Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 20 (381. - 400. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1535-1554
400. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-26 14:08:49
Üzenet elküldve: 2024-05-26 14:08:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//A gyermeki lélek tisztasága//
//Érintve - A renoválás napja//
*Érzékeli azt a kissé hideg mosolyt, amit saját esetlen vigasztalására válaszképpen kap, de hát ő maga is sejti, hogy amit mondott nem volt túl erős, vagy meggyőző, főleg úgy, hogy az egész történetből csak annyit ismer, amennyit Mai elmondott neki.
Tudja azt is, hogy felesleges saját édesanyjából kiindulnia, hiszen nem lehet mindenki szeretettel tele, ugyanakkor mindezért most nem okolja magát, mert pontosan tudja, hogy egyszerűen nem mondhatott volna mást. Hogyan is fogalmazhatott volna meg olyasmit, hogy édesanyád szerintem rettenetesen szívtelen és gonosz, ha ilyesmit képes volt a fejedhez vágni?
Inkább azért érez dühöt ismét, amin nem tud változtatni. Mert lehet, hogy nem lenne jó anya. Lehet elkényeztetné saját gyermekét, mint a macskáját, aki eddig pihent és tisztálkodott, de most ismét elkezd hirtelen láb alatt lenni újra. Nem is csoda mondjuk, hiszen a kinti hangzavar minden bizonnyal őt is felzavarja, talán nyugtalanná is teszi.
Mégis, azért bármennyire is igyekszik uralni az arcvonásait ő is, valahol azért rendesen dühíti, hogy neki sohasem lehet saját gyermeke, míg olyan nőknek meg igen, akik képesek saját lányukat szó szerint hibának nevezni.
Ráadásul egy olyan lányt, mint Mai, akit neki sikerült egy rövid beszélgetés alatt is megkedvelnie. Okos is, szép is, megnyerő is, aki jól bánik a szavakkal, nem igazán érti, hogy ennél többet ugyan mit várhat el egy anya a gyermekétől.
De nyilván és nyíltan nem érdemes belemenni, mert a beszélgetésnek ezt a részét folytatni körülbelül olyan lenne, mintha szánt szándékkal és puszta kézzel nyúlna bele a pirított, vagy már fővő árpába, fájdalmas és felesleges.
Annak viszont mindenképpen örül, hogy Mai megérti őt az édesapjával kapcolatban.*
- Úgy nőttem fel, hogy ez nem természetes. De Alenia nagyon gyorsan felül tudta írni mindezt. *emlékszik vissza, beszélgetésüknek inkább a Niáról szóló részére koncentrálva.*
- Így talán már jobban megérted, hogy miért fontosabb nekem most az, hogy segítsek neki visszakapni a karját, és helyrehozni ezt a házat, mint elmenni megkeresni az apámat, aki...
*Itt elhallgat kicsit, mert nehéz egyszerre tárgyilagosnak, ugyanakkor mégis illedelmesnek lenni, ahogyan szeretne.*
- Lehet akár egy csodálatos ember is, akibe anya beleszeretett, de lehet a világ egyik legnagyobb szélhámosa is, akinek mindenhol volt egy szeretője, ahol valaha is megfordult. Még azt is el tudom képzelni, hogy tele a világ a féltestvéreimmel, vagy akár csak ez a város. Őszintén, ilyen emberrel tényleg nem tudom, hogy mit tudnék kezdeni, főleg akkor nem, ha nem én vagyok az első lánya, vagy fia, aki megtalálta azzal, hogy szia, te vagy az apám...
*Persze tudja, hogy utóbbi inkább komikus, mint tragikus helyzet lenne. Legalábbis hirtelen maga sem tudja, hogy miért, de ő ennek érzi, és ennek köszönhetően nevet is egy kicsit újra.
Körülbelül eddig juthatnak el a beszélgetésben, mielőtt még megérkezne Nia, így egyelőre nincs nagyon lehetősége mélyebben belemenni a mágia témájába, amiről sokat és szívesen beszél, ha úgy adódik, viszont nem bánja, mivel nem egy alkalmuk lesz majd erről beszélni, talán már ma is.
Közben azon is gondolkodik, hogy lassan nekiállhat megfőzni a munkásoknak az ételt, meg, hogy el fognak-e egyáltalán férni mind itt a konyhában. Nem akar feltétlenül beleszólni Nia és Mai beszélgetésébe, de még kell kis idő a teának, hiába fő viszonylag gyorsan a fedő alatt, innen jut eszébe, hogy a gyerekek egy darabig akár ide is bejöhetnek, ameddig odakint folyik a munka, mert most éppen a konyha a nyugalom szigete a háznak ezen a szintjén.*
- Főztem annyi teát, hogy nekik is jusson, ha annyira nincsenek is oda érte, mint én, azért megisszák, egy darabig ide is behozhatod őket nyugodtan, ha gondolod. Holdpihét is szeretik, ő is le tudja foglalja őket egy darabig. *ajánlja fel, mert ameddig Mainak nem támad jobb ötlete, addig miért ne lehetnének idebent velük a konyhában, főleg, ha őt nem zavarják. Bár nem szívesen adna kést gyerekek kezébe, de talán ő is annyi idős lehetett, mint most Kriza, amikor édesanyja krumplit pucolni tanította. Elsőre tetszik neki az ötlet, hogy éppen most ő is megpróbálkozzon hasonlóval, de aztán belátja, hogy talán nem pont Mai első munkanapján kellene kisajátítania magának a három gyerekből egyet.*
- De, ha lesz jobb ötleted, azt sem bánom, ha egyedül maradok itt. *mosolyodik el végül halványan. Mai jelenléte és az, hogy nézte, amit csinál egyáltalán nem zavarta, levest főzni ellenben lehet, hogy sokkal furcsább lenne úgy, ha kíváncsi gyermekszemek tekintenének időnkét rá, hogy mit csinál.*
//Érintve - A renoválás napja//
*Érzékeli azt a kissé hideg mosolyt, amit saját esetlen vigasztalására válaszképpen kap, de hát ő maga is sejti, hogy amit mondott nem volt túl erős, vagy meggyőző, főleg úgy, hogy az egész történetből csak annyit ismer, amennyit Mai elmondott neki.
Tudja azt is, hogy felesleges saját édesanyjából kiindulnia, hiszen nem lehet mindenki szeretettel tele, ugyanakkor mindezért most nem okolja magát, mert pontosan tudja, hogy egyszerűen nem mondhatott volna mást. Hogyan is fogalmazhatott volna meg olyasmit, hogy édesanyád szerintem rettenetesen szívtelen és gonosz, ha ilyesmit képes volt a fejedhez vágni?
Inkább azért érez dühöt ismét, amin nem tud változtatni. Mert lehet, hogy nem lenne jó anya. Lehet elkényeztetné saját gyermekét, mint a macskáját, aki eddig pihent és tisztálkodott, de most ismét elkezd hirtelen láb alatt lenni újra. Nem is csoda mondjuk, hiszen a kinti hangzavar minden bizonnyal őt is felzavarja, talán nyugtalanná is teszi.
Mégis, azért bármennyire is igyekszik uralni az arcvonásait ő is, valahol azért rendesen dühíti, hogy neki sohasem lehet saját gyermeke, míg olyan nőknek meg igen, akik képesek saját lányukat szó szerint hibának nevezni.
Ráadásul egy olyan lányt, mint Mai, akit neki sikerült egy rövid beszélgetés alatt is megkedvelnie. Okos is, szép is, megnyerő is, aki jól bánik a szavakkal, nem igazán érti, hogy ennél többet ugyan mit várhat el egy anya a gyermekétől.
De nyilván és nyíltan nem érdemes belemenni, mert a beszélgetésnek ezt a részét folytatni körülbelül olyan lenne, mintha szánt szándékkal és puszta kézzel nyúlna bele a pirított, vagy már fővő árpába, fájdalmas és felesleges.
Annak viszont mindenképpen örül, hogy Mai megérti őt az édesapjával kapcolatban.*
- Úgy nőttem fel, hogy ez nem természetes. De Alenia nagyon gyorsan felül tudta írni mindezt. *emlékszik vissza, beszélgetésüknek inkább a Niáról szóló részére koncentrálva.*
- Így talán már jobban megérted, hogy miért fontosabb nekem most az, hogy segítsek neki visszakapni a karját, és helyrehozni ezt a házat, mint elmenni megkeresni az apámat, aki...
*Itt elhallgat kicsit, mert nehéz egyszerre tárgyilagosnak, ugyanakkor mégis illedelmesnek lenni, ahogyan szeretne.*
- Lehet akár egy csodálatos ember is, akibe anya beleszeretett, de lehet a világ egyik legnagyobb szélhámosa is, akinek mindenhol volt egy szeretője, ahol valaha is megfordult. Még azt is el tudom képzelni, hogy tele a világ a féltestvéreimmel, vagy akár csak ez a város. Őszintén, ilyen emberrel tényleg nem tudom, hogy mit tudnék kezdeni, főleg akkor nem, ha nem én vagyok az első lánya, vagy fia, aki megtalálta azzal, hogy szia, te vagy az apám...
*Persze tudja, hogy utóbbi inkább komikus, mint tragikus helyzet lenne. Legalábbis hirtelen maga sem tudja, hogy miért, de ő ennek érzi, és ennek köszönhetően nevet is egy kicsit újra.
Körülbelül eddig juthatnak el a beszélgetésben, mielőtt még megérkezne Nia, így egyelőre nincs nagyon lehetősége mélyebben belemenni a mágia témájába, amiről sokat és szívesen beszél, ha úgy adódik, viszont nem bánja, mivel nem egy alkalmuk lesz majd erről beszélni, talán már ma is.
Közben azon is gondolkodik, hogy lassan nekiállhat megfőzni a munkásoknak az ételt, meg, hogy el fognak-e egyáltalán férni mind itt a konyhában. Nem akar feltétlenül beleszólni Nia és Mai beszélgetésébe, de még kell kis idő a teának, hiába fő viszonylag gyorsan a fedő alatt, innen jut eszébe, hogy a gyerekek egy darabig akár ide is bejöhetnek, ameddig odakint folyik a munka, mert most éppen a konyha a nyugalom szigete a háznak ezen a szintjén.*
- Főztem annyi teát, hogy nekik is jusson, ha annyira nincsenek is oda érte, mint én, azért megisszák, egy darabig ide is behozhatod őket nyugodtan, ha gondolod. Holdpihét is szeretik, ő is le tudja foglalja őket egy darabig. *ajánlja fel, mert ameddig Mainak nem támad jobb ötlete, addig miért ne lehetnének idebent velük a konyhában, főleg, ha őt nem zavarják. Bár nem szívesen adna kést gyerekek kezébe, de talán ő is annyi idős lehetett, mint most Kriza, amikor édesanyja krumplit pucolni tanította. Elsőre tetszik neki az ötlet, hogy éppen most ő is megpróbálkozzon hasonlóval, de aztán belátja, hogy talán nem pont Mai első munkanapján kellene kisajátítania magának a három gyerekből egyet.*
- De, ha lesz jobb ötleted, azt sem bánom, ha egyedül maradok itt. *mosolyodik el végül halványan. Mai jelenléte és az, hogy nézte, amit csinál egyáltalán nem zavarta, levest főzni ellenben lehet, hogy sokkal furcsább lenne úgy, ha kíváncsi gyermekszemek tekintenének időnkét rá, hogy mit csinál.*
399. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-24 17:26:10
Üzenet elküldve: 2024-05-24 17:26:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//A gyermeki lélek tisztasága//
//Érintve - A renoválás napja//
*Túl mélyre mentek, amit cseppet sem bán, sőt, a lételeme mindennek az elemzése, de amikor jobbára róla van szó, az esetenként kényelmetlen tud lenni. Persze hogy az, hiszen akkor szembesülni kell megannyi dologgal, ami megbolygatja lelkét, s félő, hogy kiül arcára az érzelem, amit most lehetőleg el szeretne kerülni. Jobban teljesít amúgy is, ha éppen másokról van szó. Mikor Luni naivan próbálja vigasztalni néhány szóval, s hogy tán félreértés is lehet az a mondat, amit az anyjától hallott, akkor halványan, de mégis hidegen mosolyodik el. Soha nem felejtené el, hogy hogyan hangzott, s az bizony nem arra vonatkozott, hogy botlott egyet. Az egész életét átjárta az az érzés, hogy csak egy hiba, s erre sűrűn emlékeztette őt minden egyes nézés, minden egyes cselekedet. De már végre maga mögött hagyta, s tovább léphet. Éppen ezért hagyja ő is elúszni a beszélgetésük ezen részét. Amióta itt él, még senki nem bántotta azzal, hogy félvér lenne, sőt igazából otthonában sem, ha nem nézi a mindenen áthatoló lélektükröket, ahogyan vizslatták. Talán bántóbb, mintha kimondták volna. Itt pedig, mintha nem szitokszó lenne, mindössze egy megállapítás. Sokkal nyugalmasabb így élni, nem hiába nem menekült vissza a kúriába minden nehézség ellenére, amivel egyedülléte során szembesült. Sokkal inkább teszi ki magát Nori szeszélyeinek, a férfiak játszadozásainak, na meg az elveszettségnek, mintsem újra egy kívülállónak érezze magát. Mára otthonra lelt.*
- Érdekes módon én is Aleniával beszéltem erről először mélyebben. Talán azért is húzott ide a szívem, amikor megláttam a kifüggesztett hirdetést, hogy nevelőt keres a rezidencia, egyből tudtam, hogy indulnom kell.
*Hideg mosolya végre megmelegszik, ahogy visszagondol a sorsszerű találkozásra. Az egyik legjobb dolog, ami vele történhetett, legalábbis még így érzi, az idő pedig majd dönt róla.*
- Ezt az illúzió dolgot viszont megértem. Bár, amíg csak vízionáljuk a dolgokat, nem kaphatjuk meg az igazán jó részét. Igaz, a rosszat sem, ha úgy esne. De reméljük a legjobbakat. Érezni fogod, ha eljön az idő, abban biztos vagyok. Rengeteg dolgunk lesz, de ha mindannyian kivesszük belőle a részünket, akkor minden sokkal egyszerűbb lesz, na meg kellemesebb.
*A veszély megelőzése nem mindig könnyű, főleg, ha valaki dagonyázik a lehetetlen helyzetekben, mint ő. Még nem sok dolgot élt meg veszélyként, ami lehet akár probléma is, mégis jó felé sodorta minden. Kivéve az az egyetlen, cseppet sem elhanyagolható dolog, ami féltestvére és közte történt. Késként szúr a szívébe minden gondolat, amikor Nori eszébe jut és elkezd neki hiányozni. Még nem tudja mi lesz velük, de most idő kell arra, hogy minden rendeződjön. Nem kételkedik viszont benne, hogy még látni fogja őt és majd visszatalálnak egymáshoz. *
- Nagyon sok mindent kell még róla megtanulnom. Tudom, hogy testhezálló választás lett. Talán később a többi ággal is meg tudok barátkozni. Főleg, ha egymást is okítjuk.
*Figyeli, ahogy tovább serénykedik a lány, már nagyon kíváncsi a műremekre, amit éppen nagy gondossággal készít. Már szeretné megvárni, míg elkészül, pedig súg a kis hegyes füle, hogy eleget kell tennie Nia kérésének, hiszen nem lehet, hogy az első napján inkább csacsog, minstem feladatot teljesít. S ezen gondolata közben hallja a trappoló sok kis léptet, de belőlük nem lát sokat, Alenia viszont megjelenik, s hozzá is intézi a szavakat. Most már tudja, hogy rövid időn belül mindannyiójukat megismeri, s el is indul benne a gondolat, hogy milyen is legyen az első igazi találkozás. *
- Hadd nézelődjenek, aztán rövid időn belül értük megyek, kitalálok valamit, hogy egy kicsit lefoglaljam őket. *Az mégsem túl jó dolog, ha a renoválás közben láb alatt vannak, bármily érdekes is ilyenkor a gyermeki szemeknek a világ. Ilyenkor minden búvóhely és minden játék, de a munkásoknak egészen nagy teher lehet, hogyha még apróságokat is kerülgetni kell. *
//Érintve - A renoválás napja//
*Túl mélyre mentek, amit cseppet sem bán, sőt, a lételeme mindennek az elemzése, de amikor jobbára róla van szó, az esetenként kényelmetlen tud lenni. Persze hogy az, hiszen akkor szembesülni kell megannyi dologgal, ami megbolygatja lelkét, s félő, hogy kiül arcára az érzelem, amit most lehetőleg el szeretne kerülni. Jobban teljesít amúgy is, ha éppen másokról van szó. Mikor Luni naivan próbálja vigasztalni néhány szóval, s hogy tán félreértés is lehet az a mondat, amit az anyjától hallott, akkor halványan, de mégis hidegen mosolyodik el. Soha nem felejtené el, hogy hogyan hangzott, s az bizony nem arra vonatkozott, hogy botlott egyet. Az egész életét átjárta az az érzés, hogy csak egy hiba, s erre sűrűn emlékeztette őt minden egyes nézés, minden egyes cselekedet. De már végre maga mögött hagyta, s tovább léphet. Éppen ezért hagyja ő is elúszni a beszélgetésük ezen részét. Amióta itt él, még senki nem bántotta azzal, hogy félvér lenne, sőt igazából otthonában sem, ha nem nézi a mindenen áthatoló lélektükröket, ahogyan vizslatták. Talán bántóbb, mintha kimondták volna. Itt pedig, mintha nem szitokszó lenne, mindössze egy megállapítás. Sokkal nyugalmasabb így élni, nem hiába nem menekült vissza a kúriába minden nehézség ellenére, amivel egyedülléte során szembesült. Sokkal inkább teszi ki magát Nori szeszélyeinek, a férfiak játszadozásainak, na meg az elveszettségnek, mintsem újra egy kívülállónak érezze magát. Mára otthonra lelt.*
- Érdekes módon én is Aleniával beszéltem erről először mélyebben. Talán azért is húzott ide a szívem, amikor megláttam a kifüggesztett hirdetést, hogy nevelőt keres a rezidencia, egyből tudtam, hogy indulnom kell.
*Hideg mosolya végre megmelegszik, ahogy visszagondol a sorsszerű találkozásra. Az egyik legjobb dolog, ami vele történhetett, legalábbis még így érzi, az idő pedig majd dönt róla.*
- Ezt az illúzió dolgot viszont megértem. Bár, amíg csak vízionáljuk a dolgokat, nem kaphatjuk meg az igazán jó részét. Igaz, a rosszat sem, ha úgy esne. De reméljük a legjobbakat. Érezni fogod, ha eljön az idő, abban biztos vagyok. Rengeteg dolgunk lesz, de ha mindannyian kivesszük belőle a részünket, akkor minden sokkal egyszerűbb lesz, na meg kellemesebb.
*A veszély megelőzése nem mindig könnyű, főleg, ha valaki dagonyázik a lehetetlen helyzetekben, mint ő. Még nem sok dolgot élt meg veszélyként, ami lehet akár probléma is, mégis jó felé sodorta minden. Kivéve az az egyetlen, cseppet sem elhanyagolható dolog, ami féltestvére és közte történt. Késként szúr a szívébe minden gondolat, amikor Nori eszébe jut és elkezd neki hiányozni. Még nem tudja mi lesz velük, de most idő kell arra, hogy minden rendeződjön. Nem kételkedik viszont benne, hogy még látni fogja őt és majd visszatalálnak egymáshoz. *
- Nagyon sok mindent kell még róla megtanulnom. Tudom, hogy testhezálló választás lett. Talán később a többi ággal is meg tudok barátkozni. Főleg, ha egymást is okítjuk.
*Figyeli, ahogy tovább serénykedik a lány, már nagyon kíváncsi a műremekre, amit éppen nagy gondossággal készít. Már szeretné megvárni, míg elkészül, pedig súg a kis hegyes füle, hogy eleget kell tennie Nia kérésének, hiszen nem lehet, hogy az első napján inkább csacsog, minstem feladatot teljesít. S ezen gondolata közben hallja a trappoló sok kis léptet, de belőlük nem lát sokat, Alenia viszont megjelenik, s hozzá is intézi a szavakat. Most már tudja, hogy rövid időn belül mindannyiójukat megismeri, s el is indul benne a gondolat, hogy milyen is legyen az első igazi találkozás. *
- Hadd nézelődjenek, aztán rövid időn belül értük megyek, kitalálok valamit, hogy egy kicsit lefoglaljam őket. *Az mégsem túl jó dolog, ha a renoválás közben láb alatt vannak, bármily érdekes is ilyenkor a gyermeki szemeknek a világ. Ilyenkor minden búvóhely és minden játék, de a munkásoknak egészen nagy teher lehet, hogyha még apróságokat is kerülgetni kell. *
398. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-24 16:35:54
Üzenet elküldve: 2024-05-24 16:35:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//A renoválás napja//
//Érintve - A gyermeki lélek tisztasága//
*Valahol tudatos volt tőle, hogy megpróbálja előcsalogatni Orthus érzelmesebb oldalát. Kíváncsi volt rá, hogy mi történik, ha a férfit a kimért, hideg, precíz világából hirtelen áthelyezik Alenia érzelmekkel teli környezetébe. Érzi azt, hogy ez egy ismeretlen és kényelmetlen terep a számára, éppen ezért koronázza meg mindezt egy apró puszival. Aztán eltávolodik tőle, és elindul vissza a folyosón, de hamar visszanéz, és kéri Orthus-t, hogy ő is kövesse.*
- Elnézést kérek, ha kellemetlen volt ez a helyzet, de úgy hiszem, a nemesi kúriák vendégeknek általában tiltott része pont arra való, vagy legalábbis volt való a múltban, hogy aki mégis bebocsájtást nyert oda, azokkal mélyebb beszélgetést folytassanak a ház lakói.
*Nem is bocsánatot akar kérni igazán, csak jelezni Orthus-nak, hogy feltűnt neki, hogy végül semmi érdemlegeset nem néztek meg az emeleten, ami az ácsok munkáját segítené, így hát talán nem is lett volna olyan fontos feljönni ide, hacsak nem valami más terve volt ezzel a kereskedőnek.
A lépcsőn lefelé haladva egyre jobban kezdi zavarni a hangzavar a lányt, és még el is sápadna azon, hogy miféle körülmények uralkodnak odalent, ha nem lenne biztos abban, hogy ez a rombolás azt a célt szolgálja, hogy később szépüljön a rezidencia. Olyan ez, mint az újjászületés. Ahhoz előbb meg kell halni, hogy megtörténhessen.
Elégedetten konstatálja, hogy a munka a legnagyobb rendben folyik, de nem csak ők azok, akik kíváncsiak lesznek arra, hogy mi csörög-zörög, dübörög idelent. A három gyerkőc szélsebesen suhan el mellettük a lépcsőn. Hajtja őket a kíváncsiság, hogy megnézzék, mi történik.*
- Hé! Óvatosan! Bele ne lépjetek semmibe, és össze ne koszoljátok… magatokat. *A mondat végén egy pillanatra elbizonytalanodik, mert rájön, hogy a tisztaság most épp nem is olyan fontos ebben a házban, ő csak ösztönösen erre gondolt már rögtön.*
- Nos, ők azok a gyerekek, akikről meséltem. Az elsők, akiket mi fogunk felnevelni.
