// Nyárelői forgatag //
// Bál //
*Eddig nyugodt hangulat uralta a bált, mindenki kedve szerint csinálhatott, amit csak szeretett volna. Ezt sokan kihasználva, beszédbe elegyedtek, kiélvezték egymás társaságát, ki nyíltabban, ki elzárkózva a többi elől. Akik pedig így döntöttek, sajnos lemaradnak arról, ahogy a zene hirtelen elcsendesül. A vendégek hangja is tompul ezzel párhuzamosan. Az egyik gyertyatartó állványon kialszik mind a három gyertya és a hirtelen sötétségnek azon a kis fertályon egy ismeretlen alak vet véget, ahogy újra lángra lobbantja egy izzó pálcával. Eddig nem volt itt, feltűnő lett volna fekete ruhája és hosszú köpenye. Vagy éppen fekete kalapja, mit két, egymástól nagyon eltérő, de színben tökéletesen egyező madártoll ékesít.*
- Szép estét a nagyérdeműnek, minden hölgynek és úrnak! Remélem nem haragszanak meg, ha olcsó kis trükkjeimmel rabolom az idejüket, s talán még szórakoztatónak is találják majd a mutatványokat.
*Ajkain mosoly, ahogy meghajol, kalapját maga elé tartva, majd felemeli és belenyúl.*
- Kezdjük talán azzal, amit sokan ismerhetnek, kik láttak már akár egyszerűbb, bazári mutatványosokat. Igaz, én nem rajongok annyira a pihe-puha nyuszikért.
*Ahogy kiemeli fekete kesztyűs kezét, tenyerén egy sárga, pelyhes kiskacsa fordul mindenki felé, miközben a fickó maga a terem közepe felé tart.*
- S aki látott már kacsát, az tudhatja, hogy az ilyen kicsik ritkán járnak egyedül.
*Azzal leteszi a kalapot a földre és felemelve egy egész kis falka sárga kacsácska kezd el mindenfelé totyogni. A vendégek meg majd vigyázhatnak, rá ne lépjenek egyikre se, hiszen törékenynek tűnnek. Bár, sejtheti mindenki, hogy nem ilyen egyszerű a történet.
A férfi egy másikat felvesz az előző mellé és őket két kezével egymás mellé teszi, majd tenyerei közé zárva elrejti, hogy mikor újra kibontja markainak fogságából, már csak egy legyen ott, de az legalább akkora, mint a kettő volt együtt annak előtte. Majd azt leteszi a földre, s rögvest hápogni is kezd. Erre várt csak a többi, azok is megindulnak és úszóhártyás lábai körül kezdenek tobzódni, ott ugrálva és ők is hápognak. Egészen, míg a kalap újra nem kerül rájuk egy határozott mozdulattal, mire elnémul minden.*
- Az egyetlen, amit nem szeretek annyira bennük, hogy nagyon hangosak.
*Felemelve csak egy marad ott, talán az első, talán az egyetlen. Azt felteszi a vállára, ami furcsa határ lehet, ahogy a sötét alak vállán egy aranyos kiskacsa ücsörög.*
- Ha esetleg elvesztették volna az érdeklődésüket, talán egy másik varázslattal visszaszerezhetem.
*Azzal az egyik ablak elé siet, s kihasználva, hogy mindenki őt nézi, felemeli kalapját előtte, eltakarva a rá figyelők elől a holdat, majd elhúzva onnan a fejfedőjét, az égitestnek se híre, se hamva. Aki esetleg más irányból látta volna, annak feltűnhet a turpisság.*
- Később talán visszateszem.
*Vonja meg vigyorogva a vállait. Majd látszólag merő véletlenből elesik és elejti kalapját, miből egy ezüst színű kis korong gurul ki.*
- Itt a hold, ott a hold, ki tudja, hol áll meg?
