Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 79 (1561. - 1580. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Anviel Sorheth [KKK] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/12617_1736708318_ember_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1871-1890
1580. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-22 13:39:18
Üzenet elküldve: 2025-01-22 13:39:18
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Az eljátszott valóság//
*A lány első hibáinak egyike volt az, hogy megemlítette, hogy honnan származik, még akkor, amikor a Pegazusban voltak. Mai-t ez nem érdekli túlzottan, de olyat is említett, ami az akkori társaságát igen érzékenyen érintette. Van, hogy nem kell kérkedni azzal, hogy mennyire jól átlát valaki dolgokat, sőt, Mai sokkalta jobban kedveli, ha egyáltalán semmit nem tudnak abból, hogy ő milyen tudás, vagy ismeret birtokában van. Akkor tud jól lépni, akkor tud jó döntéseket hozni. És még neki sem sikerül mindig.*
- Gyönyörű. *Mosolyog továbbra is, de nem érezhető ki most sem, hogy irónia szőtte-e át a szavakat, vagy az igazság. Valóban az… ha valakinek elegendő pusztán a küllem. De hogy az ő házukon belül mi és mennyire rohad, az már nem jut el máshová. Ahogy a többi kúriáé sem.
Kortyolhatják a teát, megmelegedhet tőle a nemrég még az utcát taposó, ő pedig kap egy kis időt felmérni a terepet. Hallathatja a hangját is, megfontoltan beszél, még ha úgy is tűnhet, hogy elkezdett kissé csacsogósabbá válni. Nem fejti ki a lány a véleményét a hallottakkal kapcsolatban, tán kissé megdöbbent, eljutott az elméjéig. Az önzőséggel sincs baj. Nem hiába mondta. Nem lehet mindig csak adni. Mai is sok mindent el akar érni, s ehhez fel is használja a megszerzett tudását, vagy tapasztalatát, néha másokat, s talán nem minden esetben olyan eszközöket választ, ami "jó". Egyszerűen csak megpróbál egyensúlyban tartani, s ha nem is adja vissza azt, amit elvesz, még tudja úgy intézni, hogy ne tűnjön úgy, mintha károkat szenvedett volna el a másik fél. Nem árt szánt szándékkal, ha lehet véletlenül sem, s ha már muszáj, akkor kihozza belőle a legjobbat. Biztos létezik helyzet, amikor ezt lehetetlen megtenni. De törekedni fog.
Továbbra is figyel. Igen érdekes, amit a másik szeretne tőle. Ezt a tudást átadni? Át lehet? Van neki egyáltalán ideje és kedve ehhez? Valószínűleg ha hibádzik majd valami, az a nő indítéka lesz. Ahhoz, hogy valaki másokon átgázolva szerezzen javakat, ő nem fog asszisztálni. Kell látnia benne valami értéket.*
- Ez nem olyasmi, amihez sorvezetőt írhatok neked. És nem vagyok benne biztos, hogy alkalmas vagy rá. De… ha hajlandó vagy áldozni időt és energiát arra, hogy egyáltalán igent mondjak rá, hogy meggyőződjek róla, hogy jó kezekbe adom, akkor lehet róla szó. Hm, meséld el a legutolsó nagy botlásod. Mit akartál elérni és mi történt végül?
*Újra az ajkához emeli a csészét és figyel. Neki is tudnia kell, hogy egyáltalán honnan indulnak és miféle célok vezérlik a másikat. Egy ilyet már megtapasztalt, de biztos benne, hogy nem azért jött ide, mert egyszer véletlenül hibázott.*
//Az eljátszott valóság//
*A lány első hibáinak egyike volt az, hogy megemlítette, hogy honnan származik, még akkor, amikor a Pegazusban voltak. Mai-t ez nem érdekli túlzottan, de olyat is említett, ami az akkori társaságát igen érzékenyen érintette. Van, hogy nem kell kérkedni azzal, hogy mennyire jól átlát valaki dolgokat, sőt, Mai sokkalta jobban kedveli, ha egyáltalán semmit nem tudnak abból, hogy ő milyen tudás, vagy ismeret birtokában van. Akkor tud jól lépni, akkor tud jó döntéseket hozni. És még neki sem sikerül mindig.*
- Gyönyörű. *Mosolyog továbbra is, de nem érezhető ki most sem, hogy irónia szőtte-e át a szavakat, vagy az igazság. Valóban az… ha valakinek elegendő pusztán a küllem. De hogy az ő házukon belül mi és mennyire rohad, az már nem jut el máshová. Ahogy a többi kúriáé sem.
Kortyolhatják a teát, megmelegedhet tőle a nemrég még az utcát taposó, ő pedig kap egy kis időt felmérni a terepet. Hallathatja a hangját is, megfontoltan beszél, még ha úgy is tűnhet, hogy elkezdett kissé csacsogósabbá válni. Nem fejti ki a lány a véleményét a hallottakkal kapcsolatban, tán kissé megdöbbent, eljutott az elméjéig. Az önzőséggel sincs baj. Nem hiába mondta. Nem lehet mindig csak adni. Mai is sok mindent el akar érni, s ehhez fel is használja a megszerzett tudását, vagy tapasztalatát, néha másokat, s talán nem minden esetben olyan eszközöket választ, ami "jó". Egyszerűen csak megpróbál egyensúlyban tartani, s ha nem is adja vissza azt, amit elvesz, még tudja úgy intézni, hogy ne tűnjön úgy, mintha károkat szenvedett volna el a másik fél. Nem árt szánt szándékkal, ha lehet véletlenül sem, s ha már muszáj, akkor kihozza belőle a legjobbat. Biztos létezik helyzet, amikor ezt lehetetlen megtenni. De törekedni fog.
Továbbra is figyel. Igen érdekes, amit a másik szeretne tőle. Ezt a tudást átadni? Át lehet? Van neki egyáltalán ideje és kedve ehhez? Valószínűleg ha hibádzik majd valami, az a nő indítéka lesz. Ahhoz, hogy valaki másokon átgázolva szerezzen javakat, ő nem fog asszisztálni. Kell látnia benne valami értéket.*
- Ez nem olyasmi, amihez sorvezetőt írhatok neked. És nem vagyok benne biztos, hogy alkalmas vagy rá. De… ha hajlandó vagy áldozni időt és energiát arra, hogy egyáltalán igent mondjak rá, hogy meggyőződjek róla, hogy jó kezekbe adom, akkor lehet róla szó. Hm, meséld el a legutolsó nagy botlásod. Mit akartál elérni és mi történt végül?
*Újra az ajkához emeli a csészét és figyel. Neki is tudnia kell, hogy egyáltalán honnan indulnak és miféle célok vezérlik a másikat. Egy ilyet már megtapasztalt, de biztos benne, hogy nem azért jött ide, mert egyszer véletlenül hibázott.*
1579. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-21 19:13:46
Üzenet elküldve: 2025-01-21 19:13:46
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az eljátszott valóság//
*Ami azt illeti, belé is szorult most egy jó nagy adag kíváncsiság. Az egy dolog, hogy a ház magasztossága és történelme lenyűgözi, de ő most mégsem emiatt van itt, hanem a titokzatos nő miatt, aki mellette sétál, és olyan tudás birtokában van, amit meg akar szerezni magának. Az egyáltalán nem érdekli, hogy szimpatikus lesz-e a számára vagy sem, mert nem óhajt barátkozni vele. Egy újabb üzletet készül ajánlani neki, de ezúttal nyílt lapokkal, négyszemközt, dühöngő kalózok jelenléte nélkül.
A rövid, egyszavas válaszból még ő sem tudja leszűrni, hogy vajon mit is gondolhat magában a feketeség. Nem próbálja meg tagadni, zavarja, hogy képtelen előre felmérni a másik következő lépését, de ez a tény is csak egyre jobban meggyőzi őt róla, hogy jó helyen jár. Pontosan erre a titokzatosságra van szüksége neki is. Talán Orthus is hasonlót vár el tőle azért, hogy cserébe végre állandó bebocsájtást nyerjen abba a villába, amit már mézesmadzagként egyszer elhúzott előtte. Nincs mese, fejlődnie kell, és ez a nő, Mai hozzá a kulcs.*
- Faensa… *Eltűnődik a nevet hallva, majd elmosolyodik.* Lihanech és környéke olyan gyönyörű... *Hallotta már ezt a nevet, hogyne hallotta volna. Az említett város egyik legelőkelőbb elf nemesi családjához tartozik. Egy újabb darab a kirakósban, ami megmagyarázza, honnan is örökölte a lány a hideg eleganciáját. Jó ez így. Egyre közelebb kerül a válaszhoz, de tudja, hogy még nagyon távol van tőle, hogy megértse a lényeget.*
- Köszönöm! *Húzza magához a csészéjét, amit a két tenyere közé fog, hogy annak melegével leheljen újra életet az odakint kihűlt végtagjaiba. Mai beszélni kezd, ő pedig figyelmesen hallgatja Meglepi, amit hall, de egyben a helyére is billent egy fontos dolgot a fejében.*
- Ó… *Sosem gondolt még arra, hogy egyszerűen az volna a lényeg, hogy mindenki jól járjon. Mindig az lebegett a szeme előtt, hogy neki jó legyen, nem gondolt másokra.*
- Igen, jobb így. *Kár tagadni, hogy igaza van a nőnek. Az önzőség említése kissé árnyalja a képet, de erre most nem tér ki, jobb, ha először a lényeg lényegére fókuszálnak.*
- Van egy tanárom. Fizetik nekem, de tőle csak azt tanultam meg, hogyan üljek egyenesen, amire semmi szükség, mert a fűző úgyis megtart. Röviden haszontalan. Nincs értelme hangzatos szavakat keresnem rá, tanulni akarok tőled. Nekem nem arra van szükségem, hogy tudjam, hogyan kell elegánsan elvágni egy szelet húst, hanem arra, amit te tudsz. *Néz őszintén és határozottan a kékekbe, amik sokkalta jegesebbek a sajátjainál.*
//Az eljátszott valóság//
*Ami azt illeti, belé is szorult most egy jó nagy adag kíváncsiság. Az egy dolog, hogy a ház magasztossága és történelme lenyűgözi, de ő most mégsem emiatt van itt, hanem a titokzatos nő miatt, aki mellette sétál, és olyan tudás birtokában van, amit meg akar szerezni magának. Az egyáltalán nem érdekli, hogy szimpatikus lesz-e a számára vagy sem, mert nem óhajt barátkozni vele. Egy újabb üzletet készül ajánlani neki, de ezúttal nyílt lapokkal, négyszemközt, dühöngő kalózok jelenléte nélkül.
A rövid, egyszavas válaszból még ő sem tudja leszűrni, hogy vajon mit is gondolhat magában a feketeség. Nem próbálja meg tagadni, zavarja, hogy képtelen előre felmérni a másik következő lépését, de ez a tény is csak egyre jobban meggyőzi őt róla, hogy jó helyen jár. Pontosan erre a titokzatosságra van szüksége neki is. Talán Orthus is hasonlót vár el tőle azért, hogy cserébe végre állandó bebocsájtást nyerjen abba a villába, amit már mézesmadzagként egyszer elhúzott előtte. Nincs mese, fejlődnie kell, és ez a nő, Mai hozzá a kulcs.*
- Faensa… *Eltűnődik a nevet hallva, majd elmosolyodik.* Lihanech és környéke olyan gyönyörű... *Hallotta már ezt a nevet, hogyne hallotta volna. Az említett város egyik legelőkelőbb elf nemesi családjához tartozik. Egy újabb darab a kirakósban, ami megmagyarázza, honnan is örökölte a lány a hideg eleganciáját. Jó ez így. Egyre közelebb kerül a válaszhoz, de tudja, hogy még nagyon távol van tőle, hogy megértse a lényeget.*
- Köszönöm! *Húzza magához a csészéjét, amit a két tenyere közé fog, hogy annak melegével leheljen újra életet az odakint kihűlt végtagjaiba. Mai beszélni kezd, ő pedig figyelmesen hallgatja Meglepi, amit hall, de egyben a helyére is billent egy fontos dolgot a fejében.*
- Ó… *Sosem gondolt még arra, hogy egyszerűen az volna a lényeg, hogy mindenki jól járjon. Mindig az lebegett a szeme előtt, hogy neki jó legyen, nem gondolt másokra.*
- Igen, jobb így. *Kár tagadni, hogy igaza van a nőnek. Az önzőség említése kissé árnyalja a képet, de erre most nem tér ki, jobb, ha először a lényeg lényegére fókuszálnak.*
- Van egy tanárom. Fizetik nekem, de tőle csak azt tanultam meg, hogyan üljek egyenesen, amire semmi szükség, mert a fűző úgyis megtart. Röviden haszontalan. Nincs értelme hangzatos szavakat keresnem rá, tanulni akarok tőled. Nekem nem arra van szükségem, hogy tudjam, hogyan kell elegánsan elvágni egy szelet húst, hanem arra, amit te tudsz. *Néz őszintén és határozottan a kékekbe, amik sokkalta jegesebbek a sajátjainál.*
1578. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-21 14:09:41
Üzenet elküldve: 2025-01-21 14:09:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Az eljátszott valóság//
*Hogy a háta közepére sem kívánja ezt a találkozót, az ugyan lehetséges, de leginkább ideje nincs túlzottan rá. Ha valaki viszont a kíváncsiságára játszik, annak nyert ügye van, mert kielégíthetetlen a vágya, hogy mindent tudjon, ami felkelti az érdeklődését, így nem is küldi el a nőt azonnal, ahogy meglátja. Az a teányi idő éppen elég lesz arra, hogy megtudja az okokat, de arra is, hogy eldöntse, hogy mennyire érdekli a másik kívánsága. Még csak sokáig sem kell nézegetniük egymást, ha nem kíván vele foglalkozni, mert mennie kell a gyerekekhez.
Amit mond Merlana, nem teszi szimpatikussá. Mai alapvetően jó másokhoz és az elsődleges szempont, amire mindig próbál odafigyelni, az az, hogy cseppet se ártson még akkor sem, ha a maga malmára próbálja meg hajtani a vizet. Vagy éppen valamelyik szerette malmára. Ezt tapasztalhatta meg Mer is, s látványosan tetszik neki, ahogy intézi a dolgokat a félvér, viszont ehhez kellenek erények. Néha ugyan háttérbe kell őket szorítani, de nem mindegy, hogy miért, mikor és hogyan.*
- Értelek.
*Fűz még csak ennyit hozzá, nem kezd el okoskodásba, lehetséges, hogy egyáltalán nem is akar átadni még annyit sem, hogy ő erről mit gondol. A lány nem mondja ki a gondolatait, s milyen remekül teszi, mert ezen a ponton lehet el is küldené: értékelni kell ezt a házat, de nem csupán a hajdanvolt pompája miatt, hanem mert új élet reményét fogja adni az árváknak. Már az első mondat után rendkívül önzőnek gondolta a másikat, ezután sem lenne jobb véleménnyel róla. Bölcs dolog néha hallgatni. Csak egy futó hideg mosolyt küld az újabb mondatra. Inkább foglalkozik a teával, amit a másik elé fog tenni, lám örülhet: Mai szolgálja ki őt újra, csak most hiányzik az italból az igazságszérum. *
- Mai. Mai Faensa.
*Nem titkolja a nevét és akkor sem volt célja, egyszerűen csak felesleges információ volt. Ha már gondot fordított arra a lány, hogy megtalálja, akkor a nevét is kiszedhette volna valakiből.
Gőzölgő csészék kerülnek eléjük, majd le is ül az egyik székre, mélyen néz a lány lélektükreibe.*
- Szóval, ha jó értem, tudni szeretnéd, hogyan csináltam azt, amit. Úgy, hogy az erényeim nem hátráltattak, hanem segítettek. El akartam érni valamit úgy, hogy ne hulljon a feje olyannak, aki nem érdemli meg, még akkor sem, ha igen ostobán is indított. Emellett önző mód magamnak akartam jót és annak, aki fontos nekem. Azok az italok a kezemben lehetnének akkor is, ha te már nem tudnál mivel rám nézni. *Mosolyodik el újra, szintén kissé hűvösen.* - Nem jobb így?
*Belekortyol a teába, közben figyeli a másik arcát.*
- Mit akarsz tőlem pontosan? Kifejthetnéd…
//Az eljátszott valóság//
*Hogy a háta közepére sem kívánja ezt a találkozót, az ugyan lehetséges, de leginkább ideje nincs túlzottan rá. Ha valaki viszont a kíváncsiságára játszik, annak nyert ügye van, mert kielégíthetetlen a vágya, hogy mindent tudjon, ami felkelti az érdeklődését, így nem is küldi el a nőt azonnal, ahogy meglátja. Az a teányi idő éppen elég lesz arra, hogy megtudja az okokat, de arra is, hogy eldöntse, hogy mennyire érdekli a másik kívánsága. Még csak sokáig sem kell nézegetniük egymást, ha nem kíván vele foglalkozni, mert mennie kell a gyerekekhez.
Amit mond Merlana, nem teszi szimpatikussá. Mai alapvetően jó másokhoz és az elsődleges szempont, amire mindig próbál odafigyelni, az az, hogy cseppet se ártson még akkor sem, ha a maga malmára próbálja meg hajtani a vizet. Vagy éppen valamelyik szerette malmára. Ezt tapasztalhatta meg Mer is, s látványosan tetszik neki, ahogy intézi a dolgokat a félvér, viszont ehhez kellenek erények. Néha ugyan háttérbe kell őket szorítani, de nem mindegy, hogy miért, mikor és hogyan.*
- Értelek.
