// Az Alrishul Ház visszatérése - Ryrin Bessin //
* Az elf férfi látja a lovag arcán a meglepettséget. Tenmin nagy erőfeszítéseket tesz, hogy bátyja kardját megbírja emelni, de nem sok sikerrel, azonban látszik rajta az elhivatottság ami fogékonysággal párosul. " Még egy darabig nem lesz képes forgatni azt a kardot, de eljön az idő mikor minden várakozást felül fog múlni és dicső tetteket vihet majd véget. Az ő érdekében remélem nem fognak ezen erények nem fogják a megszállottság felé sodorni. " jegyzi meg magában miközben Ryrin elküldi a fiút egy olyan indokkal amit még maga sem hisz el. Kamihira arca reményteli ahogy látja a fiút komoran, csalódottan elhagyni a terasz szerű helyett. Mire vissza pillant már azt látja, hogy a fél elf nem messze tőle helyet foglal. A helyet a szárnyas ló szárny legyezésének hangja és az általa keltet lég áramlatok töltik be. Ryrin lovagi válasza hallatán az elfnek arcára egy gúnyos mosoly húzódik. A lovag nem tudhatja, hogy ezen érzelmi reakció nem rá utal, sokkal inkább saját magára. *
- Rendben van. Nos hát hol is kezdjem? * feleli miközben arcát ég felé fordítja, szemeit becsukja. Egy nagyobb levegő vételt követően belekezd a történetének elbeszélésébe.*
- A szüleimmel nem messze Artheinortól nem mesze lévő, eldugott és elrejtett faluban éltem. Az ott élők kedvesek voltak, figyelmesek és előzékenyek. Habár elzárkóztak a külvilágtól, nem vetették meg azt. Apám határozott és kedves személy volt, habár már arcára nem is emlékszem. Anyám világos hajú asszony volt, aki folyton mosolygott evvel fénysugarat hozva az mindennapi életünkbe. Haja hosszú volt egészen a bokájáig ért le, de folyton elrejtette és kontyban kötve hordta. A házunk nem volt fényűző és díszes, de nekem nagyon megfelelt és nagyon szerettem ott élni. Az egyik év telén idegenek érkeztek hozzánk, a küllemük nem volt bajt jósló, szokványos elfeknek látszódtak. Megkérték a falut, hogy egy ideig fogadják be őket. Természetesen mindenki egyetértett és kedvesen fogadta őket. Ők cserébe belefolytak a mindennapi életünkbe, segítettek mindenbe, együtt nevettek, ittak és éltek velünk. Mindenki a bizalmába fogadta őket. Érdekes tulajdonság a bizalom. Az egyik éjszaka nem bírtam aludni és az ablakom előtt álltam és csodálva nézegettem a kinti, fehérbe burkolózó tájat. Mintha tegnap lett volna, a lehulló hópelyhek látványa amiknek a Hold cifra ragyogást adott ahogy átszelte a környező fák rengetegét. A Hold fénye teljesen átszűrődött a környező fák kopasz és hóval teli ágai közt. * Arc vonásai annyira ártatlanok, hogy talán még a szülein kívül senki sem látta. Ez az ő igazi arca. Hangja vidám ezen emlékek felidézése okán. Miután befejezi kis szünetet tart. Ujjait ökölbe szorítja. Az izmai fájdalmas megfeszülésének neszei egy pillanatig hallhatóak Ryrin számára. Az arcán húzódó jelek hirtelen eltűnnek és szomorúság, kín és a magány kúszik helyébe. Csukott szemei sarkában alig észrevehetően egy kicsiny könnycsepp kúszik. *
- Egy szokatlan hangra lettem figyelmes ami nem messze tőlem jelent meg. Ehhez hasonlót még soha nem hallottam. Olyan érzés kerített hatalmába amit nem éreztem ezek előtt és a hideg futott végig a hátamon. Elindultam, hogy megtudjam mi is okozta a neszt. Mit hazudok...féltem, mint még soha. A szüleimhez siettem, hogy átkarolva megnyugtassanak, de annyira meg ijedtem, hogy megbotlottam és a földre zuhantam. Remegés közepette tápászkodtam fel és indultam lefelé a lépcsőn. Reméltem, hogy a földszinten minden más lesz azonban ahogy egyre lejjebb haladtam, a kintről érkező