Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 79 (1561. - 1580. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1602-1621
1580. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-04-10 03:59:36
Üzenet elküldve: 2026-04-10 03:59:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Megbeszélés//
//Könyvtár//
*Elsőként érkezik meg a könyvtárba. Tisztességtelen előnyt szolgáltatott magának a kijelentetlen versenyben, hiszen az ő ötlete volt, hogy itt legyen a megbeszélés. Így a győzedelme sem jelent semmit se magának, se bárki másnak. De valamit még is csak nyert, hiszen ha más nem, a gyerekektől legalább nyugodalmas távolságban lehet és könnyebben mélyülhet el gondolataiban. Mivel a rezidencia ideiglenesen akár új szállásának minősül, legalább is a közös kutatásaik alatt, így renegát zárkózottságának valahol megszokható helyet kell majd találnia. Mindettől függetlenül, belső zsebéből előveszi Zafírosan kék varázsitalát és egy határozott mozdulattal előrántja Gömböcöt a folyadékban való pihenéséből. Az enyhe éteri kékes pilásnak ez a hely sem különbözik sokban mástól, tudatlanul lebeg, gyertyalángnyi fényéből lassan veszít, mire csak egy apró fénybogárnak tűnik a végére. Lassan egy év alatt nem mutatott semmi maradandó fejlődést, hiába a próbálkozásai. Talán, ha aktívabban foglalkozna vele. Még az is lehet, hogy Mainak is van valami tanácsa rá. Nem mintha Gömböc sorsa nem lenne sokadlagos a város és a sajátjukhoz képest. A lidércfény sorsa egyszerű és gondtalan, átsuhan érzékelés nélkül mindenen, amiből hiányzik a mágia kisugárzása, időnként áramlatként visszahúzódva az alkimistához, mint táplálkozásának jelenleg passzív forrása. Nestar pedig kifejezetten passzív, ahogy várja a többiek érkezését.*
//Megbeszélés//
//Könyvtár//
*Elsőként érkezik meg a könyvtárba. Tisztességtelen előnyt szolgáltatott magának a kijelentetlen versenyben, hiszen az ő ötlete volt, hogy itt legyen a megbeszélés. Így a győzedelme sem jelent semmit se magának, se bárki másnak. De valamit még is csak nyert, hiszen ha más nem, a gyerekektől legalább nyugodalmas távolságban lehet és könnyebben mélyülhet el gondolataiban. Mivel a rezidencia ideiglenesen akár új szállásának minősül, legalább is a közös kutatásaik alatt, így renegát zárkózottságának valahol megszokható helyet kell majd találnia. Mindettől függetlenül, belső zsebéből előveszi Zafírosan kék varázsitalát és egy határozott mozdulattal előrántja Gömböcöt a folyadékban való pihenéséből. Az enyhe éteri kékes pilásnak ez a hely sem különbözik sokban mástól, tudatlanul lebeg, gyertyalángnyi fényéből lassan veszít, mire csak egy apró fénybogárnak tűnik a végére. Lassan egy év alatt nem mutatott semmi maradandó fejlődést, hiába a próbálkozásai. Talán, ha aktívabban foglalkozna vele. Még az is lehet, hogy Mainak is van valami tanácsa rá. Nem mintha Gömböc sorsa nem lenne sokadlagos a város és a sajátjukhoz képest. A lidércfény sorsa egyszerű és gondtalan, átsuhan érzékelés nélkül mindenen, amiből hiányzik a mágia kisugárzása, időnként áramlatként visszahúzódva az alkimistához, mint táplálkozásának jelenleg passzív forrása. Nestar pedig kifejezetten passzív, ahogy várja a többiek érkezését.*
1579. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-04-08 23:30:51
Üzenet elküldve: 2026-04-08 23:30:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
*Megérkezvén a rezidenciára, elég gyorsan rájön, hogy talán a sietség oktalan volt, ugyanis hiába várják örömmel, ha nem szól előre, hogy érkezik. Az ajtónál meg is áll, annyira még nem érzi otthon magát, hogy csak úgy felsasszézzon az emeletre és, ha jól sejti, kutatásaihoz inkább lefele fog utazni, mintsem felfele. És bár meg lett neki mondva, hogy ez egy árvaház, valahogy remélte, hogy nem lesz gyerekekkel tele. Ez bonyolítja a helyzetet valamennyivel. Bár a Dwirinthalen férfiak közül a többje nehezen megkülönböztethető egy gyerektől, akinek derogál a bölcsebbek szava, ha valaki belőlük savazza le magát a polcain matatva, azért az alkimistát nem vonják felelősségre. Bár gyorsan elhessegeti a gondolatot, ugyanis Nimeril, legalább is az alkimista reményei szerint, is megoldotta, hogy a gyerekek veszélyeztetése nélkül tudjon dolgozni. Ami a cselekvést illeti, egyelőre csak egy helyben áll, tekintetével valami alkalmas felnőttet keresve, hogy érkezését jeleztesse.*
1578. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-04-08 18:52:22
Üzenet elküldve: 2026-04-08 18:52:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Sorsok//
*Mit is sejthet abból, amit annak idején Édesapja fedezett fel. Az isten tudja miféle módon. Miképp jutott hozzá ahhoz az átkozott medálhoz, ami most nyakában lóg. Ami az egyik darabja volt a mostanság ledőlő dominó daraboknak.
Milyen könnyű dolga is van az apróságnak. Saját ügyes bajos dolgaival tud foglalkozni. Mint a levél kézbesítéssel amit Garsin bízott rá. Vagy saját holmijának a visszacsempészésével a szobájába. Azzal is biztos el lesz majd egy ideig.
Most viszont egy egyszerű napot kell "eljátszania" a rezidencián. Ami lehetséges sokkalta többet ígér mint azt ő maga sejti. Múltkori esti beszélgetésük Maival, nem csupán egy mag elhintése volt. Sokkalta több ami ha nem is fenekestől megváltoztatja életét. De a nagyobb képet tekintve azt egy teljesen más irányba sodorja. A Miritar családot ha teljesen nem is hátra hagyva, de Faensa lesz belőle. Utána pedig nagyon reméli, hogy Astnenné lesz. Bár ezen a gondolaton még ő maga is enyhén elpirulva elmosolyodik. Milyen érdekességeket hozhat még számára a jövő.
A korai ébredés és a levélkézbesítés után, ami olyan problémamentesen történt amire ő maga sem számított. Visszatért a rezidenciára, és úgy tesz mintha mi se történt volna. Fejében átforgatva a történetet mit fog mondani, ha Mai rákérdezne merre is járt nem régiben, hogy olyan későn ért haza. Érkezésekor, ha még meg is úszta egy egyszerű kifogással. Tudja jól, hogy a rákérdezés egy hidegen tálalt dolog Mainál. Ami aljas módon akkor van tálalva, amikor a legkevésbé számít rá. Már pedig most csak azért is fog!
A nap pedig mondhatni zökkenő mentesen telik. Reggeli, tálak mosása, tanítás és a többi. Mondhatni túl gördülékenyen is megy. Mint akár a vihar előtti csendet lehetne érezni ami aljas módon kúszik az ég felszínén lassan a kis világuk felé, hogy aztán azt alaposan felbolygassa.
A dolgok elvégeztével és egy röpke tisztálkodás után ismét rövid útra kél. Ám nem a Rezidencián túlra igyekszik. Pusztán a kúria egy másik szegletébe.
Mai ajtaja előtt pedig rövid időre toppan csak meg. Kis kezét felemelve koppant kettőt azon, és hangos ám kedves csilingelő hangon szól.*
- An. khm. Mai! Bent vagy, bejöhetek?
*Csuklik meg a hangja, mert már ösztönösen szólította volna nevelőjét máshogy. Pusztán a többi gyerekre való tekintettel, akik a folyóson vannak, nem tette ezt meg.
Nem nyit be rögvest. Megvárja, hogy nevelő anyja nyissa ki számára az ajtót. Hogy aztán egy hatalmas mosollyal és öleléssel üdvözölje őt.*
*Mit is sejthet abból, amit annak idején Édesapja fedezett fel. Az isten tudja miféle módon. Miképp jutott hozzá ahhoz az átkozott medálhoz, ami most nyakában lóg. Ami az egyik darabja volt a mostanság ledőlő dominó daraboknak.
Milyen könnyű dolga is van az apróságnak. Saját ügyes bajos dolgaival tud foglalkozni. Mint a levél kézbesítéssel amit Garsin bízott rá. Vagy saját holmijának a visszacsempészésével a szobájába. Azzal is biztos el lesz majd egy ideig.
Most viszont egy egyszerű napot kell "eljátszania" a rezidencián. Ami lehetséges sokkalta többet ígér mint azt ő maga sejti. Múltkori esti beszélgetésük Maival, nem csupán egy mag elhintése volt. Sokkalta több ami ha nem is fenekestől megváltoztatja életét. De a nagyobb képet tekintve azt egy teljesen más irányba sodorja. A Miritar családot ha teljesen nem is hátra hagyva, de Faensa lesz belőle. Utána pedig nagyon reméli, hogy Astnenné lesz. Bár ezen a gondolaton még ő maga is enyhén elpirulva elmosolyodik. Milyen érdekességeket hozhat még számára a jövő.
A korai ébredés és a levélkézbesítés után, ami olyan problémamentesen történt amire ő maga sem számított. Visszatért a rezidenciára, és úgy tesz mintha mi se történt volna. Fejében átforgatva a történetet mit fog mondani, ha Mai rákérdezne merre is járt nem régiben, hogy olyan későn ért haza. Érkezésekor, ha még meg is úszta egy egyszerű kifogással. Tudja jól, hogy a rákérdezés egy hidegen tálalt dolog Mainál. Ami aljas módon akkor van tálalva, amikor a legkevésbé számít rá. Már pedig most csak azért is fog!
A nap pedig mondhatni zökkenő mentesen telik. Reggeli, tálak mosása, tanítás és a többi. Mondhatni túl gördülékenyen is megy. Mint akár a vihar előtti csendet lehetne érezni ami aljas módon kúszik az ég felszínén lassan a kis világuk felé, hogy aztán azt alaposan felbolygassa.
A dolgok elvégeztével és egy röpke tisztálkodás után ismét rövid útra kél. Ám nem a Rezidencián túlra igyekszik. Pusztán a kúria egy másik szegletébe.
Mai ajtaja előtt pedig rövid időre toppan csak meg. Kis kezét felemelve koppant kettőt azon, és hangos ám kedves csilingelő hangon szól.*
- An. khm. Mai! Bent vagy, bejöhetek?
*Csuklik meg a hangja, mert már ösztönösen szólította volna nevelőjét máshogy. Pusztán a többi gyerekre való tekintettel, akik a folyóson vannak, nem tette ezt meg.
Nem nyit be rögvest. Megvárja, hogy nevelő anyja nyissa ki számára az ajtót. Hogy aztán egy hatalmas mosollyal és öleléssel üdvözölje őt.*
1577. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-04-07 19:55:41
Üzenet elküldve: 2026-04-07 19:55:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Sorsok//
*Megannyi gondolat cikázik fejében, s mindegyikük túl hatköznapi ahhoz, amivel nemrégiben foglalatoskodott a Mágustoronyban. Saját szívének vívódása túlságosan nagy béklyó, de addig sem az egész várost félti, habár ahhoz jobban ért, mint a saját szerelmi életében való helytálláshoz.
Ma eljött a napja annak, hogy az élet dönt helyette. Bár a felelősségvállalás olyan, amit általában űzni szokott, szívesen hagyná ezt most bárki másra. Még az istenekre is. Belegondolva viszont Grael az, kire bízta az egészet. Remek választás. A legjobbra. Arra, aki kínkeservessé fogja tenni az életét, mégsem tud elbújni az elől, amit iránta érez. Pusztán traumái választották ki a városőrt, mégis a barna szemekben találja meg a torz békét. Bárcsak Pashthra óvó karjai lennének azok, amikbe menekülne inkább, de kit eleget sanyargattak, sosem képes arra, hogy jól döntsön magával kapcsolatban.
Papírhalom felett ücsörög, s kergetőző gondolatai között vési egy tökéletesen gyűrődésmentes pergamenre a sorokat, miszerint ezen a napon örökbe fogadja Ciliát, s esetleges halála esetén kire bízza a törékeny kis Kincsének további sorsát. Ha már magának nem tud jót választani, a kis elfnek azért választhatna, de úgy fest az az elme igen csorba, hogyha Graelről van szó. Nem mintha nem írhatná át már holnap a nevet, hiszen ebben egyedül ő dönt. Legalább apró finom keze megáll, mielőtt odakanyarintaná az első betűt a névből. Az túl valóságos.
Tökéletes időben jön a kopogtatás, s egy másik papirost vesz át valami lótifutitól. Hálás is lehetne, hogy Nestar Erefiz megérezte, hogy most arra van szüksége, hogy kissé eltávolodjon a saját lelkivilágától és legalább pár percre a város sorsával foglalkozhasson, de gyanítja nem direkt tett jót vele a férfi. Tüzetesen kezdi el olvasni a sorokat, s ahogy annak lennie kell, máris tervezésbe kezd: nem a pompás esküvői ruhájának dekoltázsára varrott gyöngyök távolságán elmélkedik, hanem azon, hogy hogyan tudna segítségére lenni Artheniornak.
"Tisztelt Nestar Erefiz!
Tévedhetetlennek bizonyul, valóban e relikvia az, miről szót ejtettem annakidején. Szívesen látom az Aranyszarvas Árvaházban, Önnek bármikor nyitva áll az ajtónk, s remélem mielőbb elmesélhetem a történet egészét.
A Mágustoronyba reményeim szerint hamarosan visszatérek én magam is, Abogr mester ígérete szerint jelezni fog nekem, amint jutott valamire a gyémánttömb ügyében. Egyetlen utat sem találok biztonságosnak, így bölcs döntés volna, ha együtt tennénk meg azt, de természetesen erről is szót ejtünk majd.
Ötletem támadt arra vonatkozóan is, hogyan segíthetnénk a városba özönlő károsultakat, mihez szakértelmére és tudására méltán szükség volna.
Hasonmód békésebb jövőt kívánva:
Mai Faensa"
Szavalja el mondanivalóját, s ő maga mágiával indítaná útnak szavait. Ha ezernyi gondolata miatt sikertelen volna, hát muszáj lesz lekörmölnie.
Eztán feláll asztalától, s addig rója az köröket izgatottan, míg be nem kopog hozzá Cilia, netán Grael.*
A varázsló elszavalja mondanivalóját, melynek hatására azt egy általa ismert célszemélyhez juttatják el a légáramlatok. Az információ egy átlagos ló vágtájának sebességével mozog.
*Megannyi gondolat cikázik fejében, s mindegyikük túl hatköznapi ahhoz, amivel nemrégiben foglalatoskodott a Mágustoronyban. Saját szívének vívódása túlságosan nagy béklyó, de addig sem az egész várost félti, habár ahhoz jobban ért, mint a saját szerelmi életében való helytálláshoz.
Ma eljött a napja annak, hogy az élet dönt helyette. Bár a felelősségvállalás olyan, amit általában űzni szokott, szívesen hagyná ezt most bárki másra. Még az istenekre is. Belegondolva viszont Grael az, kire bízta az egészet. Remek választás. A legjobbra. Arra, aki kínkeservessé fogja tenni az életét, mégsem tud elbújni az elől, amit iránta érez. Pusztán traumái választották ki a városőrt, mégis a barna szemekben találja meg a torz békét. Bárcsak Pashthra óvó karjai lennének azok, amikbe menekülne inkább, de kit eleget sanyargattak, sosem képes arra, hogy jól döntsön magával kapcsolatban.