*Fűz még csak ennyit hozzá, nem kezd el okoskodásba, lehetséges, hogy egyáltalán nem is akar átadni még annyit sem, hogy ő erről mit gondol. A lány nem mondja ki a gondolatait, s milyen remekül teszi, mert ezen a ponton lehet el is küldené: értékelni kell ezt a házat, de nem csupán a hajdanvolt pompája miatt, hanem mert új élet reményét fogja adni az árváknak. Már az első mondat után rendkívül önzőnek gondolta a másikat, ezután sem lenne jobb véleménnyel róla. Bölcs dolog néha hallgatni. Csak egy futó hideg mosolyt küld az újabb mondatra. Inkább foglalkozik a teával, amit a másik elé fog tenni, lám örülhet: Mai szolgálja ki őt újra, csak most hiányzik az italból az igazságszérum. *
- Mai. Mai Faensa.
*Nem titkolja a nevét és akkor sem volt célja, egyszerűen csak felesleges információ volt. Ha már gondot fordított arra a lány, hogy megtalálja, akkor a nevét is kiszedhette volna valakiből.
Gőzölgő csészék kerülnek eléjük, majd le is ül az egyik székre, mélyen néz a lány lélektükreibe.*
- Szóval, ha jó értem, tudni szeretnéd, hogyan csináltam azt, amit. Úgy, hogy az erényeim nem hátráltattak, hanem segítettek. El akartam érni valamit úgy, hogy ne hulljon a feje olyannak, aki nem érdemli meg, még akkor sem, ha igen ostobán is indított. Emellett önző mód magamnak akartam jót és annak, aki fontos nekem. Azok az italok a kezemben lehetnének akkor is, ha te már nem tudnál mivel rám nézni. *Mosolyodik el újra, szintén kissé hűvösen.* - Nem jobb így?
*Belekortyol a teába, közben figyeli a másik arcát.*
- Mit akarsz tőlem pontosan? Kifejthetnéd…
1577. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-21 13:19:36
Üzenet elküldve: 2025-01-21 13:19:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Párnák és szálkák//
//Anvi néni és a szarvasok//
*A teát Anviel intézi, bár talán szükség nincs rá, mégis egyrészről kedves gesztus azok felé, akik segítségükre vannak, másrészről pedig apró feladat, aminek a teljesítése ugyan nem nehéz, de mégis látni lehet, hogy mennyire figyelte meg a házat a nő. Ugyan Mai nem tud azzal foglalkozni, hogy sikerült-e a művelet, mert annál fontosabb dolga akad, de később majd megtudja.
A munkásokat vezényli, akik ha nem is boldogok a ténytől, hogy cipekedni kell, nem láttatják azt sem, hogy ne lennének azok. Nagy segítség ez, hiszen az itt dolgozók zöme nő, így bajos lett volna, ha nekik kell az emeletre cipelniük a megannyi bútort. Ilyen hirtelen találni valakiket, akik ezeket rendezik sem lett volna egyszerű feladat. Nem rest instruálás közben megnézni persze jobban, hogy miket is kaptak. Elváráson felüli a mennyiség. Hálás a városnak, hogy ilyen bőkezűek, s ha nem is a legpompásabb darabokat kapták, - még ha hajdanán azok is voltak - akkor is megfelelnek a célnak. Majd idővel felújítják őket, de először legyen, aki használja azokat. Hamar a végére jutnak, a legtöbb szoba zsúfolásig megtelik. Aleniá-hoz még nem tehet be semmit, amíg a fenti lakot használja. A már bent élő gyerekeket terelgetni sem kell, mert a kertben játszanak, lesz meglepetés, ha a mostani fekhelyükön kívül meglátnak még néhányat a szobában. Viszont a polcok és szekrények nekik is jól fognak jönni. A ruhák? Nos azt még át kell válogatni és rendszerezni, hogy könnyebb legyen a későbbiekben a kiosztása. Ezeket a raktárba kéreti be a nő, lesz dolga bőven, micsoda szerencse, hogy van már, aki majd besegít.
Felsóhajt, mikor az utolsó bútor is a helyére kerül, majd visszaigyekszik az előtérbe, hogy újra szóba elegyedhessen a kedves hivatalnokkal és a csendesebb városőrrel. Habár tintával és tollal érkezik, nincs szükség aláírásokra, így hamar az egyik asztalra teszi azokat.*
- Főhivatalnok úr, még egyszer hadd köszönjem meg a segítséget, amit a város nyújtott nekünk és a leendő árváinknak. Elmondani nem tudom, mekkora kincs ez most számunkra.
*A kék szemek eztán a városőrt fixírozzák, ahogy bemutatkozik a sajátságos módján, ha már ez elmaradt akkor, amikor érkeztek.*
- Frinch úr, alig várom, hogy újra lássam.
*Annak szól ez persze, hogy a gyermekeket alig várja, de egy kis kedvesség nem ártott még meg soha senkinek, Mai pedig sűrűn osztogatja, ha arra szükség van. *
- Sayqueves kisasszony az ételek ügyét intézi jelenleg, így már hamarosan tényleg minden készen áll arra, hogy fogadjuk őket. *Mondja, miután ismét a gnómhoz fordul, majd búcsút is vehetnek egymástól.*
- A legjobbakat kívánom!
*Záródik az ajtó, majd Mai a hátát a hideg tömör fának veti, aztán mosolyogva Anviel-re néz.*
- Nos, erre ma nem számítottam. Szerencse, hogy itt vagy.
*Még kezet sem tudtak fogni az új közös célokra, de most végre megtehetik. A részletek megbeszélése után pedig Mai folytatja a rendezkedést, hiszen attól, mert a bútorok a helyén, még igen sok teendő vár rá.*
//Anvi néni és a szarvasok//
*A teát Anviel intézi, bár talán szükség nincs rá, mégis egyrészről kedves gesztus azok felé, akik segítségükre vannak, másrészről pedig apró feladat, aminek a teljesítése ugyan nem nehéz, de mégis látni lehet, hogy mennyire figyelte meg a házat a nő. Ugyan Mai nem tud azzal foglalkozni, hogy sikerült-e a művelet, mert annál fontosabb dolga akad, de később majd megtudja.
A munkásokat vezényli, akik ha nem is boldogok a ténytől, hogy cipekedni kell, nem láttatják azt sem, hogy ne lennének azok. Nagy segítség ez, hiszen az itt dolgozók zöme nő, így bajos lett volna, ha nekik kell az emeletre cipelniük a megannyi bútort. Ilyen hirtelen találni valakiket, akik ezeket rendezik sem lett volna egyszerű feladat. Nem rest instruálás közben megnézni persze jobban, hogy miket is kaptak. Elváráson felüli a mennyiség. Hálás a városnak, hogy ilyen bőkezűek, s ha nem is a legpompásabb darabokat kapták, - még ha hajdanán azok is voltak - akkor is megfelelnek a célnak. Majd idővel felújítják őket, de először legyen, aki használja azokat. Hamar a végére jutnak, a legtöbb szoba zsúfolásig megtelik. Aleniá-hoz még nem tehet be semmit, amíg a fenti lakot használja. A már bent élő gyerekeket terelgetni sem kell, mert a kertben játszanak, lesz meglepetés, ha a mostani fekhelyükön kívül meglátnak még néhányat a szobában. Viszont a polcok és szekrények nekik is jól fognak jönni. A ruhák? Nos azt még át kell válogatni és rendszerezni, hogy könnyebb legyen a későbbiekben a kiosztása. Ezeket a raktárba kéreti be a nő, lesz dolga bőven, micsoda szerencse, hogy van már, aki majd besegít.
Felsóhajt, mikor az utolsó bútor is a helyére kerül, majd visszaigyekszik az előtérbe, hogy újra szóba elegyedhessen a kedves hivatalnokkal és a csendesebb városőrrel. Habár tintával és tollal érkezik, nincs szükség aláírásokra, így hamar az egyik asztalra teszi azokat.*
- Főhivatalnok úr, még egyszer hadd köszönjem meg a segítséget, amit a város nyújtott nekünk és a leendő árváinknak. Elmondani nem tudom, mekkora kincs ez most számunkra.
*A kék szemek eztán a városőrt fixírozzák, ahogy bemutatkozik a sajátságos módján, ha már ez elmaradt akkor, amikor érkeztek.*
- Frinch úr, alig várom, hogy újra lássam.
*Annak szól ez persze, hogy a gyermekeket alig várja, de egy kis kedvesség nem ártott még meg soha senkinek, Mai pedig sűrűn osztogatja, ha arra szükség van. *
- Sayqueves kisasszony az ételek ügyét intézi jelenleg, így már hamarosan tényleg minden készen áll arra, hogy fogadjuk őket. *Mondja, miután ismét a gnómhoz fordul, majd búcsút is vehetnek egymástól.*
- A legjobbakat kívánom!
*Záródik az ajtó, majd Mai a hátát a hideg tömör fának veti, aztán mosolyogva Anviel-re néz.*
- Nos, erre ma nem számítottam. Szerencse, hogy itt vagy.
*Még kezet sem tudtak fogni az új közös célokra, de most végre megtehetik. A részletek megbeszélése után pedig Mai folytatja a rendezkedést, hiszen attól, mert a bútorok a helyén, még igen sok teendő vár rá.*
1576. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-20 23:17:28
Üzenet elküldve: 2025-01-20 23:17:28
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 55
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 55
Játékstílus: Szelíd
//Párnák és szálkák//
-Nos hát, el nem utasítjuk... *Pillant a hivatalnok szeme sarkából a vállát vonogató városőrre. Közben Mai vezényletével a bútorok is a helyükre kerülnek; aprócska íróasztalok, székek, szekrények és polcok. Néhány darab talán még mutatós is lehetne némi munka árán, de alighanem így is megteszik majd az árvaháznak. Sem a Rolphius Smurgd néven bemutató gnóm, sem a városőr, sem a munkások nem kérdeznek, még papírokkal sem bajlódnak. Míg a bútorok a helyükre kerülnek, a két férfi elkortyolgatja a kínált teát. A testes városőr alaposan megforgatja kezei között a csészét, még meg is szagolja annak tartalmát az első korty után. Láthatóan nemigen szokott efféle italokhoz.
A munkások nem fejezik ki kívánalmuk a kamillatea után, ők minél előbb végeznének feladatukkal. Ez rövid úton teljesül is; egy-egy biccentés kíséretében lépnek ki az ajtón.*
-Nos tehát... Hamarosan minden készen áll a nagy napra. Az árvákat összeírjuk, és majd a városőr úr itt...
-A nevem Frinch.
-Tehát Frinch úr fogja idekísérni őket, ha minden készen áll. *Az aprócska gnóm összecsapja maga előtt kezeit, majd széles békamosolyban részesíti Mait.*
-Ha nincs más, akkor... Alászolgája! *Térül-fordul, s máris az ajtónál találja magát.*
-Hölgyem. *Biccent a városőr is szárazon, még egyszer futólag végigméri Mait, csakhogy elraktározza magában a kellemes képet, majd ő is kifordul az ajtón.
A kívánt bútorok és ruhák megérkeztek, s ha nem is a legkiválóbb asztalosminőség, a célnak tökéletesen megfelel majd. Nincs más hátra, mint az élelmezés dolga.*
-Nos hát, el nem utasítjuk... *Pillant a hivatalnok szeme sarkából a vállát vonogató városőrre. Közben Mai vezényletével a bútorok is a helyükre kerülnek; aprócska íróasztalok, székek, szekrények és polcok. Néhány darab talán még mutatós is lehetne némi munka árán, de alighanem így is megteszik majd az árvaháznak. Sem a Rolphius Smurgd néven bemutató gnóm, sem a városőr, sem a munkások nem kérdeznek, még papírokkal sem bajlódnak. Míg a bútorok a helyükre kerülnek, a két férfi elkortyolgatja a kínált teát. A testes városőr alaposan megforgatja kezei között a csészét, még meg is szagolja annak tartalmát az első korty után. Láthatóan nemigen szokott efféle italokhoz.
A munkások nem fejezik ki kívánalmuk a kamillatea után, ők minél előbb végeznének feladatukkal. Ez rövid úton teljesül is; egy-egy biccentés kíséretében lépnek ki az ajtón.*
-Nos tehát... Hamarosan minden készen áll a nagy napra. Az árvákat összeírjuk, és majd a városőr úr itt...
-A nevem Frinch.
-Tehát Frinch úr fogja idekísérni őket, ha minden készen áll. *Az aprócska gnóm összecsapja maga előtt kezeit, majd széles békamosolyban részesíti Mait.*
-Ha nincs más, akkor... Alászolgája! *Térül-fordul, s máris az ajtónál találja magát.*
-Hölgyem. *Biccent a városőr is szárazon, még egyszer futólag végigméri Mait, csakhogy elraktározza magában a kellemes képet, majd ő is kifordul az ajtón.
A kívánt bútorok és ruhák megérkeztek, s ha nem is a legkiválóbb asztalosminőség, a célnak tökéletesen megfelel majd. Nincs más hátra, mint az élelmezés dolga.*
1575. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-20 21:51:22
Üzenet elküldve: 2025-01-20 21:51:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az eljátszott valóság//
*Annyi ideje pont van. Igazán elegáns kifejezése ez annak, hogy igazából a háta közepére sem kívánja őt, de már csak ezért sem fogja visszautasítani azt a felajánlott teát. Egy mosollyal köszöni meg, hogy beengedik a házba.
Lassú, kíváncsi léptekkel halad előre, miközben látványosan megnéz magának mindent. Most jár másodszor nemesi házban, de ha a történetek igazak, akkor ez Orthus-éval ellentétben nem Arthenior új korszakában vált nemessé, hanem már az volt a régi időkben is.*
- Ha mindig azon jár az eszed, hogy helyes-e, amit teszel, akkor rengeteg lehetőségtől fosztod meg magad. Én így gondolom. *Válaszol a kérdésre, és közben egyre beljebb érnek az épületben. Az előcsarnokon mennek keresztül, ami bár a jelenlegi kinézetével nem feltétlenül, de a letaglózóan tágas terével és lépteire válaszként adott visszhangjával hirdeti, hogy ahol most jár, egy igazán különleges hely. Számára, egykoron egyszerű, szegény, falusi lánynak legalábbis mindenképp.*
- Az épület állapotát mindketten túlöltöztük, de a történelmét alul. *Mondja ki a véleményét a rezidenciával kapcsolatban. Illetve az egyiket. A másik gondolata arról szól, hogy vajon azok a kölykök, akiket ide akarnak költöztetni, tudják-e majd annyira értékelni az épület múltját, amennyire az megérdemelné. Erről nem beszél, mert lehet, hogy csak neki ekkora élmény, hogy itt lehet.
Innen már hagyja, hogy a lány előre menjen, és a konyha felé vezesse, míg ő tovább nézelődik közben. Szomorú, hogy a festményeknek már csak a helyük látszik a falon. A lázadás csúnyán elbánt ezzel a kúriával is. Nem meglepő, miután a környék legnagyobbjai közé tartozhatott.*
- Ezek szerint te itt élsz, kedves…? *Még nem is tudja a lány nevét, holott ő elárulta a sajátját. Még egy pont, amit a másik javára írhat az előző találkozásukat illetően, már ha az volt a cél, hogy minél kevesebb információ derüljön ki az ébenhajúról.*
//Az eljátszott valóság//
*Annyi ideje pont van. Igazán elegáns kifejezése ez annak, hogy igazából a háta közepére sem kívánja őt, de már csak ezért sem fogja visszautasítani azt a felajánlott teát. Egy mosollyal köszöni meg, hogy beengedik a házba.
Lassú, kíváncsi léptekkel halad előre, miközben látványosan megnéz magának mindent. Most jár másodszor nemesi házban, de ha a történetek igazak, akkor ez Orthus-éval ellentétben nem Arthenior új korszakában vált nemessé, hanem már az volt a régi időkben is.*
- Ha mindig azon jár az eszed, hogy helyes-e, amit teszel, akkor rengeteg lehetőségtől fosztod meg magad. Én így gondolom. *Válaszol a kérdésre, és közben egyre beljebb érnek az épületben. Az előcsarnokon mennek keresztül, ami bár a jelenlegi kinézetével nem feltétlenül, de a letaglózóan tágas terével és lépteire válaszként adott visszhangjával hirdeti, hogy ahol most jár, egy igazán különleges hely. Számára, egykoron egyszerű, szegény, falusi lánynak legalábbis mindenképp.*
- Az épület állapotát mindketten túlöltöztük, de a történelmét alul. *Mondja ki a véleményét a rezidenciával kapcsolatban. Illetve az egyiket. A másik gondolata arról szól, hogy vajon azok a kölykök, akiket ide akarnak költöztetni, tudják-e majd annyira értékelni az épület múltját, amennyire az megérdemelné. Erről nem beszél, mert lehet, hogy csak neki ekkora élmény, hogy itt lehet.
Innen már hagyja, hogy a lány előre menjen, és a konyha felé vezesse, míg ő tovább nézelődik közben. Szomorú, hogy a festményeknek már csak a helyük látszik a falon. A lázadás csúnyán elbánt ezzel a kúriával is. Nem meglepő, miután a környék legnagyobbjai közé tartozhatott.*
- Ezek szerint te itt élsz, kedves…? *Még nem is tudja a lány nevét, holott ő elárulta a sajátját. Még egy pont, amit a másik javára írhat az előző találkozásukat illetően, már ha az volt a cél, hogy minél kevesebb információ derüljön ki az ébenhajúról.*
1574. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-20 16:55:05
Üzenet elküldve: 2025-01-20 16:55:05
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Nem várt váratlan//
*Egy ideig ő maga sem tudta a virágnak a nevét, amikor először látta azt a fák lombjain amíg az erdőben élt. Saját maga csak esti fénynek nevezte őket, de Nimerilnek köszönhetően, már jobban képben van a gyógynövények neveivel.*
-Uhum. Én is szerettem őket nézni éjjelente az erdőben. Majd hozok néhányat, jó?
