Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 17 (321. - 340. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952
340. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-03 11:46:35
Üzenet elküldve: 2018-03-03 11:46:35
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Mikor kiderül, hogy félreértette a helyzetet hatalmas szikla esik le a szívéről, és csak zuhan... A rossz érzés még mindig ott kavarodik benne.*
- Máskor nem ijessz meg, nem volt szép.
*Mikor Nairada az unokatestvéréről kezd fecsegni Aleimord mind a két kezével megfogja az arcán, majd magához húzza, és határozottan megcsókolja, belefojtva a szavakat a kedvesébe.*
- Akkor nem sok időnk van.
*Halkan sóhajt, de a lány arcát még mindig nem engedi el.*
- Nélkülözzelek több hatig?
*Mikor kiderül, hogy félreértette a helyzetet hatalmas szikla esik le a szívéről, és csak zuhan... A rossz érzés még mindig ott kavarodik benne.*
- Máskor nem ijessz meg, nem volt szép.
*Mikor Nairada az unokatestvéréről kezd fecsegni Aleimord mind a két kezével megfogja az arcán, majd magához húzza, és határozottan megcsókolja, belefojtva a szavakat a kedvesébe.*
- Akkor nem sok időnk van.
*Halkan sóhajt, de a lány arcát még mindig nem engedi el.*
- Nélkülözzelek több hatig?
339. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-03 00:20:21
Üzenet elküldve: 2018-03-03 00:20:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
- Köszönöm, úgy lesz!
*Viszonozza Naty ölelését egy mosoly kíséretében, aki ezután sietve távozik is az étkezőből. Kicsit sajnálja abból a szempontból, hogy jó lett volna vele is váltani pár szót legalább, na meg tényleg nem akarta, hogy bármit is félbeszakítsanak miatta. Viszont egyben örül is, hogy Aleimorddal kettesben lehet egy kis időre.*
- Igen, ma indulunk.
*Nem igazán érti, miért lepődött meg ezen annyira kedvese, azért ez nem olyan agy dolog. És csak mondja tovább, Nairada pedig egyre értetlenebbül áll a férfi viselkedése előtt.*
- Tessék? Aleimord, miről beszélsz?
*Utolsó mondatánál végül rádöbben, mi ez a nagy hév párja részéről. Megkönnyebbülten mosolyodik el, hogy csak ennyiről van szó, gyorsan oda is siet, hogy leüljön mellé az üres székre.*
- Jaj, nem úgy utazom el! *Keze után nyúl, hogy végigsimítson rajta. Azért elég jól esik a lelkének, hogy Aleimord így ragaszkodik hozzá.*
- Csak pár hatra, aztán jövök vissza. Nem meséltem még, hogy apám onnan származik? A rokonainkhoz megyünk látogatóba. Az unokatestvéremnek most született gyereke, azt írták, és már amúgy is régen láttuk őket. És igen, apám akarta, hogy mindenképp vele menjek, ragaszkodott hozzá, hogy egy kicsit távolabb legyek most, úgy... biztonságosabb. Én meg, ha nem is emiatt, de nem vitatkoztam vele kivételesen. Nekem is jót fog tenni egy kis nyugalom.
*Az elmúlt idő eseményei eléggé megviselték őt is, mint mindenki mást, nem bánná, ha egy ideig nem kellene erre még csak gondolnia sem. Reméli, hogy ezt Aleimord is megérti.*
A hozzászólás írója (Nairada Cray'ra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.03 00:23:10
- Köszönöm, úgy lesz!
*Viszonozza Naty ölelését egy mosoly kíséretében, aki ezután sietve távozik is az étkezőből. Kicsit sajnálja abból a szempontból, hogy jó lett volna vele is váltani pár szót legalább, na meg tényleg nem akarta, hogy bármit is félbeszakítsanak miatta. Viszont egyben örül is, hogy Aleimorddal kettesben lehet egy kis időre.*
- Igen, ma indulunk.
*Nem igazán érti, miért lepődött meg ezen annyira kedvese, azért ez nem olyan agy dolog. És csak mondja tovább, Nairada pedig egyre értetlenebbül áll a férfi viselkedése előtt.*
- Tessék? Aleimord, miről beszélsz?
*Utolsó mondatánál végül rádöbben, mi ez a nagy hév párja részéről. Megkönnyebbülten mosolyodik el, hogy csak ennyiről van szó, gyorsan oda is siet, hogy leüljön mellé az üres székre.*
- Jaj, nem úgy utazom el! *Keze után nyúl, hogy végigsimítson rajta. Azért elég jól esik a lelkének, hogy Aleimord így ragaszkodik hozzá.*
- Csak pár hatra, aztán jövök vissza. Nem meséltem még, hogy apám onnan származik? A rokonainkhoz megyünk látogatóba. Az unokatestvéremnek most született gyereke, azt írták, és már amúgy is régen láttuk őket. És igen, apám akarta, hogy mindenképp vele menjek, ragaszkodott hozzá, hogy egy kicsit távolabb legyek most, úgy... biztonságosabb. Én meg, ha nem is emiatt, de nem vitatkoztam vele kivételesen. Nekem is jót fog tenni egy kis nyugalom.
*Az elmúlt idő eseményei eléggé megviselték őt is, mint mindenki mást, nem bánná, ha egy ideig nem kellene erre még csak gondolnia sem. Reméli, hogy ezt Aleimord is megérti.*
A hozzászólás írója (Nairada Cray'ra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.03 00:23:10
338. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-02 23:59:33
Üzenet elküldve: 2018-03-02 23:59:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A következő pillanatban Nairada robban be, és olyanokat mondd, mivel szinte fejbe veri Aleimordot. A férfi a meglepődöttség alig bír megszólalni, míg Natalaydától is elfelejt elköszönni.*
- Elutazol?
*Kérdez vissza.*
- De hát miért? De ne...
*Nem érti, hogy Nairada miért akar elmenni. Aleimord úgy érzi, hogy kitéptek a szívéből egy darabot, már csak a nő volt az egyetlen biztos pont az életében. Hát tényleg széttépné őket ami történt?*
- Megígérted, hogy nem hagysz el... És... ezért átköltöznél egy másik városba? Ha apád akarja így... én... én megértem.
*Alig bírja visszatartani a feltörő érzelmeket.*
*A következő pillanatban Nairada robban be, és olyanokat mondd, mivel szinte fejbe veri Aleimordot. A férfi a meglepődöttség alig bír megszólalni, míg Natalaydától is elfelejt elköszönni.*
- Elutazol?
*Kérdez vissza.*
- De hát miért? De ne...
*Nem érti, hogy Nairada miért akar elmenni. Aleimord úgy érzi, hogy kitéptek a szívéből egy darabot, már csak a nő volt az egyetlen biztos pont az életében. Hát tényleg széttépné őket ami történt?*
- Megígérted, hogy nem hagysz el... És... ezért átköltöznél egy másik városba? Ha apád akarja így... én... én megértem.
*Alig bírja visszatartani a feltörő érzelmeket.*
337. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-02 23:30:48
Üzenet elküldve: 2018-03-02 23:30:48
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naty el//
- Értem. *Válaszol röviden. Hiszen megtudta, amire kíváncsi volt. Egyelőre.*
- Értem. *Szól újra, s bólint mellé, de más nemigen jön ki a száján, majd gondolataiba is feledkezne, ha nem érkezne Nairada.*
- Jó reggelt Nai! *Halvány mosollyal ajkain köszönti a nőt, miközben feláll az asztaltól. Nairada nem kertel, azonnal a lényegre tér. Naty pedig szomorúan pillant rá. Sehogy nem jó ez így. Mennyivel könnyebb volna, ha visszatérhetne minden a régi kerékvágásba.*
- Persze hogy nem zavarsz. *Lép el az asztaltól, azzal a határozott szándékkal, hogy újra a télikertbe látogasson el.* Akkor én hagylak is titeket elbúcsúzni. És jó utat, vigyázz magadra! *Búcsúzik barátnőjétől, s mellé lép, hogy megölelje.*
- Aleimord, majd máskor folytatjuk. *Szól még a férfinak, s egy könnyed hátraarccal libben ki az étkezőből.*
//Naty el//
- Értem. *Válaszol röviden. Hiszen megtudta, amire kíváncsi volt. Egyelőre.*
- Értem. *Szól újra, s bólint mellé, de más nemigen jön ki a száján, majd gondolataiba is feledkezne, ha nem érkezne Nairada.*
- Jó reggelt Nai! *Halvány mosollyal ajkain köszönti a nőt, miközben feláll az asztaltól. Nairada nem kertel, azonnal a lényegre tér. Naty pedig szomorúan pillant rá. Sehogy nem jó ez így. Mennyivel könnyebb volna, ha visszatérhetne minden a régi kerékvágásba.*
- Persze hogy nem zavarsz. *Lép el az asztaltól, azzal a határozott szándékkal, hogy újra a télikertbe látogasson el.* Akkor én hagylak is titeket elbúcsúzni. És jó utat, vigyázz magadra! *Búcsúzik barátnőjétől, s mellé lép, hogy megölelje.*
- Aleimord, majd máskor folytatjuk. *Szól még a férfinak, s egy könnyed hátraarccal libben ki az étkezőből.*
336. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-02 21:58:23
Üzenet elküldve: 2018-03-02 21:58:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Egy csendes délelőtt//
*Kicsit olyan érzése van, hogy amióta Artherniorba érkezett ugyanazokat a beszélgetéseket ismétli. Aleniával kezdte, folytatta Naival, aztán pedig most Launak is elsírta saját sanyarú sorsát, vagy hát sokkal inkább a múltját, mielőtt azonban ez a felismerés átcsapna hideg és részvéttelen önutálatba, villám sebességével csap bele a felismerés, hogy tulajdonképpen nem tehet róla. Mivel odahaza édesanyján, játéknyulain és Zarának elnevezett szőke babáján kívül nem volt más társasága soha, ha valamihez hozzászokhatott, akkor az pont az volt, hogy ők mindannyian mindig őszinték lehetettek egymással. Nem kellett alakoskodniuk, vagy pedig színlelniük a másik előtt soha. Amióta pedig az odahaza szörnyű kődémonként ábrázolt városba érkezett, itt nagyjából ugyanez a helyet. Két félvérrel, Wilhorppal és Naival, valamit két tiszta vérűvel, Niával és Lauval beszélgetett eddig komolyabban és őszintébben el. És az otthoniakkal ellentétben egyikük sem tanúsította iránta a lehető legkevesebb előítéletet sem. Sőt, magukkal egyenrangúként kezelték őt, mint édesanyja. Elég természetes hát, hogy amikor őszinte érdeklődéssel fordultak felé, és kíváncsiak voltak rá, hogy még is ki ő és honnan jött, ő alakoskodás nélkül, és teljes őszinteséggel válaszolt, máshogy nem is lett volna értelme. És hát mit mondhatott volna mást, mint az igazságot?
És hát Lauval is nagy szerencséje van. A lány annyi mindenről beszél, miközben érzése szerint olyan őszinte megértéssel viszonyul hozzá, amit akkor is képes lenne értékelni és felismerni, ha odahaza a legnépszerűbb, és nem éppen a legnépszerűtlenebb lány lett volna a fák között.
Arcán talán látszik, hogy nem csak udvariasságból figyel minden szavára. Kék szemei szinte gyermeki kíváncsisággal, és lelkesen csillognak végig, amikor Lau a falujáról és a tortákról mesél neki, és bár természetesen nem tudhatja, pont az ellenkezőjét gondolja annak, amit a lány gondolt korábban róla.*
- Nagyon jól hangzik, biztos jó lehetett ilyen helyen felnőni. *szalad ki a száján, de azért mosolyog. Persze irigykedik, de nem rosszindulattal. Inkább megnyugtatja a tudat, hogy vannak ezen a világon olyan helyek is, mint ahonnan ő jött.*
- Mifelénk sem voltak amúgy túl gyakori vendégek a tündérek, pedig elég sok mesénk szólt róluk. Nagyon érdekes, hogy egyszerre mennyire hasonló, még is mennyire nagyon különböző helyről érkeztünk ide. Mert hát nálunk is pont ugyanaz volt körülbelül, mint amit te meséltél. *mosolyog szórakozottan.*
- A Férfiak vadászni jártak, a nők pedig várták őket haza. Nem igazán volt más szórakozás, csak a vadászat, meg esténként a nagy közös sütés, és a mesék hallgatása, a zenélgetés és a tánc. Persze mi anyával azért találtunk magunknak mást is, leginkább velük. *pillant mosolyogva az ágyon csendesen üldögélő játéknyulakra.*
- Meg hát... talán emlékszel, említettem egyszer a tilalomfákat. Azok vörössel megfestett fák, amelyeken túlra még a vadászok is csak elég bonyolult szertartások után mehettek. Persze a legtöbben akkor sem tették meg, ha egy csábító vad éppen túlfutott rajta. A lényeg, hogy gyerekként csak felnőtt kíséretében mehettél túl rajtuk, de velük is csak akkor, ha ő úgymond beavatott volt, és a szokásos szertartást is elvégezte. Mivel viszont anya papnő, neki nem kellett minden egyes alkalommal ilyesmikkel szórakoznia, tulajdonképpen mehetett, ahová akart. Ennek köszönhettem, hogy mehettem vele már gyerekként, amikor egyszer csak gondolt egyet, és csak úgy ment. Ezért jártam pár olyan faluban vásárokon, ami leginkább a tiédhez lehet hasonló, meg ugye a lagziban, amit korábban meséltem. Na, az tényleg valami csodálatos volt! Igazából én talán ott ettem életemben először süteményt. Mi otthon csak húst ettünk, sajtot, gyümölcsöt, meg zöldséget. A sütemény gondolom az emberek találmánya lehet, azért. Vagy talán a tündéreké. Mindegy, a lényeg, hogy hát nálunk körülbelül minden meg van vetve, ami idegen, feltételezem ezért nem nagyon csináltunk sohasem ilyesmiket, mint amikről te meséltél.
- Persze ruhák tekintetében nem voltak ilyen szigorúak a hagyományok *tűnődik el.*
- Anya mondta mindig, hogy szerinte a fehér, a fekete és a lila állnak jól nekem, ezért hordtam inkább ezeket. Nem is nagyon gondolkodtam más színekben soha. Aztán, Nai mutatott nekem egy egész szobát tele ruhákkal, hát... *akad el itt, mert még mindig nem talál rá szavakat* az valami elképzelhetetlen. Annyi szín, annyi merész ruha, hogy hirtelen azt se tudtam hova nyúljak! Adott nekem párat ajándékba, amit ő már kinőtt, és nagyon hálás vagyok érte neki, bár meghálálhatnám egyszer majd valahogy!
- Tudom, hogy nagyon panaszkodásnak hat, amit az otthoniakról mondtam, *ismeri el ezek után* de nem szerettem volna hazudni. Szerintem is sokkal jobb itt, és egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem. Itt van lehetőségem tanulni, olyan csodákat láthatok, amiket otthon soha, és megismerhetek olyan elfeket, mint Aleimord, Alenia, vagy akár te. Ha csak páran lettetek volna otthon, akik nem hiszik el magukról, hogy ők csak azért többet érnek nálam, mert az egyik szülőjük sem ember, biztosan minden sokkal jobb lett volna. *sóhajt majdnem aztán mégsem, inkább próbál arcára erőltetni egy mosolyt.*
- Most viszont, hogy itt vagyok bármi megtörténhet. Nincsenek nagy céljaim igazából, csak boldog szeretnék lenni, mint mindenki más. Otthon mindig azt mondták, hogy senki soha úgy sem fog elvenni engem, mert nekem nem lehet gyerekem. Ott, ahol egyetlen félvér voltam, ez nyilván így is lett volna. De itt a városban most van esélyem találni valakit, aki olyan, mint én. Valakit, aki szintén félvér, és szintén nem lehet gyereke.
