Külső területek - Ingoványos vidék
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 50 (981. - 1000. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1000. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-24 16:50:58
Üzenet elküldve: 2025-08-24 16:50:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Atkira - új remények//
* Arra tér magához, hogy valaki az arcát pofozza és beszél hozzá. Legalábbis azt hiszi, hozzá beszélnek, máskülönben miért ütlegelnék közben? Lassan kinyitja a szemeit és rögtön minden világossá válik számára. *
– Eeyr küldött! * Lelkesül fel, ahogy meglátja a fél-elf nőt. Annyira azért még nem vesztette el a józan ítélőképességét, hogy azt higgye, ő maga Eeyr, de hogy a nőt ő küldte, az több mint valószínű. Ennek ellenére az arcon csapkodást nem díjazza, így megvakarja arcát és megpróbál felülni. Fél kézzel nehézkesen megy minden, így szívesen elfogadja a nő segítségét. *
– Atkira Glopye szolgálatára, hölgyem! * Szólal meg katonásan, merthogy tud ő szépen is beszélni, nem csak úgy, mint egy félkarú rabló. Napok óta nem találkozott mással, mint egy trágár törpével, így még neki is örült; azonban a fél-elf nővel való találkozása eddig sokkal kellemesebb. Még a szigorú ébresztővel együtt is. Sőt, ha élete végéig ő ébresztené, azt is el tudná viselni. Most viszont fontosabb dolgok után érdeklődik. *
– Láttad azt a hatalmas farkast? Te üldözted el? És a mocsár… A mocsárból hogy kell kijutni? Merre van Arthenior? * Mivel az állat hátul maradt, így a nő pont kitakarja Atkira látómezejéből. Egyelőre talán jobb is így, különben lehet, hogy újra elájulna. *
* Arra tér magához, hogy valaki az arcát pofozza és beszél hozzá. Legalábbis azt hiszi, hozzá beszélnek, máskülönben miért ütlegelnék közben? Lassan kinyitja a szemeit és rögtön minden világossá válik számára. *
– Eeyr küldött! * Lelkesül fel, ahogy meglátja a fél-elf nőt. Annyira azért még nem vesztette el a józan ítélőképességét, hogy azt higgye, ő maga Eeyr, de hogy a nőt ő küldte, az több mint valószínű. Ennek ellenére az arcon csapkodást nem díjazza, így megvakarja arcát és megpróbál felülni. Fél kézzel nehézkesen megy minden, így szívesen elfogadja a nő segítségét. *
– Atkira Glopye szolgálatára, hölgyem! * Szólal meg katonásan, merthogy tud ő szépen is beszélni, nem csak úgy, mint egy félkarú rabló. Napok óta nem találkozott mással, mint egy trágár törpével, így még neki is örült; azonban a fél-elf nővel való találkozása eddig sokkal kellemesebb. Még a szigorú ébresztővel együtt is. Sőt, ha élete végéig ő ébresztené, azt is el tudná viselni. Most viszont fontosabb dolgok után érdeklődik. *
– Láttad azt a hatalmas farkast? Te üldözted el? És a mocsár… A mocsárból hogy kell kijutni? Merre van Arthenior? * Mivel az állat hátul maradt, így a nő pont kitakarja Atkira látómezejéből. Egyelőre talán jobb is így, különben lehet, hogy újra elájulna. *
999. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-24 14:40:31
Üzenet elküldve: 2025-08-24 14:40:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Atkira - új remények//
*Az északi hegyekből származó népek előszeretettel tenyésztik azt a fajta nagyobb testű kutyát, mely kinézetre szinte a legapróbb részletig hasonlít egy hófarkasra, a maguk erős testével, bundájuk színével, és jellemükkel is. Ezek az állatok kellő értelemmel bírnak ahhoz, hogy megfelelő tanítás után hűséges barát váljék belőlük. Ezüst is egy ilyen kutya. Első ránézésre mindenki farkasnak vélné, de nem az. Bár épp annyira veszélyes tud lenni, ha arról van szó, hogy megvédje társát. Most is előre húzódik, Chamophe elé, lábait ugrásra készen feszíti meg, szőre felborzolódik, felhúzódó szájából elővillannak méretes fogai.
Egy szóval: Van ok félni tőle.
Ahogy ott állnak, és várakoznak arra, hogy miféle lény bukkan elő, szétnyílik a nád, és egy sáros, vizes gombóc bukik előre, hátulja még félig a vízben tűnik el. Vergődik kicsit a parton, mint egy hal, s aztán egy nagyobb cuppanással kirántja hátulját az őt fogvatartó lápból.
Ekkor kezd el kivehetővé lenni, hogy a fura valami, egy ember, vagy legalább is, ahhoz erősen hasonlító lény. A bizonyosság akkor kezd el erősödni, amikor megszólal, s szavait Ezüsthöz intézi.
Chamophe megnyugtatóan simít végig az állat okos fején, majd egy "maradsz" parancs után egyenesen a férfihoz lép, aki közben eszméletét veszíti. Letérdel mellé, arcából félrekotorja a csapzott hajat, nyakának ívére illeszti jobbjának ujjhegyeit, hogy kitapinthassa a szív lüktetését.*
-Még él.
*Mondja a háta mögött álló állatnak, majd táskájából kulacsot vesz elő, és néhány cseppnyi vizet a férfi ajkai közé csorgat. Leteszi a készséget, és finoman megütögeti a másik arcát.*
-Ébresztő. Nem durmolunk fényes nappal.
*Próbálja észhez téríteni az aléltat. Persze közben végig fut rajta a tekintete, de egyéb sérülést nem lát rajta, csak a bal csizmája hiányzik, amit vélhetően épp az imént nyelt el az ingovány.*
*Az északi hegyekből származó népek előszeretettel tenyésztik azt a fajta nagyobb testű kutyát, mely kinézetre szinte a legapróbb részletig hasonlít egy hófarkasra, a maguk erős testével, bundájuk színével, és jellemükkel is. Ezek az állatok kellő értelemmel bírnak ahhoz, hogy megfelelő tanítás után hűséges barát váljék belőlük. Ezüst is egy ilyen kutya. Első ránézésre mindenki farkasnak vélné, de nem az. Bár épp annyira veszélyes tud lenni, ha arról van szó, hogy megvédje társát. Most is előre húzódik, Chamophe elé, lábait ugrásra készen feszíti meg, szőre felborzolódik, felhúzódó szájából elővillannak méretes fogai.
Egy szóval: Van ok félni tőle.
Ahogy ott állnak, és várakoznak arra, hogy miféle lény bukkan elő, szétnyílik a nád, és egy sáros, vizes gombóc bukik előre, hátulja még félig a vízben tűnik el. Vergődik kicsit a parton, mint egy hal, s aztán egy nagyobb cuppanással kirántja hátulját az őt fogvatartó lápból.
Ekkor kezd el kivehetővé lenni, hogy a fura valami, egy ember, vagy legalább is, ahhoz erősen hasonlító lény. A bizonyosság akkor kezd el erősödni, amikor megszólal, s szavait Ezüsthöz intézi.
Chamophe megnyugtatóan simít végig az állat okos fején, majd egy "maradsz" parancs után egyenesen a férfihoz lép, aki közben eszméletét veszíti. Letérdel mellé, arcából félrekotorja a csapzott hajat, nyakának ívére illeszti jobbjának ujjhegyeit, hogy kitapinthassa a szív lüktetését.*
-Még él.
*Mondja a háta mögött álló állatnak, majd táskájából kulacsot vesz elő, és néhány cseppnyi vizet a férfi ajkai közé csorgat. Leteszi a készséget, és finoman megütögeti a másik arcát.*
-Ébresztő. Nem durmolunk fényes nappal.
*Próbálja észhez téríteni az aléltat. Persze közben végig fut rajta a tekintete, de egyéb sérülést nem lát rajta, csak a bal csizmája hiányzik, amit vélhetően épp az imént nyelt el az ingovány.*
998. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-22 11:02:52
Üzenet elküldve: 2025-08-22 11:02:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Atkira - új remények//
* Hogy Eeyr fénye vagy a csak napsütés (Atkira szempontjából lényegtelen) kivezeti őt az ingovány sűrűjéből. Épp egy náddal benőtt, de sekély vizű részen halad át. Minden lépés úgy hat, mintha betont öntöttek volna a lábai köré. Végül elér egy száraz pontra, és rögtön elhasal a szárazföldön. Egyik lába még mindig víz alatt van, így két fújás után azt is megpróbálja kihúzni a mocsárból. Ám ahogy erőlködik, hirtelen sokkal könnyebbé válik a húzás. Meglepetten tapasztalja, hogy bár csupasz lábát sikerült kihúzni, csizmája a vízben ragadt. Onnan már Eeyr segítségével se fogja kihalászni. Szitkozódna is magában rendesen, de ahogy felnéz, meggondolja magát. Egy vörös és egy ezüst szépség figyeli attrakcióját. Atkira még fel se kel a földről, de már arra gondol, hogy mennyivel jobb volt neki a lápi csömpölők és csupacsáp csattogók között. Merthogy eggyel se találkozott. Most viszont hiába áll vele szemben egy rendkívül attraktív fél-elf nő, nem igazán tudja ez érdekelni. Csak a marha nagy farkasra tud figyelni, amely ugrásra készen áll gazdája mellett. Atkira kinyújtja kezét és ennyit tud kinyögni. *
– Ne egyél meg! * Aztán elfogy minden ereje, és elájul. A nő talán azt feltételezheti, hogy csak halottnak tetteti magát, hátha a farkas nem eszik döghúst. Azt fáradtságában nem tudja összerakni ilyen rövid idő alatt, hogy amaz valószínűleg gazdája parancsait követi, nem pedig egy vadállat. Akárhogy is, Atkira jelenleg nincs magánál. *
* Hogy Eeyr fénye vagy a csak napsütés (Atkira szempontjából lényegtelen) kivezeti őt az ingovány sűrűjéből. Épp egy náddal benőtt, de sekély vizű részen halad át. Minden lépés úgy hat, mintha betont öntöttek volna a lábai köré. Végül elér egy száraz pontra, és rögtön elhasal a szárazföldön. Egyik lába még mindig víz alatt van, így két fújás után azt is megpróbálja kihúzni a mocsárból. Ám ahogy erőlködik, hirtelen sokkal könnyebbé válik a húzás. Meglepetten tapasztalja, hogy bár csupasz lábát sikerült kihúzni, csizmája a vízben ragadt. Onnan már Eeyr segítségével se fogja kihalászni. Szitkozódna is magában rendesen, de ahogy felnéz, meggondolja magát. Egy vörös és egy ezüst szépség figyeli attrakcióját. Atkira még fel se kel a földről, de már arra gondol, hogy mennyivel jobb volt neki a lápi csömpölők és csupacsáp csattogók között. Merthogy eggyel se találkozott. Most viszont hiába áll vele szemben egy rendkívül attraktív fél-elf nő, nem igazán tudja ez érdekelni. Csak a marha nagy farkasra tud figyelni, amely ugrásra készen áll gazdája mellett. Atkira kinyújtja kezét és ennyit tud kinyögni. *
– Ne egyél meg! * Aztán elfogy minden ereje, és elájul. A nő talán azt feltételezheti, hogy csak halottnak tetteti magát, hátha a farkas nem eszik döghúst. Azt fáradtságában nem tudja összerakni ilyen rövid idő alatt, hogy amaz valószínűleg gazdája parancsait követi, nem pedig egy vadállat. Akárhogy is, Atkira jelenleg nincs magánál. *
997. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-22 09:04:47
Üzenet elküldve: 2025-08-22 09:04:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Frandr kirohanása nem ijeszti meg Henadrynát. Inkább szánalmat kelt benne a férfi viselkedése. Meg mintha a szíve mélyén valahol harag is gyűlne. Ahogy a férfi egyre hangosabban, agresszívabban beszél, Hena annál nagyobb ellenszenvet táplál az egész iránt. Viszont nem szabad elveszítenie hidegvérét. Elsőnek, mert ahogy a férfi egyre dühösebben folytatja monológját, egyre többet tud meg a szobrokat ábrázoló személyekről. Mint kiderül mindegyiket mint valami szent írja le a férfi. Egy név viszont mintha ismerősen hatna.
~Krestvir.~
Mintha már hallott volna róla. Viszont, hogy a legnagyobb mágusnak nevezni lehet, hogy túlzás. Már csak Abogr miatt is, de emlékszik, hogy valamikor találkozott egy Learon nevű férfival. Mintha ő is nagy mágusnak mondta volna magát.
Higgadtan, hidegvérét megtartva hallgatja végig a férfit. Megrendíthetetlenül áll egy helyben. Megérti a férfi gyászát. Nem könnyű dolog megemészteni azt a dolgot, amin átmentek. Hena sem bolond. Ő is felfogja az itt történtek fontosságát, de mi is a probléma azzal ha meg is akarja érteni azokat?*
-Nagy áldozatot hozott.
