasz, félszemű ork lép be a résbe, kezében rozsdás csákány. Nem szól, csak előreemeli a szerszám nyelét, és egyértelmű szándékkal indul meg a részeges mester felé.*
1224. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-11-30 20:39:00
Üzenet elküldve: 2025-11-30 20:39:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Vér, láp és szív//
//Ez már a hanyadik fejlécünk? /o\//
*Norennar elkönyveli magában Mai szavait, és csak egy rövid vállvonással felel rá. A hangja nyugodt, száraz, mintha pusztán tényt közölne, nem pedig reményt fűzne a gondolathoz.*
- Akkor reméljük, van még valami más trükk is a tarsolyában.
*Ezzel előredől Hamu hátán, finoman ösztökéli a lovat, amely engedelmesen megindul. Először lassabb tempóban haladnak, a ló léptei még bizonytalanul igazodnak a visszafelé vezető úthoz, majd ahogy a mélységi jobban előredől, az ügetés fokozatosan erősödik. A talaj továbbra is vizes, de Hamu lépései egyenletesek. A ló óvatosan teszi a súlyát egyik lábáról a másikra, mintha felmérné, merre a legbiztosabb az út, és csak akkor gyorsít, amikor Norennar erre inti.
Mai kérdése ekkor éri utol, amikor a ló mellé húzódik. A mélységi tekintete előre szegeződik, de a válasz nem marad el. Nem próbálja puhítani a hangját, egyszerűen közli, amit gondol.*
- Kétlem, hogy ha bármi gondjuk akadt volna, ne tudnák megoldani. De ha aggódsz miattuk, nem fogok visszakozni.
*A mondat végén lábával gyorsaságra ösztökéli lovát, Hamu pedig új lendületet vesz, most már határozottabb, gyorsabb ügetésben. A ritmus egyre egyenletesebb, a ló fülét hátracsapja, de tartja az iramot. A nádas sűrűsödik, aztán újra ritkul, míg a távolban két ismerős alak körvonalai bukkannak fel. A mocsár párája még takarja őket kissé, de Norennar számára így is egyértelmű, hogy Nori hangja az, aki újra és újra a nevüket kiáltja.
Ahogy közelebb érnek, a mélységi egy pillanatra lassít. Nem kell kiabálnia, amikor már alig néhány lépés választja el a csapattól. Amint a feketeség felé fordítja a fejét, nyugodt mosoly jelenik meg az arcán, a fáradtság mögött egy csepp játékossággal.*
- Ne kiabálj, kedves. Ne tereljünk magunkra több figyelmet a kelleténél.
*Hamu apró lépésekkel megáll, Norennar pedig lassan végignéz a társaságon, s a hangulat, az eső és a csata nyomai egyszerre ülnek ki rájuk. A férfi mélyen kifújja a levegőt, egy halk sóhajjal, ami inkább a helyzet elismerése, mint bosszúság.
Amikor úgy tűnik, hogy mindenki útra kész, a tekintete ismét az előre vezető irányba fordul. Nem lát fenyegetést, de nem is bízik a látszatban.*
- Ideje továbbmenni. Ne várjuk be a következő csapatot. Pihenő nem lesz, akkor sem, ha ránk esteledik, mielőtt Artheniorba érnénk.
*Hamu nyakára simítja a kezét, majd enyhe nyomással jelzi a hátasnak, hogy indulhatnak. A ló lassan fordul, és hacsak nincs ellenvetés, amit a mélységi nagyon remél, hogy nem lesz, mert semmi kedve egy újabb felesleges vitához, a kis csapat újra útnak indul a város felé.*
//Ez már a hanyadik fejlécünk? /o\//
*Norennar elkönyveli magában Mai szavait, és csak egy rövid vállvonással felel rá. A hangja nyugodt, száraz, mintha pusztán tényt közölne, nem pedig reményt fűzne a gondolathoz.*
- Akkor reméljük, van még valami más trükk is a tarsolyában.
