//Régi ház és új otthon//
//Rendoll//
//Négy hattal később//
*Rendoll mosolygós válasza jókedvre hangolja, mint már annyiszor. Egy picit az ideges csomó is enged a gyomrában. Mert legalább önmagának be kell vallja, hogy izgul, nem is kicsit. Mondhatni, hogy még a térdei is remegnek. Majdnem szó szerint.*
– Húsos káposzta lesz, reggel a piacon szereztem mellé friss tejfölt, a péknél meg még meleg volt a cipő, mikor betértem hozzá *meséli rögtön, látva, hogy Rend az étel illatával szinte már meg is kezdte az ebédelést.*
~Meg a bókolást!~
*De a párja csak nem hagyja szó nélkül Lia utolsó mondatát. Nem mintha másra számított volna.*
~Rendoll nem az a fajta, aki átsiklana ilyesmi felett, aki nem figyelne oda rám. Ennyi idő után sem veszi félvállról ha épp szomorúnak lát, vagy ha épp fogom a derekamat. Te jó ég! Mi lesz, ha megtudja? Illetve az mindjárt kiderül… de utána, mi lesz utána? Azt nem akarom, hogy túlféltsen, vagy mindig aggódjon, hiszen kutya bajom. Egészséges vagyok. Vagyunk. Igen. Bár lehet, hogy még várnom kellene vele, de úgy gondolom, jobb mégis elmondanom. Én nos, a bizonyíték nem sok, mondhatni igen kevés, de érzem. Egyszerűen érzem.~
– Történt.
*Látja, hogyan változnak meg a férfi vonásai, a vidám évődést hogyan váltja fel az aggodalom. Rend hangja is megváltozik, nem csak a tekintete, az arca.
Ugyanakkor a mozdulat, ahogy megtámaszkodik, ahogy átfogja a derekát, azok mégis valahogy megnyugtatják Liát.*
– Bár lehet, hogy még várnom kellene vele, de úgy gondolom, jobb mégis elmondanom *kezd hát bele.* Ez… Nézd, nem akarok előtted titkolózni!
*Lia Rend égkék szemeibe néz.*
– Még, nos Rend, sok asszony, sok nő van, aki nem szólna ilyenkor, de én, én, nekem egyszerűen, úgy érzem el kell mondanom, nem titkolhatom. Az a helyzet, hogy… *Lia elakad, zavartan, pirulva harap a szája szélébe.*
– Az a helyzet, hogy kések *fejezi be kissé sután. Nem mintha előtte olyan szép beszédet sikerült volna tartania.*