//Váratlan ultimátum //
* Szeme kissé összeszűkül, az újabb megjegyzésre. Ahelyett, hogy befogná a száját, felveszi a kesztyűt. A acélpenge meg lehet nem a legjobb vendégváró, mégis mikor próbálta volna orvosolni a helyzetet, a lány viselkedése, hát… Bár lehet, hogy jó szándékkal jött, de ennek szépséghibája, az a leheletnyi arrogancia, pökhendiség, melyet a lány arca, tartása hordoz magában. A tény, hogy „saját” otthonában lepték meg. S pont ő. Hogy miért is zavarja ennyire? Még nem jött rá. *
- Nem. Persze, neked kellene tudni a legjobban, hogy egy zsoldos, okozhat meglepetéseket. Persze, nyomába se érhetek a Worfokhoz.
* Vágja rá, kissé durcás gyerek módjára. A következő szavakat már, erőltetett nyugodtsággal, közli, miután érezte, hogy nem volt teljesen meggyőző a válassza. Talán a még a tegnap esti szesz az oka annak, hogy nem teljesen ura érzelmeinek. S a korai időpont. *
- Most bocsánatot kérni jöttél vagy faggatózni?
* Fonja maga előtt össze karjait, s érdeklődve tekint a lányra. *
- De ha ennyire tudni akarod, semmi ilyen nincs a dologban. Tegnap nyerő szériáim volt, s a tartozásaimat mindig rendezem.
* Feleli ridegen, ahogy a lány is, a Elyne hangja is szinte megfagyassza a levegőt. Persze, hazudik, legalábbis részben. Tegnap valóban nyert s egy árva aranyat sem vesztett, a tartozásai… hát az meg egyszerűen nem tartozik az északi szépségre. *
- Gondolod, olyan lehetséges? Mert, ha igen, szívesen elfenekellek.
* Hogy miért is kellene nádpálcával elverni a lányt, egyértelmű lehet, ő sem szenved hiányt, ha pimaszságról van szó. Komoly ajánlat, csak a lány gondolhat mögé más tartalmat, bár erről nem tanúskodik semmi. Arca rezzenéstelen, ahogy hangja is hidegen száll.Nézi a prémen végig csorduló vérvörös nedű útját, ahogy azt magába szívja, akár az esőt a sivatagi homok. *
- Furcsa vagy, először kételkedsz abban, hogy meglephetnélek, most meg mikor bebizonyosodik az igazad, megint csak kétkedéssel fogadod.
* Billenti félre fejét, mintha valóban csodálkozna a nő reakcióján. *
- Valóban? Ha többször említetted már neki…
* Pillant hátra a válla fölött a nőre, még mindig guggolva. *
-… mennyire érdekelhette az öreget a tanácsod.
* Kicsit még piszkálgatja a parazsat, majd a fahasábok is helyükre kerülnek. Kezét összecsapkodva áll fel, s néz a barna szemekbe.*
- Körülbelül annyira, mint engem a tanácsod. Bosszantó lehet.
* Húzza el száját, „ kedves” mosolyra. *
- Minden bizonnyal, ha eltörtem volna bármit is. De úgy látom maradsz.
* Ezt már inkább fél hangosan jegyzi meg, s inkább magának, bár ha éppen nem merült bele gondolataiba a lány akkor még hallhatja is. Más esetben nem zavarná, hogy marad, de jelenleg nem arrafelé halad a beszélgetés, ahogy még gondolta, amikor maradásra kényszerítette a nőt. Remélte, hogy miután elmondta miért is jött távozik, puszta udvariasságból kínált neki helyet. Hiba volt. Nagyot sóhajt, s már indulna a konyha felé, hogy kerítsen egy többé- kevésbé tiszta poharat. Dörömbölés, kettő is. Tudja mit jelent ez, s csak lejjebb ereszkedik válla. Pont ez hiányzott neki. A hívatlan vendég nem kér bebocsájtás, betalál maga is. *
- Elkényeztetsz, máskor kopogásra se futja.
* Vesz egy nagy levegőt és fordul az ajtó felé. Karjait széttárja, mintha régi barátot üdvözölne. Elsétálnak mellette, s akár csak Elyne drámaian elterpeszkedik. *
- Foglalj helyet.
* Nyögi ki, majd az ismerős verő legényeket méri végig, akik jó kutyaként követik gazdájuk. *
- Szevasztok fiúk.
* Köszönti őket is. Nézi a kis színjátékot, amit Bleren rendez. Majd várja a csodát, hogy Elyne észbe kap, s kisétál az ajtón. Néhány percig, többet nem, mert hamar kapni fog egy nyakast, ha nem válaszol időben. Bár a tőr nála van, de megvan annak a veszélye, hogy az északi is kárát látná, másrészt, ha nem most itt, de holnap máshol rendezik át az ábrázatát. *
- Azért azt ne feledd, hogy súlyos erszényeket kapsz érte.
* Próbálkozik, de igazából hasztalanul, hisz most is tartozik, egy vagy inkább két havi díjjal. Végül kelletlenül bólint.*
- S mégis mi lenne az?