*Minekután ismét önnön társaságát élvezheti csupán, hatalmas sóhajt présel ki a tüdején, miközben meglengeti magán az itt-ott igen csak vizessé válott, fehér blúzát. Szürkéskék íriszei hol jobbra, hol balra fordulnak, miként igyekszik eldönteni, merrefelé közelítse meg a gazdagok negyedét, és bár a folyópartról érkezett, újfent arra az irányra esik a választása. Bizonyosan azért, hogy még vethessen egy utolsó pillantást áldozatának felismerhetetlenségig szabdalt testére, s a kavicson tündöklő mély bordó festékre, mely egyedüli billogja az ott történteknek.
Így tehát, barackszín ajkain elégedett mosollyal indul visszafelé, és mivel nem jutottak messze Sotheenával, hamarost a víz mentén találja magát, hol nemrég véres rémálmok válottak valóra. Néhány rövidke momentum erejéig megáll, örömmel idézve fel a grafitbőrű szívének fémes zamatát, s jótékonyan kerülve az őt ért bosszúságokat hála a tárnalakó túlontúl edzett lelkének. Újabb sóhaj búvik elő ajkainak rejtekéből, majd végigfuttatva tekintetét a kavicsos földön, végül továbbáll a folyópartról. Más se hiányozna neki, minthogy valaki itt találja egy jó nagy foltnyi vértócsát fixírozva szürkéskék íriszeivel, no meg, vizes ruháit sem ártana szárazakra cserélnie, ugyanis még egy hozzá hasonlatos démont is utolérhet vajmi kellemetlen kórság.
A folyót átszelve eljut a temetőig, melynek csendes, köddel terhes mivoltáról hamarost tovább áll, onnét viszont már csak Arthenior temploma és amannak kertje akadályozza a negyedbe való jutásában, s mivel egyik sem jelenthet áthatolhatatlan blokádot, végezetül megérkezik a csinos utcácskák és házak rengetegébe.
Minekután nem épp a leggazdagabb családhoz sikerült befészkelnie magát, nincs szüksége mélyre hatolnia az épületek tengerében, a gazdagnegyed szélén lefordul az egyik utcán, s már "otthon" is találja magát. Alig nyit be az ajtón, az őt befogadó család főasszonya fogadja aggodalmas pillantásokkal sújtva az ezüst-szőke hajú fúriát.*
- Ó kedvesem, hát hol voltál ilyen sokáig? S mitől vagy ilyen vizes? Meg fogsz hűlni, azonnal fürdőt kell venned. Myréla, készíts vizet a drága Elenithnek! Menjél, kedves, melegedj meg. *Magyarázza a jótét lélek nő, Dayria pedig hosszú, fekete pilláit lesütve állja az asszony szavait, mint egy bűnbánó gyermek. Szó nélkül követi az utasításait, egyrészt, mert valóban vágyik arra a forró fürdőre, másrészt pedig semmi indíttatása nincsen most kitalálni valami egyszerű hazugságot lestrapált állapotára. Elég volt neki mára a halandókból, szóval felsétál az emeletre a neki szánt szobába, melyhez egy apró fürdő is jár, a Myrélának nevezett szolgálólány pedig már készíti is a vizet.
~Remek...~
A tükörhöz lépve ellenőrzi magán, nem maradt-e bárhol véres a legutóbbi vacsorájának köszönhetően, ám olybá tűnik, a folyó hideg vize jótékonyan megszabadította a mocsoktól.
Halkan dudorászva kezdi kibontani a hajfonatait, az őket tartó kis gyűrűket pedig gondosan helyezi vissza a nekik kijelölt ékszeres ládika egyik fiókjába. Miután vizes, hullámos haja megszabadul minden felesleges csecsebecsétől, ujjaival a szőkés tincsek közé túr, gyengéd, mégis gyors mozdulatokkal rázva meg őket, hogy némileg kilazuljanak közülük a gubancok. Nem mondhatni, hogy elégedett a látvánnyal, ám tudja, hogy a fürdő után ismét tökéletes hajkoronával fog majd büszkélkedni, tehát folytatja az előkészületet, ezúttal a vizes ruháktól való megszabadulással.