- De ugye ezzel nem csak én vagyok így? *néz kicsit bátortalanul a másik lányra.*
- Anyám a szerelem istennőjének a papnője. Lehet csak azért gondolom így, mert ő nevelt fel, de nem tudom elképzelni, hogy bárkinek is lenne más célja ezen a világon, mint megtalálni azt az egyetlen egy valakit, akit még az istenek is neki teremtetettek. A lelke mélyén szerintem senki nem vágyik semmi másra. Lehet bármennyire is nehéz az élet, ha ő melletted van, akkor boldog vagy, és kész! Vagy te valami másra vágysz? Persze, értem, és teljesen meg is értem, hogy húgod gyógyulása a legfontosabb neked. De, ha csak magadra gondolsz, akkor mit szeretnél... úgy igazából?
*Ugyan utolsó kérdése kissé elbizonytalanítja, mégis úgy érzi, hogy nem ment vele messzire. Kicsit magának is megmagyarázhatatlan módon, de mégis ösztönösen megbízik a másik lányban, és alig néhány nap ismeretség után is nagyon kedveli őt. Édesanyja mindig arra biztatta őt, hogy bízzon a megérzéseiben, most pedig nagyon határozottan az a megérzése, hogy nem téved akkor, amikor úgy érzi, hogy ez a bizalom és a szimpátia kölcsönös, így Lau is legalább annyira szívesen fog válaszolni neki, mint amennyire azt ő tette az imént.*
//Egy csendes délelőtt//
*Kicsit olyan érzése van, hogy amióta Artherniorba érkezett ugyanazokat a beszélgetéseket ismétli. Aleniával kezdte, folytatta Naival, aztán pedig most Launak is elsírta saját sanyarú sorsát, vagy hát sokkal inkább a múltját, mielőtt azonban ez a felismerés átcsapna hideg és részvéttelen önutálatba, villám sebességével csap bele a felismerés, hogy tulajdonképpen nem tehet róla. Mivel odahaza édesanyján, játéknyulain és Zarának elnevezett szőke babáján kívül nem volt más társasága soha, ha valamihez hozzászokhatott, akkor az pont az volt, hogy ők mindannyian mindig őszinték lehetettek egymással. Nem kellett alakoskodniuk, vagy pedig színlelniük a másik előtt soha. Amióta pedig az odahaza szörnyű kődémonként ábrázolt városba érkezett, itt nagyjából ugyanez a helyet. Két félvérrel, Wilhorppal és Naival, valamit két tiszta vérűvel, Niával és Lauval beszélgetett eddig komolyabban és őszintébben el. És az otthoniakkal ellentétben egyikük sem tanúsította iránta a lehető legkevesebb előítéletet sem. Sőt, magukkal egyenrangúként kezelték őt, mint édesanyja. Elég természetes hát, hogy amikor őszinte érdeklődéssel fordultak felé, és kíváncsiak voltak rá, hogy még is ki ő és honnan jött, ő alakoskodás nélkül, és teljes őszinteséggel válaszolt, máshogy nem is lett volna értelme. És hát mit mondhatott volna mást, mint az igazságot?
És hát Lauval is nagy szerencséje van. A lány annyi mindenről beszél, miközben érzése szerint olyan őszinte megértéssel viszonyul hozzá, amit akkor is képes lenne értékelni és felismerni, ha odahaza a legnépszerűbb, és nem éppen a legnépszerűtlenebb lány lett volna a fák között.
Arcán talán látszik, hogy nem csak udvariasságból figyel minden szavára. Kék szemei szinte gyermeki kíváncsisággal, és lelkesen csillognak végig, amikor Lau a falujáról és a tortákról mesél neki, és bár természetesen nem tudhatja, pont az ellenkezőjét gondolja annak, amit a lány gondolt korábban róla.*
- Nagyon jól hangzik, biztos jó lehetett ilyen helyen felnőni. *szalad ki a száján, de azért mosolyog. Persze irigykedik, de nem rosszindulattal. Inkább megnyugtatja a tudat, hogy vannak ezen a világon olyan helyek is, mint ahonnan ő jött.*
- Mifelénk sem voltak amúgy túl gyakori vendégek a tündérek, pedig elég sok mesénk szólt róluk. Nagyon érdekes, hogy egyszerre mennyire hasonló, még is mennyire nagyon különböző helyről érkeztünk ide. Mert hát nálunk is pont ugyanaz volt körülbelül, mint amit te meséltél. *mosolyog szórakozottan.*
- A Férfiak vadászni jártak, a nők pedig várták őket haza. Nem igazán volt más szórakozás, csak a vadászat, meg esténként a nagy közös sütés, és a mesék hallgatása, a zenélgetés és a tánc. Persze mi anyával azért találtunk magunknak mást is, leginkább velük. *pillant mosolyogva az ágyon csendesen üldögélő játéknyulakra.*
- Meg hát... talán emlékszel, említettem egyszer a tilalomfákat. Azok vörössel megfestett fák, amelyeken túlra még a vadászok is csak elég bonyolult szertartások után mehettek. Persze a legtöbben akkor sem tették meg, ha egy csábító vad éppen túlfutott rajta. A lényeg, hogy gyerekként csak felnőtt kíséretében mehettél túl rajtuk, de velük is csak akkor, ha ő úgymond beavatott volt, és a szokásos szertartást is elvégezte. Mivel viszont anya papnő, neki nem kellett minden egyes alkalommal ilyesmikkel szórakoznia, tulajdonképpen mehetett, ahová akart. Ennek köszönhettem, hogy mehettem vele már gyerekként, amikor egyszer csak gondolt egyet, és csak úgy ment. Ezért jártam pár olyan faluban vásárokon, ami leginkább a tiédhez lehet hasonló, meg ugye a lagziban, amit korábban meséltem. Na, az tényleg valami csodálatos volt! Igazából én talán ott ettem életemben először süteményt. Mi otthon csak húst ettünk, sajtot, gyümölcsöt, meg zöldséget. A sütemény gondolom az emberek találmánya lehet, azért. Vagy talán a tündéreké. Mindegy, a lényeg, hogy hát nálunk körülbelül minden meg van vetve, ami idegen, feltételezem ezért nem nagyon csináltunk sohasem ilyesmiket, mint amikről te meséltél.
- Persze ruhák tekintetében nem voltak ilyen szigorúak a hagyományok *tűnődik el.*
- Anya mondta mindig, hogy szerinte a fehér, a fekete és a lila állnak jól nekem, ezért hordtam inkább ezeket. Nem is nagyon gondolkodtam más színekben soha. Aztán, Nai mutatott nekem egy egész szobát tele ruhákkal, hát... *akad el itt, mert még mindig nem talál rá szavakat* az valami elképzelhetetlen. Annyi szín, annyi merész ruha, hogy hirtelen azt se tudtam hova nyúljak! Adott nekem párat ajándékba, amit ő már kinőtt, és nagyon hálás vagyok érte neki, bár meghálálhatnám egyszer majd valahogy!
- Tudom, hogy nagyon panaszkodásnak hat, amit az otthoniakról mondtam, *ismeri el ezek után* de nem szerettem volna hazudni. Szerintem is sokkal jobb itt, és egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem. Itt van lehetőségem tanulni, olyan csodákat láthatok, amiket otthon soha, és megismerhetek olyan elfeket, mint Aleimord, Alenia, vagy akár te. Ha csak páran lettetek volna otthon, akik nem hiszik el magukról, hogy ők csak azért többet érnek nálam, mert az egyik szülőjük sem ember, biztosan minden sokkal jobb lett volna. *sóhajt majdnem aztán mégsem, inkább próbál arcára erőltetni egy mosolyt.*
- Most viszont, hogy itt vagyok bármi megtörténhet. Nincsenek nagy céljaim igazából, csak boldog szeretnék lenni, mint mindenki más. Otthon mindig azt mondták, hogy senki soha úgy sem fog elvenni engem, mert nekem nem lehet gyerekem. Ott, ahol egyetlen félvér voltam, ez nyilván így is lett volna. De itt a városban most van esélyem találni valakit, aki olyan, mint én. Valakit, aki szintén félvér, és szintén nem lehet gyereke.
- De ugye ezzel nem csak én vagyok így? *néz kicsit bátortalanul a másik lányra.*
- Anyám a szerelem istennőjének a papnője. Lehet csak azért gondolom így, mert ő nevelt fel, de nem tudom elképzelni, hogy bárkinek is lenne más célja ezen a világon, mint megtalálni azt az egyetlen egy valakit, akit még az istenek is neki teremtetettek. A lelke mélyén szerintem senki nem vágyik semmi másra. Lehet bármennyire is nehéz az élet, ha ő melletted van, akkor boldog vagy, és kész! Vagy te valami másra vágysz? Persze, értem, és teljesen meg is értem, hogy húgod gyógyulása a legfontosabb neked. De, ha csak magadra gondolsz, akkor mit szeretnél... úgy igazából?
*Ugyan utolsó kérdése kissé elbizonytalanítja, mégis úgy érzi, hogy nem ment vele messzire. Kicsit magának is megmagyarázhatatlan módon, de mégis ösztönösen megbízik a másik lányban, és alig néhány nap ismeretség után is nagyon kedveli őt. Édesanyja mindig arra biztatta őt, hogy bízzon a megérzéseiben, most pedig nagyon határozottan az a megérzése, hogy nem téved akkor, amikor úgy érzi, hogy ez a bizalom és a szimpátia kölcsönös, így Lau is legalább annyira szívesen fog válaszolni neki, mint amennyire azt ő tette az imént.*
335. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-02 21:51:30
Üzenet elküldve: 2018-03-02 21:51:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Az elveszett bárányka megkerült//
*Varázsa sikeres, így teljesen elképed, mikor mindezen hatások ellenére a lány szinte ájuláshoz közeli állapotba kerül.*
-Igen?
*Néz a nemes kisasszonyra, mikor őt szólítja, majd látja, hogy nincs minden rendben.*
-Megfognád kérlek?
*Adja a kislány kezébe botját, remélve, hogy az nem lesz túl nagy neki. Ha Taitosnak szerencséje van, akkor így felszabadul mindkét keze.*
-Ne ijedjen meg!
*Szól neki előre, majd dereka alá nyúl, hogy az utcától a szobáig ne saját, erőtlen lábaival kelljen mennie.*
~Valószínűleg nem seb lesz ez akkor.~
*Kicsit elgondolkodik azon, hogy talán méreg, de mivel a csuhás is meleget és hasonlókat javasol, miközben még mellkasán is imádkozik, mely mozzanatot Taitos jól megfigyel, hisz nem látta még, úgy okoskodik, hogy a kimerültség lesz az oka.
A történet kezd megjelenni szeme előtt, s úgy tűnik a nemesek is arra gondoltak, amire ő, noha éppen csak kettejük nevét tudja meg, abból is az egyikük a ház urának tűnik.*
-Csinos név!
*Enged el egy bókot a hölgynek.*
-És természetesen beszélhetünk erről.
*Majd az érkező, emlegetett elfre tekint.*
~A hosszúlét, milyen furcsa. És micsoda remek mekegő szójáték!~
*Néha elgondolkodik, hogy mit kezdene még száz évvel.*
-Üdvözletem! Felviszem én a hölgyet!
*Mondja, nem vesződne a csenevészebb szolganéppel, sem azzal, hogy a lányt erőltessék még. A kislány közben újabb részlettel gazdagítja a történetet.*
~Tehát már a templomot sem vigyázzák, vagy netán éppen Eeyr papjai?!~
*Kicsit elgondolkodik a történteken, régebben ilyen nem fordulhatott elő.*
-Aggasztó.
*Dünnyögi válaszul a legkisebbnek, miközben elhalad a másik érkező, vélhetően újabb női családtag előtt.*
~Ott van a temető is.~
*Gondolkodik el, de nem igazán jut sokra vele, inkább csak útját figyeli. Perverz örömét leli abban, hogy összesározhatja egy nemesi ház padlóját, még ha a jó cél is vezérli.*
~Ennyi bűnös öröme lehet az embernek, nem?~
*Majd ha a főúr szobájához értek, ott leteszi a lányt az ágyra, s a szolgákra bízza a többit.*
~Remélem felépül.~
*Pár szó erejéig nem hagyja a bátyust sem örömében testvéréhez rohanni.*
-Adjanak neki holdsajtot!
*Kezdi ridegen. Úgy vette észre, hogy a határozott, komor, néha már erőszakos hangvétel kicsit nagyobb nyomatékot ad szavainak ilyen körökben.*
-Farkasharapásra is az a legjobb, hideg éjszakák után pedig pláne.
*Okítja a népet.*
-Biztosan van a piacon.
*Toldja meg.*
-Nekem most van egy kis dolgom. Nairada kisasszony említette, hogy mágust keresnek.
*Hosszas mérlegelés után úgy dönt, hogy nem most fog leállni beszélni a nemesekkel. Forró nyomuk már most nincs, fél nap pedig nem a világvége, továbbá ha lekési Worenthet akár hatokat tölthet a keresgélésével, amit az új tanítványok érkeztével nem engedhet meg magának.*
~És még a kutatás is.~
-Nos, találtak.
*Vált kissé szórakozottabb, tőle megszokottabb hangnemre.*
-Mint mondottam van néhány lezáratlan ügyem a városban, melyeket ma este holdkeltéig elintézek.
*Fogalmaz sejtelmesen.*
-Utána visszajövök.
*Halkabbra veszi hangját.*
-Addig kérdezzék ki a kisasszonyt, a sokk miatt nem nekem volna helyes, tudni szeretnék minden részletet a mágiától kezdve személyleírásokon át a család történetéhez kapcsolható balhékig.
*Szól ismét komolyan, mert ez megint fontos. Majd még közelebb hajol, ha lehet nem hagyja, hogy más meghallja szavait.*
-Óvatosan a csuhással!
*Sutyorog, hiszen a templomkertben talált áldozat nem feltétlenül a legjobb jel, Taitos pedig bizalmatlan az istenekkel, s így híveikkel kapcsolatban is, noha Eeyr elvileg a jó szándék istene volna.*
-Megbeszéltük?
*Tartja ki kezét a valószínűleg nem ilyen léptékű információcseréhez szokott elf férfi elé, aki remélhetőleg kezet ráz vele.*
-Engedelmükkel, kitalálok.
*Biccent, s nem is nagyon zavarogna, a sérültnek szüksége van a szeretetre és körberajongásra, ezt tudja, de van, amit meg kellett beszélniük most. Kifelémenet, igyekszik megkeresni fekete hajú kislányt, vagy azt, akinek botját át tudta adni. Ha tervei jól alakulnak és a lány az, köszönetet mond, majd cinkosul rákacsint. Tetszett neki, ahogyan csendesen, mégis határozottan kezelte a helyzetet.*
~Lesz még belőle valaki.~
*Nevet fel magában, s ha nem tartóztatják tovább kilép a házból.*
A hozzászólás írója (Taitos, a Zöldfülű) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.02 22:24:58
*Varázsa sikeres, így teljesen elképed, mikor mindezen hatások ellenére a lány szinte ájuláshoz közeli állapotba kerül.*
-Igen?
*Néz a nemes kisasszonyra, mikor őt szólítja, majd látja, hogy nincs minden rendben.*
-Megfognád kérlek?
*Adja a kislány kezébe botját, remélve, hogy az nem lesz túl nagy neki. Ha Taitosnak szerencséje van, akkor így felszabadul mindkét keze.*
-Ne ijedjen meg!
*Szól neki előre, majd dereka alá nyúl, hogy az utcától a szobáig ne saját, erőtlen lábaival kelljen mennie.*
~Valószínűleg nem seb lesz ez akkor.~
*Kicsit elgondolkodik azon, hogy talán méreg, de mivel a csuhás is meleget és hasonlókat javasol, miközben még mellkasán is imádkozik, mely mozzanatot Taitos jól megfigyel, hisz nem látta még, úgy okoskodik, hogy a kimerültség lesz az oka.
A történet kezd megjelenni szeme előtt, s úgy tűnik a nemesek is arra gondoltak, amire ő, noha éppen csak kettejük nevét tudja meg, abból is az egyikük a ház urának tűnik.*
-Csinos név!
*Enged el egy bókot a hölgynek.*
-És természetesen beszélhetünk erről.
