// A Nagy Egyenlőség Napja //
// Nappali és a hátsó kijárat //
*Nem csak Aleimord van tele frusztrációval, ellenben viselkedése csak növeli benne és valószínűleg a többiekben is a jelenlévőt. Amikor a hordók is szóba kerülnek elszakad nála a cérna, egyszerűen nem bírja tovább türtőztetni magát. Már attól is viszketni kezd, hogy egy pincébe kényszerül, mondhatni bezárva van, és egyedül a szellőzőnyílás kelti a szabadság illúzióját.*
̵ Az ötlet jó volt.
*Fordul Latlie felé, majd a következő pillanatban kapkodva cselekedni kezd. Letépkedi magáról a díszeit, odaadja Latlie kezében, közben elkezdi magáról a ruháit is leráncigálni. A másik két szolgáló felé fordul.*
̵ Vetkőzz le! Most! Kellenek a ruháid.
*Sürgetve segédkezik a szolgáló vedkőztetésében, de aztán inkább sajátjával foglalatoskodni, elvégre az valamivel bonyolultabb az egyszerű vászon ruhánál. Éppen csak elfordul, de az sem zavartatja igazán, hogy meglátják eddig fedett területeit. A felöltözés szinte pillanatok alatt zajlik, az is hitelessé teszi, hogy a ruha valamelyest nagyobb az ő méreténél, felemásan, hanyagul húzza magára. Undorítóan bűzlik az izzadtságtól, szinte fojtogatja, kedve lenne a bőrét is lekaparni ott ahol a mocskos anyag hozzáér.
De ez most mindegy, és az sem érdekli ha vissza akarják tartani. Tombolnak benne az indulatok, ami pont kapóra is fog jönni. Lehajol a földre, végig simít a nyirkos köveken. Koszos kezeivel összeborzolja haját, félig ki is bontja feszes vízesés fontat, egy keveset az arcára ken a földről felszedett mocsokból. Hosszú körmeivel - ami alatt most felgyűlt a kosz – kézfejeit kezdi el kapargatni, mintha a sok munkától megviselt lenne.*
̵ Figyelj, csak akkor gyere, ha elég biztos vagy a dolgodban!
*Jelenti ki határozottan, majd szinte kitépi a kezeiből a neki adott fejdíszt. Az indulatok nyilván nem neki vannak címezve, egyszerűen a helyzet ami rendkívül bosszantó. Nyilván nem tetszik neki a meghunyászkodás, de képes rá, ha a szükség úgy hozza, azonban veszíteni nem akar. Édesapja mindig arra tanította, hogy nem számít milyen eszközökkel, de mindig győzzön. Mindig. Lehet lenne esélyük elbújni, lehet nem, azt teszi amit ösztönei súgnak neki, és úgy érzi elég biztos a dolgában. Ezek az emberek be fognak jönni, ellenben ha behívja őket, mintha egy lenne közülük, talán terelheti a tömeget. A hazudozáshoz pedig jól ért, ahogy általában a nemesek.
El is indul felfelé a lépcsőn, szinte szaladva, magával rángatja azt a szolgáló lányt akin még rajta van saját ruhája. A ládát nehézkesen, de kicsit vissza tudja tolni, ahhoz pedig elég vékony, hogy a résen kibújjon. Fentről kisegíti a lányt, majd visszatolják a résre a ládát, ami így már szinte teljesen eltakarja. Nagy levegőt vesz, szemeiben szikrázik a gyűlölet, ellenben társát a félelemet itatja át.*
̵ Nincs mitől tartanod. Ezek csak férfiak, nem többek.
*Férfiak, akik ostobák, visszataszítóak, semmi többek. Határozott léptekkel elhagyja a kamrát, nem csukja be maga mögött az ajtót, éppen csak résnyire hagyja nyitva, de csak ezt az egyet. Az étkezőn és nappalin haladva mindent nyitva hagy, hogy ne veszítsék el hitelességüket.*
̵ GYERTEK BARÁTAIM, GYERTEK!
*Üvölt még a házon belülről, nem nehéz torka szakadtából kiabálni, a benne tobzódó feszültség már régóta kikívánkozott ilyen formában. Az hátsó kijárathoz megy, hogy ami most útját állja a tömegnek. Meztelen lábait már most bántja a kő hidegsége. Ha van barikád, azt segítséggel eltolja, és szinte feltépi az ajtót az emberek előtt, a fejdíszt amiben érkezett a magasba tartja.*
̵ A PATKÁNYOK MIND ELMENEKÜLTEK. A TEMPLOM FELÉ SZALADTAK A GYÁVA KUTYÁK, ÉS NÉZZÉTEK MIT HAGYTAK ITT NEKTEK.
*A tömegbe dobja a drága díszt, egy pillanatig sem sajnálva azt. Félreáll, utat enged az embereknek, nem szeretné ha elsodornák őt. Széles mosolyában szánalom látszik, szemeiben téboly csillog.*
̵ ITT VAN MINDEN AMI TITEKET ILLET. VIGYÉTEK!
*Felkap a földről egy szobrot, amit még a bútorokról segített lepakolni, a magasba emeli feje fölé.*
̵ TIÉTEK! VIGYÉTEK!
*Arca szinte teljesen eltorzul, bájos vonásai mintha sosem léteztek volna. Vékony nyakán az erek kidagadnak, felhasználva a hévet ami benne munkálkodik felborítja az egyik asztalt. A kanapéra felugorva a szobor éles felével az anyagot kezdi átszurkálni. Még csak meg sem kell hazudtolnia igazi természetét, a benne tomboló őrület végre teret kapott, amit egyébként mindig olyan gondosan rejteget mások elől.*
A hozzászólás írója (Relael Ellerin lae'Natar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.23 15:46:58