*Mondja egy nagy vigyorral, mit sem sejtve, az ötlet, hogy egy lányka egyedül kószáljon be az erdő mélyére, valószínűleg nem Luninarinak tetszeni.
Maga sem mondaná meg, hogy Luninari csupán félig fajtársa. De most sem, csak úgy mint ezelőtt is. Nem érdekli őt. Számára mindenki aki a kőfalak között élt, azt kétlábúnak nevezte. Sejtette, hogy maga is az, de régebben sosem hitte volna képes lenne velük egy légtérben lenni. Túl hangosak, mogorvák és nem hajlandóak osztozkodni. Pedig ő mindig osztozkodott Deressel mindenen. Na jó, kivéve azon a réti nyúlon amit kutyája kapott el olykor olykor.
Nimeril is megvizsgálta őt egyszer, de még csak annyiban maradt, hogy a sérülés már rég beforrt ahhoz bármit meg lehessen belőle állapítani. Ki tudja, a gondok talán mélyebbre vannak ásva, ami egy szimpla gyógyítónak egy másfajta akadály mintsem, egy sérülés vagy betegség ellátása.*
-Akkor fáj, amikor képeket látok, valamiről. Most arról, ahogy főzöl velem. Olyan volt mint amikor az arctalan mondta ezt el nekem.
*Meséli el, bármiféle gondterheltség nélkül. Hangjában csupán az egyszerű gyermeki magyarázat érződik ki. Mintha ez vele nap mint nap megtörténne, és igazából meg is történt vele gyakrabban, amíg azok az emlékek visszatértek bizonyos növényekről amit megenni próbált az erdőben töltött ideje alatt.*
- Már nem fáj, és ma már ittam, amikor Deresnek húztam vizet a kútból.
*Mondja ezt is büszkén, mert legalább ezt a feladatot leszedte Alaver amúgy is terhelt válláról. Hogy néha néha, vagy Deresnek, vagy a többi állatnak legalább vizet húz. Nem egy hatalmas segítség, de legalább ennyit megtesz a férfinak, aki nyakon csípte őt.
A fejsimogatását Luninarinak gond nélkül hagyja, hozzászokott már az ittlévők közelségéhez, és nincs távol tőle a testiség, sőt a személyes tér fogalmával azóta is gondjai vannak. Az érintés mint olyan kutyájától elnézve természetes. Ők így mutatták ki egymásnak, a másik fontosságát. Egy simogatás vagy bújás az éjszakai hidegben, sokat tud érni.*
- Na jó.
*Mondja egy nagy sóhajjal beletörődve. Nem azért mert bánja, hogy Luninarival, hanem inkább mert nem szeretné, hogy ezen osztozkodjon. Szereti ételét kutyájával megosztani, ez egy olyan szokás számára amit nehezen tud hátra hagyni.
A rántotta készítés maradékára, pedig bólogatva hallgat és szívesen, nagy mosollyal az arcán veszi át a kanalat. Szereti önállóan dolgokat csinálni. Ez sem különbség. Talán a mozdulatok, nem olyan finomak, és kecsesek mint Luninarié, a tojás néhol itt vagy ott kicsöppen egy picit, az erőteljesebb kavarásban. De a nagy része benne marad a serpenyőben és szépen el is készül az a rántotta.*
-Igen, de akkor mi az a gabona amit említettél?
*Kérdezi kíváncsian, sosem hallotta ezt a szót amit Luninari említett, mit sem sejtve arról, hogy amaz a babonákról beszélt.*
*Egy ideig ő maga sem tudta a virágnak a nevét, amikor először látta azt a fák lombjain amíg az erdőben élt. Saját maga csak esti fénynek nevezte őket, de Nimerilnek köszönhetően, már jobban képben van a gyógynövények neveivel.*
-Uhum. Én is szerettem őket nézni éjjelente az erdőben. Majd hozok néhányat, jó?
*Mondja egy nagy vigyorral, mit sem sejtve, az ötlet, hogy egy lányka egyedül kószáljon be az erdő mélyére, valószínűleg nem Luninarinak tetszeni.
Maga sem mondaná meg, hogy Luninari csupán félig fajtársa. De most sem, csak úgy mint ezelőtt is. Nem érdekli őt. Számára mindenki aki a kőfalak között élt, azt kétlábúnak nevezte. Sejtette, hogy maga is az, de régebben sosem hitte volna képes lenne velük egy légtérben lenni. Túl hangosak, mogorvák és nem hajlandóak osztozkodni. Pedig ő mindig osztozkodott Deressel mindenen. Na jó, kivéve azon a réti nyúlon amit kutyája kapott el olykor olykor.
Nimeril is megvizsgálta őt egyszer, de még csak annyiban maradt, hogy a sérülés már rég beforrt ahhoz bármit meg lehessen belőle állapítani. Ki tudja, a gondok talán mélyebbre vannak ásva, ami egy szimpla gyógyítónak egy másfajta akadály mintsem, egy sérülés vagy betegség ellátása.*
-Akkor fáj, amikor képeket látok, valamiről. Most arról, ahogy főzöl velem. Olyan volt mint amikor az arctalan mondta ezt el nekem.
*Meséli el, bármiféle gondterheltség nélkül. Hangjában csupán az egyszerű gyermeki magyarázat érződik ki. Mintha ez vele nap mint nap megtörténne, és igazából meg is történt vele gyakrabban, amíg azok az emlékek visszatértek bizonyos növényekről amit megenni próbált az erdőben töltött ideje alatt.*
- Már nem fáj, és ma már ittam, amikor Deresnek húztam vizet a kútból.
*Mondja ezt is büszkén, mert legalább ezt a feladatot leszedte Alaver amúgy is terhelt válláról. Hogy néha néha, vagy Deresnek, vagy a többi állatnak legalább vizet húz. Nem egy hatalmas segítség, de legalább ennyit megtesz a férfinak, aki nyakon csípte őt.
A fejsimogatását Luninarinak gond nélkül hagyja, hozzászokott már az ittlévők közelségéhez, és nincs távol tőle a testiség, sőt a személyes tér fogalmával azóta is gondjai vannak. Az érintés mint olyan kutyájától elnézve természetes. Ők így mutatták ki egymásnak, a másik fontosságát. Egy simogatás vagy bújás az éjszakai hidegben, sokat tud érni.*
- Na jó.
*Mondja egy nagy sóhajjal beletörődve. Nem azért mert bánja, hogy Luninarival, hanem inkább mert nem szeretné, hogy ezen osztozkodjon. Szereti ételét kutyájával megosztani, ez egy olyan szokás számára amit nehezen tud hátra hagyni.
A rántotta készítés maradékára, pedig bólogatva hallgat és szívesen, nagy mosollyal az arcán veszi át a kanalat. Szereti önállóan dolgokat csinálni. Ez sem különbség. Talán a mozdulatok, nem olyan finomak, és kecsesek mint Luninarié, a tojás néhol itt vagy ott kicsöppen egy picit, az erőteljesebb kavarásban. De a nagy része benne marad a serpenyőben és szépen el is készül az a rántotta.*
-Igen, de akkor mi az a gabona amit említettél?
*Kérdezi kíváncsian, sosem hallotta ezt a szót amit Luninari említett, mit sem sejtve arról, hogy amaz a babonákról beszélt.*
1573. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-19 21:10:32
Üzenet elküldve: 2025-01-19 21:10:32
![>Anviel Sorheth [KKK] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/12617_1736708318_ember_no.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Anvi néni és a szarvasok//
*Bizony, hogy nem kell bemutatni neki, mire képes két tünemény, vagy nevezzük őket nevén, rosszcsont. El tudja képzelni, ám azt is tudja, hogy a lurkók még ilyenkor is nagyon szerethetőek.
A fennálló problémára egy határozott bólintással reagál. Segíteni fog a megoldásban, ha felkérik rá, hogy segítsen. Most egyelőre még csak a körbevezetésnél tartanak, melynek végén újra a földszinten kötnek ki, egy szoba ajtaja előtt. Sejtése már van róla, hogy miért pont itt álltak meg, de nem akar előre örülni, mert akkor csalódni sem fog. Figyelemmel hallgatja végig a szavakat, közben néha bólint egyet.*
- Látom mindig előre gondolkodsz. Én is biztos vagyok benne, hogy lesz majd olyan helyzet, mikor szükségünk lesz egy-egy szabad ágyra, főleg ilyenkor, télen. *Továbbra is lenyűgözi Mai profizmusa, de az ötletek mélyére ásni továbbra sem óhajt vele a találkozásuk ilyen korai szakaszában. Lesz még erre idejük, ha minden jól alakul.
Az ajtó közben nyílik, ami egy otthonos, de még élet nélküli szobába vezet. A megérzése nem csalt, ez lesz az a hely, amit, ha elfogadja az ajtónyitás mellett elhangzó felkérést, neki kell megtöltenie élettel.*
- Nos… *kezd bele a válaszába.* Maga a cél már a levelezésünk során megfogott. A hely maga lenyűgöző, a gyermekek igazán édesek, Te pedig kiválóan értesz ahhoz, amit csinálsz, úgyhogy semmi akadálya, hogy elfogadjam a lehetőséget. Szeretnék veled együtt dolgozni, a szobát pedig hálásan köszönöm.
//Párnák és szálkák//
*Talán most kezet kéne fogniuk a válasza után, és megbeszélni a részleteket, de nincs rá idejük. A kinti robajt hallva még össze is rezzen hirtelen, fejét a bejárat irányába kapja, aztán már ott siet Mai oldalán megnézni, hogy mi történik odakint.*
- Kellemes napot kívánok az Uraknak! Örvendek. *Üdvözli ő is az újabb vendégeket, de a bemutatkozás oroszlánrészét Mai-ra hagyja. Ahogy ez megtörtént, az események felgyorsulni látszanak. Épp az előbb mondott igent a munkára, és nem egészen egy-két perccel később már meg is kapja az első feladatát.*
- Természetesen, máris! *A konyha felé veszi az irányt, amit annak ellenére, hogy a ház valóban hatalmas, könnyedén megtalál újra. Ezért is nézett körbe olyan figyelmesen, hogy tudja, mi merre van. Még nem érzi magát otthonosan a helyiségben, de feltalálja magát. Azt pont nem jegyezte meg, hogy Mai honnan vette elő a csészéket, de ott találja őket, ahová a teáscsészéket tenni szokás, nem kell sokáig keresgélnie őket. Mielőtt megtöltené őket meleg teával, még el is mossa mindkettőt.
Nem sokkal később két csésze forró teával tér vissza a vendégekhez.*
- Parancsoljanak, Uraim! Finom, forró kamillatea. Jót fog tenni ebben a hideg időben. *Nyújtja a tálcát a főhivatalnok és a városőr felé, ami egy pillanatra sem remeg meg a kezében. Onnan veheti el a teát a két férfi.*
- Ha esetleg az urak is szeretnének inni, szóljanak nyugodtan, és készítek még! *Néz a serénykedő munkások irányába.*
*Bizony, hogy nem kell bemutatni neki, mire képes két tünemény, vagy nevezzük őket nevén, rosszcsont. El tudja képzelni, ám azt is tudja, hogy a lurkók még ilyenkor is nagyon szerethetőek.
A fennálló problémára egy határozott bólintással reagál. Segíteni fog a megoldásban, ha felkérik rá, hogy segítsen. Most egyelőre még csak a körbevezetésnél tartanak, melynek végén újra a földszinten kötnek ki, egy szoba ajtaja előtt. Sejtése már van róla, hogy miért pont itt álltak meg, de nem akar előre örülni, mert akkor csalódni sem fog. Figyelemmel hallgatja végig a szavakat, közben néha bólint egyet.*
- Látom mindig előre gondolkodsz. Én is biztos vagyok benne, hogy lesz majd olyan helyzet, mikor szükségünk lesz egy-egy szabad ágyra, főleg ilyenkor, télen. *Továbbra is lenyűgözi Mai profizmusa, de az ötletek mélyére ásni továbbra sem óhajt vele a találkozásuk ilyen korai szakaszában. Lesz még erre idejük, ha minden jól alakul.
Az ajtó közben nyílik, ami egy otthonos, de még élet nélküli szobába vezet. A megérzése nem csalt, ez lesz az a hely, amit, ha elfogadja az ajtónyitás mellett elhangzó felkérést, neki kell megtöltenie élettel.*
- Nos… *kezd bele a válaszába.* Maga a cél már a levelezésünk során megfogott. A hely maga lenyűgöző, a gyermekek igazán édesek, Te pedig kiválóan értesz ahhoz, amit csinálsz, úgyhogy semmi akadálya, hogy elfogadjam a lehetőséget. Szeretnék veled együtt dolgozni, a szobát pedig hálásan köszönöm.
//Párnák és szálkák//
*Talán most kezet kéne fogniuk a válasza után, és megbeszélni a részleteket, de nincs rá idejük. A kinti robajt hallva még össze is rezzen hirtelen, fejét a bejárat irányába kapja, aztán már ott siet Mai oldalán megnézni, hogy mi történik odakint.*
- Kellemes napot kívánok az Uraknak! Örvendek. *Üdvözli ő is az újabb vendégeket, de a bemutatkozás oroszlánrészét Mai-ra hagyja. Ahogy ez megtörtént, az események felgyorsulni látszanak. Épp az előbb mondott igent a munkára, és nem egészen egy-két perccel később már meg is kapja az első feladatát.*
- Természetesen, máris! *A konyha felé veszi az irányt, amit annak ellenére, hogy a ház valóban hatalmas, könnyedén megtalál újra. Ezért is nézett körbe olyan figyelmesen, hogy tudja, mi merre van. Még nem érzi magát otthonosan a helyiségben, de feltalálja magát. Azt pont nem jegyezte meg, hogy Mai honnan vette elő a csészéket, de ott találja őket, ahová a teáscsészéket tenni szokás, nem kell sokáig keresgélnie őket. Mielőtt megtöltené őket meleg teával, még el is mossa mindkettőt.
Nem sokkal később két csésze forró teával tér vissza a vendégekhez.*
- Parancsoljanak, Uraim! Finom, forró kamillatea. Jót fog tenni ebben a hideg időben. *Nyújtja a tálcát a főhivatalnok és a városőr felé, ami egy pillanatra sem remeg meg a kezében. Onnan veheti el a teát a két férfi.*
- Ha esetleg az urak is szeretnének inni, szóljanak nyugodtan, és készítek még! *Néz a serénykedő munkások irányába.*
1572. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-19 20:14:44
Üzenet elküldve: 2025-01-19 20:14:44
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Anvi néni és a szarvasok//
//Párnák és szálkák//
- Tüneményesek. *Ismét felnevetne, de nem teszi. Persze, hogy azok, neki legalábbis. Az a sok hecc és rosszalkodás pedig még tüneményesebbé teszi őket, de ha az a fekete hajzuhatag őszülésnek indul, akkor máris meg tudná nevezni, hogy ki miatt kezdődött meg a folyamat idejekorán.* - Azt hiszem, nem kell bemutassam, mire képes két tüneményes gyerek. *Engedi, hogy kiérződjön az irónia, de semmi rosszindulattal nem elegyedik. Imádja őket, túlságosan is.*
- Igen, éppen ez a dilemma. Senkit nem választanék szét szívem szerint, de ha újak érkeznek, nehéz lenne megmagyarázni a miérteket. De meg fogjuk oldani és tudom, hogy jól.
*Mosolyodik el, bár tényleg nehéz lesz ez az egész. Nem árul zsákbamacskát, minden kölyök tud már arról, hogy mi készül, de tudni és megérezni más.
A teát elfogyasztják, annak pedig kifejezetten örül, hogy a főzés nem fog gondot okozni. Egy kicsit mindenhez kell értenie annak, aki itt fog dolgozni, de persze az elsődleges így is az, hogy megfelelő szem vigyázza a kicsiket és megfelelő módon kezelje a helyzeteket.
Sok mindent megtud Anivel-ről és egyre jobban érzi, hogy helye van köztük. Persze figyeli, hogy olvasható-e róla bármi, hogy neki mennyire tetszik a hely, amit akkor mér leginkább, amikor a hatalmas házat mutatja meg. Nem hagy ki egyetlen részletet sem, hiszen jobb, ha tényleg mindennel tisztában van.*
- Valóban nagy. *Bólint, majd az utolsó helyszín következik, de nem árulkodik előre. Az előtérből nyíló folyosóra vezeti, ahonnan a személyzeti szobákhoz lehet jutni, többek közt Mai-é is itt kapott helyet. De nem a saját kis zugába nyit be, hanem egy másikba, hagyva egyetlen szobányi helyet kettejük között. A keze a kilincsen, s akkor folytatja tovább.* - Harmincöt férőhelyet szeretnék, de harmic-harminckét gyereket kívánok fogadni. Szeretném, ha maradna hely hirtelen, megoldhatatlannak tűnő helyzeteknek, vagy olyanoknak, akik csak ideiglenesen vannak nálunk. Tudod, gondoltam rá, hogy például a szülők betegsége okán nem tudnak valakire vigyázni, de nincs is kire bízniuk, akkor is lehessen megoldás. De ez a része még bevallom, csak az én fejemben fogant meg.