*Majd az érkező, emlegetett elfre tekint.*
~A hosszúlét, milyen furcsa. És micsoda remek mekegő szójáték!~
*Néha elgondolkodik, hogy mit kezdene még száz évvel.*
-Üdvözletem! Felviszem én a hölgyet!
*Mondja, nem vesződne a csenevészebb szolganéppel, sem azzal, hogy a lányt erőltessék még. A kislány közben újabb részlettel gazdagítja a történetet.*
~Tehát már a templomot sem vigyázzák, vagy netán éppen Eeyr papjai?!~
*Kicsit elgondolkodik a történteken, régebben ilyen nem fordulhatott elő.*
-Aggasztó.
*Dünnyögi válaszul a legkisebbnek, miközben elhalad a másik érkező, vélhetően újabb női családtag előtt.*
~Ott van a temető is.~
*Gondolkodik el, de nem igazán jut sokra vele, inkább csak útját figyeli. Perverz örömét leli abban, hogy összesározhatja egy nemesi ház padlóját, még ha a jó cél is vezérli.*
~Ennyi bűnös öröme lehet az embernek, nem?~
*Majd ha a főúr szobájához értek, ott leteszi a lányt az ágyra, s a szolgákra bízza a többit.*
~Remélem felépül.~
*Pár szó erejéig nem hagyja a bátyust sem örömében testvéréhez rohanni.*
-Adjanak neki holdsajtot!
*Kezdi ridegen. Úgy vette észre, hogy a határozott, komor, néha már erőszakos hangvétel kicsit nagyobb nyomatékot ad szavainak ilyen körökben.*
-Farkasharapásra is az a legjobb, hideg éjszakák után pedig pláne.
*Okítja a népet.*
-Biztosan van a piacon.
*Toldja meg.*
-Nekem most van egy kis dolgom. Nairada kisasszony említette, hogy mágust keresnek.
*Hosszas mérlegelés után úgy dönt, hogy nem most fog leállni beszélni a nemesekkel. Forró nyomuk már most nincs, fél nap pedig nem a világvége, továbbá ha lekési Worenthet akár hatokat tölthet a keresgélésével, amit az új tanítványok érkeztével nem engedhet meg magának.*
~És még a kutatás is.~
-Nos, találtak.
*Vált kissé szórakozottabb, tőle megszokottabb hangnemre.*
-Mint mondottam van néhány lezáratlan ügyem a városban, melyeket ma este holdkeltéig elintézek.
*Fogalmaz sejtelmesen.*
-Utána visszajövök.
*Halkabbra veszi hangját.*
-Addig kérdezzék ki a kisasszonyt, a sokk miatt nem nekem volna helyes, tudni szeretnék minden részletet a mágiától kezdve személyleírásokon át a család történetéhez kapcsolható balhékig.
*Szól ismét komolyan, mert ez megint fontos. Majd még közelebb hajol, ha lehet nem hagyja, hogy más meghallja szavait.*
-Óvatosan a csuhással!
*Sutyorog, hiszen a templomkertben talált áldozat nem feltétlenül a legjobb jel, Taitos pedig bizalmatlan az istenekkel, s így híveikkel kapcsolatban is, noha Eeyr elvileg a jó szándék istene volna.*
-Megbeszéltük?
*Tartja ki kezét a valószínűleg nem ilyen léptékű információcseréhez szokott elf férfi elé, aki remélhetőleg kezet ráz vele.*
-Engedelmükkel, kitalálok.
*Biccent, s nem is nagyon zavarogna, a sérültnek szüksége van a szeretetre és körberajongásra, ezt tudja, de van, amit meg kellett beszélniük most. Kifelémenet, igyekszik megkeresni fekete hajú kislányt, vagy azt, akinek botját át tudta adni. Ha tervei jól alakulnak és a lány az, köszönetet mond, majd cinkosul rákacsint. Tetszett neki, ahogyan csendesen, mégis határozottan kezelte a helyzetet.*
~Lesz még belőle valaki.~
*Nevet fel magában, s ha nem tartóztatják tovább kilép a házból.*
A hozzászólás írója (Taitos, a Zöldfülű) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.02 22:24:58
334. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-02 20:40:13
Üzenet elküldve: 2018-03-02 20:40:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Az elveszett bárányka megkerült//
*Miközben keresztülvágnak a Gazdagnegyeden, igyekszik úgy irányítani a lépteit, hogy végig Luni mellett sétáljon, hiszen őt ismeri a legjobban az egész társaságból annak ellenére, hogy vele is csak ma találkozott. Menet közben érdeklődve hallgatja a csapat legújabb tagjának bemutatkozását. ~Nahát! Egy igazi mágus!~ lelkendezik magában, bár igyekszik nem túl sokat mutatni ebből, úgyis jelen helyzetükben a lelkesedést nem igazán érzi helyénvaló reakciónak. Közben újra a bemutatkozásra kerülne a sor, ám mivel senki nem mutat túl nagy hajlandóságot a dologra, ő is csendben marad inkább, elvégre most a legkevésbé sem fontos, kit hogy hívnak. A lényeg, hogy a sérültet biztonságba helyezzék. Mikor aztán a negyed egyik pompás házának ajtajához érnek, határozottan megkönnyebbül, hogy végre célba értek. Az érzés azonban nem tart sokáig, hiszen Alenia a megérkezés után pár pillanattal szinte azonnal el is ájul. Aggódva figyeli a történteket, miközben újabb alakok csatlakoznak hozzájuk. Úgy véli, az egyikük minden bizonnyal a ház ura és az ájult lány testvére lehet. ~És talán a jövendőbeli munkaadóm~ merül fel benne a gondolat, ám világos számára, hogy a mostani nem épp a legalkalmasabb pillanat arra, hogy előhozakodjon ezzel a dologgal. A köszönetre se tud igazán válaszolni, hiszen úgy érzi, a maga részéről elég kevés dologgal járult hozzá a végkifejlethez. Nem sokkal utána pedig egy gyönyörű, szőke hajú lány is feltűnik a közelükben, akiről viszont fogalma sincs, hogy ki lehet. Mivel ő sem szólal meg, inkább ő is hallgat tovább, és türelmesen várja, hogy kicsit lecsillapodjanak az események és valaki tényleg tudjon azzal foglalkozni, ki is ő és miért jött. Addig pedig csak kíváncsian figyeli, miként cselekszenek a többiek.*
*Miközben keresztülvágnak a Gazdagnegyeden, igyekszik úgy irányítani a lépteit, hogy végig Luni mellett sétáljon, hiszen őt ismeri a legjobban az egész társaságból annak ellenére, hogy vele is csak ma találkozott. Menet közben érdeklődve hallgatja a csapat legújabb tagjának bemutatkozását. ~Nahát! Egy igazi mágus!~ lelkendezik magában, bár igyekszik nem túl sokat mutatni ebből, úgyis jelen helyzetükben a lelkesedést nem igazán érzi helyénvaló reakciónak. Közben újra a bemutatkozásra kerülne a sor, ám mivel senki nem mutat túl nagy hajlandóságot a dologra, ő is csendben marad inkább, elvégre most a legkevésbé sem fontos, kit hogy hívnak. A lényeg, hogy a sérültet biztonságba helyezzék. Mikor aztán a negyed egyik pompás házának ajtajához érnek, határozottan megkönnyebbül, hogy végre célba értek. Az érzés azonban nem tart sokáig, hiszen Alenia a megérkezés után pár pillanattal szinte azonnal el is ájul. Aggódva figyeli a történteket, miközben újabb alakok csatlakoznak hozzájuk. Úgy véli, az egyikük minden bizonnyal a ház ura és az ájult lány testvére lehet. ~És talán a jövendőbeli munkaadóm~ merül fel benne a gondolat, ám világos számára, hogy a mostani nem épp a legalkalmasabb pillanat arra, hogy előhozakodjon ezzel a dologgal. A köszönetre se tud igazán válaszolni, hiszen úgy érzi, a maga részéről elég kevés dologgal járult hozzá a végkifejlethez. Nem sokkal utána pedig egy gyönyörű, szőke hajú lány is feltűnik a közelükben, akiről viszont fogalma sincs, hogy ki lehet. Mivel ő sem szólal meg, inkább ő is hallgat tovább, és türelmesen várja, hogy kicsit lecsillapodjanak az események és valaki tényleg tudjon azzal foglalkozni, ki is ő és miért jött. Addig pedig csak kíváncsian figyeli, miként cselekszenek a többiek.*
333. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-02 18:32:19
Üzenet elküldve: 2018-03-02 18:32:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Az elveszett bárányka megkerült//
*Bár elsőnek indul el kifelé a Templokertből, csak azért, hogy végre menjenek, nem tud és persze nem is akar annyira sietni, hogy lehagyja a társaságot. Most amúgy is mindannyiuknak Alenia erőtlen lépteihez kell igazítani a sajátjaikat, így természetesen hallja a nemrég érkezett és szintén a segítségükre siető fiatal férfi bemutatkozását.
A titulus, amit szinte csak úgy mellékesen odailleszt saját neve után természetesen felkelti az érdeklődését, majdnem még a száját is eltátja. Vagy ezernyi kérdése lenne hozzá hirtelen, jó néhány okos, és néhány minden bizonnyal ostoba, bárhogy is abban biztos, hogy nem ezek azok a pillanatok, hogy feltehesse neki akármelyiket is. Igaz, azt is sejti, hogy később sem nagyon lesz ilyen alkalma, különösen az után, hogy végre hazaérnek.
Sajnálatos módon korábbi szavairól is bebizonyosodnak, hogy nem igazak. A hazaút tovább tart, mint remélte, így pedig van ideje gondolkodni bőven, hiába nem igazán szeretne újra saját komor gondolatai hálójába tekeredni.
Miközben ismét el-elnézegeti a Gazdagnegyed hatalmas házait, gondolatai leginkább arrafelé járnak, hogy Aleimord is, és Alenia mennyire kedvesen fogadták és fogadták be, és, hogy vajon mivel érdemelték azt ki, hogy pont velük történjen hasonló azok közül a családok közül, akik itt élnek? Nem tudja elképzelni, hogy bárkinek is ártottak volna, az ok tehát nyilván más lehet, mint bosszú.
Lauval éppen nem sokkal korábban beszélgettek hasonlóról, arról, hogy vajon létezik-e egyáltalán olyasmi, hogy sors? Az, hogy megtörtént ez az egész látszólag rácáfol erre, annyira értelmetlennek érzi, az azonban, hogy pont ő pillantotta meg az eszméletlen Aleniát, megerősíti abban, hogy valami ilyesminek még is csak léteznie kell ebben a világban. Ahogyan az is, hogy a Templomkertben pont abba a férfiba botlottak, vagy is inkább ő beléjük, akit elvileg neki kellett volna megkeresnie Synmirában. Ha valaminek egyáltalán képes örülni most, akkor az pont az, hogy nem indult el, és nem volt egy teljesen felesleges útja, egy ijesztő ló hátán, Aleimord valamelyik szótlan őrének kíséretében.
Még is, még ennél is sokkal jobban örül annak, amikor végre hazaérnek. Nem meglepő módon nem látja Aleimord arcán a mindent elsöprő megkönnyebbülést. Elég nehéz is lenne a kis "ajándék" után, amit ma reggel kaptak, meg hát azok után is, amilyen állapotban szegény Alenia végül hazakerült.
Megkönnyebbülve nézi, amikor a ház ura intézkedik, valamint, és, hogy Aleniát talán végre elkezdik felvinni a szobájába, és közben abban reménykedik, hogy a lány állapotán a többször használt és kétféle mágia mellett valószínűleg már az is nagyon sokat segít, hogy behozták végre a melegbe.
Közben félve pislog Lau felé, nagyon remélve, hogy ez az egész zaklatott és számára minden bizonnyal érthetetlen eseménysor nem fogja elijeszteni már az első napon attól, hogy Aleimordnál, vagy éppen Nainál kezdjen el dolgozni. Nagyon szeretne mondani valamit neki, de nem mer megszólalni, így csak félszegen téblábol a csődület közepén. Végül úgy érzi, hogy csak muszáj mondania valamit, hiába nem illendő, vagy nem okos talán pont neki megszólalnia. De hát a tehetetlen várakozás és maga a tehetetlenség az őrületbe kergeti.*
- A Templomkertben találtunk rá, megkötözve. *mondja végül csendesen, szomorúan, úgy vélve, hogy minden egyéb magyarázat felesleges; Aleimord nyilván ennyiből is érteni fogja, hogy bár a rablók követelését teljesítette, húgát még is kegyetlenül sorsára hagyták. Ha éppen nem járnak arra, vagy, ha éppen senki sem jár arra, minden bizonnyal halálra fagy. Bárkik is tették ezt, a maga részéről nem hiszi, hogy irgalmat érdemelnének, és nagyon reméli, hogy a mágusok segítségével majd megtalálják valamennyit, hogy gyáva, kegyetlen és undorító tetteikért elnyerhessék méltó büntetésüket. Már csak ezért is örül, hogy Synmira főmágusa is itt van. Végtére is az ő ötlete volt, hogy mágusok segítségét kérjék, és lám a sors, vagy az istenek kegye pont az utukba sodort egyet, méghozzá nem is egy közönséges mágust. Ennél már csak akkor lettek volna kegyesebbek az istenek, ha az az egész szörnyű eseménysor, ami Alenia elrablásával kezdődött, meg sem történt volna, vagy pedig akkor, ha a városőr helyett Taitosba futnak bele a Barakkban tegnap délután.
Többet ellenben már nem mer mondani semmit. Hogy kicsoda a két férfi, aki velük jött, azt talán majd elmondja Nai, vagy akár ők maguk, ha úgy ítélik meg, hogy ez a megfelelő pillanat egy bemutatkozáshoz.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.02 18:47:36
*Bár elsőnek indul el kifelé a Templokertből, csak azért, hogy végre menjenek, nem tud és persze nem is akar annyira sietni, hogy lehagyja a társaságot. Most amúgy is mindannyiuknak Alenia erőtlen lépteihez kell igazítani a sajátjaikat, így természetesen hallja a nemrég érkezett és szintén a segítségükre siető fiatal férfi bemutatkozását.
A titulus, amit szinte csak úgy mellékesen odailleszt saját neve után természetesen felkelti az érdeklődését, majdnem még a száját is eltátja. Vagy ezernyi kérdése lenne hozzá hirtelen, jó néhány okos, és néhány minden bizonnyal ostoba, bárhogy is abban biztos, hogy nem ezek azok a pillanatok, hogy feltehesse neki akármelyiket is. Igaz, azt is sejti, hogy később sem nagyon lesz ilyen alkalma, különösen az után, hogy végre hazaérnek.
Sajnálatos módon korábbi szavairól is bebizonyosodnak, hogy nem igazak. A hazaút tovább tart, mint remélte, így pedig van ideje gondolkodni bőven, hiába nem igazán szeretne újra saját komor gondolatai hálójába tekeredni.
Miközben ismét el-elnézegeti a Gazdagnegyed hatalmas házait, gondolatai leginkább arrafelé járnak, hogy Aleimord is, és Alenia mennyire kedvesen fogadták és fogadták be, és, hogy vajon mivel érdemelték azt ki, hogy pont velük történjen hasonló azok közül a családok közül, akik itt élnek? Nem tudja elképzelni, hogy bárkinek is ártottak volna, az ok tehát nyilván más lehet, mint bosszú.
Lauval éppen nem sokkal korábban beszélgettek hasonlóról, arról, hogy vajon létezik-e egyáltalán olyasmi, hogy sors? Az, hogy megtörtént ez az egész látszólag rácáfol erre, annyira értelmetlennek érzi, az azonban, hogy pont ő pillantotta meg az eszméletlen Aleniát, megerősíti abban, hogy valami ilyesminek még is csak léteznie kell ebben a világban. Ahogyan az is, hogy a Templomkertben pont abba a férfiba botlottak, vagy is inkább ő beléjük, akit elvileg neki kellett volna megkeresnie Synmirában. Ha valaminek egyáltalán képes örülni most, akkor az pont az, hogy nem indult el, és nem volt egy teljesen felesleges útja, egy ijesztő ló hátán, Aleimord valamelyik szótlan őrének kíséretében.
