//Namos ház//
//Konyha, Hall?//
*Maereh kedvesen bólint Isqehának, végtére is nincs azzal semmi baj, ha egy félelf inkább a zöldséges dolgokat szereti. A törpelány azon sem ütközött meg, hogy Bato egyáltalán nem eszik húst, pedig ő ember.*
~Mindenkinek szokása szerint, annyi a lényeg, hogy minden nap legyen zöldséges étel is, hogy ők se maradjanak éhesek.~
*Maereh a maga részéről a hegyi törpe konyhát ismeri a legjobban, de szeret főzni, még akkor is, ha nincs benne tömérdek gyakorlata. Végtére is mindenkinek jó, ha van hobbija. Bár azon annak idején sokat vitáztak otthon, hogy nem az ötvösség tekinthető-e annak egy lány esetében.
Maereh szerint a válasz egyértelmű nem volt, de nem omlik össze attól, hogy most éppen fordult kicsit a kocka.
Helyette keverget, éppen a levest, miközben a megpárolódott zöldségeket tartalmazó lábast félrehúzza a tűzről, miközben beleegyezően bólint arra, hogy Bato nem énekel vele.*
~Lehet, hogy jobb is, nem lehet minden férfinak olyan szép hangja, mint Aletai-nak.~
*Közben a pörköltes alap is elkészül, és Mae azt is félreteszi, aztán visszatér a tésztához, de menet közben a levesen kavar még egyet.
Az asztal nem törpe méretű, de sebaj, odahúz magának egy sámlit, felpattan rá, és probléma egy szál se.
Közben a többiek mind a hallba csoportosulnak, de ő sajnos nem mehet, ha menne, akkor ma senki sem enne.
A sodrófa viszont remek eszköz, és engedelmes is a lány kezei alatt, tészta szépen nyúlik, lisztet szór alá, le ne ragadjon, és szapora mozdulatokkal ügyesen dolgozik. Amint a tészta a megfelelő vékonyságot eléri, kockákra vágja, majd a közepükre halmoz a különféle töltelékekből, aztán szépen batyura hajtogatja őket. Nagyobb darabokat is készít, gondolva az óriásra. Szusszan egyet és a sámliról leugorva már megy is az első tepsiért, melyet kiken, ki is lisztez, és a batyuk felét elrendezi benne, majd a sparheltbe tolja őket.*
~Bizony milyen jó ez a gnóm találmány, kész öröm így a konyhai munka.~
*Idáig jut, mikor egy csettintést hall, majd rögtön utána a gazda kissé felháborodott hangját. Fejét csóválva megy a hallba nyíló ajtóhoz, és csak mikor ott van konstatálja, hogy ez mintha nem is a saját szándéka lett volna.
Ámde a látvány sok mindenért kárpótolja, az óriásszék, a cipekedők, és Eralil úr, aki kissé mérgesnek tűnik, bizonyára mert nem alhatta ki magát. Vagy mert éhes.*
~Vagy a kettő együtt.~
*De ha már ott van, kihasználja az alkalmat, meg az egybegyűltek számát.*
– No, csak ügyesen! De úgy számolja mindenki, egy fertályóra fele és lehet estebédhez ülni. Ahogy látom, már senki nem marad szék nélkül!
*Választ se vár, visszahúzódik a konyhába, hogy a tányérok után nézzen.*
~Ha meg emiatt Eralil gazda dühös lenne, hogy ezt mondtam, majd jön és szól.~