*Mosolyog kedvesen, majd a konyha felé veszi az irányt, hogy megkeresse a lányokat.*
- Felébredtek a gyerekek, Mai. Ha nem gond, akkor Morthimer úrral megmutatjuk nekik, hogyan dolgoznak az ácsok. Ha gondolod, gyere majd értük. *Ennyit szól csak, majd visszafordul a férfihez.*
- Japher úr már elment a bútorokért, igaz? Hé, oda ne menj! *Kérdezi Orthus-t, miközben Arn-t próbálja terelgetni, hogy ne másszon be az építőanyagok közé.*
//Érintve - A gyermeki lélek tisztasága//
*Valahol tudatos volt tőle, hogy megpróbálja előcsalogatni Orthus érzelmesebb oldalát. Kíváncsi volt rá, hogy mi történik, ha a férfit a kimért, hideg, precíz világából hirtelen áthelyezik Alenia érzelmekkel teli környezetébe. Érzi azt, hogy ez egy ismeretlen és kényelmetlen terep a számára, éppen ezért koronázza meg mindezt egy apró puszival. Aztán eltávolodik tőle, és elindul vissza a folyosón, de hamar visszanéz, és kéri Orthus-t, hogy ő is kövesse.*
- Elnézést kérek, ha kellemetlen volt ez a helyzet, de úgy hiszem, a nemesi kúriák vendégeknek általában tiltott része pont arra való, vagy legalábbis volt való a múltban, hogy aki mégis bebocsájtást nyert oda, azokkal mélyebb beszélgetést folytassanak a ház lakói.
*Nem is bocsánatot akar kérni igazán, csak jelezni Orthus-nak, hogy feltűnt neki, hogy végül semmi érdemlegeset nem néztek meg az emeleten, ami az ácsok munkáját segítené, így hát talán nem is lett volna olyan fontos feljönni ide, hacsak nem valami más terve volt ezzel a kereskedőnek.
A lépcsőn lefelé haladva egyre jobban kezdi zavarni a hangzavar a lányt, és még el is sápadna azon, hogy miféle körülmények uralkodnak odalent, ha nem lenne biztos abban, hogy ez a rombolás azt a célt szolgálja, hogy később szépüljön a rezidencia. Olyan ez, mint az újjászületés. Ahhoz előbb meg kell halni, hogy megtörténhessen.
Elégedetten konstatálja, hogy a munka a legnagyobb rendben folyik, de nem csak ők azok, akik kíváncsiak lesznek arra, hogy mi csörög-zörög, dübörög idelent. A három gyerkőc szélsebesen suhan el mellettük a lépcsőn. Hajtja őket a kíváncsiság, hogy megnézzék, mi történik.*
- Hé! Óvatosan! Bele ne lépjetek semmibe, és össze ne koszoljátok… magatokat. *A mondat végén egy pillanatra elbizonytalanodik, mert rájön, hogy a tisztaság most épp nem is olyan fontos ebben a házban, ő csak ösztönösen erre gondolt már rögtön.*
- Nos, ők azok a gyerekek, akikről meséltem. Az elsők, akiket mi fogunk felnevelni.
*Mosolyog kedvesen, majd a konyha felé veszi az irányt, hogy megkeresse a lányokat.*
- Felébredtek a gyerekek, Mai. Ha nem gond, akkor Morthimer úrral megmutatjuk nekik, hogyan dolgoznak az ácsok. Ha gondolod, gyere majd értük. *Ennyit szól csak, majd visszafordul a férfihez.*
- Japher úr már elment a bútorokért, igaz? Hé, oda ne menj! *Kérdezi Orthus-t, miközben Arn-t próbálja terelgetni, hogy ne másszon be az építőanyagok közé.*
397. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-23 23:50:17
Üzenet elküldve: 2024-05-23 23:50:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//A gyermeki lélek tisztasága//
*Kicsit békén hagyja az árpát, hogy az alja végre megégjen, aztán pedig hőjét átadja a többi, már amúgy is átmelegedett, majdnem szép aranybarna, apró kis szemeknek. Közben fél szemmel azt figyeli, hogy gőzölög-e már a másik üstbe rakott víz, eközben azonban végig igyekszik a lehető legnagyobb figyelmet szentelni Mainak is.
Persze a szavait amúgy is hallja, hangszíne változásaival együtt, mégis nyilván teljesebb képet kap róla akkor, ha nem árpaszemek táncolnak a szemei előtt, hanem egyben az arcát is látja.
Persze, enélkül is érzékeli, hogy beszélgetésük olyan irányt vett, amely egyenesen a nagyon érzékeny témák erdejébe vitte bele őket, de talán nem is baj ez, lehet nem jobb kerülgetni azt, amit egyszerűbb kimondani, ha egyszer úgy adja a helyzet.*
- Sajnálom, ez nagyon nem hangzik jól, egyik sem. *mondja teljesen őszintén, hiába tudja, hogy mindez kicsit üres, de ennél többet nem nagyon tud mondani, sem arra, hogy az Mai apja már halott, sem pedig arra, hogy a másik lány valamiféle hiba lenne. Igaz utóbbira csak elsőre nem. Ugyanakkor, bármennyire is kíváncsi, nem fog továbbra sem faggatózni, hagyja, hogy beszélgetésük lassan haladjon tovább, Mai pedig csak azt mondja el neki, amit tényleg el szeretne mondani.
A hibát mindenesetre túlságosan is erős, szívtelen mondásnak érzi és nem irigyli érte egyáltalán. Lehet, hogy az ő édesanyja is hibázott egyben és másban, mégis sohasem mondott volna neki hasonlót, sőt abban is teljesen biztos, hogy soha nem gondolt sem róla, sem fiatal kori "botlásáról" ilyet, és végső soron csak a tőle kapott szeretet és törődés segítette át gyerekkorának nem mindig vidám és felhőtlen napjain.
Talán ennek köszönhető az is, hogy néha még a kitaszítottság és megfosztottság ellenére is, amit átélt gyakran már szinte nosztalgiával emlékszik vissza az Arthenior és Szarvasliget előtti életére. Voltak azért szép napjaik és főleg szép estéik az erdőben, ez pedig csak annak volt köszönhető, hogy szerették egymást.*
- De, hogy hiba lennél, az biztos nincsen így. *mondja ki végül határozottan, ezúttal keresve a szemkontaktust, hogy szavait mintegy saját tekintetével is megtámogassa.* Persze ő lehet úgy értette, hogy az ő egyik hibája, de remélem egy nap rájön, hogy ez sem igaz. *teszi hozzá.*
- A magam részéről már most örülök, hogy megismertelek, és biztos vagyok benne, hogy tényleg jól el leszünk együtt és sokat fogunk tudni segíteni egymásnak. *mondja is rögtön ez után, mert tényleg így érzi. Talán tényleg semmi sem történik véletlenül. Abban biztos, hogy Mai szempontjából jókor találkoztak, mert ő, ha sorsuk és személyiségük nem is teljesen hasonló, az biztos, hogy azok után, amiket ő maga is átélt, sokkal jobban képes lesz megérteni őt, mint azt sokan mások tennék a helyében. Ha pedig megérti, akkor segíthet is a maga módján rajta.*
- Különös különben, nálam ez a félvérezés pont fordítva volt. Én otthon kaptam meg sokszor, és itt a városban éreztem először, hogy nem igazán számít, mármint rengetegen vannak, akiknél egyáltalán nem fontos a származásod, csak az, hogy ki és milyen vagy valójában, ez pedig nagyon felszabadító érzés volt akkor, igaz, először kicsit hihetetlen is. Alenia volt a legelső, aki ezt éreztette velem. Hálás vagyok neki már csak ezért is a mai napig, és ennek is köszönhető többek közt, hogy most is itt vagyok, és próbálok neki segíteni, amiben csak tudok. Ugyanakkor egy darabig még éppen ezért nem mehetek el. De ő csak az egyik oka, hogy nem a napokban fogok elindulni az apámat keresni. Igazából ez valamiért mindig távolabbi terv volt csak. Nem szeretném elvenni magamtól az illúziót. Mert ameddig nem találom meg az őt, addig bármikor álmodhatok arról, hogy kedves ember, akivel jó együtt lenni.
*Kicsit hallgat, amíg gondolatait összeszedi, de ez nem tart olyan nagyon sokáig, mert végül is ezt már lerendezte magában régen.*
- De mindenképpen elmegyek majd megkeresni, remélem nem túl sokára, és szembenézek vele bármilyen is lesz, viszont, még egy darabig tényleg nem mehetek. Megígértem Niának, hogy segítek. Ameddig kicsit nem rendeződnek itt a dolgok, addig semmiképpen nem vágok neki egy teljesen bizonytalan hosszúságú útnak. *mondja, miközben Szarvasligetre gondol, és arra, hogy teljesen más oda vissza-visszatérni egyszerre dolgozni és pihenni, mint csak úgy nyakába venni a világot. Persze utóbbi nem biztos, hogy szükséges, elvégre semmi nem zárja ki azt, hogy apja nem itt él Artheniorban valahol.*
- Na nem mintha annyira félteném őt, vagy olyan sokra tartanám magam, tudom, hogy nélkülem is remekül elboldogulna, és el is boldogul, amikor nem vagyok itt, de azt is, hogy csak könnyebb, amikor itt vagyok. Persze, most már könnyebb dolgom lesz. *mosolyog Maira végül.*
- Igazad volt a veszély felismerésének a fontosságával kapcsolatban is, az a lényeg inkább, hogy megelőzzük a bajt, és a mágia erre is jó szerintem, mert akkor is védelmez, amikor nem használod, elég, ha tudják rólad, hogy tudod használni az elemek erejét. Amikor itt a környék romhalmazzá változott, éppen kardokkal és nyilakkal próbálták visszatartani a tömeget. Ha csak fele annyi mágussal, mint városőrrel álltak volna szemközt, lehet jobban meggondolják, hogy érdemes-e támadni. Szerencsére a hold kifejezetten védő mágia, és bár sokan nem így gondolnak rá, de mivel pusztán a felhasználásán múlik, tulajdonképpen a tűz is az, még, ha kicsit veszélyes is. *mondja végül, emlékezve arra, hogy miket mesélt neki Adoaver.*
- Bárhogy is, minél többen vagyunk itt, akik valamennyire értünk a mágiához, annál nagyobb biztonságban vagyunk mi és és a gyerekek is. *jelenti ki végül, mert mindent egybevetve mégiscsak ez a lényeg.
Ezek után visszafordul az árpához és úgy ítéli meg, hogy mostanra végre szépen megpirult.
Nincs is szükség újabb varázslatra, egyszerűen ráönti a forró vizet, elhajol a felcsapó gőz elől, majd pedig egy fedővel lezárja az üstöt, hogy pirulás után végre elkezdhessen főni.*
*Kicsit békén hagyja az árpát, hogy az alja végre megégjen, aztán pedig hőjét átadja a többi, már amúgy is átmelegedett, majdnem szép aranybarna, apró kis szemeknek. Közben fél szemmel azt figyeli, hogy gőzölög-e már a másik üstbe rakott víz, eközben azonban végig igyekszik a lehető legnagyobb figyelmet szentelni Mainak is.
Persze a szavait amúgy is hallja, hangszíne változásaival együtt, mégis nyilván teljesebb képet kap róla akkor, ha nem árpaszemek táncolnak a szemei előtt, hanem egyben az arcát is látja.
Persze, enélkül is érzékeli, hogy beszélgetésük olyan irányt vett, amely egyenesen a nagyon érzékeny témák erdejébe vitte bele őket, de talán nem is baj ez, lehet nem jobb kerülgetni azt, amit egyszerűbb kimondani, ha egyszer úgy adja a helyzet.*
- Sajnálom, ez nagyon nem hangzik jól, egyik sem. *mondja teljesen őszintén, hiába tudja, hogy mindez kicsit üres, de ennél többet nem nagyon tud mondani, sem arra, hogy az Mai apja már halott, sem pedig arra, hogy a másik lány valamiféle hiba lenne. Igaz utóbbira csak elsőre nem. Ugyanakkor, bármennyire is kíváncsi, nem fog továbbra sem faggatózni, hagyja, hogy beszélgetésük lassan haladjon tovább, Mai pedig csak azt mondja el neki, amit tényleg el szeretne mondani.
A hibát mindenesetre túlságosan is erős, szívtelen mondásnak érzi és nem irigyli érte egyáltalán. Lehet, hogy az ő édesanyja is hibázott egyben és másban, mégis sohasem mondott volna neki hasonlót, sőt abban is teljesen biztos, hogy soha nem gondolt sem róla, sem fiatal kori "botlásáról" ilyet, és végső soron csak a tőle kapott szeretet és törődés segítette át gyerekkorának nem mindig vidám és felhőtlen napjain.
Talán ennek köszönhető az is, hogy néha még a kitaszítottság és megfosztottság ellenére is, amit átélt gyakran már szinte nosztalgiával emlékszik vissza az Arthenior és Szarvasliget előtti életére. Voltak azért szép napjaik és főleg szép estéik az erdőben, ez pedig csak annak volt köszönhető, hogy szerették egymást.*
- De, hogy hiba lennél, az biztos nincsen így. *mondja ki végül határozottan, ezúttal keresve a szemkontaktust, hogy szavait mintegy saját tekintetével is megtámogassa.* Persze ő lehet úgy értette, hogy az ő egyik hibája, de remélem egy nap rájön, hogy ez sem igaz. *teszi hozzá.*
- A magam részéről már most örülök, hogy megismertelek, és biztos vagyok benne, hogy tényleg jól el leszünk együtt és sokat fogunk tudni segíteni egymásnak. *mondja is rögtön ez után, mert tényleg így érzi. Talán tényleg semmi sem történik véletlenül. Abban biztos, hogy Mai szempontjából jókor találkoztak, mert ő, ha sorsuk és személyiségük nem is teljesen hasonló, az biztos, hogy azok után, amiket ő maga is átélt, sokkal jobban képes lesz megérteni őt, mint azt sokan mások tennék a helyében. Ha pedig megérti, akkor segíthet is a maga módján rajta.*
- Különös különben, nálam ez a félvérezés pont fordítva volt. Én otthon kaptam meg sokszor, és itt a városban éreztem először, hogy nem igazán számít, mármint rengetegen vannak, akiknél egyáltalán nem fontos a származásod, csak az, hogy ki és milyen vagy valójában, ez pedig nagyon felszabadító érzés volt akkor, igaz, először kicsit hihetetlen is. Alenia volt a legelső, aki ezt éreztette velem. Hálás vagyok neki már csak ezért is a mai napig, és ennek is köszönhető többek közt, hogy most is itt vagyok, és próbálok neki segíteni, amiben csak tudok. Ugyanakkor egy darabig még éppen ezért nem mehetek el. De ő csak az egyik oka, hogy nem a napokban fogok elindulni az apámat keresni. Igazából ez valamiért mindig távolabbi terv volt csak. Nem szeretném elvenni magamtól az illúziót. Mert ameddig nem találom meg az őt, addig bármikor álmodhatok arról, hogy kedves ember, akivel jó együtt lenni.
*Kicsit hallgat, amíg gondolatait összeszedi, de ez nem tart olyan nagyon sokáig, mert végül is ezt már lerendezte magában régen.*
- De mindenképpen elmegyek majd megkeresni, remélem nem túl sokára, és szembenézek vele bármilyen is lesz, viszont, még egy darabig tényleg nem mehetek. Megígértem Niának, hogy segítek. Ameddig kicsit nem rendeződnek itt a dolgok, addig semmiképpen nem vágok neki egy teljesen bizonytalan hosszúságú útnak. *mondja, miközben Szarvasligetre gondol, és arra, hogy teljesen más oda vissza-visszatérni egyszerre dolgozni és pihenni, mint csak úgy nyakába venni a világot. Persze utóbbi nem biztos, hogy szükséges, elvégre semmi nem zárja ki azt, hogy apja nem itt él Artheniorban valahol.*
- Na nem mintha annyira félteném őt, vagy olyan sokra tartanám magam, tudom, hogy nélkülem is remekül elboldogulna, és el is boldogul, amikor nem vagyok itt, de azt is, hogy csak könnyebb, amikor itt vagyok. Persze, most már könnyebb dolgom lesz. *mosolyog Maira végül.*
- Igazad volt a veszély felismerésének a fontosságával kapcsolatban is, az a lényeg inkább, hogy megelőzzük a bajt, és a mágia erre is jó szerintem, mert akkor is védelmez, amikor nem használod, elég, ha tudják rólad, hogy tudod használni az elemek erejét. Amikor itt a környék romhalmazzá változott, éppen kardokkal és nyilakkal próbálták visszatartani a tömeget. Ha csak fele annyi mágussal, mint városőrrel álltak volna szemközt, lehet jobban meggondolják, hogy érdemes-e támadni. Szerencsére a hold kifejezetten védő mágia, és bár sokan nem így gondolnak rá, de mivel pusztán a felhasználásán múlik, tulajdonképpen a tűz is az, még, ha kicsit veszélyes is. *mondja végül, emlékezve arra, hogy miket mesélt neki Adoaver.*
- Bárhogy is, minél többen vagyunk itt, akik valamennyire értünk a mágiához, annál nagyobb biztonságban vagyunk mi és és a gyerekek is. *jelenti ki végül, mert mindent egybevetve mégiscsak ez a lényeg.
Ezek után visszafordul az árpához és úgy ítéli meg, hogy mostanra végre szépen megpirult.
Nincs is szükség újabb varázslatra, egyszerűen ráönti a forró vizet, elhajol a felcsapó gőz elől, majd pedig egy fedővel lezárja az üstöt, hogy pirulás után végre elkezdhessen főni.*
396. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-23 17:13:32
Üzenet elküldve: 2024-05-23 17:13:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//A renoválás napja//
- Az ön kedvéért, igyekszem majd figyelni arra, hogy merre visznek a szándékaim.
*feleli végül óvatosan. Nem hívő, így nem látja, miként taszajthatnák a tettei egy istenség karmai közé. Ugyanakkor nem szokása olyat ígérni, amit aztán nem tart be. Amennyit most kimondott, annyi tud vállalni.
A lélek rejtelmeiben való elmélyedés, az érzelmek témája idegen számára, s bár nem mutatja jelét, belül kissé kényelmetlenül feszeng attól, ami elhangzik közöttük. Tudja, hogy Aleniát csupa jó szándék és valódi mély érzés vezérli, ezért nem száll vitába vele, de nem is akar mást mutatni, mint ami. Rideg és végletekig fegyelmezett, akitől nem várható, hogy valaha megnyíljon és érzelmesen, szenvedélyesen viselkedjen. A nemes jobb, ha tisztában van ezzel, mert Orthus ennyit tud nyújtani érzelmi szinten. Minden másban viszont sokkal többet.
Az arcára adott csók meglepi, annyira, hogy még a szemében is meglátszik egy pillanatra, mielőtt ismét nyugodtra váltana.*
- Köszönöm a megértését. És a támogatását.
*feleli végül, majd figyeli, ahogy a nő elsétál, és csak akkor követi, amikor már Alenia teszi szóvá. Akkor aztán felzárkózik Alenia mellé és csendben kíséri. Kissé feldúlt a beszélgetéstől, nem szereti ezt a fajta bizonytalanság-érzést. Régóta a pénz és üzletek világába menekült, ahol mindig egyértelmű, hogy milyen értéket ad és milyen értéket vár el viszonzásul. Így az efféle önzetlen érzelmesség kellemetlenül idegen terep a számára.
A munka a távollétükben is serényen zajlik, habár ezen a ponton még korántsem biztató a látvány: a rombolás szakaszában vannak még, munkájuk recsegés-ropogás zajával, fűrészpor illatával és gomolygó porral, gyülekező kosszal jár. Az épületen kívül épp azon dolgoznak, hogy a fémrácsok rögzítéséhez lyukakat fúrjanak a falba.
Nemsokára azonban elkezdik majd újjáépíteni azt, amit ők és korábban az idő meg a fosztogatók elpusztítottak.
Mindeközben valahol a Piactéren Morthimer szekere komótosan megindul vissza a Romvárosba, megrakodva a bútorokkal. A raktér fölé kifeszített vászon most jó szolgálatot tesz, elrejtve a rakományt a kíváncsiskodó tekintetek és az enyves kezek elől.*
- Az ön kedvéért, igyekszem majd figyelni arra, hogy merre visznek a szándékaim.
*feleli végül óvatosan. Nem hívő, így nem látja, miként taszajthatnák a tettei egy istenség karmai közé. Ugyanakkor nem szokása olyat ígérni, amit aztán nem tart be. Amennyit most kimondott, annyi tud vállalni.
A lélek rejtelmeiben való elmélyedés, az érzelmek témája idegen számára, s bár nem mutatja jelét, belül kissé kényelmetlenül feszeng attól, ami elhangzik közöttük. Tudja, hogy Aleniát csupa jó szándék és valódi mély érzés vezérli, ezért nem száll vitába vele, de nem is akar mást mutatni, mint ami. Rideg és végletekig fegyelmezett, akitől nem várható, hogy valaha megnyíljon és érzelmesen, szenvedélyesen viselkedjen. A nemes jobb, ha tisztában van ezzel, mert Orthus ennyit tud nyújtani érzelmi szinten. Minden másban viszont sokkal többet.
Az arcára adott csók meglepi, annyira, hogy még a szemében is meglátszik egy pillanatra, mielőtt ismét nyugodtra váltana.*
- Köszönöm a megértését. És a támogatását.
*feleli végül, majd figyeli, ahogy a nő elsétál, és csak akkor követi, amikor már Alenia teszi szóvá. Akkor aztán felzárkózik Alenia mellé és csendben kíséri. Kissé feldúlt a beszélgetéstől, nem szereti ezt a fajta bizonytalanság-érzést. Régóta a pénz és üzletek világába menekült, ahol mindig egyértelmű, hogy milyen értéket ad és milyen értéket vár el viszonzásul. Így az efféle önzetlen érzelmesség kellemetlenül idegen terep a számára.
A munka a távollétükben is serényen zajlik, habár ezen a ponton még korántsem biztató a látvány: a rombolás szakaszában vannak még, munkájuk recsegés-ropogás zajával, fűrészpor illatával és gomolygó porral, gyülekező kosszal jár. Az épületen kívül épp azon dolgoznak, hogy a fémrácsok rögzítéséhez lyukakat fúrjanak a falba.
Nemsokára azonban elkezdik majd újjáépíteni azt, amit ők és korábban az idő meg a fosztogatók elpusztítottak.
Mindeközben valahol a Piactéren Morthimer szekere komótosan megindul vissza a Romvárosba, megrakodva a bútorokkal. A raktér fölé kifeszített vászon most jó szolgálatot tesz, elrejtve a rakományt a kíváncsiskodó tekintetek és az enyves kezek elől.*
395. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-22 15:06:24
Üzenet elküldve: 2024-05-22 15:06:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//A renoválás napja//
*Orthus szavai nem feltétlenül győzik meg arról, hogy a tetteinek nincs köze Sa'Tereth-hez, éppen ezért további aggódó pillantásokat vet rá.*
- Értem, de én mégis azt kérem, hogy legyen óvatos! Az istenek hatalma nem csak azokat éri el, akik hisznek bennük. Az Arctalan mindnyájunkra veszélyes lehet. Óvakodjon tőle!