Még is, még ennél is sokkal jobban örül annak, amikor végre hazaérnek. Nem meglepő módon nem látja Aleimord arcán a mindent elsöprő megkönnyebbülést. Elég nehéz is lenne a kis "ajándék" után, amit ma reggel kaptak, meg hát azok után is, amilyen állapotban szegény Alenia végül hazakerült.
Megkönnyebbülve nézi, amikor a ház ura intézkedik, valamint, és, hogy Aleniát talán végre elkezdik felvinni a szobájába, és közben abban reménykedik, hogy a lány állapotán a többször használt és kétféle mágia mellett valószínűleg már az is nagyon sokat segít, hogy behozták végre a melegbe.
Közben félve pislog Lau felé, nagyon remélve, hogy ez az egész zaklatott és számára minden bizonnyal érthetetlen eseménysor nem fogja elijeszteni már az első napon attól, hogy Aleimordnál, vagy éppen Nainál kezdjen el dolgozni. Nagyon szeretne mondani valamit neki, de nem mer megszólalni, így csak félszegen téblábol a csődület közepén. Végül úgy érzi, hogy csak muszáj mondania valamit, hiába nem illendő, vagy nem okos talán pont neki megszólalnia. De hát a tehetetlen várakozás és maga a tehetetlenség az őrületbe kergeti.*
- A Templomkertben találtunk rá, megkötözve. *mondja végül csendesen, szomorúan, úgy vélve, hogy minden egyéb magyarázat felesleges; Aleimord nyilván ennyiből is érteni fogja, hogy bár a rablók követelését teljesítette, húgát még is kegyetlenül sorsára hagyták. Ha éppen nem járnak arra, vagy, ha éppen senki sem jár arra, minden bizonnyal halálra fagy. Bárkik is tették ezt, a maga részéről nem hiszi, hogy irgalmat érdemelnének, és nagyon reméli, hogy a mágusok segítségével majd megtalálják valamennyit, hogy gyáva, kegyetlen és undorító tetteikért elnyerhessék méltó büntetésüket. Már csak ezért is örül, hogy Synmira főmágusa is itt van. Végtére is az ő ötlete volt, hogy mágusok segítségét kérjék, és lám a sors, vagy az istenek kegye pont az utukba sodort egyet, méghozzá nem is egy közönséges mágust. Ennél már csak akkor lettek volna kegyesebbek az istenek, ha az az egész szörnyű eseménysor, ami Alenia elrablásával kezdődött, meg sem történt volna, vagy pedig akkor, ha a városőr helyett Taitosba futnak bele a Barakkban tegnap délután.
Többet ellenben már nem mer mondani semmit. Hogy kicsoda a két férfi, aki velük jött, azt talán majd elmondja Nai, vagy akár ők maguk, ha úgy ítélik meg, hogy ez a megfelelő pillanat egy bemutatkozáshoz.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.02 18:47:36
332. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-01 23:33:06
Üzenet elküldve: 2018-03-01 23:33:06
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Télikert//
*Sóhajtva áll fel újra a kanapéról, ahová Uhn vezette az imént. Látszólag a férfi is megértette, amiről beszélt neki, talán ezért is maradt olyan hűvös. Ahhoz képest, hogy mennyire saját feleségének akarta nem olyan régen, Natynak picit azért rosszul esik, hogy ennyivel el tudta tántorítani maga mellől két mondattal. A lánynak legalábbis ez az érzése támad, amikor újra a férfira néz, de az nem szól hozzá.
A fellángolások már csak ilyenek. Az egyik hónapokig tart, a másik csak napokig, esetleg órákig, s ennek pedig úgy tűnik, csupán kérészélet jutott.
Hűvös marok szorongatja, s kicsit meg is fagyasztja legbelül. Ilyen fagyosan, kifejezéstelen arccal indul vissza a télikertből, köpenyét csak úgy hányavetin magára teríti. ~Szerencse, hogy még most kiderült… ~
Inkább a kerülőt választja, egy darabig azon az úton sétál, amerről jött, csak kicsit tér el a ház felé, ahol egy hátsó bejáratot talál, így nem kell elöl, az őrök mellett elmennie.
//Az elveszett bárányka megkerült//
Szinte észrevétlen lép az előtérben tartózkodókhoz közelebb, s alaposan megfigyeli őket. Nagyon úgy tűnik, hogy időben toppant be, mert egy eddig sosem látott lány, borzasztó állapotban tartózkodik lent, a csődület kellős közepén. Aleimord éppen kiadja a parancsot, hogy vigyék a szobájába. ~Akkor talán ő Alenia… hát megkerült. Végre!~ Sóhajt halkan, megkönnyebbülten.~ Legalább nem volt hiába. Él.~
Lassan körbehordozza szürkés pillantását a tömegen, amelyet korábban szándékosan elkerült, de most egyáltalán nem olyannak látja, mint korábban. Most reménnyel telve tekint körbe, hátha ezután minden visszaáll olyanra, mint régen.
Meg kell állapítania, hogy Nairadán kívül, csak két ember van, akit ismer, mindenki más teljesen idegen számára. Így főként rajtuk pihenteti tekintetét. A kék kámzsás ifjún, akiből nem lát túl sokat, és egy fekete gubancos hajún, majd egy lányon is, akit azelőtt szintén sosem látott. Közelebb sétál, halvány mosollyal, mert bár zavarni nem szeretne, de mindenre kíváncsi, főleg, hogy így belegabalyodott az eseményekbe.*
*Sóhajtva áll fel újra a kanapéról, ahová Uhn vezette az imént. Látszólag a férfi is megértette, amiről beszélt neki, talán ezért is maradt olyan hűvös. Ahhoz képest, hogy mennyire saját feleségének akarta nem olyan régen, Natynak picit azért rosszul esik, hogy ennyivel el tudta tántorítani maga mellől két mondattal. A lánynak legalábbis ez az érzése támad, amikor újra a férfira néz, de az nem szól hozzá.
A fellángolások már csak ilyenek. Az egyik hónapokig tart, a másik csak napokig, esetleg órákig, s ennek pedig úgy tűnik, csupán kérészélet jutott.
Hűvös marok szorongatja, s kicsit meg is fagyasztja legbelül. Ilyen fagyosan, kifejezéstelen arccal indul vissza a télikertből, köpenyét csak úgy hányavetin magára teríti. ~Szerencse, hogy még most kiderült… ~
Inkább a kerülőt választja, egy darabig azon az úton sétál, amerről jött, csak kicsit tér el a ház felé, ahol egy hátsó bejáratot talál, így nem kell elöl, az őrök mellett elmennie.
//Az elveszett bárányka megkerült//
Szinte észrevétlen lép az előtérben tartózkodókhoz közelebb, s alaposan megfigyeli őket. Nagyon úgy tűnik, hogy időben toppant be, mert egy eddig sosem látott lány, borzasztó állapotban tartózkodik lent, a csődület kellős közepén. Aleimord éppen kiadja a parancsot, hogy vigyék a szobájába. ~Akkor talán ő Alenia… hát megkerült. Végre!~ Sóhajt halkan, megkönnyebbülten.~ Legalább nem volt hiába. Él.~
Lassan körbehordozza szürkés pillantását a tömegen, amelyet korábban szándékosan elkerült, de most egyáltalán nem olyannak látja, mint korábban. Most reménnyel telve tekint körbe, hátha ezután minden visszaáll olyanra, mint régen.
Meg kell állapítania, hogy Nairadán kívül, csak két ember van, akit ismer, mindenki más teljesen idegen számára. Így főként rajtuk pihenteti tekintetét. A kék kámzsás ifjún, akiből nem lát túl sokat, és egy fekete gubancos hajún, majd egy lányon is, akit azelőtt szintén sosem látott. Közelebb sétál, halvány mosollyal, mert bár zavarni nem szeretne, de mindenre kíváncsi, főleg, hogy így belegabalyodott az eseményekbe.*
331. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-01 21:24:13
Üzenet elküldve: 2018-03-01 21:24:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Egy csendes délelőtt//
- Én se hiszem, hogy feltűnne nekik! -*ért egyet nevetve Lunival. Valahogy úgy vette észre, itt mindenkinek sokkal nagyobb problémái vannak annál, mint hogy pár virág miatt aggódjon. Talán ezért is mert ilyen szabadon cselekedni, mikor általában szinte mindenhez engedélyt kér. ~De a szükség törvényt bont!~ lázadozik kissé magában a történtekre visszagondolva, de persze biztos benne, hogyha tényleg bármi is múlna rajta, sosem folyamodna lopáshoz vagy hasonlóhoz. Reméli, Luni sem ilyen fényben látja a tettét. Mikor aztán a reggelire kerül a sor, szemmel láthatóan sokkal lelkesebb lesz, és Lunihoz hasonlóan készít egy sonkás-sajtos szendvicset, melyen a sonka igencsak vesztésre áll a sajttal szemben. Élvezettel harap bele a kenyérbe, az első falat elpusztítása után pedig azonnal meg is jegyzi*
- Ez nagyon finom! Van valami különös mellékíze, ami az otthoni sajtból hiányzik, de pont ezért ízlik! Talán kicsit savanykásabb... -*ecseteli lelkesen a sajthelyzetet, ám mivel nem illik teli szájjal beszélni, gyorsan elpusztítja inkább reggelijét, csak utána válaszol a leves-témára*
- Biztos vagyok benne, hogy nekem sikerülne harmadjára is elrontani! -*kacag fel*- Nem túl dicséretreméltó, de az első tortát, amit sütöttem, ötször kellett újrakezdenem, de megérte a fáradozást! -*jegyzi meg elégedett mosollyal, miközben reméli, hogy Luni nem nézi teljesen bénának a főzőcskézésben. Azóta persze sokkal ügyesebb lett, és különben is kislány volt még, amikor az eset történt. Épp akkor született meg a kishúga, és neki akart sütni valami finomat. Nosztalgikusan idézi fel magában, mennyire csalódott volt, amikor az anyja közölte vele, hogy a kisbabák még nem ehetnek süteményt. Csak akkor tér magához révedezéséből, mikor Luni a ruhákról kezd mesélni*
- Hogyhogy csak ilyen sötét színeket hordtál eddig? -*kérdezi kissé pontatlanul, hisz bár tudja, hogy a fehér nem sötét, de a többi említett szín igazán annak mondható*- Nálatok nem volt divat a világos színek használata? -*kérdezi megdöbbenéssel. Bár az ő ruhája se mondható éppen a világosnak, azért odahaza volt egy-két halvány lila és barackszín ruhája kislánykorában. Mikor azonban a közelmúlt eseményeire terelődik a szó, csak egyetértően bólint*
- Persze, megértem. -*nyugtázza Luni válaszát, és érdeklődve hallgatja a családjáról szóló történetet*- Jó neked! -*mondja, amikor a rokonokra terelődik a szó*- Én nem ismerek senkit a családból a szüleimen és a húgomon kívül... -*mereng el picit. A szülei sose mondták, honnan jöttek és mi történt a rokonokkal. Ő meg nem merte megkérdezni, és most már talán alkalma se lesz rá soha. Ahogy azonban halad tovább Luni a történetben, rájön, hogy annyira még sincs oka irigyelni őt. ~Borzasztó lehetett így felnőni!~ gondolja magában, ám hangosan nem meri kimondani. Biztos benne, hogy Luni is tudja ezt, és igazán sajnálja a lányt, amiért ezt át kellett élnie. Végül aztán csak nem bírja tovább, muszáj megszólalnia az ügyben*
- Ez elképesztő! -*próbálja a lehető legérzelemmentesebben kommentálni a történteket, nehogy esetleg túlzottan belemerüljön Luni az önsajnálatba a szavai hallatán. Nagy ereje van a szavaknak, hogy mit és hogyan mondunk, erre már régen rájött*- Örülök, hogy el tudtál jönni onnan! Talán most még nem így érzed, de szerintem sokkal jobb helyen vagy itt! -*folytatja, mert bár nem tudja pontosan, milyen körülmények között került sor a távozásra, abban biztos, hogy Luni jól járt vele, hogy a városba jött. Elképzelni is szörnyű, milyen élet várt volna rá a kis falujában*
- Megértelek -*feleli a falu lakosai és az anyja iránti érzéseire. Ő is hasonlóakat táplál saját otthon, valamint kishúga felé. Lunihoz hasonlóan ő is csak bízni tud benne, hogy húga jól van, és remélni, hogy egyszer még újra találkoznak. Mikor aztán a faluja kerül szóba, szívesen mesél róla*
- Igen, nagyrészt emberek lakták, bár ott nem volt olyan ritka az elf vagy a fél-elf. -*emlékszik vissza korábbi életére*- Sőt, egyszer még egy tündér is járt arra! -*meséli el a nagy eseményt, ami oly sokáig tartotta lázban a falu lakóit. A tündér csak egy régi ismerőst jött meglátogatni, mégis hosszú ideig ez volt a legizgalmasabb beszédtéma a környéken. Ő maga is megleste, persze csak távolról, hiszen még sose látott tündért. A városba érkezve aztán rájött, hogy közel sem számít olyan ritkaságnak a dolog, de ott és akkor bámulatosnak tűnt számára, hogy ilyen lények tényleg léteznek.*
- Amúgy maga az élet elég egyhangú volt arra. A férfiak mind vadászni jártak, míg a nők és a gyerekek otthon vártak rájuk... -*mindig is így vélte, ennél azért többről kell, hogy szóljon az élet, nem lehet ilyen unalmas az egész. Mikor aztán a gyerekkorból kinőve rá akarták kényszeríteni, hogy ő is így éljen, nem bírta tovább és el kellett jönnie. ~Hát most nem unatkozom, az biztos!~ mosolyodik el magában, ugyanis az elmúlt napokban az élete még izgalmasabbnak is bizonyult, mint szerette volna. De most már talán lecsillapodni látszik minden, és el lehet gondolkodni a távolabbi jövőn is.*
- Azon gondolkodtál már, mihez kezdesz az életeddel? -*teszi fel csak úgy félvállról ezt az igen fajsúlyos kérdést*- Mármint gondolom, nem akarsz egész életedben csak itt a házban lenni... -*jegyzi meg talán kissé tapintatlanul, ha esetleg Luninak tényleg ez lenne a terve. Ő maga biztos halálra unná magát, ha semmi tennivalója nem lenne az élete hátralévő részében. De hogy mihez kezdjen pontosan, az még nem körvonalazódott benne, így a kérdést amolyan ihletforrásnak is szánta, hátha Luni válaszából ő is meríthet valami ötletet*- Komolyan meg szeretnéd tanulni a holdmágiát? -*jut eszébe a beszélgetés, amit korábban folytattak a könyvtárban*- Nem lesz egyszerű, ugye tisztában vagy vele? -*vált kissé komolyabb hangnemre, amit ellensúlyozandó készít inkább magának egy második szendvicset, csak hogy enyhítse a helyzetet.*
//Egy csendes délelőtt//
- Én se hiszem, hogy feltűnne nekik! -*ért egyet nevetve Lunival. Valahogy úgy vette észre, itt mindenkinek sokkal nagyobb problémái vannak annál, mint hogy pár virág miatt aggódjon. Talán ezért is mert ilyen szabadon cselekedni, mikor általában szinte mindenhez engedélyt kér. ~De a szükség törvényt bont!~ lázadozik kissé magában a történtekre visszagondolva, de persze biztos benne, hogyha tényleg bármi is múlna rajta, sosem folyamodna lopáshoz vagy hasonlóhoz. Reméli, Luni sem ilyen fényben látja a tettét. Mikor aztán a reggelire kerül a sor, szemmel láthatóan sokkal lelkesebb lesz, és Lunihoz hasonlóan készít egy sonkás-sajtos szendvicset, melyen a sonka igencsak vesztésre áll a sajttal szemben. Élvezettel harap bele a kenyérbe, az első falat elpusztítása után pedig azonnal meg is jegyzi*
