//Dongor ház//
//Egferth Fernsun//
* Egy mosoly kíséretében veszi át a felkínált poharat, majd finoman a férfiéhoz koccintja. Nemes lehetne a drága kristályok csengése, ám a halk dallamot elnyomja a társasági zaj, mely egy ilyen összejövetelen nem is meglepő.*
- Az új ismeretségre * kontráz maga is, majd apró korttyal ízleli meg a hozott italt. Igen jó minőségű bor, kétségtelen, hogy a házigazda ad az apróságokra is. De most nem a házigazdához van szerencséje, nem mintha ez csalódásként érintené. Nem célirányosan jött, csupán körvonalakkal, és ha ez most azt a hozzá, vagy inkább vele beszélgető férfi személyében élesedik, hát az istenek biztos így akarták.*
- Ezek. Mintha maga nem is közéjük tartozna. Vagy talán úgy gondolja, én rívok ki a sorból? * kérdez vissza ártatlanul pislogva egy villanásnyi ideig, ám mielőtt a férfiban csupán a sejtés is életre kelne, hogy tán sértőek is lehetnének szavai, ajkára huncut mosoly szalad ki, mintegy elvetve eme lehetőséget. Inkább tűnik pajkos úrilánynak, mint sértődős dámának.*
- Mulatni. És Ön szerint mi számít mulatságnak, ha nem az, hogy álarcot öltve olyan képet mutassunk magunkról másoknak, mik valójában nem is mik vagyunk? * kérdez vissza, nevetősen felvillanó kékjeit elrejtve kortyol újfent a selymes ízű italba, és szerencsére épp elég régóta éli már titkok között életét, hogy az újabb keresztkérdés ne okozzon félrenyelést, csúf köhögéssel torzítva el a róla eddig kialakult képet partnerében.*
- Innen nem messziről. A fogadóból *nevet fel halkan, mintegy bocsánatkérésként, hogy újfent kikosarazta a férfit a válaszadásnál, majd lehunyja szemeit egy szusszanásra, arcára szinte kiül a rejtett fájdalom.*
- Tudja nem rég vesztettem el szeretett édesapám. Remélem megérti, hogy nem emlékezni óhajtok ezen az estén *törnek fel a szavak halkan, elkeseredetten, felnyíló tekintete is végtelen bánat. Ám ajkára már húzódik egy halvány mosoly, sugallván, nem keseregni óhajt a másik vállán, sőt, mintha kérné, mulattassa, feledtesse el vele a fájdalmat. Legalább ezen az estén.*