*Szinte már-már fanatikus módon szánja a férfinek intelmeit, mert a párhuzam, amit a sötét nagyúr és Orthus gondolkodása között vélt felfedezni, felettébb megijesztette, de megbízik a kereskedőben, így megpróbál hinni a megnyugtató szavaknak.*
- Az efféle álarcoknak éppen ez a veszélye, hogy előbb-utóbb azzá válunk, amit eljátszunk. Nekem elhiheti, hisz ugyanebben éltem, ugyanezt tanították nekem is. Ne haragudjon, a világért sem akarnék tolakodó lenni, és semmi közöm az Ön magánéletéhez, de kérem, fogadja meg a tanácsom, és vigyázzon arra, hogy soha ne veszítse el önmagát!
*Válaszolja azonnal a férfinek. Aztán a következő pillanatokban már egy olyan megdöbbentő tényre derül fény, amit soha nem gondolt volna Orthus-ról, és úgy alapból a Morthimer-ekről, illetve arról az egyről, aki létezik. Úgy látszik, mégis sikerült egy kicsit az álarc mögé látnia, és annak hallatán, hogy Orthus egyedül viseli a családja nevét, felettébb együttérzővé válik.*
- Morthimer úr, először is sajnálom, nem tudtam. Azonban, a lázadás óta azt hiszem, hogy ez rám is igaz. A távoli rokonaim mind meghaltak, ezért is kapta meg az én családom a rezidenciát. A lázadás során a szüleim életüket vesztették, a bátyám pedig eltűnt, nagy valószínűséggel ő is halott. Magam sem tudok más élőről, aki még a Sayqueves nevet viselné.
Mindemellett nagyon hálás vagyok, amiért ezt megosztotta velem. Köszönöm!
*S lám, a sors továbbra is játssza azt a végtelenül ügyes játékát. Két, teljesen különböző személy, kiknek sorsa egy bizonyos ponton találkozik, és akkor ők maguk is találkoznak, hogy ha sikerül megbízniuk egymásban, akkor együtt építhessenek fel egy gyönyörű jövőt, amiben utódaiknak már nem kell annyit szenvedniük, mint nekik kellett azért, hogy az az elképzelt világ valósággá váljon.*
- Azt hiszem, hogy megértettem a céljait, Uram, és bátran merem kijelenteni, hogy számíthat rám. *Lép egyet előre, közel a férfihez, és egy hirtelen gondolattól vezérelve egy lágy puszit nyom az arcára, majd hátat fordít neki, és elindul a folyosón visszafelé. Nem megy sokáig, megáll, és válla fölött visszanéz.*
- Azt hiszem, hogy ideje lemennünk, és megnéznünk, hogy halad a munka. Nem gondolja?
*Orthus szavai nem feltétlenül győzik meg arról, hogy a tetteinek nincs köze Sa'Tereth-hez, éppen ezért további aggódó pillantásokat vet rá.*
- Értem, de én mégis azt kérem, hogy legyen óvatos! Az istenek hatalma nem csak azokat éri el, akik hisznek bennük. Az Arctalan mindnyájunkra veszélyes lehet. Óvakodjon tőle!
*Szinte már-már fanatikus módon szánja a férfinek intelmeit, mert a párhuzam, amit a sötét nagyúr és Orthus gondolkodása között vélt felfedezni, felettébb megijesztette, de megbízik a kereskedőben, így megpróbál hinni a megnyugtató szavaknak.*
- Az efféle álarcoknak éppen ez a veszélye, hogy előbb-utóbb azzá válunk, amit eljátszunk. Nekem elhiheti, hisz ugyanebben éltem, ugyanezt tanították nekem is. Ne haragudjon, a világért sem akarnék tolakodó lenni, és semmi közöm az Ön magánéletéhez, de kérem, fogadja meg a tanácsom, és vigyázzon arra, hogy soha ne veszítse el önmagát!
*Válaszolja azonnal a férfinek. Aztán a következő pillanatokban már egy olyan megdöbbentő tényre derül fény, amit soha nem gondolt volna Orthus-ról, és úgy alapból a Morthimer-ekről, illetve arról az egyről, aki létezik. Úgy látszik, mégis sikerült egy kicsit az álarc mögé látnia, és annak hallatán, hogy Orthus egyedül viseli a családja nevét, felettébb együttérzővé válik.*
- Morthimer úr, először is sajnálom, nem tudtam. Azonban, a lázadás óta azt hiszem, hogy ez rám is igaz. A távoli rokonaim mind meghaltak, ezért is kapta meg az én családom a rezidenciát. A lázadás során a szüleim életüket vesztették, a bátyám pedig eltűnt, nagy valószínűséggel ő is halott. Magam sem tudok más élőről, aki még a Sayqueves nevet viselné.
Mindemellett nagyon hálás vagyok, amiért ezt megosztotta velem. Köszönöm!
*S lám, a sors továbbra is játssza azt a végtelenül ügyes játékát. Két, teljesen különböző személy, kiknek sorsa egy bizonyos ponton találkozik, és akkor ők maguk is találkoznak, hogy ha sikerül megbízniuk egymásban, akkor együtt építhessenek fel egy gyönyörű jövőt, amiben utódaiknak már nem kell annyit szenvedniük, mint nekik kellett azért, hogy az az elképzelt világ valósággá váljon.*
- Azt hiszem, hogy megértettem a céljait, Uram, és bátran merem kijelenteni, hogy számíthat rám. *Lép egyet előre, közel a férfihez, és egy hirtelen gondolattól vezérelve egy lágy puszit nyom az arcára, majd hátat fordít neki, és elindul a folyosón visszafelé. Nem megy sokáig, megáll, és válla fölött visszanéz.*
- Azt hiszem, hogy ideje lemennünk, és megnéznünk, hogy halad a munka. Nem gondolja?
394. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-21 22:45:10
Üzenet elküldve: 2024-05-21 22:45:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//A renoválás napja//
*Alenia aggodalmát hallva már-már elmosolyodik, habár még jól is esik neki a féltés.*
- Megnyugodhat, hölgyem, semmiféle kötődésem nincs Sa'Tereth-hez, és nem is tervezem, hogy így legyen. A szavak, ha mégoly nyugtalanítóan is csengenek kegyed vallást értő füleinek, nem valamilyen sötét célt szolgálnak. Ugyanezek a szavak tették nemesekké az őseit, hozták létre ezt a várost és a többit.
*feleli. Alenia közeledése meglepi és talán kissé meg is ingatja a híres önuralmát. Kezét ráteszi a finom kacsóra úgy felel Aleniának.*
- Nem olyan megtévesztő ez az álarc, ahogy gondolja. De látnia kell, hogy az is én vagyok, amit álarcnak lát. A kimértség, a protokoll, mondhatni lényem részévé váltak. S még ha olykor az ellenkezőjét is hiheti rólam, higgye el, hogy nem szenvtelenül cselekszem. Különösen akkor nem, ha kegyedről van szó. Vagy a családomról.
*teszi hozzá.*
- Úgy beszélek róla, mintha lenne. Pedig ez idő tájt az egyetlen Morthimer, aki e földet tapodja, itt áll kegyed előtt. Nincsen rajtam kívül senki. Se szülők, se testvérek, se közeli, vagy akár távoli rokonok. Mindent, amit építek, egy olyan családnak építem, amit még csak én látok magam előtt. Amire valóban és szívből vágyom.
*mondja komoly hangon, s bár meglehet, hogy a szavai megindítóak, tényleg a valódi célját mondta el. Meglehet, Alenia úgy gondolja, Orthus a gyermekeivel szeretne játszani. A férfi azonban azt látja, ahogy megtanít minden tudást, átad minden tapasztalatot, és felkészíti a következő Morthimert, hogy továbbvigye a családi nevet. Az ő számára ez az egy módja létezik a halhatatlanságnak. Vagy legalábbis ez az egy érdekli.*
*Alenia aggodalmát hallva már-már elmosolyodik, habár még jól is esik neki a féltés.*
- Megnyugodhat, hölgyem, semmiféle kötődésem nincs Sa'Tereth-hez, és nem is tervezem, hogy így legyen. A szavak, ha mégoly nyugtalanítóan is csengenek kegyed vallást értő füleinek, nem valamilyen sötét célt szolgálnak. Ugyanezek a szavak tették nemesekké az őseit, hozták létre ezt a várost és a többit.
*feleli. Alenia közeledése meglepi és talán kissé meg is ingatja a híres önuralmát. Kezét ráteszi a finom kacsóra úgy felel Aleniának.*
- Nem olyan megtévesztő ez az álarc, ahogy gondolja. De látnia kell, hogy az is én vagyok, amit álarcnak lát. A kimértség, a protokoll, mondhatni lényem részévé váltak. S még ha olykor az ellenkezőjét is hiheti rólam, higgye el, hogy nem szenvtelenül cselekszem. Különösen akkor nem, ha kegyedről van szó. Vagy a családomról.
*teszi hozzá.*
- Úgy beszélek róla, mintha lenne. Pedig ez idő tájt az egyetlen Morthimer, aki e földet tapodja, itt áll kegyed előtt. Nincsen rajtam kívül senki. Se szülők, se testvérek, se közeli, vagy akár távoli rokonok. Mindent, amit építek, egy olyan családnak építem, amit még csak én látok magam előtt. Amire valóban és szívből vágyom.
*mondja komoly hangon, s bár meglehet, hogy a szavai megindítóak, tényleg a valódi célját mondta el. Meglehet, Alenia úgy gondolja, Orthus a gyermekeivel szeretne játszani. A férfi azonban azt látja, ahogy megtanít minden tudást, átad minden tapasztalatot, és felkészíti a következő Morthimert, hogy továbbvigye a családi nevet. Az ő számára ez az egy módja létezik a halhatatlanságnak. Vagy legalábbis ez az egy érdekli.*
393. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-21 19:35:04
Üzenet elküldve: 2024-05-21 19:35:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//A renoválás napja//
*Alenia lelke a vele történtek ellenére is még mindig túl tiszta ahhoz, hogy bármi rosszat feltételezzen Orthus-ról. Inkább csak kíváncsi arra, hogy ki rejtőzik a nyilvánvaló álarc alatt, merthogy abban biztos, hogy a férfi nem mutatja a valódi személyiségét. Nemesek közt is bevált szokás volt ez arra, hogy mindig képesek legyenek ahhoz a társasághoz simulni, ahová érdekük épp diktálja, és pontosan ugyanezt a hol tanult, hol ösztönös viselkedést látja most a kereskedőn is. Ő azonban ilyenkor, kettesben nem szereti ezeket a játszmákat, Eeyr figyelő tekintete pedig tökéletes táptalajt nyújt az őszinteségnek, így tökéletes alkalmat arra, hogy többet megtudjon jótevőjéről.*
- Cél, értelem, logika, felemelkedés… Morthimer úr, ugye tudja, hogy ezek a szavak nagyon úgy hangzanak, mint Sa'Tereth tanai? Maradjon kettőnk között, mert én nem fogok soha keresztbe tenni Önnek, de javaslom, ha bármiféle, a sötét istenhez köthető játszmát űz, lépjen tőle vissza, amíg még megteheti!
*Kicsit meg is ijed a hallottaktól, mert minden, amit hall, valóban kísértetiesen hasonlítanak arra, amit a könyvek az Arctalanról írnak. Mindent egy közös cél érdekében tenni, felhasználni mások képességeit a sikerhez… mindez hátborzongatóan egybevág Sa'Tereth papírra vetett szavaival.
Abban a kis rövid szünetben, míg Orthus nem beszél, Alenia visszafordul a lerombolt oltárhoz, és az elfek saját nyelvén egy imát mond el, ezúttal a férfiért. Arra kéri Eeyr-t, hogy bármilyen cél is vezérelje őt az útján, védje meg Sa'Tereth kísértésétől.
Ezt követően újra visszafordul hozzá, és hallgatja a további okfejtését.*
- Tudom, hogy vonzalmat érez irántam *feleli végül.* Éppen emiatt kérdeztem meg ezeket a dolgokat, most, hogy egy kicsit kettesben maradhattunk. Tudni akarom, hogy miféle ember az, aki ily módon érdeklődik irántam. Tudja, ha azt szeretné, hogy én is hasonlóan érezzek, akkor előbb utóbb fel kell fednie magát előttem. Nem egy álarcot akarok megszeretni. Azonban nem várok el semmi ilyesmit, csupán egyet kérek…
*Lép egy lépést előre, és tenyerét a szíve táján Orthus mellkasára helyezi.*
- Nemes cél az Öné, de nem biztos, hogy tényleg minden áron harcolni kell érte. Arra kérem hát, hogy az útja során, legyen az akár velem közös vagy járjuk külön, de soha ne felejtse el a szívét, ami az ön életének kulcsát is jelenti! Nem, nem csak a testét, de a lélekét is. Szív nélkül nincs élet. Amikor majd magányos óráiban elmereng, gondoljon arra is, hogy az érdek mellett szívből is cselekedjen, és akkor én magam mondom, örökre ott lehet a legnagyobbak között, a Morthimer névre pedig egy örökkévalóságig fognak emlékezni!
*Hozzátehetné még azt is, hogy ha ez sikerül a férfinek, akkor az ő tiszteletét is örökre elnyerheti vele, és talán a kegyeit is, ami megnyithat bizonyos ajtókat azoknak a vonzalmaknak, amiket ő iránta érez, de ez egyelőre még a jövő zenéje. Egyelőre itt abbahagyja a monológját, és reménykedik abban, hogy szavai eljutnak Orthus-hoz, és nem veszi őket rossz néven.*
*Alenia lelke a vele történtek ellenére is még mindig túl tiszta ahhoz, hogy bármi rosszat feltételezzen Orthus-ról. Inkább csak kíváncsi arra, hogy ki rejtőzik a nyilvánvaló álarc alatt, merthogy abban biztos, hogy a férfi nem mutatja a valódi személyiségét. Nemesek közt is bevált szokás volt ez arra, hogy mindig képesek legyenek ahhoz a társasághoz simulni, ahová érdekük épp diktálja, és pontosan ugyanezt a hol tanult, hol ösztönös viselkedést látja most a kereskedőn is. Ő azonban ilyenkor, kettesben nem szereti ezeket a játszmákat, Eeyr figyelő tekintete pedig tökéletes táptalajt nyújt az őszinteségnek, így tökéletes alkalmat arra, hogy többet megtudjon jótevőjéről.*
- Cél, értelem, logika, felemelkedés… Morthimer úr, ugye tudja, hogy ezek a szavak nagyon úgy hangzanak, mint Sa'Tereth tanai? Maradjon kettőnk között, mert én nem fogok soha keresztbe tenni Önnek, de javaslom, ha bármiféle, a sötét istenhez köthető játszmát űz, lépjen tőle vissza, amíg még megteheti!
*Kicsit meg is ijed a hallottaktól, mert minden, amit hall, valóban kísértetiesen hasonlítanak arra, amit a könyvek az Arctalanról írnak. Mindent egy közös cél érdekében tenni, felhasználni mások képességeit a sikerhez… mindez hátborzongatóan egybevág Sa'Tereth papírra vetett szavaival.
Abban a kis rövid szünetben, míg Orthus nem beszél, Alenia visszafordul a lerombolt oltárhoz, és az elfek saját nyelvén egy imát mond el, ezúttal a férfiért. Arra kéri Eeyr-t, hogy bármilyen cél is vezérelje őt az útján, védje meg Sa'Tereth kísértésétől.
Ezt követően újra visszafordul hozzá, és hallgatja a további okfejtését.*
- Tudom, hogy vonzalmat érez irántam *feleli végül.* Éppen emiatt kérdeztem meg ezeket a dolgokat, most, hogy egy kicsit kettesben maradhattunk. Tudni akarom, hogy miféle ember az, aki ily módon érdeklődik irántam. Tudja, ha azt szeretné, hogy én is hasonlóan érezzek, akkor előbb utóbb fel kell fednie magát előttem. Nem egy álarcot akarok megszeretni. Azonban nem várok el semmi ilyesmit, csupán egyet kérek…
*Lép egy lépést előre, és tenyerét a szíve táján Orthus mellkasára helyezi.*
- Nemes cél az Öné, de nem biztos, hogy tényleg minden áron harcolni kell érte. Arra kérem hát, hogy az útja során, legyen az akár velem közös vagy járjuk külön, de soha ne felejtse el a szívét, ami az ön életének kulcsát is jelenti! Nem, nem csak a testét, de a lélekét is. Szív nélkül nincs élet. Amikor majd magányos óráiban elmereng, gondoljon arra is, hogy az érdek mellett szívből is cselekedjen, és akkor én magam mondom, örökre ott lehet a legnagyobbak között, a Morthimer névre pedig egy örökkévalóságig fognak emlékezni!
*Hozzátehetné még azt is, hogy ha ez sikerül a férfinek, akkor az ő tiszteletét is örökre elnyerheti vele, és talán a kegyeit is, ami megnyithat bizonyos ajtókat azoknak a vonzalmaknak, amiket ő iránta érez, de ez egyelőre még a jövő zenéje. Egyelőre itt abbahagyja a monológját, és reménykedik abban, hogy szavai eljutnak Orthus-hoz, és nem veszi őket rossz néven.*
392. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-21 17:54:43
Üzenet elküldve: 2024-05-21 17:54:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//A gyermeki lélek tisztasága//
*Ami Mait illeti, minden vallást nélkülözve hisz az ok-okozatban, hogy minden okkal történik. Minden, amit átél, minden ami körülötte történik. Mindenben megtudja találni az értelmet, még ha valami szörnyűség is történt vele, mindössze egy kis idő kell amíg leülepszik. A jóban pedig nem nehéz rálelni. Már most biztos benne, hogy több oka is volt annak, hogy ide keveredett. Ilyen például az, hogy belátta, hogy nemesi származását botorság lenne teljesen maga mögött hagyni, mégis szeretne annak élni, amit ő talált ki magának, nem pedig valamely felmenője. Itt van hát, ahol lehet az, aki akar lenni. Tanulhat, tudást adhat át, a saját maga ura lehet, s még eljátszania sem kell, hogy dacol az arisztokrácia ellen, mert pontosan azt tudja belőle kivonni, amire szüksége van. A másik, amit oknak vél, az az, hogy mindig a megfelelő lényekkel ismerkedik meg. Ha aznap nem hagyta volna őt ott Nori, nem indult volna el a templomba, s akkor teljesen biztos abban, hogy Aleniával sem találkozott volna, kinek nevének láttán érkezett ide. Önmagában a hirdetés vajmi kevés lett volna. És ami még rettentően fontos, az az, hogy nem beszélgetett volna soha Luninarival, akivel most hasonló élethelyzetről nyílhatnak meg egymásnak úgy, hogy mindketten értő fülekre találnak. Olyannak mesélni ezt, akinek fogalma sincs arról, hogy milyen is átélni a fattyúság átkát, nem vezet sehová. Talán némi megkönnyebbülés, de igazi értés nincs mögötte, csak valami szánalommal keveredett sajnálat. Egy tiszta vérű soha nem fogja tudni, hogy milyen egy kicsit mindenhová, de igazából sehova se tartozni.
Végighallgatja Lunit, nem szól bele, de egy egészen apró félreértés van abban, amit hisz. Ezt korrigálja is menten, amint szóhoz jut.*
- Azt jól érted, hogy soha nem mondták el. Most néhány napja szembesítettek ezzel, s még annyi minden mással is. Az anyám hivatott a Mágustoronyba, ahol nem átallott beismerni, hogy egy hiba vagyok, s az apám már rég a föld alatt találta meg békéjét.
*Elmosolyodik ugyan, de keserűen.* - Ez nem jelenti azt, hogy nem tudtam, tudtam már elég hosszú ideje. De más tudni valamit belül és más az, amikor belemondják a szemedbe. Tudod, amikor itt Artheniorban az első száj kimondta, hogy "félvér", kicsit megfagyott bennem a lélek. Azt hittem ennyire nem nyilvánvaló, hiszen senki nem merte a szót a szájára venni, itt pedig tán egy hat sem kellett, hogy megkapjam.
*Nem rosszindulat volt ugyan, de mélyet és nagyot ütött. Nem gondolta volna, hogy ilyen nehéz ezt hallani. De azt sem, hogy milyen felszabadító, amikor összeáll a kép és nem kell szégyellnie magát.*
- Lehet ezt nézni úgy is, hogy szerencse és úgy is, hogy átok. Talán mindketten jobban tesszük, ha az elsőt választjuk. Szívből örülök, hogy olyasvalakivel beszélgetek, aki átérzi ezt, mellette szomorú, hogy át kellett élnie hasonlókat másnak is. De... ha ez nem így történt volna, valószínű sosem kívántam volna gyerekekkel dolgozni és a tudománynak élni, mert ott lett volna a kényelmes mágia, ami jól megy, csak engem nem elégít ki teljesen.
*Kuncog fel, már megint az összefüggéseknél jár az agya, ez is egy ok. Nagy szerencse, hogy még nem tudatosult benne igazán, hogy a legnagyobb vesztesége neki is az, hogy soha nem adhat életet gyermeknek. Hol máshol is találhatná hát magát, mint ott, ahol egy szeletet tud ebből kapni, s megadni azt, ami neki mindig is hiányzott. Veszélyes terep ez, mert úgy kell ingázni az érzelmek között, hogy senki ne sérüljön, de túl jó se legyen, hiszen ő senkinek nem az anyja és illúziót nem kelthet.
Figyeli a másikat közben végig. A mimikát, a szemeinek csillogását, azt, hogy hogyan rezdül meg szavak hallatán, vagy épp mitől simulnak ki a vonások. Még az is érdekes, ahogy kavarja az árpát. Mai szeret mindent megfigyelni, hiszen ezekből tanul a legtöbbet.*
- Csak te tudhatod, hogy mi neked a fontos és szerintem csak is magadra hallgass, amikor cselekszel. De ha úgy érzed, hogy éget a vágy, hogy megtaláld őt, kerekedj fel. Tényleg nem tudhatod, hogy mi van előtted és mit adhat. Lehet, hogy szomorúságot, de akkor tudod, hogy jó helyen van az életeden kívül. De lehet származhat belőle jó is. Na, de nem rábeszélni szeretnélek, tényleg magadra hallgass. Tudom, még csak most ismerkedtünk meg, de bármiben segítek neked, úgy érzem most, hogy mi ketten jól megleszünk.