- Ez nagyon finom! Van valami különös mellékíze, ami az otthoni sajtból hiányzik, de pont ezért ízlik! Talán kicsit savanykásabb... -*ecseteli lelkesen a sajthelyzetet, ám mivel nem illik teli szájjal beszélni, gyorsan elpusztítja inkább reggelijét, csak utána válaszol a leves-témára*
- Biztos vagyok benne, hogy nekem sikerülne harmadjára is elrontani! -*kacag fel*- Nem túl dicséretreméltó, de az első tortát, amit sütöttem, ötször kellett újrakezdenem, de megérte a fáradozást! -*jegyzi meg elégedett mosollyal, miközben reméli, hogy Luni nem nézi teljesen bénának a főzőcskézésben. Azóta persze sokkal ügyesebb lett, és különben is kislány volt még, amikor az eset történt. Épp akkor született meg a kishúga, és neki akart sütni valami finomat. Nosztalgikusan idézi fel magában, mennyire csalódott volt, amikor az anyja közölte vele, hogy a kisbabák még nem ehetnek süteményt. Csak akkor tér magához révedezéséből, mikor Luni a ruhákról kezd mesélni*
- Hogyhogy csak ilyen sötét színeket hordtál eddig? -*kérdezi kissé pontatlanul, hisz bár tudja, hogy a fehér nem sötét, de a többi említett szín igazán annak mondható*- Nálatok nem volt divat a világos színek használata? -*kérdezi megdöbbenéssel. Bár az ő ruhája se mondható éppen a világosnak, azért odahaza volt egy-két halvány lila és barackszín ruhája kislánykorában. Mikor azonban a közelmúlt eseményeire terelődik a szó, csak egyetértően bólint*
- Persze, megértem. -*nyugtázza Luni válaszát, és érdeklődve hallgatja a családjáról szóló történetet*- Jó neked! -*mondja, amikor a rokonokra terelődik a szó*- Én nem ismerek senkit a családból a szüleimen és a húgomon kívül... -*mereng el picit. A szülei sose mondták, honnan jöttek és mi történt a rokonokkal. Ő meg nem merte megkérdezni, és most már talán alkalma se lesz rá soha. Ahogy azonban halad tovább Luni a történetben, rájön, hogy annyira még sincs oka irigyelni őt. ~Borzasztó lehetett így felnőni!~ gondolja magában, ám hangosan nem meri kimondani. Biztos benne, hogy Luni is tudja ezt, és igazán sajnálja a lányt, amiért ezt át kellett élnie. Végül aztán csak nem bírja tovább, muszáj megszólalnia az ügyben*
- Ez elképesztő! -*próbálja a lehető legérzelemmentesebben kommentálni a történteket, nehogy esetleg túlzottan belemerüljön Luni az önsajnálatba a szavai hallatán. Nagy ereje van a szavaknak, hogy mit és hogyan mondunk, erre már régen rájött*- Örülök, hogy el tudtál jönni onnan! Talán most még nem így érzed, de szerintem sokkal jobb helyen vagy itt! -*folytatja, mert bár nem tudja pontosan, milyen körülmények között került sor a távozásra, abban biztos, hogy Luni jól járt vele, hogy a városba jött. Elképzelni is szörnyű, milyen élet várt volna rá a kis falujában*
- Megértelek -*feleli a falu lakosai és az anyja iránti érzéseire. Ő is hasonlóakat táplál saját otthon, valamint kishúga felé. Lunihoz hasonlóan ő is csak bízni tud benne, hogy húga jól van, és remélni, hogy egyszer még újra találkoznak. Mikor aztán a faluja kerül szóba, szívesen mesél róla*
- Igen, nagyrészt emberek lakták, bár ott nem volt olyan ritka az elf vagy a fél-elf. -*emlékszik vissza korábbi életére*- Sőt, egyszer még egy tündér is járt arra! -*meséli el a nagy eseményt, ami oly sokáig tartotta lázban a falu lakóit. A tündér csak egy régi ismerőst jött meglátogatni, mégis hosszú ideig ez volt a legizgalmasabb beszédtéma a környéken. Ő maga is megleste, persze csak távolról, hiszen még sose látott tündért. A városba érkezve aztán rájött, hogy közel sem számít olyan ritkaságnak a dolog, de ott és akkor bámulatosnak tűnt számára, hogy ilyen lények tényleg léteznek.*
- Amúgy maga az élet elég egyhangú volt arra. A férfiak mind vadászni jártak, míg a nők és a gyerekek otthon vártak rájuk... -*mindig is így vélte, ennél azért többről kell, hogy szóljon az élet, nem lehet ilyen unalmas az egész. Mikor aztán a gyerekkorból kinőve rá akarták kényszeríteni, hogy ő is így éljen, nem bírta tovább és el kellett jönnie. ~Hát most nem unatkozom, az biztos!~ mosolyodik el magában, ugyanis az elmúlt napokban az élete még izgalmasabbnak is bizonyult, mint szerette volna. De most már talán lecsillapodni látszik minden, és el lehet gondolkodni a távolabbi jövőn is.*
- Azon gondolkodtál már, mihez kezdesz az életeddel? -*teszi fel csak úgy félvállról ezt az igen fajsúlyos kérdést*- Mármint gondolom, nem akarsz egész életedben csak itt a házban lenni... -*jegyzi meg talán kissé tapintatlanul, ha esetleg Luninak tényleg ez lenne a terve. Ő maga biztos halálra unná magát, ha semmi tennivalója nem lenne az élete hátralévő részében. De hogy mihez kezdjen pontosan, az még nem körvonalazódott benne, így a kérdést amolyan ihletforrásnak is szánta, hátha Luni válaszából ő is meríthet valami ötletet*- Komolyan meg szeretnéd tanulni a holdmágiát? -*jut eszébe a beszélgetés, amit korábban folytattak a könyvtárban*- Nem lesz egyszerű, ugye tisztában vagy vele? -*vált kissé komolyabb hangnemre, amit ellensúlyozandó készít inkább magának egy második szendvicset, csak hogy enyhítse a helyzetet.*
330. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-01 16:40:13
Üzenet elküldve: 2018-03-01 16:40:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Az elveszett bárányka megkerült//
*Aleimord percekig csak áll, és az oltárat bámulja. Mindig is hitt Eeyr létezésében, valószínűleg a neveltetése miatt. A szülei folyton az istennőhöz imádkoztak, Templomba jártak, viszont Aleimord sosem érzett áhítatot iránta. Mindig úgy hitte, hogy Eeyr egy nagyon erős mágus volt éltében, hatalmasabb, mint ma bárki. Miután meghalt a lelke olyan fejlett volt, hogy életben maradt test nélkül is, így ma már magát fontosnak és erősnek titulálva, királynőt játszva próbálja jó útra téríteni a rosszakat. Nem mintha ez megvetendő dolog lenne.
Mivel az egyik szolgáló épp a ház új lakóját igazgatja, egy a konyhában serénykedik, mások a késői órákra hivatkozva önkényesen kivonták magukat a forgalomból, senki sem szól a férfinak.
Reggel óta nem evett, érzi, hogy a gyomra korog, de ilyen idegi állapotban aligha tudna a szájába tömni valamit. Ehelyett visszaindul előre, hogy a szobájában ledőljön az ágyra, és elmerüljön a maximális önsajnálatban, amikor hangokat hall lentről.*
~Ha egyszer békén tudnátok hagyni, csak egy napra...!~
*Most már tényleg mérges, kezd neki sok lenni minden, ami körülötte történik. Egyedül kell lennie, magányban, vagy Nairada karjai között csendben, nem akar látogatókkal foglalkozni.
Ám a kötelességtudat jelenleg erősebben dolgozik benne, mint a depresszió, és kelletlenül ugyan, de lesétál, hogy megnézhesse, ki nem hagyja békén újfent.
Mikor megpillantja a hatalmas csődületet, közepén a húgával minden haragja elszáll, és őszinte félelemmé vált át. Odarohan a többiekhez, és ha Alenia nem lenne elájulva addig ölelné magához, amíg csak tudja.
Látja a kihűlés jeleit a lányon, hogy mennyre rossz állapotban van, mintha alig élne.*
- Vigyék az én szobámba, ott melegebb van!
*Mivel a szolgálók nem foglalkoztak azzal, hogy az elrabolt lány szobájába is meleg legyen, így logikusabb, ha valaki máséba viszik.*
- És forró borogatás kell neki.
*Szinte meg sem várja a választ.*
- Gyerünk, mi lesz már?
*A fájdalomtól remegni kezd a keze, a falak, amiket állandóan maga köré húz, már alig állnak.*
- Köszönöm!
*Suttogja a három idegen felé.*
*Aleimord percekig csak áll, és az oltárat bámulja. Mindig is hitt Eeyr létezésében, valószínűleg a neveltetése miatt. A szülei folyton az istennőhöz imádkoztak, Templomba jártak, viszont Aleimord sosem érzett áhítatot iránta. Mindig úgy hitte, hogy Eeyr egy nagyon erős mágus volt éltében, hatalmasabb, mint ma bárki. Miután meghalt a lelke olyan fejlett volt, hogy életben maradt test nélkül is, így ma már magát fontosnak és erősnek titulálva, királynőt játszva próbálja jó útra téríteni a rosszakat. Nem mintha ez megvetendő dolog lenne.
Mivel az egyik szolgáló épp a ház új lakóját igazgatja, egy a konyhában serénykedik, mások a késői órákra hivatkozva önkényesen kivonták magukat a forgalomból, senki sem szól a férfinak.
Reggel óta nem evett, érzi, hogy a gyomra korog, de ilyen idegi állapotban aligha tudna a szájába tömni valamit. Ehelyett visszaindul előre, hogy a szobájában ledőljön az ágyra, és elmerüljön a maximális önsajnálatban, amikor hangokat hall lentről.*
~Ha egyszer békén tudnátok hagyni, csak egy napra...!~
*Most már tényleg mérges, kezd neki sok lenni minden, ami körülötte történik. Egyedül kell lennie, magányban, vagy Nairada karjai között csendben, nem akar látogatókkal foglalkozni.
Ám a kötelességtudat jelenleg erősebben dolgozik benne, mint a depresszió, és kelletlenül ugyan, de lesétál, hogy megnézhesse, ki nem hagyja békén újfent.
Mikor megpillantja a hatalmas csődületet, közepén a húgával minden haragja elszáll, és őszinte félelemmé vált át. Odarohan a többiekhez, és ha Alenia nem lenne elájulva addig ölelné magához, amíg csak tudja.
Látja a kihűlés jeleit a lányon, hogy mennyre rossz állapotban van, mintha alig élne.*
- Vigyék az én szobámba, ott melegebb van!
*Mivel a szolgálók nem foglalkoztak azzal, hogy az elrabolt lány szobájába is meleg legyen, így logikusabb, ha valaki máséba viszik.*
- És forró borogatás kell neki.
*Szinte meg sem várja a választ.*
- Gyerünk, mi lesz már?
*A fájdalomtól remegni kezd a keze, a falak, amiket állandóan maga köré húz, már alig állnak.*
- Köszönöm!
*Suttogja a három idegen felé.*
329. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-01 00:40:54
Üzenet elküldve: 2018-03-01 00:40:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az elveszett bárányka megkerült//
* Útjuk a gazdagnegyed egy villájához vezet, s közben néhány dolog is kiderül. Természetesen Vicben is segít, támogatja ő is a szerencsétlen lányt hazafelé, de közben figyel is. Nem kis meglepetést okoz neki, hogy a férfi, Taitos egy főmágus, bár az említett Synmiráról még nem hallott. *
~ Úgy látszik, hogy nem minden mágus öntelt, és nagyképű. Ez a Taitos kifejezetten rendes embernek tűnik, hála Eeyernek. ~
* Gondolja magában, miközben minél hamarabb igyekeznek elérni céljukat. Látszik, hogy még a mágus varázslata ellenére is egyre fogy Alenia ereje, s mire a rezidencia kapujához érnek, ismét eszméletét veszti. Mivel odakint nem volt lehetősége rá, hogy megvizsgálhassa szegényt alaposaban, ismét hitéhez fordul, s egy halk imába merül, s bízva abban, hogy erősen tartják a lányt, ismét gyógyító energiákat ad át neki. *
- Naraida kisasszony, engedelmével azt javaslom, mihamarabb vitesse a szobájába a hölgyet, hadd pihenjen. Az Úrnőnek hála az álma nyugodt, s mély lesz, de nagyon gyenge még. Fivére bizonyára megérti majd, hogy csak később válthat szót vele.
* Jegyzi meg csendesen, miután befejezte az imát, s kíváncsian várja, hogy mi fog ezután történni. *
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
* Útjuk a gazdagnegyed egy villájához vezet, s közben néhány dolog is kiderül. Természetesen Vicben is segít, támogatja ő is a szerencsétlen lányt hazafelé, de közben figyel is. Nem kis meglepetést okoz neki, hogy a férfi, Taitos egy főmágus, bár az említett Synmiráról még nem hallott. *
~ Úgy látszik, hogy nem minden mágus öntelt, és nagyképű. Ez a Taitos kifejezetten rendes embernek tűnik, hála Eeyernek. ~
* Gondolja magában, miközben minél hamarabb igyekeznek elérni céljukat. Látszik, hogy még a mágus varázslata ellenére is egyre fogy Alenia ereje, s mire a rezidencia kapujához érnek, ismét eszméletét veszti. Mivel odakint nem volt lehetősége rá, hogy megvizsgálhassa szegényt alaposaban, ismét hitéhez fordul, s egy halk imába merül, s bízva abban, hogy erősen tartják a lányt, ismét gyógyító energiákat ad át neki. *
- Naraida kisasszony, engedelmével azt javaslom, mihamarabb vitesse a szobájába a hölgyet, hadd pihenjen. Az Úrnőnek hála az álma nyugodt, s mély lesz, de nagyon gyenge még. Fivére bizonyára megérti majd, hogy csak később válthat szót vele.
* Jegyzi meg csendesen, miután befejezte az imát, s kíváncsian várja, hogy mi fog ezután történni. *
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
328. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-01 00:06:29
Üzenet elküldve: 2018-03-01 00:06:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 247
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 247
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Az elveszett bárányka megkerült//
*Úgy tűnik a hatodik személyre volt szükség ahhoz, hogy valaki végre megértse, Alenia nem azonnali gyógyulást szeretne, nem isteni áldásokat, hanem csak a meleg otthonára vágyik, és minden más majd ráér utána. A segítő kezet elfogadja, amivel nagyon nehezen sikerül talpra állnia.*
- Köszönöm! *Sóhajt fel hálásan, s ez a hála csak még nagyobb lesz, amikor a férfi valami mágia folytán minden fájdalmát elmulasztja. Persze koránt sem nyugodhatnak meg, Alenia legnagyobb baja jelenleg nem a sebeiből áradó elviselhetetlen fájdalom, hanem a vérfagyasztó hideg. Legalábbis ő annak érzi. Amint a mágus a vállaira veszi a lányt, érezheti, hogy Nia erősen vacog, didereg, ujjai jéghidegek, ajkai pedig szinte már teljesen elkékültek. Sietniük kell, különben bármennyire is szerették volna a többiek jobb állapotban visszaadni őt bátyjának, a végén még fordítva sül el a dolog.*
- Taitos... *Ismétli a férfi nevét halkan, erőtlenül, majd ajaki neki is apró mosolyra húzódnak. Kellemetlen érzés, hogy ennyien látják őt ilyen állapotban, de legalább olyan jó, hogy mind segíteni akarnak neki. Taitos további mondandóját már nem fogja fel, s a férfi érezheti, hogy Alenia léptei egyre bizonytalanabbak, egyre lassabbak, és súlyát egyre inkább a másikra helyezi. Mire a rezidenciához érnek, leginkább arról lehet szó, hogy Taitos csak cipeli Aleniát, mert ereje ismét a vége felé jár a kihűlés okozta tünetek miatt.