*Ért egyet Frandrrel.*
-De nem ő az első és nem az utolsó aki áldozatot hozott.
*Most ő szólal meg, enyhe dühvel a hangjában.*
-Nem is te vagy az utolsó aki egy ilyen áldozat révén él és nem is az utolsó.
*Közelebb megy a férfihoz. Két lépésnyire áll meg.*
-Róla mit tudnál mondani? Ő milyen ember volt?
*Dühösen, mégis együttérző tekintettel néz a férfira és mutat a szoborra ami őt ábrázolja.*
-Én úgy látom, hogy ő is ugyanolyan eltökéltséggel néz szembe a démonokkal mint a társai. Még akkor is ha te mást mondasz. Ne hagyd, hogy az áldozat, amit ő tett, *Mutat Alyosra szobrára.* kárba vesszen. Szóval? Milyen ember is Ő.
*Mutat újra a Frandrt ábrázoló szoborra. Segíteni akar a férfinak, hogy magáról is jól beszéljen és valahogy túltegye magát a gyászon. Olyan segítséget próbál adni, ami lehet, hogy másoknak nem adatik meg ilyen helyzetben.*
*Frandr kirohanása nem ijeszti meg Henadrynát. Inkább szánalmat kelt benne a férfi viselkedése. Meg mintha a szíve mélyén valahol harag is gyűlne. Ahogy a férfi egyre hangosabban, agresszívabban beszél, Hena annál nagyobb ellenszenvet táplál az egész iránt. Viszont nem szabad elveszítenie hidegvérét. Elsőnek, mert ahogy a férfi egyre dühösebben folytatja monológját, egyre többet tud meg a szobrokat ábrázoló személyekről. Mint kiderül mindegyiket mint valami szent írja le a férfi. Egy név viszont mintha ismerősen hatna.
~Krestvir.~
Mintha már hallott volna róla. Viszont, hogy a legnagyobb mágusnak nevezni lehet, hogy túlzás. Már csak Abogr miatt is, de emlékszik, hogy valamikor találkozott egy Learon nevű férfival. Mintha ő is nagy mágusnak mondta volna magát.
Higgadtan, hidegvérét megtartva hallgatja végig a férfit. Megrendíthetetlenül áll egy helyben. Megérti a férfi gyászát. Nem könnyű dolog megemészteni azt a dolgot, amin átmentek. Hena sem bolond. Ő is felfogja az itt történtek fontosságát, de mi is a probléma azzal ha meg is akarja érteni azokat?*
-Nagy áldozatot hozott.
*Ért egyet Frandrrel.*
-De nem ő az első és nem az utolsó aki áldozatot hozott.
*Most ő szólal meg, enyhe dühvel a hangjában.*
-Nem is te vagy az utolsó aki egy ilyen áldozat révén él és nem is az utolsó.
*Közelebb megy a férfihoz. Két lépésnyire áll meg.*
-Róla mit tudnál mondani? Ő milyen ember volt?
*Dühösen, mégis együttérző tekintettel néz a férfira és mutat a szoborra ami őt ábrázolja.*
-Én úgy látom, hogy ő is ugyanolyan eltökéltséggel néz szembe a démonokkal mint a társai. Még akkor is ha te mást mondasz. Ne hagyd, hogy az áldozat, amit ő tett, *Mutat Alyosra szobrára.* kárba vesszen. Szóval? Milyen ember is Ő.
*Mutat újra a Frandrt ábrázoló szoborra. Segíteni akar a férfinak, hogy magáról is jól beszéljen és valahogy túltegye magát a gyászon. Olyan segítséget próbál adni, ami lehet, hogy másoknak nem adatik meg ilyen helyzetben.*
996. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-21 21:03:03
Üzenet elküldve: 2025-08-21 21:03:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Nem kell hozzá sok ész, hogy rájöjjön, Henadrynát nem különösebben érdeklik a küldetés tagjai, hisz mikor amaz kérdez, szinte csak a helyről és az itt lefolyt eseményekről teszi. Nem is azért beszél, hogy kielégítse az elf kíváncsiságát; társainak tartozik azzal, hogy meséljen róluk, hogy megörökítse emlékeiket.
És mégis. Gyűlik benne valami. Egy feszültség, egy frusztráció, amin csak szít, ahogy a másik reakció nélkül engedi el fülei mellett mindazt, amit mond. A vélt közöny, mintha Hena csak várná mondandója végét, hogy megtudhassa azt, ami tényleg érdekli. Jól rejti; tán csak az árulhatja el, ahogy a hajában, a fekete tincsek között parázs módjára kezd izzani egy mélyvöröses árnyalat, és mellvértjén újra örvényleni kezdenek a viharfelhők.*
~Többet érdemeltek.~
*Életükből több, mint két évet vett el ez az átkos hely. Ha hihetnek az Őrzőknek, megmentették a világot, vagy legalábbis a Hóhér arcába csapták az ajtót, elzárva egy entitást, ami az ismert földeket fenyegette; amit Sa'Tereth riválisaként emlegettek.
Többet érdemeltek, mint egy suta beszéd, egy közömbös hallgatóság, és pár szép páncéldarab. Senki sem hallott róluk, senki sem tudja, mit tettek. Többet érdemeltek, mint egy könnyed kíváncsisággal feltett kérdés, mely akár a tegnap esti vacsoráról is szólhatott volna.*
-Furcsa? Hát, nem is tudom. Számít egyáltalán bárkinek? Vagy talán kényelmesebb nem is gondolni rá, hogy csak pár sejtelmes, mágikus vénember - az Őrzőid, ha nem lett volna egyértelmű - választják el őket a katasztrófától? Egy tömegsíron állsz.
*Hirtelen megpördül, szemét a másikénak szegezi. Más kontextusban hipnotikus is lehetne, ahogy hajában parázslik az elfojtott harag; a mellvértjén viharfelhőket idéző színek közé már-már oda lehet képzelni a villámokat.*
-Lábaid alatt az összes hulla, akikkel az Őrzők eltorlaszolták az átjárót. Névtelenek mind.
*Lendületesen mutat a szobrokra, majd szinte az elf arcába hajol, és sziszegve folytatja.*
-Érdekel egyáltalán, hogy nélkülük élve idáig el sem jutottál volna? Érdekel, hogy kiknek tartozol életeddel? Vagy ha itt végeztél, csak mész utadra, és a legtöbb, amit remélhetnek tőled, az pár kósza gondolat lesz?
*Fekete és izzó vörös. Más szín nincs a hajában; szeme szinte villámot szór, ahogy újra felegyenesedik, és erőteljes mozdulattal tárja ki jobbját a tündér szobra felé.*
-CARSAADI! A Víz Tornyában lelkének részét áldozta fel! Bivaly erejét, párduc gyorsaságát zárta üvegbe! Túlélt, ahol veteránok tucatjai pusztultak el! Vas akarattal, egyenes gerinccel, fáradhatatlan hittel!
*Hirtelen mást sem lehet hallani, mint a férfi hangját. Tüdeje erős, szavaitól minden irányban több száz lépésre zeng az ingovány, mintha azt akarná, hogy mondanivalóját a Mágustoronyban is hallják.
Újabb kézmozdulat; ezúttal a medvealakok előtt álló, kardját magasra tartó zsoldost célozza meg.*
-LAOR VYLNIS! A víz démonja évtizedet öregített rajta, és még így sem fogtak rajta az alakváltók trükkjei! Egy karcolás nélkül ölt meg minden démont, amivel szembetalálkozott! A káosz közepén is helyes döntéseket hozott! Elvezetett minket a pokolba, és kijuttatott onnan!
*Hangereje mit sem csökken, sőt, mintha tovább nőne. Ahol fény éri a haját, ott arany szín csillan.*
-QUANTALL! Nem először küzdött meg a másvilág szolgáival, és nem is utoljára! Látomásaival és igazlátó szemeivel átvágott az ingovány illúzióin, és esze akkor sem hagyott minket cserben, mikor meg kellett szabadítani a Kalaposok révületeitől!
*Nem egy helyben áll, mindig ahhoz a szoborhoz lép, mely tárgyáról épp beszél, és most a soron lévő egy kezében fényvirágot tartó nő, arcán fintor, vállán egy furcsa manó.*
-KRESTVIR DRELM, a Szilánkok rendjéből! Mágiája minden helyzetre megoldással szolgált! Démonsereg, illúziók, szakadék - semmi sem tartóztatta, míg ellenségei lépni sem bírtak! Nem fogott rajta a forróság; kezei által pusztult el a Tűz Tornya, és vele a démon, Szorth! Álomra bírta a halhatatlan Bhaart, és fal mögé zárta Gormogont! Mágus vagy? Hozzá mérd magad, és senki máshoz!
*A végére hangja megcsuklik, majdnem elhal. Mélyen kapkodja a levegőt, ám haja szinte világít, teret hódít benne az arany. Dicsőség, büszkeség? Egy pillanatra elsötétül, ahogy végre az utolsó szobor felé néz, és megakad lélegzése, meggörnyed a levegőt áthasító íjász látványától. Ám csak egy másodperc ez, aztán megacélozza magát, kiegyenesedik, teleszívja tüdejét, és...*
-ALYOSRA RADOGEN! A thargok közül, észak leánya! Nyila sosem tévesztett célt, szeme semmit sem vétett el! Nem félte a halált, ám sosem felejtett el élni! A mélybe vetette magát, hogy megvédje a többieket a hátbatámadástól!
*Haja hiába színarany, a dicsőség nem váltja ki a levegőt, és így a végére, ahogy látótere kezd beszűkülni, csak egy mondatot présel még ki magából, mielőtt enged légszomjának.*
-Mind adósai vagyunk.
*Nem kell hozzá sok ész, hogy rájöjjön, Henadrynát nem különösebben érdeklik a küldetés tagjai, hisz mikor amaz kérdez, szinte csak a helyről és az itt lefolyt eseményekről teszi. Nem is azért beszél, hogy kielégítse az elf kíváncsiságát; társainak tartozik azzal, hogy meséljen róluk, hogy megörökítse emlékeiket.
És mégis. Gyűlik benne valami. Egy feszültség, egy frusztráció, amin csak szít, ahogy a másik reakció nélkül engedi el fülei mellett mindazt, amit mond. A vélt közöny, mintha Hena csak várná mondandója végét, hogy megtudhassa azt, ami tényleg érdekli. Jól rejti; tán csak az árulhatja el, ahogy a hajában, a fekete tincsek között parázs módjára kezd izzani egy mélyvöröses árnyalat, és mellvértjén újra örvényleni kezdenek a viharfelhők.*
~Többet érdemeltek.~
*Életükből több, mint két évet vett el ez az átkos hely. Ha hihetnek az Őrzőknek, megmentették a világot, vagy legalábbis a Hóhér arcába csapták az ajtót, elzárva egy entitást, ami az ismert földeket fenyegette; amit Sa'Tereth riválisaként emlegettek.
Többet érdemeltek, mint egy suta beszéd, egy közömbös hallgatóság, és pár szép páncéldarab. Senki sem hallott róluk, senki sem tudja, mit tettek. Többet érdemeltek, mint egy könnyed kíváncsisággal feltett kérdés, mely akár a tegnap esti vacsoráról is szólhatott volna.*
-Furcsa? Hát, nem is tudom. Számít egyáltalán bárkinek? Vagy talán kényelmesebb nem is gondolni rá, hogy csak pár sejtelmes, mágikus vénember - az Őrzőid, ha nem lett volna egyértelmű - választják el őket a katasztrófától? Egy tömegsíron állsz.
*Hirtelen megpördül, szemét a másikénak szegezi. Más kontextusban hipnotikus is lehetne, ahogy hajában parázslik az elfojtott harag; a mellvértjén viharfelhőket idéző színek közé már-már oda lehet képzelni a villámokat.*
-Lábaid alatt az összes hulla, akikkel az Őrzők eltorlaszolták az átjárót. Névtelenek mind.
*Lendületesen mutat a szobrokra, majd szinte az elf arcába hajol, és sziszegve folytatja.*
-Érdekel egyáltalán, hogy nélkülük élve idáig el sem jutottál volna? Érdekel, hogy kiknek tartozol életeddel? Vagy ha itt végeztél, csak mész utadra, és a legtöbb, amit remélhetnek tőled, az pár kósza gondolat lesz?
*Fekete és izzó vörös. Más szín nincs a hajában; szeme szinte villámot szór, ahogy újra felegyenesedik, és erőteljes mozdulattal tárja ki jobbját a tündér szobra felé.*
-CARSAADI! A Víz Tornyában lelkének részét áldozta fel! Bivaly erejét, párduc gyorsaságát zárta üvegbe! Túlélt, ahol veteránok tucatjai pusztultak el! Vas akarattal, egyenes gerinccel, fáradhatatlan hittel!