Papírhalom felett ücsörög, s kergetőző gondolatai között vési egy tökéletesen gyűrődésmentes pergamenre a sorokat, miszerint ezen a napon örökbe fogadja Ciliát, s esetleges halála esetén kire bízza a törékeny kis Kincsének további sorsát. Ha már magának nem tud jót választani, a kis elfnek azért választhatna, de úgy fest az az elme igen csorba, hogyha Graelről van szó. Nem mintha nem írhatná át már holnap a nevet, hiszen ebben egyedül ő dönt. Legalább apró finom keze megáll, mielőtt odakanyarintaná az első betűt a névből. Az túl valóságos.
Tökéletes időben jön a kopogtatás, s egy másik papirost vesz át valami lótifutitól. Hálás is lehetne, hogy Nestar Erefiz megérezte, hogy most arra van szüksége, hogy kissé eltávolodjon a saját lelkivilágától és legalább pár percre a város sorsával foglalkozhasson, de gyanítja nem direkt tett jót vele a férfi. Tüzetesen kezdi el olvasni a sorokat, s ahogy annak lennie kell, máris tervezésbe kezd: nem a pompás esküvői ruhájának dekoltázsára varrott gyöngyök távolságán elmélkedik, hanem azon, hogy hogyan tudna segítségére lenni Artheniornak.
"Tisztelt Nestar Erefiz!
Tévedhetetlennek bizonyul, valóban e relikvia az, miről szót ejtettem annakidején. Szívesen látom az Aranyszarvas Árvaházban, Önnek bármikor nyitva áll az ajtónk, s remélem mielőbb elmesélhetem a történet egészét.
A Mágustoronyba reményeim szerint hamarosan visszatérek én magam is, Abogr mester ígérete szerint jelezni fog nekem, amint jutott valamire a gyémánttömb ügyében. Egyetlen utat sem találok biztonságosnak, így bölcs döntés volna, ha együtt tennénk meg azt, de természetesen erről is szót ejtünk majd.
Ötletem támadt arra vonatkozóan is, hogyan segíthetnénk a városba özönlő károsultakat, mihez szakértelmére és tudására méltán szükség volna.
Hasonmód békésebb jövőt kívánva:
Mai Faensa"
Szavalja el mondanivalóját, s ő maga mágiával indítaná útnak szavait. Ha ezernyi gondolata miatt sikertelen volna, hát muszáj lesz lekörmölnie.
Eztán feláll asztalától, s addig rója az köröket izgatottan, míg be nem kopog hozzá Cilia, netán Grael.*
A varázsló elszavalja mondanivalóját, melynek hatására azt egy általa ismert célszemélyhez juttatják el a légáramlatok. Az információ egy átlagos ló vágtájának sebességével mozog.
1576. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-03-31 23:10:57
Üzenet elküldve: 2026-03-31 23:10:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
*Egy pillanatra elgondolkodik, ahogy a elmegy egy távolabbi, bár negyedszomszédja mellett, hogy beköszönjön-e Nimerilnek. A Selyemrév nevet is még nehezen szokja meg, a gazdagnegyed száraz és leíró jellege jobban illeszkedett hozzá, bár akkor még távol sem volt oda való. Mondhatni, még most sem. Viszont teljesen illetlen lenne bejelentés nélkül megérkeznie, hogy érdemben sürgesse a már komoly és tőle független tudóst arról, hogy mit tanult az aktivátorról. És az alkímiát illetően, neki illene valamennyivel előrébb járnia és már a megbízásai is apadnak. De a napjai így is gyorsan pörögnek el a szeme előtt és mindig valami a keze ügyébe kerül, amivel foglalkoznia kell. Így a rövid álldogálását be is fejezi gyorsan, még ha ki is fog söpörni a jövőben időt, hogy kollégáját meglátogassa, ennek sajnos nem most lesz az ideje. A jó hírekről úgy is hallani fog, a többivel pedig tényleg csak pesztrálná.*
1575. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-03-24 21:33:45
Üzenet elküldve: 2026-03-24 21:33:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
*Fáradt, nyúzott. Mint ő, mint szegény Dió. Akivel éppen a lenyugodó nappal meg is érkeznek végre az árvaház kapuin. Fejében már sokszor átforgatva a történetet amit majd mondani fog Orivernek és vagy Mainak, ha megkérdezik hol csatangolt egész nap. Arról nem is beszélve, hogy egy falatot sem evett. Dió ha éppen Garsinnal való beszélgetésével el el csipegetett egy két fűcsomót. Ciliával ellentétben szegénynek már úgy korog a hasa, mint aki egy hete nem evett.
Mondjuk elcsipegethetett volna egy két gubist a városon keresztül haladva. De valamiért annyit látott a mai nap folyamán, hogy arra inkább rá se akar nézni.
Deres meghallva a ló dobogását. Örömittasan lohol a kapuba. Hogy hangos ugatással és farok csóválással köszöntse a hazatérőket.*
- Jól van Deres! Megjöttem! Nem vesztem el.
*Mondja kedves barátjának a lóról rögvest leszállva. És egy hatalmas ölelésben részesíti szőrös barátját. Aki ott nyalja gazdája arcát ahol el tudja érni. Cilia pedig tűri, mert mi más tehetne.
Azonban az ölelést abba kell hagynia, és Dióval kell foglalkoznia. Akinek vizet kell hoznia és élelmet. Megérdemelte a jószág mert bizony nagyon jól szolgálta őt a mai nap folyamán.*
- Gyere Dió. Ügyes voltál ma.
*Dicséri meg a lovat a mai nap utoljára. És lassú léptekkel iramodik meg az istálló felé. Most már csak azért is, mert az egész napos csatangolás, keresés és lovaglás bizony érződik az apró combokban.
Az istállóban pedig ellátja az állatot. Vizet és takarmányt ad elé. Illetve az Oriver által mutatott módszerekkel alaposan lecsutakolja őt. Még egy ideig itt lesz. De már nagyon szeretne felmenni a szobájába, hogy ott végre a lefekvéshez készülődjen. A vacsorát bizony lehet már jócskán lekéste.
Lehet mégiscsak vándorebéd lesz az esti vacsorája, hogy ne maradjon reggelig éhes gyomorral.*
Mondjuk elcsipegethetett volna egy két gubist a városon keresztül haladva. De valamiért annyit látott a mai nap folyamán, hogy arra inkább rá se akar nézni.
Deres meghallva a ló dobogását. Örömittasan lohol a kapuba. Hogy hangos ugatással és farok csóválással köszöntse a hazatérőket.*
- Jól van Deres! Megjöttem! Nem vesztem el.
*Mondja kedves barátjának a lóról rögvest leszállva. És egy hatalmas ölelésben részesíti szőrös barátját. Aki ott nyalja gazdája arcát ahol el tudja érni. Cilia pedig tűri, mert mi más tehetne.
Azonban az ölelést abba kell hagynia, és Dióval kell foglalkoznia. Akinek vizet kell hoznia és élelmet. Megérdemelte a jószág mert bizony nagyon jól szolgálta őt a mai nap folyamán.*
- Gyere Dió. Ügyes voltál ma.
*Dicséri meg a lovat a mai nap utoljára. És lassú léptekkel iramodik meg az istálló felé. Most már csak azért is, mert az egész napos csatangolás, keresés és lovaglás bizony érződik az apró combokban.
Az istállóban pedig ellátja az állatot. Vizet és takarmányt ad elé. Illetve az Oriver által mutatott módszerekkel alaposan lecsutakolja őt. Még egy ideig itt lesz. De már nagyon szeretne felmenni a szobájába, hogy ott végre a lefekvéshez készülődjen. A vacsorát bizony lehet már jócskán lekéste.
Lehet mégiscsak vándorebéd lesz az esti vacsorája, hogy ne maradjon reggelig éhes gyomorral.*
1574. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-03-22 12:02:37
Üzenet elküldve: 2026-03-22 12:02:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Éjjeli sutyorgások//
//Zárás//
*A bizonytalanságot természetesen kiérzi, s volna is kedve kiugrasztani a nyulacskát a bokorból, de nem szeretné, hogy ez a szép este úgy érjen véget, hogy a leány kételyekkel teli. Épp elég, ha néhány gondolatmagvat ültet el az okos fejében, ami majd szép lassan kikel. Szeretné, hogy Cilia is amolyan nagy gondolkodó legyen, mint ő, de nem kell mindent magától megtanulnia, szívesen segít alapokat lefektetni, amire majd aztán építkezhet. Ha már neki nem volt ilyen szerencséje, megadná annak, akit a legjobban szeret. *
- Néha jó megoldásnak tűnik a menekülés, Kincsem. *Közelebb bújik a lányhoz, hogy magához tudja szorítani egészen.*
- Én is megtettem már, mindenki megteszi olykor és ezzel… megbántunk másokat. *Kissé komorul a hangja. A szó, amit szeretne hallani a kis elftől, hogy megtudja, hogy hogyan érez Trylnor iránt, pont az a szó, ami után ő iszkolt el egyenest a Mágustoronyig. Fenekestül felforgatta saját életét, csupán azzal, hogy nem tudott szembenézni valami elemivel, ami egyébként minden boldogságát is okozhatta volna. Ehelyett más mellett kötött ki, ahol ha remekül is érzi magát, a hiány és a bűntudat nem engedi el a kezét.*
- Néha ezek a rossz döntések mégis segítenek, hogy később helyre jöjjön minden. Ki mondta, hogy felnőni könnyű? *Halkan nevet fel, miközben homlokát a szőke hajzuhatagba nyomja.*
- Még én is tanulom olykor, hogy milyen is ez. De ha sokat beszélgetünk, könnyebb lesz minden és hamarabb tisztul a kép, higgy nekem.
*Szeretné legalábbis hinni. Ha ő maga nem is osztja meg félelmeit még a lánnyal, legalább eltereli róla a gondolatait a másik kis világa.*
- Teljesen biztos voltam benne, hogy így telnek az estéitek, Cilia. *Mosolyog, de megcsóválja a fejét.*
- Nem is telhet máshogy. Nem szerettem volna elvenni tőletek a lehetőséget, de akkor tudok csak rád vigyázni, ha tényleg mindenről tudok. Nem avatkozok bele semmibe, amíg nem hiszlek veszélyben. Trylnor jó fiú és tisztességes. ~Ha nem így lenne, a szobád közelébe sem mehetett volna.~
*Persze gondolatait megtartja magának. Tudja jól, hogy mire képes két kamasz, de annál rosszabb nincs, ha mindezt titkolni óhajtják. Akkor van helyzet, hogy tényleg késő… Bízni kíván a szőkeségben, de ez sem működhet úgy, hogyha egyoldalú. A leányzó már elég tapasztalatot kaphatott arról, hogy Mai csupán csak a javát akarja, és hogy boldog legyen.*
- Feküdjünk le aludni, mit szólsz? Aztán a sötétben a takaró alatt megoszthatsz velem is bármit.
*Azzal előkészül a lefekvéshez, persze nem marad szótlan, addig kíván csacsogni a hosszúéletűvel, míg el nem nyomja őket az álom. Ha nehezen is ereszkedik szemhéjára, fel kell készülnie egy jókora pihenéssel az elkövetkezendő napra és a saját vallomására.*
//Éjjeli sutyorgások//
//Zárás//
*A bizonytalanságot természetesen kiérzi, s volna is kedve kiugrasztani a nyulacskát a bokorból, de nem szeretné, hogy ez a szép este úgy érjen véget, hogy a leány kételyekkel teli. Épp elég, ha néhány gondolatmagvat ültet el az okos fejében, ami majd szép lassan kikel. Szeretné, hogy Cilia is amolyan nagy gondolkodó legyen, mint ő, de nem kell mindent magától megtanulnia, szívesen segít alapokat lefektetni, amire majd aztán építkezhet. Ha már neki nem volt ilyen szerencséje, megadná annak, akit a legjobban szeret. *
- Néha jó megoldásnak tűnik a menekülés, Kincsem. *Közelebb bújik a lányhoz, hogy magához tudja szorítani egészen.*
- Én is megtettem már, mindenki megteszi olykor és ezzel… megbántunk másokat. *Kissé komorul a hangja. A szó, amit szeretne hallani a kis elftől, hogy megtudja, hogy hogyan érez Trylnor iránt, pont az a szó, ami után ő iszkolt el egyenest a Mágustoronyig. Fenekestül felforgatta saját életét, csupán azzal, hogy nem tudott szembenézni valami elemivel, ami egyébként minden boldogságát is okozhatta volna. Ehelyett más mellett kötött ki, ahol ha remekül is érzi magát, a hiány és a bűntudat nem engedi el a kezét.*
- Néha ezek a rossz döntések mégis segítenek, hogy később helyre jöjjön minden. Ki mondta, hogy felnőni könnyű? *Halkan nevet fel, miközben homlokát a szőke hajzuhatagba nyomja.*
- Még én is tanulom olykor, hogy milyen is ez. De ha sokat beszélgetünk, könnyebb lesz minden és hamarabb tisztul a kép, higgy nekem.
*Szeretné legalábbis hinni. Ha ő maga nem is osztja meg félelmeit még a lánnyal, legalább eltereli róla a gondolatait a másik kis világa.*
- Teljesen biztos voltam benne, hogy így telnek az estéitek, Cilia. *Mosolyog, de megcsóválja a fejét.*
- Nem is telhet máshogy. Nem szerettem volna elvenni tőletek a lehetőséget, de akkor tudok csak rád vigyázni, ha tényleg mindenről tudok. Nem avatkozok bele semmibe, amíg nem hiszlek veszélyben. Trylnor jó fiú és tisztességes. ~Ha nem így lenne, a szobád közelébe sem mehetett volna.~
*Persze gondolatait megtartja magának. Tudja jól, hogy mire képes két kamasz, de annál rosszabb nincs, ha mindezt titkolni óhajtják. Akkor van helyzet, hogy tényleg késő… Bízni kíván a szőkeségben, de ez sem működhet úgy, hogyha egyoldalú. A leányzó már elég tapasztalatot kaphatott arról, hogy Mai csupán csak a javát akarja, és hogy boldog legyen.*
- Feküdjünk le aludni, mit szólsz? Aztán a sötétben a takaró alatt megoszthatsz velem is bármit.
