//Lahmar Wynn részére//
*Ajkain vidám mosoly játszik, amint Lahmar a tea fogyasztási szokásait ecseteli. Meglepetést nem okozott neki, hogy a különc vadász eme egyszerű italt is a végletekig megváltoztatja, de szíves örömest megkóstolná, milyen lehet a tömény fűszerektől illatozó alkotás.
Viszont kivételesen nem ad hangot óhajának, csak élvezi a rövidke csendet, ami most szájaikon pihen.
Kicsit tekintetét is pihenteti, ezúttal a bor lágy ringatózását követi halovány zöld szemeivel, de vendéglátója hamar ismét magára vonja a hölgy figyelmét.
Állhatatos tekintete éppen ezért is nyugszik oly sokat a férfin, mert az újra és újra leköti, így nem igen van ideje más egyébre fókuszálni.
De nem is bánja, élvezi a könnyed csevejt, a kellemes légkört és lassan Linus durmolását, aki úgy fest igen csak megfáradt a mai nap alkalmával.*
- Ne haragudj, nehéz nekem e bókokkal... Gyakorta dicsérnek, és megannyiszor esek ismét zavarba kedves szavaikon, amint most a tiéiden is... *sóhajtja lágyan, azonban még mindig mosolyogva, miközben hosszú pilláit zavartan süti le Lahmar előtt.
Egy ideig így is marad, de mikor a vadász közli, hogy a bornak szarvas íze van, azon ritka pillanatok egyike következik be, ami nem sokszor jellemző Ealwen amúgy kiegyensúlyozott viselkedésére. Csak ugyan felkapja tekintetét a kezében nyugvó kupáról, és arcára őszinte megrökönyödés ül ki.
Szarvas íze? Miféle íz lehet az a szarvas íz egy borban? Effajta gondolatok suhannak át elméjén, és zavartságát képtelen leplezni. Még azután is enyhe értetlenkedést mutat, hogy a férfi megmagyarázza az okát a dolognak.
Viszont igyekszik hamar túllépni a dolgon, elvégre ha ő nem érzi, vagy nem ismeri fel az ízt, akkor nincsen baj.
Örül is, hogy Lahmar csak hamar Linusról kezd beszélni, és ennek hatására az ő arca is újfent kisimul, majd mosoly fészkeli magát ajkaira.*
- Amilyen hálásnak tűnt, nem lepődnék meg, ha itt maradna. Főként, hogy megmutattad neki, mi az a kényelem *jegyzi meg kedvesen mosolyogva a férfira, mondandója után pedig lassacskán elkortyolgatja a bort. A sok beszéd nem csak az emberek száját szárítja ki, eme kellemetlen tulajdonság az elfek büszke népét is éppúgy érinti, szóval a hölgy fáradt ajkainak igen csak jólesik a hűs ital.
Közben is néha felpillant azért vendéglátójára, nem-e óhajt valamit mondani, mert akkor igen csak udvariatlan lenne tőle, ha nem rá figyelne.*
- Szokás mi? *kérdez vissza enyhe meglepettséggel, mert nem érti, mire céloz a férfi. A szemeire mutogat, de hát a szemszín nem egy szokás, hanem sajátosság, más egyéb viszont nem jut eszébe, mi lehet a probléma. Legalábbis egy rövidke időre, de aztán gondolatai közé férkőzik az a keleti harcos, akivel az erdőben találkozott egykoron. Őt is láthatóan zavarba ejtette a folyamatos szemkontaktus, így arra a következtetésre jut, hogy Lahmarnak is e fájdalma támadhatott.
Ettől viszont kissé zavarba jön, és fehér arcára halovány pír ül ki.*
- Nincs tudomásom arról, hogy szokás lenne ez, de így lehet, ha én is ekképpen viselkedem... Szeretek figyelni arra, akivel éppen beszédem van... *mondja csöndesen, szokásos bársonyos hangján, amibe most enyhe zavartság férkőzik.*