sikítások, fájdalmas hangok és a tűz pusztító zajaira lettem figyelmes. Ez még jobban megrémített. Már nem érdekelt semmi így futva haladtam tovább...bepánikoltam. Amint leértem a kandallóban pislákoló fény tárta elém a szomorú látványt. Szüleim a földön, mozdulatlanul feküdtek. A ház padlózatát a vérük terítette be és lassan növekedett az alattuk elterülő vértócsa. Egy különös neszt halottam és az ajtónk felé tekintettem és megpillantottam őt. Nem volt több egy sötét árnynál, csak a vérvörösen világító szemeire emlékszem. Különös lehet, de tudtam, hogy ő az idegenekkel érkezett és, hogy ő a szüleim gyilkosa. Habár ekkor még nem tudtam vagyis nem akartam erről a tényről tudomást venni. Hogy megcáfoljam a halál hírüket, hozzájuk rohantam. A vérük még meleg volt, ahogy a mezítelen talpamhoz ért. A szememből megállíthatatlanul törtek fel a könnyek, egy olyan érzés kerített hatalmába és öntötte el a testem amit még nem éreztem korábban. Nagyon dühös lettem és egyszerre kétségbe esett is. Mikor elértem a határt elvesztetem emlékezetemet. Később egy puha ágyban ébredtem fel. Nem tudtam álmodtam-e az egészet vagy sem. A testem kétségkívül biztos volt benne, mert hevesen remegett. Kihallgatva a lent beszélőket már az agyam is felfogta, de nem akartam, hogy igaz legyen. Ettől a félelemtől még pár napig a szoba rejtekében maradtam. Amikor elszántam magam újra az utcára merészkedtem. Kiérve a fogadó elé megálltam és még rosszabb érzés fogott el. Pár ház teljesen eltűnt, helyükbe az összedőlt égett törmelékek kerültek. A falubeliek próbálták eltakarítani a megégett gerendákat, a használhatatlanná vált dolgokat. A leégett házak körül a hó még mindig viselte a nyomokat habár közel két nap telhetett el még mindig fekete volt a koromtól. Éreztem, hogy elszállt minden életkedvem, a szemeim minden bizonnyal megrémíthették a többieket. A házunk hoz érve fokozódott ezen érzés. Céltalanul kutattam a leégett romok között remélve találok valamit. Így is lett. Egy ládában Anyám fekete színű köpenyét és az apám által készített kardot. Ezek az egyetlen emlékeim tőlük és ezeket mindég magamnál hordok. Ezután segédkeztem a falunk helyre állításában azonban egy különös érzés hatására ami attól a naptól kezdve motoszkált bennem a környező erdőbe és hegyekbe vonultam el. Kemény volt azt ott eltöltött idő. Az igazság az, hogy halni mentem, de megtaláltam ott valamit, ami rádöbbentett, hogy érdemes élni. Jó pár év elteltével visszatértem a falumba amit, addigra szinte teljesen rendbe hoztak. Csak tudattani akartam a többiekkel, hogy élek. Hiszen ők voltak a családom még pár évig. Ezután felkerekedtem, hogy megtaláljam azokat akik megfosztottak a szüleimtől. A könyv talán ad valami táv pontot, hogy mikor és hol volt hasonló mészárlás. A könyv csak egy lehetséges nyom, ha nem sikerül találni benne használható információt vagy nem sikerül megfejteni felkerekedek és máshol folytatom a keresést. Nem kell idegeskedj. Valami azt súgja nekem, hogy veletek kell maradjak, pontosabban veletek akarok maradni míg eléritek a céljaitokat. Remélem elfogadható volt a magyarázatom. * feleli az utolsó mondatott a megszokott hang lejtésével és tekintetével. *
- HA megfogadsz egy tanácsot, habár nincs tisztem beleszólni, nem korai Tenmin kezébe gyilkolásra megfelelő tárgyat adni? Még akkor is ha arra szolgál, hogy megvédje vele azokat akik fontosak számára? Kicsit fiatalabb lehetettem mikor minden elkezdődött. * fejezi be még mindig az ég felé szegező arcával és csukott szemeivel. Majd elcsendesedik és élvezi a környezet kényeztetését.*