*Azzal előkészül a lefekvéshez, persze nem marad szótlan, addig kíván csacsogni a hosszúéletűvel, míg el nem nyomja őket az álom. Ha nehezen is ereszkedik szemhéjára, fel kell készülnie egy jókora pihenéssel az elkövetkezendő napra és a saját vallomására.*
1573. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-03-21 19:46:58
Üzenet elküldve: 2026-03-21 19:46:58
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
*Késő délután lehet, mikor megérkezik egykori otthonának kapujához. Az egykori nemesi kúria most gyermekeknek ad otthont, kik hála ennek, számíthatnak egy szebb jövőre, mint ami egyébként várt volna rájuk. Az árvaház remek kezekben van Mai vezetése alatt. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, mintsem, hogy rá az elmúlt időszakban nem is volt szükség. Mégis úgy tartja illendőnek, ha ezúttal tiszteletét teszi a házban. A kavicsos úton lépkedve közelíti meg a lépcsőket, melyeken felsétálva nehézkes mozdulattal nyitja ki az Aranyszarvas Árvaház ajtaját. Belépve ismerős tér fogadja, mégis minden olyan más. Más, és élettel teli, merthogy hegyes fülei azonnal érzékelik a gyermekek kacagását, a játék zaját, a boldogság hangjait.*
~Jól érzik itt magukat.~ *Elmosolyodva lépked beljebb, és indul el, hogy megkeresse a hangok forrását. Hamarosan, az egyik tanteremhez érve meg is találja a fiatalokat, akik minden bizonnyal tanóráik végeztével maradtak még itt beszélgetni egy kicsit.*
- Sziasztok gyerekek! *Lép az ajtóhoz, hogy bepillantson. A csapat egy pillanatra elcsendesedik, néhányan meglepetten pislognak, hisz elsőre fogalmuk sincs, ki is áll előttük, végül az egyik fél-elf lány, Syrith az, aki felszólal.*
- Alenia néni! Ritkán látni önt errefelé. *Mondja ki az őszinte igazságot a kislány. Alenia erre is csak mosolyog, majd beljebb lép a terembe.*
- Igen, ez így van, de most eljöttem hozzátok. Mondjátok csak, mi jót tanultatok ma? *Kérdezi őket barátságosan.*
- Számokról! Betűket is! *Hangzanak sorban a büszke hangok, néhányan ki is húzzák magukat, hisz már felismerik a hármat és a kilencet is, pont úgy, ahogy az „A” és a „B betűket is, sőt, egész mondatokat tudnak már leírni!*
- Ó, nagyon ügyesek vagytok! De ugye játszotok is sokat egymással? Az is fontos. Szeretnétek, hogy meséljek nektek? *A gyerekek egymásra pislognak, mert érzik a csapdát. Néhányan, az élükön Tigoberrel gyorsan elmenekülnek, mielőtt még többet kell tanulniuk, míg Tassa, Jorra, Vaeriel és Jarviel Aleniával maradnak, így vesznek részt egy rögtönzött, természetesen a jóságról, szeretetről és az istenekről szóló tanórán.*
~Jól érzik itt magukat.~ *Elmosolyodva lépked beljebb, és indul el, hogy megkeresse a hangok forrását. Hamarosan, az egyik tanteremhez érve meg is találja a fiatalokat, akik minden bizonnyal tanóráik végeztével maradtak még itt beszélgetni egy kicsit.*
- Sziasztok gyerekek! *Lép az ajtóhoz, hogy bepillantson. A csapat egy pillanatra elcsendesedik, néhányan meglepetten pislognak, hisz elsőre fogalmuk sincs, ki is áll előttük, végül az egyik fél-elf lány, Syrith az, aki felszólal.*
- Alenia néni! Ritkán látni önt errefelé. *Mondja ki az őszinte igazságot a kislány. Alenia erre is csak mosolyog, majd beljebb lép a terembe.*
- Igen, ez így van, de most eljöttem hozzátok. Mondjátok csak, mi jót tanultatok ma? *Kérdezi őket barátságosan.*
- Számokról! Betűket is! *Hangzanak sorban a büszke hangok, néhányan ki is húzzák magukat, hisz már felismerik a hármat és a kilencet is, pont úgy, ahogy az „A” és a „B betűket is, sőt, egész mondatokat tudnak már leírni!*
- Ó, nagyon ügyesek vagytok! De ugye játszotok is sokat egymással? Az is fontos. Szeretnétek, hogy meséljek nektek? *A gyerekek egymásra pislognak, mert érzik a csapdát. Néhányan, az élükön Tigoberrel gyorsan elmenekülnek, mielőtt még többet kell tanulniuk, míg Tassa, Jorra, Vaeriel és Jarviel Aleniával maradnak, így vesznek részt egy rögtönzött, természetesen a jóságról, szeretetről és az istenekről szóló tanórán.*
1572. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-03-18 22:26:40
Üzenet elküldve: 2026-03-18 22:26:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Éjjeli sutyorgások//
*Mainak lehet ez egy csodálatos mese, de számára jelenleg a világvégét jelentő probléma szintjeit lépi meg. Visszatekintve az ilyesmire lehet majd neki is hasonló véleménye lesz mint nevelőanyjának. De jelenleg úgy húzza le apró szívét a mélységbe, mint egy tóba dobott marokkő. Fáj neki, hogy Trylnor megbántotta, és az különösen, hogy Ő bántotta meg Trylnort. De akármennyire is akarja tagadni valamelyest Luurien butaságai is hiányoznak neki. Lehet apró és tapasztalatlan szíve tényleg két felé húzna? Nem az nem lehet. Hát ígéretet tett az ő kis lovagjának! Trylnornak, nem pedig annak a kósza, kóbor macska Luuriennek, aki már hatok óta rá se nézett. Trylnor akarja őt elvenni, saját házat szerezni és ki tudja mennyi állatot tartani és mellette kertet ápolni. Ez egy szép egészséges és tisztességes életkép, amire édesanyja, édesapja és Mai is büszke lenne. Ám mégis, az az ölelés ott dereng elméje legmélyebb zugában. Ijesztő gondolatok, amit Cilia igyekszik a lehető legjobb módon elzárni.*
- Nem, nem hiszem.
*Rázza meg a fejét, ám hangja bizonytalan. Mintha csak tagadni akarná azt amit kijelentett. Talán így egyszerűbb magának is elfogadnia ha végre kimondja azt amit akar az elméje. Nem pedig az amit a szíve.
Majd a nagy kérdésnél tekintete felemelkedik Maira. Mintha meglepné a kérdés, tán kissé megrémítené is. Vagy inkább csak a szégyenlőség az okozója? Emlékszik még régen mire kérte, ha bármi gondolata lenne a fiúval szemben, akkor mindenképpen szóljon. Nos. nem szólt. Azok az apró majdnem szájra puszik megtörténtek olykor olykor. Amitől olyan aranyosan pirult el mindig Trylnor. Számára már ez is nagy szó, amiről nem mert Mainak szólni. És nem tudja, hogy kellene e. Nem vág közbe, hallgatja Mait és tanakodik rajta. Mai ekkor már biztos tudhatja, hogy bizony alaposan a gondolataiban jár a lányka. Hiszen nem jár a szája feleslegesen, okoskodva. Egészen a végéig hallgatja nevelőanyját, majd csak utána szólal fel elgondolkodva.*
- Én nem haragudtam rá azért, mert féltékeny. Mert igaza van. Nem szabadott volna megölelnem Luurient. De akkor úgy éreztem szüksége volt rá, meg nekem is. Azért haragudtam rá, mert szó nélkül ment el. Ha akkor mondja meg ezt nekem, biztos máshogy lett volna. Biztosan. Azt hiszem.
*Kezd bele magyarázatába egy határozott hangnemben, ami aztán a végére erejét veszti. Mert Trylnor kedvessége mellett egészen konok tud lenni. Ha a fejébe vesz valamit akkor bizony azt eléri. Ezért is kedveli ezt benne, mert ebben hasonlítanak.*
- És igen szeretem őt. ~ Azt hiszem ~
*Mondja halkan bizonytalanul, és rögtön folytatja is.*
- El akar venni, és szeretnénk egy közös házat nagy kertel és sok állattal. Tudod Mai, és ne haragudj ezért kérlek. Sokszor maradtunk fent lefekvés után. Az ágyamban a takaró alatt képzeltük el a jövőnket. És olyan aranyosan ígérte ezt mind. Majd utána összebújva aludtunk el.
*Mosolyog szendén, és ebbe a kis történetbe bele is pirul mint valami piros alma. Fejét alaposan beletúrva Mai ruhájába, hogy valamelyest takarja ezt nevelője elől.*
//Éjjeli sutyorgások//
*Mainak lehet ez egy csodálatos mese, de számára jelenleg a világvégét jelentő probléma szintjeit lépi meg. Visszatekintve az ilyesmire lehet majd neki is hasonló véleménye lesz mint nevelőanyjának. De jelenleg úgy húzza le apró szívét a mélységbe, mint egy tóba dobott marokkő. Fáj neki, hogy Trylnor megbántotta, és az különösen, hogy Ő bántotta meg Trylnort. De akármennyire is akarja tagadni valamelyest Luurien butaságai is hiányoznak neki. Lehet apró és tapasztalatlan szíve tényleg két felé húzna? Nem az nem lehet. Hát ígéretet tett az ő kis lovagjának! Trylnornak, nem pedig annak a kósza, kóbor macska Luuriennek, aki már hatok óta rá se nézett. Trylnor akarja őt elvenni, saját házat szerezni és ki tudja mennyi állatot tartani és mellette kertet ápolni. Ez egy szép egészséges és tisztességes életkép, amire édesanyja, édesapja és Mai is büszke lenne. Ám mégis, az az ölelés ott dereng elméje legmélyebb zugában. Ijesztő gondolatok, amit Cilia igyekszik a lehető legjobb módon elzárni.*
- Nem, nem hiszem.
*Rázza meg a fejét, ám hangja bizonytalan. Mintha csak tagadni akarná azt amit kijelentett. Talán így egyszerűbb magának is elfogadnia ha végre kimondja azt amit akar az elméje. Nem pedig az amit a szíve.
Majd a nagy kérdésnél tekintete felemelkedik Maira. Mintha meglepné a kérdés, tán kissé megrémítené is. Vagy inkább csak a szégyenlőség az okozója? Emlékszik még régen mire kérte, ha bármi gondolata lenne a fiúval szemben, akkor mindenképpen szóljon. Nos. nem szólt. Azok az apró majdnem szájra puszik megtörténtek olykor olykor. Amitől olyan aranyosan pirult el mindig Trylnor. Számára már ez is nagy szó, amiről nem mert Mainak szólni. És nem tudja, hogy kellene e. Nem vág közbe, hallgatja Mait és tanakodik rajta. Mai ekkor már biztos tudhatja, hogy bizony alaposan a gondolataiban jár a lányka. Hiszen nem jár a szája feleslegesen, okoskodva. Egészen a végéig hallgatja nevelőanyját, majd csak utána szólal fel elgondolkodva.*
- Én nem haragudtam rá azért, mert féltékeny. Mert igaza van. Nem szabadott volna megölelnem Luurient. De akkor úgy éreztem szüksége volt rá, meg nekem is. Azért haragudtam rá, mert szó nélkül ment el. Ha akkor mondja meg ezt nekem, biztos máshogy lett volna. Biztosan. Azt hiszem.
*Kezd bele magyarázatába egy határozott hangnemben, ami aztán a végére erejét veszti. Mert Trylnor kedvessége mellett egészen konok tud lenni. Ha a fejébe vesz valamit akkor bizony azt eléri. Ezért is kedveli ezt benne, mert ebben hasonlítanak.*
- És igen szeretem őt. ~ Azt hiszem ~
*Mondja halkan bizonytalanul, és rögtön folytatja is.*
- El akar venni, és szeretnénk egy közös házat nagy kertel és sok állattal. Tudod Mai, és ne haragudj ezért kérlek. Sokszor maradtunk fent lefekvés után. Az ágyamban a takaró alatt képzeltük el a jövőnket. És olyan aranyosan ígérte ezt mind. Majd utána összebújva aludtunk el.
*Mosolyog szendén, és ebbe a kis történetbe bele is pirul mint valami piros alma. Fejét alaposan beletúrva Mai ruhájába, hogy valamelyest takarja ezt nevelője elől.*
1571. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-03-18 20:33:22
Üzenet elküldve: 2026-03-18 20:33:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Éjjeli sutyorgások//
*Valahol csodálatos hallgatni, hogy mi folyik két ilyen fiatal lelkében. Akaratlan nosztalgiázik, még ha neki nem is volt hasonlóban része, nővéreitől megannyi éjjelen át hallgatta, hogy éppen kibe szerelmesek rettentően, ki törte össze a szívüket, netán ők ki szívét törték össze. Hányingere volt az élménybeszámolóktól és megfogadta, hogy az életben senki nem lesz, aki őt majd megérinti, hát még olyan, akiért sírni fog. És csak a lábát kellett betennie Artheniorba, máris megdőlt minden. Yvon. Annyi könnyet hullajtott érte, mint az azóta kegyeit keresőkért sem. Pedig még csak meg sem érte. Ostoba fiúcska, ki jókor volt jó helyen és hitette el vele, hogy végre egyszer majd őt is szeretik. De csak tovább lökte egy úton, felszívta magát és most erősebb, mint bárki. Csakhogy szívekkel játszadozik, amit sosem akart. Igyekszik nem elkomorulni, s nem gondolni sem Pashthrára, sem Graelre. Már döntött, de valahogy nem tűnik helyesnek az, ami mindenki szerint helyes volna. És ki ne akarna egy hóhajú harcost maga mellé, aki a csillagokat, de még a két holdat is lehozná az égről? Mégis hosszabb szünetet hagy a szíve két dobbanás között, mikor Grael jut az eszébe. Könnyebb vajon most Ciliának? Vagy épp olyan nehéz a saját maga szintjén? Hiába hangzik el, hogy az egy vigaszölelés volt, nem hiszi el. Nem a lányban nem hisz, hanem magából indul ki.*
- Olyan érzékeny ez a fiúcska, hogy egyetlen ölelés miatt csapot-papot hátrahagyott, miközben pontosan tudja, hogy milyen édes vagy és az ölelés sem áll tőled távol?
*Kérdi finoman, cseppet sem vádlón. Érdekli mi volt a háttérben, talán jobb lenne, ha tudná, hogy van még a világban más is, aki olykor meginog.*
- Nem lehet, édesem, hogy amit látott más volt, mint amit máskor láthatott tőled?
*Játékosan, mosolyogva simít végig az egyik szőke tincsen, s túrja azt a hegyes fülecske mögé.*
- Szereted Trylnort? *Tesz fel egy újabb kérdést, de sok szünetet nem hagy, bár közbevágni tud a leány.* - Néha igen nehéz megbirkózni az efféle érzésekkel. Olyan szépnek tűnik és könnyűnek, de olykor pont ezek az egyszerű dolgok olyanok, amikkel képtelenség mit kezdeni. Van, aki menekül. El messzire, vagy máshoz. *Utal ezzel esetlegesen Ciliára.* - Van, aki pedig félre ért dolgokat, mert annyira retteg attól, hogy elveszít, hogy már az is könnyebb útnak tűnik, ha végre bebizonyosodik a félelme. Az elme néha ostobaságokat gyárt, de túl kell lépni rajta és a tetteket nézni, nem a fejben lévő víziókat. *Itt pedig Trylnor esetleges érzéseire utal, na meg… a sajátjaira.*
- Trylnor okos, de most szerintem csak a féltékenység beszélt belőle. Igyekezz ne haragudni rá és legyetek ott egymásnak, ha te is ezt szeretnéd. Nem vagy önző, csupán többet akarsz az élettől és talán megijedt attól is, hogy már nem csak rá figyelsz. De jól csinálod, fejlődnöd kell, ahogy neki is, kincsem. Csak ezek közepette ne felejtsd el azt, aki fontos. Néha igen könnyen megesik ugyanis.
//Éjjeli sutyorgások//
*Valahol csodálatos hallgatni, hogy mi folyik két ilyen fiatal lelkében. Akaratlan nosztalgiázik, még ha neki nem is volt hasonlóban része, nővéreitől megannyi éjjelen át hallgatta, hogy éppen kibe szerelmesek rettentően, ki törte össze a szívüket, netán ők ki szívét törték össze. Hányingere volt az élménybeszámolóktól és megfogadta, hogy az életben senki nem lesz, aki őt majd megérinti, hát még olyan, akiért sírni fog. És csak a lábát kellett betennie Artheniorba, máris megdőlt minden. Yvon. Annyi könnyet hullajtott érte, mint az azóta kegyeit keresőkért sem. Pedig még csak meg sem érte. Ostoba fiúcska, ki jókor volt jó helyen és hitette el vele, hogy végre egyszer majd őt is szeretik. De csak tovább lökte egy úton, felszívta magát és most erősebb, mint bárki. Csakhogy szívekkel játszadozik, amit sosem akart. Igyekszik nem elkomorulni, s nem gondolni sem Pashthrára, sem Graelre. Már döntött, de valahogy nem tűnik helyesnek az, ami mindenki szerint helyes volna. És ki ne akarna egy hóhajú harcost maga mellé, aki a csillagokat, de még a két holdat is lehozná az égről? Mégis hosszabb szünetet hagy a szíve két dobbanás között, mikor Grael jut az eszébe. Könnyebb vajon most Ciliának? Vagy épp olyan nehéz a saját maga szintjén? Hiába hangzik el, hogy az egy vigaszölelés volt, nem hiszi el. Nem a lányban nem hisz, hanem magából indul ki.*
- Olyan érzékeny ez a fiúcska, hogy egyetlen ölelés miatt csapot-papot hátrahagyott, miközben pontosan tudja, hogy milyen édes vagy és az ölelés sem áll tőled távol?
