//Amrod Galabrien - Kaiyko Di'Arie //
*A kedélyek valóban lenyugodtak, úgy tűnik, nincs szükség fegyverekre, vagy futásra, végre civilizált fajokhoz mérten kezelhetik a helyzetet. Jó, a kezdés nem volt a legrózsásabb, a lány a Barakk ajtajában fegyvert rántott rá, sőt, meg is sebezte - aprócska sem ugyan, de mégis seb -, ami pedig utána követő eseményeket illeti, még kaotikusabbakká váltak. Futás, rohanás, vadászat, egy préda menekülése és elejtése a sötét sikátorban. A csók már csak fehér hósipka volt a képzeletbeli hegy csúcsán.
A könnyűléptű türelme más típusú, mint a más fajoké. Egy elf, akinek akár negyed évezrednyi idő is megadatik, másképpen kezeli a világ dolgait.
Egy ember, aki fele ennyit sem él, türelmetlennek számít a könnyűléptű faj szemében. Ha egy ember meg akar vizsgálni egy növényt, egy éles késsel felnyitja a magvát, hogy azt tanulmányozva vonjon le következtetéseket a növénnyel kapcsolatban. Míg egy könnyűléptű elülteti a magot, hogy végignézze, miként fejlődik erős növénnyé.
A hosszúéletű nem veszi észre a lány elharapott mosolyát, talán éppen felszerelése rendezése miatt, a gyűrűről feltett kérdésre, csak kurtán, komoran biccent. Ha az órákig tartó íjászat nem merítette ki, akkor a Gazdagnegyeden át folytatott üldözés igen, ráadásul fázik és éhes is.
Hogy fázna, nem mutatja, még saját kabátját is a lány vállára teríti, ám ez a kedves gesztus is rossz irányba fordul.
A lágyan ívelt szemöldökök összeszaladnak a hallott szavakra, tisztán emlékszik arra a télre, arra a vadászatra és a szarvasra is, amit az erdőben leterített. De hát senki sem volt ott, egyedül volt és a szarvas, az a szarvas, mely után két nyilat is küldött, mire a harmadik leterítette... és a levéltőrrel adta meg neki a jó halált.
Ez a helyzet már kezd teljesen zavarossá válni, a gyűrű előbb, most pedig ez a történet. Miféle boszorkányság munkál itt?
Lenyeli a torkára toluló kérdéseket, a harag és a bizonytalanság szavait, szárazat nyel.*
- Gyere. *Most már valóban elindul a sikátor kijárata felé, de a lány mozdulata megállítja. Végignézi, ahogy előkerül a gyűrű a csizmaszárból, de nem emelkedik a kesztyűbe bujtatott jobb az ékszerért.*
- Tartsd meg. Biztosan jó oka volt, hogy hozzád került. *néz le a vacogó lányra, s mintha a felemás szemekben most valami mosolyféle is játszana. Találkozásuk óta az első alkalommal.*
- A nevem Amrod. *Talán ez elég lesz ahhoz, hogy a lány kövesse át a Szegénynegyeden a Pegazusig.*