*Végül nyílik az ajtó és belép rajta, vezetve a másikat, majd megáll a közepén. Egy lakatlan, de bútorozott szobát láthat Anviel.* - Szeretném, ha az ötleteiddel te is hozzájárulnál az árvaház alakulásához. *Néz rá a kékekkel, majd kedvesen elmosolyodik.* - Ahogy azt is szeretném, hogy ezt a szobát a kedved szerint rendezd be. *Figyeli a zöld szempárt.* - Mert őszintén remélem, hogy van kedved itt dolgozni. Részemről egyértelmű a döntés, hogy te vagy a legalkalmasabb személy erre.
*Még a választ épp meg tudja hallgatni, de rögvest utána hatalmas zajra lesz figyelmes. Először maga sem érti, hogy mi történhetett, de hamar megiramodik, remélhetőleg a nővel együtt, hogy megnézze, honnan is az égzengésnek tűnő robaj. Ahogy közeledik, a vastag faajtó sem tudja lefojtani a gnóm hangját, aki bemutatja magát, így hát széles mosoly terül szét a máskor olyan hűvös arcon. Nem kell sokáig ácsorogniuk a nem várt, de annál szívesebben látott vendégeknek, Mai hamarost kitárja az ajtót, jó szélesre, hogy kényelmesen be tudják hordani a bútorokat.*
- Főhivatalnok úr! *Tesz egy lépést közelebb, majd szemrevételezi a bútorhalmot, ami bár látott már szebb napokat, mégis ritka kincs most a háznak.*
- Mai Faensa vagyok, az árvaház igazgatója. *Mutatkozik be a gnóm hivatalnoknak.* - Micsoda kellemes meglepetés. Nem számítottunk ilyen gyorsaságra, de szívből köszönjük az adományt. A bútorokat az emeletre szükséges vinni, hálásak vagyunk a segítségért. A hölgy itt Anviel Sorheth, készít önnek… *A városőrre tekint* - önöknek egy csésze teát, amíg én megmutatom, mit hová szükséges elhelyezni. Fáradjanak csak beljebb. *Ím az első apró feladatát is megkapta a nő, persze, ha nem élnek a kinti hideg utáni felmelegedés lehetőségével, Mai azt is megérti, de neki a bútorok sorsa jelenleg a legfontosabb.*
//Párnák és szálkák//
- Tüneményesek. *Ismét felnevetne, de nem teszi. Persze, hogy azok, neki legalábbis. Az a sok hecc és rosszalkodás pedig még tüneményesebbé teszi őket, de ha az a fekete hajzuhatag őszülésnek indul, akkor máris meg tudná nevezni, hogy ki miatt kezdődött meg a folyamat idejekorán.* - Azt hiszem, nem kell bemutassam, mire képes két tüneményes gyerek. *Engedi, hogy kiérződjön az irónia, de semmi rosszindulattal nem elegyedik. Imádja őket, túlságosan is.*
- Igen, éppen ez a dilemma. Senkit nem választanék szét szívem szerint, de ha újak érkeznek, nehéz lenne megmagyarázni a miérteket. De meg fogjuk oldani és tudom, hogy jól.
*Mosolyodik el, bár tényleg nehéz lesz ez az egész. Nem árul zsákbamacskát, minden kölyök tud már arról, hogy mi készül, de tudni és megérezni más.
A teát elfogyasztják, annak pedig kifejezetten örül, hogy a főzés nem fog gondot okozni. Egy kicsit mindenhez kell értenie annak, aki itt fog dolgozni, de persze az elsődleges így is az, hogy megfelelő szem vigyázza a kicsiket és megfelelő módon kezelje a helyzeteket.
Sok mindent megtud Anivel-ről és egyre jobban érzi, hogy helye van köztük. Persze figyeli, hogy olvasható-e róla bármi, hogy neki mennyire tetszik a hely, amit akkor mér leginkább, amikor a hatalmas házat mutatja meg. Nem hagy ki egyetlen részletet sem, hiszen jobb, ha tényleg mindennel tisztában van.*
- Valóban nagy. *Bólint, majd az utolsó helyszín következik, de nem árulkodik előre. Az előtérből nyíló folyosóra vezeti, ahonnan a személyzeti szobákhoz lehet jutni, többek közt Mai-é is itt kapott helyet. De nem a saját kis zugába nyit be, hanem egy másikba, hagyva egyetlen szobányi helyet kettejük között. A keze a kilincsen, s akkor folytatja tovább.* - Harmincöt férőhelyet szeretnék, de harmic-harminckét gyereket kívánok fogadni. Szeretném, ha maradna hely hirtelen, megoldhatatlannak tűnő helyzeteknek, vagy olyanoknak, akik csak ideiglenesen vannak nálunk. Tudod, gondoltam rá, hogy például a szülők betegsége okán nem tudnak valakire vigyázni, de nincs is kire bízniuk, akkor is lehessen megoldás. De ez a része még bevallom, csak az én fejemben fogant meg.
*Végül nyílik az ajtó és belép rajta, vezetve a másikat, majd megáll a közepén. Egy lakatlan, de bútorozott szobát láthat Anviel.* - Szeretném, ha az ötleteiddel te is hozzájárulnál az árvaház alakulásához. *Néz rá a kékekkel, majd kedvesen elmosolyodik.* - Ahogy azt is szeretném, hogy ezt a szobát a kedved szerint rendezd be. *Figyeli a zöld szempárt.* - Mert őszintén remélem, hogy van kedved itt dolgozni. Részemről egyértelmű a döntés, hogy te vagy a legalkalmasabb személy erre.
*Még a választ épp meg tudja hallgatni, de rögvest utána hatalmas zajra lesz figyelmes. Először maga sem érti, hogy mi történhetett, de hamar megiramodik, remélhetőleg a nővel együtt, hogy megnézze, honnan is az égzengésnek tűnő robaj. Ahogy közeledik, a vastag faajtó sem tudja lefojtani a gnóm hangját, aki bemutatja magát, így hát széles mosoly terül szét a máskor olyan hűvös arcon. Nem kell sokáig ácsorogniuk a nem várt, de annál szívesebben látott vendégeknek, Mai hamarost kitárja az ajtót, jó szélesre, hogy kényelmesen be tudják hordani a bútorokat.*
- Főhivatalnok úr! *Tesz egy lépést közelebb, majd szemrevételezi a bútorhalmot, ami bár látott már szebb napokat, mégis ritka kincs most a háznak.*
- Mai Faensa vagyok, az árvaház igazgatója. *Mutatkozik be a gnóm hivatalnoknak.* - Micsoda kellemes meglepetés. Nem számítottunk ilyen gyorsaságra, de szívből köszönjük az adományt. A bútorokat az emeletre szükséges vinni, hálásak vagyunk a segítségért. A hölgy itt Anviel Sorheth, készít önnek… *A városőrre tekint* - önöknek egy csésze teát, amíg én megmutatom, mit hová szükséges elhelyezni. Fáradjanak csak beljebb. *Ím az első apró feladatát is megkapta a nő, persze, ha nem élnek a kinti hideg utáni felmelegedés lehetőségével, Mai azt is megérti, de neki a bútorok sorsa jelenleg a legfontosabb.*
1571. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-19 19:25:36
Üzenet elküldve: 2025-01-19 19:25:36
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 55
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 55
Játékstílus: Szelíd
//Párnák és szálkák//
*A házban tartózkodóak förtelmes robajra lehetnek figyelmesek odakintről; amennyiben kinéznek az ablakon vagy az ajtón, két, jókora szekért találhatnak a rezidencia előtt. Mindkét kordé előtt ökrök kerültek befogásra a nagy teherbírás végett. Erre szükség is van, tekintve az alaposan lekötözött rakományt. Akkora bútorhalmok kaptak ugyanis helyet a raktéren, hogy azokon felmászva a vállalkozó szellemű egyének akár a rezidencia első szintjét is elérhetnék.
A hangzavar kiváltó okát egy sanyarú sorsra jutott szekér képezi, ami legördült valamelyik halomból és ripityára tört a földön. Felette most egy városőrnek kinéző férfi és egy köpcös, bajszos hivatalnokféle gnóm perlekedik.
Közben négy munkás ugrik le a második szekér hátuljáról, hogy szép sorjában a bejárat elé hordja a szállított bútorokat. Akadnak közöttük ágykeretek, szekrények, asztalok, sőt, még zsákba csomagolt ruházatok is. Egy dolog látszik közösnek bennük: mind látott már szebb napokat. Az ütött-kopott, első ránézésre értéktelen bútorok ugyan használhatóak, de arannyá már aligha tehetőek. Olyan, mintha Sárvárosból és Romvárosból származna a legtöbbje. Egyik-másikra ráfér majd némi asztalosmunka, de funkciójuknak megfelelni látszik mind.
Közben a kövér kis gnóm a pörlekedést lezárandó, megigazítja sötétlila talárját, hogy kalapját hóna alá csapva megközelítse az ajtót, már ha túljut a bejárati kapun.*
-Eeyr hozzon szebb napokat! Én Rolphius Smurgd főhivatalnok vagyok és a Városi Tanács kegyéből az adományokat meghoztuk! Ágyak, asztalok, különféle bútorok...
-Ruhák. *Morogja közbe a városőr.*
-Ruhák! *A gnóm megköszörüli torkát, mielőtt folytatná.*
-Hogy az árvák közül szerencsés harminc majd itt... Hopla! *A kalap kicsúszik ugyan hóna alól, de még földet érés előtt elkapja.*
-Itt leledzék. A holmikat szívélyesen elhelyezzük, ahol kérik! *Hátrasandít válla felett, vajon a munkások mit szólnak nagylelkűségéhez. Mivel nem úgy néz ki, hogy figyeltek volna, ezért hamar visszatér az ajtó fixírozásához, várva, hogy valaki kinyissa azt odabentről.*
*A házban tartózkodóak förtelmes robajra lehetnek figyelmesek odakintről; amennyiben kinéznek az ablakon vagy az ajtón, két, jókora szekért találhatnak a rezidencia előtt. Mindkét kordé előtt ökrök kerültek befogásra a nagy teherbírás végett. Erre szükség is van, tekintve az alaposan lekötözött rakományt. Akkora bútorhalmok kaptak ugyanis helyet a raktéren, hogy azokon felmászva a vállalkozó szellemű egyének akár a rezidencia első szintjét is elérhetnék.
A hangzavar kiváltó okát egy sanyarú sorsra jutott szekér képezi, ami legördült valamelyik halomból és ripityára tört a földön. Felette most egy városőrnek kinéző férfi és egy köpcös, bajszos hivatalnokféle gnóm perlekedik.
Közben négy munkás ugrik le a második szekér hátuljáról, hogy szép sorjában a bejárat elé hordja a szállított bútorokat. Akadnak közöttük ágykeretek, szekrények, asztalok, sőt, még zsákba csomagolt ruházatok is. Egy dolog látszik közösnek bennük: mind látott már szebb napokat. Az ütött-kopott, első ránézésre értéktelen bútorok ugyan használhatóak, de arannyá már aligha tehetőek. Olyan, mintha Sárvárosból és Romvárosból származna a legtöbbje. Egyik-másikra ráfér majd némi asztalosmunka, de funkciójuknak megfelelni látszik mind.
Közben a kövér kis gnóm a pörlekedést lezárandó, megigazítja sötétlila talárját, hogy kalapját hóna alá csapva megközelítse az ajtót, már ha túljut a bejárati kapun.*
-Eeyr hozzon szebb napokat! Én Rolphius Smurgd főhivatalnok vagyok és a Városi Tanács kegyéből az adományokat meghoztuk! Ágyak, asztalok, különféle bútorok...
-Ruhák. *Morogja közbe a városőr.*
-Ruhák! *A gnóm megköszörüli torkát, mielőtt folytatná.*
-Hogy az árvák közül szerencsés harminc majd itt... Hopla! *A kalap kicsúszik ugyan hóna alól, de még földet érés előtt elkapja.*
-Itt leledzék. A holmikat szívélyesen elhelyezzük, ahol kérik! *Hátrasandít válla felett, vajon a munkások mit szólnak nagylelkűségéhez. Mivel nem úgy néz ki, hogy figyeltek volna, ezért hamar visszatér az ajtó fixírozásához, várva, hogy valaki kinyissa azt odabentről.*
1570. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-19 19:14:25
Üzenet elküldve: 2025-01-19 19:14:25
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Anvi néni és a szarvasok//
- Szikra és Trylnor. Biztos ők is tüneményesek *mondja. Az előbbi egy kicsit furcsa név, de nem kérdez rá az eredetére. Biztosan megvan a maga oka, ami most, jelen pillanatban még nem tartozik rá, de idővel, ha fontos lesz, meg fogja ismerni a történetét. Helyette most a szobák beosztásának dilemmáját hallgatja, és ha kell, ha nem, már el is gondolkozik a megoldáson, de egyelőre ő is arra jut, hogy a tények ismeretében nem lesz egyszerű.*
- Nem biztos, hogy a testvéreket jó ötlet külön választani, de kivételezni sem célszerű velük. *Ennyit fűz most csak hozzá, amíg nem kérdezik a véleményét, de a személyes tapasztatai révén pontosan tudja, hogy a testvéri kötelék mennyire erős. Nem volna bölcs dolog megtörni a biztonságot nyújtó kis egységüket azzal, hogy külön szobába kell költözniük.*
- Akkor elfogadom, köszönöm. *Bólint rá, hogy mégis csak kiszolgálják teával. Még mindig nehéz elfogadnia, ha valamit nem a két keze munkájáért kap meg, de természetesen más házában nem fogja a saját elképzeléseit erőltetni ezen a téren. Ha úgy alakul, hogy megismert már mindenkit, itt él és dolgozik, az más lesz, de jelen pillanatban ő még csak egy vendég.*
- Szeretek főzni, és még nem is panaszkodtak rá soha, hogy rossz lenne, pedig az évtizedek alatt rengeteg mindent főztem már, volt mit elrontanom bőven. *Arra a megjegyzésre, hogy Mai ebben nem olyan jó, nem mond semmit, de az újabb nevet most is az emlékezetébe vési. Luninari.*
- Alig várom, hogy őt is megismerhessen. *Mondja, majd mikor megkapja, magához veszi a forró csészét, és jóízűen elfogyasztja a teát, miközben a legjobb tudása szerint, de legfőképpen őszintén válaszol az összes neki feltett kérdésre.
A körbevezetés alkalmával tüzetesen néz körbe, de nem azért, mert az olyan hibákat keresi a házban, mint a festetlen falak vagy repedések, sokkal inkább már igyekszik most feltérképezni, hogy hol, mit talál.*
- Ha szabad megjegyeznem, hatalmas a ház. Sok kis árva elfér majd itt. Mit is mondtál, hány lakót tervezel? Harmincat, harmincötöt? *Nem emlékszik már pontosan, de ezt is azért kérdezi, hogy már előre gondolkodhasson. A lépcső túl széles, ha rajta múlna, ő középre is építtetne egy korlátot, hogy amikor a több tucat gyerek egyszerre zubog le majd rajta reggelizni, több helyen tudjanak kapaszkodni, és a szűkebb út a tempójukon is lassít majd. Azt már tudja, hogy szeretnek futni rajta.*
- Szikra és Trylnor. Biztos ők is tüneményesek *mondja. Az előbbi egy kicsit furcsa név, de nem kérdez rá az eredetére. Biztosan megvan a maga oka, ami most, jelen pillanatban még nem tartozik rá, de idővel, ha fontos lesz, meg fogja ismerni a történetét. Helyette most a szobák beosztásának dilemmáját hallgatja, és ha kell, ha nem, már el is gondolkozik a megoldáson, de egyelőre ő is arra jut, hogy a tények ismeretében nem lesz egyszerű.*
- Nem biztos, hogy a testvéreket jó ötlet külön választani, de kivételezni sem célszerű velük. *Ennyit fűz most csak hozzá, amíg nem kérdezik a véleményét, de a személyes tapasztatai révén pontosan tudja, hogy a testvéri kötelék mennyire erős. Nem volna bölcs dolog megtörni a biztonságot nyújtó kis egységüket azzal, hogy külön szobába kell költözniük.*
- Akkor elfogadom, köszönöm. *Bólint rá, hogy mégis csak kiszolgálják teával. Még mindig nehéz elfogadnia, ha valamit nem a két keze munkájáért kap meg, de természetesen más házában nem fogja a saját elképzeléseit erőltetni ezen a téren. Ha úgy alakul, hogy megismert már mindenkit, itt él és dolgozik, az más lesz, de jelen pillanatban ő még csak egy vendég.*
- Szeretek főzni, és még nem is panaszkodtak rá soha, hogy rossz lenne, pedig az évtizedek alatt rengeteg mindent főztem már, volt mit elrontanom bőven. *Arra a megjegyzésre, hogy Mai ebben nem olyan jó, nem mond semmit, de az újabb nevet most is az emlékezetébe vési. Luninari.*
- Alig várom, hogy őt is megismerhessen. *Mondja, majd mikor megkapja, magához veszi a forró csészét, és jóízűen elfogyasztja a teát, miközben a legjobb tudása szerint, de legfőképpen őszintén válaszol az összes neki feltett kérdésre.