*Hirtelen mást sem lehet hallani, mint a férfi hangját. Tüdeje erős, szavaitól minden irányban több száz lépésre zeng az ingovány, mintha azt akarná, hogy mondanivalóját a Mágustoronyban is hallják.
Újabb kézmozdulat; ezúttal a medvealakok előtt álló, kardját magasra tartó zsoldost célozza meg.*
-LAOR VYLNIS! A víz démonja évtizedet öregített rajta, és még így sem fogtak rajta az alakváltók trükkjei! Egy karcolás nélkül ölt meg minden démont, amivel szembetalálkozott! A káosz közepén is helyes döntéseket hozott! Elvezetett minket a pokolba, és kijuttatott onnan!
*Hangereje mit sem csökken, sőt, mintha tovább nőne. Ahol fény éri a haját, ott arany szín csillan.*
-QUANTALL! Nem először küzdött meg a másvilág szolgáival, és nem is utoljára! Látomásaival és igazlátó szemeivel átvágott az ingovány illúzióin, és esze akkor sem hagyott minket cserben, mikor meg kellett szabadítani a Kalaposok révületeitől!
*Nem egy helyben áll, mindig ahhoz a szoborhoz lép, mely tárgyáról épp beszél, és most a soron lévő egy kezében fényvirágot tartó nő, arcán fintor, vállán egy furcsa manó.*
-KRESTVIR DRELM, a Szilánkok rendjéből! Mágiája minden helyzetre megoldással szolgált! Démonsereg, illúziók, szakadék - semmi sem tartóztatta, míg ellenségei lépni sem bírtak! Nem fogott rajta a forróság; kezei által pusztult el a Tűz Tornya, és vele a démon, Szorth! Álomra bírta a halhatatlan Bhaart, és fal mögé zárta Gormogont! Mágus vagy? Hozzá mérd magad, és senki máshoz!
*A végére hangja megcsuklik, majdnem elhal. Mélyen kapkodja a levegőt, ám haja szinte világít, teret hódít benne az arany. Dicsőség, büszkeség? Egy pillanatra elsötétül, ahogy végre az utolsó szobor felé néz, és megakad lélegzése, meggörnyed a levegőt áthasító íjász látványától. Ám csak egy másodperc ez, aztán megacélozza magát, kiegyenesedik, teleszívja tüdejét, és...*
-ALYOSRA RADOGEN! A thargok közül, észak leánya! Nyila sosem tévesztett célt, szeme semmit sem vétett el! Nem félte a halált, ám sosem felejtett el élni! A mélybe vetette magát, hogy megvédje a többieket a hátbatámadástól!
*Haja hiába színarany, a dicsőség nem váltja ki a levegőt, és így a végére, ahogy látótere kezd beszűkülni, csak egy mondatot présel még ki magából, mielőtt enged légszomjának.*
-Mind adósai vagyunk.
995. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-21 13:25:39
Üzenet elküldve: 2025-08-21 13:25:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Csak jól sejtette, hogy Frandrt melyik szobor ábrázolhatja. Hena sajnálja Frnadrt, de jobban sajnálja, hogy nem tudhat meg többet a démonokról. Azoknak a mivolta jobban érdekli. Viszont a férfi szavai meggyőzik, hogy az átjárót sikerült bezárni. Már csak azért is biztos benne, mert akkor most nem lennének itt és beszélgetnének róla.
Mivel Hena nem volt itt és nem élte át az egészet, érzelmileg nem tudja támogatni a férfit. Egy ilyen traumatikus helyzetet átélni nem lehetett könnyű neki és valószínűleg semmi sincs ami azt a traumát meggyógyítaná.
Szerencséjére neki még ilyennel nem kellett megküzdenie. Habár a jövő kiszámíthatatlan. Elég csak rosszkor lenni rossz helyen és kész is a katasztrófa. Hogy képes lenne-e egy ilyet túlélni? Kétli. Sajnálattal nézi a férfit. Nem lehetett könnyű végigmennie mindezen. Főleg utána.
Nem nehéz kitalálnia, hogy a szobrok által ábrázoltak közül ki az aki nem tért vissza. Frandr arra nem néz. A középső szobrot elkerüli tekintete. A kis tündéralak láttán elgondolkozik, hogy vajon biztos nem élne túl egy ilyen kalandot? A férfi beszámolója szerint jószívű egy tündér. Hena nem az, viszont tudása egyre nagyobb, harcolni is tud.
Kicsit sem szégyenli magát, hogy egy ilyen érzelmes pillanatban is magára gondol.
A fenyegetésen jót röhögne, ha nem tartana Frandr haragjától. Mintha Henának nem lenne jobb dolga, mint tündéreket bántani. Habár ki tudja? Az élet lehet egyszer olyan helyzetbe kergeti, hogy tényleg Carsaadi életére keljen törnie. Mondjuk kevés esélyt lát rá.*
-Furcsa, hogy nem sokan beszélnek az itt történtekről. Kik azok az Őrzők?
*Kérdezi kíváncsian.*
*Csak jól sejtette, hogy Frandrt melyik szobor ábrázolhatja. Hena sajnálja Frnadrt, de jobban sajnálja, hogy nem tudhat meg többet a démonokról. Azoknak a mivolta jobban érdekli. Viszont a férfi szavai meggyőzik, hogy az átjárót sikerült bezárni. Már csak azért is biztos benne, mert akkor most nem lennének itt és beszélgetnének róla.
Mivel Hena nem volt itt és nem élte át az egészet, érzelmileg nem tudja támogatni a férfit. Egy ilyen traumatikus helyzetet átélni nem lehetett könnyű neki és valószínűleg semmi sincs ami azt a traumát meggyógyítaná.
Szerencséjére neki még ilyennel nem kellett megküzdenie. Habár a jövő kiszámíthatatlan. Elég csak rosszkor lenni rossz helyen és kész is a katasztrófa. Hogy képes lenne-e egy ilyet túlélni? Kétli. Sajnálattal nézi a férfit. Nem lehetett könnyű végigmennie mindezen. Főleg utána.
Nem nehéz kitalálnia, hogy a szobrok által ábrázoltak közül ki az aki nem tért vissza. Frandr arra nem néz. A középső szobrot elkerüli tekintete. A kis tündéralak láttán elgondolkozik, hogy vajon biztos nem élne túl egy ilyen kalandot? A férfi beszámolója szerint jószívű egy tündér. Hena nem az, viszont tudása egyre nagyobb, harcolni is tud.
Kicsit sem szégyenli magát, hogy egy ilyen érzelmes pillanatban is magára gondol.
A fenyegetésen jót röhögne, ha nem tartana Frandr haragjától. Mintha Henának nem lenne jobb dolga, mint tündéreket bántani. Habár ki tudja? Az élet lehet egyszer olyan helyzetbe kergeti, hogy tényleg Carsaadi életére keljen törnie. Mondjuk kevés esélyt lát rá.*
-Furcsa, hogy nem sokan beszélnek az itt történtekről. Kik azok az Őrzők?
*Kérdezi kíváncsian.*
994. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-21 08:54:54
Üzenet elküldve: 2025-08-21 08:54:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Furcsa élmény. Sosem hagyta maga mögött ezt a helyet; akármilyen messzire is ment, egy részét mindig magában hordozta. Az Őrzők talán bele sem gondoltak, hogy egyik utolsó ajándékuk milyen következményekkel járhat. Sosem hagyta maga mögött az Ingoványt, és ez nem csak költői megfogalmazás; dolguk végeztével hirtelen teljesen máshol találták magukat, közelebb Amon Ruadhhoz. Bizonyára a hazatérésben akartak segíteni ezzel, ám félmunkát végeztek.
Sosem hagyta maga mögött a Karavánpihenő romjait. Nem történt meg a hazaút, és a többiekkel szinte pillanatok alatt szétszéledtek. És így nem nyílt alkalma megbizonyosodni róla, hogy nem hagy itt magából semmit lelke darabkáiból.
Nekik szólnak a szobrok, vagy az errejáró utazóknak? Most úgy érzi, az előbbiről lehet szó, hiszen az Őrzők tudhatták, tudniuk kellett, hogy lesz, aki visszatér. És ahogy Quantallról beszél, rájön valamire.*
~Vége.~
*Henadryna megszólal, és Frandr számára szinte alig tehetne föl érdektelenebb kérdést.*
-Az, ott. A fokosos-pajzs-... Hm.
*Bök a mélységivel átellenes szoborra, szinte hanyagul, hogy aztán megakadjon, és kicsit alaposabban is szemügyre vegye a szóban forgó műalkotást.*
-Nem emlékszem olyan részre, ahol egyszerre karddal és fokossal aprítottam volna a démonokat. Az Őrzők biztos hősiesebbnek akartak láttatni. A valóságban sokkal több volt a sárban fetrengés.
*Hangja itt teljesen normális, és szinte irreverens tónust ölt. Ha Henadryna jól ért az emberekhez, bizonyára feltűnhet neki, hogy a férfi nem fűz magasztos emlékeket saját szerepéhez a küldetésben.
A következő kérdésen eltűnődik. Fontos, hogy kimondja, de ösztönei az ellenkezőjét súgják. Kinek hisz, minek hisz?*
~Vége.~
*A sóhaj, ami felszakad belőle, mélyebbről jön, mint ami fizikailag megmagyarázható lenne. Vele egyidőben hajában terjedésnek indul egy könnyed, súlytalan, szőkés szín. Térhódítása részleges, ám jelentős. Megkönnyebbülés. Tartását is elhagyja valamelyest a feszültség.*
-Igen. Vége. Azt hiszem, vége.
*Tűnődve ízlelgeti a szavakat.*
-Valami átjáró volt itt az istenek érkezése óta. Egy démonvilág. Az Őrzők azt mondják, bezártuk. Egyikünk...
*Hasizma szorít. Halványan emlékszik rá, ahogy az iszapban fetrengve nevet, örömtelenül és könnyezve, és csak annyit tud kipréselni magából, hogy 'leugrott', holott már a szakadék sem látszott. Az inger visszatér, ám gyenge, régi. Nem kell, hogy megadja magát neki.*
-Egyikünk a túloldalon maradt.
*Hangja fáradt, haja őszesfekete. Szeme elkeseredetten pásztázza a szobrokat, és talán nem is az a fontos, hogy melyiket nézi, hanem az, hogy melyiket nem. A középső az, melyet véletlenül sem érint pillantásával. Szemében újra ragyog, kegyetlenül, fájdalmasan.
Végül egy másikon állapodik meg a szeme. A tündéren, ki erőt adott neki, hogy küzdjön, erőt, hogy talpon maradjon. Erőt, mely nélkül még mindig a sárban feküdne, egy torzan röhögő hullaként.
Most is erőt ad.*
~Csak még pár percig. Kérlek.~
*A szobor bájitalok hajítása közben mutatja. Frandr könnyektől homályos szeme nem ezt látja, fülében sem üvegcsörömpölés hallatszik. Szeretet, egy tenyérből evő ló, egy ölelés. Naivitás, melynek a küldetésen nem volt helye; ártatlanság, amilyenből a világon kevés van csak.*
-Carsaadi. Riri. Nála tisztább lélekkel sosem fogsz találkozni. Az italainál csak a jelenléte volt fontosabb. Győznünk kellett, hogy hazatérhessen, hogy valami jó is megmaradjon a világból. Nálam százszor erősebb; őt nem törte meg ez a hely. Nincs, akit ne szeretett volna, ne akart volna szeretni, meggyógyítani.
*Nem kegyetlen ember; ha lánya lett volna, eszébe sem jut ilyennek nevelni. A világ kéjes örömmel szaggatta volna darabokra. Talán Riri sem ilyennek született... talán a múltjában megtört, és ilyennek rakta össze magát. Nem tudja.*
-Fáj, hogy el kellett jönnie. Éget miatta a szégyen. Nem tudom, ma hol van. Remélem, olyan helyen, ahol nem eshet bántódása. Ha valaha is találkozol vele, tudd, hogy élete bármelyikünknél többet ér, és ha bántod, megtalállak.
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.21 09:07:54
*Furcsa élmény. Sosem hagyta maga mögött ezt a helyet; akármilyen messzire is ment, egy részét mindig magában hordozta. Az Őrzők talán bele sem gondoltak, hogy egyik utolsó ajándékuk milyen következményekkel járhat. Sosem hagyta maga mögött az Ingoványt, és ez nem csak költői megfogalmazás; dolguk végeztével hirtelen teljesen máshol találták magukat, közelebb Amon Ruadhhoz. Bizonyára a hazatérésben akartak segíteni ezzel, ám félmunkát végeztek.