*Nem üres ígéret. Mit meg nem adna, ha kirángathatná a sírból azt, akiről nemrég még csak annyi tudomása volt, hogy Nori apja. S kiderült, hogy az övé is. Micsoda terhet rótt rá szívtelen anyja, hogy ezt rábízta. Tudni valamit, amit soha nem árulhat el. Tudni valakiről, akit soha nem kérdezhet miértekről. Akivel nem beszélgethet át éjjeleket. Most tudatosul csak, hisz eddig ideje sem volt ezen elmélkedni. Szemei kissé fénytelenné válnak, ahogy egy kis időt hagy magának arra, hogy merenghessen. Iszonyúan szomorú a tudat, hogy volt valaki a világon, aki akár szerethette is volna, mert esély erre is van. Sosem tudta meg milyen az, ha valaki igazán foglalkozik vele, igazán mellette van. Bár kiesett harminc évnyi esemény, de a következő harmincban támasza lehetett volna. A lett volna ha egy butaság, egy illúzió, de nem tud most nem erre gondolni. Annyira szeretné már végre érezni, hogy valakinek fontos, és erre a remény is meghalt akkor, amikor eltemették a férfit. Nagy levegőt vesz, s végre kicsit terelődik a téma afelé, ami az ő világa. Aminek él. Amiért sosem zavarta, ha furcsán néznek rá, hiszen ha valamit sziklaszilárdan tud, az az, hogy ebben a tudományban kiteljesedhet. Megértheti magát, mást, a világot. A testvérét. Ismét lelki szemei előtt vigyorog a fekete ajkú kis démon húga, aki pont azért esett szilánkjaira, mert nem tudta elviselni azt a hányatott sorsot, amit kapott a szülőktől, az élettől. Ami lehet, hogy soha nem következett volna be, ha Maival nőhet fel. De ennek is van oka. Ez is afelé vezette, hogy megoldást keressen a lelki kínokra.
A másik nevetésére ő is elmosolyodik, pontosan érti, hogy miért is nevette el magát. Igazából nagyon jó neki hallani a kis kacajt, egészen mély témákról esik szó, jó, hogy oldódnak.*
- Nem tartom önzőségnek, ha tudni szeretnéd a határaid. Azt sem, ha jobb szeretnél lenni másoktól. Talán nincs értelme nekik bizonyítani, de magadnak bizonyíthatsz. Én is ezt teszem minden nap. Csak az lehet nagy, aki nem áll le a fejlődéssel. Ha téged ez motivál, hát ne bánd. Amíg örömödet leled a varázslásban, úgy, mint én ebben a tudományban és a kutatásban, addig szerintem jó úton járunk. Segítsük egymást. Látod, valamiért csak kereszteztük egymás útját, amiért rendkívül hálás vagyok. És bár én az okokban hiszek, a lényeg tényleg az lesz, hogy hova jutunk a révén.
*Kicsit elgondolkodik, hogy lassan ideje lenne eleget tenni Alenia kérésének is és elindulni a gyerekekhez. Nagyon szívesen foglalkozna már velük, pedig néhány fertályórája még a Pegazusba indult a holmijaiért. AZ okok. Ha akkor nem indul el, sokkal később keveredhetett volna ebbe a beszélgetésbe. Szereti, hogy mindennek jelentőséget tud tulajdonítani.*
- Tudod az még a vicces. *Nevet fel ő is ismét.* - Hogy nemrég pont azt mondtam én is egy nagy és erős embernek, hogy én nem tudom megvédeni magam kardokkal. De ha van elég eszem felismerni a bajt, akkor el tudom kerülni. Na meg most már itt van a mágia is. Bár sokat nem tanultam meg, ami védelmet adhat, ebben fogom kérni a segítséged.
*Ami Mait illeti, minden vallást nélkülözve hisz az ok-okozatban, hogy minden okkal történik. Minden, amit átél, minden ami körülötte történik. Mindenben megtudja találni az értelmet, még ha valami szörnyűség is történt vele, mindössze egy kis idő kell amíg leülepszik. A jóban pedig nem nehéz rálelni. Már most biztos benne, hogy több oka is volt annak, hogy ide keveredett. Ilyen például az, hogy belátta, hogy nemesi származását botorság lenne teljesen maga mögött hagyni, mégis szeretne annak élni, amit ő talált ki magának, nem pedig valamely felmenője. Itt van hát, ahol lehet az, aki akar lenni. Tanulhat, tudást adhat át, a saját maga ura lehet, s még eljátszania sem kell, hogy dacol az arisztokrácia ellen, mert pontosan azt tudja belőle kivonni, amire szüksége van. A másik, amit oknak vél, az az, hogy mindig a megfelelő lényekkel ismerkedik meg. Ha aznap nem hagyta volna őt ott Nori, nem indult volna el a templomba, s akkor teljesen biztos abban, hogy Aleniával sem találkozott volna, kinek nevének láttán érkezett ide. Önmagában a hirdetés vajmi kevés lett volna. És ami még rettentően fontos, az az, hogy nem beszélgetett volna soha Luninarival, akivel most hasonló élethelyzetről nyílhatnak meg egymásnak úgy, hogy mindketten értő fülekre találnak. Olyannak mesélni ezt, akinek fogalma sincs arról, hogy milyen is átélni a fattyúság átkát, nem vezet sehová. Talán némi megkönnyebbülés, de igazi értés nincs mögötte, csak valami szánalommal keveredett sajnálat. Egy tiszta vérű soha nem fogja tudni, hogy milyen egy kicsit mindenhová, de igazából sehova se tartozni.
Végighallgatja Lunit, nem szól bele, de egy egészen apró félreértés van abban, amit hisz. Ezt korrigálja is menten, amint szóhoz jut.*
- Azt jól érted, hogy soha nem mondták el. Most néhány napja szembesítettek ezzel, s még annyi minden mással is. Az anyám hivatott a Mágustoronyba, ahol nem átallott beismerni, hogy egy hiba vagyok, s az apám már rég a föld alatt találta meg békéjét.
*Elmosolyodik ugyan, de keserűen.* - Ez nem jelenti azt, hogy nem tudtam, tudtam már elég hosszú ideje. De más tudni valamit belül és más az, amikor belemondják a szemedbe. Tudod, amikor itt Artheniorban az első száj kimondta, hogy "félvér", kicsit megfagyott bennem a lélek. Azt hittem ennyire nem nyilvánvaló, hiszen senki nem merte a szót a szájára venni, itt pedig tán egy hat sem kellett, hogy megkapjam.
*Nem rosszindulat volt ugyan, de mélyet és nagyot ütött. Nem gondolta volna, hogy ilyen nehéz ezt hallani. De azt sem, hogy milyen felszabadító, amikor összeáll a kép és nem kell szégyellnie magát.*
- Lehet ezt nézni úgy is, hogy szerencse és úgy is, hogy átok. Talán mindketten jobban tesszük, ha az elsőt választjuk. Szívből örülök, hogy olyasvalakivel beszélgetek, aki átérzi ezt, mellette szomorú, hogy át kellett élnie hasonlókat másnak is. De... ha ez nem így történt volna, valószínű sosem kívántam volna gyerekekkel dolgozni és a tudománynak élni, mert ott lett volna a kényelmes mágia, ami jól megy, csak engem nem elégít ki teljesen.
*Kuncog fel, már megint az összefüggéseknél jár az agya, ez is egy ok. Nagy szerencse, hogy még nem tudatosult benne igazán, hogy a legnagyobb vesztesége neki is az, hogy soha nem adhat életet gyermeknek. Hol máshol is találhatná hát magát, mint ott, ahol egy szeletet tud ebből kapni, s megadni azt, ami neki mindig is hiányzott. Veszélyes terep ez, mert úgy kell ingázni az érzelmek között, hogy senki ne sérüljön, de túl jó se legyen, hiszen ő senkinek nem az anyja és illúziót nem kelthet.
Figyeli a másikat közben végig. A mimikát, a szemeinek csillogását, azt, hogy hogyan rezdül meg szavak hallatán, vagy épp mitől simulnak ki a vonások. Még az is érdekes, ahogy kavarja az árpát. Mai szeret mindent megfigyelni, hiszen ezekből tanul a legtöbbet.*
- Csak te tudhatod, hogy mi neked a fontos és szerintem csak is magadra hallgass, amikor cselekszel. De ha úgy érzed, hogy éget a vágy, hogy megtaláld őt, kerekedj fel. Tényleg nem tudhatod, hogy mi van előtted és mit adhat. Lehet, hogy szomorúságot, de akkor tudod, hogy jó helyen van az életeden kívül. De lehet származhat belőle jó is. Na, de nem rábeszélni szeretnélek, tényleg magadra hallgass. Tudom, még csak most ismerkedtünk meg, de bármiben segítek neked, úgy érzem most, hogy mi ketten jól megleszünk.
*Nem üres ígéret. Mit meg nem adna, ha kirángathatná a sírból azt, akiről nemrég még csak annyi tudomása volt, hogy Nori apja. S kiderült, hogy az övé is. Micsoda terhet rótt rá szívtelen anyja, hogy ezt rábízta. Tudni valamit, amit soha nem árulhat el. Tudni valakiről, akit soha nem kérdezhet miértekről. Akivel nem beszélgethet át éjjeleket. Most tudatosul csak, hisz eddig ideje sem volt ezen elmélkedni. Szemei kissé fénytelenné válnak, ahogy egy kis időt hagy magának arra, hogy merenghessen. Iszonyúan szomorú a tudat, hogy volt valaki a világon, aki akár szerethette is volna, mert esély erre is van. Sosem tudta meg milyen az, ha valaki igazán foglalkozik vele, igazán mellette van. Bár kiesett harminc évnyi esemény, de a következő harmincban támasza lehetett volna. A lett volna ha egy butaság, egy illúzió, de nem tud most nem erre gondolni. Annyira szeretné már végre érezni, hogy valakinek fontos, és erre a remény is meghalt akkor, amikor eltemették a férfit. Nagy levegőt vesz, s végre kicsit terelődik a téma afelé, ami az ő világa. Aminek él. Amiért sosem zavarta, ha furcsán néznek rá, hiszen ha valamit sziklaszilárdan tud, az az, hogy ebben a tudományban kiteljesedhet. Megértheti magát, mást, a világot. A testvérét. Ismét lelki szemei előtt vigyorog a fekete ajkú kis démon húga, aki pont azért esett szilánkjaira, mert nem tudta elviselni azt a hányatott sorsot, amit kapott a szülőktől, az élettől. Ami lehet, hogy soha nem következett volna be, ha Maival nőhet fel. De ennek is van oka. Ez is afelé vezette, hogy megoldást keressen a lelki kínokra.
A másik nevetésére ő is elmosolyodik, pontosan érti, hogy miért is nevette el magát. Igazából nagyon jó neki hallani a kis kacajt, egészen mély témákról esik szó, jó, hogy oldódnak.*
- Nem tartom önzőségnek, ha tudni szeretnéd a határaid. Azt sem, ha jobb szeretnél lenni másoktól. Talán nincs értelme nekik bizonyítani, de magadnak bizonyíthatsz. Én is ezt teszem minden nap. Csak az lehet nagy, aki nem áll le a fejlődéssel. Ha téged ez motivál, hát ne bánd. Amíg örömödet leled a varázslásban, úgy, mint én ebben a tudományban és a kutatásban, addig szerintem jó úton járunk. Segítsük egymást. Látod, valamiért csak kereszteztük egymás útját, amiért rendkívül hálás vagyok. És bár én az okokban hiszek, a lényeg tényleg az lesz, hogy hova jutunk a révén.
*Kicsit elgondolkodik, hogy lassan ideje lenne eleget tenni Alenia kérésének is és elindulni a gyerekekhez. Nagyon szívesen foglalkozna már velük, pedig néhány fertályórája még a Pegazusba indult a holmijaiért. AZ okok. Ha akkor nem indul el, sokkal később keveredhetett volna ebbe a beszélgetésbe. Szereti, hogy mindennek jelentőséget tud tulajdonítani.*
- Tudod az még a vicces. *Nevet fel ő is ismét.* - Hogy nemrég pont azt mondtam én is egy nagy és erős embernek, hogy én nem tudom megvédeni magam kardokkal. De ha van elég eszem felismerni a bajt, akkor el tudom kerülni. Na meg most már itt van a mágia is. Bár sokat nem tanultam meg, ami védelmet adhat, ebben fogom kérni a segítséged.
391. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-21 17:18:14
Üzenet elküldve: 2024-05-21 17:18:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//A renoválás napja//
*Alenia vallásos meggyőződése olyasmi, amivel Orthus többször is találkozott már életében más személyekben, de megérteni nem igazán tudja. Sokkal pragmatikusabb jellem ő ennél. De megértőn bólint, amivel inkább azt fogadja el, hogy a nő így gondolja a dolgokat, nem pedig, hogy ő maga is egyetértene ezzel.
Alenia következő kérdése azonban kissé kelepcébe zárja.*
- Itt, Eeyr színe előtt...
*kezd bele, majd szünetet tart. Bárhol máshol mondhatna bármit, hazudhatna is. Képes lenne azt mondani, amit Alenia hallani akar, anélkül, hogy bármi valótlant mondana. De bármennyire is nem hisz az istenek erejében, tart tőlük. Meglehet, ha most olyat mondana Aleniának, amit hallani akar, attól még nem omlana rá a szentély a fejére. De egyszer, valahol és valamikor máskor, bizony utolérheti még az istennő haragja.*
- ... bevallom, hogy én a világot nem úgy látom, ahogy ön. Ön szándékot néz, jóság után kutat. Én célt, értelmet és logikát. Az életem célja a családom küldetése, hogy felemelkedjen és fenn is maradjon. Én mindent ezért teszek. Ha segítem a szegénnegyed népét, az csak azért van, mert nem akarom, hogy újra lázadjanak. Ha segítek otthont és taníttatást adni az árva gyermekeknek, azt azért teszem, hogy ne bűnöző haramiák legyenek, hanem hasznos munkaerő. Kegyedet azért segítem, mert a saját meggyőződése szerint, de ugyanazt csinálja, amit én. Ön jót akar nekik. Én azt akarom, ami a városnak jó, és ez által nekem és majdani utódaimnak a városban. Ez az, ami engem motivál: egy vízió a Morthimer dinasztiáról, amelynek tagjai generációkon át élnek biztonságban és bőségben, folyamatosan gyarapodva, és mindent nagyobbá téve maguk körül.
*feleli, majd rövid szünet után így folytatja.*
- Itt, Eeyr színe előtt azt is bevallom önnek, hogy olyan ember vagyok, akit mások ridegnek neveznek. Ha van bennem szenvedély, az a víziómért lángol. Vannak persze ezen kívül más érzéseim és vágyaim is, de ezek a háttérbe szorulnak. Kegyed társaságát nagyra értékelem, és nem is tagadom, hogy vonzalmat is érzek ön iránt. Ettől csak még szívesebben támogatom. De akkor is megtenném, ha nem éreznék vonzalmat.
*feleli kissé elkomorodva. Ennyi őszinteség sok egy napra, még ha ez is kellően óvatosan volt megfogalmazva.*
*Alenia vallásos meggyőződése olyasmi, amivel Orthus többször is találkozott már életében más személyekben, de megérteni nem igazán tudja. Sokkal pragmatikusabb jellem ő ennél. De megértőn bólint, amivel inkább azt fogadja el, hogy a nő így gondolja a dolgokat, nem pedig, hogy ő maga is egyetértene ezzel.
Alenia következő kérdése azonban kissé kelepcébe zárja.*
- Itt, Eeyr színe előtt...
*kezd bele, majd szünetet tart. Bárhol máshol mondhatna bármit, hazudhatna is. Képes lenne azt mondani, amit Alenia hallani akar, anélkül, hogy bármi valótlant mondana. De bármennyire is nem hisz az istenek erejében, tart tőlük. Meglehet, ha most olyat mondana Aleniának, amit hallani akar, attól még nem omlana rá a szentély a fejére. De egyszer, valahol és valamikor máskor, bizony utolérheti még az istennő haragja.*
- ... bevallom, hogy én a világot nem úgy látom, ahogy ön. Ön szándékot néz, jóság után kutat. Én célt, értelmet és logikát. Az életem célja a családom küldetése, hogy felemelkedjen és fenn is maradjon. Én mindent ezért teszek. Ha segítem a szegénnegyed népét, az csak azért van, mert nem akarom, hogy újra lázadjanak. Ha segítek otthont és taníttatást adni az árva gyermekeknek, azt azért teszem, hogy ne bűnöző haramiák legyenek, hanem hasznos munkaerő. Kegyedet azért segítem, mert a saját meggyőződése szerint, de ugyanazt csinálja, amit én. Ön jót akar nekik. Én azt akarom, ami a városnak jó, és ez által nekem és majdani utódaimnak a városban. Ez az, ami engem motivál: egy vízió a Morthimer dinasztiáról, amelynek tagjai generációkon át élnek biztonságban és bőségben, folyamatosan gyarapodva, és mindent nagyobbá téve maguk körül.
*feleli, majd rövid szünet után így folytatja.*
- Itt, Eeyr színe előtt azt is bevallom önnek, hogy olyan ember vagyok, akit mások ridegnek neveznek. Ha van bennem szenvedély, az a víziómért lángol. Vannak persze ezen kívül más érzéseim és vágyaim is, de ezek a háttérbe szorulnak. Kegyed társaságát nagyra értékelem, és nem is tagadom, hogy vonzalmat is érzek ön iránt. Ettől csak még szívesebben támogatom. De akkor is megtenném, ha nem éreznék vonzalmat.
*feleli kissé elkomorodva. Ennyi őszinteség sok egy napra, még ha ez is kellően óvatosan volt megfogalmazva.*
390. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-20 21:41:45
Üzenet elküldve: 2024-05-20 21:41:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//A gyermeki lélek tisztasága//
*Ahogyan beszélgetnek tovább, nem tudja eldönteni, hogy a Maival való találkozása a sors fintora, ami alatt itt és most magában leginkább véletlenek furcsa, szinte már lehetetlenség határát súroló összetalálkozását érti, vagy pedig ebben is magának Eeyrnek a keze lenne, mint abban, hogy Aleniát visszavezette hozzá, vagy más szemszögből nézve sokkal inkább őt magát Aleniához.
Mivel a Niával történtek nagyon sokáig igazából soha be nem gyógyuló sebnek bizonyultak a lelkén, az, hogy élve lássa őt viszont legalább annyira szolgálta az ő lelki békéjét, mint amennyire a vele való találkozás Aleniának segített új életet kezdeni.
Kicsit emiatt korholja is önmagát, de tényleg csak nagyon kicsit, hogy éppen ő, aki mindig büszke volt saját racionalitására, valamint arra, hogy mindent, amit csak tud elemez, valamint pont ő, aki soha nem volt különösebben babonaságra hajlamos, meg hát a vallásos áhítat is meglehetősen ritkán ragadta el még annak ellenére is, hogy sok gyönyörű szertartást élt át már kislányként is édesanyja oldalán, most megint egy megfoghatatlan és elérhetetlen entitást keres a vele történtek mögött. De hát nem tehet másképpen.
Bizonyos értelemben véve éppen saját racionális gondolkodása vezette el az Eeyr gondviselésébe vetett hithez. Mert abban teljesen biztos, hogy arra semmilyen más logikus magyarázat nincs, csak az istennői gondviselés, hogy Alenia és ő egy helyre, egy időben kerültek, és az a hely és idő éppen ennek a háznak a bejárata volt két hattal ezelőtt.
Viszont éppen saját hideg esze igyekszik most eltávolítani attól, hogy Mai érkezésében is Eeyr kezének a munkáját lássa. Ebben már több értelmet talál, ugyanakkor nem sokkal, mivel Niát nyilán maga az istennő vezette vissza ide, Mai is, aki ismerte őt, és ő is ellenben éppen miatta van itt, szóval mindenképpen Alenia a kulcs, vagy a középpont, aki nélkül ő és Mai is máshol lennének éppen, így viszont bármilyen véletlenek is vezették ide Mait, végső soron csak kell, hogy az istennőnek is köze legyen hozzá...
Kissé elmélázik ezen, miközben árpát kavargat és próbálja értelmezni és feldolgozni a másik lánytól hallottakat.*
- Ezt jól értem? *kérdi egészen döbbenten, még a szinte már harmonikus ritmusra mozgó, majdnem matematikai pontossággal köröző fakanál is megáll a kezében sok hosszú pillanatig a lassan szép, aranybarnára piruló árpában.* Tényleg... nem mondták el neked, hogy félvér vagy, csak pár nappal ezelőtt?
*Viszonylag ritkán sikerül kihozni őt a sodrából, és most lehet látszik rajta, hogy sikerült, de persze nem Mainak, amire reméli, hogy a következő szavai is egyértelműen utalnak.*
- Ha így történt, nagyon sajnálom. Én legalább mindig tudtam. Szerintem jobb volt ezzel a tudattal felnőni. Az elf rokonaim, anyát leszámítva nagyon nagyra tartották magukat csak azért, mert ők azok, amik, de én mindig próbáltam úgy gondolni magamra, hogy a magam módján én is szerencsés vagyok. Vagy inkább kicsit különleges, mivel én félig ember is vagyok, nem csak elf.
*Ez persze így nem teljesen igaz. Bár nem akar hazudni, de hirtelen mit is mondhatna mást? Számára a félvér lét mindig is inkább valamiféle megfosztottságot jelentett, nem saját különlegességének a tudatát. Nem illették meg pont azok a jogok, mint másokat, nem szólalhatott meg, ha nem kérdezték, bizonyos szent szertartásoknak csak nézője lehetett, résztvevője pedig nem.
De, ami ennél is sokkal rosszabb volt, számára a félvér lét elsősorban azt jelentette és jelenti a mai napig is, ami már kislányként tudatosult benne, hogy neki sohasem lehet saját gyermeke. A legtöbb, amit tehet, hogy örökbe fogad egy elárvult, vagy "csak" eldobott kislányt, vagy kisfiút, akit sajátjaként nevel fel és szeret, de ő ezzel már legalább gyerekként szembesült, hiszen félvér létét éppen ezért tartották odahaza bizonyos értelemben véve természetellenesnek. Mitől lenne teljes értékű élőlény az, aki nem tudja továbbadni az életet magát, amikor az élet célja az élet maga? Ha jól sejti, akkor pontosan ez volt a saját kitaszítottságát megindokoló filozófiának a lényege.
Viszont, ha Mai csak nemrég szembesült ezzel az egész szörnyűséggel, akkor minden bizonnyal ő, aki szereti a gyerekeket, - hiszen nyilván nem véletlenül éppen nevelőnőnek jelentkezett, - szörnyű kínokat élhet át most. Jó, ha ezt megjegyzi magának, és próbál vele annál is kedvesebb és megértőbb lenni, amennyire egyébként ösztönösen lenne, ha mindezt nem tudná.*
- Ne vedd sértésnek kérlek, mert a legkevésbé sem neked szól, de, ha így van, örülök annak, hogy nem születtem nemesnek. Őszintén szólva ennek eddig több hátrányát, mint előnyét láttam magam körül. *mondja, most nagyon is élénken emlékezve a káosz éjszakájára, amikor is ez az egykor gazdagságot és hatalmat sugárzó ház olyan állapotba került, hogy most szükség van itt ácsokra, illetve egy nagyobb renoválásra. A környékről már nem is beszélve, ami még mindig romhalmaz.
A végső következtetést viszont már nem vonja le, illetve levonja, csak éppen hangosan nem mondja ki, bármennyire is megnyíltak most egymás előtt. Mégis Alenia tanácsadójaként és helyetteseként, de, amit mindezeknél is sokkal-sokkal többre értékel, a barátnőjeként nagyon furcsán és illetlenül venné ki magát minden egyes szó, amit szíve szerint kimondana éppen.