A körbevezetés alkalmával tüzetesen néz körbe, de nem azért, mert az olyan hibákat keresi a házban, mint a festetlen falak vagy repedések, sokkal inkább már igyekszik most feltérképezni, hogy hol, mit talál.*
- Ha szabad megjegyeznem, hatalmas a ház. Sok kis árva elfér majd itt. Mit is mondtál, hány lakót tervezel? Harmincat, harmincötöt? *Nem emlékszik már pontosan, de ezt is azért kérdezi, hogy már előre gondolkodhasson. A lépcső túl széles, ha rajta múlna, ő középre is építtetne egy korlátot, hogy amikor a több tucat gyerek egyszerre zubog le majd rajta reggelizni, több helyen tudjanak kapaszkodni, és a szűkebb út a tempójukon is lassít majd. Azt már tudja, hogy szeretnek futni rajta.*
1569. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-19 18:43:08
Üzenet elküldve: 2025-01-19 18:43:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Anvi néni és a szarvasok//
*A kötelező bájcsevej megvolt, amibe a gyerekek ajtóstul rontanak be. Szerencsére Anviel meg sem rezzen, Mai pedig mint mindig, úgy méri a nőt, hogy csak egy bájos arcot lásson, ne pedig a rengeteg gondolatot, ami végigfut a fejében.
A gyerekek visszaindulnak Arn-ért, Mai figyelme pedig ismét csak a másiké. Ritka pillanat ez a házban, igen kevésszer fordul elő, hogy ne legyenek körötte az apróságok, s ha még többen lesznek, akkor nemhogy ritka, talán lehetetlen is lesz egyedül lenni a közös terekben. Bármennyire is szereti a könyveit bújni, már azt is várja, hogy alig legyen nyugta. S ha mégis azt szeretne, hát itt lesz Anviel, aki leveszi ezt a terhet. Szimpatikus számára a nő, de még korai lenne valódi következtetéseket levonni, miközben félre próbálja tenni kissé a levélben leírtakat. Fontos persze, de a valóság mégis az, amit lát, s általában igen jól mér fel helyzeteket.*
- Szikra és Trylnor. *Sóhajt fel.* - Ők egy szobában vannak még, de terv, amit már írtam is neked, hogy külön legyenek a fiúk és a lányok. De ha látnád őket… nehéz lesz. Ahogy Kriza és Gab esete is, hiszen ők testvérek és már régóta itt ének együtt, velük van Arn is. *Kissé megcsóválja a fejét, de nem hiába mesélte ezt el. Nem ötletet vár még, de nem árt kicsit fecsegni a viszonyokról.
Amikor a teáról esik szó, Mai kissé megdöbben, de a jó értelemben. Máris intézné a saját dolgát, ami ide jóformán elvárás, na de azért nem az első látogatás alkalmával. *
- Egy teával még elbírok és szívesen készítek neked, addig is tudunk beszélgetni. *Nem hazudik, egy tea még megy, na de a többi… Elindul a nővel a konyha irányába, majd neki is áll, hogy kétség se férhessen ahhoz, hogy ez most az ő dolga. Ugyan semmi mást nem találna meg a csészéken és a teafüveken kívül, de ez is valami.*
- A főzéssel hogy állsz? Bevallom, fellélegeznének a gyerekek, ha nem én készíteném el a reggelijüket… Persze, ha Luninari itt van, ő mindig megoldja. *Közben serénykedik, s elővarázsolja azt a kevés dolgot, aminek tudja a helyét. Lassan de biztosan gőzölgő kamillatea kerül az asztalra és végre meg tudják beszélni az összes olyan kötelező elemet a körbevezetés előtt, ami fontos ahhoz, hogy Mai igazi képet kapjon a nőről és arról, hogy szeretne-e vele dolgozni. Amint végeztek, fel is áll, hogy megmutassa neki a rezidenciát és majd remélhetőleg a leendő szobáját is.*
*A kötelező bájcsevej megvolt, amibe a gyerekek ajtóstul rontanak be. Szerencsére Anviel meg sem rezzen, Mai pedig mint mindig, úgy méri a nőt, hogy csak egy bájos arcot lásson, ne pedig a rengeteg gondolatot, ami végigfut a fejében.
A gyerekek visszaindulnak Arn-ért, Mai figyelme pedig ismét csak a másiké. Ritka pillanat ez a házban, igen kevésszer fordul elő, hogy ne legyenek körötte az apróságok, s ha még többen lesznek, akkor nemhogy ritka, talán lehetetlen is lesz egyedül lenni a közös terekben. Bármennyire is szereti a könyveit bújni, már azt is várja, hogy alig legyen nyugta. S ha mégis azt szeretne, hát itt lesz Anviel, aki leveszi ezt a terhet. Szimpatikus számára a nő, de még korai lenne valódi következtetéseket levonni, miközben félre próbálja tenni kissé a levélben leírtakat. Fontos persze, de a valóság mégis az, amit lát, s általában igen jól mér fel helyzeteket.*
- Szikra és Trylnor. *Sóhajt fel.* - Ők egy szobában vannak még, de terv, amit már írtam is neked, hogy külön legyenek a fiúk és a lányok. De ha látnád őket… nehéz lesz. Ahogy Kriza és Gab esete is, hiszen ők testvérek és már régóta itt ének együtt, velük van Arn is. *Kissé megcsóválja a fejét, de nem hiába mesélte ezt el. Nem ötletet vár még, de nem árt kicsit fecsegni a viszonyokról.
Amikor a teáról esik szó, Mai kissé megdöbben, de a jó értelemben. Máris intézné a saját dolgát, ami ide jóformán elvárás, na de azért nem az első látogatás alkalmával. *
- Egy teával még elbírok és szívesen készítek neked, addig is tudunk beszélgetni. *Nem hazudik, egy tea még megy, na de a többi… Elindul a nővel a konyha irányába, majd neki is áll, hogy kétség se férhessen ahhoz, hogy ez most az ő dolga. Ugyan semmi mást nem találna meg a csészéken és a teafüveken kívül, de ez is valami.*
- A főzéssel hogy állsz? Bevallom, fellélegeznének a gyerekek, ha nem én készíteném el a reggelijüket… Persze, ha Luninari itt van, ő mindig megoldja. *Közben serénykedik, s elővarázsolja azt a kevés dolgot, aminek tudja a helyét. Lassan de biztosan gőzölgő kamillatea kerül az asztalra és végre meg tudják beszélni az összes olyan kötelező elemet a körbevezetés előtt, ami fontos ahhoz, hogy Mai igazi képet kapjon a nőről és arról, hogy szeretne-e vele dolgozni. Amint végeztek, fel is áll, hogy megmutassa neki a rezidenciát és majd remélhetőleg a leendő szobáját is.*
1568. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-19 18:10:29
Üzenet elküldve: 2025-01-19 18:10:29
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Anvi néni és a szarvasok//
*Az a hatalmas ajtó érzésre úgy tárul ki előtte, mintha Csodaországba nyerne bebocsájtást. Ez a kihívás kapuja, és a pillangók már most repkednek a gyomrában, pedig még semmi más nem történt azon kívül, hogy kinyílt. Aztán mögötte hamarosan feltűnik Mai is, a kedves levelezőtársa, akinek eddig csak a gyöngybetűit csodálhatta, de arcot nem tudott hozzá társítani. Illetve próbált. Hogy ilyennek képzelte el őt? Nem, de ez egyáltalán nem probléma, az ilyesféle képzeletek szinte mindig tévesek. Azt így is látja, sőt, érzi, hogy mennyire örömmel fogadják, ez pedig bizakodásra ad okot.*
- Részemről a szerencse, Mai. Örvendek! Köszönöm. Igazán hideg van odakint.
*Pont emiatt gyorsan beljebb is lépked, mikor a házba invitálják, és jólesően felsóhajt, miután a fagyos tél a zárt ajtón kívül marad, lábaiba pedig lassan visszaköltözik az élet.*
- Az út elfogadható volt, nem volt semmi gond. *Természetesen ilyen dermesztő hidegben semmiféle út sem kellemes, de ahhoz képest minden rendben volt. A második kérdésre már nem tud rögtön válaszolni, mert a lépcső irányából érkező zajra ő is felkapja a fejét. Legalább olyan hang ez, mintha egy hordót gurítottak volna le odafentről, de ő csak elmosolyodik rajta, hisz pontosan tudja, hogy egy házban, ahol gyermekek vannak, megszokott az ilyesmi. Szép emlékeket idéz fel ez a jelent is a számára. Azt is látja, hogy Mai-nak már csak egy nézés is elég, hogy a fiatalok tudják, mit kell tenniük. Talán mégis hasznos, hogy azok a kék szemek olykor fagyosabbnak tűnnek, mint amilyennek elképzelte őket.
A beszélgetésbe nem szól bele, csak egy kedves mosollyal fordul a gyerekek felé, mikor bemutatkoznak neki.*
- Szia Kriza! Szervusz Gab! Örülök, hogy találkoztunk. *Kicsit rosszul érzi magát, amiért ajándékot nem hozott nekik, de ami késik, nem múlik. A gyermeki türelmetlenséget látva neki is nagyobb mosolyra görbül a szája. Édesek. A Mai-ról alkotott véleménye pedig egyre pozitívabb. Rettentően ért ahhoz, amit csinál.*
- Szóval öten vannak összesen. Kriza, Gab, Arn… *már meg is jegyezte a nevüket.* A többieket hogy szólíthatom majd? *érdeklődik őszinte lelkesedéssel a kicsik iránt.* Ami a teát illeti, szívesen elfogadok egy csészével, ha meleg, de ne fáradj miattam! Ha megmutatod merre találom, és mit használhatok, szívesen kiszolgálom magam. *Soha nem rakott elé senki még egy csésze teát sem, és most is furcsán érezné magát, ha ki akarnák szolgálni.*
*Az a hatalmas ajtó érzésre úgy tárul ki előtte, mintha Csodaországba nyerne bebocsájtást. Ez a kihívás kapuja, és a pillangók már most repkednek a gyomrában, pedig még semmi más nem történt azon kívül, hogy kinyílt. Aztán mögötte hamarosan feltűnik Mai is, a kedves levelezőtársa, akinek eddig csak a gyöngybetűit csodálhatta, de arcot nem tudott hozzá társítani. Illetve próbált. Hogy ilyennek képzelte el őt? Nem, de ez egyáltalán nem probléma, az ilyesféle képzeletek szinte mindig tévesek. Azt így is látja, sőt, érzi, hogy mennyire örömmel fogadják, ez pedig bizakodásra ad okot.*
- Részemről a szerencse, Mai. Örvendek! Köszönöm. Igazán hideg van odakint.
*Pont emiatt gyorsan beljebb is lépked, mikor a házba invitálják, és jólesően felsóhajt, miután a fagyos tél a zárt ajtón kívül marad, lábaiba pedig lassan visszaköltözik az élet.*
- Az út elfogadható volt, nem volt semmi gond. *Természetesen ilyen dermesztő hidegben semmiféle út sem kellemes, de ahhoz képest minden rendben volt. A második kérdésre már nem tud rögtön válaszolni, mert a lépcső irányából érkező zajra ő is felkapja a fejét. Legalább olyan hang ez, mintha egy hordót gurítottak volna le odafentről, de ő csak elmosolyodik rajta, hisz pontosan tudja, hogy egy házban, ahol gyermekek vannak, megszokott az ilyesmi. Szép emlékeket idéz fel ez a jelent is a számára. Azt is látja, hogy Mai-nak már csak egy nézés is elég, hogy a fiatalok tudják, mit kell tenniük. Talán mégis hasznos, hogy azok a kék szemek olykor fagyosabbnak tűnnek, mint amilyennek elképzelte őket.
A beszélgetésbe nem szól bele, csak egy kedves mosollyal fordul a gyerekek felé, mikor bemutatkoznak neki.*
- Szia Kriza! Szervusz Gab! Örülök, hogy találkoztunk. *Kicsit rosszul érzi magát, amiért ajándékot nem hozott nekik, de ami késik, nem múlik. A gyermeki türelmetlenséget látva neki is nagyobb mosolyra görbül a szája. Édesek. A Mai-ról alkotott véleménye pedig egyre pozitívabb. Rettentően ért ahhoz, amit csinál.*
- Szóval öten vannak összesen. Kriza, Gab, Arn… *már meg is jegyezte a nevüket.* A többieket hogy szólíthatom majd? *érdeklődik őszinte lelkesedéssel a kicsik iránt.* Ami a teát illeti, szívesen elfogadok egy csészével, ha meleg, de ne fáradj miattam! Ha megmutatod merre találom, és mit használhatok, szívesen kiszolgálom magam. *Soha nem rakott elé senki még egy csésze teát sem, és most is furcsán érezné magát, ha ki akarnák szolgálni.*
1567. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-19 14:03:10
Üzenet elküldve: 2025-01-19 14:03:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Anvi néni és a szarvasok//
*Ha türelmetlen nem is, de várakozással teli. Eljött a nap, hogy végre megismerje azt a nőt, akivel hatok óta levelezik, akihez bár arcot nem tud társítani, de mégis jót érez a személyével kapcsolatban. Bár tekintet, vagy mozdulatok hiányában nehéz ítélkezni, most megtette előre, s majd kiderül, hogy okos lépés volt-e. Feszülten várja, hogy végre meghallja a kopogást a rezidencia ajtaján, közben pedig szokásosan rendezi a gyerekek ügyes-bajos dolgait. Várja nagyon, mégis kiszökik az ajkán egy fájdalmas kis sóhaj. Pontosan tudja, hogy terhet fog róla levenni, de nehezen engedi el a gyerekek kezét, még ha nem is kell teljesen. Más egyébbel is kell törődnie, mint a nevelés, vagy a tanítás, így olyan személyt keresett, aki legalább annyira lelkes és áldozatkész, mint ő. Hogy Mai minden tulajdonsága meglegyen valakiben az lehetetlen, de talán némi rosszat kiválthat egy-egy jóval, s fordítva. Nem jót keres, hanem a tökéleteset, de azért próbál nem földtől elrugaszkodott lenni.
Végre visszhangzik az előtérben a kopogtatás zaja, s fel is pattan a helyéről, hogy odaigyekezzen. Néhány, sietős lépés után lassít magán, nem ostoba kislány ő, hogy valaki nyakába ugorjon, csak mert elképzelt valamit és úgy várja, mintha már réges-régen ismerné. Megigazítja a haját, rásimítja vállára, s egy mély lélegzetvétel után nyugalomra inti saját magát… immáron a megszokott ütemű lépéseivel folytatja a még két méteres útját, hogy kinyíljon az a bizonyos ajtó, amin lehetséges, hogy olyasvalaki lép be, akit mindig is ideképzelt.*
- Anviel! *Szólal meg egy széles mosollyal, majd kicsit vissza vesz ebből is. Már csak meglátni a történetek íróját is jó érzés, de nem ölelheti azonnal magához. Az nem volna igazgatóhoz méltó. Fogalma sincs mi ütött most belé, így még egy nagy levegő és végre sikerül újra Mai-nak lennie.*
- Üdvözöllek! Örülök, hogy végre itt vagy. Fáradj beljebb.
*Mutatja az utat lágy mozdulattal, majd be is zárja mögötte az ajtót.*
- Hogy utaztál? Ha innál valamit, tölthetek egy csésze teát, vagy vizet, aztán körbe is vezetnélek, hogy mielőbb megismerd a házat és minket is.
*Megáll, hogy válaszolni tudjon a nő, majd hangos zajra lesz figyelmes. Kriza és Gab fut le a lépcsőn és torpannak meg, ahogy meglátják a rájuk villanó jegeskék szemeket. A tempóból azonnal visszavesznek, úgy sétálnak tovább, majd végig is mérik az idegent, akit a lány egy félszeg mosollyal, a fiú pedig amolyan kiábrándult tekintettel köszönt. *
- Kriza, Gab, ne hagyjátok egyedül Arn-t, most nem tudok felmenni, vigyétek ki őt is magatokkal, ha oda igyekeztetek ilyen hévvel. Most már mutatkozzatok be szépen. A hölgy itt Anviel.
*Még nem árul el többet, hiszen az, hogy megjelent még nem egyenlő azzal, hogy marad is. Lesz mit megbeszélniük, de nem bánja, hogy a két csemete pont az útjukba került, így láthatja a másik reakcióját. Sokat talán nem lehet belőle leszűrni, de egy keveset mégis.*
- Kriza vagyok! *Húzódik a lány Mai mögé, belekapaszkodva a szoknyájába, a testvére pedig kihúzva magát dörmögi a nevét.* - Én Gab. Mehetünk? *Mai kissé összepréseli az ajkát, nem szeretne kuncogni. A gyerekek barátságosak, de nem egy fél perc a szívükbe férkőzni. Neki is kellett némi idő, még ha jót is játszottak az első napon.*
- Arn-ért menjetek.
*Szögezi le újra, majd ismét Anivel-re pillant.*
- Nos, három nevet már hallottál, még ketten vannak rajtuk kívül.
*Ha türelmetlen nem is, de várakozással teli. Eljött a nap, hogy végre megismerje azt a nőt, akivel hatok óta levelezik, akihez bár arcot nem tud társítani, de mégis jót érez a személyével kapcsolatban. Bár tekintet, vagy mozdulatok hiányában nehéz ítélkezni, most megtette előre, s majd kiderül, hogy okos lépés volt-e. Feszülten várja, hogy végre meghallja a kopogást a rezidencia ajtaján, közben pedig szokásosan rendezi a gyerekek ügyes-bajos dolgait. Várja nagyon, mégis kiszökik az ajkán egy fájdalmas kis sóhaj. Pontosan tudja, hogy terhet fog róla levenni, de nehezen engedi el a gyerekek kezét, még ha nem is kell teljesen. Más egyébbel is kell törődnie, mint a nevelés, vagy a tanítás, így olyan személyt keresett, aki legalább annyira lelkes és áldozatkész, mint ő. Hogy Mai minden tulajdonsága meglegyen valakiben az lehetetlen, de talán némi rosszat kiválthat egy-egy jóval, s fordítva. Nem jót keres, hanem a tökéleteset, de azért próbál nem földtől elrugaszkodott lenni.