Sosem hagyta maga mögött a Karavánpihenő romjait. Nem történt meg a hazaút, és a többiekkel szinte pillanatok alatt szétszéledtek. És így nem nyílt alkalma megbizonyosodni róla, hogy nem hagy itt magából semmit lelke darabkáiból.
Nekik szólnak a szobrok, vagy az errejáró utazóknak? Most úgy érzi, az előbbiről lehet szó, hiszen az Őrzők tudhatták, tudniuk kellett, hogy lesz, aki visszatér. És ahogy Quantallról beszél, rájön valamire.*
~Vége.~
*Henadryna megszólal, és Frandr számára szinte alig tehetne föl érdektelenebb kérdést.*
-Az, ott. A fokosos-pajzs-... Hm.
*Bök a mélységivel átellenes szoborra, szinte hanyagul, hogy aztán megakadjon, és kicsit alaposabban is szemügyre vegye a szóban forgó műalkotást.*
-Nem emlékszem olyan részre, ahol egyszerre karddal és fokossal aprítottam volna a démonokat. Az Őrzők biztos hősiesebbnek akartak láttatni. A valóságban sokkal több volt a sárban fetrengés.
*Hangja itt teljesen normális, és szinte irreverens tónust ölt. Ha Henadryna jól ért az emberekhez, bizonyára feltűnhet neki, hogy a férfi nem fűz magasztos emlékeket saját szerepéhez a küldetésben.
A következő kérdésen eltűnődik. Fontos, hogy kimondja, de ösztönei az ellenkezőjét súgják. Kinek hisz, minek hisz?*
~Vége.~
*A sóhaj, ami felszakad belőle, mélyebbről jön, mint ami fizikailag megmagyarázható lenne. Vele egyidőben hajában terjedésnek indul egy könnyed, súlytalan, szőkés szín. Térhódítása részleges, ám jelentős. Megkönnyebbülés. Tartását is elhagyja valamelyest a feszültség.*
-Igen. Vége. Azt hiszem, vége.
*Tűnődve ízlelgeti a szavakat.*
-Valami átjáró volt itt az istenek érkezése óta. Egy démonvilág. Az Őrzők azt mondják, bezártuk. Egyikünk...
*Hasizma szorít. Halványan emlékszik rá, ahogy az iszapban fetrengve nevet, örömtelenül és könnyezve, és csak annyit tud kipréselni magából, hogy 'leugrott', holott már a szakadék sem látszott. Az inger visszatér, ám gyenge, régi. Nem kell, hogy megadja magát neki.*
-Egyikünk a túloldalon maradt.
*Hangja fáradt, haja őszesfekete. Szeme elkeseredetten pásztázza a szobrokat, és talán nem is az a fontos, hogy melyiket nézi, hanem az, hogy melyiket nem. A középső az, melyet véletlenül sem érint pillantásával. Szemében újra ragyog, kegyetlenül, fájdalmasan.
Végül egy másikon állapodik meg a szeme. A tündéren, ki erőt adott neki, hogy küzdjön, erőt, hogy talpon maradjon. Erőt, mely nélkül még mindig a sárban feküdne, egy torzan röhögő hullaként.
Most is erőt ad.*
~Csak még pár percig. Kérlek.~
*A szobor bájitalok hajítása közben mutatja. Frandr könnyektől homályos szeme nem ezt látja, fülében sem üvegcsörömpölés hallatszik. Szeretet, egy tenyérből evő ló, egy ölelés. Naivitás, melynek a küldetésen nem volt helye; ártatlanság, amilyenből a világon kevés van csak.*
-Carsaadi. Riri. Nála tisztább lélekkel sosem fogsz találkozni. Az italainál csak a jelenléte volt fontosabb. Győznünk kellett, hogy hazatérhessen, hogy valami jó is megmaradjon a világból. Nálam százszor erősebb; őt nem törte meg ez a hely. Nincs, akit ne szeretett volna, ne akart volna szeretni, meggyógyítani.
*Nem kegyetlen ember; ha lánya lett volna, eszébe sem jut ilyennek nevelni. A világ kéjes örömmel szaggatta volna darabokra. Talán Riri sem ilyennek született... talán a múltjában megtört, és ilyennek rakta össze magát. Nem tudja.*
-Fáj, hogy el kellett jönnie. Éget miatta a szégyen. Nem tudom, ma hol van. Remélem, olyan helyen, ahol nem eshet bántódása. Ha valaha is találkozol vele, tudd, hogy élete bármelyikünknél többet ér, és ha bántod, megtalállak.
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.21 09:07:54
993. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-21 06:45:35
Üzenet elküldve: 2025-08-21 06:45:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Csend telepszik a tájra. Mintha még az ingovány is figyelne, hogy mi fog történni. Persze semmi sem. Hena kíváncsian figyeli a szobrokat. Lassan köröz a két medvealak előtt álló szobor körül. Bárki vagy bármi is csinálta ezeket a szobrokat nagyon élethű munkát végzett. Habár Frandr szavai alapján biztos, hogy valamilyen mágia lehet a dologban. Már amennyire következtetni tud.
A két medvealakot is körbejárja. Pontosabban inkább a női és férfi alakot és azt a borzalmas jelenetet, ahogy valamilyen démoni lények törnek elő belőlük. Hena nem undorral vagy félelemmel szemléli a jelenetet, hanem inkább kíváncsisággal. Mik lehetnek ezek pontosan? Azokat az embereket használták fel a démonok, hogy életre keljenek, vagy mindig is azok az emberek voltak, csak a veszély láttán felfedték valódi alakjukat? Annyi kérdés vetődik fel benne csak ezt az egy szobrot nézve.
Közben azért odafigyel Frandre is és annak a sötételfnek a nevére, akit említ.
~Quantal.~
Lehet egyszer majd a nyomába ered. Ha tényleg ilyen bőbeszédű akár tényleg megtudhat valamit az itteni eseményekről. Még akár jó történet is lehet. Kivéve talán pont Quantalt leszámítva. Nem biztos, hogy szívesen visszaemlékezne az itt történtekre.
Frandr hagyja, hogy Hena kérdezzen. Az elf nem egy nagyszájú, viszont nem is szívbajos. Alig ajánlja fel Frandr a kérdés lehetőségét, Hena azonnal felteszi azt.*
-Te melyik vagy?
*Ha jól körbenéz akkor mintha megpillantaná a férfi mását, de nem biztos benne. Mondjuk abban biztos, hogy nem az alacsony tündér az.
Frandr már említette, hogy inkább a sötételfet kérdezze a történtekről, szóval az eseményeket nem tudhatja meg tőle, de azért még van egy kérdése, amire nem biztos, hogy a férfi is tudja a választ, de kíváncsi, hogy mit fog mondani.*
-Sikerrel jártatok?
*Csend telepszik a tájra. Mintha még az ingovány is figyelne, hogy mi fog történni. Persze semmi sem. Hena kíváncsian figyeli a szobrokat. Lassan köröz a két medvealak előtt álló szobor körül. Bárki vagy bármi is csinálta ezeket a szobrokat nagyon élethű munkát végzett. Habár Frandr szavai alapján biztos, hogy valamilyen mágia lehet a dologban. Már amennyire következtetni tud.
A két medvealakot is körbejárja. Pontosabban inkább a női és férfi alakot és azt a borzalmas jelenetet, ahogy valamilyen démoni lények törnek elő belőlük. Hena nem undorral vagy félelemmel szemléli a jelenetet, hanem inkább kíváncsisággal. Mik lehetnek ezek pontosan? Azokat az embereket használták fel a démonok, hogy életre keljenek, vagy mindig is azok az emberek voltak, csak a veszély láttán felfedték valódi alakjukat? Annyi kérdés vetődik fel benne csak ezt az egy szobrot nézve.
Közben azért odafigyel Frandre is és annak a sötételfnek a nevére, akit említ.
~Quantal.~
Lehet egyszer majd a nyomába ered. Ha tényleg ilyen bőbeszédű akár tényleg megtudhat valamit az itteni eseményekről. Még akár jó történet is lehet. Kivéve talán pont Quantalt leszámítva. Nem biztos, hogy szívesen visszaemlékezne az itt történtekre.
Frandr hagyja, hogy Hena kérdezzen. Az elf nem egy nagyszájú, viszont nem is szívbajos. Alig ajánlja fel Frandr a kérdés lehetőségét, Hena azonnal felteszi azt.*
-Te melyik vagy?
*Ha jól körbenéz akkor mintha megpillantaná a férfi mását, de nem biztos benne. Mondjuk abban biztos, hogy nem az alacsony tündér az.
Frandr már említette, hogy inkább a sötételfet kérdezze a történtekről, szóval az eseményeket nem tudhatja meg tőle, de azért még van egy kérdése, amire nem biztos, hogy a férfi is tudja a választ, de kíváncsi, hogy mit fog mondani.*
-Sikerrel jártatok?
992. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-20 08:46:02
Üzenet elküldve: 2025-08-20 08:46:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Pár tucat lépésre vannak a szoborcsoporttól, és ez a távolság is vészesen fogy, pedig szívesen késleltetné még ezt a folyamatot. Szíve mellkasában úgy dobog, mintha kettő lenne belőle. Fel akarja készíteni, hisz csak egy pillanat, és mindjárt lehullik a lepel. A szobrok kelnek életre? Rájön, hogy mindez csak látomás volt, az elmúlt évekkel egyetemben? Maga sem tudja, mire számít.
Semmi.
Nem történik semmi: a szobrok szobrok maradnak, a valóság valóság, ahogy annak lennie kell. Ösztönei hoppon maradnak, ám ezt nehezen ismerik be. "Csak egy trükk", sugallják. "Légy résen. Láttad, mire képes ez a hely; ne higgy semminek, amit mutat."
Hazudnak? Ha nincs is igazuk, inkább jóhiszemű tévedés lehet a magyarázat. Védelmeznék, ahogy eddig is; régi bajtársak, bízik bennük.*
~Még ha belebetegszem is?~
*Évekig élt úgy, hogy gondolatai egy zugát egy mantra foglalta le. Nem a valóság, nem a valóság, nem a valóság...
Meddig még? Hiszen visszajött, ezüsttálcán kínálta fel magát az ingoványnak. Mi kell még?
Sötét hajszín, sötét nevetés. Hogy Henadryna kérdésére tört elő, vagy belső gondolatai hatására? Maga sem tudja.*
-Itt voltam. Végignéztem. Kevesebbet tudok azóta, mint korábban.
*Megérkeztek. A talaj szilárd - korábban is az volt, és ezért lett kiválasztva a szobroknak? Vagy a szobrok kedvéért lett megerősítve, hogy ne süllyedjenek el? Egy biztos: mikor beérnek a szobrok közé, a férfi megáll. Ha akar, Henadryna bármelyiket megközelítheti, körbesétálhatja; nem akadályozza meg benne semmi, senki. Frandrnek erre semmi szüksége, ő látja így is, amit látnia kell.*
-Van, aki jobban el tudná magyarázni. Az Őrzők, vagy a csapatom mágusai. A kormos magyarázna, amíg világ a világ, tőle sok mindent megtudhatnál.
*Ha amaz figyel, láthatja, ahogy tekintete az egyik szobron pihen. Az egy páncélos, kardjával pózoló mélységit ábrázol, feje fölött fénykoszorúval. Saját meglepetésére mosoly húzódik át az arcán, hajába is mintha keveredne pár szőkésebb tincs, habár továbbra is a szürke és fekete színek dominálnak.*
-A szobor alapján valami hős lovagnak hihetnéd. A hős részt nem dolgom vitatni. Ő már korábban is mindenféle démonfattyal küzdött meg, talán közülünk a legjobban volt felkészülve. A látomásaival is sokat segített minket. De hogy mennyit tudott beszélni anélkül, hogy bármi érthetőt is mondott volna!
*Ahogy beszél, teret hódítanak a szőkés tincsek, ám mikor rövid időre elhallgat, úgy ritkulnak meg ismét, és hangja is elhalkul kissé, dörmögve folytatja.*
-Na nem mintha elpatkolt volna. Nem tudom, hol eszi mostanában a fene, de azt a szóáradatot nehéz elhallgattatni. Quantallnak hívják, a maradékot nem tudom kiejteni. Ha nem vagy benne biztos, mi igaz, és mi nem, őt keresd. Biztos segíteni fog.
*Nem állt szívéhez közel a sötételf. Még most sem áll. Ám együtt küzdöttek, együtt éltek túl valamit. Ez számít. Kedveli, vagy sem, ha hívná, habozás nélkül segítségére lenne.*
-Kérdezz nyugodtan. Szinte hallom, hogy szeretnél.