*Ezzel előredől Hamu hátán, finoman ösztökéli a lovat, amely engedelmesen megindul. Először lassabb tempóban haladnak, a ló léptei még bizonytalanul igazodnak a visszafelé vezető úthoz, majd ahogy a mélységi jobban előredől, az ügetés fokozatosan erősödik. A talaj továbbra is vizes, de Hamu lépései egyenletesek. A ló óvatosan teszi a súlyát egyik lábáról a másikra, mintha felmérné, merre a legbiztosabb az út, és csak akkor gyorsít, amikor Norennar erre inti.
Mai kérdése ekkor éri utol, amikor a ló mellé húzódik. A mélységi tekintete előre szegeződik, de a válasz nem marad el. Nem próbálja puhítani a hangját, egyszerűen közli, amit gondol.*
- Kétlem, hogy ha bármi gondjuk akadt volna, ne tudnák megoldani. De ha aggódsz miattuk, nem fogok visszakozni.
*A mondat végén lábával gyorsaságra ösztökéli lovát, Hamu pedig új lendületet vesz, most már határozottabb, gyorsabb ügetésben. A ritmus egyre egyenletesebb, a ló fülét hátracsapja, de tartja az iramot. A nádas sűrűsödik, aztán újra ritkul, míg a távolban két ismerős alak körvonalai bukkannak fel. A mocsár párája még takarja őket kissé, de Norennar számára így is egyértelmű, hogy Nori hangja az, aki újra és újra a nevüket kiáltja.
Ahogy közelebb érnek, a mélységi egy pillanatra lassít. Nem kell kiabálnia, amikor már alig néhány lépés választja el a csapattól. Amint a feketeség felé fordítja a fejét, nyugodt mosoly jelenik meg az arcán, a fáradtság mögött egy csepp játékossággal.*
- Ne kiabálj, kedves. Ne tereljünk magunkra több figyelmet a kelleténél.
*Hamu apró lépésekkel megáll, Norennar pedig lassan végignéz a társaságon, s a hangulat, az eső és a csata nyomai egyszerre ülnek ki rájuk. A férfi mélyen kifújja a levegőt, egy halk sóhajjal, ami inkább a helyzet elismerése, mint bosszúság.
Amikor úgy tűnik, hogy mindenki útra kész, a tekintete ismét az előre vezető irányba fordul. Nem lát fenyegetést, de nem is bízik a látszatban.*
- Ideje továbbmenni. Ne várjuk be a következő csapatot. Pihenő nem lesz, akkor sem, ha ránk esteledik, mielőtt Artheniorba érnénk.
*Hamu nyakára simítja a kezét, majd enyhe nyomással jelzi a hátasnak, hogy indulhatnak. A ló lassan fordul, és hacsak nincs ellenvetés, amit a mélységi nagyon remél, hogy nem lesz, mert semmi kedve egy újabb felesleges vitához, a kis csapat újra útnak indul a város felé.*
1223. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-11-30 10:30:58
Üzenet elküldve: 2025-11-30 10:30:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Vér, láp és szív//
*Pashthra válaszát hallva oly szívesen választaná őt a kicsike kis oltárának következő áldozatául, de egyszerűen képtelen megtenni. Akárhányszor arra gondol, hogy szívesen megmutatná a poklot a hóhajúnak, amiért elvette tőle a szívet, azonnal kétely írja felül a gondolatait s olyan érzés, hogy nem szabad ezt tennie.
Ráadásul van is, mi fontosabb most ennél. Meg kell találniuk a társaikat, ami az ork sérült lovának egyre nagyobb vértócsáit követve talán nem is bizonyul majd lehetetlen küldetésnek annak ellenére sem, hogy a nyomok bizony az ingovány mélye felé vezetnek.*
- NORENNAR! MAI! *Kiált újra, hátha meghallják társai, és végül Pashthra sem csitítja el, így esze ágában sincs nem kiabálni tovább.*
- Hol lehetnek? *Pillant hátra az őt követő Pashthrára, holott valószínűleg ő sem tudhat többet nála. Egyelőre mindketten csak reménykedhetnek abban, hogy az egyre több vér az ő mágiájának a műve, és nem barátaikból származik valamennyi. Mindenesetre a kiabálást sem hagyja abba, mert ha sikerül közeledniük a pároshoz, talán nagyobb eséllyel hallhatják meg a hangját. Muszáj lesz hamar megtalálniuk egymást, mert ha az egyre sűrűbb esőből ítélve tényleg rájuk szakad az ég, az roppant kellemetlen lesz, nem beszélve arról, hogy veszélyes is itt a mocsár közelében.*
*Pashthra válaszát hallva oly szívesen választaná őt a kicsike kis oltárának következő áldozatául, de egyszerűen képtelen megtenni. Akárhányszor arra gondol, hogy szívesen megmutatná a poklot a hóhajúnak, amiért elvette tőle a szívet, azonnal kétely írja felül a gondolatait s olyan érzés, hogy nem szabad ezt tennie.