Még felpillant a már jól ismert kapura, otthonuk bejáratára. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a száját, majd pár sor nyöszörgés, aztán szemei szépen lassan lecsukódnak, és ha Taitos nem tartaná eléggé a lányt, akkor még a válláról lecsúszva össze is esne a földön.*
- Valaki... szóljon a bátyámnak!
*Nyögi ki, mielőtt a Templomkertben történtekhez hasonlóban, bár ezúttal talán nem olyan hirtelen veszti el újra az eszméletét. Ki tudja, mennyi időt feküdt a hidegben megkötözve, az a plusz negyed óra, amíg Naiék orvost kerestek, és az a fél óra amíg Taitos elhozta hazáig egyáltalán nem tett jót neki. Bármennyire is szerették volna őt jobb állapotban visszaadni Aleimordnak, az elf így is, úgy is csak egy ájult húgocskát kap majd vissza.*
*Úgy tűnik a hatodik személyre volt szükség ahhoz, hogy valaki végre megértse, Alenia nem azonnali gyógyulást szeretne, nem isteni áldásokat, hanem csak a meleg otthonára vágyik, és minden más majd ráér utána. A segítő kezet elfogadja, amivel nagyon nehezen sikerül talpra állnia.*
- Köszönöm! *Sóhajt fel hálásan, s ez a hála csak még nagyobb lesz, amikor a férfi valami mágia folytán minden fájdalmát elmulasztja. Persze koránt sem nyugodhatnak meg, Alenia legnagyobb baja jelenleg nem a sebeiből áradó elviselhetetlen fájdalom, hanem a vérfagyasztó hideg. Legalábbis ő annak érzi. Amint a mágus a vállaira veszi a lányt, érezheti, hogy Nia erősen vacog, didereg, ujjai jéghidegek, ajkai pedig szinte már teljesen elkékültek. Sietniük kell, különben bármennyire is szerették volna a többiek jobb állapotban visszaadni őt bátyjának, a végén még fordítva sül el a dolog.*
- Taitos... *Ismétli a férfi nevét halkan, erőtlenül, majd ajaki neki is apró mosolyra húzódnak. Kellemetlen érzés, hogy ennyien látják őt ilyen állapotban, de legalább olyan jó, hogy mind segíteni akarnak neki. Taitos további mondandóját már nem fogja fel, s a férfi érezheti, hogy Alenia léptei egyre bizonytalanabbak, egyre lassabbak, és súlyát egyre inkább a másikra helyezi. Mire a rezidenciához érnek, leginkább arról lehet szó, hogy Taitos csak cipeli Aleniát, mert ereje ismét a vége felé jár a kihűlés okozta tünetek miatt.
Még felpillant a már jól ismert kapura, otthonuk bejáratára. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a száját, majd pár sor nyöszörgés, aztán szemei szépen lassan lecsukódnak, és ha Taitos nem tartaná eléggé a lányt, akkor még a válláról lecsúszva össze is esne a földön.*
- Valaki... szóljon a bátyámnak!
*Nyögi ki, mielőtt a Templomkertben történtekhez hasonlóban, bár ezúttal talán nem olyan hirtelen veszti el újra az eszméletét. Ki tudja, mennyi időt feküdt a hidegben megkötözve, az a plusz negyed óra, amíg Naiék orvost kerestek, és az a fél óra amíg Taitos elhozta hazáig egyáltalán nem tett jót neki. Bármennyire is szerették volna őt jobb állapotban visszaadni Aleimordnak, az elf így is, úgy is csak egy ájult húgocskát kap majd vissza.*
327. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-03-01 00:05:11
Üzenet elküldve: 2018-03-01 00:05:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Az elveszett bárányka megkerült//
*Nem feledkezett meg ő Aleniáról, de nyilvánvalóan a történtek után nem fog csak úgy bárkit odavinni a rezidenciára. Még a végén nagyobb bajba kevernék magukat. A férfi viszont elég meggyőző, és tényleg nem olyannak tűnik, mint aki ártana akarna nekik. Ráadásul a testőr is velük van, mi baj lehetne? Legalább segít valaki hazakísérni a lányt.*
- Rendben, menjünk!
*Mondja halkan, szinte csak bólintásából lehet következtetni, mit is akar. A bemutatkozás még várat magára, de egyelőre nem szól semmit, ő is szeretne minél hamarabb hazamenni.
A gazdagnegyed felé veszi az irányt, reméli, a másik két lány is követi őket, na meg Vicben is. Rá még nagy szükségük lesz.
Léptei lassúak, hogy Alenia és tarthassa velük a tempót. Aggódó tekintettel pillant néha a lányra.*
~Szerencsétlen!~
*Hála Eeyrnek, most már talán egyenesbe jönnek a dolgok, legalábbis nagyon reméli.
Kísérője valamit mormol, aztán mintha Alenia egykettőre sokkal jobban lenne. Ekkor már sejti Nai, hogy talán mégis csak a hasznukra válhat ez a találkozás még valamiben, a megkésett bemutatkozás pedig meg is erősíti ebben.*
~Synmira főmágusa...~
*Eszébe jut, hogy Aleimord mintha említett volna valamit a terveiről, hogyan is fogják előkeríteni az elrablókat. Arra pontosan már nem emlékszik, hogy kiket mondott, de hogy mágusokról volt szó, az biztos.*
- Nairada Cray'ra vagyok, artheniori nemes.
*Válaszolja, egyelőre mellőzve a fejében már megfogalmazódott kérdést.
Közben lassan visszaérkeznek a rezidenciához, és mi tagadás, nagy megkönnyebbülés ez Nairadának. Nem is akar mást, csak lerogyni egy fotelba, és valahogy elfelejteni ezt az egészet.
Az őrök, amint meglátják őket, már nyitják is a kaput. Kérdő tekintettel néznek végig a kis csapaton, ahogy belépdelnek, hisz ők túl sok mindent nem tudnak az elmúlt nap eseményeiről, így azt sem érthetik, Úrnőjük, hogyhogy ilyen szakadtan, megviselten érkezik vissza, na meg mégis honnan. Annyi eszük már nincs, hogy tegyenek is valamit.*
~Ekkora mamlaszokat! Aleimordnak sürgősen le kell cserélnie őket.~
*Reméli, Taitos még besegíti Aleniát az ajtóig, ahol Nai azonnal szól egy arra járó cselédnek, hogy értesítsék Aleimordot. Ha így tesz, odafordul hozzá, most már sokkal kedvesebb, megenyhültebb vonásokkal.*
- Valójában igen. Lenne még egy nagy kérésem.
*Akármennyire is akarja, az esethez kapcsolódó történetet nem hagyhatja ki. Nagyot sóhajtva kezd bele a lehető legtömörebb összegzésbe.*
- A lányt elrabolták tegnap. Aleimord, a bátyja kapott egy fenyegető levelet, amiben bizonyos feltételeket szabtak neki, hogy visszakapja a húgát. Más választása nemigen volt, teljesítette őket. Hazafelé tartottunk a sétánkból, amikor rátaláltunk. A többit tudja. A lényeg... Nos, a páro... Aleimord mindenképp el akarja fogni azokat, akik elrabolták a húgát. Tett említést rá, hogy mágusok segítségét kérné, biztosan nagyon hálás volna, ha válthatna Önnel pár szót. A többit majd vele megbeszéli, azt még nem tudom, pontosan mit szeretne.
*Reméli, hogy rábólint majd a mágus, és tehetnek egy lépést előre az ügy megoldása felé.*
*Nem feledkezett meg ő Aleniáról, de nyilvánvalóan a történtek után nem fog csak úgy bárkit odavinni a rezidenciára. Még a végén nagyobb bajba kevernék magukat. A férfi viszont elég meggyőző, és tényleg nem olyannak tűnik, mint aki ártana akarna nekik. Ráadásul a testőr is velük van, mi baj lehetne? Legalább segít valaki hazakísérni a lányt.*
- Rendben, menjünk!
*Mondja halkan, szinte csak bólintásából lehet következtetni, mit is akar. A bemutatkozás még várat magára, de egyelőre nem szól semmit, ő is szeretne minél hamarabb hazamenni.
A gazdagnegyed felé veszi az irányt, reméli, a másik két lány is követi őket, na meg Vicben is. Rá még nagy szükségük lesz.
Léptei lassúak, hogy Alenia és tarthassa velük a tempót. Aggódó tekintettel pillant néha a lányra.*
~Szerencsétlen!~
*Hála Eeyrnek, most már talán egyenesbe jönnek a dolgok, legalábbis nagyon reméli.
Kísérője valamit mormol, aztán mintha Alenia egykettőre sokkal jobban lenne. Ekkor már sejti Nai, hogy talán mégis csak a hasznukra válhat ez a találkozás még valamiben, a megkésett bemutatkozás pedig meg is erősíti ebben.*
~Synmira főmágusa...~
*Eszébe jut, hogy Aleimord mintha említett volna valamit a terveiről, hogyan is fogják előkeríteni az elrablókat. Arra pontosan már nem emlékszik, hogy kiket mondott, de hogy mágusokról volt szó, az biztos.*
- Nairada Cray'ra vagyok, artheniori nemes.
*Válaszolja, egyelőre mellőzve a fejében már megfogalmazódott kérdést.
Közben lassan visszaérkeznek a rezidenciához, és mi tagadás, nagy megkönnyebbülés ez Nairadának. Nem is akar mást, csak lerogyni egy fotelba, és valahogy elfelejteni ezt az egészet.
Az őrök, amint meglátják őket, már nyitják is a kaput. Kérdő tekintettel néznek végig a kis csapaton, ahogy belépdelnek, hisz ők túl sok mindent nem tudnak az elmúlt nap eseményeiről, így azt sem érthetik, Úrnőjük, hogyhogy ilyen szakadtan, megviselten érkezik vissza, na meg mégis honnan. Annyi eszük már nincs, hogy tegyenek is valamit.*
~Ekkora mamlaszokat! Aleimordnak sürgősen le kell cserélnie őket.~
*Reméli, Taitos még besegíti Aleniát az ajtóig, ahol Nai azonnal szól egy arra járó cselédnek, hogy értesítsék Aleimordot. Ha így tesz, odafordul hozzá, most már sokkal kedvesebb, megenyhültebb vonásokkal.*
- Valójában igen. Lenne még egy nagy kérésem.
*Akármennyire is akarja, az esethez kapcsolódó történetet nem hagyhatja ki. Nagyot sóhajtva kezd bele a lehető legtömörebb összegzésbe.*
- A lányt elrabolták tegnap. Aleimord, a bátyja kapott egy fenyegető levelet, amiben bizonyos feltételeket szabtak neki, hogy visszakapja a húgát. Más választása nemigen volt, teljesítette őket. Hazafelé tartottunk a sétánkból, amikor rátaláltunk. A többit tudja. A lényeg... Nos, a páro... Aleimord mindenképp el akarja fogni azokat, akik elrabolták a húgát. Tett említést rá, hogy mágusok segítségét kérné, biztosan nagyon hálás volna, ha válthatna Önnel pár szót. A többit majd vele megbeszéli, azt még nem tudom, pontosan mit szeretne.
*Reméli, hogy rábólint majd a mágus, és tehetnek egy lépést előre az ügy megoldása felé.*
326. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-02-28 22:52:15
Üzenet elküldve: 2018-02-28 22:52:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Az elveszett bárányka megkerült//
*Taitos a fegyveres őrt elsőre nem is vette észre. Kicsit felemeli botját, amolyan "nincs rossz szándékom"ot mutatva ezzel, s csodák csodájára nem is aggódják túl a dolgot.*
~Ilyen is van?~
*Könyveli el magában jó pontnak ezt, majd az első pár szóból leszűri, hogy nyilván kellemetlen az eset, de a hölgy stabil. És nagyon menne haza. Így csak bólint a többiek szavaira. Nyugtáz, feldolgoz mindent.*
~Az akarata erősebb, mint a lába.~
*Tetszik neki a mentalitás, így úgy dönt, hogy amíg mennek rásegít kicsit.*
-Induljunk!
*Támogatja a lányt, aki láthatóan csúnya fájdalmakkal küzd.*
-Ha megengedik, kicsit rásegítenék.
*Így, hogy ő csak az egyik támogató, botját is meg tudja tartani, így azzal koppint jártában, s egy apró szót mormol egy ismeretlen nyelven. Ha sikerül, akkor Alenia majd összes fájdalma tovaszáll.*
-Fél óra.
*Mosolyog ebben az esetben pártfogoltjára, s bár eddigre talán már a kapu alatt is vannak, biztosan hasznát veszi a hold borogatásának.*
-Oh, igen, majd el is felejtettem a nagy idejövetelben.
*Illendő volna bemutatkoznia, csak ugye a határozott kérés miatt egy jó darabon latolgatta eddig a bármilyen megnyilvánulást is.*
-Taitos volnék, afféle vándor.
*Kicsit tétovázik.*
~Ezek ilyen hangzatoskodó furák, ugye?~
*Kérdezi magától, s mivel odabenti énje bólint, kibök egy kicsit többet is.*
-Synmira főmágusa.
*A "warglovas" és a "szellemirtó" jelzőt nem használta még magára, habár utóbbiról egész jó történet kerekedhetne a bárdok körében.*
~Csak kéne bele egy szerecsen. Egy jó színdarabban mindig meghal egy szerecsen.~
*Elemezgeti magában az esélyeket.*
-És önök?
*Kérdezi, s kérdése kicsit úgy sikerül az eddigre valószínűleg már a kertben járó Luninarit követve, mintha hasonlóan érdekes bemutatkozást várna. Holott szándéka csupán egy név megtudása. Na meg egy történeté. Taitos kíváncsi, meg ugye a Világvégiek becsülete is ezt diktálja.*
~Talán így.~
*Előbbi szavait megcsavarva igyekszik információt kiszedni az asszonyságokból az ajtónál, persze a szokásos kérdés feltétele után.*
-Tehetek még valamit önökért?
*Kis szünetet tart.*
-És, ha nem orrolnak meg az arcátlankodásért, éppenséggel pont lenne öt percem egy történetre. Az őrség manapság gyenge, ellenben... Talán a mágusok kora még nem áldozott le.
*Arcán eltökéltség és a tőle telhető legkarizmatikusabb, érdeklődő, megértő kifejezés terpeszkedik. Odabent persze sokkal nagyobb a zűr. Elképzeli Kriyont, ahogy nőbántalmazó perverz nemesek mindenféle szerveit égeti le centinként, avagy banditák tanyáit robbantja fel szellentésnek álcázva. Taitos feszültségének pedig pont jól esne egy ilyesféle eset. Amolyan levezetésnek. Sokkalta elegánsabban, mint ahogyan azt klántársa tenné.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a súlyos sebek fájdalma egy körre elillan, de a sebek nem gyógyulnak be. A hatás megszűnésével a fájdalom visszatér.
*Taitos a fegyveres őrt elsőre nem is vette észre. Kicsit felemeli botját, amolyan "nincs rossz szándékom"ot mutatva ezzel, s csodák csodájára nem is aggódják túl a dolgot.*
~Ilyen is van?~
*Könyveli el magában jó pontnak ezt, majd az első pár szóból leszűri, hogy nyilván kellemetlen az eset, de a hölgy stabil. És nagyon menne haza. Így csak bólint a többiek szavaira. Nyugtáz, feldolgoz mindent.*
~Az akarata erősebb, mint a lába.~
*Tetszik neki a mentalitás, így úgy dönt, hogy amíg mennek rásegít kicsit.*
-Induljunk!
*Támogatja a lányt, aki láthatóan csúnya fájdalmakkal küzd.*
-Ha megengedik, kicsit rásegítenék.
*Így, hogy ő csak az egyik támogató, botját is meg tudja tartani, így azzal koppint jártában, s egy apró szót mormol egy ismeretlen nyelven. Ha sikerül, akkor Alenia majd összes fájdalma tovaszáll.*
-Fél óra.
*Mosolyog ebben az esetben pártfogoltjára, s bár eddigre talán már a kapu alatt is vannak, biztosan hasznát veszi a hold borogatásának.*
-Oh, igen, majd el is felejtettem a nagy idejövetelben.