A saját gyerekkorának gondolatban való felelevenítése, a Maitól most hallottakkal keveredve, ráadásképpen még rárakódva az itt korábban átéltek emlékére is, megerősítik abban, hogy talán jobb hely lenne az egész világ, ha mindenki csak úgy lenne az, aki, mindenféle rang és cím nélkül, és magának az arisztokráciának a gondolata, vagy pusztán az, hogy egyik civilizált nép különb, mint a másik, soha senkinek az elméjében nem merült volna fel.
Még azt is el tudja képzelni, hogy az ő gyerekkora az erdő mélyén, elzárva a világtól boldogabb volt, mint amit Mai egy nemesi kúriában átélhetett, sőt egészen biztos benne, hogy az volt. Neki jutott két puha, ölelni való plüssnyúl, sok szép este a holdas, csillagos ég alatt, és legalább nem volt nevelőapja, aki hideg szemekkel méregette. Igaz arra ott volt mindenki más, de neki akkor is volt egy szerető anyja is legalább. Igaz, hogy hiába szerette, sokáig önző volt, hiszen annak érdekében, hogy papnő maradhasson, és a számára majdnem teljesen idilli helyen élhessen, nem fogta meg őt, és hozta magával a külvilágba, ahol ő félvérként is lehet bárki. Később viszont legalább belátta a hibáját és bocsánatot is kért tőle mindezért, most pedig boldogabban élhetnek Szarvasligetben együtt, mint korábban bármikor, annak ellenére is, hogy ő igazából régen sem tudott soha haragudni rá ezért.*
- De igazad van abban, amit mondasz, és sajnálom. A család tényleg nagyon fontos. És bevallom, pont arra gondoltam az előbb, amikor az apámról beszéltem, hogy félek már csak a sírját fogom megtalálni. De tényleg meg akarom mindenképpen keresni. Ugyanakkor, tudom közhelyes, de csak vannak fontosabb dolgok is, mint a vér és a származás. *mondja ki legalább burkoltan saját korábbi gondolatait, de ezúttal pusztán személyes helyzetére vonatkoztatva mindezt.*
- Úgy értem hiába az apám az apám, és hiába találkoznék vele tényleg szívesen, az igazi családom akkor is mindig az anyám fog maradni, aki felnevelt, vigyázott rám és mellettem volt. *mondja, a plüssnyulakat egyelőre szintén nem említve meg.*
- Apámmal még, ha találkozom is és megszeretjük egymást, akkor sem fogjuk tudni soha bepótolni azokat az éveket, amiket eltölthettünk volna együtt. Ez lehetetlen. De valami családhoz hasonlót bárhol létre lehet hozni talán. Úgy értem, hogy szeretném például azt, hogy ezek a gyerekek valami hasonlót érezzenek, mintha családban élnének, még akkor is, ha az igazi családjukat nem pótolhatjuk. És őszintén szólva, ez most fontosabbnak tűnik, mint hogy elrohanjak megkeresni az apámat, aki lehet még csak nem is örülne nekem.
*Furcsa mindezt így hangosan kimondani, az utóbbi mondatot legalábbis biztosan. Sokszor gondolt már erre a lehetőségre is. Az, ha találkozná az apjával, bemutatkozna neki, ő pedig csak valami olyasmit mondana, hogy na és, minden faluban és városban biztos van egy gyerekem, sosem érdekeltek, az jó eséllyel majdnem akkora csalódás lenne, mintha apjának csak a sírját találná meg, vagy egyáltalán nem lelne a nyomára.*
- Különben pedig, szerintem egyáltalán nem hangzik furcsán, amit mondasz, éppen ellenkezőleg. Ha tényleg van gyógymód a legtöbb elmebaj mögött, az mindenképpen hasznos mindenkinek, ha valaki képes felfedezni ezt. Ha ebben valamivel tudlak segíteni, szívesen támogatlak benne. Ehhez képest az én mágia iránti vonzalmam szinte már önző. Elsősorban magamnak akartam bizonyítani. Azt, hogy képes vagyok rá. Aztán a környezetemnek, hogy bármennyire is nem tekintettek magukkal egyenrangúnak többre vagyok képes náluk. De utóbbi persze hülyeség, mert felesleges olyan elfeknek bizonyítgatnom bármit is, akik közé soha nem fogok visszamenni. De persze ez már régen nem csak erről szól. Már régen főleg azért tanulok mágiát, mert akkora vagyok amekkora, és csak ezzel az erővel tudom megvédeni azokat és mindazt, aki és ami fontos nekem.
*Bármilyen fontos és komoly dolgokról beszélt idáig és bármennyire is komolyan gondolt minden egyes szót, az után, hogy mindezt kimondta, végül csak elneveti magát.*
- Ne haragudj! *igyekszik is megmagyarázni mindezt még mosolyogva.* Csak azon nevettem, hogy talán nem is az ok a lényeg, hogy miért is csinálunk bármit, hanem, hogy mi lesz majd belőle végül.
*Hiába tudja, hogy ez igazából nem vicces, csak újabb közhelyes gondolat, nem pontosan tudja megmagyarázni magának, hogy miért, őt mégis sikerült jobb kedvre derítenie azok után, hogy múltjuk bizonyos részleteit megosztották egymással az imént.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.20 21:54:29
*Ahogyan beszélgetnek tovább, nem tudja eldönteni, hogy a Maival való találkozása a sors fintora, ami alatt itt és most magában leginkább véletlenek furcsa, szinte már lehetetlenség határát súroló összetalálkozását érti, vagy pedig ebben is magának Eeyrnek a keze lenne, mint abban, hogy Aleniát visszavezette hozzá, vagy más szemszögből nézve sokkal inkább őt magát Aleniához.
Mivel a Niával történtek nagyon sokáig igazából soha be nem gyógyuló sebnek bizonyultak a lelkén, az, hogy élve lássa őt viszont legalább annyira szolgálta az ő lelki békéjét, mint amennyire a vele való találkozás Aleniának segített új életet kezdeni.
Kicsit emiatt korholja is önmagát, de tényleg csak nagyon kicsit, hogy éppen ő, aki mindig büszke volt saját racionalitására, valamint arra, hogy mindent, amit csak tud elemez, valamint pont ő, aki soha nem volt különösebben babonaságra hajlamos, meg hát a vallásos áhítat is meglehetősen ritkán ragadta el még annak ellenére is, hogy sok gyönyörű szertartást élt át már kislányként is édesanyja oldalán, most megint egy megfoghatatlan és elérhetetlen entitást keres a vele történtek mögött. De hát nem tehet másképpen.
Bizonyos értelemben véve éppen saját racionális gondolkodása vezette el az Eeyr gondviselésébe vetett hithez. Mert abban teljesen biztos, hogy arra semmilyen más logikus magyarázat nincs, csak az istennői gondviselés, hogy Alenia és ő egy helyre, egy időben kerültek, és az a hely és idő éppen ennek a háznak a bejárata volt két hattal ezelőtt.
Viszont éppen saját hideg esze igyekszik most eltávolítani attól, hogy Mai érkezésében is Eeyr kezének a munkáját lássa. Ebben már több értelmet talál, ugyanakkor nem sokkal, mivel Niát nyilán maga az istennő vezette vissza ide, Mai is, aki ismerte őt, és ő is ellenben éppen miatta van itt, szóval mindenképpen Alenia a kulcs, vagy a középpont, aki nélkül ő és Mai is máshol lennének éppen, így viszont bármilyen véletlenek is vezették ide Mait, végső soron csak kell, hogy az istennőnek is köze legyen hozzá...
Kissé elmélázik ezen, miközben árpát kavargat és próbálja értelmezni és feldolgozni a másik lánytól hallottakat.*
- Ezt jól értem? *kérdi egészen döbbenten, még a szinte már harmonikus ritmusra mozgó, majdnem matematikai pontossággal köröző fakanál is megáll a kezében sok hosszú pillanatig a lassan szép, aranybarnára piruló árpában.* Tényleg... nem mondták el neked, hogy félvér vagy, csak pár nappal ezelőtt?
*Viszonylag ritkán sikerül kihozni őt a sodrából, és most lehet látszik rajta, hogy sikerült, de persze nem Mainak, amire reméli, hogy a következő szavai is egyértelműen utalnak.*
- Ha így történt, nagyon sajnálom. Én legalább mindig tudtam. Szerintem jobb volt ezzel a tudattal felnőni. Az elf rokonaim, anyát leszámítva nagyon nagyra tartották magukat csak azért, mert ők azok, amik, de én mindig próbáltam úgy gondolni magamra, hogy a magam módján én is szerencsés vagyok. Vagy inkább kicsit különleges, mivel én félig ember is vagyok, nem csak elf.
*Ez persze így nem teljesen igaz. Bár nem akar hazudni, de hirtelen mit is mondhatna mást? Számára a félvér lét mindig is inkább valamiféle megfosztottságot jelentett, nem saját különlegességének a tudatát. Nem illették meg pont azok a jogok, mint másokat, nem szólalhatott meg, ha nem kérdezték, bizonyos szent szertartásoknak csak nézője lehetett, résztvevője pedig nem.
De, ami ennél is sokkal rosszabb volt, számára a félvér lét elsősorban azt jelentette és jelenti a mai napig is, ami már kislányként tudatosult benne, hogy neki sohasem lehet saját gyermeke. A legtöbb, amit tehet, hogy örökbe fogad egy elárvult, vagy "csak" eldobott kislányt, vagy kisfiút, akit sajátjaként nevel fel és szeret, de ő ezzel már legalább gyerekként szembesült, hiszen félvér létét éppen ezért tartották odahaza bizonyos értelemben véve természetellenesnek. Mitől lenne teljes értékű élőlény az, aki nem tudja továbbadni az életet magát, amikor az élet célja az élet maga? Ha jól sejti, akkor pontosan ez volt a saját kitaszítottságát megindokoló filozófiának a lényege.
Viszont, ha Mai csak nemrég szembesült ezzel az egész szörnyűséggel, akkor minden bizonnyal ő, aki szereti a gyerekeket, - hiszen nyilván nem véletlenül éppen nevelőnőnek jelentkezett, - szörnyű kínokat élhet át most. Jó, ha ezt megjegyzi magának, és próbál vele annál is kedvesebb és megértőbb lenni, amennyire egyébként ösztönösen lenne, ha mindezt nem tudná.*
- Ne vedd sértésnek kérlek, mert a legkevésbé sem neked szól, de, ha így van, örülök annak, hogy nem születtem nemesnek. Őszintén szólva ennek eddig több hátrányát, mint előnyét láttam magam körül. *mondja, most nagyon is élénken emlékezve a káosz éjszakájára, amikor is ez az egykor gazdagságot és hatalmat sugárzó ház olyan állapotba került, hogy most szükség van itt ácsokra, illetve egy nagyobb renoválásra. A környékről már nem is beszélve, ami még mindig romhalmaz.
A végső következtetést viszont már nem vonja le, illetve levonja, csak éppen hangosan nem mondja ki, bármennyire is megnyíltak most egymás előtt. Mégis Alenia tanácsadójaként és helyetteseként, de, amit mindezeknél is sokkal-sokkal többre értékel, a barátnőjeként nagyon furcsán és illetlenül venné ki magát minden egyes szó, amit szíve szerint kimondana éppen.
A saját gyerekkorának gondolatban való felelevenítése, a Maitól most hallottakkal keveredve, ráadásképpen még rárakódva az itt korábban átéltek emlékére is, megerősítik abban, hogy talán jobb hely lenne az egész világ, ha mindenki csak úgy lenne az, aki, mindenféle rang és cím nélkül, és magának az arisztokráciának a gondolata, vagy pusztán az, hogy egyik civilizált nép különb, mint a másik, soha senkinek az elméjében nem merült volna fel.
Még azt is el tudja képzelni, hogy az ő gyerekkora az erdő mélyén, elzárva a világtól boldogabb volt, mint amit Mai egy nemesi kúriában átélhetett, sőt egészen biztos benne, hogy az volt. Neki jutott két puha, ölelni való plüssnyúl, sok szép este a holdas, csillagos ég alatt, és legalább nem volt nevelőapja, aki hideg szemekkel méregette. Igaz arra ott volt mindenki más, de neki akkor is volt egy szerető anyja is legalább. Igaz, hogy hiába szerette, sokáig önző volt, hiszen annak érdekében, hogy papnő maradhasson, és a számára majdnem teljesen idilli helyen élhessen, nem fogta meg őt, és hozta magával a külvilágba, ahol ő félvérként is lehet bárki. Később viszont legalább belátta a hibáját és bocsánatot is kért tőle mindezért, most pedig boldogabban élhetnek Szarvasligetben együtt, mint korábban bármikor, annak ellenére is, hogy ő igazából régen sem tudott soha haragudni rá ezért.*
- De igazad van abban, amit mondasz, és sajnálom. A család tényleg nagyon fontos. És bevallom, pont arra gondoltam az előbb, amikor az apámról beszéltem, hogy félek már csak a sírját fogom megtalálni. De tényleg meg akarom mindenképpen keresni. Ugyanakkor, tudom közhelyes, de csak vannak fontosabb dolgok is, mint a vér és a származás. *mondja ki legalább burkoltan saját korábbi gondolatait, de ezúttal pusztán személyes helyzetére vonatkoztatva mindezt.*
- Úgy értem hiába az apám az apám, és hiába találkoznék vele tényleg szívesen, az igazi családom akkor is mindig az anyám fog maradni, aki felnevelt, vigyázott rám és mellettem volt. *mondja, a plüssnyulakat egyelőre szintén nem említve meg.*
- Apámmal még, ha találkozom is és megszeretjük egymást, akkor sem fogjuk tudni soha bepótolni azokat az éveket, amiket eltölthettünk volna együtt. Ez lehetetlen. De valami családhoz hasonlót bárhol létre lehet hozni talán. Úgy értem, hogy szeretném például azt, hogy ezek a gyerekek valami hasonlót érezzenek, mintha családban élnének, még akkor is, ha az igazi családjukat nem pótolhatjuk. És őszintén szólva, ez most fontosabbnak tűnik, mint hogy elrohanjak megkeresni az apámat, aki lehet még csak nem is örülne nekem.
*Furcsa mindezt így hangosan kimondani, az utóbbi mondatot legalábbis biztosan. Sokszor gondolt már erre a lehetőségre is. Az, ha találkozná az apjával, bemutatkozna neki, ő pedig csak valami olyasmit mondana, hogy na és, minden faluban és városban biztos van egy gyerekem, sosem érdekeltek, az jó eséllyel majdnem akkora csalódás lenne, mintha apjának csak a sírját találná meg, vagy egyáltalán nem lelne a nyomára.*
- Különben pedig, szerintem egyáltalán nem hangzik furcsán, amit mondasz, éppen ellenkezőleg. Ha tényleg van gyógymód a legtöbb elmebaj mögött, az mindenképpen hasznos mindenkinek, ha valaki képes felfedezni ezt. Ha ebben valamivel tudlak segíteni, szívesen támogatlak benne. Ehhez képest az én mágia iránti vonzalmam szinte már önző. Elsősorban magamnak akartam bizonyítani. Azt, hogy képes vagyok rá. Aztán a környezetemnek, hogy bármennyire is nem tekintettek magukkal egyenrangúnak többre vagyok képes náluk. De utóbbi persze hülyeség, mert felesleges olyan elfeknek bizonyítgatnom bármit is, akik közé soha nem fogok visszamenni. De persze ez már régen nem csak erről szól. Már régen főleg azért tanulok mágiát, mert akkora vagyok amekkora, és csak ezzel az erővel tudom megvédeni azokat és mindazt, aki és ami fontos nekem.
*Bármilyen fontos és komoly dolgokról beszélt idáig és bármennyire is komolyan gondolt minden egyes szót, az után, hogy mindezt kimondta, végül csak elneveti magát.*
- Ne haragudj! *igyekszik is megmagyarázni mindezt még mosolyogva.* Csak azon nevettem, hogy talán nem is az ok a lényeg, hogy miért is csinálunk bármit, hanem, hogy mi lesz majd belőle végül.
*Hiába tudja, hogy ez igazából nem vicces, csak újabb közhelyes gondolat, nem pontosan tudja megmagyarázni magának, hogy miért, őt mégis sikerült jobb kedvre derítenie azok után, hogy múltjuk bizonyos részleteit megosztották egymással az imént.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.20 21:54:29
389. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-20 11:29:30
Üzenet elküldve: 2024-05-20 11:29:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//A renoválás napja//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mindenkinek megvan a maga keresztje. Mindenkiben megvannak a jó és a rossz tulajdonságok is, az élet és az idő szétválaszthatatlan kettőse pedig mindig gondoskodik arról, hogy eldöntse, melyik oldalra is billen az a bizonyos mérleg, és válik jó vagy rossz ember valakiből. Alenia már mindkét végletet tapasztalta. Ott van Luninari, akiről egyetlen rossz szót sem tudna mondani. Egy aranyos, kedves, segítőkész tünemény, akit ki kellene találni a világnak, ha nem lenne, annyira be tudja aranyozni bárki napjait. Az említett burok miatt sokáig azt gondolta, hogy mindenki ilyen, de azon a szörnyű napon rá kellett jönnie, hogy nem így van. Azokról a gazemberekről, akik elrabolták, fenyegették, megkínozták majd megkötözve, bekötött szemekkel dobták ki az utcára, és hagyták volna akár megfagyni is, ha nem találnak rá a barátai, semmi jót nem tud mondani. Ártatlannak okoztak szenvedést pusztán érdekből, azért, hogy az a titokzatos nemesi esküvő megvalósuljon.
És akkor most itt van Orthus Morthimer, aki annyira titokzatos, hogy Alenia képtelen eldönteni, miféle emberrel is van dolga. Még soha nem tapasztalt olyat, hogy valaki a valódi énjét a lelke mélyére rejtse, pedig valószínű, hogy már többször találkozott ilyesmivel, csak nem vette észre. Most sem tűnik ez fel neki, sőt, a rengeteg segítség miatt, amit a férfitől kap, inkább pozitív személyiségnek tartja őt, de akkor is kényelmetlenül erősen érzi a felszínességet és a távolságtartást a részéről.*
- Hm? Ó, igen, természetesen. Beszélni fogok erről Faensa kisasszonnyal, mármint Mai-val.
*Mondja kissé esetlenül, mert most ő az, aki elkalandozott a gondolatok tengerében, és kissé késve eszmél fel, hogy épp egy beszélgetés közepén vannak, ahol rajta a sor, hogy válaszoljon.
A szentélyhez érve pedig elhatalmasodik rajta az a szomorúság, ami minden egyes alkalommal birtokba veszi a lelkét, mikor a szörnyű állapotot látja. Ő maga is tudja, hogy az oltár rendbetétele hatalmas mennyiségű pénzt emésztene fel.*
- Ebben egészen biztos vagyok, hogy látja. Tudja, egészen biztos vagyok abban, hogy a visszatérésemet is az istennő segítette. Olyan dolgok történtek velem, amik egy felsőbb hatalom beavatkozása nélkül nem történhettek volna. Semmi kétség, hogy Eeyr mutatja az utam, és én örökké hálás leszek neki ezért. Valóban az a legkevesebb, hogy ha minden vagyonom rámegy, akkor is újra felépíttetem ezt az oltárt.
*Közli határozottan, bár elképzelhető, hogy jelen esetben nem Alenia vagyona, hanem Orthus-é fogja bánni, de erre a lány most nem is gondol. Tiszteletlenség volna. Azt a pénzt, amit a kereskedő eddig rájuk áldozott sem várta volna el, de természetesen neki is hasonlóan sok hálával tartozik. Erről egyébként eszébe is jut egy kérdés.*
- Morthimer úr! Lenne egy fontos kérdésem, de kérem ne vegye tolakodásnak! Mondja, itt Eeyr színe előtt őszintén, miért segít nekem, nekünk ennyit? Mit tettem, amiért megérdemlem az önzetlenségét és támogatását? Persze, az üzlet és miegymás, tudom, de én szinte biztos vagyok benne, hogy nem csak erről van szó. Velem sem úgy bánik, mint egy üzleti partnerrel, annál sokkal figyelmesebb. Mi motiválja hát Önt? *Kezdi kicsit feszegetni azokat a bizonyos határokat Morthimer álcája és valódi énje között. Nem direkt, pusztán csak kíváncsi, és a korábbi gondolatai, meg Eeyr közössége arra készteti, hogy az érdek mögött lássa a szívet is, ha az jelen van.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mindenkinek megvan a maga keresztje. Mindenkiben megvannak a jó és a rossz tulajdonságok is, az élet és az idő szétválaszthatatlan kettőse pedig mindig gondoskodik arról, hogy eldöntse, melyik oldalra is billen az a bizonyos mérleg, és válik jó vagy rossz ember valakiből. Alenia már mindkét végletet tapasztalta. Ott van Luninari, akiről egyetlen rossz szót sem tudna mondani. Egy aranyos, kedves, segítőkész tünemény, akit ki kellene találni a világnak, ha nem lenne, annyira be tudja aranyozni bárki napjait. Az említett burok miatt sokáig azt gondolta, hogy mindenki ilyen, de azon a szörnyű napon rá kellett jönnie, hogy nem így van. Azokról a gazemberekről, akik elrabolták, fenyegették, megkínozták majd megkötözve, bekötött szemekkel dobták ki az utcára, és hagyták volna akár megfagyni is, ha nem találnak rá a barátai, semmi jót nem tud mondani. Ártatlannak okoztak szenvedést pusztán érdekből, azért, hogy az a titokzatos nemesi esküvő megvalósuljon.
És akkor most itt van Orthus Morthimer, aki annyira titokzatos, hogy Alenia képtelen eldönteni, miféle emberrel is van dolga. Még soha nem tapasztalt olyat, hogy valaki a valódi énjét a lelke mélyére rejtse, pedig valószínű, hogy már többször találkozott ilyesmivel, csak nem vette észre. Most sem tűnik ez fel neki, sőt, a rengeteg segítség miatt, amit a férfitől kap, inkább pozitív személyiségnek tartja őt, de akkor is kényelmetlenül erősen érzi a felszínességet és a távolságtartást a részéről.*
- Hm? Ó, igen, természetesen. Beszélni fogok erről Faensa kisasszonnyal, mármint Mai-val.
*Mondja kissé esetlenül, mert most ő az, aki elkalandozott a gondolatok tengerében, és kissé késve eszmél fel, hogy épp egy beszélgetés közepén vannak, ahol rajta a sor, hogy válaszoljon.
A szentélyhez érve pedig elhatalmasodik rajta az a szomorúság, ami minden egyes alkalommal birtokba veszi a lelkét, mikor a szörnyű állapotot látja. Ő maga is tudja, hogy az oltár rendbetétele hatalmas mennyiségű pénzt emésztene fel.*
- Ebben egészen biztos vagyok, hogy látja. Tudja, egészen biztos vagyok abban, hogy a visszatérésemet is az istennő segítette. Olyan dolgok történtek velem, amik egy felsőbb hatalom beavatkozása nélkül nem történhettek volna. Semmi kétség, hogy Eeyr mutatja az utam, és én örökké hálás leszek neki ezért. Valóban az a legkevesebb, hogy ha minden vagyonom rámegy, akkor is újra felépíttetem ezt az oltárt.