*Továbbra sem az elfet nézi, így ez inkább csak egy megérzés, nem is biztos, hogy igaz. Ám egy biztos: a férfi eddigi legkommunikatívabb formáját hozza. Talán most lehet legjobban szóra bírni.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.20 08:47:45
*Pár tucat lépésre vannak a szoborcsoporttól, és ez a távolság is vészesen fogy, pedig szívesen késleltetné még ezt a folyamatot. Szíve mellkasában úgy dobog, mintha kettő lenne belőle. Fel akarja készíteni, hisz csak egy pillanat, és mindjárt lehullik a lepel. A szobrok kelnek életre? Rájön, hogy mindez csak látomás volt, az elmúlt évekkel egyetemben? Maga sem tudja, mire számít.
Semmi.
Nem történik semmi: a szobrok szobrok maradnak, a valóság valóság, ahogy annak lennie kell. Ösztönei hoppon maradnak, ám ezt nehezen ismerik be. "Csak egy trükk", sugallják. "Légy résen. Láttad, mire képes ez a hely; ne higgy semminek, amit mutat."
Hazudnak? Ha nincs is igazuk, inkább jóhiszemű tévedés lehet a magyarázat. Védelmeznék, ahogy eddig is; régi bajtársak, bízik bennük.*
~Még ha belebetegszem is?~
*Évekig élt úgy, hogy gondolatai egy zugát egy mantra foglalta le. Nem a valóság, nem a valóság, nem a valóság...
Meddig még? Hiszen visszajött, ezüsttálcán kínálta fel magát az ingoványnak. Mi kell még?
Sötét hajszín, sötét nevetés. Hogy Henadryna kérdésére tört elő, vagy belső gondolatai hatására? Maga sem tudja.*
-Itt voltam. Végignéztem. Kevesebbet tudok azóta, mint korábban.
*Megérkeztek. A talaj szilárd - korábban is az volt, és ezért lett kiválasztva a szobroknak? Vagy a szobrok kedvéért lett megerősítve, hogy ne süllyedjenek el? Egy biztos: mikor beérnek a szobrok közé, a férfi megáll. Ha akar, Henadryna bármelyiket megközelítheti, körbesétálhatja; nem akadályozza meg benne semmi, senki. Frandrnek erre semmi szüksége, ő látja így is, amit látnia kell.*
-Van, aki jobban el tudná magyarázni. Az Őrzők, vagy a csapatom mágusai. A kormos magyarázna, amíg világ a világ, tőle sok mindent megtudhatnál.
*Ha amaz figyel, láthatja, ahogy tekintete az egyik szobron pihen. Az egy páncélos, kardjával pózoló mélységit ábrázol, feje fölött fénykoszorúval. Saját meglepetésére mosoly húzódik át az arcán, hajába is mintha keveredne pár szőkésebb tincs, habár továbbra is a szürke és fekete színek dominálnak.*
-A szobor alapján valami hős lovagnak hihetnéd. A hős részt nem dolgom vitatni. Ő már korábban is mindenféle démonfattyal küzdött meg, talán közülünk a legjobban volt felkészülve. A látomásaival is sokat segített minket. De hogy mennyit tudott beszélni anélkül, hogy bármi érthetőt is mondott volna!
*Ahogy beszél, teret hódítanak a szőkés tincsek, ám mikor rövid időre elhallgat, úgy ritkulnak meg ismét, és hangja is elhalkul kissé, dörmögve folytatja.*
-Na nem mintha elpatkolt volna. Nem tudom, hol eszi mostanában a fene, de azt a szóáradatot nehéz elhallgattatni. Quantallnak hívják, a maradékot nem tudom kiejteni. Ha nem vagy benne biztos, mi igaz, és mi nem, őt keresd. Biztos segíteni fog.
*Nem állt szívéhez közel a sötételf. Még most sem áll. Ám együtt küzdöttek, együtt éltek túl valamit. Ez számít. Kedveli, vagy sem, ha hívná, habozás nélkül segítségére lenne.*
-Kérdezz nyugodtan. Szinte hallom, hogy szeretnél.
*Továbbra sem az elfet nézi, így ez inkább csak egy megérzés, nem is biztos, hogy igaz. Ám egy biztos: a férfi eddigi legkommunikatívabb formáját hozza. Talán most lehet legjobban szóra bírni.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.20 08:47:45
991. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-19 07:51:47
Üzenet elküldve: 2025-08-19 07:51:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Egy nyikkanás nélkül követi a férfit. Óvatos. Nem csak a talaj miatt, hanem magában az a tény miatt is, hogy nem ismeri a férfit és amaz nem túl biztatóan viselkedik. Kíváncsisága viszont sokkal nagyobb mint félelme. Meg mi van, ha nem éppen a férfi az akitől félnie kell itt? Bárhogy is viselkedjen Frandr, termetéből, felszereléséből látja, hogy edzett egy harcos. Vele biztonságosabb az ingovány.
Lassan közelítik meg a szobrokat. Ahogy közelednek hozzájuk, Hena úgy figyel inkább az obszidián formákra, mintsem a férfira. Távolról figyeli az alakokat. Ha jól számol, akkor hat alakot vesz ki. Ezeket az alakokat nem túl biztató lények veszik körül. Két medvealak, valamilyen farkasszerűségek és még vannak itt olyan alakok is amiről nem is tudja mik ezek.
~Mit ábrázol?~
Hena nem biztos, hogy érti-e mit lát. Vagy inkább érti csak nem akarja, tudja felfogni. Ha tálalgatnia kellene egy csata jelenete lenne, de vajon egy csata, vagy több különálló, amelyet csak ilyen abszurd módon örökítettek meg. A férfi hangja az ami elmélkedését megzavarja.
~Lehet, hogy ő tudja, hogy mi ez?~
Frandr szavaira, hogy Hena láthatta még a pusztulás előtt, csak magában mosolyog. Amilyen gyakran elhagyta ő Lihanechet csoda, hogy egyáltalán tudja, hogy mi hol van. Talán kislány korában járhatott erre, de arra sajnos nem emlékszik. Mintha hófehér falak derengenének emlékében. De már ebben nem biztos. A hosszú élet eddig átka, hogy olyan sok mindenre kell emlékezni.*
-Te tudod mi történt itt, ugye?
*A férfi szavaiból csak erre tud következtetni. Talán még az eléjük táruló jelenet is ismerős lehet neki.*
*Egy nyikkanás nélkül követi a férfit. Óvatos. Nem csak a talaj miatt, hanem magában az a tény miatt is, hogy nem ismeri a férfit és amaz nem túl biztatóan viselkedik. Kíváncsisága viszont sokkal nagyobb mint félelme. Meg mi van, ha nem éppen a férfi az akitől félnie kell itt? Bárhogy is viselkedjen Frandr, termetéből, felszereléséből látja, hogy edzett egy harcos. Vele biztonságosabb az ingovány.
Lassan közelítik meg a szobrokat. Ahogy közelednek hozzájuk, Hena úgy figyel inkább az obszidián formákra, mintsem a férfira. Távolról figyeli az alakokat. Ha jól számol, akkor hat alakot vesz ki. Ezeket az alakokat nem túl biztató lények veszik körül. Két medvealak, valamilyen farkasszerűségek és még vannak itt olyan alakok is amiről nem is tudja mik ezek.
~Mit ábrázol?~
Hena nem biztos, hogy érti-e mit lát. Vagy inkább érti csak nem akarja, tudja felfogni. Ha tálalgatnia kellene egy csata jelenete lenne, de vajon egy csata, vagy több különálló, amelyet csak ilyen abszurd módon örökítettek meg. A férfi hangja az ami elmélkedését megzavarja.
~Lehet, hogy ő tudja, hogy mi ez?~
Frandr szavaira, hogy Hena láthatta még a pusztulás előtt, csak magában mosolyog. Amilyen gyakran elhagyta ő Lihanechet csoda, hogy egyáltalán tudja, hogy mi hol van. Talán kislány korában járhatott erre, de arra sajnos nem emlékszik. Mintha hófehér falak derengenének emlékében. De már ebben nem biztos. A hosszú élet eddig átka, hogy olyan sok mindenre kell emlékezni.*
-Te tudod mi történt itt, ugye?
*A férfi szavaiból csak erre tud következtetni. Talán még az eléjük táruló jelenet is ismerős lehet neki.*
990. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-18 13:41:00
Üzenet elküldve: 2025-08-18 13:41:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Választ nem kap, ám az ingovány talaján nehéz lopakodni, így tisztában van vele, hogy amaz követi.*
~Helyes.~
*Nem diktál gyors tempót, inkább megbizonyosodik róla, hogy jó helyre lép-e; jó pár percük van, mielőtt a szobrokhoz érnének, bár minél közelebb érnek, annál könnyebb kivenni a részleteket, és mintha a talaj is szilárdabbá válna. Ha Frandrön múlik, az út első fele csöndben telik. Gondolkozik, miképpen is kezelje a helyzetet.
Nem tartozik magyarázattal a másiknak... de kicsit azért mégis. Már csak azért is, hogy amaz ne érezze úgy, mintha egy beszámíthatatlan őrülttel lenne dolga. Igen, valamivel mégiscsak tartozik, és végül ez bírja szóra.*
-Nem tudom, mit mondjak. Nehéz erre a helyre visszaemlékeznem. Azt mondták, éveket töltöttem itt, a többiekkel együtt.
*Itt a szobrok felé bök fejével.*
-Nem annyinak érződött. Napoknak inkább, vagy évtizedeknek.
*Töredező beszédével nem biztos, hogy hatékonyan érvel szellemi stabilitása mellett, de nem is tudja, képes lenne-e olyan őszinte magyarázatot adni, amivel egésznek láttatná magát.*
-Nem is ismertem ezt a helyet, mielőtt elpusztult volna. A te fajtád hosszabb életet él, talán te igen. Én csak azt láttam, milyen volt utána, mi épült a romokból. Láttam a Karavánpihenő valódi arcát.
*Elég közel vannak már a szobrokhoz, hogy minden alak felismerhető legyen. Hena dolga, hogy mit vesz ki belőlük, milyen hasonlóságokat vél felfedezni. Ám ha figyel, hegyes fülei kivehetik, ahogy az idegen férfi suttogva, maga elé meredve folytatja.*
-Nem tudom, eleresztett-e azóta. Visszajöttem, vagy azóta is itt vagyok? Sosem távoztam. Csak egyik pillanatban itt, aztán ott...
*Választ nem kap, ám az ingovány talaján nehéz lopakodni, így tisztában van vele, hogy amaz követi.*
~Helyes.~
*Nem diktál gyors tempót, inkább megbizonyosodik róla, hogy jó helyre lép-e; jó pár percük van, mielőtt a szobrokhoz érnének, bár minél közelebb érnek, annál könnyebb kivenni a részleteket, és mintha a talaj is szilárdabbá válna. Ha Frandrön múlik, az út első fele csöndben telik. Gondolkozik, miképpen is kezelje a helyzetet.
Nem tartozik magyarázattal a másiknak... de kicsit azért mégis. Már csak azért is, hogy amaz ne érezze úgy, mintha egy beszámíthatatlan őrülttel lenne dolga. Igen, valamivel mégiscsak tartozik, és végül ez bírja szóra.*
-Nem tudom, mit mondjak. Nehéz erre a helyre visszaemlékeznem. Azt mondták, éveket töltöttem itt, a többiekkel együtt.
*Itt a szobrok felé bök fejével.*
-Nem annyinak érződött. Napoknak inkább, vagy évtizedeknek.
*Töredező beszédével nem biztos, hogy hatékonyan érvel szellemi stabilitása mellett, de nem is tudja, képes lenne-e olyan őszinte magyarázatot adni, amivel egésznek láttatná magát.*
-Nem is ismertem ezt a helyet, mielőtt elpusztult volna. A te fajtád hosszabb életet él, talán te igen. Én csak azt láttam, milyen volt utána, mi épült a romokból. Láttam a Karavánpihenő valódi arcát.
*Elég közel vannak már a szobrokhoz, hogy minden alak felismerhető legyen. Hena dolga, hogy mit vesz ki belőlük, milyen hasonlóságokat vél felfedezni. Ám ha figyel, hegyes fülei kivehetik, ahogy az idegen férfi suttogva, maga elé meredve folytatja.*
-Nem tudom, eleresztett-e azóta. Visszajöttem, vagy azóta is itt vagyok? Sosem távoztam. Csak egyik pillanatban itt, aztán ott...
989. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-18 09:04:48
Üzenet elküldve: 2025-08-18 09:04:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Sokan nem tud meg. Csak sejtései lehetnek, hogy mit érthetett amikor Frandr azt mondja, hogy tartozik nekik. Kíváncsi lenne, hogy vajon mi lehet az a tartozás, de ahogy elnézi, a férfi újra abba a transzba esik. Haja újra fehérre vált, ami aggodalmat kelt az elf szívében, de hamar kiderül, hogy nincs mitől félni. Talán. A férfi arra kéri, hogy kövesse. Nem biztos benne, hogy ez jó ötlet, ellenben a kendőt már sokkal jobbnak találja. Táskájából elővesz egy fehér rongyot és ő is a szája elé köti. Lehet, hogy még Henára nem fejtette ki hatását, bármi legyen is az, de nem is akarja.