Ráadásul van is, mi fontosabb most ennél. Meg kell találniuk a társaikat, ami az ork sérült lovának egyre nagyobb vértócsáit követve talán nem is bizonyul majd lehetetlen küldetésnek annak ellenére sem, hogy a nyomok bizony az ingovány mélye felé vezetnek.*
- NORENNAR! MAI! *Kiált újra, hátha meghallják társai, és végül Pashthra sem csitítja el, így esze ágában sincs nem kiabálni tovább.*
- Hol lehetnek? *Pillant hátra az őt követő Pashthrára, holott valószínűleg ő sem tudhat többet nála. Egyelőre mindketten csak reménykedhetnek abban, hogy az egyre több vér az ő mágiájának a műve, és nem barátaikból származik valamennyi. Mindenesetre a kiabálást sem hagyja abba, mert ha sikerül közeledniük a pároshoz, talán nagyobb eséllyel hallhatják meg a hangját. Muszáj lesz hamar megtalálniuk egymást, mert ha az egyre sűrűbb esőből ítélve tényleg rájuk szakad az ég, az roppant kellemetlen lesz, nem beszélve arról, hogy veszélyes is itt a mocsár közelében.*
1222. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-11-29 19:17:12
Üzenet elküldve: 2025-11-29 19:17:12
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió – II. fejezet//
//Szívügy//
//Zárás//
*Norennar minden további nélkül begyűjtheti a láncinget és a fekete rongyot. Megvizsgálja, de a szimbólumon kívül egyebet nem szúr ki rajta. Talán az ork klánjának zászlaja, talán valamiféle emlék.
A társaság kettészakadt, de egyéb fenyegetésnek nem látják nyomát. A horizont mindkét irányba kietlen. Saját képességeiknek, és a szerencsének is hálát adhatnak, de könnyűszerrel legyőzték újdonsült ellenségeiket. Azt legalább már tudják, hogy míg a szív náluk, sosem lehetnek teljesen biztonságban.
Az eső sűrűbben dobol vállukon, de olybá tűnik, ettől függetlenül zavartalanul továbbmehetnek, ha szeretnének. Rajtuk áll.*
//Szívügy//
//Zárás//
*Norennar minden további nélkül begyűjtheti a láncinget és a fekete rongyot. Megvizsgálja, de a szimbólumon kívül egyebet nem szúr ki rajta. Talán az ork klánjának zászlaja, talán valamiféle emlék.
A társaság kettészakadt, de egyéb fenyegetésnek nem látják nyomát. A horizont mindkét irányba kietlen. Saját képességeiknek, és a szerencsének is hálát adhatnak, de könnyűszerrel legyőzték újdonsült ellenségeiket. Azt legalább már tudják, hogy míg a szív náluk, sosem lehetnek teljesen biztonságban.