*Kérdi finoman, cseppet sem vádlón. Érdekli mi volt a háttérben, talán jobb lenne, ha tudná, hogy van még a világban más is, aki olykor meginog.*
- Nem lehet, édesem, hogy amit látott más volt, mint amit máskor láthatott tőled?
*Játékosan, mosolyogva simít végig az egyik szőke tincsen, s túrja azt a hegyes fülecske mögé.*
- Szereted Trylnort? *Tesz fel egy újabb kérdést, de sok szünetet nem hagy, bár közbevágni tud a leány.* - Néha igen nehéz megbirkózni az efféle érzésekkel. Olyan szépnek tűnik és könnyűnek, de olykor pont ezek az egyszerű dolgok olyanok, amikkel képtelenség mit kezdeni. Van, aki menekül. El messzire, vagy máshoz. *Utal ezzel esetlegesen Ciliára.* - Van, aki pedig félre ért dolgokat, mert annyira retteg attól, hogy elveszít, hogy már az is könnyebb útnak tűnik, ha végre bebizonyosodik a félelme. Az elme néha ostobaságokat gyárt, de túl kell lépni rajta és a tetteket nézni, nem a fejben lévő víziókat. *Itt pedig Trylnor esetleges érzéseire utal, na meg… a sajátjaira.*
- Trylnor okos, de most szerintem csak a féltékenység beszélt belőle. Igyekezz ne haragudni rá és legyetek ott egymásnak, ha te is ezt szeretnéd. Nem vagy önző, csupán többet akarsz az élettől és talán megijedt attól is, hogy már nem csak rá figyelsz. De jól csinálod, fejlődnöd kell, ahogy neki is, kincsem. Csak ezek közepette ne felejtsd el azt, aki fontos. Néha igen könnyen megesik ugyanis.
1570. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-03-14 17:44:20
Üzenet elküldve: 2026-03-14 17:44:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Éjjeli sutyorgások//
*Ő maga sem hitte, hogy valaha majd az erdőben vagy az utcán fog élni koszosan és ételre vadászva mint valami kis fenevad. De mégis megtörtént. Az pedig valóban egy apró csoda, hogy pont Mai talált rá.
Az pedig, hogy majd mivel jár a Faensa név. Nem érdekli. Legyen az bármilyen nehéz, bármilyen súlyos. Vagy épp jöjjön bármilyen kellemetlen személlyel. Mai miatt mind megfogja érni. Vagyon ide vagy oda. Annál többet úgy sem kaphat, mint aki elhunyt édesanyja helyett anyja szeretne lenni. Nem pusztán kötelességből. Hanem mert ezt a szerepet magától szeretné felvenni. Ennél pedig egy árva nem kívánhat magának.
Mai jól gondolja, még a papírok és az örökbefogadás nélkül is ragadt rá bőven tőle Ciliára a piszkon kívül.
Sőt ha hajlandó lesz majd egyszer beavatni őt a családi "titkokba", ezer örömmel jár majd táncot azon emberek ideigein, akik megvetették őt félvérsége miatt. Fattyúság ide vagy oda. Mai szíve százszorta nemesebb mint bármelyik Lihanechi tisztavérűé.
Kényelmesen elhelyezkednek egymás mellett. Cilia pedig, ahogy Mai kérte lassan kezd bele a vele történtek elmesélésébe. Igazából jobban belegondolva egy igazán eseményteljes napja volt. Hirtelen nem is tudja hol kezdje. De végül Trylnoral kezdi, elvégre a reggele folyamán botlott bele a fiúba a polgárnegyedben. Későbbiekben a templomi tanulással amivel most nem untatná Mait. Sejtése alapján Mai nem igazán tartja magát hívőnek. A délután pedig Oriverrel és istálló takarítással és lovaglással telt. Az estét pedig ő maga is láthatta az ebédlőben.
Mai kérdésére elgondolkodik. Tekintete kissé megkomorul, önmagán reflektálva. Először az első majd a második kérdésre válaszol.*
- Úgy tűnt. Mert majd Kelatkor eljön meglátogatni. És miattam ment el. Meglátott Luuval amikor a tisztáson megöleltük egymást. Vigasztalásból.
*Mondja el saját oldalát. És úgy is mondja mint aki elhiszi ez az igazság. Mert elakarja hinni. Ha abban a pillanatban valóban érzett egy pillanatra mást, nem vallja be magának. Mert az nem volt más mint ami. Egy magányos pillanatában kapott fizikai kapcsolat. Amit akkor Trylnortól régen nem kapott meg. Saját maga hibájából ez tény. Ezért nem is okolhatja a fiút. Elvégre is ő menekült el minden és mindenki elől, amíg fejében rendbe rakta saját maga képét. Valamennyire.*
- Féltékeny volt Luura, és haragudott rám mert megbántottam őt, ezért ment el. És amikor elmondta akkor kinevettem. Mert butaságnak tartottam, hogy ezért ment el. Amivel még jobban megbántottam őt. Pedig nem akartam.
*Folytatja tovább szégyenkezve. Mert úgy hiszi ezzel még jobban alá ássa magát Mai szemében. Arról nem is tudva Mai erről már mint tudomást szerzett. Főleg a körözéséről.
Mai hasonlítása kis vigaszt nyújt számára. Mert Ő maga Mait egy olyan személynek tartja akit érdemes egy példaként követni. Sokan néznek fel rá, szeretik, sőt hamarosan még a kezét is megfogják kérni. Mi mást kérhet magának bárki más.*
- Mert Trylnor mondta, hogy nekem nem elég senki és semmi. Annak ellenére, hogy mindenki a javamat akarja.
*Azt inkább nem akarja kimondani pontosan, hogy is fogalmazott a fiú, mert egy lánynak ilyet nem illik.*
A hozzászólás írója (Cilia Miritar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.14 18:02:19
//Éjjeli sutyorgások//
*Ő maga sem hitte, hogy valaha majd az erdőben vagy az utcán fog élni koszosan és ételre vadászva mint valami kis fenevad. De mégis megtörtént. Az pedig valóban egy apró csoda, hogy pont Mai talált rá.
Az pedig, hogy majd mivel jár a Faensa név. Nem érdekli. Legyen az bármilyen nehéz, bármilyen súlyos. Vagy épp jöjjön bármilyen kellemetlen személlyel. Mai miatt mind megfogja érni. Vagyon ide vagy oda. Annál többet úgy sem kaphat, mint aki elhunyt édesanyja helyett anyja szeretne lenni. Nem pusztán kötelességből. Hanem mert ezt a szerepet magától szeretné felvenni. Ennél pedig egy árva nem kívánhat magának.
Mai jól gondolja, még a papírok és az örökbefogadás nélkül is ragadt rá bőven tőle Ciliára a piszkon kívül.
Sőt ha hajlandó lesz majd egyszer beavatni őt a családi "titkokba", ezer örömmel jár majd táncot azon emberek ideigein, akik megvetették őt félvérsége miatt. Fattyúság ide vagy oda. Mai szíve százszorta nemesebb mint bármelyik Lihanechi tisztavérűé.
Kényelmesen elhelyezkednek egymás mellett. Cilia pedig, ahogy Mai kérte lassan kezd bele a vele történtek elmesélésébe. Igazából jobban belegondolva egy igazán eseményteljes napja volt. Hirtelen nem is tudja hol kezdje. De végül Trylnoral kezdi, elvégre a reggele folyamán botlott bele a fiúba a polgárnegyedben. Későbbiekben a templomi tanulással amivel most nem untatná Mait. Sejtése alapján Mai nem igazán tartja magát hívőnek. A délután pedig Oriverrel és istálló takarítással és lovaglással telt. Az estét pedig ő maga is láthatta az ebédlőben.
Mai kérdésére elgondolkodik. Tekintete kissé megkomorul, önmagán reflektálva. Először az első majd a második kérdésre válaszol.*
- Úgy tűnt. Mert majd Kelatkor eljön meglátogatni. És miattam ment el. Meglátott Luuval amikor a tisztáson megöleltük egymást. Vigasztalásból.
*Mondja el saját oldalát. És úgy is mondja mint aki elhiszi ez az igazság. Mert elakarja hinni. Ha abban a pillanatban valóban érzett egy pillanatra mást, nem vallja be magának. Mert az nem volt más mint ami. Egy magányos pillanatában kapott fizikai kapcsolat. Amit akkor Trylnortól régen nem kapott meg. Saját maga hibájából ez tény. Ezért nem is okolhatja a fiút. Elvégre is ő menekült el minden és mindenki elől, amíg fejében rendbe rakta saját maga képét. Valamennyire.*
- Féltékeny volt Luura, és haragudott rám mert megbántottam őt, ezért ment el. És amikor elmondta akkor kinevettem. Mert butaságnak tartottam, hogy ezért ment el. Amivel még jobban megbántottam őt. Pedig nem akartam.
*Folytatja tovább szégyenkezve. Mert úgy hiszi ezzel még jobban alá ássa magát Mai szemében. Arról nem is tudva Mai erről már mint tudomást szerzett. Főleg a körözéséről.
Mai hasonlítása kis vigaszt nyújt számára. Mert Ő maga Mait egy olyan személynek tartja akit érdemes egy példaként követni. Sokan néznek fel rá, szeretik, sőt hamarosan még a kezét is megfogják kérni. Mi mást kérhet magának bárki más.*
- Mert Trylnor mondta, hogy nekem nem elég senki és semmi. Annak ellenére, hogy mindenki a javamat akarja.
*Azt inkább nem akarja kimondani pontosan, hogy is fogalmazott a fiú, mert egy lánynak ilyet nem illik.*
A hozzászólás írója (Cilia Miritar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.14 18:02:19
1569. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-03-14 10:57:36
Üzenet elküldve: 2026-03-14 10:57:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Éjjeli sutyorgások//
*Legmerészebb álmaiban sem hitte volna, hogy egyszer ő is lehet anya. Habár rengeteg gyermeket nevel most is, mégsem ugyanaz a szerep, noha mindent megad nekik, amit tud. A következő lépés az a személyzet bővítése, hiszen vajmi kevesek ők néhányan ahhoz, hogy kordában tudják tartani ezt a sok elkallódott, magához még csak némileg visszatalált lelket. De egyért olyan felelősséget vállal most, amire mindig is vágyott. Már látja lelki szemei előtt a közösen eltöltött időket, hogy mennyi mindent taníthat majd neki a mágián túl is. Így is rengeteg minden ragad a leányra, de a Faensa vérből csak a legjobb részt kaphatja meg: a határtalan erőt, a hűvösséget a kellő pillanatokban és a melegséget, mikor arra van szükség. Na jó és némi gőgöt, arroganciát - igaz ezek ritka, de velős pillanatok -, és a drága ruhák imádatát. És még nem is tudja, hogy a vagyon is illeti, ami miatt soha többé nem kell attól tartania, hogy nem tudja finanszírozni az életvitelét, na meg tanulmányait. Anyjának tán lesz ehhez néhány szava, de legalább elfet kap unokául, ami némileg tán kompenzálja azt a hiányt, amit Mai fattyúsága okozott benne. Na, nem mintha szándékában állna elé vinni a leányzót, bár az a rohadt kis gnóm biztos benne, hogy néha titkon figyeli őt a távolból.
A meghaló pillanatokat követően, inkább beszélgetne. Másról, mint újdonsült rokonsági kapcsolatuk. Azt hadd eméssze Cilia, majd ha alszanak rá néhányat, minden bizonnyal meglepően sok kérdés bukkan majd fel a fiatal ajkak közül.
Figyeli a lány arcát, hogyan is beszél Trylnorról. Milyen ifjú még, mégis mennyi érzelem lakik abban a kis szívben. Talán még irigyli is, hogy nem dacol és megengedi magának a szerelmet, még akkor is, ha olykor fájdalommal jár.*
- Meg tudtátok beszélni? Mesélj, miféle csúnya dolgok hangzottak el. És miért tűnt el, mi volt a magyarázata?
*Persze ő, mint igazgató ezt pontosan tudja már, ha nem is azonnal jutottak elhozzá a hírek. De más egy gyermeki szemszög, más egy szerelmes szemüvegen keresztüli kép. Az önzőségen viszont elcsodálkozik. Ő maga nem tartja sem magát, sem Ciliát önzőnek, de vannak helyzetek, amikor azzá kell válni, mert az véd meg, az ad kellő időt arra, hogy ne mindig másokkal törődjenek. És igen, ha néha elveszik a fókuszt arról, ki megszokta, hogy mindig ott vannak nekik, könnyedén vádolhatnak e szóval, minek értelmezése nem minden esetben negatív.*
- Hasonlítasz rám sok mindenben, Cilia. *Kezd bele a beszédbe.* - Hogy elhagytam a családomat és nem szolgálom tovább a javukat, mert a saját életemet szeretném élni, az önzőség? Nos, az olvasatukban igen. De én ezt az életet arra fordítom, hogy másokon segítsek. Az önzőség? Nem hinném. Két oldala van mindig az éremnek. Néha önzőnek kell lenni. A kérdés leginkább az, hogy miért gondolod ezt magadról, vagy mi késztetett arra, hogy ezen merengj?
//Éjjeli sutyorgások//
*Legmerészebb álmaiban sem hitte volna, hogy egyszer ő is lehet anya. Habár rengeteg gyermeket nevel most is, mégsem ugyanaz a szerep, noha mindent megad nekik, amit tud. A következő lépés az a személyzet bővítése, hiszen vajmi kevesek ők néhányan ahhoz, hogy kordában tudják tartani ezt a sok elkallódott, magához még csak némileg visszatalált lelket. De egyért olyan felelősséget vállal most, amire mindig is vágyott. Már látja lelki szemei előtt a közösen eltöltött időket, hogy mennyi mindent taníthat majd neki a mágián túl is. Így is rengeteg minden ragad a leányra, de a Faensa vérből csak a legjobb részt kaphatja meg: a határtalan erőt, a hűvösséget a kellő pillanatokban és a melegséget, mikor arra van szükség. Na jó és némi gőgöt, arroganciát - igaz ezek ritka, de velős pillanatok -, és a drága ruhák imádatát. És még nem is tudja, hogy a vagyon is illeti, ami miatt soha többé nem kell attól tartania, hogy nem tudja finanszírozni az életvitelét, na meg tanulmányait. Anyjának tán lesz ehhez néhány szava, de legalább elfet kap unokául, ami némileg tán kompenzálja azt a hiányt, amit Mai fattyúsága okozott benne. Na, nem mintha szándékában állna elé vinni a leányzót, bár az a rohadt kis gnóm biztos benne, hogy néha titkon figyeli őt a távolból.
A meghaló pillanatokat követően, inkább beszélgetne. Másról, mint újdonsült rokonsági kapcsolatuk. Azt hadd eméssze Cilia, majd ha alszanak rá néhányat, minden bizonnyal meglepően sok kérdés bukkan majd fel a fiatal ajkak közül.
Figyeli a lány arcát, hogyan is beszél Trylnorról. Milyen ifjú még, mégis mennyi érzelem lakik abban a kis szívben. Talán még irigyli is, hogy nem dacol és megengedi magának a szerelmet, még akkor is, ha olykor fájdalommal jár.*
- Meg tudtátok beszélni? Mesélj, miféle csúnya dolgok hangzottak el. És miért tűnt el, mi volt a magyarázata?