~Fő a biztonság.~
Beletelik egy percbe mire felköti a rongyot, majd utána követi a férfit. Hena kecsesebb alkatú mint Frandr, ezért sem kell nagyon félnie, hogy elsüllyed. Persze azért benne van a pakliban ez a lehetőség, ezért ő is figyel lépteire.
Érdeklődve követi Frandrt, hogy mit is akarhat. Azért két, három lépés távolságot tart, ki tudja, hogy mire készülhet a férfi.*
*Sokan nem tud meg. Csak sejtései lehetnek, hogy mit érthetett amikor Frandr azt mondja, hogy tartozik nekik. Kíváncsi lenne, hogy vajon mi lehet az a tartozás, de ahogy elnézi, a férfi újra abba a transzba esik. Haja újra fehérre vált, ami aggodalmat kelt az elf szívében, de hamar kiderül, hogy nincs mitől félni. Talán. A férfi arra kéri, hogy kövesse. Nem biztos benne, hogy ez jó ötlet, ellenben a kendőt már sokkal jobbnak találja. Táskájából elővesz egy fehér rongyot és ő is a szája elé köti. Lehet, hogy még Henára nem fejtette ki hatását, bármi legyen is az, de nem is akarja.
~Fő a biztonság.~
Beletelik egy percbe mire felköti a rongyot, majd utána követi a férfit. Hena kecsesebb alkatú mint Frandr, ezért sem kell nagyon félnie, hogy elsüllyed. Persze azért benne van a pakliban ez a lehetőség, ezért ő is figyel lépteire.
Érdeklődve követi Frandrt, hogy mit is akarhat. Azért két, három lépés távolságot tart, ki tudja, hogy mire készülhet a férfi.*
988. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-17 23:52:08
Üzenet elküldve: 2025-08-17 23:52:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Felsikolt a föld.
Ahogy a porhanylós, szürkés talaj az ásóval érintkezik, fémes, sziszegő hangot hallat, mintha csak sóhajtana. Grimnar is sóhajt. Ásónyomról ásónyomra halad, egyre szélesebben, egyre mélyebbre. A föld is egyre feketébb. Itt, a Hold Karavánpihenői romjai mellett a csaták megfestették a földet, s hogy vér-e, vagy hamu, amely ilyen színűvé változtatta mindezt, nem tudna rá választ adni. Az biztos, hogy ezen csaták mementói itt vannak e földben. Ahogy lapától, gyakran kell odébb dobnia egy csontdarabot; néhol eltűnődik, hogy vajon egy, a karavánpihenőt védő hősé lehetett-e, vagy egy vérszomjas élőhalotté, esetleg még az istenek előtti időkből egy banditáé, vagy egy annak áldozatul eső egyszerű kereskedőé? Erre sem tudja a választ.
Egyetlen egy valamire tudja a választ: ásnia kell. Talán egy-két óra is eltelhetett már az árnyak nyúlásából ítélve, mikor kilép a gödörből, és szemügyre veszi művét; siralmas egy mű ez, groteszk jelzőbástyája egy kimúlt életnek. Midőn eleget nézte a sírt, a mellette lévő, lepedővel letakart testre pillant. Nem mozdult el, ami külső megfigyelő számára nem meglepő, de számára megrázóan új. Az élettel teli, izgága mitugrász ott fekszik mellette, mozdulatlanul, utolsó lélegzetvételébe fagyva, mint egy szobor.
Megfogja a testet, és a sírba helyezi. Nem dobja, nem gurítja, inkább megemeli, belép a gödörbe, és úgy fekteti a hűs véráztatta földre, mintha csak gyermekét tenné az ágyba aludni. Izmai megfeszülnek a súlytól, arca grimaszba fordul az élettelen hús tapintására. Nem idegen tőle egy halott megérintése, viszont _ennek_ a halottnak a megérintése nagyon is idegen.*
- Viszlát, barátom. Találkozunk még.
*A testre helyezi a csatabárdot, a fegyvert, mely elkíséri gazdáját végső útjára. Jól szolgálta azt az utolsó pillanatig, és tán a túlvilágon is szolgálni fogja.
Bő két fertályóra múlva a minden kiásott föld visszakerül a hantra, s Grinmar egy, a közelből kitépett bokrot ültet a tetejére.*
- Hozzon ez a növény sok gyümölcsöt, és etesse az éhes szájakat a Te erőddel.
*Keze ökölbe szorul, de megacélozott tekintettel néz egy darabig a sírok mezejének legfiatalabbikára.
Bólint egyet, mintha csak ideiglenesen búcsúzkodna, majd sarkon fordul, és elindul a naplementébe.*
Ahogy a porhanylós, szürkés talaj az ásóval érintkezik, fémes, sziszegő hangot hallat, mintha csak sóhajtana. Grimnar is sóhajt. Ásónyomról ásónyomra halad, egyre szélesebben, egyre mélyebbre. A föld is egyre feketébb. Itt, a Hold Karavánpihenői romjai mellett a csaták megfestették a földet, s hogy vér-e, vagy hamu, amely ilyen színűvé változtatta mindezt, nem tudna rá választ adni. Az biztos, hogy ezen csaták mementói itt vannak e földben. Ahogy lapától, gyakran kell odébb dobnia egy csontdarabot; néhol eltűnődik, hogy vajon egy, a karavánpihenőt védő hősé lehetett-e, vagy egy vérszomjas élőhalotté, esetleg még az istenek előtti időkből egy banditáé, vagy egy annak áldozatul eső egyszerű kereskedőé? Erre sem tudja a választ.
Egyetlen egy valamire tudja a választ: ásnia kell. Talán egy-két óra is eltelhetett már az árnyak nyúlásából ítélve, mikor kilép a gödörből, és szemügyre veszi művét; siralmas egy mű ez, groteszk jelzőbástyája egy kimúlt életnek. Midőn eleget nézte a sírt, a mellette lévő, lepedővel letakart testre pillant. Nem mozdult el, ami külső megfigyelő számára nem meglepő, de számára megrázóan új. Az élettel teli, izgága mitugrász ott fekszik mellette, mozdulatlanul, utolsó lélegzetvételébe fagyva, mint egy szobor.
Megfogja a testet, és a sírba helyezi. Nem dobja, nem gurítja, inkább megemeli, belép a gödörbe, és úgy fekteti a hűs véráztatta földre, mintha csak gyermekét tenné az ágyba aludni. Izmai megfeszülnek a súlytól, arca grimaszba fordul az élettelen hús tapintására. Nem idegen tőle egy halott megérintése, viszont _ennek_ a halottnak a megérintése nagyon is idegen.*
- Viszlát, barátom. Találkozunk még.
*A testre helyezi a csatabárdot, a fegyvert, mely elkíséri gazdáját végső útjára. Jól szolgálta azt az utolsó pillanatig, és tán a túlvilágon is szolgálni fogja.
Bő két fertályóra múlva a minden kiásott föld visszakerül a hantra, s Grinmar egy, a közelből kitépett bokrot ültet a tetejére.*
- Hozzon ez a növény sok gyümölcsöt, és etesse az éhes szájakat a Te erőddel.
*Keze ökölbe szorul, de megacélozott tekintettel néz egy darabig a sírok mezejének legfiatalabbikára.
Bólint egyet, mintha csak ideiglenesen búcsúzkodna, majd sarkon fordul, és elindul a naplementébe.*
987. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-17 18:29:57
Üzenet elküldve: 2025-08-17 18:29:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Atkira - új remények//
*Pirtianes. Már napjára nem emlékszik mikor indult el onnan. Olyan messzinek tűnik, elvész az idő homályában. Pedig valójában nem is volt oly régen, csak a vándorlás, a gyalogút tette távolivá. Elfáradt, pihennie kéne, ahogy a mellette baktató ezüstös bundájú kutyának is. Ezüst olykor hozzáérintette orrát a félelfnő lelógó ujjához, mintha jelezni akarná: Hé én is itt vagyok, ne csüggedj.
A legnehezebb úton már úgy is túljutottak, most már nemsokára elkanarodik majd az út, hogy távolodva a Lihanechi tótól végül elérjék Arthenior városát. Persze, nincs kitűzött célja.
Karavánok mellett haladt el az úton, tőlük értesült az új dolgokról, és arról, hogy jobb lesz, ha vigyáz magára, mert valami készül, valami úszik a levegőben, és az nem az ökörnyál. Annál sokkalta veszélyesebb dolog.
Nincs oka kételkedni e szavak igazában, de amúgy pedig mindig vigyázni szokott magára. Vagy, ha még is elterelődik a gondolata, Ezüst mindig figyelmezteti.
Most tenyerét simítja a kedves állat fejére, ujjai nyugtatóan túrnak az ezüstös színű bunda mélyére. Lassan alkonyodik. Már jó pár órája halad az Ingoványos vidék széle mentén, közvetlenül az út mellett, hogy megfelelő helyet találjon egy rövid pihenőre. A mocsár felől terjengő szag azonban még mindig arra invitálja, hogy haladjon tovább.
Váratlan zaj kél. Csörtetés hangját hozza a szél. Valaki, vagy valami ki akar törni a lápból. Chamophe megtorpan, ahogy teszi ezt a kutya is, és felhúzott inyekkel, de hangtalanul áll, ugrásra készen, hogy ha kell, megvédelmezhesse társát. Szerencsére a nap még eléggé magasan van, bár már lefelé halad pályáján, így a fények még megfelelőek ahhoz, hogy mindent jól lehessen látni. A nád hintázik, hullámzik előttük, s a félelf akaratlanul is hátrál vagy két-három lépést. Csak Ezüst marad a helyén mozdulatlanul, figyelve, remegő izmokkal.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2025.08.28 20:36:40, a következő indokkal:
Kérésre.
*Pirtianes. Már napjára nem emlékszik mikor indult el onnan. Olyan messzinek tűnik, elvész az idő homályában. Pedig valójában nem is volt oly régen, csak a vándorlás, a gyalogút tette távolivá. Elfáradt, pihennie kéne, ahogy a mellette baktató ezüstös bundájú kutyának is. Ezüst olykor hozzáérintette orrát a félelfnő lelógó ujjához, mintha jelezni akarná: Hé én is itt vagyok, ne csüggedj.
A legnehezebb úton már úgy is túljutottak, most már nemsokára elkanarodik majd az út, hogy távolodva a Lihanechi tótól végül elérjék Arthenior városát. Persze, nincs kitűzött célja.
Karavánok mellett haladt el az úton, tőlük értesült az új dolgokról, és arról, hogy jobb lesz, ha vigyáz magára, mert valami készül, valami úszik a levegőben, és az nem az ökörnyál. Annál sokkalta veszélyesebb dolog.
Nincs oka kételkedni e szavak igazában, de amúgy pedig mindig vigyázni szokott magára. Vagy, ha még is elterelődik a gondolata, Ezüst mindig figyelmezteti.
Most tenyerét simítja a kedves állat fejére, ujjai nyugtatóan túrnak az ezüstös színű bunda mélyére. Lassan alkonyodik. Már jó pár órája halad az Ingoványos vidék széle mentén, közvetlenül az út mellett, hogy megfelelő helyet találjon egy rövid pihenőre. A mocsár felől terjengő szag azonban még mindig arra invitálja, hogy haladjon tovább.
Váratlan zaj kél. Csörtetés hangját hozza a szél. Valaki, vagy valami ki akar törni a lápból. Chamophe megtorpan, ahogy teszi ezt a kutya is, és felhúzott inyekkel, de hangtalanul áll, ugrásra készen, hogy ha kell, megvédelmezhesse társát. Szerencsére a nap még eléggé magasan van, bár már lefelé halad pályáján, így a fények még megfelelőek ahhoz, hogy mindent jól lehessen látni. A nád hintázik, hullámzik előttük, s a félelf akaratlanul is hátrál vagy két-három lépést. Csak Ezüst marad a helyén mozdulatlanul, figyelve, remegő izmokkal.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2025.08.28 20:36:40, a következő indokkal:
Kérésre.
986. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-17 13:40:43
Üzenet elküldve: 2025-08-17 13:40:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Frandr sok borzasztó dolgot szagolt már az életében. Kevés büdösebb dolog van, mint egy csatatér, hol egymással verseng a húgy, a vér és az ürülék bűze. Járt már ispotályban is, melynek levegője gyakran magától a haláltól terhes. Nem egy rothadó hullával volt már dolga, és azok még egy veterán katona gyomrát is próbára teszik.