*Illendő volna bemutatkoznia, csak ugye a határozott kérés miatt egy jó darabon latolgatta eddig a bármilyen megnyilvánulást is.*
-Taitos volnék, afféle vándor.
*Kicsit tétovázik.*
~Ezek ilyen hangzatoskodó furák, ugye?~
*Kérdezi magától, s mivel odabenti énje bólint, kibök egy kicsit többet is.*
-Synmira főmágusa.
*A "warglovas" és a "szellemirtó" jelzőt nem használta még magára, habár utóbbiról egész jó történet kerekedhetne a bárdok körében.*
~Csak kéne bele egy szerecsen. Egy jó színdarabban mindig meghal egy szerecsen.~
*Elemezgeti magában az esélyeket.*
-És önök?
*Kérdezi, s kérdése kicsit úgy sikerül az eddigre valószínűleg már a kertben járó Luninarit követve, mintha hasonlóan érdekes bemutatkozást várna. Holott szándéka csupán egy név megtudása. Na meg egy történeté. Taitos kíváncsi, meg ugye a Világvégiek becsülete is ezt diktálja.*
~Talán így.~
*Előbbi szavait megcsavarva igyekszik információt kiszedni az asszonyságokból az ajtónál, persze a szokásos kérdés feltétele után.*
-Tehetek még valamit önökért?
*Kis szünetet tart.*
-És, ha nem orrolnak meg az arcátlankodásért, éppenséggel pont lenne öt percem egy történetre. Az őrség manapság gyenge, ellenben... Talán a mágusok kora még nem áldozott le.
*Arcán eltökéltség és a tőle telhető legkarizmatikusabb, érdeklődő, megértő kifejezés terpeszkedik. Odabent persze sokkal nagyobb a zűr. Elképzeli Kriyont, ahogy nőbántalmazó perverz nemesek mindenféle szerveit égeti le centinként, avagy banditák tanyáit robbantja fel szellentésnek álcázva. Taitos feszültségének pedig pont jól esne egy ilyesféle eset. Amolyan levezetésnek. Sokkalta elegánsabban, mint ahogyan azt klántársa tenné.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a súlyos sebek fájdalma egy körre elillan, de a sebek nem gyógyulnak be. A hatás megszűnésével a fájdalom visszatér.
325. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-02-28 22:50:52
Üzenet elküldve: 2018-02-28 22:50:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
- Mertem remélni.
*Aleimord valóban nem fog idegenvezetőt játszani, annál sokkal jobb dolga is van. Pont ezért szól a fiatal emberlánynak, aki nemrég szolgál itt, hogy segítsen az idegennek.
Mivel Aleimord nem kiskereskedelemmel foglalkozik, ezért nincs telepakolva a ház mindenféle termékkel - az az apja része. Azaz csak eddig nem volt, nagyon úgy tűnik, hogy most már bizony tele lesz.*
~Már ha neki van annyi.~
- Nos, ha szüksége van rám, az emeleten megtalál.
*Bízik a szolgálókban és az őrökben annyira, hogy ha a férfi lopni akar, azt megakadályozzák.
Felsétál az emeletre, és a leghátsó teremig meg sem áll, viszont nem megy be. Betekint az ajtón, vállát nekidönti a falnak, és az oltárat vizsgálja szemeivel.*
- Alenia volt a legnagyobb híved, miért hagyod, hogy ilyesmi történjen vele?
*Aleimord valóban nem fog idegenvezetőt játszani, annál sokkal jobb dolga is van. Pont ezért szól a fiatal emberlánynak, aki nemrég szolgál itt, hogy segítsen az idegennek.
Mivel Aleimord nem kiskereskedelemmel foglalkozik, ezért nincs telepakolva a ház mindenféle termékkel - az az apja része. Azaz csak eddig nem volt, nagyon úgy tűnik, hogy most már bizony tele lesz.*
~Már ha neki van annyi.~
- Nos, ha szüksége van rám, az emeleten megtalál.
*Bízik a szolgálókban és az őrökben annyira, hogy ha a férfi lopni akar, azt megakadályozzák.
Felsétál az emeletre, és a leghátsó teremig meg sem áll, viszont nem megy be. Betekint az ajtón, vállát nekidönti a falnak, és az oltárat vizsgálja szemeivel.*
- Alenia volt a legnagyobb híved, miért hagyod, hogy ilyesmi történjen vele?
324. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-02-28 22:36:46
Üzenet elküldve: 2018-02-28 22:36:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Felvételi//
*Követi a nemest a folyosók felé. Közben azért, ha nem is feltűnően, de jól körbenéz menet közben, és bizony rá-rácsodálkozik a házra. Nem kifejezetten a csillogó, aranyozott díszekre, még csak nem is a drága bútorok, képek fogják meg. Olyanokat látott már sokat. Inkább azt nem tudja megérteni már egy jó ideje, hogy lehet valakinek annyi fölösleges pénze, hogy ilyen felszínes dolgokra verje el. Ő sem egy kis vályogviskóban nőtt fel, sőt, a környéken még jómódúnak is mondható volt a családja. Gondos, rendezett házuk volt, na de azért mégis... Ennyire lényeges volna felsőbb körökben a látszat?*
~Hát, azért panaszkodni nem fogok, hogy itt lakhatok... Nem rossz, nem rossz, elég gyorsan hozzászokom majd, úgy érzem.~
- Rendben, majd találok egy üres szobát.
*Kétli, hogy Aleimord veszi a fáradtságot, hogy meg is mutassa neki majd a szabadat.*
- Egy raktár valóban jó lenne majd. Most az úton idefelé sikerült az árum nagy részétől megszabadulnom, így azzal még ráérünk.
*Követi a nemest a folyosók felé. Közben azért, ha nem is feltűnően, de jól körbenéz menet közben, és bizony rá-rácsodálkozik a házra. Nem kifejezetten a csillogó, aranyozott díszekre, még csak nem is a drága bútorok, képek fogják meg. Olyanokat látott már sokat. Inkább azt nem tudja megérteni már egy jó ideje, hogy lehet valakinek annyi fölösleges pénze, hogy ilyen felszínes dolgokra verje el. Ő sem egy kis vályogviskóban nőtt fel, sőt, a környéken még jómódúnak is mondható volt a családja. Gondos, rendezett házuk volt, na de azért mégis... Ennyire lényeges volna felsőbb körökben a látszat?*
~Hát, azért panaszkodni nem fogok, hogy itt lakhatok... Nem rossz, nem rossz, elég gyorsan hozzászokom majd, úgy érzem.~
- Rendben, majd találok egy üres szobát.
*Kétli, hogy Aleimord veszi a fáradtságot, hogy meg is mutassa neki majd a szabadat.*
- Egy raktár valóban jó lenne majd. Most az úton idefelé sikerült az árum nagy részétől megszabadulnom, így azzal még ráérünk.
323. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-02-28 21:27:59
Üzenet elküldve: 2018-02-28 21:27:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Egy csendes délelőtt//
*Vidáman nevet Lau "vallomásán."*
- Nem semmi, így még inkább köszönöm! Én biztos nem lettem volna ilyen bátor, pedig hát... persze végül is, nem olyan nagy dolog. Nem hinném, hogy ilyesmivel foglalkoznának, vagy egyáltalán feltűnne nekik, hogy hiányzik pár szál virág. Az ő világuk inkább az arany, a nagy házak és szép a ruhák, már amennyire eddig észrevettem. De azért köztünk marad, ígérem! *mosolyog, és bár nem kacsint, játékos és barátságos mosolya tulajdonképpen annak is értelmezhető. Felszínes könnyedsége ellenére még is mélyen elgondolkodik azon, amit mondott. Talán Lau is kihallhatta hangjából, hogy nem feltétlenül negatívumként jegyezte meg, hogy az itteniek gondolatainak valahogy más dolgok állnak a középpontjában, mint az otthoniaknak. Ami azt illeti ennek eddig sokkal inkább csak számára kellemes oldalait tapasztalta meg. Artheniorban tényleg senkit nem érdekel néhány szál leszakított virág, odahaza ellenben már akkor is bajra kerülhetett volna, ha egyszerűen jobb helyett balra fordul egy olyan ösvényen, ahol a hagyományok és mindenki más szerint jobbra kellett volna fordulnia.*
- Nos, ülj akkor le nyugodtan, és egyél, ami csak jól esik! *mondja inkább az ezen való elmélkedés helyett, amikor visszaér, bár láthatóan kissé kényelmetlenül és furcsán érzi magát a házigazda szerepében. Jobban belegondolva még sosem voltak vendégei, ez pedig bár kicsit elkedvetleníti, egyben fel is vidítja. Hiszen most éppen most van, a múlt pedig még is csak a múlt. Elmúlt, akkor is, ha még mindig fáj.*
- Igazából levest főzni nagyon egyszerű! *közli lelkesen azt, amiről úgy gondolja, hogy tény, amikor is elég hamar az ételek kerülnek szóba.*
- Tényleg. Csak a megfelelő hozzávalók és fűszerek kérdése az egész. Ha ezek megvannak már nem ronthatod el nagyon. Egyedül talán a rántás kicsit nehezebb, ha sűríteni akarod magát a levest, de az sem lehetetlen. Ha kétszer el is rontod kicsit, vagy oda is égeted, mint nekem sikerült, harmadszorra már biztosan sikerülni fog. *mondja miközben elvesz magának egy szelet kenyeret, egy szelet sonkával és sajttal, majd pár mozdulattal elkészíti belőle reggelijének első részét.*
- Köszönöm, de az igazság az, hogy Nai bőre talán kicsit sötétebb, mint az enyém. Hozzá még is csak jobban ment ez a ruha, de hát ettől még imádom. Az első ruhám, ami nem fekete, fehér, lila, vagy kék. *mondja, és tényleg hálás a bókért, hiába volt az talán inkább udvarias, mint őszinte. Ő maga ugyanis nem biztos benne, hogy tényleg szebb ebben a ruhában most, mint valaha Nairada volt.
Ezek után komoly arccal bólint Lau felajánlására, bár az elmúlt napok eseményeit nem szívesen feszegetné, és elevenítené fel, túlságosan friss ehhez még valamennyi emlék. Az odahaza hagyott múlt ehhez képest más. Arról folyékonyan és gondolkodás nélkül képes beszélni róla.*
- Kedves tőled, de, ha nem haragszol az elmúlt pár napról inkább nem szeretnék beszélni. Viszont, ami a rokonaimat illeti, arról szívesen mesélek neked. Igen, volt egy pár rokonom odahaza. Nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek, még nagyszülők is, de hát az igazat megvallva, nem nagyon befolyásolták az életemet. Nem igazán voltam kis kedvenc, ha érted mire gondolok. És anya se. Mifelénk egy ember alig több, mint egy ork. Az apám pedig ember. Ne vedd magadra, tudom, hogy errefelé máshogy mennek a dolgok, és tudom, hogy te sem nézel le, vagy utálsz azért, mert én csak félig vagyok elf. De hát otthon a félvérekre az egész közösség úgy tekintett, mintha az élet megcsúfolásai lennénk, vagy valami ehhez hasonlók, miközben én voltam a faluban az egyetlen félvér. Persze ez nyilván hülyeség, de hát minél kisebb egy közösség, és minél inkább elzárva él a világtól, annál nehezebben halnak el a régi hagyományok. Itt a városban még egyetlen elffel sem találkoztam, aki lenézne, vagy utálna engem azért, mert félvér vagyok. Otthon viszont anyát leszámítva csak ilyenekkel. Szóval, nem valami vidám helyről jöttem. *mosolyodik el végül. Nagyjából ugyanezeket elmondta már Aleniának, Nairadának is, és most Launak is, valamiért még is most először érez utánuk igazi, szíve legmélyéről jövő megkönnyebbülést. Sem Alenia, sem pedig Nairada nem tehet róla, sőt a megkönnyebbülés hiánya elég valószínű, hogy az ő hibája, de hát mindketten Arthenior Gazdagnegyedének szülöttei. Ő hozzájuk képest nagyon messziről jött, ők pedig hiába voltak hozzá nagyon kedvesek, hiába kezelték önmagukkal egyenrangúként, még sem volt képes igazán annak érezni magát velük.
Persze hogyan is felejthetné el, hogy Alenia jött érte annak idején a Pegazusba és Aleimord nagylelkűségén múlott csak, hogy be lett fogadva ide? Nai kedvességén múlt, hogy egyáltalán vannak ruhái ahelyett, amit saját kezével szaggatott szét, hogy mihamarabb a Barakkba érhessen.
De Lau más. Ő ugyanúgy csak egy lány vidékről, mint ő. Annyiból még több is nála, hogy vele ellentétben nem azért lett befogadva a Gazdagnegyed lakó közé, mert távoli rokon, hanem mert - ebben teljesen biztos - modorával lenyűgözte Nait legelső találkozásuk alkalmával.*
- Csak így köztünk szólva és az igazat megvallva nagyon utáltam őket. Mindenkit otthonról, aki nem anya volt. *neveti el aztán magát, és bizalommal mosolyog a másik lányra.*
- Eléggé kétségbe voltam esve, amikor elzavartak otthonról, ő pedig persze még most is hiányzik, és aggódom is érte, hogy én is nagyon neki. De tudom, hogy erős, és biztos tudni fogja kezelni ezt az egész helyzetet. *mereng el egy hosszú pillanatra, amit végül lezár egy nagy falat sonkás-sajtos kenyérrel.*
- Ahonnan te jöttél, ott ti emberek közt éltetek, igaz? Amennyire észrevettem őket nem igazán érdekli, hogy honnan jössz, vagy, hogy félig, vagy teljesen vagy elf. Érdekes lehetett így felnőni. *mondja végül minden szemrehányás vagy irigység nélkül, pusztán csak elgondolkodva.*
//Egy csendes délelőtt//
*Vidáman nevet Lau "vallomásán."*
- Nem semmi, így még inkább köszönöm! Én biztos nem lettem volna ilyen bátor, pedig hát... persze végül is, nem olyan nagy dolog. Nem hinném, hogy ilyesmivel foglalkoznának, vagy egyáltalán feltűnne nekik, hogy hiányzik pár szál virág. Az ő világuk inkább az arany, a nagy házak és szép a ruhák, már amennyire eddig észrevettem. De azért köztünk marad, ígérem! *mosolyog, és bár nem kacsint, játékos és barátságos mosolya tulajdonképpen annak is értelmezhető. Felszínes könnyedsége ellenére még is mélyen elgondolkodik azon, amit mondott. Talán Lau is kihallhatta hangjából, hogy nem feltétlenül negatívumként jegyezte meg, hogy az itteniek gondolatainak valahogy más dolgok állnak a középpontjában, mint az otthoniaknak. Ami azt illeti ennek eddig sokkal inkább csak számára kellemes oldalait tapasztalta meg. Artheniorban tényleg senkit nem érdekel néhány szál leszakított virág, odahaza ellenben már akkor is bajra kerülhetett volna, ha egyszerűen jobb helyett balra fordul egy olyan ösvényen, ahol a hagyományok és mindenki más szerint jobbra kellett volna fordulnia.*
- Nos, ülj akkor le nyugodtan, és egyél, ami csak jól esik! *mondja inkább az ezen való elmélkedés helyett, amikor visszaér, bár láthatóan kissé kényelmetlenül és furcsán érzi magát a házigazda szerepében. Jobban belegondolva még sosem voltak vendégei, ez pedig bár kicsit elkedvetleníti, egyben fel is vidítja. Hiszen most éppen most van, a múlt pedig még is csak a múlt. Elmúlt, akkor is, ha még mindig fáj.*
- Igazából levest főzni nagyon egyszerű! *közli lelkesen azt, amiről úgy gondolja, hogy tény, amikor is elég hamar az ételek kerülnek szóba.*
- Tényleg. Csak a megfelelő hozzávalók és fűszerek kérdése az egész. Ha ezek megvannak már nem ronthatod el nagyon. Egyedül talán a rántás kicsit nehezebb, ha sűríteni akarod magát a levest, de az sem lehetetlen. Ha kétszer el is rontod kicsit, vagy oda is égeted, mint nekem sikerült, harmadszorra már biztosan sikerülni fog. *mondja miközben elvesz magának egy szelet kenyeret, egy szelet sonkával és sajttal, majd pár mozdulattal elkészíti belőle reggelijének első részét.*
- Köszönöm, de az igazság az, hogy Nai bőre talán kicsit sötétebb, mint az enyém. Hozzá még is csak jobban ment ez a ruha, de hát ettől még imádom. Az első ruhám, ami nem fekete, fehér, lila, vagy kék. *mondja, és tényleg hálás a bókért, hiába volt az talán inkább udvarias, mint őszinte. Ő maga ugyanis nem biztos benne, hogy tényleg szebb ebben a ruhában most, mint valaha Nairada volt.