*Közli határozottan, bár elképzelhető, hogy jelen esetben nem Alenia vagyona, hanem Orthus-é fogja bánni, de erre a lány most nem is gondol. Tiszteletlenség volna. Azt a pénzt, amit a kereskedő eddig rájuk áldozott sem várta volna el, de természetesen neki is hasonlóan sok hálával tartozik. Erről egyébként eszébe is jut egy kérdés.*
- Morthimer úr! Lenne egy fontos kérdésem, de kérem ne vegye tolakodásnak! Mondja, itt Eeyr színe előtt őszintén, miért segít nekem, nekünk ennyit? Mit tettem, amiért megérdemlem az önzetlenségét és támogatását? Persze, az üzlet és miegymás, tudom, de én szinte biztos vagyok benne, hogy nem csak erről van szó. Velem sem úgy bánik, mint egy üzleti partnerrel, annál sokkal figyelmesebb. Mi motiválja hát Önt? *Kezdi kicsit feszegetni azokat a bizonyos határokat Morthimer álcája és valódi énje között. Nem direkt, pusztán csak kíváncsi, és a korábbi gondolatai, meg Eeyr közössége arra készteti, hogy az érdek mögött lássa a szívet is, ha az jelen van.*
388. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-20 09:31:21
Üzenet elküldve: 2024-05-20 09:31:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1211
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//A gyermeki lélek tisztasága//
*Valahol pontosan tudja, hogy az út, ami ide vezette a mai napon, az egy járható és jó út lesz. Talán lesznek félelmek és akadályok, de olyanra tért rá, ami őt szolgálja, ami lelkéhez illik és ahol tud magára is koncentrálni. Ahol a magába szívott tudás egy részét át is adhatja, s olyan környezetben teheti mindezt, ami támogató és nem lefitymáló szavak közepette érzékeltetik vele, hogy ostobaság az, hogy könyvek fölött görnyed, ahelyett, hogy gazdag férjet fogna magának, aki majd tud helyette mindent. Ez a gondolat mindig felzaklatja, így próbálja elhessegetni s osztatlan figyelmét ismét Luninak szenteli.
A barátságok számára is ismeretlenek voltak, mígnem felkerekedett és Artheniorba jött. Neki még plüssállata sem volt, csak az ódon könyvek, azzal a csodálatos illattal, amik roskadásig vannak az áhított tudással és lökettel, ami elindíthatja a magának választott cél felé.
Túl sok ismerős szó sejlik fel, furcsa érzés olyasvalakivel beszélni, aki mintha tudná, hogy min ment át. Annyi hasonlóság van köztük, mind külsőleg, mint élettörténetileg, hogy már számolni sem tudná, ha számszerűsíteni kéne. Ezt érezhette akkor, amikor megeredt a nyelve magával kapcsolatban, mert azért boldog boldogtalannak ő sem adná ki magát. *
- Köszönöm, hogy ezt elmesélted nekem.
*Tekint a másikra csillogó jégkék szemeivel. Talán egy egészen kicsit kevésbé érzi most rosszul magát. A Mágustoronyban nemrégiben olyan információkat kapott, amik belülről emésztik, s még csak ki sem bökheti az igazat, de most van egy cseppnyi esélye, hogy úgy beszéljen róla, hogy azzal nem árul el többet, mint szabadna. *
- Tudod, átérzem. Nagyon meghatározó tud lenni az, ahogy néznek rád, még ha próbálják is titkolni. Mindenki szemében láttam valami rosszallást, valami szégyent, vagy sajnálatot. Apám, vagyis... aki apaként próbált nevelni ő próbálta ezt titkolni, de éreztem a hidegséget mindig. Sokáig nem értettem, mert hát én is úgy néztem ki mint egy elf, egészen addig, amíg meg nem álltam a növésben, s kezdtem felnőni, majd összerakni a képet. Soha nem esett szó erről, egészen néhány nappal ezelőttig. Olyan titok volt ez, amit mindenki tudott, de nem szabad kimondani, hiszen mekkorát csorbítana ez egy nemesi család renoméján.
*Keserűen nevet fel, de halkan. Minden kimondott szóval viszont kezd helyre kerülni benne minden. Amíg csak belül emészti, addig ez lehetetlenség lenne. Talán most új barátra lelt, bár ettől a gondolattal elszorul a szíve, mert senki másra nem lenne szüksége, mint a legjobb barátnőjére, aki egyben a féltestvére, mégis jobban bántotta őt, mint bárki ezen a világon. Megszerettette magát, bizalmat adott, majd elvett és szembesítette a legnagyobb borzalommal, amit csak átélhet. Rettenetesen fáj neki ez a történet, bár a harag múlik, mégis fél, hogy már sosem lesznek ők ketten egyek. Próbál ezen gondolatfelhőből kikeveredni, s újra szól.*
- Sok a dolgunk, és lesz is. Dolog mindig lesz, amit előrébb tudunk helyezni annál, mint amire valóban szükségünk van. Mindig lesz felújítás, mindig lesz új gyermek, új étel, amit főzni kell és a barátságokat is ápolni kell, na meg megfelelni az elvárásoknak, hiszen ez egy munkahely attól, mert kellemesen is eltölthetjük. Egy valami nem lesz mindig Luni és az a család. Ha neked fontos, áldozd rá az időt, én is megtenném, de én már csak apám sírjához tudok kisétálni. S ha nem is a család ténye a fontos, akkor azért tedd, mert addig nem tudsz igazán megbékélni sosem.
*Ha éppen nem a teát készíti a lány ilyen súlyos szavak között, akkor most ő néz rá biztató melegséggel. Teljesen komolyan gondolja. A családtól nincs fontosabb, már ha nem számkivetettként kell benne létezni, mint neki. Ha esélyt kaphatott volna arra, hogy tényleg odatartozzon, és elfogadják, akkor biztos nem menekült volna el. De ekkor jön a gondolat, hogy esélyt kapott. Az az esély Nori. Ő nem azért gonosz vele, mert az akar lenni, hanem mert elveszett a saját világában, amiből csak Mai tudja kivezetni. Nagyot sóhajt a felismerésen, de ismét elhalványítja a gondolatokat.*
- Igaz, végül is a tudományt szeretem, az új dolgokat szintén, miért is ne lehetnék ebben is jó. A segítséged megköszönöm, még elég kezdő vagyok, de azt hiszem jól megy. De ha valamit lehet mással csinálni, miért tenném egyedül?
*Köszönően bólint, s tényleg nagyon szívesen venné a másiktól, ha oktatná. A szövődő barátságokban van némi cserekereskedelem is, egyoldalú sosem lehet, mert akkor elveszik belőle a lényeg.*
- A lelket és a viselkedést, ezeknek a kapcsolatait kutatom. Az elmebajt, a nem megszokottat. Jót és rosszat. Hiszem, hogy a legtöbbre van gyógyír, de még senki nem áldozta be az idejét arra, hogy nekik segítsen. Vagy csak, hogy ráeszméljünk ki mit miért csinál. Szerintem semmi nem fekete vagy fehér. Különleges élettörténetek bújnak meg egy-egy ember lélektükrei mögött, amik irányítják, s néha ezért tévednek el. Tudom, furcsán hangzik, de én ebbe merültem bele.
*Természetesen a gyerekeknek nem ezen tudását adná át.*
- Na de a gyermekekre nézve annyi művészetet, olvasást, szépírást, számolást és etikettet tanultam, hogy mielőtt túlcsordulna belőlem, inkább átadnám nekik.
*Nem terel, de azért igyekszik úgy zárni mondatait, hogy ne tűnjön még ő bolondnak.*
*Valahol pontosan tudja, hogy az út, ami ide vezette a mai napon, az egy járható és jó út lesz. Talán lesznek félelmek és akadályok, de olyanra tért rá, ami őt szolgálja, ami lelkéhez illik és ahol tud magára is koncentrálni. Ahol a magába szívott tudás egy részét át is adhatja, s olyan környezetben teheti mindezt, ami támogató és nem lefitymáló szavak közepette érzékeltetik vele, hogy ostobaság az, hogy könyvek fölött görnyed, ahelyett, hogy gazdag férjet fogna magának, aki majd tud helyette mindent. Ez a gondolat mindig felzaklatja, így próbálja elhessegetni s osztatlan figyelmét ismét Luninak szenteli.
A barátságok számára is ismeretlenek voltak, mígnem felkerekedett és Artheniorba jött. Neki még plüssállata sem volt, csak az ódon könyvek, azzal a csodálatos illattal, amik roskadásig vannak az áhított tudással és lökettel, ami elindíthatja a magának választott cél felé.
Túl sok ismerős szó sejlik fel, furcsa érzés olyasvalakivel beszélni, aki mintha tudná, hogy min ment át. Annyi hasonlóság van köztük, mind külsőleg, mint élettörténetileg, hogy már számolni sem tudná, ha számszerűsíteni kéne. Ezt érezhette akkor, amikor megeredt a nyelve magával kapcsolatban, mert azért boldog boldogtalannak ő sem adná ki magát. *
- Köszönöm, hogy ezt elmesélted nekem.
*Tekint a másikra csillogó jégkék szemeivel. Talán egy egészen kicsit kevésbé érzi most rosszul magát. A Mágustoronyban nemrégiben olyan információkat kapott, amik belülről emésztik, s még csak ki sem bökheti az igazat, de most van egy cseppnyi esélye, hogy úgy beszéljen róla, hogy azzal nem árul el többet, mint szabadna. *
- Tudod, átérzem. Nagyon meghatározó tud lenni az, ahogy néznek rád, még ha próbálják is titkolni. Mindenki szemében láttam valami rosszallást, valami szégyent, vagy sajnálatot. Apám, vagyis... aki apaként próbált nevelni ő próbálta ezt titkolni, de éreztem a hidegséget mindig. Sokáig nem értettem, mert hát én is úgy néztem ki mint egy elf, egészen addig, amíg meg nem álltam a növésben, s kezdtem felnőni, majd összerakni a képet. Soha nem esett szó erről, egészen néhány nappal ezelőttig. Olyan titok volt ez, amit mindenki tudott, de nem szabad kimondani, hiszen mekkorát csorbítana ez egy nemesi család renoméján.
*Keserűen nevet fel, de halkan. Minden kimondott szóval viszont kezd helyre kerülni benne minden. Amíg csak belül emészti, addig ez lehetetlenség lenne. Talán most új barátra lelt, bár ettől a gondolattal elszorul a szíve, mert senki másra nem lenne szüksége, mint a legjobb barátnőjére, aki egyben a féltestvére, mégis jobban bántotta őt, mint bárki ezen a világon. Megszerettette magát, bizalmat adott, majd elvett és szembesítette a legnagyobb borzalommal, amit csak átélhet. Rettenetesen fáj neki ez a történet, bár a harag múlik, mégis fél, hogy már sosem lesznek ők ketten egyek. Próbál ezen gondolatfelhőből kikeveredni, s újra szól.*
- Sok a dolgunk, és lesz is. Dolog mindig lesz, amit előrébb tudunk helyezni annál, mint amire valóban szükségünk van. Mindig lesz felújítás, mindig lesz új gyermek, új étel, amit főzni kell és a barátságokat is ápolni kell, na meg megfelelni az elvárásoknak, hiszen ez egy munkahely attól, mert kellemesen is eltölthetjük. Egy valami nem lesz mindig Luni és az a család. Ha neked fontos, áldozd rá az időt, én is megtenném, de én már csak apám sírjához tudok kisétálni. S ha nem is a család ténye a fontos, akkor azért tedd, mert addig nem tudsz igazán megbékélni sosem.
*Ha éppen nem a teát készíti a lány ilyen súlyos szavak között, akkor most ő néz rá biztató melegséggel. Teljesen komolyan gondolja. A családtól nincs fontosabb, már ha nem számkivetettként kell benne létezni, mint neki. Ha esélyt kaphatott volna arra, hogy tényleg odatartozzon, és elfogadják, akkor biztos nem menekült volna el. De ekkor jön a gondolat, hogy esélyt kapott. Az az esély Nori. Ő nem azért gonosz vele, mert az akar lenni, hanem mert elveszett a saját világában, amiből csak Mai tudja kivezetni. Nagyot sóhajt a felismerésen, de ismét elhalványítja a gondolatokat.*
- Igaz, végül is a tudományt szeretem, az új dolgokat szintén, miért is ne lehetnék ebben is jó. A segítséged megköszönöm, még elég kezdő vagyok, de azt hiszem jól megy. De ha valamit lehet mással csinálni, miért tenném egyedül?
*Köszönően bólint, s tényleg nagyon szívesen venné a másiktól, ha oktatná. A szövődő barátságokban van némi cserekereskedelem is, egyoldalú sosem lehet, mert akkor elveszik belőle a lényeg.*
- A lelket és a viselkedést, ezeknek a kapcsolatait kutatom. Az elmebajt, a nem megszokottat. Jót és rosszat. Hiszem, hogy a legtöbbre van gyógyír, de még senki nem áldozta be az idejét arra, hogy nekik segítsen. Vagy csak, hogy ráeszméljünk ki mit miért csinál. Szerintem semmi nem fekete vagy fehér. Különleges élettörténetek bújnak meg egy-egy ember lélektükrei mögött, amik irányítják, s néha ezért tévednek el. Tudom, furcsán hangzik, de én ebbe merültem bele.
*Természetesen a gyerekeknek nem ezen tudását adná át.*
- Na de a gyermekekre nézve annyi művészetet, olvasást, szépírást, számolást és etikettet tanultam, hogy mielőtt túlcsordulna belőlem, inkább átadnám nekik.
*Nem terel, de azért igyekszik úgy zárni mondatait, hogy ne tűnjön még ő bolondnak.*
387. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-19 21:54:34
Üzenet elküldve: 2024-05-19 21:54:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//A gyermeki lélek tisztasága//
*Az ökölből ismét normál kéztartásra vált, örülve neki, hogy immár két tűz lobog a konyhában, ez pedig mindenképpen közelebb hozza őket a tea elkészülésének a pillanatáig.
Ugyan tudja, hogy a jövőben, és talán még ma is, számtalan helyzet fog még akadni, amikor nem feltétlenül saját természetének megfelelően kell majd viselkednie, és, hogy a mostani bemutatás és bemutatkozás csak aprócska ízelítő volt ebből, azért tényleg örül, hogy újra a konyhában lehet, melegedni kezdő víz, valamint szorgalmasan piruló árpa mellett, és persze nem utolsó sorban Maival, mivel bármennyire is kívánja a saját maga által éppen készített teát mégiscsak ő most a lényeg, és az, hogy megismerjék egymást.
Az pedig úgy tűnik, jól fog haladni, köszönhetően annak, hogy Mai biztosítja róla, hogy szeret beszélgetni, valamint nem zárkózik el az ő kérdései elől sem.*
- Ennek örülök, mert én is. *mosolyog, nem próbálva leplezni a lelkesedését, mert beszélni és beszélgetni valóban szeret. És, ami azt illeti barátokat szerezni is, köszönhetően annak, hogyha édesanyját és plüssnyulait nem számítja, akkor Arthenior előtti életében nem voltak barátai, így pedig mindig örül, hogyha valakihez egy kicsit közelebb kerülhet, főleg persze, ha az illető szimpatikus is neki.
De persze nem csak ezért szeretné minél hamarabb megtalálni a közös hangot a másik lánnyal. Bár a hideg számítás távol áll tőle, azért az a gondolat is ott fészkel benne a többi között, hogyha ő nem is lesz mindig itt, akkor is, Maival nem csak egy helyen fognak dolgozni, hanem egyben élni is. Márpedig mindkettő sokkal könnyebb akkor, hogyha olyasvalakivel kell ezt tenni, akivel egyben jóban is van.
Arról sem feledkezik meg eközben persze, hogy Alenia kíváncsi a véleményére, bár abban már most teljesen biztos, hogy a világon semmi rosszat nem fog majd Mairól mondani neki.
Ahogyan hallgatja őt, egyre inkább az az érzése vele kapcsolatban, hogy első benyomásai annál is helyesebbek róla, mint akkor gondolta, mielőtt még Alenia értük jött volna a konyhába.
Újabb különös egyezés közöttük, hogy elmondása szerint ő sem ismeri az apját, valamint, hogy ő volt a fekete bárány a családban.
Nagyra értékeli, hogy mindezt elmondta neki, köntörfalazás nélkül, holott, ha minden áron a bizalmába akart volna férkőzni, akkor teljesen nyugodtan eljátszhatta volna akár a mágiáért lelkesedő, tökéletes nemes kisasszonyt is neki.
Ezzel viszont érdekes, de azért viszonylag hamar feloldható dilemma elé kerül, mert bármennyire is nem szeretett volna saját nem túl vidám és felhőtlen gyerekkoráról beszélni, legalábbis ismeretségüknek ebben a szakaszában még nem, Mai teljesen őszinte vele, ráadásul a kíváncsiságát sem érzi tolakodónak, inkább veszi úgy, hogy az őszinte érdeklődésből fakad.
Ezek után már akkor sem vonulhatna vissza egy csigaházba, ha ez lenne minden vágya, most azonban úgy érzi, hogy mivel a lány megbízott benne, ő is legalább ekkora bizalommal tartozik neki, így nem hallgathat el magáról lényeges dolgokat. Éppen csak nehéz úgy forgatni a szavakat, hogy abból ne önmaga sajnáltatása kerekedjen ki, de majd igyekszik így tenni, már csak azért is, mert azért azt is sikerült leszűrnie mostanra, hogy az övéhez hasonlóan Mai története sem feltétlenül vidám.*
- Értelek. *bólint először, miközben megint annyi mindent szeretne mondani egyszerre, hogy hirtelen nem is tudja, hogy hol kezdje el.*
- A nemesek szeretnek nemesebbnek tűnni, még annál is, mint amilyenek valójában, ez tetszik. Még nálunk is így volt, pedig mifelénk nem éltek városi értelemben vett arisztokraták. Fura, azt hiszem én is afféle fekete báránynak számítottam odahaza. *mondja a Maitól kölcsönzött kifejezést használva. Próbál szenvtelenül beszélni, mintha puszta tényeket közölne, ebben pedig nagy segítségére van, hogy nagyjából tényleg ez a helyzet. Úgy érzi, hogy régen lezárta életének azt a részét és már egyáltalán nem foglalkoztatja, mivel sikerült egy új életet kezdenie, ráadásul úgy tűnik, hogy az sokkal bonyolultabb is lesz, mint elsőre gondolta volna.*
- Szóval azt hiszem ezt őszintén át tudom érezni. Nem csak első mágus vagyok az anyai ágon, hanem szinte teljesen biztos, hogy egyben az első félvér is. A rokonság és a szomszédság ezt nem igazán vette jó néven, mintha én tehettem volna róla. Anyámra is ferde szemmel néztek miattam kicsit, főleg, hogy mindig szeretett és ki is állt mellettem, de mivel ő papnő volt, és megbecsült tagja a közösségnek, neki elnéztek egy kisebb fiatalkori botlást, ami az apám volt. Nem sokat tudok róla amúgy, csak azt, hogy anya szerint nagy kalandor volt, aki a világot járta, és véletlenül vetette éppen akkor és oda a sors. És persze nagyon jóképű volt, daliás, meg minden, illetve még jóval a születésem előtt lelépett, de igazából azt hiszem, hogy sohasem éreztem különösebben a hiányát. *mondja, mintha mindez tényleg nem lenne túl nagy dolog, és jelenleg úgy gondolja, hogy tényleg nem érzi annak. Nem nagyon tudja elképzelni, hogy milyen lehetett volna egy anya és két plüssnyúl helyett egy anyával, egy apával és két plüssnyúllal felnőni.*
- Ennek ellenére egyszer meg fogom keresni, mert kíváncsi vagyok rá. Éppen csak azt nem tudom, hogy mit mondanék neki, vagy mit tudnánk kezdeni egymással, egyáltalán, hogy lenne-e értelme hasonló találkozásnak. Mégis kíváncsi vagyok rá, szóval egyszer majd biztosan tényleg megkeresem őt. Remélem még most is a világban csavarog valahol. Ez viszont nem éppen holnapra, vagy holnaputánra szóló terv, most sok fontos dolgunk van itt. *teszi hozzá. Abban valóban teljesen biztos, hogy, - bár a fontossági sorrend nem pont ez, - ameddig nem tud visszatérni a Mágustoronyba tanulni, valamint ameddig nem varázsolják ezt a házat a mostaninál sokkal inkább lakhatóvá, illetve nem növesztik vissza Alenia karját addig nem kezd bele hasonló vállalkozásba, aminek a kimenetele mindenképpen kétséges, ráadásul lehet, hogy egyben hosszadalmas kutatást is igényelne.
A legrosszabb az lenne, hogyha elhatározná, hogy felkutatja az apját, beleélné magát az eljövendő találkozásba, aztán a nyomára sem bukkanna, vagy, ami még rosszabb, már csak a sírját lelné fel valahol.*
- Sajnálom, hogyha arra kényszerítettek, hogy olyasmit tanulj, amihez nem volt kedved, de szerintem meg fogod tudni találni a szépséget majd a mágiában is, ha már más tudományokban is jártas vagy. Végül is a mágiának is megvan a maga belső rendszere és a saját logikája. *próbálja ezek után kicsit biztatni is Mait, miközben szavai talán arról is árulkodnak, hogy ő igazából még mindig tudománynak tartja a mágiát is, noha magában elismeri, hogy ez olyan álláspont, ami mellett és ellen is fel lehet sorolni rengeteg érvet.*
- Ha sok időt töltünk együtt, talán én is tudlak tanítani kicsit, hátha az leegyszerűsítené kicsit a dolgodat. Milyen más tudományokat tanultál még?
*Erre nagyon kíváncsi, már csak azért is, mert ő maga sem szeretne teljesen beszűkülni, és csak egyetlen dologgal foglalkozni. Nem biztos ugyan, hogy egyedül menne, de Intathtól például már látta, hogy hogyan kell kihúzni egy fogat, így azt sem bánná, ha a jövőben együtt töltött idő alatt Maitól is átragadna rá valamilyen hasznos tudás, vagy ismeret.*
*Az ökölből ismét normál kéztartásra vált, örülve neki, hogy immár két tűz lobog a konyhában, ez pedig mindenképpen közelebb hozza őket a tea elkészülésének a pillanatáig.
Ugyan tudja, hogy a jövőben, és talán még ma is, számtalan helyzet fog még akadni, amikor nem feltétlenül saját természetének megfelelően kell majd viselkednie, és, hogy a mostani bemutatás és bemutatkozás csak aprócska ízelítő volt ebből, azért tényleg örül, hogy újra a konyhában lehet, melegedni kezdő víz, valamint szorgalmasan piruló árpa mellett, és persze nem utolsó sorban Maival, mivel bármennyire is kívánja a saját maga által éppen készített teát mégiscsak ő most a lényeg, és az, hogy megismerjék egymást.
Az pedig úgy tűnik, jól fog haladni, köszönhetően annak, hogy Mai biztosítja róla, hogy szeret beszélgetni, valamint nem zárkózik el az ő kérdései elől sem.*
- Ennek örülök, mert én is. *mosolyog, nem próbálva leplezni a lelkesedését, mert beszélni és beszélgetni valóban szeret. És, ami azt illeti barátokat szerezni is, köszönhetően annak, hogyha édesanyját és plüssnyulait nem számítja, akkor Arthenior előtti életében nem voltak barátai, így pedig mindig örül, hogyha valakihez egy kicsit közelebb kerülhet, főleg persze, ha az illető szimpatikus is neki.