Ám mégis az ingovány az, mely révületbe ejtette. Nem tesz kísérletet rá, hogy megfogalmazza magában, miért, hisz tudja, tudta; hiába magyarázza, amit itt átélt, amilyen nyomokat a lelkében hagyott, szavakkal úgysem sikerülne.
Szeme követi a kardot, mely hamarosan újra a lány oldalán pihen. Felméri annak tartását, mozdulatait, kardja finom remegését is. Elveti a gondolatot, hogy amaz valamilyen szokatlan külsejű fegyvermester lenne; talán megtanították már arra, miként kell kardot fogni, ám kétli, hogy amaz valaha is komolyabb összetűzésben vett volna részt.*
~Mágus? Vagy csak bolond.~
*Két magyarázata van arra, hogy amaz miért érezné bármennyire is biztonságban magát itt, és pillanatokkal később válaszra is lel. Elengedi a fokost, szemével gyorsan felméri környezetét, a szobrokat továbbra is kerülve.*
-Frandr.
*Viszonozza röviden és tömören a bemutatkozást, miközben megbizonyosodik róla, hogy csak ketten vannak itt, nem próbál rajtuk ütni senki, semmi más. Ha tehetné, keresne valamilyen zugot távol a szobroktól és minden mástól, hogy összeszedje magát. Nem teheti.*
-Kevés rosszabb helyet választhattál volna. Legalább nappal van.
*Kommentálja annak döntését, hogy a Karavánpihenő romjai között pihenjen le. Ő maga rég távol tervez lenni a helytől, mire beesteledik. Jobbnak tartja, ha az elf is hasonlóképp tesz, és már épp nyitná a száját, hogy ezt elmondja, mikor amaz megelőzi.
Váratlanul éri a kérdés. Racionális aggyal gondolkozva persze a természetesnél is természetesebb, hogy Henadryna pont erről kérdez, ám mégsem számít rá, hisz eddig mindennél jobban igyekezett, hogy még gondolataival is kerülje a szobrokat.
Szeme akaratlanul is követi Hena ujját, és ismét csak szembesülni kényszerül azzal, amiért idejött, még ha nem is tudta. Számos szobor, ám számítani csak hat számít, hat ragyog, egy szinte elvakít. Hunyorog, szemébe könnyek gyűlnek. Elpillantana, de nem tud. Haja újra fehér, újra színek villannak át rajta...
De alábbhagynak. Szeme nem hagyja el többé a szobrokat, de időnként pislog. Tartása olyan, mintha két évtizedet öregedett volna úgy, hogy minden év súlyát érzi. Haja szürke, akár egy aggastyáné, ám keverednek bele barna és fekete tincsek. Hangja nem fojtott, de halk.*
-Tartozom nekik.
*Két szó; úgy mondja ki őket, mintha mindent megmagyaráznának. Majd lábai lassan, de biztosan újra elkezdik a szobrok felé hordani.*
-Kövess. Nem kéne, hogy itt legyél, de ha már itt vagy, ne maradj egyedül. Soha ne maradj egyedül, soha ne éjszakázz a romok között. Ha látomásaid vannak, köss kendőt az arcod elé. Figyeld, hogy hova lépsz.
*Nem ellenőrzi, hogy amaz követi-e utasításait. Arra is csak egy-egy pillantással ügyel, hogy szilárd talajon haladjon, figyelme szinte egyedül a szobroké, hacsak az elf nem tesz valami olyat, amivel kényszerűen elvonja azt.*
*Frandr sok borzasztó dolgot szagolt már az életében. Kevés büdösebb dolog van, mint egy csatatér, hol egymással verseng a húgy, a vér és az ürülék bűze. Járt már ispotályban is, melynek levegője gyakran magától a haláltól terhes. Nem egy rothadó hullával volt már dolga, és azok még egy veterán katona gyomrát is próbára teszik.
Ám mégis az ingovány az, mely révületbe ejtette. Nem tesz kísérletet rá, hogy megfogalmazza magában, miért, hisz tudja, tudta; hiába magyarázza, amit itt átélt, amilyen nyomokat a lelkében hagyott, szavakkal úgysem sikerülne.
Szeme követi a kardot, mely hamarosan újra a lány oldalán pihen. Felméri annak tartását, mozdulatait, kardja finom remegését is. Elveti a gondolatot, hogy amaz valamilyen szokatlan külsejű fegyvermester lenne; talán megtanították már arra, miként kell kardot fogni, ám kétli, hogy amaz valaha is komolyabb összetűzésben vett volna részt.*
~Mágus? Vagy csak bolond.~
*Két magyarázata van arra, hogy amaz miért érezné bármennyire is biztonságban magát itt, és pillanatokkal később válaszra is lel. Elengedi a fokost, szemével gyorsan felméri környezetét, a szobrokat továbbra is kerülve.*
-Frandr.
*Viszonozza röviden és tömören a bemutatkozást, miközben megbizonyosodik róla, hogy csak ketten vannak itt, nem próbál rajtuk ütni senki, semmi más. Ha tehetné, keresne valamilyen zugot távol a szobroktól és minden mástól, hogy összeszedje magát. Nem teheti.*
-Kevés rosszabb helyet választhattál volna. Legalább nappal van.
*Kommentálja annak döntését, hogy a Karavánpihenő romjai között pihenjen le. Ő maga rég távol tervez lenni a helytől, mire beesteledik. Jobbnak tartja, ha az elf is hasonlóképp tesz, és már épp nyitná a száját, hogy ezt elmondja, mikor amaz megelőzi.
Váratlanul éri a kérdés. Racionális aggyal gondolkozva persze a természetesnél is természetesebb, hogy Henadryna pont erről kérdez, ám mégsem számít rá, hisz eddig mindennél jobban igyekezett, hogy még gondolataival is kerülje a szobrokat.
Szeme akaratlanul is követi Hena ujját, és ismét csak szembesülni kényszerül azzal, amiért idejött, még ha nem is tudta. Számos szobor, ám számítani csak hat számít, hat ragyog, egy szinte elvakít. Hunyorog, szemébe könnyek gyűlnek. Elpillantana, de nem tud. Haja újra fehér, újra színek villannak át rajta...
De alábbhagynak. Szeme nem hagyja el többé a szobrokat, de időnként pislog. Tartása olyan, mintha két évtizedet öregedett volna úgy, hogy minden év súlyát érzi. Haja szürke, akár egy aggastyáné, ám keverednek bele barna és fekete tincsek. Hangja nem fojtott, de halk.*
-Tartozom nekik.
*Két szó; úgy mondja ki őket, mintha mindent megmagyaráznának. Majd lábai lassan, de biztosan újra elkezdik a szobrok felé hordani.*
-Kövess. Nem kéne, hogy itt legyél, de ha már itt vagy, ne maradj egyedül. Soha ne maradj egyedül, soha ne éjszakázz a romok között. Ha látomásaid vannak, köss kendőt az arcod elé. Figyeld, hogy hova lépsz.
*Nem ellenőrzi, hogy amaz követi-e utasításait. Arra is csak egy-egy pillantással ügyel, hogy szilárd talajon haladjon, figyelme szinte egyedül a szobroké, hacsak az elf nem tesz valami olyat, amivel kényszerűen elvonja azt.*
985. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-17 10:41:45
Üzenet elküldve: 2025-08-17 10:41:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a városba//
*Végre sikerül elérnie, hogy mindazokat a varázslatokat megtanulja, amikkel már régóta szemezgetett, így vissza is indul Artheniorba. Reményei szerint egy jó darabig nem kell majd, hogy ismét útra keljen, szeretne inkább csak a városban maradni és segíteni a rászorulóknak. Az árvaházba is szeretne ellátogatni, és Cilia ispotályában is segédkezhet majd idővel, de először is még az ingoványra kell koncentrálnia. A kijártabb ösvényeken kell maradnia, nehogy eltévedjen mert akkor ki tudja mi okozhatná a végét?*
*Végre sikerül elérnie, hogy mindazokat a varázslatokat megtanulja, amikkel már régóta szemezgetett, így vissza is indul Artheniorba. Reményei szerint egy jó darabig nem kell majd, hogy ismét útra keljen, szeretne inkább csak a városban maradni és segíteni a rászorulóknak. Az árvaházba is szeretne ellátogatni, és Cilia ispotályában is segédkezhet majd idővel, de először is még az ingoványra kell koncentrálnia. A kijártabb ösvényeken kell maradnia, nehogy eltévedjen mert akkor ki tudja mi okozhatná a végét?*
984. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-17 09:48:07
Üzenet elküldve: 2025-08-17 09:48:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Csak sikerül kizökkenteni a férfit, akármiben is volt. Viszont látszólag nem ért el sokat, csak annyit hogy ránézzen. Csak a kard éles hangja az ami felhívja a férfi figyelmét az elfre. A tekintete nem nyugtatja meg Henát. A kérdésre sem válaszol a nő. Inkább hátra lép még két lépést. A férfi nem követi, helyette kendőt köt az arcára. Meglepő mozdulat. Hena már annyiszor járt itt, hogy egyszerűen megszokta a szagokat. Meglehet, hogy mélyebben, bent a mocsárban nem lenen ennyire szerencséje. Olvasmányaiban olvasott olyan gázokról, ami hallucinációt okozhat, viszont azt nem gondolta, hogy itt is elérheti. A férfi annyira nem tűnik valóságosnak. Vagy az is lehet épp a férfi van annak hatása alatt. Bármi is legyen a magyarázat elég furcsa helyzetben vannak. Nemsokára a férfi is mintha visszanyerte volna valódi önmagát. Haja színe is szürkésbarnára változik. Persze nem tudja, hogy ez mit jelent. Hena csak annyit tud, hogy a hajszín változtatása nem egy hétköznapi dolog.
Most a férfi tekintete is tisztább, élettel telibb. Most már inkább arra fogadna, hogy a férfi volt valaminek a hatása alatt. Hogy valamilyen entitás vagy tudatmódosító szer, azt már nem tudja. De az emberibb tekintettre és a férfi kezének a fegyvere után mozdulásának hatására Hena elteszi saját fegyverét. Furcsán néz a férfi irányába. Mintha az elf nem kérdezett volna már kétszer tőle, erre most éppen ő az aki kérdez.*
-Henadryna vagyok és a Mágustoronyba igyekeztem. Közben megálltam pihenni a romoknál.
*Mondja lassan, hátha a férfinak nehezére esne feldolgoznia a szavakat. Meg nem is kell tudnia, hogy éppen azon gondolkozott, hogy milyen is lehetett fénykorában a karavánpihenő.*
-Azok a szobrok ott. *Mutat a szoborcsoport felé.* Megszállott módjára tartottál feléjük. Miért?
*Még a férfi neve sem érdekli, inkább a viselkedésének az okai.*
*Csak sikerül kizökkenteni a férfit, akármiben is volt. Viszont látszólag nem ért el sokat, csak annyit hogy ránézzen. Csak a kard éles hangja az ami felhívja a férfi figyelmét az elfre. A tekintete nem nyugtatja meg Henát. A kérdésre sem válaszol a nő. Inkább hátra lép még két lépést. A férfi nem követi, helyette kendőt köt az arcára. Meglepő mozdulat. Hena már annyiszor járt itt, hogy egyszerűen megszokta a szagokat. Meglehet, hogy mélyebben, bent a mocsárban nem lenen ennyire szerencséje. Olvasmányaiban olvasott olyan gázokról, ami hallucinációt okozhat, viszont azt nem gondolta, hogy itt is elérheti. A férfi annyira nem tűnik valóságosnak. Vagy az is lehet épp a férfi van annak hatása alatt. Bármi is legyen a magyarázat elég furcsa helyzetben vannak. Nemsokára a férfi is mintha visszanyerte volna valódi önmagát. Haja színe is szürkésbarnára változik. Persze nem tudja, hogy ez mit jelent. Hena csak annyit tud, hogy a hajszín változtatása nem egy hétköznapi dolog.
Most a férfi tekintete is tisztább, élettel telibb. Most már inkább arra fogadna, hogy a férfi volt valaminek a hatása alatt. Hogy valamilyen entitás vagy tudatmódosító szer, azt már nem tudja. De az emberibb tekintettre és a férfi kezének a fegyvere után mozdulásának hatására Hena elteszi saját fegyverét. Furcsán néz a férfi irányába. Mintha az elf nem kérdezett volna már kétszer tőle, erre most éppen ő az aki kérdez.*
-Henadryna vagyok és a Mágustoronyba igyekeztem. Közben megálltam pihenni a romoknál.
*Mondja lassan, hátha a férfinak nehezére esne feldolgoznia a szavakat. Meg nem is kell tudnia, hogy éppen azon gondolkozott, hogy milyen is lehetett fénykorában a karavánpihenő.*
-Azok a szobrok ott. *Mutat a szoborcsoport felé.* Megszállott módjára tartottál feléjük. Miért?