Végre visszhangzik az előtérben a kopogtatás zaja, s fel is pattan a helyéről, hogy odaigyekezzen. Néhány, sietős lépés után lassít magán, nem ostoba kislány ő, hogy valaki nyakába ugorjon, csak mert elképzelt valamit és úgy várja, mintha már réges-régen ismerné. Megigazítja a haját, rásimítja vállára, s egy mély lélegzetvétel után nyugalomra inti saját magát… immáron a megszokott ütemű lépéseivel folytatja a még két méteres útját, hogy kinyíljon az a bizonyos ajtó, amin lehetséges, hogy olyasvalaki lép be, akit mindig is ideképzelt.*
- Anviel! *Szólal meg egy széles mosollyal, majd kicsit vissza vesz ebből is. Már csak meglátni a történetek íróját is jó érzés, de nem ölelheti azonnal magához. Az nem volna igazgatóhoz méltó. Fogalma sincs mi ütött most belé, így még egy nagy levegő és végre sikerül újra Mai-nak lennie.*
- Üdvözöllek! Örülök, hogy végre itt vagy. Fáradj beljebb.
*Mutatja az utat lágy mozdulattal, majd be is zárja mögötte az ajtót.*
- Hogy utaztál? Ha innál valamit, tölthetek egy csésze teát, vagy vizet, aztán körbe is vezetnélek, hogy mielőbb megismerd a házat és minket is.
*Megáll, hogy válaszolni tudjon a nő, majd hangos zajra lesz figyelmes. Kriza és Gab fut le a lépcsőn és torpannak meg, ahogy meglátják a rájuk villanó jegeskék szemeket. A tempóból azonnal visszavesznek, úgy sétálnak tovább, majd végig is mérik az idegent, akit a lány egy félszeg mosollyal, a fiú pedig amolyan kiábrándult tekintettel köszönt. *
- Kriza, Gab, ne hagyjátok egyedül Arn-t, most nem tudok felmenni, vigyétek ki őt is magatokkal, ha oda igyekeztetek ilyen hévvel. Most már mutatkozzatok be szépen. A hölgy itt Anviel.
*Még nem árul el többet, hiszen az, hogy megjelent még nem egyenlő azzal, hogy marad is. Lesz mit megbeszélniük, de nem bánja, hogy a két csemete pont az útjukba került, így láthatja a másik reakcióját. Sokat talán nem lehet belőle leszűrni, de egy keveset mégis.*
- Kriza vagyok! *Húzódik a lány Mai mögé, belekapaszkodva a szoknyájába, a testvére pedig kihúzva magát dörmögi a nevét.* - Én Gab. Mehetünk? *Mai kissé összepréseli az ajkát, nem szeretne kuncogni. A gyerekek barátságosak, de nem egy fél perc a szívükbe férkőzni. Neki is kellett némi idő, még ha jót is játszottak az első napon.*
- Arn-ért menjetek.
*Szögezi le újra, majd ismét Anivel-re pillant.*
- Nos, három nevet már hallottál, még ketten vannak rajtuk kívül.
1566. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-19 13:27:18
Üzenet elküldve: 2025-01-19 13:27:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Anvi néni és a szarvasok//
*Eljött hát a nap. Itt áll a ház ajtaja előtt, ami a valóságban még annál is nagyobb, mint ahogy elképzelte. Mai-nak, akivel levélben már sikerült egészen közvetlen viszonyba kerülniük, azt ígérte, hogy ma, Borquos napján meglátogatja őt és a gyermekeket. A megbízhatóság számára az egyik legfontosabb erény, és magát is olyan embernek tartja, aki mindig betartja a szavát, így hát eljött.
A levelekben már sok mindenről szó esett. Mai mesélt neki arról, hogy szeretnének otthont teremteni, biztonságot nyújtani Arthenior város árva gyermekeinek, és támogatni őket azzal, hogy tanítják őket. Hamar sikerült kapcsolódnia a történethez, hisz még ő is egészen fiatal volt, mikor egy szörnyű tragédia okán elveszítette szüleit. Két fiatalabb testvérének, akik akkoriban még képtelenek lettek volna az önálló életre, csak ő maradt, és attól a naptól fogva kötelességének érezte, hogy gondoskodjon róluk. Nekik szerencséjük volt, hogy ő, mint a nővérük, ott volt nekik, de pontosan ezért érzi át azok helyzetét, akik egy ilyen, vagy ehhez hasonló tragédia után teljesen egyedül maradtak.
Nehéz évek voltak azok. Reggeltől estig dolgoznia kellett, hogy elegendő pénzt keressen élelemre, szabadidejében pedig főzött, mosott, ruhákat varrt kisöccsének és húgának, de sosem adta fel. Bármennyire is reménytelennek tűnt egy-egy nap, soha nem adta fel. Ma pedig már büszkén húzhatja ki magát, mondván, hogy kiállta az élet próbáját. Testvérei mára már szintén felnőtt, dolgos, boldog emberekké váltak, s neki ez a tény elég is arra, hogy úgy gondolja, ez megért minden nehézséget.
Most egy új kalandba készül belevágni. Szeretné, ha azt a sok mindent, amit az évek során megtanult, egy jól cél érdekében tudná kamatoztatni, és mi más is lehetne az a cél, mint azért dolgozni, hogy testvérei után újra átélhesse azt a rendkívül örömteli érzést, mikor egy ártatlan, védtelen gyermek mellette cseperedik fel, és válik bölcs, önálló felnőtté.
Ahogy így átgondolja az eddigi életét és egy kicsit a jövőjét is, őszinte mosolyra húzódik a szája. Felpillant a bejáratra, s végül be is kopogtat az ajtón.*
*Eljött hát a nap. Itt áll a ház ajtaja előtt, ami a valóságban még annál is nagyobb, mint ahogy elképzelte. Mai-nak, akivel levélben már sikerült egészen közvetlen viszonyba kerülniük, azt ígérte, hogy ma, Borquos napján meglátogatja őt és a gyermekeket. A megbízhatóság számára az egyik legfontosabb erény, és magát is olyan embernek tartja, aki mindig betartja a szavát, így hát eljött.
A levelekben már sok mindenről szó esett. Mai mesélt neki arról, hogy szeretnének otthont teremteni, biztonságot nyújtani Arthenior város árva gyermekeinek, és támogatni őket azzal, hogy tanítják őket. Hamar sikerült kapcsolódnia a történethez, hisz még ő is egészen fiatal volt, mikor egy szörnyű tragédia okán elveszítette szüleit. Két fiatalabb testvérének, akik akkoriban még képtelenek lettek volna az önálló életre, csak ő maradt, és attól a naptól fogva kötelességének érezte, hogy gondoskodjon róluk. Nekik szerencséjük volt, hogy ő, mint a nővérük, ott volt nekik, de pontosan ezért érzi át azok helyzetét, akik egy ilyen, vagy ehhez hasonló tragédia után teljesen egyedül maradtak.
Nehéz évek voltak azok. Reggeltől estig dolgoznia kellett, hogy elegendő pénzt keressen élelemre, szabadidejében pedig főzött, mosott, ruhákat varrt kisöccsének és húgának, de sosem adta fel. Bármennyire is reménytelennek tűnt egy-egy nap, soha nem adta fel. Ma pedig már büszkén húzhatja ki magát, mondván, hogy kiállta az élet próbáját. Testvérei mára már szintén felnőtt, dolgos, boldog emberekké váltak, s neki ez a tény elég is arra, hogy úgy gondolja, ez megért minden nehézséget.
Most egy új kalandba készül belevágni. Szeretné, ha azt a sok mindent, amit az évek során megtanult, egy jól cél érdekében tudná kamatoztatni, és mi más is lehetne az a cél, mint azért dolgozni, hogy testvérei után újra átélhesse azt a rendkívül örömteli érzést, mikor egy ártatlan, védtelen gyermek mellette cseperedik fel, és válik bölcs, önálló felnőtté.
Ahogy így átgondolja az eddigi életét és egy kicsit a jövőjét is, őszinte mosolyra húzódik a szája. Felpillant a bejáratra, s végül be is kopogtat az ajtón.*
1565. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-19 11:12:33
Üzenet elküldve: 2025-01-19 11:12:33
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 446
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 446
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
//Kiruccanás a falvakba//
*Amikor megérkeznek a rezidencia elé, leszáll a nyeregből és kantárszáron vezeti tovább a lovát. Ő is "alkalomhoz öltözött", vagyis utazóköpenyt és csizmát öltött, valamint oldalára felcsatolta a kardját. Meglehet, ő egyáltalán nem képzett bajvívó, de ifjú korában annyit megtanítottak neki a kardforgatásról, hogy szükség esetén gyakorlottan tudja előrántani a pengét, és harci állásba helyezkedni. Mivel pedig a fegyver kellően éles, még a gyakorlatlan ember is fenyegetést tud vele jelenteni - talán nem csak önmagára. De remélhetőleg semmi oka nem lesz fegyvert rántani, és a kard megmarad kiegészítőnek.
Lassan haladnak a ház bejárata elé, ezért nem is kell kopogtatnia, hogy utasa megérkezzen. Ám legnagyobb meglepetésére Alenia az, aki előkerül.
Bármennyire érzi is a feszültséget, ő maga úriemberhez méltón előresiet, és kézcsókhoz nyújtja a kezét. Ha Alenia odanyújtja neki a kacsóját, akkor meg is kapja ezt a köszöntést. Ha nem, akkor Orthus leereszti a kezét.*
- Az öröm az enyém, úrnő.
*köszönti Aleniát, majd így felel.*
- Természetesen indulhatunk, és a Tanácsházát is útba ejthetjük. Megfelel Önnek, hogy a bakon üljön? A lovat is felajánlanám, de még nem vagyok biztos a természetét illetően.
*mondja. Valójában eléggé szelíd és jól idomított jószág, de a városon kívül most először megy vele, és ha a ló egy kicsit megbokrosodik, két kézzel könnyebb megbirkózni vele, mint eggyel.
Ami meg Japhert illeti, mivel tudták, hogy vélhetően mellé fog ülni egy hölgy, Orthus utasításba adta neki, hogy tisztálkodjon meg és teljesen tiszta ruhát öltsön.
Amikor a fizetség ügye szóba kerül, Orthus kicsit felvonja a szemöldökét.*
- Fizetség? Emlékezzen kérem, eredeti megállapodásunkra: az idő és pénz, amit az árvaházra fordítok, az én adakozásom az ügy érdekében. Így ha felajánlom a segítségemet, vagy az eszközeimet, ...
*int a teherhordó szekér felé*
- ... akkor azt ellenszolgáltatás nélkül teszem. A későbbiekben pedig, ha vásárolni kellene az árvaház számára, szívesen kialkudom Önöknek a legjobb árat, és a magam számára se kívánok rá hasznot tenni. Erre minden mástól függetlenül továbbra is számíthat a nemes célért.
*Aztán, ha mindezt megbeszélték, felajánlja, hogy felsegítse a nemest a szekér bakjára, már ha Alenia ezt választja.*
*Amikor megérkeznek a rezidencia elé, leszáll a nyeregből és kantárszáron vezeti tovább a lovát. Ő is "alkalomhoz öltözött", vagyis utazóköpenyt és csizmát öltött, valamint oldalára felcsatolta a kardját. Meglehet, ő egyáltalán nem képzett bajvívó, de ifjú korában annyit megtanítottak neki a kardforgatásról, hogy szükség esetén gyakorlottan tudja előrántani a pengét, és harci állásba helyezkedni. Mivel pedig a fegyver kellően éles, még a gyakorlatlan ember is fenyegetést tud vele jelenteni - talán nem csak önmagára. De remélhetőleg semmi oka nem lesz fegyvert rántani, és a kard megmarad kiegészítőnek.
Lassan haladnak a ház bejárata elé, ezért nem is kell kopogtatnia, hogy utasa megérkezzen. Ám legnagyobb meglepetésére Alenia az, aki előkerül.
Bármennyire érzi is a feszültséget, ő maga úriemberhez méltón előresiet, és kézcsókhoz nyújtja a kezét. Ha Alenia odanyújtja neki a kacsóját, akkor meg is kapja ezt a köszöntést. Ha nem, akkor Orthus leereszti a kezét.*
- Az öröm az enyém, úrnő.
*köszönti Aleniát, majd így felel.*
- Természetesen indulhatunk, és a Tanácsházát is útba ejthetjük. Megfelel Önnek, hogy a bakon üljön? A lovat is felajánlanám, de még nem vagyok biztos a természetét illetően.
*mondja. Valójában eléggé szelíd és jól idomított jószág, de a városon kívül most először megy vele, és ha a ló egy kicsit megbokrosodik, két kézzel könnyebb megbirkózni vele, mint eggyel.
Ami meg Japhert illeti, mivel tudták, hogy vélhetően mellé fog ülni egy hölgy, Orthus utasításba adta neki, hogy tisztálkodjon meg és teljesen tiszta ruhát öltsön.
Amikor a fizetség ügye szóba kerül, Orthus kicsit felvonja a szemöldökét.*
- Fizetség? Emlékezzen kérem, eredeti megállapodásunkra: az idő és pénz, amit az árvaházra fordítok, az én adakozásom az ügy érdekében. Így ha felajánlom a segítségemet, vagy az eszközeimet, ...
*int a teherhordó szekér felé*
- ... akkor azt ellenszolgáltatás nélkül teszem. A későbbiekben pedig, ha vásárolni kellene az árvaház számára, szívesen kialkudom Önöknek a legjobb árat, és a magam számára se kívánok rá hasznot tenni. Erre minden mástól függetlenül továbbra is számíthat a nemes célért.
*Aztán, ha mindezt megbeszélték, felajánlja, hogy felsegítse a nemest a szekér bakjára, már ha Alenia ezt választja.*
1564. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-19 10:17:42
Üzenet elküldve: 2025-01-19 10:17:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 611
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt váratlan//
*A Myceil fénye név ugyan nem mond neki semmit, de a rövid leírás alapján majdnem biztos benne, hogy tudja, hogy a lány melyik virágról beszél.*
- Azt hiszem tudom mire gondolsz. *mosolyodik el ösztönösen és nem szándékosan ezúttal, mivel régi, kellemes emlék jut eszébe erről.*
- Ahol én felnőttem ott holdvirágnak hívták. Tényleg gyönyörű, de mifelénk elég ritka volt. Nem bánnám, ha lenne itt a kertben legalább néhány szál, akkor éjszakánként lehetne gyönyörködni bennük. *mondja. Hisz benne, hogy bármilyen súlyos terhek nyomják is valakinek a vállát, azért a természet szépségeiben mindig van idő megállni gyönyörködni, sőt, bizonyos értelemben elég üres is lenne az élet, ha az értelmes lények már ennyire sem lennének képesek időt szakítani. Ez az ő öröksége az erdőből, ha már másban, - érdekesen hátrafelé hegyesedő füleit leszámítva, - nem nagyon ütközik ki az, hogy voltaképpen félig elf. Még alacsony termetét sem tipikus, magas, szőke, elf szépség édesanyjától örökölte, de még csak nem is az apjától, aki állítólag daliás és nagyon jóképű ember férfi volt, illetve reméli, hogy még most is az. Mindig úgy képzelte, hogy apjának édesanyjától szállhatott rá örökül, akit hozzá hasonlóan szintén nem ismert. Kék szemei és a fülei mindössze a rajta külsőleg is meglátszó, elf öröksége, amelyeket nyilvánvalóan csak anyai ágról kaphatott.*
- Gyakran szokott fájni a fejed, vagy csak most? *kérdi, és mivel megint csak magából tud kiindulni, óhatatlanul is azon kezd el gondolkodni, hogy neki fájt-e valaha kislány korában, és hamar arra jut, hogy nem. Nem emlékszik ilyesmire legalábbis, márpedig, ha valaha komolyan fájt volna neki, amikor gyerek volt, akkor minden bizonnyal mélyebb nyomot hagyott volna benne, így pedig emlékei is lennének róla. Szokott aggódni, akkor is, ha nem mindig indokolt, de most azért inkább annak érzi.
Nem tudja, hogy mi lehet az oka a lány fájdalmának, de abban biztos, hogy Cilia még túl fiatal ahhoz, hogy mondjuk az időjárás változásait érezze bármely testrészében, de ahhoz is, hogy olyan betegsége legyen, aminek a fejfájás az egyik tünete lehet. Nem mintha túl sok ilyen betegséget ismerne...
Azon kapja magát, hogy azon gondolkodik, hogy bár itt lenne Intath, aki néhány kérdéssel és egy rövid vizsgálattal minden bizonnyal azonnal ki tudná deríteni a választ, de hát ő ki tudja, hogy merre jár éppen most.