*Persze ő, mint igazgató ezt pontosan tudja már, ha nem is azonnal jutottak elhozzá a hírek. De más egy gyermeki szemszög, más egy szerelmes szemüvegen keresztüli kép. Az önzőségen viszont elcsodálkozik. Ő maga nem tartja sem magát, sem Ciliát önzőnek, de vannak helyzetek, amikor azzá kell válni, mert az véd meg, az ad kellő időt arra, hogy ne mindig másokkal törődjenek. És igen, ha néha elveszik a fókuszt arról, ki megszokta, hogy mindig ott vannak nekik, könnyedén vádolhatnak e szóval, minek értelmezése nem minden esetben negatív.*
- Hasonlítasz rám sok mindenben, Cilia. *Kezd bele a beszédbe.* - Hogy elhagytam a családomat és nem szolgálom tovább a javukat, mert a saját életemet szeretném élni, az önzőség? Nos, az olvasatukban igen. De én ezt az életet arra fordítom, hogy másokon segítsek. Az önzőség? Nem hinném. Két oldala van mindig az éremnek. Néha önzőnek kell lenni. A kérdés leginkább az, hogy miért gondolod ezt magadról, vagy mi késztetett arra, hogy ezen merengj?
1568. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-03-07 23:01:33
Üzenet elküldve: 2026-03-07 23:01:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Éjjeli sutyorgások//
*Füleinek egy kellemes muzsika Mai lágy kuncogása. Jó úgy látni a nőt, amikor végre önmaga. Nem az igazgató nő szerepét felvevő hölgy. Akinek mindig példát kell mutatnia. Óvnia, védenie és féltenie az itt lévő gyermekeket. Tán ezért is kedveli és nőtt szívéhez az ő közös éjjeli beszélgetéseik. Mert ilyenkor nem kell megfelelniük senkinek sem. Még egymásnak sem igazán. A titkok amik lehúzzák szívüket, közös teherré válnak. Amiket átbeszélve már sokkal könnyebben képesek tova görgetni. Az a humoros történet is nem csak az egyiknek de a másiknak is egy tiszta mosolyt varázsol az arcára.
És mondjon erre bárki bármit. Ez csoda. Mint az, hogy a fattyú. Kit így nevez gonosz nyelven a világ. Képes volt találni egy apró lelket akit sajátjának nevezhet.*
- Silypi? Előbb fogok én megöregedni.
*Kacag fel jó ízűen. Persze érezhető hangjában az erős túlzás. A kis tündér valóban habókos ha szerelmi ügyekről van szó. De Mai kezei között belőle is egy igazi kisasszony lehet majd ha felnő. Pusztán idő kérdése az egész.*
- Ez esetben, majd figyelek, hogy ne vesszen kárba.
*Adja a viszont választ Mainak egy lágy mosollyal. Az pedig csak hab a tortán, hogy egy puszit is kap kobakjára a kék szeműtől. Ha ragaszkodik hozzá, akkor legyen úgy. Na amúgy sem mintha könnyű lenne Mait lebeszélni arról amit a fejébe vesz. Ebben hasonlítanak. Így ha akarna sem tudna ellenkezni.
Viszont az a tudás amit majd így szerez, tökéletes lesz arra, hogy a saját kis tervét véghez vigye a romvárosban. Vagy akár az árvaházban kamatoztathassa azt a beteg gyerekeken. Nehogy már minden csak Nimerilnek legyen köszönhető. Édesanyja lehet forogna az ingoványos sírjában ha megtudná a lánya nem foglalkozik azzal a tudással amit annak idején a fejébe vert.
Ha pedig már édesanyjáról van szó. Mai aki szeretné ezt a szerepet magára vállalni. Nem kell tartania attól, hogy az ő szelleme visszatér majd és kísérti. Cilia is biztosra venné, hogy édesanyja büszke lenne mint lányára mint Maira, hogy egymásra találtak. És egymás boldogságáért és javáért tesznek. Bárhol is legyen, rájuk tekintve tudná, hogy a kettőjük közt létrejött kapocs nem arra szolgál, hogy valamit helyettesítsen. Hanem valami újat hozzon létre, amit együtt közösen építhetnek. Ha már a sajátjuk egy csúnya véget ért.
Ciliaban is talán egy hasonló gondolat fordulhatott meg. Hogy édesanyja emlékét nem szeretné meggyalázni. De Mai egy olyan tünemény, aki bőven méltó arra, hogy ezt a szerepet betöltse. A kérdéses inkább az, hogy Cilia képes lesz majd a Faensa cipőbe belelépni és belenőni úgy, hogy megtartsa saját családjának az erényeit.
Ez azonban a jövő kérdése. A mai este gyönyörét csúnya dolog lenne most a lehetekkel szétcincálni.
Maival ellentétben ő a pillanatot másképp éli meg. Fel sem fogja a Maiból áradó finom illatot. Ami számára mindig egy virágos kertre emlékezteti. Pusztán az ölelést szorítását, és melegségét érzi. Hogy végre tartozik valakihez, hogy nincs egyedül.
Pusztán bólintani tud Mai kijelentésére. A papírmunka tényleg várhat, és a kötelességek. Az ilyesmi legyen a holnap problémája. Ez most az ő pillanatuk, élvezzék ki amennyire lehet. Mert a reggel előbb vagy utóbb a kötelességekkel együtt rájuk fog törni.
Miután lassan kifonódnak egymás öleléséből. Mai mellett szorosan elhelyezkedik, ha esetleg Mai hátra dőlne akkor annak combjára helyezi fejét és oldalvást helyezkedik el. Bal karját maga előtt tartva szorosan, teste mellett vezeti el. Még a jobbat átveti Mai lábain. És ruhájának anyagját ujjai között kezdi morzsolgatni, ahogy elgondolkodik. Mi is történt valójában mostanság vele?*
- Trylnorral ma találkoztam először mióta eltűnt hatok óta. És. Veszekedtünk. Csúnyán.
*Kezdi el történetét. Arról inkább nem szól, hogy szegény fiú, hogy törte el orrát a menekülésében. De nem szeretné kis lovagja hírnevét a földbe tiporni.*
- És csúnya dolgokat mondtunk egymásnak.
*Mondja egy kisebb szünettel. Mert bizony attól még, hogy a későbbi elválásuk már sokkalta kellemesebb volt. Egy sanyarú és fájdalmas tüske maradt számára amit a fiú mondott. És egészen a mai napig gondolkodott ezen.*
- Mai. Én önző vagyok?
*Kérdezi nevelőjét letört hangnemben. Mert önmagáról egy teljesen más képet formált. És most nem önsajnáltatás végett kérdezi. Tudja Maiban megbízhat. És ha az igazságról van szó. Neki nem fog hazudni. És jelenleg az igazságot akarja megtudni. Mert ha Trylnornak van igaza. Akkor tennie kell afelől, hogy ne legyen igaza. Nem szeretne szégyent hozni se elhunyt édesanyja, se Mai nevére.*
//Éjjeli sutyorgások//
*Füleinek egy kellemes muzsika Mai lágy kuncogása. Jó úgy látni a nőt, amikor végre önmaga. Nem az igazgató nő szerepét felvevő hölgy. Akinek mindig példát kell mutatnia. Óvnia, védenie és féltenie az itt lévő gyermekeket. Tán ezért is kedveli és nőtt szívéhez az ő közös éjjeli beszélgetéseik. Mert ilyenkor nem kell megfelelniük senkinek sem. Még egymásnak sem igazán. A titkok amik lehúzzák szívüket, közös teherré válnak. Amiket átbeszélve már sokkal könnyebben képesek tova görgetni. Az a humoros történet is nem csak az egyiknek de a másiknak is egy tiszta mosolyt varázsol az arcára.
És mondjon erre bárki bármit. Ez csoda. Mint az, hogy a fattyú. Kit így nevez gonosz nyelven a világ. Képes volt találni egy apró lelket akit sajátjának nevezhet.*
- Silypi? Előbb fogok én megöregedni.
*Kacag fel jó ízűen. Persze érezhető hangjában az erős túlzás. A kis tündér valóban habókos ha szerelmi ügyekről van szó. De Mai kezei között belőle is egy igazi kisasszony lehet majd ha felnő. Pusztán idő kérdése az egész.*
- Ez esetben, majd figyelek, hogy ne vesszen kárba.
*Adja a viszont választ Mainak egy lágy mosollyal. Az pedig csak hab a tortán, hogy egy puszit is kap kobakjára a kék szeműtől. Ha ragaszkodik hozzá, akkor legyen úgy. Na amúgy sem mintha könnyű lenne Mait lebeszélni arról amit a fejébe vesz. Ebben hasonlítanak. Így ha akarna sem tudna ellenkezni.
Viszont az a tudás amit majd így szerez, tökéletes lesz arra, hogy a saját kis tervét véghez vigye a romvárosban. Vagy akár az árvaházban kamatoztathassa azt a beteg gyerekeken. Nehogy már minden csak Nimerilnek legyen köszönhető. Édesanyja lehet forogna az ingoványos sírjában ha megtudná a lánya nem foglalkozik azzal a tudással amit annak idején a fejébe vert.
Ha pedig már édesanyjáról van szó. Mai aki szeretné ezt a szerepet magára vállalni. Nem kell tartania attól, hogy az ő szelleme visszatér majd és kísérti. Cilia is biztosra venné, hogy édesanyja büszke lenne mint lányára mint Maira, hogy egymásra találtak. És egymás boldogságáért és javáért tesznek. Bárhol is legyen, rájuk tekintve tudná, hogy a kettőjük közt létrejött kapocs nem arra szolgál, hogy valamit helyettesítsen. Hanem valami újat hozzon létre, amit együtt közösen építhetnek. Ha már a sajátjuk egy csúnya véget ért.
Ciliaban is talán egy hasonló gondolat fordulhatott meg. Hogy édesanyja emlékét nem szeretné meggyalázni. De Mai egy olyan tünemény, aki bőven méltó arra, hogy ezt a szerepet betöltse. A kérdéses inkább az, hogy Cilia képes lesz majd a Faensa cipőbe belelépni és belenőni úgy, hogy megtartsa saját családjának az erényeit.
Ez azonban a jövő kérdése. A mai este gyönyörét csúnya dolog lenne most a lehetekkel szétcincálni.
Maival ellentétben ő a pillanatot másképp éli meg. Fel sem fogja a Maiból áradó finom illatot. Ami számára mindig egy virágos kertre emlékezteti. Pusztán az ölelést szorítását, és melegségét érzi. Hogy végre tartozik valakihez, hogy nincs egyedül.
Pusztán bólintani tud Mai kijelentésére. A papírmunka tényleg várhat, és a kötelességek. Az ilyesmi legyen a holnap problémája. Ez most az ő pillanatuk, élvezzék ki amennyire lehet. Mert a reggel előbb vagy utóbb a kötelességekkel együtt rájuk fog törni.
Miután lassan kifonódnak egymás öleléséből. Mai mellett szorosan elhelyezkedik, ha esetleg Mai hátra dőlne akkor annak combjára helyezi fejét és oldalvást helyezkedik el. Bal karját maga előtt tartva szorosan, teste mellett vezeti el. Még a jobbat átveti Mai lábain. És ruhájának anyagját ujjai között kezdi morzsolgatni, ahogy elgondolkodik. Mi is történt valójában mostanság vele?*
- Trylnorral ma találkoztam először mióta eltűnt hatok óta. És. Veszekedtünk. Csúnyán.
*Kezdi el történetét. Arról inkább nem szól, hogy szegény fiú, hogy törte el orrát a menekülésében. De nem szeretné kis lovagja hírnevét a földbe tiporni.*
- És csúnya dolgokat mondtunk egymásnak.
*Mondja egy kisebb szünettel. Mert bizony attól még, hogy a későbbi elválásuk már sokkalta kellemesebb volt. Egy sanyarú és fájdalmas tüske maradt számára amit a fiú mondott. És egészen a mai napig gondolkodott ezen.*
- Mai. Én önző vagyok?
*Kérdezi nevelőjét letört hangnemben. Mert önmagáról egy teljesen más képet formált. És most nem önsajnáltatás végett kérdezi. Tudja Maiban megbízhat. És ha az igazságról van szó. Neki nem fog hazudni. És jelenleg az igazságot akarja megtudni. Mert ha Trylnornak van igaza. Akkor tennie kell afelől, hogy ne legyen igaza. Nem szeretne szégyent hozni se elhunyt édesanyja, se Mai nevére.*
1567. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-03-07 10:03:43
Üzenet elküldve: 2026-03-07 10:03:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Éjjeli sutyorgások//
*A fülébe suttogó édes kis hang miatt elkuncogja magát, persze annak tartalma sem utolsó. Eszébe jut, hogy őt mennyire nem érdekelték az efféle érzelmek, egy sármos lovagot, nemest, de még különlegességekkel kereskedőt sem tudna felhozni, kibe ő esett bele mérhetetlenül gyermekkorában. Folyton dacolt, utált mindent, most pedig zúg a lelke, hogy választani alig tud a férfiak közül, kik ostromolják… hol testét, hol lelkét.*
- Nincs ezzel baj, a fiatal lelkek szeretnének kapcsolódni, csupán fogalma sincs még annak a léleknek, hogy kihez illeszkedik. Majd megtanulja. ~Vagy nem, ugye Mai?~ *Felsóhajt, mintha nem önnön gondolata lenne számára olyan terhes.*
- Édes vagy, természetesen nem más kárára fog történni, de a te javadért igen.
*Szögezi le. Tudja a néha kifogyhatatlannak tűnő aranymennyiségét úgy csoportosítani, hogy abból más is profitálhasson. De a gyerekek sorsa némileg Sayqueves kézben, na meg a városéban is van, így a sajátját miért is ne költhetné másra is?*
- De emellett tényleg én is tanítani foglak téged, Drágám. Annál többet lehetünk együtt.
*Apró puszit nyom annak arcára, majd bármennyire is felkészültnek érezte magát, most mégis olyan, mintha nem gondolta volna át a szavait előre ezerszer. Nehezen gördülnek le, de természetesebb mégis, hogy nem előre betanultan tálalja a leány felé érzéseit és az akaratát.
Nem kérdés, hogy hevesen kell vernie a szívének. Nagyon fontos pillanat ez, a választ szinte éhezi, de ő maga csak hagyja, hogy leülepedjen Ciliában a megannyi érzelem-kérdés, s talán válasz, amit melléjük talál Mai oltalmazó fellépésében és ölelő karjaiban. Türelme sosem tud elfogyni, ha a kis elfről van szó, így hát ha kell, órákat ül egy helyben, s hagyja rágódni. Persze nem kell ennyi idő, látja a végbemenő változásokat, s ahogy a könnyes kis smaragd szemei megcsillannak, majd karjába bújik a másik, ő úgy szorítja, mintha el sem akarná engedni többé. És így is van. Amíg csak él, nem fogja elereszteni, mindig óvni fogja. Nem adathat meg egy magafajta fattyúnak efféle öröm, így hát még inkább hálás azért, hogy megkaphatja. Örökkön azon lesz, hogy megköszönhesse az életnek, mit is kapott a hosszúéletű személyében. A szó, ami felcsendül az ő szemeibe is apró könnycseppeket varázsol, noha le nem gördül az arcán. Mélyet szív a szőke hajzuhatag illatába. Még érzi a növényes-földes aromát, persze már csak az emlékek vonják körbe érzékeit.*
- Majd beszélünk arról is, hogy min változtathat ez, Édesem. *Suttogja a tincsek közé. Nem hatalmas változások, de nem biztos abban, hogy most kell mindent átrágni. A papírmunka lesz a pecsét, de már most tudja, hogy az csak formalitás. Ez a gyerek mindig is kapcsolódott hozzá, s az érzéseken nem, de máson még változtathat-e tény.*
- De most csak bújj ide és legyél velem. Mesélj kicsit… az elmúlt napokról. Trylnorról. Bármiről, minden érdekel.
//Éjjeli sutyorgások//
*A fülébe suttogó édes kis hang miatt elkuncogja magát, persze annak tartalma sem utolsó. Eszébe jut, hogy őt mennyire nem érdekelték az efféle érzelmek, egy sármos lovagot, nemest, de még különlegességekkel kereskedőt sem tudna felhozni, kibe ő esett bele mérhetetlenül gyermekkorában. Folyton dacolt, utált mindent, most pedig zúg a lelke, hogy választani alig tud a férfiak közül, kik ostromolják… hol testét, hol lelkét.*
- Nincs ezzel baj, a fiatal lelkek szeretnének kapcsolódni, csupán fogalma sincs még annak a léleknek, hogy kihez illeszkedik. Majd megtanulja. ~Vagy nem, ugye Mai?~ *Felsóhajt, mintha nem önnön gondolata lenne számára olyan terhes.*
- Édes vagy, természetesen nem más kárára fog történni, de a te javadért igen.
