//Második szál//
//Namos ház//
//Hall//
*Az ajtón túlra érve ideje sincs a bámészkodásra, hisz azonnal feltűnik neki, hogy nem Eralil mester várja az asztalnál, hanem két fiatalabbnak látszó szerzet. A férfi első ránézésre sötételfnek tűnik, noha sok eltérő egyedet látott már a rettegett fajból, de jobban szemügye véve, ehhez foghatót mégsem. ~Nem vicceltek az "Ellentétek Rendjével"; én már most nem értek semmit!~ A fiú minden szempontból szemet gyönyörködtető látvány: a sötételfekre jellemző, magabiztos aura veszi körbe, mégis, megannyi fajidegen, egyedi vonása egy megoldásra váró talányt jelképeznek Iriana elméjében. Mégsem ő a legelbűvölőbb látvány a helységben. Mellette ül egy elegánsan hivalkodó, emberszerzetre hajazó leány, akinek a kedvességet és nyugalmat sugárzó arcberendezése már-már festői kontrasztot nyújt a férfi szigorúbb ábrázata mellett. A két idegenben való gyönyörködés közben - nem először élete során, de garantáltan nem is utoljára - megfeledkezett a külvilágról, és csak az imént bemutatkozó Bato hanglejtéséből következtet arra, hogy tőle most kérdeztek valamit. Már csak azt kéne kideríteni, hogy mit!*
- Igen! *vágja rá határozottságot színlelő zavarában, de ösztönei azt súgják, hogy bármi is volt a kérdés, nem ez a jó válasz* Vagyis... nem? Azt hiszem, nem! *Kissé pironkodva, gyorsan helyet foglal inkább, és reménykedik benne, hogy ezt a kellemetlen helyzetet csak ő fogja majd este, lefekvés előtt még vagy tucatszor újrajátszani a pöttöm fejében. Természetesen most sem a hétköznapi mód helyezkedik el a széken, hanem összezárt lábait maga alá gyűrve, súlypontját a sarkára helyezve.
Meira kedélyes köszönésére és Atehaner visszafogott bemutatkozójára két mosolygós bólogatás a tündér válasza, majd ő is nevet társít az újdonsült ismerősei számára a saját arcához.*
- Iriana! Iriana Skendarus!
*Eskü, szállás... ezeket akár még észben is lehetne tartani, de Eralil említése után csakis a híres máguson jár az esze.*
~Hol lehet most? Biztosan figyel mindnyájunkat, ha csak közvetetten is, valamiféle "mindenlátó" varázslattal! Talán valamelyik festmény örök mozdulatlanságra kárhoztatott főszereplőjének szemein keresztül les most? Vagy talán jelentéktelen volna mindaz, ami most itt történik? Fontosabb dolgai is lehetnek, mint hogy minden jött-mentet szemügyre vegyen. Aki grandiózus terveket sző, az nem szakíthatja azokat félbe minden egyes alkalommal, ahányszor valaki megbotlik a küszöbön és pont az orra előtt landol.~
*Iriana nem szeretné megszakítani az oly bölcsnek tűnő Bato felvilágosító perceit. Egy, a tanórára késéssel beérkező diáknak érzi magát; nem lenne illő elvonni a tanár idejét másoktól, csak azért, mert ő csatangolt eddig. A hasonlat persze nem állja meg a helyét, hiszen nem sokkal ezelőtt még azt sem tudta, hogy létezik ez a hely, nem hogy épp egy toborzás folyik itt, de a tündérlány mégis szigort gyakorol magával szemben. "Közös tanulás és egymás segítése" - nehezen tudja türtőztetni örömét a hallottak alapján, hiszen ha valamit szeret, akkor az a tanulás és mások segítése. Nem elég, hogy késve érkezik az órákra, úgy látszik, büntetésképp pont abból akarják feleltetni, amiből még készült is. Mi ez, ha nem a pofátlanság netovábbja? A lány érzi: őt ma ideszánták az égiek, és innét íródik élete következő fejezete. Nagy boldogságában nem is tudja túl komolyan venni a lehetőséget, hogy kérdezhet az oly türelmes ember benyomását keltő Batotól. Térdre egyenesedik a székén - és így már majdnem olyan magas, mint a többiek ülve -, a "csapat" közé hajol, orráig húzza ezüstös köpenyének csuklyáját, összekulcsolja teste előtt az ujjait, és mintha csak főtanácsi titkokról akarna kotyogni, suttogni kezd.*
- Mi most... egy nagyon titkos társaság vagyunk? Amolyan renegátok? Mert én készen állok! *kislányos nyögésre emlékeztető hangon megköszörüli a torkát és folytatja, még mindig suttogva* Illetve, most nem annyira, mert sajnos semmit sem látok, és az igazat megvallva félek is egy kicsit a sötétben.
A hozzászólás írója (Iriana Skendarus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.03.23 11:12:01