//Sorsok//
*Ha sejtené, hogy a kis elf szerint miféle jövő vár majd rá reggelente, bizonyára már azt fontolgatná, hogy miképpen vallja be Mainak, hogy ő bizony rövid, fiúsra nyírta a lány haját. Ennél azonban sokkalta komolyabb gondolatok járnak a fejében, melyek legtöbbjét igyekszik a tőle telhető módon palástolni, és úgy állni ott, mint egy megingathatatlan kőszobor, egy óriás, egy harcos, de a páncél néhány pillantásnyi, néhány rezdülésnyi időre meg-megtörik, és láthatóvá válik odabent ő maga. Ugyan teljes valójában talán még Mai sem tudná feltérképezni, mi zajlik most a férfi lelkében, de a győzelmét már magabiztosan könyvelheti el magának.
Graelmhor elméjében lejátszódik egy történt, mely ott kezdődik, hogy egy rettegő, szőke kislányt próbált meg leimádkozni egy romos ház tetejéről, de az makacs módon nem akart neki szót fogadni. Megannyi emlék jut eszébe, köztük kevésbé szépek is. Például az, hogy csupán pillanatnyi lélekjelenlétén múlt, hogy nem nyuvasztotta ki a rá vicsorgó farkaskutyát, aki csak a gazdáját védte. Az, hogy nem sokkal ezután a kis szőke lány kérdés nélkül vetette magát a bűnbe egyetlen szavára, s hozta el neki a javakat azért, hogy ételt és szállást kapjon tőle cserébe. Az, ahogy miután minderre fény derült, egy ostoba picsa állította a feje tetejére az egész életét azáltal, hogy azt képzelte magáról, bármit megtehet. Hamar kiderült azonban, hogy nem is annyira ostoba, és nem is picsa, csupán önjelölt hercegnő, aki képes volt arra, hogy… nos, mindenre, aminek következményeképp most itt áll, egy szobában jövendőbelijével, aki őt szólítja az asztalhoz azért, hogy a nevével a saját sorsát is megpecsételve, gyakorlatilag lányaként fogadja a vadóc kis elfet.*
- Ne gúnyolódj, nem illik… *Mondja sóhajtva Ciliának. Ritka idegesítő csapdába sétált bele önként, de ha őszinte akar lenni magával, akkor lenyűgözve érzi magát. Nem szól egy szót sem, csupán odalép az asztalhoz, és műgonddal erőltetett komolysággal pillant a kékekbe, miközben hallgatja Mait. Elolvassa az irományt, főként a rá vonatkozó sorokat. Ha még mindig az a férfi lenne, akit a két lány megismert, morogva fordulna sarkon, és mondaná, hogy hagyják őt békén a hülyeségükkel, ám ilyesmi most még csak eszébe sem jut. Egy dolog jut csupán az eszébe: ha most helyesen dönt, azzal jóvá teheti a hibát, amiért Cilia és Mai is olyannyira neheztelnek rá. A papírról ismét a félvérre néz, néhány pillanatot vár, majd szóra nyitja az ajkait.*
- Így kvittek vagyunk. Vállalom ezt, cserébe mindenért, amit te ígértél meg azzal, hogy elfogadtad a gyűrűt. *Gondol itt arra, hogy elvárja, ne titkolózzon többé előtte a lány, és főleg ne tűnjön el szó nélkül, kihagyva őt minden olyan döntésből vagy lépéséből, ami veszélybe sodorhatja őt. Mindig tudni akarja, hol van, mit csinál és bajba kerülhet-e. De erről lesz még idejük beszélni eleget. Most a kezébe veszi a tollat, és ráfirkantja a nevét a papírra: Graelmhor Moreeth. Valószínűleg sem a húga, Loyenara, de még megboldogult apja sem arra számított, hogy nem egy üzleti megállapodás lesz az a hivatalos dokumentum, amit legközelebb aláir. Habár, valahol ez is egy üzlet, csak másféle, ez sorsokról szól. Három sorsról, melyek teljesen más szálról indultak, s most itt, ebben a szobában érnek össze azáltal, hogy a három név egymás mellett szerepel…*