*Szögezi le. Tudja a néha kifogyhatatlannak tűnő aranymennyiségét úgy csoportosítani, hogy abból más is profitálhasson. De a gyerekek sorsa némileg Sayqueves kézben, na meg a városéban is van, így a sajátját miért is ne költhetné másra is?*
- De emellett tényleg én is tanítani foglak téged, Drágám. Annál többet lehetünk együtt.
*Apró puszit nyom annak arcára, majd bármennyire is felkészültnek érezte magát, most mégis olyan, mintha nem gondolta volna át a szavait előre ezerszer. Nehezen gördülnek le, de természetesebb mégis, hogy nem előre betanultan tálalja a leány felé érzéseit és az akaratát.
Nem kérdés, hogy hevesen kell vernie a szívének. Nagyon fontos pillanat ez, a választ szinte éhezi, de ő maga csak hagyja, hogy leülepedjen Ciliában a megannyi érzelem-kérdés, s talán válasz, amit melléjük talál Mai oltalmazó fellépésében és ölelő karjaiban. Türelme sosem tud elfogyni, ha a kis elfről van szó, így hát ha kell, órákat ül egy helyben, s hagyja rágódni. Persze nem kell ennyi idő, látja a végbemenő változásokat, s ahogy a könnyes kis smaragd szemei megcsillannak, majd karjába bújik a másik, ő úgy szorítja, mintha el sem akarná engedni többé. És így is van. Amíg csak él, nem fogja elereszteni, mindig óvni fogja. Nem adathat meg egy magafajta fattyúnak efféle öröm, így hát még inkább hálás azért, hogy megkaphatja. Örökkön azon lesz, hogy megköszönhesse az életnek, mit is kapott a hosszúéletű személyében. A szó, ami felcsendül az ő szemeibe is apró könnycseppeket varázsol, noha le nem gördül az arcán. Mélyet szív a szőke hajzuhatag illatába. Még érzi a növényes-földes aromát, persze már csak az emlékek vonják körbe érzékeit.*
- Majd beszélünk arról is, hogy min változtathat ez, Édesem. *Suttogja a tincsek közé. Nem hatalmas változások, de nem biztos abban, hogy most kell mindent átrágni. A papírmunka lesz a pecsét, de már most tudja, hogy az csak formalitás. Ez a gyerek mindig is kapcsolódott hozzá, s az érzéseken nem, de máson még változtathat-e tény.*
- De most csak bújj ide és legyél velem. Mesélj kicsit… az elmúlt napokról. Trylnorról. Bármiről, minden érdekel.
1566. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-02-28 19:28:20
Üzenet elküldve: 2026-02-28 19:28:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 745
OOC üzenetek: 515
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 745
OOC üzenetek: 515
Játékstílus: Megfontolt
// Töklámpás //
// Hatváltás //
* Szorgalmasan szárította a lány minden nap a vilerba héját, hogy mihamarabb teljesen kiszáradjon. Figyeli a penészedés jeleit és időnként áttörli a belsejét meg a külsejét is ecetes kendővel, hogy elkerülje a héj tönkremenetelét. A szellőzés is kulcsfontosságú, mind a penészedés, mind a száradás miatt. Sajnos már a száradás alatt is észreveszi azt a szomorú tényt, hogy minél jobban kiszárad a vilerba héja, annál kevésbé világít. Azért folytatja a munkálatokat rendületlenül, amíg teljesen ki nem szárad. Ekkor beviszi a lány a konyhába és jól begyújt. A kiszáradt vilerba héjat meg odarakja a tűzhely elé. Viszont csalódás éri, mivel a világítás elmarad. Semmi hatás, hiába vár Nimeriul türelmesen.*
- A fene enné meg! Sejtettem, hogy ez lesz.* Morogja és összetöri a munkája gyümölcsét, ami jelenleg nem más, mint sima szemét. Csalódottan löki a tűzre, hogy megszabaduljon a szeméttől. Viszont amikor a héj lángra kap hirtelen mintha a lánygok ki akarnának szaladni a tűzhelyből vakító fénnyel kezd el lángolni.*
- Jááááj! Mi a fasz?!* Sikít fel és ugrik hátra. Néz rémülten a lángokra, amik olyan vakítóan erősen égnek, hogy majd kisül a szeme. Aztán észbe is kap és rohan valami edényért, hogy hamar vizet hozzon mielőtt felgyújtja az egész rezidenciát árvástól, mindenestől. Biztos vicces lenne, hogy az árvák még az árvaházban is árva sorsra jutnak. Csak az nem lenne vicces, ha Mai meg Aleina vagy ki rájönne, hogy ez mind Nimeril miatt van. Ügyetlenül, de végre sikerül vizet szereznie, de mire odaér, hogy leborítsa a tüzet az magától visszaáll az eredeti állapotára. Nimeril meg csak néz bambán.*
- Az istenek verjék bele a faszukat, de megijesztett.* Káromkodik aztán riadtan megint körbe is néz. A z hiányzik még neki, hogy valaki meghallja, hogy a drága isteneiket a szájára veszi, vagy valami hülyegyerek ezt kezdje el hajtogatni. Akkor is megnyúznák a lányt. Kicsit összeszedi magát a lány és gyanakodva nézi a még megmaradt égetésre váró héjat. Most óvatosabban tesz egy kis adagot a tűzre. Hasonlóan, mint előbb, de most az adag miatt kisebb fényjelenség jön létre. A félvér izgalma a tetőfokára hág. A maradék héj maradékkal kísérletezgetik. Figyeli az égés hevességét és fényét meg az egésznek a hatásfokát. Sajnos végül elfogy az alapanyag, de amit most felfedezett az valami hihetettlen lehetőségeket rejt. Azonnal a szobájába rohan és jegyzetelni kezd.*
// Hatváltás //
* Szorgalmasan szárította a lány minden nap a vilerba héját, hogy mihamarabb teljesen kiszáradjon. Figyeli a penészedés jeleit és időnként áttörli a belsejét meg a külsejét is ecetes kendővel, hogy elkerülje a héj tönkremenetelét. A szellőzés is kulcsfontosságú, mind a penészedés, mind a száradás miatt. Sajnos már a száradás alatt is észreveszi azt a szomorú tényt, hogy minél jobban kiszárad a vilerba héja, annál kevésbé világít. Azért folytatja a munkálatokat rendületlenül, amíg teljesen ki nem szárad. Ekkor beviszi a lány a konyhába és jól begyújt. A kiszáradt vilerba héjat meg odarakja a tűzhely elé. Viszont csalódás éri, mivel a világítás elmarad. Semmi hatás, hiába vár Nimeriul türelmesen.*
- A fene enné meg! Sejtettem, hogy ez lesz.* Morogja és összetöri a munkája gyümölcsét, ami jelenleg nem más, mint sima szemét. Csalódottan löki a tűzre, hogy megszabaduljon a szeméttől. Viszont amikor a héj lángra kap hirtelen mintha a lánygok ki akarnának szaladni a tűzhelyből vakító fénnyel kezd el lángolni.*
- Jááááj! Mi a fasz?!* Sikít fel és ugrik hátra. Néz rémülten a lángokra, amik olyan vakítóan erősen égnek, hogy majd kisül a szeme. Aztán észbe is kap és rohan valami edényért, hogy hamar vizet hozzon mielőtt felgyújtja az egész rezidenciát árvástól, mindenestől. Biztos vicces lenne, hogy az árvák még az árvaházban is árva sorsra jutnak. Csak az nem lenne vicces, ha Mai meg Aleina vagy ki rájönne, hogy ez mind Nimeril miatt van. Ügyetlenül, de végre sikerül vizet szereznie, de mire odaér, hogy leborítsa a tüzet az magától visszaáll az eredeti állapotára. Nimeril meg csak néz bambán.*
- Az istenek verjék bele a faszukat, de megijesztett.* Káromkodik aztán riadtan megint körbe is néz. A z hiányzik még neki, hogy valaki meghallja, hogy a drága isteneiket a szájára veszi, vagy valami hülyegyerek ezt kezdje el hajtogatni. Akkor is megnyúznák a lányt. Kicsit összeszedi magát a lány és gyanakodva nézi a még megmaradt égetésre váró héjat. Most óvatosabban tesz egy kis adagot a tűzre. Hasonlóan, mint előbb, de most az adag miatt kisebb fényjelenség jön létre. A félvér izgalma a tetőfokára hág. A maradék héj maradékkal kísérletezgetik. Figyeli az égés hevességét és fényét meg az egésznek a hatásfokát. Sajnos végül elfogy az alapanyag, de amit most felfedezett az valami hihetettlen lehetőségeket rejt. Azonnal a szobájába rohan és jegyzetelni kezd.*
1565. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-02-28 10:28:27
Üzenet elküldve: 2026-02-28 10:28:27
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Éjjeli sutyorgások//
*Nem is Mai lenne, ha egy ilyen apró terelés figyelmét kerülné. Még sokat kell tanulnia Maitól, hogyha át akarja verni őt. Ám Cili most még érzi szájában az apró győzelmének ízét. Ugyanis Mai még nem hozza fel apró elszólalását.*
- Igen, nagyon kedves és. *Neveti el magát, ahogy közelebb hajolva elkezd Mai fülébe suttogni.* - Silypi új "nagy" szerelme.
*Neveti el magát most már hosszabban. Persze nem is az a vicces számára, hogy a kis tündér szerelmes. Hanem, hogy olyan gyorsan válogatja néha ezeket a nagy szerelmeket. Amivel Cilia képtelen lépést tartani, még az ő gyors lábaival sem.
Reméli nem veszi magára Mai kijelentését. Mert nem bántásnak szánta. Pusztán Mai átlagos, vagyis számára átlagos tanóráiból ahol írni, olvasni és számolni tanítja a lurkókat. Ő maga már nem fejlődne vele. Ezért is említette Nimerilt, aki még tud számára újat mutatni egy két gyógynövényes kenőcs készítéssel vagy praktikával. A patkány boncolást pedig jobbnak látja nem említeni. Nehogy a végén még "mestere" körmére nézzen, hogy miket művel a laborjában.*
- Tényleg?
*Csillannak fel a szemei nevelője ajánlatára. De olyan gyorsan lankadnak is le. Emlékszik mekkora összegeket hagyott ott már akkor is a mágustoronyban. Abból az egyik nővérének lovának a megmentése volt, igaz. De azért látta, hogy a növendékek milyen súlyos erszényeket cseréltek egymás és tanáraik között.*
- Már mint. Köszönöm, de talán jobb azt az árvaháznak szánni. Új könyvek, kocka játékok, babák ruhák.
*Mond bármi mást amire nagyobb szükségük van a növendékeknek. Közben persze nem is mer Mai szemébe nézni. Mert szíve repesne, ha megannyi mindennel tudná tömni a fejét. De a lelkiismerete sem engedné meg neki, hogy ezt a sok lehetőséget pusztán az ő tanítására fordítsa Mai. Tett neki eleget, bőven eleget. Amit még az ő hosszú életében sem biztos, hogy képes lesz visszafizetni.*
- De az nagyon jól esne ha tanulhatnék tőled.
*Fordul vissza Maira egy halvány mosollyal. De akkor is inkább értékelné a Maival töltött időt mintsem a kapott tudást. Emlékszik milyen jó voltak a közös fürdők, hajfésülések és fonások. Na meg az illem tanulás amit akkoriban teljesen elfelejtett.
Nevelője rendesen ráhozza a frászt, és a maga hidegvérével is kezeli a helyzetet. Csendre inti, és arra, foglaljon helyet úgy, ahogy ült. Nem is fog ellent mondani. Bólint egy nagyot és figyeli Mait.
Hallgat, figyel. Fejében nagyon sok érzés, gondolat fordul meg. Keveredik egy kellemes melengető érzéssel. Néhol zavarral vagy akár egy csipet szégyenérzettel is. Elvégre az akkori állapota igazán kellemetlen lehetett. A folytonos kérdezés és magyarázkodás. A furcsa fejfájások vagy akár az éjjeli mocorgás és nyugtalankodás.
Az anya szónál és a szünetnél egy pillanatra ő maga is megmered. Ijedtség? Nem igazán. Inkább csak megmozgat benne valamit. Hiányérzetet. Szeretetet. Emlékeket. Mind saját édesanyjától. Mind azoktól a pillanatokból amikre ő maga is emlékszik, hogy így szólította Mait. Tán elnézést kellene értük kérnie? Nem. Hiszen Mai most mondta, hogy pont ennek örülne. Na de ő is? Nem is tudná tagadni, elvégre mindig is örül, és boldog ha Mai mellett lehet. Maga inkább csak a hivatalos megfogalmazás az ami furcsa köntöst ereszt erre az amúgy csodálatos dologra. Mait most is egy olyan személynek látja aki anyja az anyja helyett. Aki nem lehet vele a tragikus okozatok miatt. Mai, aki mindig mellette volt, ölelte, szerette, nevelte és persze dorgálta ha kell. De mindezt kedvességgel és törődéssel.
Kell neki, egy kis idő amíg megemészti amit Mai mond. Pusztán nézi a kék szemeket. Csendben. Arcáról leolvasható valamiféle vegyes érzelem. Meghatódottság? Egy kis bizonytalanság? Tán még az is megfordul a fejében, hogy azok a tettek amiket elkövetett nem is tennék őt méltónak. Egy utcai kis csitri tolvaj, akit még köröznek? Még akár szégyent is hozhatna Mai nevére.
Ám a gondolat, hogy végre tartozna valahova. Nem csak egy lenne a sok árva közül. Sokkalta boldogabbá tenni mint bármi más.
Arcán végül egy enyhe, de lassan szélesedő mosoly húzódik. Szemei csillogásba kezdenek a rajta gyűlő apró örömkönnyektől. Térden való üléséből, úgy tör ki mint szarvas a bokorból. Karjait Mai köré fonja és oly erővel szorítja magához mint, ahogy a mostani beszélgetésüket kezdték.*
- Boldoggá tennél. Anya.
*Suttogja alig hallhatóan Mai fülébe szavait. Fejét pedig oly mélyen fúrja a nő nyakába amennyire csak tudja.*
A hozzászólás írója (Cilia Miritar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.28 10:28:53
//Éjjeli sutyorgások//
*Nem is Mai lenne, ha egy ilyen apró terelés figyelmét kerülné. Még sokat kell tanulnia Maitól, hogyha át akarja verni őt. Ám Cili most még érzi szájában az apró győzelmének ízét. Ugyanis Mai még nem hozza fel apró elszólalását.*
- Igen, nagyon kedves és. *Neveti el magát, ahogy közelebb hajolva elkezd Mai fülébe suttogni.* - Silypi új "nagy" szerelme.
*Neveti el magát most már hosszabban. Persze nem is az a vicces számára, hogy a kis tündér szerelmes. Hanem, hogy olyan gyorsan válogatja néha ezeket a nagy szerelmeket. Amivel Cilia képtelen lépést tartani, még az ő gyors lábaival sem.
Reméli nem veszi magára Mai kijelentését. Mert nem bántásnak szánta. Pusztán Mai átlagos, vagyis számára átlagos tanóráiból ahol írni, olvasni és számolni tanítja a lurkókat. Ő maga már nem fejlődne vele. Ezért is említette Nimerilt, aki még tud számára újat mutatni egy két gyógynövényes kenőcs készítéssel vagy praktikával. A patkány boncolást pedig jobbnak látja nem említeni. Nehogy a végén még "mestere" körmére nézzen, hogy miket művel a laborjában.*
- Tényleg?