Ez igazán nem vesz igénybe sok időt, hiszen mellkasáról csupán a nedves blúzt kell lehúznia, míg lábairól a kopottas csizmákat és a szövetnadrágot. Mire végez, Myréla is szól neki, hogy elkészült a fürdővize, tehát egy hálás mosollyal s tekintetével követve a cseléd távozását, átsétál a fürdő helyiségbe, és nem húzva az időt, egyhamar elmerül a dézsában.*
- Na végre... *Elégedett mosoly költözik bársonyos ajkainak ívére, amint behunyt szemekkel kényelmesen elhelyezkedik az illatos vízben. A mai nap után másra sem vágyott jobban, mint a fürdésre, így most kimondottan nyugodtnak mondható az állapota.
Gondolatai leginkább Sotheena és az eltulajdonított kristály körött forognak – leginkább az utóbbi -, s a körött, hogy mégis miféle ékszert készíttessen az ásványból. Ha valóban a tárnákban fordulnak elő ezek a képződmények, bizony a felszínen szép summát fizethetnek érte, de egy csecsebecse sem utolsó, mely bizonyosan emelne a gazdag úri kisasszony szerepén.
~Majd még elválik...~
Egy elnyomott ásítás jelzi, hogy lassacskán nem ártana összeszednie magát, és ágyba bújni, szóval elkezd lemosdani, haját is alaposan megtisztítva a nap mocskaitól. Miután végez, kellő körültekintéssel szárítgatja meg magát, majd kelve kelletlenül felvesz egy hálóinget. A fésülködőasztalához telepedve az ezüst-szőke tincsekre is gondja van; kifésüli az esetleges gubancokat, majd fonatokba szedi őket, hogy másnapra ismét hullámos frizurával ébredhessék. Egy kicsit még megcsipkedi az arcát unalmában, hogy ujjainak nyomán kipirosodhasson a bőre, majd végül befekszik az ágyába, s szinte azonnal el is nyomja az álom.*
*Másnap reggel kipihenten ébred, ahogy annak lennie is kell, noha az ébresztő kevésbé válik a kedvére. Myréla, az ostoba kis cselédlány szólongatja, közös reggeliről és a család mai napi programjáról hablatyolva, melynek a nagy részét fel sem fogja.*
- Mindjárt megyek... *Dünnyögi egy ásítás közepette, és miután végre magára hagyja az idegesítő leány, nagy nehezen kikászálódik a kényelmes ágy óvó öleléséből. A mellette helyezkedő mosdótálban felfrissíti az arcát, majd ruhák után néz. Egy sötétkék, vállait fedő tunika mellett határoz, s a jó időre való tekintettel nem vesz alá blúzt, hagyja, hogy bőre majd egy kis színt kaphasson a napon. Szoknyához sincsen kedve, így alulra egy sötétszürke vászonnadrág mellett dönt, végül egy fekete, térdig érő csizmába bújtatva lábait. Karjairól nem hiányozhatnak wegtoreni karperecei, és nyakába is bátorkodik egy aranyozott nyakláncot akasztani, hogy mégse hasson olyan puritánnak a kinézete. Hajának egy részét kiengedve hagyja, melyek lágy hullámokban gördülnek alá a hátára, azonban egy-két vékonyabb fonattal azért megspékeli a frizuráját, tartás gyanánt ezúttal is az apró gyűrűcskéket használva.
Miután végez, és elégedettnek érzi magát a külsejével, kisétál a szobájából, hogy eltölthesse a családdal a reggelit, melyre igazán nem lehet panasza. Ha rossz lenne az étel, meggondolná, hogy bájologjon-e a túlontúl jószívű népségnek, így azonban nem kérdéses a dolog.
Szerencsére nem tart tovább a szükségesnél a napi bájcsevej, s miután mindenki megy a dolgára, Dayria is útnak ered.
Kilépve a kúriából, tekintete újfent a barakkon állapodik meg, és minek végett a tegnapi edzés enyhén szólva is tragikusra sikeredett, újfent arra veszi az irányt.*