Az eső sűrűbben dobol vállukon, de olybá tűnik, ettől függetlenül zavartalanul továbbmehetnek, ha szeretnének. Rajtuk áll.*
1221. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-11-28 11:47:52
Üzenet elküldve: 2025-11-28 11:47:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 388
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 388
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Mint egyéni varázslattal, Adoaver egyáltalán nincs tisztában ennek a hatalmas, spektrális rágcsálónak a tudnivaló határaival, szóval kérdően Luninarira sandít mikor sorrendváltásra kerül szó.*
~ Azt a levegőben járó mindenségit... ~ *Egyszerre van lenyűgözve, milyen hasznos mágiát érdemelt ki magának a fél-elf, és kezd el szorongani az új dilemmán.* - Ah, értem. Akkor valóban ésszerű helyet cserélnünk, jobb nem a véletlenre bízni ezt. Szegény jószágnak ne ez legyen az utolsó útja... hogyan is hívják őt? Szégyellem bevallani, de elfelejtettem.* Lágyan hátasa nyaki részére kopog öklével, miközben óvatosan igyekszik vele végrehajtani egy megkerülő műveletet barátja hátasa körül. Feltéve, ha amaz nem használja ki azt, amit miniatűr levitációnak gondol éppen a mágus, és ideiglenesen lemegy a járhatónak tűnő útról, hogy előre tudjon lépegetni. Akárhogy is csinálják, de ha a feladat teljesül, ha lassabban is, de folytatják útjukat a torony felé, Adoaver komótosan vezetve és esetenként finoman, de határozottan jobb-vagy balfele húzva a gyeplőt, hogy a szárazabb és remélhetőleg szilárdabbnak megítélt földszigetek mentén tudjanak tovább haladni. Van egy olyan megérzése, hogy ennél a résznél gyorsabb lenne gyalogolni, de az előbbi mérföldek rekord sebességű megtétele után nem panaszkodhat. Bár az sem segít, hogy mivel első alkalommal kell csinálnia ilyet, kissé ideges is.*
- Hát... lehet. Nem tudom. *Reagál lassan, de bárminemű megsértődés nélkül Luninari szokatlanul rövid válaszára. Túlságosan ellentétesek voltak a szavai Luni nézetével szemben ahhoz, hogy azonnali egyetértésre tudjanak jutni, de persze nem is egy olyan tárgyilagosan megvitatható véleményből jutottak különböző álláspontokra, mint például az ég vagy fű színe. Később talán egy oldalról látják a dolgokat, vagy talán nem.* - Túl sokat én sem tudok mondani Abogr-ról, csak azt harmadkézből hallottam: Eeyr templomában tanított amikor az még a Levegő temploma volt, és az istenségek felbukkanása után... nem kívánt megtérni, ha jól tudom. Egy-két eget verő vita után úgy döntött, elhagyja a várost, és átköltözik a toronyba, ami amúgy eredetileg a Kikötőnél épült, és gőzöm nincs, mi kellett ahhoz hogy azóta is a Lihanechi tó felett lebegjen, bár nagyon is szeretném tudni. Lehet arannyal működik, azért ennyire drága itt tanulni... *Amit viszont az előbb megvádolt mágustusai szervezőkkel kapcsolatban tesz hozzá, az szemlátomást megnyugtatja az ifjú mágust. Lehet társának igaza van, picit túlgondolhatta a dolgot, végül is ő főleg szórakozni volt ott, nem kémkedni. Biztos maga is utánuk tud kérdezni a városban mikor Aleniát meglátogatják, ha addigra nem felejti el ő maga is. Sőt, fel is ismeri a szóviccet és ösztönben felhorkant, ebben a hangulatban nem számított rá hogy amaz elő fog állni egy ilyennel.*
- Talán csak engem zavar ez a kicsi bizonytalanság.* Mondja lassan és kicsit búsan is, miután egy ideje csak a pocsolyákat nézi, mélyebben elgondolkodva Luninari szemszögén.* - Ez a pöttömnyi kockázat ezeknél a csodáknál, akármilyen valószínűtlen, néha jobban belém kap, talán mert szó szerint ilyenkor a tűzzel játszok. Lehet hogy pont én vagyok a fűszálhasogató, nem te. Vagy mint aki a szálkát keresi a gerendában. Szerintem ezt a rossz szokást a tanáraimtól vehettem át, és tudaton kívül megpróbáltam átadni neked. Bocsáss meg nekem. *Rettentően elszégyelli magát mondandója végére, és már nem csak a tájékozódás miatt bámul lefelé. Még arra sem képes, hogy magának mosolyogjon személyesebb tanácsainak meghelyeslésére.*
