//Régi ház és új otthon//
*Lassan bólint, de a szája sarkában kis mosoly játszik.*
– Megegyeztünk. Holnap reggel piac, és utána te főzöl, kedvesem.
*Lia épp csak nem dörzsöli össze a két kezét nagy elégedettségében. De a mosolygást nem tudja megállni. Igazság szerint nem kicsit örül annak, hogy másnap lesz ideje kimenni a kertbe, és az ételről majd a párja gondoskodik. Bár tudja, ez szokatlan felállás, de ha már így alakult, ő bizony szaván fogja a férfit, hadd mutassa be a másik, milyen ügyes tud leni a konyhában.*
– Nem bizony. Holnap tied a fakanál és a kötény, kedvesem, és én rendet vághatok végre a gyógyfüves kertben, amit felmértünk. Legalább azokat a dolgokat meg akarnám csinálni, amikhez nem kell a te erőd.
*Rendollra mosolyog, és elnézi, ahogy asztalhoz ül.*
~Vajon lehet? Lehetséges, hogy máris?~
*Lia még maga sem tudja, mi a helyzet, teherbe esett-e vagy sem. Még várnia kell, míg kiderül, de beszéltek már erről Rendoll-lal, és most ahogy őt nézi próbálja elképzelni, milyen lehetett kicsinek, milyen lenne, ha lenne egy fiuk. Vagy egy kislány.*
– Pedig jól tudod, nem szokásom csak úgy csókolgatni azokat, akiket kezelek. Az ott a tisztáson kivételes eset volt! ~Úgy néztél, és ahogy kértél, nem lehetett ellenállni.~
*A dicséretre elpirul.*
– Mikor kislány voltam még kissé máshogy mentek a dolgok. Az utak biztonságosabbak voltak. Persze voltak veszélyes részek, emlékszem, a karavánok mellett mindig jöttek fegyveres őrök, de igazából sokkal több karaván volt úton. És nagyobbak. Mi két szekérrel mentünk fel Lihanechbe, de akkoriban emlékszem, volt hogy húsz szekér is volt a sorban. És a tömeg biztonságot is adott. Más volt akkoriban. Sok helyen jártam, de sok minden egybemosódik, mert kicsi voltam. Aztán van egy-két dolog, amire tisztábban emlékszem.
*Megvonja a vállát.*
– Akkoriban szerettem volna igazi házban élni. Akármilyen kicsiben.
*Mosolyogva néz körbe, aztán újra elmerül Rend kék szemeinek bámulásában, miközben az ebédjüket költik ez nem is olyan feltűnő, legalábbis ő így véli, hisz a párja szemben ül vele.*
– Jó ötlet. Nézzük meg azt a hírneves Barakkot! Utána mehetünk a kovácshoz *bólint a második állomás tervére is.*
~Bizonyára kellenek dolgok még a szekérhez. ~
*Lassan végeznek, és Lia pakolni és rendezkedni kezd, és bólint, hogy készüljön, bár sok készülni való nincs azon, hogy a tarisznyájába süllyeszt egy-egy már kissé ráncos almát. A tavaszi nap épp elég meleg ahhoz, hogy a köpenyét ne kelljen vinnie, és felhő sincs, nem lesz gond, így tényleg csak a tarisznyát kell vinnie.*
– Rendben *feleli, de a párja meglepi még. Könnyed ölelés, futó édes csók, nem túl sok most, épp csak ígéret így napközben az éjszakára.*
– Hízelegsz megint *felel pirulva.
Pár perc után útra készen sétál oda a férfi mellé.*
– Gebe nem akadékoskodott? *persze látja, hogy minden kész.* Én készen állok, fedezzük fel a várost!