De persze nem csak ezért szeretné minél hamarabb megtalálni a közös hangot a másik lánnyal. Bár a hideg számítás távol áll tőle, azért az a gondolat is ott fészkel benne a többi között, hogyha ő nem is lesz mindig itt, akkor is, Maival nem csak egy helyen fognak dolgozni, hanem egyben élni is. Márpedig mindkettő sokkal könnyebb akkor, hogyha olyasvalakivel kell ezt tenni, akivel egyben jóban is van.
Arról sem feledkezik meg eközben persze, hogy Alenia kíváncsi a véleményére, bár abban már most teljesen biztos, hogy a világon semmi rosszat nem fog majd Mairól mondani neki.
Ahogyan hallgatja őt, egyre inkább az az érzése vele kapcsolatban, hogy első benyomásai annál is helyesebbek róla, mint akkor gondolta, mielőtt még Alenia értük jött volna a konyhába.
Újabb különös egyezés közöttük, hogy elmondása szerint ő sem ismeri az apját, valamint, hogy ő volt a fekete bárány a családban.
Nagyra értékeli, hogy mindezt elmondta neki, köntörfalazás nélkül, holott, ha minden áron a bizalmába akart volna férkőzni, akkor teljesen nyugodtan eljátszhatta volna akár a mágiáért lelkesedő, tökéletes nemes kisasszonyt is neki.
Ezzel viszont érdekes, de azért viszonylag hamar feloldható dilemma elé kerül, mert bármennyire is nem szeretett volna saját nem túl vidám és felhőtlen gyerekkoráról beszélni, legalábbis ismeretségüknek ebben a szakaszában még nem, Mai teljesen őszinte vele, ráadásul a kíváncsiságát sem érzi tolakodónak, inkább veszi úgy, hogy az őszinte érdeklődésből fakad.
Ezek után már akkor sem vonulhatna vissza egy csigaházba, ha ez lenne minden vágya, most azonban úgy érzi, hogy mivel a lány megbízott benne, ő is legalább ekkora bizalommal tartozik neki, így nem hallgathat el magáról lényeges dolgokat. Éppen csak nehéz úgy forgatni a szavakat, hogy abból ne önmaga sajnáltatása kerekedjen ki, de majd igyekszik így tenni, már csak azért is, mert azért azt is sikerült leszűrnie mostanra, hogy az övéhez hasonlóan Mai története sem feltétlenül vidám.*
- Értelek. *bólint először, miközben megint annyi mindent szeretne mondani egyszerre, hogy hirtelen nem is tudja, hogy hol kezdje el.*
- A nemesek szeretnek nemesebbnek tűnni, még annál is, mint amilyenek valójában, ez tetszik. Még nálunk is így volt, pedig mifelénk nem éltek városi értelemben vett arisztokraták. Fura, azt hiszem én is afféle fekete báránynak számítottam odahaza. *mondja a Maitól kölcsönzött kifejezést használva. Próbál szenvtelenül beszélni, mintha puszta tényeket közölne, ebben pedig nagy segítségére van, hogy nagyjából tényleg ez a helyzet. Úgy érzi, hogy régen lezárta életének azt a részét és már egyáltalán nem foglalkoztatja, mivel sikerült egy új életet kezdenie, ráadásul úgy tűnik, hogy az sokkal bonyolultabb is lesz, mint elsőre gondolta volna.*
- Szóval azt hiszem ezt őszintén át tudom érezni. Nem csak első mágus vagyok az anyai ágon, hanem szinte teljesen biztos, hogy egyben az első félvér is. A rokonság és a szomszédság ezt nem igazán vette jó néven, mintha én tehettem volna róla. Anyámra is ferde szemmel néztek miattam kicsit, főleg, hogy mindig szeretett és ki is állt mellettem, de mivel ő papnő volt, és megbecsült tagja a közösségnek, neki elnéztek egy kisebb fiatalkori botlást, ami az apám volt. Nem sokat tudok róla amúgy, csak azt, hogy anya szerint nagy kalandor volt, aki a világot járta, és véletlenül vetette éppen akkor és oda a sors. És persze nagyon jóképű volt, daliás, meg minden, illetve még jóval a születésem előtt lelépett, de igazából azt hiszem, hogy sohasem éreztem különösebben a hiányát. *mondja, mintha mindez tényleg nem lenne túl nagy dolog, és jelenleg úgy gondolja, hogy tényleg nem érzi annak. Nem nagyon tudja elképzelni, hogy milyen lehetett volna egy anya és két plüssnyúl helyett egy anyával, egy apával és két plüssnyúllal felnőni.*
- Ennek ellenére egyszer meg fogom keresni, mert kíváncsi vagyok rá. Éppen csak azt nem tudom, hogy mit mondanék neki, vagy mit tudnánk kezdeni egymással, egyáltalán, hogy lenne-e értelme hasonló találkozásnak. Mégis kíváncsi vagyok rá, szóval egyszer majd biztosan tényleg megkeresem őt. Remélem még most is a világban csavarog valahol. Ez viszont nem éppen holnapra, vagy holnaputánra szóló terv, most sok fontos dolgunk van itt. *teszi hozzá. Abban valóban teljesen biztos, hogy, - bár a fontossági sorrend nem pont ez, - ameddig nem tud visszatérni a Mágustoronyba tanulni, valamint ameddig nem varázsolják ezt a házat a mostaninál sokkal inkább lakhatóvá, illetve nem növesztik vissza Alenia karját addig nem kezd bele hasonló vállalkozásba, aminek a kimenetele mindenképpen kétséges, ráadásul lehet, hogy egyben hosszadalmas kutatást is igényelne.
A legrosszabb az lenne, hogyha elhatározná, hogy felkutatja az apját, beleélné magát az eljövendő találkozásba, aztán a nyomára sem bukkanna, vagy, ami még rosszabb, már csak a sírját lelné fel valahol.*
- Sajnálom, hogyha arra kényszerítettek, hogy olyasmit tanulj, amihez nem volt kedved, de szerintem meg fogod tudni találni a szépséget majd a mágiában is, ha már más tudományokban is jártas vagy. Végül is a mágiának is megvan a maga belső rendszere és a saját logikája. *próbálja ezek után kicsit biztatni is Mait, miközben szavai talán arról is árulkodnak, hogy ő igazából még mindig tudománynak tartja a mágiát is, noha magában elismeri, hogy ez olyan álláspont, ami mellett és ellen is fel lehet sorolni rengeteg érvet.*
- Ha sok időt töltünk együtt, talán én is tudlak tanítani kicsit, hátha az leegyszerűsítené kicsit a dolgodat. Milyen más tudományokat tanultál még?
*Erre nagyon kíváncsi, már csak azért is, mert ő maga sem szeretne teljesen beszűkülni, és csak egyetlen dologgal foglalkozni. Nem biztos ugyan, hogy egyedül menne, de Intathtól például már látta, hogy hogyan kell kihúzni egy fogat, így azt sem bánná, ha a jövőben együtt töltött idő alatt Maitól is átragadna rá valamilyen hasznos tudás, vagy ismeret.*
386. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-19 17:26:42
Üzenet elküldve: 2024-05-19 17:26:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//A renoválás napja//
*Orthus a legtöbb emberhez hasonlóan komplex személyiség, felületes előítéletek és komoly élettapasztalatok, alantas vágyak és elkötelezettség, banális komplexusok és kiemelkedő műveltség furcsa elegye, aki képes jót tenni önző szándékkal, és rosszat merő jóindulatból. Igazi énjét senkinek se mutatja meg igazán, talán azért, mert az örökös kimértség, óvatosság és játszmázás az ő igazi énje. Természetellenes állapot, mégis természetessé válhat, ha az ember az egész életét ebben éli le. Neki sose adatott meg igazán, hogy önmaga lehessen - bármilyen is lenne az -, vagy legalábbis úgy biztosan nem vitte volna ennyire.
Az oktatás kapcsán helyeslően bólint. Ebbe nem akar majd belepiszkálni, hiszen ez nem csak Aleniának, hanem társnőinek is szívügye, márpedig egy férfiember sose haragítsa magára a fontos hölgy barátnőit. De ha megértő fülekre talál náluk, a mesterség tanítást próbálja majd ösztönözni, akár meg is finanszírozni. Apja bölcs módszere volt ez, olyan szövetségest köszönhet ennek a stratégiának, mint Poffriss asszonyság, a kiváló szabónő. Meglehet, hogy a faját meghazudtolóan kulturált ork, Targhed Cagon lesz a következő ilyen szövetséges. Ez az iskola pedig talán kineveli a következő generációt.*
- Természetesen nem akarok beleszólni, hogyan szervezik meg az iskolájukat. De ha elővezeti az ötletet Faensa kisasszonynak, azt megköszönöm.
*Alenia ezt követően a szentély felé tereli őket, talán még meg is könnyebbül, hogy nem kell a lakrészeket megmutatnia.
Orthus egyébként itt van a legnagyobb gondban: a szentély olyan hely, aminek a hasznosságát a legkevésbé látja - még akkor is, ha ezt a véleményt még gondolatban se nagyon meri megfogalmazni, mert talán nem hisz az istenek erejében, de azért tart tőle. Ráadásul látja, hogy a szentélyt gyakorlatilag szétverték. Márpedig ide nem közönséges ács kell, hanem szobrászművész. És nem olcsó anyagok, hanem márvány és aranyozás. Meglehet, hogy ennek a szentélynek a helyrehozatala több pénzt fog felemészteni, mint minden más, ami éppen most zajlik.
Orthusnak pedig e pillanatban az okozza a gondot, hogy átérezze Alenia szomorúságát és együttérzést tudjon mutatni a vesztesége iránt.*
- Úgy hiszem, Eeyr látja az ön lelkét és szándékait, és tudja, hogy nem ön volt tiszteletlen a képmásával szemben. Az ő tanai szerint cselekszik, amikor megosztja az otthonát másokkal, hogy rajtuk segítsen. És ez által meglehet, hogy az iskola méltóbb szentély is az istennőnek. Ám ettől még természetes, hogy új szobrot kell emelni Eeyr számára, már azért is, hogy az árvák és tanulók is tudják, kit kell tisztelniük.
*feleli komoly és céltudatos hangon, így próbálva együttérzést mutatni. Ebben persze nagy gyakorlata van. A vallásosság ugyanakkor nem erőssége, és sokkal közelebb valónak érzi önmagához Teusyst, akinek tanaival megannyi karavánútja során ismerkedett meg.*
*Orthus a legtöbb emberhez hasonlóan komplex személyiség, felületes előítéletek és komoly élettapasztalatok, alantas vágyak és elkötelezettség, banális komplexusok és kiemelkedő műveltség furcsa elegye, aki képes jót tenni önző szándékkal, és rosszat merő jóindulatból. Igazi énjét senkinek se mutatja meg igazán, talán azért, mert az örökös kimértség, óvatosság és játszmázás az ő igazi énje. Természetellenes állapot, mégis természetessé válhat, ha az ember az egész életét ebben éli le. Neki sose adatott meg igazán, hogy önmaga lehessen - bármilyen is lenne az -, vagy legalábbis úgy biztosan nem vitte volna ennyire.
Az oktatás kapcsán helyeslően bólint. Ebbe nem akar majd belepiszkálni, hiszen ez nem csak Aleniának, hanem társnőinek is szívügye, márpedig egy férfiember sose haragítsa magára a fontos hölgy barátnőit. De ha megértő fülekre talál náluk, a mesterség tanítást próbálja majd ösztönözni, akár meg is finanszírozni. Apja bölcs módszere volt ez, olyan szövetségest köszönhet ennek a stratégiának, mint Poffriss asszonyság, a kiváló szabónő. Meglehet, hogy a faját meghazudtolóan kulturált ork, Targhed Cagon lesz a következő ilyen szövetséges. Ez az iskola pedig talán kineveli a következő generációt.*
- Természetesen nem akarok beleszólni, hogyan szervezik meg az iskolájukat. De ha elővezeti az ötletet Faensa kisasszonynak, azt megköszönöm.
*Alenia ezt követően a szentély felé tereli őket, talán még meg is könnyebbül, hogy nem kell a lakrészeket megmutatnia.
Orthus egyébként itt van a legnagyobb gondban: a szentély olyan hely, aminek a hasznosságát a legkevésbé látja - még akkor is, ha ezt a véleményt még gondolatban se nagyon meri megfogalmazni, mert talán nem hisz az istenek erejében, de azért tart tőle. Ráadásul látja, hogy a szentélyt gyakorlatilag szétverték. Márpedig ide nem közönséges ács kell, hanem szobrászművész. És nem olcsó anyagok, hanem márvány és aranyozás. Meglehet, hogy ennek a szentélynek a helyrehozatala több pénzt fog felemészteni, mint minden más, ami éppen most zajlik.
Orthusnak pedig e pillanatban az okozza a gondot, hogy átérezze Alenia szomorúságát és együttérzést tudjon mutatni a vesztesége iránt.*
- Úgy hiszem, Eeyr látja az ön lelkét és szándékait, és tudja, hogy nem ön volt tiszteletlen a képmásával szemben. Az ő tanai szerint cselekszik, amikor megosztja az otthonát másokkal, hogy rajtuk segítsen. És ez által meglehet, hogy az iskola méltóbb szentély is az istennőnek. Ám ettől még természetes, hogy új szobrot kell emelni Eeyr számára, már azért is, hogy az árvák és tanulók is tudják, kit kell tisztelniük.
*feleli komoly és céltudatos hangon, így próbálva együttérzést mutatni. Ebben persze nagy gyakorlata van. A vallásosság ugyanakkor nem erőssége, és sokkal közelebb valónak érzi önmagához Teusyst, akinek tanaival megannyi karavánútja során ismerkedett meg.*
385. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-19 13:21:24
Üzenet elküldve: 2024-05-19 13:21:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//A renoválás napja//
*Bizonyára ő is teljesen máshogy tekintene Orthus-ra, ha tudná, hogy min mereng épp a gondolataiban. Így egyelőre csak a befolyásos, rideg kereskedőt látja benne, aki szeret a maga furcsa módján imponálni a hölgyeknek. Nem is gondolja, hogy az álarc mögött megannyi munka, az elismerés vágya és egy édesapa, illetve emléke iránt érzett végtelen tisztelet lakozik.*
- Nincs semmi gond, a munka ezzel jár. Majd Mai gondoskodik róluk, ha esetleg megijednének a zajtól. Az pedig igazán jó ötlet, hogy nézzék meg a munkát.
*Egyetért vele, bár ő csodálatot nem érez a kétkezű munkások szakmája iránt, viszont azt ő is tudja, hogy nélkülük nem lennének házaik, épületeik, városaik, így a tisztelet az tőle is ugyanúgy jár nekik.*
- Hogy önnek milyen jó ötletei vannak mindig, Morthimer úr! Egyelőre általános műveltséget terveztünk, hisz a gyermekek túl fiatalok ahhoz, hogy szakmát tanuljanak, de nem zárkózom el az ötlet elől, hogy néhanapján mesteremberek legyenek a vendégeink, és meséljenek a szakmájukról a gyerekeknek. Azonban ezt a témát érdemesebb lenne Mai jelenlétében megvitatni. Az oktatás szervezését a jövőben teljesen az ő vezetésére szeretném bízni.
*Neki az a legfontosabb, hogy az itt felnevelt kölykökből becsületes felnőttek váljanak majd. Az, hogy milyen szakmát tanulnak ezután, számára egyelőre mindegy, de ettől függetlenül ő is helyesnek találja Morthimer gondolatait ezzel kapcsolatban.
Mikor azon tanakodnak, hogy mit nézzenek meg az emeleten, Alenia természetesen ódzkodik attól, hogy a saját szobáját megmutassa, de tudja, hogy muszáj lesz, vagy inkább nem tudja, hogy nem muszáj. Orthus válasza gyanút kelt benne, ugyanis ha a munka miatt kénytelenek megnézni a helyiségeket, akkor nem azt mondta volna, hogy döntse el, mit akar megmutatni, hanem konkrétumokkal hozakodott volna elő. Éppen ezért kapóra jön neki a szentély említése, így a folyosón elindulva annak túlvége felé indul.*
- Megmutatom, de bevallom, most nem büszkélkedhetek vele. Szégyellem magam az istennő előtt, amiért a házamban ilyen állapotban van az oltára.
*A folyosó másik végére érve meg is pillantják az oltárt, vagyis azt a kőkupacot, ami maradt belőle. Jelen állapotában mindennek nevezhető, csak Eeyr tiszteletére fenntartott szentélynek nem.*
- Nos, ez az. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán helyre lehet-e hozni, de remélem, hogy Eeyr nem haragszik rám, amiért hagytam, hogy ezt tegyék vele. *Csóválja a fejét szomorúan, mert valóban, ez a veszteség mélyebben érinti, mint az egész rezidencia lezüllött állapota.*
*Bizonyára ő is teljesen máshogy tekintene Orthus-ra, ha tudná, hogy min mereng épp a gondolataiban. Így egyelőre csak a befolyásos, rideg kereskedőt látja benne, aki szeret a maga furcsa módján imponálni a hölgyeknek. Nem is gondolja, hogy az álarc mögött megannyi munka, az elismerés vágya és egy édesapa, illetve emléke iránt érzett végtelen tisztelet lakozik.*
- Nincs semmi gond, a munka ezzel jár. Majd Mai gondoskodik róluk, ha esetleg megijednének a zajtól. Az pedig igazán jó ötlet, hogy nézzék meg a munkát.
*Egyetért vele, bár ő csodálatot nem érez a kétkezű munkások szakmája iránt, viszont azt ő is tudja, hogy nélkülük nem lennének házaik, épületeik, városaik, így a tisztelet az tőle is ugyanúgy jár nekik.*
- Hogy önnek milyen jó ötletei vannak mindig, Morthimer úr! Egyelőre általános műveltséget terveztünk, hisz a gyermekek túl fiatalok ahhoz, hogy szakmát tanuljanak, de nem zárkózom el az ötlet elől, hogy néhanapján mesteremberek legyenek a vendégeink, és meséljenek a szakmájukról a gyerekeknek. Azonban ezt a témát érdemesebb lenne Mai jelenlétében megvitatni. Az oktatás szervezését a jövőben teljesen az ő vezetésére szeretném bízni.
*Neki az a legfontosabb, hogy az itt felnevelt kölykökből becsületes felnőttek váljanak majd. Az, hogy milyen szakmát tanulnak ezután, számára egyelőre mindegy, de ettől függetlenül ő is helyesnek találja Morthimer gondolatait ezzel kapcsolatban.
Mikor azon tanakodnak, hogy mit nézzenek meg az emeleten, Alenia természetesen ódzkodik attól, hogy a saját szobáját megmutassa, de tudja, hogy muszáj lesz, vagy inkább nem tudja, hogy nem muszáj. Orthus válasza gyanút kelt benne, ugyanis ha a munka miatt kénytelenek megnézni a helyiségeket, akkor nem azt mondta volna, hogy döntse el, mit akar megmutatni, hanem konkrétumokkal hozakodott volna elő. Éppen ezért kapóra jön neki a szentély említése, így a folyosón elindulva annak túlvége felé indul.*
- Megmutatom, de bevallom, most nem büszkélkedhetek vele. Szégyellem magam az istennő előtt, amiért a házamban ilyen állapotban van az oltára.
*A folyosó másik végére érve meg is pillantják az oltárt, vagyis azt a kőkupacot, ami maradt belőle. Jelen állapotában mindennek nevezhető, csak Eeyr tiszteletére fenntartott szentélynek nem.*
- Nos, ez az. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán helyre lehet-e hozni, de remélem, hogy Eeyr nem haragszik rám, amiért hagytam, hogy ezt tegyék vele. *Csóválja a fejét szomorúan, mert valóban, ez a veszteség mélyebben érinti, mint az egész rezidencia lezüllött állapota.*
384. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-18 20:16:25
Üzenet elküldve: 2024-05-18 20:16:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//A renoválás napja//
*Ahogy a lépcsőkön kaptatnak felfelé, kicsit elmereng azon, hogy mit szólna az atyja, hogy látná most. Vajon tudna-e elégedettséget érezni annak tudatában, hogy bár a nemesség már a múlté, így soha nem válhatnak a tagjává, de Orthus mire vitte abban a világban, ami helyette lett. Vajon most együtt tervezgetnék-e az új várost? Vajon visszaadta volna-e atyja életkedvét, ha együtt képzelték volna el a majdani új nemességet, melynek a Morthimerek immáron a legbefolyásosabb tagjai? Nehéz erre választ adni. Az atyja egy élet munkáját és látta hiábavalóvá lenni, saját és az ő apjának álmát szertefoszlani. Számára igencsak sovány vigasz lett volna az a fényes jövő, ami Orthust nagyon is élteti.
Ritka, hogy így elmereng, legalábbis akkor, ha nem a dolgozószobája magányában van. Majdhogynem nem is érti, hogy mit mond Alenia, de aztán sikerül összeraknia a lényeget.*
- Ó, értem, ezt nem is tudtam. Örömteli, hogy máris van kiknek gondját viselni. Sajnálom, ha a hangzavar esetleg megriasztja őket, de ez sajnos elkerülhetetlen. És esetleg talán kedvet éreznek majd megnézni az ácsok munkáját. Mindig élvezet nézni, ahogy mesterek a munkájukat végzik, bármi is legyen az a szakma.
*fejti ki, habár lehet, hogy Alenia ezt másképpen látja. Ám Orthus mindig is nagyra értékelte a hasznosságot, és kevés ember hasznossága annyira kézzelfogható, mint a szakavatott munkásoké.*
- Mik a terveik az iskolával? Általános műveltséget, vagy szakmát szeretnének oktatni a gyermekeknek? Tudja, bármennyire is szép dolog a műveltség, több esélye van a bolgodulásra annak, aki valami hasznos mesterséget ismer, mint annak, aki az írás-olvasásban jártas. Talán megkérhetnénk az ácsok vezetőjét, hogy alkalomadtán látogasson el ide és beszéljen nekik a munkájáról. Hátha felébreszti bennük az érdeklődést.
*ajánlja fel, miközben máris azon gondolkodik, hogy milyen hasznos dolog is lenne egy iskola, amely révén nyomorult árvákból kinevelhetné a következő generáció hivatalnokait, mesterembereit, varázslóit és bájitalkeverőit. Megannyi hasznos szakma, megannyi hálás ember fontos pozíciókban.
Alenia kérdésére kicsit meglepődik és tanácstalan lesz.*
- Nos, lényegében bármit, amit úgy érez, hogy szívesen megmutatna nekem.
*feleli egyszerűen, mivel valóban tanácstalan. Persze tudja, hogy az emelet javarészt lakószobáknak szokott otthont adni. Nem gondolkodott azon, hogy végső soron Alenia most a saját és a partnerei lakószobáját fogja megmutatni neki. Ő csak jött, amikor a nemes felajánlotta, hogy menjenek az emeletre.*
- Önre bízom, nekem igazából már az is megfelel, hogy a lenti nyüzsgést kissé magunk mögött hagytuk. Később esetleg megnézném a szentélyt, amit oly nagy becsben tart.