*Mint egyéni varázslattal, Adoaver egyáltalán nincs tisztában ennek a hatalmas, spektrális rágcsálónak a tudnivaló határaival, szóval kérdően Luninarira sandít mikor sorrendváltásra kerül szó.*
~ Azt a levegőben járó mindenségit... ~ *Egyszerre van lenyűgözve, milyen hasznos mágiát érdemelt ki magának a fél-elf, és kezd el szorongani az új dilemmán.* - Ah, értem. Akkor valóban ésszerű helyet cserélnünk, jobb nem a véletlenre bízni ezt. Szegény jószágnak ne ez legyen az utolsó útja... hogyan is hívják őt? Szégyellem bevallani, de elfelejtettem.* Lágyan hátasa nyaki részére kopog öklével, miközben óvatosan igyekszik vele végrehajtani egy megkerülő műveletet barátja hátasa körül. Feltéve, ha amaz nem használja ki azt, amit miniatűr levitációnak gondol éppen a mágus, és ideiglenesen lemegy a járhatónak tűnő útról, hogy előre tudjon lépegetni. Akárhogy is csinálják, de ha a feladat teljesül, ha lassabban is, de folytatják útjukat a torony felé, Adoaver komótosan vezetve és esetenként finoman, de határozottan jobb-vagy balfele húzva a gyeplőt, hogy a szárazabb és remélhetőleg szilárdabbnak megítélt földszigetek mentén tudjanak tovább haladni. Van egy olyan megérzése, hogy ennél a résznél gyorsabb lenne gyalogolni, de az előbbi mérföldek rekord sebességű megtétele után nem panaszkodhat. Bár az sem segít, hogy mivel első alkalommal kell csinálnia ilyet, kissé ideges is.*
- Hát... lehet. Nem tudom. *Reagál lassan, de bárminemű megsértődés nélkül Luninari szokatlanul rövid válaszára. Túlságosan ellentétesek voltak a szavai Luni nézetével szemben ahhoz, hogy azonnali egyetértésre tudjanak jutni, de persze nem is egy olyan tárgyilagosan megvitatható véleményből jutottak különböző álláspontokra, mint például az ég vagy fű színe. Később talán egy oldalról látják a dolgokat, vagy talán nem.* - Túl sokat én sem tudok mondani Abogr-ról, csak azt harmadkézből hallottam: Eeyr templomában tanított amikor az még a Levegő temploma volt, és az istenségek felbukkanása után... nem kívánt megtérni, ha jól tudom. Egy-két eget verő vita után úgy döntött, elhagyja a várost, és átköltözik a toronyba, ami amúgy eredetileg a Kikötőnél épült, és gőzöm nincs, mi kellett ahhoz hogy azóta is a Lihanechi tó felett lebegjen, bár nagyon is szeretném tudni. Lehet arannyal működik, azért ennyire drága itt tanulni... *Amit viszont az előbb megvádolt mágustusai szervezőkkel kapcsolatban tesz hozzá, az szemlátomást megnyugtatja az ifjú mágust. Lehet társának igaza van, picit túlgondolhatta a dolgot, végül is ő főleg szórakozni volt ott, nem kémkedni. Biztos maga is utánuk tud kérdezni a városban mikor Aleniát meglátogatják, ha addigra nem felejti el ő maga is. Sőt, fel is ismeri a szóviccet és ösztönben felhorkant, ebben a hangulatban nem számított rá hogy amaz elő fog állni egy ilyennel.*
- Talán csak engem zavar ez a kicsi bizonytalanság.* Mondja lassan és kicsit búsan is, miután egy ideje csak a pocsolyákat nézi, mélyebben elgondolkodva Luninari szemszögén.* - Ez a pöttömnyi kockázat ezeknél a csodáknál, akármilyen valószínűtlen, néha jobban belém kap, talán mert szó szerint ilyenkor a tűzzel játszok. Lehet hogy pont én vagyok a fűszálhasogató, nem te. Vagy mint aki a szálkát keresi a gerendában. Szerintem ezt a rossz szokást a tanáraimtól vehettem át, és tudaton kívül megpróbáltam átadni neked. Bocsáss meg nekem. *Rettentően elszégyelli magát mondandója végére, és már nem csak a tájékozódás miatt bámul lefelé. Még arra sem képes, hogy magának mosolyogjon személyesebb tanácsainak meghelyeslésére.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319