// Ördögi örökség //
*Helyeslőn bólint Elena szavaira. Eddig sosem merült fel bennük, hogy a virág közös pont lehet, annyira hétköznapi és szokványos kiegészítő, hogy senkinek nem szúrt szemet. Talán bölcsen tette, hogy beavatta ezt a kis csapatot az ügy részleteibe, úgy tűnik, jól forog az agyuk, talán már volt is részük hasonló rejtélyben.
Amíg a kis csapat félrevonul, Ebeth kicsit tanácstalanul toporog a koldus mellett, mint aki önmagától azt sem tudja, egyedül mihez kezdjen. Őszintén nincs ínyére, hogy egy szerencsétlen nyomorékot vallasson, hiszen annyira valószínűtlen, hogy bármi köze is legyen az öngyilkosságokhoz. Tudna valamit? Inkább csak fél egy városőrtől, ami érthető, hiszen a koldusokat mindig kidobják, ha itt érik őket. A nemesek nem veszik jó néven a kéregetést, és sosem restek a hivatalos szervekhez fordulni ez ügyben.
A tőr egészen hétköznapi darab, pengéje vékony, de láthatóan gondosan készített, a fekete markolaton bársonyos bevonat, de sehol egy ismertetőjel, sehol egy pecsét, semmi, ami a tulajdonos kilétére utalna. Ellenben a gyűrű, amit Yaroglek talált! Színarany, súlyos darab, benne pedig egy családi címerrel, amely két, keresztbe vetett lándzsa található, körben pedig apró betűs szöveg, valamely olyan nyelven, amit az elf tolvaj nem ismerhet. Ha Therumon is alaposabban megvizsgálja, megdöbbenve veheti észre, hogy a szavak, bár régen látott, mégis ismerős nyelven íródtak, hiszen ez szülőföldjének a nyelve.
Ebeth felkapja a fejét, ahogy Ysdeneri újra hozzá fordul.*
-Ceremónia? nem, nem tudok róla, hogy mostanában lett volna esküvő a közelben, pedig higgye el, ha valamelyik kékvérű esküdne, arról az egész negyed tudna, akkor felhajtással járna.
*Láthatóan megdöbbenti az ötlet, de hitetlenül rázza meg a fejét. Nem volt mostanában ilyen szertartás, így a virág sem utalhat arra. A második kérdés már fogósabb, amit egy harmadik követ. Most már megválik acélsisakjától, és idegen mozdulattal túr rövid, szőke hajába.*
-Ezt a nevet még sosem hallottam, pedig a memóriám egészen kiváló. Lehet, hogy élt erre ilyen nevű férfi, amikor még nem voltam a városőrség tagja, de azóta biztosan nem. A házról pedig annyit tudok, mint mindenki: egészen pontosan annyit, hogy senki nem tudja, mióta áll itt ilyen elhagyatva. Egyesek szerint még a nagy háború előtt éltek benne, mások szerint sosem volt gazdája, mert kísértet járta. De ez csak babona, amolyan botor asszonyi beszéd, már bocsánat, kisasszony. Sosem volt gond vele, még csak játszó gyerekek alatt sem szakadt be soha egy deszkája sem, mert képtelenség bejutni.
*Osztja meg őszintén minden tudását. Nem sok, de talán a semminél éppen több. Csak remélni tudja, hogy a fiatalok ki tudnak ebből is találni valamit. Csak felvonja a szemöldökét, amikor Yaroglek félrevonja Elenát sugdolózni, de nem fogja szóvá tenni, tekintete visszavándorol a koldusra, amelyik teljes letargiába süllyedve kuporog a kövezeten.*
-Uram, őszintén megmondom, én nem faggathatom ki ezt a szerencsétlent. Az az érzésem, hogy az én jelenlétem miatt nem mer beszélni, esetleg megpróbálhatná Ön. Kisasszony, szabad lenne egy szóra?
*Először Therumonhoz szól, utána pedig Ysdeneri fordul. Józan ésszel megáldott lánynak tűnik, ezért is hívja kicsit félre, hogy egy alkalmas helyen leguggolva ujjával a porba kezdjen rajzolgatni.*
-Nézze, pontosan így voltak a holttestek. Nem tudom, van-e jelentősége, de mintha sorba vették volna a ház négy oldalát övező sikátort. Remélem, tudtam segíteni.