*Kacarászik, miközben feláll és leporolja magát. Végül pedig, ha valaki volt oly kedves, hogy elkapja neki a "holdat" vagy megvárták, míg eldől, akkor megszerzi amazt, vagy hajlongva érte, vagy megköszönve a segítséget, hogy visszasétáljon egy ablakhoz. Talán másikhoz, talán pont ugyanahhoz. Kitárja azt és egy íves dobással elhajítja a korongot, mely eltűnik a távolban, s végül csak előtűnik a hold is, mely eddig nem látszott.
Aki ért a mágiához, sejtheti, hogy egyszerű illúziók kombinációja volt ez, meg aki nem, az is. Aki a hold eltűnését más szögből látta, feltűnhetett neki, hogy csak illúzió volt az is, ahogy egy sötét rést csinált, mely elfedte a bentiek elől.
Bárki megszólíthatja kis előadása közepette a varázstudót, esetleg kérdést szegezhet neki, készséggel válaszol, de ha senkinek nem sikerült annyira megkapni a figyelmét, talán még megmutat egy-két trükköt.*
// Utcabál //
*Míg bent ámuldozhatnak a művész úr előadásán, idekint a muzsikusok szintén halkabban kezdenek játszani, sejtelmesre váltva a pörgős traktusokat, ahogy pár új alak jelenik meg a mellékutcákból. Lábukon egyszerű cipő, majd bő nadrág, végül nyitott mellény, mely szabadon hagyja a férfiak felsőtestét, illetve egy-két nő is van köztük, kiknek még egy fehér kötés van testén, hogy elfedje az elfedni való részeket. Ezek a férfiak és nők vonulnak a többiek közé, majd megállva teret kérnek maguk körül. Jó három-négy lépésre szorítanak ki mindenkit maguktól hosszú botjukkal, minek két végén feltekert szövet van. S hamarosan ki is derül, hogy miért, mikor mindegyikük a hozzá éppen legközelebb eső fáklyához nyújtja egyik, majd másik felét. A különleges anyag lángra lobban és akárhogy mozdulnak velük, ki nem alszik.
Így kezdődik, személyenként két kis lángnyelv van minden táncosnál, majd egyszerre kezdenek mozdulni. Pörög a rúd, sávot húz az éji levegőbe a lánggomoly, ahogy egyre csak gyorsabban és gyorsabban mozognak. Végül, mikor már csak egy-egy tűzgyűrűt látni, amit mozgatnak, feldobják azt, hogy a levegőben pörögjön tovább. Ahogy pedig a levegőben tett kis látogatása után mind leérkezik, pontosan kapják el a tűzbűvészek és forgatják is tovább. Eztán mind egyedi számát kezdi bemutatni. Az egyik a hátán pörgeti, vállain vetve át, míg egy másik lábaival dobálja fel és kapja el újra. Megint másik a bot felénél fogja meg és egy mozdulattal csinál belőle kettőt, szétszedve eddig egyben lévő eszközét, majd a két kisebb rúddal kezd táncba, amikkel így két kört tud rajzolni a levegőbe, még forróbbá téve a levegőt, ahogy azokat néhol keresztezi is, alig maradva le egymástól.
Az egyik hölgy oly közel mozgatja lángjait magához, hogy nem csak bőre kezd csillogni a verejtéktől, de néha igen jól láthatóan domborodik ki egy-egy mozdulatnál feneke vagy éppen melle. S panasz nem is érheti, talán folytatja is addig, hogy a hófehér kötés mellkasán át is nedvesedjen, de minden bizonnyal előbb fogja befejezni.
Ezeket a táncos művészeket annyira nem érdemes megszólítani, hiszen nem figyelnek, csak az előadásra, hogy ne hibázzon. Hiszen ha valakit véletlenül megütnének az égő rúddal, az igen könnyen sérülhet meg nagyon súlyosan is. Ezért lehet, hogy ha közel is akarna lépni valaki, akkor felé suhintanak, nem csak ijesztő, de játékosnak látszó mozdulatokkal. Így a maguk módján távol tudják tartani a túl kíváncsi nézőket is.*