Ezek után komoly arccal bólint Lau felajánlására, bár az elmúlt napok eseményeit nem szívesen feszegetné, és elevenítené fel, túlságosan friss ehhez még valamennyi emlék. Az odahaza hagyott múlt ehhez képest más. Arról folyékonyan és gondolkodás nélkül képes beszélni róla.*
- Kedves tőled, de, ha nem haragszol az elmúlt pár napról inkább nem szeretnék beszélni. Viszont, ami a rokonaimat illeti, arról szívesen mesélek neked. Igen, volt egy pár rokonom odahaza. Nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek, még nagyszülők is, de hát az igazat megvallva, nem nagyon befolyásolták az életemet. Nem igazán voltam kis kedvenc, ha érted mire gondolok. És anya se. Mifelénk egy ember alig több, mint egy ork. Az apám pedig ember. Ne vedd magadra, tudom, hogy errefelé máshogy mennek a dolgok, és tudom, hogy te sem nézel le, vagy utálsz azért, mert én csak félig vagyok elf. De hát otthon a félvérekre az egész közösség úgy tekintett, mintha az élet megcsúfolásai lennénk, vagy valami ehhez hasonlók, miközben én voltam a faluban az egyetlen félvér. Persze ez nyilván hülyeség, de hát minél kisebb egy közösség, és minél inkább elzárva él a világtól, annál nehezebben halnak el a régi hagyományok. Itt a városban még egyetlen elffel sem találkoztam, aki lenézne, vagy utálna engem azért, mert félvér vagyok. Otthon viszont anyát leszámítva csak ilyenekkel. Szóval, nem valami vidám helyről jöttem. *mosolyodik el végül. Nagyjából ugyanezeket elmondta már Aleniának, Nairadának is, és most Launak is, valamiért még is most először érez utánuk igazi, szíve legmélyéről jövő megkönnyebbülést. Sem Alenia, sem pedig Nairada nem tehet róla, sőt a megkönnyebbülés hiánya elég valószínű, hogy az ő hibája, de hát mindketten Arthenior Gazdagnegyedének szülöttei. Ő hozzájuk képest nagyon messziről jött, ők pedig hiába voltak hozzá nagyon kedvesek, hiába kezelték önmagukkal egyenrangúként, még sem volt képes igazán annak érezni magát velük.
Persze hogyan is felejthetné el, hogy Alenia jött érte annak idején a Pegazusba és Aleimord nagylelkűségén múlott csak, hogy be lett fogadva ide? Nai kedvességén múlt, hogy egyáltalán vannak ruhái ahelyett, amit saját kezével szaggatott szét, hogy mihamarabb a Barakkba érhessen.
De Lau más. Ő ugyanúgy csak egy lány vidékről, mint ő. Annyiból még több is nála, hogy vele ellentétben nem azért lett befogadva a Gazdagnegyed lakó közé, mert távoli rokon, hanem mert - ebben teljesen biztos - modorával lenyűgözte Nait legelső találkozásuk alkalmával.*
- Csak így köztünk szólva és az igazat megvallva nagyon utáltam őket. Mindenkit otthonról, aki nem anya volt. *neveti el aztán magát, és bizalommal mosolyog a másik lányra.*
- Eléggé kétségbe voltam esve, amikor elzavartak otthonról, ő pedig persze még most is hiányzik, és aggódom is érte, hogy én is nagyon neki. De tudom, hogy erős, és biztos tudni fogja kezelni ezt az egész helyzetet. *mereng el egy hosszú pillanatra, amit végül lezár egy nagy falat sonkás-sajtos kenyérrel.*
- Ahonnan te jöttél, ott ti emberek közt éltetek, igaz? Amennyire észrevettem őket nem igazán érdekli, hogy honnan jössz, vagy, hogy félig, vagy teljesen vagy elf. Érdekes lehetett így felnőni. *mondja végül minden szemrehányás vagy irigység nélkül, pusztán csak elgondolkodva.*
322. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-02-27 23:14:29
Üzenet elküldve: 2018-02-27 23:14:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Egy csendes délelőtt//
- Ugyan, dehogy! -*feleli nevetve*- Ez maradjon kettőnk között, de a kertből vannak! -*kacsint Lunira, ugyanis a ház tulajdonosait valahogy "elfelejtette" tájékoztatni róla, hogy szed egy-két virágot a kertjükből. Bár biztos benne, hogy ha megtudnák, akkor se kerülne bajba, de mulattatja a gondolat, hogy van egy közös titka Lunival. Ez máris jobban összeköti őket. Miközben Luni valami vázaszerűséget keres, ő tovább szemlélődik a szobában. Nyilvánvaló, hogy a szoba lakója nagy gonddal készült és takarított a mai találkozóra, ettől pedig különös melegség járja át a szívét, melybe egy csepp aggodalom is vegyül. ~Vajon megérdemlem ezt?~ töpreng magában, egyszerre tépelődve azon, hogy tényleg rászolgált-e erre és hogy tényleg méltó-e a kedvességre, amit Luni tanúsít irányába. Mivel egyik kérdésre se tud igazán jó választ adni, inkább úgy dönt, megpróbál mindent megtenni, hogy tényleg kiérdemelje ezt az egészet, és azért is, hogy Luni is minél jobban érezze magát*
- Örülök, hogy jól vagy. -*feleli őszintén*- Én is remekül érzem magam, bár nekem nyilvánvalóan sokkal kisebb szerep jutott ebben az egészben. De tudod... -*bizonytalanodik el, mielőtt folytatná*- ... ha bármikor beszélni szeretnél még róla, én itt vagyok! -*mondja mosolyogva. Bár egyáltalán nem biztos benne, hogy Luni hozzá fordulna először, ha bármi baja lenne, azért szeretné biztosítani a lányt arról, hogy ő mindig itt van neki, ha kell. ~Legalábbis egy jó darabig remélem, hogy igen~ mereng magában, ugyanis jelenleg nagyon jól érzi magát új helyén, és reméli, mindenki meg lesz elégedve a munkájával és nem fogják elküldeni. ~Akkor tényleg nem tudom, mihez kezdenék~ szorong kicsit magában, de kifelé igyekszik minél kevesebbet mutatni ebből, és előbbi, vidám stílusában folytatni tovább*
- Ez aztán igazán fantasztikusan néz ki! -*lelkesedik a terített asztal láttán*- Imádom a sajtokat, igazán fenséges az ízük! -*mondja nevetve, és már össze is fut a nyál a szájában, ahogy az említett étel darabjaira néz*
- Bevallom, én se vagyok nagy szakácsnő. Bár süteményeket különösen szeretek sütni, a különböző húsokkal, azt hiszem, igencsak bajban lennék. -*ismeri be. Mindig is hihetetlenül édesszájú volt, így nem meglepő, hogy otthon elsősorban a desszertek elkészítését tanulta meg, a többi étel annyira nem hozta lázba.*- Úgyhogy egyszer majd megmutathatnád, hogy kell készíteni azt a levest! Szívesen tanulok új recepteket! -*ajánlja Luninak egy újabb közös program lehetőségét, ha a másik vevő rá, bár ő se tudja, mit szólnának a szolgák, ha nekiállnának főzőcskézni a konyhában. ~Ezért még talán csak nem zavarnának ki!~ reménykedik magában. A bókra aztán ő is zavarba jön kissé*
- Köszi! -*tőle is csak egy suta mosolyra futja, és örül, amikor elterelheti a témát*
- Ugyan! Biztos vagyok benne, hogy Nairadának fele ilyen jól sem állt ez a ruha! -*mondja biztatónak szánt mosollyal. Előbbi mondatával természetesen nem Nairada szépségét akarja lekicsinyelni, csak Luni önbizalmát szeretné emelni egy kicsit. Hogy tovább folytassa a beszélgetést, egy új témát is bedob*
- És neked vannak más rokonaid még? -*érdeklődik, bár ahogy kimondja, már érzi is, hogy a kérdés megfogalmazása nem túl szerencsés. Természetes, hogy Luninak vannak rokonai, de emlékezete szerint eddig csak az anyjáról mesélt neki, de kíváncsi, van-e még valaki, akivel tartja a kapcsolatot. Mintha az rémlene neki korábbról, hogy ide is rokoni szálak segítségével került, de ezt az egész családfa-dolgot mindig is túl bonyolultnak tartotta ahhoz, hogy első hallomás után tisztában legyen vele, kik között milyen rokoni viszony áll fent.*
A hozzászólás írója (Laurentitia Sminderhen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.27 23:16:16
//Egy csendes délelőtt//
- Ugyan, dehogy! -*feleli nevetve*- Ez maradjon kettőnk között, de a kertből vannak! -*kacsint Lunira, ugyanis a ház tulajdonosait valahogy "elfelejtette" tájékoztatni róla, hogy szed egy-két virágot a kertjükből. Bár biztos benne, hogy ha megtudnák, akkor se kerülne bajba, de mulattatja a gondolat, hogy van egy közös titka Lunival. Ez máris jobban összeköti őket. Miközben Luni valami vázaszerűséget keres, ő tovább szemlélődik a szobában. Nyilvánvaló, hogy a szoba lakója nagy gonddal készült és takarított a mai találkozóra, ettől pedig különös melegség járja át a szívét, melybe egy csepp aggodalom is vegyül. ~Vajon megérdemlem ezt?~ töpreng magában, egyszerre tépelődve azon, hogy tényleg rászolgált-e erre és hogy tényleg méltó-e a kedvességre, amit Luni tanúsít irányába. Mivel egyik kérdésre se tud igazán jó választ adni, inkább úgy dönt, megpróbál mindent megtenni, hogy tényleg kiérdemelje ezt az egészet, és azért is, hogy Luni is minél jobban érezze magát*
- Örülök, hogy jól vagy. -*feleli őszintén*- Én is remekül érzem magam, bár nekem nyilvánvalóan sokkal kisebb szerep jutott ebben az egészben. De tudod... -*bizonytalanodik el, mielőtt folytatná*- ... ha bármikor beszélni szeretnél még róla, én itt vagyok! -*mondja mosolyogva. Bár egyáltalán nem biztos benne, hogy Luni hozzá fordulna először, ha bármi baja lenne, azért szeretné biztosítani a lányt arról, hogy ő mindig itt van neki, ha kell. ~Legalábbis egy jó darabig remélem, hogy igen~ mereng magában, ugyanis jelenleg nagyon jól érzi magát új helyén, és reméli, mindenki meg lesz elégedve a munkájával és nem fogják elküldeni. ~Akkor tényleg nem tudom, mihez kezdenék~ szorong kicsit magában, de kifelé igyekszik minél kevesebbet mutatni ebből, és előbbi, vidám stílusában folytatni tovább*
- Ez aztán igazán fantasztikusan néz ki! -*lelkesedik a terített asztal láttán*- Imádom a sajtokat, igazán fenséges az ízük! -*mondja nevetve, és már össze is fut a nyál a szájában, ahogy az említett étel darabjaira néz*
- Bevallom, én se vagyok nagy szakácsnő. Bár süteményeket különösen szeretek sütni, a különböző húsokkal, azt hiszem, igencsak bajban lennék. -*ismeri be. Mindig is hihetetlenül édesszájú volt, így nem meglepő, hogy otthon elsősorban a desszertek elkészítését tanulta meg, a többi étel annyira nem hozta lázba.*- Úgyhogy egyszer majd megmutathatnád, hogy kell készíteni azt a levest! Szívesen tanulok új recepteket! -*ajánlja Luninak egy újabb közös program lehetőségét, ha a másik vevő rá, bár ő se tudja, mit szólnának a szolgák, ha nekiállnának főzőcskézni a konyhában. ~Ezért még talán csak nem zavarnának ki!~ reménykedik magában. A bókra aztán ő is zavarba jön kissé*
- Köszi! -*tőle is csak egy suta mosolyra futja, és örül, amikor elterelheti a témát*
- Ugyan! Biztos vagyok benne, hogy Nairadának fele ilyen jól sem állt ez a ruha! -*mondja biztatónak szánt mosollyal. Előbbi mondatával természetesen nem Nairada szépségét akarja lekicsinyelni, csak Luni önbizalmát szeretné emelni egy kicsit. Hogy tovább folytassa a beszélgetést, egy új témát is bedob*
- És neked vannak más rokonaid még? -*érdeklődik, bár ahogy kimondja, már érzi is, hogy a kérdés megfogalmazása nem túl szerencsés. Természetes, hogy Luninak vannak rokonai, de emlékezete szerint eddig csak az anyjáról mesélt neki, de kíváncsi, van-e még valaki, akivel tartja a kapcsolatot. Mintha az rémlene neki korábbról, hogy ide is rokoni szálak segítségével került, de ezt az egész családfa-dolgot mindig is túl bonyolultnak tartotta ahhoz, hogy első hallomás után tisztában legyen vele, kik között milyen rokoni viszony áll fent.*
A hozzászólás írója (Laurentitia Sminderhen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.02.27 23:16:16
321. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-02-27 23:05:57
Üzenet elküldve: 2018-02-27 23:05:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Felvételi//
- Jöjjön!
*Int a férfinak, hogy kövesse, majd átsétál a Nappaliból az előcsarnokba.*
- Van három üres szobánk arrafelé.
*Mutogatni nem fog, csak bólint a megfelelő irányba, de a folyosóval szemben állnak, így nem lehet nem lehet eltéveszteni az irányt.*
- Ebből egy foglalt, azaz már kettő. A másik a tündéré.
*Mosolyodik el felszínesen.*
- Vannak raktárak is, majd meglátjuk, hogy az egyiket ki tudjuk-e pakolni.
*Aleimordnak fogalma sincs, hogy mi van azokban. Az a cselédség része, nagyrészt a már halott bácsikának volt szolgálóinak holmijai lehetnek ott vagy... vagy semmi. Majd kiderül.*
~Mennyi áruja lehet, ha egy szobába befér?~
*Már előre tart ettől az üzlettől, bár a férfinak volt mersze bejönnie ide. Egy nemeshez, aki valószínűleg kinevette, vagy elvitette volna az őrökkel. A kiállása jó, ha egy kicsit fejlesztik az üzleti érzékét, és megtanítja pár dologra, talán gyümölcsöző kapcsolat lehet.*
- Jöjjön!
*Int a férfinak, hogy kövesse, majd átsétál a Nappaliból az előcsarnokba.*
- Van három üres szobánk arrafelé.
*Mutogatni nem fog, csak bólint a megfelelő irányba, de a folyosóval szemben állnak, így nem lehet nem lehet eltéveszteni az irányt.*
- Ebből egy foglalt, azaz már kettő. A másik a tündéré.
*Mosolyodik el felszínesen.*
- Vannak raktárak is, majd meglátjuk, hogy az egyiket ki tudjuk-e pakolni.
*Aleimordnak fogalma sincs, hogy mi van azokban. Az a cselédség része, nagyrészt a már halott bácsikának volt szolgálóinak holmijai lehetnek ott vagy... vagy semmi. Majd kiderül.*
~Mennyi áruja lehet, ha egy szobába befér?~
*Már előre tart ettől az üzlettől, bár a férfinak volt mersze bejönnie ide. Egy nemeshez, aki valószínűleg kinevette, vagy elvitette volna az őrökkel. A kiállása jó, ha egy kicsit fejlesztik az üzleti érzékét, és megtanítja pár dologra, talán gyümölcsöző kapcsolat lehet.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952