*Még a férfi neve sem érdekli, inkább a viselkedésének az okai.*
983. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-17 01:39:44
Üzenet elküldve: 2025-08-17 01:39:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
*Reményei szerint hamar ki is ér a pusztából, nem neki való vidék az, az egyszer biztos. Bár biztosan megvan annak is a maga szépsége, megannyi életnek adhat otthont, de most ha lehet hinni a pletykáknak, aki bentebb merészkedik, leginkább orkokat fog találni. Szerencsére az ingoványban nincsenek orkok, legalábbis a szóbeszédek szerint. Helyette ezer más veszély leselkedhet itt is, de ha mindig amiatt aggódna, hogy mik azok a dolgok amik történhetnek, ki sem merne lépni egy aprócska, négyszögletes szoba ajtaján.*
982. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-16 17:58:04
Üzenet elküldve: 2025-08-16 17:58:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Az elf nem fél. Vakmerőség ez, vagy magabiztosság? Ezt csak ő tudhatja, ám az biztos, hogy valamelyikre szüksége van ahhoz, hogy megközelítse az elrévült harcost - még akkor is, ha az jelenleg önmagára mintha nagyobb veszélyt jelentene, mint bárki másra. Gyorsan változhat ez; tán nem érdemes provokálni.
Henadryna máshogy gondolkodik. A hüvelyt elhagyó penge hangja az, mire a férfi reagál. Megrezzen, megáll. A hanghatás forrása felé néz. Tekintete üres, mintha keresztülnézne az elfen, habár egyértelműen az ő irányába néz. Haja eddigre már szinte teljesen fakó; csak a penge előhúzásának pillanatában villant fehéren, azóta stabil, és mellvértjén is alig kavarognak a színek.
Végignézi az elfet. Felméri, szeme szenvtelenül halad át a pengén. Pislogott egyáltalán azóta, hogy Henadryna meglátta? Megszólal.*
-Veszélyes hely ez. Nem tudod, hol vagy? Jó, hogy hoztál fegyvert; szükséged lehet rá. Használni is tudod?
*Hangja színtelen, mondanivalója az elhangzott kérdést teljesen figyelmen kívül hagyja. Balja még mindig az övénél ügyködik, sikeresen leoldja a ruhadarabot, majd arcához emeli. Két végét megfogva felköti, egyértelművé téve funkcióját. Nem tesz hirtelen mozdulatot. Lélegzik.*
*A mocsár bűze mindent áthat. Nem tud miatta gondolkozni, azt sem tudja, hol van. Látótere beszűkült, a pillanatokban, mikor le tudná küzdeni a révületet, a szobrok látványa visszarántja. Hangkavalkád, melyet csak ő hall; látványok, melyeket csak ő lát. Volt már itt, tudja, mit kell tennie, ám kezei ügyetlenek, a legegyszerűbb feladatokra is képtelenek, nem lesz kész időben, nem lesz, ki kihúzza...
Az előhúzott kard hangjára ösztönösen reagál. Veszély? Szeme átfut a másikon. Fehér haj, hosszú fülek, gyermekded vonások...*
~Még egy?~
*Nem fenyegetés. Veszélyben lehet; itt mindenki veszélyben van. Hogy tévedt ide? Miért van itt? Valódi egyáltalán?*
-Veszélyes hely ez. Nem tudod, hol vagy? Jó, hogy hoztál fegyvert; szükséged lehet rá. Használni is tudod?
*A szavak szinte maguktól hagyják el a száját, miközben újra eszébe jut, hogy mit kéne csinálnia. Bolond volt, hogy eddig nem tette meg. Leoldja övéről a kendőt, arca elé köti.*
~Beszív. Kifúj. Beszív. Kifúj.~
*Nem segít. Vagy mégis? A bűz a szöveten keresztül kevésbé átható, a szobrok felé nem néz vissza, habár szeme sarkában egy kivételével szinte ragyog mindegyik. Nézne, nézne... de tudja, nem teheti, nem szabad.
Gondolatai tisztulnak, és már látja maga előtt az idegen nőt; nem ismerős, pedig az imént még annyira annak tűnt. Lassan kezd visszatérni a jelenbe, és ezzel együtemben felfogja, hogy az emlékek rohamához nem kellettek Kalaposok, elég volt a látvány és a bűz...*
*A férfi hátrál egy lépést. Látszólag nem azért, hogy meneküljön, csak hogy kilépjen a süppedő iszapból, mely ennyi idő alatt is már bokáig ellepte. Tekintete tisztul, hajába lassacskán visszatér a szürkésbarna szín, mely már közelebb áll a természetességhez. Merev pillantása megtörik, hirtelen szapora pislogásba kezd, szemeit ellepik a könnyek. Nem sír, csak száraz szemeit igyekszik visszahozni normális állapotukba. Ha ekkor még őt célozza a kard hegye, úgy keze megtalálja oldalánál fokosát, készen arra, hogy előrántsa azt.
Újra a nő felé néz, pillantása tisztább, fényesebb. Arcán megjelennek a gyanakvás első jelei, szemöldökét kissé összehúzva kérdez.*
-Ki vagy, és mit keresel itt? Nem számítottam...
*Itt egy pillanatra megakad.*
-Nem tudom, mire számítottam. De nem vártam, hogy rajtam kívül lesz itt más is.
*Fejezi be végül. Hangjába visszatért az élet, bár kissé elfojtott, rekedtes, mintha szorított torokkal mondaná, és minimálisan a kendő is torzít rajta.*
*Az elf nem fél. Vakmerőség ez, vagy magabiztosság? Ezt csak ő tudhatja, ám az biztos, hogy valamelyikre szüksége van ahhoz, hogy megközelítse az elrévült harcost - még akkor is, ha az jelenleg önmagára mintha nagyobb veszélyt jelentene, mint bárki másra. Gyorsan változhat ez; tán nem érdemes provokálni.
Henadryna máshogy gondolkodik. A hüvelyt elhagyó penge hangja az, mire a férfi reagál. Megrezzen, megáll. A hanghatás forrása felé néz. Tekintete üres, mintha keresztülnézne az elfen, habár egyértelműen az ő irányába néz. Haja eddigre már szinte teljesen fakó; csak a penge előhúzásának pillanatában villant fehéren, azóta stabil, és mellvértjén is alig kavarognak a színek.
Végignézi az elfet. Felméri, szeme szenvtelenül halad át a pengén. Pislogott egyáltalán azóta, hogy Henadryna meglátta? Megszólal.*
-Veszélyes hely ez. Nem tudod, hol vagy? Jó, hogy hoztál fegyvert; szükséged lehet rá. Használni is tudod?
*Hangja színtelen, mondanivalója az elhangzott kérdést teljesen figyelmen kívül hagyja. Balja még mindig az övénél ügyködik, sikeresen leoldja a ruhadarabot, majd arcához emeli. Két végét megfogva felköti, egyértelművé téve funkcióját. Nem tesz hirtelen mozdulatot. Lélegzik.*
*A mocsár bűze mindent áthat. Nem tud miatta gondolkozni, azt sem tudja, hol van. Látótere beszűkült, a pillanatokban, mikor le tudná küzdeni a révületet, a szobrok látványa visszarántja. Hangkavalkád, melyet csak ő hall; látványok, melyeket csak ő lát. Volt már itt, tudja, mit kell tennie, ám kezei ügyetlenek, a legegyszerűbb feladatokra is képtelenek, nem lesz kész időben, nem lesz, ki kihúzza...
Az előhúzott kard hangjára ösztönösen reagál. Veszély? Szeme átfut a másikon. Fehér haj, hosszú fülek, gyermekded vonások...*
~Még egy?~
*Nem fenyegetés. Veszélyben lehet; itt mindenki veszélyben van. Hogy tévedt ide? Miért van itt? Valódi egyáltalán?*
-Veszélyes hely ez. Nem tudod, hol vagy? Jó, hogy hoztál fegyvert; szükséged lehet rá. Használni is tudod?
*A szavak szinte maguktól hagyják el a száját, miközben újra eszébe jut, hogy mit kéne csinálnia. Bolond volt, hogy eddig nem tette meg. Leoldja övéről a kendőt, arca elé köti.*
~Beszív. Kifúj. Beszív. Kifúj.~
*Nem segít. Vagy mégis? A bűz a szöveten keresztül kevésbé átható, a szobrok felé nem néz vissza, habár szeme sarkában egy kivételével szinte ragyog mindegyik. Nézne, nézne... de tudja, nem teheti, nem szabad.
Gondolatai tisztulnak, és már látja maga előtt az idegen nőt; nem ismerős, pedig az imént még annyira annak tűnt. Lassan kezd visszatérni a jelenbe, és ezzel együtemben felfogja, hogy az emlékek rohamához nem kellettek Kalaposok, elég volt a látvány és a bűz...*
*A férfi hátrál egy lépést. Látszólag nem azért, hogy meneküljön, csak hogy kilépjen a süppedő iszapból, mely ennyi idő alatt is már bokáig ellepte. Tekintete tisztul, hajába lassacskán visszatér a szürkésbarna szín, mely már közelebb áll a természetességhez. Merev pillantása megtörik, hirtelen szapora pislogásba kezd, szemeit ellepik a könnyek. Nem sír, csak száraz szemeit igyekszik visszahozni normális állapotukba. Ha ekkor még őt célozza a kard hegye, úgy keze megtalálja oldalánál fokosát, készen arra, hogy előrántsa azt.
Újra a nő felé néz, pillantása tisztább, fényesebb. Arcán megjelennek a gyanakvás első jelei, szemöldökét kissé összehúzva kérdez.*
-Ki vagy, és mit keresel itt? Nem számítottam...
*Itt egy pillanatra megakad.*
-Nem tudom, mire számítottam. De nem vártam, hogy rajtam kívül lesz itt más is.
*Fejezi be végül. Hangjába visszatért az élet, bár kissé elfojtott, rekedtes, mintha szorított torokkal mondaná, és minimálisan a kendő is torzít rajta.*
981. hozzászólás ezen a helyszínen: Ingoványos vidék
Üzenet elküldve: 2025-08-16 12:51:34
Üzenet elküldve: 2025-08-16 12:51:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Jelen és múlt//
*Félelemnek semmi nyoma az elfen. Annál inkább az érdeklődésnek. Szavaira nem érkezik válasz, de még csak felé sem figyel a másik. Szellem lenne vagy egy megszállt lélek? Hena tanácstalanul áll az egész előtt. A férfi csak a szoborcsoporthoz közelít, megállíthatatlanul. A lábnyomok biztosítják, hogy a test tényleg itt van előtte és nem valami jelenés, viszont a férfi babonázottsága annál érdekesebb. Nem tudja mitévő legyen. A férfi fel van fegyverezve, ezért badarság lenne, ha Hena azzal próbálkozna, hogy közelebb megy. Bármikor támadhat a másik. Pedig belegondol abba, hogy mi lenne ha a kardja hegyével megpiszkálná. Túl sok ötlete nincs. A távolságot csökkenti annyira, hogy már csak öt vagy négy lépés távolság van közöttük. Ebben az esetben kardja már a kezében van, védekezésre készen. Ha a kard hangja, ahogy a hüvelyből kihúzza nem vonja magára a figyelmet, akkor majd az ahogy hangosabban kérdezi meg újra.*
-Ki vagy mi vagy te?
*Kardja enyhén remeg a kezében. Távolról nem félt a férfitól, de így közelebbről már nem tudna könnyen elmenekülni.*
*Félelemnek semmi nyoma az elfen. Annál inkább az érdeklődésnek. Szavaira nem érkezik válasz, de még csak felé sem figyel a másik. Szellem lenne vagy egy megszállt lélek? Hena tanácstalanul áll az egész előtt. A férfi csak a szoborcsoporthoz közelít, megállíthatatlanul. A lábnyomok biztosítják, hogy a test tényleg itt van előtte és nem valami jelenés, viszont a férfi babonázottsága annál érdekesebb. Nem tudja mitévő legyen. A férfi fel van fegyverezve, ezért badarság lenne, ha Hena azzal próbálkozna, hogy közelebb megy. Bármikor támadhat a másik. Pedig belegondol abba, hogy mi lenne ha a kardja hegyével megpiszkálná. Túl sok ötlete nincs. A távolságot csökkenti annyira, hogy már csak öt vagy négy lépés távolság van közöttük. Ebben az esetben kardja már a kezében van, védekezésre készen. Ha a kard hangja, ahogy a hüvelyből kihúzza nem vonja magára a figyelmet, akkor majd az ahogy hangosabban kérdezi meg újra.*
-Ki vagy mi vagy te?
*Kardja enyhén remeg a kezében. Távolról nem félt a férfitól, de így közelebbről már nem tudna könnyen elmenekülni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1300-1319