// Meril Falasse //
*Amint ajkai végre friss levegőhöz jutnak, egy könnyed mozzanattal visszaejti magára a vállán fennakadt köpenyt, s arca is visszanyeri árnyékolását a csuklya által. Ha a rövid közjáték végett felismerték, így járt, azonban ha lehet, nem szívesen fedné fel magát a kétes kilétű alakok között.
Azonban olybá tűnik bölcsessége sem a csendességében mérhető - mint ahogyan azt tartják -, mert hiába rejtegeti magát, ha közben könnyelműen dobálózik a vagyonát illető szavakkal, s erre a táncos lány sem rest felhívnia a figyelmét.
Macskaszemeivel követi a kecses csukló finom mozzanatát a tüzet körbeölelő társaság felé, akik Meril nélkül is folytatják alkoholmámoros tivornyájukat. Tán szerencséje van, s nem figyeltek fel szavaira, különben aggódhatnak, míg eljutnak a biztonságot nyújtó gazdagnegyedbe, ahol már őrök vigyázzák a tehetősebbek álmát s biztonságát.*
- Igazad van, könnyelmű voltam... *Méregzöld tekintetét visszafordítja a leányra, aki fittyet hányva kimondatlan kérelmére a távolságtartást illetően, ismét hozzá simítja kívánatos testét, s úgy figyelmezteti a veszélyre. Szerencséjére azonban hamar észreveszi magát, ám nem tartja kizártnak, hogy nem a véletlen szülte újabb próbálkozásnak esett áldozatául. Ennek ellenére haloványan derengő mosoly fészkeli magát a tökéletes ívekbe formált ajkakra, s úgy indul el Merillel a szerényebb hajlék irányába, mely a templomkert felőli határán nyugszik a negyednek.*
- Nincsen messze, viszont ha fázol, fogadd el a köpenyemet *A rövid éltű séta megszakításra ítéltetett, amint elővigyázatosságát legyűri kedves s lovagias természete, mely arra ösztökéli, hogy megszabaduljon lebernyegétől, és a leány vállára simítsa a táncosnőénél melegebb anyagot. Nem venné a lelkére, ha miatta hűlne meg a csábos mosolyú Meril, neki pedig csupán a kelletlen pletykákkal kell majd megbirkóznia, ha bárki felismerni vélné környékének utcáin.
Altestét fekete szövetnadrág kendőzi, mely egy térdig érő csizmában végződik, felsőjeként pedig egy fehér, könnyed anyagú ing szolgál, minek óvó takarásában ott rejtőzik a nyakába függesztett macskafejes amulett. Igazán találó csecsebecse ez a Párducnak, ki hűen névrokonához éjjel cserkészi be áldozatait. Szerencsére azonban ezek az elejtett vadak nem ítéltetnek olyan keserű sorsa, s élve távozhatnak Eidan társaságából.*
- Még nem láttalak errefelé, netán új vagy a városban? *Érdeklődik, mielőtt teljesen némának titulálná a – vele ellenben – szószátyár nőszemély. Beszédbe elegyedve amúgy is gyorsabban pereg az idő, tehát nem kell félniük, hogy hosszasnak fog tűnni a séta.
Hogy végül a csevegésnek, vagy izgatott érzésének lesz köszönhető, de elég hamar megérkeznek az Eidan által korábban említett lakhoz, mely a maga szerény valójában tetszeleg a gazdagnegyed határán.
Az épület két szinttel dicsekedhet, s egy díszes faajtóval mely bejárat gyanánt szolgál.*
- Itt volnánk, fáradj beljebb *Gyermeteg naivitással engedi be a biztonságot nyújtó otthonába a még ismeretlen, ám annál lenyűgözőbb lányt.
Ha amaz beillegette magát az épületbe, bezárja az ajtót, s az emeletre invitálja, ahol tágas szobája várja haza gazdáját. Nem egy tipikus háló, bár megtalálható benne egy szép nagy ágy, s minden, mi elvárható a személyes komfort érdekében, azonban az egyik részén rögtönzött műterem talál otthont, megannyi részlet gazdag s gyönyörű képpel, melyeknek számát remélhetőleg a Merilt ábrázoló fogja gyarapítani.*
- Ne félj, téged ruhában is tökéletesen meg tudlak festeni *Jegyi meg egy biztató mosoly kíséretében, ugyanis a legtöbb műalkotáson mezítelen férfiak és nők sorakoznak. Ki tudja, mi vehet rá egy tehetős, jóvágású fiatalembert arra, hogy mindenféle különc és pucér embert festegessen, de neki ez a szórakozás, ez a munka, melyről képtelen volna lemondani.*
- Kérsz valamit inni? Vizet, bort, netán valami töményebbet? *Érdeklődi meg, miközben az egyik komódhoz lépve fényes kristálypohárba tölti magának a bort, illetve a lánynak, ha amaz is megszomjazott.*