//Sayqueves ház//
- Ismerem a bátyámat. Hidd el, hogy előbb vagy utóbb meg fog lepni téged. Nem cáfolom, hogy valóban elkésett valahonnan, de biztos vagyok benne, hogy nem csak ezért ment el.
*Mosolyodik el. Látja, hogy Nairada egy kissé zavarba jött, aminek örül. Ezek szerint Aleimord jó úton jár, hogy meghódítsa a lányt. Most már csak abban reménykedik, hogy testvére tényleg készül valami meglepetéssel. Az kellemetlen lenne, ha ilyesmit ígérget a lánynak, és még csak szó sincs hasonlóról.
Ami a törpe történetét illeti, biztos, hogy Galin hazudott neki, ám Nia ezt nem tudja, és talán nem is akarja tudni. Addig jó, amíg tündérmesében él a lány, és a világról akotott képe is sokkal színesebb, mint amilyen valójában az élet.*
- Akkor ebben hasonlítanak a szüleink. Az én apám is mindig azt akarja, hogy tanuljak, de tudom, hogy igaza van, és engem nem is zavar. Fiatal vagyok még, és ha eleget tanulok, akkor sokkal több lehetőségem lesz később.
*Na meg persze nem akar rosszban lenni sem szüleivel. Ha már ő kapta meg az örökséget, nem lenne jó elveszíteni azt, apja kegyeiről pedig nem is beszélve. Hatalmas balhé lenne abból, ha ellenkezne, mint általában a kamasz lányok.*
- Én nem tudom elképzelni milyen lehet nem ismerni édesanyámat, nem is tudok rá mit mondani, tényleg csak azt, hogy sajnálom, de örülök, hogy te jobban fogod fel a helyzetet.
*Feláll a fotelből, ahol már jó ideje ücsörög, hogy nyújtózkodjon egyet. Kinyitja az ablakot, hogy friss levegő jusson a szobába, majd a párkányra könyököl, és bámulja az eget.*
- Persze éreztem már úgy, hogy mennyivel jobb lenne szabadnak lenni, felelősségek és kötelességek nélkül. *Álmodozik picit.*