*teszi hozzá, mert bár ő maga nem nevezhető vallásosnak, de tudja, hogy Alenia kegyeibe ezen az úton lehet férkőzni. És a szentély helyrehozatala is alighanem őrá hárul majd.*
*Ahogy a lépcsőkön kaptatnak felfelé, kicsit elmereng azon, hogy mit szólna az atyja, hogy látná most. Vajon tudna-e elégedettséget érezni annak tudatában, hogy bár a nemesség már a múlté, így soha nem válhatnak a tagjává, de Orthus mire vitte abban a világban, ami helyette lett. Vajon most együtt tervezgetnék-e az új várost? Vajon visszaadta volna-e atyja életkedvét, ha együtt képzelték volna el a majdani új nemességet, melynek a Morthimerek immáron a legbefolyásosabb tagjai? Nehéz erre választ adni. Az atyja egy élet munkáját és látta hiábavalóvá lenni, saját és az ő apjának álmát szertefoszlani. Számára igencsak sovány vigasz lett volna az a fényes jövő, ami Orthust nagyon is élteti.
Ritka, hogy így elmereng, legalábbis akkor, ha nem a dolgozószobája magányában van. Majdhogynem nem is érti, hogy mit mond Alenia, de aztán sikerül összeraknia a lényeget.*
- Ó, értem, ezt nem is tudtam. Örömteli, hogy máris van kiknek gondját viselni. Sajnálom, ha a hangzavar esetleg megriasztja őket, de ez sajnos elkerülhetetlen. És esetleg talán kedvet éreznek majd megnézni az ácsok munkáját. Mindig élvezet nézni, ahogy mesterek a munkájukat végzik, bármi is legyen az a szakma.
*fejti ki, habár lehet, hogy Alenia ezt másképpen látja. Ám Orthus mindig is nagyra értékelte a hasznosságot, és kevés ember hasznossága annyira kézzelfogható, mint a szakavatott munkásoké.*
- Mik a terveik az iskolával? Általános műveltséget, vagy szakmát szeretnének oktatni a gyermekeknek? Tudja, bármennyire is szép dolog a műveltség, több esélye van a bolgodulásra annak, aki valami hasznos mesterséget ismer, mint annak, aki az írás-olvasásban jártas. Talán megkérhetnénk az ácsok vezetőjét, hogy alkalomadtán látogasson el ide és beszéljen nekik a munkájáról. Hátha felébreszti bennük az érdeklődést.
*ajánlja fel, miközben máris azon gondolkodik, hogy milyen hasznos dolog is lenne egy iskola, amely révén nyomorult árvákból kinevelhetné a következő generáció hivatalnokait, mesterembereit, varázslóit és bájitalkeverőit. Megannyi hasznos szakma, megannyi hálás ember fontos pozíciókban.
Alenia kérdésére kicsit meglepődik és tanácstalan lesz.*
- Nos, lényegében bármit, amit úgy érez, hogy szívesen megmutatna nekem.
*feleli egyszerűen, mivel valóban tanácstalan. Persze tudja, hogy az emelet javarészt lakószobáknak szokott otthont adni. Nem gondolkodott azon, hogy végső soron Alenia most a saját és a partnerei lakószobáját fogja megmutatni neki. Ő csak jött, amikor a nemes felajánlotta, hogy menjenek az emeletre.*
- Önre bízom, nekem igazából már az is megfelel, hogy a lenti nyüzsgést kissé magunk mögött hagytuk. Később esetleg megnézném a szentélyt, amit oly nagy becsben tart.
*teszi hozzá, mert bár ő maga nem nevezhető vallásosnak, de tudja, hogy Alenia kegyeibe ezen az úton lehet férkőzni. És a szentély helyrehozatala is alighanem őrá hárul majd.*
383. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-18 19:12:09
Üzenet elküldve: 2024-05-18 19:12:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//A renoválás napja//
*Igyekszik rendezni az indulatait, mielőtt az a bizonyos határozottság átcsap arroganciába. Azt nem szeretné, de nehéz megállnia, mert nem tetszik neki sem a fene nagy egyenjogúság hirdetése, sem Orthus válasza a karjával kapcsolatos felvetésekre, de legalább abban meg tudtak egyezni, hogy mindkettejüknek úgy lesz a legjobb, ha telket a férfi választ Alenia részére.
A legjobb, amit most tehet, az az, ha tereli a témát, és úgy látszik, ez működik is, mert Orthus kíváncsinak látszik. Közben persze meghallani a munkával járó elkerülhetetlen zajt is, aminek hallatán a lány a száját húzza, de ő is tudja, hogy ez szükséges rossz a felújítások közben.*
- Akartam mondani, hogy csendben legyünk az emeleten, mert a gyerekek alszanak, de ezek után már biztosan nem. Jelenleg amúgy hárman vannak. Két kisfiú és egy kislány. Mai fő feladata az ő nevelésük lesz a rezidencián, de segíteni fog nekem abban is, hogy a tervezett iskolát a lehető leggyorsabban és legjobb módon építhessük fel.
*Mesél kicsit Gab-ról, Krizá-ról és Arn-ról Morthimer-nek, ami a kereskedő iránt érzett bizalmát is hivatott bizonyítani, ugyanis nem lenne jó ötlet bárkinek arról beszélni, hogy hányan laknak a rezidencián, és abból hány gyerek, de Orthus más. Alenia szeretné, ha ő minél több részletről tudna.
Az előtéren áthaladva, most már a lerakott építőanyagokat kerülgetve jutnak el a főlépcsőig, amin fellépkedve hamar a felső szinten találják magukat. Nia itt egy kicsit megtorpan, és kérdően néz a másikra.*
- Tulajdonképp mit is szeretne látni az emeleten? Ugyanúgy az ablakokat, az erkélyt, a szobák állapotát? *Azért kérdezi, mert rájön, hogy ha így van, akkor bizony kénytelen lesz beengedni Orthus-t abba a bizonyos szobába, illetve kettőbe, az övébe és Aleimord-éba, ahonnan még Mai-t és Luninari-t is kitiltotta, pedig ők itt laknak. Na jó, engedéllyel ők is bejöhetnek, de akkor is, ez a két szoba volt az épület két legprivátabb helyisége, és most újra azok. Aleniáé azért, mert újra itt él, bátyjáé meg azért, mert ő talán már nincs is életben.*
*Igyekszik rendezni az indulatait, mielőtt az a bizonyos határozottság átcsap arroganciába. Azt nem szeretné, de nehéz megállnia, mert nem tetszik neki sem a fene nagy egyenjogúság hirdetése, sem Orthus válasza a karjával kapcsolatos felvetésekre, de legalább abban meg tudtak egyezni, hogy mindkettejüknek úgy lesz a legjobb, ha telket a férfi választ Alenia részére.
A legjobb, amit most tehet, az az, ha tereli a témát, és úgy látszik, ez működik is, mert Orthus kíváncsinak látszik. Közben persze meghallani a munkával járó elkerülhetetlen zajt is, aminek hallatán a lány a száját húzza, de ő is tudja, hogy ez szükséges rossz a felújítások közben.*
- Akartam mondani, hogy csendben legyünk az emeleten, mert a gyerekek alszanak, de ezek után már biztosan nem. Jelenleg amúgy hárman vannak. Két kisfiú és egy kislány. Mai fő feladata az ő nevelésük lesz a rezidencián, de segíteni fog nekem abban is, hogy a tervezett iskolát a lehető leggyorsabban és legjobb módon építhessük fel.
*Mesél kicsit Gab-ról, Krizá-ról és Arn-ról Morthimer-nek, ami a kereskedő iránt érzett bizalmát is hivatott bizonyítani, ugyanis nem lenne jó ötlet bárkinek arról beszélni, hogy hányan laknak a rezidencián, és abból hány gyerek, de Orthus más. Alenia szeretné, ha ő minél több részletről tudna.
Az előtéren áthaladva, most már a lerakott építőanyagokat kerülgetve jutnak el a főlépcsőig, amin fellépkedve hamar a felső szinten találják magukat. Nia itt egy kicsit megtorpan, és kérdően néz a másikra.*
- Tulajdonképp mit is szeretne látni az emeleten? Ugyanúgy az ablakokat, az erkélyt, a szobák állapotát? *Azért kérdezi, mert rájön, hogy ha így van, akkor bizony kénytelen lesz beengedni Orthus-t abba a bizonyos szobába, illetve kettőbe, az övébe és Aleimord-éba, ahonnan még Mai-t és Luninari-t is kitiltotta, pedig ők itt laknak. Na jó, engedéllyel ők is bejöhetnek, de akkor is, ez a két szoba volt az épület két legprivátabb helyisége, és most újra azok. Aleniáé azért, mert újra itt él, bátyjáé meg azért, mert ő talán már nincs is életben.*
382. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-18 11:49:06
Üzenet elküldve: 2024-05-18 11:49:06
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//A renoválás napja//
- Valóban, az élet próbára tesz mindannyiunkat, és csak akkor derül ki az igazi jellemünk, amikor a nehézségekkel kell dacolni.
*helyesel Alenia szavaira. Majd a telkekre terelődik a szó.*
- Nos igen, ez lesz a kiindulópont, és annak éppenséggel nem rossz. Óhatatlanul is sok olyan polgár vesz majd telket magának, akik most pillanatnyilag gazdagok. De egy-két generáció alatt majd kialakul, hogy kik képesek meg is őrizni a vagyont és a befolyást. Akkor majd a telkek is átrendeződnek, a valós képnek megfelelően.
*Ahogy Alenia lényegében rábízza a telekválasztást, azt csak egy hálás bólintással fogadja, de nem kerülte el a figyelmét, hogy a nő milyen fesztelen természetességgel osztotta ki rá ezt a feladatot. Nem tiltakozik ellene, mivel amúgy is ő akarta elhelyezni Aleniát a sakktáblán olyan helyre, ami fölött a kontroll még hasznos lehet. De megjegyzi magának, hogy a nemeskisasszonyt alkalomadtán majd valahogy finoman emlékeztetni kell, kinek van a kezében a gyeplő. De az is lehet, hogy nem tesz semmit, mert így Alenia könnyebben irányíthatóbb.
Következő megjegyzését a nő karja kapcsán Alenia valamiért rossz néven veszi, Orthus figyelmét nem kerülte el a szúrós tekintet. Részéről ez csak egy újabb, a nemes határozottságát méltató bók volt, de Alenia vélhetően valami mást hallott ki belőle. Akárhogy is, Orthus most nem siet magyarázkodni, inkább hagyja elterelni a témát.*
- Hálás lennék.
*feleli az ajánlatra, hogy tekintsék meg az emeletet. És ami azt illeti, valóban érez valami furcsa izgalmat. Annak idején, a nemesség korában Orthus és családja sok nemesi házba bejáratos volt rendezvények alkalmával. Megismerték a báltermeket, a zeneszobákat, ebédlőket és parkokat. Ám sohase jutottak be a privát szobákba. Az magától értetődő volt, hogy az idősebb Morthimernek nincs ott keresnivalója. Ám Orthus már vagyonban szinte egyenrangú csemeteként bálozott a többi ifjú nemessel. Rangban azonban nem és ez - na meg átlagos külseje - elég volt ahhoz, hogy a többi ifjú rendre kihagyja őt, amikor valamelyik kisasszony vagy úrfi magánterületére vonultak vissza. Így az, hogy Orthus most ilyen helyre is eljut, amolyan ifjúkori álmának beteljesülése.
Persze sokat árnyal a képen a rezidencia leromlott állapota, kifosztottsága. Ez egyértelműen nem egy szolgák hada által gondozott, kincsekkel zsúfolt palota már. De még így is, óhatatlanul is érez valami izgalom félét, ahogy a lépcsőn kaptatnak felfelé.
Mindeközben alattuk a munka zajai kezdenek felerősödni: lerakott lecek koppanása, régi ablakkeretekből a törött üvegek kiütése, kalapácsolás, fűrészelés kavalkádja kezdi megtölteni a teret.
A rangidős ács gondoskodik róla, hogy minden munkásnak járjon a keze, és csak a feladaton járjon a gondolata.
Szerencsére - illetve inkább Orthus alapossága miatt, aki pontos méretekkel és leírásokkal érkezve rendelte meg a munkát - az ácsok részben előre méretre vágott üveglapokkal és előkészített faelemekkel dolgoznak, és már csak kicsit kell csiszolgatniuk, hogy minden a helyére kerüljön. Továbbá a régi ablakokból is nagyon sokat tudnak újra hasznosítani: levakarják a festéket a fáról, kipótolják ahol kell, aztán majd újrafestik, igaz, csak egyszerű fehér alapozóval. A szépség most nem szempont, a hivalkodás pedig egyenesen kerülendő, ezek voltak Morthimer határozott utasításai.
Odakinn pedig, mivel mindent sikerült lepakolni már az echós szekérről, Japher Campa nagy ívű kanyarodással irányba fordítja a járművet, és megindul a Piactér felé. Bútorok, szőnyegek várják, hogy berakodja és ide szállítsa őket.*
- Valóban, az élet próbára tesz mindannyiunkat, és csak akkor derül ki az igazi jellemünk, amikor a nehézségekkel kell dacolni.
*helyesel Alenia szavaira. Majd a telkekre terelődik a szó.*
- Nos igen, ez lesz a kiindulópont, és annak éppenséggel nem rossz. Óhatatlanul is sok olyan polgár vesz majd telket magának, akik most pillanatnyilag gazdagok. De egy-két generáció alatt majd kialakul, hogy kik képesek meg is őrizni a vagyont és a befolyást. Akkor majd a telkek is átrendeződnek, a valós képnek megfelelően.
*Ahogy Alenia lényegében rábízza a telekválasztást, azt csak egy hálás bólintással fogadja, de nem kerülte el a figyelmét, hogy a nő milyen fesztelen természetességgel osztotta ki rá ezt a feladatot. Nem tiltakozik ellene, mivel amúgy is ő akarta elhelyezni Aleniát a sakktáblán olyan helyre, ami fölött a kontroll még hasznos lehet. De megjegyzi magának, hogy a nemeskisasszonyt alkalomadtán majd valahogy finoman emlékeztetni kell, kinek van a kezében a gyeplő. De az is lehet, hogy nem tesz semmit, mert így Alenia könnyebben irányíthatóbb.
Következő megjegyzését a nő karja kapcsán Alenia valamiért rossz néven veszi, Orthus figyelmét nem kerülte el a szúrós tekintet. Részéről ez csak egy újabb, a nemes határozottságát méltató bók volt, de Alenia vélhetően valami mást hallott ki belőle. Akárhogy is, Orthus most nem siet magyarázkodni, inkább hagyja elterelni a témát.*
- Hálás lennék.
*feleli az ajánlatra, hogy tekintsék meg az emeletet. És ami azt illeti, valóban érez valami furcsa izgalmat. Annak idején, a nemesség korában Orthus és családja sok nemesi házba bejáratos volt rendezvények alkalmával. Megismerték a báltermeket, a zeneszobákat, ebédlőket és parkokat. Ám sohase jutottak be a privát szobákba. Az magától értetődő volt, hogy az idősebb Morthimernek nincs ott keresnivalója. Ám Orthus már vagyonban szinte egyenrangú csemeteként bálozott a többi ifjú nemessel. Rangban azonban nem és ez - na meg átlagos külseje - elég volt ahhoz, hogy a többi ifjú rendre kihagyja őt, amikor valamelyik kisasszony vagy úrfi magánterületére vonultak vissza. Így az, hogy Orthus most ilyen helyre is eljut, amolyan ifjúkori álmának beteljesülése.
Persze sokat árnyal a képen a rezidencia leromlott állapota, kifosztottsága. Ez egyértelműen nem egy szolgák hada által gondozott, kincsekkel zsúfolt palota már. De még így is, óhatatlanul is érez valami izgalom félét, ahogy a lépcsőn kaptatnak felfelé.
Mindeközben alattuk a munka zajai kezdenek felerősödni: lerakott lecek koppanása, régi ablakkeretekből a törött üvegek kiütése, kalapácsolás, fűrészelés kavalkádja kezdi megtölteni a teret.
A rangidős ács gondoskodik róla, hogy minden munkásnak járjon a keze, és csak a feladaton járjon a gondolata.
Szerencsére - illetve inkább Orthus alapossága miatt, aki pontos méretekkel és leírásokkal érkezve rendelte meg a munkát - az ácsok részben előre méretre vágott üveglapokkal és előkészített faelemekkel dolgoznak, és már csak kicsit kell csiszolgatniuk, hogy minden a helyére kerüljön. Továbbá a régi ablakokból is nagyon sokat tudnak újra hasznosítani: levakarják a festéket a fáról, kipótolják ahol kell, aztán majd újrafestik, igaz, csak egyszerű fehér alapozóval. A szépség most nem szempont, a hivalkodás pedig egyenesen kerülendő, ezek voltak Morthimer határozott utasításai.
Odakinn pedig, mivel mindent sikerült lepakolni már az echós szekérről, Japher Campa nagy ívű kanyarodással irányba fordítja a járművet, és megindul a Piactér felé. Bútorok, szőnyegek várják, hogy berakodja és ide szállítsa őket.*
381. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-05-18 10:55:11
Üzenet elküldve: 2024-05-18 10:55:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 529
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//A renoválás napja//
- Köszönöm! Idő kérdése, és visszatérek a régi önmagamhoz. Nem gondoltam volna, hogy ehhez ennyi támogatásra lesz szükségem. Nem csak Öntől, de Luninari-tól is rengeteg segítséget kapok. Furcsa, mert régen erősebbnek hittem magam, de az akkor volt, mikor a valóság elől elzárva, burokban tartottak egy palotában.
*Ered meg egy kicsit a nyelve a belső érzéseit illetően, mikor Orthus a határozottságot említi neki. Alenia régen az volt, határozott, de csak egy olyan, a nemesek és főként családja által gondosan felépített művilágban, aminek semmi köze nem volt a valódi világ szörnyűségeihez. Miután saját bőrén tapasztalta meg, mi elől is rejtették el és védték meg őt éveken át, az a fajta határozottsága elszállt, de most, hogy minden alakulni látszik körülötte, egy új Alenia került a porondra, aki immáron több tapasztalattal rendelkezve építkezhet az új életében.*
- Azonos ár, azonos méretek… Még mindig az egyenlőség margójára cselekszik a tanács? El kéne ezt engedniük. Ahogy Ön is mondta, nem létezik egyenlőség, vagy ha igen, az az anarchia révén káoszhoz vezet. Mindig kellenek olyanok, akik egyenlőbbek másoknál, de úgy, hogy ezt mások ne vegyék rajta észre. Bízom az Ön képességeiben, hogy ki tudja választani a számomra legmegfelelőbb telket.
*A határozott Aleniá-val együtt jár, hogy elkezdi a társadalmat ösztönösen egy hierarchiába sorolni, és ebben a hierarchiában keresi a saját helyét is. Soha nem ismerte az egyenlőség fogalmát. Sokan neki tartoztak teljes engedelmességgel, míg másoknak, például a szüleinek ő.
Ami a telek kérdését illeti, Orthus érezheti Alenia szavaiból, hogy a neki szánt telek kiválasztása innentől egyértelműen rá lett bízva. Ezúttal gyakorlatilag nem kéri, hanem utasítja erre a férfit, de, ha a kereskedő emlékszik a régmúlt időkre, nem fog meglepődni ezen. A mézes-mázos köntösbe bújtatott parancsolgatás szintén a nemesi örökség része.
Aztán beszél néhány szót a karját illetően is, amire meglepő, és neki egyáltalán nem tetsző választ kap. Orthus szavai úgy hangzanak, mintha szépen szólva csak azt akarná mondani, hogy ne pofázzon erről feleslegesen. A férfi reakcióképp egy szúrós, már-már villámokat szóró tekintetet kap.*
- Örülök, hogy érti. A történetet pedig bármikor elmesélem, amikor Ön hajlandó meghallgatni, de azt hiszem ez a mostani valóban nem egy megfelelő alkalom. Nos, mit gondol, megnézzük az emeletet?
*Vált is témát elegánsan, mielőtt túl sok teret enged a nemtetszésének. Ilyet nem szabad csinálnia, bármennyire is rosszul esik neki néhány szó.*
- Köszönöm! Idő kérdése, és visszatérek a régi önmagamhoz. Nem gondoltam volna, hogy ehhez ennyi támogatásra lesz szükségem. Nem csak Öntől, de Luninari-tól is rengeteg segítséget kapok. Furcsa, mert régen erősebbnek hittem magam, de az akkor volt, mikor a valóság elől elzárva, burokban tartottak egy palotában.
*Ered meg egy kicsit a nyelve a belső érzéseit illetően, mikor Orthus a határozottságot említi neki. Alenia régen az volt, határozott, de csak egy olyan, a nemesek és főként családja által gondosan felépített művilágban, aminek semmi köze nem volt a valódi világ szörnyűségeihez. Miután saját bőrén tapasztalta meg, mi elől is rejtették el és védték meg őt éveken át, az a fajta határozottsága elszállt, de most, hogy minden alakulni látszik körülötte, egy új Alenia került a porondra, aki immáron több tapasztalattal rendelkezve építkezhet az új életében.*
- Azonos ár, azonos méretek… Még mindig az egyenlőség margójára cselekszik a tanács? El kéne ezt engedniük. Ahogy Ön is mondta, nem létezik egyenlőség, vagy ha igen, az az anarchia révén káoszhoz vezet. Mindig kellenek olyanok, akik egyenlőbbek másoknál, de úgy, hogy ezt mások ne vegyék rajta észre. Bízom az Ön képességeiben, hogy ki tudja választani a számomra legmegfelelőbb telket.
*A határozott Aleniá-val együtt jár, hogy elkezdi a társadalmat ösztönösen egy hierarchiába sorolni, és ebben a hierarchiában keresi a saját helyét is. Soha nem ismerte az egyenlőség fogalmát. Sokan neki tartoztak teljes engedelmességgel, míg másoknak, például a szüleinek ő.
Ami a telek kérdését illeti, Orthus érezheti Alenia szavaiból, hogy a neki szánt telek kiválasztása innentől egyértelműen rá lett bízva. Ezúttal gyakorlatilag nem kéri, hanem utasítja erre a férfit, de, ha a kereskedő emlékszik a régmúlt időkre, nem fog meglepődni ezen. A mézes-mázos köntösbe bújtatott parancsolgatás szintén a nemesi örökség része.
Aztán beszél néhány szót a karját illetően is, amire meglepő, és neki egyáltalán nem tetsző választ kap. Orthus szavai úgy hangzanak, mintha szépen szólva csak azt akarná mondani, hogy ne pofázzon erről feleslegesen. A férfi reakcióképp egy szúrós, már-már villámokat szóró tekintetet kap.*
- Örülök, hogy érti. A történetet pedig bármikor elmesélem, amikor Ön hajlandó meghallgatni, de azt hiszem ez a mostani valóban nem egy megfelelő alkalom. Nos, mit gondol, megnézzük az emeletet?
*Vált is témát elegánsan, mielőtt túl sok teret enged a nemtetszésének. Ilyet nem szabad csinálnia, bármennyire is rosszul esik neki néhány szó.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1535-1554