*Csillannak fel a szemei nevelője ajánlatára. De olyan gyorsan lankadnak is le. Emlékszik mekkora összegeket hagyott ott már akkor is a mágustoronyban. Abból az egyik nővérének lovának a megmentése volt, igaz. De azért látta, hogy a növendékek milyen súlyos erszényeket cseréltek egymás és tanáraik között.*
- Már mint. Köszönöm, de talán jobb azt az árvaháznak szánni. Új könyvek, kocka játékok, babák ruhák.
*Mond bármi mást amire nagyobb szükségük van a növendékeknek. Közben persze nem is mer Mai szemébe nézni. Mert szíve repesne, ha megannyi mindennel tudná tömni a fejét. De a lelkiismerete sem engedné meg neki, hogy ezt a sok lehetőséget pusztán az ő tanítására fordítsa Mai. Tett neki eleget, bőven eleget. Amit még az ő hosszú életében sem biztos, hogy képes lesz visszafizetni.*
- De az nagyon jól esne ha tanulhatnék tőled.
*Fordul vissza Maira egy halvány mosollyal. De akkor is inkább értékelné a Maival töltött időt mintsem a kapott tudást. Emlékszik milyen jó voltak a közös fürdők, hajfésülések és fonások. Na meg az illem tanulás amit akkoriban teljesen elfelejtett.
Nevelője rendesen ráhozza a frászt, és a maga hidegvérével is kezeli a helyzetet. Csendre inti, és arra, foglaljon helyet úgy, ahogy ült. Nem is fog ellent mondani. Bólint egy nagyot és figyeli Mait.
Hallgat, figyel. Fejében nagyon sok érzés, gondolat fordul meg. Keveredik egy kellemes melengető érzéssel. Néhol zavarral vagy akár egy csipet szégyenérzettel is. Elvégre az akkori állapota igazán kellemetlen lehetett. A folytonos kérdezés és magyarázkodás. A furcsa fejfájások vagy akár az éjjeli mocorgás és nyugtalankodás.
Az anya szónál és a szünetnél egy pillanatra ő maga is megmered. Ijedtség? Nem igazán. Inkább csak megmozgat benne valamit. Hiányérzetet. Szeretetet. Emlékeket. Mind saját édesanyjától. Mind azoktól a pillanatokból amikre ő maga is emlékszik, hogy így szólította Mait. Tán elnézést kellene értük kérnie? Nem. Hiszen Mai most mondta, hogy pont ennek örülne. Na de ő is? Nem is tudná tagadni, elvégre mindig is örül, és boldog ha Mai mellett lehet. Maga inkább csak a hivatalos megfogalmazás az ami furcsa köntöst ereszt erre az amúgy csodálatos dologra. Mait most is egy olyan személynek látja aki anyja az anyja helyett. Aki nem lehet vele a tragikus okozatok miatt. Mai, aki mindig mellette volt, ölelte, szerette, nevelte és persze dorgálta ha kell. De mindezt kedvességgel és törődéssel.
Kell neki, egy kis idő amíg megemészti amit Mai mond. Pusztán nézi a kék szemeket. Csendben. Arcáról leolvasható valamiféle vegyes érzelem. Meghatódottság? Egy kis bizonytalanság? Tán még az is megfordul a fejében, hogy azok a tettek amiket elkövetett nem is tennék őt méltónak. Egy utcai kis csitri tolvaj, akit még köröznek? Még akár szégyent is hozhatna Mai nevére.
Ám a gondolat, hogy végre tartozna valahova. Nem csak egy lenne a sok árva közül. Sokkalta boldogabbá tenni mint bármi más.
Arcán végül egy enyhe, de lassan szélesedő mosoly húzódik. Szemei csillogásba kezdenek a rajta gyűlő apró örömkönnyektől. Térden való üléséből, úgy tör ki mint szarvas a bokorból. Karjait Mai köré fonja és oly erővel szorítja magához mint, ahogy a mostani beszélgetésüket kezdték.*
- Boldoggá tennél. Anya.
*Suttogja alig hallhatóan Mai fülébe szavait. Fejét pedig oly mélyen fúrja a nő nyakába amennyire csak tudja.*
A hozzászólás írója (Cilia Miritar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.28 10:28:53
1564. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-02-28 01:25:56
Üzenet elküldve: 2026-02-28 01:25:56
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Éjjeli sutyorgások//
*Természetes, hogy nem kerüli el a figyelmét az, hogy a lány félbehagy egy mondatot. Korábban kell ahhoz felkelnie bárkinek, hogy egy kis terelést ne vegyen észre, de most van miért jóváhagynia a próbálkozást. Mégpedig az, hogy egészen más vizekre evezne, így hagyja sodródni a témát, viszont el nem felejti. Az éjjel még ki kell fejtenie a kis szőkének, hogy miért is olyan fontos elfoglalnia magát, bár sejti.*
- Lovagolni? Tényleg egy lovag, ugye? *Mosolyogva beszél az újdonsült kollégáról, ő maga is rettentően örül, hogy felkereste e helyet a férfi. Jó szolgálatot fog tenni.
Kissé lebiggyeszti az ajkát, már-már bűntudat ébred benne, hogy tőle tanul momentán a legkevesebbet a kis elf, persze az, aki látja őket, nem ezt mondaná. Sokban hasonlít már rá Cilia, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Valahol ennek viszont nagyon örül, kivételt képezne az, ha az ostobaságaiban is rá hajazna.*
- Most már nem megyek egy ideig sehová, ígérem. Majd tanítok neked én is néhány igét, mint a Mágustoronyban, jó? Persze tudom, hogy a szakrális mágia felé húz a kis szíved, de abban nem tudok segíteni, viszont nem lehet akadály ez. Tudom, hogy rettentő drágán mérik a tudást… de elmegyek veled legközelebb, hogy rendezzük ezt.
*Az aranyat meg tudja szerezni egy árva is ugyan, csak kétes módszerekkel, így jobbnak látja, ha ez az ő gondja lesz, még a végén a kis Kincsének újfent enyvessé válik a keze.
A szavakon elmereng, s csak simogatja közben a fürtöket. Elképzeli, ahogy megnő ez a hölgyemény és majd tőle veszi át a stafétát. Igazán testhezálló lenne. Egy örökség. Valami, ami hasznos és épít. De ezt meg kell alapozni és sokkalta jobban tetszene neki a dolog, ha a Faensa névhez kötődne az igazgatás.*
- Majd eldöntöd, Kicsikém. Én itt leszek, ennyi a lényeg.
*Szinte tűkön ül, hogy végre feltegye a kérdését, de a hosszúéletűről lehull valamiféle lepel, amit most nem tud hová tenni. Persze elraktározza, lesznek kérdései erről is. Kissé összeszűkült szemekkel néz a smaragdokba, majd végül megingatja a fejét.*
- Úgy fest, ha ennyire megrémített egyetlen kérdés. *Finoman koppint amaz orrára, majd legyez, hogy üljön vissza szépen, de hamar elvigyorodik.* - Minden bizonnyal elárulod majd nekem, hogy mi is az a rossz. De… *Felsóhajt, majd kissé hátra dől. Zavarban talán nincs, de cseppet sem olyan határozott, mint azt tervezte.*
- … most másról szeretnék veled beszélni. Azért érdekel, hogy hogyan érzed magad velem, hogy mennyire bízol bennem, mert nekem te nagyon fontos vagy, Cilia. Tudom, hogy milyen erős vagy, hogy nélkülem is megálltad volna a helyed a világban, de mégis örülök, hogy itt vagy és meg tudom neked adni azt, amit elvettek tőled. Tudod, volt, hogy másként neveztél… nem Mainak hívtál. Volt, hogy álmodban, volt, hogy véletlenül. Tudod mi volt az a szó, az a név? „Anya”. *Egy röpke szünetet tart, míg nyel egyet, majd a kis kezet szeretné a markába zárni, így hát felé is nyúl.*
- Azt mondták nekem, hogy ezt ne hagyjam, mert összezavar téged. Hogy ez nem a valóság. De mi lenne, ha az lenne? Sosem tudom pótolni azt, akit elveszítettél, nem is ez a célom. Okos lány vagy, pontosan tudod te is. *Halkan nevet fel.* - Szeretném kevésbé hivatalosan megfogalmazni, de nincsenek rá jobb szavaim. Szóval… mit szólnál, ha valóban az lennék, akinek olyan sokszor szólítottál? Én a világ legboldogabbja lennék, ha örökbe fogadhatnálak és gondoskodhatnék rólad. Mit… mit gondolsz? Csak őszintén.
//Éjjeli sutyorgások//
*Természetes, hogy nem kerüli el a figyelmét az, hogy a lány félbehagy egy mondatot. Korábban kell ahhoz felkelnie bárkinek, hogy egy kis terelést ne vegyen észre, de most van miért jóváhagynia a próbálkozást. Mégpedig az, hogy egészen más vizekre evezne, így hagyja sodródni a témát, viszont el nem felejti. Az éjjel még ki kell fejtenie a kis szőkének, hogy miért is olyan fontos elfoglalnia magát, bár sejti.*
- Lovagolni? Tényleg egy lovag, ugye? *Mosolyogva beszél az újdonsült kollégáról, ő maga is rettentően örül, hogy felkereste e helyet a férfi. Jó szolgálatot fog tenni.
Kissé lebiggyeszti az ajkát, már-már bűntudat ébred benne, hogy tőle tanul momentán a legkevesebbet a kis elf, persze az, aki látja őket, nem ezt mondaná. Sokban hasonlít már rá Cilia, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Valahol ennek viszont nagyon örül, kivételt képezne az, ha az ostobaságaiban is rá hajazna.*
- Most már nem megyek egy ideig sehová, ígérem. Majd tanítok neked én is néhány igét, mint a Mágustoronyban, jó? Persze tudom, hogy a szakrális mágia felé húz a kis szíved, de abban nem tudok segíteni, viszont nem lehet akadály ez. Tudom, hogy rettentő drágán mérik a tudást… de elmegyek veled legközelebb, hogy rendezzük ezt.
*Az aranyat meg tudja szerezni egy árva is ugyan, csak kétes módszerekkel, így jobbnak látja, ha ez az ő gondja lesz, még a végén a kis Kincsének újfent enyvessé válik a keze.
A szavakon elmereng, s csak simogatja közben a fürtöket. Elképzeli, ahogy megnő ez a hölgyemény és majd tőle veszi át a stafétát. Igazán testhezálló lenne. Egy örökség. Valami, ami hasznos és épít. De ezt meg kell alapozni és sokkalta jobban tetszene neki a dolog, ha a Faensa névhez kötődne az igazgatás.*
- Majd eldöntöd, Kicsikém. Én itt leszek, ennyi a lényeg.
*Szinte tűkön ül, hogy végre feltegye a kérdését, de a hosszúéletűről lehull valamiféle lepel, amit most nem tud hová tenni. Persze elraktározza, lesznek kérdései erről is. Kissé összeszűkült szemekkel néz a smaragdokba, majd végül megingatja a fejét.*
- Úgy fest, ha ennyire megrémített egyetlen kérdés. *Finoman koppint amaz orrára, majd legyez, hogy üljön vissza szépen, de hamar elvigyorodik.* - Minden bizonnyal elárulod majd nekem, hogy mi is az a rossz. De… *Felsóhajt, majd kissé hátra dől. Zavarban talán nincs, de cseppet sem olyan határozott, mint azt tervezte.*
- … most másról szeretnék veled beszélni. Azért érdekel, hogy hogyan érzed magad velem, hogy mennyire bízol bennem, mert nekem te nagyon fontos vagy, Cilia. Tudom, hogy milyen erős vagy, hogy nélkülem is megálltad volna a helyed a világban, de mégis örülök, hogy itt vagy és meg tudom neked adni azt, amit elvettek tőled. Tudod, volt, hogy másként neveztél… nem Mainak hívtál. Volt, hogy álmodban, volt, hogy véletlenül. Tudod mi volt az a szó, az a név? „Anya”. *Egy röpke szünetet tart, míg nyel egyet, majd a kis kezet szeretné a markába zárni, így hát felé is nyúl.*
- Azt mondták nekem, hogy ezt ne hagyjam, mert összezavar téged. Hogy ez nem a valóság. De mi lenne, ha az lenne? Sosem tudom pótolni azt, akit elveszítettél, nem is ez a célom. Okos lány vagy, pontosan tudod te is. *Halkan nevet fel.* - Szeretném kevésbé hivatalosan megfogalmazni, de nincsenek rá jobb szavaim. Szóval… mit szólnál, ha valóban az lennék, akinek olyan sokszor szólítottál? Én a világ legboldogabbja lennék, ha örökbe fogadhatnálak és gondoskodhatnék rólad. Mit… mit gondolsz? Csak őszintén.
1563. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-02-27 15:27:43
Üzenet elküldve: 2026-02-27 15:27:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Éjjeli sutyorgások//
*Hasonlóan mint Mai, ő is igyekszik az ölelést ugyan olyan erővel viszonozni. Csak kevesebb sikerrel. A homlokára ért puszi pedig egy hatalmas mosolyt is kicsal az leányból.
A kivételezést az elején különösen kedvelte. Sőt volt alkalom, hogy ki is használta. Ezért is mert sokszor kiszökni éjjelente Dereshez, vagy épp a városba kóricálni. Ám idővel a kis vad csikó szépen lassan betört a keze között. És ha még a kivételezés akkor sem tűnt el egészen. Cilia már érezte a különbséget maga és a többi gyermek között. És a néha kapott irigy szempárok bizony felkeltették benne a lelkiismeretét. Ebből fakadóan néha jó is, hogy Mai elfoglalt és nem töltenek egymással annyi időt. Mert így a többi gyerek sem érzi rosszul magát. Mert ki ne akarna magának egy saját Mait. Aki éjjelente mesét mond, jó éjt puszit ad, vagy akár egész éjjel átkarolva őrzi az álmot.
Maival együtt indulnak meg a kellemes érzetű ülőalkalmatosságon helyet foglalni. Cilia Maival szemben húzza fel lábait wegtoreni ülésben. Talán így szokták errefelé is elnevezni. És hallgatja Mai válaszát. Meg is lepi kissé a dicséret, aminek köszönhetően arcára kiül egy enyhe pír.*
- Szívesen segítek Mai. Így legalább van mivel elfoglalnom magam amióta. *Harapja félbe a mondatát, mert nem szeretné elrontani az estét panaszkodással. Így gyorsan másba kezd bele, mintha csak elvesztette volna a fonalat monológ közben.*
- Képzeld, Oriverrel együtt takarítottuk ki az istállót. Nagyon sokat tud a lovakról. És még lovagolni is elvitt utána.
*Meséli lelkesen a ma délutáni kalandját. Trylnort pedig még inkább nem említi meg, ha csak nem akar Mai rákérdezni. Az a beszélgetés a fiúval keserédes emléket hagyott benne a kezdete miatt. De legalább annyival szebb lett az elválás hála az isteneknek.*
- Tanulni tanulok igen. Már ha Nimeril éppen itthon van és van ideje tanítani. A könyveimet a növényekről pedig már kiolvastam párszor. Mióta visszajöttünk a toronyból sokat járok a templomba is. Tanulni.
*Kezd bele tarkóját simogatva félénken. És ha ki nem mondja, de igen örülne néhány új könyvnek. De mióta jobban felfogta pontosan mit is tett érte Mai. Egyszerűen nincs elég bőr az arcán, hogy többet kérjen.*
- Még akkor sem ha már rég a saját lábamon állok? Mondjuk biztos érdekes lenne meglátogatni a jövőben az árvaházat.
*Mosolyog ismét, ahogy Mai a fürtjeibe túr kedvesen. Ez a gondolat is csupán azért ötlik fejébe. Mert Mai igyekszik az összes lurkót arra nevelni, hogy képesek legyenek megállni a maguk lábán ebben a világban. Legyen a kezükben elég tudás, akár egy szakma. Nehogy az utcán kössenek ki mint amiről befogadta őket. Ez alól Cilia sem kivétel.