Mindezt leszámítva mindenesetre azért nem aggódik annyira nagyon, mert egyrészt Cilia neki egészségesnek és elevennek tűnik, más részről a túlzott aggodalommal még a végén megijesztené. Nagyon is határozottan emlékszik még édesanyja arcára, amikor kislányként ő volt annyira beteg, hogy majdnem belehalt. Nyilván próbálta leplezni, de ő látta és érezte rajta, hogy a legrosszabbtól fél, így pedig persze ő is jobban félt. Szerencsére még időben kapta meg a szükséges kezelést és gyógyszereket, így szervezete le tudta győzni a betegséget, annak ellenére is, hogy több helyről hallotta vissza, hogy nem sokon múlott az, hogy még most is életben lehet.*
- Ittál ma már? *kérdi.* Attól fájhat a fejünk, ha nem, vagy hogyha keveset iszunk, erre érdemes odafigyelni. Sok vizet és teát inni pedig amúgy is egészséges, mert tisztít bennünket belülről. Szólj kérlek, ha holnapig nem múlik el, akkor keresek neked a városban egy orvost, aki megvizsgálhat. Nem kell félni, az ilyesmi nem fáj, és talán tudnak olyan gyógyszert adni, amitől elmúlik, bár remélem, hogy a sok folyadék önmagában segít. *teszi még hozzá, mivel viszont nem szeretné a lány gondolatait főleg ebbe az irányba terelni, hogy aztán a fájdalmára koncentráljon úgy dönt, jobb, ha egyelőre hanyagolja ezt a témát, hacsak Cilia nem szeretne mélyebben belemenni.
Szerencsére másról is tudnak beszélni bőven.
A Deres név ugyan nem mond neki semmit, de lehet akár Arn beceneve is valamiért, ha a gyerekeknek különös asszociációi vannak, és miért ne lennének, hiszen gyerekek. Még az is lehet, hogy olyan árva, akivel nem találkozott idáig, nem ez számít igazából, hanem a gesztus. Amúgy is hajlamos rövid időn belül megkedvelni másokat, ha ők szimpatikusak neki, és nincs ez másképpen most sem, főleg nem így, hogy a lány tanúbizonyságot tesz neki az önzetlenségéről. Ugyan nem szeretne sem amolyan anyásan, sem úgy, mintha nevelőnő lenne dicsérgetni, de mi mást mondhatna erre, a mosolya mellé?*
- Kedves tőled, hogy a barátaidra is gondolsz. *mondja, szavait őszinte dicséretnek szánva, ha pedig Cilia hagyja neki, akkor óvatosan megsimogatja hátul a fejét, amennyiben azonban úgy látja, hogy elhúzódna tőle, természetesen nem erőlteti a mozdulatot.
Igaz, hogy egy gyerek se fog éhen maradni, de miért ne kaphatnának azok enni először, akikkel Cilia jóban van, és éppen ezért ételt szeretne nekik vinni, ha már úgy alakult, hogy találkoztak itt? Ebben ő nem lát semmi kivételezést, vagy kivetnivalót. Akkor lenne csak kicsit ilyen érzése, ha egyesek mondjuk sült kacsát kapnának, míg a többiek csak rántottát, de ameddig ő van a házban és a konyhában ilyen biztosan nem fog megtörténni. Ha Aleniával nem is sikerült igazán dűlőre jutniuk az arisztokráciáról folytatott vitájukban, azért saját egyenlőségről vallott elveit igyekszik átemelni a hétköznapokba, bár úgy hiszi, hogy pont az étkezés termén igazából nyílt kapukat dönget. Hacsak nincs valamelyik gyermeknek olyan betegsége, hogy különleges étrendre lenne szüksége, nem nagyon hiszi, hogy akár Alenia, akár Mai jó szemmel nézné azt, hogy egyes gyerekek finomabb, vagy társadalmilag egyszerűen csak jobbnak elfogadott ételt kapjanak, mint a többiek. És éppen ugyanígy azt sem hiszi, hogy rajta kívül bármelyik felnőtt ebben a házban jobb kiszolgálást várna el, csak azért, mert ő már nem gyerek.*
- Persze, hogyne, vihetsz nekik, de ez csak négy-négy tojás, amit csinálunk. Úgy számoltam, hogy körülbelül ennyivel fogunk jóllakni mi kitten. Mit szólnál hozzá, ha előbb mi ennénk, utána pedig csinálnék nekik is ugyanennyit? Láthatod, hogy ez egy elég hamar elkészíthető étel. Azt hiszem ezért is annyira népszerű reggelire, nem csak mert finom. Amikor még kicsit álmosak vagyunk, mert nem rég keltünk, meg még éhesen is ébredtünk, nem mindig van kedvünk túl sok időt fordítani egy reggeli elkészítésére. *mondja, remélve, hogy Ciliának meg fog így is felelni, és nem saját adagját akarja majd harmadolni minden áron, hogy aztán végül éhen maradjon. Más kérdés, hogyha így döntene, nyilván ő meg a sajátjából adna neki, de hát ennél már tényleg egyszerűbb lenne, ha csinálna még rántottát, és nem a kettőjüknek eleget osztogatnák négy felé, hogy végül senki se lakjon jól.*
- Gyere, most öntsük rá a vajra, amit eddig összekevertünk! *mondja ezek után, és ezt is megmutatja, hogyan kell.*
- Csináld nyugodtan utánam. *biztatja a lányt, majd, ha így tett, akkor természetesen mondja is a további teendőket.*
- Ezek után már csak bele kell nyúlni a fakanállal néha, *mutatja ezt is* hogy ne ragadjon le a tojás a serpenyő aljára. Van, aki lágyan szereti a rántottát, van, aki keményebben, de a lényeg, hogy a tojást mindig jól meg kell sütni, mint most, vagy, hogyha egyben forró vízbe dobod, akkor pedig főzni, különben megbetegszünk tőle, ha nyersen esszük meg. De, ha itt maradsz, látni fogod te is, hogy mikor szilárdul meg eléggé annyira, hogy már késznek tűnjön. Akkor már oldalról is alá lehet kissé nyúlni a fakanállal, szintén azért, hogy ne ragadjon le.
*Reméli, hogy Cilia is annyira élvezi, amit csinálnak éppen, mint ő, bár azért fél tőle, hogy nem. Őt annak idején megragadta annak a varázsa, hogy különböző hozzávalókból valami teljesen mást készítenek, vagy, hogy mint jelen esetben a folyékonyból teremtenek éppen szilárdat, ehhez pedig nem kell semmi más csak egy kis tűz, egy fakanál és egy serpenyő.*
- Különben persze igazad van, ez tojás és nem gabona, én voltam kicsit zavaros, azt hiszem. A lényeg, hogy van a főzéssel kapcsolatban van egy olyan babona, hogyha szabályos körben kevered az ételt meg egyenletes gyorsasággal, akkor finomabb lesz. Lehet nem igaz, de rosszabb biztos nem lesz tőle. *nevet végül, hátha saját, hirtelen jött vidámsága átragad kicsit Ciliára is.*
*A Myceil fénye név ugyan nem mond neki semmit, de a rövid leírás alapján majdnem biztos benne, hogy tudja, hogy a lány melyik virágról beszél.*
- Azt hiszem tudom mire gondolsz. *mosolyodik el ösztönösen és nem szándékosan ezúttal, mivel régi, kellemes emlék jut eszébe erről.*
- Ahol én felnőttem ott holdvirágnak hívták. Tényleg gyönyörű, de mifelénk elég ritka volt. Nem bánnám, ha lenne itt a kertben legalább néhány szál, akkor éjszakánként lehetne gyönyörködni bennük. *mondja. Hisz benne, hogy bármilyen súlyos terhek nyomják is valakinek a vállát, azért a természet szépségeiben mindig van idő megállni gyönyörködni, sőt, bizonyos értelemben elég üres is lenne az élet, ha az értelmes lények már ennyire sem lennének képesek időt szakítani. Ez az ő öröksége az erdőből, ha már másban, - érdekesen hátrafelé hegyesedő füleit leszámítva, - nem nagyon ütközik ki az, hogy voltaképpen félig elf. Még alacsony termetét sem tipikus, magas, szőke, elf szépség édesanyjától örökölte, de még csak nem is az apjától, aki állítólag daliás és nagyon jóképű ember férfi volt, illetve reméli, hogy még most is az. Mindig úgy képzelte, hogy apjának édesanyjától szállhatott rá örökül, akit hozzá hasonlóan szintén nem ismert. Kék szemei és a fülei mindössze a rajta külsőleg is meglátszó, elf öröksége, amelyeket nyilvánvalóan csak anyai ágról kaphatott.*
- Gyakran szokott fájni a fejed, vagy csak most? *kérdi, és mivel megint csak magából tud kiindulni, óhatatlanul is azon kezd el gondolkodni, hogy neki fájt-e valaha kislány korában, és hamar arra jut, hogy nem. Nem emlékszik ilyesmire legalábbis, márpedig, ha valaha komolyan fájt volna neki, amikor gyerek volt, akkor minden bizonnyal mélyebb nyomot hagyott volna benne, így pedig emlékei is lennének róla. Szokott aggódni, akkor is, ha nem mindig indokolt, de most azért inkább annak érzi.
Nem tudja, hogy mi lehet az oka a lány fájdalmának, de abban biztos, hogy Cilia még túl fiatal ahhoz, hogy mondjuk az időjárás változásait érezze bármely testrészében, de ahhoz is, hogy olyan betegsége legyen, aminek a fejfájás az egyik tünete lehet. Nem mintha túl sok ilyen betegséget ismerne...
Azon kapja magát, hogy azon gondolkodik, hogy bár itt lenne Intath, aki néhány kérdéssel és egy rövid vizsgálattal minden bizonnyal azonnal ki tudná deríteni a választ, de hát ő ki tudja, hogy merre jár éppen most.
Mindezt leszámítva mindenesetre azért nem aggódik annyira nagyon, mert egyrészt Cilia neki egészségesnek és elevennek tűnik, más részről a túlzott aggodalommal még a végén megijesztené. Nagyon is határozottan emlékszik még édesanyja arcára, amikor kislányként ő volt annyira beteg, hogy majdnem belehalt. Nyilván próbálta leplezni, de ő látta és érezte rajta, hogy a legrosszabbtól fél, így pedig persze ő is jobban félt. Szerencsére még időben kapta meg a szükséges kezelést és gyógyszereket, így szervezete le tudta győzni a betegséget, annak ellenére is, hogy több helyről hallotta vissza, hogy nem sokon múlott az, hogy még most is életben lehet.*
- Ittál ma már? *kérdi.* Attól fájhat a fejünk, ha nem, vagy hogyha keveset iszunk, erre érdemes odafigyelni. Sok vizet és teát inni pedig amúgy is egészséges, mert tisztít bennünket belülről. Szólj kérlek, ha holnapig nem múlik el, akkor keresek neked a városban egy orvost, aki megvizsgálhat. Nem kell félni, az ilyesmi nem fáj, és talán tudnak olyan gyógyszert adni, amitől elmúlik, bár remélem, hogy a sok folyadék önmagában segít. *teszi még hozzá, mivel viszont nem szeretné a lány gondolatait főleg ebbe az irányba terelni, hogy aztán a fájdalmára koncentráljon úgy dönt, jobb, ha egyelőre hanyagolja ezt a témát, hacsak Cilia nem szeretne mélyebben belemenni.
Szerencsére másról is tudnak beszélni bőven.
A Deres név ugyan nem mond neki semmit, de lehet akár Arn beceneve is valamiért, ha a gyerekeknek különös asszociációi vannak, és miért ne lennének, hiszen gyerekek. Még az is lehet, hogy olyan árva, akivel nem találkozott idáig, nem ez számít igazából, hanem a gesztus. Amúgy is hajlamos rövid időn belül megkedvelni másokat, ha ők szimpatikusak neki, és nincs ez másképpen most sem, főleg nem így, hogy a lány tanúbizonyságot tesz neki az önzetlenségéről. Ugyan nem szeretne sem amolyan anyásan, sem úgy, mintha nevelőnő lenne dicsérgetni, de mi mást mondhatna erre, a mosolya mellé?*
- Kedves tőled, hogy a barátaidra is gondolsz. *mondja, szavait őszinte dicséretnek szánva, ha pedig Cilia hagyja neki, akkor óvatosan megsimogatja hátul a fejét, amennyiben azonban úgy látja, hogy elhúzódna tőle, természetesen nem erőlteti a mozdulatot.
Igaz, hogy egy gyerek se fog éhen maradni, de miért ne kaphatnának azok enni először, akikkel Cilia jóban van, és éppen ezért ételt szeretne nekik vinni, ha már úgy alakult, hogy találkoztak itt? Ebben ő nem lát semmi kivételezést, vagy kivetnivalót. Akkor lenne csak kicsit ilyen érzése, ha egyesek mondjuk sült kacsát kapnának, míg a többiek csak rántottát, de ameddig ő van a házban és a konyhában ilyen biztosan nem fog megtörténni. Ha Aleniával nem is sikerült igazán dűlőre jutniuk az arisztokráciáról folytatott vitájukban, azért saját egyenlőségről vallott elveit igyekszik átemelni a hétköznapokba, bár úgy hiszi, hogy pont az étkezés termén igazából nyílt kapukat dönget. Hacsak nincs valamelyik gyermeknek olyan betegsége, hogy különleges étrendre lenne szüksége, nem nagyon hiszi, hogy akár Alenia, akár Mai jó szemmel nézné azt, hogy egyes gyerekek finomabb, vagy társadalmilag egyszerűen csak jobbnak elfogadott ételt kapjanak, mint a többiek. És éppen ugyanígy azt sem hiszi, hogy rajta kívül bármelyik felnőtt ebben a házban jobb kiszolgálást várna el, csak azért, mert ő már nem gyerek.*
- Persze, hogyne, vihetsz nekik, de ez csak négy-négy tojás, amit csinálunk. Úgy számoltam, hogy körülbelül ennyivel fogunk jóllakni mi kitten. Mit szólnál hozzá, ha előbb mi ennénk, utána pedig csinálnék nekik is ugyanennyit? Láthatod, hogy ez egy elég hamar elkészíthető étel. Azt hiszem ezért is annyira népszerű reggelire, nem csak mert finom. Amikor még kicsit álmosak vagyunk, mert nem rég keltünk, meg még éhesen is ébredtünk, nem mindig van kedvünk túl sok időt fordítani egy reggeli elkészítésére. *mondja, remélve, hogy Ciliának meg fog így is felelni, és nem saját adagját akarja majd harmadolni minden áron, hogy aztán végül éhen maradjon. Más kérdés, hogyha így döntene, nyilván ő meg a sajátjából adna neki, de hát ennél már tényleg egyszerűbb lenne, ha csinálna még rántottát, és nem a kettőjüknek eleget osztogatnák négy felé, hogy végül senki se lakjon jól.*
- Gyere, most öntsük rá a vajra, amit eddig összekevertünk! *mondja ezek után, és ezt is megmutatja, hogyan kell.*
- Csináld nyugodtan utánam. *biztatja a lányt, majd, ha így tett, akkor természetesen mondja is a további teendőket.*
- Ezek után már csak bele kell nyúlni a fakanállal néha, *mutatja ezt is* hogy ne ragadjon le a tojás a serpenyő aljára. Van, aki lágyan szereti a rántottát, van, aki keményebben, de a lényeg, hogy a tojást mindig jól meg kell sütni, mint most, vagy, hogyha egyben forró vízbe dobod, akkor pedig főzni, különben megbetegszünk tőle, ha nyersen esszük meg. De, ha itt maradsz, látni fogod te is, hogy mikor szilárdul meg eléggé annyira, hogy már késznek tűnjön. Akkor már oldalról is alá lehet kissé nyúlni a fakanállal, szintén azért, hogy ne ragadjon le.
*Reméli, hogy Cilia is annyira élvezi, amit csinálnak éppen, mint ő, bár azért fél tőle, hogy nem. Őt annak idején megragadta annak a varázsa, hogy különböző hozzávalókból valami teljesen mást készítenek, vagy, hogy mint jelen esetben a folyékonyból teremtenek éppen szilárdat, ehhez pedig nem kell semmi más csak egy kis tűz, egy fakanál és egy serpenyő.*
- Különben persze igazad van, ez tojás és nem gabona, én voltam kicsit zavaros, azt hiszem. A lényeg, hogy van a főzéssel kapcsolatban van egy olyan babona, hogyha szabályos körben kevered az ételt meg egyenletes gyorsasággal, akkor finomabb lesz. Lehet nem igaz, de rosszabb biztos nem lesz tőle. *nevet végül, hátha saját, hirtelen jött vidámsága átragad kicsit Ciliára is.*
1563. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-19 07:31:45
Üzenet elküldve: 2025-01-19 07:31:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Szarvaslélek//
*Nem ül ki az arcára az az elégedettség, amit érez. Jó ötletei mindig vannak, abban viszont nem lehet biztos, hogy ez Intath-nak is elég, bár talán belátása lesz a ténytől, hogy vannak dolgok, amiket két nap alatt ugyan elintézni nem lehet, viszont elkezdeni igen. Talán Mai ebben jó: kiegyenlít. Valahol mindenki nyer; a Doki bizonyosságot, na meg fényesedhet az a fene nagy ego, hogy a szavai nyomán megtört egy nemest a lányai javára; Alenia némi képet arról, hogy mi is az a hála és barátság, még ha eleinte félelem is szülte a tenni akarást; Luninarié-k pedig a jól megérdemelt kényelmet. Hogy ezzel Mai mit nyer? Csak elmosolyodik szélesen, amikor záródik az ajtó és elbúcsúzott a szőkeségtől.
Nem kell sokat kutakodnia az íróeszköz után, hiszen mindig az asztalán van, na meg nincs pár perce, hogy alá kellett írnia egy levelet, ami már hirdeti, hogy valóban köze van az árvaházhoz. Egyetlen év… egyetlen év alatt sikerült az, ami miatt hátrahagyott mindent, s még vége sincs, sosem áll meg, mindig menni fog előre. Nem lehet biztos, hogy elég a levele a csendhez, de kezdetnek jónak érzi.