Boldog tekintete ekkor kezd el kissé borulttá válni. Amikor is a kedves nevelője óvatos puhatolózás helyett, nyílegyenesen kezd el kérdezősködni. A sok idő alatt begyakorolt kis álca amit Cilia most felölt talán még Anvielt néha néha átverheti. Ám Mai valószínűleg át lát rajta. A szőkeség egy értetlenséget kifejező arckifejezést vesz fel. Mint aki nem venné a lapot mire gondol. Mai jól sejti. Cilia rögvest a körözésére gondol. Amit szeretett volna Mainak személyesen elmondani. Csak más körülmények között. Ismét nem rontva el ezt a kellemes estét.*
- Igen. Mai. Tudom. De.
*Kezd bele szaggatottan, és bizonytalanul.*
- Történt valami amiről nem tudok? Valami rosszat tettem?
*Még az ültéből is hirtelen kitör. Feltérdelve a kereveten, és aggodalommal teli szempárral figyeli Mait.*
//Éjjeli sutyorgások//
*Hasonlóan mint Mai, ő is igyekszik az ölelést ugyan olyan erővel viszonozni. Csak kevesebb sikerrel. A homlokára ért puszi pedig egy hatalmas mosolyt is kicsal az leányból.
A kivételezést az elején különösen kedvelte. Sőt volt alkalom, hogy ki is használta. Ezért is mert sokszor kiszökni éjjelente Dereshez, vagy épp a városba kóricálni. Ám idővel a kis vad csikó szépen lassan betört a keze között. És ha még a kivételezés akkor sem tűnt el egészen. Cilia már érezte a különbséget maga és a többi gyermek között. És a néha kapott irigy szempárok bizony felkeltették benne a lelkiismeretét. Ebből fakadóan néha jó is, hogy Mai elfoglalt és nem töltenek egymással annyi időt. Mert így a többi gyerek sem érzi rosszul magát. Mert ki ne akarna magának egy saját Mait. Aki éjjelente mesét mond, jó éjt puszit ad, vagy akár egész éjjel átkarolva őrzi az álmot.
Maival együtt indulnak meg a kellemes érzetű ülőalkalmatosságon helyet foglalni. Cilia Maival szemben húzza fel lábait wegtoreni ülésben. Talán így szokták errefelé is elnevezni. És hallgatja Mai válaszát. Meg is lepi kissé a dicséret, aminek köszönhetően arcára kiül egy enyhe pír.*
- Szívesen segítek Mai. Így legalább van mivel elfoglalnom magam amióta. *Harapja félbe a mondatát, mert nem szeretné elrontani az estét panaszkodással. Így gyorsan másba kezd bele, mintha csak elvesztette volna a fonalat monológ közben.*
- Képzeld, Oriverrel együtt takarítottuk ki az istállót. Nagyon sokat tud a lovakról. És még lovagolni is elvitt utána.
*Meséli lelkesen a ma délutáni kalandját. Trylnort pedig még inkább nem említi meg, ha csak nem akar Mai rákérdezni. Az a beszélgetés a fiúval keserédes emléket hagyott benne a kezdete miatt. De legalább annyival szebb lett az elválás hála az isteneknek.*
- Tanulni tanulok igen. Már ha Nimeril éppen itthon van és van ideje tanítani. A könyveimet a növényekről pedig már kiolvastam párszor. Mióta visszajöttünk a toronyból sokat járok a templomba is. Tanulni.
*Kezd bele tarkóját simogatva félénken. És ha ki nem mondja, de igen örülne néhány új könyvnek. De mióta jobban felfogta pontosan mit is tett érte Mai. Egyszerűen nincs elég bőr az arcán, hogy többet kérjen.*
- Még akkor sem ha már rég a saját lábamon állok? Mondjuk biztos érdekes lenne meglátogatni a jövőben az árvaházat.
*Mosolyog ismét, ahogy Mai a fürtjeibe túr kedvesen. Ez a gondolat is csupán azért ötlik fejébe. Mert Mai igyekszik az összes lurkót arra nevelni, hogy képesek legyenek megállni a maguk lábán ebben a világban. Legyen a kezükben elég tudás, akár egy szakma. Nehogy az utcán kössenek ki mint amiről befogadta őket. Ez alól Cilia sem kivétel.
Boldog tekintete ekkor kezd el kissé borulttá válni. Amikor is a kedves nevelője óvatos puhatolózás helyett, nyílegyenesen kezd el kérdezősködni. A sok idő alatt begyakorolt kis álca amit Cilia most felölt talán még Anvielt néha néha átverheti. Ám Mai valószínűleg át lát rajta. A szőkeség egy értetlenséget kifejező arckifejezést vesz fel. Mint aki nem venné a lapot mire gondol. Mai jól sejti. Cilia rögvest a körözésére gondol. Amit szeretett volna Mainak személyesen elmondani. Csak más körülmények között. Ismét nem rontva el ezt a kellemes estét.*
- Igen. Mai. Tudom. De.
*Kezd bele szaggatottan, és bizonytalanul.*
- Történt valami amiről nem tudok? Valami rosszat tettem?
*Még az ültéből is hirtelen kitör. Feltérdelve a kereveten, és aggodalommal teli szempárral figyeli Mait.*
1562. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-02-27 10:26:28
Üzenet elküldve: 2026-02-27 10:26:28
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Éjjeli sutyorgások//
*A piciny testet préseli sajátjához, aztán a szőke fürtök közül kivillanó homlokra nyom egy nagy puszit, mikor elszakadnak egymástól. Egy kicsit csak bámulja a kis szépséget. Olyan kevés időt töltenek együtt, pedig mindent meg kíván adni neki. Minden idejét felemészti az árvaház jóléte, mindent csak azért tesz, hogy erősebb vezető lehessen, hogy a várost is elkerülje a baj, csak azért, hogy ezek az apróságok ne szenvedjenek el több kárt. De mind közül kiemelkedik Cilia, érte ezerszer többet tenne és ha ez azzal jár, hogy tán kissé előkelőbb helyzetben van, mint a többiek, hát nem fogja érte önmagát korholni.*
- Nem könnyű, de csodás kis segítség vagy, Anviel mesélte, mennyit dolgozol itt a házban. De tudod, már itt van Oriver is, a személyzet is egyre nagyobb lesz, foglalkoznod kell magaddal is, jó? Tanulsz eleget? Szükséged van valamire?
*A kis kacsót fogva vezeti a leányt a fekete bársonyos anyagú kerevethez, mire leül, lábait maga alá húzva.*
- Sosem leszel elég idős ahhoz, hogy itt legyél velem. *Kuncog fel ő is, majd a tincsek közé simít. Bár kérte, hogy meséljen a lány, valami megindul benne. Talán most van itt az ideje feltenni a nagy kérdést? Akkor a további beszélgetés is sokkal biztonságos közegben történik majd… feltéve, ha amaz is örül annak, amit szeretne. Persze benne van a pakliban, hogy most, hogy újra emlékszik Cilia a szüleire, nem akar mást rajtuk kívül, s ha beleszakad is a szíve, hát akkor megmarad szimpla nevelőnek. *
- Mesélek én is, de… lenne egy kérdésem, Édesem. *Jegeskék szemei nem engedik el a smaragd íriszeket, lágyan mosolyog, miközben tovább beszél.*
- Illetve rengeteg kérdésem van. De előtte azt szeretném megtudni, hogy érzed-e, hogy számíthatsz rám mindig, mindenben? Annak ellenére, hogy sokat vagyok távol. Ugye tudod, hogy mindig gondoskodni fogok rólad és nem kell félj, ha megosztanál velem valamit?
*Talán hiheti a lány, hogy a körözéséről beszél, mintha valami titkot kívánna kiszedni, de cseppet sincs így. Tényleg arra kíváncsi, hogy hogyan érzi magát a fiatal szépség a közelében, vele.*
//Éjjeli sutyorgások//
*A piciny testet préseli sajátjához, aztán a szőke fürtök közül kivillanó homlokra nyom egy nagy puszit, mikor elszakadnak egymástól. Egy kicsit csak bámulja a kis szépséget. Olyan kevés időt töltenek együtt, pedig mindent meg kíván adni neki. Minden idejét felemészti az árvaház jóléte, mindent csak azért tesz, hogy erősebb vezető lehessen, hogy a várost is elkerülje a baj, csak azért, hogy ezek az apróságok ne szenvedjenek el több kárt. De mind közül kiemelkedik Cilia, érte ezerszer többet tenne és ha ez azzal jár, hogy tán kissé előkelőbb helyzetben van, mint a többiek, hát nem fogja érte önmagát korholni.*
- Nem könnyű, de csodás kis segítség vagy, Anviel mesélte, mennyit dolgozol itt a házban. De tudod, már itt van Oriver is, a személyzet is egyre nagyobb lesz, foglalkoznod kell magaddal is, jó? Tanulsz eleget? Szükséged van valamire?
*A kis kacsót fogva vezeti a leányt a fekete bársonyos anyagú kerevethez, mire leül, lábait maga alá húzva.*
- Sosem leszel elég idős ahhoz, hogy itt legyél velem. *Kuncog fel ő is, majd a tincsek közé simít. Bár kérte, hogy meséljen a lány, valami megindul benne. Talán most van itt az ideje feltenni a nagy kérdést? Akkor a további beszélgetés is sokkal biztonságos közegben történik majd… feltéve, ha amaz is örül annak, amit szeretne. Persze benne van a pakliban, hogy most, hogy újra emlékszik Cilia a szüleire, nem akar mást rajtuk kívül, s ha beleszakad is a szíve, hát akkor megmarad szimpla nevelőnek. *
- Mesélek én is, de… lenne egy kérdésem, Édesem. *Jegeskék szemei nem engedik el a smaragd íriszeket, lágyan mosolyog, miközben tovább beszél.*
- Illetve rengeteg kérdésem van. De előtte azt szeretném megtudni, hogy érzed-e, hogy számíthatsz rám mindig, mindenben? Annak ellenére, hogy sokat vagyok távol. Ugye tudod, hogy mindig gondoskodni fogok rólad és nem kell félj, ha megosztanál velem valamit?
*Talán hiheti a lány, hogy a körözéséről beszél, mintha valami titkot kívánna kiszedni, de cseppet sincs így. Tényleg arra kíváncsi, hogy hogyan érzi magát a fiatal szépség a közelében, vele.*
1561. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2026-02-23 22:06:48
Üzenet elküldve: 2026-02-23 22:06:48
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Éjjeli sutyorgások//
*Az a néhány röpke másodperc is amíg kinyílik előtte az ajtó. Érzetre hosszabbnak hat. Lehet pusztán végtelen gondolatai okozzák ezt az érzetet. De amint megpillantja Mait, aki még ha nem is számít oly magasnak, fölé magasodik. Rögtön szerte is foszlanak, és helyét veszi egy kellemesebb meleg érzet. Még ha volt is valamilyen szorongás. Azok a kékek most a hidegséget teljesen hátra hagyták. És valami oly melegséggel tekintenek rá, amit talán akkor látott utoljára mikor először találkoztak a piactér sűrű forgatagában.
Mai gyengéd keze fog rá az övére, és beljebb is invitálja. Nem is kell mondani, az ellenkezés szikrája sem fordul meg fejében. Arcán amin eddig bátortalan kissé kedvtelen vonások voltak, hamar egy lágy sokkalta boldogabb enyhe mosolyra fakadnak.
Az ölelés pedig most cseresznye a Luninari süteményen. Ami még ha meg is lepi, nem fog elhúzódni. A vékonyka karok hamar Mai köré fonódnak. Arcát is belenyomva Mai ruhájába.*
- Te is nekem.
*Mondja, szinte alig hallhatóan. Mintha nem akarná megtörné azt a békés csendet ami most köréjük fonódott. Ami eddig nyomasztotta őt, azt Mai ölelése most ki zavarta az ajtón kívülre. Ezzel megalapítva az ő kis birodalmukat. Még ha csupán egy éjszakára is.*
- Semmi baj. Tudom sok dolgod van. Igazgatónak lenni nem könnyű.
*Válaszolja megértően, továbbra is suttogva. Talán ezért is próbál mostanság ott segíteni ahol tud. Ezzel talán levéve egy apró terhet a nő válláról. Visszafizetve azt a sok jót amit érte tett.
Mai végső kérdésére viszont a smaragdok hatalmas csillogások közepette nyílnak nagyra. A kérdés nem kicsit lepi meg Szikrát. Hirtelen nem is tudja mit mondjon.*
- Igen? Már mint. Khm..
*Szólal fel kissé hangosabban a mostani suttogásból. Majd kissé komiszul folytatja is.*
- Nem azt mondtad, hogy ahhoz már túl nagy vagyok?
*Kuncog fel rögvest röviden. Majd végül a komolytalanságot rögvest hátra hagyva ismét megszólal.*
- Az nagyon jó lenne. De te is mesélsz majd? Merre jártál?
*Kérdez vissza kíváncsian fejét kissé oldalra döntve. Közben pedig ha Mai esetleg leülne, leültetné valahova. Nem fog ellent mondani. Ahova Mai irányítja oda fog majd letelepedni.*
//Éjjeli sutyorgások//
*Az a néhány röpke másodperc is amíg kinyílik előtte az ajtó. Érzetre hosszabbnak hat. Lehet pusztán végtelen gondolatai okozzák ezt az érzetet. De amint megpillantja Mait, aki még ha nem is számít oly magasnak, fölé magasodik. Rögtön szerte is foszlanak, és helyét veszi egy kellemesebb meleg érzet. Még ha volt is valamilyen szorongás. Azok a kékek most a hidegséget teljesen hátra hagyták. És valami oly melegséggel tekintenek rá, amit talán akkor látott utoljára mikor először találkoztak a piactér sűrű forgatagában.
Mai gyengéd keze fog rá az övére, és beljebb is invitálja. Nem is kell mondani, az ellenkezés szikrája sem fordul meg fejében. Arcán amin eddig bátortalan kissé kedvtelen vonások voltak, hamar egy lágy sokkalta boldogabb enyhe mosolyra fakadnak.
Az ölelés pedig most cseresznye a Luninari süteményen. Ami még ha meg is lepi, nem fog elhúzódni. A vékonyka karok hamar Mai köré fonódnak. Arcát is belenyomva Mai ruhájába.*
- Te is nekem.
*Mondja, szinte alig hallhatóan. Mintha nem akarná megtörné azt a békés csendet ami most köréjük fonódott. Ami eddig nyomasztotta őt, azt Mai ölelése most ki zavarta az ajtón kívülre. Ezzel megalapítva az ő kis birodalmukat. Még ha csupán egy éjszakára is.*
- Semmi baj. Tudom sok dolgod van. Igazgatónak lenni nem könnyű.
*Válaszolja megértően, továbbra is suttogva. Talán ezért is próbál mostanság ott segíteni ahol tud. Ezzel talán levéve egy apró terhet a nő válláról. Visszafizetve azt a sok jót amit érte tett.
Mai végső kérdésére viszont a smaragdok hatalmas csillogások közepette nyílnak nagyra. A kérdés nem kicsit lepi meg Szikrát. Hirtelen nem is tudja mit mondjon.*
- Igen? Már mint. Khm..
*Szólal fel kissé hangosabban a mostani suttogásból. Majd kissé komiszul folytatja is.*
- Nem azt mondtad, hogy ahhoz már túl nagy vagyok?
*Kuncog fel rögvest röviden. Majd végül a komolytalanságot rögvest hátra hagyva ismét megszólal.*
- Az nagyon jó lenne. De te is mesélsz majd? Merre jártál?
*Kérdez vissza kíváncsian fejét kissé oldalra döntve. Közben pedig ha Mai esetleg leülne, leültetné valahova. Nem fog ellent mondani. Ahova Mai irányítja oda fog majd letelepedni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1602-1621