Nem kell törnie magát a szép írásképhez, serényen rajzolja a betűket a pergamenre.
„Édes!
Szavaid hatást gyakoroltak, leheletnyi rásegítésemmel a lányaid olyan bőkezű ajándékban részesülnek, ami a te életed is megkönnyíti majd. Merjetek nagyot álmodni a Szarvasligettel kapcsolatban, az ajándék akkor hasznos, ha tudja az, aki adja, hogy mire van szükség.
Várom, hogy újra lássalak:
Mai”
Bár írna fülledt sorokat, a helyzet komolyságát nem akarja ezzel megtörni, kaptak eleget egymásból, hogy vágyakozva gondolhassanak a másikra.
Viasszal zárt levelével a városba indul, hogy annak kezébe adja, aki máskor is intézi a hasonló ügyleteit, de a markát több arany fogja ütni, amint visszatért az útjából és biztosítja róla, hogy Intath a kezébe kapta sorait.*
*Nem ül ki az arcára az az elégedettség, amit érez. Jó ötletei mindig vannak, abban viszont nem lehet biztos, hogy ez Intath-nak is elég, bár talán belátása lesz a ténytől, hogy vannak dolgok, amiket két nap alatt ugyan elintézni nem lehet, viszont elkezdeni igen. Talán Mai ebben jó: kiegyenlít. Valahol mindenki nyer; a Doki bizonyosságot, na meg fényesedhet az a fene nagy ego, hogy a szavai nyomán megtört egy nemest a lányai javára; Alenia némi képet arról, hogy mi is az a hála és barátság, még ha eleinte félelem is szülte a tenni akarást; Luninarié-k pedig a jól megérdemelt kényelmet. Hogy ezzel Mai mit nyer? Csak elmosolyodik szélesen, amikor záródik az ajtó és elbúcsúzott a szőkeségtől.
Nem kell sokat kutakodnia az íróeszköz után, hiszen mindig az asztalán van, na meg nincs pár perce, hogy alá kellett írnia egy levelet, ami már hirdeti, hogy valóban köze van az árvaházhoz. Egyetlen év… egyetlen év alatt sikerült az, ami miatt hátrahagyott mindent, s még vége sincs, sosem áll meg, mindig menni fog előre. Nem lehet biztos, hogy elég a levele a csendhez, de kezdetnek jónak érzi.
Nem kell törnie magát a szép írásképhez, serényen rajzolja a betűket a pergamenre.
„Édes!
Szavaid hatást gyakoroltak, leheletnyi rásegítésemmel a lányaid olyan bőkezű ajándékban részesülnek, ami a te életed is megkönnyíti majd. Merjetek nagyot álmodni a Szarvasligettel kapcsolatban, az ajándék akkor hasznos, ha tudja az, aki adja, hogy mire van szükség.
Várom, hogy újra lássalak:
Mai”
Bár írna fülledt sorokat, a helyzet komolyságát nem akarja ezzel megtörni, kaptak eleget egymásból, hogy vágyakozva gondolhassanak a másikra.
Viasszal zárt levelével a városba indul, hogy annak kezébe adja, aki máskor is intézi a hasonló ügyleteit, de a markát több arany fogja ütni, amint visszatért az útjából és biztosítja róla, hogy Intath a kezébe kapta sorait.*
1562. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-18 18:15:24
Üzenet elküldve: 2025-01-18 18:15:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 420
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 420
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Áll Mai ajtajának szobájában, és reménykedik benne, hogy barátnője, mert ő annak tekinti, nem csak egy alkalmazottnak, tud segíteni feloldani azt a kibogozhatatlannak tűnő időhurkot, melybe Intath taszította őt. Igaza lehet abban, hogy egy egyszerű üzenet, mely nem szól konkrét lépésekről, nem fogja meggyőzni az elfet. Talán a mágia ténye sem, hisz az orvosok ritkán hisznek ilyesmiben. Mai azonban előhozakodik egy ötlettel.*
- A Liget? Luninari imádja azt a helyet. Már régóta el akar oda vinni engem, és mindig azt mondja, hogy Intath is ott tölti az ideje nagy részét. Ez egy jó ötlet, Mai. Ha megmutatom nekik, hogy számomra az a hely is fontos, amit ők szeretnek, Intath talán elhiszi, hogy nem vagyok önző, és szeretnék törődni Luninari-val és a barátaival. Ha visszatértem mindenképp beszélni fogok vele erről.
*Ekkor hallja meg odakintről, hogy Morthimer Úr valószínűleg megérkezett. Még egy utolsó pillantást vet Mai-ra.*
- Mennem kell! Vigyázz a házra, mindenkire és magadra is! *Mosolyog, majd távozik a szobából.*
//Kiruccanás a falvakba//
*Szeretett volna még készülődni, de arra most már nem lesz ideje. Átöltözni azért szeretne, szóval felrohan a szobájába, hogy magára öltse azt a ruhát, amit Luninari-val együtt vásároltak. Eredetileg nem a falvakba, hanem Szarvasligetbe utazott volna benne, de a kötelessége most mást diktál. Felveszi a fekete selyemnadrágot, és hozzá a fehér blúzt, amit a félvér lány átalakított neki úgy, hogy a felsőnek csak az egyik ujja maradjon meg, a jobb oldalon viszont ujjatlan legyen. Így a hiányzó karjával is jól áll neki. A blúzra felveszi a fekete derékfűzőjét is, illetve lábaira a minimális sarokmagassággal rendelkező csizmáját. Kabátot már nincs ideje előkeresni, így a lépcsőn lefele megpróbálkozik újra magára ölteni azt a mágikus ezüstköpenyt, ami talán jobb is bármilyen téli bundánál. Mindezek után Orthus-t és a kocsisát kissé megváratva lép ki az ajtaján, kezében a szükséges holmikkal, amit magával szeretne vinni, és a levéllel, melyet el kell juttatnia a Tanács számára.*
- Morthimer Úr! Elnézést kérek, amiért megvárattam! Örülök, hogy újra látom. *Kezét nem nyújtja kézcsókra, ahogy szokta, hisz még ő is érez némi csalódottságot magában, aminek következtében nem tartaná helyesnek, ha elfogadna egy ilyen gesztust a férfitől.*
- Köszönöm, hogy elfogadta a felkérést! Kérem, majd alkalomadtán legyen kedves elmondani, mennyi aranyat vár el a fáradozásaiért cserébe! *Ez pedig a másik. Már nem várja el ingyen a kereskedő segítségét. Számára innentől kezdve a közös munkájuk üzlet, semmi más, amivel természetesen úgy tartja helyesnek, ha Morthimer Úr is jól jár.*
- Részemről indulhatunk. *Valóban nem hangsúlyozta ki a levelében, hogy mégis személyesen ő lesz az, aki vele tart az útra. Korábban már belengette Alaver személyét, de arról is volt szó, hogy Luninari utazik majd el, de végül mégis úgy alakult, hogy ő megy, amit el is felejt, hogy külön mondania kellene.*
- Azonban, mielőtt elhagyjuk a várost, el kell juttatnom egy levelet a Városi Tanácsnak. Ha nem gond Önnek, megállhatnánk arrafelé? *Egy kis kitérő a Tanácsházára talán belefér, és ez legalább olyan fontos, mint a falvakkal való tárgyalás. Mindkét lépés egy a kirakós utolsó darabjai közül, melyek az árvaház megnyitásához szükségesek.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
*Áll Mai ajtajának szobájában, és reménykedik benne, hogy barátnője, mert ő annak tekinti, nem csak egy alkalmazottnak, tud segíteni feloldani azt a kibogozhatatlannak tűnő időhurkot, melybe Intath taszította őt. Igaza lehet abban, hogy egy egyszerű üzenet, mely nem szól konkrét lépésekről, nem fogja meggyőzni az elfet. Talán a mágia ténye sem, hisz az orvosok ritkán hisznek ilyesmiben. Mai azonban előhozakodik egy ötlettel.*
- A Liget? Luninari imádja azt a helyet. Már régóta el akar oda vinni engem, és mindig azt mondja, hogy Intath is ott tölti az ideje nagy részét. Ez egy jó ötlet, Mai. Ha megmutatom nekik, hogy számomra az a hely is fontos, amit ők szeretnek, Intath talán elhiszi, hogy nem vagyok önző, és szeretnék törődni Luninari-val és a barátaival. Ha visszatértem mindenképp beszélni fogok vele erről.
*Ekkor hallja meg odakintről, hogy Morthimer Úr valószínűleg megérkezett. Még egy utolsó pillantást vet Mai-ra.*
- Mennem kell! Vigyázz a házra, mindenkire és magadra is! *Mosolyog, majd távozik a szobából.*
//Kiruccanás a falvakba//
*Szeretett volna még készülődni, de arra most már nem lesz ideje. Átöltözni azért szeretne, szóval felrohan a szobájába, hogy magára öltse azt a ruhát, amit Luninari-val együtt vásároltak. Eredetileg nem a falvakba, hanem Szarvasligetbe utazott volna benne, de a kötelessége most mást diktál. Felveszi a fekete selyemnadrágot, és hozzá a fehér blúzt, amit a félvér lány átalakított neki úgy, hogy a felsőnek csak az egyik ujja maradjon meg, a jobb oldalon viszont ujjatlan legyen. Így a hiányzó karjával is jól áll neki. A blúzra felveszi a fekete derékfűzőjét is, illetve lábaira a minimális sarokmagassággal rendelkező csizmáját. Kabátot már nincs ideje előkeresni, így a lépcsőn lefele megpróbálkozik újra magára ölteni azt a mágikus ezüstköpenyt, ami talán jobb is bármilyen téli bundánál. Mindezek után Orthus-t és a kocsisát kissé megváratva lép ki az ajtaján, kezében a szükséges holmikkal, amit magával szeretne vinni, és a levéllel, melyet el kell juttatnia a Tanács számára.*
- Morthimer Úr! Elnézést kérek, amiért megvárattam! Örülök, hogy újra látom. *Kezét nem nyújtja kézcsókra, ahogy szokta, hisz még ő is érez némi csalódottságot magában, aminek következtében nem tartaná helyesnek, ha elfogadna egy ilyen gesztust a férfitől.*
- Köszönöm, hogy elfogadta a felkérést! Kérem, majd alkalomadtán legyen kedves elmondani, mennyi aranyat vár el a fáradozásaiért cserébe! *Ez pedig a másik. Már nem várja el ingyen a kereskedő segítségét. Számára innentől kezdve a közös munkájuk üzlet, semmi más, amivel természetesen úgy tartja helyesnek, ha Morthimer Úr is jól jár.*
- Részemről indulhatunk. *Valóban nem hangsúlyozta ki a levelében, hogy mégis személyesen ő lesz az, aki vele tart az útra. Korábban már belengette Alaver személyét, de arról is volt szó, hogy Luninari utazik majd el, de végül mégis úgy alakult, hogy ő megy, amit el is felejt, hogy külön mondania kellene.*
- Azonban, mielőtt elhagyjuk a várost, el kell juttatnom egy levelet a Városi Tanácsnak. Ha nem gond Önnek, megállhatnánk arrafelé? *Egy kis kitérő a Tanácsházára talán belefér, és ez legalább olyan fontos, mint a falvakkal való tárgyalás. Mindkét lépés egy a kirakós utolsó darabjai közül, melyek az árvaház megnyitásához szükségesek.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
1561. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2025-01-18 14:34:44
Üzenet elküldve: 2025-01-18 14:34:44
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Az eljátszott valóság//
*Valamiért nem döbbenti meg túlzottan a lány jelenléte. Nem várta, de nem fogja azonnal elutasítani. Az a megannyi könyv az asztalán, a hangszerek, a ruhák, a szavak, pontosan azt mutatták, hogy valaki akar lenni, de Mai számára az is kiderült, hogy talán fogalma sincs arról, hogy igazán mi, vagy ki. Merthogy egyszerre száz dologban nehéz jónak lenni, de sokszor még kettőben is. Felkeltette az érdeklődését a másik, de nem annyira, hogy többet foglalkozzon vele annál, minthogy jó móka volt kideríteni egy kis csellel azt, hogy igazat beszél-e, avagy nem. Persze megkönnyíthette volna a dolgát, ha egyenes, csak épp nem abban, hogy mit szűrt le olyasvalakiről, akiről nem kellett volna leszűrnie semmit, vagy ha sikerült, akkor inkább mélyen hallgatni kellett volna róla. Nehéz ez, ha valaki túl hirtelen és tudás nélkül akarja megváltani a világot. Tapasztalta a saját bőrén is, hogy mindenben azért ő sem a legjobb, de ilyen szavakkal találkozni mégis kicsit legyezi a hiúságát. No, nem annyira, hogy ez még egyszer olyan ostoba lépésre sarkallja, mint legutóbb. Vagy ha igen, akkor sem lesz annyira ostoba lépés, mint ahogy a lány próbálkozott vele és a Dokival. Igazából, hogy kinek mi az ostobaság is olyan feszegetni való téma, aminek nincs vége. Ideje pedig nincs is rá, főleg, hogy nem ezt kérdezték. Mit tehet a félvér, ha azonnal tolakodnak a gondolatok?
Nem köszön, mert nem szereti a formalitást, főleg, ha az is mellőzi, aki nem jelenti be az érkezését, csak egyszerűen rátör munka közben. Nincs ezzel baj, ha más állna vele szemben, ő is máshogy viselkedne. Helyzetnek megfelelően.
Hallgatja miért is érkezett a nő. Egy hosszú pillanatig csak nézi őt a jeges kékekkel, majd arrébb áll az ajtóból, hogy beeressze. Tőle nem félne, egyszer már elintézte úgy, hogy annak fogalma sincs róla, s a szándéka sem sejtet olyasmit, hogy ne tehesse ezt meg.*
- Gyere be egy teára, annyi időm épp van.
*Gunyoros a mosoly, de mégis cinkos: talán már játszik, de mégsem. Őszintén kíváncsi, hogy mit gondol ez a nő, mit tud ő valójában, s mégis hogyan gondolja, hogy át tud és át is akar adni neki morzsákat. *
- Miért gondolod, hogy az erények gátlások?
*Pillant rá, miközben, ha amaz beljebb lép, akkor be is zárná az ajtót és egyenesen a konyháig vezetné. A szobájából nem fogja hallani, ha az emeleten rosszalkodás folyik, innen is kissé nehézkes lesz ugyan, de mégis mintha közelebb érezné magát. Másra nem is igen reagál, az elsődleges az, ami megütötte a fülét. *
//Az eljátszott valóság//
*Valamiért nem döbbenti meg túlzottan a lány jelenléte. Nem várta, de nem fogja azonnal elutasítani. Az a megannyi könyv az asztalán, a hangszerek, a ruhák, a szavak, pontosan azt mutatták, hogy valaki akar lenni, de Mai számára az is kiderült, hogy talán fogalma sincs arról, hogy igazán mi, vagy ki. Merthogy egyszerre száz dologban nehéz jónak lenni, de sokszor még kettőben is. Felkeltette az érdeklődését a másik, de nem annyira, hogy többet foglalkozzon vele annál, minthogy jó móka volt kideríteni egy kis csellel azt, hogy igazat beszél-e, avagy nem. Persze megkönnyíthette volna a dolgát, ha egyenes, csak épp nem abban, hogy mit szűrt le olyasvalakiről, akiről nem kellett volna leszűrnie semmit, vagy ha sikerült, akkor inkább mélyen hallgatni kellett volna róla. Nehéz ez, ha valaki túl hirtelen és tudás nélkül akarja megváltani a világot. Tapasztalta a saját bőrén is, hogy mindenben azért ő sem a legjobb, de ilyen szavakkal találkozni mégis kicsit legyezi a hiúságát. No, nem annyira, hogy ez még egyszer olyan ostoba lépésre sarkallja, mint legutóbb. Vagy ha igen, akkor sem lesz annyira ostoba lépés, mint ahogy a lány próbálkozott vele és a Dokival. Igazából, hogy kinek mi az ostobaság is olyan feszegetni való téma, aminek nincs vége. Ideje pedig nincs is rá, főleg, hogy nem ezt kérdezték. Mit tehet a félvér, ha azonnal tolakodnak a gondolatok?
Nem köszön, mert nem szereti a formalitást, főleg, ha az is mellőzi, aki nem jelenti be az érkezését, csak egyszerűen rátör munka közben. Nincs ezzel baj, ha más állna vele szemben, ő is máshogy viselkedne. Helyzetnek megfelelően.
Hallgatja miért is érkezett a nő. Egy hosszú pillanatig csak nézi őt a jeges kékekkel, majd arrébb áll az ajtóból, hogy beeressze. Tőle nem félne, egyszer már elintézte úgy, hogy annak fogalma sincs róla, s a szándéka sem sejtet olyasmit, hogy ne tehesse ezt meg.*
- Gyere be egy teára, annyi időm épp van.
*Gunyoros a mosoly, de mégis cinkos: talán már játszik, de mégsem. Őszintén kíváncsi, hogy mit gondol ez a nő, mit tud ő valójában, s mégis hogyan gondolja, hogy át tud és át is akar adni neki morzsákat. *
- Miért gondolod, hogy az erények gátlások?
*Pillant rá, miközben, ha amaz beljebb lép, akkor be is zárná az ajtót és egyenesen a konyháig vezetné. A szobájából nem fogja hallani, ha az emeleten rosszalkodás folyik, innen is kissé nehézkes lesz ugyan, de mégis mintha közelebb érezné magát. Másra nem is igen reagál, az elsődleges az, ami megütötte a fülét. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1871-1890